Fontoló Photoshop iskola
Alapfogalmak a digitális képfeldolgozásban Aki már találkozott a Photoshop programmal, reméljük érdekes olvasnivalót, hasznos tippeket és trükköket talál majd itt, aki pedig még nem ismeri ezt a programot, ezeken az írásokon keresztül talán kedvet kap hozzá, hogy megbarátkozzon vele. Először azokhoz szeretnénk szólni, akik most ismerkednek a digitális képfeldolgozás rejtelmeivel. Első Photoshop iskolánk az Alapfogalmakkal ismerteti meg az olvasót, hiszen itt a számítógépes képfeldolgozás alapjait tárgyaljuk.
Képábrázolás a számítógépen A gyakorlatban a képábrázolásnak két, elvében különböző formája alakult ki: a vektorgrafikák és a képpontokat, azaz pixeleket használó képek. A vektoros ábrázolásmód esetében a kép egyes elemeit a számítógép matematikailag leírható vonalakra és görbékre bontja, majd ezeket tárolja el. Ezen az elven dolgozik többek között az Adobe Illustrator, a CorelDRAW és a Macromedia FreeHand. Az így készített ábrák szépek és nyomtatásban mindig élesek, de „számítógép ízűek”, túlságosan is sterilek. Elsősorban szerkesztett ábrák, műszaki rajzok, sematikus illusztrációk esetében használjuk őket. A képpontokat azaz pixeleket alkalmazó ábrázolások a képet önálló pontokból építik fel. Minden egyes képpont színét külön tárolják, aminek előnye a szinte korlátlan színhasználat, hátránya viszont a képállományok nagy helyigénye és a képek méretváltoztatásakor fellépő minőségromlás. A továbbiakban az utóbbi ábrázolásmóddal fogunk foglalkozni, hiszen a Photoshop ilyen képekkel dolgozik. A Photoshop az egyes képpon- A kétféle ábrázolásmód jól látható az ábrán: minél jobban natok színeit tehát külön tárolja. Ahgyítjuk a képeket, annál feltűnőbb a különbség.
hoz azonban, hogy a színeket sárga (Y) vörös (R) cián (C) a program által is értelmezhető számokká alakítsuk, valamilyen színmodell szerint kell jellemezni őket. Ez lehet a fényképezésben és televíziózásban is használt összeadó, azaz additív (RGB) mozöld (G) kék (B) bíbor (M) dell vagy éppen a nyomdák, színes nyomtatók által használt kivonó, azaz szubtraktív (CMYK). Az elsőnél a vörös, a kék és a zöld fény megfelelő keverésével állítható elő minden más szín. A második esetben a három alapszín a cián, a bíbor és a sárga, ezek egyforma arányú keveréséből ideális színeket feltételezve fekete adódik. Sajnos azonban a nyomdafestékeink közel sem tökéletesek, ezért negyedik színként a nyomdában megjelenik a fekete is. Ezeken kívül a Photoshop a színeket több más modell szerint is képes ábrázolni. Az RGB és CMYK képek mellett megtaláljuk a csak fekete és fehér színek felhasználásával előállított vonalas, a fekete-fehér fotóknak megfeleltethető szürkeárnyalatos, valamint a számítástechnikában a színkonverziók miatt lényeges CIELab színmodellt is. A fenti modelleken kívül a Photoshopban találunk beépített színmintákat is – például a PANTONE-t –, amelyekben a színek a festékgyártó kódjai szerint sorakoznak.
A Photoshop kezelőfelülete Akárcsak a legtöbb alkalmazásban, a Photoshopban is megvan a lehetőségünk, hogy tetszés szerint, saját kedvünkre alakítsuk ki a munkaterületet. Az ablak felső szegélye mentén helyezkednek el a menüpontok, a megszokott elrendezés szerint. Alattuk található a beálítósáv, amely mindig az éppen aktuális eszköz beállításait tartalmazza. Ami egyesek számára új lehet, az a lebegőablakok használata. Az ezekben található paletták és az eszköztár lehetővé teszik az eszközök gyors és könnyű használatát. A lebegőablakok nagy előnye, hogy a mun¬ka¬területen belül tetszőlegesen áthelyezhetők és ki- vagy bekapcsolhatók. Az üzenetsor (Status Line) az aktív kép ablakának alján helyezkedik el, és az aktív képről, eszközről szolgáltat emlékeztetőt. A bal szélen a nagyítási méretarányt mutató mezőt találjuk, ahol tetszés szerint át is írhatjuk a kép nagyítását. Mellette a program alaphelyzetben megadja az aktív kép méretét kilobájt¬ban/megabájtban. Az üzenetsor információit meg is változtathatjuk, ha az egérrel az állomány méretét jelző mező mellett a fekete nyílra kattintunk. A feltáruló menüből választhatjuk ki, hogy a képnek mely adatait szeretnénk látni. A Document Sizes a képállomány méretét adja meg kilobájtban: az első szám az összeolvasztott képet jelenti, amennyi információt a Photoshop a nyomtatóra küld, a második a kép teljes méretét rétegekkel és csatornákkal együtt. A Scratch Sizes (lemeztár mérete) esetében az első szám az összes megjelenített kép csatorna, görbe stb. és a vágólap számára szükséges memória méretét mutatja, míg a második a Photo¬shop számára szabad memória (RAM) méretét. Ha az előbbi szám meghaladja az utóbbit, akkor a Photoshop a virtuális memóriát használja, azaz a RAM-ba nem férő adatokat ideiglenesen a merevlemezen tárolja. Ez jelentősen csökkentheti a
Vonalzó Beállítósáv
Eszköztár
A Photoshop kezelőfelülete Paletta gyűjtő
Paletták
Színválasztó
Üzenetsor
teljesítményt. Az Efficiency (hatékonyság) szintén a lemeztár használatára figyelmeztet, azaz megadja a RAM felhasználás és a lemezműveletek egymáshoz viszonyított arányát. 100%-os hatékonyság esetén a Photoshop csak a fizikai memóriát használja. A Timing (időzítés) a legutóbbi művelet végrehajtási idejét adja meg – érdekes lehet ezeket összehasonlítani különböző rendszereken, illetve különböző memória-beállításokkal. A Document Profile az aktuális kép színprofilját adja meg, míg a Document Size a méretét pixelben, illetve a felbontását. Az adatokat kijelző mezőre kattintva a megjelenő panelen megnézhetjük, hogyan fog kinézni a kép nyomtatásban. Az áthúzott mező mutatja a kép elhelyezkedését, mellette pedig az esetleges vágó-, illesztő és kalibráló jelek láthatók. Ha az Alt lenyomása mellett az üzenetsorra kattintunk, egy kis ablakban megjelennek a kép legfontosabb adatai: szélesség, magasság, csatornák száma és a felbontás. Munkánkat nagyban megkönnyítik a különböző lebegőablakokban elhelyezett paletták, de gyakran zavaróak, mert például takarják a képet. Ilyenkor ahhoz, hogy az egész képet egyszerre lássuk, eltüntethetjük a menüsort és a gördítősávokat. A Tab billentyű lenyomásával a nyitott lebegőablakok is elrejthetők. A palettákat és az eszköztárat tetszőlegesen áthelyezhetjük, de ha azt akarjuk, hogy legközelebb is ott jelenjenek meg, ahová tettük őket, az Edit > Preferences > Gene¬ral menüpontban rögzítenünk kell az elrendezést. Néhány lebegőablak több palettának is helyt ad, ezek között az ablak felső részén található könyvjelzőkkel válthatunk. A könyvjelzőre kattintva és azt az ablakból kihúzva a palettákat szétválaszthatjuk, újabb lebegőablakot létrehozva. Hasonló módon, ha a palettát létező lebegőablakra visszük, akkor ezentúl ott találjuk meg és könyvjelzője segítségével ugyanúgy kiválaszthatjuk, mint az ablak többi palettáját. Kétszer kattintva a könyvjelzőre az ablakot minimalizálhatjuk. Ha az ablak jobb felső sarkába kattintunk, úgy minimalizálhatjuk, hogy a fontosabb eszközök így is elérhetőek legyenek.
Ha az egér jobb gombjával (Win), illetve a Control billentyűt lenyomva (Mac) kattintunk a képre, egyedi menü jelenik meg az éppen használt eszköztől függően. Itt ugyanazokat a parancsokat találjuk, mint a menükben, csak innen gyorsabban elérhetők.
Vonalzók, segédvonalak és rács A vonalzók (rulers) az aktív ablak felső és bal szélén helyezkednek el. Megjeleníteni, illetve eltüntetni őket a View menü megfelelő parancsával (View > Show/Hide Rulers) lehet. A vonalzók mértékegysé¬gét is megválaszthatjuk, erre az Edit > Preferences > Units&Rulers menüpont ad lehetőséget. A vonalzóra jobb gombbal (Win), illetve a Control lenyomása mellett (Mac) kattintva szintén beállíthatjuk a mértékegységet. A vonalzón – ha a képen van – egy-egy vonás jelzi az egérmutató helyzetét. A vonalzók origóját át is helyezhetjük, ha a két vonalzó találkozásánál található szálkereszt ikonra kattintunk és azt a kép tetszőleges helyére húzzuk. Ekkor az újonnan kijelölt hely lesz az origó, a vonalzókon a nullapont ennek megfelelően módosul. Ez lehetővé teszi, hogy a képen egy kitüntetett helytől mérjük a távolságokat. Ha kétszer kattintunk a szálkereszt ikonra, az origó visszatér a bal felső sarokba. Fontos szerepet játszik a vonalzó a segédvonalak húzásában is. A gördítősávok az aktív kép ablakának alsó és jobb szélén jelennek meg, ha a kép nem fér be az ablakba. A nyilakra kattintva mozgathatjuk a képet. A segédvonalak és a rács (guides and grid) a hatékony munkánkat segíti. Használatukkal pontosabban dolgozhatunk, az egyes képi elemeket könnyebben illeszthetjük. A rács az Edit > Preferences > Guides&Grid pontban beállított vonalközzel, színnel, stílussal és mértékegységgel jelenik meg a képen. Megjeleníteni, illetve eltüntetni a View menü Show > Grid parancsával tudjuk. Ugyanitt a Snap to > Grid paranccsal vonzást adhatunk a rácsnak, azaz a közelébe kerülő elemek automatikusan illeszkednek a rácsvonalakra. A segédvonalak a képre tetszőlegesen elhelyezhető vonalak, amelyek szintén az illesztésben és a pontos elhelyezésben kapnak szerepet. Segédvonalat a vonalzókból „húzhatunk ki”, ha az egérrel rájuk kattintunk, majd elhúzzuk. Az elhelyezett segédvonalat a mozgató eszközzel bármikor tetszés szerint áthelyezhetjük. Ha el akarjuk tüntetni a segédvonalakat, egyszerűen csak le kell húznunk a képről. A View > Clear Guides parancs törli az összes segédvonalat a képről. A segédvonalakat rögzíthetjük is a Lock Guides paranccsal, így nem fordulhat elő, hogy véletlenül egy segédvonalat húzunk félre, nem pedig egy kiválasztott elemet. A Snap to > Guides ugyanúgy vonzással látja el a segédvonalakat, ahogy a rácsot a hasonló parancs. Ha zavar a munkában a sok segédvonal, a Show > Guides paranccsal megjeleníthetjük, illetve eltüntethetjük őket, akárcsak a rácsot. A View > New Guide paranccsal szintén új segédvonalat vehetünk fel a képen. A segédvonalak és rács használata elsősorban kísérő illusztrációk és hátterek szerkesztéséhez javasolt. Nagy hasznunkra válnak, ha például többhasábos szöveg mögé készítünk háttérképet. Ekkor célszerű először a rács közének megadása, ami a későbbi szöveghasábok valamelyik osztója kell legyen. Így az oldaltükör szempontjából fontos vonalakat most rácsvonalak jelképezik. Ha valamilyen egyéb fontos elemet el kell helyezzünk a képen, húzzunk megfelelő segédvonalakat. Az aktuális segédvonal helyzetét leolvashatjuk a vonalzókról is, de pontosabb adatokat kapunk az Info palettán. Miután így felépítettük a képhez szükséges vonalhálót, rögzítsük a segédvonalakat, és kezdődhet a munka.
A Photoshop alapfogalmai A kijelölés (Selection) a Photoshop egyik legfontosabb funkciója. Segítségével kiválaszthatjuk a kép bizonyos részeit; az utána következő módosítások csak ezt a kiválasztott területet érintik, a többi változatlan marad. Hatása megegyezik a hagyományos fototechnika maszkolásával. A Photoshop egyik nagy előnye a lágy perem (feather edge) alkalmazása. Egy képi részletnél a kontúrjától kifelé és befelé adott sávban egyre gyengébben alkalmazhatjuk a különféle beavatkozásokat, színezéseket, így a kép pereme lágy átmenetként jelenik meg. Ezt lehetőséget a régies fotók mellett montázsok valószerűbb összeillesztésénél, illetve retusmunkánál használhatjuk ki jól. Szebb képek készítését szolgálja az élfinomítás (anti-aliasing) is. A képpontokból felépülő képek bizonyos pontatlansággal bírnak a felbontás korlátai miatt, hiszen négyzet alakú képpontokból állnak. Ha a felbontás nem kielégítően nagy, a négyszögek lépcsőzetességétől a ferde vagy görbe alakzatok széle „rágott”, recés lesz, ami meglehetősen zavaró. A finomítás segítségével a Photoshop az ilyen széleken azokat a pixeleket, amelyek csak részben vannak benne a kiválasztásban, arányosan áttetszően kezeli, így csökkentve a kontrasztot és finomítva az átmenetet.
A kép két felén jól látható az éles és a lágy perem közötti különbség.
Betű kontúrja élfinomítás nélkül és élfinomítással
Gyakorlat
1.
Nyissunk meg egy képet a Photoshopban. Erre használhatjuk a File > Open parancsot vagy Windows alatt kétszer kattinthatunk a szürke háttérbe.
2.
Az eszköztárból válasszuk az ellipszis kiválsztó eszközt , majd húzzunk vele egy ellipszist a képre. Az ellipszis lesz az elmosandó kép széle. Ha nem sikerül elsőre, ne adjuk fel: kiadva a Select > Deselect parancsot megszüntethetjük és újrakezdhetjük a kiválasztást.
3.
Ha kell, húzzunk segédvonalakat, amelyek segítenek pontosan igazítani az ellipszist. Nem csak kézzel húzhatunk segédvonalat, hanem a View menü New Guide parancsával pontosan meg is adhatjuk, hová szeretnénk a segédvonalat tenni.
4.
A kiválasztás kifordításához adjuk ki a Select > Inverse parancsot, így minden, ami eddig nem volt kiválasztva, innen fogva ki lesz és ami ki volt válsztva, az nem.
5.
Adjuk ki a Select > Feather parancsot és adjunk meg 20 pixeles értéket. Ez határozza meg, hogy mennyire mosódjon el a kép széle. Ha kedvet kaptunk kísérletezni, kipróbálhatunk kisebb vagy nagyobb értékeket is, de ehhez mindig vissza kell vonni a korábban kiadott Feather parancsot (az Edit > Step Backward paranccsal).
6.
Nyomjuk le a billentyűzeten a D billentyűt – ez visszaállítja az alapértelmezett színeket, így a háttérszínünk biztosan fehér lesz. Erre a következő parancshoz lesz szükségünk.
7.
Nyomjuk le a billentyűzet Delete vagy Backspace billenytűjét. Ez törli az éppen kijelölt területet, méghozzá úgy, hogy az aktuális háttérszínnel (ezt állítottuk fehérre az imént) tölti ki. Mivel a kép széle a Feather parancsnak köszönhetően csak részben volt kiválasztva, a törlés is csak részben érvényesül, így kapjuk lágy, elmosódott peremet. A szerző, Jakab Zsolt, 1998-ban Magyaroszágon elsőként Adobe Certified Expert (Adobe minősített szakértő) minősítést szerzett a Photoshop 5.0 szoftverre. Rendszeresen oktat a Fontoló Stúdió tanfolyamain. 2004 óta kinevezett igazságügyi szakértő, számítógépes képfeldolgozás szakterületen.
