A szerző eddig megjelent regényei az Agave kiadásában:

„Lélegzetelállító, izgalmas és eredeti világ. San Jose Mercury News „Meny kalandjai magukkal ragadják az olvasót, és nem eresztik." St. Louis Post-Dispatch „A szex, az erőszak és a mágia kiélezett ötvözete, ami egyszerre felkavaró és szórakoztató." Library Journal „Hamilton könyvei erotikusak és démonian borzongatóak. Szexi, szókimondó és maróan ironikus stílusa magával ragadja az olvasót, és nem ereszti egyedi világából. Hamilton történetmesélése egyetlen szóval jellemezhető: hibátlan." Jayne Ann Krentz „Soha nem olvastam nála termékenyebb képzeletű szerzőt." Diana Gabaldon „Sistereg... Emlékezetes karakterek és csípős humor teszi élvezetes, sikamlós élménnyé." Publishers Weekly „A fantasztikus irodalom legrészletesebben, legötletesebben és nagy szeretettel megformált faerie társadalma; a Meredith Gentry sorozat különlegessé érlelődött." San Jose Mercury News „Hamilton könyvei kihagyhatatlanok." The Denver Post

A szerző eddig megjelent regényei az Agave kiadásában: Laurell K. Hamilton: Anita Blake-sorozat: Bűnös Vágyak A Nevető Holttest A Kárhozottak Cirkusza Telihold Kávézó Véres Csontok Gyilkos Tánc Égő Áldozatok 1

Sápadt Hold Obszidián Pillangó Leláncolt Nárcisszusz Égkék Bűnök Lidérces Almok Haláltánc A Harlekin Merry Gentry-sorozat: Árnyak csókja Az alkony ölelése A holdfény csábítása

Lauren K.

agave könyvek Laurell K. Hamilton: A Stroke of Midnight Copyright © Laurell K. Hamilton, 2005 Hungarian translation © Hodász Eszter, 2009 A magyar fordítás az alábbi angol kiadás alapján készült: Laurell K. Hamilton: A Stroke of Midnight Ballantine Books, New York, 2005 2

Fordította: Hodász Eszter ISBN: 9 789639 868571 Agavé Könyvek Felelős kiadó: Meznerics Gergely Felelős szerkesztő: Varga Bálint A borítót és a kötetet tervezte: Kuszkó Rajmund Szerkesztő: Rácz I. Péter Korrektúra: Feketénc Pintér Anna Tördelőszerkesztő: Téglás Zoltán Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. - 291262 Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató 10987 6543 2 1 Műfaj: Fantasy

J.-nek, a kezemet és a szívemet birtokolja; aki segíti játékom a sötétségben, de nem hagy ott élni.

Köszönetnyilvánítás Barátaimnak, íróknak és nem íróknak, akik még mindig szeretnek, bár a legtöbb telefonbeszélgetés így kezdődik: Hello, Idegen. Remélve, hogy a közeljövőben többet látjuk egymást! 1 fejezet Gyűlölöm a sajtóértekezleteket. Különösképp akkor, ha az igazság nagy részét el kell hallgatnom. A parancsot a Levegő és Sötétség Királynője adta ki, a faerie sötét udvarának uralkodója. Az Unseelie-vel nem tanácsos packázni, még 3

akkor sem, ha a tündérhercegnőjük vagy. Andais Királynő unokahúga vagyok, de a családi kötelékünk soha nem volt hasznomra. A falként előttünk magasodó riporterekre néztem, és megpróbáltam mosolyogni, eltitkolni a gondolataimat. A királynő még soha nem engedte be az Unseelie tündérdombjainak üregeibe ily sok képviselőjét az emberi tömegtájékoztatásnak. Ez a mi menedékünk, és e helyre a sajtót nem engeded be. De a tegnapi merényletkísérlet után a média jelenléte az otthonunkban még a kisebbik rossznak számít, azon elmélet alapján, hogy a tündérdombokon belül a mágiánk jobban meg tud védeni engem, mint tegnap a repülőtéren, ahol kis híján lelőttek. Az udvar sajtófelelőse, Madeline Phelps már rá is mutatott az első riporterre, és felhangzott az első kérdés. - Meredith Hercegnő, tegnap vér borította az arcát, de sebesülésének ma egyetlen látható nyoma a felkötött karja. Milyen sérülései voltak? A bal karom zöld kendőben nyugodott, melynek színe majdnem tökéletesen illett a kosztümkabátomhoz. Vöröset és zöldet viseltem, a karácsony színeit. Vidámat, mert az év ezen szaka ilyennek számít. A fürtjeim vörösebbek, mint a blúzom. A hajam a legjellemzőbb Unseelie vonás rajtam, sidhe skarlátvörös, így a fekete áll inkább jól, nem az emberek arany vagy narancssárgás vöröse. A kabátka pedig az íriszem három karikájának zöldes színét emelte ki. Az aranyszínű gyűrű néha úgy villant fel a vakuk fényében, mintha valódi fém lenne. A szemem a tiszta vérű Seelie sidhéké, az egyetlen, ami jelzi, hogy az anyám az aranyfényű udvar teljes jogú tagja. Legalábbis részben. Nem ismertem a kérdést feltevő riportert. Számomra egy új arc, lehet, hogy csak tegnap kapta a megbízást. A merényletkísérlet miatt, ami a kamerák előtt folyt le, nos,

4

emiatt vissza kellett utasítanunk számos tudósítót, mert egyszerűen nem volt elég hely számukra. Még ebben a nagy teremben sem. A sajtókonferenciák gyerekkorom óta életem részei. Eddig ez a legnagyobb, amelyen részt kell vennem, az apám megölése utánit is beleszámítva. Arra tanítottak, használjam a riporterek nevét, ha ismerem őket, de erre csak mosolyogni tudtam. - A karomat csak megrándítottam. Nagyon nagy szerencsém volt. Valójában a karom nem azon a gyilkossági kísérlet során sérült meg, amit a kamerák felvettek. Nem, ez a második során történt, vagy talán a harmadiknál? De ezek már a tündérdomboknál történtek, ahol elméletben biztonságban kellett volna lennem. A királynő és a testőreim csak azért gondolják úgy, hogy itt jobban meg tudnak védeni, mint az emberek világában, mert az ellenem és a királynő elleni támadások résztvevőit letartóztattuk vagy megöltük. Tegnap csaknem palotaforradalmat sikerült végrehajtaniuk, és a sajtónak sejtése sincs róla. A fey egyik ősi jelentése: rejtőzködő emberek. Rászolgáltunk. - Meredith Hercegnő, a saját vére volt tegnap az arcán? kérdezte egy nő, és őt már ismertem. - Nem - feleltem, és őszintén mosolyogtam, nézve, miként nyúlik meg az arca, abban a hitben, hogy csupán egy egyszavas válaszra méltattam. - Nem, Shelia, nem az enyém volt. - Hercegnő, kérdezhetnék még valamit? - mosolygott rám, szőkén, magasan, amilyen én soha nem leszek. - Kérem, kérem - vetette közbe Madeline -, mindenkinek csak egy kérdés. - Madeline, nem bánom - szóltam. 5

Sajtófelelősünk felém fordulva rám nézett, a derekán lévő gombot lenyomva elnémította a mikrofonját. Szándékát elértve letakartam az enyémet, és félrefordultam. Madeline az asztal fölé hajolt. A szoknyája elég hosszú volt, hogy az alsóneműje ne villanjon ki az emelvény előtt álló riportereknek. Szegélyének hosz-sza, ugyanúgy, mint a színe, megfelelt a legutolsó divatnak. Munkájának része, hogy tudja, mi a menő és mi nem. O a mi emberi képviselőnk, sokkal több eredménnyel, mint bármely, Washington által kijelölt nagykövet. - Ha Shelia kiegészítheti a kérdését, akkor majd mindegyikük ezt akarja. Ez mindenki dolgát megnehezíti, a tiédet, és az enyémet is. Hát, valójában igaza van... - Mondd meg nekik, hogy ez egy kivétel. Utána gyerünk tovább. - Rendben - húzta fel egyik tökéletes ívű szemöldökét, majd benyomva mikrofonja gombját megfordult, és rájuk mosolygott. - A hercegnő megengedi, hogy Shelia még egyet kérdezzen, de utána az eredeti megállapodásnak megfelelően folytatjuk. Fejenként egy kérdés - mutatott Sheliára, és biccentett. - Meredith Hercegnő, köszönöm, hogy megengedi. - Nem tesz semmit. - Ha tegnap nem az ön vére volt, akkor kié? - Fagyé, a testőrömé. A vakuk életre keltek, egy pillanatra megvakítottak, de a figyelem nem rám, hanem mögém irányult. A testőreim a fal mellett álltak, az emelvény két oldalán, az asztal mellett, és lent a földön. Öltözékük a legdivatosabbra tervezett öltönyöktől, a testpáncélon át, a gót stílus fekete ruhadarabjaiig terjedt. Az egyetlen közös bennük a fegyverzetük. Ezeket illetően tegnap még megpróbáltunk 6

diszkrétek lenni. Ma lőfegyverek rejtőzködtek a zakók, kabátok alatt, de nyíltan is viselték, kardokat, késeket, fejszéket, még pajzsokat is. Mennyiségüket is megdupláztuk. Hátrapillantottam Fagyra. A királynő megparancsolta, hogy a testőreim közül senkit ne részesítsek különleges bánásmódban. Még arra a részletre is ügyelt, hogy nehogy az egyikre hosszabban ránézzek, mint egy másikra. Elég különösnek találtam, de ő a királynő, és vele nem tanácsos vitatkozni. Ennek ellenére feléje fordultam; elvégre megmentette az életemet. Ez ne érdemelne meg egy pillantást? A királynőnek - nagynénémnek - is meg tudom magyarázni, hogy a sajtó nagyon különösnek tartaná, ha tettét nem méltányolnám. Mindazonáltal azért néztem rá, mert így akartam. Fürtjei a karácsonyfák ezüstlamé színét idézik, fényes, fémes csillogásúak. Haja a bokájáig leomlik, mintha dísz lenne, de tudom, hogy puha és élő; óh, a testem körül oly meleg. Legfelső rétegét csontból faragott hajcsattal fogta össze, hogy ne lógjon az arcába, de szénszürke Armani zakója körül - amely tökéletesen simult széles vállára és atlétatermetére - így is ott kevergett, hullámzott. A zakót úgy szabták, hogy még elrejthesse a tokjába bújtatott pisztolyát és egy-két kést is, ugyanakkor a mindkét hónaljához felerősített pisztolytok és az a rövidebb kard is, amit szíjjal rögzített a combjához, szerintem már túlzás volt. A válla fölött, a fürtjei közül egy másik kard markolata kandikált ki. Öltözékén csak úgy hemzsegtek a kések, ráadásul ezekből Fagynál mindig van rejtett tartalék. Egy zakót nem lehet úgy megtervezni, hogy ekkora meny-nyiségű fegyverarzenált képes legyen elrejteni, miközben a formáját is tartani tudja. Be sem bírta gombolni a ruháját, és a pisztolyok, a kard, plusz egy kés megvillantak a vakuk fényében.

7

- Fagy! Fagy! - hallatszottak a kiáltások a teremben, miközben Madeline elfogadott egy kérdést. Ezt a férfit sem ismertem. Semmi sem vonzza jobban az újságírókat, mint egy merényletkísérlet híre. - Fagy, mennyire súlyosan sérült meg? Fagy körülbelül 185 centiméter magas, és miután ültömben a mikrofont hozzám igazították, eléggé le kellett hajolnia. Akármilyen fegyverrel a kezében kecsesnek látom, de ennyire előregörnyedve ügyetlennek látszik. Egy másodpercig még eltűnődhettem, hogy beszélt-e már valaha mikrofonba, amikor mély hangja felzendült. - Nincs sebesülésem - egyenesedett fel, és láttam az arcán a megkönnyebbülést. Abban a hitben fordult el, hogy be fogják érni ennyivel. - De nem az ön vére borította a hercegnőt? Görcsösen szorította a gombot rövidebb kardjának a markolatán. Idegességét az jelzi, ha szükségtelenül tapogatja fegyvereit. Újra a mikrofon fölé hajolt, de most testével véletlenül megtaszította a sérült vállamat. Kétlem, hogy a tudósítók észrevettek volna egy ily kicsiny mozdulatot, de Fagy részéről több volt ez, mint ügyetlenség. Egyik tenyerével megtámaszkodott az asztal lapján. Téli égbolt szürkeségű szeme felém fordult, és hangtalanul kérdezte. - Fájdalmat okoztam? - Nem - leheltem feleletként Sóhajtott, és újra a mikrofon felé hajolt. - Igen, az én vérem volt - és újra kiegyenesedett, mintha ezzel kielégítette volna a kíváncsiságukat. Jobban is tudhatta volna. Elég sok hasonló eseményen vett részt az évek során mint a királynő egyik dekoratív izompacsirtája -, hogy tisztában legyen azzal, túlságosan visszafogott volt. De legalább nem próbált meg visszatérni mögém, a helyére.

8

Simon McCracken, egy riporter, akit végre ismertem, volt a következő. Evek óta tudósít a faerie udvartartásokról. - Fagy, ha nem sérült meg, akkor honnan jött a vér, és miként került a hercegnőre? - érdeklődött. O aztán tudja, miként kell a megfelelő kérdést feltenni, hogy ne tudjunk kertelni. A sidhe nem hazudik. Kiszínezhetjük az igazságot vörösre, lilára és zöldre, meggyőzhetünk arról, hogy a fekete valójában fehér, de hazugságot a szánkon nem ejthetünk ki. Fagy újfent előrehajolt, kezét az asztalra szorította. Egy hajszálnyival közelebb húzódott hozzám, hogy a nadrágja a szoknyámhoz ért. A kardját csaknem testünk közé szorította. Ez nem túl előnyös, ha esetleg elő kellene rántania. Ránéztem a kezére, oly hatalmasnak és erősnek látszott az asztalon, és ráébredtem, ujjbegyei fehérek. Egyértelműen ideges. - Rám lőttek - mondta, majd megköszörülte a torkát, hogy folytatni tudja. Tenyeremmel letakartam a mikrofont, és nekidőltem, hogy a fülébe suttoghassak. - Térdelj le vagy üljél - mondtam, beszívva bőre illatát. Oly nagy lélegzetet vett, hogy még a válla is beleremegett, de fél térdre ereszkedett mellettem, mikor közelebb toltam hozzá a mikrofont. A zakója alá csúsztattam a karom, hogy tenyeremet ráfektethessem a hátára, pont a nagyobbik kardjának tokja alá. Ha a fey - legyen bármely fajtájú - ideges, megnyugtatja, ha megérintheti a másikat. Még a nagy hatalmú sidhe is jobban érzi magát, ha valakivel testi kontaktusban lehet, bár nem mindegyikünk vallja be, attól félve, hogy így a választóvonal a királyi fenségek és a köznép között elmosódhat. Az én ereimben túl sok folyik az alacsonyabb rendű feyek véréből, hogy még emiatt is aggódjak. Ereztem, ahogy az izzadtság lassan csordogálni kezd a gerincén.

9

Madeline felénk indult, erre megráztam a fejem. Kérdően nézett rám, de nem kezdett el vitatkozni, inkább egy újabb kérdést választott. - Egyszóval Meredith Hercegnőt védve felfogott egy pisztolygolyót? Arcomat Fagyhoz közelítve, óvatosan hozzáérve, hogy ne kenődjön rá a sminkem, odahajoltam a mikrofonhoz. A fényképezőgépek vakui vakító fehér fénnyel borítottak el minket. Fagy összerezzent, és egyből tudtam, hogy ezt még a kamerákkal is észlelték. Nos, most már mindegy. Megvakultunk, fehér és kék pontocskák ugráltak a szemünk előtt. Fagy teste megfeszült, bár ha nem érintem, észre sem veszem. - Üdvözlöm, Sarah. Igen, felfogta a nekem szánt golyót. Azt hiszem, Sarah is köszöntött, de a villogástól még mindig nem láttam, és a zaj is túl nagy volt. Már megtanultam, hogy ha ismerem őket, akkor használjam a nevüket is, így a kérdezősködés sokkal barátságosabbá válik, ami egy sajtókonferencia esetében igazán előnyös. - Fagy, félt? - Igen - mondta, egy pillanatra nekem dőlve, hogy a karom, arcom érintéséből erőt nyerjen. - Attól, hogy meghalhat? - kiáltotta valaki, anélkül, hogy szót kapott volna. - Nem. - Akkor mitől tartott? - kérdezte, akire Madeline rámutatott. - Attól, hogy Meredith megsérülhet - nyalta meg az ajkát, és teste újra megfeszült, mert ráébredt, nem használta a rangomat. Egy testőr esetében baklövés, de ő ennél számomra többet jelent. Technikailag minden egyes testőröm beszállt a versenybe, hogy a hercegem legyen. Az, hogy sidhék vagyunk, azt jelenti, addig nincs házasság, amíg terhes nem

10

leszek. Egy terméketlen pár nem házasodhat össze, így a testőrök nem csak a testemre vigyáznak. - Fagy, az életét adná a hercegnőért? - Természetesen - válaszolta tétovázás nélkül, és világosan hallhattuk, hogy a kérdést feleslegesnek tartotta. - Fagy, miként tudott egy lőtt seb kevesebb, mint egy nap alatt teljesen begyógyulni? - érdeklődött egy felvevőgép mellett álló riporter. - Sidhe harcos vagyok - sóhajtott mélyet Fagy. A tudósítók várták, hogy talán még valamit hozzátesz, de én tudtam, nem fogja megtenni. Fagy számára a válasz, hogy sidhe, teljesen kielégítő. Tiszta, átmenő pisztolygolyó volt, nem speciális gyártmány. Ennél sokkal többre van ahhoz szükség, hogy egy sidhe harcost meg lehessen állítani. Mosolyomat elrejtve odahajoltam a mikrofonhoz, hogy ezt elmagyarázzam a sajtónak, amikor Fagy hátán a nedves és meleg izzadtság hirtelen megváltozott. Mintha egy csík fagyosság szivárgott volna lefelé a gerince mentén. Oly hideg, hogy meghökkenve kaptam el a kezem. Lepillantottam az asztalt markoló kezére, és azt láttam, amitől féltem. A tenyere körvonalából kiindulva dér kezdte belepni a lapot. Halk imát rebegtem az Istennőnek, hogy a terítő fehér, csak ez mentette meg attól, hogy valaki észre vegye. Azt viszont nem tudom megakadályozni, hogy később, amikor visszanézik a felvételeket, ne észleljék. De elég bajom van anélkül is, hogy ennyire előre gondolkodjam. Részben az én hibám, mert Fagyot véletlenül juttattam ekkora plusz hatalomhoz, ami ráadásul soha nem volt korábban a birtokában. Az Istennő adománya, de az új erőkhöz új felelősségek és kísértések is társulnak. Ahogy a riporterek zavart suttogása közepette megszólaltam, a karomat kihúztam a zakója alól, hogy eltakarjam a tenyerét. Felkészültem, hogy a keze épp oly jeges 11

tapintású lesz, mint a háta, de meglepő módon, egész meleg volt. - A sidhe képes majdnem minden sebesülését önmaga meggyógyítani -informáltam őket. A fagy egyre jobban terjedt, elérve a mikrofon állványát, kezdett rajta felkúszni, statikus zörgést eredményezve. Megszorítottam Fagy kezét, és ő is észrevette, hogy a félelme miatt mit művel. Tudtam, nem készakarva tette. Ökölbe szorította a kezét, ujjaimat az övébe fonta. Nem akartam, hogy bárki is felfigyeljen rá, mielőtt elolvadna a jég. Feléje fordultam, és ő is rám nézett. Az íriszében hullott a hó, mintha apró szürke hógömb tanyázna a szemében. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Meglepődött, mert ő is hallotta a királynő figyelmeztetését, hogy ne kivételezzek senkivel, de meg fog bocsátani, ha lesz annyi türelme, hogy meghallgassa a magyarázatomat. Ugyanezt, vagy akár többet is tett volna azért, hogy elterelje a sajtó figyelmét a véletlenül bekövetkezett varázslatról. Csak az ajkamat szorítottam az övéhez, mert Fagy ily sok idegen jelenlétében meglehetősen kényelmetlenül érezte magát. Ráadásul vörös rúzst vittem fel a számra, ami egy alaposabb csóktól úgy elmaszatolódna, hogy végeztével bohócokként néznénk ki. Csukott szemhéjam alatt narancsos fényként észleltem a vakuk villogását. Én voltam az, aki megszakította a csókot. Fagy szeme még mindig le volt hunyva, ajka puha, csaknem nyitott. Pislantott, és kinyitotta a szemét. Meg-hökkentnek tűnt, talán az éles fénytől, de lehet, hogy a csóktól. Bár, Istennő tudja, csókoltam már máskor is, és sokkal szenvedélyesebben. Még mindig ilyen sokat jelent neki, pedig már meg sem tudom számolni, hányszor találkozott az ajkunk? A szeme szavaknál is világosabban mondta, hogy igen.

12

Fotósok térdeltek az emelvényhez, olyan közel, amennyire csak a többi testőröm engedte. Az arcunkat figyelte, fényképezte mindenki. A csók közben a dér elolvadt, csak a kezünk mellett maradt még egy kis nedvesség, alig színézve el a fehér terítőt. A bűbájt sikerült elrejtenünk, de Fagy arca bejárja a világot. Mit teszel, ha egy férfin mindenki láthatja, milyen nagy hatással van rá egyetlen csók? Nos, megint megcsókolod. Amit meg is tettem, és ezúttal nem törődtem az elkenődő rúzzsal, vagy a királynő parancsával. Egyszerűen újra akartam látni azt a bizonyos arckifejezést. Most és mindörökké.

2.fejezet

Rúzsom mindkettőnk arcát vörösre festette, de sidhék lévén, az egyik, kevesebb hatalommal bíró képességünk a bűbáj. Egy kis koncentráció, és az arcom újra tökéletesnek tűnik, bár én éreztem, hogy a sminkem el van kenődve. A mágiámból egy keveset Fagyra is átterjesztettem, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint azelőtt, ne úgy, mint aki arccal beleesett egy vödör vörös festékbe, és még el is mázolta magán. A sajtó jelenlétében illegálisnak számít a mágia használata. A Legfelsőbb Bíróság kinyilatkoztatta, hogy ellentétben áll az alkotmánnyal, a sajtó szabadságával és a többi. De saját magunkon, kozmetikai okokból, használhatjuk. Végül is, nincs különbség e között és a hírességek szokásos sminkje vagy plasztikai sebészete között. Az udvartartásunknak, 13

nagyon bölcsen, nem áll szándékában ezt a bizonyos sztárallűrökkel teli dobozt felnyitni. Valójában jogomban állna arcfestés helyett bűbájjal kikészíteni az arcomat, de ehhez folyamatosan összpontosítanom kellene, és helyette inkább a kérdésekre akartam figyelni. Másrészt, ha megint megpróbálnak megölni, a bűbáj biztos, hogy megszűnik, és a királynő volt annyira hiú, hogy megparancsolja, eleve fessem ki magam. Minden eshetőségre felkészülve. Gondolom, ha a legrosszabb bekövetkezik, legalább halálomban nézzek ki jól. De lehet, hogy csak cinikus vagyok, talán csak nem bízik a mágikus képességeimben. Nem lehetetlen. Megmondtam Fagynak, hogy mára már elég kérdésre válaszolt, amire mindenki a nevét kezdte kiabálni. Néhányan még olyan arcátlanok is voltak, hogy üvöltve kérdezték: elég jó vagyok-e az ágyban, egy héten hányszor fekhet le velem? Igazán imádni valóak, főleg az európai firkászok. Mellettük az amerikaiak egyenesen barátságosnak tűnnek. Ezeket a szemtelen kérdéseket elengedtük a fülünk mellett. Fagy visszatért a helyére mögém, a fal mellé. Ereztem az enyhe bűbájt körülötte. Ha túlságosan eltávolodik mellőlem, akkor megszakadhat, de ilyen közelről képes vagyok fenntartani. Nem a végtelenségig, de addig igen, hogy túléljük ezt a zűrzavart. Következőként Madeline az egyik konzervatívabb lap, a Chicago Tribüné képviselőjét választotta ki, de a kérdése alapján tulajdonképpen teljesen mindegy volt, hogy neki, vagy egy pletykalapnak kell válaszolnom. - A kérdésem összetett... Meredith, ha megengedi. Oly udvarias volt, hogy sejthettem volna, tartogat valamit a tarsolyában. Madeline rám nézett, és bólintottam.

14

- Ha a sidhe majdnem minden sérülést meg tud gyógyítani, akkor a karja miért van még mindig felkötve? - Nem vagyok tiszta vérű sidhe, ezért lassabban épülök fel, majdnem úgy, mint egy ember. - Igen, ön részben ember, részben brownie, sidhe vérrel keverve. Hamis lenne az állítás, hogy az Unseelie Udvartartás egynémely sidhe nemese úgy tartja, nem elég sidhe ahhoz, hogy uralkodjon felettük? Hogy még abban az esetben is, ha ön nyerné el a trónt, nem fogják elismerni királynőjüknek? A villódzó fényben mosolyogtam, és lázasan gondolkodtam. Valaki beszélt vele, aki jobban tette volna, ha nem mond semmit. Vannak sidhék, akik félnek attól, hogy halandó vagyok, kevert a vérvonalam, és úgy hiszik, ha én ülök a trónon, a pusztulást hoznám rájuk. A halandó vérem véget vetne a halhatatlanságuknak. Biztos, hogy a tegnapi egyik, de talán mindkettő merényletkísérlet mögött ez áll. Egy teljes nemesi udvarház tagjait, és egy másiknak a fejét bebörtönöztük, már csak az ítéletükre várnak. Senki nem mondta meg, hogy mit kell felelnem, ha ilyen kérdés felmerül, mert még csak álmodni sem merte senki, hogy egy sidhe, vagy alacsonyabb rendű fey beszélni merészelne a sajtóval erről, akár csak utalgatások szintjén is. - A nemesség körében vannak, akik az emberi és a csekélyebb hatalmú fey őseim miatt alacsonyabb rendűnek tartanak próbálkoztam meg a féligazsággal. - De ezek a személyek rasszisták, Mr. ... - O'Connel - mondta. - Mr. O'Connel - fejeztem be. - Úgy gondolja, hogy tényleg rasszizmusról lenne szó? Madeline megpróbálta belém fojtani a szót, de leintettem, mert tudni akartam, mi mindenről lehet tudomása a riporternek. 15

-Mr. O'Connel, ha nem fajgyűlölet, akkor mi? Nem akarják, hogy a trónjukat egy korcs félvér foglalja el. Nos, ha még mindig tovább vájkál, akkor ő fog rasszistának tűnni. A Chicago Tribüné tudósítói pedig biztos, hogy nem óhajtanak fajvédő színben feltűnni. - Ez egy alávaló vád - jelentette ki. - Igen, így igaz. - Lépjünk tovább - vetette közbe Madeline. - Következő kérdés - mutatott valaki másra, ugyancsak türelmetlenül, de nem bántam. Jó lenne témát váltani. Persze könnyen találhatnak olyasmit, ami épp így kellemetlen lehet. - Meredith Hercegnő, igaz, hogy a rendőr mágia hatására lőtt önre? - szólalt meg az első sorból egy férfi, aki halványan ismerősnek tűnt, ahogy a televízióban gyakrabban látott arcok esetében megesik. A sidhe nem hazudhat. Akár nemzeti sportnak is nevezhetnénk, hogy csak majdnem hazudunk. Hazugságra képesek vagyunk, de ha megtesszük, hamisan esküszünk. Egykor a faerie-ből ezért el is üldözhettek. A kérdésére a válasz igen volt, de ezt nem akartam kimondani, megpróbáltam kerülgetni a forró kását. - Ó, hagyják el nyugodtan a hercegnőzést. Három éven keresztül dolgoztam detektívként Los Angelesben. Leszoktam már a rangom használatáról. El akartam kerülni, hogy valaki megkérdezze, ki hozta létre azt a bűbájt, ami egyben része volt a meghiúsult palotaforradalomnak is. Azt végképp nem fogjuk elárulni a sajtónak, egy sidhe nemes az oka annak, hogy az egyik, az őrzésemre kirendelt rendőr próbált meg megölni. Madeline tökéletesen vette fel a végszót, mert már rá is mutatott a következő tudósítóra. - Meredith Her... - mosolyodott el a nő, amikor elhagyta a rangomat. Reméltem is, hogy ez kedvükre lesz, és nekem nem 16

kell a cím, hogy tudjam, ki vagyok. - . ..meglehetősen szép a felhozatal a gyönyörű, izmos férfiakból. Mindez a biztonsága érdekében? - Igen - válaszoltam, miközben Madeline újból kiválasztott valakit, egy másik riportert, de a kérdés ugyanaz volt. - Meredith, mágia volt az oka annak, hogy a rendőr önre lőtt? Mély lélegzetet vettem, mert fogalmam sem volt, mit mondjak, amikor éreztem, hogy Doyle mellém lép. Fekete szoborként hajolt a mikrofon fölé; fekete a rászabott öltöny, ing, cipő, és még a nyakkendő is. - Meredith Hercegnő, válaszolhatnék erre én? csillámlottak az ezüst fülbevalók, amelyek a fülét a cimpájától egészen a csúcsos végéig díszítették. A csúcsos fül ellentétben a porcbeültetéses faerie-utánzók hiedelmével - azt jelzi, hogy a vérvonala nem tiszta. A többieknél kevesebb, akárcsak én. Éjfekete haja a bokájáig ér, ha akarná, elfedhetné „fogyatékosságát", de majdnem soha nem teszi meg. Fürtjeit a szokásos lófarokba húzta hátra. A gyémánt pötty a fülében az arcom mellett villogott. A legtöbb fegyvere épp olyan egyszínű, mint ő maga; sötét háttér előtt sötét késeit és pisztolyait nem könnyű észrevenni. Több mint ezer éve ő a Királynő Sötét Szolgája, orgyilkosa. Most az enyém. - Parancsolj - mondtam, és igyekeztem elkerülni, hogy az arcomon is látszódjon, mennyire megkönnyebbültem. - A hercegnő élete elleni tegnapi merénylet még vizsgálat tárgya - hajolt az előttem álló mikrofonhoz. - Sajnálom, de egyes részleteket még nem hozhatunk nyilvánosságra rezonált mély hangja. Láttam, ahogy néhány riporternő megborzong, de nem a félelemtől. Nem is sejtettem, hogy ilyen jó a hangja a mikrofonban. Azt hiszem, ugyanúgy, mint Fagy, még soha nem látott közelebbről mikrofont, de 17

ellentétben vele, nem zavarta. Őt meglehetősen kevés dolog nyugtalanítja. Ő a Sötétség, és a sötét nem fél tőlünk; mi tartunk tőle. - Mit mondhat el a merényletkísérletről? - érdeklődött egy másik újságíró. Nem voltam abban biztos, nekem, vagy Doyle-nak szánja-e kérdését. Zárt napszemüvege mögött a szemét nem láthattam, de úgy éreztem, rám néz. - Attól tartok, nem sokat - feleltem. - Ahogy Doyle is mondta, a vizsgálatot még nem zárták le. - Tudja, ki állt mögötte? - Hölgyeim és uraim, sajnálom - ragadta megint magához a szót Doyle -, de ha továbbra is ragaszkodnak azon kérdésekhez, amelyek a belső vizsgálatainkat is veszélyeztethetik, akkor a sajtótájékoztatót befejezettnek tekintjük. Egyfelől nagyon ügyesen lezárta az ügyet, de másfelől kiejtett a száján egy rossz szót is - belső. - Szóval a rendőr sidhe mágia befolyása alatt állt - kiáltotta egy nő. A fenébe, gondoltam. - A „belső" kifejezést úgy értettem, hogy Meredith Hercegnőt is érinti az ügy, Andais Királynő lehetséges utódját a trónon - próbálta meg a hibáját helyre hozni Doyle. - Ennél belsőbb a vizsgálat nemigen lehet. Különösen nekünk nem, akik a hercegnőhöz tartozunk - fejezte be, megpróbálva a figyelmüket a testőreimmel folytatott szerelmi viszonyokra terelni. Jóval biztonságosabb terület. Madeline is besegített azzal, hogy a következő kérdést az egyik pletykalap képviselője tehette fel. Ha bárki előnyben részesíti a szexet a politikával szemben, akkor az egy bulvárlap.

18

- Hogy érti, hogy a hercegnőhöz tartozik? - kapták be gyönyörűen a horgot. Doyle még közelebb hajolt a mikrofonhoz, hogy a válla az enyémet súrolta. Alig észrevehetően, de tudatosan. Valószínűleg feltűnőbb lett volna, ha előzőleg nem nyaltuk-faltuk volna egymást Faggyal, de Doyle remekül bánik a sajtóval. Finoman kell indulni, hogy később fel lehessen erősíteni. Még csak pár hete lett rábízva a médiával való kapcsolattartás, de gyorsan tanul, és nagyon jó benne. - Az életünket adnánk a hercegnőért. - A titkos szolgálat tagjai is felesküdtek, hogy az életük árán is megvédik az elnököt, de nem tartoznak hozzá - szólalt meg egy riporter, kihangsúlyozva a tartoznak szót. Doyle úgy dőlt a mikrofon felé, hogy az egyik kezével meg kellett markolnia székem támláját, testével valósággal keretbe foglalva az enyémet. A kamerák életre keltek, megint félig megvakítva minket. Nekidőltem Doyle-nak, hogy jobban sikerüljenek a fotók, bár bevallhatom, élvezetemet is leltem benne. - Lehet, hogy félreérthető voltam - korrigált Doyle, vidám karácsonyi színeimet fekete öltözékével hangsúlyozva. - Lefekszik a hercegnővel? - kérdezte egy újságírónő. - Igen - felelte egyszerűen. - Fagy, ön is lefekszik a hercegnővel? - érdeklődött egy másik nő, miközben mintha a tömeg egyszerre sóhajtott volna fel várakozóan. Doyle hátralépett, hogy Fagy újfent odaférjen a mikrofonhoz, bár szívem szerint nem engedtem volna. Fagy derekasan viselkedett; közel hajolva hozzám, odalépett a mikrofonhoz. Doyle-lal ellentétben ő nem színészkedik a kameráknak. Arca arrogáns, tökéletes, és kifejezéstelen, szürke szeme egyenesen a fényképezőgépekbe pillantott. Mindig is az volt a véleménye, hogy nem méltó hozzánk, ahogy a médiával 19

játszunk, de tudom, nem önteltség az oka, hogy nem hajlandó rá, hanem a félelem. Akár mondhatnám, hogy fóbia a kamerák, riporterek és tömeg iránt. - Igen - felelte mereven. Nem nagy újdonság. A nyilvánosság tudomása szerint azért tértem vissza a faerie-be, hogy férjet találjak. A sidhék nem túl termékenyek, ezért a királyi vérből származóak csak akkor házasodhatnak, ha teherbe estek. Amikor először tértem haza, a királynővel együtt mindezt már elmagyaráztuk egy másik sajtótájékoztatón. De Andais a testőreimet eddig távol tartotta a médiától, ezért az, hogy személyesen és nyilvánosan elismerték, valahogy felcsigázta az érdeklődésüket. Mintha azzal, hogy hangosan kimondták, botrányosabbá tenné. - Önök ketten egyszerre is szerelmeskedtek a hercegnővel? - Nem - mondta Fagy, megpróbálva nem fintorogni. Szerencsénk volt, hogy nem azt kérdezték, együtt alszunk-e, mert azt nem tagadhattuk volna. A fey általában együtt alszik, akár a kiskutyák. Ez nem jelent automatikusan szexet is, inkább biztonságot, vigasztalást. Fagy - mereven tartva magát - visszalépett a fal mellé. Szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát, mert a riporterek tovább folytatták a szerelmi életére vonatkozó kérdések kiabálását. Madeline a segítségére sietett. - Fiúk, lányok, úgy veszem észre, a Gyilkos Fagyunk nem kedveli a mikrofonokat. Kérem, válasszanak ki mást. Így is tettek. Kérdések, nevek özöne röpködött a levegőben. Egy-két testőr még soha nem találkozott a sajtó hiénáival. Abban sem vagyok biztos, hogy Adair vagy Galagonya egyáltalán látott-e már televíziót vagy mozit belülről. Mindketten teljes testpáncélzatot viseltek. Adairé úgy tűnt, mintha vörösrézből és aranyból készült volna, de Galagonyáé olyan mély kárminvörös volt, hogy ilyen színű fém biztosan nem létezik. 20

Adairé fém. Galagonyáé csak annak tűnik, lehetetlen megmondani, miből alkothatták, talán valamiféle mágiából. Egyikük sem vette le a sisakját. Adair azt hiszem azért, mert a királynő - büntetésképpen, mert nem mutatott hajlandóságot arra, hogy ágyba bújjon velem - majdnem kopaszra nyírta. Galagonya haja sűrű, fekete-zöld hullámokban omlik a bokájáig. Fogalmam sincs, miért tartotta magán a fejfedőjét. Már biztosan megfőttek a reflektorok melegében, de mivel eldöntötték, hogy felveszik, rajtuk is marad, amíg el nem ájulnak. Nos, Adair biztosan így tesz. Galagonyáról oly keveset tudok, hogy róla ezt nem tudom elmondani. Mindketten ismerik a fényképezőgépeket, mert a királynő nagy becsben tartja a polaroid kameráját, de ezen és a vízvezeték-hálózaton kívül számukra a technika minden egyéb vívmánya tökéletesen idegen. Eltűnődtem, mit érezhetnek, hogy odavetették őket az oroszlánoknak. Az arcuk kifejezéstelen, elvégre a Királynő Hollói közé tartoznak, tudják, miként kell az érzéseiket elrejteni. Szerencsére az ő nevüket senki nem kiáltotta, valószínűleg azért, mert senki nem ismerte őket. Madeline végre kiválasztott egy kérdést, és a hozzá tartozó áldozatot is. - Brad, ön tett fel egy kérdést Rhysnek. A riporter még jobban kiegyenesedett, miközben a többiek leültek, akár a csalódott virágok. - Rhys, milyen volt, hogy valódi detektívként dolgozhatott Los Angelesben? Rhys az emelvénynek majdnem a szélén, elég távol állt tőlem. O a legalacsonyabb tiszta vérű sidhe, akit ismerek, csupán 160 centiméter magas. Derekáig érő fehér fürtjeit krémszínű puha kalap fedte, egy árnyalattal sötétebb pánttal. A zakója fölé felvett ballonkabátja tökéletesen passzolt a kalaphoz. Ugy nézett ki, mint egy jobban öltözött hajdani detektív, 21

sztriptíztáncos és kalóz keveréke. Izmos mellkasára és hasára simuló halványkék selyeming adta a selyemfiús benyomást. A kalózét pedig az egyik szemét borító szemkendő, amit nem modorosságból viselt, hanem mert meg akarta kímélni a riportereket a gobli-nok által kivájt szemgödrének a látványától, a fiúsan jóképű arcán a sebhelyektől. A megmaradt szeme háromszínű kék. Bűbájt használva eltüntethette volna a hegeket, de miután ráébredt, engem nem zavar, ő sem törődött tovább velük. Úgy véli, a forradások karakteressé teszik az arcát, és igaza van. Rhys mindig szerette a film nőin, és a tudósító emlékezett is rá. Ettől egész szimpatikussá vált. Ahogy a mikrofon felé hajolt, Rhys egyik tenyerét az asztalra helyezte, a másikat a vállamra, csakúgy, mint Doyle. Rhys még nála is ügyesebben bánik a média képviselőivel, mivel régebb óta van velük kapcsolatban. Levette a kalapját, megrázta a fejét, hogy a haja sűrű gyűrűkben hullámzott az arca körül. - Nagyon szerettem detektívként dolgozni Los Angelesben. - Olyan, mint a filmekben? - érdeklődött valaki. - Néha, de nem igazán hasonlít. A végén inkább testőrködtem, mint tényleges nyomozói munkát végeztem. - Pletykálják, hogy némely sztár, akiket ön és a társai védtek, többet akartak, nem csak a testük védelmét - jött a következő, érdekes kérdés. Nem is lesz rá könnyű válaszolni, mert valóban sok kliens mondta ki, vagy utalt arra, hogy a szexet is a szolgálathoz tartozónak akarja tudni. A csábításokat a férfiak vagy elengedték a fiilük mellett, vagy egyenesen nemet mondtak, így, szigorúan véve a felelet igen lett volna, de ha Rhys a valóságnak megfelelően válaszol, akkor a sztárocskák és hírességek, akikre Rhys vigyázott, holnapra már a pletykalapok címoldalán találnák magukat, és ez csak a mi 22

hibánk lenne. Az exfőnökünk, Jeremy Grey ennél többet érdemel. És az ügyfeleink is. Ráadásul, az igazán fontos kliensek ezek után távol tartanák magukat a Grey Nyomozó Irodától, míg a profilunkba nem illőek megjelennének, majd csalódnának. - Attól tartok, Rhyst annyira lefoglalta, hogy engem védjen, hogy másra már nem jutott ideje - mondtam kétértelműén. Elnevették magukat, és szerencsére a figyelmük is elterelődött. Újra ott voltunk a szexuális életünkre vonatkozó kérdéseknél, és ezekre válaszolhattunk. - Rhys jó az ágyban? - Igen - feleltem. - A hercegnő is? - Nagyon is. Látod, ez tényleg nem nehéz. - Rhys, megtörtént már, hogy a hercegnő ágyát egy másik testőrrel is megosztotta? - Igen. Ekkor kezdtek el a riporterek együttműködni egymással. Az ezt a kérdést feltevő illető megpróbálta megtudni, hogy ki volt az, de Madeline figyelmeztette, hogy most már más van a soron. - Rhys, kivel volt egy ágyban a hercegnőn kívül? - akarta tudni ezért a következő, akit Madeline kiválasztott. - Nicca - maradt az igazságánál Rhys, pedig köntörfalazhatott is volna, de úgy gondolta, miért ne mondhatná meg az igazat. A kamerák figyelme Niccára irányult, akár egy gazellára felfigyelő oroszláné. Ez a bizonyos gazella 183 cm magas, sötétbarna bőrű, sűrű, egyenes, meleg gesztenyebarna színű haja a bokájáig ér, amelyet vörösréz pánt fog hátra. Deréktól felfelé meztelen volt, kivéve az arany nadrágtartóját, amely a barna öltönynadrágjának halványsárga mintázatát követte. A 23

nadrágba elöl két 9 mm-es pisztolyt tűzött, mert senki nem talált olyan módszer, amivel a szárnya megsértése nélkül fel tudnánk erősíteni a pisztolytáskáját, páncélzatát vagy a kardját. A két szárny a feje mögött tornyosult, picivel magasabban, mint ő maga. Szétterülve a combja mellett, majdnem a földet söpri. Hatalmas, molylepke szárny, mintha vagy féltucatnyi különböző, hatalmas selyemhernyó lepke egy sötét éjszakán egy faerie-vel szerelmeskedett volna. Két nappal ezelőtt a szárny még csak anyajegy volt a hátán, de szex közben hirtelen kitört a hátából, valóságossá vált. Nicca háta most barna, sima, és tökéletes. Hozzánk lépett, miközben a vakuk újfent elvakítottak. Rhys mellette maradt, és Nicca fölénk hajolt. Meglepett arccal nézett a tömegre. A királynőnél, de nálam sem szokott hozzá, hogy ő legyen a figyelem középpontjában. - Nicca, valóban együtt aludt a hercegnővel és Rhysszel? A mikrofon felé hajolt úgy, hogy közém és Rhys közé került, a fejem felett a szárnyak kitárultak. - Igen - válaszolta, és hátrébb lépett. - Hogy került a hátára a szárny? - kiáltotta valaki, akit a nagy hangzavarban Madeline végül is kiválasztott. Jó kérdés. Szerencsétlenségünkre a válasz nem épp könnyű. - Az igazságot akarja tudni? - firtattam. - Nem vagyunk benne biztosak, hogyan történt. - Nicca, mit csinált, amikor a szárny kinőtt a hátából? - Épp Meredith-szel szeretkeztem - hajolt vissza Nicca, és a két szárny egy pillanatra háttérként ívelt fölém. A riporterek majdhogynem kamaszkölykökként kuncogtak. Az amerikai tudósítók, és az európaiak közül is néhányan még mindig nem szoktak hozzá, hogy a fey a szexet nem tekinti rossz dolognak, ezért bevallani azt, hogy valakivel intim

24

kapcsolatban vagy - kivéve, ha a szeretődet kellemetlen helyzetbe hozná -, nem bűn, vagy megbotránkoztató. - Rhys is önnel volt? - Igen. Valójában Rhys az ágy mellett, nem benne volt, de Nicca nem gondolta, hogy részleteznie kellene. - Volt még valaki más is az ágyban önnel és a hercegnővel, amikor megtörtént? - Igen. Ez Nicca, aki nagyon is sidhe. Vagy eltereled a figyelmet egy sztorival, aminek semmi köze a kérdéshez, vagy csak arra felelsz, amit tudni akarnak, és semmi másra. Nicca nem jó a mellébeszélésben, ezért inkább az igazságnál maradt. - Kicsoda? - kiáltotta valaki. Nicca rám pillantott, ami hiba volt, mert a riporterek egyből tudták, hogy nem biztos abban, beleegyeznék-e abba, hogy elárulja a nevet. A fenébe. A legtöbb sidhe nő nem szívesen vallja be, hogy egy alacsonyabb rendű feyjel szeretkezett, de én ezért nem szégyellem magamat. A riporterek azt fogják hinni, több van a pillantás mögött, mint ami a valóság. A rohadt életbe. A baj az volt, hogy Sage nem volt ott a pódiumon. Nem sidhe, és királynője azt akarta, hogy nála legyen. Mellesleg, a mi királynőnk sem akarta, hogy ott legyen mellettem az emelvényen. - Orális szex rendben van - a szavaival élve - de nem dughat meg. Függetlenül attól, hogy milyen magas, egy féltünde sem foglalhatja el a trónomat, valaki hitveseként. Ezért nem lehetett Sage szem előtt, ami jelen helyzetünket még érdekesebbé tette. - A harmadik, jobban "mondva a negyedik - mondtam mosolyogva -, ma este nincs jelen. Nem volt biztos abban, hogy szeretné, a média figyelme rá irányuljon. 25

- Szeretője lesz ő is, reménybeli király? - Nem - feleltem, az igazságnak megfelelően. - Miért nem? - akarta tudni valaki más. - Nem sidhe - szólt közbe Nicca, pedig szívem szerint nem feleltem volna. Jól nézünk ki. A válasza újabb, üvöltött kérdések lavináját indította el. Niccához hajolva megkértem, hogy menjen vissza a helyére a fal mellé. Rhys is visszalépett a pódium sarkára, hogy jobban szemmel tarthassa a tömeget, megpróbálva elrejteni a nevetését. Tényleg, akár humorosan is felfoghatjuk a fejleményeket. De Nicca ezentúl inkább nem kerül a mikrofonok közelébe. Azt nem szégyellem, amit Sagedzsel tettem, inkább abban nem voltam biztos, hogy a nagynéném óhaja szerint az igazság mekkora részét magyarázhatom el a médiának. Kifejezetten feszélyezettnek tűnt. Madeline végre talált egy kérdést, amiről úgy gondolta, képes és hajlandó leszek megválaszolni. Nem volt igaza. - Meredith, melyikük a legjobb az ágyban? Igyekeztem nem ránézni Madeline-ra. Mi a csudáért engedte meg ezt a kérdést? Ennél azért profibbnak kellene lennie. - Nézzenek rájuk. Miként lehetne csak az egyiküket kiválasztani? Nevettek, de ragaszkodtak a válaszhoz. - Hercegnő, korábban úgy észleltük, hogy Fagyot részesíti előnyben. Megállapítás volt, ezért nem is feleltem. - Hercegnő, hát legyen, de ha nem csak egyet választhat, akkor kik a kedvencei? Cseles. - Mindenki, akivel eddig szeretkeztem, a maga módján speciális a számomra - ami igaz is volt. - Hánnyal? - Uraim, kérem lépjenek előre - hajoltam a mikrofonhoz. Rhys, Nicca, Doyle és Fagy egy lépést tett előre. Rajtuk kívül még három férfi lépett el a fal mellől. Galen bőre 26

majdnem olyan fehér, mint az enyém, de halvány színe a megfelelő megvilágításban zöldes árnyalatot vesz fel. Fürtjei egyértelműen zöldek, kivéve sötétben, amikor szőke. Haja épp hogy a válláig ér, és csak egy vékony copfot hagyott meg, arra emlékeztetve, hogy valamikor a bokáját verdeste. A faerie összes férfiai közül csak a sidhéknek megengedett, hogy megnövesszék a hajukat. Galen önként vágta le a haját, nem úgy, mint Adair. Vagy akár a mellette álló Amatheon. Amatheon dús vörös haja francia-fonott volt, hogy a riporterek nehezebben vegyék észre, haja már csak a válláig ér. Előbb fogadta el a királynő parancsát, mint Adair. A tény, hogy ezen két férfinak büntetés, hogy megnyírták őket, és a szégyen késztette őket az engedelmességre, még különösebb színben tünteti fel, hogy Galen mindezt magától tette. Ő a legfiatalabb a Királynő Hollói között, csupán hetvenöt évvel öregebb nálam. A sidhék ezt úgy veszik, hogy gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Tizennégy éves, vagy talán fiatalabb korom óta úgy tartom, nyílt, jóképű arca a legtökéletesebb, ami létezhet. Azt akartam, hogy apám megengedje, Galen legyen a jegyesem, de ő mást választott. A jegyességem hét esztendeig tartott, de gyermek nem fogant belőle, és a legvégén maga a jövendőbelim mondta, számára túlságosan emberi vagyok. Nem eléggé sidhe. Ez még inkább csodálkozásra késztetett, apám vajon miért nem engedte, hogy Galent választhassam. Csodálatos zöld szemével rám pillantott, elmosolyodott, én pedig viszonoztam a mosolyát. Ugyanúgy, ahogy a többiek, ő is felfegyverkezett késekkel és pisztolyokkal, de olyan szelídség áradt belőle, ami a többiekből már évszázadokkal azelőtt kiveszett, hogy én vagy ő megszületett volna. Az életét áldozná értem, és - ellentétben a többiekkel - már gyerekkoromban is megtette volna. De politikusként

27

egyszerűen katasztrofális, ami a faerie udvartartásokban végzetesnek bizonyulhat. Valaki megérintette a vállamat. Összerezzentem, és észrevettem, ahogy Madeline eltakarja a tenyerével a mikrofont. - Galent bámulod - suttogta felém. - Ha lehet, inkább ne ismételd meg a Faggyal történt közjátékot - lépett hátrébb, felvéve a médiának szánt mosolyát, benyomva a derekán a gombot. Nem mertem a tömeg felé fordulni, mert elpirultam. Nem sokszor vörösödöm el, és az emberekhez viszonyítva, nem is túl feltűnően. A sidhék bőre egyszerűen nem pirulással reagál az érzelmekre, ahogy az embereknél. Persze az, hogy nem fordultam a kamerák felé, azt is jelentette, hogy Galent viszont láthattam. - Meredith Hercegnő kezd elfáradni - hallottam Madeline hangját. - Sajnálom, de jobb, ha rövidre fogják. Szavait hangos méltatlankodás követte, kamerák villogása, aminek nem örültem, mert Galen visszalépett hozzám. Elém, a szék mellé térdelt le, és elég magas volt, hogy a vállától felfelé még látható legyen. Ujjbegyével leheletfinoman megérintette az államat. Rápillantottam, és elfelejtettem, hogy fényképezőgépek még mindig egyenesen ránk irányulnak. Ahogy közel hajolt hozzám, a környezet megszűnt számomra létezni. Tenyerébe fogta az arcom, ogyre közelebb kerültem hozzá, és az agyműködésem egyszerűen leállt. Nem tudom megmagyarázni. Hónapok óta osztom meg vele az ágyam. Politikailag katasztrofális, és az, hogy ennyien látják, még veszélyesnek is bizonyulhat a számára, de miközben megcsókolt, minderre nem gondoltam, csak az örömre a szemében. Tizenhét éves korom óta szeret, és láttam, ugyanúgy érez, mint akkor, mintha megállt volna az idő.

28

A királynő megparancsolta, hogy a nyilvánosság előtt senki felé ne mutassak megkülönböztetett figyelmet. Nagyon dühös lesz, rám, Galenre, ránk. De, ahogy Madeline kifejezte magát, a Faggyal történt kis malőr után ez már szóra sem érdemes. Nem kellett volna, mégis megcsókoltam. Meg akartam csókolni. Csak egy pillanatra, de a világ leszűkült Galen arcára, a kezére a bőrömön, a szájára a számon. Lágy, szemérmes csók volt, talán érezte, ha a csók elmélyül, elveszítem az uralmamat a bűbájam fölött, és elég furán néznénk ki az elmázolt rúzzsal 1'agyon és rajtam. Elhúzta a fejét, és meglepettnek tűnt, mint aki még mindig csodálkozik, hogy megérinthet, megcsókolhat. Néhányszor már láttam magamon is ezt az arckifejezést a hálószobai tükrömben. - Mindannyian kapunk egy csókot? - érdeklődött egy mély, a tenger hullámainak vad robajlására emlékeztető hang. Barinthus sétált felénk, az óceán színeit tükröző haja az arca körül szálldosott. A Földközi-tenger türkize; a Csendes-óceán sötétebb középkékje; a vihar előtti szürkéskék, majdnem feketébe hajló kékkel; a mélységek sűrű vizei, akár az alvó óriások vére - a színek mozogtak, egymásba olvadtak, örökké változtak. Egykor ő volt a tengerek istene. Nem régen ébredtem rá, hogy ő Manannan Mac Lir1, de ezt titokban kell tartani. Jelenleg Barinthus, az óceán bukott istene. Majd 220 centiméteres magasságával elegánsan vonult a pódiumon. A szeme kék, de pupillája vágott, mint a macskáké, vagy mélytengeri állatoké. A szemét egy sajátos átlátszó membrán borítja, ha víz alatt tartózkodik, vagy ha ideges, akkor ez is pislog. Mint ahogy most is. Eltűnődtem, vajon tudja-e valaki a riporterek közül, hogy ennek a nagyon is zárkózott férfinak mibe kerülhetett, hogy nyilvánosan csókot kérjen, és kitegye magát a kamerák kereszttüzének. 29

Galen, miután rájött, hogy hibát követett el, a szemével kért bocsánatot. Sajnos az arcán nemcsak én olvasok könnyen, hanem majdnem mindenki képes rá, beleértve a média hiénáit is. A királynő kijelentette, nem akar kivételezést. A viselkedésünk most arra kényszerít, hogy bebizonyítsam, így is van, de amit épp most műveltünk Galennel, az nem fogja a dolgomat megkönnyíteni. A körülöttem álldogáló férfiak közül meglehetősen sokan hajlandóak lennének a kamerák kedvéért színészkedni, ez egyikünknek sem esne nehezére. Nem így Barinthusnak. Az apám barátja volt, és az amerikaiak felfogása szerint nem szerelmeskedünk. Még Bill Clinton szerint sem. Ha a helyében lennék, a fal mellett maradtam volna, de az igazságérzete még a legtöbb sidhéé-nél is fejlettebb. - Ha úgy óhajtod - néztem fel rá, ami, tekintetbe véve, hogy én ültem, ő pedig állt, nem volt könnyű feladat. A hangom könnyed, arcom kifejezéstelen volt. Barinthust még soha nem csókoltam meg, és nem szabadna, hogy az elsőt mindjárt filmre is vegyék. - Ha Barinthus csókot kap, akkor nekem is kell - mentette meg a helyzetet Rhys. - Ha igazságosak akarunk lenni, akkor mindenkinek jár szólt közbe Doyle is. - Meghajtom magamat a többség akarata előtt mosolyodott el Barinthus -, és az enyémet inkább négyszemközt szeretném kérni. - Galen és Fagy már sorra kerültek - mondta Rhys, és ahogy Galen visszatért a helyére, Fagy úgy tett, mint aki fülön bokszolja. Barinthus könnyedén meghajolt, és megpróbált visszaslisszolni a helyére, de nem volt szerencséje.

30

- Barinthus Lord, úgy döntött, hogy a királycsináló szerepét felváltja a királyéval? - kérdezte egy riporter. Egy sidhe sem merné szemtől szembe király-csinálónak vagy akár kiráíynőcsinálónak nevezni. De a média, nos, őket nem lehet fülön bokszolni. Nem akarván odahajolni a mikrofonhoz, inkább letérdelt mellém, így a feje majdnem egy vonalba került az arcommal. - Kétlem, hogy sokáig a hercegnővel maradnék, mint a testőrsége állandó tagja. - Miért nem? - Szolgálataimra máshol tartanak igényt. Az igazság az, hogy mielőtt Andais Királynő befogadta volna az Unseelie Udvartartásba - miután kiutasították a Seelie Udvartartásból - meg kellett ígérnie, hogy nálunk soha nem fogja elfogadni a trónt, még akkor sem, ha felajánlják neki. Egykor Manannan Mac Lir volt, és a királynő és nemesei egyaránt tartanak a hatalmától. így a legünnepélyesebb esküjét téve megfogadta, személyesen soha nem fog a trónunkon ülni. Barinthus meghajolt a tömeg felé, és egyszerűen visszatért a helyére, világossá téve, ma több kérdésre már nem fog válaszolni. Kitto, a félgoblin sidhe is már a fal mellett állt. Csupán 120 centiméter magas, ami miatt a média nagy része úgy próbálta meg beállítani, mintha gyermek lenne. Elég idős ahhoz, hogy emlékezzen még arra, milyen is volt a világ, mielőtt a kereszténység vallássá lett volna. De az újságírókat valami miatt zavarta a külseje. Rövid, fekete fürtjei, halovány bőre és a napszemüvege a farmernadrágjával és pólójával teljesen hétköznapinak mutatja. A királynő készleteiben nem találtak olyan kicsi, márkás öltönyt, amit fel tudott volna venni, és idő sem volt arra, hogy a királynő varrónője képes legyen elvégezni az egyiken a megfelelő átalakításokat, így Kitto megúszta azzal, hogy ott kellett állnia neki is a falnál. 31

- Meredith Hercegnő, hogyan fog választani e között a rengeteg gyönyörű férfi között? - kérdezte valaki. - Aki teherbe ejt, azé a nyeremény - feleltem mosolyogva. - Mi történik, ha valaki mást szeret? Mi a helyzet, ha nem szerelmes abba, akitől babát fog várni? - Hercegnő vagyok - mondtam sóhajtva, és nem bántam, hogy a mosoly eltűnik -, a trón várományosa. A királyi pároknál a szerelem soha nem volt feltétel. - Nem az a tradíció, hogy egyszerre csak egy jegyes van, és csak azzal fekhet le, amíg terhes nem lesz, vagy sem? - Igen - válaszoltam, magamban elátkozva azt a személyt, aki ily jól ismeri a hagyományainkat. - Akkor mi ez a „férfi-marathon"? - Ha lenne rá lehetősége, ön nem tenné meg? - érdeklődtem, amire kacagás volt a válasz, de elterelnem a figyelmüket nem sikerült. - Feleségül menne valakihez csak azért, mert gyereke lesz tőle, de nem szereti? - A törvényeink világosak - mondtam. - Hozzámegyek a gyermekem atyjához. - Nem számít, hogy ki lesz az? - Ez a törvényünk. - Mi történik, ha Cel Hercegnek sikerül először teherbe ejtenie az egyik testőrét? - Akkor, Andais Királynő parancsa szellemében, ő lesz a király. - Szóval, verseny a terhességért? - Igen. - Hol van Cel Herceg? Majd három hónapja senki sem látta. - Nem vagyok az unokatestvérem őrzője. A valóságban börtönben van, mert betelt a pohár, hogy sokadszor akart már megölni, és egyéb bűnöket is elkövetett, 32

amiket a királynő még a saját udvartartása előtt is titokban akar tartani. Némelyikért ki kellett volna végezni, de a királynő cserealkut kötött egyetlen gyermeke életéért. Hat hónapra bezárják, és ugyanazzal a mágiával kínozzák, amelyet sidhe ősökkel bíró emberek ellen vetett be. Branwyn Könnyeivel, az egyik legjobban óvott balzsamunkkal. Afrodiziákum, amely az akaratod ellenére is képes hatni. De ami még ennél is rosszabb, sóvárgod az érintést, a kielégülést. Leláncolták, és Branwyn Könnyeivel kenték be. Az udvarban fogadásokat kötöttek, hogy az a kevés épelméjűség, amellyel született, meg fog-e maradni. A királynő épp tegnap engedett az egyik testőrének, hogy a nő könnyítsen egy kicsinyt Cel szenvedésein, ne őrüljön meg. Es hirtelen, egy, kettő, nem is, három merényletet kíséreltek meg ellenem, és egyet a királynő ellen. Ezt már nem hívnám véletlennek, de a királynő szereti a fiát. - Hercegnő, minden rendben? - tűnt fel a szemem előtt Madeline arca. - Sajnálom, kezdek elfáradni. Kihagytam egy kérdést? - Attól tartok, igen - biccentett elmosolyodva. - Tudja, hogy jelenleg hol van az unokatestvére, a herceg? ismételték meg, és azt kívántam, bárcsak megint ne hallottam volna meg. -Itt van a tündérdombokban, de hogy ebben a pillanatban mit csinál, nem tudom. Sajnálom. Ez a téma egyáltalán nem volt ínyemre, és végre a pódiumot is el akartam hagyni. Intettem Madeline-nak, aki be is fejezte a sajtótájékoztatót azzal az ígérettel, hogy egy-két nap múlva, amikor a hercegnő már teljesen egészséges, lehetőségük lesz hivatalos fotózásra is. Egy apró, pillangószárnyas faerie reppent a kamerák elé. Egy féltünde. Sage, akivel „lefeküdtem". Képes ember méretűre növekedni, de a legtöbb féltünde egész életében 33

körülbelül Barbie baba nagyságú, vagy még kisebb. A királynő nem fog örülni, hogy a kis faerie-t filmre veszik. Ha a tündérdombokban újságírók tartózkodnak, a kevésbé emberi kinézetűek távol tartják magukat tőlük, és főleg a fényképezőgépeiktől, különben magukra vonják a királynő haragját. Egy kis halvány kék és rózsaszín alak volt, színjátszó kék szárnnyal. Szemét piciny kezével takarva, vakuk zárótüzén keresztül libegett felénk. Azt hittem, rajtam vagy esetleg Doyle-on fog landolni, de az emelvényen átrepülve Rhys vállára szállt le. Hosszú, fehér fürtjeiben rejtőzött el, miközben a fülébe suttogott. Rhys felállt, és mosolyogva lépett hozzánk. Doyle mellettem állt, de még így sem hallottam, mit mondott neki. Doyle aprót biccentett, és Rhys - hajában még mindig a rejtőző apró féltündével - elhagyta a termet. El nem tudtam képzelni, mi lehet oly fontos, hogy a sajtó orra előtt sétál ki. - Rhys, miért megy el? - kiáltotta valaki. Válaszként csak mosolyogva intett, és kilépett az ajtón. Doyle segített felállnom, a testőrök szivárványszínű falként körbe vettek, de a riporterek még nem végeztek. - Doyle, Hercegnő, mi történt? - Mit mondott a kis tünde? A sajtótájékoztatónak vége volt, nem kellett válaszolnunk. Lehet, hogy jobb lett volna, ha feltálalunk valami kifogást nekik, de Doyle vagy úgy gondolta, nem kell ezzel is törődnünk, vagy nem tudta, mit mondhatna. Ahogy a karomat fogta, éreztem benne a feszültséget. Tudtam, megrázta, amit Rhystől hallott. Mitől félhet a Sötét Szolga? A tarkabarka testőrfallal együtt lemasíroztam a pódiumról, ki az ajtón. Már a folyosón voltunk, újságírók sehol, de még mindig suttogtam. A modern technológia csodálatos dolog, 34

nincs rá szükségem, hogy egy érzékenyebb mikrofonnal mégis meghalljanak. - Mi történt? - A konyha közelében, az egyik folyosón két holttestet találtak. - Feyek? - Az egyik igen. - És a másik? - botlottam meg, ahogy próbáltam megállni, de a karjával továbbsodort. - Igen, pontosan - bólintott. - Az egyik riporter? Egyikük elkóborolt volna? - Lehetetlen - hajolt ki a testőrök sorából felénk Fagy. Mágiákat hoztunk létre, hogy ne tudják elhagyni a tündérdombokon belül a biztonságosnak ítélt utakat. - Akkor magyarázd meg - pillantott rá Doyle - hogy miként került a tündérdombunkba egy halott újságíró, mellette a fényképezőgépével. - Nem tudom. - Én sem - ingatta a fejét Doyle. - Nohát, csak nem egy katasztrófa felé sodródunk - jegyezte meg Galen. Az Unseelie tündérdombokban egy halott újságíró, az életben lévők még mindig jelen, nem is kevesen. Katasztrófa? Az a közelébe sem érhet.

35

3. fejezet

Az udvartartásokban több erőszaknak voltam a tanúja, mint az évek során Los Angelesben, de halottat ott láttam többet. Nem azért, mert gyilkosságok felderítésében vettem részt - a magánzsaruknak nincs gyilkossági esetük, legalábbis friss nem -, hanem azért, mert a faerie-k földjén a legtöbb lény halhatatlan. A dolgok természetéből adódóan a halhatatlanok nem túl gyakran halá-loznak el. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan friss bűntény helyszínére hívott minket a rendőrség, hogy lettek volna nyomok is. És még ezeket is csak azért kaptuk meg, mert a Grey Nyomozó Iroda a nyugati part legjobb varázslóerővel rendelkező alkalmazottjaival dicsekedhet. A mágia olyan, mint minden más; ha hasznos dolgokra használható, valaki biztos megtalálja a módját, hogy ártani is lehessen vele. Természetfeletti problémák, Mágikus megoldások, ez az iroda specialitása, rajta van a névjegykártyákon, mindenen. Azt is megtanultam, hogy a holttest egy tárgy, nincs neme, mert ha úgy gondolsz rá, akkor hirtelen valóságossá válik. Ember lesz, pedig nem az, már nem. Halott, és néhány különleges esetet kivéve csak egy élettelen anyag. Később erezhetsz sajnálatot az áldozat iránt, de a bűntény helyszínén, főleg az első pillanatokban a sértett sokkal jobban jár, ha nem szimpatizálsz vele, mert úgy nem tudsz gondolkodni. Az empátia megbénít. Elfogulatlanság és logika, a friss 36

helyszínen ez a megváltásod. Minden más hisztériához vezet, és jelen esetben nemcsak én voltam a legtapasztaltabb detektív a folyosón, hanem Meredith NicEssus Hercegnő is, a hús és vér kezének hordozója, Besaba Átka. Besaba az anyám, akit a megfogantatásom kényszerített arra, hogy feleségül menjen az apámhoz, és egy darabig az Unseelie Udvartartásban éljen. Hercegnő vagyok, és lehet, hogy egy napon királynő. Jövendőbeli királynők, akik ráadásul képzett nyomozók, nem hisztiznek. A gond csak az volt, hogy az egyik testet ismertem, amikor még élt. Tudtam, hogy szereti a klasszikus irodalmat. Amikor a Seelie Udvartartásból elüldözték, és az Unseelie Udvartartás tagja lett, megváltoztatta a nevét, ahogy sokan teszik, még a Seelie-k körében is. Más nevet vesznek fel, hogy ne kelljen naponta emlékezniük arra, kik és mik voltak, mily mélyre zuhantak. Beatrice-nek nevezte magát, Dante Isteni Színjátékának szerelmese nyomán. De Danténak Pokla is volt. - A pokolban vagyok - mondta —, a nevem akár illhet is hozzá. Az egyetemen a világirodalmat is felvettem a tárgyaim közé, bár nem önként. Amikor befejeztem, az összes könyvemet Beatrice-nek adtam, mert tudtam, ő el fogja olvasni őket, én meg nem. Ha akarom, én vehetek még egy példányt abból a néhány kötetből, amelyeket tényleg élveztem. Beatrice nem tehette meg. Embernek soha nem nézték volna, és nem szerette, ha megbámulják. Most csak meredtem rá, de egyáltalán nem bánta. Már soha semmiért nem lesz bosszús. Beatrice kinézetre olyan volt, mint a még mindig a Rhys hajába kapaszkodó apró féltünde kecses, emberméretű változata. Egykor Beatrice is képes volt oly kicsinnyé változni, de történt vele valami a Seelie Udvartartásban, amiről soha nem volt hajlandó beszélni, ami miatt elveszítette ezen képességét. Körülbelül 135 centiméter 37

magas lehetett, a hátából kinövő törékeny szitakötő szárnyak teljesen hasznavehetetlenek. A féltündék nem levitáinak, hanem repülnek, és ha megnőnek, a szárnyuk nem bírja el őket. A vér sötét, széles tócsaként övezte testét. Valaki a háta mögé került, és elvágta a torkát. Az, hogy ilyen közel tudott lépni hozzá, azt jelenti, hogy ismerte az illetőt, megbízott benne, vagy olyan erős volt a mágiája, hogy észrevétlenül mögéje tudott osonni. Persze, ahhoz is elég nagy varázslóképességgel kellett rendelkeznie, hogy a halhatatlanságát is le tudja győzni. A faerie-k földjén nincsenek sokan, akik egyszerre mindkettőt meg tudnák tenni. - Beatrice, mi történt? - kérdeztem halkan - Ki tette ezt veled? - Merry - lépett mellém Galen. Felnéztem rá. -Jól vagy? Megráztam a fejem, miközben a folyosón fekvő másik testre néztem. - Rendben leszek - feleltem hangosan. - Hazug - mondta gyengéden, és megpróbált fölém hajolni, karjába zárni. Nem löktem el magamtól, de hátrébb léptem. Most nincs itt az ideje, hogy támaszkodjak valakire. A szokásainknak megfelelően meg kellene érintenem. Azonban az a néhány testőr, akik velem együtt jöttek Los Angelesbe, a Grey Nyomozó Irodának csak néhány hónapja dolgoznak. Én már pár éve ott vagyok. A bűntények helyszínén nem illik ölelkezni, nem keresel vigaszt senkinél. Végzed a munkád. Galen picit meghökkent, mintha megbántottam volna az érzéseit. Nem aka- ttal tettem, de jelen pillanatban krízishelyzet van. Ezt neki is be kell látnia. Akkor miért kell 38

ahogy már oly sokszor megtörtént - energiát pazarolnom arra, hogy Galen érzékenysége miatt aggódom, amikor semmi másra nem kellene koncentrálnom, mint a dolgomra? Vannak pillanatok, amikor attól függetlenül, hogy milyen kedves nekem, meg tudom érteni az apámat, miért nem Galent választotta a jegyesemnek. Elindultam a másik test felé. A férfi majdnem egy másik, szélesebb folyosó kereszteződésénél hevert. Karját széttárva a hasán feküdt. A hátán egy hatalmas vérfolt terjengett, a teste mellett szétfolyt. Rhys a holttest mellett guggolt, és felnézett, ahogy feléje közeledtünk. Fehér fürtjei közül a féltünde kíváncsian rám kukucskált, majd újra elrejtőzött, mintha félne. A féltündék általában nagyobb csapatokban járnak, ahogy a madarak vagy a pillangók. Némelyikük egymagában meglehetősen félénk. - Tudjuk már, mi a halál oka? — érdeklődtem. - Azt hiszem, kés - mutatott Rhys a keskeny sebre a férfi hátán. Bólintottam. - De a kést magukkal vitték. Miért? - Valószínűleg van valami jellegzetessége, ami leleplezné őket. - Vagy egyszerűen csak nem akartak egy jó kést elveszíteni - vélte Fagy. Két lépéssel a szélesebb folyosóról a keskenyebben termett. A testőröket irányította, akik az érdeklődőket voltak hivatottak távol tartani a bűntény helyszínétől. Volt velem annyi testőr, hogy mindkét folyosót hermetikusan lezárhassuk, amit meg is tettünk. Amikor megérkeztünk, az átjárót Maggie May jóvoltából aki az Unseelie Udvartartás főszakácsa - lebegő fazekak és serpenyők védték. A brownie-k képesek tárgyakat lebegtetni, de valamely okból kifolyólag, önmagukkal ugyanezt nem tudják megtenni. Maggie Doyle-lal együtt elment, talán ő töb39

bet tud kiszedni a konyhalányból, aki megtalálta a testet. A fey hisztériás rohamot kapott, és Maggie képtelen volt eldönteni, látott-e valamit, amitől megrémült, vagy csak egyszerűen maga a halál ténye ijesztette meg. Doyle megpróbálja kideríteni. Azt remélte, hogy a lány úgy reagál rá, mintha még mindig a Királynő Sötét Szolgája lenne, az orgyilkosa, és félelmében, vagy talán megszokásból az igazat fogja mondani. Ha csak retteg, akkor valószínűleg még nagyobb hiszti rohamot kap, ennek ellenére megengedtem neki, hogy megpróbálja. Még mindig eljátszhatom a jó rendőr szerepét az ő rossz rendőre után. Barinthust küldtem, hogy elmondja a királynőnek, mit történt, mert az összes férfi közül neki van a legnagyobb esélye, hogy ne büntesse meg a rossz hírek vitele miatt. A királynő hajlamos a hírnököt okolni. - Valószínűleg - jegyezte meg Rhys -, csak szokásból tette. Használod a pengét, kihúzod, letisztogatod, és visszarakod a tokjába - mutatott a férfi zakóján egy elmosódott foltra. - A pasas letörölte a kést - mondtam. - Miért pasas? - nézett rám Rhys. - Igazad van, nő is lehetett - vontam meg a vállam. Doyle közeledését nem hallottam, de egy pillanattal azelőtt, hogy megszólalt volna, tudtam, itt van. - Futott, amikor elhajították a kést. Egyetértettem vele, de szerettem volna meghallgatni az indoklását. Igazság szerint, nem akartam én lenni a főnök egy ekkora káosz közepette, de nekem volt a legtöbb tapasztalatom. így ez az én gyerekem. - Miért gondolod, hogy futott? - kérdeztem, majd rászóltam, amikor meg akarta érinteni a kabátot. - Ne nyúlj hozzá. - Látni, hogy a kabát ezen az oldalon felcsúszott - mondta, miközben szemrehányóan rám nézett az ingén a kés által 40

okozott szakadás nem esik egybe a kabátján lévő sérüléssel. Azt hiszem, futott, és amikor kihúzta a kést, a zsebeit is átkutatta, ezért mozdult el a kabát. - Fogadok, hogy nem volt rajta kesztyű. - A legtöbbnek eszébe sem jutnának az ujjlenyomatok és a DNS. Itt inkább amiatt aggódnak, hogy mágiával találják meg őket, nem pedig a tudomány segítségével. - Pontosan - biccentettem. - Látott valamit, amitől megrémült - szólalt meg Rhys, és felállt. - Errefele indult el, megpróbált elfutni. De mit láthatott? Miért menekült? - A tündérdombjainkban mindenfelé találkozhat rémisztő lényekkel -jegyezte meg Fagy. - Igen - értettem vele egyet -, de ez egy riporter volt. Azért jött, mert valami különöset, esetleg ijesztő dolgot láthat. - Lehet, hogy tanúja volt az alacsonyabb rendű fey halálának - vélte Fagy. Úgy érted, hogy látta, ahogy Beatrice-t meggyilkolták - állapítottam meg. Fagy bólintott. - Oké, tételezzük fel, hogy szemtanú volt. Elfutott, utána hajították a kést, megölték - ingattam a fejem. - Csaknem mindenkinél van kés. A legtöbben akár egy legyet is eltalálnak vele. Ez nem szűkíti le a lehetséges tettesek körét. - De Beatrice halála igen - pillantott rám sokat mondóan Rhys. Tényleg itt tárgyaljuk meg, ahol az új testőrök is akikben még nem bízunk - hallhatják? - Rhys, nincs rá okunk, hogy eltitkoljunk valamit. Egy halhatatlant nem lehet késsel meggyilkolni, és ő mégis halott. Varázslatra volt szükség, erős mágiára, és csak egy sidhe, vagy talán a sluagh néhány tagja képes rá. - A királynő a sluagh számára megtiltotta, hogy ma este szem előtt legyenek. Már az is gyanakvásra adna okot, ha itt látnák őket a tündérdombokban, miközben a sajtó is itt tartózkodik. 41

A sluagh a faerie legkevésbé humán kinézetű faja. Ők a rémálom, amitől még az Unseelie is fél. Ők az egyetlen „vad falka", akik még maradtak nekünk. Az egyetlen rémisztő csapat, amely képes a feyt, de még a sidhét is üldözőbe venni, amíg el nem kapják. Néha gyilkolnak, de van, amikor az illetőt csupán a királynő színe elé hozzák. A sidhe retteg a sluaghtól, és fenyegető jelenlétük az egyik oka annak, hogy a királynőtől is tartanak. Beleegyeztem, hogy a Sluagh Királyával ágyba bújok, hogy megerősítsem a szövetségünket az ellenségeinkkel szemben. Az udvarban nem sokan tudják, hogy ilyen alkuba bocsátkoztam. Vannak olyan sidhék, és alacsonyabb rendű feyek, akik ezt perverziónak tekintenék. Én úgy gondolok rá, mint egy politikai szükségszerűségre. Lzen túl megpróbálok nem gondolni a technikai részletekre. Sholto, a királyuk, Lordja Azoknak, Akik Átjárnak, félig sidhe származású, de lénye több része még csak közel sincs a humanoidokhoz. - Nem hiszem - ráztam meg a fejem -, hogy a sluagh bármely tagja képes lett volna annyira álcázni magát, hogy szabadon járkálhasson. Rengeteg mágiát használtunk fel a folyosókra, hogy abban az egy kis szekcióban tartsuk őket. - Ahogy a riporter sem kószálhatott volna szabadon mondta Fagy. Van benne igazság. - Mondjuk ki, hogy mire gondolunk, még azok a testőrök is, akik nem hajlandóak elhinni. Egy sidhe ölte meg Beatrice-t és a riportert. - Így is marad még több száz gyanúsítottunk — jelentette ki Rhys. - A konyhalány nagyon meg van rémülve - jegyezte meg Doyle. - Képtelen voltam megállapítani, hogy általánosságban fél, vagy konkrétan valamitől. - Megijesztetted - állapítottam meg. - Nem készakarva - vonta meg a vállát. 42

Ránéztem. - Meredith, tényleg nem, de Borsóvirág rossz néven vette, hogy a Királynő Sötét Szolgájával találkozott. Úgy vélem, azt hitte, azért jöttem, hogy megöljem. - Miért gondolta, hogy a királynő a halálát akarja? érdeklődött Rhys. Valami eszembe jutott, egy elég szörnyű ötlet, ami Andais Királynőnek egyáltalán nem tetszene. Nem mondtam ki hangosan, mert bár az új testőreim is tudatában voltak annak, hogy ezt csak egy sidhe tehette, valószínűleg nem ugyanarra gondolnak, amire én. Andais a nyakamba varrt egy csomó pasast, akiket nem ismerek, néhányukban meg egyenesen nem bízok. Mi van, ha Cel embere a tettes? jutott az eszembe. Mi van, ha a szolgálólány, Borsóvirág Cel egyik csatlósát látta elhagyni a kettős gyilkosság helyszínét? Soha nem fogja elhinni, hogy a királynő óhaja az lenne, hogy bárkinek is elmondja. A kérdés csak az volt, hogy Celnek, vagy valamely szövetségesének mi haszna származna Beatrice megöléséből. A sajtos csak egy balesetnek tűnt: rossz időben volt, rossz helyen. - Valami ötleted támadt - mondta Rhys. - Később - feleltem, és a közelünkben álldogáló férfiakra pillantottam. - Igen - értett velem egyet Doyle -, négyszemközt kell beszélnünk. - El kell rejtenünk a testet - szólalt meg mögöttünk az egyik férfi. Amatheon haja szoros, vörösréz színű copfba volt fonva, ami az arcát szabadon hagyta, de kendőzetlen szépségét így sem rejthette, mert szemének vörös, kék, sárga és zöld szirmok egymásba fonódása, akár egy színes virágé. Beléje pillantva gyakran megszédültem, mintha a szemem fellázadna az ellen, hogy valaki a világot virágszirom szemen keresztül 43

nézze. Álla szögletes, de keskeny, ami által egyszerre volt férfias, de mindeközben feminin is. Mintha az arca, akárcsak a szeme, nem tudta volna eldönteni, mivé váljon. - Amatheon, a riportert hiányolni fogják - mondtam. - Nem dughatjuk el a holttestét, abban reménykedve, hogy majdcsak elfelejtik. - Miért nem? Miért nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, merre van? Vagy valamelyik alacsonyabb rendű fey látta, ahogy elhagyja a tündérdombokat. - Ez mind hazugság - szólalt meg Rhys. - A sidhe nem hazudik, vagy talán ezt is elfelejtetted az évek alatt, miközben Celt szolgáltad? - Amit Cel Herceg szolgálatának ideje alatt tettem, ahhoz semmi közöd -sötétült el Amatheon képe kezdődő haragjában, de sikerült legyűrnie. - De azt tudom, hogy a királynő a sajtó elől ezt el akarná titkolni. Az, hogy egy emberi riportert megöltek az udvarunkban, az összes kedvező hírverést lerombolja, amit az utóbbi évtizedekben sikerül megszerveznie. Ez utóbbiban valószínűleg igaza is van. A királynő nem akarja majd bevallani, mi történt. Úgy vélem, ha csak megsejti, hogy Cel egyik embere volt a tettes, az igazságot még mélyebbre akarja majd temetni. Túlságosan szereti Celt, ez mindig is így volt. Az, hogy Amatheon javasolta, szabaduljunk meg a testtől, még inkább elgondolkoztatott, vajon nem Cel áll-e az események mögött. Amatheon mindig Celt támogatta. Cel az utolsó tagja annak a tiszta vérű sidhe uralkodóháznak, amely közel háromezer éve a trónon van. Amatheon egyike azon sidhéknek, aki korcsnak tart, azt híve, hogy megszégyeníteném a trónt. Akkor miért van itt, hogy az ágyamban lévő helyért versengjen, s megpróbáljon királynővé tenni? Mert Andais Királynő így parancsolta. Amikor a 44

megtiszteltetést visz-szautasította, a királynő biztosra ment, hogy megértesse az álláspontját - méghozzá fájdalmasan -, egyelőre itt ő az uralkodó, nem Cel, és Amatheon azt teszi, amit parancsolnak neki, vagy megnézheti magát. Ehhez az is hozzátartozott, hogy térdig érő haját a válláig lenyiszálta, amely emberi mérték szerint még mindig hosszú, de Amatheon számára hatalmas szégyen. Más dolgokat is tett vele, amelyek inkább a testét, mint büszkeségét érintették fájdalmasan, de részleteket nem mondott, és én nem is kérdezősködtem. - Ha Beatrice lenne az egyetlen áldozat, akkor talán még egyet is értenék -feleltem -, de egy ember halt meg a földünkön. Ezt nem titkolhatjuk el. - De igen - ellenkezett -, megtehetjük. - Amatheon, soha nem volt dolgod úgy a sajtóval, ahogy nekem - emlékeztettem. - Ez a pasas egyedül volt, amikor a tündérdombjainkba jött? Vagy magatokat okolhatjátok azért, hogy a viselkedésem demokratikusabb, mint a legtöbb nemesé. Gondoljatok erre, mielőtt valami olyan hülyeséget mondtok, mint amivel az előbb Onilwyn próbálkozott fordultam vissza a szóban forgó férfi felé. - Onilwyn, ezt jól jegyezd meg, mielőtt megint kinyitod a szádat, és újabb marhaságot mondasz. Képes volt térdre esni, és a fejét is lehajtotta, bár lehet, hogy csak a haragját akarta elrejteni. - Ahogy a hercegnőm kívánja, úgy fogok cselekedni. - Kelj fel, és várakozz távolabb. Doyle a folyosó túlvégébe parancsolta, és ment is, szó nélkül, bár a szemében a csillagrobbanás haragtól fénylett. - Nem értek egyet Onilwynnel - szólalt meg Amatheon -, legalábbis nem teljes mértékben, de tényleg rá akarod ezt bízni az emberek rendőrségére? Bólintottam. 45

- A királynőnek nem fog tetszeni. - Így igaz. - Hercegnő, miért kockáztatod meg a haragját? - lepődött meg. - Én nem tenném meg, senkiért, semmiért. Még a büszkeségemért sem. Ő egyike azon sidhéknek, akik pokollá tették a gyerekkoromat, de mostanában Amatheon egy másik oldalát is kezdem észrevenni. Azt, amelyik rémült, sebezhető, és védtelen. Mindig is nehéz volt azokat gyűlölnöm, akik kimutatták, ők is éreznek fájdalmat. - Beatrice a barátom volt, sőt, ennél továbblépve, a népemhez tartozott. Ha uralkodni akarsz, a népedet meg kell védened. Azt akarom, aki ezt tette. El akarom kapni, meg kell, hogy kapja a büntetését. Azt akarom, hogy mással ne tehessék meg. A riporter a vendégünk volt, és a megölése az udvarunk becsületének a megsértésével ér fel. - Téged az udvar becsülete nem érdekel - mondta, és láttam, ahogy megpróbál megérteni. - Így van, nem igazán érdekel. - Nincs, akinek a halála miatt annyira aggódnék, még az enyém sem - nyelt egy nagyot -, ami miatt az emberek rendőrségét az otthonunkba beengedném. - Miért félsz a rendőrségtől? - Nem tőlük tartok, hanem a királynő haragjától, hogy idehívjuk őket. Amatheon, senki nem gyilkolhatja azokat, akiknek megesküdtem, hogy megvédem őket. Senki. Nem esküdtél, még nem. Ennek az udvarnak nem tettél esküt, nem birtokóld a trónját. - Ha nem teszek meg minden tőlem telhetőt, hogy megoldjam ezeknek a gyilkosságoknak az ügyét, hogy a tündérdombjainkban mindenkit megvédjek, akkor nem érdemlem meg, hogy trónra lépjek. 46

- Őrült vagy - mondta tágra nyílt szemmel. - A királynő ezért meg fog ölni. Visszapillantottam Beatrice testére, és egy másik testre gondoltam, oly sok évvel ezelőtt. A királynő csak azért nem rejtette azt el a sajtó elől, mert ők találták meg. Kilométerekre a faerie dómjaitól, darabokra szabdalva. Megtalálták, és fényképeket készítettek róla. A testőrei nemcsak arról késtek le, hogy az életét, de a méltóságát sem sikerült megvédeniük, ahogy engem sem az iszonyattól. A rendőrség vizsgálatot indított, mert nem a mi földünkön ölték meg, de senki nem segített nekik. Nem engedték be őket egyetlen faerie dombba sem. Megtiltották, hogy bárkit is kihallgassanak. Még mielőtt nekikezdtek volna, leállították őket, mert a királynő meg volt győződve arról, hogy megtalálják a tettest. De soha nem került meg. - Emlékeztetni fogom a nagynénémet, hogy mit mondott, amikor az öccsét, az apámat meggyilkolták. - Mit mondott? - kérdezte. - Hogy meg fogjuk találni Essus Herceg gyilkosát - felelt helyettem Doyle -, hogy az emberek csak akadályoznának a keresésben. - Most meg fogom mondani neki - néztem rá, és ő nem kerülte el a tekintetemet - hogy az embereknek vannak eszközeik, amik elől a sidhék sem tudnak elrejtőzni. Az egyetlen oka annak, ha nem akarja az emberek rendőrségét beengedni, csak az lehet, hogy nem akarja a bűntények megoldását. - Merry - szólt közbe Rhys -, a te helyedben azért másképp fogalmaznék. - Ő is enyhén sápadtnak tűnt. - Rhys, nem te vagy a hercegnő, hanem én - ingattam a fejem.

47

- Nem is tudom - mosolyodott el, bár még mindig sápadt volt. - Szerintem jól néznék ki darával a fejemen. Akaratom ellenére elnevettem magamat, majd megöleltem. - Csodálatosan néznél ki. - Ugye, először mindent megbeszélsz a királynővel - ölelt vissza —, és csak utána veszed fel a kapcsolatot a sajtóval és a rendőrséggel? - Igen, és csak a rendőrséggel. Először is megpróbáljuk a riportereket eltávolítani. - Hitvesnek hála - szorított még jobban magához. - Rhys, csak elhatároztam valamit, nem vagyok öngyilkosjelölt - bontakoztam ki az öleléséből. - Azt reméled, szerette annyira az öccsét, hogy bűntudata legyen - mondta Amatheon, és egy picit megkedveltem azért, mert képes volt felfogni, mit akarok. - Igen, valami ehhez hasonlót — adtam neki igazat. - Csak Cel iránt vannak érzelmei, senki mással nem törődik. - Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nem - gondolkodtam el. - Az életedet is feltennéd rá? - kérdezte. - Nem, de megkockáztatni hajlandó vagyok - feleltem. - Oly biztos vagy abban, hogy igazad van? - A királynő felől nem, de abban igen, hogy meg kell találnunk a gyilkost. Ebben biztos vagyok, és ezt hajlandó vagyok a királynőnek is elmondani. - Inkább itt maradnék - rázkódott össze -, és a folyosót őrzöm, ha nincs ellenedre. - Senkit nem akarok mellettem, aki jobban fél a királynőtől, mintsem megtegye azt, ami helyes. - Ó, a francba, Merry, akkor egyikünk sem fog elkísérni jegyezte meg Rhys. Rápillantottam. - Mindegyikünk fél tőle - vonta meg a vállát. - De én veled megyek - jelentette ki Fagy. 48

- Én is - mondta Galen. - Még kérdezed? - nézett rám Doyle. - Azt hiszem, ez nagy butaság - mondta ki végül Adair a legtöbbjük véleményét -, bár tiszteletre méltó ostobaság. De nem számít. Te vagy a mi ameraudurünk, és ez a kifejezés sok éve nem hagyta el az ajkamat. Az ameraudur olyan uralkodót jelöl, akit nem vérségi kötelékei, hanem a szeretnivalósága miatt választanak. Az ameraudur azt jelenti, hogy az a férfi, aki igy hív, inkább meghal a védelmedben, minthogy te veszítsd el az életed. Így nevezték a walesiek Arthurt, igen, azt az Arthurt. Ezt a kifejezést használták néhányan az apámra is a környezetéből. Nem tudtam, erre mit feleljek, mert ezt a megtiszteltetést nem érdemeltem ki. Még nem. - Adair, ezt a rangot nem érdemlem meg, sem tőled, sem mástól. Ne nevezz így. - Hercegnő, tegnap éjszaka a helyünkbe magadat ajánlottad fel. A királynő haragját a halandó testedre vontad. Esküszöm, eddigi életem egyik legbátrabb lettét láttam, amikor a mágiádat ellene használtad. Nem tudtam, zavarba jöjjek-e, vagy próbáljam elmagyarázni, hogy nem voltam bátor. Egész végig halálra voltam rémülve. - Az ameraudurünk vagy, és követünk, bárhová vezetsz. Bármilyen végzetbe. Inkább meghalok, mintsem valakinek megengedjem, hogy bántson. - Ezt nem gondolhatod komolyan - szólt rá Amatheon. - Adair, kérlek, ne esküdj meg arra, hogy megvédsz minden bajtól - értettem egyet. - Azt elfogadom, hogy az életem védd, de nem minden rossztól. De mintha ott sem lettem volna, sem neki, sem Amatheonnak. Csak a beszélgetés tárgya voltam, semmi más. - Múlt éjszaka megmentett minket - bizonygatta Adair. Mindegyikünket megmentett. Az életét kockáztatta, hogy a 49

miénket óvja. Miként vagy képes, ezek után itt állni, és nem megesküdni? - Egy becsületét vesztett férfinek nincs esküje, amit adhatna - mondta Amatheon. - Akkor gyere velünk a királynő színe elé, nyerd vissza a becsületed, fedezd fel újra az esküdet - tette Adair a vállára a kezét. - A királynő minden más mellett a bátorságomat is elvette. Túlságosan félek ahhoz, hogy ilyen újságokkal járuljak eléje csordult le egy könnycsepp az arcán. Látva a kétségbeesést a szemében, kimondtam az egyetlen dolgot, ami eszembe jutott. - Megpróbálok a bűntudatára hatni, hogy megtehessük. A lelkiismeret-furdalására, hogy soha nem sikerült megtalálnia az öccse gyilkosát. De ha nem működik, akkor emlékeztetni fogom, hogy a hitvese és kedvenc ágyasa életét nekem köszönheti. - Nem mindig szerencsés dolog a királynőt arra emlékeztetni, hogy tartozik neked - jegyezte meg Doyle. - Doyle, ez igaz, de azt akarom, hogy igent mondjon. Ha nemet mond, a véleményét biztosan nem fogja megváltoztatni, ezért kell nekem az igen. - Látom a szemedben a sajgó emléket - érintette meg az arcom. - Látom a szívedben az igazságtalanság súlyát az apád halála miatt. Szememet lehunyva arcomat keze melegén nyugtattam. Tenyere a több évszázados kard- és késforgatástól megkeményedett, amitől valamiképp valósabbnak, igazibbnak, óvóbbnak tűnt. Néhány sidhe, akiknek oly tiszta a vére, hogy nem képződik bőrkeményedése, úgy tartja, ez is a korcs vér jele. Rasszista disznók. Doyle érintésével a bőrömön képes voltam visszaemlékezni arra a szörnyűséges napra. Érdekes, az elme mily mértékben 50

védhet téged. Láttam a véres lepedőt és a hordágyat. Az apám kezét fogtam, hideg volt, de még nem merev. A kezeim véresek lettek, ahogy megérintettem a testét. Csak hús volt, nem ő. Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment. A magas, jóképű, csodálatos apám. Halhatatlannak kellett volna lennie, de vannak mágiák, amelyek még egy isten életét is képesek elvenni, egy valaha volt istenét. Ha nagyon erősen visszagondolok arra a napra, akkor nem az apám testét vagy a vért látom, hanem a kardját. Az egyik testőre a kezembe fektette, ahogy egy katonai dísztemetésen a zászlót szokták. Markolatát arannyal rakták be, mindkét oldalon egy fa képével. A fa körül darvak táncoltak. Néha a faágakról kicsi, belevésett testek lógtak, összevérezve az aranyat. A feláldozott emberek szó szerint vérüket ontották a kard markolatára. Azon a napon a kardmarkolat sima és hideg volt a kezemben. A fák ágain nem lógtak apró áldozatok, mert a legnagyobb épp most ment végbe. A markolat arannyal berakott bőr volt, és a nap legnagyobb részében az arcomhoz szorítottam. Belélegeztem a bőr illatát, az olajét, amivel a kardot tisztította, és mindenekfelett az ő illatát. A tokot évszázadok óta az oldalán hordta, és a bőr beitta bőre aromáját. Megérintettem a markolatot, és éreztem, hogy még a mágiával létrehozott fém is hozzáidomult a keze formájához. Napokig a karddal aludtam, köréje gömbölyödtem, mintha még mindig érezhetném rajta a keze melegét, a teste

51

közelségét. Az apám kardjára esküd-iem meg, hogy megbosszulom a halálát. Tizenhét éves voltam. A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál. Harminchárom éves vagyok. Tizenhat esztendő múlt el, mióta a halott apám kardja mellett tértem nyugovóra. A kard körülbelül egy hónappal a halála után - egyszerűen eltűnt. Elment, mint a legtöbb nagy hatalmú relikviánk, mintha Essus nélkül a kardja már nem találna kezet, amely méltó lenne arra, hogy forgassa. Ezért a kard úgy döntött, elhalványul, eltűnik a ködben. Lehet, hogy a hatalmas ereklyék nem maguktól tűntek el. Lehet, hogy miután munkájukat elvégezték, az Istennő hazahívja őket. Vagy talán addig maradnak csak nála, amíg nem talál valakit, aki méltó hozzájuk, megfelel nekik. Egy apró melegséget, vigaszt éreztem, az Istennő hangját. Azt a kis halk hangot, amely tudatja, hogy okosan gondolkodtál, vagy a megfelelő kérdést tetted fel. Andais bűntudatát fogom megpróbálni felhasználni arra, hogy megengedje, idehívjam a rendőrséget. Nem sok reményem volt arra, hogy érzelmileg meg lehetne zsarolni, de még nem tudja, a faerie udvartartások egyik nagy hatalmú ereklyéje visszatért. A kehely - amelyet az emberiség kívánságai a bőség kely-héből egy arany csészévé változtattak - visszatért, bárhol is volt eddig. Egy álomban láttam meg, és amikor felébredtem, valósággá vált. A Seelie Udvartartás egyik fő relikviája volt, és a Seelie visszakövetelheti. Újbóli 52

feltűnését részben ezért is tartottuk titokban. A kupa oda megy, ahova óhajtja; nyilvánvaló, hogy önálló akarata van. Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy nem maradna meg a Seelie Udvartartásban, még akkor sem, ha megengednénk, hogy visszavigyék. És ha onnan mindig eltűnik, nálunk meg megjelenik, akkor a Seelie azt hiheti, mi loptuk el. Vagy legalábbis meggyanúsít vele, mert Taranis Király soha nem vallaná be, hogy a kehely egyszerűen úgy döntött, nem méltóak hozzá. Nem, a nagybátyám minket okolna, soha nem magát vagy fénylő seregleteit. Ha a bűntudat és a rokoni kötelékek nem képesek megingatni a királynőt, akkor talán az a tény igen, hogy a kupa visszatért, hozzám. Még mindig reménykedem, hogy egy napon megtudom, ki ölte meg az apámat, de a nyomok már hidegek. Tizenhat év. Beatrice és a riporter esetében még szó szerint meleg a nyom. A bűntény helyszíne friss. A lehetséges elkövetők listája végtelen. Rhys úgy mondta, mintha a pár száz olyan sok lenne. Segítettem a rendőrségnek pár olyan esetben is, ahol Los Angeles teljes lakossága szóba jöhetett, mint tettes. Mi ehhez képest pár száz? Képesek vagyunk megcsinálni. Ha bevonjuk a modern rendőrségi szaktudást, akkor elkaphatjuk. Nem számítanak rá, nem tudják, miként védekezhetnének ellene. Működhet. Oké, 99,9%-nyira biztos vagyok benne, hogy működni fog. Ha gyilkosságról van szó, csak egy bolond lenne biztos 100%nyira. Az elkövetésben, és a megfejtésben is. Az egészségedre mindkettő ugyanolyan veszélyes és kockázatos lehet.

53

4 . fejezet

Csupán egy szőrmével és a hajával takarózva, a királynő a szobája közepén várakozott. Fehéren, tökéletesen villant elő meztelen, kecses válla és nyaka a leiborzolt, szürke prémből. Akár farkasbőrből is készülhetett volna, de ilyen hatalmas példány biztos, hogy soha nem kalandozott a világon. Andais megvárta, amíg mindannyian jól megszemléljük, és csak azután fordította felénk a fejét, hogy ránk nézzen. Szénszürke, viharszürke és a téli égbolt halvány, fehéres szürkéje pupillája körül három kifogástalan, koncentrikus kör. Ugyanezek a színek váltakoztak a szőrmén, foglalták keretbe arcát, hogy szeme még hatalmasabbnak, még mélyebb színűnek tűnt, mint a valóságban. Pár pillanatba tellett, mire ráébredtem, a szeme szürkeségét még szemceruzával is kihangsúlyozta. Először ötlött az eszembe, hogy amit ő a sminkkel tett meg, arra én a bűbá-jommal is képes lennék. Még soha nem láttam, hogy a királynő a külsejét apróbb varázslattal változtatta volna el. Eltűnődtem, hogy képes lenne-e rá. Vagy talán, ahogy sokan mások, ő is elveszítette ezen képességét? Gondolataimból az arcom semmit nem mutatott, kifejezéstelen maradt. Anélkül is mindjárt elég nagy slamasztikában leszek, hogy még a mágikus képességeit is megkérdőjelezném. Ó, igen, azzal tényleg sikerülne egy kis speciális nagynéni - unokahúgféle időt együtt töltenem vele. Mondhatnám, nagyon fáj54

dalmas időről lenne szó. Szeretem a fájdalmat, de annyira azért mégsem, amennyire Andais Nagynéném. - Nos, Meredith, látom, megint csak problémát okoztál. Kinyitottam a számat, hogy belekezdjek a beszédbe, amit oly jól kigondoltam a folyosón, miközben errefelé tartottunk. Majd be is csuktam, mert ha arra készült, hogy akár közvetetten is, de engem okoljon a halálesetekért, akkor nekem annyi. Nemcsak nem jöhetne be a rendőrség, hogy segítsen a bűntény megoldásában, hanem valószínűleg vérben úsznék, mielőtt elhagyhatnám ezt a szobát. Van egy mondás az Unseelie Udvartartásban. A királynőt saját felelősségedre látogathatod meg. Lehetséges lenne, hogy igazságérzetem annyira félrevezetett, hogy elfelejtettem? Fél térdre ereszkedtem, és a testőreim követték a példámat, kecses, de veszedelmes virágokként hullottak le körülöttem. Doyle és Fagy velem jöttek, de Rhyst otthagytuk a tett színén. Velem tartott volna ő is, de Los Angelesben - sorrendben utánam - ő volt az, aki a legtöbb valódi nyomozói munkával foglalkozott. Adair és Galagonya, színes páncélzatukban szintén jelen voltak. Természetesen Galen is. Soha nem hagyná, hogy ekkora veszélynek egyedül tegyem ki magam. Usna meglepett, és azt hiszem, Doyle-t is, hogy ragaszkodott ahhoz, ő is jöhessen. Nem mintha kételkedtünk volna a bátorságában. O gyakran kiteszi magát ostoba szórakozásoknak, csak hogy szórakoztassa magát. Azt hiszem, ez amiatt van, hogy a születésekor az anyját macskává változtatták, és az apja, nos, ő egy kandúr volt, ami Usnának különleges perspektívákat nyitott. Minden egyes porcikájában sidhe férfi, kivéve, hogy hosszú haját és halovány bőrét fekete és vörös, nagy foltok borítják, akár egy macskának. Niccát nem hoztam magammal; gyönyörű, újdonatúj szárnya túl törékenynek tűnik. Nem tudnám elviselni, ha a királynő, büntetésképpen, esetleg tönkretenné. Amikor ráébredtem, 55

hogy ezért nem akartam, hogy ő is itt legyen, azt is láttam már, tudat alatt arra készültem, okot fog találni arra, hogy dühös legyen. A királynőnek valakire mérgesnek kell lennie, és ifjúkoromban egyik kedvenc célpontja voltam. De csak akkor, amikor az apám nem tartózkodott az udvarban, soha nem akkor, ha a közelben volt, hogy közbeléphessen. A halála után oly sok tekintetben vált minden rosszabbá. - Meredith, válaszolj - szólított fel a királynő, de nem ingerülten, inkább fáradtan. - Andais Nagynéném, nem tudom, mit válaszolhatnék. Tudomásom szerint nem tettem semmit, amivel Beatrice és a riporter halálát okozhattam volna. - Beatrice - szólalt meg, és felém, felénk indult. Sápadt lábfeje csupasz volt, kivéve az ezüstszürke körömlakkot a lábujjain. Lába, ahol a prém alól kikandikált, hosszú, karcsú volt. Combja szinte nincs is. A sidhe nők a mostani korszakban népszerű tökéletes modellalkattal rendelkeznek. Nincsenek domborulataik, és ezt nem fogyókúrának köszönhetik. A sidhének nem kell diétáznia, alkatilag természetfölöttien vékony. Andais még a sidhe asszonyok között is magasnak számít, a maga 185 centiméterével, termete a testőreiével vetekszik. Egyik lábát művészien, meztelenül kivillantva fölém magasodott, majd lehajolt, hogy combjától a lábujjáig kecses ívbe hajlítva, a szénszürke szőrme keretbe foglalhassa. - Beatrice kicsoda? Szerettem volna azt hinni, csak játszik velem, de tudtam, hogy nem igaz, Tényleg nem ismeri a saját cukrásza nevét. A főszakácsét, Maggie Mayét igen, de azon túl, nem hiszem, hogy egy konyhai dolgozója nevét is tudná. Ó a királynő; közte és Beatrice között még rengeteg alacsonyabb rendű fey és szolga áll a sorban.

56

Ha nem lettem volna itt, hogy megmondjam a nevét, senkinek nem lenne tudomása róla. Ez feldühített. - A fey, akit megöltek - próbáltam meg haragomat a hangomban nem kimutatni. - A cukrászod. A neve Beatrice volt. - A cukrászom. Nekem nincs cukrászom - mondta megvetően. - Akkor az Unseelie Udvartartás cukrászáé - sóhajtottam. Megfordult, a prém pehelykönnyű kabátként perdült meg teste körül. Olyan nehéznek kellett lennie, hogy én például képtelen lennék erre a mutatványra. Eősebb vagyok az embereknél, de annyira nem, mint egy tiszta vérű sidhe. Eltűnődtem, azért tette-e, hogy erre emlékeztessen, vagy azért, mert a mozdulat remekül mutatott. - De minden, ami az Unseelie Udvartartás tulajdona, az az enyém is. Meredith, ezt elfelejtetted volna? Rájöttem, hogy megpróbál összeveszni velem. Ezt még soha nem tette. Megtörtént már, hogy dühében valaki mást vagy engem bántott. Kínzott, mert élvezte. Vitatkozott velem, ha nem értettem vele egyet, vagy én kezdeményeztem a vitát, de soha nem akart készakarva összekapni velem. Nem tudtam, mit tegyek. - Nem felejtettem el, hogy te, a nagynéném vagy az Unseelie Udvartartás királynője. - Meredith, igen, emlékeztess csak arra, hogy a nagynénéd vagyok. Hívd fel a figyelmemet, hogy vérvonaladra szükségem van, hogy a családomé maradjon a trón. Nem tetszett a megfogalmazása, de nem kérdezett, ezért meg sem próbáltam felelni rá. Térdemen maradtam, csendben. - Ha elég erős lettél volna, hogy tegnap megvédd magad a merényletektől, akkor ma nem lett volna itt a sajtó a tündérdombjainkban - szivárgott lassan hangjába a düh. 57

- Az én feladatom volt, hogy a hercegnő biztonságát szavatoljam - szólalt meg Doyle. Ép kezemmel gondolkodás nélkül feléje nyúltam, de pont nem értem el. Megráztam a fejem. Ne vond magadra a haragját, próbáltam meg a szememmel az értésére adni. - A mi kötelességünk volt - mondta Fagy a másik oldalamon. Dühösen pillantottam rá. Ha a királynő mindenképpen fel akarja magát bosszantani, akkor nem akarom, hogy haragja rájuk irányuljon. Nemcsak azért, mert szeretem őket, hanem szükségem is van rájuk. Ha lenne is egy kis reményünk arra, hogy úrrá legyünk ezen a zűrzavaron, és közben még én is életben maradjak - a nagyon is eltökélt ellenségeim próbálkozásai ellenére -, ahhoz szükségem van a testőreim kapitányára és az ő hadnagyára. Észrevehetetlenül gyorsan mozdulva, Andais hirtelen megint előttem állt. Vagy elhomályosította egy pillanatra az elmémet, vagy iszonyatosan gyors, még úgy is, hogy azt a rengeteg szőrmét is mozgatnia kell. Prém és meztelen bőr felhőjében ereszkedett előttem térdre. - Meredith, elloptad tőlem a Sötét Szolgámat. Gyilkos Fagyom szívét megolvasztottad. A két legnagyszerűbb harcosomat elvették tőlem, akárha egy tolvaj osont volna be az éjszaka folyamán. - Andais Nagynéném, nem volt szándékomban bármit is elvennem, amit értékesnek tartasz - nyaltam meg hirtelen cserepessé vált ajkamat. Gyengéden végigsimított az arcomon. Összerezzentem, de nem azért, mert fájt, hanem attól féltem, hogy fájni fog. - Igen, Meredith, emlékeztess csak arra, hogy elhanyagoltam Sötétségemet és Fagyomat - becézgette ujjaival, kézfejével az arcomat. - Mellőztem oly sok dolgot, 58

amely az enyém - ragadta meg az államat, és szorítani kezdte. Ha akarja, összezúzhatná a csontjaimat. - Leányom, érzem a bűbájt. Szabadulj meg tőle. Hadd lássam, mit rejtegetsz előlem. Engedtem, hogy Fagyról és rólam lehulljon a mágia, és az elmaszatolt rúzsom mindkettőnk arcán láthatóvá vált. Az államnál fogva felállásra kényszerített. Fájt, és a helye is meg fog maradni. Gyorsabban felrántott, mint ahogy egymagam képes lettem volna rá, és csak erős szorítása miatt nem estem el. A férfiak velem együtt emelkedtek fel. - Nem engedtem meg, hogy felálljatok - üvöltött rájuk. Nem estek vissza a térdükre. A fejemet nem tudtam a királynőtől elfordítani, hogy lássam, mit tesznek, de tudtam, kezdenek a dolgok rosszra fordulni. Barinthus hangja zendült fel valahonnan a szoba belsejéből. Egész idő alatt ott kellett lennie, és én nem vettem észre. Ha nem veszel észre egy 220 centiméter magas, főleg kék színekbe burkolódzó félistent, akkor valaki másnak erőteljesebb a kisugárzása ott. Andais pont egy ilyen parancsoló személyiség, kezével az államat összeszorítva, arra kényszerített, hogy közvetlen közelről nézzek a szürke szemébe, már nem is parancsoló, hanem ijesztő alak volt. - Andais Királynő, Meredith nem tett mást, mint a parancsodnak engedelmeskedett. - Királycsináló, csendben légy! - pillantott hátra, és ahogy rákiáltott Baran-thinusra, rájöttem, a tengeristen valószínűleg térdel, ezért nem láttam meg. A királynő újfent felém fordult, a szeme világított, mintha fény gyúlt volna benne. Akár szürke felhők mögött a hold, a fény áttört a szürkeségen, de a szeme nem ragyogott. Sidhénél ilyen jelenséget még soha nem láttam. 59

- Akkor mi ez a vörös maszat a száján, és a Gyilkos Fagyom arcán? -engedte el a szőrmét, mely a földre hullt, miközben hüvelykujjával az ajkamat kezdte oly erősen dörzsölni, hogy fájdalmamban majdnem felnyögtem. Még mindig volt elég rúzs rajta ahhoz, hogy fehér ujja is vörösre színeződjön. Ott állt, meztelenül, fehér bőrével, rémületet keltőén. Ha szép is volt, én nem így láttam. Andais gyakran levetkőzik, mielőtt nekikezd valaki kínzásának, nehogy tönkretegye a ruháját. Meztelensége nem sok jót ígért. Végre rájöttem, azért mérges rám, mert a média előtt kivételezett helyzetbe hoztam az egyik testőrömet. Ahelyett, hogy a gyilkosságokkal foglalkozna, dührohamot fog kapni, és megbüntet, mert megcsókoltam Fagyot. A pótcselekvés remek ürügy arra, hogy valamivel megbirkózzunk, de ez már nem volt normálisnak mondható. Semmilyen logika nem fog megmenteni. Minden érv, amit előkészítettem, érthetetlen haragja előtt hamuvá válik. - Azt hiszed, azért adom a parancsokat, hogy ne vedd őket figyelembe? - El kellett terelnem a kamerák figyelmét... - kezdtem óvatosan mondani. Oly hirtelen engedett el, hogy majdnem elestem. Doyle elkapta a karomat, majd magához ölelt, a királynőtől távolabb, és közelebb a többi testőrhöz. Elővigyázatosságával nem tudtam vitatkozni. A királynő nem úgy viselkedik, ahogy megszoktuk. Andais temperamentumos és szadista, de eddig még soha nem engedte, hogy ennyire befolyásolják az udvar ügyeit. Egy halott emberi riporter, és a média még mindig a tündérdombokban. Vészhelyzetben vagyunk, mindegy, miként döntünk, de gyorsan kell cselekednünk, ha a károkat minimalizálni akarjuk. Még akkor is, ha a testek elrejtése mellett döntünk, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, 60

villámgyorsan kell reagálnunk. Minél többen tudnak a titokról, annál kisebb az esély arra, hogy az is marad. Ha a rendőrség törvényszéki szakértőket akar a bűntény helyszínére behozni, minden egyes további perc beszennyezheti a bizonyítékokat. Minden másodperccel elveszhet egy nyom. - Madeline mesélte, hogy a Fagyunk a kamerák színe előtt elvesztette az önuralmát - keringett egy kört, majd hátrafordult, és Fagyra nézett. Mintha bármely célpont, bármely probléma jobb lenne, mint a gyilkosságokról beszélni. Tán azt hiszi, hogy Cel emberei tették? Ezért nem akar dönteni arról, hogy mit kellene tenni? Fél, hogy kiderül az igazság, és az hová vezethet? - Elmentek a riporterek? - kérdeztem halkan. - Épp kifelé mentek, szépen, sorban - felelte, és közben a hangja egyre magasabbá vált, miközben meztelenül, veszélyt árasztva maga körül, fel s alá járkált -, amikor az egyik csoport ráébredt, hiányzik egy fotós. Egy fényképész! üvöltötte az utolsó szót. - Miként volt képes áttörni a bűvigéket, amelyek arra voltak hivatottak, hogy ne tudják elhagyni az őrzött környékeket? -érdeklődött vészjóslóan, de senki nem válaszolt. - Megtalálták a kameráját? - kérdezte, miután nagyjából visszanyerte az önuralmát. - Igen, királynőm - felelte Doyle. - Lehet, hogy vannak képek a bűntényről? - Lehetséges. - El kell küldenünk a filmet, hogy előhívják - jegyeztem meg. - A faerie-ben nincs senki, aki meg tudná tenni? - Nincs, királynőm. - Mi mást találtatok még a riporternél? - A testet nem vizsgáltuk át teljes mértékben - feleltem.

61

- Miért nem?- kérdezte, és szavaiból újra a hisztéria közeli harag ffitöttsége áradt Nyeltem egyet, lassan kifújtam a levegőmet. Még nem vagyunk túl rajta. Doyle megszorította a karomat, mint aki az akarja mondani, hogy ne tegyem. De ha valaha is királynő leszek, Andaisnek le kell mondania a javamra a trónról . Ő halhatatlan, én nem vagyok az, így továbbra is ott lesz az udvarban. Még most kell kialakítanom köztünk valamiféle szabályokat, különben soha nem leszek ténylegesen királynő. Soha nem érezhetem magam biztonságban a haragjától. - A testen vannak nyomok, amiket egy technikusi csapat képes lenne megtalálni. Minél kevesebbszer érünk hozzá, a tudománynak annál nagyobb az esélye, hogy találjon valamit. - Meredith, mi a fenéről hablatyolsz? - Emlékszel - kezdtem, és Doyle még erősebben szorította a karomat -, hogy mit mondtál, amikor az apámat ölték meg? Megállt, és rám nézett. Gyanakodva. - Sok mindent mondtam, amikor Essus meghalt. - Azt is, hogy a tündérdombokba nem engedjük be az emberek rendőrségét, Senki sem beszélhet velük, senki nem válaszolhat a kérdéseikre, mert mágia segítségével meg fogjuk találni a tettest. - Emlékszem - mondta végül, bár nagyon barátságtalanul pillantott rám. - A mágiánk nem volt sikeres, mert a tettesek jók, netalán még jobbak voltak azoknál, akik a testet és a sebeket mágiával akarták szóra bírni. - Nagyon sokáig úgy gondoltam - bólintott -, hogy mosollyal teli udvaromban, a nemes udvaroncaim között ott ül az öcsém gyilkosa is. Meredith, ezzel tisztában vagyok, és az, hogy a halálát nem tudtam megbosszulni, egy halk, állandó gyötrelmet jelent a számomra.

62

- Ahogy nekem is - feleltem. - Andais Nagynéném, ezeket a gyilkosságokat meg akarom oldani. Azt akarom, hogy a tettes vagy tettesek kézre kerüljenek, elnyerjék büntetésüket. Meg akarom mutatni a médiának, hogy az Unseelie Udvartartásban létezik igazságosság, és nem félünk az új ismeretektől, új módszerektől. - Megint csak hablatyolsz - mondta, karját kis, formás melle alatt összefonva. - Kapcsolatba akarok lépni a rendőrséggel, és idehívni törvényszéki szakértőket. - Kiket? - Tudósokat, akik az emberek világában segítenek a rendőrségnek megoldani a bűntényeket. - Nem akarom, hogy az emberek rendőrei tapossák a földünket - rázta a fejét. - Én sem, de csak egy-két rendőrről és tudósról lenne szó. Csak néhányról, elegendőről, hogy össze tudják szedni a bizonyítékokat. Minden sidhe a királyi családból származik, rangja van, diplomáciai mentességet élvez, így gyakorlatilag bizonyos határig megmondhatjuk, hogy mekkora rendőrségi beavatkozásra adunk lehetőséget. - Gondolod, hogy ezzel el lehet kapni a tettest? - Igen - léptem el Doyle mellől, hogy már ne simuljak hozzá. Akárki is tette, attól tart, hogy mágiával nyomon lehet követni, de az soha nem jutna eszébe, hogy a faerie-k földjén törvényszéki orvosszakértők is munkálkodhatnak. Nem védekeztek ellenük, és igazság szerint, teljes mértékben nem is lehet ellenük védekezni. - Ez alatt mit értesz? - Még mi, a sidhék is, elhullajtunk bőrsejteket, hajat, testnedveket; mindegyiket fel lehet használni arra, hogy meghatározzák, kihez tartozik. A tudomány kisebb tárgyakat is fel tud használni, mint amekkora egy varázslathoz lenne 63

szükséges. Nem egy hajfürtöt, hanem egy hajszál gyökerét. Nem egy félkilónyi húst, hanem egy láthatatlan kis töredékét. - Biztos vagy abban, hogy működni fog? Biztos vagy abban, ha megengedem, hogy a privát életünket ily mértékben megzavarják, az emberek tudománya képes lesz megoldani a gyilkosságokat? - Abban biztos vagyok, ha vannak nyomok, akkor meg fogják találni - nyaltam meg az ajkam. - Ha - kezdett el megint járkálni a szobában, de most már lassabban, nyugodtabban. - A ha, azt jelenti, hogy nem vagy róla teljes mértékben meggyőződve. A ha, kedves unokahúgom, az is, hogy mindezt a fejünkre zúdítod, de a gyilkos szabadlábon marad. Ha beengedjük a rendőrséget, és nem képesek megfejteni a riporter halálának rejtélyét, akkor az utóbbi húsz év minden pozitív hírverése a semmibe tűnik. Azt hiszem, működni fog. Mindenesetre a médiára mindkét esetben mély benyomást fog tenni, hogy hajlandó voltál az emberek rendőrségét beengedni az udvarodba. Ezt még senki nem tette meg, még az aranyló udvar sem. Visszapillantott rám, miközben lassan Barinthus felé sétált. A férfi tényleg léidéit, az ágya előtt, egy fekete szőrmén. - Úgy hiszed, hogy a sajtónál jó pontokat szerezhetünk Taranis és fénylő seregleteivel szemben? - Úgy gondolom, ez megmutatja azt, hogy nem akartuk, hogy bárkinek is bántódása essék, hogy ilyen tetteket az Unseeliek nem tolerálnak, ellentétben n sok évszázados ilyesfajta mendemondákkal. - Tényleg hiszel abban - állt már Barinthus előtt, bár még mindig hozzám beszélt -, hogy meg fognak bocsátani nekünk egy társuk meggyilkolásáért csak azért, mert beengedjük a rendőrséget?

64

- Azt hiszem, néhányuk még a saját fotósát is képes lenne egy oltáron feláldozni, tömjénfüsttel és imádságokkal egyetemben, hogy egy ilyen sztoriról írhasson. - Okos, Meredith, nagyon okos - fordult Barinthus felé. Végigsimított az arcán, ahogy egy szerető tenné, bár tudom, hogy soha nem vitte az ágyába. - Miért nem próbáltál meg soha a fiamból királyt csinálni? Hacsak Barinthus és a királynő a jelenlétünk előtt nem egy teljesen más témáról beszélgetett, kérdésének jelen kontextusban nem sok értelme volt. - Andais Királynő, nem akarhatod, hogy ezen kérdésedet megválaszoljam -mondta sóhajától kísért mély hangján. - De igen - felelte, még mindig simogatva -, akarom. - Nem lesz kedvedre. - Mostanában nagyon sok dolog nem volt ínyemre. Királycsináló, felelj a kérdésemre. Tudom, ha az öcsém, Essus, hajlandó lett volna rá, engedted volna, hogy megöljön, és saját maga üljön a trónra. De a nővérét nem volt hajlandó meggyilkolni, nem akarta, hogy lelkiismeretét ez a bűn terhelje. Mégis, igaz, hogy úgy gondoltad, jobb király lett volna, mint én királynőnek. Veszélyes kérdés. - Királynőm, nem akarhatod az igazat hallani - mondta újfent Barinthus. - Erre a kérdésre ismerem a választ. Évszázadok óta tudom, de azt nem, hogy Celt miért nem vetted soha tekintetbe. Essus halála után felkeresett. Felajánlotta, hogy segít neked legyilkolni engem, ha korábban a trónra kerülhet ezáltal. Azt hiszem, abban a pillanatban mindenki visszatartotta a lélegzetét a szobában. Ezt nem tudtam. Az arcukra pillantva láttam, hogy legtöbbjüknek szintén fogalma sem volt róla. Csak Adair és Galagonya rejthette el esetleg a meglepetését sikeresen a sisakja mögött. 65

- Figyelmeztettelek a kétszínűségére - mondta Barinthus. - Igen, és megkínoztalak érte. - Emlékszem, királynőm. - Amikor Meredith felnőtt, feléje fordultál — mondta mosolyogva, ami nem egészen illett a szavaihoz, ahogy az arca, válla, állandó becézgetése sem. - Ha már akkor birtokában lett volna a mágikus képességeinek, amikkel azóta bír, hogy a nyugati vidéken él, akkor ugye felajánlottad volna neki azt, amit Essus-nak is. - Királynőm, ismered a válaszomat. - Igen - felelte -, így van. De Celnek mindig megvolt a hatalma ahhoz, hogy király lehessen. Miért nem segítetted őt a trónra? Miért részesítettél előnyben egy tisztátalan korcs hercegnőt az én tiszta vérű sidhe fiammal szemben? - Ezt ne kérdezd tőlem — kérte Barinthus. Kétszer is megütötte, oly erősen, hogy térdeltében megingott, és vér csordult ki a száján. - A királynőd vagyok, átkozott, és a kérdésemre felelni fogsz. Felelj! - üvöltötte az arcába. -Jobb királynő vagy, mint amilyen király Cel valaha is lehet - válaszolta, miközben vér folyt a szájából. - És Meredith? Az öcsém lányával mi a helyzet? -Jó királynő lesz belőle. -Jobb királynő, mint Cel királyként? - Igen — mondta, és ez az egy szó úgy koppant a szoba csendjébe, mint egy nagyon magasról leejtett kő. Tudod, hogy lesz hangja, de csak hosszú, hosszú idő múlva. - Meredith - jött meg a hang a királynő szavaival -, semmit nem tehetsz Barinthusszal, ami folytán esetleg teherbe eshetsz tőle. Semmit. Világos? - Igen - feleltem nehézkesen, rekedt hangon, mintha én üvöltöztem volna.

66

- Lépj kapcsolatba a rendőrséggel. Tedd, ami szerinted a legjobb. Bejelentem az udvarnak és a sajtónak, hogy ezen kis probléma megoldása rád van bízva. Többet ezzel ne zavarj. Ne jelents, ha nem kérlek rá. Most menjetek, mind. Most rögtön. Mentünk. Mindenki, még Barinthus is. Távoztunk, és hálát adtunk, hogy megtehettük.

5.fejezet

Walters őrnagyot hívtam fel a St. Louis-i rendőrségtől, tegnap a repülőtéren ő volt a védelmünkkel megbízva. Az Unseelie tündérdombok egyetlen vonalas telefonjáról hívtam fel, amely a királynő irodájában található. Ez mindig olyan benyomást tett rám, mintha XIV. Lajos irodájának fekete és ezüst változata lenne, ha kedvelte volna a züllött gazdagok által látogatott gót stílusú klubokat. Elegáns, sötét és drága, amitől a gerinceden futkos a hideg; modern, de leheletnyi antik beütéssel, az ízléssel bíró újgazdag irodája. Nekem enyhe klausztrofóbiám támad tőle. Kis helyen túl sok fekete és ezüst árnyalat, mintha az ilyen stílussal foglalkozó kereskedő meggyőzte volna őket arról, hogy a szoba minden egyes négyzetcentiméterét az ő árujával borítsák el. A telefon fehér volt - nekem mindig csontokat juttatott az eszembe -, és a titkárnő fekete íróasztalán várakozott. De lehet, hogy csak képzelődöm. Nem értettem, mitől ilyen rossz 67

a hangulata a királynőnek. Az irodába menet megkérdeztem Barinthust, hogy észlelt-e jeleket, amiből következtetni lehetne arra, miért viselkedett ilyen különösen a királynő, de azt mondta, hogy nem. Semmi jel. Miért a St. Louis-i rendőrséget hívtam, ha a tündérdombok technikai értelemben Illionis állam területén vannak? Mert Walters őrnagy a tündérföld és az emberi rendőrség jelenlegi rendőrségi összekötője. Valamikor régen, néhány száz évvel ezelőtt, egy egész egységnyi rendőrt rendeltek volna hozzánk. Miért? Mert Amerikában nem mindenki értett egyet Jefferson elnökkel abban, hogy az országba beengedje a feyeket. Különösen azon helyiek háborodtak fel, akik a közelünkben laktak. Nem akarták, hogy az Unseelie Udvartartás szörnyetegei az ő államukban éljenek. Abban az időben St. Louis volt a legközelebbi nagyobb város, ahol működött rendőrség. így, bár jogilag Illionis államhoz tartozunk, a rendőrséggel kapcsolatos problémákat Missouri államba, St. Louis városába utalták át. Ők kapták azt az örömteli feladatot, hogy megvédjenek minket a dühös helyi lakosoktól, és a határunkon járőröz-zenek, nehogy ki tudjunk szökni, végigpusztítani a környéket. Ha a faerie udvartartások nem vesztegették volna meg a kormányzat számos ágát és még jó pár befolyással bíró egyént, akkor soha nem jutottunk volna el ebbe az országba. Az utolsó nagy európai ember-fey háború után senki nem akart ellenséges viszonyba keveredni az udvartartásokkal. Túlságosan hatalmasnak mutatkoztunk ahhoz, hogy a közelünkben jól érezzék magukat. Amit senki nem fogott fel -Jeffersontól az üvöltöző csőcselékig bezárólag - az az volt, hogy egy sornyi emberi rendőr nem lett volna képes a feyt, bármely feyt megakadályozni abban, hogy elhagyja a számunkra kijelölt területet. Csak a királyuknak, királynőjüknek tett esküjük, és a tőlük való félelem tartotta őket vissza, így bent maradtak és 68

viselkedtek. De a rendőrök legalább azt elérték, hogy az emberek ne zargassanak minket. Fokozatosan, ahogy semmi rossz nem történt, a rendőrök jelenlétét csökkentették, mígnem teljesen meg is szüntették, és már csak akkor hívtuk ki őket, ha szükségünk volt rájuk. Amint az itt élő emberek ráébredtek, hogy mi csak azt szeretnénk, hagyjanak békében, egyre ritkábban és ritkábban kellett kapcsolatba lépnünk a rendőrökkel, akikre rábíztak minket. Hamarosan a nekünk kirendelt rendőrök más feladatokat is kaptak a rendőrség kötelékein belül, amíg nem volt rájuk szükség a faerie szolgálatban, ahogy nevezni kezdték. Elérünk a máig, és az egységből egyetlen nyomozó, avagy tiszt lett. Legutolsó alkalommal az apám halálakor volt rá igény, de mivel az állam által birtokolt területen történt, a helyieket kétszeresen kizárták. Egyszer a szövetségiek, egyszer meg mi. Jól van, a királynő tette. Én hajlandó lettem volna akár egy szakasz katonát is beengedni a földünkre, ha úgy hittem volna, hogy képesek az apám gyilkosát megtalálni. Miután a kapcsolat az apám esetében oly sikertelen volt, azt hittem, a posztot megszüntették, de tévedtem. Doyle utánanézett, és azt tapasztalta, hogy az összekötő még mindig Walters őrnagy. A személyesen Thomas Jefferson által kreált egység utolsó, megmaradt tagja. Ráadásul az őrnagyi rang volt eddig a legmagasabb, amivel ebben a munkakörben rendelkeztek. Walters őrnagy önként jelentkezett, mert az elődje a sajtótájékoztatókon is meg lett bízva a védelmünk megszervezésével, és éppen emiatt sikerült egy magas fizetésű állást találnia egy nagyobb cég biztonsági szolgálatánál. A vezető pozícióban lévők szeretik, ha olyasvalaki védi őket, akik királyi fenségeket is védelmeztek már. Az önéletrajznak bizonyos magabiztosságot is kölcsönöz. Doyle még azt is megtudta, hogy Walters-nek kilátásban van egy nagyon jól fizető állás. Kíváncsi lennék, a 69

tegnapi nap után a cég hogy vélekedik Waltersről. Az önéletrajzban jól mutat, ha uralkodókat védtél, az azonban annál kevésbé, ha az őrizeted alatt megsérültek. Nem, a cégvezetők valószínűleg enyhén idegesek lennének, ha olyasvalaki őrzi őket, aki engedte, hogy Meredith Hercegnőre rálőjenek, ráadásul egyike a saját embereinek. Az emberek hisznek a mágiában, de kifogásként nem fogadják el, ha valamit elszúrsz. Nem - inkább okolnak valakit, mint valamit. Waltersnek valamiképp kárpótolnia kell magát. A hibáját jóvá kell tennie, bár a testőreim és én is jól tudjuk, semmi esélye sem lett volna a történteket megakadályozni, az emberek ezt képtelenek elfogadni. Az őrnagyot bízták meg az őrzésemmel. O a bűnbak. Az embereknek egyszerűen ilyen a gondolkodásuk. Christine, a nagynéném titkárnője kis termetű, bögyös nő, teltebb, mint a mostani divat. A maga idejében tökéletesen nézett ki. Szőke haja a vállát verdesi, és fiatalos arca örökké gyönyörű marad. Évszázadokkal ezelőtt csábította el az udvarunk egyik nemesembere, de ráunt. A faerie földjén akart maradni, de ennek erdekeben hasznossá kellett tennie magát, ezért megtanult gyorsírni és számítógépet kezelni. Valószínűleg egyike a műszakilag leginkább jól képzett embereknek a két udvarban. Javasolta, hívjuk fel a Humán és Fey Ügyekért Felelős Minisztériumot. Gondolom, ez lett volna a logikus, de ők inkább a két különböző nép közötti nehézségek és diplomáciai problémák megoldásában jeleskednek. Ha azt akarod, hogy valami megoldódjon, akkor ne politikus vagy bürokrata segítségét kérjed. Hívj egy zsarut! Mély lélegzetet vettem, gyors imát rebegtem az Istennőnek, és tárcsáztam a titkárnő által megadott számot. - Felség - válaszolt a második csörgésre.

70

- Nem egészen - feleltem. Valószínűleg híváskijelzője van. Meredith Hercegnő. - Hercegnő, minek köszönhetem a megtiszteltetést - felelte gyanakodva, majdnem ellenségesen. - Walters őrnagy, úgy tűnik, mérges rám. - Az újságok azt írják, nem bízik az embereimben, hogy meg tudnák önt védeni. Az ember rendőrök állítólag nem elég jók, hogy a testőrei legyenek. Nem vártam, hogy ennyire nyílt legyen. A viselkedése inkább a rendőré, mint a politikusé. - Csak azt mondhatom, hogy soha még csak nem is utaltam arra, hogy kételkedem az embereiben. - Akkor miért tiltottak ki minket a második sajtótájékoztató helyszínéről? Hm. Fogós kérdés. - Mindketten tudjuk, hogy a beosztottja mágia hatása alatt támadt rám. Nincs igazam? - Aha, az egységünk természetfeletti képességekkel rendelkező tagja megtalálta rajta a bűbáj maradványait. - Én itt, a tündérdombokban nagyobb biztonságban vagyok, de az emberei nem lennének. Valaki egy olyan teremben volt képes mágiát létrehozni, amely tele volt fémgerendákkal és oszlopokkal, tele a technológia vívmányaival. Képzelje el ugyanezt a bűbájt a tündérdombokban, ahol a technológia és fém nem tompítja le a hatását, és a rendőreit még nagyobb eséllyel lehetne elvarázsolni. - Mi van az emberi riporterekkel? Őket nem lehetne megigézni? - Nincsenek felfegyverezve - feleltem. - Nem képesek akkora kárt okozni. - Szóval, önnek a mi színvonalunk egyszerűen csak nem elég magas -mondta dühösen, de nem értettem, hogy mitől. A királynő titkárnője valószínűleg elég sokat elkapott a beszélgetésből, hogy adhasson egy tippet. Az orrom alá dugta 71

a St. Louis Post Dispatch című újságot, melynek első oldalán a következő főcím virított: A RENDŐRSÉG NEM TUDTA MEGVÉDENI A HERCEGNŐT. - Walters őrnagy, most mutatták meg az újságot. Elnézését kérem, hogy nem értettem meg, milyen hatással vannak az életére ezen események. Túlságosan elfoglalt az, hogy a sajátomat féltsem. - Hercegnő, nincs szükségem a bocsánatkérésére. Nekem az kell, hogy az embereim elég jók legyenek ahhoz, hogy nyilvános eseményeken meg tudják védeni. - Mennyi cseszegetést kell elviselnie a történtek miatt? Megpróbálják bűnbaknak kikiáltani? - Semmi köze hozzá - válaszolta, ami egy igennel ért fel. - Őrnagy, úgy vélem, lehetnénk egymás segítségére. - Hogyan? - Ül? - Igen - mondta morózusan. A lehető legrövidebb verziót meséltem el neki a riporterről és Beatrice-ról, és hogy a királynő rám bízta az ügy felgöngyölítését. A vonal túlsó végén oly nagy volt a csend, és oly hosszan, hogy végül megkérdeztem. - Őrnagy, ott van még? - Igen - felelte rekedten. - Sajnálom, hogy a tündér szolgálat ily borzalmasan bonyolulttá vált. Sajnálom, ha tönkretenné a terveit. - Mit tudhat maga a terveimről? - Tudom, hogy egy bizonyos cégnél a biztonságiak főnöke akar lenni, ha jövő év elején nyugdíjba megy. Tudom, azért vállalta el az összekötői munkát, hogy jól mutasson az önéletrajzában, és azt is, valószínűleg nem kapott pirospontokat a jövendőbeli munkáltatójánál azért, hogy szolgálata közben rám lőhettek. 72

- Hercegnőhöz képest rohadt sokat tud. Nem feleltem, mert nem tudtam eldönteni, bókol-e, vagy sérteget. - Walters őrnagy, mi lenne, ha mindezek ellenére nyilvánosan mutatnám ki, hogy teljességgel megbízok magában? - Mit akar tőlem? - gyanakodott. - Azt akarom, hogy helyszínelők jöjjenek ide. Magát a bűntény helyszínét izoláltam, de ezen esetben nem mágiát, hanem tudományt akarok. - Tán nem oktatott ki épp most arról, hogy az otthonában bűbáj befolyása alá eshetünk? - Igen, és pont ezért akarom csak önt, a helyszínelőket, és talán még egy vagy két embert, maximum! Ha a csapat kellőképpen kicsi, a testőreim képesek önöket egyenként megvédeni a mágiától. - A sajtó, főleg a St. Lousi-i, valósággal keresztre feszíti az egész osztályt. - Most már én is tudom. Mutassuk meg nekik, hogy Meredith Hercegnő és a testőrei nem hisznek a rossz sajtónak. Walters őrnagy, én bízom magában. Magában és egy jó helyszínelő osztagban. Mit szól hozzá? Akar velem játszani, vagy inkább hagyjam ki? Tehetek úgy, hogy nem hívtam önt fel, és egyenesen a rendőrfőnökhöz fordultam. - Miért nem őt kereste? - Mert ön a rendőrségi összekötőm. Tiszteletben tartom a rangját. Ön az, akivel elviekben kapcsolatba kell lépnem. Mellesleg, az ügy megoldásában még nálam is motiváltabb. - Miből gondolja? - Walters őrnagy, ne legyen naiv. A részlege nyomás alatt van. Valakit ezért kiakasztanak száradni, és valószínűleg ön lesz az. Hadd mutassam meg a részlegének, hogy még mindig bízok önben, és békén fogják hagyni. Mindenáron meg akarják oldani ezt a bűncselekményt, és valakit megbüntetni. 73

Egymás sarkát fogják taposni, hogy megadják önnek, amit kérek. - Úgy tűnik, tudja, hogy működnek a dolgok. - Őrnagy, a politika, az politika, és én a sűrűjében nőttem fel ültem le az asztal sarkára, megpróbálva ellazítani a vállamat. Valamikor a királynővel való beszélgetés során a sérült izmok újra megmerevedtek. Mulatságos, de most már az egész karom fájt, amit már nem találtam szórakoztatónak. A legjobban azt hiányoltam a félig ember voltom miatt, hogy a sérüléseket nem tudom egyből meggyógyítani. - Walters őrnagy, rendőrre van szükségem, nem politikusra. Olyasvalakire, aki megérti, hogy miközben itt beszélgetünk, a helyszín egyre jobban kihűl. Talán ebben a percben is fontos nyomok szennyeződnek be. Olyasvalaki kell nekem, akit jobban érdekel, hogy megtalálja a tettest, mint a politikai következmények. Azt hiszem, ön az én emberem, és az, hogy a sorsa politikailag össze van kötve az enyémmel, még inkább érdekeltté teszi. - Mitől ilyen biztos benne? Miért gondolja, hogy nem írom le a veszteségeimet, és szállok ki a buliból? - A tekintetéből következtettem - feleltem kis gondolkodás után -, amikor tegnap a reptéren dühös lett, hogy a vezető szerepen Barinthusszal kell osztoznia. A tény, hogy most mérges lett rám, ahelyett, hogy elkezdett volna hízelegni. Nem voltam benne biztos, mert a rangja elég magas, de ön inkább rendőr, mint politikus. És ha tudná, mennyire nem szeretem a politikát, akkor tisztában lenne azzal, mekkora bókot mondok ezzel. - Úgy tűnik, annak ellenére jól játszik, hogy nem kedveli. - Walters őrnagy, sok dologban jó vagyok, amit utálok. Ahogy minden valószínűség szerint ön is. -Ha nem oldjuk meg, akkor szarban leszek, és senki bizalma, még a magáé sem lesz képes megmenteni. 74

- És ha megoldjuk... - mondtam. - Akkor én leszek a részleg legragyogóbb csillaga - nevette el magát -, és az igazgatók egymással fognak versengeni, hogy még magasabb fizetést adjanak. Ja persze. - Ön az én emberem, vagy úgy tegyek, mintha nem is hívtam volna? - Az embere vagyok. -Jól van - mosolyogtam. - Elkezdhet telefonálgatni, és amilyen gyorsan csak lehet, kiküldi a helyszínelőket. - Mit mondok a Főnöknek, miért engedi meg, hogy belépjünk a drágalátos faerie földjére? - kérdezte. Hát, tényleg jobb rendőr, mint politikus. - Magyarázza el, hogy bárki is tette, diplomáciai mentességet élvez, de az igazság iránti kölcsönös vágyunk miatt megengedjük, hogy a vizsgálatot lefolytassák. - Ugye, el akarja kapni a kurafit, aki tette? - Igen - feleltem. - Valószínűleg nem emlékszik rám, mert csak egy egyenruhás voltam, aki a tömeget tartotta vissza, de láttam aznap, amikor az édesapja meghalt. Odaadták önnek a kardját. Ha voltak is kételyeim, vajon a megfelelő személyt hívtam-e fel, most megszűntek. - Igen, azt tették. - Ha ezt a gonosztevőt elkapjuk, az apja gyilkosa attól még nem lesz meg. - Felettébb éles elméjű megállapítás valakitől, aki csak kétszer találkozott velem. - Nos, közben bizonyos időközönként voltam tündér szolgálaton. - Az én hibám, de akkor is okosnak bizonyult, kellemetlenül annak. - Sajnálom. Ha elkaptuk ezt a pasast, és ha a tündér hercegnő valamikor lealacsonyodik odáig, hogy iszik egy italt egy 75

alacsony rangú rendőrtiszttel, elmesélem majd, miért lettem zsaru. - Ön is elveszített valakit, és nem kapták el a tettest - voltam én a soron az okosságban. - Nem most találta ki - gyanúsított. - De igen, esküszöm. - Akkor igazán jól tippel. - Mondjuk úgy, hogy mi, akik egy bizonyos sebet hordozunk magunkban, megismerjük egymást. - Ó, az hiszem, igaza van - morogta. - Mit fog csinálni, amíg elintézem a telefonhívásokat, és kiérünk önökhöz? - Kikérdezem a szemtanúkat. - Tudja, nem lenne rossz, ha én is ott lehetnék. - A legtöbb fey, aki valamit láthatott, azok közé tartozik, akik jóformán soha nem hagyják el a faerie-t. Az emberek közelében félénkek, főleg egyenruhás emberek esetében. Mindegyikük emlékszik még a legutolsó nagy ember-fey háborúra. - Az majdnem négyszáz évvel ezelőtt volt. - Tisztában vagyok vele. - Soha nem fogom megszokni. - Mit? - Hogy maguk milyen fiatalnak tűnnek, de emlékeznek az országra abból az időkből, mielőtt az ük-ük-üknagyapám behajózott volna. - Őrnagy, én nem. Én csak egy szegény halandó lány vagyok. - Szegény. Ugyan már. - Ha valami hasznosat megtudok a tanúktól, el fogom mondani. - Szeretném inkább én eldönteni, mi hasznos, és mi nem. - Nos, őrnagy, akkor siessen, de nem ígérhetem meg, hogy bármelyik fey hajlandó lesz beszélni önnel. Még arra sem

76

tehetek ígéretet, hogy jelen lehet a kikérdezésnél. Néhányuk egyszerűen nem hajlandó beszélni az emberek rendőreivel. - Akkor miért kell mennem? - Azért, mert amikor a sajtó a nyomunkban lesz, vállt váll mellé vetve tudjuk demonstrálni, hogy segít a bűntény megoldásában. És hozza magával a rendőrt is, aki rám lőtt. - Az isten szerelmére, miért? - Mert a karrierjének vége, ha nem kap most és itt egy esélyt. - Önre nézve nem lesz veszélyes? - Kap egy talizmánt, hogy megerősödjenek a természetfeletti védelmei. Ha úgy gondolom, nem elég erős a kötelessége elvégzéséhez, a tudomására fogom hozni, hogy ki lehessen menteni. - Miért van gondja egy fiatal, egyenruhás rendőrre? - Mert ha nem kerül a faerie közelébe, leélhette volna az egész életét, karrierjét anélkül, hogy ehhez hasonló dolog történjék vele. Legalább a kárt próbáljuk meg minimalizálni. - Elintézem a telefonhívásokat, Hercegnő, de meglep. Ön túl jó, hogy igaz legyen - tette le a telefont. Én is visszaraktam a kagylót a helyére. Túl jó, hogy igaz legyen. Az apám tanította, hogy először mindig kedves legyek, mert utálatos lehetek később is, de ha először vagyok az, akkor utána a kedvességet már nem fogják elhinni. Szóval, kedvesnek, kedvesnek és kedvesnek kell lenni, amíg itt az ideje, hogy befejezzük, és akkor el kell pusztítani. Eltűnődtem, hogy az apám azon a bizonyos nyári napon megfogadta-e saját tanácsát, vagy tétovázott, mert egy barátja állt vele szemközt. Sokat adnék azért, ha megtalálhatnám az illetőt, és megkérdezhetném.

77

6. fejezet

Még egy telefonhívást el akartam intézni. - Christine, várnál egy pillanatot kint? - néztem mosolygós, kellemes arcába. A kék szemével nagyot pislantott, mély levegőt vett, felállt, lesimította a szoknyáját, és szó nélkül kiment. Nem jöttem rá, hogy megsértettem-e, mert mindig nehéz volt leolvasni az arcáról, mit gondol. Akármit is tett előtte a királynő, csak mosolygott, és mosolygott. Élvezte a királynő kis műsorait, vagy nem tudta, mi mást tehetne? Christine távoztával csak Doyle, Barinthus és Usna maradtak a szobában. Fagy, Galen, Galagonya és Adair az ajtóban álltak, hogy senki ne zavarhasson. Mellesleg az iroda nem volt elég nagy mindannyiunk számára. Usnát kivéve mert őt alig ismerem — mindenkiben bíztam. - Usna, kérlek várj a folyosón - mondtam. Picit elmosolyodott, de nem vitatkozott. - Akarod, hogy beküldjek helyettem valakit? - állt meg egy pillanatra az ajtóban. - Galent - feleltem egy másodpercnyi gondolkodás után. Meghajtotta magát, kinyitotta az ajtót, és megmondta Galennek, jöjjön be, aki kérdően nézett rám, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. - Gillettet fogom hívni. - Nem biztos, hogy jó ötlet - ingatta a fejét Galen. - Ki az a Gillett? - érdeklődött Barinthus. - Az egyik szövetségi ügynök, aki Essus Herceg halálát vizsgálta — felelte Doyle.

78

- Nem tudom, hogy miért lepődök meg, hogy emlékszel rá, de így van -szóltam. - Az emberek nyomozói közül Gillett volt a legállhatatosabb nézett rám Doyle, és arca kiismerhetetlen, sötét, zárkózott volt. - Igen, ez igaz - bólintottam. - Kapcsolatban maradtál vele? — kérdezte Doyle. - Inkább ő tartotta a kapcsolatot. Tizenhét éves voltam, és úgy tűnt, ő volt az egyetlen, aki tényleg meg akarta oldani apám meggyilkolásának a rejtélyét ahelyett, hogy a királynőnek és a feletteseinek engedelmeskedett volna. - És Galen tudott erről? - vett mély levegőt Doyle. - Igen - felelte Galen. - És soha nem jutott az eszedbe, el kellene mondanod a kapitányodnak, hogy a hercegnő kapcsolatban áll egy szövetségi ügynökkel? - Merry jobban érezte magát, és közvetlenül Essus halála után akármit megtettem volna, hogy ne legyen olyan rosszul. - És azután? - akarta tudni Doyle. - írtak egymásnak körülbelül kétszer egy évben egy lapot. Doyle felém fordult, és megvontam a vállam, de rögtön meg is bántam, mert belehasított a fájdalom. - Minden évben írt nekem az apám halálának évfordulója környékén, én meg küldtem neki karácsonyra egy lapot. - Hogyhogy senki nem vette észre? - kíváncsiskodott Doyle. - A királynőt nem érdekeltem annyira, hogy figyeljen, és te csak azt követted nyomon, amire a királynő parancsot adott. Mindegyiktek így tett. - A karod mennyire fáj? - dörzsölte meg a szemét a hüvelykés mutatóujjával. - Sajog. - Hercegnő, pihenned kellene - sóhajtott újfent.

79

- Nem Galenre vagy rám vagy mérges — mondtam. — Magadra, mert nem tudtad. - Igen - mondta enyhe haraggal a hangjában. - Amikor az apám meghalt, szerinted Galenen kívül más testőrben megbízhattam volna? - Bennem sem? — döbbent meg Barinthus. - Barinthus, majdnem annyira zaklatott voltál az apám halála miatt, mint én - néztem apám legközelebbi barátjára. Olyasvalakire volt szükségem, akit a gyász megérintett, de nem borított el. Galen volt az — nyúltam a keze felé, és Galen úgy fogta meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. - Ha a szívedre hallgathatnál a férjhezmeneteled kapcsán — szólalt meg Doyle — eltölt a félelem, milyen következményekkel járna az udvarra nézve. Ránéztem, és megpróbáltam óvatos arca mögé pillantani. Megszorítottam Galen kezét, és magamhoz húztam. Valaha Doyle-nak igaza lett volna. Vala mikor régen csakis Galent zártam a szívembe, de ez még azelőtt volt, hogy felnőttem volna, és megértettem, mit jelentene, ha ő lenne az oldalamon. Vesző lyes és csalóka egy hely. Nem azért öleltem magamhoz, mert csak az ő neve íródott bele a szívembe, hanem azért, mert már nem csak ő van ott. Egyrészt szomorú is voltam miatta, de részben valósággal megkönnyebbültem. Megértettem, amit apám már évtizedekkel ezelőtt tudott: Galennek a királyi rang egyenlő lenne a halálos ítéletével. Olyasvalakire van szükségem, aki kemény és veszélyes, nem pedig gyengéd és engedékeny. Miközben Galenhez simultam, Doyle arcát néztem. Nem tudja, hogy a szívemben a lista nagyobb lett, és az ő neve is fel van rá írva? Ahogy viselkedett, inkább féltékeny, tán irigy, vagy dühös lehet. Olyan jól titkolta az érzéseit, hogy képtelen voltam eldönteni, mit is rejteget, csak azt tudtam, nem akarja, 80

más is rájöjjön, mit érez. De már ez is azt jelenti, hogy a Sötét Szolga legendás önuralma kezd meginogni. - Felhívom Gillettet - fordultam vissza a telefon felé, de lévén csak egy ép kezem, Galent el kellett engednem. Ő továbbra sem akart elereszteni, a hátamnak támaszkodott. Úgy illeszkedett hozzám, ahogy mindig is tette, mintha erre született volna. Ha az ágyamban csak gyengéd szeretkezésre vágynék, semmi másra, akkor Galen csodálatos lenne, de hónapok óta osztozunk az éjszakákon, és ráébredtünk, az ő fogalmai a szenvedélyről merőben különböznek az enyéimtől. Nem érti, hogy néha durvaságra vagy fájdalomra is vágyom, vagy egyszerűen csak arra, hogy erőteljesebb legyen. Néha, ha bizonyos dolgokat kérek tőle, csak néz rám halovány, értetlen szemekkel. Tétovázás nélkül tárcsáztam Gillett számát, bár az évek során egypárszor már megváltozott. Az új számot minden egyes alkalommal megjegyeztem, attól félve, valaki egyszer törődik velem annyira, hogy belenéz a noteszembe. Az aggodalmaskodást nyugodtan elfelejthettem volna, Doyle reakciója egyértelműen megmutatta, nem igazán figyelt rám. Egy picit szomorú lettem tőle, és csalódott is. Oly sok elfecsérelt energia, hogy elrejtsek dolgokat olyan emberek elől, akik még csak nem is figyeltek. Vártam, hogy Gillett telefonja kicsörögjön. Megígértem neki, ha valaha mást is az apám halálának körülményeihez hasonlóan ér el a végzet, tudatni fogom vele. Ez nem igazán hasonlított, de az ígéret, az ígéret. Félig ostobaságnak tartottam, de izgatott is voltam, mintha ez az egyetlen telefonhívás képes lenne megváltoztatni a dolgokat. Harmincéves elmúltam, de lényem egy része még mindig tizenhét, és igazságot akar. Mostanra már igazán kinőhettem volna belőle. - Gillett - vette fel a kagylót. - Hello - feleltem. 81

- Merry? - Igen. -Jól van? Az évek során valahogy a védelmezőm szerepét vette fel. Mintha tartozna az apámnak azzal, hogy megpróbál biztonságot adni. Ha tudná! De nem is mondtam el neki, hányszor próbáltak meg eltenni láb alól. A vég nélküli párbajokat, amelyek miatt évekkel ezelőtt elmenekültem a faerie földjéről, hogy mindenki azt hitte, örökre távoztam. - Egy picit megviselt vagyok, különben minden rendben feleltem, mert először beszéltem vele, amióta visszatértem a faerie-be. - Azt hittem, hogy három éve megölték. Miért nem hívott? - Mert ha egy sötét ablaküveg közelében kimondta volna a nevem, eljutott volna a Levegő és Sötétség Királynőjének a fülébe. A beszélgetésünk moraja elrepült volna hozzá. Veszélybe sodorta volna magát. Bárkire nézve veszélyes lett volna. - És most újfent „Hercegnő" lett önből — sóhajtott a telefonba —, és férjet keres. De ugye, nem csak azért hívott, hogy elcseverésszünk? - Hallott valamit? - Csak szóbeszédet, hogy a riporterek elhagyták a tündérdombokat, de a parkolóban gyülekeznek. A sajtótájékoztatónak vége, vajon miért várakoznak még a hazai és nemzetközi média képviselői egy iliionisi kukoricamező közepén? Nagy vonalakban elmondtam neki a történteket. - Ott tudok lenni egy csapattal, kevesebb, mint... - Nem, nem akarok senkit. A rendőrség pár embere, és törvényszéki orvosszakértők már úton vannak. Önt is szívesen látjuk, de nem ügynökök tucatjainak kíséretében. Ez most nem szövetségi területen, hanem a tündérdombokon belül történt. 82

- Segíthetnénk. - Lehet, de az sem kizárt, hogy csak még több ember sérülne meg. Van egy halott riporterünk, már az is elég nagy baj. Nem engedhetjük meg, hogy a mieink esetleg egy FBI ügynököt is megöljenek. - Merry, évek óta erről beszélgetünk. Ne hagyjon ki, pont most. - Az apámat tizenhat éve gyilkolták meg, Raymond, itt és most ez csak másodlagos. A legújabb halálesetek prioritást élveznek. Most, hogy hallom a hangját, nem hiszem, hogy önnek való esetről lenne szó. - Nem bízik bennem - éreztem ki a hangjából a megbántottságot. - Raymond, a trón egyik várományosa lettem. Az udvar mindenféle szempontból előnyt élvez a személyes bosszú felett. - És az apja mit mondana, ha ezt hallaná a lányától? - Azt, hogy bölcs lettem. Egyetértene velem - mondtam, és azt kívántam, bárcsak ne hívtam volna fel. Ráébredtem, Raymond Gillett speciális ügynök egy gyermek kívánsága volt. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Többé már nem. Elfáradtam, a kezem a vállamról a csuklómig sajgott. Megfordultam, és félig az íróasztalnak dőltem, félig ráültem. A mozdulattól Galen kénytelen volt hátrább lépni, amit nem bántam, bár a keze még mindig a combomon játszott, a szoknyámat lengette előre-hátra, ahogy simogatott. Megnyugtató volt, és pont erre volt szükségem. Doyle engem nézett, és a tekintete valahogy meglágyította az arcát. El kellett fordítanom az arcom, hogy ne lássam a kedvességet. Nem tudom miért, de a torkom hirtelen elszorult. - Gillett, ne jöjjön. Sajnálom, hogy hívtam. - Merry, majd húsz év után, kérem, ne tegye ezt velem.

83

- Ha megoldottuk ezt az esetet, és még mindig életben vagyok, és még mindig szabad kezet kapok itt, akkor felhívom, és beszélhetünk arról, hogy meglátogat. De csak abban az esetben, ha az apám haláláról lesz szó. - Nem gondolja, hogy az FBI hasznos lehet egy kettős gyilkosság megoldásában? - Gillett, nem tudom, hogy milyen az eset. Ha valami különleges dologra lesz szükségünk, amit a helyi labor nem tud megcsinálni, kapcsolatba fogok lépni önnel. - És lehet, hogy felveszem a telefont, de lehet, hogy nem. - Ahogy óhajtja — feleltem, és megpróbáltam nem elárulni, hogy a torkom mennyire összeszorult, mennyire ég a szemem. - Gillett, gondolkozzon! Mindezt azért kezdte el egy tizenhét éves gyerekkel, mert sajnálta, vagy mert dühös volt, hogy a királynő kizárta a vizsgálatból? A szánalom, az igazság iránti vágy vagy a harag volt a mozgatórugója? Megmutatja neki. Megoldja a rejtélyt a királynő segítsége nélkül. És Essus lányát fogja ehhez felhasználni. - Nem így volt. - Akkor most miért dühös rám? Nem lett volna muszáj felhívnom, de tettem egy ígéretet. Egy gyermek fogadalmát, hogy felhívja, ha valaha hasonló gyilkosság történik. Részleteiben nem hasonlít, de akárki tette, a mágiája hasonlóképpen kel életre. Ha megoldjuk, talán közelebb jutunk apám gyilkosához is. Azt hittem, szeretne róla tudni. - Merry, sajnálom... - Azt, hogy az a gyilkosság nem hagyja nyugodni? - Igen. - Felhívom, ha arra vonatkozó nyomok merülnek fel. - Keressen, ha alaposabb vizsgálatokra lenne szükségük, mint amire a helyiek képesek. Olyan DNS eredményeket is képesek vagyunk produkálni, amiről ők csak álmodni mernek.

84

- Tudomására fogom hozni Walters őrnagynak — mosolyodtam el —, hogy az FBI mennyire bízik az itteniekben. - Sajnálom, ha megnehezítem a dolgát - nevetett szárazon. Hajlamos vagyok a megszállottságra. - Viszlát, Gillett. - Viszlát, Merry. Leraktam a telefont, és az asztalnak dőltem. - Miért nem engedted, hogy Gillett is jöjjön? - kérdezte Galen, óvatosan magához ölelve, hogy ne érjen hozzá a sérült karomhoz. Ránéztem. Kerestem nyitott arcán a jelét annak, hogy megértette, mi történt. A szeme zöld volt, tágra nyílt, és ártatlan. Zokogni akartam, sírásra lett volna szükségem. Azért hívtam fel Gillettet, inert a gyilkosságok szellemeket idéztek fel. Nem valódiakat, csak emocionális fájdalmakat, amikről azt hitted, hogy már elmúltak, amíg - bármily mélyre is temetted őket - újra fel nem élednek, hogy kísértsenek. - Meredith, figyelem, ahogy napról napra, percről percre méltóbb leszel arra, hogy királynő légy — lépett hozzám Doyle és érintette meg futólag a karomat, mint aki nem biztos abban, jelen pillanatban akarom-e, hogy megérintsenek. Ahogy a karjába vetettem magam, lélegzetem éles kiáltásként szakadt ki lielőlem. Olyan szorosan ölelt magához, hogy majdnem fájt. Miközben sírtam, csak tartott, mert valamennyire megértette, mily sokba kerül nekem, hogy a gyerekkoromat elengedjem. Barinthus odalépett hozzánk, és mindkettőnket átölelt. Ahogy felnéztem, láttam, az arcán könnyek csorognak. - Soha nem voltál apád lánya jobban, mint ebben a pillanatban - mondta. Galen a másik oldalról karolt át minket, meleg és biztonságos érzetet adva.

85

De arra is ráébredtem, hogy Galen, akár Gillett, egy gyermek kívánsága volt. Átöleltek, és sírtam. Több volt, mint sírás, a gyermekkoromat sirattam. Harminchárom éves vagyok; egy picit későnek tűnhet, hogy elengedjem a gyerekkori vágyaimat, de egynémely sebek oly mélyek, hogy megakadályoznak benne. Hogy elengedjünk, felnőjünk, lássuk az igazat. Engedtem, hogy magukhoz szorítsanak, és sírtam, Barinthusszal együtt. Kngedtem, és lényem egy része tudta, egyedül Galen nem érti, mit történik. A testőrök között ő a legközelebbi bizalmasom. A barátom, az első szerelmem, ele megkérdezte, miért nem engedtem, hogy Gillett eljöjjön. Zokogtam - a karjukban tartottak -, de nem csak az apám elvesztését sirattam.

7.fejezet

Letisztítottam magamról a maradék sminket, amit a sírásom nem mosott le. Leszedtem a rúzst, amely még mindig úgy el volt maszatolódva, mint egy bohóc álarca, és még Fagynak is odanyújtottam egy sminkleszedő vattát, hogy tisztává varázsolja az arcát. Tisztán, csinosan, szalonképesen indultunk vissza a bűntény helyszínére. Belül üres voltam, mintha valami eltűnt volna. Nem érdekes. Walters a 86

helyszínelőkkel hamarosan itt lesz. A tanúk meghallgatását még ezelőtt be kell fejeznünk, hátha mondanak olyasmit, amiről nem akarjuk, hogy az emberek rendőrsége is tudjon. Az igazságot akarom, de a rossz hírünket nem akarom még tovább rontani azzal, hogy valamely sötét titkunkat elárulom az embereknek. Doyle oly hirtelen állt meg, hogy nekiütköztem. Hátralökött Galen és Usna hirtelen előrenyújtott karjába; talán adott egy jelet, amit én nem vettem észre. Doyle és Adair előttem álltak, Galen és Usna szorosan mellettem, így nem láthattam, mi rémítette meg őket. Barinthus, Galagonya és Fagy mögöttem jöttek. Ok hátrafordultak, és a folyosót figyelték, mintha attól félnének, hogy valakik mögénk osonhatnak. Mi történik? És most? Egyáltalán nem féltem. Talán bátorság volt, bár lehet, hogy csak fáradtság. Érzelmileg és fizikailag annyira kimerültem, hogy egy csöpp adrenalint sem voltam már képes rettegésre pazarolni. Ha akkor valaki megtámad minket, nem hiszem, hogy érdekelt volna. - Doyle, mi történik? - kérdeztem, megpróbálva lerázni magamról a levertséget. - A Királynő Hollói állják el az utunkat - válaszolta Barinthus. Úgy tűnik, 220 centiméternyi magasságból mindent jobban látni. Ráébredtem, a testőreim a jelen helyzetben minden sidhétől tartanak. Igazuk van. Sidhe követte el a gyilkosságot, és elkapása az én feladatom. Csodálatos. Épp most adtam okot még egy valakinek arra, hogy meg akarjon tőlem szabadulni. Bár mit számít még egy? Adair elém lépett, a folyosó közepére, hogy széles, páncélba bújtatott háta eltakarjon, ahogy Doyle előre sétált. - Doyle Misztrállal tárgyal - mondta Barinthus, mielőtt kérdésemet megfogalmazhattam volna.

87

Misztrál a szelek ura, a viharok hozója, és a Királynő Hollóinak új kapitánya. Doyle helyére lépett, amikor világossá vált, hogy nem akarja visszakapni régi munkáját. - Mi van? - kérdezte Galen, és hangjából annyi aggódás csendült, amely kettőnknek is elég lett volna. - Jó szagod van - hajolt fölém Usna, a hajamat szimatolva. - Inkább a munkádra figyelj - feddte meg Galen, arra nézve, amerre Doyle ment a folyosón. Pisztolyát előhúzta, és oldala mellett lógatta. Ha nekem kellene kard és pisztoly között választanom, én is az utóbbi mellett szavaznék. Amikor először jöttem vissza a faerie földjére, lőfegyvereket a tündérdombokon belül még tilos volt használni, de az első pár merényletkísérlet után a nagynéném úgy döntött, hogy az én, és az ő testőrei is minden segítségre rá vannak utalva. így az embereinknek - ha tudták, hogyan kell használni - nem kellett lerakniuk a pisztolyaikat. Doyle és Misztrál döntötték el, ki érdemes rá, és ki nem. Néhány testőr úgy viszonyul a lőfegyverekhez, mint más a mérgeskígyókhoz. Lehet hasznos, de beléd is marhat. Usna mindkét kezében kardot tartott, a folyosó mindkét szárnya felé irányítva őket. Szürke szeme - amely az egyetlen, ami fizikailag hétköznapi rajta - figyelt mindenre, de az állát a fejem búbján pihentette. Először arcának egyik felét, majd a másikat temette a hajamba. Mindeközben a folyosót nézte, ugyanakkor mintha szagával is megjelölt volna. Macska módra, a helyzethez nem illően. Ha egyáltalán úgy gondolkodik, mint egy ember. Ez Usna, és tudtam, hogy figyelmét a folyosón semmi nem kerülheti el, még akkor is, ha bőre illatát megpróbálja átvinni a hajamra. Érdekes módon megnyugtatónak találtam. Galen nem. - Usna, fejezd be! A másik férfi dorombolás és morgás közti hangot hallatott. - Kicsiny koboldkám, túl sokat aggódsz. 88

- És te meg túl keveset, én pici cicácskám - felelte Galen, de mosolygott. Usna viccelődésétől valamennyien jobban éreztük magunkat. - Csönd. Mind a ketten - szólalt meg mögöttünk Fagy. A két pasas befogta a száját, és zavartan, már nem annyira mogorván néztek. Usna már nem dörgölte a hajamba az arcát. Ami azt jelezte, hogy inkább Galent akarta bosszantani, mint engem. Doyle túl sokáig marad el. Ha valami nagyon nagy baj lenne, Barinthus és Adair már figyelmeztetett volna minket. Akkor is túl sokáig tart. A természetellenes nyugalmam lassan, apró macskatappancsos aggódással kezdett elillanni. Kaliforniában van engedélyem arra, hogy fegyvert viseljek. Van diplomáciai mentességem is, amely majdnem mindenhol és mindenkor érvényes, azon az alapon, hogy az életem oly sokszor forog kockán, hogy szükségem van fegyverre. Pisztolyaim vannak. De Andais nem engedte, hogy a sajtótájékoztatón is nálam legyenek. Hercegnő vagyok, a hercegnők nem védik meg magukat, ezt mások teszik meg helyettük. Szerintem ez egy ódon, szűk látókörű, és egyenesen ironikus ötlet egy királynőtől, aki a történelembe mint a csata istennője vonult be. Itt álltam, Galen és Usna hozzám simult, a többiek élő falként mellettem tornyosultak, és megfogadtam, ha legközelebb kilépek a szobámból, csakis felfegyverkezve teszem. Doyle visszatért, és Adair félrehúzódott, hogy elférjen mellette, majd újra a folyosó közepére lépett, akár egy aranyozott fal. Ráébredtem, Adair pont ez, egy húsból és fémből álló fal, amely köztem és a halál között áll. Azt mondta, az ameraudurje vagyok; megint apám emléke kísértett, mert ő volt a két udvartartás legutolsó ameraudurje. Nagyobb megtisztelést jelentett, mintha királynak hívták volna, mert az emberei választották, és abból a szeretetből 89

kifolyólag követtek, amelyben a férfiak - mióta világ a világ a harcmezőkön osztoznak. Az eskü arra kötelez, hogy megvédd a királynődet vagy hercegnődet, de ha amerandurről beszélsz, akkor önként teszed. A halálnál is rosszabb, ha a harcmezőről úgy térsz vissza, hogy a vezéred meghalt. Soha jóvá nem tehető szégyen. Szégyenükben, hogy nem tudták hercegüket megvédeni, apám két testőre is öngyilkosságot követett el. A legnagyobb megtiszteltetés az, ha az ameraudurödért mondasz le az életedről. Néztem Adairt, ahogy ott áll, egyenes derékkal, büszkén, készen a halálra, és el kellett gondolkodnom a legújabb titulusomon. Megijesztett. Nem akarom, hogy bárki is meghaljon értem. Nem vagyok rá méltó. Nem vagyok az apám, és soha nem is leszek. Én nem fogok velük csatába menni remélve, hogy túlélhetem. Miként lehetnék az ameraudurjük, ha még erre sem vagyok képes? Doyle sötét arca nem tükrözött semmit. Bármit is gondolt Adair legújabb, számomra kiválasztott becenevéről, megtartotta magának. Olyan kifejezéstelen arccal nézett, hogy csak abban lehettem biztos, jelenleg nem vagyok köz vétlen életveszélyben. Rá akartam kiabálni, hogy legalább valamilyen érzelmet mutasson, de megszólalt, mielőtt önuralmamat elveszíthettem volna. - A királynő küldte őket, hogy térj vissza hozzá, ha befejezted a „gyilkossági ügyletedet", ahogy ő fogalmazta, elég homályosan ahhoz, hogy nem vihetnek rögtön a színe elé — mosolyodott el Doyle szárazon, és megrázta a fejét. — Igazság szerint, már Misztrál van a bűntény felderítésének irányításával megbízva. - Micsoda? - kérdeztem egyszerre Galennel. - A királynő érvénytelenítette Meredith felhatalmazását? akarta tudni Barinthus. - A királynő és Misztrál foglalkozik ezentúl a gyilkossággal? 90

- Nem - felelte Doyle. - Rhys kigondolt egy másik bűbájt, amivel meg lehetne találni a gyilkost. Követni akarja ezt az új mágikus nyomot, de szüksége volt valakire, aki a helyszínt őrzi. Amikor Misztrál és a többiek ideértek, iájuk bízta a folyosó őrzését. - Elhamarkodott lépés volt - jegyezte meg Fagy. - Ahogy Rhyst ismerem, biztosan megeskette Misztrált — szólalt meg Usna -, és Misztrál az esküjére a becsületét is felteszi. Nem fogja megszegni, még a Summerlands2 minden gyönyöréért sem. - Misztrál esküje ér annyit, amennyit az enyém - bólintott Doyle. Rám nézett, és mozdulatlan arcán átsuhant valami, de képtelen voltam megfejteni, mi. Hónapok óta az ágyamban, hetek óta a testemben, és szemében mégsem tudok olvasni. — Hercegnő, kéri, hogy fogadd. Azt mondja, üzenete van számodra a királynőtől. - Erre most nincs időnk — vetette közbe Fagy. - Alig egy órája jöttünk el tőle - értettem egyet Faggyal, de azzal is tisztában voltam, nem túl okos dolog üzeneteit vagy küldötteit figyelmen kívül hagyni —, mi a csudát akarhat? - Téged - mondta mögöttem egy mély hang. Doyle kérdően nézett rám, és biccentettem. Intett, Adairrel együtt félreálltak, és megpillantottam Misztrált. Haja, mint az esőt ígérő ég szürkesége, lófarokba fogva. Csak egy pillanatra láthattam viharszürke szemét, mert rögvest térdre hullott, fejét lehajtotta. Ez volt az első alkalom, hogy egy másik sidhe, bármelyik sidhe, ekkora... tiszteletet mutatott irányomba. Szűk bőrpáncélzatba bújtatott széles vállát néztem, és eltűnődtem, vajon miért tette. - Misztrál, állj fel. Megrázta a fejét, szürke fürtjei vízesésként omlottak le a hátán, tarkóján a bőrszalag épp csak összefogta.

91

- Meredith Hercegnő, ez a legkevesebb, amivel tartozom neked. Fogalmam sem volt, mire gondolhat. Doyle-ra pillantottam. Vállvonogatás helyett finoman felhúzta a szemöldökét, picit elfordította a fejét. - Miért tartoznál meghajlással? - Hercegnő - nézett fel rám -, ha tudtam volna, hogy egyetlen pillantásomat ilyen komolyan veszed, nagyobb figyelmet fordítottam volna rád. Most már tudtam, miért teszi. Misztrál arckifejezése, ahogy tegnap este rám nézett, miközben a királynő egy gyilkos bűbáj markában vergődött, késztetett arra, hogy szembeszálljak Andaisszel. Bűvige volt, amelytől a saját embereit mészárolta, és mindenkire veszélyessé vált, aki a közelében tartózkodott. Nagyon agyafúrt merényletkísérlettel próbálkoztak. Misztrál egyetlen pillantásával tudatta, hogy én is csak egy semmirevaló királyi fenség vagyok, és mindannyiunkat gyűlöl. Nem az utálata, hanem saját használhatatlanságom késztetett akcióra. Egyetértettem vele. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy inkább meghalok, mintsem lássam, ahogy megölik őket. - Biztos vagy benne, hogy egyetlen pillantásod elég volt arra, hogy megmozduljak? - próbálkoztam egy tréfával, de elfelejtettem, hogy a Királynő Hollói közül jónéhányan mily régen tapasztalták egy nő viccelődését. - Hercegnő, sajnálom - mondta bizonytalanul, fejét gyorsan lehajtva -, túl sokat engedtem meg magamnak. Nemcsak nem értett, hanem zavarba is hoztam. Fogalmam sem volt arról, hogy szavaim ekkora hatással lehetnek Misztrálra. Jobb kezemen a királynő gyűrűjével - az uralkodásának jelképe, ajándéka számomra, és a hatalom egy hordozója - megérintettem lehajtott fejét.

92

Az ujjaim előbb érték az arcát, mint a gyűrű fémje. Viharszürke szeme felém fordult. Száját szólásra nyitotta, de a fém a bőréhez ért, és idő a szavakra már nem maradt. Tudtam, hogy testünk még mindig ott állt, illetve térdelt az Unseelie Udvartartás egyik folyosóján. Tudatában voltam, mert mindezt átéltem már, amikor a kehely és a gyűrű mágikus ereje egymással keveredett. Misztrál és én, mi éreztük úgy, hogy egy domb tetején állunk, amelyet egy hatalmas, halott fa koronáz. Már volt alkalmam - álmomban, vízióban - ezt a dombot és fát szemlélni. Misztrál előttem térdelt, álla a tenyeremben. Kezét az enyémre helyezte, bőrünk egymást érte, és elnézett a távolba, az alattunk elterülő síkságra. Zöldellt, csodálatos volt, de furcsamód üres. - Hercegnő, mit tettél? - Nem én - feleltem. - Nem értem - nézett rám meghökkenve. - Nézz a fára. Megfordult, már nem szorította arcához a kezem, hanem inkább fogta. A fa hatalmas volt, elfeketedett, az egyre erősödő szélben a kérge hullani kezdett. Amikor először láttam a fát ily halott állapotban, a közepén egy hatalmas nyílás tátongott. Ezen a fán nem. Időbe tellett, mire ráébredtem: a fa és a domb nem valóságos. Egy térképen sem találnám meg a helyet. A fa az Istennőt jelképezi, a faerie hatalmát; a domb, maga a Domb. A világ közepén álltunk, de az istenek ennek helyét is változtatják. Ebben a pillanatban itt a világ közepe, Misztrál és én ott állunk, kéz a kézben, miközben a szél végigsöpör az égbolton. A szellőnek almavirág és rózsaillata volt - édes, tiszta és kellemes. Egy hangot hallottam a virágillatú szélben. Vagy talán csak egy gondolat volt. Úgy tűnt, Misztrál nem hallja, ezért talán csak nekem szólt.

93

- Csókold meg - szólt a szellő -, csókold meg. ízlelje meg a kelyhet. - De a kupa nincs itt, gondoltam. - Te vagy a kehely mondta a szél. - Ó, tényleg. Abban a pillanatban volt értelme, bár tudtam, később teljesen érthetetlen lesz. - Misztrál - szólaltam meg, és neve hallatán a fuvallat megerősödött, édesebbé vált. Rám nézett, és szemében egy csipetnyi félelem tükröződött. Tényleg oly rég lett volna, amikor az Istennő megérintette? Igen, mondta a fejemben a hang, réges-rég történt utoljára. - Misztrál, csókolj meg - ismételtem. - Ki vagy? - pillantott vizsgálódva a szemembe. - Merry vagyok. Megrázta a fejét, de engedte, hogy magamhoz húzzam a testét. Ráébredtem, ebben az álomban vagy talán vízióban a karom nem sérült. Izmos hátára siklott a tenyerem, a bőrpáncélra. A karja a derekamra kulcsolódott, bár még mindig ingatta a fejét. - Nem, te nem a hercegnő vagy. - De igen, bár igaz, hogy több vagyok - feleltem, és a hangom a számomra már ismerős, visszhangzó puhaságot öltötte magára, mint amikor közvetlenül a füledben hallod valaki más hangját. - Mi vagy? - suttogta. - Misztrál, kortyolj a kehelyből. A virágillatú szellő láthatatlan karként örvénylett körülöttünk, összekötve minket, hogy szorosabban már nem is tudtunk volna egymáshoz simulni. A karjában tartott, de félt, és a félelem általában nem a leghatásosabb afrodi-ziákum. A királynő ezt soha nem értette meg. Az arca felém közelített, de teste feszült volt, megpróbált nem közelebb kerülni hozzám. A szél nekirontott, a fejét lehajlásra kényszerítette. Megértettem, hogy Misztrál egykor tényleg a szelek ura, viharok előidézője volt. Úgy uralta őket, mint férfi 94

a lovát, de most Misztrál volt a paripa, akin lovagoltak, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Küzdött az édes széllökések ellen, hogy a teste ne érjen hozzám, de a légáram akár a béklyó, nem engedte el, és csak annyit ért el, hogy szája nem ért az enyémhez. - Miért küzdesz ellene, ha ez az, amit te is akarsz? - kérdezte a hang az ajkammal. - Te nem lehetsz a kehely. Nem lehetsz az Istennő, mert ő nagyon régen eltaszított minket önmagától. - Ha nem vagyok valós, akkor nem is tudsz megcsókolni. - Nem lehetsz igaz. - Misztrál, mindig te voltál a hitetlen Tamásom. Csókolj meg, csókolj, és fedezd fel az igazságot! Igazak-e a kételyeid, vagy talán én vagyok igaz — és a szél oly szorosan lökött egymáshoz bennünket, hogy levegőt is alig kaptam. -Csókolj! - áradt ki belőlem a hang, és visszhangzott a szélben, a virágok tömény illatában. A szája az enyémhez ért, és attól a pillanattól kezdve már nem tiltakozott. Ajka, szája, karja, egész teste átadta magát a csóknak. A fuvallat már nem taszigált minket, de Misztrál nem észlelte. Erős karjába kapott, magához szorított. Az egyik keze a fenekemet markolta, oly erősen szorítva, hogy halkan felnyögtem, ami még inkább felbátorította. A csókját már eddig is alaposnak mondtam volna, de gyengéd volt; most úgy falta a szám, mint aki el akar bennem rejtőzni. Csókolt, fogaival a számat próbálgatta, belém harapott, alsó ajkamat úgy szívta, hogy fájdalmamban felkiáltottam. A virágok illata eltűnt, a szél ózon szagát árasztotta magából. Testem minden egyes négyzetcentimétere libabőrözött. Misztrál magával húzott a földre, rám hengeredett. Nem voltam benne biztos, hogy védeni akar-e, vagy a merevedését hozzám szorítani. De egy másodperccel azelőtt estünk a

95

földre, hogy egy cakkos, fehér villám csapott volna le a tiszta égboltból, eltalálva a halott fát. Villámcsapás villámcsapást követve zuhogott a fára, és minden egyes ütéssel a halott kéreg tovább pergett, új, élő kérget villantva fel alatta. Misztrál védőn borult fölém, miközben a villámok a fa mellett a földbe csapódtak, lassan eltávolítva a halott részeket, amíg a fa ott nem állt csupaszon, élőn. A törött, csorba ágak elkezdtek nőni, hízni, a végükön rügyek jelentek meg. Virágok törtek elő, fehérek és rózsaszínek, és az alma nehéz, aromás illata töltötte be a levegőt. - Hitetlen Tamásom, most menj - hallottuk meg az Istennő hangját a vízió befejeztével -, és válaszd le a holtakat az elevenekről. Újra a folyosón találtuk magunkat, Misztrál még mindig előttem térdelt, a tenyerem az arcán nyugodott, és a sérült karom felkötve. Mindkét oldalunkon Misztrál emberei álltak, de Doyle és Barinthus kartávolságon kívül tartották őket. Azt hittem, nem sok idő telt el, de ekkor meghallottam Barinthus hangját. - A hercegnő egyetlen érintésével visszaadta az elveszett hatalmam egy részét. Megtagadnátok a kapitányotoktól ezt az esélyt, csak azért, mert nem értitek, mi történik? Misztrál - fogait szenvedélyesen kivillantva - rám mosolygott. Szemét úgy árasztotta el a viharfelhők feketesége, hogy úgy tűnt, megvakult. Hirtelen talpra ugrott, de a karomat még mindig szorosan markolta. Olyan hevesen húzott magához, hogy a karomat is megrántotta, és halkan felszisszentem a fájdalomtól. Egy hang tört elő a torkából, mélyen a mellkasából, amely először mintha csak dorombolás lett volna, de a távoli mennydörgés mély, basszus morajlásá-ban végződött.

96

Ujjai végigfutottak a hajamon, majd hirtelen belemarkolt, és meghúzta. Kis, éles fájdalom volt, de elviselhető. Lebámult rám, arcán nyers, meztelen vágy tükröződött, valami megzabolá-zatlan, ősi dolog, mint a sötétség és fény. Az isteni szikra, amely életet hozva csapott le a sötétben. Ez a hatalom volt Misztrál kezében, a teste keménységében, izgatottságában, amit még a bőrpáncélzatának börtönén keresztül is éreztem. A testemen oly nagynak, vastagnak éreztem. Ahogy hozzám simult, a karja erejétől megremegtem. Még szorosabban markolta a hajam, hogy vagy küzdenem kellett a testem önkéntelen reakciója ellen, vagy igazán elkezd fájni. Testem a szorításának ellent akart állni, küzdött volna, de Misztrál megadta nekem a lehetőséget. Gyakoroljak önuralmat, vagy fájdalmat okozok magamnak. Ő aztán ismeri a játékot, Misztrál igen. Az érzés, hogy csapdába estem, tehetetlen vagyok az erejével, vágyával szemben, és a testem követelését majdnem elviselhetetlennek éreztem. A szemem lassan becsukódott, ahogy megpróbáltam a karja között nem vergődni. - Meg akarod lovagolni a vihart? - suttogta az arcomba, és képtelen voltam annyira fókuszálni, hogy lássam is őt. A hangja nem ígért gyengédséget, kompromisszumokat. Tudtam, milyen fajta szexet ígér, és már a gondolatától megfeszült a testem, megint felnyögtem. - Igen - súgtam -, igen. A mennydörgés végigmorajlott a folyosón, reszketett a kőfalak között. Mintha az ő testéből indult volna vibrálva, hogy az enyémbe hatoljon, egy hangvilla lennék, amelyet egy hatalmas, fémcsésze oldalának koccintottak. A hangja a bőrömön mordult, egy csipetnyi mennydörgéssel fűszerezve. - Jól van - mondta, és térdre nyomott.

97

8.fejezet

Misztrál előtt térdeltem, egyik kezével a hajamat markolta, hogy mozdítani sem tudtam a fejem, és másik kezével kinyitotta a nadrágja elejét. Már attól, hogy néztem, mit csinál, a testem oly hevesen reagált, hogy ha nem tart meg, akkor négykézlábra esek. Legtöbb szeretőm nem engedi az orális szexet, mert attól nem eshetek teherbe. Elveszne egy lehetőségük, hogy esetleg a királynö mellett ők lesznek a király, ezért magjukat a testemen sehol máshol nem akarják eltékozolni. Előjátéknak is felajánlottam már, de a legtöbben ebbe sem mentek bele, mert attól féltek, elélveznek, s egy eséllyel kevesebb. így maradi a könyörgés, hogy megérinthessem őket a számmal is. Misztrál nem foglalkozott azzal, hogy király lehetne, ha teherbe ejtene. Ebben a pillanatban csak engem akart, semmi terv, semmi napirendi pont, csak a hosszú idő óta elfojtott

98

vágyai. Egy picit megszerettem azért, mert először a saját gyönyörére gondolt, és csak utána a politikára. A bőröm lassan ragyogni kezdett. A mágia halvány tánca a bőröm alatt lassan átterjedt a kezére, a testébe. Elmosódott, fehér sugárzás kezdődött: benne is, mint sarok mögül kiszivárgó fény. Nem az én bőröm erőteljes fényessége, hanem haloványabb, bizonytalanabb valami. Eltűnődtem, ragyogása vajon mindig ily tétova volt-e. Merevedése előbukkant a nadrágjából. A számba nyomta hosszú, vastag hímvesszőjét, és én erőteljesen szívni kezdtem. A fejét hátravetette, teste ívbe hajlott, és a bőréből fénysugár tört elő. Hideg, fehér tűz lobogott benne, hogy egy pillanatra a szemem is belekáprázott. Ha nem tartom a számban, a kezét megnyugtató fájdalomként nem érzem a hajamban, azt hihettem volna, teste eltűnt, lényét már csak fény, hatalom és mágia alkotja. De széles, merev vesszejét oly mélyre tolta a torkomba, hogy alig kaptam levegőt. Imádom, ha a szeretőim nagyok, de lélegezni jobban szeretek. Elkezdtem küzdeni a szorítása ellen, a testem levegőért áhítozott. Próbáltam eltolni magamtól, keze szorítása megenyhült, és a számmal végig tudtam simítani, egészen a végéig, hogy levegőt vehessek. Azt hittem, kiveszi magát a számból, de nem tette meg, pénisze csúcsát épp bennem hagyta. Amikor elég levegőhöz jutottam, a nyelvemet finoman végigfuttattam a fitymája alatt, ahol a bőre a merevedésén végigfeszült. Megreszketett a hajamban lévő kezétől, a számban lévő húsán át, a kezemmel szorított csípőjéig. A teste a sugárzásból körvonalakban tűnt elő. Éles, kontúros vonalak törtek elő a ragyogásból. A haja szétvetette a bőrszalagot, és fehér fényként omlott le körülötte. Mintha a számban tartott része kivételével a teste fénytől és hata lomtól

99

remegne. Lehet, hogy nem is tudtam volna megtenni, ha a merevedése is erőtől sugárzott volna. Még beljebb lökte magát a számba, és attól féltem, újból túl mélyre fog hatolni, ezért a fogammal picit elvontam a figyelmét. Tétovázni kezdett, és engedte, hogy újfent majdnem kibukjon a számból. A nyelvemet óvatosan, de határozottan megint a bőre alá fúrtam, hogy egyszerre tudjam a megfeszült bőrt, és a merevedése végét is megnyalni. Megremegett, és vonaglani kezdett fölöttem, majd lenézve rám, a szeme tágra nyílt, vaddá vált. A folyosón szellő kezdett el fújni, és fehér, világító haja lobogni kezdett, gló- riaként fonva körül a testét. A szél egyre erősödött, amíg a folyosón mindkét irányba nem kezdett el áramolni, és ráébredtem, Misztrál az. A kezem a nadrágjára siklott, és addig húztam óvatosan a bőrcsatokat, amíg meg nem érintettem golyói selymes bőrét. Oly lazán lógtak, hogy a bőrt köztük izgatni is tudtam, a tenyeremben finom golyókként görgettem őket. Elfeledtem, hogy az előbb még tartottam tőle, és lenyomtam a torkomon megpróbáltam teljes szélességében magamba fogadni. Még keményebbé vált, amitől nehezebb volt nyelnem, de megérte a fáradtságot, hogy a szájamon éreztem a lágy bőrét és húsát, amíg meleg, vibráló testéig nem ért az ajkam. Bár csak kicsiny helyen érintkeztem világító bőrével, a szám elkezdett bizseregni, és ahogy kezdtem kihúzni magamból, mintha a reszkető erő követte volna az ajkamat. Talán ez az érintés tette lehetővé, hogy a ragyogás az egész testét beborítsa. Egy végső nyalintással szakadtam el tőle, és nem tiltakozott. Vad szemével rám pillantott, és fény cikázott át rajta. Egy másodperc múlva ébredtem csak rá, hogy amit látok, az villám. Misztrál szemén villám suhant át. Majd jött az ózon távoli lélegzete, mintha a vihar még nem ért volna el 100

hozzánk teljes egészében, de a szaga a szelek szárnyán ideért, hatalmas, félelmetes események Ígéretével. Halkan felnyögött, és a folyosón válaszként mennydörgés robajlott végig. A bőröm úgy világított, mintha a holdat tartanám magamban, és most igyekszik kitörni belőlem. Árnyakat festettünk a falra. A hajamnál fogva - amely vörös fénnyel vérzett - állított talpra, és tudtam, a szemem zöld és arany csillogás, mint hóba temetett karácsonyi fények. Durván a fal felé fordított, hogy a kezemmel kellett kitámasztanom magamat, nehogy fejjel nekiütközzek. Még mindig markolta a hajamat, de másik kezét a szoknyám alá csúsztatta, amíg el nem érte a bugyim szegélyét. Markába szorította, és maradt még egy pillanatom, hogy felkészüljek, mielőtt testemről letépte volna. Hevességétől meginogtam, és csak a hajamnál fogva tudott a falnál tartani. Ráébredtem, a sérült karomat is használom, és már nem fájt. Kezemet a hűvös kőnek nyomtam, miközben Misztrál a csípőmet a testéhez húzta. A lábam közé préselte magát, még nem a testembe. Ahogy mereven, keményen siklott a combom között, felkiáltottam, de Misztrál majd 30 centiméterrel magasabb nálam. Nem létezik, hogy amíg arccal a fal felé fordulok, képesek lennénk közösülni, hacsak valaki nem hoz egy dobozt, hogy ráállhassak. Nekem lökte magát, legintimebb testrészemet dörzsölve végig a merevedésével. Ahogy a feje előre-hátra mozgott a legérzékenyebb pontjaimon, édes melegség kezdett elönteni a combom között. Nemcsak a bőre puhasága, erekciója keménysége miatt, hanem a hatalomtól is. Mintha a testemen vibrált volna. Ha nem hagyja abba gyorsan, akkor elélvezek. Akartam is meg nem is, hogy befejezze. Lehet, hogy az orgazmusom kiváltja az övét is, mielőtt a teste az enyémbe hatolhatna? Azt akarom, hogy a testemre lövellje ki a magját, 101

vagy inkább mélyen bennem? Még mindig ezen rágódtam, amikor Misztrál a kezébe vette a kezdeményezést. A hajamnál fogva oly erőteljesen rántott el a faltól, hogy megbotlottam. Másik kezével megtámasztotta a karomat, talán nem akart ennyire durva lenni. Lenyomott a térdemre, elengedte a hajamat, és négykézlábra estem. - A hátadra - mondta rekedten, és mennydörgés visszhangzott a falak között. - Azt akarom, hogy a hátadra fordulj. Elkezdtem megfordulni, de nem voltam elég gyors. A keze megtalálta a csípőmet, és a kőpadlóra fordított. Megmarkolta a fenekemet, és miközben a térdem hajlítva maradt, maga felé húzott, hogy csak kabátos hátam érintette a köveket. Szemében sűrűn, fényesen csapkodtak a villámok, akár egy stroboszkópban. Teljesen elvakított, és amikor újfent rápillantottam, már majdnem bennem volt. A bőre, haja, mindene fehér volt a fénytől és hatalomtól. Az egyetlen szín a vihar volt a szemében, amint a villámcsapások között felvillant. Kezével keményen fogva, hogy pont úgy helyezkedjek, ahogy szeretné, belém hatolt. A szemem becsukódott, ajkam szétnyílt, és csípőmet felemeltem, hogy megkönnyítsem a dolgát. Megremegett bennem, és amikor a szemem újra kinyílt, még mindig csak félig volt bennem. Ujjai már fájdalmasan mélyedtek a húsomba, és két kezével a fenekemen mozdulatlanul tartott. - Ne segíts - mondta, és szavai csaknem elvesztek a mennydörgésben. - Ha megteszed, nem tudok kitartani, és azt nem akarom. Azt akarom, hogy ez -szorított oly erősen, hogy felkiáltottam - sokáig tartson. Csak biccentettem, nem bírtam megszólalni. Egy utolsó mozdulattal próbált meg teljesen belém hatolni, de még nem csinált magának elég helyet. Küzdenie kellett, a 102

csípőjével mélyre, erősen lökni, hogy mélyebbre jusson bennem. Minden egyes centiméteremet kitöltötte, mintha már többet nem tudnék belőle befogadni. Majdnem teljesen kihúzta magát belőlem, majd újra be, lassú, kemény lökéssel. Az érzés, ahogy teljesen kitölt, már túl sok volt. Kiabálva, hátamat ívbe feszítve élveztem el, mielőtt kellőképpen nyitottá váltam volna, hogy tényleg meg tudja tenni, amit akar. Azt hittem, ő is el fog élvezni, de amikor a gyönyör elmúlt, a lábam között még mindig keményen állt. De az orgazmusnak köszönhetően már lazább voltam. Végre volt elég helye, hogy teljesen belém hatolhasson, és az elegendő hellyel tudott mit kezdeni. Engedte, hogy a földre csússzak, de a lábamat nem engedtem le, és térdemet is behajlítva hagytam, miközben Misztrál a fejem mellett a karjára támaszkodott. Néztem, ahogy ki és be mozog a testemben, és a hatalmunk iker fénye egyre jobban világítani kezdett. A ragyogásomat mindig a hold fényéhez hasonlítottam, de most ez jobban hasonlított a napsütésre. A hajam, szemem égő vérként, és forróságban fénnyé vált smaragdként, aranyként tükröződött körülöttünk. Misztrál megtalálta a ritmusát, keményen, mélyen és gyorsan. Mintha egész éjszaka bírná. Megéreztem az ózon illatát. Testemen borzongás futott végig, és a levegő körülöttünk megritkult. Éreztem, ahogy az a meleg nyomás a lábam között egyre fokozódik, és miközben elöntött, végigsuhant a testemen, Misztrál még egyszer, utoljára belém lökte magát. Abban a pillanatban ráébredtem, eddig gyengéd volt, mert oly mélyen hatolt belém, hogy üvöltve, félig femelkedtem a padlóról. Félig a gyönyörtől, félig fájdalmamban vájtam karjába körmeimet. A folyosón mindkét irányba villámok cikáztak. Nem közvetlenül Misztrál iestéből törtek elő, hanem a 103

ragyogásából. A teste megremegett bennem, és újra villámok csaptak le, mennydörgés dübörgött végig a falakon, hogy úgy éreztem, ránk fognak omlani. És nem érdekelt. A teste ereje, és hatalma alatt vergődtem, a mágiája robbanása megvakított, megsüketített. A testem fénnyé, mágiává, gyönyörré vált. Elfelejtettem, hogy van bőröm, csontjaim. Én magam voltam a gyönyör. Amikor magamhoz tértem, Misztrál teljes testével rám borult. Még mindig bennem volt, de már nem volt oly kemény vagy tömör. Széles vállával mellettem támaszkodott, hogy súlya ne fojtson meg. Ereztem, szíve dobogása remeg a testében, ahogy megpróbált lecsillapodni. Haja a megszokott szürkévé vált, bőre újfent törtfehér, nem oly tiszta szín, mint az enyém. Azon a karián, amit láttam, a páncél összetört, alatta vért láttam. Megpróbáltam felemelni a karom, hogy megérintsem a sérülését, de képtelen voltam a testemet mozgásra kényszeríteni. Valami mozgott a folyosón, és fejemet odafordítottam, ahol az előbb még Doyle és a többiek álltak. Doyle kábán térdelt a túloldali fal mellett. Túlnyomó többségük a földön feküdt, néhányuk mozdulatlanul. Fagy négykézlábon állt, a fejét rázta, mint aki ki akarja tisztítani. Rhys tűnt fel a sarkon, Kittóval a nyomában. Szemmel láthatóan azt hitte, hogy megtámadtak minket, mert a pisztolya a kezében volt. Nem hibáztathattam érte. - Szex - mondta rekedten Doyle -, szex és mágia - próbálta megköszörülni a torkát, és újra kezdte. - Az Istennő és Hitvese áldott meg minket. - A fenébe - szólalt meg Rhys -, és mi kihagytuk. - Valahogy fájt is - szólalt meg Galen, kielégüléstől mély hangon. A hátán feküdt, nadrágja elején folt esett. - Nem szeretem, ha a szex ennyire durva.

104

A folyosó másik feléről is nyöszörgést hallottam, de a fejemet még nem tudtam elfordítani. Misztrál emberei mind a hátukon feküdtek. Némelyikük már küzdött, hogy fel tudjon ülni. Adair a fal mellett próbált lábra állni, de fémes csörömpöléssel elesett. A páncélja elején fekete égésnyom díszelgett. - Istennő, ments meg minket - mondta valaki gyönyörtől rekedt hangon. - Megtette - emelkedett fel rólam lassan Misztrál annyira, hogy rám tudjon nézni. Elmosolyodott, a szeme kék volt, mint a tavaszi ég, és kis, gömbölyded felhőcskék lebegtek benne. Nem is tudtam, hogy a szemében ennyire békés égbolt is létezhet. Galagonya zöld páncélzatában felült, és a mellkasán keresztben rajta is égésnyomot pillantottam meg. - Legközelebb, ha villámokat akarsz felidézni, figyelmeztess minket, akik páncélt viselünk. Istenek Anyja, ez fájt. - És jó is volt - mondta egy másik hang. - És jó volt - biccentett Galagonya, levéve sisakját, és előbukkant sápadt arca, sötétzöld, befont haja. Rám nézett, és háromszínű szemében - rózsaszín, zöld és vörös - egy pillanatra egy fa tűnt fel. Egy fa egy dombon, fehér virágoktól borítottan. Pislantott, és íriszének szokásos három színe visszatért. Visszaemlékeztem a látomásra, a villámok miként tisztították meg a fát a halott részeitől. Lehet, hogy itt és most eltakarítottuk a régi fát? Lehet, hogy többet adtunk, mint gyönyört és fájdalmat? Az idő majd megmondja. Jelenleg egy kettős gyilkosságot kell megoldanunk. A rendőrség már úton van, és még el sem kezdtük kikérdezni a tanúkat. - Istennő - mormoltam egy gyors kis imát -, nem lehetne lelassítani egy kissé a mágikus kinyilatkoztatások egymásutánját, amíg meg nem találjuk a gyilkost, vagy 105

legalább addig, amíg összeszedjük magunkat, hogy a rendőrökkel találkozzunk? Válasz nem érkezett, még egy meleg dobbanás sem, ami jelezné, hogy az Istennő figyel. Ugy vettem, kérésem megtagadja. Nem mintha nem értettem volna meg, hogy a mágia visszahozatala a faerie-be fontos, talán fontosabb is, mint a gyilkosságok megfejtése. De nem akartam, hogy az emberek rendőrei úgy találjanak minket a folyosón szerteszét heverve, mint egy rosszul sikerült orgia résztvevőit. Valaki megmozdult a folyosó túlsó végén. A személy, aki felült, nő volt; még a páncélzata alatt is egyértelműen nő. Levette a sisakját, és levegő után kapkodott. Fekete, göndör haja nagyon rövid volt, ami erősen különbözött attól, ahogy legutoljára láttam, de egyértelműen Biddy volt az. Egyike Cel testőreinek, félig ember és félig Unseelie sidhe. Valamikor apám testőrei közé tartó zott, és amikor Cel nagyobb részüket átvette, ő is beleesett a szórásba. Vajmi mit keres itt? Egy árnyalak tűnt fel az arca fölött, és lesiklott fényes, ezüst páncélzatán. Az árnyban egy alak volt, aprócska. Egy baba tekergőzött előtte, sötét színű árnyékként. Az ujjamon a gyűrű hirtelen felmelegedett, mintha valaki rálehelt volna a fémre. Még mindig Misztrál teste alatt fekve pillantottam végig a folyosón. Biddy a folyosókanyarban ült, a konyhába vezető átjárón túl. Ebből a szögből nem szabadott volna ilyen tisztán látnom. De valami miatt sokkal jobban a szemembe ötlött, mint a többi, körülötte lévő alak. - Látod? - suttogta fölöttem Misztrál. - Én is épp ezt akartam kérdezni - súgtam vissza. - Egy gyermek. - Egy baba - pontosítottam. - Gyorsan menj oda hozzá, mert a látomás nem tart soká. Valahol a folyosón itt a párja. Annak az árnybabának az apja. 106

- Mi az ott, Biddy előtt? - kérdezte Galen, könyökre emelkedve. - Meredith, menj oda hozzá - emelkedett fel rólam Misztrál -, menj, mielőtt a gyűrű mágiája elhalványul - mondta. A nadrágja még mindig nyitva volt, ahogy megfogta a kezemet, és felhúzott. - Siess - szólított fel, és hangszínének engedelmeskedve elindultam a folyosón, magas sarkú szandálomon bizonytalanul imbolyogva. A szex túl jó volt ahhoz, hogy a lábam ne remegjen. Meg botlottam, meg kellett támaszkodnom a falon. Karok nyúltak felém, megrar tottak, és ahogy lenéztem, Galagonya kezét pillantottam meg a csípőmön. - Hercegnő, jól vagy? - Igen - biccentettem. Ránéztem a folyosón, Biddy előtt lebegő árnyalakra. Mintha a fantomgyermek nekem suttogott volna. - Itt vagyok - susogta. Karok segítettek, ahogy sietve botladoztam. Nem csak én láttam az árny gyermeket. A kezek nem engedtek elesni, előbbre taszítottak, siettettek, A gyűrű meleg súlyként szorította az ujjamat. Egyre fokozódó feszültséggel, ahogy a mágia elkezdett nőni, erőteljes befejezése felé közeledve. Meg kell érintenem Biddyt, mielőtt a bűbáj kiteljesedne. Fogalmam sincs, miért voltam benne biztos, csak azt tudtam, mielőtt a varázslat befejeződik, a gyűrűnek a bőrét kell érintenie. Ha nem sikerül megtennem, valamit elveszítünk. Bár háromszínű szürke szemét még nem sikerült fókuszálnia, Biddy talpra küzdötte magát, és a falnak támaszkodott. Ahogy a feszültség egyre nőtt az ujjamon lévő gyűrűben, akár egy meleg, élő lényben, lábaim egyre biztosabban vittek előre. Már futottam, és Biddy tágra nyílt

107

szemmel, rémülten figyelt. A bűbájt nem látta, de tudta, valami nincs rendben. A kezéért nyúltam, és Biddy karját önkéntelenül felém nyújtotta. Abban a pillanatban, hogy megfogta a kezem, a bűbáj kiteljesedett. Mintha a világ a lélegzetét is visszafojtotta volna, az idő és mágia megállt, és egy másodpercre Biddyvel mindenen felülemelkedtünk. A hang eltűnt, még a pulzusom halk sustorgását sem hallottam. Biddy engem bámult, rémülettől - vagy valami mástól, amit nem éreztem - kerekedő szemmel. A mágia nem nekem szólt, én csak a közvetítője voltam. Nem is sejtettem, hogy Biddyvel mi történhet. Tudtam, hogy nem fájhat, hanem egy jó dolog, de amit ő hallott, csak neki volt szánva. Az Istennő beszélt hozzá, és én a kezét fogtam, engedtem, hogy a mágia elborítsa. Csöndben voltam, mert nem kellett tudnom, mit hall. A zajok hallható pukkanással tértek vissza. A nyomáskülönbség oly nagy volt, hogy megtántorodtam, amint a mágia eleresztett minket. Önkéntelenül megszorítottam a kezét, mintha csak az egybefonódásuk tartott volna vissza attól, hogy elessünk. A szeme még mindig rám meredt, bőre a sokktól kifehéredett. Biddy magas, válla széles, csak páncélzata maradványai lógtak rajta. Páncélkesztyűi, sisakja és mindenféle tartozékok hevertek körülötte, tán már azelőtt elkezdte levetni őket, hogy odaértem volna hozzá. Páncéljának csak néhány darabját viselte, és persze az alatta lévő párnázatot, mert erre még a sidhének is szüksége van. Rövid haja a sisaktól és a mágiától - ami a falnak taszította volt kócos. Még mindig nagyon csinos volt, és ezt semmi nem szüntetheti meg, de láttam már jobb formában is. Mégis, ahogy a folyosón lévő férfiak ránéztek, azt hihettem volna, hogy nő még nem volt ennyire kívánatos, mint ebben a pillanatban Biddy.

108

Arcuk édes bámulatot tükrözött, mintha olyasmit látnának, amit én képtelen vagyok. Valamiféle bájos női alak szótlanná, mozdulatlanná dermesztette őket. Amit láttak vagy éreztek, szó szerint elbódította őket. A mágia nem nekem szólt, mert akkor én is ugyanúgy Biddy hatása alá kerültem volna, s nem lettem volna képes végignézni a folyosón, hogy megtaláljam a férfit, aki az igazi. Egy másodpercig azt hittem, hogy Doyle lesz az, és a gondolattól a szívem elszorult, de az arca nem volt annyira kába, mint a többieké. Valójában inkább gyanakodva nézett, mintha megpróbálná kitalálni, mit lát vagy szagol, mert ahogy ránéztem, épp beleszippantott a levegőbe. Fagy mozdulatlanul dőlt a falnak, és az ő arca sem tükrözte azt a bizonyos csodálatot. Mérges, sértődött volt; tőle megszokott lelkiállapot. Galen épp oly elveszett volt, mint a többiek. Ráébredtem, Misztrál is ugyanazt látja, mint én, mert ugyanúgy a folyosót figyelte, mintha látna valamit. A gyűrű rajtam volt, de ő is része volt az eseményeknek, amik által életre kelt a mágia. Tekintete megpihent Doyle-on és Fagyon, majd rám pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, én is észrevettem. Nem tudom, miért volt neki fontos, de elégedetten biccentett, amikor látta, én is észleltem. Rhys a folyosó túlsó végénél ácsorgott. Az arca szomorú volt, nem elbűvölt. Szép sorban egyenként szemügyre vettem a pasasokat, ugyanazzal az eltökélt tekintettel, ahogy az előbb Biddyre néztem. A mágia keres valakit. Kitto Rhys lábánál kuporgott, mintha a mágia földre taszította volna, de az arca ugyanolyan csodálkozó volt, mint a többi férfié. Már úgy hittem, olyasvalakit keresek, akit a bűbáj nem érintett meg, és végül Misztrál mutatta meg, hogy azt keresem, akit a leginkább megérintett.

109

Misztrál Nicca színpompás szárnya előtt torpant meg. Kezét a még mindig térdelő férfi felé nyújtotta. Nicca elfogadta a feléje nyújtott jobbot, de az arcát - most már én is láttam - vakon fordította Misztrál felé, csak Biddyt látta. Arca soha nem volt gyönyörűbb, mint abban a pillanatban, egy kecses, majdnem nőies szépség, amit rendszerint elrejt a széles válla, és egy 183 centiméter magas harcos teste. Almában lehet, hogy puha, és oly gyengéd kinézetű, amilyen a valóságban, de ébren mindig többnek tűnik. Misztrál talpra állította, és Nicca hirtelen magához tért, éberen mozdította széles, meztelen mellkasát és két hatalmas szárnyát, melyek fényesen, színesen ölelték körbe finom szépségét. Bevallom, egy vagy két pillanatig fájdalmat éreztem. Fájlaltam, hogy elveszítem, soha többé nem fogadom az ágyamba. De ezt a csepp, önző gondolatot egyszeriben oly melegség, béke váltotta fel, hogy már nem igazán bántam. Ahogy Misztrál felénk vezette, ugyanazt láttam az arcán, mint amit az ágyamban éreztem iránta. Nekem ő túl gyengéd, és a királynő számára végképp az. Az egyetlen dolog, amit királyként meg tudna tenni az, hogy meghal. Ránéztem Biddyre, és a szemében ugyanazt vettem észre, amit Niccáéban. Az egész világot látták egymásban, és ez egy kedves, biztonságos, gyönyörű világ volt. A négyesünk a folyosó végén állt, a nők az egyik oldalon, a férfiak a másikon. Arra vártam, hogy Biddy vagy Nicca egymás felé mozdul, de meg sem moccantak. Misztrál és én fontuk egymásba a kezüket. Az árnygyermek, akit az előbb láttam, visszatért, de már nem csak egy fantom volt. Egy mosolygó arcot láttam, Nicca meleg barna szemével, és Biddy fekete fürtjeivel. Néztem a nevető, élő gyermeküket, talán meg is tudtam volna érinteni babaarca göm-bölyűségeit. Kezükhöz szorítottam a tenyeremet, a gyűrű melegségét, és 110

Misztrál hatalmas marka betakart engem. Mágiával és a könnyeimmel kötöttük őket össze. Láttam a gyereküket, és tudtam, létezik, és azért, hogy a látomás életre kelhessen, csak annyit kell tennünk, hogy hagyjuk, hadd legyenek együtt. - A királynő nem fogja megengedni - hallottam meg Misztrál hangját, mintha a gondolatomra felelne. Felpillantottam rá, ahogy elhúztuk a kezünket, hogy Nicca és Biddy összeölelkezhessen. Megcsókolták egymást, kezek, testek olvadtak egybe, majd nevetve bontakoztak szét. - A gyűrű újfent életre kelt - néztem, könnyektől nedves arccal, homlokomat ráncolva Misztrálra. - A királynő ezt óhajtotta. Az udvartartásokba viszszatér az élet. - Sokkal inkább akarja a vérvonala megmaradását - rázta meg a fejét szomorúan -, mint az udvartartások virágzását. Ha igaz lenne, akkor már évszázadokkal ezelőtt más döntéseket hozott volna. - Misztrálnak igaza van - zengett fel Doyle mély hangja. - Azt akarja majd - meredtem rájuk -, hogy Nicca az ágyamat látogassa, amíg teherbe nem esek? Egymásra néztek, majd bólintottak. Komor arckifejezésük túlságosan egyezett, hogy ne kezdjek el aggódni. - Ez a legkevesebb - felelt Misztrál. Ránéztem a csak egymással foglalkozó Niccára és Biddyre. Úgy értek egy máshoz, mintha soha nem láttak volna még férfit vagy nőt, oly csodálkozással, mint akik el sem hiszik, hogy pont ezt a személyt, és így érinthetik meg. Sóhajtottam, és a folyosón szellő söpört végig. A mágia még mindig itt volt, meleg, nehéz ígéretével a szívdobbanásomban elrejtőzve, a bőröm alatt. Erez tem. De bármily erős is, mégis törékeny. Ráébredtem, hogy a gyűrű akár a kehely - döntött úgy, eltávozik, vagy elhalványul. O határozta el, hogy már nem vagyunk méltóak a varázslatára. Ha Andais Királynő nem engedi meg, hogy Biddy és Nicca 111

együtt maradjon, akkor a mágia igenis hajlandó arra, hogy újfent elhagyjon minket, örökre. Hogy a népünk kihaljon, mert az iste nek nem adnak végtelenül sok második esélyt, inkább keresnek másokat, akiket áldásukban részesíthetnek. Lett egy második esélyünk, és nem akarom, hogy Andais eltékozolja ezt a lehetőséget. - Ha előre tudom, hogy ennyire elárasztanak a metafizikai csodák, akkor a rendőrséget nem hívom ide - szólaltam meg hangosan, majd megráztam u fejem, és megpróbáltam kitalálni valamit, hogy hatástalanítani tudjuk u királynő rögeszméjét a mindenféle vérvonalakra vonatkozóan. Semmi nem jutott az eszembe. - Van egy ötletem - jelentkezett Rhys. - Bár abban nem vagyok biztos, hogy tetszeni fog. - Nahát! Rhys, hogy is állhatnák ellent neked ily kezdetek után. Mesélj. - Ha azt mondod a királynőnek, hogy Niccát és Biddyt egyszerre akarod az ágyadban, azt lehet, hogy megengedi. - Igen - tette hozzá Doyle -, ez lehetséges. Jó néhányszor már ő maga is tett ilyesmit - fordult felém komoly arccal. - Nőni fogsz a szemében. - Miként? - fintorogtam. - Olyan leszel, mint ő. Keresi benned a közös vonásokat. Jeleket, hogy tényleg vér vagy a véréből. - Nincs ínyemre - bólintott Fagy is -, de szórakoztatni fogja. Lehet, hogy működni fog. - Ha Biddy is beleegyezik - mondtam, a boldog párra nézve. - Hogy együtt lehessél valakivel, akivel a gyűrű összekötött jelentette ki Misztrál. - Ezért bármit megtennél. Bármit, hogy igaz szerelmeddel együtt lehessél. A szemében a szomorúság majdnem tapintható volt. Nem kellett megkérdezni, tudtam, hogy a gyűrű egykor megtalálta az igaz szerelmét, és valahogy elveszítette. 112

-Jól van - mondtam - ebben megegyeztünk. Fagy megérintette a vállam, majd leejtette a kezét, mint aki úgy érzi, nem esne nekem jól. Megfogtam, magamhoz szorítottam a kezét, amitől szomorúan elmosolyodott. - Tudom, hogy nem szereted a nőket. Kedves tőled, hogy az ágyadba fogadod Biddyt mindaddig, amíg terhes nem lesz. - Andais tisztában van azzal, hogy a nők nem az eseteid szólalt meg Doyle. - Lehet, ragaszkodni fog ahhoz, hogy ő is ott legyen. - Nem bánom - sóhajtottam vállamat megvonva. Fagy és Doyle is rám meredt. - Meredith - mondta Fagy -, tényleg képes lennél ily módon szórakoztatni? - Fagy, azt akarom, együtt lehessenek, és nem zavar, ha ezért az első alkalommal nekem is ott kell lennem, és hagyni, hogy a királynő nézhessen minket. - Mikor óhajtod a királynőnek elmondani? - érdeklődött Doyle. - Először ki kell kérdeznünk a tanúkat, és a rendőrséget baj nélkül behoznunk a tündérdombokba. És csakis akkor ajánlom fel, ha tiltakozik az ellen, hogy minden további nélkül egy pár legyenek - simítottam le rövid szoknyámat. Alsóneműre van szükségem. A rendőrök nem valószínű, hogy komolyan vesznek valakit, akin nincs bugyi. - Azt hiszem, legtöbbünknek tiszta ruhára lesz szüksége jegyezte meg Doyle. Önkéntelenül az ágyékára pillantottam, de a félhomályban nem sok mindent láttam. - A fekete majdnem mindent eltakar - hallatott mély, férfias kuncogást. - A szürke nem - tárta szét Fagy szürke öltönyét egy pillanatra.

113

- Azt mondod, hogy a mágiától a folyosón mindenki elélvezett? - néztem rájuk. - Mindenki, aki itt állt - felelte Rhys. - Csak pár másodpercen múlt, hogy lemaradtunk a mókáról. A folyosón mindenfelől hangokat hallottam, egyetértőket, és világos öltözet miatti panaszkodókat. - Nem mehetünk egyszerre mind átöltözni - jelentette ki Doyle. - Néhányunknak maradnunk kell, dolgozni. Az emberek rendőrsége már úton van, és már így is sok időt veszítettünk. Óra nem volt rajtam; senkin sem, mert a tündérdombokon belül az időmérő szerkezetek megbolondulnak. Annyira, hogy még hozzávetőlegesen sem lehet megmondani, hány óra van. Hogy miként tudjuk, hol és mikor kell lennünk? Saccolunk, és sokszor megesik, hogy előkelően elkésünk. - Rendben van, oszd be, hogy mikor ki öltözik át, és tudna valaki nekem tiszta alsóneműt hozni? - Nem hiszem, hogy ennek még sok hasznát vennéd - emelte fel Misztrál az elszakított bugyimat. - Sajnálom, hogy tönkretettem - nyújtotta felém. - Én nem - szóltam, és ujjait ráfontam a szaténdarabra. A bánat eltűnt, és arcára megelégedettség ült ki. Öklébe szorította az anyagot, és észrevettem, hogy még arra is volt érkezése, hogy eligazítsa a nadrágját. - Megtarthatnám, mint úrnőm kegyének jelét? - Igen - biccentettem. Karját régimódi tisztelgéssel emelte arcához, de a pillantásába beleremegtem. Mosolyogva fordult az emberei felé, hogy emelkedjenek fel, és feladataikat kiossza. Az elforduló Fagynak elkaptam a karját. - Mi a baj? - Semmi, megyek, hogy ruhát váltsak - de nem nézett rám. Fagy hajlamos a szeszélyességre. Ha lett volna időm, kifaggatom, de az emberek már majdnem megérkeztek, és 114

kezdtünk kifutni az időből. Megígértem magamnak, ha továbbra is duzzog, megtudakolom az okát, de reméltem, hogy csak egy pillanatnyi hangulat, semmi más. - Hagyjad, hadd menjen - szólalt meg Doyle. - Kell neki egy kis idő, hogy megszokja a dolgokat. - Mit szokjon meg? - meredtem rá. - Később, ha még mindig meg kell kérdezned - mosolygott rám inkább szomorúan, mint vidáman -, meg fogom magyarázni, de már nincs sok időnk, hogy kikérdezzük a tanúnkat. Hercegnő, te hívtad a rendőrséget a tündérdombokba, és fel kell készülnünk. Igaza volt, de tudni akartam, mit nem vettem észre. Lehetetlen, hogy csak a Misztrállal való szex miatt van, mert már mindegyikük látott intim helyzetben valaki mással. Ha nem ez, akkor mi? Megráztam a fejem, lesimítottam a szoknyám, és megpróbáltam nem gondolni rá. Ha az Istennő ad rá elég szabad időt, meg kell oldanunk a bűntényt. Úgy tűnik, nem tudom irányítani a meg-zabolázatlan, visszatért mágiát, de azt színlelhetem, hogy a bűnügy megoldását igen. Bár a gyomrom remegéséből ítélve egyikkel sincs sok sikerem.

9.fejezet

115

A férfiak egy része eltűnt tisztálkodni. Mások a tündérdombok bejáratához mentek, mert a rendőrök a kaput egyedül nem találják meg. Az ajtó mozgásban van, és az idegeneket nem szereti. Csak mágiával lehet nyitva tartani a halandóknak, akik közül eddig még senki nem lépte át a küszöbét. Amikor már mindenkinek volt dolga, akkor ébredtünk rá, hogy valaki hiányzik. Onilwyn nem volt ott a folyosón. Nem távozott el Rhysszel, és nem is tért vele vissza. Egyszerűen eltűnt. Évszázadok óta Cel embere. Nem tetszett, hogy egy ily hatalmas mágikus esemény után nem találjuk. Lehetséges, hogy az urának ment jelenteni, vagy annak, aki elviszi Cel börtöncellájába a legfrissebb híreket? Elhaladtunk a rendőrség megjelenésére váró két holttest mellett. Már egész közel voltunk a nagy konyhaajtóhoz, amikor meghallottuk az üvöltözést és ugatást. Maggie May dühös volt, és akcentusa még erősebbé vált. - Faember, fekete testőr vagy, igenis az! Kifelé a konyhámbúi! - kiáltotta, és apró termetű terrierjei vele együtt csaholtak. - Épp azon igyekszem - hallottuk egy férfi hangját. Épp időben értünk oda az ajtóhoz, hogy lássuk, amint egy kisebb pajzs nagyságú öntöttvas serpenyő landol Onilwyn hátán. Megingott, majd a rá záporozó többi fazék és lábas alatt négykézlábra esett A fényesre dörgölt réz és rozsdamentes acél edények csillogtak, ahogy a testét ütötték, de a különböző nagyságú, sötét, fekete öntöttvas sütőedények voltak igazán eredményesek abban, hogy a földre került. A vastárgyakat ősidők óta használják a faerie-k ellen. Lehet, hogy a sidhék a faerie uralkodói, de a vas még mindig képes nekik fájdalmat okozni. Maggie May a konyhájában állt, és a lábasok, serpenyők, merőkanalak, kések, kanalak és villák úgy örvénylettek körülötte, mint kristálygömbben a havazás, középen egy barna, kicsiny alakkal. A merőkanalak csatlakoztak a lábasok 116

és serpenyők támadásához. Onilwyn, kezével a fejét védve a földön feküdt. Három faerie terrier, néha-néha belekapva, rohangált körülötte. A leg-ducibb kutya fogát belemélyesztve a csizmája karimájába megpróbálta a lelket is kirázni belőle. Onilwyn kardja a hatalmas, fekete tűzhely mellett hevert a földön. Ha meg akarsz támadni egy brownie-t, soha ne ott tedd meg, ahol otthon érzi magát. - Bogart-rá' vált? - próbálta meg Galen túlkiabálni a fémedények zörgését. Alaposabban szemügyre vettem Maggie arcát. Minden brownie-nak koponyaszerű az arca, mert nincs orruk, csak orrlyukuk. Ha úgy látod, hogy ördögi, vigyorgó koponyák merednek rád, akkor ördögivé váltak - bogart-rá. A brow-niek egy nap alatt egy rétnyi gabonát is képesek kicsépelni, vagy akár felépíteni egy istállót. Képzeld el, hogy ezt a hatalmas energiát rombolásra, őrült pusztításra használják. Még mindig mesélik a történetet egy skót határvidéki földbirtokosról, aki megerőszakolt és megölt egy helybéli lányt. Nem tudta, hogy a családját brownie-k vették a pártfogásukba. A földesurat és háza népét darabokra szaggatták. Maggie még nem érte el a bogart stádiumot, de már közel járt hozzá. - Nem - vetette közbe Doyle -, még nem teljesen bogart, ezért valahogy el kellene terelnünk a figyelmét, mielőtt a kések is csatlakoznának az edényekhez. - Nem lenne kár érte — vélte Rhys. Egyetértettem vele, de a valódi bogart-ok a sluagh-hoz, az ördögi sereghez tartoznak, már nem az Unseelie Udvartartáshoz. Maggie May ezt igazán nem érdemli meg, bárhogy is érzek Onilwyn iránt. - Maggie May - kiáltotta Rhys -, Rhys vagyok! Emlékszel ugye, hogy értem küldtél!

117

A kanalak forogva csatlakoztak a merőkanalakhoz, és már csak a nehéz, vas villák és kések maradtak hátra. Kezdtünk kifutni az időből. - Maggie néném - kezdtem mondani, mert más nem jutott eszembe, hogy mire figyelhetne fel -, mi az, ami ennyire felizgatott? A fazekak kezdtek lelassulni, mint amikor gyengéd szellő pihentet el hópe-helyvihart, és szépen sorba rendeződtek a nehéz faasztalon. - Mit akarná'? - kérdezte gyanakodva. - Azt kérdeztem, Maggie néném, hogy mi bosszantott fel. - Leány, én neked nem vagyok Maggie nénéd — meredt rám. - Az anyám dédanyjának a testvére vagy. Maggie, a nagynéném vagy. Még mindig nem nyugodott meg, de lassan bólintott. - Hínnye, ez igaz. De sidhe hercegnő vagyol, bármi véred vagyon is. A sidhe minket nem üsmer. - Miért? - érdeklődtem. - Meredith Hercegnő - ráncolta a homlokát, és szőrös ujjaival megdörgölte orr nélküli arcát- óvatosabb légy, kü előtt beszélsz - nézett Onilwynra, aki lassan, sápadt bőrén vérfoltokkal, tápászkodott fel a földről. - Igen, ő Cel csatlósa. De Cel ismeri a vérvonalamat. - A sidhe az ereikben folyó vérről csak az tuggya, amit úgy óhajt - felelte, és ahogy egyre nyugodtabbá vált, akcentusa is kezdett eltűnni. Középnyugati, kulturált kiejtéssel beszélt, amit azért vett fel, hogy az országban és külföldre is tudjon telefonon beszélni a faerie terrier rajongókkal. Az Amerikai Kutyatenyész-fők Egyesülete nem ismer el egy új terrier fajtát, ha nem érti, mit mondasz. - Az örökségem letagadása nem változtat azon, ki vagyok jegyeztem meg. - Nem leszek egy centivel sem magasabb,

118

nem fogok jobban hasonlítani egy királyi vérből származó sidhére. - Tán igen - mondta Maggie, végigsimítva formátlan ruháján , bár nem a brownie véred miatt fogod elfoglalni a trónt. Az asztalon fekvő nagy, öntöttvas serpenyő felé nyúlva megmarkoltam a hideg nyelét. A kezem alatt mozdulatlan, élettelen volt, égy darab léin. Megkeresve az egyensúlyi helyzetét, magasra emeltem. - De ezt a brownie őseim miatt vagyok képes megtenni. - Igen, vagy az emberiek miatt - húzta össze a szemét. - Vagy az emberi miatt - értettem vele egyet. Onilwyn megingott, és újfent térdre esett. Ha ember lenne, valószínűleg már nem élne. - Miért támadtál rá a kutyáiddal? - kérdeztem. A terrierek közül kettő a lábához kuporodott, de a kövérkés még mindig morgott Onilwynra. Már láttam, hogy a kutyus nem kövér, hanem vemhes. A szuka annyira tele volt kiskutyákkal, hogy a hívására csak totyogva tudott odamenni Maggie-hez. - Dulcie meg akarta szagolni a lábát - mondta Maggie, Egy picit rá is morgott. Nem harapta vóna meg - szorult ökölbe vékony, de erős keze. Alig bírt uralkodni magán. - Kölykei lesznek, és megrúgta. Megrúgta a kutyám. Az első emlékem az, hogy egy kicsiny, sötét szekrényben, fészkelődő kiskutyákkal kuporgok. Az ölemben alig fért el egy kölyök. Egy hatalmas kutya ült a rejtekhelyünk előtt, a függönyök által áteresztett halvány fényben. A faerie terrier kutyusok szőrének selyme, és a figyelő anyjuk még mindig nagyon élénken él az emlékezetemben. Az apám egyszer elmesélte, amire - tizennyolc hónapos révén - nem emlékezhetem. Az apámnak és Barinthusnak is dolga volt, ezért Maggie Mayjel maradtam. A királynő megátalkodott inasa egyre csak jött, hogy valamilyen étket ellenőrizzen az 119

esti bankettra. Ha a királynő rájön, hogy az apám a konyhákban rejt el, akkor többé már nem lehetett volna a menedékem. A kölykökkel és anyjukkal a szekrénybe bújtam be, ahogy már máskor is tettem. Maggie egyszer elmesélte, hogy már akkor is nagyon óvatosan bántam velük. Amikor a szolga jött, a rejtekünkön egyszerűen behúzta a függönyt. Az inas nem hitte el, hogy csak a kutyusok vannak ott, ezért megpróbált bekukucskálni, és az anyakutya megharapta. Védte a kölykeit és engem. Máig megnyugtat a terrierek szaga és közelsége. Nem tudom, mit mondtam vagy tettem volna Onilwyn viselkedése kapcsán, mert hirtelen eldöntötte helyettem. - Ne! - kiáltotta Rhys és Galen egyszerre. Észleltem, hogy Doyle és mások is megmozdulnak, de én voltam a térdelő Onilwynhoz a legközelebb, ahogy felemelte karját, és Maggie Mayre mutatva a mágiáját hívta. Gondolkodás nélkül reagáltam. A kezemben még mindig ott volt az öntöttvas serpenyő. Teljes erővel pofán csaptam vele. Nem vagyok olyan erős, mint egy tiszta vérű sidhe, de sérülés nélkül át tudom ütni egy kocsi oldalát. Egyszer meg is tettem, hogy elriasszak egy rablót. A serpenyő körül vér spriccelt, ragyogó, meglepő skarlátvörös permet. Onilwyn halkan nyöszörögve az oldalára dőlt. Az orra úgy nézett ki, mint egy eltaposott paradicsom, és oly sok vér folyt, hogy nem tudtam megmondani, keletkezett-e más sérülés is az arcán. Mély csönd lepte el a konyhát. Azt hiszem, magamat is beleértve, mindenkit sikerült megleptem. - Hát, azt hiszem, tényleg nem szereted - rázta meg a fejét Rhys, és letérdelt a fekvő alak mellé. - Így igaz - mondtam, és ráébredtem, még a gondolattól is kiráz a hideg, hogy Onilwyn megérinthet. Gyerekkoromban 120

egyike volt azoknak, akik sokat gyötörtek. Még mindig annyira gyűlölöm Celt és néhány csatlósát, hogy Onilwyn összetört arca láttán csak elégedettséget érztem. Nem mintha nem tudná meggyógyítani. A kis terrier, amit megrúgott, morogva lépett hozzá. Megszagolta a vért, és éleset tüsszentett, mintha keserűséget érzett volna. Megfordult, a padlóba mélyesztette körmeit, majd dacosan, győzedelmesen, hátrafelé kezdte rúgni a vért. Majd a másik kettővel együtt visszatért úrnője lábához, és mindhárman vigyorogva, farok csóválva tekergőztek körülötte. - Ó, igen, tényleg rokon vagy - mosolygott rám erős, sárga fogait kivillantva Maggie May. - Igen, az vagyok - bólintottam, és visszaadtam neki az összevérezett serpenyőt. Rámosolyogtam, amire elnevette magát, öblös, boldog kacagással. Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem.

10.fejezet

121

Magas, csilingelő hang csendült fel. Körülnéztünk, de a szobában semmi nem okozhatta ezt a hangot. Újra meghallottuk. Mintha egy nagyon finom kristálykelyhet ütnének fémmel, hogy azt a bizonyos magas, csilingelő, csengettyűszerű hangot adja, amire csak a legdrágább kristályok képesek. - Kristályt bíztam meg azzal - húzta elő rövid kardját Rhys -, hogy a rendőrökkel foglalkozzon - és arca elé emelte a pengét. - Te hívtál? - Rhys, nem vagyok biztos abban, mit tegyek - jelent meg Kristály elmosódott, halvány arca a pengén. - Mi a baj? - kérdezte Rhys. - Azt hiszem, kellene valaki, aki alaposabban ismeri a modern rendőrséget és politikát. - Nem azt kérdeztem, ki kellene - rázta a fejét Rhys. - Azt akarom tudni, mi a problémád. - Amennyire meg tudtam állapítani, az emberek azon vitatkoznak, hogy ki a főnök. - A főnöke minek? - Mindennek - felelte Kristály. - Úgy tűnik, nincs igazán hierarchikus sorrend. Mint amikor egyszerre túl sok herceg van jelen. - Kristály, amilyen gyorsan csak lehetséges, ott leszek sóhajtott Rhys. - Rhys, sajnálom, de egyikünk sem tölt sok időt a faerie-k földjén kívül. - Nincs semmi baj. Rögtön ott vagyok - törölte le a pengét egy mozdulattal Rhys. - Nem gondoltam arra - pillantott Doyle-ra - hogy szükségünk lesz valakire, aki képes a mai rendőrséggel bánni. - Ne bocsánatot kérj - felelte Doyle -, hanem oldd meg a problémát. Rhys meghajolt, és az ajtó felé indult. Elsétált mellettem, de a figyelmemet 122

valami más kötötte le, a szoba túlsó felén. Észrevettem valamit Maggie May válla fölött. Mozgást. A mosogató alatti függöny, ahol gyerekkoromban rejtőztem, meglebbent. Valami van az anyag mögött, kutyánál nagyobb dolog. Az adrenalin oly gyorsan és erőteljesen rohant át rajtam, hogy az ujjbegyeim bizseregni kezdtek. Feltételeztem, hogy a gyilkos után keresve mindent átku tattak. Lehet, hogy tévedtem? Még egyszer megszorítva Maggie Mayt kibontakoztam az öleléséből, majd megpróbáltam arcomat és testemet ellazítani. Figyelmeztetni akartam Doyle-t és a többieket anélkül, hogy a rejtőzködőt megijeszteném. Doyle már mellettem állt, mintha tétovázással vagy egy mozdulattal már el is árultam volna magamat. Kinyitotta a száját, de ujjaimat ajkára helyeztem. Megértette, mit akarok. Némán állt mellettem, és nem kérdezte, mitől tartok. Hangosan nem. Sötét szeme nézett kérdőn rám, hogy mi a baj. Csak a szememmel intettem magam mögé. Megpróbáltam arra pislantani, amerre a mozgást láttam, bár nem voltam benne biztos, hogy sikerült. - Onilwyn, miért hagytál ott minket? - térdelt Doyle a nyöszörgő Onilwyn mellé. — Miért kerested fel előttünk a tanúkat? Csak halk, bugyborékoló választ kapott. Doyle úgy helyezkedett, hogy miközben a fekvő férfit kérdezi, a mosogató alatti területet is lássa. Megpróbáltam nem pillantani magam mögé. - Azt mondod, egy brownie és egy félig ember hercegnő úgy meg tudott verni, hogy összeestél? - hajolt közel Onilwynhoz Doyle. Nem láttam, hogy jelet adott volna, de Galen felkiáltott.

123

- Borsóvirág, Csésze, gyertek elő, szóljatok hozzá - kerülte meg az asztalt, és egy pillanatig azt hittem, a két kis fey rejtőzött el a mosogató alatt, és csak én vagyok túl gyanakvó. Megfordultam, és láttam, hogy Galen a mosogató felett nyitogatja a szekrényajtókat. Csésze, a halványkék fey, aki Rhysért jött, és egy másik kis szárnyas alak kukucskált ki a teáscsészék közül. Csésze, madarakra emlékeztető magas, csicsergő hangon válaszolt. - Galen, Zöld Lovag, attól féltünk, hogy Maggie haragjában elfeledkezik rólunk. - Ezért elbújtatok a csészék között - lépett oda Galen, felbámulva rájuk. Csak akkor törné össze a csészéket, ha tényleg bogart-rá válik. Tényleg iii-rn tenné meg - sétált elő óvatosan Csésze a porcelánok közül, és égkék szárnyán Galen vállára reppent. Már emlékeztem Csészére, valamikor egyik, majd másik sidhe kedvence volt. Amikor az utolsó ura megunta, Maggie meghh Cl magához a konyhájába, hogy becsületes munkával tudja megkeresni a kenyérrevalót, ne legyen valamelyik nagyobbnak kényére-kedvére kiszolgáltatva. Az alacsonyabb rendű feyek használják sértésként a sidhékre a „nagy" kifejezést. Csésze körülbelül akkor került a konyhára, amikor elhagytam a faerie-t. Borsóvirágot viszont ismertem. - Borsóvirág, nem kell elrejtőznöd - hívtam. Fagy Galen mellett - aki még mindig a vállán ücsörgő apró, kék tündérkével beszélgetett - ellépve a mosogató felé tartott. A kis fairy Galen nyakához simult, és kék virágszirom finomságú kezével a fülét simogatta. Csésze „rajong" a sidhe férfiakért. Soha nem kérdeztem, és nem is akarok spekulálni azon, mi gyönyört találhatott egymásban a kis fey - aki a Barbie babáknál is kisebb, törékenyebb - és aktuális gazdája. A lényeg, hogy Galen lehetővé tette, hogy nézhessem őket,

124

miközben a függönyt is láthatom, anélkül, hogy feltűnően bámulnám. - Gyere elő, kicsinyke, hogy beszélhessünk veled - szólalt meg Fagy. Az apró arcocska eltűnt a porcelán mögött, mint menedékébe búvó egér. A hangja olyan volt, akár a szellő sóhajtása, finom tavaszi fuvallat, amely arra emlékeztet, hogy a virágok a hó alatt nem halottak, csak alszanak. Mielőtt még bűbájra gondolhattam volna, önkéntelenül elmosolyodtam. - Borsóvirág, nem is emlékeztem, hogy a hangod ily édes mondta Galen. - Félek - felelte, mintegy indokként. - Ha a féltündék megrémülnek - fordította le Maggie May -, akkor úgy védekeznek, ahogy tudnak. - A bubájukkal - jegyeztem meg. - Igen - felelte, összehúzott szemmel figyelve minket. Tudta, valami készülődében van. - Gyere, kicsi - hívta újfent Fagy, és még a karját is kinyújtotta, ahogy egy madár felé szokták, hogy ráröppenjen. - Gyilkos Fagy, félek tőled, és a Sötét Szolgától is - hallottuk a csészék körül. - Borsóvirág, tőlem is tartasz? - kérdeztem. - Nem - jött a válasz egy-két pillanat múltán -, tőled nem. - Akkor gyere hozzám - javasoltam, és feléje nyújtottam a kezem, hogy oda telepedjen. - Megvédesz a Sötét Szolgától és Gyilkos Fagytól? - akarta tudni. Majdnem elmosolyodtam. Koncentrálnom kellett, hogy ellenálljak kellemes hangjának. Ha megérint, még nehezebb lesz, de azt akartam, hogy eljöjjön n mosogató környékéről. Civilnek számít, és nem akartam, hogy belekevered jen a küzdelembe, ha az, aki a mosogató alatt rejtőzik, ekként választ. - Gyere, Borsóvirág. Nem engedem, hogy bántsanak. 125

- Megígéred? - Nem teheti - szólt közbe Doyle -, nem tudjuk, ártatlan vagye. - Ártatlan - mondta, félelemtől magasba kúszó hangon; szél süvítése a kémények között. - Sötét Szolga, miben ártatlan? Doyle Onilwyn mellett térdelt, aki még mindig nem volt hajlandó a kérdéseire válaszolni. Nagyon megsérült, vagy csak tetteti. - Csak egy lépés választ el attól, hogy megtalálsz egy testet, vagy úgy teszel, mintha megtalálnád, miután megölted. Rámeredtem Doyle-ra. Nem csodálom, hogy a féltünde megijedt tőle. De ő csak nyugodtan rám nézett, mintha mondandója nem vetett volna fel problémákat. Borsóvirág félelmében már remegett, nyöszörgött. Az ámító szél már nem meleg, hanem hideg volt, jeges vihar közelgését idézve fel. A teáscsészék csörömpölni kezdtek, ahogy még jobban megpróbált elbújni. - Megígérem, hogy sem Fagy, sem Doyle nem fog bántani emeltem fel a hangomat, hogy meghallhasson. - Merry - hökkent meg Doyle. - Megígéred? - kérdezte egy kifejezéstelen hang a csészék mögül. - Igen - feleltem. Nem hittem, hogy akármiben is bűnös lenne, de a biztonság kedvéért szavamat adtam, hogy Fagy és Doyle nem fogja bántani. Ha ebből arra következtet, hogy garantáltan egyik testőröm sem fog rá kezet emelni, az nem az én hibám. Elég sidhe és fey vér folyik bennem ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, amiért megtettem. A legkisebbtől a leghatalmasabb feyig mindenki ismeri, és alkalmazza ezt a trükköt. Ha hanyag vagy, veszítesz. Csak magadat okolhatod. Borsóvirág előmerészkedett, kijött a polcszéléig. Azon ritka féltündék közé tartozik, akiknek olyan a 126

bőrük, mint az embereké. Haja sötétbarna, arca körül hullámokat vet. Csak a csápjai finom, fekete vonala rontotta el a tökéletes játékbaba kinézetét. Meg persze a hátán verdeső szárny. A ruhája mintha barna és lila levelekből lett volna megvarrva, de amikor lelépett a polcról, a „levelek" anyagként lebbentek. Felém reppent, és amikor Doyle ránézett, még távolabbra evickélt az asztaltól és a függönytől. - Maggie May, ide tudnál jönni egy pillanatra? - érdeklődött az egyik testőr. Azt hiszem, ha nem gyanakszik, akkor vitatkozni kezd, de így ellenkezés nélkül hagyta, hogy elhívják a tűzvonalból. Borsóvirág követett engem, és letelepedett a tenyerembe. A lába nem volt olyan babasimaságú, mint Sage-é, de a súlya, akár az övé: nehezebb, mint gondoltam volna, mintha nem csak egy babanagyságú teste lenne, pillangószárny-nyal felszerelve. Repkény és Galagonya elém léptek, így nem láttam semmit, de a testükkel óhajtottak megvédeni, ezért nem tiltakoztam. - Remélem, mielőtt meghalok miattad, még lefekhetek veled suttogta Repkény Galagonya, páncélozott öklével mellbe vágta. Repkény önkéntelenül felnyögött, majd ruha szakadását, kiabálást hallottam. Borsóvirág a vállamra menekült, elbújt a hajamban és rémületében artiku-lálatlanul üvölteni kezdett. Milyen kicsiny lény, és mekkora zajt csap: hallottam, hogy a férfiak kiabálnak, de Borsóvirág éles sikoltozása miatt érthetetlen volt. A testőrök hatalmas teste biztonságosan eltakart, de se nem láttam, se nem tudtam, mi történik, így csak abban bízhattam, még nincs nagyobb katasztrófa. Jó jelnek vettem, hogy a testőrök csak álltak előttem, nem látták

127

szükségét, hogy a földre lenyomva testükkel fedezzenek. Halálos kimenetelről még nem beszélhetünk. Borsóvirág a fülembe rikoltozva a hajamba és kosztümkabátomba kapaszko dott. Legszívesebben megragadtam volna, hogy végre abbahagyja a sikoltozást, de attól féltem, ha megszorítom, meghal. Már nem voltam biztos benne I mivel Beatrice halott -, hogy az alacsonyabb rendű fey milyen sebesülését képes önmaga meggyógyítani, és milyet nem. A tenyeremet a fülem és Borsóvirág közé raktam, de egyből vissza is rántottam, mert valami, talán tövis vagy tű, megbökött. Borsóvirág abbahagyta a kiabálást, és elnézésem kérte. Úgy látszik, a rózsatövis karkötője szúrta meg az ujjamat, ujjbegyemen egy csepp vér serkedt ki. - Miért rejtőztél el előlünk? - szakította félbe Doyle Borsóvirág összevis/ sza bocsánatkérését. - Nem előletek bújt el - szólalt meg egy durva férfihang-, hanem előle. Megpróbáltam Repkény és Galagonya mögül kikandikálni, de ahogy arrébb léptem, látómezőmet továbbra is eltakarva, velem mozdultak. - Doyle, minden rendben? - kiáltottam. - Galagonya, Repkény, engedjétek, hogy a hercegnő láthassa a foglyunkat. - Fogoly? - akadékoskodott a reszelős hang. - Hercegnő, erre semmi szükség - folytatta, és már ismerősnek tűnt. A két testőr ellépett előlem, és végre megláthattam a szőrös, kicsiny alakot, Fagy és Galen között. A hobok4 közé tartozott, akik a bronwie-kkal állnak rokonságban. Harry Hob, aki időről időre, de évek óta dolgozik a konyhában. Amikor Maggie May részegségen kapja, akkor nem, ha pedig képes józan maradni, akkor igen. Körülbelül 90

128

centiméter magas, és oly sűrű, sötét szőrzet borítja, hogy vagy egy percbe telt, amíg rájöttem, nincs rajta ruha. - Miért félsz Onilwyntől? - faggatta Doyle. - Azt hittem, azért jön, hogy megöljön, ahogy Beámat is. Azt hiszem, egy pillanatig senki nem vett levegőt. - Láttad, ahogy megteszi? - kérdezte Doyle. Mély hangja úgy koppant a csendben, mint kútba dobott kő, majd arra vártunk, hogy leérjen az aljáig. - Nem én voltam - szólalt meg mindenki előtt Onilwyn elfúlt hangon, de hangja nem az érzelmeitől, hanem a vértől és valószínűleg a betört orrától volt ilyen. - Nem ismertem eléggé ahhoz, hogy megöljem - próbált meg felállni, de Adair és Amatheon felszólítás nélkül karon fogta, mintha már most bűnös lenne. Sejtettem, hogy abban a percben nem csak én viseltettem ellenszenv vei Onilwyn iránt. Ugyanazon az elfúló hangon bizonygatta továbbra is ártatlanságát, mintha nagyon meg lenne fázva, de tisztában voltunk azzal, hogy a saját vérétől fulladozik, - Csendet! - szólította fel Doyle. Onilwyn egy pillanatra elhallgatott, de csak addig, amíg Harry Hob mer. nem szólalt. - Láttam... - Hazudik - szakította félbe Onilwyn. - Én hazudok! Én hazudok! - emelte fel Harry a hangját, hogy a szekrény ben csörömpölni kezdtek a porcelánok. - A faerie területén a sidhe a hazug ember. - Hob - lépett közéjük Doyle, mindkettőjüket csendre intve -, láttad, ahogy Onilwyn megöli Beatrice-t? - majd a valamit mondani akaró Onilwyn felé fordult. - Ha még egyszer félbeszakítod, akkor eltávolítalak a konyhából. Onilwyn mordult egyet, majd vért köpött a padlóra. Maggie May egy kicsi vasserpenyővel a kezében indult feléje.

129

- Maggie, ne - tartotta vissza Doyle -, nincs szükségünk a bogart viselkedésedre. - Bogart? Sötét Szolga, ha azt hiszed, hogy ez bogart viselkedés volt, akkor még soha nem láttál valakit, aki tényleg bogart-rá vált - nézett rá, és aranyszínű szeme fenyegetést tükrözött. - Maggie May, ne kényszeríts arra, hogy ki kelljen téged tiltanom a saját konyhádból. - Nem merészelnéd. Doyle csak ránézett, ami elég is volt. Maggie, orra alatt motyogva meghátrált, lerakta a serpenyőt és a túloldali sarokba vonult. Kutyái szőrös hullámként kavarogtak a lába körül. - Nos, még egyszer - nézett megint Harry Hobra Doyle -, láttad, ahogy Onilwyn megöli Beatrice-t vagy a riportert? - Ha nem bevégezni akarta azt, amit elkezdett, akkor ugyan mi másért jött mindannyiatok előtt a konyhába? Miért nem ezt kérdezed meg tőle? - Harry, utoljára kérdezlek - mondta Doyle halkan, mély hangon, melybe morgás vegyült. - Ha nem válaszolsz egyenesen és röviden, akkor hagyom, hogy Fagy kirázza belőled az igazságot. - Ó, menj már, Sötét Szolga. Semmi szükség arra, hogy a jó öreg Harryt fenyegessék. - Szóval öreg Harry? - mosolygott Doyle. - Köztünk nem hivatkozhatsz a korodra. Harry, emlékszem, amikor még kisbaba voltál. Emlékszem, amikor emberi családod volt és segítettél a földeken dolgozni. - Sötét Szolga - meredt rá Harry épp oly haragosan, mint Onilwynre az előbb -, nem kell fájó emlékeket felidézned. - Felelj az igazságnak megfelelően, és senki nem fogja megtudni, miként vesztetted el az otthonodat. - Nem tennéd meg - ellenkezett Harry. 130

- Az igazat, Harry Hob, vagy én mondom el az igazat, amit senkinek nem akarnál elmondani. Harry mogorván meredt a padlóra. Úgy tűnt, mintha összezsugorodotl volna, a két magas testőr mellett törékenynek láttam. Ha arra számított, hogy valakiben részvétet ébreszt, nagyot tévedett. - Harry, többet nem kérdem - guggolt eléje Doyle. - Láttad, hogy Onilwyn megöli Beatrice-t, és/vagy a riportert? Az „és/vagy" variáció ügyes húzás volt, mert enélkül Harrynek lett volna tere manőverezésre: hogy mindkét gyilkosságot látta-e, avagy csak az egyikei - Nem — felelte, még mindig a padlót bámulva. - Mi nem? — akarta tudni pontosan Doyle. - Nem, nem láttam, hogy a fák ura meggyíkóta vóna Beatriceemet vagy az embert. - Akkor miért rejtőztél el előle? - Én sem tudtam, hogy ott bujkál - szólalt meg Maggie May. Sötét Szolga, lehet, hogy eredetileg nem a fák ura elől bújt el. - Rendben van - vette tudomásul egyet biccentve Doyle. Felállt, és mégis metélte Maggie kérdését. - Harry, miért bújtál el? - Őt láttam - felelte, fejével bólintva Onilwyn felé, mert a karját még mindig fogta a két testőr. Vártunk, hogy mond még valamit, de csendben maradt. - És Onilwyn láttán miért érezted úgy, hogy el kell bújnod? noszogatta a folytatásra Doyle. - Ezt hittem, hogy ő a sidhe szeretője. Önkéntelenül elnevettem magam, amire Harrytől egy csúnya pillantást kap tam feleletül. - Sajnálom, Hob, de Onilwyn úgy hiszi, hogy még én sem vagyok elég tiszta vérű sidhe. Nem tudom elképzelni, hogy egy nem sidhe szeretője legyen. - Köszönöm Hercegnő — mondta Onilwyn. 131

- Nem bóknak szántam - néztem rá keményen. - Ennek ellenére hálás vagyok, hogy az igazat mondtad. - Ki más, mint a sidhe szeretője jött volna ide egyedül? jegyezte meg Harry. - Jó kérdés - néztem Doyle-ra. - Onilwyn, miért hagytál ott minket? - kérdezte Doyle. - Nem akartam látni, ahogy a hercegnő valaki mással csinálja. A királynő már nagyon régen kigyógyított a kukkolásra való hajlamból. Ezzel senki nem vitatkozott, de Doyle tovább kérdezősködött. - Szóval, előre jöttél, hogy magad kérdezd ki a tanúkat, a kapitányod vagy bármely feljebbvalód engedélye nélkül? - Mindegyikőtök... elfoglaltnak látszott - felelte, és a szarkazmust még törött orra ellenére is tisztán lehetett érezni. - Merry, nem ütöttél elég nagyot - jegyezte meg Galen, és a gyengéd lovagom arcán nem tükröződött szelídség. - Azért jöttél, hogy megtudd, vagy elrejtsd a kérdésekre a válaszokat? - folytatta Doyle. - Senkinek nem vagyok a szeretője. És abban biztos lehetsz, hogy csak egy sidhéért lennék hajlandó kockáztatni a királynő haragját - mondta megvetéstől csöpögő hangon. - Volt valamelyikteknek tudomása arról, hogy Beatrice-nek sidhe szeretője volt? - kérdezte Doyle. - Nem, és mondtam az embereimnek, hogy hagyják békén a nagyokat. Csak baj származhat belőle. - Ha Beatrice sidhét választott magának - mondtam -, akkor előled elhallgatta volna? - Valószínűleg igen. - Csésze? - néztem a Galen nyaka mögé rejtőző apró kék alakra. - Csésze, a hercegnő kérdezett tőled valamit - kellett Galennek rászólnia. 132

A féltündét annyira lefoglalta, hogy a Galen nyakába lógó fürtökkel játszadozzon, hogy másra nem is figyelt. Nem egy buta lény, de már láttam máskor is, amikor így viselkedett, mintha a sidhe érintésétől berúgott volna. - Mi van? - kandikált elő, szárnyát idegesen rezegtetve. - Volt Beatrice-nek kedvese? - Ő - mutatott Harryre. - Volt sidhe szeretője? - faggattam tovább. - Egy sidhe? - nyílt tágra a szeme. - Beatrice... - megrázta a fejét. - Ha tudok róla, biztosan megkérem, hogy megérinthessem. - Beatrice Csészének soha nem mondta volna el - szólalt meg Borsóvirág, - Neked elmondta? - kerestem a tekintetemmel, majd megpillantottam a falba bevert kampókra akasztott edények egyikén ücsörögni. - Igen. - Ki volt az? - kérdezte Harry felvillanyozva. Senki nem szólt közbe, mert ezt mindannyian tudni akartuk. - Nem akarta elárulni. Azt mondta, megígértette vele, nem meséli el senki nek, különben elhagyja. - Miért fejezné be ezért a kapcsolatot? - kérdezte Doyle. Hacsak... - Hacsak nem az uralkodó testőrei közé tartozik - fejezte be a mondatát Fagy, - Ki kockáztatná meg a kínhalált egy nem sidhe szeretőért? morogta Amatheon, amire egy barátságtalan pillantást érdemelt ki tőlem. - Hercegnő, ez nem volt kedves tőled. Ez az igazság - nézett rám Amatheon Vitatkozni kezdtem volna, de hirtelen tétovázni kezdtem. Los Angelesben volt számos alacsonyabb rendű fey szeretőm. Csodálatosak voltak, de... más fajta testi kapcsolatra vágytam. Ha csak 133

egyszer is a magadénak tudhatod egy másik sidhe testét, mellette minden más elhalványul. Vitázhatnék vele, de nem lenne igazam. - Amatheon, ezen nem fogunk összeveszni - mondtam. - Mert nem is lehet - felelte. Még mindig Onilwynt fogta, de közben iám figyelt. Biccentve jeleztem, hogy egyetértek vele. - De ha nem egy testőr volt - folytatta Galen -, akkor miért törődött azzal, hogy esetleg más is tud a Beatrice-szel való kapcsolatáról? Hitetlenkedve pillantottam rá, hogy tényleg ilyen naiv kérdést tett fel, de az arcán nem lehetett látni, hogy bármit is megértett volna. - Olyan aranyos - simult a nyakához Csésze, mindannyiunk nevében beszélve. - Mi? - hökkent meg Galen. - Jó néhányan belénk kóstolnak, alacsonyabb rendűekbe világosította fel Maggie May-, de nagyon ritka az, aki nyilvánosan elismeri a kapcsolatát. - Miért nem? - hökkent meg Galen. - Ugyanabban az udvartartásban élsz, mint mi? - érdeklődött Amatheon. Galen vállat vont, csaknem lesodorva Csészét a helyéről. Hogy a kis lel tünde ne essen le, felemelte az ujját, hogy megkapaszkodhasson. - A szerelem túl nagy kincs ahhoz, hogy szégyelljük. Ha eddig nem tettem volna, most biztosan beleszeretek. - Barátom, igazad van - szólalt meg Doyle -, de a mi szabad testvéreink nem mindig gondolkodnak ekként. - Arrogancia, micsoda arrogancia, hogy szégyellnek valamit, amiért közülünk oly sokan majdnem mindent megadnának, hogy érezhessék - jegyezte meg Adair. - Ki vallaná be, hogy ágyba bújik valakivel, akinek szárnya van? - horkantott Onilwyn megvetően. 134

- Arra jó, hogy megdugják, de szeretni nem? - nézett körbe Maggie May. Néhány férfi el is kerülte a tekintetét, de Doyle egyenesen a kemény, aranyszínű szembe pillantott. - Harry Hob a szeretője volt? - kérdezte. - Igen - biccentett Maggie. - Igen - felelte Csésze és Borsóvirág egyszerre. - Nem minden hob hajlandó megosztani az ágyasát egy sidhével - fordult Doyle Harryhez. - Nem ágyas, én szerettem őt. - Mit szóltál ahhoz, hogy a kedveseden egy másik férfival kell osztoznod? - Beatrice összeveszett Harryvel - kotyogott közbe Borsóvirág. - De megint együtt voltunk - ellenkezett Harry Borsóvirág elismerte, hogy az igazat mondja. - Otthagyta a sidhét - mondta Harry. - Ejtett egy sidhét érted? - kacagta el magát Csésze magas, csiripelő hangon. - Csésze, ne nevess rajta — feddte meg Maggie May. — Néha a szerelem többet ér, mint a mágia vagy hatalom. - Tudtad, hogy Beatrice hagyta elmenni Harryt? érdeklődtem. - Igen, és azt is, hogy visszafogadta. - Ha Beatrice összeveszett vele - mondta Doyle -, akkor Harry miért hitte azt, hogy a sidhe lejön a konyhába? - Beatrice azt mesélte, hogy szörnyű dolgokat kellett csinálnia. Először beleegyezett, de aztán megváltoztatta a véleményét. - Milyen dolgokat? - akarta tudni Doyle. - Nem akarta elmondani. Áztat monta, olyan szörnyűek, hogy senki nem hinné el neki. Unseelie-k vagyunk, nem Seelie-k, ami azt jelenti, hogy a legtöbb dolgot, amit meg szeretnénk tenni, be is valljuk. Mi 135

lehet annyira borzalmas, hog) még mi sem tudnánk elhinni? Micsoda perverzió lehet, ami miatt Beatrice leli, és elhagyta? - A sidhe uraság egy utolsó találkozót kért, hogy megpróbálja meggyőzni Beatrice-t, gondolja meg magát. Kértem, hogy ne tegye meg. - Miért? Attól féltél, hogy nem lesz biztonságban? - kérdezte Doyle. - Nem. Ez álmomban sem jutott volna eszembe, különben nem hagytam volna, hogy egyedül menjen a találkára - felelte Harry. - Akkor miért nem akartad, hogy elmenjen a randevúra? - Féltékeny voltam, mi más. Attól tartottam, hogy meggyőzi. Istennőm segíts, de a féltékenységtől alig láttam. Doyle adhatott nekik valami jelet, mert Fagy és Galen elengedte Harry karját, aki nem mozdult, csak a Fagy által szorongatott karját masszírozta. - És elrejtőztél, mert amikor megláttad Onilwynt, azt hitted, ő a szeretője, - Azt hittük, azért jött vissza, hogy megölje Harryt - mondta Borsóvirág. -Ha bárkinek elmondja a titkát, az Harry lett volna. Én mondtam neki, hogv bújjon el. - Ha csak Onilwyntől ijedtetek meg, akkor miért nem jöttetek elő, amikor ráébredtetek, hogy mi vagyunk itt? — firtatta Doyle. - Akarnád, hogy valaki megtudja, elbújtál, ahelyett, hogy megküzdöttél volna a férfival, akiről azt hiszed, hogy megölte a szerelmedet? Azt akarnám, hogy a Sötét Szolga és a Gyilkos Fagy tudja, milyen gyáva vagyok? - csillogtak a szemében könnyek. - Még én sem tudtam, hogy ennyire pipogya vagyok. - Onilwyn - nézett rá Doyle -, mi az igazi oka annak, hogy ide jöttél?

136

- Az igazat, mert tudom, a hercegnő ki nem állhat - szólalt meg némi torok köszörülés után. - Ilyen sok pasassal, aki a parancsait várja, ágyát melegíti, engem jó ideig megfoszthat a kegyeitől. Szeretnék újra asszonyhoz érni. Azt gondoltam, ha találok nyomokat, segítek kibogozni ezt a kavarodást, talán elő nyösebb helyzetbe kerülhetek. Véres arcára, dühös szemébe meredtem. Nem kerülte el a tekintetemet. - Miért nem hiszek neked? - érdeklődtem. - Bevallanék ily gyengeséget - nézett rám dacosan -, ha nem lenne igaz? - Te gyűlölsz engem - feleltem pár másodpercnyi gondolkodás után. - Hercegnő, majdnem bármire képes volnék, hogy vége legyen ennek a nyomorúságnak. Bármit is éreztem eddig, az, hogy véget vethetek ennek a szomjúságnak, minden lojalitást felülír, amit eddig becsben tartottam. Csak néztük egymást, és nem tudom, mit feleltem volna, mert Doyle hirtelen megszólalt. - Érzitek a szagot?

11.fejezet

Doyle a levegőbe szimatolt, és egy pillanattal később én is éreztem. Friss vér. Elindultam feléje. 137

- Sötét Szolga, mit érzel? - kérdezte Maggie May. Doyle a kardjára tette a kezét, és a férfiak hirtelen előrántották a kardjukat. Nem hiszem, hogy bármelyikük is érezte a szagot, de bíznak Doyle ösztöneiben. - Minden rendben - szólalt meg, de azért ő is előhúzta a kardját, és ezzel senkit nem sikerült megnyugtatnia. Amint a kard meztelenül csillant a fényben, vér kezdett előbuggyanni a meztelen pengén. Harry önkéntelenül hátrálni kezdett, és megbotlott a kardjában. Nem hibáztathattam. Borsóvirág üvölteni kezdett, Csésze az arcát Galen nyakába rejtette. - Istennőm, ments meg minket - szólalt meg Fagy. - Ez meg mi? - Cromm Cruach5 - felelte Doyle. Egy másodpercbe is beletelt, amíg rájöttem, ez Rhys eredeti neve, amikor még istenség volt. Cromm Cruach, vörös karom. Figyelve, ahogy a vér a felsúrolt konyhakőre csepeg, kezdtem megérteni, honnan származhatott ez a név. - Igen, Cromm Cruach - jegyezte meg Maggie May. - Nos, mit mond? NINCS NÁLATOK NEM MÁGIKUS FEGYVER? formálódtak a szavak a padlón a vérből. - Ó - hökkent meg Doyle; esküszöm, még zavarba is jött. Maggie May, kérhetnék egy konyhakést? - Igen - biccentett, bár szemét gyanakodva összehúzta. Doyle elvett egy hosszú pengéjű, gonosz kinézetű szeletelőkést, és ahogy 1 pengére fektette az ujját, az rögtön bepárásodott. -Van fogalmad arról - jelent meg a sima felületen Rhys arca -, hogy mennyi vért pazaroltam el, mire végre elértelek? - Nem gondoltam arra, hogy csak mágikus pengék vannak nálam lelelte Doyle, és újfent abban a ritka élményben lehetett 138

részem, hogy majdhogynem szégyenkezett, mert valamire nem gondolt. - Kinek a vérét használtad? - kérdezte Galen. - Az enyémet. Már gyógyulóban van, de még mindig fáj, és a zsaruk telje sen kiakadtak. - Hány emberre van még szükséged? - akarta tudni Doyle. - Nem tudom. Attól függ, Merry hány rendőrt hajlandó beengedni a tündérdombokba. - Hányan vannak? - sétáltam Doyle mellé, hogy Rhys engem is láthasson. - A helyiek vagy a szövetségiek? - kérdezte Rhys. - Szövetségiek? - lepődtem meg. - Az FBI? - Aha. - Őket nem invitáltam. - Azt mondják, beszéltél Gillett ügynökkel. - Ez igaz, de az FBI-t nem hívtam ide. - Nos, Gillett ügynök felhívta a helyi szövetségieket, és meghívta őket a partira. Azt mondta nekik, vagy utalt rá, hogy szövetségi segítséget szeretnél. - Azért hívtál, hogy megkérdezd, beengedjük-e őket a tündérdombokba? - Nem egészen. Azért hívtalak, mert a faerie-k földjét szövetségi terület veszi körül, és azt próbálják bemagyarázni a helyieknek, hogy semmi dolguk sincs itt. - Kérlek, mondd, hogy túlzói — kérleltem. - Nem túlzok - vált egy pillanatra homályossá a képe, ahogy a fejét elmozdította. - Kezd kialakulni „az enyém nagyobb, mint a tiéd" verseny. - Oda tudnád adni a szövetségiek vezetőjét? - Nem. Van fogalmad arról, hányszor kellett megvágnom magamat, hogy elég vér legyen ahhoz, hogy megírjam az üzenetet? A kardomhoz egyikük sem fog közel jönni. Ha akarsz az emberekkel beszélni, akkor a kommunikáció egy 139

kevésbé egzotikus módját kell választanod. Bár nem hiszem, hogy egy telefonhívás elég lenne. - Mit javasolsz? - kérdezte Doyle. - A hercegnő jöjjön ide, mert ő volt az, aki felhívta őket. Az a kis szavahihetőségem, ami még volt, itt ázott el a véres hóban. Tőlem már csak félnek -sóhajtott oly nagyot, hogy a penge egy pillanatra elhalványodott. - Már elfelejtettem, milyen is ez a tekintet. Ez az, amit nem hiányoltam abban, hogy már nem vagyok Cromm Cruach. - Bocsáss meg, hogy ilyen tettre kényszerítettelek — kérte Doyle. — A hercegnő és én hamarosan ott leszünk. - Okés - mondta, és a penge újfent egy fényes, polírozott fémmé vált. - Azt hiszem, hogy a te Gillett ügynököd félreértett téged. - Nem, nem tette — ráztam meg a fejem. — Tizennyolc vagy tizenkilenc éves korom óta személyesen nem is találkoztunk. Úgy viselkedik, mintha még az a személy lennék. - Azt reméli, hogy valamiképp részt vehet a vizsgálatban vélte Doyle. Bólintottam. - Nem akarhatod, hogy a szövetségiek megharagudjanak ránk - mondta Galen. - Van rá esély, hogy a helyiek laboratóriumának segítségre lehet szüksége valamivel kapcsolatban, amit itt találnak - indult felém, így Csészének helyzetet kellett változtatnia, nehogy leessen. Igaza volt. Elmosolyodtam, és odaléptem hozzá, megérintettem az arcát, de nem Csésze oldalán. - Mindig békítésre törekszel. - Csak megpróbálok oly sok békét teremteni, amennyit csak lehet - fogta meg a kezem, és az arcára fektette. Lábujjhegyre emelkedtem, erre lehajolt, hogy egy gyengéd csókot lehelhessek a szájára. Csésze halk hangot hallatott, de nem háborgót, inkább egyetértőt, hogy mily jó neki, hogy mindkettőnkhöz ily közel lehet. 140

- Csésze, kérlek, mozdulj innen — mondtam. Felhúzta az orrát, de felröppent. Egy pillanatra nekidőltem Galennek, engedtem, hogy megöleljen. Ha más idők, békésebb idők járnának, Galen tökéletes lenne ha békét, tényleg békét akarnánk, akkor. De ez nem igaz, nem egészen. - Mit fogsz tenni az FBI-jal kapcsolatban? - kérdezte Doyle, megértve, hogy nem pont azt fogom tenni, amit Galen javasolt. -Megyek, bemutatkozom a helyi ügynöknek, és általa üzenek Gillettnek. - És az üzenet mi légyen? - érdeklődött. - Hogy már nem vagyok gyerek, és nem is tud ekként manipulálni. - Te hívtad az embereket, a tudományukkal együtt a tündérdombokhoz, hogy megoldják a gyilkosságokat — ráncolta a h< >ml< >kát Fagy. — Ez eddig rendben is van, de eléggé ismerem a rendszerüket ahhoz, hogy egyetértsek Galen-nel. Nem engedhetjük meg, hogy teljesen ellenünk forduljanak. - Mert lehet, hogy később szükségünk lesz rájuk - folytattam. - Igen - biccentett Fagy. Ritka dolog, hogy Fagy és Galen ennyire egyet értsenek, ami azt jelenti, hogy valószínűleg igazuk van. - Mindent megteszek, hogy ne bosszantsam fel az FBI-t, de ha odamegyünk, és gyengének mutatkozunk, akkor nem fognak elmenni, és csak mindent késleltetni fognak. Nincs arra időnk, hogy azon marakodjanak, kié az eset. És mellesleg, az eset a miénk. - Akkor a hatóságoknak ezt tegyük is világossá - javasolta Doyle. - A helyieknek és a szövetségieknek is - ajánlotta fel a karját, és elfogadtam, izmai keménységét érezve az öltönye alatt. Ráébredtem, hogy a télikabátom - ha senki nem gondolt rá, hogy elhozza - még mindig a repülőtéren van. A decemberi 141

hidegben viszont szükségem lesz egy kabátra. Vajon kiét tudom kölcsönkérni? Onilwynt elküldtük, hogy keressen egy gyógyítót. Még mindig nem döntöttem el, higgyek-e neki. Azért jött ide előttünk, hogy behízelegje magát a kegyeimbe, vagy mások a szándékai? Aljasabbak, vagy csak kifogásokat keresek, hogy ne kelljen vele lefeküdnöm? Lehet, de az sem lehetetlen, hogy Onilwyn kiérdemelte a bizalmatlanságomat.

12.fejezet

Doyle és Fagy visszakísértek a szobámba, hogy átöltözhessek, melegebb ruhát vegyek fel. Nem tudom, kinek a kabátját adták oda, de pont rám illett, a szegélye épp csak súrolta a padlót. A szőrme krém-, borostyánsárga és oly aranyszínű volt, hogy inkább aranybarnának hatott. Csodálatos volt, ennek ellenére nem igazán tetszett; sokkal jobban nézne ki az eredeti gazdáján. Vitatkozni próbáltam, hogy egy bőr- vagy gyapjúkabát sokkal jobb lenne, de a sidhe már évszázadok óta nem tart háziállatokat, így ezekből nem volt a készleten, Mellesleg, Fagy még meg is nyugtatott, hogy miután megölték, megették. - Mi volt? - kérdeztem, mert még soha nem láttam ilyen bundával borítón állatot. - Troli - felelte. 142

A szőrmét simogató kezem megállt a levegőben. Soha nem láttam még trolit, de tudtam, hogy a feyek közé tartoznak, és bár nem a legeszesebbek, van knl túrájuk, embernek számítanak. - Hát, őket nem nevezném állatoknak. Inkább kannibalizmusnak tűnik, amit tettetek. - Nem mondtam, hogy állat volt - jegyezte meg Doyle. Mehetünk? Válnak a rendőrök. - Már az állati szőrme viselésével kapcsolatban is problémáim vannak, és eszetekbe sem jutott, hogy az még jobban zavar, ha olyasvalakiből készült kabátot adtok, aki tulajdonképpen közénk tartozik? Fagy felsóhajtott, és hátradőlt a nagy, fekete székén, amely sajnálatos módon pont beleillett a királynő által mostanában újradekorált környezetbe. A szobám úgy nézett ki, mint egy gótikusra vett pornófilm díszlete, vagy egy temetésé, ahol a hullának túlontúl nagy figyelmet fognak szentelni. - A trolit én öltem meg. A szőrme trófea. Nem értem, mi a bajod azzal, hogy felvegyed - mondta, és a sötét széken ülve halálosan sápadtnak, furcsamód dekadensnek láttam. Bokájáig érő, ezüstróka kabátja időben ideért a repülő- térről. Lehet, hogy a bőrkabátok azért vesztek el, mert senki nem tudta, hogy kikhez tartozhatnak, de a szőrmék meglettek, mert csak az én embereimnek lehet olyan hosszú bundájuk, amelyek ily széles vállakra illenek. - Úgy érzem, mintha egy ember bőrét viselném - fordultam Doyle felé. Doyle megragadta a karomat, hogy fájni kezdett, és arckifejezése pontosan tükrözte a dühét, amelyet szorítása is közvetített. - Az Unseelie Udvartartás hercegnője vagy. Egy napon te leszel a királynőnk. Ha uralkodni akarsz, nem mutatkozhatsz ennyire gyengének. 143

Fekete szemei, akár valami pszichedelikus szentjánosbogarak, szikrázó fényeket rejtettek. Egy pillanatra megszédültem, majd megint szilárd talajt éreztem a hótaposóm alatt, és bele tudtam úgy nézni a szemébe, hogy ne szédelegjek. Ha készakarva teszi, akkor nem tudnám oly könnyen túltenni magam rajta, de a hatalmát a haragja, nem az akarata ébresztette fel. A dühöt könnyebb elkerülni, mint az akarat hatalmát. - Doyle, ez igazán nem olyan nagy probléma - tápászkodott fel Fagy, de a hangja bizonytalan volt, és tudtam is, miért. Doyle-ról van szó, a kapitányukról, a mozdíthatatlan, érzéketlen Sötét Szolgáról. Soha nincsenek dührohamai. Doyle odarántott magához, és éreztem a lassan kibontakozó hatalmának lopakodó energiáját. - Megbecsült ellenfeleink trófeáit nem akarod hordani vicsorgott az arcomba. - A rendőrség ránk vár, embereink a hidegben álldogálnak, és neked nem tetszik a kabátod. Micsoda kényes ízlés, ahhoz képest, hogy épp most dugtál mindannyiunk szeme láttára egy idegennel a folyosón. Tátott szájjal bámultam rá, túlságosan döbbenten, hogy megszólaljak vagy tegyek valamit. - Doyle! - lépett hozzánk Fagy felém nyúlva, mintha el akarna húzni Doyle-tól, majd kezét maga mellé ejtette. Nem volt biztos abban, ahogy én sem, hogy Doyle mit tesz, ha megpróbál elhúzni mellőle. Nagyon szokatlanul viselkedett, és féltem tőle, ahogy - szerintem - Fagy is. Doyle fejét hátravetve üvölteni kezdett. Hangjában soha nem hallottam még ennyi szívfájdalmat, hihetetlen magányt. A kiáltás oly vonyításban végződött, hogy a szőr felállt a hátamon. Hirtelen elengedett, és valósággal Fagynak taszított, aki elkapott, és megpördített, hogy széles válla közém és a kapitánya közé került.

144

Doyle fekete bőr tavában hanyatlott a padlóra, copfja lába körül kígyóként tekergőzött. Egy pillanatba is beletellett, amíg ráébredtem, hogy sír. Faggyal egymára néztünk. Fogalmunk sem volt, mi történhetett a máskor oly sztoikus Sötét Szolgával. Hozzá akartam lépni, de Fagy - fejét rázva - visszatartott. Igaza volt, de a szívem úgy elszorult, hogy Doyle ily megtört hangokat hallat. - Doyle, én kapitányom, mi bánt? - térdelt melléje, fehér kezét Doyle sötét vállára helyezve. Doyle arcát eltakarva összegömbölyödött, hangja könnyektől és határi alán haragtól fúlt el. - Nem tudom megtenni emelkedett fejét lógatva négy kéz lábra. - Nem tudom elviselni - nézett fel, és megragadta Fagy karját, ahogy velem is tette, és majdhogynem könyörgött. - Nem mehetek vissza oda, ahol voltam. Képtelen vagyok Merry mellett állva nézni, hogy másé lesz. Nem vagyok olyan erős, olyan jó. Fagy bólintott, majd a karjába vonta. Szorosan, hevesen ölelte magához, és felém fordított arca szomorúságot tükrözött. Valamit nem vettem észre. Valami nagyon fontosat, ami nemcsak Doyle-t, hanem Fagyot is érinti. Ez nem egyszerűen hangulatingadozás volt, hanem gyász. De mit gyászol? - Mi történt? - akartam tudni. - Nem érti - rázta Doyle a fejét Fagyhoz simulva. - Nem érti, mit jelent. - Micsoda? - kérdeztem, és félelem kezdte összeszorítani a gyomromat, vándorolt a gerincemen felfelé. A rettegés bőrömet jéghideggé változtatta. - Meredith, a gyűrű kiválasztotta a királyodat - nézett fel rám Fagy, és szemében el nem sírt könnyek csillogtak. - Miről beszélsz? - hökkentem meg.

145

- Misztrálról - mondta fejét felemelve Doyle, hogy az ő arcát is láthattam. - A gyűrű kiválasztotta Misztrált. És képtelen vagyok téged átengedni neki. - Mi a csudáról hablatyolsz? - meredtem rá. - Csak egy módja van annak, hogy valaki a királyom legyen, és terhes pedig nem vagyok. - Biztos vagy benne? - szólalt meg Fagy, a várt érzelmi kitörés helyett nyugodt, kifejezéstelen arccal. Mintha azzal, hogy Doyle széthullott, neki kellene összeszednie magát, pedig nem szokása. - Igen, vagyis... - mondtam, és elgondolkodtam, mit is mondott. - Túl korai még, hogy biztos legyek benne. - A gyűrű még egyikünk esetében sem kelt életre - rázta meg a fejét Doyle oly erősen, hogy copfja a bőrön suhogó hangot adott. - Még soha, egyikünkkel sem szerelmeskedtél ily módon. Mi mást jelenthetne, hogy ő a gyűrű kiválasztottja? - Nem tudom, de... - kezdtem, de fájdalmas arcát látva nem tudtam, mit mondjak. Egyikükről másikukra néztem, ahogy egymáshoz simulnak, a fény sötétséggel keveredik, és mellem elszorult. Hirtelen levegőt sem kaptam. A szoba forróvá, szűkössé vált. Ha teherbe estem Misztráltól, akkor mindkettőjüket elveszítem. Misztrálhoz leszek kötve, és monogámiával fogok neki tartozni. Csak neki. A szex jó volt, talán remeknek is nevezhetném, de csak ennyi, és... - Nem szeretem - mondtam, de kimondása pillanatában tudtam már, hogy ez egy gyerek könyörgése. Gyermeki kívánság. - A királynő nem szerelemből házasodik - szólalt meg Doyle, hangjában könnyekkel. - Várj csak, én azt hittem, a gyűrű az igaz szerelmedet találja meg, a tökéletes párodat. - Így van - erősítette meg Fagy.

146

- Nicca és Biddy teljesen odavannak egymásért - jelentettem ki. - Úgy néznek egymásra, mintha más nem is lenne a világon. Mindketten bólintottak. - Mindig ez ment végbe, ha a gyűrű kiválasztott valakiket mondta Fagy. - De Misztrál és én nem így nézünk egymásra. - Te nem láttad utána az arcát - szólalt meg Doyle. - Én igen. - Évszázadok óta ez volt az első alkalma - hessegettem el szavait. - És a szex mágikus, hatalomtól átitatott volt. Az mámorít. Akármelyik férfi így nézne rám utána, de ez nem szerelem volt, hanem szenvedély. Fagy rosszalló pillantást vetett felém. Doyle úgy meredt rám, mintha érzelmei teljesen kiüresítették volna. - Az teljesen biztos, hogy Misztrál iránt nem érzek semmi ilyesmit. - Tényleg nem? - nézett rám kifejezetten gyanakodva Fagy. - Ha a gyűrű őt választotta volna - ráztam meg a fejem -, akkor szerelmes lennék bele. Nem igaz? Fagy bólintott. - És én pedig nem vagyok. - Hogy lehet, hogy nem akarod, amit a folyosón láttunk? kérdezte Doyle kifejezéstelenül, mint aki teljesen besokallt. - Remek volt, de eszetekbe sem jutott, hogy a szex talán azért volt mágikus, mert ez volt az első alkalom, hogy a faerie területén csináltam, a gyűrűvel a kezemen? Doyle pislogni kezdett. Néztem, ahogy megpróbálja legyűrni a reménytelenséget, amely megbénította. - Biztos vagyok abban, hogy valamelyikünkkel szerelmeskedtél már a faerie területén is - szólt kettejük nevében Doyle.

147

- Én nem emlékszem rá - ingattam a fejem -, és ha mégis, akkor biztos, hogy nem volt rajtam a gyűrű. Szex közben még Los Angelesben sem viseltem túl gyakran. - A hatalma egyszerűen túl kiszámíthatatlan - jegyezte meg Doyle, majd rám pillantott. - Lehet, hogy butaság volt, hogy majdnem mindig elzártuk? A gyűrű az ujjamat egy pillanatra megszorította, mintha helyeselne. - A gyűrű úgy gondolja - bólintottam, és nyeltem egy nagyot. - Tényleg nem szereted Misztrált? - dörgölte meg Doyle az arcán a könnyek nyomait. - Nem. - De attól még lehet, hogy teherbe estél - mondta. - A gyűrűnek van megtermékenyítő hatása, bár nem ez az egyetlen ereje -jegyezte meg Fagy. - Ha Meredith nem szerelmes Misztrálba, akkor talán nem ő a tökéletes párja. - Ő mégis azt hiszi, hogy Merry az? - Valószínűleg - néztem Doyle-t, miközben összeszedte magát. - Tudom, hogy Rhys így hiszi. Ő maga mondta - folytatta Fagy. - És Galen? - Teljesen rabul ejtette a gyűrű hatalma. A férfiak, akiket ennyire elbűvöl, szerintem képtelenek világosan gondolkodni. - Csak te, Rhys, Doyle és Misztrál nem részegedett meg a hatalmától. - Misztrál része volt a mágiának. Rhys meg nem ért oda időben. - És ti ketten? Ti miért nem? Egymásra néztek, majd Fagy szólalt meg, és Doyle elkerülte a tekintetemet. - Ha már szerelmes vagy, a gyűrűnek nincs hatalma fölötted.

148

- Ha a szerelem igaz - mondta Doyle, és amikor tekintetét rám vetette, azt kívántam, inkább ne tette volna. A szemében a fájdalmat láttam, amit már korábban is megpillanthattam. Akkor kezdődhetett, amikor még Los Angelesben voltunk, s egyiküknek sem sikerült teherbe ejtenie. Néztem őket, és most először ébredtem rá, ha kettejük és a trón között kellene választanom, nem tudom, mit tennék. Nem biztos, hogy akarok annyira királynő lenni, hogy ezt az áldozatot is meghozzam. De amíg Cel életben van, biztos, hogy el akar pusztítani, és nem engedhetem át neki a faerie földjét, még akkor sem, ha megesküszik, engem és szeretteimet életben hagy. Nem hagyhatom, hogy a népem felett uralkodjék. Hozzá képest Andais épelméjűnek és jóságosnak tűnik. Cel szadizmusának nem tehetem ki magunkat, ahhoz túlságosan is az apám lánya vagyok. És mégis, itt állok, és a gondolatra, hogy elveszíthetem Doyle-t és Fagyot, a világ üressé válik. - Szóval, az, hogy Galen teljesen megrészegült - jutott eszembe valami -, az annak a jele, hogy nem igazán szerelmes? Meghökkenve egymásra néztek, majd mindketten bólintottak. - Azt hiszem, az ifionc hevesen tiltakozna - jegyezte meg Fagy -, ennek ellenére ezt jelenti. Elképzeltem, ahogy az én édes, gyengéd Galenem más karjában fekszik, és egy cseppet sem keserített el. A gondolat, hogy valahol a gyűrű talál majd neki valakit, és nem fog gyászolni engem, tulajdonképpen még bizonyos békével is eltöltött. Elmosolyodtam. - Miért mosolyogsz? - kérdezte Doyle. - Mert egyáltalán nem bánnám - léptem hozzájuk, és mindkettejük arcát megérintettem. - De a gondolat, hogy bármelyikőtöket elveszíthetem... mintha tőr döfné át a 149

szívemet - simítottam tenyeremet az arcukra, vigyázva, hogy a gyűrű ne érjen Fagy bőréhez. Úgy akartam hozzájuk érni, hogy a gyűrű ne fejthesse ki a hatását. Doyle bőre az éjszaka óta, amikor felfedezte, hogy újra állati formát tud felvenni, melegebb, mint általában az embereké. Fagyé pedig hidegebb. Nem mindig. Bár ha megérintem, elég gyakran hidegnek tűnik. Először Los Angelesben vettem észre, miután a kehely erejének hatására ő is visz-szanyerte istenségi mivoltának egy részét. Éreztem őket; a forróságot és hideget, a fényt és sötétséget, és eltűnődtem, létezik-e a faerie-ben olyan férfi, aki őket elfeledtetheti velem, és szerelemtől elvakult szememet reá vetem. Ezt a - hetek, hónapok alatt lassan felépített -szerelmet kincsként őrzöm. Fáradozásra, bizalomra volt szükség, és tudtam, még akkor is szeretni fogom őket, ha a világon minden mágia megszűnik. Es az érzelmek alapján, amit ma kimutattak, azt hiszem, ők is szeretnének. Óvatosan egymáshoz érintettem az arcukat, hogy egyszerre tudjam őket megcsókolni, majd föléjük hajolva, Fagy ezüstös fürtjeibe és Doyle meleg bőrébe suttogtam az igazságot. - Ha örökre az ágyamban tudhatnálak benneteket, feladnám a faerie-t, a trónt, és mindent, ami vagyok, és ami lehetnék. Először Doyle karja talált meg, majd Fagy is felnyúlt, és térdre húztak maguk mellé, biztonságot adó ölelésbe fonva kettejük teste közé. - Ha lenne még valaki, aki kiérdemelné a trónt, akkor meg is engedném -mondta Doyle, arcát a hajamba temetve, oly erősen szorítva, hogy csaknem fájt. - Az életemet adnám cserébe a hajad illatáért a párnámon, de túl sokáig szolgáltam már ebben az udvarban, mintsem engedjem, hogy Cel kezébe kerüljön a hatalom.

150

- A történetek, amiket a herceg testőrei mesélnek... - simított végig a testemen Fagy, lustán körözve a csípőmön, majd összerázkódott az undortól. - Azt hittem, a testőrök annyira félnek Celtől, hogy nem pletykálnak el semmit - hajoltam hátra, hogy arcukat lássam. Doyle újra magukhoz húzott, de megforgatott, hogy félig ültem és feküdtem az ölükben. - A herceg néhány testőre hozzá tud jutni az emberek újságjaihoz - mondta. - Tudják, hogy a te testőreidnek sokkal jobb a dolguk, mint akár a Királynő Hollóinak, vagy a Herceg Darvainak. - Még mindig nem tudtam megszokni, hogy Darvaknak nevezik őket. Ők az apám madarai voltak, az ő testőrei. - Sokan közülük Essus testőrei voltak - világosított fel Fagy, a kezemet fogva. - Essus halála után egyszerűen odaadták őket Celnek. - Volt választási lehetőségük? - kérdeztem. Abban az időben a legkisebb gondjaim közé tartozott az apám testőreinek sorsa, elvégre hibáztak, vagy nem? Talán nem engedték, hogy megöljék? Eltűnődtem, vajon hányan nem esküdtek volna fel királyi testőrnek, ha lett volna rá lehetőségük. - Amikor múlt éjszaka a többi férfiért is kiálltál - fogta tenyerébe arcomat Doyle, hogy ránézzek -, akkor merészeltek csak Cel madárkái beszélni arról, milyen az életük az uralma alatt. - Miért épp ez oldotta meg a nyelvüket? - Mert ez mutatta, hogy minden testőrrel törődsz, nem csak azokkal, akiket kedvelsz. Ilyesmit a Darvak hosszú évek óta nem tapasztaltak. - Azt hittem, amit a királynőtől kellett elviselnünk eléggé rossz... - rázkódott meg mellettem Fagy - De ezek a történetek. - Meredith, nem engedhetjük meg, hogy átvegye az uralmat az udvar felett - mondta Doyle. - Azt hiszem, komplett őrült. 151

- Az, hogy bebörtönözték és kínozzák, éppenséggel nem fog javítani az állapotán - jegyeztem meg. - így igaz - felelte. - Mondj el neki mindent - szólította fel Fagy. - Emlékszel, a királynő megengedte - sóhajtott Doyle -, hogy egyik embere enyhíthessen Cel kínjain? - Igen - biccentettem -, és azon az éjszakán próbálták meg megölni a királynőt és engem is. - Igaz, de még mindig nem vagyunk abban biztosak, hogy Cel parancsára tették. Lehet, hogy a még mindig hűséges embereinek kétségbeesett kísérlete volt arra, hogy kiszabadítsák, mielőtt annyira megbolondul, hogy már nem lehet eltitkolni. - Gondolod, a nemesek megtagadnák, hogy kövessék? - Ha megpróbálja ugyanazt megtenni az udvarral, amit a testőreivel, akkor igen - felelte Doyle. - Mit tett? - kérdeztem a testüknek dőlve. - Meredith, nem mondhatom el - felelte Doyle. - Talán később, amikor meglesz az a luxusunk, hogy még órákig fent maradhatunk, mielőtt nyugovóra térnénk. Ezek nem jóéjszakát-mesék. - Gyilkosságot kell kiderítenünk. Elhiheted, hogy még órákig nem fogjuk látni az ágyunkat. - Elég, annyit tudnod - jegyezte meg Doyle -, hogy abnormálisan vonzódik hozzád. - Hogyan? Megint egymásra pillantottak. Doyle a fejét rázta, de Fagy megszólalt. -Doyle, tudnia kell. - Akkor mondd el neki. Miért mindig én legyek a rossz hírek hordozója? Fagy csak pislogott, és próbálta nem kimutatni a meghökkenést, amit én is éreztem. Nem tudtuk, hogy Doyle ennyire nem szereti átadni a kellemetlen híreket. Ő a Királynő 152

Sötét Szolgája, és a Sötétség rettenetes igazságokat is kimondhat anélkül, hogy érintve érezné magát. Legalábbis mindenkinek így tűnt. Mintha ez az egyetlen kitörés kiiktatta volna Doyle lényének egy részét. - Ahogy óhajtod - egyezett bele Fagy, majd lenézett rám. - Az egyik testőrnőjét a te neveden szólította, és megesküdött, ha az anyja annyira eltökélt, hogy teherbe essél, akkor a testedben az ő magja fog megfoganni. Jóképű arcát nézve azt akartam, csak tréfáljon, de tudtam, komolyan beszél. - Inkább meghalok - rázkódtam össze. - Nem biztos, hogy érdekelné - mondta halkan Doyle. - Miről beszélsz? - Az egyik alacsonyabb rendű fey belehalt az erőszakba sóhajtott Doyle újfent, és a szemében félelem tűnt fel, ami nála felettébb ritka esemény. - Cel-nek kedvére volt, hogy szex közben halt meg. Addig használta a testét, amíg rothadásnak nem indult, méghozzá nagyon. Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból. - Legalábbis a testőrei ezt mondják - tette hozzá Fagy. - Te láttad a szemüket. Hazudtak volna? - Nem - ingatta a fejét Fagy. Fölém hajolt, ezüstös hajával beborított. -Meredith, sajnálom, de úgy éreztük, tudnod kell. - Celtől már eddig is tartottam - mondtam. - Most még inkább tégy így - javasolta Doyle. - Egy ilyen ember nem kaphatja meg az Unseelie Udvartartást, főleg most, hogy úgy néz ki, hatalmunk kezd visszatérni. Több hatalom, és még veszélyesebbek leszünk. Túl veszedelmesek ahhoz, hogy egy őrült kezében legyünk. - Meredith által tér vissza a hatalmunk - mondta Fagy. - Igen, de ha a sidhe újra hatalma teljében lesz, olyan lesz, mint egy ágyú. Nem törődik azzal, ki használja.

153

- Az Istennő örökre elhagyhat minket, ha a hatalommal visszaélnek - véltem. - Én is így gondolom, de képzeld csak el, mekkora kárt okozhatnánk, mielőtt új ajándékait visszaveszi. A padlón ülve elmélkedtünk még a nagyobb katasztrófák legújabb eshetőségeiről. Doyle szorosan megölelt, majd felállt, megrázva magát, akár egy kutya. - Úgy gondoltam - terítette magas alakjára a bőrkabátját -, a Celről szóló híreket és őrült mivoltát megtartom magamnak azutánra, hogy a rendőrség belép a tündérdombok területére, de... - vette fel sötét szemüvegét, hogy újra a magas, sötét, kifürkészhetetlen Sötétséggé váljon. Csak a fülbevalói ezüstös csillogása adott neki egy kis fényt. - Kikísérünk a rendőrökhöz és az FBI-hoz. Hercegnő, sajnálom, hogy így elvesztettem az önuralmamat, és miattam még többet késünk. - Egyetlen hiszti, több mint ezer év alatt, azt hiszem, ennyi jár neked is -engedtem, hogy Fagy talpra segítsen. - Az én hibám, hogy Rhysnek és a rendőröknek a hidegben kell várakozniuk - ingatta a fejét Doyle. - Megengedhetetlen. Megérintettem a karját, kemény volt, mint aki semmilyen puhaságot nem engedhet magának. - Nem hiszem, hogy megengedhetetlen. - Ha megint elkezd minket vigasztalni, még több idő megy el vetette közbe Fagy. - Jó, hogy nem büntetnek, hanem vigasztalnak - villantak ki Doyle fogai egy gyors mosolyban, majd feltartotta a szőrmekabátot. - Kérlek, csak most. Találunk majd valamit, ami jobban tetszik, csak most vedd fel. Még mindig nem tetszett az ötlet, hogy ebben a kabátban legyek, de hallva Celről és a testőreiről, még mindig ez tűnt a kisebbik rossznak. Engedtem, hogy rám adja. - Hogy nézek ki? - kérdeztem.

154

A fal megremegett, akár a ló bőre, ha légy száll rá. Doyle maga mögé taszított. Fagy kardja egyből a kezében termett, és Doyle pisztolyát az üres falra szegezte. Egy nagyméretű, aranyozott keretű tükör úszott át a falon, bevilágítva a sötét folyosót. - Ez meg honnan jött? - pillantottam ki Doyle háta mögül kíváncsian. - Nem tudom - felelte Doyle, fegyverével a fényes felületre célozva. Majdnem mindegyik fey képes arra, hogy a tükröt úgy használja, akár egy telefont. Doyle és még néhány sidhe ráadásul helyváltoztatásra is képes általa. Ott álltunk, és vártuk, hogy feltűnjön egy alak, vagy valami más rettenetes dolog történjék. De az csak lógott a falon, mintha azért akasztották volna oda, hogy egy tükör legyen, semmi más. Fagy kardjának a hegye lassan lefelé fordult. - Miért termett itt? - nézett ránk Doyle. - Ki küldte? - Meredith, nézd meg magad a tükörben - lépett közelebb hozzá Fagy. Doyle elég szkeptikusan nézett, de arrébb lépett, hogy belepillanthassak. A szőrme arany és vörös színei jól illettek a hajamhoz és bőrömhöz, és kiemelték a szemem aranyos színét. Ahogy a csuklyát is feltettem, törékenynek, légiesnek láttam magamat, akár egy viktoriánus karácsonyi üdvözlőlap és egy barbár hercegnő keveréke. Nos, egy kistermetű barbár hercegnő. - Most köszönd meg a tündérdombnak, hogy használhattad a tükröt, és mondd, hogy többé már nincs rá szükséged. - Tündérdomb, köszönet a tükörért - mondtam vonakodva. Már nem feltétlen kell. A tükör továbbra is a falon lógott, mintha mindig is ott lett volna. - Tündérdomb, kérlek, a tükröt felhasználhatják ellene, kérem, tüntesd el -mondta Fagy.

155

Mintha a levegő megvonta volna a vállát, majd a fal megint megreszketett, és a tükör lassan visszaolvadt a falba. Amikor újra simává vált a felülete, önkéntelenül kiengedtem a levegőt, amit eddig - észre sem véve - visszatartottam. - Azért jelent meg a tükör, mert azt kérdeztem, hogy nézek ki? - Pszt - mondta Fagy, majd bólintott. - Nos - jegyezte meg Doyle -, ez aztán érdekes. - A tündérdomb azóta nem reagált a kívánságokra, mióta... kezdte Fagy, majd elgondolkodva elhallgatott. - Elég régen ahhoz, barátom, hogy én sem vagyok abban biztos, mikor történt meg utoljára. - Szóval - szólaltam meg -, ez most jó, avagy rossz? - Jó - felelte Doyle. - De veszélyes - tette hozzá Fagy. - Meredith - folytatta Doyle -, a te helyedben ezentúl óvatos lennék, hogy mit mondok ki hangosan. Egy ártatlan megjegyzésnek is katasztrofális következményei lehetnek, ha a tündérdomb tényleg kezd újra életre kelni. - Hogy érted? - A tündérdomb egy élőlény, de nem úgy gondolkodik, mint bármely más élő dolog, amivel valaha is dolgom volt. A saját módján értelmezi, amit mondasz. Megkérdezed, hogy nézel ki, és ad egy tükröt. Ki tudja, hogy attól függően, mit mondasz, mit ajánl fel neked. - Ha segítségért kiáltok, tenne valamit? - érdeklődtem. - Nem tudom - felelte Doyle. - Azt már hallottam, hogy ha kérsz valamit, odaadja, de személyeket soha nem érintett meg. A falaiban varázserővel bíró tárgyak vannak elrejtve, tárgyak, amelyek eltűntek. Néhányan azt az elméletet vallják, hogy nem tértek vissza az istenekhez, hanem a falakban rejtőznek. Vannak dolgok, amiknek nem örülnék, ha megjelennének előtted, amikor csak ennyi védelmet élvezel. — Nem lennétek elegen Faggyal? -Nem. 156

Meg akartam kérdezni, hogy mi lehet annyira veszélyes, hogy a Gyilkos Fagy és a Királynő Sötét Szolgája nem tud tőle megvédeni, de letettem róla. Mintha valami vissza akarna tartani minket, elterelni a figyelmünket mindenféle, nem igazán fontos dolgokkal. — Elég — ráztam meg a fejem. — Induljunk. Rhys és a rendőrök már várnak. Ahogy kiléptünk az ajtón, a főfolyosón találtuk magunkat, a kijárat előtt. A szobámnak tulajdonképpen három emelettel lejjebb kellett volna lennie, nem itt. A ránk váró testőrök csak bámultak, ahogy feltűntünk. - Ez az ajtó eddig nem volt itt - szólalt meg Galen. — Igaz - felelte Doyle, és felsorakoztatta az embereket, engem középre helyezett, hogy újra testőrök sorai védjenek. Mondhattam volna férfiakat, de legalább hárman közülük nők voltak, Biddyvel egyetemben. Harc esetén ő és Nicca valószínűleg használhatatlanok lesznek. A mágia az agyukat még mindig elhomályosította, de féltünk hátrahagyni őket. Majdnem biztos voltam abban, ha senki nem állítja meg őket, akkor szerelmeskednének, de amíg a királynővel nem tisztázom a helyzetet, ez automatikus halálbüntetést vonna maga után. Doyle nem engedte azt sem, hogy egymás kezét fogják, mert úgy vélte, a rendőrök félreértelmeznék a helyzetet. Cathbodua és Dogmaela is kis csapatunkhoz csatlakozott. Hirtelen három nő tűnt fel a kíséretemben, akik valószínűleg hűségesebbek Celhez, mint hozzám. Doyle motyogott valamit arról, hogy kell hogy legyenek udvarhölgyeim, és nem lenne-e hasznos, ha ugyanakkor képzett harcosok is lennének. De én ismerem az igazi okot. Azért jönnek velünk, mert a királynő bármely pillanat ban megváltoztathatja a véleményét, és visszaküldheti őket Cel szolgálatába. Azért jöttek ki velünk a

157

hóesésbe a rendőrök fogadására, mert velünk nagyobb biztonságban lesznek, mint nélkülünk.

13.fejezet

A rendőröket nem láttam, csak morajló, mély férfihangokat hallottam. A hang a csendes, fagyos éjszakákon remekül terjed. Az arcomat csípte a hideg, leheletem a kapucnim prémjén megfagyott. A gyilkossági kísérletek után Barinthus melegen tartott, amíg be nem értünk a tündérdombokba, de most egyedül kellett boldogulnom. A hó térdig ért, és a csizmám nem volt elég magas ahhoz, hogy a farmerom ne nedvesedjen át. Megpróbáltam felidézni a nyári forróságot, hogy a védelmem, pajzsom alá összegyűjtsem, és elriasszam a hideget, de már nem is emlékeztem, hogy milyen lehet a nyár. A hold nélküli, tiszta, sötét, éji égboltot csillagok ezrei borították, akár a jégkristályok vagy fekete bársonyra borított gyémántok. Koncentráltam, hogy egyik lábamat a másik után kiszabadítsam a hóból, keresztülbotorkáljak az átfúvásokon, amelyeken a magasabb sidhék könnyedén átgázoltak. Egy hercegnőnek nem áll jól, ha pofára esik a hóban. Azt hiszem, a botladozás sem volt túl méltóságteljes, de ez ellen végképp nem tudtam mit tenni. Végül Biddy volt az, aki megbotlott, és Nicca kapta el, mielőtt elesett volna a hóban. 158

- Nem tudom, mi van velem - hallottam a mentegetőzését. Nagyon fázom. - Allj! Mindenki álljon meg - mondtam. Mindenki engedelmeskedett, és néhányan, kezükkel fegyverükön, a havat fürkészték. - Merry, mi a baj? - kérdezte Galen. - Csak Biddy és én vagyunk az egyetlenek, akiknek emberi vér is folyik az ereiben? - Azt hiszem. - Megpróbáltam felidézni a nyári napsütést, és képtelen voltam az eszembe idézni, milyen is. - Mi a probléma? - küzdötte vissza magát hozzám Doyle. - Vizsgáld át Biddyt és engem, hogy nincs-e rajtunk valamiféle bűbáj, amely csak az emberi vért támadja. Doyle, egyik kesztyűjét lehúzva, kezét az arcom fölé helyezte, de nem ért hozzám, hanem az aurámat, védelmemet, mágiámat vizsgálta. Torkából halk morgás tört elő, amitől a szőr felállt a hátamon. - Gondolom, találtál valamit. Bólintott. Majd Biddy felé fordult, aki félig aléltan feküdt Nicca karjában. - Doyle, bocsánatodat kérem. Tényleg jobban szoktam bírni a hideget, mint most. - Bűbáj - jelentette ki Doyle, és leemelte Biddy sisakját, hogy az arcához közelíthesse a kezét. A fejfedőt átadta Niccának, majd felém fordult, és szemében harag csillogott. Megpróbálta leküzdeni a düh által felkeltett hatalmát. Valószínűleg magára volt mérges, hogy megint sikerült az orra előtt valakinek egy bűbájt bocsátania ránk. Valóban, egy ideje néhány igen finom varázslattal próbálkoznak ártani nekünk. Egy nagyobb fajta bűbájt egyikünk biztosan észrevett volna. Az ilyen apró varázslatok ellen sokkal nehezebb védekezni. 159

- A halandó vérhez kötődik. Egyszerűen elszívja az energiádat, hideget bocsát rád. - Miért hatásosabb Biddy esetében, mint Merrynél? - kérdezte Nicca, aki -szárnyait kivéve - vastag kabátba burkolózott. A két szárnyát szorosan összecsukta, mintha így melegebben tudná őket tartani, és lehet, hogy így is volt. Nicca melegvérű lény, és ezen még a molylepke szárnyak sem változtattak semmit. - Biddy félig ember - válaszoltam - én csak negyedrészben vagyok az. Lla a bűbáj az emberi vért keresi, neki több van belőle, mint nekem. - Az emberek rendőreit is meg fogja támadni? - kérdezte Galagonya. Doyle újra az arcom fölé helyezte a kezét, és most már éreztem a pajzsom felett a mágia könnyed lüktetését. - Olyan, mint egy fertőző betegség. Biddyre vagy a hercegnőre bocsátották, majd egyikükről átugrott a másikra. Ha nem távolítjuk el, a rendőröket is megfertőzi. - Milyen lenne a hatása a tiszta embervérre? - néztem fel rá, miközben a mágiája meleg takaróba burkolt. - Egy sidhe harcost képes volt megbotlásra kényszeríteni a hóban. Biddyl teljesen megzavarta, csata esetén használhatatlan lenne. Fagy a sötétséget bámulta. Ő, és még jó néhány testőr, mind a hideg éjszakát fürkészték. - Lehet, hogy ez egy nyíltabb támadás kezdete lenne? kiáltotta felém. - Ki lenne olyan bolond, hogy az emberek testőreit támadja meg? - tűnődött hangosan Amatheon. Felettébb lelkes volt, hogy kijöhessen velünk a fagyba, azt hiszem, bármire képes lett volna, hogy minél távolabb legyen a I királynőtől. Megint eszembe jutott, hogy évszázadokon keresztül volt Cel csatlósa. Eltörölheti-e századok szövetségét, hogy néhányszor 160

tisztességesen, kedvesen bántak vele? Amilyen közel állt Celhez, biztos, hogy tanúja volt borzalmaknak, amiknek Cel tette ki a testőrnőit. Megjegyeztem magamnak, hogy később kérdezzek rá, de Doyle és Fagy jelenlétében. Onilwyn a tündérdombban maradt, mert még nem tért egészen magához a Maggie Maytől és tőlem elszenvedett verésből. A hideg vastól még a sidhe is emberi lassúsággal épül fel. Őbenne egyáltalán nem bízok. Amatheon iránt kezdek bizalommal lenni. Lehet, hogy rosszul teszem? A kétkedésem egyből megadja a választ, hogy neki sem szabad hinnem. - Csakugyan, kicsoda? - kérdeztem vissza, és megpróbáltam nem ránézni, testbeszéddel sem elárulni, hogy pont őt gyanúsítom. - Bármire megesküszöm, hogy semmi közöm nincs ehhez mondta, talán megérezve, mit gondolok, vagy helyzetét bizonytalannak látva. - Azt mondtad, becsületedet elveszítetted - szólalt meg Adair. - Anélkül az esküd semmit nem ér. - Elég volt - feddte meg őket Doyle. - Most nincs szükségünk egymás közti perpatvarra, emberek is vannak a közelben. - Doyle-nak igaza van. Később megbeszélhetjük - fordítottam arcon Doyle felé. - El tudnád távolítani, hogy ne fertőzzük meg Biddyvel a rendőröket? - Igen. - Akkor tedd meg, hogy tehessük a dolgunkat. - Mérgesnek tűnsz. - Kezd elegem lenni abból, aki ezt műveli. Belefáradtam a játékaiba. - Tulajdonképpen jó jelnek is felfoghatjuk - jegyezte meg Doyle. - Hogy érted? - pillantottam rá. - Ez azt jelenti, hogy a gyilkos tart az emberek rendőrségétől, fél, hogy ahol a mi mágiánk hatástalan, ott az emberek 161

képesek lesznek leleplezni - gyűrte a kesztyűjét a zsebébe, majd lesimította a fejemről a csuklyámat, hogy a fagyos levegő az arcom körül kavargott. A hidegtől összerázkódtam. - Attól tartok, mielőtt végeznék, még jobban fogsz fázni. - Csak szedd le rólam, utána már fel tudom magamat melegíteni. Szétnyitotta a kabátomat. A hideg egyből elborított, még azt a kis meleget is elűzve, amit a szőrme visszatartott. Megpróbáltam nem borzongani, ahogy a kezét fölém helyezte, s a ruhámat nem érintve végighúzta a testem fölött. Hatalma a pajzsom fölött remegett, és úgy éreztem, valamit lekotor rólam, ahogy rovart szoktak lepöckölni a bőrről. Két kezét felemelte, csészét formált belőlük, mintha lenne benne valami. Azt a bizonyos, betegesen zöldes lángot élesztette fel a kezén. Azt az égető tüzet, amit már láttam, ahogy elemészt akár egy testet is. Halandókat képes megölni, és a halhatatlanokon borzalmas fájdalmakat okoz, amibe akár bele is őrülhetnek. Most arra használta, hogy a bőrömhöz tapadó bűbájt elégesse. - Mi a baj? - hallottam mögülünk Rhyst. Pisztollyal a kezében jött felénk, de úgy tartotta, hogy a távolabb lévő rendőrök ne láthassák. - Ez meg mi? -pillantotta meg a zöld lángot. - Mi az, amit nem vettem észre? - Valaki bűbájt bocsátott Merryre - felelte Galen. - Mindkettőjükre, akiknek emberi vérük is van - tette hozzá Fagy. - A rendőröket is megfertőzné - mondta Doyle. A zöld láng szertefoszlott, az éj sötétsége visszatért. Doyle Biddy felé fordult, akit Nicca még mindig a karjában tartott. - Nicca, engedd el. - El fog esni. - Nem lesz semmi baja, csak a térdére fog esni a hóban felelte meglepően gyengéden Doyle. 162

Nicca még mindig magához ölelte. Két szárnya szétnyílt, majd szorosan összezárult. - Nicca, minden rendben - szólalt meg halkan Biddy - Doyle segíteni tud rajtam. - Engedd, hogy a hölgyednek segíthessen a kapitányunk lépett oda végül Galagonya Niccához, és karját óvatosan lefejtette Biddyről. Nicca nem tiltakozott, de ahogy Biddy elesett a hóban, odakapott, hogy elkapja, és csak Galagonya és Adair hirtelen közbelépése akadályozta meg abban, hogy sikeres legyen. - Hát, ez aztán nem használt volna a kedvenc kis rendőreinknek - füttyentett halkan Rhys. - Aha - reagált Doyle, ahogy letérdelt a hóba, és kabátja fekete tóként terült szét a fehérségben. Két kezét - hasonlóan, ahogy az én esetemben tette -elhúzta Biddy teste fölött, majd a hasa fölött tétovázva megállt. - Képes volt működni a varázslat, annak ellenére, hogy ily sok fémet visel... - rázta meg a fejét. Az illetőnek óriási lehet a hatalma. - Vagy kevert a vére - vetettem közbe. - Mi, akiknek van egy kis ember, brownie, vagy másmilyen vérünk is, sokkal jobban tudunk bánni egyszerre a fémekkel és mágiával, mint a tiszta vérű sidhék. - Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá - rándult meg a szája széle. - Tökéletesen igazad van. - Vissza tudnád követni a létrehozójához? - Igen - billentette félre a fejét, akár egy kutya, ha valami meglepetés éri. A keze megfeszült Biddy teste fölött. - El tudom távolítani, és további mágiát adok hozzá, hogy repüljön vissza az életre keltőjéhez. - Úgy érted, hogy nemcsak követni tudod, hanem visszaűzöd a gazdájához? — érdeklődött Rhys. - Igen.

163

- Erre nagyon régóta nem vagy már képes - csodálkozott Fagy. - De most már igen - felelte Doyle. - Érzem a kezemben, a gyomromban. Csak el kell távolítanom, és a felszabadulása pillanatában egy kis erőt még hozzáadnom. Eléggé sietnünk kell majd, hogy lépést tudjunk vele tartani, de működhet. - Ki tart majd vele? - akarta tudni Fagy. - Nekem a hercegnővel kell maradnom. - Egyetértek. - En vele megyek - szólalt meg Usna. - Egy kutya sem képes utolérni a macskákat. - Rendben van - vetette rá ádáz vigyorát Doyle. - Én is veletek tartok - mondta Cathbodua, aki egykor a csata istennője volt, jelenleg menekült Cel testőrei köréből. Kabátja fekete tollakból készült. Néha úgy tűnt, finom fekete fürtjei a kabátja részét képezik. Ha a szemed sarkából pillantasz rá, a haja tökéletesen úgy néz ki, mintha tollakból állna. Ő Cathbodua, harci sebektől borított varjú, és bár a hatalma nagy részét elveszítette, mégis egyike azoknak az udvarban, akik eredeti nevüket megtartották. Azt suttogják, Celnek nem volt mersze annyira rosszul bánni vele, mint a többiekkel, mert fél tőle. Dogmaela - aki teljes fegyverzetben állt mellette - a Cel kutyája becenevet viselte, mert a lehető legundorítóbb feladatokat kapta, amiket csak Cel ki tudott találni. Dogmaela nyilvánosan megtagadta, hogy szeretkezzen vele, és Cel ezt soha nem bocsátotta meg. Cathbodua ugyanezt tette, de nála nem sok következménye lett. Volt valami benne... ahogy most ott állt | hóban, feketén, tollaktól borítottan... valami erő lebegett körülötte, amely még Celnél bátrabb férfiakat is tétovázásra kényszerített volna. - Madárka, gondolod, hogy lépést tudsz tartani velem? kérdezte Usna. Cathbodua olyan fagyos mosolyt villantott rá, hogy a vigyor leolvadt az 164

arcáról. - Kiscicám, miattam ne aggódj, nem én leszek a sereghajtó. - Madárka - mordult fel Usna, akár egy macska -, ne felejtsd el, ki itt a ragadozó. - Én — mosolyodott el még szélesebben Cathbodua, diadallal a szemében. - Mi - igazította ki Doyle. - Fagy, te jelented a hercegnő biztonságát. - Igenis. - Ó, velem ne is törődjetek - dühödött fel Rhys. - En nem vagyok elég gyors, és szemmel láthatóan nem lehet rám bízni a hercegnő őrzését. - Rhys, segíts neki az emberekkel való tárgyalásban - mondta Doyle, majd Cathbodua és Usna felé pillantott. - Készen álltok? - Igen - felelte Cathbodua. - Mint mindig - kontrázott Usna. - Lehet, hogy fájni fog - fordult Biddyhez Doyle. - Tedd meg - rakta le Biddy a kezét a hóba, felkészülve a legrosszabbra. Doyle begörbített az ujjait, hogy az ezüstös fényű páncélzat felett fekete karmokként meredeztek. Biddy meglepetten felszisszent. Doyle mágiáját még a saját védelmemen keresztül is éreztem, amit azért vontam magam köré, hogy a faerie-ben örökké jelen lévő mágia ne kergessen az őrületbe. Biddy aurája, metafizikai védelme felizzott, akár egy, a testét beborító villám. Doyle belenyúlt ebbe a fénynyalábba, és egy kerek fénygömböt húzott ki belőle, amely nem Biddy sugárzásának sárgás-fehéres fényét hordozta, hanem beteges, sötétes sárga volt, szélein narancsos elszíneződéssel. Doyle az öklébe zárta a golyót, melynek narancsos fénye kiszivárgott az ujjai közül.

165

Doyle óvatosan felállt, mintha egy tányért tartana, színültig forró levessel. Megkerülte Biddyt, mire a testőrök szétszóródtak, hogy közte és a tündérdombok között ne legyen más, csak hó. Usna és Cathbodua mellé léptek. Usna hosszú kabátját ledobta, bőrruhájában állt, lehelete gőzölgött a hidegben, arca mohó és szeme csillogott a várakozástól. Cathbodua arca akár a sápadt márvány: tökéletes, gyönyörű és hideg. Kabátját nem vetette le, hanem még szorosabbra vonta maga körül. Ráébredtem, hogy az ő leheletét a hidegben nem látni. Még maradt egy másodpercem, hogy eltűnődjek, vajon miért nem, amikor Doyle két kezét az ég felé nyitotta, és a láng madárrá változott, vörös és narancs lángokból álló sólyommá. A ragyogó szárnyak csaptak egyet, majd kettőt, hogy elég magasra emelkedjék. Doyle kigombolta hosszú fekete kabátját, és engedte, hogy a hóba hulljon. Lecsatolta fegyvereit, és szintén a hóba ejtette. A sólyom még kettőt csapott a szárnyával, majd tűzszeméből arrogánsan pillantott le ránk, mint aki azt mondja, hogy engem soha nem fogtok elkapni. Majd egyszeriben nyoma veszett, elizzott az éjszakában, akár egy ököl nagyságú üstökös. Doyle hirtelen eltűnt. Tudtam, hogy futva, de olyan volt, akár a sötétség beálltát próbálnám figyelni. Pontos pillanatát soha nem látod. Egy magas, sötét alak, ahogy a hó felett suhan. Cathbodua mellette volt, bár nem lehetett észrevenni, hogy futna. Mintha a hosszú, tollakkal borított kabátja, vele együtt, a hó felett lebegne. Usna, nem sokkal lemaradva, követte őket. Ahogy mögöttük futott elegánsan, sokszínű haja a csillagok fényében ragyogott, csillámlott, akár egy többszínű hó. - Nem lesz könnyű dolga - jegyezte meg Rhys. - Igen, a Sötétséget nem lehet lehagyni - értett vele egyet Fagy. - És a harag a széllel száguld - tette hozzá Dogmaela. 166

- Harag? - kérdeztem. - Ő a harci sebektől borított varjú. Ő az az elégedetlenség, amely a férfiakat veszekedésre készteti. - Őmiatta kezdődnek a csaták, és belőlük táplálkozik - mondta Biddy, miközben Nicca segített neki felállni. - Egykor ezt tette - mondta Fagy -, de ma már nem. - Mit nem hiszel? - szólalt meg Dogmaela. - Gyilkos Fagy, ne hidd, hogy Cathbodua nem leli élvezetét egy jó kis veszekedésben. A béke felettébb untatja. - Ez nem béke - tiltakozott Fagy. - Lehet - felelte —, de nem is háború. - Reméljük is, hogy így van - mondta Rhys. - És most, gyermekeim, beszélgessünk el a kedves rendőr bácsikkal, mielőtt lefagy még a jelvényük is. -Jelvényük? - kérdezte Dogmaela. - Ez valami új szleng a golyókra? - Amint odaérünk - vigyorgott rá Rhys -, mind előveszi a jelvényét, és megmutatja a hercegnőnek. - Rhys - szólt rá egyszerre Fagy, és én is. - Micsoda különös szokások - jegyezte meg Dogmaela. A humorérzéke minimális, mindent szó szerint vesz. Rhysnek ebből még sok baja lehet. A parkoló felé sétáltunkban elmagyaráztam Dogmaelának, miről is van szó. Meglehetősen csúnya pillantást vetett Rhysre, aki úgy mosolygott rá, akár egy dévaj angyal. - Viselkedj - mormoltam oda neki. - Viselkedem - felelte halkan. - Miután beszéltél a szövetségiek főnökével, úgy fogod gondolni, hogy egy szent vagyok. - Miért? - Mert nem vérzik.

167

Ránézve, próbáltam eldönteni, nem ugrat-e. Az arca azt felelte, hogy nem. Egy FBI ügynök mennyire lehet szörnyű? Ahogy a régi szólás mondja, mindjárt meglátjuk.

14.fejezet

A rendőrök - minden rendű és rangú - kint ácsorogtak a decemberi hidegben. Lehet, hogy néhányuk a kocsijában maradt, hogy melegedjen, és csak akkor szállt ki, amikor odaértünk, bár az volt az érzésem, már egy ideje a szabadban várakoznak. Hogy mindezt miért nem a fűtött autókban tették? Ha a főnök kibírja a fagypont alatti hőmérsékletet, bokáig érő hóban való álldogálást, akkor ők sem tehetnek másként. Annak ellenére, hogy letisztíttattuk a parkolót, a hó újra befújta. Magassága és széles válla alapján Walters őrnagyot egyből felismertem. A vele szemben álló, farkasszemet néző férfit, aki legalább 10 centivel volt alacsonyabb nála, nem ismertem. De fogadni mertem volna, hogy az FBI-hoz tartozik. Ahogy pedig Waltersszel ordibált, egész biztosan ő volt a rangidős szövetségi. Amikor Raymond Gillett különleges ügynököt megkértem, ne jöjjön, elfelejtettem hozzátenni, hogy mást se küldjön. Ha legközelebb beszélek vele, biztosan minden egyes részletre ügyelni fogok. Rhys megpróbálta felhívni magára a figyelmet, de végül Fagy hangja vetett véget a perpatvarnak. - Meredith NicEssus Hercegnő - kiáltotta el magát, és szavai visszhangoztak a mozdulatlan, fagyos levegőben. 168

A két pasas, vitatkozását félbeszakítva, csodálkozva fordult felénk, mint akik elfelejtették a jövetelemet, majd egyszerre kezdtek el beszélni. - Uraim, uraim - emeltem fel két kezem, s a kabát felcsúszott a karomon. -Kérem, egyszerre csak egyikük beszéljen. Az elsőségen újfent összevitatkoztak, így kénytelen voltam én dönteni. Walters őrnagy, miért van még mindig a parkolóban? Miért nem jött a bejárathoz? - mosolyogtam rá, engedve, hogy a szemem is derűssé váljon. Nem engedi - bökött a hüvelykujjával az alacsonyabb férfi felé -, hogy akár egy lépésnyire is elhagyjuk a parkolót. Azt állítja, szövetségi terület, és ezért az ügy az övé. - Önben kit tisztelhetek? - fordultam még mindig mosolyogva a szóban forgó ügynökhöz. -John Marquez, különleges ügynök - felelte meghajolva. Meredith Hercegnő, megtiszteltetésnek veszem, hogy találkozhatom önnel. Megpróbáltam nevetésemet elfojtani. A hajlongás azért picit túlzás. - Marquez különleges ügynök, sajnálom, hogy én ugyanezt nem mondhatom el. - Fenség - nézett fel, barna arcán őszinte döbbenettel -, tettünk volna valamit, amivel megsértettük? - A Fenség megszólítás csak az uralkodónak jár - ráztam meg a fejem -, és nem én vagyok az, még nem. Walters őrnagyot én hívtam fel, és kértem, hogy az embereivel jöjjön, de az FBI-nak nem telefonáltam. Meghökkentett, hogy önt is itt találom. - Hercegnő, a faerie földje szövetségi területen van. így ezek a bűntények a mi hatáskörünkbe tartoznak, ahogy az őrnagynak is elmagyaráztam már. - Ó, de technikailag ez faerie földje, ezért egyiküknek sincs beleszólása az eseményekbe. 169

- De felhívta a rendőrséget - mosolygott Marquez leereszkedően -, és miután a tündérdombok szövetségi területen vannak, mi vagyunk az illetékesek. - Csak ha a segítségüket kérjük - ingattam a fejem és addig ez az egész csak ránk tartozik. - Hercegnő - intett nemet a fejével -, ön hívott minket. Gillett különleges ügynökkel beszélt telefonon, ő pedig az ügyet átirányította hozzánk. Erre már én is rájöttem, mégis csalódást okozott, hogy tényleg így történt. - Gillett ügynököt udvariasságból és a régi idők emléke miatt hívtam fel. Most már látom, hiba volt. - Viszont itt vagyunk, és a törvényszéki orvostani felszereltségünknek a St. Louis-i rendőrségé a nyomába sem érhet. Egy nő vált ki a helyiek kis csoportjából. Szőke haja túlságosan sárga volt ahhoz, hogy természetes, emberi legyen. Sötét szemüvege fél arcát eltakarta, így egy pillanatig eltartott, amíg észrevettem, hogy óriási szemét hosszú szempillák keretezik. - Dr. Caroline Polaski vagyok, St. Louis megye vezető orvosszakértője, és én vagyok a kivétel a szabály alól. - A laborját össze sem hasonlíthatja a miénkkel - jegyezte meg Marquez. - A szakmai gyakorlatomat önnél töltöttem, úgyhogy igenis megtehetem. - Szakmai gyakorlat? Akkor nem volt elég jó ahhoz, hogy elérje a kívánt színvonalat. - Nézzen bele a jegyzeteibe - pillantott az ügynökre a nő meglehetősen barátságtalanul. - Azért hagytam ott önöket, mert a férjem jobb munkát kapott itt, és nekem felajánlották, hogy a labor főnöke legyek. Maguknál még mindig valakinek a csicskása lennék. 170

- Mert nem volt elég jó ahhoz, hogy nálunk legyen a vezető replikázott Marquez. - Elég legyen - szóltam rájuk. így tényleg nem jutunk semmire. Mindketten rám néztek. - Tudni akarják, hogy itt ki a vezérürü, mert tulajdonképpen erről van szó, nem igaz? Polaski és Marquez is bólintott. Walters szótlanul bámult. - Hölgyeim és uraim - mosolyogtam ez könnyű kérdés. Én vagyok az. Marquez úgy meredt rám, hogy még a félhomályban is lerítt róla, én csak egy kislány vagyok, és ne próbáljak a nagyfiúkkal játszani. - Nos, Hercegnő, az, hogy segítséget hívott, épp annak a jele, hogy ön és az emberei képtelenek megbirkózni egy kettős gyilkossággal. - Marquez ügynök, a nyomozást én vezetem. Örülök, hogy felajánlotta a segítségét, de ne legyenek kétségeik pillantottam végig Waltersön és az orvosszakértőn is. - Én vagyok a főnök, és bárki, akinek ezzel problémái akadnak, jobban teszi, ha nem lép a földünkre. - Hercegnő, ön egy hivatalos szervnél sem áll szolgálatban kezdett el Marquez vitatkozni, ahogy vártam. - Nem akarom megsérteni, de ebben az esetben többre van szükségünk, mint egy magánnyomozóra. - Marquez ügynök, a magánnyomozói igazolványom Kalifornián kívül nem érvényes. - Akkor törvényes joga sincs arra, hogy vezesse a nyomozást. Olyan gyorsan és váratlanul léptem elé, hogy önkéntelenül is hátrált egy lépést, mielőtt észbe kapott volna, majd megtorpant. Felnéztem rá, jó pár centiméterrel magasabb volt nálam, és engedtem, hogy a puha szőrme által keretezett arcom oválisát alaposan szemügyre vehesse. - Marquez, nekem nem lenne törvényes jogom? Meredith NicEssus Hercegnő vagyok. Az egyetlen személy, aki ezen földön még nálam is hatalmasabb, az maga a Levegő és 171

Sötétség Királynője. Magát és az embereit csak én miattam tűrik meg itt, és a türelmem lassan a végére ér. - Nem gondolhatja komolyan, hogy csak azért küld el minket, mert megsértettük. Istennőm, micsoda arrogancia. - Egyáltalán nincs igaza. Walters őrnagyot és az embereit magammal viszem, és hagyom, hogy végezzék a dolgukat. - Azután, Hercegnő, amikor majd az ügy meghaladja a képességeiket, és szüksége lesz a segítségünkre, nem biztos, hogy meg is fogja kapni. Hát, nem lehetetlen, hogy rájuk leszünk szorulva. Reméltem, hogy nem így lesz, de soha nem lehet tudni. Támadt egy ötletem. - Van egy mobiltelefonja? - fordultam Waltershöz. Habozva rám nézett, de azután felém nyújtotta. - Használhatom távolsági hívásra? - Kit akar felhívni? - Washington D.C.-t. - A vendégem rá - vett Walters mély levegőt. Hívtam a számot, amelyet a királynő titkárnőjétől kértem el, mielőtt még kijöttünk volna a tündérdombok elé. Reméltem, hogy nem lesz rá szükségem, de Los Angelesben már elég sok hatásköri vitát láttam ahhoz, hogy tudjam, ha komolyan összevitatkoznak a szövetségiek és helyiek a nyomozás során, több kárt okozhatnak mint hasznot. Marquez egyre jobban kezdte magát belelo-v állni a vitába. - Ugye nem az Amerikai Egyesült Államok elnökét hívja? kérdezte, miután végighallgatta üdvözlő szavaimat, majd kérésemet. - Nem - feleltem, miközben várakoztattak. Marquez egyre furcsábban nézett rám. - Elnökné asszony - mondtam -, örülök, hogy fogadta a hívásomat. Marquez szemöldöke a magasba kúszott. 172

Joanne Billingsszel akkor találkoztam először, amikor a férje még szenátor volt. Az apám temetésére jöttek el, és az ő részvétnyilvánításuk tűnt a leg-őszintébbnek a mindenféle politikusi megnyilvánulás között. Billings szenátor és a felesége még jó néhányszor ellátogatott a faerie-k földjére. Rájöttem, hogyjoanne Billings faeriefil. Az apám nem úgy nevelt, hogy ne vegyem észre a politikai előnyöket, ráadásként még Joanne-t is kedvelem. Elfogulatlanul viselkedett az Unseelie Udvartartásról terjengő negatív híresztelésekkel szemben, és amikor alkalma nyílt rá, mindig kedvező fényben tüntetett fel minket. A nagyobb ünnepekkor mindig küldtünk egymásnak képeslapot, és gondom volt arra, hogy kapjon meghívást a hivatalos eljegyzési ünnepségemre, arra, amit a nyilvánosság részére rendeztek. Még a főiskolán is meglátogatott egyszer - a férje nélkül -, csak azért, hogy lássa, miként boldogulok, és abban az időben a férjével együtt már próbálták megnyerni a fiatalok szavazatait. Még közös fotózáson is részt vettünk. Néhány fotó róla és az amerikai tündérhercegnőről nem ártottak a hírnevének. Megértettem, és emiatt nem is nehezteltem rá, sőt, még a diplomaosztásomra is meghívtam, és mindketten eljöttek. Mielőtt elmenekültem volna a faerie-ből, az utolsó nyilvános fellépéseim közé tartozott, hogy részt vettem a választási kőrútjuk néhány állomásán. - Azt hiszem, ebben az időpontban nem udvariasságból hívott - mondta Joanne pár perces csevegés után. - Igaz - feleltem, és röviden felvázoltam a problémám lényegét. - Mit szeretne? - kérdezte egy-két másodperces hallgatás után. Elmeséltem, mit mondott Marquez, majd hozzátettem. - És megfenyegetett, ha most nem engedem, hogy részt vegyen a nyomozásban, akkor gondoskodni fog arról, hogy az FBI később se segítsen 173

nekünk, ha szükségünk lenne rájuk a bűntény tetteseinek elfogásában. Tudna vele beszélni? - Felhívhatta volna a diplomáciai szolgálatát - nevetett -, beszélhetett volna a nagykövetével. Legalább egy tucat embert megkereshetett volna, de rám gondolt legelőször. Ugye, engem hívott először? - Igen. Megint elnevette magát, és tudtam, tetszik neki, hogy rögtön hozzá fordultam. Azzal is tisztában voltam, örül, hogy elsősorban nem a férjével akartam beszélni. - Adja oda neki a telefont - mondta, és a hangja már felvette azt a bizonyos kulturált, majdnem doromboló árnyalatot, amelyet a rádióban, televízióban alkalmaz. Odaadtam a mobilt Marqueznek, aki egy picit sápadtnak tűnt. Részéről főleg az „Igen, asszonyom. Nem, asszonyom. Természetesen nem, asszonyom." kommentárok voltak hallhatóak. Majd visszaadta a telefont, dühösen, de majdnem a rosszullét határán. - Azt hiszem, hogy már viselkedni fog - jegyezte meg Joanne. -Joanne, nagyon köszönöm. - Ha végre kiválasztja a férjét, nagyon remélem, hogy meghív az eljegyzésére - mondta, majd néhány másodperc után újfent megszólalt. - Sajnálom, ami Griffinnel történt. Láttam a képeket, amiket a pletykalapok leközöltek. Nem találok szavakat arra, mennyire megdöbbentett, hogy ekkora egy gazfickó. - Már nem is érdekel - feleltem. - Örülök neki. - Mindenképpen küldök meghívót az eljegyzésre, és természetesen majd az esküvőmre is. - Ó, az egész faerie föld - nevetett őszinte jókedvvel -, ahogy kicsinosítja magát a nagy ünnepségre. Alig várom már, hogy láthassam. 174

- Köszönöm, Joanne - mondtam, majd Marquez felé fordultam, ahogy leraktuk a telefont. - Marquez különleges ügynök, van még valami, amit tudni akart? - Nem, Meredith Hercegnő, ma estére eleget hallottam, nagyon köszönöm felelte, és tekintetéből láttam, megint szereztem egy ellenséget. Hú, egy haragos, aki nem akar megölni. Majdhogynem üdítő változatosság. - Rendelkezésünkre áll majd a laborja, ha szükségünk lesz rá? - kérdeztem kifejezéstelen hangon. - Megígértem Mrs. Billingsnek, hogy így lesz. - Remek - jegyeztem meg, és Walters őrnagyhoz fordultam. Megpróbált nem megelégedetten nézni, ami természetesen nem sikerült. Csak úgy ragyogott az arca. A helyi rendőrök elég sokszor kapnak a kezükre a szövetségiektől, és végre egyszer nem ők voltak a szenvedő fél. Walters kifejezetten élvezte a helyzetet. Megvárta, amíg eltávolodunk a többiektől, a testőreim eltakarnak a szövetségiek elől, és csak akkor kacagta el magát. Egy vasakaratú férfi. Fagy helyezte tenyerét a hófödte dombra, hogy hívja az ajtót. A nyílás zengő-bongó muzsikaszó mellett tűnt fel, mindenkit megmosolyogtatva, még Walters őrnagyot is. Ez volt a faeriebe vezető kapu, és az emberi lények mindig vidáman lépnek be, de távozásuk nem mindig ily örömteli. Az üreges dombot egy férfi most történetesen hullazsákban fogja elhagyni. A bejárat szélesre tárult, ragyogó fényben úszott, de tudtam, a valóságban inkább félhomályos. Fényességet azért érzékelünk, mert eddig a havas sötétségben sétáltunk. A rendőrök - csodálkozásukat hangosan adva tudtunkra - a halványan megvilágított folyosón gyűltek össze. A zsaruk általában nem mutatják ki a meglepődésüket, legalábbis azok nem, akik elég régóta szolgálnak. Ok aztán profik a fásultság

175

és az unalom kinyilvánításában. Ezen már túl vagyok, kösz, a póló nem kell. - Szent Isten - szólalt meg az egyik rendőr -, milyen gyönyörűek a színek! A falak szürkék, csupaszok voltak. Nem volt színes. Walters őrnagy úgy bámulta a falat, mintha valami leírhatatlan gyönyörűséget látna. Mindegyikük arca elragadtatást, csodálkozást tükrözött. Némelyikük mintha tűzijátékot figyelne, úgy ujjongott. A testőrökkel együtt az üres falat néztem. - Rhys, elfelejtetted a kedves rendőrökön használni az olajat? - A riportereknek nem volt rá szükségük — felelte. - Honnan tudhattam volna, hogy a harcedzett zsaruk és törvényszéki szakértők ennyire fogékonyak lesznek a faerie mágiájára? - Nem kellene így lennie - jegyezte meg Fagy. - Hogy érted? - kérdeztem közbe. - A királynő, elővigyázatosságból olajos üvegcséket adott a testőröknek, hátha a riportereket megbűvöli a tündérdombok természetből fakadó mágiája. Óvatosságból tette. A tündérdombok fő folyosói már vagy ötven éve nem hatottak így az emberekre. Nos - mondtam, és az emberekre néztem, akik úgy bámészkodtak, mintha II előcsarnok karneváli mutatványos bódé volna —, bármi is okozza ezt, meg kell szüntetnünk, különben nem lesznek hasznunkra. Rendőri munkájukat így nem tudják elvégezni. Bűbáj okozta? - kérdezte Arzhel, miközben kabátja sötét szőrmés csuklyá-|ái hátralökte arcából, amelyet térdig érő göndör barna fürtök kereteztek. Ezt n tömör hajzuhatagot ezüst hajpánt fogta vissza az arcából. Edzett bőrpáncélt viselt, amelyet itt-ott ezüst kapcsok tartottak össze. Alatta a testét ahogy Nicca testét a szárnyak - szőrt imitáló tetoválás borította, oly életszerűen, hogy az embernek kedve támadt 176

belefúrni a kezét a bundába, amely tulajdonképpen nem is volt ott. Arca és mellkasa, hasa nagy része csupasz és sápadt volt, akár a holdfény, ugyanúgy, ahogy az én bőröm is. Szőrzetének barna és tlrany színét csodálatosan kiemelte. Páncélzatában, szőrmekabátjával akár embernek is lehetett volna nézni, ha a szemét figyelmen kívül hagyjuk. Vörösesbarna, amely akár egy emberé is lehetne, de egyértelműen nem az. A sid-liéékre sem hasonlított, talán valamilyen állatéhoz. Valamikor régen egy könyvben találtam egy medve szeméről egy egész közeli, két oldalt betöltő képet. Arzhel arcába pillantva ez a fotográfia jutott az eszembe/' - Ez nem mágia - jegyezte meg Fagy -, azt megéreznénk. - Megpróbáltál a nyomára jutni? - akarta tudni Arzhel. - Igen. - Én is megtettem - szólalt meg Kristály, hangja akár a szélcsengettyűké. () még mindig hófehér kabátjába burkolózott. - Használjátok rajtuk az olajat - parancsoltam. - A fülükön, szemükön, szájukon, kezükön, amennyi belefér. - Tessék? - lepődött meg Arzhel. - A hercegnő arra gondol, hogy gondoskodnunk kell arról, a tündérdombok ne tudják befolyásolni őket, képesek legyenek elvégezni a munkájukat -magyarázta Rhys, miközben szétnyitotta a ballonkabátját, és az öltönye belső zsebéből elővett egy kis üvegdugós fiolát, majd kihúzta a dugót a sötét agyagú edénykéből, és megállt dr. Polaski előtt. Megkérte, hogy vegye le a szemüvegét, de az mintha meg sem hallotta volna, és lehet, hogy így is volt. Rhys gyengéden levette az orráról a szemüvegét. A nő meglepődve pislantott egyet, ahogy közvetlenül a szemöldöke alatt óvatosan megérintette az egyik szemét. - Hogy az igazat lássa - mondta Rhys. A doktor hátrahőkölt, majd a falra meredt. 177

- O, Istenem - takarta el a szemét —, mi történik velem? - Engedje, hogy megérintsem a másik szemét is, és egyből jobban fogja érezni magát - kérte Rhys. - Ne nyissa ki, amíg nem végzek. A két kezét úgy kellett elhúznia az arcától, de a szemét szerencsére szorosan csukva tartotta. - Hogy az igazat lássa - érintette meg Rhys a másik szemhéját is, majd a füle mögé tűrte a haját, és olajos ujjával végigsimította az egyik fülkagylóját. -Hogy az igazat hallja — mondta, a túloldali fülét is megérintve. - Elhallgatott a zene - mondta a nő, és csukott szemhéja alól könnyek kezdtek szivárogni. - Hogy az igazat mondja arról, amit talál - ért hozzá az ajkához Rhys, és tenyérrel felfelé fordította a két kezét. Hogy érinthessen, és az igazat érezze - majd letérdelt, és körberajzolta a hóval borított csizmákat. - Hogy az igazság felé haladjon, és tudja, mi várja az úton - mondta, majd felemelkedett, és az utolsó érintése a homlokát érte. - Hogy tudja az igazat, és igazul gondolkodjon - szólt, és egy óvó jelet rajzolt a homlokára. Egy pillanatig láttam, ahogy a felizzó mágia hűvös spirált és kört ír a bőrébe, majd beleolvad. - Mi az ördög volt ez? - nézett körül zavartan pislogva a nő, mint aki nem egészen tudja, hogy hol van. - Dr. Polaski, isten hozta a faerie-k földjén - köszöntötte Rhys, és visszaadta a szemüvegét. - Doyle adta nekem - nyújtotta felém az agyagedényt Rhys -, neki nincs rá szüksége. Elvettem tőle a felajánlott üvegcsét, és eltűnődtem, vajon hová ment Doyle, mit lelhetett. -Jobban érezném magamat, ha Doyle és a többiek kapcsolatba lépnének velünk - jegyeztem meg.

178

- Ezzel én is így vagyok - felelt Fagy, és elkezdte Waltersre kenni az olajat. Odafordultam a csoport egyetlen másik nőjéhez. Nem sokkal volt magasabb nálam, ezért is választottam őt. Ahogy levettem a sapkáját, barna, copfba fogott haj tűnt elő, a fejfedőtől egy kissé összekócolódva. A szeme jellegtelenül középbarna volt. Arca törékeny háromszög, csinoska, de mostanában túl sokat forogtam a sidhék körében. Valahogy befejezetlennek tűnt, mintha a szeme vagy a haja egy más színnel valóságosabb lehetne. - Csukja be a szemét — mondtam. Meg sem hallott, de ő nem a falakat bámulta. Fagyot figyelte, ahogy Walters őrnagy arcát simítja végig. Végül óvatosan a nyitott szeme szemhéját érintettem meg, amire félrerántotta a fejét. - Dr. Polaski, segítene megfogni, hogy ne tudjon mozogni? kérdeztem. A szóban forgó nő nem a rendőrökhöz tartozott. - Carmichael - lépett hozzá dr. Polaski -, ez segíteni fog. Csukd be a szemed, hagyd, hogy a hercegnő megérintsen. Carmichael furcsamód vonakodónak tűnt, de megtette, amire a főnöke kérte. Úgy remegett az ujjaim alatt, akár egy ideges ló, a bőre csak úgy rángatózott. Mire a két kezével is végeztem, már nyugodtabb volt, és mire elértem a hegymászó bakancsa szárát az átnedvesedett farmerja alatt, már teljesen békés volt. -Jobban szeretném, ha a kereszt jelét rajzolná rám - szólalt meg, ahogy hozzáértem a homlokához, és a hangja tökéletesen normálisnak hangzott. - Kereszttel nem működik - feleltem, és egy még ősibb szimbólumot rajzoltam a bőrére. - Hogy érti, hogy a kereszt nem működik? — nyílt tágra az a barna szem.

179

- Carmichael, mi nem a gonoszak vagyunk, csak mások mondtam. - A közkedvelt mítoszokkal ellentétben a szent jelképek nem állhatják útját a mágiánknak, amiképp a kereszt magasra emelése sem fog megmenteni a hófúvásban. - 0 - vörösödött el zavarában -, nem akartam megsérteni. - Nem tesz semmit, az egyház évszázadokon keresztül kígyótbékát kiabált ránk. Ha rám hallgat, és a faerie-ben védelemre van szüksége, akkor az a legegyszerűbb, ha imádkozás helyett inkább kifordítva veszi fel a kabátját. Az imádság ártani nem fog, de a kabát kifordítása valószínűleg hatásosabb leszléjeztem be a rajzon az utolsó simításokat, és hátrább léptem. - Miért jó, ha kifordítom a kabátom? - A faerie-ben a legtöbb dolog csak a felszínt látja; változtasd meg a kinézetedet, és a mágia nehezebben talál rád. - Miért? - kérdezte. - Nos, ez sem működik, ha a bűbájt rád bocsátani szándékozó személy jól ismer, és soha nem próbált megtéveszteni. - Soha nem próbált megtéveszteni? Ez mit jelent? - Soha nem próbált más színben feltűnni, mint amilyen valójában. - O - ismételte. Néztem, ahogy az olajjal való bekenés kezd a végére érni, és az elragadtatás a többi emberi lény arcáról is eltűnik. - Azt hiszem, az előbb sokkal jobban tetszett - jegyezte meg az egyik rendőr. - Most csak egy szürke falat látok. - Honnan jön a fény? - kérdezte dr. Polaski. - Azt senki sem tudja - feleltem. - Azt hittem, az olajnak az a célja, hogy minden köznapian nézzen ki - szólalt meg Carmichael. - Pontosan. - Akkor ő miért olyan fenemód szép még mindig? - mutatott Fagyra. Elmosolyodtam, ahogy Fagy arca hideggé, arrogánssá vált, bár egy cseppet 180

sem tette kevésbé attraktívvá. Az Istennő nem tette lehetővé, hogy másképp legyen. - Lehet, hogy a köznapi nem a legmegfelelőbb szó - mondtam. - Az olaj abban segít, hogy a valóságot lásd. - Képtelenség, hogy így nézzen ki - rázta a fejét Carmichael. A haja métalos ezüst, nem szürke, nem fehér, hanem ezüst. Egy haj nem lehet ilyen színű. - Ez a természetes árnyalata - jelentettem ki. - Akkor mi többiek, jobb, ha megsértődünk? - érdeklődött Rhys. - Te talán - mondta Repkény -, de minket még nem látott a páncélzatunk és kabátunk nélkül - azzal hátralökte a kapucniját, levette sálját, amely eddig arca nagy részét takarta. Repkény arca az én ízlésemnek egy picit túl keskeny, és tudtam, nekem a válla sem elég széles, de haja halványzöldjét kacsok és repkény borították, mintha valaki ráfestette volna. Ha szabadon hagyja, akkor sétálás közben úgy lobog, mint a szélben lengedező falevelek. Szeme döbbenetesen zöld smaragd. Azt hiszem, ha nem úgy nevelkedsz, hogy a körülötted lévő emberek szeme több színben pompázik, akkor ez a vibrálóan zöld szem megér egy rácsodálkozást. Szemmel láthatóan Carmichael is így gondolta, mert úgy fordult feléje, mint aki képtelen nem őt bámulni. Kristály is levetette a kabátját, és az előbukkanó hajzuhatag a folyosó fényét szivárvánnyá változtatta, mintha a fürtjei fényt megtörő prizmák lennének. A bőre még az enyémnél is fehérebb, annyira, hogy mesterségesnek tűnik. Törtfehér kabátjának ujját lecsúsztatta az egyik karjáról, amely teljesen csupasz volt. Egy pillanatra eltöprengtem, ugyan mit viselhet a hosszú kabátja alatt, a csizmája fölött. A karja világított a fényben, akár egy fehér fém, oly fényesen, ahogy emberi bőr soha nem lenne képes.

181

A nő tekintete újfent odavándorolt, mint akinek már nincs önálló akarata. - Elég legyen - mondtam -, fejezzétek be. Hagyjátok békén. - Én nem teszek semmit - tiltakozott Fagy. Gőgös arcára pillantva tudtam, hogy hiszi, amit mond. Tudtam, soha nem fogja megérteni, mennyire jóképű. Az, hogy a királynő évszázadokon keresztül visszautasította, Gyilkos Fagyunkon maradandó sebeket ejtett. Megsimogattam a karját, és Rhys felé fordultam. - Mivel te és Arzhel szemmel láthatóan nem nyűgözitek le oly nagyon, az egyikőtök feladata lesz, hogy kísérgesse a faerie földjén. - Én sem — szólalt meg Galen. Ránéztem. - Az én látványomra sem csöpög a nyála - eresztett meg egy száraz kis mosolyt. - Melyikünket akarod a szolgálatára rendelni? - csóválta a fejét Rhys, nézve, ahogy Carmichael az egyik férfiról a másikra pillantgat. Arcán keveredett az édességboltba tévedt gyermek sóvárgása, és a ragadozók által körülvett préda rémülete. - Rhys, a választás joga a tiéd. Te vagy a főnöke a rendőrök őrzésére kirendelteknek, amíg a tündérdombokban tartózkodnak. - Nem Fagy? - Az ő feladata az én őrzésem, amíg Doyle vissza nem tér mondtam, és újra eszembe jutott, vajon merre lehet az én Sötétségem, a bűbáj merre vezethette. - Küldök valakit, hogy kiderítse, merre van - szólalt meg Fagy, mintha a gondolataimban olvasott volna. Beleegyezően bólintottam. - Galen, derítsd ki, hol van Doyle, és mire jutott - adta ki Rhys az utasítást. Majdnem közbeszóltam. Attól tartottam, ha Doyle, Usna és Cathbodua létszámfólénnyel találja magát

182

szemben, akkor Galen nem lesz elég ahhoz, hogy javunkra fordítsa a küzdelmet. Már levegőt is vettem, hogy megszólaljak, amikor Galen mosolyogva - de nem kitörő örömmel - felém fordult. - Merry, nincs ellenemre. Mindent megteszek, hogy sértetlenül visszatérhessen hozzád. Kinyitottam a szám, de az ajkamhoz érintette az ujját. - Csitt! - mondta, és hozzám hajolt, hogy csókot leheljen az ujja által megmelengetett bőrömre. - Megmutattad a világnak, mit érzel irántam. Ennyi nekem elég. Nem kell, hogy a szívedet is birtokoljam - mondta, és már útnak is eredt, keze kardmarkolatán, vékony copfja hátán lengedezve. - Galen! - kiáltottam utána, de nem nézett hátra, és eltűnt a folyosó kanyarulatában. Rossz előérzetem támadt. Látnoki képességeim soha nem voltak, de most egyszeriben akkora rémület vett erőt rajtam, hogy levegőt sem kaptam. - Nem szabad egyedül maradnia - ragadtam meg Fagy karját. Valami rossz... valami rossz fog történni. - Adair, Kristály, menjetek vele - parancsolta Fagy. Ahogy a két pasas eltűnt a sarkon, a pánikrohamom is kezdett megszűnni. Nagy levegőt vettem, majd éreztem, hogy valami súlyos tárgy esett a másik kezembe, amely még mindig a nehéz szőrmekabát alatt melegedett. Megragadtam a kehely vastag, fém szárát. Elengedtem Fagyot, és a kabát rejtekében két kézzel próbáltam megtartani a kelyhet. Eddig nem is vettem észre, hogy ekkora súlya van. A hatalom teher. - Minden rendben? - érdeklődött Rhys. Nem akartam, hogy a folyosón mindenki lássa, hogy mi van a kezemben, de tudatában voltam, ha az ijedelmemnek volt oka, akkor biztos, hogy a kehely figyelmeztetett. Már el akartam mondani a királynőnek, hogy a kehely a birtokomban van, de valahogy az időpont soha nem tűnt megfelelőnek. Akarom mondani, soha nem volt eléggé magánál ahhoz, hogy 183

metafizikai vagy politikai tárgyú társalgást folytassunk. És most a kupa hirtelen testet öltött a tenyeremben, ami általában azt jelenti, valamely céllal érkezett. Épp ebben a pillanatban akar valamit, amit nekem kell megtennem. Ha csak Galennek akart segíteni, akkor nem lenne ilyen nehéz. A kehely minden kétséget kizáróan a mágiájával is képes segíteni anélkül, hogy anyagi formát öltene. Akkor most meg miért van itt? Mi fog történni? Ahogy a lapockám között megjelent a feszültség, éreztem: valami nagyon rossz dolog. Mély levegőt vettem, és a kabátomat, meg Fagyét is rejtekül használva egy pillanatra megmutattam neki és Rhysnek az aranyból készült kelyhet. Rhys szeme tágra nyílt, Fagy arca meg gőgösebbé, dühödtebbé vált. Rhys a meglepetését villámgyorsan átvezette abba a félig viccelődő mosolyba, amelyet akkor visel, amikor valamit el akar titkolni. Hónapokba tellett, amíg sikerült ezt a félnevetést megfejtenem. - Ejha! - szólalt meg Repkény nevetve, hangjában ott bujkált az a bizonyos jókedv, amely annyi mindent elrejt. Sejtettem, hogy a kelyhet ő is észrevette, és azt hittem, el is mondja rögtön mindenkinek, de szerencsére nem tette. Csak nézett a csodálkozó kacagással, mintha valami jó viccet hallott volna. Galagonya és Amatheon szótlanul álltak mellette. Amatheon arcából a csuk-lyája alatt - amelyet azért viselt, hogy szépségét elrejthesse a nők elől - kifutott a vér. Virágszirom szeme tágra nyílt, de nem hittem, hogy Fagyon és rajtam kívül másvalaki is belátott volna a kapucni alá. Ha Galagonyának volt is valami reakciója a látottakra, sisakja tökéletesen elfedte. - Mi a baj? - érdeklődött Arzhel. - Semmi - felelte Amatheon. - Csak nem voltam tisztában azzal a ténnyel, hogy a hercegnő a jövendölés tehetségével is meg lett áldva - folytatta, talán egy kissé zihálva, de 184

egyébként nyugodtan, majdnem unottan. A faerie királyi köreiben nem leszel túl hosszú életű, ha érzelmeid és gondolataid elárulod. Rejtőzködő nép vagyunk, és legtöbbünk ezen meghatározásra rá is szolgál. Arzhel félrehajtotta a fejét, mint aki nem hiszi teljes egészében Amatheon állítását, de nem szólt egy szót sem. Arzhelt túlságosan nem ismerem, de abban biztos voltam, hogy fogalma sincs, mit tartok a kezemben a kabátom alatt. Carmichael úgy lépett Repkényhez, ahogy egy galériában próbál meg észrevétlenül az ember odasétálni egy szoborhoz, késztetést érezve, hogy kezét végigfuttassa a sima, kemény felületen, de nem meri megérinteni, attól tartva, valaki rászól, nehogy meg merje tenni. - Carmichael - szólította dr. Polaski -, Carmichael - érintette meg a karját, de reakciót nem ért el. - Rhys, ne Repkény ügyeljen rá, hanem valaki más mondtam. - Az ártatlanok mindig érzékenyebbek voltak ránk - jegyezte meg Galagonya. - Soha nem volt szerelmes - mondtam, magam is meglepődve. - De szeretne. - Honnan tudja? - nézett rám furcsán Polaski. Megvontam a vállam, és összébb húztam magamon a kabátot, hogy ne lehessen észrevenni a kelyhet. - Kicsim, légy óvatos, mit kívánsz - hajolt Repkény Carmichaelhez -, mert kívánságod teljesülhet, és nem tudhatod, mi bukkan elő, ha kibontod a csokrot - mondta szomorúan. Jeanine Carmichael sírni kezdett. - Hagyja békén - szólt rá Polaski. - Doktor, bánattal ajándékoztam meg, nem vággyal, boldogsággal, szépséggel. Amennyire csak lehet, megbizonyosodom arról, hogy ha holnap felébred, csak a 185

szomorúságra fog emlékezni, akár egy rossz álomra. Azt kívánom, ne emlékezzen semmire, ami miatt újfent a társaságunkat keresné. - Tudja magáról, hogy zavarba ejtő? - Nem maga az első, aki ezt mondja - mosolyodott el gúnyosan -, bár ahogy emlékszem, az utolsó nő picit másképp fogalmazott. Azt vágta a fejemhez, hogy zavart vagyok. Polaski kétkedve nézett rá, mint aki nem bírja eldönteni, hogy tréfa áldozata, avagy a keserű igazságot hallja.

16.fejezet

A rendőrök visszatértére vártunk, miután megigézett kollégájukat elvezet-rék. Csak egy rövid szakaszt kellett volna megtenniük az előcsarnokig, de a hosszú szürke kőfolyosó valahogy még jobban megnyúlt, és a bejárat egy kanyar mögött rejtőzött. A tündérdombok kapuja soha nem változik. - Azt hiszem, Őtündérdombsága azt szeretné, ha egy picit egyedül lennénk - vélte Fagy. A kehely a kabátom alatt kezdett felmelegedni. Sóhajtottam egyet, majd bólintottam. Nem tetszett, hogy a kehely csak így megjelent. Megsokszorozza a mágia erejét, és amikor a kupa jelen volt, felettébb különös és nagy hatalommal bíró dolgok estek meg köztem és a testőreim között. Mintha a kehely nem akarná, hogy egyedül legyek, és megtaláljam a gyilkost. A kehely oly erősen kezdett pulzálni, hogy levegő után kapkodtam. Galagonya felém nyúlt, hogy segítsen, de l'agy elkapta a kezét, és megrázta a fejét, hogy ne érjen hozzám. A 186

nyilvánosság előtt túl veszélyes lenne, főleg, hogy a rendőrök bármikor visszaérhetnek. Vannak dolgok, amiket nem akartunk megmagyarázni a zsaruknak. És van olyasmi, amit senkinek nem tudnánk megindokolni. Ha a folyosón tartózkodó személyek mind észrevették volna a kelyhet, akkor gyorsan meg lehetett volna beszélni, de voltak olyan testőrök, akik olyan messze álltak, hogy nem láthatták, ezért megpróbáltuk körülírni. - Szerintem meg kellene találnunk a gyilkost - kezdte Repkény. - De úgy gondolom, inkább arra koncentrálhatnánk, hogy a hercegnőből királynő legyen, nem pedig hekust kéne játszanunk. A kehelyből kilövellt a bőrömre egy adagnyi erő. A testemen minden szőrszál égnek állt, és térdre estem. Fagy és Galagonya megóvtak attól, hogy bárki más hozzám érhessen. - Mi a baja a hercegnőnek? - kérdezte Dogmaela. - És miért nem engeditek, hogy hozzáérjünk? - folytatta Aisling, aki még mindig a kapucnija és sálja mögé rejtőzött, hogy csak szeme spirálja mutatkozott. Ő a királynő embere, soha nem volt az enyém, még most sem. A szeme nem a sidhék szokásos három színét mutatja, hanem egy színekkel teli spirál, közepén a pupillájával. Gyerekkoromban egyszer megkérdeztem, hogyan lát, amire elmosolyodott, és azt felelte, nem tudja. Fagy, Galagonya és én összenéztünk. Mindenki más engem figyelt, és várt, ahogy ott térdelek. Várták, hogy eldöntsem, mit akarok. Almavirág édes illata töltötte be a teret, és nyugalom - mely imádkozáskor tölthet el - öntött el. Nem voltam biztos, jó ötlet-e, de felkeltem, és széttártam a kabátomat, hogy mindenki láthassa a kelyhet. - Ez nem... - kezdte Dogmaela. - Lehetetlen - állította Aisling 187

- De igen — nézett rám Repkény komolyan, a mosoly legkisebb nyoma nélkül. - Ugye azóta nálad van, hogy visszatértél az udvarba? - ingatta a fejét. Bólintottam. - Hogyan? - kérdezte Dogmaela. - Hogyan? - Az álmomban tűnt fel, és amikor felébredtem, valósággá vált. Többen is a fejüket rázták. - Akkor estél térdre - vigyorodott el hirtelen Repkény - amikor azt mondtam, hogy inkább királynővé kellene tennünk téged, mintsem zsarut játszani. A kehely lüktetni kezdett a két kezemben, és a testem rögtön reagált rá. Egy pillanatra a bőröm fehér fényben kezdett izzani, hajam kárminvörös glóriaként lebegett körülöttem, a szemem zöld és arany fényben ragyogott. Az erő oly hirtelen tűnt el, ahogy jött, csak a pulzusomat éreztem a torkomban. - Hmm, ez nem volt rossz — jegyezte meg Repkény. - Csak meg akarod dugni - mondta Dogmaela, mintha valami mocskos dologról lenne szó. Felettébb szokatlan viselkedés egy fey részéről. - Igaz — felelte Repkény —, de ettől még nem vagyok rossz. - A rendőrök hamarosan visszaérnek - mondtam, az előbbi erőrohamtól még mindig levegő után kapkodva. - Mihelyst itt lesznek, minden figyelmedet a vizsgálatra kell fordítanod — mondta Fagy. - Bármiről is beszélünk, most kell megtennünk. - Arra utalsz — néztem fel arrogáns arcába —, hogy egy kis szünetet kellene tartanom egy kettős gyilkosság nyomozásában, hogy valakivel szexeljek? - Sajnálom, hogy Beatrice és egy riporter meghalt - mondta halkan Gala|.',<>nya -, de Repkénynek bizonyos értelemben igaza van. Az én és testönár saim élete nem fog megváltozni, ha nem találják meg a gyilkost. Ha Cel I ler-ceg lesz a király, nagyon sok minden másképp lesz - vette le sisakját, és cop188

fokba font hullámos haja, zöld, rózsaszín és piros szeme előbukkant. (Csodálatosan nézett ki, ahogy minden sidhe. Soha nem hasonlítottam össze a többi férfival. Mintha még soha nem vettem volna észre, hogy még a sidhék körében is mily gyönyörű az arca, széles a válla. - Meredith, jól vagy? - mozdult meg Fagy. A keze a vállam fölött tétovázott, mint aki nem mer megérinteni. - A kehely teszi? — szakítottam el a szememet Galagonyáról, majd hirtelen megszédültem. - Galagonya - szólt rá Fagy, és ez az egy szó elegendő volt. - Nem próbáltam elbűvölni, csak arra gondoltam, mennyire kívánom azt, amiben Misztrálnak volt része a folyosón. Nem csak a futó érzést, amely nekem jutott. - Nem hibáztathatlak - sóhajtott Fagy. - De az, hogy a kívánságod mily könnyen változik át mágiává, azt jelenti, nem csak egy pillanatnyi gyönyörben volt részed az előbb. - Akármennyire is véget szeretnék vetni a cölibátusomnak szólalt meg Aisling—, a kehely itt van előttünk. Miként beszélhettek bármi másról? - A vágyad sokkal halványabb lehet az enyémnél - jegyezte meg Galagonya. - A kehely visszatért Meredith kezébe — mondta csak úgy magának Amatheon. - Hogy lehet? - Úgy érted - néztem fel rá, és virágszirom szemében láttam a megrökönyödést-, hogy a kehely soha nem térne vissza egy félvér korcshoz, aki én is vagyok? - Igen - suttogta rekedten, és akkorát nyelt, mint aki majdnem megfullad az évek folyamán felhalmozott előítéleteiben. Térdre esett, akár egy hatalmas erő taszította volna, vagy talán a lába gyengült el. - Bocsáss meg — pillantott fel rám, és szeme sokféle színe csillogott, de nem mágiától, hanem könnyektől. — Bocsáss meg - ismételte, ugyanazzal a rekedt suttogással, torkából 189

kiszakadt szavakkal. Nem hiszem, hogy tőlem kérte a bocsánatot. A kehely feléje közelített, a kezemben tartottam, de nem az én akaratom mozgatta. - Képtelen vagyok rá - rejtette arcát a tenyerébe. Széles válla rázkódni kezdett, és tudtam, sír. Egyik kezemmel elengedtem a kelyhet, hogy megérinthessem a vállát. Hangosan felzokogott, és oly erővel ölelte át a derekamat, hogy félig ráestem. A kehely a hajához ért, ami elégnek bizonyult. Egy hatalmas, kopár síkság közepén álltam. Amatheon még mindig hozzám simult, fejét a testembe fúrta. Nem voltam biztos benne, hogy tudja-e, valami megváltozott. Újra éreztem az almavirágok illatát, és arra fordultam. A domb, amit újra és újra láttam a vízióimban, a távolban magasodott. Észrevettem a fát a tetőn. A fát, amely mellett Misztrállal álltam, amikor a villám lecsapott. A síkságot is láttam már, de soha nem lépkedtem rajta. Amatheon felemelte a fejét, hogy rám nézhessen. A mozdulattól a kehely pereme hozzáért befont hajához. Ahogy megérezte a fém érintését, nekidöntötte a fejét, miként simogató tenyérbe simul az ember. Csak ekkor észlelte a síkságot. Óvatosan, hogy ne szakítsa el a kapcsolatot a testemmel és a kehellyel, fél kézzel lenyúlt, hogy megérintse a földet. Tenyerében oly száraz, szürke rögöt markolt, hogy homokként pergett vissza a földre. Újfent rám pillantott, és szeme csillogott a könnyektől, melyeket talán nem tudott, vagy nem akart elhullajtani. - Egykor nem ilyen volt - döntötte hátra a fejét megint a kehelynek, mintha az érintéstől vigaszt akarna nyerni. - Itt semmi nem fog nőni - nyitotta ki a tenyerét, hogy a szél elhordja a földet. - Itt nincs élet.

190

Ugy emelte fel hozzám a száraz, halott földdel borított tenyerét, mint a gyerek, akinek sebét meg tudom gyógyítani. Számat nyitottam, hogy valami megnyugtatót mondjak, de torkomból nem az én hangom tört elő, és nem vigasztalt. - Amatheon, a nevedet megtartottad, bár elfelejtetted, ki és mi vagy -mondta a hang, nálamnál mélyebben, kerekebb magánhangzókkal. - A föld meghalt - szólalt meg, és a könnyek folyni kezdtek. - Halottnak nézek ki? Homlokát ráncolta, majd megrázta a fejét. A kehely megint a hajához dör-zsölődött, de most bőrömön is éreztem selymes hajának simítását, és megborzongtam. - Istennő? - Amatheon - érintettem meg az arcát -, oly sok idő telt volna el, hogy nem ismersz meg? Biccentett, és az első könnycsepp lepergett az álláról. Az az egyetlen cseppecske lehullott a szürke földre, és apró, fekete nyomot hagyott. Az anyaföld alattunk mintha sóhajtott volna. - Amatheon, szükségünk van rád - folytatta a hang, és egyetértettem vele. A földnek, nekem, nekünk, szükségünk van rád. - A tiéd vagyok - suttogta. Kardját kihúzta övéből, és két kezében felemelte, akár egy felajánlást. Majd hátrahajtotta a fejét, hogy felkínálja torkát. A szemét behunyta, mintha csókra várna, de kívánsága nem ez volt. Ekkor értettem meg, hogy ha egy csepp könny az anyafóldnek ily jólesett, akkor más testnedvek még több jót tennének. Tudtam, mit ajánl fel, és az Istennővel a testemben tudtam, hogy vére visz-szaadná a földnek az életet. Ő Amatheon, a mezőgazdaság istene, ám mégis több annál. Ő a szikra, a serkentő erő, amely a magot a földben növekedésre bírja. Ő a mágikus híd az alvó szem, a sötét föld és az élet között. A „halála" mindezt visszaadja az anyaföldnek. 191

- Megmentettem az életét - ráztam meg a fejem -, nem fogom elvenni. - Nem úgy fog meghalni, ahogy az emberek - tört elő az Istennő hangja a torkomból -, hanem ahogy a kukorica hal meg. Hogy feltámadjon, és népét táplálja. - Nem kétlem - feleltem -, és ha ez a kívánsága, teljesüljön, de ne az én kezem által. Oly sokat dolgozom azért, hogy embereimet életben tartsam, nem fogom elkezdeni gyilkolászni őket. - De ez nem igazi halál. Ez egy látomás, álom. Amatheon nem valódi húst és vért ajánl fel neked. - Hercegnő, az Istennőnek igaza van - nyitotta ki Amatheon a szemét, fejét és kardját leeresztve. - Ez nem egy valós hely, és igazából mi sem vagyunk itt. A halálom ezen a helyen nem lenne igazi elmúlás. - Amatheon, nem láttad azokat a víziókat, amelyeket én. Álmodtam a kehelyről, és felébredve ott volt az ágyamban, a valóságban. Nem foglak itt megölni, hogy azután a folyosón találjam magam a vérző holttesteddel. - Hagynád, hogy az anyaföld meddő maradjon? - kérdezte a hang. Az, hogy a beszélgetés mindkét résztvevője az én szájammal beszélt, kezdett egy kissé kényelmetlenné válni. És ez az energia, ez az Istennő súlyos volt, nem csupán egy vigasztaló jelenlét. - Miért nincs velem megelégedve? - Meredith, nagyon is meg vagyok veled elégedve, több örömöt okozol, mint nagyon hosszú idő óta bárki is. - Szavait hallom, de érzem a... türelmetlenségét. Velem türelmetlen, és nem emiatt. Eltűnődött a válaszán, de én halandó vagyok, és nő, ezért ki kellett mondanom hangosan. - Ugy gondolja, eltékozlom az ajándékait azzal, hogy megpróbálom megtalálni a gyilkost. 192

- Rendelkezésedre áll az emberek rendőrsége. Cromm Cruach ebben a pillanatban is a számodra hasznosítja a tudományukat. Egy másodpercbe is beletellett, amíg rájöttem, hogy Rhysre gondol, az ősi nevén szólítja. - Nem ez a valódi neve - mondta a számmal -, de az utolsó igazi neve, amelyet használt. - Rhysnek van egy ősibb neve is, mint Cromm Cruach? - Igen, bár kevesen emlékeznek rá. Rá akartam kérdezni, de éreztem, hogy elmosolyodik. - Meredith, lényegtelen dolgokkal foglalkozol. - Bocsásson meg - kértem. - Nem Cromm Cruach valódi nevére gondolok, hanem a halálesetekre. Gyermekem, újjá fognak születni. Miért gyászolod őket? Még az igaz halál sem jelenti a véget. Meg fogják találni mások a gyilkosokat és a nyomokat, de Meredith, vannak kötelességek, amelyeket csak te hajthatsz végre. - És pontosan mik lennének ezek? - Tedd, hogy az országom újra életre keljen - intett Amatheon felé. Amatheon újra felkínálta a kardját, és szemét lehunyta. Fejét hátrahajtotta, hogy jobban hozzáférjek a nyakához. - Már tettél ilyet - állapítottam meg. - Látomásban, és az igazságért - nyitotta résre a szemét, hogy rám nézhessen. - Nem fáj? - De igen - csukta le a szemét, és magasabbra emelte a kardot, mintha ezzel meggyorsíthatná a döntésemet. - Meredith, szabadon ajánlkozott fel, nincs ebben semmi ördögi.

193

- Miként lehet - ráztam a fejem -, hogy akinek rendelkezésére áll az örökkévalóság, ily türelmetlen, és én, akinek csak pár évtized adatott meg, a hosz-szabb utat választanám? Éreztem, hogy sóhajt, és az örömét is. Valami teszt lehetett, nem a gonosz és a jó szembenállása, hanem, hogy ezen újjászületés milyen irányt fog venni. Felajánlott nekem egy gyorsabb, könyörtelenebb utat, hogy a faerie-nek viszszaadhassam a hatalmát. Oly biztosan tudtam, hogy Amatheon meg fog halni, ahogy a világnak megvannak a maga alaptörvényei. Valóban meghalna. A tény, hogy a sírjából fel fog támadni és új „élete" lesz, nem fogja megváltoztatni azt, hogy én vágtam át a torkát. Az én kezem lesz az, amely forró vérét kiontotta az anyaföldre, a bőrömre. Ránéztem, ahogy ott térdelt, csukott szemmel, békés arckifejezéssel. Megfogtam a kard markolatát, és kivettem a kezéből. Két karja lehullott a teste mellé, erőtlenül, csak az ujjak enyhe feszessége jelezte, miként próbálja legyőzni a késztetést, hogy megvédje magát a csapástól. Nagy utat tett meg attól, hogy a korcs vérem miatt gyűlöl, addig, hogy felajánlotta tiszta sidhe testét, megengedve, hogy makulátlan, forró vérét az anyaföld meleg porába hagyjam folyni. Lehajoltam, és szájon csókoltam. Szeme meglepetten tágra nyílt. Azt hiszem, a csók jobban meghökkentette, mint bármely kardcsapás. - Amatheon - mosolyogtam rá -, más módszerek is vannak arra, hogy a fű kizöldüljön. Csak bámult, egy pillanatig semmit nem értett, majd mosoly futott át arcán. - Megtagadnád az Istennő hívását?

194

- Soha - ráztam meg a fejem -, de az Istennőnek sok formája van. Miért válasszak fájdalmat és halált, ha lehetőség van a gyönyörre és életre? A mosoly csöppet szélesebbé vált. A fejét elmozdította a majdnem fájdalmas, felkínálkozó pozícióból, és a kezemben lévő kardról a kehelyre nézett. - Hercegnő, Istennő, mit tegyek? - Ó, nem - mondta az Istennő, de nem az én ajkam által. Egy kapucnis figura állt nem messze tőlünk, a lába nem érte a csupasz földet. Tulajdonképpen ködbe burkolózott, és akárhogy is erőlködtem, nem láttam tisztán az alakját. A csuklyát tartó kéz nem volt sem öreg, sem fiatal, de még a kettő között sem. Mindenestül asszony volt, és mégsem. Az Istennő volt. - 0, nem, Amatheon, ő már választott. Meghagyom neki ezt a döntést. Nincs szüksége rám, hogy ezen feladatot véghez vigye - kuncogta el magát, amely magában hordozta az idős asszonyok száraz hangját, a gazdag, melódiákkal teli érett asszonyét, és a leány könnyedségét. Nem értek egyet túl gyakran Andaisszel, de ebben talán. Átkozott termékenység istennők - de megint nevetett. - Istennő, nem tudtam, hogy Andais még mindig beszélget veled. - Nem hagytam abba a népemmel való beszélgetést, de ők nem hallgattak meg, és egy idő után már nem hallották a hangomat. De soha nem hagytam abba, hogy beszéljek hozzájuk. Álmokban, az ébrenlét és alvás határán, ott a hangom. Egy dalban, kezükön egy másik kéz érintésében, én ott vagyok. Én vagyok az Istennő, mindenhol és mindenben ott vagyok. Nem tudok távozni, és ti sem tudtok elveszíteni. De elhagyhattok, hátat fordíthattok nekem. - Anyám, nem hagytunk magadra — szólalt meg Amatheon. - Gyermekem, nem voltam egyedül. Igazán egyedül soha nem vagyok, de magányos lehetek. 195

- Mit tehetnék, Anyám, hogy megbánjam? - Amatheon, a bűnbánat számunkra egy ismeretlen fogalom. De ha kárpótolni akarsz... - Igen, Istennő, teljes szívemmel. -Amatheon, keltsd új életre az anyaföldet. Szórd szét magodat ott, ahol terméketlen, hogy újra éljen - fejezte be, és kezdett elhalványodni, akár a köd a napsütésben. - Istennő - szólította Amatheon. - Igen, gyermekem - lebegett felénk a hangja. - Foglak még látni? - Minden asszony arcában, akivel találkozol - válaszolta a hang, mely fiatal, és egyben öreg is volt, majd az Istennő eltűnt. Amatheon a helyet bámulta, ahol az Istennő állt, és csak akkor fordult felém, amikor a földre ejtettem a kardját. - Hercegnő, mit kívánsz, mit tegyek? Bármily módon kívánod, tiéd vagyok. Az életem, a vérem vagy erős jobb karom, mindenemmel téged szolgállak. - Úgy teszel, mint aki épp szent esküjét ajánlja fel, akár egy régimódi lovag. - Meredith, én egy régimódi lovag vagyok, és ha a becsületszavamat kívánod, a tiéd. - Azt mondtad Adairnek, nincs becsületed, a királynő a hajaddal együtt elvette tőled. - Megérintettem a kelyhet, láttam az Istennő arcát. Ily áldásban az érdemtelenek nem részesülhetnek. - Úgy érted, becsületed érintetlen, mert az Istennő úgy bánt veled, mintha tiszteletre méltó lennél? - Igen - felelte, miután sokszínű szemén bizonytalanság futott keresztül -, azt hiszem, az vagyok. - Mondd, mire gondolsz. Elmosolyodott, valódi jókedv villant fel, amelytől arca veszített ugyan szépségéből, de a szememben igazibb, 196

kedvesebb lett. — A becsületemet soha nem vesztettem el, mert senki sem veheti el tőled, hacsak nem engeded. Azt akartam mondani, hogy visszaadtad tisztességemet, de most már értem, mi történt. - Senki nem veheti el a becsületedet — mosolyogtam rá —, csak te adhatod fel. - Igen - halványodott el derűje. - Engedtem, hogy a félelmem elvegye tisztességemet. Megráztam a fejem. - Úgy értem - vörösödött el kissé -, hogy a rettegés fontosabbá vált a becsületnél. Csókkal zártam le az ajkát. Jobb kezemben még mindig a kelyhet tartva átöleltem. Tétovázva emelte fel a karját, mintha nem tudná, hol kezdje. Azt hiszem, a szex lassú, gyöngéd lett volna, de a kezemben tartottam az Istennő jelét, és az Istennő élő szimbóluma voltam. Egy türelmetlen Istennőé. A kehely hátrafelé döntött minket, mintha a földben egy hatalmas mágnes rejtőzött volna. Ahogy a kehely a földhöz ért, semmi nem volt a kezemben, eltűnt a fel szín alatt. Amatheon háta ott ért le, ahol a kehelynek nyoma veszett, és a gerince ívbe hajlott, szeme lecsukódott, ujjai a hátamba mélyedtek és a testét hozzám szorította. Karjának ereje, teste keménysége és a kendőzetlen vágy az arcán lehúzott hozzá, szám a szájára tapadt, két kezem a testét kutatta. Ahogy a testünk közé nyúltam, hogy merev, vastag hímvesszőjét megragadhassam, megrázkódott és felkiáltott. Szeme kinyílt, és csak vadságot láttam benne. - Hercegnő, kérlek - szólalt meg oly rekedten, mintha nem is ő volna. - Kérlek, de mit? - súgtam a szájába. - Nem ígérhetek semmit, hogy meddig bírom. - Amatheon, mit akarsz? - Téged szolgálni. 197

- Mondd ki, Amatheon, hogy mit akarsz — ráztam meg a fejem, hogy hajam az arcát simogatta. Szemét becsukta, nagyot nyelt, és amikor tekintetét megint felém fordította, nyugodtabb volt, de virágszirom szemében még mindig észre lehetett venni az óvatosságot. - Azt akarom, hogy lovagolj rajtam - súgta, mintha szavait nem merné hangosan kimondani, nehogy valaki más is meghallja -, meztelen testemet a földbe passzírozd. Azt akarom, hogy a melled felettem táncoljon. Erezni akarom, ahogy a tested az enyémbe siklik, akár hüvelyébe a kard. Nézni akarom, ahogy a bőröd ragyogni kezd, szemed és hajad lobog a hatalomtól, miközben beléd hatolok, oly erősen és annyiszor, akárhányszor csak kedvem van rá. Hallani akarom a hangod, ahogy a nevem kiáltod, miként a nők a gyönyör legfelsőbb tartományában teszik. Magomat a testedbe akarom lövellni, amíg ki nem csordul belőled, és lecsurog a combomon. Ez az, amit akarok. - Csodálatosan hangzik - feleltem. Összeráncolta a homlokát. Elmosolyodtam, és megérintettem a két szeme között a vonalkákat, amelyek — ha képes lenne rá - már ráncok lennének. - Amatheon, ez igent jelent. Tegyük meg ezt mind. - Teljesül a kívánságom? - Talán valaha nem ezt tettük, hogy teljesítettük az emberek kéréseit? — suttogtam mosolyogva. - Nem - mondta -, egyikünk sem teljesített kívánságokat. - Tréfának szántam. - Ó, én... - Gyerünk, borítsuk fűvel a földet - illesztettem ujjamat a szájára, hogy elhallgasson. Megint ráncolni kezdte a homlokát. - Gyerünk, szeretkezz velem — szólítottam fel, és elvettem ajkáról az ujjam. 198

- Ha ez a kívánságod - mosolygott ragyogóan, hogy fiatalabbnak... emberibbnek tűnt. - Ki is teljesíti a kívánságokat? - Mindent megadok, ami a hatalmamban áll. Felültem, legintimebb részemet szorítottam hozzá, és ez még a ruhák rétegein keresztül is szenzációs érzés volt. Kemény volt, olyan kemény, hogy a gyönyöre már majdnem fájdalom lehetett. - Ezt add nekem - súgtam rekedten. - Örömmel. Vessük le ruháinkat, és rendelkezésedre állok. Lenéztem az arcára, miközben mohó merevedése a farmeremen keresztül hozzám simult. Egész jó tervnek hangzott.

17.fejezet

Ruháink a földre hullottak, miként az eső, mely elfeledte ezt a vidéket. Amatheon ledőlt a száraz, kicserepesedett földre, akár egy durva, szürke anyagra lefektetett drágakő. Ragyogni kezdett, mielőtt még az összes ruhája lekerült volna róla. Ahogy a kezemet végighúztam csupasz karján, a bőre úgy világított az ujjaim között, mintha villámok cikáztak volna a felszíne alatt. Ujjbegyem legkisebb érintése teste legérzéketlenebb területén is túl soknak tűnt. Eltűnődtem, mi történne, ha máshol simogatnám meg. Két ujjal óvatosan megérintettem a mellkasát, és fény virult ki. Egész teste vakító fehéren világított, de az ujjaim körül akár a tűz lángja - narancs és vörös fények cikáztak. Ahol 199

hozzáértem, teste forróbbá vált, és a vörös, tüzes hő követte az ujjaimat, egyre lejjebb. Körülrajzoltam a hasát, és a lélegzete kapkodóvá vált, megvonaglott a száraz talajon. Szeme becsukódott, ujjai a csupasz földet kaparták, és még csak a hasán simítottam végig. Ekkor elvesztettem a türelmem, látni akartam, mit tesz, ha a legintimebb testrészét markolom meg. Úgy gondolom, azt hitte, az ujjaimat csak végigfuttatom a hosszú, megduzzadt hímtagján, hogy felkészülhessen, de nem ezt tettem. Megfogtam, és megszorítottam. Felkiáltott. Felsőteste felemelkedett, és annyira keményebb volt, mint ahogy vártam, hogy bőrének érintésétől szemem lecsukódott, hátam ívbe feszült. Oly szilárd, iszonyatosan szilárd volt, akár a sima, kemény márvány, a melegségét kivéve. - Ó, ne, Merry kislány, ne tedd, vagy nem bírom tovább. - Milyen kemény - mondtam rekedten, zihálva. - Tudom - suttogta -, túl kemény. Nem fogom sokáig visszatartani. - Akkor ne tegyed - feleltem. - Tessék? - meredt rám, és szeme még mindig vadságot tükrözött. - Akkor légy gyors, az első alkalommal a te kívánságod teljesüljön. A kitartásodat legközelebb bizonyíthatod. - Legközelebb - nevetett. - Nem hiszek a következő lehetőségekben. Minden, ami valós, az te vagy, itt és most. Felült, és felém hajolt. Nem értünk egymáshoz, bár nagyon közel volt hozzám. - Ha nem vagyok elég jó, többet nem fogsz megkívánni. Odahajoltam hozzá, arcomat majdnem az övéhez simítva. - Titeket mind egyetlen éjszaka alapján ítélt meg? - Igen - suttogta tágra nyitott szemmel. - Én nem. 200

- Arra utalsz - mosolyodott el -, hogy Fagy és Doyle az első alkalommal nem volt a legszuperebb? - Nem - mosolyodtam el én is. - Akkor ki? - Mindenki csodálatos volt - ráztam meg a fejem -, és néhányuk gyakorlással egyre jobban belejött. - Tényleg így gondolod? - dőlt hátra, hogy tisztábban láthassa az arcom. - Igen. - Nem lehetett mindegyikük ennyire jó. - Ha így is lett volna, soha nem árulnám el. - Nem mondod el - súgta. Meg akartam érinteni az arcát, de hátrább húzódott, hogy ne érjem el. - Mit nem mondok el? - akartam tudni. Ékesszólóan pillantott rám. - Ó - mondtam, és gyengéden elmosolyodtam. - Nem, Amatheon, nem fogom kifecsegni. Átölelt, magához húzott. Hátát a száraz, porszerű talaj borította. Azt hittem, durva rögök lesznek, de tévedtem. Selymes, és apró szemű volt, akár a legfinomabb púder. A bőre meleg simaságát egyáltalán nem zavarta meg, inkább díszítette, mint a meleg, dús tortát a cukormáz. Hátradőltem, hogy megmutathassam neki a puha, száraz port. - Milyen finom szemcséjű - mondta, és felnéztem rám. - Ugyanilyen puhának érezném máshol is, nem csak a kezemen? - Próbáljuk ki - húzott magához, a számba suttogva, mielőtt megcsókolt volna.

201

18.fejezet

Addig hempergőztünk benne, amíg szürke kísérteteknek nem látszottunk. Ragyogó mágiánkat úgy tompította le, mint a karácsonyi fényeket a hó. Merevedését nekiszorította a hasamnak, a hátamnak. Testünk között majdnem fájóan kemény volt. A hasamnak döfte magát, a fenekemnek, de nem 'l hatolt belém. Testemnek dörzsölte, mintha férfiassága még egy módja lett volna bőröm simogatásának. Még a golyói is felhúzódtak, és amikor néhányszor engedte, hogy megérintsem, megremegett, vágytól reszketett. A kezem rátalált egy második pulzusra az ágyékában, a tenyeremben lüktetett. Elhúzta magától a kezemet. Hozzám dörgölődzött, ingerelt, pozíciót, pozíció után mímelt, de nem hatolt belém. Nem adta magát a kezembe, a számba. Amikor már mindkettőnket tetőtől talpig befedett a puha, púderszerű földdel, teste ígéreteit, erejét megmutatva bőrömbe és bőrömön döfölve, kérleltem, hogy térjen meg belém. - Kérlek, Amatheon, kérlek, ne ingerkedj tovább. Jöjj belém, tégy magadévá. - Azt hittem, te leszel fölül - ugratott, eltelve a gyönyörrel. - Feküdj le nekem, és én leszek felül - próbáltam meg ledönteni a földre, de térden maradt, nem engedte, hogy elterüljön a földön. Haja dús, rezes hullámokkal keretezte az arcát, simogatta széles vállát. Még a por szürkésfehér színe sem volt képes a ragyogó színeket eltompítani. Szeme sokrétegű színei úgy világítottak, mint egyenként a drágakövek: a zafír, a sma-ragd, 202

a rubin, a borostyán és az ametiszt. Még fekete pupillája is csiszoltnak, hatalommal telítettnek látszott. Amikor haja először próbált meg kiszabadulni a copfból, Amatheon megpróbálta megakadályozni, elhajolt előlem, mintha a vállig érő hajat szégyellni kellene. Tekintetemmel és a kezemmel mutattam meg neki, hogy gyönyörű, minden egyes porcikája az. Amikor portól fedett testén átizzó ragyogással feltérdelt, a szégyen már elillant, de még mindig megtagadta magát tőlem. - Kérlek, Amatheon, kérlek, feküdj le nekem, vagy tégy magadévá - kérlem, és ha lett volna rajta ing, megmarkoltam volna, de amit helyette próbáltam meg elérni, ahhoz nem engedett hozzányúlnom. - Időtlen idők óta - kapta el két kezem - nem könyörgött nekem nő, bármilyen nő, hogy megérintsem. Kezeinket a mellkasához nyomta, és behunyta a szemét. - Meredith, az anyaföldet túl régóta nem ápolják - sóhajtott hosszan -, túl régóta nem szeretik. Attól fél, hogy elkésett, már nincs benne élet, amely feltámadhatna. - Amatheon, te vagy a föld - feleltem -, és te élsz. Engedj magadhoz, és szeretni foglak. Kérlek, kérlek, Amatheon, hadd szeresselek. - Oly könnyedén szólsz a szeretetről, vagy tán a szexről beszélsz? Lehunytam a szemem, és fejemet a kezére hajtottam, amely az enyémet még mindig fogva tartotta. - Már nem tudom, mire gondolok. Azt hiszem, ebben a pillanatban majdnem mindent megígérnék, majdnem mindent megtennék, ha hajlandó lennél igent mondani. - Igent mire? - érdeklődött incselkedve. - Gyakj meg - mondtam, még mindig csukott szemmel, arcomat kezébe nyomva.

203

A csuklómat fogva megpenderített, a földre taszított. Épp csak ki tudtam magamat támasztani a kezemmel, fejem majdnem a porba ért. Levegőt vettem, hogy tiltakozzak, de hirtelen teljes súlyával rám nehezedett, a talajba nyomott. Térdre rántott, hogy négykézláb álltam. Belém akarta döfni magát, de a szög nem volt megfelelő, kezével picit igazítania kellett a csípőmön. Megint mondani akartam valamit, de már megfelelő helyzetben volt, és keményen belém hatolt, olyan erősen és gyorsan, ahogyan csak bírt. Oly mélyre, hogy heregolyói a hátsómnak ütköztek. Kiabáltam, mert túl kemény volt, a szög túl éles, és tudtam, ha megtartja ezt a helyzetet, annak ellenére, hogy kérem, ne tegye, néhány döfés után már azért fogok könyörögni, hogy elmenjen. Már volt, hogy valamelyik fickóm kemény és türelmetlen volt, de ennyire még soha. Annyira kemény, hogy lehet, neki is fáj? - Érzed? - Igen - ziháltam. - Tényleg ezt akarod? - Más pozícióban, és igen. - Melyikben? - Én vagyok felül. - Miért? - Mert kontrollálni tudom, milyen mélyre hatolsz. Soha nem éreztem még, hogy valaki ennyire kemény legyen. Olyan hirtelen hagyta el a testemet, ahogy beléje hatolt. Megfordított, és csak az egyik kezemet fogta, miközben lefeküdt a földre. Magára húzott, de mindkettőnk közreműködésére szükség volt, hogy föléje kerülhessek, testembe fogadhassam a remegő merevedését. Az érzés, ahogy belém siklott, hátravetette a fejemet, szememet lecsukta. Küzdöttem, hogy maradjak térdelve, ne

204

engedjem, hogy a méhnyakamig felhatoljon, mielőtt nem lennék rá kész. Megfogta a csípőmet, eltérítve a figyelmemet, hogy ne csak arra a testrészére koncentráljak, amely bennem van. - Nézni akarom az arcodat, ahogy meglovagolsz. Ránéztem, és végre láttam azt a bizonyos arckifejezést. Amely sötét, mohó, tiszta vágy, de még valami más is. Birtoklás. Ebben a pillanatban a férfi szemében azt a bizonyosságot látod, hogy tudja, nem fogsz nemet mondani. Hogy - legalább arra az időre - az övé vagy. Néztem a szeméből sütő forróságot, nem a bűbájét, a faerie-ét, hanem a férfi és nő örökérvényű mágiáját, azt az örökké való táncot, amely tényleg kisarjasztja a füvet, virágba borítja a növényt, gabonát érlel. Mindez az arcán tükröződött; a szikra, amely mindent életben tart. - Amatheon - mondtam, sóhajoktól elnehezült hangon. - Mi a baj? - pillantott fel rám a homlokát ráncolva. - Semmi, az égvilágon semmi - és a csípőmet előre gördítettem, meglovagoltam. Lovagoltam rajta, amíg a csípője el nem kezdett az enyémmel együtt emelkedni és süllyedni. Amíg a tenyere össze nem zárult a mellemen, és felkiáltottam. Amíg a teste kezdett kiesni a ritmusból, és a térdem alatt a talaj elkezdett megváltozni. A kemény talajra támaszkodtam, hogy tudjam tartani az iramot, amit akartam, de a támasz hirtelen eltűnt. Az első jele annak, hogy a föld kezd felpuhulni, hogy Amatheon kezdett belesüllyedni. Tétován leálltam, de megmarkolta a derekamat. - Ne hagyd abba, Istennő, ne hagyd abba. Megpróbáltam nem a térdemet használni, és helyette csípő- és hasizmaimmal segítettem felette körkörös mozgásomat, amíg a föld el nem kezdett alattunk besüppedni. Már nem tudtam megakadályozni, hogy merevedése ne érje el a lestem 205

belsejének a végét, de már nem fájt. Nedves és nyitott volt készen állt. Felette lovagoltam, olyan gyorsan és erősen, ahogy csak bírtam, előre, hátra, egyre erősebben nekifeszülve, rajta, körülötte, újra és újra és újra, amíg a keze görcsbe nem rándult a derekamon. - Merry, nézz rám! Egy pillanattal azelőtt néztem a felizzó szemébe, hogy a teste meghajolt alattam, levegő után kapkodva, mielőtt az orgazmus elsodort volna. Küzdöttem a testemmel, hogy csak rá nézzek, fejemet ne vessem hátra, ne csukjam be a szemem, ahogy a gyönyör felkapott, meleg hullámokban kúszott a bőrömön. Testem megvonag-lott az ölelésében, amíg mindketten fel nem kiáltottunk, miközben a szemébe néztem. Hogy lássa a tombolást a szememben, a majdnem-fájdalmat a nő arcán. Mindent megadtam neki, oly hosszan, ahogyan bírtam, de végül túl sok lett már, és teli torokból kiabálni kezdtem, fejemet hátra hajtva, szememet becsukva. Kiáltoztam, ahogy a testembe döfte magát, és alattunk a föld elsüllyedt, akár a fekete víz. Mielőtt még kinyitottam volna a szemem, éreztem, hogy teste elhagy, és a gazdag, fekete talajon térdelve találtam magamat. Megérintettem a földet, ahol Amatheon feküdt, és a kezemben feketén, nedvesen morzsolódott. Felemeltem a tekintetemet a síkságra, és mindenhol fekete, gazdag anyafól-det láttam. - Amatheon, hol vagy? - térdeltem a puha, nedves földön tűnődve. Egyedül maradtam. Majd durva kövön térdeltem, a tündérdombok előterének halvány fényében. Az egyik pillanatban a látomás közepén, a másikban újra a faerie-ben. Ha nem térdeltem volna, elesek. A tökéletes pofára eséstől megmentett, hogy egyik karomat előre nyújtottam, és a másikat Fagy fogta. 206

- Hitves, ments meg minket - mormolta, és ez volt az első nyoma annak, hogy valami rosszul sült el. Mielőtt még körülnézhettem volna, már a padlón találtam magamat, Fagy rajtam, hogy megvédjen. Túlságosan hasonlított a sajtótájékoztatón végrehajtott merényletkísérletre. A szívem hirtelen a torkomban dobogott, és két egymástól elütő késztetéssel küzdöttem hogy körülnézzek, és ugyanakkor a lehető legkisebb célpontot kínáljam. Fagy nem hagyott választási lehetőséget. Testével az enyémen, arcomat mellkasával a kőbe nyomva meg sem tudtam mozdulni. Felemelkedett, de csak annyira, hogy a jobb karja alatt lévő pisztolyát bal kezével elő tudja rántani. Néztem, ahogy karjával a folyosón lefelé céloz. Annyit láttam, hogy nem a bejáratnál vagyunk. Ahogy ott feküdtem - Fagy úgy préselt a padlóra, hogy már fájt - éreztem teste reakcióját a lövést követően, miközben a folyosón dörrenés visszhangzott. Újra tüzelt, teste vele rándult. Egy férfi felkiáltott, de nem ismertem fel a hangot. - Kimenekítelek innen — mondta, mint aki azt várja, hogy vitatkozni kezdek, pedig nem állt szándékomban. Az, hogy kijutunk innen, nem tűnt rossz ötletnek. Hol vannak a többiek? Miért csak Fagy van velem? Gyors egymásutánban még kétszer lőtt, és szabad kezével már a karomat fogta. Felállt, felhúzott magával, és máris a szélesebb folyosón haladtunk, közénk és az ellenség közé ékelve egy falat, és már láttam, mi fekszik a keskenyebb folyosón. Megbotlottam, és ha adott volna rá esélyt, megpróbáltam volna kiszakítani magamat a karjából. Azt hiszem, számított rá, mert olyan gyorsan, és erővel fordultunk be a sarkon, amelyre csak egy tiszta vérű sidhe képes. A falnak szorított, a sarkon túl voltunk, az ellenség nem láthatott, és én még mindig nem láttam. Amit láttam, az 207

Kristály volt, két keze fehér fényben fürdött, és Adairt, ahogy véres karddal férfiak közé gázol. De nem emiatt küzdöttem Fagy megzabolázni akaró karja ellen, miközben a falnál tartott. Galen, a földön fekve, egyre terjedő vértócsával a teste alatt. Nem mozdult. - Engedj el - parancsoltam Fagynak. - Nem - rázta meg a fejét, szeme fájdalmat tükrözve. - A biztonságod mindenekelőtt van. Ráüvöltöttem, küzdöttem ellene, de mintha izommal fedett acéllal viaskodtam volna. Ha nem akarja, meg sem tudom mozdítani. Testével szegezett a falnak, tökéletesen; nem volt helyem megsebezni, hogy elengedjen. Tudta, hogy meg fogom próbálni. Az egyetlen szót üvöltöttem, amely abban a pillanatban számomra jelentéssel bírt. - Galen! - kiabáltam a nevét, berekedésig, de válasz nem érkezett.

19.fejezet

Futó lábak dobogását hallottam. Fagy mellkasával még mindig a falnak szegezett, háta mögül pisztolyt húzott elő, és a fegyvereket a két ellenkező irányba szegezte, a folyosóra. A második lőfegyver kirántásához el kellett mozdulnia mellőlem, így alkalmam nyílott arra, hogy hátul a derekamba tűzött pisztolyomat én is elő tudjam venni. Igaza volt, amikor rám vetette magát, inert először ösztönösen Galenhez akartam rohanni. Semmi gondolkodás, logika, csak az igazság. Fagy adott pár pillanatot, hogy használjam az eszemet. A rohanás zajának irányába fordítottam a fegyvert, ellenkező irányba, 208

mint ahol Galen feküdt a folyosó kanyarulatában. Másodpercek alatt itt lesznek. Már nem féltem. Nyugodt voltam, azzal a lélegzetvisszafojtott, jeges szelídséggel, amely egy része harag és terror, és még valami, amire nincsenek szavak. (ialen megsérült, én pedig mindent megbosszulok. Valahol a fejemben egy hang nem a bántani szót ismételte, hanem valami mást. Elhallgattattam, és céloztam. Az ujjam már majdnem meghúzta a ravaszt, amikor rájöttem, hogy Nicca és líiddy az, és a többi testőr, akik Faggyal voltak a folyosón, mielőtt Amatheon-nal elindultunk volna a kis utazásunkra. Kiengedtem a levegőmet, és a pisztolyt óvatosan a plafon felé fordítottam. Szinte ugyanabban a pillanatban el is kezdtem remegni, ráébredve, mily közel jártam ahhoz, hogy golyót röpítsek Nicca mellkasába. Ha a pisztolyt könnyebben lehetne elsütni... Egy golyó a karba vagy vállba begyógyul, de a szívbe, nos, az néha rendbe jön, néha meg nem. Nicca és Biddy velünk maradtak, Nicca kezében lőfegyver, Biddyében kard. A legszelídebb sidhék közé tartoznak, de most komorak és fenyegetőek voltak, akár a tigris és az oroszlán. Veszélyesek, csupán a miatt, akik. Soha nem láttam oly eltökéltséget Nicca arcán, mint itt és most. Fagy mellettem maradt, teste még mindig engem takart. A gondolat, hogy még egy férfi, akit szeretek, miattam sebesülhet meg, több volt, mint amit el bírtam viselni. Ha nem szorongattam volna két kézzel a pisztolyt, hogy biztosan a kőfal felé fordítsam, arrább toltam volna. Butaság, de amíg nem tudom, hogy Galen milyen súlyosan sebesült meg, nem akartam senki más életét kockára tenni. Rettenetesen ostoba dolog, mert a sarkon épp most jelentek meg futva a lemaradt testőrök. Mágia kavargott a levegőben, a karomon felállt tőle a szőr. Fémek csattogtak. Egy férfi felkiáltott, majd egy nő is, de nem a fájdalomtól, hanem a dühtől. Mára már elég volt 209

abból, hogy miattam sebesülnek meg emberek. Semmi másra nem vagyok képes, csak az életüket veszélyeztetni. A szemem forró volt, szúrt az el nem sírt könnyektől. Valaki elhalóan nyöszörgött. Minden zaj halk volt; fém csikordult a kövön, léptek, mozgás, de küz-^ delem nélkül. A csatának vége. A kérdés csak az, ki nyert? Ha Doyle és Fagy velük lett volna, nem kételkednék a kimenetelben, de Fagy még mindig feszülten állt előttem. Szürke szeme továbbra is a folyosó mindkét végét figyelte, mintha nem bízna másban, csak önmagában. Doyle nélkül én sem tennék másképp. A két férfi senki másban nem bízik annyira, mint egymásban. Mikor kezdtem el azt hinni, hogy csak ők ketten tudnak biztonságban tartani? Mikor kezdtem el minden bizodalmamat ebbe a két férfiba vetni, és a többiekbe már nem? Galagonya tűnt fel a sarkon, kárminvörös páncélzatát vér pettyezte, mintha valaki piros tintás töltőtollat rázott volna meg feléje. - Vége - jelentette ki, miközben kardját egy darab anyaggal tisztogatta, amit valószínűleg valakinek a ruhájából tépett le. Adair mögötte jött, sisakját hóna alatt hozta. A nyakán és homlokán apró sebek látszottak, ahol kidörzsölte a bőrét, mert levágott haja már nem szolgált bélésként. - Fagy, Hercegnő, mind legyőztük, és olyan közel állnak a halálhoz, ameny-nyire csak sikerülhetett nekünk. Pisztolyommal a kezemben elindultam feléje, de Fagy megállított. - Hercegnő, fordítsd felfelé a fegyveredet. - Miért? - néztem arrogáns arcába, de a fájdalmat is láttam rajta. - Mert nem tudom, mit fogsz tenni, ha Galen olyan súlyosan sérült meg, ahogy gondolom. Mellkasomban a szívem hirtelen megfájdult, nem kaptam levegőt. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, majd 210

lassan becsuktam. Nyeltem egyet; nagyon fájt, kis híján fulladoztam. Végül csak biccentettem, és elraktam a pisztolyomat. Már csak megszokásból is eligazítottam a kabátomat. A megjelenésédnek lehetőleg tökéletesnek kell lennie. Hagyományainknak megfelel (ion cselekszünk, ha némán ordítunk és a félelem jeges, fémes ízként telepszik meg a nyelvünkön. Fagy ellépett mellőlem, hogy elrakhassa fegyvereit, de nem vártam meg, hogy lássam a két kézzel végrehajtott, olajozottan lezajló mozdulatokat. Már majdnem a saroknál voltam. Egy hang egyetlen szót ismételgetett a fejemben: Galen, Galen, Galen. Túl rémült vagyok, hogy bármit végiggondoljak. Csak arra vagyok képes, hogy hozzá rohanjak. Imádkoznom kellett volna az Istennőhöz, buzgóbban könyörögni, mint valaha életemben. Épp most találkoztam vele, biztosan hallgatott volna rám. De nem imádkoztam se hozzá, sem más istenséghez. Ha tettem is ilyet, azt Galenhez intéztem. Befordultam a sarkon, és észrevettem. A hátán feküdt, szeme csukva, két keze széttárva, egyik lába a teste alá szorulva, és mindenhol vér. Vértenger a kőpadlón, a teste abban ázott. Rengeteg vér, túl sok. Az agyam a gondolat végére ért, az egyetlen imára találva, ami eszembe jutott... Galen, ne halj meg, ne halj meg, Galen, ne halj meg.

20.fejezet

211

Melléje térdeltem. Élénkvörös vér borította körülötte a földet, haja zöldebbnek tűnt, mint ahogy emlékeztem rá. Egy pillanattal ezelőtt más vágyam sem volt, mint magamhoz ölelni, és most tétováztam, kezem arca fölött lebegett. Meg akartam érinteni, hogy nyissa ki a szemét, mosolyogjon rám. Féltem hozzáérni, rettegtem, hogy bőre hideg lesz, nem akartam tudni. Rávettem magamat, hogy megsimogassam az arcát. Hűvös volt a bőre, de nem hideg. A mellkasomban a szorítás rögtön megenyhült. Odanyúltam a nyakához, ujjamat keresve a bőrére nyomtam. Semmi, semmi, majd halvány rebe-gés. Megkönnyebbülve simítottam végig az arcán, nyakán, és a tarkóján, amikor a göndör fürtök alatt nedvességet éreztem. Vér. Felemeltem a kezem. Ujjaim bíborlottak a vérétől. —Honnan jön ez a sok vér? — kérdeztem, és csak akkor jöttem rá, hogy hangosan beszélek, amikor Adair válaszolt. - Hercegnő, még nem jutottunk el odáig, hogy megvizsgáljuk a sérüléseit. - Meg kell állítanunk a vérzést - biccentettem, jelezve, hogy hallottam, mit mond. - Már küldtem gyógyítóért - térdelt Galen fejéhez. - A bőre épphogy meleg - ráztam a fejem. - A vérzést most kell megszüntetnünk, nincs időnk várni a gyógyítóra. - Az a sidhe, aki vérveszteségtől meghal, nem nevezhető sidhének — felelte valaki, és ahogy felpillantottam, megláttam a hátrakötött kezű, térdelő Kie-rant, a Kések Lordját. Repkény még így is torkának szegezett karddal állt fölötte. Kierannek egyetlen kézhatalma van — ez a mágiája, mely megmaradt neki - amely miatt a sidhék jelentős hányada gyengének tartja. De ez az egy halálos. Úgy tudja a mágiáját használni, ahogy mások a pengét, és akár mesz-sziről is mély sebeket képes ejteni. Most már tudtam, Galen miért nem volt

212

képes a kardját, vagy akár a pisztolyát használni. De miért pont őt támadták meg? Ránéztem a többi térdelő alakra. Mint Cel testőrnői voltak. Éppenséggel nem lepett meg. Aztán még egy, az oldalán fekvő, nyöszörgő, díszesen öltözött lord. A két karját hátrakötötték, teste alól vér szivárgott. Arcát nem láthattam, mert fejét elfordította; nem is érdekelt, hogy ki lehet. Talán később, ele most nem. Kivéve, ha képes meggyógyítani Galent. Adair segített, hogy az oldalára fordítsuk. Olyan ernyedt volt, mint aki már halott. Alig kaptam levegőt, kezdett eluralkodni rajtam a pánik. A hátán két sebet láttam, mélyeket, tisztákat. Valahogy, valamely csoda révén, pont elkerülték a szívét. Még így is elég mélyek voltak, de ily gyorsan a hátán lévő sebekből nem vérezhet, főleg, ha nem érték a szívét. Óvatosan a hátára fektettük, és ahogy a teste a vér áztatta kövezetet elérte, újabb vérfolyam indult meg a lábából. Átvágták a combütőerét. Egy ember húsz perc alatt elvérzett volna. A vérnek csak úgy spriccelnie kellene. Már csak szivárgott, úgyhogy a vérveszteség hatalmas lehet. Nem biztos, hogy túl fogja élni, még ha most rögtön képes lenne valaki elállítani a vérzést. A sidhe rengeteg sebet képes önmagától begyógyítani, sok vért veszíthet, de maradnia is kell valamennyinek, hogy a szíve tovább működhessen. Mindeközben Fagy állt előttem, hogy megvédhessen. A munkamegosztásával nem is akartam vitatkozni, amíg Galen a földön fekszik, mozdulatlanul, sápadtan. Engem sokkal könnyebben megölhetnének, mint Galent. - Hol van a gyógyító, akiért küldtél? - kérdezte, mert látta Galen sérüléseit. - Nem tudom - rázta a fejét Adair. - Kezdünk kifutni az időből - mondtam. - El kell állítanunk a vérzést, hogy legalább egy kicsi maradjon Galenben is. 213

- Én meg tudom tenni - szólalt meg az egyik nő. Észrevettem, hogy az egyik foglyunk mosolyogva néz ránk. Haja, mint a sárga kukoricahaj, szeme háromszínű: kék, ezüst és legbelül fény (már ha a fénynek van színe). Soha nem tudtam eldönteni, hogy mi a neve Hafwyn szeme színének, amely a legközelebb van a pupillájához. - Nem... — szólalt meg egy másik nő is — nem segíthetsz nekik. Elárulod a mesterünket... — és még kevésbé hízelgő jelzőkkel folytatta. - Elfogtak minket - vonta meg a vállát Hafwyn, még mindig hátrakötözött kézzel -, és gazdánk is be van börtönözve. Azt hiszem, nem ártana, ha lenné nek jó pontjaink az ellenségeinél - húzta fel egyik fekete szemöldökét. A szal maszőke hajával, ha ember lenne, biztos lennék abban, hogy festeti, de egy olyan népnél, ahol a szemed is háromszínű lehet, mi akadálya lehetne szőke hajnak és fekete szemöldöknek? - Ha megteszed, megszeged az esküd - figyelmeztette Melangell. Vér csordogált az arcán, amely a fejsebéből folyt, egy, a sisakját is kettéhasító ütéstől. Egy emberi lény agya már szétloccsant volna, de ő épphogy csak vérzett. - Soha nem tettem esküt Cel Hercegnek - felelte Hafwyn. - Én Essus Herceget szolgáló fogadalmat tettem. Amikor meghalt, senki nem kérdezte, hogy szeretnénk-e Celt a gazdánknak, egyszerűen odaadtak neki. Nem esküdtem fel senkinek, aki él - nézett rám, és láttam az arcán, hogy valamit üzenni akar. - Tényleg meg tudja gyógyítani? - érdeklődtem. - A sebet le tudja zárni - jelentette ki Adair -, de ez minden. - így is több annál, amit mi tudnánk tenni - adott hangot véleményének Galagonya. - Bár, az igazat megvallva, soha nem jutna eszembe megkérni Galen támadóit, hogy segítsenek rajta. Csak bámultam rá, hátha észreveszem rajta az irónia jegyeit, de úgy viselkedett, mint aki egyszerűen a tényeket közli. 214

- Megbízhatunk benne? - kérdezte Nicca. - Nem - feleltem, kezemet Galen lassan kihűlő bőrére rakva -, de oldozd el. Pár órával ezelőtt még hajlandó lettem volna átengedni Galent egy számomra ismeretlen szeretőnek. De más az, amikor a halál ragadja el tőlem. Azzal együtt tudnék élni, hogy más látja mosolyát, ha tudom, hogy boldog. De soha többé nem látni, már soha nem érezni meleg kezét az enyémben... ezt nem lennék képes elviselni. - Arrébb kell lépned, mielőtt megengedem Hafwynnek, hogy hozzáérjen — érintette meg Fagy a vállamat, hogy felpillantottam rá. Tiltakozni akartam, de arcomat megfogva megrázta a fejét. - Akár egy csel is lehet, hogy hozzád férkőzhessen. Nem foglak feláldozni azért, hogy megmenthessem Galent. Megfogta a karom, és más választásom nem volt, minthogy engedelmeskedjem, bár nehezemre esett, hogy elengedjem Galent. Ha nem tudjuk meggyógyítani, talán ez az utolsó esélyem, hogy a még élő Galent érinthessem... Hafwyn páncélostul térdelt le a lassan megdermedő vérbe. Lehúzta páncélkesztyűit, és az övébe gyűrte. Rövid kardját combjához simította, és legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy igyekezzen. Túl nyugodtnak tűnt. Másrészt megpróbálta megölni. Most meg miért akarná megmenteni? Csak színleli, hogy segíteni szeretne? Szívességet akar nekünk tenni, ami nem fog menni, viszont nálunk pozitív színben tünteti fel magát, miközben Cel sem tehet neki szemrehányást. Istennőm segíts, néha tényleg azt kívánom, hogy ne képzeljek bele mindenféle mozgatórugókat a körülöttem élő emberek és lények cselekedeteibe. Nem igazán megnyugtató ekként nézni a világra. Nekidőltem Fagynak, átöleltem, és fejemet oly szorosan nyomtam a mellkasának, hogy hallottam a szívverését. O is átkarolt, bár tudta, ha bármely fegyverét elő kellene rántania, 215

előbb engem kellene arrább tolnia. Ha testőrként gondolkodik, mellette kellene állnom, hogy legyen helye manőverezni, de tudtam, hogy szeretőmként, a barátomként, és Galen barátjaként is, nem csak engem akar vigasztalni. Galent lehetetlenség nem szeretni. Egyik adománya, hogy mindenkivel meg tudja kedveltetni magát. Ahogy Fagy átölelt, merev testtartásából éreztem, hogy nem én lennék az egyetlen, akinek hiányozna. Az, aki Gyilkos Fagyot is képes „megolvasztani", nem lehet hétköznapi lény. Hafwyn két kezét a Galen combján lévő sebre szorította. Hát, legalább a legveszélyesebb sérüléssel kezdte. Hafwyn bőre fehér, enyhe aranyos színezettel - miként Galené zöldes —, oly halványan, hogy szinte észrevehetetlen. Ahogy elkezdett ragyogni, a mágiája változtatta át tömör aranyszínűvé. Hajfürtjei kiszabadulva a kontyából, a mágia hatalmától űzve lobogni kezdtek. - Hafwyn gyógyító — szólalt meg csodálkozva Galagonya. — Tudását miért tékozolják el kardforgatóként? Úgy véltük, Hafwynnek csupán csekély gyógyító ereje lehet, de ami a bőrünkön táncolt, ragyogott, nem kis erő volt. A gyógyítók, akiknek ekkora hatalmuk van, nem lehetnek harcosok, legalábbis nem az első sorokban. A tehetségük ma már oly ritka és értékes, hogy ezt nem kockáztathatjuk meg. Ahogy néztem, miként emeli fel ragyogó kezét Galen testéről, reménykedni kezdtem. - Megfordítaná valaki - kérte, és hangjában a mágia visszhangzott -, hogy a gyógyítást ne pazaroljam a jelentéktelenebb sérülésekre? Oly rég történt, hogy engedték az erőimet teljes mértékben használni, hogy kijöttem a gyakorlatból. Galagonya és Adair hasra fordították Galent úgy, hogy Galagonya megtartotta a fejét, ne érjen bele a vérbe.

216

Emlékezni fogok erre a kis gesztusra, és a jutalma nem fog elmaradni. Hafwyn Galen hátára helyezte a tenyerét, és a bőrömet bizsergette az erőfeszítése. A sebeket egyszerűen csak le is zárhatta volna, de a bőrömön áramló energia alapján tudtam, ennél többet kíván tenni. - Ne! - kiáltotta az egyik térdelő, megkötözött testőrnő. - így megmented. Aisling a torkára illesztette a kardját, így kénytelen volt elhallgatni, nehogy a kard hegye átszúrja a bőrét. - Siobhan ezért meg fog ölni - figyelmeztette Melangell. Siobhan Cel testőreinek a kapitánya. Néhány társával együtt nyíltan támadt rám. Kettejüket megöltem - inkább véletlenül, mint készakarva -, mire Siobhan megadta magát. Az hittem, halott. Megpróbálta meggyilkolni a trón várományosát. Ezért meg kellett volna halnia. Ha nem leszünk körülvéve ennyi ellenséges érzületű embertől, meg fogom kérdezni valakitől, tettéért miért nem bűnhődött meg. - Siobhan még mindig a cellájában sínylődik a Halandóság Előcsarnokában - dőlt hátra mosolyogva Hafwyn Galen mellett. - Egy darabig senkit nem fog megölni. Galen összerázkódott Galagonya ölelésében. Mély, kapkodó levegőt vett, szemében rémülettel próbált felülni. Egy pillanat múlva visszahanyatlott, és csak Galagonya két karja tartotta vissza, hogy feje ne a kövezeten koppanjon. - Biztonságban vagy - nyugtatta Galagonya. - Most már biztonságban vagy. Fagy elengedett, hogy odamehessek hozzá. Nem tudom, megbízott-e már Hafwynben, vagy csak tisztában volt vele, hogy nem tudott volna megállítani. Annyi józan ész még maradt bennem, hogy nem Hafwyn oldalán, hanem a fal mellett kuporodtam le Galen mellé.

217

Galagonya óvatosan az ölembe csúsztatta Galen felsőtestét. Magamhoz szorítottam, zöld szemét, arcát, mosolyát néztem. Arcomon könnyek csurogtak, és azt hiszem, nevettem. Oly sok érzelem kavargott bennem, hogy csaknem megrészegültem. - Évtizedek óta nem engedték, hogy gyógyítsak. Leírhatatlan érzés. Felnéztem a nőre, aki még mindig a vértócsában térdelt. Ő is sírt, de nem tudtam, miért. - Miért tiltaná meg bárki, hogy gyógyíts? - érdeklődtem. - Nem mondhatom el. Senkiért és semmiért sem lennék hajlandó elviselni újfent Ezekiel gyengéd gondoskodását, de annyit elárulhatok, megpróbáltam meggyógyítani valakit, akit Cel Herceg nem akart gyógyultan látni. Parancsa ellenére tettem. Kijelentette, amíg másként nem rendelkezik, a gyógyulás hordozója helyett a halálé leszek. - Ez a hatalom pazarlása - jegyezte meg Galagonya. - De ma - pillantott rá Hafwyn, miközben figyelme csak nekem szólt -, érted, megszegtem a parancsát. - Ezért élvezettel fogom nézni, ahogy megerőszakolnak és megnyúznak -fenyegette meg egyik testőrtársa. - Miért kockáztattál? - kérdeztem, rá sem hederítve a testőrnőre. - Az előbb még meg akartad ölni Galent, most miért gyógyítottad meg? - Mert gyógyító vagyok, és többé nem akarok más lenni felelte, megérintve a kardját. -Jutalomban részesülök azért, mert megmentettem az éleiét? - Igen - biccentettem -, de semmit nem ígérhetek, még Galen miatt sem, addig, amíg nem hallom, mit kívánsz. -Jól van - mosolyodott el. Nagyot sóhajtott, mintha összes bátorságát össze kellene szednie. - Andais Királynő az udvarban ma hirdette ki, hogy több testőrre van szükséged. Azt mondta, mindenki, aki szeretné, felajánlhatja neked a 218

szolgálatait, de csak azok maradhatnak veled, akikkel ágyba is bújsz. - Az első feléről már tudomásom volt, de a plusz feltételről nem - mondtam neki. - Azt mondta, bármelyik testőr megteheti. - Hafwyn, mire kérsz? Felém hajolt. Nehezen álltam meg, hogy ne hőköljek hátra. Láttam, ahogy Galagonya Fagyra néz, mintha azt kérdezné, mit tegyen. Nem láttam, hogy I'agy mit mondott neki, mert csak Hafwyn arcát láttam. Tágra nyílt szemmel, óvatosan szájon csókolt. Szenvedély, ígéretek nélkül; ajkunk épphogy csak összeért. - Hadd legyek a tiéd - suttogta -, vigyél az ágyadba, itt, bárhol, de kérlek, Istennő, kérlek, ne hagyd, hogy Celé maradjak. Nem esküdtem fel neki, semmit nem szegek meg, ha ezt kérem tőled. Évszázadokon keresztül gyógyítóként szolgáltam Essus Herceget. Amikor hatéves korodban száműzetésbe vonult, veletek tartottam volna, ha tudom, hogy a királynő Cel Hercegnek ad, De azt hittem, az a legrosszabb sors, ha el kell hagynom a faerie-t. Kérlek, mint a lányát, kérlek, ne hagyj itt. Most, hogy a királynő megengedte, és megtehetem, kérlek, könyörgök - mondta könnyben úszó szemmel, majd lehajtotta fejét, hogy ne láthassam. Galen nyújtotta feléje a kezét először, mielőtt még én megtehettem volna, Hafwyn az ölünkbe borult. Válla rázkódott a zokogástól, de egy hang sem jött ki a torkán. Mily sok évbe telhetett, amíg megtanult hangtalanul sírni? Elrejteni ily sok fájdalmat. Szőke haját simogatva csak egyféleképpen válaszolhattam. - Rendben.

219

21.fejezet

Adair megbotlott, és meg kellett támaszkodnia a falban, ahogy felemelkedett mellőlünk. Mellvértje alól vér szivárgott. - Megsérültél - csodálkoztam. - Innis harcosai még mindig nagyon jók - felelte, fájdalomtól elfulladó hangon. Meglepődve néztem rá. A nemesek sorában Innis mindig a legsemlegesebbek közé tartozott. Soha nem érdekelte, ki van hatalmon, ha őt és a klánját békében hagyják. Valamiféle halottidézésre specializálódtak. Néhányan közültik valamikor régen képesek voltak egész hadseregeket életre kelteni. Innis tehetsége arra korlátozódott, hogy fantom hadseregeket hozzon létre, amelyek képesek voltak sebeket okozni, de akár ölni is. Fantomjait meg lehetett sebezni, de ölni nem. Most már értettem, hogy miért van a sérültek között a (Öldön. Muszáj volt annyira megsebezni, hogy ne legyen képes a mágiára. Hafwyn lassan felemelte a fejét Galen mellkasáról. Aranyszínű bőrén könnycseppek csillogtak. - Még maradt egy kis gyógyító képességem. A halál torkából már nem tudnék senkit sem visszahozni, de a sebedet megvizsgálhatom - mondta, és rám pillantott. - Meredith Hercegnő, a hasznodra lehetek, esküszöm, hogy így van. - Hafwyn, hiszek neked. Ha ő sérült meg legsúlyosabban, lásd el Adairt - és Kristályra néztem, aki még mindig Kierant tartotta sakkban. Adair hősködése után jobbnak láttam, ha inkább rákérdezek a dolgok állására. 220

- Van még valaki, aki megsérült? - Lord Innis, a Szellemek Idézője súlyos sebet kapott - szólalt meg Kanna, az egyetlen a foglyok közül, akinek a torkára senki nem nyomott kardot. Hangjában nyoma sem volt érzelemnek. Barna haja kezdett kiszabadulni a copfjából, nehéz fürtökben keretezte sápadt arcát. Szeme tágra nyílt, mint aki sokkot kapott, de a hangján semmit nem lehetett hallani. - Mi közöm nekem ahhoz, hogy megsérült? - érdeklődtem. - Mert szabad lordja az udvarnak, ahol uralkodni készülsz felelte. - Kanna, ő csupán egy a lordok közül. Nem igazán látom, hogy mi különleges értéke lenne csak azért, mert volt annyi hatalma és politikai bölcsessége, hogy nem lépett be a testőrök közé. - Mások nálunk, testőröknél értékesebbnek tartják a független lordokat. - Lz azért van, mert elfelejtették, valaha dicsőségnek tartották, ha felkértek valakit, hogy lépjen be a testőrök közé. Egykor nem büntetésnek, hanem kitüntetésnek tekintették. - Oly dolgoktól beszélsz, amelyek túl régen történtek ahhoz, hogy emlékezni lehessen rájuk - ellenkezett Kanna. - Nem voltál ott. Nem tudhatod. - Kanna, hallgattam a történeteinket. Emlékszem a történelmünkre. Testőreink legjobbjait, legügyesebbjeit nem kényszerítették a testőrségbe, hanem meghívták. Teherré, büntetéssé csak... később vált. - Tehát hagynád, hogy a szabad lord elvérezzen? - Ha választanom kell a között a férfi között, aki az életét kockáztatta azért, akit szeretek, és a között, aki megpróbálta megölni, akkor igen, vérezzen csak el, ha képes rá. Lord Kieran, nem te voltál az, aki azt mondta, hogy a sidhe, aki belehal a vérveszteségbe, nem is sidhe? 221

- Innis vérvonala tiszta - mondta, miután Kristály visszahúzta a kardját, hogy levegőt vehessen és beszélhessen -, nem egy fattyú, korcs pixie. - Érdekes, hogy minden vérnek ugyanaz a színe, ha kiontják jegyeztem meg. - Adairen kívül sérült még meg valaki az embereim közül? - Miközben beszéltem Kierant figyeltem. Jól tettem, mert láttam, hogy nagyon meglepődött. - Tényleg hagynád Innist meghalni. - Mondj akár egy indokot arra, hogy ne tegyem meg. - Nekem nem elég fontos ahhoz, hogy alkudozzak az életéértjelentette ki Kieran. - Akkor itt fog vérezni addig, amíg másként nem döntök. - Hercegnő, Innis klánjának nagy a hatalma. Nem akarhatod, hogy az ellen- segéddé váljanak. - Már bebizonyította, hogy az ellenfelem - nevettem el magam. - Nem támadtunk rád - próbálkozott Kieran. Adair meg mindig a falnak támaszkodva vérzett. - Nézd meg a sebét, mennyire súlyos. Utoljára kérdezem, megsérült-e még valamelyiktek? A kabátjába burkolózott Aisling - így nem lehetett látni, mi történt vele -szólalt meg. - Ez áttört a védelmemen - mondta, és szavait hangsúlyozva kardja hegyét Melangell torkán még beljebb nyomta, hogy a nyomán bíbor vérpatak kezdett csordogálni. - Te voltál az, aki majdnem széthasítottad a fejét a sisakjával együtt? - Igen, de már előtte sikerült megsebesítenie - felelte, önmagával elégedetlenül. - Fagy, válassz valakit Aisling helyébe, hogy megvizsgálhassuk a sebét. - Galagonya - szólt röviden Fagy, de ennyi elég is volt, hogy az felvegye a sisakját, és elfoglalja Aisling helyét. 222

Dogmaela a két csoport között ácsorgott, mint aki nem biztos abban, mit legyen. Melangell a testőrök kapitánya, az övé is. Hacsak nem hajlandó úgy felajánlkozni, mint Hafwyn, vissza kell térnie Melangell parancsnoksága alá. Egy ily mértékű hatalmi harcban a két ellenfél között állni nem egyszerű dolog. Dogmaela abban nagyon hasonlít Galenre, hogy az arcáról, testtartásáról világosan le lehetett olvasni a dilemmáját. Együtt harcolt a többiekkel, de most nem tudta, kihez legyen hűséges. Az, hogy ennyire döntésképtelen, számomra a megbízhatatlanok kategóriájába csúsztatta át. Galennel az ölemben egyedül maradtam a földön, ahogy Hafwyn a többi sérülttel arrébb vonult. - Ideje lenne elkezdened páncélzatot viselni - javasoltam neki, ahogy végigsimítottam az inge elejét. - Semmit nem ért volna, kivéve, ha a páncélzatát még bűbáj is védi -jegyezte meg Adair. Hafwyn és Aisling segített neki, hogy vértezetet apránként lehámozzák róla. Az alatta viselt párnázat vérben úszott. A széles vágást tisztán ki lehetett venni lent az oldalán. - Még a páncélzaton keresztül is képes volt így megvágni. - Készítője még így is büszke lehet rá - mondta Kieran. - Csak a varrat helyén tudtam átszúrni. - Egy valódi karddal nem lettél volna képes megtalálni pontosította Adair. A párnázatot rétegenként fejtették le testéről, és alatta, a bőrén viselt vászoning véres masszaként bukkant elő. - Ezért képes legyőzni a fegyvereket minden esetben a mágia folytatta Kieran. - Innist nem mágia állította le - ellenkezett Kristály. - Emberi bűbáj volt - jegyezte meg Kieran. - A pisztoly nem mágia - ellenkezett Kristály hanem fegyver.

223

- Az emberek tudománya nem más, mint mágia, csak másként nevezik -ingatta a fejét Kieran. - Most is itt vannak a tündérdombjainkban azok az emberek a varázsigéikkel, akiket a hercegnő hozott ide. Szabadjára engedte az emberek bubáját az egyetlen menedékben, ami még maradt nekünk. - Ezen indok alapján engem meg lehetne támadni - mondtam , de Galent nem. Miért őt? - Talán mindegyik testőrödre rátámadunk, ha egyedül találjuk - felelte Kieran. - Nem - szólalt meg Galen, fejével az ölemben -, amikor befordultam a sarkon, hallottam, hogy Melangell azt mondja, már vártunk rád, zöld ember, aztán hátba támadt. Hol rejtőztél? Melletted kellett, hogy elmenjek. - Innis akár az orrod előtt is képes elrejtőzni - világosította fel Fagy -, és akár egy-két mellette álló társát is el tudja tüntetni, ha azok nem mozdulnak. Fagy figyelme még most sem lankadt, őrzött engem. Nem nézett meg egy sebet sem, nem vett részt a társalgásban. Lehetett látni rajta, hogy a munkáját végzi. - Szóval, Kieran, miért Galen? - érdeklődtem. - Lord Kieran - javított ki. Megráztam a fejem, és kezemet lejjebb csúsztattam Galen mellkasán, hogy szíve dobogását tenyeremen érezzem. Lehet, hogy Kieran csupán vakmerő, vagy talán úgy hiszi, hogy a királynő úgysem fogja megbüntetni? - Lord Kieran, rátámadtál egy, az uralkodói gárdához tartozó testőrre. Nem fogsz csak úgy elsétálni. - Siobhan csaknem megölt egy trónörököst, és mégis életben van. A királynő kedvenc hóhéra pedig fél megérinteni a bőrét, így még meg sem kínozták. A ketrecében addig várakozhat, amíg Cel Herceget szabadon nem engedik, és akkor megint ő lesz a jobbkeze. Ha a királynő csupán ennyit tesz egy uralkodói sarjra támadó személlyel, akkor ugyan mit tenne velünk? 224

Nerys háza népe még mindig életben van, annak ellenére, hogy mindnyájan árulóvá váltak. Megpróbáltak téged és a királynőt is megölni, és nem lett semmi következménye vicsorgott rám, gyönyörű arcát teljesen eltorzítva. - Szóval ezért kötöttetek szövetséget Innisszel, hogy megpróbáljátok Galent megölni - állapítottam meg. - Láttátok, hogy Nerys és követői nem vcs/un lék el a szabadságukat, és azt hiszitek, ez rátok is érvényes lesz. - Hercegnő, a királynőnek kellenek a szövetségesek. - Hogy lehetsz hozzá hűséges, ha közben Cel csicskása is vagy? - Nem vagyok senki talpnyalója, bár bevallom, inkább őt kedvelem, nem léged. Sokan vannak még, akik így éreznek. - Ezt nem is kétlem - néztem rá, látva mennyire biztos önmagában, és nem bántam volna, ha elbizonytalanodik. Szükségem van minden információra, amelynek esetleg birtokában lehet, és jó lenne, ha az udvartartás félne tőlem. Azért, hogy ne merjék az embereimet megtámadni. Ha a királynő nem hajlandó ennek érdekében megfélemlíteni őket, akkor nekem kell kitalálnom valamit, hogy ezt valahogy elérjem. Hirtelen egy hatalmas gong kondultának hangjai értek el minket. - Mi ez? - kérdeztem. Mielőtt még a visszhang elhalt volna, újabb gongütés hangja zendült fel. - Engem hívnak - nyúlt Fagy az övébe tűzött késéért. Rhys hívta. - Merry, mit csináltok? Csak nagy nehezen tudtam visszatartani Walters őrnagyot és a rendőröket attól, hogy a kiabálás nyomába eredjenek. Galennel minden rendben? A nevét kiáltoztad. - Meghat, hogy gondolsz rám - szólalt meg a fekvő Galen. 225

- Ezek szerint minden rendbén - nevette el magát Rhys. - Megtámadták - tájékoztattam. - Ki? - Nemesek, és tippelj, hogy kinek a testőrei. - Lássuk csak... Celé? - Ki másé? - De miért próbálkozik még mindig Galennél? - Épp most akarom kideríteni. Hogy haladtok a nyomok begyűjtésével? - Minden okés. Minden egyes ember mellé, ahogy parancsoltad, egy lesi őrt rendeltem. Rájöttünk, a riporter miként volt képes átlépni az általunk léi rehozott mágikus határvonalat. - Hogyan? - akartam tudni. - A cipőtalpában apró vasszegek voltak. - Hideg vas — állapítottam meg. — Rendes kutatómunkát végzett. - És azért jött - bólintott Rhys, hogy a késben tükröződő arcmása elmosódva megremegett -, hogy utánajárjon valaminek, amit nem akartunk, hogy megtudjon. - Azt hiszem, riporterként ez is a feladatai közé tartozott. - Hát, igazad van - sóhajtott. - Rhys, mi a baj? - Walters őrnagy ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen találkozhasson veled. Azt mondja, a képmásod akár illúzió is lehet. - Most épp egy picit sok a dolgom - pillantottam foglyainkra. - Gondoltam, de ha hamarosan nem jelensz meg, akkor biztosan ragaszkodni fog ahhoz, hogy megkereshessen. Csak hogy tudj róla. - Mihelyst lehet, ott leszek. - Addig megpróbálom visszatartani - felelte, és a penge hirtelen elsötétedett, csak az arcom tükröződött benne. 226

Visszaadtam Fagynak a fegyverét, és az elfogott nemesekre és testőrökre néztem. Ha tudnám, a királynő miként reagálna rá, az egyik nemest biztos, hogy valamilyen fokú vallatással megpróbálom szóra bírni. De Kierannek igaza van, a királynőnek szüksége van a szövetségeseire. Én nem hiszem, hogy Kieran közéjük tartozik, de a királynőnek lehet más a véleménye, és azt mindenképp el akartam kerülni, hogy Andais megharagudjon rám. Ennek ellenére - Kieran fejtegetése alapján - úgy gondoltam, a királynő kezdi elveszíteni a hatalmát az udvartartása fölött. Ez nem jó jel, mert még nincs akkora politikai hatalmam, hogy sikeresen ringbe szállhassak a királyi trónért, hiába vagyok az egyik hivatalos trónörökös. Ha Andais királynőként kudarcot vall, bárki is lesz a következő uralkodó, engem fenyegetésnek fog tekinteni. - Aisling, engedd, hogy megtekintsem a sebedet - szólalt meg Hafwyn majdhogynem haragosan. - Nem merem a testemet ennél jobban megmutatni. - Gyógyító vagyok. A legtöbb érintésre ható bűbájjal szemben immúnisak vagyunk. Ha nem így lenne, nem lennénk képesek meggyógyítani a sidhéket. Aisling még mindig szorosan maga köré tekerve, eltakarva véres ingét is, tartotta fehér köpönyegét. - Vedd le a tunikádat, hogy sebesülésedet megnézhessem. Aisling fejét rázva hátravetette a csuklyáját, mire egy fátyolszerű ruhadarab bukkant elő, amilyet egyes arab országokban a nőknek kell viselniük. Vékony, aranyszínű fátyolszövet anyaga volt, hogy az arcát csak azon keresztül lehessen látni. Egyedül különös szemét nem takarta, így látni lehetett sápadt bőrét, és halovány szempilláit. - Elfelejtettem, hogy az arcod eltakarod - vallottam be, egészen véletlenül hangosan. 227

- Sok mindent elfeledtek - jegyezte meg, kabátját még mindig véres oldalára szorítva. - Azt mondtam, kiment a fejemből, hogy az arcodat eltakarod, nem azt, hogy miért. - Igen, igen - mondta Hafwyn - a világmindenség leggyönyörűbb férfija. Oly szépséges, hogy ha egy nő, vagy akár egyes férfiak az arcára néznek, annyira belezúgnak, de rögtön, hogy nem képesek tőle semmit sem megtagadni ragadta meg a kabátját, megpróbálva kiszakítani a markából, és fogát összeszorítva folytatta. - De én nem azt kérem, hogy a fátyladat vedd le, hanem csak a tunikádat. - Félek attól, hogy milyen hatásom lehet egy halandóra. Hafwyn abbahagyta a ruhája rángatását, és sarkára ült. Azt hiszem, annyira meglepődött, hogy nem tudta, mit tegyen. Ráébredtem, Aisling rám utalt. Hogy tudnék ebben az udvarban teljes jogkörű uralkodóvá válni, ha még mindig úgy gondolnak rám, mint egy halandóra? - Még a testőrök is úgy tartják, hogy csak egy ember vagy mondta ki Kieran a gondolataimat -, nem sidhe. - Aisling - szólaltam meg, nem akarván vitatkozni vele -, úgy véled, hogy meztelen mellkasod látványa elbűvölne? - Már jártam így emberi lényekkel. - Aisling - néztem fel rá -, úgy tartod, ember vagyok? Szemét lesütötte, tekintetemet elkerülte, amely már elég válasz volt. - Szóval igen. - Meredith Hercegnő, nem akarlak megsérteni. Ha elég sidhe vér folyik benned, hogy rám tudsz nézni, akkor minden rendben, de mi van, ha elbűvöllek? Ezen bűvölet ellen egyetlen ellenszer létezik. - Mi lenne az? - Igaz szerelem. Mielőtt rám nézel, valaki mást kell tiszta szívből szeretned. 228

- Ez nem teljesen igaz - szólalt meg Galagonya Melangell mellől. - Aisling mágiája még az igaz szerelmet is legyőzheti, ha úgy kívánja, és elég erősen akarja. Egykor bárkivel meg tudta tenni, hogy halálosan belészeressen. - Az vágy, nem pedig szerelem - vetette közbe Adair. - Tudod, Galagonya, ez nem ugyanaz. - Mindkettőt oly régen éltem meg utoljára, hogy már nem is emlékszem rá, van-e köztük különbség - felelte Galagonya. Adair összevagdalt ingében és páncélja párnázatában nekidőlt a falnak. Fáradtan elmosolyodott, és enyhe fájdalmat is láttam arcán. - Jól van, hallak. Hirtelen elfogott a vágy, hogy megcsókoljam Adairt, eltüntessem mosolyából a szomorúságot, igazi nevetést varázsoljak az arcára. - Fel tudsz ülni? - kérdeztem Galent. - Igen, csupán a gondoskodásodat élveztem ki - vigyorgott rám. Föléje hajoltam, és szorosan magamhoz öleltem. - Úgy örülök, hogy életben vagy - súgtam neki. - Én is - fúrta arcát két mellem közé. Galen felült, és vártam egy keveset, hogy megbizonyosodjam, minden rendben lesz vele. Ahogy észrevettem a rengeteg rászáradt vért a hátán, torkom megint elszorult Valami nagy, fojtogató gombócot kellett lenyelnem, hogy megszólalhassak. Adair felé fordultam, aki még mindig vérzett, fájdalmai voltak, csak azért, mert valamit megparancsoltam. Nem az én kezemben volt a fegyver, de a veszélynek én tettem ki. Letérdeltem eléje, és kezem az arca felé nyújtottam. Hátrahőkölt, mint aki nem biztos abban, hogy akarja, megérintsék, esetleg nem fog-e fájni. Ismerve a nagynénémet, meg tudtam érteni. - Szomorúnak látszol - szólaltam meg. - Nem akarom, hogy bánatos légy.

229

- Hercegnő, túl nagy a sebem ahhoz, hogy bármire is képes legyek - felelt tágra nyílt szemmel. - Az a nő tényleg képes arra, hogy felajánlja ágyát akkor, amikor ily súlyosan megsebesültél? - ráztam meg a fejem csodálkozva. - Már volt, hogy megtette - értette meg, hogy kire gondolok -, bár nem velem... Szexet felajánlani valakinek évekig tartó kényszerű cölibátus után akkor, amikor túlságosan sérült ahhoz, hogy élvezze, vagy egyáltalán képes legyen rá. Andais Nénikém egy vérbeli szadista. - Adair, csak egy csók, semmi más. Egyetlen csók, mert úgy érzem, szükséged van rá. - Csak azért, mert nekem jó lehet? — nézett rám meglepődve háromszínű lárga szemével. - Nem értem. - Alacsonyabb rendű fey vagy, mert megcsókolsz valakit, akinek jólesne -mondta Kieran. - Ez a sidhéknek nem szokása. - Nem, nem szoktuk megtenni, mert elfelejtettük, kik, és mik vagyunk -feleltem. - És mik lennénk? - kérdezte megvetően Kieran. Adair felé hajoltam. A szeme még mindig túlságosan tágra volt nyitva. - Hercegnő, az a hatalmi energia, amit az előbb feltámasztottunk, most fájna lehelte, de háta a falnak volt vetve, menekülési útvonal lehetősége nélkül. - Semmi hatalom, csak egy érintés - bizonygattam, és egy ártatlan kis csókot leheltem ajkára, amely inkább csak érintés volt. Egy pillanatig levegőt sem vett, és inkább félelmet, mint vágyat éreztem benne. Hátrahajoltam, hogy lássam az arcát, amelyen a félelem zavart csodálkozásnak adta át helyét. - Hercegnő, nem értelek. - Azért, mert nem sidhe. - Kieran, azt kérdezted, mik vagyunk - fordultam a térdelő férfi felé. - A természet istenségei vagyunk. Bizonyos 230

értelemben mi magunk vagyunk a megtestesült természet. Nem vagyunk emberek, bármennyire is formázzuk őket. Mi valami mások vagyunk, és ezt közülünk túl sokan felejtették el. - Hogy merészelsz minket kioktatni arról, hogy mi a sidhe, amikor tebenned folyik a legtöbb emberi vér, te vagy a legkevésbé hozzánk hasonló. - Amikor gyermek voltam - álltam fel lábamat kinyújtóztatva, ami Galent tartva kissé elzsibbadt -, minden megadtam volna, hogy egy legyek a magas, karcsú sidhék közül, de ahogy lassan felnőttem, egyre jobban kezdtem értékelni a kevert vérvonalamat. Nemcsak az ereimben folydogáló sidhe vért, hanem a brownie, és az emberi véremet is szeretem. Aisling, vedd le az inged. Ha annyira halandó vagyok, hogy mellkasodat sem tudom megpillantani, akkor nem vagyok méltó arra, hogy a királynőtök legyek. Hadd lássa Hafwyn, melyikőtök sérült meg súlyosabban, és elláthassa a sebét. Aisling vitatkozni kezdett. - A Hús és Vér Hercegnője vagyok, Essus lánya, és királynő leszek. Azt teszed, amit parancsolok. Amíg szemérmes szűzlányként viselkedsz, Adair további vérveszteségeket szenved. Még a fátylon keresztül is láttam, hogy büszkesége felhorgad, a férfiak ebben a tekintetben egyformák. Kabátját a földre hajította, és egyetlen mozdulattal - a fején át - lerántotta a tunikáját. Arra sem várt, hogy leparancsoljam róla az alsóruháit. Egyszerűen levetette őket, csak az arcánál vigyázott arra, hogy fátyla továbbra is eltakarja. Ezzel nem is óhajtottam vitatkozni; arcának megpillantása ugyanúgy elvarázsolja az istennőket, és a sidhéket is. De nem a mellkasát bámultam, bár nem nézett ki rosszul széles vállával, izmos hasával, kivéve a derekától mellcsontjáig tartó, még mindig vért szivárgó vágásig. A 231

bőrére meredtem, amelyet mintha aranyporral szórtak volna be, a fényben ragyogott, csillogott. Napfényben elvakítana bárkit. Meztelen hátát láttam már a többi testőré között, amikor a királynőt mágikus méreggel őrületbe kergették. Akkor megparancsolta nekik, hogy mind vetkőzzenek le, aminek - félelmükben - engedelmeskedtek. - Ettől tartottam - jegyezte meg Aisling. - Aisling, láttalak már meztelenül - ráztam meg a fejem -, hacsak nincs még valaki, akinek bőrét aranypor borítja. - Amikor a hercegnő megmentett minket - szólt közbe Adair -, te a padlón térdeltél. Aisling megborzongott, bár nem tudom, hogy Hafwyn kezétől-e, aki végigsimított a sebén, vagy az emléktől, hogy kis híján mit tett velük a királynő. - Elfelejtettem. - Mégsem annyira halandó - mondta Galen a fal mellett ülve. - Vagy talán a nagy Aisling veszített a hatalmából - vetette közbe Melangell -, és nem azért rejtőzik fátyla mögé, mert mindenkit elvarázsolhat, hanem azért, mert nem képes rá. Adair megmerevedett, és tudtam, nem Hafwyn tevékenysége miatt. - A sebe csak felületi. Adairnek nagyobb szüksége van a gyógyító erőmre, - Akkor csináld! A rendőröknek szüksége van rám. Aisling úgy ölelte át önmagát, mint akinek fajdalmai vannak. Melangell csak nevetett. Galagonya még jobban a torkának nyomta a kardját, amire nevetése elhalkult, kuncogássá szelídült. - Miért támadtátok meg Galent? Miért pont őt? - Azért lett ő kiválasztva - felelte Hafwyn mert a testőreid közül ő az egyetlen zöld lovag. - Nem tudsz eleget, hogy segíthess nekik - sziszegte Melangell. 232

- Igaza van - hagyta helyben szavait Hafwyn, miközben megkérte Adairt, hogy húzza el az ingét a sebétől. - Tudom, hogy miért választották Galent, de nzt nem, hogy miért a zöld lovag mivolta miatt esett rá a választás. - Melangell tudja? Majdnem mindenről tudomása van, amit a testőrség tervez bólintott. -Falán nincs tisztában mindennel, amit a herceg a bebörtönzése előtt tett, de I nekünk az elég. -Jól van - biccentettem, és odaléptem a nőhöz, de kartávolságon kívül, mert nem akartam, hogy akár a hátrakötözött kezével hozzám érhessen. Valamikor képes volt arra, hogy a férfiakat halálra szeresse. Nem szexszel, hanem bőre érintésével. Azt mondják, veszített képességéből, de jobb az óvatosság. - Melangell, ez az utolsó esélyed. Mondd el, miért Galent támadtátok meg, már másodszor. Tudjuk, hogy Cel lefizette a féltündéket, hogy megnyomorítsák. Miért oly fontos Celnek, hogy ne bújhassak ágyba Galennel? - firtattam, és intettem Galagonyának, húzódjon hátra, hogy Melangell megszólalhasson. Uramat és parancsolómat én nem fogom elárulni, én letettem az esküt Celnek. Soha nem szolgáltam a te gyenge akaratú apádat. - Az apám elég tekintélyes volt ahhoz - mosolyogtam rá édesen -, hogy iyen piti sértéseket meg se halljak. Megtagadtad, hogy válaszolj nekem. - Semminő kínzás vagy mágia, amit ki tudsz gondolni, nem fogja hűségeinél kikezdeni - pillantott rosszindulatúan Hafwyn felé, aki épp Adairt gyógyította. - Aisling, elég jól érzed magad ahhoz, hogy egy másodpercre ide gyere? - Ez semmiség, csak egy karcolás - felelte. Ha ember lenne, legalább tíz öltésre lenne szüksége, talán többre is. Én nem 233

neveztem volna karcolásnak, de nem belém vágták a kardot. Aisling, kihúzott kardjával kezében, odajött hozzánk. - Aisling - intettem -, elrakhatod. - Hercegnő - engedelmeskedett egy kis tétovázás után -, mit kívánsz tőlem, tőlem nem a kardomat? - Ha arcodat egy sidhe asszonynak mutatod meg, minden kérdésedre válaszol? - Azt akarod, hogy essen halálos szerelembe, hogy kikérdezhessük? - Igen. Melangell szeme tágra nyílt. - A hatalmamat soha nem használtam erre. - Működne? - Igen. - Akkor lássuk, hogy felel-e a vágytól vezérelve arra, amire lojalitásból nem lenne hajlandó. Odaintettem a Kannára ügyelő testőrnek, hogy fordítsa a fal felé. Dogmaela már eltávolodott a folyosó túloldalára. Lehet, hogy két úrnak szolgál, de annyira nem kötelezte el magát, hogy hajlandó legyen csatlakozni a térdelő társaihoz. Vagy megvédeni őket. Érdekes, hogy Melangell és Kanna csak Hafwynnel beszéltek, mintha Dogmaela ott sem lett volna. - Hercegnő - emelte arcához Aisling a kezét -, neked is félre kellene fordulnod. Biccentettem, és hátrább léptem. Bár be kell vallanom, nagy kísértést éreztem, hogy meglessem az arcát. Lássak valakit, aki oly gyönyörű, hogy egy pillantás hatására szerelembe esnek vele. Kíváncsivá tett. Fagy ismert engem, úgyhogy karon fogott, még távolabb húzott, minél messzebb Aislingtől. Rám nézett, és én megvontam a vállam. Mit is mondhattam volna? Aisling félrevonta a fátylát, és csak annyit láthattam, hogy haja sárga és aranyszínű, mint a csorgó méz, és - akár a bőre -, 234

ragyogott. Bonyolult fonással volt rögzítve, így haja rövidebbnek tűnt, mint amilyen valójában. Ha senki nem láthatja az arcát, ki fonta be? - Becsukta a szemét - jelentette. - Galagonya, vágd le a szemhéját. Vissza fog nőni. Az tette, amit reméltem, ahogy a penge hozzáért a bőréhez, kinyitotta a szemét. Pislogni kezdett, és Galagonya visszahúzta a kését. Tekintete úgy siklott végig Aisling testén, mint aki akarata ellenére teszi. Tudtam, mikor érte el az arcát, láttam a szemén. A sokkot. Megrémült, mintha nem szépséget látna, hanem mérhetetlen csúnyaságot. Galagonya félrefordult. Lord Kieran is. Csak Kristály nézett Aisling arcába, rezzenéstelenül. Mosolygott, mintha csodát látna. Tiszta, fehér bőre ragyogni |ezdett, mágiája Aisling puszta látványától feléledt. Csak akkor fordította el tekintetét, amikor a haja kezdett el csillámlani, mint kristályok a napfényben. Talán a látottak kezdtek elviselhetetlenné válni. Melangell üvöltött, a visszaszerezhetetlen veszteség kiáltását hallatta. | visszhangot lassan elnyelték a kövek, és a szeme... imádattal telt meg. Nem \ ágy volt, bármit is mondott Adair. Tekintete a tinédzserek első szerelmének esztelen odaadásával, friss házasok nászutas rajongásával csüngött a férfin. Úgy nézte Aislinget, mintha számára az egész világot jelentené. Melangell soha nem kedvelte Aislinget, nem tekintette hasznosnak. Most úgy bámulta, miként a virágok a napot, és kifejezetten rosszul éreztem magam miatta. Melnagellt nem kedvelem, de ez... rossz. Ha nem gyógyítható, akkor rosszabb, mintha megkínoztam volna. Reménytelenül, eszeveszetten szerelmesnek lenni valakibe, aki gyűlöl. Még Dante Poklában sincs ilyen helyszín. - Aisling, kérdezz - szólalt meg Fagy, mint aki érzi, mire gondolok. 235

- Miért támadtátok meg Galent? - Hogy megöljük - felelte. Lehet, hogy nem is olyan szerelmes, mint hittem. - Miért akartátok meggyilkolni? - Cel Herceg akarta, hogy Meredith ne oszthassa meg vele az ágyát. - Miért nem akarja? Melangell úgy rázta a fejét, mint aki gondolatait próbálja rendezni. - Miért akarja Cel - térdelt eléje Aisling, arcát és mellkasát egész közel tolva a nőhöz -, hogy Galen ne jusson Meredith Hercegnő ágyába? - Nem - csukta be szemét -, nem. - Melangell, az elmédet nem tudod előlem elzárni. Láttál. Nem tudod meg nem történtté tenni - suttogta, és hangja a bőrömet karmolta. Megborzongtam, pedig nem rám koncentrált. - Melangell adománya hasonlított az övére - súgta a fülembe Fagy -, lehet, hogy emiatt képes lesz neki ellenállni. - Az érintésével megölheti Aislinget. - Meredith, miként tudsz egy pasast rávenni arra, megérintsen? Ha ráveszed, hogy akarjon. Igaza lehet, bár Melangell extra csáberő nélkül is gyönyörű. Aisling feléje hajolt, azt hittem, megcsókolja, de Melangell hátrahőkölt, amennyire csak Galagonya engedte. - Meg ne érints. - Melangell, azt mondtad, a hatalmam elhalványult. Miért félnél az érintésemtől, ha csak árnyéka vagyok egykor önmagamnak? Miért nem akarja Cel, hogy Galen Meredith ágyában landoljon? - ragadta két kezébe Melangell arcát, aki üvölteni kezdett, de nem fájdalmában. - A mágiámat hajlandó vagyok összemérni a tiéddel - csókolta meg hosszan, ráérősen. 236

Éreztem, ahogy Fagy megmerevedik, ami azt jelentette, hogy valamikor régen Melangell egyetlen csókja is veszélyes lehetett. Ezt nem tudtam. Igencsak elgondolkodtató. Aisling hátrahajolt, és Melangell arca vágyakozással telt meg. - Kedvesem, miért akarja Cel Herceg, hogy Meredith ne fogadhassa ágyába Galent? - A prófécia azt mondta - nyögte ki nagyot nyelve Melangell , hogy a zöld lovag fogja visszaadni az életet az udvarnak. - Melyik prófécia? - akarta tudni Aisling. - Cel megkérdezett egy igaz jövendőmondót, hogy Meredith valós veszélyt jelent-e számára. Meredith vissza fogja hozni az udvarba az életet egy zöld lovag és a kehely segítségével. Galen volt az egyetlen zöld lovag, akit magával hozott. Amikor a sajtótájékoztatón megláttuk, hogy viselkedett Galennel, tudtuk, ő a hercegnő zöld lovagja. - Nem jutott eszébe egyikőtöknek sem, hogy a zöld lovag a vegetáció istenségeinek metaforája, vagy akár a hitves egy másik elnevezése? - kérdeztem. Melangell meg sem hallott, de amikor Aisling megismételte kérdésemet, válaszolt. - Cel Herceg azt mondta, a jövendölés Galenre vonatkozik. - És ti mindent elhisztek, amit Cel mond? - érdeklődtem. Amint Aisling is tudni akarta, a válasz igen volt. - Bolond - szólalt meg mögöttünk Hafwyn. - Mi mást mondott még a prófécia? - akadta tudni Aisling. - Ha valaki trónra kerül, aki vér és hús, akkor Cel meg fog halni. - Mit gondolt, mit jelent a „vér és hús"? - Halandót. - Nagyon megrémülhettetek, amikor a hercegnő úgy tért vissza, hogy a vetés hús adományával bírt. - Igen - felelte Melangell.

237

- Van még valami, amiről tudnunk kell Cel tevékenységei közül? — próbálkozott tovább Aisling, és megjegyeztem magamnak, hogy nagyon alapos személy. Melangell előrehajolt, mint akinek nagy fájdalmai vannak. Galagonya hátralépett, talán nem akarta, hogy hozzáérjen. Hatalma egyikükéhez sem hasonló, lehet, hogy Melangell képes lenne hatni rá a mágiájával. Bármi is legyen az oka, amikor Melangell megmozdította a karját, a zsinór kioldódott, és mivel Galagonya elfordult, nem vette észre, mi történt. Aisling a kardja után nyúlt, de térdelt, és a szög sem volt megfelelő. Melangell, miközben bénultan bámultuk, kezét arcához emelve kikaparta a saját szemét. Csak akkor állt meg, amikor arcán vér és folyadék csorgott. - Már nem kényszeríthetsz arra, hogy további titkokat áruljak el - mondta haragtól remegő hangon. - Melangell, már mondtam, nem tudod meg nem történtté tenni, hogy láttál. - Ragyogó arcod az utolsó, amit életemben láthattam - mondta a nő, és képtelen voltam megmondani, arcán könnyek, vagy szemének maradéka csorog. - Gyűlöllek ezért, de soha nem fogom megbánni. - Ó, Melangell - sóhajtott Aisling, arcát megérintve, és tenyerébe fektette vérben ázó fejét. A nő engedte, hogy egy pillanatra Aisling a tenyerébe simítsa, majd hátrahajolt. - Vigyél a királynőhöz, zárj egy cellába, nekem mindegy. De nem akarok Aisling közelében maradni. - Hercegnő - állította talpra Galagonya, majd két kezét újra összekötözte, és ellenőrizte a csomót -, mi legyen a sorsa? - Jogomban áll, hogy a királynő színe elé járulhassak - szólt közbe Kieran. - Igen, de Melangellnek nem ez lesz a sorsa. Ha Cel szabad lenne, hozzá kellene vinnünk, de... - ráztam meg a fejem, és elfordítottam, hogy ne kelljen látnom megcsonkított arcát. 238

Fagy - fúrtam mellkasába a fejem. - Fagy, nem tudom, mit tegyek vele. - Rakják egy cellába. Mondd meg Ezekielnek, addig nem nyúlhat hozzá, amíg a hercegnőtől nem kap rá parancsot. - Mi legyen Kannával? - Ugyancsak zárkába vele. - A lordok? - A királynő elé velük, és meglátjuk, ő mily sorsot szán nekik. Fagy kiadta a különböző feladatokat a testőröknek. Dogmaelát a lordokkal küldte el. - A nőket nem kedvelem - mondta nekem, miközben Kierant taszigálta el mellettem. - Én sem - feleltem a felettébb furcsa megjegyzésére. - De Hafwyn... Ráébredtem, hogy amíg mi Galen megtámadásának körülményeit próbáltuk tisztázni, és Cel újabb ármányát feldolgozni, addig ő az erkölcseit féltette. Celnek már nem akar szolgálni, de nem annyira, hogy hajlandó lenne egy nővel lefeküdni. Azért, hogy megszabaduljak Celtől, én bárkivel hajlandó lennék ágyba bújni, akár még olyanokkal is, akikben semmi emberi vér nem folyik. A kisebbik rosszat felismerem, ha látom. Dogmaelára nézve nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Lelki szemeim előtt még mindig Melangell arca lebegett. Azt hiszem, ettől még lesznek rémálmaim. - Hafwynnel, vagy bárki mással hajlandó vagyok szeretkezni, aki hozzám szeretne átállni, és nem azért, mert a nőket kedvelem, hanem mert ha hatalmamban áll, senkit nem hagyok Cel szolgálatában, aki nem akarja őt. Vidd Kierant a királynő elé, és jelentsd minden bűnét, de csak az igazat. Dogmaela engedelmesen elindult. Két testőr cipelte utána a még mindig eszméletlen Lord Innist, vércsíkot húzva maguk után, ahogy befordultak a sarkon.

239

Aisling arany fátylával újra eltakarta arcát és haját. Oldalán a vérző vágás már majdnem begyógyult. - Használtad a hatalmadat, amitől tovább erősödött mondtam, még mindig Fagy mellkasához bújva. - Igen, saját fegyverével győztem le, ami tovább növelte a hatalmamat. Egykor csaknem méltó ellenfelem volt. - A lényének nagy részét fel kellett adnia - jegyezte meg Fagy. Valamikor Édes Mételynek nevezték. Meg akartam kérdezni, megbánta-e, amit Melangellel tett. Nem zavarja, hogy egy nő inkább kivájta önnön szemét, mintsem az arcát kelljen látnia? De nem tettem meg. Én kértem, hogy tegye meg. Az én felelősségem. Azt állítani, hogy nem tudtam, mi fog történni, nem indok. Nem használsz olyan mágiát, nmelyet nem ismersz, mert ehhez hasonló szarságok történhetnek. Fejemet I1 agy mellébe fúrtam, hogy ne kelljen Aislinget látnom, hiába takarta már el ii/. arcát. - Engem Rettenetes Szépségnek neveztek egykoron - nevette el magát, de hangja szomorkás volt. Meg akartam mondani, hogy nem értem, de inkább letettem róla. Úgysemlett volna jó kifogás.

22.fejezet

240

Walters őrnagy, a rendőrök, a helyszínelők és dr. Polaski, a törvényszéki orvos, mást sem tettek, mint egyfolytában panaszkodtak. A mobiltelefonok nem működtek. Semmi, ami elektromos áramot fogyaszt, vagy elemmel működik, mindenük üzemképtelenné vált. Az imént én üvöltöttem? Miért kiabáltam Galen nevét? A bűbáj nagyon sok mindent képes eltakarni, és Galen meg én is elég jók vagyunk benne, így a vér láthatatlan maradt. Ha a ruhánkhoz nem ér senki, nem érzi, hogy ragad a vértől, és akkor nem bukunk le. - Nem tudtuk, hogy itt lent a modern technológián alapuló berendezésekkel mi történik. Sajnálom, hogy működésképtelenek - mondtam. Az üvöltö-zéses ügyet semmiképpen nem akartam felemlegetni, de azt sem akartam, hogy bemérgedjenek rám. A rendőrök nem rajonganak azért, ha átcseszik őket, különösen akkor nem, ha a helyi szövetségieket épp most bosszantották fel, pont a te kedvedért. Akármennyire is tetszett Waltersnek, hogy Marquezt eligazítottam, az életét ennek ellenére megnehezítheti. - A sithenen belül vannak lények, amelyek meglehetősen félelmetesek lehetnek. Egyikük az előbb megtámadta Galent. Megijedtem, ennyi az egész - mondtam, majd megfordultam, remélve, hogy megúszom Walters további kérdezősködését. Szócsatákhoz valahogy nem volt kedvem. Melangell arca még mindig kísértett Ali hogy Fagy biztosított róla, a szeme újra ki fog fejlődni, ha megengedik, hogy a faerie-ben maradhasson, és nem zárják a Halandóság Előcsarnokába, nem igazán vigasztaló, ha továbbra is halálosan szerelmes marad Aislingbe. Ha nem tudja magát kigyógyítani a szerelemből, Melangellt megfosztottuk valamitől.

241

- Meredith Hercegnő - ragadta meg Walters a karomat, amire egyáltalán nem számítottam - miért nem... - kezdte, de hangja elhalt, mert a karom vértől ragacsos volt. Kis híján lerántott a lábamról, és a koncentrációm egy pillanatra elillant. Fagy odalépett mellém, hogy megvédjen, de a bűbáj már megszűnt. Walters egy másodpercre meglátta, amit rejtegetni próbáltam. Ránézett a többiekre, de mindenki szorgalmasan végezte munkáját, mivel műszereik nem működtek, bizonyítékokat gyűjtöttek. Beszélnünk kell - javasolta, még mindig fogva a karomat, de meglepően higgadtan. - Négyszemközt - tettem hozzá. Bólintott. - Engedje el a hercegnőt - szólt rá Fagy. - Fagy, nincs semmi baj - nyugtattam meg, és magam után húztam, a sarkon befordulva, egy kissé távolabb a többiektől. A szürke követ ezüst és arany csíkokkal erezett fényes fehér márvány váltotta fel ott, ahol Misztrállal szeretkeztem. Mintha az, amit tettünk, a sithent, a tündérdombokat alapjában változtatná meg. A királynőnek nem fog tetszeni, de egyszerre csak egy problémával foglalkozhatok. - Hercegnő, mutassa meg, amit érzek - szólalt meg, ahogy a testőreimtől eltekintve egyedül maradtunk -, mert nem azt látom, amit tapintok. Meg kellett volna próbálnom megtéveszteni? Lehet, de belefáradtam a színjátékba. Még mindig fogalmunk sem volt arról, hová tűnt Amatheon. A kehelynek is nyoma veszett, és ki tudja, mikor, és hol fog megint előtűnni. 1'agy csak azért „jött" velem a másik folyosóra, amikor eltűntem, mert megfogta a karom, amikor elkezdtem halványodni. Ha ez nem történik meg, a küzdelem közepén egyedül találom magam. Elengedtem a bűbájt, így legalább annyi elégtételem volt, hogy láthattam Walters szemét a meglepetéstől tágra nyílni,

242

mielőtt újra felvette volna a közönyös zsaru arckifejezését. Rosszabbul nézhetek ki, mint gondoltam. - Ma a fene történt magával? - kérdezte, és kezét száradó vér borította, ahogy elengedte a karomat. - Újabb orvgyilkossággal próbálkoztak - feleltem, kifelejtve, hogy nem engem támadtak meg. - Galen megsérült - fejeztem be, csak a minimumot árulva el. Walters Galenre nézett. Biccentettem, és Galen is megszüntette a bubáját, hogy Walters láthassa véráztatta ruházatát. - Hogyhogy képes ily sérüléssel mászkálni? - A sidhe sokkal gyorsabban gyógyul, mint a halandóak világosítottam fel. - Ilyen sok vért veszített, és mégis meggyógyult? - Egy picit szédelgek - felelte Galen -, de egy-két óra múlva teljesen újjá-születek. -Jesszusom, bárcsak mi is ilyen gyorsan felépülhetnénk. - Erre én is befizetnék - helyeseltem. - Elfelejtettem, hogy maga is halandó - nézett rám. - Azt rebesgetik - vontam meg a vállam. - Nem olyan gyorsan gyógyul, mint a többiek. - Igaz. - A karja már nincs felkötve - mutatott rá. - Igaz. Egy szertartás során gyógykezelték - feleltem. Miközben Misztrál-lal szeretkeztem, de ezt nem kell az orrára kötnöm. - A vér a magáé is? - Nem - ráztam a fejem. - Utoljára az övé volt - mutatott Fagyra -, most meg az övé intett Galen felé. - Előbb vagy utóbb maga miatt meg fognak ölni valakit.

243

- Remélem, nem - feleltem, és engedtem, hogy hangomon hallja fáradtságomat, mennyire nem tetszik a felvetett gondolat. - Hercegnő, térjen vissza Los Angelesbe. Fogja az embereit, és menjen. - Miért? - Mert két napon belül kétszer is megpróbálták megölni, és itt van még a kettős gyilkosság is. Valaki holtan akarja látni, és nem érdekli, ki kerül az útjába. Annyira akarja, hogy előbb vagy utóbb sikerrel fog járni. Lehet, hogy nem ma este, vagy holnap, de ha itt marad, meg fogják gyilkolni. - Walters őrnagy, meg akar ijeszteni? - Azon igyekszem, hogy ne akkor öljék meg, amikor nekem kell önre vigyáznom. Bevallom, részben azért is voltam hajlandó részt venni ebben a nyomozásban, hogy segítsem a karrieremet. De ha a faerie-n belül akkor ölik meg, amikor én is itt vagyok, azt a csorbát soha nem leszek képes kiküszöbölni. Mindig én leszek az, aki hagyta meghalni. - Walters őrnagy, ha megölnek, csak egy dologgal akadályozhatná, ha előttem hal meg. Nem hiszem, hogy nagy segítség lenne. - Tréfálni próbál? - Nem - sóhajtottam, és homlokomat megdörzsölve próbáltam a kitörni készülő sikolyaimat elfojtani -, őrnagy, ez nem vicc. Ami vagy aki rám vadászik, azt semmivel nem tudja megállítani, hogy megvédjen. Nekem az kell, hogy segítsen kideríteni, ki a gyilkos, de az igazat megvallva, ha sejtettem volna, hogy ekkora veszélyben leszek a faerie-ben, nem kérettem volna ide magukat. - Meredith Hercegnő, mi rendőrök vagyunk. Megszoktuk, hogy kockáztatnunk is kell. - Van elég bizonyítéka? - ingattam a fejem. - Megvan, amire szükségük van? 244

- Dr. Polaski tudni akarja, mi történik, ha átadunk önöknek bizonyítékot, amely valakire terhelő. - Talált valamit? - Azt szeretné tudni - kezdte, majd egy pillanatra elgondolkodott -, mire használnák az általunk talált bűnjeleket. - Segítségével megtalálnánk a tettest, és megbüntetnénk - Bírósági tárgyalás? - érdeklődött, tenyerét a kabátjába törölve. - Walters őrnagy - mosolyogtam, és tudtam, nem lehetek kellemes látvány -( a faerie-ben nem létezik tárgyalás. - Szóval arra használnák, hogy megöljenek valakit. - Nálunk a gyilkosság büntetése általában halál. Igen, kivégezzük. - Akkor vissza kell mennünk a laborba, és majd később jelentkezünk. - Valamit találtak - állapítottam meg. - Ha bírósági tárgyalás lenne belőle, akkor is végigfuttatnánk a számítógépen - bólintott. - De mivel a találtak alapján valakit ki fognak végezni, még gondosabbnak kell lennünk. - Mit találtak? - Most még nem mondhatom meg - ingatta a fejét. - Remélem, tisztában van azzal, hogy a gyilkos egyben az életemre törő orvgyilkos is lehet. Ha nem tudom meg, mit vagy kit gyanúsít, azzal a halálos ítéletemet is aláírhatja. Számomra akár túl késő is lehet, amire kielemzik az adatokat. - A doktornak ugyanezt mondtam el - szorította ökölbe a kezét, és lehunyta a szemét. - Nem tudtam meggyőzni. - Szóval maga sem tudja - állapítottam meg. - Annyit tudok, hogy tőle is vettünk ujjlenyomatot, de csak azoktól sikerült, akik akkor a folyosón tartózkodtak. - A testőrök - mondtam. - És a konyhai személyzet - tette hozzá. 245

- Az uralkodói testőrség egyik tagja - néztem rá -, ugye maga is erre gondol? - Ha az ön helyében lennék, akkor tartanék tőlük. - Kényszeríthetném, hogy árulja el, mit tud, de ezt az egyik testőröm is megteheti. - Hercegnő, bűntettnek számít, ha a rendőri szervekkel kapcsolatban álló személyen mágiát használnak. - Mentességem van. - Az irodámtól soha többé nem kapna segítséget, beleértve mindenkit a folyó túloldaláról. Lehet, hogy soha senkitől sem. Többé egy emberi rendfenntartó hatóság sem bízna magában. Idehoznak minket, majd az agyunkon erőszakot tesznek rázta meg a fejét. - Lehet, hogy nem értek egyet Polaski-val, de azért harcolni fogok, hogy szabad akaratát és választási lehetőségét megtartsa. Belenéztem fakó szemébe, és tudtam, komolyan gondolja. Lehet, hogy Polaskiból ki lehetne csikarni azt, amit tud, de a rendőrökben soha többé nem bízhatnék, és ők sem bennem. De el is engedhetem őket, remélve, hogy a doktor tudja, mit csinál. Ha nincs szükségem a tudásukra, akkor miért hívtam egyáltalán be őket a sithenbe? - Bízom dr. Polaski döntésében, és az ön nyakasságában. Alávetem magam a szabályoknak - jelentettem ki, de Fagy odalépett hozzám, mint aki tiltakozni akar. - Az egyezségünket mindenki tiszteletben fogja tartani, világos? Néhányan bólintottak. Repkény mosolygott, mint aki nem egészen hisz a fülének. De lehet, hogy csak mulatott valamin, amit csak ő ért. Nála soha nem lehet tudni. - Felfogtam - mondta Fagy. - Nem értek vele egyet, de engedelmeskedem. - Megpróbálom siettetni a doktort - bólintott Walters - és a technikusait, hogy minél előbb szállíthassuk az eredményeket,

246

de egy rossz helyen lévő ujjlenyomat nem bizonyíték. Nem elég arra, hogy valakit ki lehessen végezni. - Az emberek bírósága előtt nem - feleltem. - Látja, ilyen duma készteti arra Polaskit, hogy ne adja át, amit talált. Soha nem fogja megtenni. - De nem neki mondtam, nemdebár? - Azt hiszi, ha én megtudom, elmondom önnek? - Azt hiszem, maga jobban megérti, mint a doktor, hogy jelen pillanatban mekkora veszélynek vagyok kitéve, és a testőreim is. - Lehet - felejtette rajtam a tekintetét -, de Polaskival egyben egyetértek: nem szeretnék én lenni az, aki elegendő bizonyítékot ad önnek, hogy egy ártatlan személyt végezzenek ki. Hercegnő, ha valaki egyszer meghalt, azon már nem lehet segíteni. Nincs visszaút. Halálos biztonsággal tudni akarom, hogy a megfelelő személyt szolgáltattam ki, mielőtt előkerül a hóhérbárd. - Ebben, őrnagy, egyetértünk, és igyekezni fogok, hogy még több bizonyítékunk legyen. - Azt mondta, csak a tettes kivégzésére használnák. - Azt mondtam, hogy megtehetik, és valószínűleg meg is teszik, de én, akárcsak ön is, biztos akarok lenni a dolgomban. Korrekt eljárás, és minden, ami vele jár, de ezen túl, Walters őrnagy, ha valakit kivégzünk, a nyomozást befejeztük. Ha valakit ártatlanul meggyanúsítunk, a valódi tettes szabadon gyilkolhat tovább. Ezt nem akarom. - Szóval, nem azon aggódik, hogy az ártatlan bűnhődik, hanem, hogy a bűnös nem nyeri el büntetését. - Ha egyszer megússza, akkor megint megpróbálhatja. - Ha nem kapják el őket, akkor rákaphatnak az ízére - mondta bólintva, majd rám nézett. - Úgy tűnik, önt kivéve itt mindenki halhatatlan. Beatrice akkor miért halhatott meg? - Itt van mindjárt a második probléma. 247

- Talán... - kezdte Aisling. Nem akartam rápillantani. Ráébredtem, dühös vagyok rá. Haragos amiatt, amit Melangellel tett. Mérges, mert nem érzi magát rosszul miatta. Hangjából akár arra is lehetett következtetni, hogy élvezte, amit csinál. - Hercegnő, bocsánatodat kérem - csatlakozott hozzánk hirtelen Misztrál. - Andais Királynő felettébb vágyik arra, hogy beszélhessen veled - mondta kifejezéstelen hangon. Túl szenvtelenül. Valami nincs rendben. - Meredith Hercegnő - folytatta Aisling -, miért nem beszél személyesen ezzel a doktorral? Mély levegőt vettem, lassan kiengedtem, és megfontoltan feléje fordultam. - Nem rossz ötlet - feleltem, és hangom személytelenebb volt, mint az érzelmeim. Aisling elmosolyodott. Az arcát a fátyla alatt annyira ki tudtam venni, hogy ezt észrevehettem. Elfordultam tőle. Mintha csak véletlenül tenném, de nem hiszem, hogy akár őt, vagy bárki mást megtévesztettem volna. Talán csak Misztrál nem érti, miért nem akarom látni azt a kísérteties mosolyt, de ő nem tudja, hogy ezt a mosolyt valakire rászabadítottam. - Ne - mondta Walters. - Miért ne? - kérdeztem, miközben mindenki feléje fordult. - Nem kellett volna elmondanom önnek. - Maga itt a főnök. Ugye? Legalábbis az emberek részéről. - Elméletben igen, de a doktor a patológiai részleg vezetője, és az embereinek ő parancsol. Ha a rendőrfőnök lennék, akkor engedelmeskedne nekem, de nem vagyok az. - Szóval nem kényszerítheti az együttműködésre - állapította meg Fagy.

248

- Nagyon felhúzná magát, ha tudná, már ennyit is elárultam. Ha feldühödik, akkor még kevésbé valószínű, hogy hajlandó megosztani a felfedezéseit. - Akkor maga miért mondta el? - érdeklődött Aisling. - Mert - felelte, és közben teljes erőmmel rá koncentráltam olyasvalaki lehetett csak, aki itt volt velünk a folyosón. Mert csak tőlük vettünk ujjlenyo-i matot. Nem mondom meg, ki volt, csak azért, mert az ujjnyom ott volt, ahol. Azért nem, mert megölnék. De azt sem akarom, hogy önt gyilkolják meg. - Ó, Walters őrnagy, igazán meghatódtam - feleltem, de nem mosolyodtam el. -Adja a szavát, hogy a gyanúsítottnak semmi bántódása nem fog esni, és akkor segítségére leszek, amikor Polaskival beszél. - Megfogadom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bárki is legyen, megpróbálom megvédeni. - Minden magától telhetőt megtenni nem ugyanaz, mint megígérni, hogy nem esik baja - jegyezte meg Walters. - Igaza van, de én Meredith Hercegnő vagyok, nem pedig a királynő. Nem én vagyok a teljhatalmú uralkodó. Maga is ígérhet nekem bármit, de ha a rendőrfőnök másként dönt, akkor én sem vagyok sehol. Oké - ingatta a fejét megadóan -, beszéljen Polaskival, de egyikünktől sem lesz elragadtatva. - Miért viselkedne másképp? - Tessék? - kérdezte. - Walters, rám se rántson, nem vagyok a legjobb formámban. - Ha két napon belül kétszer is megpróbálnának eltenni láb alól, én kurva ilühös lennék. Eltűnődtem. Nem az zavart, hogy megölhetnek, hanem, hogy mást is meggyilkolhatnak. Oka van annak, hogy az elnök és a családja nem randevúzhat a védelmükre kirendelt titkos ügynökök egyikével sem. 249

Galen keze még mindig véres volt. Túl sok a vér. Túlságosan sok esemény, kis idő alatt. Ahogy megfogtam Galen kezét, elkezdtem remegni. Rájöttem, rögtön idegösszeomlást kapok. - Walters őrnagy, adna nekünk néhány percet? - mondtam csak egy picit remegő hangon. Vitatkozni akart, de az arcomba nézve egyszerűen bólintott, és arrébb sétált. Visszatartottam magamat, amíg majdnem eltűnt a sarkon, csak akkor kezdtem el szipogni. Galenhez simultam, éreztem, ahogy a bűbájam megszűnik, és akkor összeomlottam. Sírtam, zokogtam, amíg hiperventillálni nem kezdtem. Nem kaptam levegőt, és a térdem összecsuklott. Galen leereszkedett velem a lÖldre, nekidőlt a falnak, hagyta, hogy az ölébe üljek, és olyan szorosan tapadjak hozzá, ahogy csak bírok. Nincs semmi baj, nincs semmi baj - simogatta a hajam. - Meredith, végy mély, hosszú levegőt - térdelt mellénk Fagy. - Lassíts a levegővételeden, különben elájulsz. Küzdöttem a hangtalan, sikoltozó pánik ellen. Levegőért kapkodtam, de tüdőmbe nem jutott oxigén. Minden rendben - hazudott Galen a hajamat simogatva -, biztonságban vagyunk, nincs semmi baj. Hazugság, minden hazugság. - Nincs levegő, nincs levegő, nincs levegő! - üvöltötte a testem. Fagy két kezébe ragadta arcomat, úgy szorította, hogy már fájt. - Meredith, Meredith! - szólongatott, hogy kénytelen voltam ránézni. Megcsókolt. Lehet, csak azért, hogy elhallgattasson, vagy talán más nem jutott az eszébe. A Királynő Hollóit kiképezik a fegyverforgatásra, a közelharcra, a harcászati stratégiákra, még a politikában is járatosak. Női hisztéria nincs a listán.

250

Hadakoztam ellene, ahogy a szája befedte az enyémet. Nincs levegő! Kiszabadultam Galen karja közül, és Fagy ellen fordultam. Hideg szelet lehelt a számba. Abban a pillanatban, hogy a jeges fuvallat hozzám ért, mozdulatlanná dermedtem, a testem leállt. Azt hiszem, ereimben a vér is megszűnt folyni. A semmi, csend és fagy egy másodperce. Mintha jeges vízbe hajítottak volna; a sokk véget vetett az idegrohamnak, egy pillanatra minden megállt. Fagy hátrahajolt, és a levegő a tüdőmbe zúdult, úgy, hogy még a mellkasom is belefájdult. Jó néhány mély, nyilalló lélegzetet vettem, míg Fagy az arcomra simította tenyerét és tekintetemet fogva tartotta, mert talán engem keresett. Szürke szemében megint az az apró, hófödte táj tükröződött, és úgy éreztem, zuhanok, bele, egyenesen a szemébe. Pislantott egyet, és az érzés elmúlt, de majd egy éjszakán meg fogom várni, hogy mi történik, ha a hófödte szemében elmerülök. De nem ma este. Nem ma este. - Meredith Hercegnő - hallottam egy női hangot -, sajnálom, hogy félbe kell szakítanom. A könnyek nyomait letöröltem arcomról, ami nem volt igazán jó ötlet, mert csak Galen vérét kentem el magamon még jobban. Horrorisztikusan nézhettem ki, ahogy megfordultam, és dr. Polaskira pillantottam. Tátva maradt a szája, a külsőm nem lehetett túlságosan megnyerő. A patológia területén dolgozók körében nem sok minden okozhat ekkora hatást. - Walters őrnagy részben tájékoztatott arról, hogy mi történt a mai nap folyamán - ingatta a fejét, és szemüvegét levéve, kézhátával megtörölte a homlokát. - Nem szeretnénk, ha a nyilvánosság is tudomást szerezne a faerie-ben történtekről - mondta Fagy.

251

- Tudom tartani a számat - nézett rám, és az arcán mintha sajnálatot fedeztem volna fel. - Meredith Hercegnő, tud most beszélni velem? Mély levegőt vettem, és be kell vallanom, nem voltam a legjobb formámban. - Dr. Polaski - kezdtem reszelős hangon, majd torkomat köszörülve folytattam -, hallgatom, mondja nyugodtan. A testőrök utat engedtek neki, hogy közelebb jöhessen. Még mindig Galen ölében ültem, lábamat dereka köré fonva. Ha ez az intim testhelyzet zavarta is, nem mutatta. Maradtam, ahol voltam, mert még mindig szükségem volt Galen közelségére. Beléje kapaszkodtam, anélkül, hogy túlságosan nyilván való lett volna. Galen keze a hátamon nyugodott. Néhány dolgot tudnom kell - térdelt mellénk Polaski, hogy szemmagasságban legyünk -, és ön az egyetlen, akit megkérdezhetek, de ezzel el is árulom azt a gyanúsítottat, aki igazán érdekel. - Megértettem - feleltem. - Nem hiszem, hogy így van - vette fel szemüvegét. - Walters elmondta, bárkire is mutatnak a bizonyítékok, bíróság elé nem kerül. Megkínozzák majd, vagy rögtön megölik. Igaz ez? - Igen. Várt, mint aki úgy gondolja, még folytatni fogom. Majd elmosolyodott. - Senki, akit ismerek, nem felelte volna egyszerűen azt, hogy igen. Úgy éreznék, meg kell indokolniuk, miért veszik el valaki életét. Sok minden kavarogna bennük — nézett rám hihetetlenül hosszú szempillái alól. — De ön nem azt érzi, amit mi. - Doktor, ez nem a fey és ember ellentétéről szól. A kultúránk, más. Olyan világban nőttem fel, ahol a kínzás a büntetés, és kivégzések is végbemennek, ha szükséges, bár nagyon ritkán.

252

Nálunk nem szokás húsz éven keresztül a siralomházban tartani valakit, amíg jogi kibúvókat keresnek. - Meredith Hercegnő, rengeteg borzalmat láttam már a munkám során, és vannak páran, akik miatt nyugodtabban tudnék aludni, ha halottak lennének - sóhajtott. - A szavát kell adnia, ha elárulom a nevét, nem fogják kivégezni. - Hazudnék, ha megígérem. - Adja a szavát, hogy nem ölik meg, amíg a bizonyítékokat fel nem dolgoztam. - Gondoljátok - néztem Fagyra és Misztrálra - megtehetem, anélkül, hogy hamisan esküdnék? - Úgy vélem, a királynő számára esküdnek súlya lenne, és nem akarná az emberek rendőrségét megsérteni - mondta Fagy. - Ez nem igazán igen - véltem. - Egy egyszerű igen nem biztos, hogy igaz - felelte; arca arrogáns, üres, óvatos. Úgy véltem, inkább a doktornőnek szólt, mint nekem. - Misztrál? - érdeklődtem. - Újabban a királynő igyekszik a sajtó irányába pozitív képet mutatni. A riporter halála már elég szerencsétlenség volt. Nem akarhatja, hogy a fejéhez vágják, elegendő bizonyíték nélkül végeztünk ki valakit. - Szóval igen - állapítottam meg. Ránézett Fagyra, majd mindketten rám pillantottak. - Ő Andais, a Levegő és Sötétség Királynője - vonta meg a vállát Misztrál. - Az esküjét, hogy nem enged kivégezni senkit addig, amíg nem végeztem a vizsgálatokkal - ismételte meg Polaski. Gondolkodóba estem, mit ígérhetek meg Polaskinak. - A szavamat adom - kezdtem végül -, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy senkinek ne essen 253

helyrehozhatatlan bántódása, amíg újra kapcsolatba nem lép velünk. - Helyrehozhatatlan bántódás - mosolyodott el csaknem. Soha senkit nem hallottam még, hogy így fogalmazza meg. Csak néztem rá, üres tekintettel. - Rendben van, elfogadom. Ne okozzon csalódást. - Megpróbálom - feleltem. - A kis tündék képesek megváltoztatni a testüket? - Sokuknak több alakja van. - Képesek az aprók emberi nagyságúra nőni? - Amikor aprót mond, a kis, szárnyas feyekre gondol, a féltündékre? Bólintott. - Néhányuk képes az alakját majdnem emberi nagyságúra változtatni. De ritka képesség. Galen elkezdte masszírozni a hátamat. Nem tudtam, engem vagy saját magát akarja-e bátorítani. - Mennyire? - Annyira nem mindennapi, hogy egész eddig úgy véltük, elveszítették ezen képességüket. - Csak egy féltündéről tudunk, aki jelenleg meg tudja tenni — tette hozzá Fagy. - A másik kérdésem — nézett fel rá Polaski. — Lehetséges, hogy valamilyen mágia vagy a faerie mágiájának egy része befolyásolja, amit látok? Fagy, Galen és én összenéztünk. - Remélem - kezdte Fagy -, Rhys minden tőle telhetőt megtett, hogy megvédje a nyílt bűbájaktól. - Lehetséges, hogy valaki a mágiájával az ujjlenyomatát egy másikéval eltakarja? - Ahhoz érteniük kellene az ujjlenyomat mibenlétét — mondtam. - Kizárhatunk mindenkit, aki nem látott még televíziót, vagyis a testőrök nagy részét. De ha megértik, mi

254

az ujjlenyomat, akkor képesek arra, hogy egy ujjlenyomat úgy nézzen ki, mintha egy másik lenne. - Meg tudnák cserélni a két ujjnyomot? - Nem hiszem, de biztosat mondani nem tudok - felelte Fagy. - Nem ismerem az ujjlenyomatokat - mondta Misztrál -, de úgy tűnik, az állatok lábnyomaira hasonlítanak. - Nem rossz hasonlat - dicsérte meg Polaski. - Akkor egyetértek Faggyal, a valóságban nehéz kicserélni őket. - Szóval, valószínűbb, hogy befolyásolhatnak abban, amiről azt hiszem, hogy látom, mint abban, amit tényleg látok. Egyetértettünk vele. - Akkor jobb lesz, ha minél előbb kiszabadulok innen, és a faerie-től távol, egy működőképes számítógépen ellenőrzöm, amit találtam. - Az előbbi kérdése a konyhai személyzet egyik féltünde tagjára vonatkozott - állítottam. - De csak abban az esetben — bólintott —, ha egyikük képes akkora alakot felvenni, mint mi. A kézlenyomat megegyezik az egyik féltündéével, de körülbelül akkora, mint az én tenyerem. - Melyik? — akartam tudni. - Nem árulhatom el - ingatta a fejét. - Ha nem mondja meg, akkor lecsukjuk az összesét fenyegetőztem. - Mindnyájukat? - hitetlenkedett. - Óvatos, nehogy valakit igazságtalanul lecsukjunk— bólintottam. — És mi is óvatosak vagyunk, inkább mindenkit lefogunk, hogy a bűnös is rács mögé kerüljön. -Jól van - sóhajtott. - Borsóvirág. Mielőtt elfojthattam volna, a meglepetés kiült az arcomra. - Miért e döbbenet?

255

- Mert ő és Beatrice jóban voltak. Emberi viszonylatban régóta ismerem. El nem tudom képzelni, hogy Borsóvirág bántaná Beatrice-t. - Akkor valaki szórakozik velem, mert Beatrice hátán találtam egy kézlenyomatot - nézett fel a pasasokra. — Megkérhetek valakit, hogy demonstrálhassam? Aisling előre lépett, de leintettem. - Repkény - szólítottam, aki erre odalépett hozzánk, de a szeme huncut állásától rossz előérzetem támadt. Aisling mosolyogva lépett hátra. - Megfordulna, kérem? - szólt Repkényhez Polaski. A férfi szó nélkül hátat fordított neki. - Levenné, kérem, a kabátját? - Örömmel - búgta sokat sejtetően. Kabátját nyakánál kigombolta, és hagyta, hogy a földre csússzon, dr. Polaski lábára. A nő a dús haját bámulta, a közép- és sötétzöld hullámokat, és a köztük tekergő fehér indákat, leveleket, amelyekről a nevét kapta. Polaski kinyújtotta a kezét, hogy a hajzuhatagot arrább tolja, de amint hozzáért, mozdulatlanná merevedett. - Repkény, hagyd abba - szóltam rá. - Nem csináltam semmit - felelte, de a mosolya elégedett volt, mint akinek örömet okoz, hogy ilyen hatással van a nőre. - Lépj hátra - szólította fel Fagy. - A hercegnőnek engedelmeskedem, nem neked. - Lépj hátra - mondtam én is. Gúnyos mosolyát villantotta felém, de zöld szeme különös szenvedélyt tükrözött, amit nem érthettem. Ennek ellenére engedelmeskedett. Abban a pillanatban, hogy Polaski már nem ért a hajához, pislogva magához tért. - Bocsánat, hol is tartottunk? - Mi történik? - kérdeztem Fagytól. - Kezdi visszanyerni ősi hatalmának egy részét. - Mi lenne az?

256

- Ha azt mondtuk, valaki olyan, mint Repkény haja, arra utaltunk, lenyűgöző, akár akarod, akár nem. A repkénybe keveredni azt jelentette, hogy csapdába estél. Ha a repkény befont, a szeretőd valamiképp tönkretett - világosított fel Fagy. - Ezeket a mondásokat nem ismerem. - Nem volt szükség arra, hogy ismerd - mondta Galagonya. Ily szövegösszefüggésben évszázadok óta nem beszéltünk Repkényről. - Nem csodálom, hogy ennyire elégedett voltál. - Sok mindent visszakaptam csak attól, hogy egy folyosón voltam veled, miközben... - Elég - szólt rá Fagy. - Társaságunk van. - Mindenre képes lennék azért - esett térdre előttem Repkény , ha egy éjszakára, vagy akár csak egy órára az ágyadba fogadnál - esedezett, és szemében nem láttam gúnyt. Soha nem láttam komolyabbnak. - Állj fel - mondtam. - A királynő szereti, ha térdelünk. - Nos, én nem. Fagyra pillantottam. - Kihez érhet hozzá anélkül, hogy történne valami? - Galagonya azt teszi, amit mondanak neki, és az ő bubája inkább aktív természetű. - Galagonya, segíts a doktornőnek a demonstrációban. Kikerülve a térdelő Repkényt és hajzuhatagát, odalépett Polaskihoz. - Két zöld lovagot kell választanod, kérlek, hadd legyek én az egyik - folyatta Repkény. - Ne kelljen a hercegnőnek kétszer kérnie. Kelj fel parancsolta Misztrál.

257

- Azt hiszem, a páncélzatom nem lesz útban - fordította a hátát Galagonya a nő felé, aki félénken megérintette a kárminpiros páncélt, majd magabiztosabban, miután nem történt semmi. - Beatrice-t itt szúrták meg - mutatott egy pontra, ahonnan biztosan el lehetett találni a szívet. - A kés mélyen belefúródott - folytatta, és két ujját ott hagyta, ahol a kés hegye volt, majd másik kezét melléje rakta. - Egy majdnem tökéletes kézlenyomatot találtam itt, ahol valaki megtámaszkodott, hogy ki tudja húzni a kést. A második áldozaton majdnem ugyanúgy helyezkednek el a nyomok. De ott találtam egy ujjlenyomat-töredéket is, ahol a késről letörölték a vért. Lehet Borsóvirágé, de másé is. - Ha biztos abban, hogy az övé, akkor ő a gyilkos állapítottam meg. - Igaza van. De ha ő az, hol van a kés? Rhys a feneketlen gödörig volt képes követni. A többi konyhai dolgozó állítja, miután Borsóvirág megtalálta az áldozatokat, nem ment sehová. Nem volt rá ideje, hogy a gödörnél megszabaduljon a késtől. - Valaki más tette meg helyette - vélte Misztrál. - Egy tiszta, teljes kézlenyomatot találtunk a riporter teste mellett a falon. Nem a testőröké, de a méret közel azonos. - Sidhe - mondta Adair. - Valószínűleg - felelte a doktornő. - Szóval, Borsóvirág vagy egy kegyetlen gyilkos, akinek volt egy segítője, vagy a valódi tettes, hogy mentse magát, az ő ujjlenyomatát vetítette rá a sajátjára. A nő biccentett. - Nem lehetne leellenőriznünk, hogy használtak-e ott mágiát? - kérdezte Galen. - Senki nincs itt - rázta a fejét Fagy -, aki elég jó lenne a kifinomult bűbájban. Ha egy óránál többet tartózkodnak a faerie területén, az emberek csak úgy tocsognak mágiában. 258

Arra, hogy különbséget tudjunk tenni a tudatos és a szimplán csak az emberekre ragadt mágia között, Doyle, Kristály vagy Barin-thus tehetségére lenne szükségünk. - Én képes vagyok rá - szólalt meg Aisling. - Nem - tiltakoztam. - Nem bízol bennem? - kérdezte hátborzongató mosolyával. - Nem, ha itt van dr. Polaski, és az emberei is. - Képes voltál arra, hogy a meztelen testemet bámuld, és mégsem tettelek rabommá. Lehet, hogy elvesztettem az emberekre gyakorolt hatásom egy részét. - Vagy talán Meredith egy sidhe hercegnő - vetette közbe Misztrál -, nem egy halandó. - Aisling, a hatalmad használata igencsak bátorrá tett - fűzte hozzá Galagonya. Úgy tűnt, Aislinget senki nem kedveli igazán. Mindenkit ennyire megdöbbentett volna a kis mutatványa? - Rám néztél - pillantott Aisling Galagonyára -, és az arcomat nem fedte semmi, amikor megtörtént. Hőshöz méltó cselekedet, vagy talán nagyobb erőfeszítésbe került szépségemnek ellenállnod, mint ahogy mutattad? - sóhajtott, majd gúnyolódó hangneme igaz bánatnak adta át helyét. - Oly sokáig éltünk úgy, hogy vágyainkat nem tudtuk kielégíteni, nem szégyen, ha olyasmihez vonzódunk, amelyhez régóta nem lehetett. Mindegyikünk sóvárog egy másik sidhe testéért. Néha azt hiszem, megőrülök, ha nem érinthetek meg senki. Galagonya ekkor bátor tettre vállalkozott, és akár egy báty, meglapogatta Aisling vállát. Eltűnődtem, megtette-e volna akkor is, ha nincs rajta az inge. -Most már van arra esélyünk, hogy a hosszú éhezésnek véget vethessünk. - A hercegnővel - mondta Aisling. Galagonya bólintott.

259

Aisling hátralépett, hogy Galagonya ne érhessen hozzá. Hatalmas erőfeszítésbe került, hogy ne hőköljek hátra. Letérdelt mellém és Galen mellé. - Számomra hercegnő nem lesz - szólt Aisling. - Biztos, hogy nem fogja vállalni a kockázatot - nézett rám. - Igazam van? Nem tudtam, mit feleljek, mert igaza volt. Nem akartam, hogy megérintsen. - Nem zárom ki - adtam meg neki az egyetlen választ, amit tehettem -, de most már tartok tőled, ahogy régebben nem tettem. - Valamiről lemaradtam - állapította meg dr. Polaski. - Örüljön, hogy így van - feleltem. - Nem. Hercegnő, túl sok mindent titkol el előlem - jött oda hozzánk. -Tudnom kell, mi történik, vagy nem tud meg tőlem semmit, és az embereimtől sem. Ahogy odaért hozzánk, és fölénk magasodott, hozzáért Aislinghez, és megingott. Villámgyorsan reagáltam, Galennel együtt, mert tudtuk, Aisling csupasz bőréhez nem érhet. Közöttük álltam, Aislinget löktem hátra. Galen térdre emelkedve kapta el dr. Polaskit, mielőtt elérte volna a padlót. A doktornő Galen karjában biztonságban volt, viszont én Aislinget öleltem, és kifejezetten veszélyben voltam.

260

23.fejezet

Egyensúlyát keresve magához szorított. Talán jobban megtántorodott, mi szükséges, hogy magához ölelhessen, de nem vonzereje miatt siklott a keze a tunikája alá, csupasz bőrére. Fuldokoltam a félelemtől, a bőrömön cikázó mint gyenge elektrosokk, ujjbegyeimet bizsergette. Melangell arcát látta holt, véres szemét, és vártam, hogy Aisling bubája befonjon. Különös szemé bámultam, a négy üres karikába zárt belső bogra. Szeme kékségének nyoma sem volt. Valami eltűnt. Kezemet végighúztam a gerincén: oly meleg, feszes, valóságos. Felém hajolt, mintha meg akarna csókolni a fátylán keresztül. Hátrahajoltam, de karja a derekamon összefonódott, nem engedett. Ha nem láttam volna, mit tesz Melangellel, engedem, hogy megcsókoljon, de azt a látványt már nem felejthetem el. Rózsaillatot éreztem. Hirtelen úgy éreztem, belefulladok az édes, majdnem émelyítő illatba. - Érzed te is? - kérdezte csodálkozva Aisling. - Igen - súgtam. - Amatheonnal sietésre ösztökéltelek - hallottam a fejemben a hangot -, de a kapkodást megtagadtad, és a hosszabb utat választottad. Kockáztattad, hogy elveszítsd, amit úgy szeretsz. - Galen - suttogtam. Aisling karja derekamon ellazult, de megszédülve utána kaptam. 261

- Most azt mondom neked, ezzel várnod kell, vagy újra veszítesz. - Doyle. - A Sötétséget el nem veszítheted, mert mindig velünk van, de vannak, akiknek hatalma törékenyebb. Siess! - Ki? - kérdeztem. - Kihez beszélsz? - érdeklődött Aisling. - Siess! - ismételte a hang a fejemben, és az Istennővel együtt lassan a rózsák illata is elillant. - Hol? - kérdeztem. Nem szavak voltak. Inkább csak éreztem valamit, amikor azt mondtam fagynak, hogy Galen nem keresheti egyedül Doylet. Azonban ez most nem |iánikroham volt. Egyszerűen tudtam, hol kellene lennem. Semmi kétely, a logika halvány jele nélkül; csak tudtam. - Kihez beszélsz? - szólalt meg megint Aisling, hangja reszketett, majdnem léit. - Érintésedtől nem félek — mondtam neki —, de most erre nincs időnk. Azonnal a trónterembe kell mennünk. - Miért? - akarta tudni Galen, aki még mindig dr. Polaskit tartotta, oly természetesen, mintha egy másik sidhét ölelne. A nő úgy nézett rám, mint aki még soha nem látott. - Miért éreztem virágok illatát? - érdeklődött. Fejemet rázva Rhysért kiáltottam, és elindultam a folyosón. Pillanatok alatt ő is ott volt a kereszteződésben, otthagyva a technikusokat, rendőröket és a holttesteket. - Borsóvirág kézlenyomatát olyan helyen találtuk, ahol nem kellene lennie, de lehet, egy sidhe mágiája, hogy gyanúba keverje. Óvatosan zárjátok be egy ketrecbe, amíg ki nem derítjük, hogy mi történt. - De... - Rhys, ne vitatkozz. Csak tedd, amire kértelek. 262

- Ahogy a hercegnő parancsolja — felelte, és arcán, egyáltalán nem jellemzően, gőg és hidegség jelent meg. - Rhys, most nincs arra időm, hogy az egódat ápolgassam kezdtem futni. Képtelen lettem volna megindokolni, miért, de rohantam a folyosón, miközben a kövezet szürke mátrixából csillogó márványerezet tündöklött elő drágakövekként. Fagy és Galen kétoldalt követett. Misztrál mögöttünk loholt, a többiek utána. Kevesebb, mint tíz testőr maradt velem, de nem ez fog számítani. Valami rossz történt, de megakadályozhatjuk, ha időben odaérünk. Visszaemlékeztem a tükörre, amely a szobámban jelent meg azért, mert meg akartam magamat nézni a szőrmekabátban. Ahogy még jobban nekiiramodtam, halkan suttogni kezdtem. - A trónnál kell lennünk. Most. Egy-két szívdobbanásnyi időig semmi nem történt, majd a lábam alatt a kövek elkezdtek mozogni. Nem tétováztam. Nem álltam meg. Nem botlottam el. Bíztam abban, a tündérdomb oda visz, ahova mennem kell. Futottam, miközben a világ körülöttem áramlott, a szürke kő fehér márványba folyt át, falak váltak folyékonnyá. Majd száraz, halott földön futottunk. Egy másodpercem volt arra, hogy felismerjem a medencét és szökőkutat, amely a hatalmas dupla ajtó előtt állt, ami a trónterem belépőjébe vezetett, de a szökőkút most egy hatalmas, kétoldalt elterülő szabályos kert közepén állt. A szökőkút azelőtt az üres folyosó kellős közepén helyezkedett el. Kristály és a testőrök, akiket a lordokkal küldtem a királynő elé, a kert közepén várakoztak. Rémült szemüket rám vetették. Fogalmam sem volt, miért ijesztette meg Kristályt a kert ilyen mértékben, de nem kérdeztem. Pánik öntött el, ereimen az adrenalin pezsgőként száguldott át, üvöltött bennem. A kettős ajtó kinyílt, anélkül, hogy valaki hozzájuk ért volna. Pulzusom a torkomban lüktetett, levegőt is alig kaptam. 263

Oldalam szúrt, de igyekeztem, hogy ne lassítson le, ne görnyedjek ketté. Az előszoba futórózsái, melyek a sötétséget kárminvörös virágokkal díszítették, hatalmas, tövises kígyókként vonaglottak, siklottak a fejünk fölött. Rohantam, és az indák nem próbáltak meg befonni minket. Az utolsó pár dupla kapu pont előttünk állt. A trónterem mögötte. - Nyílj ki - súgtam, és az ajtószárnyak befelé lendültek. A rózsák felhomályából a királyi udvar ragyogásába rontottam; megtántorodtam, a fényözön elvakított. Csak a fényt, az árnyékot és a homályos alakokat láttam. A kimerültség szürke és fehér csillagrobbanásokban táncolt a tekintetem előtt. Fülemben doboló, zúgó vér mellett halványan hallottam Andais Királynő kiabálását. - Állj!... Ne tovább - kiáltottam. Még egy nagy levegőt vettem, és ha Galen nem kapja el a könyökömet, elesek. Látásom foltokban kezdett visszatérni. Az udvartartás partira vagy talán előkelő temetésre öltözött ki. Rengeteg fekete, ezüst, és ékszerek garmadája. Andais a trónhoz vezető lépcsőn állva rám bámult, ránk meredt. Barinthus a lépcső aljánál egyenesedett fel, hogy a királynőt és minket is szemmel tarthasson. Egyszeriben tudtam, mi történik, de azt nem, miért. A miért egyáltalán nem érdekelt. - Húgom, mily jogon akadályozod meg, hogy bárkit párbajra hívjak? - kérdezte oly vészjóslóan, hogy a nyelvemen éreztem a levegő súlyát. Ő a Levegő és Sötétség Királynője. Képes arra, hogy a levegőt a halandó tüdőm számára helélegezhetetlenné tegye. Ily módon egyszer majdnem megölt. Tegnap este történhetett, vagy talán tegnapelőtt? - Andais Nagynéném, kérem, hogy magánkihallgatáson szíveskedj fogadni - mondtam lélekszakadva, és ha Galen nem 264

fogja satuként a könyökömet, nem biztos, hogy a lábam megtart. Természetfeletti erő és mágia, az jó dolog, de nem vagyok hozzászokva ilyen rohanásokhoz. - Meredith, a szívességeket nem állva szokták kérni - mondta elmosolyodva, miközben a trónjához vonult. Fekete szoknyája éji égbolt kabátjaként hullámzott léptei nyomán. Jól begyakorolt mozdulattal, szétterítve rendezte el maga körül. A sötét szín sápadt bőrét, fekete haját keretbe foglalta, drámaian kifestett háromszínű szürke szemét kiemelte. Torkát és kesztyűs kezét gyémántok és éjfekete zafír díszítették. Fél térdre estem. Galen - velem együtt térdelve - segített, hogy a mozdulat elegánsan menjen végbe. Akik hozzám tartoztak, ugyanezt tették. - Andais Nagynéném, Levegő és Sötétség Királynője, kérem, hogy szíveskedj magánkihallgatáson fogadni. - Miért borít téged, és Galent is vér? - Királynőm, sok mindent meg kell veled osztanom, és némelyiket jobb, ha csak kettőnk füle hallja meg. - Újfent az életedre törtek? - Nem, nem az enyémre. - Talányokban beszélsz - rázta meg a fejét, mintha légy kerülgetné, és meg akarna szabadulni tőle. - Kettesben világosan fogalmaznék. - Először intézzük el a nyilvános ügyünket - mondta, és Barinthusra mutatott, aki még mindig a trón és csoportosulásunk között állt. - A gyűrű felismerte, és segítettél neki, hogy megszegje a nekem tett fogadalmát. - A gyűrű ismeri Lord Barinthust. Magad mondtad, hogy annyi testőrrel, és annyiszor feküdjek le, amennyiszer csak bírok. Nem ez volt a parancsod? - Szavaim lehetséges, hogy elsietettek voltak - húzódott arca haragosan össze -, vagy talán nem tudtad, Barinthus esküt tett

265

nekem, mielőtt megengedtem volna, hogy udvaromhoz csatlakozzon. Csak ő adta szavát, és most megszegte. - Semmi olyat nem cselekedett, ami miatt királlyá lehetne mellettem, ha királynő lennék. - Meredith, légy óvatos. Tudom, hogy volt köztetek szex. - Igen, szex volt, de inkább mágikus, mint valódi, és biztosan nem lettem terhes. - A testedbe ürítkezett. - Igaz, hogy elélvezett, de ruhánk rajtunk volt, és testembe még csak az ujjával sem hatolt. - Esküszöl? - követelte. - Esküszöm. - Azt hallottam, Barinthus királycsinálóból jövendőbeli királlyá avanzsálta magát. - Kijelenthetem, az udvarnak tett esküjét nem törte meg. A gyűrű azt ismer fel, akit óhajt, és ajándékát oda osztja, ahova akarja, de Barinthus szavát nem szegte. - Barinthus, miért nem mondtad el? - Andais Királynő, nem hittél volna nekem. Egy-két pillanatra mintha elgondolkozott volna, majd egész aprót biccentett. - Talán nem - felelte, majd rám nézett. Miként a héja figyeli a mezőt, amikor biztos abban, van még ott lent valami ízletes falatka. - Sok történetet hallottam a tevékenységeidről. Nos, el kell tűnődnöm, mi is igaz belőle, és mi túlzás, hogy ellened és szövetségeseim ellen fordítson. - Andais Nagynéném, amíg nem mondod el, mit hallottál, nem állíthatom, hogy semmi nem igaz. - Meredith, a trónteremben vagyunk. Használd a rangomat. - Királynőm - hajtottam le a fejem, hogy arcomat ne láthassa. Ez nem jó jel. Egyáltalán nem.

266

24.fejezet

- Választott a gyűrű testőrök között szerelmespárt? - kérdezte a királynő kifejezéstelen hangon. Nem bántam, hogy még mindig a földet bámulom, mert oly sok minden történt, hogy Niccáról és Biddyről teljesen elfelejtkeztem. Gyilkosságok, természetfölötti események, az Istennő, a kehely, Amatheon eltűnése, Galen megtámadása, Cel jóslata a zöld lovagról, a lordok, akik kint várakoztak; oly sok minden, és nagynéném pont ezt akarja tudni. Miért? - Igen, Andais Királynő, a gyűrű talált egy párt. A terem két oldalán, a székeiken ülő nemesek sorában suttogás indult meg. - Ecseteld, mit történt. Engedelmeskedtem. Beszéltem a fantom kisbabáról, mit láttam, mit éreztem. - A gyűrű újból életre kelt - szólalt meg valaki. - Lord Leri - nézett rá Andais -, van valami, amivel hozzá szeretnél szólni a társalgáshoz? - Csak annyi, hogy ez bizonyára jó hír, királynőm. - Leri, én döntöm el, mi a jó hír. - Ahogy királynőm óhajtja - hajtott fejet a férfi. - Évszázadok múltak el, és a gyűrű életre kelt - fordult a királynő megint felém. - Egy valószínűsíthetően termékeny

267

párt választ ki, és te nem gondolod, ez egy elég fontos esemény ahhoz, hogy értesíts róla. - Andais Királynő, sok minden történt azóta, hogy a gyűrű kiválasztotta őket. Úgy véltem, a gyilkos, vagy gyilkosok megtalálása előbbre való. - Itt én döntöm el, mi a fontosabb, nem te - állt fel. - Még én vagyok a királynő. - Ezt soha nem kérdőjeleztem meg — térdeltem le teljesen, Galennel együtt. - Hazug - sziszegte, és szava a teremben hosszan visszhangzott. - Andais Királynő - kezdtem, tudva, hogy most nagy bajban vagyok -, mit tettem, hogy megharagítottalak? Mondd el, és minden tőlem telhetőt megtc szek, hogy jóvátegyem - néztem még mindig lefelé és az elkoptatott kőpadlót bámultam. Nem akartam, hogy az arcomat lássa. A félelem lehet, hogy felidegesíti, és a meglepetés feldühítheti. Nem tudtam, milyen arckifejezés lehetne biztonságos. - Misztrál. Testőreim kapitánya, jer ide hozzám - szólt, és Misztrál engedelmesen felkelt. Figyeltem, ahogy a lépcsőn felmegy hozzá. A királynő belemarkolt dús, sötétzöld hajába, és térdre kényszerítette. Inkább a meglepődés, mint fájdalom hangját hallatta. - Megbasztad? - akarta tőlem tudni. Hiába gondolkodtam, nem láttam a csapdát a kérdésében, így az igazságnak megfelelően válaszoltam. - Igen, királynőm. Olyan hirtelen engedte el a férfit, hogy fél kezén kellett megtámaszkodnia, ne guruljon le a lépcsőn. Esetlenül tartva magát fél térden maradt, hajzuhataga az arcát fedte. Szemét lesütötte, de a tróntermen már mennydörgés morajlott végig. A nemesek nyugtalanul mozgolódtak és körbenézegettek. Andais majdhogynem dorombolt, ahogy Misztrál mellé 268

térdelve haját kezdte simogatni. Amint hozzáért, a férfi megrázkódott, akár egy ijedős paripa. - Te voltál, Misztrál? - Királynőm, bocsánatodért esedezem, de évek óta nem volt ekkora hatalmam. Az önuralmam nem a régi, Királynőm, elnézésedet kérem. — Két „királynőm" egy mondatban, meglehetősen bűnösnek érezheted magad. — Királynőm, semmit nem tettem, ami miatt vétkesnek kellene tartanom magamat. — Tényleg nem? — simogatta továbbra is a haját a királynő, de közben rám nézett. Misztrál még mindig lehajtott fejjel várakozott. Soha nem volt jó az érzései elrejtésében. - Királynőm, mit tettem, hogy megharagítottalak? - kérdezte, és hangja kifejezéstelen volt, ellentétben a távoli mennydörgéssel. Hatalma most éledt újjá, még mindig küzdött a kontrollért. - A hercegnő adta vissza neked a képességeidet? - becézgette szórakozottan tovább, akár egy ölebet. Láttam már egypárszor, amikor ugyanezt a test örökkel csinálta. Egy éjszakán keresztül simogatja, becézgeti őket, mindenki orra előtt, majd otthagyja őket, és semmi más nem marad nekik, mint ezek a figyelmességek. Láttam, ahogy ezzel akár a legerősebb harcosainkat is néma könnyekre fakasztja. Miszrált dédelgette, de az arcán a düh nekem szólt. Miért mérges, hogy szeretkeztem Misztrállal? Mi rosszat tettünk? - Képes lennél bármelyikünket - lépdelt le a lépcsőn, hogy fekete ruhája csak úgy suhogott mögötte -, mindegyikünket visszajuttatni a hatalmunkba? Egy jó kis baszás a részedről, és már meg is van? - fehéredett el a holdsütés fényességének kezdeteivel az arca a haragjától. Háromszínű zöld szeme ragyogni kezdett, mintha a sötétség fénye lenne. 269

Két kezemet a kövezetre helyeztem és lehajtottam rá az arcomat. Megalázkodtam előtte, mert fogalmam sem volt, miért dühös rám ennyire. Sejtésein nem volt arról, hogy valaki sugdosna a fiilébe. - Meredith, válaszolj - állt meg mellettem olyan közel, hogy ruhája széle testemet súrolta, majd elsétált mellettem. Jó néhány válasz lehetőséget átgondoltam, majd elvetettem, és végül így szóltam. - A tetteimet az Istennő vezérli. Villámgyorsan az oldalamnál termett, cipősarka csak úgy csattogott a kövön. Letérdelt, kesztyűs kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. - Ez nem válasz. - Mást nem felelhetek - leheltem lélegzet elakadva. Ha csak halványan, de utalok arra, hogy szexszel másoknak is visszaadhatom a hatalmukat, elrendelheti a szokásos szexshowjainak egyikét, és azt lehet, hogy nem élném túl. Vannak itt nemesek, akikkel még egy közönséges társalgást sem vagyok képes lefolytatni, nemhogy a testemet adjam oda nekik. És itt vannak az ellenségeim is, akiket nem biztos, hogy szeretném hatalmuk teljében is megismerni. A királynő másik kezét a hajamra tette, majd egy jókora csomót megmarkolt belőle, és a talpamra rántott. Azon igyekeztem, hogy a szememben ne lássa a haragot, de tudtam, nem sikerült. - Nem csak az én képességeim kezdenek visszatérni — szólalt meg a lépcsőn Misztrál. Megfordulva ránézett, és tudtam, Misztrál készakarva tereli el a figyelmet rólam, önmagát ajánlva fel a királynő dühének. Továbbra is a markában, fájdalmas szorításban tartotta a hajamat, miközben úgy simogatta arcomat, miként az előbb Misztrál haját. - Misztrál, mi a fenéről hablatyolsz? - A legtöbb testőr, aki megérezte a gyűrű mágiáját, ugyanúgy visszanyerte rég elvesztett hatalmának legalább egy kis részét. 270

Hajamban ökölbe szorult a keze, és igyekeztem, a fájdalomtól ne kiáltsak fel. Andais szereti az ilyesmit, és nem állt szándékomban bátorítani. - Igen, királynőm. Visszafordult felém, és amit a szemében láttam, nem töltött el örömmel. Hajamat szabadabbra engedte, és ugyanakkor kesztyűs kezével végigsimított arcomon, majd tovább, a nyakamon. Más körülmények között talán felizgatott volna, most csupán még jobban megrémültem. - Meredith, hány testőrrel szexekéi tulajdonképpen - hajolt egész közel hozzám, mintha meg akarna csókolni. - Hány testőrömet juttattad hozzá a megkönnyebbüléshez? - súgta majdnem a számba, és mielőtt hozzám ért volna, tudtam, megcsókol. Érzékeltem körülöttünk a mozgást, észleltem, a testőrök felálltak. Mindegyikük ott volt a folyosón, amikor Misztrállal szeretkeztem, ezért mind felemelkedett, hogy válaszoljon. Felegyenesedtek, hogy eltereljék rólam a királynő figyelmét. A testőreim, férfiak és nők, az enyémek. Némelyikük évszázadokat töltött el felfegyverzett egérként. Csendesen, rejtőzve, láthatatlanná válva. Most mind felállt, készakarva látványosságot kreálva magukból. Ahogy mind talpra álltak, a királynő hátrahajolt, ajkamon otthagyva a rúzsa ízét. - Titeket mind megbaszott? - kérdezte, mint aki nem hisz a szemének. - Azt kérdezted, ki elégül ki - felelte Fagy. - Amikor a hatalom betöltötte a folyosót, mindenkit megérintett, aki ott tartózkodott. - Úgy érted, mihelyst Misztrál és Meredith eggyé váltak, az összes testőrnek orgazmusa volt? - Igen - mondta Fagy.

271

- Hány termékenység istennő van az őseid között? — nevette el magát, és elengedte a hajamat. - Öt. - Öt — ismételte, ahogy ellépett mellőlünk. — Most már meg sem kell őket érintened, és visszakapják a képességeiket. Igaz ez? - Úgy hittem, örülni fogsz, hogy a mágia kezd visszatérni a tündérdombokbí szóltam óvatosan. - A mágiánk kezd visszatérni - jegyezte meg Afagdu, az egyik nemes, aki nek fehér arcában, fekete haja mellett a szeme volt az egyetlen színfolt. -Andais Királynő, nem erre vágytunk mindannyian? — mondta szelíden, elővigyázatosan. Afagdu és udvara nem tartozik senkihez, a négy vagy öt ténylegesen semleges udvartartás közül valók. Dylis állt fel, sárga ruhájában, amely kiemelte haját és háromszínű kék szemét. Ő a tizenhat uralkodóház egyikének a feje, és soha nem tartozott a barátaim közé. - Tudod, hogy soha nem kedveltem Essus leányát. Egyetértettem veled, királynőm, amikor gyerekkorában megpróbáltad vízbe fojtani. De ha a kezén a gyűrű életre kel és visszahozhatja a sidhéknek a gyermekáldást, akkor a követője leszek. - Dylis, ameddig nem határozok másként, az enyém vagy fenyegette meg a királynő. - A királynőnk vagy - pukedlizett a nő. - Félreérthetően fogalmaztam. Csak azt akartam mondani, ha Meredith visszaadhatja termékenységünket, akkor ellenérzéseimet iránta felülvizsgálom. - Dylis, udvarias és politikailag óvatos a megfogalmazásod. De ha Niccára és Biddyre gondolsz, mindketten az én testőreim, senki másé. A testőrök engem és véremet szolgálják - ütött a mellére, hogy szavainak hangsúlyt adjon.

272

- Megtiltod, hogy egy pár legyenek, bár a gyűrű választotta ki őket egymásnak? - csodálkozott Afagdu. - A királyi testőrök az uralkodói házat szolgálják, ez a feladatuk - jelentette ki Andais. - Továbbra is téged szolgálnak — mondta óvatosan Afagdu. - Ha gyermek fogantatott meg, akkor nem - rázta a fejét a királynő. - De egy gyermek hatalmas áldás - szólalt meg Nerys egyik udvarhölgye. - Elen, az udvarházad uralkodója épp tegnap este próbálta megölni Mere dith-t, vagy talán máris elfelejtetted? - Ha a gyűrű tényleg életre kelt a kezén - vágott a nő oly mély pukedlit, hogy csaknem eltűnt az asztala mögött —, akkor Nerys nagyot tévedett. Nagyon nagyot. Ha az Istennő megáldotta Meredith-t, akkor mindnyájan hibát követtünk el. - Azt akarod, hogy egyikünknek se legyen gyermeke, mert a családod te méketlen? — kérdezte Maelgwn, a farkas lord. Felsőteste, eltekintve egy kapu nis farkasbőr kabátról, mezítelen volt. A farkas pofája a homlokát takarta. Min den alattvalója alakváltozató volt, amíg ezt a képességüket el nem veszítették. - Királynő vagyok, és a vérem fogja megörökölni a trónt. - Az öcséd utódja áll előtted — jegyezte meg Maelgwn, gúnyos mosolyával, boldog, békés pillantásával körbeölelve. Itt áll, a véred. Ha unokahúgod képes vérünket megújítani, akkor vérvonalad valóban hatalmas mágiával bír. - A testőröket több mint ezer éven át cölibátusban tartottam. Az én, és a fiam kívánságainak tesznek eleget. - És az unokahúgodnak - mondta Afagdu. Úgy tűnt, a segítségemre akar lenni, de benne nem bízom. Ö csak a saját, és klánja igényeit tartja szeme előtt.

273

- Igen, igen - hessegette el Andais a mondanivalóját, mint elhanyagolható tényt -, Meredith kívánságát is teljesítik majd rám nézett. - Bár nem áll szándékomban, hogy a kívánságai ennyire... gyönyörteliek legyenek - lebe gett felém lefelé a lépcsőn, selyem suhogásától kísérve. — Meredith, a testőrök a mi élvezetünkre vannak, nem mi az övékért. Húgocskám, nem vagyok biz tos abban, hogy megértetted sétált el mellettem, és tudtam, hová tart. A térdelő Niccánál és Biddynél állt meg. Hátrapillantottam, és láttam, egymás kezét fogják. Úgy nézték meredten a padlót, mint akik abban reménykednek, ha nem néznek fel, akkor nem fogja őket bántani. Bárcsak ennyire egyszerű lenne. A királynő végigfuttatta kezét Nicca gesztenyebarna fürtjein, aki érintése alatt mozdulatlanná dermedt. - Szeretem Niccát az ágyamban, de nem a szexért. Ő oly könnyen megijed. Nicca, te nem szereted a fájdalmat. Igazam van? - Igen, Andais Királynő - suttogta oly halkan, hogy nem hallottam volna meg, ha messzebb térdelek tőle. - Meredith, tudtad, hogy egy éjszaka alatt tanítottam meg rá? - Mit tanítottál neki, királynőm? - Hogy bármely kérdésemre igennel vagy nemmel válaszoljon, és soha, de soha ne felejtse el hozzátenni, Andais Királynő - simított végig az arcán, majd megmarkolta az állát. — Nicca, szeretnél még egy leckét? Nagyon rég nem szeretkeztem olyan férfival, akinek szárnya van. Érdekes lenne. - Andais Királynő - szólaltam meg. Még csak rám sem nézett. - Királynőm, azt mondtad, azon testőrök, akiket ágyamba fogadok, az enyémek maradhatnak - mondtam, érzelmeimet kiűzve hangomból, de tudtam, nem volt jó ötlet megszólalnom. 274

- Nem akarod, hogy én is élvezkedjem vele? Elgondolkodtam. - Lehet, de miután Biddy és ő együtt tölthettek egy éjszakát. A királynő megérintette Biddyt, felfelé fordította az arcát, így most mindkettőjüket szemügyre vehette. - De ha méhe megfogan, akkor összeházasodnak, monogámiát fogadnak, és még a Levegő és Sötétség Királynője sem kényszerítheti arra, hogy megszegje házastársi esküjét. - Királynőm, Andais Nagynéném, ha Nicca és Biddy képes összehozni egy kisbabát, az azt jelentené, más sidhék is sikeresek lehetnek. Ez nem lenne rossz. A királynő elengedte arcukat, kettejük közé lépett, így kénytelenek voltak egymás kezét elengedni. - De, Meredith, Nicca az enyém - futtatta végig ujját a szárnya hegyén -az én gyönyörű játékom, és nem osztozom senkivel. - Te magad mondtad, bármely testőr, aki lefekszik a hercegnővel, az övé lesz — emlékeztette Afagdu. — Nicca most már az ő játékszere. - Amit a királynő ad - fordult meg hirtelen, Afagdu, és háza népe felé lépdelve -, azt a királynő el is veheti. - Még a királynőnek is tartania kell a szavát - felelte Afagdu -, és az egész udvar előtt jelentetted ki, aki Meredith ágyában landol, az övé lehet — fejezte be mondanivalóját. Az, hogy egy dühös Andais szemébe mert mondani egy ilyen nyilvánvaló tényt, mutatta, mily biztos volt abban, hogy túlélné, ha a királynő rátámad. Nagyon kevés varázserővel bíró sidhe van köztünk, aki mágiájában egyenlő a királynővel; Afagdu közéjük tartozik. - Afagdu, nagyon kevesen merészelnének az udvar nyilvánossága előtt adott szavamra emlékeztetni. Mágiád ne tegyen vakmerővé. - Királynőm, meggondolatlanság az, ha kimondom az igazságot? 275

- Jól van, Nicca Meredith-hez tartozik, de Biddy nem. Meredith azt tesz Niccával, amit kedve tartja, de Biddyt nem adhatja másik férfinak. Biddy a fiamé, Cel Hercegé - jelentette ki, majd rám nézett. - Még az ágyából is kilopnád az asszonyait? - Nem lophatod el azt, amit felajánlottak - mondtam. - És ez mit jelent, Seelie szemű Meredith? Nagyot nyeltem, és megígértem magamnak, legközelebb gondolkodni fogok, mielőtt megszólalnék. - A gyűrű jelölte ki Biddyt Niccának. - Ezt mondod te, én meg azt, hogy a testőrök az én véreimet szolgálják. Szóval, miként óhajtod királynődet és az ujjadon ékeskedő gyűrűt is kielégíteni? - Te magad mondtad, akit az ágyamba fogadok, azt megtarthatom. Igaz? - Igen, amire Afagdu is emlékeztetett. - Akkor Biddyt és Niccát is az ágyamba hívom. Nicca továbbra is a szeretőm lesz, de Biddyé is. Andais Nagynéném, ez megelégedésedre szolgálna? - Soha nem tapasztaltam, hogy Nicca egynél több embert képes lett volna kielégíteni egyetlen éjszaka folyamán. - Egyetlen érintéssel képes vagyok férfiasságát újra feléleszteni. - Valóban? - érdeklődött gúnyosan. A szemébe visszatért a harag. Nem tetszett sem a hangneme, sem arckifejezése, de feleltem, mert még mindig jobb volt, mint megtagadni a választ. - Igen, királynőm, meg tudom tenni. - Netán ez egy újabb képességed? - Nem, Andais Nagynéném. - Valahogy mindig kimegy a fejemből, hogy termékenység istennő vagy. - Az őseim, azok igen. 276

- Nem hittem, volna, hogy kedveled a nőket. A nyakam kezdett begörcsölni, ahogy térdeltemből a 185 centiméter magas királynőt néztem. - Általában nem, de ha ez az ára annak, hogy a királynőm és a gyűrű is elégedett legyen, akkor megteszem. Még közelebb lépett hozzám, a nyakam majd kicsavarodott, ahogy próbáltam az arcába nézni. Mintha tudta volna, mennyire kellemetlen ez a testtartás. - Megtennél mindent azért, hogy a gyermek tényleg meg is szülessen? - Nem, mindent nem — próbáltam meg elkerülni a csapdát. - De sok mindent — tornyosult fölöttem —, sok mindent megtennél, hogy baszhassanak. Próbáltam nem gondolni arra, hogy fel akarok egyenesedni, ne kelljen a nyakamat ennyire kitekerni. És nem feleltem, mert tudtam, semmi jó nem sülne ki belőle. - Meredith, válaszolj. - Igen, Andais Nagynéném, sok mindent megtennék, hogy létrehozhassák a gyermeket, amelyet a gyűrű ígért. - Miért érdekel, hogy lesz-e gyerekük? - Az élet feléledt bennük. Láttam, éreztem. Az Istennő áldása. Hogy tehetnék másként, minthogy tiszteletben tartsam az ajándékát? Egykor te is hordtad ezt a gyűrűt, amikor a hatalma még teljes volt. Emlékezned kell, mit éreztél. Megragadta a hajamat, a fejemet még hátrább rántotta, mintha ki akarná törni a nyakamat. - Én nem vagyok termékenység istennő - sziszegte az arcomba. - A gyűrűt ellenségem ujjáról húztam le. Hadizsákmány volt, és hasznomra volt, de az ő mágiája és az enyém nem egymás kiegészítői. Láttam általa szexet, megszállottságot, szerelmet, de gyermeket... - emelt fel hajamnál fogva, hogy egyik kezemen hátul kénytelen voltam

277

megtámaszkodni, ne fájjon annyira. - Gyermeket soha nem láttam. Az arcunk már majdnem összeért. Úgy éreztem, tövestül fogja kitépni a hajamat. - Miért olyan fontos neked, hogy Nicca és Biddy szeretkezhessenek? - Mert ennek az udvarnak a sidhe hercegnője vagyok mondtam összeszorított foggal, hogy ne üvöltsék fel -, és megadatott nekem, hogy egy évszázad után gyermeke születhessen a sidhének. Kötelességem, és kitüntetésnek veszem, hogy én segíthessem élethez ezt a gyermeket. Oly hirtelen engedett el, hogy a földre zuhantam, és csak Galen karja mentett meg attól, ne zuhanjak arccal a kövezetre. A királynő megfogta az arcát, kényszerítette, hogy rá nézzen. - Ó, hát megharagudott. Galen nem szereti, ha bántalak. Őt soha nem próbáltam ki. Mindig úgy gondoltam, olyan lenne, mint Nicca, az ágyban túl gyengéd. Bár nem ijed meg oly könnyen, mint Nicca. Politikailag egy katasztrófa, de az „ügyért meghalni hajlandó hős" típusú férfi - fogta tenyerébe állát, - Szeretőként jó valamire? Ha igen mondok, lehet, ki akarja próbálni. Ha nemmel felelek, hazudok. Az én igényeimnek is túl gyengéd, de ha pont olyan hangulatban vagyok, Galeri tökéletes. - Andais Nagynéném, azt hiszem, a te ízlésednek túl szelíd. - De neked nem? - térdelt le, lesütött szemem előtt fekete selyem tó terült el, - Nagynéném, kedves, a hálószobában nekem tágabb az érdeklődési köröm, mint neked. - Miként lehet, hogy szádból minden gyengéd szó úgy hangzik, mintha azt mondanád, „cseszd meg magad"? - Nem akartam tiszteletlen lenni.

278

- Meredith, hallottam, hogy durván szereted - hajolt le hozzám, majd suttogva folytatta. - Nem annyira, mint én, vagy Cel, de elég durván. - Nem minden éjszaka, Andais Nagynéném - feleltem, arcomat a selyemszoknya elejére szegezve. Fájdalmat okozott, és őrült játékaiba kezdtem belefáradni. Soha eszembe sem jutott, hogy az új mágiákat fenyegetésnek fogja érezni. Túl sok minden történt ahhoz, hogy mindenről tájékoztassuk. De ő a királynőnk, és miattam gyengének látták. Amiért mások informálták minderről, az egész udvar tudja, nem tisztelem annyira, hogy tájékoztassam vagy íi tanácsát kérjem. Ha már kisebb dolgok miatt is megbolondul, mit fog tenni, ha rájön, a kehely visszatért, és ezt sem mondtam el? De ez olyasmi, amit nem árulhatok el a teljes udvartartás előtt. Túl veszélyes lenne. - Ha nem esel teherbe, soha nem lehetsz királynő - mondta a hajamba. - Ha Niccát és Biddyt megfosztom a lehetőségtől, attól nekem még nem lesz gyerekem - feleltem. - Az udvar minden egyes párocskájának gyermeket ajándékozhatsz, de trón emiatt még nem lesz a tiéd. - Ha az Unseelie Udvartartásnak gyermekek százait adhatom, nem kell hogy uralkodjak fölötte. - Cel meg fog ölni. - Tudom. - Uralkodni akarsz? - kérdezte, mint akinek soha nem jutott volna az eszébe hogy megkérdezze. - Nincs más választásom. Uralkodók, vagy meghalok. Megragadta a vállam. Galen megpróbált visszatartani, így beszereztem pár véraláfutást, ahogy kiszakított a karjából. Akarsz uralkodni? - Ha választani kell aközött, hogy az udvar Celé vagy az enyém legyen, akkor magamat választom. 279

- Mi van, ha lenne egy harmadik lehetőség is? - érdeklődött. - Nem tudok róla. - Igazán, Meredith? Nem tudod, hogy pontosan melyik férfi uralkodna, ha lehetősége lenne rá? Nagyon meglepődve nézhettem, mert rám kiáltott. - Barinthus, ha engedném. Mindig arról akarta meggyőzni Essust, hogy öljön meg engem, vegye el a trónomat, mert így lehelen volna a lehető legközelebb a trónushoz - mutatott Barinthusra, aki a lépcsősor közelében állt. - Megmondtam, semmi olyasmit nem tettem, amellyel ő lehetne a király mellettem, ha királynő lennék. Akármire megesküszöm. Ki súgta füledbe ezeket a hazugságokat? - Hazugságok, Meredith, mindegyik az? - Nem tudom, miket meséltek neked, de az nem igaz, hogy Barinthus király akar lenni mellettem. - Meredith, akkor mondd meg, mi minden valótlanság még?! A gyűrű kiválasztott egy szerelmespárt, de nem a te szádból, másoktól kellett megtudnom. Bebörtönöztetted a fiam egyik testőrét anélkül, hogy konzultáltál volna velem. A gyilkosságoknak van gyanúsítottja, de nem árultad el, ki az. A testőreim új kapitányával szeretkeztél, és ezzel lojalitását megosztottad. A Sötét Szolga és mások eltűntek az éjszakában, és nem tudom, miért - fordult meg hirtelen, és hatalmas léptekkel mellettem teremve, karomat megragadva az arcomba üvöltött. - Én vagyok itt a királynő! Nem te! - Azért jöttem, királynőm - mondtam halkan, túl ijedten, hogy dühös legyek, túl rémült, hogy véraláfutások miatt aggódjak -, hogy mindezt, és még sok mást elmondjak, de esélyt sem adtál rá. Négyszemközt kellene beszélnünk. - Ugyan mit szégyellsz annyira, hogy kettesben akarod a fülembe suttogni? - Semmi miatt nem szégyenkezem, de árulók vannak köztünk, nem kell megtudniuk minden titkunkat. 280

- Azokat már megbüntettük - rántott fel lábujjhegyre. - Királynőm, bemutathatok néhány köpönyegforgatót? Akik engem és embereimet megtámadták. - Azt állítottad, nem próbáltak meg még egyszer eltenni láb alól - húzott testéhez. - Nem engem, hanem Galent próbálták megölni - mondtam, és elég köze voltam hozzá ahhoz, hogy szeme rebbenését észrevegyem. Tudott a próféciáról. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy amint újra a faerie földjére léptem, vege táció istenségekkel feküdjek le. Ott volt a tekintetében, és még láttam valamit mielőtt összeszedte volna magát. Félelmet. Észrevettem, és azt hiszem, tudta túl sokat láttam. Olyan hirtelen taszított el magától, hogyha nincsenek ott a testőreim, elesem. Egy pillanatig Fagy tartott meg, majd továbbpasszolt Galennek, így a királynő kartávolságából mindkettőnket eltávolított. Ha a királynő újra el akarna érni, a testőreimen, és még a saját testőrein is keresztül kellene verekednie magát. Nem voltam biztos abban, egy ily nyilvánvaló védelem demonstrálása túl jó ötlet, de nem volt ínyemre, hogy továbbra is pofozózsák-nak tekintsen. - Előállíthatjuk az árulókat? - akarta tudni Fagy. A királynő bólintott, és hátat fordítva visszalépdelt a trónusához. Azt hisze azt a pár lépést arckifejezésének kontrollálására használta, hogy bárkit i hozunk eléje, ne mutasson meglepetést. Elgondolkoztam, vajon kire gyanak szik a királynő, kit hozunk színe elé. Tudna valamit, amit nekünk fontos lenne de sejtelmünk sincs róla? Mi volt az a villanásnyi félelem a szemében? Parancsomra Kristály engedelmeskedett. A vele lévő testőrök Lord Kieraiv nel együtt jöttek, de Lord Innist úgy kellett vonszolniuk. A királynő lába elé hajították. Andais arca kifejezéstelen volt, hideg, arrogáns. Semmit nem árult el, ahogy a lépcsőn várakozott. Misztrál még mindig ott 281

térdelt mögötte, ahol hagyta, Barinthus sem mozdult el onnan, ahol várakozott. Azt hiszem, nem akarta újai magára vonni a királynő figyelmét. - Kés-Kezű Kieran, feleséged ördögi dolgokat sugall nekem. Azt mondja, Harinthus a trónomra áhítozik, és mielőtt újra visszakapná teljes hatalmát, meg kellene ölnöm. Bevallom, amikor rájöttem, együtt volt Meredith-szel, a gon dolat nekem is átfutott a fejemen. Barinthusról sok mindent el lehet mondani, de a becstelenség nem tartozik közéjük. A szavát adta, és hiszem, meg is fogja tartani. Ezért engedtem az udvarunkba sétált le a lépcsőfokokon, amíg föléje nem tornyosult. - Akkor miért tulajdonítottam a feleséged gonosz szavainak ekkora jelentőséget? Elhallgatott, majd pár pillanat múlva megszólalt. - Misztrál. - Királynőm. - Emelkedj fel, jöjj hozzám. A férfi engedelmeskedett, de a haját nem simította ki az arcából, mint aki nem bízik abban, arckifejezése az alkalomnak megfelelő. Nem hibáztathattam érte. - Hozd elém Kieran feleségét. Kieran udvarházát Blodewedd uralja, akit Gwydion és Math hozott létre a tölgy tavaszi virágaiból, rekettyéből és gyöngyvesszőből, hogy Lleu Llaw Gyffes felesége legyen.7 Miért is fogadott be az Unseelie Udvartartás egy asszonyt, aki megszegve házastársi esküjét megcsalta férjét, és csak azért nem vált gyilkossá, mert a férjének sikerült megölnie a szeretőjét. Mert a kényszerházasságot nem ismerjük el. Ezt a nőt megalkották, és tulajdonképpen, mint egy kutyát vagy lovat, ajándékba adták. Ez még azokban az időkben is önkényesnek mondható, amikor a nőknek nem adatott meg, hogy párjukat szabadon választhassák.

282

Egyetlen dologra kell csak emlékezni, ha Blodeweddel van dolgod: ha korrekt vagy vele, akkor ő is becsületesen jár el, de soha ne áruld el. Soha ne tégy semmit, ami megbánthatja. O tanult a hibáiból. Ellenfeleit ő maga intézi el. Ahogy Misztrál odalépett asztalához, Blodewedd és egyik embere felemelkedett. Haja ugyanolyan feltűnő sárga volt, mint a virágok, melyekből alkották. Bőre puha, halvány, valahol a fehér és aranyszín között. Babaszerűen gyönyörű. Az a fajta nő, akit a férfiak megalkotnának, ha lenne rá lehetőségük, kerek, feszes mellekkel, melyek kissé nagyobbak, mint a sidhéknél megszokott. Szeme hatalmas, csillogóan sötét, nedvesen ragyog; bagolyszemek a törékeny arcban. Állítólag megátkozták, bagollyá akarták változtatni. Ha igaz, akkor a szemét kivéve sikerült kigyógyítania magát. - Andais Királynő, Madenn az enyém, a védelmem alatt áll. Először én beszélek vele, mielőtt kihallgatnád. - Blodewedd, tán házad népe épp úgy áruló, mint Nerysé volt? - Soha nem árulnám el egy nővéremet a sötétségben - mondta Blodewedd, aki akár évekig sem szólal meg a nyilvánosság előtt, majd ilyesmiket ereszt el. - És az enyéim sorában sem tolerálnék ilyet. - Beszélhetsz vele - engedte meg Andais -, de nyílt színen. Ma este nem akarok több titkolózást. Blodewedd meghajtotta fejét, majd a szóban forgó asszony felé fordult. Madenn - sidhe viszonyokhoz képest - alacsony nő, alig 173 cm magas. Fekete ruhájában, sötét hajával és szemével még kisebbnek tűnt, mintha összezsugorodott volna. Sápadt bőre egyenesen tésztaszínűvé vált. Két keze a karosszéke karfáin, mozdulatlanul ült, fagyott arckifejezéssel. - Madenn - szólalt meg Blodewedd, s hangja betöltötte a termet - a férjedről azt állítják, árulóvá lett. Mit mondasz erre?

283

- Nem tudom, mit mondjak - nyalta meg cserepes szája szélét Madenn, Hangja elfúló volt, de jobban uralma alatt tartotta, mint testét vagy arcát. - Valamit mondanod kell, mert a Királynő Hollói éretted jönnek. Indokot kell adnod, hogy megvédjelek. Ha megesküszöl arra, hogy ártatlan vagy, harcolni fogok érted, még a királynő ellenében is. De, Madenn, tudnom kell. Tudnom, mennyit kockáztassak érted, és megérdemled-e. Kieran arcát nem láttam, de még a hátrakötözött kezével is nyugodtabban, természetesebben állt, mint ahogy felesége ült a faragott székén. Néztem, ahogy Madenn arcából a maradék vér is kifut. - Ájulással nem segítesz magadon - szólalt meg Blodewedd, és hangjába az a bizonyos doromboló, sötét mellékzönge vegyült, amit Andaisnél is meg lehet figyelni. - Tudsz indokot arra, hogy ellent mondjak a királynőnknek? Csak egy szót, védekezést, Madenn, és hasznát fogom venni. Madenn felnézett hűbérurára, szemében könnyek csillogtak, de csendben maradt. Bűnösségét ezzel gyakorlatilag be is vallotta. - Misztrál, hozzad - parancsolta a királynő. Madenn nem szólt, nem moccant meg, amíg Misztrál meg nem fogta a karját. Akkor úgy kezdte szorítani széke karfáit, mint egy kisgyerek. Sidhe átlaghoz képest törékeny, de ahhoz elég erős, hogy nem lehet kitépni a székéből anélkül, hogy ne kellene megsebesíteni. Nem, nem, nem, nem - hajtogatta magas, vékony hangon. Galagonya- szóltam. - Igen, Hercegnő. - Segíts Misztrálnak. Galagonya meghajolt felém, majd kárminvörös páncélzatában elindult feléjük, sisakját újra felvéve, hogy keze szabad legyen. A nő székének másik oldalához lépett. Misztrál 284

hátrarázta kibontott haját, majd odabiccentett Galagonyának, mintha már megbeszélték volna, mit akarnak tenni. Lábukat megroggyasztották, és a széket a benne ülő Madennel felemelték. A nehéz, fa ülőalkalmatosságot a nővel együtt keresztülvitték Blodewedd emberei között, a középen húzódó folyosóig. Ha Madenn nem lett volna oly rémült, akár azt is hihettük volna, tiszteletadásként hordozzák körbe, akár a Májuskirálynőt, hogy alattvalói imádhassák. Arckifejezéséből ítélve, nem hitte magát a bál szépének, hanem az áldozati bárány szerepére várt. A karosszéket a férje mellett rakták le. A nő előregörnyedt, valószínűleg sírni kezdett. - Meredith - szólalt meg a királynő -, csatlakozz hozzám. Nem kellett kétszer kérnie. Elfoglalta trónszékét, üresen hagyva számomra azt, amely egykor Cel Hercegé volt. Csak huszonnégy óráig volt az enyém. A királynő intett Eamonnak, hitvesének, hogy a trónszéke mögül előlépve foglalja el a kisebb, az emelvényen lejjebb álló trónját. Az én felemen is volt egy még kisebb, még lejjebb állított trónus. Nem azon hitvesemnek, akivel évek óta együtt vagyok, hanem az aznapi kegyencemnek. Esetleg a pillanatnyi hitvesemnek. Amikor utoljára itt ültem, a hitves trónját Sholto, Lordja Azoknak, Akik Átjárnak, foglalta el. Miután leültem, vettem csak észre, hogy Sholto és a sluagh nem szokásos helyükön, az ajtóhoz közeli asztaloknál foglalnak helyet. Nem is a királynő mögött, testőrként. A sluagh nem volt jelen. Sholto királya az udvarának. A gobli-nok sem voltak itt, de ők gyakran hiányoznak, hacsak nincs előre tervbe véve, vagy nem valami nagyobb ünnepnap van. Jelenleg egyik eset sem forgott fent, és Sholto soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy megjelenjen az udvarban. Túlságosan vágyik arra, hogy elismerjék sidhének, tehát soha nem hiányzik. 285

Tyler, a királynő emberi kegyeltje, Andais lábánál kuporgott. - Hol van a kis goblinod? - kérdezte a királynő. -Rhysnek segít - feleltem, mert tudtam, Kittóra gondol -, a rendőrökre vigyáznak, amíg azok a faerie területén vannak. - Valami gond van? - érdeklődött, hagyva, Kieran izzadjon csak, vagy talán arra várva, hogy azt fogja tenni. Madenn leplezetlenül zokogott, és ha nem lett volna tettestárs a Galen elleni merényletben, akkor talán megsajnáltam volna. Röviden elmondtam a királynőnek, milyen hatást tapasztaltunk Waltersön és emberein, ahogy beléptek a tündérdombokba. Felettébb érdeklődőnek tűnt. - Nem hinném, hogy a kis goblinod lenne a legalkalmasabb arra, hogy megvédje a rendőröket. - Majdnem biztos, hogy senkire sem fog véletlenül bűbájt bocsátani. - Nem elég sidhe hozzá - jegyezte meg a királynő. - Teljes értékű sidhévé vált - feleltem, megpróbálva visszatartani a megjegyzésére hirtelen fellobbanó haragomat -, még Kaliforniában, egy földrengés alkalmával. - A föld megmozdult neked. Mily csodálatos - mélázott el, a finom modort megtűzdelve ravasz sértéssel. Halvány fogalmam sem volt az idegeim meddig bírják az udvarias csevegés fenntartását. - Valaki mást is megbasztál Misztrál mellett? — akarta tudni a királynő. - A közösülés, a szó szoros értelmében, senkivel nem jött létre. - Akkor, Misztrál, foglald el helyed az emelvényen, mert Istennő tudja, de ez az utolsó lehetőséged, hogy ott üljél utasította, és a szavaiban rejtőző fenyegetés egyáltalán nem tetszett nekem, de nem vitatkozhattam, hogy Misztrált nem illeti meg a hely.

286

Fagy a többi férfit legyezőszerűen mögém parancsolta, ahogy jó testőrökhöz illik, kivéve azokat, akik a foglyokat őrizték. Barinthus a helyén maradt, nem jött fel az emelvényre. - Barinthus - nézett rá a királynő barátságtalanul -, te is a testőrei közé tartozol. Te választottad, hogy ott légy. Barinthus egy pillanatig tétovázott, majd nagy ívben kikerülve a királynőt, a lehető legtávolabb tőle, a többiek közé állt. Azt hiszem, azon igyekezett, hogy láthatatlanná váljon, amíg rá nem jövünk, mi bőszítette fel a királynőt. Barinthusnak túl sok ellensége van, nincsenek illúziói. Ha meggyilkolná a királynőt, akkor a nemesek többsége összefogna, és megölné. Persze lehet, Andaisnek nem lenne szüksége segítségre. Csak egy testőr, Suttogás maradt a királynő mögött. Amikor Andais felajánlói ta lestőreinek, támogathatnak engem, nem is számítottam arra, hogy mindenki elhagyja. Azt hiszem, ő sem. Adott nekik választási lehetőségei, hogy másnak dolgozhassanak, és kapva kaptak az alkalmon. Egy férfinak elég meg csillantani az esélyt, hogy véget vethet ezeréves önmegtartóztatásának, és sok mindenre hajlandó lesz. Természetesen az, hogy az enyémek, magában foglalja azt is, néhány nap múlva el kell hagyniuk a faerie földjét. A faerieből való kiűzetéssel jár, ha követnek engem. Megértették? Törődnek vele? És ha nem, Andaisnek rnek kora meglepetés lehetett, hogy legütősebb fenyegetése, a faerie-ből való száműzetés, nem is olyan félelmetes. Misztrál elfoglalta helyét a hitves trónján. Szürke hajzuhatagát az egyik oldalra rendezte, akár egy kabát, a szék szélét súrolta. Sokat adtam volna azért, hogy láthassam az arcát. Lássam, ahogy a királyi emelvényről életében először szemügyre veszi az udvart. Ha a királynőből nemcsak a harag beszélt, hanem igazat mondott, akkor úgy tervezi, ezt a trónt még egyszer nem foglalhatja el, és nálam sincs több esélye. Személyesen

287

Misztrálnak szól ez, vagy netán végre ráébredt, hogy a gyűrű és a testem miatt elveszítheti összes testőrét? Fagy az egyik oldalamon, Galen a másikon állt. Hiányzott Doyle. Hol van? Hol lehet Usna és Cathbodua? Galen kezét szorongattam, úgy éreztem, érintésével nem tudok betelni. A kezemben tartottam a halálát, és most az életébe akartam burkolózni. De abban nem bízhatok, hogy a sidhe lordjai között harcoljon, és túlélje. Azt hiszem, Andais arra számított, hogy Kieran és Madenn a „hallgatásos módszertől" megtörik. Én a királynő kezdeményezésére vártam. Ezen az éjszakán már eleget bosszantottam, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne pöc-cenjen be újfent. — Kieran, megpróbáltad az egyik uralkodói testőrünket megölni. Nem egyenes kihívással, hanem rajtaütéssel. — Ha azt hiszed, csellel rávehetsz arra, hogy kihívjam ezt a fiatalt, akkor tévedsz. Ha párbajra hívom, akkor a fegyvernemet ő választja ki. Lőfegyvert fog mondani, és mágia segítsége nélkül ebben nem győzhetem le. - Kieran, bevallod, hogy a testőreim egyik leggyengébbike nagyobb harcos nálad? - Természetesen. Soha nem lennék oly vakmerő, hogy azt higgyem, acéllal le tudom győzni - nézett rám Kieran. Világos szakálla keretezte mosolyát, amely egy pillanatra sem halványult el. - Természetesen, ha a fiatal lovagocska úgy találja, megsértettem, és párbajra akar hívni, akkor... - hagyta befejezetlenül mondatát. Megszorítottam Galen kezét, aki felnevetett. Kieran mosolya elhalványult. - Ennyire ostobának nézel? - szólalt meg Galen. - Reméltem, nem - emelt fel a kezem, és megcsókolta az ujjaimat. Arca megkeményedett, ahogy még soha nem láttam. - Merry mellett lehetek, az ágyában, és ezt akkor sem adom fel, ha az önérzetemet megsértetted - vigyorodott el, felvillantva tiszat 288

ragyogó mosolyát, mintha az árnyék, amelyet láttam, soha nem lett volna ott - Mellesleg, megtisztelve érzem magamat. Két varázslóval és három harcossal ütöttél rajtam. Nem is tudtam, hogy ennyire félsz tőlem. - Nem ijedek meg semmiféle feltörekvő pixie-től — kezdett Kieran arc haragtól vörösleni. - Ha nem tartasz tőlem — nevetett Galen, és újra ujjaimra nyomta ajkát akkor miért kellett ekkora segítség ahhoz, hogy megölj? - Ó, egyetértek - szólalt meg a királynő. - Csak a félelem vehette rá Kierant arra, ily sok mindenkit hívjon egy testőr meggyilkolásához. Ha Fagyról vagy Sötét Szolgámról lenne szó, akkor megérteném. Még Misztrál, a viharok urának esetében is, de nem tudtam, hogy félsz Galentől. - Nem igaz - tiltakozott Kieran, de volt valami a hangjában, amitől Shakespeare-t támadt kedvem idézni. A hölgy túlontúl sokat tiltakozik. Mi va Galenben, ami miatt Kieran ekkora tűzerőt cipel magával, hogy eltegye lábalól? Jó kérdés. Annyira lefoglalt az, hogy Galent megölhették volna, hon ezen még nem is gondolkodtam el. - Kieran, ha nem Galentől félsz, akkor mitől tartasz? érdeklődtem. - Lord Kieran - helyesbített. - Nem, Kieran — szólt közbe Andais. — Meredith a trónom várományosa, é egy napon a királynőd lesz, feltéve, ha még életben leszel akkor. Azt hiszem Kieran, szólíthat úgy, miként én teszem - váltott dorombolásba hangja, amely vagy szexet jelent, vagy azt, hogy véred folyni fog, nem kis mennyiségben Néha mindkettőt jelzi. - Mitől félek? - ismételte Kieran. - A sidhe, mind faj kihalásától tartok. - Úgy véled, unokahúgom kevert vére mindannyiunk halandóságát fogj okozni? 289

- Igen, ahogy sokan mások is közülünk. Félnek attól, hogy kimondják, de ha lenne bennük elég bátorság, akkor ugyanazt tennék, amit én. - Kieran, nem tudom — nézett el mellette Andais. — Úgy vélem, feleséged bátorsága nagyon gyorsan elillant. - Bárcsak bátran megszólalna — nézett Kieran a hitvesére, és arca mintha kérést, talán könyörgést tükrözött -, akkor talán minden jóra fordulna. Madenn hangosan felszipogott. Egykor az ifjúság istennője volt, amitől mindörökre tizenöt évesnek néz ki, fiatal tizenöt évesnek. Ahogy arcát felénk fordította, még fiatalabbnak tűnt, mintha a félelme évekkel fiatalította volna meg. - Sokszor mondtad, udvarunkat megtisztítod a korcsoktól mondta zihálva, könnyektől elfúló hangon. - Szándékunk csak annyi volt, hogy segítsünk megtenni, amit mindig is akartál, mielőtt Meredith visszatért volna a Nyugati Tájakról, és elfordított tőlünk. Andais előrehajolt, haragja kezdett eltűnni. Kieran arca lassan visszanyerte önteltségét. - Kristály, vizsgáld át, bűbájt keress, a királynő felé irányított apró dolgot. - Meredith, miről beszélsz? - meredt rám Andais. - Kérlek, Felség, kérlek - folytatta Madenn -, segíts nekünk. Figyeltem, ahogy Andais arca ellágyul. - Galagonya - parancsoltam -, ha megint megszólal, mielőtt megengedném, vágd el a torkát. Meg fog gyógyulni. Nem vitatkozott, hanem előhúzta kését, és a nő torkára tette, miközben az tiltakozni próbált. - Mi ez? - fordult el tőle Andais, eltakarva szemét. Kristály megmotozta Madennt, és oly alapos volt, hogy Kieran tiltakozni 290

kezdett. - Tapogatja a feleségemet. - Ha özvegy, akkor a házastársi esküjét nem kell megszegnie emlékeztette Andais. Kieran szája egy pillanatra tátva maradt, majd lassan becsukta, és szemében most vettem először észre a félelem első jeleit. Madenn apró hangot hallatott, és Galagonya hozzányomta kése hegyét torkához, épp csak annyira, hogy egypár kárminvörös vércseppecske megjelenjen. Az asszony nyöszörgött, de megszólalni nem mert. Kristálynak intim helyeken is kellett keresgélnie, mire megtalálta a melle alá erősített kis párnácskát. Két anyagdarabot varrtak össze, akkora lehetett, mint egy ötvencentes. A védelmemet egy pillanatra leengedtem, így láthattam, ahogy a párna ragyog, és egy vékony vörös fonal vezetett belőle a királynőhöz. Kristály elvágta a madzagokat, amelyek egyben tartották, majd kifordított néhány szárított gyógynövénylevelet, és hét darab fekete hajszálat. Két ujja között magasra tartotta a szálakat, a maradékot a másik tenyerébe söpörte. - Felség, amulett, neked. Csak rád hat - mondta. - Az ékesszólás bűvölete, hogy szavai füledben édesen csengjenek. - Átnyújtok neked valamit - nézett Andais az emelvény túlsó felén várakozó Barinthusra -, amit nagyon ritkán teszek meg. - Andais Királynő - hajolt meg mélyen a férfi -, mi légyen az? - Bocsánatkérés - felelte a királynő, majd Madennre és Kieranre nézett. -Miért kockáztatnátok meg a halálotokat azért, hogy megöljétek Galent? - Úgy véli, jutalma nem halálbüntetés lesz - szóltam.

291

- Kieran mágiát alkalmazott — nézett rám Andais —, hogy fortéllyal rávegyen valamire. Ez ok lehet arra, hogy egyiküket, vagy mindkettőjüket személyesen hívhassam ki párbajra. - Azt mondta nekem, Siobhan megpróbált megölni egy királyi hercegnőt, és még mindig él, nem is kínozzák meg, mert Ezekiel túlságosan fél tőle. Kijelentette, ha valakit ezért nem büntetsz meg, akkor azért sem lesz baja, ha eltesz láb alól egy félpixie testőrt. - Kieran, tényleg ezt mondtad? - vette szemügyre Andais a férfit, hogy az beleütközve a testőrökbe hátrálni kezdett. - Nem, nem ezekkel a szavakkal. - De az értelme ez volt. - Nerys háza népe mind árulóvá vált - nyelt egy hatalmasat, majd bólintott -, királynőm, téged is megpróbáltak megölni, mégis életben vannak. Miért érne többet egy korcs testőr élete, mint a királynőé? - Látod, Meredith, ha könyörületességet mutatsz, ellened fordítják. Nerys az életét adta azért, hogy nemzetsége életben maradjon — feleltem, künyürületességed árát megfizette. - Talán — gondolkodott el Andais, elnézve mellettem az összegyülekezett nemesekre. — Dormath. A férfi, aki felállt, magas volt és valószínűtlenül vékony. Bőre fehér, a legvilágosabb, amellyel udvarunk büszkélkedhetett: hullasápadt. Kabátja fekete kapucniját hátralökte, így bőre fehérségével vetekedő haja előbukkant. Akár egy albínó, attól eltekintve, hogy szeme hatalmas, fényűzően fekete. Nagyon hasonlít arra, ahogy a modern korban a Halált ábrázolják. Úgy mondták nekem, valamikor ugyanolyan jóképű és izmos volt, mint a többi sidhe, de az emberek évszázados hiedelmei megváltoztatták. Vitatkoztak is rajta, hogy a halál jelképének lenni azt jelenti-e, hogy egy gyenge mágiájú ostoba lény vagy, aki még a halandók gondolatai elől sem képes magát megvédeni, vagy ie lennél köztünk a legnagyobb hatalmú, 292

mert az emberek bizonyos tekintetben még mindig istenként tisztelnek. A hangja mélyebb volt, mint hittem. - Igen, királynőm - szólalt meg. - Innis a házad népéhez tartozik, miként Siobhan is. Árulók vagytok-e, ahogy Nerys követői is annak bizonyultak? - Nem, királynőm, esküszöm, hogy Siobhan terveiről nem tudtam, ahogy Inniséről sem. Esküszöm. - Siobhanért közbenjártál. Kegyelmemért esdekeltél. Megadtam, mert a fiam is kedveli, és kérte, kíméljem meg életét. Hallgattam a fiamra, és arra, akiről azt hittem, a szövetségesem. - Felség, a híved vagyok. Házam még mindig a te házad is. - Két hitszegő, Dormath, kettő, egy udvarházon belül. Miért bízhatnék abban, hogy nincs ott még több is? - Nem igaz-e ugyanez Blodewedd háza népére is? - kérdezte Dormath. - Dormath, ebbe ne akarj belerángatni - szólalt meg Blodewedd. - Te, aki a kutyád nevét viseled, mert igaz nevedre szégyent hoztál. - Semmi miatt nem kell szégyenkeznem. - Gyerekek - szólt rájuk Andais, könnyedén, majdnem játékosan. Hangjától felállt a szőr a nyakamon. - Meredith, látod, hogy uralkodóként mi hasznod van a lágyszívűségből. Most már érted? A könyörületesség a gyengéké és a haldoklóké. - Tudom, hogy Kieran miként értelmezte a tetteid. A királynő rám nézett, és bár nagyon nem óhajtottam, hogy figyelmét magamra tereljem, most már késő volt. - Hogyhogy? - Ha nem bünteted halállal azt, aki megpróbál engem meggyilkolni, akkor még ennyit sem fogsz megtenni azzal, aki Galent próbálta megölni. - Úgy gondolod, igaza van? Nem kapja meg méltó büntetését? 293

- Siobhant ki kellene végezni, és Kierannel példát statuálni. - Példát? Miként, ha nem végzed ki? - Andais Nagynéném - nyaltam meg a hirtelen kiszáradt szám szélét - ezen még nem gondolkodtam. - Nos, én igen, és ez a különbség egy királynő és egy hercegnő között - nyílt ki vörösnél is vörösebb ajka, hogy valami szörnyű ötletet hozzon tudomásunkra, amikor a hatalmas dupla ajtók kicsapódtak, és Doyle tűnt föl.

25.fejezet

Usna és Cathbodua, maguk között vonszolva valakit, Doyle mögött jöttek. Valakit, aki fehér szőrbundát viselt, melyet élénkvörös cseppek díszítettek. - Sötét Szolga — mondta Andais —, mily kedves tőled, hogy csatlakozol hozzánk. Kit hozol elénk ily udvariatlan módon? — folytatta azon a doromboló hangon, mely még mindig fájdalmat ígért — valakinek. Doyle épp most hozott eléje egy újabb potenciális áldozatot. - Gwennint, a fehér lordot, egy kissé megtépázva.

294

Gwennin. Tudtam, hogy Celnek nem barátja. Senkit nem tart barátságára méltónak, aki nem tiszta vérű Unseelie. O egyike az utolsóknak, akiket kiűztek a Seelie Udvarból, és még mindig úgy viselkedik, mint akit egy nap majd visszafogadnak. A Seelie azt talán elnézi, ha az emberek közül tér vissza valaki, de ha egyszer Unseelie lettél, akkor tisztátalan lettél, és ez megbocsáthatatlan. Néztem, ahogy Doyle felém tart. O a magas, sötét vadász, a komor alak, akitől gyermekként féltem, ennek ellenére le kellett gyűrnöm magamban a vágyat, hogy odahívjam magamhoz. Azt akartam, hogy fonja körém a karjait, megöleljen, biztonságban érezzem magam. Itt ülve a nyílt színen, az udvartartás orra előtt, féltem. Megint ugyanaz történik, ami miatt három évvel ezelőtt elhagytam az udvart. Túl sok halál, túl sok gyilkossági kísérlet. Ha elég sokan halva akarnak látni, akkor előbb vagy utóbb sikeresek lesznek. Egyszerű matematika. Nekünk minden egyes merényletet túl kell élnünk. Nekik csak egyet kell eredményesen végrehajtaniuk. Gwennin egy általunk „letartóztatott" lordnak sem a szövetségese. El nem tudtam képzelni olyan összeesküvést, amelyben mindannyian részt vennének. Lehet, hogy nem egyetlen csoport szervezkedik? Köze lenne valamelyiknek a kettős gyilkossághoz? - Gwennin - szólalt meg a királynő meglepetten -, te nem vagy a barátjuk ezeknek — mondta ki hangosan, amire én is gondoltam. Eltűnődtem, vajon ez jó jel-e, avagy rossz. Én válok lassan jobbá a napi politikában, vagy a királynő állapota kezd romlani? - Azt mondja, egyedül cselekedett. Zokon vette, hogy a hercegnő az emberek rendőrségét a tündérdombokba hívta. Udvarunkhoz nem méltó, hogy a halandók segítségét kérjük. így létrehozott egy bűbájt, amely, ha megfertőzzük őket vele, 295

munkaképtelenné teszi a rendőröket, de akár halálos is lehetett volna. - Megfertőzni? - Biddyre bocsátotta a mágiát, mert ő félig ember, és ha ő valakit megérintett, akiben emberi vér folyik, arra átragadt. - Az, hogy a mágiám a hercegnőre is hatott - találta meg Gwennin a hangját, ahogy Usna és Cathbodua között feküdt a földön -, bizonyítja, ő is ember. - Áruló - ütötte meg visszakézből Cathbodua akkor beszélj, ha kérdeznek. - Igen - erősítette meg a királynő -, ezek mind árulók. Oly sokan vannak. De egyikük sem próbálta meg megölni Meredith-t. Galen életére törtek, meg akarták akadályozni, hogy az emberek beléphessenek a tündérdombokba, de őt nem kísérelték meg meggyilkolni. Érdekes. Eltűnődtem, és ráébredtem, igaza van. Ránéztem Doyle-ra, aki nem kerülte el a pillantásomat. Érdekfeszítő és elgondolkodtató. - Miért lenne érdeke Cel testőrének, hogy ne téged, hanem a zöld lovagodat tegye el láb alól? - érdeklődött társalgási hangnemben Andais. - Ha egyikük megpróbál megölni - próbáltam meg közömbösen válaszolni, bár nem teljesen sikerült — akkor Cel életének annyi, de ha a szövetségeseimet gyilkolják, az nem jelenti hercegük halálos ítéletét. - De, Meredith, miért Galent? Ha a hűséges és jó embereidtől akarnának megfosztani, akkor a Sötét Szolga és Gyilkos Fagy lenne az első választás. - Vagy Barinthus - tettem hozzá. - Igen - bólintott -, az jó ötlet volt - nézett rá Kieranre és feleségére, akinek Galagonya még mindig a nyakán tartotta kését. - Ha megölöm Barinthust, akkor az egyik legerősebb, leghatalmasabb testőröm halott. Ha ő megelőz engem, akkor 296

megszabadultok tőlem, és az elsők lehettek, akik azt mondják, tette miatt meg kell őt ölni - fészkelődött trónszékén, mint aki a szoknyáját rendezi el kényelmesebben. - 0 igen, Kieran, ez jó terv volt. Csak egyetlen hibát követtél el. - Mi volt az? - nézett fel rá a férfi. Vlábecsüited a hercegnőt és embereit. - Még egyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát — mondta, és barátságtalan pillantást vetett rám. - Kieran, ez úgy hangzott, mintha megfenyegetted volna a hercegnőt -nézett rám Andais. - Meredith, te is úgy véled? - Igen, Andais Nagynéném. - Fagy, véleményed szerint Kieran fenyegetőzik? - Igen - felelte Fagy. - Sötét Szolga — folytatta Andais. - Igen, a hercegnőt támadta, vagy azzal fenyegetett, hogy legközelebb, amikor, Felség, a meggyilkolásodat tervezi, alaposabb munkát végez. - Igen, én is így hallottam - nézett a királynő a nemesekre. Blodewedd, hallottad, miként fenyeget engem és híveimet? Blodewedd nagy levegőt vett, majd aprót biccentett. - Hangosan szeretném hallani, hogy az egész udvarnak tudomása legyen róla. - Kieran ma ostobán viselkedett. Butábban, mint amit én vagy udvartartásom támogatni vagy jóvátenni tudna. - Úrnőm - fordult a királynő felé Kieran, most először megrémülve -, a hűbéresed vagyok, nem akarhatod... - Kieran, ne próbálj meg belekavarni az ostobaságodba — tiltakozott Blodewedd. - Madenn a te feleséged, mindig is az árnyékod volt. De ha a házad népéből még másokat is rá tudtál volna venni arra, hogy kövessék példádat, nem hiszem, hogy Innis segítségét kérted volna. - Érdekes nézőpont - pillantott Andais Innis eszméletlen alakjára. — Dor-math, választási lehetőséget adok neked. Az 297

embereid egyikének meg kell halnia. Innis vagy Siobhan. Válassz! - Királynőm - szólt közbe Doyle -, javasolni szeretném, hogy kíméld meg Innist és Siobhant... - Sötét Szolga, tudom, te kit ölnél meg - nézett rám Andais. Még azt is tudom, hogy te, Meredith, kit mészároltatnál le, de nem te vagy a hűbéruruk. Azt akarom, Dormath döntse el, hogy háza népének tudomására jusson, nem fogja őket megvédeni. - Királynőm, ne kérd, hogy válasszak a nemeseim és udvarhölgyeim között. - Dormath, helyet óhajtasz velük cserélni? Felajánlod magad, hogy meg- menthesd Innist és Siobhant? Hajlandó vagyok alku tárgyává tenni az ötletet, ha valóban felajánlod. Dormath arca, számomra hihetetlen módon, még sápadtabbá vált. Nagy, sötét szeme lassan pislantott egyet. Lehet, hogy megláthatjuk, ahogy Dormath, a halál ajtaja, elájul? - Gyerünk, Dormath - biztatta a királynő -, ez igazán egyszerű kérdés. Vagy kész vagy arra, hogy házad népe bűneiért meglakolj, vagy nem. Nerys életét adta az alattvalóiért. - Nerys egész nemzetsége csatlakozott az árulásához - szólalt meg Dormath vékony cérnahangon. - Az enyéim, kivéve ezen kettőt, ártatlanok. - Dormath, akkor választanod kell. Nem tagadhatom meg a hercegnő kérését, hogy valaki ezen tettekért halállal bűnhődjön. Joga van hozzá. - A halálba beleegyezem - felelte Dormath -, de a kivégzésbe nem. A hercegnő kihívhatja őket párbajra, ha képes rá, elveheti életüket. - Ez igaz lehetne, Lord Dormath - szólaltam meg én is -, ha Siobhan egyedül támadott volna meg, de nem ezt tette. Két segítővel jött ellenem. Lesből csapott le rám. Nem ember ember elleni küzdelme volt. Egyszerű merényletkísérlet volt. 298

- Innis még csak rád sem támadt - vitatkozott Dormath -, a zöld lovag volt az áldozata. Minden kétségen kívül ő az, aki életet kérhet cserébe. - Gondolod, könyörületesebb lesz, mint a hercegnő? érdeklődött Andais. - Tudom, hogy Galen mindig korrektül viselkedik - felelte Dormath. Galen megszorította a kezemet, és felsóhajtott. Nem egy boldog hang volt. - Megpróbáltam becsületes, igazságos, jó lenni, bármit is jelentsen. Siobhan egyszer azt mondta nekem, a Seelie Udvartartásban lenne a helyem, ahol azt színlelik, hogy mások, mint amik. Megkérdeztem, mire akarnak hasonlítani. Az emberekre, felelte, és úgy hangzott, mint egy átok — mondta, és néztem, ahogy arca elkomorodik, oly mássá válik, mint amilyen az én Galenem. - Tényleg azt hiszed, segítek megmenteni azok életét, akik megpróbáltak megölni? A két sidhe egymásra nézett, és Dormath volt az első, aki tekintetét elfordította. Lesütött szemmel szólalt meg, hogy ne kelljen senkire sem ránéznie. - Az ember próbálja megismerni az ellenfeleit, erősségüket és gyengeségüket ellenük felhasználni. - Miért vagyok az ellenséged? — akarta tudni Galen. - Királynőm - folytatta Dormath, mint aki nem hallotta Galent -, kérlek, ne kelljen a két alattvalóm között választanom. Az egyik lehet, hogy kisebb bűnt követett el, de a másikat jobban kedvelem. - Válaszolj Galen kérdésére - parancsolta Andais. Dormath sötét, ragyogó szemét pislogva a királynő felé fordította. Keskeny arca nem mutatott érzelmet. - Királynőm, mi lenne az a kérdés? - Dormath, hamar megunom a szócsatákat - mondta a királynő. - Javaslom, ezt jól jegyezd meg. Még egyszer mondom. Felelj Galen kérdésére. 299

- Nem hiszem - borzongott meg Dormath, mire fekete kabátja tollfelhőként fogta körbe testét - hogy a fiad azt akarná, az udvar színe előtt válaszoljak. Ekkor Andaisre néztem, nagynénémre, királynőmre. Nem tudtam, Dormath mire utal, de lehet, hogy ő igen. Évszázadok óta segíti a fia titkait megőrizni. Arca a hideg szépségé, arrogáns, tökéletes, minden egyes vonása olyan gyönyörűvé faragva, hogy a férfiakat nem szerelemre ébreszti, hanem kétségbeesésbe taszítja. - Dormath, oly keveset vagy sokat válaszolsz, ahogy óhajtod. Tudd, ha teljes választ adsz, becsületed Cel Herceg összes követője előtt eljátszod. Úgy fogják érezni, elárultad őket. Tudatában legyél annak is, vannak köztünk, akik a legalávalóbb árulónak tartanak azért, mert tervében részt vettél. - Királynőm... - támaszkodott meg asztalán Dormath fehér bőrű kezével. - Dormath, ha nem felelsz, hallgatásodat személyes kihívásnak veszem. - Megölnél, hogy ne tudjam elárulni, mit tett Cel herceg jelentette ki Dormath. - Ezt mondtam volna? Nem hiszem - mondta a királynő, majd rám pillantott. - Meredith, ezt mondtam volna? - Úgy vélem — kezdtem bizonytalanul, nem tudva miként feleljek -, nem fenyegetted halállal Dormath-t, ha elárulja, mit tett Cel, az unokatestvérem. És azt sem hiszem, hogy arra biztattad, mondjon el mindent, amit tud. - Folytasd — kért a királynő elégedetten, bár sejtelmem sem volt, miért. - De világosan megmondtad, ha nem felel Galen kérdésére, akkor párbajra hívod, és megölöd. - Pontosan - bólintott mosolyogva, mintha valami okos dolgot mondtam 300

volna. Elfordítottam az arcáról tekintetemet, és Dormath-re néztem. Egy pillanatra megsajnáltam. A királynő feladott neki egy rejtvényt, amire lehet, hogy nincs megoldás, legalábbis olyan nem, amely életben tartaná. Dormath még mindig az asztalára támaszkodott. Arcán tisztán lehetett látnli a királynő szavakból font labirintusából nem lát kiutat. - Nem hiszem, meg tudnám úgy válaszolni a zöld lovag kérdését, hogy ne árulnék el túl sokat abból, amiről úgy vélem, nem akarod, hogy tudjanak. - Dormath, úgy vélem, nem tudod, mit akarok. De ha néma maradsz, megöllek, és senki nem vitathatja a jogosságát, mert ember ember elleni küzdelem lesz. - Királynőm, miért teszed ezt? - nyelt hatalmasat Dormath, hogy ádámcsutkája majd kibökte valószínűtlenül vékony nyakának bőrét. - Mit? - érdeklődött a királynő. - Akarod, hogy az udvar tudjon róla? Ez az óhajod? - Egy gyermeket szeretnék, aki alattvalóit és jólétüket saját maga elé helyezi. A teremre mélységes csönd szállt. Mintha mindannyiunk visszatartóim volna a levegőjét. Mintha ereinkben a vér egy pillanatra megfagyott voltul Andais bevallotta, hogy Cel csakis önmagával törődik, egy tényt, amit én már évek óta tudok. Úgy nevelte, hogy azt higgye, a faerie, a sidhe és az alacsonyabb rendű feyek mind az ő szolgálatára vannak. A szeme fénye volt, szive egyetlen uralkodója, világában a legnagyobb kincs, régebb óta, mint ahogy ez az ország létezik, és most azt akarja, hogy ez a gyermek másokat nagyobbra tartson önmagánál. Mit tehetett Cel, hogy anyja ily mértékben kiábrándult belőle? 301

- Királynőm - törte meg a csendet Dormath -, nem tudom, hogy adhatnám meg neked, amit kívánsz. - Én megtehetem - szólalt meg Maelgwn, és hangja elvesztette szokványos derűs csengését. Komoly, s egyben gyengéd is volt. Soha nem hallottam így beszélni. Andais ránézett. Csak a profilját láttam, de így is meg tudtam mondani, nem épp barátságosan. - Tényleg, farkas lord, tényleg? - kérdezte fenyegetően. - Igen - felelte halkan, de hangja tisztán csendült a teremben. - Világosíts meg, lord - helyezkedett el a királynő kényelmesen trónszékeben, karjait a karfákra fektetve. - Királynőm, családodnak két gyermeke van, akik elérték nagykorúságukat. Egy gyermek újjáélesztette a királynő gyűrűjét, és most majd mindent felajánl, hogy élvezhessük a gyűrű varázslatát. Egy utód, aki azt állítja, még a trónra lépésének lehetőségét, élete védelmét, és egy saját gyermek lehetőségét is feláldozza azért, hogy az összes sidhének gyermeke születhessen. Ezek azok, amelyekért a teremben jelenlévő majdnem mindegyik nemes, sőt talán mindegyik majd' mindent megadna, hogy valósággá válhasson. Nem ő lenne az a gyermek, aki az alattvalói jólétének alárendeli a sajátját? Mozdulatlanul ültem. Nem akartam, hogy a királynő figyelme rám irányuljon. Lehet, hogy igaz, amit Maelgwn mondott, de a királynő nem mindig szereti vagy értékeli az igazságot. Néha egy hazugsággal többet lehet elérni. Andais legkedvesebb hazugsága az, hogy Cel alkalmas az uralkodásra. Ő maga nyitotta ki az ajtaját a nemesek felé, hogy végre kimondhassák az igazságot. Azt, hogy Celt jóformán senki nem választaná uralkodójának, ha lenne más lehetőség is, akár csak egy korcs halandó is. Csak az apámnak volt bátorsága, hogy megmondja Andaisnak, Cellel nem 302

stimmel valami. Valami, ami már nem csak elkényeztetettség vagy kiváltságosság. - Amikor az öcsém a menyasszonyát oly gyorsan teherbe ejtette - szólalt meg Andais, mint aki tudja, mire gondolok -, voltak, akik arra biztattak, mondjak le a trónról. Visszautasítottam - fordult felém. - Meredith, tudni akarod, miért hívtalak haza? Kérdése oly váratlanul ért, hogy egy pillanatig csak tátogtam. - Igen - nyögtem végül. - Meredith, terméketlen vagyok. Az emberek orvosai mindent megtettek értem, amit csak tudtak. Ezért kell neked bebizonyítanod, hogy termékeny vagy. Akárki is lesz utánam az uralkodó, képesnek kell lennie életet hozni az udvarba. Maelgwn megvádolt, hogy mindannyiótokat gyermektelenségre kárhoztatlak, mert a családom is az. Csak a szavamat adhatom, hogy a legutóbbi ulőkig ezt én sem hittem. Ha visszamehetnék... - sóhajtott, és magába roskadt, már amennyire a szoros fűzője engedte. - Azon tűnődöm, mik lennénk most mi, Unseelie-k, ha engedtem volna, hogy harminc évvel ezelőtt Essus elfog lalja a trónt - mondta, és szemében olyan fájdalmat láttam, amelyet még soha nem mutatott senkinek. Ez az egy pillantás megválaszolta kérdésemet, melyen oly régóta gondolkodom. Azt tudom, hogy apám szerette a nővérét, de eddil nem voltam biztos, hogy ő is szerette az apámat. Most ott volt a szemében, arcvonásaiban és még a sminken keresztül is látszott. A királynő fáradt volt. - Andais Nagynéném - kezdtem, de leintett. - Hallottam a sötétségben suttogásokat, unokahúgom, amiket nem hittem el. De ha a gyűrű neked tényleg életre kelt, ha neked termékeny párokat választott, akkor a szóbeszédek talán igazak. Maeve Reed, aki egykor a Seelie-k között Conchenn volt, tényleg gyermeket vár? 303

Kinyitottam a számat, majd becsuktam. Lennie kell köztünk valakinek, aki a Seelie Udvartartásnak kémkedik. Ha igennel felelek, Maeve-et sodrom újabb veszélybe és Taranis rögtön megpróbálta megölni. Jelenleg nem tartózkodik az országban, de ennél nagyobb biztonságba nem tudtuk helyezni. De veszélyesebb, ha nem válaszolok, mert senkinek nem mondtuk el: Maeve Reed azért lett kiűzetve a faerie-ből, mert nem volt hajlandó a király ágyasává válni, mivel a király steril. Ami azt jelenti, Andaisszel ellentétben, Taranis már legalább száz éve tudja, hogy terméketlen. Megtartotta trónját, népét inkább arra ítélte, haljon ki lassan, mintsem hogy lemondjon a hatalomról. A Seelie-nek joga lenne rá, hogy ezért a tévedésért halálra ítélje, meghozassa vele az országáért ezt az áldozatot. - Meredith, mi a baj? - érdeklődött Andais, mert hallgatásom túl sokáig tartott. Fagy megszorította a vállamat, Galen mozdulatlanul állt mellettem. Ránéztem Doyle-ra, aki aprót biccentett. Az igazság a kisebbik rossz. - Igen, gyermeke lesz - suttogtam. Andais átemelte tekintetét rólam Doyle-ra, mintha tőle akarná megtudni, miért tétováztam oly sokáig, de annál jobb politikus volt, hogy megkérdezze. Nyilvánosan soha nem kérdezel meg olyasmit, amire nem tudod a választ. - Unokahúgom, úgy válaszolj, hogy szavadat mindenki hallhassa. - Igen - köszörültem meg a torkom, hogy hangom tisztán csengett a teremben -, gyermeket vár. Az összegyűlt nemesek susorogni kezdtek egymás között. - Varázsoltál a kedvéért - mosolyodott el Andais, mint aki elégedett a reakciókkal -, termékenységi rítust hajtottál végre? - Igen. A suttogás nőtt, mint a partra zúduló tenger árja. - Úgy hallottam, a férje akkor már haldoklott. Igaz? 304

- Igen - bólintottam. - A rák kezelésekor a férfiak sterillé vagy impotenssé válhatnak. - Néha - feleltem. - De sikerült egy olyan varázslatot létrehoznod, ami által egy haldokló még egyszer utoljára képes volt férfiúi kötelességét teljesíteni. - Igen. - Ki játszotta az istennői szereped mellett a hitvesét? Ki volt a varázslat során az isten az istennőd mellett? - Galen - szorítottam mellkasomhoz a kezét, ahogy feleltem. A suttogások tengere zavarodott mormolássá erősödött. Kiáltások, csaknem üvöltözés. Néhányan nem hitték el. Legalább egy férfihangot hallottam, de képtelen voltam azonosítani, amint azt mondja „ez megmagyarázza". Később megkérdezem Doyle-t vagy Fagyot, ők felismerték-e. - Megöltem Galen apját - nézett Andais Kieranre, aki még mindig megkötözve állt a lépcső alján -, mielőtt én vagy a nemes hölgy, aki mágiával segített elcsábítás miatt tett panaszt, ráébredtünk volna, hogy teherbe esett. Te majdnem meggyilkoltál egy harcost, aki segített egy varázslatot létrehozni, amely életet hozott egy sidhe asszony méhébe egy haldokló emberi férfi segítségével. - Szívesen mondanám, hogy nem hiszem el - bámult rá Kieran összezavarodva, mint aki nagyon töri a fejét -, de, királynőm, ma túl sok igazságot mondtál ki, hogy szavadnak ne higgyek. És nem kedveled Galent eléggé ahhoz, hogy élete megmentésének érdekében hazudj. - Kieran, mi soha nem hazudunk. - Úgy értettem... — hajolt meg. - Tudom, mit akartál mondani — dőlt hátra a királynő a trónusán, kényelmesen, akár egy macska. - Mit mondtak

305

neked Cel emberei, hogy beleegyeztél ebbe a hitszegő cselekedetbe? - Azt - felelte Kieran, pedig azt hittem, vitatkozni, hadakozni fog ellene -, hogy a zöld lovag életet ad neki - biccentett felém, mivel mutatni nem tudott. - És mit állított Siobhan neked? - nézett a királynő Dormathre. - Azt, hogy a zöld ember visszahozza az életet a faerie-be. Kieran arcán láttam a pánikot. Megpróbált térdre borulni, azt hiszem az hogy mélyebbre hajolhasson, de karok ragadták meg, egyenesen tartották. - Királynőm, nekem nem ezt mondták. Esküszöm. Soha nem tennék tönkre egy esélyt, amely udvarunkat újra azzá tenné, ami egykoron volt. Soha. - Dormath - parancsolta a királynő -, magyarázd el Kierannek a profé szavait, amelyért Cel a látnók embernek fizetett. - A zöld ember - hajolt meg a királynő felé Dormath - vissza fogja hozni életet a faerie országába. Az uralkodó az ország, és az ország az uralkodó, egészségük, termékenységük, boldogságuk magának az országnak az egé sége, termékenysége és boldogsága. -Jól mondtad, Dormath, és milyen igazad van. Ha megölted volna Me dith zöld lovagját, és ő lett volna az, akinek úgy volt megírva a sors köny ben, hogy ő legyen az a király, aki újra gyermekekkel áldja meg a sidh akkor, Kieran, Madenn, mily sorsra szántatok volna minket? - tudakolt királynő, de a választ nem várta meg. - Ha megölitek, elpusztítottátok vol minden reményünket és álmunkat. - De Misztrál és Meredith voltak azok, aki elkezdték újjáéleszteni a halott kerteket, és a testőrök mágiáját. Ő volt vele, amikor a gyűrű kiválasztotta Niccát és Biddyt vitatkozott vele Kieran. - Misztrál ül a hitves trónszékén, nem pedig a zöld lovag. 306

- Igaz, és talán a gyűrű Meredith királyának a viharok lordját választotta. Én magam úgy értelmeztem a „zöld lovag" kifejezést, bármely zöld istenünket jelentheti, lehet, hogy túl szó szerint vettem - rázta meg a fejét Andais. - Nem vagyok benne biztos. Nem tudom, idegesítő-e vagy megnyugtató, hogy a próféták még mindig rejtélyekben beszélnek, még ebben a modern Amerikában is - fordult felém. - Menj, és segíts Niccának és Biddynek létrehozni a gyermeket, akit láttál. De a szabályaimat ne hágd át! Ha rájövök, hogy Niccát először Biddynek adtad, dühös leszek. Ezenkívül ma éjszaka fogadd a testedbe Galent és még egy zöld lovagot. - Andais Nagynéném, mi légyen a hitszegőkkel? - Én foglalkozom velük, te csak menj, csinálj kisbabákat. Meredith, egységes udvart fogok átadni neked. Ez lesz az első és egyetlen ajándékom számodra - mondta, majd kezét arca elé emelve folytatta. - Menj, vidd a testőröket, akik zöld lovagok, de hagyd itt azokat, akik nem. Fagy keze önkéntelenül összeszorult a vállamon, és valószínűleg halk tiltakozó hangot hallathattam, mert a királynő rám nézett. Rápillantott Fagyra és Doyle-ra is, és arca haragossá vált. - Vigyed a Sötét Szolgádat és Gyilkos Fagyot. Mindkettő a tiéd, de szükségem lesz néhány testőrre, akik segítenek megbüntetni az árulókat. - És Niccát meg Biddyt - mondtam halkan. - Igen, igen, menj már — intett türelmetlenül. Fagy marka ellazult a vállamon. Picit bólintott. Felálltam, meghajoltam a királynő előtt, és elindultunk az ajtók felé, hagyva, hadd tanítsa móresra a hitszegőket. Valószínűleg nem fogja megölni őket, de megbizonyosodik arról, hogy tetteiket megbánják. Nem kellett volna visszanéznem, de nem tudtam megállni. Láttam, ahogy Kristály, Hafwyn, Dogmaela és

307

mások próbálnak arcvonásaikon uralkodni. Misztrál és Barinthus arca kiismerhetetlen volt. Megálltam. Fagy megragadta a vállamat, Galeri még mindig a kezemet lógta. Megpróbáltak továbbvonszolni, de megmakacsoltam magam. Tudtam, nem menthetek meg mindenkit, de... Doyle nem próbált megállítani, csak kifejezéstelen arccal rám nézett. Hagyni fogja, hogy az uralkodói döntéseket én hozzam meg. Megszólaltam, miközben Fagy és Galen keze szorítását éreztem. A feszültség Fagyban csaknem fájdalmas volt. - Királynőm, magammal viszem a gyógyítót, hátha vészhelyzetben szükségünk lesz rá. Amikor Galen megsebesült, elküldtünk egy gyógyítóért, de az soha nem érkezett meg. Bólintott, figyelme már csak az áldozataira irányult. Kieran fölött állt, egyik kezével szórakozottan simogatta szőke haját, amelyet a férfi oly gondosan befont. - Igen, viheted, csak a saját gyógyítómat nem. - Hafwyn — szólítottam. A nő nem tudta eltitkolni arcán a megkönnyebbülést, ahogy felém indult. - Meredith — szólt utánam a királynő -, ha gyógyítóra van szükséged, akkor olyat kell vinned, akinek még megvannak a képességei - rakta csípőre a kezét, mint aki elveszítette velem szemben a türelmét. - Hafwyn meggyógyította Galent és Adairt. - Hogyan? — fordult felém figyelme. — Gyógyító képességét már évekkel ezelőtt elveszítette - mondta bosszankodva, de közben valahogy megköny-nyebbülten is. - Ő is egyike azoknak, akiknek ma este visszaadtad a mágiája egy részét. - Nem, királynőm. Hafwyn mindig képes volt arra, hogy kézrátétellel gyógyítson. 308

- Nekem azt mondták, már nem képes rá. - Hafwyn - szóltam hozzá -, igaz, hogy elveszítetted? A nő - anélkül, hogy a királynő felé fordult volna - megrázta a fejét, mint aki fél tekintetét levenni rólam vagy visszafordulni. - Akkor miért lett belőle testőr? - akarta tudni a királynő. Lesétált a lépcsőkön, és éreztem, körülöttem mindenki megmerevedik. Elmehettünk, megmenekülhettünk volna, erre veszélybe sodrom őket. De Andais most először hajlandó meghallgatni a borzalmas igazságot Celről. Nem tudtam, ez az új viselkedés meddig fog tartani, de vannak dolgok, amik csak akkor fognak meg történni, ha hajlandó elhinni, hogy Cel egy szörnyeteg. - Meggyógyított valakit, de Cel Herceg nem akarta, hogy az a valaki felépüljön. Azt mondta Hafwynnek, attól a naptól kezdve csak a halált hozhatja másokra, a gyógyítást megtiltotta neki. Andais felénk siklott a padlón, ruhája szegélye sziszegő hangot hallatott a kövezeten. Hafwyn elsápadt. - Hafwyn, igaz ez? A testőr nagyot nyelt, és megfordult, hogy a királynőre nézzen. Anélkü hogy kérték vagy megparancsolták volna, fél térdre esett. - Igen, Andais Királynő, igaz. - Megvolt a képességed, hogy érintésed által súlyos sebeket begyógyíts, és ő megtiltotta, hogy képességedet használd? - Igen - hajtotta le a fejét Hafwyn. - Ő a tiéd lehet - nézett rám Andais -, de nem engedhetem meg, hogy Cel összes testőrét magadhoz vegyed. Még a királynő sem segíthet egy sidhének abban, hogy megszegje a hűség és szolgai esküjét. - Hafwyn nem rúgja fel egy fogadalmát sem, nem esküdött fel Cel Hercegnek. Azt mondták nekem, a herceg sok testőre nem tett fogadalmat. 309

Valami átsuhant Doyle szemén, amiből tudtam, legalább ő megérti, hogy érdemes kockáztatnom. - Ez nem lehet igaz - meredt rám Andais. - Cel felajánlotta Essus halála után, hogy a testőrei őt szolgálhassák. Hűségesküt tettek, hogy őt fogják szolgálni. - Királynőm — szólalt meg Hafwyn még mélyebbre borulva a földön —, Cel állította, hogy neki adtál minket. Nem kérte a beleegyezésünket, vagy hogy kívánjuk-e őt szolgálni. Azt mondta, egy hercegnek esküdtünk fel, és ő egy herceg. - Nekem úgy mesélte, hogy mindannyian őhozzá szegődtetek - mondta Andais meglepetéstől kongó hangon. - Nem, királynőm - felelte Hafwyn a padlóra helyezett kezére szorított arccal. - Te szavadat adtad Celnek? - nézett Biddyre Andais. - Nem, és soha nem is kérte - rázta meg a fejét Biddy. - Dogmaela - fordult vissza Andais a trónja felé -, felesküdtél Celnek? - Nem, királynőm - felelte tágra nyílt szemekkel, rémült arccal. Andais felüvöltött; hangos, éles, tagolatlan hangon, amely összes frusztrációját magába ölelte. - Soha nem adtam volna egyet sem az öcsém testőrei közül senkinek, még a fiamnak sem. Mindenki, aki nem tett fogadalmat Celnek, szabadon választhat, hogy elhagyja-e szolgálatait. - Mi dönthetjük el, kit óhajtunk a gazdánknak? - kérdezte Hafwyn, épp csak felemelve a fejét, hogy a királynőre pillanthasson. - Igen, de ha a hercegnőhöz akarsz szegődni, akkor a parancsom érvényben van. Ha övé akarsz lenni, akkor ténylegesen szolgálnod kell, azon módon, ahogy a testőrök a véreimet, házamat mindig is szolgálták.

310

- Essus herceg - szólalt meg Biddy - soha nem kényszerített minket arra, hogy őt, csakis őt szolgáljuk. Andais ránézett, megrázta fejét, majd felém fordult. - Mit tennél a testőrökkel, ha engedélyemet kapnád? - A nőket felszabadítanám a cölibátus alól, mert ahogy te is rámutattál, engem ők nem ejthetnek teherbe. Miután gyermeket várok, és kiderül, ki az apa, a férfiaknál is megszüntetném a cölibátust. - És ha soha nem esel teherbe? - Akkor megtartanám azokat, akiket az ágyban kedvelek, és megengedném, hogy a többiek szeretőt találjanak maguknak. Fél tucat férfi, nem számít, ha eggyel több vagy kevesebb, szerintem nekem elég is lenne. - És mi történik akkor, ha azt mondom, akikre nincs szükséged, azoknak vissza kell jönnie hozzám? - Egykor azt mondtad nekem, azért kényszeríted őket nőtlenségre, hogy magjuk csak a tiéd legyen, de nem lehetsz terhes, akkor miért ne próbálnánk ki, van-e az udvarban olyan nő, akitől lehetne gyerekük? - Oly tisztességes, elfogulatlan, annyira Essus - fordított hátat nekünk, és elindult trónja felé. - Vigyed a testőröket, akik melletted állnak, és menj. És tudd, a beteges igazságosságod az árulóink büntetését még borzalmasabbá teszi. A haragomnak vér és hús kell, hogy megenyhüljön. Erre csak egy válasz volt lehetséges. - Távozom, és úgy teszek, ahogy parancsoltad, Andais Nagynéném - bókoltam a hátának, majd felemeltük Hafwynt, és mentünk. Senkinek nem kellett mondania, hogy oly messzire mentem nála, amennyire ma este csak lehetséges volt. Ahogy távoztunk, Kierant simogatta. Az utolsó hang, amit hallottunk, ahogy az ajtók becsukódtak mögöttünk, Madenn üvöltése volt. Vissza akartam fordulni, de Fagy és Galen szorosan fogott. Ma este már nincs több hátranézés. 311

26.fejezet

A szobaajtóm előtt pillangók hada örvénylett, mintha valaki eltörne egy kaleidoszkópot, és a színeket szétszórná a levegőben, de a színek nem oszlanának szét, hanem ott maradnának, lebegnének és kavarognának. Egy másodpercig nem is láttam az apró lábakat, kezeket, az átlátszó ruhákat, ágyékkötőket. Csak azt láttam, amit a bubájuk engedett. Egy rovarfelhőt, miként maga a szépség a levegőbe emelkedik Erősen pislognom kellett, hogy észrevegyem azt, mi a valóság. Galen hátrahúzta a karomat, és megálltunk a szivárványszínű felhő előtt. Galen reakciója egy másik olyan alkalomra emlékeztetett, amikor a féltündék ekkora csoportosulását láttam. Galent a trónterem mellett egy sziklához láncolták. Teste csaknem eltűnt a féltündék lassan verdeső szárnyai alatt. Úgy néztek ki, mint pocsolya szélére leszállt pillangók, ahogy a nedvességet szívják, és szárnyuk a táplálkozás ritmusára lassan mozog. De nem vizet ittak, hanem Galen vérét. Galen hangosan, hosszan sikoltozott, teste megfeszült a láncok alatt. A mozdulat néhány féltündét a magasba lökött, és akkor megláttam, miért üvölt. Az ágyéka véres massza volt. Nem csak a vérét, a húsát is marcangolták. Galen keze fájdalmasan markolta a karomat. Felnéztem rá. A szeme tágra nyílt, szája félig nyitva. Most már tudtam, hogy 312

Cel miért alkudott meg a féltündékkel, hogy fosszák meg Galent a férfiasságától. Akkor úgy véltem, hogy csupán kegyetlensége egy újabb megnyilvánulása. A pillangók és molyok kaleidoszkópja kettévált, és Niceven Királynő lebegett előttünk, akár egy kísérteties molylepke. Ruhája ezüstösen csillogott; koronájában a gyémántok oly fényesen ragyogtak a fényben, hogy vékony arcát homályba burkolták. Tudtam, miként néz ki, mert áttetsző, csontvázszerű szépségét már láttam ezelőtt is. Bár csak Barbie baba nagyságú, vékonysága akár Hollywoodban is divatos lehetne. Elnézve megjelenését, csupa csillogását és sápadt fehérségét, megértettem, az emberek miért hiszik azt, hogy a tündék a halottak szellemei, netán angyalok. Niceven mindkettő, és egyik sem. Túl valós, hogy szellem legyen, túl rovarszerű, hogy angyalnak nézzék. Ha Galen nem kapaszkodik annyira a kezembe, akkor előre léptem volna, hogy mint felség a felséghez beszéljek vele, de nem volt szívem megkérni, menjen közelebb ahhoz a gyönyörű, vérszomjas felhőhöz. Doyle látta a dilemmámat, ezért odament, és meghajolt Niceven előtt. - Niceven Királynő, minek köszönhetjük ezen megtiszteltetést? - Sötét Szolga, szép szavak - szólalt meg, hangja akár egy gonoszul csilingelő csengettyű -, de nem gondolod, hogy egy picit elkésve? - Egy picit elkésve mivel, Niceven Királynő? - érdeklődött udvarias, kifejezéstelen, az udvarnak szánt hangján. Azt, amit akkor használ, amikor nem tudja, éppen milyen politikai viharba sikerült belecsöppennie. - Az udvariassággal, Sötét Szolga, az udvariassággal - röppent Niceven feljebb, hogy Doyle magas alakja fölött elnézve engem is szemügyre vehessen. I Most már arra sem vagyok elég jó, hogy a hercegnő személyesen szóljon hozzám. 313

- Nagyon jól tudod - szólaltam meg, ahogy Galen keze megrándult az enyémben —, hogy miért nem szeretne Galen hozzád, és a hozzád hasonlókhoz közelebb jönni. - Talán hozzá vagy kötve a zöld lovagodhoz? Egy test lennétek, hogy nem léphetsz közelebb anélkül, hogy ő is megtenné? - billentette meg a fejét, és megláthattam halvány szemét. Meg sem próbálta eltitkolni, mennyire dühös, Már legalább ezerszer láttam a koronáját, de soha nem láttam, hogy a drágakövei ily ragyogóan verik vissza a fényt. Csak ekkor ébredtem rá, a folyosón a megvilágítás a szokásosnál nagyobb volt, megközelítve az elektromos fény erősségét. - Látjátok, nem is törődik velünk. A folyosó plafonja érdekesebb számára, mint az udvartartásom. - Bocsánatodat kérem, Niceven Királynő - pislantottam, és a röpdöső királynőre néztem —, de koronád ragyogása megvakított. Sokszor láttam már szépségedet, de még soha nem volt ily szembetűnő, mint ma este. Észrevettem, a folyosó megvilágítása végre olyan erős, hogy érvényre juttat téged, és ékszereidet, és ezt régóta megérdemled. - Szép szavak, Meredith Hercegnő, de üres szavak. Hízelgésed nem feledteti velem az ellenem, és udvartartásom ellen elkövetett sértést. fogalmam sem volt arról, miről beszél. Olyan fáradt lennék, hogy elfelejtet i em valami fontos dolgot? Mert fáradt vagyok. Azzal a csontig hatoló fáradtsággal vagyok tele, amit akkor érzel, ha túl sokáig vagy fent, vagy túl sok minden történik nagyon rövid idő alatt. Nem tudtam, mennyi az idő. A faerieben nincsenek órák. Egykor azért, mert az idő itt másként viselkedik, mint kint. Most azért nem, mert működnének. Még egy emlékeztető, hogy a faerie már nem az, ami régen volt. - Milyen sértés érte az udvarodat? - érdeklődött Doyle. - Nem, Sötét Szolga, a hercegnő tette, az ő feladata a kérdezés - sziszegte, szárnya akár egy hatalmas molylepkéé, de amikor 314

mérges, nem úgy mozognak, mint egy molyé. Elmosódottan berregtek, ahogy elrepült Doyle mellett, hogy az orrom előtt lebeghessen. Galen oly hirtelen lépett hátra, hogy nekiestem. Önkéntelenül elkapott, de emiatt közelebb került az apró, körözgető feyhez. A rémülettől dermedten szorított magához. Niceven sziszeget, felvillantotta apró, tűszerű fogait, és támadásra lendült. Azt hiszem, csak a vállamra akart leszállni, de Fagy karjával elzárta az útját. Nem próbálta megütni, de a királynő testőrei rögtön akcióba léptek, és uralkodónőjük után röppentek. Úgy ereszkedtek le ránk, akár szivárványszínű levelek forgataga. Apró, csipdeső kezek és éles, harapó fogak tömegével. Galen felkiáltott, egyik karját védekezve felemelte és rám borulva elfordult, hogy testével védjen. Futva indult el, de megbotlott és elesett. Ahogy leérkeztünk a földre, alulra kerültem. Egyik kezét sikerült kitámasztania, de teljes testsúlyát nem tudta megtartani. Az arcom összezúzott, ragyogó zöld levelekbe ütközött, illatuk elborított. Kinyitottam a szemem, és láttam, a növények csaknem betemetnek. Egy pillanatig azt hittem, Galennel együtt teleportáltunk valahová, de a növénytakaró alatt az ujjaim felfedezték a folyosó kövezetét. Felnéztem a túloldali falra, és láttam, a testőrök még mindig körülöttünk állnak. A növények a kőből sarjadtak ki. Galen fölém gömbölyödött, testével óvott. Még mindig feszült volt, várta az első csapást. Semmi nem történt. Megfordultam, hogy ránézhessek, és láttam, szemét szorosan becsukta. 0 még nem látta a zöld takarót, de a többiek már igen. - Gonosz sidhe, gonosz, gonosz sidhe - sziszegte Niceven. Elvarázsoltad őket. - Érdekes - szólalt meg Doyle -, nagyon érdekes. - Bámulatra méltó - vélte Galagonya - de kinek a műve? 315

- Galené - felelte Nicca. Galen elernyedt fölöttem. Kinyitotta szemét, és néztem, ahogy meglepődve veszi szemügyre a folyosót elöntő növényeket. - Nem én tettem. - De igen - jelentette ki határozottan Nicca -, te voltál. Galen fél kézre támaszkodott, így félig ült fölöttem. Megfordulva mögénk nézett, és bármit is látott, megrökönyödött. Felültem, és hátrafordultam. A keskeny folyosót virágok borították. A szárnyas féltündék összebújtak a kelyhekben, a szirmokon hancúroztak, pollennel maszatolták össze magukat. Mint a cicák az illatos macskamenta közelében. Niceven királynő felettük lebegett, rá nem hatott a virágok hívogatása. Szárnyas testőrei közül tucatnyinál is kevesebb repdesett mellette. A többiek mind követték Galen virágainak invitálását. Annyit értettem, hogy bűbáj, de azon túl semmit, ahogy - arcából ítélve - Galen sem. - Ő volt egyedül, akinek korábban egyetlen új képessége sem jelentkezett -bökött Fagy kardja hegyével az egyik bimbóra. - Nos - szólalt meg Doyle a virágokat és a megrészegült féltündéket nézve —, ez elég nyilvánvalóan megmutatkozott — vigyorodott el; fehér villanás a fekete arcban. — Ha ez a hatalma tovább növekszik, akkor emberekkel is képes lesz megtenni, sőt más sidhékkel is, akár egy egész hadsereggel. Már majdnem elfelejtettem, hogy létezett ez a kellemes formája is a csaták megnyerésének. - Nocsak - hallottunk egy hangot mögülünk - pár percig magatokra hagylak titeket, és máris kertet ültettetek - jelent meg mögöttünk Rhys, miután kikísérte a rendőröket a tündérdombokból. Nicca elmesélte neki, mi történt. - Mi ez, tán virágok keze? - vigyorgott Rhys Galenre. - Ez nem egy kéz hatalma — mondta Nicca —, hanem képesség, mágikus képesség. 316

- Úgy érted, akár a sütés vagy hímzés? - érdeklődött Rhys. - Nem — felelte Nicca, nem reagálva az ugratásra. — Olyan, mint amikor Misztrál vihart hoz létre. Ez egy megnyilvánulás, valaminek az életre keltése. - Semmiből alkotni valamit - füttyentett Rhys. - Az Unseelie már nagyon régóra nem képes erre. Galen megérintette az egyik nagy virágbimbót, amely kigurított magából a tenyerébe egy apró féltündét. Megrándult, mint akit megharaptak, de nem ejtette le a törékeny alakot. Egy rövid barna ruhát viselő nőt, akinek barna, vörös és krémszínű szárnyai szétterültek, ahogy a férfi markában, a hátán feküdt. Még a féltündék között is alacsonynak számított, ki sem töltötte Galen tenyerét. Mozdulatlanul, elernyedve feküdt, arcán mosoly, szeme kifordulva. Testét fekete pollen borította, a virágé, amibe belemászott. Nem egyszerűen részeg volt, hanem kiütötte magát. Galen egyre zavarodottabbá vált. Felnézett Doyle-ra, odanyújtotta feléje a kis tündét. - Elmagyaráznád azoknak közülünk, akik nem értek még meg egy évszázadot, hogy a Danu szerelmére, mi a csuda történik? Nem készakarva tettem, mert nem is tudtam, hogy képes lennék rá. Ha nem tudtam, hogy lehetséges, akkor miként csinálhattam? A mágiának akarat és cél kell. - Nem mindig - felelte Doyle. - Akkor nem, ha a mágia a lényedből fakad - egészítette ki F'agy. - Mit jelent ez? - ingatta a fejét Galen. - Lehetséges lenne, hogy a mágialeckéket későbbre hagyjuk, amikor magunk között vagyunk? — vetette közbe Rhys, miközben a piciny királynőre nézett, aki még mindig fölöttünk lebegett, leigázott hadseregét bámulva.

317

- Igen, fehér lovag, titkaitokat ne áruljátok el nekem - mondta a királynő -, mert a hercegnő megszegte a velem kötött alkut. Fmbereim már nem az ő szeme és füle. Újra Cel Herceget fogjuk szolgálni. Vigyázva felálltam, hogy ne lépjek rá a virágokon és köztük heverő ájult féltündékre. Minden szinten elhibázott lépés lenne. - Niceven Királynő, egyezségünket nem szegtem meg; te vitted el Sage-et. Ha nincs a közelemben, a véremet sem tudja megízlelni. Zümmögve az arcom elé reppent, fehér szárnya oly sebesen mozgott, hogy egy valódi molyszárnyat már darabokra szaggatott volna. Sage-től tudtam, ha ilyen gyorsan mozognak, a királynő rendkívül dühös. - Egy kis vér volt az egyezségben, egy kevés szexuális energia a meghatalmazottamnak, így nekem is. Az nem volt az alkuban, hogy ő is sidhe lesz. Abban nem egyeztünk meg, hogy szárnyai használatát elveszítse. Nem volt alku tárgya... - Hogy ágyadba túl nagy legyen - mondtam. - Házas vagyok - tiltakozott. - Nincs más szeretőm, csak a királyom. - Igaz, és mivel a kedvenc szeretőd nem lehet a tiéd, megtiltottad neki a gyönyört mindenki mással is. A szárnyai által keltett szellő a hajammal játszott, arcomat csapkodta, A levegő hűvös volt, de haragja nem. - Hercegnő, az udvarommal azt teszek, amit akarok, ahhoz neked semmi közöd. - Igazad van, de megvádoltál azzal, hogy megszegtem szövetségünket, amit nem tettem. Még mindig hajlandó vagyok királyi vért áldozni neked - nyújtottam felé lassan a kezemet, óvatosan, csuklómmal felfelé. Nem akartam még egy félreértést. - Személyesen szeretnéd a véremet

318

megízlelni? Sage-et azért küldted, mint helyettesedet, mert a Nyugati Tájak messze vannak a faerie-től, de most itt vagyok. - A világmindenség minden hatalmáért sem kóstolnám meg a sidhe húsodat - sziszegett rám, akár egy megriasztott macska, magasan fölöttem lebegve, - A szárnyamat nem fogod ellopni. - De Sage mindig képes volt arra, hogy emberi nagyságúvá növekedjen. Te nem, ezért nem is ragadhatsz ebben a formában. Újfent sziszegő hangot hallatott, szivárványragyogás záporozott a falakra, ránk és a virágokra. - Soha! - Válassz egy másik meghatalmazottat. - Ugyan ki kockáztatná meg? - akarta tudni. - Valaki, akinek nincsenek szárnyai - szólalt meg egy vékony hangocska. Lenézve keresgéltem, amíg észre nem vettem egy csoport féltündét a szemközti fal mellett. Egyiküknek sem volt szárnya, de rendelkeztek közlekedési eszközzel. A szekereiket karcsú, krémszínű patkányok húzták, és egy kecses hintócska elé egy tucatnál is több fehéregeret kötöttek. Volt ott két vadászgörény is, hátukon számos apró lovassal. Az egyiknek a szokásos fekete maszkja volt, de a másik albínó volt, fehér szőrrel, piros szemmel. A nílusi varánusz majd 120 centiméter hosszú volt, két nagyobb termetű lovassal. A varánusz nemcsak fel volt szerszámozva, hanem szájkosarat is raktak rá, akár egy kutyára, aminek félnek a harapásától. Ezek az állatok rosszindulatúak is lehetnek, és mindent megesznek, ami elég kicsi ahhoz, hogy elkapják. Ha Barbie baba termetű lennék, biztosan nem akarnám őket a közelemben. A falon megmozdult valami, és odapillantva apró, a falra tapadó sok lábú fél-lündéket vettem észre. Némelyik úgy nézett ki, akár egy pici nyolc lábú pókkentaur, melyek kerekded feytesthez kapcsolódtak, átlátszó gézruhát viselve. 319

Az egyikük olyan volt, mint egy fekete dongó, oly valósághűen, hogy csak nehezen fedeztem fel a rovar álca alatt a sápadt arcot. - Én szóltam - mondta egy férfi a patkányhúzta kocsiról. Egy asszony ült mellette. Megpróbálta lefogni a karját, hogy ne tudjon integetni. - Ne, Royal, ne tedd - kérlelte, - Vannak rosszabb dolgok is, mint a szárnynélküliség. A férfi elengedte a bájos patkányhoz vezető gyeplőt, és megragadta az asszony karját. - Meg fogom tenni, Penny. Megteszem. - Nem akarlak elveszíteni - rázta a fejét a nő. - Nem fogsz. - De igen, ha a hercegnő sidhévé tesz. - Penny, nekem nincs más alakom. Nem ejthet csapdába emberi alakban, ahogy Sage-dzsel tette, mert nekem nincs ilyen képességem - ölelte magához, és rövid, sötét haját simogatva felnézett rám. A férfi haja rövid, fekete volt, fürtjei alatt két kecses, szintén fekete csáp lebegett. A szeme hatalmas, mandulaalakú volt, tökéletesen fekete, akár Doyleé, vagy Sage-é. Bőre a sok feketeség mellett nagyon fehérnek hatott. A nő elfordította fejét, hogy rám nézhessen, és láttam, neki is van csápja. Nagyon ritka a féltündéknél, hogy valakinek csápja legyen, és a szárnynélküliek körében még meglepőbb. A két ovális, sápadt arc felém fordult. A férfi álla egy picit szögletesebb; a nőé kecsesebben kerekedett. A férfi egy kicsit magasabb volt, válla enyhén szélesebb, csípője keskenyebb, de a férfi-női alapvető különbségektől eltekintve kinézetük meglehetősen egyforma volt. - Ikrek vagytok - szólaltam meg. - Pennyroyal, Penny és Royal.

320

Szokás a féltündéknél, hogy az ikrek nevét kettéosszák. Mindketten több ruhát viseltek, mint a féltündék legtöbbje. A nő ruhája a testét nyaktól a térdig elfedte. A férfi tunikája is épp ennyit takart el belőle. Ahogy a többi szárnyatlant is szemügyre vettem, ráébredtem, mindegyikük hasonló öltözéket viselt. A szárnyas fey férfiak a gézszerű anyagból készült szoknya és ágyékkötő darabokat kedvelik. A nők miniruhát vagy még azt sem viselnek. Csak Niceven királynő hordott bokáig érő ruhát. Ő a királynőjük, neki több ruha jár, de azt még soha nem vettem észre, hogy a szárnyakkal rendelkezők és szárnyatlanok más divat szerint öltöznének. - Ebbe nem egyeztem bele — mondta Niceven, és a vállam fölé reppent. - Felség, kérlek, engedd meg. Nem tudod, milyen szárnyak nélkül élni, örökre gyaloglásra vagy lovaglásra kényszerítve. - Royal, megértem szánalmas állapotod - fonta össze vékony karját mellkasa előtt a királynő -, és mindőtöket, akiket megátkoztak, de ettől a nőtől még a szárnyaknál is többet kaphattok, ha megérintitek - intett felém. - Látjátok, mi történt a zöld lovaggal. - Felség, oly rossz dolog lenne, ha az egyik alattvalód ily igézetet lenne képes elővarázsolni? — kérdezte. - Hercegnő - röppent még közelebb az arcomhoz -, hogy bízhatnék benned, amikor súlyosan megsértettél engem és az udvartartásomat? - Amikor megérkeztél, valamiféle sérelmet emlegettél - szólalt meg Doy le. - Azt állítottad, hogy a hercegnő tette. Mi légyen az? Niceven megfordult a levegőben, hogy ránézhessen, majd addig hátrált, amíg mindkettőnket szemmel nem tudott tartani. -Anélkül, hogy engedélyemet kérted volna, letartóztattad az egyik alattvaló* mat. Beatrice nem volt sidhe, az enyém volt. Bár emberi nagyságú alakjában kényszerült maradni, mégis 321

féltünde volt. Beatrice-t megátkozták, de nem tart- zott sem Andaishez, sem hozzád. A gyilkos a népem közül van, az áldozat is, és még arra sem méltattál, hogy üzenetet küldj. Más udvartartással nem merték volna megtenni, hogy ennyire figyelmen kívül hagyják - közelített meg annyi ra, hogy szárnya arcomat, hajamat súrolta. - Kuraggal, a Góblin Királlyal legalább a kapcsolatot felvetted volna. Nem kellett volna szóbeszédből, pletykákból meg tudnia, mint nekem. Sholto, a Sluagh Királya múlt éjszaka neked foglalta el a hitves trónját. Nem tartóztattad volna le az emberét, hogy előtte ne kérdezted volna meg - röpült fel a plafonig, és ott lebegett előre-hátra, akár egy dühös pillangó. Néztem őt, csupa fehérség és csillogás, csupa megbántott büszkeség, sértő dőlt arrogancia, és félelem. Rettegés, hogy az udvartartása köztünk oly kicsiny lett, hogy már tényleg csak a nevében királynő. Igaza volt. - Küldenem kellett volna egy futárt, amikor Borsóvirágot letartóztattuk. Üzenetet kellett volna küldenem, amikor rájöttünk, az áldozatok egyike fél-itinde. Igazad van, Kurag, Góbiin Királyt értesítettem volna. Kapcsolatba leplem volna Sholtóval. Nem tettem volna meg velük azt, amit veled. - A sidhe hercegnője vagy — figyelmeztetett Fagy. - Senkinek nem kell magyarázkodnod. - Fagy — ingattam a fejem, és megveregettem a karját , nagyon sok időt töltök el azzal, hogy mindenkinek magyarázkodom. - A féltündéknek nem - felelte, és arca arrogáns, hideg, és szívet dobogta-tóan jóképű volt. - Fagy, a féltündék vagy egy udvartartás, és mint olyan, tiszteletre méltó, vagy nem. Niceven Királynő jogosan háborodott fel. Tenyere a kardjának markolatára fonódott, de semmit nem szólt. Ha egy bizonyos ponton túl is sértéseknek teszik ki őket 322

úgy udvarként, mint embereként, akkor megtörnek. Erre nem volt kész. - Merrynek igaza van - állt fel lassan Galen, épp oly óvatosan helyezve a löldre a lábát, mint én. Tenyerében még mindig ott volt az alvó, barna kis szárnyas féltünde. — Lehet, hogy nem szeretem Niceven Királynőt és a féltündéket, de ő egy királynő, és udvartartást alkotnak. Küldenünk kellett volna valakit hozzá, hogy elmondja, mi történt - nézett fel az apró királynőre. — Nem tudom, érdekel-e, hogy mit gondolok, de sajnálom. A nő lassan lejjebb ereszkedett. Szárnya lelassult, óvatosan legyezett, hogy újra kecses molylepkére emlékeztetett. - Azok után, amit veled tettünk, még te ajánlod fel a bocsánatkérésedet -nézett rá, mint aki még soha nem vette tüzetesebben szemügyre. - Félsz tőlünk, gyűlölsz minket. Miért vagy velünk udvarias? - Tartoztunk azzal, hogy megkövessünk - mondta végül Galen. - Merry elmagyarázta. Nem voltam biztos, mások egyetértenek-e vele, így én tettem meg. - Bocsánatot kért tőlünk - lebbent felém Niceven, hogy rám nézhessen -, mert ez volt a helyes dolog. - Igen - feleltem. - Ő, Hercegnő - pillantott vissza Galenre, majd újra rám -, őt magad mellett kell tartanod, mert túl veszélyes, hogy a sidhék között egyedül maradjon. - Túl veszélyes, de kire? - érdeklődött Galen. - Mindenekelőtt önmagádra - felelte Niceven, odaröppenve hozzá. Vékony, halvány kezét fehér ruhája csípőjére tette. Az arcodban jóságot látok. Jóságot és gyengédséget. Zöld lovag, te a rossz udvartartásban élsz. - Az apám pixie volt, az anyám Unseelie sidhe - rázta meg fejét Galen oly hevesen, hogy Niceven óvatosan hátrálni kezdett. - Nem, a tündöklő sereglet hozzám sem érne. 323

- Most már lehet — vándorolt Niceven pillantása a virágokra és megrészegült embereire. - Nem - szólalt meg Galagonya -, Taranis soha nem bocsát meg a sidhé-nek, aki a homályban rejtőző sereglethez csatlakozik. Ha a száműzetésed az emberek között töltöd, akár pár évszázadon keresztül is, akkor lehet, hogy megenyhül irányodba - emelte le sisakját -, de ha egyszer itt befogadnak, akkor nincs visszaút. - Lehet - vélte Niceven - de lehet, hogy nem. - Niceven Királynő - szólítottam meg. Felém fordult, arca óvatosan semleges, keze mellkasa előtt keresztbe fonva, - Hogy érted azt, „lehet, hogy nem"? - Ó - vonta meg a vállát -, aki akár egy légy is lehet a falon, sok mindent meghall. - Miket? - Olyan dolgokat, amiket talán megosztanék valakivel, aki a szövetségesem, és a megállapodásainkat tiszteletben tartja. - Ha nem vagy hajlandó egyenesen tőlem venni a vért, akkor új, mágikus helyettesítőre van szükségem - jelentettem ki. - Royal - fordult a patkányvontatta szekéren ülők felé. - Igen, királynőm - egyenesedett ki a szólított. Majdnem vigyázzban állt, bár szárny nélkül nem lehetett Niceven testőre. - Megízlelnéd a hercegnő vérét, majd az esszenciát megosztanád velem? - Örömmel, királynőm. - Ne, Royal, ne tedd meg - csimpaszkodott beléje Penny. - Mily régóta is álmodozunk szárnyakról? - húzódott el tőle az arcába tekintve. - Örökkön - ejtette le karját teste mellé a nő. - Sage-nek nem adtam szárnyakat - figyelmeztettem.

324

- Nem - mondta Royal -, neki adtál szárnyakat - mutatott Niccára. - De Nicca nem a véremet ízlelte, amikor megtörtént. Royal bólintott, és leszállt a szekérről. - Szex közben volt - nézett fel rám. Ránéztem. Körülbelül 25 centiméter magas lehetett, valamivel kisebb, mint egy Barbie baba, de nem sokkal. Megpróbáltam udvariasan megfogalmazni, majd így szóltam. - Azt hiszem, a magasságbeli különbség túl nagy. - Sage mindenről részletesen beszámolt az udvarban vigyorodott el. -Hajlandó vagyok vért „venni" tőled, miközben másokkal szerelmeskedsz, remélve, hogy szárnyaim nőnek. - Lehet, hogy Nicca különleges, egyedi eset volt - ingattam a fejem. Royal megragadta a tunikája szélét, egyetlen mozdulattal a feje fölé rántotta, majd leejtette a földre. Meztelenül állt előttem - mindene arányosan kicsinyített, perfekt. Megfordult, és felfedte a hátától a felsőcombjáig érő tökéletes szárnytetoválást. A szárny majdnem fekete volt, szénszürke vonalakkal díszítve. A szélei a vállaira kunkorodtak, akár egy stóla, filénk skarlátvörös és fekete lágyan gömbölyödő csíkok borították a háta alját és fenekét, akár egy alsószoknya zsabós széle. Megfordult, és láttam, hogy a fekete és skarlátvörös foltokat vékony, sötét sáv keretezte, majdnem pöttyök, fehérrel váltakozva, és egy vékony aranyszínű csíkkal. A szélső sáv a csípőjéig vonult, hogy az is színes csíkokkal volt borított. Nicca szárnya egy rég kihalt molyfaj szárnyához hasonlít. Valamire, ami többezer évvel ezelőtt díszítette Európa egeit. De azt tudtam, hogy Royal bőrébe mi rajzolta be a körvonalait. - Egy alsószárnyas moly vagy, egy Catocala ilia.

325

- Az egyik nevem, amit az emberek használnak - nézett rám a válla fölött mosolyogva. Szemmel láthatóan örült, hogy tudom, minek a szárnyait viseli. Majd arca hirtelen komollyá vált. - Tudod a másik nevem is? A pulzusom felgyorsult, ami totál butaság volt. Royal gyermekjáték nagyságú. A szeme tüzének nem szabadna ekkora hatással lennie rám, de a szám kiszáradt, és hangom suttogóvá vált. - A Kedvelt. - Igen - mondta, majd felém indult, és ha nem nézett volna ki ostobán, hátrálni kezdek. Egy férfi, aki az alsókarom hosszát sem éri el, nem szabadna, hogy megfélemlítsen. De így történt. - Ugye tudja, hogy szexben nem lesz része? - mondta halkan Galen a vállámnál. - Szóval nem csak én érzem a késztetést, hogy hátrább lépjek. - Nem - erősített meg Galen. - Nagyon ügyes vagy - dicsérte Doyle. Ránéztem, de ő csak az apró alakot figyelte. - Doyle, hogy érted? - akartam tudni. - Bűbáj - felelte Doyle. - Minden féltünde ugyanolyan jó a bűbájban, mint ez és Sage? - érdeklődött Rhys. - Nem mindegyik, de nagyon sokan - világosította fel Doyle. - Ezzel nem fogom megosztani az ágyamat - rázkódott össze Rhys. - Sage már adott egy leckét, többre nincs szükségem. - Rhys, ma este nem vagy a menülistán. - Kivételesen örülök neki. - Akkor kivel osztozom rajtad? - kérdezte Royal. Lenéztem rá, és a megfélemlítés és szex érzése még intenzívebbé vált. - Erősebb, ha rád nézek. - Mert csak nézel - bólintott Royal. - Nos, kivel lesz szerencsém ma est találkozni? 326

- Velem - felelte Galen -, de az igazat megvallva nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek rá. Bocsánatot kérni a nevünkben, arra hajlandó vagyok, de azt még mindig nem óhajtom, hogy hozzám érjenek. - Egyikünkhöz ebben a pillanatban is hozzáérsz - emlékeztette Niceven -De ez mas — pillantott a tenyerében alvó feyre Galen. - Miért? - kérdezte a nő. - Ő nem félelmetes - emelte fel Galen a kezét Niceven felé. - És tőlem félsz, zöld lovag? - nevetett Royal. Elég közel voltam ahhoz, hogy lássam, nyakán a verőér egyre gyorsabban lüktet. - Igen - felelte, és hangja épp oly száraz volt, amilyennek az enyémet éreítem - Zöld lovag - nevetett Royal, és kacagása sötét, félelmetes dolgokra utalt -, ily beszéd akár el is csavarhatja egy férfi fejét - az arcán megmutatkozott mennyire örül, hogy Galen fél tőle. -Van olyan bűbáj, amely fizikai érintésre tovább növekszik mondta Adair. A sisakját nem vette le. - Tölgyek lordja, azt kérded, hogy az enyém is erősebb lesz-e? - Csak tűnődöm, nem kérdés volt - felelte Adair, mint aki méltóságon alti linak tartja, hogy meghallja egy féltünde kérdését. Nos, Adair, ha úgy óhajtja, lehet nagyképű, de nem ő az, aki egy féltünde kedvéért le fog vetkőzni. - A bűbájad nagyobb lesz, ha megérintelek? - tudakoltam. - Igen - vigyorgott fel rám Royal. - Nem lehetne, hogy ma Nicca legyen soron? - suttogta a hajamba Galeri. - A következő az enyém. - Ha kéred, igen - néztem rá.

327

- A francba, Merry - sóhajtott, és homlokát a fejem búbjának támasztotta. - Mi van? - Neked mindenképpen meg kell tenned, és akkor én sem hagyhatom ki a rémisztő részeket. Biztos vagy abban, hogy meg kell történnie? - Nem akarod tudni, miért mondta Niceven Királynő, hogy a Seelie Udvar tartás lehet, hogy befogad, ha több hatalmat kínálsz fel nekik? - Igen, a fenébe, igen - adta meg magát, és felnézett Nicevenre. - És ő tudja, hogy mi tudni óhajtjuk. - Zöld lovag, a kém csak annyira jó, amennyire az információja az. - A nevem Galen, kérlek, használd. - Miért? - Mert azok, akik a zöld lovag névvel illetnek, általában ártó szándékkal közelednek felém. - Rendben van, Galen - pillantott rá hosszan, majd egy kis meghajlást eszközölt a levegőben. - Őszinte voltál hozzánk, így én is az leszek veled, de nem fogod megnyugtatónak találni. - Az igazság ritkán az - felelte Galen, és hangjának komolysága hallatán sza bad karját magamhoz öleltem. - A mi táplálékunk nem csak vér és mágia. - A félelem is - fejezte be Doyle, és hangjából éreztem, hogy e néhány szó mögött egy történet is meghúzódik. - Igen, Sötét Szolga — mondta Niceven - ahogy sok mindenki másé is az Unseelie Udvartartásban — fordult megint Galenhez és felém. — Azt hiszem, a zöld... Galen a királynőhöz illő lakoma lenne. - Akkor kezdődjék az alkudozás - javasoltam. - Hercegnő, alkunkat már megkötöttük.

328

- Nem - ráztam a fejem -, meg kell egyeznünk abban, hogy Royal mit tehei és mit nem az ágyamban, a testemen. - Tényleg oly félelmetes lények lennénk, hogy ugyanolyan keményen akarsz velünk egyezkedni, miként a goblinokkal is tennéd? - Niceven Királynő, megfenyítettél minket, mert nem úgy bántunk veletek, mint a goblinokkal. Ha most nem úgy tárgyalok veletek, mint a goblinokkal, akkor az lenne számotokra sértés. - Meredith - fonta össze kezét apró melle alatt -, nem hasonlítasz a többi sidhére, te mindig bonyolult és trükkös vagy. - Megpróbálnád a szemedet rebegtetni rám, hogy azt gondoljam, Royal és ti, a többiek, mind ártalmatlanok vagytok? Hogy a gyermekkönyvek alakjai vagytok, akiket utánoztok? Ó nem, Niceven Királynő, mindkettő nem lehettek, velem ezt nem etetitek meg. Vagy veszélyesek vagytok, vagy sem. - Hercegnő, veszedelmesnek tűnök? - biggyesztette le a száját, akár egy gyermek. Hangja mézesmázosan csengett, és egy pillanatra késztetést éreztem, hogy nemmel válaszoljak. Galen megragadta karomat, megszorította. így már tudtam gondolkodni. - Niceven Királynő, láttam igazi arcodat - mondta Galen. - A bűbájod rajtam már nem fog, még akkor sem, ha falként próbál eltaszítani. - Igen - szólalt meg Nicca - soha nem éreztem a féltündéket ilyen erősen, - A féltündék a faerie esszenciája - kezdte Doyle. - Ahogy a faerie hatalma nő, szemmel láthatóan úgy növekszik az övék is — fejezte be nem túl boldogan. - Nocsak, Sötét Szolga - fordult feléje Niceven -, ha nem ismernélek job ban, úgy hinném, te is félsz tőlünk. 329

- Niceven, a memóriám épp oly jó, mint a tiéd - jelentette ki Doyle rejtélyesen, ami láthatóan tetszett a királynőnek. - Félsz attól, hogy visszakapjuk a teljes hatalmunkat, és a hercegnővel pont arról tárgyalunk, hogy segít nekünk ebben. Imádom az iróniát. - Niceven, légy óvatos, nehogy túl sok legyen az iróniából, árthat az egészségednek. - Sötét Szolga, fenyegetsz? - kérdezte, és hangszínét nem lehetett volna jóindulatúnak mondani. - Figyelmeztetés. - Elég fontos lennék, hogy a Királynő Sötét Szolgája megfenyegessen? Ejha, megnőtt volna a tekintélyünk az udvarban? - Kis királynő, tudni fogod, amikor Doyle tényleg megfenyeget - mondta neki Fagy. Niceven felfelé és lefelé libbent a levegőben, amiről Sage viselkedéséből tudtam, hogy tulajdonképpen megbotlott. - Nem félek a Sötét Szolgától - jelentette ki. Fagy odahajolt hozzá, mint amikor valakinek a képébe tolod az arcod, hogy megfélemlítsd. Hatását valamennyire - de nem jelentősen - lerontotta a nő szárnya, és termetének kicsinysége. - A Gyilkos Fagytól sem tartok - folytatta a királynő. - De fogsz - felelte Fagy. És ezzel elkezdődött az alkudozás. A vége az lett, hogy a szobámban egy seregnyi szárnyatlan féltünde tódult be, aminek a sidhék egyáltalán nem örültek. Niceven úgy gondolta, talán az okozta a kárt Sage esetében, hogy folyamatosan, hosszabb időn keresztül részesült sidhe vérben. A logikáját nem tudtam megcáfolni. Ha a mai este után nem kedvelem meg Royalt, választhatok valaki mást, de mindegyikük ott lesz a szobában. Kompromisszumot kötöttünk, de amíg Royal nem kapta meg a vért, addig a királynő 330

nem hajlandó elárulni, mit tud a Seelie Udvartartásról. Holnap, ígérte, miután Royaltól részesült a véremből és testét megtisztították a mágiánktól. Holnap, lehet, hogy megtudjuk a Seelie Udvartartás némely titkát. Ma este ezekért a titkokért vérrel, testtel és mágiával kell fizetnünk. És, ahogy mindig, valaki az én véremet fogja ízlelni, az én testemet fogja harapni. Hol egy dublőr, amikor szükségem lenne rá?

27.fejezet

Rhys a kád mellett járkált fel s alá, bár erre nem sok hely akadt. A fürdő nagyobb az átlagosnál, de ha Fagy, Doyle, Galen, Nicca a szárnyával, Kitto és é is bepréselődünk, akkor csak Andais Királynő fürdőszobája lenne elegendően nagy ahhoz, hogy kényelmesen beférjünk. Kitto a vizet engedte, a szolga szerepét játszva amit egyre gyakrabban tett Andais felajánlotta, hogy ad cselédeket, de Doyle -biztonságomra hivatkozva - visszautasította. Senkiben nem bízhatunk, csak magunkban. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy túl sok a titkunk, és az alkalmazó biztos, hogy kémkedne Andaisnek. Ezt persze a királynőnek nem mondtuk el. 331

- Amikor Walters őrnagyot és a jó doktort kikísértem az autókhoz, az FB még mindig ott volt. - Kitartó kurafiak - mondtam. - Nem, Merry - rázta meg fejét Rhys, ahogy megállt mellettem -, nem kitartóak. Carmichael, aki a mi Gyilkos Fagyunkat annyira gyönyörűnek találta, épp akkor ért az autókhoz. - Rhys, mit akarsz mondani? - akartam tudni. - Hogy az FBI, és azok szerint, akik kikísérték Carmichaelt, csak pár perccel előttünk értek ki a tündérdombokból. - De órák teltek el azóta - tiltakoztam. A kád széles márványszélén ücsörögtem, összekuporodva, hogy ne legyünk annyira szűkösen. - A kint várakozó embereknek nem ez volt a véleménye állította Rhys. - Mit jelent ez? - tudakoltam. - Azt, hogy a tündérdombság játszik az idővel - felelte Doyle. - Az idő múlása a tündérdombokban mindig érdekesen alakul. - De csak elhatárolt területeken — mondta Rhys —, és pár percre vonatkozva, talán egy órára. A faerie, mióta Amerikában élünk, ugyanazon az időbeosztáson működik, mint a halandó világ - dőlt neki a dupla mosdónak, elhelyezkedve (íalen mellett. Van rá magyarázat? — kérdezte Nicca, aki a fürdő legtávolabbi sarkát majdnem egészében kitöltötte, hogy legyen hely a szárnyának is. - Az, hogy nem csak a sidhe és a féltündék kezdik visszanyerni rég elvesztett hatalmuk egy részét — felelte Fagy az ajtó másik oldaláról. - Azt mondtad, az emberek úgy reagáltak a faerie kapujának átlépésekor, mintha a folyosó visszanyerte volna régi hatalmának egy részét - szólalt meg Doyle. - Miért meglepő hát, hogy a tündérdombok is kezdik különféle képességeiket visszanyerni? 332

Megpróbálva a rászáradt vért észre sem venni, felhúztam a térdemet, és átöleltem. Kitto a majdnem teli kád vízének hőfokát ellenőrizte. - Néha úgy beszélsz a tündérdombokról, mintha egy épület lenne — szólaltam meg- majd, mint egy saját akarattal rendelkező élőlényről, máskor meg úgy, mintha maga lenne a faerie. Egyszer megkérdeztem az édesapámat, hogy él-e a tündérdombság, és azt felelte, igen. Azt is tudni akartam, megegyezik-e a teljes faerie-vel, de azt mondta, nem. El ma egyáltalán valaki, aki meg tudná mondani, mi is a tündérdombság? - Néha a legbonyolultabb kérdéseket teszed fel - fonta össze karját Rhys, ballonkabátja fehérsége keretbe foglalta krémszínű öltönyét. Nadrágszárán egy vizes csík jelezte, hol érte a hó. Neki - ellentétben velünk - az este még további két alkalommal ki kellett mennie a szabadba. - Ez azt jelenti, hogy nem tudod a választ, vagy nem akarod elárulni? - Te Meredith NicEssus Hercegnő vagy, jövendőbeli királynőnk. Ha megparancsolod, válaszolnunk kell. - Rhys, én nem megparancsoltam - néztem rá homlokomat ráncolva -, hanem megkértelek. Kézfejével megdörgölte ép szemét, és ahogy leengedte karját, láttam, hogy fáradt. Lehet, hogy örökké fiúsan jóképű marad, de arcvonásai néha képesek fáradtságot mutatni. - Merry, sajnálom. De ha a sithen szórakozik az idő múlásával, akkor őrt kell állítanunk a faerie határára, hogy ki tudjuk következtetni, mekkora a két hely közti időbeli eltérés. Abból tudni fogjuk, hogy abban a pillanatban mennyire rossz a helyzet, de... - De azt nem, mekkora lesz a különbség - fejezte be Nicca. - Ebből nagy baj is lehet — bólintott Rhys.

333

- Valamiről lemaradtam - szólaltam meg. - Miért vagytok ilyen gondterheltek? - Ne rám nézz - mondta Galen. - Én sem tudom, miért komorodtak c ennyire. Úgy értem, a sithen mindig is csinált különös dolgokat. - Mi van akkor, ha a tündérdombság úgy dönt, hogy a faerienn belüli é kívüli idő közötti eltolódás nem órák és percek, hanem évek és napok viszd nya lesz? - kérdezte Rhys. Galennel egymásra néztünk. - Képes rá? - lepődtem meg. - Ó! - A múltban így volt - felelte Rhys. - Azt hittem, az udvar királya vagy királynője kontrollálta az időeltérést mondtam. - Valamikor - válaszolt Doyle -, de ez a képesség már rég eltűnt. - Várj - szólt közbe Galen -, nem azt mondtad, hogy a királynő irányította mekkora az időbeli eltérés? Jó néhányunk bólintott. - A régi történetekben nem arról mesélnek, hogy amíg a faerie-ben órák tel tek el, addig kint, a való világban évszázadok? - Igen - nézett Doyle Galenre, mint aki nagyon okos dolgot mondott. - Sok mindent vittünk végbe az elmúlt pár órában, de a világ többi részén csak néhány perc telt el. Gyakorlatilag, a mi tündérdombunk minden másnál gyorsabban halad az időben. Nem pont fordítva működött? A halandók ideje nem gyorsabban szaladt, mint a miénk? Figyeltem, ahogy pillantásokat váltanak egymással, kivéve Kittót, akit még mindig lefoglalt a kád feltöltése. - Ahogy elnézlek titeket, valamiről lemaradtam. - Ma este nagyon sok volt a dolgunk - mondta Galen. - És még mindig maradt, amit el kell még végeznünk, és amíg 334

végrehajtjuk, a külső világban az idő csak vánszorog. A kérdés az, hogy csak a mi tündérdombunkban jön-e létre ez az időeltolódás. - Tudod - ölelte meg fél kézzel Rhys -, okosabb vagy, mint gondoltam volna. Ne dicsérgess túl sokat Rhys, mert még a fejembe száll mosolyodott el (ialen. Én vagyok ma este túl lassú, vagy mindenki gyorsabb nálam? - kérdeztem. - Pontosan - felelte Doyle. - Pontosan mi? - meredtem rá. - Mondtad ki valamikor ma este hangosan, hogy több időre lenne szükséged? - kérdezte Doyle. - Lehet, említettem valami ahhoz hasonlót, hogy nincs elég időnk arra, hogy a gyilkos után nyomozzunk, és a királynővel is eljátsszuk az udvari etikettet. Nem ezekkel a szavakkal, de... - néztem Doyle-ra. - Azt mondod, lehet, a kívánságommal hoztam ezt létre? - A szobádban egy tükör jelent meg - emlékeztetett Doyle -, és csak annyit mondtál, szeretnéd látni, hogy áll rajtad a kabát. Hirtelen úgy megrémültem, hogy az ujjaim hegyét is kirázta a hideg. - De Doyle, ez azt jelenti, akármit mondok, a sithen szó szerint érti? Biccentett. - Ki kell derítenünk, hogy egy másik tündérdombban miként jár az idő -szólalt meg Fagy. - Ha a goblinok vagy a sluagh is órákat nyer a halandó világgal szemben, akkor maga a faerie döntött úgy, hogy változik. Néha megteszi. - És ha csak a mi tündérdombunk? - érdeklődött Nicca. - Akkor Meredith-nek nagyon vigyáznia kell arra, mit mond nézett rám Fagy, és szó szerint láttam, ahogy fejében egy ötlet kezd megfogalmazódni. - Mire gondolsz? - kérdeztem. 335

- Nem csak ő - mondta Rhys. - Így igaz - szólalt meg Galen is. Megborzongott, megdörgölte karját, mintha ő is fázna. - Most az egyszer én is tudom, még mielőtt valaki elmondaná, hogy mi a rossz hír. - Akkor világosíts fel - kértem. - Ha csak a királynő képes arra, hogy a tündérdombon belül megváltoztassa az időt, és Merry is meg tudta tenni... mondta Galen, de mondatát nem fejezte be. - Valamikor réges-régen - kezdte Doyle, és hangja mélyebbnek tűnt, mintha a basszus visszhang ki akarta volna teljesen tölteni a kis helyiséget -, még akkor sem, ha kiverekedted magadnak az utat a trónhoz, vagy más uralkodók választottak a legfőbb királlyá vagy királynővé, még akkor sem volt biztos, hogy uralkodni tudtál a tündérdombon. Nem ülhettél a kiválasztott tündérdomb trónjára, ha maga a domb nem döntött úgy, méltó vagy az uralkodásra. - Ezt a történetet nem hallottam még — jegyeztem meg. - Mert betiltották - mondta Fagy, Doyle-ra nézve. - Miért? - akarta tudni Galen. - Andais nem a tündérdomb kiválasztottja — tettem meg a logikai ugrást, kivételesen, először én. - Európában így volt - világosított fel Doyle -, de amikor megérkeztünk Amerikába, az új tündérdomb nem tette meg urának. - Hogy érted, hogy új? - kérdeztem. - A faerie nem csak egy természeti képződmény. Abban a pillanatban, hogy Andais belépett itt az új dombba, ugyanazzá kellett volna válnia, mint ami Európában volt, de nem így történt. - Mind azt hittük, a harmadik végzet mágia miatt van, amit az amerikai kormány kényszerített ránk, mielőtt megengedte volna, hogy ide költözzünk -1 mondta Rhys. - Közülünk oly sokan vesztettek oly nagy hatalmat, hogy... ~ I vonta meg a 336

vállát - egyszerűen csak másfele néztünk, amikor a sithen nem dörgölődzött Andaishez. - A nemeseknek megengedte, hogy lépjenek be a tündérdombba, és mi egyenként figyeljük őket — mesélte Fagy. — Ha a tündérdomb valamelyikükre jobban reagált volna, mint reá, akkor megígérte, lemond a trónról. - A nagynéném beleegyezett abba, hogy átengedi a trónt bármelyik nemesnek, ha a tündérdomb kiválasztja? csodálkoztam. - Tudom, nehéz elhinni - mondta Rhys -, de így volt. Mind úgy gondoltuk, az utolsó végzet mágia túl sok hatalmat vett el tőle, hogy képes legyen uralkodni felettünk. Ekkor megtörtént a legrosszabb. - A sithen egyikükre sem reagált - szólt Doyle. - Oké, azt megértem, hogy ez miért rossz, de miért van megtiltva, hogy beszéljünk róla? — akartam tudni. - Essus Herceg elmagyarázta neked, hogy a különféle faerie udvartartások miként jöttek létre? - kérdezte Doyle. Majdnem azt mondtam, hogy természetesen, de nem lett volna igaz. - Azt tudom, a sidhe egykor nem csupán az Unseelie és Seelie Udvartartásból állt, hanem tucatnyiból, saját királyokkal és királynőkkel, miként a gobli-nok udvara és a sluagh, de függetlenebbül. - Annyira függetlenül, hogy egymással harcoltunk, amíg meg nem egyeztünk, hogy szükségünk van egy legfőbb királyra mesélte Rhys.- Valauukui csak egy legfőbb uralkodó volt, nem kettő. -Erről tudok - szólaltam meg. - A legelső Unseelie sidhe uralkodót elülték Q Seelie Udvartartásból, és ő megtagadta, hogy elhagyja a faerie-t. Egyik udvai iái tástól a másikig ment, kérte, hogy fogadják be, de azok félték a sidhét, így végül az egyetlen fey udvartartás, ahol nem próbálkozott, a 337

sluagh volt A fey legfélel metesebb, legkevésbé emberi egyedei. Ok befogadták, és attól az időtől kezdve, ha egy sidhét elűztek egy udvarból, folyamodhatott a sluagh-hoz, fogadják be. - Nagyon helyes - dicsért meg Rhys -( de azt tudod-e, mikor lett az Un seelie sidhe udvartartássá, a sluagh-tól függetlenül? - Amikor már elég sok sidhe élt közöttük, akik nem akarták, hogy sluagh nak nevezzék őket - feleltem. - Majdnem - vetette közbe Doyle. - Miért majdnem? — kérdeztem. - Valamikor egy bizonyos fajta fey egyszerűen elég nagy hatalmúvá, erős mágiájúvá vált ahhoz, hogy a faerie esszenciája elismerje őket, királyságot hozzon létre nekik. Az egyik sidhe, aki a sluagh-hoz csatlakozott, volt az első királyunk. A faerie létrehozott neki egy helyet, ahol uralkodhatott, és a sidhe elhagyta a sluagh udvarát, majd megalapítottuk a miénket. - Okés - mondtam. - Mindegyikünk fél attól, hogy kimondja - folytatta Rhys -, mert mindegyikünk megtanulta, ne hozza szóba azt a részt, amely minden bizonnyal bajba keverne minket. - Melyik részt? - Egy uralkodó nélküli udvartartás elkezd halványulni mondta Nicca. Mind ránéztünk, csodálkozva, hogy van bátorsága kimondani. Egy pilla natba is beletellett, amíg ráébredtem, mire céloz. - Istennőm, ments meg minket - szólalt meg végül Galen -, pont ez törté nik az udvarunkkal. Nem volt igazi uralkodónk, ezért a tündérdomb haldo kölni kezdett. A faerie azon szelete, amely a miénk, lassan meghal. - Nem csak a miénk - helyesbített Doyle. - Még kié? - akartam tudni.

338

- Fényesen ragyogó kuzinjaink egy olyan királyt követnek, akinek a tttl) dérdombja nem ismerte fel őt. - Nem köszöntötte egyik nemesüket sem? - érdeklődtem. - Azt mondják, de ez csak egy kósza hír, Taranis ahelyett, hogy örült volna a sidhének, akit a tündérdombja felismert, elűzte őt. - Ez nem csak szóbeszéd - szólt közbe Doyle. - Ki volt az? - kérdeztem, ahogy mindenki rá pillantott. - Aisling - felelte. Fagy arcán valami azt jelezte, hogy ő tudta. A többieket épp úgy sokkolta a hír, mint engem. - Volt egy igaz királyuk, és Taranis elűzte? Doyle és Fagy bólintott. - De ez szörnyű - mondta Nicca. - Még Andais is hajlandó lett volna feladni a trónját, ha találnak egy igaz királynőt. - Van róla tudomása Taranis udvarának? - kérdeztem Doyle-t. - A legtöbbnek nem. - De néhánynak igen? - Keveseknek. - Miért támogatják? Az Unseelie-nek nem volt más választása, mint a lassú haldoklás, de neki lett volna egy királya, aki a Seelie trónusra ülhetett volna, Nekik nem kellett volna úgy járniuk, mint nekünk. - A mi tündérdombunk felismerte Aislinget, amikor bebocsátást kért? érdeklődött Galen. - Nem — mondta Doyle. - Miért nem? Doyle megvonta a vállát, ami, azt hiszem, elég volt válasznak, de lehet, hogy ő sem tudta, miért. - A fürdővíz készen áll - szólalt meg Kitto. Hangja oly semlegesen üres volt, mint egy valódi szolgáé. Megérintettem a vállát, amire halványan rám mosolygott.

339

- A goblinok tündérdombja - jutott eszembe - felismerte Kuragot, amikor megérkeztetek ebbe az országba? - Én nem vagyok elég fontos, hogy ily dolgokról tudjak. Sejtelmem sincs. - A goblinok kevésbé halványodtak el, mint a sidhe. Még mindig azok, akik nek meghagytuk őket. - Várj csak - állította le Galen -, a Seelie sidhék hatalma kevésbé halványt i dott el, mint a miénk. Miért? Nem kellene mindkét udvartartásnak körülbelül ugyanabban az ütemben haldokolnia? - De igen - felelte Doyle. - Ennek ellenére nem így van - állapítottam meg. - Nekem is úgy tűnik - vélte Rhys. - Valami eszedbe jutott - fordult feléje Doyle. - Mitől esett kétségbe annyira Taranis, hogy segített kiszabadítani a Névtelent, az egyik legveszélyesebb mágiánkat, kiengedve az emberek világába, hogy megölje Maeve Reedet? Több mint egy évszázada kiűzték már a faerie-ből. Nem az volt az egyedüli ok, hogy Merry meglátogatta. Ez eredményezhette volna azt, hogy orvgyilkost küld rá, de azt nem, hogy elengedje a Névtelent - rázta meg Rhys a fejét. - Már sokat törtem rajta a fejemet, de értelmét nem találtam. - Mint az, hogy meghívta Merryt a báljukba - folytatta Galen. - Nekem ez is értelmetlen. Egész életében gyűlölte Merryt. - Galen, Taranis nem gyűlöl. Gyűlölni akkor lehet valakit, ha foglalkozol vele, de a nagybátyám ezt soha nem tette. A Seelie Udvartartásban sokkal inkább voltam egy jelentéktelen senki, mint itt, az Unseelie Udvartartásban. - Akkor miért ég annyira a vágytól, hogy láthasson? Miért most? - Egyikünknek sem tetszett ez a hirtelen meghívás biztosította Doyle -, de megbeszéltük, és elfogadtuk. 340

- Még mindig úgy vélem, Merrynek túl veszélyes - tiltakozott Galen. - Ott leszünk, hogy megvédjük - próbálta megnyugtatni Doyle. - Tudod, felettébb érdekes lenne, ha az egyik tiszteletbeli testőröm Aisling lenne. - Nem hiszem, hogy Taranis megengedné belépni az udvarába - mondta Doyle. - Ha akár egyetlen testőrömnek is megtagadja a részvételt, jogomban áll megsértődni és az invitációt visszautasítani. Egymásra néztek. - Nem rossz ötlet — jegyezte meg Rhys. - Minden tetszik, ami megakadályozza Merryt abban, hogy elmenjen a bálba - bólintott Galen. - Hogy mondhatsz ilyet? - szólt rá Fagy. - Láttad, Aisling hatalmának egyetlen érintése mit tett Melangellel. Taranis kialkudta, hogy csak azok a testőrök kísérhetik el a bálba Merryt, akik voltak már az ágyában. Nem Melangell világtalan szemének látványa töltött el rettegéssel, hanem az a pillanat, amikor Aisling átölelt, és észrevettem, hogy a szeme üres, mintha valami hiányozna belőle. Aisling megpróbált a fátylán keresztül csókot lopni tőlem. Az Istennő megjelent előttem, és az agyamban nem szólaltak meg vészcsengők. Semmi figyelmeztetés, hogy ne érintsem meg Aislinget. Eléggé sidhe lennék ahhoz, hogy fátyollal vagy akár anélkül - lefekhessek vele? Vagy talán a magyarázat ennél is egyszerűbb? Az igaz szerelem állítólag hatásos Aisling mágiája ellen. Elég szerelmes lennék, hogy ellenálljak neki? Megéri-e a rizikó, hogy Aisling testét magamon érezzem annak érdekében, hogy Taranis esetleges cselszövését megakadályozzuk? - Ki fog hűlni a víz, ha hamarosan nem merülsz bele figyelmeztetett KittOi 341

- Kittónak igaza van - öleltem meg, amit ő is viszonzott. Velem együtt Galenre is ráfér a mosakodás. - Majd a szex - tette hozzá Galen. - Igen - mosolyogtam rá -, majd a szex. - Niccának is - emlékeztetett Doyle -, mert utána szabad lesz, hogy Biddy vei élhessen. - Az övék lesz az ágy - bólintottam. - Az első közös éjszakát jobb ágyba eltölteni, a kád kissé kényelmetlen. - Szerelmeskedni fogsz egy 183 centi magas, szárnyakat viselő férfival e|| kádban - vigyorodott el fejét ingatva Rhys. Azt hiszem, ezt látni akarom. - Royalt is be kell vonnod - mondta Nicca. - Nem felejtettem el - feleltem. - De arra nincs szükségünk, hogy az össze! új fejleményt visszamondja a királynőjének. - Kémkedni fog Niceven részére - jegyezte meg Fagy. - Tudom, hogy Royal elsősorban a királynőjéhez és udvartartásához hűsége - A hálószobádban csak úgy nyüzsögnek a szárnyatlan féltündék - mondta Rhys. - Akár egy fertőzés. -Niceven Királynő nem akarja, hogy féltündéi túl gyakran kerüljenek sorra Meredith-nél, vérét ízlelve. - Nem akarom, hogy Meredith megossza az ágyát a féltündékkel - jelen tette ki Fagy. - Ó, Fagy — sóhajtottam. - Nem azt mondtam, hogy nem fogom megtenni - emelte lel kezét , hanem azt, nem hiszem, akármelyikünk óhaja az lenne, hogy minden egye szerelmeskedésünkkor jelen legyen egy féltünde is. - Kihűl a fürdővized - emlékeztetett megint Kitto. - Mindenki, aki nem jön be velem a kádba - álltam fel, és elkezdtem lehámozni véres ruhadarabjaimat -, távozzon. Az éjszaka nem lesz fiatalabb.

342

- Most az idő gyorsabb vagy lassabb lesz? - rezzent össze Fagy. - Elfelejtettem - szóltam, blúzommal a kezemben, melltartóban. - Elfelejtettem, de ez csak egy szólás. -Nem engedheted meg magadnak, hogy metaforákban beszélj - figyelmez tetett Doyle. - Mindent megteszek, de lehetetlen minden egyes szavamra, folyamatosan figyelnem. - Meg kell próbálnod, Meredith, meg kell próbálnod. - Mielőtt pánikba esünk, derítsük ki, hogy a goblinok és a sluagh ideje úgy telik-e, mint a miénk, vagy mint az embereké - javasolta Rhys. - Válassz ki néhány férfit, és menj - bólintott Doyle. - Miért én vagyok az, akit újra és újra kiküldtök a hóesésbe? - A halál nem fázik - felelte Doyle. - Igaz, de a sötétség sem, ennek ellenére itt maradhatsz a melegben - induli el Rhys az ajtó felé. - Csak pár testőrt viszek. Nem harcolni, hanem kémkedni indulunk. - De lehet, hogy nem tudod elkerülni az összecsapást - szólt utána Doyle. - Vigyél legalább két férfival többet magaddal - kértem. - Igenis, Kapitány - szalutált játékosan, majd kisétált az ajtón. - Hacsak nem nézni akartok - pillantottam fel Fagyra és Doyle-ra, akik az ajtófélfákat támasztották -, ideje, hogy ritkítsunk a tömegen. - Szeretnél nézőközönséget? - érdeklődött Doyle. Kérdése annyira meglepett, hogy még el is gondolkodtam rajta, mielőtlt megráztam volna a fejem. - Nem, nem igazán - néztem rá, sötét színű arcát vizslatva. Nem is tudtam, hogy élvezed a kukkolást. - Én nem. A testőrök között nagyon ritka az, aki hajlamos a voyeurizmusra. - A királynő kiverte belőlünk - tette hozzá Galen. 343

- Majdnem szó szerint - biccentett Doyle. - Én, a magam részéről - szólalt meg Fagy -, nem kívánom nézni, akár akarod, akár nem. - Fagy, ha választhatok, soha nem kérnék tőled olyasmit, amiről úgy gondolom, megbántana. Kezdett megsértődni, de lehet, csak színlelte, hogy nem ért, majd arca ellágyult, és még egy picit el is mosolyodott. - Tudom, hogy nem tennéd. Nem Galen és Nicca bánt ma este az ágyadban, hanem a féltündék. Nem tetszik, hogy a sidhe hercegnője kénytelen volt a testét alkudozás tárgyává tenni. - Fagy - mondtam odalépve hozzá -, a királyi család asszonyainak teste évszázadok óta alkuk, szövetségek tárgya. Én legalább nem házassági alkuban adom oda a testemet. Ha ember lennék, akár lehetne ez is a sorsom. - Házasságra lépni azzal a... dologgal - mondta, és arca oly döbbent volt, hogy már mulatságosnak hatott. Nem tudtam megállni, és elnevettem magam. Összerándult, mintha megütöttem volna. Megérintettem a karját, de elhúzta. Elegem lett. - Először is, a féltündék ehhez az udvartartáshoz tartoznak. Ahogy a sidhe és mindenki más viselkedik velük, az egyszerűen szégyen. Vagy hozzánk tartoznak, vagy nem néztem, ahogy arca bezárul, a sértődött arroganciájába burkolódzik, de nem állított meg azzal, hogy az érzéseit megsértettem. Nem engedhetem meg, hogy minden egyes alkalommal megállják azért, mert megorrol. Aránytalanul gyakran történik meg. - Másodszor, belefáradtam, hogy úgy viselkedsz, mintha tested és véred túl becses lenne ahhoz, hogy alku tárgyává tegyék. Testemet és véremet tettem közprédává érted, értetek. A telj húsodat, véredet nem élvezi senki. Még csak azt sem engeded, hogy egyetlen féltünde nézhessen. Rhys nem engedi, hogy góbiin érintse, vagy most a fél tünde. 344

- Rhys bedőlt Sage bubájának - mondta Fagy. - Nem akarja újra átélni. - Rendben, de én megteszem. Galennek több oka van tartani a féltündétől, mint neked vagy Rhysnek, mégis ma este megteszi a kedvemért, kedvünkéri - léptem Fagyhoz közelebb, de nem próbáltam megérinteni. Nem akartam látni, ahogy elhúzódik tőlem. - Tudom, hogy testeddel borítottad testemet, felajánlottad ma az életedet az enyémért cserébe. De Galen is megtette. A mai estén csaknem meghalt, mégis készen áll arra, hogy a féltündék megérintsék. - Mit akarsz tőlem? - tudakolta Fagy. - Azt szeretném, ha végre nem duzzognál azért, hogy alacsonyabb rendű feyekkel is viszonyom van, miközben te nem engeded, hogy az ó-de-fehér testedhez hozzáérjenek. Azt akarom, ne érezzem úgy, kurvának nézel, miközben magadat mindenekfölött állónak tekinted - fejeztem be, és ráébredtem dühös vagyok, éktelenül dühös. De nem Fagyra, hanem úgy általában. Nem engedhettem ki a haragomat azokkal szemben, akikkel tényleg akartam, és most hirtelen, ok nélkül kitört. Felforrósította a bőrömet, ragyogni kezdett a rászáradt trutyi és vér alatt. - Fagy, fáradt vagyok - léptem hátra -, és ma éjszaka a testemre még sok feladat vár. A megállapodást Royallel, valamilyen módon, meg kell pecsételnem. A királynő parancsára ma éjszaka le kell feküdnöm Galennel és Niccával. És még egy zöld lovaggal, mielőtt eljön a hajnal mondtam, és gondolko dóba estem. - Mielőtt holnap este a goblinok udvarába indulnánk, Sholtóval is ágyba kell bújnom, hogy szövetségesként számíthassunk a sluagh-ra -mondtam, majd megráztam a fejem. - Már megint megtettem, igaz? - Mielőtt eljön a hajnal - ismételte Doyle. - Igen. - De oly sok dolgom lenne, és az óra hajnalban újra ketyegni kezd. Doyle biccentett. 345

- Ha Nicevennek megfelelne, felajánlanám a véremet, hogy ne neked kelljen. - Tudom, megtennéd - mosolyogtam rá -, de úgy tűnik, a féltündék nem kedvelnek. Később, ha lesz rá időnk, szeretném hallani a történetet, hogy miért. - Nem - felelte Doyle- nem tetszene a mese, és én sem szeretném elmondani. Oly komornak, majdnem szomorúnak láttam, hogy megérintettem a karjai. - Hacsak nem kell tudnom, Niceven udvarával kötött titkos megállapodásodat nem kell elárulnod. - Tényleg megengednéd, hogy a kis fey hozzád érjen? lepődött meg Fagy, - Igen, ha szükséges - nézett Doyle a barátjára. - Miként engedheted, hogy azok a dolgok megérintsenek? - Hogy kérhetek a hercegnőtől olyasmit, amit én nem lennék hajlandó megtenni? Fagy szemét becsukva lehajtotta a fejét. Nagy levegőt vett, mint aki mély merülésre készül, majd gyorsan, reszketegen kifújta. Szemét kinyitva láttam, hogy nyers érzelmekkel telt meg, akár egy nyílt, szürke seb. — Meredith, soha nem kérnék tőled olyasmit, amit én magam nem tennék meg. Bocsáss meg. Megérintettem karját, és most nem rándult meg. Feléje hajoltam, és arcomat csókra nyújtottam. Akkora köztünk a magasságbeli különbség, hogyha nem hajol le, nem érem el a száját. Szék nélkül nem. De nem volt rá szükségem. Fagy arca félúton találkozott az enyémmel, lehajolt, kezével a karomon, hogy ne inogjak lábujjhegyen. Megcsókoltuk egymást. Jóéjt puszinak szántam, de neki más elképzelései voltak. Ajkát hevesen a számra szorította. Nyelve próbált utat törni, és engedtem, hogy szám kinyíljon, nyelve kalandra kelhessen 346

bennem. Ereztem, ahogy leve gőt vesz, mintha engem lélegezne be, mikor hirtelen magához szorított. Felemelt, maga köré font. Nyelvvel, fogaival, ajkával kóstolt, amíg nyögdécselni nem kezdtem, oly durva volt a szája, karjának szorítása a derekamon. Hozzásimultam. Amikor megtörte a csókot, már szédültem, próbáltam folytatni, Elfelejtettem, hol vagyunk, mi lenne a dolgom. Úgy röppent ki minden aJl agyamból, mint a sajtótájékoztató alatt. Mindent elfeledtem, kivéve szája ízét teste érintését. Mindent, kivéve Fagy csókját. Elhúzódott, de én nem akartam megszakítani a csókot. Halk, tiltakozó hangokat hallattam, ahogy megpróbált lecsúsztatni a testén, leállítani a kövezetre. Lábamat dereka köré fontam, nem engedtem, hogy lerakjon. - Meredith, Meredith - hallottam, azt hiszem, Doyle mély hangját. Talán már hosszabb ideje beszélt hozzám. Végül ránéztem. - Mennie kell - mosolygott, fejét ingatva. - Mindkettőnknek mennünk kell, Visszanéztem Fagyra, aki végre újra átölelt. Felettébb elégedettnek tűnt. - Most már itt hagyhatlak másoknak. Megráztam a fejem, mert azt akartam mondani, ne menj el, de képtelen vo tam rá. Nem azért, mert nem akartam Galent, de... Fagynak valahogy mindig sikerült elérnie, hogy akarjam. - Ha jössz, előtte le kell tenned Meredith-t - figyelmeztette Doyle, Lecsúsztatott a testén, és most, ezen alkalommal, hagytam. Térdem picit remegett, és a kezét egy pillanatig még a karomon tartotta, hogy ne essek el - Istennőm, segíts — nevetett, azzal a bizonyos mély, férfias kacagással -, hogy mennyire szeretlek. - Fagy, elég legyen - szólt rá Doyle -, ma este még más dolgunk is van intett az ajtó felé, és Fagy most engedelmeskedett. Az ajtóban Doyle vissza fordult felém. 347

- Ezzel nem próbálok meg versenyezni — mondta mosolyogva. - Ez nem vetélkedő - emelkedtem lábujjhegyre, mellkasán megrántasz kodva. - A halandó világ halandó szavaival szólva - hajolt le hozzám -, a fenéket nem - csókolt meg, alaposan, de Fagyhoz viszonyítva szemérmesen, majd hál ráhajolt. - Küldjem be a féltündéket? - Először hadd mossuk le magunkról a vért. Kiküldőm majd Niccát vagy Kittót Royalért. - Ahogy óhajtod - mondta mögém pillantva, majd arcomat megérintve becsukta maga mögött az ajtót. Megfordulva észrevettem, hogy amíg elfoglalt voltam, életem másik kél pasasa már levetkőzött. Galen testét itt-ott megszáradt vér borította. Nem azért léptem oda és simultam hozzá, mert annyira megkívántam, hanem meri megijedtem. Később lesz még időnk a vágy csillapítására, de ebben a pillánál ban csak ölelni akartam, érezni, hogy a karomban van, és él. Kezem valahogy nem tudta elkerülni a megszáradt vérfoltokat. Tökéletes simaságú bőrén min denütt megtaláltam őket. Tenyerem a hátán a még mindig gyógyuló sebére tévedt. Összerázkódtam. - Fázol? - ölelt meg. - Kicsit - mondtam ki hangosan, de magamnak bevallhattam, ez nem az a fajta hideg, amin egy kabát vagy egy fürdő segíteni tudna. - Akkor gyerünk a vízbe — mosolygott le rám, mintha egy kis forró víz min dent megoldhatna. Bárcsak ennyire egyszerű lenne. Az arcom valamit elárulhatott, mert összeráncolta homlokát. -Jól vagy?

348

Sóhajtva bólintottam. Oly sok dolgom lenne, számos szövetségei meg, kellene kötnöm eés erősítenem, ellenségeimet megtalálnom. Sietnem kellene fel kellene állítanom egy listát céljaimról, majd megszakadva is de teljesíteni. De abban a pillanatban másra nem tudtam gondolni, amii fontosabb lehet annál, hogy Galent oly szorosan öleljem, amennyire csak bírom. Meztelenül lenni a kádban semmiféle problémát nem old meg, de ha közben vagy valakivel, akit szeretsz, az senkinek nem árthat.

28.fejezet

A fürdővizem még mindig forró volt, amikor végre beleszállhattam, Kitto valószínűleg melegebbre engedte, mint ahogy kedvelem. Felkészült, tudta, sokáig fogunk még beszélgetni. Kezdi előre kitalálni az igényeimet, nem úgy, mint egy szerető vagy barát, hanem egy jó szolgáló módjára. Tartózkodó, csendes, akkor van jelen, amikor szükség van rá. Egyetlen eddigi barátom vagy szeretőm sem volt 349

visszahúzódó. Rendetlen, vidám, szívtipró, csodálatos igen, de diszkrét soha. Néztem, ahogy Galen is belesiklik a vízbe. Kitto az egyik legöregebb a pasasaim között, és a sidhe legöregebbjei általában nem szeretik, ha köszönetet mondanak nekik, így én sem tettem. - Túl forróra csináltad a fürdővizet, így épp jó lett, amire eljutottunk odáig, hogy belemerüljünk. Előre tudtad, rengeteget fogunk még szövegelni. - Sok mindent meg kellett beszélnetek - hajtotta le a fejét, tekintetemet kerülve. - Mindig az az érzésem, előbb tudod, mire vágyom, mint én dőltem neki a márványkád szélének, hogy megérinthessem a vállát. Felpillantott, szemét nem piszkította be fehér szín, csak tiszta, ragyogó kék ség. Mielőtt újra lesütötte volna, bizonytalanságot vettem észre benne. - Kitto, mi a baj? — kérdeztem, ujjaimat le-föl futtatva csupasz vállán. Ágyék kötőre vetkőzött, ahogy gyakran megteszi, ha valami piszkosabb munkát végez. Ahogy mondja azért, hogy kímélje a ruháit. Az a gyanúm, Kittónak több ruhája gyűlt össze nálam, mint amennyit a góbiin udvarban egész életében léi halmozhatott. Megrázta fejét, frissen kinőtt hajának fekete fürtjei vállát verdesve röpköd tek. Néhány centivel hosszabb, és halálbüntetés várna rá. Csak a sidhe hord hat hosszú hajat. Most már Kitto is sidhe, a kéz hatalmával rendelkezik. Miként Nicca szárnya, Misztrál újjáéledt hatalma, úgy Kitto sidhe mágiája is szex eredménye. Az új képességeivel önbizalmának is meg kellett volna nőnie, azonban ez nem történt meg. - Mizújs Kitto, nekünk elmondhatod - hajolt ki a kádból Galen, hogy megfogja Kitto vállát. 350

- Ti ketten vagytok a legkedvesebb sidhe, akiket ismerek — villantotta rá Kitto ritkán látott mosolyát, majd hátranézett Niccára is. - Ti mind. - Kitto, most már te is sidhe vagy - emlékeztettem. Kitto megint megrázta a fejét, és Nicca két kezével hátulról átölelte. A góbiin megmerevedett, mint aki fél. Felemelkedtem, hogy a kádból kihajolva felérjem, és megcsókolhassam. Amikor a csókot megszakítva hátrahajoltam, végre felemelte fejét, és láttam szemében a rémületet. - Mit mondtak neked? - kérdeztem. Most már komolyan aggódtam. Soha nem láttam így viselkedni, és egyáltalán nem tetszett nekem. - Azt mondták - kezdte, és közben nem nézett rám -, hogy soha nem leszek más, mint egy mocskos góbiin. Csak egy szajha hajlandó velem megosztani az ágyát - pillantott fel, arca megbántottságot és zavart mutatott. — Nem gondoltam volna, hogy egy fey ringyónak nevezné valamely társát. Ez nálunk nem szokás. - Ó, Kitto - sóhajtottam. - Nem kellene itt lennem, ha ezzel veszélyeztetem, hogy királynő lehess -hajolt le, mintha picire akarná összehúzni magát, de Nicca nem engedte. Szorosan, de gyengéden ölelte testéhez. - Féltékenyek - mondta neki Nicca. - Féltékenyek mire? — nézett válla fölött hátra Kitto. - Rád - állította Galen. - Nem, nem rám - pislogott Kitto, fejét ingatva. - Te vagy az első nem sidhe, akit évszázadok óta először juttatnak hatalmához - kezdte Galen. - Nem számít, egykor mennyire gyakran történt meg, ma már felettébb ritka. Féltékenyek, hogy Merry képes rá, és pont veled tette meg.

351

Félnek tőled, és attól, milyen következményei lehetnek, ha még több sidhe-származék goblinból lesz sidhe. Galenre néztem. - Mi van? — kérdezte. — Ez az igazság. - Igen, de... - Nem gondoltad volna, hogy észreveszem. - Mondjuk úgy - szégyelltem el magamat—, nem hittem volna, ennyi minden feltűnik neked, és ilyen jól értelmezed. - Épp most fedezem fel - mosolyodott el, kissé szomorúan -, hogy eddig mindenki úgy hitte, ostoba vagyok. - Nem, ostoba soha nem voltál - érintettem meg a vállát. - Akkor butus, vagy nemtörődöm. - Nemtörődöm - mondta Nicca. - Ezzel nem vitatkoznék. - A politika legnagyobb része tényleg nem érdekelt mosolyodtam el. - így volt, és talán még mindig így van - bólintott Galen -, de mindannyiunknak megvan a magunkhoz való eszünk. Látnunk kell, ami fontos, külön ben meghalunk - ragadta meg a karomat oly hirtelen, hogy a víz ránk fröcs-csent. - Amikor csak az én életemről volt szó, és esélyét sem láttam, hogy valaha az ágyadban kössek ki, nem igazán érdekelt — ölelt meg. — Most már oly sok veszítenivalóm van, és nem akarok semmit elveszíteni. Átkaroltam, magamhoz szorítottam. Kezem a megszáradt vérfoltokat simította, amelyek mindenhol elborították, ahol nem érte víz. Tenyeremet lejjebb csúsztattam, de a vér még a víz alatt is rajta maradt a bőrén. Mennyi vér, mily rettenetesen sok! - Sajnálom, hogy korábban nem figyeltem eléggé - mondta, arcát a hajamba temetve. - Nem láttam értelmét, ha nem kaphattalak meg. Nem észlelek mindent, ahogy Doyle, Fagy, vagy akár Rhys is, de néhány dolgot azért én is észreveszek, és igyekszem, hogy még jobb legyek benne. 352

Akkora gombóc nőtt a torkomban, úgy éreztem, soha nem bírom majd lenyelni. A mellem elszorult, nem kaptam levegőt. Szememet forróság öntötte el, és tudtam, rögtön sírva fakadok. Nem akartam zokogni. Galen biztonságban van. Biztonságban vagyunk. De amikor megérintettem a megszáradt vért, eszembe jutott, ahogy ott feküdt a hátán, a vértócsában. A szívem megállt egy pillanatra, azt hittem, meghalt. Soha többé nem fogom ölelni. Karja már nem fog minket egymáshoz szorítani. Soha nem látom mosolyát, hallom a hanmái vagy nézek a szemébe. - Merry, te sírsz? - simogatta Galen a hajamat, majd arcomat maga felé fi >i dította. Nem mertem megszólalni, csak bólintottam. - Miért? — kérdezte. - Mert azt hitte, hogy elveszített - felelt helyettem Nicca. - Ezért sírsz? - nézett figyelmesen. Megint bólintottam, és arcomat mellkasába fúrtam. Magához ölelve hátra dőlt a vízben. - Minden rendben, minden rendben - suttogta bőrömet simogatva, hajamat paskolgatva. - De mi lesz legközelebb? - akartam tudni. - A királynő világossá tette, lehet, hogy én vagyok a kulcsa annak, hogy a sidhéknek újra legyenek gyerekei. Nem hiszem, hogy ezek után is bántam akarnának. - Cel emberei igen - jegyezte meg Kitto. Mindannyian rápillantottunk. - Senki nem vesz észre, ezért úgy beszélgetnek egymással, mintha ott sem lennék. Nyilallást éreztem, mert ezt én is megtettem. Egyszer megvádolt azzal, úgy elbeszélek fölötte, mintha egy kutya vagy egy szék lenne. Még azelőtt volt, mielőtt a szeretőmmé vált volna, de még most is könnyebben elsiklik mellette a 353

tekintetem, mint a többiek esetében. A goblinok tündérdombjait úgy élte túl, hogy visszahúzódó volt, amennyire csak tudta, láthatatlanná tette magát. Ezt a rulajdonságát nálunk is megtartotta. - Hallottam valamelyik sidhét, amint megjegyzi, nem hiszi, hogy Andais családjából bárki vissza tudná adni az életet az Unseelie-nek. - Ki mondta? - Amikor befejezték a társalgást, megláttak. Azt hiszem, megpróbáltak volna bántani, de Sholto Király épp arra jött. Néhány sluagh is vele volt. - Ma történt? - kérdeztem. - Igen. - Ha itt volt, miért nem jött a trónterembe? - Nem tudom, de meg volt sérülve - mondta Kitto. - Megsebesült? - csodálkozott Galen. - Milyen súlyosan? - akarta tudni Nicca. - Az egyik karja fel volt kötve, az arca és fejének egyik oldala is be volt kötözve. Ki tudja ennyire megsebesíteni az Unseelie egyik harcosát, aki a Sluagh Királya? A goblinok képesek rá - felelte Kitto -, ha meglepetésszerűen támadják meg, és nem képes a mágiáját használni. Népemnek vannak olyan harcosai, akik a ti legjobbjaitokat is képesek lennének legyőzni, ha nem lenne a mágiátok. - Vagy egy másik sluagh — jegyeztem meg halkan. Rám néztek. - Az emberei közül néhányan úgy hiszik, ha az ágyasa leszek, akkor teljesen sidhévé változik, és ezzel elveszítik a királyukat. - Úgy hallottam, főleg az éjbanyákból álló háreme tartja így vélte Nicca.

354

- Rajtam kívül mindenki tudta, hogy az éjbanyák a szeretői? — érdeklődtem. - Irigyeltük — nézett egymásra Nicca és Galen —, hogy ő az egyetlen testőr, aki kielégítheti a szükségleteit - tájékoztatott Nicca. - Félnek, hogy egy sidhe bőrének érintése megfoszthatja őket az uruktól -mondta Galen. - Senki más nem lenne hajlandó lefeküdni vele, csak Merry jelentette ki Nicca. - Más sidhe nem kockáztatná, hogy teherbe essen tőle, mert attól fél, szörnyszülöttnek adna életet. - Egykor az Unseelie örömmel fogadott minden gyermeket ráztam a fejem. - Ez volt az udvar szokása. Mikor váltunk egy antropomorf klubbá? Mikor lett ideálunk a két kéz, két láb, és az emberek szépsége? - Jóval azelőtt, hogy ti ketten megszülettetek volna — felelte Kitto. Nicca biccentett. Inkább ölelte Kittót, mint csak a karjában tartotta. Kitto szemében még mindig gyengeséget láttam, mint aki mindent elhisz, amit a sidhe mond. Csak akkor bántanak meg mélyen minket a gonosz szavak, ha valahol a lelkünk mélyén elhisszük, igazuk van. Ha elég magabiztosak vagyunk, akkor csak egy zavaró zaj, de Kitto nem magabiztos, a legkevésbé sem. - Amikor kisbaba voltam, majdnem úgy néztem ki, mintha sidhe lennék -kezdte halkan. - Anyám valószínűleg pár hónapig megtartott, majd a gerincem mellett megjelentek a pikkelyek, a fogaim is előjöttek, utána a méregfogak. Ez már elég volt neki ahhoz, hogy kirakjon a goblinok tündérdombjaihoz: fogadjanak be vagy öljenek meg. Ott hagyott, pedig tudta, a goblinok szeretik a sidhehúst - ölelte meg magát, Nicca karját még szorosabban fonva maga köré. Nem tudom, készakarva tette-e vagy önkéntelenül. A legtöbb 355

fey szereti az érintéseket, megvigasztalja őket, de a goblinok a legtöbb fajtól különböznek. Szeretik a szexet, de köreikben a simogatások épp úgy vezethetnek erőszakhoz, mint szeretkezéshez, és nagyon kevés az az érintés, amely cs vigasztal, és nem jelent szexet. - Meredith, nincs igazad. A sidhe, még az Unseelie is, soha nem fogadott minden gyermeket. A goblin-származék sidhéket, akik nem látszottak tiszt vérű sidhének, kirakták meghalni a góbiin tündérdombokhoz. - A goblinok befogadták a saját sidhe-származék kisbabáikat. Kitto megrázta a fejét, és csak Nicca karja akadályozta meg, hogy ne güm bölyödjön össze. Az apró alakot csak Nicca ereje tartotta egyenesen. - Nem mindig - suttogta. Kinyújtottam a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Galen mert karja hosszabb - jobban elérte őt. Talált egy kezet, amit megfoghatott, és Kitto megragadta. Ha nem érintem az arcát, akkor nem hallottam volna, miként folytatja. - Néha csak addig nevelik őket, amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy eledelül szolgáljanak. Egy kisbabán nincs elég hús - nézett fel rám, visszatartott könnyekkel a szemében. - Amikor eléggé megnőttem, az asszony, aki szoptatott, nem engedte, hogy elvegyenek tőle. Mivel az átlagosnál kisebb voltam, hosszabb ideig tartott, amíg nagy lettem, már beszélni is kezdtem, és a nu megkedvelt. Küzdött értem. Vérzett értem. Megmentett, de amikor neki volt rám szüksége, túl kicsi és túl gyenge voltam ahhoz, hogy megmenthessem öntötte el szemét a düh, amit rögtön becsukott, mint aki nem akarja, hogy meglássam. - Az egyik sidhe valami olyasmit mondott, mintha tudna a történetemről. Azt állította, mindig kicsi voltam, túl kicsi ahhoz, hogy igazi góbiin legyek, túl apró, hogy sidhe legyek, nem vagyok más, mint egy teher, és veszedelem azokra nézve, akikkel együtt 356

vagyok - nézett fel rám. - Nem tudtam, hogy az apádon és rajtad kívül más sidhe is volt már a goblinok tündérdombjaiban. Honnan tudhatta? Azt akartam felelni, a kérdéses sidhe csak tippelt. Csupán ránézett Kitto apró termetére, és egyszerűen gonosz volt. Nem tudta Kitto történetét, csak volt egy megalapozott feltételezése. De melyik lenne kegyetlenebb, megmondani Kittónak, a múltja oly nyilvánvaló, hogy egy ismeretlennek is elég ránéznie, és tudja mi az élete, vagy engedni, hogy azt higgye, a sorsát ismeri egy sidhe, akinek több dolga van a goblinokkal, mint az átlagnak? Kinő, nem tudták, csak találgattak - döntötte el helyettem Galen. - Csak gonoszok voltak. Ez minden. Nem tudták, hogy amit mondanak, ennyire közel lesz az igazsághoz. - Találgattak? — nézett rá Kitto — Csak találgattak? Hogyan? Honnan tud hatták? Honnan? - ragadta meg Galen kezét. - A szégyenem talán rám van írva? Ily könnyű látni, hogy gyenge vagyok? Hogy terhére vagyok a baráta unnak? Még rád is veszélyes vagyok - nyúlt felém, oly erősen megmarkolva kezemet, hogy már fájt. - Ha gyermeket nemzek neked, soha nem fogadnának el királyuknak, és téged királynőjüknek. A két sidhe lord azt mondta, inkább halottnak látnának, mintsem engedjék, hogy egy goblin-származék sidhe üljön az Unseelie trónuson. Meg akartam kérdezni, kik voltak, de valószínűleg nem ismeri a nevüket, és kegyetlenségnek tartottam volna, hogy nekiálljak faggatózni. A két nemes nem összeesküvésekről beszélgetett. Egyszerűen hangot adtak előítéleteiknek A lehető legbrutálisabb igazságot mondták ki. De ha azt tervezték volna, meg ölik Kittót, és engem is, akkor biztosan nem mondanak neki ilyesmit. Nem gúnyolódtak volna. Nem engedték volna sértetlenül távozni, miután véletlenül kihallgatta őket. Érintetlen, összevérezetlen teste a bizonyíték 357

arra, nem gondolták komolyan. Csak szájhősök, semmi más. Kittót később is megkérhe tem, hogy írja le őket. Nem akarom, hogy ma éjszaka ezen rágódjon. Azt akar tam, felejtse el, ha csak egy rövid időre is. Becézgetni akartam, ölemben tartani, amíg az a pillantás el nem tűnik. De a ma esti táncrendemben erre nem volt hely, hacsak nem találok ki valami módot, hogy összekombináljam a férfiakat. Galen hajlandó sok mindenkivel egy ágyban aludni, de szex estén nem. Nicca nem bánja, és azt hiszem, majd nem mindenbe beleegyezett volna, csak minél előbb mehessen Biddyhez, aki a szomszédos szobában várta. Nem bánom, ha nálam gyorsan akar végezni. Élvezem Niccát is, de nem úgy érinti meg testemet és lelkemet, ahogy Galen, Doyle, vagy akár Fagy. Végül Galen nyúlt Kittóért. O volt az, aki közelebb húzta a kádhoz. - Sajnálom, Kitto, nagyon sajnálom. Nem azt akartam mondani... - és nem fejezte be, de ahhoz elég volt, hogy tudjam, tudatában van annak, túl sokai beszélt. Hogy kimondta, amit én csak gondolok, és megértette, megjegyzésé vei megbántotta Kittót. Megértette, és hajlandó volt arra, hogy hibáját jó\ i tegye. Sok ember látta már, ahogy a sidhe egymást simogatja, és félreértették, sze* nek vették, pedig nem mindig az. Néha egyszerűen szükséged van arra, hogy megérintsenek. Néha oly sok fájdalmat, magányt látsz egy másik fey szemé ben, hogy kell tenned valamit, bármit, csak az a pillantás tűnjön el. Nálunk néha a szex nem is a szexről szól. Csak az utolsó próbálkozás arra, hogy valiikit mosolyra fakasszunk.

358

29.fejezet

Kitto Galennek dőlve feküdt el a vízben. Galen a kisebb férfi karját, vállát simogatta, nedves fürtjeiben futatta erős kezét. Kitto félig lebegve, szemét lecsukva fészkelte be vállát és fejét Galen felsőtestének homorulatába. Ujjaimat végigfuttattam Kitto lábán, amíg le nem értem a lábfejéig. Tudtam, ott csiklandós, és egy mosoly volt a jutalmam, de a szemét nem nyitotta ki. Két kezembe fogtam lábfejét, majd nyelvemmel is megízleltem, ahol az előbb simogattam. Elnevette magát, fészkelődni kezdett. Szeme kinyílt, lába eltűnt a víz alatt, és felült. Galen átölelte a vállát, így a testéhez szorítva nagyobb biztonságban érezhette magát. Közelebb húzódtam a goblinhoz, szétterpesztett lábbal föléje telepedtem, épp csak súrolva az ágyékát, amitől gyönyörteli hangokat hallatott. De amikor átfogta a derekamat, a csípőm mozgását akarta megakadályozni. Hangja feszült volt, de kis keze olyan erősen fogta a derekamat, hogy képtelen voltam hozzá simulni. - Ma este Galennek és Niccának kell együtt lennie veled. - Kivárom a soromat, engem egyáltalán nem zavar — mondta Nicca, a kád mellett térdelve. Szárnya lassan rebegett, ahogy karját kinyújtva ujjával a vizet kavarta. Kitto átnedvesedett hajából víz csöpögött az arcába, ahogy megrázta a fejét. Fekete, göndör fürtjei rásimultak bőre fehérségére. Agyékomat az övének szorítottam, és keze a csípőmön már nem tudott visz-szatartani.

359

- Ne - ismételte, miközben még jobban szorított, de teste bizonyos része nyilvánvaló módon reagált, pedig épphogy csak hozzáértem. - A tested mást mond — feleltem. - Merry - nyelt egy nagyot, és kék-a-kékben szemével rám pillantott -, én nem lehetek a királyod. Kurag, Góbiin Királytól üzenetem érkezett, hogy Kőris és Magyal párbajra hívnak minden goblint, aki jutalmukat előbb kiélvezi, mint ők. - És ez mit jelent? - meredtem rá. - Minden goblint párbajra hívnak és megölnek, aki bármit is tesz azért, hogy a királyod lehessen, mielőtt Magyalnak és Kőrisnek lett volna rá esélye. - Kitto, nincs joguk parancsolni neked - emlékeztettem. Sidhe vagy. Kéz hatalmad van, és az sidhe mágia, nem goblin. - Te nem ismered őket annyira, mint én - mosolygott rám szomorúan. - Soha nem haragítanám magamra őket, a faerie összes kincséért sem - érintette meg arcomat, ahol még mindig véres volt. Engedd, hogy segítsek neked és Galennek megtisztálkodni mosolygott, és most nem volt bánatos. - Megtiszteltetés, hogy Galen nyúlt felém először. Tudom, ez nem szokása - dőlt neki a magasabb férfinak, és felmosolygott rá. Galen viszonozta mosolyát, és végigsimított a karján. - Látni akartam a nevetésedet. Kitto arca még jobban felragyogott, csaknem vigyorgott. - Nagyon sokat jelent nekem, hogy törődsz azzal, boldog vagyok-e, avagy szomorú - mondta, majd rám nézett. - Merry, szavaimra jól figyelj, lehetsz sidhe és hercegnő, de Magyaltól és Kőristől jobb, ha félsz. - Ők ugyanúgy elfoglalhatják helyüket az ágyamban, ahogy a többiek teszik. Megkapják az esélyüket, hogy király lehessen belőlük. Tudom, miként alkud- jak, hogy pont annyi és olyan szeretkezésben legyen részük, amit én akarok. 360

Ezen túl, miért kellene tartanom tőlük? - A goblinok udvarában mi is ott leszünk Merryvel - szólt közbe Galen. - Nem engedjük, hogy bármi is történjék vele. - A szádból oly egyszerűnek hangzik - sóhajtott Kitto, felnézve a férfira. - Mennyire veszélyesek az ikrek? - akarta tudni Nicca. - Az udvarunk legfélelmetesebb harcosai közé tartoznak. - A Vörös Sipkások mellett valahogy satnyának tűntek jegyezte meg Galen. - Nem tudom, a satnya mit jelent - mondta Kitto. - Kicsi, gyenge — feleltem. - A küzdelemben a méret nem minden — biccentett Kitto. — Magyalnak és Kőrisnek rossz hírneve van a goblinok körében. Simogató kezem megállt, megdermedtem, mert amit mondott, mindent a kellő megvilágításba helyezett. Az, hogy Magyalnak és Kőrisnek ily rémséges a híre a goblinoknál, irtózatos erőszakra utal azon emberek ellen, akik pont az erőszakon virágoznak. - A goblinok erősebbek nálunk - mondta Galen. - Az udvarukban nagyon nehéz lehet annak, aki félsidheként kénytelen létezni. Kitto összerázkódott, és karja annyira meglazult a derekamon, hogy hozzá indiain simulni. Galen és közém szorult; megölelt, muszáj volt éreznie magán a bőrünket - Fogalmad sincs, Galen, halvány sejtelmed sincs arról, hogy ez mennyire áldozattá tesz. Szerencsétlenségemre a kinézetem alapján is gyenge vagyok Magyal és Kőris gyönyörű gyermekek voltak, szőkék, világos bőrűek, és a sze- műket leszámítva egyik sidhe udvarban sem tűntek volna fel. Még a szemükkel együtt is befogadták volna őket. - Miért nem kérték, hogy az udvarunkba engedjük őket? kérdeztem, arcommal Kitto nedves fürtjein, Galen meleg vállán. 361

- Nem tudom - felelte Kitto -, talán azért, mert fiatal férfi korukban sokat szenvedtek. Az asszonyaink szerették, ha szolgálatokat tesznek nekik, egész addig, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy ellenálljanak nekik. Galen és én is csak a homlokunkat ráncoltuk tanácstalanul, de úgy tűnt, Nicca megérti. - Úgy érted, hogy a goblin nők megerőszakolták őket? Kitto bólintott. - Egy asszonynak nem könnyű megerőszakolni egy férfit jegyeztem meg, - De lehetséges - mondta Nicca, és arcát egyik, a kád szélén nyugvó karjára fektette. Másik karja a vízbe lógott, mint aki keres valamit a felszín alatt. - A királynő kedveli az erőszakot. Elmozdultam a vízben, hogy megérinthessem a vállát. Megrezzent, ahogy hozzáértem, mint aki egy kevésbé kellemes érintést vár. Nicca barna szeme túl tágra nyílt. Bármi is jutott eszébe, az emlék nem lehetett kellemes. I lála Andaisnek, a testőrök túl sok rossz emléket őriznek. Puha csókot leheltem ajkára, majd hátradőltem, hogy láthassam az arcát, - Mindjárt tiszta leszek, akkor szerelmeskedünk. Gyengéd szerelemre vágyok, és utána Biddy a tiéd lehet, és az is gyengéd lesz. Bólintott, de mintha túl gyors lett volna, és szemében még mindig láttam a félelem árnyékát. Éreztem, ahogy a víz loccsan, mielőtt Kitto mellém ért volna, hogy ő is megérintse Niccát. - Amíg nem kerültem a hercegnőhöz, nem értettem, hogy lehet valamely sidhét ilyesmire kényszeríteni, hacsak nem érdemelte meg a büntetést - simogatta meg Nicca arcát. - Most már tudom, hogy minden udvartartásban ott van a fájdalom, és senki nem lehet biztonságban - nyomott egy puszit az 362

arcára. - Engedd, hogy segítsek nektek lemosakodni, és utána a hercegnő tekintetedből kiűzi a szomorúságot. - Vannak más dolgok is, amiket Meredith-szel csinálni lehet, nem csak a közösülés - mosolygott rá Nicca. - Kitto, te is kérheted őt arra, hogy a te szemedből kiűzze a bánatot. - A goblin udvarban alacsonyabb rendűnek számít, aki orálisan elégít ki -villant fel hirtelen Kitto mosolya, mint aki tart attól, nehogy túl szélesen vigyorodjon el. - Azt jelzi, hogy engedelmeskedsz annak, akinek a gyönyört okozod. - A sidhe másként látja - mondta Galen, csatlakozva hozzánk a kád közepén. - Én is láttam - vigyorgott rá Kitto -, amikor Merry rá tudta venni valame-lyikőtöket, hogy csak érinthesse. - Szeretem az orális szexet - jelentettem ki. - Tudjuk - felelték unisonóban mindhárman, amitől elnevették magukat. - Kitto, nincs ínyemre, hogy Magyal és Kőris úgy érzik, diktálhatnak nekem. De ha tényleg kényelmetlenül éreznéd magad az esetben, ha szeretkeznénk, akkor engedd, hogy befejezzem, amit épp csak elkezdhettem veletek, Sage-et kivéve. - Igen, Sage-dzsel nem szeretkezhetsz - mondta Nicca. Andais Királynő nem akarja, hogy esetleg egy féltünde üljön a trónunkra. - Így nem is tettünk semmit - biccentettem amitől Sage teherbe ejthetne - néztem Kittóra, és engedtem, hogy érzelmeim betöltsék az arcomat. - És most Kittóval sem tehetek semmit, amitől babám lehetne. - Ha goblin lennél — remegett meg Kitto hangja, de nem a félelemtől —, és így néznél rám, akkor megrémülnék, de már megtanultam, hogy a szemedben ez a fény mit jelent. - Mit? - érdeklődtem, és a hangom elmélyült a vágytól.

363

- Hogy valami olyasmire készülsz, ami nem lesz ellenemre felelte. -Engedd, hogy megtisztogassalak téged és Galent. - És utána? - akartam tudni. Úgy pillantott rám, mint a férfiak szoktak, akik tudják, mire készülünk, és már nincs visszaút, nincs megállás. - És akkor engedem, hogy azt tedd velem, amit csak óhajtasz. - Attól a kevés dologtól eltekintve, amit megengedtél Merrynek, volt már részed orális szexben? - kérdezte Galen. - Nem - nézett rá Kitto. Nagy, reszketeg levegőt vettem, és ahogy kifújtam, megborzongtam. Soha nem voltam még senkinél az első. Abban majdnem biztos voltam, a testőrökön ezt a bizonyos gyönyörszerzési módot valamikor már kipróbálták. Én leszek a legelső, aki Kittót a szájában tartja, nyalogatja, és harapja, ha megengedi. - Az arcod - szólalt meg Galen -, úgy nézel, mintha a téli napforduló volna, és az összes ajándékot megkaptad volna, amire valaha vágytál. - Ha engednéd, hogy veled is megtegyem, akkor gyakrabban láthatnád -leleltem. - Javíthatatlan vagy - pillantott rám. - Ha csak egyszer is igent mondanál - hajoltam el Kitto mellett, hogy közelebb kerüljek Galenhez -, rájönnél, mennyire is vagyok javíthatatlan. Jutalmam egy csaknem fájdalmas pillantás volt, mintha igent szeretne mondani, de... a közösülés lett mindenki célja, mert úgy igyekeztünk babát csinálni, akár egy terméketlen párocska. - Én leszek az első - jelentette ki Kitto. - Én a második - szólalt meg Nicca - bár úgy vélem, a királynő dühös lesz, ha csak orálisan csináljuk, és semmi olyat nem teszünk, amitől teherbe eshetnél.

364

- Ezt felettébb pontosan elmagyarázta - bólintottam -, igazad van. Nem akarok Andaisnek csalódást okozni. Mindannyian megborzongtunk, és ez alkalommal egyikünk sem a gyönyörtől.

30.fejezet

A csempe túl hideg volt ahhoz, hogy lefeküdjünk rá, de a törülközők megoldották ezt a problémát is. Kitto leheveredett rájuk, lábával enyhe terpeszben, hogy jobban elérjem; elefántcsont álom a burgundi vörös homályban, hímtagja már azelőtt megduzzadt, mielőtt letérdeltem volna eléje. A várakozás a munka nagy részét elvégezte helyettem. Számat szerszáma megduzzadt végére szorítottam, és mintha egy nagy, érett szilvát kaptam volna be: se beleharapni, se lenyelni nem tudtam, annyira telt volt. A számat betöltötte az érett, feszes hús, de ezen szilva számba vétele csak a kezdet volt. Kitto két keze a törülközőket markolászta, csomóvá gyűrte őket, miközben a gyönyör hullámain sodródott. Nicca a fenekemet simogatta. Megvonaglottam, és megpróbáltam hozzádörgölni magamat, de eltartott, nem engedte. Két tenyerébe fogta a hátsóm, és érintésétől még keményebben, gyorsabban szívtam Kittót, aki erre felkiáltott. Vártam, hogy Nicca belém hatol, de semmi nem történt, csak a keze ígérete a bőrömön. - Hitves, ments meg minket - mondta ki Galen, amire gondoltam -, Nicca, fejezd be. 365

Felnéztem Kitto teste fölött, zöld lovagomra emeltem tekintetemet, ahogy Kitto feje mellett térdelt a törülközők szélén. Nicca ujjbegyei a húsomba vájtak, enyhén, körmök nélkül, ujjai erősségével mintegy jelezve, ha akarná, ujját belefúrhatná a testembe. Micsoda végtelen erő! Megvonaglottam, küzdöttem, nehogy véletlenül ráharapjak a számban lévő érzékeny testrészre. Egy pillanatra felemeltem a fejemet Kittóról. Lélegzet után kapkodtam, nem akartam megharapni. Egyik kezemet a szerszáma tövénél tartottam, de fogást váltottam, hogy tenyerem a lehető legjobban betakarja. Úgy egyenesedtem fel, hogy közben már simogattam a nedves, remegő péniszét. Hátranéztem Niccára, aki mögöttem térdelt, de már nem ért hozzám.Barna tökéletes teste várakozott, haja még mindig nedves volta fürdőtől, vastag, für- tökben tapadva tekeredett vállán, derekán és lábán. Szárnya megint felemel- kedett, keretbe foglalva testének csokoládészínű finomságát, amely mintha cukorból font álom lett volna. Egy másodpercig bántam, hogy ezentúl mással lesz, de nem tovább. Jobban akartam, hogy boldog legyen, mint őt magát - Miért vársz? - Merry, tulajdonképpen a hitvesi ágyamba küldesz. Ha ez az utolsó alkalom, amikor veled lehetek, akkor pont olyannak akarom, amilyennek megálmodtam. Mondhatsz nemet is. - Kérj - mosolyodtam el -, és tudni fogom a választ - majd hirtelen eszembe jutott valami. - Nem örülsz Biddy miatt? - De igen - felelte, bár homlokát ráncolta. - Ám lesznek dolgok, amiket hiányolni fogok. - Mint például? - kérdeztem, és nem bókokra vártam. Tényleg tudni akartam.

366

- Mint - mosolyodott el ő is - nézni téged, ahogy alattam nyújtózol, ahogy gyönyörödet egy másik férfi testébe üvöltőd, miközben kielégítelek, és a testedbe élvezek. Leírását hallva, látva tekintetét, testem megfeszült. - Ez a kínálatom - mondtam. - A hátadon akarlak, mint Sage-dzsel. Nézni akarom, ahogy a lélegzeteddel a melled emelkedik és süllyed. Odaléptem hozzá, megérintettem arcát, megpróbáltam a szenvedély és a komolyság mögé pillantani. Ez nem jellemző rá. - Azt akarom, hogy Biddy és te boldog időket töltsetek együtt, ne szomorú akat. Mosolygott, de volt benne egy cseppnyi bánat is. - Emlékszem időkre, amikor a házasság nem jelentette az ilyen örömök végét, hanem a kezdetét. A sidhe soha nem csalta meg a partnerét, de ha egyetértettünk, akkor ágyunkba másokat is befogadtunk. Azokról az időkről beszélt, amikor Andais még nem volt királynő. Amikor a kereszténység nem volt más, mint egy eretnek zsidó szekta. A legtöbb sidhe nem beszél róla, mert nem szeretik felemlegetni, amit elveszítettek. Ki akármi mesélni oly időkről, amikor az emberek még kevesebben voltak, mint a sid-hék. Amikor szerelemből házasodtunk, és nem a gyermek miatt. Az időről, amikor szex örömről, osztozásról szólt, nem a terhesség állandó hajszolásáról. Amikor egy nem akart gyermek nem ítélt senkit szerelem nélküli házasságra. Oly boldog voltam, amikor a gyűrű kiválasztotta egymásnak Niccát és Biddyt. Tényleg szerelmi házasság lesz? Igen, majd megvesznek egymásért, és igen, lehet, hogy lesz gyermekük, de boldogok lesznek, amíg meg nem halnak? Hogy Nicca szeretni fogja, ágyába fogadja,

367

gyermeket nemz vele, és mégis megbánja? És ez idővel elpusztítja szerelmüket? Hirtelen rózsaillatot éreztem. - Érzed az almavirág illatát? - kérdezte Galen. - Igen - felelte Nicca -, mint a folyosón Misztrállal. - Lonc — jelentette ki Kitto. Az illat egyre erősebbé vált. Hirtelen ihlet szállt meg. Nem ugyanolyan volt, mint amikor az Istennő szólt bennem, de... - Nicca, a sidhe mikor vált terméketlenné? - Parfümöt ízlelek a levegőben - pislogott Nicca. - Válaszolj a kérdésemre. - Nem tudom - felelte. - Réges-rég. - Akkor kezdődött, amikor átvettük az emberek szokását, hogy csak egy partnerünk legyen? - Azért választottuk a monogámiát, mert az emberek ezen módszerhez folyamodva több gyereket nemzettek. - Tényleg így volt? - akartam tudni. - Vagy akkor kezdtek többen lenni, amikor mi már nem azok voltunk, akik és amik? - Merry, hogy érted? - érdeklődött Galen. - A királynő azt mondta - emeltem fel a kezem, hogy lássák a királynő gyűrűjének tompa, fémes fényét - egy ellenfele testéről húzta le, de segítségével soha nem látott gyermekeket. Vágyat, szerelmet, rajongást igen - de kisbabákat nem látott. Mi van, ha ez nem is királynői gyűrű, hanem egy termékenység istennőnek szánták? Mielőtt az emberek civilizáltabbá tettek volna minket, eredetileg természeti istenségek voltunk. Mi vagyunk azok, ami a természet, az ősi. - A sidhe már nagyon régóta nem az - jegyezte meg Kitto. - Ez alatt mit értesz, Kitto? - fordultam feléje, és láttam, még mindig a törülközőhalmon fekszik, meg sem mozdult. - A faerie-ben a goblinok voltak az utolsók, akik elfogadták az egyszerre csak egy társ ideáját. Egykor, ha a férj, a domináns partner, meg tudta védeni, etetni övéit és fedelet tudott

368

biztosítani számukra, akkor többen is élhettek együtt, ha mindenki beleegyezett. - Nem hinném, hogy a férjet érdekelte, mit szól a felesége vetette közbe Galen. - Technikai értelemben a férj csak a domináns társat jelentette, nem a góbiin nemét, így a nő vagy a férfi bárkit befogadhatott a partner engedélye nélkül. De a valóságban, ha olyasvalakit hozol haza, akit a feleséged utál, akkor az otthonod csatatérré változik, és ezt még egy góbiin sem akarja. - így te lehetnél valaki felesége? — kérdeztem. - Igen - bólintott. - De nem férj - állította Galen. - Ahhoz nem vagyok elég erős - fészkelődött a törülközőkön. - Miért érzem még mindig a lonc illatát, mintha beköszöntött volna a nyár, és napfény éri az arcomat. Olyan meleg van. - Ott voltál a folyosón, amikor Merry és Misztrál kiélte a kis flörtjét -mondta Galen. - Nekem az almavirág illatú volt. - Mintha egy gyümölcsösben lennél tavasszal - folytatta Nicca. A két férfi egymásra mosolygott. - A tavasz energiái - vélte Kitto. - Tessék? — néztem rá. - Mindkettő a tavaszt jelképezi - magyarázta meg. - És mi vagy te? - A nyár, amikor a föld forró, és minden beérik - vonaglott meg a törülközőkön, lábai kinyúltak, mint aki közel van az orgazmushoz. A hímtagja újra megduzzadt. - És én mi vagyok? — akartam tudni. - Ősz - felelte. - Te vagy a föld, amikor elérkezett a betakarítás ideje. Merry, te vagy az, amiért az esztendő dolgozik. - És mi a tél? - A hosszú álom - mondta Kitto.

369

Ágyékát párnának használva hátradőltem. Elhaló hangot hallatott. Felnéztem Niccára, aki még mindig térdelő helyzetben volt. - Nicca, mondd el pontosan, mit óhajtasz! - Azt akarom, a hátadon légy. Látni akarom, ahogy egy másik férfi az úi jal keresi a szádban, miközben megháglak. Azt akarom, gyönyörödet a testébe üvöltsd, miközben megbaszlak. Bólintottam, hajammal Kitto ágyékát simogattam, aki vonaglani kezdett. - Megtehetjük. Nicca elmosolyodott. - Nem tudom - kezdte Kitto remegő, de tiszta hangon -, ehhez milyen pozíciót vegyek fel. Hová rakjam a lábamat? - Megmutatom - nyugtatta meg Galen, és hangja a vágytól puhává vált. Hátrahajtottam fejemet, hogy lássam, még mindig mögöttünk ül. A mozdulattól Kitto megremegett. Két legyet egy csapásra. - Korábban megtagadtad - mondtam. - Nem azt mondtam, hogy meg is teszem, hanem segítek Kittónak kitalálni, hová helyezze a lábát. Száz szónak is egy a vége, könnyebb megmutatom, mintsem hogy el tudnám mondani - fejezte be, és arca sokkal komolyabb volt, mint vágytól telt szavai. - Rendben, amennyiben tényleg jó lesz - mondtam lihegve. - Ó, az lesz - felelte a felajzott hím arckifejezésével. Hittem neki.

370

31.fejezet

Most én feküdtem le a törülközőkre. Feküdtem és néztem, ahogy Galen felém kúszik. Merev és kemény szerszáma a többlet vértől sötétebb volt, mint teste többi része. Sok dolgot akartam Galentől, és a legtöbbet meg is kaptam, de - akár a többi férfi - oly elszánt volt, hogy gyereket csináljon nekem, hogy szóba sem jöhetett, valahova máshová élvezzen el. Elnevette magát, inkább idegesen, várakozón, mint jókedvében. - Az arcod. Mintha valami ehető finomság lennék - mondta. - Rám így nem nézett - jegyezte meg Kitto. Amitől újfent az egójának pátyolgatásánál találtam magam. Kezdtem észrevenni, a legnehezebb dolog abban, hogy ilyen sok pasas van az életemben, nem az, milyen pozíciót találjunk ki a ma esti szexhez, hanem miként nem sértem meg egyikük érzéseit sem - ne érezze magát senki elhanyagolva. Nem az ágyamban lévő pasasok száma teszi bonyolulttá az életemet, hanem a szívek, kezek sokasága. Kinyújtottam a kezem, és megérintettem Kitto térdét, mert elég közel térdelt hozzám. Az elképzelés az volt, hogy figyel, így megtanulhatja, hová rakja a lábát. - Kitto, Galen volt az első szerelmem, az első férfi, aki után vágyakoztam. Az első, akit igazán szerettem. Képzeletemben 371

évekig foglalkoztatott, mielőtt az ágyamba fogadhattam volna. A repertoáromon te új vagy. Nem volt alkalmam arra, hogy veled kapcsolatban is viszonzatlan fantáziákban éljem ki magam. - Ne érezd magad mellőzve - vigasztalta Nicca. - Rám sem néz így. - Nem is tudtam... - néztem le rá. - Merry, nem érzem úgy, hogy elhanyagoltál volna - emelte fel kezét, belém fojtva a szót. - Mindenki, akinek van szeme, tudta, Galen után epekedsz. Amikor olyan kicsi voltál, hogy azt sem tudtad, miért találod oly kívánatosnak, úgy követted, akár egy kölyökkutya. Nem vagyok biztos benne, hogy a kölyökkutya fordulat annyira tetszett, de nem tettem megjegyzést, mert amikor tizennégy éves voltam, valószínűleg zavarba ejtően megfelelt az igazságnak. - Merry - szólalt meg Galen -, elpirultál. Eltakartam az arcom, mert majdnem soha nem pirulok el. Nem maga miatt vörösödtem el, hanem amiatt a fiatal lány miatt. A tinédzser, aki akk voltam, valószínűleg halálos zavarban lett volna, ha tudja, „titkos" szereim egyáltalán nem titkos. - Merry - érintette meg csuklómat, és Galen arca épp oly gyengéd volt, mint a keze, ahogy tenyeremet elhúzta az arcomról. - Értem pirultál. - Csak a gondolattól - hogy mindenki tudta. Nem is sejtettem, hogy tizennégy évesen ennyire szembetűnő voltam. - Ebben a korban mindannyian ennyire szembeszökők vagyunk - nyugtatott meg mosolyogva. - Pár évszázada már, hogy tizennégy voltam - mondta Nicca -, de ha a memóriám nem csap be, Galennek igaza van. - A goblinok nem ennyire finom egy nép - volt Kitto kommentárja. 372

- Kitto, ez pontosan mit jelent? - érdeklődött Galen. - Azt, hogy ha a góbiin valaki iránt vágyat érez, mindenki tudja. Nem látjuk értelmét, hogy eltitkoljuk rajongásunkat, kivéve, ha a góbiin, akit bámulunk, esetleg sértésnek foghatja fel. Nem vagyunk kifinomultak, de ha úgy érezzük, ez a helyes, érzéseinket el tudjuk titkolni. Tenyérrel felfelé kinyújtottam a kezem. Elfogadta, de meghökkenve nézett, - Hercegnő, mit kívánsz tőlem? - Egy mosolyt - feleltem. Arckifejezése még zavarodottabbá vált. - El akarja űzni azt az árnyat a szemedből - magyarázta meg Galen. Kitto félénken elmosolyodott, majd megrázta a fejét. - Szeretek sidhe lenni. Megszorítottam a kezét, és valami megnyugatót akartam felelni, de Nicca pont ezt a pillanatot választotta, hogy a lábam közé nyúljon, és hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből. - Nem vagy elég nedves - jelentette ki. - A fürdő - nyögtem a második próbálkozás után, egyszeriben kiszáradt torokkal. - Mindig ez történik. - Fura, hogy az a sok víz egy nőt mennyire szárazzá tesz — mondta, majd ujjai megtalálták a nyílásomat, és belém siklottak. Kitto kezét hirtelen megszorítva levegő után kapkodtam. Nicca lassan, gyengéden mozgatta bennem az ujjait. - Nem vagyok olyan nagy, mint egyesek, de nem számítok kicsinek sem. Ha ennyire száraz, fájni fog. - Akkor tégy nedvessé - leheltem. - Ahogy a hercegnőm parancsolja - mondta mosolyogva. Karját elhúzta, és Galen felé fordult. - Mutasd meg Kittónak, hová kerüljön a lába, hogy amikor Merry alkalmas arra, hogy belehatoljak, lássam a testét. 373

- Szólj, ha készen állsz - kérte Galen. - Nem kell megtennem - felelte Nicca -, tudni fogod. A virágok illata lassan elillant, akár egy hosszan lezárt szobában a rózsák álma. Kinyitod az ajtót, érzed a parfüm nyomát, majd eltűnik, és nem tudod, nem csak álmodtad-e. Az emberek világában számos lélek és erő ehhez hasonló jelenség. Amit az emberek szellemeknek hisznek, nem más, mint olyan dolgok árnyai, amelyek soha nem voltak halandók. A beszélgetés közben Galen kissé lelohadt, amit orális szexnél nem bánok. Először legyen egy picit puha, a kezdetekben kisebb. Szétvetett lábbal ült a felsőtestemre, és amikor elég közel volt, megpróbáltam a számba venni. Kezét az utamba helyezve elnevette magát. -Először hadd helyezkedjek el. Megrántod a nyakad, ha ilyen szögből próbálkozol. Közelebb húzódott, térdét a vállam mellé rakta. Ágyéka betöltötte a látóhatáromat, nemcsak a makkja és a vesszeje, de a göndör, sötétzöld szőrzetében nyugvó golyói is. Két kezem csapdába esett a súlya alatt. A combját, a fenekét és háta alsó részét meg tudtam érinteni, de karomat ennél jobban nem tudtam kinyújtani. Ha tudom, hogy végre van lehetőségem Galent a számba venni, biztosan nem egyezem bele, hogy megváltoztassam a testhelyzetemet. Ha én vagyok felül, akkor én irányítom, mennyire, és miként veszem a számba. Ebben a pozícióban inkább a férfi dirigál. De nem kellett aggódnom. Galen rám nézett, szeme elsötétült, ami a férfiakkal csak a legintimebb pillanatokban történik meg. Kezével rásegítve úgy helyezkedett, hogy jobb szögbe essen. Ahogy számba siklott a szerszáma, felsőtestét úgy mozdította, hogy a szopás kezdetekor mindenét magamba tudtam fogadni. Puha, selymes bőr a számban, fitymája a extra élvezet, amivel játszadozni tudtam. Mohón szívtam, hogy teljesen bennem legyen. Ajkam a testére tapadt. Forgattam a számban, szívtam, 374

simogattam, játszottam a nyelvemmel, tudtam, nem sokáig fog tartani. Miközbe élveztem, milyen puha, elkezdett merevedni. Éreztem, ahogy a puha, selyme húsdarab kemény doronggá válik. A számat, majd a torkomat is betöltött Hátra kellett húzódnom, hogy levegőt tudjak venni. - Merry, elviekben ez az előjáték - húzta ki magát belőlem Galen. - Tudod, mit akarok - mondtam. A fejét rázta. - Nicca jön a lábam közé - simítottam végig a hátsóján majd utána egy érintéssel újra izgalomba hozom. Ma éjszaka engem, és Biddyt is szolgáin fogja. Te miért nem tudsz jönni kétszer egy éjszaka? - Általában megteszem. Ültömben felemelkedtem, miközben a fenekébe kapaszkodtam. Elég magasra ahhoz, hogy a golyóit finoman megnyalhassam. - Egyszer a számba, egyszer a lábam közé. Kérlek, Galen, kérlek. Nicca két keze lesiklott a combomon, és egy másodperccel azelőtt éreztem, hogy betelepszik a lábam közé, hogy a nyelve megérintett volna. Egy gyors simogatás, amitől vonaglani kezdtem, és körmömet Galenbe vájtam. Szemét becsukta, lassan kezdett lélegezni. - Majdnem mindent megtennék azért, hogy egy nő így könyörögjön nekem - szólalt meg Kitto. - Ne utasíts vissza egy ilyen ajándékot. Nicca nyelve megnyalta a nyílásomat, majd feljebb merészkedett, határozott, erős nyelvcsapásokkal. Újra kellett tanulnom lélegezni, és amikor ismét kinyitottam a szemem, Galen még mindig ott volt, s engem nézett. Nicca nyelve körkörösen kezdett simogatni, hosszú, biztos simításokkal, mert tudta, a gyors mozdulatok inkább a végén jók, nem az

375

elején. A telítettség érzése testem mélyén már most elkezdett növekedni. - Kérlek! - nyögtem. Galen újra elhelyezkedett fölöttem, és megragadva magát, a szerszámát a számnak megfelelő szögbe helyezte. - Egy hercegnőnek nem szabadna könyörögnie - mondta, mielőtt a számba siklott volna. Nicca nyelve hosszú, súlyos köröket írt le bennem, és ahogy megtalálta a pontot, amely ezt e növekvő melegséget idővel gyönyörré változtatja, a tes vemben egyre nőtt a forróság. Ám először nedvessé kellett tennie, különben csak fájni fog, dörzsöl, nem lelem benne élvezetemet. Galen leküzdötte gátlásait. Két kezét letámasztotta a fejem mellett a földre, hogy úgy tudja mozgatni csípőjét, mintha a számmal szerelmeskedne. És tényleg az is volt, nemcsak üzekedés, hanem két ajkam között simogató izmos bársony, édes, nehéz súly, amitől a számat tágabbra nyitottam, hogy minden egyes centiméterét befogadhassam, a sima makkjától az árboca legvégéig. De odáig soha nem jutott el. Ennyire egyszer sem töltött ki. Nicca megállt. Tudtam, még mindig a lábam között fekszik, mert éreztem kezét a combomon, de nem mozdult, csak néha nyalintott meg, hogy fenntartsa a kéjérzetet, de ne jussak el a csúcsra. Más szituációban bosszantott volna, de így szabadon koncentrálhattam Galenre a számban, aki ilyesmit eddig még nem engedett meg. Attól eltekintve, hogy még mindig visszatartotta magát. Súlyos golyóit még egyszer sem érinthettem az arcommal. Nem adta magát oda teljesen, még csak a közelébe sem ment. - Megálltál - szólalt meg, és hangjából kihallottam az erőfeszítést, a fegyelmet, amit a mozgására pocsékolt -, Nicca, miért álltál meg?

376

- Úgy gondoltam, engedem, élvezzétek ki a pillanatot anélkül, hogy túlságosan elvonnám Merry figyelmét. Bár amiként Sage és Misztrál esetébe láttam, te túl óvatos vagy. - Nem akarok fájdalmat okozni. Szóval ezért. Sikerült kiszabadítanom a két kezem, és megtaszítottam. Felemelkedett rólam, s oly könnyedén támasztotta magát fölöttem, mintha örökké meg bírná tartani ezt a tökéletes helyzetet. Már attól is megborzongtam, ahogy végignéztem testén. - Galen, érezni akarlak a számban, teljes egészedben. - Nem fog fájni? - Ugye te is ott voltál a folyosón? - támasztotta fejét Nicca a combomra, és láttad Misztrállal. - Láttam - bólintott, és válla előregörnyedt, ahogy beszélt. Ujjaimat végigfuttattam a testén, a mellkasától lefelé a hasán, és csak azéwfi nem tudtam megragadni a szerszámát, mert elgurult mellőlem. - Mi a baj? - akartam tudni. - Soha nem lennék képes valakivel ennyire durva lenni. - Ma este nem kell vadnak lenned, csak engedd, hogy teljes hosszodban élvezhesselek. Engedd, hogy erezzelek a számban, egészen a golyóidig. Magamban akarlak tudni, minden elképzelhető módon. Ha van oly testnyíliL som, amely befogadhat téged, meg is akarom tenni. Rám nézett. - Galen, Galen, nem érted? Kezdünk kifutni az időből. Doyle és Fagy már úgyis azt hiszik, a gyűrű Misztrált választotta ki nekem. Oly sebzetten nézett rám, mintha öv alatt, erősen beledöftem volna egy kést, - Nem hiszem, hogy igazuk van — folytattam —, de nem tudhatom, így van-e. Egyikünk sem tudja. Szóval, amíg az enyém vagy, akarlak. Nem érted? 377

Lenézett, és újra kicsivé vált, fitymája visszakerült eredeti helyére. - Ha azt akarod, amit Misztrállal tettél, akkor miért kívánod, hogy én tegyem? - Galen, nem minden éjszaka kedvelem a durvaságot. Néha gyengédségre vágyom. Van, amikor nem szeretkezni akarok, hanem szerelmeskedni. - De vannak éjszakák, amikor baszniakarsz - ellenkezett -, és én majdnem mindig csak a szerelmeskedésre vágyom. - Ezzel tudnék vitatkozni - mosolyogtam rá. - Akkor nem, ha az, amit a folyosón tettél, szeretkezésnek számít - próbált mosolyogni, sikertelenül. - Misztrállal az is volt. Galen, a szex függ attól is, kivel csinálod. A szerel- meskedés a párok ritmusával együtt emelkedik, süllyed - nyújtottam feléje a kezem. - Jer hozzám. - Ha most megteszem - rázta meg a fejét - akkor nem leszek képes semmire, ha Nicca végre beléd hatol. - Egy kis bűbájjal megoldható. - Igaz, de ha rögtön csinálod, akkor kellemetlen. - Soha nem mondtad még. Végignéztem a testemen, egészen Niccáig, aki nagyon elcsendesedett, fejét combomon inkább párnának használta, mint szexre. - Tényleg? Úgy érted, hogy fáj? - Mostanáig az éjszakákat majd minden alkalommal Rhysszel osztottam meg. Kettőnkkel az ágyban volt elég várakozási idő. Szóval, nem, nem fájt. De ha egyből megint készen kellene állnom, akkor lehet, hogy nem esne jól -felelte Nicca. - Doyle és Fagy soha nem panaszkodott - állítottam. - Azt hiszem, a hálószobai fájdalom nekik jobban esik, mint nekem vagy Galennek. - Talán - mondtam egy pillanatnyi gondolkodás után.

378

- Az lenne az oka, hogy csak így kívánsz, mert nem akarsz a királyodnak? -kérdezte halkan Galen. Nemet akartam mondani, de tétovázni kezdtem. Az orális szex iránti vágyamnak nem ez volt a kiváltója, de a mondata utolsó része igaz volt, legalábbis részben. - Azért akarlak így, mert akarlak - válaszoltam végül. - Láttam, hogy mással is csinálta már - szólalt meg Nicca, combomat még mindig nyugvóhelynek használva -, nem csak Misztrállal. Szerintem élvezi. - Úgy érted, Sage-dzsel - mondta Galen, de nem tűnt boldognak. Az arca, mint mindig, most is minden egyes gondolatát visszatükrözte. - Igen - adtam neki igazat, és sejtelmem sem volt, miként nyugtassam meg. Nem jellemző Galenre, hogy ennyire sértődékeny legyen. Az inkább Fagy reszortja. - Sage — kezdte újra —, aki szintén soha nem lesz a királyod. - Egy egész éjszakányi gyönyör áll előttünk — sóhajtottam — , és nehéz kérdésekkel teszed tönkre. Ez nem a te stílusod. - Igaz. Inkább Fagyé. Pont azt mondta, amire gondoltam. Ma este már többször jártam így vele. - Panaszkodsz a változékony hangulata miatt — folytatta —, de nekem úgy tűnik, egyre jobban és jobban kedveled. Lehet, hogy azon szeretőket kedveled, akik bonyolultabbak. Erre nem rudtam mit válaszolni. Miért szereted az egyik férfit, és a másikat nem? Miért van az, hogy az egyik pasas érintése hévvel borzongat meg, a másiké viszont hidegen hagy? Ez az igazi rejtély. De felelhetek neki az igái ságnak megfelelően, amely egyben vigasz is. - Galen, szeretlek. Csak nézett rám.

379

- Lehet, hogy elfelejtettem, mennyire, de ma... amikor láttalak o| feküdni... - hagyott el a hangom, és le kellett csukni a szemem, hogy ne lássam, ahogy a saját vérének tócsájában fekszik. Nicca vigasztalóan simogatta a combom. - Amikor ott láttalak, úgy, azt hittem, belehalok a bánatba. Hogy soha többé nem látlak mosolyogni - mondtam, érezve, hogy szemem forró, de nem tudtam eldönteni, a sírástól jobb lesz-e, vagy rosszabb. Megérintette az arcom, és anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem, biz tos voltam abban, Galen az. Arcom a tenyerébe fektettem. Élesen emlékezte tett arra, hogy néhány órával ezelőtt ugyanezt tettem Doyle-lal is. Galen akkor cserbenhagyott, és nem értette, Gillett hasonló viselkedése miért ríka« tott meg. Az egy dolog, hogy Galent esetleg átengedem egy másik asszonynak, akivel gyengéd éjszakákat tölthet; de az már más, ha a halálnak kell oda adnom. Azt nem tudnám elviselni. Kinyitva a szememet ránéztem. Belenéztem abba a zöldnél is zöldebb szempárba. - Sírsz - mondta, és arcán csodálkozás ömlött el. - Nem egészen - feleltem, de hangom elárult. Nagyot kellett nyelnem, hogy folytatni tudjam. - Lehet, hogy eltávolodtam tőled. Nem volt szándékos érintettem meg a kezét, és arcomon tartottam. - Az ijesztett meg legjobban azzal kapcsolatban, hogy a királyom legyél, hogy ellenségeink megölnének, Ha úgy válogatnám a férfiakat, hogy esélyük legyen életben maradni a visza lyok közepette, akkor te, gyengéd szerelmem, nem tartoznál közéjük. - Ahogy Dormath is úgy hitte, egyszerűen megbocsátok neki, pedig majdnem megölt. - Igen.

380

- Az utolsó gondolatom, a legeslegutolsó, te voltál. Attól féltem, ez még csak a kezdete az ellenünk irányuló támadásnak - sütötte le szemét, és nem volt hajlandó rám nézni. - Azt hittem, Doyle és Fagy biztonságot ad majd neked. Ha valakinek elsőként kell meghalnia, akkor én legyek az mondia, él " lya inkább szomorú, mint boldog volt. - Azt hiszem, a tényleges UtolnÓ gOli dolatom az volt, miért én. Ha én választottam volna ki, kit öljek meg elŐMÖr, az Doyle lett volna. Biztonságodért imádkoztam az Istennőhöz, és meghaltam - Nem egészen - suttogtam. - Miként okolhatnálak - pillantott ekkor rám, és mosolya már majdnem a/ igazi volt -, hogy bennük keresed a királyodat, amikor haldokolva feküdtem ott, és én is rájuk gondoltam? A fenébe, most nem elég rendes embernek lenm. attól nem maradunk életben. Ezt tényleg sajnálom. - Galen, azt hittem, királyomként nagyobb veszélybe sodornálak, de most már tudom, így is, úgy is meg akarnak ölni - mondtam, látva arckifejezését. -Amíg a királynő nem mesélte, nem tudtam arról, hogy a zöld lovag visszahozza az életet az udvarba, és ellenfeleink úgyis megpróbálnak szövetségeseim közül annyit megölni, amennyit csak bírnak. Ha van hozzá bátorságuk, megfosztanak a segítőimtől. Szóval, ha úgyis fenyegetve vagy, akár a királyom is lehetsz. - Akárhogyan is, de halott vagyok - állapította meg, szomorkás mosollyal. Felültem, és megpróbáltam megölelni, de hátrébb húzódott. Mozdulatomtól Nicca a combom párnájáról fejét a szeméremdombomra helyezte át. Hátsó gondolat nélkül, csupán támaszként használva. - Galen, kérlek, jer hozzám. - Merry, nem lehetek a királyod. Mindannyiunk halálát jelentené - felelte, és arcán oly eltökéltség jelent meg, amit 381

nála még soha nem tapasztaltam. Abban a pillanatban láttam, ahogy évek súlya rakódik rá, nem ráncokban, hanem tapasztalatban, szemében visszatükröződve. - Feladnád helyed az ágyában? - kérdezte Nicca, hangjában a meglepetés dallamával. - Nem - felelte komoran Galen. - Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ezt megtagadjam magamtól, még nem. De így egyéb lehetőségek is nyitva állnak előttem - mosolyodott el, de szeme még komoly maradt, egyáltalán nem hasonlítva az „én" Galenemhez. - Helyet cserélhetnék Niccával, és nem csak a számmal csókolhatnálak. - Ezt már máskor is megtetted. - De te még soha nem viszonozhattad. - Neked még lesznek vele éjszakáid - szólt közbe Nicca. Megtagadnád tőlem utolsó pillanataimat Merryvel? - Nem, ha te nem ezt akarod. Tudom, ha nekem lenne vele az utolsó éjszakám, csak azt akarnám tenni, amit tényleg akarok válaszolta, és már csak nem a régi Galen volt, de valami továbbra is ott csillogott a szemében, amiről egyszerre megnyugodtam, de szomorú is lettem. -A számmal, a nyelvemmel akarom kielégíteni, majd a szájában egy másik férfit akarok látni. Azt akarom, hogy mindketten meghágjuk, amíg el nem élvezünk benne. Ezt akarom. - Oké - bólintott Galen. - Engem nem érdekel, hogy melyikünk van a szájánál, de ha te leszel, Galen, akkor lenne egy kérésem. - Mondd. - Magasabb vagy, mint Kitto. Ne elölről, hanem oldalról közelíts Merryhez mert majdnem eltakarod előlem a keblét, és mivel ez az utolsó éjszakám az udvartartás legnagyobb mellével, látni akarom. - Oldalról - egyezett bele Galen. 382

- Ha így csináljuk, a fejemet fel kell támasztani - szólaltam meg. - Összetekerhetjük a törülközőket - javasolta Galen. - Hadd legyek én Merry párnája - szólt közbe Kitto. Hercegnő, ölemen helyezd magad kényelembe. Összenéztem a többiekkel, és hang nélkül megegyezésre jutottunk. - Jól van - mondtam. Kitto mosolya ragyogott; mennyire boldoggá tettem. Mily kicsiny dolog, és mekkora gyönyört jelent neki. - Nos, hol is voltunk? - csúszott Nicca lejjebb, kezével újra combomat markolva. - Galennek nem feljebb kellene lennie? - kérdeztem, egyszeriben kiszáradt szájjal. - Nem fogom tudni magamat visszatartani a szádban, ha közben a gyönyörtől kiabálsz. Egyszerűen nem fog menni. Először elégíts ki, aztán én és Kitto is elfoglaljuk a helyünket ott, ahol Nicca akarja. Lehet, hogy vitáztam volna, hogy Galen azért ennél előbb jöjjön hozzám, de Nicca ajka megtalált, szája és nyelve belém fojtották a szót, lélegzetemel elakasztották, és végül megszűnt körülöttem a világ is. Néhány rendkivüli pinatig elfelejtettem, veszélyben élünk, egy trónt kellene elnyernem, hogy létezik más is mint Nicca szája a lábam között. Ajka és testem gyönyörré vált, mintha a bőr és a csontok nem léteznének, semmi más, csak az orgazmus mindent elborító reszkető öröme.

383

33.fejezet

Amint magamhoz tértem annyira, hogy újra lássak, Nicca vigyorgott rám, - Ez nem volt rossz. Beszélni még képtelen voltam, ezért csak biccentettem. - Ügyes vagy - állapította meg Galen. - Biddyvel soha nem beszéltünk szexről. Néha lehet még találkozni olyan nőkkel, akik nem engedik, hogy ezt csináljam. - Bolondok — jegyeztem meg, bár hangom még nem volt a régi. - Talán, de arra az esetre, ha ez lenne az utolsó alkalom, azt akartam, különösen jó legyen. - Nem akarlak úgy az ágyába küldeni, hogy van, amit megbánnál - jegyeztem meg, miután sikerült újra fókuszálnom. Feltérdelt, majd felemelkedett, és úgy helyezkedett el a testemen, hogy meztelenségét hozzám szorította. Ahogy megéreztem a heregolyóit ott, ahol az előbb még a szája volt, megremegtem. Nem érdekes, hogy szeretőnek mennyire gyengéd, idővel az ő szemében is megjelenik a pillantás, amely minden férfi sajátja. Az a tudás, a szenvedélyes gyönyör, hogy gyönyört adtak neked, és most rajtuk a sor. Nem tudom, miért van ez így minden pasasnál, de már túl sokszor láttam ahhoz, hogy biztos legyek benne: mindegyikük szeme mélyén arra vár, hogy a felszínre törhessen.

384

- Csókolj meg, idd számból édes ízedet - hajolt le hozzám, és felemelkedtem, hogy találkozzam vele. Megcsókoltuk egymást, és tőlem volt nedves; friss, tiszta íze, mint az eső utáni reggel első lehelete, amikor a világ vizes és makulátlan. Addig csókolt, amíg nyelvünk, kezünk, karunk meg nem találta egymást, Addig csókolt, amíg azt az ízt teljesen magamba nem fogadtam, és az én szám nedvességét hagytam hátra. Tökéletes - hajolt hátra levegője fogytán. Értettem, mire gondol, hogy nem én vagyok a tökéletes, hanem a csók volt: porit az, amire abban a pillanatban vágyott. Térdére és kezére támaszkodva emelkedett fölém. Pénisze feszesen, keim nyen simult a testéhez. - Készen állok. - Látom - leheltem. - Uraim, kérlek titeket - nézett Nicca a másik két pasasra. Parancs hangsúlya vegyült a mondatába, amit nagyon ritkán hallottam tőle, még szex közben is csak néha. Ráébredtem, ez lesz az első szerelmeskedésünk azután, hogy hatalmát visszakapta. Nem a szárnyát, hanem a képességeit. Azt biztosra ncin tudjuk, milyen mágiát kapott, de olyan dolgokra is szert tett, amiknek a mági ához nincs köze, de ahhoz igen, hogy jól érezze magát a bőrében. A fejemnél Kitto tétovázni kezdett, mint aki nem tudja, mit kellene tennie. - Merry, emelkedj fel - kérte Galen -, mutasd meg neki, hol legyen. Hangja gyengéd volt, mint aki érzi Kitto idegességét. Los Angelesben Galennel az éjszakáimat kettesben töltöttem, így soha nem tapasztaltain, miként viselkedik, ha az intim pillanatokban más férfiak is jelen vannak. Egy pasasról sok mindent 385

megtudhatsz, ha a hálószobában nemcsak ketten vannak, hanem többen is. Van, aki nem hajlandó osztozni. Nos, az is elmesél valamit az illetőről. - Gyere, Kitto - támaszkodtam fel a könyökömre -, hadd hajtsam fejemet az öledbe. Mögém került, de még mindig tétovázott, mint aki attól tart, a két másik férfi közül az egyik tiltakozni fog. Törökülésben helyezkedett el. Fejemet nem rögtön raktam rá, hanem hátrahajolva hajamat végighúztam az ágyékán. Addig simogattam így, amíg el nem kezdett halkan nyögdécselni. Fejemet lábai közé fektettem, nemi szerve a fejem búbjának simult. Érdekes érzés volt, ráadásul a térde is magasabban volt, mint a fejem. Úgy dörgölöd/, tem hozzá, akár egy cica. Légzése felgyorsult, de ez a helyzet nem volt a lkai mas arra, hogy Galen támasztékaként jöhessen szóba. - Hm — szólt Galen. - Mi lenne - kezdte Nicca -, ha Kitto majdnem teljesen Merry alá feküdne, hogy feje a hasán nyugodhasson? Kipróbáltuk. Kellett hozzá egy kis fészkelődés, főleg Kitto lábának kelleti kényelmes helyet találni alattam. Nicca javasolta is, hogy Kitto forduljon hasra, ami valószínűleg megkönnyítette volna a dolgunkat, de azt leszavaz tam. Azt akartam, hogy érezzem a fejemen. Nem az egész testét akartam párnának használni, hanem csak egy bizonyos testrészét. Erezni akartam, és legalább ennyit szerettem volna Kittónak is nyújtani. Feladta helyét a szerelmeskedésben és az orális szexben is. Az érintésemet minimum megérdemeli. így akként dőltem a testének, hogy a fejem olyan párnán nyugodott, amely meleg, kemény és erotikus volt. Fejemet hozzádörzsöltem, és Kitto felkiáltott. - Merry, kevesebb testbeszédet, különben elélvez, mielőtt bárki más készen állna rá - mondta Galen, de közben mosolyogva ingatta a fejét. 386

Befejeztem a dörgölődzést, mozdulatlanul feküdtem, fejemmel Kitto ölében. - Mi van? - érdeklődtem. - Csak néztem, mennyire élvezed. - Valami problémád van vele? - érdeklődtem. - Nem - felelte, és hirtelen elvigyorodott. - Be is tudom bizonyítani -mászott felénk, és testével az arcom fölé hajolva, térdével az egyik oldalon maradt, a másik oldalon a kezére támaszkodott. Megragadtam, és finoman megszorítottam a szerszámát. - Ezt ne tedd - nevette el magát reszketegen. - Miért? - helyeztem másik kezem a golyóira, a tenyerembe simítva őket, miközben merevedését simogattam. Galent már több százszor érintettem, de soha nem bírtam hozzászokni ahhoz a csodához, hogy így hozzányúlhatok. Azt hiszem azért, mert már jóval azelőtt epekedtem érte, mielőtt eszembe jutott volna bármelyik másik testőrt megkívánni. Galen számomra mindig valóságos volt. - Nicca, a helyedben sietnék - szólalt meg bizonytalan hangon, ránézve a férfira. - Merry nem fog viselkedni. - Most figyelmeztetlek, én addig nem fejezem be - nevetett Nicca nagyon is férfiasan -, amíg ő nem teszi meg. Ujjamat végigfuttattam Galen péniszének kerekedő végén, és ugyanakkor fejemet Kittóhoz is hozzádörzsöltem. Galen megremegett, és Kitto is - megelégedésemre — felkiáltott. - A legjobb formánkat fogjuk hozni - ígérte Galen. Lenézett rám, és tágra nyílt szemmel rám mosolygott. — Ez egy teszt lesz, hogy mennyire tudunk magunkon uralkodni? - Nem - feleltem. — Mérges vagy rám, mert erre oly sokáig nemet mondtam? Egy-két másodpercre gondolkodóba estem.

387

— Lehet, gondolom igen. Sajnálom. Azt akarom, hogy ez a gyönyörről szóljon, ne kicsinyességről - kezdtem elengedni, de fél kézzel elkapta a csuklómat. — A legjobbat és a legrosszabbat add, mi is ezt tesszük. Sajnálom, hogy bizonyos dolgokat megtagadtam tőled. Többé nem fordul elő, megígérem. -Jól van - feleltem, és magamhoz húztam. Nem ellenkezett. Csupán kezével, térdével kényelmesebben elhelyezkedett, majd csípőjével is, hogy ajkam közé tudtam venni. Oly telt és vastag volt, hogy a kellemesnél nagyobbra kel lett tátanom a számat, hogy mélyebbre tudjon hatolni. Addig nyomult, amíg meg nem találta a torkom végét. Kényszerítettem magamat, hogy ellazuljuk, így túljutott azon a ponton, ami számomra még kényelmes volt. Imádom, ha egy férfi ilyen mélyre hatol bennem, de ezt tanulnom kellett. Szerencsére a nyelési reflexem nem alakult ki, de a nagy nemi szervvel rendelkező férfiaknál más gondok is felléphetnek. Először is, lélegezni kell, és meg kell találni a szöget, amikor így szerethetnek, ugyanakkor fájdalom nélkül. Ha rosszul csinálják, a torokfájás egész más értelmet nyer. Megmozdítottam a fejem, egészen picikét — fejem Kitto testén gördült —, miközben Galennel együtt meg, próbáltuk megtalálni a tökéletes pozíciót. Tapasztalatból tudtam, ha eléggé felizgulok, később már kevesebb gondom lesz ezzel, és közben nem érzek fájdalmát, de azt akartam, utána se legyen okom panaszkodni. Galen felettem ágaskodott, igazán megpróbálva megdugni a számat. Ez nem egészen ugyan olyan, mint amikor egy férfit más szögből próbálsz kielégíteni, mert most ó akar dirigál. De nem érzik úgy a testedet, ahogy te képes vagy rá. Nem tudhatják, mikor vehetsz levegőt, vagy nyelhetsz, vagy egyáltalán, mikor van rá szükséged. Bíztam abban, hogy Galen gyengéd lesz. Számítottam rá.

388

Úgy kezdte el erőteljesebben mozgatni a csípőjét, hogy mozdulalai végén a torkomon mélyebbre hatolt. Lélegzetemet arra a helyzetre időzítettem, amikor kevésbé volt mélyen, és körülbelül minden második döfésnél nyeltem. Addig kerestem a kezemmel, amíg golyóit meg nem találtam, hogy miközben ki-be mozog, játszhassak velük. - Úgy veszem, hogy igent mondtál - szólalt meg teljesen hétköznapi hangon. Testével a számban aprót biccentettem. Nem akartam nagyon elmozdulni mert épp eleget dolgoztam azon, hogy megtaláljam a tökéletes szöget arra, hogy ezt tehesse velem. Galené hosszabb, mint általában a pasasoknak, akiknek eddig ezt megengedtem. Kittóval kényelmesebb lett volna. De miután Galen felajánlotta, nem fogok nemet mondani. Bíztam abban, nem fog annyim elfelejtkezni magáról, hogy sérüléseket okozzon. Nem tudom, hogy bármely más testőrrel - a kivétel talán Nicca lenne - ekkora bizalommal mernék viselkedni. Niccának ma este más feladat jutott. Keze combomat érintette, és ettől az egyetlen kis mozdulattól felnyögtem. Azt hiszem, Galen azt hitte, őrá reagálok, mert elkezdte egész testét használni, teljes hosszában behatolni a számba, hogy heregolyói az arcomat ütögették. Kezemmel combját markoltam, nem azért, hogy támaszkodjak rajta, hanem, hogy lelassítsam. Fejem minden egyes lökéssel együtt mozdult, és Kittónak lökődött. Nicca odahelyezte magát a nyílásomhoz. Lassan, centiméterről centiméterre belém siklott. - Milyen nedves - mondta rekedten. Galen - mélyen a testemben - egy pillanatra megállt. 389

- Nicca, siess, Istennőm, siess - húzta ki magát csaknem teljesen, és lihegve lélegzetet vettem, ahogy a számból kiért. Nicca, miután érezte, teljesen nedves vagyok, egész hosszában belém hatolt. - Ó, Hitves, imádom, amikor Merry ilyen - sóhajtotta. - Milyen? - akarta tudni Galen. - Szűk és nedves. - Ó, Istenem, igen - mondta Galen. - Igen - nyögte, és teste még sürgetőbb mozgást vett fel, hogy számat egész tágra kellett nyitnom, abban bízva, nem fog fájdalmat okozni. Kezdett bonyolulttá válni, hogy a döfések között legyen időm levegőt venni, és nyelni is. Még nyelési reflex nélkül is egyre inkább közeledtem a ponthoz, amikor meg kell kérnem, álljon meg, hogy utolérhessem. Nicca talált egy olyan ritmust, amely gyorsabb, keményebb volt mindannál, amit eddig tapasztaltam tőle, miközben egészen alacsony térdelő helyzetben maradt, a lábát nagyon terpesztenie kellett. Keze a lábamat markolta, amely körülbelül negyvenfokos szögben állt. Mondani akartam neki, engedje leraknom a lábamat, mert ebben a helyzetben felületes lesz a behatolás, de ahogy belém siklott, már nem akartam mozdulni. Péniszének eleje hatolt csak belém, de minden egyes felületes lökéssel elérte azt a híres G-pontotígy valami az ő, vagy az én testhelyzetemben tökéletes volt. A számat Galen köré csuktam, ezért kénytelen volt lelassulni, hogy levegőt vehessek és nyelhessek, majd újra kinyitottam. Ha tudtam volna beszélni, figyelmeztetem, hogy már közel van. Kitto is elkezdett mozogni, hajamban dörgölte magát, bőrömet teste hei i vei simogatta. Csípője alattam hol felemelkedett, hol lesüllyedt.

390

Soha nem irányult még rám ennyi férfi figyelme. Volt már a hálószobámban három pasas, de nem ennyire intim helyzetben, nem szeretkeztek velem egyszerre. Először Nicca kezdett el ragyogni, de ez alkalommal nem a nap világítón a bőre alatt, hanem egy gyertya lángja színezte bőrét meleg, sötét borostyán színné, narancs és arany beütéssel, akár egy drágakő belső csillogása. Kitiói nem láttam, de éreztem hihetetlenül forró testét, mintha tűz volna. Amit Iái tam belőle, az gyöngyházfényű volt; puhán, világítóan fehér. Amikor Galent is elérte a fény, minden színt, kivéve egy kicsi ragyogást, kiűzött belőle, mely úgy világított, mint a házban égve hagyott kis fényforrás, hogy utad megtaláld. Vártam, hogy Nicca ritmusa még inkább felgyorsul, de óvatos maradt, gyengéd, és változatlan. Tudta, megtalálta azt a pontot, amit akart, amit akartunk, és megmaradt ott. Galen megpróbálta fékezni magát, hogy a számnak, torkomnak ne mozogjon túl gyorsan, erősen. Éreztem a feszültséget a combjában, karja enyhe remegésében, ahogy visszatartotta magát. Meg akart baszni, tényleg meg akarta tenni, de tudtam, hogy ehhez túl nagy, és ezt ő is tudta. De az, hogy éreztem küzdelmét, a tudás, hogy olyasmit akar tenni velem, ami fájna és sérülésekei okozna, hogy csak az önfegyelme tartotta vissza, minden másnál jobban felizgatott. Amit Nicca csinált, az gyönyörtelibb volt, mert másképp érinteti meg, Ez telített fel lassan azzal a nehéz, forró súllyal. Az a mozdulat fog végül elvinni a csúcsra, de Galen küzdelme önmagával késztetett a vonaglásra. Ettől lazult el a szám, a torkom, segített megtalálni a lélegzés, nyelés ritmusai, hogy még több helye legyen bennem. Éreznie kellett, hogy torkom izmai elenyednek, mert mélyen felnyögött. Megborzongott, és mozgása egy pillanatra leállt, miközben önmagával, testével küzdött. 391

Nicca a combomat markolta, ott nem tudtam mozogni. De testem többi része Galen dákója körül és Kittó testén vonaglott, akinek merevedése a hajamban remegett. Kitto reakciója még hevesebb lett, pénisze csúcsa a fülkagylómat érte. Forró keménysége a fül és a nyak közötti völgyben nyugodott, azon a meleg helyen, ahol ha rálehelnek, megborzongasz. Hímvesszőjével újra és újra azt a pontot simogatta. Zacskójának selymessége kívülről simogatta a torkom, miközben többi része egyre csak azt a pontot, és a hajamat dörzsölte. Oly sokat érezhettem ebből az érzéki becézésből, hogy Galen-nel a számban még erősebben kezdtem vonaglani, miközben fegyelmeznem kellett magamat, Nicca körül ne mozduljak. Tudtam, ha elmozdulok, elveszíti azt a pontot, amit annyira élvezünk. Lassan észleltem, hogy a szoba elsötétült. Csak ragyogásunk jelölte körbe a feketeség szélét. Bőröm halvány fehéren foszforeszkált, akár a sápadt holdfény, mely hazavezet. Lábam közt a meleg forróságba váltott, és tudtam, csak egykét mozdulat hiányzik. Ha képes lettem volna beszédre, megmondom nekik, így azt használtam, amit tudtam. Kis, mohó hangokat hallattam Galen teste körül, miközben az a feszes, nehéz súly egyre nőtt és nőtt. Galen erősebben döfölt a számba, mintha a hangomtól foszladozni kezdett volna az önkontrollja. Már majdnem felnyúltam hozzá, hogy lassítsak a tempóján, amikor Nicca belém döfött, és ez volt az utolsó csepp testem meleg tavának. Forróság ömlött ki belőle a bőrömre, a testemen át, és Galen körül kiabáltam, ahogy oly erőteljesen hatolt a torkomba, miként a lábam közé szokott. Kitto felkiáltott alattam, teste ívbe hajolt. Nicca még utoljára belém lökte magát, miközben Galen a torkomba ömlött, és Kitto forró magja is a bőrömre hullott, kidekorálva a hajamat. Testünk egyszerre vett lélegzetet, miközben ragyogásunk megszűnt, és a szoba egy másodpercig teljesen elsötétült. 392

Majd mintha a világ engedte volna ki levegőjét, melegen, súlyosan, kéjjel eltelve. A lélegzetünk gyorsult, és úgy ragyogtunk fel, mintha bőrünk képtelen lenne ekkora fényt magába fogadni. A gyönyörtől mindannyian felkiáltottuk, és a fény úgy lövellt ki belőlünk, hogy széniünk belekáprázott, belevakult. A fényességet rettenetes robaj egészítette ki, mennydörgő hang, amely a padlót is megrengette. A csontjaimba hatolt, mintha a tündérdombok velünk együtt rángatóznának. Sötétség borított be minket, ahogy egymásra hanyatlottunk. Galen kihúzta magát a számból. Köhögtem, és a fejemet oldalra fordítottam. - Bántottalak? - Igen - köszörültem meg a torkom, hogy megszólalhassak -, de élveztem. Hangom rekedt volt, nem hasonlított önmagára. Ha nyeltem, fájt, a torkom mintha véresre dörzsölődött volna. - Miért aludtak ki a fények? - akarta tudni Kitto. - Miért van olyan szaga a levegőnek, mint a kőfejtőben? kérdezte Nicca. Az első fénynyaláb egy ingadozó, betegesen zöldessárga láng volt. Doyle lépett be, egyik kezén a fénnyel, a másikban sötéten tükröződő pisztolyával. Fagy jött mellette, akár a test és árnyéka tükörképe. Egy csillogó fénygömböt hajított a szobába, és máris fél térden volt, két kezében a pisztolyok célpontjukat keresték. - Hol vannak? - kérdezte. - Kik? - csodálkoztam. - A támadóid - felelte Fagy. A földön fekve egymásra néztünk - már amennyire tudtunk. - Nem támadott senki — felelte Nicca. - Akkor mi okozta ezt? - mutatott Fagy az egyik pisztolyával, és a csillogó ezüst és fehér fény arrafelé mozdult. A fénygömb 393

a fürdőszoba túloldali falánál lebegett, és már láttuk, miért kérdezte, ki tört ránk. A fal nem létezett. Törött kő és törmelék keretezett egy tátongó fekete lyukat. A többi testőr - Biddyvel egyetemben - mögöttük jött, mindegyikük kezében fegyver. - A hercegnő megsérült? - kérdezte valaki. - Nem - mondtam, bár hangom még mindig rekedtes volt, és nem tudtam, hallható voltam-e. Még kétszer nekikezdtem, mire megtaláltam világos, érthető hangomat. - Jól vagyok. Doyle Galagonyát és Adairt kérte meg, hogy óvatosan közelítsék meg a falat; színes fénygömbjeik apró lámpásokként lebegtek válluk fölött. - Egy kert van itt - jelentette egyikük. - Egy apró kert, kiszáradt tóval a közepén. - Mi veszi körül? - akarta tudni Doyle, mellettünk állva. - Kő - felelte Adair. - Ez egy kőüreg. Doyle és Fagy lebámult ránk. Fagy arca az arrogáns maszk alatt sápadt volt. Elnéztem mellettük, és láttam, hogy a külső szoba nehéz ajtaja keretében elcsavarodva, törötten lóg. - Azt hittük, megtámadtak titeket - szólalt meg Doyle, és hangja azt a megkönnyebbülést tükrözte, amelyet Fagy arckifejezése sem tudott teljesen elrejteni. - Biztonságban vagyunk - nyugtattam meg. - Miért vagy rekedt? — akarta tudni Fagy. - Az én hibám - emelte fel karját Galen. Doyle a fejét rázva engedte le pisztolyát. A csenevész fény még mindig a másik kezén volt, mintha kézfeje lett volna a gyertya kanóca. Ez az egyetlen fény, ahogy eddig tapasztaltam, amit a sötétben létre tud hozni. - Nos, legalább egy kérdésünkre megkaptuk a választ — reagált. - A faerie területén a szex is más. - A gyűrű még senkit nem választott ki nekem.

394

- Jó tudni - mosolyodott el hirtelen; fehér villanás a fekete arcban. - Igen - erősítette meg a még mindig sápadt Fagy -, ez jó nézett körül, a szobában végbement pusztítást véve szemügyre. - De ha a szex egyre nagyobb hatalommal kezd bírni, miként fogjuk Merryt biztonságban tudni, és királynővé tenni? - A törmelék egy kört alkot körülöttük - rugdosott meg egy darabka követ csizmája orrával Doyle -, oly tisztán és pontosan, mintha rajzolták volna. Merry és a szeretői biztonságban vannak. Azt hiszem, ezentúl inkább a falak és a bútorzat miatt kell majd aggódnunk. - És azok miatt, akik nincsenek vele a körben - tette hozzá Repkény, majd a sokszínű fény felé fordította arcát, amelyek bevilágították a szobát. Arca egyik fele sötéten csillogott. .... Vér? - kérdeztem. Igen - válaszolta Repkény, és grimaszolt, ahogy megérintette a homlokát. Amikor felrobbant az ajtó, fadarabok repültek szerteszét a szobában. Az új p\ Ógyitód már kezelésbe vette a sebeket. A féltündék? - érdeklődtem, és kezdtem volna felkelni, de a férfiak teste még mindig eltemetett. Nicca és Galen legördült rólam, hogy fel tudjlk (Ilin Fagy felajánlotta a karját, és talpra húzott. Mozdulata túl nagyra sikeredni vagy a lábam még nem működött, mert el kellett kapnia, hogy ne essek el - Mi van a hajadban? - ölelt magához önkéntelenül. -Ó, Kitto... - Nem, Merry - szakított félbe Kitto -, ez nem az én magom. Fagy másik kezében még ott volt a pisztolya, így Doyle nyúlt ki, és érintette meg a hajamat. - Istennőm, ments meg minket!

395

- Tessék? - kérdeztem, mert nem tetszett, ahogy viselkednek. Doyle segl tett azzal, hogy egy hajfiirtömet az arcomba húzta. A hajamat levelek dísziici ték. Doyle kezét megrázva eloltotta a lángot. Fagy gömbfénye visszatért hoz zánk, a fejünk fölött lebegett, és a fehér fényben láttam, fürtjeimben nem csak levelek vannak. - Fagyöngy fonódott a hajadba - pillantott le Doyle Kittóra. Te tetted? - Az én magom volt a hajában, de nem hiszem, hogy az okozta volna. Brii lépett közelebb hozzánk, hajában faszilánkokkal. - Szabad? - kérdezte. Karját fejem felé nyújtotta. Biccentettem. Tétován érintette meg a fagyöngyöt, mint aki attól fél, sérülést fog okozni, vagy eltűnik, ha túl hirtelen ér hozzá. - Egykor az istenek magjának tartották - simította meg a kemény szárakat és a tömör, vastag zöld leveleket, óvatosan nyúlva a fehér bogyókhoz. - Az istenek magja — suttogta. Jó jel volt, hatalmas áldás szimbóluma, de... - A féltündék mennyire sérültek meg? Ha a szilánkok Repkénnyel ezt tették. .. mekkora sérülések vannak? - akartam tudni. - Biztosan nem tudjuk - felelte Fagy. - A robbanás ereje mindannyiunkat a földre dobott vagy a falnak taszított. Ok kisebbek, az erő jobban elintézte őket. Eltoltam magamtól a kezét. Elindultam a túlsó ajtó felé. Felkapott, csupasz pisztolya hideg volt a meztelen combomon. - Mindenhol szilánkok vannak — mondta, amikor tiltakozni kezdtem. Kzzel nem vitatkozhattam. - Akkor vigyél hozzájuk. Hadd lássam, gyönyöröm mit tett a népemmel. 396

- A népeddel? - kérdezte Brii, akinek szeme halványan, aranyosan ragyo gott a mágikus fényben. - Igen - feleltem - ők Unseelie feyek, és ezért ők is az enyéim, a mieink. - A királynő másként látja - jegyezte meg Repkény, és vére csillogott a világosságban. Visszajött, és Brii mellé állt. Hosszú, halvány hajuk mintha egybefonódott volna, akár az egymásba gabalyodó indák. Megráztam a fejem, és az illúzió, vagy talán a fényjáték eltűnt, már egyszerűen csak egymás mellett álltak. - Vigyél a másik szobába - érintettem meg Fagy karját -, segítsünk nekik. - Hogyan? - érdeklődött Repkény. - Hafwyn meg tudja őket gyógyítani. - Egy sidhe gyógyító képességeit a féltündékre pazarolnád? - Ha ilyesmit kérdezel tőle, elárulod, hogy nem ismered a hercegnőt - válíi szolt Fagy. - Nem fogja pazarlásnak tekinteni - folytatta Doyle. Bólintott, és mintha parancs lett volna, Fagy elindult velem a szétforgácsolódott ajtó felé. Vékony, magas hangú üvöltözést hallottam a másik oldalról. - Anyánk, segíts meg minket - imádkoztam - segíts nekik, gyógyítsd meg őket. Hatalmam ne legyen az ő végzetük. Rózsák finom illatát éreztem, majd egy hangot hallottam, a meleg szeléhez hasonlót. - A kegyelem soha nem lehet végzet. Ettől a csepp titokzatos bölcsességtől kísérve eltűnt, és a szoba romjai közöd találruk magunkat.

34.fejezet 397

Mintha egy kicsinyített csatatéren jártunk volna. Kis testek hevertek szerteszét a padlón, akár egy borzalmasra sikeredett játékkatona háborúban. Apró alakok feküdtek szanaszét a fal mellett, mintha egy óriás keze söpörte volna el őket. A 120 centiméter hosszú nílusi varánusz a hátán feküdt, és kifacsarodott végtagjain láttam, haláltusája már véget ért. Torkát egy kisebb tőr nagyságú faszilánk szúrta át. Fagy karjában becipelt a szobába, lába alatt a fadarabok és az ajtó fém alkatrészei ropogtak. Még mindig a halott gyíkot néztem, nem mertem máshová pillantani. Féltem közelebbről megtekinteni a kis testeket, attól tartva, azok is épp oly mozdulatlanok és halottak lesznek. Hafwyn a testeket szortírozta. Eddig úgy tűnt, rengeteg testőröm van, és nagyon sokan osztják meg velem az ágyamat is, de most hirtelen még ennél is több kézre lett volna szükségünk. Több ember, hogy életet menthessünk. A királynő túl sok követőmet rendelte magához. Rhys is magával vitte néhányukat - Küldj üzenetet a királynőnek, hogy több emberre, több gyógyítóra van szükségünk. Hafwyn felnézett rám, miközben egy darab ruhával igyekezett letakarni egy sebet. - Több gyógyítót? Sidhe gyógyítást akarsz pazarolni a féltündékre? - Igen - feleltem. - A királynő nem veszteget ily hatalmat, energiát az alacsonyabb rendű feyekre.

398

Igaza volt. Valójában még olyan sidhe gyógyítókat is találhatsz, akik (inként nem is érnének hozzá egy alacsonyabb rendű feyhez. Mintha fertőzőek lennének. - Meg tudod őket gyógyítani? - Tényleg azt szeretnéd, ha megtenném? - lepődött meg. - Orvos vagy, Hafwyn. Képes vagy itt ülni, nézni, ahogy meghalnak, és nem érezni miatta fájdalmat? Fejét lehajtotta, és észrevettem, válla rázkódni kezd. Hang nem hallatszod de ahogy arcát felém fordította, láttam rajta a könnyeket. - Igen, fáj, hogy ily szenvedést látok, és nem engedik meg, hogy gyógyítsak - Akiket tudsz, tedd újra egészségessé, közben szerzek még gyógyítókat. - Kit akarsz elküldeni? - akarta tudni Fagy. Még mindig könnyedén tartm mintha egész éjszaka képes lenne rá. Lehet, hogy így is van. Értettem, mire akar kilyukadni. Andais eddigre már valószínűleg teljese elfoglalta magát azzal, hogy az árulókat megkínozza. És a nagynéném net szereti, ha „játékideje" alatt megzavarják. Akik mégis megteszik, elég nagy esc lyuk van arra, hogy szórakoztatásában nekik is részt kell venniük. Olyasvala kit küldjek, akit nem kedvelek annyira, vagy akinek nagyobb az esélye arra hogy figyeljen rá? - Kit javasolsz? - Doyle-t. - Ha már teljesen elmerült a vérfürdőjében - fordultam hátra karjában, nézve -, akkor csak Doyle-nak van arra esélye, hogy magához térítse, és józi nul beszéljen vele. Repkény vagy Brii csak áldozatául esnének. - És te?

399

- Soha nem hallgatott rám úgy, mint Doyle-ra - felelte, és árnyalatnyira sem lehetett érezni, sértené önérzetét. Egyszerűen kijelentette. Hittem neki. Doyle úgy suhant át a törött ajtón, mintha hallotta volna a nevét. Megmondtam neki, mit szeretnék. - Lehet, hogy egy részüket én is meg tudnám gyógyítani mondta. Elfelejtettem, hogy neki is vannak - bár behatárolt gyógyító képességei. Az egyik első alkalom, amikor intim módon érintett meg, akkor volt, amikor a combomon gyógyított be egy sebet. A kezével nem képes rá, csak a szájával, és ezt nem túl gyakran ajánlja fel. A módszer túl bizalmas. És - a faerie gyógyítóinak mércéje szerint - ezen képessége nem is nagymértékű. - Tudsz gyógyítani? - csodálkozott Hafwyn, kézfejével hátrasimítva sárga haját. Kezét vér borította, ezért nem tudta hajfürtjét eligazítani. - Egy kicsit, de nem kézzel. - Nodens8 - állította a nő. - A neveim egyike - felelte Doyle - a legvégén. - Mennyire súlyos sebet vagy képes ellátni? - Felületi sebeket, mély, de keskeny sérüléseket. - Csontot helyre tudsz tenni? Doyle fejét rázta. - Azt hiszem, Fagynak igaza van - nézett Hafwyn végig a páciensem. I fg) gondolom, a királynő leginkább rád hallgat, és ha valaki képes arra, hogy hoí zon még gyógyítókat, az te vagy. Ha már többen leszünk az orvoslásra, ak kot megköszönöm, ha segítesz. Erőnket kímélni tudjuk, ha hagyjuk, te zárd le .1 sebet, miután a feladat nagyját már elvégeztük. - Örömmel - mondta Doyle -, ha biztos vagy benne. - Menj a királynőhöz - biccentett Hafwyn -, miként a hercegnő kérte. (> v 11 kos Fagynak igaza van: így van legtöbb esélyünk arra, hogy megmentsük őkci 400

Doyle bólintott, meghajolt felém, majd az ajtó felé indult. Utána szóltam, egyik karját megfogtam. Miközben Fagy még mindig a karjai közt tartod, magamhoz húztam egy csókra. Doyle ajka meleg és puha volt, de a lejét elhúzta, mielőtt még igazán belejöttem volna. - És Doyle egyedül megy? - érdeklődött Galen. - Rhyst figyelmeztet -fed, lehet, hogy megtámadják. - Ő a Királynő Sötét Szolgája - emlékeztette Brii. - Senki nem merészelné - Senki nem megy egyedül sehova - ellenkezett Galen -, amíg vissza nem érünk Los Angelesbe. - Zöld lovag, máris te lennél az uralkodó? - kérdezte Repkény. - Nem, de nem engedhetjük meg, hogy gondatlanságunkból elveszítsük Doyle-t. Doyle arcán láttam, hogy kész vitatkozni. Majd elmosolyodott, és a lejéi rázta. - Igaza van. Nem lenne okos, ha arrogánssá, figyelmetlenné válnánk pil lantott Fagyra, és tudtam, kit akarna leginkább magával vinni, de ugyanakkoi sejtettem, nem akar egyszerre mindkettőjük védelmétől megfosztani. - Én megyek - szólalt meg Galagonya - ha te is egyetértesz. - Én mennék, ha kívánod, de azt hiszem, feladatom inkább a Iht< ögnő védelme - mondta Adair. -Igazatok van-nézett Galenre szája szegletében mosollyal Doyle < ..1I.1 gonya rendben van? - Vidd magaddal Briit is - javasolta Galen. - Nem hiszem, hogy szükség lenne rá - komolyodott el Doyle. - Túl sokáig tartana, hogy felöltözzek, különben én mennék veled - mondta Galen. - Galen, miért veszed ennyire komolyan a biztonságomat? akarta tudn Doyle.

401

Eltűnődtem, vajon Galen elmondja-e Doyle-nak azt, amit a fürdőszobában nekem. Megtette. - Azt hittem, meghaltam, és legutolsó gondolataim egyike az volt, minden rendben, mert te és Fagy még mindig életben vagytok. Tudtam, nem engeditek, hogy Merrynek bántódása essen. Tudtam, kimenekítitek innen és hazaviszitek Los Angelesbe. Arra gondoltam, miért engem ölnek meg először? Ha én terveznék ilyesmit, akkor először téged gyilkolnálak meg. Nem én lehetek az egyetlen, aki ekként gondolkodik. Mindannyian rámeredtünk. - Mi van? - kérdezte. - Csak az - mondta Repkény -( hogy nem szoktunk hozzá, hogy ilyen okos legyél. - Nagyon kösz. - Ha életeket akartok menteni, menned kell - szólt közbe Hafwyn. Doyle újra meghajolt felém. Galagonya és Brii követték, majd eltűntek a folyosón. - Mit tehetnénk - néztem Hafwynre hogy életben tartsuk őket, amíg visszaérnek? Elmondta. Repkény kabátját a padlóra fektette, hogy sérülés nélkül letérdelhessek, és mindent — bár nem volt sok megtettünk azért, hogy a vérzéseket elállítsuk. Életüket és testüket a kezünkben tartottuk.

35.fejezet

402

Úgy hagytak ott, hogy Royal testét néztem. Élt, de csak azért, mert a hasi sérülésekbe lassabban hal bele az ember. A fa oly mélyen fúródott a testébe, hogy gerincét épp csak elkerülve bukkant ki a hátán. Egy darab anyagot szorítottam a bemeneti és kimeneti sebre is. Hafwyn figyelmeztetett, legyek óvatos, ne mozdítsam meg. Addig ne, amíg nem jön valaki, akinek még több gyógyító erő van a kezében, mint amennyi neki maradt. Penny, Royal testvére, mellette térdelt, ruháját vér borította. Keze túl kicsiny volt ahhoz, hogy a sebre szoríthassa, de szavai elég hatalmasak voltak, hogy a bűntudatot, mint csiszolópapírt dörzsölje a szívembe. - Azért jöttünk hozzád, hogy szárnyakat kapjunk, de helyette halál várt ránk — vetette magát a bátyjára, és kiabálni kezdett — Sátán, te magad vagy a sátán. Semmi mást nem hoztál számunkra, csak megszégyenítést és pusztítást. Nem vitatkozhattam vele, miközben Royal sebeire szorítottam kezem, és éreztem, ahogy élete elfolyik közüle. A nő megpróbálta testvérét megragadni, az ölébe emelni, amitől az fájdalmában felkiáltott. — Penny, Penny — lépett közbe Hafwyn -, ha megmozdítod, sérülése még rosszabbá válik. De Penny engedte, hogy gyásza és félelme elnyelje. Nem lehetett értelmesen beszélni vele. Végül egy másik sértetlen féltünde jött oda és elvonszolta. Sírt, viaskodott. A szekerüket húzó krémszínű patkány rémült kutyaként követte. Royalhoz nem ment közel, mint aki nem tudja, mit tehetne. De a nőhöz odament, talán segíteni akart a másik féltündének az eltávolításában. Royal megérintette a kezemet, ujjpercemet tenyerével épp csak eltakarva. A szobában jelen lévő feyek között az egyik

403

legmagasabb volt, de a magasság relatív, ha egy olyan világban élsz, ahol mindenki játékbaba nagyságú. Fekete szemével felpillantott rám, arca oly halovány volt, hogy szellemnek lehetett volna nézni. De ujjaim alatt a mellkasa emelkedett és süllyedt, hasa még mindig megremegett, ahogy szemét lehunyta, arca eltorzult a fájdalomtól. Ereztem, azon küzd, hogy ne mozogjon, miközben a kín keresztülfiat rajta, — Sajnálom — mondtam, ami ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges volt. Nem akartam, hogy ez történjen, de kifogásokat nem fogok keresni. Mindettől eltekintve meg fog halni, ha perceken belül nem érkeznek meg a gyógyítók. - Sajnálom, Royal, úgy sajnálom - ismételtem. Elmosolyodott, amitől szívem még jobban elfacsarodott. — Egy sidhe hercegnő kérte bocsánatomat — mondta, és arca megint fájdalmas fintorba merevedett, teste ujjaim ellen feszült. - Ne beszélj - kértem. - Rögtön itt a segítség. - Számomra már nincs segítség - nézett rám, önmagáért beszélő arckifejezéssel. Hangja elhalkult, egészen közel kellett hozzá hajolnom, hogy megértsem. - Niceven Királynő... engem tett meg... helyettesítőjévé. Engedd, hogy... csak egyszer érezzem... ajkadat, véredet. Mielőtt... — kezdett el megint rángatózni, és most már nem tudta magát mozdulatlanságra kényszeríteni. A fájdalomtól vonaglani kezdett, ami még több kínt okozott, egészen az üvöltésig. A vér a kezem és a lucskos rongyok alatt még gyorsabban kezdett folyni. A kezem között fog meghalni, és semmit nem tehetek, hogy megakadályozzam. Mielőtt ráébredtem volna, sírok, már éreztem könnyeim sós ízét. Szeme kinyílt, de üvegessé vált, mintha már oly dolgokat látna, melyek az élők elől el vannak zárva. Szája mozgott, de nem hallottam. Megint közel hajoltam hozzá. 404

— Csókolj... meg — sóhajtotta. Megtettem, amire kért, bár még soha nem csókoltam ennyire finom ajkakat. Amíg nem éreztem leheletkönnyű érintését, akár egy szorosan összezáródó virág szirmainak simogatását, bubája sem érintett meg. Szánalmam elvakított, nem láttam a lehetséges következményeket. A sajnálatot és a tényt, hogy haldoklott. Nem is gondolnál arra, hogy valaki a halál torkában az erejét szexre akarja pazarolni. A lehető legártatlanabb csók volt, de mágiája megváltoztatta, többé tette. Szája alsó ajkamra tapadt, és bubája abban a pillanatban a bőrömre ömlött, akár mosdótálba a víz. Nem tudtam lélegzetet venni, gondolkodni, csak éreztem. Mintha abban az egyetlen csókban egy órányi előjáték sűrűsödött volna. Keze meztelen mellemet érintette, és megharapott. Az érintés sokkal több volt, mint amire egy ily kicsiny kéznek lehetősége lett volna. Mintha egy felnőit, nagydarab férfi simogatta volna a testemet. Az az apró, éles fájdalom sokkju úgy ért, akár az utolsó behatolás, utolsó nyalintás, végső becézgető mozdulai mert felvitt a csúcsra, és gyönyörömet a szájába kiáltottam. Talán a szája is nagyobb volt. 0 maga nőtt meg. Abban a pillanatban megesküdtem volna, eg) felnőtt méretű szeretőmön fekszem, az engem érintő kéz egy másik emberé vagy sidhéé. A test, amely hozzám simult, nemcsak hogy normál nagyságú volt, de ráadásul méretes nemi szervvel is rendelkezett. Mindent elfeledtem, kivéve a testét alattam. Keze vándorútra kelt rajtam Szája az enyémből táplálkozott. Teste a lábam között kutakodott, nyílásomat keresve. Azt hiszem, utolsó mágiája talán hatott is volna rám, de éles fájdalom hasított az oldalamba, és a bűbáj megtört. Magamhoz tértem, és rajta feküd tem, már amennyire a méretbeli különbségeink megengedték. A fájdalom még ekkor sem szűnt meg. 405

Megpróbáltam felemelkedni, amitől újra belém szúrt. Lenéztem, és megláttam, hogy a testét átszúró szilánk az oldalamba mélyedt. Galen és Fagy már ott is voltak, próbáltak felemelni. Már majdnem szóltam nekik, ne tegyék, amikor a fadarab kicsúszott a sebből. A sérülés — Istennőnek hála - csak felületi volt, de mielőtt megmozdítanának, el kell nekik mondanom. Egyikük sincs hozzászokva, hogy olyasvalakivel legyen dolguk, aki oly könnyen sérül, mint én. — Hafwyn - kiáltotta Galen -, Merry megsebesült. — Ne — szóltam közbe —, sokkal rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában. Vannak, akiknek nagyobb szükségük van rá, mint nekem. — Te hercegnő vagy, ők csupán féltündék — emlékeztetett Repkény. Miközben Galen az ölébe kapott és Repkény leterített kabátjára helyezett, megráztam a fejem. — Ha visszaért, Doyle majd meggyógyítja. — Engedd, hogy Hafwyn legalább rápillanthasson - kérte Galen. — Ha van rá ideje - biccentettem. A nő természetesen azonnal jött. Letérdelt, a sebet egy edény víz és darab rongy segítségével - melyet Kitto hozott neki kitisztította. Megvizsgált, ami fájt, majd néhány szálkát ki is vett, ami még inkább fájt. Galen engedte, hogy a kezét szorongassam, miközben Hafwyn kezével sze degette ki a szálkákat. Hol vannak a steril csipeszek, amikor szükség van rájuk1 - Nem is tudtam, hogy ennyire erős vagy — mosolygott le rám Galen. Micsoda szorítás. Elmosolyodtam. Pont ez volt a szándéka. Észrevettem Royalt Hafwyn és Galen mögött. A féltünde nagyon csendben, mozdulatlanul feküdt, szeme csukva volt. A 406

két kéz, amely pillanatokkal azelőtt még engem simogatott, a teste mellett hevert ernyedten. - Royalt vizsgáld - hessegettem el Hafwynt. Hökkenten nézett. Ráébredtem, nem emlékszik a nevére. - Royalt, a féltündét, akinek segítettem. Hafwyn, ahogy parancsoltam, odalépett hozzá. Már majdnem rátette a kezét, amikor Royal gerince ívben meghajolt, mintha láthatatlan madzag rántaná felfelé. A levegő szakadozottan, zihálva tért vissza beléje. A szobában visszhangozva, sikoltás formájában hagyta el a testét. Kiáltását a többi sérült is követte. Mintha mindegyiküknek rohama lett volna. - Mi történik? — kérdezte Fagy. Hafwyn a fejét rázta. Azt hiszem, ő sem tudta. Nem jó jel. A sértetlen féltündék kicsiny csoportja nekiindult, mint akik segíteni szeretnének. Majd leroskadtak a földre, és ők is üvölteni, vonaglani kezdtek a földön. - Méreg lenne? - emelte fel hangját Adair, hogy a zaj fölött is hallani lehessen. - Nem tudom - felelte Hafwyn -, Istennőm segíts, de nem tudom. A sebekből bíbor szökőkutakként tört felfelé a vér. A sértetlen féltündék még mindig a földön fetrengtek, fájdalmukban üvöltöztek, pedig sérülés nem volt rajtuk, amiből vért lehetett volna előidézni. Mert annak tűnt. Mint az én vérkezemnek valamely más formája. Azt kivéve, hogy nem én tettem, és senki más nem rendelkezett ezzel a fajta adománnyal. A vér úgy ömlött belőlük, akárha pumpálnák. A fadarabok egy utolsó nagy vérsugárral és kiáltással hasadtak ki belőlük. Mintha a testük taszította volna el a fát. Az a darab, amely Royalt majdnem kettészelte volt az utolsó, amely távozott az általam okozott sebből. Ez volt a legnagyobb és a legmélyebbre hatoló szilánk.

407

- Gyógyítja őket ez a valami? - érdeklődött Fagy, az üvöltéseket túlkiabálva. - Nem vagyok benne biztos — felelte Hafwyn. — Úgy vélem. Még így is fájdalmas volt nézni őket. Majd valami mást is felfedeztem. Hafwyn nem találta meg bennem az összes szálkát. Azok az apró szilánkok most elkezdtek kifelé nyomakodni. Galen lenézett rám. Azt hiszem, megint megszorítottam a kezét. Kérdően pillantott, és megráztam a fejem. Ha Hafwyn képes is bármit tenni, hogy a fájdalom enyhüljön, nem én vagyok az, akinek a legnagyobb szüksége van rá. Fagy egyik kezében pisztolyt tartott, a másikkal kardját rántotta ki. Adair kissé oldalt várakozott, szintén fegyverrel a kezében. Markában csupasz kardjával, Repkény a szoba túl oldalán helyezkedett el. Oly komoran nézett, hogy csak kevéssé hasonlított önmagára. A szobát védték, azon érzéstől vezérelve, hogy megtámadtak minket. Nem gondoltam, hogy erről lenne szó, de ők a testőrök, nem én. Mellesleg, teljesen lefoglalt, hogy Galen kezét szorongassam, és fájdalmamban ne kiáltozzak. A két apró szálka végre előtűnt, oldalamból vér kezdett folyni. Úgy éreztem, útjukat úgy verekedtek ki. Küzdöttem, hogy ne üvöltsék, csak Galen kezét fogjam, de a testemnek nem tudtam parancsolni, miközben a mágia végigdúlta bensőmet. - Merry! — termett mellettem Fagy. Valaki Hafwyn után kiáltott. Másik kezem a levegőt markolászta, Nicca kapta el. Egy pillanatig Galen és Nicca kezébe kapaszkodtam, ekkor a fájdalom is visszahúzódott, mintha maga a világ vett volna egy nagy levegőt. A csend kútjában térdeltünk, mi hárman. - Mi ez? - kérdezte Galen. Őt, csak őt hallottam. - Mágia - felelte Nicca. Fagy fölöttünk tornyosult, ellenfelet keresve, akire lecsaphat. Biddy mellette állt, Niccát nézte, és 408

neki is kard volt a kezében. Engem védenének, de ez nem az a fajta védelem volt, amit a kardjukkal adhattak volna. Erősebb mágiával bíró személyekre van szükségünk, nem jobb kardforgatókra. A csend, amely buborékként befogadott minket, egyre csak nőtt, majd szétpukkant. Akkor jött a fájdalom. Mintha ezernyi ököl próbálná útját megtalálni, kifelé a testemből. Mintha összes izmom azon igyekezne, hogy leváljon a csontról. Darabokra tépett. Felkiáltottam, és a földre hanyatlottam. Mások üvöltése visszhangzott körülöttem, és a kezek, amelyek tartottak, görcsösen összerándultak. Kínomban összehúzott szemrésemen keresztül láttam, Galen és Nicca velem együtt esik el, szájuk kiáltásra nyílik. Mások üvöltései csatlakoztak a mieinkhez. A féltündék a földön fetrengtek. Ahogy néztem őket, apró testük vérfürdőben ázott. Majd a saját fájdalmam elborított, és a plafont bámulva én is vonaglani kezdtem. A sebből vér ömlött a hasamra. Galen karjából vörös folyadék spricceli. Nicca válla vérszökőkúttá változott. Majd minden elhallgatott, oly hirtelen, hogy azt hittem, megsüketültem. De halk, fájdalmas nyögéseket hallottam, és valaki az anyát hívta segítségül. Galen rajtam feküdt, keze még mindig az enyémben. Niccát sem engedtem el, de őt Galentől nem láthattam. - Merry, hallasz? - jelent meg fölöttem Fagy. Kétszer is nekifutottam, mire igennel tudtam válaszolni; hangom még mindig távoli, idegen. Kezek emelték fel Galent, de nem voltam hajlandó elengedni. Nem próbáltak elszakítani tőle, mellém helyezték, így mi hárman, a hátunkon fekve, egymás mellett néztük a plafont. — A kicsik, nézzétek a kicsiket — hallottam egy nőt. Valami volt a hangjában, amitől - bár végtelenül fáradt voltam - a fejemet oldalt fordítottam. 409

Royal volt hozzánk a legközelebb. Az oldalára gördült, összehúzta magát, fájdalmában összegörnyedt. Valami volt a hátán. Pislognom kellett, hogy felfogjam, mit látok. Apró, összegyűrt két szárny kezdett a hátán kibontakozni. A vértől nedves volt még, de - miközben figyeltem — egyre nőtt, Royal szíve dobbanásával egy ütemben. - Szárnyuk van - szólalt meg Hafwyn -, mindegyiküknek szárnya nőtt. — Nézd a hasadat - mondta Repkény, a lábunknál térdelve. Féltem lenézni, féltem, mit fogok találni. De csak egy molylepke volt, pont a seb helyén. Egy alsószárnyas, közönséges övesbagoly lepke, olyan szárnyakkal, mint amilyen Royal hátából tört utat. Csak amikor Repkény megmozdult, és megérintette, ébredtem rá, nem a bőröm felszínén van, hanem bennem. A bagolylepke a bőröm alatt volt. Időm sem volt arra, hogy megijedjek, elborzadjak, bármit tegyek. A világ elhalványuló tekintetemtől kísérve, pörögve eltűnt, majd sötétség szállt rám. Vízió, kinyilatkoztatás nélküli, áldott öntudatlanság.

36.fejezet

Felébredtem, oly fekete kupolát pillantva meg, amely ahhoz a sötétséghc. volt hasonló, amely a mélybe rántott. Feketére pácolt fára erősített, elegáns redőkben leomló fekete anyagot néztem. Tűnődve méláztam, hogy pont olyan, mint a királynő 410

ágya. A félelem tiszta, lélegzetelállító hullámként öntötl el. Itt ébredni soha nem jó jel. Az hiszem, a kezemet megmozdíthattam, mert hozzáértem valaki karjához, Felpattantam, és az ágy közepére bámultam. Galen feküdt ott, szeme csukva, arca békés. Meztelen volt, mint mindany-nyian. Mert Nicca Galen másik felén feküdt. Az, hogy hármunk, meztelenül, a királynő ágyában heverészünk, egyáltalán nem nyugtatott meg. Körbenéztem a szobájában, ami tökéletesen fekete volt, kivéve a szoba közepén álló, nagy fémtartóban égő tüzet. A falak miért nincsenek megvilágítva? Hol van a tündérdombok fénye? Valami megmozdult a sötétségben, és testem - a királynőtől tartva - megfeszült, de fehér testen nem villant fény. Még mielőtt belépett volna a tűz borostyánszínű fényébe, tudtam, ki az. Doyle suhant el a tűz fénykörének peremén, majd hozzám lépett. — Doyle — szólaltam meg, nem palástolva megkönnyebbülésemet. - Hogy érzed magad? - érdeklődött, mély hangjának zengésével csillapítva az ereimben feltoluló pánik érzetét. —Jól. Miért vagyunk itt? - A királynő kívánságára - felelte. Nem tetszett a válasza. Pulzusom megint felgyorsult. Valaki elnevette magát a sötétben. Szívdobogásom vakrémületében fulladoztam. Ereztem, ahogy Galen megmerevedik mellettem, és tudtam, ébren van, de nem mozdult -nagyon óvatosan, nem engedve, hogy más is észlelje ébrenlétét. Nem árultam el, de tudtam, hogy a tettetés nem fog segíteni rajta. A nevetés újra felcsendült, de nem a királynő volt az. — Ki van még itt? — kérdeztem, miután szívem eléggé lelassult, hogy megszólalhassak.

411

Mozgás a szoba túlsó sarkában. Halovány bőr, haj és világos kabát villant fel. Az alak oly világos volt, a szoba annyira sötét, hogy úgy tűnt, egy szellem öltött testet. Pedig tudtam, hogy nem az. - Repkény - szóltam, miután a tűz egy lobbanása megvilágította az arcát. Nem örültem. Megijesztett. - Hercegnő, miért nem vagy boldog, hogy láthatsz? Hisz kabátomat is felajánlottam, hogy testedet védjem. - Miért ülsz a sarokban? Mi olyan mulatságos? - A félelem az arcodon, hogy itt ébredtél föl. A sötétben ültem, mert ahhoz túl sápadt vagyok, hogy a tűzhöz közelebb rejtőzhessem el - tűnt el a mosoly, amire az ágy lábához ért. A nagy, faragott tartóoszlopnak dőlt, kabátját maga köré csavarva, mint aki fázik. Az indákkal és levelekkel díszített világos haja eltűnt a kabát alatt, fejét saját fürtjeiből alkotott kapucni keretezte. - Hol vannak a többiek? - akartam tudni. - Toboroznak — felelte. Galen feltámaszkodott, hogy mindkettőjüket láthassa. A hasán feküdt. - Ne legyetek ennyire szűkszavúak, meséljétek már el, mi történt, miközben mi aludtunk — mondta dühösen. Hallottam, ahogy a királynő fürdőszobájának ajtaja kinyílik, és a tűz fényében Rhyst vettem észre. Rajta is kabát volt, így csupán az arca és haja látszott a lángok halvány fényében. - Sok mindent kihagytál — jegyezte meg Rhys. Fáradtnak tűnt. 0 is az ágy mellett állt meg, kissé közelebb, mint Repkény. - Annyira sok dolgot - tette hozzá Doyle -, hogy nem is tudom, hol kezdjem. - Vajon ettől miért nem érzem magam jobban? - tűnődött Galen.

412

- Nem is ez volt a célja - jegyezte meg Nicca. - Elvégre ő a Sötét Szolga, csupa zordság és félelmetesség. Megpróbáltam felülni, amikor valami megmozdult a hasamon. Felugrottam, és lenéztem a hasamra, majd ráébredtem, nem álmodtam. Egy lepke volt rajtam, pont ott, ahol a sebhelynek kellett volna lennie. Fél könyökömre támaszkodva, óvatosan odanyúltam, és megérintettem az egyik felső szárnyát, csupa szénszürke és fekete színek. Szárnya megrebbent, mintha érintésem irritálta volna; élénkvörös és fekete alsó szárnyak villantak fel, akár a ragyogássá vált vér és sötétség. A szárny a hasamat súrolta, és megesküdtem volna, valamit a bőröm alatt is érzek. Újra odanyúltam, a feje, tollszerű antennája leié. Addigi nem is reagált, amíg hozzá nem értem, és akkor szárnya újfent megrebbeni.1 mintha erőlködött is volna. Úgy éreztem, bennem mozog, mert teste a Isti fele a húsomba ágyazódott. Ahogy visszahúztam az ujjam, láttam, hogy az ujjbegyemet megszínezte a szárnya, mintha valódi lepkét érintettem volna. - Danu szerelmére, mi ez? - Merry, nem tartós - nyugtatott Doyle. - Egy idő után olyan lesz a bőrödön, akár egy rajz. - Mint egy tetoválás? - kérdeztem. - Majdnem - felelte. - Meddig fog így mozgolódni? - akartam tudni. - Néhány órán keresztül. - Úgy mondod, mintha már láttál volna ilyet. - Igen, már látott - fordult felém félkönyékre támaszkodva Nicca. Barna bőrén, a válla és mellkasa közötti mélyedésben egy fehér virág fénylett. A virág közepe sárga volt, bőréből öt szirom emelkedett ki, szára a testében tűnt el. Mint az én lepkém, a virág élt, de a testébe beleágyazva. Galen az oldalára fordult, hogy lássam a jobb karját. Válla alatt egy nagy lepkét láttam, akkorát, hogy egész felsőkarját 413

lefedte. Sárga és fekete csíkos szárnya volt, amit lustán rebegtetett. Úgy verdeste Galen karját, mintha közben édes virágból táplálkozna. - Nem úgy tűnik, hogy rémült, amiért nem tud szabadulni — jegyezte meg. - Igaz — bámultam le a hasamon lévő lepkémre -, pedig eszeveszetten kellene igyekezniük szabadulni. Miért nem teszik? - Nem valósak - felelte Doyle. - De igen - ellenkezett Nicca. - Talán - ráncolta homlokát Doyle, majd biccentett -, a „valós" nem a megfelelő szó. Vadállatok, akik fogságban nem érzik jól magukat. Újra megérintettem a bagolylepke szárnyát, amely felém suhintott. Hagyj békén, jelezte oly világosan, amennyire képes volt rá. Émelyegni kezdtem az érzéstől, ahogy egy élő dolog fickándozott bennem. Minél gyakrabban érintettem meg a szárnyát, a lepke annál idegesebb lett. Ledőltem a párnákra, becsuktam a szemem, és megpróbáltam egyenletesen lélegezni. - Érzed magadban a lábait? - érdeklődött Galen, és hangja épp annyi bol dogságot sugárzott, mint az én gyomrom. - Igen. - Nem túl jó érzés. Kinyitottam a szemem, ránéztem. Egy picit zöldebb volt, mint általában. - Ne piszkáljátok őket, és akkor nem mozgolódnak - javasolta Rhys. - Mik ezek az izék? - bámultam a fekete, vörös, szürke és fehér port, ami az ujjaimat színezte. - Tetoválások kezdetei - felelte Doyle. - A hatalom jelképei. Rámeredtem.

414

- Úgy érted, azon tetoválások, amiket a sidhe egykoron viselt? Azok inkább anyajegyek voltak, vagy tévedek? - Egyesek ezekkel a jelekkel születtek, de voltak, akik nem. - Legtöbbünk akkor tett szert ezekre a jegyekre, amikor kamaszkorunkban a hatalmunk is megnyilvánult, de volt, aki csak felnőttkorában érdemelte ki -mondta Rhys. - Emlékszem, apám mesélte, hogy a tetoválásaink miatt festették ki magukat az emberek a csaták előtt. Az istenségük jelzését, hogy megvédje őket. - Valamikor, régen - folytatta Doyle - a követőinket a tetoválások tényleg megvédték. Jobban, mint bármilyen páncél, mert kapocs volt a segítségül hívott sidhe hatalomhoz. Ráébredtem, Doyle úgy beszél velem, ahogy egykor tette, távolságtartóan, szertartásosan. Tán Repkény jelenléte miatt teszi, vagy van valami más oka is? - Az isteneik voltunk - jelentette ki Rhys. - Nem voltunk istenek - javította ki Doyle, és hangja a dühtől mélyebbé vált. - Azt hittük, istenek vagyunk, de amikor maguk az istenek hagytak el minket, rájöttünk, nincs igazunk — bámult ki a sötétségbe, mintha régi, távoli dolgokat látna. — A csata előtt levetkőztek, majd jeleinket festették magukra, dc lemészárolták őket, mert már nem volt meg a hatalmunk, hogy megvédjük őket. Makacs egy népség, a kelták — mondta Repkény. — Már rég nem működön, és még mindig kipingálták magukat - fejezte be elgondolkozva. A/.i hitték, tettek valamit, amitől a szemünkben méltatlanná váltak, így .l/un Igyekeztek, hogy újra kiérdemeljék védelmünket - fordított hátat Doyle, és csak sötét kabátján leomló copfját láttam. - Mi voltunk azok, akik méltat lanná váltunk. - Oké, ebből elegem van — jelentette ki Repkény. — Doyle mi a csudának ostorozza itt önmagát? Miből maradtam ki? 415

- Duzzog - felelte Rhys. - Nem duzzogok - fordult meg Doyle, hogy azon pillantásával ajándékozza meg, amitől a legtöbb ember sikoltozva elrohanna. - De igen — vigyorgott rá Rhys. — Megsértődtél, mert a hatalom jelei Galen és Nicca testén jelentek meg, nem a tiéden. Ketten közülünk, akiknek eredetileg sem volt tetoválása, és most ők kapták meg először, és mi nem - halványult el vigyora, mire mondandójának végére ért. - Nem emlékszem, hogy valaki említette volna, a procedúra fájdalommal jár. Azt hittem, csak megjelennek a bőrön. - Néhány tényleg így történt - felelte Rhys -, de az első pár ember esetében, aki megkapta ezt a jelet, elég véres esemény volt, és pokolian fájt. Mindhárman egyetértettünk vele. - Az elsők között részesültél ebben a jelben? - kérdezte Doyle, már nem mérgesen, és ránézett. - Cromm Cruach — biccentett Rhys — egyike az utolsó neveimnek, nem a legelső. - Ki voltál, mielőtt Cromm Cruach lett volna belőled? - tette fel hirtelen a kérdést Doyle, ami egy sidhétől illetlenségnek számít. Az öregebbeket soha nem kérdezik erről. Túl fájdalmas emlékeztető a régvolt dicső időkre. - Sötét Szolga, jobban tudhatnád, hogy ilyet nem kérdezünk feddte meg Rhys. - Sajnálom - hajolt meg Doyle -, bocsáss meg. Csak... - adott ki egy kis csalódott hangot. - Nézem, ahogy mindenki hatalmat kap, de én maradok, aki voltam. - Féltékeny vagy? - kérdezte Rhys. Doyle összegörnyedt egy picit, majd bólintott. - Azt hiszem, igen. Nemcsak Merry, hanem a mágia miatt is.

416

Az, hogy hangosan kimondta, valószínűleg jót tett neki, talán a fejét is kitisztította, mert megrázta magát, mint amikor a kutya kijön a vízből, majd megbékélt arccal fordult felém. - A legtöbb tetoválás olyan volt, mint az én szárnyam jegyezte meg Nicca, - Már a születéskor megvolt. Megjegyzése hatására feléje fordultam. Rájöttem, mi az, amit nem látok. - Hol van a szárnyad? Hasára gördült, hogy láthassam. Azt vártam, hogy a hátán ott lesz a tetoválás, ahogy mindig is volt, de tévedtem. A teste fölé emelkedett, mint egy virág, megérinthetően, valóságosan, de a hátához simult, mintha egy lépésre lenni) attól, ami egykor volt, egy tetoválás. - Újra tetkóvá fog válni? - érdeklődtem. - Lehet - felelte Rhys. - Nem tudják - mondta Nicca. - Ti ketten régebben ébren vagytok, mint én? - kérdeztem. - Nem - felelte Galen -, de nem veszítettük el az eszméletünket olyan hamar, mint te. Nagyon óvatosan felemelkedtem, és a fejtámlának dőltem. A lepke meglib-bentette szárnyát, élénkebb színei egy pillanatra felvillantak, majd újra felső szárnyának fekete és szürke színét mutatta. Ha pihennek, az öves bagolylepkék megpróbálnak beleolvadni a fa kérgébe. Nem az ő hibája, hogy a bőröm fehérségén kénytelen nyugodni, és így mindenki tisztán látja. Ez annyira kihozta a sodrából, hogy mozogni kezdett. Életem egyik új célja az lett, ne ijesszem meg. Nem akartam érezni, miként kapálódzik rajtam és bennem. Féltem, ha megteszi, tényleg rosszul leszek. Ha egy hercegnő nem mutathat félelmet, az öklendezés teljes egészében ki van zárva. Illetlenség. Doyle megérhette, mert segített a hátam és a fejem mögé tornyozni a párnákat hogy felülve láthassam az egész szobát, de emiatt derékban ne kelljen mozognom 417

- Hogy van Royal és a többiek? - akartam tudni. - A féltündéid rendben vannak, bár ő az egyetlen, aki nem hajlandó távozni, még a vért sem akarja lemosni magáról. Ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon, és lássa, jól vagy. - Itt van? - néztem körül az elsötétített szobában. - Kint várakozik Adairrel és Galagonyával. Repkény egyik kezével átkarolta az ágy tartóoszlopát, és fehér bőre felvillant. Ráébredtem, valószínűleg mezítelen, miután a kabátját nekem adta, de amikor a szoba tele volt vérrel és élettelen testekkel, nem vettem észre. - Fehér és vörös istennőjének hív - mondta tréfásan, de egyben egyáltalán nem mulatságosan. Mosoly, komor pillantástól kísérve. - Nem vagyok senki istennője - tiltakoztam. - Nem tudom - felelte Repkény, még jobban a tartóoszlophoz simulva, hogy csak a fa takarta el meztelenségét. - Minket, sidhéket már kevesebbért is imádtak. - Réges-rég - mondta Doyle -, és messzi földön. - Akkor a faerie földjén voltunk - vonta meg vállát Repkény -, és most is a faerie földjén vagyunk. Sötét Szolga, nincs is olyan messze. - Hol vannak a többiek? - kérdeztem. - Kitto, Fagy, és még páran elmentek, hogy élelmet szerezzenek - válaszolt Doyle. - Galen megjegyzése, hogy senki nem megy sehova egyedül vonogatta vállát Rhys. - Okos dolog volt, így az új szabály az, mindig mindenhova hárman megyünk. - Ehhez nincs elég emberünk - tiltakoztam. - Már van - mondta Rhys. - Nem értem - meredtem rá. - A királynő egyetértett azzal, hogy ne csak a zöld lovagok legyenek velünk - felelte. - Akkor miért ily üres a szoba? 418

- Nem vagyunk elég társaság? - érdeklődött Galen. - Nem erről van szó - mosolyogtam rá -, hanem ha mindenki itt van, rudom, biztonságban vannak. - Mi miért kaptunk szárnyas rovarokat, míg Nicca egy virágot? akarta tudni Galen. - Már van szárnya - felelte Rhys, és ahogy megmozdult, kabátja szétnyit i, így megláthattam alatta a karját. - Fel van kötve a karod? - kérdeztem. Engedte, hogy kabátja alá leshessek, és láttam, igazam volt. - Mi történt? - Először is, felfedeztük, hogy az idő csak nekünk múlik furán. A faerie dombokon túl az idő oly lassan vánszorog, hogy a rendőrök valószínűleg még a laborukba sem értek vissza. - Halljam azt a részt, amikor megsérültél - parancsoltam. - Már visszafele tartottunk, amikor három Seelie megkért minket, álljunl meg, mert beszélni akarnak velünk. - Nem egészen így mondták - vetette közbe Nicca. - Ennyire nem udvariasak - értett vele egyet Galen. Az oldalán feküdt, fél-könyékre támaszkodott, jobb kezét óvatosan tartotta, hogy pillangóját ne zavarja meg. - Oké - vigyorgott rájuk Rhys. - Ránk kiáltottak, álljunk meg, és kifejezetten velem akartak beszélni - halványodott el a vigyor. - Én voltam a főnök. Az én hibám, hogy rajtunk tudtak ütni - nézett Doyle-ra. - Majdnem megölettem az embereimet. - Megöletted volna? - csodálkoztam. - Hideg vasat használtak - felelte. - Viccelsz - szólalt meg Galen. Rhys kényelmesen nekidőlt a háttámlának, és megrázta a fejét. - Nem számítottunk rá - nézett komoran.

419

- Rhys, ezért ne okold magadat - nyugtatta meg Doyle. Egyik udvartartás sem használ hideg vasat gyilkolásra. Csak háborúban vetjük be, és most nincs háború. - Még nincs - mondta Rhys. - Miért mondod, hogy még? - kérdezte Galen. - Hideg vas tette ezt a karoddal? - akartam tudni. - Egyikük megtámadott - válaszolt Rhys először nekem. Hárman voltunk három ellen, de amíg komolyra nem fordultak a dolgok, azt hittük, csak egy kis szórakozás ingatta a fejét. — Ha nem lepem meg, rosszabbul is végződhetett volna. - Mivel zavartad meg? - A halál érintését használtam rajta, de valamivel sikerült megvédenie magát. Az egész karom elzsibbadt. Hát, nem volt baj, hogy a szobában annyi gyógyító volt. A kard és a fejsze ütötte sebeket begyógyították, de a kezemet... Felkötötték, és azt mondták, várnom kell. Végre érzek valamit, mintha tűvel szurkálnának, de örülök, hogy egyáltalán van változás. - Mi történ a Seelie-vel, akire bűbájt bocsátottál? - kérdezte Nicca. Eszméletlen volt, úgy vonszolták el. Legalább pár napig úgy is marad. - Miért nem ölte meg az érintésed? - faggattam. - A goblinoknak nincs mágiájuk, a sidhéknek van - felelte, mint aki ezzel mindent megmagyarázott. - Mondták, miért akarnak megölni? - kíváncsiskodott Galen. - Az egyik királyi udvarhölgyük megvádolt engem és még kettőnket, hogy megerőszakoltuk - sóhajtott. - Mi? - ültem fel hirtelen, majd félúton lemerevedtem, nehogy összenyomjam a bagolylepkét. - Megőrült? - kérdezte Galen. - Nem tudom - mondta Rhys -, de komolyan vették. - Kiket gyanúsított még? - tudakoltam. - Engem, Galent, Abloec-ot. 420

- Miért? - firtattam. - Azt nem tudjuk - tájékoztatott Doyle-, de kétlem, hogy a hölgy egymaga találta ki ezt a képtelen vádat. - Taranis? - Ezt a nevet, ha lehetséges, ne nagyon emlegesd - kérte Rhys. - Nem szeretném, ha meghallanának minket. - Nem hiszem, hogy nevének puszta említésével beszélgetésünk a fülébe jutna. - A kedvemért tedd meg. -Jól van - biccentett Doyle. - Igen, úgy vélem, hogy valamiképp ő áll emögött. - De miért? Mit akar ezzel elérni? - csodálkoztam. - Megtudjuk, ha mindhárman ettetek. - Ez hogy jön ide? - akartam tudni. - A királynő megparancsolta, legyél jelen, amikor kapcsolatba lép Tara-nisszel, hogy megbeszélje vele ezt a legutóbbi gyalázatos tettét. - Taranis emberei azt hitték, csak úgy hagyjuk, hogy letartóztassanak minket - folytatta Rhys. - Hogy nem tiltakozunk, mert alá akarnak vetni minket a Seelie igazságszolgáltatásnak - nevetett, de keserűen hangzott. Igazságszolgáltatás? Az Unseelie-nek a Seelie Udvartartásban? Ugyan, kérlek - Még mindig azt hiszik, aki ehhez az udvarhoz csatlakozik, az torzszülött, és rettenetessé válik - mondta Doyle. - Ezt soha nem értettem meg - szólalt meg Galen. - Ránk is nézhetnének, és láthatják, ugyanolyanok vagyunk, mint ők. - Ugy tartják, testi hibáinkat a ruhánk alatt rejtegetjük világosította fel Doyle, - A királynő legtöbbször úgy válaszol a tükörben a megkeresésekre, hogy mezítelen testőrök veszik körbe - húzta fel Galen a szemöldökét. - Mindenki, akinek van szeme, észreveheti: a testőrök nagyon is jól néznek ki. 421

- O, de az csak ördögi Unseelie illúzió - ellenkezett Rhys. Értsd meg, fiatal, zöld barátom, hogy az egyik dolog, ami miatt a Seelie sidhe inkább az emberek világát választja, ha kiűzetik udvarából, az a vak hit, hogy a sötétség korrumpál. Eltorzít minket, perverzzé tesz. A legtöbbjük azt hiszi, farkunk van, patánk, és irtózatos péniszünk. - Nos, inkább nagy - jegyeztem meg, de Rhys arcát látva menet közben elnyeltem a szavakat. - Merry, ők nem arra utalnak, hogy nagy, hanem ronda és borzalmas. Szörnyeknek írnak le minket, mert ha a Seelie egyszer képes tényleg elhinni, hogy olyanok vagyunk, mint ők - vonta meg a vállát -, azt hiszem, némelyikük nem tűrne el Taranistől annyi disznóságot. A halandók földjén kívül még máshova is mehetnének. - Andaistől is félnek - mondta Doyle -, és ő még rá is erősített a véres tükrön keresztül történő beszélgetéseivel és orgiáival. - Doyle, én beszéltem a királlyal a tükrön keresztül jegyeztem meg. -Most már tudom, hogy a testőrök testének érintése segít abban, megőrizzük önmagunkat, és a király hatalmát is távol tartja. Azt hiszem, a kínzás ugyanazt a célt szolgálja a királynőnél, mint a szex. - Igen - biccentett Doyle -, ezen a módon is meg lehet akadályozni, hogy a király hatalma elborítson. - Még soha nem voltam személyesen jelen, amikor a két uralkodó beszélgetett egymással - meséltem. - Tényleg ennyire félelmetes? - Inkább nyugtalanító, mint rémisztő. - Milyen értelemben nyugtalanító? - akartam megtudni. - A király a mágiája segítségével megpróbál elvarázsolni és meggyőzni minket, a királynőt is beleértve. Andais a szépségét használja arra, hogy a király vágyakozzon utána. A körülötte lévő férfiak segedelmével eltereli figyelmét a király hatalmának próbálkozásairól, és magáról a királyról is. 422

- Figyelmeztetnünk kell a királynőt, hogy ne rántsa le a leplet az új barátaidról - mondta Rhys. - Úgy érted, a... - mutattam a lepkére. - A királynak nem tetszene, hogy nekünk van, de az ő embereinek nincs. - A királynőnek van róluk tudomása? - Itt volt, és amit érdemes, látta - felelte Doyle. - Miért érzem szavaid vészjóslónak? - A királynő fel volt villanyozva - mondta Rhys szárazon. - Mit hagytunk ki! - Örülj, hogy így volt - nyugtatott meg Rhys. - Ne lepődj meg - biccentett Doyle egyetértően Rhys felé -, ha nagynénéd javasolja, egy éjszakát az ő ágyában is tölts el. Bár - ráncolta homlokát - különös módon, Biddy és Nicca esetére feloldotta az eltiltást. Amint Nicca jobban érzi magát, szerelmeskedhetnek, amikor csak akarnak. Felettébb elégedett volt az eseményekkel. A fal és az ajtó szétrobbanásával. A szárnyakat kapott féltündékkel. A száraz medencével. Úgy tűnt, mindez... - Felizgatja - fejezte be Rhys. Megborzongtam, és a bagolylepke széttárta szárnyát, mintha csak megérezte volna nyugtalanságomat. Amitől a teste összehúzta a bőrömet. Mintha magamban érezném lábai mozgását. Nagyot nyeltem, nehogy a gyomrom még jobban háborogni kezdjen. - Megint megmozdult? - érdeklődött Galen. Biccentettem. - Nem szeretem, amikor érzem a lábait a testemben. Megint bólintottam. - Ne aggódj - nyugtatott Rhys -, nem maradnak ennyire mozgékonyak. - Doyle, az élelem megérkezett - nyílt ki az ajtó, és Adair dugta be sisakos fejét. Rám nézett, és folytatta. - Hercegnő, örülök, hogy ébren talállak. 423

-Jó fent lenni - feleltem, körülnézve a szobában. - Bár nem bánnám, ha egy picit világosabb lenne - mondtam, és a fény, amely a tündérdombokban mindenhol és sehol nincs, elkezdett beszivárogni a szobába. - Ejha! - füttyentett Rhys. - Mi van? - kérdeztem. - Amikor a szobád sötétbe borult, a tündérdombokban mindenhol elhalt a fény - magyarázta Doyle. - Semmivel sem tudtuk visszahozni a fényt - jegyezte meg Rhys. - Amíg... - nyeltem egy nagyot. - Amíg meg nem szólaltál, hogy több fényt szeretnél - fejezte be mondatomat Rhys. - Nos, a királynő nem biztos, hogy tökéletesen boldog lesz, amiért a tündérdombság mostanában kinevezett a kedvencének. - Hogyhogy? - érdeklődtem. - Örülni fog, hogy ennyire erős lettél, de éktelenül dühös, hogy a tündérdombok többé nem hallgatnak rá. Megnyaltam a hirtelen kiszáradt ajkamat. - Elég legyen, beszélgetésünket inkább folytassuk az étkezés után - mondta Doyle, majd kiszólt, hogy hozzák be az ételt. Kitto lépett be egy tálcával, az innivalókat utána hozták. Fagy a testőrök élén jött, de ők nem ennivalót, hanem fegyvereket hoztak. Rám nézett, és azzal a mosolyával ajándékozott meg, amit csak nekem tartogat. Ha voltak is aggályai - ahogy Doyle-nak - az új hatalmat jelző „tetoválásommal" kapcsolatban, arca nem mutatta. Talán csak megkönnyebbült, hogy ébren talál. Vagy kevésbé aggasztja a hatalom, mint Doyle-t. Vagy esetleg nem ismerem annyira ezt a két szeretőmet, mint ahogy gondolom. En, aki nem érti élete pasasait? Ezt még én is elhiszem.

424

37. fejezet

A ragu bővelkedett marhahúsban, a mártása sötét volt és sűrű, egy leheléi nyi kesernyés sörrel, hogy ellensúlyozza a hagyma édeskés ízét. Maggie Mtt) ismeri kedvenc étkeimet, és ez már akkor a listán volt, mielőtt apámmal elhagytuk volna a faerie földjét az emberek világának kedvéért, vagyis hatévc korom előttről. Szemeim égtek, a torkom elszorult. A ragu ugyanolyan volt, mint mindig, és örültem, hogy van valami, ami nem változott, olyan maradi, mint régen. - Merry - szólalt meg Galen. - Te sírsz? Fejemet ingattam, majd mégis bólintottam. A pillangó nélküli karjával átölelt, magához vont. Azt hiszem, nagyon előre hajolhattam, mert a bagolylepke a hasamon őrülten csapkodni kezdett. Ahogy a bőrömben ficánkolt, az a finom ragu elkezdett a gyomromban forogni. (iyor san felegyenesedtem. A tartásommal egyébként sincs semmi baj, de amíg a lepke nem válik tetoválássá, addig nincs görnyedezés. - Fáj? - aggódott Doyle. Megráztam a fejem. - Megrázkódtál - erősködött.

425

- A bagolylepkének nem tetszett, hogy előredőltem - feleltem. A hangom nem remegett. Nem hallhatták, hogy épp az előbb sírtam. Kitto megkerülte a felállított asztalt, és ujját az arcomhoz közelítette. Ami kor elhúzta a kezét, egy könnycsepp ragyogott az ujja végén. Szájához emelte, majd lenyalta a könnyemet. Elmosolyodtam, és a könnyek sűrűbben záporoztak. Talán azért nem Imi lottak eddig, mert az arcom mozdulatlan volt. - Egyik kedvenc ételem ez a ragu. Nem változott. Minden más átalakul, és már nem vagyok biztos benne, hogy mindegyik jó lesz. Nekidőltem Galen meleg testének, és ránéztem a többiekre. I lirtelen tud tam, mit akarok. - Csókot kérek - követeltem. - Ezt kinek mondtad? - érdeklődött Fagy. - Mindegyiktőknek. Galen fölém hajolt. Ajka megérintette az enyémet, testem magától mozdult. Két karom végigsimított a testén, megöleltük egymást, csókolózni kezdtünk. Kezem mezítelen teste melegét kutatta, de nem előjátékként, hanem mert egy napon belül kétszer is azt hittem, hogy a sötétség mindkettőnket beborít, és a síron innen többé már nem ölelhetjük egymást. Megcsókolt, keze gyengéd, de erős volt. A könnyek még gyorsabban záporoztak. - Merry, Merry, ne sírj - hagyta félbe a csókolózást Galen, miközben még jobban magához szorított. - Engedd, hadd sírjon - szólalt meg Rhys. - Nem rossz, ha egy nő könnyeket ont érted - lépett az ágy széléhez. Ép kezével megsimogatta az arcom. -Nekem is szólnak a könnyek? Szótlanul bólintottam, és megérintettem a felkötött karját. - Meg fog gyógyulni - mozgatta meg ujjait. 426

- Kiküldtelek a hóesésbe - biccentettem -, de nem búcsúztam el tőled. - Ahhoz nem szeretsz eléggé - ráncolta homlokát, és egyetlen szeme értetlenül csillogott -, hogy azért sírj, mert nem tudtunk egymástól elbúcsúzni. Néztem az arcát, a sebeket, amelyek még születésem előtt megfosztották fél szemétől. Végigsimítottam a bőrébe égett sebhelyeket. Kezemet vállára helyeztem, magamhoz húztam, hogy csókot lehelhessek a varra, amely a szeme helyét foglalta el. Bár nem tudtam, miért, de a tudat, hogy igaza van, hogy nem szeretem eléggé, még jobban megríkatott. Nem volt helyes. Nem igazság, hogy kiküld-tem a sötétbe, és annyira sem törődtem vele, hogy elbúcsúzzam tőle. Ha valaki hajlandó akár meghalni is érted, nem kellene törődnöd vele? Nem kellene, hogy többet jelentsen neked? Hátrahajoltam, hogy szájára is puha csókot adhassak. Csókomat - még mindig meglepődve - viszonozta. Tétován ugyan, mert teste még csókolózás közben is mozdulatlan volt. Erősen megmarkoltam a zakója hajtókáját, lehúztam magamhoz, így kénytelen volt az ágyon megtámaszkodni. Ügy csókoltam, mintha csak beléje akarnék bújni. Szájam hevességére ő is hevességgel válaszolt. Bár felkötött kezével nehézkesen mozgott, engedte, hogy az ágyra sodródjon, hogy rám nehezedjen. Teste hozzám simult, és úgy éreztem, a ruhája utamban van. Csupasz bőrét akartam. Szükségem volt arra, hogy meztelen testét magamon érezzem. Hogy tudjam, Rhys valós, és minden rendben van vele. Nem bánja, hogy nem másodparancsnok, hanem harmadik a sorban. Nem életem szerelme, mégis úgy kell az életét kockáztatnia, mintha az lenne. Magamhoz akartam szorítani, megmondani neki, sajnálom, hogy szívemben nincs mindenkinek hely, és főleg azt, hogy meghalhatott volna ott kint a sötét hidegben, és mi 427

soha nem tudtuk volna meg. Hogy éti nem tudtam volna meg. Az Istennő figyelmeztetett, vigyázzak Galenre és Barinthusra. Ügy tűnik, Rhys nem elég fontos neki, hogy erejét őrá vesztegesse. Soha többé nem tudom ezek után úgy elküldeni parancsom teljesítésére, hogy ne aggódjak azon, vajon nem a halálába küldtem-e. Nadrágjából kihúz tam az ingét. Mindenét érezni akartam. A kezemmel, a testemmel akartain neki elmondani, mily sokat jelent nekem. Hogy látom. Hogy soha nem akar tam, a sötétségben haljon meg, ahol nem találhatom meg. Ép kezére támaszkodott fel, hogy lehúzhassam róla az inget. Sápadt boni akartam simogatni, de Rhys visszahanyatlott rám, és szája éhesen csapon le Elfeledtem a bagolylepkét. Elfelejtettem mindent, csak a testét éreztem. Éles fájdalom, akár egy apró tűszúrás sorozat fúródott hirtelen a hasamba Rhys szitkokat mormolt, és felemelkedett, mintha valami megharapta volna, és lehet, hogy így is volt. Térdre emelkedett, és megmutatta a hasát. Az én bőrömbe ivódon bftgi ily lepkének véres lenyomatát láttam. Megérintette, de kétdimenziós volt. A köl vonalai és a színek mentén a bőr vörös és duzzadt volt, ennek ellenére a lep két tisztán ki lehetett venni. — Ugye, ez nem ugyanaz, mint ami a mi bőrünkön van? kérdezte < iiilen, amikor a férfiak mind körénk csoportosultak. - Nem - felelte Doyle, és nagyon óvatosan megérintette Rhys bőréi, aki még így is összerezzent. - Aú! - kiáltott fel Rhys. - A bagolylepke vagy nem szereti, ha összenyomják, vagy... mosolyodon el Doyle. — Igen — mondta Fagy. — Nem lehetséges — ellenkezett Galagonya. - Mi nem lehet? - érdeklődött Galen. 428

-Egy hívójel - kezdte kihúzni pólóját a nadrágjából Doyle. Már majdnem megszólaltam, hogy nem fogja tudni levetni, ha előtte nem csatolja le a hónaljtokját, de a pólónyakat a feje fölött áthúzta, így a vállán rajta maradt, és miközben mellkasát és hasát szabadon hagyta, karját még mindig befedte. - Mi az a hívójel? - akartam tudni. - Mire gondoltál, mielőtt megcsókoltad volna Rhyst? kérdezte Doyle. - Arra, hogy nem akarom, hogy egyedül menjen ki a sötétségbe úgy, hogy ne tudjam megtalálni. Rhys lesiklott az ágyról, úgy mozogva, mintha még mindig fájdalmai lennének, de mindkét kezét használva. O is észrevette, mert kihúzta karját a kendőből, és megmozgatta az ujjait. - Meggyógyult - nézett le a hasán lévő sebre, majd rám. - Egy kapcsolat akkor megy végképp tönkre, ha a pár egyforma tetoválást rakat magára — próbált meg tréfálkozni, de szavai könnyedségét arckifejezése meghazudtolta. - Az enyém még mindig él - érintettem meg a bagolylepkémet, amely idegessé vált, és rebegtetni kezdte szárnyait. Doyle felmászott az ágyra, de kivételesen elhúzódtam előle. - Doyle, magyarázd meg - emeltem fel kezemet, de nem akartam megérinteni, inkább készen álltam arra, hogy távol tartsam magamtól. - Lehetséges, hogy a hatalmad szimbóluma csupán azért támadta meg Rhyst, mert felidegesítette. Képesek rá - mondta, és már fölöttem magasodott, négykézláb, hogy teste csapdába ejtett, de nem ért hozzám. - De ha ez egy hívójel, akkor képessé tesz arra, hogy azt tegyed, amire épp vágysz. Meg tudod találni Rhyst sötétségben, napvilágnál egyaránt. Csak rá kell gondolnod, és a jel a hasadon hozzá fog vezetni. Léteznek 429

olyanok is, amelyek a jel viselőjét figyelmeztetik, ha az, akit hívnak, veszélyben van vagy megsebesült. - Egy valódi hívójel sok mindenre képes — mondta Fagy. - Évszázadok óta nem adatott meg senkinek sem, hogy birtokában legyen a hívójel — jegyezte meg Galagonya. Miért kételkedsz? - szólalt meg Adair, majd levette sisakját, így láthattam, hogy mosolyog. Nagyon biztos volt magában. Hisz a hercegnő a mi amera-udurünk. Doyle le akart rám feküdni, de visszatartottam. Mielőtt hajlandó lettem volna folytatni a kísérletünket, voltak még kérdéseim. Abban pillanatban hogy hozzáértem csupasz mellkasához, a fájdalom hirtelen, élesen belém hasított. De nem a kezem fájt, hanem a mellkasom, pont ott, ahol Doyle-hoz értem. Melléről, az ezüst mellbimbó karika alatt, vér csöpögött. Nem reagált a fájdalomra, csak a szemét húzta kissé össze. -Az egyik kérdésre ez a válasz - húzódott Nicca az ágy túloldalára, kényelmi sen, semmitől nem zavartatva. - Nem csak a jel nem akarja, hogy megérintsék. Doyle lehajolt, hogy ajkamra gyors csókot nyomjon. Semmim sem fáj, és a vállam is ellazult, bár eddig nem vettem észre, hogy feszült lettem volna, - Azt mondtad, csókot akarsz — mosolygott rám; fehér villanás a fekete arcban - Miért örülsz ennek annyira? Pokolian fájt. - Meredith, soha nem tesz boldoggá, ha fájdalmat okozok neked - halva nyodott el a mosolya —, de nagyszerű dolognak tartom, hogy mindegyikünkéi megjelölöd. - Miért? - érdeklődtem. - Azt jelenti, te magad vagy a hatalom - mondta Rhys, és nem tűnt boldognak—Egykor én jelöltem meg másokat, de amikor 430

a királynő szolgálatába álltam, ő jelölt meg engem. Majd az is elhalványodott, és soha többé nem voltak jelek. Olyanok nem, mint ez - futtatta végig ujját megduzzadt, kivörösödött bőrén. - Akarod, hogy bekössem őket? - kérdezte halkan Hafwyn. - Amíg be nem gyógyulnak, nem ártana — felelte Doyle, és lekászálódott az ágyról. - A királynő örülni fog, míg másoknak nem fog tetszeni szólalt meg Galagonya. - Vannak, akik mindig is úgy hitték, a jel a szolgaság jelzése. Egy szimbólum, amely világosan mutatta, ki kinek a gazdája. - Te is így érzel? - néztem rá. Teljes páncélzatban volt, sisakja ismét a helyén. - Valamikor régen így éreztem - felelte. - Ha a jelek rendeltetésszerűen viselkednek — tűrte fel Fagy zakója ujját, hogy alsókarja szabaddá váljon - akkor fontos, hogy láthatóak legyenek. Üzeneteket fognak hordozni köztünk, figyelmeztetéseket. Akármennyire is szeretném testemet a tiédre szorítani, inkább a karomon akarom tudni a jelet, ahol könnyen látható. -Jobb stratégia, mint a mellen - sóhajtotta Doyle. - Nem gondolkodtam. - Elkábított a szépsége és a hatalom ígérete. - Igen - ismerte be szégyenkezve Doyle. Fagy felém nyújtotta a karját. Óvatosan felültem, nem akartam, hogy a bagolylepke mozgolódni kezdjen. - Miért fáj minden egyes alkalommal? Az én bőrömön nincsenek jelek. - Te már magadban hordozod a hívójelet - mondta Fagy. Ami a fájdalmat illeti... - mosolygott rám gyengéden, és szeme oly tudást tükrözött, amit nem tudtam megfejteni. Merry, mostanra már tisztában lehetnél azzal, minden hatalomnak megvan az ára.

431

Szerettem volna vitatkozni vele, de nem tudtam. Igaza volt. Halovány, izmos karjára meredtem. Mély levegőt vettem, kifújtam, és kezemet a karjára fektettem. Felszisszent. Egy pillanatig egy hangot sem adtam, majd zihálva levegőt vettem. Ránéztem az ágyon fekvő Galenre és Niccára. - Mindhármunk hordozza a hívójelet. Mi történik, ha megérintjük egymást? - Inkább ne most tudjuk meg, ne ma este - javasolta Doyle. Nem tudom, hogy úgy működne-e hármotok között, ahogy kellene, mert annyira... friss rajtatok. - Merry, én örömmel viselném a jeledet - jelent meg Kitto Fagy mellett. Muszáj volt mosolyognom. Ha a hívójel tényleg segít abban, hogy megtaláljuk egymást, Kittót igazán nem hagyhatom ki. - Add a kezed. Teljes bizalommal nyújtotta ki. Összeszedtem magam, és kezemet a karjára helyeztem. Felszisszent, akár egy dühös macska, de nem húzódott el. Amikor tenyeremet felemeltem, a bagolylepke véres lenyomata ott volt a bőrén. - A következőnél inkább a másik kezemet használnám, rendben? - érintettem meg sajgó karomat. - És ki lesz a következő? — érdeklődött Repkény. — Hercegnő, nem akarlak megsérteni, de én szexért alkudtam, nem rabszolgaságért. I logy érted a rabszolgaságot? - ráncoltam homlokom. Ezek a jelek azt jelentik, hogy a tieid vagyunk - világosított fel Doyle. -Bizonyitják, az Istennő neked választott ki minket. Szóval, nem működik akárkivel - állapítottam meg. - Csak azoknál, akik valóban a tieid - helyeselt. - Határozd meg, mi az, hogy enyéim - kértem. - Az igazat megvallva, nem tudom, miként tudnám megmagyarázni gon dolkodott el Doyle. - Van, amikor egy harcos épp akkor tűnik lel, amil in szükséged van rá, és 432

felesküszik neked. Néha egy prófétanő kerül elő, él \ »>"> azt teszi, amitől eredményes lesz az épp megkezdett küldetésed. - A hívójel akkor kezdi az embereket „összeszedni", amikor nagy a s/uk.rg - mondta Rhys. - De ha egyszer meg lettél jelölve, visszafordítani nem lehettette hoz/.ii Galagonya. - A királynő jelei elhalványodtak - jegyeztem meg. - A legjobb lenne, ha nem árulnád el, hogy elmondtuk figyelmeztetőt! Rhys. - Nyilvánosan nem. - Örömmel esküszöm fel a hercegnőnek - jelentette ki Adair. Sisakját mái lerakta az éjjeliszekrényre, és elkezdte kioldani a páncélzata szíjait a karján ¿9 kezén. Fagy odalépett, hogy segítsen. Ezt a fajta páncélt egyszerűbb le- és fél venni, ha valaki segédkezik. Tenyeremet Adair csupasz alsókarjára szorítottam, de semmi nem történi - A fenébe - szitkozódott Rhys. - Azért, hogy Andaishez csatlakozhassunk és kiérdemeljük a hívójelet, bar colnunk kellett - bólintott Doyle. - Nem hiszem, hogy ezzel Merry hívójelét el lehetne nyerni — tűnődött Fagy. - Mennyire fontos, hogy még ma este meglegyenek a jelek? — akarta tudni Galen. - A királynő hamarosan itt lesz Merryért, hogy jelen legyen a hívásnál mondta Fagy. -Jobban érezném magamat, ha legalább eggyel megpróbálnánk. I la Meri \ lefekszik Adairrel, és nem történik semmi, akkor talán megvan az összes hívó jel, amire a győzelemhez szüksége van - lépett Doyle Adair másik oldalai a, hogy gyorsabban menjen a vetkőzés. Pillanatnyi tétovázás után Fagy is tovább segített. Kezdték szétszedni Adair páncélzatát, akinek elővillant a bőre, ól M alsóruházata, amely megakadályozza a kidörzsölődést. 433

- Szórakoztok velem? — nézett tanácstalanul Adair egyik férfiről a másikra. - Nem tréfálunk —szólt Doyle, és Faggyal együtt kikapcsolták a mellvértet Felemelték, és együttes erővel kihámozták a díszes páncélból. Az oldalán még mindig ott volt a kötés, ahol Hafwyn a mágiájával megérintette, de teljese nem tudta meggyógyítani. - Nem könnyen osztom meg Meredith-t másokkal - mondta Fagy. Az utolsó páncéldarabot is lehúzta Adairről. Elkezdte lefejteni róla az összevagdosott, véres alsóruházatát. - De mi van, ha azért veszítjük el a csatát, mert egyetlen erős harcos hiányzik? - rázta a fejét oly hevesen, hogy ezüstszínű haja csillámokat szórt a tompa világításban. - Nem hagyhatom, hogy féltékenységemmel a hercegnő vagy testőrtársaim biztonságát veszélyeztessem - nézett le a még véres karsebére. - Meredith többek között termékenység istennő is, ereje elsősorban ebben rejlik. Harccal az ő jelét nem nyerheted el. Doyle-lal együtt hátraléptek, hagyták, hogy Adair egyedül vesse le alsóruházata maradékát. - Ha képes vagy elnyerni a hölgy pártfogását, tégy ekként szólt Fagy, és hangjából majdnem teljesen eltűnt a neheztelés. Tényleg próbálkozik. - Es ha a jel még akkor sem lesz az enyém? - nézett Adair Doyle-ra még egyszer. - Akkor befejezhetted hosszú böjtödet, élvezhetted asszonyunkat. Mert ő a miénk. Az, hogy lesz-e a tiéd is, meglátjuk - lépett ő is hátra, ahogy már Fagy is megtette. Galen és Nicca leszállt az ágyról. - Ez egy hatalmas ágy - mondta Nicca -, de az első alkalom vagy azzal történjen meg, akivel osztozol, vagy csak te legyél benne és szíved hölgye. Ráébredtem, Biddy nincs a szobában. Már épp megkérdeztem volna, hol van, amikor Adair az ágy mellé ért. Meztelen volt. 434

Akkor vetkőzhetett le teljesen, amikor Niccát figyeltem az ágy túloldalán. Már láttam meztelenül, ráadásul mostanában. A királynő tett arról, találkozzon velem úgy, hogy más ne legyen rajta, csak a fegyverei. Andais soha nem volt tapintatos, és eltökélte, annyi vegetáció istenséggel kell szeretkeznem, amennyivel csak lehetséges. Nem tudom, azt gondolta-e, ha meztelenek, akkor gyorsabban megtörténik, vagy úgy vélte, látványuk vágyat ébreszt bennem. Adair épp oly gyönyörű volt, mint máskor. Azt hittem, vágyat, vagy legalább türelmetlenséget fogok látni az arcán, de szemét lesütötte, és inkább vonakodónak tűnt. Feléje nyúltam, megfogtam a kezét. Nem reagált, nem fogta meg, a kezem de nem is húzta el. - Adair - szólaltam meg -, mi a baj? - Nagyon régen volt, hogy nővel lehettem - indokolta tétlenségét, lel sem pillantva. - Ha arra van szükséged, gyengéd lesz veled - mondta Nicca az ágy lábánál - Vagy nem lesz az - folytatta Doyle. - Az lesz, amire vágysz - fejezte be Fagy. - Ez az ő mágiája. - Ő ez is. Részben - jelentette ki Doyle. - Mi ő? - nézett rájuk Adair. - Ő a föld termékenysége - jelentette ki Doyle. - A hús és vér kezének hordozója - szólt Galagonya. - Azok sötét hatalmak. -Jaj, Szűzvirág, hagyd már - feddte meg Rhys -, a hús és vér segíti a termények növekedését, talán már régebb óta, mint a szex. - Ne hívj így - tiltakozott Galagonya. - Rendben - vonta meg vállát Rhys -, de Merryben akkor is keveredik mindkét udvartartás termékenysége. - Az Istennő úgy látta jónak, hogy mindkét udvar a termékenység különböző területein uralkodjon - mesélte Galagonya. 435

- Amit az Istennő szétválasztott, azt újra egybe is vonhatja vélte Doyle. Megszorítottam Adair kezét. Megfordult, és rám nézett, szemei ijesztően villantak, majd lesütötte őket. - Nem foglak bántani, megígérem. Fagy elnevette magát. Mindannyian ránéztünk. - Emlékszel - rázta a fejét - hogy mit mondtam neked azon az első éjszakán? - Igen - mosolyodtam el, és bólintottam -, és arra is, mit tettünk. - Adair, nem fogsz neki fájdalmat okozni. Nem láttad, hogy mit csinált Misztrállal a folyosón? - Az első alkalommal volt közönséged? - nyalta meg szája szélét Adair, és lopva rám pillantott. - Ó - sóhajtott Fagy, és csaknem gyengéden nézett rá. - Mindannyian átéltük azt, ami most veled fog bekövetkezni foglalta össze a jelenlévők gondolatait Doyle. - Oly hosszan élni asszonyi érintés nélkül. Mindannyian eltűnődtünk azon, vajon emlékszünk-e még arra, hogy kell valakinek gyönyört okozni, magunkat is beleértve - csapott Adair vállára. - Azt nem mondom, hogy egy ily hosszú böjt után a gyakorlással nem lettünk jobbak, de sikeresek voltunk, mindegyikünk, az első pillanattól kezdve, és veled is így lesz. - Azt hiszem, nem szeretné ekkora tömeg jelenlétét jegyeztem meg. - Kit szeretnél, hogy maradjon, és ki távozzon? - akarta tudni Doyle. - Eldöntheted, Adairrel közösen. - Engeded - döbbent meg Adair -, hogy én válasszak, ki maradjon, és kinek kell mennie? - A legtöbb jelenlévő a barátom és szeretőm, de veled nincsenek ennyire bizalmas viszonyban. A mai éjszaka a te gyönyörödről szól. - Azt akarom, hogy a tiéd is legyen. 436

- Ahogy én is - mosolyogtam rá. - Amivel azt szeretném mondani, hogy nekem már megvolt az örömöm, úgy, ahogy szeretném. Enyém leszel ma éjszaka, és gyönyöröd is, ahogy te akarod - egyenesedtem fel ültömben. -Hogy akarsz engem? Mit szeretnél velem csinálni? Milyen álom vagy fantázia kínzott a legjobban? Mit hiányoltál? Ekkor rám nézett, nem futólag, hanem majdnem meredten bámulva. A szeme csillogott, de nem mágiától. - Mindent — fordult el, hogy könnyeit ne láthassam. - A minden nem kis kívánság - mondtam -, mert a királynő hamarosan küldetni fog értem. Válla meggörnyedt egy picit, mintha megütöttem volna. - Nagy a feladat - szorítottam meg a kezét, és gyöngéden az ágy felé húztam —, de a legjobbat fogom adni. Hitetlenkedve pillantott rám. Egyszerűen nem hitte el, komolyan gondolom, amit mondok. Nem bízott abban, hogy nem fogom bántani, becsapni vagy megtagadni tőle azt, amivel Andais a leginkább képes volt kínozni. Feltérdeltem, és kezemet vállára téve odabújtam hozzá. (bókolj meg, kérlek. Kérlek — ismételte, és rám nézett, szemében könnyek csillámlottak, de haragOl is láttam benne. - Azt mondod, kérlek. Miféle trükk ez? - Azt mondom, kérlek. így tudod, hogy ez nem egy parancs. Kérek egy csókot, mert azt szeretnék, de csak akkor, ha te is így óhajtod. - Érti, hogy mit jelent nekünk - nézett hátra a többiekre -, ha valamit kérnek tőlünk? A legtöbben bólintottak. - Igen, érti - felelte Doyle. - Ezért teszi - világosította fel Nicca -, mert érzi, szükségünk van rá. - Mit szeretnél tőlem? - fordult felém Adair. 437

- Csak azt, amit hajlandó vagy adni. Szipogva hajolt a szám fölé, de abban a pillanatban, amikor ajkunk összeért, minden tétovázása eltűnt. Szája az enyémet harapta, ujjai húsomba vájódtak. Felmászott az ágyra, magával vont. Végignyúlt rajtam, és rájött - ahogy a legtöbben a testőrök közül -, hogy a misszionárius pózhoz túl magas. Teste vágytól nehezedett el, de még nem teljesen. Miközben karjára támaszkodva fölöttem hezitált, egyre nagyobbá vált. Ott magasodott, és nagyon igyekezett nem megérinteni. Visszaemlékeztem, hogy tegnap, amikor a folyosón találkoztam vele, a mágiája felismerte az enyémet. Ma este a teste mintha teljesen hideg lenne. Keze az enyémben. Mint férfi nagyon is él, de mágiáját elzárta. Tekintetem végigsiklott a testén, bőre akár a leveleken átszűrődő naplény, az a csodálatos árnyalatú arany, amelyet ember semmiféle napozással nem képes elérni. Napcsókolta. A sidhe így nevezi. És így is volt. Felnéztem az arcába, szemének háromféle színét keresve. A legbelső karika folyékony arany, majd a napfény halvány sárgája, és az utolsó, a legkülső a legvastagabb, narancsvörös, akár a körömvirág szirmai. Barna haját oly rövidre vágták, hogy koponyája, arca csupaszabbnak tűnt a testénél. Mintha valami fontosabb dolog tűnt volna el, amikor a királynő lekopaszította és megfosztotta attól a gyönyörű hajzuhatagtól. - A mágiádat elzárod előlem. Miért? - kérdeztem. - Épp csak egymáshoz értünk, és mágiánktól a gyógyító csermely újra felbukkant, megtelt vízzel. Mi fog történni, ha többet teszünk? Arcát, szemét tanulmányoztam, és... ijedelmet vettem észre. Nem gyávaságot, hanem az ismeretlentől való félelmet, és még valami mást. Azt az ijedtséget, amit a hullámvasút tetején érzel, amikor félsz, de egyben izgatott is vagy. 438

Meg akarod tenni, át akarod adni magadat az élménynek, de a vágy nem szünteti meg a félelmet. Talán csak kevésbé rettegsz. - Nem akarlak nagyon zavarni titeket - szólalt meg Rhys de a királynő bármely pillanatban üzenhet értünk. - Addig nem, amíg be nem fejezi Lord Gwennin kínzását vélte Fagy. Ránéztünk. - A konyhából jövet találkoztam a királynő egyik komornájával. Ezekiellel személyes érdeklődést mutatnak Gwennin iránt. - Szegény ördög - jegyezte meg Rhys. Ekként gondolkodott, miközben tudta, Biddyre és rám bűbájt bocsátott, emberi vérünket fordította ellenünk, viszont egyet tudtam vele érteni. A kínzás az egy dolog, de kiszolgáltatva lenni a királynőnek, az teljesen más. Az, hogy kedvenc hóhéra is beszállt a játékba, a fájdalom egy teljesen új, magasabb fokát jelenti. Erről még csak eltűnődni sem akartam. - Azért még van egy kis időtök - mondta Fagy csak ennyi lett volna a mondanivalóm. - Tölgyek lordja - néztem fel Adairre engedd le védelmed. Hagyd, hogy mágiád az enyémet hívja, és engedjük, hogy ragyogásunk árnyai a falakon táncoljanak. Szeme mintha fájdalommal telt volna meg. - Félek - suttogta olyan halkan, hogy csak én hallhattam. Nem kérdeztem, mitől fél, mert ezzel elárultam volna a többi férfinak, mit kérdezett, és szemmel láthatóan pont ezt nem akarta. - Csókolj meg, Adair, csak egy csókot adj. - Veled nem csak egy csók lesz - súgta. - Azt szeretnéd - mosolyogtam rá hogy inkább Repkénynek vagy Galagonyának ajánljam fel? Lehajolt, hogy feje majdnem a testemhez ért.

439

- Nem - kiáltotta. Fejét odadugta az enyémhez. Láttam, döntött: dühös és büszke - mindaz, amit általában a szemében láthatok. - Nem - ismételte, majd leengedte védelmét, hogy mágiája kitörhessen.

38.fejezet

Mágiája fölöttem lebegett, meztelen testem fölött ingadozott. Megvonagloi tam, ahogy még ki nem teljesedett hatalma hozzám ért. Egyszerűen már m-m védte magát minden erejével. - Miért érzem úgy, hogy a te hatalmad más? - kérdeztem elfúlva. Fekvőtámaszban, mozdulatlanul állt fölöttem. Kétszer is nyelnie kellett, mire meg tudott szólalni. - A mágiánk nagyon hasonló. - Mint a szeretetre való hívójel - súgtam. - Én vagyok az erő, amely a magokat kiszabadítja börtönükből, hogy kinyúhassanak a nap felé - kezdett lassan rám ereszkedni, mintha páratlan elegan ciájú, lassú fekvőtámaszt hajtana végre. Mintha energiamezőkön keresztül nyomulna lefelé, és körülöttünk két különböző színű lángként ragyogni kez dett az auránk. Mindennek semmi köze nem volt a valós látáshoz, hanem leginkább az álomszerű víziókhoz. - És te vagy a föld - beszélt hozzám az erőpajzson keresztül amelybe a mag hullik. - Nem - suttogtam -, Amatheon a föld. - Ő az eke, nem a föld - helyesbített Adair. 440

Megráztam a fejem, és megborzongtam, ahogy hatalma az enyém fölött kavargott. Mágiáink felszíne, az auránk úgy nyomult egymásra, mint amikor egy egész két fele egyesül. -Amatheon a föld mágiája, amely kicsíráztatja a magot. Te a nap melege vagy, amely a magot a napfény felé vonzza. Amatheon a felszín sötétségének a lordja, aki a magokat a sötét bölcsőben őrzi, amíg te nem hívod őket - mondtam, és bál a szavak, a hang az enyém volt, de már ismertem az Istennő visszhangját. Adair hatalma oly fényesen ragyogott fel, hogy mindketten behunytuk a szemünket, mintha a tűz fénye igazi lenne, vagy látásunkat a nap vakításától akarnánk óvni. Rákövetkezőként az én hatalmam kezdett világítani. A fehél fényerő mintegy ellensúlyozta az aranyszínű melegséget. Ahogy fénye elhalványult, és már láthattam az arcát, felfigyeltem arra, hogy szeme egyetlen színben, sárgán világított, mintha ereje elnyelte volna a többi színt. Úgy tetszett, bőre alatt méretes, aranyszínű gyertya ég, amely teste közepén vonul végig vastag vonalban, de teste körvonalait valahogy sötétségben hagyja. Bőröm úgy ragyogott, mintha a telihold bukkant volna fel alatta. A hold fénye a nap melegét sugározza tovább. Adair hatalmát visszatükrözve az enyém még inkább ragyogott. Talán az ő hatalma arra hivatott, hogy az enyémet táplálja. - Ha én vagyok az, aki a magokat előcsalogatja - suttogta, miközben szája az enyém fölött lebegett - Amatheon pedig a talaj, amelyben a magok nyugszanak, akkor mi vagy te, Meredith? Mi vagy te? - Adair, én vagyok az élet, amely a magokból kel ki. Növekszem, etetem népemet, meghalok, de újjászületek. Növekszem és csökkenek. Fényt adok, és sötétségbe bújok. Mindig vagyok, és mindig leszek. - Istennő - súgta -, Danu. 441

Ajkunk találkozott, és lélegzete melegsége átáramlott belém. Mintha lényének esszenciáját, mágiáját lehelné belém. Megszakítva a csókot hátrahajolt, így mágiánk köztünk áramlott, akár egy meleg, sűrű, édes valami. - Meredith - mormolta az édes erőn keresztül. Éreztem, ahogy teste hozzám simul. - Meredith - ismételte. Lábával feszegetni kezdte az enyéimet, mire széttártam a combjaim. - Meredith súgta forrón újra a nevemet bőrömbe, ahogy merevedésével a lábaim közé nyomult. Oly kemény volt, hogy már puszta érintésétől vonaglani kezdtem. Csípőmet felfelé emeltem, segítve, hogy megtalálja, amit keres. Belém siklott, s bár azt vártam, útját nehezen találja meg, mert nem volt kicsi, nem így történt. Úgy hatolt belém, akár a kard, amely megtalálta végre - a tökéletes hüvelyt. A mágia mintha egy pillanatra visszahúzódott volna, akárha egy óriás levegőt vesz. Ebben a legin-limebb ölelésben, amely férfi és nő között lehetséges, feküdtünk az ágyon, és Úgy éreztem, hazaértem. Talán egész életemben erre a férfira vártam, hogy a karjában tartson, erre a testre, hogy ez enyémben legyen. Arcán ugyanezt a csodálkozást láttam. Néztem, miként terjed szét a teste közepében fénylő ragyogás. Éreztem, a mágia növekedni kezd, az óriás kezdte kifújni levegőjét, és az áradó mágiával egy időben Adair kezdett kisiklani belőlem. Egészen addig, amíg csak pénisze csúcsa maradt bennem. A mágia életre lobbant, és egy szívdobbanással azelőtt, hogy az energia elöntött volna minket, újra bennem volt, mélyen, otthon. Felsőtestem elemelkedett az ágytól, kiáltoztam, körmöm a húsába mélyedt, igyekeztem megkapaszkodni valamiben, bármiben, miközben teste és mágiája újra és újra belém döfött, amíg már nem is érzékeltem, mi döng testemen keresztül, mágiája vagy a teste. A világ hirtelen megváltozott körülöttünk. Mágiánk és testünk fehér és sárga fényének áramlásán túl észrevettem, hogy 442

hatalmas, sötét tér magasodik fölénk. Már nem a királynő hálószobájában voltunk. Doyle, Rhys és Fagy feltápászkodtak, minket figyeltek. Egy részem azon tűnődött, hová repített minket a tündérdomb, de lényem nagyobb része nem törődött semmivel. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak Adair a lábam között. A sötétséget mágiánk darabokra szabdalta, árnyakra, táncoló fényekre, és Adair még mindig bennem mozgott. A hatalom pulzált, nőtt, amíg úgy éreztem, a bőröm képtelen elviselni többet. Elolvadok, fénnyé válok. Gyönyörömet szeretkezésünk tűzárnyaiba kiáltottam, és még mindig nem fejeztük be. Éreztem, hogy körmöm a bőrét szabdalja, néztem, ahogy napfényszerűen sárga és arany vére kiontódik. Adair testének nyomására testem alatt a föld mozogni kezdett, mintha belesüllyednék a talajba, ahogy víziómban Amatheon is tette. A talaj egy másodpercig úgy forrt, akár a víz, testemet meleg, sűrű áramlás vette körül. Amikor Adair belém hatolt, ezt a vérmeleg sűrű folyadékfolyamot mélyen a testembe tolta. Karok emelkedtek ki a langyos folyadékból. Kezek, hús simult hozzám, a folyadék útját követve. Izmok, bőr, egy test, teljes, valós - kezdett alattam formálódni. Tudtam, ki az, még mielőtt Amatheon felemelte volna fejét, hogy virágszirom szemébe nézhessek. Teste már bennem volt, amikor megkeményedett. Bennem, ahogy Adair megint belém hatolt, és testük bennem osztozott, rajtam. Örültem, hogy a mágia és Adair is oly hosszan, keményen munkálkodott bennem. Még ezzel a segítséggel is, egyszerre nagyon szűknek éreztem magam. Három test egymás ellenében, nyomakodva, préselve. Kiáltottam, megint, de ez alkalommal a gyönyörbe fájdalom is vegyült. Együtt túl nagyok, majdnem túl szélesek voltak számomra.

443

Adair a kezeire támaszkodott, Amatheon tenyere pedig megtalálta a mellemet. Lassan kialakult egy közös ritmus, mintha egyetlen, hatalmas pénisz hatolna belém újra és újra. Eggyé váltak, vastaggá, akár egy fiatal fa. Üvöltésre nyitottam a számat, hogy ez már sok, amikor hirtelen elöntött az orgazmus, a fájdalmat gyönyörré változtatta, az elviselhetetlenségig fokozva azt. Bensőm megremegett körülöttük, és éreztem, ahogy együtt összerándulnak. Majd újra éreztem őket, a két férfit bennem. Majd még egyszer, utoljára belém hatoltak, és újra elélveztek. Kiáltoztam, testüket szaggattam, ahogy én is a csúcsra értem. Kiabálásukkal engem visszhangoztak. Miközben a fény halványodni kezdett, egy pillanatig kimerülve feküdtünk egymás karjaiban. Adair rám hanyatlott, a hátamon pedig Amatheon szívének dobogását éreztem. Csodálatos volt köztük feküdni. Viszont amint erre gondoltam, a testem már jelezte is: ha a gyönyör elhal, fájni fogok. Már most sajogtam egy picit, de ez idővel csak rosszabb lesz. Még mindketten merevek voltak, bár már nem olyan kemények. Azt akartam, hogy ne legyenek már bennem, ha elmúlik a kéj. Kettősük a határaimat feszegette, és bár nem lépték túl, kifejezetten akörül ingadoztak. Levegőt vettem, hogy megszólaljak, de a csöndet másvalaki hangja törte meg. - Ó, Meredith, bravó - tapsolt, amire mások is követték példáját, mert amikor a királynő tetszését fejezi ki, te is azt teszed. A mámor hormonjai hirtelen kiürültek, és testem fájdalmasan összeszűkült a két férfi körül, összepréselve őket. Tiltakozva, halkan felnyögtem. Ez így nem lesz jó. Adair lassan, óvatosan kezdte kihúzni magát belőlem, amitől újra felsziszszentem.

444

- Meredith - szólt a királynő -, nem gondoltam volna, hogy ez is benned van - kezdett el nevetni a tréfáján, és még mindig kacagott, amikor Adair eléggé felemelkedett ahhoz, hogy megláthassam. Andais teste friss és már száradó vértől csillogott a félhomályban. Elborította. Hosszú haja a vértől, és más egyéb dolgoktól a bőrébe ragadt. Amatheon megpróbálta kimanőverezni magát belőlem, de nem a megfelelő szögben feküdt. Rhys lépett oda, hogy segítsen, a karjába vett, így Amatheon-nak több helye lett. Rhys felemelt, és így szabaddá váltam. Ölelésében tartva felállt, i........ I örültem, mert nem voltam biztos abban, hogy a lábaim megtartanának l'ap és Doyle ott voltak mellettünk, nem kifejezetten testőri szerepben, a Iciril; nőtől óvva, de közel hozzá. - Unokahúgom, téged kerestünk. Úgy tűnik, mégsem volt szükségünk a rendőrökre. - Hogy érted? - kérdeztem rekedten. - Meredith, a gyilkosságokat bevallották, és nem volt szükségünk törvény széki orvostanra, hogy meglegyen az eredmény - hajolt le a lábához. Mikin felemelte a karját, egy vastag kötél tekeredett benne egészen a földig. A SZt mem azelőtt látta, mielőtt az agyam regisztrálni bírta volna. Egy test feküdi a lábánál, összegömbölyödve az oldalán. A vér annyira ellepte és olyan sérült-sek borították, hogy nem tudtam volna megmondani, férfi-e vagy nő. Andais megrántotta a kötelet, mire az alak üvölteni kezdett. Nem kötelek voltak azok, hanem belek.

445

39.fejezet

- Meredith, hallasz engem? Kínvallatással megoldottam a bűntényt, mielőtt a rendőrség az úgynevezett bizonyítékok feldolgozását befejezhette volna -rántott egyet a kezével, és a férfi torkából szaggatott üvöltés harsant. Majdnem biztos voltam abban, hogy férfi. Hozzásimultam Rhys mellkasához, és azon iparkodtam, arcom kifejezéstelen maradjon. Tudtam, elborzadásomat nem voltam képes teljesen eltitkolni. Egyszerűen egyike volt a legszörnyűbb dolgoknak, amit valaha láttam, és érzéseimet nem tudtam letörölni az arcomról. Küzdöttem, hogy elrejtsem, de tisztában voltam azzal, hogy nem sikerült, és végül már abban sem voltam biztos, érdekel-e. Andais néha nagyon feldühödik, ha nem értékeled a munkáját. Soha nem voltam képes arra, hogy élvezzem, így csak megmutathattam neki, mennyire félelmetesnek, rémálomba illőnek tartom ezen tehetségét. - Meredith, micsoda pillantás - nevetett fel torokhangon. - Tán úgy találod, hogy Gwennin sorsa borzalmas? Biccentettem, és még szorosabban bújtam Rhyshez. - Igen, nagynéném, szörnyűnek találom. - De az eredménnyel vitatkozni nem tudsz, he? Tudtam volna, de úgy döntöttem, inkább kertelek. - Ha azt mondod, ez Gwennin, hiszek neked, mert igazság szerint, magamtól nem jöttem volna rá. - Ó, bizony ő az - nézett le az alakra, és szorosabban fonta karjára a beleket. A férfi felnyögött, ami nem igazán tetszett a 446

királynőnek. Újra megrántotta, amitől a férfi felüvöltött. Az már kedvére volt. - Mit mondott, miért ölte meg Beatrice-t? - kérdeztem, és megálltam, hogy még csak ne is utaljak arra: ebben a helyzetben bárki bevallana mindent, a Kennedy gyilkosságtól Róma kifosztásáig és felgyújtásáig mindent, csak szűnjön meg a fájdalom. Senki nem lett volna képes ellenállni annak, amit Gwen-ninnel tett. - Beatrice az ágyába fogadta, majd egyszerre csak visszautasította. - Azért ölte meg, mert nem akart a szeretője maradni? kérdeztem, igyekezve kiűzni hangomból a hitetlenkedést. Andais ismét húzni kezdte a beleket, hirtelen és erősen rángatta őket, mire a férfi torkából újabb sikoltás tört elő. - Mondd el neki is, amit nekem — parancsolta. Gwennin felköhögött valami nedves masszát a torkából, vért köpött, majd beszélni kezdett. Hangja épp oly megtört volt, mint teste, rekedt és nyers az üvöltéstől. - Nem volt szándékomban, hogy meghaljon. Fey volt, halhatatlan. Nem hideg vassal vagy acéllal tettem. Sebesülésének nem szabadott volna halálosnak lenni köhögött újra, és kezdett a földre hanyatlani, de Andais szorosan fogta a beleit, így egyik bőr nélküli karjára próbált támaszkodni. - Hátba szúrtad, mert nem akart többé a szeretőd lenni? — kérdeztem, miután egy kevéssé magához tért. - Kikapcsolódás volt, nem szerető. - Kikapcsolódás? - érdeklődtem. - Azért, mert alacsonyabb rendű fey volt, és ők nem lehetnek szeretők? - Igen — felelte reszelősen.

447

Különös módon, már nem sajnáltam annyira, mint egy perccel ezelőtt. Még mindig szánalomra méltó volt, és senki nem érdemli meg, hogy ekként bánjanak vele, de... - Ha nem jelentett neked semmit, akkor a visszautasítás miért késztetett arra, hogy megöld? - A halálát nem akartam - tört meg a hangja, de nem könnyektől, hanem Andais kegyetlenkedéseinek hatására. - De Gwennin, ha tényleg csak időtöltésre kellett, akár egy tucatnyi nőt is találhattál volna a helyébe. Sok alacsonyabb rendű fey ugrott volna az esélyre, hogy egy sidhe lorddal bújhasson ágyba. Alaktalan arca, amely csak árnyékában tartotta meg a csontozatot, amiből tudhattam volna, tényleg ő az, érzelmet már nem tudott kifejezni. Andais bőrével és húsával együtt ettől is megfosztotta. De a hangjától még nem. - De ők nem Beatrice lettek volna. Itt van tehát az igazság. Az ő módján szerette, és Beatrice megvetette. Nem akarta megölni, csak annyira bántani, amennyire a nő bántotta őt. A szívét szúrta keresztül, ahol a nő is megsebesítette. Nem tudhatta, a faerie oly gyengévé vált, hogy egy penge, amely sem hideg vas, sem acél nem volt, megölheti. - És az emberi riporter? — kérdeztem. — Neki miért kellett meghalnia? - Szemtanú volt - felelte Gwennin. A levegő kiszakadt belőlem, újra Rhyshez bújtam, és semmi mást nem akartam, mint szememet eltakarni az elpocsékolt élet elől. De nem rejtőztem el, hanem tovább néztem. Ha száz százalékig biztos lettem volna abban, képes vagyok megállni a lábamon, akkor megkértem volna Rhyst, tegyen le, de ha elesek a sárban, még azt a kevés tekintélyemet is elveszítem, ami még megmaradt.

448

- Arra kérnélek, várjuk meg az emberek rendőrségét és a tudományukat, csak azért, hogy megerősítsék, amit kiderítettél. A sajtótájékoztatón sokkal jobban mutatna, ha a rendőrség is ott lehetne, és alátámasztaná a tényeket. - Sajtótájékoztató? Legkésőbb holnap meg fog halni. - Andais Nagynéném, megölt egy emberi riportért. Ha nem mutatjuk meg a sajtónak többé-kevésbé sértetlenül, akkor a jó híredet, amin oly sok évtizedig dolgoztál, egyből lerombolhatja. - Meredith — fújta ki jól hallhatóan a levegőjét —, szavaidban igazság van. A sajtónak ennél jobb állapotban kell megmutatnunk — mosolygott le a férfira. - Micsoda pazarlás meggyógyítani valakit, aki már amúgy is halott. - Inkább ne engedjük, hogy az emberek ilyen állapotban lássák - mondtam. - Gondolod, hogy az emberek megütköznének? - Úgy gondolom, beigazolnánk számukra mindazt, amit a Seelie Udvartartás terjeszt rólunk. - Te sárral borítva, én vérrel... elég egyformán nézünk ki állapította meg. Ránéztem a kezemre Rhys fehér ingén és láttam, igaza van. Vastagon száradt rajtam a sötét sár. Amatheont oly vastagon borította a fekete föld, mint Andaist a vér. A férfi hosszú fürtjei a testére tapadtak. Amikor eltűnt, a haját vállig érőre vágták, most majdnem a lábikrájáig ért. Mivel ő volt felül, Adair kevésbé volt piszkos. De a haja szintén megnőtt, az arca körül barna csigákban bodorodott, amíg azelőtt majdnem kopaszra volt borotválva. A vállát még nem érte el, de kezdetnek megfelelt. Elfordítottam a fejem, és ráébredtem, az én fürtjeim is a hátamra, vállamra tapadnak, az is megnőtt. Bőven a vállamat verdesték. Meredith; a tróntermembe vezető előteret mocskoltad be. 449

- Bocsánatodat kérem, Andais Nagynéném, nem akarattal tettem kém m elnézést, és hangom csaknem visszanyerte eredeti hangszínét. Megpróbáltam nem ránézni a férfironcsra, akinek belsőségeit még mindig a kezében markolth, de nem bírtam ki, hogy rá ne pillantsak. Muszáj volt néznem, meri képteli 1 voltam felfogni, miként lehetett az a nyers húsú, sőt, lecsontozott figui.i i királynő lábánál egykoron a büszke, magas, arrogáns és jóképű Gwennin Mi úgy sem sikerült beazonosítanom, hogy az agyam tudta, tulajdonképpen kit ín látok. A királynő tönkrezúzta. Bárki, tényleg bárki bevallott volna akármit, hogy kínjai megszűnjenel Nem hittem a királynő által kikényszerített „vallomásban", de ezt hangoian kinyilvánítani nem mertem. Túlságosan elégedett volt önmagával. Egy sikc res, jó kis kínvallatás után oly boldog, amilyennek csak ritkán látni. Gondo lom, mindenkinek szüksége van egy hobbira. - Ahol a hármasotok élvezkedett, ott most egy patak folydogál - jegyezte meg. Lenéztem, és Rhys arrább léptett, hogy lássa, a földön tényleg bugyiim ne valami: egy csermely tört a felszínre. A víz szétterült, medret kereseti a patt kocskának, vagy talán tavacskát akart formálni. Időre lesz szüksége, hogy 111.11 találjon magának, és eldöntse, az anyaföld alatta mily formát vegyen lel I [ogj mély, tiszta tó akar-e lenni, vagy vízfolyás. Természetesen, pár kődarab |ó lenne a víznek, hogy táncolhasson rajtuk, boldogan csobogjon. Tudnom kellett volna, hogy nem szabadna ilyesmire gondolnom. Kgyi'lh n mentségem, hogy megpróbáltam mást nézni, másra gondolni, mini ¡111.1 1 szánni való roncsra, amely egykor egy sidhe uraság volt. A föld megremegett, akár a ló bőre, amikor légy száll reá. Kövek kezdti i kiemelkedni a sárból, utat törve a szivárgó víz körül. 450

- Úgy nézem, a tündérdombság megint életre kelt - mondta Andiiül d< hangja nem volt oly örömteli, mint amilyennek kellett volna lennie, HCMflll tem. - Úgy vélem, egy mély, tükröződő tó, amely párja lenne a mái mtgli 111 nek, igazán kedves jelenség. így van, Meredith? Nem tudtam, mit feleljek, mert ha helyeslek, akkor hazudok, és nemmel válaszolni meggondolatlanság lenne. - Unokahúgom, nem értesz egyet velem? - pillantott rám, szeméi <>::.■< húzva. - Andais Nagynéném, nem tudom, mit mondhatnék. - Az igazság nem lenne rossz - parancsolta, de hangszíne világosan kimutatta, nem az igazságot akarja hallani, hanem az egyetértésemet. - Egy dolgot jelentenek szavaid, de hangsúlyod egészen mást, így azon tűnődöm, szavaidnak engedelmeskedjem-e, vagy haragodnak. - 0, Meredith - nevette el magát, ami őszintének is tűnt -, nemcsak a hajad nyert pár centiméternyi hosszat, hanem nyelved is diplomatikusabb lett -majd szemét számítóan összehúzta. - Unokahúgom az igazat mondd. Gondolod, hogy a vízfolyásból tükröződő tavacskának kell lennie? Megnyaltam az ajkamat, és Doyle-ra pillantottam, megpróbálva szememmel segítséget kérni, mit feleljek. - Ne nézz rá a feleletért! - kiáltott rám. - Ha királynő akarsz lenni, úgy is viselkedj! Válaszolj! - Nem, nem gondolom, hogy tavacskává kellene válnia. - Akkor mi légyen belőle, én unokahúgom? Rhys karja figyelmeztetően szorosabban vont magához, bár fölöslegesen. Ereztem a királynő dühét, és tudtam, csapdába ejtett. Ha hazudok - mondta valami mélyen elrejtőzve bennem —, pont azt a mágiát árulom el, amely a földet és vizet

451

egymással összehozta. Nem hazudhatok, de bármit is állít, nem az igazságot akarja hallani. Elindult felénk, maga után húzva Gwennint. A férfi üvöltött, nyöszörgött, könyörgött és megpróbált törött kezein utána kúszni. - Meredith, mit szólnál egy új patakhoz? Egy boldog, bugyborékoló csermelyhez? - Igen - feleltem -, az nem lenne rossz. A föld újra megremegett, és elkezdett hullámokat vetni, hogy utat adjon a víznek, amelyet betölthet. Az anyaföld sáncot és patakmedret formált a folyadéknak. Még több kő igyekezett a felszínre, hogy megtörjék a vízfolyást, aminek hatására bugyoghat, énekelhet. A királynő a patakocska forrása mellett állt - a sziklák közt láncokkal, a következő áldozatára várva. - A patak mindkét partjára díszkertet akarok. Kezdtem volna engedelmeskedni, de kezét felemelve csendre intett. Nem, Meredith, ne érts velem egyből egyet. Javasolj valami mást, de biztos legyél abban, hogy azt akarod. Ne legyen kétséged, hogy a boldog,, kím pataknak pont ezt a keretet szeretnéd. - Ti segítettetek létrehozni - pillantottam Adairre és Amatheonra , ím .1 véleményetek? - Meredith, Meredith - fedett meg a királynő -, nem oszthatod meg haial mádat. -Nem egyedül az én hatalmam hozta ide a földet és a forrást. Mindhárman kellettünk ahhoz, hogy létrejöhessen. Miért ne segítenének kialakítani? Erre nem tudott mit felelni, csupán a homlokát ráncolta. Még a vér él ¡1 trutymó alatt is láttam, mennyire meglepődött. A két férfi egymásra, majd a többiekre pillantott. Rhys nagyon elcsendese dett, meg sem moccant, mintha még levegőt venni is félt volna. 452

- Tölgyek lordja, anyaföld ura, válaszoljatok neki parancsolta Andais. -Egy rét nem lenne rossz - szólalt meg Amatheon. - Egy szeletnyi kasza I, i, magas fűvel és virágokkal. Jó, gazdag föld, hogy bármit lehessen benne tor meszteni. - Egy szép, napos rét - bólintott Adair -, igen, az jó lenne. - Igen - mosolyogtam önkéntelenül rájuk -, szép virágok és a füves n-t, amelyre napsütés ragyog, és a hold simogatja. Kicsiny, zöld hajtások kezdtek előbújni a friss földből. Nem nőttek lel rög tön nagy növényekké, de ott voltak, és a szoba hirtelen azzal a gazdag ZÖld illattal telt meg, mely a tavasz előhírnöke. A talaj egyszerűen tele volt hini Vt a kikelet első halványzöld pírjával. Ezek után már nem lepett meg semmi A mennyezet eltűnt, és a teremnek mintha teteje lett volna, de nem kőből, hanem ködös, bizonytalan égboltból. A párán átsejlett a meleg aranyszínű gömb. Egy nap tűnt fel az új égbolton. Hallottam a szóbeszédet, legendái It, hogy egykor a föld alatt is léteztek napok és holdak, de soha nem latiam , ,11 1 és nem is reméltem, hogy valaha is megtörténik. - Úgy tűnik, igazad van - bámult fel Andais a napra. Mindhármatok 1 •> szükség volt, hogy létrehozzátok ezt a helyet, és mindhármatok halaim.1 nini fesztálódott. De, Meredith, jegyezd meg, amit mondok! Most, hogy tündéi dombságúj életre kelt, terajtad kívül mások mágiájára is válaszolni fog I ég) óvatos, másokban mit élesztesz fel, mert nem minden fog megfelelni 11 Seclii ízlésednek. - Andais Nagynéném, én Unseelie sidhe vagyok. - Meglátjuk, Meredith, meglátjuk - nézett rám eltűnődve, majd önmagára. Ugy tűnt, elfelejtette, hogy egyik kezében egy férfi belsőségeit tartja. - Tisztálkodnunk kell. Egy királlyal van találkozónk, és egy új rejtélynek is a végére kell járnunk. - Andais Nagynéném, mi lenne az az új rejtély? 453

- Miért kockáztatna Taranis háborút a két udvartartás között egy hazugság miatt? Miért támadják meg emberei az enyéimet egy Seelie szajha miatt? - Andais Nagynéném, nem tudom - feleltem. - En sem, Meredith, de ki fogjuk deríteni. Tudni fogjuk engedte el Gwen-nint, és hozzám lépett. Vagy tizenöt centivel volt magasabb Rhysnél is, ám vértől borítva még magasabbnak tűnt, vagy talán csak félelmetesebbnek. - Meredith, adj nagynénédnek egy csókot. Szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, miért, de aztán be is csuktam. Ugy véltem, részben gonoszságból teszi, de mindenki, akit ma megérintettem, az érintésemtől kapott valamit. Talán a tény, hogy nem akarok hozzáérni, még édesebbé teszi számára, hogy mégis kénytelen vagyok megtenni. - Természetesen, Andais Nénikém - mondtam, és hangom csaknem kifejezéstelen volt. - Talán rosszul vagy a gondolattól, hogy fehér bőröd pont most érjen hozzám? - Néném, megrémítesz - kezdtem, mert kérdése veszélyes volt -, bármi más mondanék, hazudnék. -Nos, akkor, húgom, csókolj meg, hadd ízleljem azokon a vörös, Seelie ajkakon a félelmet. Kezem önkéntelenül szorosabban fonódott Rhys karjára, akár a gyermeké az éjszaka sötétjében. A királynő fölénk hajolt. Arcomat felé emeltem, engedelmesen, mert féltem ellenkezni. Ajkát az enyémre nyomta, de ez nem volt elég. Megmarkolta tarkómon a hajam, és a szájával belém nyomult. Oly erősen csókolt, hogy vagy kinyitom a számat, vagy ajkaimat saját fogaim sértik fel. Megnyíltam neki, és a királynő szája ajkának ízét, valamint Gwennin vérének sós, és megszáradt édességét adta át. Tudtam, ivott a véréből, mert a szájában mindenütt azt éreztem. 454

A vér az egyik legértékesebb folyadék. Maga az élet, és ha megosztják V*h < I hatalmas ajándék lehet, de ebben az esetben nem erről volt szó. lv/.i elvettl 1 és a férfit minden elképzelhető módon megerőszakolták. Körmömet Rhysbe vájtam, hogy ne kezdjek el öklendezni. Nem ménem kimutatni, mennyire undorodom. Igyekeztem lélegezni, nyelni, hogy ne hány jak rá a Levegő és Sötétség Királynőjére. Megszakította a csókot, a szeme csillogott, arca mámorosnak tűnt. - Ó, ugye ezt egyáltalán nem szeretted? Mélyen, egyenletesen lélegeztem. Nem fogom elhányni magamat. Kgysze rűen nem teszem meg. Fogalmam sem volt, mit tenne, ha mégis megtörténik, de Gwennin a lábánál emlékeztetett arra, mi mindenre képes. Maga a férfi íze a számban emlékeztetett erre. Küzdöttem, hogy ne is gondoljak rá. A lélegze temet, és a gyomromat sikerült kordában tartanom, de tudtam, arcom elárul Ez ellen semmit nem tehettem. Elkacagta magát, éles, vad, boldog hangon, akár a héja rikoltása. - Azt hiszem, mielőtt átadnám a trónomat, követelni fogom, hogy te, More dith, tölts velem egy éjszakát. Egyszerűen túl emberi vagy, túlságosan Seelie Nem fogod szeretni, amit csinálni fogok veled. - Ha kedvem telne benne, akkor nem látnád értelmét, hogy megtegyed feleltem, és hangomban több volt a düh, mint a félelem. Nem tudtam meg állni. -Jaj, Meredith - rázta a fejét, majdnem szomorúan -, megint kezded. Szfl vaiddal semmi baj nincs, de hangod elárulja, hogy „cseszd meg, és a lovadai Is, amelyen eljöttél idáig". Ránéztem, és ez alkalommal nem próbáltam semmit sem rejtegetni. Teiszeit neki, hogy gyűlölöm. Élvezni fogja, hogy 455

az ágyába kényszeríthet, iészben azért, mert gyűlölöm, és mert ő is ezt teszi. - Meredith, mondd ki, amit gondolsz. Mondd el kedvenc nagynénédnek, ami a szívedet nyomja, és nem hazudtolja meg azt a haragos Seelie szemel dorombolta. Hangjában düh, csábítás és a fájdalom ígérete keveredd i. Rhys szorosabban font magához, teste megfeszült. -Gyűlöljük egymást - szólaltam meg-kedves nagynéném, mindig is uiál tuk egymást. - És tény, hogy kénytelen leszel az ágyamba jönni. Mit érzel? - Hogy inkább előbb lennék királynő, mint később. Többen levegő után kapkodtak. - Meg akarsz félemlíteni? - nevette el magát Andais. - Nem. Amikor Galen haldokló testét tartottam a karomban, úgy hittem, az ár túl magas ahhoz, hogy bármely udvarban királynő akarjak lenni. Még mindig így hiszem, de, édes néném, köszönöm, hogy emlékeztettél, vagy királynő leszek, vagy halott. - Meredith, nem jelent az halált, ha az ágyamba jössz. - Kedves nagynéném, van olyan halál, amely a léleké, nem a testé. - Arra utalsz, ha kényszerítelek rá, akkor megölöm a lelked? kacagott. - Azt mondom, valamit meg fog ölni bennem, és te azt élvezni fogod. - Igen, így van. Hirtelen rózsák illatát éreztem, halvány, finom illatot. - Mi ez az illat? — nézett körbe Andais. - Virágok — feleltem. - Itt nincsenek virágok. - De lesznek - pillantottam alvadt vérrel borított arcába, és ez a két egyszerű szó magában hordozta a hatalom ígértének súlyát. 456

- Meredith, a rózsák törékeny lények. Nem nőnek a falakon kívül, kertészek gondoskodása nélkül. - A vadrózsának nincs szüksége óvó falakra - szólalt meg Doyle. - Sötét Szolga, mi a fenéről hablatyolsz? — fordult feléje. - Andais Királynő, nem érzed? Ez a mezők rózsájának, a csipkerózsának az illata, és ennek nincs szüksége falakra, amik megóvják, vagy a kertész kezére. Ellenkezőleg, ha egyszer gyökeret ver, majdnem lehetetlenség kiirtani. - Sötét Szolga, nem is tudtam, hogy ennyire érdeklődsz a kertészkedés iránt. - Ez az a rózsa, amely ahol éppen nő, létrehozza a saját kertjét. A királynő csak bámult rá, mozdulatlan arcát tanulmányozta, mintha olyasmit látna rajta, aminek értelmét nem tudja megfejteni. - Sötét Szolga, ne essél túl nagy szerelembe a rózsával, mert tövise is van. - Igen — felelte —, vigyáznunk kell, amikor leszakítunk egy rózsát, a tövise ne szúrjon meg. - Megszúrnál a töviseiddel, Sötét Szolga? - Miért van egv rózsának tövise, ha nem fakaszthat vele vért? - Fenyegetsz? - érdeklődött a királynő. - Mi történik, ha a lelkének azt a darabját rabolod el, amely a tündérdombokra hat? Mi történik, ha azt az örömöt pusztítod el, amelyet az Istennő is keres benne? Mindent lerombolnál egy sötét ötlet miatt? - Sötét Szolga, itt én vagyok a királynő. - És öcséd, Essus nagyon szeretett. Ezen megjegyzés még számomra is különösnek tűnt, és a királynő is a homlokát ráncolta. - Miért hoztad szóba az öcsémet? - Essus miért nem volt király? - kérdezte kifejezéstelenül. - Lemondott a trónról. 457

- Nem igaz - ellenkezett Doyle. - Nem akart megölni, hogy a trónra kerülhessen - nyalta meg ajkát a királynő. - Essus túlságosan szeretett - ismételte Doyle. - De a lánya egyáltalán nem kedvel - fordult vissza felém Andais......Sötét Szolga, erre utalnál? - Andais, Levegő és Sötétség Királynője, Meredith, Essus lánya nem szeret. - Fenyegetsz — meredt rá Andais. - Azt mondom, hogy akik Essust szerették volna látni a trónon, a szeretete révén megakadályoztattak, de most nincs szeretet, amely közted, és köztük állna. Az kívántam, bárcsak tudnám, mire gondol, de a vér a királynő arckifejezését kiismerhetetlenné tette. - Sötét Szolga, úgy hittem, kötelességtudatból szolgáltál engem. - Nem, királynőm, nem kötelességtudatból. - De te engem most nem szeretsz, Sötét Szolga. - Igaz - felelte -, lényem ezen részét régen megölted már. -És ha kijelentem, Meredith soha nem kapja meg trónomat, soha nem lesz királynő, arra mit lépsz? - Akkor elmegyünk, mindannyian, akik így kívánjuk, és a nyugati tájakon keresünk menedéket. - Nem gondolhatod komolyan. - Andais, Levegő és Sötétség Királynője, minden egyes szavamat meggondoltam. Bármit is mondtam neked, mindig komolyan gondoltam - közölte, miközben egy halk zönge hagyta el ajkát. Mintha felzokogott volna, és az arcán egy könnycsepp gördült le. - En nem... - kezdte a királynő, de hangja elhalt. - Én nem tudtam.

458

- Nem láttál engem - jelentette ki Doyle, és hangja nem remegett. - De mindig ott voltál mellettem. - De te észre sem vettél. - Sötét Szolga, ő lát téged? Tényleg észrevesz? - Igen - bólintott - Meredith lát engem. Mindünket. Egymást nézték, néhány szívdobbanásnyi időig, és a királynő volt az, aki először fordult el. - Menj, vidd a rózsádat, és Merry új töviseit magaddal. Mindannyian. Menjetek. Nem kellett kétszer kérnie. Rhys elindult velem a távolabbi ajtó felé. Meglehetősen biztos voltam benne, képes lennék a saját lábamon is kimenni, de jól éreztem magam, ahogy az ölében cipelt. Karomat nyaka köré fontam, és széles válla mögül bámultam vissza a nagynénémre. Azok, akik vele voltak, még mindig tétováztak, vártak, nem tudva, a parancs rájuk is vonatkozik-e. - Menjetek! Kifelé! - üvöltött rájuk, amire futva távoztak. Még Gwennin is megpróbált elkúszni előle. A királynő rálépett a belei hosz-szú, vastag kötegére. - Nem, Gwennin, te nem - nevette el magát sátánian. Az ajtóknál voltunk, kiléptünk, de már csukódott is mögöttünk, amikor meghallottuk az első, szaggatott üvöltést. Magammal vittem volna, tényleg meg akartam tenni. Senkit nem akarnék a királynő kényére-kedvére kiszolgáltatni. Doyle hirtelen maga mögé perdített. Egy másodperccel később meg is hallottam az okát: futó léptek zaja hatolt el hozzánk. Legalább egy csapat rohant felénk. Adairnél és Amatheonnál nem volt fegyver, így élő pajzsként a testükkel takartak. A széles hátak, kivont fegyverek között nem is láttam, mi történik. Várnom kellett a férfiak mögött, akiktől többé már nem akartam, hogy közém és a veszély közé

459

álljanak. Testőrökre szükségem van, de olyanokra, akiket nem kedvelek ennyire. I lol van Merry? - hallottam meg Galent. Amatheon és Adair valósággal egymásnak esett a megkönnyebbüli 1 Nevetni akartam, vagy inkább sírni, és mindenkit ellökni magáin elől, hullathassak. De mind Doylera vártunk, hogy megmondja, mozdulhatunk ■ vagy sem. A távolabb álló férfiak függönyként húzódtak szét, és Amatheon Adaiin I együtt csak ekkor lépett el előlem, majd mellém. Galen, és mindenki más, aki ket a szobában hagytunk, ott várt a folyosón, elindultak felénk. Doyle meg nyugtatta őket, hogy semmi bajom. Galen átgázolt a testőrökön, és egy pillanatra megállt, mielőtt megöleli volna. - Ti meg mit csináltatok? - nevetett. - Iszapban birkóztatok? Egymásra néztünk. - Igen, a sárban játszottunk - felelte Adair. - Amatheon volt a sár. Galen rámeredt. - Később - mondtam. Észrevettem egy arcot a testőrök között, amely mostanában gyógyulhatott meg: Onilwynt. - Ő mikor csatlakozott hozzátok? - Errefelé futottunk - értette meg kérdésemet Galen - amikor feltűnt. - Miért nem mondtad, mi történik? - érdeklődött Repkény. Ha szólsz, a markunkban tarthattuk volna, mielőtt Merry oly hirtelen távozott volna. - Arra nem volt időnk - felelte Doyle. - Mi is csak épp, hogy hozzájuk értünk - folytatta Fagy. - Miből tudtátok, hogy hol vagyunk? - akarta tudni Rhys. Kitto lépett elő a nála magasabb férfiak mögül. Kezében csupasz kardot tartott. - Ezt követtem - emelte fel karját, amelyen a bagolylepke tetoválás volt. 460

- Mi meg Kittót követtük - mondta Galen szorosabban magához ölelve, még jobban elkenve testén az iszapot. - Hercegnő, eléd járulhatok? - szólalt meg Onilwyn. Ránéztem, s próbáltam arcán az arroganciát vagy gyűlöletet felfedezni, de csak semlegességet láttam. -Jól van, igen. A többi férfi rögtönzött folyosóféleséget alkotott, hogy eljuthasson hozzám. Galen egyik karját a vállamon tartotta, hozzásimultam. Amatheon és Adair két oldalt, mellettem álltak. Még fegyvertelenül és sárosan is testőrök voltak. Egykor úgy hittem, Amatheon és Onilwyn barátok, de az üzenet egyértelmű volt. Mindegyiküktől. A testőreim, és nem voltak biztosak abban, Onilwyn is közéjük tartozik-e. - Meredith Hercegnő, rengeteg szóbeszédet hallottam - esett térdre előttem. - Ha csak a felük igaz, akkor is csupán a bocsánatodért esedezhetem, és felajánlom szolgálataimat. - És mi a helyzet Cel Herceggel? - érdeklődtem. - Mit fogsz tenni, ha szabadlábra kerül, és visszaköveteli szolgáját? - A királynőnek esküdtem fel, neki soha nem tettem. - Onilwyn, a barátságodat adtad neki. - Cel Hercegnek nincsenek barátai, csak talpnyalói és szeretői. Arcát vizslattam, próbáltam hazugságon kapni, de nem sikerült. - Onilwyn, nem bízom a pálfordulásodban. - Mondd meg, mit tegyek, hogy elhiggyed, őszinte vagyok. Gondolkodtam, de semmi nem jutott eszembe. Magas, gyászos üvöltés szivárgott át az ajtón, a hátunk mögül. Azok, akik nem tudtak Gwennin sorsáról, összerezzentek, és az ajtó felé pillantottak. - Ki az? - suttogta elsápadva Onilwyn. Megmondtam neki. - Gwennin a királynő szövetségese volt. - Már nem - válaszolta Doyle. - Már csak egy húsdarab.

461

Onilwyn a földre bámult, és amikor felemelte a fejét, láttam a szemében valamit, ami közel volt a fájdalomhoz. - Cel beszélt arról a napról, amikor elfoglalhatja anyja helyét. Hercegnő, a szó minden értelmében át akarja venni a helyét. Azért sóvárog, hogy az udvar hölgyei a játékszerei lehessenek. Meredith Hercegnő, fantáziája sötétebb, mint amit el bírsz képzelni. Hercegnő, rólad álmodik. Azt mondja, ha az anyja azt akarja, hogy terhes légy, az ő magja lesz, ami méhedben majd megfogan -közölte borzalomtól rekedt hangon, talán attól tartva, miként fogadom a hírt. - Ismerem unokatestvérem ilyen irányú terveit - nyugtattam meg. - Ki... - csodálkozott Onilwyn. Kgy barát - feleltem, mielőtt Doyle befejezhette volna feje ingatását, nehogy felfedjem, Celt saját testőre árulta el. Nem bíztam ebben az új, hűségesnek tűnő Onilwynben, ugyanúgy, ahogy ő sem. I lercegnő, a barátod leszek. - Csak a szexet akarod - vetette közbe Galen, és hangja ellenséges volt. - Igen, mindannyian azt akarjuk, de én most valódi hűséget ajánlok. - Azelőtt mit kínáltál? - akarta tudni Amatheon. - Cel kéme voltam, ahogy te is. - Segítettem a trón iránti igényében. Nem kémkedtem neki. - Legyen, ahogy mondod - rántotta meg vállát Onilwyn -, de én a szex ígérete miatt jöttem, és hogy Cel szeme és füle legyek. - És most? - kérdeztem. - Az leszek, amit te akarsz. - Azt hiszem, többször kellene arcul csapnod serpenyővel jegyezte meg Rhys. - Úgy tűnik, nincs ellenére.

462

Újabb rikoltás hasított a levegőbe. Kétségbeesett zokogás követte. -Jussunk minél messzebbre - javasolta Doyle -, mielőtt a királynő megunná legújabb játékszerét, és újabbat keresne. Követtük a folyosón. Onilwynt ott hagytuk egyedül, az ajtó előtt térdelve. Eltűnődtem, a királynő vajon mit fog tenni, ha kilép a trónterméből, és ott találja. Kétségkívül valami borzalmasat. Onilwyn engem nézett, az elveszettek arckifejezésével. Mintha valaki más lett volna Onilwyn bőrében. -Jer, Onilwyn, nem akarlak ajándékként otthagyni az ajtónál. Apró mosolyt eresztett meg, felállt, és sietve csatlakozott hozzánk. Nem tetszett, hogy így megváltoztatta a véleményét. Túl hirtelen történt. Vagy talán ő a tökéletes lakáj, és mint minden szorgalmas talpnyaló, a hatalmat követi. Ha pártot váltott, akkor úgy gondolhatja, ezáltal az udvarnál is nagyobb lesz a befolyása. Ezért hízelegnek a talpnyalók. Cel még mennyit fog elveszíteni közülük az elkövetkezendő néhány hétben? És hányan fognak várni, semlegesen, azt figyelve, ki marad a végén állva?

VÉGE FABLE :D

463

Lábjegyzet 1 Manannan Mac Lir az ír hagyomány fő tengeristene és túlvilági uralkodója. 2 Summerlands: a mágikus mennyek országa. 3 Bogart: az angol északi vidékek folklórjában gonosz brownie, lélek vagy góbiin. Elvezettel rémisztik halálra az embereket, térítőket rántanak le, elgáncsolják őket, hangos, kopogó hangot hallatnak, főleg, ha felmérgednek. 4 A hobok a folklór szerint Anglia északi és középső részén élő házi manók. Bent a házban, de kint is lakhatnak, segíthetnek a ház körüli munkákban. Ha meg akarnak szabadulni tőlük, egy új rend ruhát kell adni nekik, és akkor örökre távoznak. 5 Cromm Cruach: a keresztény írástudók szerint Írország „főbálványa", a létezését alátámasztó bizonyítékok azonban vitatottak. 6 Az Arzhel kelta eredetű breton név, jelentése: Medve Herceg. ' Blodewedd: kelta istennő. Nevének jelentése: „virágok arca". Givydion: a walesi mitológiában egy mágus, Math unokaöccse, valószínűleg félisten. Nevének jelentése talán: „versekben szóló". Math: Gwynedd (a római kor utáni Britannia egyik walesi utódállama az V. században) királya, akinek lábát mindig egy szűzlányon kellett tartania, kivéve, ha háborúba ment, különben meghal. Lleu Llaw Gyffes: 464

Gwydion lánytestvérének gyermeke. Nevének jelentése: „ragyogó, biztos kézzel". 8 Nodens: kelta istenség, aki kapcsolatba hozható a gyógyítással, a tengerrel, a vadászattal és a kutyákkal. Az ősi Britanniában tisztelték, alakja a római Mars, Mercurius, Neptún és Silvánus istenekhez hasonlítható.

465