A magazin teljes neve: Uploaded Magazin Megjelenés éve: Megjelenés időintervalluma: kéthavonta A magazin díja: ingyenes

1

Impresszum

A magazin teljes neve: Uploaded Magazin Megjelenés éve: 2014. Megjelenés időintervalluma: kéthavonta A magazin díja: ingyenes Elérhetőségek: E-mail: [email protected] Twitter: www.twitter.com/MagazinUploaded A szerkesztőség tagjai: Tóth Judit, főszerkesztő Fejes Valentin, helyettes főszerkesztő UploadedIrodalom: Rovatvezető: Lir Morlan Damm József Merklein Erika Nagy Csaba Sebes Adél Szöllősi Betti Vasas Marianna UploadedSzínház: Rovatvezető: Vass Antónia Bereczki Ágota Délceg Emese Kovács Alexandra Magera Nikolett UploadedGaléria: Busák Zsófia (rajz) Gyükér Zsófia (rajz) UploadedFilm: Rovatvezető: Tóth Judit Pataki Anett Kármán Bence UploadedZene: Pataki Anett A magazin csak és kizárólag teljes egészében másolható vagy sokszorosítható, a módosításra nincs lehetőség, valamint különálló részekként a másolás, illetve sokszorosítás nem megengedett.

2

A tartalomból: Szópelyhek és elképzelt illatok a régi szép időkből -a főszerkesztő sorai

5

Aktuális: Juhász Ferencre emlékezünk

6

Műhely: Levél a Jézuskának Marcu András, Buza Kati és Stern Elke Bettina művei

7

Haiku-sarok Klasszikus és modern téli haikuk

10

Csapatás az A-The End-Re zenekarral

12

Gyereksarok Versek, történetek gyerekeknek

18

Nagy Ilona versei

24

Az én El Caminom -Interjú Kerek Adriennel

27

Milyen könyv kerüljön a karácsonyfa alá? Köles Hajnalka ajánlója

34

3

A tartalomból: Egy elképzelt könyv Tóth Judit rovata

37

Lily King: Eufória Fejes Valentin recenziója

39

Karácsonyi versválogatás

41

Az alkotó 10 újévi fogadalma

46

Galéria Tormbitásné Varju Anikó munkái

47

Programajánló

50

Novellák

52

A hullám Kármán Bence filmajánlója

67

4

Köszöntő

Szópelyhek és elképzelt illatok a régi szép időkből Ismét itt a hideg, elrepültek vándormadaraink, és a nyári napbarnítottságnak is csak halvány emléke köszön vissza ránk a tükörből. Itt az ideje a havat (nem) várni, reménytelen harcot vívni a gyerekekkel, mert nekik vagy a leglehetetlenebb ajándék kell, vagy nem bírják megvárni a karácsonyt, és ajándékfelkutató hadjáratra indulnak, ami persze rengeteg pluszenergiát igényel, hiszen a dobozokat mindig új helyre kell tenni. Aztán étteremi mennyiségű ételt kell elkészíteni a rokonok számára, és mire észbe kapunk, már vigyorogva a sokadik pezsgő után koccintunk az újév első percében, mert megint eltelt egy év, és ugyan a fogadalmak listájából semmi nem valósult meg, mégis több őszhajszállal lettünk gazdagabbak. Egyszóval, beköszöntött a tél. Néhol hidegben, néhol forrósággal, de itt van, visszavonhatatlanul, teljes életnagyságban. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a decemberi disznótorok, a sültek illata, nagymamám kürtős kalácsa, édesanyám töltött káposztája, és az igazi fenyőillat, amit ma már csak aeroszollal érzek, mert műfenyőt veszek, hogy egy fával kevesebbet vágjanak ki. A tél egy kis emlékezés. Tudom, mindig ezt mondom, de karácsony környékén mindenkinek eszébe jutnak a nagyszülők kiválóan elkészített ételei, az ajándékszerző hadjáratok, és a boldog család melengető ölelése. Mindenkiben felmerül ez a gondolat, főként ha egyedül van. Ebben a számban elmaradhatatlan fűszerként alkalmazzuk a karácsony szellemét. De sok egyéb témánk is lesz, többek között Hector Lou Berlioz nyomába eredünk, emléket állítunk Juhász Ferenc munkássága előtt, remek programokat ajánlunk, kiváló irodalmi alkotásokkal örvendeztetjük meg az olvasókat, és a többi… legyen meglepetés. Sok finom ételt, és igazi élményeket kíván: Tóth Judit főszerkesztő

Minden kedves Olvasónknak boldog, békés karácsonyi ünnepeket, és

sikerekben gazdag újévet kívánunk!

5

Aktuális

Juhász Ferencre emlékezünk Írta: Tóth Judit December 2-án ért minket a hír: elhunyt Juhász Ferenc. A kétszeres Kossuth-, és József Attila-díjas költőt a szakmabeliek a modern magyar költészet egyik legnagyobb alakjának tartották. Életműve felidézésével kívánunk megemlékezni a Nemzet Művészéről. Juhász Ferenc 1924 augusztus 16-án született Bián, egy félig magyar, félig sváb származású család gyermekeként. Szegény környezetből emelkedett ki, és ez meg is látszik életművén: nem csak kitörni akart, hanem emancipációra törekedett, melynek eredményeképpen egy különleges, kozmikus látásmódot alakított ki. A költő dolgozott a Hunnia Filmstúdióban 1948-49-ben, de megfordult a Könyvhivatalban, a Magyar Írók Szövetségének lektorátusában, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadóban is szerkesztőként, illetve 1946-56 között tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, illetve Magyar Dolgozók Pártjának is. Első verseit a Dárium karácsonyi különszámában publikálták, első verseskötete 1949-ben a Franklin Társaság gondozásában jelent meg Sánta csikó címen. Egy évvel később a Magyar Írószövetség választmányi és elnökségi tagja lett. Ettől az évtől kezdve költészete támadások tárgya lett, emellett magánéletében is rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie. Ettől függetlenül is nagy sikereket ért el az irodalmi, illetve a társasági életben, több meghívást kapott külföldre, költőtársaival együtt felolvasó körutakon, világkongresszusokon is részt vett.

„S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem.”

Költészetét csak kezdetben kapcsolta a népies eseményekhez, ’54-től egy olyan költészetet képvisel, amely egyszerre lépked a posztmodern és a neoavantgárd keretei között. Juhász Ferenc életpályáját súlyos belső és külső konfliktusok kisérték. Meg kellett küzdenie előbb felesége depressziójával, majd a sajátjával, az őt ért támadásokkal, majd azzal a helyzettel, amit a forradalom leverése okozott: noha a 1956-os forradalom egyik szellemi előkészítője volt, annak bukása után viták és vádak középpontjába került, és sokáig nem tudott egyetlen szót sem írni. Éppen ettől lett nyitott világszemléletű költő, hiszen ezek a konfliktusok mind a költői, mind a társadalmi nézeteit is mélyen befolyásolták. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer nyerte el a Kossuth-díjat, de részesült többek között Baumgarten-, József Attila-, Radnóti-, és Prima Primissima- díjjal is, illetve megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetést is. Források: Kép: www.mek.oszk.hu, idézet: www.citatum.hu

6

Műhely

Levél a Jézuskának Alkotói Műhelyünkben novemberben levelet irtunk a Jézuskának, hogy egy kis karácsonyi hangulatot teremtsünk téli számunkban. A legjobb alkotásokat hallgathatják.

Marcu András Kedves Jézuska! Tudom, hogy még csak november van, de anyuék azt mondták, hogy már nyugodtan írhatok neked levelet. Ha ezt befejeztem, máris írok a Húsvéti Nyuszinak is. Remélem, tavaly a fánk nem azért égett le, mert rossz voltam az óvodában. Ha mégis, akkor megpróbálok decemberig jól viselkedni, kár lenne az új függönyökért, anyu kedvencei! Először is egy új számítógépet kérek, mert a régi miatt apu gyakran mond olyasmiket, ami anyu szerint nem illik és nem akarom hogy ő rossz legyen.

Ingrid nővéremnek, aki nyáron lett tizenhat, kérek néhány ruhát, mert mindig arra panaszkodik, hogy nincs mit felvennie, bár azt nem értem hogy akkor miért van tele a két szekrény a szobájában? Anyunak egy új főnököt szeretnék, aki ember, nem egy hájas malac, mint a mostani. Én még nem találkoztam vele, de szerintem a malacok aranyosak és már nagyon kíváncsi lennék a disznó vicceire, mivel anyu mindig elpirul amikor tőle kérdezem. A nagyinak azt kívánom, hogy essen a hó nyáron, mert apu azt ígérte, hogy akkor majd beengedi hozzánk a téli ünnepekre. Remélem idén lesz elég pénzed, így én magamnak azt az űrhajót szeretném, amit a TV-ben láttam. Ugye a Mennyországban is van TV, és tudod melyikre gondolok? Előre is köszönöm az ajándékokat és remélem ez a levél eljut hozzád, nem úgy mint a tavalyi, és így nem kell megint zoknit küldened nekem.

7

Buza Kati Levél Jézuskának Minden az áfonya lekvárral kezdődött! Ahogy a medvék nem tudnak ellenállni a lépes méznek, úgy én nem tudok ellenállni az áfonya lekvárnak. Nevem Öreglaki Mátyás, az Öreglaki kobold nemzetség legifjabb sarja, a vénséges Makkos erdőből. Jóanyám gondosan bezárta a kamra ajtaját, és annak kulcsa a nyakában lógott, tehát semmi esélyem nem volt elcsenni, ám gyorsan rájöttem, hogy az erdő szélén lakó emberek éléskamráiba annál könnyebben bejutok. A kutyákkal egyszerű dolgom volt, ám a macskákra oda kellett figyelnem, mert őket nem tudtam megvesztegetni, és akkor is tudták, hol vagyok, ha láthatatlanná váltam. Havazott, de mókusháton gyorsan odaértem az erdő szélén álló házhoz. Az éléskamra ablakát résre nyitva hagyták, így hamar benn voltam. Miután teleraktam a kis agyagkorsókat, amiket anyám edényei közül emeltem el, nekiálltam magamba tömni, ami csak belém fért. Hirtelen zajt hallottam. Kulcs zördült és egy asszony jött be. Keresgélt valamit, de hamarosan kiment, én meg folytattam a nyalakodást, ám a következő pillanatban megfagyott ereimben a vér. A szembenálló polc széléről ugráshoz toporgott egy macska, miközben pontosan engem nézett! Befutottam az üvegek mögé, a macska utánam furakodott, közben levert néhány üveget, amik nagy csattanással értek földet. Hangok közeledtek, csikordult a zár és egy idős férfi lépett be. Csapdába estem! Az ember nem láthatott, a macska meg ott volt mögöttem. Ekkor az ember felkiáltott és elkapta grabancánál üldözőmet, s én kihasználva az alkalmat, leugrottam, majd kiszaladtam a kamrából, és addig futottam, míg át nem estem egy küszöbön. Egy kislányt láttam, aki rajzolt éppen. Na, van kedved levelet írni Jézuskának? - hallatszott mögülem és megjelent az öreg, kezében a macska, ami most fújni kezdett felém. Reszketve simultam a falhoz, az ember meg bezárta az állatot egy fedett kosárba, aztán leült a lányka mellé. - Mikor anyukád ekkora volt, mint most te, akkor írta ő is első levelét Jézuskának. Megírta neki, hogy milyen Karácsonyt szeretne, és hogy milyen ajándékra vágyik, aztán kiakasztotta a levelét a fenyőre a kert szélén. És megkapta? - csillant a kislány szeme. Majdnem mindig - mosolygott az öreg, miközben a morgó macskát figyelte. Mi a baja Cirminek? - kérdezte a gyerek. - Lát valamit? Én nem látok semmit meregette a szemét. Szerintem egy koboldot lát - súgta az öreg halkan, és a kislány szemei nagyra kerekedtek. Azt hiszem, torkos kis barátunkat meglepte Cirmi a kamrában és most nem tud kimenni. Segítsünk neki? Kisétáltak az ajtón, végig a folyosón, egészen a bejáratig, amit nyitva hagytak, míg nagyapó pipázott, én meg nyúlcipőt kötöttem és elszeleltem. Nem láttam már meg a kislány csodálkozását a hóban feltünedező lábnyomaim láttán, és azt sem, hogy még bementek rendet rakni a kamrába, ahol megtalálták összetört edényeimet. Otthon a nagy szidás se feledtette velem, amit ott hallottam a Karácsonyról és a levélről, hát titokban én is írtam egyet, aztán gondoltam egyet és elvittem az emberek fenyőfájára. Olyan volt a tüskés ágon, mint egy eltévedt falevél. Mikor eljött az emberek Karácsonya, késő este kilopóztam a szobámból, és elmentem az erdő széléig. Ámulva láttam, hogy a fenyőfán fények ragyognak, és alatta gyertyák villódznak, meg van még ott valami. Kíváncsian odaosontam, és eltátottam a számat a csodálkozástól. Egy kosárkában kis csuprok voltak tele áfonya lekvárral és egy nekem való hátizsák, s annak nekitámasztva meg egy papírlap, amin ez állt: Boldog Karácsonyt kedves kobold! Jézuska.

8

Stern Elke Bettina Kedves Jézuska! Közeleg a szeretet ünnepe, ezért arra gondoltam, hogy ezúttal levél formátumba zárom fohászom. Tudom, szavaim csak enyhe leheletként sodorná messzire a havas szél, és fagy olvasztaná magába az első tavaszi napsugár megjelenéséig. Inkább írásban mumifikálom, rengeteg lélekbalzsammal átitatva. Margók nélkül, a végtelenség füzetébe írva. Számtalan felnőtt szerint csupán a kisdedek hisznek benned. Nos, számomra valóban létezel. Személyed elmém építi fel, szívem pedig örök fényed biztosítja. Amíg él gyermeki énem, maradok jászolod oltalmazó csillaga. Emlékszem még azokra a jóllakott mosolyokkal teli, önfeledt évekre. Kislány fejemmel nézve a karácsonyfa teteje egészen a mennyország aljáig ért. Azóta sem éreztem ennyire közelinek az isteni szférát... A fa összekötött két azonos világot, melyben ugyanaz a boldogság és szeretet volt az ünnepi pulyka mellett terítéken. Anya, apa, testvérek a családi idill jegyében, légkörünk a gondtalanság édes öröme határozta meg. Akkoriban az ajándékokat vártam, ma annak az elnyűtt érzésnek a visszaköszöntését. Hogy azok a régi játékok vadiúj csomagolásban keljenek életre, és ismét megtöltsék pezsgéssel az üres teret. Manapság a kívánságlista pusztán csonka lap, nem pedig agyonfirkált csodafal. A cetli tartalma is jócskán megváltozott az idők folyamán. Leszaggattam róla az illúziót, az összes hiú ábrándot. A tárgyi javakat meghagytam mind a sekélyes emberek számára. Nekik úgyis kizárólag az ünnepi díszeik csillognak a szemük ragyogása helyett. Én a lelkek gazdagságára vágyom, nem érdekel semmi, ami vastag pénztárcából fakad. Nem kérem már, hogy a krisztusi kort bizton elérjem, ne keresztezzék utam romboló betegségek. Nem óhajtok mást csak áldást, békességet, isteni üdvösséget, hőn áhított igaz szerelmet, szüntelen fényességet. Mégis túlzónak érzem kívánalmaim. Ám ennyi jutott még álmodozó gyermek mivoltomból, ez a vágyak boltíves kapuját nyitó hit. Benned azóta is rendületlenül hiszek. Mindannyiunk megváltást hozó jelképe vagy. Olyan valaki, aki sötét hipocentrumunkban képes még energiákat felszabadítani. Köszönöm, hogy Te lettél a Teremtő legfőbb segédje. Köszönöm, hogy volt egyszer egy földi küldetésed, mely egy szebb világ reményét hagyta emlékezetünkben. Köszönöm, hogy meghallgatsz, mikor máshoz már nem ér el a hangom, ha a segélykiáltásom elakad valahol félúton. Köszönöm, hogy hagytál még nekem embereket az embertelenségben. Szíveket, amelyeket kitölt még egy csöppnyi szeretet. Barátokat, kik tudják mi az a kölcsönösség, hírből sem ismerik gonosz ikerpárját, az önzést. Családot, akiket megtépázhatott a sors szele, csak erősebbé vált tőle mindegyikük egymást segítő keze. Köszönöm, hogy vagy nekem, így válhat teljessé az ünnepem s létem homokórájában is a megannyi lehulló porszem. Idén karácsonykor ígérem boldog leszek. Egy földi angyalkád a millióból

9

Haiku-sarok Gondolatok egy csésze tea mellé

Matsuo Bashô (1644-1694) gyűrt papírgúnyám hónézőbe megyek hát kisimítom

Yosa Buson (1716-1784) Komacsi templom. Hó hóra, év évre száll. Még egy hópehely. Kobayashi Issa (1763-1828) Reggel, köd - egy árny, mint festett álom, ment át a szürkeségen! Kaya Shirao (1735-1792) Ketten maradtunk a hídon, a Hold meg én, a jeges szélben. Nozawa Boncho ( ?-1714) Télire eltett rőzseágak hirtelen rügyezni kezdtek.

10

A haiku ...több, mint versforma. Pillanatba zárt örökkévalóság. Egy vízcseppben tükröződő mindenség. A világ tizenhét szótagban. A létezés a lélegzetben..

Damm József Pici hópihe kalandra vágyón indul, s lavinaként zúg. Mušinský Edit roppant fenyvesek meddig dacoltok faggyal vágyom hitetek Tabi Kazu Téli estéken lótuszvirág illata csupáncsak emlék. Lir Morlan bús, téli éjjel füstölgő gyertyacsonk, te utolsó barát... Yoshimura Ikuyo antikvár könyvben négylevelű lóhere nyár csöpp illata

11

Zene

Csapatás az A-The End-Re zenekarral Készítette: Tóth Judit Fotók: A-The End-Re Zenerovatunkban ezúttal egy feltörekvő zenekart ismerhetnek meg. Az A-The End-Re tagjai már öt éve zenélnek együtt, ez idő alatt számos koncertet tudhatnak maguk mögött, és idén az EFOTT-on is megmutathatták, hogy csapatják a békésiek. A történet a Sárrét fővárosában, Szeghalmon kezdődött, és még nem tudni, hol a vég. Fajó Ádám, Teddy Snow, Hornyácsek Balázs, Szőke Gábor és Szabó Dezső mindenesetre mindent megtesznek, hogy Justin Bieber a feledésbe merüljön. Ádámmal, Teddyvel és Dezsővel beszélgettem a zenekarról, a popszakmáról, és arról, hogy kerül Ady Endre a képbe.

- Ami szerintem egyből megragadja az emberek figyelmét, az a nevetek. Hogyan született az A-The End-Re elnevezés, és hogyan kapcsolhatjuk a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjához?

Fajó Ádám: Pont a közepébe! A nevünkben egyszerre van benne a magyarság verseiről híres költő Ady aki hat ujjal született mint a táltosok, és a nyugati sámáni zene a The Doors egyik leghíresebb zeneszáma a The End. Így ötvöződik az amerikai elektromos zene a magyar múlttal.

12

- Hogyan indult útjára az együttes? Mit jelent a Facebook-oldalatokon „spirituális egyvelegként” definiált stílus? F.Á.: Az együttes sok-sok barátok közt elkövetett zenei próba és csörömpölés közegéből indult útjára. A spirituális egyveleg pedig a szövegek szimbolikus és mély értelmeit, valamint a zenénk ezek átéléséhez szükséges érzelmeket, és erőt adó lényegét fejezi ki. Szabó Dezső Péter: Én csak annyit tudok erről, hogy hazafele utaztam koliból, és egy vadidegen csajjal való beszélgetés során kiderült, hogy vannak közös ismerőseink. Ebből tovább fűződve tudtam, meg tőle, hogy Fajó Ádám zenekarában játszok. Erre igazából csak annyit tudtam kinyögni: Mi? Milyen zenekar? Meg ki az a Fajó? A többi jött magától. Spirituális egyveleg az igen sok mindent takar nálunk zenében. Néha számokon belül szeretünk műfajokat keverni, s több életbéli témát feldolgozunk szövegileg. Ezt igazán csak a zenénk tudja megmondani mi is pontosan. Teddy Snow: Volt egy jól sikerült berúgás egykori csoporttársaimmal, még a fősulis éveimből. Azon az estén dobtam fel a társaságnak, hogy ha lenne egy dobszerkó valahonnan, akkor csinálnék egy bandát otthon a cimbikkel. Magam sem hittem el elsőre, de egy hét múlva - végül egy számomra tök ismeretlen figura közbenjárásával – kaptam egy üteget, amit azóta is pakolgatok lehetőségeimhez mérten. Két hét múlva túl voltunk a Tevelén. - Hogyan születnek a dalaitok? Mi az a többlettartam, amit szeretnétek átadni a hallgatónak? Honnan merítitek az ihletet a dalszerzés közben? F.Á.: Ihletőnk az élet, és a saját belső világunk. Ha valaki ki szeretne fejezni valamit a bandán belül, azt megosztja velünk. Ez lehet dalszöveg vagy hangszer téma. Ezt meghallgatjuk közösen, és mindenki ráhangolódik. Aztán jöhet, ami a csövön kifér! Csapatás! Teddy: A korai dalokat egy-egy jobb témára fűztük fel, a fejünkben élő sztereotípiák mentén. „Ide kéne egy briddzs, vagy mehet még egy refrén aztán jaólesz” – alapon. Az eltelt öt év azonban összecsiszolt minket annyira, hogy az örömzenét már nem keverjük össze az alkotással (tákolással :D). Ha nincs meg az a bizonyos „hidegrázás” már a dal korai változataiban, akkor nem vesződünk vele. Mindezt pusztán irigységi alapon, persze…

Dezs: Elég vegyesen. Van, hogy éppen a próbán talál ki valaki egy jó témát, melynek jammeléséből döntjük el, hogy csinálunk-e valamit belőle, mert jól szól, vagy csak a pillanat gyönyöre marad. E mellett, az otthon varázsában egyedül írt ötleteket szoktuk próbaterembe vinni, amely vagy tetszik mindenkinek s foglalkozunk vele, vagy ismételten jammelés, s annak pillanatnyi varázsa marad csupán.

13

Amit szeretnénk átadni a közönségnek az a szabadság, szabad gondolkodásmód, önértékelés, világról való tisztábban látás. A különböző témák mellett nagy hangsúly van a szövegeinken. - A nyáron koncertezhettetek az EFOTT-on is. Mi a következő lépcsőfok? Mik a tervek 2016-ra?

Dezs: Igen szerencsére elmondhatjuk, hogy az EFOTT-on is zenéltünk, kisebb fesztiválok után. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki ebben segített nekünk. ’16-ban az eddig megírt s még készülő számaink, valamint a meglévőek jobb minőségben való felvétele a cél. A felvételek után, szeretnénk videoklipet készíteni legalább egy számunkhoz. Terveink között van még, mint minden évben, hogy minél több s nagyobb helyekre való eljuthassunk és megismerjenek minket, és persze szex, drogok, r ’n’ r. Teddy: EFOTT, mi? Nekem személy szerint nem jött be. Őrült nagy forróság volt. nekem az a célom, hogy olyan helyekre jussunk el ’16-ban, ahol lesz légkondi.

14

F.Á.: Az EFOTT koncert lehetőség nagyon sok örömet okozott nekünk és hálásak vagyunk érte, de a jövő csakis munkát tartogat számunkra, úgy a magánéletben, mint a zene terén, mivel jelenleg elég szétszakadva élünk, három városban pontosan. Így jövőre a legfontosabb cél, hogy havi egy próbát meg tudjunk tartani, ami amolyan szinten tartó szerepet töltene be, és persze minél több koncert.

-Mi az az egy mondat, amit mottóként a zenekar neve mellé írnátok? Dezs: Csapatás! F.Á.: Egyetlen szó: Csapatás!

Még több csapatás, még több zene: /atheendre.music

15

- Mi volt az eddigi legemlékezetesebb momentum fellépéseitek során? Teddy: Annyi az emlék, hogy erre egy külön stand up estet lehetne szentelni. Nem is egyszerű erre válaszolni. Volt olyan, hogy Dezs koncert közben deszkaként borult el, majd elaludt a színpad közepén. Hori egyszer felrúgta a csillagos égig Erszi effektpedálját a koncert harmadik másodpercében. A jelmezes bulik is mindig nagyon adják, ám a legjobb élményeim nekem mindig onnan vannak, amikor a bulizókat figyelem a koncertek közben. Dezs: Voltak viccesek, rémisztőek, kellemesek. Nem is igazán tudok egyet se kiemelni. Füzesfeszten például újdonság volt nekünk, hogy lángcsóvák égették az arcunkat s közben nem láttuk egymást a füstgéptől. Vagy Szeghalmon, mikor Halloween bulit csináltunk s a legjobb jelmezes a győzelmi pezsgőjével minket is megáldott, hangszerestőlmindenestől. Volt olyan is, hogy egy hölgy már illuminált állapotában feljött a színpadra s táncolt, illetve elkezdett vetkőzni. Felsorolhatatlanul sok emlékezetes pillanat volt már.

-Mi az, amiben az A-The End-Re különbözik a többi fiúbandától? Hogyan tudnátok művészileg definiálni magatokat? F.Á.: Öt különböző jellemű és természetű ember talált itt egymásra. Két dolog tart össze minket a zene és a barátságunk. Ez a zenében erősen jelen van úgy dalszövegek, mint hangszerelés tekintetében. Teddy: Hát némiképp különbözünk az öttagú fiúbandáktól. Például nekünk nem Kozsó a producerünk. Cserébe művészek sem vagyunk, én legalábbis biztosan nem. Gyere el egy koncertre és skatulyázz be minket te magad! - Mit gondoltok a globális popszakmáról? Szerintetek ma mire van igény? F.Á.: Mint szakma, a zeneipar igen kemény. Szamárlétra van. Itt az ismeretség számít és, hogy mit tudunk letenni az asztalra. A kettő táncot jár. Egy jó helyen elhelyezett pénzköteg, vagy egy jókor, jó időben megtörtént esemény előrébb visz, mint a tehetség. Ez pedig kérem nem más, mint korrupció. Teddy: Nem vagyunk róla túl jó véleménnyel. Már a kérdésed is tele van elidegenedett szavakkal. Globális? Pop? Pop-szakma?!? - Hogyan nézne ki az első nagylemezetek? F.Á.: Állat borító, legalább 10 szám és sok köztes hangulatkeltő. Egy-két közös szám az általunk elismert zenész társakkal.

16

Dezs.: Első nagy lemez küllemi megjelenéséről nem igazán árulnék el dolgokat. Bár mindenkinek más-más úgyis az elképzelése. Legyen igazából ez meglepetés, mikor kiadjuk. Tartalmilag egy 10 plusz mínusz 1-2 szám van tervben természetesen csak saját számokkal telítve. Teddy: Én pendrive-ot adnék ki maximum. Az viszont világítson, és legyen benne csipogó, hogy mindig meg lehessen találni. De amúgy tök ingyen le is lehet ám majd tölteni mindent. „Lemezt” azért nem csinálnék, hogy az MTV-n Justin Bieber kapjon majd még egy díjat a popszakmától. Az megy lemez nélkül is. Gyertek koncertre! A-The End-Re koncertre!!!

Érdekesség

Louis Hector Berlioz

szerezte a Rákóczi indulót, amit ma szinte minden március 15-i megemlékezéskor hallhatunk. Az említett darabbal Pesten 1846 február 6-án lépett fel, hatalmas sikert aratva. Emlékiratai szerint egy kocsmában vetette papírra a betétet, ugyancsak Pesten. A Rákóczi-indulót belekomponálta a Faust– kompozícióba, ez lett Faust paraszttáncának a betétje. A Faust elkárhozásának megírására egyébként rengeteg energiát és időt szentelt, Párizsban azonban mégis megbukott.

Forrás: www.oae.co.uk

17

Irodalom

Gyereksarok

Versek, történetek gyerekeknek Bódai-Soós Judit Ha én lennék… Ha én Mikulás lehetnék minden évben kétszer jönnék, s ha fordulnék tizenkétszer, akkor sem jönnék elégszer, mert az öröm, amit hozok nagyon gyorsan elpárolog. Olyan sok a szegény ember, aki álmodozni sem mer, ajándékot nekik adnék, mindig hozzájuk szaladnék. Elhalmoznám őket hittel, reménnyel és szeretettel. Békét hoznék a zsákomban, tisztességet puttonyomban. S ha nem bírnám már e terhet, építenék egy nagy termet, minden embert befogadnék, kinek nem jutna más hajlék, s Nekik adnám a kabátom, a süvegem és a zsákom, hadd járják ők a világot, teljesítve minden álmot. Mentovics Éva Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta egész pereputtyát, s eldöntötték, hogy az Új év folytatja majd útját. Boldog, derűs volt az Új év, ígéretet is tett: - Ha tehetem, az utamon mindenkit segítek. Szilveszterkor a búcsúzó Óév elé lépett, s útnak indult, hogy beváltson minden reménységet.

18

Hajnal Éva Hol lehet?

Lir Morlan

Téli mese

Se hó, se szán, semmi nincs, meg se mozdul a kilincs, itt ülök már órák óta úgy várok a Télapóra…! Talán más dolga akadt? Elment az ablak alatt? Tán nem vettem volna észre, hogy az úton áthaladt? Vagy kihagyott volna engem? …az biztos, hogy nem lehet! Elromlott a szarvas-szánja navigáló rendszere? Most nőtte ki a csizmáját, ahogy Sári Esztere? Hát, nem tudom, hogy mi történt… …rég itt kéne lennie…! Megyek, … újra lerajzolom, Hogy hová kell jönnie…!

Hull a hó, jég ropog, Kisnyúl fázva kuporog. Mókusfi didereg Őz éhesen pityereg. Mi kopog, ki kopog? A télapó itt topog Zsákjában hoz sok jót Almát, diót, mogyorót

Téli éj Fúj a szél, fúj a szél Ágak közt zúg a tél Sötét búg, így zenél Titkokat súg az éj. Hull a hó, ragyogó, Jégpáncélt húz a tó, Hófehér takaró, Pelyhekben hull a hó.

19

Bódai-Soós Judit

Hópehely-üzenet Elkaptam egy kis hópelyhet, volt benne egy üzenet. Azt írta a feladója: minden tündérkét szeret. Azt is írta, hogy a tündér bizony nem a fán terem, mert tündér az összes gyerek, s ha nem hiszed, jer velem! Megkeressük, hogy ki küldte ezt a kis üzenetet. A Mikulás, vagy Hóanyó? Ugyan, vajon ki lehet? Hópehellyel nem üzen más, csak az édesanyukák. Nekik minden lurkó tündér, akármilyen rosszaság. Hópehelybe rejtve küldte szeretetét sok anya, s többet ér ez, mint a világ összes fényes aranya.

20

Hajnal Éva Sára meséje Mottó :”Feküdni küldenek…de nem megyek! Ülök csak itt és rámolok… Eljön , tudom ! Becsönget , érzem én… Ha csendbe’ húszig számolok…” ( Ranschburg Jenő )

Te, most lehet, hogy éppen nagyon figyelsz egy bogarat. Vagy egy parkban sétálsz, és belement egy kavics a cipődbe, és ez rossz. Vagy egy buszmegállóban ácsorogsz és nézed az órád, de az is lehet, hogy éppen olvasol egy padon ülve, vagy a rágó-fújást gyakorlod, vagy süteményt eszel abból, amit a legjobban szeretsz, amit az anyukád sütött és nagyon finom, de nem tudod senkivel elfelezni, pedig szeretnéd. De előfordulhat, hogy legújabb találmányodon, ötleteden, filmeden, cikkeden, könyveden gondolkozol. Lehet, hogy barna a hajad, vagy vöröses-szőke, vagy fekete; göndör, vagy egyenes szálú. Lehet, hogy farmerben vagy és kockás ingben, vagy éppen azt a drapp pólót húztad fel, amit a legjobban utálsz, de már nincs más, amit felvehetsz, mert tegnap sokáig olvastál és elfelejtettél mosni és a mamád, csak hétfőnként hozza rendbe a dolgaidat, és ma még csak csütörtök van. Lehet, hogy szép, aranykeretes szemüveget hordasz, és időnként az orrodra tolod, ha lecsúszik, és akkor szépen csillog a keret. De az is lehet, hogy egészséges a szemed. És barna. Vagy kék. Vagy zöld? Lehet, hogy szakállas vagy és pipázol, és az is lehet, hogy nem….. Mindenesetre vicces téged elképzelni, mert nem is tudlak elképzelni igazából. Csak azt tudom rólad, hogy létezel valahol, és fogalmad sincs arról, hogy mi is létezünk. Pedig én szívesen megtanítanálak, hogyan fújd fel a rágót, és velem a terveidről is beszélhetnél, pedig még csak négy éves vagyok, de már sok mindent tudok. Azt is tudom, hogy örülnél, ha foghatnád a kezem, amikor villámlik és dörög, és akkor is, ha néha beköthetnéd a cipőmet, és neked adnám a fél rágómat, és megengedném, hogy megigazítsd a copfomban a gumit és elmagyaráznám, miért kell este fogat mosni, és neked adnám a kakaómról a bőrét, és mesélnék neked, vagy csak megcirógatnám a hajad. Tudod, nekem van apukám, és nagyon szeretem, de már nem olyan, mint régen, mert elment a piros vonattal… Az Adélék is elváltak és nekik sem olyan, mint régen. Pedig az anyukám olyan, mint régen! Szép és csinos, és finomakat főz, és sokat mesél, és érdekeseket mond nekem, és ha megkérnéd, biztosan neked is érdekeseket mondana, és veled is biztos mindent elfelezne, még az egyetlen mentolos rágót is, vagy télen, ha fáznál és sajnálna, kötne neked is pulóvert, csak a nyakát még nem tudja, hogy kell, de biztos a Bea néni megtanítaná neki, mert ő tudja. 21

És anyukám a legszebb a kék ruhájában és én mindig mondom neki, hogy mi szép lányok vagyunk mind a ketten, és a legszebbek vagyunk a kék ruhánkban! Persze az én ruhám sokkal szebb, meg a szemem is és olyan öreg se vagyok, mint anyukám, de azért még ő sem olyan öreg! Még a haja sem fehér, csak néhány szál fehér haja van. Amikor kicsi voltam azt gondoltam, biztos cérna van a hajában, de most már tudom, hogy nem lehet levenni. És képzeld, a hasában voltam, mint egy kis-pólyás! És egyszer csak megszülettem és azóta élek! És te nem is tudtad! Pedig olyan helyes voltam! Anya mindig kenguruban cipelt a hasán és mindenki megnézett bennünket. Most már nem férek bele a kenguruba! Meg az elefántos kabátomba se! Az már Zsuzsi babáé lett. Örökbe! Az a jó, hogy ő sosem fogja kinőni, mert ő nem igazi. Megmutatnám, ha eljönnél! Karácsonyra kaptam! Olyan vicces volt a Karácsony, mert eldőlt a fa! És minden csak úgy potyogott és a Zsuzsi csupa tűlevél lett, de akkor is nevetett, pedig biztosan szúrta. Az egész azért történt, mert anyukám nem jól állította össze a talpat, és a Mária néni azt mondta, hogy férfi kell a házhoz! A Zsuzsi nevetett, az anya meg sírt. Én meg nem tudtam, hogy mit kell csinálni, és szóltam a Laci bácsinak, hogy férfi kell a házhoz, csak nem olyan öreg, mint ő. Mert ő már nagypapa.

Még az a szerencse, hogy nem törtek össze a díszek, mert sütiből voltak és nem üvegből. Csak a csillag tört el, de azt bekaptuk. Nagyon szép volt ám a karácsonyfánk! Minden évben hamar elkezdünk díszeket sütni, hogy ne kelljen kapkodni. Akkor olyan jó karácsony-illat van nálunk! Csak nagyon elfáradunk, mert sok dísz kell, hogy szép legyen a fa. És akkor gyönyörködünk! Nagymama azt mondja, vegyünk díszeket, de nem szoktunk. Inkább elfáradunk. Anyukám olyan aranyos volt, hogy pöttyös labdát is sütött, mert az a jelem az óvodában. Az Adélé meg pillangó, de úgy is lehet mondani, hogy lepke. Ha eljönnél, festenék is neked! Az anyukám mindent megenged nekem, csak ha nem nagy butaság. Az ujjammal is festhetek, ha éppen ahhoz van kedvem. Megnézhetnéd a játékaimat is! Van ágy-játékom, polc-játékom, szőnyegjátékom, zsebjátékom. Persze mindegyikkel szoktam mindenütt játszani. És ha jó lennél, akkor annyit mesélne este anyukám, amennyit szeretnél, ha pedig véletlenül nem tudnál jó lenni, akkor csak egyet, vagy kettőt mesélne, de a kezedet akkor is fogná, amíg el nem alszol, mert akkor is szeretne, ha rossz lennél!

22

És ha megkérnéd, biztosan azt is megengedné, hogy becsavard a villanykörtét, mert ő nagyon szédül és a múltkor is majdnem leesett, pedig fogtam a lábát. Meg a zárat is kicserélhetnéd, mert ahhoz sem ért anyukám, pedig egy könyvben is megnézte, hogy kell. És akkor megengedné, hogy megmosd a kezed, és szépen mosolyogna, ha összeolajoznád a törölközőt, mert az olyan vicces lenne! Mária néni is és mami is mindig azt mondja, hogy anya semmit sem vesz komolyan. De téged komolyan venne, és komolyan rád nevetne, és akkor mind a hárman egymásra nevetnénk, és az olyan lenne, mint egy család! Tudod, sokat gondolok rád! Úgy képzelem, hogy egy napsütéses, vagy egy esős napon egyszer csak becsöngetsz, és azt mondod anyának, hogy láttad az utcán a kék ruhájában, vagy a játszótéren, amikor velem csúszdázott, vagy kavicsgyűjtés közben, vagy a padon, amikor virágból koszorút font nekem és szeretnéd, ha neked is fonna! És akkor ő mosolyogna, és te észrevennéd, hogy még sokkal szebb, mint ahogy gondoltad és örülnél, hogy neked szép! És azt is látnád, hogy nem olyan öreg, és hogy szép a haja és kérnél a kavicsaiból és összebarátkoznál vele. És ő is összebarátkozna veled, és ez nem múlna el! És akkor elmondhatnánk neki, hogy mi már előbb összebarátkoztunk, mert megtanítottalak rágót fújni és vicceket mesélni és kavicsozni. És ő ezt megértené, és nem haragudna, amiért ezt csak most mondjuk el neki, hanem örülne, hogy már nem vagyunk idegenek! És legközelebb te is jöhetnél velünk legurulni a lejtőn és lehet, hogy lenne olyan szerencséd, hogy látnál velünk szivárványt, vagy megnézhetnéd a legszebb kopasz fánkat, és jókat nevethetnél velünk, amikor leesszük a ruhánkat fagyival. És akkor olyanok lennénk, mint egy igazi család! És ez se múlna el! És még kisbabánk is születhetne. Persze nem neked, mert te fiú vagy, hanem az anyának, de te lehetnél az apukája, és rám hasonlítana a legjobban! És együtt taníthatnánk hárman, hogy sok mindent tudjon, és okos legyen, mint én, és mindent megismerjen. És akkor már soha nem lenne nálunk szomorkodás! Látod, eddig még nem ismertél minket, de most már siess, mert a múltkor is sokat nőttem, és ha ez így megy, akkor hamar kinövöm az esernyős igazi farmeremet, és még nem is láttál benne! És akkor hogy fogod azt mondani nekem, ha meglátsz, hogy nekem van a világon a legszebb esernyős farmerem, …ha kinövöm? (Janikovszky Éva emlékére )

23

Nagy Ilona versei Szélkeringőn… Tudom, adtál olyat, mit nem érdemeltem - azért kaphattam, mert minden embernek adsz -, fürödtem többször is háborgó tengerben, hallottam, mit elmos, sosem lesz ugyanaz, mégis hittem - mondták -, kárpótol az élet, virágzó mederré válik a könnypatak, gyopár is virul, bár magasak a bércek, és minden hegyre olvaszt jégkását a Nap, mert a kopasz fa is dacol a hideggel, árva madár óvja fészkének melegét - de az erős szív is megszakadhat egyszer, ezért kérdezem meg -, mondd, hát még nem elég, mekkora súly az, mit két váll elviselhet, bánat-telt szekerem most merre tolhatom? - benn - a csend, bolyongva elüti a lelket, - künn - egy szélkeringőn sikít a fájdalom.

Jégvirág Bezárta bimbóit hangtalan, csillogott fehéren, hamvasan. Nem volt illatos, kábító... csak gyolcsfehér, mint a hó. Vakított, mint a gleccserek, s egyre nőtt, mint a kisgyerek. Megrajzolt apró bokrokat, csipkézett álomszép fodrokat. Gyengéden nyitotta szirmait, üvegre karcolva titkait... Leolvadt némán, csendesen, s eltűnt a téllel... teljesen. Ha egyszer mégis visszatér, megismered, mert cinkfehér. Nem volt más, csak egy jégvirág, de benne volt a fél világ. 24

Téli este… Míg felettem a csillagár álmodik velem egy halk igent, a cinkfehérben szunnyadó táj, lábamhoz festi a végtelent…

Meddig tart az ünnep? Mondd, a te szívedben meddig tart az ünnep, s vajon mi lesz majd az ébredés után, mikor eltűnnek a csillogós csilingek, s szürke hétköznap lóg életed falán? Gyertyák pislákolnak, mosolyt rajzol arcod, ünnepi dallomok érintik lelkedet. Mi lesz, hogyha ismét szakadnak a hangok, s ha újra fázik benned a régenvolt gyerek? Elveszett rongybabák, színes meséskönyvek, vadsasként szárnyaló merész álmaid... Hová rejted majd a kicsorduló könnyed, és selyemszalagokról leszakadt vágyaid? Mégis, megváltóként érkezik az ünnep, mint ölelő kezek száz ellökő után, mert fiaid az ajtón nyomják a kilincset, s boldogan bukdácsolsz át cipőik kupacán. Felszárítja szemed csillagfényű ködjét, gyémánt lesz a kavics mely zsebedben pihen... Már tudod, oly mindegy meddig tart az ünnep, hiszen itthon vannak, s te máris szereted.

Havazik Úgy lepi be ismét a földet, mint a pókháló a kincseket, és hattyúfehér gyolcsruhába öltöztet szénbarna tincseket. Szitálva hull reccsenő jégre, csillan a tavon a holdsugár, csend-dallamot hoznak a hangok, csipke-fehéren roppan a táj

25

Havas éjben… Széjjelgurultak a gyöngyök, fulladnak a hangok, némaságra ítéltettek berozsdállt harangok, ma mégis mind újra csendül megtörve a csendet, kisfalukban, városokban ünnepet hirdetnek… Csipkés havon apró lábak örömmel totyognak, Mackó kutya farkcsóválva örül a dolognak, égből pottyant fehér holmi bűvöli el őket, hidegével megcsipkedi a kis nevetőket. Apu szólít, gyertek, Kincsem, s karjába kap menten, odabenn a kis Jézuska nektek csenget szentem. Gyertyalángok csókolják az aranyszínű cukrot, kis karácsony, nagy karácsony… Anyu könnybe csuklott. Fenyőillat, ezüst dió, káprázatos fények, apró masnik, színes doboz, mit rejthetnek… Nézd meg! Hajas babát, meséskönyvet takarnak az ágak, csillagszórók varázsporral hintik a szobánkat. (Havas éjben csengő csendül, ló patája koppan, két csöpp gyermek édes álma hisz az angyalokban…) Megint csillognak a gyöngyök, csengőt hallok, halkan, szívem egyik apró csücskén karácsonyi dal van.

26

Kultúra

Az Én El Camino-m Interjú Kerek Adriennel Készítette: Szöllősi Betti Képek: Kerek Adrienn A távolság miatt ismét a technológiát kértem, hogy legyen segítségemre abban, hogy kifaggassam Adrit a Szent Jakab-útról. Már cseng is a virtuális Skype-telefonom. Felveszem. Kamera bekapcsol. Bár már bő hét-nyolc esztendeje nem találkoztunk (egész pontosan középiskola 4. óta), nem sokat változott. Talán mintha a szeme lenne egy kicsivel csillogóbb. S hogy hogyan fiatalodott meg az évek múltával szemének fénye? A beszélgetésünk végén ez is kiderül. A beszélgetésünk eleje természetesen személyes jellegű volt, ami annak köszönhető, hogy régóta nem találkoztunk. Így ezektől a részletektől megkímélek minden kedves olvasót. Úgyhogy csapjunk is bele a közepébe! Sz.B.: Direkt nem néztem utána semminek, ami az El Camino-val kapcsolatos. Tudatlanul ülök veled szemben. Szeretném, ha te világosítanál fel mindenről, Adri. K.A.: Nos, az El Camino vagy Camino de Santiago egy ősrégi zarándokút. Az út Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Innen ered a másik név: Szent Jakab-út. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található. Sz.B.: Milyen hosszú ez az út? K.A.: Ez változó annak függvényében, hogy honnan indul el az ember. Mi a párommal Franciaországból indultunk, egészen pontosan Saint Jean Pied de Port-ból, mondhatni a Pireneusok lábától. Innen az út mintegy 800 km hosszú. Sz.B.: Hűha! 800 km? Azért az nem semmi! Mi visz rá egy embert arra, hogy 800 km-t legyalogoljon? K.A.: Nem olyan sok az a 800 km! J Hallottam egy lányról aki még júniusban indult el Tatáról. Onnan a cél 3000 km-re van. Az igazat megvallva sokat olvastam róla. Nagyon érdekelt ez az egész. Valamint a párom, aki már harmadjára tette meg a távot, szintén sokat mesélt róla. Tehát az ő élményeire alapozva döntöttem el.

27

Sz.B.: Tehát egyszer csak gondoltál egyet, hogy na akkor én is, és nekivágtál? Vagy másról volt szó? K.A.: Lényegében igen, lényegében nem. Úgy fogalmaznék, hogy a lelki felkészülésem hamarabb megkezdődött. Sőt, jóval előbb, mint a fizikai. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fizikai felkészülés kevesebb időt igényel. Sőt! E nélkül nem hiszem, hogy bárki nekivágna egy ilyen hosszú útnak. Sz.B.: Neked miből állt a felkészülés? K.A.: Először a Dunaújváros és Rácalmás közötti 20 km-es távot tettem meg gyalogszerrel, botokkal. A kezdeti időkben ez 3 óra volt, amit lefaragtam egészen másfélre. Itt szépen kitapasztaltam, hogy mekkora súlyú zsákkal tudok megbirkózni. Itt 14 kg-ból lett 10 kg. A lényeg: a hátizsák ne nyomjon többet, mint a testsúly tíz százaléka. Egy kicsivel persze feljebb mentem, ezzel feszegetve a határaimat, de nem volt vele gond.

A zarándokút jelölése

Sz.B.: Tehát az idő alatt, amíg a zarándokút tartott egy 10 kg-os túrazsák volt és semmi több? K.A.: Pontosan. Sz.B.: 10 kg az nem valami sok. Hogy választottad ki, hogy mi kerüljön bele? K.A.: Nehéz volt. És a kis utazó hajvasalómtól az Istenért sem akartam megválni, amit nem bánok, annak ellenére, hogy csak kétszer használtam a 27 napos út során. 3 napi váltás ruha. Volt nálam extra nadrág is, mint kiderült, feleslegesen. Ennek ellenére mániámmá vált az indulás előtti időszakban, hogy mindent pontosan grammra mértem le és azt feljegyeztem papírra, annak érdekében, hogy számomra a legoptimálisabb súlyú zsákot rakjam össze, úgy, hogy abban minden benne legyen, amire szükségem lehet ezen a hosszú úton. Ezt naponta akár többször is megcsináltam. Sz.B.: Így visszagondolva, mi az három dolog, ami nélkül biztos nem indulnál útnak? K.A.: Túrabot. Sajnos ellopták útközben, amit nagyon fájlaltam, de aztán pótoltuk. Aztán a megfelelő cipő vagy szandál nélkülözhetetlen. Én Merrel-t választottam, és jó döntés volt. Fontos, hogy légáteresztő legyen, vízálló és ugye a talp kialakítása. Láttam olyanokat, akik balerinacipőben vágtak neki az útnak. A harmadik pedig a túraponcsó. Nagyon jó szolgálatot tud tenni, ha szakadó esőben gyalogolsz és minden értéked egy hátizsákban van, ami ennek ellenére nem csurom vizes. A negyedik pedig a útikönyv, ez nélkülözhetetlen útitárs.

28

Sz.B.: Csak hármat mondtam. K.A.: Tudom. Sz.B.: Tehát megvolt a felkészülés, a hátizsák. Ezután pedig csak fogtad és nekivágtál az útnak? Bocsánat, nekivágtatok? K.A.: Mint említettem, előbb Franciaországba mentünk repülővel. Aztán felkerestünk a zarándok irodát, ahol megkaptuk a zarándok útlevelünket. Erre lett volna lehetőség Magyarországon is, de ragaszkodtunk az eredeti formaságokhoz, így ezt ott igényeltük meg. Sz.B.: Mi is pontosan az a zarándok útlevél? K.A.: Mint a nevében is benne van, ez egy útlevél. Benne van a zarándok neve, nemzetisége és az, hogy mivel tette meg a távot. Nálam a gyalogos szerepelt. Ilyen szép kihajthatós, rengeteg hely van benne a pecséteknek, amit akkor kapsz, haladsz egy falun vagy városon, ami érinti a zarándokutat, és amivel útközben megtudsz szállni a zarándok szállásokon.

Eredeti zarándokútlevél

Sz.B.: És azután, hogy megkaptátok az útlevelet, mi történt? K.A.: Választottunk magunknak egy kagylót, amit kiraktunk a zsákunkra. Ez a jele a zarándokútnak is. Ez maga az útjelzés: Egy sárga színű kagyló, nyíl. Néha négyzettel, néha négyzet nélkül. Ez tipikusan olyan jelzés, mint a kis cserkészeknek vagy túrázóknak az erdőben a fákra festett szimbólumok. Végig a sárgaköves úton! Visszatérve a kagylóra. Egyedül a Saint Jean Pied de Port-ból származó kagylókra nem volt nagy piros kereszt festve. A zarándokút majdnem minden pontján lehet venni, de valamiért az összes többi állomáson piros kereszttel festett fésűkagylót lehetett csak kapni. Ne kérdezd, hogy miért, mert fogalmam sincs. Az enyémet egy erős madzagra fűzték és a zsákomra akasztottam. Ezzel jeleztem a külvilág számára, hogy zarándok vagyok. Többen nem tették ki, talán mert féltették, hogy elhagyják vagy eltörik. De én kitettem. Sz.B.: Mikor indultatok és hány napig is tartott? K.A.: Augusztus 3.-án indultunk és 27 egész napig gyalogoltunk.

29

Sz.B.: Van ennek valami jelentősége? Mármint az időpontnak? K.A.: Ez egyénileg változó. Van, aki direkt úgy időzíti, hogy december 24.-én érjen be. Tehát ez semminek sem a függvénye. De van úgy is, hogy valaki nem tud kivenni ennyi szabadságot egy évben. Nos, olyankor egyszer egy hétre indul útnak, de azt minden évben tovább folytatja. Sz.B.: Ti nem vacakoltatok akkor vele! :D Milyen volt az indulás? K.A.: Meleg. 35 fok körüli meleg volt. A Pireneusok lábától indultunk, és elértük a tengerszint feletti 1450 m-es magasságot. Tehát a felfele menet közben nagyon kellett rá figyelnünk, hogy legyen nálunk megfelelő mennyiségű folyadék, pluszban, a hátizsák 10 kg-ja mellé. Az első 8km-en meredeken haladtunk felfelé. Ha ezt rögtön az elején valaki elfelejtette, akkor a következő lehetőség, ahol vizet szerezhetett, az 15 km-rel messzebb volt. Ami nem annyira jó, ha a majdnem sivatagi körülményeket vesszük. De ha erre ügyeltünk és minden figyelmünket a tájra tudtuk összpontosítani, akkor a látvány megfizethetetlen volt. Vadon élő pónilovak 60, 70 fős csoportja nyugodtan legelészett a domboldalakon. Fantasztikus volt. Láttunk még sasokat is, amit jó jelnek tekintettünk. Egy asztrális utazás során megtudtuk, hogy az előző életben sasok voltunk és ezt jó jelnek tekintettük, rögtön az első napon. Sz.B.: Hány kilométerrel zártátok az első napot? K.A.: 28 kilométerrel.

Sz.B.: Wow. Gondolom mindened fájt. K.A.: Jól gondolod! A lábaim rettenetesen fájtak. Sz.B.: Hogy vészelted át? K.A.: Masszírozással. Valamint, amint lehetőségem akadt rá, lecseréltem a túracipőmet a pihenőhelyen. A lábaimnak minden este megköszöntem a kitartást, és azt, hogy idáig vittek. És elmondtam, hogy mennyire büszke vagyok rájuk.

30

Sz.B.: Hol aludtatok? Vagy este is meneteltetek? K.A.: Este soha nem mentünk, a pihenésnek szenteltük az ilyen pillanatokat. Hogy hol aludtunk, az változó volt. Hál’ Istennek a telefonom egy applikációja sokat segített. Ez külön egy, a zarándokoknak létrehozott alkalmazás volt, ami megmutatta, hogy hol vannak a legközelebbi szálláshelyek és zarándok éttermek. A szálláshelyet illetőleg nagyon sok helyet láttunk. Voltak kolostorok, zarándok szálláshelyek, emeletes ágyak százai, pavilonok és még sorolhatnám. Sz.B.: Mi alapján választottatok szálláshelyet? K.A.: Városba, faluba beérve mérlegeltünk a lehetőségek közül, de talán 3x fordult elő, hogy magán szálláson vagy apartman házban aludtunk saját fürdőszobával. Néha viszont a többheti kényelmetlen emeletes ágyat lecseréltük egy normális motelszobára a kényelem és pihenés reményében. Sz.B.: Mit ettetek? K.A.: Sokszor megfordultunk éttermekben. Itt külön zarándokmenüt kérhettünk, igen kedvező áron. 10 euro/fő-ért egy 3 fogásos menüt és kaptunk mellé fejenként egy üveg bort is. És ráadásul még pecsétet is kérhettünk az útlevelünkbe. Én ezzel minden alkalommal éltem! Sajnos szinte nem voltunk olyan étteremben, ahol ne mirelit lett volna mindennek az alapja. Tehát a friss étel ritkaságszámba ment. A párom vegetáriánus, ez külön gond volt, mint az is, hogy én gluténmentesen étkezem. Sok olyan bolti tartósítószerektől cseppet sem mentes dolgot vásároltam, amit itthon az életben nem vennék meg, de ott szükség volt az energiára és arra, hogy ne üres hassal vágjak neki a napi átlag 25-30 km-es távnak. Sz.B.: Volt olyan, hogy eltévedtetek? K.A.: Párom harmadjára tette meg az utat, így betéve ismerte a járást. De ha előfordult, hogy rossz irányba mentünk a tudtunkon kívül, de a helyi lakosok, kérés nélkül mutatták a helyes utat. Mindig nagyon kedvesek voltak. Az is előfordult, hogy a várost szerettünk volna megnézni, és a helyiek sehogy sem akartak minket arra engedni. Győzködtek, hogy már pedig az út teljesen más irányban van, és sehogy sem tudtuk nekik megmagyarázni, hogy tudjuk, csak egy kicsit lófrálnánk másfele is. Ez egyébként elég vicces jelenet volt. Sz.B.: Volt, hogy használtatok tömegközlekedést? K.A.: Igen, illetve nem. Busszal mentünk egyszer, de az nem az úthoz tartozott. Egy város nevezetességeire voltunk kíváncsiak és gondoltuk, oda már busszal megyünk. Egyszer autóval vittek a kórházba. Borzasztóan fájt a hasam, enni sem bírtam. De szerencsére semmi komoly bajom nem volt. Sz.B.: Még szerencse, hogy nem történt más bajod! K.A.: De történt…

31

Sz.B.: Na, mesélj! K.A.: Egyszer egy ér elpattant a lábamban. Nem ilyen pici hajszálér, hanem az a rendesen nagy. Borzasztóan megijedtünk. A párom reiki mester, amiről ugye mindenkinek egyből a kézrátételes gyógyítás jut eszébe. Maga a szó, reiki, azt az energiát jelöli, ami ugyan körülvesz minket, mégsem képes mindenki felvenni. Ő segített abban, hogy ez a probléma is minél hamarabb elmúljon. A lényeg az, hogy két nap után felszívódott az elpattant ér, mintha ott sem lett volna. Sz.B.: Akkor az utatok szerencsével volt kikövezve? K.A.: Is-is. A kitartásom nem a szerencsén múlt. Sz.B.: Voltak nehéz pillanatok? K.A.: Folyamatosan voltak. Sz.B.: Mik voltak azok és hogy vészelted át őket? K.A.: Hogy is magyarázzam el neked. Itthon benne vagy a saját kis komfortzónámba. Nem libbensz ki a mókuskerékből. Ha problémád van, gyakran nem oldod meg CSAK halogatod a probléma megoldását. Aztán ha jön még egy probléma, megoldod, vagy azt is figyelmen kívül hagyod. És a problémák csak gyűlnek és gyűlnek. És nincs időd foglalkozni velük. Tudod, hogy vannak, de nincs időd rá. Rohansz, mert élsz, mert dolgozol, mert fizetned kell a számlákat, és mert ez a norma. Az úton nincs ilyen. Nincs rá lehetőséged, hogy félretedd őket. Mindegyik, mintha csak erre a pillanatra várt volna, galádul előjön a semmiből és szembesít magaddal és az életeddel. Itt viszont nincs hova fordulnod. Nem dolgozni mész, nem is családot látogatni. Ott csak Te vagy, az út, és a magányod, ami benned pang. És mázsás súlyként húzza a válladat. Ezekben a napokban tanultam meg elengedni, megbocsájtani és felejteni. Mondhatni elérsz egyfajta spirituális szintet. Néha volt, hogy egy nap 10 km-t sem tudtam menni. Nem voltam kibékülve magammal. Olyankor csak leültem egy fára és megkérdeztem magamtól, hogy mit keresek én itt? . Még a párom is tisztes távolban hagyott olyankor. Néha éppen ezért nem tudtam élvezni a táj szépségét. A gondok miatt. Aztán csak elképzeltem, hogy a szél elfújja ezt a sérelmet, a patak elsodorja azt a fájdalmat és a zsákom egyre könnyebb lett. Ilyenkor tudtam megörülni az apró dolgoknak: a napraforgóban kirakott smiley-nak vagy a színesre festett kis totemeknek, amik a zarándokutat keresztezték. 32

Sz.B.: Tehát mondhatjuk, hogy ez a zarándokút segített abban, hogy szembenézz a problémaiddal, önmagaddal? K.A.: Mondhatjuk. De ennél sokkal több volt. Önismereti -és párkapcsolati tréning és most már tudom, hogy számomra nincs lehetetlen. Sz.B.: Mit éreztél az út végén, amikor Santiagoba beértél?... K.A.: Csalódottságot és boldogságot, elégedettséget, képes voltam végig járni, és jól vagyok. Sz.B.: Csalódottságot? K.A.: (nevet) Este fél 9-re értünk Santiago De Compostella-ba és a zarándok iroda 8-kor zárt. Így hiába tettük meg az aznapi 55km-es rekordot, így is késve érkeztünk és sajnos várni kellett másnapig, hogy megkapjuk a compostelát, azaz a zarándokút megtételét bizonyító okiratot. Ettől függetlenül nagy kő esett le a szívemről. Megcsináltuk! Sz.B.: Hajlandó lennél még egyszer végigcsinálni? K.A.: Megjártam a világ végét, 27 napot gyalogoltam, összesen 800 km-t mentem olykor szakadó esőben, volt, hogy minden egyes lépés kínszenvedés volt és méghozzá csak mirelit ételen éltem, többnyire tized magammal aludtam zarándok szállásokon. És tényleg azt kérdezed, hogy megint végig csinálnám-e? Ha két hónappal előbb kérdezel, valószínűleg nemmel felelek. Most pedig azt mondom, hogy igen. Rengeteget fejlődtem az alatt a 27 nap alatt. Szinte bizton állíthatom, hogy egy másik ember jött vissza. És pozitív értelemben. Emlékszel, amikor mondtam, hogy a Finisterre-be érés az nekem az út vége volt? Régen úgy tartották, hogy ez a világ vége. Régen, amikor még azt hitték a Föld nem gömbölyű. Ha valaki abban a szerencsében részesül, hogy láthatja a fokot a világítótoronnyal, akkor megérti, hogy sokáig miért tartották így. Nekem egyébként az utam itt ért véget. Azt a lelki megnyugvást, amit akkor éreztem, amikor a tájon tekintettem végig, szavakkal nem lehet kifejezni. A nap előttünk bukott a horizont mögé. Egyszerűen fantasztikus volt. Igen, még egyszer megcsinálnám!

33

Ajánló

Milyen könyv kerüljön a karácsonyfa alá? Írta: Köles Hajnalka Olvasni szerető ismerőseink számára tökéletesebb ajándékot el sem lehet képzelni, mint egy újabb példányt, amely gazdagítja egyébként sem kis méretű gyűjteményüket. Persze, nem mindegy, hogy milyen kötetet vásárlunk, hiszen az a jó ajándék, amely illeszkedik a megajándékozott érdeklődési körébe, és látszik rajta, hogy valóban odafigyeléssel és gondoskodással választottuk ki. Szerencsére idén karácsonykor is a kiadók elkényeztetnek minket az új megjelenésekkel, nekünk csak az a feladatunk, hogy a megfelelő példányt a kosárba tegyük. Most ebben segítünk nektek. Nézzük, mit is érdemes becsomagolni, és a fa alá rejteni! Nyáry Krisztián: Merész magyarok Nyáry Krisztián az Így szerettek ők két kötetével a klasszikus irodalmat széles közönség által befogadhatóvá tette, amikor is bemutatta költőink és íróink szerelmi életét, ezáltal rávilágítva, hogy bizonyos szempontból ők is csak ugyanolyan emberek voltak, mint az olvasó. Tavaly karácsonykor jelent meg az Igazi hősök című kötet, most pedig az újabb 30 történetet tartalmazó könyvben olyan magyarokkal ismerkedhetünk meg, akik a legsötétebb és legesélytelenebb időszakokban is kiálltak értékrendjük és céljaik mellett, mertek nagyot álmodni, és ezáltal a magyar történelem jelentős és kiemelkedő alakjaivá váltak. Így olvashatunk például az iskolaalapító Teleki Blankáról, vagy a magyar gyógyszergyártást elindító Richter Gedeonról is. A kötet a megszokott igényességgel íródott, mely mind a tartalomban, mind pedig a külalakban megmutatkozik. A képekkel gazdagon illusztrált könyv a szemnek is igazán kellemes látvány.

34

Csernus Imre: A nő – Csajsziknak

Dr. Csernus Imrét lehet szeretni vagy nem szeretni, az biztos, hogy mindenkinek megvan róla a véleménye. Kíméletlen őszinteségével gyakorlatilag sokkolta pácienseit és a közönséget is, de hamar kiderült, hogy a nyers modor mögött valódi szaktudás és segítő szándék rejlik. A módszer pedig célravezetőnek bizonyult, így nem csoda, hogy egyre inkább növe-

kedett követői száma. A nő és A férfi kötetek után jelenlegi könyve szintén a „gyengébbik” nemhez szól, annak is a fiatalabb tagjait célozza meg. Hogy lesz valakiből jó nő, mi kell hozzá, hogyan épül az önbizalom, hogyan kell kapcsolatot építeni az ellenkező nem tagjaival? Ha azt várnánk, hogy majd pontos választ kapunk a könyvtől, nagyot tévedünk. „Csernus doki” a tőle megszokott módszerrel élve, kérdez, feltár, rávilágít, sokkol és rádöbbent, és a feltett kérdésekre a választ már nekünk, az olvasónak kell megadni. Dr. Schiffer Miklós: Schiffer – stílus/ Nő: A korszerű öltözet

Schiffer Miklós 25 éves stílustanácsadói pályafutása alatt felhalmozott tudását sűríti bele ebbe a kötetbe, mely a korábban megjelent Férfi párja. Ahogy mondani szokták, „a divat változik, a stílus pedig örök”, így Schiffer Miklós az igényes,

klasszikus viseletnek az alapdarabjait és alapfogásait mutatja be, melyek nem változnak meg a korral. A kötet remek útmutató azok számára, akik érdeklődnek a klasszikus elegancia iránt, és ezt a mindennapjaikba is szeretnék becsempészni. És ahogy az általa preferált stílus, a könyv is örökérvényű. 35

Fejős Éva: Utazz velem

Az idei év a felnőtt színezők jegyében telt, egyre több ilyen témájú könyv jelent meg.

A kezdetben

mandalákkal, növényi szimbólumokkal, álomképekkel dolgozó könyveket felváltották a színezhető táj és városképek. Ebbe a vonalba illeszkedik bele Fejős Éva könyve is, aki a színezés stressz oldó hatását, az utazás hasonlóan kellemes élményével kombinálta össze. Az

írónő korábbi regényhelyszínei következnek egymás után, mint pl. az egzotikus Bali, Mexikó vagy Kuba, az egyes színezőket a szerző személyes írásai vezetik be. A kötet remek kikapcsolódást nyújt az év végi pörgésben is. Tóth Vera: Gyémánt Közel tíz év telt el azóta, hogy Tóth Vera megnyerte a Megasztár első szériáját, és ezalatt az idő alatt sok mindent történt. Vera megismerkedett a sztárság csillogó és sötét oldalával is. Az elért eredmények mögött óriási munka, áldozatok és bizony olykor elképesztő megélt mélységek is vannak, melyek gyakran kikezdik a testi-lelki egészséget is. Nagy segítség ilyenkor a család és a barátok, akik szerencsére Vera életében is bőven akadnak, köztük pl. Szentesi Éva is, aki-

ről külön fejezet szól a könyvben. Az őszinte, naplószerűen megírt kötet nemcsak a rajongók számára lehet érdekes, hanem mindenki számára, aki érdeklődik az emberi sorsok iránt. Kerüljön egy igazi gyémánt is a karácsonyfa alá.

36

Tóth Judit rovata

Ezúttal úgy gondoltam, hogy karácsony, akkor meglepem írótársam néhány parafrázissal. után szabadon, igy irtok ti, így és igy írunk mi.

Egy elképzelt könyv

ha már néhány Karinthy írok én,

Nosztalgikusan Lágy fény simítja a tájat, Vörösétől szívem dobban, Pille szárnyán megcsillan, Elillan Minden régi alkony.

Sakkbábu Elkezdődött a játszma: Talán ma nyerek, hátha. Ellenfelem már régen lépett, Gyalogjával pusztulást remélhet.

Múltam sejlik épp most fel, Az emlékezés megölel, A rég föl röppent, Meg sem rezzent Ódon álmok alakja.

Jött a válasz a huszárral, El akart látni egy tanáccsal, De becsületem lopott taktika védte, Mozdulatom kritikusan nézte.

Pipacstól élénk nyári rét Szirmait gyerekként szettük szét Régi dalok ritmusa Rikkan A lemenő nap dúdolva igéz.

Be akart törni középre, De nem számított a lökésre! Lelöktem összes díszes huszárját, így fogta be gyorsan a száját.

Régi házban régi mese szól, Némalepke száll rám, amikor Romos hangok nosztalgiájában Noszogat Az eltünedező álomfény.

Pattot akart kiharcolni, Nem hitte, hogy ez lesz a vége, Kár volt szájjal viaskodni, A háborúban sosincs béke. Befejeződött a játszma, Talán holnap ő nyer, hátha. Én ma mattot adtam neki, Győzelmem ő nem ünnepli. (Nagy Csaba Sakk… c. verse után)

Halkan rebben a múlt tündérszárnya, Álom-emlékek hű őr-árnya, homályos lépteivel Lépked tovább A sötétlő est-homályba… (Lir Morlan Nosztalgia c. verse után)

www.elkepzeltkonyv.blogspot.com

37

Magamtól lopott A magamtól lopott percet A tükör előtt töltöm. Csöndben nézem ráncaim, Az őszülő hajszálakatEgyre jobban hasonlítok anyámra. A magamtól lopott percet Önsajnálattal töltöm. Milyen rossz a világ! A sok évezredes összeollózott Életbölcsességek mormolása hasztalanEgyre jobban hasonlítok nagyanyámra.

A magamtól lopott percet A négy fal között töltöm. Túl nagy már a világ, Én rég megteltem a fájdalmával, túl sok híradót nézek. Egyre jobban hasonlítok apámra. A magamtól lopott percet Nélküled töltöm. A szívem hideg, hiányod rég nem fáj, Elmentél egy szó nélkül cserben hagytál. Túlságosan hasonlítottál anyádra. Mert a maguntól lopott percet Mind hibákkal töltjük. Rég volt bűntelen az ember, és a tevékeny hétköznapok robotjában Szürke dobozba zárták a lelket. Már rég nem hasonlítunk önmagunkra.

38

Recenzió

Lily King: Eufória Írta: Fejes Valentin Egy közel 500 ezer négyzetkilométeres, javarészt háborítatlan és egzotikus vidék, amely olyan különleges állatok otthona, mint a sokak által kedvelt paradicsommadarak: akár így is lehet jellemezni Földünk második legnagyobb szigetét, Új-Guineát. A buja dzsungel nyitva áll a vállalkozó kedvű kalandorok előtt, ugyanakkor ha az emberi gyarlóság felüti a fejét, az még a legnagyobb felfedezések fényét is képes megfakítani. A legutóbbi alkalommal Lily King Eufória című könyvét kaptam kézhez. Mielőtt azonban rátérnék a cselekmény rövid felvázolására, érdemes magával az írónővel és egyik legújabb művének hátterével is foglalkoznunk, legalább néhány mondat erejéig. Lily King a University of North Carolina angol irodalom szakán végezte el felsőfokú tanulmányait, manapság pedig ő maga adja át tudása legjavát néhány egyesült államokbeli egyetemen a kreatív írással kapcsolatban. A sorrendet szem előtt tartva az Eufória a negyedik regénye, amely világszerte nagy sikernek örvendett. Amellett, hogy az írónő jó néhány irodalmi díjat kapott az Eufória megírása után (csak hogy néhány példát említsek: New England-könyvdíj, Kirkus-díj), alkotását a legnépszerűbbnek tartott amerikai szakkritikusok (például a The New York Times Book Review, a San Francisco Chronicle vagy a Times munkatársai) a 2014-es esztendő legjobb könyvei közé sorolták. Történetének alapjául egy 1933-as, a Sepik folyó mentén végzett expedíció szolgált, ahol Margaret Mead, Reo Fortune és Gregory Bateson kulturális antropológusok hónapokon át dolgoztak együtt. Kutatásaik révén rengeteget tudhattunk meg az óceániai bennszülöttek titokzatos életéről, csaknem elsőként nyerhettünk bepillantást mindennapi életükbe. Sztorink a két világháború között játszódik. A Népszövetség még 1919-ben helyezte ausztrál védnökség alá Pápua Új-Guineát, így az a kontinens-állam birtokává vált, amit (egészen 1949-ig) különálló közigazgatási egységként kezelnek. Az új törvények szellemében eltörlésre került az addig elterjedtnek számító fejvadászat és kannibalizmus a helybéli törzsek körében, a hosszú hajóutat megtett keresztény misszionáriusok pedig azon igyekeznek, hogy hitüket minél szélesebb körben elterjesszék, ezzel is elfojtva a babonaság utolsó csíráit. Mellettük a tudomány emberei is kedvet kaptak ahhoz, hogy munkájukat ezen a civilizációtól szinte teljesen elvágott földrészen folytassák. Így lépett a sziget partjára 1931-ben, 27 éves korában Andrew Bankson is, bár számos kollégájával ellentétben nem teljes önszántából, gyermekkori álmaitól fűtve.

39

Bankson szenvedélyes tudósok társaságában cseperedett fel – Dottie nénikéje minden tücskötbogarat összehordott és nagy gyűjteménye részévé tett, amit New Forest-i otthonának tíz mérföldes körzetén belül talált; édesapja, a cambridge-i St. John’s College egykori állattan-hallgatója pedig az a típus, aki hazaviszi a munkát: otthonukban is rengeteg kísérletet végzett a különféle élőlények kapcsán. Mindezek tükrében nem okozhat számunkra nagy meglepetést az apa legfőbb álma, aki mindennél jobban szeretné, ha fiai követnék a pályán. Nagy szerencsétlenségére ez sokáig beteljesíthetetlennek látszott, hiszen a háromból két gyermeke, John és Martin fiatalon életüket vesztették. Bár az egyetlen örökös sem lelkesedett igazán a tudományokért, Andrew mégiscsak emellett kötelezte el magát. Etnográfusnak tanult tovább, hogy valamelyest enyhíteni tudja szomorkodó édesapja fájdalmait. Pápua Új-Guinea legnagyobb része a mai napig ismeretlen számunkra, az évtizedekkel ezelőtt ide érkező tudósoknak pedig különösen nehéz dolga volt. A „zöld pokol” ismeretlen parazitákkal, különféle nyavalyákkal és a vadállatok támadásaival nehezítette meg az expedícióvezetők munkáját, Andrew Bankson pedig a legtökéletesebb példa arra, hogy még ezeknél is lehet szörnyűbb a helyzet. Első megfigyeléseit sikertelenség koronázta, ugyanis a folyómenti törzsek nem voltak hajlandóak együttműködni vele, mindemellett éveken át magányosan kellett tengetnie életét, mivel nem rendeltek ki mellé se gyakornokot, se egy másik kollegát. Végső elkeseredésében hősünk úgy dönt, hogy öngyilkos lesz, és beleveti magát a Sepik folyóba. Hogy az élet még egy lapáttal rátegyen, ezt a tervét is meghiúsítja – két helybeli megmenti az életét. A kudarcba fulladt kísérletet követően aztán mégis bekövetkezik a várva-várt fordulat: 1932-ben, egy vacsora keretei között találkozik a híres etnográfusokkal, a queenslandi Shuyler Fenwick-kel és a pennsylvaniai Nell Stone-nal. Andrew sikeresen ráveszi a házaspárt, hogy halasszák el a tervezett ausztráliai utazásukat és maradjanak mellette, úgyis annyi ismeretlen törzs van még, akiket tanulmányozni lehetne… Az akkor még boldog hármas nem is sejtette, hogy az angorami találkozóval a saját sorsukat pecsételték meg. A később felszínre törő ellentétek nem csak az egymás közötti kapcsolatokat bolygatják meg, de ellehetetlenítik a közös munka eredményességét is. Képbe kerül még egy mumbanyó totem is, amelyhez hasonlóval senki emberfia nem találkozott azelőtt. Ha valamilyen úton-módon sikerülne megszerezni és eladni a törzsi ereklyét egy múzeum számára, az egy életre biztosítaná az illető megélhetését, ráadásul a szakma is elismerné, nevét pedig egyszer s mindenkorra beleírhatná a történelemkönyvekbe… Bár a cselekmény számomra egy kissé nehezen indult be, lehet számítani a nem várt fordulatokra. A nagyobb történések között megismerhetjük a bennszülöttek néhány, számunkra sokszor bizarrnak ható rítusait és egyéb szokásait, amelyekről King több tucat tanulmányon átrágva magát szerzett tudomást (az ilyesmi az én szememben mindig elismerést érdemel, még akkor is, ha az írónő regénye végén feltüntette, hogy a helyi törzsek neveit megváltoztatta). Az Eufória külön érdekessége az a filozofikus hangvételű mellékszál, amely számos kérdést vethet fel az olvasókban. Be lehet-e skatulyázni világunk kultúráit? Szükség van-e egyáltalán az ilyesféle csoportosításra, feltétlenül ragaszkodnunk kell-e a mások által lefektetett szabályrendszerekhez? Képviselhet-e egyetlen személy egy teljesen új kultúrát? Szabad-e egyik kultúrát a másik alá-felé helyezni, majd ennek 40

alapján kollektív ítéletet mondani? Ez utóbbi kérdés nem csak akkor, a második világháború előestéjén vált aktuálissá, hanem sajnos manapság is egyre gyakrabban előkerül. Elég, ha csak az elmúlt hetek eseményeire gondolunk vissza… King alkotása a maga alig 300 oldalas terjedelmével nem tartozik a leghosszabb könyvek közé, így az érdeklődők végig tudják olvasni az egészet egy, legfeljebb két nap alatt. Előző olvasmányomhoz (Karen Joy Fowler: Majd’ kibújunk a bőrünkből) hasonlóan az Eufória sem a valaha volt legboldogabb történet, mégis csak ajánlani tudom mindazok számára, akik egy igazán különleges kötettel szeretnének megismerkedni.

Lily King: Eufória eredeti cím: Euphoria (Grove Press, New York, 2014.) Tarandus Kiadó, Győr, 2015. ISBN: 978-615-5584-03-9 a szöveget fordította: Szűr-Szabó Katalin 271 oldal

Érdekesség

Berlioz

a zeneszerzés mellett írással is foglalkozott. Éveken keresztül recenziók publikálásából élt meg, de ezen kívül is jelentek meg írásai a Rénovateur, a Journal des débats és a Gazette musicale című lapokban, utóbbinak pedig főszerkesztője is volt., melynek eredményeképpen a recenziók mellett zenetörténeti írásokat is közzétett.

Kép: commons.wikipedia.org.

41

Versek

Karácsonyi hangulatban Sógor Béla Ajándék anyának

Bódai- Soós Judit Karácsony

Mától naponta összegyűjtök, s dobozba zárok egy-egy percet, s mindegyik mellé teszek egy kis gyertyalángot, s majd ha aktuális, fenyőillat szalagjával átkötöm, s ajándékul ezt adom neked. Igen, időt adok az ünnepen, mely megoszthatatlanul tiéd, s amit úgy fordíthatsz magadra, ne őröljön a lelkiismeret szava, s gyertyafényt, melynek udvara fejed fölé oson, akár egy glória. Amíg így a kis fenyő alatt pihensz, s az éves robot után csak pihegsz, megül ajkad szegletén az önzetlen elégedettség bágyadt mosolya, te leszel karácsony tündöklő, s leggazdagabb asszonya.

Hangok festenek ruhát a pucér emlékezésre. Pihe illatok és ízek lehelnek zenét a képbe, és színes üveggömbként aggatjuk mánk fájára - a jövőt nyalintó gyertyaláng köré a múltunkból mentett pillanatok maradás-ígéretét.

Natalie Danaisz A gyermek Mama, mi az, hogy karácsony, mondd el nekem, kért a gyermek. Olyan, drágám, mint amikor fénnyel telnek sötét termek.

Böröczki Mihály Karácsonyváró

Jászolmeleg szíveinkből elillan a kinti kétség, megengedjük, hogy estére megszülessen bent a szépség,

Adventi várakozás, való és álmodozás, gyertyaláng, fenyőöröm, jégszirmok fagyott rögön, zöld ünnep, zúzmara ág, csengettyűhang, ami lágy, lépés, mi hóba merül, áldott szó decemberül, s mikor a csönd megterem, gyönyörű lesz a jelen.

és a jóság emberarcú szíveinkbe reményt karcol, mert az éjjel minden angyal imádsággal azért harcol, hogy a sárban hófehéren megszülethessen a Gyermek. Tudd meg, kincsem, hogy majd akkor fénnyel telnek meg a termek.

42

Márkus László Szenteste

Nagy Csaba Szélcsend honol Zúzmara hullik most a hó-szagú ködben, A fagy dala zeng üdítő hűs muzsikát, Ködös fellegek hoznak a messzeségben Nyugodt álmot és a fáknak téli ruhát. Süvítő hangú förgeteg meg-meg indul, Félelem dermed túl a fagyos moraján, Szikrázó hó kavarog, az ég elborul, Roskadt ágakat tördel a fák derekán. Ostora pattog őrjítő suhogással, Zúdul hófödtetájra a magányos szél, Zord mosolyától és döbbent fagyos arccal, Vicsorgó foga villan, és támad a tél.

43

Pihék járnak légies táncot. Díszgyertyáink fénye mesevilágot vetít. Kékes árnyékok sora játszi hajladozással vibrál a falakon, Szívek és lelkek ölelkeznek önfeledten. Picinyke cinke teli etetőnek örvend az ágon. Bent pohár csendül s gyermekzsivaly. Kálváriánkról hólepte pléhkrisztus tekint az ünneplő nyájra.

Kármán Bence A szivárvány alatt is van élet Ha úgy érzed, hogy a poklot éled, S csak az ölelő kezeket kéred, Ám elszakadt tőled a szerelem, Ő úgy döntött, hogy nem kér belőled, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy nem értenek, Hogy lelked művekben ékesedne, De senki nem kíváncsi, senkit se érdekel, S tüzes hiénák vakon értékelnek, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy becsaptak, Hogy a lerántottak a porba, A barátod, ki szívbe markolt, Sárga tőre lelkedbe hajolt, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy arcod vérzik, Apád többet ivott keleténél, S Istent kiált, súlyt kezeivel, Majd a padlóra zuhansz szorított szívvel, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy szemed sírni kezd, Hogy áztatja a száraz perzsa szőnyeget, Mindenki utál, barátod a magány, S megoldást csak a kábulat kínál, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet!

Ha úgy érzed, hogy megszakadsz, Hogy bármit teszel, és nem szaladsz, S felülről állandóan porba taposnak, Otthon pedig éhes gyermek fogad, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy bezártak, S a sors szabja álmodat, Hogy ott állsz a dombon kifeszítve, Véredben ázó kereszteden, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy állandóan esik, Nincs esély, hogy a nap kisüssön még, Csak gondolja arra, hogy lesz egyszer szivárvány, S alatta pedig majd az élet süt le rád!

Hajnal Éva Fehér Most a csend volna jó… csak nézném, hogy nyugszik a szó. Kint hóesés. Puhán beszél a néma pillanat, félszeg pillái mögött a tél halad nesztelen… S lábnyomunk: a kicsi, a nagy, e percben válik semmivé a hó alatt…

Ha úgy érzed, hogy nem vagy derűlátó, Hogy mindenkit a halálba kívánod, S fellöknek, majd leköpnek, Mert nem hordod divatos öltönyödet, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet! Ha úgy érzed, hogy határaid meghúztad, Hogy többé nem lépsz át rajta, Kietlen puszta és sivatag, Sehol senki, ki meghallgat, Csak gondolj arra, hogy a szivárvány alatt is van élet!

44

Dylan D. Tides Szenteste

Merklein Erika Hosszú az út

Ült egy csupa-piszok, éhes kislány, egyedül a tér tömegében; jött egy puha-csuda ráncos tündér, melegen az ünnepi télben.

Hosszú az út az árnyas út s porral lepett nyoma messzire elfut a kedvestől de vissza jut oda

Hipp-hopp tovaszökik álmos búja, kezeibe kúszik az élet! Könnyét letöröli: Minden pompás! Mosolyog a nagymama-lénynek.

Báj nem nyílik az út porán a rózsa elhervadt rég menni a néma éjen át társad íme sötétség

„Foszló pitefalat éppen rád vár! Ide, Csibe!”- mondja a néne. Szent nap! Ma a szoba több lelket vár! Ideje, hogy elgyere végre!

Menni, menni messze el nagy ez a világ hisz úgyis haza érkezel útra fel cimborák

Ketten nevetik a víz játékát, ide-oda csobban a csapnál… „Nézd csak! Ideteszem ében fésűd! Ez a helye, hogyha maradnál...”

De míg a nagy út visszafut s belep az út pora elválsz örökre a kedvestől hogy visszajuss oda

Még több irodalom: www.uploadedirodalom.blogspot.com

45

Fogadalom

A művész 10 újévi fogadalma Összegyűjtöttünk 10 olyan fogadalmat, amit szerintünk minden művész megfogad az év első perceiben. Ki hányat tart be? 1. Olvasni, olvasni, olvasni!

2. Írásgyakorlatot tartani minden nap. Megtanulni egy új verset, megrendezni az első színdarabot, mindennap festeni, rajzolni. 3. Összeállítani egy kiállítás anyagát. Elővenni a fiókból az írásokat, és könyvet szerkeszteni belőle. Önálló koncertet tartani. 4. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

5. Kapcsolatok kiépítése. Végre rájönni, hogyan lehet hatékonyan használni a közösségi médiát műveim népszerűsitéséhez. 6. Minden fejben kavargó gondolatot papírra vetni. Mindig tartani egy jegyzetfüzetet ezek lejegyzésére. 7. Szerezni egy kiváló tollat, vagy egy mindig hegyes ceruzát, hogy, a buszon is lefirkanthassam gondolataimat. 8. Megkapni álmaim főszerepét. Ehhez kitartóan gyakorolni minden nap. 9. Összeszedni minden bátorságom. Csak egy életem van, és ha művésznek születtem, mindent meg kell tennem érte, hogy ebben az évben ezt a szakmának is bebizonyíthassam! 10. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! 46

Galéria

A rajz és festészet szerelmese– Trombitásné Varju Anikó művei Galériánkban ezúttal egy Németországban élő magyar művész, Trombitásné Varju Anikó mutatja be néhány munkáját. Anikó mindig tele van ötletekkel, folyamatosan keresi a kifejezési módokat, eszközöket. „Folyamatosan keresem az utamat, azt a technikát amellyel leginkább ki tudom fejezni magamat. Ahogyan telik az idő rá kell jönnöm, hogy ilyen nem létezik, mert minden gondolatom, érzésem más és más eszközt kelt életre a kezeim között. Hol az akril vibráló gyorsaságára van szükségem, hol az akvarell megfontolt tudatosan felépített világara. Nem tudok egy helyben maradni, lételemem a változás, a folyamatos reagálás, új lehetőségek keresése. Úgy érzem, hogy mozdulnom kell a világgal... nem utána, hanem vele vagy előtte.”

„Női kép akrillal festve. Egy új módszerem akrillal, egy sorozat első darabja.” 47

Pipacsmező - pasztell technika, az első munkám, amellyel több, mint 12 órát dolgoztam

Angyalka - az első motívum, amelyet a kislányommal közösen találtunk ki

48

A Toll szimbolikus, inspiráló. Akvarell kép, amit nagyon jó érzés volt elkészíteni.

Anikó további munkáival saját honlapján, illetve a Facebookon találkozhatnak. www.trombitas.de

/anikoartist 49

Program

Mahó Andrea elhozza az ünnep hangjait A színésznő december 20-i karácsonyi jótékonysági koncertjén Koós Réka, Csengeri Attila, Miller Zoltán, Sasvári Sándor és Pankotay Péter is színpadra lép majd. Mahó Andrea (eMeRTon és Artisjus díjas színésznő, énekesnő) 2015. december 20án, advent harmadik vasárnapján egy nem mindennapi előadásra készül "Az ünnep hangjai" címmel, ahol az ünnepi hangulat egy varázslatos zenei élménnyel párosul. A legszebb ünnepi klasszikusok és a karácsony legvidámabb dalai, a Csendes Éj, Ave Maria, Fehér karácsony társaságában számos más sláger is elhangzik majd az este folyamán. Mahó Andrea itt mutatja majd be új gyönyörű karácsonyi dalát is, amelynek zenéjét Derzsi György szerezte, szövegét pedig Valla Attila írta. Az élő premieren a művésznő egy kórus közreműködésével teremt majd varázslatos hangulatot a Pesti Magyar Színházban. Az est fényét tovább emeli, hogy Mahó Andrea jótékonysági koncertjén a művész olyan barátai és kollégái is színpadra lépnek majd, mint Koós Réka, Csengeri Attila, Miller Zoltán, Sasvári Sándor és Pankotay Péter. A koncerten fellép az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola gyermekkórusa, Tamási Kinga Johanna vezetésével. A zenei alapot pedig Erős Csaba zenei vezető és zenész kollégák biztosítják. Rendező: Váradi Eszter Sára. A zene igazi ünnep, behatol a lélekbe, és szeretetet, örömteli érzést áraszt. A koncert hangulatát és a műfajok közötti átjárást a hagyományos komolyzene és a könnyedebb stílusú dalok teszik lehetővé. Az est művészei különleges kapcsolatot teremtenek ég és föld között, hamisíthatatlan jó életérzést biztosítva a közönségnek. Az este különlegessége, hogy teljes egészében az ünnep hangulatát tükrözi nem csak hangzásban, de látványvilágában is. Mahó Andrea számára a karácsony meghittséget, zenét, örömöt, adakozást, szeretet, tisztaságot és boldogságot jelent. Célja, hogy a zene által összekapcsoljon szeretetben kicsiket és nagyokat. Továbbá felhívja a figyelmet, hogy segíteni, adakozni, jónak lenni nemes és jó dolog, ha az szívből jön. A színésznőről köztudott, hogy nagyon szereti a gyermekeket és rendszeresen jótékonykodik. A karácsonyi jótékonysági koncert bevételből a "Korszerű szülészetért és Nőgyógyászatért Alapítvány" részesül, amely a budapesti I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati klinika Neonatális Intenzív centrumát támogatja. Az alapítvány elnöke Dr. Rigó János egyetemi tanár, aki egyben a klinika igazgatója is. Életre szóló élménnyel várják a nézőket 2015. december 20-án, advent harmadik vasárnapján 19 órától a Pesti Magyar Színházban. A koncert főtámogatója a Fővárosi Önkormányzat. Jegyek a jegy.hu webirodában kaphatóak.

50

Könyvbe zárt karácsonyok könyvbemutató Nádasi Krisz még nyáron kisregényiró pályázatot hirdetett, hogy az év végén egy gyönyörű karácsonyi kötettel teszik még ünnepibbé a hangulatot. 12 egyedi hangvételű történetet olvashat az, aki a kezébe fogja ezt a kötetet. A könyvbemutatón beszélgethetnek az írókkal, és az ötletgazdával, Nádasi Krisszel, az est végén pedig egy koncerttel koronázzák meg az eseményt. Sok szeretettel várnak mindenkit december 12-én, 18:00-kor, a Lámpásban. (1075 Budapest, Dob u. 15.)

Odaát- Vörös Eszter Anna kiállítása Újabb Everything You Can Imagine Is Real (EYCIIR) kiállítás nyílik Gödöllőn, a Művészetek Házában 2016. január 14én. A megnyitó 18:00-kor veszi kezdetét, és közreműködik a Gödöllői Táncegyüttes, a Gödöllői Irodalmi Kerekasztal (IRKA), valamint a Gödöllői Táncszínház tagjai is. A belépés ingyenes.

Smoke+Mirrors– Az Imagine Dragons Budapesten 2016. január 20-án 19:00-kor európai turnéjuk magyar állomásán, a Budapest Arénában lép fel az Imagine Dragons. A Smoke+Mirrors megjelenése után a slágerlisták élén foglalt helyet. Tavaly felléptek már hazánkban a Szigeten, a kritikusok akkor lelkesen ünnepelték a bandát, akik egyébként a Radioactive nevű számukkal lettek világhírűek. Jegyeket a ticketpro.hu oldalon válthatnak.

Még több hír, még több érdekesség: www.uploadedmagazin.hu

/uploadedmagazin /MagazinUploaded 51

Novellák

Hajnal Éva Szerelem Borostás ma az ősz. Házikabátban üldögél a kertben, néha meg-meglendíti hintaszékét a szél. Ilyenkor, mintha énekelne. Madárdalt kortyolgat. - Már csak néhány levél maradt a fákon! - gondolja és szájához emeli az öblös bögrét. Néhány korty után várakozón távolba réved és mosolyog. - Mire megérkezik, ... megborotválkozom, - jegyzi meg csak úgy önmagának. - Rendbe szedem magam, mert akkor biztosan szóba áll velem ...- mondja és lassan csoszogva indul a házba. Háta mögött méltóságteljes apró lépésekkel, fehér kabátos hölgy érkezik. Rögtön uzsonnához terít. - Amikor újra kijön, ... remélem, rám néz majd, talán végre megszólít ...- gondolja, miközben finoman leejti puha, hófehér kabátját. Eligazítja az asztalon az ünnepi terítéket. Kettejüknek terített. Szeme különlegesen csillog, amint a ház felé tekint. - Csak Neki van ilyen szép járása ...- suttogja büszkeséggel ...

52

Seres Rebeka Hógömbbe zárva Ó, hogy utálom a karácsonyt! Ellepik a várost a karácsonyi díszek, a fényes csengettyűk és csillagok, a műhóval teleszórt giccses karácsonyfák, mindenhonnan kövér, integető Mikulás köszön vissza, elborzasztó látvány. Elvégre miről is szól a karácsony? Összegyűl a család egyetlen napra, úgy tesznek, mintha nem utálnák egymást, még ajándékot is vesznek és kényszeredett mosollyal bájolognak egy estére, közben tojáslikőrt vagy forralt bort isznak és irdatlan mennyiségű süteményt esznek. Számomra kiábrándító ez a megjátszott nagy szeretet, ami ilyekor körülveszi a világot, és nem elég, hogy az utcára nem lehet kimenni anélkül, hogy egy ajándékkal a kezében rohangáló embert ne lássunk, még a tévét sem lehet bekapcsolni, mert egésznap karácsonyi filmeket adnak mikulásokról és a karácsony szépségéről, ami már önmagában giccses. Igen, ilyen a karácsony. És már megint itt toporog a sarkamban, december közepe van, ami azt jelenti, hogy minden a karácsonyról szól. Nem túlzok, még a munkahelyemen is kis feldíszített karácsonyfák álldogálnak a sarkokban, boák függnek a bejárat fölött, fagyöngy lóg a plafonról, ráadásul olyan távolságban, hogy ha felnézek a számítógépemből, egyenesen azt látom meg. - Húzz egy nevet! - állt meg mellettem Betti széles vigyorral az arcán, az összes ránca összegyűlt a szája szélén, amit az évek alatt beszerzett. Egy mikulássapkát tartott a kezében, ami tömve volt papír fecnikkel és szinte belenyomta az arcomba. - Nem, köszönöm - hárítottam el és kicsit arrébb húzódtam. - De muszáj húznod egy nevet - mondta ki kissé meglepetten, hogy így reagáltam rá. - Miért? Én nem szeretnék és egyébként sem leszek otthon a karácsonyi bulinál - hazudtam. - Ó, kár - fancsalodott el hirtelen. - Sajnálom. Én nem. - Akkor kiveszem belőle a nevedet - jelentette ki szomorúan és elkezdte egyesével kiszedegetni belőle a papírokat és megnézni a rajtuk szereplő nevet. Majd amikor nem az enyémet látta benne összehajtotta és lerakta a pultra elém. Nem is értettem, miért csinálja ezt a szertartást előttem, ráadásul olyan bánatos fejet vágott, hogy az ember azt hihette volna, most halt meg a kutyája. - Meg is van emelte fel és letette egyenesen elém az asztalra, hogy jól láthassam a nevemet. - Sajnálom, hogy nem leszel itt. - Én is. - És hova utazol? - kezdett el faggatni, miközben a kipakolt cetliket visszaszórta a sapkába és jól megrázta, hogy összekeveredjenek. - Az apámhoz - feleltem szemrebbenés nélkül. - Segítek neki a karácsonyi készülődésben. - Ez kedves tőled - eresztett meg egy félmosolyt, majd továbbállt, mondván még sok nevet kell kihúzatnia másokkal. Örültem, amikor elment és annak is, hogy ezt ilyen jól megúsztam.

53

Még hogy az apámhoz megyek karácsonyi süteményt sütni és fát díszíteni! Nincs az a karácsonyi csoda, ami rábírhatna arra, hogy én odamenjek! Az apám újraházasodott hosszú évekkel ezelőtt, az a nő pedig megkeserítette az életemet, ráadásul lett még két gyerekük is, akiket mindig az első helyre helyezett, engem pedig fölösleges harmadikként nevelt tovább. Amint elértem a felnőttkort el is mentem otthonról és megkezdtem önálló életemet a lehető legtávolabb tőlük. Alig telt el néhány év, a bájos és gyönyörű Ildi elhagyta az apámat egy fiatalabb férfi miatt, akivel valahol most is boldogan él. De én nem tudtam megbocsátani neki, tönkretette a fiatalságomat, ekkor jött csak rá igazán, hogy mekkora hibát követett el, de már késő volt. Látni se bírom őt. Bármerre megyek, igyekszem elkerülni a karácsonyi fennforgást, a boltban is azt a sort, ami roskadozik a mikulásplüssöktől és csokoládéktól a közelébe sem megyek, mert menten rosszul leszek tőle. Nehéz úgy élni a világban, hogy te vagy az egyetlen, akit nem ragad magával az ünnepi láz, aki józanul tud viselkedni és nem csapja be önmagát ebben az őrületben. Évek óta nem vettem már karácsonyi ajándékot, nem állítottam fát és nem sütöttem semmit. Én úgy ünneplem meg a karácsonyt, hogy nem ünnepelek, az én lakásom nincs tele zsúfolásig díszekkel, nem iszom se forralt bort, se tojáslikőrt és nem terjeng fahéjillat a levegőben. Bezárom az összes ablakot, behúzom a függönyöket, kizárom a karácsonyt és olyan filmeket nézek, amelyekben egyetlenszer sem hangzik el az a szó, hogy "karácsony" és lehetőleg nyáron játszódik, könyveket olvasok, zenét hallgatok, de egyetlenegy rádióadót sem kapcsolok be, mert folyton az All I want for Christmas-t és egyéb közhelyes dalokat játszanak, amiktől legszívesebben a tapétát kaparnám. Ilyen az én karácsonyom. És én ezt így szeretem. Az utolsó napon, a munkahelyemen mindenki be volt zsongva a karácsonyi buli miatt, folyton azon tanakodtak, hogy vajon ki húzta ki az ő nevüket, és azt vitatták meg, hogy milyen ajándékot vettek annak, akit meg kell ajándékozniuk. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a napnak és hazamehessek, a lehető legtávolabb a karácsonytól. - Kellemes Karácsonyt Anna! - kiáltott utánam Betti óriási mosollyal az arcán. - Neked is! - intettem vissza egyet, majd sálamat a nyakam köré tekertem és kiléptem a hideg decemberi délutánba. A hűs szellő csípte az arcomat, kissé dideregtem is, de nem érdekelt, boldog voltam, mert túl éltem a karácsonyi készülődés időszakát és egyetlen karcolást sem szereztem. Mikor hazaértem ledobtam magamról a kabátomat, sálamat a szekrény tetejére hajítottam, csizmámat lehúztam a lábamról és a konyhába siettem, felkaptam egy zacskó csipszet és egy doboz kólát, majd rohantam is a nappaliba. Az asztalon tucatnyi film várakozott rám, megragadtam az elsőt és már be is raktam a lejátszóba. Ez a szép a karácsonyban, van néhány napom arra, hogy megnézzem azokat a filmeket, amiket az elmúlt hetekben nem tudtam, mert dolgoztam és tudok regényeket olvasni, mert most van rá időm. De valami nem stimmelt. Amit csak később vettem észre, miután megnéztem a filmet a könyvespolcomhoz mentem, hogy kiválasszam azt, ami a legrégebben áll ott olvasatlanul, amikor hirtelen megakadt a szemem valamin. Megállt a kezem, amely eddig a különféle könyvek gerincét simogatta és értetlenül meredtem az előttem álló hógömbre. Az apró kis tárgyban csupán egy karácsonyfa állt és egy hóember, mely szélesen mosolygott gombokból kirakott szájával. Ismerem ezt a hógömböt, ezt kaptam az utolsó karácsonyra, amikor még édesanyám élt, ez volt az utolsó ajándékom tőle. Utána romlott el minden. 54

- Hogy került ide ez a vacak? - dünnyögtem magam előtt és ingerülten megragadtam a hógömböt, berohantam vele a hálószobámba, majd a ruhásszekrényem egyik eldugott fiókjának legaljába süllyesztettem. Utána visszatértem a polcomhoz és kivettem az első könyvet, ami a kezem ügyébe került, levetettem magam a kanapéra és olvasni kezdtem. De bármennyire igyekeztem a sorokra koncentrálni akaratlanul mindig újra a hógömb köré szálltak gondolataim, és eszembe juttatta azt a bizonyos utolsó karácsonyt. Nem! Nem akarok erre gondolni! Még most, ennyi év után is fájdalommal tölt el ez az emlék, eltemettem magamban minden egyes percét évekkel ezelőtt, de most minden kezd újra a felszínre kerülni, amit nem akarok. Még idejében kell elfojtanom magamban. Megint a filmjeimhez fordultam, elindítottam az egyiket, de nem igazán segített, bekapcsoltam a rádiómat és olyan hangosan üvöltettem a zenét, amennyire csak bírtam. Ez kicsit segített, ugyanis még azt sem hallottam, amit a filmben mondtak, nem még azt, ami a fejemben keringett. Egy óra múlva, mikor a CD-m a végére ért kikapcsoltam és újra olvasni kezdtem. Mikor eszembe jutott valami apróság arról, gyorsan másra gondoltam, ez volt az én harcom önmagammal. Így nyomott el az álom órákkal később, amikor már egészen elfáradtam ebben a küzdelemben, a kanapén fekve, a könyvemmel a kezemben. Mikor kinyitottam a szememet már reggel volt. A fény úgy tört be az ablakomon, mint valami isteni sugár, megvilágította az egész szobát és vele együtt engem is majd elvakított. Nagyon meleg az idő ebben a decemberben, a hőmérséklet jóval plusz fölött jár, néha még a nap is kisüt, így az igazi karácsony fanatikusok bánatára idén sem lesz hó karácsonykor. Félig kinyitott szemekkel próbáltam felfogni mégis hol vagyok, a könyvem mellettem hevert a földön félig kinyitva, a kanapén lévő párnákat lelöktem a földre a karommal, mikor álmomban forgolódtam. A szemem kezdte megszokni az erős fényt és már képes voltam nyitva tartani, így nagyobb behatásom nyílt az egész szobára, már minden egyes négyzetcentiméterét beláttam, amint körbeveszi őket a fény. De ez a különös fénysugár megtört egy helyen, az asztalnál sokkal szikrázóbb volt, mint bárhol máshol a helyiségben, odapillantottam és ijedtemben majd leestem az ágyról. Ott állt az asztalszélén a hógömb, benne a hóemberrel, amit előző nap olyan gondosan tettem el egy dobozba. Ez meg hogy a francba került ide?! Fel akartam ülni, de olyan hirtelen tettem mindezt, hogy belerándult a nyakam, igen, a karfán aludtam és ennek meg is lett az eredménye, alig bírtam megmozdítani. Masszírozni kezdtem, de nem sokat segített rajta, közben pedig le sem vettem a szemem a hógömbről. Mégis hogy mászhatott elő a szekrényem aljából? Valaki iderakta volna? De mégis kicsoda? Ha járt itt valaki igazán rakhatott volna egy párnát a fejem alá, akkor most nem fájna annyira a nyakam. Lassan közelebb hajoltam az üveghez, az orrom hegye szinte már súrolta olyan közelről vizsgáltam, a hópelyhek az alján pihentek, néhány rátapadt az üvegre, és a hóember ott állt a közepén, mereven maga elé bámult gombszemeivel. Hosszú perceken keresztül nézegettem, míg egyszer csak a hóember rám nézett, egyenesen a szemembe, majd kacsintott egyet. Ijedten húzódtam el és dőltem hátra a kanapén. Ez mégis mi volt? - túrtam a hajamba idegesen. - Biztosan csak képzelődtem. Egy műanyag hóember nem tud kacsintani! De akkor sem hagyott nyugodni a tudat, hogy az a valami tényleg él, és tényleg rám kacsintott. Kezembe kaptam a tárgyat és újra farkasszemet néztem vele. Mintha megijedt volna tőlem, nem akart megmozdulni, ugyanúgy bámult maga 55

elé, mint az elmúlt tizenöt évben. Az agyamra ment a karácsony. Már képzelődöm is. Ekkor megnyugodtam. Csak a képzeletem játszott velem egy kicsit, nincs semmi gond. Ahogyan én azt gondoltam. Amint lelassult a szívverésem a hóember megérezve nyugodtságomat felém fordította a fejét, elmosolyodott, majd integetni kezdett. De időm se volt felfogni mindezt, éreztem, amint valami felemel a kanapéról, körbezár és magával ránt. Olyan volt, mintha repülnék, pedig nem mentem sehová, a magasban voltam, aztán elengedett és lezuhantam, egyenesen a hóba. Ijedten pattantam fel és néztem körül, nem volt ott semmi, csak hó és hó. Hogy lehet ennyi? Rohanni kezdtem, de csak körbe-körbe futottam, nem volt se eleje, se vége. Mégis hol lehetek? Majd egyszer csak nekimentem valaminek. Bevertem a fejemet és a földre estem, magam elé néztem, de nem volt ott semmi sem, mégis nekimentem valaminek, amitől nagyon fájt a fejem. Kinyújtottam a kezem, belenyúltam a levegőbe és vártam, hogy megérintsem fájdalmam okozóját. Egyszer csak az ujjhegyem beleütközött valamibe, kemény volt és hideg, ki tudtam tapintani, egyenes volt és sima, pont olyan, mint egy fal. Rátámasztottam a kezemet és úgy bámultam a semmibe. Akkor már sejtettem, hol vagyok. Egy ismeretlen alak közeledett felém hangtalanul, de én tudtam, hogy jön, éreztem, ahogyan azt is, hogy megállt mögöttem. Megfordultam és egyenesen abba a fekete szempárba meredtem, ami olyan ijesztően kacsintott rám nemrég. A hóember mosolygott, ugyanolyan jósággal, mint a Mikulás szokott, de én mégis megrémültem tőle, nem volt nagy, alig érte el a százötven centit, barátságosnak tetszett, de én az ellenségemet láttam benne, minden baj okozóját. - Engedj ki innen! - követeltem tőle azonnal. - Sajnálom, nem tehetem - tárta szét gallyakból készült vékony kezeit. - Nem rabolhatsz csak így el! - háborogtam. - És nem zárhatsz be egy ilyen üvegkoporsóba! Hiányolni fognak! - Mégis ki hiányolna? - kezdett el nevetni gúnyosan. - A barátaid? Egy sincs. A munkatársaid? Még a karácsonyi bulira sem mész el. Az apád? Szóba sem állsz vele. Mégis ki hiányolna? Döbbenten meredtem rá. Mégis honnan tud ilyen sokat ez a hóember az életemről? De igaza volt. Tudtam, hogy igaza van és ezért fájtak annyira a szavai. - Akkor sem tarthatsz itt! - húztam össze akaratosan a szemöldökömet. - Ki akarok menni! Engedj ki! - Sajnálom, nem tehetem - rázta a fejét. - Miért nem? - fürkésztem őt gyanúsan. - Gyere velem - intett egyet, majd megfordult és elindult az egyik irányba. Értetlenül meredtem hol magam elé, hol a hóemberre, végül feltápászkodtam, leporoltam a havat a ruhámról és utána siettem. Mégis mi mást tehettem volna? Hóember létére egész gyorsan mozgott, de sikerült utolérnem, összefontam a karjaimat és szótlanul magam elé bámultam. - Hova megyünk? - kérdeztem meg végül, mire a hóember előre bökött. - Oda. Egy aprócska fából készült ház volt az, karácsonyi izzókkal feldíszítve, fényesen kivilágítva, kéménnyel, melyből szürke füst szállt fel beszínezve a kék égboltot. - De... ez... mégis hogy került ide? - dadogtam értetlenül, hiszen fél perccel ezelőtt még semmi sem volt ott csak a hórengeteg. Magam mellé pillantottam és már nem volt ott, tovább haladt előre, én pedig újra utána siettem. Nagyon otthonos kis ház volt, tele díszekkel és képekkel, benn 56

is izzók égtek, az egyik sarokban egy díszes karácsonyfa állt és az egész házban valami édes, fahéjas illat terjengett. Mindez undorral fogott el, olyan volt, mintha egyenesen a karácsonyba csöppentem volna. Leültem a piros és sárga kockás kanapéra, mire a hóember gondosan elém rakott egy tál mézeskalácsot és egy bögre forró csokit. Egy pillanatig némán bámultam az édességre, hányingerem lett már csak a mézeskalács látványára, de a bögrét a kezembe kaptam és csöndben kortyolgatni kezdtem. A hóember a tőlem alig két méterre lévő ugyanilyen mintájú fotelban foglalt helyet, kezébe vett egy mézeskalácsot és rágcsálni kezdte, nézni sem bírtam. - Beszéljünk a karácsonyról - jelentette ki végül, amolyan elhatározásképpen, mire összehúztam a szemöldökömet és rázni kezdtem a fejem. - Ne. Bármiről szívesebben beszélek, csak a karácsonyról ne kelljen. - Pedig kislány korodban nagyon szeretted ezt az ünnepet - hagyta figyelmen kívül az ellenkezésemen és nosztalgikus hangon folytatni kezdte. - Már december elején lázban voltál, alig bírtad kivárni a szentestét, olyan izgatott voltál, hogy nem tudtál megmaradni egy helyben, fel-alá mászkáltál, folyton a szüleidet kérdezgetted, akik mindig csak a fejüket rázták, hogy nem tudják, mit fogsz kapni karácsonyra. Csak úgy faltad egymás után a süteményeket, forró csokit ittál és mézeskalácsot mártogattál bele, az évben soha nem voltál olyan boldog, mint azon a napon. Nem lehetett levakarni a vigyort az arcodról, nevetésed betöltötte a házat. És a szüleid mindent megtettek azért, hogy boldog karácsonyod legyen, a plafonig érő fa, a sok ezer dísz és izzó, a különféle sütemények, ezek mind azt szolgálták, hogy örömet szerezzenek neked. Szótlanul meredtem magam elé, emlékeztem ezekre a pillanatokra, amikor anya mézeskalácsának édes illata terjengett az egész házban, amikor feldíszítettük a házat, amikor apa felemelt, hogy a csúcsdíszt feltehessem a fa tetejére... Mindenre emlékszem. Ahogyan arra is, ami ezután történt. - De aztán anya meghalt... - tettem hozzá halk, fájdalmas hangon. - Igen - bólintott -, mindez alig néhány nappal karácsony után történt. Emlékszem rá én is. Soha nem láttalak még olyan szomorúnak, eltűnt belőled a karácsony szelleme, olyan dühös voltál, hogy leszedtél minden díszt és beledobáltad őket egy dobozba, látni sem bírtad őket. - Mert a karácsony csak úgy volt jó, hogy együtt voltunk. Azért szerettem anynyira, mert az egész család együtt volt és közösen csináltunk mindent. De ezután már nem lehetett minden ugyanolyan. - És soha többé nem jött elő az a régi rajongás, az ott, azon a napon örökre elveszett - folytatta egy sóhaj kíséretében. - Aztán jött édesapád új felesége és új családja, akik mindig eléd furakodtak és elvették tőled még azt a kicsit is, ami neked jutott. - És apa semmit se csinált. Engem szidott le, hogy miért nem osztozom velük, hogy miért panaszkodom folyton. - Nagy hibát követett el akkor. De ezt már ezerszer megbánta. - Igen, miután elhagyta az a nő és tényleg nem maradt senkije - vágtam oda indulatosan. - Akkor már szüksége volt rám, de eltaszított magától, előtte nem kellettem neki, akkor most se kelljek! - Nem haragudhatsz rá örökké! Rég megbánta, amit tett és igyekszik helyrehozni a hibáját, hiszen még nem késő jóvátenni. - De az - ellenkeztem és indulatosan összefontam a karjaimat. - Akkor kellett volna cselekednie, amikor még kislány voltam, akkor nem kellene semmit sem 57

helyrehoznia. - Mindenki követ el hibákat, nem ő az egyedüli, te is ezernyi hibát ejtettél már, mégis, mindet jóvá lehet tenni. Betti hányszor segített neked és te mégis olyan durván utasítottad el, de ha elé állnál és bocsánatot kérnél tőle, elnézné a hibádat. Miért nem tudsz te is így cselekedni? - Ez a fájdalom már hosszú évek óta bennem van - hadonásztam a mellkasomnál -, a részemmé vált, nem tudom semmissé tenni. - A fájdalom soha nem válhat a részünkké - vetette ellen a fejét rázva. - Az csak ránehezedik lelkünkre és addig kínozza, míg el nem pusztítja. Te is efelé rohansz, magányba sodrod magad, eltaszítasz mindenkit a környezetedből, aki kicsit is törődik veled, kezdve Bettivell, egészen édesapádig, aki szeretne újra az életed része lenni, ameddig még megteheti. - Akkor sem vagyok rá képes - ráztam a fejem tehetetlenül és ekkor már folytak a könnyeim. Nem akartam így elérzékenyülni, de kihozta a mélyen bennem rejlő fájdalmat, mely utat nyert magának a könnyek által. - Az édesanyádat már elveszítetted, ne veszítsd el az édesapádat is az önfejűséged miatt! - parancsolt rám, mire megállíthatatlanul kezdtek folydogálni könynyeim, tenyerembe temettem arcom és lehajtottam a fejem, el akartam rejteni őket, mintha nem is lennének, de nem tudtam. Ezt már nem tudtam a szőnyeg alá söpörni, ahogyan tettem az elmúlt tizenöt évben, túl sok dolog volt már ott és már semmi sem fért oda. - Ez itt a fájdalmad. Ez az, ami tizenöt év alatt felgyülemlett benned és ez az, ami most a felszínre került. Hát, nem lenne jó megszabadulni tőle? Nem akarod, hogy eltűnjön az életedből? - De... - nyögtem ki akadozva, levegő után kapkodva. - Akkor csak annyit kell tenned, hogy megbocsátasz az édesapádnak. A szemeimet dörzsöltem, iszonyatosan fájt és égett, biztos voltam abban, hogy vérben úszik mindkettő. Ahogyan dörzsöltem, csak még rosszabb lett, de úgy viszketett, hogy muszáj volt megtennem. A könnyeim kezdtek elapadni, csak heves szívverésem és akadozó légzésem maradt meg, fulladoztam és levegő után kapkodtam, de soha sem jutott elég a tüdőmbe. Percekkel később, mikor már részben megnyugodtam, kinyitottam a szememet és legnagyobb meglepetésemre már nyoma sem volt annak az otthonosan feldíszített kis viskónak, ahol még az imént voltam. Saját, csupasz falaimmal néztem farkasszemet, melyeket most viszszataszítónak és elszomorítónak gondoltam. Újra a kanapémon ültem, ahol az estét is töltöttem, minden úgy volt, ahogyan hagytam, párnák a földön, filmek az asztalon, a könyvem kinyitva a földön és a hógömb is ott állt előttem az asztalon. A látványára elmosolyodtam, majd felpattantam és a telefonomért siettem, amit a konyhaasztalon találtam meg. Tárcsázni kezdtem a számot, majd minden egyes sípolás elhangzásával párhuzamosan dobolni kezdtem az asztalon. - Anna? - hangzott meglepett hangja a vonal túlsó végén ezernyi csengés után. - Szia, Apa - túrtam bele zavartan a hajamba. - Átmehetek hozzád szenteste?

58

Pigniczki Ágnes Teremtő gondolat − Teljesült a kívánságom! Karácsonyra leesett a hó! Te, ez… olyan…hú… szikrázó gyémántpor ül a tájon. Most még a hideg sem zavar, aaannyira csodás ez a díszbe öltözött világ. A lány tovább csacsogott a mobilján, a járókelők mosolyogva engedtek utat neki. Jókedve valahogy mintha ráragadt volna a többiekre is. Mint egy angyali érintés, a gondoktól árnyalt, fáradtságtól megtört arcokon mosoly suhant át. A telefonos lány pedig csöppet sem látszott angyalinak. Félhosszú fekete haja minden szála önálló életre kelve röpködött arca körül, a nyakán legalább hatszor körültekert sál még így is a térdét verdeste, ahogy a földig érő fekete kabátja is inkább bohókás volt, mintsem éteri. Egy kislány éppen előtte esett el. Csúnyán megütötte a kezét, vérezni kezdett. Anyukája kétségbeesetten próbálta vigasztalni a keservesen zokogó gyermeket. − Ronda kő! Nézd csak, megverem, mert bántott téged…dá, dá… − Ne így! – Érintette meg vállát a telefonos lány miközben letérdelt a kis sérült mellé, egy papír zsebkendővel gyöngéden megtörölte a vérző kezecskét. Megsimogatta a kislány arcát, és a balesetet okozó „bűnösre” mutatott: − Nézd csak, milyen mókás formája van ennek a kőnek! Szerinted mire hasonlít? Nekem olyan, mint egy hóember. A kislány tágra nyílt szemmel nézett rá, és közben elfelejtett sírni. Kicsit hüppögött még, de megnézte a követ. − Ez egy maci. − Azt mondod? Anyukád ad egy gyógyipuszit a kezedre, Te pedig intsél viszlátot a maci-kőnek, és legközelebb már barátok lesztek. Jó? Az eset pillanatnyi tumultust okozott csak, egy perc után már mindenki ment tovább az útján. A lány is zavartalanul folytatta telefonos beszámolóját, mintha mi sem történt volna. Egészen addig, míg meg nem hallotta egy idős hölgy zsörtölődését. − Elkésünk. Gyere, lekéssük a vonatot! A sürgetés egy hasonló korú hölgynek – valószínűleg a testvérének − szólt, aki gyönyörködve nézte az apró égőfüzérekkel befont fákat, bokrokat, a tér közepén álló hatalmas fenyőfát, a mindenki karácsonyfáját. − Ne így! – Fordult a korholó asszony felé a mobilos lány. − Egy pillanat gyönyörködés nem haszontalan időtöltés, feltöltődés inkább, − közben kedvesen mosolygott − jobb kedvvel könnyebbek a léptek, és elérik a vonatot is. Jó utat!

59

Ezzel már tovább is libbent, folytatva a ki tudja mikor megkezdett, vég nélkülinek tűnő beszélgetését. A meghökkenést mosoly váltotta fel a két nő arcán, hitetlenkedő fejcsóválással, de valóban vidámabban, könnyedebb léptekkel indultak tovább, pontosan elérték a beérkező villamost, ami szintén elegendő biztosíték arra, hogy időben az állomáson legyenek. Hirtelen sikoltás harsant. A tér szélén egy fiatalember figyelmetlenül lépett le a járdáról, az egyik kocsi még le tudott lassítani, és megállt, de a mellette haladó gépkocsi nem látta meg időben a férfit, és megállíthatatlanul közeledett a ráadásul megbotló, és eleső férfi felé. − A telefonos lány, mint valami varázslótanonc a Harry Potter-ből, fordulatból nyújtott kézzel a közeledő kocsira mutatott a mobiljával: − Állj meg! – Kiáltotta. …és a kocsi megállt. A jelenet annyira irreális volt, hogy mindenki a gépkocsira és az előtte alig félméternyire, még mindig az úttesten fekvő emberre nézett. A lány közben eltűnt. Hiába néztem körbe, nem láttam mikor és merre ment el. Véletlen szemtanúja voltam az esetnek, és igazán nem tudtam mit kezdeni a történtekkel. Mintha csak a szó, az IGE megtestesülésének lettem volna akaratlan tanúja. Bár az is lehet, hogy pusztán a karácsony közelsége ringatott különlegesen érzékeny és misztikus állapotba.

60

Tabi Kazu Ajándék - Végre! – ugrott ki izgatottan az öreg autóból a fiú és csendes türelmetlenséggel figyelte vezetőülésből kikászálódó nagyapját, aki miután gondosan bezárta az ajtót, még komótosan a fejére húzta prémes kucsmáját és betűrte vastag sálját a szőrmés bekecs alá. Az utca, ahol leparkoltak, távolabb esett a belvárosi nyüzsgéstől, de ilyenkor már kilátástalan lett volna közelebbi helyet keresni. A házak ablakaiban színes díszek világítottak és erősödő zene hallatszott, ahogy közeledtek céljuk felé. Emberek siettek el mellettük felpakolva, aztán az utca végéhez értek, ami beletorkollt egy hatalmas térbe. Megálltak és ámulva nézték a pazar kivilágítást. Elől alma- és gesztenyesütők, mögöttük színpadon kórus énekelt egy hatalmas, égők ezreitől villódzó fenyő alatt. Mellettük, körben a téren, fabódék kínálták színes portékájukat. A fiú elégedett büszkeséggel szorította meg a kis tarsolyt a nyakában. Összegyűjtött pénze lapult benne, amit egész évben rakosgatott erre az alkalomra. Apjától kapott tavasszal néhány lámát, akikről egyedül gondoskodott és a gyapjúért szép összeget sikerült kialkudnia. Első keresetéből meg akarta lepni a családját köszönete és szeretete jeléül. Derűs pillantást váltott nagyapjával, aztán elindultak és lassan belevegyültek a hullámzó tömegbe. A fenyő mellett megálltak kicsit és az éneket hallgatták. A fa erős gyantaillatát még a forralt bor és a kekszek, kalácsok fűszerei sem tudták elnyomni. A fiú becsukta a szemeit és egy röpke pillanatra, mintha az otthoni erdőben állt volna, ám valaki siettében arrébb lökte táskájával, és ez kizökkentette álmodozásából. Ekkor látta meg a kislányt. Egy asszony mellett álldogált, s ők is a zenében gyönyörködtek. Kabátja kopottnak és kinőttnek tűnt. A fiú tekintete lejjebb siklott és döbbenten vette észre a nyári cipőket. A saját vastag prémes csizmáira pillantott, majd újra a vékony lábacskákra. Egy zoknit húzott a harisnyájára a hideg ellen. A lányka hirtelen ránézett, kedvesen elmosolyodott, s a következő pillanatban eltűnt anyjával a tömegben. A sok szebbnél szebb áru között hamar elfelejtette a kislányt. Aztán meglátta azt, amire már olyan régóta vágyott. Egy faragott nyelű, díszes pengéjű zsebkést. Egy maga korabeli fiúnak természetes volt, hogy a zsebében lapul egy éles kés, amire sokszor szüksége lehet az erdőben, vagy a mezőn. - Nagyon szép – vette kezébe a nagyapja és rutinosan megforgatta ujjai között, majd összehúzott szemmel vizsgálgatta a pengét. – Jó is, nem csak szép. Ilyent akartál, igaz? - Igen – bólintott a fiú, és szíve szerint azonnal fizetett volna, de úrrá lett türelmetlenségén és komoly arccal nézett a férfira. – Először a család, aztán a végén, ha marad még pénzem, megveszem. - Jól van – biccentett az öreg és intett az árusnak. – Biztos, ami biztos, tegye el nekünk pár órácskára! És most, – mutatott a vásárosok mögé – irány a központ! Beléptek a piac fölé magasodó hatalmas, kivilágított épületegyüttesbe. Mindenütt villódzó kirakatok, fényesen csillogó üveggömbökkel telerakott divatos műfenyők, fehérek, rózsaszínek, pirosak, kékek, feketék... és tengernyi siető, kapkodva bámészkodó, türelmetlenül lökdösődő ember. A fiú úgy döntött, először körbenéznek és majd a végén dönti el, mit és hol vásárol meg. Jó másfél óra múlva úgy érezte, végre sikerült minden családtagnak a legmegfelelőbbet megtalálnia. 61

Megállt az utolsó bolt kirakata előtt és kishíján nekiesett az üvegnek, mikor egy felpakolt nő elviharzott mellette és nagyot taszított rajta a csomagjaival. - Nagyapa! – nézett fel a fejét csóváló férfira. – Igyunk meg valahol egy teát, aztán majd utána megveszem, amit szeretnék. Kicsit elfáradtam. - Jó ötlet – helyeselt az öreg. – Otthon több órás gyaloglás meg se kottyan a hegyek között, de itt... mintha kiszívnák az összes energiámat. Leültek egy kávézóban a kényelmes garnitúrára és élvezettel kortyolgatták a teájukat. Közben újabb vendégek érkeztek, mások meg távoztak, hogy folytassák az ajándékbeszerzést. A fiú szórakozottan körbenézett és ekkor újra meglátta azt a lányt. Egy asztallal odébb ültek és ők is teát ittak. Az asszony szomorú arccal meredt a csészéjébe, a lány meg mosolyogva suttogott hozzá. A fiú hiába fülelt, nem hallotta a beszélgetésüket, ám a lányka most kicsit hangosabban szólalt meg: - Anya! Már tudom, mit szeretnék! Ha venni nem is tudunk, de felpróbálni igen! Kikeressük a legszebbet és a legjobbat, ami pár percig csak az enyém, és ez lesz az ajándékod nekem. A nő válla megrázkódott, mire a lánya odahajolt hozzá és megsimogatta a kezét. A fiú zavartan elfordult és kifelé bámult a kirakaton, de a szívében furcsa, erősödő szorongást érzett. Tűnődéséből nagyapja hangja rázta fel. - Menjünk! A legközelebbi üzletben anyjának akart egy színes hernyóselyemsálat venni, amit már kinézett. Odatartottak, mikor egy téli ruházati boltban meglátta a lányt az üvegen keresztül. Vastagtalpú, prémes csizma volt a lábán és egy hosszú, szőrmével bélelt kapucnis kabátba bújt éppen. Ragyogó arccal nézett a tükörbe, aztán az anyjára nevetett. Örömmel pördült egyet, majd levette a kabátot és leült, hogy visszahúzza lábaira a nyári cipőket. A fiú valami nagyon furcsát érzett. Nagyapja, aki továbbment, míg ő a nőket bámulta, most ott várta a kendős üzlet előtt. Ő megállt előtte, visszanézett az üzletsorra, aztán felpillantott a derűs szemekbe. - Nagyapa! Kérlek, várj meg itt, de valamit el kell intéznem! Odalenn, a kijáratnál egy mikulásjelmezes férfi állította meg az asszonyt a lányával. Szó nélkül a kezükbe nyomott két jókora táskát és elsietett. Ők meg csak álltak tanácstalanul, aztán óvatosan belekukkantottak a táskákba és döbbenten összenéztek, majd vissza a tömegre. Nem vették észre a fiút, aki egy fénytábla mögül figyelte őket. Kezet érzett a vállán. - Nem volt kedvem tétlenül álldogálni – mosolygott rá nagyapja. – Megyek és szólok a késesnek, hogy ne várjon ránk, addig vegyél nekünk sült gesztenyét! – és pénzt nyomott unokája kezébe. A hazaút szótlanul telt. A fiú hátradőlt az ülésen és az elsuhanó lámpák feletti mozdulatlan csillagos eget nézte. Mikor feltűntek a távolban az ismerős dombok, majd felbukkantak mögülük a hegyek gyorsan növekedve a Hold fényében, nagyapja dúdolni kezdett egy régi karácsonyi dalt. Mire feltűntek a falu fényei, mindketten énekeltek. A templom előtti téren sokan álldogáltak, ettek-ittak és nevetve beszélgettek. Fáklyák lobogtak körben és valaki vadul integetett feléjük. - Megkérdezzük, mit akar – húzódott le nagyapja az út szélére. A házuk előtt is fáklyák égtek. Az ablakokban faragott díszek lógtak, bentről meleg fény vetült a hóra. A fiú vidáman ugrott ki a kocsiból és megdögönyözte a 62

lelkesen üdvözlésükre rohanó kutyát. Nem maradt pénze a családra, mégse jött haza üres kézzel. Már el is felejtette, hogy az első nyírásnál egy szomszédjuknak úgy adott gyapjút, hogy az nem tudott akkor teljes árat fizetni. Pénze még most sem volt neki, de idén rengeteg dió és gesztenye termett a fáin. A csomagtartóban ott lapult egy jókora zsák dió és egy nagy vödör gesztenye. Biztos volt benne, hogy szülei jobban fognak ennek az ajándéknak örülni, mint a szép csecsebecséknek, és amik nélkül ugyanolyan meghitt lesz a Szenteste, mint minden esztendőben, mert együtt töltik. Kést meg majd vesz magának jövőre. A vállára kapta a diószsákot, nagyapja meg kiemelte a gesztenyét és elindultak a kitáruló bejárat felé. A városban lassan pihenéshez készülődtek az árusok. Sorban bezártak a faházikók. A késes elégedetten szemlélte a napi bevételt. Többet adott ma el, mint remélte és még azért a drága késért is visszajött az öregúr. Nem is próbált alkudni, szó nélkül fizetett. Azt mondta, hogy az unokájának szánja ajándéknak, hiszen mégse járja, hogy egy komoly fiatalembernek még egy rendes zsebkése se legyen. Békés csend honolt a kis hegyi falucskában. A meleg istállóban jól megfértek egymás mellett a lámák és a birkák. A széna édeskés illatában még érződött a füstölő fanyar aromája. Az öreg vezérkos a bejárat felé pislogott. Vajon a mai varázslatos éjjelen is eljön a fiú, mint eddig minden évben, hogy hallgatózzon, vajon ezalkalommal megérti-e a nyáj beszédét? Halkan zörrent a zár, s az ajtón karcsú alak surrant be. A kos elégedetten felhorkantott.

63

Lir Morlan A hintaló álma ”Árván állt a koromsötétben, Csak egy könnycsepp csillogott üvegszemében” Pierrot: A hintaló álma

Bent sötét volt, de odakint az utcalámpák fénye ezer szikrát vetett a frissen hullott havon. Az elmúlt napok hervadó reménye mára végleg semmivé foszlott. Még világos volt, amikor az utolsó vevő után bezárták a boltot. Nem volt miért nyitva maradni tovább, hisz jóformán minden elfogyott. Játékbolt karácsony előtt… Elvittek mindent. A kisvonatokat, és a kézzel festett, faragott autókat, a porcelán–, és rongybabákat, a marionetteket, és a hógömböket, a puha macikat, és a zenélő ékszertartókat. Mindent. Egyedül maradt. Most pedig csendesen bámult ki a sötétből az utcácskában csillogó, frissen hulló hóra. Furcsa szorongást érzett a szíve táján, de nem törődött vele. Hálás volt... Hálás, amiért előhozták a raktárból, ahol oly hosszú éveket töltött porosodva, elfeledetten. Letörölgették, és a boltba hozták. Ahogy minden más játékot, mely évek óta félretéve, reményvesztetten várt. De most eljött az ő idejük. Az egész raktárt kipakolták, minden régi holmit előrehoztak karácsony előtt. Még őt is, bár tudta, felesleges. Hisz az újabb hintalovak annyival szebbek voltak! Sörényük igazi volt, nem csak faragott, a gyerekek simogathatták, és fésülgethették. Arannyal, és különleges színekkel festették meg őket, és nyereg is volt rajtuk! Egy ilyen csodás, pompás paripa mellett, ugyan kinek kellett volna pont ő?! Festése fakó volt, itt–ott megkopott, és díszek helyett sokkal inkább a vonásokra fektette a hangsúlyt faragója. Egyedi volt, de közel sem olyan szép, mint újabb társai. Megöregedett De csupán a teste kopott el, szívében éppen úgy élt még a tűz, mint aznap, amikor elkészült. Ha lehunyta a szemét, tisztán emlékezett a mesterre, aki készítette, a szeretetre, amellyel csiszolta, festette, és simogatta, és a szavakra, a csodás mesékre, melyeket közben suttogott. – Egyszer eljön a perc, amikor valaki rád mutat majd, és azt mondja, „ezt akarom!”. És akkor egy nagyon boldog gyermek legkedvesebb barátja leszel. Téged keres majd a tekintete, amikor reggel kinyitja a szemét, és neked suttog „jóéjszakát”, mielőtt álomba merül. És nem csak akkor lesztek együtt, óh, nem! Álmában valódi lóvá változva átröpíted őt erdőn, mezőn, akár még a tengerek felett is, hogy együtt éljetek át minden kalandot! Szíve reszketett az örömtől, amit a szavak sugalltak, és alig várta már, hogy a boltba kerüljön. Tudta, ha mindez valóra válik, senki nem lehet boldogabb nála. De nem így történt. Az öreg mester meghalt, és ő, jó néhány társával egy poros raktárba került. Az ifjú, aki átvette az üzletet, nem hitt a régi játékokban, és bár gyermekként még ő is ilyenekkel játszott, sokkal többre becsülte azokat a díszes, új darabokat, amiket drágábban lehetett eladni. A babák arca, és ruhája már egyforma volt, de úgy 64

tűnt, ez senkit nem zavar. Lassan a mestereket sem érdekelte már, hogy lelket adjanak mindegyiküknek, csak az, hogy minél gyorsabban, minél több készüljön el a játékokból. Lassan ő is lemondott hát álmairól, és csak az ablakot figyelte, ahogy a fény, és a sötét váltotta egymást. Kezdte megérteni, hogy megálmodott élete, a boldogság, amire úgy várt, és amit úgy adott volna, nem jön el soha. Hosszú évek után döbbent rá, és ekkor értette meg, hogy többé nem barát, mesehős, és paripa, csak egy darab fa, amit széthasítva a kandalló lángjára vetnek majd, ha végleg megunják, hogy a helyet foglalja. De – gondolta –ha ez megtörténik, talán még láthatom a szépséges szobákat, és a gyerekeket, mielőtt a testembe kapnak a lángok, és talán, ha szerencsém van, egy gyermek odatartja majd a kezét a tűzhöz, és mosolyogva azt mondja majd, „Milyen jó meleg van!” Lassanként beletörődött sorsába, míg egy nap kinyílt a raktár ajtaja, és elkezdték előhozni őket. Újra fényt látott, megpucolták, méhviasszal bekenték, és a játékboltba vitték, a többiek közé. Új remény támadt benne, és akárhányszor egy gyerek a boltba lépett, szíve éppen úgy remegett, mint amikor az öreg játékkészítő a fülébe súgta mágikus szavait. Várta, hogy rámutassanak, hogy hozzáérjenek, remegve követte pillantásukat, és reménnyel telten várta választásukat… de a pillantások elsiklottak fölötte, az apró ujjak más felé nyúltak, és a csomagolás mindig másra került, sohasem rá. Szíve, és reménye egyre sorvadt, egyre fogyott. A polcról egy barna, kéknadrágos, nyakkendős mackó nézett rá, arcán a szomorúra varrott mosollyal. – Öregek vagyunk, barátom – sóhajtotta, és a hintaló szíve majd meghasadt a szavak igazságának súlyától. Mindketten a raktár lakói voltak, és összekötötték őket elvesztett álmaik. – Miért kellenénk bárkinek, mikor nálunk sokkal szebbek közül válogathatnak? – Talán egyszer mégiscsak lesz valaki – remegett a hangja, – aki nem a külsőt nézi. A mackó hosszan, csöndesen nézett le rá. Mindketten tudták, hogy ebben a világban milyen kicsi az esélyük, hogy találjanak egy ilyen embert. De egyikük sem mondhatta ki. Milyen jogon törné össze a másik reményének utolsó szilánkját? És persze vele együtt, a sajátját… Az utolsó nap élnénk sürgölődése aztán otthont teremtett mindenkinek. Szinte kifosztották a boltocskát, nem is maradt semmi. Csupán ők ketten. A tulajdonos az üvegajtóhoz lépett, és kitette a zárva táblát. A hintaló lehunyta a szemét, érezte, ahogy egy könnycsepp folyik végig faragott fa arcán. Hát vége. Ők ketten nem kellettek senkinek. Az öregek sorsa nem az álmok beteljesítése. Mégsem vádolta az életet, nem vádolta az embereket, a tulajdonost, a többi játékot. Csendben elfogadta a sorsát, tudva, hamarosan új játékok tucatja érkezik majd, és újra tele lesz a bolt. De Ő akkor már nem lesz köztük. Visszakerül a raktár legtávolabbi sarkába, és csak az ablakon át figyelheti, ahogy a fény és a sötét váltja egymást… míg… Odakint lassan sötétedett, és a hulló hó szikrázva ragyogott mindenütt. – De legalább láttam a világ szebbik oldalából is egy kicsit. Vajon ennyire szép lehet a tavasz, és a nyár is? Odakint egy árus sült gesztenyét kínálgatott, és karácsonyi dalokat éneklő boldog emberek vonultak el az ablak alatt. Az aranyszínű csengettyű hangjától kísérten 65

kinyílt a bolt ajtaja, és egy idős asszony lépett a helyiségbe. – Anyám, mit keres maga itt? Nem úgy volt, hogy otthon találkozunk? – Látom, jól ment az üzlet. – felelte az asszony, figyelmen kívül hagyva a kérdést. A fiatalember fel sem nézett, a pénzt számolgatta. – Igen. Szinte mindent eladtam. Jó évet zárunk. Az idő hölgy a két megmaradt játékhoz lépett. – Apád azt mondta volna, sok embert tettünk az idén boldoggá. – Na igen – hagyta rá a fia, hiszen az apró megszámolásához figyelnie kellett – hogyne, az is… Az asszony végigsimított a hintaló fején, akinek belereszketett egész lénye. Olyan régen nem érintették meg így, olyan régen hitte azt, hogy sosem volt valós, és csak álom lehetett… – Milyen szép, régi darabok – mondta, és levette a mackót a polcról. – Kislánykoromban volt egy ehhez hasonló barátom. Mondd csak, fiam – fordult meg hirtelen ötlettől vezérelve – nem adnád ezt nekem? – Ha kívánja – vont vállat a férfi – Úgysem hiszem, hogy el tudnám adni. – Besöpörte a pénzt a szütyőbe, és a kabátjáért nyúlt. De most siessünk, már otthon kellene lennünk! A kulcs elfordult a zárban, és halk kattanása teljes magányra ítélte az árván maradt játékot. Nem tudta, mit kellene éreznie, csak azt tudta, hogy egyszerre járja át a karácsony szeretete, és az egyedüllét fájdalma. Tudta, hogy elveszett álmai sosem nyernek életet, és ő sosem láthatja a ragyogó karácsonyfadíszeket. Ó, bár egyszer, csak egyetlen egyszer… Megpróbálta fejét lejjebb hajtani, hogy az ablakokon át beláthasson a szemben lévő házba, hátha csak messziről megpillanthatja a fát. Milyen furcsa is az élet, – gondolta szomorkásan – hiszen épp olyan fa, mint én voltam egykoron. A sötét végül rátelepedett a boltra, és csendes, békés éjt hozott. Magányosan állt a hátsó részben, a pult mellett, egyes egyedül. Minden kihűlt körülötte, egyedül az Ő szívében élt még némi parazsa a melegségnek, a szeretetnek. Lehunyt a szemét… … és amikor kinyitotta, csodás szobában állt. A kandalló fényénél minden meseszerű, meleg fényben ragyogott, és az ablak előtt ott állt… ott áll… a fa! Zöld tűleveles ágain díszek lógtak, angyalok, gömbök, és harangok, gyönyörű összhangban. De nem ez volt a legcsodásabb, hanem az a két puha, ölelő kar, mely nyaka köré kulcsolódott. „Gyí, lovacskám, vágtass!” hangzott a kiáltás, és ő boldog ringásba kezdett lelkes gazdáját a csillagokba röpítve. Boldog volt. A Legboldogabb a világon! Tudta, hogy hosszan hintáztatja majd kis gazdáját, olyan hoszszan, míg csak bírja, míg le nem csukódnak a kicsi szemei a fáradtságtól, és le nem veszik a hátáról a szülei, hogy az ágyacskájába fektessék… És akkor… akkor az álmában indulnak majd száz kalandra, épp, ahogy az öreg mester ígérte… Hallgatta a kandalló tüzének pattogását, a zenedoboz kedves dallamával keveredve, és figyelte a lángok táncát az üvegdíszeken, mintha csak a ritmust követték volna apró tündérek százai. A nagy szoba minden tárgya új vendégként köszöntötte őt, új családtagként, új barátként. Nem érdekelt őket, hogy nincs arany díszítése, sem, hogy hány hosszú évig várt rá, hogy kivegyék a raktár sarkából. Csak a szeretet számított, amit adhatott, és ami körülvette. Csak a szeretet, és az a boldogság, ami a gyermekek arcáról sugárzott… 66

Film

A hullám (Die Welle) Írta: Kármán Bence A németek értenek a világháborús témájú filmekhez. Elég ha csak megnézzük a 2004-es Napola A Führer elit csapata (Napola - Elite für den Führer) című filmet, ami nem mellesleg sok párhuzamot mutat a címben szereplő filmmel, ha a stábot nézzük; vagy ott van még, ugyan ezen témában, a szintén 2004-es A bukás - Hitler utolsó napjai (Der Untergang). Mi van akkor, ha a németek ez úton nem magáról a háborúról készítenek filmet, hanem az eszméről, mely akkoriban megpecsételte Németországot ideológiailag? Vegyük az eszmét, s kérdezzük meg magunktól: lehetséges-e egy újabb diktatúra? A filmet Denis Gansel rendezte, aki a Napola - A Führer elit csapata című filmet is jegyzi. A két film között a párhuzam még, hogy a főbb szerepet játszó színész A hullámban és a Napolában is Max Riemelt. Ez a film egy filozófia dráma; sőt még a hosszával sem súlyt le senkit, mert szimplán 102 perc. Rettentően sokrétű film, és készüljünk fel egy igen kemény agymunkára. A történet nem bonyolult. Németországban játszódik a film, ahol éppen projekt hét van, ahol a diákoknak előadásokra kell bejárniuk. Mi Rainer Wenger (Jürgen Vogel) előadását követhetjük nyomon. Előadásának a témája az autokrácia (önkényuralom). Azonban órájának megszokott menetét megszakítja az a kijelentés, hogy Németországban nem lehet újra diktatúra. Ez felkelti a tanár érdeklődését, és egy mini egyeduralmat hoz létre a csoportban. A film sokrétű. A forgatókönyvön látszik, hogy legfőképpen a mondanivalót építették. A karakterek egysíkúak, egyszerűek, mint a százas szög. Egy személy egy tulajdonság, de erről később. A színészek pedig teljesen átlagosan játszottak. Ha valamit átlagosnak lehet nevezni, akkor ez az. A vágás néhol túl gyors, ez a pörgősebb akció jeleneteknél tűnik fel, viszont olykor nagyon izgalmasak, példaként láthatjuk az első nap utáni snitt sort; amikor a diákok véleményét egymás után pörgetik le, úgy, mintha mindig egymást egészítenék ki. Az operatőri munka néhol egészen egyedi. A film folyamatosan pörög. Meg se szólaltak még a karakterek, azt se tudjuk, hogy mi lesz a cselekmény, de már tisztában vagyunk azzal, hogy Rainer egy bosszúhadjáratot fog indítani, mert nem a hőn szeretet témáját kapta meg, hanem egy számára sokkal unalmasabbat. Itt figyelhető meg, hogy mi is a mai oktatási rendszer célja. Nem élvezni kell az egészet, és megismerni a másik oldalt, hanem azt kell megmutatni, hogy a miénk miért jobb, mint a másik. Aztán elindul a cselekmény. Napokban követhetjük nyomon az egész hetet. A fordulópont az első napon, azaz hétfőn következik be. Egy társadalom által folyamatosan emlegetett kijelentés az alapja, ami már dögunalom, azaz, hogy a Harmadik Birodalom az rossz volt, s maga volt a Sátán. Ezt már unják a diákok, ki is jelentik: (ismételve) diktatúra úgysem alakulhat ki újra. Rainer bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Szépen fokozatosan építi a diktatúrát, és ahogyan telnek a napok, annál erősebb lesz a hatalma. Sőt, az elején ki is hangsúlyozza, hogy teljesen önkéntes alapú az egész, mégis egyre többen csatlakoznak hozzá. A vége pedig a már közismert jelenet, mikor már politikai megnyilvánulásai is lesznek. Ami sajnálatos viszont, hogy az elején lévő tanári rivalizáció a végére eltűnik.

67

Nézzük meg előbb a karaktereket, így könnyebben lehet beszélni a filmről! A karakterek, mint mondottam, borzasztóan egysíkúak. Viszont egy ilyen rendszerben így kell lennie. A tanár, Rainer miatt is sántít, és lebeg szimplán az éterben a film, mert ő is felszínes, és csak sejtjük a benne lévő érzéseket. Pedig ő lenne a mozgatórugója ennek az egésznek, de ő is annyi szerepet kap, mint a tömeg. Hallani lehet különböző kritikákban, hogy az agyára ment az eszme, s őt is bekebelezte. Hát ez nincsen így. Ő végig tisztábban van a dolgokkal, tisztában van a cselekedeteivel, csak nem látja a jeleket, amik az elfajuláshoz vezetnek. Érdekes, hogy ahogyan a diktatúra egyre jobban kibomlik, annál jobban tűnnek el a személyiségek. Például a p*cs karakter, aki a film elején mindig viccesnek szánt pólóban van, feledésbe merül a film végére. Sok helyütt van ez még így. Ahogy egyre jobban kibomlik a rendszer, annál inkább a sematikus karaktereké a terep. A megszállott, az elfogadó, és a lázadó. A megszállott Tim (Frederick Lau). Ő az, akit a társadalom a gyengesége miatt nem vesz észre, magányossá válik, s próbál haverokat/barátokat szerezni. Az ő karakterével a legfőbb probléma az, hogy rögtön, egy isteni csettintésre a rendszer hű szolgájává válik, s nincs semmi átmenet. Ez sajnálatos. Forgatókönyvírói probléma is van a karakterrel kapcsolatban, mert mikor mondják, hogy felvette a nővérét, amint nemi aktust létesít; annak a párbeszédnek nincs értelme, s nem ad semmit a jelleméhez. Viszont szenzációs, amint, képletesen értve, magáévá teszi a rendszert. Az elfogadó Marco (Max Riemelt), aki semmi problémát nem lát az egész Hullámban, ő csak sodródik az árral. Azt szeretné csak, hogy a barátnője végre észrevegye, hogy ő mit szeretne. Viszont a barátnő a lázadó karakter. Nevezzük nevén a jegesmedvét, Karo (Jennifer Ulrich), (aki mintha elfelejtette volna, hogy arca is van, s azt is használni kell a színészkedéshez). Ám, az egyik legjobb jelenet hozzá kötődik, mindentől függetlenül, amikor a szórólapokat kinyomtatja, és megy haza, este, egyedül. Teljesen érződik, hogy mit érezhetnek azok az emberek, akik egy rendszert akarnak megdönteni. Az a bizonytalanság érzése, hogy bármikor, bárhol elkaphatnak. Rendelkezik dialóghibával is, mikor az egyenruha kérdésén vitatkoznak, csak úgy benyögi, hogy hallotta, hogy Hamburgban be akarják vezetni az iskolai egyenruhát. Hát jó, rendben, de ki kérdezte, s kit érdekel, s hogyan kapcsolódik ez ahhoz, hogy ezt a kérdéskört tovább gördítsük. Egy érdekesség a karakterekkel kapcsolatban, hogy, mikor névjavaslatokat tesznek fel, hogy mi legyen a csoport neve, akkor mindenki valami jellemére vonatkozót tesz fel. Így vehető észre Tim megszállottsága, mikor benyögi a cunami nevet. Karaktereknél fontos még, hogy mindegyik szülő úgy van beállítva, mint aki egy szexuálisan éhes ragadozó, akiknek a gyerek csak becsúszott. Karo öccse és haverjai is csak azért vannak, hogy tükrözve legyen, milyen rossz ez a rendszer, hogy a gyerekekre is kihat. Érdekesség még, hogy ezeknek a rendszereknek a vízilabdához mindig van valami közük. Ha belegondolunk a film végén szereplő vízilabdás jelenetre, erősen eszünkbe juthat a jól ismert '56-os esemény. Másik érdekes dolog, hogy a Hullám tagok olyan nagynak képzelik magukat, hogy mikor a várost behálózzák a szimbólumukkal, akkor egy Jézus szobrot is lefújnak. Nézzük a film hibáit. Már említettem néhányat. Felszínes főkarakter, forgatókönyv sántít. Van-e még? Szimplán csak egy. Ami miatt a film legfőképpen nem rögzül a talajra. Ez pedig a hitelesség. Ugyebár ebben a rendszerben fontos a totális fegyelem, s mindenkinek az egyenlősége. A film itt veszti el hiteleségét, hiszen fordulnak elő, olyan beszólások az órán, amiket ülve tesznek meg, pedig a rendszer az állva hozzászólást követeli meg. Ilyen például, mikor az olcsó egyenruhákról beszélnek, és azt vitatják, 68

hogyan lehet olcsón piacra dobni egy ruhát, s a Török ülve közli az okot. Egy ilyen rendszerben ilyen nincsen megengedve. Meg a tagok, akik egyenruha nélkül tagok. Így válik hitetlenné a film. Aki szeret jókat gondolkodni politikán és eszmeiségen, vagy csak szimplán szeret filozofálni, annak maximálisan ajánlom ezt a filmet. Az eszményisége viszi el a pálmát, ez teszi fantasztikussá, s látni lehet olyan érdekes dolgokat, mint például, hogy egy ember mozgatja a tömeget, a tömeg pedig egy embert irányít. Rá lehet húzni ráadásul a mai szemléletmódra is, hiszen nem kell ahhoz nácizmus, hogy autokrata uralom legyen, elég ha csak ezt az egészet áthelyezzük a média tömegmanipulációjára. Ott is megvan a lehetősége az embernek, önkéntesen, hogy vagy nézi vagy nem nézi. Érdekes párhuzamot hozhatunk össze.

Képek forrása: www.elonyok.hu, www.hotdog.com, www.online-film.hu

A hónap verse

Juhász Gyula: Ma jött az első... Ma jött az első csöndes férfibánat És lágyan érintette szívemet, Mint nyárutó esője néma fákat, Melytől az első holt levél pereg. Ma jött az első, csöndes férfibánat, Ma már múltakba nézek én utánad. Holnap nyugodtan megy tovább a férfi, Mert menni kell, mert végtelen mi útunk, Az égig kell még kupolánknak érni, Ha nincs nő, kinek mély ölébe hulljunk. Holnap nyugodtan megy tovább a férfi, Magányba megy, asszonyvágy el nem éri. Forrás: www.mek.oszk.hu, kép: hu.wikipedia.org

69

Hirdetés

Vásárlói klubokat indít országszerte az Alexandra A legtöbb magyarországi könyvesboltot üzemeltető Alexandra országszerte elindítja vásárlói klubjait, melyek heti váltásban azonos napokon más-más korcsoportnak, szakmának szólnak. A klubokat a vásárlói szokások elmúlt években tapasztalt megváltozására építve vezetik be. Az üzletlánc tapasztalatai szerint ugyanis a vásárlók egyre inkább a személyre szabott programokat és kedvezményeket részesítik előnyben a könyvesboltokban. Az Alexandránál az általános- és középiskolások részére is kedvezményt adnak, amelyet ötös érdemjegyekkel lehet beváltani. Átalakította törzsvásárlói kártyarendszerét az Alexandra, Magyarország meghatározó könyvkiadóés könyvforgalmazó vállalata. Az Alexandra törzsvásárlói kártya igénylői mostantól a regisztrációt követően egyből jogosultak a kedvezmények igénybevételére, vagyis az nincs semmilyen vásárlási értékhatárhoz kötve. A kedvezmény könyvek esetén 10 százalék, minden egyéb termékre pedig 5 százalék. Ráadásul törzsvásárlóként további klubnapi kedvezményes vásárlásra is lehetőség lesz. A klubokat a vásárlói szokások elmúlt években tapasztalt megváltozása miatt vezetik be. Az Alexandránál úgy látják, hogy a széles kínálat mellett a vásárlók egyre jobban igénylik a könyvesboltokban a tematikus programokat és az őket megszólító, személyre szabott ajánlatokat. A kialakított programok és kedvezmények ezért a hét napjaihoz igazodnak: a hétfő a nyugdíjasok, a kedd a pedagógusok, a szerda a felsőoktatási intézmények hallgatók, a csütörtök az egészségügyi dolgozók, a péntek pedig a jogászok napja az Alexandra könyvesboltokban. Időszakosan, a kiemelt budapesti Alexandra Könyvesházakban egyes napokon a kedvezmények mellett érdekes, tematikus programokkal is várják a látogatókat. Az adott klubba történő regisztrációhoz a megfelelő igazolvány bemutatása szükséges, a belépést követően a tagok azonnal igénybe vehetik a könyvvásárlási kedvezményt, amely klubnapokon 15 százalék. Általános- és középiskolások részére az Ötösök Klubját indítja el az Alexandra, amely a diákoknak is különleges könyvvásárlási kedvezményt kínál. A klub tagjai alapesetben 10 százalékos kedvezményben részesülnek, ezen felül pedig ötös érdemjegyeiket válthatják egyenként további 5 százalékos kedvezményre (vásárlásonként egy érdemjegyet lehet beváltani, így egyszerre maximum 15 százalékos kedvezmény vehető igénybe). Ezek mellett a tanév végén különböző kategóriákban értékes nyereményekkel jutalmazzák a legtöbb ötös érdemjegyet összegyűjtő tanulókat és iskolákat. Az alsó- és a felső tagozatos általános iskolai, valamint a középiskolai diákok közül 4-4-4 fő olaszországi élményhétvégén pihenheti ki szüleivel a tanév fáradalmait. A legtöbb ötöst összegyűjtő iskolák (abszolút értékben, valamint a tanulók létszámához viszonyítva) pedig 500 ezer forint értékű Alexandra könyvutalvány birtokosai lesznek. Szabó Tünde, az Alexandra könyvesboltokat üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. ügyvezetője elmondta: reményeik szerint az Alexandra vásárlói klubok egyedülálló kedvezményeikkel, különleges programjaikkal és a boltokban meglévő széles könyvválasztékkal hozzájárulnak majd ahhoz, hogy bővüljön Magyarországon az örömmel olvasók tábora. Az Alexandra Az Alexandra Magyarország meghatározó könyvkiadó és könyvforgalmazója. Egy kis pécsi utcai árusítóhelyből az elmúlt két évtizedben töretlen fejlődéssel a hazai könyvpiac meghatározó szereplőjévé vált. Kiadócsoportként 9 könyvkiadó megjelenéseit menedzseli, portfóliójával lefedve a műfajok teljes spektrumát. A társaság a hazai piac legnagyobb és legkiterjedtebb kiskereskedelmi bolthálózatával rendelkezik. A hangulatos kisboltoktól a többszintes, nagy könyvesházakig többféle üzlet is megtalálható a portfóliójában. A hálózat büszkélkedhet nemcsak a legnagyobb vidéki lefedettséggel, hanem a legnagyobb alapterületű magyar könyvesboltokkal is (Nyugati tér, Corvin Plaza, Károly körút, és a hálózat ékköve az Andrássy úti Párizsi Áruház). Nagykereskedelmi tevékenysége során a társaság több mint 700 kiadóval áll közvetlen kapcsolatban, többnek kizárólagos forgalmazója. Partnereit az ország legnagyobb könyves raktárbázisával szolgálja ki, ahol több mint 60 ezer féle könyvet tart készleten.

70

71