A Legfelsőbb Bíróság ítélete a Kossuth téri tüntetés és az Alkotmány utcai gyülekezés október 23-i feloszlatásáról *

JeMa 2011/1 K ö z i g a z g a t á s i j o g

Kádár András Kristóf A Legfelsőbb Bíróság ítélete a Kossuth téri tüntetés és az Alkotmány utcai gyülekezés 2006. október 23-i feloszlatásáról* A rendezvény jellegadó sajátosságának kérdése Hivatalos hivatkozás: Legf. Bír. Kfv. III. 37.966/2009/23. Tárgyszavak: békés tüntetés • felfegyverkezve való megjelenés rendezvényen • gyülekezési jog • oszlatás • rendezvény jellegadó sajátossága Értelmezett jogszabályhelyek: 1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról (Gyt.) 2. § (1) bekezdés, 14. § (1) bekezdés, 15. § b) pont

1. Tények 2. Pertörténet 3. A döntés érvelése 4. A rendelkező rész és a ratio decidendi 5. Az érvelés kritikája 6. Az ítélet jelentősége

1. Tények 2006. szeptember 17-én előzetes bejelentés nélkül kormányellenes tüntetés kezdődött Budapesten, a Kossuth téren. Az egyik felperes szervezőként bejelentette, hogy 2006. szeptember 27-től 2006. október 25-ig tüntetést tart a téren. A bejelentést a rendőrség tudomásul vette. A tüntetők a tér füves részén sátrakat, illemhelyet és színpadot állítottak fel, és folyamatosan, életvitelszerűen tartózkodtak a rendezvény helyszínén. A MEH az október 23-i nemzeti ünnep központi állami rendezvényeit tervezte megtartani a Kossuth téren. Az ünnepi rendezvény meghívottai védett személyek voltak, köztük a Magyar Köztársaság vezetői, más országok elnökei, illetve kormányfői. A MEH a rendezvények lebonyolításához a 2006. október 20. és november 4. napja közötti időtartamra területfoglalási engedéllyel rendelkezett, amely magában foglalta a tüntetés helyszínét is. A MEH képviselője a rendezőkkel tárgyalásokat kezdett, és megegyeztek abban, hogy a tüntetés helyszínéül szolgáló területet a tüntetők 2006. október 23-án hajnali 2 óráig szabadon használhatják, ezt követően azonban a rendőrség azt biztonsági és tűzszerészeti szempontból átvizsgálja. Az átvizsgálás után a szervezők által meghatározott és beléptetett személyek ismét szabadon használhatják a területet. A szervezők „feljegyzést” kaptak arról, hogy milyen tárgyak nem tarthatók a rendezvényen az ünnepség idején, és ígéretet tettek arra, hogy ezeket az eszközöket egy helyre összegyűjtik. Az egyik felperes 2006. október 22-én este megkérte a résztvevőket, hogy gyűjtsék össze a tilalom alá eső tárgyakat (például késeket, baltákat, pétanque-golyókat). Az összegyűlt tárgyakat a szervezők két ládában helyezték el. 2006. október 22-én éjjel a rendezvény szervezője felszólította a tüntetőket, hogy az átvizsgálás idejére hagyják el a rendezvény helyszínét. Ennek a felhívásnak a kb. ezerfős csoport túlnyo-

mó többsége eleget tett, azonban tíz-húsz fő nem volt hajlandó elhagyni a területet. A demonstráció szervezője ezért segítséget kért a rendőrségtől a felhívásnak nem engedelmeskedő tüntetők kiszorítására. Ennek megtörténtét követően a rendőrség a rendezvény helyszínét kordonnal körbekerítette. A kordonon kívül kb. kétszáz tüntető maradt, akik várták, hogy a tűzszerészeti átvizsgálást követően a rendezvényre visszatérhessenek. A tüntetők távollétében átvizsgált helyszínen a rendőrség több, a közbiztonságra veszélyes, sérülés okozására alkalmas tárgyat talált: a területen lévő fenyők alatt tizenhat aszfaltdarabot, fára felakasztva két teleszkópos fémbotot, a sátrak alatt három fejszét, mintegy negyven nagy pengehosszúságú kést és tőrt, hat vasrudat, több szerszámnyelet, huszonhárom rozsdás vasgolyót, pillangókést, száztizenhét petárdát. Emellett előkerült tizenegy, faszénnel töltött zokni is. Az alperes rendőrség e tárgyak alapján úgy ítélte meg, hogy a rendezvény résztvevői a tüntetésen felfegyverkezve vesznek részt, így a rendezvény elveszítette békés jellegét, ezért felszólította a tüntetőket a helyszín elhagyására. A tüntetők a felszólításnak nem engedelmeskedtek, ezért őket a rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky út irányába kiszorította, ezáltal a demonstrációt feloszlatta, majd a Kossuth teret az Rtv. 46. §-a alapján hozott személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel lezárta. Ezen intézkedés keretében a rendőrség az Alkotmány utcát a Bajcsy-Zsilinszky út vonalában fémkerítéssel lezárta. A kerítés előtt 2006. október 23-án 15 óra után ötszáz-ezer tüntető gyűlt össze, akik a hajnalban feloszlatott rendezvény folytatását követelték, azonban a rendőrök nem engedték vissza őket a Kossuth térre. Ezért az Alkotmány utcában felállított kerítést egyes tüntetők bedöntötték, majd a mögöttük sorakozó tömeggel együtt gyalogosan elindultak a Kossuth tér felé. Az események során a zárási feladatot ellátó rendőröket többen megdobálták. A kerítést biztosító rendőrök a Kossuth tér felé hátráltak és erősítést kértek. Ennek megérkezése után a rendőrség feltartóztatta a tüntetőket, majd a tüntetést – azzal az indokkal, hogy a rendezvényt előzetesen nem jelentették be, illetve a rendezvény elveszítette békés jellegét – feloszlatta, és a tüntetőket a Bajcsy-Zsilinszky útra kiszorította.

* Szakmai lektor: Hajas Barnabás.

Kádár András Kristóf: A Legfelsőbb Bíróság ítélete a Kossuth téri tüntetés és az Alkotmány utcai gyülekezés 2006. október 23-i feloszlatásáról

39

Köz i g a zg atá s i j o g

2. Pertörténet A fenti tények alapján a tüntetés százhetvenhat résztvevője a Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes Budapesti Rendőr-főkapitányság jogellenesen oszlatta fel a 2006. október 23-i Kossuth téri, valamint a délutáni Alkotmány utcai rendezvényt, megsértve ezzel az Alkotmány 62. § (1) bekezdését, a Gyt. 2. § (1) bekezdését és az EJEE 11. cikkét. Az Fővárosi Bíróság a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a Kossuth téri rendezvény helyszínén az átvizsgálás során fellelt tárgyak nem voltak szükségesek a véleménykifejezéshez, egy részük erőszak alkalmazására, rendőri intézkedéssel szembeni ellenállásra volt alkalmas, más részük pedig az erőszakkal szembeni védekezésre, így ezek megtalálását követően az alperes helytállóan értékelte úgy a helyzetet, hogy a rendezvény békés jellege megszűnt, mivel a demonstrálók azon felfegyverkezve vettek részt. A bíróság utalt arra is, hogy az EJEE 11. cikkének az EJEB Cisse-ítéletében1 megjelenő értelmezése alapján mód lett volna a rendezvény feloszlatására az ott kialakult általános állapotok miatt még akkor is, ha az békésnek lett volna tekinthető. Az Alkotmány utcai gyülekezés feloszlatása kapcsán az elsőfokú ítélet megállapította, hogy az itt lezajlott spontán rendezvény feloszlatása kapcsán az alperes megalapozatlanul hivatkozott a rendezvény bejelentettségének hiányára, figyelemmel az EJEB Bukta-ügyben hozott ítéletében2 kifejtettekre.3 Ugyanakkor fennállt egy másik rendezvény-feloszlatási ok, mert a rendezvény elveszítette békés jellegét, amikor a rendőrségi útzárra vonatkozó intézkedéssel szembeszegülve a tüntetők bedöntötték a kerítést és megdobálták a rendőröket. Ezért az alperes jogszerűen döntött a gyülekezés feloszlatása mellett. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását kérték akként, hogy a bíróság állapítsa meg a 2006. október 23. napján Budapesten történt valamen�nyi rendőri oszlatás jogellenességét. Előadták, hogy a Kossuth téren nem állt fenn a Gyt. 15. § b) pontjának az a kitétele, amely szerint felfegyverkezve az jelenik meg a rendezvényen, aki az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt „tart magánál”, mivel a rendőrség által a téren megtalált és kifogásolt tárgyak nem voltak a tulajdonosaiknál. Ezen túlmenően jelezték, hogy még a különböző vágó- és szúróeszközök vagy egyéb veszélyes tárgyak puszta maguknál tartása sem jogsértő, amennyiben nem áll fenn az erőszak célzata. Mivel erőszakos cselekmények elkövetésére sem a rendezvény feloszlatásakor, sem a tüntetés azt megelőző harminchat napja alatt nem került sor, ilyen célzatra nem lehetett volna következtetni. Végül utaltak arra, hogy az EJEB Ezelin-ügyben hozott ítéletéből4 következően még egyes tüntetők békétlensége sem alapozza meg a többi résztvevő békés gyülekezésének feloszlatását. Az Alkotmány utcánál délután 15 óra körül foganatosított rendezvényfeloszlatás tekintetében a felperesek a Bukta-ügyre hivatkoztak, hangsúlyozva, hogy az alperes a bejelentés hiánya miatt nem oszlathatta volna fel a kordon előtti tüntetést, mivel az alapvetően békés volt. E tekintetben is felhívták az Ezelin-ügyet, mondván, hogy még ha lett is volna szórványos

40

2011/1 JeMa

dobálás, akkor sem lehetett volna arra hivatkozva az egész tüntetést feloszlatandóvá nyilvánítani, hanem a dobálók kiemelésével kellett volna biztosítani a többi békésen demonstráló résztvevő gyülekezési jogának érvényesülését. Az alperes ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. Kifejtette: az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében az élet kioltására, testi sértés okozására alkalmas eszköz puszta birtoklása is lehetővé teszi a gyülekezés feloszlatását a Gyt. 15. § b) pontja alapján, azonban jelen esetben az eszközök használatának célzata is bizonyított, egyrészt az alperes által az elsőfokú eljárásban becsatolt újságcikkekre,5 másrészt arra való tekintettel, hogy az eszközöket részben elrejtve tárolták. Az alperes szerint az erőszak, illetve fenyegetés alkalmazásának célzatára engedett következtetni a megtalált tárgyak némelyikének – így például a vipera, botok, vascsövek – alapvető jellege és rendeltetése. Figyelembe véve azt is, hogy a résztvevőkben a MEH-hel kötött megállapodás végrehajtásával kapcsolatosan is ellenállás alakult ki, megállapítható volt, hogy a Kossuth téri rendezvény elvesztette békés jellegét, így az alperesnek azt fel kellett oszlatnia. A délutáni, Alkotmány utcai rendezvény feloszlatásával kapcsolatban az alperes arra hivatkozott, hogy a gyülekezés egyrészt nem volt bejelentve, másrészt elvesztette békés jellegét, ami meggyőző bizonyítást nyert az eljárásban. Az alperes hangsúlyozta: az EJEB-nek az alperes által hivatkozott ítéletei – az Ezelin- és a Bukta-ügy mellett a be nem jelentett, de békés tüntetések feloszlatásának egyezményellenességére vonatkozó Oya Ataman-ügy6 – nem hívhatók fel a perben, mivel az EJEE rendelkezései és az azokon alapuló nemzetközi bírósági döntések nem alkalmazhatók közvetlenül: az egyezmény cikkei és az azokat értelmező ítéletek a részes államokat kötele-

1 Cisse v. France, no. 51346/99, ECHR 2002-III. Az ügyben az EJEB megállapította: tekintettel a közegészségügyi kockázatokra és arra, hogy a tiltakozóknak kellően hosszú idő állt rendelkezésükre véleményük kifejezésére, nem volt ellentétes az EJEE 11. cikkével, hogy a francia rendőrség kiürített egy templomot, ahová közel kétszáz jogcím nélkül Franciaországban tartózkodó külföldi vette be magát 1996 júniusa és augusztusa között, hogy – az EJEB által is elismerten békésen – tiltakozzon a francia idegenrendészeti rezsim vis�szásságai ellen. 2 Bukta v. Hungary, judgment of 17 July 2007, no. 25691/04. Magyarul: www. irm.gov.hu/i/irm.gov.hu/files//downloads/Fooldal/Kozerdeku_Informaciok/ Az_Emberi_Jogok_Europai_Birosaganak_dontesei/ejeb_iteletek_a_b_09.02. pdf. 3 Bukta v. Hungary (2. lj.) 36. §: „A Bíróság véleménye szerint speciális körülmények között, amikor valamely politikai esemény demonstráció formáját öltő közvetlen válaszlépést tehet indokolttá, a politikai eseményt követő békés demonstráció feloszlatása pusztán a szükséges előzetes bejelentés hiánya miatt, ha a résztvevők semmilyen jogellenes magatartást nem tanúsítanak, a békés célú gyülekezés szabadságának aránytalan korlátozását jelenti.” 4 Ezelin v. France, judgment of 26 April 1991, Series A no. 202. 5 Ezek közül a felülvizsgálati ítélet egyet említ: „Haditervet készítettek a Kossuth téri tüntetők” Origo 2006. október 19.; www.origo.hu/itthon/20061019kossuth.html. 6 Oya Ataman v. Turkey, no. 74552/01, 5 December 2006.



zik, alkalmazásuk csak a magyar jogrendbe való beépítésüket követően kérhető számon a jogalkalmazó szerveken. Másrészt a Bukta- és az Oya Ataman-ügyben hozott döntés békés rendezvényekre vonatkozik, jelen esetben pedig ez a feltétel nem állt fenn. Harmadrészt a per tárgyát képező események időpontjában még sem a Bukta-, sem az Oya Ataman-ügyben hozott ítélet nem született meg, így azokat értelemszerűen nem vehette figyelembe a rendőrség, hanem a Gyt.-nek a bejelentés elmulasztása esetére oszlatást előíró – és az Alkotmánybíróság által csak utóbb megsemmisített –14. §-a alapján fel kellett oszlatnia a rendezvényt. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Bauer Jánosné vezette tanácsának tagja volt az előadó bíró Kovács András mellett Kovács Ákos, Buzinkay Zoltán és Kalas Tibor. A bíróság 2010. szeptember 21-én hirdetett ítéletet.

3. A döntés érvelése (I) A Legfelsőbb Bíróság rögzítette: mind az EJEE 11. cikke, mind a Gyt. a békés célú gyülekezés jogát védi. Amennyiben egy rendezvény elveszti békés jellegét, az már nem tekinthető az egyezményben, illetve a törvényben biztosított gyülekezési jog gyakorlásának, így a résztvevők nem hivatkozhatnak alappal a gyülekezési jog mint alapvető jog korlátozására, ha a rendőrség a rendezvényt feloszlatja. A rendezvények rendőrségi feloszlatásának eseteit felsoroló Gyt. 14. §-a nem nevesíti külön azt az esetet, amikor egy rendezvény elveszíti békés jellegét, de kötelezővé teszi az oszlatást, ha a gyülekezés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, vagy azon a résztvevők fegyveresen vagy felfegyverkezve jelennek meg. Ebből a rendelkezésből kiindulva a Legfelsőbb Bíróság „a gyülekezés erőszakossá válását, békétlenségét a Gytv. 14. § (1) bekezdésének e három oszlatásra okot adó körülmény legalább egyikének fennállásaként értelmezte”, és kimondta: „egy gyülekezés nemcsak akkor veszti el békés jellegét, ha a rendezvényen a résztvevők erőszakot alkalmaznak, de akkor is, ha élet kioltására, vagy testi sértés okozására alkalmas eszközöket tartanak maguknál erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében”. (II) Egy személy vagy a résztvevők egy kisebb csoportja cselekményei azonban – összhangban az EJEB Ezelin-ügyben hozott ítéletével – mindaddig nem eredményezik a rendezvény békés jellegének elvesztését, amíg a résztvevők többsége a rendbontásban nem vesz részt vagy valamilyen módon szolidaritást nem vállal a rendbontókkal. Azaz a résztvevők egy kisebb csoportjának felfegyverkezve való megjelenése sem tekinthető a gyülekezés egészét érintő oszlatási oknak, amen�nyiben nem a szervező célzatos tevékenységéről vagy a szervező és/vagy a résztvevők jelentős részének támogatását élvező tevékenységről van szó. A szórványosan előforduló erőszak nem ad okot a rendezvény feloszlatására, ha lehetőség van az erőszakos résztvevők kiemelésére. Ha azonban a tömeg elválaszthatatlanul elvegyül a „releváns mértékű erőszak” kifejtésére képes személyekkel és/vagy a résztvevők többsége szolidaritást vállal velük, a gyülekezés békés jellege megszűnik, és

a rendezvény feloszlatásának elrendelésére jogszerűen kerül sor. (III) A spontán tüntetések esetében megnő a békés jelleg elvesztésének esélye. A bejelentés elmulasztásának az „ára, hogy jelentősen lecsökken a renitens, erőszakos egyének kiemelésének lehetősége, és ezáltal megnő az esélye annak, hogy a tüntetés elveszti békés jellegét”. A Gyt. 12. § (1) bekezdésének alapján a szervező visel elsődleges felelősséget a rendezvény rendjének fenntartásáért, a szervezővel nem rendelkező spontán tüntetések esetén ezért nincsen olyan személy, aki megfelelően biztosíthatná a rendezvény törvényességét veszélyeztető cselekmények elkerülését. Így a bejelentés elmaradásának következményeként alacsonyabb lesz az „oszlatási küszöb”, azaz kisebb mértékű és kiterjedésű erőszak is megfelelő jogalapot jelenthet a gyülekezés feloszlatásához. Ezeket az elveket a Legfelsőbb Bíróság a következőképpen alkalmazta a Kossuth téri oszlatás vonatkozásában: (IV) Abban a körben, hogy megvalósult-e a Gyt. 15. § b) pontjának második fordulata, amely szerint felfegyverkezve jelenik meg a rendezvényen, aki erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt tart magánál, a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg: a tüntetők azzal, hogy az átvizsgálandó területen hagyták az eszközöket és nem vitték azokat magukkal a tűzszerészeti vizsgálat idejére, „elálltak esetleges ellenállási szándékuktól, és emiatt a »magánál tart« tényállási elem nem volt megállapítható. Az eszközök hátrahagyásával az alperes számára lehetővé vált azoknak begyűjtése, és ily módon az oszlatás mellőzése.” (V) Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság szerint a békétlen célzat meglétének vagy hiányának érdemi vizsgálata is arra vezet, hogy a tüntetés feloszlatásának a résztvevők felfegyverkezve megjelenésére való hivatkozással nem lehetett volna helye, mivel a törvényi definíció szerint a felfegyverkezve megjelenés megállapításának, s így a rendezvény feloszlatásának az a feltétele, hogy a résztvevők igazolhatóan erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében tartsák maguknál az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt, ez pedig a tárgyi esetben nem volt bizonyítható. A Legfelsőbb Bíróság ebben a körben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogerős ítélet nem értékelte megfelelően a célzat tekintetében felmerült bizonyítékokat, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdésére hivatkozva újra mérlegelte a bizonyítékokat. Arra hivatkozva, hogy a gázálarcok, illetve az egyéb, védekezésre alkalmas eszközök sérülés okozására nem alkalmasak, a Legfelsőbb Bíróság okszerűtlennek minősítette a jogerős ítélet azon következtetését, hogy ezek a tárgyak alátámasztják a békétlen célzat meglétét, mivel arra mutatnak, hogy a résztvevők erőszakos események bekövetkezésére számítottak. A tárgyak másik, támadásra alkalmas csoportjával (vascsövek, vasgolyók, teleszkópos botok stb.) kapcsolatban ugyan a Legfelsőbb Bíróság kimondta: „a jogerős ítélet helyesen mutatott rá, hogy az eszközök egy részének […] jellege alapján okszerűen volt levonható az a következtetés, hogy egyes résztvevők felfegyverkezve jelentek meg”, mégis úgy ítélte meg, hogy az egyéb tények és bizonyítékok fényében sem az erőszakos célzat nem


41


volt megállapítható, sem pedig az, hogy „a rendezők, vagy a rendezvényen résztvevők meghatározó, vagy releváns része is felfegyverkezve jelent volna meg”. Ilyen egyéb tényként és bizonyítékként jelenik meg a felülvizsgálati ítéletben, hogy maga a rendőrség is csak a megtalált tárgyak jelentéktelen hányadáról állította, hogy azok el voltak rejtve; a jelenlévők több mint egy hónapon keresztül teljesen békés magatartást tanúsítottak; és a résztvevők körülbelül 98%-a a szervező felhívásának eleget téve önként elhagyta a Kossuth teret a terület átvizsgálása előtt. Szintén a békés szándék alátámasztásaként értékeli a bíróság, hogy a résztvevők vállalták a veszélyes eszközök összegyűjtését és rendelkezésre bocsátását a tűzszerészeti vizsgálathoz, illetve tudomásul vették, hogy a tüntetőknél lévő olyan eszközöket, amelyek biztonsági szempontból nem elfogadhatók, eltávolítják. Ugyancsak az erőszakos célzat cáfolatának tekinti a felülvizsgálati ítélet azt, hogy a tüntetők hozzájárultak volna ahhoz, hogy a rendőrök átvizsgálják a csomagjukat és ruházatukat, ha a rendőrség engedélyezte volna, hogy ötszáz fő „VIP belépővel” az ünnepség alatt is tüntethessen. Az ítélet ezen túlmenően felsorol olyan, „a jogerős ítélet által nem értékelt releváns körülményeket” is, amelyekről csak sejthető, hogy a Legfelsőbb Bíróság az erőszakos célzat hiányának megállapításakor figyelembe vette őket, mivel az indokolás a továbbiakban nem szól róluk. Ezek a következők: „egyes »szónokok« megegyezéssel szembehelyezkedő tüntetőkhöz szóló felhívása, és annak nagyobb részbeni eredménytelensége”; „az alperes által csatolt, a résztvevők célzatára vonatkozó újságcikkek (MNO Online, Origo, Népszabadság)” (amelyek közül csak egynek a címére és tartalmára utal a felülvizsgálati ítélet); „a felperes által csatolt Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának üléséről szóló beszámoló az erőszak alkalmazására hajlandó csoportok méretéről”. (VI) Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a Legfelsőbb Bíróság valójában kitért-e a Fővárosi Bíróságnak arra az érvére, amely szerint az EJEB Cisse-ügyben hozott döntése alapján akkor is lett volna lehetőség a Kossuth téri rendezvény feloszlatására, amennyiben az megőrizte volna békés jellegét. A felülvizsgálati ítélet tartalmaz egy mondatot, amely akár értelmezhető úgy is, mint ennek a megállapításnak a cáfolata, de hogy valóban ez-e a szerepe a döntésben, az kétséges: „A Gytv. nem zárja ki akár több napig, vagy hónapokig tartó békés célú gyülekezések tartását sem. Az ilyen rendezvények feloszlatására is csak akkor kerülhet sor, ha a Gytv. 14. § (1) bekezdésének feltételei fennállnak.” (VII) Az Alkotmány utcai gyülekezés feloszlatása tekintetében a Legfelsőbb Bíróság elfogadta a Fővárosi Bíróság által megállapított tényállást, amely szerint az Alkotmány utcánál az első sorokban állók bedöntötték az útzárat, egyesek megdobálták a biztosítást végző rendőröket, és az első sorokban álló, erőszakos cselekményeket elkövető személyekkel az ötszáz-ezer fős tömeg szolidaritást vállalt, amikor velük „akarategységben” és fenyegetően átlépte az áttört kordont és megindult a Kossuth tér felé. A felülvizsgálati ítélet kimondta: spontán tüntetésről lévén szó, nem voltak olyan rendezők, akik megpróbálhatták volna az erőszakos cselekményeket elszige-

42

2011/1 JeMa

telni, ezért nem volt mód az erőszakos személyek elkülönítésére és kiemelésére sem. Az útzár bedöntése és a rendőrsorfal megfutamítása a tömeg aktív támogatása mellett önmagában – a dobálástól függetlenül – megalapozta annak megállapítását, hogy a rendezvény elvesztette békés jellegét. (VIII) A Legfelsőbb Bíróság abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy a helytállóan alkalmazta-e közvetlenül a Fővárosi Bíróság az EJEB által a per tárgyává tett eseményeket követően meghozott Bukta-ítéletet, amikor annak alapján kimondta, hogy a bejelentés hiányára jogszerűtlenül hivatkozott a rendőrség az Alkotmány utcai gyülekezés feloszlatásának elrendelésekor. Mivel az alperes ezt a megállapítást felülvizsgálati kérelemmel vagy csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadta, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglalt korlátozás miatt a problémával nem foglalkozhatott.7

4. A rendelkező rész és a ratio decidendi A Legfelsőbb Bíróság a Kossuth téren tartott rendezvény vonatkozásában a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, mivel arra az álláspontra helyezkedett, hogy a feloszlatást megelőzően, illetve a feloszlatás idején a rendezvény nem veszítette el békés jellegét, ezért a rendőrség a Gytv. 15. § b) pontja második fordulatának helytelen értelmezése folytán megsértette a Gytv. 2. § (1) bekezdését és 14. § (1) bekezdését, a tüntetés feloszlatása tehát – szemben a jogerős ítéletben foglaltakkal – jogszerűtlen volt. Az Alkotmány utcai tüntetés feloszlatása tekintetében ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság osztotta a jogerős ítéletben kifejtett álláspontot, így azt hatályában fenntartotta. Az ítélet mögül három jogelv bontható ki: 1. Egy személy vagy a résztvevők egy kisebb csoportja cselekményei mindaddig nem eredményezik a rendezvény békés jellegének elvesztését és így nem vezethetnek a rendezvény jogszerű feloszlatásához, amíg a békétlenség nem válik a rendezvény jellegadó sajátosságává, azaz a résztvevők többsége a rendbontásban nem vesz részt vagy valamilyen módon szolidaritást nem vállal a rendbontókkal. 2. Nem tekintendő a rendezvényen felfegyverkezve való megjelenésnek és így önmagában nem szolgálhat a rendezvény jogszerű feloszlatásának alapjául az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszköz birtoklása, amennyiben az egyéb bizonyítékok nem támasztják alá, hogy az érintett a kérdéses eszközt erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében tartja magánál. 3. A szervezővel nem rendelkező, spontán tüntetések esetében megnő a békés jelleg elvesztésének esélye, mivel nincsen olyan személy, aki egyértelmű felelősséggel bírna a rendezvény törvényességét veszélyeztető cselekmények elkerüléséért, ezért a bejelentés elmaradásának következményeként

7 Az LB a jogerős hat.-ot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert hivatalból megszünteti, vagy egyes súlyos eljárási szabálytalanságok esetén.



olyan mértékű és kiterjedésű erőszak is megfelelő jogalapot jelenthet a feloszlatáshoz, amely egy bejelentett rendezvény esetén nem alapozná meg ezt a jogkövetkezményt.

5. Az érvelés kritikája Ad (I). A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az EJEE és a Gyt. csak a békés gyülekezést védi, tehát a békétlen rendezvények szervezői és résztvevői nem hivatkozhatnak eredményesen alapjoguk megsértésére a rendőrséggel szemben. A bíróság a döntésben „a gyülekezés erőszakossá válását, békétlenségét a Gytv. 14. § (1) bekezdésének e három oszlatásra okot adó körülmény [a gyülekezés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg] legalább egyikének fennállásaként” (kiemelés – K. A. K.) határozta meg. Ez a tételmondat egyfelől egyértelművé teszi, hogy: 1. a Legfelsőbb Bíróság szerint a rendezvény akkor is elveszíti békés jellegét, ha nem történik tényleges rendzavarás, de a gyülekezők fegyveresen vagy felfegyverkezve jelennek meg, másfelől azonban 2. szigorú nyelvtani értelmezésben azt jelenti, hogy amen�nyiben e – valójában nem három, hanem – négy körülmény egyike sem áll fenn, úgy a békétlenséget nem lehet megállapítani. Ez a „békétlenség” fogalomkörének szűkítését jelenti a nemzetközi és az eddigi – tagadhatatlanul szórványos – hazai gyakorlathoz képest, és egyúttal ráirányítja a figyelmet arra a kérdésre, hogy milyen tételes jogi alapon léphet fel a gyülekezési jog védelme alá a békétlensége miatt nem tartozó rendezvénnyel szemben az állam. A fenti 1. pontban foglaltakkal kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy van olyan jogtudományi álláspont, amely szerint a fegyveres vagy felfegyverkezve való megjelenés az ilyen módon részt vevő személyek békétlenségére, nem pedig a rendezvény mint egész jellegére vonatkozhat. „A fegyveres, illetve felfegyverkezett részvétel tilalma és a békés jelleg követelménye viszonyát olyan párhuzamos előírásnak kell tekinteni, amely a gyülekezési jog rendeltetésének megfelelő gyakorlásának biztosítéka.”8 Az álláspontot alátámasztó érv, hogy míg „a fegyveres vagy felfegyverkezett részvétel az esetek meghatározó részében a külső szemlélő számára nem ismerhető fel, a békés jelleg létének, vagy éppen hiányának bizonyosan külsődleges jegyek alapján megítélhetőnek kell lennie”,9 mivel a „[b]ékésség követelménye a rendezvény teljes lefolyására vonatkozik, és annak mások, illetve anyagi javaik elleni erőszaktól és […a] »zendülő« magatartásoktól mentességét jelenti”.10 Ebből a megközelítésből nézve a fegyveres, illetve felfegyverkezett megjelenésnek a békétlenséggel olyan módon való azonosítása, ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság tette, vitatható. A magunk részéről azonban ebben a kérdésben osztjuk a bíróság álláspontját. A már hivatkozott Cisse-ügyben az EJEB nemcsak az erőszakos, hanem az olyan rendezvényeket is a „békétlen” gyülekezés fogalmi körébe vonta, amelyek során a szervezők és a résztvevők terhére megállapítható az erő-

szak alkalmazásának szándéka.11 A fegyveres, illetve felfegyverkezett megjelenés az ilyen szándék fennállására utaló körülmény. A Stankov-ügyben12 például az EJEB a gyülekezési jog korlátozásának legitim indokaként vizsgálta a résztvevők fegyverbirtoklására vonatkozó kormányzati érvet.13 Ezért bár kétségtelenül igaz, hogy főszabály szerint a békétlenség külsőleg is megítélhető vonása kell legyen a rendezvénynek, a résztvevők fegyveresen, illetve felfegyverkezve való megjelenése tényleges erőszak nélkül is alkalmas lehet a rendezvény egésze békétlenségének – az erőszak alkalmazása szándékának – megállapítására. Az, hogy az ilyen módon való részvétel az egyének békétlenségének minősül-e vagy a rendezvény egészét érintő békétlenségnek, az a fenti (II) pontban foglaltak vizsgálata alapján dől el, tehát azon múlik, hogy a fegyveres, illetve felfegyverkezett megjelenés a számszerűség – vagy egyéb körülmények – függvényében tekinthető-e a rendezvény jellegadó vonásának. Mivel pedig a Legfelsőbb Bíróság ebben a dogmatikai kontextusban tette azt a megállapítást, hogy a fegyveres, illetve felfegyverkezve megjelenés a rendezvény békétlenségének egyik alesete, jogértelmezése e tekintetben helytálló. A fenti 2. ponttal kapcsolatban ugyanez nem mondható el. Az erőszak alkalmazása szándékának – mint az EJEB gyakorlatában a békétlenség egyik esetének – megállapítására ugyanis nem csupán a Legfelsőbb Bíróság által a Gyt.-ből kiemelt körülmények lehetnek alkalmasak. A Legfelsőbb Bíróság a Kfv. IV. 37.690/2009/7. számú, 2010. június 2-án kelt ítéletében14 – amelynek meghozatalában a jelen ügyben ítélkező tanács egyik bírája is részt vett – kimondta: „a rendőri intézkedésnek [a kérdéses ügyben a rendőrségi kordon rángatásának abbahagyására irányuló felszólításnak] való ellenszegülés jogellenes magatartás; és mint jogellenes magatartás, a tüntetés békétlenségét fejezi ki. Nem lehet békésnek tekinteni olyan – a gyülekezési jog alapján tartott tüntetést –, mely a rendőri intézkedésnek tudatosan és szándékosan ellenszegül.” A minősítés az EJEB tesztjének fényében indokolt, hiszen a kordon rángatásának abbahagyására való felszólítás figyelmen kívül hagyása okkal tekinthető az erőszak alkalmazásának szándékára utaló jelnek. A fenti tételmondat alapján azonban a 2010. júniusi ügyben vizsgált gyülekezés nem minősülhetne békétlennek, mivel a rendőri intézkedésnek való ellenszegü-

8 Hajas Barnabás: „A gyülekezési jog tárgya: a gyülekezés fogalma [Gytv. 2. § (1)–(2) bekezdés]” in Szabó Máté (szerk.): Ki őrzi az őrzőket? Az ombudsmani jogvédelem (Budapest: Kairosz 2010) 271. 9 Lásd Hajas (8. lj.) 271–272. 10 Lásd Hajas (8. lj.) 272. 11 Cisse v. France (1. lj.) § 37. 12 Stankov and the United Macedonian Organisation Ilinden v. Bulgaria, nos. 29221/95 and 29225/95, ECHR 2001-IX. 13 Noha azt végül elvetette, mert a bolgár korm. által erre nézve előterjesztett bizonyítékokat nem tartotta meggyőzőnek. Stankov and the United Macedonian Organisation Ilinden v. Bulgaria (12. lj.) § 93. 14 Közzétéve a BH-ban (www.birosag.hu/engine.aspx?page=anonim), azonosítója: LB-H-KJ-2010-578.


43


lés (amennyiben nem a Btk.-ba ütköző magatartással történik) szabálysértést valósít meg,15 így nem vonható a Legfelsőbb Bíróság által a jelen ügyben a békétlenség formáiként megjelölt négy eset egyike alá sem (mivel nem történt bűncselekmény és arra való felhívás sem, a résztvevők fegyveres, illetve felfegyverkezve való megjelenése pedig a 2010. júniusi ügyben nem merült fel). A probléma forrása, hogy a Gyt. 14. §-a nem sorolja fel a békétlenség elvesztését a rendezvény feloszlatásának okai között, ezért – ha csak a Gyt.-t nézzük – úgy tűnik, hogy bár egy békétlen gyülekezés résztvevői elvileg nem hivatkozhatnak a gyülekezési jogukra a hatósági fellépéssel szemben (mivel a gyülekezési jog védelme alá csak békés rendezvények esnek), a hatóságoknak csak bizonyos esetekben – a Gyt.-ben szabályozott és a jelen ügyben felsorolt négy feltétel bekövetkezése esetén – van tételes jogi alapjuk az ilyen megmozdulásokkal szembeni fellépésre. Annak kifejtése, hogy ez a probléma miként oldható fel, illetve feloldható-e egyáltalán a Gyt. más rendelkezéseinek és egyéb jogszabályoknak, köztük az Rtv.-nek a figyelembevételével, meghaladja e tanulmány kereteit. Jelen ügyben mindenesetre azért nem okozott gondot (és vélhetően azért nem is merült fel a bíróságban, hogy a békés jelleg mint a gyülekezési jog fogalmi elemének meghatározása nincsen teljes összhangban a békétlenség fogalmának a Gyt.-beli okokkal való kizárólagos azonosításával), mert mind a Kossuth téri, mind pedig az Alkotmány utcai eseménysor békétlenségének kérdése valóban megítélhető volt a Legfelsőbb Bíróság által a Gyt.-ből kiemelt indokok alapján: az előbbi a felfegyverkezve megjelenés, az utóbbi a bűncselekményt megvalósító gyülekezés tilalmára tekintettel. Az Alkotmány utcai kordont bedöntő tüntetőkkel kapcsolatban ugyanis felvethető a csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja, és mivel a tömeg ezzel a magatartással azonosult (tehát a bűncselekmény „betudható” magának a gyülekezésnek), ezért rendezvény-feloszlatási okként a Gyt. 2. § (3) bekezdésébe ütközés felhívható. Ugyanakkor jól mutatja azt a zavart, amely a joggyakorlatot a békétlenség fogalmának és a Gyt.-ben megjelölt feloszlatási okoknak az egymáshoz való viszonya szempontjából jellemzi, hogy az Alkotmány utcai feloszlatás kapcsán a Legfelsőbb Bíróság csak a békétlenség fennállására utalt,16 és bár egyébként elvégezte ennek a fogalomnak a Gyt.-re való – a fentiek szerint vitatható – vonatkoztatását, azt elmulasztotta megjelölni ítéletében, hogy melyik az a Gyt.-ben megjelenő tételes norma, amely a gyülekezés feloszlatásának jogalapjául szolgált.17 Ad (II). A jogfejlődés szempontjából fontos és előremutató a Legfelsőbb Bíróságnak az a megállapítása, hogy a rendezvény békés jellegének elvesztése akkor állapítható meg, ha az jellegadó jellemzőjévé válik a rendezvénynek, így a résztvevők egy kisebb csoportjának felfegyverkezve való megjelenése sem tekinthető a gyülekezés egészét érintő oszlatási oknak, amennyiben nem a szervező célzatos tevékenységéről vagy a szervező és/vagy a résztvevők jelentős részének támogatását élvező tevékenységről van szó. Ha azonban a tömeg elválaszthatatlanul elvegyül a „releváns mértékű erőszak” kifejtésére képes személyekkel és/vagy a résztvevők többsége szolidaritást

44

2011/1 JeMa

vállal velük, a gyülekezés békés jellege megszűnik, és a feloszlatás elrendelésére jogszerűen kerül sor. Ugyanakkor az elv kifejtése ilyen módon nem teljes körű, mivel a „jellegadó” sajátosságot csak abból a szempontból vizsgálja, hogy a résztvevők létszámához képest jelentős-e az erőszakos cselekményeket elkövető vagy felfegyverkezve fellépő személyek száma és/vagy támogatottsága. A békétlenség azonban nemcsak ebben a kontextusban válhat jellegadó sajátossággá, hanem olyan esetben is, amikor egyéb körülményeknél fogva a gyülekezés által kinyilvánítandó véleménynél hangsúlyosabbá válik a békétlen jelleg vagy fokozottabbá válik a releváns mértékű erőszak bekövetkezésének, eszkalálódásának veszélye. Egyszerű példával szemléltetve: egy százezer fős demonstráció esetén ezer békétlen tüntető nem jelent számottevő tömeget a teljes létszámhoz képest, abszolút értékben nézve azonban ezer ember képes releváns mértékű erőszak kifejtésére, és az ilyen nagyságú tömeg alapvető sajátosságai miatt akkor is nehéz lehet ezt az erőszakot rövid időn belül hatékonyan kezelni, ha a demonstrálók nagy többsége egyébként nem azonosul a békétlen csoporttal. Az eset összes körülményétől függően ezért előállhat olyan helyzet, amelyben a rendezvénynek véget kell vetni, mert a tömeg egészéhez képest kis csoport az általa kifejtett erőszak mértékénél fogva eltéríti a gyülekezést, és annak jellegadó sajátossága lesz a békétlenség. Ritkán ugyan, de olyan esetben is előállhat tehát a „kényszerítő társadalmi igény”18 a gyülekezési jog – arányos – korlátozására, amikor a békétlen demonstrálók (és/vagy a velük valamilyen módon szolidaritást vállaló résztvevők) nem kerülnek többségbe, illetve nem alkotják a gyülekezők jelentős hányadát. Ennek megítéléséhez az ügy összes körülményét gondosan mérlegelni kell, különös tekintettel arra a társadalmi kontextusra, amelyben a gyülekezés lezajlik. A (II) pontban megfogalmazott elvi tétellel kapcsolatban egy technikai jellegű felvetés is szükségesnek mutatkozik. Az elv alátámasztására az EJEB gyakorlatából legtöbbször felhozott mondat19 – ellentétben azzal, ami a Legfelsőbb Bíróság ítéletében és a kérdéssel foglalkozó szinte minden döntésben,

15 Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rend. 40/A. § (1) bek. értelmében aki a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja jogszerű intézkedésének nem engedelmeskedik, szabálysértést követ el. 16 „[A]z útzár bedöntése és a rendőrsorfal megfutamítása a tömeg aktív támogatása mellett olyan cselekmény volt, amely önmagában megalapozta annak megállapítását, hogy a rendezvény elvesztette békés jellegét.” 17 Megjegyzendő, hogy ezt a 2010. júniusi felülvizsgálati ítélet sem tette meg, noha ott a kérdés sokkal élesebben vetődött fel (mivel abban az ügyben a Gyt.-ben foglalt oszlatási okok kevésbé egyértelműen voltak a konkrét ügyre vonatkoztathatók). 18 Lásd pl. Stankov and the United Macedonian Organisation Ilinden v. Bulgaria (12. lj.) § 87. 19 „A békés célú gyülekezéshez való jogát gyakorló személy a tüntetésen részt vevő más személyek által elkövetett erőszak vagy más büntetendő cselekmények eredményeképpen sem szűnik meg élvezni a békés célú gyülekezéshez való jogot, amennyiben szándéka és magatartása békés marad.”



dokumentumban is szerepel – valójában nem az Ezelin-ügyben született EJEB-ítéletben található, hanem az Emberi Jogok Európai Bizottságának az Ezelin-ügyben elfogadott20 jelentésében. Az EJEB a kérdéses elvet, az Ezelin-ügyben született bizottsági álláspontot idézve, a Ziliberberg-ügy befogadhatóságáról hozott döntésében21 rögzítette. Ad (III). Elfogadható az az érvelés, hogy a spontán tüntetések esetén kisebb mértékű és kiterjedésű erőszak is szolgálhat jogszerű rendezvény-feloszlatási okként. Bár nem zárható ki, hogy a spontán rendezvény „megszerveződik”, azaz a résztvevők maguk közül választanak olyan személyt, akit felruháznak a szervező jogaival és felelősségével, de nyilvánvaló, hogy amennyiben egy ilyen jellegű megmozdulás – akár részlegesen is – békétlenné válik, a rendőrségtől nem minden esetben várható el, hogy megpróbálja kideríteni, kialakult-e a résztvevők között egyetértés a gyülekezés vezetéséről, illetve a vezetőnek tekintett személy hajlandó-e vállalni a szervezőt terhelő kötelezettségeket. A spontán gyülekezések esetében is a rendezvény meghatározó jellegére kell tekintettel lenni, tehát a tömeg méretéhez képest nyilvánvalóan elhanyagolható számú személyre kiterjedő, jelentéktelen intenzitású erőszak ilyen esetekben sem szolgálhat a rendezvény feloszlatásának alapjául, ugyanakkor visszautalva a (II) ponttal kapcsolatos fenti értékelésre, megállapítható, hogy mivel a szervező hiányának – mint a tömegen belüli békétlen és békés résztvevők arányához képest külső körülménynek – az eredményeként fokozódik a békétlenség kialakulásának vagy eszkalálódásának veszélye, kisebb mértékű és kiterjedésű erőszak is elégséges lehet ahhoz, hogy a békétlenség jellegadó sajátosságnak minősüljön (különösen mivel nem vehető figyelembe a rendezvény jellegének meghatározásakor a szervező magatartása). Ad (IV). Nem helytálló a bíróságnak az a megállapítása, hogy a Kossuth téri feloszlatás tekintetében a felfegyverkezve megjelenés törvényi definíciójának „magánál tart” eleme nem valósult meg azért, mert a tüntetők nem vitték magukkal a veszélyes eszközöket az átvizsgálás idejére. Azzal, hogy ezeket a tárgyakat nem adták le, amikor a szervező őket a rendőrséggel kötött megállapodás alapján felhívta a tiltott tárgyak összegyűjtésére, fenntartották annak lehetőségét, hogy – amennyiben a rendőrség nem találja meg a tárgyakat – a gyülekezés helyére visszatérve a gyülekezést e tárgyak birtokában folytassák tovább. A felfegyverkezve megjelenés tilalmának rendeltetését figyelembe véve megállapítható, hogy akkor is megvalósul a „magánál tartás”, ha a tiltott tárgy időlegesen kikerül ugyan a résztvevő fizikai hatalmából, de az érintett olyan helyzetet teremt, amelyben fennmarad számára a lehetőség, hogy a tiltott tárgyhoz utóbb hozzáférjen és a gyülekezésen való részvételét e tárgy birtokában folytassa tovább. Ezzel az értelmezéssel összhangban állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a 2009. július 4-i Erzsébet téri demonstrációval kapcsolatos, AJB 4721/2009. számú ügyben született jelentésében, hogy a fegyveres, illetve felfegyverkezve megjelenés tilalma „valamennyi olyan szándékos magatartásra kiterjed, amelyek a rendezvényen fegyveres, vagy felfegyverkezett megjelenéshez vezet. […] [T]ilos különösen az eszközt a ren-

dezvény helyszínére odavinni, ott előzetesen elrejteni, másnak átadni, vagy más módon a helyszínen megszerezni.”22 Bírálatként fogalmazható meg az is, hogy amennyiben a bíróság megítélése szerint a „magánál tart” tényállási elem valóban nem volt igazolható, úgy a helyzet további elemzése – az erőszakos célzat fennállásának szempontjából – szükségtelen volt, mivel e tényállási elem hiányában a tüntetők magatartása nem felelhetett meg a Gyt. 15. § b) pontjában foglaltaknak, és így – a békétlenségnek az (I) pontban ismertetett bírósági definíciója alapján – ez eleve jogellenessé tette volna a gyülekezés feloszlatását, függetlenül attól, hogy fennállt-e a gyülekezők szándéka a béke megbontására. Az, hogy a bíróság nem állt meg a levezetés e pontján (sőt a „magánál tartás” hiányára vonatkozó gondolatmenetet csak az érvelése utolsó részében, az erőszak célzatának hiányára vonatkozó okfejtése kiegészítéseként jeleníti meg), arra mutat, hogy ezen érv helytállóságáról maga sem volt teljes mértékig meggyőződve. Ad (V). A döntés kulcseleme a közbiztonságra veszélyes tárgyak birtoklásának célzatát igazoló bizonyítékok értékelése, a Kossuth téri rendezvényfeloszlatás tekintetében ugyanis ez vezetett a jogerős döntés megváltoztatásához. A kérdéssel kapcsolatos elsődleges nehézség, hogy bár a Legfelsőbb Bíróság expressis verbis rögzíti: azt vizsgálta, hogy a hajnali Kossuth téri oszlatás esetében a felfegyverkezés a rendezvény egészét jellemezte-e oly módon, hogy a felfegyverkezett egyének elkülönítésére, kiemelésére nem volt mód, az ítélet érvelése valójában fluktuál. Számos olyan indokot is tartalmaz ugyanis, amelyből úgy tűnik, azért nem volt helye a Kossuth téri rendezvény feloszlatásának, mert egyáltalán nem állapítható meg a felfegyverkezve megjelenés (mivel az élet kioltására, sérülés okozására alkalmas eszközök kétségkívüli jelenléte egyáltalán nem párosult az erőszak célzatával). A (IV) pontban kifejtett indok (a tüntetőknél nem valósult meg a felfegyverkezve megjelenés „magánál tart” eleme) mellett ilyen, a békétlenséget a tüntetés egészére nézve cáfoló érvek az alábbiak: (a) a Legfelsőbb Bíróság szerint a rendőrség által megtalált tárgyak egyáltalán nem voltak elrejtve (azok sem, amelyekről a rendőrség ezt állította);23 (b) azzal, hogy a területen hagyták az eszközöket, a tüntetők elálltak esetleges ellenállási szándékuktól; (c) cáfolta az erőszak célzatának fennállását, hogy a tüntetők a rendezvény feloszlatása során nem tanúsítottak ellenállást. Mindez azért lényeges, mert a bizonyítékok értékelésének elemzésekor nem mindegy, hogy melyik verzióra figyelemmel kell állást foglalnunk a Legfelsőbb Bíróság bizonyítási tevékenységének megalapozottságáról. 1. Az ugyanis nyilvánvalóan nem helytálló következtetés a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a rendezvény teljes egészében nélkülözte a békétlen jelleget, valamennyi

20 Ezelin v. France, Comm. Report 14. 12. 1989, § 34, ECHR Series B 192. 21 Ziliberberg v. Moldova, Admissibility decision of 4 May 2004, 61821/00. 22 Lásd www.obh.hu/allam/jelentes/200904721.rtf. 23 „A Legfelsőbb Bíróság a fenti körülményeket értékelve arra jutott, hogy a kifogásolt eszközök nem kerültek elrejtésre.”


45


résztvevője tekintetében kizárható volt az erőszak célzatának fennállása. A rendőrség által a helyszínen talált tárgyak egy részének gyakorlatilag kizárólagos célja és használati módja a fizikai támadás, testi sérülés okozása: sem a teleszkópos fémbot, sem a vasgolyók és acélrudak, sem pedig a petárdák vonatkozásában nem mutatható ki olyan felhasználási mód, amely a véleménynyilvánítással vagy akár a – gyülekezési jogi szempontból igen kétséges megítélésű – életvitelszerű tartózkodással szorosan összefüggene. Az ilyen tárgyaknak a gyülekezés területén való – az átadásukra vonatkozó szervezői felszólítást követően is fenntartott – birtoklása a konkrét esetben mással, mint az erőszak vagy fenyegetés kifejtésének célzatával nem magyarázható. Így önmagában azon az alapon, hogy ezek a tárgyak a helyszínen voltak, kizárható, hogy a gyülekezés teljes egészében mentes lett a békétlen szándéktól. Nem vette figyelembe az eset egyéb körülményeit a Legfelsőbb Bíróság, amikor arra tekintettel vetette el a Fővárosi Bíróságnak a téren talált védekező eszközökre mint a célzat megállapítását megalapozó bizonyítékokra vonatkozó érvelését, hogy mivel a gázálarcok vagy kizárólag a védekezés célját szolgáló más eszközök testi sértés okozására nem alkalmasak, ezért nem voltak alkalmasak annak megállapítására sem, hogy a tüntetők erőszak és fenyegetés alkalmazására készülnek. Nyilvánvaló, hogy azoknak az eszközöknek a birtoklásából, amelyek a rendőri kényszerítő eszközök, így a könnygáz hatásának kivédésére alkalmasak, okszerűen lehet olyan következtetésre jutni, hogy a tüntetők számoltak a rendőrséggel való összecsapás, de legalábbis egy oszlatási felszólításnak való ellenszegülés eshetőségével. Ez utóbbi ugyan önmagában valóban nem jogellenes, de együtt értékelve a támadásra alkalmas eszközök birtoklásával, alkalmas lehet a célzat fennállásának megállapítására. Egy adott eset valamennyi körülményének mérlegelésével lehet természetesen más következtetésre jutni, de pusztán azon az alapon ez az érvelés nem vethető el, hogy a gázálarc nem alkalmas testi sértés okozására. Annak a következtetésnek, hogy a rendezvény teljes egésze békés lett volna, ellentmond több egyéb körülmény, illetve bizonyíték is, így például az, hogy a tüntetők egy részét ki kellett szorítani a térről a tűzszerészeti átvizsgálás érdekében. Ugyanebben a körben említendő lényeges hiányossága az ítéletnek, hogy az Origo hírportál azon cikkéből,24 amelyre az alperes által becsatolt újságcikkek közül egyetlenként tartalmilag is hivatkozik, csak azokat az elemeket értékeli, amelyek a végkövetkeztetését alátámasztják (nevezetesen azt, hogy a tüntetők hajlandók lettek volna belemenni a ruházat- és csomagátvizsgálásba bizonyos feltételek bekövetkezése esetén). A cikknek azokat a részeit azonban a bíróság nem idézi és nem is értékeli, amelyek a résztvevők legalább egy részének azon szándékáról számolnak be, hogy szükség esetén erőszakkal is szembeszállnak a rendőrséggel. Azon túl, hogy „a jogerős ítélet által nem értékelt releváns körülményként” említi, ugyancsak nem ismerteti és értékeli az alperes által becsatolt egyéb cikkeket, amelyekről így – mivel az alperes csatolta be őket – csupán feltételezhetjük, hogy szintén a békétlen szándék fennállását igazolták. A fentiek alapján megállapítható: az eljárás során megismert tényekből és körülményekből okszerűen nem volt levon-

46

2011/1 JeMa

ható az a következtetés, hogy a gyülekezés egésze békés lett volna, azaz résztvevői közül senki nem jelent meg felfegyverkezve a rendezvényen. 2. Amennyiben a bizonyítékok mérlegelését abban az érvrendszerben vizsgáljuk, amely szerint voltak ugyan a Kossuth téren felfegyverkezve megjelent tüntetők, azonban az ily módon megnyilvánuló békétlenség nem volt a gyülekezésnek jellegadó jellemzője, a bíróság érvelésének megítélése kevésbé egyértelmű. Mert bár azzal az indokkal kapcsolatban, hogy a gyülekezés feloszlatásakor a tüntetők nem fejtettek ki ellenállást, felvethető, hogy az erre szolgáló tárgyakat a rendőrség az átvizsgálás során megtalálta, így az ellenállás elmaradása a megfelelő eszközök hiányára is visszavezethető, a teljes tömeghez képest valóban csekélynek tűnik mind a Kossuth teret az átvizsgálás céljára átengedni nem kívánó tüntetők, mind pedig a fellelt, közbiztonságra veszélyes eszközök száma. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság – noha az ítéletben hangsúlyosan utalt „a jogerős ítélet azon jogi álláspontjára, amely szerint a rend fenntartása, a gyülekezés békés jellegének megőrzése elsősorban a szervezők kötelessége” – nem ismertette és értékelte a saját álláspontjának alátámasztására más részében idézett Origo-cikk azon bekezdését, amely arról tudósított, hogy a Kossuth téri tüntetők között hangadó szerepet betöltő személyek ellenállást helyeztek kilátásba, amennyiben a rendőrség el kívánná őket távolítani a helyszínről.25 Ugyancsak a szervezői felelősség körében a Legfelsőbb Bíróság elmulasztotta értékelni azt a Fővárosi Bíróság által a következtetésének alátámasztására felhozott, a szervezőknek a békétlen szándékkal való azonosulása szempontjából releváns érvet, mely szerint a felperesek nem bizonyították, hogy a szervezők ellenőrizték volna, hogy a Kossuth téri rendezvényre milyen tárgyakkal érkeznek és a helyszínen milyen tárgyakat tárolnak a résztvevők, ami arra mutat, hogy a szervezők legalábbis közömbösek voltak az erőszak lehetőségével szemben. Mindazonáltal még ezekkel a hiányosságokkal együtt sem állítható, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvelése okszerűtlen, ha a gyülekezés jellegadó sajátosságának meghatározásában a Legfelsőbb Bíróságnak a békés és békétlen csoportok létszámán alapuló értelmezését vesszük alapul [lásd (II) pont ]. Ha azonban a jellegadó sajátosságnak az érvelés kritikájában előadottak szerint korrigált tartalmát vesszük alapul, arra a kö-

24 Lásd „Haditervet készítettek a Kossuth téri tüntetők” (5. lj.). 25 „Kora délután Molnár Tamás, a tüntetők egyik képviselője az MTI-vel közölte: tudomása szerint pénteken 19.00 órától várható a tér kiürítése, de a tüntetők felkészültek és konkrét haditervet dolgoztak ki a tér védelmére. »Nem tudjuk elfogadni a rendőrség követeléseit, nekünk már nincs hova hátrálnunk, ezért ellen fogunk állni, ha a rendőrség megpróbál erővel eltakarítani minket« – mondta, és azt is megjegyezte, nem vállalják a felelősséget az esetleges erőszakos cselekményekért. A tüntetők egy másik vezetője, Laczner Ferdinánd kijelentette: nem fognak »egy rezervátumba zárva asszisztálni az állami ünnepségekhez«. »Mi vérünket is adjuk, ha a rendőrség erőt fejt ki eltávolításunk érdekében« – fogalmazott.”„Haditervet készítettek a Kossuth téri tüntetők” 5. lj.



vetkeztetésre jutunk, hogy a bizonyítékoknak a Legfelsőbb Bíróság általi mérlegelése nem helytálló. Az a Legfelsőbb Bíróság által a tényállásban ugyan ismertetett, de nem értékelt körülmény, hogy a gyülekezés helyszínének közvetlen közelében 2006. október 23-án nagyszámú védett személy részvételével terveztek rendezvényeket tartani, és mindezt olyan társadalmi-politikai kontextusban, amelyet nagyon intenzív, esetenként erőszakos cselekményekhez is vezető konfliktusok jellemeztek, a tömeg egészéhez képest kis létszámú, felfegyverkezve megjelent résztvevő mellett is magában hordozta annak a – fellelt tárgyak jellegének és a rendezvények fizikai közelségének fényében reális – veszélyét, hogy a védett személyekre irányuló, akár kisebb mértékű erőszak, eltérítve a gyülekezést eredeti kommunikációs céljától, azt jellegadó módon békétlenné teszi. Ha ezt a körülményt összevetjük a szervezők előzetes nyilatkozataival, az elsődlegesen fizikai támadásra szolgáló tárgyak jelenlétével és a gyülekezők egy részének a biztonsági átvizsgálást megelőzően kifejtett ellenállásával, amelyet a szervezők – az ellenállásban részt vevők kisebb létszáma ellenére – nem tudtak önállóan kezelni, kimondható, hogy nem a felülvizsgálati ítélet, hanem a jogerős döntés konklúziója megalapozott. Ad (VI). Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság az EJEB Cisse-ügyben hozott döntésének a jogerős ítéletben való felhívása kapcsán mutat rá arra, hogy a hosszú időn át tartó (életvitelszerű tartózkodással járó) rendezvényeket a magyar Gyt. nem tiltja, és azokat – amennyiben nem következik be a Gyt. 14. §-ában foglalt valamely rendezvény-feloszlatási ok – nem lehet pusztán a tartamuknál vagy egyéb körülménynél fogva (például közegészségügyi szempontokra hivatkozva) feloszlatni, úgy a joggyakorlatban nem problémamentes kérdésre ad helyes választ. Az EJEE 11. cikk (2) bekezdése ugyanis valóban kimondja, hogy a gyülekezési jog gyakorlását alá lehet vetni olyan korlátozásoknak, amelyek egy demokratikus társadalomban a zavargás vagy a bűnözés megakadályozása, a nemzetbiztonság vagy a közbiztonság, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Azonban azt is tartalmazza, hogy az ilyen korlátozást törvényben kell meghatározni, azaz az EJEE-ből közvetlenül, a korlátozást kimondó hazai törvény nélkül a gyülekezési jog korlátozásának újabb, a Gyt.-ben vagy egyéb hazai törvényekben nem szereplő eseteit nem lehet levezetni. Sajnálatos, hogy ezt explicit módon nem tartalmazza a felülvizsgálati ítélet. Ad (VII). Az Alkotmány utcai gyülekezés feloszlatása tekintetében helytállóan és megfelelő indokok alapján hagyta helyben a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet. E tekintetben arra az (I) pont értékelése során már jelzett problémára kell rámutatni, hogy a Legfelsőbb Bíróság pusztán általánosságban utalt a tüntetés „békétlenségére”, és nem jelölte meg pontosan, hogy a Gyt. mely rendelkezése alapján fogadta el jogszerűnek a gyülekezés feloszlatását. Ad (VIII). Régóta folyó, eldöntetlen vita, hogy az EJEE mint kihirdetett nemzetközi szerződés meglehetősen lakonikus rendelkezéseinek az EJEB által kibontott tartalma milyen módon vehető figyelembe egyes jogviták során olyan esetekben,

amikor a tételes nemzeti joggal ez a tartalom kollízióba kerül. Alapvetően három megközelítés ismert. 1. Egyes vélemények szerint a „törvénybe ütköző szerződést a nemzetközi jog idevágó szabályainak figyelembevételével természetesen mindaddig, amíg a konfliktust ilyen vagy amolyan módon fel nem számolják, a törvénnyel szemben is alkalmazni kell (az Alkotmányt kivéve […])”. 26 2. Mások nem értenek egyet azzal, hogy a nemzetközi jogi normának feltétlenül érvényesülnie kell egy állam nemzeti bírósága előtt, és úgy ítélik meg, hogy a kollíziót ezekben az esetekben is a lex superior derogat legi inferiori, illetve ennek alkalmazása után a lex posterior derogat legi priori elve alapján kell feloldani.27 3. Megint mások szerint a tételes jog és a nemzetközi szerződés összeütközésének „feloldására csak az Alkotmánybíróság jogosult. […] [I]lyen esetben sem állapíthatja meg a jogalkalmazó, illetve nem oldhatja fel ezt az ellentmondást oly módon, hogy a nemzetközi szerződésben foglaltakat alkalmazza.”28 E szerint az álláspont szerint tehát pozitív összeütközés esetén a jogalkalmazó nem oldhatja fel az ellentéteket, és „sem tételes jogot rontó, sem hiányt pótló szerepe nincs és nem lehet”29 ezeknek a nemzetközi instrumentumoknak.30 Kívánatos lett volna, hogy a Legfelsőbb Bíróság állást foglaljon az EJEB döntéseivel értelmezett EJEE-rendelkezések közvetlen alkalmazhatóságának kérdésében, így sajnálatos, hogy az alperes felülvizsgálati vagy csatlakozó felülvizsgálati kérelmének hiányában erre nem kerülhetett sor.

6. Az ítélet jelentősége Az eset tagadhatatlan jelentősége, hogy ráirányította a figyelmet a gyülekezés békés voltának fogalmi tisztázatlanságára és azokra a jogalkalmazási nehézségekre, amelyek abból fakadnak, hogy a Gyt. nem határozza meg egyértelműen a békés jelleg hiányának, illetve elvesztésének és a gyülekezés feloszlatásának összefüggéseit. Fontos és előremutató fejlemény az is, hogy a döntés egyértelműen beemelte a magyar joggyakorlatba azt a tételt, mely szerint a gyülekezésben részt vevők egy kisebb csoportjának cselekményei mindaddig nem eredményezik a rendezvény békés jellegének elvesztését, és így nem vezethetnek a rendezvény jogszerű feloszlatásához, amíg a békétlenség nem válik a rendezvény jellegadó sajátosságává, azaz a résztvevők többsége a rendbontásban nem vesz részt vagy valamilyen módon szolidaritást nem vállal a rendbontókkal. Bírálatként fogalmazható meg ugyanakkor a következő: az

26 Szénási György: „A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos döntéshozatalra és eljárásra vonatkozó hatályos magyar jogi szabályozás és a napi valóság, ahogy azt a hivatásos jogalkalmazó látja és tapasztalja” Magyar Jog 2002. 402. 27 Blutman László: „Az Európai Emberi Jogi Egyezmény a magyar belső jogban” Európa Fórum 1992/1. 101, 103. 28 Frech Ágnes: „A bírák szerepe a nemzetközi emberi jogi egyezmények hazai eljárásban történő alkalmazásáról” Bírák Lapja 1996/1–2. 92. 29 Frech (28. lj.) 93. 30 Az álláspontok összefoglalásáért köszönet Novoszádek Nórának.


47


élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközzel való megjelenés szükségszerűen és elkerülhetetlenül ellentétben áll a gyülekezés békés jellegének követelményével. Ez indokolja, hogy – ellentétben a magyar szabályozással – a német gyülekezési törvény nem követeli meg az erőszak vagy fenyegetés alkalmazásának célzatát, hanem a célzattól függetlenül – azt tulajdonképpen vélelmezve – tiltja a sérülés okozására, illetve rongálásra alkalmas eszközökkel való megjelenést.31 A magyar jogalkalmazó természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a Gyt. többlettényállási elemként megköveteli a célzat fennállását, s így a jogkorlátozáshoz annak igazolását is. Ugyanakkor az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközökkel való megjelenés esetén, éppen ezen eszközök sajátos jellegénél fogva, rendkívül nyomós érvekre van szükség a célzat hiányának megállapításához. Azon rendezvények békés avagy békétlen mivoltának megítélésekor pedig, amelyeken nem nyilvánvalóan elhanyagolható számú személy fegyverrel vagy felfegyverkezve vesz részt,

48

2011/1 JeMa

a fegyveres vagy felfegyverkezett csoportnak a gyülekező tömeg egészéhez viszonyított számarányán túli körülményeket is értékelni kell. Ezért a valóban békés gyülekezés magyarországi kultúrájára nézve súlyos következményekkel járó hiányosságnak bizonyulhat, hogy az egyértelműen fizikai támadásra szolgáló tárgyak rendezvényen való birtoklásának értékelésekor a Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyta a Kossuth téri rendezvény társadalmi kontextusát és környezetével való közvetlen összefüggéseit. Kádár András Kristóf társelnök • Magyar Helsinki Bizottság • [email protected]

31 Német gyülekezési tv. (Versammlungsgesetz) 2. § (3) bek.


A Legfelsőbb Bíróság ítélete a Kossuth téri tüntetés és az Alkotmány utcai gyülekezés október 23-i feloszlatásáról *

Recommend Documents