.BERTA PÉTER.
.A haldokloí teend¤i. E
tanulmány arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja és értelmezze a „kés√középkori keresztény haldokló” elmaradhatatlan teend√it, egyrészt kódexeink idézett szöveghelyeire, másrészt számos korabeli képz√m∫vészeti dokumentumra hagyatkozva.1 Az alábbi észrevételek épp ezért nem térnek ki pl. a „népi kultúra” a mulandósággal összefügg√ számos mágikus eljárásának, rítusának vizsgálatára. Ugyanakkor megkövetelik hogy – legalább címszavak formájában – jelezzem a kés√középkori krisztianizált halálmódnak azokat a legfontosabb szervez√elveit, amelyek a körülállókkal, a haldoklóval és a túlél√kkel szemben támasztott elvárások teljesítésének „rituális-társas kereteként” értelmezhet√k: a nyilvános-ság (a halálközeli események szabadon látogathatók, a gyermekek számára is); a szervezett-ség (a teend√k sorrendjének, viszonyának, funkcióinak el√zetes ismerete; az eltávozás kívánatos módját szem el√tt tartó állandó tárgyi és spirituális „készenlét”); a jelenlév√k egymásrautaltsága, a szolgálatok kölcsönösség-ének tudata (”az én imádságom az én kebelembe tér vissza”; a középkori haláljelenetek résztvev√i tudják, hogyan, milyen mértékben segíthetik el√ a nagybeteg üdvözülése mellett pl. saját megboldogulásukat); a haldokló, a körülállók és a gyászolók társas történések aktív részesei (lásd a haldokló teend√it); a szertartások rituális-vallásos (keresztény) szellemiség-e; végül az agónia, a kísérés folyamatára jellemz√ az a feltételezett egyszer∫ség és méltóság, amely a ha-
lálközeli rítusok „szakrális optimizmusából”, a lét folytathatóságába vetett bizalomból kap meger√sítést (így a jelenlév√k reményei és aggodalmai nem a szükségszer∫ elmúlás fiziológiai részleteiben összpontosulnak, hanem egy azon túli, „magasabbrend∫” lélekállapot rajzában. Ez – vonzása révén – „beárnyékolja”, puritánná, ugyanakkor beteljesülésének nélkülözhetetlen eszközévé avatja a terminális stádium eseményeit).2
A
z exitushoz közeled√ személlyel szemben támasztott követelmények egyrészt életútjának egészével, másrészt az agónia idejére korlátozódó rituális teend√kkel állnak szorosabb kapcsolatban. A preterminális feladatok közé tartoznak azok a cselekedetek (az intenzív „aggodalommunka”: az istentiszteletek látogatása, a penitenciák teljesítése stb.), amelyek az erényes, Istennek tetsz√ életvitel, a megboldogulás elérését célozzák a gyermekkortól mindaddig, amíg a halálközeliség egyértelm∫vé nem lesz. Kés√bb, a terminális (végs√) teend√k folyamán, a haldokló igyekszik megfelelni mindazon elvárásoknak, amelyeket a közösség, a rítus szokásrendje, a viselkedését mintaként megfigyel√k tradicionális érdekl√dése és a közeli hozzátartozók támasztanak vele szemben, illetve amelyek (életének ez utolsó szakaszában) közvetlenül saját üdvösségének elérésére irányulnak.
A
középkori keresztény mulandóság-értelmezés – az eltávozó aspektusából szemlélve – mindenekel√tt
E tanulmány egy tanato-antropológiai monográfia fejezete.
203
Berta Péter
kett√s szerepet szán a terminális stádium rítusainak. A szertartások egyrészt felkészítik a haldoklót az eltér√ „létmódba” való átlépésre (ill. a krízishelyzetre vonatkozó utasításokkal megkönnyítik a hátramaradottak visszatérését a hétköznapi életbe). Másrészt a nagybeteget elkerülhetetlen számvetésre kényszerítik, amelyet a korabeli kódexek a megboldogulás el√feltételeként fogalmaznak meg. Az életút reflexív összegzésének szakrális sémája, a gyónás általában akkor eredményes, ha a haldokló belátja és „hiánytalanul” sorra veszi helytelen cselekedeit, s egyben meg is bánja azokat. Mindkét célkit∫zés szoros kapcsolatban áll a preterminális feladatokkal, amelyek az alábbi kódexrészlet összefüggéseinek ismeretében fedik fel valódi jelent√ségüket: „…mind, ti ifjak és vének, és minden férfiak és asszonyállatok, és mind ti sz∫z virágok, tekintsétek meg jól a ti állapototokat, hogy járjatok mostan a malasztban, és incselkedjetek [igyekezzetek] abban megmaradnotok, mert aki jól akar meghalni, [annak] szükséges, hogy jól éljen, mert Szent Jeromos mondása szerint: százezer gonoszul él√k közül csak alig végeztetik egy el jó halállal…”3 A korabeli szemlél√ a szocializációjának kezdetét√l kapcsolatba kerül a keresztény világszemlélet „által” definiált, tájékozódását el√segít√ alapfogalmakkal és -összefüggésekkel. Személyiségének, korának, m∫veltségének megfelel√en evidenciaként kezeli az idézett részlet lényegét is (”…[ha] valaki jól akar meghalni, [annak] szükséges, hogy jól éljen…”)4 – a kívánatos életvitel tág értelmezési tartományának minden veszélyével, áttekinthetetlenségével5 együtt. Teend√ir√l többnyire a világ jelenségeit, mozgatóit egyszer∫ dichotómiák formájában leképez√ általános útmutatások révén szerez tudomást, amelyek folyamatos pontosításra szorulnak (ebben rejlik a „lelkipásztori hatalommal”6 való visszaélés veszélye)7. Ezeket az irányelveket többnyire önmaga vagy környezete – a közösség szokásrendjének, plébánosa interpretációjának megfelel√en stb. – konkretizálja. A szenved√ a két dimenzió határán, az agónia szertartásai közben olyan elvárásokba ütközik, amelyek dönt√en befolyásolhatják másvilági sorsát. Ezek egyrészt a krízishelyzet folyamán tanusított viselkedésével állnak összefüggésben, másrészt életútjának mindenekel√tt morális, hitéleti és világnézeti vetületeire vonatkoznak. (A követend√ magatartásról persze a szemlél√ gyermekkorától kezdve gy∫jt ismereteket, akár a b∫nbánati könyvek ismétl√d√ kér-
déseit, a haldokló jótanácsait, akár a prédikációk szentenciáit hallgatva: „…minden ember annak el√tte készüljön hozzá mind idvességéhöz, mind halálához, mind az hatalmas Bíróval való számvetéséhez, míg id√ vagyon neki és szabad magával. Addig … szánja, bánja, sirassa és gyónja bíneit, míg az irgalmasságnak ideje jelen vagyon. Addig fizessen adósságáról, míg marhája vagyon, addig békéljék meg haragosával, míg mindketten ez világon vannak. Addig engesztelje meg az teremt√ Uristent, míg él. Mert ha az sovány halál eljövend, mind ez fölül mondottakat elvészi embert√l”8 – tanácsolja a Karthauzi Névtelen.) A Példák könyve az alábbi preterminális viselkedési parancsokat írja el√ a keresztény halandó számára: „…tanulj mostan ez világnak meghalnod, hogy akkoron … szabadon mehess Krisztushoz, gyötörjed mostan a te testedet a penitenciák miatt, hogy akkoron bátor bizodalmat [reményt] valhass [azzal rendelkezz] … tégy jót mostan szeret√ atyámfia, tégy jót, míg tehetsz, mert nem tudod, mikoron halsz meg és nem tudod, mi történik veled halálod után [azaz nem tudod, hogy az üdvösségre vagy a kárhozatra jutsz-e]. Ne bízzál a te barátaidban és a te rokonaidban, mert hamarabb elfeledkeznek azok terólad, sem mint állítod. Ha nem gondoskodsz életedben a saját üdvösségedr√l, vajon ki gondoskodik majd helyetted arról a kés√bbiekben? Jobb teneked mostanában idején [id√ben] saját magadhoz látnod és valami jót tenned és el√tted küldened, sem mint egyebek segítségében bíznod. Mikoron id√d vagyon, gy∫jts halhatatlan gazdagságokat, ájtatos imádságokkal szerezz mostan magadnak barátokat, tisztelvén istennek szentjeit, hogy mikoron te kimégy ez világból, √k befogadjanak tégedet az örök boldogságba…”9 Az evilági hiúságok megtagadását, a könyörgések hatékonyságába vetett hitet 10 – szakrális összefüggéseinek rendszerébe helyezve – ugyanaz a létértelmezési mód hitelesíti, amely a penitenciatartás követelményének is támadhatatlan tekintélyt kölcsönöz: [az ember] „…ki mikoron egészségbe vagyon és penitenciát tart, kellemetesebb Istennek és bátorságosabb, semmint az, aki beteg [és] akkor tart penitenciát: … mert … ha … akkor akarsz penitenciát tartanod: mikoron immár nem vétkezhetel: azaz a te életednek végén, [már] a b∫nök hagytanak el tégedet: nem te azokat…”11 A középkori kereszténység életmegvetése12 (a létezés kontinuitásának elgondolása szerint) voltakép-
204
A haldokló teend√i
pen kultikus-elkötelezett életigenlés, a halhatatlanA terminális feladatok közül az els√ a testamenság ígéretéhez való feltétlen ragaszkodás „öntudatlan tum (már a végzetesnek t∫n√ kór jelentkezése idekivetítése”. Szükséges negatív diszkriminiáció, amely, jén esedékes) elkészítése, amelyre „a Szentírás pamivel folyamatosan rászorul a határos létmódok rancsolattal kötelezi a gazdaembert.”17 A hátramaértékkülönbségeinek kifejezésére, nemcsak „eltúloz- radt, de fel nem osztott javak számtalan felesleges za” azok jellemvonásait, de az átlépés aktusát is szá- konfliktust okozhatnak: az örökösök ellenségeskemos vallási-riutális feltétellel13 „nehezíti meg”.14 désén, a magára hagyott özvegy vagy a kijátszott Ezt támasztja alá a békességes t∫résr√l, azaz a fivér kiközösítésén túl a hagyaték elherdálásáig.18 „…szentséges életnek feljebb való grádicsa [lépcs√- (S√t, ha a rokonok az elhunyt lelki üdvéhez szükséfoka] …”-ról15 szóló tanítás is, amely a fenti idéze- ges templomi szolgáltatások díját sem kímélik,19 a teknél jóval egyértelm∫bben fogalmazza meg ama halott túlvilági sorsa is veszélybe kerülhet.) [A haid√szak teend√inek haszgyatkozást] „…pedig okoI. nát, amely a gyermekkortól san, igazán, irgalmasan kell a halálközeliség érzetének „Az élet kérdözi az halált, mondván: rendelni. Okosan, hogy ve– Ki vagy te, kit látok ez ábrázatban állani, nézésben sz√désre, gy∫lölségre, pertudatosulásáig terjed: „…írva vagyon, hogy a há- rettentös és termetödben szomorú? Mind az te tested- lekedésre utat ne nyisson tetszik setét ösztövérség; az te éktelen termetöd enborúságot [betegséget] bé- ben maradékinak. Igazán, hogy gemet igen megrettente. kével szenved√knek könny- Felelé az halál ezek ellen az életnek, mondván: els√ben, amire köteles, azt hullatását Isten önmaga – Én vagyok, kit√l fél minden teremtött állat. Félnek rendelje el! Adósságait megtörli el, úgyhogy azután engemet mastaniak és jövend√k, mert én bíró vagyok és fizetvén, és egyéb kötelesnem leszen sem óhajtása, nagy-er√s törvényt teszök. (…) ségeinek eleget tévén; azAz élet kérdözi az halált mondván: sem sírása, sem halála – Igen csodálom, hogy te honnét jössz, mert nem tátot- után tégyen szabad renörökkön-örökké…”16 tam tehozzád hasonlatost: oly rút állod vagyon és szörny∫ deléseket: els√ben házanéA preterminális felada- csonka orrod vagyon. Ha sokáig téged nézendlek és te- pét hagyja jó rendben, aztok sora voltaképpen a hozzád közelgetnék, netalántám az földre esném és on- után gondolkodjék a külfel nem kelhetnék. s√kr∫l. Irgalmasan, hogy a „malasztos, hibátlan életút” nét Felelé az halál az életnek mondván: szabálykönyvének szinoní- Én jövök sok révásnak-sívásnak és iszanyosságoknak, szegényekr∫l és Isten tiszmája, amely azt rögzíti, bánatnak és keser√ségöknek és nagy kénoknak tarto- tességér∫l el ne feledkezzék.”20 hogy a halandó milyen út- mányából. (…) Az élet kérdé az halált, mondván: mutatásokat követve segítA második teend√ a kö– Mondd meg azért, micsoda oka ez iszonyosságnak, mert heti el√ megboldogulását oly szörny√ fogas vagy, hogy egy szál ajakid sincsenek, rülállóknak és a haragosokitt-tartózkodásának még te- de az te fogaid mind kinn vannak. Párolkodik az te tor- nak szóló megbocsátás, a vékeny szakaszában. Ugyan- kod, és teljes dohosságval. Megkörnyékeztetél férgek- családon belüli vagy más akkor arról is árulkodik, vel bel√l és kív√l. természet∫ nézeteltérések Felel az halál az életnek, mondván: mekkora az individuum – Amit kérdesz, tennen magadon megesmérhetöd bizony- tisztázása és lezárása, azaz „mozgástere”, érvényesülé- ságval, mert er√s embereket én hatalmamnak miatta le- a békéltetés. (A haldokló sének szabadsága, ill. milyen hajítok és lehullatok. Az négy nedvességekb√l (ele- ebben akkor is közvetít√ tabuk és preferenciák men- mekb√l) szerzett testekb√l lesznek az férgek, mikoron szerepet játszhat, ha a vitásérban (sírba) helyeztetnek. (…) Mert senki sincsen, tén szervez√dik az egyén és az hoz közvetlenül nincs köhogy ki az halálnak poharát meg ne igya.” közösség kapcsolata az ze.) Ide tartozik még a félAZ ÉLET ÉS A HALÁL VETEKEDÉSE, (Példák könyve) – részlet adott társadalomban. bemaradt fontosabb teend√k befejezéséhez szükséges útmutatás közlése, a jótanácsok, a megszívlelend√ erkölcsi szentenciák, terminális teend√k értelmezését érdemes egy valamint a távozó jókívánságai, élettapasztalatának kés√bbi, a „jó halál” módját tárgyaló írás tükrében összegzése és az áldásosztás is. elvégezni. Pázmány prédikációja anélkül nyújt átfoA haldokló mentális hagyatékának (az élet „tanulgó képet a kés√középkori keresztény haldokló köte- ságai”, a hátramaradók életvitelére vonatkozó aglességeir√l, hogy azok mögöttes jelentéseinek pro- gályok ) „elosztása” rituális, megismételhetetlen pilfán összetev√it, deszakrális-társadalmi mozgatóit (a lanat, mondatainak valamennyi túlél√ különleges jeprédikáció m∫faji stb. elvárásait meghaladó mérték- lent√séget tulajdonít. Els√sorban ezzel magyarázben) részletezné. ható, hogy a gyerekek éppúgy részesei az agónia tör-
A
205
Mihael Abdulajev: Sztálin a ravatalon, 1953.
Berta Péter
ténéseinek, mint a távoli rokonok, akik általában A közösség azáltal, hogy a nagybeteg a haldoklás mindent megtesznek azért, hogy a hozzátartozóval folyamatához kötött hagyományos viselkedési pamég szót válthassanak. rancsokat betartja (s így alátámasztja a hozzájuk kap(Az agonizáló személy tekintélye részben éppúgy csolódó vallási, morális elgondolásokat, ill. értékkaebb√l a fokozott figyelemb√l fakad, mint a szertar- tegóriákat), legalábbis kett√s haszonra tesz szert. tás menetének közismertsége, egyszer∫sége és „ma- Egyrészt, mert a krízishelyzetre vonatkozó, az eltágasztossága”. Igy annak az atmoszférának a létele- vozóval szemben támasztott szerepelvárásait teljeme, amelyben a szenved√ és a túlél√k közötti kap- síthet√kként, ugyanakkor (mint az üdvözülés feltécsolat az utolsó percekig aktív: a másik állapotának telét) kifizet√d√knek tünteti fel, optimális körülméelfogadásáról tanuskodó.) nyeket teremt saját túléléséhez. Ezután következik a gyónás, a b∫nbánat, amelyMásrészt hangsúlyozza és meger√síti mindazon nek követend√ módjáról az el√nyöket (a halálközeliség II. alábbiakat jegyzi meg a Széideje alatti, ill. a rítuson kíkelyudvarhelyi kódex: „…atkozot legienek azert te zemeyd, mert nem akartak vüli biztosabb tájékozódás, „…mikoron meg akarsz latnia az igeneffeknek vilagoffagat es ygaffagnak vtat At- a konformizmus érzetét gyónni … teljes reménysé- koztak legienek ate ffyleid mert nem akartak hallania stb.), amelyeket az agónia orewk eletnek ygyet. Atkozot legien ate orrod mert geddel kell teneked szól- az tradícionális forgatókönynem akarta be ereztenye azent iozagoknak ylatyth, Atnod Istenhez, mert egy b∫n koztak legienek ate aiakaid es ate nyelwed mert nem vének „kiszámíthatósága” sem lehet olyan nagy, hogy kooztoltak meg az ewrewk menyorzagnak oromyth, meg révén alkotóinak, az egyéte amiatt kétségbe esnél … fem nitottak azaynak aytoyat az ew teremteyeknek dichi- neknek nyújt, s amelyeket örömmel és gyakran kell retire: atkoztak legyenek ate kezeyd mert ew miattok az éppen eltávozó szenem oztogattatot alamizna Azegynyeknek Atkoztak lemeggyónnod, mert a gyó- gienek athe melyednek belfew rezey mert gonoz tana- mélyes példájával hitelesít. nás, ha gyakran végzik, chokat ereztettek vala kywe Atkoztak legenek ate laA csoport, a rítus szokásmegtisztítja és megvilágo- bayd mert nem latogatyak vala criftofnak eghazath At- rendje (mivel túlélésének sítja a lelket, miképpen a koztak legenek minden tagyd mert el vettek en tollem feltétele, ill. a résztvev√k amenyey oromeket, Atkoztak legenek minden miuelkevíz a testet…”21 biztonságérzetének alapja detyd mert orewk kynokat nyertek en nekem, Ezenke[Majd] „Minekutána tö- pen atkoza meg akarzot lelek az ew tefteth…” egyaránt a ciklikus visszaredelmes sz∫vel megbánta térés, a „várhatóság”) tehát és gyónta a b∫neit a beteg ember, és az √ megváltó- mindenekel√tt azt „írja el√” a haldoklónak, hogy a jának szent testét, vérét magához vette: gyakori és kanonizált halálközeli magatartásminta átadása réájtatos fohászkodásokat bocsásson Isten eleibe; sok- vén egyértelm∫ példát mutasson, s így óvja a lét elszor kérje a Szepl√tlen Sz∫zet és minden szenteket; rendezettségébe vetett keresztény hit gyökereit. hogy √érette Istennek könyörögjenek.”22 A nagybeteg cselekedeteit megfigyel√k célja toA földi számadást tehát a transzcendens szemé- vábbá, hogy a halálközeli teend√k irányításáról mérlyek „közbenjárásáért” való fohászkodás követi, tékadó információkat szerezzenek: ismerjék a békélamelyben a haldokló (evilági létét mint önmagáról tetés, az áldásadás, a gyónás bevett mozdulatait, szöleválasztott alakmást szemlélve) belátja és megveti vegeit, a haldokló teend√inek sorrendjét. A közép(„annak”) gyarlóságait, s töredelmessége sikerében kori kódexek szertartáskönyveiben a szenved√ épp bízva a „túlél√ lélek” jobb sorsáért mond orációkat.23 ezért inti és utasítja gyakran a körülállókat (ellentVégül az anyaszentegyház papjai „…imádkozza- mondást nem t∫r√en, látványosan) a rítus fordulónak és az úr nevében kenjék meg √tet olajjal, és a pontjainak megfelel√en: hitnek imádsága üdvözíti a beteget: megkünnyebbí„…Ó mind ti, kik mostan jelen vagytok nézvén az ti √tet az úr, és ha b∫nökben vagyon, megbocsát- én nyomorúságomat és nyálasságomat, könyörüljetatnak néki.”24 tek énrajtam, könyörüljetek énrajtam, … mert az Ahogy a fentiekb√l is kiolvasható, az eltávozó leg- úrnak szent keze tett er√t énrajtam azért, hogy ne fontosabb teend√ihez olyan (pl. a hagyatkozás mód- történjék tinektek azonképpen, mint mostan énjával foglalkozó) kulturális utasítások kapcsolódnak, nekem. Kérlek, hogy jegyezzétek meg itt ezt [a] helyet amelyeket minden generáció féltve √riz, gondosko- és vegyétek jól eszetekbe, … és ti magatokat szündik azok továbbadásáról s – a rítus szigorú szabálya- telen és minden órában úgy tartsátok, mintha azon inak közismertsége révén – végrehajtásuk el- a napon … kellene ez világból kimennetek, ez énbenlen√rzésér√l is. nem való fájdalmakból eszetekbe vehetitek mikép-
208
A haldokló teend√i
pen kell Szent Agoston doktornak mondása szerint el√segít√ feladatok (pl. az elhunytat megillet√ egyróla gondolkodni és állítani [szólni] azokat, amelyek házi szolgálatok) eredményességét is. A hagyatkomireánk igen hamar jövend√k lesznek, emlékezze- zás során továbbá arra is ügyel, hogy a fenti teend√k tek meg úgymond az én ítéletemr√l, mert ezenkép- financiális feltételeit biztosítsa, s azok bármikor a pen leszen a ti ítélésetek is, ma énnekem, holnap ti- túlél√k rendelkezésére álljanak. nektek, tekintsetek én reám és emlékezzetek meg ez A terminális feladatok egy sz∫k csoportja óhatathelyr√l mindaddig, amíg éltek…”. Vagy: „…váljatok lanul megkülönböztetett figyelmet szentel a haldokel immár én t√lem mind, ti én szerelmes társaim és ló közeli hozzátartozóinak. édes barátaim, mert immáron én ez világból ki meA rokonok nemcsak személyes érintettségük in25 nend√ vagyok…” tenzitása vagy rítusbeli különleges adottságaik29 A jelenlév√k hasonlóképpen elvárják, hogy az miatt kerülnek el√térbe a kísértés egyes szakaszaieltávozó közvetítse az „isban, hanem mert a nagybe(„…átkozottak legyenek a te szemeid, mert nem akarmeretlen mezsgyér√l” elé ták látni az igenességnek („Istent igenl√knek”) világos- teg utasításai, elvárásai táruló „látkép” legfonto- ságát és az igazságának útját. Átkozottak legyenek a te életvitelük pénzügyi, morásabb mozzanatait, tehát füleid, mert nem akarták hallani az örök életnek igéjét. lis vetületeit is dönt√en mint hírviv√ igyekezzen Átkozott legyen a te orrod, mert nem akarta beereszteni meghatározzák (gyakran a szent jóságoknak illatát. Átkozottak legyenek a te ajenyhíteni a kísér√k aggoda- akaid gyászmunka idején is túlés a te nyelved, mert nem kóstolták meg az örök lommal vegyes kíváncsisá- mennyországnak örömét, meg sem nyitották a szájnak mutatva). gát. Az így kapott „beszá- ajtaját az √ teremt√jüknek dicsérésére. Átkozottak leA testamentum „elkészímolók” természetesen ki- gyenek a te kezeid, mert √miattuk nem osztogattatott tése” és szövegh∫ meg√rzévétel nélkül a keresztény alamizsna a szegényeknek. Átkozottak legyenek a te mel- se, a családon belüli békéllednek bels√ részei, mert gonosz tanácsokat eresztettek kozmológia hagyományos vala ki. Átkozottak legyenek a te lábaid, mert nem láto- tetés, a személyhez szóló elemeir√l, megjósolt szín- gatják vala Krisztusnak egyházát. Átkozottak legyenek intelmek sora a rítus közönhelyeir√l tudósítanak. Egy- minden tagjaid, mert el vették ént√lem a mennyei örö- ségét egy háttérbeszorulórészt a kódexszerz√k didak- möket. Átkozottak legyenek minden cselekedeteid, mert szemlél√d√, a gondozás érkínokat nyertek énnekem. Így átkozza meg akkor tikus intenciói26 miatt, örök zelmi „kihívásait” tekintve és ott a lélek az √ testét…”) többnyire inaktív30 „közösmásrészt annak az alighaA HALÁLRÓL, (Lobkowitz kódex) – részlet nem gyakori tapasztalatnak ségi kíséretre”, és egy intim köszönhet√en, hogy a korabeli keresztény haldokló „személyes kíséretre” bontja. A közeli hozzátartozók, a paradicsomi ígéret vonzásában feltehet√en maga a jóbarátok az eltávozóban jóval többet látnak, mint is azt látta (legalábbis arról nyilatkozott), amit üdvös- a mulandóság (elfogadott mintájának) mementóját. sége el√jeleként látni kívánt.27 Ezt tükrözi feladataik sokasága, valamint az a szak„…hogy valamely ájtatos ember az √ halálának órá- rális jelent√ség is, amelyet közbenjárásuknak tuján az √tet néz√knek és körülállóknak nagy hirtelen lajdonítanak. (A kísér√k el√bbi csoportjába tartozkezde megvidámulni, és az √ orcája széppé válni és nak azok az „idegen” körülállók, a szertartások alfehérré és vígasságos igéket szólni. Megkérdezék a kalmi látogatói, akik általában a ceremónia menekörülállók: kinek szólna, [arra azt] mondá – nem látjá- tének tanulmányozását tekintik els√dleges feladatok-e a szent pátriárkákat? És ismét … mondá – íme, tuknak. Esetükben az agónia megfigyelése – bár kaimmár eljönnek a szent apostolok, és még mondá – tartikus élmény – csak elenyész√ mértékben jár a íme, eljönnek a szent angyalok is, utoljára mondá – személy szerint a haldokló, ill. kés√bb az elhunyt lelkeljetek fel drágalátos atyámfiai, mert íme, immár el- kének támogatására irányuló elkötelezettséggel.) jött az édes Jézus Krisztus a kegyes Sz∫z Máriával, az A hagyatkozás pontos rögzítésének azonban prak√ édes anyjával, és ezt mondván [az] úrhoz mene…”28 tikus okai is vannak. Az eltávozó csak az egyértelm∫, Az eltávozó tehát különböz√ cselekvési sémák al- a túlél√k igazságérzetét tiszteletben tartó döntések kalmazása révén (a kölcsönösség elvének megfe- érvényességében, ill. betartásában bízhat, s (az örölel√en) támogatja a túlél√ket abban, hogy a számá- kösödési viták kiküszöbölésével) épp ezáltal alapozra is evidenciaként kezelt morális, világnézeti ha- hatja meg leszármazottai anyagi biztonságát. Bizogyományba való „belépésük”, ill. eligazodásuk prob- nyára az utóbbi törekvés magyarázza azoknak a hozlémamentes legyen. Ezáltal hozzájárul a csoport zátartozóknak a jelenlétét is, akik kevésbé fogékofennmaradásához, miközben mindvégig szem el√tt nyak a szertartás üzenetei iránt, s akik csak jelképes tartja a hátramaradottakra háruló, saját üdvösségét érzelmi kapcsolatban állnak a szenved√vel.
209
Berta Péter
210
A haldokló teend√i
211
Berta Péter
Érdemes kitérnünk továbbá azokra a terminális feladatokra (általában ezek az agónia utolsó fázisának teend√i), amelyeket a szertartáskönyvek, az üdvös eltávozás mikéntjér√l tudósító szentbeszédek közvetítenek a haldokló felé, s amelyek mindenekel√tt a nagybeteg megboldogulásának, hibátlan „lelki felkészülésének” el√mozdítására hivatottak. Ide tartozik többek között a gyónás, a b∫nbánat, a keresztségi hitvallás megújítása, a szent útravalóból való részesülés, az utolsó kenet felvétele, s a haldokló fohászai, amelyekben az égiek kegyeibe ajánlja önmagát. „…egy asszonyállat … mondá… [a nagybeteg embernek]: …én édes szeret√ öcsém, látod-e, mely igen beteg vagy, azért szerezzed magadat [fohászkodj] Istenhez, bizon töredelmességnek miatta és a te b∫neidnek meggyónásának miatta, és [az] anyaszentegyház szentségeinek magadhoz vétele miatt, tudniillik a szent gyónásnak, oltári szentségnek és kenetésnek miatta, és hívjad azt nagy édes ájtatossággal, ki teéretted kínt szenvedett [és] az √ drágalátos szent vérét kiontotta…”31 Tanulságos végigkísérnünk, miként rendelkeznek a fentiekr√l (s részben a körülállók teend√ir√l is) a Lányi kódex „Az betegegh keneteffe a my modwnkra”, ill. „Confeffio fratrum In morte” cím∫ szövegei: „…Mikoron a beteg elnehezedik, az apáca [vagy] az arra hivatott ember adjon jelet a kisharanggal, és mind a gyülekezet a beteghez begy∫lvén a kenetet a pap odavigye … és mondja [az] orációkat… Ezután egy latin litániát és számos orációt találunk, majd az alábbi utasítást: „…itt a feszületet vigyék a betegnek, hogy megcsókolja…”. Kés√bb a keresztségi hitvallás megújítása következik: „…a hitvallást a halál idején így kell kezdeni … Örülsz-e, szerelmes atyámfia, hogy a keresztény hitben halsz meg; feleljen: örülök. Örülsz-e, hogy e szerzetben [e rendnek tagjaként] halsz meg; mondja: örülök. Vallod-e, hogy nem éltél úgy, amint kellett volna; mondja: vallom. Vagyon-e akaratod megjobbítani életedet; mondja: vagyon. Hiszed-e, hogy a kegyelmes Jézus Krisztus meghalt éretted; mondja: hiszem … Ajánljad ezért minden reménységeddel √neki magadat és bízzál az √ halálá[ból fakadó megváltás]ba[n], amíg a lélek a testbe vagyon … Mondjad: uram, mindenható Uristen, az úr Jézus Krisztusnak halálát vetem az én gonoszságaim közt [azokkal szemben], és az √ érdemeit, ha énnekem nincs érdemem … Mondjad: uram Isten, a te szent markodba ajánlom az én lelkemet. Valaki ezeket megmondja halálának el√tte, bátorsággal halhat meg … Miko-
ron a beteg halálnak órájára jut, sz√rcsuhát avagy zsákot, akár gyékényt terítsenek és arra hamut hintsenek, és a pap mondja ez orációkat … Mikoron a beteg mindenest√l fogva elnehezedik, mindnyájan elhagyják a dolgot [teend√iket] és hozzá siessenek, és √tet imádságokkal segítsék, mondván Pater nostert, Ave Mariát, Credót …. Ha valami kicsikét még élhet, mondjanak hetedik zsoltárt és … amikor vonaglani kezd …, kezdjék el ezt a litániát…”32 Az agónia folyamán teend√ vallomások gyakran túlmutatnak szakrális vonatkozásaikon. A nagybeteg tartozásának, ingóságainak békés rendezését, ill. felosztását éppúgy szem el√tt tartják, mint azt a lehet√séget, hogy a szenved√ a végzetesnek t∫n√ diagnózis vagy a körülállók számára nyilvánvaló el√jelek ellenére is felépülhet. Ez az alternatíva persze kivételes alkalmat kínál arra, hogy a váratlan gyógyulást a transzcendenciák demonstratív beavatkozásaként értelmezzék, s minden eddiginél nagyobb vonzer√t (és aggasztó tekintélyt) kölcsönözzenek a kereszténység mulandósággal kapcsolatos eszméinek. A haldokló a „vallás és gyónás” során arra is ügyel, hogy tisztátalan cselekedeteivel (pl. egyes b∫neinek, hátralékainak elhallgatásával) ne veszélyeztesse hozzátartozóinak a közösségben megszerzett pozícióját. S ami legalább ennyire fontos: a társas kapcsolataik folytonosságához elengedhetetlen megbecsülésüket, s így a gyászmunka idején a közvetlen környezett√l remélt segítségnyújtást se tegye kockára. (Figyelemreméltó, hogy a gyónás mint retrospektív folyamat valamennyi terminális teend√nél többet láttat „a halál mint a személyiségfejl√dés végs√ szakasza” megállapítás lényegéb√l.33 Ez mindenekel√tt annak köszönhet√, hogy a korabeli nagybeteget a keresztény létszemlélet alapértékeit felelevenít√, azokhoz igazodó nyilvános önértékelésre, életútjának, cselekedeteinek tudatos mérlegelésére kényszeríti.) A Székelyudvarhelyi kódex az eltávozó földi „megméretésének” kívánatos módjáról az alábbi megállapításokat teszi: „…hat kérdéseket kell feltenni a haldokló avagy halálnak idején verg√d√ embernek, amelyekre ha a haldokló ember tökéletességgel felel, és a hat dolgot bizonyossággal vallja, ez nyilvánvaló jegye annak, hogy az üdvözülend√k közül való. [a] El√ször akkor megkérdend√, hogy mindenekben hisz-e, amiket Istennek egyházában kihirdettek … Ha akkor [azt] feleli, hogy … mindenekben hisz, amelyekben a keresztény embernek hinnie kell, és kifejezi azon kívánalmát, hogy a keresztény hitbe akar meghalni – [ez az] üdvösségnek jegye.
212
A haldokló teend√i
[b] Másodszor akkor megkérdend√, tudja-e, hogy az √ teremt√jét az √ undokságos b∫neivel gyakorta megbántotta … És ha [azt] feleli, hogy úgy vagyon – tehát [az az] üdvösségnek jegye. [c] Harmadszor megkérdend√ akkor, hogy bánkódik-e amiatt, hogy vétkezett … Ha akkor [azt] feleli, hogy bánkódik Isten megbántása miatt, [de] nem a halálnak félelméb√l, avagy a pokolnak félelméb√l, hanem az isteni teljes igaz szeretetb√l, amellyel tartozunk Istenünket szeretnünk, és ha tudomása van olyan b∫neir√l, amelyekr√l nem tudja, hogy meggyónta-e azokat vagy sem, és azokat örömmel meg akarja gyónni és azokról az √ tehetsége szerint eleget kíván tenni – tehát ez is [az] üdvösségnek jegye. [d] Negyedszer akkor megkérdend√, hogy szándékozna-e megjavítani az életét, ha az √ kórságából meggyógyulna … Ha [azt] feleli, hogy úgy vagyon – [az az] üdvösségnek jegye. [e] Ötödször megkérdend√ akkor, hogy szíve szerint megbocsát-e minden ellenségének, akik √t megbántották igékkel avagy cselekedetekkel, és ha ismerne valakit, akinek adós volna, kész lenne-e a fizetésre, mind marháiba, mind „jóhírébe”, avagy ha tudna valami hamis marhákat avagy örökséget birtokolnia, kész volna-e azokat megadni és megfizetni tehetsége szerint – ha azt feleli, hogy kész e dologra, tehát [az az] üdvösségnek jegye. [f] Hatodszor megkérdend√ akkor, hogy hiszi és örül-e [annak], hogy az örök életre mehet, [de] nem az √ saját érdemeiért, hanem csak az édes Jézus Krisztusnak kínja miatt … Ha akkor [azt] feleli, hogy úgy vagyon, tehát [az az] üdvösségnek jegye…”34 Végül az utolsó terminális feladatok közé tartoznak azok a kívánságok, ill. ajánlkozások, amelyeket a haldokló a különféle hitvallásokat követ√en tesz: „…én szent angyalom, teneked ajánlom minden akaratomat és kívánságaimat … Mindenekel√tt hármat kívánok … El√ször egy siralmas [szánakozó] tekintetet és egy bánatos fohászkodást … megenyhítvén és lelassítván [azokat], amikben mostan gyötre-
tem, és hogy az édes malasztnak anyja … fogadjon engemet az olyan b∫nösöknek sorába, akik bocsánatot nyernek és üdvösségre jutnak az utolsó ítéletnek napján … Másodszor: segítsen engemet a te angyali kegyességed, hogy mikoron az én nyavalyás szívem meghasad és az én megnyomorodott szegény lelkem testemt√l eltávozik lelhessem engedékeny és könyörületes kedvében a hatalmas Bírót. [Harmadszor] mindezek után, felséges Uristennek szent angyala, teneked ajánlom az én életemnek utolsó óráját és életem végén az én üdvösségemnek kiteljesedését bírnod [vigyáznod, iránytínod] és oltalmaznod és √rizned az én üdvösségemnek minden ellenségét√l, és az én tanúságtételemnek idején és az szükségemnek idején annyiszor legyél jelen, ahányszor szükséges … Amen.”35
A
kés√középkori keresztény haldokló (mint a rítus szervez√je, a szertartások irányítója, s részben ellen√rz√je) tehát életútja egészével „felel” üdvös kimúlásáért. Preterminális és halálközeli feladatainak tudatosulását számos oktató történet és prédikáció segíti el√, kivétel nélkül tanúsítva azt, hogy a múlandóságról való elmélkedés nem kizárólag a magatehetetlenség idejének eseménye, hanem olyan (a halhatatlanság egyik feltételeként megfogalmazott) létforma, amely a hétköznapi történések között is állandóan jelen van. A létr√l és „a léten túliságról” szerezhet√ tapasztalat ill. intuíció épp ezért kölcsönösen és folyamatosan áthatja, alakítja egymást. Ugyanakkor egyértelm∫en alárendeltek ama világszemlélet hegemóniájának, amely az egzisztencia alakváltásait egy koherens, dönt√en szakrális horizontban gondolja el, s épp ezért az „itt-tartózkodás” lényegér√l sem vélekedhet másként, mint a Székelyudvarhelyi kódex alábbi részlete: „…minden test széna, és az √ minden dics√sége [olyan], mint a mez√nek virága…”36
Jegyzetek
1. Az eltávozás üdvös módjának, a nagybeteg kísérésének ikonográfiai vonatkozásaival kapcsolatban lásd pl. a korabeli ars moriendik ábrázolásait, vagy az alábbi középkori haldoklásjeleneteket: id. Lucas Cranach: A haldokló (1518; in: Johannes Jahn: Cranach, Bp., Corvina, 1968, 32. kép); Heiligenkreuzi Mester: Szent Klára halála (1410 körül; in: Eörsi Anna: Az internacionális gótika festészete, Bp., Corvina K. 1984, 27. kép); Egy szerzetes halála és temetése (XV. sz. miniatúra Jean Miélot: Miasszonyunk csodái cím∫ m∫véb√l; in: Világtörténet képekben I. kötet, Bp., Gondolat K. 1981. 483.p.); Hieronymus Bosch: A ha-
lál órája (medalion A bölcsesség asztaláról; in: Wilhelm Fraenger: Hieronymus Bosch, Bp., Corvina és Drezda, Verlag der Kunst, 1982. 84. kép); Deathbed scene from the Grimani Breviary (15o5–1o; in: Walter S. Gibson: Bruegel, New York and Toronto, Oxford University Press, 1977. 135.p.); Rogier van der Weyden: A hét szentség oltár – A pappá szentelés, házasságkötés és az utolsó kenet jelenetei (XV. sz; in: Johan Huizinga: A középkor alkonya, Bp., Magyar Helikon, 1976. 72.kép); vagy a Girart de Roussillon eposzát „kísér√” e tárgyú miniatúrákat: Berte auf dem sterbebett, ill. Girart auf dem sterbebett… (in: Dag-
213
Berta Péter
mar Thoss: Das Epos des Burgunderreiches Girart de Roussillon, Graz, Akademische Druck und Verlagsanstalt, 1989. mindkett√ 182.p.); továbbá egy-egy agóniajelenet látható a l√csei Szent János-oltár és a cserényi Szent Mártonoltár küls√ szárnylapjain (152o; in: Radocsay Dénes: A középkori Magyarország táblaképei, Bp., Akadémiai K. 1955. CCI. kép, valamint Radocsay Dénes: i.m. LXXVI. kép), Klevei Katalin imádságoskönyvében (in: Heinz Schott: A medicina krónikája, Bp., Officina Nova, 1994. 115. p.), ill. több, ilyen témájú metszetre stb. (is) akadhatunk Kozáky István: A haláltáncok története I–III. (Bibliotheca Humanitátis Historica a Museo Nationali Hungarico Digesta), Bp., Magyar Történeti Múzeum, 1936–1944.) cím∫ köteteinek mellékleteiben. Ugyanígy – motívumaik sematikus ismétl√dése ellenére is – hasznos információkkal szolgálnak pl. a Mária halálát ábrázoló korabeli festmények: id. Pieter Bruegel: Death of the Virgin (1564; in: Walter S. Gibson: i.m. 135.p.); Martin Schongauer: Der Tod der Maria (in: Geschichte der deutschen Kunst 147o–1550., Leipzig, VEB E. A. Seemann Verlag, 1985. 28. Tafel); Hans Holbein d.A.: Der Tod der Maria (in: Geschichte der deutschen Kunst 1470–1550. Leipzig, VEB E. A. Seemann Verlag, 1985. 136. Tafel); Albrecht Dürer: Mária halála (151o körül; in: Heinz Lüdecke: Albrecht Dürer, Bp., Corvina K. 1978. 33.p.); Andrea Mantegna: Der Tod der Maria (146o; in: Die schönsten Bilder der Welt – venezianische Malerei, Gütersloh, C. Bertelsmann Verlag, 1962. 5. Tafel); Bécsújhelyi Fest√Mária halála – Steffen Heinperger feleségének epitáfiuma (1498; in: Végh János: XV. századi német és cseh táblaképek, Bp., Corvina K. 1967. 44. kép); Hugo von der Goes: Mária halála (1481; in: Végh János: i.m. 33. kép); Pedro Espalargues: Mária halála (148o körül; in: H. Takács Mariann: Spanyol festészet a primitívekt√l Ribéráig, Bp., Corvina K. 1966. 5. kép); Giovan Filippo Criscuolo: Mária halála (in: Tátrai Vilmos: Középitáliai Cinquecento festmények, Bp., Corvina K. 1983. 18. kép) vagy a Magyar Anjou legendárium agónia- ill. temetésjelenetei (Bp., Magyar Helikon, 1973.). 2. A halálmodell fogalmának általam rögzített jellemz√i részben megegyeznek Philippe Ariés: Gyermek, család, halál cím∫ könyvének (Bp., Gondolat, 1987.) 359. és 360. oldalán olvasható megállapításaival. 3. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhelyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp., M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 61.p. Lásd még az alábbi idézetet: „…íme … szeret√ atyámfia, mely igen nagy veszedelemt√l szabadíthatod meg magadat és mely igen nagy félelemt√l menekedél meg ha most ez világon mindig félelmes (istenfél√) leendsz, és a te halálod fel√l nem kételkedsz. Azért most úgy élj, hogy halálodnak idején inkább örülhess, mintsem félj…”. „Nemynemew bewlchnek” halálra emlékeztet√ versei (végül tanítás a boldog halálról); in: Régi magyar codexek: Szent Margit élete – Példák könyve – Könyvecske a Szent apostoloknak méltóságáról – Apor c. – Kulcsár c. („Nyelvemléktár VIII. kötet”) Bp., Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadói Hivatala, 1879. Példák könyve 116. és 117.p. Itt jegyzem meg, hogy a tanulmányban közölt kódexrészletek természetesen ezredvégi átiratok. A Nyelvemléktár írásmódjának átvételét√l az olvasás folyamatossága érdekében, ill. nyomdatechnikai okok miatt kellett eltekintenem. Épp ezért a jegyzetekben stb. közölt korabeli címek helyesírása is néhány ponton eltér az említett sorozatban publikáltaktól. 4. Uo. 61.p. 5. Érdemes felidéznünk a B∫nlajstrom cím∫ kódexrészletet (Nagyszombati kódex), amely több mint száz „helytelen” tevékenységet rögzít. Nyilvánvaló, hogy a korabeli szemlél√ a felsoroltak egyidej∫ elkerülésére, ill. emlékezetben tartására egyaránt képtelen – az említett szövegrész „titkozatossága”, áttekinthetetlenségének érzete rész888ben ennek köszönhet√. 6. Michel Foucault: A szubjektum makrodinamikája – A szubjektum és a hatalom. in: Pompeji, 1994./1–2. 184.p. 7. A „lelkipásztori hatalmat” „…nem lehet úgy gyakorolni, hogy ne tudnánk, mi van az emberek fejében, hogy ne térképeznénk fel lelküket, hogy ne késztetnénk √ket titkaik felfedésére. Ez a hatalom feltételezi a lelkiismeretr√l való tudást és az irányítására való képességet.” Uo. 184.p. 8. „Immáran lészen tanuságunk az három kántor napokon – Els√ sermo szerdán (A halálról s az azt követ√ ítéletr√l)”; (Érdy kódex); in: A néma barát megszólal, Bp., Magvet√, 1985. 52.p.) 9. „Nemynemew bewlchnek” halálra emlékeztet√ versei (végül tanítás a boldog halálról); in: Régi magyar codexek: Szent Margit élete – Példák könyve – Könyvecske a Szent8888 apostoloknak méltóságáról – Apor c. – Kulcsár c. („Nyelvemléktár VIII. kötet”) Bp., Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadói Hivatala, 1879. Példák könyve 117.p.
10. A kívánatos életvitel és a követend√ halálmód (a Példák Könyvéhez hasonló) sztereotípiáinak összegy∫jtésére vállalkozik az alábbi kódexrészlet is: „…mely igen boldog és bölcs az olyan ember, aki igyekszik olyannak lenni mostan az √ életében, amilyennek kíván találtatni halálának óráján. Ad pedig az ilyen igyekezet nagy bizodalmat [reménységet] boldogul meghalni, és e világnak tökéletes megutálását, és buzgó kívánságot a jóságban való használásra [tevékenykedésre], fegyelemnek szeretetét, penitenciának munkáját … jó, érdemes engedelmességet, magának megtagadását és kinek kinek minden ellene való [kín, szenvedés] elviselését és háborúságnak elszenvedését 888az édes urunk Jézus Krisztusnak szeretetéért…”) A halál meggondolásáról; in: Régi magyar codexek és nyomtatványok: Székelyudvarhelyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya, („Nyelvemléktár XV. kötet”) Bp. M.T.A. 1908. Lázár Zelma kódex 313–314.p. 11. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhekyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 63.p. 12. A földiélet-ellenesség s a paradicsomi állapotok utáni vonzódás kifejezésének elterjedt sémája a következ√ idézet, amely a hosszú élet „kockázatára” figyelmeztet: „…a holnapi nap bizonytalan, ezért mib√l gondolod, hogy a holnapi napot megéred. Ó, azért én édes uram Istenem, mit használ minekünk sokáig élnünk e világon, mikoron igen kevéssé jobbítjuk meg a mi életünket. Jaj azért [minekünk], mert bizony a hosszú élet nem mindenkoron jobbítja meg az embert, de inkább a b∫nt növeli és a kínt öregbíti…”) „Az halalnac meg gondolafrvl”, in: Régi magyar codexek: Debreczeni c. – Gömöry c. („Nyelvemléktár XI. kötet”), Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala, 1882. Debreczeni kódex 145.p. 13. Lásd a haldoklót „irányító” szerepelvárások bonyolult rendszerét, a gyónás vagy a keresztségi hitvallás üdvös technikájára vonatkozó szabályokat, ill. a jelenlev√k egymásrautaltságáról, kölcsönös támogatásáról szóló bekezdéseket. 14. Ugyanakkor a rituális kötelezettségek nemcsak alapos felkészülést igényl√ teend√ket róttak a résztvev√kre, hanem pl. azáltal, hogy tagolták a kísérés és a haldoklás folyamatát, s – a rítus „forgatókönyvének” el√zetes ismerete révén – egyértelm∫vé tették a rituális munkamegosztás rendszerét egyben nélkülözhetetlen támpontot, részleges védettséget is nyújtottak a jelenlév√knek. 15. A békességes t∫résr√l, in: Régi magyar codexek: Debreczeni c. – Gömöry c. („Nyelvemléktár XI. kötet”), Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala 1882. Debreczeni kódex 271.p. 16. Uo. 272.p. 17. Mint kell embernek magát viselnie betegségében? In: Pázmány Péter m∫vei („Magyar Remekírók”), Bp. Szépirodalmi K. 1983; A római anyaszentegyház szokásából vasárnapokra és egynehány innepekre rendelt evangéliumokrúl prédikációk (a továbbiakban: Prédikációk), 956.p. 18. „…az embernek halála után hárman keresik nagy mohósággal az √ részüket: a féreg akarja az √ testét, a sátán, ördög a lelkét, az √ maradéka: nemzete [pedig a] marháit…) („A halálról”; Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhekyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya [”Nyelvemléktár XV. kötet”], Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 7o.p.), avagy el√fordul, hogy „…szüleink és barátaink, akik követnek téged a koporsóig nagy sírással és jajgatásokkal, netalántán örülnek szívükben az örökségnek…”. In: Székelyudvarhelyi kódex 67.p. (lásd: fenti idézetnél). 19. „…másodrendbeliek…”, „…kikre a szegény másvilágiak különösképpen neheztelnek,… akik, mikoron valamely jószágot üdvösségükért hagytak elosztani és szolgáltatni, azt magukhoz veszik mint saját marhájukat…) Hallottak napja; in: Régi magyar codexek: Érdy c. II. kötet („Nyelvemléktár V. kötet”), Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala, 1876, 433. és 434.p. 20. Pázmány Péter i.m. 957.p. 21. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhelyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 77.p. A gyónás szakrális tekintélyére utal Szent István „A gyónatlan megholtakról” rendelkez√, alábbi törvénye is: „Ha ki annyira megáltalkodik, a mi távol legyen minden keresztyén lélekt√l, hogy a pap intésére nem akarná meggyónni az √ b∫neit, fekügyék sirjába minden egyházi szolgálat és alamizsna nélkül, mint hitetlen. 1. Ha pedig a rokonok és hozzá közeliek mulatnák el hogy papot hívjanak, és így történnék gyónatlan halála, boldogítsák könyörgéssel és vigasztalják alamizsnával; de rokonai keserüljék meg az √ gondatlanságokat b√jtöléssel, a papok tetszése szerint. 2. A kik pedig hirtelenvaló halál veszedelmébe esnek, temessék azokat az egyház minden tisztességtételével, mert Isten itéletei titko-
214
A haldokló teend√i
sak és elrejtettek mi el√ttünk.” In: Magyar Törvénytár, 1000–1526. évi törvényczikkek, Bp. Franklin társulat, 1899. 27.p. 22. Pázmány Péter i.m. 959.p. 23. Lásd még a Lobkowitz kódex azon részletét („A halalrwl”), amelyben az eltávozó lélek megátkozza a testet. 24. Pázmány Péter i.m. 960.p. 25. „Halalnak Rettenetes es zernyw uoltarol”; in: Régi magyar codexek és nyomtatványok: Érsekújvári c. I. fele („Nyelvemléktár IX. kötet”), Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala, 1888. Érsekújvári kódex 261. és 263.p. 26. A megboldogultak örömeinek érzékeltetése ez esetben ugyanúgy a követend√ keresztény életvitel elfogadásának megkönnyítését szolgálta, mint az elkárhozottak szenvedéseinek, a pokol elrettent√ kínjainak szemléletes bemutatása. Lásd minderr√l pl. Katona Lajos: Túlvilági látomások codexeinkben cím∫ tanulmányát (in: K. L. Irodalmi tanulmányai, II. Bp., 1912. 101–125.p.). 27. E megjegyzés korántsem a keresztény világszemlélet „szavahihet√ségével” szembeni szkepszis kifejez√je, inkább arra utal, hogy vizsgálódásának eleven „tárgya”, a nagybeteg „látomásainak” közreadása idején még sokkal inkább evilági tapasztalatainak médiuma-közvetít√je semmint (a) túlvilági élményeké. 28. „A halálról”; : Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhekyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 72.p. 29. A közeli hozzátartozók közbenjárását általában jóval hatékonyabbnak gondolják el, mint a bámészkodók, az utcáról betér√k imádságait stb. 30. Az „inaktív” kifejezés ebben az esetben nem a szenvtelenség vagy a köz-
ömbösség szinonímája, miként a humanitárius, felebaráti gondoskodás érzelmi motivációinak √szinteségét sem hivatott kétségbe vonni. Jelenlétét az a nyilvánvaló tapasztalat indokolja, hogy a haldokló személyes kísérésének felel√ssége mindenekel√tt a közeli hozzátartozókat terhelte. 31. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhelyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 71.p. 32. „Az betegegh keneteffe my modwnkra”, ill. „Confeffio fratrum In morte”; in: Régi magyar codexek: Ehrenfeld c. – Simor c. – Cornides c. – Szent Krisztina élete – Vitkovics c. – Lányi c. („Nyelvemléktár VII. kötet”) Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala, 1878. Lányi kódex 381. és 382.p. 33. Vö.: E. Kübler-Ross: A halál és a hozzá vezet√ út (Bp., Gondolat, 1988.) cím∫ kötetének ide vonatkozó részleteivel. 34. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhelyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 73–74–75.p. Hasonló kérdéseket találunk az Érsekújvári kódex lapjain („Nyelvemléktár IX. kötet” 237–239.p.) is. 35. „Az wallafok kyket kel tenny embernek o halalanak ydeyen”; : Régi magyar codexek és nyomtatványok: Érsekújvári c. I. fele („Nyelvemléktár IX. kötet”), Bp. M.T.A. Könyvkiadói Hivatala, 1888. Érsekújvári kódex 232. és 233.p. 36. „A halálról”; in: Régi magyar codexek és nyomatványok: Székelyudvarhekyi c. – Guary c. – Nádor c. – Lázár Zelma c. – Birk c. – Piry Hártya („Nyelvemléktár XV. kötet”), Bp. M.T.A. 1908. Székelyudvarhelyi kódex 68.p.
Andres Serrano: Fegyveres öngyilkosság, 1993.
215
