A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története

2014 augusztus 23. Flag

0

Értékelés kiválasztása Még Givenincs A gázai értékelve lőporos hordó Give A gázai lőporos hordó Give A gázai lőporos hordó Mérték Give A gázai lőporos hordó Give A gázai lőporos hordó

-

az az az az az

arab-izraeli arab-izraeli arab-izraeli arab-izraeli arab-izraeli

konfliktus konfliktus konfliktus konfliktus konfliktus

története története története története története

1/5 2/5 3/5 4/5 5/5

A Gázai övezet földünk egyik legnyugtalanabb, folyamatos harcoktól sújtott térsége, ahol az elmúlt években-évtizedekben alig akadt olyan időszak, amikor viszonylagos béke honolt.

2008 és 2012 után idén nyáron újra a palesztin-izraeli háborútól volt hangos a világsajtó, s nem úgy tűnik, hogy a fegyveres konfliktus egyhamar véget érne. Kedden három rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, mindössze néhány órával azután, hogy egy nappal meghosszabbították a tűzszünetet a Kairóban egyiptomi közvetítéssel zajló kétoldalú tárgyalásokon, majd csütörtökön újabb légicsapásokat hajtott végre az izraeli hadsereg a Gázai övezetben, megölve három Hamász-vezetőt. 1. oldal (összes: 7)

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) A körülbelül 360 km² területet felölelő övezetben csaknem másfél millió ember él, többségük nyomorban, szegénységben, munka nélkül tengeti mindennapjait, a folyamatos bombatámadások miatt pedig sok helyen a lakhatási és életkörülmények is tragikusak. Írásunkban az arab-izraeli konfliktus hátterének összefoglalására teszünk kísérletet.

Palesztina, a többször gazdát cserélt térség A Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő Izrael lényegesen eltér környezetétől, akár népét, annak nyelvét, vagy vallását nézzük. A zsidó államot a bevándorlók országának is szokás nevezni, miután szerte a világból ide települő zsidók hozták létre azt a 20. század közepén. Az első zsidó állam azonban évezredekkel korábban, az i. e. 11. században, Saul uralkodása alatt jött létre, amikor a már évszázadok óta itt élő héber törzsek szövetsége királysággá alakult át. Ebben nagy szerepe volt egy másik népnek, az i. e. 1200 körül Kánaánba érkező filiszteusoknak, akik később névadói lettek Palesztinának és akik állandó háborúskodásban álltak a zsidókkal - ez utóbbiak a szervezettebb államformában látták a sikeres harcok kulcsát. Az Égei-tenger felől érkező, tengeri népek közé tartozó filiszteusok Palesztina partvidékét szállták meg, egyik legjelentősebb városuk pedig a mai Gáza volt. Az egységes királyság irányítója Saul után Dávid, majd Salamon volt, azonban uralkodását követően az állam két részre szakadt, az egymással is versengő északi Izraeli, illetve a déli Júdai Királyságra. A hanyatlás időszaka a nagy keleti birodalmak hódításaival folytatódott, majd i. e. 1. században a Római Birodalom vetette ki hálóját a térségre. A rómaiak bekebelezték, majd később provinciává szervezték a 2. században már Palesztina néven jegyzett térséget. Az idegen uralom ellen többször is felkelő zsidók lázadásait a birodalom rendfenntartói leverték, a konfliktusok következtében pedig megkezdődött az itt élők szétszóródása. Az elvándorlók helyét az arabok foglalták el, Palesztina pedig a 16. század elejétől az Oszmán Birodalom részévé vált. Miután az Oszmán Birodalom az első világháború végén összeomlott, és seregei Mudrosz mellett letették a fegyvert, az antant szövetségesek hozzáláttak a szultanátus régóta tervezett felosztásához. Így történhetett, hogy Palesztina brit mandátumterületté vált, London pedig a térséggel együtt megörökölte annak számos problémáját is.

A politikai cionizmus és a Balfour-nyilatkozat 2. oldal (összes: 7)

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) A 19. században - annak is a végén - egyre erőteljesebben jelentkezett az az akarat, hogy a zsidóság önálló hazát hozzon létre. Az európai társadalmakba történő asszimilációval szembehelyezkedő irányzat, a politikai cionizmus - noha a vallási vezetők magja nem állt az elképzelés mellé indítványa szerint az egységes nemzetet alkotó zsidóság számára szükség van egy földterületre. Maga a helyszín eleinte nem volt egyértelmű, hiszen korábban felmerült Uganda, Angola, Ausztrália vagy Dél-Amerika egyes részei is. Időközben a századforduló környékén több nagy zsidó bevándorlási hullám is megindult Palesztina területére: az 1881-ben kezdődő első, majd az 1904-ben induló második alijának, azaz bevándorlásnak köszönhetően a Szentföldön az addigihoz képest megsokszorozódott a nemzeti hazát kereső zsidók létszáma.

Az első világháborút követően Nagy-Britannia meghatározó szerephez jutott Palesztinát illetően, miközben az angol politikusok, így Lloyd George miniszterelnök és a külügyminiszter, Lord Balfour különböző okokból kifolyólag maguk is a cionizmus mellett kezdtek érvelni. Balfour tájékoztatta is a szigetországban élő cionistákat arról, hogy a brit kormány támogatni fogja ügyüket, a róla elnevezett nyilatkozatban a következőképpen fogalmaz: „Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére…”. A levél, amely később a cionisták hivatkozási alapjává vált, így folytatódik: „semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.” A zsidók a deklaráció szerint jogot formálhattak Palesztina területének egy részére, hogy ott nemzeti otthont teremtsenek, mindezt történelmi érvek alapján. A világháború utáni évtizedekben tovább folytatódott a zsidók Palesztinába vándorlása, százezrek tették át székhelyüket a Közel-Keletre. Az ide telepedők területeket vásároltak az ottani őslakosoktól, majd rövid úton új városokat és falvakat alapítottak. A két nép együttélése azonban egyre nagyobb feszültségekkel járt, a zsidó bevándorlás következtében burjánzásnak indult a palesztin arab nacionalizmus, amely 1920 áprilisában már halálos áldozatokat követelő felkelésben nyilvánult meg. Megindult egy véres küzdelem a két népcsoport között, amely mind a mai napig tart, és amelyre a briteknek - akik felügyeleti jogot szereztek a térség felett - nem volt megoldása.

3. oldal (összes: 7)


Izrael Állam létrejötte – megbékélés helyett feszültségek

Izrael Állam kikiáltása

A második világháború végét követően Palesztinában a két fél közötti harcok egyre jobban elharapództak, olyannyira, hogy Nagy-Britannia 1947-ben elhatározta: miután képtelen békés úton rendezni a helyzetet, az ENSZ Közgyűlése elé viszi a problémát. Az újonnan létrejött nemzetközi szervezet határozata szerint Palesztinát fel kellett osztani egy zsidó és egy arab államra, Jeruzsálemet és környékét pedig nemzetközi övezetnek nyilvánították, amely felett az ENSZ gyakorolt ellenőrzést. A határozatot követően - amellyel egyik nép sem volt maradéktalanul elégedett - a két háborús fél tovább gyilkolta egymást, a szaporodó terrorcselekmények következtében egyre nőtt a civil áldozatok száma. Az eszkalálódó konfliktust látva az Egyesült Államok jelezte, hogy felosztás helyett az egész térséget ENSZ felügyelet alá helyezné, de a felvetéssel elkéstek. A zsidó vezetők az új ötletet elvetve és végül Henry Truman amerikai elnök támogatását megnyerve 1948. május 14-én Tel-Avivban kikiáltották a régóta vágyott Izrael Államot. Az új államot a szomszédos arab országok - szemben az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval - nem ismerték el, a kikiáltást követően pedig öt arab ország hadserege indult Palesztinába, hogy legyőzze Izraelt és segítse ezzel a palesztin menekülteket. Az izraeliek által függetlenségi háborúnak nevezett összecsapásban az újonnan kikiáltott államnak Egyiptommal, Szíriával, Libanonnal, Transzjordániával és Irakkal szemben kellett megvédenie önállóságát, amit nemhogy sikerrel hajtottak végre, de jelentős területfoglalásba is kezdtek. Sikereik hátterében nemcsak ellenfeleik katonai kudarcai játszottak szerepet, hanem a külföldi zsidóság pénzügyi támogatása is. A háború végére Izrael Palesztina területének több mint 70 százalékát felügyelete alá vonta, míg a harcok során félmillió arab kényszerült új hazát keresni magának közülük sokan az Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben leltek menedéket.

Háború(k) és béke – a megoldás várat magára Izrael területi növekedése folytatódott, amikor 1967-ben újfent fegyveres konfliktusra került sor. A hatnapos háborúban Izrael az arab világ négy országával került szembe: Egyiptommal, Jordániával, 4. oldal (összes: 7)

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) Irakkal és Szíriával. Az újabb ütközet katasztrofális arab kudarccal zárult, Izrael a gyors kimenetelű háború alatt megszállta a Sínai-félszigetet, Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot, valamint a Gázai övezetet is. Az elfoglalt vidékekkel együtt pedig felügyeletet gyakorolhattak újabb egymillió arab felett.

A Camp David-i békeszerződés aláírása

Az 1973-as arab-izraeli ütközetet követően, az ún. jom-kippúri háború után - amely az arabok által bevetett „olajfegyver” miatt a világgazdaságra is komoly hatással volt - Egyiptom és Izrael között béketapogatózások indultak meg. Az 1979-ben aláírt Camp David-i békeszerződés alapján Izrael a békéért és diplomáciai kapcsolatokért cserébe visszaadta Egyiptomnak a Sínai-félszigetet, Kairó pedig első arab országként elismerte szomszédjuk szuverén állami létét. Megállapodás született arról is, hogy a felek a vitás kérdéseket, így például a Gázai övezettel kapcsolatosakat békés úton fogják rendezni, amelyet - Ciszjordániával együtt - Izrael továbbra is megszállás alatt tartott. Az arab világ felháborodva fogadta Egyiptom lépését, az Arab Liga felfüggesztette tagságukat, míg az egyezményt aláíró, és ezért Nobel-békedíjat kapó elnökük, Anvar Szadat 1981-ben egy katonai felvonuláson merénylet áldozata lett. A Palesztinában élő arab lakosság problémái közben továbbra sem javultak, képviseletüket a Fatah egyik alapítója, Jasszer Arafat által vezetett, 1964-ben létrejött Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) igyekezett ellátni. A kezdetben Izrael elpusztítását szorgalmazó militáns szervezetet 1974-ben az ENSZ Közgyűlése meghívta ülésére, hogy annak elnöke szólaljon fel a palesztin kérdést megvitatandó. Az eseményen ahol Jasszer Arafat választási lehetőséget kínált fel a jelenlévőknek az olajág és a fegyver között - a Közgyűlés megfigyelői státust adott a PFSZ-nek az ENSZ üléseken, ezzel nemzetközi elismertséget adva nekik, továbbá elfogadták a palesztin nép Palesztina területén érvényesítendő önrendelkezési jogát. Egy évvel később a Közgyűlés határozatban minősítette rasszistának a cionizmust (a határozatot később, 1991-ben visszavonták).

Békekísérletek a 1990-es években – harcok az ezredforduló után 1987 decemberében az izraeli közigazgatás alatt lévő fiatal palesztinok felkeltek a megszállt 5. oldal (összes: 7)

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) területeken, amivel elkezdődött az első intifáda. A PFSZ által is támogatott, de alapvetően alulról szerveződő ellenállás izraeli áruk bojkottjában, a munka és adófizetés megtagadásában, valamint gumiégetésekben, kődobálásban nyilvánult meg. Egy évvel később a PFSZ és a Fatah legfőbb vetélytársának számító, az intifáda idején megalakuló Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamász fegyveres akcióba kezdett Izrael ellen. Az első intifáda az 1993-as oslói béketárgyalások megindulásával csendesedett el. Maga a felkelés az arab-izraeli konfliktusok sorában nagy jelentőséggel bírt abból a szempontból is, hogy itt a palesztinok a szomszédos arab államok segítsége nélkül, önállóan szálltak szembe az izraeliekkel, segítve ezzel saját identitásuk kialakulását. Az 1993 szeptemberében, Washingtonban aláírt Osló-i Egyezmény többek között kimondta, hogy a Palesztin Hatóság kormányozhatja Gáza és Ciszjordánia bizonyos részeit, a palesztinok önállóságot kaptak belügyeikben, a dokumentumra így azok államiságuk megfogalmazásának zálogaként tekintettek. Egy évvel később létrejött a palesztin autonómia és önkormányzat, Izrael pedig megkezdte katonái kivonását a vitatott területekről, Ciszjordániából és Gázából. A békefolyamatok azonban holtpontra jutottak a 2000-es években, a vállalásait ugyanis egyik tárgyalófél sem tartotta be teljes egészében, és az egyre jelentősebb szervezetté váló Hamász továbbra sem ismerte el Izrael Állam létét. 2000-ben - miközben az Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat közötti újabb megegyezési kísérletek zátonyra futottak - kitört a második palesztin intifáda, amely az évized közepéig tartott. 2005-ben Ariel Saron kormányfő döntése következtében az izraeliek megkezdték a Gázai övezet kiürítését és az ottani zsidó telepek felszámolását. Mahmúd Abbász palesztin elnök a kivonulás utolsó momentumait "örömnapnak" nevezte. Az azóta eltelt évek azonban a térség számára továbbra sem hoztak boldogságot, tartós békét. mult-kor.hu - Németh Máté Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését! Köszönettel és barátsággal! www.flagmagazin.hu

Tweet

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});



Ajánló


A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története

Recommend Documents