A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései
Történeti bevezető 2. Izrael Állam megalakulásától az ún. Hatnapos háborúig
Az első háború területi következményei • Izrael területe jelentősen megnagyobbodott a hatályba nem lépett 181-es ENSZ felosztási határozathoz képest (15.000 → 20.720 km²). A korábbi arab tulajdonú földek és ingatlanok egy jelentős részét lerombolták, illetve államosították. • Jelentős zsidó lakta részeket is ki kellett üríteni, melyek az 1922es San Remo-i Egyezmény alapján legálisan léteztek. • Az ENSZ de jure nem de facto azonban kimondta, hogy a 181-es határozat semmissé vált, az elfogadott fegyverszüneti vonalakat kellene politikai határokká formálni a béke egyezmények során. • A palesztinai arab állam nem alakulhatott meg az arab államok illegális megszállása miatt, melyet a nemzetközi közösség sem fogadott el. • Mivel e területeken legitim szuverenitás nem alakult ki, így ma nem nevezhetőek – több ok miatt sem – megszállt területeknek. • Kialakításra kerültek demilitarizált övezetek (el-Auja, Latrun) • Jeruzsálem megosztott várossá vált, a fegyverszüneti egyezménynyel ellentétben Jordánia nem engedélyezte a zsidók számára a szenthelyek látogatását. Az orvtámadások miatt a várost fallal választották ketté. • Izrael Libanonból kivonult a fegyverszüneti egyezmény alapján. • Szíria keskeny földsávot szerzett a Kineret-tó keleti partján → ma ugyaneddig követelik vissza a területet → megalapozatlan.
Az első háború humanitárius következményei – a palesztinai arab menekültek • •
• •
•
Számuk pontosan nem meghatározható
→ Clapp-bizottság (ENSZ): 726.000 (1949) → UNRWA (2008): több mint 4 millió Az arab menekültek kiszámítása a lakossági adatok szerint: - 1946-ban kb. 1.250.000 arab lakosa volt Palesztinának - 1949-ben 159.100 arab lakosa volt Izraelnek - 1948-ban 462.100-an éltek a Nyugati Parton és 82.500-an Gázában (összesen: 544.600) - 1950-ben kb. 765.000-en éltek a Nyugati Parton és kb. 240.000 Gázában (összesen kb. 1 millió) - 1948 és 1950 különbsége a Nyugati Parton és Gázában kb. + 450.000 ember - 1946 és 1950 különbsége az összes arab lakos tekintetében: Nyugati Part és Gáza kb. 1 millió + Izrael 160.000 = 1.160.000 - Demográfiai növekedés - 1944 és 1946 között 20.000. Feltételezhetően a demográfiai növekedés az arab lakosság körében 1946 és 1950 között nem lehet túl magas (bevándorlás helyett kivándorlás, a háború miatt a születések száma csökken) - Kb. 100 ezer fő + demográfiai növekedés számaránya biztosan hiányzik → 450 ezer + 100 ezer + X lehet a menekültek száma Vagyis a menekültek száma 1949-ben maximum 550-600.000 lehetett → Izrael is ezt ismerte el akkor. 25-30%-os eltérés az ENSZ-adathoz viszonyítva. További kérdések: 1. Közülük mennyien hagyták el a palesztinai zsidó állam, illetve a későbbi Izrael területét? 2. Ki a felelős a palesztinai arab területekről elmenekültekért? 3. Mennyien tértek vissza? (Izrael lehetővé tett korlátozott családegyesítést kb. 50.000 fő) 4. Mennyi zsidó kényszerült otthona elhagyására? A palesztinai arab menekültek kérdése ma sem megoldott, a Palesztin Hatóság nemcsak kárpótlást, de korlátlan visszatelepülési jogot is követel…(!?)
Az első háború humanitárius következményei – a zsidó menekültek • Az első arab-izraeli háború zsidó menekültjeivel még érintőlegesen sem foglalkozik a nemzet-közi közösség, soha egyetlen ENSZ határozatban, segítségnyújtásban nem részesült a kérdés • A háború zsidó menekültjeit két csoportra oszthatjuk: 1. palesztinai arab területekről 2. az arab országokból Ország Marokkó
Közösség 1948-ban
Közösség ma
Alijázott (48-52)
250-260.000
3.000
Tunézia
105.000
<1.000
Algéria
140.000
0
Líbia
38.000
0
kb. 30.000
Egyiptom
80.000
<100
kb. 28.000
140.000
<200
kb. 130.000
Jemen
63.000
<200
kb. 50.000
Szíria
30.000
<100
Libanon
20.000
<100
kb. 15.000
Törökország
80.000
17.800
kb. 49.000
140.000
10.800
kb. 38.000
Irak
Irán
kb. 248.000
Izrael az első háborút követően • Megalakul Izrael első kormánya; miniszterelnök: David Ben Gurion; államfő: Chajim Weizman. • A kabinet baloldali többségű, de a vallási-világi kényes egyensúly fenntartása érdekében vallási pártokat is bevonnak. • Hatalmas bel- külpolitikai kihívások • 1949. február 24-én aláírják az izraeli-egyiptomi fegyverszüneti egyezményt; március 23án az izraeli-libanoni; április 3-án az izraeli-transzjordán, majd július 17-én az izraeli-szír egyezményt. Irakkal és Szaúd-Arábiával nincs megállapodás (utóbbival hadiállapot sem) • 1949. május 11-én Izraelt felveszik az ENSZ-be, melynek 59. tagállama lesz. • Ez idő alatt zajlik a Lausanne-i békecsúcs, melyen Izrael visszautasítja a palesztinai arab menekültek visszafogadását, csak korlátozott családegyesítést fogad el. • Különböző területszerzési-rendezési törvények elfogadása: 1. Elhagyott területekről szóló rendelet, majd törvény (1948, 1949); Biztonsági és katonai zónák kialakításáról szóló törvény (1949); 3. Távollévők tulajdonjogáról rendelkező törvény (1950). • Valamennyi zsidó bevándorlási kvóta eltörlése, az első arab-izraeli háború után azonban arab lakosságra vonatkozó letelepedési korlátozások bevezetése. • Egyre sűrűbben elkövetett arab betörések, terrormerényletek, mind délen, mind északon, mind pedig Jeruzsálem és a középső területeken → 101-es megtorló osztag felállítása, a csoport tevékenysége (Gáza, Kibja). • A Jordán vize kapcsán kirobbant vita → nemzetközi próbálkozások: Johnston-terv a béke reményében → kudarc → Izrael megépíti saját öntöző- és csatornarendszerét.
A palesztinai arab területek az első háborút követően • A Nyugati Part jordán megszállás alá kerül (Innentől létezik Jordánia állama). A lépést kizárólag Nagy-Britannia és Pakisztán fogadja el. • A Jordániában menekült, illetve a Nyugati Parton maradt palesztinai arabok igénylés alapján megkaphatták a jordán állampolgárságot, szavazhattak a jordán nemzetgyűlési képviselőkre, korlátozások azonban így is maradtak érvényben. • Jeruzsálem központtal létrejött egy félig-meddig autonóm, alapjaiban azonban mégis Jordániának alárendelt palesztinai arab tartomány, mely minden szempontból súlyos nehézségekkel küszködött (gazdasági csőd, infrastrukturális káosz, menekültek táborba kényszerítése, korrupció, átláthatatlan, klánok által befolyásolt politika és közigazgatás, közszolgáltatások szervezetlensége, stb.). • Gázában még ennél is súlyosabb válság bontakozott ki, a megszálló egyiptomiak teljesen elszeparálták az övezetet és annak lakosságát Egyiptomtól. A Gázában élőktől megtagadták az emberi és politikai jogok többségét, állampolgársággal sem bírtak. • Mindkét térségben folyamatosan erősödött a szélsőségesedés, az anticionista szólamokat terjesztő nacionalizmus, melyhez az arab országok közvetlenül (fegyverrel, terroristák kiképzésével) és közvetve (menekültek táborokba zárása, a palesztinai arabok hontalanná tétele, eszközként való felhasználásuk politikai célok érdekében) is asszisztáltak. • Sorozatossá váló támadások Izrael ellen, mind arab reguláris és irreguláris erők részéről. • Politikai és diplomáciai szinten is erősödő Izrael-ellenesség, s mivel az Egyesült Államok kiállt a zsidó állam mellett, így a hidegháború logikája szerint egyre több arab országban fel-feltörő népi, szocialisztikus fordulatok, az Izrael megalakulását eltűrő uralkodói körök elleni lázadás.
Növekvő feszültség – A második háborúhoz vezető út • Az Egyiptomban zajló baloldali-népi, fokozottan Izrael-ellenes fordulat után, pontosan máig nem ismert forgatókönyv szerint izraeli ügynököket küldtek Kairóba, hogy hajtsanak végre angol és amerikai célpontok elleni merényleteket → melyre válaszul azok minden szempontból (gazdasági, katonai, politikai) szembefordulnak Egyiptommal. • Az akció kudarcba fullad → az ügynököket letartóztatják, kettőt kivégeznek, többen elmenekülnek. A katonai és a katonai titkosszolgálati vezetés is belekeveredik, a felelősséget egy bűnbakra hárítják, hamisított dokumentumokat, és hamis tanúkat citálnak elő. • 1956-ban üzembe helyezik Nahal Szorekben az első izraeli nukleáris kutatóreaktort → elkezdik egy nagyobb atomerőmű építésének tervezését → Dimona. • Izrael pontosan nem ismert időpontban atomhatalommá válik, ehhez Franciaországtól kap technikai segítséget. • Fokozódó erőszakos cselekmények a déli határszakaszon → Nasszer nyíltan támogatja az arab terroristák akcióit, fegyvereket és védelmet biztosít → átfogó izraeli megtorló akciók a gázai terrorbázisok és az ott állomásozó egyiptomi katonák ellen. • Ennek ellenére 1956 januárjában titkos tárgyalások kezdődnek Izrael és Egyiptom között amerikai közvetítéssel → Jeruzsálem a terrortámadások megfékezését követeli Nasszertől, aki kijelenti, hogy arra képtelen, az életével fizetne, ha „elárulná a palesztinok ügyét”. • Nasszer azt mondja a menekülteket le kell telepíteni, de erre Egyiptomban nem kerülhet sor → támogatja a megbékélés gondolatát, béke esetére kilátásba helyezi, hogy az izraeli hajók használhassák a szuezi csatornát, Jeruzsálem felosztását támogatja. • A vitatott feltételek ellenére a közvetett tárgyalások folytatódnak.
Az 1956-os háború előzményei • Az amerikai közvetítő – Robert Anderson – beszámol Ben Gurionnak, aki kijelenti, ha a déli határvidéken rend lesz, s Nasszer tényleges békét ígér, akkor Izraelen nem múlik a megállapodás → a titkos tárgyalásoknak azonban nincs eredménye • Okai: → Egyiptom pénzt kér a Világbanktól, hogy megépíthesse az Asszuáni gátat; → Az amerikaiak a Szovjetunóval való teljes szakítást szabják meg feltételként, minek konkrét kifejezése lenne, ha Kairó csatlakozna a Bagdadi Paktumhoz; → Egyiptom erre nem hajlandó – a SZU kihasználja a lehetőséget és feltétel nélkül pénzt ad a gáthoz → Egyiptom végleg szovjet érdekszférába kerül, a pénz mellett fegyver, katonai tanácsadók és technológia áramlik Kelet-Európából Egyiptomba. • 1956. áprilisától az egyiptomi hadsereg folyamatosan támadni kezdi Izrael déli részét, már nemcsak implicit támogatás a terroristáknak, hanem közvetlen tüzérségi támadás. • Egyiptom blokád alá veszi a Tirán-szorost → az izraeli hajók nem tudnak eljutni Eilatba, s mivel a Szuez is zárva áll előttük, meg kell kerülniük Afrikát, hogy az Indiai-óceánról izraeli kikötőbe jussanak. • 1956. július 26-án Nasszer – kártalanítás mellett – államosítja a Szuezi-csatornát, hogy abból fedezze az asszuáni gát felépítését, melyre egyébként Moszkvától már megkapta az anyagi forrásokat → nyílt konfrontáció Nagy-Britanniával és Franciaországgal (utóbbival az algériai felkelőknek nyújtott támogatás miatt is). • Az Egyesült Államok aggódva figyeli a közel-keleti eseményeket (Eisenhower-doktrína), azonban nem lép, mivel az európai „hatalmak” pozícióvesztése egyúttal hasznos is. • Titkos tárgyalások kezdődnek Izrael, Franciaország és Nagy-Britannia között.
Az 1956-os háború • A britek és a franciák kidolgozzák a Muskétás-hadművelet → Izrael az említett okokra hivatkozva megtámadja Egyiptomot; a harci cselekmények nyomán Párizs és London a csatorna védelmében ultimátumot küld a felekhez → Kairó elutasítja → a szövetségesek bekapcsolódnak, megszállják a csatorna-övezetet → Nasszer megbukik. • 1956. október 22-én francia, brit, izraeli csúcstalálkozó Sévres-ben → 3 nap alatt tisztázzák a katonai akció részleteit → Izraelnek nem célja a csatorna megtámadása, de vállalja, hogy erői egy részét oda csoportosítja ürügyként a francia-brit beavatkozáshoz. • A háború lefolyásának rövid ismertetése: → Az izraeli hadseregnek három fő csapásiránya van: 1. Gáza és a tengerpart el-Aris felé; 2. középső arcvonal a hágók irányában; 3. déli harcvonal a Vörös-tenger mentén. → Izraeli ejtőernyősök elfoglalják a Mitla-hágó keleti bejáróját, több gépesített hadosztály tovább vonul nyugati irányba a csatorna felé, közben a középső arcvonalon is betörnek az izraeli erők és nyomulnak Abu-Ageila felé. → Október 30-án ultimátum a harcoló feleknek, Kairó érthetően visszautasítja azt, Izrael nem reagál, nem is célja a csatorna-övezet megtámadása. → November 1-jén izraeli támadás Rafah-nál és el-Aris irányába; 2-án El-Aris és Gáza is izraeli kézre kerül; 3-án az ENSZ fegyverszünetre szólít fel → Izrael elfogadja, Egyiptom az izraeli tűzszüneti feltételeket azonban visszautasítja, a harcok folytatódnak. → 5-én a franciák és a britek partra szállnak Port Szaídnál és környékén, közben az izraeli hadsereg több szárnyon megindul Sarm es-Sejk irányába, melyet rövidesen bevesznek. → 5-én erőteljes szovjet felszólítás a harcok beszüntetésére, az USA is támogatja, habár csapatait hadkészültségbe rendeli is válaszcsapást helyez kilátásba szovjet beavatkozás esetére. 6-án francia-izraeli tárgyalások → Párizs fegyverszünetet javasol; 7-én életbe lép a tűzszünet, Izrael azonban leszögezi nem vonul ki garanciák nélkül a Sínai-félszigetről.
Az 1956-os háború következményei • Az 1956. november 2-i tűzszüneti határozatnak megfelelően az ENSZ békefenntartókat küldött a Sínai-félszigetre; Egyiptom beleegyezik, hogy sem a Gázai-övezetben, sem Sarm es-Sejknél nem állomásoztat katonai erőt. • December 22-én a francia és a brit csapatok elhagyták a csatorna-övezetet • November 14-én a Knesszet elfogadta, hogy Izrael kivonul az összes egyiptomi területről, amennyiben az ENSZ békefenntartók vállalják a terrortámadások megfékezését, s a hajózás szabadságát → a megígért – de be nem tartott – garanciák alapján 1957 februárjában az izraeli hadsereg kiürítette az összes elfoglalt területet. • Nasszer lemondott, azonban a nép „visszakövetelte”, így folytathatta pánarabista, Izraelellenes politikáját (EAK – 1958), mely egyértelműen szovjet befolyás alá került. • Izrael kb. 189 halottja és 900 sebesültje volt a háború után, mely céljait tekintve csak részben volt sikeres → feloldotta Eilat blokádját, s visszavette az arab országok fenyegetését, de a terrortámadásokat nem szűntette meg, mégis 1956-67 között egyfajta nyugalmas korszak kezdődött, az állandó készültség és fenyegetettség mérséklődött. • Törés a nyugati tömbön belül, mely érezteti hatását Izrael vonatkozásában is – London súlytalanná válik, jelentős pozícióvesztés a Közel-Keleten; Franciaország szembe kerül az USA-val, s a szerintük megalkuvó britekkel is (NATO, EGK), majd Algéria függetlenné válása és Izrael Amerika-orientáltsága nyomán Jeruzsálemmel is. • Az ’56-os válság a palesztinai arab területeken kettős következményekkel járt: a Nyugati Part érintetlen maradt, Jordánia nem kapcsolódott be a háborúba, Gáza azonban komoly pusztítást szenvedett, majdan uratlanná vált, tovább romlottak a körülmények.
Szervezkedés a palesztinai arabok között • 1964 januárjában egy máig meghatározó eseményre került sor: az arab államok megállapodtak, hogy az Izrael-ellenes harc folytonossága érdekében támogatják egy palesztinai nacionalista front létrehozását → ez lesz a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ), melynek első vezetője Ahmed Sukeiri megrögzött antiszemita és anticionista lesz. • A PFSZ a palesztin menekülttáborokban kiképzőbázisokat és toborzóirodákat alakít ki, Szíria, Jordánia, Libanon és Egyiptom is hozzájárul ezen terrorinfrastruktúra létrejöttéhez, sőt fegyverekkel is ellátják azt → kezdetét veszi a palesztin „felszabadítási harc”. • A PFSZ valójában egy csúcsszerv, mely a különböző palesztin csoportokat tömöríti. A legjelentősebb korai mozgalmak: - Fatah – nacionalista, világi csoport, a legjelentősebb tényező politikai, gazdasági és katonai értelemben is, nem baloldali, netán szocialista, potenciája miatt azonban Moszkva fő támogatottja lesz. Vezetője: Jasszer Arafat - Palesztina Felszabadításának Népi Frontja (PFLP) – baloldali nacionalista terrorcsoport, jelentős ideológiai-pénzügyi támogatás a „keleti blokktól”. Gépeltérítésekre specializálódnak eleinte. Vezetője: George Habas - Palesztina Felszabadításának Népi Frontja – Főparancsnokság (PDFLP-GC) – nem különbözik előbbitől, a palesztinai terrormozgalmon belül egyfajta hírszerzési, elit katonai szervezetként működik ide-oda csapodva. Vezetője: Ahmed Dzsibril - Palesztina Felszabadításának Népi Demokratikus Frontja (PDFLP) – hasonló célú, politikájú szervezet, számos merényletet vállal magára. Vezetője: Najjef Havatmeh - Kisebb mozgalmak a hatvanas-hetvenes években: al-Szaika, Arab Felszabadítási Front, Palesztinai Felszabadítási Front, Népi Ellenállás Frontja • Később alakuló terrorcsoportok: Fekete Szeptember, Hámász, Iszlám Dzsihád, al-Aksza
A hatnapos háború előzményei és lefolyása • 1967 tavaszától újra éleződő feszültség: → állandósuló terrortámadások Szíria és Jordánia területéről (ENSZ egyiket sem ítélte el); → sorozatossá váló megtorlások, komolyabb összetűzések Szíriával (tüzérségi és légi támadások) és Jordániával (1966. november - Szamua). → háborús provokációk sorozata Egyiptom részéről (pánarab törekvések, egyesített haderő, Tirán-szoros lezárása, politikai kommunikáció, terrortámadások támogatása) • A mélyülő válság közepette Izrael diplomáciai manőverezésbe kezd. Az arab országok egyértelmű támogatást tudhattak maguk mögött a Szovjetunió és a szocialista tábor személyében, Izrael azonban nem akart még egy 56-hoz hasonló tömbön belüli viszályt, így amerikai belegyezést, vagy közbelépésért folyamodott. • Franciaország, korábbi elsőszámú hadi szövetséges politikája kétértelművé vált; a britek támogatták Jeruzsálem törekvéseit diplomáciailag, de mindent az USA-tól tettek függővé Washington vonakodva, de beismervén a diplomácia tehetetlenségét júniusra már zöld jelzést adott egy korlátozott katonai fellépésre is. • 1967. június 5-én kitört a háború → 5-én délutánig az izraeli légierő elpusztítja az egyiptomi, szír, jordán és iraki gépek és légi infrastruktúrák többségét. → offenzív harc a déli és a keleti arcvonalon, északon még defenzív készenlét csak. → június 7. első tűzszüneti felhívás, az izraeli hadsereg addigra már mélyen benyomult a Sínai-félszigetre és a Nyugati Partra, birtokba vette Gáza jelentős csomópontjait is. → június 8. Egyiptom elfogadja a felhívást, harc bontakozik ki az északi határszakaszon → június 10. a harcok gyakorlatilag megszűnnek valamennyi fronton, részben az erélyes szovjet felszólítás hatására. • Izrael valamennyi arcvonalon jelentős területeket foglalt el.
A hatnapos háború következményei • Izraelnek 777 halottja volt, s több mint 4500 sebesültje. A harckocsik közel egyharmadát a repülőgépek alig 10%-át vesztette el a háború során. • Egyiptomnak több mint 3000 halottja, közel 5200 sebesültje és ugyanannyi hadifoglya volt a harckocsik 2/3-a a légierő 85%-a semmisült meg. Jordánia: 700 halott és 425 sebesült, a harckocsik 60%-a és valamennyi harci repülő, míg Szíriában nagyjából 600 halott 750 sebesült volt, s 15%-a a harckocsiknak és fele a légierőnek megsemmisült a háború során. • A Nyugati Partról és Gázából elmenekültek száma pontosan nem ismert, mivel a háború után sokan visszatértek, köztük többen még a korábbi menekült hullámból, sokan kiköltöztek a táborokból. Északon kialakítottak egy demilitarizált zónát, ahova visszaköltöztek az otthonukat elhagyott szírek, drúzok. A Sínairól elmenekültek száma ismeretlen. • 242-es számú ENSZ BT határozat elfogadása – a dokumentumot a felek teljesen eltérően értelmezik még ma is – izraeli kivonulás csak békekötéssel párhuzamosan, nem minden területről (névelő vita) További leszögezések: békében, elismert határok között; hajózás szabadsága; menekültkérdés – palesztinok nincsenek említve] • Diplomáciai következmények: Izraellel valamennyi szocialista ország (kivéve Románia) megszakítja a kapcsolatokat, valamint az afrikai államok többsége is ellenszenvessé válik; Franciaország nyíltan arabpárti politikára tér át, redukálódik, majd teljesen megszűnik a francia hadi utánpótlás; Nagy-Britannia ambivalenssé válik főként a Közel-Keletről történő további geopolitikai kiszorulás nyomán → 1967-től az Egyesült Államok lesz Izrael minden szempontból elsőszámú szövetségese. • Arab országok mindegyikével feszült viszony → Jordánia lesz az egyetlen, mely ’67 után belátja a harcok nem vezetnek sehova (legnagyobb területi és presztízsveszteség).
A hatnapos háború területi következményei
Az elfoglalt területek és az ott élő arab lakosok kérdése • Rögtön a háború után azonnali politikai kérdéssé vált az elfoglalt területek és az ott élő arab lakosság további sorsa. • Több alternatíva-álláspont is felmerült: → Biztonsági okokból a Nyugati Part és Gáza egy részének végleges megtartása, míg a többi konkrét is stabil békeszerződés fejében történő kiürítése (242. sz. határozatnak megfelelve) → A Nyugati Part és Gáza külön kezelendő, azok annektálása, az arab lakosság számára bizonyos önkormányzati autonómia biztosítása, a többit stabil béke fejében kiüríteni → A Nyugati Parton, Gázában, a Sínai-félszigeten és a Golánon is bizonyos részek megtartása illetve más részek megfelelő feltételek érvényesülése mellett történő kiürítése (Allon-terv a kijelölt részeken az arabok között; Dajan-terv a kijelölt részeken, de az arabok mellett) → Valamennyi terület megtartása még az arab államok béke ajánlata esetén is → Valamennyi terület azonnali kiürítése (csak az arab és a kommunista pártok támogatták) • A realizálódó politika: → Hivatalosan egyetlen területet sem annektálnak, az izraeli katonai jelenlétet azonban mindenhol megerősítik (Golán, Bar Lev-vonal, Jordán-völgye), sőt, néhol megkezdődik a civil jelenlét feltételeinek megteremtése (Gush Etzion, Kfar Darom, Jordán-völgye, Golán, Kelet-Sínai, Kelet-Szamária, Tel-Aviv-Jeruzsálem folyosó mentén) • Arab lakosság sorsa: → állampolgárságot nem kapnak, s területi autonómiát sem, azonban izraeli civil közigazgatás alá sem kerülnek, megmaradnak az arab polgármesterek, hivatalnokok jogaik azonban nem terjed a településeken túlra.
Izrael politikája az új helyzetben • Az izraeli kormány arra törekszik, hogy az elfoglalt területek lakossága ne tekintsen megszállóként az izraeliekre. • Jelentős újjáépítések, infrastrukturális beruházások (utak, hidak, csatornák, ivóvízellátás) engedélyek kiadása (oktatási, egészségügyi, gazdasági, munka), helyi arabokkal töltik fel a közigazgatást (a Templom-hegyen is meghagyják a Vakf jogait, eltávolítják az izraeli zászlókat). • Izraeli civil és katonai kormányzókat neveznek ki, azonban jogköreik nem terjednek az arab települések belügyeibe. • A Bar Lev-vonal (új, később hibásnak bizonyuló katonai doktrína része) kiépülésével párhuzamosan kezdetét veszi a „felőrlő” vagy „anyag” háború Egyiptommal. Mindkét oldalon súlyos vesztességek, hatalmas mennyiségű hadi eszköz semmisül meg. • Az arab államok 1967. szeptember 1. - khartumi nyilatkozat: „Se béke, se megegyezés, se elismerés” semmilyen feltételek mellett sem. • Az Izrael Földje Mozgalom (Levinger rabbi) és a Gus Emunim (Hívők Blokkja) által egyre inkább teret nyert a vallásos cionista politika, illetve annak telepes vonzata. • Az első izraeli telepek meglakulása a vitatott térségekben: Gush Etzion (Kfar Etzion, Allon Shevut, Har Gilo, Rosh Zurim), Jordán-völgyében (Argaman, Bekaot, Gilgal, Gittit, Hamra, Ma’ale Efrayim, Massua, Mehola, Mekhora, Yitav), Holt-tenger partvidékén (Kalya és Mitzpe Shalem) Kiryat Arba, Mevo Horon, Kfar Darom, Jámit.
