A 19. század második felében, a Vadnyugaton játszódó történet főhőse, Ace Keegan visszaköltözik gyermekkora, egyben családja tragédiájának

A 19. század második felében, a Vadnyugaton játszódó történet főhőse, Ace Keegan visszaköltözik gyermekkora, egyben családja tragédiájának színhelyére. A nemes lelkű, talpig becsületes emberré érett férfi nevelőapjának gyilkosán akar bosszút állni. A gyilkos azonban már nem él, így Ace csak gyermekeit találja meg. A férfi fokozatosan megismeri a testvérpárt: Caitlint és Patricket, akiknek nehéz, bántalmazásokkal terhes gyermekkora megindítja bosszúra szomjazó lelkét. A testvérpár élete ma sem felhőtlen: magukra maradva kell boldogulniuk a Vadnyugat kegyetlen világában: különböző úton járva, de egymás támaszaként. Ace egyre közelebb kerül Caitlinhez, s rá kell ébrednie, hogy a gyönyörű lány, apjával ellentétben, becsületes, önzetlen és önfeláldozó. A múltjával hadakozó férfi nehéz döntés elé kerül, de egy pillanatig se habozik, hogy helyesen cselekedjen.

Catherine Anderson

GYÓGYÍTÓ SZEVEDÉLY

GENERAL PRESS KIADÓ ALAPÍTVA 1988-BAN

A mű eredeti címe Keegan's Lady Copyright © 1996 by Adeline Catherine Anderson Hungarian translation © NÉMETH ANIKÓ © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította NÉMETH ANIKÓ Szerkesztette HÁMORI VALI A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 033 7 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt.2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető BESZE BARBARA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő PÁLVÖLGYI LÍDIA Készült 25 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 1609-08 Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA KFT. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA ZRT.-ben készült Felelős vezető György Géza vezérigazgató A mi drága, világjáró virágszálunknak

Prológus Colorado állam, 1866 áprilisa

A szél úgy süvöltött az éjszakában, mint egy magányos kísértet. Végigsöpört a holdfényben fürdő prérin, fagyot hozva a nyugaton magasló, hósipkás Sziklás-hegységből. Jamie Keegan nekitartotta felhevült arcát a hideg fuvallatnak, és mély lélegzetet vett. Emlékei szerint sohasem volt még ennyire fáradt élete eddigi tizenegy éve alatt. Napnyugta óta megállás nélkül dolgozott, s a dolgok jelenlegi állása szerint csak órák múlva térhet majd nyugovóra. Muszáj volt megpihennie. Nekitámaszkodott a lónak, melyet nevelőapja az imént fogott be az ekhós szekér elé, majd poros ingujjával letörölte a verejtéket a homlokáról. – Nyugalom, Patch – dünnyögte, amikor a fáradt, deres színű herélt ló felhorkantott, tiltakozva az ellen, hogy a fiú ismét befogta. – Apa tudja, mit csinál. Reggelre találunk majd egy szép füves legelőt valahol vízközelben. Meglátod, így lesz. És amíg mi lustálkodunk a szekér alatt, ti, négylábúak legelészhettek és pihentethetitek fáradt tagjaitokat. Miközben ezt mondta, szerette volna hinni, hogy így is lesz. Az eddig látottak alapján úgy tűnt, a környék lakói éppen annyira barátságosak, mint a jenki adóbehajtók, akik elüldözték őket az otthonukból. Eszük ágában sem lesz megengedni, hogy használják a vizüket – főleg nem a Délről érkező idegeneknek. Mivel még legalább két napig a nyílt prérin kell utazniuk, nem kevés megpróbáltatás vár rá és a család többi tagjára. Igazság szerint Jamie egyszerűen csak félt. Ami St. Louisban még úgy tűnt, mint közös álmuk valóra válásának kezdete, hamarosan rémálomnak bizonyult. Azt sem tudhatta, hogy törékeny édesanyja túléli-e a megpróbáltatásokat, ha visszautaznak keletre: biztosan nincs esélye erre, ha indulás előtt nem sikerül rendes étkezést és kiadós pihenést biztosítaniuk számára. – Nem értem, miért nem áll a sarkára apa. Meg kellene küzdenie azokkal a fickókkal – dünnyögte a még mindig nyugtalan lovaknak. – Nem mintha gyávának vagy valami effélének tartanám őt ezért – tette hozzá sietősen. – Épp elég bizonyíték az a sebhely a karján, amelyet egy jenki ejtett rajta a kardjával. Patch ismét horkantott egyet, és forgatta a szemét. Virginiában Josephnek még féltucatnyi lova volt. A tolvaj jenkiknek köszönhetően azonban már csak kettő maradt, Patch és a fivére. A deres nyújtogatta a nyakát, hogy orrát beledörgölhesse Jamie ingének elejébe. Ő pedig arra gondolt, miközben a ló bársonyos orrát simogatta, milyen kár, hogy nincs a zsebében néhány jutalomfalat. A háború óta nehéz napokat éltek, és csak távoli emlék volt az az időszak, amikor az édesanyjuk még félre tudott tenni néhány kockacukrot erre a célra. A prérit pásztázva Jamie pislogott néhányat, nehogy könnybe lábadjon a szeme. Csak a csecsemők sírnak, márpedig ő nem az. Csak az a baj, hogy nehezére esett visszafordulni, miután oly sok megpróbáltatás árán jutottak el idáig. Értelmetlennek érezte. Igen, ő úgy találta, ennek az égvilágon semmi értelme.

Catherine Anderson

4

Gyógyító szenvedély

Sohasem látott még ilyen kies vidéket. Nyugaton a Sziklás-hegység csúcsai magaslottak a holdfényben, csipkézett körvonalaik a palaszürke égre rajzolódtak, a kopár gránitlejtők előhegységben, majd a prériben folytatódtak. Az apja azt mondta, ezen a dimbesdombos vidéken zsíros és termékeny a föld, kiválóan alkalmas akár a gabonatermesztésre, akár a jószágtartásra. Jamie úgy vélte, ha száz évig keresgélnének, akkor sem találnának ehhez foghatót. Hogyan is hagyhatta az apja, hogy néhány csaló szélhámos megfutamodásra kényszerítse? Ez a föld az övék, megvásárolták – ráköltöttek az utolsó vasukat is, amelyet az édesapjuknak sikerült összekuporgatnia. Jamie a saját szemével látta Joseph szerződését erről a földről. És bár lehet, hogy nem értett minden egyes szót abból a cikornyás megfogalmazásból, de az édesapja neve tisztán, kivehetően ott áll a papiros tetején, az egyik sarkában pedig egy hivatalosnak tűnő, aranylóan csillogó pecsét és egy vörös szalag díszelgett. Nos, nem lett volna szabad hagynia, hogy azok a minden hájjal megkent fickók meghiúsítsák mindannyiuk álmát. Jamie azt kívánta magában, bárcsak idősebbek lennének már – elég nagyok ahhoz, hogy móresre tanítsák azt a handabandázó, csaló Conor O'Shannessyt. Biztatásképpen megpaskolta Patchet, majd megkerülte a most már teljesen megrakott szekeret, és elindult a tűz felé, amely mellett Joseph ismét pakolt: legfontosabb ingóságaikat és a főzéshez használt eszközeiket rámolta be egy ládába. Joseph meghallotta, hogy Jamie csizmája alatt ropog a száraz fű, és felnézett. Sovány vállának valamennyi izma megfeszült. Bár a polgárháború több mint egy éve véget ért, ő még mindig ijedős volt. Jamie úgy vélte, azért, mert Joseph más, mint az emberek többsége: szelíd és érzékeny. Hallgatag pillanataiban a háború borzalmain rágódott, amelyek nem hagyták nyugodni. Most, ahogy végignézett a nevelőapján, Jamie tiszta szívből azt kívánta, bárcsak megtarthatták volna valamilyen módon a virginiai ültetvényt. Akkor most nem volna ilyen kutyaszorítóban Joseph, nem lenne hajléktalan és nincstelen, miközben egy fészekalja éhes porontyról kell gondoskodnia. – Apa, beszélhetnék veled négyszemközt? – kérdezte Jamie a lámpa fénykörébe lépve. Joseph érdeklődve pillantott rá. – Hát persze, fiam, csak előbb add ide azt a kávéskannát. Joseph lassan és vontatottan beszélt, és ez is inkább szerény kérés volt tőle, mintsem utasítás, Jamie mégis azon nyomban teljesítette a kérését, tisztelettudóan hozzátéve, ahogy az édesanyja tanította: – Igenis, uram. – Befogtad már a lovakat? – kérdezte Joseph, miközben Jamie a kezébe adta a kannát. – Igenis, uram, ahogyan kérte. – Amint édesanyád visszajön a fiúkkal a patakról, elindulhatunk. Úgy számolom, néhány óra múlva megérkezünk No Name-be. Gondolom, ott éjszakázhatunk majd a béristálló mögött. Ki tudja? Lehet, hogy kiganéjozzuk a bokszokat, és kaphatunk egy kis pénzt a tulajdonostól némi ellátmányért cserébe. Jamie a vízmosás irányába pillantott. Szép kis patak csörgedezett ott a rozsdavörös sziklákon. Az édesanyja, szokásához híven, most is megfürösztötte Jamie kistestvéreit, mielőtt lefektette őket a szekér hátuljában. Jamie fülelt, és már hallotta is a nyolcéves

Catherine Anderson

5


Joseph viháncolását és a kisebb fiúk sikítozását. Jamie néha – de azért nem túl gyakran – örült annak, hogy ő a legidősebb, és már nem a mamája fürdeti. Joseph kitörölte a kávéskanna belsejét egy ronggyal, majd berakta a láda megfelelő rekeszébe. Aztán, mintha olvasni tudna Jamie gondolataiban, azt mondta: – Tudom, hogy másként gondolkodsz erről a földkérdésről, fiam, mint én, de ha majd neked is gondoskodnod kell a családodról, másképpen látod majd a dolgokat. Jamie a füvet rugdalta közben a csizmája orrával. – Értem, uram. Az ezüstös holdfényben az árnyékok még erősebben kirajzolták Joseph arcán a fáradtság barázdálta ráncokat. Felsóhajtott, és a sarkára ült. – Próbáld megérteni a helyzetet, Jamie. Egymagam vagyok öt ellenében. – Én is melletted állok. – És én nagyon szerencsésnek érzem magam ezért. De akkor is gyerek vagy még, és erőben nem érhetsz fel egy felnőttel. Ők pedig mind felnőtt férfiak már, és a tetejébe elvetemültek is – mondta Joseph a fejét ingatva. – Gondolnom kell az édesanyádra és a kisöcséidre. Az összecsapásban könnyen előfordulhat, hogy kereszttűzbe kerülnek. És ezt sohasem bocsátanám meg magamnak. – De apa, mégsem állhatunk odébb csak így! – érvelt a fiú. – A sarkunkra kell állnunk, és felvenni velük a harcot! Ez a mi földünk. Megvásároltad, és jóhiszeműen kifizetted. Mitévők leszünk föld nélkül? Alig maradt pénzünk. A tartalékaink hamarosan elfogynak. Azt mondod, visszamegyünk keletre, de mit fogunk enni? Elég, ha az egyik lovunk lesántul. Akkor nem tudunk továbbmenni. – Mint mindig, Isten most is gondoskodik majd rólunk. – Joseph lezárta a láda fedelét, majd felállt, és beletúrt Jamie sötét hajába. – Ami pedig azt illeti, hogy álljunk a sarkunkra és vegyük fel velük a harcot… A vér szerinti apádra ütöttél, annyi szent. Édesanyád elmondása alapján ő is ilyen harcias lehetett. Persze, nincs ebben semmi rossz, nehogy azt hidd, hogy én azt gondolom, van. A Biblia szerint maga Szent Péter is karddal élt. Jamie egyre csak ingatta a fejét. Csalódottságát nem lehetett szavakkal kifejezni. – Apa, van, hogy az embernek nincs más választása. Vagy felveszi a harcot, vagy meghal. Joseph feltartotta a mutatóujját. – Az istentelenek számára talán nincs más lehetőség. De a Szentírás mást mond. Arra figyelmeztet, hogy az erőszak csakis erőszakot szülhet. – Feltartotta a kezét, hogy Jamie ne vághasson a szavába. – Reggel az lesz az első dolgunk, hogy felkeressük No Name békebíróját. Elmondom neki, mit műveltek velünk ezek az emberek, és megmutatom neki az adásvételi szerződést a földről, amelynek kifizettem az árát. És ha a békebíró jóravaló és istenfélő ember, ő majd számon kéri rajtuk, amit tettek, mi pedig végül mégis itt maradhatunk. – És mi lesz, ha nem egy jóravaló és istenfélő ember a békebíró? – Jamie keze ökölbe szorult. – Mi lesz, ha nem segít nekünk? – Akkor el kell mennünk innen. Nem tehetem ki veszélynek édesanyádat és a kistestvéreidet. Egyetlen hajatok szála is sokkal többet ér, mint bármely birtok ezen a földön. Joseph lehajolt, hogy a vállára emelje a ládát. Jamie követte a szekérhez, majd tőle telhetően segített neki átemelni a saroglya fölött, és helyet találni a többi ingóságuk

Catherine Anderson

6


között. Joseph aztán ellenőrizte, hogy elég erősen tartják-e a kötelek a ponyvát a szekér oldalán. Jamie megszokta, hogy minden lehetséges módon segítsen a szüleinek amiben csak tud, így hát átment a kocsi másik oldalára. Amikor az utolsó kötelet is meghúzta, furcsa, süvítő zajt hallott. Hátrapillantva négy fényes fáklyát látott közeledni a táborhelyük felé. – Hogy áll a másik oldal? – kiáltotta Joseph. Jamie nyelt egyet, hogy leküzdje a torkát fojtogató félelmet. – Apa, lovasok közelednek! Nagyon gyorsan! Négyen vannak, fáklyával a kezükben. Joseph megkerülte a kocsit, hogy megnézze. Fehér inge már-már kéknek tetszett a holdfényben. Jamie odafutott hozzá, és karon ragadta. – Hozzam a puskát? Joseph megfogta a fiú kezét. – Ne butáskodj, fiam. Talán inkább a kávéskannát. Ne ess abba a hibába, hogy a legrosszabbat feltételezed minden idegenről, aki csak közeledik feléd. Jamie a sötétség felé meresztgette a szemét. A lovasok feltartóztathatatlanul közeledtek, s az ösztönei azt súgták, fel kellene készülniük arra, hogy megvédjék magukat. Josephnek azonban mást diktált a meggyőződése. Elindult a lovasok felé, hogy üdvözölje őket. Ebben a pillanatban rajzolódott ki a sötétségből Dory, Jamie édesanyjának alakja. – Kik azok, Joseph? – kérdezte idegesen. – Pontosan ezt szeretném kideríteni – felelte Joseph lassan, elnyújtva ejtve a szavakat, és bátorító mosollyal fordult az asszony felé. – Késő van már ahhoz, hogy valaki csak úgy erre tévedjen, nem gondolod? Dory hatalmas kék szeme fekete foltnak tűnt sápadt arcán a holdfényben. Amikor odalépett Joseph mellé, a férfi átfogta törékeny vállát. – Igen, egy kissé későre jár már. – Körülnézett. – Hol vannak a fiúk? – A kis Joe segít nekik felöltözni. Nem is olyan mély a víz. Amint meghallottam, hogy közeledik valaki, arra gondoltam, jobb lesz, ha visszajövünk, hátha szükséged van rám. Joseph elnevette magát. – Úgy tűnik, ma este mindenki idegesebb a szokottnál. Dory Jamie-re pillantott, majd aggódva figyelte a gyorsan közeledő fáklyásokat. – Ismerd el, Joseph, hogy nem nevezhető kifejezetten barátságosnak a fogadtatás, amelyben ma részesültünk. – Így igaz, de én magam is úgy gondoltam, jobb lesz, ha odébbállunk. O'Shannessy pedig elégedetten távozott abban a tudatban, hogy reggel így is teszünk. Sem tőle, sem pedig senki mástól nem kell fenyegetésre számítanunk… – Paxton! – mennydörögte egy dühös férfihang. – Te nyomorult féreg! Amint a lovasok lefékezték hátasaikat, fojtogatóan sűrű porfelhő szállt fel körülöttük: csípte Jamie szemét, miközben a négy férfit figyelte. Az élen a tagbaszakadt, széles vállú Conor O'Shannessy érkezett, aki aznap valamivel korábban elzavarta őket a földjükről. Az őt követő Estyn Beiler egyike volt a két gazembernek, akiket Joseph Saint Louisból ismert. A cimborája, egy alacsony és kövér férfi, akit Camlin Beckettnek hívtak, most nem tartott vele. Jamie még a gyenge fényben is látta jól a férfiak feszültséget tükröző arcvonásait. Tekintetükből gyűlölet sugárzott, az a fajta értelmetlen indulat, amelynek, láttán majd kiugrott a szíve a mellkasából. Az ösztönei azt súgták, fusson a fegyverért. Joseph téved

Catherine Anderson

7


– a jó Isten nem mindig gondoskodik az emberekről. Van, hogy nekik kell menteniük az irhájukat. Sarkon fordult, és már futott is a szekérhez, miközben vére vad lüktetésétől visszhangzott a dobhártyája. Sípolva vette a levegőt, mire a kocsi farához ért. Belekapaszkodott a saroglyába, majd átvetette magát rajta, lehorzsolva a sípcsontját és a könyökét, miközben fogást keresett. A puska… Meg kell találnia a puskát. Amikor nem a nyeregtáskában tartotta a Spencert, Joseph Jamie édesanyjának egyik takarójába csavarva biztonságos helyre rejtette a szekérderék alján. Úgy vélte, veszélyes lőfegyvert tartani olyan helyen, ahol kisgyermekek lábatlankodnak. A kintről jövő indulatos kiáltások alig-alig jutottak el Jamie tudatáig. Lehasalt és benyúlt az ágy alá. A kocsi hirtelen megrázkódott, ő pedig eldőlt. Rájött, hogy valaki felszállt a bakra, és a lovakkal bajlódik. Hallotta Patch nyerítését, miközben az ágy alatt kotorászott, kétségbeesetten keresgélve a takarók között. Már-már azt hitte, nincs is ott a fegyver, amikor mégis megtalálta a karabély csövét. Feltérdelt, és mozdulatlanná dermedve fülelt. Ha jól értette, O'Shannessy és a többiek gyilkossággal vádolták Josephet. Jamie sohasem hallott még ehhez fogható őrültséget. Gondolataiból édesanyja sikoltása, majd a következő mondatai zökkentették ki: – Ó, istenem, ne… Megőrültek? Hagyják békén a férjemet! Kérem! Ő a légynek sem ártott. Soha életében senkinek sem. Ó, istenem! Fejezzék be! Hagyják abba most rögtön! Az édesanyja hangjából érződő félelem cselekvésre sarkallta Jamie-t. Kikászálódott a kocsi hátuljából. Amint földet érzett a talpa alatt, ismét megtorpant, hogy felmérje a helyzetet.

A négy férfi már leszállt a lóról, és leszúrták fáklyáikat a földbe. Patchet, Joseph deresét már kifogták a szekér elől, amely most a férfiak gyűrűjének közepén állt. Egyikük a jószág pofaszíját tartotta, míg két társa feldobta a hátára a hátrakötözött kezű, tiltakozó Josephet. Jamie-t hatalmába kerítette a félelem. Ezek a gazemberek meg akarják lincselni a papáját – úgy, mint a ponyvaregény szereplői, amelyet egyszer az édesanyja olvasott fel neki. Dory odaszaladt. Joseph lábába kapaszkodva, szaggatott zokogás közepette könyörgött a férje életéért. Az egyik férfi erre félrelökte, mire az asszony a földre esett. Jamie úgy érezte, mintha kiszaladna alóla a lába, de valahogy mégis sikerült állva maradnia, jóllehet elnémította a félelem. Aztán eszébe jutott a fegyver. Ez volt az édesapja egyetlen esélye. – Engedjék el az apámat! – kiáltotta, és a vállához emelte a puska tusát. – Engedjék el, ahogy kértem, különben lövök! Még be sem fejezhette a mondandóját, máris elvette tőle a fegyvert egy hatalmas kéz. Amikor felnézett, Conor O'Shannessyt látta maga fölé tornyosulni. A tagbaszakadt vörös hajú férfi bűzlött a whiskytől és a ló verejtékének szagától. Kissé megtántorodott, miközben gyakorlott mozdulattal kitépte a fegyvert a fiú kezéből. – Takarodj innen, kölyök! Nem segíthetsz az apádon! Senki sem segíthet rajta. Dory szívet tépően zokogott. – Joseph! Ó, istenem, Joseph!

Catherine Anderson

8


Jamie megfordult Már-már úgy érezte, megszűnt dobogni a szíve, látva a magatehetetlen Josephet, aki Patch széles hátán ült egy közeli tölgyfa alatt, sápadt arca előtt pedig egy kötélhurok himbálózott. – Ne! Engedjék el az apámat! Tiltja a törvény a lincselést! – A törvény mi vagyunk! – kiáltotta Estyn Beiler. – No Name-ben én vagyok a békebíró, fiacskám! A békebíró?! Jamie már indult volna felé, de Conor O'Shannessy visszahúzta. – Nem akaszthatják fel az apámat! – tiltakozott Jamie. – Semmit sem követett el! – Dehogynem, fiacskám! Megölte Camlin Beckettet! Orvul hátba lőtte. – Maga téved! Az én apám nem tett ilyet! Nem ő volt az! – Ki más tehette volna? Camlin rendes fickó volt Nincs olyan ember se közel, se távol ezen a vidéken, aki rosszat akart volna neki. Senki, az apádat kivéve. Gondolhattam volna persze, hogy mire képes. A pokolba is, a földfoglalók mind ilyenek! Egy sincs közöttetek, aki érne annyit, mint a puskapor, amivel egyenesen a pokolba küldelek! Jamie látta, hogy a férfi cimborái lejjebb húzzák a Joseph feje fölött himbálódzó kötélhurkot. Ökölbe szorított kézzel rontott O'Shannessynek. – Engedjék el! Engedjék el! – Mit képzelsz magadról, te kis taknyos! A puskatus fémlapja megcsillant a fáklyafényben, amikor O'Shannessy hátralendítette a fegyvert. A következő pillanatban Jamie úgy érezte, mintha szétrobbant volna a feje. Iszonyatos, csontig hatoló fájdalom hasított végig arca bal felén, és mindössze néhány fehér fényű felvillanást látott maga előtt. Egyetlen szusszal szakadt ki belőle a levegő, miközben elterült, ahhoz is kábultan, hogy kiköpje a szájába került földet. Furcsamód alig érzett fájdalmat, amikor O'Shannessy csípőn rúgta a csizmája orrával. – Jamie! A fiú úgy érezte, mintha a rátörő hőhullámok kisodorták volna a valóságból. Hallotta anyja sikolyát, és látta, amint a szoknyaalját összefogva futni kezd felé. Már majdnem odaért hozzá, amikor O'Shannessy utánanyúlt és visszatartotta. Az asszony megpördülő ruhaalja alól kivillant fehér alsószoknyája, amikor a férfi magához rántotta, és mély, ördögi hangon hahotázni kezdett. O'Shannessy elhajította a puskát. – Nocsak, milyen finom kis vászoncseléd vagy! Dory megpróbált szabadulni a férfi szorításából. – Engedjen el! A fiam… – Megérdemelte, amit kapott! Mint az a semmirekellő gazember is. Jamie szerette volna kinyitni a száját, hogy értésére adja az édesanyjának, jól van, de ha megfeszül, sem tudta volna kipréselni magából ezt a néhány szót. Elnézett az anyja mellett, a tölgyfa irányába. Joseph kétségbeesetten próbált hol az egyik, hol a másik oldalra hajolni, hogy kitérjen a feje fölé lógatott hurok elől. – Mama… segíts apának! – a fiúnak ennyit sikerült kinyögnie végül. Dory követte Jamie tekintetét. Látván, hogy mi történik, felhagyott a küzdelemmel. Arcából kifutott a maradék vér is. – Könyörögve kérem, uram, hagyják abba ezt a borzalmas kegyetlenséget! Higgye el nekem, hogy Joseph soha, de soha nem ölt még embert. Esküszöm, hogy így van. Kérem, legalább addig várjanak, amíg a bíróság dönt erről az ügyről! O'Shannessy megrázta a fejét.

Catherine Anderson

9


– Már túl vagyunk az összes bírósági tárgyaláson, ami csak megillette. És mi bűnösnek találtuk őt. – Kérem… kegyelmezzenek meg neki! Én… megadok érte bármit… vigyék a kocsinkat, a lovainkat, a kevéske pénzünket az utolsó vasig! Bármit! O'Shannessy felhorkant. – Nincs szükségem az ócska szekeretekre meg a kivénhedt lovaitokra, asszony! – Hát akkor mit akar? Csak nevezze meg, és máris az öné. Kérem, Mr. O'Shannessy! Dory könyörgése szívszaggató zokogásba fulladt. O'Shannessy egy pillanatra ránézett, majd újabb ördögi vigyor ült ki széles képére. Intett a cimboráinak, hogy várjanak még az akasztással, majd így szólt: – Nos, kedves, ez nagyon csábító ajánlat. – Ne, Dory, ne! – kiáltotta Joseph. – Az ég szerelmére, ne tedd, én inkább… Az egyik férfi elhallgattatta Josephet: zsebkendőt tömött a szájába. Doryból már-már eszelős nevetés tört elő – sírós, éles és kurta. Jamie minden erejét összeszedve próbált volna felállni, ám O'Shannessy eközben odébbvezette az édesanyját a fényről. A fiú lassacskán magához tért. Először csak az ujjait, majd a kezét is érezte már. Sikerült ugyan feltérdelnie, de megszédült közben, így ismét a földön találta magát. Fogalma sem volt róla, mennyi idő telhetett el, mire O'Shannessy ismét előkerült. A nadrágját igazgatva, imbolygó léptekkel egyenesen a tölgyfa felé tartott. – Uraim – mondta egyik kezével integetve. – Most már igyekezzenek, hogy tisztességes férfi maradhassak. Mint tudják, nem szokásom férjezett asszonyokkal kezdeni. Az özvegyek azonban vadászható vadak. – Ne! – Dory kirontott a bozótosból, ruhája ingválla nyitva volt. – Megígérte! A szavát adta rá! O'Shannessy durva röhögést hallatott. Egyik társa rácsapott Patch farára, mire a szelíd hátas ijedtében meglódult, a nyergébe ültetett férfival együtt. Amikor a kötél megfeszült, Joseph leesett Patch hátáról. A hurok megszorult a nyaka körül, teste görcsösen vonaglani kezdett. Majd, mintha felesége szívszaggató zokogására válaszolna, rúgkapálni kezdett. Árnyéka hátborzongató haláltusát rajzolt a földre, levegő után kapkodó szája mintha groteszk vigyorba torzult volna a belegyömöszölt zsebkendő alatt. Amint kiszállt az élet Joseph testéből, O'Shannessy imbolygó léptekkel a lovához ment. Odakiáltott társainak, hogy kövessék a példáját, és felkapaszkodott a nyeregbe. – Hagyjátok itt a fáklyákat! – tette hozzá röhögve. – A fiúnak szüksége lesz rájuk, hogy lásson, amikor elássa ezt a gazembert. Azzal elvágtattak a sötét éjszakába.

Catherine Anderson

10


Első fejezet No Name, Colorado állam, 1885 júniusa

Caitlin O'Shannessy mennydörgésszerű

robajra riadva ébredt álmából. Felült, és alvástól kótyagos fejjel először arra gondolt, hogy megint részegen jött haza az apja: beviharzott a házba, és most az ő szobája felé tart. Már kipattant az ágyból, és magára kapta a pongyoláját, amikor eszébe jutott, hogy Conor O'Shannessy immár csaknem egy éve halott. Miközben a szíve továbbra is hevesen vert, Caitlin mozdulatlanná dermedt a tintakék sötétségben, s fejét oldalra hajtva fülelt. Ekkor tudatosodott benne, hogy a zaj odakintről jött. Lovak lennének azok? A zajból ítélve hatan-heten is lehetnek, és mintha mindannyian az istálló felé tartanának. Kisimított egy hosszú, göndörödő tincset a szeméből, sietve megkötötte magán a pongyolát, s a padlón mezítláb lépdelve elindult az ablakhoz. Az ír csipkefüggönyön beszűrődött a fogyó hold fénye. Amikor félrehúzta, hogy kinézzen, a több hónapja megtelepedett por ingerelni kezdte az orrát. Undorral hessegette maga elől. Az istálló úgy száz lépésre innen, a házzal szemben állt. Sötétnek és nyugodtnak látta – olyannak, amilyennek lennie kell. A kontytető fölött a sápadt fényű félhold egy csorba elefántcsont gombra emlékeztette, melyet láthatatlan cérnaszállal varrtak fel egy flitteres kék bársonyruhára. Hiába meresztgette a szemét addig, hogy már megfájdult: mozgásnak legkisebb jelét sem látta a sötét udvarban, a bólogató tölgyfaóriások alatt. Furcsa. Biztosra vette, hogy az imént lovakat hallott közeledni. Hát akkor hol lehetnek? Még meg sem fogalmazódott benne a kérdés, máris észrevette, hogy az istállóban halványan pislákol egy lámpás. Ahogy erősödött a fénye, hosszú árnyékok keltek életre a belső palánkfalakon. Mivel számtalanszor éjszakázott már az istállóban, a beteg állatokat gondozva a lámpásfény mellett, felismerte az eltorzult árnyalakokat: férfiak és lovak voltak. A nagy mozgolódás alapján arra következtetett, hogy többen vannak. Bár túlságosan sötét volt ahhoz, hogy láthassa az ágya melletti órát, úgy vélte, jócskán elmúlt már éjfél. Későre járt ahhoz, hogy vendégek érkezzenek. Ám mivel az öccsének, Patricknek immár három hónapja az ivászat volt a legkedvesebb időtöltése, semmin sem lepődött meg igazán. Most már teljesen éber volt. Sóhajtott egyet, majd az ablakkeretnek támaszkodott, itt van hát az évszak első kaszálási és bálázási időszakának kellős közepén, és erre Patrick egy csapat cimborával állít haza? Az ég szerelmére, hiszen húszesztendős – mindössze két évvel fiatalabb nála. Mikor lesz már vége ennek a pokoli tivornyázásnak, és teszi végre a dolgát a tanyájuk körül? Azóta, hogy ivásra adta a fejét, Patrick csak keveset időzött otthon, így jórészt az ő reszortja is Caitlinre maradt, akinek a többletmunka miatt ritkán maradt ideje a ház rendben tartására. Erre most idehozza a cimboráit? Biztosan nagy felfordulást csinálnak majd a konyhában, és ha valamelyikük még itt is éjszakázik, a jövő héten le kell cserélnie és ki kell mosnia az ágyneműt. Mintha volna ideje ilyesmire! Miközben Patrick whiskybe próbálja fojtani a démonait, valakinek gondoskodnia kell arról, hogy ennivaló kerüljön az Catherine Anderson

11


asztalukra. Úgy tűnt, nem sokra menne azzal, ha megkérné, legyen legalább némi tekintettel rá. Türelem, Caitlin… Csak egy kis időre van szüksége. Miközben erre a következtetésre jutott, arra is ráeszmélt, hogy ismerős már ez a gondolat. És ma este, amikor halálosan fáradt, nincs elég türelme ahhoz, hogy megértő legyen. Igaz, hogy Patrick sok megpróbáltatáson ment keresztül az utóbbi időben, de ez vajon feljogosítja-e arra, hogy felelőtlenül viselkedjen? Caitlin rendszerint meggyőzte magát arról, hogy „igen” a válasz. Ám most, amikor két férfi munkáját végezte egymaga, és minden porcikája fájt, egyre kevésbé volt kedve a nagyvonalúsághoz. Nem volt könnyű dolga, ismerve az igazságot az édesapjukról, aki részegen és józanon is ugyanolyan mihaszna és gátlástalan volt, aki a legcsekélyebb szándékot sem mutatta, hogy jóvá tegye vétkeit. És Conor vére folyt az ő ereiben is, amitől eleve romlottnak érezte magát. Szinte egész eddigi életét úgy élte le, hogy próbálta elfelejteni, ki is nemzette. Ennek eredményeképpen talpig becsületes volt, és a világ minden kincséért sem szegte volna meg az ígéretét. Egyedüli fiúgyermek lévén Patricknek mintha még nehezebb lett volna elfogadnia az igazságot apjukról. Caitlin nagy bánatára azonban ahelyett, hogy feledtetni próbálta volna mindezt, úgy tűnt, mintha a fiú azt szeretné bebizonyítani önmaga és mindenki más számára, hogy a vér mégsem válhat vízzé. Conor O'Shannessy fia éppenséggel azt példázta, hogy nem esik messze az alma a fájától: ha egyik kezében üvegpalackot szorongatott, a másikat ökölbe szorította. Patrick úgy érezte, mintha az utóbbi három hónapban semmivé lett volna saját férfiassága, azonosságtudata, büszkesége, hogy ennek a családnak a nevét viselheti. Dühös volt, és neheztelt is ezért. Caitlin bizonyos fokig még értette is a viselkedését, azt, hogy kitöltötte a haragját – nemcsak új szomszédjukon, Ace Keeganen, akit Patrick minden bajuk okozójának tekintett, hanem a város lakóin is, azáltal, hogy megfelelt feltételezett elvárásaiknak. Ám ami sok, az sok. Caitlin már belefáradt abba, hogy öccse terheit is neki kel! viselnie. És ennél is fontosabb, hogy egyre jobban félt. Patrick hétről hétre eszelősebben viselkedett, ha ivott. És Caitlin újabban már akkor is idegennek érezte az öccsét, ha az józan volt. Mintha lassan, de feltartóztathatatlanul távolodna tőle. Nem is olyan rég még Patrick volt a legjobb barátja. Most azonban úgy érezte, mintha egy vadidegennel lakna egy fedél alatt – egy ellenszenves ismeretlennel, aki ijesztő módon egyre jobban hasonlít néhai apjukra. Caitlin elmondhatatlanul fáradt volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, azon tűnődve, vajon mennyi időnek kell még eltelnie, mire megszabadulnak a lelket megnyomorító Conor O'Shannessy örökségétől. Az ember azt gondolná, miután az apjuk meghalt, többé már nincs hatalma felettük. De nem így van – inkább úgy tűnt, mintha még a sírból is utánuk nyúlna. Caitlin még egyszer megrázta a poros függönyöket, majd nyelt egyet, mert a sírás kerülgette. Ha nem a legnagyobb butaság sírni, akkor vajon mi lehet az? Mintha a pityergés megoldást jelentene a problémáira? Ehelyett inkább megfájdul majd tőle a feje. Már csak ez hiányzik! Nem mintha megengedhetné magának, hogy egész nap heverésszen, borogatással a homlokán.

Catherine Anderson

12


Nos, van egy új híre az öccse számára. Vannak, akiknek reggel dolgozniuk kell, ezért szükségük van pihenésre. Ha azt hiszi, a nap minden órájában virrasztani fog miatta, hát nagyon téved. Már épp el akarta engedni a függönyt, hogy visszamenjen az ágyhoz, amikor észrevette, hogy három férfi ront ki az istállóból. Egyikük néhány lépéssel a többi előtt haladt. Mivel Caitlin ez idáig abban a hiszemben volt, hogy az öccse és két cimborája az, most meglepetten látta, hogy verekednek – cséphadaróként járt kezük-lábuk. Hátulról a lámpás fénye már-már kísértetiesen világította meg őket, a por aranyló felhőként gomolygott körülöttük. Az öccse, Patrick vörös haja fáklyaként világított: ő volt legalul. Caitlin elfordult az ablaktól. Keegan! Mintha golyó fúródott volna a koponyájába, olyan érzése támadt, amikor eszébe jutott ez a név. Ugyan ki mással verekedhetne Patrick éjnek évadján? Azóta, hogy a férfi három hónappal ezelőtt megérkezett a városba, ő volt a célpontja Patrick indulatainak. Remegett a dühtől a keze, amikor ökölbe szorította. Ez az ő fivére! Hányszor, de hányszor megmondta már neki, hogy hagyja békén Ace Keegant! Caitlinnek ez idáig sikerült megúsznia a személyes találkozást Keegannel, de épp elég pletykát hallott már róla, s ezek egytől egyig rémtörténetek voltak. Hírhedt bandita, aki San Francisco játékbarlangjaiban alapozta meg a vagyonát. Kétség sem férhet hozzá, hogy veszélyes fickó. És mióta visszaköltözött erre a környékre, Caitlin öccse mindent elkövetett, hogy verekedést provokáljon vele. Keegan a jelek szerint úgy döntött, megverekszik vele. Caitlin sohasem volt még ennyire mérges az öccsére. Olyannyira dühbe gurult, hogy a legszívesebben hagyta volna, hogy Keegan alaposan eltángálja a fiút. Patrick bőven rászolgált már. Sőt, lehet, hogy éppen erre van szüksége. Jaj, dehogy! Alighogy megfogalmazódott benne ez a gondolat, összehúzta magán a pongyolát, és elindult az ajtó felé. Mindegy, mit művelt Patrick, mégiscsak a testvére. Az utóbbi időben tanúsított botrányos viselkedése ellenére alapjában véve rendes fiú, aki mindig is szerette és pártfogolta őt. Nem állhat itt tétlenül, miközben egy barbár útonálló banda ellátja a baját. A hálószobájából kilépve az ablaktalan folyosón koromsötétség fogadta. Mint az úszó, aki a víz színére szeretne feljönni, úgy tapogatta az utat apjuk dolgozószobája felé. Amikor belépett a helyiségbe, mintha falba ütközött volna, olyan tömény volt a whisky savanykás szaga. Kellemetlen emlékeihez hasonlóan ettől sem szabadulhatott. Tudta, hogy csak a képzelete játszik vele, mégis jóval hidegebbnek érezte a levegőt ebben a szobában, mint a ház többi részében. Libabőrös lett tőle, a tenyere hideg volt a verejtéktől. A damasztfüggönyökön alig szűrődött be némi fény. Tapogatózva haladt, nehogy megbotoljék valamelyik bútorban, miközben a fegyvervitrin felé tartott. Odakintről foszlányokban hallotta a férfiak dühös kiáltásait. A nagy kapkodásban ügyetlenkedett, a szekrény zárjával bíbelődött. Végre elfordította a kulcsot, és ujjai rátaláltak saját fegyverére. Abban a pillanatban megkönnyebbült valamelyest, hogy a kezében érezhette. Ha Ace Keegan kötözködni jött ide, akkor nagy meglepetésben lesz része. Tizenöt darab 44-es kaliberű ólomgolyóval fogadja, mindegyikben nagy szemű puskapor van. Kezében a fegyverrel végigfutott a sötét házon. A bejárati ajtóhoz érve azonban elbizonytalanodott. Nem csak egy férfi van odakint. És kétség sem férhet hozzá, mindegyi-

Catherine Anderson

13


küknél van fegyver. Őrültnek kell lennie ahhoz, hogy magányos nő létére szembeszegüljön velük ilyen esélyek mellett. Kezét a hasára téve mély levegőt vett, hogy erőt merítsen a továbbiakhoz. Patricknek szüksége van a segítségére. Miféle testvér volna, ha gyáván meghúzná magát idebent a házban? Az öccse nem egy alkalommal kockáztatta már az életét miatta. Ez a legkevesebb tehát, amit megtehet érte. A sarokpántok kísértetiesen nyikorogtak, amikor kinyitotta a masszív tölgyfa ajtót. A zajra elnémultak odakint a tücskök. Váratlan és tökéletes csend támadt, mintha még a szél is elállt volna. Caitlin nesztelenül lépett ki a verandára. A Sziklás-hegységből érkező hideg szél átfújt a pongyoláján. Beleborzongott. Miután becsukta az ajtót maga után, mozdulatlanná dermedve állt egy pillanatig, az udvart pásztázva. Csak a lámpás fénye és az istállóban imbolygó árnyjáték árulta el, hogy valami szokatlan dolog történik. A béresek barakkja úgy kétszáz méterre északra volt tőle. Caitlin futó pillantást vetett az épületre. Apjuk halála óta csak két béresük volt: idősebb férfiak, akik évek óta dolgoztak a családjuknak, és jelképes fizetésért is hajlandók voltak náluk maradni. Jóllehet csábítónak tűnt a gondolat, hogy felébressze őket, Caitlin tudta, hogy inkább hátráltatnák, mintsem a segítségére lennének egy összetűzésben. Nem szerette volna, hogy bármelyiküknek is bántódása essék. Összeszedve a bátorságát, leugrott a tornácról, és átfutott a keskeny pázsitsávon, határozott léptekkel… Ki a kapun, át a kocsiudvaron. Bogáncsok szúrták meztelen talpát, de nem érzett fájdalmat. Az istállóhoz érve megfordult, és hátával a durva felületű tolóajtóhoz simult. A hirtelen támadt szélroham lucerna és frissen kaszált fű illatát hozta, testére tapasztva pongyolája és hálóinge könnyű anyagát. Levegő után kapkodva, hevesen kalapáló szívvel keresett jobb fogást a fegyveren, lenyomta az emelőkaros ravaszvédő kengyelt, felhúzva a kakast. Összerezzent az olajozott elsütő szerkezet halk kattanását hallva. A csípőjének szegezte a puskatust, ujját a ravaszra görbítette és betoppant az ajtón. – Mi folyik itt? Döbbenten látta, hogy Hank Simmons, az egyik béresük ott áll, közvetlenül az ajtó előtt. Caitlin fegyverének csöve egyenesen a férfi gerincének szegeződött. – Hank! Menj az utamból! Hank azonban meg se mozdult. Caitlint a rosszullét környékezte, amikor ráeszmélt, hogy a sovány, de szívós öreg cowboy süket, mint az ágyú. Fogalma sem volt róla, miért állt ott. Nála volt a puskája – Caitlin látta a fegyver tusát a férfi jobb csípője fölött, de úgy tűnt, nem áll szándékában használni. Mintha evezőlapátot fogna, úgy használta a saját puskáját, hogy utat törjön magának mellette. Hanknek tátva maradt a szája ijedtében, és nekiesett a falnak. Caitlin egy pillantást sem vetett rá, a lámpától néhány lépésnyire megállt, mert elvakította az erős fény. Kétségbeesetten pislogott, hogy mielőbb visszanyerje a látását, és megismételte az iménti kérdést: – Azt kérdeztem, mi folyik itt? Patrick, jól vagy? Csönd volt. Borzalmas, iszonyatos csönd. Még egy ló sem nyerített fel válaszképpen. Amikor visszanyerte a látását, Caitlin megértette, miért. Hat férfi és néhány izgága ló vette körül. Patrick az istálló közepén, egy tarka lovon ült, hátrakötött kézzel, nyakában a

Catherine Anderson

14


feje fölötti vastag gerendára kötött kötélhurokkal. Elég, ha valaki rásóz egyet a ló farára, Patricknek máris eltörik a nyakcsigolyája. Mintha csínytevésen kapott vásott kölykök lettek volna, a férfiak mozdulatlanul álltak Patrick körül, szégyenkező arckifejezéssel. Csakhogy rég nem gyerekek már, és nem is valamiféle ártatlan tréfára készültek. Caitlin azon tűnődött, vajon melyikük lehet Keegan, de aztán úrrá lett rajta a rémület. Egy puskalövéstől megbokrosodhat Patrick lova. Erről eszébe jutott, hogy ő sem használhatja hűséges fegyverét. Már nem csodálkozott azon, hogy Hank földbe gyökerezett lábbal áll mögötte, de semmit sem tesz. Elég egyetlen rossz mozdulat, és az öccse máris halál fia, bárki mozduljon is meg. – Ó, istenem – fakadt ki Caitlin alig hallhatóan. Tekintetét az öccsére szegezte. Patrick sápadt arcán patakokban folytak a könnyek. Sötétvörös haja – ugyanolyan színű, mint Caitliné – égnek állt, kék szeme hatalmasra tágult a félelemtől. Fehér inge, melyet Caitlin tavaly télen, a nagy havazás idején varrt neki, elszakadt a vállán. Az ő testvére, a kisöccse… – Patrick, mit követtél el? – kérdezte remegő hangon. Majd az öccse körül álló férfiakhoz fordult. – Miért? Az ég szerelmére, mit vétett? Maguk megőrültek? Válasz helyett a férfiak nyugtalanul pillantgattak a Caitlintől jobbra eső árnyékok felé. Időbe telt, mire rájött, miért. Riadtan fordult abba az irányba, majd a szemét meresztgetve fürkészte a szénapadlásra vezető lépcső alatti sötétséget. Egy pillanatig semmit sem látott. Aztán ezüstösen villant valami. Keegan. Nem egy történetet hallott már a díszes hatlövetűről, amelyet a férfi mindig magánál hordott: nikkelezett volt és gyöngyház markolatú. A városban valakitől ezt a jellemzést hallotta erről a fegyverről: az ezüst halál. És Caitlin – tudván, hogy hány emberrel végzett már Keegan a szóbeszéd szerint – úgy vélte, a hasonlat nem járhat messze az igazságtól. Mintha egy ügyes kezű művész által rajzszénnel felvázolt portré kelt volna életre, úgy rajzolódott ki a szeme előtt a sötétben álló férfi alakja. Jóllehet továbbra is csak a körvonalai derengtek előtte, Caitlin most már elég jól látta őt ahhoz, hogy tudja: talpig feketét visel, napbarnított bőre agyagbarnán fénylik. A sötétségbe olvadó sötétség megtestesülése. Csak a szeme volt kivétel. Ahogy a csípőjén viselt fegyveren, úgy az íriszén is meg-megcsillant a fény, miközben lassan, már-már pimasz módon végigmérte Caitlint. A lény egy ijesztő pillanatig úgy érezte, mintha védtelen lenne, de aztán eszébe jutott, hogy ő is árnyékban áll. Az istállóban mindössze két lámpás világított, mindkettő egy gerendába vert kampón függött, közrefogva az etetőfolyosót. Keegan persze így is láthatta fehér hálóingét és pongyoláját, a kelmén sötét foltként szétterülő vörös haját és ovális arcát, de mást aligha. Mintha éppen ezen szeretne változtatni, a férfi lassan elindult felé. Mozgása könnyed volt és hányaveti, egyik csizmája sarka fenyegetően súrolta a döngölt földet, egyenetlen léptei közben meg-megnyikordult a bőr fegyvertok. Caitlinnek azt súgta az ösztöne, hogy meneküljön. Patrick miatt azonban egy tapodtat sem mozdult. Már fájt a háta az erőfeszítéstől, hogy derékmagasságban tudja tartani a nehéz fegyvert. Nem mintha lett volna mersze használni is. Mondj már valamit! Cselekedj végre! Az esze ezt parancsolta. Ő azonban továbbra is csak bámulta Keegant, tehetetlenül és rémülten. Megfogadta magában, hogy soha többé egyetlen férfi miatt sem kerülhet ilyen helyzetbe.

Catherine Anderson

15


Valahonnan a távolból eljutott ugyan a tudatáig Patrick fojtott zokogása, mégsem tudta levenni a szemét Keeganről. Nyilvánvaló volt, hogy azért állt a lépcső alá, hogy onnan nézhesse végig az akasztást, az embereivel végeztetve el a piszkos munkát. Micsoda szánalmas gyáva féreg! Csak sovány vigasz volt azonban a tudat, hogy Keegan híján van a bátorságnak. A gyávák épp akkor a legveszélyesebbek, amikor nyeregben érzik magukat. A lámpás táncoló fénykörébe érve Keegan megtorpant. Félelmetes látványt nyújtott talpig feketében, a csípőjén lévő, meg-megcsillanó nikkelezett revolverrel a pisztolytáskában. Semmi kétség, pontosan ilyen benyomást akart kelteni: minél jobban megfélemlíteni az ellenfelet tűzpárbaj közben. Caitlin azon tűnődött, vajon hány ember életét olthatta már ki ezzel a hivalkodó fegyverrel, és remélte, hogy valójában mégsem olyan elvetemült fickó, mint amilyennek a szóbeszéd tartja. A férfi arcának alsó részét megvilágította a melegsárga fény, de a többit beárnyékolta a kalap karimája. Caitlin így csak szögletes állának határozott vonalát, az egyik arccsontja fölött húzódó cikcakkos, vágott sebhelyet és összeszorított szájának keserű rándulását láthatta. A tekintetére lett volna kíváncsi. A szem a lélek tükre, mondogatta Caitlin apja, és állításának igazságát a lány saját tapasztalatai is alátámasztották. Miközben végigmérte Keegant, a gombóc, amely a félelemtől keletkezett a torkában, tojásnagyságúvá nőtt, így alig jutott levegőhöz. Öntelt és szikár – ez a két jelző jutott eszébe elsőként, de önmagában véve egyik sem volt elég kifejező a férfi vonatkozásában. Keegan – ellentétben az édesapjával, aki jelentős súlyfelesleget cipelt, noha magas volt – csupa izom: főleg a válla és a karja duzzadt az erőtől. A városban a férfiak állítólag kitértek az útjából, ha közeledni látták az utcán. Caitlin most már értette, miért. Akkor is majd szétvetette az erő, ha csak állt, karját lazán lógatva a törzse mellett, egyik lábát kissé behajlítva. Ha ehhez a látványhoz hozzáteszi a fegyveréről szóló híreszteléseket… Caitlint még sohasem hozta össze a balsors ilyen félelmetes megjelenésű férfival. Markáns vonásai és fagyos arckifejezése tökéletes önuralomról árulkodott. Caitlin szerette volna elkapni róla a tekintetét, hátha akkor sikerül visszanyernie a lélekjelenlétét, de a férfiból áradó felfoghatatlan erő magatehetetlenné tette. Caitlin kihúzta magát. – Mr. Keegan, ha jól sejtem? A férfi megérintette a kalapja karimáját. A gesztus képtelenül udvariasnak tűnt ahhoz képest, hogy épp meglincselni készült Caitlin öccsét. – Kérem, Mr. Keegan… Én… hm… tudom, hogy Patrick sok bosszúságot okoz önnek, mióta visszaköltözött No Name-be. Mégsem teheti meg tiszta lelkiismerettel, hogy kioltsa egy fiatalember életét egy ártatlan csíny miatt. Néhány végtelenül hosszúnak tűnő pillanat után a férfi végül megszólalt: – Csíny? Azt mondta, ártatlan csínytevés? A hangja mély volt, reszelős és nyers. Caitlinnek a whisky és a dohányzás jutott eszébe róla, s úgy érezte, mintha a férfi minden egyes lassan, elnyújtottan ejtett szava körülölelné őt. Keegan csípőre tette a kezét, és testsúlyát áthelyezte egyik csizmás lábáról a másikra. Ebben a kimondottan férfias pózban tökéletesen nyugodtnak tűnt – és olyan veszélytelennek, mint egy csörgőkígyó. – Azt állítja, hogy ártalmatlan csínyt követett el, amikor agyonlőtte a díjnyertes tenyészbikámat?

Catherine Anderson

16


– Egy díjnyertes bikát? – kérdezte Caitlin elhaló hangon. Egy pillanatra behunyta a szemét. Már-már betegesen féltette Patricket, s most a rosszullét kerülgette. Agyonlőni valakinek a bikáját főbenjáró bűnnek számít egy városban, ahol az emberek számára létkérdés a szarvasmarhák tenyésztésének sikeressége. – Ez biztosan valamiféle félreértés. Patrick nem követne el ilyen esztelenséget. Úgy tűnt, mintha ellenséges érzülettel viseltetnének iránta a férfiak, akik Patrick lova körül álltak. Caitlin érezte, hogy ugrásra készen állnak: szeretnének mielőbb rácsapni a tarka ló farára, és látni, ahogy a fivére a kötélen himbálódzik. – Nem követne el ilyen esztelenséget – ismételte utána Keegan. – Ez egy érdekes megfogalmazás, tekintve, hogy már elitta az eszét. Caitlin rémülten pillantott hátra Patrickre. Az öccse egy szót sem szólt, csak nézte őt, esdekelve. Hallgatásával beismerte bűnösségét. – Én… ööö… – Caitlin ismét Keegan felé fordult. – Kérem, Mr. Keegan… – a himbálódzó kötélhurokra mutatott. – Nem ez a módja a vitás ügyek rendezésének. Menjünk be a házba, igyanak meg velünk egy finom teát, és higgadjanak le. Ha közösen meghányjukvetjük a történteket, biztosan találunk olyan megoldást, amely mindannyiunk megelégedésére szolgál majd. Úgy látta, mintha nevetés kényszere mozdította volna meg a férfi összeszorított száját. – Teát? Abból, ahogyan Keegan kiejtette a szót, Caitlin arra következtetett, nem sokkal tartja jobbnak a teát a méregnél. Kétségbeesetten törte a fejét egy újabb javaslaton. – Vagy inkább kávét? A férfi halk felhorkanását Caitlin visszafojtott nevetésnek vélte. – Nem, nem hinném, Miss O'Shannessy. Az öccse lépten-nyomon borsot tör az orrom alá, mióta csak visszaköltöztem ide. És tudom, hogy ezzel ön is tisztában van. Mint mindenki más is a városban. Röviden, nálam betelt a pohár. Nem tűröm tovább. – Tudom, hogy Patrick alaposan próbára tette már a türelmét, Mr. Keegan, és én nem is hibáztatom önt azért, ha szíjat akar hasítani a hátából. – Caitlin! – szakította félbe Patrick fojtott hangon. – Az ég szerelmére, miről beszélsz? Caitlin igyekezett tudomást sem venni az öccséről, és folytatta: – Ha valóban agyonlőtte a bikáját, úgy tökéletesen egyetértek önnel abban, hogy büntetést érdemel érte. Az akasztás azonban túlzásnak tűnik. Vagy ön nem így gondolja? – Ha így gondolnám, nem lennék itt – Keegan feltartotta hatalmas kezét, és számolni kezdett hosszú, tömpe végű ujjait felmutatva. – Az utóbbi három hónapban az öccse nyilvánosan sértegetett és gyávának nevezett, mert nem voltam hajlandó kimenni az utcára, amikor fegyverrel várt rám. Kősót szórt a két legjobb vizű itatómba, egy harmadikat pedig megmérgezett. Ez összesen huszonhárom jószágom életébe került. Számtalan alkalommal megrongálta az újonnan állított kerítésemet, halálra rémisztette a marháimat, vaktában lövöldözött a béreseimre. Beláthatja talán, ha azt mondom, ezek után bármilyen büntetést szabok is ki rá, semmi sem számít túlzásnak. Valahányszor Keegan újabb vádpontot hozott fel Caitlin öccse ellen, a lány összerezzent. Hogyan lehetett ennyire ostoba az öccse! Ha felöntött a garatra, arra is képtelen volt, hogy kiöntse a vizet a csizmájából. – Tudom, hogy sok bosszúságot okozott önnek. De az meg sem fordult még a fejében, uram, hogy ön legalább annyira tehet a kettejük között folyó csatározásról, mint ő? – Még hogy én?! – képedt el Keegan. – Hogy én tehetnék róla? Nem, azt nem hinném.

Catherine Anderson

17


Caitlin vehemensen folytatta, bár a hangja egyre vékonyabb lett a kétségbeeséstől. – Ha esetleg megpróbálná a helyébe képzelni magát, talán könnyebben megértené Patrick viselt dolgait. – Tudja, mit, Miss O'Shannessy? Értse meg őt maga! Én mindenesetre elégtételt veszek rajta a bikám elvesztése miatt, és felköttetem a gazfickót. Ez a megoldás mindkettőnk megelégedésére szolgál. Caitlin egyik karja hajlatába támasztotta a puskát, és feltartotta másik, remegő kezét. – Ne hamarkodja el! Olyan bűnt követne el ezzel, amelyet biztosan megbán majd. Nézze a helyzetet Patrick szemszögéből! Az esetek többségében ön késztette őt ezekre a tettekre. Caitlin biztató jelnek vélte, hogy Keegan nem szakította félbe. Még mindig remegő hangon folytatta: – Először is, amikor megérkezett a városba, pókerezni hívta az öcsémet, és elnyert tőle egy több ezer hektárnyi kiváló földről szóló szerződést. Aztán, amikor ő még mindig dühöngött emiatt, maga különféle vádakkal illette apánkat és a barátait. Csalással vádolta őket, hogy a gyilkosságról már ne is beszéljünk. Ezek után pedig volt képe azt követelni, hogy Patrick mutassa meg magának apánk könyvelését és naplóját, hogy bebizonyíthassa, a nevelőapját rászedték, és hogy nem volt köze Camlin Beckett halálához. Ezt követően pedig már nem csinált titkot abból, hogy meggyőződése, apánk vagy valamelyik cimborája követte el a gyilkosságot! Miután Keegan továbbra sem adta jelét annak, hogy meg akar szólalni, Caitlin sietett hozzátenni: – Azzal vádolta apánkat, hogy hidegvérrel megölt egy embert, Mr. Keegan! Gondoljon csak bele! Akár igaz, akár nem, ez nagyon súlyos vád, és függetlenül attól, hogy mi a véleménye Conor O'Shannessyről, önnek is be kell látnia, hogy egy kötelességtudó fiú ezt nem hagyhatja ennyiben. Édesapánk már nem él, így nem is védekezhet. Természetes, hogy a fia e vádak visszavonását követeli, és gyűlöli önt, amiért megtagadta e kérése teljesítését! Keegan nyugodt hangon válaszolt: – Mondok önnek néhány dolgot, Miss O'Shannessy. És jól jegyezze meg valamennyit. Először is nem csavartam hátra az öccse kezét, így kényszerítve arra, hogy üljön le velem pókerezni akkor éjjel. Amint megtudta, hogy ki vagyok, ő kezdett provokálni engem, hogy játsszak, nem pedig fordítva történt. Mindössze feltételezem, hogy azt hitte, elég szerencsés a kártyában ahhoz, hogy megkopasszon engem. Ő maga döntött úgy, hogy felteszi a Circle Star Ranch szerződését kezdőtétként. Nem én javasoltam ezt neki, sőt, semmilyen módon nem is bátorítottam erre. Áthelyezte a testsúlyát, kezét ismét csípőre téve. – Másodszor. Amit az apjáról állítottam, az nem vádaskodás, hanem az igazság. Nem arcátlanság volt részemről azt követelni, hogy mutassa meg a birtok papírjait, hanem erőfeszítés olyan bizonyíték megszerzésére, amely visszaadja az apám becsületét. Ha igaz, amit feltételez, vagyis az apja és a cimborái sem követtek el bűnt, akkor semmi olyan sem állhatott volna ezekben a dokumentumokban, ami összefüggésbe hozza őket egy bűncselekménnyel. Vagyis akkor mire föl ez a nagy hűhó? Talán nem véletlenül félt az öccsével együtt megmutatni nekem azokat a papírokat. Nyilván jó okuk volt erre. Attól féltek talán, hogy találok valamit, ami apám ártatlanságát bizonyítja?

Catherine Anderson

18


Ezt a kérdést Caitlin is feltette már magának, és igazság szerint arra az eredményre jutott, hogy Keegan nevelőapja bizonyára ártatlan volt. Egészen más kérdés azonban az, hogy Conor O'Shannessy olyan ostoba vagy elővigyázatlan volt-e, hogy ezt bizonyító bejegyzéseket hagyjon hátra a könyvelésében vagy a naplójában. Caitlin jobb szeretett volna nem foglalkozni ezzel a kérdéssel. Nem mintha félt volna szembesülni az igazsággal: sokkal inkább attól tartott, hogy ez összetörheti az öccsét. Miért nem képes megérteni ezt Keegan? Mindenki táplál magában illúziókat, az öccse történetesen azt, hogy az apjuk alapjában véve jó ember volt, akinek a jellemét azonban gyökeresen megváltoztatta a whiskyvedelés. Van, hogy az önáltatás segít megőrizni az ember józanságát. Camlin Beckett életét csaknem húsz évvel ezelőtt oltották ki. Joseph Paxton is rég meghalt azóta. Caitlin öccse azonban nagyon is él. Akármennyire érdekli is az igazság, és bármi legyen az, apjuk magával vitte a sírba. És jobb, ha most már ott is marad. Mi változna attól a jelenben, ha kiderülne, hogy Paxton ártatlan volt? Semmi sem hozhatja vissza őt, és ők sem tehetik meg nem történtté azt, ami megtörtént. Ace Keegan bármikor továbbállhat innen, amikor csak kedve szottyan, és élheti tovább az életét. Patricknek azonban élete végéig együtt kell élnie a botrány szégyenével. Mintha megérezte volna, hogy Caitlin nem fog válaszolni a kérdésére, Ace Keegan vett egy levegőt, majd hangos sóhajtással kifújta. – És az utolsó megjegyzésem, Miss O'Shannessy az lenne, hogy már nem gyerek az öccse. Felnőtt férfi. Ideje, hogy vállalja tetteinek következményeit. Legközelebb talán kétszer is meggondolja, mielőtt meghúzza a ravaszt. – Legközelebb? – Caitlin érezte, hogy egy kéz megfogta a karját. Abban a hiszemben, hogy Hank az, nem rázta le magáról. – Ha most felkötteti, akkor már nem lesz legközelebb! Kérem… Biztosan elrendezhetjük ezt az ügyet másképpen is. Készséggel kárpótolom önt a bikáért. Mennyit fizetett érte? Keegan szája féloldalas, kesernyés mosolyra húzódott. Kivillanó fogai meghökkentően fehérek voltak. – Háromezret, és ebben még nincs benne a szállítási költség. Caitlin úgy érezte, kiszalad alóla a lába. – Háromezer dollárt? Ezt nem mondhatja komolyan! – Halálosan komolyan mondom pedig. És mivel kétlem, hogy önnek lenne ennyi megtakarított pénze idehaza, nem látom értelmét, hogy tovább vitatkozzunk erről a kérdésről. – Biccentett, majd hozzátette: – Jó éjszakát, Miss O'Shannessy. Örülök, hogy megismerhettem. Caitlin csak ekkor vette észre, hogy nem Hank, hanem Keegan egyik embere fogta meg a karját az imént. Mielőtt észbe kaphatott volna, az illető kicsavarta a kezéből a fegyvert. Caitlin szembefordult vele. – Adja vissza, de tüstént! Keegan hangját hallotta a háta mögül. – Vidd innen, Esa, és gondoskodj róla, hogy ne legyen útban, míg nem végeztünk Mr. O'Shannessyvel. A vöröses hajú cowboy odadobta a puskát az egyik társának. Caitlin megpördült a tengelye körül, hogy kiszabaduljon a szorításából, de csak annyit ért el ezzel, hogy a férfi acélos karjai között találta magát. Egyre erősebb hullámokban tört rá a pánik. Szeretett

Catherine Anderson

19


volna szabadulni, és Patricken kívül minden másról megfeledkezett. Arra gondolt, mi történhet a fiúval, ha nem sikerül meggyőznie Keegant, hogy kegyelmezzen meg neki. – Ne… kérem, ne! – Megvetette a lábát a földön, miközben kétségbeesetten ellenállt, tekintetét Keeganre szegezve. – Megtérítem a bika árát, bármennyit kérjen is érte! Most rögtön azonban… – tekergőzött és vonaglott, fogvatartója rekeszizmába vágva a könyökét. – Most nem tudok összeszedni háromezret, ebben igaza van. De vannak marháink és földünk is biztosítékként. Sőt a ház is. Aláírok önnek egy adóslevelet. Az emberei lehetnek a tanúk. Ha másképpen nem megy, részletekben kifizetem. – Csakhogy addig nincsen tenyészbikám, és nem tudom befedeztetni a teheneimet. Ez pedig azt jelenti, hogy tavasszal nem lesznek borjak, Miss O'Shannessy, vagyis további több ezer dollártól esem el, amikor jövő ősszel piacra viszem a marháimat. – Keegan újabb keserű nevetést hallatott. – Nincs szükségem a pénzére, sem pedig a kötelezvényére. Azért jöttem ide, hogy megleckéztessem az öccsét, és pontosan ezt fogom tenni. – Megleckéztetni? – Caitlin hangja metszően éles lett. – Édes istenem… Maga megleckéztetésnek nevezi az akasztást? Kérem, Mr. Keegan… Nem teheti ezt vele! Kérem… Hirtelen mozdulattal elfordította a törzsét, így sikerült kiszabadulnia fogvatartója szorításából. Végigszaladt az istállón, és Keegan lába elé vetette magát, átölelve fekete csizmáját. Eltökélte magában, hogy el nem engedi, bármi történjék is. – Meg kell hallgatnia engem! Kérem, ne kövesse el ezt a borzalmat! Minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy egyezséget kössön ezzel a szikrázó szemű, ördögi vigyorú férfival, de úgy látta, nincs más választása, ha meg akarja menteni Patrick életét. Kényszerítenie kellett magát, hogy ráemelje a tekintetét, annyira remegett a megaláztatástól, hogy ott térdepel előtte. Örült annak, hogy a lámpa megvilágította az arcát. Miután eddig árnyékban állt, a szokatlanul erős fényben alig látott, így nem kellett amiatt is szégyellnie magát, hogy a férfi szemébe néz. – Kérem… – könyörgött. – Ne bántsa az öcsémet! Mondja meg, mit kér érte! Bármi legyen is az. Bármi… Csak arra kérem, ne bántsa az öcsémet! Ahogy kitisztult a látása, Caitlin két dolgot is észrevett. Az első az volt, hogy ebből a szögből jobban láthatta Keegan arcának felső részét, a másik pedig az, hogy így a férfi is tisztábban látta őt. És az arckifejezése láttán arra következtetett, hogy nem nyerte meg a tetszését. Nem! Nem is ez a jó kifejezés. A férfi döbbenten bámult rá. Mintha egy láthatatlan ököl csapása az utolsó szuszt is kiverte volna belőle. Caitlin egy pillanatig biztosra vette, hogy az összes róla hallott pletyka alaptalan. Ám miközben egyre erősödő reménnyel nézett végig a férfin, a szemében imént felfedezni vélt sebezhetőség dermesztő közönnyé alakult vissza. A már-már döbbent arckifejezés eltűnt, vonásai megkeményedtek, telt, határozott vonalú szája újabb gúnyos vigyorrá torzult. – Bármi legyen is az? – kérdezte szelíden. – Nem kell mást tennem tehát, mint megneveznem, mit kérek érte cserébe? Caitlin egyre fokozódó félelemmel kezdte kapiskálni, mire céloz a férfi. Amikor azt mondta, „bármit” hajlandó megadni, ő pénzre gondolt – arra, hogy örömmel kifizetné a bika árát, sőt, az elvesztéséből származó következő évi veszteségéért is kárpótolná. Patrickkel akár a birtokot is eladnák, ha a szükség úgy hozza, hogy előteremtsék ezt az összeget. Inkább mindenről lemond, amijük csak van, mintsem végignézze az öccse halálát.

Catherine Anderson

20


Keegan azonban nyilván nem erre gondolt. – Kérdeztem valamit, Miss O'Shannessy. Bármit? – ismételte a férfi ijesztő szelídséggel. Caitlin most már pontosan tudta, mire céloz Keegan, és minden porcikája tiltakozott ez ellen. A legszívesebben felsikoltott volna. Elengedte a férfi csizmáját, leült a földre, és átölelte felhúzott térdét, körmeit a húsába mélyesztve. A fájdalom révén maradt kapcsolatban a valósággal, miközben iszonytató gondolatok foglalkoztatták. Patrick. Még mindig hallotta a fiú fojtott zokogását. Ha nemet mond Keegan javaslatára, bármi legyen is az, a férfi biztosan felakasztja az öccsét. Felakasztja. Ehhez képest minden jelentéktelenné törpül. Bármi történjék is vele. Bármi. Beharapta a száját, így kényszerítve magát arra, hogy bólintson. Soha semmi sem esett még ennyire nehezére ebben az életben. Ekkor vette észre, hogy Keegan szeme nem is obszidiánfekete, hanem sötét csokoládébarna. A csokoládé volt a kedvenc édessége. A férfi tekintete az övét fürkészte, majd lassan – pimaszul – lejjebb vándorolt, és végigmérte. Caitlin érezte, hogy elvörösödik a szégyentől. A forróság végigfutott a nyakán, az arca lángolt. – Igen sokra tartja magát, Miss O'Shannessy – állapította meg Keegan ugyanazon a veszélyesen simulékony hangon. – Előbb meg kell győződnöm róla, hogy valóban ér-e annyit. Lehajolt, és megragadta Caitlin karját. A lány arra számított, hogy erős ujjai a húsába mélyednek majd. Jóllehet a férfi keze úgy fogta át, mintha vasbilincs lenne, és a szorítása könyörtelen volt, csak a súrlódás okozott fájdalmat, s ezt is inkább csak a tudatával fogta fel, nem pedig a bőrén érezte. Annyira szégyellte magát, hogy mindvégig leszegve tartotta a fejét. Büszke ír teremtés lévén ez ugyanolyan szokatlan testhelyzet volt számára, mint az, hogy térdepelt. Ez idáig mindig is a büszkeségéből merített erőt, most azonban mintha egyszerre cserbenhagyta volna őt az erőssége. Amikor megfordult, hogy kövesse Keegant, egymásba gabalyodott a lába. Mégsem kellett arra számítania, hogy elesik: a férfi ugyanis nem engedte el a karját. Egyensúlyát veszítve a férfi vállának ütközött, amelyet olyan keménynek érzett, mintha nem is húsból és csontból, hanem kőből volna. Ó, istenem… Caitlin már-már azt kívánta magában, bárcsak inkább elesne – és alaposan beütné a fejét. Megváltás lenne számára, ha ebben a pillanatban elveszítené az eszméletét. De nem – ott kellett állnia, tiszta tudattal és ép ésszel, miközben Keegan kurtán utasította az embereit, hogy emeljék le Patricket a lóról. Majd a szeme sarkából Caitlinre pillantva hozzátette: – Álljatok készen, hogy felkössétek ezt a gazembert, ha a nővére úgy döntene, mégsem állja a szavát, ahogy az az O'Shannessykre jellemző. A rágalom, miszerint a családjukra nem jellemző a szavahihetőség, túlment azon a határon, amelyet Caitlin sértett büszkesége még eltűrt. Függetlenül attól, hogy mit követett el az apjuk, ő mindig is talpig becsületes volt, és soha életében nem szegte még meg az adott szót. Most sem állt szándékában így tenni – nem azért, mert kötelességének érezte, hogy tisztességesen viselkedjen egy férfival, akiben szemlátomást szemernyi becsület sem lakozik, hanem mert most az öccse élete volt a tét. – Gazda! – szólalt meg bizonytalanul az egyik férfi Patrick lova közelében állva. Caitlin felkapta a fejét a hangjára, és most először mint csoportot vette szemügyre a férfiakat. Ellentétben vele és Keegannel, ők közvetlenül az egyik lámpa alatt álltak, így

Catherine Anderson

21


jól megvilágította arcukat a fény. Szemügyre véve őket úgy látta, vagy elképedést és hitetlenkedést, vagy egyetértést fejeznek ki a vonásaik. Sovány vigasz volt számára, hogy így reagáltak. Nem maradt elég ideje arra, hogy alaposabban szemügyre vegye őket, mert Keegan elengedte a karját, hogy magához vegye az egyik lámpást, és kissé meglódította, hogy menjen végig vele a folyosón az istálló hátsó részében lévő üres bokszokhoz. Olyan érzés volt, mintha uszadékfa lenne egy hullám hátán, s úgy közeledne a végzet felé, amely sokkal rosszabb számára, mint a halál. Sőt, a mögötte lépdelő férfi személye miatt még ennél is borzalmasabb. A férfi fürge léptei és a himbálózó lámpa fénye a deszkafalakon elárulta indulatát. Valahányszor megcsikordult a férfi jobb csizmájának sarka a döngölt padlón, Caitlin a legszívesebben felsikoltott volna. A léptek zaja pimaszságot sugallt. Mintha csak álmodná mindezt, Caitlin olyan kábult volt, s erre a ritmusra összpontosította a figyelmét. Lépés, csosszanás, lépés, csosszanás… Talán sántít egy kissé? Bár elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ilyen erős fizikumú férfinak bármiféle testi fogyatékossága lehet, mégsem sikerült szabadulnia ettől a gondolattól. A trágya és az állott széna fanyar szaga csípte az orrát, miközben a félhomályt kémlelte. Sötét volt itt hátul. Ijesztően, fenyegetően sötét. Keegan egyértelművé tette, mik a szándékai, Caitlin pedig nem kételkedett abban, hogy elég nagy gazember ahhoz, hogy behajtsa rajta az ígéretét. Soha életében nem látott még olyan elszántan csillogó szempárt, mint az övé. Amikor a középső bokszhoz érve a férfi egyik kezével megmarkolta a vállát, Caitlin már minden ízében remegett. Ha Keegan érezte is ezt, nem adta jelét. Caitlin egyre fokozódó rettegéssel figyelte, ahogy a férfi egy szögre akasztotta a lámpást. Nem adta jelét megbánásnak. És tétovázásnak sem. Caitlin azon tűnődött, vajon szokása-e mindent így csinálni. A lámpás most lejjebb került, mint az istálló elejében volt, így a férfi arcának legapróbb vonásait is kirajzolta. A széles karimájú kalap alól kiszabadult fekete tincs lazán hullott magas homlokába, ívelt szemöldöke alatt mélyen ülő csokoládébarna szemét sűrű, koromfekete pillák árnyékolták. Csak érzékien telt ajka volt mentes markáns vonásainak és szögletes állának komorságától. Ezt a félelmetes benyomást erősítette a sűrű szakáll, az egyenes, de kissé aszimmetrikusan kiemelkedő orr és a bal orcáján húzódó cakkos szélű sebhely, amely feltűnőbb volt, mint az arca másik felén lévő, amely rosszul összeforrt törésről árulkodott. Ez lehet az oka annak, hogy meg-megrándul a szája, amikor mosolyog, gondolta Caitlin kábultan. Arca bal felének idegei és izmai szemmel láthatóan súlyosan sérülhettek. Caitlin elképzelte Keegant egy verekedés résztvevőjeként egy zajos kocsmában, miközben eltöri az arccsontját egy tagbaszakadt részeg fickó. És Caitlin rokonszenvet érzett az illető iránt. A férfi egy szalmaszálat dugott a szája bal sarkába, majd rágcsálni kezdte erős, fehér fogaival. Arcának jobb fele ezért sokkal mozgékonyabb volt, amikor beszélt: – Nos – szólalt meg kimérten. Ennek a szalmaszálnak a látványa majdnem Caitlin vesztét jelentette. Nem mintha baljós előjelet látott volna benne. Ő maga is sokszor rágcsált már szalmaszálat. Miközben a naplementét nézte. Vagy pihenőt tartott a földeken munka közben. De soha ilyen helyzetben. Hogy a férfi ezt tette most, mindennél beszédesebben kifejezve iránta érzett megvetését. Catherine Anderson

22


Miután Caitlin válasz nélkül hagyta elnyújtott hangú biztatását, Keegan hozzátette: – Lehet, hogy ön azt tervezi, egész este itt fog ácsorogni, Miss O'Shannessy, de ez esetben még le kell vezényelnem egy akasztást. A döntés az öné. Nem kellett kimondania, mit vár Caitlintől. A lány átfogta a derekát, hogy a férfi ne vegye észre, milyen erősen remeg a keze. – Me-megtenné, hogy legalább eloltja a lámpát? – Gondolom, nem nagy kérés, ha előbb szeretném szemügyre venni a portékát. A portékát?! Caitlin egy pillanatra lehunyta a szemét, mert forróságként öntötte el a megaláztatás érzése. – Mégis miféle ember maga? – Az a fajta, akinek jó az emlékezőtehetsége. Na, kezdjen vetkőzni! Vagy táncoljon vissza. Nekem mindegy. De ne tegye próbára a türelmemet, mert biztosíthatom afelől, hogy már rég elfogyott. Caitlin látta rajta, hogy így van. A férfi könyörtelen arckifejezése alapján úgy vélte, anyaszült meztelenül akarja látni. Ennél alább nem adja. A lámpás fénye ott táncolt alig két lépésre tőle. Caitlin úgy érezte, ennél borzalmasabb már nem is történhetne vele. Nem értette, miben reménykedett ez idáig. Patrick és Halloway doktor, No Name egyetlen orvosa kivételével gyakorlatilag az összes férfi aljas kapcabetyár volt, akit csak ismert. Nem alaptalanul feltételezte, hogy Keegan is az. Csak természetes, hogy a férfi nem fogja beérni annyival, hogy megbecsteleníti. Nem, dehogy. Még meg is akarja alázni közben. Hátranézett az istálló bejárata irányába. A viharvert falakon most is látta a táncoló árnyékok játékát. Az üres huroké előre-hátra himbálódzott. Patricket Keegan utasításának megfelelően elengedték az imént. Megfordult a fejében a gondolat, hogy megszökik, de gyorsan elvetette az ötletet. Keegannek egyszerű lenne a dolga: Caitlin egy pillanatig se kételkedett abban, hogy utasítaná az embereit, mégis akasszák fel az öccsét. – Talán meggondolta magát? – kérdezte Keegan, hangjában leplezetlen megvetéssel. – Igaz, nem is feltételeztem egy O'Shannessy-ről, hogy tartaná magát az adott szóhoz. Nem esik messze az alma a fájától, nem igaz? Fájt ez a hasonlat Caitlinnek. Amikor Keegan sarkon fordult, mintha ott akarná hagyni, a lány szíve máris a torkában dobogott. – Várjon! – ragadta meg a férfi ingujját. – Kérem… én csak… nem, ne menjen még el, kérem! Keegan lassan megfordult, szavak helyett egyik szemöldökét kérdőn felvonva nézett rá. – Ne játsszon velem, kisasszony! Elhiheti, ha mondom, hogy a legszebb nőkkel volt már dolgom. Magát nem is lehet egy napon említeni velük. Caitlin soha senkit sem gyűlölt még annyira, mint Ace Keegant ott és abban a pillanatban. Érezte, hogy könnyek tolulnak a szemébe, de maradék büszkesége még elégnek bizonyult ahhoz, hogy visszafojtsa őket. A gazember! Nem szerzi meg neki azt az örömet, hogy sírni lássa. A széna és a lovak szaga körülölelte. Eltökélte magában, hogy farkasszemet néz a férfival. Így fogott bele az egyébként egyszerű rutinműveletbe, hogy kioldja a pongyolája övét. Mégsem ment könnyen: ujjait megbénította a félelem, a keze pedig remegett miatta.

Catherine Anderson

23


Mintha minél jobban szeretné élvezni a látványt, Keegan még feljebb tolta a kalapját, s odaállt a szemközti fal elé. Caitlin azt remélte, hátralép a boksz ajtajába. Akkor talán nem csábította volna a lehetőség, hogy szökni próbáljon innen. De nem, éppenséggel úgy tűnt, mintha a férfi kifejezetten azt szeretné, hogy megfutamodjon. Hanyag mozdulattal keresztbe fonta karját a mellkasán, lábát bokában keresztezve állt, fekete csizmája egyikét a fényes orrig a szénába fúrva. Unott közöny ült ki az arcára. Caitlin ezt látva azon tűnődött, vajon miért éppen ezt választotta. A férfi várta, hogy vetkőzni kezdjen. Dühítette, hogy nem boldogult a csomóval, amelyet az övre kötött, ezért végül mégis elkapta a szemét Keeganről, hogy lenézzen, de az ujjai továbbra sem engedelmeskedtek. Kétségbeesésében rántott egyet az övön. – Szüksége van talán egy kis segítségre? – kérdezte a férfi fanyarul. Caitlin szeretett volna megszólalni, de attól félt, remegni fog a hangja, ezért meggondolta magát. Belemélyesztette a körmét a csomóba, így végül sikerült meglazítania az egyik hurkot. Néhány másodperc múlva végre szétnyílt rajta a pongyola. Nem hagyott gondolkodási időt magának, és továbbra is lesütötte a szemét, hogy kevésbé érezze megalázónak a helyzetet, s a vállát rángatva lerázta magáról a pongyolát a földre. Most már csak a hálóing volt rajta. Remegő kézzel állt neki, hogy kigombolja az apró gombok sorát, mely a nyakánál kezdődött s a rekeszizmáig ért. Magán érezte Keegan tekintetét, aki csak állt, és bámulta. Próbált nem gondolni arra a pillanatra, amikor már semmi sem védi a testét a férfi sötét pillantásától. Próbálta, de nem sikerült. A tudata cserbenhagyta: ijesztő képeket varázsolt elé arról, hogy a férfi nagy barna keze hozzáér, fogdosni kezdi és fájdalmat okoz neki. Nem tudta eldönteni, melyik a rosszabb: a fájdalom vagy a megaláztatás. Nem táplált illúziókat magában. Az élet már réges-rég megfosztotta tőlük. Összeszorította a fogát, de továbbra sem volt képes a férfi átható szemébe nézni, miközben ujjai elszántan haladtak egyre lejjebb a gombsoron. Amikor az utolsót is kifordította a gomblyukból, úgy érezte, meghasad a szíve. Nincs más hátra, mint kibújnia a hálóingből. Patrickért. Patrick miatt meg kell tennie. A szavak litániaszerűen visszhangoztak benne. Keresztezte a karját maga előtt, és összefogta a puha pamutanyagot. A hideg levegő megcsapta a bokáját, majd a lábszárát. Ó, istenem! Ahogy egyre feljebb húzta magán a hálóinget a combtöve felé, ismét lehunyta a szemét. Szégyenszemre kicsordultak forró könnyei, s végigfolytak az arcán. Lehajtotta a fejét, abban reménykedve, hogy nem veszi észre a férfi, s hogy a jó Isten legalább most kegyes lesz hozzá. Keegan minden figyelmeztetés nélkül átfogta a lány csuklóját erős, bőrkeményedéses ujjaival, megakadályozva abban, hogy még feljebb emelje a karját. Caitlin ijedtében megfeledkezett arról, hogy titkolni szeretné előtte a könnyeit, s a szemébe nézett. Keegan arca alig néhány ujjnyira volt az övétől. A kávébarna szempár tekintete ugyanolyan könyörtelen volt, mint a keze szorítása. Fogva tartotta Caitlinét. A lány úgy látta, mintha megbánás suhant volna át Ace arcán, de vonásai már a következő pillanatban megdermedtek, mintha fagyos maszkot viselne. Megrándult egy izom állának jobb felében, amit Caitlin az indulat jelének tulajdonított. – Ez a kis ízelítő szemet gyönyörködtető volt ugyan, Miss O'Shannessy, de sajnos úgy döntöttem, majd egy másik alkalommal hajtom be magán az ígéretét – szólalt meg a férfi, és az istálló bejárata felé biccentett. – Eszembe jutott ugyanis, hogy a fivéreim meg

Catherine Anderson

24


három béresem is itt van, hallótávolságon belül. Azt hiszem, inkább kivárom, míg ennél meghittebb körülmények között válthatja be az ígéretét. Caitlin úgy érezte, mintha ki akarna szaladni a lába alól a talaj. Itt vannak a férfi testvérei? És hogy bármikor bevasalhatja rajta az ígéretét? Lehunyta a szemét, hátha sikerül megszabadulnia ettől a szédítő érzéstől. Keegan elengedte a lány csuklóját, és megbökte a kalapját köszönésképpen, de a karima vetette árnyék miatt Caitlin semmit sem olvashatott ki a tekintetéből. Majd, ettől fogva már egyetlen szót sem szólva, sarkon fordult, és kisietett a bokszból. Caitlin csak állt a lobogó lámpafényben, felmarkolva a pongyoláját. Kábultan hallgatta a férfi távolodó lépteinek zaját. Tényleg biceg egy kissé, állapította meg. Nem mintha ez számítana. Sokkhatás érte. Ez az oka, hogy képtelen a fontos dolgokra összpontosítani. És ezért nem sikerült visszanyernie a lélekjelenlétét. Még mindig az iménti sokk hatása alatt áll. Néhány másodperccel később hallotta, hogy Keegan fennhangon utasítja az embereit az istálló előtt. Majd a bőrnyergek csikorgása hallatszott, amikor a hét férfi a kengyelbe lépve lóra szállt, s hátasaikat megsarkantyúzva elvágtattak. Caitlin a döbbenettől mozdulatlanná dermedve bámulta az árnyékok táncát a deszkafalakon, és csak lassan fogta fel a férfi által mondottakat. A megpróbáltatásának hamar vége lett volna, ha Keegan itt marad, így azonban addig halogathatja, ameddig csak jónak látja. Ő pedig rettegve várhatja a viszontlátás pillanatát. Egy perc nyugta sem lesz, míg fel nem bukkan, hogy behajtsa rajta az ígéretét. Caitlin úgy érezte, ennél rosszabb már nem is történhetne vele. Leengedte a hálóinge alját. – Várjon! – kiáltotta kirontva a bokszból. – Mr. Keegan, kérem, várjon! Kiáltása még akkor is visszhangzott, amikor hallotta a lovak patáinak gyors dobogását. Ugyanolyan zajjal voltak, mint amikor kivágtattak az istállóból. Az udvaron keresztülvágtatva még jobban nekiiramodtak, majd egyre kisebbnek látszó alakjukat elnyelte az éjszaka sötétje.

Catherine Anderson

25


Második fejezet

Csakis egy őrült lehet az, aki ilyen nyaktörő sebességgel vágtázik a dimbes-dombos prérin, különösképpen sötétedés után. Elég, ha útjukba kerül egy kátyú, és a ló máris eltörheti a lábát. Ace Keegan is tisztában volt ezzel. Csakhogy most nem törődött a kockázattal. Mintha démonok szállták volna meg, vagy éppenséggel üldöznék, egyre csak sarkantyúzta csődörét a hepehupás vidéken száguldozva. Egyik kezével a kalapját markolva, a másikkal a kantárszárat tartva, egészen a ló nyakához simult, hogy az a lehető leggyorsabban haladjon. Az éjszaka úgy ölelte körül, mint egy csábító asszony karja, és szeretett volna feloldódni az ölelésében. A hűvös szél cirógató ujjai rátapasztották az ingét a testére, összekócolták a haját, megcirógatták a nyakát a gallérja alatt. Még gyorsabban akart vágtázni – és aztán még annál is gyorsabban. Belevetni magát a sötétségbe, hogy szabaduljon végre a felismeréstől, amelyet képtelen volt elfogadni a tudata. Csakhogy nem menekülhetett. A sötétségbe semmiképp. De máshová sem. Az ember nem futhat sem elég gyorsan, sem elég sokáig ahhoz, hogy megszabadulhasson az igazságtól. Hátrahúzta a kantárszárat, hirtelen lefékezve a lovát. A csődört dühítette a durva bánásmód, nyerített és ágaskodott, mellső lábai cséphadaróként jártak. Ace a karjával fékezte, lábával satuként szorította, s teljes testsúlyával lefelé nyomta a hátasát, így sikerült ismét úrrá lennie a helyzeten, de ez csak egy hajszálon múlott. – Nyugalom, Shakespeare, nyugalom – mondta olyan erősen zihálva, mintha ő maga is futott volna. Gyöngéden megsimogatta a jószág tajtékban úszó nyakát. – Nyugodj meg, barátom, nyugalom. Sajnálom… Őszintén így is gondolta. Gyermekkora óta sohasem bánt rosszul egyetlen lóval sem, és azt sem hagyta, hogy valaki más tegyen így a jelenlétében. Lám, most mégis megtörtént – veszélybe sodorta legkedvesebb hátasát, csak hogy levezethesse az indulatait. Ha mindenképpen őrült módjára akar viselkedni, akkor jobban tenné, ha egy kőfalat öklözne, vagy levetné magát egy szikláról. Akkor legalább csak saját magában tenne kárt. Shakespeare világéletében rendíthetetlenül hűséges volt hozzá. Megérdemli, hogy jól bánjon vele. Amit szavakkal képtelen volt kifejezni, azt érintéssel próbálta az értésére adni. Végigsimította a csődör izmos nyakát és marját, masszírozta a feszülő izmokat, szeretetteljesen paskolgatta a lovat. A jószág bizonyos idő elteltével a megbocsátás jeleként halkan felnyerített. Úgy tűnt, Keegan ezen az éjszakán csak gazemberként képes viselkedni. Előbb Caitlin O'Shannessyvel, aztán Shakespeare-rel is. Mélyen magába szívta a fű, a vadvirágok és a lucerna illatától balzsamos levegőt, majd megdörzsölte az arcát. Amikor kitisztult a látása, megint ugyanolyannak látta a világot, mint úgy egy órával ezelőtt. A feje fölött ott van az ég, a talpa alatt pedig a föld. Valójában semmi sem változott. Ő mégis úgy érezte, mintha minden más lenne. Te jóságos ég…! Mi a csoda ütött belé? Három hónappal ezelőtt, amikor tervezgetni kezdte a régóta várt és módszeresen átgondolt bosszút a nevelőapja gyilkosai ellen, még biztos volt abban, hogy az összes adut a kezében tartja. Minden eshetőségre felkészült. És Catherine Anderson

26


erre ma éjjel odatoppan elé Conor O'Shannessy lánya, akit most először vehetett alaposan szemügyre. A szikrázóan kék szempár, a lángvörös haj, a nemes vonások. Senki sem tagadhatná, hogy Caitlin O'Shannessy hasonlít az ő féltestvérére, Edenre. Ez cáfolhatatlan tény volt, amiről nem lehet nem tudomást venni. Nem áltathatja magát tovább. Nem csupán a szemük és hajuk színének hasonlóságáról van szó. Ezt még csak kimagyarázhatná valahogyan. Csakhogy ennél többről van szó. Olyan nagyfokú hasonlóságról, amely elképesztő. Ha nem lenne a két lány között néhány év korkülönbség, akár ikreknek is nézhetnék őket Ace kezdte rosszul érezni magát. A szó fizikai értelmében. Caitlin O'Shannessy és Eden Paxton féltestvérek, ehhez kétség sem férhet. És mivel pontosan tudta, hogy nem ugyanaz az asszony szülte őket, már csak egyetlen következtetésre juthatott. Arra, hogy egy apa nemzette őket. Conor O'Shannessy. Talán valahol mélyen legbelül mindig is sejtette, hogy így van. Az alabástrombőrű és lángvörös hajú Eden annyira más volt, mint Dory Paxton többi gyermeke, sőt magára Doryra sem hasonlított. Ám ha gyanította is az igazságot, Ace sohasem vette tudomásul azt. Nem csoda. Képtelen volt elhinni, annyira abszurd volt a gondolat, hogy szeretett féltestvérének ereiben O'Shannessy-vér csörgedezhet. Az édesanyja mindig is azt állította, hogy Eden különleges haj- és szemszínét egy rég elhunyt anyai ági nagynéninek köszönheti. Az Eden születése utáni években Ace még túl fiatal és naiv volt ahhoz, hogy megkérdőjelezze ezt a magyarázatot, később pedig, amikor időről időre felmerültek benne ezek az alattomos kételyek, elhessegette őket magától. Nem, Eden nem… Az ő kedves, drága kishúga, Eden… Ez a lehetőség felfoghatatlan volt számára. Csakhogy most már nem tagadhatta. És nem csak azért, mert idősebb vagy éppenséggel bátrabb lett azóta, vagy mert elfogadhatóbb lenne számára most, mint korábban volt. Hanem mert az igazságot – mint valami békát – éppen akkor kellett lenyelnie, amikor megpillantotta Caitlin O'Shannessyt. Joseph meglincselésének éjszakáján Conor O'Shannessy gyermeket nemzett, és kilenc hónappal később Dory Paxton egy gyönyörű kislányt hozott a világra, akit Edennek nevezett, emléket állítva férje álmának. Uramisten…! Ace lehunyta a szemét, és próbált szabadulni a gondolataitól, de hiába. Édesanyja zavaros tekintetét látta maga előtt, amikor előtámolygott a bokorból, ahol Conor O'Shannessy megbecstelenítette. Lelki szemei előtt Dory arca eggyé olvadt Caitlinével. Azon a réges-régi éjszakán O'Shannessy megbecstelenítette Doryt. És ma éjjel Ace kis híján ugyanezt művelte Caitlinnel. A gondolattól a rosszullét környékezte. Hallotta, hogy valahonnan a távolból egy ló közeledik. Megfordult, és kémlelni kezdte az ezüstös fényben derengő éjszakát. A következő pillanatban felismerte féltestvérét, Josephet, aki a deresén közeledett felé, kalapját a szemébe húzva, szőke haját hátrafújta a szél. Úgy tíz méterre lehetett Ace-től, amikor felemelkedett a nyeregből a kengyelbe állva, s meghúzta a kantárszárat, így a ló nagy porfelhőt felverve lefékezett, és megállt. Ace-nek csak nehezen sikerült Shakespeare nyergében maradnia. A combjával szorította hátasát, miközben az félkörben táncolt a másik ló körül, ide-oda dobálva a fejét és hangosan fújtatva. Joseph egy pillanatra kiemelkedett a nyeregből, hogy ellensúlyozza a ló mozgását, és elkiáltotta magát: – Mi a fenét műveltél, Ace? Teljesen elment az eszed? Jó kérdés volt, és Ace maga sem tudta rá a választ. Szúrós pillantást vetett a fivérére.

Catherine Anderson

27


Joseph lekapta a kalapját, az ingujjába törölte a homlokát, majd ismét a fejébe nyomta a kalapot. Szájának minden mozdulatára kis gödrök keletkeztek az arcán, miközben beszélt. – Ez egyszerűen… képtelenség! Fel nem tudom fogni, hogy ezt művelted! Ezek szerint már ketten vannak. Ace fészkelődött a nyeregben, és próbálta megőrizni a lelki nyugalmát. Jóllehet, tudta, hogy mi vár rá, most a legkevésbé sem volt szüksége arra, hogy lehordják. – Már a legelején és csakis azért, mert te ragaszkodtál hozzá – folytatta Joseph –, megállapodtunk abban, hogy azokkal van elszámolnivalónk, akik személyesen felelősek apánk haláláért. És hogy senkinek sem eshet bántódása, aki ártatlan. – Nem is esett bántódása senkinek, aki ártatlan – vágott vissza Ace. – Bármit sugallhatott is a látszat, Joseph, semmi sem történt. Legalább ezt hidd el nekem! – Semmi sem történt? Hogyan állíthatod ezt? Patrick O'Shannessy valóban gaz dolgokat követett el, de ez még nem ok arra, hogy a nővérén állj bosszút! – Joseph a mutatóujjával Ace felé bökött, ezzel nyomatékosítva mondanivalóját, majd hozzátette: – Megérdemelnéd, hogy fenéken billentselek azért, amit ma este műveltél, öregem. Düh… Olyan gyorsan támadt fel Ace-ben az indulat, hogy nem volt ideje érvet találni ellene. Szerencsére ugyanolyan hamar elmúlt, mint ahogy jött. Nem szerette volna, ha Joseph-fel verekedéssel tesznek pontot a vita végére. Főleg nem akkor, amikor pontosan tudta, hogy nincs igaza. Mélyet lélegzett, lassan fújta ki a levegőt. – Sajnálom – bökte ki. – Az égre esküszöm, hogy sajnálom, Joseph… Éppen csak… – elhallgatott, keresve a szavakat a magyarázathoz. – Nos, először is biztosra vettem, hogy a lány meg fog lépni abban a pillanatban, ha úgy érzi, az öccse már biztonságban van. Hiszen nemcsak rokona O'Shannessynek, hanem a saját nevelése is. Ki gondolta volna róla, hogy be akarja tartani az ígéretét? – Ez nem tartozik a lényeghez. Nem volt jogod ahhoz, hogy így megalázd! Ace tökéletesen igazat adott Josephnek, de sértett büszkesége visszavágásra késztette. – Igazán? Nos, lehet, hogy nehezemre esett megőrizni a hidegvéremet, mert én ott voltam akkor éjjel, amikor apánk meghalt, és végignéztem az egész gyalázatot, ha emlékszel még rá. Te csak azután jöttél vissza a patakról, amikor már véget ért az egész. –Ez mellébeszélés. Kapóra jön bármiféle ürügy, ugye? Erről van szó? Ace elgyötört tekintettel nézett a testvérére. – Nem próbálok mentséget találni a viselkedésemre. Belátom, hogy egy pillanatra elveszítettem a fejemet. És adjunk hálát a jó Istennek azért, hogy nem csináltam végig. – Egy pillanatra elveszítetted a fejed?! Jézusom! Tudtam, hogy csak eljátsszuk az akasztást, de valahogy mégis az az érzésem támadt közben, mintha azt is meg akarnád ismételni, ami a mamával történt! – Tudnod kell, hogy nem mentem volna el olyan messzire. Még a holdfényben is egyértelműen kivehető volt Joseph kétkedő arckifejezése. – Sohasem láttalak még így viselkedni. Ahogy elpárolgott a dühe, a hangja egyre mélyebb lett. – Fogalmam sem volt róla, mitévő legyek. Hogy csak álljak-e ott, és hagyjam, hogy végigcsináld, vagy megpróbáljalak megállítani. Tudod, először el sem hittem, hogy komolyan gondolhatod. Aztán fogtad a lámpást, és elindultál az istálló végébe terelve a lányt. Olyan volt a tekinteted, amilyennek soha többé nem szeretném látni.

Catherine Anderson

28


Ace megdörzsölte az arcát. – Helyesen cselekedtél, Joseph. végül felülkerekedett bennem a józan ész, de lehet, hogy eldurvult volna a helyzet, ha megpróbálsz közbeavatkozni. Sajnálom, ha néhány kellemetlen percet szereztem neked ezzel. Amikor rádöbbentem… nos, másra sem tudtam gondolni, csak szegény anyánkra, és arra, hogy legalább bizonyos mértékig bosszút álljak. Feszült csend támadt közöttük, melyet csak egy-egy patkódobogás és a lovak fujtatása zavart meg. Ace hallotta, hogy a távolban panaszosan vijjog egy éjszakai madár, de a hangot hamarosan elnyomta a szél zúgása. Igyekezett lehiggadni. Vett egy nagy levegőt, és a körülöttük terjengő miriádnyi illatra összpontosította figyelmét. Talán a lonc virágáét érzi most? Hagyta lecsukódni a szemhéját, és összpontosított. Az illatokra. A saját szívverése hangjára. Belégzés, kilégzés. Lassan és könnyedén. Fogalma sem volt róla, mennyi idő telhetett el, csak azt tudta, hogy múlik az idő, s hogy minden egyes pillanattal jobban érzi magát. Csillapodott a mellkasát szorító fájdalom, és mintha a gondolatai is kevésbé kuszák lettek volna. Résnyire nyitotta a szemét, úgy nézett a testvérére. Tudta, hogy Josephen kívül senki más nem késztetheti önvizsgálatra. A fivére néha jobban értette Ace-t, mint ő saját magát. Ace hátratolta a kalapját, és megtapogatta a szivarzsebét. – Muszáj rágyújtanom.

Joseph szája sarka rándult egyet. Apjukhoz hasonlóan ösztövér alkatú volt, nem nagy termetű, de ezért kárpótolta határozottsága és konoksága. Ace senkiben sem bízott jobban, mint benne, ha a hátát kellett védenie. Joseph gondolkodás nélkül kiállt akár féltucatnyi ellenféllel is, és csodával határos módon rendszerint ő került ki győztesként. – Rágyújtani, a fenét! – fakadt ki. – Mint már mondtam, a leginkább arra van szükséged, hogy valaki jól fenéken billentsen. Ace fészkelődött a nyeregben. – Igazán? Nos, ha úgy tervezed, hogy megteszed nekem ezt a szívességet, jobb lesz, ha csomagolsz magadnak valami útravalót. – A pokolba veled! – Joseph elnyújtva mondta ki a szót. Előhalászta az ingzsebéből Bill Durham dohányzacskóját és néhány La Croix cigarettapapírt, majd hanyagul odadobta Ace-nek. – Minél nagyobb valaki, annál jobban megütheti magát, bátyám. Ha megütök egy fickót, és nem terül el a földön, megkerülöm, hogy lássam, mi a fenének esett neki. Ezt Ace mondta egyszer Josephnek évekkel ezelőtt, hogy nagyobb legyen az önbizalma, s az öccse első ökölharca után, amelynek végére két monoklija lett, kitört egy foga, megrepedt egy bordája és eltört három ujjízülete, a mondásból szállóige lett. Ennek a meghitt mondatnak köszönhetően végre szilárd talajra léptek az ingovány után. Miután kihúzott egy cigarettapapírt a csomagból, Ace összetekerte és beleszórt egy kis dohányt. Összehúzta a zacskó zsinórját, s a cigarettapapírokkal együtt visszadobta Josephnek. Megnyalta, megsodorta, és máris volt egy szál cigarettája. Igaz, nem olyan kiváló minőségű, mint a Cross Cuts, amelyet San Franciscóból hazafelé jövet olykor élvezhetett, de azért megjárta. – Kösz, öcskös. Joseph visszadugta az erszényt a zsebébe. – Gyufát is kérsz? Catherine Anderson

29


Ace elnevette magát, látva, hogy az öccse összehúzott szemmel néz rá. Megrázta a fejét, és előhúzott egy szál gyufát a zsebéből. – Gyufa mindig van nálam. Egyszerűbb így tüzet gyújtani, mint ha két kődarabbal kellene szikrát csiholnom. – Végighúzta a gyufát farmernadrágja szegélyén, és odahajolt a láng fölé, melyet kezéből tölcsért formálva védett a széltől. A következő pillanatban felegyenesedett, hosszan és elégedetten szívta a cigarettát, miközben egyetlen csuklómozdulattal eloltotta a gyufát. Két slukk után odakínálta Josephnek. – Békepipa? Joseph lesütött szemmel vette el tőle a cigarettát, s az állában ütemesen rángani kezdett egy izom. – Tudod, Ace, semmit sem tartok szentnek, aminek a szentségéről nem te győztél meg. És semmiben sem hiszek, amiben hinni nem tőled tanultam meg. És ez a nőkhöz való viszonyomra is vonatkozik. Ott, az istállóban nem az én törvényeimet szegted meg, hanem a sajátjaidat. Ez fájdalmasan érintette. Ace mégsem hibáztathatta az öccsét, amiért ezt mondta. Valóban megszegte a saját törvényeit, és ezáltal nemcsak a testvéreit, hanem önmagát is elárulta. – Legyünk egyszerűen csak hálásak Istennek azért, hogy nem történt nagyobb baj. Semmi sem történt, esküszöm neked. Amikor rájöttem, hogy a lány nem fog megfutamodni, otthagytam. – Lehet, hogy így történt, de akkor is pokoli látvány volt. Reménykedj abban, hogy senki sem fogja megtudni a városban, hogy mi történt, különben lőttek a lány jó hírének, és ezért senkit sem hibáztathatsz, csakis önmagadat. Ace összeszorított foggal hallgatta. Micsoda szégyen lenne, ha a végén még azt követelné tőle a tisztesség, hogy vegye feleségül Caitlin O'Shannessyt, csak hogy visszaállítsa a lány jó hírét. A gondolat is elég volt ahhoz, hogy émelyegni kezdjen a gyomra. – Senki sem tudja meg, efelől biztosíthatlak. Mi mindannyian hallgatunk majd, mint a sír, ha valakinek mégis eljárna a szája, annak biztosan elment a józan esze. Kurta csönd támadt, amelyet Ace szegett meg. – Tudod, mi fáj nekem a legjobban? Hogy anyánk képes volt oly sok évig együtt élni az igazsággal, és soha egyikünkkel sem akarta megosztani ezt a terhet. Utólag visszagondolva, egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor akár csak célzott volna arra, hogy Edennek kevesebb köze van a Paxtonokhoz, mint nektek. Joseph értetlenül nézett rá. – Hogy ő kevésbé volna Paxton? A szavak a levegőben maradtak, arcára lassan kiült a hitetlenkedés, miközben rádöbbent az igazságra. – Mi a fenét értesz ezen? Ace későn jött rá, hogy az öccse nem látta olyan tisztán Caitlin O'Shannessy arcát, mint ő. Amikor a lány kilépett a fényre, háttal állt Josephnek, s később is bizonyára árnyékban maradt, így nem tűnhetett fel neki a hasonlóság. – Sajnálom, Joseph, azt hittem, hogy… – Gazember! – Joseph két ujja közé fogta az orrnyergét, és lehunyta a szemét. – Az az alávaló gazember! Nem, ezt nem gondolhatod komolyan! Hogy Conor O'Shannessy? Ugye, ezt akartad mondani? – Nagy levegőt vett. – Nem, a pokolba is, az nem lehet, hogy a húgunk… Nem tudom elhinni! Lehetetlen, hogy Eden… Tévedsz!

Catherine Anderson

30


Ace fészkelődött a nyeregben. – Figyelj csak, Joseph! Őszintén sajnálom. Én tényleg azt hittem, hogy… – elhallgatott. Nemigen volt értelme folytatnia. Úgyis egyértelmű, hogy mire gondol. Ace tudta, hogy Joseph ugyanazt érzi, amit ő érzett úgy fél órával ezelőtt. Felháborodottságot, döbbenetet és dühöt. Bárcsak csillapítani tudná benne ezeket az indulatokat, de tudta, hogy képtelen rá. Josephnek magának kell megbirkóznia velük. Megfogta öccse vállát. – Hé, testvér, tudom, milyen érzés. De ne felejtsd el, akármilyen nehéz is elfogadni, ettől még semmi sem változik meg. Joseph olyan hevesen lökte el Ace kezét, hogy közben állon találta. – Hagyj békén, a francba is! Nincs szükségem a babusgatásodra! – Joseph, tudom, mennyire felzaklatott ez a dolog. De miután néhány percig gondolkodtál rajta, rá fogsz jönni, hogy ez nem is olyan fontos. Eden ettől még ugyanúgy a húgunk marad, akit mindig is imádtunk. Kit érdekel, hogy ki volt az apja? – Engem érdekel, a francba is! Azt állítod, hogy a húgunkat az a gazember nemzette, aki felkötötte az apánkat? Jézusom. És ha ez az igazság, akkor hogyan állíthatod, hogy ez nem is számít? – Joseph kihívóan nézett Ace szemébe. – És ha már itt tartunk, honnan tudod, hogy igazad van? O'Shannessyéken kívül talán senki másnak sincs vörös haja? Anyánk szőke. Én is. Lehetett egy vörös hajú rokonunk anyai ágon, ahogy ő is állította. Hogy Edennek és az O'Shannessy lánynak egyforma színű a haja, az még nem jelenti azt… – Nem csak a hajukról van szó – szakította félbe Ace. – Mintha egymás tükörképei volnának, Joseph. Olyan feltűnő közöttük a hasonlóság, hogy akár ikrek is lehetnének. Nézd csak meg őket közelebbről egyszer! Eden erősebb csontozatú és magasabb, de egyébként úgy kell keresni a különbséget közöttük. Joseph ismét lehunyta a szemét. Egy hosszú perc múlva fáradtan felsóhajtott. – Szegény anyánk! Hány éven át őrizte a titkát. A legszívesebben miszlikbe tépném azt a gazembert puszta kézzel! Ace ismerte ezt az érzést, de még mielőtt ezt kimondhatta volna, lovakat hallott közeledni. A másik két féltestvére lehet meg a béresek, akik ott voltak vele és Josephfel O'Shannessyéknél. Az öccse hátrapillantott, résnyire szűkítve kék szemét. – Elmondod nekik? – kérdezte. Ace a közeledő lovasok felé fordította a hátasát. – Várok vele, míg visszamegyünk a házba. Szerintem ezt családi titokként kellene kezelnünk, legalább addig, míg idehozzuk Edent… Azután… – megvonta a vállát. – Nos, csak a jóisten tudja. Még nem volt időm ennyire előre gondolkodni. Anyánk talán ide sem engedi Edent most már. Lehet, nem szeretné, hogy annyi év után megtudja a kishúgunk, de úgysem maradhat titok előtte, ha egyszer látta már Caitlin O'Shannessyt. Elkapta a tekintetét Josephről, és felkészült arra, hogy szembenézzen a másik két fivérével. Mivel a béreseik előtt nem magyarázhatta el, miért viselkedett olyan botrányosan, most nehéz percek vártak rá. A huszonhárom éves Esa, a legfiatalabb Paxton ért oda elsőként. Kalapjának karimája beárnyékolta ugyan a szemét, Ace azonban látta összeszorított száját, s ebből tudta, hogy helyteleníti az istállóban történteket. Ugyanerről árulkodott David arckifejezése is,

Catherine Anderson

31


amikor odaért hozzá. A három béres gondolatait nehezebb volt kifürkészni, de Ace így is látta rajtuk, hogy nem örülnek. Amikor valamennyi ló megállapodott már, Ace hátratolta a kalapját, hogy mindenki jól láthassa az arcát. Miközben beszélt, tekintete egyik jelenlévőről a másikra vándorolt, s mindegyiküknek a szemébe nézett. – Ezt csak egyszer akarom elmondani, úgyhogy jól figyeljetek! Elnézést kell kérnem tőletek azért, ami odaát történt. Most nem szeretnék beszélni az okokról. Azt hiszem, elég az hozzá, hogy egy pillanatra elveszítettem a fejem. Megbántam, amit tettem, és mindig is szégyellni fogom magam miatta, de sajnos vannak dolgok, amiket nem lehet meg nem történtté tenni, és ez is közéjük tartozik. Kurt Bishop, egy magas, erős csontú szőke férfi elfordította a fejét, és köpött egyet. Amikor visszafordult, azt mondta: – Nekem nem kell magyarázkodnia, gazda. – A körülményekre való tekintettel azonban attól tartok, mégis szükség van rá. A lányról és a jó híréről van szó. Becsületszavamat adom nektek, hogy semmi sem történt kettőnk között, miután hátramentem vele az istálló végébe. – Tudjuk – mondta Rob Martin, vörös arccal vigyorogva. Végigpillantott körben álló társain. – Ugye, fiúk? – Ismét Ace-re nézett. – Közülünk senki sem lenne hajlandó olyasvalakinek dolgozni, akiről feltételezzük, hogy képes meggyalázni egy nőt. – Úgy van – helyeselt Jim Stevens. Ace mosolyt erőltetett magára. – Nagyra értékelem, hogy bíztok bennem. És örömmel hallom, hogy egyikőtök sem feltételezi rólam, hogy megbecstelenítenék egy nőt, mert éppen ez aggaszt a leginkább. A lány tisztessége. Nincs mentség arra, amit Caitlin O'Shannessyvel műveltem ma éjjel. Szegény lány pedig csak azt a mihaszna öccsét akarta megmenteni. Ha emiatt megbélyegeznék, arról egyes-egyedül én tehetnék. – Értjük – jegyezte meg Jim halkan. – Tőlem senki sem fogja megtudni, gazda. A szavamat adom rá. – Én is – helyeselt Rob. Kurt ismét köpött egyet. – Semmi okom jártatni a számat, és senkinek sem fogok beszélni róla. Ace nagy levegőt vett, majd lassan kifújta. Nem szokott fenyegetőzni, de most úgy tűnt, a körülmények indokolttá teszik. – Szeretném, ha egyszer s mindenkorra megértenétek, hogy ha kiderül, mi történt O'Shannessyéknél, velem gyűlik meg annak a baja, akinek eljárt a szája. Világos? Nem szeretném, hogy a lány akár egy percig is kellemetlenül érezze magát a ma esti viselkedésem miatt. – Igenis, gazda. – Világos, mint a nap, főnök. – Nekem az égvilágon semmi ellenvetésem. Elégedett lévén béresei válaszával, Ace farkasszemet nézett mindegyik fivérével. Mióta csak az eszét tudta, most először fedezett fel vádaskodást a tekintetükben. És az egészben az volt a legfájdalmasabb számára, hogy előre tudta, így fog történni.

Harmadik fejezet

Catherine Anderson

32


Legalább egy perc telhetett el azóta, hogy Keegan és az emberei elvágtattak. Caitlin a bokszok közötti folyosón állt, pattanásig feszülten. Úgy érezte, elég egyetlen hangos szó, és darabjaira hullik. Hideg volt. Ó, istenem, milyen elviselhetetlen hideg! Szögletes mozdulatokkal vette fel a pongyoláját. Jéghidegnek érezte a pamutszövetet, amikor megkötötte maga körül. Továbbra is fázósan fogta át a derekát, remegett, miközben gondolatai a múlt és a jelen, a régi és az új félelmek között cikáztak. Jóllehet Ace egyetlen ujjal sem ért hozzá, Caitlin mégis úgy érezte, mintha megbecstelenítette volna. És szégyellte magát. Igazából nem is az nyomasztotta, ami valóban megtörtént, hanem az, ami történhetett volna, ha a férfi nem dönt a távozás mellett. És amit Caitlin hagyott volna megtörténni, ha úgy alakul, hogy döntenie kell erényének feláldozása vagy fivére életben hagyása között. Patrickért bármit megtenne. Lehunyta a szemét, miközben végighullámzott benne az indulat, amely vörösen izzott szorosra zárt szemhéja mögött. Ha az utóbbi három hónapban nem ivott volna úgy, mint a kefekötő, Patrick nem került volna ilyen nagy bajba. Hogyan volt mersze ilyen képtelen helyzetbe hozni őt? Hogy merészelte? Igaz, hogy Caitlin éppoly megértő, mind bárki más, de ami sok, az sok. Még hogy agyonlőtt egy díjnyertes bikát? És vaktában lövöldözött Keegan embereire? És mindez csak azért történt, mert fejébe szállt a whisky? Csaknem húsz éven át valóságos rémálom volt az élete az apjuk miatt. Átkozott legyen, ha hagyja, hogy ugyanezt művelje vele az öccse. Most már idősebb és nem olyan tehetetlen. Patrick jó útra tér majd. Miután visszament, hogy eloltsa a lámpát, Caitlin elindult a keskeny folyosón. Előtte ott világított a másik lámpa, vibráló fénye most is kirajzolta az üres kötélhurok sziluettjét az ütött-kopott falakra. Caitlin egyre nagyobbakat lépett, s még éktelenebb haragra gerjedt, miközben egyre csak füstölgött magában. Az öccsét az etetőfolyosón, a lova mellett üldögélve találta. Caitlin úgy vélte, ide lökték Keegan emberei. Otthagyták mellette a fegyverét is: a kiszedett töltények szanaszét hevertek körülötte. Patrick a fejét lógatva, hátával a boksz válaszfalának támaszkodva megalázottnak tűnt. Caitlin megtorpant előtte. Kiűzte lelkéből a szánalmat. Patrick problémáját több mint felerészben az okozhatja, hogy mindig is mentségeket keresett számára. Nos, ezúttal nem fog. A whiskysüveg fenekén nincsen feledés, csak tengernyi bánat. Nem menekülhet az igazság elől azzal, hogy az alkohol okozta bódulatot választja. Caitlin ismét átfogta a derekát, mert remegett a dühtől. Hankre pillantott, aki még most is ott állt az ajtóban, és megkérdezte: – Mindannyian elmentek? Bár az idős férfi árnyékban állt, Caitlin így is látta, hogy kissé előrehajolt felé, s egyik kezét tölcsérként a füléhez emelte. A lány megemelte a hangját, és elismételte a kérdést. – Ó, igen, kisasszony, elmentek. – Hank kilépett a fényre, olyan pillantást vetve Patrickre, amelytől a gránit is meghasadt volna, majd aggódva nézett Caitlinre. – Jól van, kedves? Az a fickó nem… – Nem – vágta rá Caitlin. – Jól vagyok, Hank. Teljesen jól. Hank egy hosszú percig fürkészte, arckifejezése elárulta, hogy nem hisz neki.

Catherine Anderson

33


– Sajnálom, hogy nem léptem közbe, kisasszony… Igaz, nem sokat tehettem volna. Mikor Patricket már csak egy hajszál választotta el a kötéltől, úgy tűnt, az a legbölcsebb, amit tehetek, ha meg se mozdulok és ki sem nyitom a számat. – Jól tetted, Hank. Minden jó, ha jó a vége. Szerencsésen megúsztuk. – Én azért nem mondok köszönetet valakinek, akinek hadd ne mondjam ki most a nevét. – Az idős cowboy megrázta ősz fejét. – Tudom, hogy semmi közöm hozzá. De már majdnem huszonöt éve dolgozom ezen a tanyán, úgyhogy kimondom. – ismét Patrickre meredt. – Ha így folytatod, fiam, szánalmas egy alak lesz belőled. Láttad, mi lett apádból a whisky miatt! Az ember azt gondolná, több eszed van, mintsem hogy elkövesd ugyanazt a hibát. Mikor jön meg végre az eszed? Amikor már túl késő? Ha fiatalabb lennék, észre térítenélek, ebben biztos lehetsz. – Köszönöm, hogy kijöttél segíteni nekünk, Hank. – Caitlin hátrapillantott az öccsére, aki elengedte a füle mellett az öreg cowboy megjegyzéseit, még a fejét sem emelte fel. – Nem éreztem magam annyira egyedül, mert te is itt voltál. Ahogy kiejtette ezeket a szavakat, Caitlin hirtelen reményvesztettnek érezte magát. Nem is olyan rég még Patrick volt az, aki kiállt mellette, átsegítve őt a nehéz időszakokon. Az öccse és ő szövetkeztek az apjuk és az egész világ ellen. Mi történhetett vele, hogy most csak ül itt, szánalmasan, a whiskytől magatehetetlen hústömegként, aki még arra sem képes, hogy a szemébe nézzen? – Nem sok hasznomat vette – ismerte el az öreg, visszazökkentve Caitlint a jelenbe. – Nem mertem használni – paskolta meg a fegyverét –, és már rég elmúltak azok az idők, amikor még verekedtem. De megtettem, ami tőlem telt. Mint mondta, kisasszony, szerencsénk volt. Caitlin bágyadtan mosolygott rá. – Köszönöm. És most megbocsátanál? Beszédem volna az öcsémmel. Hank biccentéssel jelezte, hogy megértette, és már távozott is. Caitlin meg sem győződött arról, hogy valóban kiment-e, máris elkezdett járkálni Patrick előtt fel s alá. – Szóval – kezdte éles hangon. – Agyonlőtted Keegan díjnyertes tenyészbikáját, igaz? Zseniális húzás volt, Patrick! Hadd találjam ki! Fogadni mernék rá, hogy ez a fantasztikus ötleted azután támadt, hogy leittad magad! Patrick végre tudomásul vette a jelenlétét. Fejét a falnak támasztotta, így Caitlin még a félhomályban is láthatta, hogy könnyes az arca. Ahogy az öccse szemébe nézett, elfelejtette, mit is akart mondani még neki ezenkívül. – Tudod, Hanknek igaza van. – Patrick szalutált a whiskysüveggel, melyet fejjel lefelé fordított, hogy bizonyítsa neki, már kiürült. – Szánalmas alak vagyok, nem pedig férfi. Egy semmirekellő mihaszna. Caitlin nem emlékezett rá, hogy valaha is hallotta volna már ilyen üresnek vagy reménytelennek az öccse hangját. Most vette észre, hogy egy nedves folt van Patrick mellett a porban, ahová kiöntötte a maradék whiskyt. – Sokszor láttam apánkat így, és gyűlöltem a gyengeségéért – suttogta a fiú rekedtes hangon. – Mert jobban szerette az italt, mint bennünket. Nem értettem, miért lett a rabja. Caitlin ebből elsősorban azt vélte kihallani, amit Patrick ki sem mondott – hogy ő is rabja lett a whiskynek. A gondolat szívbemarkoló volt. Hogyan süllyedhetett idáig az öccse ilyen rövid idő alatt? Ismét szánalmat érzett iránta, s ez ellen tiltakozva kihúzta magát. Nem segít azzal Patricken, ha megsajnálja.

Catherine Anderson

34


– De te még nem iszol olyan sok ideje, hogy odáig süllyedj. Leszokhatsz róla, csak meg kellene próbálnod! Caitlinnek ökölbe szorult a keze, miközben Istenhez fohászkodott, hogy valóra váljon az, amit jósol. – Nem akarok több siránkozást hallani tőled! A te döntésed volt, hogy ma este is az italhoz nyúltál. Egyedül a tiéd. És csakis te vagy a hibás azért, ami ezek után történt. Agyonlőtted Keegan bikáját? Tudnod kellett, hogy nem fogja annyiban hagyni. Tényleg agyonlőtted a jószágot? Őrültséget csináltál! Kész őrültséget! A fiú kék szeme könnyektől csillogott. Arca megnyúlt a megbánástól, amikor megszólalt – Esküszöm neked, Caitlin, hogy nem iszom többé! Csak bocsáss meg nekem, kérlek. Megígérem, hogy soha többé! – Honnan is ismerős nekem ez a szöveg? – Nem, Caitlin… Szavamat adom neked, hogy most komolyan gondolom. Jóllehet, feltett szándéka volt, hogy olyan alapos fejmosásban részesíti Patricket, amit sohasem fog elfelejteni, Caitlin mégis azon kapta magát, hogy kezd elpárologni a haragja. Ismét mélyen az öccse szemébe nézett, de csak szívből jövő őszinteséget olvasott ki belőle. Ez nem egy könnyelmű ígéret volt, hanem fogadalom. – Ó, Patrick, elhiszem, hogy komolyan gondolod. – Igen, megígérem neked! Tényleg. – Patrick felhúzta a térdét, hogy rákönyökölhessen, és egyik kezét szemellenzőként tartotta maga elé. Egy pillanatra mintha visszatartotta volna a lélegzetét, aztán kitört belőle a zokogás. – Ó, istenem, Caitlin, pont olyan vagyok, mint apa volt! Elég egy kis whisky, és máris olyan vagyok, mint egy vadidegen, még önmagamnak is. – Szaggatottan vett levegőt. – Amikor rádöbbentem, hogy Keegan hátra akar vinni téged az istálló végébe, másra sem tudtam gondolni, mint magamra. Arra, hogy mi lesz velem, ha nem mégy vele. Annyira sajnálom… Kérlek, mondd, hogy nem bántott az a gazember! Kérlek… Szívbe markoló volt a hangjából kiérződő fájdalom, és Caitlint most csak az érdekelte, hogyan tudná enyhíteni. – Nem, nem. Nem bántott. Esküszöm, hogy nem. Jól vagyok, Paddy, őszintén mondom. Valamelyest enyhült benne a feszültség. Kisvártatva azt mondta: – Ezt nem nekem köszönheted, ahogy Hank is célzott rá. Fel sem tudom fogni, hogyan engedhettem, hogy hátravigyen. Képtelenség, ezt nem tehettem! – Ó, Patrick, a whisky dolgozott benned! Hát nem érted? – Képek villantak fel lelki szemei előtt, Patricknek az utóbbi időben elkövetett őrült és megmagyarázhatatlan dolgairól. Olyan érzése támadt, mintha az öccse hosszú útra indult volna, és közben egy szélhámos lépett volna a helyébe. – Csak a whisky volt az. Csend telepedett közéjük. Iszonyatos csend, amely az imént megfogalmazódott nyugtalanító gondolatoktól volt terhes. Caitlin az ólban üzekedő malacok röfögésére figyelt és az istállóban álló tehén mély bőgésére. Bármire, csak ne kelljen Keeganre gondolnia. Hosszas hallgatás után Patrick szólalt meg: – Tudod, még nem hárult el egészen a fejünk fölül a veszély. Caitlin nyugtalanul pillantott hátra. – Hogy érted? Még nincs vége? Hank szerint mindannyian elmentek. Viszonylag biztonságban érezhetjük magunkat. Ma éjjel legalábbis.

Catherine Anderson

35


– És mitévők leszünk, ha bemennek a városba, és eljár a szájuk? Ha híre megy a dolognak, a te jó hírednek annyi. Caitlin valamelyest megkönnyebbült ettől. Nem tartotta fontosnak a jó hírét. Sokkal inkább aggódott amiatt, hogy Ace Keegan visszajön, mert be akarja vasalni rajta az ígéretét. Nem mintha erről mert volna beszélni Patrickkel. Lekuporodott az öccse mellé, és átkarolta. – Ne aggódj feleslegesen! Egyébként pedig emlékszel még a kelekótya nővéredre, aki folyton a könyveket bújta és távoli vidékekről álmodozott? Aki el akart menekülni San Franciscóba, hogy legalább hetente egyszer elmehessen az operába? Ha bekövetkezne a legrosszabb, akkor úgysem fognak eljutni odáig az engem becsmérlő pletykák. – Ha én nem volnék, már nem akarnál elmenni innen. – Ne butáskodj, Patrick! – Most, hogy apa meghalt, mi más okod lenne elmenni? Caitlin nem tudta a választ. Csak abban volt biztos, hogy el akar menni. Talán az emlékek miatt, amelyek itt kísértették. Vagy egyszerűen csak szeretett volna szabadulni a múlttól, és tiszta lappal újrakezdeni. Mindegy, az időpont nem volt alkalmas arra, hogy tisztázza az indítékait. Hogyisne, amikor Patrick kapatos. Semmiképp most, amikor olyan állapotban van, hogy az egyik pillanatban még teljesen tiszta a tudata, a másikban pedig kiszámíthatatlanná válik. – Öcsi, neked az égvilágon semmi közöd sincs ahhoz, hogy vonzódom a távoli vidékekhez. Még a térdemig sem értem, amikor már olvastam a balettről és az operáról, és ezzel te is tisztában vagy. Miből gondolod, hogy az elvágyódásomhoz bármi köze lenne a viselt dolgaidnak? – Csak így érzem, ennyi az egész. Caitlin sóhajtott, beletúrt Patrick hajába, s összefacsarodott a szíve, látván a fiú arcán az önvád jeleit. – Patrick, higgy nekem! Ha mégis úgy döntök, hogy itt maradok, akkor ezt miattad teszem. Szeretlek, te buta. Vagy ezt nem is tudtad? Igaz, az utóbbi néhány hónapban nehéz volt kijönni veled, és meg sem tudnám mondani, hányszor szerettem volna már kitekerni a nyakadat. De ennyi év alatt egy-egy csínytevés még nem ok arra, hogy meggyűlöljelek. Patrick szája keskenyre préselődött, és gyászos mosolyra húzódott. – Még meggondolhatod magad, ha majd nem tudsz elutazni, mert ki kell fizetnünk Keegannek a bika árát, az utolsó centig. Mielőtt elment, közölte velem, csak akkor tekinti lezártnak az ügyet, ha ötezer dollár kárpótlást kap tőlem. Caitlin gyomra görcsbe rándult. Öt évébe telt, mire sikerült ezer dollárt összekuporgatnia. – Mondta, hogy részletben is fizetheted? – Havonta. – Patrick ismét a szeme elé emelte egyik kezét. – Amekkora összeget csak ki tudok fizetni. Ötezer dollár. Szédítően sok pénz. És Keegan ráadásul bármikor behajthatja Caitlinen az ígéretét. A lány keze ökölbe szorult. – Majd csak elboldogulunk, Patrick! Együtt sikerülni fog! Hiszen eddig mindig sikerült, nem igaz? Patrick ránézett.

Catherine Anderson

36


– Ezt alaposan elbaltáztam. El sem tudom hinni, hogy agyonlőttem azt a bikát! Kész őrültségnek tűnik most, amikor… – megbicsaklott a hangja, görcsösen nyelt egyet. – Gyomron lőttem, szántszándékkal – suttogta. – Hogy pokoli kínok közepette szenvedjen ki. És aztán otthagytam, elvágtattam a lovammal. Hagytam, hogy keservesen bőgjön. – Lehunyta a szemét. – Miféle ember az, aki ilyesmire képes? Caitlin nem tudta a választ. Pedig szerette volna tudni. Képtelenségnek tűnt, hogy Patrick követte el ezt a rémséget. Patrick mindig is gyöngéd fiú volt – szívén viselte mások sorsát, még az oktondi állatokét is. – A véremben van – jelentette ki tárgyilagos hangon. – Néha annyira hasonlítok már rá, hogy egészen megrémít a felismerés. – Ugyan már, Patrick! – Caitlin kisimította a fiú haját a homlokából. – Cseppet sem hasonlítasz rá. Egyáltalán nem. Érted, amit mondok? Soha többé nem szeretnék ilyesmit hallani a szádból! Egyedül a whisky az oka. Elveszíted a fejed, ha iszol. Ha tartod magad az ígéretedhez, és soha többé nem fordulsz az italhoz, minden rendbe jön. Minden. Patrick ijesztő hirtelenséggel ragadta meg Caitlint. Fejét a vállára hajtva zokogott, mint egy gyermek, minden porcikája rázkódott. Caitlinnek fogalma sem volt róla, hogyan nyugtathatná meg, ezért csak magához ölelte. Belesajdult a szíve, olyan nagynak érezte a fiút ölelkezésük közben. Széles volt a válla, izmoktól duzzadt a karja. Rég ölelték meg így egymást, általában csak futólag szokták. Férfivá érett a kisöccse, akit oly hosszú ideje a rajongásig szeret. Egy meggyötört férfi. Nem tudta, mennyi ideje ölelkeztek már, csak abban lehetett biztos, hogy a fiú zokogása végül alábbhagyott, s a könnyei nedves és sós csíkot hagytak az arcán. Amikor érezte, hogy egyre nagyobb súllyal nehezedik rá, arra gondolt, talán elaludt. – Patrick? – suttogta. A fiú mocorogni kezdett. – Ne gyűlölj engem, Caitlin! Sajnálom, hogy nem léptem közbe, és hagytam, hogy hátramenj vele. Annyira féltem… Soha többé nem iszom ennyit. Megígérem. Soha többé. Caitlin ismét megsimogatta a fejét, és halványan elmosolyodott. Jóllehet, félelmetes volt találkozni Keegannel, mégis úgy érezte, már-már megérte, ha Patrick ennek köszönhetően felhagy az ivászattal. Hetek óta törte a fejét, vajon mi módon téríthetné vissza őt a helyes útra. Most úgy tűnt, mintha választ kapott volna a fohászaira. Persze meglehetősen valószínűtlen és kellemetlen módon, de pillanatnyilag nem érdekelte semmi más, csak az, hogy visszakapja az öccsét – Na, gyere, öcsi! Azt hiszem, ideje ágyba bújnod. Megnézhetnéd magad, ha idekint az istállóban nyomna el az álom. Reggelre nagyon lehűl a levegő, erre mérget vehetsz. Patrick kibontakozott az öleléséből, és megpróbált egyedül felállni. A lába azonban sehogy sem akart engedelmeskedni. Caitlin átkarolta a vállát, s minden erejét megfeszítve próbálta megtartani. Néhány sikertelen kísérlet után végül talpon maradtak. – Szentséges szűzanyám, Patrick, mégis mennyi whiskyt ittál? – kérdezte Caitlin, miközben dülöngélve botorkálni kezdtek. – Többet a kelleténél. Caitlin elnevette magát, noha nem volt jó kedvében. Többet a kelleténél? Miféle ékesszóló fickó lett az öccséből mostanra! Még erősebben fogta a fiú derekát, s elszántan igyekezett a ház irányába: két lépést előre, egyet-egyet oldalra téve.

Catherine Anderson

37


A gyakorlással tökéletesedett a technikája. Már réges-rég megtanulta, hogyan kell bánni a félig eszméletlen részegekkel: az a legfontosabb, hogy lefektesse egy jó meleg helyre, ahol kialhatja a mámort, legyen az akár a padló, akár az ágy. Sohasem állt neki ilyenkor, hogy levetkőztesse őket. Épp elég fáradságába került lehúzni egy férfi csizmáját és leoldani a fegyvertartó övét, és ez volt minden, aminek valóban szükségét látta. Úgy tíz percig tartott, mire lefektette Patricket, s további tíz percébe került visszamenni az istállóba, hogy ellássa a fiú lovát. Csak ezt követően maradt ideje elgondolkodni azon, ami közötte és Ace Keegan között történt az istállóban. Érvényt fog szerezni az ígéretének. Ez bizonyára azt jelenti, hogy vissza fog jönni. Miután meggyőződött arról, hogy Patrick javában húzza a lóbőrt, Caitlin is lefeküdt, de őt jó ideig elkerülte az álom. Nem szabadulhatott az indulattól, amelyet Keegan tekintetében látott izzani. Talán el kellene mennie a békebíróhoz? Csábítónak érezte ezt a lehetőséget. Igen ám, de mitévő lesz Keegan, ha megszegi az ígéretét, és segítségért folyamodik? Ha nem adják el a birtokot, nem lesznek képesek összeszedni a pénzt, hogy kifizessék a férfi kárát. Annyit biztosan nem sikerül előteremteniük, amennyivel lecsillapíthatják a haragját. Szorosan lezárt szemhéja mögött Patricket látta most, valahol a szabadban, amint hátba lövik vagy agyonverik. Lehetséges, hogy ha Keegan úgy érzi, becsapta őt, a végén még megöli Patricket, ahogyan eredetileg tervezte? A gondolat nem hagyta aludni. Sokáig virrasztott, fázósan borzongva az éjszakában. Ha jól sejti, Keegan visszajön, őt pedig köti az adott szó: teljesítenie kell a megállapodásuk rá vonatkozó részét. Ha nem teszi meg, azzal kockára teszi az öccse életét.

A Sziklás-hegységből havat hozó éjszakai szelet Ace ugyanolyan hidegnek érezte, mint húsz évvel ezelőtt. Védekezésképpen behúzta a nyakát, úgy hallgatta a süvöltését, s arra gondolt, hogy valaha egy magányos kísértet hangjához hasonlította. Lám csak, vannak dolgok, amelyek sohasem változnak. Csakhogy most nevük is volt a kísérteteknek – az egyik történetesen az övét viselte. Jamie Keeganét, aki egykor volt, s aki immáron régesrég halott. Hátrahajtotta a fejét, s a faágak sűrű szövevényét bámulta. Nemigen hasonlított a rémálmaiban látott tölgyfára. Ez nem volt olyan hatalmas, és főleg nem olyan vészjósló. Nem is emlékezett már rá pontosan, melyik ágára akasztották fel Josephet. Persze, húsz év alatt a fa bizonyára megnőtt és meg is változott. Ha nem lettek volna egyéb támpontjai, Ace abban sem lehetett volna biztos, hogy ugyanazon a helyen jár. Márpedig ez az a hely. Nincs itt semmiféle tévedés. Tőle jobbra, a dombon túl ott kanyarog a patak, és ott van a fürdőhely, amelyre pontosan emlékszik. Bal felől pedig a sík terület, amelyet táborhelynek szemelt ki a nevelőapja azon a végzetes éjszakán, oly sok évvel ezelőtt. Az utóbbi három hónapban – mióta visszatért No Name-be – Ace sokszor – kijött ide esténként, közvetlenül napnyugta után. Úgy érezte, azt nem állíthatná, hogy Josephet kereste fel ilyenkor, hiszen az eszével tudta, hogy nem látogathat meg egy halott embert. Érzelmi szempontból azonban ez volt a szándéka. Hogy halkan elmondja neki, mik a tervei. Hogy beszéljen vele a lelke mélyén lakozó dolgokról. Azt remélte, hogy Joseph valamilyen úton-módon tudja, hogy itt van, és hogy csak idő kérdése, és elégtételt vesz a régi igazságtalanságokért. Már amennyire csak tőle telik.

Catherine Anderson

38


Aznap este volt az első alkalom, hogy idejövet nem volt már benne szemernyi kétely vagy bizonytalanság sem a tetteivel kapcsolatban. A mellette álló fa vaskos törzsén egy rajzszöggel odaerősített, foszladozó újságkivágást zörgetett a szél. Ő vágta ki a No Name-i Gazette-ből, és ő is tűzte ki ide: a vastag nagybetűs szalagcím Joseph gyilkosainak anyagi csődjét adta hírül. NO NAME-BE VÉGRE MEGÉRKEZIK A VASÚT. A bosszúnak az a válfaja volt ez, amellyel egyetértene Joseph: a csalók átverését jelentette ugyanis. Semmi erőszak. Egyedül a hiénák és a szívtelenek járnak pórul. A sors ironikus fordulata a történet végén. Az időjárás viszontagságainak kitett újságkivágás már foszladozott, az eső áztatta nyomdafesték ráfolyt a fa kérgére. Ace stílusosnak találta ezt: jelképes üzenet a halottnak, úgymond, szándékainak kinyilvánítása. Csakhogy most úgy érezte, mintha megszegte volna az adott szót. Mert mégis bántódása esett valakinek, aki ártatlan. Caitlin O'Shannessy… Istenem, folyton maga előtt látta a lány arcát. A félelmet a tekintetében. A lángvörös pírt, mely elfutotta egyébként halovány arcát, amikor elkezdte kigombolni a hálóingét. Hogyan művelhetett vele ilyesmit? Az ágak csattogtak, majd megnyugodtak, valahányszor feltámadt, illetve elült a szél, leveleik hangos suttogása olyankor sóhajjá halkult. Ace úgy érezte, mintha Joseph nevét ismételgetnék, végtelen hosszú litániát mondva egy férfi emlékére, akinek távozása egyébként észrevétlen maradt volna. Még Josephnek a tölgyfa tövében domboruló sírhantját sem kímélte az idő, a kisfiú faragta fakeresztet elsodorták az elemek. Ace szomorúnak látta mindezt – felfoghatatlanul szomorúnak. Ennek a helynek az idők végezetéig magán kellene viselnie a történtek következtében keletkezett sebhelyet. Végignézett a végtelenbe hullámzó prérin. A látóhatárra éles körvonalakkal rajzolódott ki a hosszúkás ház, amelyet három hónappal ezelőtt kezdett építeni a fivéreivel. A belső festéstől eltekintve már majdnem készen állt – Ace úgy számolta, a tervezettnél kilenc hónappal korábban. San Franciscóban még azt hitte, három hónapra van szükség csak ahhoz, hogy álljanak a falak, nem is beszélve arról a hat-kilenc hónapról, amennyit a föld megszerzésére szánt. Patrick O'Shannessy azonban felgyorsította az eseményeket: elkövette azt a hibát, hogy leült pókerezni az Ace-szel szemközti helyre. Rendszerint elégedettséggel töltötte el a ház látványa. A fenébe is, hiszen már csak karnyújtásnyira volt tőle a siker! Oly közel volt… Most már túl késő van ahhoz, hogy kételyek támadjanak benne: innen nincs visszaút. Majdnem húszévi munkája fekszik benne, s hamarosan láthatja nevelőapja álmának megvalósulását. A Paxtonok vehetik művelés alá a földet, amelyért Joseph az életével fizetett. A fiai megnősülnek, és családot alapítanak, itt fognak élni és meghalni is. Ace-nek pedig nincs más teendője, csak végigcsinálni. Egészen aznap estig mindez gyerekjátéknak tűnt. Most azonban egyszerre rádöbbent, hogy sokkal többről van szó, mint amiről valaha is álmodott. Vajon mekkora árat fog fizetni a perzselő gyűlöletért, amelyet Joseph gyilkosa iránt érez? Vagy talán még pontosabban fogalmazva: mekkora áldozatot lesz hajlandó hozni ezért? És mire mindennek vége lesz, vajon marad-e majd benne akár csak szemernyi tisztesség is?

Catherine Anderson

39


Negyedik fejezet

Ace Keegannek és az éjszakai rajtaütésnek köszönhetően Caitlin másnap reggel érthetetlenül ideges volt, miközben kiment, hogy elkészítse a reggelit. Az édesapja szavajárásával szólva még a saját árnyékától is megijedt volna. Lucky, a kandúr alaposan megijesztette azzal, hogy váratlanul kiugrott elé a mosogató alól. Aztán, amikor Hank kopogtatott az ajtaján, a váratlan zajtól megint csak rémülten rezzent össze. Mire Patrick kibotorkált a konyhába egy csésze kávéért, Caitlin már hozzászokott ahhoz, hogy a torkában dobog a szíve. A helyiség pirkadati félhomályba burkolózott, ő mégis vonakodott meggyújtani még egy lámpást. Egy is bőven elég. És ennél többet meg sem engedhetnek maguknak. A lámpaolaj drága mulatság, és nyomorúságosan kevés pénzük lévén amúgy sem költekezhetnek. Mintha olvasni tudna a gondolataiban, Patrick megszólalt: – Uramisten, Caitlin, tudom, hogy takarékoskodni próbálsz, de muszáj ilyen gyönge kávét főznöd? Esküszöm, az is erősebb lenne, ha egy kávészemet kötnék egy kacsa farkára, és futnék mellette a patak partján, aztán kimernék belőle egy csészényivel. – Ugyan már, Patrick – feddte Caitlin. – Nem is olyan gyönge. Szűkében vagyunk a pénznek, már mondtam neked. Muszáj spórolnunk, minden lehetséges módon… És ha ez azt jelenti, hogy csak ilyen gyönge kávéra futja, ám legyen. Ne feledd, el kell kezdenünk fizetni a törlesztést a bika miatt! Hogyan tudjuk összeszedni a pénzt, ha nem úgy, hogy takarékoskodunk? Törzsét oldalra fordítva, hogy ne szálljon az arcába a füst, Caitlin újabb tölgyfahasábot dobott a tűzre, majd a helyére tette a tűzhely fedelét. A kályhában gyorsan fellobbant a tűz, sistergett és pattogott, mint megannyi kis petárda. Ezek a zajok az előző éjszaka eseményei és mindannak dacára, ami leselkedhet még rájuk, jókedvre derítették. Patrick végtére is ép bőrrel megúszta, és ez idáig neki sem esett bántódása. Ez idáig… Ez volt a bökkenő. És elsősorban ebben látta saját idegessége okát is. Hiszen tudta, hogy Ace Keegan visszajöhet. Már csak az a kérdés, hogy mikor. – Patrick – kezdte bizonytalanul –, gondolkodtam… Az öccse zavaros szemmel kereste a nővére tekintetét. – Aha. Ez mindig veszélyes. Caitlin szeretett volna mosolyogni, de a próbálkozása kudarcba fulladt. Úgy érezte, mintha elevenen ledarálták volna. – Ez az eset a bikával… és a részletfizetés… – beharapta az alsó ajkát. – Tudom, hogy tegnap este, amikor beszéltünk róla, még azt mondtam, majd csak elboldogulunk valahogyan, de minél többet töröm rajta a fejem, annál kevésbé vagyok biztos benne, hogy menni fog. Így is csak nehezen jövünk ki a pénzünkből. Patrick úgy nézett körül, mintha kétségbeesetten keresne valamit. Caitlin tudta, hogy szomjúság gyötri, és kellemetlenül érezte magát, amiért akkor hozakodik elő ezzel a témával, amikor az öccse ennyire kiszolgáltatott. Igen ám, csakhogy ő úgy látta, nincs más választása. Nem tehetik meg, hogy tudomást sem vesznek Keeganről: a veszély nem múlik el.

Catherine Anderson

40


– Márpedig sikerülnie kell – jelentette ki az öccse fáradtan. – Egyszerűen muszáj, és kész. – Van egy másik lehetőség is. – Caitlin a farmernadrágba törölte a kezét. Patrick levetett holmija volt ez, amelyet elkobzott tőle, hogy ebben dolgozhasson a birtokon. – Tudom, hogy drasztikus megoldásnak tűnik, de eladhatnánk ezt a házat. Látva, hogy az öccse elborzadva néz rá, feltartotta a kezét. – Gondold csak végig, Paddy! Ez minden, amit kérek tőled. Így kifizethetnénk Keegant, és még mindig maradna elég pénzünk arra, hogy valahol máshol új életet kezdjünk. Csak te meg én. Mi ketten, egy egészen más helyen. Hát nem jó ötlet? Patrick elkapta róla a tekintetét, és mozdulatlanná dermedt. – Nem adhatjuk el a birtokot, Caitlin – mondta szokatlanul érdes hangon. – Mert én… hm… jelzáloghitelt vettem fel rá. Caitlin azt hitte, rosszul hallotta. – Mit csináltál? – Befektettem valamennyi pénzünket a vasút melletti telkekbe – felelte a fiú alig hallhatóan. – És ahhoz, hogy legyen elég pénzem rá, jelzáloghitelt kellett felvennem a birtokra. Ha most eladnánk, egy vasunk se maradna, miután mindenkit kifizettünk. Caitlin úgy érezte, mintha zuhanna. A lába hirtelen ki akart szaladni alóla. – Telekspekulációba fogtál? Sejtette pedig. Jóllehet, Patrickkel beszélgettek már egy ilyen befektetés lehetőségéről, és megegyeztek abban, hogy etikátlan dolog, ő mégis gyanította. Megszédült a gondolattól, meg kellett kapaszkodnia a konyhapultban. – Ó, Patrick… Tartottam tőle, hogy valami ilyesmit műveltél, de azt hittem, azt a pénzt fektetted be, amit tőlem loptál el. – Nem loptam el, csak kölcsönvettem. Vissza fogom fizetni. És ami a befektetést illeti… ez csak ezer dollár, Caitlin. Ennyiért nem sok földet kaptam volna. – Patrick, hogy tehetted ezt? – Részeg voltam – felelte a fiú élettelen hangon. – A cimboráim mind azt hangoztatták, milyen nagy lehetőséget látnak benne. Még észbe se kaptam, máris ott voltam a Barbary Coast Hitelirodában, és odafirkantottam a nevem a szerződés aljára. – Erőtlenül legyintett az egyik kezével. – Én… hm… el akartam mondani neked. Nemegyszer már majdnem kiböktem. De tudtam, hogy dührohamot kapsz, és nem volt elég bátorságom hozzá. – Nem volt elég bátorságod hozzá? És mi lesz azokkal a szerencsétlen farmerekkel, akiknek a földjére rátetted a kezed? Ehhez kell a bátorság, Patrick! A jó Isten legyen kegyes hozzád! – Caitlin a bálra gondolt, amelyet a gyülekezetben szoktak tartani a hónap végén, hogy adományt gyűjtsenek a kisemmizett farmereknek, s a rengeteg időre, amelyet ő fordított a szervezésre. És most rá kellett döbbennie, hogy az öccse elzálogosította a birtokukat, hogy éppen az ő szerencsétlenségükből húzhasson hasznot. – Azok a szegény szerencsétlenek vért izzadva dolgoztak azokon a nadrágszíjparcellákon – szólalt meg remegő hangon. – Éveken át robotoltak. És most, amikor idetelepülhet egy vasútépítő társaság, és végre megkaphatnák a jutalmat a fáradozásukért azáltal, hogy felárral megveszik tőlük a kis földjeiket, te odaállítasz és lefölözöd a hasznot? Patrick felpattant, még mindig mereven tartott törzse kissé imbolygott a whisky hoszszan tartó hatása miatt. Caitlin tudta, hogy jobban tenné, ha hallgatna, és hogy nagyot

Catherine Anderson

41


hibázhat azzal, ha most feldühíti az öccsét, mégsem volt képes úrrá lenni heves ír természetén. – A pokolba is, Patrick! És a pokolba azzal az átkozott whiskyvel is! Hogyan tehetted ezt, ha egyszer pontosan tudod, mennyire fontos ez nekem! Miközben aláírtad az adóslevelet, én azért robotoltam, hogy talpon maradjunk! – Odamutatta a kezét Patricknek. – Vérhólyagok! Alig állok a lábamon, annyit gürcölök. És mindezt miért? Hogy te közben átverhesd azokat az embereket? Patricknek ökölbe szorult a keze. A tekintetében ott csillogott már a vadság, amelytől Caitlin tartott. – Azok a farmerek egyébként is úsztak az adósságban az aszály miatt – vágta rá. – Nem tehetek arról, hogy két átkozott évig alig esett az eső. Így is, úgy is legatyásodtak volna. Azzal, hogy megvásároltam a földjeiket, mielőtt elveszítették volna, megmentettem őket a teljes anyagi csődtől! – Köszönöm szépen, de már hallottam az összes érvet. Kímélj meg tőlük! A végeredmény az, hogy te hasznot húzol belőlük, ők pedig szégyenszemre elkulloghatnak, másuk sem marad, mint a ruha, ami rajtuk van. Szerintem ez undorító, és nincs rá semmiféle mentség! Patrick továbbra is ökölbe szorított kézzel, egyik ujját kinyújtva bökött Caitlin orra felé. – Fogd be a szádat! – förmedt rá. – Vagy én fogom be, az istenit neki! Te csak egy nő vagy. Mit is érthetnél az üzlethez? Megtettem, és punktum. Törődj bele! Caitlin életében először félni kezdett az öccsétől. Egy ijesztő pillanatra majdnem engedett a megszokásnak, és már-már meghátrált előle, de aztán elöntötte a düh. – Ha meg akarsz ütni, Patrick, akkor csak rajta! – Hangja fojtott, lüktető suttogássá halkult. – De vésd jól az eszedbe, hogy ez lesz az első és egyetlen alkalom. Te nem az apánk vagy. Nem kényszeríthetsz engem meghunyászkodásra, és arra sem, hogy eltűrjem az erőszakoskodásodat. Olyan gyorsan eltűnök innen, hogy felocsúdni sem lesz időd! Teltek a másodpercek. Caitlin hallotta az óra ketyegését. Patrick zihálásától vibrált a levegő. Meredten bámult Caitlinre, indulata ott pulzált közöttük, fojtogatóan. Aztán lehunyta a szemét. – Soha életemben nem emeltem még kezet rád – mondta rekedt hangon. – Miért gondolod, hogy most megtenném? Caitlin ellökte Patrick kezét, s figyelte, amint a karja élettelenül visszahull maga mellé. – Ha egy férfi felém lendíti az öklét, hajlamos vagyok azt hinni, hogy meg akar ütni. Nem is értem, miért. Megrándult egy izom Patrick állában. Kék szeme gyanúsan csillogott. – Sohasem tudnálak megütni, Caitlin. Sajnálom, hogy handabandáztam, mintha mégis képes lennék ezt művelni. Én csak… – elfordult, egyik kezével beletúrt kócos hajába. – Hasogat a fejem, ez minden. Ha kiabálsz, úgy érzem, mintha kést döfnél az agyamba. – Kezét csípőre téve hátrahajtotta a fejét és mély lélegzetet vett. – Sajnálom, hogy elzálogosítottam a földet. És megbántam azt is, hogy befektettem a vasúti telkekbe. Tudom, hogy rossz döntés volt. Ezért nem tudtam rászánni magam, hogy elmondjam neked. Mert tudtam, hogy megvetsz majd érte, és mert szégyelltem magam. Caitlin émelygő gyomra fölé szorította a kezét. Az öccse példáját követve vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjon.

Catherine Anderson

42


– Nem érzek megvetést irántad, Patrick. Dühös vagyok. Igen. Ostobaság és meggondolatlanság volt, amit műveltél. De ettől még nem gyűlöllek. A fiú kinyitotta a szemét. A helyzethez cseppet sem illő és szánalmasan erőtlen mosolyt villantott Caitlinre. – Most nem akarod előkapni az evezőlapátot? Én majd lehajolok, megfogom a bokámat, és várom, hogy eltángálj. Mint a régi szép időkben. Csak arra kérlek, ne mondd azt, hogy elmégy. Rendben? Én… hm… – megrándult a szája. – Szükségem van rád, Caitie. Sohasem fogok boldogulni nélküled. Caitlin idejét sem tudta, mikor szólította utoljára Caitie-nek az öccse. Forróságot érzett a szemében. Csak állt ott, a dühvel és a fájdalommal viaskodott, amely olyan mélyre hatolt benne, hogy még a levegővétel is fájdalommal járt. Patrick hajszál híján megütötte. Látta a tekintetében. De nem ütötte meg. És ez a fontos, erre kell gondolnia. Az apjuk sohasem bizonytalanodott el ilyenkor. Ha más nem is, de a mostani nézeteltérésük ráébresztette erre. Patricket más fából faragták, mint Conort. Nem számít, mit akart tenni – és az sem számít, hogy mit tehet ezek után –, van remény számára. És ameddig reményt lát, nem fordíthat hátat az öccsének. Próbált némi évődést csempészni remegő hangjába, amikor megszólalt: – Csak egyszer tángáltalak el az evezőlapáttal, Patrick O'Shannessy, és az akkor történt, amikor kis híján szétlőtted a fejed, miközben apa pisztolyával játszottál. – Na igen… elérted, hogy alaposan az emlékezetembe véssem ezt az egyetlen alkalmat. Caitlin csak most vette észre, hogy tördeli a kezét idegességében. Megtornásztatta az ujjait. – Soha többé nem játszottál fegyverrel. Patrick tekintete találkozott az övével. Arckifejezése fájdalmas megbánásról árulkodott. – Soha többé nem emelek kezet rád. Caitlin öntudatlanul mozdult Patrick felé. A következő pillanatban már az öccse karjában találta magát, és a nyakába csimpaszkodott. – Ó, Patrick, mi lenne velem nélküled? – Szeress, csak szeress engem, Caitie! Bízzál bennem. Kérlek. Sajnálom, annyira sajnálom! A sajnálat nem elég ahhoz, hogy kimásszanak ebből a bajból. Caitlin beletúrt a fiú hajába, arra gondolva, bárcsak ismét kisfiú lenne, mert akkor még elég lenne megölelnie őt és azt mondania, hogy minden rendben lesz. – A birtok… – suttogta. – Ha jelzálog van rajta, akkor nem tudjuk eladni. Vagyis még több lesz a havi törlesztőrészletünk. Mihez kezdjünk most? Patrick a nővére hajába fúrta a fejét, és odasimult hozzá. – Bármennyire utálatos is a gondolat, azt kell mondanom, hogy reménykedjünk, és imádkozzunk azért, hogy kifizetődjön a befektetésem. Akkor egyenesbe jövünk. Mindössze néhány hónapot kell várnunk. Átkarolta Caitlin derekát, és ringatózni kezdett vele. A lány nem tudta eldönteni, hogy saját magát vagy őt szeretné-e megnyugtatni.

Catherine Anderson

43


– Sajnálom, hogy akaratod ellenére belementem ebbe a befektetésbe. Csak annyit hozhatok fel mentségképpen, hogy részeg voltam. De ez soha többé nem fordul elő, Caitlin. Szükségem van arra, hogy bízzál bennem. Ez minden. – Bízom benned – suttogta a nővére. – Majdcsak megtaláljuk a kiutat ebből a helyzetből, Paddy! Voltunk már ennél nagyobb pácban is. Sokáig ölelték egymást, azokra az időkre gondolva, amikor csak egymás iránti szeretetük segítette át őket a nehézségeken. Caitlin erősebbnek érezte magát, miután kibontakozott az ölelésből. Meg kell találniuk a módját, hogy fizetni tudják Keegannek a részleteket, és a jelzáloghitelt is törlesszék. Másoknak is vannak adósságaik, és úgy tűnik, mégis boldogulnak valahogyan. Sok és kemény munkára van szükségük ehhez, de ez egyikük számára sem volt újdonság. – Ülj le – mondta, megsimogatta, majd megszorította a fiú karját. – Készítek neked reggelit. Patrick kissé bizonytalan léptekkel ment vissza az asztalhoz. – Nem biztos, hogy lemegy egy falat is a torkomon. – Meg kell próbálnod. Különben egész nap pocsék lesz a közérzeted. Miközben áthaladt a konyhán, hogy levegye a liszttartót a palacsintasütéshez, Caitlin kipillantott az ablakon az istállóra. Tulajdonképpen arra számított, hogy Keegan máris ott áll az ajtóban. Persze, nem volt ott. Csakhogy ő ettől még nem érezte sokkal jobban magát. Amikor visszament a tűzhelyhez, hátrapillantott az öccsére, aki a homlokát masszírozgatta, és szemlátomást szenvedett. – Szeretném, ha egypár napig sehová sem mennél egyedül, Patrick – kérte. A palacsintamassza sistergett, miközben kiöntött egy adagot a bezsírozott serpenyőbe. Pár pillanat múlva már ott terjengett a levegőben a forró palacsinta illata. – Kérlek, ígérd meg, hogy így lesz! A fiú széttárt ujjai között pillantott rá. – Megígérem. Biztosra veheted, hogy így lesz, de te is tartsd magad ehhez. Tegnap este szerencsésen megúsztad. De ha visszajön ez a gazember, lehet, hogy bevasalja rajtad az ígéretedet. Caitlin úgy érezte, mintha csapdába esett volna. A birtokon jelzálog van, nem lehet eladni, így elköltözni sem tudnak. Nincs kiút. Az éjszaka folyamán és ma reggel is azzal a gondolattal vigasztalta magát, hogy Patrickkel kifizetik Keegant, és aztán odébbállnak. Hogy szó sincs semmiféle istenverte alkuról. Sem pedig ígéretek behajtásáról. Képtelen volt rászánni magát arra, hogy Patrick szemébe nézzen. Attól tartott, többet olvasna ki a tekintetéből, mint szeretné. Tegnap este szándékosan hallgatott előtte arról, hogy mit ígért Keegan. Attól tartott, ha Patrick megtudja, elborul az agya, és valami ostobaságot csinál. Például újabb párbajra hívja Keegant. Ügyelt arra, hogy kifejezéstelen maradjon az arca. – Á, nem hinném, hogy visszajön. – Én mégis örülnék annak, ha az elkövetkező néhány napban a szokásosnál is óvatosabb lennél, nővérkém. Hozzád hasonlóan én sem szeretném, hogy a háztól távolabb meglepjen valaki, amikor egyedül vagy. Caitlin azért fohászkodott, hogy egyedül találja őt Keegan, ha valóban visszajön. Isten óvja őket attól, hogy összetalálkozzanak. Patrick teljesen esélytelen lenne Keegannel szemben, akár ököl-, akár fegyverpárbajt vívnának.

Catherine Anderson

44


– Ma még kaszálnom és báláznom is kell – emlékeztette az öccsét. – Nem számíthatunk arra, hogy sokáig kitart ez a száraz idő, és semmit sem pazarolhatunk el a termésből. – Akkor én is kimegyek veled és segítek. Patrick az ütött-kopott mahagóniasztalra könyökölve ült, állát egyik kezébe támasztva. Nem úgy tűnt, mintha lenne elég ereje ahhoz, hogy kemény fizikai munkát végezzen egy álló napon át. A szemhéja vörös volt. Az arca sápadt. A haját elfeküdte alvás közben, és még mindig ugyanabban a ruhában volt, mint tegnap este. Úgy nézett ki, mint akit több kilométeren át húzattak a földön egy lóval. – Biztos vagy benne, hogy tudsz már dolgozni? – Menni fog. – Nekem úgy tűnik, mintha… Majdnem azt mondta, mintha a kutya szájából szedtek volna ki, de még időben észbe kapott. – Mintha rád férne még néhány óra alvás. – Á, már jól vagyok. Örvendetes változás volt, hogy felajánlotta, segít neki a nehéz munkában, Caitlin éppen ezért nem szívesen beszélte volna le. – Nos, természetesen hálás lennék egy pár dolgos kézért – mondta végül. – Hank és Shorty is megtesz minden tőlük telhetőt, de ennél többre akkor sem képesek. Arról már nem is beszélve, hogy örülnék a társaságodnak. Régen dolgoztunk együtt utoljára – mosolygott Patrickre. – Sütkéreztünk a napon, ebédeltünk, beszélgettünk. Hiányzik nekem mindez. Mostanában ritkábban tartok pihenőt, mert olyankor nagyon magányosnak érzem magam. – Nos, igen… ne haragudj rám ezért. Soha többé, rendben? Kerülni fogom a whiskyt, és igyekszem gondoskodni mindenről úgy, ahogy eddig is kellett volna. Tudom, hogy nagy teher volt rajtad mostanában. Patrick kissé elzöldült, amikor Caitlin letett elé két palacsintát. Együttérzőn mosolyogva készítette oda neki a vajat és a mézet, majd magára hagyta, hogy megbirkózzon a feladattal, míg ő összeszedi odakint a friss tojásokat. Útban a tyúkól felé el kellett haladnia az istálló mellett. Akár egyfajta morbid kíváncsiságtól hajtva, akár azért, mert szükségét érezte, hogy szembenézzen a démonjaival, muszáj volt belépnie oda. A kötélhurok most is ott lógott a gerendáról, a kis híján bekövetkezett tragédia néma bizonyítékaként. Képtelen volt elviselni a látványát. És Patricket sem akarta kitenni ennek. Leoldotta a gerendáról, majd az egyik sarokba dobta a kötelet, a már térdig érő szeméthalom tetejére. Sajnos, Ace Keegan emlékétől nem szabadulhatott ilyen könnyen. Bárhová fordult is, valami mindig emlékeztette a férfira. Nem volt szokatlan számára, hogy kellemetlen emlékek kísértik, és tudta kezelni őket. Addig állt ott a félhomályban, míg nem csillapodott valamelyest a félelme. Aztán behunyta a szemét, arra gondolva, hogy gyermekkorukban itt játszottak Patrickkel az esős napokon. Az istálló volt az egyetlen menedékhely számukra, ha az apjuk a házban tartózkodott. Bújócskáztak. Hintáztak egy kötélen a szénahalom fölött. Azt játszották, hogy lovas katonák, akik megküzdenek a képzeletbeli indiánokkal. A régi szép időkre gondolt. A boldog emlékeket idézte, hogy szabadulni tudjon a kellemetlenektől. Miután távozott az istállóból, korholta magát, amiért hagyta, hogy hatalmába kerítse túlontúl élénk fantáziája, de még így sem volt könnyű szabadulnia a félelemtől. Ha

Catherine Anderson

45


árnyékot látott a szeme sarkából, azt rögtön Keegannek hitte. Ha zajt hallott, megpördült a tengelye körül, hogy lássa, mi van a háta mögött. Butaság volt. Egyszerűen csak butaság. Mégsem volt képes másként viselkedni. Mire visszament a házba, már pattanásig feszültek az idegei. Pedig nem volt jellemző rá az idegeskedés, csak az apjuk halála előtti időkben. – Jól vagy? – kérdezte Patrick, amikor Caitlin belépett a konyhába. – Jól – bizonygatta. Lucky ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy nyávogva, akár egy sziréna, kivágódjon a tűzhely alól. Caitlin nagyot ugrott, és felkiáltott ijedtében, Patrick pedig felpattant a székről. – Ez az átkozott macska! – rázta a fejét Patrick. – Megint bebújt a tűzhely alá. Egyszer még megégeti magát ez az oktondi állat. Caitlin pontosan tudta, hogy Lucky csak akkor bújik a tűzhely alá, ha ráijesztettek. Sokáig, szúrós szemmel nézte az öccsét. Most is ott látta a tekintetében azt a bizonyos csillogást. Olyan érzése volt, mintha libikókán ülne: egyszer fent, máskor lent. Tudta, hogy a fiú minden porcikája még több whisky után sóvárog. És nem tehetett egyebet, mint imádkozott azért, hogy Patrick ez alkalommal ne engedjen a csábításnak. – Talán segítene, ha nem ijesztgetnéd azzal, hogy dobbantasz előtte a csizmáddal, Patrick – pirongatta tapintatosan. – Pontosan tudod, milyen könnyen megijed. – Ez minden, amit csinálni szoktam vele. Csak dobbantok. De különben nem bántom. – Tudod jól, hogy már ettől is halálra rémül. Az, hogy fáj a fejed, még nem ok arra, hogy Luckyn töltsd ki a mérgedet. – Felugrott az asztalra, és bele akart enni a reggelimbe. – Ezért kellett halálra rémisztened? Tudod jól, hogy félnótás szegény. Miért nem éred be azzal, hogy leteszed a földre, és aztán békén hagyod? – Sajnálom! – Patrick heves mozdulattal ellökte maga elől a tányért. A porcelán épp az asztallap szélén állt meg, ahol táncolt még egy ideig. – Elveszítettem a fejem! Ne haragudj érte! Nem lehetne, hogy békén hagyj egy ideig? Csöndre vágyom. Úgy fáj a fejem, mintha ripityára verték volna. Azzal döngő léptekkel távozott a konyhából. Amikor ismét normálisan vert már a szíve, Caitlin előhalászta a macskát a mosogató alól, hogy meggyőzze, nem haragszik rá, amiért elbújt a tűzhely alatt. A cica vörös bundáját forrónak érezte, s amikor az arcához tartotta, érezte a megperzselődött szőr jellegzetes szagát. Szegény macska! Egyébként is ügyefogyottan viselkedett, hát még ha ráijesztettek. Nem mintha hibáztatná őt ezért Caitlin úgy érezte, több közös vonásuk van a macskával, mint amennyiről szívesen vesz tudomást. Elrejtőzött a világ elől itt, a birtokon, ahogyan a cica szokta meghúzni magát a búvóhelyein. Azon ritka alkalmakkor, amikor rászánta magát, és bement a városba, hogy elvegyüljön a gyülekezetben, sohasem adta az igazi énjét. Élvezte ugyan barátnője, Bess Halloway társaságát, de még vele is visszafogottan viselkedett. Félt feltárulkozni előtte. – Ó, Lucky, drágám! Mikor tanulsz meg felejteni, hm? Ostoba kérdés volt. Mintha neki sikerült volna valaha is. De ő legalább rendelkezett elég értelemmel ahhoz, hogy felfogja: Conor O'Shannessy már halott. Megesett, hogy ha ajtócsapódást vagy csizmás lépteket hallott a házban, egy pillanatra azt hitte, az apja az. Máskor annyira megijedt egy hangos, váratlan zajtól, hogy ki akart

Catherine Anderson

46


szaladni alóla a lába. Luckynak százszor nehezebb lehet a dolga, hiszen nem tudhatja, hogy Conor immáron végleg elment. Soha többé nem jöhet vissza már. Caitlin mély levegőt vett, és körülnézett a konyhában. Tekintete megpihent az új függönyökön és szőnyegeken, melyeket tavaly télen készített. Kézzelfogható bizonyítéka volt mindez annak, hogy már nem az ő szívtelen apjuk a ház ura. Caitlint rendszerint jókedvre derítették a tarka holmik, amelyeket Conor sohasem tűrt volna meg maga körül: a lány szemében ezek nemrég elnyert szabadságát jelképezték. Most azonban nem lett jobb a kedve a látványtól. Úgy tűnt, Ace Keegan tegnap esti látogatása mindenre árnyékot vetett. Az asztalon lévő zsírosbödönre pillantott, amelyben virágokat tartott. Fejük élettelenül lógott a száruk végén. Caitlin elhatározta, hogy még aznap kimegy, és hoz helyettük frissen vágottakat. Mint mindig, most is jót tesz majd a közérzetének a látványuk és az illatuk. Arcát a macska bundájához szorította, s azon kapta magát, hogy kifelé bámul az istállóra néző ablakon. Már-már azt kívánta, bárcsak minél előbb visszajönne Keegan, hogy túl legyen ezen az egészen. Még az is jobb lenne, mint félelemben élni napról napra.

Catherine Anderson

47


Ötödik fejezet

A következő néhány hét során Ace-t egyre inkább gyötörte a bűntudat amiatt, amit Caitlin O'Shannessyvel művelt. Egyik reggel egy lezárt borítékot talált birtoka, az Édenkert kapujának egyik félfájához szegezve. Összesen nyolc dollár és kilenc cent lapult benne, aprópénzben kiszámolva, egy levéllel együtt, melyet női kéz írt. A négyezerkilencszázkilencvenegy dollárra és kilencvenegy centre rúgó kárpótlásból pontosan ennyivel tartozott még neki Patrick O'Shannessy a bikáért. A Caitlin által a borítékba tett kilenc cent volt az, ami elgondolkodtatta Ace-t Beszédesebb volt ez, mintsem a lány gondolta volna: arról árulkodott, hogy centenként kuporgatta össze a tartozást. Kilenc cent. Ace szemében nevetséges összeg, aligha elég ahhoz, hogy érdekelje. Caitlin mégis elküldte neki. Nyilván azért, mert neki nagyon is számít kilenc cent. Hosszú idő telt el azóta, amikor Ace is tudta még, mennyit ér kilenc cent. A tenyerében tartva az aprót maga elé képzelte Caitlin O'Shannessyt, amint gondosan kiszámolja, és a borítékba csúsztatja a pénzt. Több zacskó olcsó cukorkát vásárolhatott volna érte, ha megengedhetné magának ezt a fajta kényeztetést. Vagy egy tucatnyi gombot egy új ruhához. Esetleg egy vekni kenyeret vagy pár szem krumplit. Ha az embernek takarékoskodnia kell, kilenc cent nagyon is sok pénznek számít. Ace emlékezett még arra az időre, amikor tizenkét órát dolgozott egyetlen ötcentesért. Jézusom! A kilenc cent miatt a világ legalávalóbb gazemberének kezdte érezni magát. Nem mintha az ötezer dollár hiányát megérezte volna. Ha négyszer ekkora veszteség érné, azt is alig venné észre a bankszámláján. Caitlin O'Shannessy azonban lemondani és nélkülözni volt kénytelen azért, mert vissza kellett fizetnie.

Amikor közölte Patrickkel, hogy ötezer dollár kártérítést követel tőle részletekben, azt a fiú büntetésének szánta, nem a nővérét akarta sújtani vele. Hát nem pokoli egy helyzet? Esze ágában sem volt Caitlinnek fájdalmat okozni, mégis ez történt. Ace még akkor sem szabadulhatott a szégyentől és a félelemtől, mely a lány arcán tükröződött, miközben a hálóinge gombjaival bíbelődött, amikor a legkeményebb munkát végezte a birtokon. Legalábbis elnézést kell kérnie tőle. Igen ám, de hogyan? És mikor? Nem szerette volna halálra rémiszteni a lányt azzal, hogy betoppan az ajtaján, arról a kockázatról már nem is beszélve, hogy biztosan összeakasztaná a bajuszt az öccsével, ha így tenne. Nem. Semleges, lehetőleg nyilvános helyen kell találkoznia a lánnyal, hogy kevésbé érezze fenyegetve magát. – Megkérhetnénk Johnt, hogy nézzen körül a városban – állt elő a javaslattal Joseph egy délután, miközben segített Ace-nek felállítani a kerítésoszlopokat. – Néha úgyis be kell mennie a városba annak a lánynak. Az emberek többsége a hét egy bizonyos napján intézi a bevásárlást. Ha Johnnak sikerül kifigyelnie, akkor majd te is bemégy a városba aznap, és találkozhatsz vele az utcán, szinte csak úgy véletlenül. Ace erre még nagyobb lendülettel sújtott le a kalapáccsal. John Parrish a Transzkontinentális Vasúttársaság titkára volt, amelynek Ace elnöke és főrészvényese volt. A fiatal-

Catherine Anderson

48


ember jelenleg a Barbary Coast Hiteliroda új fiókját igazgatta No Name-ben, amely szintén Ace egyik vállalkozása volt. Johnnak az volt a dolga, hogy segítsen neki tájékozódni az egyes befektetők anyagi helyzetéről. Ace biztosra vette, hogy John szívesörömest kifigyelné Caitlin O'Shannessy vásárlási szokásait. Csakhogy vajon bölcs döntés-e ez? Ace nem akarta, hogy a fiatalember olyasmit tegyen, ami meggyöngítheti informátori pozícióját, vagy alááshatná az ő tekintélyét a városban. Ha kérdezgetni kezdi az embereket Caitlin O'Shannessyről, az bizonyára feltűnést kelt. Ace dühösen sújtott le még egyszer a kalapáccsal. Amint a szerszám az oszlophoz ütődött, Joseph hátraugrott. Esa és David, akik mögöttük haladva húzták ki a drótot, nevettek rajta. – Vigyázz, Joseph! Szerintem azt szeretné, ha a te fejedet üthetné – szólt oda Esa. – A következő pedig a te fejed lesz, ha nem fogod be a szádat – figyelmeztette a vörösesszőke David. Ace az ingujjába törölte a homlokát, és úgy tett, mintha nem is hallotta volna, mit mondtak. Miután eleinte vitatták azt, ahogyan Caitlin O'Shannessyvel bánt, a fivérei végül kifejezetten humorosnak találták Ace dilemmáját arról, hogy hogyan kérhetne bocsánatot a lánytól. Hogy miért, arról fogalma sem volt Ace-nek. Ő ugyanis cseppet sem találta mulatságosnak a helyzetet. Talán azért, mert egyik fivére sem látta Caitlin arcát olyan tisztán, mint ő. Persze, mindannyian megdöbbentek, amikor elmondta nekik, milyen kapcsolatban áll Caitlin Edennel. Ugyanakkor semmi sem lehet annyira döbbenetes, mint ha valaki a saját szemével látja a hasonlóságot. Ráadásul ez döbbentette rá Ace-t arra, hogy hiba volt részéről gyűlölni Caitlin és Patrick O'Shannessyt pusztán azért, mert az apjuk vére folyik az ereikben. Végtére is ha őket utálja ezért, akkor Edent is gyűlölnie kellene. Joseph megrázta a karját, mert már zsibbadt a kalapácsütésektől, majd így szólt: – Ez csak egy ötlet volt, Ace. Nem kell mindjárt felfortyannod. Ace felemelte a kalapácsot, s hagyta a sima hikorifa nyelet végigcsúszni a kezében, míg kényelmes fogás nem esett rajta. – Te csak tartsd azt az átkozott oszlopot, rendben? Nincs egy egész napom arra, hogy idekint piszmogjak! Joseph térdét kissé behajlítva, izmos felsőtestét kartávolságnyira tartva markolta meg ismét az oszlopot, és hunyorogva várta a következő ütést. – De azért ajánlom, hogy azt találd el, amit célba veszel, testvér! – Úgy lesz. Amikor Ace ismét lesújtott az oszlopra, Joseph minden porcikája remegett az erőfeszítéstől, hogy függőlegesen tudja tartani azt. – Nem értem, miért vagy ilyen zabos. Én csak segíteni szerettem volna neked néhány ötlettel… Ace ismét meglendítette a kalapácsot, Josephbe fojtva a szót. – Sokra megyek az ötleteddel! Ne feledd, hogy egyikünknek sem volna szabad ismernie John Parrisht! – Nos, arra gondoltam, értesíthetnénk őt úgy, ahogyan más ügyekben is szoktuk. Bedobhatunk egy levelet a postaládájába. – Valahányszor csak kapcsolatba lépünk vele, fennáll a veszélye, hogy valaki észreveszi. Csak akkor akarok ehhez a megoldáshoz folyamodni, ha elkerülhetetlen – emlékeztette Ace. – Nem szeretném kockára tenni az összes tervünket, ha nektek egyébként

Catherine Anderson

49


teljesen mindegy. Nem mintha nem lenne fontos bocsánatot kérnem a lánytól. Nagyon is az. De ennek nem ez a módja. Joseph megvonta a vállát. – Gondolom, mi is kideríthetnénk, melyik nap szokott bemenni a városba. – És akkor mi van? Nem mintha lenne időm arra, hogy a járdán ücsörögve várjam No Name-ben, mikor bukkan fel. És tegyük fel, hogy mégis. Ha így találkozom vele össze az utcán, hogyan tudnám rávenni, hogy álljon meg legalább annyi időre, míg elnézést kérek tőle? – Talán odaragaszthatnánk a cipője talpát a járdához – javasolta Esa. – Ugyan már. Dobj rá egy lasszót, és kösd ki egy korláthoz, amíg végighallgat – tromfolt rá David. Esa nevetett. – Láttad már Ace-t kötéllel bánni? Akkora célpontra van szüksége, mint egy istálló, és még annak is a tetején kellene állnia ahhoz, hogy eltalálja. Joseph elengedte az oszlopot, és feltartotta mindkét kezét. – Jól van, fiúk, elég lesz már! Nincs ezen semmi nevetnivaló! – Akkor hagyd abba a nevetést, és rukkolj elő egy ötlettel? – provokálta David. Miután ellenőrizte a függőónnal, hogy egyenesen áll-e az oszlop, Ace feltöltötte a gödröt földdel, ledöngölte, majd végül belerúgott a kiálló részébe. – Rendesen áll a helyén – állapította meg, majd visszatette a függőónt a zsebébe. Joseph követte őt a következő oszlophoz, amely a földön heverve várt rájuk. – Szerintem az a teendőd, hogy bebizonyítsd annak a szegény lánynak, mégsem az a barbár vagy, akinek gondolhat a történtek után – mondta Ace-nek. – Például vehetnél neki virágot vagy valami ilyesmi. – Ace mint aki virágcsokrot szorongat a kezében a főutcán? – hahotázott David. – Istenem, add, hogy kéznél legyen a fényképezőgépem, amikor eljön ez a pillanat! – Vihetne neki cukorkát – javasolta Esa. – Igen, ez jó ötlet lehet – fordult Joseph a legidősebb testvére felé. – És szépen felöltöztetünk, öltönyt adunk rád, leteszed a fegyvert. Nagyon fessül fogsz kinézni! – És egy keménykalap is kell – tódította Esa. – Mégpedig kockás. Ace letette a kalapácsot a lába mellé, és összekulcsolta ujjait a nyél faragott végén. – Remélem, hogy nagyjából befejeztétek, fiúk. Az nem zavar, ha rajtam nevettek, de ha Caitlinen… Most már biztosan azt gondolja, az összes új szomszédja gyilkos és erőszaktevő. Lehet, hogy titeket nem zavar, hogy így van, de engem igen. Joseph felkapta az oszlopot. – Hát akkor mire gondolsz? Van egyáltalán valami ötleted? Míg Joseph beleállította az oszlopot a gödörbe, Ace hátralépett, és felemelte a kalapácsot, hogy ismét lesújtson vele. – Nos, nincs más választásom. Tisztáznom kell ezt a dolgot a lánnyal. Tetszik az ötlet, hogy nyilvános helyen kerítsek sort rá. Nagyobb biztonságban érzi majd magát, ha vannak mások is körülötte. De hogyan és mikor? Amennyire tudom, ritkán megy be a városba. – A városba jár templomba. Abba, amelyikben egyik vallást sem részesíti előnyben a pap – fejtegette Esa. – Hogy is hívják az ilyeneket? – Ökumenikus – felelte Ace a fejét ingatva. – Esküszöm, öcsém, úgy beszélsz, mint egy helyi suttyó. Apád forogna a sírjában, ha hallana.

Catherine Anderson

50


Joseph a szívére tette a kezét. – Hát te sem vagy valami észkombájn. Tudod, közülünk nem mindenki a játékbarlangokban szedte össze a tudását. Ace felhorkant. – Én sem! Hanem úgy, hogy hallgattam anyánkra, és megpróbáltam őt is túlszárnyalni. Jól tennéd, ha te is követnéd a példámat! – Hátrapillantott Esára. – Biztos vagy benne, hogy Caitlin O'Shannessy abba a templomba jár? – Legalábbis volt már rá példa. – Honnan tudod, Esa? – érdeklődött Joseph. – Onnan, hogy öt éve olvasom az újságot. – A No Name-i Gazette-et? – kérdezte Ace. Esa bólintott. – Míg ti kizárólag azokra a szalagcímekre figyeltetek, amelyek a vasúti telkek spekulánsairól szóltak, Eden és anya a társasági híreket bogarászták. Gondolom, azért, mert tudták, hogy egy napon ide fognak költözni. Anya néha hangosan is felolvasta a cikkeket, amelyek bálokról, jótékonysági rendezvényekről, effélékről szóltak. Ki kivel jelent meg, milyen volt a hölgyek toalettje. Edent és őt nagyon érdeklik az efféle dolgok. Nos, egy ilyen alkalommal tudtam meg, hogy Caitlin O'Shannessy rendszeresen jár a templomba. – Az ember nem győz csodálkozni – jegyezte meg Joseph. – Még hogy a mi Esánk figyelemmel kíséri No Name társasági életének eseményeit?! Ace figyelmeztetően nézett Josephre, majd azt mondta Esának: – Folytasd csak! – Mit folytassak? – kérdezte Esa. Ace próbálta türtőztetni magát. – Mesélj még erről! – Nincs több mondanivalóm róla. Rendszeresen jár abba a templomba, és kész. Segíteni szokott a hölgyek klubjának, adományokat gyűjtenek a szegényeknek. – Szombat este lesz ott összejövetel. És bál is – mondta David. – Láttam a templom plakátját a minap, amikor a városban jártam. – Egy bál… tökéletes alkalom lenne – állapította meg Joseph. – Félretéve a viccet, Ace. Akkor ugyanis sokan lesznek körülötte, így biztonságban érzi majd magát, és feltűnés nélkül a közelébe férkőzhetsz. Hiszen tánc közben ez természetes a férfiak és nők között. – Úgy van – helyeselt Esa. – És ha történetesen nem akarna táncolni, akkor is lehetőséged nyílna arra, hogy elmondd neki, megbántad a történteket. És az öccse aligha rendezne botrányt egy ilyen rendezvényen. Ace megpróbálta elképzelni magát egy ilyen kisvárosi jótékonysági bálban. Nem mintha nem tudna táncolni. Éppen csak az a gond, hogy rég nem táncolt senkivel. – Nem is tudom. Évek óta nem voltam egyházi rendezvényen. – Ez jobb ötlet pedig, mint az, hogy bolondot csinálj magadból, amikor az utcán próbálsz beszélni vele – állapította meg Joseph. Ace igazat adott neki. – Egyébként pedig – folytatta Joseph – az ilyen jótékonysági bálok nem is annyira egyházi rendezvények. – De nem ám! Adományt gyűjtenek úgy, hogy belépőjegyet árusítanak – magyarázta David. – Meghívják az egész várost. Mindenféle népek lesznek ott. Látni lehet, hogy a

Catherine Anderson

51


férfiak kijönnek néha friss levegőt szívni vagy dohányozni. Szóval valami ilyesmiről van szó. Ace lepillantott. – Én nem tartozom a város tiszteletre méltó polgárai közé. Joseph elnevette magát. – Ne félj, nem fog rád szakadni a plafon, Ace! Nekem elhiheted. – Veled megyek – ajánlkozott David. – Különben is így terveztem. – Mindannyian ott leszünk – jelentette ki Joseph. Évődő mosolyt villantott Ace-re. – Erről a bálról semmiképp sem szeretnék lemaradni.

Szombat éjjel Caitlin idegeskedni kezdett a jótékonysági bál miatt. Elsősorban azért, mert Ace Keegan is ott lehet. És úgy érezte, annál rosszabb már nem is történhetne vele, mint hogy összetalálkozik vele. Másodsorban pedig azért, mert mindössze három hét telt el azóta, hogy Patrick felhagyott az ivással, és egy ilyen rendezvényen nagy lesz a kísértés. – Patrick – szólalt meg, amikor megálltak a kocsijukkal a járda mellett a vegyeskereskedés előtt. – Tudom, hogy már megbeszéltük egyszer, de, ugye, biztosan kibírod ma este? Örülnék, ha nyugalomban telne az éjszakánk odahaza. Az öccse megkötötte a kantárszárat és behúzta a féket. – Több mint egy hónapja készülsz erre a bálra, tegnapelőtt pedig egész nap azért dolgoztál, hogy minden rendben legyen a teremben. Mit gondolsz, hogy érezném magam, ha elrontanám az estédet? – Sok ilyen rendezvény lesz még, Paddy. És én nem… – Pontosan erről van szó – vágta rá az öccse gyöngéd mosollyal. – Sok hasonló bál lesz még, és minden alkalommal felszolgálnak majd italokat is. Nem élhetem le úgy az életem hátralevő részét, hogy állandóan bujkálok előle. – Az, hogy körülbelül egy hónapja kerülöd az italt, még nem jelenti azt, hogy életed hátralevő részében bujkálnod kellene előle. Patrick mélyen a szemébe nézett. – Caitlin, tudom, nemigen adtam okot újabban arra, hogy bízzál bennem, de megtennéd, hogy legalább megpróbálod? Könyörgő tekintete láttán Caitlin elszégyellte magát. – Ó, Patrick, persze, hogy bízom benned. Csak arról van szó, hogy aggódom miattad. Ennyi az egész. – Hát akkor fejezd be az aggódást! Minden rendben lesz. Hogyan is vallhatnék kudarcot, ha egyszer olyasvalaki segít át a nehézségeken, mint te? – A fiú leugrott a szekérről, majd megkerülte az oldalát. – Egek ura! Hát te meg mi mindent pakoltál fel? Egy lóra lenne szükség ahhoz, hogy behordjuk. – Gertie Howard megbetegedett tegnap. Ő hozta volna a krémeseket. Úgyhogy felajánlottam, majd én megsütöm helyette. Remélve, hogy senki sem figyeli őket az utcán, Caitlin megemelte rózsaszín szoknyája alját, és leugrott az öccse mellé. Tudta, hogy nem illik ez egy igazi hölgyhöz, de ostobaságnak tűnt Patricket fárasztani, ha egyszer segítség nélkül is le tud szállni. – Mindössze ezt a három csomagot kell bevinnünk.

Catherine Anderson

52


Patrick kacsintással jelezte, hogy csak évődött vele, majd Caitlin kezébe adta a krémesekkel megrakott tálat, a vekni kenyeret, az almafelfújtat viszont ő maga vitte. Caitlin aggódó pillantását látva dühösen mordult egyet. – Caitlin, volnál szíves abbahagyni? Ígérem, minden rendben lesz. Menjünk, már hallom, hogy hangolják a hegedűket! Miután felzárkózott Patrick mellé a járdán, Caitlin a hóna alá fogta a süteményestálat, megnyalta az ujjbegyeit, és megpróbálta a helyükre simítani öccse rakoncátlan tincseit. A fiú elnevette magát és eltolta a kezét. – Ne csináld már! Még meglátja valaki. Tudom, mi jön ezután. A tenyeredbe köpsz, és tisztogatni kezded az arcomat, mint gyerekkorunkban. – Dehogy! Patrick nevetett. – Pedig szokásod volt. Szinte minden vasárnap, a templom lépcsőjén. Ki nem állhattam. Van fogalmad róla, milyen érzés az, amikor rászárad a nyál az arcodra? Mintha tojásfehérjével kented volna be. Caitlin végigmérte a szeme sarkából. – Honnan tudod, milyen érzés az? – Aztán egyszeriben megértette. – Patrick O'Shannessy, csak nem próbáltad ki az egyik arcpakolásomat? – Csak egyszer. – A fiú elvörösödött. – Azt hittem, halványodnak majd tőle a szeplőim. Úgy tűnt, neked bevált. – Hunyorított. – De ha elárulod valakinek, halál fia vagy. Caitlin kuncogott, és elképzelte a fivérét fehér tojáshabbal az arcán. – Citromot is használtál hozzá? – Citromot? Minek? – Mert csak attól halványodnak a szeplők, te nagyokos. – Képtelen volt megállni, lábujjhegyre emelkedett, hogy ismét megigazítsa Patrick haját. – Paddy, tényleg égnek áll… – Nem érdekel – vágta rá a fiú, és eltolta magától a nővére kezét. – Nem szeretek jól fésültnek látszani. – Felcsillant a szeme. – Ha rád hallgatnék, olyan fess fiú lennék, hogy egy pillanatig se hagynának békén a nők. Márpedig mi lenne akkor velem? Nyilván megnősülnék, nem lennék nyakig eladósodva, és akkor már két nő lenne mellettem, aki igazgatni akarná a hajamat. Caitlin felsóhajtott és forgatta a szemét. Miközben felzárkózott az öccse mögött, Patrick beletúrt a hajába, mély barázdát húzva a drótmerevségű vörös fürtök között. Caitlin égett a vágytól, hogy megigazítsa, de ellenállt a késztetésnek, s inkább a kellemes estére gondolt Már kezdett sötétedni, s a látóhatáron pazar naplemente koszorúzta a Szikláshegységet. Ragyogó, rózsás fényben fürösztötte a patinás faburkolatú üzletportálokat, visszatükröződve az ablakokról. A háztetők fölött az elszórtan magasló fenyők mintha királyi őrszemek lennének: szélfútta koronájuk körvonalai kirajzolódtak a gránitszürke égbolton. – Úgy tűnik, nagy az érdeklődés – jegyezte meg Patrick, miközben több szekér mellett is elhaladtak. – Remélem, nincs olyan nagy tömeg odabent, hogy ne lehessen táncolni. – Szép este van, lehet, hogy ki is jönnek néhányan. – Caitlin igyekezett lépést tartani vele, miközben átvágtak az épületek közötti sikátoron. Miután felléptek a következő járdára, megszólalt: – Mm. Olyan finom illata van a kenyérnek, hogy megéheztem tőle.

Catherine Anderson

53


– Tényleg ínycsiklandó. Mint ahogy az alma is ebben a felfújtban. – Mosolyt villantott a nővérére. – Hallod ezt a hegedűmuzsikát? – A kenyeret és a desszertet is egyik hóna alá vette, majd megfogta Caitlin könyökét. – Siessünk! Caitlin levegő után kapkodva nevetett. – Ki is az kettőnk közül, aki alig várta már ezt az estélyt? – Jól van, belátom, én vagyok az. Mióta leszoktam az ivásról, világcsavargója helyett otthonülő lettem. Belátom, nagyon várom már, hogy végre társaságban lehessek. A gyülekezet terme egy hosszúkás faépület volt. Az utca végén terpeszkedett, melynek utolsó háztömbjében több üzlethelyiség sorakozott, egyikük az Ezüstsarkantyú, a város egyetlen kocsmája. Caitlinnek nem kerülhette el a figyelmét, hogy Patrick sóvár pillantást vetett az ivóra, miközben elhaladtak előtte. Tudta, hogy arra gondol, vajon hány cimborája lehet odabent. Semmi kétség, hiányzik neki a baráti társaság. Patrick elkapta nővére aggódó pillantását, és kényszeredetten mosolygott. – Jól vagyok, Caitlin. Őszintén mondom, minden rendben van. Tekintete megakadt a ruházati bolt kirakatán. – Nézd csak! Ez a kedvenc kék árnyalatod, ugye? Caitlin lassított, és szemügyre vette a kirakatban lévő ruhát. – Jól jönne neked néhány új ruha, nem gondolod? Az utóbbi időben már jóformán csak bricsesznadrágban látlak. – Ruhában és alsószoknyában elég nehéz dolgozni a földeken. Patrick kikerültetett vele egy hepehupás járdaszakaszt. – Na igen. De most, hogy már én is úgy dolgozom, ahogyan kellene, kevesebb munka marad rád, és amint egy kis hasznot is hoz majd a birtok, az lesz az első dolgom, hogy veszek neked néhány ehhez hasonló ruhát. Mit szólsz hozzá? Caitlin a törlesztőrészletre gondolt, amelyet Hank Simmonsszal küldött el Ace Keegan birtokára. Alig több, mint egy csepp a tengerben. – Azt hiszem, jó sok időbe telik, mire megengedhetünk magunknak efféle hívságokat – felelte. – Á, nem kell olyan sokat várni arra. Hamarosan meg kell térülnie a pénznek, amit a vasút menti telkekbe fektettem. Caitlin gondolni sem akart erre. Jóllehet, mostanra már elfogadta a tényt, még mindig fájlalta, hogy Patrick ezt művelte. Ugyanakkor tudta, hogy ha gyakorlatiasabb felfogású lenne, áldhatná ezért az eget. Ha valóban nyereséges lesz a befektetés, ahogy ezt Patrick reméli, a haszon még kihúzhatja őket a pácból. – Természetesen örülnék néhány új ruhának, Patrick, de egy ideig még jól megleszek nélkülük. – Jól megleszel nélkülük? Ezt a ruhát, amelyet most viselsz, még a tizenhetedik születésnapodra kaptad tőlem. Pontosan emlékszem rá, mert majdnem egy hónapig ganéjoztam a béristállót, csak hogy megkeressem a rávalót. Az, hogy Patrick eszébe juttatta Caitlinnek, mennyit gürcölt azért, hogy meglephesse őt ezzel a ruhával, végleg meggyőzte a lányt arról, hogy félre kell tennie vele kapcsolatos keserű érzéseit. Patrick mindent egybevetve mindig is csodálatos testvére volt. Nem hagyhatja, hogy elfeledtessék vele ezt a tényt a fiú utóbbi időben elkövetett vétségei. – És milyen jó érzékkel választottad ki – jegyezte meg, végigsimítva a szoknyán. – Azóta is ez a legkedvesebb ruhám. És még mindig meglepően jó állapotban van, nem gondolod?

Catherine Anderson

54


– Nem rossz, ahhoz képest, hogy milyen sokat hordtad. De nőttél azóta egy keveset. – Nőttem? – Caitlin rögtön rájött, mire éltette ezt, és húzogatni kezdte az ingvállát. A dekoltázsát mindig is mélyebbnek találta, mint amit ildomosnak gondolt, s most, hogy teltebbek lettek az idomai, még inkább annak érezte. – Olyan rémesen festek talán benne? Jobb lenne, ha hazamennék, és… – Nem, dehogy! – tartotta fel a kezét Patrick nevetve. Miközben elhaladtak a háztömb utolsó negyede mellett, úgy tűnt, mintha megfeledkezett volna a vasúti spekulációjáról és az új ruhákról. Caitlin mosolyogva mondta neki: – Odabent pedig légy szíves, ne feledd el, hogy van egy nővéred! Örülnék neki, ha felkérnél néhányszor táncolni. – Mintha máskülönben nem lenne elég lehetőséged a táncra. – Tudod jól, hogy nem szeretek akárkivel táncolni. – Igazán? Nos, ha nem viselkednél ennyire kimérten, már rég férjnél lennél, és lenne egy fészekalja kölyköd. Gondoltál már valaha is erre? – Téged nevelni épp annyi csalódással jár, mint amennyit még el tudok viselni, édes öcsém. Patrick nevetett a tréfás replikán. – Ennyire nagy csalódást talán mégsem okozhatok neked. Caitlin úgy tett, mintha elgondolkodna ezen. – Nos, talán nem. Néha jó, hogy kéznél vagy. Például olyankor, amikor táncolni szeretnék. Patrick szabad kezével átkarolta Caitlin vállát, és lökdösődve magához ölelte. – Majd megpróbállak belezsúfolni a táncrendembe egy-két alkalommal. – Egy-két alkalommal? – Egész este foglalt leszek – kacsintott rá Patrick. – Tudod, fel kell kérnem az összes csinos lányt, mert ha valakit kihagynék, annak darabokra törne a szíve. Nyomasztóan nagy felelősséget jelent ám ilyen ördögien jóképű fickónak lenni. A terem előtt egymás hegyén-hátán álltak a kocsik. A lovak, magukra hagyva, hogy az estét befogva, a hámjukban töltsék, már a fejüket lógatva bóbiskoltak. Az egyik fogat hátuljában egy asszony a saroglya fölé hajolva épp akkor tette tisztába csecsemőjét. A ponyva alatt két, még járni sem tudó kisgyermek feküdt a hevenyészett fekvőhelyeken. Caitlin egyik ismerősét, Mary Baxtert ismerte fel az asszonyban, s kezét magasba tartva integetett neki. Mary azonban nem viszonozta. Úgy tűnt, nem vette észre Caitlint. – Hát ennek meg mi baja van? – kérdezte Patrick. Caitlin vállat vont. – Gondolom, csak nem ismert meg. Már majdnem besötétedett. Odabent a teremben nagy lárma fogadta őket. Caitlin idegesen pillantgatott erre-arra, ismerős arcokat keresve. Különösen egyet, amelyet nem szeretett volna viszontlátni. Patrick odaadta a belépőjegyüket az ajtónállónak, majd megfordult, hogy a fogasra akassza Caitlin vajszínű vállkendőjét. – És ezeket hová tegyem? – kérdezte a hóna alatt szorongatott kenyérre és edényre mutatva. – A hátsó fal melletti tálalóasztalokra szoktuk tenni az összes elemózsiát. Bár a helyiséget kellő fénnyel árasztották el a megfelelően elhelyezett lámpások, a tömeg miatt Caitlin minden irányban csak néhány lépésnyi távolságra látott. Pipiskedve

Catherine Anderson

55


próbált elnézni a vendégsereg fölött, hogy merre indítsa útnak Patricket. A jelenlévők többsége a terem közepén álló pódium körül csoportosult, ahol már hangoltak a zenészek. – Arra – mutatott balra végül. Patrick furakodni kezdett, elhaladva férfiak egy csoportja mellett, Caitlinnek is utat törve közben. Mindenféle népek voltak ott, az öltönyös férfiaktól és selyemruhás nőktől a kezeslábasban és kartonruhában megjelenő farmer házaspárokig. Caitlin végigpásztázta a termet, egy magas, ébenfekete hajú, talpig feketébe öltözött férfit keresve, s megkönynyebbült, miután sehol sem látta az illetőt. A fogadás bizonyára túlságosan unalmas esemény egy nagyvárosi hazárdjátékos és fegyveres bandita számára. Miközben újabb csoport mellett haladtak el, furcsa érzése támadt. Amikor még egyszer körülnézett, az emberek gyorsan elkapták róla a tekintetüket, akiével csak találkozott az övé. Jelentőségteljes pillantást vetett Patrickre. – Talán kigombolódott a ruhám? – kérdezte halkan. Az öccse végigpillantott a ruhája elején. – Nem. Talán az én sliccem van nyitva? Caitlin magába fojtotta ideges nevetését. – Nincsen. De akkor miért bámul mindenki bennünket? – Most megfogtál, úgy érzem, mintha egy harmadik szemem is lenne a homlokom közepén. – Ó, Patrick, nézd csak, ott van Bess! – Caitlin lábujjhegyre emelkedett, hogy integessen neki. Bess Halloway karcsú, szőke lány volt smaragdzöld ruhában. Visszaintegetett Caitlinnek, és elindult feléjük a tömegben. – Caitlin! – kiáltotta, ahogy közeledett feléjük. – Már azt hittem, el sem jössz. Beszélnem kell veled egy fontos dologról. Patrick jó hangosan, hogy a nagy zajban is hallják, így szólt: – Beszélni, beszélni, beszélni. Caitlin egyes-egyedül azért vesz részt ebben az adománygyűjtésben, hogy kedvére pletykálhasson veled. – Bessre mosolyogva kivette Caitlin kezéből a krémesekkel teli tálat. – Megyek, leteszem ezt az asztalra, és mindjárt visszajövök. Caitlin elhessintette az öccsét, és ismét Bess felé fordult, aki az egyetlen igazi barátnője és Halloway doktor unokahúga volt. Amikor még fiatalabbak voltak, gyakran járt az orvos patikájában. Bess még jelen is volt néhány alkalommal, amikor Caitlin részeg apjuk egyik dühkitörése után felkereste. Hűséges barátnak bizonyult, aki soha senkinek egy szóval sem említette, mit tud Caitlin családi életéről. Caitlin az évek során megtanulta nagyra értékelni barátságát Bess-szel, amit nem mondhatott el a többi fiatal nővel való ismeretlégéről. Bess sohasem ütötte az orrát mások dolgába. És nem is bámult olyan kíváncsian Caitlinre, mintha mélyebbre akarna látni, mint amennyire Caitlin szerette volna, hogy lásson. Röviden szólva, azon ritka teremtések közé tartozott, akik feltétlen barátságukról és támogatásukról biztosították. – Örülök, hogy látlak! – köszöntötte Caitlin szívből jövően. – Tegnap alig tudtunk beszélgetni. – Körülnézett. – Hol van az a jóképű férjed? – Denverbe utazott az apjával marhákat venni. Az utolsó pillanatban döntötték el. Úgyhogy az édesanyjával érkeztem ide. – Bess idegesen babrálta a halántékára hulló szőke tincsek egyikét. Nagy zöld szeme aggodalomról árulkodott. – Baj van, Caitlin.

Catherine Anderson

56


– Aha – felelte Caitlin évődő hangon. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy vége a mézesheteknek? Hiszen még csak… mennyi ideje is? Hat hónapja. – Brad és közöttem minden a legnagyobb rendben van. Másról lenne szó, Caitlin. És fogalmam sincs róla, hogyan mondjam el neked. – Elmondani nekem? Mit? – Caitlint ismét elfogta az iménti hátborzongató érzés. Amikor körülnézett, látta, hogy a jelenlévők fele őt bámulja, néhányan kezüket a szájuk elé emelve súgnak-búgnak. Bess nyugodt alaptermészetű lány volt. Caitlin rossz jelnek vélte hát, hogy tördelni kezdte vékony kezét. – Hank… Hank Simmons, a béresetek… Odaát van a kocsmában, Caitlin, és alaposan felöntött a garatra. Ha jól vettem ki a szavait, önként jelentkezőket keres, akik vele tartanak, hogy móresre tanítsák Ace Keegant. Caitlin gyomra görcsbe rándult. – Ó, nem… – Utálatos dolog ez számomra, mégis el kell mondanom neked, miféle szóbeszéd járja. – Bess egyik ujja hegyét a szájához érintette, majd suttogva folytatta: – Én egy árva szót sem hiszek el belőle. Egyetlen szót sem. Hank azonban azt híreszteli, hogy Keegan… nos, hogy tisztességtelen ajánlatot tett neked, és te beadtad a derekad, csak hogy megmentsd Patrick életét, mert fel akarták akasztani, vagy valami más kegyetlenséget művelni vele… Caitlin egy pillanatra lehunyta a szemét. Mire kinyitotta, Bess arca már lángvörösre változott – Gyűlölöm továbbadni a pletykát, főleg annak a személynek, akiről szól. De úgy éreztem, tudnod kell róla. Ne haragudj! Caitlin megrázta a fejét, majd az öccsét kereste a tekintetével. Már majdnem feladta, amikor megpillantotta vörös haját az ajtó közelében. Távozni készül, döbbent rá. Az arckifejezéséből ítélve olyan dühös lehetett, hogy ölni tudott volna. Nyilván hallotta már a hírt Hankről, és a kocsmába tart, hogy megkeresse. Két bökkenő is volt azonban. A szóbeszédből úgy tűnik, Hank máris jóvátehetetlenül megtépázta Caitlin jó hírét, másfelől ha Patrick bemegy a kocsmába, szemtől szembe találja magát a kísértéssel. Caitlin otthagyta Besst, és utat tört magának a tömegben, ám mire az ajtóhoz ért, Patricknek már csak hűlt helyét találta. A kocsma mindössze félútra van a következő sarokig. Arra a következtetésre jutott, hogy az öccse már odabent lehet – Jól vagy? Caitlin körülnézett. Bess ott volt a nyomában. – Igen, jól. Csak aggódom egy kissé Patrick miatt. Emlékszel, meséltem neked, hogy leszokott az ivásról? Attól tartok, átment a kocsmába, hogy megkeresse Hanket. – Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy inni is fog – érvelt Bess logikusan. Caitlin Patrick ígéretére gondolt, és meggyőzte magát arról, hogy Bessnek tökéletesen igaza van. Az, hogy az öccse belép a kocsmába, még nem jelenti azt, hogy elveszíti az önuralmát. Sóhajtott, és hátat fordított az ajtónak, ismét szembesülve az elítélő tekintetekkel. Arra gondolt, Bess jobban tenné, ha magára hagyná. A nőket a társaságuk alapján szokták megítélni, Caitlin jó híre pedig már fabatkát sem ér.

Catherine Anderson

57


Nem mintha Bess cserbenhagyná őt. Igazi jó barátnő volt, aki jóban és rosszban is kiállt mellette. Caitlin a zsebébe nyúlva keresgélte az óráját, hogy megnézze, mennyi az idő. Úgy döntött, kilencig nem keresi Patricket. Ha azonban nem érkezik vissza egy órán belül, akkor valószínűleg nem is jön már, és ezek után aligha van értelme annak, hogy ő ott maradjon. Az egyik hegedűs szomorú melódiába kezdett, ami illett Caitlin gyászos hangulatához. A következő pillanatban féktelen, fülhasogató zene remegtette meg a falakat. A húros hangszerek hangjától lüktetett a halántéka, a dobogó lábak alatt megremegett a hajópadló. Nem is olyan rég még vágyott erre a hangzavarra. Most azonban másra sem tud gondolni, mint arra, hogy csak el innen. Haza akart menni, ahol béke és nyugalom várja, és nem kell amiatt aggódnia, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat egy magas, sötét hajú bandita.

Catherine Anderson

58


Hatodik fejezet

A következő néhány percben Caitlinnek olyan érzése támadt, mintha egy gombostűre tűzött rovar lenne. Rémes volt, hogy ilyen sok ember bámulta. Zavarában időről időre ellenőrizte, nem akadt-e fenn a szoknyája szegélye. Mindennek tetejébe igaza lett Patricknek.– túl szűknek bizonyult a rózsaszín ruha, s Caitlin úgy érezte, mintha percről percre egyre jobban feszülne rajta. Mintha tízkilónyi őszibarackot préselt volna egy ötkilós zsákba. Az illem megkövetelte tőle, hogy fűzőt viseljen. Tisztességes lány nem járhat az előírásnak megfelelő fehérnemű nélkül. Sajnos, a most viselt ruhához hasonlóan a fűzőjét is több mint öt évvel ezelőtt vásárolta, akkori, még kevésbé telt alakjára. A halcsontok és a gumi olyan helyeken is kidomborította idomait, ahol világéletében lapos volt, s most úgy tűnt, az agglegények közül minden második sunyi módon őt mustrálgatja. – Nincs nálad véletlenül egy nyaksál? – kérdezte Besst. – Szeretném eltakarni a dekoltázsomat. – Ne butáskodj már! – Bess közelebb hajolt hozzá a nagy zsivaj miatt. – A jelenlévők felének sokkal mélyebben kivágott a ruhája, mint a tiéd. – Igen, de őket mégsem bámulják úgy, mint engem. – Senki sem bámul téged. – Csak egyvalakit nevezz meg, aki nem! Bess a száját harapdálva pásztázta végig a tömeget. – Mrs. Etler. – Mrs. Etler nem lát tovább az orránál. Bess sóhajtott. – Jó, jó, megértem, hogy most úgy érzed, egy kissé feltűnő vagy. Patrick hamarosan visszajön. Majd meglátod. Biztosan elboronálja a dolgot Hankkel. Elboronálja a dolgot Hankkel? Hogyan lehet elboronálni valamit egy részeg emberrel? Caitlin éveken át próbálta, és lám, milyen eredménnyel. Férfiak! A dolgok jelenlegi állása szerint egy fabatkát sem adna értük. Ismét a zsebébe nyúlt, előhúzta az óráját, hogy megnézze, mennyi az idő. Fél kilenc? Úgy érezte, alig vánszorognak a percek. Bessre pillantott, miután visszatette az órát a zsebébe. – Milyen gyorsan röpül az idő, ha az ember kellemes társaságban van! – Ó, igazán köszönöm. Caitlin felsóhajtott. – Ó, Bess, tudod jól, hogy nem úgy értettem. Bess lába a zene ritmusára mozgott. – Táncolhatnál is, tudod? Ma a szokásosnál is több jelentkeződ van. – Mindketten tudjuk, miért – felelte Caitlin fintorogva. – Ahogy egyik-másik férfi néz rám… – elhallgatott és megrázta a fejét. – Akkor sem táncolnék velük, ha fizetnének érte! Bess elvörösödött. – Eszembe sem jutott, hogy ez lehet a magyarázata. – Elgondolkodott, majd megérintette Caitlin karját. – Ne aggódj! Hamarosan elül ez a pletyka. Mindig is így szokott lenni. Catherine Anderson

59


– Ezt én szoktam mondani. – Ragadt rám tőled valami. Abban a pillanatban elsuhant mellettük egy táncoló pár. A fiatal nő kissé túlságosan is hozzásimult partneréhez, divatos glaszé-cipője kilátszott levendulaszínű ruhája alól. Caitlin figyelmét nem kerülhette el, hogy a férfi keze suttyomban a nő bordáira simult, alulról fogva a keblét. – Láttad ezt? – kérdezte. – Öt perccel ezelőtt ez a férfi még engem akart táncba vinni. Nézd csak, miről maradtam le! – Akad itt néhány szoknyapecér, és elismerem, ma este a többségük szeretne a közeledbe férkőzni. De ez még nem jelenti azt, hogy az összes férfi hitvány semmirekellő lenne. Ha mindenkit kikosarazol, hogyan találod meg életed párját? Caitlin és Bess oly sokszor kitárgyalták már ezt a kérdést, hogy szinte tréfát űztek belőle. Csakhogy Caitlinnek ma este nem volt kedve viccelődni. – Lehet, hogy nem is szeretném megtalálni. – Ugyan már, Caitlin! Ha nem gondolsz a férjhez menésre, akkor mi a terved az életeddel? Caitlin felvonta egyik szemöldökét. – Talán az, hogy élvezzem? Tudom, ez botrányos kijelentésnek tűnhet egy nő szájából, de életem második felében a változatosság kedvéért csupa olyan dolgot szeretnék művelni, amihez kedvem van. Márpedig ez eleve kizárt, ha vagyok olyan ostoba és hagyom, hogy megint egy férfi irányítsa az életemet. Még mielőtt Bess válaszolhatott volna, a közelükben álló egyik asszony fennhangon azt mondta a férjének: – Caitlin O'Shannessy is itt van! Micsoda arcátlanság! A helyében elbújnék szégyenemben. Bess arca ismét lángra gyúlt. Gúnyos pillantást vetett a nőre. – Ne is törődj vele, Caitlin! Csak egy rosszindulatú vén szipirtyó, akinek nincs jobb dolga, mint belekötni másokba. Könnyebb volt mondani, hogy ne is törődjön az asszonnyal, mint megfogadni ezt a tanácsot. Caitlin tudta, hogy mások is pletykálnak róla. És tény, hogy a legszívesebben elbújt volna szégyenében. Ebben a pillanatban az tűnt a legjobb ötletnek, ha hazamegy. Még iménti zavarával küszködött, amikor a hegedűsök hirtelen abbahagyták a zenélést, és a jelenlévők egy emberként a terem bejárata felé fordultak. Caitlin a hirtelen támadt csöndre figyelt fel. Amikor felkapta a fejét, rémülten látta, hogy egy büszke és magas, félelmetes külsejű, talpig feketébe öltözött férfi érkezett. Szándékolt lassúsággal lépte át a küszöböt, nyomában három férfival, akiket Caitlin már látott az istállójukban a minap. Mindegyikük vékonyabb testalkatú volt, mint ő, az egyikük szőke, a másik kettő vöröses hajú. Félelmetes látványt keltettek tagbaszakadtságukkal, fennhéjázó magabiztosságukkal. Mindegyiküknél volt fegyver, de ebben nincs semmi szokatlan No Name-ben. És nem is ezért tűnt fenyegetőnek a fellépésük. Az ajtó legalább ötvenlépésnyire volt Caitlintől, ám amikor Ace Keegan a terembe lépve megállt, a tömeg kettévált közöttük. Az alkalom tiszteletére selyemre cserélte ugyan fekete farmeringét, de egyébként ugyanaz volt az öltözéke: kopottas fekete farmernadrág feszült izmos combjára, gyöngyház markolatú revolvere tükörfényesen

Catherine Anderson

60


csillogott a lámpafényben. Mint a vasreszeléket a mágnes, csillogó sötét szemét úgy vonzotta Caitlin, aki kétségbeesetten ragadta meg Bess karját. – Jobb lenne, ha elvegyülnénk a tömegben – jegyezte meg színlelt könnyedséggel. Bess meghökkenve nézett rá. – De hiszen ez ő! Ace Keegan! Mivel olyasmit állapított meg, ami nyilvánvaló volt, Caitlin nem válaszolt. Úgy érezte magát, mint egy nyúl a nyílt mezőn, amelyre lecsapni készül egy kiéhezett héja. Rémülten kereste a menekülési útvonalat. Ace Keegan… Itt van hát, és őt bámulja. Ó, istenem! Pontosan olyan magas és tagbaszakadt volt, mint amilyennek emlékezett rá. A fekete selyeming ráfeszült széles vállára és izmos karjára, s ugyanolyan színű volt, mint hullámos, csillogó haja. Most nem árnyékolta kalap az arcát, mert lekapta, amikor belépett, így Caitlin láthatta, hogy feltűnően jóképű, arca bal felén a sebhely csak még jobban kiemelte markáns vonásait. Mielőtt elindult a terem közepe felé, széles karimájú fekete kalapját a mögötte lévő falifogasra akasztotta. Míg háttal állt nekik, Caitlin kézen fogta Besst, és magával húzta a tömegbe. Rémülten tapasztalta, hogy barátnője smaragdzöld ruhája, mint egy feltartott zászló jelezte, merre mennek. Miután a terem felé fordult, Keegan végigpásztázta a helyiséget. Úgy tűnt, semmi sem kerülheti el vizsla tekintetét. Nyilvánvalóan őt keresi. Caitlin egyre idegesebb lett ettől a felismeréstől. Szíve majd kiugrott a mellkasából, és már-már attól félt, elájul. – Hogy merészel idejönni! – suttogta Bess. – Ismerve a sok szóbeszédet, ehhez már arcátlannak kell lennie! Caitlin úgy vélte, Ace Keegantől gyakorlatilag bármi kitelik. Megkönnyebbült, látva, hogy odébb siklott a férfi tekintete arról a helyről, ahol állt. Aztán mégis visszarebbent rá, és megpihent rajta. Mintha egy veszélyes tőr szegeződött volna rá. Ace elindult felé, átvágva a tömegen, tekintetét mindvégig Caitlinre szegezve. Most már szemernyi kételye sem lehetett a szándékai felől: azért jött ide, hogy megtalálja őt. Mivel az első részletet már kifizette neki kárpótlásként a bikáért, a következő fizetési határidő pedig odébb volt még, Caitlin arra jutott, egyetlen oka lehet annak, hogy beszélni akar vele: behajtani rajta az ígéretét.

Itt semmiképp sem. Caitlin már eldöntötte magában, hogy bármire hajlandó, amit csak meg kell tennie, amivel megakadályozhatja azt, hogy bántódása essék az öccsének. No de hogy az egész város szemtanúja legyen a megaláztatásának… – A ruhád! – súgta oda Bessnek. – Olyan feltűnő… Bess végigpillantott magán. Zöld szeme felcsillant, jelezve, hogy érti, mire gondol. Megérintette Caitlint, és azt mondta: – Menj, majd később megkereslek! Caitlinnek nem volt szüksége további biztatásra, ismét sarkon fordult, hogy elmeneküljön. Igen ám, csakhogy nem volt hová. Keegan elállta az egyetlen kijáratot. Lázasan járt az agya, s végül egy fiatal nőkből álló csoporthoz csapódott, remélve, hogy mellettük állva talán kevésbé feltűnő. De nem lehetett ekkora szerencséje. Abban a pillanatban, hogy észrevették, ki csatlakozott hozzájuk, szétrebbentek, mint a galambok, úgy tűnt, Caitlin alig néhány óra leforgása alatt a nagyra becsült hajadonok egyikéből a város kitaszítottjává vált.

Catherine Anderson

61


A zenészek ismét a húrok közé csaptak. Néhány pár táncolni indult a terem közepe felé, így a vendégek többsége a falak mentén zsúfolódott össze. Caitlin magára maradt a puncsostál mellett, s megfordult, hogy szembenézzen üldözőjével. Eltökéltségről árulkodó bronzbarna arcáról könnyen felismerte őt a tömegben.

Ace-nek nem volt szüksége zseniális logikára ahhoz, hogy rájöjjön Caitlin O'Shannessy mindent megtesz azért, hogy elkerülje őt. Valahányszor elindult felé, a lány belevetette magát a tömegbe, és arckifejezése elárulta rémületét. Nem akart még jobban ráijeszteni, ezért inkább megállt, és próbálta elkapni róla a tekintetét, ami nem volt egyszerű. Caitlin rózsaszínű ruhát viselt, mély kivágással, csipkeszegéllyel: a pliszírozott ruhaderék követte karcsú dereka vonalát, tökéletesen kirajzolva alakját. Fénylő, vörösesbarna haját laza fürtökben összefogva a feje búbjára tűzve viselte. Semmi kétség, a legszebb lányok közé tartozott, akiket Ace valaha is látott. És ő volt a legsápadtabb is. Olyan fehér volt a bőre, hogy alakja szinte beleolvadt a mögötte lévő fehér tapétás falba. Ace szeretett volna mielőbb túl lenni a bocsánatkérésen, de nem kerülhette el a figyelmét a lány tekintetében tükröződő félelem. Nyilvánvaló, hogy halálra rémült, és Ace belátta, jó oka van rá. Caitlin még egy félreérthetetlen kísérletet tett, hogy elkerülje a férfival való szembesülést, és odaállt az asztal mellé, amelyen a puncsostál volt. Az addig frissítőkért odasereglett vendégek úgy rebbentek szét mellőle, mintha fertőző kórt terjesztene. Egyedül maradt, sápadtan és kétségbeesetten álldogálva. Elgyötört arcát látva Ace-nek görcsbe rándult a gyomra, és ijesztő gyanú ébredt benne. Nemsokára lüktetett már a halántéka a zenétől. Joseph keresésére indult, akit odakint néhány másik farmer társaságában talált meg. A feltűnést kerülve félrevonta a fivérét. – Mi a csuda történt Caitlin O'Shannessyvel? – kérdezte. – Úgy látom, odabent mindenki kerüli őt. Joseph kék szeme a sötétben is jól láthatóan csillogott. – Kitudódott, hogy mi történt. Épp arra készültem, hogy elmondjam neked. Az a szóbeszéd járja, hogy a lány… szóval, hogy felajánlotta neked a kegyeit az öccse életéért cserébe. – Jézusom! – Ace olyan éktelen haragra gerjedt, hogy a legszívesebben beleöklözött volna valamibe. – Kinek járt el a szája? Az égre esküszöm, azt is megbánja, hogy megszületett, még mielőtt kirúgom. Ace már akkor is érezte, hogy nem az a megoldás, ha valaki máson tölti ki a dühét, amikor kimondta ezt. Mert Caitlin O'Shannessy megpróbáltatásaiért elsősorban őt terheli a felelősség. Joseph rázta a fejét. – Nem közülünk való az, akinek eljárt a szája. Az az öreg fickó híreszteli, aki ott volt az istállóban. Hanknek hívják. Ace úgy érezte, így még rosszabb a helyzet. Szegény Caitlin! Az sem könnyű, ha vadidegenek teszik tönkre az ember jó hírét, no de ha egy régi alkalmazottja árulja el?! Visszafordult a bálterem felé. – Hé, mire készülsz? – kiáltott utána Joseph. Ace azonban ment tovább, rendíthetetlenül. Vannak kérdések, amelyekre nincs egyszerű válasz.

Catherine Anderson

62


Amikor visszatért a terembe, látta, hogy Caitlin már átvágott a tömegen, és a bejárati ajtón át szeretett volna távozni. Amint megpillantotta őt, megfordult, mint egy apró élőlény, amely vackot keres, hogy elbújjon ragadozója elől. Balszerencséjére bármerre futott is, az emberek elléptek mellőle, mintha pestises lenne. Egy vén szipirtyó olyannyira arcátlan volt, hogy megrázta a szoknyáját, miközben Caitlin elhaladt mellette, mintha már attól is bekoszolódna, ha a lány hozzáér. Mivel a jelek szerint rájött már, hogy Ace beszélni szeretne vele, és cseppet sem örült ennek a lehetőségnek, a férfi úgy döntött, gyorsan véget vet Caitlin megpróbáltatásainak. Sietve átvágott a tömegen, megragadta a lány csuklóját, és maga felé fordította. Rémült kék szempár nézett fel rá, a sápadt arc vonásait mintha alabástromba vésték volna. – Miss O'Shannessy – szólalt meg mély és halk hangon, nehogy halálra rémissze. – Örülök, hogy ismét láthatom. Caitlin vértelen ajka megremegett, miközben válaszolt. – Mr. Keegan… Ace-t egy riadt kisgyermekre emlékeztette, noha törékeny testének nőies idomai cáfolták ezt a benyomást. Meg-megremegő hangját jóformán elnyomta a körülöttük beszélgetők zsivaja. Ace figyelmét nem kerülhette el, hogy milyen hevesen pulzál az ütőér a lány vékony csuklóján az ujjbegyei alatt. Kellemetlenül érezte magát emiatt, de mégsem eléggé rosszul ahhoz, hogy elengedje. Önkéntelenül is eszébe jutott, hogyan lépett be a lány akkor éjjel az istállóba, határozott követelésének egy jól megolajozott fegyver vészjósló kattanásával adva nyomatékot. Hogy ez a mostani és az a teremtés egy és ugyanaz a személy lenne? A hegedűk felsírtak, miközben a zenészek a pódiumon rátaláltak egy népszerű dallamra. Ace csak abban reménykedhetett, hogy ez egy lassú tempójú tánc lesz, így magához ölelheti, miközben beszélgetnek. – Felkérhetem erre a táncra? Arra számított, hogy kosarat kap tőle. Ám Caitlin a tekintetéből tükröződő félelem ellenére bólintott. Ace nem is értette, miért lepődött meg annyira ezen. Mióta először találkozott vele, Caitlin mindig is épp az ellenkezőjét művelte annak, amit várt tőle. Mintha hímes tojással kellene bánnia, olyan óvatosan vezette a lányt a táncparkettre, egyik kezével a csuklóját fogva, a másikkal a derekát ölelve. Lágyan ringó keringőbe fogott a zenekar. Amikor Ace megfordult, hogy a karjába zárja Caitlint, összerezzent a lány rémült arckifejezése láttán. A férfiak többségénél egy fejjel magasabb lévén tudta, hogy félelmetesen nagynak érezheti őt egy ilyen törékeny teremtés. – Caitlin… – szólalt meg, a lány tekintetét fürkészve. – Szólíthatom így? A lány beszédes gesztussal vállat vont. Ace egyik kezével átfogta a derekát, és magához húzta, hogy keringőzni kezdjenek. Görcsbe rándult a gyomra, amint tudatosodott benne a lány törékenysége. Még a kezét is parányinak érezte. Odahajolt hozzá, és belefogott a mondandójába. – Rettenetesen sajnálom. Kérem, higgye el, nem akartam, hogy ilyen fordulatot vegyenek a dolgok! Semmi. A lány rideg és kifejezéstelen arccal táncolt vele a parketten, idegességtől szögletes mozdulatokkal, ujjait Ace vállába mélyesztve. Egy túlsúlyos pár haladt el mellettük, a keringőt a polkával keresztező tánclépésekkel. A nő hátsója nekiütődött Caitlin hátának, így kis híján orra bukott. Ijedtében kiszaladt belőle a szusz, s egy pilla-

Catherine Anderson

63


natra hozzásimult Ace-hez. A férfi nem tudta nem észrevenni, mennyire illik hozzá és milyen jó érezni nőies idomait. Mintha egyenesen neki teremtették volna. Félresöpörte a gondolatot, amely őt magát is meghökkentette. Először és utoljára, sőt, örökre meg kell jegyeznie, hogy ez a teremtés Conor O'Shannessy lánya. És Caitlin merev tartása, amellyel igyekezett távolságot teremteni kettejük között, az ellenszenvéről árulkodott. Igyekezett a megoldásra váró problémára összpontosítani, ezért így szólt: – Beszélnünk kell egymással! A lány gépiesen bólintott, a halántéka körüli tincsek csiklandozták közben Ace állát. Szappan, napon szárított pamutruha és levendula illatának keveréke áradt belőle, amely kizárólag az ő illata volt. Ártatlan és végtelenül bájos, az a fajta lány, aki még akkor is kísértést jelent egy férfi számára, ha mozgósítja annak valamennyi védekezőösztönét. Ace megbánást érezve lehunyta a szemét. Meg tudná ölni azt a férfit, aki arra vetemedik, hogy megfenyegesse Edent, ahogyan ő tette Caitlinnel. – Akkor éjjel én… Elhallgatott. Egyébként szókimondó volt, most azonban mintha kiszáradt volna a szája, és kényelmetlenül feszengett, ő tehet arról, hogy a lány élete összeomlott. Most már nem érezte elégségesnek a gondosan elpróbált bocsánatkérést. És akkor – idejekorán – véget ért a keringő. Ace legalábbis így érezte. Caitlin megkönnyebbült arckifejezése azonban arra utalt, ő nem osztja ezt a véleményt. Továbbra sem engedte el azonban a lányt. – Akkor éjjel, amikor odaát voltam önöknél… – folytatta –, nem lett volna szabad bevégezetlenül hagynom a kettőnk dolgát, mint ahogyan tettem. Azóta is bánom. A lány szeme még jobban elkerekedett. – Itt ne. Kérem, ne beszéljünk itt erről. Ha itt nem, akkor ugyan hol? Még mielőtt Ace feltehette volna ezt a kérdést, a lány kitépte magát a szorításából, és eltűnt a tömegben. – Caitlin, várjon! A lány azonban vissza sem nézett, rendületlen léptekkel haladt tovább. Ace eltökélte magában, hogy befejezi, amit elkezdett, és a nyomába eredt. Sajnos, több jelenlévő is ezt a pillanatot találta a legmegfelelőbbnek arra, hogy váltson néhány szót vele: üdvözölje a városukban, vagy kifejezze részvétét a bika elvesztése miatt. A tőle telhető legudvariasabb módon Ace megpróbálta kimenteni magát ezekből a beszélgetésekből. Hiába – mire az ajtóhoz ért, majd kilépett az épületből, már sehol sem látta Caitlint. Joseph még mindig a farmerek gyűrűjében állt. Ace odakiáltott neki: – Nem láttad az O'Shannessy lányt errefelé? Joseph elmosolyodott, egy whiskysüveggel szalutált Ace-nek, majd a főutca felé mutatott a hüvelykujjával: – Láttam egy nőt futni arrafelé. Sietett, ahogy csak a lába bírta. De nem esküdnék meg rá, hogy Caitlin O'Shannessy volt az. Ace végigpillantott az utcán. Még épp időben ahhoz, hogy láthasson bekanyarodni, majd eltűnni az egyik saroknál egy lovas kocsit. Valami azt súgta neki, hogy Caitlin ült a bakon.

Catherine Anderson

64


Az első gondolata az volt, hogy a nyomába ered, de hamar meggondolta magát. Minél jobban eltávolodik a lány a várostól, annál nagyobb az esélye arra, hogy zavartalanul beszélgethet vele, amint utolérte. Nem menekülhet előle az idők végezetéig.

Catherine Anderson

65


Hetedik fejezet

Gyerünk! – kiáltotta Caitlin, és rácsapott Penelope farára. – Gyerünk! Hiábavaló volt azonban minden erőfeszítése, a kövér, kivénhedt kanca a tőle megszokott tempóban poroszkált csak. Caitlin hátrapillantott, hogy tudja, követi-e valaki. Balszerencséjére épp annyit látott, mint a világtalan Mrs. Etler a sötétben. Ha Keegan követi, csak akkor fogja észrevenni, amikor már itt lesz a nyomában. Kecsegtető gondolat. Miután eseménytelenül telt el néhány perc, Caitlin kezdett megnyugodni. Lassan haladt, így Keegan már biztosan utolérte volna, ha üldözőbe vette. Hála néked, édes istenem. Lehunyta a szemét, és átadta magát a kocsi ütemes zötyögésének s rázkódásának, hogy megnyugodjon. A kocsi egyszer csak meglódult és oldalra dőlt. Caitlin kézzel-lábbal kapaszkodva próbált az ülésen maradni, majd hátrapillantott, hogy kiderítse, mi történhetett. Nagyot dobbant és a torkában kezdett lüktetni a szíve. Keegan. A férfi átugrott a nyeregből a kocsira, és most kötötte oda lova kantárszárát a saroglyához. Nyilván a kocsi rázkódásának zaja miatt nem hallotta, hogy a nyomában van. – Remélem, nincs ellenére – kezdte a férfi udvariasan. – De feltétlenül beszélnem kell önnel. Nem látom értelmét annak, hogy máskorra halasszam. Hogy nincs ellenére? Ha lett volna nála fegyver, most lepuffantotta volna. Bár tagbaszakadt volt, alkatához képest meglepő fürgeséggel sietett oda hozzá a zötykölődő szekér farából a bakhoz, majd leült mellé, talpig feketében lévén fenyegető árnyékalakként. Caitlin úgy saccolta, majd egy méter széles lehet a válla, és kétszer olyan magas. Csizmás lábát a lábtartóra téve egyik karjával átfogta a térdét, és Caitlin felé fordulva nézte őt. A lány észrevette, hogy nyitva van a gallérja, az ingujja pedig feltűrve feszül izmos alkarján. Ace rajtakapta, miközben bámulta. A hirtelen rázkódástól Caitlin kis híján leesett az ülésről, megrántva a jobb oldali gyeplőt. Penelope felhorkantott a durva bánásmódot sérelmezve, és oldalazni kezdett, a hepehupás útpadkára húzva a kocsit. Porfelhő szállt fel, amely ingerelte Caitlin orrát. – Szántszándékkal akar áthajtani az összes kátyún? – kérdezte Keegan fanyarul. – Tanulta valahol ezt a zseniális kocsihajtást vagy így született? Caitlin megpróbált fennmaradni a bakon, s a nyakát nyújtogatva kémlelte az utat. Noha holdvilágos éjszaka volt, karnyújtásnyi távolságra is alig látott, nemhogy az előttük sorakozó kátyúkat észrevette volna. – Amennyiben nem tetszik önnek az, ahogyan hajtom a kocsit, Mr. Keegan, bármelyik pillanatban leszállhat. Ahogy kimondta ezeket a szavakat, már meg is bánta. Egy értelmes nő minden tőle telhetőt elkövetne azért, hogy maga mellett tudhassa Ace Keegant. – Anélküli is lepottyanhatok – jegyezte meg Ace ugyanazon a fanyar hangon. Amikor Caitlin ismét ránézett, nem sokat olvashatott ki a vonásaiból az arcát árnyékoló kalap miatt. Azért legalább hálás lehet neki, hogy nem ajánlotta fel, majd ő hajt helyette. Úgy érezte, ujjai rádermedtek a gyeplőre. Szabad kezével összébb húzta magán a vállkendőt, majd meg kérdezte:

Catherine Anderson

66


– Tulajdonképpen miről szeretne beszélni velem? Nem mintha nem tudta volna. Megrándult a férfi szájának egyik sarka. – Jó kérdés. Hát ez meg miféle válasz? Feszült csend telepedett közéjük, melyet csak a kocsi időnkénti nyikorgása és a lovak patáinak kitartó dobogása szegett meg, s amely egyre jobban megviselte Caitlin idegeit. Ace elővett egy szál gyufát a szivarzsebéből, és a szájába vette. Fészkelődött, letámaszkodva maga mellett az ülésbe kapaszkodott, s most a másik lábát tette fel a lábtartóra. Jóllehet, Caitlin úgy érezte, nem jól értelmezi a férfi mozdulatait, Ace majdnem olyan ideges volt, mint amilyennek a lány gondolta. Mintha mondani szeretne valamit, csak éppen képtelen lenne kibökni. Hát nem nevetséges? Ace Keegan mint aki ideges? Caitlin képtelen volt elhinni. Égő szemmel, meredten bámult a sötétségbe. Jóllehet nem sokat látott, úgy ismerte az utat innen a birtokig, mint a saját tenyerét. Keletre a végtelen zöldellő síkság terül el, míg nyugatra a cserjével benőtt dimbes-dombos vidéken sűrűn állnak a fényes levelű tölgyek, melyek néhol matt levelű mahagónifák ligeteivel váltakoznak. Röviden a nagy semmi veszi körül. Több kilométeren át, a szélrózsa minden irányában. Hátrapillantott. No Name gyér fényeit már maguk mögött hagyták. Kettesben maradt a férfival. Teljesen magára hagyatott volt. Szombat esténként Shorty, a másik béresük mindig bement a városba Hankkel. Vagyis senki sem várja őket a tanyájukon, amikor megérkeznek. Egy teremtett lélek sem lesz ott. Soha életében nem érezte még ennyire tehetetlennek magát. Alkut kötött ezzel a férfival, hogy megmentse az öccse életét. Ha megszegi a szavát, Patrick akár meg is halhat. Nem vállalhatta ezt a kockázatot. És éppen ezért logikusnak tűnt, hogy minél előbb túl legyen ezen az ocsmányságon. Minél előbb. Ez a lényeg. Remélte, hogy számíthat Keegan együttműködésére. Legfeljebb néhány percig tarthat. Ennyi az egész. Mindössze néhány borzalmas percet kell kibírnia. A pániktól remegni kezdett a gyomra. Próbálta magába fojtani. Semmi sem lehet anynyira rossz, mint amilyennek elképzeli. A tapasztalat egyébiránt arra tanította, nem számít, mennyire elviselhetetlennek érez egy helyzetet: minden elmúlik egyszer, és a dolgok végül jóra fordulnak. Van, hogy az ember egyetlen szalmaszálba kapaszkodhat: a tudatba, hogy másnap is lesz nap. Az a lényeg – ez idő szerint az egyetlen, ami fontos –, hogy Keegan kedvében járjon, nehogy a férfi bosszút álljon az öccsén. Amint erre az elhatározásra jutott, Keegan fészkelődni kezdett a helyén, és karjával véletlenül megütötte a vállát. Olyan érzés volt, mintha egy sziklának ütközött volna, ami a körülmények ismeretében cseppet sem volt megnyugtató. Ace csukott szájából továbbra is kilógott a gyufaszál, miközben hátratolta a kalapját, hogy szemügyre vegye Caitlint. A lány eltűnődött azon, vajon azért szokott-e a szájában tartani valamit, hogy leplezze arcizmainak bénulását. Keegan ekkor elkapta a lány tekintetét, és Caitlin ettől egyszerre megfeledkezett az arcáról. A kávébarna szempár, a hosszú, sűrű szempillák láttán bizseregni kezdett a bőre, ahol csak magán érezte a férfi pillantását. Whiskytől és dohányzástól mély hangján, melyre Caitlin oly jól emlékezett, így szólt hozzá:

Catherine Anderson

67


– Kínos helyzetbe kerültünk, ugye? Caitlin is pontosan ezt érezte, de nem értette, hogy Keegannek mi oka lehet a panaszra. Hiszen kettejük közül ő volt bajban. – Igen. Ebben a pillanatban újabb kátyúba hajtottak, aminek következtében Caitlin nekidőlt Ace oldalának. A férfi halkan felszisszent, de a lány nem tudta eldönteni, hogy a nevetéstől, vagy azért, mert kiszaladt belőle a szusz. Ace erős karjával átölelte a derekát és ismét magához húzta. Caitlin összerezzent, érezve, hogy a lapát nagyságú tenyér odasimul a jobb csípője fölé. – Bocsánat – mondta Ace. – Ha ilyen kemény rugózású kocsin utazik egy önhöz hasonlóan apró termetű leány, jobban teszi, ha kikerüli a kátyúkat, vagy berak néhány követ a bugyogójába nehezék gyanánt. Caitlin olyan döbbenten nézett rá, hogy a férfi végiggondolta, mit is mondott. Tegyen köveket a bugyogójába? Hát nem valami kellemes társalkodó, annyi szent. Jézusom! Hiszen azért követte a lányt idáig, hogy bocsánatot kérjen tőle. Akkor meg miért nem teszi meg, hogy aztán végre eltűnjön innen? – Caitlin… – még a holdfényben is látta, micsoda feszültség vibrál a karcsú női testben, és nem tagadhatta, hogy ennek ő az oka. Összeszorult a torka egy rémes, fojtogató érzéstől. – Caitlin, én… Kiment a fejéből, bármi volt is az, amit mondani szeretett volna. Soha életében nem látott még hasonló szempárt. Hatalmas és ragyogóan kék, Caitlin lelkének minden rezdülését elárulta. Hogyan tudna egy férfi ebbe a szempárba nézni, és aztán azt mondani, sajnálja, hogy tönkretette az életét? Mert a lényeget tekintve ezt művelte. Egy morzsát kínálna a lánynak, miközben egy egész veknivel tartozik neki. A távolban, a látóhatáron már feltűnt O'Shannessyék tanyája: a ház, az istálló, néhány rozoga gazdasági épület. Még a jótékony holdfény sem mutatta valami gazdagnak a birtokot. Ace tudta a szóbeszédből, amelyet a fivérei hallottak a városban, hogy Caitlinre maradt a munka dandárja, mióta az öccse ivásra adta a fejét. Nem nézte ki belőle, hogy elég erős lenne ahhoz, hogy szántson vagy szénát bálázzon. És még ennél is jobban zavarta a tudat, hogy a lány kénytelen ilyen megerőltető munkát végezni. Miközben Caitlin lefékezte a lovakat az istálló előtt, Ace körülnézett a sötét kocsiudvaron. Mint legutóbb itt járva megállapította, most is rengeteg volt itt a kacat. Ócska, rozsdás bálázó prések. Törött kocsikerekek. Henger alakú mosógép, amelyet valaki céltáblának használt. Sőt, állt itt egy törött tengelyű Studebaker fogat is, elferdült egyszemélyes üléssel. Az istálló árnyékában pedig még sok egyéb, innen felismerhetetlen kacat. Miután elkötötte a gyeplőt és behúzta a féket, Caitlin kiszabadította magát Ace szorításából. Szoknyája alját felemelve leugrott a bakról, olyan fürgén és biztosan, akár egy legény. Ace nagynak és nehézkesnek érezte magát hozzá képest, amikor odahuppant mellé. – Egy perc, és itt vagyok – mondta Caitlin, feszülten és halk hangon. – Akkor majd… – elhallgatott és Ace-re pillantott. – Előbb el kell látnom Penelopet, ha nincs ellenére. – Bízza csak rám! – kérte Ace, és félretolta a lány kezét. Az nem kifejezés, hogy Caitlin ellépett, inkább elugrott mellőle, hogy a férfi jobban odaférjen a hámhoz.

Catherine Anderson

68


Ace örült, hogy elfoglalhatta magát, és annak is, hogy Caitlin hagyta, hogy kifogja a lovát. Nem akart távozni innen, míg el nem döntötte, mitévő legyen, de tudta, hogy hamar kifogy majd az indokokból, hogy miért szeretne még itt időzni. Miután kifogta a vén kancát az istrángból, a ló annyira sietett az istállóba, hogy Ace azt sem tudta eldönteni, melyikük vezeti a másikat. – Melyik állás az övé? – kiáltotta. Fellobbant a lámpás fénye, és himbálózva elindult felé. – Jobbra a második. – Caitlin hangja elárulta bizonytalanságát. – Mr. Keegan, én is maradéktalanul el tudom látni a lovamat. – Miféle úriember volnék, ha önre hagynám az ilyen nehéz munkát? A lány pillantása beszédesebb volt, mintha megszólalt volna: sohasem gondolt Keeganre úgy, mint úriemberre. Ace hátranézett, s látta, hogy Caitlin még mindig a magasba emelve tartja a lámpást. Végigpásztázta az árnyékos istállót, és a felismerés, hogy hol is van valójában, úgy érte, mintha orrba vágták volna. Mintha minden zuga őt vádolná. – Hozom a vizet és a zabot. – Caitlin a folyosón egy szögre akasztotta a lámpást, majd tétován megállt a bokszok bejárata előtt. – Elég, ha gyorsan átcsutakolja, Mr. Keegan. Reggel majd alaposan leápolom. Ace érezte, hogy a lánynak egyetlen célja van: siettetni őt. Bárcsak eleget tehetett volna az óhajának! Miután átkefélte a lovat, felkapott egy rongyot a bokszok közötti korlátról, és az istálló végét nézte, ahol Caitlin állt azon az éjszakán. A még mindig eleven emlékképek ellenére sem tudta felfogni, hogy ő maga volt az, aki ezt művelte vele. Elég volt egyetlen futó pillantást vetnie Caitlin sápadt arcára, és tudta, hogy ő is emlékszik mindenre. Ace sietett lecsutakolni a lovat, hogy mielőbb távozhassanak az istállóból. Caitlin közben kimérte a zabot és friss vizet adott neki. – Eloltsam a lámpát? – kérdezte Ace, amikor kilépett a folyosóra, és becsukta a bokszok ajtaját. A lány válasz helyett lábujjhegyre emelkedett, és lejjebb tekerte a lámpában a kanócot. Sötétség borult rájuk. Ace megtorpant egy pillanatra, hogy hozzászokjon a szeme. Amikor ismét látott, megszólalt: – Nos, azt hiszem, ez minden. Megfordult, és azt látta, hogy Caitlin továbbra is ott áll az eloltott lámpás alatt. Egyik keze a bokszok ajtaján pihent, a másikat maga elé tartotta. Ace nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon, mert eszébe jutott, milyen nagy zötykölődésnek tette ki őt a lány idefelé jövet. – Caitlin, csak nem szenved farkasvakságban? – Dehogy – vágta rá a lány kissé túlságosan is gyorsan, majd tett néhány bátortalan lépést előre. – Csak olyan sötét van idebent. Nehogy azt mondja, hogy jól lát! – Nem állíthatom, hogy elég jól ahhoz, hogy megszámoljam szeplőit, de azért látok. – Nincsenek szeplőim. – A lány tovább botorkált előre, tapogatózva maga előtt. – Utálok idekint lenni éjszaka – jelentette ki feszült hangon. – Miért nincs több ablak az istállókon? Olyan rozoga volt az épület, és oly sok repedés húzódott a falain hogy a holdfényben az emberek többsége elég jól látott volna.

Catherine Anderson

69


– Hadd segítsek! – ajánlkozott Ace, és megfogta a lány könyökét. Caitlin pedig akkorát ugrott erre ijedtében, mintha tűt bökött volna belé. – Jaj, én csak… – megkerült a lánnyal egy hordót. – Csak segíteni szerettem volna, ez minden… – Tökéletesen elboldogulok segítség nélkül is – győzködte Caitlin, s másik karjával idegesen tapogatózott maga előtt. – Látom – állapította meg a férfi. A hangja elárulta, hogy a nevetés környékezi. – Hát akkor meg? Ace kissé odébbhúzta a karjánál fogva, nehogy megbotoljék egy lapátban. – Hát akkor micsoda? – Hát akkor – a hangjából érződött, hogy türelmet erőltet magára, mintha értelmi fogyatékoshoz beszélne. – Miért nem enged el? Ace kísértést érzett. A szennyvízcsatorna ott volt, a lánytól mindössze egy lépésnyire. – Mindjárt ott vagyunk – győzködte. – Hol? Ace hirtelen odatartotta a karját közvetlenül a lány orra elé. Caitlinnek a szeme se rebbent. A férfi ismét elmosolyodott. Az istálló legalább három méter széles bejárata ott volt előttük, a holdfény beáradt rajta. – Az ajtónál, Caitlin. Vagy talán nem is látja még? – Már hogyne látnám! A bejárathoz közeledve Ace eleget tett a kérésének, és elengedte. A lány botorkált és tapogatózott, körbe-körbe, tágra nyílt szemmel. – Hol van? – kérdezte alig hallhatóan. – Itt. Caitlin összerezzent és a szívéhez kapta a kezét. – Te jóságos ég! A férfiak ritkán adják át magukat a spontán nevetésnek. Ace maga is meglepődött azon, hogy nem tudta megállni. Nem kényszeredett, hanem őszinte, szívből és mélyről jövő nevetés rázta. – Ne haragudjon, nem akartam megijeszteni. Ismét megragadta Caitlin könyökét, és továbbkalauzolta a néhány lépésre lévő ajtó felé. A lány hangos sóhajjal jelezte megkönnyebbülését. – Világosság. Hála az égnek! Ace a lány csípőjére tette a kezét, és persze észrevette, hogy nyomban elhúzódott tőle, amint elengedte. – Nos… – ő maga sem tudta, mit is akar mondani, így a szó ott maradt a levegőben. Csak abban volt biztos, hogy nem akar távozni innen anélkül, hogy lezárta ezt az ügyet. – Caitlin, azzal az éjszakával kapcsolatban… – Igen? – Remegett a hangja. – Remélem, megbocsátja nekem, hogy hebegek-habogok, de őszintén szólva magam sem tudom, hogyan kellene folytatnunk. – Igazán? – kérdezte Caitlin olyan hangon, mintha ezt borzalmasnak gondolná. Ace azon tűnődött, lehet, hogy házassági ajánlatot remélt tőle. Nem is hibáztathatná, ha így lenne. Megvakarta az orra tövét. – Nem mondhatnám, hogy szokványos ez a helyzet. – Nem. Persze, hogy nem.

Catherine Anderson

70


Házasság. Olyan érzés volt, mintha egy felhúzott hatlövetűt tartottak volna a fejéhez. Ha a lány valóban házassági ajánlatra számít, akkor jobb lenne, ha kibökné. Talán ezért olyan ideges? Mert nem lát más kiutat, és mert nem tudja, hogyan reagálna erre a férfi? Ace kénytelen volt beismerni, hogy az első gondolata az volt, hanyatt-homlok menekülni akar innen. Másfelől nem tudta, képes lenne-e erre úgy, hogy továbbra is jóban maradjon önmagával. Nem mintha a lány ezt szerette volna. – Én… ööö – szipogott egyet és megköszörülte a torkát. – Nézze, Caitlin, legyünk őszinték egymáshoz. Rendben? Akárhogy is nézzük, ön az, aki a legjobban szenved ettől a helyzettől. Egy férfinak… nos, egy férfinak könnyebb a dolga. Érti, mire gondolok? Caitlin úgy nézett ki, mint akit az ájulás kerülget. – Jól van? Tétován bólintott. – Én… i-igen, jól vagyok. Ace-nek annyira viszketett az orra, mintha le akarna esni. Ismét megvakarta, miközben keresgélte a szavakat. – Nos, mindenesetre… – csosszantott az egyik csizmájával, végigpillantott az udvaron, majd ismét Caitlinre nézett. – Tulajdonképpen azt akarom mondani, hogy mivel ön a szenvedő fél, talán önnek kellene megmondania, hogyan tovább. Mit szeretne, mit tegyünk? A lány jól hallhatóan nyelt egyet. – Mr. Keegan, nekem nincs valami sok tapasztalatom ezen a téren. Ace felfújta az arcát, majd összeszorított fogai között lassan kiengedte. – Nos, akkor már ketten vagyunk. Nem szeretném rossz híremet kelteni, de az az igazság, hogy éppen ezért az utóbbi időkben igyekeztem távol tartani magam a tisztességes nőktől. A lány pupillája olyan nagyra tágult, hogy már-már feketének tűnt a szeme. – Azt hiszem, volna egy kérésem. Ace kis híján térdre vetette magát hálája jeléül. Bármire hajlandó, csak ne az ő vállára nehezedjen a döntés egész terhe. – Mi lenne az? – kérdezte mohó kíváncsisággal. – Szeretnék bemenni. Időbe telt, mire Ace megértette. – Bemenni? – A házba – magyarázta Caitlin. – Nekem ez tűnik ésszerűnek a… beszélgetés folytatására. Odabent legalábbis kényelmesebb. Azt követően, hogy néhány perccel ezelőtt még a bokszok közé sem szívesen ment be vele, Ace el sem tudta képzelni, miért akarná odabent a házban folytatni vele a beszélgetést, na de miért vitatkozott volna vele? Vállat vont és azt mondta: – Részemről rendben, úgy gondolom. A lány nem repesett a boldogságtól, de intett neki, hogy kövesse. Útközben azt kérdezte tőle: – Jó lesz, ha a kocsihoz kötve marad a lova? Adhatunk inni neki, ha gondolja. Nyilvánvaló idegessége ellenére a férfi lova miatti aggódása többet elárult róla Acenek, mint gondolta volna. – Megitattam még a városban. Egypár percig biztosan kibírja.

Catherine Anderson

71


Ace nem akart egyebet, mint jóvátenni a hibáját, és aztán hazamenni. Nem mintha lett volna elég bátorsága ezt elmondani neki. Az a kérdés, hogyan lehet ezt jóvátenni? A lányt olyan nehéz volt ez idáig színvallásra bírni, mintha politikus lenne. A tanyán látottak alapján úgy vélte, lenne helye náluk a pénznek. Igen ám, de hogyan fogadná a lány egy ilyen értelmű ajánlatát? Az volt a célja, hogy kiköszörülje a csorbát, nem pedig az, hogy még jobban megbántsa Caitlint. A ház elülső verandájához közeledve Ace azon kapta magát, hogy ott lohol a lány nyomában, attól tartva, megbotlik valamiben. – Vigyázzon! – figyelmeztette, amikor Caitlin összefogta a szoknyáját, hogy fellépjen az első lépcsőfokra. Ő pedig ijedtében összerezzent, olyan közelről szólt hozzá. Ace inkább lemaradt mögötte, hogy ne hozza őt zavarba. – Van egy kis frissen sütött süteményem – tájékoztatta a lány. A hangja ugyanúgy remegett, mint eddig. Ahogy felért a lépcső tetejére, megkérdezte: – Mit szólna hozzá, ha előbb teáznánk és ennénk egy kis süteményt? Előbb? Ez fura kérésnek tűnt. Mintha nem beszélgethetnének a tea kortyolgatása közben… – Részemről rendben. Caitlin nyomában haladva úgy érezte, mintha a lépcső némelyik deszkája megadná magát a súlya alatt, ami megerősítette a gyanúját, hogy az épület omladozik. Már nyúlt is, hogy segítsen a lánynak kinyitni az ajtót. Az ajtógomb azonban könnyen elfordult, az ajtó pedig kísérteties csikorgással kitárult előtte. Ace ellépett az útból, hogy előreengedje. Caitlin kissé megremegett, amikor átlépte a küszöböt. – Várna egy pillanatot, míg lámpát gyújtok? – kérdezte. Ace kis híján felajánlotta, hogy meggyújtja helyette. Ő így is látott. De az, ahogyan a lány tartotta a vállát, meggondolásra késztette. Suhogott Caitlin szoknyája, miközben az előtérben álló asztalhoz ment, felemelte róla a lámpát, és levette a buráját. Ace hallotta, hogy zörögnek a gyufaszálak a kezében tartott skatulyában. Majd a kénes fejet végighúzta a csiszolópapíron, sárga lángot lobbantva. Kezéből tölcsért csinálva védte a huzattól, miközben a lámpa kanócához emelte. A petróleummal átitatott vászon sisteregve lángra kapott, először fehéren felizzott, majd aranysárga fénnyel égett tovább. Caitlin oldalra hajolt a füst elől, és gyorsan visszatette a lámpára a koromcsíkos üvegburát. – Már meg is van – állapította meg és megtörölte a kezét. – Így mégiscsak jobb, ugye? Ace beljebb lépett, majd becsukta az ajtót maga után.

Catherine Anderson

72


Nyolcadik fejezet

Ace nem gondolta volna, hogy ilyen szegényesen élnek O'Shannessyék. A ház külső faburkolata évek óta nem látott festéket, a régebbről megmaradt rétegek pedig javában pattogzottak. Amint belépett a házba, azonnal tudta, hogy keveset költhetnek a karbantartására. Ugyanakkor számtalan bizonyítékát látta annak, hogy Caitlin igyekezett rendben tartani az otthonukat. A bejárati ajtó előtt színes rongyszőnyeg hevert, s a felhasznált anyagok színei még nem indultak fakulásnak. Sőt, még jobb állapotban voltak, mint a lány ruhája, amely a kézelőnél és a könyökrészen is megkopott. – Nagyon szép – állapította meg zavarában a lábtörlőre mutatva. – Nálam is elkelne néhány belőle. Olyan csupasz a padlóm, mint egy leszopogatott csont. A lány a szoknyájába törölte a kezét. – A méteráruboltban kiárusítás volt tavaly. Télen, amikor havazik, megőrjít, ha nincs mit csinálnom. Ace körülnézett, és megállapította, hogy a falakat díszítő szőttesek is női kézre vallanak, ahogy az ovális csipke az „Isten áldja otthonunkat” felirattal és az üveg alatt préselt virágok is. Semmi olyasmi, ami sok pénzbe kerülne. Mégis minden tárgy tetszetős. A lámpa alatti asztalkendőt, sárgaságából ítélve, talán még a lány édesanyja készíthette. Ace egyszerre csak elszomorodott. Jóllehet nem tudta az okát, mégis úgy érezte, ez a sivár előtér híven tükrözi Caitlin eddigi életét – a leányét, aki szomjazik a szépségre, bárhol találja is meg azt. Az előtérben az asztal fölött Conor O'Shannessy és egy törékeny asszony portréját ölelte körül a lámpa aranysárga fénye. Ace úgy vélte, ő lehetett a felesége. Felakasztotta a kalapját az ajtó melletti kezdetleges fogasra, amelyre Caitlin a vállkendőjét tette. Majd nem törődve azzal, hogy a lány idegességtől suhogó szoknyával megkerülte, odalépett a képhez. Tudván Caitlin és Eden meglepő hasonlóságáról, nyilvánvaló volt számára, hogy apai ágról örökölhette külső jegyeit, de most már azt is tudta, hogy törékeny termetével az édesanyjára emlékeztet. A Conor O'Shannessy mellett álló asszony nem egyszerűen vékony és alacsony volt, hanem egyenesen madárcsontú. Conor O'Shannessy… Ace addig nézte a gyűlölt férfi arcmását, mígnem belefájdult a szeme. Majd kényszerítette magát, hogy máshová nézzen. Erre az estére legalábbis félre kell tennie a régi sérelmeket. Ennek a lánynak semmi köze a kegyetlenkedésekhez, amelyeknek Ace szülei áldozatul estek. Figyelmét most a szülők egyik portréja alatti, Caitlint és Patricket ábrázoló bekeretezett fényképek ragadták meg. Úgy saccolta, készítésük idején a lány tíz, Patrick pedig úgy nyolcéves lehetett. Caitlin már gyermekként is bizalmatlan volt, a tekintete, az arckifejezése, a testtartása elárulta, mennyire ragaszkodik a fivéréhez. – Jól sejtem, hogy ő az édesanyja? – kérdezte Caitlin felé fordulva, hogy végigmérje. – Fogalmam sem volt róla, kitől örökölhette ezt a törékeny testalkatot. Most már tudom. Caitlin kihúzta magát, s kissé feljebb emelte az állát. – Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom, Mr. Keegan.

Catherine Anderson

73


Ace biztosra vette, hogy így van. Azóta, hogy Patrick néhány hónappal ezelőtt ivásra adta a fejét, Caitlin úgy dolgozott a birtokon, akár egy férfi. Erre a gondolatra Ace-nek görcsbe rándult a gyomra. A lány hetyke büszkesége miatt még a valóságosnál is kisebbnek és törékenyebbnek tűnt, pedig Ace biztosra vette, nem ez a célja. Tekintete a lány munkától kérges kezére tévedt, s azon kapta magát, hogy olyan gondolatokat forgat a fejében, amelyek egyenesen riasztóak egy megrögzött agglegény számára. Csak nem ment el az esze? Annyival azért mégsem tartozik Caitlin O'Shannessynek, hogy tálcán kínálja fel neki az egész átkozott életét, csak mert jóvá akarja tenni a hibáját. – Még egészen kicsi volt, amikor meghalt az édesanyja, ugye? A lány meghökkenve nézett rá. – Igen, mindössze kétéves voltam. Honnan tudta? – Csak kitaláltam. – Ace arra gondolt, vajon mennyivel lett volna könnyebb Caitlin élete, ha nem veszíti el az édesanyját ilyen zsenge korban. – Nagyon nehéz lehetett olyan fiatalon elveszíteni őt. – Túléltem. Ace gyanította, hogy sok mindent túlélt már. De ez még nem jelenti azt, hogy könnyű volt neki. Most is gombócot érzett a torkában, amikor látta, milyen érzés suhan át a lány arcán. Nyilvánvaló, hogy sok megpróbáltatáson ment már keresztül. Ezt már akkor is látni rajta, ha gyönyörű szemében felfedezi az ember az árnyékokat. A lány nem tartott igényt az együttérzésére, és nem is várta ezt tőle. Felkapta a lámpást, s annak táncoló fényétől övezve haladt, Ace pedig követte őt végig a hosszú folyosón, egy csukott ajtóig, amely mögött a konyhát sejtette. Jóllehet a férfi több lépés távolságot tartva haladt mögötte, Caitlin időről időre hátrapillantott idegességében. Mintha rá akarná vetni magát hátulról? Bármilyen bántó is volt ez a feltételezés, Ace úgy érezte, nem hibáztathatja érte Caitlint. Ahogy a ház elején, úgy a konyhán is látszott, hogy Caitlin O'Shannessy megtanulta kevéssel is beérni. A helyiség a festetlen hajópadló és falak ellenére hangulatos volt az ablakok és a nyitott polcos szekrények elé függesztett sárga szőttes függönyöknek köszönhetően. A padlót borító tarka szőnyegekbe is bele-beleszőtt egy kis sárgát. Még az ütött-kopott faasztalra is került egy elegáns hímzett terítő, a horpadt régi zsírosbödönbe pedig egy csokor vadrózsa: színük szinte árnyalatra megegyezett Caitlin ruhájáéval. Az a fajta konyha volt, ahol szívesen leül az ember melegedni a tűz mellé. A színes szőnyegek, az edénytartók, a ropogósra keményített függönyök gondos kezek törődéséről árulkodtak. Sokat megtudott így a lányról, aki készítette őket. Anyaguk új volt, s Ace ebből arra következtetett, hogy Caitlin nemrégiben csinosította a házat, bizonyára az apjuk halála után. Nem akarta akadályozni a mozgásban az idegeskedő háziasszonyt, ezért az ajtófélfának támaszkodva megállt. Nem tudván mihez kezdeni a kezével, s mert szeretett volna a lehető legszelídebbnek mutatkozni, végül az övébe akasztotta a hüvelykujját. – Nagyon házias lehet – biccentett a hímzett terítő felé. – Gondolom, az az ön keze munkája. Vagy Patrick szokott tűt és cérnát ragadni, amikor épp nem valamelyik szomszéd jószágainak lemészárlásával foglalatoskodik? A lány finoman ívelt, keskeny arcát elfutotta a pír. – Úgy látom, nagyon rossz véleménnyel van az öcsémről. Akár hiszi, akár nem, egész életében egyetlenegy bikát lőtt csak agyon, mégpedig a magáét.

Catherine Anderson

74


Caitlin a tűzhely közelébe állította a lámpást, felkapott egy másik doboz gyufát, és a szomszédos falon lévő lámpához ment. Arckifejezése láttán Ace nem tudta eldönteni, meg akarja gyújtani vagy inkább szétszedni. Magába fojtotta a mosolyát, elégedetten látva, hogy a lány egy kissé ingerült. Míg Eden nem talált semmi különöset abban, hogy például táncoljon vele, Ace-nek fogalma sem volt róla, hogyan viszonyuljon Caitlinhez, aki minden váratlan mozdulatától halálra rémült. Caitlin és Eden… Hátborzongatóan hasonlított egymásra a két lány, és Ace nem szívesen, de belátta, hogy Caitlin szebb a húgánál. Eden őhozzá képest veszített a varázsából: mint egy festmény, amely elkezd fakulni. Eden haja nem volt olyan sötétvörös, az arcvonásai sem olyan nemes metszésűek, és a bőre sem ennyire makulátlan. Ami pedig a szemét illeti? Nos, nincs más magyarázat. Ace soha életében nem nézett még olyan gyönyörű szempárba, mint amilyen Caitliné. Az írisze olyan színű volt, mint a nyári égbolt, oly mély és tiszta, hogy az ember egészen belefeledkezett. Hirtelen rádöbbent, hogy épp ez történt most vele. Caitlin arckifejezéséből arra következtetett, olyasmit mondott, amire választ várt tőle. – Bocsánat, de mit mondott? Caitlin az asztal felé intett. – Azt, hogy kérem, foglaljon helyet, és helyezze kényelembe magát. Visszatette a doboz gyufát a polcra, és a fásládához lépett. Miközben megrakta a tüzet, Ace helyet foglalt egy egyenes háttámlájú széken. Ez is ugyanolyan rozoga volt, mint a veranda és az istálló: nyekergett és ingott a súlya alatt. Körülnézett, tudatában a lány idegességének, ami miatt úgy érezte magát, mint egér a malomban. Miközben elkalandozott gondolatban, a lány meggyújtotta mind a három falikart. Ace kellemetlenül érezte magát emiatt, mert sejtette, hogy a lány aligha engedheti meg magának a drága lámpaolaj pazarlását. A fény aranysárga glóriaként vette körül lángvörös haját. – Csak egy perc, és felforralom a vizet a teához – szólt hátra a lány a válla fölött. – Máris tűzforró lesz a kályhán tartott edényben. Ace tekintete Caitlin keskeny hátára és dereka nőies ívére szegeződött, miközben óvatosan hátradőlt a széken. Ha van egy kis szerencséje, nem fog szétesni alatta. – Miattam igazán nem kell sietnie. Ráérek egész éjszaka. Caitlin újabb meghökkent pillantást vetett rá, miközben vizet mert a fazékból a rézkannába. Ace ismét végiggondolta, mit is mondott, majd sietősen hozzátette. – Nem mintha azt tervezném, hogy olyan sokáig maradok. A lány arcából kifutott a szín, eltűntek az idegességét jelző piros foltok, így nyúzottnak és sápadtnak tűnt. Ace gondterhelten ráncolta a homlokát, miközben figyelte őt, és azon tűnődött, vajon miért hívta be, ha ennyire feszélyezi a jelenléte. Caitlin a tűzhely végébe állította a teáskannát, majd a szekrényhez lépett, hogy elővegye a porcelánneműt. Ace azon kapta magát, hogy egy nagy vörös cirmos cica kokettál vele. Az asztal alól felugrott az ölébe, s kapaszkodás közben az összes karmát belemélyesztette. Ace nem rajongott a macskákért, és nem volt kedve tűpárnát játszani. Lelkesedése még jobban lelohadt, amikor észrevette, hogy a vörös szőr rátapadt fekete ruhájára. Miután a kötelező fültővakarásban részesítette, felnyalábolta a macskát, és kissé odébb lökte. Nagy rémületére a túlsúlyos jószág azonban tompa puffanás kíséretében a hasára

Catherine Anderson

75


esve fogott padlót. Ace egy dermesztő pillanatig csak bámulta. Még sohasem látott béka módra kiterülni egy macskát. – A fenébe! – Jaj! – sikoltott fel Caitlin. Vádló pillantást vetett Ace-re, és már röpült is át a konyhán. Rózsaszín szoknyája csak úgy örvénylett körülötte. A macska ebben a pillanatban fájdalmas nyávogást hallatott. – Lucky, drágaságom! Mit művelt veled ez a gonosz ember? – Semmi különöset, csak… letettem a földre. Jobban tette volna, ha inkább hallgat. Caitlin leguggolt, hogy felnyalábolja a panaszosan miákoló macskát. – Ó, te kis gombóc… Tény, hogy széle-hossza egy volt. Egy hatalmas hús- és szőrgombolyag. Mintha nem is lennének csontjai. Ace tisztelettel, de egyben undorral is bámulta. Rossz volt a lelkiismerete amiatt, hogy fájdalmat okozott neki. – Én egyszerűen csak letettem, őszintén szólva azt hittem, a macskák kivétel nélkül mindig a talpukra esnek. Caitlin magához ölelte a macskát, arcát az állat feje búbjához dörgölte, s ugyanolyan vádló tekintettel nézett a férfira, mint az előbb. – Akadnak kivételek. Lucky például fogyatékos. Ezt bizonyára ön is észrevette. Fogyatékos?! Ace ismét a macskára nézett. Most, hogy alaposabban belegondolt, valahogy furcsának látta Lucky szemét. Mintha nem tudná irányítani a mozgását, és együgyű lenne. – Pontosan mit ért azon, hogy fogyatékos? – Alaposan beütötte a fejét még kölyökkorában – magyarázta Caitlin. – Azóta sem heverte ki teljesen. Vagyis agykárosult Ace úgy vélte, emberségesebb lenne elaltatni az állatot, de megtartotta magának a véleményét. Caitlin a rajongásig szerette a cicáját. A férfi arcán mosoly suhant át, amikor látta, milyen óvatosan teszi le Luckyt a földre. Időbe telt, mire a macska megtalálta az egyensúlyát. Caitlin biztatásképpen megpaskolta a fenekét, hogy induljon el, majd miután a macska odébb bandukolt, felállt. – Nem akartam leteremteni önt. Gondolom, ritkaságszámba mennek az ilyen értelmi fogyatékos macskák. – Igen, valószínűleg. Elnézést kérek azért, hogy bántottam. Nem állt szándékomban. – Jobban oda kellett volna figyelnem rá. Sajnos, nincs elég sütnivalója. – Caitlin megtörölte a kezét. – Ha megijed valamitől, képes bebújni a tűzhely alá, még akkor is, ha megég a forróság miatt. Ace a kályhára pillantott. – De, gondolom, csak előbújik alóla, ha melege van? – Nem. Úgy tűnik, fel sem fogja, hogy a tűzhely alatt baja eshet. – Caitlin leszedegette a macska szőrszálait a pruszlikjáról, és áthalad a konyhán. – Mindig kéznél van a söprű, a biztonság kedvéért. – Hallottam már olyan oktondi emberekről és állatokról is, akik nem mennek be a házba a hidegről, de ennek az ellenkezőjéről még soha. – A gondolat, hogy a szegény együgyű állat addig bujkál a tűzhely alatt, míg megég, arra késztette, hogy ezt mondja: – Megfordult már a fejében, hogy talán nem bánik a legjobban Luckyval?

Catherine Anderson

76


– Hogyan? – A lány tekintete hitetlenkedést fejezett ki, miután felfogta, hogy is értse a hallottakat. – Csak nem arra gondol, hogy… – tekintete a férfi csípőjén viselt fegyverre rebbent. – Hogy el kellene altatnom? Caitlin arckifejezése elárulta, hogy ezzel a megjegyzésével végleg megalapozta a lány lehető legrosszabb véleményét róla. Csak azt nem értette, miért bosszantja ez őt. Márpedig bosszantotta. Gyors fejtörés után azt mondta: – Nem, úgy értettem, hogy… nos, arra gondoltam, talán jobb lenne, ha óvintézkedéseket tenne annak érdekében, hogy többé be se jöjjön a konyhába. Mi lesz vele, ha a távollétében bújik el a kályha alatt? – Mondtam már, hogy csak akkor szokott bebújni oda, ha valaki megijesztette. Nem 'valaki'-ről, hanem 'valami'-ről beszélt az imént, de Ace nem hívta fel a figyelmét a különbségre, inkább azon tűnődött, vajon ki szokta megijeszteni a macskát. Caitlin biztosan nem. Ezek szerint Patrick vagy valamelyik béresük lehet a bűnös. Caitlin vizet pumpált magának a kézmosáshoz, azután fölnyalábolta a porcelánokat, és elindult velük az asztal felé. Annyira remegett közben a keze, hogy a törékeny kis csészék veszélyesen táncoltak fodros szélű alátétjeiken. Nos, ennyit arról, hogy érdemes-e azonnal kimondania, mit gondol. Nem elég, hogy fegyveres bandita és hazárdjátékos hírében áll, most már azzal is vádolhatják, hogy esküdt ellensége a macskáknak. Előrehajolt a széken, a térdére könyökölt, ujjait összekulcsolva. – Caitlin, semmi szükség arra, hogy fáradjon miattam! Tulajdonképpen egy csésze teára sem vágyom. Nem lenne jobb, ha… – Biztosan jólesne pedig előtte egy tea! – A lány nagy csattanással tette le elé az asztalra a csészéket és a kistányérokat, majd könyörögve nézett rá. Ace sóhajtott. – Caitlin, én… A lány sietve félbeszakította: – Egyikünk sem vacsorázott a bálban. Én farkaséhes vagyok. Ön talán nem? Azzal továbbsietett egy másik konyhaszekrényhez. Kisvártatva egy letakart tállal tért vissza. Miután lekapta róla a kockás konyharuhát, aranysárgára sült édes süteményekkel kínálta Ace-t. – Nem mondhatnám, hogy még ki sem hűltek, olyan frissek, de ma délután készítettem őket Sípolni kezdett a teáskanna. Caitlin annyira megijedt a magas hangtól, hogy felpattant, és lesodorta a süteményhalom tetejét, Ace pedig megfeledkezett a szék rozoga állapotáról, és hirtelen előrenyúlt, hogy elkapja. A sütemények szanaszét repültek – az asztalra és a padlóra is jutott belőlük. Caitlin csak állt a nagy rendetlenség közepén, kézfején kifehéredtek az ízületek, miközben a tányért szorongatta, szája remegett, szeme fényesen csillogott. Ace számára az volt mindennek a teteje, hogy könnyezni látta őt. Érezte, hogy Caitlin nem az a sírós fajta, sőt, bizonyára sohasem sírt még mások szeme láttára. Nyilván azért pislogott olyan kétségbeesetten, hogy visszatartsa a könnyeit. – Caitlin, kedves, ne sírjon, kérem. Az égre esküszöm, rosszabb ez nekem, mintha megkorbácsolna! Félretolta a süteményeket, amelyeket sikerült elkapnia, és felállt a helyéről, hogy elvegye a lánytól a tálat, még mielőtt elejti. Aztán felszedegette a többi süteményt a padlóról. Szinte tapintható volt, mennyire fél tőle a lány. Hideg, sűrű és vibráló volt tőle a levegő.

Catherine Anderson

77


Ace pedig pocsékul érezte magát, mert tudta, hogy ennek ő az oka. Megérdemli, hogy szenvedjen. – Tudja, eszem ágában sem volt felakasztani az öccsét – hallotta ekkor a saját hangját. – Meggyűrűztük a kötelet, és szétvált volna, amikor ránehezedik a testsúlya. Csak meg akartam leckéztetni. – Felpillantott, és azt látta a lány szemében, hogy nem hisz neki. – Hol van az az átkozott kötél? – folytatta. – Hadd bizonyítsam be! A lány hátrált egy lépést. Az arca ijesztően sápadt volt. – Va-valahol az… istállóban. – Akkor majd emlékeztessen rá, mielőtt elindulok, hogy mutassam meg. – Ace fél térdre ereszkedve folytatta a sütemények összeszedését, majd az asztalra dobva őket így folytatta: – Arra azonban ahogyan önnel viselkedtem, Caitlin, nincsen mentség. Azt hiszem, jobban teszem, ha most nem fejtem ki, miért. Egy pillanatra elveszítettem a fejem. Másra sem tudtam gondolni, mint a bosszúra. És mivel az apján már nem állhattam bosszút, önön töltöttem ki az indulataimat. Mélységes megbánás érződött a hangjából. Felállt, és odament a tűzhelyhez, hogy levegye a tűzről a sípoló teáskannát. Majd visszalépve Caitlinhez így folytatta: – Tudom, hogy ez nem lehet mentség. De esküszöm önnek, hogy nem csináltam volna végig. Az az igazság, azt hittem, ön is olyan, mint az apja és az öccse. Hogy az adott szó semmit se jelent, és az első adandó alkalommal úgyis megszegi. Úgy látta, mintha dühösen villant volna a lány szeme, amikor a családja férfitagjait becsmérelte. Mivel tiszta lelkiismerettel nem vonhatta vissza ezt az állítást, és nem is kérhetett elnézést érte, sietve folytatta: – Amikor rájöttem, hogy nem akar visszatáncolni, hogy tartani fogja magát az ígéretéhez… nos, ezt szégyenszemre csak későn fogtam fel. A lány tekintetében még mindig ott volt a kétely, csakhogy Ace úgy érezte, most már más oka van. – Ez azt jelenti… – kezdte a lány, és megnyalta a száját –, azt jelenti, hogy felment az ígéretem alól? – Micsoda? Remegett Caitlin szája, miközben tétova kézmozdulatot tett. – Ez azt jelenti, hogy… tudja, az ígéretem bevasalása… azt jelenti, hogy mi nem… hogy maga nem fog… – elcsuklott a hangja. – Nem fog arra kényszeríteni, hogy eleget tegyek az ígéretemnek? Mintha behúztak volna egyet a szeme közé, Ace-t úgy érték a lány szavai. Édes istenem… Nem csoda hát, hogy egész este remegett az idegességtől. Az utóbbi három hétben, miközben azon törte a fejét, hogyan kérjen bocsánatot a lánytól, Caitlin attól rettegett, hogy betoppan a házába, és behajtja rajta azt az ostoba ígéretet. Először is dühöt érzett amiatt, hogy Caitlin képesnek tartja őt ilyesfajta brutalitásra. Azután rájött, ő maga tehet arról, hogy a lánynak ilyen véleménye alakult ki róla. A felismeréstől csillapodott a dühe, miközben próbálta megemészteni, mit is jelent mindez. A lány azzal a feltett szándékkal hívta ide ma este, hogy beváltja az ígéretét. Csak a jóisten tudja, miért. Ha egy férfi bosszút akar állni egy nőn, főleg úgy, hogy meggyalázza, akkor senki sem várhatja el a nőtől, hogy tartsa magát az így kikényszerített megállapodáshoz. Ace ugyanakkor csodálatot érzett iránta ezért. Caitlin O'Shannessyt nem is lehet egy napon említeni az apjával és az öccsével. Sajnos, a bosszúvágy elvakította őt, s ezzel

Catherine Anderson

78


megfosztotta a lányt a tisztességes élet minden lehetőségétől. Pedig Caitlin sokkal jobb sorsot érdemelne ennél. Amikor a lány a szemébe nézett, nyilvánvaló volt, hogy nem hisz neki. Idegesen nevetett. – Nem azért jött ide… hogy… nem azt várja tőlem… – megbicsaklott a hangja, túlságosan is zavarban volt ahhoz, hogy folytassa. – Nem – bizonygatta Ace. – Nem, Caitlin, nem azért jöttem. Mindössze bocsánatot szerettem volna kérni, és jóvátenni valahogyan, amit elkövettem. – Sóhajtott és a hajába túrt. – Gyenge próbálkozás volt, ugye? Caitlin a szájához érintette ujjai végét, és lehunyta a szemét. Úgy tűnt, annyira megkönnyebbült, hogy kifutott belőle minden erő. Amikor ismét Ace-re nézett, már visszatért némi szín az arcába. – Jóvátenni – ismételte Ace után alig hallhatóan. – Értem. Dehogyis értette. Semmit sem értett. Hogyan is érthette volna? Ace visszaült a rozoga székre, egyik könyökével az asztalra támaszkodott, ujjait legyezőként tárva szét az arca előtt. – Caitlin, esküszöm önnek, fogalmam sem volt róla, hogy erre gondol. – Leküzdhetetlen, és semmi kétség, a helyzethez cseppet sem illő nevethetnékje támadt. Mit szólna előbb egy csésze teához? – Caitlin, annyira sajnálom! A lány szinte beleszédült. – Rendben van. Őszintén mondom. Miután leengedte a kezét, és a lány bájos arcát nézte, Ace tudta, hogy elveszett ember. Nem teheti meg, hogy most egyszerűen csak bocsánatot kér és távozik. Lehet, hogy a déli úriemberek már kihalóban vannak, Joseph Paxton azonban belénevelte az értékrendjét. Valamirevaló férfi nem teheti meg, hogy tönkreteszi egy lány jó hírét, aztán magára hagyja, hogy egyedül viselje a következményeket. Főleg nem akkor, ha olyan ifjú hölgyről van szó, mint Caitlin. Semmi kétség, ő jobb sorsot érdemel ennél, és – Ace megesküdött az égre jobbra is fog fordulni a sorsa. – Caitlin, minél többet gondolkodom ezen az egészen, annál inkább úgy érzem, az az egyetlen megoldás az ön számára, ha feleségül jön hozzám. – Micsoda? – A lány ijedtében összemarkolta a szoknyáját. – Hogy mondta? Ace rövid időn belül most másodszor érezte, milyen jó volna, ha ékesszólóbb lenne. A lány döbbenete láttán furcsamód még jobban megerősödött benne ez a szándék. – Jól hallotta. Szerintem hozzám kellene jönnie. Nekem ez tűnik az egyetlen ésszerű megoldásnak. Nincs mentség arra, amit akkor éjjel elkövettem. A következményeit pedig még éveken át viselnie kell. Caitlin a szívére szorította a kezét, úgy meredt Ace-re az iszonytató csöndben. Meg se moccant. Úgy tűnt, mintha levegőt sem venne. – Teljesen elment az esze? Igen, lehet. Sőt, a fenébe is, minden bizonnyal. – Ha jobban belegondol, nem is olyan őrült ötlet… A lány hátrált egy lépést. – Nem akarok férjhez menni senkihez! Sem azért, hogy visszakapjam a jó híremet, sem pedig más okból. – Nézze csak, Caitlin…

Catherine Anderson

79


– Ne! – a lány feltartotta a kezét. – Ami pedig a következményeket illeti… – megrázta a fejét. – Nem áll szándékomban olyan sokáig itt lakni No Name-ben, hogy érdekeljenek. Ace lehajolt egy süteményért, amelyet az imént elmulasztott felvenni a földről. – Ó, igazán? És hová költözik? – Azt hiszem, San Franciscóba. Ace azt hitte, rosszul hallotta. – Hová? – San Franciscóba. Úgy tervezem, amint Patricknek sikerül talpra állítania a tanyánkat, és visszaadta a pénzt, amit… ööö… kölcsönkért a megtakarításomból a múlt hónapban, San Franciscóba megyek. – San Franciscóba? – ismételte meg Ace bambán. – Igen. Van majdnem ezer dollárom, amit félretettem. Ennek elégnek kell lennie addig, amíg letelepszem ott, és munkába állok. Nem kerülhette el Ace figyelmét, hogy az imént habozott, mielőtt kimondta: „kölcsönkért”. Ennek alapján gyanította, hogy Patrick ellopta ezt az összeget a lány megtakarított pénzéből. Noha Ace elítélte a lopást, ez esetben úgy érezte, Patrick tulajdonképpen jót tett Caitlinnel. Egy fiatal nő egyedül a nyugati partvidék talán legveszélyesebb városában?! – Ezt nem gondolhatja komolyan. Egy héttel azután, hogy megérkezett, ott állna egy árva fitying nélkül. A nyomor várna önre. Ace azt már nem tette hozzá, hogy San Franciscóban egyetlen munkalehetőség létezik, amelyet rövid időn belül felajánlanak egy fiatal nőnek. Annak alapján, hogy Caitlin elsápadt a házasság említésére, Ace kételkedett abban, hogy a lány alkalmas lenne erre a munkára, bár a jóisten tudhatta, hogy minden adottsággal megáldotta ehhez. Gyors számvetést készített róluk, s elképzelte, amint egy rosszéletű semmirekellő hozzáér a mocskos kezével. Ace elhatározta, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből, akkor sem engedi el a lányt egyedül. Amilyen jóhiszemű és tapasztalatlan, talán nem is sejti, milyen gazemberek tudnak lenni a férfiak. Ace azonban tisztában volt vele. San Francisco partjainál tanult meg kártyázni és a fegyverrel bánni – olyan helyen, ahol a nagyragadozók küzdenek egymással, és csak a valóban erősek maradnak életben. Mintha kitalálta volna, mire gondol a férfi, Caitlin azt mondta: – Nem vagyok már gyerek, Mr. Keegan. Biztosíthatom róla, hogy képes vagyok maradéktalanul gondoskodni magamról. Ace tökéletesen egyetértett vele egy kérdésben: hogy már nem gyermek. Sajnos, éppen az érettsége teszi ennyire kiszolgáltatottá. Még mielőtt végiggondolhatta volna, hogyan érveljen anélkül, hogy zavarba hozná a lányt, egy odakintről hallatszó érdes kiáltás zökkentette ki a gondolataiból. – Keegan! A francba is, gyere ki! Caitlin szeme elkerekedett a rémülettől. Kezét a torkához kapta. – Jaj, ne… Ez Patrick… Sarkon fordult, és kiviharzott a konyhából. Ace a nyomába eredt. A bejárati ajtóhoz érve a lány elhúzta a függönyt az ablak elől, hogy kinézzen. Ace odahajolt a válla fölé, s látta, hogy Patrick O'Shannessy ott áll a holdfényes udvaron, terpeszben, kezében a hatlövetűjével. – Jézusom…! Ez az őrült kölyök… Mintha lenne esélye velem szemben egy fegyverrel!

Catherine Anderson

80


– Édes istenem… Ace-nek cseppet sem tetszett az, ahogyan O'Shannessy hadonászott a fegyverrel. Megragadta Caitlin vállát. – Azt szeretném, ha visszamenne most a konyhába! Majd én elintézem. A lány azonban kitépte magát a szorításából. – Sehová sem megyek! Ő az öcsém! Csak nem gondolja, hogy elbújok a konyhában, és hagyom, hogy agyonlője! Ace pedig ebben reménykedett. – Így viszont ön az, aki meghalhat. – Megragadta a lány karját, és maga felé fordította, elállva az útját az ajtó felé. – A pokolba is, tegye azt, amit mondok! Menjen a konyhába! A végén még véletlenül elsüti a fegyvert, ha így hadonászik vele. – Keegan! – kiáltotta Patrick. – Gyere ki, te semmirekellő! Nem úszhatod meg, hogy tönkretetted a nővérem jó hírét! – Jaj, istenem, részeg! – Részeg és veszélyes is. Menjen a konyhába! Caitlinből szaggatott zokogás tört elő. Megmarkolta a férfi ingét – Esküdjön meg, hogy nem fogja agyonlőni! – Caitlin, fegyver van nála. Mi mást tehetnék, ha elkezd lövöldözni? – Nem lőheti le! Részeg. Nem tudja, mit csinál. Ígérje meg, hogy nem fog fegyvert rá. Kétségbeesettségét látva Ace azt kívánta magában, bárcsak megígérhetné. Sajnos ő nem volt ennyire gáláns. – Akár részeg, akár nem, abban a hatlövetűben nem játékgolyók vannak! Igyekszem, hogy ne ejtsek rajta halálos sebet, de ez a legtöbb, amit ígérhetek. – Keegan! – Egy kő csapódott az ajtónak, nyomatékot adva a felszólításnak. Ace most már kezdett tartani tőle. – Azt mondtam, gyere ki! Tönkretetted a nővérem jó hírét, hallod? Az egész város róla beszél! És azzal, hogy követted őt ma este hazáig, csak tovább rontottad a helyzetét! – Hallom hát – kiáltotta Ace. – Tedd le a fegyvert, Patrick! Beszéljük meg nyugodtan! Mi értelme annak, hogy bárki is megsebesüljön? Ne felejtsd el, hogy a nővéred itt van bent. Ha elsütöd a fegyvert, őt is eltalálhatod! – Hát ez az, hogy ott van bent, te szemét, semmirekellő gazember! Rajtakaptalak, mi? Lehet, hogy máskor megúsznád, ha egy másik férfi nővérét hozod hírbe, de ezt nem fogod! Megértetted? Caitlin elengedte Ace ingét, és a homlokához szorította a kézfejét. – Ó, édes istenem… uramisten… Ace félrehúzta a függönyt. Patrick továbbra is hadonászott a fegyverrel, tántorogva próbálta megtartani az egyensúlyát. Az csak enyhe kifejezés, hogy részeg volt. – Azt hiszed, mert gyorsan forgatod a fegyvert, mindent megkaphatsz, amit csak akarsz? – kiáltotta. – Na, gyere ki, te felfuvalkodott hólyag! Majd én megmutatom, hogy nem így van. Vagy visszaadod a nővérem becsületét, vagy szétlövöm a fejedet! Ace már épp azt akarta válaszolni Patricknek, hogy akár meg is halhat, amikor tudatosodott benne, mit is jelentenek a fiú szavai. A sors, gondolta. A sors a kezébe adta a közmondásos nyerő lapot. Szemöldökét felvonva Caitlinre nézett. – Hallja? Az öccse még részegen is józanabbul gondolkodik, mint ön. Caitlin halálra váltan kérdezte:

Catherine Anderson

81


– Tessék? Ace a lány sápadt arcát látva azt kívánta magában, bárcsak lehetne más megoldás is. De nem volt. Egy napon talán majd Caitlin is belátja. – Ha jól értem, Patrick választás elé állított. Vagy feleségül veszem önt, vagy szétlövi a fejemet. Caitlin szeme elkerekedett. – Ezt nem gondolhatja komolyan! – De igen, nagyon is komolyan gondolom. Olyan gyors mozdulattal, hogy Ace jóformán nem is látta, a lány ismét megragadta az ingét. Úgy érezte, kis híján torkon ragadta. – Ezt verje ki a fejéből! Megértette? Nem hagyom magam zsarolni, hogy menjek feleségül magához vagy bárki máshoz! A bűntudat abroncsként szorította a mellkasát – nem amiatt, amit tenni készült, hanem annak módja miatt. Ace-nek mégis sikerült elmosolyodnia. Úgy látta, nincs más választásuk. Egyiküknek sincsen. Minél hamarabb belátja ezt a lány is, annál jobb lesz neki. – Vagy inkább azt szeretné, hogy lőjem agyon?

Catherine Anderson

82


Kilencedik fejezet

A következő néhány órában Caitlin úgy érezte, mintha élen csúszna lefelé egy tömör jégfal meredek lejtőjén. Mindegy, mit mond vagy milyen hangosan szól hozzá: Patrick tovább hadonászott a fegyverrel, azzal fenyegetőzve, hogy agyonlövi Ace Keegant, ha az nem hajlandó visszaadni nővérének a becsületét azáltal, hogy feleségül veszi. Mivel a jelek szerint Keegannek ez cseppet sem volt ellenére, egyedül Caitlin tiltakozott, miközben Patrick fegyvert fogva rájuk, a városba kísérte őket. – Fegyverrel kikényszerített házasság, Patrick? Ez őrültség, tiszta őrültség! – hajtogatta, miközben Keegan lefékezte a kocsijukat Abraham Guthrie háza előtt, a város peremén. A szerény deszkaburkolatú ház egyetlen ablakából sem szűrődött ki fény. – Nézz csak oda! Látod? Szegények már nyugovóra tértek. Ugye, nem akarod felkelteni őket? Várjunk inkább holnapig, és majd a hivatalában találkozunk Mr. Guthrie-val. Patrick odairányította a lovát melléjük. – Holnap vasárnap lesz. Egyébként is ő a békebíró. Már megszokhatta, hogy bármikor felkeltik a népek. Caitlin kötve hitte. – Paddy, kérlek… Nem várhatnánk holnap reggelig? Másként látod majd a helyzetet, ha aludtál rá egyet. – Jobban mondva miután kijózanodott, csakhogy Caitlin ezt nem akarta kimondani, attól tartva, hogy Patrick akkor csak még jobban megmakacsolná magát. – Már miért látnám másként a helyzetet? – kérdezte Patrick. Olyan nehezen forgott a nyelve, hogy összefolytak beszédében a mássalhangzók. – Soha senki se mondhassa azt, hogy Patrick O'Shannessy egy gyáva féreg! Ha egy férfi tönkreteszi a nővérem jó hírét, akkor vagy feleségül veszi, vagy pedig az életével fizet azért, amit elkövetett ellene. Nincs más választása! Elfogyott Caitlin türelme. – Most nem arról van szó, hogy mit gondolnak rólad a cimboráid, Patrick. Az én életem a tét, amelyet tönkreteszel, ha így folytatod! Hát nem érted? Patrick továbbra is a lovon ülve bandzsított rá, felhúzva az orrát. – Ne aggódj, Caitlin! Majd én teszek róla, hogy ez a gazember jóvátegye, amit elkövetett. Ha rajtam múlik, biztosan nem fog romba dőlni az életed. Caitlinnek nagyot dobbant a szíve. A mostanihoz hasonló vitákat folytatott annak idején az apjával is. Vak gyűlölet, düh, esztelen bosszú… Tudta, hogy reménytelen. Patrick meg se hallja, amit mond. Ha ilyen állapotba került, a whisky mámorában el sem juthatott a tudatáig a szavak értelme. Caitlinnek fogalma sem volt róla, hogyan lehetne hatni rá. – Hagyja csak, Caitlin! – kérte Ace, miközben előrehajolt, hogy behúzza a féket és megkösse a kantárszárat. – Nem hagyhatom! Maga azt állítja, apánk megölte az önét. Mélységesen megvet bennünket, és mindent, amit mi jelentünk. Hogyan juthat egyáltalán eszébe, hogy feleségül kérjen engem? Kivéve persze azt az esetet, ha valamilyen hátsó szándéka van ezzel. – Nem vetem meg. És még ha így is lenne, ugyan miféle hátsó szándékom lehetne? Borzalmas, fojtogató érzés tört Caitlinre. – Talán az, hogy a markában tarthasson végre egy O'Shannessyt? Catherine Anderson

83


Ace meglepetten hahotázott. – Hogy a markomban tartsam? Látom, hogy a házasság nem áll valami előkelő helyen a listáján, na de ne ragadtassa el magát. Ez már nevetséges. Caitlin nem talált ebben semmi nevetségeset. Inkább rémálom volt, amely valamilyen úton-módon átvette a valóság irányítását. Még egy éve sincs, hogy elhunyt az apjuk. Épp csak most kezdte megízlelni a szabadságot, és megtapasztalni, milyen az élet, ha nem kell állandóan rettegnie. És most ez a férfi a tulajdonává akarja tenni? Nem számít, miféle romantikus elképzelésekkel próbálják vonzóbbá tenni mások a házasságot – Caitlin tudta, hogy az nem egyéb, mint szerződésbe foglalt egybekelés, amely szerint a férfi zsarnokoskodhat, az asszony pedig élete végéig lekötelezi magát neki. Hát köszöni szépen, ő nem kér belőle! Főleg nem kel egybe olyasvalakivel, aki miatt forrni kezd a vér az ereiben. – Hát nem érdekes? – kiáltotta remegő hangon. – Hát persze, maga aztán könnyen nevet. Hiszen kettőnk közül maga a férfi. – És ez miért is olyan érdekes? – Ace egy végtelen hosszúnak tűnő pillanatig fürkészte a lány tekintetét, majd bizalmas, halk hangon azt mondta: – Caitlin, ezt talán meg kellene beszélnünk! Megbeszélni? Felőle aztán egész éjszaka beszélgethetnének, akkor sem fogja meggondolni magát. Gyorsan félrefordította a fejét. – Mintha számítana, hogy mit mondok! Ezzel nyilván megfogta Ace-t, mert nem válaszolt. Nem mintha ez meglepte, volna Caitlint. Ha a két férfi közül valamelyik komolyan vette volna a tiltakozását, akkor nem is lenne most itt. Hát nem mindig ez történik? A férfiak döntenek, a nők pedig kénytelenek beletörődni a döntéseikbe. Ez a gondolat újabb félelmet váltott ki belőle. Házasság? El sem tudta képzelni, hogy megtörténjen vele ez a borzalom. Ebben a pillanatban azonban nem volt más választása: együtt kell működnie velük, ha azt akarja, hogy ne kerüljön sor összetűzésre Keegan és az öccse között. Na de mi lesz később? Ez – ellentétben a Keegannel kötött megállapodásával – nem afféle szükségmegoldás. A házasság örökre szól, hacsak nem sikerül meggyőznie Keegant arról, hogy érvényteleníttessék. Úgy tűnt, hogy Patrick, Caitlin számára érthetetlen okokból, továbbra is azt hitte, hogy ura a helyzetnek. Hadonászott a revolverével, és lecsúszott kölcsönkért lováról. Őt figyelve Caitlin arra gondolt, el kellene menekülnie. Eltűnnie a sötétben. El, csak el az őrület elől. Ha az öccsének baja esik, arról nem ő tehet. Ujjai a kocsi ülésébe mélyedtek, próbálta elhessegetni az emlékeket. Patrick hétévesen… parányi öklével ütlegeli Conort, hogy ne verje tovább a nővérét. A tizenkét éves Patrick… segít neki összecsomagolni és elszökni otthonról, amiéit élete legnagyobb verését kapja, miután a jó szándékú szomszédok megtalálták őket az út szélén kutyagolva, s visszavitték az apjukhoz. Patrick tizenhat évesen… ügyvédre költötte egy év alatt összespórolt pénzét, melyet istállók takarításával keresett, eredménytelenül próbálva elérni, hogy Caitlin törvényesen kikerüljön apjuk gyámsága alól. És tizennyolc éves korában… kipattant az ágyból az éjszaka közepén, hogy reggelit készítsen a kora hajnalban kelő Conornak, s előre tudta, hogy ő kapja majd a verést Caitlin helyett, még mielőtt feltálalhatná az ételt. Hogyan is feledkezhetett meg azokról az időkről? Ennél is fontosabb, hogyan hagyhatta magára az öccsét, aki egészen a legutóbbi időkig önmagánál is jobban szerette őt?

Catherine Anderson

84


Patrick tántorgott egy ideig, hogy visszanyerje az egyensúlyát, aztán a veranda oszlopához vezette a lovat. – Gyere csak, Keegan, itt az ideje, hogy vállald a következményeket! Keegan látszólag nem törődött Patrick fenyegetőzésével, és a roskatag házat szemlélte. – Azt mondod, ez a Guthrie nevű fickó a békebíró? Nekem úgy tűnik, mintha egy kecske lenne ott a verandán. – Nem szereted a kecskéket, mi? – kérdezte Patrick. Caitlin hunyorgott a félhomályban. Semmi kétség, látott egy fehér foltot mozogni a verandán, de ez nem Guthrie volt. És miközben figyelte, az állat átugrott a korláton és már futott is. – Patrick, az ég szerelmére, el tudnál vinni bennünket legalább a paphoz? – A pap ott van a bálban. Lehet, hogy egész éjjel hiába várjuk. – Egyébiránt miből él meg ez az ember? – érdeklődött Keegan. – Úgy értem, azonkívül, hogy ő a békebíró. Caitlin igyekezett minél közönyösebb hangon válaszolni. – Az aranyláz idején ő volt a becsüs No Name-ben. Mivel ma már nincs szükség erre a munkára, ő lett a békebíró. Kecsketejet árul, így próbálja kiegészíteni a jövedelmét. Keegan felállt a helyéről, egyik kezével a szekér oldalára támaszkodva leugrott. Még mielőtt Caitlin bármit is tehetett volna, Ace megfordult, derékon kapta, és leemelte maga mellé. Ahogy visszanyerte az egyensúlyát, a lány idegesen végigmérte. Nem mintha meglepetésként érte volna a férfi ereje. Olyan izmos volt, mint a rakodómunkások. Mintha megérezte volna, hogy a lány méricskéli, Ace odafordult felé. Egy végtelen hosszúnak tűnő másodpercig találkozott a tekintetük, és Caitlin – nagy csalódására – képtelen volt elkapni a szemét. A dohányfüst, a bőr és a férfi illata a lovak szagával keveredve gomolygott körülöttük. – Caitlin – szólalt meg halkan. – Ami a feltételezését illeti, hogy hátsó szándékaim lennének… Ellentétben azzal, amit gondol rólam, én… – Ugyan már, Keegan – szólt rá Patrick. – Hiába piszmogsz, ezt nem úszhatod meg! Keegan sóhajtott. – Az öccse egy szent türelmét is próbára tenné. Olyan komor lett az arca egy pillanatra, hogy Caitlin képes volt némi humort is felfedezni a helyzetben. Patrick alig állt a lábán, annyira részeg volt, és így fenyegetett egy férfit, aki száz lépés távolságról akár a boróka bogyóit is eltalálná a fegyverével! Hisz ez nevetséges. Erről eszébe jutott, miért is van itt. Meg akarja menteni az öccse életét. Az utóbbi három hónapban megszokhatta már: Patrick időről időre képtelen helyzetekbe keveredett, amelyekből ő mentette ki. Felfelé haladva a lépcsőn Patrick megtántorodott, és kis híján leesett a verandáról. Jóllehet Caitlin azért fohászkodott, bárcsak elveszítené az eszméletét, azt semmiképp sem kívánta neki, hogy több métert zuhanva a bokrok közé essen és kitörje a nyakát. – Patrick, az ég szerelmére, vigyázz! A fiúnak végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát, átvágott a verandán, és a fegyvere markolatával kopogtatott az ajtón. – Guthrie! – kiáltotta. – Kelj fel, de rögtön! Össze kell adnod egy párt… – elhallgatott, vizenyős szemmel hátrapillantott. – Ő most a tanú vagy az anyakönyvvezető? Caitlin látta, hogy fellobbant egy lámpás odabent.

Catherine Anderson

85


– Miért, nem mindegy? Patrick vállat vont, és ismét dörömbölni kezdett az ajtón. – Mindegy, csak törvényes legyen a dolog. Abraham Guthrie ebben a pillanatban kinyitotta az ajtót, így Patrick kis híján orrba verte a fegyver markolatával. – Jó estét, Abe – üdvözölte Patrick ittas hangon. Guthrie hátrálni kezdett előle. – Szent Kleofás! Csíkos hálóinget és hálósipkát viselt, nyilván nem számított arra, hogy esketnie kell. – Mi az ördög ütött beléd, fiam? Olyan zajt csapsz, hogy a halottakat is felvered álmukból. Patrick Caitlin és Ace felé mutatott a revolverével. – A nővérem rossz hírbe keveredett emiatt a semmirekellő gazember miatt, és ragaszkodom hozzá, hogy adja vissza a becsületét és vegye feleségül. Fegyverrel kényszerítettem rá… – Azt akarod, hogy egy semmirekellő gazember vegye feleségül a nővéredet? – Guthrie vékony, csontos férfi volt. Hátrasimította a hálósipka bojtját a szeméből, és magasabbra emelte a lámpást, hogy alaposabban is szemügyre vegye Patricket. – Gondolhattam volna. Alaposan felöntöttél a garatra. – Elég józan vagyok ahhoz, hogy tudjam, ennek a fickónak feleségül kell vennie a nővéremet. Mert ha nem hajlandó erre, isten-uccse, szétlövöm a fejét. – Értem. – Guthrie sóhajtott, átvette a lámpást a másik kezébe, hogy megnézze magának Caitlint és Ace-t. – Jó estét, Miss Caitlin… Mr. Keegan. úgy látom, szép kis pácba kerültek. – Elfojtott egy ásítást, elgondolkodva Patrickre nézett, majd kacsintott és azt mondta: – Egy dollár a szokásos szertartásért, kettő, ha a speciális változatot szeretnék. Remélem, értik, mire gondolok… Caitlin szívét megdobogtatta a remény. Patrick annyira részeg, hogy észre sem fogja venni a különbséget, ha Guthrie csak színleli a szertartást. – Ó, Mr. Guthrie, nagyon örülnénk neki… – Bennünket nem érdekel a második változat – szólt közbe Keegan. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Miss Caitlin hajlandó feleségül jönni hozzám. Caitlin döbbenten nézett rá. – Én semmire sem mondtam igent önként. – Mondtam talán, hogy önként? A lány összefogta a szoknyáját, megemelte az alját, és elindult felfelé a lépcsőn. – Nyilatkozzon csak a saját nevében, amikor azt mondja, nem érdekli a második változat! – Mindig is így szoktam – biztosította Keegan jókedvűen, ami még jobban bosszantotta Caitlint. Guthrie betessékelte őket. – Nos, ha a szokásos szertartást szeretnék, akkor ki kell ugrasztanom az ágyból a feleségemet és az anyósomat tanúnak. – Erre nincs is szükség igazából… Ace sötét szemének csillogása elárulta, hogy a nevetés kerülgeti. Ismét félbeszakította Caitlint.

Catherine Anderson

86


– Legyen szíves, ébressze fel őket! Tanúk nélkül érvénytelen a házasság, ez pedig elfogadhatatlan számunkra. Az idős férfi sántikálva húzta bütykös lábait, miközben betessékelte őket a szalonba. A szerény kis szoba zsúfoltan volt berendezve, tapétája sárgállott a dohányfüsttől és a fölötte eljárt időtől. – Nem valami gyakran esketek idehaza, de ha mégis, az asszony azt szereti, ha a szalont használom erre a célra, mert ez a legszebb szobánk. Mielőtt magukra hagyta őket, Guthrie meggyújtott egy lámpát a kandallópárkányon. Caitlin fázósan dörzsölgette a karját, és hiányolta a vállkendőjét. Patrick az egyik falnak támaszkodott, egyik kezében továbbra is markolva a fegyvert, elnehezült szemhéja alól ellenségesen nézett Keeganre. Caitlin úgy látta, már nem sokáig tudja nyitva tartani a szemét, de ez sajnos mégiscsak odébb volt azért. Keegan jobb csizmája minden egyes lépéskor csosszant egyet, miközben a fogashoz ment, hogy felakassza a kalapját. Enyhe bicegése ellenére is félelmetes volt a fellépése. Miközben háttal állt neki a férfi, Caitlin önkéntelenül is megállapította magában, milyen széles a válla. Még a bő szabású ingben is jól láthatóan kirajzolódtak izomkötegei a hátán és a karján. A lány nyelt egyet, és gyorsan másfelé nézett. Házasság. Mintha golyótalálat érte volna, olyan érzése támadt. Ó, istenem! Ez nem lehet igaz! És mégis. Nem látott kiutat önmaga számára, hacsak Patrick el nem alszik néhány percen belül. Abban a pillanatban, hogy megtagadja az együttműködést, Patrick kötelességének érzi majd, hogy agyonlője Keegant. Ez esetben a férfi nyilván visszalő, és azzal véget is ér ez a történet. – Nos, akkor… – Guthrie visszatért a helyiségbe, vállára vetve egy nadrágtartót. A hálóing és sipka helyett most gyűrött barna nadrágot és félig-meddig begombolt fehér inget, egyébként csupasz lábfején pedig szőrmebéléses papucsot viselt. – Felőlem akár el is kezdhetjük! Caitlin még egy pillantást vetett az öccsére, majd megszólalt: – Mi nem sietünk. Feltűnően vidám hangjára Keegan felkapta a fejét. Ő is Patrickre nézett. Szeme mindvégig nevetősen csillogott, amiéit Caitlin a legszívesebben bokán rúgta volna. – Biztosra veszem, hogy Mr. Guthrie és a családja szeretnék mielőbb befejezni ezt a szertartást, édesem, hogy újra nyugovóra térhessenek. – Felvonta az egyik szemöldökét. – Kivéve persze azt az eshetőséget, ha valamilyen oka van a dolgok késleltetésére. Caitlin ezt már nem méltatta válaszra. Két idősebb hölgy érkezett a szalonba Guthrie nyomában. Caitlin az egyikükben Florrie-ra, a feleségre ismert, és gondolta, hogy a másik Guthrie anyósa lehet. Mindketten kék hálóinget viseltek, fölötte ugyanolyan pamutanyagból készült pongyolát. Alvás közben összekócolódott ősz hajfonatuk törékeny hátukhoz simult. Guthrie odébb tolt az útjából egy párnázott háttámlájú széket, lekapott egy fekete könyvet a kandallópárkányról, majd intett Ace-nek és Caitlinnek, hogy álljanak oda elé. A felesége eközben kinyitotta a sarokban álló mahagóniszekretert, s kikészített néhány papírt az összecsukható asztallapra. Nyilvánvaló volt, hogy többéves gyakorlatuk van a szertartások lebonyolításában, és a kisujjukban van az egész. Caitlin válla nekiütődött Keegan acélos karjának, miközben odalépett, hogy szembenézzen a békebíróval, akiről senki sem feltételezte volna a titulusát. Sajnos, nem számított, milyen benyomást tesz rájuk Guthrie: a lényeg az volt, hogy Colorado államtól

Catherine Anderson

87


felhatalmazást kapott a házasságkötések lebonyolítására. Caitlinnek annyira fájt a gyomra, mintha evett volna abból az újfajta mexikói ugróbabból, amelyet előző nap látott a vegyeskereskedésben. Hogy élete végéig Ace Keegan felesége legyen…? A gondolat váratlanul hasított belé, és képtelen volt szabadulni tőle. Ó, istenem… Nyomasztotta a zárt helyiség, levegő után kapkodott, kétségbeesetten pillantgatva maga körül. Egyetlen gondolata a menekülés volt. Mintha megérezte volna, hogy kezd pánikba esni, Keegan nagy kezével megragadta az övét, ujjai satuként szorították. Caitlinnek már gyöngyözött a homloka. Erős, pulzáló zúgástól lüktetett a dobhártyája. Egy ijesztő pillanatig azt hitte, el fog ájulni. Persze, erre nem került sor. Túl egyszerű lett volna. Mintha távolról hallotta volna Guthrie hangját, aki rázendített az esketés szövegére. A szavak értelmetlennek tűntek Caitlin számára. Kábultan válaszolt, amikor eljött az ideje. És ugyanilyen bódulatban hallotta Keegan mély és nyugodt hangú válaszát: – Igen. Rémálom. Nyilván csak rosszat álmodik. Ez egy csupán a rémálmok közül, amelyekben semminek sincs értelme. Ezért volt képtelen elmenekülni, hiába szeretett volna. Ez az oka annak is, hogy nem működik az agya. Egyszerre csak kettévált előtte a képzelet ködfüggönye, és mindent kristálytisztán látott. Keegan ünnepélyes arccal fordult felé. Sötét szeme fogva tartotta Caitlin tekintetét, miközben lehúzott egy ónix- és gyémántköves gyűrűt a kisujjáról, majd felhúzta a lány baljára. – Tudom, hogy nagy rád – tette hozzá azon a mogorva, mégis kedves hangon, amelyet Caitlin ekkor már megvetett. – Amint módomban áll, veszek neked másikat. Caitlinnek nem volt különösebb hozzáfűznivalója ehhez. Isten segítse, hogy ez a házasság már csak emlék legyen, mire a férfi eljut egy ékszerészhez! Bontsák fel a házasságot! Amint Patrick elalszik, rábeszéli Keegant, hogy érvénytelenítsék. Ez volt számára az egyetlen reménysugár. Guthrie hadart valamit arról, hogy Colorado állam miféle hatáskörrel ruházta fel őt, majd a következő szavakkal fejezte be a szertartást: – Ezennel házastársaknak nyilvánítom önöket. Mr. Keegan, kérem, csókolja meg a feleségét! Caitlint az ájulás környékezte, miközben felnézett Ace Keegan sötéten csillogó arcára. Az aranysárga lámpafény megcsillant a férfi hullámos fekete haján, kirajzolta markáns vonásait, pengeéles nyergű, egyenes orrát. Bozontos fekete szemöldöke kissé felszaladt, miközben csillogó barna szeme lassan végigpásztázta. Íriszének színe a szegfűszeggel gazdagon fűszerezett forralt boréra emlékeztette Caitlint. Ace megfogta a lány állát. Meleg és meglepően erős volt ez a kéz, ujjbegyei kissé bőrkeményedésesek. Határozottan, mégis gyöngéden hátraemelte kissé a lány fejét. Caitlin szerette volna lehunyni a szemét, erre lett volna szüksége, de ha az élete múlik ezen, akkor sem lett volna képes rá. Visszatartotta a lélegzetét, amikor a férfi odahajolt hozzá. Nyáltól sikamlós szájra számított, de amit érzett, olyan volt, mint a nedves bársony. Felkészült arra, hogy a férfi fogai nekikoccannak az övéinek. Ehelyett tollpihe-finomságú érintésben lehetett része: oly könnyed volt, mintha meg se történt volna. És hol lehet ez még a többitől?

Catherine Anderson

88


Lehunyta a szemét, és kis híján elveszítette az egyensúlyát, amikor Ace elengedte. Csak azért nem esett el, mert a férfi megfogta a karját, mintha a tulajdona volna. Mintha az övé volna. Nos, ez az az érzés, amely miatt egy asszony átvirraszthatta az éjszakát. Caitlin képtelen volt szabadulni a gondolattól, miközben Ace a szekreter felé fordította, amelyen Guthrie kitöltötte a házassági anyakönyvi kivonatokat. A férfi most egészen másképpen érintette meg, mint előtte. A szavak elhangzottak. Megtörtént, ami felfoghatatlan volt. Most már Keeganhez tartozik. A férfi úgy mosolygott, mintha olvasni tudna a gondolataiban. Ismét megfogta Caitlin kezét és megszorította. – Édesem, olyan hideg vagy, akár egy jégcsap. Édesem? A szó perzselte, mintha a férfi megbillogozta volna. Caitlin remegni kezdett, megállíthatatlanul. Megpróbálta kiszabadítani a kezét, de a férfi vasmarokkal fogta, míg oda nem értek a szekreter elé. Caitlin lehajolt, hogy odaírja a nevét a vonalra, amint mutatták neki. Tudta, hogy ez az aláírás élete végéig kötelezi. Mi lesz, ha a férfi nem hajlandó felbontani a házasságukat? Ace Keegan tulajdona lett, aki azt művelheti vele, amit akar, míg csak él. A gondolat olyannyira felzaklatta, hogy majdnem elrontotta a vezetéknevét. Nos, mostantól az is megváltozik. Talán soha többé nem kapja vissza. Amikor befejezte, Keegan kivette dermedt ujjai közül a tollat, és előrehajolt, hogy ő is aláírja – nem remegve és bizonytalanul, mint Caitlin tette, hanem határozott és lendületes kézírással. Guthrie felesége és anyósa izgatott hangon beszélgettek és áradoztak, miközben a papír fölé hajoltak, hogy ellássák kézjegyükkel a dokumentumokat. – Ó… – szólalt meg Mr. Guthrie ábrándos hangon –, milyen szép pár lesz magukból… Előrelépett, hogy megölelje Caitlint. – Drága, drága leányom, sok boldogságot kívánok! Majd Caitlin fülébe súgva, hogy más ne hallhassa, hozzátette: – Micsoda jóképű fickót fogott ki magának, kisasszony! Caitlin Keeganre pillantott. Kénytelen volt elismerni, hogy valóban jóképű. Hatalmas termetű, fekete, erős és félelmetes. Biztonságos távolságból szemlélve lenyűgöző látványt nyújtott harmonikus mozgása, izmainak játéka. Ám nincs az az épeszű nő, aki meghitt közelségbe szeretne kerülni vele. Keegan ezt a pillanatot választotta arra, hogy átkarolja Caitlin derekát. Nagy és erős kezét a lány bal csípőjére helyezte. Caitlinben egyre nőtt a feszültség, amire a férfi úgy reagált, hogy még szorosabban fogta. Mrs. Guthrie épp fordítva látja a helyzetet, gondolta Caitlin már-már hisztérikusan. Nem Keegan, hanem ő az, aki horogra akadt. Mindennek tetejébe az a borzalmas érzése támadt, hogy a férfi már elkezdte visszacsévélni a damilt, és bármelyik pillanatban bedobhatja érte a hálóját. A gondolattól a rosszullét környékezte. Patrickre pillantott, aki mindvégig ott strázsált a közelükben. Nagyot dobbant a szíve, látva, hogy az öccse lecsúszott a fal mentén, és most a tövében, a padlón ült. A fegyver veszélytelenül lógott erőtlen kezében. Visszafordult a szekreter felé. – Várjanak! Meggondoltam magam!

Catherine Anderson

89


Rátette a kezét az asztallapra. Amint megragadta az egyik dokumentum sarkát, egy hatalmas barna tenyér nehezedett a papír közepére. Caitlin összerezzent ijedtében, majd szembefordult újdonsült férjével. – Patrick elaludt! Hát nem látja? Ez azt jelenti, nem muszáj végigcsinálnunk! – Már túl vagyunk rajta, édes szívem. Nincs visszaút. – De én csak… – Caitlin a torkához kapta a kezét. – Csak… nem akartam, hogy Patricknek bántódása essék! Kizárólag ezért tettem. És most kiütötte az ital és… – tekintete Ace tekintetébe kapaszkodott. – Kérem… miért ne vonhatnánk vissza? – Már késő. – A férfi Guthrie-ra pillantott. – Ugye, igazam van? A házasság érvényes és törvényes. Guthrie mindkét kezét feltartotta. – Én felajánlottam, hogy csak játsszuk el. Ha ön ezt szerette volna, Miss Caitlin, akkor szólnia kellett volna. – Szóltam is. Keegan félretolta, és magához vette a dokumentum egyik példányát. Miután félbe-, majd negyedrét hajtotta, az ingzsebébe csúsztatta. Türelmes mosollyal, amelynek láttán Caitlin a legszívesebben a fogát csikorgatta volna, ezt mondta Guthrie-nak: – Ez pedig nem egyéb, mint a nászéjszaka előtti pánik tipikus példája: Meggondoltam magam! Nem is akarok hozzád menni! Keegan mosolyogva húzta elő a pénzklipszét a nadrágzsebéből. Elővarázsolt egy tízdollárost, és az idős férfi kezébe adta. – Tartsa meg a visszajárót – mondta, majd Guthrie meglepődését látva elmosolyodott. – Kárpótlásként azért, hogy kirángattuk önöket az ágyból. Sajnálom. – Hálásan nézett Mrs. Guthrie-ra, majd megfogta a kezét. – Örvendek a szerencsének, hogy megismerhettem önt, asszonyom. Remélem, hamarosan viszontláthatom. Az idősebb hölgy elpirult. – Én is… biztosan. Caitlin olyan dühös volt, hogy egy szó se jött volna ki a torkán. Odébb húzódott tőlük, kissé meglepődve azon, hogy Keegan hagyta, hogy ezt tegye. A szeme sarkából Mrs. Guthrie tapétájának sárga rózsáit látta, a szivarszagot egyszerre csak elviselhetetlenül erősnek érezte a helyiség áporodott levegőjében. Csak nyugalom, figyelmeztette magát. Keegan józanul fog dönteni, amint beszéltél a fejével. És ha mégsem, akkor sincs itt a világ vége. Nem feltétlenül kell a beleegyezése a házasság érvénytelenítéséhez. Elég lesz az is, ha hosszú időre távol tartja magát tőle, és megindíthatják a válópert. Távol tartani magát tőle. Ismerősen csengtek ezek a szavak. Ugyanaz a nóta, csak éppen egy másik férfi kapcsán. Az apjától nem sikerült megszabadulnia. Istennek hála, Ace Keegan keze nem ér olyan messzire. – Nos – szólalt meg a férfi –, ideje hazaindulnunk az öcséddel. Ezek az áldott jó emberek biztosan szeretnének nyugovóra térni. Leemelte a kalapját a fogasról, hetykén a fejébe nyomta, majd elindult Patrickért. Caitlin gépiesen követte. A férfi hátrapillantva azt kérdezte tőle: – Kinyitnád az ajtót nekem? Patrick revolverét bedugta az öve alá, felemelte a fiút a padlóról, majd a vállára vetette. Caitlinnek nem maradt más választása, mint előresietni. Miután szélesre tárta az ajtót, a Guthrie család tagjai rázendítettek az elmaradhatatlan gratulációkra:

Catherine Anderson

90


– Reméljük, olyan boldogok lesznek, mint mi vagyunk! – így Mr. Guthrie. – Immáron harminchét éve – tódította Florrie büszkén. – Soha egy pillanatig sem bántam meg. Caitlint a gutaütés kerülgette már a gondolattól is, hogy harminchét évig Ace Keegan felesége legyen. A küszöböt átlépve így szólt: – Kérem, ne fáradjanak azzal, hogy kikísérnek bennünket. Már így is megzavartuk az éjszakai nyugalmukat. – Örültünk a szerencsének. Hát akkor jó éjszakát! – felelte Florrie. Caitlin megkönnyebbült, hogy végre megszabadul tőlük, és becsukta az ajtót. Keegan áthaladt a verandán, majd döngő léptekkel lement a lépcsőn. Visszhangzottak alatta az ütött-kopott deszkák. Caitlin sietett lépést tartani vele. – Mr. Keegan, beszélnünk kell egymással. – A kocsi jó lesz? Caitlin nem értette, ezért megtorpant. – A kocsi? – Az öcséd miatt kérdem – magyarázta Ace türelmesen. – Jó lesz, ha a kocsira teszem fel? – Ó… – Caitlin a homlokához kapta a kezét. – Igen, a kocsira. Mély, szaggatott lélegzetvétel után bólintott. – Igen, azt hiszem, az egyszerűbb lenne. Ahogy hazaértünk, csak beállok a kocsival az istállóba és betakarom néhány pokróccal. A férfi furcsállva nézett rá. – Itt is kialhatja a másnaposságát. – Itt? Hiszen itt megfagy! – Nem hinném. Caitlin összerezzent, amikor a férfi minden teketória nélkül feldobta az öccsét a szekérderékba, mit sem törődve azzal, hogy lelóg a feje. Miután visszadugta Patrick fegyverét a tokjába, Ace újabb beszédes pillantást vetett Caitlinre. – Tudod, az alkohol nem fagy meg. – Ez cseppet sem mulatságos. – Nem is tréfának szántam. – Nem hagyhatom itt! – A hold előbújt a felhők mögül, kirajzolva Keegan arcvonásait. Caitlinnek sehogy sem tetszett a férfi tekintete. – Haza kell vinnem! Én… nos, ez minden. A férfi csípőre tette a kezét, felsóhajtott, majd felvonta a szemöldökét. – Caitlin, tudom, hogy nem örülsz, ha emlékeztetlek rá, de most már férjes asszony vagy. Ott van a helyed mellettem a birtokon, Paradise-ban. Úgyhogy most odamegyünk. Patrick magának kereste a bajt. Majd egyedül kimászik a pácból. Caitlin nem tudta eldönteni, melyik részére reagáljon előbb. Arra-e, hogy a férfi törvényes házasságnak tekinti a kapcsolatukat, vagy arra, hogy egész éjszakára ott akarja hagyatni vele Patricket. Végül felülkerekedett benne a megszokás. – De hiszen nincs is magánál! – Legközelebb majd kétszer is meggondolja, mielőtt vedelni kezdi a whiskyt. Egyébként pedig már nem vagy felelős érte.

Catherine Anderson

91


Hogy már nem felelős érte? Hiszen az öccséről van szó, akit kisgyermekkora óta szeret és védelmez. – Igenis felelős vagyok érte! Mit gondol, ki maga, hogy ennek az ellenkezőjét állítsa? – A férjed vagyok. – Azzal hátat fordított, hogy eloldja a csődörét a saroglyáról. – Bízzál bennem, édes szívem! Nem lesz semmi baja. Igaz, csípős az éjszaka, de már hetek óta nem volt deres a talaj. – Maga csak a szó legtágabb értelmében véve a férjem! A férfi hátrapillantott. – Gondolom, minden attól függ, hogy honnan nézzük. Caitlin a kölcsönkért hátasra pillantott, melyet Patrick a veranda oszlopához kötött, és ez most kapóra jött neki ürügyként, hogy időt nyerjen. – Ugye, nem akarja zab és víz nélkül reggelig itt hagyni azt a szegény jószágot és Penelopet? – Ha nem így teszek, akkor Patricknek reggel fogalma sem lesz róla, hogy hol hagytam őket. Gond nélkül kibírják azt a néhány órát. Penelope kapott enni, és a bérelt ló is teljesen rendben van. Az izmos fekete csődör felhorkantott, és kedvesen megbökte Keegan vállát az orrával. A férfi megvakarta a hátas fültövét, majd visszament Caitlinhez. Még mielőtt a lány rájöhetett volna, hogy mire készül, derékon kapta, és felültette a nyeregbe. Szoknyája és alsószoknyája felcsúszott a térdéig, így kilátszott hosszú szárú bugyogója. – Mit művel?! – Felültettelek a lóra. – Nem, úgy értem… – mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. – Mr. Keegan, feltétlenül beszélnünk kell! – Miről? – Erről a színlelt házasságról. – Édesem, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de ez egy törvényes házasság. Caitlin olyan dühös lett, hogy megfeledkezett a félelemről. Lehajolt, így csak néhány ujjnyi távolság választotta el egymástól az arcukat. – Maga úgy tesz, mintha nehéz lenne a felfogása. A férfi mosolyogva nézett fel rá. – Micsoda? – Mintha nehéz lenne a felfogása. És kérem, ne nézzen annyira ostobának, hogy elhiszem, nem tudja, mit jelent ez! – Dühösen rángatta a ruháját. – Ez felháborító! – Megpróbált belelépni a bal oldali kengyelbe, majd leszállni a lóról, de a harang alakú szoknya korlátozta ebben. – Egy igazi hölgy nem ül lovagló ülésben a nyeregben, ha szoknyát visel. Azonnal vegyen le innen! – Mindenki a bálban van. Ugyan ki látna meg? – Maga! Ace hátratolta a kalapját, hogy szemügyre vegye a látványt. Úgy tűnt, elgondolkodik az érven. – Azt hiszem, igazad van. De hol itt a probléma? Én nem panaszkodom, és mivel a hites urad vagyok, neked sincs okod panaszra. – Most azonnal le akarok szállni… Ace azzal fojtotta belé a szót, hogy megragadta a nyeregkápát, és egyik lábát a kengyelbe dugta.

Catherine Anderson

92


– Mit művel…?! Ismét torkán akadt a szó, mert a férfi a magasba lendítette a lábát, és máris ott ült mögötte a nyeregben, erős combjával feljebb tolva őt a kápa felé. Bal kezébe fogva a kantárszárat, jobbjával átölelte Caitlin derekát – de még milyen erősen! –, és határozott mozdulattal hátrahúzta magához. – Mr. Keegan? A férfi elengedte a kérdést a füle mellett, és megsarkantyúzta a lovat. – Mr. Keegan! A férfi végre megenyhült. – Mi az? – Beszélnünk kell! Kérem, állítsa meg a lovat! – Beszélgethetünk lovaglás közben is – hangzott a válasz. – Sietnünk kell, hogy mielőbb magunk mögött hagyjuk a várost! Ne felejtsd el, így kilátszik a bugyogód! Caitlinnek ez volt a legkisebb problémája ebben a pillanatban. Megragadta a férfi vastag csuklóját, és megpróbálta lefejteni a kezét a derekáról. Hiába. – Mr. Keegan, kérem! Még erősebben szorította. – A kezem ott marad, ahol van, Caitlin. Próbálj megnyugodni! Szívesen megmozdítanám, de Shakespeare abban a pillanatban levetne bennünket a nyeregből. Ami kész szerencse lenne rá nézve. Ami pedig azt illeti, hogy nyugodjon meg – hogyan várhatja ezt tőle? Még egy ív pergamen se fért volna kettejük közé. Türelmet erőltetve magára azt mondta: – Meg kell hallgatnia engem! – Édesem, eddig is meghallgattalak. Éppen csak semmit sem mondtál, aminek lett volna bármi értelme. Caitlin nagy levegőt vett, majd összeszedte minden bátorságát. Egyetlen másodpercet sem hagyott magának arra, hogy gyötrődjön amiatt, amit tenni készül, és kibökte: – Ez a házasság teljesen hiábavaló. Csalódottan látta, hogy elhaladtak a patkolókovács műhelye előtt: ez volt az utolsó ház a városban annak északi határa előtt. Ezen túl nyugat felé már csak a nyílt préri veszi körül őket. – Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, de nem mertem. Addig nem, amíg Patrick részeg volt, és beszámíthatatlan. Attól féltem, hogy összeverekednek, és maga agyonlövi őt. – Idegesen pillantott hátra Ace-re. – Nos, jobb későn, mint soha, ugye? Most hát elmondtam. Nem kell úgy éreznie, hogy muszáj feleségül vennie. – Valóban? A férfi gúnyos hangja idegesítette. – Igen, valóban. Caitlinnek nehezére esett kimondania a következő szavakat, melyeket a kétségbeesés diktált: – Én nem az a szűz lány vagyok, akinek hisz. Már évekkel ezelőtt kompromittált egy másik férfi. Arra számított, hogy Ace erre megrántja a kantárszárat, és megállítja a lovat. Ehelyett rendületlenül vágtáztak tovább. – Mr. Keegan? – Hm?

Catherine Anderson

93


– Hallotta, amit mondtam? – Igen, Caitlin, hallottam. – Nos, akkor? – Hátrafordult, hogy lássa a férfi arcát. – Gondolom, most dühös. És őszintén szólva nem is hibáztatom ezért. De ha megállna és elgondolkodna rajta, belátná, hogy korábban nem árulhattam el ezt önnek. Így senkinek sem esett bántódása, jóllehet, végigcsináltuk az esketést, egyikünk sem szenvedett el semmiféle maradandó sérelmet. Reggel szépen felbontjuk a házasságot. Patrick hamarosan kijózanodik, és tudok végre beszélni a fejével. Nem szeretném megbántani önt, de ha az öcsém most józan volna, akkor ön lenne az utolsó férfi ezen a földön, akihez férjhez mennék. Keegan engedett bal kezével a kantárszáron, hogy kellően laza legyen, aztán felnyúlt, hogy hátratolja a kalapját. Fekete szemét könyörtelenül szegezte Caitlinre. – Szeretted őt? – kérdezte. – Patricket? – Nem, nem Patricket, hanem azt a férfit. – Micsoda? Ja, azt a férfit. Nem, dehogy. Nem szerettem. Mi köze ehhez a szerelemnek? Az a fontos… az egyetlen fontos dolog… hogy nem kell felelősnek éreznie magát értem. Bár ez nem köztudott dolog, már rég elvesztettem az egyetlen esélyemet arra, hogy jól menjek férjhez. – Értem. Ace most, amikor tudta, hogy Caitlin türelmesen várja, hogy megfordítsa a lovat, és a város felé vegyék az irányt, továbbra is nyugat felé tartott vele. A lány ismét hátrafordult a nyeregben. – Mr. Keegan, mégis hová megyünk? A férfi fenyegetően felvonta a szemöldökét. – Arra gondoltam, biztosan szeretnél néhány váltás ruhát. Elviszlek a régi otthonodba, hogy magaddal hozhasd Paradise-ba, amit szeretnél. Caitlin abban a meggyőződésben, hogy a férfi félreérthette őt, lassan és tagoltan azt mondta: – Mr. Keegan… talán nem hallotta, mit mondtam? Én már nem… nem vagyok szűz… Tönkretették a jó híremet, még mielőtt találkoztam önnel. A férfi nyugtalanító, féloldalas mosollyal nézett rá. – Én magam sem vagyok már érintetlen. Ha te el tudod fogadni a múltamat, azt hiszem, én is el tudom a tiédet.

Catherine Anderson

94


Tizedik fejezet

Két órával később Caitlin ruhatára és legféltettebb holmijai már ott lapultak két táskában, amelyek fogantyúját összekötözték egy kötéllel, hogy Ace lovának hátára vetve magukkal vihessék, mint a nyeregzsákokat szokás. Előttük a holdfényes horizonton Ace már látta kirajzolódni előttük saját tanyája körvonalait. A hosszan elnyúló faház egy dombon állt, udvarán új építésű istállóval és számos gazdasági épülettel. Szombat este lévén a fivérei és a béreseik – Mike, az idős lovász kivételével – még a városban időztek. Ace-t ez nem zavarta. Egészen addig az estéig azt hitte, az édesanyja vagy a húga lesz az első nő, aki Paradise-ba költözik. Most náluk járt gondolatban. Írnia kellene az édesanyjának az első adandó alkalommal, hogy értesítse arról, hogy megnősült, és elárulja neki, megtudta Eden fogantatásának titkát. Éppen csak az a kérdés, hogy mikor talál erre alkalmas pillanatot. Caitlin semmiképp sem láthatja ezt a levelet. Idővel, amikor már megbízik benne, úgyis el kell mondania neki, hogy Conor egy másik leánygyermeket is nemzett. Ám most még alkalmatlan az idő arra, hogy kinyissa Pandora szelencéjét. Caitlin így is arra gyanakszik, hogy a gyűlölet volt az egyik indítéka, amikor feleségül vette őt. Csak olaj lenne a tűzre, ha megtudná az igazságot Edenről. Nem kezdődhet úgy a házasságuk, hogy titkolózik a felesége előtt. Ace tisztában volt ezzel. Ám ebben a pillanatban sürgetőbb problémái is adódtak. A leginkább a lány ijedős természete aggasztotta. Mivel aznap volt a nászéjszakájuk, mielőbb el kell döntenie, hogyan tovább. A körülményeket figyelembe véve hajlandó volt várni a házasságuk elhálásával. Már amennyiben a késleltetés megkönnyíti Caitlin dolgát. Az a kérdés, hogy így van-e? Egyfelől a lány alig ismerte őt, így hát nyilván jó lenne, ha adna neki időt, hogy megszokhassa. Másfelől azonban számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a halogatással csak meghosszabbítja megpróbáltatásait. Mi lehet a legjobb megoldás egy ilyen helyzetben? Ez a gondolat egy másikhoz vezetett. Minél tovább vár, annál több időt ad Caitlinnek arra, hogy érvényteleníttesse a házasságukat. Ha pedig választania kell a házasságuk elhalása és aközött, hogy elengedje a lányt egyedül San Franciscóba, akkor inkább ágyba bújik vele, még mielőtt Caitlin észbe kaphatna. Ace az ösztöneire bízta magát. Isten látja lelkét, nem jelent különösebb nehézséget számára, ha szeretkeznie kell a lánnyal. Eszébe jutott, milyen érzés volt a karjában tartani őt a bálteremben, milyen meglepően természetes volt, törékeny termetével mintha a jó Isten egyenesen neki teremtette volna. Akit ilyen jóleső érzés ölelni, abban perzselő szenvedélynek kell lakoznia valahol. A gondolattól minden porcikája felforrósodott. Miközben a házuk elé érve lefékezte a lovat, nyersebben, mint gondolta, kibökte: – Hát ez lenne az. Egyre inkább elkedvetlenedett Caitlin bizalmatlansága miatt, mire leszállt a lóról. Miután leemelte a lány poggyászát Shakespeare hátáról és letette a verandára, felnyúlt Caitlinért, hogy lesegítse a nyeregből. Látta rajta, hogy elbizonytalanodott, mielőtt belekapaszkodott a vállába. Catherine Anderson

95


– Caitlin, próbálj megnyugodni! – kérte, miközben leemelte a földre. – Minden rendben lesz, kedves, hidd el nekem! A lány sápadtsága láttán tudta, hogy nem hisz neki. Mindegy, hogyan közelítik meg ezt a kérdést, a házasság elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őt. Ha úgy dönt, hogy élni kíván ezekkel, akkor Caitlin semmit sem tehet ellene. Shakespeare kantárszárát a nyeregkápába akasztotta, majd megpaskolta a farát, hogy küldje a helyére az istállóba. Hüvelyk- és mutatóujját a szájába véve füttyentett egyet, jelezve Mike-nak, hogy számítson a ló érkezésére. Mike néhány pillanat múlva válaszolt neki. – A lovászom – magyarázta a feleségének, aki szemlátomást megijedt az éles füttyszó hallatán. – Lecsutakolja, aztán megeteti Shakespeare-t. Benyúlt a lány vállkendőjének rojtjai alá, hogy belekaroljon, és elindult vele az új veranda felé, melyet fiatal fenyőfából gyalult deszkákkal burkolt. A frissen fűrészelt fa illata átjárta a csípős éjszakai levegőt. Mielőtt kinyitotta az ajtót, megállt, hogy megnézze magának Caitlint. Arca fehér volt, mint a fal, úgy ragyogott fel rá a hold gyér fényében, gyanakvó tekintete kimondatlan kérdésekről árulkodott. Nem, ez nem az a pillanat, amikor ölbe kaphatja, hogy átvigye a küszöbön. Ellenállt a késztetésnek, hogy kezébe fogja a lány arcát és elhalmozza ostoba ígéretekkel. Kinyitotta az ajtót, majd félreállt, hogy előreengedje Caitlint. A lány a vállkendője végébe kapaszkodva a dereka magasságában, és bizonytalan léptekkel elindult, meresztgetve tágra nyílt szemét, hogy lásson valamit a sötétben. Ace biztatásképpen megérintette a hátát, hogy lépjen, ő pedig becsukhassa mögöttük az ajtót. Sötétség vette őket körül. Ace csak annyi ideig várt, míg hozzászokott a szeme, aztán az előtér közepén álló asztalhoz ment, amelyen a lámpát tartotta. Miközben előhalászta a gyufát az ingzsebéből, így szólt: – Maradj ott, mindjárt csinálok egy kis világosságot! Farmernadrágja oldalán végighúzva meggyújtotta, majd a lámpás kanócához tartotta a gyufát. Az sercegett, majd lángra lobbant, melynek fénye táncolni kezdett a rönkfalakon. Visszatette a lámpára a bordázott üvegburát, majd körülnézett a helyiségben. Megpróbálta Caitlin szemével látni azt. Az még enyhe kifejezés, hogy hiányoznak a nő jelenlétének jelei. Rönkfalak, hajópadló, sehol egy dísztárgy vagy apró csecsebecse. Hiába volt egy fokkal nagyobb rend és tisztaság, mint amit a lány megszokott, a háza mégsem olyan hely, amely elnyerheti egy nő tetszését. Egy szép napon azonban takaros és otthonos lesz, ha minden a terveinek megfelelően alakul, de most még barátságtalan; és akkor még elnéző volt. – Még nem készültünk el az ácsmunkával – magyarázta. – És nem számítottunk társaságra, amikor elindultunk, úgyhogy remélem, megbocsátod a rendetlenséget. Magához véve a lámpást, így szólt: – Gyere, megmutatom a házat! Caitlin olyan lelkesedéssel csatlakozott hozzá, mintha a fogát húznák. Ace mosolyt villantott rá, amelyről azt remélte, nagyjából normális. Elhasználta az utolsó gyufaszálat is, amelyet a zsebében tartott, és ledobta valahova az asztalra. Most, hogy semmit sem rágcsálhatott, inkább vigyornak tűnt a mosolya. – Ez a nappali – magyarázta körbemutatva a tágas, gerendamennyezetes helyiségben, amelyben álltak. – Azt akartam, hogy elég nagy legyen a családi összejövetelekhez. A

Catherine Anderson

96


Golden Creek medréből hordtuk ide a köveket a kandallóhoz. Majd te is látni fogod, hogy erezetes a pirittől. Nekem nagyon megtetszett. Csak úgy ragyog, amikor lobog a tűz a kandallóban… Nyirkos tenyerét a nadrágjába törölte, majd megköszörülte a torkát és azon tűnődött, miért is idegeskedik. Egy széles boltívre mutatva így folytatta: – Azon túl a konyha található. – Kezét a lány derekára téve kalauzolta őt tovább. Mintha Caitlin nem látná, hogy az egy konyha. Uramisten, már egészen úgy viselkedik, mint egy idióta. Remélte, hogy a lány felfedez majd némi humort abban, ha egészen nyilvánvaló dolgokra mutat rá. Biccentett és hozzátette: – Az a monstrum a tűzhely. Az oldalfal mellett pedig a konyhaszekrény. Mint az emberek többsége, mi is ebben tartjuk a tartós élelmiszereket, vagyis a cukrot, a lisztet, a sót, a kukoricalisztet… – elhallgatott és dobbantott egyet. – Alattunk tömör fenyőfából van a padló. – Hüvelykujjával felfelé bökött. – Az pedig a mennyezet. Nos, eddig hogy tetszik az előadásom? A lány szája sarka kissé felfelé mozdult. Nem lehetett kifejezetten mosolynak nevezni, Ace mégis úgy érezte, elérte, amit akart. A lány derekát fogva érezte, hogy még mindig remeg. Te jóságos ég…! És ő maga is kezdett ideges lenni. Visszakalauzolta a lányt a nappaliba, majd így szólt: – Balra van a társalgó és a dolgozószoba, de még egyik sincs befejezve. Mindegyik helyiségben lesz egy-egy kandalló. A dolgozószobába mennyezetig érő könyvespolcokat szeretnék. Javíthatatlan könyvmoly vagyok. Mintha érdeklődés csillant volna a lány szemében. – Szeretsz olvasni, Caitlin? – Mmm. Ace összeszorította a fogát. Mmm? Hát nem sok segítségre számíthat tőle. Még egyszer körülnézett a helyiségben, amelyet egyre üresebbnek érzett. – Nemsokára meghozzuk a bútorokat is, persze. Remélem, szereted csinosítani a házat. Mint látod, itt bőven akad még efféle munka. – Magasra emelte a lámpást, hogy bevilágítsa az utat, és a ház hátsó része felé irányította Caitlint. – Errefelé vannak a hálószobák. Összesen öt, egyelőre. De ennek is bőven elégnek kell lennie. Gondolom, a testvéreim is építenek majd saját otthont maguknak, amikor családot alapítanak. A húgom, Eden már menyasszony, júniusban férjhez megy. Vagyis akkor az édesanyámmal maradunk itt. – Már majdnem hozzátette: „meg a gyermekeinkkel”, de időben elhallgatott. – Feltéve, hogy jól kijössz az édesanyámmal, és nincs ellenedre, ha ő is itt lakik. – Édesanyja és húga is van? Olyan meglepettnek tűnt a hangja, hogy Ace kis híján elmosolyodott. – Nem, igazából egyik sincs. Egy káposztafejből keltem ki. Caitlin meglepetten nevetett. Ace annyira örült neki, immáron másodszor ma este, hogy kis híján térdre vetette magát hálája jeléül. – Bocsánat… – mondta a lány halkan. – Nem akartam megbántani. Éppen csak elég nehéz elképzelni egy magafajta férfiról… hogy van édesanyja. – Egy magamfajta férfiról? – Ace ezt nem érezte valami hízelgőnek. – Tulajdonképpen milyen férfinak tartasz engem? Úgy tűnt, meglepte a kérdés. – Nos… hazárdjátékosnak… – ekkor a férfi fegyverére rebbent a tekintete. – És olyannak, aki szeret lövöldözni.

Catherine Anderson

97


– Szeret lövöldözni? – Ace nevetett, pedig nem volt jó a kedve. Sok mindennek nevezték már, de ritkán hallott ilyen udvarias megfogalmazást. – Úgy érted, fegyveres banditának tartasz? – Igen – ismerte be a lány. – Banditának. – Ami azt jelenti, gazember és gyilkos is vagyok szerinted? A lány szeme elkerekedett. – Én… ööö… – Tudod, miért olyan fontos számomra, hogy villámgyorsan elő tudjam rántani a fegyveremet, Caitlin? A lány megrázta a fejét. – Mert csak akkor szoktam előrántani, ha egy másik férfi már megelőzött ebben. – Most megbántottam. – Őszinte aggodalom érződött Caitlin hangjából. Ace nem tudhatta, hogy azért-e, mert attól fél, beletiport a férfi lelkivilágába, vagy mert valamiféle megtorlástól tart. – Bocsásson meg, kérem! – Szóra sem érdemes. Nem bántódtam meg, csak tisztázni szeretnék bizonyos dolgokat. Nem fogok hazudni neked, és azt mondani, hogy sohasem öltem még embert. De nem vagyok az a hidegvérű gyilkos sem, akinek a szóbeszéd alapján gondolhatsz. Holtbiztos azonban, hogy sohasem leltem örömömet benne. A lámpa imbolygó mozgásával változó árnyékaik a fenyőlambérián táncoltak, miközben továbbhaladtak a folyosón. Ace megállt, hogy kinyissa az egyik ajtót. – Csak hogy lásd, körülbelül mekkorák a hálószobák. Még csak a legnagyobb készült el, és az jóval tágasabb ennél. A ház hátsó részében van. – Magával húzta Caitlint a következő ajtóig. – Ez itt az én büszkeségem. Vagy legalábbis az lesz, amikor elkészül, és lesz benne vízöblítéses vécé. A múlt hónapban állítottam fel a szélkereket, és már bekötöttük az összes vízvezetéket is. Reméljük, valamikor a jövő héten beüzemelhetjük. Akkor lesz benne folyóvíz a tetőtéri tartályból. Mint a városi házakban. Továbbterelte Caitlint a hátsó hálószobához. Miután kinyitotta az ajtót, a lány kezébe adta a lámpást. – Várj csak egy pillanatot! – kérte és otthagyta az ajtó előtt. – Meggyújtok idebent egy lámpást neked. Aztán behozom a holmidat és begyújtok a kandallóba. Gondolom, már fázol és kimerült is vagy. – Tényleg fázom egy kicsit – vallotta be a lány, összébbhúzva a vállán a kendőt. Magasra emelte a lámpást, aggódva nézett körül a helyiségben. Arca kipirult, miközben szemügyre vette a szomszédos öltözőfülkét és a színes ágytakarót, amelyet Ace édesanyja varrt. – De cseppet sem vagyok fáradt. Ace tudta, hogy ez nem igaz. Olyan fáradtnak kell lennie azok után, amin ezen az estén keresztülment, hogy látni is alig lát. Nyilván arra a következtetésre jutott, mégpedig helyesen, hogy ha csak egyetlen hálószoba áll készen, akkor közös ágyban kell aludniuk. Más körülmények között Ace együttérzést tanúsított volna, és minden tőle telhetőt elkövetett volna, hogy elviselhetőbbé tegye számára a helyzetet. Végtére is a lány akarata ellenére kényszerült férjhez menni egy vadidegen emberhez. Ez a helyzet mindenképpen bonyolult számára, függetlenül attól, hogy mennyire kedves és megértő igyekszik lenni hozzá. Sajnos, a lényeget tekintve a sors éppen így alakította a körülményeket, és jóllehet, Ace próbált minél nagyobb távolságot tartani, esze ágában sem volt az istállóban vagy

Catherine Anderson

98


egy másik szoba padlóján aludni. Akárhogy is nézzük, egy házastársi kapcsolat mégsem kezdődhet így. Mintha kitalálta volna, mire gondol, a lány egyik kezét a derekára téve körülnézett a szobában, majd keresgélve a szavakat, végül Így szólt: – Mr. Keegan… lenne egy kérésem. Ace tudta, mi következik ezek után. Úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a lámpa. – Mivel itt több hálószoba is van… – Caitlin elhallgatott, hagyta, hogy a szavak ott csengjenek a levegőben. – Nos, tudja… megtenné, hogy… nincs ellenére, ha… – ismét elhallgatott. Ace tekintete találkozott a lány aggódó pillantásával. – Törvényes házasok vagyunk, Caitlin – emlékeztette szelíden. – Függetlenül attól, hogy miben állapodunk meg egymással, a látszat kedvéért közös hálószobában kell aludnunk. Ha külön hálunk, biztosan elkezdődik a találgatás. Gondolom, már így is elég sok a pletyka. – Úgy érti, a fivérei pletykákat terjesztenének önről? – Dolgoznak a birtokon béresek is. Előbb-utóbb biztosan kitudódik, ha külön szobában alszunk. – De, gondolom, ad nekem egy kis időt, hogy alaposabban is megismerhessem. Ace ellenállt a kísértésnek, hogy odamenjen hozzá. Bár Caitlin magányosnak tűnt, és megnyugtatást remélt, a férfi tudta, hogy nem örülne a közeledésének. – Hogyan ismerhetnél meg alaposabban engem, ha nem úgy, hogy egy ágyban alszol velem? Caitlin szemmel láthatóan zavarban volt. Vékony ujjaival olyan erősen markolta a lámpás talpát, hogy kifehéredtek az ízületek a kézfején. – Értem… Dehogyis értette! Semmit sem értett. Most éppen egy szívtelen szörnyetegnek látja őt. Hangjának remegését hallva Ace kis híján megkönyörült rajta. A lány tekintetében látott árnyékok azonban megállították. Nem lámpalázról van itt szó, hanem mélyebben gyökerező, zsigeri félelemről. Tapasztalatai szerint a félelmekkel pedig szembe kell nézni, függetlenül azok erősségétől. Caitlinnek idővel meg kell tanulnia bízni benne, és ezt a legjobb azzal kezdeni, hogy együtt hálnak. A lámpa fénye és az árnyékok kiemelték a lány sápadt arcának nemes vonásait. Egy pillanatra szinte csontvázszerűnek látta őt, mintha a hús-vér teremtés élettelen mása vagy akár karikatúrája lenne. – Caitlin – szólalt meg a férfi szelíden. – Nem szeretnék fájdalmat okozni neked. Ha egyetlen szavamat sem hiszed, bármit mondok is, kérlek, legalább ezt az egyet hidd el nekem! Caitlin remegő szájjal válaszolt: – Attól tartok, ön egészen mást ért „fájdalmon”, mint én, Mr. Keegan. – Nos, akkor elmondom, szerintem mitévők legyünk – javasolta Keegan. Igyekezett szívélyes, mégis tárgyilagos hangot megütni. – Lépésenként haladjunk előre! Rendben? Még egy kilátástalan helyzetet is egyszerűbbnek láthat az ember, miután aludt rá egyet. Nem úgy tűnt, mintha sikerült volna meggyőznie Caitlint. Keegan meggyújtotta az éjjeliszekrényen álló lámpát, majd odament az ajtóban álló lányhoz, hogy elvegye tőle a másikat.

Catherine Anderson

99


– Gyere csak, és helyezd magad kényelembe, míg behozom a holmidat, és begyújtok! – javasolta a férfi az ágy felé biccentve. Caitlin olyan képet vágott erre, mintha legalábbis azt javasolta volna, ugorjon egy viperákkal teli gödörbe.

Catherine Anderson 100 Gyógyító szenvedély

Tizenegyedik fejezet

El, csak el innen… Amint magára maradt, Caitlin ekörül forogtak. El kell szöknie innen. És ezenkívül semmi sem számít. Még az sem érdekelte, hogyan fog ló nélkül visszajutni a városba. Vagy hogy hogyan tud majd tájékozódni a sötétben. Csak az a fontos, hogy a lehető legtávolabb kerüljön Ace Keegantől. Szóval azt várja tőle, hogy bízzon meg benne? Valahányszor csak eszébe jutottak a férfi szavai, már-már hisztérikus nevetés tört rá. És hogyan is ismerhetne meg valakit alaposan az ember, ha nem úgy, hogy egy ágyban alszik vele? Mégis mit képzel ez a férfi, kivel járatja a bolondját? Ő már mindent tud róla, amit csak tudnia kell. És nemcsak róla, hanem az összes többi férfiról is. Rövidre fogva: pontosan annyira bízott Ace Keeganben, mint amilyen messzire el tudná hajítani a férfit. Márpedig ez nem nagy távolság. Még hogy nem akar fájdalmat okozni neki? Hiszem, ha látom! Miután bevitte Caitlin táskáit a hálószobába, Keegan kimentette magát, és kiment, hogy tűzifát hozzon a farakásból, amelyet a lány az udvaron látott. Már hallotta is a fahasábok koppanását, miközben felnyalábolt egy ölnyit belőlük. A férfi bármelyik pillanatban visszajöhet, és akkor nincs több esélye a szökésre. Gyorsan kell cselekednie. A táskáit otthagyta, ahová Ace tette, vagyis a színes takaróval borított ágyon, és kisietett a jól megvilágított hálószobából. Miután becsukta az ajtót maga után, végigsietett a sötét folyosón, tekintetét az előtte aranysárgán világító lámpásra szegezve. Ó, istenem! Mindössze néhány percre lenne szüksége. Csak néhány percre, amíg kiér a házból. Ha van egy kis szerencséje, Keegannek feltűnik, hogy becsukta a hálószoba ajtaját, és azt gondolja majd, nekilátott levetkőzni, hogy felvegye a hálóingét. És ha igazi úriember, akkor nem akarja zavarni, így nyerhet néhány percet. Nem mintha olyan naiv lenne, hogy feltételezzen róla efféle gálánsságot, vagy bármi hasonló tulajdonságot. De, adja az ég, talán egy ideig tőle telhetően udvariasan viselkedik majd, így akarván elérni azt, hogy Caitlin bízzon meg benne. Amikor végigkalauzolta a házon, Caitlinnek feltűnt egy hátsó ajtó, amely a konyhába vezetett. Ha azon át távozik, Ace nem veheti észre a ház elülső részéből. És ha minden jól megy, már messze fog járni innen, mire a férfi felfedezi, hogy eltűnt. Bizonyára úgy dönt majd, hogy inkább nappal indul a keresésére, és mire másnap a nyomára bukkan, ő már javában intézni fogja a házasságuk érvénytelenítését. Tompa puffanást hallott, ezért megtorpant a folyosón. Nem tudta, melyik irányból érkezett a zaj. Visszatartotta a lélegzetét, tekintetét az előtte lévő nappalira szegezte. Innen csak az asztalt és mögötte a kandallót láthatta. Ha Keegan belép a helyiségbe, az árnyékát legalábbis biztosan látni fogja. Úgy érezte, mintha egy örökkévalóság óta várakozna már. Lépett egyet előre, aztán elbizonytalanodott, félig-meddig arra számítva, hogy mindjárt megpillantja a férfit. Miután semmi sem történt, továbbhaladt. Az asztaltól mindössze néhány lépés választotta el, ő mégis egy kilométernek érezte. Nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy egy lélek sincs a nappaliban. Arra gondolt, Keegan talán többször is fordul, tűzifát hordva verandára, mielőtt visszamegy a szobába, hogy megrakja a kandallót. Remek.


Caitlin csak annyi időre torpant meg, hogy vegyen egy nagy levegőt, és összeszedje a bátorságát, aztán már futott is a konyha felé. A bab és a kukoricakenyér illata ott gomolygott körülötte a levegőben, amikor a tűzhely közelébe ért. Elképzelte Ace-t és a fivéreit, amint bablevest kanalaztak, mielőtt elindultak a bálba. Hamarosan hazatérnek, és akkor nincs többé esélye arra, hogy észrevétlenül távozzon innen. Ettől a gondolattól egész testét kiverte a hideg verejték. Ó, istenem! Mint egy jelzőtűz, úgy világított előtte a hátsó ajtó új rézgombja a lámpás fényében. Csak akkor lassította a lépteit, amikor már a kezében érezhette a fogantyút. Határozott mozdulattal elfordította, és akkor derült ki, hogy zárva van. A kétségbeeséstől merev ujjakkal próbálkozott, hátha sikerül elfordítania. Keegan bármelyik pillanatban visszatérhet a házba. A fenébe! Csalódottan felnyögött, és minden erejét összeszedve belekapaszkodott a reteszbe. Őt is meglepte, hogy a fémrúd végül megadta magát, és sikerült kihúznia a falmélyedésből. Olyannyira megkönnyebbült, hogy kis híján elsírta magát. Kitárta az ajtót és kilépett. Abban a pillanatban elakadt a lélegzete, és kis híján felkiáltott. Itt nincs veranda. Ez volt az egyetlen épkézláb gondolat, amelyre futotta tőle ekkor. Mert már zuhant is. Kétségbeesetten próbálta ugyan magába fojtani, mégis kiszakadt belőle egy sikoltás.

Ace már a hatodik öl tűz hallott. Először pumára gyanakodott. Ezek a nagytestű hegyvidéki macskafélék néha olyan hangot hallattak, amely a női sikolyra emlékeztet. Ám ehhez hasonlót még sohasem hallott. Aggódni kezdett, ledobta a fahasábokat, és a ház oldalához futott. Meglepetten látta, hogy a felesége ott fekszik a hátsó ajtó alatti mélységben. A házból kiszűrődő fénysugár megvilágította alakját. Bár a feje árnyékban volt, Ace így is látta, hogy levegő után kapkodva tátog, mint a partra vetett hal. Már futott is hozzá. A nagy téli havazásokra számítva magas alapra építette a házat, így Caitlin elég nagyot esett. Mivel még nem készült el a veranda, Ace a biztonság kedvéért zárva tartotta és be is reteszelte a hátsó ajtót. Szürkületi vaksága miatt Caitlin nem vette észre az előtte tátongó mélységet, mielőtt kilépett. – Ó, istenem… Caitlin! Jól vagy? Már hogy lett volna jól? A vak is láthatta, hogy mennyire nincs jól. A jelek szerint szökni próbált, és már rég túl lenne árkon-bokron, ha nem esik ilyen nagyot. Ace szíve hevesen vert, annyira aggódott érte, miközben fél térdre ereszkedett mellette. Caitlin úgy hevert a hulladék fa halmának tetején, mint egy összetört baba: szeme kiguvadt, szája tátva maradt. Mozdulatlan mellkasa láttán Ace arra a következtetésre jutott, hogy az esés következtében kiszaladt belőle a szusz. – Nyugodj meg, édesem, nyugodj meg! Próbálj ellazulni! Egyik kezét Caitlin rekeszizma fölé téve érezte a fűző halcsontjait, és magába fojtott egy káromkodást. Átkarolta a vállát, és óvatosan felültette. A lány teste megmegvonaglott, miközben mindhiába próbált levegőhöz jutni. – Nyugalom, szívem, minden rendben lesz! Ne küzdj ellene! Mindössze annyi történt, hogy kipréselődött a tüdődből a levegő. Miközben ezt mondta, aggódva pillantott végig Caitlinen. A ruhája elszakadt a vállánál, és látta, hogy megsérült a hasíték alatt. A legjobb esetben is zúzódásokat szenvedett. A legrosszabb pedig az, ha… uramisten, bele sem akart gondolni. Ő pedig nekiállt


mozgatni, mint akinek csepp sütnivalója sincsen. Mi van, ha eltört a keze vagy a lába? Ne adj' isten valamelyik bordája! Átszúrhatta a tüdejét. Válsághelyzetben általában megőrizte a lélekjelenlétét, és ismeretlen volt számára a pánik, mely hatalmába kerítette ekkor. Három duhaj természetű öccse lévén azonban azt sem tudta megmondani, hányszor kellett pesztrálnia őket. Caitlin persze nem a testvére. És törékenyebb alkatú, mint Eden, a kishúga. Ace-t a rosszullét kerülgette már a gondolattól is, hogy a lány ilyen nagyot esett, ráadásul a szétfűrészelt hulladék fából rakott halom tetejére. Remegő kézzel állt neki, hogy végigtapogassa Caitlin vékony karját. Mintha törékeny faágak lennének a végtagjai. Vékony kis gallyak. Ace soha senki könyökében nem érzett még ilyen sok csontot. Megkönnyebbült, miután megbizonyosodott róla, hogy semmije sem tört el. Sípoló hang tört fel Caitlin tüdejéből, miközben hasztalan próbált levegőt venni. Ace a könyökével odébbtolt néhány lécet, majd óvatosan hátraengedte a lány törzsét. – Nyugodj meg – kérte kedvesen. – Csak nyugalom, édesem, sikerülni fog. Lazíts! Mivel nemegyszer történt már vele hasonló dolog, Ace tudta, hogy könnyebb ezt mondani, mint csinálni. Ha az ember nem tud lélegezni, ösztönösen pánikba esik, és küzd az oxigénért. Sajnos, azt is tudta, hogy amíg így reagál, nem tud levegőt venni. Miután felületesen megvizsgálta Caitlint, és úgy látta, törzsének minden csontja ép, masszírozni kezdte a vállát és a karját, hogy segítsen neki ellazulni. Még így is egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre azt érezte, hogy tágulni kezd a mellkasa. Fel sem tűnt neki, hogy közben visszafojtotta a lélegzetét, és akkor vett levegőt először, amikor Caitlin is. – Ügyes vagy! Most már nyugodj meg… Csak lassan. Caitlin tüdeje sípolt, és ismét leállt. Majd kisvártatva sikerült másodjára is jó nagy levegőt vennie. A feszültség nyomban enyhült keskeny vállaiban, ahol Ace tartotta. A pokolba is! Amilyen erősen markolja, a lány teste holnapra tele lesz kék-zöld foltokkal. – Na még egyszer – kérlelte. – Csak lassan és könnyedén. Bízd rá magad a testedre. – Aggódva figyelte, hogyan küzd a lány azért, hogy ismét normálisan működjön a tüdeje. – Ez az! Caitlin megrázkódott. Vajon azért-e, mert megkönnyebbült, hogy végre kap levegőt, vagy mert undorodik az érintésétől? Törékeny kezét a mellkasára téve várt néhány másodpercet, csak a tüdeje működésére figyelve. Ace a sarkára ült, hogy Caitlinnek több helye legyen. Úgy érezte, kétségbeesetten vágyik erre. És most gyötörni kezdte a bűntudat Egyedül ő tehet a történtekről. Tudta, amikor magára hagyta Caitlint, hogy csapdában érzi majd magát. Ha használta volna a fejét, nem teremt olyan helyzetet, hogy szökni próbálhasson. – Nincs veranda – nyöszörögte végül. Ace a fölöttük tátongó bejáratra pillantott. Legalább két méterrel volt fölöttük. A francba is! Követte a lány példáját, és a légzésre összpontosította a figyelmét, hogy lehiggadjon. Hogy szabaduljon a gyöngeségtől, amelytől úgy érzi, rogyadozik a lába. Aznap este volt egy pillanat, amikor a lány iránti érzelmei összekuszálódtak. Olyan zavarba ejtően kavarogtak benne, hogy nem sikerült felismernie őket. Csak azt tudta biztosan, hogy halálra rémült, amikor megpillantotta őt itt elterülve. Bőrkeményedéses tenyerével megdörzsölte az arcát, lehunyta, majd kinyitotta a szemét.


– Nézzük meg, milyen sérüléseid vannak, rendben? A lányból artikulálatlan hang szakadt ki, amikor benyúlt a szoknyája alá. Ace tudta, hogy nem ez a legjobb megoldás, de máskülönben hogyan győződhetne meg arról, hogy ép maradt-e minden tagja? A nők többségéhez hasonlóan ő is több réteg ruhát viselt, így csak akkor mehetett biztosra, ha legalább néhányat lefejt róla. Végigtapogatta a bordamintás pamutharisnyába bújtatott vékony bokát, a vastag bugyogó hosszú szára alatt a formás vádlit, a gidres-gödrös térdet, a selymes combot. És amikor be akart nyúlni az alsónemű hasítékán, a lány ijedtében szinte megugrott, mint egy rémült nyúl, ha egyik lába csapdába került. Ace gyomra görcsbe rándult. – Nyugalom, édesem, nyugalom! Minden rendben van. – Miután meggyőződött arról, hogy Caitlin bal lába is ép, a jobb lábát kezdte vizsgálni. Miközben végigtapogatta a törékeny végtag csontjait, hozzátette: – Csak szólj, ha fáj valamid. – Amikor Caitlin megpróbált felülni, kezét a mellkasára téve gyöngéden visszanyomta. – Az ég szerelmére, maradj veszteg! Lehet, hogy eltört valamelyik bordád. – Nem tört el – tiltakozott a lány erőtlenül. Ismét összerezzent, amikor a férfi megfogta a térdét. – Mr. Keegan? – Azt mondtam, maradj veszteg. – Ace módszeresen végigtapogatta a lány combját. Ujjai közben belemélyedtek selymes húsába, rendellenességet keresve a combcsontján. Nagy megkönnyebbülésére úgy érezte, nem tört el. Mikor ujjai a gömbölyű női idomokhoz érkeztek, ő rezzent össze. Olyan gyorsan húzta ki a kezét a lány szoknyája alól, mintha forró szenet markolt volna. – Nos – mondta reszelős hangon –, úgy tűnik, semmid sem tört el. Deréktól lefelé legalábbis. Caitlin elvette a mellkasáról a férfi kezét, és felkönyökölt. – Máshol sem. Ace attól tartott, Caitlin nem ismeri fel a törött csontot. A sokk gyakori kísérőjelensége a súlyos sérüléseknek. – Kész szerencse, hogy nem törted ki a nyakadat! – Ekkor jutott eszébe, hogy azt meg sem nézte. Ám amikor odanyúlt volna, a lány félrehajolt előle, és ráütött a kezére, hogy hagyja abba. – Caitlin, az ég szerelmére… – Levenné végre rólam a kezét, kérem? – kérdezte éles hangon. – Már mondtam, hogy jól vagyok. Erről azért szeretett volna meggyőződni. – Hadd vigyelek be a házba! Nem hagyott időt a lánynak arra, hogy tiltakozhasson, egyik kezével átnyúlt a térde alatt, a másikkal pedig átfogta a vállát. Kissé meglepetten tapasztalta, milyen könnyű volt felállni vele. Igazított rajta, hogy biztosabban fogja, s közben arra gondolt, férji minőségében az lesz az első dolga, hogy felhizlalja egy kissé. – Lábra tudok állni, Mr. Keegan. Tegyen le, kérem! – Majd leteszlek, amikor jónak látom, de egy pillanattal se előbb. – Elindult a lánnyal az ajtó felé. – A pokolba is, ne ficánkolj már! Azt akarod, hogy leejtselek? Ez végre hatott. A ficánkolást legalábbis abbahagyta, és úgy tűnt, mintha kutyaszorítóba került volna: nem tudta hová tenni a karját. Ace-nek könnyebbséget jelentett volna, ha az egyikkel átfogja a nyakát, de a jelek szerint irtózott attól, hogy hozzáérjen. Ace maga sem tudta, mi ütött belé, amikor úgy tett, mintha ki akarna csúszni a karjából. Amint érezte, hogy le fog esni, a lány felsikoltott, és a férfi nyakába kapaszkodott.


Hosszú léptekkel tette meg vele a távolságot a verandáig, majd kettesével vette a lépcsőfokokat, a deszkák visszhangoztak döngő léptei alatt. Térdét behajlítva egyik kezével sikerült megfognia az ajtógombot, s amikor a zár megadta magát, berúgta a masszív tölgyfa ajtót, mire az szélesre tárult előtte. Egyenesen az asztalhoz ment, s óvatosan ráültette Caitlint az egyik végére. Apró lábával rögtön fogást keresett a padon, majd lehajolt, hogy lehúzza a szoknyája alját és elrendezze a hajtásokat a bokája körül. Ace-t bosszantotta, hogy fontosabb számára az illem, mint az, hogy megsebesülhetett. Összeszorított foggal magába fojtott egy káromkodást. Most, hogy megfelelő megvilágításban láthatta, kiderült, hogy ömlik a vér egy vágott sebből a lány halántékán. A vállát is alaposan megüthette, és a szoknyáján egy szakadás azt jelezte, a csípőjét is összeszabdalhatta. – Jézusom…! Megkerülte az asztalt, hogy hátulról is szemügyre vehesse. A rózsaszínű ruhán itt-ott vérfoltok éktelenkedtek. Belefúródhattak azok az istenverte szögek. Magában megfogadta, hogy szíjat hasít Esa hátából, mert nem kalapálta el a szögeket, hiába kérte tőle. Ekkor Caitlin haja felé nyúlt, hogy alaposabban felmérje a sérüléseit. Nem fog elvérezni, de ez volt a legjobb, amit megállapíthatott róla. Szerencsére vadonatúj szögeket használtak, és nem voltak olyan sokáig kitéve az időjárás viszontagságainak, hogy rozsdásodni kezdhettek volna. Lélekben felkészült az ellenállásra, amelyre bizton számíthat, majd magára hagyta a lányt, hogy mindkét ajtót bezárja, és összehúzta a kezdetleges függönyt a ház elejének ablakai előtt. Nem akarta, hogy a fivérei belássanak, ha hazatérnének, még mielőtt ő a végére nem jár mindennek. Miközben elhaladt az asztal mellett a konyha irányába, észrevette, hogy Caitlin próbálja rendbe hozni a ruháját. Nyilván amiatt aggódott, hogy kilátszik a válla. Ace ismét összeszorította a fogát, acélos elszántsággal. Akár tetszik Caitlinnek, akár nem, testének sokkal nagyobb felületét is szabaddá fogja tenni. Nem hajlandó kockára tenni a lány életét egy esetleges fertőzés miatt csak azért, hogy megkímélje őt néhány kellemetlen perctől. Addig keresgélt a konyhaszekrényben, míg elő nem varázsolt egy üveg whiskyt és néhány tiszta törlőrongyot. Caitlin gyanakvón figyelte, amikor visszament hozzá. Ace kerülte a lány bizalmatlan tekintetét. Letette a palackot és a rongyokat az asztalra, Caitlin háta mögé lépett, majd kihúzta a kését az övén tartott tokból. Nem hagyott időt a lánynak, hogy rájöjjön, mire készül: egyetlen mozdulattal végighasította a ruhája hátulját a nyakvarrástól a derekáig. – Mit művel…?! – Caitlin levegő után kapkodott rémületében, és kétségbeesetten kapott a ruhája után. – Mr. Keegan! Ace elkapta a fűző felső szélét, és magához húzta Caitlint – Maradj nyugton, Caitlin! Nem szeretnélek megvágni. – A pengét az ingváll és a csipkés fűző alá illesztette, és hasítani kezdte lefelé. Caitlin felsikoltott, amikor szétnyíltak rajta a halcsontok és végighasadt a ruhaanyag. – Mondtam már, hogy maradj veszteg! Ez nem a megfelelő pillanat az akadékoskodásra. – De mégis… hogy képzeli ezt?! Ó, istenem!


– Csupa seb a tested – felelte a férfi mogorván, miközben lemeztelenítette Caitlin hátát. A kést visszadugta a tokjába. Tekintettel a lány jelenlegi idegállapotára, attól félt, a végén még szíven szúrja, ha leteszi mellé az asztalra, ahonnan felkaphatja. – Valakinek ki kell tisztítania a sebeket, különben elfertőződhetnek. És mivel te nem férsz hozzájuk, rám vár ez a feladat. – Na de a ruhám… Tönkretette őket! – Minden egyes öltésért kárpótollak majd. Ace igazság szerint jobban örült volna annak, ha a lány hajlandó magától levetkőzni, de tekintettel arra, hogy milyen bizalmatlan volt iránta, ennek épp annyi esélyt adott, mint annak, hogy egyszer majd piros hó esik. Amikor megérintette, Caitlin összerezzent és megpróbált elhúzódni tőle. Ace megmarkolta a lány sértetlen vállát, és visszahúzta. – Caitlin – szólalt meg az eddiginél gyöngédebben. – Félreérted a szándékaimat. Nem akarok erőszakoskodni veled. A szavamat adom rá. – Biztos, hogy nem? Már nem kellett attól tartania, hogy Caitlin súlyosan megsérült, ezért a legszívesebben elmosolyodott volna a lány kétkedése láttán, de végül megállta. Kihúzta a dugót a palackból, felkapott egy rongyot, és így szólt: – Nem szoktam hagyni, hogy úrrá legyenek rajtam az alantas ösztöneim, ha egy sebesült nőt látok. Nevezhetsz akár finnyásnak is ezért, de ez a látvány lehűti a szenvedélyem. – Ó… A kurta szó, melyet a rosszul leplezett kétkedés mondatott vele, ismét mosolyra késztette Ace-t. Akkor este már második alkalommal volt jó oka eltűnődni azon, vajon mi van ebben a lányban, ami miatt annyira… Azt sem tudta megfogalmazni, mit érez iránta. Mintha valami melegség járta volna át legbelül. – Nem kell úgy tenned, mintha csalódást ereznél emiatt. Ha nem lenne csupa vér, nagyon szép lenne a hátad. Más körülmények között aligha tudnék uralkodni magamon. Caitlin olyan tekintettel pillantott rá, amelyben keveredett a tanácstalanság és a bizalmatlanság. Ace ebből arra következtetett, mégsem viselkedett olyan szörnyeteg módon, mint a lány várta tőle. És ezért azon kezdett tűnődni, vajon miféle férfiakkal találkozhatott eddigi élete során. Nyilván csupa elkorcsosult fajtával. Nem volt ismeretlen Ace számára az emberi aljasság, mivel San Franciscóban nőtt fel. Tudta, hogy számtalanféle és – fajta gazember jár-kel a világban. Azt azonban nehezen tudta elképzelni, hogyan nevezheti magát férfinak valaki, ha képes volt bántani Caitlint, ha egyszer belenézett már a lány ragyogó kék szemébe. Tudta, nem sokáig titkolhatja előtte, hogy lebénultak arca bal felének izmai a szája körül, és ettől torzak a vonásai, ezért felhagyott a próbálkozással, és mosolyt villantott felé, remélve, hogy az majd meggyőzi. A lány tekintete azon nyomban a szájára szegeződött. Ismét görcsbe rándult a gyomra. Tudta, mennyire torz a mosolya. De akkor sem járkálhat egész életében gyufaszállal a szájában, hogy így próbálja leplezni a fogyatékosságát. Elkapta a tekintetét Caitlinről, és egy szúrt seb tisztogatására összpontosította a figyelmét. Amikor az alkohol váratlanul csípni kezdte, a lány összeszorított foggal felsziszszent.


– Sajnálom. Tudom, hogy pokolian fáj. – Nyelt egyet, majd ismét felpillantott. Caitlin a nyakát nyújtogatva próbált hátranézni, arca sápadt volt. – Gondolom, szeretnéd tudni, mi történt az arcommal – jegyezte meg semleges hangon, pedig távolról sem volt közömbös számára a téma. – Úgyhogy kielégítem a kíváncsiságodat. Gyerekkoromban megütöttek egy puska tusával. Összetört az arccsontom és megsérült néhány ideg. Az arcom és vele együtt a szám bal fele is lebénult. Bár zavarban volt, Caitlin figyelmét nem kerülhette el a fájdalom és megaláztatás, amelyről a férfi hangja árulkodott. Egy pillanatra minden másról megfeledkezett. Ace nyilván azt gondolja, rútnak találja őt, ami a lehető legmesszebb járt az igazságtól. Caitlin úgy látta, az arccsontja fölött húzódó sebhely még markánsabbá teszi a vonásait, féloldalas mosolyát pedig kifejezetten vonzónak látta. Most, amikor felnézett a férfira, nehezen tudta elhinni, hogy ne bomlanának utána a nők. A mosolya is elég volt ahhoz, hogy megdobogtassa a szívét, márpedig ez nem kis fegyvertény. Tekintete a férfi homlokába hulló sűrű, fényes, fekete tincseire tévedt, majd pengeéles orrára, magas járomcsontjára, telt ajkára, konokul előreugró szögletes állára rebbent. A bőre olyan színű volt, mint a tejszínnel lágyított erős feketekávé. Ahol a gallér elállt a nyakától, kilátszott fekete szőre. Caitlin azt feltételezte, hogy legyezőszerűen szétterülő szőrzet borítja a férfi izmos mellkasát. Fekete ingének ujját feltűrte, így láthatta napbarnított kézfejét és alkarját, acélos izmok között a kiduzzadó erek kék rajzolatát. Mintha megérezte volna, hogy figyeli, a férfi ismét felpillantott. Farkasszemet nézett vele, már-már kihívóan. Caitlin képtelen volt állni a tekintetét, s inkább a férfi lassan elvörösödő nyakát nézte. Nyilván zavarban volt az arca miatt. És ettől a felismeréstől Caitlin más szemmel kezdte látni őt. Mintha olyasvalaki lenne, akit megkedvelhet, vagy aki iránt legalább érezhet valamit. Anélkül, hogy végiggondolta volna a következményeket, ezt mondta: – Önnek nagyon vonzó a mosolya, Mr. Keegan. És ha valaki azt mondta önnek, hogy ez a sebhely elcsúfítja az arcát, az illető bizonyára vak vagy irigy volt. Abban a pillanatban, hogy kimondta e szavakat, már meg is bánta. Őrültség szívélyes hangot megütni ezzel az emberrel, főleg úgy beszélni vele, hogy azt gondolhassa, vonzónak találja őt. Ez volt Caitlin legnagyobb hibája – minden élőlényen megesett a szíve, amely magatehetetlen volt vagy szenvedett, beleértve az ügyefogyott macskát, Luckyt és a szerencsétlen rovarokat, amelyeket kimenekített a házból, hogy visszaadja a szabadságukat A pír átterjedt a férfi nyakáról az arcára, és egyre sötétebb árnyalatot öltött. Lehunyta a szemét. Pillái olyan hosszúak és feketék voltak, amilyenekért Caitlin és barátnőinek többsége egészen odavolt. Úgy tűnt, teljesen leköti a figyelmét a lány hátát borító sebek tisztogatása. – Ezt bóknak vehetem, Mrs. Keegan? Caitlin gyomra görcsbe rándult asszonyneve hallatán. Mikor ismét úgy működött már a tüdeje, ahogyan kell, szaggatott lélegzetvétel után azt mondta: – Nem, Mr. Keegan, ez egyszerű ténymegállapítás volt. Biztosra veszem, hogy a nők többsége rendkívül vonzónak találja önt. – Te persze kivétel vagy, Caitlin.


Felemelkedtek a sűrű szempillák, és a csillogó barna szempár végtelen hosszúnak tűnő másodpercekig tartotta fogva Caitlin tekintetét. A lánynak olyan érzése volt, mintha egy bogár lenne, amelyet bársonyra tűztek. – Igen – felelte alig hallhatóan. – De ezt ne vegye magára, mert én… – elhallgatott, maga sem tudta eldönteni, hogyan is folytassa. – Mert te? – Ace ismét őt nézte, miközben a következő sebét kezdte tisztogatni az alkohollal. – Úgy érzem, nem igazán érdekelnek a férfiak. – Valóban nem – ismerte el a lány. A férfi ismét a szemébe nézett. – Gondolom, az én dolgom lesz elérni, hogy megváltoztasd ezt a véleményedet. Legalábbis rám vonatkozóan. Különben a házasságunk egy igen nehéz akadálypálya lesz. – Éppen ezért szeretném érvényteleníttetni. Mindkettőnket sok fáradságtól és fájdalomtól kímélhetné meg, ha befejeznénk ezt a szánalmas történetet, még mielőtt túl késő. Megrándult a férfi szájának egyik sarka. – Én nem szoktam elmenekülni a problémák elől. Főleg nem akkor, ha ilyen gusztusos csomagolásban tálalja elém őket az élet. – Ismét találkozott a tekintetük. – Ami pedig a házasság érvénytelenítését illeti… ezt a kérdést alaposabban is meg kellene beszélnünk még. Olyan nőnek ismertelek meg, aki állja a szavát. – Úgy van. Abban a pillanatban, hogy kimondta ezt, látta, hogy elégedetten felcsillan a férfi szeme. És máris megértette, hogy Ace megfogta. – Ha így van, akkor miért akartál megszökni az éjszaka kellős közepén? – szegezte neki a kérdést. – Javíts ki, ha tévedek, de mintha azt hallottam volna, hogy örök szerelmet, tiszteletet és engedelmességet esküdtél nekem, míg a halál el nem választ bennünket. – Nem volt más választásom. Vagy megteszem, vagy végignézhetem az öcsém halálát. – Lényegtelen, hogy miért és mi végre. Csak az számít, hogy a szavadat adtad nekem, és most szemrebbenés nélkül megszegnéd. Bár emlékeim szerint a nemző atyád sem volt szavahihető ember. Nem esik messze az alma a fájától? – Ez nem igaz! – Caitlint már fojtogatta a düh. Belemarkolt a szoknyájába, miközben próbált uralkodni magán. Okos nő nem vitatkozik egy férfival, főleg nem akkor, ha az fél mázsával nehezebb nála, s ezt a súlytöbbletet izom alkotja. Már megtanulta ezt, a saját kárán. – Léteznek mentő körülmények is, mint tudja! – A pokolba a körülményekkel! – vágott vissza. – Isten színe előtt tettél esküt nekem. És ha tényleg szavahihető vagy, akkor tartod magad ehhez! Caitlin érezte, hogy lüktetni kezd a halántéka. Mintha a férfi minden külső rétegét lefejtette volna róla, és a lelke legmélyére látna. Mintha arra várna, hogy megtalálja az egyetlen fegyvert, amelyet ellene fordíthat. Az adott szó. Caitlin számára ez volt minden. Évekig láthatta, hogyan hazudik, csal és lop az apjuk. És szégyellte. Mindig is úgy érezte, az apjuk jellemtelensége rá és az öccsére is hatással van. Réges-régen megfogadta magában, hogy harcolni fog ez ellen. És ez a fogadalma sokkal fontosabb volt, mint az, amelyik Keeganhez kötötte. Semmilyen tekintetben nem akart hasonlítani a semmirekellő O'Shannessyre: sem a gondolataival, sem a cselekedeteivel, sem pedig a szavaival. A férfi pedig valahogy megérezte ezt, és most felhasználta ellene.


Düh és tehetetlenség érzése kavargott benne, miután rádöbbent, hogy Ace-nek köszönhetően a saját csapdájába esett. Sokkal veszélyesebb volt ez a kelepce, mint amit a férfi állíthatott volna neki. Tudta ugyan, hogy nem valami bölcs dolog, és abban a pillanatban, hogy kiejtette e szavakat, máris egy jókora pofonra számított, mégis kimondta: – Uram, ön egy számító gazember! Mivel pofonra számított, meglepetten látta, hogy a férfi hátravetette a fejét, és hahotázva nevetett. Mélyen zengő hangja felkészületlenül érte. És fel nem foghatta, mit talált ebben ennyire mulatságosnak. – Valószínűleg igazad van – állapította meg Ace, miután alábbhagyott a jókedve. Arcán nyoma sem volt annak, hogy kivívta volna az ellenszenvét véleménye kimondásával. – És ráadásul a legszerencsésebb gazember is vagyok, akivel összehozhat a sors. – Lassan kacsintott, aminek láttán nagyot dobbant a lány szíve. – Látod, mi lett a jutalma a fáradozásaimnak? Egy bájos kis feleség. – Ennyire elszánt? Ace vállat vont. A gesztus azt jelezte, mindegy, hogyan látja Caitlin a helyzetet, ő elégedett az eredménnyel, és esze ágában sincs meggondolni magát. – Nemegyszer volt már szerencsém az életben, de ekkora még soha. Jóllehet, megbántam azt, ahogyan néhány héttel ezelőtt viselkedtem veled, most nem tudok sajnálkozni amiatt, hogy így alakultak a dolgok. Egyre jobban örülök annak, hogy megnősültem. – Ez nem játék, Mr. Keegan! Nem vagyok kezdő tét egy pókerjátszmában. Ace félretette a whiskysüveget és a rongyot, majd felegyenesedett és megfogta Caitlin állát. – De igen, Mrs. Keegan, ez igenis játék. Igen nagy tétekért. És én nyerésre állok. – Ismét előrehajolt, hogy szemügyre vegyen egy horzsolást Caitlin vállán. Miközben lefejtette róla a ruhát, fütyörészett. – Ha úgy döntesz, hogy leugrasz valahonnan, akkor sem szoktál megállni félúton, nem igaz? Caitlin annyira zaklatott volt, hogy nem is érzett fájdalmat. – Ne terelje másra a szót! Addig csűri-csavarja, hogy úgy érzem, muszáj itt maradnom. A férfi felvonta sötét szemöldökét. – Nocsak, ezek szerint beválik ez a módszer? Igen, bevált. Mindketten tudták, hogy így van. Caitlin gyorsan elkapta róla a szemét, még mielőtt a férfi kiolvashatta volna a tekintetéből az igazságot. – Ez nem becsületes dolog magától! – Pontosan ezért vagyok olyan sikeres a szerencsejátékban. Csalni szoktam. A lánynak görcsbe rándult a gyomra attól, hogy ilyen könnyedén mondta ezt a férfi. Nyilván nincs is neki lelkiismerete, amire Caitlin számíthatna. – Kérem, értse meg végre, hogy nem maradhatok itt! – Ó, dehogynem! Olyannyira, hogy itt fogsz maradni – felelte a férfi teljes meggyőződéssel. – A szavadat adtad rá, nekem pedig feltett szándékom, hogy bevasaljam rajtad az ígéretedet. Hirtelen mozdulattal még lejjebb húzta a ruhát Caitlin karján. Amikor a lány erre ösztönösen hátraugrott, Ace gúnyos pillantást vetett rá. – Nyugalom, Caitlin! Ebben a pillanatban legalábbis biztonságban érezheted magad.


Caitlin kételkedett ebben. Sohasem érezhette magát biztonságban azóta, hogy először megpillantotta Ace-t. A férfinak ráadásul sikerült sarokba szorítania őt. Ha megszökik, akkor megszegi az esküjét. És – mint erre Ace oly leleményesen rámutatott – nemcsak azt, amit neki, hanem azt is, amelyet Istennek tett.


Tizenkettedik fejezet

Miután ellátta Caitlin sérüléseinek többségét, Ace a lány kezébe nyomta a rongyot és a whiskyt, majd a hálószobába küldte, ahol nyugodtan kitisztíthatja a csípőjén keletkezett sebeket, és átveheti a hálóingét. Ez utóbbi túlzottan optimista gondolkodásra vallott. Amikor ifjú felesége kilépett a hálószobából, hosszú ujjú halványkék muszlinruhát viselt, állig begombolt gallérral. Mivel már elmúlt éjfél, Ace ezt nem tekinthette biztató jelnek. Nem mintha vérmes reményeket táplált volna magában. A jelek szerint semmi esélye kettejük meghittségének, sem lelki, sem pedig testi értelemben. Kivéve persze azt az esetet, ha mégis jobbnak látja erőltetni a dolgot, miután mindent átgondolt. Talán nagyobb kegyetlenség tőle, ha meghosszabbítja a lány szenvedését, mint ha gyöngédséggel viseltetik iránta. Szeretett volna segíteni Caitlinnek abban, hogy megnyugodjon, ezért készített számára egy forró kakaót. A nők többsége szerint a meleg tej nyugtató hatású. Ace nemigen hallgatott az efféle intelmekre, és azon ritka alkalmakkor, amikor szükségét érezte, inkább a jó erős whiskyt választotta. Ám úgy tűnt, ezt mégsem javasolhatja Caitlinnek. Ha elég jól ismeri a férfiak praktikáit, akkor ennek alapján azt gondolhatná, le akarja itatni. Miután begyújtott mindkét kandallóba és a tűzhelybe is, Ace letört egy darabot a cukorsüvegből és egy serpenyőbe tette, egy kanállal szétnyomkodta, majd hozzákeverte a kakaót. Caitlin az asztalnál ülve figyelte. Fülsiketítő volt a csend. Miközben elővette a jégszekrényből a kancsó tejet, úgy döntött, megpróbál egészen hétköznapi témákról beszélgetni vele. – Kész szerencse, hogy pár nappal ezelőtt bementem a városba és vettem egy tűzhelyet és egy jégszekrényt. Igaz, hogy csak egy jégtáblát hoztam, de most, hogy már egy hölgy is lakik a házban, majd elintézem, hogy rendszeresen szállítsanak. – Tökéletesen megvagyok jég nélkül is, Mr. Keegan. Tudom, hogy drága mulatság. Most már legalább nem akart vitatkozni vele arról, hogy itt marad-e Paradise-ban vagy sem. Ez bizonyára az előrelépés jele. Ace hátrapillantott rá, miközben lehajolt, hogy a piszkavassal megigazítsa a tűzifát. Ezt a halványkék ruhát nyilván otthoni viseletre késztette magának Caitlin: bő volt rá így, a fűző nélküli derekára, az ujja kissé szűk, a kézelője pedig bő. Nincs rajta sem csipke, sem más felesleges sallang, ami akadályozhatná munka közben. Mégis viseltes volt, ékesen bizonyítva, hogy a lány megszokta a nélkülözést. Ace gyanította, hogy élete java részét így élte le. Conor O'Shannessy mindig is önző és szívtelen fickó lévén sohasem tisztelte a nőket, és nem az a fajta férfi volt, aki szem előtt tartotta volna a lánya érdekeit. Nem akarta, hogy kérkedésnek tűnjön, de szerette volna megnyugtatni a pénz miatt aggódó Caitlint, ezért ezt mondta: – Heti néhány jégszállítmány kifizetése még nem jelent komoly érvágást nekem, Caitlin. Nem vagyok ugyan dúsgazdag, de azért van mit a tejbe aprítanom. – Úgy érti, hazardírozásból gazdagodott meg? Úgy ejtette ki a szót, mintha szitokszó lenne. Ace felvonta a szemöldökét.


– Néhány jól jövedelmező befektetésemből. – Becsukta a tűzhely ajtaját, kissé nagyobb erővel, mint szerette volna. – Úgy tűnik, van hozzá tehetségem. – Miféle befektetések? Ace már majdnem rávágta, hogy a vasútról van szó, de még időben elhallgatott. Ha a lány rájön, hogy ő áll a No Name és Denver között tervezett vasúti szárnyvonal építésének hátterében, füstbe mennek a bosszúra vonatkozó, gondosan kidolgozott tervei. – Főleg közlekedéssel kapcsolatosak. Csaknem húsz évig éltem San Franciscóban. A gazdagok, akik abban a szép városban élnek, nem érik be a lovas kocsikkal és az egyszerű bricskákkal. – Ez még nem volt hazugság. – Úgy döntöttem, befektetek korszerűbb járművekbe, hátha az jól jövedelmez, és igazam lett. – Milyen szerencsés ember. Caitlin leplezetlen gúnnyal mondta ezt. Ace már-már rávágta, hogy a szerencsének semmi köze az ő anyagi helyzetéhez. A nyomorból küzdötte fel magát idáig, zöldfülű suhancként a part menti kocsmákban takarított. Pokoli volt a hosszú munkaidő, amit a részegektől elszenvedett bántalmazások csak tetéztek. Végül a hazardírozás mellett döntött, ami könnyű pénzszerzési lehetőségnek bizonyult. És elsőként vallaná be, ha a kártyajátékokban elért sikereit elsősorban a kézügyességének köszönhette volna. Gondosan megválogatta azonban az áldozatait. Kizárólag olyanokat kopasztott meg, akik ugyanezt művelték már vele vagy valaki mással. Nem volt különösebben büszke erre, de nem is szégyenkezett miatta. Az orgyilkosok világában érett férfivá, s megtanulta, hogy csak a saját eszére számíthat. Felkészült az orvtámadásokra, arra, hogy inkább haszonszerzésre törekedjen, mintsem hogy rajta nyerészkedjenek mások. Nem volt ebben semmi szégyen. – Igen, azt hiszem, szerencsém volt – mondta végül. Mindé esetre nagyobb szerencséje, mint a parton élő lelencek többségének volt. – Ezért is kaptam az Ace becenevet. Feltette a kakaóval ízesített tejet a tűzhelyre, hogy felmelegedjen, majd a kevergetésre összpontosította a figyelmét, nehogy odakozmáljon. Amikor forrni kezdett a tej, kitöltötte két bögrébe, az edényt pedig félrehúzta a tűzről. – Remélem, szereted a forró kakaót – jegyezte meg, miközben elhaladt a kanapé mellett, hogy a tűzhely melletti székre üljön. A egyik bögrét a lány felé nyújtotta, s a tőle telhető legkedvesebb hangon így biztatta: – Gyere, ülj mellém, kedves, itt meleg van. Estére mindig lehűl a ház, bármilyen évszak legyen is. Míg vissza nem költöztem ide, elfelejtettem, milyen hidegek az éjszakák a Sziklás-hegységben. A lány fázósan dörzsölgette a karját, miközben az asztal mellől áttelepedett a tűz közelébe. Felpillantva a lányra Ace úgy érezte, sokkal rosszabbul is járhatott volna. Caitlin még ebben a viseltes, idomtalan ruhában is gyönyörű volt, különösen a tűz fénye mellett Ragyogott a haja. Ahol megvilágította a lángok fénye, úgy festett, mintha tűzfolyam lenne, nemes vonásait pedig mintha aranyozott elefántcsontból faragták volna. Ace égett a vágytól, hogy ujjai begyével végigcirógathassa a törékeny álla ívét. Enélkül is tudta, hogy a bőre selymes és csodálatosan meleg, enyhén levendulaillatú. Azok a tisztességes nők, akikkel Ace felnőttkorában nagy ritkán találkozott szórakozás céljából, rendszerint olyan erősen parfümözték magukat, hogy az illat már-már nyomasztó volt. Nem mintha egy napon lehetne említeni velük Caitlint. Ez a lány tetőtől talpig igazi finom hölgy.


Remélte, hogy Caitlin nyugodtabb lesz, ha van némi távolság közöttük, ezért a tűzhely előtti zsámolyra mutatott, melyet néhány nappal korábban ő maga készített némi hulladék fából. – Pihenj egy kicsit. Ne félj, nem harapok. Tekintete Caitlin pruszlikjára tévedt, miközben a lány óvatosan leült a székre. A korábban viselt rózsaszín ruhához hasonlóan ez is kissé szűk volt rá mellben. Ace örült annak, hogy ez alkalommal nem volt rajta fűző. A pokolba is a divattal! Remélte, hogy nincs több fűzője azonkívül, amit ő tett tönkre. Úgy vélte, a míder valójában kínzóeszköz, és egészségtelen viselet. Ha Isten azt szerette volna, hogy összepréselődjenek a nők belső szervei a mellkasukban, akkor nyilván úgy teremtette volna őket. Arról már nem is beszélve, hogy ha egy férfi megérint egy nőt, akkor nem a ruhát vagy a fűzőt szeretné érezni, hanem őt magát. A zsámoly kissé megbillent a súlya alatt. Caitlin ijedtében felugrott, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Ace elmosolyodott zavarában. – Sajnálom… Mindent megpróbáltam, hogy egyforma hosszúak legyenek a lábai, de minél tovább fűrészeltem, annál rosszabb lett a helyzet. Nem tanultam az asztalosmesterséget. Úgyhogy reménykedjünk abban, hogy nem dől össze a ház az első viharban. Caitlin aggódva pillantott a falakra, majd a kandallóra. – Nekem elég erősnek tűnnek a falak. Ace a kezébe adta a bögre kakaót, majd lassan kortyolni kezdte a magáét. – Tudod, ebben a házban egyetlen dologban lehetsz biztos… az én türelmemben. A lány meglepetten nevetett. Ace megállapította magában, hogy szeretné még vagy ötven évig hallani ezt a nevetést. Olyan volt, mint a kristályüveg csilingelése, könnyű és légies, leírhatatlanul bájos. Azt szerette volna, hogy nyugodjon meg és minél gyakrabban nevessen. Idővel talán erre is sor kerül. Az az átkozott szék ismét megbillent Caitlin alatt, ő pedig kérdőn pillantott Ace-re. – Á, nem lehet annyira rossz asztalos! – Nos, ha véletlenül kiöntesz valamit a pultra, akkor biztosra veheted, hogy lefelé fog folyni róla – kacsintott rá Ace. – Ezt a házat egy kétbalkezes fickó építette. Szerencsére már túl vagyunk az építkezés javán. Hiába iparkodom, többször találom el a kalapáccsal a hüvelykujjamat, mint a szög fejét. És mindezek után – mutatott körbe az újonnan épített házon –, a gyakorlattal csak egyetlen képességemet sikerült palléroznom. Azt, hogy úgy tudok káromkodni, mint egy kocsis. – Ha van még valami, amit össze kell szögelnie, talán segíthetek. Elég ügyesen bánok a kalapáccsal. – Vagyis vigyázzak, nehogy hátat fordítsak neked? A lány ismét nevetett, majd gyorsan elkapta róla a tekintetét, mintha attól tartana, a férfi kiolvas valamit belőle. – Remélem, nem ad majd okot arra, Mr. Keegan, hogy elkalapáljam. – Szinte biztos, hogy nap mint nap legalább tucatnyi alkalommal adok majd okot rá. Ahogy a testvéreim is. Mivel nincs itt az édesanyánk, aki gondoskodni szokott rólunk, mindannyian vademberekké züllöttünk. – Nem kerülhette el a figyelmét, hogy a lány arcizmai hirtelen megfeszültek. Nem akarta, hogy szó szerint értelmezze, amit mondott. – Persze, ártalmatlan vademberekké. Bár elég rossz a modorunk, ezenkívül semmi sincs, ami miatt tartanod kellene bármelyikünktől. Sőt, épp ellenkezőleg. A fivéreim meg én


vigyázunk magunkra és egymásra, és most, hogy már a feleségem vagy, ez rád is vonatkozik. Caitlin a szemébe nézett. Tágra nyílt szeméből bizalmatlanság áradt. Ha Conor O'Shannessy még élt volna, Ace puszta kézzel megfojtotta volna most. És majdnem ugyanilyen erős indulat munkált benne akkor is, ha a lány öccsére gondolt. Semmi kétség, rosszul bántak ezzel a fiatal lánnyal. A féltestvére, Eden jutott eszébe ekkor. Ő négy faragatlan fiatal legény mellett nőtt fel. Meggondolatlan és szeleburdi teremtés volt, aki gondolkodás nélkül szóba elegyedett egy ismeretlen férfival, és Ace legnagyobb rémületére, lyukat beszélt az illető hasába. A lánynak fogalma sem volt róla, mi az, hogy idegen – és most már soha nem is fogja megérteni. Szerencséjére mellette állt négy fivére, aki megvédték, s az egyikük ráadásul félelmetes fegyverforgató hírébe állt, ezért egyetlen férfi sem merte megkörnyékezni Edent a korzón. Caitlinnek azonban nem volt pártfogója. Sőt, épp ellenkezőleg. Amikor a lány szemébe nézett, Ace úgy érezte, évekkel ezelőtt az ő tekintete is ugyanezt fejezte ki, amikor a tükörbe nézett. Saját tapasztalatból tudta, hogy az ilyen árnyékok fájdalmas csalódások nyomán keletkeznek. És azzal is tisztában volt, milyen nehéz odáig jutni, hogy ismét megbízzon másokban. E téren még neki is volt hová fejlődnie, de úgy érezte, Caitlinnek sokkal több bántalmazást kellett elszenvednie, mint neki. Egészen más az, ha az embert idegenek csapják be, mintha a saját apja és testvére. A bögréjére pillantott. Most döbbent csak rá, milyen nagy feladatra vállalkozott azzal, hogy feleségül vette a lányt. Caitlinnek szüksége van segítségre. Olyasfajta segítségre, amelyről még Ace sem tudhatta biztosan, hogy képes-e megadni neki. Az biztos, hogy pokolian sok türelemre lesz szükség, mire ismét megtanul bízni. Ha egyszer belefogott valamibe, szerette, ha gyorsan ért el eredményt. Nem az a fajta ember, aki tétlenül várja, hogy történjen már valami. Az utóbbi húsz év azt bizonyította, a türelmetlensége volt a legnagyobb ellensége. Nemegyszer ütötte a falat dühében, mert nem sikerült azon nyomban bosszút állnia Joseph gyilkosain, és csalódottan vette tudomásul, hogy a siker egyetlen titka a várakozás és a türelmes tervezgetés. Most pedig itt van, feleségül vett valakit, aki minden pillanatban óvatos, mintha nem is tudna más lenni. Amikor hallotta, hogy a lány halkan kiszürcsöli az utolsó csepp kakaót is a bögre aljáról, három nagy korttyal ő is kiitta a sajátját. Kinyújtotta a kezét, és azt mondta: – Add csak, töltök még egy adagot mindkettőnknek! Egy ilyen hideg éjszakán szinte átjárja az ember csontjait a melegség, ha forró kakaót iszik. Miközben odanyújtotta neki a bögréjét, Caitlin gondosan ügyelt rá, hogy ne érjenek egymáshoz. Ace összeszorította a fogát, majd felállt. Mikor visszatért a konyhából az ismét teletöltött bögrékkel, nem tudta nem észrevenni, hogy a lány előregörnyedve ül, karjával átfogva a derekát. A testtartása olyan volt, mintha ezt sikoltotta volna: „Ne érj hozzám!” Ace nem tudta eldönteni, melyik a rosszabb – vödörszám vedelni a forró kakaót, miközben finom ír whiskyre vágyik, vagy hétköznapi témákról társalogni egy fiatal feleséggel, akinek pattanásig feszültek az idegei. Miután a harmadik adag kakaót is kitöltötte mindkettőjüknek, visszatelepedett a helyére, és tréfásan megemelte a bögréjét Caitlin felé, majd fanyar humorral hozzátette: – A boldog házasságra!


Caitlin nem ivott erre a köszöntőre. Ace úgy látta, a legszívesebben sikítva menekült volna a házból. Nos, ennyit a könnyelmű megjegyzésekről. Elképesztően szép volt pedig a lány a lobogó tűz fényében, ahogy az Ace által összeeszkábált háromlábú széken üldögélt. A fejebúbjára lazán feltűzött tincsek közül néhány kiszabadult, mégis úgy tűnt, mintha szándékosan fésülte volna így a haját: a finom vonású arcot keretező fürtök csak még jobban kiemelték szépségét, a hosszabbak pedig kecses nyakához simultak. Ace érthetetlenül ideges volt, s úgy tűnt, nyugtalansága percről percre fokozódott, miközben körülnézett a helyiségben, kétségbeesetten keresve valamit, bármit, amiről beszélgethetnének, de semmi sem jutott eszébe. Bögréjét a tűzhelyre tette, kezét a nadrágja szárába törölte. Ismét felemelte a bögrét, meglötyögtette, és csak ült ott, úgy bámulva, mintha még sohasem látott volna ilyen tárgyat. A lány is szórakozottan babrálta az ónix- és gyémántköves gyűrűt, melyet Ace húzott az ujjára. Forgatgatta, körbe-körbe, hüvelykujjával simogatva a kidomborodó követ. A szemhéja már lecsukódni látszott. Ace ásított és nyújtózkodott is, hogy megerősítse mondanivalóját. – Későre jár. Talán ideje volna nyugovóra térnünk. A nagy csöndben úgy hangzott minden egyes szava, mint egy-egy puskalövés. Caitlin összerezzent és hirtelen felébredt, nagy kék szemét Ace-re szegezve. A férfi akár el is nevethette volna magát ezt látva, de most valahogy mégsem érezte mulatságosnak. Inkább sajnálatra méltónak találta ezt a szegény lányt. Ő maga mindenesetre halálosan fáradt volt. Bármennyire rettegett is Caitlin attól, hogy ágyba bújjon vele, ez mégsem mehet így tovább egész éjszaka: mindkettőjüknek szüksége van legalább néhány óra alvásra. A férfi felállt a helyéről. – Én már holtfáradt vagyok. – A folyosó felé intett, majd hozzátette: – Menj csak előre, míg én teszek még a tűzre! Gondolom, szeretnél néhány percig egyedül lenni. A sötét folyosó felé pillantva a lány arcára kiült a félelem. Ace úgy tett, mintha nem is törődne ezzel, pedig mi sem állt távolabb tőle; vállával a kandalló kőkeretének támaszkodva figyelte, miközben Caitlin elindult a hálószoba felé. Úgy tűnt, minden egyes lépés megtétele komoly erőfeszítésébe kerül. A férfi sóhajtott, megdörzsölte az arcát, és már-már hajlott arra, hogy az egész ágyat átengedje Caitlinnek. De nem, aztán mégsem. Minél hamarabb megszokja a lány a testi közelségét, annál hamarabb fog szeretkezni vele, és azzal megszabadulnak ettől a gyötrelmes feszültségtől is.


Tizenharmadik fejezet

Miután megrakta a tüzet, Ace további öt percet adott még Caitlinnek, hogy felkészüljön a lefekvéshez. Azután eloltotta a lámpát, és elindult a sötét folyosón, a hálószoba ajtaja alatt kiszűrődő fénycsík irányába. Ifjú feleségét az ablak előtt állva találta, melyet aznap reggel ő maga nyitott ki, aztán elfelejtett becsukni. Bizonyára azért feledkezett meg róla, mert teljesen lekötötte a figyelmét Caitlin miatti aggódása. A lány törékeny kezével most az ablak felső keresztlécét markolta, és kissé hátrafordult. Ace orrát enyhe levendulaillat csapta meg. Becsukta az ajtót, s egy pillanatra megtorpant, hogy élvezze édességét. Se szeri, se száma azoknak a nőknek, akikkel ágyba bújt már, mégis Caitlin lesz az első, akivel egy egész éjszakát fog eltölteni. Az alkalom jelentőségét az is fokozta, hogy a felesége tetőtől talpig tisztességes hölgy – pontosan az a fajta, amelyet szántszándékkal került idáig. Az ilyen típusú nők ugyanis házassági ajánlatot várnak a férfitól, aki dévajkodni kezd velük. Ahogy elindult Caitlin felé, eszébe jutott, hogy élete hátralévő részében bizonyára vele tölti majd a legtöbb éjszakát. Ezzel a gyönyörű, vörös hajkoronás teremtéssel, akinek olyan színű a bőre, akár az elefántcsont. Félnótásnak kell lennie annak a férfinak, aki kihagyna egy ilyen lehetőséget. Caitlin törékenynek és védtelennek tűnt a bő szabású fehér hálóingben. És olyan ideges volt, hogy ez már Ace-t is nyugtalanította. Jóformán eltűnt a pamutanyag redői mögött. Finom kis lábfeje kikandikált a hálóing szegélye alól, sarka olyan színű volt, mint a rózsa szirma. Ace saját, csontos lábának látványához volt szokva, és most megbabonázva bámulta Caitlin parányi, törékeny lábujjait. Megint rázza a hideg, döbbent rá. Odalépett Caitlin mögé, és ablak felé nyúlt, hogy becsukja. Néhány másodperc múlva jött csak rá, miért áll ott a lány, reszketve, mint a nyárfalevél, az üvegtábla előtt. Beragadt az az átkozott ablak. – Én… próbáltam kinyitni korábban… És most nem akar becsukódni. Ace-nek eszébe jutott, milyen nagyot esett a lány a hátsó ajtóból, és felvonta a szemöldökét. – Most az ablakon át szerettél volna megszökni? – Nem záródik rendesen. Ace odébb tolta a lányt az útból, majd nekifeszült a dupla ablakkeretnek. Az ablakszárny fülsértő nyikorgással adta meg magát, majd hangosan a keretnek ütődve végül becsukódott. – Most már egészen biztos, hogy nincs tehetségem az asztalosszakmához – jegyezte meg Ace öniróniával. – Nincs olyan ajtó vagy ablak a házban, amelyik ne szorulna. Látva, milyen tágra nyílt szemmel néz rá a lány, úgy érezte, a csábításhoz sincs tehetsége. – Próbálta már szappannal? – Szappannal? – Be kell szappanozni ott, ahol szorul az ajtó vagy az ablak. Ez rendszerint megoldja a problémát. Ha ad egyet, szívesen megcsinálom. Ace úgy érezte, Caitlin bármit boldogan megtenne most, csak ne kelljen ágyba bújnia. Catherine Anderson 116 Gyógyító szenvedély

– Majd inkább reggel, talán. Könnyed mozdulattal megfogta Caitlin vállát, és az ágy felé fordította. A lány úgy lépdelt előtte, mint egy halálraítélt a vesztőhely felé. Mikor a térde az ágy matracának ütközött, összerezzent. Ace megsajnálta, pedig épp ezt szerette volna elkerülni. Agglegényként élte eddig az életét, és megszokott dolog volt számára ágyba bújni egy ellenkező nemű idegennel. Csakhogy Caitlinnel egészen más volt a helyzet. Megadóan hajolt előre a lány mellett, hogy felhajtsa az ágyterítőt és a takarót, majd biztatásképpen gyöngéden megérintette. Nyilvánvaló volt Caitlin vonakodása, mégis bekúszott az ágyba, és a matrac távolabbi végébe húzódva remegve összegömbölyödött. Ace betakarta, majd lehajolt, hogy eloltsa a lámpát. A hirtelen támadt sötétségben az ágy másik végéhez ment, útközben leoldotta a pisztolytartó övét. Szokásához híven most is az ágytámlára tette a fegyvert, arra az esetre, ha hirtelen szüksége lenne rá az éjszaka folyamán. Azután kibújt a nadrágjából, összehajtogatta és az egyik székre tette. Leült az ágy szélére, hogy lehúzza a csizmáját. Miközben lehámozta magáról a zokniját, megesküdött volna rá, hogy hallja Caitlin szívdobogását. Sóhajtott, elvetve a gondolatot, hogy meztelenül bújjon ágyba, így már csak az ingét vette le, amelyet az öve mellé dobott. Amikor bebújt a takaró alá, érezte, hogy remeg az ágy. Eszébe jutott egy emlék: San Franciscóban egyszer az éjszaka kellős közepén földrengésre ébredt. Jézusom…! Caitlin nem egyszerűen csak remegett, hanem minden porcikája hevesen vonaglott. Ace csak feküdt, a lány karcsú hátát bámulva s azon tűnődve, mitévő legyen. – Caitlin? – Te-tessék? Hogy meggyőződjön arról, nem csak a képzelete játszik vele, megfogta a lány derekát, úgy reszketett, mint a száraz őszi falevél a viharos szélben. Ace már épp meg akart szólalni, amikor a lány hirtelen felült az ágyban. – Én ne-nem va-vagyok ké-képes rá – hebegte vékony hangon. – Sa-sajnálom… egyszerűen… ké-képtelen vagyok… Ace feltápászkodott mellette. A holdfényben egészen légiesnek tűnt a lány – egy törékeny kis angyal, aki egyik kezét a szívére téve, a másikkal a torkát fogva remegett. – Mire nem vagy képes? – kérdezte bambán, időhúzásképpen. – Erre! – Magasra szökött a hangja, és az ágyra mutatott, majd így folytatta: – Nem megy. Akár megígértem, akár ne-nem… Képtelen vagyok megtenni. Hisztérikus volt a hangja, és sokkal beszédesebb, mint sejthette. Ace érezte, hogy Caitlin közel van a pánikhoz, és senkit sem hibáztathatott ezért, csakis önmagát. Ahelyett, hogy egész este óvatoskodik és kertel, amivel csak meghosszabbítja a lány gyötrődését, már egy órával ezelőtt ágyba kellett volna bújniuk. Most már pattanásig feszültek Caitlin idegei, és gondolkodni is képtelen. – Caitlin, édesem, gyere csak ide! Ace egyik kezével átfogta a lány derekát, és odahúzta magához, miközben leheveredett a matracra. A lány ijedten sikkantott, de még mielőtt ellenállhatott volna, Ace leszorította a karjával, megfogva mindkét csuklóját. – Nyugodj meg. Minden rendben van. A lány megdobta a csípőjét. – Engedjen el… Kérem! – Halk zokogással adott nyomatékot a szavainak. – Ne bántson! Kérem, ne tegye! Nem fogok ellenállni. Esküszöm. Csak ne bántson, kérem!


Ace-t máris gyötörte a bűntudat. Egyik térdét a lány combjára tette – nem azért, hogy lefogja, hanem hogy ne dobhassa le magáról a takarót. A tűz melege nemigen enyhítette a szoba hidegét, és Caitlin már eddig is remegett, ezért nem merte kitenni őt az éjszakai hidegnek. – Nem akarlak bántani, édesem. Megígérem. Csak nyugodj meg végre… – Én… nyugodt vagyok. Csak kérem, engedjen el. Nem kapok levegőt. – Dehogynem. Hiszen beszélsz, nem? Levegő nélkül ez nem menne. – A szájához emelte a lány kezét, és végigcirógatta vele kifehéredett kézfejét. – Csak nyugodj meg – ismételte el határozottan, leheletével melengetve Caitlin jéghideg bőrét. – Lélegezz jó nagyot. Gyerünk. Ügyes vagy! Na még egyszer! Egy szaggatott lélegzetvétel után a lány így szólt: – Nem akartam férjhez menni. Sohasem akartam. – Tudom. Az élet sajnos néha kiveti ránk a lasszóját. – Tudta, hogy Caitlinék is tartanak marhákat, ezért nem érezte szükségét, hogy bármiféle magyarázatot fűzzön ehhez a hasonlathoz. Biztosan ő is ért a lasszózáshoz. Egyik kezével simogatni kezdte a lány oldalát. – Majdcsak elboldogulunk valahogy, Caitlin. Meglátod. Ha már hozzászoktál a házasság gondolatához, nem is érzed majd olyan rossz ötletnek. Elengedte a lány csuklóját, és levette róla a lábát is. Az oldalára fordult, közelebb húzta őt magához, feje alá téve a karját párna gyanánt. Az arcuk mindössze néhány ujjnyira volt egymástól. Ace a lány riadt tekintetét fürkészte, azon tűnődve, mi történhetett vele, hogy még mindig ennyire fél. Úgy érezte, Caitlin szóhasználata, a „kompromittálás” nem egészen fedi a valóságot, és ez egyre jobban dühítette. A lány keze legyezőként szétterülve simult Ace mellkasára, ő pedig nem tudta eldönteni, azért-e, hogy megnyugvást találjon, vagy hogy távol tartsa őt magától. Úgy érezte, Caitlin maga sem tudja. Szinte sütötte a bőrét, olyan hideg volt a tenyere, s ujjhegyei a húsába mélyedtek, mintha jégszilánkok lettek volna. – Mr. Keegan? Ace végigsimította a lány oldalát, majd a haját. Korábban már megállapította, hogy erősebb szálú és sokkal göndörebb is, mint a nők többségéé. Tetszett neki a tapintása. A kézfejével végigsimította a lány arcát, s fojtogatni kezdte egy érzés, amelyet nem akart megnevezni. Csak egy dolog tűnt biztosnak abban a pillanatban: hogy semmire sem fogja kényszeríteni ezt a lányt. Mert nem egyszerűen csak félelem munkált benne, hanem a rettegés. – Mr. Keegan? – szólította meg ismét a lány. – Mi az? – kérdezte nyersen. A beszűrődő holdfényben hatalmas és ragyogó volt a lány szeme, tekintete belekapaszkodott az övébe, könyörgőn és esdekelve. Néhány hosszú másodperc után szaggatottan suttogta: – Miért éppen én? Ha meg akart nősülni, miért pont engem választott? Ace már majdnem emlékeztette arra, hogy nemigen volt választása, s hogy a sors választott mindkettőjük helyett. Ez azonban nem tűnt valami bölcs válasznak, főleg nem a feleségének a nászéjszakájukon. – Van, ami elrendeltetett – suttogta. – Szerintem ez is. Ahogy kimondta e szavakat, rájött, hogy őszintén így is gondolja. Még mindig érezte a lány törékeny testét rázó remegést, s amikor nézte finom arcát, már teljes bizonyossággal tudta – és ennek nem volt köze az észhez, hanem csakis az


ösztönökhöz –, hogy a sors vezérlésével visszatért ide, ahonnan elindult, s hogy mindkettőjük számára érthetetlen okokból a lánynak ott kell feküdnie most a karjában. Ace túlságosan faragatlan volt ahhoz, hogy hős legyen – és ezt ő maga is elismerte. Bizonyos értelemben azonban talán éppen ez jogosította fel erre a szerepre – jobban, mint bárki mást. Kiváló fegyverforgató hírében állt, és ismerték arról is, hogy kezelhetetlenné vált, ha dühbe gurult, így hát senki sem venné magának a bátorságot, hogy bántani merészelje a lányt. Ez pedig nagy előrelépés ahhoz a helyzethez képest, amelybe néhány órával ezelőtt került Caitlin, kiszolgáltatva a durva férfiaknak, élükön azzal az elkényeztetett öccsével. – Caitlin, drágám, hallgass ide! Ace-nek fogalma sem volt róla, mit mondjon neki, de fájt érte szíve. Borzalmas volt érezni, hogy a lány ennyire retteg. Tudta, mert ő is ismerte ezt az érzést. Jóllehet manapság már több mint száz kilót nyomott, csupa izom volt, és meg tudta védeni magát, még most is elevenen élt benne, mit érzett kisfiúként, tehetetlen lévén a felnőtt férfiakkal szemben. Caitlin nőként mindig is hátrányban lesz egy férfihoz képest. A jelek szerint attól félt, ha nincs állandóan résen, akkor biztosan bántani fogja valaki. – Ha ezt szeretnéd, egy ujjal sem érek hozzád, sőt távolabb is megyek. Nem foglak bántani – ígérte fátyolos hangon. – Mit szólsz hozzá? Ma estére… Úgy is mondhatjuk, ez kegyelmi állapot. Örülnél neki? A lány bólintott, de arckifejezése azt sugallta, nem tudja eldönteni, megbízhat-e benne. Ace sóhajtott, majd fészkelődött, hogy kényelmesebben feküdjön. Abban a pillanatban, hogy megmozdult, a lány minden porcikája megfeszült. Képtelen megnyugodni, döbbent rá Ace. Mondhat neki bármit, megígérheti, hogy lehozza a csillagokat az égről. Semmivel sem tudja megnyugtatni, bármit tesz vagy mond. Most, hogy a karjában érezhette, a lány ijesztően kicsinek és törékenynek tűnt. Szinte félt szorosabban ölelni, nehogy fájdalmat okozzon neki. Caitlin arca nyúzott volt a kimerültségtől. Ace mégis úgy vélte, alig fog aludni, sőt, valószínűleg le sem hunyja a szemét, ha nem találja meg a módját, hogyan nyugtathatná meg. Ő maga sem tudta, mi ütött belé: miközben elengedte a lányt és felkelt az ágyból, megkérdőjelezte a saját épeszűségét, de elindult a szék felé a sötét hálószobában. Felkapta az övét, levette róla a kését a tokjával együtt. Amikor visszament az ágyhoz, odanyújtotta a fegyvert Caitlinnek. Miután a lány nem nyúlt érte, Ace rádöbbent, hogy nem is látja, mit tart a kezében. – Tessék – mondta nyersen, előrehajolva, hogy a lány kezébe adja a bőrtokba bújtatott kést. – Ez itt az én késem. Meg szoktam élezni, hogy borotválkozni tudjak vele. Már leoldottam róla a szíjakat, amelyek a tokhoz erősítik, úgyhogy könnyen kihúzhatod. – A kése? – ismételte a lány elképedve. Miután újra visszafeküdt mellé az ágyba, Ace azon tűnődött, később vajon képes lesze nevetni majd ezen az őrült helyzeten. – Igen, a késem – felelte. – Arra gondoltam, hogy… így talán nagyobb biztonságban érzed majd magad. – Nagyobb biztonságban? – ismételte el a lány. Ace már nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon.


– Úgy van, nagyobb biztonságban. Most pedig felhatalmazlak arra, hogy vágd el a torkomat, ha mégis bántani akarnálak. Mindössze annyit kérek, hogy ne a hasamba szúrd. Az hosszú és fájdalmas kínhalállal jár, én pedig szeretnék gyorsan meghalni. Már ha neked mindegy. Leheveredett, fejét Caitlin feje mellé, a párnára hajtva, így kis híján összeért az orruk. A lány két kézbe fogta a bőrtokot s benne a kést, így a penge a keblei között pihent. – Megőrült? – Minden bizonnyal. – Miért tenné… úgy értem… – a lány tekintete lefelé irányult. – Ez egy igazi kés. Ezzel vágta szét a ruhámat. – És ezért most tompább az éle, úgyhogy jó erősen vágd belém, ha úgy döntöttél, használni fogod. Mint már mondtam, gyorsan szeretnék meghalni. Hallotta, hogy Caitlin nyelt egyet. A hang hallatára nagyot dobbant a szíve. – Én… képtelen lennék megszúrni önt, Mr. Keegan… – Ezt jó tudni. Nem szokásom ráerőszakolni magam a nőkre. Ezért akár lustának is tarthatsz, de ugyanebből az okból kifolyólag sohasem éreztem, hogy megéri az erőfeszítést… – A lány hitetlenkedő arckifejezése láttán egyre szélesebben mosolygott. – Persze, nekem is vannak hibáim. Az egyik az, hogy minden áldott este elálmosodom. Ha nem is nagyon, de egy kicsit biztosan. Alvás nélkül nem bírom valami jól. Arra gondoltam, talán mindketten alhatnánk egy keveset, ha már valamivel nagyobb biztonságban érzed magad egy ágyban velem. – Mi lesz, ha a kés kiesik a tokból, és valamelyikünk véletlenül ráfekszik? – Nem hiszem, hogy ez megtörténhet. Elég hosszú a pengéje, a nyelet végéig védi a tok. – Eszébe jutott valami, amit szeretett volna ugyanilyen mélységben tudni. De hát erre nem valami sok az esélye. Caitlin leszegte az állát, hogy megnézze a melle előtt tartott kést. Ace nem tudta, mit várt tőle, de abban biztos volt, hogy nem ezt: a lány ugyanis felzokogott. A férfi előrehajolt, hátha akkor láthatja az arcát, de a lány előreomló haja sátorként takarta. – Mi a baj, Caitlin? – kérdezte. Megnyugtatni szerette volna a lányt azzal, hogy rábízta a kést, nem pedig még jobban felzaklatni. – Caitlin? – Se-semmi – ezt is csak nagy nehezen mondta ki, szinte nyüszítő hangon. – Csak nem számítottam rá… – elcsuklott a hangja, a teste megremegett. Ace lehunyta a szemét, a lány feje búbjához, a göndör tincsekhez szorította az arcát. Mélyet sóhajtva azt mondta: – Mire nem számítottál, édesem? Arra, hogy rád bízom a kést? Nem olyan nagy dolog, és megéri, ha ettől jobban érzed magad. Caitlin megrázta a fejét. – Arra, hogy érteni fogja. Nem számítottam rá, hogy megérti majd, mit érzek. Ace-nek valami azt súgta, a lánynak igen ritkán lehetett része megértésben, mint ahogy abban is, hogy tekintettel legyenek az érzéseire. – Nekem elég egyszerű dolognak tűnik ez. Nem mintha ma reggel arra számítva keltél volna fel, hogy este már férjes asszony leszel. És ezt a helyzetet csak még jobban megnehezíti az, hogy nem ismersz engem. Egy pillanatig se hibáztatlak azért, hogy tartasz tőlem egy kissé. – Egy kissé? Az nem kifejezés. Mestere volt a tények szépítésének. Megfogta Caitlin kezét a kés markolata körül. – Azt reméltem, hogy nagyobb biztonságban érzed majd magad, ha van, amivel megvédheted magad. Ez minden.


Caitlint újabb zokogás fojtogatta. – Elveheti tőlem. Ha használni próbálnám, egy szempillantás alatt el tudná venni tőlem. Ace-nek sohasem volt tehetsége a hazudozáshoz. Most mégis megpróbált minden tőle telhetőt. – Édesem, esélyem se lenne erre. Lefogadom, hogy villámgyorsan mozognak azok a kis kezeid. A magamfajta tagbaszakadt férfiak azonban lassúak… – majdnem azt mondta, „lassan szeretik”, ami félreérthető lett volna, de még időben észbe kapott. – Lassú a mozgásunk. És lassan reagálunk. A lány felemelte a fejét, hogy ránézzen. Szeme ezüstösen csillogott a könnyektől. Ha Ace-nek nem lett volna hiányos az öltözéke és izgalmi állapotban lett volna, most egészen biztosan elolvad. Ez a lány megtalálta az utat a szívéhez. Ha ebben a tempóban haladnak tovább, holnap ilyenkorra már annyira összezavarodik, hogy azt sem fogja tudni, hol áll a feje. – Úgy hallottam, gyorsabb a keze, mint a villám – jegyezte meg a lány alig hallhatóan. – Ezt csak azért mondja, hogy megnyugtasson. Ace mindig tudta, mikor jött el az ideje, hogy passzoljon. – És elértem vele a célomat? A lány hosszú pillanatokig hallgatott a süket csendben. – Igen, azt hiszem… Talán. Ace kisimított egy tincset Caitlin arcából, majd a hajára tette a kezét. A tenyeréhez képest felfoghatatlanul kicsinek érezte a lány fejét, és erről eszébe jutott, mennyire kiszolgáltatottnak érezheti magát. Összeszorult a torka a gondolattól. – Semmi sem számít, Caitlin, csak az, hogy jobban érzed-e magad. Ami pedig azt illeti, hogy úgyis elvenném tőled a kést… Miért adnám egyáltalán a kezedbe, ha ezt tervezném? Akkor még mindig számolnom kellene az eséllyel, hogy gyorsabb vagy, mint gondolom. Ha kiderülne, hogy valami rosszban sántikálok, a végén még elvágnád a torkomat. A lány szipogott, és oldalra hajtotta a fejét, hogy beletörölje arcát a hálóinge vállába. A napon szárított pamut csodálatos illata megcsapta a férfi orrát. Amikor Caitlin ismét felnézett rá, a tekintete azt sugallta, mintha már nem is félne annyira. – Köszönöm – rebegte alig hallhatóan. – Nincs mit. – Ace gyöngéden megérintette a lány halántékán húzódó kis sebet a hüvelykujjával. Jó érzés volt tudni, hogy legalább valamelyest enyhült benne végre a feszültség. Ahhoz képest, hogy milyen fajankó, neki is lehet néhány jó ötlete. Már ameddig nem rémül megint halálra a lány… Elhessegette magától ezt a gondolatot. Nem feltételezte a lányról, hogy képes lenne kést döfni egy férfiba, még akkor sem, ha halálosan retteg. – Nos, akkor megpróbálunk aludni végre? A lány még jobban a melléhez szorította a kést, és bólintott. Ace figyelte, ahogyan lassan lecsukódik a szeme. Néhány másodpercre lélegzetét is visszafojtotta, nehogy megijessze. Aztán ő is lehunyta szemét. Semmi kétség, kimerült volt. Hosszú nap vár rá másnap. Lehunyt szemhéja mögött is látni vélte a lány arcát – sápadt volt és nyúzott. A karhajlatában, ahol a lány vállához préselődött, még most is érezte, hogy remeg egy kissé. Hosszú út áll előttük, s ez még csak a kezdet. Ha eltelt az első éjszakájuk, a lány biztosan rájön majd, hogy nem akarta megbecsteleníteni, és már nyugodtabb lesz a társaságában.


Azon törte a fejét, mi legyen másnap a közös programjuk – olyasmi, amit Caitlin nem érez fenyegetőnek, sőt élvezettel csinál, miközben valamivel jobban megismerheti őt. Arra gondolt, elmehetnének piknikezni a patakhoz. Elképzelte a napsütötte vízpartot s kettejüket, amint egy pléden ülve együtt falatoznak. Caitlin haja úgy ragyog, mint az olvasztott vörösréz. Igen, lehet, hogy egy piknikre van most szükségük.

Caitlin újdonsült férje mellett feküdt, minden izma megfeszült, és levegőt venni is félt, nehogy felébressze a férfit, aki már nem a haját fogta: mióta elaludt, keze a lány vállára került. Hosszú ujjai melegítették a karját. Az ösztönei azt súgták, húzódjon el tőle, sőt meneküljön az ágyából, és bújjon el egy sötét sarokban, ahol biztonságban érezheti magát. Soha semmi sem esett még ennyire nehezére, mint most mozdulatlannak maradni. A férfi testéből áradó melegség azonban lassacskán őt is átjárta, egészen a csontjáig hatolva. Ha kikelne az ágyból, néhány percen belül megfagyna. Amikor a férfi kifújta a levegőt, az megborzolta a lány halántékára hulló tincsek egyikét, amely most a szemébe ért, és csiklandozni kezdte a szemhéját. Caitlin lehunyta a szemét, ráncolta a homlokát és táncoltatta a szemöldökét. Minden hiába. Még néhány perc, és nem bírja tovább, annyira csiklandozta. Óvatosan, nehogy felébressze Ace-t, felnyúlt, hogy kisimítsa a szeméből a tincset. Éppen csak megmozdította a karját, a férfi motyogni kezdett, érthetetlenül, és a kezét áttette a lány válláról a derekára. Caitlin nyelt egy nagyot, és visszafojtotta a lélegzetét. Mintha szokatlan lett volna számára egy női test tapintása, finoman masszírozni kezdte az ujjai hegyével, még alvás közben is ismerkedve a porcikáival. A lány tüdejéből egyszerre kiszakadt az eddig bent tartott levegő, amikor a férfi keze a csípőjére tévedt s gyöngéden meg is markolta. Ace hamarosan ismét mozdulatlanná vált. Keze elernyedt, nehéz és csodálatosan meleg volt. Caitlin még szorosabban markolta a kést, és elmosolyodott, miközben eszébe jutott, mit mondott a férfi, amikor a kezébe adta. Jóllehet ez csak egy jelentéktelen gesztus, a férfiak többsége még erre sem volna hajlandó. Az, hogy Ace megtette, sokkal többet jelentett Caitlinnek, mint ezt értésére adhatta volna. A férfi sötét arcára szegezte a tekintetét, mely alig néhány ujjnyira volt az övétől. Még alvás közben is veszélyes fickónak tűnt. Caitlin furcsamód mégis biztonságban érezte magát mellette, amióta elaludt. Aznap estig legalábbis egy ujjal sem bántotta őt a férfi. Igaz, hogy hozzáért, de nem szemérmetlen módon. Bármilyen őrültség is, kényeztetésnek érezte azt, ahogyan megérintette őt. Butaság persze, ő mégis annak érezte. Tekintete a férfi vállára és felkarjára vándorolt. Az ezüstös holdfény kiemelte izomkötegeit. Ahhoz képest, hogy hogyan festett ing nélkül az apja és az öccse, ez a látvány megbabonázta, pedig nem akarta. Ace Keegan nemcsak tagbaszakadt férfi volt, hanem elképesztően erős is. Caitlint a képeskönyvekben látott görög szobrokra emlékeztette. Gombóc nőtt a torkában. Ilyen hatalmas fizikai erő birtokában gond nélkül érvényt szerezhetett volna az akaratának, és még csak meg se izzadt volna. És mit tett ehelyett? Rábízta a kését, és gyöngéd érintésekkel halmozta el. Váratlanul könnyek szöktek a szemébe. A következő pillanatban mintha szétszakadt volna a mellkasa, miközben előtört belőle a zokogás. Iszonyúan fáradt volt. Egész este, az első pillanattól fogva, hogy a férfi kiejtette a száján a „házasság” szót, arra számított, hogy az este erőszakot tesz rajta. Úgy érezte, mintha lelökték volna egy szikláról, de az


utolsó pillanatban megmentette volna valaki – az ellensége, akitől a legjobban fél. Nem értette, miért készteti sírásra ez, de így történt. És bár attól felt, hogy felébreszti a férfit, a sírás kényszere ellenállhatatlannak bizonyult. Amikor újabb zokogás rázta meg a vállát, Ace mocorogni kezdett álmában, kezét a lány csípőjéről a hátára tette át. Caitlin lélegzetvisszafojtva próbált mozdulatlan maradni, és csöndben lenni. Végül mégis kiszakadt a tüdejéből a levegő, hangosan és sírósan. Érezte, hogy a férfi felébredt, teste megfeszült. – Caitlin? – Sajnálom… Ace megcirógatta a hátát a gerince mentén. – Édesem, mi a baj? Majd Caitlin legnagyobb megdöbbenésére, magára húzta, hogy a mellkasához simuljon és karjába zárhassa. A késtok kényelmetlenül nyomta a lány bordáit. Arca a férfi vállának hajlatába simult, és tudta, hogy érzi nedves könnyeit. Valószínűleg a mellét is, amint hozzápréselődik. És a combját. És persze ő is érezte a férfi testét, kemény tagjait; ruháján keresztül. A bőre felforrósodott Ace érintése nyomán. – Minden rendben lesz, édesem. Css. Minden rendben lesz. Fel nem foghatta, hogyan jöhetne rendbe minden valaha is. Bár ez nem tűnt valószínűnek, a férfi egyre szorosabban ölelte, karjába zárva. Caitlin egy pillanatra pánikba esett, szeretett volna szabadulni a szorításából, ám aztán hatalmába kerítette a forróság, és a férfi erejét inkább megnyugtatónak, mintsem fenyegetőnek kezdte érezni. Egyszerre megszűnt az a csekély ellenállás is, amelyet eddig tanúsított, most már kimerültnek és ernyedtnek tűnt. – Ne sírj! – A férfi hangja mély volt és fátyolos, a légzése csiklandozta a lány fülét. – Ne sírj, kérlek! Akkor inkább szegezd nekem a kést. A hangjából érződő őszinteség többet jelentett Caitlin számára, mint maguk a szavak. Mikor is törődött valaki utoljára azzal, hogy sír? Ismét felzokogott, hiába próbálta magába fojtani a férfi vállához szorítva a száját. Nem lehetett ekkora szerencséje. A tüdejében rekedt levegő miatt sípolt a tüdeje. – A pokolba is… – Ace közelebb húzta magához, esetlen mozdulattal ölelve őt, amelyről Caitlin tudta, hogy megnyugtatni szeretné vele, s amely furcsamód így is hatott rá. – Hát akkor sírj, édesem… Sírd ki magadból, amit kell. Caitlinnek nem volt szüksége biztatásra. Zavarta, hogy kinyilvánította az érzéseit. Egyszeriben úgy érezte, mintha meztelenül állt volna a férfi előtt. Megalázó volt a tudat, hogy elveszítette az önuralmát, de nem tehetett róla. A fojtogató fájdalom ott munkált a mellkasában, és ugyanúgy képtelen volt gátat szabni neki, mint ahogy a lélegzetvételről sem tudott lemondani. Sírt, amíg meg nem fájdult a torka, míg úgy nem érezte, mintha homokot fújt volna a szemébe a szél. Végül elapadtak a könnyei. Aztán csak feküdt ott, a férfi melegséget árasztó, acélosan izmos teste által nyújtott biztonságban, ahhoz is túlságosan kimerülten, hogy megmozduljon. Miközben csendbe burkolóztak, Caitlin arra számított, hogy a férfi mond majd valamit, talán még korholni is fogja. Ace azonban továbbra is magához ölelte. Caitlin kisvártatva ráeszmélt, hogy a férfi minden egyes cirógatása tudatos mozdulat: úgy és ott érintette meg, amit még biztonságosnak vélt, egyszer sem élt vissza a kiszolgáltatottságával. Szeretett volna köszönetet mondani neki ezért, de ehhez is túlságosan kimerültnek érezte magát.


Holnap. Holnap majd megköszönöm neki. Ez volt az utolsó gondolata, amely még eljutott a tudatáig, mielőtt elnyomta az álom, mely fekete takaróként hullott rá.


Tizennegyedik fejezet

Másnap reggel Ace arra ébredt, hogy valaki kiabál az udvaron. Ahogy magához tért, több meglepetés is érte. Az egyik az volt, hogy Caitlin hozzábújva aludt, mint egy újszülött, csábítóan puha testéből melegség áradt felé. Alvás közben felcsúszott rajta a hálóing – Ace remélte, hogy nem ő maga húzta fel –, ő pedig álmában a lány combjára tette a kezét. Végigsimított a pamutalsón, mely Caitlin formás lábára simult. Inkább érzékien csábító volt rajta a ruhadarab, mintsem takarta volna a testét, s a térdétől az öléig szétnyílt a szegélynél. Drága kis teremtés. Ace sejtette, hogy valamivel nagyobb biztonságban érzi magát, ha ezt a ruhadarabot viseli az ágyban, ezért nem is akarta ugratni miatta. Mosolyogni mégis megmosolyogta érte, azon tűnődve, vajon az ingmellet is magán szokta-e hagyni alváskor. Kiabálásra ébredt. A fivérei kiáltásaira, és indulatot vélt kihallani belőlük. Úgy tűnt, mintha verekedésre kellene számítania. Nem szívesen hagyta ott ölelni való feleségét és a meleg ágyat. Nyögött egyet, majd felkönyökölt. Nagy volt a csábítás, hogy itt maradjon. Bármi adódjék is, a testvérei maradéktalanul képesek kezelni a helyzetet. Hát nem éppen ez a gond? Joseph senkitől sem tűrte el ezt a hangnemet, főleg nem az otthonában vagy annak környékén. Az öccsei pedig mindenben követték a példáját. Ace ismét felnyögött. Vajon eljön-e valaha is az a nap, amikor már nem érzi felelősnek magát a testvéreiért? Úgy érezte, soha. Hirtelen mozdulataival felébresztette Caitlint, aki húzkodni kezdte a hálóinge alját lefelé, majd egyszerre csak megdermedt közben: álmos kék szeme megakadt a férfin, és tágra nyílt a rémülettől. – Jó reggelt! – szólalt meg Ace, az álmosságtól még mindig fátyolos hangon. – Örülök, hogy itt vagy. A lány azonnal felült. – Micsoda…? És hogyan…? – Paskolni kezdte az összegyűrődött takarót, mintha elveszített volna valamit. Ace-nek eszébe jutott, hogy rábízta a kését, és megint magába fojtott egy mosolyt. Ha máskor nem is, de alvás közben képes volt megbízni benne ez a drága lélek. Most hunyorgott, öklével megdörgölte a szemét. – Szűzanyám és az összes szentek! A férfi elmosolyodott, majd felhajtotta a takarót. – Neked is jó reggelt. Újabb kiáltás hallatszott odakintről, amelyet egy felszólítás követett: – Gyere ki, te gyáva féreg! Állj ide elém, és nézz a szemembe, mint férfi a férfinak! Mivel a fivérei már mind odakint voltak, Ace-nek nem kellett észkombájnnak lennie ahhoz, hogy rájöjjön, kinek szól ez a felszólítás, emellett most már felismerte az illetőt a hangjáról. Patrick O'Shannessy volt az, ráadásul forrt a dühtől. Remek. Éppen azt szerette volna, ha így kezdődik házaséletének első napja: hogy szóváltásba keveredjen újdonsült sógorával. – Ó, istenem! Hisz ez Patrick! – kiáltott fel Caitlin. Catherine Anderson 125 Gyógyító szenvedély

Ace kikelt az ágyból, és öltözni kezdett. Eddig is pocsékul kezdődött a házassága. Még csak az hiányzik, hogy Joseph kiverje a szuflát Caitlin öccséből, és még jobban elmérgesedjen a helyzet. Egyik csizmáját már felhúzta, s a másikat is félig-meddig, így szökdécselt az ingéért. Caitlin Ace háta mögött kipattant az ágyból, és fel-alá rohangált idegességében. Ace az egyik kezét már beledugta az ingujjába, és hátrapillantott a lányra. Félig kibomlott, feltűzött hajával, fehér hálóingében egy lifegő, vörös tarajú rémült kis tyúkra emlékeztette: a hálóing bő ujja úgy röpködött körülötte, mintha szárnya lenne. – Caitlin, mit művelsz? A lány megtorpant, és Ace-re meredt, de a tekintete nyugtalanul táncolt. Arca gyűrött volt az alvástól: a párna piros foltokat hagyott rajta, ahol hozzápréselődött. – Ez Patrick odakint… – rebegte. Ace szerencsére még a mély álomból is szinte azonnal magához tért. Caitlin azonban a jelek szerint nem. Még most is kábult volt, és sehogy sem találta a helyét. Ace a körülmények hirtelen megváltozása ismeretében cseppet sem csodálkozott ezen. – Gyere ki, Keegan! – üvöltötte Patrick még egyszer. – Nem a testvéreiddel van beszédem, a francba is! Ace be sem gombolta az ingét, megkerülte Caitlint, és felkapta a pisztolyövét az ágy támlájáról. – Ó, istenem, biztosan részeg! – sopánkodott a lány. Ace nem osztotta a véleményét. Bár indulatosnak tűnt a hangjából ítélve, ehhez képest folyékonyan beszélt, míg előző éjjel alig lehetett érteni a beszédét. Caitlin elszörnyedve figyelte Ace-t, aki sietve becsatolta az övét, majd lehajolt, hogy magára szíjazza a pisztolytáskát. – Mi-mit csinálsz? Miért kell a fegyver? Ne bántsd! Kérlek, Ace, ne bántsd! Ez volt az első alkalom, hogy Caitlin a keresztnevén szólította és tegezte. A férfi felpillantott rá. – Nem akarom bántani, édesem, hiszen az öcséd. – Biztató mosolyt küldött Caitlin felé. – Felesleges ennyire aggódnod. Ha akarok, úgy viselkedem, mint egy diplomata. Majd lehiggad. A lány a feje búbjára tűzött, félrecsúszott tincsekhez kapott. – Ó, istenem… nem ismered őt. Ilyenkor teljesen elvakítja a düh. Ace megragadta a lány vállát, és lehajolt egy kissé, hogy egyenesen a szemébe nézhessen. – Caitlin, szavamat adom neked, hogy nem emelek kezet rá! – Elengedte a lányt, majd megcirógatta az állát. – Tudom, hogy még nem vagy valami otthonos a konyhában, de feltennél egy kis kávét? Caitlin úgy nézett rá, mintha azt gondolná róla, elment az esze. – Kávét? – Végtére is a sógorom. Amint sikerült lecsillapítanom, behívom a házba. Minden rendben lesz. Bízzál bennem! Ace megpróbált sokkal magabiztosabbnak látszani, mint amilyen valójában volt, és távozott a hálószobából. Amint kiért a folyosóra, szaporázni kezdte a lépteit, s azért fohászkodott magában, nehogy Joseph – aki nem értesülhetett még a házasságukról – agyonverje Patricket, még mielőtt ő odaérne. Caitlinre való tekintettel ki kell jönniük valahogyan ezzel a csirkefogóval, neki és a fivéreinek is.


Amikor feltépte a bejárati ajtót, az fogadta odakint, amitől a legjobban tartott. Patrick ott állt az udvaron, terpeszben jobb kezét már a fegyverén tartva. Bár csálén állt a fején a kalap, és zilált volt az öltözéke, nem látszott részegnek. Talán egy kicsit legfeljebb. Úgy tűnt, az O'Shannessyknek már egy-két pohár whisky is megárt. Ehhez hozzáadódik még indulatos természetük, és máris őrjöngnek, ráadásul közveszélyesen. – Patrick – szólította meg Ace biccentve felé, miközben kilépett a verandára. Határozott mozdulattal becsukta maga után az ajtót, majd hozzátette: – Örülök, hogy látlak. Ace a szeme sarkából látta, hogy a fivérei körbeállják, Joseph tőle jobbra, Esa hátra, David pedig balra ment. A testtartásuk azt sugallta, nemcsak felkészültek a balhéra, de szinte várják. A vörös hajú fiú a gyilkosságon kívül szinte mindent megtett már azért, hogy így legyen. Más körülmények között Ace bizonyára hagyta volna, hogy nekiessenek. Kétségkívül rászolgált. Ám most, hogy Caitlin a családjuk tagja lett, már szó sem lehetett erről. Ami elmúlt, az legyen a múlté, most már végérvényesen. Ace látta, hogy a béresei csoportba verődve állnak az istálló közelében. O'Shannessyt figyelték mindannyian. Akármennyire irtózott a gondolattól, hogy kiteregesse előttük a szennyest, Ace úgy érezte, most nincs más választása. – Hogy érted azt, hogy örülsz, hogy látsz? – kiáltotta Patrick. – Te rohadék, te gazember! Ő hol van, Keegan? Látni akarom itt kint, hogy beszélhessek vele. Most rögtön, megértetted? Nehogy azt gondold, hogy elzárhatod őt előlem. Isten megsegít, én fogok elsőként lőni. Ace úgy érezte, Patrick dühösebb önmagára, mint bárki másra. Ájultra itta magát az éjjel, és arra kényszerítette a nővérét, hogy menjen feleségül egy férfihoz, akit mélységesen gyűlöl. Biztosan nem kellemes ezzel a gondolattal ébredni. – Ha a feleségemről beszélsz – felelte Ace nyugodt hangon –, ő odabent van, és kávét főz mindannyiunknak. Megtisztelnél, ha befáradnál és csatlakoznál hozzánk. Sőt, ha nem kötelezted el magad máshová, szívesen látunk reggelire is. Patrick fenyegető lépést tett előre. Ace eddig a pillanatig hagyta, hogy a testvérei maguk vonják le a következtetést. Most látta, hogy lassan elindulnak előre, nyilvánvalóan felkészülve arra, hogy beleeresszenek néhány golyót O'Shannessybe, ha szükséges. Még gyűrött volt az arcuk az alvástól és a ruhájukról nem söpörték le a szénát, amely rájuk ragadt hevenyészett fekvőhelyükön az istállóban. Ám a látszat néha csal. Ace mindegyiküket megtanította, hogyan viselkedjenek egy párbajban, akár ökölre mennek valakivel, akár hatlövetűvel állnak ki. És, még ha ezt ő állította is magáról, kitűnő tanítómesternek bizonyult. Ha maguk közül kell megvédeni valakit, a Paxton fiúk becsületesen és tisztességesen küzdöttek, de nem riadtak vissza egyéb eszközöktől sem. Mint mondták, attól függ, mikor mire van szükségük a sikerhez. Ace feltartotta a kezét, hogy megálljt parancsoljon nekik. Akár kedveli Patrick O'Shannessyt, akár nem, a fiú mégiscsak Caitlin fivére, márpedig a lány szereti őt. Ace pedig meg tudja védeni magát, ha fizikai értelemben kerülnek összetűzésbe egymással. – Hívd ki a nővéremet! Tegnap este nem voltam magamnál. Fel sem fogtam, mit művelek. Te vagy az utolsó férfi a világon, akit a férjeként szeretnék látni. Úgyhogy hazaviszem a nővéremet. Ace csípőre tette a kezét.


– Caitlin nem egy poggyász, amit ide-oda hurcolhatsz. Belátom, részeg voltál tegnap, és ha azt állítod, hogy nem tudtad, mit csinálsz, én ezt nem is vitatom. De ez még nem változtat a történteken, ugye? Egy kicsit elkéstél már azzal, hogy meggondolhasd magad. – Te gazember! Ha csak egyetlen ujjal is hozzáértél… – Patrick jobb keze ökölbe szorult, majd lassan kinyújtotta és megmozgatta ujjait. – Én nem tenném ezt a helyedben – jegyezte meg Ace halkan. Ace hallotta, hogy a háta mögött kivágódik a bejárati ajtó. Még mielőtt megmozdulhatott volna, Caitlin elfutott mellette, majd le a lépcsőkön. Csak hálóing volt rajta, és valami alsónemű, ami nem látszott. Odaállt közvetlenül Patrick elé. – Ne butáskodj, Patrick! Azt akarod, hogy végezzenek veled? – Takarodj az utamból! – Patrick hangja remegett a dühtől. – Komolyan mondom, Caitlin! Ace intett a fivéreinek, hogy maradjanak a helyükön, ő pedig lassan elindult lefelé a lépcsőn. A pokolba is, ha röpködni kezdenek a golyók, Caitlin lesz az első, akit eltalálnak! A gondolattól rogyadozni kezdett a lába. Cselekednie kell. Csakhogy az a bökkenő, amire Caitlin felhívta a figyelmét: Patricket ilyenkor elvakította a düh, és képtelen volt felmérni tettének következményeit. Nem gondolkodott, csak cselekedett, amit később persze megbánt. Ace megállt Caitlin mögött, és gyöngéden megfogta a karját. Még csak az hiányzik, hogy egy golyó… Látta már, mit művel egy becsapódó lövedék az emberi hússal és csonttal. A madárcsontú Caitlin biztosan nem élne túl egy ilyen sérülést. – Édesem, azt hiszem, jobb lenne, ha visszamennél a házba – kérte a félelemtől rekedtes hangon. Idejét sem tudta, mikor félt utoljára egy tűzpárbaj kilátásaitól. Nem örült ennek az érzésnek. Más az ha a saját életét teszi kockára, és megint más az, ha a feleségét látja a tűzvonalban állni. Ace-ben csak most, Caitlin mögött állva tudatosodott, milyen mély érzelmeket táplál iránta, miközben azt sem tudta, hogyan védje meg őt. Ha valami bántódása esnék, sohasem tudná megbocsátani magának. – Hagyd, hogy Patrickkel tisztázzuk ezt a kérdést, Caitlin. Ígérem, hogy minden rendben lesz. A lány hátrapillantott rá, tekintete bizalmatlanságról árulkodott. – Ha visszamegyek a házba, úgyis lövöldözni fogtok. Tudom jól, hogy így lesz! – A szavamat adom rá, hogy nem fogom bántani. Caitlin kitépte a karját Ace szorításából. – Rendben. És mi lesz, ha ő fog fegyvert rád? Nyilván csak állsz majd és hagyod, hogy agyonlőjön. Ace ismét Patrickre nézett. Elég közel állt a fiúhoz, hogy megcsapja az orrát a belőle áradó whiskyszag. – Mindketten felnőttek vagyunk. Igaz-e, Patrick? Biztosra veszem, hogy meg tudjuk beszélni ezt a dolgot. – Menj be a házba és pakold össze a holmidat, Caitlin! Máris indulunk. Ace nagy meglepetésére Caitlin nem mozdult, hogy engedelmeskedjen az öccsének. Ehelyett kihúzta magát és felszegte az állát. – Nem tehetem – jelentette ki remegő hangon. – Köt a hitvesi eskü, amelyet tettem. És te is tudod, hogy nem szokásom megszegni az ígéretemet.


– Miféle esküről beszélsz? Elment az eszed? Őrültség lenne vele maradnod. Hiszen lenéz bennünket és mindent, amihez csak közünk van. Életed minden egyes napját megkeseríti majd. Caitlin megdermedt. Nyilván célba talált az öccse jóslata. – Csakhogy erre talán már tegnap este is gondolhattál volna, Patrick, még mielőtt elborult az elméd, és kényszerítettél arra, hogy menjek hozzá feleségül. Most már késő. – Ekkor elbizonytalanodott egy pillanatra, mely végtelen hosszúnak tűnt. Amikor ismét megszólalt, Ace pontosan tudta, hogy minden egyes szóért nagy árat fizet. – Amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja. Patrick kék szeme szikrázni kezdett a dühtől. Úgy meredt a nővérére, mintha most látná őt először életében. Rángatózni kezdett egy izom az állában, miközben összeszorította, majd szétnyitotta az állkapcsát. – Vele háltál, mi? Ugye, ezt akarod mondani ezzel? Elháltátok a házasságot. A kurvája lettél! Ace egy pillanatra azt hitte, Caitlin tiltakozni fog a vád ellen, de a lány végül hallgatott, úgy nézett farkasszemet Patrickkel. És a hallgatása miatt nyilván a pokolba kívánta őt az öccse. Ace úgy érezte, megszakad érte a szíve. Nyilvánvaló, hogy szereti az öccsét, függetlenül attól, hogy milyen megfontolatlan. Tudta, mennyire fájhat neki, hogy Patrick tekintete megvetéssel telt meg. A fiút elfutotta a pulykaméreg. Mutatóujjával Ace felé bökve a mondta: – A francba is, amióta ez a gazember visszajött No Name-be, apánkat lépten-nyomon csalónak és hidegvérű gyilkosnak nevezi mindenki előtt, aki csak hajlandó végighallgatni a mondókáját. A legszívesebben leköpné az O'Shannessy nevet és mindazt, amit jelent. Te pedig hajlandó vagy a kurvája lenni? Ace nem olyan családból származott, ahol eltűrték volna, hogy valaki kurvának nevezzen egy nőt. Ökölbe szorult a keze, hogy mát szinte fájt, s testének minden izma megfeszült, miközben a legszívesebben Patrick torkának esett volna azért, amit mondott. Caitlinre való tekintettel azonban türtőztette magát. Nehezére esett. Semmi kétség, Patrick O'Shannessyre ráférne, hogy valaki megtanítsa neki, mi az illem. De semmiképp sem a nővére előtt. Patrick már-már üvöltött, minden egyes szavából sütött a megvetés. – Uramisten, hogy tehetted ezt? És még mielőtt Ace kitalálhatta volna, mire készül, Patrick hátralendítette a karját, és pofon vágta Caitlint, aki az ütés erejétől hátratántorodott, egyenesen Ace mellkasának esve. A férfit annyira váratlanul érte mindez, hogy kis híján eldőltek mindketten. Amint érezte, hogy Caitlin visszanyerte az egyensúlyát, gyöngéden megfogta a karját és félrehúzta. Hullámzott benne a düh. Ösztönösen cselekedett, anélkül, hogy átgondolta volna, mit tesz, és minden erejét latba vetette. Patrick a következő pillanatban a földön hevert, por szállt fel körülötte. Ace két lépést tett előre, és máris ott tornyosult fölötte. Fájt az ökle, ahol Patrick állkapcsába csapódott. – Áll fel, te nyomorult gazember! Lássuk, milyen kemény legény vagy azzal, aki viszsza tud ütni neked! – Ne! – Caitlin előrevetette magát, és belekapaszkodott Ace karjába. – Ne, kérlek ne! Hiszen részeg.


– Részeg a fenét! Ez nem mentség! – Ace kitépte a karját a lány szorításából, és elkapta Patrick grabancát. Meg sem érezte a fiú súlyát, amikor talpra állította, hátralendítette a karját, majd ismét megütötte. Caitlin felsikoltott. Patrick hátratántorodott ugyan az ütés erejétől, de sikerült állva maradnia. – Jól érzed magad, te barom? – Ace elindult felé, miközben azt mondta: – Ugye, nem olyan kellemes kapni egy pofont, mint adni? – Hagyd abba! Kérlek, hagyd abba! Caitlin pánikról árulkodó hangját hallva Ace észhez tért. Megtorpant, miközben Patrick felé lépett volna, és leengedte a karját. Már értésére adta a fiúnak, amit akart. Nincs értelme a földbe döngölni, ha ennek Caitlin látja majd kárát. Patrick a szája elé kapta a kézfejét, majd rámeredt, látva, hogy véres lett. Lehunyta a szemét és megrázta a fejét. Caitlin falfehér arccal futott oda hozzá. – Ó, istenem, Patrick… Jól vagy? – Majd vádlón nézett Ace-re. – Hogy tehetted ezt? Megígérted, hogy nem bántod! Ennyit ér a szavad? Ace nyelt egyet, és nagy levegőt vett. Csak akkor válaszolt, amikor már elég nyugodtnak érezte magát ehhez. – Megütött téged, a pokolba is! – Te pedig magadra vetted, és ezért visszaütöttél neki? Ő legalább részeg, de te józan vagy! Ace szívesen változtatott volna ezen a helyzeten. – Egyetlen férfi sem úszhatja meg büntetlenül azt, ha megüt egy nőt a szemem láttára! – Egy hajam szála se görbült meg! Ennél sokkal rosszabbat is túléltem már, nekem elhiheted! Ace a lány arccsontja fölött éktelenkedő vörös foltra meredt. Másnap ilyenkor már egy kék-zöld véraláfutás fogja elcsúfítani ezt a gyönyörű arcot. És ő mégis azt állítja, nem esett bántódása? Hát akkor mit nevezne bántásnak? Ez a gazember akkora pofont kevert le neki, hogy kis híján elesett. Ace-t ismét elöntötte a düh. A lelke mélyén tudta, hogy hallgatnia kellene, de képtelen volt szó nélkül megállni. Az sehogy sincsen rendjén, hogy egy férfi bántalmazhasson egy nőt, főleg olyasvalakit, aki Caitlinhez hasonlóan törékeny alkatú. Összeszűkített szemmel nézett Patrickre. – Takarodj a földemről, te rohadék! Csak azért akarod mindenáron magad mellett tudni a nővéredet, mert nélküle még az italra sem lenne pénzed. Caitlin a szívéhez kapta a kezét, mintha a szavak tőrdöfésként érték volna. Ace-t nem érdekelte. Ebben a pillanatban csak az volt fontos számára, hogy megvédje a lányt, s úgy érezte, ezt a leginkább azzal érheti el, ha távol tartja őt Patricktől. – Ha még egyszer meglátlak itt, kiverem belőled a szuszt. Megértetted, Patrick? Takarodj a földemről, és nagy ívben kerüld is el! Patrick vért köpött. – Gyere velem, Caitlin! Nem kell itt maradnod. – Dehogynem! – Ace-ből az indulat beszélt ekkor. Tudatában volt ennek, de már átlépte a határt. – Ő a feleségem, ha esetleg elfelejtetted volna, és a törvény szerint mellettem a helye. Itt legalább senki sem akarja bántani. – Na persze! – vágta rá Patrick gúnyosan. – Caitlin Conor O'Shannessy lánya, te pedig úgy bánsz majd vele, mint egy igazi hercegnővel, ugye? – Caitlinre nézve folytatta. – Ez az utolsó esélyed, nővérem. Szedd össze a holmidat!


– Házasok vagyunk! – fakadt ki Caitlin. – Nem léphetek ki a házasságból csak úgy. Hűséget esküdtem neki, Patrick. Lehet, hogy neked ez semmit sem jelent, de nekem igen. A szavamat adtam… – A szavadat? Jézusom, Caitlin, használd már az eszed! Nem érdekel, ha vele háltál. Majd érvényteleníttetjük a házasságotokat! – Nem – felelte a lány alig hallhatóan. – Hűséget esküdtem neki, és ha ő nem ment fel ez alól, akkor én nem fogom megszegni a szavamat. Ace más körülmények között bűntudatot érzett volna amiatt, hogy olyan ígéretet csikar ki tőle, amelyet magától nem tenne. Ám miután Patrick bántalmazta őt, szemernyi megbánást sem érzett emiatt. – Előbb fagy be a pokol, mintsem hogy felmentselek a hitvesi eskü alól – jelentette ki kategorikusan, majd Patricknek címezve hozzátette: – Most pedig pattanj fel a lovadra, még mielőtt úgy döntök, hogy befejezem, amit elkezdtem. Semmi sem szerezhetne ugyanis nagyobb örömöt nekem, mint ez. Amint az öccse sarkon fordult, hogy távozzon, Caitlin tördelni kezdte a kezét. Arca olyan elgyötört volt, hogy Ace nem bírta tovább: nyúlt felé, hogy megfogja a vállát. A lány megpróbált kitérni előle, mintha ez az érintés lett volna a legborzalmasabb dolog, ami valaha is érte. Ace-nek erőnek erejével kellett visszafognia. – Nem esett baja – érvelt. – Hagyd elmenni! – Ő az öcsém! – Egy erőszakos gazember. A lány ráemelte könyörgő kék szemét. – Nem ütött volna meg, ha nem ivott volna. Tudom, hogy dühös vagy rá, de kérlek, ne hagyd elmenni abban a tudatban, hogy többé nem jöhet vissza ide. Kérlek… Ace-nek az az érzése támadt, hogy az italra való hivatkozás Patrick kedvenc kibúvója lehet. Ace szemében azonban ez nem lehetett mentség, és meggyőződése volt, hogy Caitlinnek az a legjobb, ha soha többé nem látja ezt a gazembert. Patrick egy utolsó szózatot intézett még Caitlinhez, miközben a lova felé haladt. – Akkor maradj! De ne feledd, ki mint veti ágyát… És ne fuss hozzám, amikor először akarja majd kitölteni rajtad a haragját. A felesége, vagyis a tulajdona vagy. Ha úgy döntesz, hogy itt maradsz, én semmit sem tehetek érted. Felült pettyes lovára, és várta Caitlin válaszát. Ő azonban hallgatott. Ace érezte, hogy minden ízében remeg, így tudhatta, micsoda erőfeszítésébe kerül a hallgatás. Patrick győzött, döbbent rá. Caitlin most már a felesége. Holtomiglan-holtodiglan. Miközben Patrick elvágtatott, és eltűnt a szemük elől, a lány kifejezéstelen és sápadt arccal fordult Ace felé, szeme tágra nyílt a fájdalomtól. – Hogyan gondolhattad, hogy ezek után lehet még közös jövőnk? Éket vertél közém és az egyetlen ember közé, akit szeretek ezen a földön! Kitépte magát a férfi szorításából, és bemenekült a házba. Ace csak állt. A reggeli szél borzolta a haját, hűvössége segített kitisztítani a gondolatait, s elhatárolódnia a benne hullámzó érzésektől. Az egyetlen ember, akit szeretek ezen a földön. Hogyan gondolhattad, hogy ezek után lehet még közös jövőnk? Ace lehunyta a szemét. Nyilvánvaló, hogy nem lehet. Éket vert a lány és az öccse közé, és hiába tűnt logikusnak, amit tett, a lány szenvedni fog a veszteség miatt, amíg ő jóvá nem teszi valahogyan a történteket.


Görcsbe rándult a gyomra a gondolattól, hogy bocsánatot kellene kérnie Patrick O'Shannessytől. Az a gazember nem érdemli meg ezt, a fenébe is. Előbb jön el a világvége, mint hogy bocsánatot kérjen tőle. És már abban a pillanatban nevetségesnek érezte magát, hogy megfogalmazódott benne ez a fogadkozás. Igaz, hogy nincs tapasztalata a házasság terén, de egyvalamit már így is megtanult. Soha többé nem hagyhatja figyelmen kívül Caitlin könyörgő tekintetét, amíg csak él. Már az első találkozásukkor a hatása alá került, és ez mit sem változott azóta. Sőt… Valószínűnek tartotta, hogy egyszer csak azon kapja magát, lóhalálában siet O'Shannessyék birtokára, hogy bocsánatot kérjen a fiútól, még mielőtt lemegy a nap. Próbált uralkodni a vonásain, hogy ne árulják el az érzéseit, miközben a fivérei felé fordult. Először Josephen állapodott meg a szeme. Szél borzolta öccse szőke haját, inas testének lassú mozdulatai harmonikusak voltak, miközben a veranda lépcsőjéhez ment, s csizmás lábát feltette a legalsó fokra. Hosszú pillanatokig nézte Ace-t, majd köpött egyet és megcsóválta a fejét. – Van bármi is, amit normálisan csinálsz, testvér? Legjobb tudomásom szerint megrögzött agglegény vagy. Hogy a fenébe házasodhattál meg? Ace igyekezett röviden beszámolni nekik az előző éjszaka történéseiről, mert gondolatban Caitlinnél járt. – Az a lényeg – fejezte be –, hogy bővült a családunk. – Sorban végigpillantott a testvérein, a szemükbe nézve. – Mint ti is láthattátok, nem volt könnyű idáig az élete. Nagyra értékelném, ha egy darabig nagy ívben kerülnétek őt. Ismerjétek meg, mielőtt halálra rémisztitek a szokásos visszataszító viselkedésetekkel. – Mi vagyunk visszataszítóak? – kérdezte Esa elképedve. – Mintha nem talpig úriemberekként viselkednénk, ha egy hölgy is jelen van. Ace ezt azért enyhe túlzásnak érezte, de nem adott hangot e véleményének. Halkan, hogy Caitlin meg ne hallja, így felelt: – Nem kell lángésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjetek, Caitlint sokat bántották már, és akkor még finoman fogalmaztam. Komolyan beszélek, Esa! Vegyétek elő a legjobb modorotokat! Joseph felvonta az egyik szemöldökét, lebiggyesztette az ajkát. – Miért hagytad elmenni azt a gazembert? Az ég szerelmére, hát mekkora pofont kevert le neki? Ha rajtam múlik, félholtan vitte volna haza a lova. Ace sóhajtott. – Caitlin szereti az öccsét, Joseph. Ehhez képest másodlagos, hogy Patrick ezt nem érdemli meg. Alaposan fenéken kellene billenteni. Ezt én is belátom. De képtelen voltam rászánni magam, hogy ezzel fájdalmat okozzak Caitlinnek. Joseph felhorkant, nem leplezve undorát. – Jobban teszi, ha vigyáz minden lépésére ez a senkiházi! Ha valaha is az utamba kerül, amikor Caitlin nincs a közelben, az utolsó szuszt is kiverem belőle. – Nem fogod – jelentette ki Ace szelíden. – Nem fogod. Add becsületszavadat, hogy nem fogod. Joseph kék szeme résnyire szűkült az indulattól. – Ugye, most viccelsz? Ace a ház felé mutatott a hüvelykujjával. – Ez a lány most már a családunk tagja. Akár szeretjük az öccsét, akár nem, ezzel ő is közénk tartozik.


– Átkozott legyek, ha hagyom! Még hogy Patrick O'Shannessy?! Nekem aztán nem rokonom! – Joseph az öccseire nézett. – Ti meg ne csak álljatok itt, mint akik leharapták a nyelvüket. Mondjátok meg neki, hogy igazam van! David megköszörülte a torkát. – A lány most még zaklatott állapotban van amiatt, hogy Ace megütötte az öccsét, Joseph. Annak se örülne, ha mi látnánk el Patrick baját. – Conor O'Shannessy megölte az apánkat! – Joseph szikrázó tekintetét Ace-re szegezte. – Hogy te áruló lettél, ez még nem jelenti azt, hogy nekem is annak kell lennem. Befogadom a családba a lányt, mert feleségül vetted, de a semmirekellő öccsét nem vagyok hajlandó! Gondold csak végig, mi mindent művelt! Ace farkasszemet nézett Josephfel. Tudta, mit kellene mondania, de csak nagy nehezen sikerült kimondania: – Nem akarom védeni Patrick O'Shannessyt. Mihaszna alak, és ezt mindannyian tudjuk. De ez mellékes most, hogy feleségül vettem Caitlint. A döntés a tiéd, öcsém. Ha nem vagy képes megadni a kellő tiszteletet a feleségemnek azáltal, hogy a legközelebbi rokonát is tiszteletben tartod, máris csomagolhatsz. Kívül tágasabb. – Micsoda?! Azt akarod, hogy menjek el innen? Ez nem lehet igaz, egyszerűen nem akarok hinni a fülemnek! – Márpedig hihetsz neki. Nem fogom hagyni, hogy még többet szenvedjen ez a lány. És ha ez azt jelenti, kezet kell csókolnod az öccsének, vagy megteszed, vagy odébbállsz. Joseph csípőre tette a kezét, és nagyot rúgott a földbe dühében. – Ha ez nem egy ördögi kör, akkor nem tudom, mi az. – Ez azért elég durva dolog, Ace – szólalt meg Esa szelíden. – Adj nekünk egy kis időt, hogy megbarátkozhassunk a gondolattal, mielőtt ultimátumokat adsz nekünk. – Nem engedhetem meg magamnak ezt a fényűzést. Ezzel a házassággal minden megváltozik. Mert ennek így kell lennie. A családunk sohasem volt megosztott, és most sem lesz az. Patrick O'Shannessy a sógorom lett. Egy napon ő lesz a gyermekeim nagybátyja. És ezen mit sem változtat az, ha nyavalyogtok, úgyhogy jobb lesz, ha hozzászoktok a gondolathoz. Joseph ismét felhorkant. – Úgy látom, vizet prédikálsz, miközben bort iszol. Már megbocsáss, hogy ezt mondom, de ha jól emlékszem, épp az imént kergetted el azt a gazembert azzal, hogy soha többé nem akarod még egyszer itt látni. Ace nagy levegőt vett a folytatáshoz. – Hát igen. Nagyot hibáztam azzal, hogy ezt tettem. Joseph eddig dühtől szikrázó kék szeme nevetősen csillogott. – Úgy értsem, megalázkodsz majd Patrick O'Shannessy előtt? Kezet csókolsz neki? Ace nyelt egy nagyot. – Úgy. Joseph elnevette magát. – Nos, a pokolba is… Ez eléggé megnehezíti a dolgomat, amikor felnyergelek és kilovagolok, bátyám. Ace Keegan, amint kezet csókol Patrick O'Shannessynek, hogy bocsásson meg neki? Ez olyan látványosságnak ígérkezik, amiről semmiképp sem szeretnék lemaradni.


Tizenötödik fejezet

Megalázkodni Patrick előtt… Ahogy telt-múlt az előtt, Ace azon kapta magát, hogy egyre erősödő félelemmel gondol erre a lehetőségre. Caitlin felöltözött, és kiosont a házból, miközben ők a reggelit készítették, így nem kellett találkoznia Ace testvéreivel, és nem is ült asztalhoz velük. Miután elköltötték a früstököt és elmosogatták az edényeket, Ace az elülső ablakhoz ment, és Caitlint kereste a tekintetével. Azóta, hogy látta őt kiállni érte Patrick előtt úgy, ahogyan tette, nem aggódott amiatt, hogy ismét szökni próbálna, mégis nyugtalanította az a lehetőség, hogy alábecsüli Patrick újonnan visszanyert magabiztosságát. Ő és a fivérei bizonyára félelmetes alakoknak tűnnek egy lány számára, aki – ha jól sejti – egész életében ki volt téve a fizikai bántalmazásnak. Ace megkönnyebbült, amikor megpillantotta Caitlin suhanó kék ruhás alakját a nemrég épített istálló nyitott ajtajában. A lány alakja szinte észrevétlenül beleolvadt egy árnyékba. Időbe telt, mire Ace ki tudta venni, hogy a kezét kinyújtva guggol. Egészen közel hajolt az ablaküveghez, miközben próbált rájönni, hogy mit csinálhat. A következő pillanatban a pajtában lakó macskák egyikét látta kirontani az ajtón: szemlátomást Caitlin barátságos közeledésétől ijedt meg ennyire. Ez nem volt meglepetés Ace számára. Mindkét macskájuk No Name béristállójában nőtt fel, és teljesen vad volt. Joseph azért hozta ide őket, hogy tizedeljék meg az egérszaporulatot. Caitlin felállt, és a cica után bámult. Testtartása elárulta, hogy kedvét szegte a kudarc. Őt figyelve Ace-nek az jutott eszébe, sokkal több közös vonás van benne és a szegény rémült cicában, mintsem gondolná. – Lehet, hogy azt hiszi, őt akarjuk feltálalni reggeli gyanánt – jegyezte meg Joseph Ace háta mögött. Majd hogy nyomatékosítsa mondanivalóját, a fogai között sziszegve folytatta: – Kemény fába vágtad a fejszéd vele. Ezt nem vitathatta, úgyhogy válasz nélkül hagyta. Joseph odaállt mellé, és keserűséggel vegyes aggodalommal figyelte Caitlint az ablakból. – Ha ránézel, Eden jut eszedbe róla, ugye? Ez a megjegyzése rádöbbentette Ace-t, hogy már természetes számára a két nő közötti hasonlóság. – Ha már jobban megismerted őt, rájössz, hogy nem is hasonlít annyira Edenre, mint első ránézésre. – Általában így szokott ez lenni. Még az egypetéjű ikrek esetében is. Gondolom, hogy az egyéniségükben rejlő különbségek miatt. – Joseph csoszogott a csizmájával az újonnan fényezett hajópadlón. Szokása volt ez, főleg olyankor, amikor idegeskedett valami miatt. Később rugdalt is, ha nem volt képes úrrá lenni az indulatain. – Mit gondolsz, segítene az, ha megborotválkoznék? Ace beszédes pillantást vetett rá. A nagyszájúság és csökönyösség álarca mögött Josephnek aranyból volt a szíve, és Ace ezért csodálta őt a leginkább. Bár ezt próbálta titkolni mások előtt, a fivére időről időre jelét adta érzékeny lelkületének. – Talán kevésbé tűnsz félelmetesnek, ha eltünteted ezt a borostát. Joseph megvakarta világos sörtéit, olyan zaj kíséretében, mintha ráspolyozna. – Olyan ijesztő lennék? Catherine Anderson 134 Gyógyító szenvedély

Joseph mindig is borostával próbálta ellensúlyozni fizikuma hiányosságait. Ace pontosan tudta, milyen sokat fáradozott azért, hogy férfias benyomást keltsen. – Van foga a büdös borznak? Joseph elnevette magát. – Azt hiszem, jobb lesz, ha megborotválkozom. Talán ti is követhetnétek a példámat. Ránk férne egy alapos tisztálkodás. Ace kételkedett ebben, de ettől azért még érdemes megpróbálni. És nagyra értékelte már magát az ötletet is. Joseph ismét a lányt figyelte odakint az istállónál. Amikor megint Ace-re nézett, kérdő volt a tekintete. – Minden rendben volt vele az éjjel? Ace már majdnem rávágta, hogy semmi köze hozzá, de aztán észbe kapott. Joseph nem azért kérdezte, mert szaftos részleteket szeretne hallani tőle. Arckifejezése aggodalomról árulkodott. Ace most hirtelen nyomasztónak érezte az egészet. Az este Caitlinnel támadt problémáit, azután a ma reggeli kellemetlen jelenetet az öccsével. Úgy érezte, vannak dolgok, amelyeket sohasem lesz képes megosztani a testvérével. Másfelől nem volt semmi igazán intim abban, ami ez idáig történt, sőt, éppenséggel talán segíthet az, ha egyszerűen csak kibeszéli valakivel. Josephnek helyén volt az esze – Olyan ideges volt, mint egy utcalány a templomban, és a hálóing alatt tetőtől talpig felöltözve bújt ágyba – felelte Ace mogorván. – Meglepett, hogy nem volt rajta cipő. Kénytelen voltam fegyvert adni a kezébe, hogy megvédhesse magát, csak ettől nyugodott meg annyira, hogy el tudjon aludni. Ezzel megválaszoltam a kérdésedet, ugye? – Fegyvert adtál neki? – A késemet. És azt mondtam neki, nyugodtan vágja el a torkomat, ha akár csak egy ujjal is bántom. – Jézusom…! Ace nagyot sóhajtott. – Igen. Én is pont így gondolom. Joseph rugdalni kezdte a padlót a csizmája sarkával. – Hát ez nagy ostobaság volt tőled, Ace. Mi lett volna, ha pánikba esik, és beléd vágja? Ace könnyed pillantást vetett az öccsére. – Kivettem volna a kezéből a kést. Miért, te mire gondolsz? – Lenézett az öccse lábára. – Abbahagynád? Összekaristolod azt az átkozott padlót. Joseph dobbantott egyet, mintha a mozdulat erejével odarögzíthetné a lábát. – Bocsánat… – Egy bocsánattól még nem fog rendbe jönni a padló. Joseph a kissé ferde ablakkeretre pillantott. – Elfelejtettem szólni neked, hogy a „bocsánat” lett a második keresztnevem, amikor elkezdtük építeni ezt a házat. Ace ebben a pillanatban úgy érezte, mintha az egész élete kisiklott volna. Vállával az ablakkeretnek támaszkodott. – Te hogyan viselkednél vele a helyemben ezek után, Joseph? Joseph ismét megvakarta az állát. – Nincs valami sok tapasztalatom ennyire ijedős nőkkel. – Nekem sincsen.


– Nos, bátyám, pedig most sikerült magadhoz láncolnod egyet – csóválta a fejét Joseph. – Én a helyedben nagyon lassan és finoman törném be, nagyjából úgy, ahogy a megbokrosodásra hajlamos kancát szokás, csak aztán lovagolnám meg. Elég durva bánásmódban lehetett része eddig. – Meglovagolni? Jézusom, Joseph, töröld meg a mocskos szádat, mert ha te nem teszed, anyának az lesz az első dolga, hogy alaposan beszappanozza. – Ahhoz előbb utol kell érnie. Ace elképzelte anyjukat, amint üldözőbe veszi Josephet, és ez mosolyt csalt az arcára. – Bárcsak itt lenne már most is! Felkarolná ezt a lányt, és egy szempillantás alatt megnyugtatná. – Sajnos, úgy tűnt, még hónapokba telik, mire Ace édesanyja és a húga ideköltözhet. Addig nem hívja őket, míg el nem csitultak a kedélyek No Name-ben. Elszabadulhatnak az indulatok, amikor elkezdi az árverést. – Talán jobb lenne, ha összecsomagolnám Caitlin holmiját, és San Franciscóba küldenem. Tudod, arról álmodozik, hogy ott fog élni. Valószínűleg el is utazott volna már, ha Patrick nem csalja ki tőle a megtakarított pénzét. Joseph megvetően lebiggyesztette az ajkát. – Micsoda aljas gazember! – A whiskytől mindenki azzá válik. – Szánalmas kifogás. Mindenki talál egyet magának. Az, hogy részeg, még nem jogosítja fel arra, hogy megüssön egy nőt. Ace is így gondolta. Sajnos, nem sokra ment a véleményével. Most Caitlin gondolataival és érzéseivel kellett foglalkoznia. – Ha anyánkhoz küldenéd, azzal csak elodáznád a problémát – jegyezte meg Joseph tárgyilagosan. – Te vagy az, akinek együtt kell aludnia vele. – Te másra se tudsz gondolni, csak a szexre? Joseph fél szemmel hunyorított. – Dehogy. Bár azt el kell ismernem, általában ez foglalkoztat a legjobban. Hát te hogy vagy ezzel? – Most azzal is megelégednék, ha ez a lány eléggé otthon érezné magát ahhoz, hogy legalább leüljön velem reggelizni. Joseph ismét elmosolyodott. – Hazudni épp olyan rosszul tudsz, mint amilyen asztalosmunkát végzel. Megtennél nekem egy szívességet? Ace mogorván kérdezett vissza. – Mi lenne az? – Rejtsd el azt a kést, mielőtt magadhoz édesgeted. Nem örülnék annak, ha egy reggel elvágott torokkal találnánk rád az ágyban. Ki bosszantana engem folyton-folyvást, ha te már nem leszel? – Igazán sokat segítettél, Joseph. Nem is tudom, hogyan háláljam meg neked. Joseph kisimított egy tincset a szeméből. – Ezt a bajt te kerested magadnak, testvér. Most már a te dolgod kimászni a pácból. Ami engem illet… Én beérem azzal, ha néha ihatok egy jó whiskyt és öt dollárból kijövök, ha hölgytársaságra vágyom. Csak semmi cécó, és semmiféle elkötelezettség. Ez az én jelmondatom. Egészen tegnap estig Ace-é is ez volt. – Férfiembernek előbb-utóbb meg kell állapodnia.


– Igazán? Na majd meglátjuk. – Joseph még egyszer kitekintett az ablakon. – Nekem úgy tűnik, elég sok erőfeszítésedbe fog kerülni, mire megállapodsz.

Joseph bogarat ültetett Ace fülébe a Caitlinnek adott késsel kapcsolatban. Beszélgetésük után megkereste a fegyvert a hálószobájukban. Még gyerekkorában kapta ajándékba a nevelőapjától, és szinte meztelennek érezte magát, ha nem volt ott az oldalán. Nagy meglepetésére rend fogadta a helyiségben. Caitlin bevetette az ágyat, kiürített táskái pedig az egyik sarokban sorakoztak. Miközben a kését kereste, megtalálta Caitlin néhány holmiját a szekreter fiókjaiban és az öltözőfülkében a szekrényben is, ami arra utalt, hogy a lány úgy tervezi, Paradise-ban marad. Ám a kést sehol sem találta. Miközben a lány személyes holmija között keresgélt, úgy érezte magát, mintha tolvaj lenne, amikor benyúlt összehajtogatott ruhadarabjai közé, melyeket egy alsó fiókba tett. Semmi. Keze egy pillanatra megpihent egy viseltes, csaknem elnyűtt hosszú krézlis nadrágon. A pamut, a napfény és a levendula illatán kívül az ártatlanságé csapta meg az orrát. Így, együttesen ellenállhatatlanul vonzónak találta. Becsukta a fiókot, azt kívánva, bárcsak ugyanilyen könnyű lenne szabadulnia férfias ösztöneitől. Töprengve nézett körül a szobában. Vajon hová tehette a kést? Hacsak nem tartja magánál, amit cseppet sem tartott valószínűnek, akkor itt kell lennie valahol. Megakadt a szeme a lány táskáin. Talán mégsem teljesen üresek. Jól sejtette. Az első táskában, amelyet kinyitott, ott lapult a lány néhány személyes holmija. Egy kis fénykép az édesanyjáról, egy bekeretezett az öccséről, néhány könyv, az egyik New Yorkról, egy másik San Franciscóról, képekkel a legérdekesebb látnivalókról. Főleg a könyvtárakra, múzeumokra és színházakra vonatkozó részeknél voltak szamárfülesek a lapok. Ace szája körül mosoly bujkált. Úgy tűnik, a felesége vágyik a kultúrára és a szépségre, s ez a vágya aligha teljesülhet, ha itt lakik No Name közelében. Felidézte magában a lány előző otthonát, a vidám, tarka függönyöket, rongyszőnyegeket, a keresztszemes falvédőket, s arra a következtetésre jutott, hogy Caitlin eddigi élete java részében megpróbálta feledtetni magával a szegénységüket. Rózsák a horpadt bödönben, képeskönyvek távoli helyekről, operáról és balettről, híres színdarabokról és csodálatos szimfóniákról. Vágyak és álmok. A maga készítette dísztárgyaktól eltekintve csak álmai és vágyai lehettek. Ace keze megdermedt, miután kinyitotta a következő táskát. Megannyi apró tárgy volt benne, egy-egy mozaikdarabja Caitlin életének. Emléktárgyak, melyeknek megvolt a maguk története. Volt benne egy gyermeki macskakaparással írt levélke, mely egy Bess nevű lány írt. Sajnálom, hogy fáj a csuklód, Caitlin. Remélem már javul, ő pedig soha többé nem lesz ilyen dühös rád. Ace gondosan összehajtogatta az írólapot és visszatette a helyére. Aztán egy rongybaba akadt a kezébe. Nyilvánvaló volt, hogy egy kislány készítette, és sokat dédelgethette – fura szerzet volt féloldalas mosolyával és felemás gombszemével, ritka haja vastag narancssárga fonalból készült, mely rég kifakult már. Kartonruháján a varrás girbe-gurba volt, ügyetlenül rávarrt ujjai közül az egyik jóval hosszabb a másiknál. Ace biztosra vette, hogy Caitlin készítette még kislánykorában saját magának. Összefacsarodott a szíve, miközben forgatgatta. Önkéntelenül is a gyönyörű babákhoz hasonlítgatta, amelyekkel Eden játszott gyermekkorában. És azokkal, amelyeket ő maga


vásárolt neki – a születésnapjára és karácsonyra. Lehet, hogy ez volt Caitlin egyetlen játéka az igazi babák helyett? Egy rongybábu, amelyet ő fércelt össze maradék anyagokból? Nem, biztosan nem. Szélesebbre nyitva a táskát óvatosan belefektette a rongybabát. Ekkor megakadt a szeme egy kis porcelánmaszkon a sok apró tárgy tetején. Azt hitte, egy másik baba az, amelyet azonban boltban vásároltak. Kiemelte, s akkor vette észre, hogy a baba feje levált a testéről. Össze is tört, csak aztán gondosan összeragasztották. Átkutatta a táskát, a baba többi részét keresve. Miközben kirakosgatta őket a padlón, végigfutott a hátán a hideg. Ezt a babát darabokra tépték. Ace döbbenten meredt rá. Egy gyermek nem tehette ezt vele. A babaruhát miszlikbe szaggatták, olyan erővel, hogy a törzse is több darabra szakadt. Leforrázta a látvány. Visszarakosgatta a baba maradványait a táskába. Ha nem sikerül elnyernie Caitlin bizalmát, sohasem fogja megismerni a baba történetét. Csak találgathatott. Az apja tette ezt… Ace keze ökölbe szorult. Micsoda barbárság… Ijesztő és dermesztően beszédes cselekedet. Vajon milyen lehetett a lány gyermekkora? Épp össze akarta csukni a táskát, amikor észrevett egy kopott, bőrkötéses könyvet, amelynek tábláján aranybetűkkel ez állt: Naplóm. Soha életében nem vágyott még jobban másra, mint arra, hogy a kezébe vehesse. Már meg is fogta, de aztán meggondolta magát. Ezt biztosan a magánéletében való kutakodásnak tartaná Caitlin, mint ahogy kétségkívül az is volt. Ha szeretné alaposabban megismerni őt, akkor oda kell állnia elé és egyszerűen kérdezgetni. Alattomos dolog úgy kideríteni a másik legféltettebb titkait, hogy elolvassa a naplóját. Ha azt szeretné, hogy Caitlin megbízzon benne, akkor ezt előbb ki kell érdemelnie. Másfelől azonban biztosra vette, hogy a lány nem szívesen árulna el ennyi mindent magáról – belátható időn belül legalábbis biztosan nem. Sokkal gyorsabban segíthetne neki, ha felfegyverkezhetne ezzel a tudással. Felemelte a könyvet és latolgatta. Ott nyílt ki, ahol a kifakult piros szalag simult a lapjai közé. 1879. március 12-i keltezésű volt az utolsó bejegyzés. Akkortájt tizenöttizenhat éves lehetett. A bejegyzés pedig így szólt: Nem írok többé ebbe a naplóba. A napló arra való, hogy az ember feljegyezze az életét, a napi eseményeket. Úgy döntöttem, nem akarok emlékezni. Sőt, azért imádkozom, hogy felejteni tudjak. Semmi több. Ace végigpörgette a maradék lapokat. Mindegyik üres volt. Aztán belelapozott az elejébe, láthatta a fiatal lány kézírásának változásait. A legszívesebben magára zárta volna az ajtót, hogy végigolvashassa az utolsó szóig, de ez órákig tartott volna. Mi történhetett 1879 márciusában, ami miatt a felesége felhagyott az évek óta folytatott naplóírással? Talán a korábbi bejegyzésekből kiderül? Apa három napig távol volt. Ma reggel Patrick beszökött a városba, és eladta a zsebkését, hogy cukrot meg kukoricaszirupot vehessen. A születésnapomat azzal ünnepeltük meg, hogy tortát és karamellát készítettünk. Nagyon jó volt. A következő bekezdésben ezen akadt meg a szeme: Patrick az istállóban dolgozott, hogy vegyen nekem ruhaanyagot. Majd néhány oldallal odébb: Patrick alig tud rágni, úgyhogy pépesítem az ételét. Szegény, lehet, hogy apa eltörte az állkapcsát. Hát sohasem tanul meg hallgatni, amikor apa dühös? Így mindig minden csak rosszabb lesz.


Becsapódott egy ajtó valahol a házban. Ace összerezzent ijedtében. Mintha megperzselte volna a kezét a napló, úgy ejtette el, vissza a táskába. Aztán felpattant. A másik ember leveleit sem tartotta illendőnek elolvasni, hát még a naplóját. Caitlin legféltettebb gondolatait írta le ide, és neki nincs joga kutakodni benne. Hátat fordított neki, és megpróbált idejövetele eredeti céljára, a kés megkeresésére összpontosítani. Végül a párna alá rejtve találta meg. Miután kilépett a hálószobából, vett egy nagy levegőt, hogy elszálljon belőle a feszültség, amelyet az ajtócsapódás okozott. Így is épp elég akadály tornyosul közötte és Caitlin között, nemhogy még a rossz lelkiismeretével növelje a számukat.

Caitlint odakint találta a karámnál. Elmosolyodott, miközben a háta mögött közeledett felé. Ha megállt a karámnál, és karját keresztbe fonta a mellkasán, az épp a felső korlát fölött volt, míg Caitlin alacsony termetű lévén alig látott el fölötte. Ezért azt találta ki, hogy fellépett az alsó rúdra. Amikor Ace odalépett mögé és letámaszkodott a korlátra közvetlenül mellette, annyira megijedt, hogy kis híján lepottyant. A férfit nyugtalanította, hogy ilyen ijedős. Mi történhetett vele, ami miatt ennyire retteg a férfiaktól? Eszébe jutott a széttépett és összetört baba, és arra gondolt, vajon O'Shannessy rátámadott-e valaha is ugyanilyen vak dühvel a lányára. Caitlin félénkségét látva attól tartott, hogy igen. Hát sohasem tanul meg hallgatni, amikor apa dühös? Nagy volt a kísértés, hogy visszamenjen a házba, és bezárkózzon a dolgozószobába a naplóval, hogy az elsőtől az utolsó betűig elolvassa. Hogyan segíthetne a lányon, ha nem érti őt? Most aligha hagyatkozhatott másra, mint feltevésekre. A Bess nevű lány ezt írta: Sajnálom, hogy fáj a csuklód, Caitlin. Remélem, már javul, ő pedig soha többé nem lesz ilyen dühös rád. A levélke további része nem hagyott kétséget Ace-ben afelől, hogy Conor dühbe gurult, és bántotta Caitlint. A kérdés csak az, mennyire? Kificamodott a csuklója, vagy el is tört? Talán ellökte őt Conor? Vagy Patrickhez hasonlóan olyan erővel ütötte meg, hogy elesett? A kérdések nem hagyták nyugodni Ace-t. Úgy érezte, tudnia kell a választ. Vagy talán adja fel eddigi meggyőződését, és mégis olvassa el a naplót? Lehet, hogy a lány sohasem fogja megbocsátani neki, ha megteszi. Meg kell találnia a módját, hogy megnyíljon előtte és meséljen neki magáról, úgy érezte, rögtönöznie kell, ahogy az éjjel is tette. Ha véletlenül adódik egy lehetőség, ki fogja használni. Úgyhogy nincs más teendője, mint kivárni, hogy eljöjjön az ideje. Miután visszanyerte az egyensúlyát a korlátrúdon állva, Caitlin a bőrtokra pillantott, amely ismét ott volt a férfi oldalán. Ace megfogadta magában, hogy amint eljön a lefekvés ideje, visszaadja a kést a feleségének, ha még szüksége lesz rá. Úgy tett, mintha észre sem vette volna, hogy Caitlinnek feltűnt a kés, és pásztázni kezdte a birtokot. Hullámzó zöld préri terült el a karámtól a hegyek lábainak irányában. Az előtérben látta két béresüket, Kurt Bishopot és Rob Martint. Megnyitották a zsilipeket az öntözéshez. A látóhatáron a fenséges Sziklás-hegység csipkézett ormai rajzolódtak a palaszürke égre. Olykor egy-egy marha panaszos bőgését hallotta a távolból. Az állomány java szerencsére képes volt gondoskodni magáról az évnek ebben a szakában a bekerített nyári


legelőn. A tél beköszöntével takarmányozniuk kell őket, de az ilyenkor szükséges munka dandárját már elvégezték. Joseph és a fivérei már ellátták az istállóban tartott jószágokat, mielőtt bementek a házba reggelizni. Ace-nek is akadt persze tennivalója. Egy ilyen hatalmas birtokon ez már csak így szokott lenni. Ám semmi sem lehetett ennél fontosabb. Nyugodt lelkiismerettel megteheti, hogy a következő egy-két napot Caitlinnek szenteli. Később majd behozza a lemaradást. Abban reménykedett, hogy délután elviheti piknikezni a patakhoz, de most, Patricknek hála, valami mást kell kitalálnia. A hirtelen támadt szél az istálló jellegzetes szagát hozta. Amikor először járt itt, túl erősnek találta, de azóta megszerette. Földszagú volt és megnyugtató, ő legalábbis így érezte. Inkább ezt szagolja, mint az emberek áporodott testszagát egy zsúfolt kocsmában a parton. Nem, cseppet sem hiányolta a bárzongorista hamis futamait, a whiskysüvegek és a poharak folyamatos összekoccanásának zaját, a flitteres, mélyen dekoltált ruhákat, az erős parfümök émelyítő szagát. Mindez egy másik világhoz tartozott, amelyet szemernyi megbánás nélkül hagyott maga mögött. És most itt áll egy ijedős ifjú hölggyel az oldalán. Eltűntek a kemény vonású, aranyozott tükörbe bámuló arcok. Nincs több durva megjegyzés. És vége az erotikus előjátékoknak a magányos prostituáltakkal, akik semmit sem jelentettek számára. Csak egy lány létezik számára, aki egy angyalra emlékezteti. A szél mintha altatódalt énekelne, miközben játszadozik a hajával. Jóleső érzés szállta meg. Nyugalmat érzett. A karámban köröző fekete csődör felé biccentett, amely fényes sörénnyel, büszkén magasra tartott fejjel és farokkal futkározott. – Gyönyörű, ugye? A lány egy hosszú pillanatig hallgatott, majd végül azt mond halkan: – Miért éppen a Shakespeare nevet adtad neki? Ace majdnem rávágta, hogy a fene se tudja, de aztán meggondolta magát. Nem várhatja el Caitlintől, hogy megossza vele a titkait, ha ő elhallgatja előle az övéit. Mégis nehezére esett kimondani a szavakat. Van, hogy nem is sikerül. – A fényes fekete szőre miatt. Miután a nevelőapám meghalt, a mamám nekem adta a Shakespeare-gyűjteményét. Mindegyik kötet fényes, fekete bőrkötésű volt. Amikor ez a ló megszületett, és először megpillantottam, apám könyvei jutottak eszembe róla. – Ace megköszörülte a torkát, kézfejével megtörölte a száját. Miután felvette korábbi testtartását, halkan felnevetett. – Gondolom, elég idétlen ötlet egy ló névadásához, de ez az igazság. Érezte a lány tekintetét az arcán, és ettől viszketni kezdett az orra. Szipogott, majd Caitlinre nézett. A lány nagy kék szeme kimondatlan kérdésekről árulkodott. – Mi az? – kérdezte Ace. A lány szája szomorkás, féloldalas mosolyra húzódott. Ace észrevette, hogy az arccsontja fölött húzódó zúzódás miatt fájhat neki, ha megmozdítja arcának jobb felét. – Nagyon szeretted a nevelőapádat, ugye? – kérdezte. – A rajongásig – vallotta be Ace. – Bizonyos szempontból sokkal jobban, mint anyámat. – Megrohanták az emlékek. – Rendkívüli ember volt. Az édesapámat halálos baleset érte egy ló betörése közben. Én egészen kicsi voltam még akkor. Joseph Paxton a szárnyai alá vett, és a saját gyermekeként szeretett. Sohasem éreztette velem, hogy más


lennék, mint az övéi. Az ember nem felejti el, ha így szeretik, és mindig is hálás marad érte. Hosszú csend telepedett közéjük. Úgy tűnt, Caitlin figyelmét teljesen leköti a ló. Végül mégis felnézett Ace-re. – Sajnálom, hogy úgy halt meg… hogy az apám… nos, ha úgy van, ahogy mondod, és valóban ő művelte ezt a borzalmat, akkor… rettenetesen sajnálom… Ace figyelmét nem kerülhette el a lány tekintetén átsuhanó árnyék. – Régen volt. Gondolom, te akkoriban még ki sem látszottál volna a fűből. Nem tehetsz arról, amit apád művelt. És nem kell bocsánatot kérned a tetteiért. A lány felfelé fordította a tenyerét és azt bámulta. – Nem volt valami jó ember az apám. Élt-halt a whiskyért, és ha ivott, kivetkőzött magából, ahogy Patrick is. Az édesanyánk halála után szinte mást sem csinált, csak vedelt. És ez drága mulatság volt. Megesett, hogy… – elhallgatott, nyelt egyet. Feszült volt, de tárgyilagos hangon beszélt. – Volt idő, amikor bármire képes lett volna azért, hogy pénzhez jusson és italt vehessen magának. Ha rászedte a nevelőapádat, biztosan ezért tette. Amikor ismét Ace-re nézett, kifejezéstelen volt a tekintete. A férfi fürkészte az arcát. Próbált olvasni a szája mozgásából, a szeméből. Néha remekül tudta leplezni az érzéseit. Máskor azonban nyitott könyv volt előtte. Mintha idegesítette volna, hogy nézi őt, tiltakozva felemelte a kezét és azt mondta: – De hagyjuk ezt! Nem illik rosszat mondani a halottakról. Apámnak is megvoltak a maga hibái. De most, hogy már nincs közöttünk, igyekszem a boldog időkre emlékezni. Ace arra gondolt, vajon tudhatja-e, mi az a boldogság. A születésnapomat azzal ünnepeltük, hogy… A lányok többsége úgy érezte volna a helyében, hogy nem is tartották meg a születésnapját. Caitlin azonban olyan lelkesen számolt be róla a naplójában, mintha emlékezetes alkalom lett volna. Miközben a lány beesett arcát figyelte, megfogadta magában, hogy a férje lévén azért fog élni, hogy nevetéssel teljenek a lány napjai. Nyilván várnak még nehéz napok rájuk. És szomorúság is. Ez a dolgok természete. De amennyiben rajta múlik, akkor többé már egyikben sem lesz része. – Caitlin, a ma reggellel kapcsolatban… A lány gyanakvón nézett rá. Tekintete elsötétedett – olyan érzésektől, amelyeket Ace nem volt képes megnevezni. Ace köhintett, majd a hajába túrva azt mondta: – Én… hm… sokat gondolkodtam a történteken, és arra jutottam, hogy elnézést kell kérnem tőled. Caitlin úgy nézett rá, mintha a férfi azt mondta volna, hogy malacok tudnak repülni. Hitetlenkedő arccal kérdezte: – Ugye, most viccelsz? Ace a legszívesebben átfogta volna a vállát, hogy megölelje. Megtett volna bármit, csak tűnjön el az arcáról a kétkedés. Ehelyett elmosolyodott. – Sohasem kért még bocsánatot tőled egyetlen férfi sem? – De igen. Patrick… – felelte a lány halkan. Már megint Patrick. Azóta, hogy látta a lány naplójának néhány bejegyzését, Ace már jobban értette, miért rajong az öccséért. Mégsem értette egészen, miután szemtanúja volt


annak, hogy megütötte őt. A fiú nyilván megváltozott, és nem a javára. Ace nagy levegőt vett. – Nagyon sajnálom, hogy megszegtem a neked tett ígéretemet, Caitlin. Nem jó az, ha így kezdődik egy házasság. Az ember megígér valamit, és egy órán belül megszegi az ígéretét. Pocsék érzés. Caitlin megvonta az egyik vállát, azt sugallva, hogy valójában nem is számított arra, hogy tartani fogja magát az ígéretéhez. A lány hozzáállása csak fokozta Ace bűntudatát. Rosszabb volt, mintha vitába szállt volna vele vagy tombolt volna. Ace arra következtetett ebből, hogy nem az ő tettei miatt érez csalódottságot, mert már nem táplált illúziókat magában, és nem voltak magasztos céljai. Senki sem okozhat csalódást neki – biztosan nem, ha nem bízik meg bennük. Csupa talány. Ilyen volt Caitlin. Egy lány, aki mindenáron tartani akarja magát az adott szóhoz, még akkor is, ha feleségül kell mennie egy férfihoz, akit nem is szeret. És úgy tűnt, mégsem várja el Ace-től, sem pedig senki mástól, hogy ugyanezekhez az elvekhez tartsa magát. Eredetileg azért jött ide, hogy elmondja neki, délután megkeresi Patricket, és megpróbálja megértetni vele, miért ütötte meg. Ehelyett azt mondta: – Illik betartani az ígéretet, Caitlin. Mindentől függetlenül. Ha egy férfi szavahihetetlen, nem is igazi férfi. Ebben a helyzetben ez volt a legostobább dolog, amit csak mondhatott. Akár egy kötelet is kérhetett volna tőle, hogy felakassza magát. A lány elképedve nézett rá. Nem mintha hibáztathatta volna ezért. Mi a fenét mondott az imént? Hogy nem is igazi férfi? Megdörzsölte az arcát, lehunyta a szemét. Nem sokat javult a helyzet, mire újra kinyitotta. A lány betartotta a neki tett ígéretét, hatalmas árat fizetve érte, ő azonban megszegte. Mindegy, miért tette – pocsékul érezte magát emiatt. – Én… ööö… – most Ace bámulta felfelé fordított tenyerén a vonalakat. Azon tűnődött, vajon melyik lehet a bölcsességé, és arra jutott, ilyen nyilván nincs is neki. – Sohasem voltam a szavak embere – fejtegette sajnálkozva. – Remélem, ha már több időt töltöttél el velem, rájössz majd, hogy a tapintatoskodás valójában nem más, mint köntörfalazás, és a visszájára szokott elsülni. Elhallgatott és várt, arra számítva, hogy a lány majd csak reagál. De semmi sem történt. – Én nem tudok köntörfalazni, Caitlin, kimondom, amit gondolok. Rettenetesen sajnálom, hogy megszegtem a neked tett ígéretemet. De néha történik olyasmi, ami miatt az ember erre kényszerül. Amikor Patrick megütött téged, elborult az elmém és azonnal cselekedtem. Caitlinre pillantott, aki a kézfejét vakarta a körmeivel. Dühös volt. Nem is kicsit. Az arcán mégsem volt nyoma ennek az indulatnak. Ace azon tűnődött, vajon milyen érzés lehet ennyire dühösnek lenni és ugyanakkor érezni, hogy nem adhatja ki magából az indulatait. Számára ismeretlen volt az érzések elfojtása. Az ő családjukban mindenki hangot adott az érzéseinek, hol hangosan, hol törvezúzva, de mindig őszintén. Eszébe jutott az egyik éjszaka, amikor Joseph és Eden egymásnak esett, azon vitatkozva, hogy melyikükön van a sor, hogy rendet tegyen a konyhában. Mire befejezték a veszekedést, ripityára törték az összes tányért, amit csak találtak a szekrényben. Josephnek tizennégy dollárjába került pótolni őket, Edennek pedig hat


hónapig kellett bevetnie Joseph ágyát, hogy ledolgozza a rá eső részt. És valahányszor hangos szóváltás kezdődik náluk, az édesanyjuk mindig elkiáltja magát: – Csak kristályaimat ne! A többi nem érdekel, de hozzá ne merjetek nyúlni a kristályaimhoz! Düh. Paxtonéknál ugyanolyan természetes volt, mint a szalonnás tojás reggelire. Az ember dühbe gurul. Üvöltözik és tombol. Aztán egyszer csak vége az egésznek. Caitlin azonban mintha úgy érezné, bűn kimutatni az érzéseit. Vagy talán fél tőle. Ace egyiknek sem örült. Ő maga sem értette, mi ütött belé, de a kérdés kibukott belőle, mielőtt magába fojthatta volna. – Meg akarsz ütni, Caitlin? A lány döbbenten nézett rá. – Nem, dehogy. – Nagyon dühös vagy. Egy pillanatig azt hitte, tagadni fogja, de aztán megrándult a szája sarka. – Igen. – Rám vagy dühös? A lány még jobban összeszorította a száját. – Nincs abban semmi rossz, ha bevallod, hogy dühös vagy rám – győzködte Ace. – Ettől még nem fog rád szakadni az ég. A lány újabb kétkedő pillantást vetett rá, amely igen beszédes volt, de végül egy szót sem szólt. Ace érezte, hogy nem volna szabad provokálnia őt. Mégis szerette volna elérni a célját. – Kérdeztem valamit, Caitlin, és szeretnék választ kapni – mondta, szigorúbb hangon, mint szerette volna. – Dühös vagy rám? A lány abbahagyta a tenyere vakargatását, és ökölbe szorító remegő kezét. – Igen, dühös. Inkább sziszegte a szót, mint mondta; a „s”-t hosszan kitartotta. A vallomás után megdermedt, majd kissé odébb húzódott Ace mellől, mintha arra számítana, hogy lekever neki egy pofont. Sőt, úgy tűnt, mintha felkészült volna rá. – Ez minden? – kérdezte a férfi szelíden. – Csak ennyi? Ha dühös vagy rám, add ki magadból. Szidj le alaposan, üvölts velem! Vágj pofon! Inkább ez, mint az, hogy csak állsz itt. Akkor legalább tudni fogjuk, hányadán állunk egymással, és aztán befejezhetjük. – Befejezni? – ismételte a lány, miközben a hangja magasra szökött. Ezt hallva úgy érezte, majdnem sikerült kihoznia őt a sodrából, ösztönösen rátett még egy lapáttal, azt mondva: – Igen, hogy befejezzük. Én hiszek abban, hogy tisztán kell látnunk a dolgokat. Különben a félreértés olyanná válik, mint a fekély, és sokkal több fájdalmat okoz, mint egyébként valaha is okozhatott volna. Lehet, hogy semmi sem oldódik meg attól, ha kibeszéljük a dolgokat, de sokat segíthet abban, hogy kisebb legyen a feszültség. – Ezt nem lehet befejezni. Addig nem, míg el nem temetsz engem. Emlékszel? Míg a halál el nem választ tőled. Két tűz közé kerültem! Olyan helyzetbe, ami sohasem szűnhet meg. Soha! Ace kerülte a lány tekintetét, attól tartva, hogy túlságosan beszédes a sajátja. De legalább sikerült szóra bírnia. Kezdetnek ez is megteszi. Csak most még tovább kellene


unszolnia. Bár tudta, hogy nem ez a dolgok intézésének legkellemesebb módja, beéri ezzel is, csak vezessen eredményre. – És akkor Patrickre is dühös vagy? – Mindkettőtökre. – Már minden ízében remegett. – Részeg volt és őrjöngött, te pedig kihasználtad ezt. És ti ketten kényszerítettetek egy olyan házasságba, amelytől irtózom! És ma reggel, amikor idetántorgott, magából kikelve, mintha mindez az én hibámból történt volna! A tetejébe még meg is pofozott. A saját testvérem! És te akkor ideállítasz, és megvered! Mindketten úgy viselkedtek, mint a barbárok, én meg ott állok közöttetek! Ace megmarkolta a korlátot. A „pofon” enyhe kifejezés arra az ütésre, amelyet Patrick mért rá, de úgy érezte, ez nem alkalmas pillanat a szőrszálhasogatásra. – Azért vagy dühös, mert megütött? Caitlin erre úgy nézett rá, mintha félkegyelműnek tartaná. – Persze hogy azért. Ha szeretném, hogy valaki verjen, Mr. Keegan, már évekkel ezelőtt kerestem volna magamnak egy férjet, aki megteszi nekem azt a szívességet. Le akart lépni a korlátról, de Ace megfogta a karját. – Ne, még ne menj! Ebben a házasságban az az első számú szabály, hogy nem rohanunk el a vita kellős közepén. Ezt a dolgot tisztáznunk kell. Caitlin összeszorította a fogát, megpróbálta kiszabadítani a karját a férfi szorításából. – Tisztázni, befejezni! Hogyan is képzelheted, hogy bármelyik lehetséges? Ami pedig a szabályodat illeti, nem akarok elrohanni. Egyszerűen csak befejeztem egy értelmetlen beszélgetést. Ace ügyelt arra, hogy ne okozzon fájdalmat neki, de továbbra sem engedte el a karját. – Ha nem szereted, hogy megütnek – kérdezte szelíden –, miért maradtál ott és tűrted? A lány szeme elkerekedett, szeme könnyesen csillogott. Még egy kísérletet tett arra, hogy szabaddá tegye a karját. Ace látta, hogy az elevenére tapintott. A lány felháborodása szinte tapintható volt, miközben tekergőzve próbált szabadulni tőle. Bár egy szót sem szólt, Ace kérdése sokkal hatásosabbnak bizonyult, mint gondolta volna. – Vagyis megpróbáltál elmenni? Caitlin szája keskenyre préselődött. – Mi történt? – kérdezte Ace gyöngéden. – Meséld el, Caitlin. – Ugyanaz, ami akkor történne, ha innen szeretnék megszökni. Az emberek hazavittek, vagy ő jött utánam. Mindig ugyanaz volt a történet vége. – Hazavittek az öcsédhez? Ismét úgy nézett rá, mintha azt gondolná róla, hogy gyengeelméjű. – Dehogy az öcsémhez! Apámhoz. Patrick mindig velem tartott. – Veled? Úgy érted, együtt szöktetek meg? Arca ismét kifejezéstelen lett, a harciasság eltűnt a tekintetéből. Ace sürgető késztetést érzett arra, hogy felrázza. Titkok. Tekintetének sötétsége elárulta, milyen sok titka van. És amelyeket magától sohasem osztana meg. Ki kell puhatolnia őket, egyenként, mintha rozsdás szögeket húzna ki egy viharvert tölgyfából. – Caitlin, hogyan segíthetnék neked, ha nem vagy hajlandó beszélgetni velem? – Segíteni? Ace a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Nem ezt akarta mondani. – Házasok vagyunk. Valahogyan működnie kell a házasságunknak. De ez nem fog menni, ha falat húzol közénk. A lány arca rezzenéstelen maradt.


– Az már a te gondod, hogy működik-e ez a házasság. Ha belátod, milyen ostobaság volt, készséggel együttműködöm veled abban, hogy jóvátegyük a hibát, és érvényteleníttessük. – Szó sincs róla. A lány elfordította a fejét és remegve vett levegőt. – Nyilván meg fogod gondolni magad, csak akkor már túl késő lesz. De hová legyek én majd akkor? Meggyőződéssel mondta. Ace előrehajolt egy kissé, hogy lássa az arcát. – Miből gondolod, hogy meggondolom magam? A lány keserűen nézett rá. – A portéka… emlékszel? Még nem is láttad. A férfit úgy érték a szavak, mint egy-egy pofon. Emlékezett rá, hogy azon az első éjszakán ezt mondta a lánynak az istállóban. Megszégyenítő és megalázó is volt ez a szó. Ace kissé eresztett a lány könyökének szorításán. Ő pedig épp csak erre a pillanatra várt. Hirtelen mozdulattal leugrott a korlátról, és már futott is, csak úgy röpült körülötte a szoknyája. Ace egy pillanatig nézte, aztán a nyomába eredt. Amikor befordult az istálló sarkánál, látta eltűnni a lányt az épületben. Eszébe jutott, hogy Caitlinnek nincs is hová menekülnie. A testvérei odabent vannak a házban, így ott nem találhat menedéket. Ace csak most döbbent rá, hogy kelepcében érezheti magát. Ace nekitámaszkodott az istálló ajtajának, vállával épp az ajtófába vert görbe szögnek dőlve. Megdörzsölte az arcát. Nem tudta, miért lett szokása, hogy lehunyja a szemét, amikor feszült, de úgy tűnt, ez sem segít. A portéka. Nincs is pocsékabb érzés annál, mintha az ember visszahallja a saját hülyeségét. Már el is felejtette, hogy ezt mondta a lánynak. Ő azonban nyilván nem. Ace úgy gondolta, azért, mert bántóak voltak a szavai. Talán még fájdalmasabbak, mint gondolná. Lehunyta a szemét, émelygett egy kissé. Talán épp az ellenkezője az igaz annak, amit gondol róla. És Caitlin sohasem tartotta valami sokra magát. A portéka. Utólag belegondolva ez volt a legkegyetlenebb, legaljasabb dolog, amit valaha is mondott valakinek életében. És ez csak egy volt a sok gonoszság közül, amit Caitlinnel művelt ismeretségük rövid ideje alatt. Hogy nem esik messze az alma a fájától? Csak úgy kiszaladt a száján ez a megjegyzés az este, felismerve és kihasználva a lány gyöngeségét. Meggondolatlanul. Szívtelenül. Egyedül az a cél lebegett a szeme előtt, hogy ő kerüljön ki győztesként ebből a játszmából. Szerencsejátékos lévén volt tehetsége ahhoz, hogy olvasni tudjon mások gondolataiban. Olvasni és mérlegelni. Lecsapni a zsákmányra. Pokoli ügyesen csinálta. Mivel sokat gyakorolhatta, ezért már-már a vérében volt. Csakhogy ez nem játék. Caitlin pedig nem egy halom pénz, amit megnyerhet, hanem érző szívű emberi lény, akinek Ace beletaposott a lelkivilágába, hogy elérje a célját. Hogy úgy érzi-e, kevesebbet ér, mint mások? Valóban elhitte, hogy amint a férfi elkezdi lefejtegetni róla a ruha rétegeket, és rájön, kicsoda is valójában, akkor többé már nem akarja, hogy a felesége legyen? Őrültség, őrültség. Hiszen Caitlin gyönyörű teremtés. A lángvörös hajzuhatag, az álomszép kék szempár, a krémszínű bőr… Minden bizonnyal ő a legszemrevalóbb fiatal teremtés ezen a vidéken. Van-e olyan épeszű férfi, aki ne akarná megkapni?


Caitlinnek mégsem volt önbizalma. Ace ezt olvasta ki a tekintetéből. Már csak az a kérdés, miért. Mert az apja olyan férfi volt, amilyen? Vagy ennél is többről van szó? 1879. március 12. Caitlin ezen a napon hagyott fel a naplóírással. Azért imádkozom, hogy felejteni tudjak. Valami történt vele akkor. Valami, ami annyira borzalmas, hogy a legszívesebben kitörölte volna az emlékezetéből. És neki, a férje lévén, ki kell derítenie, mi történt. Az a baljós érzése támadt, hogy ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani.


Tizenhatodik fejezet

A padlás hívogatóan sötét és csöndes hely volt. Caitlin a hátsó sarokban kuporodott, lábát felhúzva a mellkasához, homlokát a térdének támasztva. Egyetlen vágya az volt, hogy egyedül lehessen. Mindössze néhány percig. Amíg összeszedi magát. Míg elpárolog a haragja. Míg megnyugszik háborgó gyomra. Ace felpiszkálta, tudatosan törekedett arra, hogy feldühítse. Utólag már Caitlin is tudta, hogy így történt. Csakhogy kissé későn jutott erre a felismerésre. Túl sokat árult el magáról a férfinak. És ha nem menekül el mellőle, akkor még többet kiszedett volna belőle. Körmei a térdébe mélyedtek, miközben dühös volt önmagára és a férfira is. Nem a verés miatt. Nem is azért, mert nem sikerült megszökniük Patrickkel. Erről még Bess-szel és Halloway doktorral sem beszélt, pedig az öccse mellett ők voltak a legjobb barátai. Beszélni róla olyan volt, mint alkoholt önteni egy sebre. Ezt érezte most is: mintha a bőrét horzsolások borítanák, a nyers húsig húzódva, Ace Keegan pedig whiskyt locsolt volna rá. Úgy érezte, a végén még elhányja magát, annyira háborgott és görcsölt a gyomra, a torka forró volt és csípett, és ez az érzés sehogy sem akart elmúlni. Miért maradtál ott és tűrted? Ő is csak olyan ember, mint a többi. Patricken kívül senki sem értheti, milyen egy fedél alatt élni olyasvalakivel, mint amilyen az apjuk volt. Másoknak fogalmuk sem lehetett erről. Talán nem is akarták megérteni. Könnyebb félrefordítani a fejüket, meggyőzni magukat arról, hogy nem is olyan súlyos a helyzet odaát O'Shannessyéknél. Minden gyerek próbálkozik szökéssel, ezzel érveltek. Minden gyerekkel előfordul néha, hogy úgy érzi, gyűlöli a szüleit. Minden gyermekkel megesik, hogy a fejébe veszi, rosszul bánnak vele. És miután hazudtak önmaguknak, No Name lakóinak nem kellett bűntudatot érezniük miattuk. Ha Conor azt mondta, a fiú megbotlott egy lapátban, azért csupa kék-zöld folt az arca, hát akkor úgy történhetett. Ha pedig az apa azt állította, a kislánya leesett egy kerítésről, és eltörte a csuklóját, akkor hogy jönnek ők ahhoz, hogy kételkedjenek a szavában? Senkinek sem volt elég bátorsága szembeszegülni Conor O'Shannessyvel. Ez az igazság. Csupa gyáva ember lakik ebben a városban. Hogy dühös-e? Ace ezt kérdezte tőle. Honnan a csudából tudja, mit érez? A „düh” enyhe kifejezés volt ahhoz képest, amit érzett. Úgy vélte, nincs is szó erre. Születése óta össze volt zárva egy szörnyeteggel, aki a gyámja volt, és a bosszújától félve nem mert segítséget kérni. Eleinte, amikor még nem jött rá, hogy az emberek inkább tudomást sem vesznek szorongatott helyzetéről, meg sem tudta számolni, hányszor nézett egy-egy felnőtt szemébe, némán könyörögve, hogy mentse meg. Hamarosan megtanulta, hogy a való világban nemigen akadna hősök. Gyerekként a csillagokat kérte. Bárcsak… Bárcsak sikerülne ma este… bárcsak valóra válna, amit szeretnék. És mindig is egy hősről álmodozott ilyenkor. Aki erős és nagy, és megvédi őt és Patricket. Aki megszökteti őket. Aki kedves és csodálatos, mélyen zengő hangon nevet, szereti megölelni őt, és történeteket olvas neki, és cukrot vesz, hogy desszertet Catherine Anderson 147 Gyógyító szenvedély

készíthessenek. Olyasvalaki, aki csak akkor fenyíti meg őket, ha valóban rosszalkodnak Patrickkel, de olyankor soha, amikor iparkodnak a lehető legjobban viselkedni. Ám ahelyett, hogy teljesült volna a kívánsága, könyörgő tekintetéről senki sem vett tudomást. A vegyesbolt tulajdonosától kapott néha cukorkát és barackot a búbjára. A béristálló gazdája megengedte neki, hogy etesse a lovait almával. A méteráruboltból kapta a porcelánfejű babát, majd később a kartonanyagot, hogy rongybabát készíthessen magának, miután az apja egyik dühkitörése alkalmával széttépte a porcelánbabát. Senki sem kényeztette Conor O'Shannessy gyermekeit olyan ajándékokkal, amelyeket ne érdemeltek volna meg. Az egész városban csak egyetlen férfi akadt, aki tett értük valamit, és felajánlotta a segítségét: az apró termetű, kövérkés és arany szívű Halloway doktor, aki olyan volt, mint egy termetesebb törpe. Caitlin azonban félt elfogadni a segítségét, attól tartva, hogy az apja kárt tehet a férfiban, ha közbeavatkozik. Az összes többi férfi, aki méltó ellenfele lett volna Conornak, kedvesen továbbküldte. Mindannyian félrefordították a fejüket vagy úgy tettek, mintha nem látnának. Végül már nem is nézett a szemükbe. És nem fohászkodott és nem reménykedett. Nem azért, mert már nem akart elszökni, hanem mert rájött, hogy a nagytermetű és erős férfiak nemigen szoktak másokkal törődni. Saját igényeik és szükségleteik túlságosan is lekötötték a figyelmüket, s ezek jó részét a náluk gyengébbek kárára elégítették ki. Hogy dühös volt-e? Igen, dühös. Az a fajta perzselő düh munkált benne, amelyet rég magába fojtott és eltemetett, mert felesleges volt energiát fordítania rá. És mert belefáradt. Iszonyú fáradtságot érzett. Huszonkét éves volt. És az öccse máris az apjuk nyomába lépett. Caitlin pedig tehetetlennek érezte magát. Nem segíthetett rajta. Önmagán sem. Egész életében úgy érezte, mintha légypapírra ragadt légy lenne: kétségbeesetten próbált szabadulni. És most, alighogy megszabadult apja zsarnokságától, betoppant az életébe Ace Keegan, és tessék, azóta megint kelepcében érezte magát. Szerette volna gyűlölni ezt a férfit. Tiszta szívéből gyűlölni. Ám annyira váratlanul érte a kedvessége, hogy ez nem sikerült neki. Odaadta neki a kését az éjszaka. Néhány perccel ezelőtt elnézést kért tőle. Lehet, hogy meggondolatlan és könyörtelen. De változtatott a taktikáján, épp akkor, amikor már kezdte volna gyűlölni őt ezért. Ace kitűnő játékos. És ez az egész pontosan ezt jelentette számára. Játékot. És ezt legalább ő is elismerte. Úgy figyelte őt egész idő alatt, mintha vetélytársak lennének a pókerasztal mellett: az arckifejezését, a tekintetét, árgus szemmel, és ez túl soknak bizonyult. Caitlin meztelennek érezte magát vele szemben. És tehetetlennek. Mit akart tőle? Elsősorban ez nyugtalanította most. Miért kényszerítene erőnek erejével egy ilyen jóképű férfi arra egy nőt, hogy feleségül menjen hozzá? Nem gondolta volna róla, hogy ennyire magányos vagy kétségbeesett. El akarta hitetni vele, hogy felelősnek érzi magát érte, s kötelességének érzi, hogy feleségül vegye, miután tönkretette a jó hírét. Csakhogy Caitlin kételkedett ebben. Az orvoson és Bessen kívül soha senki sem viselte a szívén a sorsát, hát akkor miért tenné éppen Ace Keegan? Hiszen alig ismeri őt, a múltjáról pedig jóformán semmit sem tud. Tényleg azt várja tőle, hogy higgye el róla, szemernyivel is jobb ember, mint bárki más No Name-ben? Hogy csakis emberbaráti szeretetből vette feleségül őt? Az emberek többsége semmit sem tesz másokért, főleg nem, ha ezért nagy árat kell fizetniük, kivéve


azt az esetet, ha érdekük fűződik ehhez. Ace-nek is biztosan van valamiféle hátsó szándéka. Egy férfi nem vesz feleségül egy nőt, akit alig ismer. Fa nyikorgását hallva Caitlin felkapta a fejét és fülelt. A padlás alatt csirkék csipkedték a földet, kotkodácsoltak. Néha egy-egy ló megrúgta a boksza falát. Most is nyikorgott valami. Tekintete a létrára tapadt. Visszatartotta a lélegzetét, és várt, abban reménykedve, hogy senki sem jön fel ide. A padlás túlsó végében takarókat és párnákat látott. Ace testvérei idefent aludtak. Amilyen szerencséje van, egyikük biztosan szunyókálni szeretne itt. Sötét kéz fogta meg a létra legfelső fokát. Aztán az illető fekete haját is látta már. Ace… A férfi belekapaszkodott a fába, s oly könnyed mozdulattal lendítette fel magát, aminek láttán elakadt Caitlin lélegzete. Amikor megvetette csizmás lábát a padláson szétszórt szénában, s visszanyerte az egyensúlyát, körülnézett a félhomályban. Amikor megpillantotta a mozdulatlanná dermedt lányt, lassan végignézett rajta, mintha semmit sem szeretne kihagyni. – Gondoltam, hogy idefönt lehetsz. Elindult felé, imbolygó léptekkel haladva hol a bálák szilárdabb felületén, hol a lazán szétszórt szénában. Erős lábizmait kiemelte combjára feszülő fekete farmernadrág. A felsőteste is tökéletes volt – válla és karja ívét kirajzolta a fekete ing, miközben egyensúlyozott, lépkedett. Caitlin megkönnyebbült, látva, hogy nem megy oda hozzá a sarokba, inkább a lépcsőzetesen rakott bálák egyikére ült, megmarkolva az összepréselt szalmatömb szélét. Kinyújtotta, s kissé behajlítva tartotta a lábát, fényes fekete csizmájának orrát befelé fordította. A lány és a létra között foglalt helyet. Caitlin még szorosabban ölelte a térdét, és annyira félt Ace-től, mint soha egyetlen férfitól sem még. Olyan nagy hatalma volt fölötte. Ő a férje. Ha úgy dönt, ledönti a szénába, letépi a ruháját, és megerőszakolja, akkor senki sem állíthatja meg. Sőt, senki még a szemöldökét se vonná fel emiatt. Hiszen ő a felesége, a tulajdona. Azt tehet vele, amit csak akar, és ameddig jólesik neki. Továbbra is őt nézte a férfi. Olyan érzése volt a tekintete láttán, mintha egy bonyolult számtani feladványnak tartaná, amelyet meg szeretne oldani. – Vakvágányra futott a beszélgetésünk odakint a karámnál – kezdte fátyolos hangon. – Tulajdonképpen azért kerestelek meg, hogy bocsánatot kérjek tőled, és elmondjam neked, hogy ma délután megkeresem Patricket. – Patricket? Ace megtörölte a száját a kézfejével. – Ma reggel elvetettem a sulykot, amikor azt mondtam neki, hogy nem jöhet ide többé. Azért nem kérek bocsánatot, hogy megütöttem. De visszavonom, hogy nem szívesen látott vendég itt. Hiszen az öcséd, és szereted őt. Ha látni szeretnéd, jogod van hozzá, én nem nehezíthetem meg a dolgodat. Ismét olyan kedves volt hozzá. Caitlin csak bámulta, s olyan boldogság töltötte el a szívét, hogy kis híján felpattant, hogy a nyakába ugorjon. Az ösztönös óvatosság azonban felülkerekedett benne. Olyan érzése volt, mintha jégen lépdelne, és ha hagyja, a férfi olyan helyre vezeti, ahol elvékonyodik a jégréteg. – Köszönöm.


A hangja élettelen és kifejezéstelen volt, nem pedig hálával teli. Caitlin úgy érezte, megbocsáthatatlanul udvariatlan. Nagylelkű gesztus volt ez a férfitól. Ő mégsem volt képes fesztelenebbül viselkedni vele. Ez a férfi egy szélhámos. Számító, aki befolyásolni akarja őt. Semmit sem bíz a véletlenre. És ha ő mégis megbízik benne, a végén nagy árat fizet még ezért. Próbált a jelenlegi problémára összpontosítani. Görcsbe rándult a gyomra a gondolattól, hogy Patrick és Ace ismét találkozik. A görcs aztán a köldöke tájára, majd az ágyékába költözött, s olyan fájdalmas volt, hogy össze kellett szorítania a fogait. Azon kezdett tűnődni, talán valamilyen betegség bujkál-e benne. Szép is lenne ágynak esni, miközben egyedül Ace ápolhatja. Ettől a gondolattól még jobban görcsölni kezdett a gyomra. – Mi van, ha Patrick még mindig részeg lesz, amikor megérkezel hozzá? – kérdezte. – Mi lenne? – Lehet, hogy beléd köt. Ace a bálára támaszkodott. – Nem szoktam megfutamodni a kihívások elől, Caitlin. De rád való tekintettel most megteszem. Megígértem neked ma reggel, hogy nem emelek kezet az öcsédre. Hacsak nem üt meg téged még egyszer, vagy nem fenyeget engem életveszélyesen, nem szegem meg többé a neked tett ígéretemet. Caitlin szeretett volna hinni neki. Ó, istenem de még mennyire szeretett volna! A tapasztalatai azonban azt súgták, ne hagyja magát becsapni. A férfi egyszer már megszegte az ígéretét, szemrebbenés nélkül, ismét meg fogja tenni. Nem számít, hogy Patrick rászolgált a verésre. Ha őszinte akar lenni, el kell ismernie, ő maga szerette volna ellátni a baját. Megfogadta azonban, hogy nem teszi. Ace viszont megtette, ráadásul egyetlen pillanatig sem habozott megszegni az ígéretét – Mi van, ha… – sav tört fel a torkába, muszáj volt nyelnie. – Mi van, ha fegyvert ránt? A végén még megölöd. Szerintem nem valami jó ötlet, hogy odamenj, jóllehet nagyra értékelem, hogy felajánlotta – Jól bánok a fegyverrel, Caitlin. – Tudom, éppen ezért aggódom. – Nem arról vagyok híres, hogy vaktában lövöldözöm, anélkül, hogy tudnám, hová célozzak. Ha Patrick fegyvert fogna rám, én akkor sem fogom megölni. Szavamat adom rá. Nem akarta, hogy az öccse élete Ace Keegan adott szaván múlhasson. – Jobban szeretném, ha… – Caitlin, bíznod kell bennem – szakította félbe a férfi. – Elboldogulok majd az öcséddel. Épp elég problémánk van anélkül is, hogy keresnénk magunknak a bajt. De nem csak azért jöttem hozzád, hogy Patrickről beszéljünk. Nem szívesen kérdezte volna meg tőle, hogy mi a másik oka. Nem feledvén, milyen kedves volt hozzá az éjjel, úgy érezte, butaság azt hinnie, hogy azért jött utána ide a padlásra, mert hátsó szándékai vannak vele. Ám volt már példa arra, hogy kedvesek voltak hozzá a férfiak. Kemény leckét kapott, megtanulta, milyen álnokok is tudnak lenni. Az egyik pillanatban még mosolyognak, a másikban már a hátadba vágják a kést… Ó, nagyon is jól tudta… Ace felfújta az arcát.


– Azért jöttem, hogy megbeszéljek veled néhány dolgot. Elősző, is, még egyszer bocsánatot kérek tőled. Sajnálom, hogy a beszélgetésünk félresiklott, mert szerettem volna tisztázni a helyzetet, de még észbe se kaptam, máris veszekedni kezdtünk. Caitlin gyomra émelyegni kezdett a dühtől, ha arra gondolt, most bocsánatot fog kérni olyasmiért, amit szántszándékkal tett. Ismét feljött a sav a torkába. Elege volt abból, hogy a férfi játszik vele. És félelmet ébresztett benne. Az ember nem lehet minden pillanatban résen. – Szándékosan felhergeltél, hogy veszekedjünk – mondta gondosan ügyelve arra, hogy nyugodt legyen a hangja. – Ki akartál szedni belőlem néhány dolgot. Caitlin arra számított, hogy tagadni fogja. A férfi ehelyett nevetett, mély és barátságos hangon, amely mintha körülölelte volna a lányt. – Ezek szerint kezdesz kiismerni. Ennyire átlátszó voltam? – Talán csak okosabb vagyok, mint a többi áldozatod. – Áldozatom? – A férfi megrázta a fejét, mosolya fanyar volt. – Fura szót használtál, Caitlin. – Valóban? – Még mindig dühös vagy rám. Caitlin ezt a megjegyzést nem méltatta válaszra. Ace ismét fürkészte az arcát, semmi sem kerülhette el a figyelmét. Egy végtelen hosszúnak tűnő pillanat után mintha megunta volna azt az időtöltést, és a lány testét kezdte méricskélni. A lány felhúzott térddel ült, tudta hát, hogy nem sokat láthat belőle a férfi, mégis ennek az ellenkezőjét éreztette vele. Lábujjait maga alá görbítette a cipőjében. – Tudod, mit? – szólalt meg a férfi olyan hirtelen, hogy Caitlin összerezzent ijedtében. Tekintete lassan felfelé haladva ismét a lány arcán állapodott meg. – Abbahagyom a játékot, és mostantól nyílt lapokkal játszom. Mit szólsz hozzá? – Nyílt lapokkal? – A lány hangja fémesen csengett. – Kérdéseim vannak hozzád. – A férfi farkasszemet nézett vele. – És még mielőtt felteszem őket, értsd meg, hogy választ várok tőled. Őszinte választ. Caitlin arcvonásai megdermedtek. Patrick jutott eszébe meg a tojásfehérjés arcmaszk, és a következő pillanatban azon kapta magát, hogy már könnybe lábadt a szeme. Pislogott néhányat, hogy visszafojtsa őket. – Nem kényszeríthet arra, hogy válaszoljak olyan kérdésekre, amelyekre nem akarok válaszolni, Mr. Keegan. – Aha, szóval mostantól megint Mr. Keegan vagyok? Ace ismét elnevette magát, de hangtalanul. Jókedvének egyetlen jele vállának rázkódása volt. Majd lefelé görbült a szája sarka, miközben mosoly suhant át az arcán. Féloldalas mosoly volt ez, amely az arcán húzódó sebhely ellenére is lefegyverző és megnyerő volt. Caitlin azon tűnődött, vajon gyakorolni szokta-e a tükör előtt. A férfi egy pillanatra lehajtotta a fejét, előre-hátra mozgatva csizmás lábát, mintha a fényességét ellenőrizné. – Tévedsz, ha azt hiszed, nem kényszeríthetlek arra, hogy válaszolj a kérdéseimre. Van néhány ütőkártya a kezemben, és ezek nem kis dolgok. Azt ajánlom neked, terítsd ki a lapjaidat, mielőtt előállok az enyémekkel. Caitlin a falhoz simult. – Fenyegetőzöl? – Többé-kevésbé. Még a félhomályban is látszott a szeme csillogása, amikor ismét a lányra nézett.


– De a jó szándék munkál bennem. Caitlin szerette volna elkapni róla a tekintetét, de nem sikerült. – Pontosan mivel fenyegetsz engem? – A feleségem vagy. Találd ki. A lány még szorosabban ölelte a térdét. Szeretett volna lazítani a szorításán, de úgy tűnt, mintha a teste megdermedt volna ebben a helyzetben. A férfi áthelyezte a testsúlyát a másik lábára. – Én úgy látom, nincs sok választásom, Caitlin. Feleségül vettelek, és a fejembe vettem, hogy akárhogyan is, de működni fog a házasságunk. És ez azt jelenti, nem lehetnek titkaink egymás előtt. És azt is jelenti, hogy előbb vagy utóbb, de szeretkezni szeretnék veled. Azt már eddig is sejtettem, hogy ez a gondolat cseppet sem tetszik neked. Sőt, úgy is mondhatnám, rettegsz tőle. A lány egy szót sem szólt, csak nézte őt, miközben a torkában dobogott a szíve. – Mivel a férjed vagyok, rendelkezem bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, s úgy vélem, az lenne a legokosabb, ha elmondanád nekem, miért félsz ennyire ettől. Különben nem tehetek mást, mint találgatok. Ám az igencsak megnehezíti a helyzetemet, és különben sem egyenes dolog veled szemben. Ha van valamilyen problémád, hadd tudjak róla én is. Érted, mit akarok mondani? Caitlinnek összetapadt a szája, a nyelvét mintha odaragasztották volna a szájpadlásához. Miután egy szót sem szólt, a férfi fáradt sóhajtást hallatott. – Nem valami sok segítséget kapok tőled. – Úgy érzem – mondta a lány remegő hangon –, hogy ultimátumot adtál nekem. A férfi keresztbe fonta karját a mellkasán, egyik kezének ujjaival dobolni kezdett az ingujján. Szemlátomást fogytán volt a türelme. – Jobb szeretném, ha úgy fognád fel, mint esélyt arra, hogy ne kelljen feleslegesen rettegned. Nem vagyok érzéketlen ember. Ha félsz, és jó okod van erre, akkor legfőbb ideje elmondanod. Ha nem teszed, akkor azt fogom hinni, nincs szó egyébről; mint a nők szokásos félelméről a nászéjszaka előtt, és ennek megfelelően fogom megtenni a következő lépést. – Úgy értsem, vagy elmondom neked, amit tudni szeretnél, vagy pedig rám erőszakolod magad? A férfi a lány szemébe nézett. – Erőszak… Ez a kedvenc kifejezésed, ugye? Már korábban is használtad ezt a szót. Elgondolkodva fürkészte a lányt. – Az az érzésem, egy másik kifejezésre is gondolsz közben. Amely majdnem ugyanezt jelenti. – Elhallgatott, majd mintha nyomatékosítani szeretné, halkan hozzátette: – Azt hiszem, ez a szó a nemi erőszak. Caitlinre hirtelen rátört a hányinger. Görcsölni kezdett a gyomra, és elindult felfelé. Ezt hasogató fájdalom követte, amelytől hétrét görnyedt volna, ha nem lett volna eleve ebben a testhelyzetben. – Az éjjel azt mondtad, évekkel ezelőtt már kompromittált valaki. Szerintem nem egészen pontos kifejezés erre az, hogy „kompromittált”.

A lány a szája elé kapta a kezét, és lehunyta a szemét. Miközben heveny gyomorgörcsöktől szenvedett, a férfi csak ült, figyelte és várt.


– Caitlin – szólalt meg szelíden. Azt akarta, olyan legyen a hangja, mint egy cirógatás. – Ne érts félre. Nem részletes beszámolót szeretnék hallani tőled. Beérem egy egyszerű igennel vagy nemmel is. Sőt, egy bólintás vagy fejrázás is elég. Ha valami ilyesmi történt veled, szívem, akkor el kell mondanod nekem. Ez nem az a fajta titok, amit elhallgathat egy nő a férje elől. A lány hirtelen letérdelt és előrehajolt. – Hánynom kell! Ace egy pillanatra azt hitte, csak színészkedik Ám aztán látta őt hányni, a nyakán húzódó ereket kidagadni, arcát eltorzulni. És ekkor villámgyorsan elindult felé a báláról. Miközben a szénában gázolt, csak úgy cikáztak a fejében a gondolatok. Először is az, hogy választ kapott a kérdésére, s végül, hogy nincs nála ostobább férfi ezen a földön. Számított persze arra, hogy felzaklatja majd a lányt a frontális támadás. De erre semmiképp sem. Caitlin ismét öklendezni kezdett, de már semmi sem jött ki a gyomrából. Öklendezés és hányás. Ace-nek is volt már néhányszor, és tudta, milyen fájdalmas. Csakhogy ő rászolgált: olyankor voltak ilyen rohamai, ha felöntött a garatra. Caitlin azonban egyetlen kortyot sem ivott. Aggodalom töltötte el Ace-t. Fél térdre ereszkedett a lány mellett és átkarolta a derekát. – Jézusom…! A lány erőtlenül tolta odébb a karját. – Me-menj… ne-ne nézz közben… Könyörgését újabb öklendező hang követte, amelynek hallatára kis híján Ace-ből is kijött a reggeli. Épp elégszer átélt már hasonló élményt ahhoz, hogy együttérzésből érezze ő is az öklendezés rohamait. Nyelt egyet, tekintetét a lány tarkójára szegezte, és igyekezett másra gondolni. Évekkel ezelőtt jött rá a trükkre, amellyel csillapíthatta gyomrának háborgását az öccsei rosszullétekor, hogy elterelje a figyelmét róla, s valami kellemesebb dologra gondoljon. Csakhogy Caitlin esetében hiába próbálta. A lány minden egyes öklendezését ő is érezte, egészen a lábujjáig. A belőle feltörő szaggatott, fuldokló hangok miatt még törékenyebbnek látta őt a férfi. És nem tehetett mást, mint aggódott amiatt, hogy szenved. Látta, hogy kidagadnak az erek a nyakán. Úgy érezte, mintha testének minden izma megfeszülne. Most eszmélt csak rá, hogy a lány nem vacsorázott az éjjel, sőt a reggelit is kihagyta. És hamarosan dél lesz. Ha tegnap korán ebédelt, az azt jelenti, huszonnégy órája semmit sem evett. Ráadásul ideges volt azóta, hogy tegnap este a bálban sarokba szorította. Nem csoda, hogy tiltakozik a gyomra. Hallotta, milyen görcsösen nyeldekel, és milyen szaggatottan, fuldokolva veszi a levegőt. Azt is tudta, hogy próbál úrrá lenni a hányingeren. Csakhogy ez nem mindig sikerül. És Ace már maga is érezte, mennyire kimerült tőle. A lány miatti aggódása segített leküzdeni a saját hányingerét. Egyik kezével megtámasztotta Caitlin homlokát, próbálta minél jobban magára venni a lány súlyát. Amikor végre alábbhagytak Caitlin rohamai, oldalra fordult, hátával a falnak támaszkodott, s leült a szénába, hogy az ölébe vonja Caitlint. A lány próbált ellenállni neki, nem volt elég ereje hozzá. Amikor felhagyott a közdelemmel, fájdalmas zokogás szakadt ki belőle, arcát a férfi vállára hajtotta.


Ace átölelte, állát a lány fejebúbjára támasztotta. Ő pedig sírdogált, halkan, szívfájdítón. Türelmetlenség. Ez volt életének legnagyobb átka. Mindig mindent már tegnap akart elérni, ha nem hamarabb. Sohasem volt képes megnyugodni. Így viszonyult a munkához, a játékhoz, de a bosszúhoz is. És most ezzel a lánnyal is türelmetlen volt, letámadta, gondolkodás nélkül. Úgy tizenkét órája lehetnek csak házasok, és ő máris megpróbálta kiszedni belőle a titkait, hogy a bizalmába férkőzzön. A lánynak időre van szüksége, a fenébe is! Ezt még egy félnótás is láthatja rajta. Odahaza, San Franciscóban még a zongorának is volt szoknyája, és nem dekorációként, hanem mert még a zongoralábat is illetlen látványnak tartották. Az emberek „kimondhatatlan”-nak nevezték az alsónadrágot, a hátsó felüket meg „ülep”-nek. A tisztességes nőknek pedig mintha nem is lett volna lábuk és karjuk: ezeket „végtag”-nak titulálták. A mellüket és intim testrészeiket csak a férjük érinthette meg az éjszaka leple alatt, a zárt hálószobában, és sohasem említhették fényes nappal. Ace tisztában volt mindezzel. Hiszen van édesanyja meg lánytestvére is, és mindketten példaértékűen, igazi hölgyként viselkednek. Egyikük sem mondja azt, hogy a „francba”, és Ace abban is kételkedett, hogy ha valaki megtámadta volna őket, elkiáltották-e volna magukat, hogy „Segítség, meg akarnak erőszakolni”! Ez már csak így szokás illedelmes körökben. No Name-ben talán kevésbé jellemző, de mégis hasonló a helyzet. Ace-nek azonban muszáj volt sarokba szorítania Caitlint, arra ösztönözve, hogy kimondja az „erőszak” szót. Na de hogy még be is számoljon neki erről az élményéről? Nem, biztosan elment az esze, ha ezt várja tőle. A probléma csak részben fakadt abból, hogy már évek óta nem lakott otthon, San Franciscóban. A szobák a kocsmák fölött. A lakosztályok a flancos szállodákban. Olyan sokáig forgolódott ledér nők között, hogy a jelek szerint már elfelejtette, hogyan kell egy igazi hölggyel bánni. Egy úriember nem ad ultimátumokat, és sohasem erőltet rá egy nőre illetlen témákat, s ezek listáján egészen elöl szerepel az erőszak. – Sajnálom – suttogta a lány Ace ingéhez hajolva. A férfi lehunyta a szemét. – Nem, kedvesem, nekem kell elnézést kérnem tőled. Nem lett volna szabad előhozakodnom ezzel a témával. Érezte, hogy megfeszült a lány teste, s egyre erősebben markolta az ingét. – Ne… kérlek… Szeretnék válaszolni a kérdésedre. Nem szeretném, hogy… ennek alapján dönts a következő lépésedről. Ace először nem értette, miről beszél Caitlin. Aztán eszébe jutott, hogy ő maga mondta, ha a szokásos nászéjszaka előtti pánikról van szó, akkor ennek megfelelően fog lépni. Kis híján felnyögött az emlék hatására, s ezt ráadásul egy másik, egy még sürgetőbb és erősebb késztetés követte, hogy előkerítse Josephet, és átadja neki helyét. Mert az öccse – minden nyersesége dacára – sokkal hozzáértőbben tudna bánni ezzel a lánnyal. Joseph nem töltött olyan sok időt a kocsmákban és a játékbarlangokban, mint ő. Persze, tudta, hogy nem ez a megoldás. Mint erre Joseph korábban rámutatott, Ace kereste magának ezt a bajt, úgyhogy neki kell megoldania a problémát. Egyébiránt pedig Ace már így is hideglelés kapott a gondolattól, hogy egy idegen férfi hozzáérjen a lányhoz. Hiszen az ő felesége, és az ő felelőssége. Majd ő megoldja a problémát. Valahogyan. Csak változtatnia kell egy keveset a gondolkodásmódján. Kitörölni az agyából az utóbbi húsz évet. Megrágnia a szavakat. Szert tenni némi jó modorra. Felidézni magában,


hogyan viselkedett valaha egy igazi hölggyel, ahelyett, hogy úgy bánjon vele, mint egy szajhával. Jézusom! Ennek a szegény lánynak milyen göröngyös volt az útja idáig! Ace keze megfeszült a lány tincsei között. – Caitlin, nem teszek egyetlen lépést sem, rendben? Csak felejtsd el, amit mondtam! – Nem? A hangjából kiérezhető reménykedés figyelmeztetően csengett. Ace kinyitotta egyik szemét. – Nem, közvetlen módon semmiképp. A lány teste ugyanolyan feszült maradt. Sőt, még jobban megdermedt. – Ez mit jelent? – kérdezte. Ace-nek fogalma sem volt róla. – Semmi olyasmit, ami miatt aggódnod kellene. A lány fészkelődött, felegyenesedett, s szívet lágyító kék szemét rászegezte. – Na és mi lesz később? – Megkordult a gyomra, nyelt egyet, egyik kezét kettejük közé csúsztatta, hogy átfogja a derekát. – Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha válaszolnék… – Édesem, már válaszoltál. – Igazán? – kérdezte döbbenten. – Nem emlékszem rá… – Hidd el nekem – felelte a férfi fátyolos hangon. – Már tudom a választ. Úgyhogy egy időre hagyjuk ezt a témát, rendben? Ebben a pillanatban ismét kordult egyet a lány gyomra. – Ha nem hagyjuk abba, akkor megint hányni fogsz. Azt hiszem, az idegesség okozza. Vagy az, hogy régen ettél utoljára. Hányni… Hát ezt a szót is törölnie kell a szótárából. Az édesanyja ilyenkor azt szokta mondani: „felfordul a gyomra”, vagy „émelyeg”. Ace biztosra vette, hogy a „hány” szót még sohasem ejtette ki a száján. Hirtelen kimerültnek érezte magát. Csontig hatoló fáradtság lett úrrá rajta. Fejét a falnak támasztotta, szórakozottan simogatta Caitlin karját. – Csak pihenj néhány percig – kérte szelíden. – Hadd nyugodjon meg a gyomrod. Aztán lemegyünk, és beléd diktálok egy kis ennivalót. Már kikészítettem neked a tányérra, csak meg kell melegíteni. – Nem vagyok éhes. – De az vagy, csak nem tudod. Van hideg tej a jégszekrényben. Nem esne jól egy nagy pohárral? – Nem. – Dehogynem. A férfi ismét magához vonta, hogy hozzásimuljon a hátával, a fejét a vállára vonta. Határozottan jó volt így érezni a lányt. Caitlin fészkelődött, próbált kényelembe helyezkedni. Az érintésétől Ace érdekes változásokat tapasztalt magán. Mindent elsöprő erekciója volt. És csak fohászkodhatott azért, hogy ez ne tűnjön fel a lánynak. De úgy tűnik, senki sem figyel rájuk az égiek közül. A lány hirtelen visszafojtotta a lélegzetét, és természetellenesen mozdulatlan maradt. Ace gondolatban számolta a másodperceket. Amikor a tizedik is eltelt, a másik szemét is kinyitotta. – Caitlin? – Mi az?


Vékony volt a hangja, akár a pergamen. És közben arcizma se rezdült. Lehet, hogy nem is tűnt fel neki. Ace-nek azonban már az is elég volt, hogy hozzásimult a hátsójával. Próbált uralkodni a testén, de mindig is úgy érezte, mintha ez a szerve független lenne az agyától. – Ne félj – kérte olyan fátyolos hangon, hogy a legszívesebbe bokán rúgta volna magát. – Nem foglak bántani. – Nem baj, ha megmozdulok? Ace már majdnem nemet mondott erre. Aztán meggondolta magát. Ha most azt mondaná neki, maradjon így, hozzásimulva, akkor Caitlin megtanulhatna valami nagyon fontosat. Azt, hogy a férfi képes uralkodni alantas ösztönein. Bár talán soha többé nem lesz még egy ilyen alkalom. – Nem, nem gond. Végül leengedte a karját, ellenállva a késztetésnek, hogy leemelje a lányt az öléből. Egy vasakaratú férfi. Hát igen, ez ő. – Menj! Nem kellett kétszer mondania. A lány olyan gyorsan engedelmeskedett, mintha a férfi azt kiáltotta volna: „Tűz van!” Amint a lány felpattant az öléből, Ace felhúzta az egyik térdét, hogy eltakarja duzzadó ágyékát. Próbált tudomást sem venni a tényről, hogy ebben a pózban fájdalmasan összepréselődik a hímvesszője. A lány visszaült korábbi helyére, hátát a falnak támasztva, és nyugtalanul, ugrásra készen figyelte. Ace megdörzsölte az arcát, lehunyta a szemét, aztán vett egy nagy levegőt. Amikor befejezte a szokásos rituálét, egyik karjával átölelte a felhúzott térdét. Ismét lehunyta a szemét. Te jóságos ég…! Most már értette, miért hordanak szoknyát a skótok. Hallgatásba burkolóztak. Az a fajta csend volt, amelytől kiveri az embert a verejték. Ace hallgatta a padlás alatti csirkék zsivaját. Az egyik tyúk olyan fülsértő, éles hangon kotkodácsolt, hogy a legszívesebben feltálalta volna vacsorára. Előbb kitekeri a nyakát. Ez stílusos ötletnek tűnt. Szép, erőszakos aktus… Erőszak. Ace azon tűnődött, vajon ki lehetett az a gazember, aki ezt művelte Caitlinnel. Vajon itt lakik még No Name környékén valahol? Majd meghalt a kíváncsiságtól. Ez a kérdés semmiképp sem kívánkozik ki belőle. Nem erőltetheti tovább. Hagynia kell levegőhöz jutni a lányt. Türelem. Ez ám az erény! És neki éppen ezt az erényt kellett gyakorolnia. – Ki volt az a gazember? Caitlin lehunyta a szemét ijedtében. – Tessék? Ace összeszorította a fogát. Érezte, hogy rángatózni kezd arca jobb felében egy izom. – Itt él azóta is valahol a környéken? – Mi-miért? A férfi ökölbe szorította, majd elernyesztette a kezét. – Szeretném tiszteletemet tenni nála. Ace némán figyelte a lányt. Talán megmondhatná neki kerek perec, hogy az úriemberhez méltó viselkedést ő elemi dolognak tartja. – Szeretném szétverni a fejét! Kitépni a manduláját! Hogy azt kívánja, bárcsak inkább apáca lett volna az, aki a világra hozta. A lány szeme tágra nyílt.


– Ó… – Nos? Caitlin lehajtotta a fejét, és szedegetni kezdett valamit a szoknyájáról. – Nem akarok beszélni róla – felelte remegő hangon. – Ne erőltesd, kérlek. Azt mondtad, nem érdekelnek a részletek. Valóban ezt ígérte. – Nem kérem, hogy meséld el a részleteket, csak áruld el a gazember nevét. – Nem beszélhetek erről – mondta a lány egyre élesebb hangon. – Ez minden, amit kérek. Csak mondd meg a gazember nevét! A lány a kezébe temette az arcát. – Megígérted! Ace hátravetette a fejét, olyan erővel vágva a rönkfalba, hogy azt hitte, bereped a koponyája. És olyan roppant erővel szorította össze fogait, hogy azt hitte, a hátsó őrlője széttörik. – Ne haragudj – kérte néhány hosszú, feszültségtől lüktető pillanat elteltével. Most már biztos volt benne, hogy kitekeri a nyakát annak az ostoba csirkének – Tényleg azt ígértem, nem kérdezlek a részletekről. Ismét csend támadt. Ace utálta, ha a lány visszafojtotta a lélegzetét. Azon tűnődött, vajon azért-e, mert halálosan fél tőle vagy valami hasonló okból teszi. – Csak egyetlen kérdést! – A szeme sarkából pillantott a lányra közben. – Megfizetett azért, amit tett a gazember, vagy csak úgy odébbállt? A lány erőltetettnek hallatszó nevetést hallatott a tenyér mögül. – Ó, igen, megfizetett érte. Ez valamelyest megnyugtatta Ace-t. – Akkor jó. A lány nem reagált. – Most is rosszul érzed magad? Időbe telt, mire Caitlin válaszolt. – Egy kicsit remeg még a gyomrom. – Egy kis tej jót tenne neki. A lány egyik kezét elemelte a szeme elől, de gondosan kerülte a férfi tekintetét. – Nem kérek. Babrálni kezdte a szénát maga mellett. Ismét csend támadt. Úgy tűnt, mintha Caitlint zavarná a széna illata. Egyre csak vakargatta az orrát. Vagy talán csak idegességében tette. – Most, hogy… már tudod… – elhallgatott, óvatosan a férfira pillantott. – Megváltozott a véleményed a házasság érvénytelenítésével kapcsolatban? Fogós kérdés volt. A lány arckifejezése nem árulta el, mit szeretne hallani tőle: igent vagy nemet. – Szó sem lehet a házasság érvényteleníttetéséről, Caitlin. Úgyhogy ezt verd ki a fejedből. – Még ezek után sem? Ace hunyorgó szemmel nézett rá. Harmincéves volt, és még sohasem találkozott olyan nővel, akinek az értelmi képességei zavarba hozták volna. – Miért?


– Nos, mert… – elhallgatott. Idegesen babrált egy szénaszálat, kis híján ledörzsölte az orrát a helyéről. Aztán erőtlenül legyintett, azt sugallva, hogy rengeteg mondanivalója lenne, csak éppen nem tudja rászánni magát, hogy elmondja. – Őszinte voltam hozzád az éjjel. Ha az embert kompromittálják, az… – ismét elhallgatott, és eldobott egy marék szénát. – Tudod, nem egészen az, mint… Ace ekkor értette meg. Caitlin beszennyezve érezte magát, ahogyan Ace gyanította is. Az ő köreikben a nemi erőszak nyilván olyan bélyeget jelent, amelyet egész életében visel egy nő. És ezért soha többé nem tekintik teljes értékűnek. A tisztességes férfiak sokszor szűzies hajadonokat választanak feleségnek, vagy ugyanolyan tisztességes özvegyeket, vagy kompromittált fiatal lányokat, akiknek sikerült megúszniuk, hogy ne mocskolódjon be a nevük. Ace-nek gombóc nőtt a torkában. A lány elfordított arcát látva arra gondolt, soha nem látott még ilyen szépet. A gesztenyebarna szempillák árnyékot vetettek halvány bőrére, mely makulátlan volt – eltekintve az arccsontja fölött húzódó sebtől. Az orra kicsi és törékeny. Rózsás ajka telt és csókolnivaló. Hegyes kis álla miatt csökönyösnek tűnt. Haját befonva és feltűzve viselte, ami más nőnek komolyságot kölcsönzött volna, neki azonban nem: csodálatosan laza frizura volt a rézvörös, rakoncátlan tincsekkel. Gyönyörű volt… És ártatlan, mint a mesében. Megnyerően az. Karcsú termet, apró kebel, vékony derék. Elég egyetlen pillantást vetni rá, és a férfi máris tudja, hogy még feltérképezetlen terület. Lehet, hogy megerőszakolták. És biztosan nem szerették. A különbség pedig ég és föld e kettő között. Ace szerette volna elmondani neki, mennyire szerencsésnek érzi magát, amiért rátalált, de nem érezte alkalmasnak erre a pillanatot, és úgy vélte, a lány különben sem hinne neki. – Nem szeretném érvényteleníttetni a házasságunkat, Caitlin. A lány lopva pillantott rá. – Biztos? Bennem nem keltene visszás érzést, sem pedig semmi ilyesmit. Ace kis híján elnevette magát. Úgy tűnik, a lány örömében inkább táncra perdülne, még akkor is, ha – valahol mélyen legbelül – fájó volt a visszautasítása. Úgy érezte, a lány hosszú ideje megszokhatta, hogy alacsonyabb rendűnek tekintik, s hogy úgy érzi magát, mint egy romlott alma a hordóban. Megtanult együtt élni ezzel az érzéssel, mint ahogy Ace is megszokta, hogy biceg, és sebhely éktelenkedik az arcán. – Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nem szeretném érvényteleníttetni a házasságunkat – ismételte el gyöngéden. – Most és mindörökké, ámen. A lány ismét belemarkolt a szénába, és elmélyülten nézegette. – Most, hogy… – elhallgatott, szaggatottan vett levegőt. – Most, hogy már tudod… bízhatom-e abban, hogy adsz nekem még egy kis időt? Hangjának remegése elárulta, mennyire fontos számára, hogy mit válaszol. – Mennyi időre gondolsz? Néhány napra vagy hétre? – Egy év jó lenne… A férfi elnevette magát. – Caitlin, fontos a testi kapcsolat a házasságban. Egy egész évre van szükséged? – Lehetne akkor egy fél év? Ace megpróbálta elképzelni magát, amint hat hónapon át lüktető erekcióval jár-kel. – Nem hinném… – Akkor legyen három hónap… Ace felhúzta a másik lábát is, karját laza mozdulattal összefonta a térdén.


– Mit szólnál ahhoz, ha mindennap tennénk egy apró lépést? A lány rászegezte igéző kék szemét. Ace már tudta jól, milyen hatással van rá, úgyhogy inkább elfordult. – Mindennap? – kérdezte a lány alig hallhatóan. – Miközben sohasem tudhatom előre, hogy mit akarsz tenni a következő pillanatban… – elhallgatott, csalódott hang tört fel a torkából. – Legalább adj egy kis pihenőt néha! Kényszerítette magát arra, hogy nézzen a lány szemébe, eltökélve, hogy nem tágít. – Nincs okod azt kérni, hogy nap mint nap pihenőt is kapj, Caitlin. Tudod, hogy nincs miért félned a szeretkezéstől. – Nem, nem tudom. – Akkor szavamat adom rá. Nem állítom, hogy én vagyok a legjobb szerető ezen a földön, de jól ismerem a női testet. Nem ígérhetem neked, hogy lehullanak majd közben a csillagok az égről, és csilingelni fog a füled, mint ahogy a húgom olvasta egy ponyvaregényben. De kezeskedem érte, hogy legalább tűrhetően fogod érezni magad. – Tűrhetően? Ez mit jelent egészen pontosan? Valahol az elviselhető és a fájdalmas között? Ace ismét nevetett. Képtelen volt megállni. A lány annyira rémültnek tűnt, mintha az ő fogalmai szerint az lenne a legborzalmasabb dolog, hogy ő megérinti. – Mi a kedvenced? – kérdezte szelíden. – Úgy értem, a kedvenc nyalánkságod. – Miért? Ennek mi köze a… – Csak felelj a kérdésemre! – A csokoládé – vágta rá a lány habozás nélkül. Ace megjegyezte magának, hogy ha legközelebb a városba megy, hozzon majd neki. – A tűrhető szex velem pontosan olyan finom lesz, mint a csokoládé. És ez akkor következik be, ha elég rosszul jönnek össze a dolgok. A jó szex velem azonban… – elbizonytalanodott és elmosolyodott. – Képzeld el, hogy nyakig merülsz egy folyékony csokoládéval teli kádban, és addig eheted, hogy már a füleden is az jön ki. Na, ilyen lesz velem szeretkezni. Jobb, mint amiről valaha is álmodtál. Caitlin úgy nézett rá, mintha őrültnek tartaná. Ace jókedve elpárolgott. – Komolyan mondom, Caitlin. Miért hazudnék neked? Amint először megérintettelek, majd meglátod. Rendben? – Csakhogy te férfi vagy. – Emlékeim szerint igen. A lány tekintete hirtelen haragos lett. – Gúnyt űzöl belőlem és nem válaszolsz egyenesen. Tudom, hogy a férfiak ezt élvezik. A nők viszont nem feltétlenül. Ők csak elviselik. Ha pedig férjhez mentek, végképp nem marad más választásuk. Egyedül az jelent vigaszt számukra, hogy másképpen nem lehetne gyermekük. – Ezt meg ki mondta neked? – Hogy csak így lehet gyermekük? – Nem, dehogy. Ki mondta azt, hogy a nők csak elviselik? – Senki. Egyszerűen ezt látom, és levontam belőle ezt a következtetést. – Tévesen. Ha a nők egyáltalán nem lelkesednének érte, akkor már alaposan megcsappant volna a föld lakossága. – Mondod te.


– És egy napon be is fogom bizonyítani neked. Addig azonban semmi értelme olyasmitől rettegned, ami csodálatos lehet, amikor bekövetkezik. Hallván, hogy ismét kordult egyet a lány gyomra, Ace felpattant. Odalépett Caitlinhez, a kezét nyújtva felé. – Nos, jöjjön, Mrs. Keegan, menjünk be a házba, és egyen valamit, még mielőtt megint rosszul lesz. – Nem vagyok éhes. – Caitlin… – Nem vagyok és kész! Én csak tudom, hogy szeretnék-e e vagy sem. A férfi megfenyegette a mutatóujjával. – A döntés a tiéd. Hogy bemégy-e a házba a magad lábán vagy én viszlek be. Felkaplak a hátamra, és akkor kilátszik majd a bugyogód. – Nem akarok bemenni oda. – Miért nem? – Mert odabent vannak az öcséid, és ők gyűlölnek engem. – Gyűlölnek? Honnan a fenéből veszed ezt? – Elég egyszerű pedig. Onnan, hogy O'Shannessy vagyok. – Már nem. Te is Keegan vagy, és tagja ennek a családnak. Már alig várják, hogy megismerhessenek. Fel-alá járkálnak a házban, idegességükben lerágják a körmüket. Ők félnek attól, hogy nem fognak tetszeni neked, Caitlin, nem pedig fordítva. A lány tekintete elárulta, hogy pánikban van. – Láttam őket tegnap este a bálban, és ma reggel is. És úgy látom, ellenségesek. – Pedig nem azok. Gyere be a házba, és ismerkedj meg velük. Hadd bizonyítsák be ők neked! – Szeretnék itt üldögélni még egy ideig. Ace áthelyezte a testsúlyát a másik lábára, és felvont szemöldökkel méricskélte a lányt. – Mondták már neked, hogy egy kissé csökönyös vagy? – Nem vagyok csökönyös. Csak nincs étvágyam. – Egyéb érv? – Még mindig háborog a gyomrom. – Ami jórészt annak köszönhető, hogy huszonnégy órája nem ettél? – Később majd bepótolom. – Most kell enned, Caitlin. Már néhány falat is sokat segíthet. – Ismét megfenyegette az ujjával. – Tényleg azt akarod, hogy mindenki lássa a bugyogódat, aki csak idehaza van? Három béresem dolgozik odakint, nekik biztosan tetszene a látvány. Aztán itt vannak a fivéreim is. Mit szólnál, ha jegyet árusítanánk rá?


Tizenhetedik fejezet

Caitlin semmiképp sem akart visszamenni a házba. Ace Keegan azonban olyan ellenállhatatlan erővel húzta magával, mintha forgószél kapta volna el. Acélos volt a szorítása, lendülete pedig magával sodró, így valahányszor Caitlin megpróbálta megmakacsolni magát, csak annyit ért el, hogy a lábfején húzta tovább. A Paxton fivérek az asztal körül üldögéltek. Kettőnek rövid és vörösesszőke volt a haja, a harmadiké vállig érő, szökés és egyenes szálú. Idősebb féltestvérükhöz képest kisebb termetűnek tűntek, és zömökebbnek, mégis szikárak voltak. Amikor Caitlin belépett, mindannyian felpattantak a helyükről. A lány nem szívesen ment volna közelebb hozzájuk. Megállt az ajtóban, várva, hogy Ace odalépjen mögé. Hallotta becsukódni az ajtót. Majd a férfi hatalmas keze jóleső melegséggel simult a derekára, biztatva, hogy menjen beljebb. Képtelen volt levenni a szemét a három fiatalemberről, akik úgy bámultak rá, mintha sohasem láttak volna még nőt ezelőtt. A szőke megrázta a nadrágszárát, majd a hajába túrt, és megmozgatta a vállát, hogy jobban álljon rajta kék vászoninge, amelyben dolgozott. Caitlin gyorsan végigmérte, s megállapította, hogy ő a legtekintélyesebb külsejű a három fivér közül, jóllehet ő a legalacsonyabb. Ami hiányzott a magasságából, azt kipótolta izomerővel: széles válla csak úgy hullámzott az inge alatt, amely minden mozdulatával megfeszült rajta. Kifakult kék farmernadrágja kirajzolta erős lába körvonalait. A pisztolytáska öve olyan természetesen simult keskeny csípőjére, mintha mindig is ott lett volna a helye: halálosztó végtagjaként. – Caitlin, szeretném, ha megismerkednél az öcsémmel, Josephfel. A szökés hajú férfi két hosszú lépést tett Caitlin felé, barna, kérges kezét feléje nyújtva üdvözlésképpen. Caitlin a szoknyájába törölte a kezét, majd suta mozdulattal kezet fogott vele. – Szia… – mondta orrhangon, mintha egy bádogkanna mélyéről szólt volna hozzá. – Örülök, hogy megismerhetlek… Miközben telt ajka mosolyra húzódott, Joseph arcán ugyanolyan mély gödör keletkezett, mint Ace-én szokott. Vonzó arca van, állapította meg magában a lány. Kisfiús báj társult a kemény, férfias vonásokhoz, szája már-már nőiesen telt, de férfiasan feszes, álla szögletes és markáns. Gyönyörű kék szeme barátságosan csillogott, s ugyanakkor nyugtalanította is Caitlint. Rezzenéstelen tekintetéről úgy vélte, biztosan nagy hasznát veszi póker vagy pisztolypárbaj közben, miközben önmagáról csak keveset árul el, semmi sem kerülheti el a figyelmét. • – Részemről a szerencse – mondta végül Joseph, hangjában nevetés bujkált. Caitlin csak ekkor vette észre, hogy a férfi még mindig fogja kezét, és nyilván érzi, hogy minden ízében remeg. Amint ráeszmélt erre, elpirult, Joseph pedig elengedte. – Ő pedig David – mondta Ace, a másik két legény felé fordítva Caitlint. A magasabbik előrelépett. Forró, mégis nyirkos volt a tapintása, amikor megfogta Caitlin kezét. – Hölgyem – mondta fejbiccentéssel, majd olyan alaposa megrázta Caitlin kezét, mintha pumpálna. – Örvendek, hogy megismerhetem. Catherine Anderson 161 Gyógyító szenvedély

– Én is nagyon örülök. – Caitlin észrevette, hogy a fiú piros kockás ingén egy helyütt felfeslett a varrás. Eszébe jutott, hogy az ő dolga minden efféle munka, miután ideköltözött. – Ő pedig Esa – fejezte be a bemutatásukat Ace. Esa elvigyorodott, és abban a pillanatban, hogy David elengedte, megragadta Caitlin kezét. – Nekem csak egyetlen kérdésem lenne hozzád, és ha igennel felelsz, máris tudom, hogy kedvelni foglak. Tudsz főzni? Mély hahotázásban törtek ki a többiek, beleremegett a fal. Miután alábbhagyott a jókedvük, Caitlin így válaszolt: – Még nem nyertem kék szalagot, de elég jól elboldogulok a konyhában. Esa Ace-re kacsintott. – Akkor egyöntetű a véleményünk. A házvezetőnő maradhat. Caitlin azon kapta magát, hogy elmosolyodott. Azon nyomban a szívébe zárta a legkisebbik Paxtont. Igaz, hogy fegyvert viselt az oldalán, amit nyilván forgatni is tudott, de határozottan kedvesnek tűnt. És nem lehetett nem viszonozni a mosolyát. Caitlin úgy saccolta, nagyjából egyidős lehet vele, vagy valamivel idősebb. Ám így is ellenállhatatlanul kisfiúsnak tűnt. Ő volt az egyetlen a fivérek közül, akiben nem érzett semmiféle fenyegetőt. – Én már eldöntöttem, hogy itt marad – jegyezte meg Ace nevetve –, de azért örülök, ha nektek is tetszik. Joseph csípőre tette a kezét, és húzkodni kezdte a csizmája talpát a padlón. Fél szemmel hunyorogva egy pillanatra a lányra szegezte meglepően kék szemét. – Szép kis monoklid van, te lány. Úgy látom, jobb lesz, ha kivájok neked egy krumplit dunsztkötésnek. Caitlin az arcához kapott. – Ó, nem… kérlek, ne fáradj… Igazán semmiség. – Nem fáradság. – Joseph beakasztotta a lábfejét a pad lábába, amelyen addig ült, hogy távolabb húzza az asztaltól. – Ülj csak le! Épp most főztem friss kávét. – Ez jól hangzik – felelte Caitlin elfoglalva a felkínált helyet. – Köszönöm. – Édesem, biztos vagy benne, hogy nem tejet kérsz inkább? – kérdezte Ace. A kávé illatától összefutott a nyál Caitlin szájában. Otthon nem engedhették meg maguknak, hogy ilyen illatosan erősre főzze. – Nem… a kávé tökéletesen megfelel – felelte. Ace átvetette a lábát a pad fölött, hogy odaüljön a lány mellé, a két fiatalabbik testvér pedig velük szemben foglalt helyet. Caitlin ölébe téve a kezét ösztönösen is összekulcsolta ujjait, amikor a vállához ért férje erős, izmos karja. Körmei a húsába vájtak, miközben érezte, hogy egy emberként bámulják. Ismét forogni kezdett a gyomra. És ahogy telt az idő, egyre idegesebb lett. Joseph kikiáltott a szomszédos konyhából. – Kérsz tejszínt? A saját tehenük már évek óta nem adott elég zsíros tejet, így Caitlin azóta nem készíthetett tejszínt, mert fontosabb volt a sajtnak meg a vajnak való. Kissé előrehajolva felelte: – Igen, kérek. – Nos… – mosolygott rá a szemközt ülő David. – Hogy tetszik ez idáig a házasélet? – Alighogy kimondta, összerezzent és felkiáltott:


– Juj, ez fájt! Miért volt erre szükség, Ace? A bátyja nem válaszolt. Caitlin felnézett, figyelte a férje arcélét. Ha nem téved, bokán rúgta az öccsét. – Én csak azt kérdeztem… – Te csak idd a kávédat – vágott a szavába Ace. David sértődötten felkapta a bögréjét, és hangosan szürcsölni kezdte a kávéját. A bögre pereme fölött találkozott a pillantása Caitlinével, és rákacsintott, ő pedig fejét lehajtva próbált újabb mosolyt magába fojtani. Joseph épp ekkor tért vissza a konyhából, egy tányért és két bögre gőzölgő kávét egyensúlyozva. Miután a tányért letette Caitlin könyöke mellé, a tejszínes kávét pedig elé, a másik adagot Ace felé nyújtotta. Felkapta saját, már üres bögréjét, és megkerülte az asztalt, hogy helyet foglaljon a másik oldalon az öccsei mellett. Caitlin csak akkor vette észre, miután már leült, hogy egy krumplit tart a karhajlatában. Miután félretolta a bögréjét, előhúzta a kését a tokjából, félbevágta a krumplit, és nekilátott kivájni a közepét a pengével, hogy pépet készítsen belőle. Caitlin két kézbe fogta a bögréjét és lassan kortyolgatni kezdte a kávét. Csodálatos érzés volt, ahogy a gőze melengette hideg arcát. Egy pillanatra lehunyta a szemét, élvezve az illat és az íz gazdagságát. Régen ivott utoljára ilyen jó erős, tejszínnel lágyított kávét, és már majdnem el is felejtette, milyen ínycsiklandó tud lenni. Tiszta szívéből kívánta, bárcsak Patrick is élvezhetné vele együtt. Ebben a pillanatban megkordult a gyomra. Hogy leplezze, gyorsan megszólalt. – Ez csodálatosan finom, Joseph. Köszönöm szépen. Joseph arcán ismét megjelent a kis gödör, miközben mosolyt villantott felé. – Nagyon szívesen. – Majd Ace-re pillantva megkérdezte: – És a tied milyen, testvér? Caitlin felpillantott, és csak most vette észre, hogy Ace őt nézi. Szemlátomást túlságosan lekötötte a figyelmét ahhoz, hogy megkóstolja a kávét. Egy pillanatra zavarba jött attól, hogy a fivére rajtakapta, majd hunyorgó szemmel nézett Josephre. Caitlin figyelmét nem kerülhette el kettejük szótlan üzenetváltása. Joseph arckifejezése jókedvről árulkodott, Ace tekintete azonban sötét és fenyegető volt. Caitlin meglepetésére a fiatalabb és kevésbé erős testalkatú fiú egy pillanatra sem tűnt ijedtnek: továbbra is vigyorgott, miközben oldalra hajolt, hogy Caitlin kezébe adja a krumplipépet. – Szorítsd az arcodra – mondta. – Elmulasztja a fájdalmat. Caitlin zavarában eleget tett az utasításnak. Fogalma sem volt róla, hogyan kellene így kávét innia, megennie a palacsintát és a tojást, amelyet Ace készített oda neki, miközben az arcához szorítja a krumplipépet. Talán jobb is, ha nem próbálja. Olyan ideges volt, hogy továbbra is émelygett a gyomra, és lehet, hogy megint felfordul, ha más is kerül bele a kávén kívül. Meglepetéssel tapasztalta, hogy a pép már néhány másodperc múlva csillapította a fájdalmat, melyet az arccsontja körül érzett. – Köszönöm – dünnyögte. – Ez… csodálatos… Joseph nevetett. – Szívesen. – Hátrapillantott. – Visszhangzik talán a fülem?– Ismét Caitlinre nézett. – Nem mintha bármi kifogásom lenne az udvariasság ellen, de ismersz más szót is azon kívül, hogy „köszönöm” és „kérem”? Esa félrenyelte a kávét, és kis híján megfulladt. Ace arca még komorabb lett. Davidet pedig érthetetlen módon érdekelni kezdte a csészéje fülének alakja.


– Én… ööö… – Caitlin tekintete találkozott újdonsült sógora csillogó szemével. – Szívesen elegyednék beszélgetésbe, Joseph, ha egyikőtök volna szíves előhozni egy témát. – Mit szólnál például a marhákhoz? – kérdezte Joseph Ace-re vigyorogva. – Tudod, mi marhatartással foglalkozunk. – Igen, tudom – felelte Caitlin. – Az a gond, hogy fingunk sincs a tehenekről. – Vigyázz a nyelvedre! – szólt közbe Ace. Joseph még szélesebben mosolygott. – Bocsáss meg! Gőzünk sincs a tehenekről. – Felvonta egyik szemöldökét, és a bátyjára nézett. – Így már jobb? Ace Esára pillantott. – Ne felejtsd el felírni a szappant a bevásárlólistára, Esa. Anyánknak nagy szüksége lesz rá, amint megérkezik. Caitlin is épp elégszer „mosta ki” Patrick száját, amikor még kicsi volt, így értette, hogy ez egyfajta burkolt fenyegetés Ace részéről. – Mit szeretnél tudni a marhákról? – kérdezte a lány. Joseph elgondolkodott a kérdésen. – Az egyik dolog, amit nem értek, az az, hogyan lehetséges, hogy egy tenyésztő csak ránéz egy tehénre, leül számolni, és szinte kilóra pontosan megmondja, mennyi a súlya. Caitlin még egyet kortyolt a kávéból. – Egyszerű pedig. Van erre egy képlet – magyarázta. Az évődő csillogás kihunyt Joseph szemében, és őszinte érdeklődés váltotta fel. – Miféle képlet? Caitlin érezte, hogy Ace is őt nézi. A szeme sarkából figyelve képtelenül nagynak tűnt, ahogy ott tornyosult mellette, széles válla mellett ő valósággal eltörpült. Caitlin letette a bögréjét, majd így folytatta: – A hosszát és a kerületét kell beírni egy képletbe. Pofonegyszerű. Akkor a legpontosabb az eredmény, ha lemérjük hozzá a tehenet, de mérőszalag nélkül is elég pontos eredményt kapunk. – Folytasd! – biztatta Joseph. A lány érezte, hogy most már négy mohó szempár szegeződik – Ha van papírotok és ceruzátok, könnyebben meg tudnám mutatni. Joseph felállt az asztal mellől, majd eltűnt a lány háta mögötti helyiségben, amelyről Ace előző este azt mondta neki, hogy az lesz a dolgozószoba. Néhány másodperc múlva papírral és ceruzával tért vissza. Mindkettőt letette az asztalra Caitlin elé. Caitlin félretolta burgonyareszeléket, kezébe vette a ceruzát, és maga elé húzta a papírt, hogy írni kezdjen rajta. – Tegyük fel, hogy egy tehén kerülete hetvenhat, a testhossza pedig hatvanhat hüvelyk. A két számot összeszorozzuk, majd ezt megszorozzuk a testhosszal, és az összeget elosztjuk háromszázzal. Gyorsan elvégezte a számolást. – A tehén súlya körülbelül ezerkétszázhetven font. Odatolta a papírt a szemközt ülő Joseph elé, aki tanulmányozta egy ideig, majd így szólt: – Az anyja szentségit, hát ez tényleg egyszerű! – Jézusom, Joseph! Kértelek már, hogy vigyázz a nyelvedre. Caitlin a végén még azt gondolja rólad, hogy istállóban nőttél fel.


Ahogy kimondta ezeket a szavakat, Ace nyaka vörösödni kezdett. Bocsánatkérőn pillantott Caitlinre. – Elnézést kérek, Caitlin, az öcsém és a magam nevében is. – Megköszörülte a torkát. – Úgy tűnik, ez nem megy még nekünk. Caitlin önkéntelenül elmosolyodott. És közben azon kapta magát, hogy időközben elkezdett megnyugodni. Továbbra is feszélyezi még valamelyest a férfiak társasága, de be kellett látnia, sokkal kedvesebbek, mint gondolta róluk. Miután körbeadták a marha súlyának kiszámítási képletét, és mindannyian alaposan át is tanulmányozták, a beszélgetés a marhatartás problémáiról folytatódott. A megfelelő takarmányozásról, a téli és nyári legeltetésről, arról, hogy hogyan kezelhető a kólika vagy a hasmenés, hogyan lehet megmenteni a tüdőgyulladásban szenvedő illatokat. Caitlin sohasem volt még olyan helyzetben, hogy ellenkező neműek lettek volna kíváncsiak a tudására. Úgy tapasztalta, a férfiak nem tartják valami sokra a nők ismereteit. – Valóságos áldás nekünk, hogy itt vagy – állapította meg Joseph. – A múlt héten három marhánk is elpusztult. Egyikünk sem tudta biztosan, mi a fészkes fene üthetett beléjük. Csak álltunk és reménykedtünk… – Joseph! – szakította félbe Ace. Joseph összehajtogatta a papírt, amelyen Caitlin a számítást végezte, és az ingzsebébe dugta. – Mint már mondtam, csak álltunk és vakartuk a fejünket, és végignéztük a szerencsétlen jószágok kínszenvedését. A takarmányboltban az eladó azt mondta, hasmenés, és adott egy hosszú gumicsövet, hogy levest és zselatint itassunk velük. – Mindkét kezét feltartotta. – Az égre esküszöm, hogy ilyen hosszú volt a cső! Ha megteszem, amit tanácsolt, és ledugom a torkukon, a túlsó végükön jött volna ki. Caitlin meghökkenve nevetett. – Az állat mellkasán le lehet mérni, meddig kell bemennie a csőnek – magyarázta. – Ha ilyen hosszú a cső, az állat méretétől függetlenül akár a recés gyomorig is elérhet. Joseph tósztot imitált a bögréjével. – Mint már mondtam, valóságos áldás nekünk, hogy itt vagy. Ha legközelebb megbetegszik egy borjúnk, majd te nyomod le a torkán a csövet, hogy a végén jöjjön ki. – Elnevette magát. – Ace-nek úgy egylábnyira sikerült, de akkor hányingere lett tőle. Én megpróbálni sem voltam hajlandó. És én még azt hittem, nincs annál rosszabb, mint amikor ivartalanítani kell egy állatot. Aztán egy idióta azt a tanácsot adta nekünk, hogy vágjuk fel őket. Ace ingatta a fejét, bögréjét az asztal közepére lökte. – Feladtam, Joseph! Reménytelen eset vagy. – Most meg mi rosszat mondtam? Ace nevetett, és felállt az asztaltól. – Á, semmit. – Egyik kezével megfogva Caitlin vállát így folytatta: – Bocsáss meg, Caitlin. Mivel úgy tervezem, hogy ma délután felkeresem az öcsédet, most fel kell tennem a pörköltet ebédre. Szeretném, ha te addig ennél legalább pár falatot a reggelidből. Kedvesen szólt hozzá, de a mondat mégis egyértelműen utasítás volt. A lány az édesapja halála óta megszokta, hogy maga dönt, és saját szabályai szerint él. Nem szerette, ha azt kellett tennie, amit egy férfi mond, főleg azóta, hogy megfogadta magában, soha többé nem fog megalázkodni senki előtt.


Most, hogy férjes asszony volt, ez a szempont második helyre szorult a házastársi eskü mögött, amelyet Istennek és újdonsült férjének tett. Kétség sem férhet hozzá, hogy megteszi, amit csak Ace Keegan kér tőle. Nem volt bátorsága ellentmondani neki. Ezt megtanulta az évek során, amikor megalázkodott az apja előtt. Ha választania kell az engedelmesség és a nyakleves között, ő mindig a legkisebb ellenállás felé hajlott. Mindig. A tányér után nyúlt, és gyűlölte magát a gyávaságáért. Mégse volt képes felülkerekedni rajta. Nem nagy dolog pedig bekapni egy falatot a vajas-mézes palacsintából. Sajnos, Ace legközelebbi kérése már aligha lesz ilyen könnyen teljesíthető. A férfi érintésétől még a ruhán keresztül is megborzongott. Nagy, súlyos keze, hosszú ujjainak szorítása hihetetlenül erős volt. Nem okozott fájdalmat neki, de Caitlin tudta, a legkisebb erőfeszítésébe sem kerül, hogy nyomást gyakoroljon rá. Van egy ideg a váll alatt, a kulcscsont külső peremén, s ha ezt megszorítja egy férfi, bénító fájdalmat képes okozni. Ace ujjai pedig éppen e pont fölött fogták, igaz, hogy gyöngéden, szinte simogatón, erejét visszafogva. A fenyegetés mégis valós volt. Elképzelte, amint ezek a kezek végighaladnak a testén, és máris rettegett az előttük álló éjszakától. Előbb vagy utóbb, de a férfi ragaszkodni fog ahhoz, hogy tegyen eleget hitvesi kötelezettségének. És még nem tudta eldönteni, képes-e alávetni magát a férje akaratának, amikor eljön ez a pillanat. Megakadt a torkán egy falat palacsinta. Egy ijesztő pillanatig azt hitte, megfullad. Görcsösen vonaglott a válla, miközben próbált küzdeni ellene. Ace kissé erősebben szorította a vállát. – Jól vagy, kedves? A fojtogató érzés gyöngült, miközben nyelt egy nagyot, eltökélve magában, hogy legyűri az ennivalót. Bólintott, újabb falat palacsintát szúrt a villára, és a szájához emelte. Megalázkodás. Nagyon jól ment már neki. És mint mindent, gyakorlással ezt is a tökélyre fejlesztheti az ember.


Tizennyolcadik fejezet

Caitlin szíve a torkában dobogott, amikor megfordult a tűzhely előtt, és látta, hogy Ace a konyha boltíve alatt áll, mellkasához szorítva a macskáját. Míg a férfi távol volt, a lány egész idő alatt amiatt aggódott, hogy s mint zajlik majd a találkozás és a Patrickkel folytatott beszélgetés. Eredetileg úgy tervezte, kifaggatja töviről hegyire, amint hazaért, hogy megtudja, egyben van-e még az öccse. Most azonban teljesen megfeledkezett Patrickről. – Lucky! – suttogta. – Hazahoztad Luckyt… Ace izmos karjával felemelte a macskát. – Folyton panaszkodott, hogy éhes. Nem volt szívem otthagyni, és úgy gondoltam, ha tudnád, hogy senki sem eteti, jobb szeretnéd, ha itt lenne. Semmi sem állhatott volna távolabb az igazságtól. Még mindig jobb, ha Lucky életéből kimarad néhány étkezés, mintsem hogy egy Caitlin szerint ellenséges környezetben kelljen élnie. Ace sötét inge máris csupa macskaszőr volt, és a lány úgy vélte, ez nem jó jel. Szegény Lucky még akkor is valóságos istencsapása volt, ha tőle telhetően a legjobban viselkedett. Ace csillogó barna szemébe nézve látta, hogy a férfi abban reménykedik, örömet szerzett neki azzal, hogy magával hozta a macskáját. Ő azonban cseppet sem örült. Jóllehet számtalanszor belerúgott az apja, szegény állat azóta sem tanulta meg, hogy ne legyen folyton-folyvást útjában valakinek. Caitlint a rosszullét kerülgette a gondolattól, hogy mi történhet Luckyval, ha Ace házában is bemutatja gálád kis trükkjeit. Bizonyára nagyot röpül egy dühös férfi ökölcsapása után. Caitlin nem volt biztos abban, hogy a macska túlélheti ezt a fajta bánásmódot. Arról már nem is beszélve, hogy az ő szíve is összetörne. – Lucky – szólította meg ismét. Gyorsan odalépett, kivette a kövér macskát Ace öleléséből, és az arcához emelte. A puha vörös bunda égnek álló szőrszálai csiklandozták az orrát. Reménytelen helyzet volt. Egy nap se telik bele, a szegény cica máris megismerkedik négy férfi haragjával. Egyszerűen csak érezte, hogy így lesz. – Ó, Lucky… Lehunyta a szemét. Bármennyire is szerette volna maga mellet tudni a cicát, jobb helye lenne otthon. Ha Patrick ivott, halálra rémisztette ugyan Luckyt, de sohasem bántotta. – Tudom, hogy jót akartál, Ace, de nem kellett volna idehoznod Luckyt. Ő más, mint a többi macska. Attól félek, nem tud elég jól alkalmazkodni egy idegen környezethez. Felnézett, s látta, hogy Ace elgondolkodva figyeli a macskát. – Nekem nem tűnik valami idegesnek – mondta féloldalas mosollyal, amitől mély gödör keletkezett az arcán. – Azt hittem, nagy ribilliót csap majd, amikor felültem vele a lóra, de úgy viselte, mintha mindig is ezt csinálta volna. És ha ezt ilyen jól viseli, akkor szerintem itt is feltalálja majd magát. Éppen ez a probléma. Luckynak nem volt elég sütnivalója ahhoz hogy féljen, amikor kellene, és túl buta volt ahhoz, hogy tanuljon a tapasztalataiból. – Nem érted – szólalt meg remegő hangon. – Nem valami szófogadó, és a fejsérülése miatt nem is nevelhető. Lehet, hogy… – a férje tekintetét fürkészte közben. – Mi lesz, ha felugrik a konyhapultra és megeszi a vacsorára szánt húst, vagy valami ilyesmi? Catherine Anderson 167 Gyógyító szenvedély

Ace felvonta a szemöldökét. – Gondolom, akkor majd leköltöztetjük onnan. Caitlin továbbra is a férfi tekintetét fürkészte. – Biztosan dühös leszel rá. Ace megvonta a vállát. – Lehet. De ha dühbe gurulok, majd csak túlteszem magam rajta valahogy. Ő a te macskád, és neked most már itt van az otthonod, Caitlin. Mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell valamelyest a helyzethez. Ez minden. – Otthon van egy homokkal teli ládája a hálószobámban, abban végzi a dolgát. Nem szoktam valami gyakran kiengedni, mert félek, hogy valami baja esik. – Majd körülnézek az istállóban. Biztosan akad ott néhány üres láda. Caitlin még jobban magához ölelte a macskát. – Jobb szeretném, ha hazavinnéd. Ott mindent zegzugot ismer, és szerintem sokkal boldogabb lenne, mint itt. – Nem, nélküled biztosan nem – érvelt Ace, végigpillantva a macskán, halvány mosollyal az arcán. – Nem akarlak megbántani, de látszik rajta, hogy megszokta a kiadós és rendszeres evést. Ha Patrick gondjaira bízod, ebben nem lehet része. Amikor megérkeztem, az öcséd lova még felnyergelve bóklászott az istállóban. Nem kapott se enni, se inni. Nem csutakolta le a hosszú vágta után. Patrick az egyik bokszban aludt, teljesen kiütve. Ezt a sorsot szánod Luckynak? Hogy elhanyagolja és éheztesse az öcséd, miközben valahol csatangol, és eszméletlenre issza magát? Caitlin nem tudta, mit feleljen. Persze hogy nem ezt kívánta Luckynak. Csakhogy úgy tűnt, az lenne a kisebbik rossz számára, ha Patrickkel maradna. Ace megfogta a lány állát, kissé fölemelte a fejét és fürkészte az arcát. Egyre jobban mosolygott, kilátszottak szabályos, fehéren csillogó fogai. – Adjuk meg neki az esélyt, hogy kipróbálja, hogyan boldogul itt – kérte mély, zengő hangon. – Ha nem megy, akkor még mindig visszavihetem Patrickhez. Rendben? Nagy megelégedéssel nyugtázta, majd a tűzhely felé fordult. Caitlin aggódva figyelte a férfi széles vállát. – Gondolom, akkor nem is tudtál beszélni Patrickkel, ha ennyire kiütötte magát. – Nem hát. Úgy döntöttem, hagyok neki egy üzenetet a konyhaasztalon. – És mit írtál neki? Úgy értem, mi áll az üzenetben? Ace felkapott egy fazekat, és hátrapillantott a lányra. – Az, hogy a te kedvedért rendeznünk kell a nézeteltéréseinket, s hogy bármikor idejöhet, amikor csak akar. Azzal fejeztem be, remélem, hogy mihamarabb meglátogat bennünket. Caitlin torka érthetetlen módon kiszáradt. Nyelt egyet, majd mély levegőt vett. – Köszönöm, Ace. Tudom, hogy nem sokra tartod őt. – Valóban nem. De az öcséd, és ezért fontos ember számomra. – Ismét a tűzhelyre figyelt. – Nem tudom, mit főzöl ebben a fazékban, de az biztos, hogy ínycsiklandó az illata. Caitlin kifejezéstelen tekintettel nézte a főzőlapot, máshol járt gondolatban. Eltartott egy ideig, mire eszébe jutott, mit is készít vacsorára. – Ez… ööö… sauerbraten. Savanyított marhasült. Esa hozta a húst a füstölőből. Gondoltam, talán szívesen esztek valami mást, mint amit megszoktatok. Ezt a receptet Romilda Eisenbeintől kaptam, attól a hölgytől, aki a főutcán lévő német éttermet vezeti.


Pár hónappal ezelőtt készített sauerbratent az egyik gyülekezeti vacsorára, és olyan finomnak találtam, hogy… – Észbekapott, hogy túl sokat beszél, és elhallgatott. – Remélem, nem baj, ha kísérletezem. – Baj? – a férfi szeme még jobban csillogott. – Olyan régen ettünk igazán jót ebben a házban, hogy valószínűleg térden állva fogunk imádni téged, még mielőtt eljön a hétvége. Éppenséggel csak sajnálom, hogy már az első napon rád maradt a konyha. Hol a csudában vannak a fiúk? – David és Esa kilovagolt megnézni egy borjút, amely tegnap nagyon gyengélkedett, Josephnek pedig más dolga akadt. Magával vitte a tejeskannát, úgyhogy gondolom, fejni ment. Ace kinézett Caitlin mellett a mosogató fölötti ablakon. – Igen, nagyjából itt van az ideje – állapította meg. Felemelte a fazékról a fedőt, és beleszimatolt a felszálló gőzbe. – Mm… isteni illata van. – Feltűrte az ingujját, odalépett a vízpumpához, és megkérdezte: – Segíthetek valamiben? Caitlin igazság szerint jobb szeretett volna egyedül maradni. Nem igazán örült annak, hogy még egy órát együtt legyen vele, míg elkészíti a vacsorát. Az átlagkonyhákhoz képest ez nagy és tágas volt, de most, hogy Ace is itt állt mellette, valahogy sokkal kisebbnek érezte. – Biztosan jobb dolgod is van, mint a főzés. – Nem, semmi különös – biztosította Ace. – A testvéreim mindent el tudnak látni nélkülem egypár napig. Ne feledd, alig huszonnégy órája vagyunk házasok. Amiatt is lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem lehetett szép esküvőnk és a szokásos nászút is elmaradt. Legfeljebb annyit tehetek, hogy kerítek egy kis időt kettőnknek, hogy jobban megismerhessük egymást. Caitlin a legszívesebben ezt mondta volna: „Nem, nekem ne tégy szívességet!” Ehelyett beharapta a száját, és hallgatott. Ace lekapott egy törülközőt az egyik fogasról, és sietősen megtörölte a kezét. A nedves ruhával letisztogatta az ingéről és a nadrágjáról a macskaszőrt, a sarokba hajította a törülközőt, s megfordult. Nyugtalanító sötét szemével végigmérte. – Nos, akkor mit tehetek én ennek a csodás vacsorának az érdekében? Caitlin csak nehezen tudta titkolni vonakodását. Lehajolt, hogy letegye Luckyt. Amint szilárdat érzett a talpa alatt, a macska felfedezőútra indult. Caitlin figyelte, továbbra is a száját rágva. – Édesem, nyugodj meg végre! – kérte Ace. – Itt semmiben sem tehet kárt. – Lehet, hogy a padlón fogja elvégezni a dolgát, ha nem találja a ládáját. Ace lehajolt, és csókot nyomott Caitlin homlokára, ő pedig ijedten hátrált. Amikor találkozott a pillantásuk, a férfi pajkosan kacsintott. – Ha odarondít a padlóra, akkor majd feltakarítom. Van itthon egy egész rekesz vécépapír a vízöblítéses vécéhez, amelyet a Montgomery Ward and Company-től rendeltem. A padlót pedig háromszoros lakkréteg védi. Hidd el, hogy nem lesz semmi baj, ha egy kicsit bekoszolódnak. Hozatok Josephfel egy láda homokot, amint visszajön az istállóból. Caitlin gyanakvón figyelte, amint Ace odalépett, és ismét felemelte a fedőt. Lehajolt és mélyet szippantott a felszálló gőzből. – Egek ura, ennek isteni az illata! Milyen köretet készítünk mellé? Caitlin azt szerette volna mondani, hogy sohasem fog megpuhulni a hús, ha állandóan emelgeti a fedőt, de végül megállta.


– Én… ööö… – a konyhából nyíló éléskamra felé mutatott. – Láttam ott burgonyát és paszternákot is. Gondoltam, pucolok néhányat. – És mit szólnál, ha bontanánk mellé kukoricakonzervet is? – javasolta a férfi a kezét dörzsölgetve. Caitlin biztosra vette, hogy egyetlen kis konzerv nem lesz elég négy férfinak. – Több is van belőle? – A konzerv azon kevés dolgok közé tartozik, amelyből sokat tartok a házban. Van ugyan egy veteményeskertünk az istálló mellett, de még hónapokig kell várni, mire teremni kezd. – Belépett a tágas éléskamrába, majd levett három kukoricakonzervet a polcról. Hátrapillantva Caitlinre, így szólt: – Ne légy szégyenlős, ha valami szükséged van akár a többiek, akár önmagad miatt. Esa kifüggeszt egy listát ide, az ajtó belsejére. Írd fel mindig azt, amire szükség van, és legközelebb, amikor bemegyek a városba, meghozom neked. Még mielőtt kilépett volna a spájzból, Caitlinre kacsintott, majd megállt, és felírt valamit a listára. Caitlin képtelen volt ellenállni a csábításnak, ezért néhány perccel később odalépett, hogy megnézze, az. Nagyot dobbant a szíve, amikor megpillantotta. Egy kádnyi csokoládé Caitlinnek!

Mire Caitlin feltálalta a vacsorát, már teljesen kikészültek az idegei. Mint ez várható volt, nem sokkal azután, hogy elengedte Luckyt, a macska könnyített magán a nappali egyik sarkában, Ace pedig – Caitlin tiltakozása ellenére – már ment is a vécépapírért, hogy ő maga takarítson fel utána. Arra számított, hogy dühös lesz, és bármelyik pillanatban kiteszi a macska szűrét. Caitlin ott téblábolt közben körülötte, eltökélve magában, hogy megvédi a jószágot, ha az védelemre szorul, ugyanakkor inába szállt a bátorsága, ha arra gondolt, szembe kellene szegülnie a férjével, ha az hirtelen dührohamot kapna. Ace Keegan akkor is elég félelmetesnek tűnt, ha jó volt a kedve. Amint Joseph visszatért a házba, Ace megkérte, kerítsen valahonnan egy ládát, és töltse meg homokkal Luckynak. Joseph meg is tette, de csak miután eleresztett egy éktelen káromkodást. A macskának odakint van a helye, jelentette ki. Hiszen majdnem négyszáz hektárnyi föld van körülöttük, ahová piszkíthat. Vagyis semmi értelme a házban tartani neki egy homokkal töltött ládát. Némi vita után, amelynek során Caitlinnek alig sikerült hallatnia a hangját a két férfi dühös szóváltása közepette, a láda mégis bekerülhetett a hálószobájuk egyik sarkába. Joseph megjósolta, hogy büdösödni kezd, amint Lucky először belepiszkított. Mint kiderült, a legnagyobb problémát az jelentette, hogyan szoktassák rá Luckyt a láda használatára. Miután odakerült a helyére a hálószobába, Caitlin magával vitte a macskát a sarokba, és megmutatta neki. Lucky azonban abban a pillanatban el is felejtette ezt, és megint csak a nappaliba piszkított. Caitlin meglepetésére Ace nem gurult dühbe, ehelyett azt javasolta, tegyék oda a ládát, ahol a macskának megfelel, ne pedig fordítva. Joseph nem csinált titkot abból, hogy cseppet sem elégedett ezzel a megoldással. Macskaalom a nappaliban? Mindenki érezni fogja a szagot, amint belép az ajtón. Caitlin már kis híján sírva fakadt, mire feltálalta a vacsorát. Rövid és döbbenetesen átélés nélküli asztali áldás után a négy férfi teleszedte a tányérját, és elkezdte belapátolni


az ételt. Caitlin abban reménykedett, hogy a vacsora csillapítja majd a testvérek indulatait, de legnagyobb döbbenetére Esa kiköpte az első falatot. – Ne egyetek a húsból! – mondta. – Romlott. Az asztal körül ülők mindannyian megdermedtek, más és más testhelyzetben. Joseph teli szájjal, David a villára szúrt falatot tartva a szája felé, Ace a kávésbögrét felemelve. – Ez sauerbraten – magyarázta Caitlin az idegességtől elvékonyodott hangon. – Tudom, hogy az – mondta Esa, az ingujjába törölve a száját. – De mitől ennyire savanyú? – Az ecettől – felelte Ace. – Nincs semmi baja a húsnak, Esa. Ez egy német ételkülönlegesség. Joseph rágatlanul nyelte le, ami a szájában volt. – Úgy értsem, képes volt így megsavanyítani egy tökéletesen jó pecsenyehúst erre a célra? Caitlin kénytelen volt elismerni, hogy az étel savanyúbb lett, mint amilyennek Romilda készítette. Végignézett az asztaltársaságon, és azt látta, egytől egyig úgy néznek rá, mintha félnótásnak tartanák. Ace jóslatával ellentétben távol áll tőlük az, hogy letérdepelve imádják. A tányér fölé hajolt, a villájával a szájához emelt egy szelet paszternákot, miközben feszült csend telepedett közéjük. Végre ismét hallotta az ezüstvillák és a porcelán koccanását. Amikor felpillantott, azt látta, hogy Ace három öccse buzgón falatozik, még ha savanyú képpel is. Hát ennyit arról, hogy valami újdonsággal kedveskedjen nekik vacsorára. Joseph már a harmadik falat húst rágta elszántan, amikor Lucky felpattant az asztalra, és elindult rajta, végighaladva, meg-megállva mindegyik tányér előtt, hogy megszagolja, mi van bennük. Caitlin, aki Ace mellett ült, megdermedt a rémülettől, de úgy tűnt, a többiek is ugyanennyire meghökkentek. Csakhogy Lucky ügyet se vetett a feszültségre, és csökevényes agyával képtelen volt felfogni, micsoda veszélybe kerülhet. Amikor rávetette magát a húsra, jelét sem adta annak az undornak, amelyet a férfiak mutattak, megérezve annak savanyú ízét. Ace reagált elsőként. Felpattant, előrehajolt, hatalmas tenyerével a macska alá nyúlt. Caitlin a szoknyájába és az asztallábba gabalyodva kis híján elesett, amikor felugrott. Megragadta Ace karját és felkiáltott: – Ne, kérlek, ne bántsd! Fogalma sincs róla, mikor tesz rosszat! Ace nem engedte el a macskát, hanem a karja hajlatára emelte. – Eszem ágában sincs bántani őt, édesem. Ace a legkisebbik öccsére pillantott. – Esa, levágnád a húsról azt a véget, amelyikbe beleevett? Hozok neki egy tálat. Amikor elindult a konyha felé, karján a macskával, Caitlin utána sietett, abban a meggyőződésben, hogy a férfi kitekeri Lucky nyakát, ha ő már nem látja. Ace azonban a konyhaszekrényhez ment vele, elővett egy kis tálat, és kis híján felborította a lányt, amikor megfordult. Caitlin hátratántorodott, kis híján ismét elveszítve az egyensúlyát – Édes szívem, megnyugodnál már végre? – kérte szelíden. – Ígérem neked, hogy senki sem fogja bántani ezt az istenverte macskát. Cseppet sem nyugtatta meg Caitlint, hogy „istenverte macska”-ként beszélt Luckyról. – Nem akart rosszat – magyarázkodott sietősen. – Őszintén mondom, hogy nem. Azóta ilyen együgyű, hogy apám nekicsapta a falnak. Egyszerűen fogalma sincs róla, mikor tesz rosszat.


Ace kissé maga felé fordította a macskát, hogy lássa kancsal szemeit. – A falnak? Caitlin nyelt egyet. Bár nem akarta, mégis kikottyintotta. Forróság futott végig a tarkóján. – Próbáltam megfékezni apámat, hogy ne bántsa. Mindent megtettem, tényleg. De részeg volt, én pedig… – elhallgatott és tördelni kezdte a kezét. – Olyan dühös volt Luckyra, hogy nem lehetett megállítani. Ace szíve elszorult Caitlin tekintete láttán. Nemcsak zavarban volt amiatt, ami Luckyval történt, de szégyellte is. Mintha az ő hibájából történt volna. Megpróbálta elképzelni őt, amint szembenéz Conor O'Shannessyvel, amikor az őrjöng részegségében. A feje búbja alig ért Ace válláig. Legfeljebb ha ötven kiló lehetett a súlya, ruhástul. Számára már az is felfoghatatlan volt, hogy egyáltalán szembe mert szegülni az apjával, hogy megvédje a macskáját. És azt végképp nem értette, miért szégyenkezik azért, hogy alulmaradt vele szemben. – Caitlin, nem tehetsz arról, hogy Lucky ütődött lett. – De igen. Ez az alig hallhatóan kiejtett mondat elég volt ahhoz, hogy Ace-nek megfájduljon a szíve a lányért. – Nem – jelentette ki. – Semmiről sem tehetsz, amit elkövetett az apád. Sem arról, ahogyan Luckyval bánt, sem semmi másról. Figyelmen kívül hagyva a lány könyörgő tekintetét, Ace nem engedte el a macskát. Bármilyen nehéz is lehet számára, meg kell tanulnia, hogy őt más fából faragták, mint az apját. Luckyt ebben a házban sohasem fogják falhoz vágni, bármit kövessen is el. Sajnos, Caitlint nem lehet meggyőzni – csak a saját tapasztalatából tanulhat. Ace tudta, hogy a lány ott lépdel a nyomában, miközben visszatért az étkezőasztalhoz. Odanyújtotta a tálat Esának, hogy szedje bele a hús megrágott részét. Lucky boldogan dorombolva látott evéshez, miután Ace letette őt és a zsákmányát a padlóra. Visszaült a helyére, az asztalfőre, majd úgy tett, mintha nem venné észre, hogy Caitlin ott áll mellette, nyilván azért, hogy felkapja a macskát és elvigye. Beszédes, néma pillantást váltott a testvéreivel, majd felvette a villáját. Egy végtelen hosszúnak tűnő pillanatig Joseph még a macskát bámulta, arcán méla undorral. Caitlin csak akkor ült le ismét, amikor a férfi folytatta az evést. Ace hamarosan észrevette, hogy a felesége nem nyúl az ételhez. Arra gondolt, ragaszkodnia kellene ahhoz, hogy egyen, mert nem szerette volna, hogy ismét rosszul legyen, de aztán úgy döntött, jobb, ha békén hagyja. Remélhetőleg holnap már nyugodtabban érzi majd magát a társaságukban. Épp ideje, hogy egy kicsit kigömbölyödjön.

Eljött a lefekvés ideje. Caitlin egyre erősödő félelemmel nézett elébe egész nap. Mire Ace testvérei nyugovóra tértek akkor este, a férje pedig elindult eloltani a lámpákat, Caitlin már remegett az idegességtől. Az előző éjjel Ace még eltekintett attól, hogy érvényesítse férji jogait. Nem várhatta el tőle, hogy ma is ugyanilyen nagylelkűen viselkedjen vele. Azt mondta, mindennap tesznek egy apró lépést. A mai este pedig már a második. Caitlin Ace előtt sietett be a hálószobába, és gyorsan átöltözött a lefekvéshez, nehogy félmeztelen találja őt a férje, aki bármelyik pillanatban beléphet már. Megkönnyebbült,


hogy nem így történt. Gyorsan bemászott az ágyba, összegömbölyödött, a takarót az álláig húzta. Talán – persze, csak talán – a férfi békén hagyja, ha úgy tesz, mintha már aludna. Alighogy behunyta a szemét, halk kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Riadtan nézett fel. Amikor még egyszer bekopogtatott hozzá férfi, Caitlin beharapta az alsó ajkát. Ha most kiszól neki, hogy „szabad”, Ace tudni fogja, hogy nem alszik. Megfordult, háttal az ajtónak, és a fejére húzta a takarót. Újabb kopogtatás. Aztán még egy. Minden alkalommal összerezzent, ajtó végül kinyílt. – Caitlin, átöltöztél már? Összeszorította a fogát, szinte levegőt venni is félt. Hallotta a férfi lépteinek zaját, miközben áthaladt a szobán, egyik csizmája meg-megcsosszant a padlón. A következő pillanatban lesüllyedt a matrac széle a súlya alatt, a tartókötelek megnyikordultak. Caitlin hallgatta a vetkőző férfi neszezését. Csizmák puffantak. A ruhadarabok susogtak. A pisztolytáskája az ágy végéhez csapódott, amikor letette. Caitlinnek kipattant a szeme, amikor aprópénz csörgését hallotta. Levette volna a nadrágját? A szíve hevesen kalapálni kezdett a mellkasában. A következő pillanatban hűvös levegő csapta meg a hátát, miközben a férfi felemelte a takarót, hogy bebújjon mellé. A matrac kissé meghajlott alatta, miközben fészkelődött, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. A súlya miatt olyan nagy mélyedés keletkezett rajta, hogy Caitlin úgy érezte, elnyeli őt. Ismét behunyta a szemét, megmarkolta a takarót és a huzatot, nehogy odébb guruljon a férfi felé. Ez azonban teljesen felesleges erőfeszítésnek bizonyult. Egy erős, izmos férfikar ölelte át a derekát. Széles, izmos mellkasa forrón préselődött a lány hátához. A takarót elhúzta az arca elől, a szemhéjára nehezedő feketeség pedig elárulta, hogy a férfi eloltotta a lámpát. Próbált tudomást sem venni a férfi testének többi részéről, miközben az hozzásimult az övéhez. Az izmos combról. A széles, csontos térdről. A szőrös sípcsontról, amely a sarkához simult. Ó, istenem… Meggyőzte magát, hogy az erőszakon kívül ez lehet a legrosszabb. A férfi nem teheti ki őt több sérelemnek, mint amennyinek már eddig is kitette. És akkor a hatalmas kéz megállapodott Caitlin rekeszizma fölött, a hosszú, tömpe végű ujjak ismerősen simultak jobb keble aljához. Érintése úgy perzselte a hálóingen keresztül, mintha nem is volna rajta. Bár eltökélte magában, hogy úgy tesz, mintha aludna, most összerezzent. Önkéntelenül. Hogy ott érintse meg valaki… egyszerűen elbátortalanította, mégis képtelen volt uralkodni magán. – Ezek szerint ébren vagy – suttogta a férfi Caitlin tarkójához hajolva. Lélegzetvétele csiklandozta a haja tövét. – Gondoltam, hogy így van. – Mmm – hangzott Caitlin válasza. Még jobban rásimult a férfi keze a keblére, és ettől kis híján megállt a szíve. Emlékek elevenedtek fel benne: arról, hogy milyen érzés volt, amikor leszorítja valaki, aki erősebb nála, és milyen félelmetes, amikor durva kezek matatnak rajta, és képtelen meggátolni, hogy fájdalmat okozzon neki, és elviselhetetlenül szenved a megaláztatástól. Egy olyan erős férfival szemben, mint Ace Keegan, nem sokat tehetne azért, hogy megvédje magát. A félelemtől gombóc nőtt a torkában. – Miért nem válaszoltál, amikor kopogtattam? Nyilván máris tudta a választ. Ha megpróbálna kiötleni egy hazugságot kibúvóként, azonnal átlátna rajta.


– Én… hm – képtelen volt állni a férfi érintését. Megragadta a kezét, s mind az öt körmét belemélyesztette. – Azt reméltem, hogy… talán nem… hogy ha alszom, akkor talán nem… A férfi fészkelődött, majd Caitlin döbbenetére a vállát előregörnyesztve körülvette őt, bábként védve a felsőtestét a melegségével. Tagjai bársonnyal borított acélra emlékeztették a lányt. – Értem. Caitlin várta, hogy mondjon még valamit. Mivel hiába várt, fájdalmas várakozásra kárhoztatott. A férfi egyszer csak megmozgatta a lány által szorított ujját. – Így nem tud keringeni benne a vér, Caitlin… Erre engedett a szorításán egy kissé, és kellemes meglepetésként érte, hogy a férfi utána meg se mozdította. Caitlin nyelt egyet. Remélte, hogy Ace nem érzi a remegését. Hiú remény volt. Annyi helyet sem hagyott közöttük, ahol egy bolha mocoroghatott volna. – Caitlin… – M-mi az? A férfi szótlanul feküdt egy ideig. Aztán hozzádörgölte az orrát lány hajához, melyet mivel sietett, befonva és feltűzve hagyott, pedig különben százszor is végighúzta benne a fésűt. – Javíts ki, ha tévedek, de te most abban a súlyos tévedésbe vagy, hogy irányíthatod a kezem azáltal, ha így kapaszkodsz belé? Caitlin csak ekkor döbbent rá, hogy megint elszorítja a férfi ujjait. Szánalmasan vékony hangon felelte: – Nem, dehogy. – Akkor jó – dünnyögte a férfi a tarkójánál, amely most libabőrös lett a lélegzetvétele nyomán. – Mert az az igazság, hogy ha meg akarnám érinteni a melledet, esélyed sincs arra, hogy megakadályozz benne. A szavak úgy lógtak a levegőben, mint az ereszről lógó jégcsapok. Caitlin szája szinte teljesen kiszáradt. – És akkor most megteszed? – Mit? – Me-megérintesz ott? – Nem, csak akkor, ha azt szeretnéd, hogy megtegyem. Caitlin hisztérikus nevetést fojtott magába, amitől megfájdult a mellkasa. – Ha azt szeretném? – sikerült végül kinyögnie. Érezte, hogy rázkódni kezd a férfi válla. Ace elnevette magát, majd azt mondta: – Biztosítalak afelől, Caitlin, hogy eljön még az a nap is. Nyakig ülsz majd a folyékony csokoládéban, emlékszel? Ha akarom, ellenállhatatlan férfi tudok lenni. Többé egy szót se szólt. Magához húzta Caitlint, a testével melengetve őt. Néhány perc elteltével Caitlin hallotta, ahogy egyre mélyült a hortyogása. Máris alszik vajon? Nem, nem hinné. Mégis, amikor megmozdította a kezét, az erőtlenül hullott vissza. Alszik. Mint a bunda. Ő pedig kis híján elsírta magát, annyira megkönnyebbült. Sokáig feküdt mellette mozdulatlanul, még a lábujját megmozdítani is félt. Aztán megnyugodott és ellazult. Az ablakon ferdén besütő holdfény olyan volt a takaró redőin, mintha ezüsttócsa lett volna. Caitlin sokáig bámulta. Hosszú időbe telt, mire végre elnyomta az álom.


Tizenkilencedik fejezet

Ace arra ébredt, hogy nagy súly nehezedik a mellkasára, és nehezére esett levegőt venni. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy egy macska áll rajta. Vörös bundás fara mindössze néhány ujjnyira volt az arcától, farka végével pedig időnként megcsapta az orrát. Lucky. Ace finoman arrébb tolta, hogy ne tolja az arcába a hátsóját, mire a négylábú végigtrappolt a hasán, s úgy tűnt, mintha vagy fél mázsát nyomna. Belemélyesztette a karmait, s minden egyes lépéssel felsértette a bőrét. Ace csak ekkor vette észre, hogy az éjjel ledobta magáról a takarót, és most csak az alsónadrág vékony pamutanyaga védi. A férfiak többségéhez hasonlóan Ace is merevedéssel ébredt reggelenként. A mai nap sem volt kivétel, azzal a különbséggel, hogy Lucky most az első sorból figyelhette a látványosságot. Mikor megmozdult az ágyéka, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a macska rávetette magát, s könyörtelenül megtámadta. – Jézusom! – kapott Ace az ágyékához, majd az oldalára fordulva a földre esett. – Te bestia! – Mi az? – pattant ki Caitlin az ágyból. A bugyogója kivillant a hálóing felcsúszott szegélye alól. Megpördült a tengelye körül, a helyiséget kémlelve, majd visszafordult Ace felé, szemlátomást rémülten. – Mi az? Mi történt? – Az az istenverte macska! – csikorgatta a fogát Ace. – Megtámadott! Amikor felült az ágyban, mindkét kezét az ágyékához kapva, Caitlin szeme hatalmasra tágult és döbbenten pillantott le. – Ó, Ace… annyira sajnálom… Fájdalmat okozott? – Kétségbeesetten pásztázta a helyiséget, ez alkalommal a macskáját keresve. – Biztosan nem akart semmi rosszat. Néha mozgatni szoktam az ujjamat a takaró alatt, és most is biztosan azt gondolta… – Tekintete ismét a férfi ágyékára tévedt. – Ó, istenem… Biztosan azt hitte, hogy egeresdit játszol vele. Egeresdit játszik? Ace összeszorította a fogát. Az egerek szánalmas és jelentéktelen teremtmények. Kivágódott az ajtó, és berontott Joseph. Megtorpant, egyik kezében fegyverrel, szemlátomást lövésre készen bármire, ami megmozdul. Végül felmérte a helyiséget, és kérdőn nézett Ace-re. – Mi a fene történt? Hol van az a gazember? Caitlin odaállt Joseph és az ágy közé. – Nem engedem, hogy agyonlődd! Ehhez előbb velem kell végezned! Joseph elnézett a lány mellett. – Elbújt az ágy alatt? Micsoda gyáva féreg! Ace lassan felmérte, hogy épségben megúszta a férfiassága. Idétlennek érezte a helyzetet. Elkapta a kezét az ágyékáról, majd a sarkára ült, miközben a felesége farkasszemet nézett az öccsével, úgy meredve rá, mintha szarvat és harmadik szemet növesztett volna. – Nem Patrick volt az, Joseph! A macska támadott meg. Ennyi az egész. – A macska? – hüledezett Joseph. – A frászt hoztad rám! Azt hittem, O'Shannessy az… hogy valahogyan bejutott ide.


– Sajnálom… Lucky meglepett, ez minden. Én meg gondolkodás nélkül elüvöltöttem magam. Caitlin a kezét tördelve magyarázkodott. – Senkit sem akart bántani. Biztosan nem. Lucky nyilván azt hitte, Ace egeresdit játszik vele. Én sokszor szoktam. Joseph Ace ágyékára pillantott. Abban a pillanatban rákvörös lett az arca. Lassan viszszadugta a fegyverét a pisztolytartóba. – Értem – felelte szokatlanul feszült hangon. – Teljesen jól vagyok. – Ace ugyanolyan feszült hangon válaszolt. – Legalábbis azt hiszem… A szeme sarkából látta, hogy egy vörös csík suhan elő az ágy alól, majd eltűnik a hálószoba ajtaján. Lucky okosabbnak bizonyult, mint amilyennek Caitlin tartotta. Tudta, hogy most fejvesztve menekülnie kell, amíg csak lehet. Ace felpattant, és a hajába túrt. – Menj csak! Menj most már innen – kérte az öccsét. – Mi is megyünk, amint felöltöztünk. Miután Joseph távozott a helyiségből, és becsukta maga után az ajtót, Ace odament a feleségéhez, és megfogta a vállát. Bájos volt a gyűrött hálóingben, kibomlott haja vállára hulló, rakoncátlan tincseivel. – Sajnálom, hogy ilyen nagy hűhót csaptam… Tulajdonképpen… – elhallgatott, tekintetét Caitlin elvörösödött arcára szegezte. Ha nem téved, pukkadozva próbálta magába fojtani a nevetést. – Történt valami mulatságos, Mrs. Keegan? A lány gyorsan megrázta a fejét, hajfürtjei táncoltak körülötte. – Nem, dehogy – felelte alig hallhatóan. – Remélem, hogy Lucky… nem tett maradandó kárt benned. – Jól hallom, hogy reménykedőn cseng a hangod? Caitlin nem bírta tovább, csilingelve nevetett. Egyik kezét a szája elé kapta, szeme tágra nyílt szorosan összezárt ujjai fölött. – Tudod – kezdte a férfi színlelt mogorvasággal –, nem biztos, hogy életed legbölcsebb döntése, ha nevetsz rajtam ebben a helyzetben. Abban a pillanatban elpárolgott Caitlin jókedve. A nevetős csillogás kihunyt a szeméből, és hirtelen elkomorult: a látvány a nyári égen sodródó viharfellegekre emlékeztette Ace-t. A férfi leharapta volna a nyelvét, amiért szertefoszlatta a pillanat varázsát. Elvette Caitlin kezét a szája elől, megfogta apró állát, és megemelte a fejét. – Édesem, csak tréfáltam. – Igazán? Ace a legszívesebben megcsókolta volna remegő szája sarkát. – Persze. Amikor történt, egyáltalán nem éreztem mulatságosnak, de utólag belátom, valóban az volt. Lehajolt, hogy gyöngéd csókot leheljen Caitlin homlokára. – Öltözzön, Mrs. Keegan! Azt hiszem, már érzem a reggeli illatát. Joseph rántottája egészen ehető, amíg még forró. Ám ha kihűl, aligha tudjuk legyűrni. Ace hátat fordított neki, felkapta a nadrágját a székről. Döbbenten látta, hogy a fekete farmervásznat vörös szőr borítja, cáfolhatatlan bizonyítékaként annak, hogy Lucky


jórészt a nadrágján aludt az éjjel. Magába fojtott egy káromkodást, megrázta a nadrágot, majd porolni kezdte. A levegőben röpködő szőrszálak csiklandozták az orrát Caitlin átsurrant az öltözőfülkébe, amelynek még nem volt ajtaja. Ace a szeme sarkából látta, hogy visszapillant rá, mielőtt eltűnik a szeme elől. Gondolta, hogy vizet önt a kancsóból a mosdóba. Meglepte, hogy már annyira megbízik benne, hogy megmosdik előtte, mielőtt felöltözne, s meglepetten bámulta az ajtónyílást. Egyik lábát már a nadrágszárba dugva megdermedt. A tükör egész alakos volt, a Montgomery Ward and Companytől rendelte, a célnak megfelelően a mosdó fölé szerelte fel. Caitlin tükörképét tetőtől talpig láthatta benne, anélkül, hogy lány tudott volna róla. Ace tudta, hogy nem volna szabad bámulnia. Próbálta elkapni róla a tekintetét, de alantas ösztönein képtelen volt úrrá lenni. A felesége most már egy szál fűzőre vetkőzve állt, amelyet – ha jól számolta – immár három napja viselt. Most, mielőtt tisztát vett volna, egy nedves törlővel megmosakodott. Sietett, nyilván attól félve, hogy a férje meglepheti. Alaposan lemosta a felsőtestét, a hónalját, keblét, gyors, szaggatott mozdulatokkal, erőteljesen törölgetve. Ace elég sok keblet látott már életében. Talán többet is a kelleténél. De soha olyan szépet, mint Caitliné. Kényszerítette magát, hogy elkapja róla a tekintetét, szégyenkezve amiatt, hogy viszszaél Caitlin bizalmával. Egy napon – reménye szerint hamarosan – úgyis odaáll majd elé anyaszült meztelenül. És ha ez bekövetkezik, Ace kedvére gyönyörködhet benne. És meg érintheti. Megízlelheti. De csak akkor, ha magától és szívesen teszi Ace lüktető ágyékkal húzta fel a nadrágját.

Nem sokkal később, amikor Caitlin kilépett a hálószobából, új családja összes férfitagját az étkezőasztal körül találta, így a férjét is. Ace fekete ingén még mindig éktelenkedett néhány macskaszőrszál. Lucky Joseph mellett, a padon ült, páváskodva, mellette az üres tányérral. Esa, szája körül fehér bajusszal, ekkor tette le az asztalra tejespoharát. – Képzeld csak, a macskád szereti a csípős szószos rántottát. Gondoltad volna? Caitlin nem is annyira ezen, hanem inkább azon csodálkozott, ami nyilvánvaló volt: a fiúk megváltoztatták az ülésrendjüket, hogy helyet csináljanak maguk között Luckynak. A lány, miközben hátulról megkerülte Ace-t, aki az asztalfőn ült, elképedve nézett Josephre, aki széles mosollyal nézett vissza rá és kacsintott. – Egy életre a barátommá fogadom azt, aki képes megragadni Ace tökét. Ace félig üres tányérjára dobta a szalvétáját. – Jézusom, Joseph, nem hiszem el, hogy ezt mondtad! Davidet és Esát is rázta a nevetés, Caitlin pedig megkerülte őket, és a konyhába sietett. Ha nem teszi, kirobban belőle a nevetés. Ace ez idáig benne volt ugyan a játékban, ami Luckynak az ő nevén nem nevezhető testrésze elleni támadását illeti, de nagylelkű hozzáállása megváltozhat, ha túl sokat élcelődnek vele. Caitlin a macska érdekében azt remélte, hogy hamarosan feledésbe merül az eset. – Csak szolgáld ki magad! – kiáltott utána Joseph. – Mindent megtalálsz a tűzhelyen a serpenyőkben. – Majd nyilván azért, mert ezt már nem Caitlinnek szánta, halkabban s tréfásan hozzátette: – Remélem, nem ugrik elő egy egér a tűzhely alól. Lucky nincs ott mellette, hogy megvédje. Veszélyes kis szörnyetegek azok az egerek.


Caitlin hallotta, hogy a pad karistolja a padlót. Épp akkor emelte fel a fedőt a rántottás serpenyőről, amikor Ace odalépett mögé, és megfogta a derekát. A lány felsikoltott ijedtében, kis híján elejtve a tányérját. A férfi nevetett, és előrehajolt, hogy harapdálni kezdje a fülét. Egy elviselhetetlenül hosszúnak érzett pillanat után végre abbahagyta, és a fülébe súgta: – A férfiak szeretik a desszertet evés után, tudod. Én pedig semmit sem szeretnék jobban, mint azt, hogy megkóstolhassalak. Caitlin mozdulatlanná dermedt a döbbenettől. Nyilván úgy tekint rá a férje, mint egy finom ételre, amelyet meg akar kóstolni. Most már csak az a kérdés, mikor fog nekiesni. Ace a lány nyaka hajlatához simult, amitől Caitlint egy addig ismeretlen bizsergető érzés járta át, s ezt dünnyögte: – Istenem, milyen finom az illatod! – Bizonyára krónikus náthában szenvedsz. Mert igazság szerint rám férne egy alapos fürdés. – Behozom neked a kádat. A fiúk délelőtt alig lesznek idebent, mert dolguk van. Nem is elsősorban a fiúk miatt aggódott Caitlin. Elhúzódva férje mohó szája elől, hátrapillantott rá. Ace napbarnított arcának egyik felét megvilágította az ablakon át érkező napsugár, s így olyan jóképűnek látta őt, hogy elakadt a szava. Koromfekete haja laza tincsekben hullott magas homlokára. A fény kirajzolta orrnyergének enyhén ferde ívét. Írisze olyan színű volt, mint a forró karamella. Telt, mégis feszes ajka selymes fénnyel csillogott. – És te hol leszel ma délelőtt? – kérdezte halkan. – Mit szeretnél, hol legyek? – Hosszú időre távol tőlem. A nevetéstől meg-megrázkódott a férfi széles válla. – A pokolba… Azt reméltem, megkérsz majd, hogy mossam meg a hátad. – Nincs hátmosó kefétek? A férfi feltartotta barna tenyerét. – Látod ezeket a bőrkeményedéseket? Kitűnően megfelelnek erre a célra. Caitlin szíve szaporán kezdett verni erre. Visszafordult a tűzhely felé, hogy szedjen magának a tojásból. Néhány pillanat múlva abbahagyta, és döbbenten meredt a tányérjára felhalmozott hatalmas adagra. – Ideges vagy? – kérdezte a férfi szelíden. A lány szipogott egyet, és visszacsúsztatta a rántotta egy részét a serpenyőbe. – Annak kellene lennem? A férfi ismét odadörgölőzött a nyakához, majd válasz nélkül távozott a konyhából. Caitlin hallotta, hogy nyílik, majd csukódik a bejárati ajtó. Fogta a tányérját, és az asztalhoz ment. Épp le akart ülni, amikor ismét hallotta az ajtó nyitódását. Amikor felnézett, látta visszatérni Ace-t, aki egy nagy fürdőkádat cipelt befelé. Rákacsintott a kád pereme fölött, miközben a konyha felé igyekezett. – Ma nincs is szombat – jegyezte meg Esa méltatlankodva. – Nehogy azt mondd, hogy már megint fürödnünk kell! – Csak Caitlinnek hoztam – felelte Ace, miközben letette a kádat a szomszédos helyiségben, mindenki szeme láttára. – Megígértem neki, hogy eltűntök a házból, egészen ebédig.


David előrehajolt és cinkosán odasúgta: – Mosd meg jó alaposan a füled, Caitlin! Ace mindig ellenőrizni szokta. – A körmödet is – tódította Joseph vigyorogva. Caitlinnek sikerült mosolyt erőltetnie magára.

Mielőtt levetkőzött, hogy elmerüljön a forró vízzel teli kádban, Caitlin az összes ajtót bezárta. Tudta, hogy feleslegesen, ha Ace-nek úgyis van kulcsa hozzájuk, amiben egyébiránt biztos volt. Azután összehúzta az elülső ablakokon a függönyöket, amelyekről kiderült, hogy girbegurbán szabott, szeges nélküli régi lepedővászonból készültek, melyeket hevenyészve fűztek rá egy farúdra, de legalább biztosítottak némi védelmet, amit sajnos nem lehetett elmondani a konyhai ablakról, amely előtt egyáltalán nem volt függöny. Olyan sietősen vetkőzött le, akár egy színésznő a kulisszák mögött két szín között. Azonnal be is szállt a kádba, de közben képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy láthatatlan szemek figyelik. Minden apró neszre összerezzent ijedtében. Mi lesz, ha Ace egyszer csak besétál ide? Hevesen kalapált a szíve már a puszta gondolattól is, hogy itt találja őt meztelenül és kiszolgáltatottan a kádban. Gyorsan megmártózott a vízben, majd nekilátott, hogy alaposan megmossa a haját. Sietett, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban kivágódhat az ajtó. Hiszen nem azt mondta, hogy az ő kérges tenyere tökéletesen megteszi hátmosó kefének? Jaj, ne, inkább meghal! Összerezzent a fájdalomtól, amikor a halántékán húzódó sebhez ért. Eszébe jutott róla, hogyan sikerült távoznia előző éjjel a hátsó ajtón át. Óvatosan megérintette a vállán éktelenkedő horzsolást, és örömmel tapasztalta, hogy szépen gyógyulnak a sebei. A mélyebbek a csípőjén és a hátán még kissé érzékenyek voltak, de már nem kellemetlenül. Megúszta gyulladás és fertőzés nélkül, hála annak, hogy Ace ragaszkodott hozzá, hogy kifertőtleníthesse. Kissé összeráncolta a homlokát. Nem csoda, hogy Ace nem akar belopózni ide, hogy meglesse fürdés közben, ha egyszer csupa seb a teste, az arcát is beleértve. Most, hogy jobban belegondolt, biztosan ezért nem ragaszkodott ahhoz, hogy alávesse magát az akaratának a hitvesi ágyban. Mert undorodik tőle. Hisz ezt ő maga is bevallotta. Ha a vér látványa kedvét szegi, akkor nyilván a horzsolások és sebek is. Caitlin most már cseppet sem örült annak, hogy ilyen gyorsan gyógyulnak a sebei. A jelenlegi körülmények közepette talán ezeknek a csúfságoknak köszönheti, hogy megúszta idáig. Hiába vette körül a hullámzó forró víz, fázósan borzongani kezdett. Az éjjel Ace azzal lepte meg, hogy semmit sem tett. De vajon ma este is ugyanilyen kedves lesz-e hozzá? Mint a sarkokból előmászó mérges pókok, úgy rohanták meg az emlékek. Ahogyan tegnap éjjel is. Egyik kezével a kád szélére könyökölt, vizes kezébe temette az arcát, és felzokogott. Sohasem fogja elfelejteni azt az éjszakát. Soha, amíg csak él. És ez az egész helyzet azért is félelmetes volt, mert Ace Keegan sokkal nagyobb termetű és erősebb férfi, mint az, aki erőszakot tett rajta. Emlékezett minden egyes alkalomra, amikor csak hozzáért. Karjából erő sugárzott. Könnyedén összefogja mindkét csuklóját egy kézzel, a másikkal pedig azt művel vele, amit csak akar. Olyan könnyedén maga alá gyűrheti, mintha egy védtelen gyermek lenne.


Egyszerre csak elviselhetetlennek érezte a nyomást, amely az utóbbi két napban állandóan ránehezedett. Újabb zokogás tört fel a torkából. Nem bízik többé a férfiban, fogadkozott magában. Ace Keegan kedveskedése nem lehet egyéb, mint színjáték. Előbb vagy utóbb, de biztosan kimutatja majd a foga fehérjét.


Huszadik fejezet

Caitlinnek feltett szándéka volt, hogy tartja magát ehhez az ígéretéhez. Soha többé nem hisz Ace-nek. És bármit is tett a férfi, nem változtatta meg elítélő véleményét róla. Miután teltek-múltak az éjszakák, és Ace meg sem próbálta kierőszakolni tőle a házasságuk elhalását, Caitlin ezt azzal magyarázta, a férfi csak arra vár, hogy csapdát állíthasson neki. Amint rájön, hogy hiába is próbál a bizalmába férkőzni, ráveti magát, amire Caitlin kezdettől fogva számított. Miután Lucky túlélt már néhány napot Keegan házában komolyabb sérülések beszerzése nélkül, Caitlin meggyőzte magát, hogy ez csak azért történhetett, mert a macska nem követett el semmi rosszat, amivel bárkit is kihozhatott volna a sodrából. Előbb vagy utóbb szegény Lucky miatt úgyis dühbe gurul valamelyik férfi, és akkor neki kell majd megvédenie kedvencét a nagy, sőt halálos veszedelemtől. Caitlin emlékezetében összefolyt az elkövetkező néhány nap, s így telt el egy egész hét. A lelke mélyén, amellyel nem akart szembesülni, sőt, amelynek létezéséről tudomást sem vett, zsigeri félelmet kezdett táplálni magában. Nem mintha akár őt, akár Luckyt az a veszély fenyegette volna, hogy halálos csapást mér rá Ace Keegan. Épp ellenkezőleg. Ace szeretett nevetni. Mélyen zengő, lelket melengető volt a nevetése, erős karjával ilyenkor néha magához ölelte Caitlint, akár egy medve, és el sem engedte. A felesége ilyenkor úgy érezte, mintha ezzel végül mégis valóra vált volna valamennyi álma, amelyről rettegő kislányként álmodozott. Egy erős férfiról, aki kilép a tömegből és harcol érte, és megmenti őt. Ace azt mondta, szeretné a tiszteletét tenni annál az embernél… Ellátni a baját, hogy azt kívánja magában, bárcsak apáca lett volna a nő, aki világra hozta. Aki néha édességet venne neki nyalánkság gyanánt. Egy kádnyi csokoládé Caitlinnek. Igaz, hogy nem vett neki egy egész kádnyival, de kapott tőle egy nagy doboz csokoládébonbont. És mindig bőven volt a házban cukor, ha édességet akart készíteni. Bárcsak teljesülne! Bárcsak teljesülne…! Ace a legfurcsább dolgokat is mulatságosnak találta. Egy reggel, amikor a kalapját kereste, azzal kellett szembesülnie, hogy Lucky belerondított. Amikor kisietett a hálószobából, hogy közölje Caitlinnel, mit művelt már megint a macskája, a lány biztosra vette, hogy Ace éktelen haragra gerjed. Ehelyett azonban azt mondta a férje: – Nos, Joseph legalább nem túloz mostantól, ha szarosnak titulál. Azzal zengő hahotázásra fakadt, és képtelen volt abbahagyni, mígnem már az oldalát fogta, s patakokban folytak a könnyei. Szerencsére volt másik kalapja is. Ilyen körülmények közepette Caitlinnek nehéz volt továbbra is fenntartania addigi meggyőződéseit. Ace fokozatosan megszüntette a lány félelmeit. Napról napra fesztelenebbül viselkedett már a férje jelenlétében. És ez a változás félelemmel töltötte el. Nem félt, hanem rettegett. Ha a férfi nem hagyja abba ezt az ördögi színjátékot, akkor a végén még azon kapja magát, hogy elkövetett valami nagy-nagy ostobaságot. Például azt, hogy beleszeretett. És ha ez bekövetkezik, akkor fittyet hányhat minden leckére, amit megtanult ez idáig ebben az életben. Csak egy őrült fordít hátat a valóságnak, hogy kizárólag a tündérmesékben higgyen. Ritka a hős, akár a fehér holló. Még kislány korában rájött erre, és hacsak nem kerülte el a figyelmét egy földrengető esemény, akkor nem sokat változhatott azóta az emberi Catherine Anderson 181 Gyógyító szenvedély

természet. A férfiak többsége nem úgy toppan be egy nő életébe, mint egy fényes szőrű paripa. Fizikai erőt alkalmazva szokták elérni, amit akarnak, aztán a tekintélyüket kihasználva megtartani igyekeznek azt. A nők pedig beletörődtek abba, ami osztályrészükül jutott. Ha hagyná magát meggyőzni Ace által arról, hogy igenis vannak hősök, hogy léteznek csodák és varázslat is, hát megérdemli, hogy fájjon majd miatta a szíve. Hát nem… ő aztán nem fogja hagyni. Ennél azért sokkal okosabb. Soha… Amikor Caitlin már egy hete lakott a házban, a fivérek folytatták az építkezést. – Már csak az utolsó simítások vannak hátra – mondta Ace, Caitlinnek azonban úgy tűnt, mintha a testvérek több időt töltenének káromkodással, mint bármi mással. Egyikük sem bánt valami ügyesen a szöggel és a kalapáccsal, a fűrésszel pedig végképp nem boldogultak. Mivel beletörődött már abba, hogy itt kell maradnia Paradise-ban, következésképpen el kell viselnie a férje és fivérei kétbalkezességét, úgy találta, ilyen körülmények között egy nő egyetlen dolgot tehet csupán: azt, hogy segít nekik. Egyik délután, amikor Ace válla fölött azt figyelte, hogyan próbál összeeszkábálni egy toalettasztalt a mellékhelyiségbe, megjegyezte: – Nem így kell negyvenöt fokos szögben vágni. Négy szempár szegeződött rá azon nyomban, és egyikük tekintete sem volt valami barátságos. Ace szögekkel a szájában sziszegve megkérdezte: – Igazán? Na, akkor légy szíves, meséld el, hogyan kell! – Jól jönne egy félderékszögmérő. Joseph, aki a másik sarokban térdelt, a szegélyléc túlsó végénél, ledobta a fűrészét. – Ha a félderékszögmérő egy kisember, aki az orrát piszkálva ácsorog, és mindenkinek megmondja, mit csinál rosszul, akkor máris van ilyenünk. Érezve, hogy nincsenek virágos kedvükben, Caitlin máris visszakozott volna, csakhogy Ace közbeszólt: – Ó, nem, nem, most már kinyitottad Pandora szelencéjét. Mi a túró az a félderékszögmérő? Caitlin elindult az ajtó felé, mert a fűrészpor már ingerelte az orrát. – Ööö… nem is olyan fontos. Nem akartam bírálni a munkátokat. – Körülnézett a nagy rendetlenségben. – Remek munkát végeztek… őszintén mondom. – Caitlin – szólalt meg Ace figyelmeztető hangon. – Egyikünk sem félnótás. Tudjuk, mit és hogyan kellene csinálni. Csak éppenséggel úgy tűnik… – ledobta a kalapácsát. – Mi a fene az a félderékszögmérő? Caitlin már a kezét tördelte. – Nos, azt hiszem, tudok ilyet készíteni nektek. Egy olyan eszköz, amelyet vágáshoz használnak. Vannak rajta csúszósínek a faanyaghoz és vájatok, amelyekben vághattok. Sokkal egyszerűbb vele a rézsútos fűrészelés. – A fenébe – mérgelődött David. – Tudtam, hogy lennie kell egyszerűbb megoldásnak is! Nem csoda, hogy mindent elbaltázunk. És ezzel Caitlint is bevették a csapatba. Ő pedig élvezte a munkát velük, kivéve azokat a pillanatokat, amikor valamelyik férfi cifra káromkodásban tört ki, miután az ujjára csapott a kalapáccsal. Caitlin segítségével rekordidő alatt elkészült a fürdőszoba, azzal az egyetlen bökkenővel, hogy miután Ace bekötötte a belső vízvezetéket a tetőtérből, nem folyt keresztül a víz a csöveken.


Mindannyian várakozásteljesen állták körbe a Montgomery Ward and Companytől nemrég érkezett gyönyörű új fürdőkádat, és hegyezték a fülüket, hátha meghallják végre a víz zubogását. – Ez nem lehet igaz! – fakadt ki Ace. – Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy kiadtam ezt a rengeteg pénzt, sőt még gázmelegítőt is építettem hozzá, az ég szerelmére! És erre tessék, nem működik ez az átkozott vízvezeték! Joseph belerúgott a kád lábába, hogy azon töltse ki a dühét. – Nem értem, mi ebben a meglepő. Mutass nekem akár csak egyetlen dolgot is ebben az átkozott házban, ami elsőre működött. Emlékszel még a kéményre? – Hallgass! Joseph Caitlinre kacsintott. – Ahogy először szemerkélni kezdett az eső, kioldotta belőle maltert. Reggel arra ébredtünk, hogy összedőlt a kémény. Ace dühösen nézett rá. – De most már működik, nem? – Azzal követve az öccse példáját, ő is belerúgott a kádba. – Márpedig nekem működni fog! – Egyikünk addig is használhatná ágyként a kádat – javasol Esa nevetve. – Hiszen úgyis legalább még egy évbe telik, mire elkészül az összes hálószoba. – Már mondtam, hogy fogd be a szád! – förmedt rá Ace sziszegve a fogai között. Csak úgy szikrázott a szeme, ahogy végignézett rajtuk. – Nem, most nincs itt az ideje a tréfának – jegyezte meg Caitlin. Lucky ezt a pillanatot választotta arra, hogy bejöjjön a helyiségbe. Elindult, egyenesen Ace fekete nadrágja felé. A hátát púpozva hozzádörgölőzött, rengeteg szőrt hagyva a szöveten. Ace úgy nézett le rá, mintha a gyilkosság gondolatával kacérkodna. Caitlin már ugrott is, hogy felkapja a macskát. Ace azonban megfogta a vállát. – Hagyd csak. Nincs semmi baj. – De hiszen csupa szőr lesz tőle a… – Látom – mondta Ace kissé megenyhülve. Lehajolt, és fél kézzel felnyalábolta Luckyt, majd egyetlen csuklómozdulattal maga fel fordította, olyan közel tartva, hogy összeérjen az orruk. – Megállapodtunk, igaz-e, Lucky? – Ekkor Caitlinre pillantott. – Az ő levetett bundáját én hordom tovább. Caitlin átfogta a derekát, szemét le nem véve az együgyű macskáról. Lucky mindenkit végigmért kancsal szemével. Joseph elnevette magát. – Ez a legbambább kinézetű jószág, amit valaha is láttam. – Nem csak kinézetre az – jegyezte meg Esa. – Nem tehet róla – mentegette Caitlin. – Agyrázkódást kapott. – Mije rázkódott? – kérdezte Joseph. Ace a mellkasára vonta a macskát, és vakargatni kezdte a fültövét. Ismét a működésképtelen vízvezetékre tévedt a tekintete. – E pillanatban talán nem is vennék észre lényeges különbséget, ha a saját értelmi képességemet az övéhez hasonlítanám. A fenébe is ezzel a káddal! Működnie kellene. A szélerővel működő szivattyúk felnyomják a vizet a tetőtérbe, a nehézségi erő miatt pedig le kellene jönnie onnan. – Talán félreértetted a könyvet – jegyezte meg Joseph. Ace figyelmeztetően pillantott rá. – Nem vagyok írástudatlan, Joseph. Pontosan követtem az utasításokat.


Caitlin összeszedte a bátorságát. – Ez csak egy ötlet, persze, de lehet, hogy azért nincs víz, mert a vezeték megszakad valahol. Itt és a ciszterna között. Ha nem egy szintben vannak… – elhallgatott, és felemelte mindkét kezét. – Mint tudjuk, a víz lefelé folyik. Ha valahol nem illeszkedik a cső, akkor elfolyik. Ha a talaj meglazul, és elég nagy a nyomás, akkor elválhatnak a csövek. – Azt akarod ezzel mondani, hogy ássuk fel a földet, végig a vezeték mentén? – Csak egy ötlet volt – felelte Caitlin vállrándítással. – Talán az is elég, ha megnézitek, hol nedves a föld, és ott kezdtek ásni. Nem hiszem, hogy végig kellene ásni a vezeték mentén. Negyedóra múlva már mind a négyen ástak. Hamarosan megtalálták azt a helyet, ahol szétvált a csővezeték összeillesztése. – Azt hiszem, sódert kellett volna szórni alá az árokba – jegyezte meg Caitlin. Ace hunyorgó szemmel nézett rá. – Azt akarod mondani, hogy kezdhetjük elölről az egészet? Caitlin hosszasan vizsgálgatta a kibontott szakaszt. – Nem, dehogy. Ace másnap reggel bement a városba, hogy hozzon egy fuvarnyi sódert. Amikor viszszatért a házba, letett két fehér dobozt az asztalra, és arra kérte Caitlint, hogy nyissa ki. Amikor eleget tett a férje kérésének, három új ruhát talált benne. Az egyik az a kék volt, amelyet Patrickkel megcsodáltak a kirakatban. A ruhák alatt pedig fehérnemű lapult: négy új fűző, két csipkeharisnya, három új bugyogó, két alsószoknya, féltucatnyi selyemharisnya. Olyan régen kapott új holmit utoljára, hogy most megremegett a keze az örömtől, amikor megérintette őket. Ráadásul sohasem volt még selyemharisnyája. – Ace, ezt igazán nem kellett volna – álmélkodott. – Ez itt egy kisebb vagyonba kerülhetett. – Megéri, ha majd láthatlak abban a csinos kék ruhában – felelte a férfi könnyedén. – Miért nem bújsz már bele? – Ó, nem, dehogy. Ezt különleges alkalmakra fogom tartogatni. Amikor templomba megyek vagy a városba vásárolni. Vagy valami hasonló alkalomra. Kár lenne idehaza elkoptatni. Caitlin magához vette az új holmikat, és eltűnt velük a hálószobában, ahol gondosan felakasztotta valamennyit, majd lepedőt terített rájuk, hogy ne porosodjanak. Amikor visszatért a ház elejébe, újabb csomagot látott az asztalon: nagy volt és barna papírba csomagolták. Ace a konyha és a nappali között állt, a boltívnek támaszkodva, egyik kezében bögrével, amelyben kávé gőzölgött. – Ezt a kocsiban felejtettem. A tiéd. Bontsd csak ki! Caitlin el sem tudta képzelni, mit hozhatott még neki. Valójában kissé nyomasztotta a férfi nagylelkűsége. A dobozban méterárut talált, rengeteget. Több vég sárga pamutszövet volt benne, pontosan olyan, amilyet tavaly télen a végkiárusításkor vásárolt függönynek És temérdek sok méteráru még, hasonló színűek, mint az otthoni szőnyegei és edényfogói.


– Olyan sok szép dolgot láttam nálatok – magyarázta a férfi komoly képpel. – Gondoltam, ha olyan függönyeid, szőnyegeid lehetnek itt is, talán otthonosabban érzed majd magad nálunk. Könnyek szöktek Caitlin szemébe, amikor felemelte és maga elé tartotta az összehajtogatott kelméket, hogy megnézze, milyen színűeket választott Ace. Pontosan emlékezett a rongyszőnyege szinte minden árnyalatára. Vett neki hímzőfonalat, tűket, egy mintakönyvet, hímzőkeretet és vásznat a keresztöltéses hímzéshez. Ekkor Ace szemébe nézett. – Jézusom, nehogy sírni kezdj nekem! – kérte Ace. Olyan hangon mondta, mintha katasztrófának tartaná, ha Caitlin elhullajt egy könnycseppet. – Köszönöm, Ace – mondta Caitlin, és gondosan visszacsomagolta a papírba a rövidárut, majd átkötötte a madzaggal. – Jó lesz majd elfoglalni magam valamivel a szabad időmben, amivel csinosíthatom velük a házat. – Caitlin, mi a baj? A felesége pislogott, majd mosolyt erőltetett magára. – Semmi. Ez… nagyon figyelmes volt tőled. Köszönöm. Hazudott. Semmi sem volt rendben. Ace emlékezett az általa készített tárgyak minden egyes részletére, és a kedvenc színeit választotta. Soha senki, még Patrick sem foglalkozott igazán azzal, hogy mi tetszik neki. Patrick is vásárolt neki dolgokat. Gyönyörű holmikat. Néha hetekig dolgozott azért, hogy megvehesse. De mindig olyasmit választott, ami neki tetszett, meg se fordult a fejében, hogy a rózsaszínű helyett inkább egy zöld ruhát szeretett volna, avagy a pöttyös helyett a kockásat. Caitlin mégis nagyra értékelte a gesztust. Éppen csak az történt, hogy eddig soha senki nem tett ilyen nagy erőfeszítéseket azért, hogy olyasmivel lepje meg, aminek örül. Apróság volt pedig. Jelentéktelen apróság. Csakhogy neki fontos volt. Ace elérte, hogy fontosnak érezze magát. Különlegesnek. És éppen ez volt az, amitől halálra rémült. Úgy érezte, mintha csak karnyújtásnyira lenne tőle valamennyi eddigi álmának és vágyának megvalósulása. És neki nem volna más dolga, mint kinyújtani érte a kezét, és megragadni. Csakhogy ehhez Ace karjába kellene vetnie magát. Akkor este vacsora közben Ace sétálni hívta Caitlint a holdfényes éjszakába. Kissé ideges volt, mert ritkán maradtak kettesben, az éjszakákat kivéve, amikor nyugovóra tértek. Ijedtében összerezzent, amikor Ace megfogta a bal kezét, és megállította. A férfi sokáig csak nézte őt, tekintete elgondolkodón csillogott. Aztán a felesége ujján lévő ónixés gyémántköves gyűrűre pillantott. – Vártam, hogy visszaadod majd a gyűrűmet – jegyezte meg fátyolos hangon. – Ó… – Caitlin már nyúlt is, hogy lehúzza az ujjáról. – Hogyne. Gyönyörű. De nagy nekem, és folyton attól félek, hogy elhagyom. Ace megállította Caitlin mozdulatát, még mielőtt lehúzhatta volna a gyűrűt az ujjáról. – Hagyd, majd én! Halvány mosoly kíséretében lehúzta a gyűrűt Caitlin ujjáról, majd fölébe hajolt, és megcsókolta a kézfejét. – Így már sokkal jobb. Caitlin szeme elkerekedett, látva, hogy a régi gyűrű helyett most már egy másik csillog a kezén, amelyet hatalmas, szikrázó gyémántkő díszített. Pislogott néhányat, nem akarván hinni a szemének.


– Ó, istenem… – húzta vissza a kezét, majd feltartotta, a holdfény felé. – Szűzanyám és az összes szentek! Megőrültél, Ace? Hisz ez a kő akkora, mint egy tyúktojás! Ace halkan nevetett. – Tetszik? – kérdezte. – Hogy tetszik-e? – Caitlin csak most kapta el a tekintetét a gyűrűről, és nézett fel Ace-re. – Nem fogadhatom el. Biztosan egy kisebb vagyonba került… – Megért minden centet, mert megérdemled. – Ace megfogta Caitlin állát. Szeme elszántan csillogott, amikor odahajolt hozzá – Azt hiszem, eljött az ideje, hogy kapjak egy csókot. Vagy te nem így gondolod? Caitlin tucatnyi indokot sorolhatott volna, hogy miért nem tartja jó ötletnek, de Ace nem hagyott időt neki arra, hogy megszólaljon. Selymes száját a lányéra tapasztotta, lehelete forró és kávéízű volt. Hatalmas keze a derekára simult, és közelebb húzta magához, hogy minden porcikáját érezhesse. Olyan volt, mintha egyszerre valamennyi érzékszervét megrohanták volna az ingerek. A férfi mellkasa a melléhez ért, olyan érzést keltve benne, mintha apró áramütések futnának végig a gerince mentén, tüzet gyújtva a gyomra mélyén. Ace Caitlin lebiggyesztett ajkának legérzékenyebb, belső felületét ingerelte a nyelve hegyével, így próbálta rávenni, hogy nyissa szét előtte. Eszébe jutott Bess beszámolója az első csókról, aki kis híján elhányta magát, amikor a férfi bedugta a nyelvét a szájába. Caitlin megmarkolta Ace ingét. Eltökélte magában, hogy hacsak nem erőlteti a férfi, akkor ő nem fogja kinyitni a száját. Cseppet sem érezte csábítónak a gondolatot, hogy nyálat cseréljen valakivel. Ace a következő pillanatban hátrébb húzódott tőle, szeme csillogott a holdfényben. Mögötte táncoltak a szélben a patak partján sorakozó rezgő nyárfák. Caitlin felnézett a férfira, és közben már a torkában dobogott a szíve. Ace arckifejezése elárulta, nem egészen elégedett a viszonzással. – Caitlin, mondd csak, sokszor csókolóztál már? Az esküvőjükön elcsattant csóktól eltekintve mindössze egyszer kellett csak túlélnie ezt az élményt. Ám az az egyetlen alkalom olyan rémes volt, hogy szerinte ezerrel is felérhet. – Mmm – felelte diplomatikusan. – Már értem – felelte a férfi olyan hangon, amely kifejezte, hogy egy pillanatig se hisz neki. – És mit szólnál egy kis… baráti útmutatóhoz, hogy tökéletesítsd a technikádat? Caitlin vett egy nagy levegőt, hogy bátorságot merítsen belőle. – Nem fogom hagyni, hogy bedugd a nyelvedet a számba! Undorítónak tartom már a gondolatot is. A férfi szája mosolyra húzódott, arcának jobb felén gödör keletkezett. – Ha így fogalmazod meg, szerintem is undorítóan hangzik. – Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Ace felvonta sötét szemöldökét. Caitlin már ismerte őt annyira, hogy tudja, ez nem sok jót jelent. – Az igazi csókolózás nagyon fontos bevezető a szeretkezéshez – jegyezte meg a férfi érzéki hangon. – Ha nem tanulsz meg igazán jól csókolózni, akkor aligha akarsz majd továbblépni. Caitlin úgy érezte, ebben lehet némi igazság.


– Tudod, mit? – állt elő Ace a javaslattal. – Hagyd, hogy én irányítsalak! Rendben? És ha olyasmit tapasztalsz, amit undorítónak tartasz, csak ütögesd meg a vállamat. Caitlin összeszorította a fogát. Ace mosolya egyre szélesebb lett. Megfogta Caitlin állát, a hüvelyk- és mutatóujjával megtámasztotta, kedvesen, mégis határozottan megnyomva az állkapcsa ízesülésénél. Ahhoz, hogy ne érezze olyan erősnek a nyomást, Caitlin kénytelen volt kissé kinyitni a száját. A férfi lehajtotta a fejét, és határozott, de selymes száját Caitlinére tapasztotta. Az történt, amitől tartott: a következő pillanatban játszani kezdett vele a nyelve, csiklandozva ajka belső felét, végigtapogatva a fogait. Amikor a nyelve hegyével Ace rátalált Caitlinére, a lány felnyögött, és a tenyere élével rácsapott a férfi vállára. Semmi. Még egyszer rácsapott, most már erősebben. Ez alkalommal a férfi reagált ugyan, de ahelyett, hogy felemelte volna a fejét, egyre mélyebbre hatolt a szájában. Caitlin egyre hátrébb húzta a nyelvét, de a férfi ott is rátalált. A lány megérezte a kávé ízét, és mindenről megfeledkezett, az érzékeit kivéve, miközben átadta magát Ace-nek. A férfi ingét markolva nekitámaszkodott, egyre jobban kinyitva a száját, befogadva nyelvcsapásait. Furcsa, szédítő, izgalmas érzés járta át a lényét. A szíve egyre hevesebben kalapált. És valahol az öle mélyén fájdalmat kezdett érezni. A lába mintha ki akart volna szaladni alóla. Mintha vízzel telne meg a teste, amely a gravitáció törvényének ellentmondva felfelé halad benne, egészen a combjai tövéig, s ettől szokatlanul forrónak és képlékenynek érezte a testét. Ace elengedte az állát, hogy átölelhesse őt erős karjával. Caitlin örült annak, hogy így döntött, mert már nem lett volna képes még tovább megállni a lábán, ha nem támaszkodhat rá. A férfi kissé behajlította a térdét, s felemelte a lányt, hogy felhúzza magához, csípőjét előretolva Caitlinéhez tapadt és körözni kezdett. A lány visszafojtotta lélegzetét, majd felnyögött, megérezve a mozgás ringató ritmusát. Amikor végül szétvált a szájuk, Caitlin levegő nélkül maradt. Bódult volt, és érezte, hogyan dobog a szívük, a férfié mélyen és szabályosan, az övé rendetlenkedve, és kábultan nézte a férfi mögött ringatózó rezgő nyárfákat. – Ó, istenem… – suttogta. – Ez… meghökkentő élmény volt. A férfi mélyen zengő hangon nevetett, széles válla rázkódását a lány is érezte, a feje búbjától egészen a talpáig. Caitlin csak most vette észre, hogy úgy terül el a férfin, mint egy takaró. – Igazad van. Meghökkentő. Miután kissé eltartotta magától Caitlint, megfogta a karját. – Jól vagy? Caitlin felpillantott rá, s lassan visszatalált a jelenbe. Tekintete rátalált a férfi szájára, amely elégedett mosolyra húzódott. Ace Keegan veszélyes fickó, állapította meg magában. Veszélyesebb, mint gondolta volna. – Igen, jól – lódította. Igazság szerint azonban attól tartott, soha többé nem fogja valóban jól érezni magát. Ezt követően Ace naponta legalább egy-egy alkalommal, és néha jóval gyakrabban is, váratlanul letámadja majd a házban, és el nem ereszti. Csókolgatja majd a nyakát, harapdálja a fülét. Édes kis semmiségeket suttog a fülébe. Egyszer azt mondta, úgy ismeri a női testet, akár a saját tenyerét, és Caitlin most már rájött, hogy nem túlzott. Pontosan tudta, hol és hogyan csókolja meg, rátalálva valamennyi érzékeny pontjára, könyörtelenül


felcsigázva az érzékeit. Caitlinnek minden idegszálával arra kellett összpontosítania, hogy megőrizze józanságát s ellenálljon az érzékiségnek, mely magába akarta olvasztani. Mégis ellenállt az ostromoknak. Ez pedig úgy sikerülhetett, hogy közben arra a másik férfira s egy másik szexuális rohamozásra gondolt. És ezek az emlékképek elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy rettegésben tartsák. Egy ilyen alkalommal, amikor a legkevésbé sem számít majd rá, Ace észreveszi rajta, hogy az emlékképeivel küzd, miközben alatta fekszik a bezárt hálószobában, s egyik kezével befogja a száját, hogy ne tudjon sikoltani. De erre sohasem került sor. Amikor egészen biztosra vette, hogy Ace annyira felajzott már, hogy nem fog megállni, a férfi mindig elhúzódott tőle. Néha összeszorította ugyan a fogát csalódottságában, de azért abbahagyta, barna szeme nevetősen csillogott. Hogy önmagán vagy rajta nevet-e, azt Caitlin nem tudta biztosan. Az érzéki ostromok és hárítások kapcsán Caitlin valójában amiatt kezdett aggódni, hogy eljön az az idő, amikor már nem fél a továbbiaktól, s élvezni kezdi a bizsergést, amit a férfi vált ki a testéből. Nem volt ebben semmi eget rengető, csak megannyi késztetés, hogy ellazítsa a fejét, és oldalra hajtsa, hogy Ace még jobban hozzáférjen a nyaka hajlatához, és hozzásimulhasson, hogy eggyé válhasson feszes izmú, erős testével, elvegye a kezét a derekáról, és magához ölelje. Bizonyára megbolondult, ha ilyen hajlamokat fedez fel magában. Amikor már-már úrrá lettek rajta ezek az áruló késztetések, rendszerint sikerült szabadulnia tőlük azáltal, hogy felidézte magában a borzalmas emlékeket. Mindegy volt, milyen gyöngéden érintette meg Ace, Caitlin akkor is képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy egy férfi még egyszer úgy használja őt. Caitlin úgy érezte, mintha egy érzelmi libikókán ülnének: hol fent, hol lent volt érzelmileg, elveszítette az egyensúlyát, néha mintha szárnyalt volna a szíve, máskor pedig mintha ólmot nyelt volna, olyan volt a gyomra. Gyűlölte Ace-t, amiért ilyen könyörtelenül játszott az érzékeivel. Megvetette őt ezért. És naponta tucatnyiszor is elismételte magában ezeket a szavakat. És aztán egyszer csak belépett a házba Ace, és tett valamit, ami váratlanul érte Caitlint – olyan hihetetlenül és képtelenül kedves dolgot, hogy a lánynak belesajdult a szíve. Egy emlékezetes, napsütéses délutánon, amikor Caitlin a konyhában szorgoskodott, Ace a városból érkezett vissza. Mint mindig, most is felismerte őt jellegzetes csoszogó lépteiről, amint belépett a házba. Tudta, hogy ő az, nem kellett hátrafordulnia a tűzhely előtt állva. Még egyszer megkeverte a rotyogó pörköltet a hosszú nyelű fakanállal, majd félretette a fazekat, hogy a konyha és a nappali közötti boltívhez menjen, és üdvözölje a férjét. Amikor megpillantotta, torkán akadt a szó. Valóban Ace-t látja, vagy egy vadidegent, aki hívatlanul állít be a házba? Sehol a fekete ing és nadrág. Tetőtől talpig új holmit viselt, a kék farmeren még a hajtás éle is látszott a térde fölött, a világoskék vászon munkásing frissen volt keményítve, szinte ropogott mozgás közben. Fején egy új, barna kalapot viselt, a szokásos módon, féloldalasan. – Ace? – kérdezte Caitlin, nem titkolva hitetlenkedését. – Én vagyok az. – A férfi végigpillantott magán. Tenyerével rácsapott a nadrág egyik szárára, majd ismét Caitlinre nézett, kérdő csillogó szemmel. – Nos, mit szólsz hozzá? Caitlin nem tudta, mit válaszoljon. Természetesen remekül állt neki az új viselet. Ace Keegan annyira jóképű férfi volt, hogy jóformán bármit viselhetett, akkor is megakadt rajta a nők szeme.


Csakhogy egészen más volt ez az összeállítás, mint amit megszokott tőle. Caitlin mindig is sejtette, hogy Ace azért vonzódik az ördögi feketéhez, mert félelmetessé teszi a megjelenését. Egy kitűnő fegyverforgató hírében álló férfiba sokszor belekötnek a zöldfülű kezdők, de a tekintélyt parancsoló külső valószínűleg nem egyet elriasztott már közülük. – Nagyon jól festesz benne – felelte tétován. – De miért érezted szükségét a változtatásnak? A férfi a szemébe nézett, feszes szája lassan mosolyra húzódott. – Ígérd meg, hogy nem árulod el a fiúknak! Higgyék csak azt, hogy imponálni akarok, ezért lecseréltem a ruhatáramat. Caitlin kissé félrehajtotta a fejét. – Hallgatok, mint a sír. Ace levette a kalapját, megfordította, majd visszaejtette a fejére – Most már úgy érzem, ostobaság volt. Caitlin még sohasem tapasztalta, hogy Ace ostobaságot művelt volna. A fegyverre pillantott, amelyet a férfi már felcsatolt a combjára. Attól tartott, ha mostantól fogva már nem feketében jár, előbb utóbb beleköt majd egy zöldfülű suhanc, hogy hírnévre tegyen szert. Hát nem tudja, hogy azzal, ha megváltoztatja az öltözködését, bajt hozhat a fejére? – Éppen csak… – Ace elhallgatott, önironikus nevetést hallató – Lucky meg én… hosszasan elbeszélgettünk. És eközben feketén fehéren kiderült számomra, hogy nem tudja megváltoztatni a bundája színét. Mivel továbbra is vedleni fog, úgy gondoltam, akkor inkább nekem kell más színt hordanom. A fekete nem valami célszerű viselet egy vörös macskával az otthonomban. Caitlin úgy érezte, mintha gyomorszájon vágta volna a férfi. Borzalmas, fojtogató érzés lett úrrá rajta, égett a szeme és levegő után kapkodott. Csak nézte a férfit, képtelen lévén megszólalni és megmozdulni is. Hogy ezt Lucky miatt tette? A férfiak többsége kihajította volna a házból a vedlő macskát a grabancánál fogva. Már perzselték a könnyek Caitlin szemét. És aztán remegni kezdett. Halk zokogás tört ki belőle, elfutott Ace mellett, egyenesen a hálószobába. – Caitlin! Hallotta, hogy Ace már a nyomában van. Amikor megpróbálta becsapni maga után az ajtót, a férfi a küszöbre tette csizmás lábát, hogy megakadályozza. A könnyektől alig látva Caitlin az ágyra vetette magát, fejét a párnába fúrta, hogy belefojtsa a zokogását. Tudta, hogy őrültség, de most, hogy már kicsordultak a könnyei, még akkor sem tudta volna visszatartani a sírását, ha az élete múlik rajta. Érezte, hogy lesüllyed a matrac Ace súlya alatt, amikor a férfi odatelepedett mellé. A következő pillanatban pedig már azt érezte, hogy nagy, nehéz keze a lapockájára simul. És ekkor, a férfi érintése nyomán mintha megszakadt volna benne valami, valami borzalmas, fájdalmas – borotvaéles szilánkjai robbanásszerűen vágódtak belé. Csodálatos volt a férfi érintése. Ijesztően, félelmetesen csodálatos. Olyan meleg és olyan erős. Gyöngéd, mégis értő. És sohasem okozott még fájdalmat neki. Egyetlenegyszer sem. Most mégis fájdalmat okozott neki. Sokkal nagyobb fájdalmat, mint bárki más eddig életében. Azáltal, hogy megszerettette magát vele.


Hát neked meg mi bajod? Joseph kérdését hallva Ace dühösen nézett a fivérére. Csalódottan érkezett az istállóba, hirtelen támadt dühkitörésében vagdalkozni kezdett maga körül. – Mit érdekel az téged? Hagyj békén! Joseph sohasem esett a meggondolatlanság hibájába. Tett még néhány lépést, és nekitámaszkodott a fűrészbakon hagyott nyeregnek, amelyen kengyelt akart cserélni. Karját keresztbe fonta a mellkasán, komor képpel, összeszorított szájjal figyelte Ace-t. – Nem is érdekelne, ha nem rajtunk töltenéd ki a haragodat, de sajnos, rajtunk töltöd ki, és valakinek végre ki kell derítenie, mi bajod. Rám esett a választás. – Senkin sem töltöm ki a haragomat! – Ace belerúgott az útjába került, félig üres jutazsákba. A gabonaszemek szanaszét szóródtak belőle. Ez a látvány még jobban felbőszítette. – Még egyet rúgott zsákba, mégpedig jó nagyot. – Csak hagyj magamra! Komolyan kérlek, Joseph. Menj már! Téged is megfojtalak, ha a kezem közé kaplak. – Látom – felelte Joseph, mintha ezzel mindent elmondott volna. Ace figyelmeztetőn nézett rá. – Szállj le rólam, öcsém! Ez nem alkalmas pillanat arra, hogy kötözködj velem. Joseph vett egy nagy levegőt, majd lassan kifújta. – Ace, most már napok óta úgy viselkedsz, mint egy őrült. Dühösen vagdalkozol már akkor is, ha a legegyszerűbb kérdést tesszük fel neked. – Ha valami bajod van, tegyél ellene. De az nem járja, hogy rajtunk töltöd ki a haragodat. Bármilyen dühös is volt ekkor, Ace tudta, hogy Josephnek igaza van. De ettől még nem volt könnyebb megemésztenie mindezt. Attól tartva, hogy valami ostobaságot követ el, amit később keservesen megbán majd, felfordított egy vödröt, és ráült. A térdére támaszkodott, ökölbe szorította a kezét, majd elernyesztette ujjait. A legszívesebben beleöklözött volna valamibe. Azt viszont nem szerette volna, hogy ez a valami az öccse arca legyen. – Caitlinről van szó, ugye? Ace olyan erősen szorította össze a fogait, hogy hallani lehetett, amikor megcsikordultak. Meredten bámulta a szénával teleszórt padlót, elengedve a kérdést a füle mellett. Joseph kényelmesebb pózba helyezkedett a nyeregnek támaszkodva, és keresztbe tette a lábát. – Tudod, bátyám, szép és úri dolog a türelem erényének gyakorlása. De annak is van határa, és aztán valaminek történnie kell. A te türelmed már elfogyott szerintem. – Köszönöm, hogy felvilágosítottál. Joseph elnevette magát. – Szívesen, máskor is. Mindig kéznél vagyok, hogy elmondjam neked, amit magadtól is tudsz. Csak az a baj, hogy nem vagy hajlandó szembenézni vele. Ez nem mehet így tovább! Caitlin szempontjából sem. – Micsoda? – Ez az ostoba macska-egér játék – felelte Joseph ismét nevetve. – És ezt most nem szóviccnek szántam. Ace-nek erről eszébe jutott Lucky támadása a férfiassága ellen, és bár cseppet sem volt jó kedve, önkéntelenül elmosolyodott. Egy hosszú pillanat után végre az öccse szemébe nézett.


– Fogytán a türelmem. Minden elképzelhetőt megtettem már érte, mégis úgy tűnik, semmire sem jutottam nála. Most odabent van, és szívszaggatóan zokog. Olyannyira, hogy még beszélni sem tud. És az a legrosszabb az egészben, hogy gőzöm sincs, mivel ríkattam meg. Az ég szerelmére, azt hihetné az ember, hogy legalábbis darabokra törtem a szívét, pedig csak lecseréltem a ruhatáramat. Joseph lassan végigmérte. – Hát akkor szépen vagytok. De miért is cserélted le a ruhatáradat? Ez itt a kérdés. – Az átkozott macska miatt. Már unom, hogy állandóan hullajtja a szőrét. Nem valami praktikus feketében járni, ha Lucky folyton ott van az ember körül. – És Caitlinnek is elmondtad, miért láttad szükségét ennek? – Igen. Ő meg abban a pillanatban elsírta magát. Jézusom…! – Ace lekapta a fejéről a kalapot, és a hajába túrt. – Ez a lány az őrületbe kerget engem, tudod? Semmi sem jó neki, akármit csinálok is. Az a rengeteg méteráru, amit vettem neki! Eldugta a szekrénybe, az új ruháival együtt. Azóta meg se nézte őket. – Sóhajtott, fejét hátrahajtotta. – Egyszerűen nem értem őt. Mióta itt van, egyszer se tette ki a lábát a birtokról. Még azért sem, hogy meglátogassa az öccsét, pedig tudom, mennyire szeretné őt látni. És velem se jött be a városba. Valahányszor hívom, mindig talál magának valamilyen kibúvót. Mintha bujkálnia kellene. És hogy mi a helyzet közöttünk? Fogalmam sincs, mit csináljak vele, Joseph. Gőzöm sincs róla. Nem tudom boldoggá tenni őt, hiábavaló minden erőfeszítésem. Úgy tűnt, Joseph eltűnődött ezen. – Lehet, hogy az igazság épp az ellenkezője annak, amit gondolsz. Talán túlságosan is jó neki az, amit azért teszel, hogy a kedvében járj. Erre is gondoltál már? – Ezt meg hogy értsem? Joseph elmosolyodott. – Emlékszel arra, amikor gyerekek voltunk még, és te meg akartál tanítani úszni? Bementél a vízbe, széttártad a karodat, és rám kiáltottál, hogy ugorjak. Ugorj, Joseph, ugorj! Így biztattál. Majd én elkaplak! Na, gyere már! Ne félj! Én meg csak álltam azon a sziklán, félelemtől remegő lábbal, és bár szerettem volna ugorni, téged mégis gyűlöltelek azért, hogy rá akarsz venni. – De mi köze ennek Caitlinhez? – Most őt akarod ugrásra bírni – felelte Joseph mélyen Ace szemébe nézve. – Ez a lány fél, bátyó. Halálosan retteg. Te pedig ott állsz előtte, szélesre tárt karral, arra biztatva őt, hogy ugorjon, és ha történetesen eléggé bízik már benned ehhez, akkor majd ott leszel neki, hogy elkapd. Pokoli érzés ám arra gondolni, hogy ennyire meg kell bíznod valakiben ehhez az ugráshoz. Az ember mindent kockára tesz. És addig fokozódik bennünk a feszültség, mígnem már elviselhetetlen lesz. Szinte le kell vetnie magát ehhez. És aztán, az utolsó pillanatban inába száll a bátorsága, és fejvesztve menekül. Ace felsóhajtott. – Igen, tökéletesen igazad van. Pontosan így menekült ő is. – Emlékszel még, hogyan érted el végül, hogy beleugorjak a vízbe? – Elkaptam a bokádat és berántottalak. Joseph ellökte magát a nyeregtől. Többé egy szót se szólt, sarkon fordult, és távozott a helyiségből. Ace pedig csak ült ott, az ajtónyílásra meredve, és gondolatban odabent járt a házban, Caitlinnél.


Nagy sokára kelt csak fel onnan. Josephnek valószínűleg igaza van. Talán eleve rossz az, ahogyan közeledni próbál Caitlinhez. Lehet, hogy elidegeníthetetlen jogai vannak mint a lány férjének. Hát akkor meddig szándékozik még várni azzal, hogy valóban a feleségévé tegye? Még egyszer belerúgott a jutazsákba. A felszálló por csípni kezdte a szemét. Elidegeníthetetlen jogok? Valami azt súgta, ezek gyakorlása nem nagyon lenne ínyére a feleségének.

Feszült légkörben költötték el a vacsorát akkor este. Caitlin odaégette a pörköltet. És a kétszersültet is. Ace már azon is csodálkozott, hogy nem gyújtotta fel az asztalt. Amikor a lány leült közéjük, hogy elfogyasszák a lekozmált ételt, szinte élettelen volt az arca, a szemhéja pedig vörös és duzzadt a sok sírástól. És mintha mindenkire csak a gesztenyebarna szempillák alól lett volna hajlandó ránézni. Arcán nagy vörös foltok éktelenkedtek. A száján látszott, hogy sokat rágta. Mindennek tetejébe mogorva volt az arckifejezése, ajka haragosan feszült. Mivel minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt a feszültség, senki sem mert beszélgetést kezdeményezni. Súlyos csend telepedett rájuk, amit legfeljebb egy-egy szürcsölés zavart meg. Ace egészen mostanáig észre sem vette, hogy Joseph állkapcsa mindig roppan egyet rágás közben. És az is csak ekkor tűnt fel neki, milyen idegesítő, hogy Esa folyamatosan szipog, és vakargatja az orrát. A vacsora végére Ace már tudta, hogy muszáj kimennie a házból, még mielőtt szétveti a düh. Fogta és a mosogatóhoz vitte a tányérját, majd a hátsó ajtón át távozott, nemtörődöm könnyedséggel leugorva a csaknem két méterrel mélyebben lévő talajra. De az sem érdekelte, hogy eltörhette volna a lábát eközben. Miután épségben földet ért, amit szinte csalódásként élt meg, meg sem állt az akasztófáig. Mindig megnyugvással töltötte el, ha leült az öreg tölgy tövébe, hallgatta a levelek susogását, és a nevelőapja közelében érezte magát. Ha valamikor, hát aznap este biztosan szüksége volt erre. Amikor odaért a fához, megkereste kedvenc helyét a nagy sziklán, ahonnan lelógathatta a lábát. Miután kényelembe helyezte magát, hátrahajtotta a fejét és lehunyta a szemét, a levelek susogására és a saját légzésére összpontosítva a figyelmét. Caitlin… Folytonfolyvást nála járt gondolatban, bármit tett vagy bárhol járt. Fogalma sem volt róla, mit kellene tennie vele. Mégsem tétlenkedhet. Josephnek igaza volt. Ez nem mehet így tovább. Megnyugtatta az esti szellő, mely lehűtötte most hajadonfővel. Paradise-t pásztázva gondolatban olyan messze járt, minta látóhatár. Vajon mire gondolhat most Caitlin? Eleinte arra gondolt, Caitlin véletlenül égette oda a vacsorát. De amikor tovább fantáziált, valami azt súgta neki, hogy szándékosan tette. Igen ám, de miért? Azért, hogy bosszút álljon rajta? És ha igen, miért? Nem olyan nagy bűn az, ha valaki új ruhatárat vásárol magának. Főleg nem akkor, ha mindennek az az átkozott macska az oka. Ő megpróbált kedves lenni Caitlinhez. Ám ha ez lett az eredménye, akkor a lány legközelebb az egész házat romba döntheti, ha úgy véli Ace valami rosszat tett szerinte. Talán Patrick miatt neheztel rá? Az a gazember azóta még csak házuk közelében sem járt. Lehet, hogy Caitlin nem hiszi el, hogy hagyott üzenetet Patricknek, amelyben azt írta, szívesen látják Paradise-ban? Talán őt hibáztatja azért, hogy azóta sem látta az öccsét? Ace úgy érezte, ez lehet az igazi ok. Lehet, hogy ez minden baj forrása? Hogy a


lány érzi, milyen ellenszenvvel viseltetik Patrick iránt. Végtére is hogyan várhatná el Caitlintől, hogy megszeresse és megtanuljon bízni benne, miközben neki meggyőződése, hogy Ace lenézi azt, akinek ugyanaz a vér csörgedezik az ereiben, mint az övéiben? Bosszú. Ace-t oly sok éven át csakis a bosszú éltette. És most úgy tűnt, a bosszúszomja az akadály, amely közötte és élete értelme, Caitlin között tornyosul. Istenem, mennyire szereti őt! Úgy érte először ez az érzés, mint ha áradás ragadta volna el, s a víz napról napra mélyebb lenne, míg nem azt érzi, hogy már képtelen a felszínen tartani a fejét. És lassan fuldoklani kezd a reménytelenségben. És nem volt biztos abban hogy túlélheti mindezt Caitlin nélkül. Ez, persze, butaság. Valójában sohasem hitt abban, hogy ennyire mélyek lehetnek egy férfi érzései. Ám ez végzetes tévedésnek bizonyult azóta, hogy beleszeretett Caitlinbe. Mi értelme van bárminek is, ha azt nem oszthatja meg vele? Istenem! Gyermekeket szeretne tőle. Ő, aki soha egyetlen nővel sem szeretkezett védekezés nélkül. És ennél is rosszabb, hogy tudta, a gyerekek, akiket annyira szeretne félig O'Shannessyk lesznek, és valószínűleg vörös hajúak. Uramisten a végén még születik egy fia, aki a megszólalásig hasonlít majd Conorra! Ace oly sok éven keresztül táplált magában vad gyűlöletet a férfi iránt, hogy bele sem gondolt, mit tesz vele ez az érzés. Annyi mindent feláldozott a gyűlölet miatt. Hajlandó-e élete hátralevő részét is feláldozni érte? – Jut nekem is egy kis hely itt? Ace felkapta a fejét Joseph hangjára. Körülnézett, majd amikor megpillantotta az öcscsét a sötétben, gyászos mosolyt villantott felé. – Persze hogy jut. De előre figyelmeztetlek, nem vagyok valami fényes hangulatban. – Ezt magamtól is kitaláltam. – Joseph feltette a lábát a sziklára, arccal a hegyek felé fordult, és fellendítette magát. Egy ideig a hajladozó fát figyelte, aztán megszólalt: – Gondoltam, talán szeretnél beszélgetni valakivel. – Benyúlt az ingébe, elővarázsolt belőle egy kulacsot, és kihúzta a dugót. Jó nagyot kortyolt az italból, majd Ace kezébe nyomta. – Csatlakozol hozzám? Ace nevetett és elfogadta az itókát. – Miért is ne? Ettől talán majd jobban érzem magam. – Kétlem. De ettől talán jobban fogod élvezni a csalódottságodat. Ace megtörölte a kulacs száját. – Rendben van, beismerem, tényleg csalódott vagyok. Te is az lennél, ha a harmadik lábadat mereven, félbehajtva kellene hordanod a nadrágodban. Joseph nevetett. – Úgy hallottam, inkább akkora, mint Caitlin kisujja. Ace kortyolt egyet a whiskyből, mely végigperzselte belülről, a torkától a gyomráig. Sípolva fújta ki a levegőt a fogai között, majd megszólalt: – Szóval azt szeretné? – Kettőtök közül legalább az egyik téved szerintem. – Joseph visszavette a kulacsot, amikor Ace odakínálta neki. – És nem vagyok biztos benne, hogy Caitlin az. Ace hunyorogva nézett az öccsére, miközben az ismét meghúzta a kulacsot. – Száz dollárt teszek rá, hogy az enyém nagyobb, mint a tiéd, te szájhős. Joseph visszaadta neki a kulacsot.


– Szájhősködésben te vagy a jobb. Lehet, hogy kicsi vagyok, de olyan alaposan felvértezett a természet, mint egy lovat. Ahogy én látom, Isten kegyet gyakorolt, amikor engem teremtett. Azt mondta magában: na, ennek a kölyöknek megadjuk, ami dukál. – Na persze! Joseph kedélyesen nevetett. – Na igen, sohasem fogod megtudni az igazságot, ugye? Ace tovább kortyolgatta a whiskyt. Most már nem érezte erősnek. – Nem ettem valami sokat vacsorára. Ez majd alaposan fejbe ver. – Élvezd! Ace úgy találta, ez a legjobb tanács, amit aznap hallott, és még egyszer meghúzta a kulacsot, aztán visszaadta az öccsének. – Ne éreztesd velem, hogy magányos vagyok. – Nem állt szándékomban. Ace már kezdte érezni az alkohol megnyugtató hatását. Tele szívta levegővel a tüdejét. – Tudod, mit? – Nem. Mit? – Azon gondolkodom, hogy bedobom a törülközőt. – Milyen ügyben? – Mindegyikben. Nekem mégsem édes a bosszú. Azt hittem, az lesz. Hosszú éveken át azt hittem, az lesz. De nem az. Joseph hallgatásba burkolózott, amit Ace néma tiltakozásként értelmezett. – Tudom, hogy nagy csalódás lesz nektek, fiúk, ha mindent feladok, amikor már majdnem elértük a célt. És nem is hibáztathatlak benneteket ezért. Csakhogy én… – Várj csak! – szakította félbe Joseph. – Várj csak egy pillanatot! – Előrehajolt, hogy Ace arcába nézzen a félhomályban. – Jól hallottam? Hogy mi fogunk csalódni? Már megbocsáss, Ace, de miből gondolod? Ez az egész eleve a te ötleted volt, nem a miénk. Közülünk csak te láttad apánk felakasztását. És azt is, hogy anyánkat megerőszakolták. És neked kell egy sebhelyes arcot látnod minden áldott nap reggel a tükörben. – Mit akarsz mondani ezzel? – Azt, hogy a te rögeszméd volt visszajönni ide. Te vagy, akit az éltet, hogy bosszút állhass apánk gyilkosain. Mi olyan kicsik voltunk még akkor, amikor mindez történt, hogy nekünk édesmindegy, viszontlátjuk-e még egyszer ezt a helyet vagy sem. – De hát teljes mellszélességgel támogattatok engem! – Naná, hiszen a bátyánk vagy! Mi túl kicsik voltunk akkor ahhoz, hogy ellássuk magunkat, és te kis híján eladtad a lelked, csak hogy enni adhass nekünk. Amikor már nagyobbak lettünk, apánk helyett apánk lettél, és nagyon is jól tetted a dolgodat, ahogy felneveltél bennünket. Azt hiszed, hogy elfelejtettük? Dehogy! Melletted állunk, akár igazad van, akár tévedsz. És be kell vallanom, nemegyszer éreztem már, hogy tévedsz. – Hogy tévedek? – Úgy bizony. – Joseph végigpillantott a birtokon. – Néha úgy éreztem, annyira fontos neked, hogy megbosszuld apánk halálát, hogy elfelejted, mit is jelentünk. Apánk sohasem volt erőszakos. Valójában nagy ívben elkerülte az ilyen helyzeteket, soha nem akart ártani senkinek. Amikor idejött, egy borzalmas háborút tudott maga mögött, és nem akart részt venni egy másikban. Tiszta lappal akart új életet kezdeni. Ez a föld egy legyőzött ember álmának megvalósulása. A második esélye volt arra, hogy úgy élje az életét, ahogyan szeretné, isten törvényeinek szellemében, nem pedig megszegve azokat.


– Úgy érted, én megszegtem? – Én csak azt mondom, hogy azért jöttél ide, hogy visszafizesd, amit kaptunk. Bántani azokat az embereket, akik bántottak bennünket. Ha ezt akarod, akkor sok erőt hozzá. Mindannyian melletted állunk. De ne akard úgy feltüntetni, mintha a mi ötletünk lett volna, mert nem volt az. Ace azt hitte, rosszul hall. – Együtt üldögéltetek velem, éjszakáról éjszakára, addig tervezgettük, hogy már nem is láttunk a fáradtságtól. És most azt akarod mondani, hogy ez semmit sem jelentett neked? – De, jelentett. Nem azért, mert nekem fontos volt, hanem azért, mert te fontosnak tartottad. – Joseph Ace-re nézett. – Szóval akkor fel akarsz hagyni az egésszel? Remek! Ha engem kérdezel, legfőbb ideje, hogy észhez térj. Apa sohasem akarta volna, hogy állj bosszút érte! Ő azt szerette volna, ha a saját életedet éled. Jó életet szánt neked, a fenébe is! A feleségeddel, akit szeretsz és egy fészekalja gyerekkel. Vasárnap templomba járni, szívből jövő asztali áldást mondani minden étkezéskor. Tiszta életet élni, Ace. Semmi hazardírozás, szoknyapecérkedés. És senkit sem agyonlőni, mielőtt az illető agyon nem akarna lőni téged. Ace a kezébe temette az arcát. Húsz éve… Húsz éve a bosszú éltette, ezzel feküdt és ezzel kelt. És most egyszeriben ostobaságnak tűnt az egész. Ostobaságnak és értelmetlennek. És célt tévesztettnek. Csend telepedett a két testvér közé. Feszült csend, benne egyetlen kérdéssel. Hogyan tovább ezek után? – Tudod – szólalt meg Ace nagy sokára –, ezt el kell mondanom Caitlinnek. Mindenről tudnia kell. Az elejétől kezdve. A húgunkról. Aki az ő testvére, az ég szerelmére! Tudnia kell, miért is jöttem ide. Olyan helyzetben vagyok, hogy a fél várost tönkretehetném anyagilag. Biztosan gyűlölni fog érte, ha megtudja. – Akkor nem, ha előbb rendezed a dolgaidat, és csak azután mondod el neki. – Joseph még egyet kortyolt a whiskyből, majd Ace-nek adta a kulacsot. – Az emberek olyan vasúti szárny menti földekbe fektették a pénzüket, amely sohasem fog megépülni. Nem kell mást tenned, mint megépíteni. – Megépíteni? – kérdezte Ace elképedve. – Elment az eszed? Rá menne egy egész vagyon. Anyagi értelemben ez őrültség lenne! – Van rá pénzed. – Joseph átvette a kulacsot, miután Ace meghúzta, és bedugaszolta. – Ahelyett, hogy mások tönkretételére törekednél, miért ne fektethetnél egy nagyobb összeget abba, hogy te magad építkezz? Szép nagy birtokod van itt. Sokkal jobb esélyeid lesznek marhatenyésztőként, ha vasúton szállíthatod őket Denverbe ahelyett, hogy lábon tereled őket odáig. Szerencsétlen jószágok közül mindig elpusztul néhány az út során. Ha te építenéd meg a vasutat, akkor megszűnne ez a probléma. – Ésszerű üzleti vállalkozásnak tűnik, Joseph. Mármint pénzkidobásnak. – Tönkremennél bele? – Dehogy. Csakhogy rengeteget robotoltam azért, hogy előteremtsem ezt a pénzt. Minden centért megdolgoztam. Ennyi erővel a patakba is szórhatnám a pénzemet. Épp az előbb vágtad a képembe, miféle életet éltem eddig. Nos, nem volt sétagalopp. Minden centért keményen megdolgoztam. Verejtékeztem, kuporgattam, és eladtam a lelkemet. – Még nem adtad el. Csak egy kissé megtépázták. – Joseph szeme ezüstös kékséggel csillogott, amikor ránézett. – De vajon akkor is ezt mondhatom majd, ha végül elveszíted Caitlint?


Ace a hegyeket nézte. Az öccsének fogalma sincs róla, mit javasol. Nemcsak a pénzről van szó, hanem a lelke egy részéről is. – Szereted őt, nem? Ace sokáig várt a válasszal. – Igen, a pokolba is! – És ha őt árverésre bocsátanak, mennyit kínálnál érte? Mily összegre taksálnád? – Ő nem egy tárgy, Joseph! Egy nőt nem lehet megvenni! – Nem erről van szó. Az a kérdés, hogy mennyit ér neked? A vagyonod negyedét? Vagy a felét is? És ha választanod kellene az átkozott pénzed meg aközött, hogy vele élheted le az életedet, akkor melyiket választanád? – Joseph elhallgatott egy pillanatra. – Nem valami gyakran adok tanácsot neked. Többnyire fordítva szokott történni. Most azonban adok, és remélem, hogy megfogadod. Tedd helyre a dolgokat a fejedben. Döntsd el, mi az, ami igazán fontos számodra ebben az életben! És ha úgy döntenél, a pénz, azt utólag mélységesen megbánod majd. Ace lehunyta a szemét. – Tudnod kell, hogy sohasem lenne fontosabb számomra a pénz, mint a feleségem. Inkább mindenről lemondok, mintsem hogy elveszítsem. – Igazán? Ace kinyitotta az egyik szemét. – Nem érted! Sokkal többről van szó, mint arról, hogy pénzt fektessek be egy vasúti szárnyvonal megépítésébe. Ha belevágok és megépítem, jól járnak majd azok a gazemberek, akik felakasztották apánkat. Képes vagyok lemondani a bosszúról, de átkozott legyek, ha felvásárolom a földet azoktól a gazfickóktól, hogy hasznot húzzanak belőle. – Nem fognak. Csak ugyanannyit kínálj a földekért, amennyit belefektettek. – Csakhogy akkor nem akarják majd eladni nekem. – Akkor megfenyegetheted őket azzal, hogy zárolod és elárverezed a földjeiket, ha nem tudják fizetni a jelzáloghitel törlesztőrészleteit, így biztosan eladják majd neked. Ha nem, akkor elúszik a befektetésük. Az idő neked dolgozik, Ace. Ki tudod várni, amíg feladják. – Elnevette magát. – Gondolj csak bele a farmerek helyzetébe, akiknek sikerült megőrizniük a földjeiket! Ha tényleg megépíted a szárnyvonalat, és tisztességes áron megveszed a földjeiket, azt fogják hinni augusztusban, hogy karácsony van. Ace arcán halvány mosoly suhant át. – Igen, biztosan. – Gondold csak át ebből a szempontból is! Csodát tehetnél sok emberrel, beleértve magadat is. Ritkán adatik meg az embernek az az esély, hogy Télapót játszhasson, mégpedig ilyen nagylelkűen. – Nagylelkűsködni a pénzzel, amelyért véres verejtékkel megdolgoztam. – Szeretheted a pénzt, Ace, de az nem fog viszontszeretni téged. Nem bújhatsz hozzá egy hideg téli éjszakán, hogy melegítsen. Sok mindent megvehetsz pénzért, mint mondtad, de egy asszonyt soha. Márpedig gyerekeket csak ő adhat neked. Ace eltűnődött ezen. – Vagyis ha megépítem a szárnyvonalat, azok a gazemberek az én teheneimmel együtt vonaton szállíthatják az övéiket Denverbe! Én biztosítom számukra a lehetőséget a meggazdagodáshoz. – A környék összes tenyésztője ezen a vasúton fogja szállítani a marháit. Nem válogathatsz közöttük. Fel kell adnod, Ace! Hagyd már a múltat! Apánkat nem kapjuk vissza


attól, hogy bosszút állsz rajtuk. Nem érsz el egyebet ezzel, csak azt, hogy az egész életedet elszúrod. Hadd legyen Isten az ő bírájuk! Majd ő rendezi velük a számlát, amikor megpróbálnak bejutni a mennyország kapuján. Ace hosszú, fáradt sóhajtást hallatott. – Majd elgondolkodom rajta, Joseph. Ez minden, amit ígérhetek. – Megtennél nekem egy szívességet? – Mi lenne az? – Ha úgy döntöttél, hogy megépíted a szárnyvonalat, ne légy olyan ostoba, hogy akár egy szót is szólj róla Caitlinnek, mielőtt rendbe nem hozod a szénádat. – Joseph lehuppant a szikláról. – Igazad van. Elsőre meggyűlölhet emiatt. Csak úgy győzheted meg őt, ha feketén-fehéren bizonyítani tudod, hogy meggondoltad magad. És azzal elindult a ház felé. Ace ott időzött még egy ideig, gondolatban a múltban járva. Nem a nevelőapja halálának éjszakájára, hanem az azt megelőző boldog időkre gondolt, amelyeket idővel elfeledtetett vele egy borzalmas emlék, mert hagyta, hogy így történjen. Hosszas lélekbúvárkodás után úgy találta, Josephnek igaza van. Apjuk sohasem adta volna áldását erre az őrültségre. Már rég túltette volna magát a történteken, és boldogan élne, a szeretetre, nem pedig a gyűlölködésre alapozva életét. Ace-nek most megadatott, hogy mindezt megvalósítsa Caitlinnel. Hogy mennyit ér neki a lány? Nagyon magas árat szabott magának, Miss O'Shannessy. Nem fog tönkremenni abba, ha megépíti a szárnyvonalat, de tény, hogy ez súlyos érvágást jelent majd számára. Eszébe jutott Joseph perzselő tekintete és szigorú arckifejezése. Senki sem ismerte olyan jól Ace-t, mint a tulajdon fivére. Joseph azt kérdezte tőle, mennyit ér neki Caitlin. A vagyona negyedét – vagy a felét is talán? Joseph sohasem szokta visszafogni magát. Ez volt az első alkalom. És Ace örült, hogy így történt. Ha egyszer mindenről le kell mondania, az utolsó vasáról is, akkor is szerencsés fickónak érezné magát azért, hogy a karjában tarthatja Caitlint. Ace akkor és ott elhatározta, hogy mégis megépíti a szárnyvonalat No Name és Denver között. Nem lesz elárverezés és senkit sem tesz tönkre, ha ez elkerülhető. Csak egy igazán nagy vállalkozásra összpontosít a jövőben. És ez az övé és Caitliné. Ace úgy érezte, mintha tonnányi súlytól sikerült volna megszabadulnia ezzel. Lehuppant a szikláról és elindult vissza, a ház felé. Hogy megszerezze Caitlint. És mint Joseph nagyon helyesen rámutatott aznap, legfőbb ideje, hogy Ace a sarkára álljon, különben mindketten rámehetnek. A lánynak tengernyi problémája van, Ace pedig nem tudta, elég erős vagy okos-e ahhoz, hogy segítsen neki megoldani ezeket. Ám megesküdött magában, hogy megpróbálja.


Huszonegyedik fejezet

A házhoz közeledve Ace azt látta, hogy az összes ajtó és ablak tárva-nyitva van, amit a hűvös este miatt furcsának talált. Aztán füstszag csapta meg az orrát. Arra gondolva, hogy Caitlin talán valami mást is odaégetett, kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy sietett fel a verandára, majd megtorpant, amikor belépett a nappaliba. A füstön keresztül is látta, hogy az asztallap pörköltlében úszik. Mintha valaki odaborította volna a fazekat, és szanaszét kente volna a tartalmát. A szaft és az odakozmált zöldségek lefolytak az asztalról a padokra. És a tetejébe a gyönyörű, frissen lakkozott padló csupa víz volt. Joseph ott állt a csatatér közepén, egyik kezében egy csöpögő törülközővel. Vászoningének elejét szaftfoltok csúfították. Arckifejezése gyilkos indulatról árulkodott. Körülötte a megannyi törülközőt és lepedőt nyilván ő terítette le a padlóra, hogy felitassa velük a vizet. Ace hallotta a konyhából David és Esa cifra káromkodását, és azt is, hogy valamit ütnek. – Mi a fene történt itt? – kérdezte. Nyugtalanul nézett körül. – Hol van Caitlin? Az öccse hessegetni kezdte maga előtt a füstöt. – Caitlin maga az esemény – felelte. – Hogy érted ezt? Ő csinálta ezt a felfordulást? – Úgy értem, szándékosan borította a pörköltet az asztalra, tán még szét is kente. Végül azt mondta: Nahát, micsoda rendetlenség! Aztán belém törölte a kezét és hozzátette: Ó, istenem, úgy látszik, még az ingedre is jutott belőle. Pont ezt szerettem volna. Ace-t kirázta a hideg. Amikor lepillantott, látta, hogy legalább egy hüvelyk magasságban víz borítja a padlót. – Az árvíz már a pörkölt meg a tűzhely után következett – magyarázta Joseph, miközben lehajolt egy újabb törülközőért. – Bocsa meg, de tönkre fog menni a drága padlód, ha nem itatjuk fel róla vizet. Én vagyok az egyszemélyes brigád erre a munkára. David meg Esa megpróbálják kinyitni azt az átkozott tűzcsapot. Caitlin előbb tüzet rakott, elzárta a tűzhely szelepét, és aztán a piszkavassal ütni kezdte, míg annyira meghajlott, hogy ne lehessen használni többé. – Miközben a konyhába tartott, Joseph hátrapillantott Ace-re. – Azt mondta, az a gyöngéd, ha megtisztíthatod a levegőt, meg lecsendesítheted a háborgó vizeket, vagy valami ilyesmi. – Megtisztítani a levegőt és lecsendesíteni a háborgó vizeket? Ace csak csóválta a fejét. – Hogyan került ide ez a rengeteg víz? – Túlfolyatta a kádat. Ace követte Josephet a konyhába. David és Esa hiába próbálta kinyitni a kályha szelepét. Kormos arcukkal mosómedvékre hasonlítottak. Füst gomolygott a sütő ajtaján át és a főzőlapok körül is. – Nem tudod véletlenül, hol van a harapófogó? – kérdezte David Ace-től. – Puszta kézzel nem tudjuk elfordítani. Ace annyira megdöbbent, hogy fel sem tudta fogni, amit lát. Végigviharzott a házon, be a mellékhelyiségbe, ahol a hét elején hagyta a harapófogót, majd visszatért vele a konyhába. Amikor David kezébe adta a szerszámot, megkérdezte: Catherine Anderson 198 Gyógyító szenvedély

– Tényleg azt gondoljátok, elhiszem, hogy Caitlin okozta ezt a pokoli felfordulást? Szóval mi történt itt valójában? Joseph megfordult a mosogató előtt, kezében egy törülközővel. – Amikor visszaértem – kezdte keserű hangon –, épp csapkodott a konyhában. Először azt hittem, mosogat és rámol, vagy valami ilyesmi, de egyre nagyobb lett a csörömpölés. Mint amikor valaki csapkod maga körül azért, hogy felhívja a figyelmet. Amikor megkérdeztem, mi a baja, kirohant az asztalhoz, és bár látszott rajta, hogy teljesen kivetkőzött magából, azt mondta, semmi. Hogy nincs itt semmi baj, és ő ezt már halálosan unja. Rosszul van tőlünk és tőled, és ettől az egész színjátéktól is. – Színjátéktól? – ismételte el Ace, értetlenül pillantva a még mindig füstölgő tűzhelyre. – Mi a fenét értett ezen? – A te feleséged, nem? Honnan a francból kellene tudnunk, hogy mit ért ezen? – Joseph ismét a mosogató felé fordult, hogy kicsavarja a következő törülközőt. Mozdulatai dühről árulkodtak, s Ace biztosra vette, hogy a legszívesebben nem a törülközőket csavargatná, hanem Caitlin nyakát szeretné kitekerni. – Én csak annyit tudok, hogy teljesen kikelt magából, és pokoli felfordulást csinált. Ace a hajába túrt, a boltívhez ment, és felmérte a nappaliban keletkezett kárt. Éktelen haragra lobbant, amikor meglátta a padlót. Nyilván tönkremegy a háromrétegnyi lakkozás. Rengeteg ideje és munkája volt benne, és feleslegesen. Visszament a testvéreihez. – Tudom, hogy ostoba kérdésnek tűnik, de hol voltatok, miközben ezt művelte? – Mármint hogy mit? – kérdezett vissza Esa, törölgetve a kormot a szeme alól. – Amikor kiborította a pörköltet, vagy amikor püfölte a tűzhelyet vagy amikor elárasztotta a házat? Ace érezte, hogy egyre jobban eluralkodik rajta a harag. Forró, perzselő indulat munkált benne. Miért művelte volna ezt Caitlin? Olyasfajta rombolást végzett, amelyre egy elkényeztetett, kezelhetetlen gyerektől számíthat az ember, nem pedig egy felnőtt nőtől. Őrültség… Végignézett mindhárom fivérén. – És ti hol voltatok eközben? – Nos, én nagyjából ott álltam, ahol most te, amikor a tűzhelyet kezdte püfölni. Ez már a pörkölt után volt, úgyhogy Joseph és David nem volt itt… – Hanem hol voltak? – Odakint az asztalnál. Éppen… – Esa elhallgatott. – Jézusom, Ace… hiszen csak álltunk itt, és fogalmunk se volt róla, mitévők legyünk. Miért vagy dühös ránk? Nem mi csináltuk ezt a hatalmas felfordulást! A tűzhelyből újabb adag füst pöffent ki. Ace köhécselve hessegetett maga előtt, majd Davidhez lépett, hogy kivegye a kezéből a harapófogót. Amint munkához látott, hogy megpróbálja elfordítani a tűzhely szelepét, megjegyezte: – Hihetetlen, hogy három felnőtt férfi csak állt és bámult, és tétlenül hagyta, hogy egy törékeny termetű és félénk teremtés törjön-zúzzon maga körül. Miért nem próbálta megfékezni legalább egyikőtök? – Én kértem, hogy hagyja abba! – mentegetőzött Esa. – És? – kérdezte Ace. Érezte, hogy vérben forog a szeme, és tudta, hogy le kellene csillapodnia. Mert ha nem, akkor engedni fog a késztetésnek, hogy elpáholja Caitlin formás kis hátsóját, amint a keze közé kerül. – Nem hagyta abba – felelte Esa vállrándítással. – Megint meglendítette a piszkavasat, és lesújtott vele, közben pedig azt hajtogatta, hogy halálosan elege van belőle.


– Az ég szerelmére! – Ace minden erejét megfeszítve próbálta elfordítani a csap karját. Az pedig olyan váratlanul adta meg magát, hogy a férfi a lendülettől elveszítette az egyensúlyát. Miután visszanyerte, azt mondta: – Legalább negyven kilóval vagy nehezebb nála, Esa! – A harapófogót a tűzhelyre dobta, ami nagy csattanással járt. – Képtelen vagyok elhinni, hogy nem tettél egyebet, mint udvariasan megkérted, hogy fejezze be, és aztán tétlenül álltál. Miért nem vetted el tőle a piszkavasat, az ég szerelmére? – Most ismétled önmagad – állapította meg Joseph fanyarul, miközben folytatta a munkát a mosogatónál. – Miért van az, hogy ha dühös vagy, mást sem tudsz mondani, mint azt, hogy „az ég szerelmére”, meg hogy Jézusom”? – Fogd be, Joseph. Ez a pillanat nem alkalmas az okoskodásra. – Ace ismét Esára nézett. – Kérdeztelek, és szeretnék választ kapni tőled. Miért nem fékezted meg? Esa köhögött és az ingujjába törölte a száját. – Nos, Ace, az az igazság, attól féltem, hogy esetleg… megüt… Érted… – Attól féltél, hogy Caitlin megüt? – Ace nem akart hinni a fülének. – Hisz az a lány csupa jóindulat. – Felvonta a szemöldökét, úgy szuggerálta Joseph hátát. – És mi történt akkor, amikor kiborította a pörköltet, Joseph? Mit csináltatok közben, te meg David? Joseph hátrapillantott a válla fölött. – Úgy volt, ahogy Esa mondta. Csak álltunk, és bámultuk. Mi mást tehettünk volna, azonkívül, hogy lefogjuk? Köszönöm, de ebből nem kérek. Nemegyszer próbáltam már megfékezni Edent, amikor tombolt dühében, és rájöttem, hogy jobb, ha ilyenkor távol tartom tőle magam. David felhorkant. – Igazad van. Esélyünk sincs ilyenkor velük szemben. Ace ismét a hajába túrt, és újabb hitetlenkedő pillantással végignézett a pusztításon. Hogy Caitlin művelte volna mindezt – a törékeny, félénk Caitlin? – Hogyan áraszthatta el ilyen sok vízzel a házat? Nem zárhattátok volna el legalább a főcsapot? David vállat vont. – Lekötötte a figyelmünket meg az erőnket is, hogy rendbe hozzuk a tűzhelyet és kiszellőztessük a házat. Észre se vettük a vizet, míg Caitlin vissza nem jött a hálószobából a kezében Luckyval. Akkor már úszott az előtér. Esa lekapott egy törülközőt a fogasról, hogy megtörölje a kezét. – Kifelé menet megkérdezte, még mindig úgy gondolom-e, hogy jó házvezetőnő. Képzeld csak el! – A már kormos törülközővel megtörölte az arcát. – Azt gondolná az ember, hogy ezt az egészet csak azért tette, hogy bosszantson bennünket. Ace úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatná. Csípőre tette a kezét és behunyta a szemét, majd fojtott hangon azt mondta: – Jézusom… – És ez alkalommal maga sem tudta, hogy káromkodásnak vagy fohászkodásnak szánta-e. Házvezetőnő. Olyan személy, aki értékes. Akire szükségük van másoknak. Caitlin sem tudhatta, melyik meghatározás illik rá.

Ace először a ház közelében kereste Caitlint. Miután itt nem bukkant a nyomára, egyre nagyobb körben folytatta a keresését, így egyre távolabb került az udvartól és a gazdasági épületektől. Közben mind jobban aggódott miatta. Colorado félelmetes vadon. Sokféle


vadállat él szabadon errefelé, amelyek főleg éjszaka aktívak, és néhány ragadozó is akad közöttük. Hogy még mindig jó házvezetőnőnek gondolják-e? Caitlin Esához intézett búcsúmondata vagy tucatnyiszor eszébe jutott Ace-nek, miközben átfésülte a környéket a lány miatt. Caitlin… Olyan volt számára, mint egy bonyolult kirakójáték, és valahányszor azt hitte, mindjárt sikerül kiraknia, rá kellett döbbennie, hogy több darab is hiányzik a mozaikképből. Azt mondta Josephnek, hogy halálosan elege van belőlük. Mindannyiukból. Ace úgy vélte, ennek épp az ellenkezője lehet az igazság – túlságosan is kötődni kezdett hozzájuk, és rettegett attól, hogy csalódnia kell. Végtére is volt-e valaki az életében, aki nem bántotta? Az ő felfogása szerint kiszolgáltatottá teszi magát, ha még egyszer bízni tud majd valakiben. És ez ijesztő kilátás volt. Ace végül a patak partján bukkant a lány nyomára. Caitlin egy fatörzsön ült. Ace jobbról közeledett felé, s közben a lány felfelé tartott arcát figyelte. Féltő mozdulattal ölelte magához Luckyt, úgy nézte a holdat és a csillagos eget, mintha megannyi kérdésére tőlük szeretne választ kapni. Nyilvánvalóan gondterhelt volt, és Ace gyanította, hogy ennek ő az oka. Ace azon tűnődött, vajon mit tesz majd, ha észreveszi őt. Nem akarta még jobban megijeszteni, mert nyilván így is rémült volt. Úgy döntött, közvetlen és szívélyes hangon szól hozzá. – Szia…! Caitlin annyira megijedt, hogy kis híján leesett a fatörzsről. – Ace? Felpattant, lehajolt, hogy elengedje a macskát, s mert az túl lassúnak bizonyult, biztatásképpen megpaskolta a farát. Nehogy Lucky közéjük kerüljön és bántódása essék. Arra számított tehát, hogy Ace nekiesik dühében, ahogy az apjának szokása volt. Rá volt írva az arcára. Látszott a sápadtságán. A hatalmas, riadt szemén, amely ezüstösen csillogott a holdfényben. Ace szerette volna leszidni azért, hogy idejött egyedül, de az adott körülmények között ez biztosan nem lett volna valami bölcs döntés. Majd később kerítenek időt arra, hogy elmondja neki, menynyire félti őt. – Már kezdtem aggódni miattad – vallotta be. – Persze, azt reméltem, hamarabb megtalállak. A ház közelében kerestelek, azt hittem, talán csak a füst miatt nem vettelek észre. A lány átfogta a derekát, teste mozdulatlanná dermedt. – Vagyis jártál odabent a házban? Ace majdnem elnevette magát az arckifejezése láttán. Lerítt róla, hogy nem úgy reagált, ahogyan Caitlin várta. – Igen, jártam odabent. Pokoli felfordulást csináltál, tudod-e? Caitlin egy hosszú pillanatig csak nézte őt, majd egyik karját a derekán tartva a másikkal idegesen babrálni kezdte a pruszlikja gombjait. Tekintete éber és riadt volt. – Hát nem vagy… – megnyalta idegességtől remegő ajkát. – Nem vagy dühös rám? Ace csípőre tette a kezét, s nem tudta nem észrevenni, hogy a lány összerezzent, amikor ő megmozdult.


– Egy kicsit. Mint mondtam, pokoli felfordulást hagytál magad után. Ha nem itatják fel időben a vizet a padlóról, akkor fel kell szórni homokkal, és újra lakkozni, ami sok felesleges munkát jelent. – Biztosan dühösek rám a testvéreid – folytatta halkan, remegő hangon. – Így igaz. A legszívesebben visszaküldenének Patrickhez. Caitlin úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné egy kis kő, azt bökdöste a cipője orrával. – És te? Te is vissza akarsz küldeni Patrickhez? Ace a lány lehajtott feje búbját nézte. – Ez nem ilyen egyszerű, Caitlin. A lány erre felkapta a fejét. Félénk tekintettel nézett rá. – Hogy mondtad? – Jól hallottad. Ezért csináltad az egészet, nem? Hogy annyira dühös legyek rád, hogy elveszítsem a fejem vagy összecsomagoljam a holmidat, és hazaküldjelek. Mivel az első lehetőségen már túl vagyunk, és kerek perec megmondtam, hogy nem akarom érvényteleníttetni a házasságunkat, úgy érzem, az utóbbira számítottál. Hiszen ha úgy viselkedem, mint egy vadállat, akkor legalább meggyűlölhetsz, ugye? – Én… nem tudom, mire gondolsz… A férfi fürkészte a tekintetét. – Szerintem pedig tudod. – Hatásszünetet tartott, majd folytatta: – Veszélyes dolog gondoskodni másokról, ugye? Rángani kezdett egy izom a lány szeme alatt. Rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal figyelte Ace-t, ami mégis többet árult el róla, mintsem gondolta volna. Nevezetesen azt, hogy a férfi fején találta a szöget. Ace sóhajtott, és hátrahajtotta a fejét. Megnyugtató volt a végtelen csillagos ég látványa. Valójában mindenki színész egy színpadon, játssza a saját szerepét, mindenkinek megvan a maga célja. Az ő dolga az, hogy boldoggá tegye ezt a lányt, de fogalma sem volt róla, hogyan. A lány sápadt arcára szegezte a tekintetét. – A lényeg, hogy ezzel a viselkedéssel semmit sem értél el. Nem fogom elveszíteni a fejemet, hogy meggyűlölhess, és nem is foglak hazaküldeni Patrickhez. Hozzám vagy kötve. Caitlin ismét két kézzel fogta át a derekát, olyan törékenynek és elgyötörtnek tűnt, hogy Ace a legszívesebben ölbe kapta volna. – Nem fog működni, te is tudod – jegyezte meg halkan. – Micsoda? – Ez a fondorlatos terved. Nem foglak megszeretni, bármit teszel is. Mindegy, menynyire vagy meggyőző. – Még szorosabban ölelte a derekát. – Ezer éjszaka is eltelhet úgy, hogy nem nyúlsz hozzám. Lucky nyugodtan ott trónolhat az étkezőasztal kellős közepén. Vásárolhatsz nekem tengernyi csokoládét és annyi új ruhát, hogy a ház összes szekrénye tele legyen velük, és annyi méterárut, hogy faltól falig érő szőnyegeket varrhassak belőlük. Nem érdekel. Nem fog beválni. Sohasem foglak megszeretni, ezer év alatt sem. Más volt, amit mondott, és más az, amiről a tekintete árulkodott. Ace úgy érezte, meghasad érte a szíve. – Caitlin, mitől félsz ennyire? Tudod legalább? Vetted már a fáradságot, hogy leülj, és szembenézz a félelmeiddel? – Egy pillanatra elbizonytalanodott, a lány riadt tekintetét


fürkészve. – Tudod, mire gondolok? Szerintem annyira összezavarodtál, hogy azt sem tudod, mit gondolj. Hogyan segíthetnék neked, ha nem vagy őszinte hozzám? – Nem akarom, hogy segíts rajtam! – felelte remegő hangon. – Én csak ki akarok lépni ebből… – A házasságból? – A férfi nevetett. – Te így szoktad megoldani a problémáidat? Hogy elmenekülsz előlük? – Nem menekülök el. Itt maradtam, és tudomásul veszem a kötelezettségeimet. – Igazán? Bocsáss meg, hogy szóba hozom, de még egyszer sem szeretkeztünk, pedig ez is a hitvesi kötelezettségeid közé tartozik. Elmenekülsz, Caitlin, ha fizikai értelemben nem is, de érzelmileg mindenképpen. Azóta ezt teszed, hogy gyűrűt húztam az ujjadra. Te ezt nevezed házasságnak? Gondold végig még egyszer! – Nem állok készen rá. Lehet, hogy sohasem fogok… – Előbb vagy utóbb, de szembe kell nézned azzal, amitől ennyire félsz. A problémák nem szoktak maguktól megoldódni. Nem tehetsz úgy, mintha nem is léteznének, abban reménykedve, hogy egyszer majd csak megszűnnek. – Elhallgatott, próbálta megőrizni a nyugalmát, majd amikor ismét képes volt uralkodni a hangján, így folytatta: – Szeretnék segíteni neked, ha engeded. – Kinyújtotta a kezét a lány felé. – Gyere, üljünk le, és beszélgessünk! Szépen egyenként vegyük elő a kérdéseket. Együtt, Caitlin. Minden sikerülhet, ha összefogunk. Caitlin elgyötört tekintetét Ace-re szegezve remegő, vékony hangon kiáltotta: – Hát nem érted? Én tőled félek a legjobban! Tőled! Hogyan segíthetnél nekem, hogy szembenézzek ezzel? Mindent vagy semmit, neked ez az elved. És máris te irányítod az életemet. Miért nem éred be ennyivel? Te a szívemet meg a lelkemet is uralni akarod. – Úgy van. – Látod? – a lány vádlón nézett rá. – Olyasmit is akarsz tőlem, amit én képtelen vagyok neked adni. – Nem vagy képes, vagy inkább nem vagy hajlandó rá? – A férfi ismét odanyújtotta a kezét. – Gyere, édesem, üljünk le, és beszéljük meg! Meg fogsz lepődni azon, hogy milyen sokat segíthet, ha megbeszéljük a dolgokat. Ahelyett, hogy megfogta volna a férfi kezét, Caitlin a szemére tapasztotta remegő tenyerét. – Azt hiszed, hogy olyan az agyam, mint Joseph veteményeskertje, ahol minden takaros sorokban elvetve nő? Hogyan tudnék elkülöníteni dolgokat, amikor minden összegubancolódott, és… – Elcsuklott a hangja, szaggatottan vette a levegőt. – Ha te mondod, olyan egyszerűnek tűnik, de nem az. Miért nem engedsz el, Ace? Kérlek. Engedj el, amíg nem késő! – De már késő. Beléd szerettem. A lány leejtette a szeme elől a kezét, és könyörögve nézett rá. – Hogy mondhatod ezt? – Ez az igazság. Szeretlek, Caitlin. Tiszta szívemből. Mit szeretnél legközelebb? Felgyújtani az istállót? Vagy porig rombolni a házat? Értelmetlen lesz végül. Mert ott állok majd melletted akkor is, és ugyanezt fogom mondani. Szeretlek. És ezen semmi sem változtathat. – Conor O'Shannessy lánya vagyok, vagy ezt már elfelejtetted? Később majd keservesen megbánod, ahogy azt a napot is, ami megismertél. – Ez őrültség!


– Igazán? – kérdezte a lány éles hangon. – Próbálja ki, Keegan, milyen az, ha rossz vér folyik az ember ereiben! Ha azt akarod, hogy a feleséged maradjak, és úgy történjen minden, ahogyan szeretnéd, egy napon gyermekeket szülök neked. És ők Conor O'Shanessy unokái lesznek. Talán vörös hajúak egytől egyig. Pontosan úgy fognak kinézni, mint ő. Sőt, ami még ennél is rosszabb, talán a jellemüket is tőle öröklik. Rossz vér rossz vért szül, Ace. Mit fogsz érezni irántam akkor? Az apám gonosz ember volt, gonosz. – A gonoszság nem öröklődik. Az emberek maguk döntik el, hogy milyenek lesznek. Senki sem születik gonosznak. – Mit tudhatsz te a gonoszságról? Ace nem tudta biztosan, de úgy érezte, hízelgő rá nézve, amit lány gondol róla. – Tudom, hogy a viselkedési formák, akár rosszak, akár jók, nem öröklődnek, hanem tanuljuk őket. A lány széles mozdulatot tett. – Nézd csak meg Patricket! Ha józan, ő a legkedvesebb férfi, aki csak ismerek. De elég néhány pohár ital, és máris kezelhetetlenebb, mint egy megbokrosodott ló. Szakasztott az apám! – Pontosan erről van szó. A fiatalemberek általában az apjuk viselkedési mintáit követik. És mikor láttad Patricket beérni néhány pohár itallal? Lefogadom, hogy ha hozzájut, kiissza az egész üveget. Ez minden, amihez ért. Eszméletlenre inni magát. Így ivott az apja, tehát ő is így szokott. Az apja tombolt, amikor részeg volt, ezért ő is követi a példáját. Nincs semmi rossz az öcsédben, amiből ne gyógyulhatna ki, ha valaki egyszer alaposan móresre tanítja. Rossz vér, Caitlin? Ha valóban hinnél ebben, akkor nem szeretnéd annyira az öcsédet, mint amennyire szereted. – Annak ellenére szeretem őt, hogy így viselkedik. A hibáival együtt. És nem azért, mert tökéletesnek tartom őt. Ace előtt felcsillant a lehetőség, és ezt meg is ragadta. – Én is pontosan így szeretlek – jelentette ki fátyolos hangon. – A hibáiddal együtt, Caitlin. Miért nem hiszed el? – Mert még nem tudsz rólam mindent, amit tudnod kellene. – Az ég szerelmére, akkor világosíts fel végre! – Talán ez lenne a legjobb! – Caitlin úgy mondta ezt, mint valami fenyegetést. – Vajon akkor is megkülönböztetett bánásmódban részesítenél? – Édesem, te különleges vagy számomra. Bájos és gyönyörű… – Hagyd abba! Elég! – Caitlin… A lány feltartotta egyik kezét. – Egyszer azt mondtad, azt szeretnéd, hogy ne legyenek titkaink egymás előtt. Emlékszel még? – Igen. Nos, nekem van egy titkom. Egy borzalmas titok. Minden képzeletedet felülmúlja, annyira borzalmas. És ha ezt elmondom neked, akkor… – ismét elcsuklott a hangja, nyelt egyet. – Soha többé nem fogsz ugyanígy nézni rám. Soha. Ace a hajába túrt, testsúlyát áthelyezte a másik lábára, de közben farkasszemet nézett Caitlinnel.


– Tudod, mit? Kössünk üzletet, rendben? Elmeséled nekem ezt a borzalmas titkot, és ha utána másképpen érzek irántad, nemcsak beleegyezem a házasságunk érvénytelenítésébe, de segítek összecsomagolni a holmidat, hogy San Franciscóba utazhass, és adok annyi pénzt is, hogy gond nélkül eléldegélhess egy ideig. Nos, mit szólsz hozzá? – Megtennéd? – kérdezte a lány tétován. – Szavamat adom rá. – Ace biztosra vette, hogy semmi sem rendítheti meg ennyire, bármi legyen is a lány titka, ezért hozzátette: – Nos, akkor ki vele! Mi is ez a rettenetes titok? Caitlin már eddig is annyira sápadt volt, hogy Ace azt hitte, ezt már nem lehet felülmúlni. Mégis így történt. A lány szeme feketének tűnt fehér bőréhez képest. Ace látta, hogy megfeszül a nyaka, s kissé szétnyílnak az ajkai. Ám a szavak sehogy sem akartak jönni. Caitlin a szeme elé emelte remegő kezét, és alig hallhatóan azt mondta: – Emlékszel még, amikor azt kérdezted, hogy a férfi… aki megerőszakolt engem… megfizetett-e azért, amit tett? Én pedig azt feleltem, drágán megfizetett érte? – Igen. – Szándékosan félrevezettelek akkor. – Úgy értsem, büntetlenül megúszta? – Nem, valóban megfizetett érte. Csak nem úgy, ahogyan te gondoltad. Hat láda whiskyt adott apámnak érte. – Micsoda? – Hat láda whiskyt adott érte apámnak – ismételte el a lány a hallhatóan. – Ez volt a fizetség érte. Ace-t ez úgy érte, mint egy lórúgás. Úgy érezte, kiszalad a lába alól a talaj. Csak állt, és még mindig nem sikerült egészen felfognia a hallottakat. Majd lassan kiejtett néhány éles szót: – Jézusom, ez nem lehet igaz! Ez volt minden, amit mondani tudott, s a szavak hallatán Caitlin úgy rezzent össze, mintha megütötte volna. Hátratántorodott, továbbra sem engedve el a derekát, arcizmai megfeszültek, amitől csontvázszerűen beesettnek tűnt az arca. – Látod? – suttogta. Azzal sarkon fordult, hogy elfusson. Ace megdermedt a döbbenettől, így időbe telt, mire reagálni tudott, így a lány akkorra már megtett néhány lépést. – Caitlin! Gyere vissza! Most már úgy futott, mintha az ördög üldözné. Ace a nyomába eredt. Tudta, hogy nem lát valami jól a sötétben, és attól tartott, végén még megbotlik valamiben és elesik, ha letér a sík területről Nem lehetett ekkora szerencséje. Caitlin fejvesztve menekült, mint egy halálra rémült, megsebzett vad, menedéket keresve a fák között, a patak menti cserjésben. Sötétség. Ace utána vetette magát, félrehajtva az arcába csapódó ágakat, szitkozódva a bajsza alatt. – A fenébe is, Caitlin, állj meg! Ne menj a fák közé! Caitlin! Olyan közelről hallotta a férfi figyelmeztetését és lépteit, hogy ez még gyorsabb iramra sarkallta. Ace egyre hosszabbakat lépett, és előrehajolt, amint a közelébe ért. Olyan közel volt már hozzá, hogy hallotta a lihegését, mégsem sikerült elkapnia, hiába nyúlt utána.


És akkor megpillantotta az éles peremű sziklákat. Már kőhajításnyira sem voltak tőlük, a patak kanyarulatánál magaslottak. Caitlin egyenesen abba az irányba tartott, a pániktól vakon, s mit sem törődve Ace figyelmeztető kiáltásaival. Ace olyan sebesen futott utána, hogy maga sem hitte volna, képes ilyen teljesítményre. És végre behozta néhány lépésnyi hátrányát. Röptében kapta el Caitlin derekát, s maga felé fordította, hogy amikor földet érnek, ő kerüljön alulra, és felfogja az esés erejét, miközben magához öleli. – Engedj el! – sikoltotta a lány. – Engedj el! Előbb a könyökét, majd a térdét vágta Ace-be, aki úgy érezte, soha életében nem kapott még ennyi ütést egyidejűleg ilyen sok helyre. Átfordult, hogy maga alá gyűrje Caitlint, mire a lány körömmel esett az arcának. Elkapta mindkét csuklóját, mielőtt Caitlin kárt tehetett volna benne, s a feje fölé emelve a karját a földhöz szegezte. – A francba is, Caitlin, hagyd abba! A lány egyik oldalról a másikra forgatta a fejét, s minden izmát megfeszítve próbált szabadulni alóla. Ace egy kézzel is össze tudta fogni mindkét csuklóját, így a másikkal megfoghatta Caitlin állát. A tisztásra ferdeszögben érkező holdfény megvilágította az arcát. – Azt mondtam, hagyd abba! Mivel máskülönben nem kerülhette volna el a férfi tekintetét, lehunyta a szemét. Arca végső kétségbeesésről árulkodott. – Eressz el! – kiáltotta most már szánalomra méltón. – Komolyan gondolom! Engedj el! Ace számára meglepő erővel tanúsított ellenállást, de ezzel a fizikummal esélye sem volt vele szemben. Játszi könnyedséggel szorította le, és mindez alig került erőfeszítésébe, miközben a lány egyre jobban kimerült. Amikor már nem volt ereje folytatni a küzdelmet, megrázkódott, és elernyesztette tagjait. Arcán egyértelműen látszott, hogy vereséget szenvedett. Ace nézte őt, látta elgyötört arckifejezését. Ó, magasságos úristen…! Felfoghatatlan volt számára az apai érzéketlenség, hogy Caitlinnek whiskyért kellett odaadnia a testét egy férfinak. – Caitlin… édesem… – határozott mozdulattal megfogta a lány állát, hogy ne fordíthassa félre a fejét, és a szemébe nézhessen. – Szeretném, ha végighallgatnál! – Lehajolt, hogy csókot leheljen a lány homlokára, majd még egyszer mélyen a szemébe nézett. – Nem számít, ami történt. Nekem is fáj, hogy ilyen borzalmas dolog történt veled, de ez mit sem változtat azon, amit érzek irántad. Egy cseppet sem, érted? Még az sem számítana, ha az apád százszor is eladott volna téged whiskyért, száz különböző férfinak. Én mindig szeretni foglak. Mindig. És ezt még a világ legförtelmesebb titka sem változtathatja meg. Caitlin sírva fakadt, Ace számára váratlan hirtelenséggel. Nem a nőktől megszokott, halk zokogás volt ez, hanem szívszaggató, amely őt is fájdalommal töltötte el. Ace hanyatt fordult, és magával húzta a karjában, egyik kezével megtámasztva a tarkóját, a másikkal lefogva minden ízében remeg testét, hogy teljes hosszában hozzásimuljon. Miközben küzdötte egymással, kibomlott Caitlin haja. A kiszabadult tincsek selymese hullottak Ace csuklójára és alkarjára. – Nincs semmi baj, Caitlin – csitítgatta. – Édesem, minden rendben van.


Dehogyis volt minden rendben. Caitlin eddig olyan volt számára, mint egy kirakójáték, amelyből hiányzik néhány darab. Most mintha összeállt volna a kép a fejében. Lassacskán kezdte érteni, miért érzi a lány alacsonyabb rendűnek magát. Miért nincsen önbizalma. Miért nem akar megbízni benne. Nem csoda hát, hogy képtelen szabadulni a vele kapcsolatos félelmeitől, és legyőzni azokat. Eladták hat láda whiskyért. Conor O'Shannessy tárgyként kezelte őt, amely az övé volt. Egy pénzzé tehető portéka. Hogyan is várhatta Caitlintől, hogy higgyen neki, amikor a tulajdon apja eladta egy másik férfinak! Hiszen a lány azt írta, azért fohászkodik, hogy el tudja felejteni. Arcát a lány hajába temetve, Ace szorosan lehunyta a szemét. Idejét sem tudta már, mikor sírt utoljára. Gyerekkora óta biztosan nem. Férfiember nem adja át egykönnyen magát az érzéseinek. Most mégis sírt. Caitlinnel együtt. Miatta és érte. Magához szorította, miközben tudta, hogy vigyáznia kell, nehogy fájdalmat okozzon neki, mégis úgy érezte, erősen kell ölelnie őt, és soha többé el nem engedheti. Meglepetésként érte, hogy a lány egyik karjával átölelte a nyakát, és belécsimpaszkodott. Nem tudta, mennyi ideig maradtak így, csak abban volt biztos, hogy telt az idő, s végül elhalt a lány időnként felhangzó, csuklásszerű zokogása. Már nem érezte a kétségbeesettséget abban, ahogyan ölelte őt. Hagyta, hogy cirógassa a hátát, a karját, átadva magát az érintésének. Akkor sem tiltakozott, amikor tenyere a melle alá tévedt – A dolgozószobában történt – suttogta Caitlin. Ace a lány tincsei közé fúrta a száját. – Mondd el – kérte suttogva. Valójában nem szerette volna hallani a részleteket. Tudta, hogy undorító történetet fog hallani, amely valószínűleg élete végéig kísérteni fogja. És a gyávábbik énje irtózott ettől. Ugyanakkor úgy érezte, Caitlin talán soha többé nem fogja rászánni magát, hogy elmondja, és ezáltal szabadulni tudjon az emléktől. Caitlin a férfi nyakán lévő pihés hajszálakat cirógatta, puha, feltérképező érintéssel. Majd hirtelen a húsába mélyedtek a körmei. – Apa az íróasztal előtt ült a whiskyjével – rebegte. – Őt semmi más nem érdekelte, csak a whisky. Ace ismét behunyta a szemét, próbálta kordában tartani az indulatait. Később… majd később szabadjára engedheti a dühét. Beleöklöz egy falba. Rekedtre üvölti magát. De most nem teheti. Caitlinnek szüksége van rá. Lehet, hogy soha többé nem igényli ennyire kétségbeesetten a társaságát. – Azt mondta, hagyjam abba a sikoltozást – folytatta Caitlin. – Hogy ne sikoltozzak már. Ace magába fojtott egy káromkodást, majd kifejezéstelen tekintettel meredt az égre. Most már folyt Caitlinből a szó, a szívét-lelkét egyaránt megtisztító vallomás, amelyet hatévnyi késéssel tett. Beszélt a fájdalomról, majd a szégyenről, amelyet a történtek után érzett. Ace megpróbálta elképzelni, ami valamivel jobban sikerült neki, mint szerette volna. Egy fiatal lányt megerőszakolnak, miközben az apja az asztalnál ül, és whiskyt vedel egy kancsóból. Felfoghatatlan volt. Ace mégis tudta, hogy így történt. Ezt bizonyította a lány hangjából érződő gyűlölet és keserűség – mindkettő szinte tapinthatóan valóságos volt. Ace szinte az érzések ízét is érezte, valahányszor csak levegőt vett közben.


1879. március 12. Senki sem ölelte magához Caitlint akkor és senki sem vigasztalta. Conor Patrickre bízta a marhák kihajtását, hogy ne legyen útban. Cruise Dublin pedig rövidesen megérkezett hozzájuk azon az első éjszakán, a kocsiján a hat láda whiskyvel. Ace összeszorította a fogát a név hallatára. Dublin Conor O'Shannessy egyik cimborája volt, egy a négy közül, akik részt vettek Joseph kisemmizésében. A gazember! Bizonyára kegyetlen és szívtelen is. Mert ilyennek kell lennie annak a férfinak, aki csak áll, és végignézi, hogyan vernek agyba-főbe egy kisfiút egy puskatussal, s erőszakolnak meg egy asszonyt a szeme láttára. Arról már nem is beszélve, hogy Dublin részt vett egy ártatlan ember felakasztásában. Ace szinte látta őt maga előtt: alacsony, köpcös fickó volt, durva vonásokkal, vörös képpel. Megpróbálta elképzelni, amint hozzáér Caitlinhez. Nem sikerült. Miféle ember az, aki képes ilyesmire? Ace tudta magáról, hogy ugyanolyan forrófejű, mint sokan mások, de az erőszak jócskán túl volt azon a határon, amelyet önmagának szabott. Erre nincs mentség. Egy férfi semmiféle körülmények között nem szerezheti meg magának erőszakkal azt, amit jóformán bármelyik kocsmában megkaphat rongyos öt dollárért. Nem mintha Caitlint egy napon lehetne említeni azokkal a nőkkel. Bájos volt és drága, és gyönyörű – az a fajta nő, akit a férfiak többsége csak álmában érinthet meg. Cruise Dublin azonban túlment minden határon. – Hány éves voltál akkor, Caitlin? – Amint feltette a kérdést, eszébe jutott a lány naplójában látott keltezés, és tudta, hogy zsenge korban volt még akkor. – Tizenöt, tizenhat? Mennyi? – Tizenhat – rebegte Caitlin. – Apám szerint elég idős már ahhoz, hogy férjhez menjek. Mintha ez szentesítette volna azt, amit Conor művelt. Tizenhat éves… Ace fogalmai szerint ez még jóformán gyerekkornak számított. Az ilyen korú lányok még épphogy csak kinőttek a babázásból, s elkezdik feltűzve hordani a hajukat. Ez az ártatlanság időszaka. A kíváncsiságé. Az ekkor szerzett sebek nagyon mélyek. Olyan mélyek is lehetnek, hogy talán be sem gyógyulnak. Caitlin elmesélte magát az erőszaktételt is. Beszélt saját reménytelenségéről, Dublin kegyetlenségéről, miután a lánynak kis híján sikerült elmenekülnie előle. – Megütött – mondta. – És mivel továbbra is ellenálltam neki, újra megütött. Azután csak feküdtem, kábultan. Olyan volt, mint egy rémálom, csakhogy ébren voltam közben. Ace egyik karjával Caitlin hátsója alá nyúlt, hogy még jobban magához húzhassa, mert úgy látta, ez az egyetlen módja annak, hogy megnyugtassa őt. A közelségével. Az erejével. Mert a lányé már fogytán volt. A legszívesebben megölte volna Cruise Dublint. És nem lehetetlen, hogy egy napon még meg is teszi. Ez a gazember nem érdemli meg, hogy éljen. Caitlin folytatta a történetet. Elmondta, mit érzett utána. Beszámolt a rémálmokról, amelyek kísértették. És az érthetetlen félelmekről, amelyek napközben árnyék módjára kísérték. – Egy héttel később, amikor Patrick hazaért a jószágokkal, már jobban voltam – suttogta. – És már halványodni kezdtek az ütés nyomai. Igen, akkor már elég jól voltam. Már amennyire lehettem. Úgyhogy sohasem mondtam el Patricknek. Ace azon tűnődött, vajon attól félt-e Caitlin, hogy ettől megváltozhat Patrick iránta érzett szeretete.


– Miért nem, Caitlin? Talán szégyelltél beszélni vele erről? – Nem – hangzott a válasz. – Patrick előtt sohasem szégyenkeztem. És tudom, hogy most nem mutatta ki, de szeret engem. Azt hiszem, jobban, mint a fivérek többsége szokta a lánytestvérét. Gyerekkorunkban senkire sem számíthattunk, csakis egymásra. – Hát akkor miért nem? – Ace nem tágított. – Miért nem mondtad el neki? A lány nagy levegőt vett. – Nem akartam, hogy fájjon neki. – Hogy fájjon neki? – Igen. Egyedüli fiúgyermekként nem volt könnyű dolga, és annyira hasonlított apánkra. Az emberek folyton mondogatták: „Nahát, ez a fiú kiköpött apja.” És Patrick ilyenkor mindig úgy nézett rájuk, mintha megütötték volna. Néha azon kaptam, hogy a tükör előtt állva bámulja magát, mintha keresne valamit a tekintetében. Azt hiszem, félt attól, amit láthat benne. – Úgy érted, észrevehet magán valamit, ami az apjára emlékezteti? – Igen – rebegte Caitlin. – És éppen ezért hallgattam el előle, hogy mi történt velem. Mert bebeszélte magának, hogy apánk valójában nem is olyan rossz ember, és hogy csak a whisky dolgozik benne, amikor kegyetlenkedik és őrjöng. Nem akartam megfosztani őt ettől az illúziótól. Van, hogy az ember csak úgy őrizheti meg az épelméjűségét, ha hisz egy hazugságban. Ace megpróbálta Patrick helyébe képzelni magát. Milyen lehet az, ha valakit egy ilyen férfi nevel fel? Nevelőapja haláláig neki mindig is volt egy példaképe, egy férfi, akire felnézhetett, és akit követhetett. – Sajnálom, Caitlin – szólalt meg. – Nem akartam fájdalmat okozni az öcsédnek azzal, hogy visszaköltöztem ide. Az a cél vezérelt, hogy visszaszerezzem a nevelőapám becsületét. – Tudom. Ace a lány vállára tette egyik kezét. – Csodállak azért, hogy megkímélted az öcsédet az igazságtól. De el kell mondanom neked, hogy nem tartom okos döntésnek. Mi lett volna, ha apád még egyszer megpróbálkozik ugyanezzel? – Ha megint elküldte volna Patricket a jószágokkal, akkor nem maradt volna más választásom, mint felnyitni a szemét. Szerencsére, nem került sor erre. A birtok idővel elég hasznot hozott, és már nem szűkölködtünk annyira, mint akkoriban. Ha pedig elég whiskyje volt, akkor apánk beérte azzal, hogy eszméletlenre ihatta magát, és néha lekevert nekünk néhány pofont. – Gondolom, erre sűrűbben került sor, nem csak néha. – Igen – vallotta be Caitlin, és folytatta az emlékek felidézését. Mire befejezte, Ace véleménye gyökeresen megváltozott Patrick O'Shannessyről. – Rendes fickó ez a te öcséd. Nem csoda, hogy annyira szereted. – Az életét is odaadta volna értem – suttogta Caitlin. – Meg sem tudom mondani, hányszor kapott verést azért, mert a védelmemre kelt. – Apád is megtette volna ezt, Caitlin? Tűrte volna, hogy megverjék, csak hogy megkíméljen ettől valakit, akit szeret? Caitlin keserűen felnevetett. – Apám? Á, soha senkit sem szeretett saját magán kívül. Úgyhogy ez a kérdés megválaszolhatatlan.


– Akkor Patrick mégsem hasonlít rá, ugye? Mármint olyan szempontból, ami valóban fontos. Igaz, hogy nem bírja az italt, és eszelősen viselkedik, amikor részeg, de a lényeget tekintve mégis más, mint apátok. Caitlin a férfi mellkasának támasztotta a könyökét, hogy eltolja magától, és egyenesen a szemébe nézett. – Mit akarsz mondani ezzel? Ace végigcirógatta ujja hegyével a lány kedves, könnyáztatta arcát, miközben azt érezte, úgy szereti őt, ahogy két hónappal azelőtt még maga sem gondolta volna, hogy fogja. Érezte, hogy a férfiassága megkeményedik Caitlin csípőjének nyomására, és tudatosan küzdött a merevedés ellen. Most nem lehet. Csodálatos volt érezni Caitlint, aki rajta feküdt. Most nyomát sem látta a félelemnek a szemében. És nem akarta megzavarni ezt a pillanatot. – Rossz vér, emlékszel? Hát ez nem igaz, Caitlin. Patrick semmivel sem rosszabb nálad, csak azért, mert O'Shannessy-vér folyik az ereiben. – Hüvelykujját a lány kissé duzzadt ajkához érintette. – És még valamit, Mrs. Keegan! Én gyönyörűnek látom a vörös hajadat. És ha féltucatnyi vörös hajú porontyot szülsz nekem, a szerencse fiának fogom érezni magam. A lány kissé megmozdította a csípőjét, szeme elkerekedett a csodálkozástól. – Azt hiszem, jobb lesz, ha felkelek. Ace rájött, hogy a lány megérezte a merevedését, ezért átkarolta a derekát, hogy maradjon ott, ahol van. – Eszedbe ne jusson! – De én… – Nem foglak bántani, Caitlin. Ez csak azt jelenti, jólesik éreznem téged. Ellentétben az agyammal, a testem nem tudja, hogy mikor illik vagy nem illik reagálnia. Caitlin beharapta az alsó ajkát. – Biztos vagy benne? – Bízhatsz bennem – felelte a férfi bársonyos hangon. – Mindig ez történik velem, valahányszor a közelemben érezlek. Elég, ha megérzem a hajad illatát, a tested puhaságát, máris kívánlak. – Ó, istenem… – Caitlin még erősebben próbálta eltolni magától a könyökével, megemelve a törzsét és egyik térdét is felhúzva. – Azt hiszem, mégiscsak jobb lenne, ha… – Caitlin, kérlek, maradj már veszteg! – szólt rá a férfi határozott hangon. – Két különböző dolog kívánni téged és cselekedni. Előbb vagy utóbb meg kell tanulnod bízni bennem. A jelen mindig a legértékesebb. – Nekem jobban tetszik a holnap. Ace önkéntelenül elnevette magát. Aztán komoly képpel fürkészni kezdte a lány tekintetét. – Mitől félsz, mi történhet, Caitlin? Elmondanád végre? Mi volt az első gondolatod az előbb, amikor megérezted, hogy kívánlak? – Az, hogy fájdalmat okozhatsz nekem. – Vagyis elsősorban azért félsz a szeretkezéstől, mert attól tartasz, hogy fájni fog. Caitlin kerülte a tekintetét. – Igen, főleg. Ace megfogta az egyik tincset, amely a lány halántékára hullott, és az ujja köré tekerte.


– Caitlin, mennyire szeretsz engem? Kockázatos kérdés volt. Hiszen a lány röviddel ezelőtt hevesen tagadta, hogy szereti, és lehet, hogy most is ezt teszi. Bevallani valakinek, hogy szeretjük, azt jelenti, vállaljuk a visszautasítás fájdalmát, vagyis az ember kiszolgáltatja magát ezzel. És Ace nem volt biztos abban, hogy Caitlin képes erre a lépésre. – Nagyon – felelte a lány alig hallhatóan. Nem ez volt a legköltőibb szerelmi vallomás, amelyet valaha hallott, ám Ace tudta, milyen nehéz lehetett ezt bevallania Caitlinnek, s éppen ezért gyönyörűnek érezte. Nagyon. Nem olyan mélyen mint a tenger? Nem. Nem olyan sziklaszilárdan, mint a hegyek? Nem. Csak nagyon. Ace-nek ez is elég volt. – Eléggé szeretsz vajon ahhoz, hogy bízzál bennem? – kérdezte gyöngéden. A lány mocorgott egy kicsit. Okos teremtés volt, aki még ebben a félig kábult állapotban is felismerte a veszélyre utaló jeleket, és most pontosan ez történt. – Most éppen megbízom benned. Ace magába fojtotta a mosolyát. Semmi kétség, Caitlin tekintete óvatosságról árulkodott, ő pedig tudta, hogy a leginkább arra vágyik most, hogy némi távolságot teremtsen kettejük között. – Gondoltam, hogy így van. És remélem, ennél jobban is bízni fogsz majd bennem. – Hogy érted ezt? Még erősebben szorította Caitlin vállát. Érezte a fűző vállát a viseltes ruha alatt, a vállcsontját a hüvelykujja begyével, a felkar finom, nőies izmait és a csontját, amely oly törékeny volt, hogy puszta kézzel kettéroppanthatta volna. Ace nagy levegőt vett. – Arra gondoltam, köthetnénk egy másik üzletet is – felelte szelíden és lassan, hogy Caitlin felfoghassa minden egyes szó jelentőségét, mielőtt folytatja. – Mit szólnál ahhoz, ha megígérném, hogy sohasem fogok úgy érni hozzád, ahogyan nem akarod? Érezhetően csökkent a feszültség Caitlin testében. – Soha? – kérdezte reménykedve. Ace ismét elmosolyodott. – Soha – biztosította Caitlint. – Azt hiszem akkor… – elhallgatott, csillogó szemében egy kérdés bujkált. – Biztosan? – Persze. – Becsületszavadra? – Ha te is megígérsz valamit, igen. Becsületszavamra. Bizalmatlanság árnyéka suhant át Caitlin szemén, így acélkéknek tűnt az írisze. Alapos oka volt így érezni, és ezt Ace is tudta, de cseppet sem örült neki. – Miféle ígéretről van szó? – Egy… általános ígéretről. Nem lesz könnyű megígérned, és azt hiszem, betartanod még annál is nehezebb lesz. – Mi az? Ace nyelt egyet. – Azt szeretném, ha megígérnéd, hogy sohasem tiltakozol vagy kérsz arra, hogy ne érjek hozzád így vagy úgy, kivéve azt az esetet, ha az fájdalmat okoz neked. Mert ha fáj, azonnal abbahagyom. Nem faggatlak, és nem kell megindokolnod. Abbahagyom, és soha többé nem érek úgy hozzád.


Caitlin szíve egyre szaporábban vert. Érezte, hogy egyre gyorsul a pulzusa a férfi ujjbegyei alatt, hogy érzi a lüktetését a bordáin, az ágyékában. – Én… nem is tudom… Valójában… – Ne hamarkodd el a választ! – figyelmeztette Ace. – Ez sokkal nagylelkűbb ajánlat, mint amit a férjek többsége tenni szokott. Egyébként pedig remek ajánlat, gondold csak végig! Biztosíték részemről arra, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogok fájdalmat okozni neked. Hiszen azt mondtad, elsősorban attól félsz, hogy fájni fog. – Igen. Elsősorban legalábbis… – Hát akkor? Caitlin még feljebb emelkedett, a könyökére támaszkodott. – Ha… ha megígérem, akkor szavadat adod arra, hogy sohasem fogsz bántani? Egy icipicit sem? Egy másodpercig sem? Ace-nek már-már bűntudata támadt. Pontosan tudta, hogy Dublin erőszakoskodása is épp elég volt neki. Valószínűleg most is elevenen él az emlékezetében. És ennek az emléknek nyilván a fizikai fájdalom a legijesztőbb része, amit a gazember okozott neki. Egy ellenállást tanúsító nőt csak úgy erőszakolhat meg egy férfi, ha fájdalmat okoz neki, jóformán minden érintésével. Caitlin nyilván azt hiszi, ugyanennek fogja kitenni magát, ha hagyja, hogy a férje azt művelje vele, ami csak jólesik neki. Nem tudhatja, hogy Ace még akkor sem okozna neki fájdalmat, ha a magáévá tenné. Vagyis lépre akarta csalni Caitlint, aki később nyilván rájön majd erre, de akkor már úgyis késő. Ace remélte, hogy addigra megadatik neki az esély, hogy bebizonyítsa Caitlinnek, az égvilágon semmitől sem kell tartania, amikor ő magához öleli. – Caitlin, akár az életemre is esküszöm neked… a pokolba is, ha kell, akár a Bibliára… hogy soha semmit sem teszek, ami akár csak a legkisebb kellemetlenséget jelentheti neked. Soha. És ha véletlenül mégis fájdalmat éreznél, nincs más teendőd, mint szólni nekem, és én abban a pillanatban abbahagyom. A lány tekintetében tükröződő kételkedés láttán Ace-nek elszorult a torka. Vajon mit gondolhat róla ez a lány, mégis mit művelhetne vele? Caitlin mélyen, szaggatottan vette a levegőt. – Azt hiszem, jobban örülnék annak, ha egyszerűen csak megígérnéd, hogy egyáltalán nem érsz hozzám. Egy ideig legalábbis… Ace nyelt egyet, hogy el ne nevesse magát, ígéretet tenni – erről? És egyszerűen…? Caitlinnek fogalma sincs az egészről. – Ez nem szerepel a választási lehetőségek között, Caitlin. Mert lényegében azt jelentené, ami már egy hónapja tart. És látod, te csupa feszültség vagy, én pedig már azért is leharapnám a fivéreim fejét, ha ferde szemmel néznek rám. Ez nem mehet így tovább. És ha alaposabban belegondolsz, biztosan te sem szeretnéd. Mondd csak, mi veszítenivalód lehet, ha megígérem, hogy sohasem foglak bántani? Caitlin hallgatott egy ideig, szemlátomást mérlegelve csekély számú választási lehetőségét. – Rendben – felelte végül. – Megegyeztünk. Ace kis híján ujjongásban tört ki, de az nem lett volna bölcs dolog tőle, úgyhogy megőrizve a helyzethez illő komolyságát, azt mondta: – Nem fogod megbánni. Erre is szavamat adom.


Aranysárga lámpafény szűrődött ki a ház ablakain, mintha egy biztonságos kikötő helyét mutató jelzőtűz világított volna. Ace átvágott az udvaron, ölében Caitlinnel. A fáradtság jelei már félúton megmutatkoztak a lányon, így a férfinak nem maradt más választása, mint felkapni, és hazavinni őt. Szerencsére könnyű volt, akár egy pille. Caitlint útközben valamikor elnyomta az álom. Fejét Ace vállára hajtotta, egyik karja élettelenül himbálózott a férfi mellett. Ace úgy találta, jól van ez így. Caitlinnek legalább nem kell szembenéznie a testvéreivel, és várhat reggelig a bocsánatkéréssel, amiért ekkora felfordulást csinált a házban. A fivérei. Odabent a józanság vár rá. Ace életében most először érezte ellenségesnek a sötétséget, hideg és undok volt, folyton változó, megtévesztő árnyékok népesítették be. Amikor lábával belökte a bejárati ajtót, már csak alig érezte a füst szagát. Gyorsan végigpillantott a helyiségen. Látta, hogy a fiúk feltörölték a vizet, és eltüntették a pörkölt nyomait. Most más és más pózban, dermedten ültek az asztal körül, meghökkenten, kérdő tekintettel meredve a karjában tartott lányra. Joseph mozdult meg elsőként. – Mi történt? – kérdezte. Felpattant, majd elindult Ace felé. – Leesett valahonnan? Mi történt? Ace ingatta a fejét, a tekintetével szerette volna elmondani nekik, amit képtelen volt szavakba önteni. Joseph elbizonytalanodott, majd még egy pillantást vetett Caitlinre, egyre komorabb lett az arckifejezése. Ace továbbhaladt mellette az előtér felé. Majd később szerét ejti, hogy válaszoljon a kérdéseikre.


Huszonkettedik fejezet

Caitlin egy pillanatig azt sem tudta, hol van. Valami puhát érzett maga alatt. Ace erős keze markolta a vállát. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a férfi ágyba fektette, és most felültette. Kinyitotta a szemét és Ace arcvonásaira összpontosított. Vonásait megvilágította a holdfény. Arca szomorú volt. Caitlinnek nagyot dobbant a szíve, látva, hogy a férfi kerüli a tekintetét. Elmondta hát neki… Fájdalmas görcsbe rándultak a zsigerei. Elárulta neki a legféltettebb titkát… amit soha senkivel sem osztott még meg. Mi a csuda üthetett belé? Ezek után valahányszor csak ránéz a férfi, erre fog gondolni. Soha többé nem tud már úgy érezni iránta, mint előtte. Soha. Egész teste hideglelősen remegett. A legszívesebben átölelte volna magát, hogy szabaduljon a váratlanul rátört borzongástól, de a karja olyan élettelen volt, mintha vízbe mártott rongyból lett volna. A hideg végigfutott a vállán, majd a mellén is. Lesütötte, majd lehunyta a szemét, s meglepetten látta, hogy Ace épp a ruhája ujjából próbálja kiszabadítani a karját. Semmit sem érzett. Mintha nem lenne keze. Se lába, se lábfeje. Csak az az iszonyatos, fájó görcs a gyomra mélyén. Hirtelen mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Párna simult az arcához. Lefekszik. Lefektetik. Koppanás és csosszanás. Lépések zaját hallotta. A félhomályba meresztgetve a szemét látta, hogy Ace belép az öltözőfülkébe. A következő pillanatban már vissza is tért onnan, kezében valamilyen fehér tárgyat tartva. Odahajolt fölé, és azt mondta: – Először rád adom a hálóingedet, mielőtt teljesen levetkőztetlek. Jó lesz így, édesem? Nem kell hogy zavarban érezd magad, mert takarni fogja közben a tested. Hogy nem kell zavarban éreznie magát? Caitlin mást sem érzett, mint fájdalmat, amely a teste közepéből a mellkasa felé sugárzott. Hátrahanyatlott a feje, miközben Ace megpróbálta felültetni. Szerette volna egyenesen tartani a nyakát, de ez csak úgy sikerült, hogy mindkét kezével megfogta. Mintha egyetlen testrésze sem akarna engedelmeskedni neki. A magasba emelkedett az egyik karja. Érezte, hogy behajlik, miközben Ace megpróbálta beledugni a hálóing ujjába. Fájdalom nyilallott a csuklójába. – Jaj, istenem… hát ez nem megy valami jól nekem. Caitlin figyelte Ace-t, aki a saját kezét próbálta átdugni a hálóing ujján a másik irányból, hogy aztán megfogja a lány ujjait és áthúzza rajta a karját. Persze, az ő kezének szűk volt a hely: a kézelő túl kicsi ahhoz, hogy átférjen rajta a férfi lapát keze. Most megpróbálta kigombolni a három gyöngyház gombot. Caitlin egyszeriben mulatságosnak látta a helyzetet. A félelmetes megjelenésű Ace Keegan, amint megpróbál levetkőztetni egy nőt úgy, hogy közben egyetlen testrésze se legyen mezítelen? Eszébe jutott, hányszor félt tőle, olyannyira, hogy remegett, és hirtelen kirobbant belőle a nevetés. Ace kérdőn nézett rá. – Mi az? Caitlin előredőlt, homlokát a férfi homlokának koccantva. – Te… A férfi szája mosolyra húzódott.


– Igen, gondolom, hogy nagyon mulatságos vagyok. Kétbalkezes… Igen, ez vagyok én. Végre sikerült belehúznia Caitlin karját a hálóing ujjába. Majd, továbbra is vasmarokkal fogva a vállát, a másik kézelőt vette kezelésbe. Rövid babrálás után sikerült kigombolnia mind a három gombot. És aztán beleügyeskedte a másik karját is a megfelelő ujjba. Caitlin azon kapta magát, hogy már fehér pamut hálóing fedi a felsőtestét. Ace felhajtotta a takarót, lefektette a lányt, és folytatta a vetkőztetést. Először a ruhát húzta le róla, aztán az alsószoknyát, végül a vastag bugyogót és a harisnyát is lefejtette róla. A pamutbugyogó, a bordás kötött harisnya és a harisnyatartó végül visszagöngyölítve a bokájánál kötött ki. Ace megfogta Caitlin lábát, és a kifűzetlen cipővel együtt lehúzta róla. Miután ezzel elkészült, visszahajtotta a takarókat, gondosan behajtogatva a válla körül. Caitlin csak figyelte, szerette volna megkérni, hogy ne hagyja itt, de képtelen volt megfogalmazni a kívánságát. Ace mindkét kezével letámaszkodott mellé a matrac szélére, odahajolt fölé, csillogó szemmel nézve rá. – Mindjárt visszajövök, rendben? Caitlin szeretett volna utánanyúlni, de a férfi támaszkodó keze a matrachoz szegezte a takarót, így nem mozdíthatta meg a karját. Ace a következő pillanatban már el is tűnt. Caitlin a nyitott ajtó felé fordult. Az előtérből halvány lámpafény szűrődött be, aranysárga sávot rajzolva a padlóra. Hangokat hallott, de már képtelen volt összpontosítani arra, hogy felfogja a szavak értelmét.

Mire Ace visszatért a hálószobába, Caitlinnek már csak hűlt helyét találta az ágyban, pedig olyan kimerült állapotban hagyta magára, hogy biztosra vette, mozdulni sem tud. Fürkészni kezdte a helyiségben az árnyékokat, és meg is találta őt. Az ablak előtt állt, szinte beleolvadva a fehér függönybe. – Caitlin? Ace letett egy üveg italt és egy poharat az éjjeliszekrényre, odalépett mögé, és megfogta a vállát. Érezte, hogy reszket. – Édesem, miért keltél fel az ágyból? – Csak gondolkodom… – felelte Caitlin élettelen hangon. Ace ajtócsapódást hallott valahonnan a ház elejéből. Arra kérte a testvéreit, térjenek korán nyugovóra, ezért úgy gondolta, épp most távozhattak. – Gyere csak – suttogta. – Bújj vissza az ágyba, még mielőtt halálra fagysz. Mint mindig, most is lehűlt a levegő a szobában a coloradói hideg éjszakai szél miatt. Amint odaért vele az ágyhoz, elengedte a csuklóját, hogy megfogja az ágyterítőt, és hátrahúzza a takarókkal együtt. Az ablakon beszűrődő holdfény Caitlinre vetődött, aki hagyta, hogy a férfi keze vezesse, majd összegömbölyödött a matracon. Ace gondosan betakargatta. Az éjjeliszekrényhez lépett, és lámpát gyújtott. Amikor fellobbant a láng, visszament Caitlinhez, letelepedett mellé, majd az üveg után nyúlt, hogy töltsön neki egy adag whiskyt. Egyik kezében a poharat tartva a másikat a lány tarkója alá csúsztatta, hogy megemelje a fejét. – Idd meg! Caitlin elfintorodott, megérezvén a szagot.


– Whisky? – kérdezte. – Idd csak meg! – ismételte a férfi határozottan. – Gyerünk, Caitlin, hajtsd fel, vagy megitatom veled. A döntés a tiéd. Nagyot kortyolt az italból, majd levegő után kapkodott. Ace ismét odatartotta a poharat a szájához. – Az egészet. Caitlin könnybe lábadt szemmel nézett rá. – Éget. – Keegan-féle gyógyszer. Mindenre jó – érvelt a férfi szelíden. – Idd csak meg! Még két kortyot sikerült belédiktálnia, s azzal kis híján kiitta a poharat. Ace úgy saccolta, egy-két adagot megitatott így vele, ami nem különösebben sok, de bizonyára elég ahhoz, hogy ellazítsa és nyugodtan aludjon. A lány megborzongott, amikor a whisky leért a gyomrába. Aztán hátradőlt a párnára, és lehunyta a szemét. Ace visszatette a poharat és az üveget az éjjeliszekrényre, majd egyik ujja hegyével megérintette Caitlin torkát. – Kapsz tőlem egy pennyt, ha elárulod, mire gondolsz – suttogta. Caitlin felemelte az egyik karját, és a szeme elé tartotta. Ace figyelte egy ideig, majd vett egy nagy levegőt – Caitlin, megtennéd, hogy rám nézel? Megrándult a lány szája széle. – Nem kellett volna elmondanom neked – felelte. – Én viszont pokolian örülök annak, hogy elmondtad. Most már valamivel jobban értelek. Caitlin továbbra is eltakarta a szemét a karjával. – Valahányszor… – kezdte, majd elhallgatott, nyelt egyet, nyakizmai megmegvonaglottak. – Valahányszor csak rám nézel, erre fogsz gondolni mostantól fogva. Ace felállt az ágy széléről, a lámpához ment, hogy eloltsa, és útközben gombolni kezdte az ingét. A már sötét szobában levetkőzött, csak az alsónadrágját hagyva magán. Magán érezte Caitlin tekintetét, miközben visszament az ágyhoz. Testének megfeszüléséből pontosan tudta, mikor tévedt a pillantása a csípője tájékára. – Ace? – Nincs mitől félned – jelentette ki rekedtes hangon. Felhajtotta a takarókat, s lefeküdt a matracra Caitlin mellé, aki megpróbált odébb húzódni tőle, miközben Ace mindkettőjüket betakarta. Nem hagyta, egyik kezét a lány oldalára tette. Olyan hideg volt a bőre, hogy szinte sütött a viseltes hálóingen át. – Fázol, édesem – állapította meg magához húzva Caitlint, s közben ő is közelebb húzódott hozzá. – Gyere, hadd melegítselek meg! Caitlinnek elakadt a lélegzete, s hátrálni próbált, amikor hideg mellbimbója a férfi forró mellkasához ért. – Ne! Ace egyik karjával Caitlin feje alá nyúlt, és még közelebb húzta magához. – Mit ne? – Meztelen vagyok a hálóing alatt. Ace halványan elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy a felesége olyan alaposan beöltözve bújt mellé az ágyba, mintha a templomba készülne. Az ő felesége, ez a csábító nő.


– Szerintem ez így van rendjén, Caitlin. – De én ettől… Idegesít, hogy nincs rajtam semmi más. Igen, ezt Ace is észrevette. – Caitlin, talán fájdalmat okoztam neked? Erre abbahagyta a fészkelődést, és vádlón nézett rá. Ez volt a felismerés pillanata. Ace nem volt hajlandó úgy érezni magát, mintha egy csirkefogó lenne. – Nos, fájdalmat okoztam? – Nem – ismerte el a lány halkan. – Akkor ne izegj-mozogj már. – Szeretném felvenni a krézlis nadrágot… Kérlek…! – Én pedig azt szeretném, ha nem a több réteg ruhát, hanem feleségemet is érezhetném végre, a változatosság kedvéért. – A felkönyökölt, és odahajolt hozzá, hogy megcsókolja. Caitlin azonban a vállára tenyerelve eltolta magától. – Caitlin, megígérted… Nem tiltakozol, ha nem okoztam fájdalmat neked. – Ma este ne – könyörgött Caitlin. – Ne, kérlek, ma este ne! – Miért ne? Mert azt gondolod, ha rád nézek, most már nem látlak tökéletesnek? Hogy miután elaludtam, kibújhass az ágyból, és halálra fagyj, mert órákig ácsorogsz az ablak előtt, olyasmiről fantáziálva, aminek az égvilágon semmi, de semmi alapja nincsen? Nem hinném… Ajkát előbb a lány világos szemöldökéhez, majd a szemhéjához érintette, s elmosolyodott, látva, hogy rebegteti a pilláit közben. – Gyönyörű vagy, Caitlin – állapította meg. – Gyönyörű, és nekem mindennél drágább. – Azzal elindult lefelé, orrát Caitlin nyakhajlatához dörgölve, nyelve hegyével tapogatva az utat. – Nem menekülhetsz az emlékeid elől, kedves. De én majd elfeledtetem vele őket, ha hagyod, hogy szeresselek. Elfeledteti vele? Caitlin úgy érezte, a torkában dobog a szíve, de nem volt ereje megmozdulni, és igazából nem is akart. Feje már hátrahanyatlott a férfi karjára, szabaddá téve a nyakát. Ace pedig odahajolt az érzékeny pont fölé, és kemény, mégis selymes szájával kényeztetni kezdte, lángra lobbantva a bőrét. – Ace? Caitlin figyelte a férfi sötét arcát, elmosódott vonásait. Széles, izmos válla holdfényben fürdött, izmai megfeszültek és táncoltak minden egyes mozdulatával. Mintha dióolajjal kente volna be magát, olyan fénnyel csillogott a bőre. Caitlin egyik kezét elvette a férfi mellkasáról, mely olyan kemény volt, mintha kőből faragták volna, s végigsimította felkarjának duzzadó izmait. Félelmetes erő sugárzott belőle. Hogyan lehet ilyen fürge mozgású valaki, aki ilyen hatalmas és izmos? Kigombolódtak a gombok a hálóingén. A férfi gyakorlott mozdulatokkal húzta szét a nyakkivágást. Caitlin érezte, hogy megcsapja a hideg levegő a mellbimbóját. A következő pillanatban pedig már a keblén barangolt a férfi szája. Lélegzetvisszafojtva próbálta megállni, hogy ne kérje tőle, hagyja abba. Felkészült a fájdalomra. Mert biztosra vette, hogy jönni fog. Szent meggyőződése volt, hogy így lesz. Emlékképek cikáztak előtte. Durva kezekről, a húsába mélyedő ujjakról és fogakról. És miközben a férfi leheletfinom csókokkal halmozta el egyre kisebb köröket téve a mellbimbója körül, ő megfeszült, és minden porcikája felkészült a legrosszabbra. Ace azonban csak csókolgatta a keble halmát, elkerülve a lüktető, várakozó bimbót.


A várakozás gyötrelmében Caitlin teste hamarosan ívbe hajlott és felemelkedett, odakínálva magát a férfinak, miközben a tudata irtózott ettől. Ace végigsimította a lány oldalát, a csípője felé. Azután a combját térképezték fel a forró ujjak. Attól tartva, hogy behatol a lába közé, Caitlin egyszerre elfelejtette, milyen gyöngéden kényeztette az imént testének felső felét, és minden idegszálával arra összpontosított, hogy szorosan összezárja a térdét. Ebben a pillanatban azonban azt érezte, hogy a férfi selymes, nedvesen forró szája a mellbimbójához ér. Elakadt tőle a lélegzete. Ace addig kényeztette a mellbimbóját, mígnem fájdalmas lüktetéssel megkeményedett és ágaskodott, majd finoman a foga közé vette és csókolni kezdte. Caitlin úgy érezte, mintha minden idegvégződését cirógatná. Beleremegett és megvonaglott, képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni, nemhogy kitalálhatta volna, mi lesz a férfi következő lépése. Ez maga volt a mennyország. Vagy akár a pokol. Forró izomtömeg préselte a testét a matrachoz. Ace-nek sikerült szétfeszítenie a térdét azáltal, hogy odatérdelt a combjai közé. Caitlin a férfi keze után nyúlt, de közben elfelejtette, miért, mivel Ace a másik keblét kezdte kényeztetni. Legalább tucatnyi keze van, gondolta a lány a mámor kábulatában. És álmában sem gondolta volna, hogy e kezek érintésére így reagál majd a teste. Mintha tűz égett volna az ölében. Hallotta a saját nyögdécselését. A következő pillanatban pedig belemarkolt a férfi üstökébe, de nem azért, hogy eltolja magától a fejét, hanem épp ellenkezőleg, hogy kényeztető szája még jobban odasimuljon a kebléhez. Valahányszor megérintette a nyelvével, kis híján felkiáltott. Sohasem tapasztalt még ehhez fogható, mesés érzést. És mégis fájdalmat érzett közben. Kiábrándító, zavaró fájdalmat vagy vágyat valami után, amit képtelen volt megnevezni. Megemelte a csípőjét, hogy még tovább lehessen része a férfi kezének finom, köröző mozdulataiban. Őrültségnek érezte ezt a vágyakozást, mégsem volt képes ellenállni neki. Forróság öntötte el. Áramütésszerű apró remegések futkároztak benne, amelyektől elakadt a lélegzete. Teste egyre feljebb ívelt, mohón keresve a férfi hozzásimuló keménységét, amelyet érezni akart. Ace felemelte a fejét, hogy láthassa Caitlin arcát. A lány szempillái lassan összezárultak, szája kissé szétnyílt, a férfi csókjára várva. Odahajolt, hogy megízlelje az ajkát, majd folytatta a kebel kényeztetését, élvezve Caitlin nyögdécselő hangjait, miközben a foga közé véve incselkedett a mellbimbójával. Uramisten, milyen csodás volt! Érezni akarta a lány testének minden milliméterét, és megismerni az ízét. Még nem tervezte, hogy befejezze a keblek kényeztetését, amikor először kezdett szeretkezni vele. Ám nem erre a válaszra számított Caitlintől. Miközben egyre feljebb húzta a hálóinge alját, végigcirógatta a combjai közét, ujjaival finoman behatolva a szeméremajkak redői közé. Forró nedvesség fogadta. Lehunyta a szemét, mert úrrá lett rajta a vágy. Istenem, mennyire kívánta már őt. Soha egyetlen nőt sem akart még ilyen mohósággal. Caitlin felkiáltott, amikor Ace ujjai mélyen behatoltak a szemérmébe. A kiáltása nem félelmet, hanem meglepettséget fejezett ki. Ace most a keble helyett az arcát halmozta el csókjaival, és közben suttogó szavakkal próbálta megnyugtatni. – Minden rendben van, Caitlin. Css. Lazíts, kedves! Engedd el magad! A lány összezárta combjait a keze körül, hogy lassítsa a tempóját. Ace érezte, hogy több időt kell szánnia arra, hogy izgalomba hozza, ezért megkereste máris duzzadt csiklóját. Amikor hozzáért, Caitlin visszafojtotta a lélegzetét, és megpróbálta elhúzni tőle


a csípőjét. Ace azonban követte a kezével, és hüvelykujját a legérzékenyebb pontra téve lassan, körkörösen masszírozni kezdte. Az érzékeit felcsigázó mozdulatok hatására az érzékeny terület megtelt vérrel, és megkeményedett, majd további kényeztetést remélve megemelkedett. Ace erősebben és egyre gyorsabban masszírozta. Caitlin pedig, a nők legősibb mozdulatával megemelte a csípőjét, mohón várva a kéjt, amelyet a férfi kezétől remélhetett. Ace nem tagadta meg tőle. A férfi érintése nyomán lángra lobbant a teste. Amikor először hullámzott végig benne a kéj, Caitlin a férfi vállába kapaszkodott és ívbe hajlította a hátát, miközben egyre gyorsabban zihált. – Ace? – Css, édesem, minden rendben van. A férfi arcán halvány mosoly suhant át, miközben figyelte a lány arckifejezésének változásait. A kezdeti meghökkenést a félelem felvillanása követte, amelyről teljesen megfeledkezett, miután magával ragadta a szenvedély. És a kéj pillanatában karcsú teste végighullámzott. Ace közelebb húzta magához, simogatta a haját, kedves suttogások közben. Caitlin kissé szétnyílt ajka a férfi nyakára tapadt, miközben meg-megvonaglott még, és zihálva vette a levegőt. Ace megvárta, hogy az utolsó remegés is elüljön, és csak ekkor húzódott el tőle. Felült, levetette a nadrágját és Caitlin fölé helyezkedett. Amikor Caitlin megérezte a férfiasságát, lehunyta a szemét és összpontosított. Ace nem hagyott neki időt arra, hogy pánikba essen. Egyetlen csípőmozdulattal akadálytalanul belehatolt, és így maradt. Sohasem érzett még ehhez fogható finomságot. Caitlin azonban felsikoltott, körmeit a férfi húsába mélyesztve. – Ne! Ace érezte, hogy Caitlin teste megvonaglik, és görcsbe rándulnak a hüvelyizmai, miközben ő is megfeszítette valamennyi izmát, mindent elkövetve azért, hogy meg ne mozduljon. – Caitlin… édesem… Fájdalmat okoztam? Caitlin felnézett rá, holdfényben fürdő arca szenvedélytől ragyogott, sötét szeme tágra nyílt. – Ace? Miért, kire gondolt? A férfi összeszorította a fogát, érezve, hogy a lány ösztönös mozdulatától még jobban ráfeszülnek a hímvesszejére a szűk hüvely izmai, és már a tűréshatáron van. Majd hirtelen, robbanásszerűen ejakulált, amitől egész teste megfeszült. – Jézusom…! Ace hiába próbálta visszatartani. Mintha a hegyről lezúduló víztömegnek akart volna gátat szabni. Mint egy zöldfülű kamasz, úgy élvezett el Caitlinben, anélkül, hogy egyetlen párzó mozdulatot tett volna. Remegő izmokkal, s olyan hangosan dobogó szívvel, mintha cheyenne harci dob szólna a mellkasában, ráfeküdt a lányra, kevés sikerrel próbálva testsúlyának nagyobbik felét a karjára terhelni. Nos, hát ennyit arról, hogy milyen pompás szerető is ő. Legközelebb talán már ugrálni is úgy fog, mint egy nyúl. – Sajnálom, Caitlin… annyira sajnálom, édesem.


A lány odafordította felé a fejét, állát a válla mélyedésébe támasztva, bizonyára azért, nehogy megfulladjon. Ace tudta, hogy túlságosan nyomhatja őt, és megpróbált felemelkedni róla, de a karjából egyszerre csak kiszállt minden erő. – Mit sajnálsz? – kérdezte Caitlin remegő hangon. Ace nyögött egyet, s végül sikerült lehengerednie a lányról, arcát a párnába fúrta. Caitlinnek ezek szerint fogalma sincs róla, miből maradt ki. Ő pedig elég önző ahhoz, hogy most ne világosítsa fel. Majd később, fogadkozott. Amint egy kis erőre kap. Igaz, most úgy érezte, ehhez szüksége lesz legalább egy-két napra. Na jó, legfeljebb egy hétre. Szentséges ég! Soha életében nem teljesített még ilyen siralmasan az ágyban, és egyszer sem volt még ennyire kimerült utána. Régebben, más nőkkel való együttléte során sokáig tudta tartani a maga diktálta tempót, és legalább kétszer szeretkezett, gyors egymásutánban. Hát akkor miért sül fel éppen azzal, aki fontos számára? Olyan üresnek érezte magát, mint egy kiszáradt folyómeder. – Á, semmi – dünnyögte. – Csak… á, semmi, édesem. Eltelt néhány másodperc. Ace érezte, hogy Caitlin az oldalára fordult. – Ó, Ace – suttogta. – Olyan zavarban vagyok… Még hogy ő zavarban? – Mennyire tartottam tőle – folytatta a lány. – Pedig nem éreztem semmi különöset.


Huszonharmadik fejezet

Másnap reggel Ace már felkelt és felöltözött, mire Caitlin kilibegett a hálószobából. Mivel az éjjel arra kérte a fivéreit, hogy térjenek mielőbb nyugovóra, sejthették, hogy fontos volt számára ez a Caitlinnel töltött éjszaka. Sejtésüket megerősítette, amikor a lány belépett az ajtón. – Jó reggelt mindenkinek! – kuncogta Caitlin az asztalhoz közeledve. Amikor megállt Ace mellett, halvány mosoly suhant át az arcán. Végigpillantott a fivéreken. – Én… ööö… azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozom nektek. Gondolom, nagyon dühösek vagytok rám. Igaz? Joseph hunyorogva nézett rá. – Úgy nézek ki talán? – Nem – felelte Caitlin óvatosan. – Nos, akkor azt hiszem, nem vagyok dühös. – Joseph szája széle megrándult. – Így utólag belegondolva, nem hiányzott volna különösebben az életemből. Igaz, még sohasem láttam, hogy valaki a piszkavassal ütötte volna a tűzhelyet. – Ez azt jelenti, hogy megbocsátottatok nekem? Ace testvérei elmosolyodtak. – Csak ha megígéred, hogy soha többé nem égeted oda a vacsorát – kötötte ki Esa. – Szándékosan soha többé – ígérte Caitlin, majd továbbhaladt a konyha felé. – Hát nem gyönyörű ez a nap? Joseph ásított, megvakarta a fejét, és kinézett az elülső ablakon a felhős égre. – Ó, nagyon is… – felelte. Amint Caitlin eltűnt a konyhában, pislogott egyet, és Acere vigyorgott. – Adtál neki az éjjel egy kis úszóleckét, bátyó? – Fogd be! Esa félbehagyta az imént bekapott pirítósfalat rágását. Teli szájjal kérdezte. – Hová mentetek úszni, a patakhoz? Joseph nevetett és megvakarta az orra tövét. Caitlin visszatért az étkezőbe két kezében szorongatva a bögrét, amelyben kávé gőzölgött. Odatelepedett Ace mellé, félénken mosolyogva rá, aztán rákvörös lett. Ace nem értette, miért pirult el. Végtére is nem sok minden történt. Felemelte a bögréjét, és nagyot kortyolt a kávéból, amely olyan forró volt, hogy végigégette a nyelvét és a manduláját. Könnyek szöktek a szemébe, miközben köhögött. Joseph kivételével a többiek egy emberként, érdeklődve figyelték. Ace feléjük emelte a bögréjét. – Ez ám a forró kávé! Caitlin óvatosan kortyolgatta tovább. – Mmm. – Lassan eltűnt a pír az arcáról. Tekintetét végighordozta a fivéreken. – Mi a tervetek mára? Ace úgy tervezte, aznap este végre szeretkezik egy igazit a feleségével, mégpedig az első adandó alkalommal, de más dolga is akadt még előtte. – Én a városban töltöm a délelőttöt. – Esával kerítést javítunk – közölte David. Joseph vállat vont. Catherine Anderson 221 Gyógyító szenvedély

– Arra gondoltam, megszerelem a kocsikereket, aztán gyomlálok a kertben. Utána pedig… amerre visz a lábam. Caitlin ismét elmosolyodott. – Arra gondoltam, fahéjas tekercset készítek. Mit szóltok hozzá? Ace inkább arra gondolt, jobban szeretne kettesben maradni vele a hálószobában, hogy felhajtsa a szoknyáját… Ha van egy kis szerencséje, nagyon kemény fickó lesz ma, és olyan gyorsan lerendezi, hogy észre sem veszi. Még hogy az este nem is érzett semmi különöset…? Jézusom…!

Aznap délelőtt, miután megérkezett a városba, Ace a béristálló mögött megkötötte a lovát, és abban reménykedett, feltűnés nélkül végigsétálhat a főutcán a Barbary Coast Hitelirodáig. Úgy volt vele, minél kevesebben látják, annál jobb. Míg rendbe nem teszi a szénáját, nem engedheti meg magának, hogy kapcsolatba hozzák az irodával, amely a tervezett vasúti szárnyvonal melletti földek megvételét finanszírozta. Jóllehet az éjjel kedvező fordulatot vett a kapcsolatuk Caitlinnel, a helyzet továbbra is kényes volt. Ha egy lányt ilyen aljas módon elárul a saját apja, az csak nehezen fog hinni egy másik férfinak. Nem kockáztathatja meg, hogy véletlenül a fülébe jusson a híre megannyi korábbi csalásának, míg ki nem köszörüli a csorbát. Akkor, de csak akkor elmondja neki a teljes igazságot – amint feketén-fehéren bizonyítani tudja, hogy meggondolta magát. Bár tartott attól, hogy együtt látják őket, örült annak, hogy ott találta John Parrisht, a Barbary Coast Hiteliroda állítólagos tulajdonosát, aki épp levelet körmölt a menyasszonyának, Edennek. Valószínűleg szerelmes levelet. Ace legalábbis erre következtetett abból, hogy John elvörösödött, amikor megpillantotta őt. A levélpapírt a fiókjába rejtette, és úgy pattant fel az asztal mellől, mintha tűzforró lenne a széke. – Ace! – aggódva pillantott ki az ablakon. – Te meg mit keresel itt? Ace még sohasem kereste fel Johnt az irodában. Máskor csak bedobott egy üzenetet a nála fiatalabb férfi szállodai szobájának postaládájába, ha beszélni szeretett volna vele, és valahol máshol találkoztak. – Van egy kis változás a terveimben – felelte Ace könnyedén. Maga felé fordította az egyenes támlájú széket John íróasztala előtt, lovagló ülésben elhelyezkedett rajta, és karját keresztbe fonta a háttámlán. – Volna néhány szabad perced rám? John elegáns, méretre szabott tweedöltönyt viselt. Az ajtóhoz lépett, hogy bezárja, majd behúzta a sötétítőfüggönyöket. Őt figyelve Ace arra a következtetésre jutott, nem csoda, hogy No Name-ben mindenki elhiszi róla, hogy ő a hitelintézet tulajdonosa. A jóisten is annak teremtette. – Túl nagy kockázatot vállaltál azzal, hogy idejöttél – jegyezte meg. – Mi van, ha valaki meglátott, és rájön, mire készülünk? – Az istálló mögött hagytam a lovamat, és elég körültekintő voltam. Hacsak nem kémkedik utánam valaki az ablakok mögött, akkor nem sok az esélye, hogy valaki észrevett. – Ace végigpillantott az íróasztalon. – Hová tűntek Eden fényképei? John szája keskenyre préselődött, miközben helyet foglalt Ace-szel szemközt. – Miután Josephtől megtudtam, hogy feltűnő a hasonlóság Caitlin O'Shannessy és Eden között, te pedig biztosra veszed, hogy Eden O'Shannessy lánya, tartottam attól,


hogy elöl hagyjam a fényképeit. Sokan járnak be ide a kölcsön után érdeklődni. Attól tartottam, valakinek feltűnik Eden fényképe, és rájön, mi az igazság. – Jól tetted – állapította meg Ace. Leendő sógora szemébe nézve hozzátette: – Bár, tudod, Caitlinnek már nem O'Shannessy a vezetékneve. John végigsimította fekete haját, majd feljebb tolta a szemüvegét az orrán. – Igen, tudok róla. Joseph értesített, hogy megnősültél. Nem mintha máshonnan nem hallottam volna róla. Itt heteken át másról sem beszéltek az emberek. – Tekintete találkozott Ace-ével. – Azt híresztelték, hogy meghempergetted a szénában, és aztán kénytelen voltál feleségül venni a lányt. Hihetetlen, hogy miféle hazugságok sülnek ki abból, ha az emberek a szájukra vesznek valakit. És főleg olyasvalakiről, mint te. Egyszerűen észbontó. Ace magába fojtotta a mosolyát. – Nos, az emberek minden képzeletet felülmúlnak. Caitlin nem az a fajta lány, aki hajlandó volna hemperegni a szénában egy vadidegen férfival. Fel sem tudom fogni, hogy ezt terjesztik róla azok, akik elég jól ismerik őt. John bólintott, majd ráncolta a homlokát. – Bevallom, meglepett, amikor tudomásomra jutott, hogy feleségül vetted. Hiszen ki nem állhatod az O'Shannessy klánt… – Feltartotta a kezét. – Szóval leesett az állam a csodálkozástól. – Az ember nem döntheti el, hogy kibe fog beleszeretni. Ez csak úgy megtörténik velünk. Caitlin csodálatos lány. Ace megvakarta a borostát az állán. Még meg kell borotválkoznia, mielőtt hazamegy Caitlinhez. Lelki szemei előtt megjelent az istálló fölötti szénapadlás, a padlója teleszórva friss, illatos szénával. Odaképzelte Caitlint, úgy, ahogyan előző este látta, amikor karcsú teste ívbe hajlott a kéj pillanatában. Hempergés a szénában… hm? Határozottan tetszett neki az ötlet. És csak most döbbent rá, miről is beszélt eddig John. Visszazökkent a jelenbe. – Mit mondtál? – Csak azt kérdeztem, miféle változásokról beszéltél – ismételte el John. – Azt szeretnéd talán, hogy a megbeszélt időpont előtt kezdjem el az ingatlanárverést? – Nem. Sőt, úgy döntöttem, nem lesz árverés. Meggondoltam magam, John. Most, hogy feleségül vettem Caitlint, másképpen látok bizonyos dolgokat. Ingatag alapokon nyugszik az a házasság, amely a bosszúra épül. Úgyhogy lemondok erről a tervről. Mi építjük meg ezt a vasúti szárnyvonalat. John kék szeme elkerekedett. – Most bizonyára viccelsz. – Látva, hogy Ace komolyan gondolja, amit mondott, John füttyentett egyet. – Szent Kleofás! Ez egy egész vagyonba fog kerülni. – Kímélj meg a véleményedtől. Én is tudom, hogy nem valami bölcs üzleti lépés. De hajlandó vagyok vállalni a veszteség árán is. John sokáig figyelte. – Nem kevés veszteséggel kell számolnod, Ace. Biztos vagy benne? Alaposan megfontoltad? – Igen. Hosszú távú befektetésnek tekintem. Ha vonattal szállíthatom a marháimat Denverbe, nem kell számolnom az egyébként elkerülhetetlen elhullással. De ez csak az egyik ok. A másik személyesebb. Rájöttem, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben,


mint a pénz. Nem várhatom el Caitlintől, hogy boldog legyen egy olyan ember mellett, akinek feltett szándéka tönkretenni mindazokat, akik az ismerősei, beleértve az öccsét is. – Ahelyett, hogy tönkretennéd, busás haszonhoz juttatod őket, pedig egytől egyig csalók – állapította meg John. – Ez alól Patrick O'Shannessy sem kivétel. Akik befektettek a vasút menti földekbe, kivétel nélkül megkárosították a szerencsétlen farmereket. Régebben azt láttam, hogy olyan szép summát kaptak a gazdák a földjeikért, amekkorát különben sohasem ajánlottak volna fel nekik, és hogy ennek a csalásnak köszönhetően jobban jártak, mint valaha is remélhették. Na de most? – Igen, erre is gondoltam már. Ugyanakkora összeget fogok felajánlani ezeknek a befektetőknek, amennyit ők fizettek a földért, de egyetlen centtel se többet. És ha nem hajlandók eladni nekem, akkor megfenyegetem őket azzal, hogy zárolom a földeket, így nem tudják majd fizetni a törlesztőrészleteket, és akkor elárverezem a földjeiket. Be fogják adni a derekukat, és egy vasat se fognak keresni ezen az üzleten. – Ace, a pénz nem a fán terem. Ne kezdd el szórni a vagyonodat! Igaz, hogy tehetős ember vagy, de mégsem egy Krőzus… – Te ízig-vérig üzletember vagy, John. Ezért is vettelek be a vállalkozásba. Megesik azonban, hogy az ember személyes meggyőződése ellentmond a bölcs üzleti döntéseknek. Ez is egy ilyen helyzet. Nekem most ezt kell tennem. És ehhez szükségem van a segítségedre. John felfújta az arcát. – Rendben van, Ace. Távol álljon tőlem, hogy megmondjam neked, mire költsd a pénzedet. Két órán át beszélgettek arról, hogy mi is a teendő az építkezés megkezdése előtt. Megbeszélésük végén John így szólt: – Akkor most rögtön dolgozni kezdek az ügyön és utánajárok dolgoknak. Tudod, a pénzen kívül sok egyébre is szükség lesz ahhoz, hogy megépíthess egy szárnyvonalat. – Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű. – Ace felállt székből. – De ne feledd, hogy fontos a gyorsaság! A házasságom nyugalma érdekében szeretném minél hamarabb elindítani az ügyintézést. Amilyen gyorsan csak intézkedni tudsz… Amikor kilépett az irodából, Ace látta Patrick O'Shannessyt távozni az utca túloldalán lévő takarmányboltból. Farkasszemet néztek egymással. Mosolyra ugyan nem futotta Ace erejéből, de megbillentette a kalapját a sógora felé, majd megfordult, és elindult az utcán a kocsma felé. Minden egyes lépése közben magán érezte Patrick tekintetét. Vajon mióta lehet itt a városban? Ezen tűnődött. Vajon látta-e belépni őt a Barbary Coast Hitelirodába? Ha igen, hát a pokolba is, hogy oly sok ember közül miért éppen Patrick O'Shannessynek kellett látnia őt! Amikor odaért a kocsma denevérszárnyú ajtajához, óvatosságból végignézett az utcán. Jól sejtette. Patrick még most is ott állt a járdán, és őt figyelte: elgondolkodva ráncolta a homlokát. Ace bosszúsan káromkodott egyet az orra alatt, majd belökte az ajtót. Odabent ugyanaz a szag csapta meg az orrát, mint az összes többi hasonló helyen, ahol törzsvendég volt. Az áporodott levegőben dohány, whisky és mosdatlan emberek testszaga keveredett. Nem csoda, hogy jobban szerette az istálló trágyaszagát. Amint becsukódott mögötte az ajtó, egy piros flitteres ruhás szőke nő tűnt elő szinte a semmiből, és karon fogta. – Helló, szépfiú! Ugye, meghívsz egy italra?


Ace mosolyogva nézett rá. – Sajnálom, kedves, most más dolgom van. – Azzal végignézett a bárban tartózkodó férfiakon, és kiszabadította a karját a nő szorításából. Úgy volt, mint remélte: ott állt a fickó, akit keresett, kezében egy pohár whiskyvel. Ace a pulthoz ment, utat tört magának a köpcös, vörös képű, durva arcú őszesbarna hajú fickó felé. – Egy whiskyt kérek – szólt a pincérnek, aki letett egy poharat a lakkozott tölgyfa pultra, s odacsúsztatta Ace elé. Az, hogy a pohár pontosan előtte állt meg, bizonyította, milyen hosszú ideje méri itt a whiskyt. Lekapott a mögötte lévő polcról egy félig teli üveget, majd kitöltötte az italt. – Két dollár lesz. Ace a nadrágzsebébe nyúlt, és előhalászta az aprót. Letette a pultra a kért összeget, magához vette a poharat, és egy hajtásra kiitta. Miután visszatette a poharat a pultra, a mellette álló potrohos férfi felé fordult. – Úgy látom, nem sokat javult a vendégkör összetétele, amióta utoljára itt jártam – állapította meg. – Te csak azért jársz ide, Dublin, hogy agyonüsd az idődet? Vagy a lelkiismeretedet próbálod elhallgattatni? Cruise Dublin felkapta a fejét. Vérben forgott a szeme, meglepetésről és bizalmatlanságról egyformán árulkodott. – Hozzám szóltál, Keegan? – Naná. – Ace végigmérte a terebélyes férfit, akinek potrohán pattanásig feszültek az inggombok. – Egy senkiházi vagy! A többieket nem ismerem, de téged igen, és nem szeretek egy levegőt szívni a magadfajta alávaló gazemberekkel. Dublin rákvörös lett. – Hiába kötekedsz velem, nem vagyok se olyan idióta, sem pedig elég részeg ahhoz, hogy párbajozni akarjak veled. Hallottam hírét, hogy milyen jól bánsz a fegyverrel. Ace elmosolyodott. – Igazán? – Lenyúlt, hogy kioldja a fegyvertartó övét. Miután letette a pisztolyt a pultra, így folytatta: – És most milyen kibúvót találsz magadnak, Dublin? Talán azt, hogy egy gyáva féreg vagy? – Nekem nincs semmiféle vitás ügyem veled. – Na, ebben tévedsz. – Ace olyan halkan beszélt, hogy senki más ne hallhassa, amikor hozzátette: – Egy tizenhat éves lányról van szó, akit megerőszakolt, Mister. Pokollá tetted az életét hat hosszú évre. Az ilyesmit pedig nem lehet büntetlenül megúszni. Megértetted? – Hazudik! – sziszegte Dublin. – A helyedben nem nevezném hazugnak a feleségemet, mert egy kicsit zabos leszek tőle. – Akkor összetéveszt valakivel… – Nem hinném. Egy nő aligha felejti el azt a férfit, aki megerőszakolta. Az ilyesmi sokáig megmarad az ember emlékezetében. Dublin rendezte a számlát a pincérrel, majd remegő kézzel felemelte a poharát a pultról. – Mit akarsz tőlem? Hogy kérjek bocsánatot? Rendben, már meg is kaptad. És most már hagyj békén! Ace megfogta a pisztolytáskát.


– Választhatsz, te szarházi! Vagy megküzdesz velem, ahogy az egy igazi férfihoz méltó, vagy visszacsatolom a fegyvert és agyonlőlek. Döntsd el! Az első ütés a tiéd lehet. Mit szólsz az ajánlatomhoz? Dublin erre, bármiféle figyelmeztetés nélkül felhorkant, és Ace arcába locsolta a whiskyt. Az ital a szemébe fröccsent, így egy ideig semmit sem látott. Ellökte magát a pulttól, pislogott néhányat, és ha csak homályosan is, de látta, hogy Dublin felkapott egy széket. Aztán a következő pillanatban pokoli fájdalom hasított a fejébe. Eldőlt, mint egy kivágott fa. Dublin csizmás lábával kétszer is a bordái közé rúgott. Aztán harmadszorra is. Ace tüdejéből kiszaladt a levegő. Feltérdelt, majd megpróbált talpra állni. Dublin ekkor ismét meglendítette a széket, és telibe találta. – Bunyó van! Bunyó! – kiáltotta valaki. Ace futó léptek zaját hallotta. Majd valaki elkiáltotta magát: – Hívjátok ide a békebírót! Gyorsan! Amikor Ace szemét már nem csípte a whisky, kitisztult a látása. Dublin csizmás lába ismét felé lendült. Ám még mielőtt a jól irányzott rúgás célba talált volna, Ace kinyújtotta a kezét, és elkapta a gazember bokáját. Tiszta erőből megcsavarva sikerült a földre kényszerítenie Dublint, aki hanyatt esett. Kövér lévén úgy festett, mint egy teknősbéka, ahogy hanyatt fekve, rövid végtagjaival hadonászott. Ace felpattant és megragadta a grabancát. Talpra állította, és azon nyomban behúzott neki egyet. Az ütés nagyot csattant a fickó fogsorán, ami elégedettséggel töltötte el. Ezt Caitlinért kaptad, tette hozzá gondolatban. A könnyekért, amelyeket azóta hullatott. A tengernyi fájdalomért, amelyet el kellett szenvednie. És mert azóta is rettegésben élt – halálosan félt, és ennek az volt az oka, amit ez a gazember művelt vele. Ace más körülmények között uralkodott volna magán. Tagadhatatlan, hogy fizikai erejét tekintve fölényben volt az idősebb férfival szemben, így nem is lehetett volna egyenrangú ellenfele. Dublin alacsony és kövér volt, no meg húsz évvel idősebb nála. Ez nem lett volna igazságos küzdelem, pedig Ace általában olyan ellenfeleket választott magának, akik egyenrangú vetélytársai lehettek. Csakhogy ez kivételes alkalom volt. Caitlinre gondolt közben, aki apró termetű és madárcsontú. Maga előtt látta a lány hatalmas kék szemét, amely árnyékokkal volt teli és sötét volt a félelemtől. Ez a gazember megerőszakolta őt, egyetlen pillanatig sem törődve azzal, hogy nincs egy súlycsoportban vele, és hogy a lány nem tud visszaütni neki. Nem érdekelte, hogy megalázta, megfélemlítette és fájdalmat okozott neki. Hol volt igazságos az a küzdelem? Dublin most majd megtudja, mit érezhetett a lány. Ace látta a férfi rémült tekintetét. Hátralendítette az öklét, majd másodszorra is szájba verte. És még egyszer. Aztán már nem is számolta, hányadszor ütötte meg. Egyszer csak a köréjük gyűlt férfiak közül az egyik megfogta Ace kezét. – Barátom, ha nem akarod kinyírni, akkor most kell abbahagynod. Elég… Ace azzal elengedte Dublin grabancát, és figyelte, ahogy a földre roskad, majd eldől. Tompa puffanással, arca egyik felére esve ért földet. Folyt a vér az orrából és a szájából is. Annyira zihált, mintha futott volna. Ace csak állt ott fölötte, terpeszben, összekulcsolt kézzel, tekintetét le nem véve az eszméletét vesztett férfiról. Nem, még nincs vége. Sohasem lesz vége. Azt akarta, hogy alázkodjon meg ez a gazember. Látni akarta, ahogy csúszik-mászik – úgy, ahogyan minden bizonnyal Caitlin volt kénytelen miatta. Hallani akarta a könyörgését. Ehelyett eszméletlenre verte. Ace tudta, hogy Caitlinnek nem volt ekkora szerencséje. Ő nem menekülhetett az eszméletvesztésbe. Semmi sem tompíthatta a fájdalmát. Talán éppen ez a legborzalma-


sabb az erőszakban. Nem az a legborzalmasabb, ha megölnek egy nőt. Sokkal elviselhetetlenebb, hogy együtt kell élnie a történtek emlékével és a tudattal, hogy bemocskolták, és ettől sohasem fog szabadulni. – Sohasem lehet elég – dünnyögte az orra alatt, és dühében belerúgott Dublin oldalába. Tiszta erőből. És ez is egy első alkalom volt. Ace sohasem rúgott még bele egy eszméletlen emberbe. Ha a harc véget ért, hát véget ért. – Rohadj meg a pokolban, te szánalmas, te szemét! Visszatámolygott a pulthoz a fegyveréért, majd az ingujjába törölte az arcát. Épp felcsatolta az övét, és már a szíjjal bíbelődött, amikor beviharzott az ajtón a város tiszteletreméltó békebírája, Estyn Beiler. A cimborájához, Dublinhoz hasonlóan ő is köpcös és pocakos volt. Ace tekintetéből sütött a gyűlölet, amikor ránézett. Jóllehet nem egyszer összetalálkozott már vele az utcán, mióta visszatért No Name-be, de most is leküzdhetetlen undort érzett iránta. Sohase fogja elfelejteni a nevelőapja halálának éjszakáját, és a férfiak arcát, akiknek a lelkén szárad, ami történt. Beiler végigpillantott az eszméletlen Dublinon, és elkiáltotta magát: – Letartóztatom, Ace Keegan. – Mit követtem el? – Súlyos testi sértést. Ace végigpillantott a helyiségen. Többen is egyenesen a szemébe néztek. – Mindannyian látták. Ő támadott rám. – Úgy van – erősítette meg valaki –, Cruise kezdte. Elborult az agya. Felkapott egy széket, és hozzávágta Keeganhez. Beiler elvörösödött. – Cruise-nak ennél azért több sütnivalója van. Kétszer akkora vagy, mint ő és feleanynyi idős. Ace gúnyosan vigyorgott. – Egyébként olyanokkal szokott verekedni, akik nem tudnak visszaütni neki. Úgy tűnik, ez egy kivételes alkalom. Körülnézett a kalapját keresve, amely leröpült a fejéről, amikor Dublin eltalálta. Egy asztal alatt találta meg. Odalépett, felemelte, a fejébe nyomta és megigazította, majd a pereméhez érintve a kezét elköszönt. – Uraim… És azzal távozott. Jóllehet pokolian fájt a feje, mosolygott, amikor kilépett az utcára. Megállt egy pillanatra, és mit sem törődve azzal, hogy az ég még mindig borús volt, arra gondolt, Caitlinnek igaza volt ma reggel. Tényleg csodálatos ez a nap.


Huszonnegyedik fejezet

Te jóságos ég, mi történt?! Ace nem is gondolta, hogy ilyen pocsékul fest. Caitlin meghökkent üdvözlése azonban rádöbbentette. Belépett a házba, becsukta az ajtót maga után, és az asztalra dobta a kalapját. – Semmi különös. – Csupa vér a szád környéke! Ledobott a kanapéra egy törülközőt, és már futott is Ace felé. Elkerekedett szemmel vizsgálgatta az arcát. A férfi fintorgott, s közben eszébe jutott, hogyan vágódott a kocsma padlójára arccal előre. – Igazán? Nahát… Caitlin csípőre tette a kezét, arca falfehér lett. – Patrick – rebegte. – Összeverekedtél Patrickkel… Ace egész úton hazafelé azon tűnődött, elmondja-e Caitlinnek, hogy megverekedett Dublinnal, vagy sem. Nem akarta, hogy mindez úgy hangozzék a szájából, mintha egy felfuvalkodott szájhős volna. A fickó megkapta, amit érdemelt. És ezzel vége is ennek a történetnek. Másfelől azonban azon tűnődött, vajon szeretne-e tudni erről Caitlin. Igaz, hogy nemrég még ő maga is másképpen gondolkodott, továbbra is úgy vélte, a bosszú néha édes is lehet. És ha valakinek, hát Caitlinnek joga van megtudni, milyen az íze. – Nem Patrick volt az – bizonygatta Ace. Ezt hallva visszatért némi szín Caitlin arcába. – Becsületszavadra? Ace elmosolyodott. – Hazudtam én neked valaha? – Eddig még nem kaptalak hazugságon. – Becsületszavamra mondom. – Ace azzal ellépett Caitlin mellett, és elindult a konyha felé. Benedvesített egy törülközőt, hogy tisztára törölje az arcát. Meglepően sok vért törölt le vele. Nem csoda hát, hogy a városban olyan sokan megálltak, hogy megbámulják, amikor végigsietett az utcán. Miután félretette a törülközőt, megkérdezte: – Mit lehet enni? Farkaséhes lettem. – Ez minden mondanivalód? Hogy megéheztél? Te összeverekedtél valakivel, és én tudni akarom, hogy ki az. Ace sóhajtott. – Nem tudom, jó-e az, ha elmondom neked. Lehet, hogy örülni fogsz neki, de lehet, hogy dühös leszel rám miatta. Szeretnék jól dönteni. Caitlin hunyorítva nézett rá. – Mégiscsak Patrick volt az! Pedig megígérted, Ace! A szavadat adtad nekem. Ace megfogta a felesége állát, és mélyen a szemébe nézett. – És nem szoktam megszegni az adott szót. Nem az öcséddel verekedtem. Valaki mással kellett rendeznem a számlát. De most már vége. És maradjunk ennyiben, rendben van? Sajnálom, hogy véresen jöttem haza, és ezzel felzaklattalak. De nem esett bajom. Úgyhogy megy minden tovább a rendes kerékvágásban, te pedig ne aggódj többé emiatt! – Ki volt az? – követelte Caitlin. Catherine Anderson 228 Gyógyító szenvedély

Ace nevetett. – Aki kíváncsi, hamar megöregszik, tudod. Jut eszembe, hol van Lucky? – A dolgozószobában. Még alszik. Ace elnyúlt Caitlin mellett, kivett magának egy darabka kukoricakenyeret a tűzhely melegítőlapján lévő edényből, és bekapta. – Mmm – jelezte, milyen finom, majd a pulton kelesztett tésztára pillantott. Lenyelte a falatot, és megkérdezte: – Mikor lesz kész a tekercs? – Egy órával azután, hogy elárultad végre, kivel verekedtél össze. Ace megtörölte a száját a kézfejével. – Cruise Dublinnal – felelte. Caitlin tekintete elsötétedett. – Cruise Dublinnal? – Úgy bizony. Ace érezte, hogy elönti a forróság. Mindig is utálta, ha egy férfi kérkedett egy ökölpárbaj során megmutatott fizikai erejével. Undorítónak találta az ilyesmit. Egy igazi férfi nem beszél arról, hogy verekedett. Elintézi, amit kell, aztán hallgat. – Kivertem belőle a szuflát. – Valóban? Ace kihúzta magát. – Nem kell jelentőséget tulajdonítani a dolognak. Caitlin arckifejezése ennek az ellenkezőjét sugallta. Igenis fontos volt számára. Könnybe lábadt a szeme. – Meséld el! – Mit meséljek el? – A részleteket. Ace látta, hogy ökölbe szorult a felesége keze. – Kivertem néhány fogát. Ez még nem dicsekvés. Csak tényközlés. Caitlin lehunyta a szemét. Kicsordultak a könnyei, végigfolytak sápadt arcán. Szája lassan tétova mosolyra húzódott. Amikor ismét Ace-re nézett, a férfi érezte, hogy sokat nőtt a szemében. – Beverted az orrát? – Azt hiszem, eltört. – Ace is mosolygott. A fenébe is, egyszer az életben ő is megengedheti magának, hogy dicsekedjen. – Amikor végeztem vele, úgy nézett ki, mint egy sült malac a tálon. Csak a citrom hiányzott a szájából. Az épp nem volt nálam. A lány mosolya elhalványodott. – Azért tetted, mert… szóval… – Miért? – Azért láttad el a baját, mert… azért, amit a nevelőapáddal művelt? Vagy mert… – Miattad tettem – szakította félbe Ace. – És előtte gondoskodtam róla, hogy tudja, miért kapja. Ha azért akartam volna kiverni belőle a szuszt, amit az apámmal művelt, már hónapokkal ezelőtt megtehettem volna. Caitlin ismét behunyta a szemét. – Miattam… – suttogta. – És ezt közölted vele, mielőtt elláttad a baját? Ace elmosolyodott. – Akarod, hogy visszamenjek és még egyszer agyba-főbe verjem?


Caitlin kinyitotta a szemét. – Megtennéd? – Ha nagyon erőlteted. – És végignézhetem? Ace hátravetett fejjel hahotázott. – Megszervezhetjük így is. – Tulajdonképpen azt szeretném… – Caitlin elhallgatott, és megnyalta a szája sarkát. – Tulajdonképpen azt szeretném, ha lefognád, hogy én üthessem pofon. Ace megcsóválta a fejét, és a karjába vonta. – Sajnálom… Magammal kellett volna vigyelek. De meg se fordult a fejemben, hogy szeretnél ott lenni… – Már vagy százszor is elképzeltem, hogy megütöm. – Akkor menjünk! – felelte Ace, és komolyan is gondolta. – De csak ha bottal ütöd. Nem szeretném, hogy megsérüljön az az édes kis kacsód. Caitlin megfogta Ace csuklóját, felemelte és a horzsolásokkal teli kézfejre meredt. – Ó, Ace… – Ismét könnybe lábadt a szeme és görcsösen nyeldekelt. – Tudom, hogy borzasztó, amit mondok de… örülök, hogy megtetted. – Rászolgált. Ennél sokkal rosszabbat érdemelne… Ha lenne igazság ezen a vén földön, akkor már felkötötték volna érte. Caitlin Ace összehorzsolt kézfejéhez szorította remegő ajkát. – Soha senki se verekedett még értem – suttogta. – Soha. – Most már a feleségem vagy. És ha bárki egyetlen ujjal is hozzád akar érni, azt csak a holttestemen átlépve teheti meg. És ha én már nem lennék, akkor is számíthatsz a Paxton fivérekre. Joseph egészen jól bánik a fegyverrel, ha meg kell védenie valakit az övéi közül. Nem kell félned többé, édesem. És mindig számíthatsz a segítségünkre a bajban. Ezt tekintsd ígéretnek. Caitlin rálépett a férfi csizmája orrára, hogy a nyakába csimpaszkodhasson. – Így nagy biztonságban érzem már magam – hálálkodott. – És idejét sem tudom már, mikor éreztem utoljára ezt. Csodálatos érzés. Ace figyelmét nem kerülhette el, hogy végre az ő karjában is biztonságban érzi magát. Úgy találta, jó okuk van arra, hogy mindketten jól érezzék magukat. Nem is csak jól, hanem egyenesen csodálatosan. – Meséld el a részleteket! – kérte Caitlin. – Mit mondtál neki mielőtt megütötted? Ace nevetett. Van, hogy az ember mégsem állhatja meg, muszáj dicsekednie. A feleségét magához ölelve beszámolt neki a történtekről, elejétől végéig. Azt azért elhallgatta előle, hogy kis híján összetűzésbe került a hatósággal. Nem szívesen beszél ilyesmiről egy férj a feleségének, főleg nem akkor, ha szeretne a lehető leghamarabb ágyba bújni vele.

Miután megborotválkozott és megmosakodott, Ace kiáltott Caitlinnek, hogy kövesse őt a hálószobába. Közvetlenül az ajtó mellett állva várta őt, s amikor a felesége belépett, nyomban magukra zárta. Caitlin meghökkenve nézett rá. – Ezt meg miért csináltad? – Tekintete a férfi meztelen vállára rebbent. – Hová lett az inged? Ace megdörzsölte a mellkasát.


– Levetettem. Lassan elindult Caitlin felé, halványan mosolyogva, mert látta, hogy a felesége hátrálni kezd előle. – Mi az? – suttogta Caitlin. – Pontosan tudod, mire gondolok – felelte Ace érzéki hangon. Átkarolta Caitlin karcsú derekát, és magához vonta.– Már nem félsz, ugye? Caitlin hátravetette a fejét. – Ugye, nem gondolod komolyan, hogy… tudod… – aggódva pillantott az ablak előtti széthúzott függönyökre. – Fényes nappal van. Nem csinálhatjuk ilyenkor… – Miért nem? Nincs ebben semmi különös… Szabad kezével nekilátott, hogy kigombolja Caitlin ruháját. Abban a pillanatban, hogy megcirógathatta selymes keblét, megkeményedett a hímvesszője. Megfogadta, hogy most nem zavartatja magát emiatt. Szó sem lehet róla. Addig fog szeretkezni Caitlinnel, amíg a lány már moccanni sem tud a kimerültségtől. Soha többé nem léphet ki ebből a hálószobából azzal a gondolattal, hogy nem történt vele semmi különös vagy érdemleges. Erre mérget vehet. – Még nem válaszoltál a kérdésemre – súgta Caitlin hajába. – Félsz talán? – Nem, dehogy. Úgy mondta ezt, mintha fogytán volna a levegője. – Biztos vagy benne? Caitlin beleborzongott, amikor Ace lefejtette a ruhát a válláról. Krémesen finom volt a bőre. Ace lehajolt, hogy végigcsókolja a dekoltázsa mentén, majd a nyaka hajlatát is. A fűző mélyen kivágott volt. Ace a fogával bontotta ki a szalagot, amely összefogta Caitlin keblén. A ruhadarabok szép sorjában a padlóra kerültek. A ruha. Az alsószoknyák. A bugyogó. Ace szíve egyre hevesebben vert. Megkerülte Caitlint, hogy a falnak támaszkodhasson. Kibújtatta a feleségét a fűzőből, amelyet a fején át húzott le róla, majd a padlóra dobott. – Ace, világos van… Tudja. Fél térdre ereszkedett, hogy kibontsa a lány cipőfűzőjét. A selymes női comb már csak néhány hüvelyknyire volt az orrától. Látta, hogy a harisnyatartó fölött izzadni kezd a fehér, érzékeny bőr, arra várva, hogy megcsókolja. Miközben lefejtette a karcsú vádliról bordakötéses harisnyát, a sarkára ült, úgy nézett fel Caitlinre. Caitlin arca kipirult zavarában. Egyik tenyerével takarni próbált combhajlatában göndör, vörös fanszőrzetét, a másikkal a keblét védte. Ace lassan végigmérte, tekintete elidőzött közben egy-egy helyen. Az egyik bimbója kikandikált a könyöke alatt. Rózsás volt a színe, akár a földieperé. Világéletében ez volt a kedvenc gyümölcse. Nem szabadította ki Caitlin bal lábát a harisnya és a ruhanemű szövevényéből, hogy megnehezítse a dolgát, ha menekülni próbálna előle. Felállt, és a falnak támaszkodva odaszegezte a feleségét, lehajolt és orrát az övéhez érintette. – Kérsz egy eszkimópuszit? Caitlin kuncogott. – Rémes alak vagy. Pedig még semmit sem látott a repertoárjából. Ace a nyelve hegyét a lány duzzadó ajkához érintve ingerelni kezdte az érzékeny bőrfelületet. – Megcsókolhatom, Mrs. Keegan?


– Nem hiszem, hogy szeretném… Tudod, hiszen… fényes nappal van. Várjuk meg, amíg besötétedik, és elolthatjuk a lámpákat… – Miért? Talán rejtegetsz előlem valamit? Caitlin még jobban elpirult. – Próbálok… Ace ellépett előle és végigpillantott rajta. Elszorult a torka. Istenem, milyen csinos teremtés! A legszívesebben órákig elnézegetné. Egyik kezével megfogta a lány csuklóját, és lefejtette ujjait a kebléről. A mellbimbó azonnal megkeményedett a hűvös levegő hatására. Ace finoman megérintette, és elmosolyodott, látva, hogy Caitlin behúzta a hasát és visszafojtotta a lélegzetét. Ujjai között még keményebb lett a mellbimbó, és pulzálva jelezte Caitlin minden egyes szívverését. Ace száját a felesége ajkára tapasztotta, nyelve mélyen behatolt a szájába, ízlelgette, kóstolgatta, szabályos ritmusban előre-hátra mozgatva. Ujjaival közben a mellbimbóját cirógatta, egyre gyorsabban mozgott, amikor Caitlin nyögdécselni kezdett, és még jobban megnyitotta neki a száját. Addig csókolta, mígnem a lánynak már ahhoz sem volt elég ereje, hogy támasz nélkül tudjon állni, a férfi mellkasa tartotta meg a fal mellett. Ace ekkor elindult lefelé, csókolgatva a nyakát, a keblét. Caitlin visszafojtotta a lélegzetét, amikor Ace a fogai közé vette előbb az egyik, majd a másik mellbimbóját is. Belekapaszkodott a férfi üstökébe, és rábízta magát. – Ó, igen… Ace, igen… – kiáltotta. A férfi csak erre a biztatásra várt. Tenyerébe fogta a keblét és körkörös mozdulatokkal kényeztette, figyelve Caitlin arckifejezésének finom változásait, mígnem azt látta, hogy sikerült minden egyébről megfeledkeznie. És akkor felvette korábbi testhelyzetét, Caitlin lába előtt. A lány mindkét kezével Ace üstökébe kapaszkodott, így védtelen maradt a combja köze, a csillogó vörös szőrszálakkal borított szeméremdomb. Odahajolt, nyelve hegyével megkeresve a legérzékenyebb pontját. Caitlin felsikoltott, kis híján tövestül kitépve a férfi haját. – Ó, egek… Istenem… ne! – Jóllehet tiltakozott, a teste ívbe hajlott, csípőjét előretolta a faltól, átadva magát a férfinak. – Hagyd abba! Ne csináld! Nem szabad! Ne! Caitlin megmarkolta a férfi vállát, és még közelebb húzta magához. Ace kis híján fuldoklani kezdett a szemérme nedvességétől. Szép halálnak ígérkezett. Ace a foga közé vette az érzékeny, lüktető húst, egyre jobban szorítva, miközben a nyelvével kényeztette. – Ó, istenem… Ne! – kiáltotta Caitlin, miközben körözni kezdett a csípőjével. Amikor vonaglani kezdett a teste, így folytatta: igen, igen, ó, igen… A következő pillanatban kiszaladt alóla a lába. Csúszni kezdett lefelé a fal mentén, mígnem a levetett ruhadarabok kellős közepén találta magát. Ace a hóna alá nyúlva húzta fel. Talpra állította, mellkasával a falnak szegezte, majd kigombolta a nadrágját és szabaddá tette Caitlin bokáját. A lány ismét felsikoltott, amikor Ace a csípőjéhez emelte a lábát, és egyetlen mozdulattal belehatolt. Most már nem fog megállni, és nem kérdezi meg tőle, hogy nem okoz-e fájdalmat neki ezzel. Szó sincs róla. A lehető legmélyebbre hatolt. – Ó, istenem… – Caitlin a férfi vállába mélyesztette a körmeit. – Ez… ezt nem teheted velem… Ó, istenem! Ace a lány tomporát a falhoz préselve rátalált a megfelelő ritmusra, s addig ismételte a párzó mozdulatokat, mígnem a kiáltásokat nyögések váltották fel. Caitlin dereka ívbe


feszült, fejét hátravetette. Ace nyelve a keblén barangolt, miközben rendületlenül mozgott a csípője, és mindketten egyre közelebb kerültek a beteljesüléshez. Amikor Caitlin teste vonaglani kezdett, Ace sem tudta tovább türtőztetni magát. Robbanásszerű volt a magömlése, majd halálos kimerültség lett úrrá rajta. Caitlinnel együtt csúszott le a padlóra a fal tövébe, alaposan beütve a térdét. A lány átölelte a nyakát, fejét a vállára hajtotta. – Jézusom…! Ez a lány még a vesztét okozza, efelől kétsége sem lehetett most már. Sohasem volt még ehhez fogható szexuális élménye. Régebben gond nélkül végigcsinálta az előjátékot, kielégítve a nőt és eljutva a saját kielégüléséig, általában kétszer, sőt annál többször is. Caitlinnel azonban olyan kimerítő volt a szex, mintha átgázolt volna rajta egy egész csorda. Caitlin felsóhajtott. A fáradtság és az elégedettség jele volt ez. Ace elnézett vörös tincses fejbúbja fölött, keresve a helyet, ahol kinyújtózhatnak. A mellkasához szorítva Caitlint a hátára fordult, hogy felfogja mindkettőjük testsúlyát, amikor földet értek. Caitlin teste újból megvonaglott, majd úgy terült el rajta, mintha egy rövid takaró volna, így csak a lábáig takarhatta be. Ace elmosolyodott, végigsimította Caitlin hátát a gerince mentén. Mielőtt úrrá lett rajta a fáradtság, az utolsó tiszta gondolata az volt, hogy szereti, ha átgázol rajta egy egész csorda.

Ace úgy egy óra múlva tért magához. Caitlin még aludt, ellazult tagokkal fekve rajta, arcát a mellkasán nyugtatva. Bár nem volt egyszerű, a férfinak sikerült felkelnie úgy, hogy közben a karjában tartotta alvó feleségét. Ekkor jött az igazi bökkenő. Nem bújt ki a nadrágjából, így az harmonikaként hullámzott a bokája körül, miközben odaaraszolt az ágyhoz. Idiótának érezte magát. Aligha kerülhet méltatlanabb helyzetbe egy ember annál, mint ha pucér fenékkel, lába körül a letolt gatyával ugrándozik. Ez nyilván új élmény lehetne Caitlin számára is. Ace Keegan, a magabiztos hazárdjátékos, amint itt botorkál, akár egy járni tanuló kisgyermek. Miközben felhajtotta a takarót és óvatosan ágyba fektette Caitlint, látta, hogy megrebbent a szemhéja. Aztán kinyitotta a szemét, olyan arckifejezéssel, mint a macska, miután jóllakott a tejföllel. Ace önkéntelenül elmosolyodott. Ahhoz képest, hogy Caitlin ez idáig tudatosan kerülte a házaséletet, a jelek szerint most olyannyira szereti azt, mint kacsa a vizet. – Szia – szólalt meg álmos hangon. Ace odahajolt fölé, hogy csókot leheljen az orra hegyére. Caitlin abban a pillanatban átkarolta a nyakát. A férfi nem állt ellen a csábító mozdulatnak. Odahelyezkedett a felesége fölé, csókolni kezdte, majd miután Caitlin feljebb helyezkedett, a mellbimbójával folytatta. A lány most is megragadta férje üstökét, mintha attól félne, abba akarja hagyni. Ha ez így megy tovább, Ace kopasz lesz, még mielőtt betölti a negyvenet. Nem mintha cseppet is érdekelte volna. Ismét szeretkezett vele, anélkül, hogy levette volna a csizmáját. Valahol félúton az előjáték és a kéj pillanatai között újabb következtetésre jutott. Ez az édes kis felesége imád sikoltozni. Csak remélhette, hogy Joseph még a kertben tevékenykedik, mert különben hallja Caitlin örömkiáltásait, és pontosan tudja, mi folyik a hálószoba zárt ajtaja mögött.


No, nem mintha érdekelte volna.

Joseph már befejezte a munkát a kertben, mire Ace kilépett a hálószobából. És látva a vigyorát, amellyel a nappaliba érkező Ace-t fogadta, nyilván nem a saját dolgaival foglalatoskodott. Az asztalnál ülve cigarettázott és kávét kortyolgatott, kék szeme csillogott. – Hogy ityeg a fityeg? Ace hunyorítva nézett rá. – Igazán kimehettél volna. – Talán azt szeretnéd, hogy verjek fel egy sátrat odakint, vagy mi a túró? – vonta meg a vállát Joseph. – Egyébként egyszer már kimentem, és majdnem egy óra hosszat odakint voltam. Amikor visszajöttem, minden csendes volt. Aztán ismét elszabadult a pokol. Ace morgása hallatán elnevette magát. – Esik odakint, bátyó. Nem szeretnék megfázni, és elpatkolni tüdővészben. – Pedig jó ötletnek találom. Talán beázik az istálló, vagy mi csuda? – Nem. Csakhogy hidegebb van odakint, mint a béka segge. Coloradóban vagyunk, ne felejtsd el! Június végén és július első felében még nem elég nyárias ehhez az időjárás. Ace letelepedett a vele szemközti helyre. – Ha csak egy szót is szólsz erről Caitlinnek, halál fia vagy. Joseph ismét nevetett. – Nem istállóban nevelkedtem. Tudom, mi az illem. – Megemelte a bögréjét Ace felé. – Kérsz egy kis kávét? Ace fáradtan megtörölte a kézfejével az arcát, majd az asztal könyökölt. – Nincs valami szíverősítőd inkább?


Huszonötödik fejezet

A mennyország… Ez volt Caitlin első gondolata másnap reggel, amikor kinyitotta a szemét. Mintha megtalálta volna a maga kis mennyországát. Ace ott feküdt mellette, napbarnított arca a párnán mindössze néhány ujjnyira volt az övétől. Fényes fekete haja hullámos tincsekben hullott magas homlokába, meredeken ívelő szemöldökéig érve. Sűrű, ébenfekete szempillái legyezőként terültek szét. A reggeli napfény játékosan fürösztötte az arcát, kirajzolva a szája körüli apró ráncokat, a szemkörnyéki szarkalábakat, az orrnyereg enyhe görbületét. Férfiember aligha lehet szebb nála, állapította meg Caitlin magában. Lejjebb siklott a tekintete, végigmérte Ace vállát, melynek izmai még alvás közben is kiduzzadtak. Bronzbarna bőre természetes fénnyel csillogott, olyan keménynek és simának tűnt, mint a csiszolt teakfa. Tetszett neki, hogy csak kevés helyen borítja szőr a testét: vékony rétegben nőtt széles mellkasán, V alakban folytatódott a dereka irányában, és selymesen vonta be a felkarját. De ettől eltekintve szőrtelen volt. És csókolnivaló… Caitlin az egyik könyökére támaszkodva azon tűnődött, miféle csodát művelt vele a férfi. Két nappal ezelőtt még nem találhatta volna anyaszült meztelenül őt az ágyában. Most pedig arra vágyott, hogy érezze a kezét a testén, selymes ajkát a bőréhez tapadni, teljes nagyságában magába fogadhassa a férfiasságát. Úgy érezte magát, mint egy telhetetlen kisgyermek, aki most először ízlelhette meg a csokoládét. Még többet szeretett volna kapni belőle. Még akkor sem tudna betelni vele, ha egymilliószor szeretkezne vele. Orra hegyét a férfiéhoz dörgölve elmosolyodott, mire az alvó Ace kéjesen dünnyögött, megérezve, hogy a bimbója súrolja a mellkasát közben. A férfi ráncolni kezdte a homlokát és felvonta sötét szemöldökét. Caitlin mosolyogva simogatta lapos, izmos hasát, a combhajlatát borító szőrzetig. Ujjai hegyével rátalált nagy, már merevedő hímvesszejére, amely mohón emelkedett egyre feljebb, vágyva az érintésére. Megrebbent Ace szemhéja. Barna szeme álmosan állapodott meg Caitlin arcán, majd halványan elmosolyodott. – Jó lesz, ha vigyáz, Mrs. Keegan, nehogy elkapjam. – Ezt vehetem ígéretnek? A férfi nevetett. – Ahhoz képest, hogy hallani sem akartál róla, elég hamar rákaptál. – A májjal is ugyanígy voltam. Amikor először megkóstoltam, egyáltalán nem ízlett. Évekkel később aztán még egyszer megízleltem, és azóta nem tudok betelni vele. – A májhoz hasonlítasz engem? – Az a kedvenc ételem. Ace felkönyökölt, majd hanyatt fektette Caitlint. – Akkor megbocsátom. – Bronzszínű válla eltakarta a lány elől az ablakon át érkező napfényt, miközben lehajolt, hogy megcsókolja. – Nekem az eper a kedvencem. – Jövőre majd termesztünk – ígérte Caitlin. – Így is van két szem belőle – felelte Ace, és odahajolt az egyik mellbimbóhoz. – Boldognak vallom magam, ha minden reggel megkóstolhatom őket. Caitlin érezte, hogy erősödik benne a forróság, megemelte a testét, hogy Ace-éhez simuljon. Catherine Anderson 235 Gyógyító szenvedély

– Szeretkezzünk, Ace! – kérte. – Azon vagyok – felelte. – Nem, úgy értettem, most rögtön. – Ne siettess. – Ace áttért a másik kebel kényeztetésére. – Istenem, el sem tudom hinni, hogy ennyire finom vagy. Caitlin lehunyta a szemét. Hatalmába kerítette a vágy. – Keegan! A kintről érkező kiáltást hallva Caitlin kinyitotta a szemét, Ace pedig felkapta a fejét. Egy pillanatra összenéztek, majd egyszerre mondták ki: – Patrick! Caitlin felnyögött, Ace káromkodott. Kipattantak az ágyból, és felkapkodták a ruháikat. – Csak képzelődöm vagy most már ez lesz a szokása? – dühöngött Ace, miközben egyik lábát a nadrág szárába dugta. – Rossz szokás – állapította meg Caitlin, felhúzva a bugyogóját. – Az öcsém mindig megtalálja a legalkalmatlanabb időpontot. Ace öltözött fel hamarabb. Patrick folytatta az üvöltözést. A hangjából ítélve részeg volt. – Várj! – kiáltotta Caitlin, látva, hogy Ace már készül kimenni. A férfi visszafordult az ajtóból. Az ágyhoz ment, és lehajolt, hogy segítsen neki felvenni az egyik cipőjét. – Elboldogulok vele egyedül. Caitlin bólintott. – Mégis jobb szeretnék ott lenni, ha nem baj. Ace beletúrt Caitlin kócos hajába és elmosolyodott. – Édesem, a helyzettől függetlenül mindig örülök annak, ha mellettem vagy. Amikor Caitlin felállt, Ace ellenőrizte, hogy minden gombját begombolta-e. A lány aggódva pillantott a férje oldalán viselt fegyverre. Ace megfogta az állát s alátámasztotta a tenyere élével. – Egy napon majd csak elkezdesz hinni nekem, ha megígérek valamit. Bízzál bennem, Caitlin, kérlek szépen! Találkozott a tekintetük. Egy hosszú pillanatig csak álltak ott, mit sem törődve Patrick üvöltözésével, teljesen egymásba feledkezve. Caitlin elmosolyodott. – Bízom benned. Jobban, mint bárki másban ez idáig. Együtt léptek ki a hálószobából. Ace ment elöl. A bejárati ajtóhoz érve megtorpant, hogy bevárja Caitlint. Egymás mellett léptek ki a verandára, most először egységfrontot alkotva. A nyurga Patrick a rá jellemző módon, terpeszben állt az udvaron. Vörös haja kócos volt, tekintete vad. Alaposan felöntött a garatra. Caitlinnek nem kellett éreznie a leheletét ahhoz, hogy tudja. Belesajdult a szíve, hogy már megint ilyen állapotban kell látnia őt. Úgy érezte, sohasem fog beletörődni abba, hogy így van. Hiszen az öccséről van szó, akit valaha ő ringatott álomba. A testvére, akit ő pelenkázott, nem sokkal azután, hogy ő maga szobatiszta lett. Jóformán ő nevelte fel. És semmi kétség, szereti Patricket. Ennél többről van szó – sajnálta is. A whisky úgy hat rá, akár a méreg. Ha ivott, már nem is Patrick volt, hanem egy őrült, akit Caitlin nem is ismert. És akit nem is akart megismerni.


Talán csak az apjától örökölt akaratgyengeség az oka. Vagy ez is egy tanult viselkedési forma, amelyhez ürügyet szolgáltat az alkohol. Caitlin szerette volna hinni, hogy az első változat az igaz. Az a Patrick, akit ő szeretett, kedves és figyelmes fiú volt. Ám az a férfi, akivé az ital tette, valóságos szörnyeteg. – Mit akarsz, Patrick? – kérdezte. Ahogy Patrick a részegekre jellemző, imbolygó léptekkel elindult a veranda felé, széttárta elöl az ingét, és előhúzott belőle valamit, ami papírkötegnek látszott. Heves mozdulattal odahajította eléjük a földre, a lépcső aljához. – Azért jöttem, hogy megmutassam neked, hogy hülyét csinált belőled! Nézd csak meg, Caitlin! – Szikrázó szemmel nézett Ace-re. – Az éjjel betörtem a Barbary Coast Hitelirodába! És találtam ott néhány érdekes dolgot. Nevezetesen kiderült, hogy a férjed azért jött vissza ide, hogy tönkretegyen mindenkit, akiről feltételezi, hogy köze van a nevelőapja halálához, a családtagjaikról már nem is beszélve. Beleértve téged meg engem is. Caitlin lassan elindult lefelé a lépcsőn, tekintetét a papírlapokra és egy fiatal nő bekeretezett portréjára szegezve, amely felfelé fordítva hevert a földön. Egy pillanatra azt hitte, önmagát látja, olyan nagyfokú volt a hasonlóság kettejük között. Közelebb érve azonban rájött, hogy a kép egy ismeretlen lányt ábrázol. – Ja, igen, és még valamit! – tette hozzá Patrick érdes nevetéssel. – Nézd csak meg a féltestvéredet, Eden Paxtont! Apád fattya, akkor fogant, amikor megerőszakolta Ace Keegan anyját. Előszedett néhány összehajtogatott levélpapírt a szivarzsebéből és előrelépett, hogy Caitlin kezébe nyomja. – Olvasd csak el ezt a levelet! Ebből minden kiderül. John Parrish írta, az a fickó a Barbary Coast Hitelirodában. Kiderül belőle, hogy eljegyezte Eden Paxtont. Micsoda véletlen! És ebben közli vele a rettenetes hírt arról, hogy ki nemzette. Nehogy úgy jöjjön ide szegény, hogy nem tud róla, O'Shannessy-vér folyik az ereiben. Caitlin a levélre pillantott, melyet az imént nyomott a kezébe az öccse. Az előző napon keltezték. Amikor a végére lapozott, látta, hogy nincs befejezve. – Ne olvasd el, Caitlin! – kérte Ace. Lesietett a lépcsőn, és odaállt a lány mögé. – Ha nem tévedek, ezt a levelet tegnap délelőtt írta John, amikor benéztem hozzá az irodába. Ha nem jártam volna ott nála, akkor feladta volna a levelet, de így félbehagyta és bedugta a fiókjába. Nem Patricknek szánták. John és Eden jegyesek, össze fognak házasodni, és biztosra veszem, hogy John levele magántermészetű és romantikus. Nem szánták avatatlan szemeknek. Patrick felhorkant. – És mit érdekel bennünket John Parrish levéltitka? Ugyan már, Keegan! Arról van szó, hogy nem akarod, hogy Caitlin megtudja, mi áll benne, mert meggyűlölhet érte. – Caitlin, kérlek szépen, ne olvasd el! – ismételte meg Ace. – Patricknek igaza van. Biztosan meggyűlölsz majd ezért. Ha tudni akarod az igazságot, akkor azt szeretném, hogy tőlem tudd meg. Ezzel elismerte hát, hogy még nem fedte fel előtte az igazságot, ami úgy érte Caitlint, akár egy pofon. Eden Paxton portréjára pillantott, amely ékes bizonyítéka volt annak, hogy Ace hazudott neki azzal, hogy elhallgatta előle az igazságot. Hogy van egy féltestvére? Hogy az apja megerőszakolta Ace édesanyját? Émelyegni kezdett. Olyannyira, hogy alig állt a lábán.


– Kihasznált téged! – kiáltotta Patrick. – A bolondját járatta veled! Miért nem hallgattál rám? De nem, te itt maradtál nála, és a szajhája lettél! Ace megérintette Caitlin karját, de ő elhúzta. Pokolian érezte magát. Még hogy ez a mennyország? Most úgy érezte, Ace valójában a pokolba juttatta. Úgy érezte, mintha álmodna, amikor tekintetét a papírra szegezte, és olvasni kezdte a férfias kézírást. Sohasem fogom megérteni, miért nem mondta el neked az igazságot Ace vagy az édesanyád. Hiszen jogod van tudni, hogy ki a vér szerinti édesapád. Caitlin átugrott néhány sort. Nem akarok No Name-ben maradni, miután lezártuk ezeket az üzleti ügyeket. Hogyan élhetnék ebben a városban, miután segítettem tönkretenni az emberek életét? Azt hiszem, sokkal boldogabbak lennénk San Franciscóban. Te nem így gondolod? Főleg azután, hogy most már tudjuk, milyen kötelékek fűznek téged O'Shannessyékhez. Ha itt maradsz, elkerülhetetlen, hogy összetalálkozz majd Caitlinnel. És a hasonlóság fájdalmasan emlékeztet majd erre a borzalomra, valahányszor megpillantod őt. – Mindent megmagyarázok neked, Caitlin – hallotta Ace hangját. Elengedte a mondatot a füle mellett. – Az égre esküszöm, hogy mindennek megvan a magyarázata! A levélpapír alja felé haladva ezt olvasta: Nem tudom, mi ütött Ace-be, hogy feleségül vette azt a lányt. Tartok tőle, édesem. Elhiteti az emberekkel, hogy szárnyvonal fog épülni, hogy így megkopaszthassa őket. Minden tettét a gyűlölet vezérli, semmi sem állíthatja meg, míg bosszút nem áll. Azt hallottam, megerőszakolta azt a szegény lányt. Tudom, hogy ez nem rá vall. Na és a többi? Lehet, hogy valóban ezt tette. Lehet, hogy perverz módon Conor O'Shannessy megtestesülését látja a lányában. És azt hiszi, azáltal, hogy fájdalmat okoz neki, bosszút állhat az apján. A síron túl, hogy úgy mondjam. Caitlin összehajtogatta a levelet. Nem kellett tovább olvasnia. Rezzenéstelen arccal fordult Ace felé, aki ott állt mögötte, a lépcsőn. Komor volt az arca. A szája féloldalas. És hazug. Ha ez a kezdet kezdetén kiderül, amikor Ace arról győzködte, hogy megbízhat benne, meg sem lepődött volna ilyen aljas áruláson. Most azonban sokkal jobban fájt annál, hogy szavakba tudja önteni. – Összecsomagolom a holmimat, Patrick – mondta élettelen hangon. – Kérlek, ne menj el nélkülem! Amikor elindult felfelé a lépcsőn, Ace elkapta a karját. Caitlin nem nézett rá. Túlságosan fájt volna még egyszer látnia őt. Egyszer egy férfi megerőszakolta. Akkor azt hitte, ennél jobban már soha senki sem alázhatja meg őt. Most már tudta, hogy tévedett. Ace Keegan rácáfolt. Erőszakot tett rajta azáltal, hogy becsapta. Vajon nevetett rajta magában, amikor Caitlin felkínálta a testét a szájának? És elégedettséggel töltötte el, amikor sikoltozott a mámor pillanatában? Conor O'Shannessy lánya, aki a szajhája lett. És amit mindig is megalázónak fog érezni: Patricknek kezdettől fogva igaza volt. – Caitlin, adj nekem, kérlek, legalább öt percet, hogy elmondhassam neked az én változatomat – kérte Ace. – Kérlek. Legalább ezt ne tagadd meg tőlem. A könyörgő hangra Caitlin felpillantott, és a férfi szemébe nézett. Olyan érzése volt, mintha gyomorszájba vágta volna egy hatalmas ököl. – Azt hiszem, épp elég időt kaptál már tőlem, Ace. Remélem, elégedett vagy most, hogy kielégíthetted a bosszúvágyadat.


– Caitlin… – Ace kissé megszorította a lány karját, hogy visszatartsa. – A feleségem vagy. Ez semmit sem jelent neked? Mindössze öt percet kérek tőled! Caitlin egy pillanatra megállt, nézve a férfi arcát, amelyet annyira megszeretett, és amely egy árulóé volt. Miért van az, hogy éppen az a két férfi rendíti meg alapjaiban a hitét, akiket a legjobban szeret? – A feleséged? – suttogta. – Azt hiszem, az emberek nem így gondolják. Ők inkább Keegan Szajhájaként emlegetnek. Kitépte a karját a férfi szorításából, és továbbment a lépcsőn. Amikor a bejárati ajtó elé ért, a férfi hangja megállította. – Inkább Keegan szívszerelmeként – helyesbített Ace. – Megölöm azt a férfit, aki nem így beszél rólad. Mindegy, mit gondolsz most, és mindegy, miben vélsz bűnösnek engem, te akkor is egy igazi hölgy vagy. Mindig is az voltál, és az is maradsz. Caitlin alig látott a könnyeitől, amikor belépett a házba.

Öt perccel később már majdnem készen volt a csomagolással. A tiszta fehérnemű egy kosárban, a konyhában volt, ahová előző nap vitte, miután leszedte a szárítóról, de még nem volt ideje összehajtogatni. Ezenkívül meg kell találnia Luckyt, aki nyilván alszik valahol. Körülnézett a szobában, hátha megfeledkezett valamiről. Emlékek… oly sok emlékkép. A szája elé kapta a kezét, hogy magába fojtsa a sírást. Alig néhány perccel ezelőtt még olyan boldog volt… elmondhatatlanul boldog. Kivágódott egy ajtó. Caitlin megperdült a tengelye körül, arra számítva, hogy Ace lesz az. De nem ő, hanem Joseph sietett át a helyiségen. Egyenes szálú világos haja minden lépéssel meglibbent a vállán. Szeme szikrázott a dühtől, napbarnított arca sápadt volt. És Caitlin elé érve megtorpant. – A bátyám agyonvereti magát miattad odakint – közölte Caitlinnel. Kikapta a kezéből a holmit, és a padlóra dobta. – Menj vissza az udvarra, a pokolba is, és állítsd meg őket! Mert ha nem, Patrick megöli. Caitlin hátrált egy lépést. Sohasem látta még dühösnek Josephet, és most önkéntelenül is tartott tőle. Ám mielőtt még egy lépést hátrálhatott volna, a férfi megragadta a karját, és az ajtó felé húzta. Nem volt értelme megpróbálnia ellenállni. Egyrészt mert túlságosan erős, másrészt mert dühös is volt. Miközben Caitlin végigviharzott a házon, a férfi pedig próbált lépést tartani vele, Caitlin végiggondolta, mit is mondott az imént. Hogy Patrick mindjárt végezni fog Aceszel? De hisz az lehetetlen. Ha valaki miatt aggódnia kellene most, akkor Patrick az, nem pedig Ace, aki magasabb és erősebb is az öccsénél. Arról már nem is beszélve, hogy Patrickkel ellentétben színjózan. Ha a két férfi összeméri az erejét, nem is kerülhet sor igazi küzdelemre, anélkül is egyértelmű, hogy Patrick kerül ki vesztesként. Miután Joseph kivonszolta Caitlint a verandára, a lány döbbenten látta az öccsét és a férjét, akik farkasszemet néztek egymással az udvaron. Joseph igazat mondott. Ace tétlenül hagyta, hogy Patrick agyba-főbe verje, és már alig állt a lábán. Amikor megtántorodott, Patrick újabb ütést mért rá, még mielőtt visszanyerte volna az egyensúlyát. Jóllehet Caitlin mindezt a saját szemével látta, mégsem volt képes elhinni. Ace orrából és szájából is ömlött már a vér, az arca jóformán a felismerhetetlenségig eltorzult. És


mindennek ellenére úgy tűnt, kísérletet sem tesz arra, hogy megvédje magát. Caitlin elszörnyedve meredt Josephre. – Csinálj valamit! Fékezd meg Patricket, Joseph! Tenned kell valamit! – Még mindig nem érted, ugye? Semmit sem tehetek. Ace megtiltotta, hogy közbeavatkozzunk. – Undorral nézett Caitlinre. – Megígérte neked, emlékszel? Hogy soha nem emel kezet az öcsédre. Egyszer már megszegte ezt az ígéretét. És most megmakacsolta magát, hogy nem fogja még egyszer. Inkább hagyja, hogy agyonverje Patrick. Caitlin a két férfi felé fordult. Ace térdre zuhant közben. Caitlin a döbbenettől megdermedve figyelte, amint Patrick gyomron rúgja a férjét. – Hagyd abba! Patrick, az ég szerelmére, fejezd be! Szinte röpült lefelé a lépcsőfokokon, ki az udvarra, és rávetette magát az öccsére. – Hagyd abba! Azt mondtam, fejezd be! Patrick azonban félrelökte, és elindult Ace felé. Caitlin nehezen nyerte vissza az egyensúlyát. Most, hogy Ace közvetlen közelébe került, látta, hogy nemcsak vérzik, hanem súlyosan megsebesült: a szemöldöke fölött vágott seb éktelenkedett, a szája máris bedagadt, folyt belőle a vér, ahogyan az arcán húzódó horzsolásokból is. Uramisten, ha nem téved, eltört az orrcsontja. Patrick pedig folytatni készült az ütlegelését. Képtelenségnek tűnt, hogy Ace szótlanul tűri mindezt. Senkitől sem várható el, hogy ilyen értelmetlen szenvedésnek tegye ki magát pusztán azért, hogy állhassa a szavát. Néhány perccel ezelőtt még egészen biztos volt abban, hogy Ace elárulta őt. A saját szemével láthatta ennek bizonyítékát. John Parrish levelét… Eden Paxton portréját… Igaznak kell lennie annak, amivel Patrick vádolja a férjét. Miféle más magyarázat létezhet? És mégis… Itt van a férje, aki a porban térdel, állja az öccse már-már halálos ütlegeit, és mindezt csupán azért, hogy tartsa magát a feleségének tett ígéretéhez. Rémülten pillantott Ace testvéreire. Mindhárman tisztes távolságra álltak tőlük, komor arccal, szemlátomást dühösen. Lehet, hogy nekik megtiltotta a bátyjuk, hogy közbelépjenek, de Caitlint nem kötötte semmiféle ígéret. Már futott is a kert felé, ahol a hulladék faanyagot halmozták fel. Felkapott egy rövidebb deszkát, majd sarkon fordult, és visszarohant vele az udvar közepére. Abban a pillanatban ért oda, amikor Patrick ismét hátralendítette a lábát, hogy belerúgjon Ace-be. Ám ez a rúgás már nem találhatta el. Caitlin tiszta erőből lesújtott az öccsére, keresztbe találva a mellkasát a deszkával. A fiú hátratántorodott az ütés erejétől. Hanyatt esett a porba, s a fejét rázva értetlenkedett. – Caitlin? Előrehajolt és feltérdelt. Caitlin hátralendítette a deszkát, és még egyszer megütötte vele Patricket. Ez alkalommal a karját találta el. – Hogy képzeled, Patrick? Hogy merészelted? Már azt is szégyellem, hogy a rokonom vagy! Patrick a karját szorítva döbbenten és elképedve nézett rá. – Te az ő pártját fogod velem szemben? – Gondolkodás nélkül – vágta rá Caitlin. Fenyegető mozdulattal felemelte a deszkát, majd így folytatta: – Tűnj el innen! Hallottad? Takarodj innen, még mielőtt fejbe nem verlek, hogy észre térj! – Caitlin – Patrick nagy üggyel-bajjal feltápászkodott, próbálva megtartani az egyensúlyát. Annyira részeg volt, hogy a tekintetét sem sikerült a nővérére szegeznie.


Visszatetszést keltett Caitlinben. Sőt, undort. Ez az öccse, a saját vére. Biztosan feltűnt neki, hogy Ace nem üt vissza. Nem lehetett annyira részeg, hogy legalább ennyit meg ne tudjon állapítani. Mégsem fordult sarkon és távozott, hanem folytatta Ace ütlegelését – agyba-főbe vert valakit, aki semmiféle ellenállást nem tanúsított neki. Miféle férfi az, aki képes ilyesmire? Egy hónappal ezelőtt Caitlin talán még nem tudta volna, mi a válasz. De most már tudta. Az öccse nem is igazi férfi. Nem viselkedhet férfiként, amikor a whisky gondolkodik helyette. – Gyerünk, Patrick, lódulj már! És ne gyere vissza! Többé már nem vagy szívesen látott vendég nálunk! Patrick a lány kezében tartott deszkára pillantott. Caitlin erre még szorosabban megmarkolta. Úgy tűnt, Patrick még így, részegen is felfogta, hogy a nővére komolyan gondolja, amit mond, mert sarkon fordult és a lova felé vette az irányt. Caitlin most már nem nézett Patrick után a kétségbeeséstől könnyes szemmel. Nem miatta, hanem Ace miatt könnyezett. A férfi a porban térdelt, egyik kezét a gyomrára szorítva, előrebicsaklott fejjel. Patrick kis híján agyba-főbe verte. Ha tudatában volt is bárminek, ami történt körülötte, nem adta jelét Caitlin halk zokogással ledobta a deszkát a földre, és futott a férjéhez. Amikor odatérdelt mellé, úgy érezte, megszakad a szíve. Amikor Patrick odaszórta elé a bizonyítékokat, hátat fordított a férjének, és még azt az esélyt sem adta meg neki, hogy magyarázattal szolgáljon. Mert akkorra már bűnösnek mondta ki őt magában. És mostanra elbizonytalanodott. Még ha bűnös is, mit számít ez? Nem fontos, mit tett a múltban. Csak a jelen számít, ez a perc, és az, hogy mit szándékozik tenni a jövőben. Azzal, hogy tartotta magát a neki tett ígérethez, mégpedig ilyen nagy árat fizetve ezért, Caitlin értésére adott mindent, amit tudnia kell. Azt, hogy minden körülmény között számíthat rá. És hogy jobban szereti őt, mint saját magát… – Ace? Ace… Ó, annyira sajnálom… Rettenetesen sajnálom – Caitlin két kezébe fogta a férfi vérző fejét. – Bocsáss meg nekem, kérlek. Nagyon sajnálom… – Caitlin? – alig tudta kimondani a nevét, annyira bedagadt vérző szája, az egyik szeme helyén pedig csak egy keskeny rés látszódott. – Nem emeltem kezet rá… – Nem… Tudom, hogy nem… – Caitlinnek könnyek szöktek a szemébe. Ebben a pillanatban döbbent rá, mennyire megszerette mostanra a férfit. Annyira, hogy úgy érezte, akár bele is halhat. – Ó, Ace… meg tudsz bocsátani nekem? A férfi válasz helyett eldőlt, fejjel előre. Caitlin az utolsó pillanatban kapta el, és nem tudhatta, meddig lesz képes megtartani a férfi súlyát. – Segítsetek! – Könyörgő pillantást küldött Joseph felé. A sógora most is ott állt a verandán, értelmezhetetlen arckifejezéssel. Szemlátomást magánkívül volt, ugyanolyan dühös Ace-re, mint önmagára. – Siess már, az ég szerelmére! Elveszítette az eszméletét. Joseph elindult, le a lépcsőn, majd átvágott az udvaron. Látszott rajta, hogy még mindig dühös. Minden lépésével felverte maga körül a port. – Elment az esze, nem látod? Hagyja, hogy agyonverjék! Nem normális! – Kegyetlen pillantást vetett Caitlinre. – Én csak annyit mondok, remélem, hogy méltó vagy rá. Ha egy nő ezt művelné velem, ami te ővele, már rég összecsomagoltam volna a holmiját, hogy aztán útilaput kössek a talpára.


Caitlin hátrébb lépett, amikor a fivérek felemelték Ace-t, hogy bevigyék a házba. Hogy méltó-e rá? Ebben a pillanatban kétségei voltak efelől. De mostantól fogva igyekszik majd kiérdemelni. Egész életében másra sem vágyott, mint arra, hogy szeresse valaki. Nemcsak akkor, amikor kényelmes, hanem a nehéz időszakokban is. Mennyire szerette volna… Ó, istenem… A szája elé szorította a kézfejét. Élete felében a csillagokhoz fohászkodott, ugyanazt kérve tőlük: azt, hogy legyen valaki, aki annyira szereti, hogy az életét is nyugodtan rábízhatja. Aki kiáll mellette, és megküzd érte. Aki sohasem hazudik neki. Aki az ő boldogságát fontosabbnak tartja a sajátjáénál. Egy hős… Igen, ez volt a kívánsága. Hogy jöjjön valaki, aki ölbe kapja, és kimenekíti a pokolból, amely az addigi élete volt. Olyasvalaki, aki képes elfeledtetni vele a fájó emlékeket, és új, varázslatos élményekhez juttatja. Valaki, aki mellett hercegnőnek érezheti magát. Rég megtanulta már, hogy ez butaság. Egy kislány álma. Teljesíthetetlen vágy. Hősök csak a tündérmesékben léteznek. A varázslat pedig csak egy gyermek képzeletének szülötte. A valóságban nem léteznek hercegek. És akkor betoppant az életébe Ace Keegan. És valóra váltotta az álmait. Egytől egyig. Megtanította ismét hinni a varázslatban. Nem kerített nagy feneket a dolgoknak. Nem használt varázspálcát. Egyszerűen csak egyik napról a másikra apró dolgokkal varázsolta el, amelyeket nem is gondolna varázslatnak az ember, amikor megtörténnek. Ace Keegan… az ő hőse… És ő kis híján hátat fordított neki. Majdnem visszautasított mindent, amit a férfi oly önzetlenül kínált neki. Szerelmet. Családot. Ígéreteket, melyek egy életre szólnak. Kedvességet. Feltétel nélküli jóságot. A biztonság érzését, amelynek értéke felbecsülhetetlen volt számára. Röviden: egy csodálatos élet lehetőségét Bárcsak így lehetne. Bárcsak valóra válna végre, amit kívánt… Caitlin lehunyta a szemét. Úgy érezte, a régről ismerős keserűség szétfeszíti. Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára hálát adott valamiért Istennek. Most megtette. Nem ezért, amivé ő maga lett, hanem azért, amivé Ace-nek köszönhetően lehetősége nyílik válni még. Ace Keegan szíve hölgyének.


Huszonhatodik fejezet

Késő délután Ace egyszer csak felült az ágyban. Joseph már bekötözte a mellkasát, attól tartva, hogy megrepedhetett valamelyik bordája. Caitlin gondosan kitisztította a férje arcán éktelenkedő sebeket, majd bekente és borogatást tett rájuk. A többit a természetre s gyógyító időre bízták. Miközben odatartott egy kanál levest Ace kissé nyitott szájához, Caitlin arra lett figyelmes, hogy a férfi nézi őt. Továbbra sem tudott napirendre térni afölött, hogy milyen csúnyán ellátta a baját Patrick. A puszta gondolat is émelygéssel töltötte el. Azon tűnődött, vajon hányszor üthette meg Ace-t az öccse, hányszor tántorodott meg az ütések erejétől, hogy amint visszanyerte az egyensúlyát, Patrick folytassa az ütlegelését. – Butaság volt hagynod, hogy agyba-főbe verjen – jegyezte meg remegő hangon. – Tudom, hogy a szavadat adtad nekem, de ha emlékszel, te magad kötötted ki, hogy ha Patrick az életedre tör, akkor jogod van megvédeni magad. Ha még tovább ütött és rugdalt volna, akár bele is halhattál volna. – De nem tette. És egyedül ez az, ami számít. Az én drága kis feleségem ugyanis elkergette egy deszkával. Egyik kezét a rekeszizma fölé helyezte, majd óvatosan megmozdította párnákon nyugvó vállát. – Már az a tudat is megérte, hogy így kiálltál mellettem. Büszke vagyok rád, Caitlin. – Büszke… rám? – Caitlin a legszívesebben eltakarta volna az arcát szégyenében. Ezt mondja Ace, miután ő olyan szégyenteljesen viselkedett vele? – Hogyan lehetnél büszke rám azok után, ahogyan veled bántam? – Akkor is büszke vagyok rád, és kész. Még soha nem láttam, milyen vagy, amikor valaki kihoz a sodrodból. Kár, hogy eddig nem volt rá alkalmam. Épen maradt barna szemét csillogva szegezte rá. A másik szemhéja ijesztően lila volt, és majdnem teljesen bedagadt. Az orra pedig… az a gyönyörű orra… Joseph megpróbálta kiegyenesíteni, de Caitlin továbbra is féloldalasnak látta. Csak reménykedni mert benne, hogy a duzzanat az oka. – Sohasem fogom megbocsátani magamnak, ha görbe marad az orrod. – Majd megpróbálom észben tartani, hogy ne menjek utána. – Nem értem, miért találod mulatságosnak. Cseppet sem az. – De te itt vagy, ugye? – Ace előrehajolt, hogy egyen még a levesből, és bár nem sok sikerrel, de megpróbálta a szájába venni a kanalat. Amikor nyelt egyet, a leves kétoldalt kifolyt a szájából, végig az állán. – Igaz, hogy Patrick került ki győztesként kettőnk viadalából, de a lány az enyém. Akkor meg miért is panaszkodnék? – Szerencsés vagy. Ace mosolyogni próbált, aztán fájdalmasan összerezzent. – Az bizony. Szerencsés fickó vagyok. Caitlin képtelen volt visszatartani a könnyeit, hiába pislogott, hogy visszatartsa a sírást. – Joseph azt mondta, a helyedben már rég összecsomagolta volna a holmimat, és útilaput kötött volna a talpamra. És tökéletesen megértem.


– Caitlin, abbahagynád végre? – Ace kivette a felesége kezéből a levesescsészét, és az éjjeliszekrényre tette. Aztán kihúzta a kezéből a kanalat, és a végével finoman Caitlin homlokára ütött. – Történetesen szeretlek. És bár nagyon bölcs dolgot mondott Joseph, azt hiszem, én valamivel jobban ismerlek téged, mint ő. Azok után, amit az apád művelt veled, nem csoda, hogy kissé megrendült a bizalmad. De még mindig itt vagy, édesem. És nekem ez a fontos. És az, hogy szembeszegültél Patrickkel, hogy megvédj engem, és most is itt vagy, hogy gondoskodj rólam. És ez idáig még csak magyarázatot sem kértél tőlem. Azt hiszed, hogy ez fel sem tűnt nekem? Vagy hogy nem tudom, milyen nehezedre eshet hitelt adni a szavamnak? – Hitelt adni a szavadnak? Hiszen meg sem hallgattam a te változatodat a történtekről. Egyszerűen itt akartam hagyni csapot-papot! – Ez az én hibámból történt. Te nem tehetsz róla. Össze kellett volna szednem a bátorságomat, hogy elmondjam neked az igazságot, még mielőtt valaki mástól tudod meg. – Azt akarod mondani ezzel, hogy minden, amit Patrick állított… és ami abban a levélben áll… az igaz? Ace egy hosszú, feszült pillanatig csak nézte a lányt. – Ha azt mondom, igen, akkor elveszítelek vajon? Azt hiszem, tökéletesen kellene tudnom hazudni, mert az az igazság, hogy… nem tudom, képes vagyok-e rá… – elhallgatott, és sóhajtott. – Gondolom, elég nagy butaságnak hangzik, hogy nem fogom túlélni, ha elhagysz. De én mégis így érzek. Fabatkát sem érne nélküled az életem. Ez volt minden, amit Caitlinnek hallania kellett. A görcs, amely a félelemtől keletkezett benne, hirtelen enyhülni kezdett, majd feloldódott. Egy tétova mosolyt is sikerült magára erőltetnie. – Ha valóban szeretsz engem, Ace, akkor a többi már nem is számít igazán. Nekem az fájt a legjobban, hogy azt hittem, csak játszottál velem. És hogy ami kettőnk között történt, az neked nem is számít. Vagy hogy csak szórakoztál velem – elszorult a torka. Ace ép szeme résnyire szűkült. – Caitlin O'Shannessy Keegan, te vagy a legédesebb, legcsodálatosabb az életemben. És ezt sohase felejtsd el. Hogy csak szórakozom veled? Jézusom…! – Nem? Pedig John Parrish leveléből úgy tűnt. Azt írta Edennek, hogy azt hiszi… hogy attól fél, arra használsz engem, hogy rajtam keresztül bosszút állhass apámon. – Bosszút állni apádon? Miután egy hónapja egy ágyban aludtam már veled, és jóformán hozzád sem érhettem? – Nevetett, de úgy, hogy közben fognia kellett a bordáit. – Ó, istenem… ne nevettess! Caitlin megvárta, míg alábbhagyott a jókedve. – Nekem is elmondanád, mi olyan vicces? Egyik kezét továbbra is a rekeszizma fölé téve azt mondta: – Semmi, édesem, semmi. Ez amolyan férfidolog. Nem rajtad nevetek. Őszintén mondom. Csak… nos, ha valaki bosszút állhatott ebben a történetben, akkor az valószínűleg az apád. Amikor kapiskálni kezdte, mire céloz a férfi, Caitlin elpirult. – Értem… – Nem hinném – nevetett Ace. – Csak higgy nekem, amikor azt mondom, érdemes volt várnom rád! A férfi duzzadt szája féloldalas mosolyra húzódott.


– Gyere ide! – kérte halk, érzéki hangon. – Nem akartalak megbántani. De most úgy látom, megbántódtál. – Letette a kanalat, és a lány keze után nyúlt. – Na, gyere csak ide! – Mi van a bordáiddal? – A pokolba velük! – Megfogta Caitlin kezét, és maga felé húzta. – Szükségem van arra, hogy érezzelek. Caitlin ez idáig térdelt, így most derékból fordult felé, hogy odaüljön mellé, háttal a párnáknak. Ace egyik karjával átfogta a vállát. – Így. Így már sokkal jobb – nézett rá. – Most könnyebben el tudlak kapni, ha szökni akarnál. – Nem megyek én innen sehová. – Lehet, hogy meggondolod magad, miután mindent elmondtam már neked. Caitlin nyelt egyet. – Akkor ne mondd el! Semmit sem szeretnék hallani azonkívül, hogy szeretsz. Tudom, hogy jó okod volt bosszút forralni azok ellen, akik megölték az apádat. De nem hagyom, hogy ez elválasszon bennünket… Mindegy, mitévő leszel, nem fogom hagyni, hogy megakadályozza a boldogságunkat. A férfi szorosabban ölelte magához. – Köszönöm, hogy ezt mondod. El sem tudom mondani, milyen sokat jelent ez nekem. Caitlin Ace vállára hajtotta a fejét, hogy láthassa az arcát. – Tudom, milyen érzés gyűlölni valakit, mert bántott téged. És szinte belebetegedni abba, hogy bosszút állhass az illetőn. Amikor megkerested Cruise Dublint, és helybenhagytad, azt értem tetted. Mert megértetted, hogy sohasem tudnám lezárni a múltat, míg meg nem fizetett azért, amit tett. Úgyhogy nem állok az utadba, ha a saját bosszúdról van szó. Azok a férfiak megölték a nevelőapádat, és ahogy én látom a dolgot, megérdemlik, ami rájuk vár. Ace finoman cirógatta Caitlin karját, ami melegséggel és csodálatos biztonságérzettel töltötte el a lányt. – Örülök, hogy így gondolod. Akkor talán könnyebben megértesz majd minden mást is, amit tettem. Caitlin érezte a férfi feszült hangjából, hogy valóban fél attól, hogy elveszítheti őt. – Már értem. Mivel nem érezte, hogy enyhült volna Ace testében a feszültség, gyorsan hozzátette: – Ennél többre is hajlandó vagyok. Segítek neked kiegyenlíteni a számlát. Ace meghökkenve nézett rá. – Micsoda? – Azt mondtam, segítek neked. Csak mondd meg, mit tehetek. Senkit sem tudok megverni helyetted, de alkalmas vagyok sok minden másra. Ha eltökélted, hogy végigcsinálod, én mindvégig melletted állok majd. Ace egy hosszú pillanat múlva végre hátrahajtotta a fejét a párnára, és lehunyta a szemét. – Caitlin O'Shannessy, te egy igazi kincs vagy. Meg sem érdemellek, tudod? – Szerintem épp fordítva. Hosszú csönd támadt, amit végül a férfi tört meg. – Olyan sok mondanivalóm van számodra. És nem is tudom, hol kezdjem. – Az elején – kérte Caitlin. A férfi vett egy nagy levegőt, aztán belefogott:


– A történet még St. Louisban kezdődik, amikor apám összeakadt két férfival, akik ezer dollárért akartak eladni egy első osztályú földterületet. Magas árat kértek érte, de úgy tűnt, a terület maga a paradicsom, és apám hajlandó volt megadni érte ezt az összeget. És mire észbe kaptunk, már szedhettük a sátorfánkat, és indulhattunk nyugatra. Így kezdődött hát a történet. Ace nemsokára a végére ért. Elmesélte, mi történt azon az éjszakán, amikor felakasztották az idősebb Joseph Paxtont. Hogy hogyan könyörgött az anyja a férje életéért, a testét is felkínálva. És aztán végig kellett néznie a férje halálát, akit így is, úgy is megöltek volna. Elmondta, hogyan verte fejbe Ace-t Conor O'Shannessy Joseph puskatusával, majd rúgott bele, miközben már félig eszméletlen állapotban feküdt a földön. – Akkor ezért húzod az egyik lábad járás közben – suttogta Caitlin. – Mert eltörte a csípőd? Ace mintha megérezte volna a lány hangjából, hogy bűntudatot érez emiatt, azt mondta: – Engem ez egyáltalán nem zavar már, Caitlin. De ha zavarna is, te akkor sem tehetsz róla. – Akkor is az én apám volt az, aki ezt művelte veled! Szerinted milyen érzés ez nekem? Ace végigsimította Caitlin karját a válláig, és még szorosabban ölelte magához, állát a hajába temetve. – Ha magadat hibáztatod a történtekért, akkor a többit már el sem mondom. – A többit? – Caitlin émelyegni kezdett, és ez az érzés minden porcikáját átjárta. – Edennel kapcsolatban, ugye? – Igen. Ace folytatta a történetet. Nem sokkal azután, hogy Kaliforniába költöztek, az édesanyja leánygyermeknek adott életet, akinek éveken át hazudott, azt állítva, hogy a kislány vörös haját és fehér bőrét egy már elhunyt anyai ági nagynénitől örökölte. – Sohasem jöttem rá az igazságra… arra, hogy Conor lánya… csak akkor este döbbentem rá, amikor először megpillantottalak. Néha talán felébredt bennem a gyanú, de elhessegettem magamtól a gondolatot. Nem akartam elhinni. Szeretem a húgomat, és már a gondolat is, hogy… – elhallgatott és sóhajtott. – Amikor megpillantottalak, többé már nem tagadhattam az igazságot. – Ó, istenem milyen dühös lehettél! Nem csoda, hogy sütött belőled a gyűlölet. Gondolom, mélységesen megvetettél. – Igen. És ez körülbelül öt percig tartott. – Ace nyújtogatta a nyakát, hogy lássa a lány arcát. Az ő vonásai nyájasságról, már-már jókedvről árulkodtak. – Abban a pillanatban elveszítettem a csatát. Azt hiszem, már akkor este beléd szerettem. Csak túl ostoba voltam ahhoz, hogy belássam. – Belém szerettél? Ó, Ace… Azok után, amit az apám művelt veled? – Azt hiszem, a harmadik gombnál már minden eldőlt. – A férfi duzzadt szájának egyik fele csak nehezen mozgott. – Amikor rájöttem, hogy komolyan gondolod, és ki fogsz bújni a hálóingből. Addig azt hittem, elmenekülsz majd, és Patricket sorsára hagyod, hogy mentsd az irhád. Hiszen Conor O'Shannessy lánya vagy. Azt hittem, megszeged a szavad. De végül én lettem az, aki fejvesztve elmenekült. Úgy jöttem vissza ide, hogy a legaljasabb gazembernek éreztem magam, és nem volt nyugtom, míg bocsánatot nem kértem tőled. – Vagyis ezért kerestél meg a bálban?


– Igen, és aztán nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy bocsánatot kérjek tőled. Ott voltál te, akit az egész város kiközösített, és tudtam, hogy én tehetek róla. Valahogy nem éreztem elégnek azt, ha egyszerűen csak bocsánatot kérek tőled. Caitlin Ace felé fordította az arcát, és odadörgölőzött a mellkasához. – Vagyis úgy döntöttél, hogy követsz egészen hazáig, és felajánlod, hogy feleségül veszel. – Dehogy! Hogy én feleségül vegyek egy O'Shannessy lányt? Egész úton hozzátok azon törtem a fejem, hogyan kárpótolhatnálak mindenért. Caitlin fészkelődött, és felpillantott rá. – Kárpótolni engem? Ace szégyenkezni látszott. – Azt hittem, talán pénzzel is rendezhetem a számlát. – Pénzzel? – Ne haragudj rám, Caitlin! Csak egy ötlet volt, amely ahogy jött, úgy ment is… A lányra pillantva gyorsan hozzátette: – Csak megfordult a fejemben mint lehetőség… Hiszen sohasem ajánlottam pénzt neked, igaz? – Nem, de… hogy pénzt? Azért, mert tönkretetted a jó híremet? Nem csoda, hogy aljas gazembernek érezted magad. Ace nevetett. – Gondoltam, hogy valószínűleg úgysem fogadnád el. Csak eljátszottam ezzel a gondolattal egypár percig. – Hogy valószínűleg nem fogadom el? Lenyomtam volna a torkodon! – Akkor jó. És annyira féltél, hogy a saját árnyékodtól is megijedtél. Akkor döntöttem el, hogy feleségül veszlek, amikor rájöttem, miért félsz mindentől. – Mert féltem szeretkezni veled? – Caitlin felvonta egyik szemöldökét. – Hát mi vagy te? Szadista vagy valami efféle? A férfi hahotázva nevetett, majd az oldalához kapott. – Jaj, ez fáj, Caitlin! Mondtam már, hogy ne nevettess! – Nos? – kérdezte Caitlin, miután abbahagyta a nevetést. – Mi másra gondolhatnék, ha nem arra, hogy úgy döntöttél, kínozni fogsz egy egész hónapig? – Hogy én kínoztalak téged? – Ace rázta a fejét. – Az én emlékeim szerint nem egészen így történt. Ami pedig a kérdésedet illeti… Nem azért vettelek feleségül, mert féltél szeretkezni, hanem azért, mert akkor éjjel hajlandó lettél volna végigcsinálni. Annak ellenére, hogy mit éreztél, teljesíteni akartad az ígéretedet. – Ezért vettél feleségül? – Ezért bizony. – A férfi hirtelen elkomolyodott, és most már gyöngédebben csillogott a szeme. – Olyan bátor voltál! – Szájának egyik sarka megrándult. – Készen álltál feláldozni magad, csak azért, hogy teljesítsd, amit megígértél. Ezzel levettél a lábamról. Nem volt visszaút. – Ó, istenem… te szegény ember! Micsoda tévedésben vagy! Nem azért akartam szeretkezni veled, mert kötött az adott szó, hanem azért, mert attól féltem, ha nem teszem meg, megkeresed Patricket, és amikor egyedül van, és agyonlövöd, hogy bosszút állj rajta miattam. Ace meglepettnek látszott. – Komolyan mondod? Mindezt azért tetted volna, mert attól féltél, hogy bántani fogom Patricket?


– Persze hogy azért. Tisztességtelen ajánlat volt, amit felkínáltál nekem. Nem éreztem, hogy kötne az adott szó. Egyedül azért lettem volna hajlandó rá, mert attól féltem, hogy felkötitek az öcsémet. Ace csettintett a nyelvével. – Én pedig egész idő alatt azt hittem, hogy… – ingatta a fejét. – Nos, ezek szerint akár már akkor is megkaphattalak volna. Mekkorát tévedtem! Caitlin a férfi szőrös mellkasát cirógatta. – Valóban, te szegény. Ace elkapta a lány kezét, összefogta az ujjait. Az évődő csillogás elhalványodott a szemében az érzései hatására. Caitlin arcáról lehervadt a mosoly, mert érezte, hogy most valóban komorabbra fordult a férfi hangulata. Tekintetét Ace-re szegezte, s amit a férfiéban látott, az megdobogtatta a szívét. Szerelem… Nem volt szükség szavakra. A férfi arckifejezése mindent elárult. – Félretéve a tréfát, Caitlin, te vagy a legszavahihetőbb ember, akit valaha is ismertem. És törvénytisztelő is vagy. Ha nem így lenne, és érvényteleníttetted volna a házasságunkat, akkor nem lennénk most itt, és nem beszélgetnénk. Otthon laknál, dolgoznál a földeken, és kuporgatnál, hogy kijöjjetek valahogy a pénzből. Én meg itthon ücsörögnék, és számolgatnám a vagyonomat, és remekül szórakoznék a sok bolondon, akiknek a földjét el fogom árverezni, beleértve az öcsédet is. Caitlin fürkészte a férfi tekintetét. – Meggondoltad magad, ugye? Az elárverezéssel kapcsolatban… – Úgy döntöttem, hogy megépítem a szárnyvonalat. Tudod, az enyém a Trans-con vasúttársaság… Caitlin nem akart hinni a fülének. – De miért, Ace? És mi lesz a nevelőapáddal? És mi van a… Ace megszorította a felesége kezét. – Vége, Caitlin. Lezártam magamban. Az elmúlt hónapban rájöttem, hogy nem szólhat bosszúról az életem. Az élet ennél sokkal több. Én a jövőmet szeretném építeni. Veled. Nem akarom minden erőmet, időmet és gondolatomat a múltnak szentelni. Itt az ideje, hogy túltegyem magam rajta. Már rég meg kellett volna tennem. Caitlin látta rajta, hogy őszintén így gondolja. – Ó, Ace… Biztos vagy benne? Senki sem hibáztathat azért, ha gyűlölöd azokat, akik bántottak téged, és ilyen kegyetlenül elbántak a családoddal. – Nem építhetjük gyűlöletre az életünket. Hidd el nekem, tudom, hogy nem. Majdnem húsz éve így élek, és csak egy hatalmas űrt érzek. Én ennél többre vágyom. Sokkal többre. Míg nem ismertelek, nem is tudtam, mennyi minden hiányzik az életemből. Könnyek szöktek Caitlin szemébe. A boldogság könnyei. – Tudod, Patrick jelzáloghitelt vett fel a birtokotokra – folytatta Ace. – Hogy befektethessen a szárnyvonal melletti földekbe. Ha tönkreteszem a többieket, Patrick is az ő sorsukra jut. Caitlin nyelt egyet, és kerülte a férfi tekintetét. – Igen, nos… Patrick sok mindent elkövetett már, amivel nem értek egyet. De nem állhatok mellette az idők végezetéig. Előbb-utóbb meg kell fizetnie ezért… – De én nem akarok részt venni ebben. Ő az öcséd. Aki egy napon a gyermekeim nagybátyja lesz. Tudom, hogy most dühös vagy rá, de egyébként nagyon szereted. És a férjedként nekem tiszteletben kell tartanom ez az érzést.


– Ma azt mondtam neki, hogy soha többé ne jöjjön ide. – A soha nagyon hosszú idő. Az indulatok csillapodni szoktak. És megváltozhatnak az érzéseid. Én nem akarok felégetni semmiféle hidat. Amint felkelhetek az ágyból, szeretném megkeresni őt és beszélni vele. Legfőbb ideje, hogy elássuk a csatabárdot. – Halvány mosoly jelent meg az arcán. – Ha másért nem is, de azért mindenképpen szeretnék kezet fogni vele, mert átvállalt helyetted néhány verést. Csodálom őt ezért, Caitlin. És mindegy, mit tett azóta, ezt sohasem fogom elfelejteni neki. – Ezt mondod azok után, amit ma művelt veled? Ace egy pillanatra eltűnődött ezen. – Őszintén? Nehezemre esik majd kedvesnek lenni vele. Ugyanakkor szeretném alaposabban is megismerni őt, mielőtt véleményt formálok róla. – Sóhajtott. Egy percnyi csend következett, Ace Caitlin ujjbegyével játszadozott közben. – Mindig is úgy véltem, hogy a részegség nem lehet mentség az ember viselkedésére. De úgy tűnik, te nem osztod ezt a véleményt. Úgy gondolod, amikor részeg, Patrick nem felel teljes mértékben a tetteiért. – Caitlinre nézett. – Sokat gondolkodtam ezen. Azok után, amit érted tett, úgy gondolom, őt is megilleti az ártatlanság vélelme. – Patrick azóta sem hagyott fel az ivással. – Valóban nem, de még leszokhat róla. Tudom, hogy beszéltél vele, és úgy tűnik, nincs hatása. De ez még nem jelenti azt, hogy süket fülekre talált a kérésed. Ace kisimított egy tincset Caitlin arcából. – Holnap, amikor felébred, biztosan emlékszik majd arra, hogy a nővére rátámadt egy deszkával. És ha csak feleannyira szeret téged, mint te őt, akkor ezen el kell gondolkodnia. Ki tudja, lehet, hogy éppen erre volt szüksége. Nem biztos, hogy már holnap leteszi a poharat, de később még megteheti. Ha te nem tágítasz, előbb-utóbb rá fog jönni, milyen nagy árat fizet az italozásért. – Ó, Ace, te tényleg hiszel ebben? – Igen. – Ace szája ismét féloldalas mosolyra húzódott. – És nem szeretném, hogy még több oka legyen gyűlölni engem, amikor eljön ez a nap. – Megvonta a vállát. – Mellesleg most már a marhatenyésztés érdekel. Sokkal több pénzt kereshetek akkor, ha vasúton szállíthatom a jószágokat Denverbe. Nincs értelme a saját érdekeim ellen dolgozni. Épp fordítva. Az az érdekem, hogy belevágjak, és megépítsem a szárnyvonalat. Neked mi a véleményed erről? Caitlin a férfi vállára hajtotta a fejét. – Az, Mr. Keegan, hogy nem ismerek nálad csodálatosabb férfit. – Mennyire csodálatost? Caitlin kérdőn nézett rá oldalról. – Csodálatosan csodálatost. – És vajon elég csodálatos-e ahhoz, hogy bezárd az ajtót, és úgy gyere ide hozzám, hogy ne legyen rajtad semmi más, csak a mosoly az arcodon? – És mi van a bordáiddal? – A pokolba velük!


Huszonhetedik fejezet

Lábadozásának harmadik napján Ace mindenáron fel akart kelni az ágyból. Miután Caitlin és a fivérei belédiktálták a reggelit, magához vette a puskáját a kandallópárkányról, és közölte a feleségével, hogy a délelőtt hátralevő részét lovaglással tölti: Daviddel és Esával bejárják a birtokot. – Ha nem mozgok, a végén még megmacskásodik minden tagom. – Na de a bordáid! Mi lesz, ha leesel a lóról vagy valami más bajod történik? Átszúrhatja a tüdődet… Ace megfogta Caitlin vállát. – Édes szívem, amióta betörtem Shakespeare-t, még egyszer sem estem le a hátáról. Ami pedig a bordáimat illeti, szerintem nem repedtek meg, csak megütöttem őket. Caitlin a férfi napbarnított arcára pillantott, melynek vonásai mindennél kedvesebbek voltak már a szívének, Caitlin képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy valami nagy baja eshet, miután kilép a házból. Próbálta ezt azzal magyarázni önmaga számára, hogy csak az iránta érzett szerelme az oka. Mitévő is lenne, ha elveszítené a férfit? Hogyan élhetné tovább az életét, ha Ace egy napon kilovagolna, és soha többé nem térne vissza? Nem élheti már a régi életét. Most már nem. Főleg nem azért, mert már megtapasztalta, hogy az élet felfoghatatlanul szép is tud lenni. Butaság. Ace magas és keménykötésű férfi, csupa izom, majd kicsattan az egészségtől, jól bánik a fegyverrel és intelligens. Nem fog halálos balesetet szenvedni, miközben bejárja a birtokot. És mégis… Most, amikor a férfi arcát nézte, miután Patrick alaposan összeverte, nem szabadulhatott a gondolattól, hogy ő sem sebezhetetlen. Ugyanúgy megsérülhet, mint bárki más, ő pedig megözvegyülhet. Özvegy… A szó félelemmel töltötte el Caitlint. Most, hogy már megismerte a szerelmet, rettegett attól, hogy elveszítheti. Csodálatos érzés volt a férfi erős karjában álomba merülni esténként. Érezni, hogy szereti és hogy biztonságban van. Tudni, hogy holnap egy újabb csodás nap vár rá, csupa nevetés és meghittség, amelyet megosztanak egymással. Ace-nek köszönhette azt az eddig ismeretlen érzést, hogy van családja. Drága és csodálatos ajándék volt ez tőle. És most, hogy része lehetett benne, természetszerűleg félt attól, hogy a sors megfoszthatja tőle. A sors. Caitlinhez nem volt valami kegyes ez idáig. Talán most jött el az idő, hogy boldog lehessen, érvelt magában, hogy nyugodtabb legyen. Talán a világ mindent átfogó tervében az szerepel, hogy az embernek el kell szenvednie egy bizonyos mennyiségű fájdalmat ahhoz, hogy megtalálhassa az igazi boldogságot. Ha így van, hát ő épp eleget szenvedett már. Talán most már csak jó dolgok várnak rá. Ideje hát, hogy ne engedje, hogy a múlt még tovább rombolja a jelenét és a jövőjét, s hogy arra összpontosítson, hogy tökéletes felesége legyen Ace-nek, mert a férfi megérdemli, hogy az legyen. Most már itt van az otthona. Itt nem csak látogató. Az ő dolga gondoskodni arról, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Ezzel az optimista következtetéssel elűzte a sötét gondolatokat, és arra koncentrált, hogy rendet tegyen a házban, és elkészítse az ebédet. Feltett egy nagy fazék csilit, majd röviddel dél előtt sütni kezdte a kukoricakenyeret is.


Mire Ace és a fivérei végeztek a délelőtti munkákkal, és hazatértek, a házat bejárta a tálalásra kész, tűzforró ételek ínycsiklandó illata. – Ejha, Caitlin! Ez isteni finom! – dicsérte Esa teli szájjal a kukoricakenyeret. – Köszönöm, Esa. Örülök, hogy ízlik. Csak arra kérlek, ne beszélj teli szájjal – figyelmeztette Caitlin, majd Davidhez fordult. – Te pedig ne könyökölj az asztalra, David. Nem illik. A férfiak – Ace-t is beleértve – abbahagyták az evést, és egy emberként meredtek rá. Kinek meghökkenést, kinek morcosságot fejezett ki az arca. – Mi az…? – Caitlin mosolyt villantott feléjük. – Vagy talán azt szeretnétek, hogy édesanyátok azt higgye, fogalmam sincs az illemről és az étkezési etikettről, amikor már ő is itt lesz velünk? – Nos, majd rendesen viselkedünk, amikor ő is itt lesz – felelte Esa. – De addig miért ne viselkedhetnénk úgy, ahogyan akarunk? – Mert én megkértelek rá. – Caitlin szépen sorban a szemükbe nézett. – Ha az én asztalom körül foglaltok helyet, vagy úriemberek módjára viselkedtek, vagy nem kaptok enni. Új szakács, új szabályok. Ace szája rándult egyet. Lehajtotta a fejét, és belapátolt egy újabb villányi babot. Caitlin felvonta a szemöldökét. – A mennyezet sohasem láthatja a tarkóját, Mr. Keegan. Egy kis gyakorlással és némi erőfeszítéssel anélkül is a szájához tudja emelni az ember az ételt, hogy kis híján a tányérjába dugja a fejét. Megfeszült a férfi széles válla. Tekintete találkozott Caitlinével. Ace egy hosszú, feszült pillanat után azt válaszolta: – Értettem, hölgyem. Az étkezés hátralevő részében példásan viselkedtek. Miután befejezték az evést, segítettek Caitlinnek rendet rakni a konyhában. Amikor az utolsó edényt is szárazra törölték, és visszatették a helyére a szekrénybe, Ace a következő javaslattal állt elő. – Mit szólnál egy sétához a pataknál? Caitlin levette és felakasztotta a kötényét egy fogasra, amit Joseph szerelt fel a hátsó ajtó melletti falra. Csábítónak találta a mosogató fölötti ablakon át besütő derűs napfényt. Remek ötletnek érezte, hogy sétáljon egyet a férjével. – Megígérted, hogy pihenni fogsz délután – emlékeztette Ace-t. A férfi szeme körül még most is ott virított egy szép monokli, de a duzzanatok már lappadtak. Évődve kacsintott a feleségére. – Mi a baj? Talán túl csúnyának tartasz ahhoz, hogy együtt mutatkozz velem? Csúnyának? A napbarnított bőrön látszottak ugyan a véraláfutások, de nem voltak nagyon feltűnőek. Caitlin számára Ace-é volt a legkedvesebb arc, és a kék-zöld foltok ellenére is vonzónak találta. Sőt, ezek az újabb színek mintha csak még férfiasabbá tették volna a fizimiskáját, különösen a szája környékén. A már majdnem begyógyult seb miatt csókolni valónak találta. – Azt hiszem, rá tudsz beszélni, hogy elmenjek sétálni veled – felelte könnyedén. – De csak ha megígéred, hogy miután visszajöttünk, legalább kétórás pihenőt tartasz. Ace a konyhából az asztal felé pillantott. A fivérei ott ültek már, és kávéztak. Ismét Caitlinre nézve suttogva válaszolt: – Csak kétórást? Én legalább háromban reménykedtem. De te is odafekszel mellém, ugye?


Caitlin érezte, hogy elpirul. – Uram, ön egy lehetetlen alak. – Nos, nem tudok betelni veled. És ha ezért lehetetlennek nevezel, hát vállalom. Boldogan ledőlök pihenni, miután visszajöttünk, Mrs. Keegan, de csak akkor, ha te is velem tartasz. – Táncoltatni kezdte a szemöldökét, igyekezett minél kéjsóvárabb képet vágni. Mint kiderült, Ace nem várt a szeretkezéssel addig, míg kettesben maradhattak a hálószobában. Miután felfedezett egy füves tisztást a patak partján, amelyet sűrű sarjerdő takart az avatatlan szemek elől, nekilátott, hogy kigombolja Caitlin ruháját. – Mit művelsz? – kérdezte Caitlin, hangja magasra szökött az idegességtől. – Nem csinálhatjuk idekint. Fényes nappal van! Mi lesz, ha erre téved az egyik béresed? Vagy valamelyik testvéred? Teljesen elment az eszed? – Annyi eszem van most, mint egy megbokrosodott lónak. De ez még nem állít meg… Nem, dehogy… – Széttárta Caitlin ingvállát, szabaddá téve a keblét a napfényben. – Istenem, hogy te milyen gyönyörű vagy… Caitlin megborzongott, amikor a férfi hüvelykujja rátalált duzzadó mellbimbójára. – Fázol, édesem? – Nem, csak… – Caitlin lassan lehunyta a szemét. Ha így érintette meg a férje, ő minden egyébről megfeledkezett. Csak az érzések voltak valóságosak, amelyeket ő váltott ki belőle. – Szemérmetlen dolog ezt művelni idekint a szabadban Isten és mindenki más szeme láttára. – Isten talán láthat bennünket. De különben sehol egy teremtett lélek. Ami pedig azt illeti, hogy ez szeméremsértés lenne? – Tovább kényeztetve Caitlint a szájára tapadt, hosszú és ráérős csókkal, amelytől minden porcikáját átjárta az izgalom. – A szeretkezés szent dolog egy férj és a felesége esetében. Nincs abban semmi szemérmetlen, ha megérintelek, édesem. A test egyesülése is szent. Isten értékes adománya, amelyet azért kapunk tőle, hogy örömünket leljük benne. Te nem így érzed? De igen, Caitlin is így érezte. Leírhatatlan volt ez az öröm. Hátrahajolt, a férfi karjára, hogy utat engedjen a szájának, végig a nyakán, egészen a kebléig. Amint hozzáért a nyelve a bimbójához, Caitlin minden addigi, a szemérmetlenségre vonatkozó aggályáról megfeledkezett. Néhány másodperc múlva már nyögdécselt, és pár perccel később Ace megszabadította valamennyi ruhadarabjától. A fűben heverve, a bőrüket melengető napfényben szenvedélyesen szeretkeztek, amelyet egy második, immár ráérősebb szeretkezés követett. – Isteni… – suttogta Caitlin öltözködés közben. – Nem is lehet rossz az, ami ennyire jó… Miközben kart karba öltve visszasétáltak a házhoz, Caitlin a jövőjükre gondolt. Az előttük elterülő végtelen birtokot pásztázva maga előtt látta a gyermekeiket, amint hancúroznak a napsütésben, csilingelő nevetés közepette. – Ó, Ace… gyermekeket szeretnék – sóhajtott fel. A férje szabaddá tette a karját, és átfogta a derekát, hogy magához vonja. – Már dolgozom rajta. Azt hallottam, a gyakorlás csodákat művel. Mi a véleményed róla? Caitlin dévaj mosollyal válaszolt: – Az, hogy irány vissza a házba! Megígérted, hogy ma délután kétórás pihenőt tartasz. – Csak akkor, ha csatlakozol hozzám. Caitlin kiszabadította magát a férfi öleléséből, és odaszökkent elé.


– Szerinted miért szeretnék minél előbb hazaérni?

Caitlin és Ace délutáni „pihenőjét” egy határozott kopogtatás zavarta meg. A lány magára húzta a takarót, férje pedig meztelen vállára húzta a lepedőt és hanyatt feküdt mellette, hangos ásítást színlelve. – Igen? – kiáltotta. – Mi az? Caitlin visszafojtott kuncogással ölelte magához a párnáját. A következő pillanatban Joseph dugta be a fejét a hálószobába. Sokatmondóan pillantott előbb Caitlinre, majd Ace-re. – Bocsánat a zavarásért, bátyó, de ki kellene jönnöd. Látogatók közelednek, és úgy látom, baj lehet belőle. – Kik azok? – kérdezte Ace álmosságot színlelve. – Beiler, a békebíró. Úgy húsz ember lehet vele, és mindegyiknél fegyver van. Ace abbahagyta a színészkedést, és felült. – A francba! Amint Joseph becsukta az ajtót, kipattant az ágyból. Caitlin követte a példáját. Miközben magukra kapkodták a ruhát, a felesége megkérdezte: – Szerinted mit akarhat? Ace mogorván nézett rá. – Azt csak a jóisten tudhatja. Caitlin belebújt a cipőjébe, mégpedig harisnya nélkül, ami még egyszer sem fordult elő vele, ha nem csal az emlékezete. Eszébe jutottak reggeli félelmei, és gombóc nőtt a torkában. – Feljelentett talán Dublin, amiért megverted? Az nagyon is rá vallana. Ace megrázta a fejét. – Ő kezdeményezte, és erre tanúk is vannak. Ha feljelent, őket akkor sem tudja megcáfolni. Mire felöltöztek és kiléptek a hálószobából, Joseph már a verandán állt és Beilerrel beszélgetett, aki addigra leszállt már a lóról, és a lépcső tövében állt, puskáját a karhajlatában nyugtatva. David és Esa, akik addig nyilván az istállóban tettek-vettek, akkor már a veranda végén, tőlük jobbra álltak. Caitlin kinézett az ablakon. Beiler és kísérete láttán idegesen igazgatni kezdte kócos haját. A hosszú tincsek újra kiszabadultak a kontyából és a nyakába hullottak. – Ó, Ace – aggodalmaskodott –, szerinted mit akarhat? – Ne aggódj a hajad miatt! – felelte Ace, miközben lehajolt, hogy magára szíjazza a pisztolytartót. – Te idebent maradsz. Nem tetszik nekem ez a sok fegyver. Caitlin ismét kitekintett az ablakon. Be kellett látnia, hogy nem volt valami bizalomgerjesztő az elé táruló látvány. Úgy saccolta, mintegy tizenöt fegyveres férfi kíséretében érkezett ide Beiler. Többségüket gyerekkora óta ismerte. Néhányan közülük templomba is jártak. Gazdálkodók és családos emberek valamennyien. Most valahogy mégis idegennek tűnt az arcuk – vonásaik kemények és elszántak voltak, szikrázó tekintetükből düh és bosszúvágy sugárzott. Valami kihozta őket a sodrukból. Caitlin szerette volna tudni, mi lehetett az. – Ó, Ace… Annyira félek. Miért jönnek ide puskákkal? Valami nincs itt rendben… A férje odahajolt hozzá, és gyors csókot lehelt a homlokára.


– Te maradj csak idebent, rendben? Mindegy, mit akarnak, ennek biztosan nincs köze hozzád. Caitlin elkapta az ingét, még mielőtt hátat fordíthatott volna neki. – Nincs köze hozzám? Ami téged érint, az engem is. – Jó, legyen. De akkor is csak idebentről aggódj értem! – Érted jöttek! Érzem, hogy így van. És ennek biztosan köze van Dublinhoz. El akarnak vinni… Menekülj! A hátsó ajtón át. Menj a hátsó ajtóhoz. Ace megragadta a csuklóját. Caitlin tudta, hogy azt akarja, engedje el az ingét, ezért még jobban markolta. – Caitlin, ne butáskodj már! Semmit sem követtem el. – Joseph Paxton sem! A szavak ott maradtak a levegőben, néma bizonyítékaként annak, hogy Caitlin hátat fordított mindennek, amiben egykor hitt, nevezetesen abban, hogy Paxton ölhette meg Camlin Beckettet, ahogy a vád ítélkezett, és hogy megérdemelte, hogy felakasztották azon a végzetes éjszakán oly sok évvel ezelőtt. Most már tudta, hogy tévedett. Nem is gondolhatta másként, amióta megismerte és megszerette Ace Keegant. – Édesem, egy igazi férfi nem menekül el a problémák elől. – Ace gyöngéden lefejtette Caitlin ujjait az ingéről, és a szemébe nézett. – Bízzunk istenben, rendben? Semmit sem követtem el. – Estyn Beiler ott volt akkor éjjel! – Caitlin hallotta a hisztériát a saját hangjában, de ha az élete lett volna a tét, akkor sem tudott volna uralkodni magán. – Ott állt apám mellett, miközben ő bottal vert és megrúgott egy kisfiút! Miféle ember az, aki képes erre? Csak rosszat akarhat neked. Tudom, hogy így van. Látom az arcán. Gyűlöl téged, mert megmondtad az igazat, és leleplezted, hogy milyen szerepet játszott benne. Hát nem érted? Ez rossz fényt vet rá, és csak úgy állíthatja helyre a tekintélyét a városban, ha téged hiteltelenné tesz. Ace ellépett mellőle. – Akkor sem futhatok el, ha így van. Engem nem olyan fából faragtak, Caitlin. Ezt meg kell értened. Ő csak azt értette, hogy azok a férfiak odakint ártani akarnak Ace-nek. És ehhez nem kellett kilépnie a házból ehhez, és hallania, mit beszélnek. – Az ostoba büszkeség nem fog megvédeni. Olyan alakkal szemben biztosan nem, mit amilyen Beiler. – Nevezheted ostobaságnak, ha akarod, de ugyan mit ér egy férfi a büszkesége nélkül? Lenyomta a kilincset. Caitlin félelmetesnek érezte az ajtó csikorgását: a katasztrófa előjelének. Minden ízében remegett. Csillapíthatatlanul. Nem önmaga miatt félt, hanem Ace-t féltette. A férfi még egy pillantást vetett rá, mielőtt szélesre tárta az ajtót. – Ha bármi történne velem – mondta halkan –, te maradj Josephfel. Érted, Caitlin? Ő gondoskodni fog rólad. Egymásba kapaszkodott a tekintetük. Ace tudta… És Caitlin is látta a férfi szemében. Ace is érezte, hogy valami borzalmas dolog fog történni, és azok az emberek odakint azért jöttek, hogy elvigyék. – Ace… Szeretlek… A férfi halványan mosolygott. Azzal a csodálatos, féloldalas mosolyával. – Tudom. Ugye, megígéred nekem, hogy Josephfel maradsz? Tudom, hogy ő gondodat viseli majd.


Ez őrület… Caitlin a legszívesebben megragadta volna a férje karját, hogy visszahúzza a házba, és bereteszelje az ajtót. Azt akarta, hogy hallgassa végig őt. Meg akarta győzni arról, hogy meneküljön. De ha Ace megtenné, többé már nem az a férfi volna, akit szeret. Mert Ace-től idegen volt a gyávaság. Menekülni ugyanúgy képtelen lett volna most, mint nem lélegezni. – Megígérem – suttogta Caitlin. Ace alig láthatóan bólintott. – A fivéreim… ők most már a családod. Ezt sohase feledd! – Nem feledem. Ace ekkor fordított hátat neki. Kihúzta magát, és vett egy nagy levegőt. Caitlin abban a pillanatban döbbent csak rá, hogy ugyanúgy fél, mint ő. Miután becsukódott az ajtó, Caitlin az ablakhoz ment. Ott megállt, és figyelt, hallgatva, mit mond Beiler. Ace Joseph mellé érve megállt. Nem adta jelét annak, hogy meglepte volna ez a váratlan látogatás, vagy hogy félne ilyen sok fegyveres férfi láttán. – Bíró – szólalt meg mély hangon, kérdésként intonálva –, mi járatban errefelé? Beiler gúnyosan vigyorgott. – Hogy mi járatban? Mintha nem tudnád. – Tanulmányozta egy ideig Ace arcát, majd így folytatta: – Patrick O'Shannessy a városban járt tegnap délelőtt. Mindenkinek elújságolta, aki csak az útjába került és hajlandó volt végighallgatni, hogy előző nap összeverekedtetek, és alaposan ellátta a bajodat. Ahogy elnézlek, úgy látom, igazat mondott. Ace félrehajtotta a fejét. – Így igaz. Volt egy kis nézeteltérés közöttünk. – És te húztad a rövidebbet. Ace ismét bólintott. Caitlin nagyon büszke volt rá. A férfiak többsége ebben a helyzetben sietve elmagyarázta volna, miért is húzta ő a rövidebbet. Ace azonban annyiban hagyta. Tudta, mi az igazság, és ő nyilvánvalóan beérte ennyivel. – Hol jártál ma délelőtt? – kérdezte Beiler. Ace megvakarta kissé duzzadt orrát. – Bejártam a birtokot a fivéreimmel. – És velük voltál egész idő alatt? Ace nem válaszolt azonnal. – Nem. De miért kérded? Caitlin szíve egyre hevesebben vert. – És amikor nem a fivéreiddel voltál… – Beiler megigazította a fegyvert. – Mennyi ideig voltál külön tőlük? – Úgy egy, talán két óráig. Nem számoltam. Beiler szeme felcsillant. – Vagyis akkor volt elég időd átlovagolni O'Shannessy birtokára ma reggel? – Lett volna. Igen. A békebíró elmosolyodott. – Szerintem nemcsak hogy lett volna rá időd, hanem meg is tetted. Ace már épp megszólalt volna, de Beiler megelőzte. – Nincs értelme hazudnod! Cruise Dublin látott téged távozni O'Shannessy házából. Ott jártál.


– Nem áll szándékomban hazudni. Valóban ott jártam, meg akartam nézni, mi van Patrickkel. Na és akkor? A feleségem miatt tettem. Azt reméltem, hogy sikerül tisztáznom vele a félreértéseinket. Csakhogy nem találtam otthon, ezért hazajöttem. – Elég nehéz beszélni valakivel, akit hátba lőttek, nem igaz? Caitlin úgy érezte, menten elájul. Patrick… Körmeit az ablakpárkányba mélyesztette. Ó, édes istenem… – Hátba lőtték? – ismételte el Ace. – Patrick O'Shannessyt? – Ne játszd előttem az ártatlant! – horkant fel Beiler. – Mindenki tudja, hogy régóta gyűlölködtök. Azóta, hogy visszatértél ide. Ace hitetlenkedve nevetett. – Azzal vádolsz, hogy orvul hátba lőttem a sógoromat? Caitlinből fájdalmas kiáltás szakadt fel. Képtelen volt megállni. Az ő öccse… a drága kisöccse… Szerette őt, viselt dolgai ellenére. Uramisten, csak nem halt meg? Ezt jelentenék Beiler szavai? Hogy valaki megölte az öccsét? Ace hallotta kiáltását, és a ház felé fordult. Beiler ráüvöltött, hogy ne mozduljon. – Ne mozdulj! Maradj csak ott, ahol vagy, te alávaló orgyilkos. – Odabent van a feleségem. Szüksége van most rám. Patrick ugyanis az öccse, ha esetleg elfelejtetted volna. Hogy lehet ilyen lelketlenül közölni valakivel egy ilyen tragikus hírt?! Ace hangja elárulta dühét, Beiler arcáról pedig lerítt a rosszindulat. – Hátat fordított az öccsének, amikor feleségül ment hozzád – felelte a békebíró. – Nem hinném, hogy különösebben megviselné a dolog. Ace a verandán állt, nyilván félt még megmozdulni is, ugyanakkor szeretett volna bemenni, hogy Caitlin mellett lehessen. A felesége az ablakból figyelte, lélegzetvisszafojtva, nehogy felzokogjon, mert attól tartott, ha csak egyetlen hangot is hallat, azzal kiteszi Ace-t a veszélynek, hogy lelövik. – Látni akarom a fegyveredet – folytatta Beiler. – Hol van? Ace a válla fölött a házra mutatott a hüvelykujjával. – A kandalló fölött. Beiler Josephre pillantott. – Hozza ide, Mister! És csak semmi próbálkozás. A helyetteseimet utasítottam, hogy előbb lőjenek, csak aztán kérdezzenek. Joseph lebiggyesztett ajakkal fordult az ajtó felé. – A magadfajta békebírók mindig is lőni szoktak előbb, és csak utána kérdezni, Beiler. Ezért nem zsúfoltak a börtöneitek. Joseph belépett a házba, megállt és mélyen Caitlin szemébe nézett. – Részvétem az öcséd miatt, húgom. Húgom? Úgy tűnt, véletlenül csúszott ki a száján a szó. És a tekintetéből áradó fájdalom láttán Caitlin azt is tudta, hogy őszintén sajnálja, ami Patrickkel történt. Hogy gondolt rá és együtt érzett vele, miközben a saját testvérét vádolják a bűncselekménnyel, az többet jelentett Caitlinnek, mint száz szónoklat. Képtelen volt megszólalni, mert már fojtogatta a sírás, ezért csak bólintott. Joseph a kandallóhoz ment, hogy levegye Ace Henry karabélyát az állványról. Amikor ismét Caitlin felé fordult, még egyszer a szemébe nézett. – Ace nem angyal. Nem állítom, hogy az volna. De az biztos hogy sohasem lőne valakit hátba. Remélem, ezt nem felejted el, függetlenül attól, hogy mit állít Beiler.


Caitlintől most is csak egy bólintásra futotta. Tudta, hogy Joseph ezt figyelmeztetésnek szánta. Ha másodszorra is hagyja megrendülni Ace-be vetett bizalmát, és ha még egyszer hátat fordít neki, azzal végérvényesen megrendítheti a házasságukat. Joseph elindult vissza az ajtó felé, kezében a puskával, poros csizmája sarka sietősen kopogott a lakkozott padlón. Az ajtó elé érve megállt egy pillanatra, Caitlinre nézet és kacsintott. A lány tudta, azt szeretné ezzel értésére adni, hogy ne féljen, valahogy majdcsak túlélik ezt is. Amint Joseph kilépett az ajtón, Beiler fellépett a lépcsőre, hogy elvegye a karabélyt. Egyik kezében a Henryvel beleszagolt a csőbe, lassan és hosszan, tekintetét közben Acere szegezve. – Ezt a fegyvert nemrég használta valaki. Caitlin látta, hogy Ace megdermed. – Úgy van. Ma reggel, amikor kilovagoltam a birtokra, megláttam egy prérifarkast, amelyik az egyik borjúmat üldözte. Agyonlőttem. Ezt nem tiltja a törvény, ugye? Beiler ugyancsak beszédes vigyorral adta vissza a Henryt Josephnek. – Letartóztatlak, Keegan. Patrick O'Shannessy meggyilkolásának vádjával. Beiler egyik lovasa ekkor felegyenesedett a nyeregben. – Még nem halt meg, bíró. Addig csak emberölési kísérlet a vád, nem? Ezt a hírt hallva Ace fenyegető lépést tett Beiler felé. – Te szívtelen gazember! Életben van? Hogy merészeltél akkor úgy beszélni róla, mintha már nem élne? Egyáltalán nem tiszteled a feleségem érzéseit? Beiler fagyos mosollyal válaszolt: – Azért vagy dühös, mert azt hiszed, ok nélkül felzaklattam őt? Vagy mert Patrick életben maradt, és még azonosíthatja a gyilkosát, mielőtt meghalna? Ace keze ökölbe szorult. Caitlin tudta, hogy ha nem szegeződne rá ilyen sok fegyver, akkor lenyomta volna a kérdést Beiler torkán. – Nagyon is remélem, hogy felismeri a támadóját, mert holtbiztos, hogy nem én voltam az. – Ezt a maszlagot majd a bírónak add elő! – Beiler azzal lecsatolt egy bilincset az övéről. – Börtönbe kerülsz, Keegan! – Nem, nem fog – jegyezte meg Joseph halkan, kezét a fegyvere fölé emelve. A veranda végén álló Esa és David is lövésre készen állt. Joseph Beiler felé biccentett. – Legutóbb, amikor rátetted a kezed valakire a családunkból, törvényes tárgyalás nélkül felköttetted. Nem engedem, hogy elvidd innen a bátyámat! – Joseph, ne ártsd magad ebbe! – kérte Ace. – Szó sem lehet róla, a francba is! Nem fogom tétlenül végignézni, ahogy a történelem megismétli önmagát. Egy féreg vagy, Beiler! A legundorítóbb fajtából való. Mind a tizenöt fegyver csöve Josephre szegeződött, ő pedig terpeszbe állt, kezét továbbra is a pisztolya fölött tartva. – Folytasd csak, te gazember! Adj jelet, hogy lőjenek! Meghalok, ez egészen biztos, de téged is magammal viszlek, te szarházi! Nem lehetnek elég gyorsak ahhoz, hogy megöljenek, mielőtt legalább két golyót beléd nem eresztek, mégpedig mindkettőt a szemed közé. Már kezdett megmutatkozni Beiler gyávasága. Arcából kifutott a szín, szeme ide-oda cikázott, mintha azt keresné, merrefelé menekülhetne. Nem létezett azonban menekülési útvonal. Kisvártatva így szólt:


– Ha a fegyveréhez nyúl, uraim, lőjenek a lányra! Amikor a fegyverek rászegeződtek, Caitlin egyszerre tizenöt puskacsővel találta szembe magát az ablak mögött. – Te nyomorult gazember! – szólalt meg Ace maró gúnnyal. Beiler feltartotta a bilincset. Ace egy pillanatig csak állt, aztán elindult lefelé a lépcsőn, csuklóját maga elé tartva. Beiler megbilincselte, majd durva mozdulattal az udvarra lökte. – Hamilton, Petrie és Hobbs! Bilincseljétek meg a testvéreit! Mindegyiket bevisszük. – Milyen váddal? – követelte Joseph. – A hatóság akadályoztatása miatt! Nem hagyom, hogy még több gondot okozzatok ebben az ügyben. Majd lehiggadtok a hűvösön, és akkor nem kell hogy főjön a fejem miattatok, nem igaz? Caitlin nem akart hinni a fülének. Hogy Beiler mindegyiküket le akarja tartóztatni? Megfeledkezve Ace-nek tett ígéretéről, kiviharzott a tornácra. – Ne! Beiler bíró, kérem, ne tegye! Ők semmit sem követtek el! Beiler emberei közül három leszállt a lóról, és elindult Ace fivérei felé. Amikor Hamilton fellépett a tornácra, Joseph végigpillantott a fegyvereken, majd Caitlinre nézett. Végül kinyújtotta a kezét, hogy megbilincselhessék. David és Esa követte a példáját. Abban a pillanatban, hogy mindhárom Paxton fiút megbilincselve tudta, Beiler intett, hogy fegyverezzék le őket. A köpcös békebíró saját kezűleg csatolta le Ace pisztolytáskáját. – Oldalfegyver nélkül már nem is vagytok olyan kemény fiúk, ugye? – Ezt nem teheti! Ezt nem teheti meg! – Nem tartóztathat le olyan embereket, akik semmit sem követtek el. Tanúsítom, hogy nem követtek el semmi rosszat. Semmit! Ace megszólalt: – Legalább az egyik öcsémnek engedd meg, hogy maradjon itt, Beiler! Nem lehet egyedül hagyni egy nőt egy birtokon, amely ilyen távol van a legközelebbi lakott helytől. Rálőttek az öccsére, az isten szerelmére! Szüksége van valakire, aki mellette van. – Ki mint veti ágyát… – felelte Beiler, durván meglökve Ace-t, aki kis híján elesett. – Ülj fel Morgan mögé! És fogd be a szád! Majd szólok, ha hallani akarom a hangodat. Morgan előreléptette a lovát, és a nyeregben ülve lehajolt az egyik oldalán, hogy elkapja a láncot Ace két csuklója között. Kihúzva a lábát a kengyelből, épp csak annyi időt adott foglyának, hogy megvesse rajta a lábát, máris felrántotta őt maga mögé. Ace arcizmai megrándultak a durva bánásmódtól, de sikerült fellendítenie egyik lábát, és felkapaszkodnia a nála alacsonyabb férfi mögé. Komor tekintete megállapodott Caitlinen. – Tudom, hogy ellenem szól a látszat, de nem én lőttem rá – kiáltotta. – Esküszöm neked, Caitlin. Hinned kell nekem! Azért mentem oda ma reggel, hogy beszéljek Patrickkel. Ez minden. És miután sehol sem találtam, visszajöttem. Nem történt semmi egyéb. Bizalom. Caitlin ez idáig csak ritkán bízott meg másokban. De most? Mélyen Ace szemébe nézett. És egyetlen sötét árnyat sem látott benne. Mint ahogy az alattomosság legapróbb jelét sem. Csak szívből jövő könyörgést, hogy bízzon benne. Caitlin alig látott a könnyeitől, mégis sikerült egy erőtlen mosolyt az arcára varázsolnia.


– Ezt nem úszhatják meg büntetlenül, Ace! Nem tudom, ki lőtt rá Patrickre, de kiderítem, ha addig élek is. Beiler gyűlölködő pillantást küldött felé, miközben felpattant pej lovára. Josephet, Davidet és Esát is felültették három lovas mögé. – Jobban tennéd, ha előbb bemennél a városba, hogy meglátogasd az öcsédet! Életveszélyes sebesülést szenvedett. És ha nem tévedek, nem fogja megérni a holnap reggelt. Most az orvosnál van. Azzal intett az embereinek, hogy induljanak. Caitlin a tornácon állt, és már patakzottak a könnyei. A balsors. Valahogy megérezte, hogy ez vár rá. És most itt van. Porfelhő szállt a lovak és a lovasok körül, miközben pontokká törpültek s az udvaron túl elterülő préri végtelenjébe vesztek. Caitlin sohasem érezte még ennyire magányosnak magát. Elvitték hát a férjét és a fivéreit is. Patricket pedig megcsapta a halál szele. Belényilallott a félelem. A rettenetes, csontig hatolóan dermesztő félelem. Ó, istenem… Könyörgő pillantást küldött az ég felé. Fogalma sem volt, mitévő legyen. Az öccsét hátba lőtték? Ugyan ki vetemedhet ilyesmire? És miért? A kérdések szédítő sebességgel cikáztak a fejében. Nem tudta a választ. Márpedig így elveszítheti a férjét. Beiler szemrebbenés nélkül felkötteti Ace-t. Caitlin tisztában volt ezzel. Ugyanúgy, ahogyan húsz évvel ezelőtt Joseph Paxton kivégzésében is részt vett. Cselekednie kell hát. Igen ám, de mitévő legyen? Kihúzta magát. Egyetlen dologban biztos volt. Itt semmit sem tehet. Az öccse bármelyik pillanatban meghalhat a városban. Oda kell mennie, hogy láthassa őt. És ha már egyszer a városban van, felméri a helyzetet. Talán rájön, mit tehetne a férjéért. Nem engedheti, hogy a bitófán végezze. Huszonkét évig kellett várnia, de Isten végül egy igazi hőst küldött neki. Nem veszítheti el őt. Ha csak mód van rá, semmiképp sem.


Huszonnyolcadik fejezet

Mire Caitlin megérkezett a városba, úgy húsz férfi gyülekezett a börtön előtt. Ahogy közeledett az orvosi rendelőhöz az utcán, mást sem hallott, mint a kiáltásaikat: – Kössük fel a gazembert! Igazságot, Beiler! Igazságot akarunk! Caitlin megtorpant a járdán, a rendelő előtt, tekintetét a túloldalon álló békebírói hivatal kicsi, rácsos ablakára szegezte. Ace és az öccsei valahol ott vannak most. Elképzelte őket, amint nyomasztó cellájukban ülnek, az őket fogva tartó rácsokra meredve. Biztosan félnek. Mert Caitlin is félt. Azok az emberek odakint a vérüket akarják, és a lármából ítélve csak akkor higgadnak le, ha teljesül a kívánságuk. Egy őrült pillanatig Caitlin úgy érezte, kiszabadíthatja a férjét és az öccseit a börtönből. Elég ügyesen bánt a fegyverrel. Nem tartotta lehetetlennek, hogy ő maga… Ostobaság. Micsoda ostobaság! Húsz felfegyverzett férfival szemben teljesen tehetetlen. Erre gondolnia is balgaság, és Ace elsőként mondaná ezt neki. Úrrá lett rajta a tehetetlenség érzése. Minden ízében remegett. A férjét – az egész életét – tartják fogva ott, ő pedig semmit sem tehet az érdekében. Caitlinnek minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy képes legyen hátat fordítani a börtönnek, és belépjen az orvosi rendelőbe. Patrick megsebesült. Akár meg is halhat. Mellette a helye. És a lelke mélyén tudta, hogy Ace is ezt várja tőle. Elszörnyedne, ha tudná, hogy megfordult a fejében, megszökteti a börtönből. Elment az eszed? Ezt kérdezné. És az a szomorú igazság, hogy igaza lenne. Akár tetszett neki, akár nem, Caitlinnek nem volt több választási lehetősége, mint a nők többségének az idők kezdete óta: a várakozás és a fohászkodás. Halloway doktor rendelője ugyanolyan volt, mint amilyenként az emlékeiben élt. A betegváróban orvosi könyvek sorakoztak a fal menti polcokon a fémlábú székek és az ütött-kopott bőrülések körül. A vizsgálóba nyíló kopott tölgyfa ajtó és a rendelő közötti kép egy kislányt ábrázolt, piros lekvártól maszatos arccal és fehér kötényben. Caitlin számtalan órán át bámulta már az évek során, miközben várta, hogy az orvos végezzen a többi beteggel, és ellássa az ő sérüléseit is. Egy alkalommal törött csuklóval érkezett ide. Máskor a háta és a lába volt tele sebekkel, miután az apja elverte a nadrágszíjával, és ő Halloway doktornál keresett menedéket. Egyszer meglazult elülső fogakkal érkezett hozzá, és fogszabályozót kapott tőle, amely rögzítette őket, míg begyógyultak. A doktor úr. Mindig meggyógyította, és sohasem kérdezősködött. Eltekintett a szokásos vizitdíjtól, tudván, hogy titokban kereste fel őt, és az apja elővenné Caitlint, ha rájönne. Conor O'Shannessy kiszámíthatatlan volt. Miután kitombolta magát részegségében, megpróbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és ezt elvárta a lányától is. A sebesülései miatt ez azonban olykor egyszerűen lehetetlen volt. A belső helyiségekbe nyíló ajtóhoz lépve Caitlin vett egy nagy levegőt, erőt merítve ahhoz, hogy bekopogtasson. Szinte azon nyomban egy másik ajtó nyitódását és csukódását is hallotta valahonnan, melyet az orvos ismerős, csoszogó léptei követtek. A következő pillanatban nyikorogva nyílt a tölgyfa ajtó, és ott állt előtte az orvos, mint már vagy tucatnyi alkalommal az évek során. Jóságos arca szavak nélkül is megértéséről biztosítot-


ta. Csakhogy Caitlin most úgy érezte, az orvosnak nem áll módjában megoldani a problémát, amely miatt felkereste. – Caitlin! Gyere csak beljebb, leányom! Gyere! Az idős férfi megvakarta ősz üstökét. A mozgásszegény életmódtól túlsúlyos volt, és a kora miatt görnyedten tartotta magát. Szemüvegét feljebb tolta krumpliorrán, miközben hátralépett, hogy beengedje Caitlint. Kék szeme párás lett a szomorúságtól a vastag lencse mögött. Caitlin mindig is ezt szerette a legjobban az orvosban: őszintén együtt érzett az emberekkel. Futó csókot lehelt az arcára. – Üdvözlöm, doktor úr. Ezer éve nem láttam. – Ami mindkettőnk örömére szolgál, igaz? Caitlin önkéntelenül elmosolyodott. Erőtlen mosoly volt persze, de mégiscsak mosoly. Őszintén szerette ezt az idős urat. A foglalkozásának köszönhetően ő volt az egyetlen ember a városban, aki tudta, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie időről időre. Arról, hogy Cruise Dublin megerőszakolta, persze ő sem tudott. Jóllehet napokkal később is erősen vérzett, túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy felkeresse és kezeltesse magát vele. Ace-en kívül soha senkivel sem beszélt az akkor éjszaka történtekről. Ace. Caitlin rájött, hogy sikerült megfeledkeznie a lincshangulatról, amely miatt idejött, hogy segítséget kérjen a doktor úrtól. Még az utcán hangoskodó férfiak kiabálását is sikerült kizárnia. Nem volt hajlandó tudomást venni arról, amit ezek a dühös kiáltások jósoltak. És úgy érezte, így lehet ezzel a nők többsége, az idők kezdete óta. Miközben igyekeznek megőrizni épelméjűségüket, becsapják önmagukat, úgy téve, mintha nem is lennének olyan nehéz helyzetben, mint valójában vannak. – Hogy van Patrick? – kérdezte, hirtelen úgy érezve, mintha egy vékony függöny mögül szemlélné a világot. Az orvos ingatta a fejét. – Nincs jól. Magas láza van, kedves. Mindent megtettem érte, amit csak lehetséges. Fertőtlenítettem és összeöltöttem a sebeit. Most már isten kezében van. – Szeretnék mellette maradni egy ideig, ha lehetséges. – Hát persze. Az öregúr csoszogva lépdelt előtte, szürke nadrágjának szára söpörte a padlót. Nadrágtartót viselt, ám nem használta az élénkvörös pántokat, s azok rá jellemző módon nem a vállára feszültek, hanem leengedve, a dereka mellett himbálóztak. Sohasem adott különösebben a megjelenésére. Ennél sokkal fontosabbnak tartotta a betegek érdekeit. – Erre, kedvesem. Idebent fekszik a rendelőmben. Fertőtlenítőszer és éter szaga csapta meg Caitlin orrát, amikor belépett a gyéren megvilágított helyiségbe, melynek közepén a műtőasztal állt, fölötte három, akkor éppen nem világító lámpával. Caitlin is sokszor feküdt már itt, a vakító fényben, miközben az orvos csillapította a fájdalmát. – Eloltottam a lámpákat – magyarázta a férfi. – Bár talán jobb lett volna, ha égve hagyom őket. – Az ágyhoz lépett, majd elgondolkodva pillantott Caitlinre. – Nem volt részeg, amikor behozták. – Megvonta a vállát. – Gondoltam, talán nem árt, ha tudod. Az utóbbi néhány hónapban erősen italozott. Gondolom, nem örültél neki, azok után, ahogy apád viszonyult az italhoz. Józanon Conor O'Shannessy volt a legjobb ember, akit csak ismertem. Ha azonban felöntött a garatra, teljesen kivetkőzött magából. És attól tartok, Patrickkel is ez a helyzet.


Caitlin egyik kezét a derekára szorította, örömmel fogadva mindent, ami elterelte a figyelmét a szoba másik végében álló ágyon fekvő élettelen alakról. Úgy érezte, képtelen szembesülni vele. Már forgott a gyomra, és forróság öntötte el. – És… nem áradt belőle whiskyszag, amikor behozták? Biztos benne? – Egy mérföldről megérzem az ital szagát. Szerintem már napok óta nem ivott egy kortyot sem. Rögtön megérezni az italt azon, aki egyébként erősen italozik. Az orvosnak pedig kifinomodik ehhez a szaglása. Caitlinnek nehezére esett kimondani a következő szavakat: – Három nappal ezelőtt, amikor találkoztam vele… nem volt magánál, annyit ivott… Szóváltásba keveredtünk. Azt mondtam neki, soha többé nem akarom látni. – Aha. – Az orvos a betegre pillantott. – Így már érthető. Nem sokat mondhatok róla, mert az utóbbi néhány hónapban így viselkedett, de kétségtelen, hogy szereti a nővérét. Biztosan megviselte, hogy ezt mondtad neki. – Igen… azaz bizonyára. Talán. Az orvos rákacsintott. – Szerintem megpróbált leszokni az italról. Ezt azért jó érzés lehet tudnod. Bárhogyan alakuljon is végül… Jó érzés tudni? Caitlin a legszívesebben lerogyott volna a földre, hogy kisírja magát. Ha belegondol, hogy az öccse az utóbbi három napban rá gondolt, és még egy kísérletet tett arra, hogy leszokjon a whiskyről… és ez alkalommal az ő segítsége nélkül. Ó, istenem! És most itt fekszik, a halálán van, ő pedig abban sem lehet biztos, hogy hallja-e, ha elmondja neki, mennyire szereti. A halál végérvényes. Nem ad újabb esélyt. Caitlin összeszedte magát, és elindult, hogy megnézze az öccsét. Olyan fehérnek tetszett Patrick bőre a félhomályban, mint egy hal hasa. Kócos haja szinte világított a keményített fehér párnahuzaton. – Ó, Paddy… – rebegte Caitlin. – Ó, istenem! Az orvos a lány vállára tette a kezét. – Nyugalom, Caitlin! Lehet, hogy meglepetést szerez nekünk, és felépül. Ne adjuk fel a reményt! Hiszen fiatal és erős. Caitlin lerogyott az egyenes háttámlájú székre, melyet az orvos odahúzott az ágy mellé. Még meleg volt az ülőkéje, ebből tudhatta, hogy az orvos ott virrasztott az öccse mellett. Gondolhatta volna. Halloway doktor sohasem sajnálta a fáradságot. Egy mosdótálban vizet tartott egy kisasztalon, hogy a keze ügyében legyen. Caitlin remegő ujjakkal csavarta ki a törlőkendőt, hogy megtörölgesse öccse lázrózsás arcát. – Caitlin! – kiáltott fel Patrick váratlanul. – El kell mondanom neked… Muszáj… – Egy ideje félrebeszél már – figyelmeztette az orvos. – Sokszor ismételgeti a neved, és sok érthetetlen dolgot összehord. Ilyen magas láz mellett ez nem is meglepő. Caitlin felhajtotta a ropogós lepedőt, hogy megnézze a kötést öccse törzsén. Elszörnyedve látta, hogy átütött a vér a gézen. Nemegyszer látott már lőtt sebet, és tudta, milyen roncsolást végez a golyó, ha a test egyik oldalán becsapódva a másikon távozik. Patricket pedig hátba lőtték. – Ó, istenem… Átment rajta a golyó? – Nem olyan veszélyes, mint amilyennek látszik. Sőt, így még jobban is járt. Nem ütközött akadályba a lövedék, és a legnagyobb kárt akkor tette benne, amikor távozott, így, hála istennek, belül nem roncsolta össze. Nem köpött vért, vagyis a lövés nem érte a


tüdejét. Ha alaposabban megnézed, látni fogod, hogy oldalról kapta, bizonyára az irányzéknak köszönhetően. Ha létezik szerencsés sérülés, amelyet golyó okozott, hát ez az. Caitlin a vérfoltot nézte, és látta, hogy a legsötétebb része valóban a test jobb felén húzódik. – Eltalálhatott valamilyen létfontosságú szervet? – Remélem, hogy nem. De idő kell ahhoz, hogy bizonyosat tudjunk. Hálát adhatunk azért, hogy ilyen simán áthatolt rajta a golyó. Nem kellett feltárnom a sebet, ami nagy könnyebbség. És ne feledd, a golyó ott okozza a legnagyobb bajt, ahol megakad, vagy ahol távozik a testből. És ebben az esetben akadálytalanul távozott belőle. Egyébiránt pedig a létfontosságú szervek is helyrejöhetnek. Láttam már ilyet. Persze, olyat is, hogy valaki belehalt egy hasonló sebesülésbe. Mint már mondtam, a sorsa ettől fogva isten kezében van. Isten kezében… Caitlin lehunyta a szemét, ismét az idős orvosra nézett, és megkérdezte tőle: – Tudja, doktor úr, hogyan történt? Hol volt Patrick, amikor rálőttek? – Állítólag odakint a disznóólnál. Valószínűleg akkor öntötte ki az állatoknak a moslékot. Az orvlövész a házatok mögötti dombon állhatott a mi drága jó békebírónk szerint. Egy nagyobb teljesítményű fegyverrel ez nem számít komoly távolságnak. Az orvos leplezetlen gúnnyal mondta, hogy „a mi drága jó békebírónk”. Igaz, hogy Estyn Beilert évről évre újra megválasztották, sokan nem voltak jó véleménnyel róla No Name lakói közül. Az ő vérmérséklete nem fér össze a törvény betartatásával. Mint minden kisvárosban, itt is túl sok a munka, a bírói fizetés pedig kevés. A választások idején többnyire Beiler volt az egyetlen jelölt. Szeretett italozni és pókerezett is, ami aligha tartozik egy választott tisztviselő erényei közé, de az emberek hajlamosak voltak szemet hunyni efölött. Valakinek mégiscsak hordania kellett a jelvényt, és érvényt szereznie a törvénynek. Caitlin dühbe gurult. – Gyűlölöm azt az embert! Ha rajta múlik, a végén még felakasztják ezért a férjemet. Márpedig nekem elhiheti, hogy nem Ace tette. Nem állíthatnám, hogy képtelen lenne agyonlőni valakit. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. De ő nem rejtőzne el egy dombon, hogy orvul hátba lőjön egy embert. Ilyesmit csak egy gyáva féreg tesz, márpedig a férjem nem az. – Magam is így gondolom. Caitlin felnézett rá, nem titkolva, mennyire meglepődött. – Igazán? Az orvos elmosolyodott. – Emberismeretre is sikerült szert tennem az évek során. Azóta figyelem Ace Keegant, hogy visszatért a városba, és tudom, hányadán állok vele. Kemény fából faragták, de rendes fickó. – Ó, doktor úr… Gondolhattam volna, hogy ön az én igazi barátom a városban. Ugye, segít neki? Kérem… Menjen és beszéljen azokkal az emberekkel… térítse észre őket! Akadályozza meg ezt az őrültséget! – Ó, édes szívem… A barátod vagyok, ebben biztos lehetsz. De attól tartok, nemigen tudok hatni rájuk. Az itteniek szemében én csak egy csodabogár vagyok, egy vén felcser, aki már a nadrágját sem tudja rendesen felhúzni. Azért jönnek hozzám, mert benőtt a


lábujjukon a köröm, vagy mert esetleg súlyosabb betegségük van, de különben egy félnótás öregembernek tartanak. Caitlin tudta, hogy úgy van, ahogy mondja. Az emberek kedvelték az orvost, de többségük afféle csodabogárnak tartotta őt. Talán az is volt. Caitlin szemében azonban ez a jóság egyik válfaja. Miközben a gyémántköves gyűrűt forgatgatta, melyet a férje húzott az ujjára, egyre jobban aggódott érte. – Tiszta szívemből szeretem Ace Keegant – vallotta be. – Értem – felelte az orvos az állát vakargatva. – És segítenék is, ha tudnék, őszintén mondom. – Tudom. – Caitlin is őszintén gondolta. Valahányszor itt járt az orvosi rendelőben, Halloway doktor mindig igyekezett segíteni rajta. Egy alkalommal még azt is felajánlotta neki, hogy az otthonába fogadja, ő persze nem fogadta ezt el, attól tartva, hogy az apja dührohamot kap, ha megtudja, és az orvoson fogja kitölteni a haragját, ha megpróbál elköltözni otthonról. Ám a gesztust sohasem felejtette el. Ez az idős férfi akár magával az ördöggel is megküzdött volna érte, még ha előre tudja is, hogy ő kerül majd ki vesztesként. – Tudom, hogy megtenné, doktor úr. És köszönöm. – Nos… – a férfi fanyarul mosolygott. – Megkedveltelek az évek során. Be kell vallanom, aggódtam, amikor megtudtam, hogy Keegan feleségül vett. Aztán, jobban belegondolva, arra jutottam, hogy talán ez a legjobb dolog, ami csak történhetett veled. És örülök, hogy ezt bizonyítva látom. Legfőbb ideje, hogy olyan férfi legyen melletted, aki tisztességesen bánik veled. – Az nem kifejezés, hogy rendes hozzám. – Caitlin ismét az utca túloldaláról érkező dühös kiáltásokra figyelt. Az igazságot követelték. – Ó, doktor úr, bárcsak Patrick meg tudná mondani, ki lőtt rá! A végén még megrohamozzák a börtönt! Érzem, hogy így lesz. És Beiler a kisujját se mozdítja majd, hogy megfékezze őket. – Bizonyára így lesz. – Az orvos osztotta Caitlin véleményét és aggódni látszott. – Őt ismerve azt gondolom, aligha tesz bármit is. Odahúzott egy másik széket, és letelepedett Caitlin mellé, aggódó tekintetét Patrickre szegezve. Hosszas hallgatás után szólalt meg ismét: – Még ha Patrick megszólalna is, akkor sem biztos, hogy tudja, ki lőtt rá. Mint mondtad, egy gyáva féreg az illető. Bizonyára elrejtőzött a bozótosban, ahol Patrick nem láthatta. – És ők… – Caitlin a börtön felé mutatott – azt hiszik, Ace tette? Hallgassa csak őket! Mit akarnak? – Többségük jóravaló ember, Caitlin. Most azonban dühösek és képtelenek józanul gondolkodni. Ez minden. – Bárcsak én is képes lennék ilyen jó szívvel gondolni rájuk! Az orvos sóhajtott. – Nem akarom védeni őket, ne érts félre. Ocsmányság, ami történt. Többségük idősebb férfi, akik ismerték és kedvelték is Camlin Beckettet. És felháborította őket, hogy gyilkosság áldozata lett. – De hiszen ennek lassacskán húsz éve lesz! Ez nem lehet mentség a mostani viselkedésükre.


– Nem lehet? – Halloway doktor a szemöldökét felvonva nézett rá, szemüvegén megcsillant a fény, mely a kis rendelő falán magasan lévő ablakon át érkezett. – Ők úgy látják, a történelem ismétli önmagát, vagyis Paxton bandája visszatért No Name-be, és az első dolguk az volt, hogy megint hátba lőttek valakit. Érthető, hogy dühösek, és indulatukban igazságtételért kiáltanak. Caitlin nem egészen így látta a helyzetet, de megpróbálta megérteni. – Én csak azt tudom, hogy meg akarják lincselni a férjemet, ő pedig ártatlan. Ezt mindenkinek látnia kellene. Az orvos egyik kezét Caitlin térdére tette. – Te pedig dühös vagy rájuk, amiért nem látják ezt. Én nem is hibáztatlak ezért. De őket is megértem, jóllehet elítélem azt, hogy önbíráskodni akarnak. Mint már mondtam, aljas dolog hátba lőni valakit. Annyira ocsmány dolog… – elhallgatott és csóválta a fejét. – Á, semmi… – Micsoda? – erősködött Caitlin. – Á, semmi, csak hangosan gondolkodtam. Bárcsak bizonyítani lehetne valamilyen úton-módon, hogy… – ismét elhallgatott, megvonta a vállát. – Sajnos, nem lehet. Húsz év nagy idő. Patrick feje hánykolódni kezdett a párnán, miközben félrebeszélt – Beilerről és a pókervesztegéseiről. Caitlin azt kívánta, bárcsak kiszabadíthatná az öccsét a rémálmok világából. Miután Patrick végül megnyugodott, Caitlin ismét az orvosra nézett. – Arról beszélt éppen, doktor, hogy mi bizonyítható… Mit lehetne bizonyítani? – Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha be lehetne bizonyítani Joseph Paxton ártatlanságát. Hiszen Keegan ezt állítja, ugye? – Igen. – Nos – Halloway doktor Caitlin szemébe nézett. – Kár, hogy nem tudod bebizonyítani. Ha legalább bogarat lehetne tenni a fülükbe, és kételkedni kezdenének. Kifogni a szelet a vitorlájukból… Elérni, hogy egy lépés távolságról szemléljék a helyzetet, és elgondolkodjanak. Hiszen borzalmas bűn felakasztani egy embert. Ezt egyikük sem akarhatja. És ha csak néhány percre lehiggadnának, minden bizonnyal meggondolnák magukat. Korábban Caitlin is reménykedett, most azonban elszontyolodott. – Ez csak vágyálom, doktor úr. Hogyan is tudnám bebizonyítani, hogy Joseph Paxton ártatlan volt? Ő is és Beckett is réges-régen halott. Az utcai betegváróból ajtó nyílásának zaját, majd lépteket hallottak. Az orvos felállt. – Ez a nyári megfázások időszaka. Úgy hallom, újabb betegem érkezett. – Csoszogva lépkedett az ajtó felé. – Ha szükséged van rám, kedves, itt vagyok a közelben. Kiálts, ha jöjjek. Hacsak nem érkezik egy sürgős eset, akkor nincs semmiféle halaszthatatlan teendőm. Caitlin figyelte, míg el nem tűnt a szeme elől, halkan behúzva az ajtót maga után. Ettől fogva Patricknek szentelte magát. Simogatta a haját, friss hideg vizes borogatást tett lázas homlokára. Az öccséért legalább tehetett valami hasznosat. Meglepődött, amikor ismét hallotta az ajtót csukódni, és felpillantva Besst látta belépni a helyiségbe. Amikor egymás szemébe néztek, látta, hogy Bessé könnyektől csillog. – Gondolom, tudod, miért jöttem – szólalt meg halkan.


Caitlin bólintott. Bess ilyen jó barátja volt. Mint mindig. Megpaskolta a mellette lévő széket. Bess leült, könnyes szemét Patrickre szegezte. – Ó, Caitie… Annyira sajnálom. Annyira… Caitlin ismét kicsavarta a törlőkendőt, igyekezett uralkodni magán. – Lehet, hogy nem éli túl, Bess. – Tudom. És Ace-ről is hallottam. És… nagyon megviseltek a történtek? – Ó, Bess, annyira szeretem őt! Attól félek, hogy azok az emberek az utcán fel akarják akasztani, és semmit sem tehetek érte. Bess egyik kezét Caitlin vállára tette. Egy szót sem szólt. Nem volt mit mondania. Csönd támadt. Bess jelenléte megnyugtatóan hatott Caitlinre, miközben törölgette Patrick lázas homlokát, és egyre csak arra gondolt, életben marad-e az öccse. Miközben a beteggel foglalatoskodott, Caitlin gondolatai egyre csak akörül forogtak, amit az orvos mondott. Bizonyíték… Bogarat tett ezzel a fülébe, és képtelen volt szabadulni a gondolattól. Csodálatos lenne, ha mégis segíthetne Ace-nek. Oly sokat köszönhet neki. Úgy érezte, meghasad a szíve, ha tehetetlenül kell néznie, miközben a férfi bajban van. Egy kérdésben teljesen igazat adott Halloway doktornak. Ha sikerülne kételyt ébresztenie azokban az emberekben odakint – ha csak annyira is, hogy megkérdőjelezzék Paxton bűnösségét –, akkor már nem ragaszkodnának annyira Ace felakasztásához. Most azonban meggyőződésük, hogy nem esik messze az alma a fájától: Ace-t egy orgyilkos nevelte fel, és most, felnőttként nyilván ugyanolyan gyáva féreg, mint a nevelőapja volt. Ha el tudná érni, hogy legalább egy pillanatra eltűnődjenek azon, vajon valóban Paxton volt-e Beckett gyilkosa, talán meggondolnák magukat. Senki sem akarhatja, hogy egy ártatlan ember halála száradjon a lelkén. Miközben folyamatosan törölgette Patrick homlokát és arcát, elmondta Bessnek, mit mondott az orvos. – Bárcsak be tudnám bizonyítani Paxton ártatlanságát! – suttogta. – Istenem, bárcsak megtehetném. – Nem tudom, hogyan lehetne bizonyítani. Olyan régen történt mindez. Bessnek igaza volt, és ezt Caitlin is tudta. Mégsem tehetett egyebet, mint fohászkodott. Miközben megtörölgette az öccse karját, átgondolta mindazt, amit Ace mesélt neki a múltjáról. Arról, hogy Joseph Paxton ezer dollárt fizetett St. Louisban a Circle Starért. Hogy milyen tragikus véget ért nyugati utazásuk, mire megérkeztek ide. Bárcsak módjában állna kételyt ébreszteni az emberekben. Ha azok ott odakint feltennének maguknak néhány alapvető kérdést. Mi van, ha Paxton ártatlan volt? Mi van, ha Caitlin apja és cimborái egy ártatlan embert akasztottak fel? És mi van, ha Paxton valóban ezer dollárt fizetett a Circle Starért? És ha tényleg rászedték őt? Patrick ide-oda forgatta a fejét a párnán a borogatás hidegének hatására, és félrebeszélt, amire az orvos figyelmeztette Caitlint. – Az az átkozott macska – dünnyögte, mosolyra késztetve Caitlint. Tudta, hogy az öccse Luckyval álmodik. – Esni fog. Le kell kaszálni a füvet. – Megnyalta kicserepesedett száját és ráncolta a homlokát. Arcvonásait hirtelen fájdalom torzította. Keze ökölbe szorult, karját kiszabadította Caitlin szorításából. – Caitlin… Meg kell mondanom neki. A könyvelés… a naplókban… Menj Beilerhez… Mondd el Caitlinnek…


– Patrick – suttogta Caitlin, hogy megnyugtassa. – Csak álmodsz, Paddy. Itt vagyok. Már lekaszáltuk a füvet. A könyvelés még várhat. Minden rendben van. Ne aggódj! Css! Caitlin hangját hallva Patrick még hevesebb mozdulatokat tett, és bár kinyitotta a szemét, úgy tűnt, nem ismerte fel a nővérét. – Hallgass végig – folytatta rekedtes hangon. – Olvasd el a könyvelést, Caitlin! És a naplót. Ne… nem Beiler… Megígéred? – Megígérem, Paddy. – Caitlin egyik kezét az öccse forró homlokára szorította, arra gondolva, csak a láz beszélt belőle. – Szeretlek, Patrick. Nem gondoltam komolyan, amit a minap mondtam. Annyira szeretlek… Hallod? Szeretlek, Patrick. Bármi történjék is, én mindig szeretni foglak. Egy pillanatra mintha kitisztult volna a tekintete. Könyörögve nézett Caitlinre. – Bocsáss meg nekem… Bocsáss meg, Caitlin. Sajnálom. Annyira sajnálom… Nem iszom több whiskyt… Esküszöm… soha többé. – Tudom… tudom – suttogta a lány. – Soha többé nem fogsz inni. Soha. Tudom. De most nyugodj meg, Paddy. És aludj. Meg kell gyógyulnod! Ez volt minden, amit tehetett, hogy ne csorduljanak ki a könnyei. Annyira fájt így látnia az öccsét, és tudni, hogy akár meg is halhat. Olyan fiatal még. És mint ahogyan az imént elmondta neki, szerette Patricket, és bármi történjék, mindig is szeretni fogja. – Aludj most már – noszogatta. – Itt maradok melletted, Patrick. Itt leszek. Aludj csak! A fiú megragadta a kezét, és meglepően nagy erővel megszorította. – Nem… menned kell… haza. Olvasd el… a naplót. Megígéred? Végigfutott a hideg Caitlin hátán. Lázálmában beszél vajon az öccse, vagy kétségbeesetten szeretne az értésére adni valamit? – Miféle napló, Patrick? Miről beszélsz? Bess előrehajolt a széken, izgatottan csillogó szemmel. – Caitlin, szeretne mondani neked valamit. Patrick torkában megfeszültek az izmok, levegő után kapkodott. – Apa naplója… Ahogy az orvos mondta. Bizonyíték… benne… Menj haza! Ígérd meg. – Rendben van, megígérem. – Caitlin megszorította a fiú kezét, és kérdőn nézett Bessre. – Megígérem, Patrick. Most már minden rendben lesz. Aludj! Pihenned kell. A fiú szemhéja lassan lecsukódott. Caitlin kezét markoló ujjai elernyedtek. Bess-szel egy ideig csak ültek, Patricket figyelve. – Az orvos figyelmeztetett, hogy félrebeszél, ami előfordul ilyen magas láz mellett – súgta oda a barátnőjének. Bess zöld szeme elkerekedett. – Ez félrebeszélés lett volna? Jó kérdés. Lehet, hogy Bart bácsi csak fél füllel figyelt rá. Orvos lévén a betegek kezelésére összpontosítja a figyelmét, és nemigen hallja, mit mondanak. Caitlin, talán mégis jobb lenne, ha kimennél a birtokra. Nézd át a könyvelést és a naplókat! Caitlin nemigen mert jelentőséget tulajdonítani egy lázas beteg szavainak. – Ó, Bess, így gondolod? Bess kikapta a borogatást a kezéből. – Majd én itt maradok Patrick mellett. Menj már, az ég szerelmére! Mi veszítenivalód lehet? Semmi, látta be Caitlin. Az égvilágon semmi.


Lassan felállt, hevesen vert a szíve. Bár kevés esélyt adott neki, sohasem lehet tudni… Lehet, hogy csak időpocsékolás. De itt ugyan mit tehetne érte? Apjuk havi könyvelést vezetett és naplót is írt. Porosodó feljegyzései ott vannak a polcokon, a dolgozószobájában. Lehet, hogy Patrick talált bennük valamit? Valamit, ami miatt hátba lőtték? Halloway doktor azt mondta, a történelem ismétli önmagát. Édes istenem, hogyan is lehetett ennyire ostoba? Húsz évvel ezelőtt valaki megölte Camlin Beckettet. Ha nem Joseph Paxton tette, akkor vajon kicsoda? Fantomok nem szoktak lövöldözni. Valaki hátba lőtte Beckettet. És ez az illető még életben lehet. Olyasvalaki, aki nem fog habozni: újra öl majd, ha úgy érzi, a lelepleződés veszélye fenyegeti. Caitlin kisietett a rendelőből. – Doktor úr! Doktor úr! Beszélnem kell önnel! – Egy pillanat! – hangzott a válasz. Az orvos váltott néhány halk szót valakivel, majd kilépett a rövid folyosóra, ahol Caitlin várta. – Mi az, kedves? Úgy festesz, mintha kísértetet láttál volna. Caitlin megragadta az idős úr kezét, s olyan izgatott volt, hogy nyelnie kellett, mielőtt megszólalt. – Doktor úr – suttogta sietősen. – Kérem, ne gondolja, hogy megbolondultunk, de Bess-szel úgy gondoljuk, lehet, hogy Patrick talált valamit odahaza, apánk feljegyzéseiben, ami bizonyíthatja, hogy nem Joseph Paxton ölte meg Beckettet! Az idős orvos megszorította a lány kezét. – Emlegetett valamilyen naplót, amikor félrebeszélt, kedvesem, de ne tulajdoníts különösebb jelentőséget annak, amit mond. Nincs magánál. – És ha mégis? Lehet, hogy értésünkre akar adni valamit. Caitlin egy pillanatra lehunyta a szemét, és próbált megnyugodni. – Doktor úr, muszáj megpróbálnom! Most hazamegyek, hátha találok valamit. Kérem, senkinek se szóljon erről! Ugye, megígéri? Ha beigazolódik a gyanúnk, kiderülhet, hogy ezért lőttek rá Patrickre. – Uramisten… – az orvos tekintete elsötétült az aggodalomtól. – Erre nem is gondoltam. Napló és könyvelés… Lehet, hogy egész idő alatt erről beszélt, amióta behozták. Caitlin egyre jobban reménykedett. – Doktor úr, ehhez akár órákra is szükségem lehet. Addig azok a fickók odakint… elveszíthetik a fejüket, és a végén még meglincselik Ace-t, mielőtt visszaérkezem. Menjen oda, és beszéljen velük, kérem! Próbálja lecsillapítani őket! Ne engedje, hogy valami ostobaságot kövessenek el! Megtenné a kedvemért? Kérem… Az orvos lefejtette a kezéről Caitlinét, majd megfogta a vállát. – Megpróbálom, kedves. Teszek egy próbát a kedvedért. Caitlin átkarolta a nyakát, és megölelte. – Köszönöm! Sohasem fogom elfelejteni. Soha. Azzal sarkon fordult, és kiviharzott az épületből.


Huszonkilencedik fejezet

Már besötétedett, mire Caitlin befejezte apja dolgozószobájának átkutatását, és visszatért a városba. Egyenesen a börtönhöz sietett, abban a reményben, hogy még ott találja Beiler bírót, mielőtt az nekivág az éjszakának. Először csak tanácstalanul, aztán már rémülettel figyelte a tömeget, mely a főutca végében, egy hatalmas tölgyfa alatt sereglett össze. A fáklyák táncoló fényében egy férfit látott egy ló hátán ülve a fa egyik ága alatt. A gyér fényviszonyok közepette is jól láthatta széles vállát és fejtartását. A látvány mélyen megérintette. Ace volt az… Senki mással nem tudná őt összetéveszteni. Caitlin futásnak eredt. Megismétlődni látszik, ami húsz évvel ezelőtt Joseph Paxtonnal történt. Most Ace-t akarja meglincselni egy feldühödött tömeg. Mire a dühöngő emberek gyűrűjének közelébe ért, fájdalom nyilallt az oldalába. A szeme sarkából látta, hogy az orvos ott áll tőle balra. A jelek szerint hiába próbálta lecsendesíteni ezeket az embereket: arca bocsánatkérést és szomorú beletörődést fejezett ki. A férfiak üvöltöztek. A nők csoportokba verődve vitatkoztak. Úgy tűnt, mintha mindannyian a lincselés megkezdésére várnának. Caitlinnek forogni kezdett a gyomra erre a gondolatra. A legszívesebben üvölteni kezdett volna velük, szidalmazta volna őket. Egy ember élete a tét. Hát nem értik? Ez nem valami cirkuszi mutatvány, amelyet az ő szórakoztatásukra rendeznek. Caitlin tudta, hogy képtelen hallatni a hangját ebben a tömegben, ha nem tesz valamit, amivel sikerül felhívnia magára a figyelmüket. A könyökével tört utat magának, oldalba és hátba bökve-nyomva másokat, az imbolygó fáklyafénnyel határolt gyűrű felé tartva, feje fölött lobogtatva a papírokat, melyeket kitépett apja feljegyzéseiből. – Hagyják abba! Fejezzék be ezt az őrültséget! Hallgassanak meg! Figyeljenek rám mindannyian! Végig kell hallgatniuk! – Ez O'Shannessy lánya! – hallotta a kiáltást. Egy másik férfi pedig azt kiáltotta: – Engedjétek át! Hadd lássa, amikor lógni fog ez a gazember! Elvégre az ő testvére az, aki haldoklik miatta! A tolongó embergyűrű egyszerre csak kettévált Caitlin előtt, utat nyitva neki. Ő pedig előrement a fáklyák köréig. Tekintete rögtön rátalált Ace-re. A férfi a szemébe nézett. A fáklyák fényében keletkező árnyékok miatt alig lehetett látni az arcát csúfító horzsolásokat. Amikor megszólalt, fel-le mozgott az ádámcsutkájára feszülő kötél. – Menj haza, Caitlin, kérlek, édesem! Nem akarom, hogy lásd. Mondhatott volna bármi mást, akkor talán nem szöktek volna könnyek Caitlin szemébe. A vesztét okozhatja, hogy még ebben a pillanatban is aggódik miatta. Ace életét hamarosan kioltják. Hát nem érti? Ez a kötélhurok nem fog elszakadni, mint az, amellyel kis híján ő akasztatta fel Patricket. Abban a pillanatban, hogy meglódul alatta a ló, vagy eltörik a gerince, vagy megfullad. Mindkettő fájdalmas halálnem. Ace-nek remegnie kellene a félelemtől. Könyörögnie az életéért. Vagy talán tombolnia a dühtől. Ehelyett azzal foglalkozik, hogy tarthatná távol őt. Ha Caitlinnek bármikor is szüksége lett volna Ace szerelmének bizonyítékára, hát most megkapta. És ettől még elviselhetetlenebb volt a tudat, hogy elveszítheti őt. Catherine Anderson 269 Gyógyító szenvedély

A papírokat markolva levegő után kapkodott, és próbálta összeszedni magát. Ez az időpont nem alkalmas az érzelmeskedésre. Nem feledkezhet meg a várható fejleményekről. Hátat fordítva a férjének szembenézett a tömeggel. – Hol van Beiler békebíró? – kiáltotta a hozzá legközelebb álló férfiak arca előtt lengetve a papírokat. – Hívják ide most rögtön! Nem ez a férfi lőtt rá az öcsémre! És erre bizonyítékom is van! Ha felakasztják, a maguk lelkén fog száradni a halála. Értsék meg végre! – Hogyan tudod bizonyítani? – kérdezte Charley Banks, egy tagbaszakadt férfi, akinek szikrázott a szeme a felháborodástól. Fenyegető testtartását látva Caitlin úgy vélte, ő lehet a lincselő tömeg vezére, és semmi kétség, ő volt a legveszélyesebb fickó a jelenlévők közül. Egy szavába kerül, és a többiek szabadon engedhetik Ace-t, vagy éppenséggel kivetkőzhetnek magukból a vérszomjas bosszúvágytól. Arra gondolt, amit Halloway doktor mondott – hogy ezek az emberek alapjában véve jók –, kihúzta magát és elindult egyenesen Banks felé. Odatartotta a papírokat az orra alá, és így szólt: – Ugye, azt gondolják, a férjem azért lőtt rá az öcsémre, mert maguk szerint a nevelőapja ölte meg Camlin Beckettet? Hiszen egy orgyilkos fia nyilván az apjára ütött. Banks a papírokra pillantott. – Talán igen, talán nem. Mi áll ezekben a feljegyzésekben, te lány? Caitlin felszegte az állát. – Bizonyíték az apám kézírásával, miszerint nem Joseph Paxton ölte meg Camlin Beckettet. És hálát adhatnak az égnek, hogy még időben megtaláltam ezeket a papírokat. Maguk idióták, egy ártatlan embert készülnek felakasztani! – Caitlin, az ég szerelmére, vigyázz, mit beszélsz! – figyelmeztette Ace a háta mögül. – Iszonyúan dühösek. Ne tedd próbára a türelmüket. Caitlin tudta, hogy Ace attól tart, Charley Banks rajta fog bosszút állni. Más körülmények között talán meggondolta volna magát. Most azonban ez sem érdekelte. Nemegyszer kibírta már, ha megütötte egy férfi. Még egyszer meglengette a papírokat Banks orra előtt. – Ha az igazsággal való szembesülés azt jelenti, hogy próbára teszem a türelmüket, az már az ő gondjuk, nem az enyém. Mr. Banks, ön nem is tudja, mekkora ostobaságot készül tenni! Olyasmit, amit élete végéig bánni fog. Jegyezze meg jól, amit mondok: feljelentést teszek, ha meglincselik a férjemet! Ilyen bizonyítékkal a kezemben – ismét meglengette a papírokat – nincs olyan bíróság ebben az országban, amely ne ítélné el magukat gyilkosság vádjával! Felakasztanak egy embert, Mr. Banks? Ha megteszik, isten engem úgy segéljen, én magam segítek majd megácsolni a bitófát, amelyen kivégzik magukat! – Caitlin! – figyelmeztette Ace, feszültségtől remegő hangon.

Banks morgott egyet, és kikapta a lány kezéből a papírokat. – Miféle bizonyíték? – kérdezte maró gúnnyal. – Valami, amit te fundáltál ki, hogy mentsd a bőrét? Szomorú nap az, amelyen egy asszony menteni próbálja a férfit, aki hátba lőtte a saját testvérét! – Úgy van! – kiáltotta valaki. – Folytassuk! A fickó bűnös. Mindannyian tudjuk, hogy az!


– Nem bűnösebb, mint maguk vagy én! – kiáltotta Caitlin. Banks a mögöttük lobogó fáklya elé tartotta a papírokat. Arcára furcsa kifejezés ült ki. – Várjunk csak! Ez itt Conor kézírása. Épp elégszer láttam már ahhoz, hogy felismerjem. – Ismét Caitlinre szegezte a tekintetét. – Mit találtál, te lány? Mit tartasz ennyire fontosnak? Hirtelen csönd támadt. Caitlin tudta, hogy Banksnek ugyanolyan hosszú időre – több órára – lenne szüksége ahhoz, hogy megtalálja az ellentmondásokat apja feljegyzéseiben, mint neki volt, és talán még akkor sem értené azonnal, ha megmutatná neki a kérdéses részeket. Színt kell hát vallania. Ki kell terítenie a lapjait, élete legnagyobb tétje árán. És ha nem jön be a számítása, az a férje életébe kerülhet. – Mint látja, azok a lapok apám naplójából és könyveléséből származnak. Amit ír, az azt bizonyítja, hogy Joseph Paxton, a férjem nevelőapja húsz évvel ezelőtt drága pénzen megvásárolta Circle Star Ranchot egy hiteles adásvételi szerződéssel. Ám amikor megérkezett ide, elűzték a földről. Szélhámosság áldozata lett. És nem ő volt az egyetlen áldozatuk! Apám összejátszott négy másik férfival, Beckett-tel, Dublinnal, Connellel és Beilerrel. Mindannyian részt vettek ebben a csalásban, és nem egyszer, hanem számos alkalommal csalták ki jóhiszemű emberek keservesen összegyűjtött pénzét. Olvassa csak el! Banks futó pillantást vetett a papírra, majd összevonta a szemöldökét. – Mutasd meg! – Ott áll feketén-fehéren – kiáltotta Caitlin. – Joseph Paxton azért jött ide, hogy birtokba vegye a földet, amelyet St. Louisban jóhiszeműen megvásárolt Camlin Beckett-től. Alighogy megérkeztek ide, apám és a cimborái felkeresték, talpig felfegyverezve, és távozásra szólították. Paxton békés és istenfélő ember volt, féltette a családját, ezért úgy döntött, távozik. Ám még mielőtt megtehette volna, Beckettet hátba lőtték, és Paxtont vádolták a gyilkossággal. – Hagyják abba és gondolkodjanak! – fordult könyörögve a tömeghez. – Itt van a beismerő vallomás, apám saját kézírásával. Négy cimborájával rászedte az embereket, hogy pénzhez jusson. Itt mindenki tudja, milyen nehéz a megélhetés, a földművelés és a marhatenyésztés. A jelenlévők többsége eredetileg az arany reményében érkezett ide. Sokan szegény ír bevándorlók voltak, mint a szüleim is, és az éhínség elől menekültek. Álmokat kergettek. Azt hitték, gyorsan meggazdagodnak majd az aranyból! A városunk neve is ezt bizonyítja, aranyásók települése, amely olyan gyorsan nőtt, akár a gomba, és így még csak egy rendes nevet se sikerült találni neki. Apám és a cimborái megtalálták a módját, hogyan tehetnek szert mellékjövedelemre, azáltal, hogy becsaptak más, tisztességes embereket! Így sikerült mindenki másnál több pénzhez jutniuk, mások fáradságos munkáját kihasználva. – Uramisten! – kiáltotta valaki a tömegből. – Sohasem értettem, hogyan lehetséges az, hogy Conornak mindig van pénze. Sokat ivott és hazardírozott, ami egy kisebbfajta vagyonba kerülhetett. Ez volt az első jele annak, hogy az emberek egyáltalán odafigyeltek arra, amit mondott. Caitlin már-már megkönnyebbült, ám ekkor valaki azt kiáltotta: – Hát akkor ezért ölte meg Paxton Beckettet! Mert átverte őt! – Úgy van! Ezzel éppenséggel Paxton bűnösségét bizonyítottad be, te lány, nem pedig az ártatlanságát! Bosszúból lőtte agyon Beckettet. És ezért lőtt rá Keegan is az öcsédre!


– Nem! – kiáltotta Caitlin. – Hogyan lehetnek ennyire elvakultak! Ace Keegannek nincs szüksége arra, hogy orvul támadjon bárkire is. Miért tette volna? Egyetlen férfi sincs itt, beleértve az öcsémet is, aki le tudná győzni őt egy tisztességes fegyverpárbajban. Használják végre a fejüket! Gondolkodjanak! Pontosan tudják, hogy igaz, amit mondok! Még mielőtt bárki megszólalhatott volna, sietve hozzátette: – Hányan gondolják vajon az itt jelenlévők közül, hogy lehet akár csak szemernyi tisztesség is a tolvajokban? Nincsen, ebben egészen biztosak lehetnek. Azok, akik összeszűrik a levet, hogy megkárosítsanak másokat, egymást is készek meglopni, mégpedig szemrebbenés nélkül. – Hatásszünetet tartott, várva, hogy az emberek felfogják szavai értelmét és súlyát. – És pontosan ez történt. Amikor Camlin Beckett St. Louisban eladta a Circle Start Joseph Paxtonnak, ő ezer dollárt fizetett érte. Ám amikor Beckett visszatért onnan No Name-be, csak ötszáz dollárról számolt be a többieknek. Egy szélhámos, aki átveri a többi szélhámost is! Itt áll, feketén-fehéren. Cáfolhatatlan bizonyíték. – Honnan tudod, mennyit fizetett valójában Paxton? Valaki más pedig azt kiáltotta: – Úgy is van, miért adjunk hitelt Keegan szavának? Caitlin nyelt egyet, azért fohászkodva, hogy senki se kételkedjen a következő állításában. – A saját szememmel láttam Paxton adásvételi szerződését. Ace Keegan ennyi év után is megőrizte a papírokat. Nem volt időm elmenni a birtokra és idehozni, de ott vannak a dokumentumok. A saját szememmel láttam, higgyék el nekem! Paxton ezer dollárt fizetett, nem pedig ötszázat. És ezt Camlin Beckett is elismerte az aláírásával. Apám naplóbejegyzései szerint azonban, amelyeket Mr. Banks tart most a kezében, Camlin Beckett ennek az összegnek csak a felét hozta ide, No Name-be. – Beckett megrövidítette a társait ötszáz dollárral? – kérdezte egy férfi a tömegből. – Úgy van, és mindig is rosszban sántikált, nekem elhihetik. Az pedig köztudott, hogy apámmal pedig senki sem mert kesztyűt húzni. – Azt állítod, hogy Conor ölte meg Beckettet? – kérdezte valaki. – Azt állítom, hogy közöttük van a tettes – felelte Caitlin. – Valamelyikük rájött, hogy Beckett túljárt az eszükön. És állítom, hogy ez az illető lőtte agyon őt, nem pedig Joseph Paxton. Apám és a cimborái felakasztottak egy ártatlan embert! Caitlin fürkészni kezdte a tömeget, keresve azoknak az arcát, akiknek a lelkén szárad Paxton halála. Mostanáig nyugton maradtak, bizonyára azért, mert azt remélték, bekövetkezhet még egy számukra kedvező fordulat. Caitlinnek egyelőre nem sikerült meggyőznie a tömeget állításai igazáról. És amíg kételkednek ezekben, Paxton gyilkosai biztonságban érezhetik magukat. Először Dublinon akadt meg a szeme. A férfi arca számtalanszor megjelent már előtte rémálmaiban: kerek és pirospozsgás volt, mélyen ülő, apró szemével a kígyóra emlékeztetett. Caitlin arra számított, hogy őt bámulja, és dühös rá, mert volt mersze bemocskolni a nevét. Ez a férfi megerőszakolta őt. Uramisten, mennyire gyűlölte! Még a fáklyák fényében is jól láthatók voltak arcán a nyomok, hogy Ace alaposan ellátta a baját – duzzadt elszíneződések húzódtak az orrnyerge körül. Caitlin keze ökölbe szorult, azt kívánta, bárcsak ő maga üthette volna meg.


Nagy meglepetésére Dublin még csak felé sem nézett. Tekintetét inkább az embergyűrű szélének egy pontjára szegezte. Ott állt valaki az épületek árnyékában. Egy arc nélküli személy, aki csak figyelte a fejleményeket, de nem vett részt bennük. Caitlin hunyorítva próbálta kivenni az illető arcvonásait, de akadályozta ebben a fáklyák erős fénye. Mielőtt megmozdulhatott volna, hátha jobban látja, Aiden Connel hangját hallotta valahonnan a tömegből. – Mi a magyarázat a két összeg közötti különbségre? – kérdezte az illető az árnyékban meghúzódó alaktól. – Te elkísérted Camlint St. Louisba. Hogyan lehetséges, hogy nem vetted észre, hogy elsinkófálta a bevétel egy részét? – A lány története nem egyéb, mint kitaláció! Ez mindent megmagyaráz – vágta rá a férfi, és kilépett a fényre, miközben beszélt. Caitlin felismerte a hangjáról, még mielőtt láthatta volna a fizimiskáját. Estyn Beiler, a békebíró volt az. – A lány minden szalmaszálba belekapaszkodik, csak hogy mentse a férje irháját! Hogy ellentmondásokra bukkant az apja feljegyzéseiben? Hahaha! Te is megtaláltad már ezeket, Banks? Ugye, hogy nem? A lány csak kitalálta az egészet, hátha sikerül elbizonytalanítania bennünket, hogy jogos-e, amit tenni készülünk, mármint az, hogy felkötjük ezt a gyáva férget. – Semmit sem találtam ki! – kiáltotta Caitlin. – Az az igazság – folyatta Beiler –, hogy Joseph Paxton bűnös volt. Ő lőtt rá orvul Beckettre, mint ahogy Ace most az öcsédre. Nem esik messze az alma a fájától. Ami pedig azt illeti, hogy a többiek szélhámosok lennének? Hogy merészeled bemocskolni rég halott apád nevét? Hiszen ő már nem védheti meg magát. Hát nincs benned semmi tisztelet? Igaz is, miért lepődöm meg ezen? Az öcséd haldoklik, te meg itt vagy és a gyilkosát mentegeted! Miféle lánya vagy te az apádnak? Vagy nővére az öcsédnek, ha már itt tartunk? Eladtad magad, a szíved és lelked is annak az orgyilkos gazembernek! A legrosszabb fajtából való szajha vagy, aki képes hátat fordítani a saját családjának! Évekkel korábbi jelenetek peregtek le Caitlin előtt, és közben megremegett a tehetetlenség dühétől. – Úgy van! Eladtam magam, a szívemet és a lelkemet is! És ezerszer inkább legyek Ace Keegan felesége, mint az apám lánya! Conor O'Shannessy egy velejéig romlott, kegyetlen gazember volt, és ezt mindannyian tudják, akik itt vannak. A tömegből a döbbenet hangjai törtek elő. – Tudom, hogy tudják, ez az igazság. Mindannyian láttak engem összeverve, mégpedig elég gyakran. És pontosan tudták, mi folyik nálunk, miután apám részegen tántorgott haza. De megmozdította-e vajon valaki akár csak a kisujját is azért, hogy segítsen rajtam? Soha senki! Mert féltek tőle, ugyanúgy, ahogyan én féltem. – Nos, most már nem félek tőle. Meghalt. És egyedül a kegyetlenkedései emlékét hagyta örökül erre a városra, amelyeknek megtörténtét önök még csak el sem akarják ismerni. Nevezzenek csak Keegan Szajhájának, ha úgy tetszik! Büszkén viselem ezt a címet. Apám még arra sem lett volna méltó, hogy megcsókolja a férjem lába nyomát. Beilerből kirobbant a nevetés. – Muszáj itt állnunk, és végighallgatnunk ezt a maszlagot? Zengj csak dicshimnuszokat Ace Keeganről, ha akarsz, de ne olyan helyen, ahol mi is halljuk! Ami pedig azt illeti, hogy hogyan bántalmazott az apád…? – Egyik kezét a szívére tette. – Kisírjuk érted a szemünket. De most már úgy tűnik, jól vagy. Ha apád valóban olyan kegyetlenül bánt volna veled, mint állítod, nyilván lennének rajtad maradandó sérülések, amelyekkel bebizonyíthatnád ezt. Ami pedig ezt a szórakoztató kis történetet illeti, amelyet kiötlöt-


tél… Hadd emlékeztesselek arra, ifjú hölgy, hogy én is ott voltam. Nekem is megvannak a magam hibái, de senki épeszű ember nem vádolna engem lopással. Ha elfelejtetted volna, évek óta én vagyok az, aki börtönbe juttatja a tolvajokat ebben a városban, és érvényt szerez a törvénynek. Való igaz, hogy eladtunk Paxtonnak egy bozótos területet. Amikor megérkezett ide, nem tetszett neki a parcella, amelyet kiválasztottunk számára, és rá akarta tenni a kezét a Circle Starra, amely Conor tulajdonát képezte, és elsőrangú termőterület volt. Mi azonban távozásra szólítottuk fel. Erre dühbe gurult, fegyvert fogott ránk, és hátba lőtte Camlint, amikor egyedül találta. Ez az igazság. Ott voltam. Én csak tudom. Beiler szemébe nézve Caitlin perzselő gyűlölettel szembesült. Egyre erősödött benne a félelem. Egyértelmű volt a férfi tekintetének üzenete. Beiler nem egyszerűen csak félreállt a tömeg útjából, és hagyta, hogy azt tegyék, amit akarnak, mert tehetetlen volt velük szemben. Azt akarta, hogy akasszák fel Ace-t. Vajon miért? Abban a pillanatban, hogy feltette magának a kérdést, máris tudta rá a választ. Tévedett. Ó, édes istenem, mekkorát tévedett! Nem Camlin Beckett volt az, aki húsz évvel ezelőtt elsíbolta a kicsalt pénzösszeg felét, hanem Beiler. Igen, Beiler volt az. Camlin Beckett bizonyára elkísérte Beilert St. Louisba, és valahogy rájött az árulásra. Beiler agyonlőtte, hogy elhallgattassa, a gyilkosságot pedig Paxtonra kente. Caitlin megrémült attól, hogy a körülöttük lévők Beilernek fognak hinni, nem pedig neki. – Bizonyítékom van rá, Mr. Beiler! Apám feljegyzései. Nézze csak meg őket, Mr. Banks. Ott van minden, fehéren-feketén. A mi tiszteletre méltó békebíránk hazudik, mint a vízfolyás. Beiler ismét nevetett. – Rendben. És honnan lehet tudni azt, hogy Paxton ezer dollárt fizetett a földért? A lány azt állítja, Keegan házában vannak a dokumentumok, na de ki látta azokat? Hitelt adtok talán Ace Keegan szavának? Vagy a lányénak? Elég, ha ránéz az ember, máris látja, hogy fülig szerelmes a férjébe. Ráadásul ezt még be is vallotta. Keegan szajhája, aki büszke is erre! Egy férfi a tömeg végéből odakiáltotta: – Gyerünk már, akasszuk fel! A lánynak nincs is igazi bizonyítéka! Ez mind csak merő feltételezés! Keegan lőtt rá Patrick O'Shannessyre. Ugyan ki más tehette volna? – Úgy van! – csatakozott hozzá egy másik férfi. – Bűnhődnie kell! – kiáltotta egy asszony. Caitlin Ace-re nézett, a férfi pedig mélyen a szemébe. – Menj haza, Caitlin – kérte fátyolos hangon. – Kérlek, ezt az egyet tedd még meg nekem. Menj haza! A férfi, aki eddig a tölgyfának támaszkodott, most odalépett Ace lovához. Indokolatlanul durva mozdulattal húzkodta meg a köteleket, melyekkel hátrakötözték a kezét. Caitlin ekkor fogta csak fel a helyzetet. Mindent elkövetett, amit csak lehetett, és kudarcot vallott. Mégis fel fogják akasztani a férjét, és ő semmit sem tehet, hogy megfékezze őket. Miután a férfi ellenőrizte, elég erős-e a kötél Ace csuklója körül, fellépett az egyik kengyelbe, hogy a nyakába akasztott hurkot is megnézze. Ace közben oldalra kapta a fejét, arckifejezése mélységes csalódottságról árulkodott, de egy pillanatra sem vette le a szemét Caitlinről.


– Kérlek, édesem. Nem akarom, hogy lásd. Menj haza és várd meg Josephet! – Nem tudom megtenni – fakadt ki Caitlin. – Ne kérd ezt tőlem! Az ember nem hagyja el azt, akit szeret. Márpedig én szeretlek, Ace. Tiszta szívemből! Ace elkapta róla a tekintetét és a tömeget figyelte. Caitlin annyira félt, hogy időbe telt, mire feltűnt neki, hogy feszült csend támadt közben. Követte a férje tekintetét. – Te szeretheted, de én biztosan nem – szólalt meg egy erőtlen hang. – Sőt, gyűlölöm őt. És ezt minden jelenlévő tudja. Ezért is olyan fontos, amit mondani akarok. Az emberek tudják, hogy nem kelnék a védelmére, ha nincs rá alapos okom. Caitlin szíve kis híján megszűnt dobogni. Patrick… Lábujjhegyre emelkedett, próbált elnézni a tömeg fölött. Már látta is az öccse lángvörös haját. Az orvos ezüstös üstöke ott mozgott mellette, fel és le. – Patrick! Uramisten, mit keresel itt? Mint a tenger Mózes előtt, olyan hirtelen vált ketté a tömeg Caitlin és az öccse között. A fiút valamelyest megvilágították a lobogó fáklyák. Ott állt, kopottas farmernadrágban, kötéssel a mellkasán. Az orvos támogatása nélkül még túl gyönge lett volna ahhoz, hogy lábra álljon. Arca holtsápadt volt, kék szeme szikrázott. – Bess elmesélte, mi folyik itt. Én csak azért jöttem ide, hogy elmondjam, mi az igazság… ez minden. – Rogyadozni kezdett a térde. Az orvos felhúzta, mire Patrick fájdalmasan összerezzent. – Emberek – folytatta, majd elhallgatott. Remegő hangja a csöndbe veszett. Feje előrehanyatlott, szemlátomást nehezére esett felemelni. – Egy ártatlan embert… készülnek felakasztani… Caitlin tett egy lépést előre. Az öccse nyilvánvalóan nem volt még olyan állapotban, hogy felkelhessen az ágyból. Azzal, hogy mégis megtette, bebizonyította, amire Caitlinnek szüksége volt: azt, hogy megbánt mindent, amit mondott és tett. Annyira, hogy akár az életét is odaadta volna azért, hogy kiköszörülje a csorbát. – Ó, Patrick! – Caitlin alig látott a könnyeitől. – El sem tudom hinni, hogy megtetted. – Várjunk csak, várjunk! – kiáltotta Beiler. – Patrick félrebeszél a láztól, ezt a vak is látja. Nem lehet készpénznek venni, amit most mond. Az orvos feltartotta a kezét, elnémítva Beilert és azokat, akik meg akartak szólalni ekkor. – Nem beszél félre – érvelt. – Mér nincsen láza. Én úgy látom, ha ez a fiatalember mondani szeretne valamit, akkor az a legkevesebb, hogy végighallgatják, emberek! Mi baj származhatna ebből? A tömeg ismét lecsendesedett. Patrick szája mozogni kezdett, nyelt egyet, majd szaggatottan levegőt vett. Végül reszelős hangon megszólalt: – A minap bejöttem a városba és dicsekedtem. – Elhallgatott, hogy levegőt vegyen, nyilvánvalóan annyira gyönge volt még, hogy minden egyes szó hatalmas erőfeszítésébe került. – Azzal dicsekedtem, hogy alaposan elláttam Ace Keegan baját. Az az igazság, gyerekjáték volt, mert nem ütött vissza. Csak állt és hagyta… hogy üssem. Mert amikor feleségül vette a nővéremet, megígérte neki, hogy sohasem fog kezet emelni rám. Hallottam, amikor ezt mondta neki. És akkor reggel állta a szavát, és csak állt, miközben addig vertem, hogy már majdnem elveszítette az eszméletét. Annyira részeg voltam, hogy ez sem érdekelt. Kihasználtam a helyzetet. Ezt hallva felbolydult a tömeg. Caitlin lehunyta a szemét, hogy visszafojtsa a könnyeit. Patrick. Nem, az ő öccse nem gyáva. És most már biztosan tudta, hogy nincs nála


büszkébb nővér. Nem elég, hogy az öccse elvonszolta magát idáig az ágyból, még arra is hajlandó volt, hogy megalázkodjon, és megpróbálja helyrehozni, amit elkövetett. Amikor ismét kinyitotta a szemét, Patrick őt nézte. – Ez elgondolkodtatott. És az is, hogy a nővérem megtagadott. Arra gondoltam, mégsem lehet olyan rossz ember ez az Ace Keegan, ha Caitlin ennyire megkedvelte. És tartotta magát a nővéremnek tett ígéretéhez. Miután kijózanodtam, nekiláttam átnézni apám feljegyzéseit, és megtaláltam az ellentmondásokat, amelyekre Caitlin szerette volna felhívni a figyelmüket. Ha Paxton ezer dollárt fizetett Circle Starért, mint ezt Keegan állítja, akkor hová lett a másik ötszáz? Hatásszünetet tartott, és levegőt vett közben. A nagy csöndben az orvos igazított Patrick fogásán, hogy jobban tudja tartani a súlyát. – A nővéremhez hasonlóan… – folytatta végül a fiú – én is arra jutottam, hogy Beckett elsinkófálta a pénz másik felét. Hogy az egyik barátja, aki akár az apám is lehetett, leleplezte a mesterkedését, és agyonlőtte. Tegnap este bejöttem a városba, hogy szembesítsem Beiler bírót azzal, amit megtudtam, és követeljem tőle, hogy derítse ki, ki ölte meg Beckettet, és adja vissza Paxton becsületét. Azt ígérte, majd gondolkodik rajta. Megpróbálja kideríteni, melyik barátja lehetett a tettes, Connel vagy Dublin. – Én? – üvöltött fel Dublin a tömegből. – Én sohasem lőttem volna rá Camlinre. Hiszen ő volt a legjobb barátom! – Ez hazugság! – kiáltott fel Beiler. – Higgyék el, ennek az embernek elment az esze! Soha egyetlen szóval sem említette ezt nekem! Kinek hisznek, nekem vagy olyasvalakinek, aki félrebeszél a láztól? Patrick Beilerre szegezte a tekintetét, aki a járdán állt, a fáklyák fényében. – Ma reggel, vagyis korán és világosban, kimentem, hogy megetessem a disznókat. Amikor a vályú fölé hajoltam, észrevettem egy férfit a dombon. Azt hittem, beszélni akar velem. Ehelyett egyszerűen rám lőtt. – Patricknek kilátszottak a fogai, miközben nagy nehezen felemelte a kezét, hogy mutassa is. – Ez a férfi pedig Estyn Beiler volt! Mindannyian egyszerre kezdtek beszélni. Beiler az öklét rázta. – Hazudik! Szemenszedett hazugság, amit mond! Higgyenek nekem! – Nem hazudok. Láttalak téged, Beiler. – Patrick a tömegnek címezve folytatta: – Caitlinnel mindketten tévedtünk. Nem Beckett volt az, aki elsíbolta az ötszáz dollárt, hanem Beiler. Mindenki tudja róla, hogy szereti az italt és a szerencsejátékot. És azt is, hogy többnyire veszíteni szokott. Hogyan engedhette meg magának ezt már kezdetben is, amikor még nem hozhattak hasznot a befektetései? Szinte éhbért kap fizetésként a város békebírájaként, mint ezt mindannyian tudjuk. – Patrick ismét levegőt vett. – Majd elmondom, miért engedhette meg magának! Úgy, hogy a saját barátait is átverte. Camlin bizonyára rájött, mi az igazság, mire Beiler agyonlőtte, hogy elhallgattassa. Rám is ezért fogott fegyvert. – Te kis féreg! – üvöltötte Beiler dühösen. – Már az első golyónak is elégnek kellett volna lennie! És azzal, még mielőtt bárki is számíthatott volna rá, előhúzta a revolverét, és vaktában rálőtt Patrickre, aki úgy terült el, mint egy kivágott fa, Halloway doktort is magával rántva. A nők sikoltoztak a tömegben. A férfiak káromkodtak. Az egyik dühében fegyvert rántott, és rálőtt Beilerre. – Te alávaló gyilkos! Megválasztottunk békebírónak! Megbíztunk benned!


Beiler arcán a hitetlenkedés árnyéka suhant át. A következő pillanatban a gyomrához kapott, és térdre zuhant. Caitlin elszörnyedve látta, mi történik, és alig jutott el a tudatáig, hogy nyerít egy ló. Végre felfogta, mi történik, és Ace felé fordult. A két férfi, aki eddig a fa közelében állt, próbálta megfékezni a lovat, de az megbokrosodott a lövés zajától. Amikor az egyik férfi felugrott, hogy elkapja a kantárszárat, a ló még épp időben elrántotta előle a fejét, és elindult, egyenesen a tömeg felé, átgázolva mindenkin, aki csak útjába került. Sikoltások. Menekülő emberek. A nagy fejetlenség közepette úgy tűnt, senki sem figyel a férfira, aki a kötél végén himbálózik. Egyedül Caitlin látta. Ace hosszú, izmos teste rángatózó izmokkal járt haláltáncot a kötél végén. – Ne!!! – sikoltotta. – Ó, istenem, ne! Olyan lassan, mintha csak álmodná, kitért a ló elől, félrelökte az embereket, és kétségbeesetten rohant a férjéhez, minden egyes lélegzetvételekor arra gondolva, mi lesz, ha későn érkezik. Ace ott himbálózott a kötélen, a szeme láttára. Úgy érezte, mintha megállt volna benne az idő, és légüres térben futott volna felé, a dermesztő csöndben semmi mást nem hallva, csak a saját ziháló légzését. Azokban a másodpercekben lepergett előtte az elmúlt hónap néhány jelenete. Ace-t látta, amint mosolyog rá. Amikor belép a házba, talpig új ruhába öltözve, melyet azért vásárolt, hogy ne látszódjék többé rajta a macskája szőre. Ace, amint hátraveti sötét üstökét, és hahotázva nevet. Ace, amikor gyöngéden szeretkezik vele. Olyan sokat kapott már tőle. És most ki akarják oltani az életét. Olyan volt, mintha egy üvegablakon át látná őt. A férfi a másik oldalon volt, és nem érhette el. Szüksége volt pedig a segítségére. De hiába, már nem érheti el idejében. – Nem! Caitlin végre odaért a fához. Kétségbeesett kísérletében, hogy megmentse a férjét, átölelte a lábát, és felfelé tolta, hogy ne nehezedjen a súlya a kötélre. Késő volt, túl késő. Már élettelennek tűnt a teste. – Segítsenek…! Édes istenem, segítsenek! Végre sikerült az elszabadult ló helyett a férjére irányítani a figyelmet. Előresietett néhány férfi, s az övénél erősebb karok ragadták meg Ace súlyos testét. Valaki már ugrott is, hogy elvágja a kötelet. Caitlin hátralépett, és keservesen zokogott, miközben a férjét óvatosan a földre fektették. – Jézusom! – kiáltotta Banks. – Petrie, miért nem fogtad erősebben azt az átkozott lovat? Felakasztottuk… Felakasztottuk ezt a szerencsétlen embert… Caitlin szívszaggató zokogással rogyott térdre, és magához ölelte a férjét. Nem halhatott meg. Nem hagyhatja itt őt! Nem teheti meg azok után, hogy úgy szeretkezett vele… nem teheti meg. Egyszerűen nem és nem! Ace sötét üstökét az ölében ringatva két kezébe fogta az arcát. Könnyei a férfi fényes bőrére hullottak, és gyémántokként csillogtak rajta a fáklyafényben. – Ace! Ó, kérlek, Istenem… Engem vigyél el, ne őt..! Kérlek, ne őt! Kétségbeesetten próbálta visszahozni a férfit az életbe, ajkát élettelen szájára szorítva, minden erejével azon volt, hogy levegőt juttasson a tüdejébe, melyben már nem volt életerő. Ace megajándékozta a szerelmével, és most megfosztják ettől az ajándéktól. Képtelen volt elviselni. Nem tud élni nélküle. Ha el akar menni, ő is vele tart. Ilyen egyszerű ez, és egyben ilyen borzalmas is.


– Caitlin… Miss Caitlin… – Gyöngéd kezek fogták meg a vállát, és próbálták elhúzni a férjétől. – Már késő, kedves. Hagyni kell elmenni őt. Heves mozdulattal fejtette le magáról az ujjakat, eltökélve, hogy nem adja fel. Ajkát ismét Ace szájára tapasztva próbált életet lehelni belé. És még egyszer. Aztán még egyszer. Mígnem már szédült tőle. És fogytán volt az ereje. A férfi azonban továbbra is élettelenül feküdt. Elment… Az orvos szavai úgy hasítottak az agyába, mint egy-egy jégszilánk. A férfi elment, és a halál nem szokott még egy lehetőséget adni. Hagyni kell elmenni őt. Valaki ezt mondta. Csakhogy Caitlin képtelen volt erre. Végül feladta. Hátravetette a fejét, és üvöltött. Üvöltött, mígnem már úgy érezte, szétveti a torkát a hang. – Ace! Ace! Ne hagyj itt, kérlek… Istenem, kérlek… kérlek… ne vedd el… Kérlek! Valaki megragadta a vállánál fogva. Caitlin érezte, hogy kiveszik a karjából a férfit. Aki már elment. Ilyen egyszerűen. Elment.

Ace úgy érezte, mintha fuldokolna a sötétségben. Valahol a távolban egy tűhegynyi fénypontot látott. Szeretett volna közeledni felé. Csakhogy fáradt volt, iszonyúan fáradt. Lényének egy része meg akarta adni magát a feketeségnek. Hogy pihenhessen és nyugta legyen. Valami azonban visszarángatta belőle. Nem tudta, mi az. Aztán hallotta. Caitlin hangja volt az. Mintha több mérföldre lett volna tőle. Kiáltásai visszhangzottak, visszaverődtek a sötétségből. – Ace! Ace! Ne hagyj itt, kérlek! Kérlek, kérlek szépen… Ne hagyj el! Ace nem akarta elhagyni, de egy férfinak néha nincs más választása, és a sötétség egyre mélyebbre húzta, egyre erősebben ragadta magával. Mégsem volt képes figyelmen kívül hagyni Caitlin kiáltásait. Igyekezett az aranyló fénypontra összpontosítani, és meglátta benne Caitlint. Sírt, és próbált kiszabadulni egy másik férfi karjából. Ace szeretett volna elindulni felé. Megfogadta, hogy soha többé senkinek sem engedi, hogy bántsa őt. És most egy férfi mégis rátette a mocskos kezét. Mielőtt észbe kaphatott volna, hogy mit is művel, Ace megpróbált utánanyúlni. A fojtogató érzéssel küszködve, igyekezett átküzdeni magát oda hozzá. Caitlin! Uramisten, mennyire szereti őt! Semmi sem múlhatta felül azt az erőt, amely a lány felé húzta… Semmi. – Ne hagyj itt! – hallotta a lány sikoltását. Szerette volna megmondani neki, hogy nem fogja elhagyni. És hogy már közeledik felé. Csakhogy a feketeségnek sehogy sem akart vége szakadni. Bárhogy is próbálta, képtelen volt szabadulni tőle. Elmerült benne. Egyre lejjebb és lejjebb… És aztán. Semmi… csak a levegő nélküli sötétség, amely nem akarta szabadon engedni. – Jóságos ég, visszajön! – A kutyafáját neki! – Láttam, hogy megmozdult, a teremtőjét! A hangok valósággal szétfeszítették Ace agyát. Ezzel egyidejűleg borzalmas fájdalom költözött a mellkasába. Émelygett, és kétségbeesetten kapkodott levegő után. Valami fojtogatta. Mindkét kezét a torkához kapta, és az oldalára fordult, köhögve, sípolva, oxigénért zihálva.


– Ace! Ó, Ace… Ahogy sikerült levegőt szívnia a tüdejébe, érezte, hogy Caitlin ismét átöleli, a könnyei pedig áztatni kezdik az arcát. Levegő… és Caitlin. Egyikük nélkül sem tud élni. Megnyugtató és természetes volt, hogy az első lélegzetvétele pillanatában érezhette azt is, ahogyan a felesége puha teste körülveszi. Ace lehunyta a szemét, majd kinyitotta, próbált a lány arcára összpontosítani. Amikor kirajzolódtak előtte a vonásai, sikerült felemelnie egyik karját, és átölelnie Caitlin remegő vállát. Sírt. Ace szerette volna megvigasztalni, de akkor és ott minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy lélegezni tudjon. Lassacskán, araszolva kerítette hatalmába a valóság. Az emberek arca. A kötél, amely egy fa ágáról himbálózott fölötte. Caitlin, aki úgy sírt, mintha megszakadt volna a szíve. Ace ismét lehunyta a szemét, majd szorosabban ölelte a lány vállát, a férfira gondolva, aki oly durván bánt vele korábban. Caitlin az övé. Az övé. Nem érhet hozzá más férfi. Ha rajta múlik, soha többé egyetlen ujjal sem. – Jól vagyok – szólalt meg reszelős hangon. – Minden rendben. Édesem… ne sírj, kérlek, ne sírj! Csókok… édes csókok. Elhalmozták az egész arcát. A lány ízét érezte, olyan volt, akár a nap melegítette méz, melyet sokáig érzett még a nyelvén. Ace elmosolyodott és közelebb húzta magához. – Minden rendben van, Caitlin. Css! Ne sírj! Caitlin magához ölelte, de nem tudta abbahagyni a sírást. Ace felnézett a kötélhurokra, mely ott himbálózott fölöttük. Csak most tudatosodott benne, hogy felakasztották. Emlékezett már a ló megbokrosodására és az azt követő éles fájdalomra. Nem csoda, hogy pokolian fáj a torka. Jézusom… kis híján meghalt. És meg is halt volna, ha Caitlin nem hívja vissza. Lövések. Hallotta, hogy valaki elsütött egy fegyvert. És aztán megbokrosodott a ló. Patrick! Kiegyenesedett, és megpróbált felülni. Beiler rálőtt Patrickre. A fiú elesett. Ó, istenem… Caitlin épp eleget szenvedett már eddigi rövid élete során, nemhogy még az öccsét is elveszítse. Ace minden erejét összeszedve, megpróbálta eltolni magától Caitlint és sikerült is felülnie. A világ lebegő arcokból és imbolygó fáklyákból állt. Lehunyta a szemét, feltérdelt, és vett egy nagy levegőt. Patrick! Mire kitisztult a látása, Ace utolsó csepp erejét is összeszedte, hogy felálljon. Imbolygó mozdulatokkal emelte fel a fejét, a sógorát keresve a tömegben. Caitlin felpattant, hogy átfogja a derekát – Ace, ne… feküdnöd kellene még… – Patrick – szólalt meg rekedten. Érezte, hogy megfeszül a lány teste, és ebből tudta, hogy megfeledkezett az öccséről, míg ő ki nem mondta a nevét. – Ó, édes istenem… Paddy! Ace már-már arra számított, hogy Caitlin beleveti magát a tömegbe, hogy megkeresse az öccsét. Ehelyett csak szaporázni kezdte a lépteit, miközben szorosan fogta Ace derekát, és segített neki a járásban. Közeledésüket látva a Patrick köré gyűlt emberek és az orvos utat engedtek nekik. Amikor rájött, hogy Caitlin nem akarja elengedni, Ace lefejtette magáról a kezét, és biztatni kezdte: – Menj csak, menj!


Caitlinnek nem volt szüksége több biztatásra. Halk zokogás közepette térdelt le az öccse mellett. Patrick Halloway doktor karjában feküdt, olyan elégedett arckifejezéssel, mint egy macska, miután lenyelt egy kanárit. Jóllehet falfehér volt, amikor tekintete találkozott Ace-ével, de kacsintott. – Jól vagyok, Caitlin – mondta remegő hangon. – Azok után, amit tettem, nem halhatok meg ilyen könnyen. Beiler mellélőtt. – Mellélőtt? – ismételte utána Caitlin hisztérikus nevetéssel. – Mellélőtt? Ó, hála istennek! Megsimogatta az öccse vállát, megérintette a véráztatta kötést. – Vérzel, Paddy. Erősen vérzel. A fiú bágyadt mosollyal válaszolt: – Túl fogom élni, Caitlin. Kérdezd csak meg a doktor urat, ő majd megerősíti. Caitlin az idős orvosra pillantott. – A vérzés, doktor úr… vissza kell vinnünk a rendelőbe. Az orvos a körülöttük álló férfiakra nézett. – Szükségem lesz segítségre. Ace szeretett volna odalépni hozzá, de arra is alig futotta az erejéből, hogy megálljon a lábán. Négy férfi ajánlotta fel a segítségét. Caitlin várt, hogy ne akadályozza őket. Amikor felállt, Ace egyik karjával átölelte a derekát. Érezte, hogy remeg, és tudta, mennyire fél. Miközben a férfiak elhelyezkedtek, hogy közrefogják és fölemeljék Patricket, a fiú megkereste Ace tekintetét. – Gondolom, azok után, amit tettem, nem sok mentségem van, mégis bocsánatot kérek mindenért, Keegan. Ace önkéntelenül elmosolyodott. Patrick hangjából még mindig érződött némi ellenszenv. – Nincs szükség bocsánatkérésre – felelte. Gégéjét megviselte az akasztás, ezért csak rekedtes suttogásra futotta tőle. – Tekintsük úgy, mintha két testvérnek támadt volna nézeteltérése egymással, és spongyát rá! Miközben a férfiak elszállították Patricket, Ace hallotta, hogy a sógora dünnyög valamit az orra alatt arról, hogy neki aztán semmi köze az átkozott Keeganekhez. Megcsóválta a fejét, és a feleségére pillantott. – Rendbe fog jönni, szívem. Caitlin rászegezte tágra nyílt szemét. Ace elég erőt merített a tekintetéből. Caitlinnek szüksége van rá. Most talán még jobban, mint bármikor korábban. – Higgy nekem – suttogta Ace. – Rendbe fog jönni. Caitlin fojtott zokogással ölelte át a férje nyakát, fejét a mellkasára hajtva. A férfi még közelebb húzta magához, és sokáig így maradtak. Ace próbálta összeszedni az erejét, hogy erőt adhasson a feleségének. Amikor Caitlin abbahagyta a sírást, Ace odasúgta neki: – Gyere, menjünk! Várjunk inkább a rendelőben. Amint a doktor úr ellátta, biztosan elmondja majd, mi a helyzet. – És mi lesz a te öcséddel? Ace a hang irányába fordult. Joseph állt előtte, bőrből varrott lovaglókalapját a fejébe húzva, világos tincseit az esti szellő borzolta a válla körül. – Ó, Joseph! Hogyan szabadultál ki?


– Egy jószívű illetőnek eszébe jutott, hogy börtönbe zártak bennünket, és kivette a kulcsot Beiler zsebéből. – Joseph Caitlinre pillantott, aki továbbra is Ace-hez simult, arcát a férfi ingébe rejtve. – Meghalt. – Gondoltam – jegyezte meg Ace érdes hangon. Joseph közelebb lépett hozzájuk, egyik kezét Caitlin vállára tette. – Hé, Caitlin… Most meg miért sírsz? Most már túl vagyunk a nehezén. Ace meglepetésére Caitlin Joseph felé fordult, és átölelte a nyakát. – Ó, Joseph… felakasztották Ace-t… azt hittem, meghalt… Josephet ugyanúgy megrendítette mindez, mint Ace-t. Egy ideig csak állt, döbbenten, kezét Caitlin rázkódó háta fölött tartva. Nem merte megérinteni őt. Ismét Ace-re pillantott, majd magához ölelte a sógornőjét. – De nem halt meg – nyugtatgatta gyöngéden. – Nem tudom, mi lett volna velem nélküle! – zokogta Caitlin. Joseph elmosolyodott, és megveregette a sógornője vállát. – Azt hiszem, feleségül kellett volna vegyelek. Nem engedhettem volna ki a kezemből a főnyereményt. Ahhoz túlságosan is megkedveltem már a főztödet. Caitlin könnyek közepette nevetett, de közben még mindig a sírással küszködött. – Lehetetlen egy alak vagy! A bátyád kis híján meghalt, te pedig viccelődsz velem. – Nem viccelek. Döntetlenre állt a mérkőzésünk, de ő kérte meg hamarabb a kezed. Ace felvonta a szemöldökét. – Ha esetleg már fárasztónak találnád a feleségem ölelgetését, szívesen átveszem tőled. Joseph nevetett. – Az még odébb lesz, úgyhogy keress magadnak egy oszlopot addig, aminek odatámaszkodhatsz. David és Esa ekkor ért oda hozzájuk. – Hogy van Patrick? – Épp az imént javasoltam, hogy induljunk, és nézzük meg – felelte Ace. Caitlin kibontakozott Joseph öleléséből, megtörölte az arcát, majd David karjában folytatta a sírást. Azt követően pedig alaposan eláztatta könnyeivel Esa ingét is. Ace már kezdett féltékenykedni, mire visszakapta a feleségét. Eltökélte, hogy nem engedi át még egyszer a fivéreinek, ezért szorosan átölelte a derekát, miközben mind az öten elindultak a rendelő irányába. Az orvos úgy vélte, egészen jók Patrick esélyei. – Nem szakadt fel a seb – biztosította őket. – És kész csoda ugyan, de nem veszített túl sok vért mozgás közben. Mivel ilyen hamar lement a láza, állíthatom, hogy a gyógyulás útjára lépett. – Láthatjuk őt most? – kérdezte Caitlin. – Természetesen. Még ébren van. Csak ne időzzetek túl sokáig nála. Nem szeretném, ha kimerülne. Így is elég nehéz éjszakája volt. Ace elindult, követve a feleségét a rendelőbe. Csak akkor vette észre, hogy a nyomában ott vannak a testvérei, amikor az ajtóhoz ért. – Mi ez, konvoj? Titeket meg ki hívott, vademberek? – Senki – felelte Joseph. – Nincs szükségünk meghívásra. Patrick is családtag minálunk.


Caitlin hálás tekintete megakadályozta Ace-t abban, hogy még valami mást is hozzáfűzzön. Ám amikor mind az öten beléptek a helyiségbe, Patrick nem fogta vissza magát. – Te jóságos ég! Itt van az egész banda? Nekem pihenésre van szükségem. Ha itt vagytok a közelemben, még lehunyni sem merem majd a szemem. – Légy kedves hozzájuk, Patrick – kérte Caitlin, odatelepedve mellé az ágy szélére. Egy ideig csak nézte az öccsét, azután ragyogó mosollyal fordult Ace felé, de kissé könnyes volt a szeme. – Jobban néz ki, ugye? – Igen, határozottan jobban. Joseph csoszogni kezdett a csizmája talpával a padlón, majd csípőre tette a kezét. – Nos, O'Shannessy, bármennyire is nehezemre esik kimondani, de tisztellek azért, amit ma este tettél. – Ki mondta, hogy ezt várom tőled? – Patrick! – korholta Caitlin. – Kértelek, hogy légy kedves! Joseph ugyanúgy családtag, mint te is. Egy napon, amikor megszületnek majd a gyermekeim, mindannyian nagybácsik lesztek. Patrick tekintete találkozott Ace-ével a nővére vörös hajkoronája fölött. – Úgy van, szülj csak gyerekeket. Mindegyik félig O'Shannessy lesz. Valószínűleg vörös hajúak. És a végtelenségig csökönyösek. Jobban tennéd, ha kétszer is meggondolnád! Ace önkéntelenül elnevette magát. – Az O'Shannessyk már csak ilyenek. Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a fejére nőttek. Caitlin feddő pillantását látva gyorsan hozzátette: – Csak viccelek, Caitlin. Kitűnőnek ígérkezik az eredmény, ha az O'Shannessy-vér a Keeganekével keveredik. Egyszer már mondtam neked, hogy boldog leszek, ha szülsz nekem fél tucat vörös hajú gyereket. Patrick halványan elmosolyodott, és megfogta a nővére kezét. – Nos, ha gyerekeket is terveztek, kénytelen leszek elásni a csatabárdot. – Mégpedig jó mélyre – nyomatékosította Caitlin. – Nincs több verekedés. – Nincs bizony – helyeselt Patrick egyre szélesebb mosollyal. – Az összes whiskysüveget összetörtem. És megesküdtem, hogy nem iszom többé. És ezt most halálosan komolyan gondolom. Caitlin odahajolt hozzá, hogy megölelje. – Ó, Patrick, annyira szeretném, ha sikerülne! – Sikerülni fog. Joseph odalépett az ágy mellé, és kezet nyújtott Patricknek. – Nem szeretnélek fárasztani, Patrick, úgyhogy már megyek is. Előtte azonban szeretném megköszönni neked mindazt, amit ma este tettél. Megmentetted a bátyám életét. És ezt sohasem fogom elfelejteni neked. Patrick egy pillanatig csak nézte Joseph feléje nyújtott jobbját, majd viszonozta a gesztust. Kezet fogtak, mélyen egymás szemébe nézve közben. Miután Joseph odébb lépett, David és Esa állt oda az ágy mellé, követve a példáját. Patrick még sápadtabbnak tűnt, mire mindegyikükkel kezet fogott. – Na, most már menjetek – kérte Ace. – Mindannyian. Mindjárt megyünk mi is. Miután a fivérei távoztak a helyiségből, Ace odaállt a felesége mellé, kezét gyöngéden a vállára téve. Néhány másodpercig nézte Patricket, komoran és tűnődve.


Patrick felvonta az egyik szemöldökét. – Nagyon hasonlítok az apámra, ugye? Ezt a szememre hányod majd még? Ace alaposan megfontolta a választ. Tiszta szívből jött, amit végül mondott. – Nem, Patrick, nem hinném, hogy ezt valaha is a szemedre hánynám még. Néhány perccel később, amikor Ace és Caitlin kilépett a rendelőből a csípős éjszakába, a lány kérdőn nézett rá. – Komolyan gondoltad, ugye? Időközben megbocsátottál az apámnak mindenért, amit csak elkövetett. Ace magához ölelte, tekintetét a távoli Sziklás-hegység holdfényben úszó csipkés sziluettjére szegezte. Milyen sokáig emésztette őt a gyűlölet és az indulat! Mostanra mindkettőtől megszabadult. És ez leírhatatlanul jó érzés volt. Lehajolt, hogy homlokon csókolja Caitlint, majd mélyen a szemébe nézett. – Apádnak köszönheted, hogy megszülettél – fejtegette fátyolos hangon. – És számomra te vagy a legcsodálatosabb ebben az életben. Hogyan is élhetnék úgy, hogy nem bocsátottam meg neki? Könnyek szöktek Caitlin szemébe. Lábujjhegyre emelkedett, és átölelte a férje nyakát. – Sokszor tűnődtem már azon, vajon megszabadulok-e tőle valaha is. Hogy eljön-e majd az idő, amikor nem rezzenek össze a félelemtől, attól tartva, hogy ott áll a hátam mögött. – Egyre szorosabban ölelte magához a férjét. – Világéletemben rettegésben éltem. Így gondolkodtam róla. – Egy pillanatra elhallgatott. – És most… mit gondolsz? Végre kisütött a nap, eltűntek a felhők az égről. Már nem is emlékszem, mikor fordult elő velem utoljára, hogy megfeledkeztem arról, ő már halott, és rettegtem tőle. Életemben először biztonságban érzem magam: azóta, hogy a feleséged vagyok. – Ó, Caitlin… – Ez az igazság – suttogta az asszony. – Már nem félek. És úgy érzem, soha többé nem is fogok. Nincs már hatalma fölöttem. Nem Caitlin volt az egyetlen, aki úgy érezte, mintha felszabadult volna: amikor Ace ismét magához ölelte őt, a férfin úrrá lett az érzés, hogy így van ez rendjén. Conor O'Shannessy lánya… a legdrágább ajándék, amelyet valaha is kapott. Arcát Caitlin hajába temette, mélyen magába szívta édes illatát, és arra gondolt, milyen utat járt be a bosszúvágytól vezérelve, mire eljutott idáig. Semmi kétség, azzal, hogy most a karjába zárhatja Caitlint, kárpótolva érzi magát mindenért.


A 19. század második felében, a Vadnyugaton játszódó történet főhőse, Ace Keegan visszaköltözik gyermekkora, egyben családja tragédiájának

Recommend Documents