NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
164/2015. (VI.25.) számú határozata A Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézményébe járó tanulók étkeztetésére vonatkozó megállapodás megkötéséről A Közgyűlés
1. Az
előterjesztést
megtárgyalta és elfogadja.
2. A határozat mellékletét képező megállapodást jóváhagyja . 3. Felhatalmazza a polgármestert, valamint a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ (KÖZIM) vezetőjét a megállapodás aláírására. Felelős:
Dr. Kovács Ferenc polgármester
Tóth Zoltán intézményvezető
Határidő: Folyamatos
4. A Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézményében ellátott tanulók folyamatos étkeztetését biztosítja azzal, hogya Klebelsberg Intézményfenntartó Központ biztosítja a működtetést végző önkormányzati költségvetési szerv részére külön megállapodással a tevékenység ellátásához szükséges nagy értékű tárgyi eszközök, kis értékű tárgyi eszközök, valamint a feladatellátáshoz szükséges, az intézményben levő helyiségek térítésmentes használatát. Kinyilatkozza , hogya feladat ellátásához álláshelyet nem vesz át.
5. Utasítja és egyben felhatalmazza a Középfokú Köznevelési Intézményeket
Működtető
Központ vezetőjét a költségek megosztásáról szóló megállapodás elkészítésére és aláírására. Felelős: Tóth Zoltán intézményvezető Határidő: folyamatos
6. Utasítja a Középfokú Köznevelési Intézményeket eszközök nyilvántartásba vételéről, gondoskodjon. Felelős: Tóth Zoltán intézm ényvezető Határidő : folyamatos
Működtető
rendeltetésszerű
Központ vezetőjét, hogy az használatáról, állagmegóvásáról
k.m.f.
, fsF.eren polgármester
Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző
Erről értesülnek: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői 3./ Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ, Nyíregyháza Széchenyi u. 29-37. 4./ Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézménye Nyíregyháza, Széchenyi út 34-38. 5./ Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Salgótarjáni Tankerülete, Salgótarján Rákóczi út 36 .
2
Melléklet a 164j2015.(VI.25.) számú előterjesztéshez MEGÁLLAPODÁS KÖZÉTKEZTETÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (székhelye : Nyíregyháza, Kossuth tér l., adószám: 15731766-2-15, számlaszáma: 11744003-15402006 00000000 számlavezető pénzintézete: OTP Bank Nyrt Északkelet-magyarországi Régió Nyíregyházi Fiókja (4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. l .)), képviseli: Dr. Kovács Ferenc polgármester, a továbbiakban Önkonnányzat és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ (székhelye: Nyíregyháza, Széchenyi u. 29-37.,
adószám: 15802255-2-15, számlaszám: 11744003-15802255-00000000 szá ml aveze tő pénzintézete: OTP Bank
Nyrt Északkeleti-magyarországi Régió yíregyházi Fiókja (4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 1.)), képviseli: Tóth
Zoltán intézményvezető, továbbiakban KÖZIM
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 32., képviseli:
Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarjáni tankerület mb. tankerületi igazgató, adóigazgatási
azonosító szám : 15799658-2-41, előirányzat-felhasználási keretszámla száma : 10032000 00330462-00000000, ÁHT azonosítója: 335262, statisztikai szám jele : 15799658-8412-312-01
továbbiakban : KLlK
RIDENS Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium (székhelye : 2660 Balassagyarmat, Nyírjes puszta 5., képviseli : Siketné Zsiga Judit intézményvezető), a továbbiakban Intézmény RIDENS Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézménye (telephelye: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 34-38., tagintézmény vezető : Varga Józsefné) a továbbiakban Tagintézmény együttesen
Együttműködő
Felek között a mai napon, az alábbi feltételek szerint: I. ELŐZMÉNYEK
Együttműködő Felek előzményként rögzítik, hogy az Országgyűlés 2012 . november 26-án elfogadta az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvényt, amely - többek között módosítja a gyermekétkeztetésre vonatkozó szabályokat is. Ez alapján az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban Gyvt) 151. § (2) bekezdése 2013. január l-jétől az alábbi rendelkezést tartalmazza:
"Ha a szülő (törvényes képviselő) eltérően nem rendelkezik, a nem állami fenntartó az általa fenntartott nevelési-oktatási intézményben, a települési önkormányza t az általa fenntartott óvodában és a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fennta rtott nevelési-oktatási intézményben, a fenntartó az egyéb állami fenntartású intézményben a gyermekek és a tanulók számára az óvodai nevelési napokon, illetve az iskolai tanítási napokon biztosítja a déli meleg főétkezés t és két további étkezés t." Fentiek értelmében, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának feladata 2014. szeptember l -jétől az étkeztetés biztosítása a RlDENS Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézményében.
II. A MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA 1. Az Önkormányzat az I. pontban leírtaknak megfelelően a Tagintézményben biztosítja a tanulók számára az iskolai tanítási napokon a déli meleg főétkezést és további két étkezést.
3
2. Az Önkormányzat a gyermekétkeztetési feladat ellátásáról az Intézmény tanulói és dolgozói tekintetében a KLlK Salgótarjáni Tankerület vagyonkezelésében lévő Tagintézmény tálaló konyha-étkezőjében gondoskodik. Az étkeztetés esetében a feladatellátás az Állam tulajdonában, és a KLlK vagyonkezelésében lévő tálaló konyha-étkezőben történik. 3. A KLlK jelen szerződés keretében ingyenes használatba adja az Önkormányzat részére a Nyíregyházi ingatlan nyilvántartásban szereplő iskola, étkező és tálaló konyha rendeltetésű, 2 természetben 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38. alatti ingatlan ból 176 m ingatlanrészt, mely tálaló konyha funkciót lát el (továbbiakban: konyha) . A használatért a KLlK a bérleti díj fizetésétől eltekint. 4. A KLlK a feladat ellátásához ingyenesen használatba adja az Önkormányzat részére jelen megállapodás 1. sz. mellékiete (átadási jegyzőkönyv) szerinti - az étkeztetés feladatellátására szolgáló vagyonkezelésében lévő - ingóságokat. Ezen eszközök pótlásáról, javításáról az Önkormányzat gondoskodik. A pótlás során beszerzett eszközök az Önkormányzat tulajdonába kerülnek. 5.
Szerződő
Felek kijelentik, tudomással bírnak arról, hogya gyermekétkeztetési feladatokat az Önkormányzat a KÖZIM közreműködésével látja el a 3.) pontban rögzített Tagintézmény tálaló konyha-étkezőjében.
III. MEGÁLLAPODÁS IDŐTARTAMA 1. Jelen megállapodás 2014. szeptember
l-jétől
határozatlan
időtartamra
jön létre.
2. A megállapodás megszűnik, ha az Önkormányzat étkeztetési feladat-ellátási kötelezettsége teljesen, vagy az érintett Tagintézményben és kollégiumában elhelyezett diákok vonatkozásában megszűnik. 3. A megállapodás módosítását bármelyik fél írásban kezdeményezheti. 4.
Együttműködő felek tudomásul veszik, megegyezéssel, írásban módosíthatják.
hogy
jelen
megállapodást
kizárólag
közös
5. Jelen megállapodást bármelyik fél jogosult a másik félhez intézett írásos felmondó nyilatkozattal, a hónap utolsó napjára, de legalább 60 (hatvan) napos felmondási idővel felmondani.
IV. KÖZÉTKEZTETÉSI FELADATELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
1. Az étkeztetési feladat magában foglalja a gyermekétkeztetés biztosítását, az étel szállítását, kiosztását. 2. Az Önkormányzat az étkeztetést teljes körűen látja el. Az ellátás biztosítása érdekében szükséges alkalmazottak foglalkoztatásán, az adagok minőségi és mennyiségi ellenőrzésén és kiosztásán túl gondoskodik a tálaláshoz használt szállító és tálaló edények, evőeszközök mosogatásá ró I, a konyha takarításáról, a jogszabályi előírásokban meghatározott higiénés körülmények betartásáról. Az étkező tisztántartása a KÖZIM dolgozóinak feladata. 3. Az Önkormányzat az étkezésért fizetendő térítési díj mértékét határozatban állapítja meg. Az étkezési térítési díj beszedését a KÖZIM végzi.
4
4. A Tagintézmény a köznevelési feladatokhoz kapcsolódó étkeztetési feladat-ellátáshoz szükséges feltételeket saját kollégiumi ellátottjai, tanulói és alkalmazottai vonatkozásában biztosítja . Az étkezési normatíva igényléséhez, a napi étkezés lebonyolításához szükséges nyilvántartásokat naprakészen vezeti, a nyilvántartás adatait a Tagintézmény a KÖZIM részére rendelkezésre bocsátja. 5. A KÖZIM az étkezések megrendelését közvetlenül, naponta az élelmezésvezető részére küldi meg. A pótrendeléseket és lemondásokat a tárgynapot megelőző napon 9 óráig (hétfői napra pénteken 9 óráig) jogosult a Tagintézmény a KÖZIM felé jelezni. 6. A Tagintézmény az étkeztetésben résztvevők létszámáról (kedvezményenkénti bontásban a KÖZIM által előírt formában) az intézmény tanulói vonatkozásában havonta kimutatást küld a KÖZIM-nek folyamatosan jelezve a változásokat. A Tagintézmény a térítési díj kedvezményeket nyilvántartja, a megállapítás alapjául szolgáló dokumentumok érvényességét figyelemmel kíséri és az érvényességi határidő lejártára felhívja a szülő, gondviselő figyelmét, illetve az új dokumentumok bekéréséről gondoskodik. A Tagintézmény a térítési díj-kedvezmények megállapításának alapjául szolgáló dokumentációt 5 évig megőrzi és az Önkormányzat kérésére azt ellenőrzésre átadja .
V. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat köteles a használatba adott ingatlanrészt rendeltetésszerűen használni, annak állagát megóvni - ideértve a konyha tartozékait, felszereléseit, az épület központi berendezéseit és a közös használatra szolgáló helyiségeket is - továbbá azt tisztán tartani.
2. Amennyiben az Önkormányzat a konyhán bármilyen átalakítást, felújítást vagy egyéb értéknövelő munkát kíván végrehajtani, azokat kizárólag a KLlK előzetes írásbeli hozzájárulása esetén teheti meg. Az ingyenes használat időtartama alatt szükségessé váló karbantartási munkák költsége eltérő megállapodás hiányában az Önkormányzatot terhelik. 3. A rendes karbantartáson felüli, nagyobb volumenű felújítási vagy helyreállítási munkák költségei teljes egészében a KLlK-et terhelik. Ilyen esetben az Önkormányzat köteles tűrni a karbantartással, felújítással, helyreállítással kapcsolatos munkák elvégzését, illetve ha azok elvégzésének szükségességét észleli, köteles arról a KLlK-et haladéktalanul értesíteni. 4. A jelen szerződés bármely módon történő megszüntetése esetén az Önkormányzat köteles az ingyenes használatba adott ingatlanrészt a megszűnés napjával, eredeti állapotában, játadás átvételi jegyzőkönyvnek megfelelőenj kiürítvej a KLlK részére visszaadni. 5. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) lakásbérletre vonatkozó szabályai, valamint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései az irányadók. 6. A KLlK kijelenti, hogy az intézmény esetében a tűz-, villám- és érintésvédelmi igazolásainak állapota megfelel a jogszabályban meghatározottaknak, amelyről az érvényes igazolásokat az Önkormányzat rendelkezésére bocsátja . 7. Az 1. számú melléklet jelen megállapodás elválaszthatatlan részét képezi.
5
Jelen megállapodás egymással mindenben megegyező 8 eredeti példányban készült, melyből 3
példány az Önkormányzatot, 3 példánya KLlK-et, 1-1 példány az intézményt és a KÖZIM -et illeti
meg.
A szerződő felek mint akaratukkal
képviselői egyezőt
a megállapodásukat tartalmazó okiratot elolvasás és értelmezés után,
aláírják.
Mellékletek: 1. számú melléklet: használatba adott eszközök Nyíregyháza, 2015. június 25 .
NV[REGVHÁZA MEGVEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNVZATA RÉSZÉRŐL:
Dr.
~nc~
Dr. Szemán Sándor
polgármester
~~\~~\
Pató né Nagy Magdolna gazdasági osztályvezető (pénzügyi
címzetes
főjegyző
ellenjegyző)
(jogi
~~.-
~.
Tóth Zoltán KÖZIM intézményvezető
ellenjegyző)
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
részéről:
Székyné dr. Sztrémi Melinda salgótarjáni tankerület mb. tankerületi igazgatója
RIDENS
Szakképző
~)
Siketné Z iga Judit intézményvezető
Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium
részéről:
J0-!J ~
1/
varga jJózse
r~
né~
J
tagintézmény vezető
/ /
ÁTADÁS - ÁTVÉTELI JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember Ol-jén a RIDENS Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézménye 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 34-38. alatti hivatalos helyiségében Jelen vannak:
Varga Józsefné
RIDENS
tagintézményvezető
Nizsalóczki Csabáné
RIDENS
gondnok
Puskásné Somogyi Mária
KÖZIM
intézményvezető-helyettes
Silimon Tiborné
KÖZIM
konyhai dolgozó
Kondész Istvánné
KÖZIM
konyhai dolgozó
Tárgy: konyhai és éttermi berendezések, eszközök ingyenes használatra való átadása
KONYHA mennyiség
5sz.
Nyilv.sz.
Megnevezés
1
371
Sütő 2 rekeszes (Technokea 900 VE/3)
2
405 483
3
5945
4
me.egység 1
db
Étkezési tálca
40
db
Kanál
70
db
786
Evőkés
58
db
5
787
Evővilla
61
db
6
793
Leveses tányér
57
db
7
1177
Lapostányér
78
db
Bögre
67
db
Kancsó
17
db
1
db
Megjegyzés
1185
9
6012 4012 4599
10
508
Hűtőszekrény
11
641
Tűzhely
1
db
12
642
Üst
1
db
13
643
Gázzsámoly
3
db
14
727
Asztal RM lappal
2
db
15
750
Asztal kopásálló lappal
2
db
16
732
Lábas 40 l-es
1
db
17
736
Tálalópult (fiókos)
2
db
18
738
Mosogató (RM 3 medencés
2
db
19
752
Szekrény (Felső fali)
3
db
20
760
Fazék 5,75 l-es fedővellNOX
1
db
21
760
Fazék 4 l-es fedővellNOX
1
db
8
Elektronic
fedővel
INOX
csepegtetővel)
1. oldal
Működés
képtelen
,jY0 ,r-,..
\
22
762
Lábas 6 L-es fedővellNOX
23
763
Lábas 5,25 L-es
24
764
Lábas 3 L-es
25
770
26
2
db
2
db
2
db
Tál 3,5 L-es INOX
1
db
771
Merőkanál
0,4 L-es
4
db
27
772,584
Merőkanál
0,25 L-es
3
db
28
774
Spicc kanál
2
db
29
775
Lapát kanál
3
db
30
778
Csontozó kés
1
db
31
780
Tésztaszűrő
28 cm
1
db
32
781
Tésztaszűrő
22 cm
1
db
33
782
Tésztaszűrő
20 cm
1
db
34
809
Mentőláda
1
db
35
856
Étkező asztal
1
db
36
1057
Szemetes
1
db
37
1107
Szék
2
db
38
1841
Hűtőgép
1
db
39
1901
Tűzoltókészülék
1
db
40
2494
Tálalóállvány RM
2
db
41
2544
Konzervbontó
1
db
42
3031
Mikrohullámú
1
db
43
3616
Kéztörlő
adagoló
1
db
44
3637
Folyékonyszappan adagoló
1
db
45
3944
Hűtőszekrény
1
db
fedővellNOX
fedővellNOX
400 L-es
sütő
Zanussi ételmintás
;5953
46
3954 3955
Ételszállító edény fedővel 20 L
3
db
47
3956
Ételszállító edény fedővel 15 L
1
db
48
4306
Szemetes
1
db
49
4344
Függöny
3
db
50
6165
Rádiósmagnó
1
db
51
6593
Ruháskosár
1
db
52
7191
Falióra
1
db
53
7769
Szarvasi kávéfőző
1
db
2. oldal
ÉTKEZŐ
Ssz.
Nyilv.sz.
1
686
Megnevezés
mennyiség
Szekrény
me.egység
2
db
2
Asztal
21
db
3
Szék
53
db
Kézszárító
1
db
Fogas
2
db
Folyékonyszappan adagoló
1
db
7
3612 4342 4343
Függöny
7
db
8
6171
Gurulós tálaló
2
db
4
1071 2032 2035
5 6
o -
~ f
va~ózs, f tagmtezme
..
t.-,./
.
k.m.f
. ~1:'}1 oiJe;,LJIí---[
)
~izsalóczki Csabáné
é vezeto
gondnok
h'~\"" Silimon ~iborné' ~ I
/lou~G ~n 1/~---!
t \ \' \
Kondész Istvánné konyha i dolgozó
konyhai dolgozó \
nVJ)~t0. Puskásné Somogyi Mária intézményvezető-helyettes
3. oldal
Megjegyzés