1. A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek és azok megítélése az Európai Unióban...6

Vállalkozók Európában

3

Tartalomjegyzék Bevezető ...........................................................................................................................4 1.

A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek és azok megítélése az Európai Unióban ...................................................................................................6

2.

Az Európai Unió veszélyes hulladékokra vonatkozó szabályozása, a főbb követelmények és előírások...................................................................................8

3.

2.1.

A keretirányelv...............................................................................................8

2.2.

A veszélyes hulladékról szóló irányelv.........................................................11

Magyarország és az uniós követelmények.........................................................14 3.1.

A hazai szabályozás .....................................................................................14

3.2.

Változások a veszélyeshulladék-szabályozásban .........................................15

3.3.

A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek feltételeiről szóló kormányrendelet ..........................................................................................16

3.4. A veszélyes hulladékokra vonatkozó speciális szabályok.............................21 3.4.1. A veszélyesség megítélése..................................................................24 3.4.2. A veszélyes hulladékok jegyzéke .......................................................27 3.4.3. A veszélyes hulladék kezelése............................................................32 3.4.4. A veszélyes hulladék sorsának nyomon követése...............................42 4.

Magyarország és az EU-követelmények ............................................................49

5.

Teendők a teljes megfeleléshez ...........................................................................53

6.

Néhány konklúzió ................................................................................................56

Esettanulmány...............................................................................................................57 A hatályos, illetve már kihirdetett EU–jogszabályok gyűjteménye ..........................59

4

Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon

Bevezető A hulladékok különleges csoportját alkotják a veszélyes hulladékok, amelyeknek anyagi tulajdonságai, illetve egyes összetevői külön-külön vagy együttesen a környezetre, a környezet elemeire, az élővilágra és az emberi egészségre potenciálisan károsító hatást fejthetnek ki. A kockázatok minimalizálása, lehetőség szerinti megszüntetése, de legalább a hatások érvényesülési lehetőségének minél teljesebb kizárása különleges figyelmet és kezelési módszereket, speciális biztonsági és ellenőrzési módszereket igényel. A különleges bánásmódot nemcsak a hulladékként jelentkező egyes anyagok veszélyessége indokolja – hiszen ebből a szempontból kielégítő szabály- és eszközrendszert ad a veszélyes árukra és a vegyi anyagokra, illetőleg a humán-, a növény- és az állategészségügyre vonatkozó előírások sora –, hanem éppenséggel e veszélyes anyagok hulladék volta is. Mivel a hulladék speciális jellemzője az, hogy tudatos termelőtevékenység, fogyasztás során vagy következtében, de spontán módon, mintegy akaratlanul és haszontalanul „képződik”, termelője igyekszik tőle a legegyszerűbb és legolcsóbb módon megszabadulni. A hulladéktól való megválás vágyát növeli, ha az veszélyes, és emiatt improduktív védelmi intézkedéseket kell tenni. Emellett a hulladékban az eredetileg hasznos anyagok általában keverten, de legalábbis más anyagoktól szennyezetten jelennek meg, amelyeket alap- vagy nyersanyagként már nem lehet felhasználni, illetőleg csak újabb tisztító vagy kinyerő eljárások segítségével lehet – legalább egy részüket – ismét felhasználhatóvá tenni. A veszélyes hulladék kezelésének különlegességét tehát az adja, hogy egyrészt anyagi tulajdonságai miatt mint veszélyes anyagot, másrészt birtokosának az anyaggal kapcsolatos viszonya miatt mint hulladékot kell kezelni, és ennek megfelelően a két általános szabályrendszer speciális kombinációját együttesen kell alkalmazni. Ezért általános gyakorlat az, hogy a veszélyes hulladékkal kapcsolatos viselkedési normákat önálló szabályozórendszer keretében állapítják meg. A kettős probléma együttes kezelésére születtek meg előbb több fejlett ipari országban az első nemzeti veszélyeshulladék-szabályozások. E szabályozók azonban lényegében csak az országhatáron belüli védelmi intézkedések meghozatalával foglalkoztak, aminek következtében fokozódott a veszélyes hulladékok ezen országokból történő kiszállítása olyan országokba, amelyekben ezek a szabályok még hiányoztak, vagy kevésbé voltak szigorúak. Ez a tendencia vezetett el az Európai Közösségek közös veszélyeshulladékkezelési szabályainak felállításához (78/319/EGK tanácsi irányelv a toxikus és veszélyes hulladékról), majd az OECD-tagországok közötti veszélyeshulladék-forgalom ellenőrzésének szabályaihoz – az Európai Tanács C(83)180 határozati ajánlása a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításáról – s végül a UNEP égisze alatt a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és ártalmatlanításának ellenőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény (Bázeli Egyezmény, 1989. március 22.) létrejöttéhez. A magyar jogrend ezt az önálló szabályrendszert 1981 óta tartalmazza, azt először a veszélyes hulladékokról szóló 56/1981. MT rendeletben foglalták össze. A


5

hulladékgazdálkodásról szóló, 2001. január 1-jén hatályba lépett 2000. évi LXIII. törvény is önálló fejezetet szentel a veszélyes hulladékoknak, megállapítva bizonyos általános szabályokat a kezelésükre. A törvény e területre vonatkozó végrehajtási szabályait 2001. december 31-ig a veszélyes hulladékokról szóló 102/1996. (VII. 12.) kormányrendelet rögzítette, amelyet 2002. január 1-jétől új szabályozó, a 98/2001. (VI. 15.) kormányrendelet (a továbbiakban: R) váltott fel. Az új rendelet zárórendelkezései értelmében azonban – a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint a kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) kormányrendeletben megjelent módosítás alapján – a nyilvántartási és bejelentési kötelezettségek, valamint a veszélyes hulladék országhatárt átlépő szállításának szabályai a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendeletben meghatározottak szerint maradtak érvényben.

A kiadvány a Brit-Magyar Akcióterv keretében, az Egyesült Királyság Kormányának Külföldi és Nemzetközösségi Hivatala támogatásával készült. The booklet was published in the framework of the BritishHungarian Action Plan, supported by the Foreign and Commonwealth Office of the United Kingdom Government.

6

1.


A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek és azok megítélése az Európai Unióban

Az Európai Unió (EU) alapelveinek és a közösség alapdokumentumainak számító szerződéseknek megfelelően a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységeket is az áruk szabad mozgását, a vállalkozás szabadságát és a versenysemlegességet biztosító körülmények között lehet végezni. Az egészség és a környezet védelme érdekében azonban e tevékenységek vonatkozásában – éppen a bevezetőben említett kettős kockázat mérséklése érdekében – e szabadságjogok a közösségi szabályozók folytán egyre korlátozottabb mértékben érvényesülhetnek. Így, bár a veszélyes hulladékkal kapcsolatos előírások belső piaci jogszabályok, a hulladék különleges áruként történő kezelését, a hulladékkal kapcsolatos tevékenységek rendszeres hatósági ellenőrzését, speciális feltételekhez kötött engedélyezési kötelezettségét, a hulladék veszélyessége miatti fokozott felügyeletét teszik lehetővé. E lehetőségek átfogó közösségi kereteit és kötelezően alkalmazandó korlátait a hulladékgazdálkodásra vonatkozó EK-irányelvek határozzák meg, amelyek érvényesítését és konkrét végrehajtási módjait a tagországoknak saját nemzeti szabályozásukban kell megoldaniuk. Az irányelvek lehetőséget adnak arra, hogy a nemzeti szabályozásokban bizonyos dolgokban (pl. kibocsátási határértékek, műszaki biztonsági követelmények) az irányelv előírásainál szigorúbb követelményeket állapítsanak meg, amennyiben azok nem befolyásolják hátrányosan a közösségi verseny- és piaci feltételeket. E megoldás alól a hulladék országhatárt átlépő szállításának szabályai jelentenek kivételt, amelyeket az unió rendeletben állapít meg, és amelyeket a tagországoknak a rendeletben leírtaknak megfelelően, változatlan formában és tartalommal kell végrehajtaniuk. A közösségi szabályozás szerint a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységekre is alapvetően az átfogó, minden hulladékra kiterjedő elvek és szabályok érvényesek, amelyeket a közösségi hulladékgazdálkodási stratégiák, az általában öt évre szóló környezetvédelmi akcióprogramok hulladékgazdálkodási részei, illetve jogi formában a hulladékról szóló keretirányelv fogalmaznak meg. Ezen általános megítélés mellett a veszélyes hulladékok veszélyességéből következő nagyobb kockázat mérsékléséhez szükséges különleges intézkedéseket tartalmaznak az akcióprogramok csakúgy, mint a kimondottan a veszélyes hulladék kezelésére vonatkozó szabályok. A még mindig eléggé általános veszélyeshulladék-szabályozáson túl külön speciális szabályok vonatkoznak a valamilyen szempontból kiemelt figyelmet érdemlő, illetve fokozott kockázatot jelentő tevékenységekre, anyagokra, termékekre, illetve hulladékaikra (titán-dioxid-ipar és hulladékai, elemek és akkumulátorok, hulladék olaj, PCB-k és PCT-k, kiselejtezett járművek, elektromos és elektronikai készülékek). Ugyancsak külön szabályozás alá tartoznak az egyes hulladékkezelési módok (lerakás, égetés és tágabb értelemben ideértve a hulladékok határokat átlépő szállítását), amelyekben az általános feltételek meghatározásán kívül mindig megjelennek a veszélyes hulladék kezelésekor alkalmazandó szigorúbb feltételek is. Az általános elveknek és előírásoknak megfelelően tehát a veszélyes hulladék termelőire is vonatkozik a hulladékképződés-megelőzési, mennyiség- és veszélyességcsökkentési kötelezettség, a minél nagyobb arányú hasznosítás, valamint a környezet- és


7

egészségkímélő ártalmatlanítás. Vonatkozik rájuk „a szennyező fizet” elv, amely szerint a termelőnek kell elvégeznie vagy megfizetnie a megfelelő ártalmatlanítást. A veszélyes hulladék termelőjének felelősségén kívül a gyártó felelőssége is érvényesíthető, ha a kezelendő hulladék a gyártó termékéből, és nem a termék előállításából ered. Ugyancsak általános kötelezettség a képződő hulladék mennyiségének, fajtáinak nyilvántartása, illetve a hatóságok számára a nyilvántartások ellenőrzésének lehetővé tétele, információigényük teljesítése. Egyébként az általános biztonsági és adminisztrációs szabályok megtartásával szabadon végezhető a hulladékkezelés a termelő telephelyén. A hulladékkezelést tekintve már nem ilyen egséges a megítélés. A hulladéktermelő és ártalmatlanító vagy -hasznosító között közvetítő tevékenységet végző vállalkozókat (szállító, kereskedő, begyűjtő, ügynök), illetve magát a hasznosítót is általában csak regisztráltatni kell, sőt olykor még ez sem szükséges (bár az ilyen kivételeket be kell jelenteni az EU Bizottságának). Veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenység végzéséhez azonban mindig hatósági engedély szükséges. Ugyanakkor a hasznosítást vagy ártalmatlanítást előkészítő tevékenységek is hasznosításnak vagy ártalmatlanításnak számítanak, ha azok szorosan kapcsolódnak a tényleges hasznosításhoz vagy ártalmatlanításhoz. Egyes speciális esetekben a biztonság növelése érdekében arra is lehetőség van, hogy a veszélyes hulladék kezelésére felhatalmazottakat az állam jelölje ki (pl. hulladék olaj begyűjtése és regenerálása). Ugyancsak állami szintű intézkedésekkel van lehetőség az országos veszélyeshulladék-ártalmatlanító hálózat kialakítására. A veszélyes hulladék ártalmatlanításában egyébként az unió deklarált célja, hogy közösségi méretekben teljesüljön az önellátás elve és megvalósuljon az ehhez szükséges közösségi ártalmatlanító hálózat. (E cél komolyságát mutatja az is, hogy az EK az elsők között ratifikálta a Bázeli Egyezmény azon, még nem hatályos módosítását, amely szerint OECD-tagállamból nem szállítható veszélyes hulladék nem OECD-országba. E döntést rendeletben hirdették ki, így végrehajtása kötelező a tagországok számára.) Az unión belüli veszélyeshulladék-kezelési önellátás mára gyakorlatilag megvalósult, az ehhez szükséges ártalmatlanító létesítmények és kapacitások összességében rendelkezésre állnak, ám területi eloszlásuk, kihasználtságuk és műszaki kialakításuk elég nagy szórást mutat: a legkorszerűbb, de alapanyaghiánnyal küszködő veszélyeshulladék-égetőtől a túlterhelt, környezetszennyező lerakóig lehet példát találni. Az Európai Unió veszélyes hulladékkal kapcsolatos szándékait és felfogását mégis a ma hatályos, illetve a már kihirdetett, de csak később életbe lépő szabályozások mutatják be a legegyértelműbben.

8

2.


Az Európai Unió veszélyes hulladékokra vonatkozó szabályozása, a főbb követelmények és előírások

Az Európai Unió hulladékokra vonatkozó szabályozórendszerének alapját a hulladékról szóló 75/442/EGK keretirányelv képezi. Az irányelv, illetve módosításai és kiegészítő határozatai szabják meg a minden hulladékra vonatkozó és az összes azzal kapcsolatos tevékenységben uniószerte megtartandó általános követelményeket. Második keretirányelvként fogható fel a veszélyes hulladékról szóló 91/689/EGK irányelv, amely – amellett, hogy meghatározza a veszélyes hulladék fogalmát vagy inkább fogalmi rendszerét – lényegében a keretirányelv előírásait ülteti át a veszélyes hulladék különleges kezelési biztonsági igényeinek megfelelően. Az átfogó szabályozók közé tartoznak a szakmapolitikai és stratégiai dokumentumok, valamint a különböző végrehajtási beszámolók tartalmi követelményeit megállapító rendelkezések. Az átfogó keretszabályokhoz mintegy végrehajtási szabályként egyrészt hulladékkezelő eljárásokra és létesítményekre vonatkozó szabályozók (települési hulladék égetése, veszélyes hulladék égetése, hulladéklerakás, szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználása, a hulladékok országhatárt átlépő szállítása), másrészt az egyes anyag- és hulladékáramokra vonatkozó speciális szabályozók (titán-dioxid-ipar hulladékai, csomagolás és hulladékai, hulladék olaj, PCB-k és PCT-k, akkumulátorok és elemek) kapcsolódnak. Ezek mellett léteznek olyan átfogó környezetvédelmi szabályozók is, amelyek előírásait a hulladékgazdálkodásban is érvényesíteni kell: például az integrált szennyezésmegelőzésről és -ellenőrzésről szóló vagy az egyes köz- és magánberuházások környezeti hatásainak vizsgálatáról szóló irányelvek. A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos főbb szabályozási elemek a következők:

2.1.

A keretirányelv

A rendszer alapvető kereteit az Európai Tanács 91/156/EGK irányelvével módosított 75/442/EGK irányelv a hulladékról (a továbbiakban: keretirányelv) határozza meg, amely a közösség szakterületi kerettörvényeként értelmezhető. A minden hulladékra kiterjedő, a hulladékokkal kapcsolatos átfogó feladatokat, azok végrehajtásának általános szabályait, az eljárási és hulladékkezelési normákat meghatározó keretirányelv szolgál iránymutatásul az összes többi hulladékgazdálkodási jogszabály kialakításához és alkalmazásához. A keretirányelv pontosan meghatározza többek között a hulladék, az ártalmatlanítás és a hasznosítás fogalmát, s értelmezésüket és betartásukat az Európai Bíróság igen szigorúan vizsgálja. A definíciókat és az azok tartalmi részletezését szolgáló mellékleteket a magyar hulladékgazdálkodási törvény is átvette, azonban nem haszontalan itt néhányat kiemelni, mivel a későbbiekben többször kell utalni rájuk. hulladék: bármely, az I. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles;


9

termelő: bárki, akinek tevékenysége hulladékhoz vezet („eredeti termelő”), és/vagy, aki előkezelést, keverést vagy más olyan tevékenységet végez, amelynek nyomán a hulladék jellege vagy összetétele megváltozik; birtokos: a hulladék termelője vagy az a természetes vagy jogi személy, akinek a hulladék a birtokában van; gazdálkodás: gyűjtés, szállítás, hasznosítás, ártalmatlanítás, beleértve az ezen eljárások fölötti felügyeletet és a lerakók utógondozását; ártalmatlanítás: a II/A mellékletben felsorolt bármely tevékenység; hasznosítás: a II/B mellékletben felsorolt bármely tevékenység; gyűjtés: a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében. Az irányelv hatálya a következőkben felsoroltak kivételével minden hulladékra kiterjed. Nem terjed ki a levegőbe kibocsátott anyagokra, valamint – amennyiben azokról más jogszabály rendelkezik – a radioaktív hulladékra, az ásványi nyersanyagok kitermelése, kinyerése, kezelése és tárolása során keletkező hulladékokra, az állati tetemekre, a trágyára és más természetes, a mezőgazdaságban felhasználható nem veszélyes anyagokra, a szennyvízre és a hatástalanított robbanóanyagokra. Az irányelv hatályának kérdéséhez kapcsolódik a Bizottság 94/3/EK határozata, amely létrehozta a közösségi hulladéklistát (Európai Hulladékkatalógus – EWC). A keretirányelv gyakorlatilag a lista alkalmazásával együtt érheti el a célját. A lista természetesen nem teljes körű, és az azon szereplő anyag csak abban az esetben hulladék, ha megfelel a keretirányelv szerinti definíciónak. A listát időszakonként felülvizsgálják, hogy megfeleljen a mindenkori technikai követelményeknek és ismereteknek. Az átalakított listát – amely az eddigi első módosítás – a 2000. szeptember 6-án kihirdetett 2000/532/EK bizottsági határozat tartalmazza, amely 2002. január 1-jén lépett életbe, ugyanezen időponttól hatályon kívül helyezve a korábbi EWC-t. A határozat szerinti európai hulladéklistát azóta kétszer módosították (2001/118/EK és 2001/119/EK határozat). Az új lista meghatározza a veszélyes hulladékokat is, így hatálybalépésekor a 94/904/EK tanácsi határozattal kihirdetett veszélyeshulladék-lista is érvényét vesztette. A keretirányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek •

elsősorban a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkező mennyiség és a veszélyesség csökkentésére;

•

másodsorban a hulladék hasznosítására, annak újrafeldolgozásával, újrahasználatával vagy újra felhasználhatóvá tételével – illetve bármely más módon, amellyel nyersanyaggá alakítható – vagy energiaforráskénti használatára.

A keretirányelv megerősíti, hogy a hulladék hasznosítását és ártalmatlanítását úgy kell végezni, hogy az alkalmazott eljárások ne veszélyeztessék az emberek egészséget és a környezetet, a vizet, a levegőt, a talajt, a növényeket és az állatokat, ne járjanak zavaró zajjal vagy szaggal, ne okozzanak balesetet, és ne legyenek kedvezőtlen hatással a tájra,

10 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon különösen a védett területekre. Ennek megfelelően tilos a hulladékok elhagyása, illegális lerakása vagy ellenőrizetlen kezelése. A keretirányelv azt is előírja, hogy a közösségnek az önellátás elve alapján hulladékártalmatlanító létesítmények hálózatát kell létrehoznia, és az egyes tagországoknak is erre kell törekedniük. Egyik legfontosabb előírása az, hogy a tagországok az irányelv végrehajtására jelöljék ki az illetékes hatóságokat, és azok a közigazgatás minden szintjén készítsenek az illetékességi területükre vonatkozó hulladékgazdálkodási tervet, amely felöleli a keletkező hulladékok teljes körét és azok kezelési módjait. A terveknek tartalmazniuk kell a hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusát, mennyiségét és eredetét, az általános műszaki követelményeket, az egyes hulladékokra vonatkozó esetleges speciális intézkedéseket, a megfelelő kezelőlétesítményeket. A tervek magukban foglalhatják a hulladékkezelésre felhatalmazottak listáját, a hasznosítás, illetve az ártalmatlanítás becsült költségeit, a gyűjtés, válogatás és kezelés racionalizálását segítő intézkedéseket. A terveknek nem megfelelő hulladékforgalmat meg kell akadályozni. Biztosítani kell, hogy a hulladék tulajdonosa magán- vagy közszolgáltató begyűjtőnek, hasznosítónak vagy ártalmatlanítónak átadja, vagy az előírásoknak megfelelően maga hasznosítsa vagy ártalmatlanítsa hulladékát. Az ártalmatlanítást vagy hasznosítást végző vállalkozásnak rendelkeznie kell az illetékes hatóság engedélyével, amely tartalmazza az ártalmatlanítható hulladékok típusát és mennyiségét, a technikai követelményeket, a betartandó biztonsági előírásokat, a kezelés helyét és módját. Az engedély határozott időre adható, megújítható, és feltételekhez köthető. A kérelem elutasítható, ha a javasolt kezelési eljárás a környezet szempontjából elfogadhatatlan. Az olyan vállalkozás, amelyik kizárólag saját hulladékát kezeli a keletkezés helyén – veszélyes hulladék kivételével –, illetőleg amelyik hasznosítást folytat, mentesíthető az engedélyezés alól. A mentesség csak akkor alkalmazható, ha az illetékes hatóságok megállapították az adott tevékenység folytatásának adott hulladékra vonatkozó általános szabályait és feltételeit, s a hulladék típusa, mennyisége és a kezelési eljárás kizárja a környezet szennyezésének veszélyét. A mentesség alá tartozó vállalkozásokat az illetékes hatóságoknál be kell jegyeztetni. A hulladékok gyűjtésével és fuvarozásával hivatásszerűen foglalkozó vállalkozásokat – amennyiben tevékenységük nincs engedélyezéshez kötve – szintén be kell jegyeztetni az illetékes hatóságoknál. A gyűjtő, fuvarozó és kezelő vállalkozásokat az illetékes hatóságoknak rendszeresen ellenőrizniük kell. A hulladékkezelőknek nyilván kell tartaniuk a hulladékok mennyiségét, jellemzőit, eredetét, ahol lehetséges, további sorsát, a gyűjtés gyakoriságát, a szállítás és a kezelés módját. Ezen információkat az illetékes hatóságok számára hozzáférhetővé kell tenni. A „szennyező fizet” elvnek megfelelően a kezelés költségeit a hulladékot kezelésre átadó birtokosnak és/vagy a korábbi birtokosnak kell fedeznie, de magára vállalhatja a hulladékká vált termék gyártója is.


2.2.

11

A veszélyes hulladékról szóló irányelv

Az Európai Közösség a veszélyes hulladékok kezelését 1978 óta szabályozza. Az első vonatkozó közösségi jogszabály a Tanács 1978. március 20-án elfogadott 78/319/EGK irányelve volt a toxikus és veszélyes (dangerous) hulladékról. Ez a veszélyes hulladékok ártalmatlanításának közösségi szabályait rögzítette. Ezt váltotta fel 1991-ben a ma is hatályos 91/689/EGK tanácsi irányelv a veszélyes (hazardous – azaz inkább „kockázatos”) hulladékról. Az irányelv a hulladékkezelés második EU-keretjogszabályának tekinthető, amely lényegében a keretirányelv általános előírásainak speciális alkalmazási szabályait adja meg a veszélyes hulladékra vonatkoztatva. Az irányelv alkalmazásához nélkülözhetetlen a veszélyes hulladékok listáját megállapító 94/904/EK tanácsi határozat, amely gyakorlatilag meghatározza az alapirányelv hatályát, illetve a veszélyes hulladék fogalmának tartalmát. E lista megszületésének elhúzódása tette szükségessé az irányelv 94/31/EK irányelvvel történő módosítását, amely csak a hatálybalépési határidőt módosította 1993. december 12-ről 1995. június 27-re. A veszélyeshulladék-jegyzéket 2002. január 1-jétől felváltotta a 2000/532/EK bizottsági határozattal kihirdetett új európai hulladéklista, amely csillaggal megkülönböztetve tartalmazza a veszélyes hulladékokat is. A veszélyes hulladék közösségi szabályrendszerét a 96/302/EK bizottsági határozat teszi teljessé, amely meghatározza, hogy milyen információkat milyen formában kell évente megküldeni a Bizottságnak a tagállamokban végzett veszélyeshulladék-kezelésről. A szabályozás célja a keretirányelv előírásainak alkalmazása a veszélyes hulladékra, a tagállamok veszélyeshulladék-gazdálkodásra vonatkozó speciális szabályainak harmonizálása. Ennek megfelelően az előírások legnagyobb részét a keretirányelvre való visszahivatkozás, illetve azok veszélyes hulladékra specializált alkalmazási szabályai teszik ki. Így az alkalmazott alapvető fogalmak is azonosak a kertirányelvben meghatározottakkal (hulladék, termelő, birtokos, gyűjtés, hasznosítás, ártalmatlanítás). A veszélyes hulladék fogalmának meghatározása kissé bonyolult. Veszélyes hulladéknak számít a keretirányelv 18. cikkének megfelelő eljárással az I. és a II. melléklet alapján kialakított listán szereplő hulladék. E hulladéknak rendelkeznie kell a III. mellékletben megadott tulajdonságok legalább egyikével, és a listának figyelembe kell vennie a hulladék eredetét és összetételét, s ahol szükséges, a koncentrációs határértékeket. Az irányelv veszélyes hulladékként értelmezi azt a hulladékot is, amelyikről valamely tagállam kimutatja, hogy rendelkezik a III. melléklet szerinti veszélyeztető tulajdonságok valamelyikével. Az ilyen eseteket be kell jelenteni a Bizottságnak, amely a keretirányelv szerinti eljárással megvizsgáltatja a hulladékot a listára történő felvétel érdekében. A lista megjelenése óta több mint 200 hulladékfajta felvételét javasolták a tagállamok, de a hosszadalmas eljárás miatt évekig egyiket sem vették fel arra. A kertirányelvnél említett új hulladéklista (2000/532/EK) a veszélyeshulladék-listát is kiváltja, és az abban veszélyesként megjelölt hulladékok számos új elemet tartalmaznak a 94/904/EK határozathoz képest. A listának alapvető újdonsága, hogy azok a hulladéktípusok, amelyek változó összetételűek, kettős megjelöléssel szerepelnek (pl. külön tétel a veszélyes összetevőket tartalmazó és az ilyet nem tartalmazó égetési salak).

12 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon Az irányelv rögzíti, hogy az előírások a háztartási hulladékra nem vonatkoznak, azonban utasítja a Bizottságot, hogy 1992 végéig tegyen javaslatot a Tanácsnak ezek speciális szabályozásáról. Az 1990-es évek közepén készült is erre vonatkozóan egy szakmai tervezet, ám a hivatalos javaslat azóta sem született meg. Konkrét előírásként a következőket követeli meg az irányelv a tagállamoktól, azok hatóságaitól, illetve veszélyes hulladékot termelő és kezelő vállalkozásaitól: •

Minden olyan helyen, ahol veszélyes hulladékot bocsátanak ki (vagy az képződik), azonosítsák és tartsák nyilván azt.

•

A veszélyes hulladékok ártalmatlanításával, hasznosításával, begyűjtésével, szállításával foglalkozó vállalkozások nem keverhetik a különböző kategóriákba tartozó veszélyes hulladékokat, illetve a veszélyes és a nem veszélyes hulladékot. (Ettől eltérni csak ott lehet, ahol a keretdirektíva 4. cikke szerinti biztonsági feltételek teljesülnek, és az a hasznosítás vagy az ártalmatlanítás folyamán a biztonság növelése érdekében történik. Az ilyen célú keverés is hatósági engedélyhez van kötve.) Amennyiben szükséges, s gazdaságilag és technikailag lehetséges, a már összekevert hulladékokat szét kell választani.

•

Anélkül, hogy az irányelv azt külön említené, természetesen a veszélyes hulladékokra is vonatkozik a keretirányelv II. mellékletében meghatározott ártalmatlanítási vagy hasznosítási eljárást alkalmazó vállalkozás engedélykötelezettsége. Ugyanakkor a keretirányelvben adott felmentési lehetőségek közül kizárja azon eseteket, amikor a veszélyes hulladékot annak termelője maga ártalmatlanítja. A veszélyes hulladék hasznosításának engedélyezése alól azonban megtartja a felmentés lehetőségét, amennyiben a nemzeti szabályozás meghatározza a külön engedély nélkül hasznosítható hulladék típusát és mennyiségét, a hasznosítás speciális feltételeit (a veszélyesanyag-tartalom határértékeit, a kibocsátási határértékeket, a hasznosítás módját), és mindezzel garantálja a keretirányelv 4. cikke szerinti biztonsági feltételek teljesülését. Természetesen az ilyen hasznosítást végző vállalkozásokat a hatóságoknak bejelentés alapján nyilván kell tartaniuk. Emellett a kivételre módot adó előírásokat három hónappal a hatálybalépés előtt be kell mutatni a Bizottságnak, amely a tagállamokkal folytatott konzultáció alapján javaslatot tesz a véglegesen elfogadható megoldásra.

•

A veszélyes hulladék kezelését végző vállalkozások tevékenységét a hatóságoknak rendszeresen ellenőrizniük kell.

•

A veszélyes hulladékot termelő, hasznosító, ártalmatlanító és szállító vállalkozásoknak nyilvántartást kell vezetniük, amelynek a keretirányelv I. (hulladékkategóriák) és II. (hasznosítást és ártalmatlanítást szolgáló eljárások) mellékletének megfelelően tartalmaznia kell a hulladék mennyiségét, jellemzőit és eredetét, valamint – ha az értelmezhető – a célállomást, a begyűjtés gyakoriságát, a szállítás és a kezelés módját. A nyilvántartásban levő információkat a hatóságok számára hozzáférhetővé kell tenni, illetve biztosítani kell, hogy abból az elvégzett kezelések azonosíthatók legyenek. A nyilvántartásokat a szállító vállalkozásoknak legalább egy évig, más vállalkozásoknak legalább három évig meg kell őrizniük.


13

•

A begyűjtés, a szállítás, a tárolás során biztosítani kell a csomagolásra és a megjelölésre vonatkozó hatályos nemzetközi és uniós szabályok megtartását.

•

A begyűjtés és a szállítás ellenőrzésekor különleges figyelmet kell fordítani a hulladék eredetére és a célállomásra.

•

A veszélyes hulladék átadás-átvételi ügyleteket a veszélyes hulladék határokat átlépő szállításának előírásai szerinti azonosítási okmányoknak kell kísérniük.

•

Az illetékes hatóságoknak a veszélyes hulladékok kezelésére önálló vagy az általános hulladékgazdálkodási terv részét képező tervet kell készíteniük, amelyet nyilvánosságra kell hozniuk. A terveket a Bizottságnak, illetve kérésre más tagállamoknak is be kell mutatni.

•

A tagállamoknak minden lehetséges lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a veszélyes hulladék rendkívüli esemény bekövetkeztekor se veszélyeztesse a lakosságot és a környezetet, szükség esetén akár az irányelv előírásaitól átmenetileg eltérő kezeléssel is. Ezekről az eltérésekről tájékoztatni kell a Bizottságot.

•

A tagállamoknak a keretirányelv végrehajtására hozott intézkedéseikről szóló beszámolók részeként a veszélyeshulladék-irányelv végrehajtásáról is háromévenként (első alkalommal 1994. április 1-jéig) be kell számolniuk a Bizottságnak. E beszámolók tartalmi követelményeit mindig fél évvel a határidő lejárta előtt teszik közzé.

A csatlakozás érdekében az ismertetett dokumentumokat, illetve előírásokat kell a hazai jogszabályokban megfogalmazni és a gyakorlatban alkalmazni.

14 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon

3.

Magyarország és az uniós követelmények

A veszélyes hulladékokat illetően tehát egyrészt alapvetően az ismertetett jogi normák harmonizációját, másrészt az előírásoknak való megfelelést kell biztosítani az EU-ba való belépésig, illetve a csatlakozási tárgyalásokon elért átmeneti időszakon belül. A közösségi előírásoknak való megfelelés alapja tehát a hazai jogi szabályozás hozzáigazítása az irányelvekhez. E tekintetben Magyarország már a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt is jó helyzetben volt, hiszen az 1981 óta létező szabályozás elveiben és szakmai tartalmában gyakorlatilag megfelelt a közösség szabályozásának. Emellett természetesen voltak lényegi eltérések, elsősorban a szabályozás hatályának meghatározásában, másodsorban hatósági engedélyezésben és ellenőrzésben, illetve az adminisztrációs kötelezettségek szabályozásában. Mára elmondhatjuk, hogy a veszélyeshulladék-szabályozásban lényegében megtörtént a jogharmonizáció, a végrehajtásban azonban még számos teendő van.

3.1.

A hazai szabályozás

A hulladékgazdálkodásról 2001. január 1-jén hatályba lépő 2000. évi XLIII. törvény átfogó, egységes szabályozási rendszert vezetett be a hulladékgazdálkodásban, megteremtette az Európai Unióhoz történő csatlakozást előkészítő jogharmonizáció kereteit, egyben – külföldi szakértők szerint is – megfelelően érvényesítette a közösségi keretirányelv követelményeit. E rendszerbe a veszélyes hulladékokra vonatkozó érvényes szabályozást nem lehetett változatlan formában beilleszteni, a törvény megjelenése előtt hatályba lépő jogszabály nem minden tekintetben felelt meg a közösségi előírásoknak. Bár az unió veszélyes hulladékról szóló 91/689/EGK keretirányelvével a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendelet általános előírásai összhangban vannak, a főként a rendelet mellékleteiben meghatározott részletes technikai végrehajtási szabályok már nem elégítik ki az uniónak az utóbbi időben alapvetően megváltozott végrehajtási szabályozásában foglalt elvárásokat. Az ismertetett keretszabályok végrehajtási módjának meghatározására az elmúlt két évben új közösségi szabályozók jelentek meg: •

a hulladéklerakásról szóló 1999/31/EK irányelv;

•

a hulladékégetésre vonatkozó követelményrendszer 2000/76/EK irányelvvel végrehajtott átfogó rendezése, korszerűsítése;

•

a hulladékok 2002. január 1-jétől hatályos, időközben is többször módosított 2000/532/EK határozat szerinti jegyzéke (amely a veszélyes hulladékokat is tartalmazza).

Ezek követelményeinek harmonizálása csak a hazai veszélyeshulladék-szabályozás megújításával volt lehetséges. A hulladékgazdálkodási törvény által meghatározott rendszerben a közösségi előírások átvétele is egyszerűbbé válik, mivel az az általános szabályok végrehajtási feltételeit tevékenységi körönként rendeli megállapítani. Ily módon külön rendelet tárgya az adatszolgáltatás és a nyilvántartás, az országhatárt átlépő hulladékszállítás, az alkalmazható bírságok mértéke és kiszabásuk feltételei, a

15


hulladékégetés, a hulladéklerakás követelményei, valamint a hulladékok jegyzékbe vétele. Mindezek figyelembevétele és érvényre juttatása érdekében hozta meg a kormány 98/2001. (VI. 15.) rendeletét a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről.

3.2.

Változások a veszélyeshulladék-szabályozásban

A kormány 98/2001. (VI. 15.) rendeletével a veszélyes hulladékokról szóló 102/1996. (VII. 12.) kormányrendeletet 2002. január 1-jétől – a nyilvántartási és a bejelentési kötelezettség, valamint a veszélyes hulladékok országhatárt átlépő szállításának szabályai kivételével – hatályon kívül helyezte, azt a bevezetésben bemutatott szabályozási rendszernek, egyben a közösségi előírásoknak is megfelelő szabályozással váltva fel. Az új szabályozással megszűnik az a gyakorlati szempontból viszonylag kényelmes megoldás, hogy az összes veszélyes hulladékkal kapcsolatos szabály, jog és kötelezettség – lényegében függetlenítve minden más szabályozástól – egyetlen rendeletben található meg. Az új rendszerben a veszélyes hulladékkal kapcsolatos szabályok egy átfogó, minden hulladékra kiterjedő hulladékgazdálkodási rendszerbe épülnek be, amelyben szervesen kapcsolódnak a más hulladékokra is vonatkozó, és az egyéb környezetvédelmi és gazdasági szabályokat is magában foglaló jogi környezethez. Természetesen a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtási rendeleteinek rendszere az egyes hulladéktípusokra – így a veszélyes hulladékokra is – vonatkoztatva egységet alkot, amennyiben a rendelkezéseket koordináltan, egy időben léptetik hatályba. A veszélyes hulladékra vonatkozó új rendelet által szabályozott témakörök tehát a következők szerint térnek el a 2002-ig hatályos szabályozástól: •

megszűnik a veszélyes hulladékok osztályba sorolása, csak veszélyes és nem veszélyes hulladékot különböztetnek meg;

•

a hulladék veszélyességét meghatározó veszélyességi hulladékgazdálkodási törvény 2. számú melléklete tartalmazza;

•

a veszélyességet okozó összetevőket bizonyítottan mutató hulladékokat felsoroló veszélyeshulladék-jegyzéket a 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet szerinti hulladékjegyzék foglalja magában (ez a módosított 2000/532/EK határozatnak megfelelő hulladékjegyzék, amely megállapítja az egyes veszélyességi jellemzőkre vonatkoztatott határértékeket is);

•

az előző változások következtében módosul a hulladékminősítés rendszere és szerepe;

•

a veszélyes hulladék képződésével és kezelésével kapcsolatos nyilvántartási és bejelentési kötelezettséget fenntartva a részletes tartalmi és formai követelményeket külön kormányrendelet fogja meghatározni;

•

egyszerűsödik, egyben bővül a sok helyen, kis mennyiségben képződő veszélyes hulladékok begyűjtése;

jellemzőket

a


•

külön jogszabály szabályozza részletesen a hulladékok – ezen belül a veszélyesek – lerakását (22/2001. [X. 16] KöM rendelet);

•

külön jogszabály határozza meg a hulladékok – ezeken belül a veszélyesek – égetésének részletes szabályait;

•

külön jogszabály állapítja meg a hulladékokkal – ezeken belül a veszélyesekkel – kapcsolatos kötelezettségek megszegésekor alkalmazandó bírság mértékét.

3.3.

A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek feltételeiről szóló kormányrendelet

A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) kormányrendelet hatálya a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározottak szerinti veszélyes hulladékokra terjed ki. Vagyis minden olyan hulladékra, amely a törvény 2. mellékletében megadott tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkezik, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmaz, s eredete, összetétele, koncentrációja miatt kockázatos az egészségre, a környezetre. A veszélyes hulladékok körének meghatározása alapvető kérdés a hatály tekintetében. Az EK-szabályozás átvételével a veszélyes hulladékok eddigi három veszélyességi osztálya helyett egyetlen kategória marad. A hulladékok más minősítő, besorolási elemei nem változnak. A hulladékjegyzékben veszélyesként feltüntetett hulladékok mellett a jegyzékbe be nem sorolható, de a veszélyességi jellemzők bármelyikével rendelkező hulladék továbbra is veszélyesnek minősül, illetve az elővigyázatosság elvének megfelelően megmarad az új, ismeretlen összetételű hulladékokra vonatkozó veszélyességi vélelem a minősítéssel bizonyított veszélytelenség megállapításáig. Változatlanul kiterjed a lakosságnál képződő veszélyes hulladékokra is, de természetesen bizonyos, az általánostól eltérő kötelezettségekkel. A települési hulladékban megjelenő veszélyes hulladékkal kapcsolatban a gyakorlati végrehajtási feltételek megteremtésével, a települési hulladék kezelésére vonatkozó rendeletekben meghatározott elkülönített begyűjtés rendszerével, a szükséges biztonságot garantáló begyűjtőhelyek és edényzet biztosításával. A begyűjtött veszélyes hulladékok kezeléséről a begyűjtőnek már mint saját hulladékról kell gondoskodnia, az általános szabályok szerint. A lakosságnál képződő veszélyes hulladékokhoz hasonlóan egyes, külön jogszabályokban meghatározott veszélyeshulladék-fajták (pl. szárazelemek, akkumulátorok, olajok, gyógyszerek, nem mentesített elektromos készülékek, gépjárművek stb. hulladékai) begyűjtésekor és feldolgozásakor a külön jogszabályok alapján kell eljárni. A rendelet hatálya természetesen kiterjed minden veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységre, illetőleg az ilyen tevékenységet folytatókra (a lakosságra vonatkozó specialitások figyelembevételével). A rendeletben használt alapvető fogalmakat a hulladékgazdálkodási törvény meghatározza, azonban a szabályozás érdekében további, kiegészítő fogalmak meghatározására volt szükség.


17

Így a veszélyes hulladékkal kapcsolatban meghatározták a hulladékgyűjtő udvar fogalmát, nem zárva ki, hogy a települési hulladék kezelésében eltérő legyen az értelmezés. Az említett külön szabályok szerint begyűjthető hulladékfajták egyszerűbb kezelhetősége érdekében be kellett vezetni az úgynevezett speciális gyűjtőhely fogalmát. Ennek segítségével a rendelet lehetőséget ad például a lejárt szavatosságú gyógyszerek, kimerült elemek, akkumulátorok visszavételére az elárusítóhelyeken. Emellett – az eddigi szabályozás végrehajtási tapasztalatai alapján – a veszélyes hulladék képződési helyen való gyűjtése kötelezettségének teljesítéséhez elkülönítették a munkahelyi és az üzemi gyűjtőhelyet. Az előbbi ténylegesen a keletkezés helyén, illetve a keletkezés helyiségében, megfelelő edényzetben történő gyűjtést, az utóbbi az eddigi feltételeknek megfelelően végzett telephelyi gyűjtést szolgálja, azzal a kiegészítéssel, hogy mód van a termelő több telephelyén keletkező veszélyes hulladéknak egy üzemi gyűjtőhelyen történő gyűjtésére, ha ez szállítási szempontból racionálisabb megoldás, mint a közvetlen hasznosítóhoz vagy ártalmatlanítóhoz történő szállítás. Az üzemi gyűjtőhelyen továbbra is csak egy évig tartható veszélyes hulladék. Az eddigi tároló-kezelő telepet – változatlan tartalommal – tárolótelepként határozták meg. A megfogalmazás továbbra sem zárja ki a telepen a biztonságot szolgáló előkezelés végzését. A tárolás változatlanul legfeljebb három évig lehetséges, az ezt meghaladó tárolás lerakásnak minősül. A veszélyességi osztályok megszűnése, illetve az új hulladéklistán és az ahhoz tartozó határértékrendszeren alapuló besorolás lényegesen megváltoztatja a hulladékminősítés, illetve azt végző Hulladékminősítő Bizottság szerepét: ez a hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítására korlátozódik. A minősítési eljárás a rendelet szerint alapvetően a hulladékjegyzék által nem tartalmazott, illetve abba be nem sorolható, valamint az ismeretlen összetételű és veszélyességű hulladékokra korlátozódik. A hulladék minősítéséről a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség az előírt vizsgálatok elvégzése nélkül is dönthet, amennyiben a hulladékhoz vezető technológia ismerete és elemzése alapján a képződött hulladék a hulladékjegyzékbe besorolható. Újdonság, hogy a technológia alapján történő, illetve a termelő által elvégzendő besoroláshoz támogatást nyújt az EU veszélyes hulladékra vonatkozó irányelve I. és II. mellékletének beépítése az értékelési szempontok közé. Ezek egyrészt azon tevékenységeket sorolják fel, amelyek következtében veszélyes hulladék képződik, másrészt azon vegyületeket és anyagokat, amelyek összetevőként a hulladékot veszélyessé teszik. Ahol ez a technológiára alapozott minősítés (besorolás) nem lehetséges, ott a hagyományos minősítési eljárás tartalmában gyakorlatilag nem változott, csak néhány technikai jellegű módosítás történt. Például a Bizottság neve Hulladékminősítő Bizottságra változott, a minősítő határozat kiadása pedig nem a miniszter, hanem a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség hatásköre. Az eljárás részletes szabályait a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. Továbbra is lehetőség van a hulladékkezelő technológiák és berendezések minősíttetésére, amelynek keretében – a hulladékminősítő eljáráshoz hasonlóan – a főfelügyelőség minősítő határozatot ad ki. A határozat állást foglal a minősített technológia alkalmazhatóságáról, a kezelhető hulladékokról és a kezelés eredményéről,

18 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon illetve a technológia alkalmazásának feltételeiről. A technológiaminősítés részletes szabályait a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza. A hulladékkezelés technológiáját a kezelésre vonatkozó engedélyben tulajdonképpen a környezetvédelmi hatóság is minősíti, hiszen az engedély megadása egyben a technológia elfogadását jelenti. A minősítés azonban lehetőséget arra, hogy az adott helyen engedélyezett technológia alkalmazását más felügyelőségek, illetve az egész ország területére is kiterjesszék. A veszélyes hulladékkal járó vagy azzal kapcsolatos tevékenységben megtartandó alapvető követelmények nem változtak. Törekedni kell a hulladék képződésének és veszélyességének megelőzésére és csökkentésére, illetve minél nagyobb arányú hasznosítására. Gondoskodni kell a hulladék sorsának nyomon követhetőségéről, ellenőrizhetőségéről, és meg kell akadályozni a környezet szennyezését, illetve az egészség károsítását. Kiemelt követelmény a leghatékonyabb megoldás, az elérhető legjobb technika alkalmazása, amelyet mind a veszélyes hulladékhoz vezető termelési, szolgáltatási tevékenységek, mind a veszélyes hulladékok kezelése során tekintetbe kell venni. A veszélyes hulladékok és kezelésük nyilvántartása és bejelentése továbbra is a termelő és a kezelő kötelezettsége, amelynek részleteiről külön jogszabály rendelkezik. A rendelet e kötelezettség veszélyes hulladékokra vonatkozó általános kereteit határozza meg, amelynek alapja ezután is az anyagmérleg. A hulladékgazdálkodási törvény által a veszélyes hulladékokra is előírt tervezési kötelezettség két módon valósul meg: a hatóságok által készítendő (országos, területi és helyi hulladékgazdálkodási) tervek részeként, illetve a termelők és a kezelők egyedi terveként. A tervezési kötelezettségek között nevesítik, hogy a helyi terveknek foglalkozniuk kell a települési hulladékokban megjelenő veszélyes hulladékokkal, viszont a termelő és a kezelő eddigi veszélyeshulladék-szabályozás szerinti egyedi tervkészítési kötelezettségét a hulladékgazdálkodási tervezési szabályozás fogja részletezni. A rendelet a veszélyes hulladék kezelésének általános szabályait a külön jogszabályokban megállapítandó részletes rendelkezésekre figyelemmel határozza meg. A kezelés követelményei között elsősorban a veszélyes hulladékokra általános érvényű korlátozások és tilalmak találhatók. Ezek közül a korábbinál részletesebben szabályozták a keverés kérdését, hiszen ez nem egy alkalommal csak a veszélyes anyag hígítással történő látszatkezelése volt. A rendelet ennek elkerülésére állít fel korlátokat, és határozza meg, hogy mely esetekben lehet indokolt a keverési engedély megadása. A veszélyes hulladék kezelése – a gyűjtés, a szállítás és a begyűjtés, illetve a képződés helyén történő előkezelés egyes eseteit kivéve – engedélyköteles tevékenység maradt. Az engedélyezés eljárásrendje, szabályai gyakorlatilag nem változtak, azonban az eljárások könnyítése érdekében a rendelet 4. melléklete részletesen felsorolja a különféle eljárásokban részt vevő szakhatóságokat. A nem engedélyköteles, de a biztonsági feltételeknek eleget tenni köteles gyűjtés üzemi gyűjtőhelyen történhet, ahol a veszélyes hulladék korlátozott ideig, legfeljebb egy évig tartható. A rendelet az üzemi gyűjtőhelytől megkülönbözteti a munkahelyi gyűjtőhelyet,


19

amely nem egy telephely összes hulladékát gyűjti, hanem közvetlenül a keletkezési helyhez kötődik. Az üzemi gyűjtőhely speciális megoldása az, ha a termelő több – egymáshoz közeli – telephelyén keletkező hulladéka gyűjtésére egyetlen telephelyen alakít ki közös gyűjtőhelyet. A begyűjtés a különböző forrásból származó, kis mennyiségben keletkező hulladékok begyűjtőjárattal történő összegyűjtése és eljuttatása a kezelőhöz. Speciális lehetősége a kis mennyiségben keletkező – elsősorban, de nem kizárólag lakossági forrásból származó – veszélyes hulladék számára gyűjtőudvarok kialakítása, ahol szintén érvényes az üzemi gyűjtőhelyre vonatkozó időkorlátozás. Az üzemi gyűjtést követően – amennyiben nem áll a kezelő rendelkezésére az összegyűjtött veszélyes hulladék kezeléséhez szükséges kapacitás – a veszélyes hulladék legfeljebb három évig tárolótelepen tartható. A gyűjtő- és tárolólétesítmények kialakítására és működtetésére vonatkozó részletes technikai feltételeket – gyakorlatilag az eddigivel azonos módon – a rendelet 3. számú mellékletében foglalt szabályzat tartalmazza. A veszélyes hulladék szállítása elsősorban a termelő és a kezelő közötti mozgatást jelenti, és szintén engedélyköteles. Tekintettel arra, hogy a szállításnak a hulladékkezelés más formája nem része, az erre vonatkozó szabályok – az engedélyezést is beleértve – a veszélyesáru-szállítás szabályozásának felelnek meg. A szállítás folyamán alapvetően nem a szállított veszélyes hulladék hulladék volta, hanem környezeti veszélyessége a meghatározó, ezért a veszélyes hulladék szállításakor is a veszélyes áruk szállítására vonatkozó műszaki előírásokat kell alkalmazni. A szállító felelőssége sem magához a hulladékhoz kapcsolódik, hanem csak a szállítás feltételeinek biztosításához és a lebonyolítás biztonságához. A szállítás sajátossága a hulladék mozgásának megfelelő dokumentálása, amit a rendelet a korábbiakhoz hasonlóan kötelezően alkalmazandó kísérőjegyekkel old meg, az általános esetben és a begyűjtéshez kapcsolódó szállításkor használandó, kissé átalakított formanyomtatványokat alkalmazva. A rendelet 2. számú melléklete szerinti szállítási szabályzat részletesen leírja a kísérőjegyek kitöltésének és használatának módját és elszámolási, bizonylatolási rendjét, amely egyébként tartalmilag nem tér el az eddigi szabályozástól. A szállítással kapcsolatos átadás-átvételi, felelősségi szabályok viszont a mellékletből átkerültek a rendelkező részbe. Ennek lényege az, hogy a szállító mint veszélyeshulladék-fuvarozói tevékenységi engedéllyel rendelkező vállalkozó feladata a szállítmány eljuttatása, átadása az átvevőnek, más kezelési tevékenységet nem végezhet. Ha a szállító saját tevékenységéből származó hulladékot szállít, akkor a jogszabályokban előírt kezelési kötelezettségek és az ezekhez kapcsolódó egyéb előírások (nyilvántartás, adatszolgáltatás stb.) teljesítése is feladata. A szállításhoz hasonlóan az előkezelés sem „önálló” kezelési tevékenység, csak valamely más kezelés elemeként, illetve annak előkészítéseként értelmezhető, végezhető. A veszélyes hulladék „végső elhelyezési lehetőségei” közül a hasznosítás prioritást élvez az ártalmatlanítással szemben. A hasznosítás három módja a regenerálás, az alapanyagként vagy termékként való felhasználás, valamint a termikus hasznosítás (a hulladékgazdálkodási törvény terminológiájával élve: a visszanyerés, az újrafeldolgozás, az energetikai hasznosítás). A termikus, tehát az égetéssel együtt járó hő hasznosítására

20 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon irányuló módszer az említett lehetőségek közül kevésbé előnyös, de ez nem jelenti azt, hogy ne tekinthetnénk ezt is a hasznosítás egy fajtájának. Az alapanyagként vagy termékként való hasznosításra csak megfelelő feltételekkel van mód, garantálva a környezet számára kedvezőbb eredmény elérését. Ennek megfelelően a rendelet meghatározza a hasznosítás engedélyezéséhez szükséges feltételek meglétét, különös tekintettel a hasznosított hulladék veszélyességére, a hasznosítási technológia alapján kibocsátott anyagokra, annak eredményességére, a hasznosításból származó hulladékok és termékek minőségére. Tekintettel arra, hogy a hulladékgazdálkodási törvény hulladék behozatalát csak hasznosítás végett engedi meg, a rendelet meghatározza azon speciális feltételeket is, amelyeket veszélyes hulladék hasznosítási célú behozatalának engedélyezésekor – egyébként a hazai hulladék hasznosításakor is – figyelembe kell venni (környezetszennyezés kizárása, szabad kapacitás megléte, a hasznosításból származó hulladék hazai kezelésének megoldottsága és természetesen a behozni szándékozott hulladékra vonatkozó érvényes hasznosítási engedély). Az ártalmatlanításra vonatkozó átfogó szabályok nem változnak, azonban az égetéssel és a lerakással történő ártalmatlanítás műszaki feltételeit nem a rendelet mellékletei, hanem külön jogszabályok határozzák meg. A veszélyes hulladékkal kapcsolatosan esetleg fellépő veszélyhelyzetben teendő intézkedések és szabályozási rész nem változott a korábbi előírásokhoz képest. A rendelet felmentést ad a hígítás általános tilalma, illetve a keverés engedélyhez kötöttsége alól, ha az közvetlen veszélyhelyzet elhárítása érdekében történik. Az engedélyezés kérdéseivel az eddigi szabályozáshoz hasonlóan külön rész foglalkozik. A rendelet az eddiginél pontosabban és részletesebben határozza meg mind az eljárás kiindulópontját képező engedélykérelem, mind az engedély kötelező tartalmát. Az engedély nem lehet időben korlátlan. A már engedélyezett tevékenységet és ezzel az engedély tartalmát a hatóságnak időszakonként – a környezetvédelmi törvény előírásának és az európai szabályozási gyakorlatnak megfelelően háromévenként – felül kell vizsgálnia. A felülvizsgálatot azonban úgy kell megvalósítani, hogy az ne vezessen indokolatlan korlátozáshoz. Újdonság, hogy az engedélynek a rendes működéstől eltérő esetekre – pontosabban az ilyenek előfordulásakor teendőkre – is ki kell térnie. Lehetőséget ad a rendelet a hatóságoknak más, speciális – például helyi sajátosságoknak megfelelő – feltételek előírására is. Az engedély birtokosa – amellett, hogy köteles megtartani a jogszabályokban és az engedélyében meghatározottakat -, köteles tájékoztatni a hatóságot a tevékenységében bekövetkező, a veszélyes hulladékokat érintő változásokról. Az engedéllyel rendelkezőket a hatóság nyilvántartásba veszi. Ez mindenki számára hozzáférhető, tartalma nyilvános közérdekű adatnak minősül. Az engedélyt kiadó hatóság a környezetvédelmi felügyelőség, kivéve a szállítási és begyűjtési tevékenységi engedélyeket, amelyek a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőségtől szerezhetők be. Szorosan összefügg az engedélyezéssel az engedélyezett, illetve más veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek ellenőrzése. A hatóság ellenőrzési jogosítványait – a hulladékgazdálkodási törvényben


21

meghatározottaknak megfelelően – a rendelet pontosan rögzíti annak érdekében, hogy azok mind a tevékenységet végző, mind a hatóság, mind a többi érintett számára egyértelműek legyen. Az ellenőrzés következményei között a rendelet felhatalmazást ad a hatóság számára, hogy a tevékenység folytatását – szabálytalanságot vagy hiányosságot észlelve – addig meg nem határozott feltételektől tegye függővé, a tevékenységet felfüggessze, illetve súlyosabb esetben az engedélyt visszavonja. A tevékenység végzésének feltételei az engedélyezés során játszanak meghatározó szerepet. Egyben tájékoztatják az érdekelteket arról, melyek azok a minimális keretek, amelyek között a tevékenység végzése megnyugtatónak mondható. A feltételek között formai és tartalmi, illetve – „a szennyező fizet” elvnek megfelelően – pénzügyi garanciális jellegűek egyaránt vannak. A szabálytalanságok és hiányosságok megszüntetése érdekében a hatóság általános felhatalmazást kap a teljesítésre való kötelezésre, illetve bírság kiszabására. A környezetvédelmi bírság mértékéről és kiszabásának feltételeiről külön jogszabály rendelkezik. A rendelet előírásait a hatálybalépéskor folyamatban levő eljárásokra is alkalmazni kell, tekintettel arra, hogy hasonló szabályok és követelmények már ma is vonatkoznak a veszélyes hulladékokra, így az új szabályozás – két tárgykör kivételével – nem igényel különösebb felkészülési periódust. A veszélyességi osztályok e rendelet hatálybalépésével megszűntek, továbbá 2002. január 1-jétől a hazai veszélyeshulladék-birtokosoknak is az EU-ban hatályos (módosított) hulladékjegyzék alapján kell eljárniuk. Ezért a korábbi hulladékminősítések veszélyességi osztályba sorolási része érvényét vesztette. A meglevő szállítási engedélyek tekintetében az új engedélyezési rend és a bővített műszaki követelményrendszer szükségessé teszi az engedélyezési eljárások ismételt lefolytatását 2002 végéig.

3.4.

A veszélyes hulladékokra vonatkozó speciális szabályok

A hulladékgazdálkodási törvény kiemeli és pontosítja a korábbi kormányrendelet-szintű szabályozás legalapvetőbb előírásait. A törvény értelmében veszélyes hulladéknak minősül mindazon hulladék, amely a törvény 2. mellékletben felsorolt veszélyességi jellemzők, tulajdonságok legalább egyikével rendelkezik, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmaz, s eredete, összetétele, koncentrációja miatt kockázatos az egészségre, a környezetre. A tulajdonságokat a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény fogalmi rendszerével összhangban határozták, illetve jelölték meg, összhangot teremtve az EU veszélyeshulladék- és vegyianyag-szabályozásával is. Ennek értelmében veszélyes hulladéknak számít minden olyan hulladék, amely: H1 „robbanó”: folyékony, képlékeny, kocsonyás vagy szilárd anyagok és készítmények, amelyek a légköri oxigén nélkül is gyors gázfejlődéssel járó hőtermelő reakcióra képesek, és amelyek meghatározott kísérleti körülmények között, illetőleg nyomásra vagy hőre felrobbannak;

22 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon H2 „oxidáló”:

anyagok és készítmények, amelyek más, elsősorban gyúlékony anyagokkal érintkezve erősen hőtermelő reakcióba lépnek;

H3-A „tűzveszélyes”: •

folyékony anyagok és készítmények, amelyeknek nagyon alacsony a lobbanáspontjuk (beleértve a fokozottan tűzveszélyes anyagokat és készítményeket)

•

anyagok és készítmények, amelyek a levegőn – normál hőmérsékleten – öngyulladásra képesek

•

szilárd anyagok és készítmények, amelyek gyújtóforrás rövid ideig tartó behatására könnyen meggyulladnak, majd a gyújtóforrás eltávolítása után tovább égnek vagy bomlanak

•

gáz-halmazállapotú anyagok és készítmények, amelyek a környezeti hőmérsékleten és nyomáson a levegővel érintkezve tűzveszélyesek

•

anyagok és készítmények, amelyek vízzel vagy nedves levegővel érintkezve tűzveszélyes gázt fejlesztenek, veszélyes mennyiségben;

H3-B „kevésbé tűzveszélyes”: folyékony anyagok és készítmények, amelyeknek alacsony a lobbanáspontjuk; H4 „irritáló vagy izgató”: nem maró anyagok és készítmények, amelyek a bőrrel, a szemmel vagy a nyálkahártyával történő rövid idejű vagy hosszan tartó, vagy ismételt érintkezésük esetén gyulladást okozhatnak; H5 „ártalmas”: anyagok és készítmények, amelyek belégzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén halált vagy heveny egészségkárosodást okozhatnak; H6 „mérgező:

anyagok és készítmények (beleértve a nagyon mérgező anyagokat és készítményeket), amelyek belélegzésük, lenyelésük vagy a bőrön át történő felszívódásuk esetén kis mennyiségben is halált vagy heveny egészségkárosodást okozhatnak;

H7 „karcinogén”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon, bőrön, nyálkahártyán keresztül vagy más úton a szervezetbe jutva daganatot okoznak, vagy előfordulásának gyakoriságát növelik; H8 „maró (korrozív)”: anyagok és készítmények, amelyek élő szövettel érintkezve azok elhalását okozzák; H9 „fertőző”:

életképes mikroorganizmusokat vagy azok toxinjait tartalmazó anyagok, amelyek ismert módon vagy megalapozott feltételezések szerint betegséget okoznak az emberben vagy más élő szervezetben;

H10 „a reprodukciót és az utódok fejlődését károsító”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon, bőrön, nyálkahártyán keresztül vagy más úton a szervezetbe jutva megzavarják, általában gátolják a reprodukciót, illetőleg az utódokban morfológiai vagy funkciós károsodást okoznak, illetve előfordulásának gyakoriságát növelik;


23

H11 „mutagén”: anyagok és készítmények, amelyek belégzéssel, szájon, bőrön, nyálkahártyán keresztül vagy más úton a szervezetbe jutva genetikai károsodást okoznak, vagy növelik annak gyakoriságát; H12 anyagok és készítmények, amelyek vízzel, levegővel vagy savval érintkezve mérgező vagy erősen mérgező gázokat fejlesztenek; H13 anyagok és készítmények, amelyek hajlamosak arra, hogy belőlük a lerakást követően valamely formában – például kimosódás – a felsorolt tulajdonságok bármelyikével rendelkező anyag keletkezzék; H14 „környezetre veszélyes”: anyagok és készítmények, amelyek a környezetbe jutva a környezet egy vagy több elemét azonnal vagy meghatározott idő elteltével károsítják, illetve a környezet állapotát, természetes ökológiai egyensúlyát, biológiai sokféleségét megváltoztatják. A megadott veszélyességi jellemzők részletes tartalmát, az alkalmazható mérési és vizsgálati módszereket, valamint az értékeléskor használandó viszonyítási értékeket külön jogszabályok határozzák meg, elsősorban a kémiai biztonsági törvény végrehajtási szabályai, valamint a hulladékok vizsgálatakor alkalmazható szabványok. Emellett veszélyes hulladéknak kell tekinteni minden olyan hulladékot, amelyik egyetlen hatályos – a hulladékokat valamilyen szempontból csoportosító és ezáltal veszélyesség szempontjából is eligazító – hulladékjegyzékben sem szerepel, vagy amelynek összetétele ismeretlen, mindaddig, amíg a veszélyességi jellemzők meglétének vizsgálata alapján meg nem állapítják veszélytelenségét, illetve veszélyességét . Változatlanul tilos a veszélyes hulladékot más hulladékkal vagy anyaggal összekeverni, hacsak arra a környezetvédelmi hatóság engedélyt nem ad. Megerősíti a törvény a veszélyes hulladék termelőjének azon kötelezettségét, hogy az ilyen hulladékkal járó tevékenységéről anyagmérleget, továbbá a hulladék keletkezésének megelőzésére, veszélyességének és mennyiségének csökkentésére, hasznosítására vagy ártalmatlanítására három évre szóló hulladékgazdálkodási tervet készítsen. A veszélyes hulladék mindenkori birtokosa köteles annak sorsát (keletkezését, gyűjtését, szállítását, kezelését, átadását, átvételét) szoros elszámolásban nyilvántartani, bizonylatolni és arról a környezetvédelmi hatóságoknak adatokat közölni. A háztartásból, illetőleg intézményi fogyasztásból, felhasználásból vagy szolgáltatásból származó, a települési hulladék részeként keletkező veszélyes hulladékot a termelő köteles a működő begyűjtési rendszereknek megfelelően elkülönítve, a környezet szennyezését vagy károsítását kizáró módon gyűjteni és az annak begyűjtésére és szállítására, illetőleg ártalmatlanítására engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek átadni, valamint a szolgáltatásért járó díjat megfizetni. E hulladékok termelőit viszont nem terhelik a tervezési, anyagmérleg-készítési, nyilvántartási és bejelentési kötelezettségek, azokat helyettük a hulladék átvevője köteles megtenni. Veszélyes hulladék bármiféle kezelése továbbra is csak a jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően, a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető, csakúgy, mint a veszélyes hulladék exportja, importja vagy átszállítása az ország területén.

24 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon A hatósági engedélyezés mellett – a veszélyeshulladék-kezelés pénzügyi okokból való ellehetetlenülésének megakadályozása érdekében – minden gazdálkodószervezet, amelynek tevékenysége során veszélyes hulladék keletkezik, illetőleg amely annak kezelésével foglalkozik, köteles a keletkező, illetve a kezelt hulladék mennyiségével arányos fedezetről gondoskodni, illetve adott esetben felelősségbiztosítást kötni az okozható károk felszámolására vagy a veszélyes hulladék ártalmatlanítására.

3.4.1. A veszélyesség megítélése A hulladék veszélyességét – csakúgy, mint bármely más anyagét – összességének vagy egyes összetevőinek más anyagokra gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásai határozzák meg. E hatások alapján az anyagot – ezen belül a hulladékot – különböző veszélyességi tulajdonságokkal jellemzik, és veszélyességét (annak mértékét) végül is az dönti el, hogy bír-e vagy sem az adott veszélyes tulajdonsággal. A veszélyességi jellemzők meghatározására az ENSZ kidolgozta – a veszélyes áruk szállítására vonatkozóan – a veszélyességi jellemzők jegyzékét és az egyes veszélyességi osztályokba tartozás kritériumait. Ezeknek alapján a veszélyes anyagokat – beleértve a hulladékokat – kilenc osztályba sorolták, s azokon belül alosztályokat határoztak meg. Ezen osztályozási rendszeren alapul az OECD, az EU és a legtöbb állam veszélyesanyag- és veszélyeshulladék-kategorizálása, így a magyar szabályozás is. Veszélyességi jellemzők A magyar veszélyeshulladék-szabályozás a veszélyességi jellemzőket az ENSZ, illetve az OECD erre épülő besorolási rendszerére, valamint a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és az ártalmatlanításról szóló Bázeli Egyezmény kategóriáira alapozza, s a következő veszélyességi tulajdonságokat különbözteti meg: • • • • • • • • • • • • • • •

robbanóanyagok; sűrített, cseppfolyósított, nyomás alatt oldott vagy mélyhűtött gázok; gyúlékony folyadékok; gyúlékony szilárd anyagok; öngyulladásra hajlamos anyagok; vízzel érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztő anyagok; oxidáló anyagok; szerves peroxidok; akut mérgező anyagok; fertőző anyagok; maró (korrozív) anyagok; levegővel vagy vízzel érintkezve toxikus gázokat felszabadító anyagok; késleltetett vagy krónikus hatású mérgező anyagok ökotoxikus anyagok; olyan anyagok, amelyekből ártalmatlanításukat követően a felsorolt tulajdonságok bármelyikét mutató anyag képződik.

Az ENSZ-rendszer a radioaktív anyagokat is tartalmazza, amelyek a hulladékgazdálkodási szabályrendszerekben hagyományosan nem jelennek meg, azok a


25

veszélyes hulladékoktól elkülönítetten, önálló szabályok szerint kezelendők. A sűrített, cseppfolyósított gázokat csak a magyar veszélyeshulladék-szabályozás vonja a hatálya alá. Az OECD-szabályozás ezen túlmenően a fertőző anyag kategóriáját sem tartalmazza. Az EK veszélyeshulladék-irányelve némileg eltérő veszélyességi kategóriákat alkalmaz, szorosabb összhangot teremtve a veszélyes anyagokra vonatkozó EU-szabályozás (67/548/EGK tanácsi irányelv a veszélyes anyagok osztályozása, csomagolása és jelölése jogszabályainak, szabályozásának és adminisztratív előírásainak közelítéséről) osztályozásával: •

a peroxidokat nem különbözteti meg az oxidáló anyagokon belül;

•

a gyúlékony anyagokat egy csoportba, de a lobbanásponttól függően két – erősen gyúlékony és gyúlékony – alcsoportba sorolja;

•

a mérgező anyagokat a hatás jellege szerint fokozatokba sorolva kategorizálja (irritáló, veszélyes, mérgező, rákkeltő, teratogén, mutagén anyagok).

Annak eldöntésére, hogy egy adott hulladék veszélyes-e vagy sem, azaz mutatja-e valamelyik veszélyességi jellemzőt, több módszer és lehetőség kínálkozik a nemzetközi és a hazai gyakorlatban egyaránt. A legegyértelműbb a szabványosított mintavételen alapuló, szabványoknak megfelelő laboratóriumi vizsgálatok szerint történő meghatározás. Ennek hazai szabályrendszerét az R 1. mellékletében szereplő hulladékminősítési szabályzat adja meg. Ilyen jellegű minősítési rendszer az OECD-ben, az EU-ban és a Bázeli Egyezmény keretében is működik, amelyek mindegyike a veszélyes anyagok standardizált vizsgálati módszereire épül. Hulladékminősítés A hulladéklistában nem szereplő, illetve ismeretlen összetételű – ezért veszélyes hulladékként kezelendő – hulladékok veszélytelenségének vagy veszélyességének megállapítását a hulladék termelője vagy kezelője a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőségtől kérheti. A hulladékminősítési kérelmet a termelő telephelye szerint illetékes környezetvédelmi felügyelőségnél kell benyújtani. A hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítása – általában – minősítési eljárással történik. A minősítés a termelő, illetve a kezelő kérelme alapján történik, abban az esetben, ha az adott hulladék nem azonosítható a hulladékjegyzékben foglalt veszélyes hulladékok valamelyik tételével. Új hulladék esetében a hulladék veszélytelenségét vagy veszélyességét, a termelő kérelmére a meghatározott vizsgálatok nélkül – a hulladékkeletkezés technológiájának ismeretében és mérlegelésével, a hulladéklista alapján –, a felügyelőség javaslatára a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség állapítja meg határozatában. E minősítés hatálya csak az ügyfélre és az ügyfél így minősített hulladékára terjed ki. A minősítési kérelmet – amennyiben a minősítés feltételei nem állnak fenn –, a kérelmező által elvégeztetett megalapozó vizsgálatokkal kell alátámasztani. A

26 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon megalapozó vizsgálatokat és a minősítendő hulladékból való mintavételt a hulladékok vizsgálatára akkreditált szervezet végezheti. A hulladékból a mintavételt akkreditált laboratórium végzi. A mintavevő a vett mintát három részre osztja. Az egyik rész a hulladék termelőjénél, birtokosánál marad, a másik kettőt az akkreditált laboratórium kapja. Ez az egyik mintarészt a mérések elvégzésére használja fel, a másikat referenciamintaként őrzi meg a minősítési eljárás befejezéséig. A mintavételnél jelen kell lennie a hulladék birtokosának, a mintavevő akkreditált laboratórium, a környezetvédelmi és a közegészségügyi hatóság képviselőjének. A mintavételt nemzeti, ennek hiányában EN- vagy ISO-szabványok, szükség esetén OECD-előírások szerint vagy a szabványt referenciaként alkalmazva, azzal igazoltan azonos megbízhatóságú eredményt adó módszerrel kell elvégezni. A mintavétel körülményeit jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A hulladék veszélyességének eldöntésére alkalmas veszélyességi jellemzőket és a meghatározásukhoz szükséges vizsgálatok körét a hulladékot maga után vonó technológia mérlegelésével kell megállapítani. A veszélyességi jellemzők meghatározására nemzeti módszereket szükséges alkalmazni, ezek hiányában a nemzetközi szervezetek (pl. OECD) anyagaiban ajánlott módszereket lehet felhasználni. A hulladékok minősítésére szolgáló, nemzeti módszerként előírt vizsgálatokat (fizikaikémiai és ökotoxikológiai vizsgálatok) minden esetben el kell végezni. Ha ezen vizsgálatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a hulladék veszélyes, akkor a többi vizsgálatot nem kell elvégezni a minősítéshez. A mintavételről és a vizsgálatokról jegyzőkönyvet kell felvenni, és azokat csatolni szükséges a vizsgálati elemzéshez. A mintavétel, a megalapozó vizsgálatok és a vizsgálati elemzés (szakértői vélemény) tartalmi és formai követelményeit jogszabály tartalmazza részletesen. A megalapozó vizsgálatoknak öt csoportjuk van: • • • • •

fizikai és kémiai vizsgálatok ökotoxikológiai vizsgálatok toxicitási vizsgálatok mutagenitási vizsgálatok mikrobiológiai fertőzőképességi vizsgálatok.

A mikrobiológiai vizsgálatokat csak abban az esetben kell elvégezni, ha a hulladék – keletkezési technológiájából vagy tárolási körülményeiből adódóan – feltehetően fertőző betegséget okozó, illetve terjesztő kórokozókat tartalmaz. A vizsgálatok eredményei alapján az akkreditált laboratórium szakértői véleményt készít a hulladék veszélyességéről vagy veszélytelenségéről. A minősítési kérelmet a mintavételi és vizsgálati jegyzőkönyvvel, a szakértői véleménnyel – amely tartalmazza a szakértő döntési javaslatát is – együtt az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek kell benyújtani. Egyúttal a minősítésért 100 ezer forintos eljárási díjat kell fizetni. A környezetvédelmi hatóság a dokumentumokat, szakmai javaslatával együtt, a kérelem kézhezvételét követő 14 napon belül továbbítja a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez, amelynek azokat nyolc napon belül


27

el kell juttatnia a Hulladékminősítő Bizottság elnökéhez. Hiányosan benyújtott dokumentáció, illetve a hiányok pótlásának elmaradása esetén a bizottság a benyújtott dokumentáció alapján alakítja ki állásfoglalását. A bizottság a minősítés eredményéről a jegyzőkönyv alapján állásfoglalást készít. A minősítés alapján a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség határozatot ad ki a hulladék veszélyességéről, illetve veszélytelenségéről. A minősítés eredményét a Környezetvédelmi Értesítőben közzé kell tenni. A hulladékok veszélyességének megítélésére, a vitás esetek eldöntésére hasonló minősítési eljárásokat alkalmaznak az OECD-ben, az EU-ban és a Bázeli Egyezményben. Ezen eljárások közös lényege, hogy az adott szabályozórendszer keretében bárki kérheti a veszélyesnek vagy nem veszélyesnek minősített hulladék besorolásának megváltoztatását, be nem sorolt hulladék besorolását, adott hulladék veszélyességének vagy veszélytelenségének megállapítását: az OECD-ben, illetve a Bázeli Egyezményben a titkárságtól, az EU-ban a Bizottságtól. A kérelmek és javaslatok elbírálását mindhárom esetben a tagállamok szakértőiből álló bizottság végzi: az OECDben a Hulladékgazdálkodási Politika Csoport (WMPG), az EU-ban a 76/431/EGK bizottsági határozattal létrehozott Hulladékgazdálkodási Bizottság, a Bázeli Egyezménynél a Technikai Munkacsoport (TWG). A kérelemben fel kell tüntetni a hulladék megnevezését, a besorolásra vonatkozó javaslatot, a képződés körülményeit, a hulladék összetételét, a tulajdonságainak, veszélyességének megítéléséhez szükséges egyéb információkat, a vonatkozó mérési, vizsgálati eredményeket, az alkalmazott vizsgálati eljárások leírását és az irodalmi adatokkal történt összehasonlítást. A kérelemhez csatolni kell a kérelmező országa illetékes hatóságának véleményét. A kérelem tartalmi és formai követelményeit azonban csak a Bázeli Egyezményben rögzítették. A kérelem alapján a szakmai bizottságok – esetenként külső szakértők bevonásával – közös véleményt alakítanak a besorolásról vagy átsorolásról, és ennek alapján javaslatot tesznek a különböző hulladéklisták és -jegyzékek esetleges módosítására. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően Magyarországon is az EU besorolási és minősítési rendszerét kell alkalmazni, ezért is vált szükségessé a korábbi jogszabály helyett új előírások megfogalmazása.

3.4.2. A veszélyes hulladékok jegyzéke Természetesen hosszú évek mérési és vizsgálati tapasztalataiból és eredményeiből már számos anyagról, hulladékról kiderült, hogy milyen összetételben és koncentrációban mutat valamilyen veszélyességi tulajdonságot. Annak érdekében, hogy ne kelljen minden egyes esetben elvégezni a költséges és sokszor hosszadalmas vizsgálatokat, a korábbi tapasztalatokra építve különböző listák készültek a veszélyes anyagokról, hulladékokról és technológiákról. Ezek a listák természetesen nem lehetnek kizárólagosak. Az anyag- vagy tevékenységlisták kategóriáiba besorolható – anyag vagy eredet szerint megkülönböztetett – hulladékok nem feltétlenül veszélyesek, de kezelésük és tényleges veszélyességük mindenképpen ellenőrizendő. Abból a szempontból sem kizárólagosak e listák, hogy az azokba be nem sorolható hulladékok nem feltétlenül veszélytelenek.

28 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon Mindenesetre nagy segítséget és könnyebbséget jelentenek egy-egy hulladék veszélyességének vizsgálatakor, mert segítségükkel sokszor már a hulladék eredetének és összetevőinek ismerete is elegendő veszélyes vagy veszélytelen voltának eldöntéséhez. Ezen – eredetileg a nemzetközi hulladékszállítás ellenőrzésére kidolgozott – listákat az OECD alapozta meg a C(88)90 számú tanácsi döntésében a nemzetközi hulladékazonosító kód (IWIC) bevezetésével. Azokat azután kisebb módosításokkal a Bázeli Egyezmény is átvette, az EU pedig már nemcsak a szállításokra, hanem általában a veszélyes hulladékok besorolására is alkalmazza. Az OECD-döntés Y-táblája a szállításkor a veszélyesség szempontjából ellenőrizendő 44 hulladékcsoportot állít fel, amelyből az első 17 a veszélyes hulladék lehetséges eredetét, keletkezése folyamatát, a többi 27 a hulladék veszélyességét okozó vegyületeket, összetevőket adja meg. A Bázeli Egyezmény ugyanezt a csoportosítást használja, három új csoporttal kiegészítve, amelyek a háztartási hulladék veszélyes összetevőit, valamint az ipari és a háztartási hulladékok kezelési maradékait tartalmazzák. Az OECD-döntés 3. táblája meghatároz egy másik, 40-tagú listát azon folyamatokról, amelyekből potenciálisan veszélyes hulladék ered. Ennek első 17 tagja gyakorlatilag megegyezik az Y-tábla első 17 csoportjával. A döntés 4. táblája egy harmadik, 51 tagú listát tartalmaz azon összetevőkről, amelyek egy hulladékot potenciálisan veszélyessé tesznek. Ez magában foglalja az Y-tábla második 27 csoportjának mindegyikét. Az EU veszélyeshulladék-irányelve e két utóbbi listát veszi át úgy, hogy elhagyja a szennyvizek, valamint a műanyagok és fémek felületkezelése csoportokat. Az OECD-döntés 6. táblája mindezeken túl részletes listát közöl azon tevékenységekről, amelyek folytatásából potenciálisan veszélyes hulladék származhat. Ezt a listát a korábbi magyar veszélyeshulladék-rendelet – 102/1996. (VII. 15.) – 4. mellékletének 7. függelékében alkalmazta a hulladékok eredetének nyilvántartásához és bejelentéséhez. Mindezen listák azonban csak azon tevékenységeket, technológiákat és hulladékösszetevőket próbálják különböző szempontoknak megfelelően csoportokba foglalni, amelyekből nagy valószínűséggel veszélyes hulladék származhat. A jogi megítélés szempontjából azonban az ilyen valószínűségi besorolások igen nehezen kezelhetők, hiszen minden konkrét esetben csak bizonyító eljárásokkal dönthető el a hulladék tényleges jogi státusa. Az egyértelműbb – és bizonyítási eljárást nem igénylő – megítélhetőség érdekében minden jogi szabályozó rendszer igyekszik taxatív listát adni azon hulladékokról, amelyeket a jogszabály alkalmazásában veszélyesnek kell tekinteni. E listák azon hulladékokat hivatottak felsorolni, amelyekről már bebizonyosodott, hogy – általában – a veszélyességi jellemzők legalább egyikét mutatják. Természetesen a felsorolt hulladékok vonatkozásában is megvan annak az esélye, hogy egy adott hulladék – keletkezésének körülményeitől, összetevőinek egymásra hatásától és koncentrációjától függően – mégsem rendelkezik a veszélyes tulajdonságok egyikével sem. Ilyenkor a bizonyítási kötelezettség megfordul, és a szabálytól való eltérés igazolására korlátozódik. E


29

megoldással a hulladékminősítésnél leírt eljárások alkalmazása is jórészt a listáktól való eltérések igazolására, illetőleg a listák tartalmának módosítására korlátozódik. A listák másik jellegzetessége, hogy a könnyebb alkalmazhatóság és az egyértelmű azonosíthatóság érdekében elemeiket valamilyen logikai rend szerint csoportosítják, és e rendnek megfelelően kódszámokkal látják el. Ugyanakkor igen sok problémát és félreértést okoz, hogy a különböző nemzeti és nemzetközi listák sokszor eltérő célokra készülnek, s az azonos célú listák is eltérő csoportosítási logikát és kódrendszert alkalmaznak, gyakran egyazon szabályozórendszeren belül is. Különösen zavaró ez az egyes listák közötti átjárhatóság, megfeleltethetőség szempontjából, hiszen a jegyzékekben megadott veszélyes hulladékok anyagukat és hatásukat tekintve lényegében megegyeznek. Ilyen taxatív veszélyeshulladék-jegyzéket adott meg a hazai veszélyeshulladék-rendelet 2. melléklete is. A jegyzék alapvetően a német LAGA-katalógus adaptációjaként jelent meg először a magyar jogrendben, 1981-ben. Az elmúlt húsz évben természetesen jelentős változásokon ment át, azonban csoportosítási logikája és kódrendszere lényegében nem módosult. Ez az egyes veszélyes hulladékokat V betűvel és ötjegyű azonosító számmal jelölte, majd a hulladék szöveges meghatározását követően megadta annak veszélyességi osztályát. Az öt számjegyből az első a hulladék eredetére utaló főcsoportot, a második az azon belüli tevékenységi alcsoportot, a harmadik az alcsoporton belüli anyag- vagy hulladékcsoportot jelölte, míg az utolsó kettő az egyedi veszélyes hulladék (típus) csoporton belüli sorszámát adta meg. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal a közösségi veszélyeshulladék-lista alkalmazására kell áttérnünk. Az EU-tagországokban alkalmazott hatályos listát a 94/904/EK tanácsi határozat állapítja meg. Ez kimondja, hogy a veszélyeshulladék-listán szereplő hulladék a veszélyességi jellemzők legalább egyikét mutatja, amennyiben • • • • • • • • •

lobbanáspontja ≤ 55 °C; erősen mérgező összetevőinek összes koncentrációja ≥ 0,1%; mérgező összetevőinek összes koncentrációja ≥ 3%; veszélyes összetevőinek összes koncentrációja ≥ 25%; erősen korrozív (R35) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 1%; korrozív (R34) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 5%; irritáló (R41) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 10%; irritáló (R36, R37, R38) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 20%; rákkeltőként ismert (1 vagy 2 kategória) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 0,1%.

A veszélyességi kategóriák jellemzésére használt R-számok a veszélyes anyagok osztályozásásával, csomagolásával és megjelölésével foglalkozó 67/548/EGK tanácsi irányelv és módosításai VI. mellékletének IA és IIB részének vonatkozó feltételeire (Risk sentences) utalnak, illetőleg a rákkeltő hatás esetében a VI. melléklet IID-részének kategóriafeltételeire. A listához tartozó útmutató kimondja, hogy ha a listán nem szereplő hulladék valamely tagország szerint mutatja valamelyik veszélyességi jellemzőt, akkor azt is veszélyes

30 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon hulladéknak kell tekinteni. Az ilyen hulladékot a minősítésnél bemutatott eljárás lefolytatása érdekében be kell jelenteni a Bizottságnak. A lista logikája hasonló a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendeletéhez, de nem tartalmaz veszélyességi osztályokat, fokozatokat. Az egyes elemeket hatjegyű kódok jelölik, amelyekből az első kettő a keletkezési folyamat ágazati besorolására, a második kettő magára a keletkezési folyamatra utal, míg az utolsó kettő a csoporton belüli tétel – a veszélyes hulladék (típus) – sorszámát jelöli. Például: 06 06 01 06 01 01

SZERVETLEN KÉMIAI ELJÁRÁSOK HULLADÉKAI Hulladék savas oldatok kénsav és kénessav

A bemutatott 94/904/EK tanácsi határozatot – amely nem más, mint a 94/3/EK bizottsági határozattal kihirdetett Európai Hulladékkatalógus (EWC) azon tételeinek felsorolása, amelyekről bebizonyosodott, hogy a megadott határértékeket meghaladó esetekben a veszélyességi jellemzők legalább egyikét mutatják – 2002. január 1-jétől fölváltotta a Bizottság 2000/532/EK határozata. Ez a 75/442/EGK tanácsi irányelv 1(a) bekezdése szerint a 94/3/EK határozattal létrehozott hulladéklista, valamint a 91/689/EGK tanácsi irányelv 1(4) bekezdése szerint a Tanács 94/904/EK határozatával létrehozott veszélyeshulladék-lista helyettesítéséről szól. A korábbi listákat alaposan megváltoztató határozatot a 2000. szeptemberi megjelenés óta már módosította a Bizottság 2001/118/EK és 2001/119/EK határozata. Az új listát kihirdető határozat továbbra is tartalmazza a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos határértékrendszert és a lista alkalmazására vonatkozó útmutató jellegű rendelkezéseket. A jogharmonizációs kötelezettségek folytán az 1/2001. (I. 24.) KöM rendelettel a magyar szabályozásban is kihirdetették a 94/3/EK határozatnak megfelelő hulladékjegyzéket, ám – számítva a EU-szabályozás átalakulására – ez nem jelölte meg a veszélyesnek minősülő hulladékokat, hanem változatlanul a 102/1996. kormányrendelet mellékletében megadott veszélyeshulladék-jegyzéket rendelte használni. Az új uniós lista tehát a korábbi általános és veszélyes-hulladéklistákat egyaránt kiváltja. A veszélyes hulladékok megjelenítésére azt a módszert alkalmazza, hogy a teljes hulladéklistában külön tételként, külön kódszámmal szerepelteti a csillaggal megkülönböztetett veszélyes hulladékokat. A 2001. december 31-ig érvényes magyar szabályozás logikájához közeledve számos úgynevezett tükörtétel is szerepel a listán, először csillaggal jelölve a veszélyes hulladékot, majd csillag nélkül megismételve, kiegészítve azzal, hogy amennyiben az adott hulladék nem tartozik az előző tétel alá, azaz nem mutatja a veszélyességi jellemzők egyikét sem, nem veszélyes. Például: 19

HULLADÉK-, SZENNYVÍZ- ÉS VÍZKEZELŐ LÉTESÍTMÉNYEK HULLADÉKAI 19 01 Hulladékégetés és pirolízis hulladékai 19 01 13* Veszélyes anyagokat tartalmazó pernye 19 01 14 A 19 01 13 szerintitől eltérő pernye.


31

A veszélyességi jellemzőkre meghatározott határértékek további öt kategóriával egészültek ki, a korábbi utolsó kategória pedig megváltozott: • • • • • •

rákkeltőként ismert 1 vagy 2 kategóriájú anyag koncentrációja ≥ 0,1%; rákkeltőként ismert 3 kategóriájú anyag koncentrációja ≥ 1%; reprodukciót károsítóként ismert 1 vagy 2 kategóriájú (R60, R61) anyag koncentrációja ≥ 0,5%; reprodukciót károsítóként ismert 3 kategóriájú (R62, R63) anyag koncentrációja ≥ 5%; mutagén 1 vagy 2 kategóriájú (R46) anyag koncentrációja ≥ 0,1%; mutagén 3 kategóriájú (R40) anyag koncentrációja ≥ 1%.

Az OECD nem adott ki ilyen jellegű veszélyeshulladék-listát, azonban a hulladékok országhatárokat átlépő szállítására vonatkozó szabályai hatályát a „zöld–sárga–piros” listákkal határozza meg, amelyek közül a sárga és a piros listás hulladékok csak speciális ellenőrzési és felügyeleti eljárásrend szerint szállíthatók – gyakorlatilag mint veszélyes hulladékok. A Bázeli Egyezmény 1998-ban tartott IV. konferenciáján két új mellékletet fogadott el az egyezményhez, amelyek ugyanazon év novemberétől hatályosak. A VIII. melléklet azon hulladékokat sorolja fel, amelyek az egyezmény értelmében veszélyesnek minősülnek, ezért csak az egyezmény előírásainak megfelelően szállíthatók. A IX. mellékletben foglaltak az egyezményben előírtak nélkül is szállíthatók, hacsak a szállítással érintett valamely ország nem tartja az adott hulladékot veszélyesnek. 2001ben az OECD is ehhez igazította saját rendszerét, megszüntetve a piros listát (az itt szereplő tételeket átsorolta a sárgába), és a sárga listát az egyezmény VIII., a zöld listát pedig a IX. mellékletével hangolta össze, külön kiemelve az eltéréseket. Magyarország EU-csatlakozásra való felkészülésében a jogharmonizációs feladat teljesítését jelenti a hulladékok jegyzékéről kiadott, 2002. január 1-jén hatályba lépett 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet, amely már a Bizottság 2001/118/EK- és 2001/119/EK-határozatában foglalt módosításoknak is megfelel. A miniszteri rendelet A- és B-listát ad meg. Az A-lista az úgynevezett alaplista, amely az EU-joganyagokból származik, míg a B a „kiegészítő lista”, a Magyarországon veszélyes hulladéknak besorolt további hulladékok jegyzéke. Vagyis az ország élt azzal a lehetőséggel, hogy területére sajátos, az EU joganyagainál szigorúbb szabályokat állapítson meg, hiszen ez a kiegészítés tovább bővíti a veszélyes hulladékok listáját. Indoka az, hogy így teremti meg a koherenciát a korábbi szabályozással. Az alaplista tartalmazza az Európai Hulladékkatalógus (EWC) kódszámait. A főcsoportok két számjegyű, az alcsoportok négy számjegyű, a hulladékok hat számjegyű kóddal rendelkeznek. A csillaggal megjelölt kódszámok jelölik a veszélyes hulladékokat. A rendelet kimondja, hogy a listák alapján nem azonosítható, illetve az alaplistán nem szereplő hulladékok közül veszélyesnek minősül az, amelyik a hulladékgazdálkodásról szóló törvény 2. számú melléklete szerinti veszélyességi jellemzők valamelyikével és a H3–H8, H10 és H11 tulajdonságok tekintetében a következő – egy vagy több – jellemzőkkel rendelkezik:


• • • • • • • • • • • • • •

lobbanáspontja ≤ 55 °C; erősen mérgező összetevőinek összes koncentrációja ≥ 0,1%; mérgező összetevőinek összes koncentrációja ≥ 3%; veszélyes összetevőinek összes koncentrációja ≥ 25%; erősen korrozív (R35) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 1%; korrozív (R34) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 5%; irritáló (R41) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 10%; irritáló (R36, R37, R38) összetevőinek összes koncentrációja ≥ 20%; rákkeltőként ismert 1 vagy 2 kategóriájú anyag koncentrációja ≥ 0,1%; rákkeltőként ismert 3 kategóriájú anyag koncentrációja ≥ 1%; reprodukciót károsítóként ismert 1 vagy 2 kategóriájú (R60, R61) anyag koncentrációja ≥ 0,5%; reprodukciót károsítóként ismert 3 kategóriájú (R62, R63) anyag koncentrációja ≥ 5%; mutagén 1 vagy 2 kategóriájú (R46) anyag koncentrációja ≥ 0,1%; mutagén 3 kategóriájú (R40) anyag koncentrációja ≥ 1%.

A veszélyességi kategóriák jellemzésére használt R-számok a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény végrehajtási szabályaiban meghatározottak szerint alkalmazandók.

3.4.3. A veszélyes hulladék kezelése A veszélyes hulladék kezelésének célja elsősorban a veszélyeztető hatások érvényesülésének elkerülése, megakadályozása, illetve a veszélyesség megszüntetése: az ártalmatlanítás. Ugyanakkor e célok elérésének leghatékonyabb módja itt is a képződés megelőzése, illetve a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének megelőző intézkedésekkel (alapanyagok kellő megválasztása, gyártási technológia és termék tervezése) történő minimalizálása. Ugyancsak hatékony módja a veszélyes hulladék okozta kockázatok csökkentésének a már meglévő hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, egyrészt a veszélyes összetevők leválasztásával és tisztításával azok ismételt felhasználásra alkalmassá tétele révén, másrészt szintén a veszélyes összetevők leválasztásával, de most a szennyeződéstől mentesített maradék anyagok hasznosításra alkalmassá tétele révén. Mindkét lehetőség végül is az ártalmatlanítandó veszélyes hulladék mennyiségének csökkenéséhez is vezet. A magyar veszélyeshulladék-szabályozás – régebben – kezelésen csak az előkezelést, a hasznosítást és az ártalmatlanítást értette, amelyek végzése, illetve létesítményeik és eljárásaik kialakítása s működtetése a környezetvédelmi felügyelőség engedélyéhez volt kötve. A hulladékgazdálkodási törvény bevezette az EU-szabályozásnak megfelelő, szélesebb értelemben használt kezelés fogalmát, amely a hulladék fizikai vagy kémiai tulajdonságainak tényleges változásával járó kezelésen túl a hulladék gyűjtését, tárolását és szállítását is magában foglalja. E szélesebb értelemben is a veszélyes hulladék termelőjének, majd mindenkori tulajdonosának, illetve birtokosának alapvető kötelezettsége, hogy a veszélyes


33

hulladékot úgy kezelje, hogy azzal megakadályozza a környezet, illetőleg elemei szennyezését és károsodását, ennek megfelelően gondoskodjon a hulladék környezetkímélő kezeléséről és végső soron ártalmatlanításáról. Az ártalmatlanítási kötelezettségnek – a környezetvédelmi hatóság engedélyének megfelelően – eleget tehet saját maga, vagy teljesítheti úgy, hogy a hulladékot átadja az ártalmatlanítására engedéllyel rendelkező szolgáltatónak (kezelőnek). A megelőzés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás elősegítése, a tevékenységek tudatos szervezése érdekében a veszélyes hulladék termelőinek három évre szóló hulladékgazdálkodási tervet kell készíteniük. Ebben meg kell határozniuk a tevékenységükből várhatóan származó veszélyes hulladékok mennyiségét és típusát, a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentésére, illetve a hasznosítás növelésére tehető intézkedéseket, a keletkezési vagy más technológiába visszavezethető hulladékokat, az ártalmatlanítandó hulladékokat és a környezetkímélő ártalmatlanításhoz szükséges teendőket. Meg kell tervezni a veszélyes hulladék képződési helyen, illetve telephelyen belüli gyűjtését, azt, hogy a további kezelés módjától függően mely hulladékokat kell egymástól elkülönítetten vagy együtt gyűjteni, a saját vagy a más szolgáltatóval elvégeztetendő hasznosítást vagy ártalmatlanítást, az ezekhez szükséges előkezelés és szállítás megoldását és természetesen a mindezekhez szükséges fejlesztéseket, szervezési, beruházási feladatokat, valamint a várható és reálisan finanszírozható költségeket. Az EU a veszélyes hulladékról szóló 91/689/EGK-irányelvében – hasonló tartalommal – a veszélyes hulladékok kezelésének ellenőrzéséért felelős hatóságok számára írja elő a tervkészítési kötelezettséget. E tervekben kell meghatározni azon ártalmatlanító és hasznosító létesítményeket, amelyek országos – illetőleg közösségi – szintű önellátást biztosító hálózatot képeznek, garantálva a teljes körű környezetkímélő ártalmatlanítókezelő szolgáltatási rendszer létrejöttét. Ezen EU követelménynek megfelelően foglalkozik önálló fejezetben az Országos Hulladékgazdálkodási Terv a veszélyes hulladékkal, és kell az említetteket a környezetvédelmi területi hatóságok által elkészítendő területi hulladékgazdálkodási tervekben is megvalósítani. Elkülönítés, gyűjtés, begyűjtés, tárolás Az R a hulladék termelőjének, majd minden későbbi tulajdonosának alapvető kötelezettségévé teszi a veszélyes hulladék további kezelésnek, illetve tárolásnak megfelelő elkülönített gyűjtését. Ennek értelmében például az égetéses ártalmatlanításra szánt olajos hulladékokat nem szükséges fajtánként külön gyűjteni, ha azokat más biztonsági okok miatt nem kell elkülöníteni. Ugyanakkor megtiltja a különböző típusú – veszélyes és nem veszélyes – hulladékok összekeverését, más anyagokkal történő hígítását, illetőleg csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével engedi azt meg, amennyiben a szállítás vagy az adott kezelési eljárás biztonsága megköveteli. A rendelet a gyűjtés folyamatán belül megkülönbözteti a képződés telephelyén, illetve a kezelés, az ártalmatlanítás vagy a hasznosítás telephelyén történő gyűjtést, illetve a több telephelyen keletkező azonos jellegű veszélyes hulladékok összegyűjtését (a begyűjtést). Mindkét esetben feltétel, hogy az összegyűjtött hulladék mennyisége nem haladhatja meg az egy év alatt képződő (a technológiában, a telephelyen, a begyűjtésbe vont telephelyeken), illetve az egy év alatt hasznosító vagy ártalmatlanító technológiával

34 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon feldolgozható mennyiséget. Ennek megfelelően a gyűjtés lehet többlépcsős rendszerű is. A képződés helyén erre a célra kialakított gyűjtőedényben összegyűjtött hulladékot a telephelyen kialakított speciális veszélyeshulladék-gyűjtőhelyen lehet a további kezelésre történő elszállításig tárolni, illetve a több telephelyen összegyűjtött, azonos vagy együtt kezelhető hulladék egy közös gyűjtőhelyen, esetleg önálló gyűjtőtelepen is tárolható az ártalmatlanításra, hasznosításra vagy tárolásra történő elszállításig. Ez utóbbi eset már a begyűjtés kategóriájába tartozik, amelynek végzéséhez a begyűjtőpont helye szerint illetékes környezetvédelmi felügyelőség, míg a több telephelyről történő összegyűjtéshez és a begyűjtőhelyre szállításhoz a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség engedélye szükséges. A keletkezés helyén és telephelyén, illetve a feldolgozás telephelyén történő gyűjtés, a gyűjtés feltételeinek biztosítása a veszélyes hulladék termelőjének, illetve feldolgozójának kötelessége és felelőssége. A telephelyen belüli gyűjtés, illetve a begyűjtőhelyek, hulladékgyűjtő udvarok, tárolótelepek kialakításának műszaki feltételeit a R 3. melléklete határozza meg, utalva arra, hogy további (még nem hatályos) jogszabályok előírásait is meg kell tartani e tekintetben. A veszélyes hulladék termelője – veszélyes hulladékát – a közvetlen keletkezés helyén, munkahelyi gyűjtőhelyen gyűjtheti a tevékenység zavartalan végzését nem akadályozó mennyiségben és időtartamig, a környezet szennyezését kizáró edényzetben. Ha a veszélyes hulladékot nem közvetlenül a munkahelyi gyűjtőhelyen adják át a kezelőnek, akkor a veszélyes hulladék termelője a keletkezett veszélyes hulladékot a telephelyén kialakított üzemi gyűjtőhelyen köteles gyűjteni. Az üzemi gyűjtőhelyet a tervezett kezelést figyelembe véve, a környezet szennyezését, illetve károsítását kizáró módon kell kialakítani, s ott a veszélyes hulladék legfeljebb egy évig tartható. Amennyiben a veszélyes hulladék termelőjének több telephelyén keletkezik veszélyes hulladéka, az egy telephelyen is gyűjthető (üzemi gyűjtőhelyen), feltéve, hogy a keletkezési hely és az átvételre jogosult kezelő létesítménye közötti távolság nagyobb, mint a két telephely közötti távolság. A termelő csak olyan kezelőnek adhat át veszélyes hulladékot, aki a környezetvédelmi felügyelőség engedélyével rendelkezik az adott veszélyes hulladék kezelésére. A rendeletnek van néhány speciális egyszerűsítő intézkedése egyes – általában sok helyen és egy-egy helyen viszonylag kis mennyiségben keletkező s általában nem tevékenységspecifikus – veszélyes hulladékfajtákra vonatkozóan. A tevékenységek végzése során kis mennyiségben keletkező, továbbá a speciális gyűjtőhelyeken összegyűjtött veszélyes hulladéknak a kezelőhöz való elszállítása érdekében begyűjtőjárat vehető igénybe. A begyűjtés csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A tevékenység végzésének feltétele: a kezelővel kötött szerződés a begyűjtött veszélyes hulladékok átvételéről. Begyűjtőjárattal a termelőtől elszállítható bármely veszélyes hulladék, ha annak egyszeri mennyisége nem haladja meg a 200 kg-ot, illetve a veszélyes hulladék tömegétől függetlenül begyűjtőjárattal szállíthatók a következő darabos veszélyes hulladékok:


35

•

gépjárműroncsok, amennyiben azok háztartásokból (vagyis nem vállalkozástól, pl. gépjárműjavítóból) származnak;

•

hulladékká vált berendezések, ha klórozott és fluorozott szénhidrogéneket tartalmaznak (hulladékká vált hűtőszekrények, légkondicionáló berendezések, halonnal töltött tűzoltókészülékek stb.).

Ha a begyűjtő a veszélyes hulladékot nem közvetlenül a kezelőnek szállítja, akkor saját, üzemi gyűjtőhelynek tekintett telephelyére viheti, és ott tarthatja. Ebben az esetben a gyűjtés időtartama legfeljebb négy hét. A szállítmányt külön rendszeresített nyomtatvány (ún. K-kísérőjegy) dokumentálja a kezelőig. A begyűjtő felelőssége – az átvett veszélyes hulladék birtokosaként – a kezelőnek történő átadásáig tart. A begyűjtőjárattal szállított, a szerződésben foglaltaknak megfelelő veszélyes hulladékot a kezelőnek minden esetben át kell vennie. A háztartásokban keletkező veszélyes hulladék gyűjtésére, illetve a más forrásból származó, kis mennyiségben keletkező veszélyes hulladék gyűjtésére hulladékgyűjtő udvar üzemeltethető. A nem lakossági forrásból származó kis mennyiségű veszélyes hulladékot a hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője a hulladék birtokosával való megállapodás alapján fogadhatja. A hulladék birtokosa kizárólag akkor veheti igénybe a hulladékgyűjtő udvart gyűjtés céljára, ha évente legfeljebb 500 kg veszélyes hulladéka keletkezik. A hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője köteles az összegyűjtött veszélyes hulladékot engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek átadni. A veszélyes hulladék az átvétel időpontjától számított egy éven túl nem tartható a hulladékgyűjtő udvaron. A tárolás az R szerint a gyűjtésnek olyan különleges esete, amikor a hulladék további kezelésre történő elszállítása nem valósítható meg, akár megfelelő eljárás, akár alkalmas kezelői kapacitás, akár anyagi okok miatt. Ebben az esetben a veszélyes hulladékot egy a gyűjtőhelyeknél megkövetelt biztonságnál némileg szigorúbb feltételekkel, gyakorlatilag önálló üzemként, elkülönítetten működő tárolótelepet kell kialakítani, ahol a hulladék legfeljebb három évig tárolható. A tárolótelep kialakításának műszaki feltételeit a rendelet 3. melléklete határozza meg. E három év alatt a hulladék tulajdonosa köteles gondoskodni a hulladék ártalmatlanításának vagy hasznosításának megoldásáról; megkötni a szükséges szerződéseket az alkalmas szállító és kezelő szolgáltatókkal; elvégez(tet)ni az ezek igényelte előkezelést, illetőleg maga bevezetni a hasznosító vagy ártalmatlanító eljárást. A három év alatt tervezett intézkedéseket bele kell foglalnia a hulladékgazdálkodási tervbe. Önálló veszélyeshulladék-tároló telep létesítése előtt a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény előírásainak megfelelő környezeti hatásvizsgálatot kell végezni, majd a megvalósítás az ennek alapján lefolytatott, a 20/2001. (II. 14.) kormányrendeletben meghatározott eljárás szerint kiadott környezetvédelmi engedély birtokában kezdhető meg. Szállítás A veszélyes hulladék szállításakor a szállításból eredő kockázatok minimalizálása a legfontosabb biztonsági kérdés. Ennek megfelelően általánosságban a veszélyes áruk

36 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon fuvarozására, illetve szállítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a veszélyes hulladékok szállításakor is. Az egyes szállítási formákra vonatkozóan külön-külön nemzetközi biztonsági megállapodások vannak érvényben, amelyeket a belföldi szállításkor is alkalmazni kell. Ezek a következők: •

légi szállításkor az ICAO-TI rendszer (technikai instrukciók a veszélyes áruk légi szállításához) alkalmazandó, amely a nemzetközi polgári légiközlekedésről (1944) szóló chicagói egyezmény (Convention on International Civil Aviation) 18. melléklete;

•

közúti szállításkor az ADR (Agreement concerning the International Carriage of Dangerous Goods by Road; megállapodás a veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról);

•

vasúti szállításkor a RID (Regulation on the International Carriage by Rail of Dangerous Goods; a veszélyes áruk nemzetközi vasúti szállításának szabályozása), amely a COTIF (Convention Relative aux Transports Internationaux Ferroviaires; nemzetközi vasúti fuvarozási egyezmény) melléklete;

•

belvízi szállításkor az ADN (Regulations of the Carriage of Dangerous Substances by Navigation; a veszélyes anyagok hajón történő szállításának szabályai);

•

tengeri szállításkor az IMDG-kód (International Maritime Dangerous Goods Code; nemzetközi tengerhajózási veszélyesáru-kód), amely a SOLAS (Safety of Life at Sea; a tenger élővilágának biztonságáért) nemzetközi egyezmény része. E területen a MARPOL-egyezmény (International Convention for the Prevention of Pollution from Ships; a hajók által okozott szennyeződés megelőzéséről) előírásait szintén érvényesíteni kell.

A veszélyek bekövetkezésének elkerülésére a magyar veszélyeshulladék-előírások is elrendelik e szabályok alkalmazását – természetesen csak azokban az esetekben, amikor az adott szabályrendszer kiterjed a szállítandó hulladékra mint veszélyes árura. A veszélyesség mellett azonban a veszélyes hulladék mint hulladék is különleges áru, amely útközben igen könnyen „elvész”, hiszen ez esetben általában nem a vevő fizet az eladónak, hanem a feladó – aki a hulladék ártalmatlanításáért felelős – az átvevőnek, aki legtöbbször a hulladékkal járó felelősséget is átveszi. E fordított kereskedelmi ügyletek ellenőrzésére mind a nemzeti, mind a nemzetközi veszélyeshulladék-szabályozások igen nagy súlyt fektetnek. Emiatt sokszor összeütközésbe kerülnek a bel- és külkereskedelmi, áruforgalmi szabályokkal, amelyek az áruk lehető legkevesebb korlátozással járó kereskedelmére törekednek. A veszélyes hulladék forgalmát szabályozó előírások fő célja a szállítások minimalizálása, az elkerülhetetlen forgalom minél szigorúbb ellenőrzése. Ezt fejezi ki a közelség elve, amely szerint a veszélyes hulladékot lehetőleg a legközelebbi arra alkalmas helyen kell ártalmatlanítani, az önellátás elve, valamint a hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzése. A magyarországi belföldi szállítások ellenőrzését szolgálja a jogszabályok által elrendelt bejelentési és kísérőjegyrendszer. Ezenkívül a R a veszélyes hulladék rendszeres szállítását, valamint fuvarozását a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott tevékenységi engedélyhez köti. Az engedélyhez meg kell adni a szállítandó


37

hulladék típusát, és bizonyítani kell, hogy a kérelmező az adott hulladékfajta szállítására alkalmas járművekkel, csomagolási ismeretekkel, a veszélyes áru fuvarozására feljogosított személyzettel (ha ezt a hulladék típusa megköveteli), valamint a járművek tárolására és tisztítására megfelelő telephellyel rendelkezik. Emellett indokolt esetben a főfelügyelőség pénzügyi garanciát is kérhet a kérelmezőtől avégett, hogy baleset esetén a szükséges kárelhárítási feladatokra fedezet legyen, illetve biztosítékot teremtsen a hulladék átadására a címzettnek. A szállító csak olyan veszélyes hulladékot szállíthat, amelyre az engedélye feljogosítja, és amelyre szerződése vonatkozik. A veszélyes hulladék szállítását úgy kell végezni, hogy az a környezetben ne idézzen elő szennyezést. Szennyezés bekövetkeztekor a szennyezés okozója köteles a szennyezett területet megtisztítani (megtisztíttatni), valamint a szállítóval együtt köteles az eseményt a környezetvédelmi hatóságnak haladéktalanul bejelenteni. A veszélyes hulladék szállítója felelős azért, hogy a hulladék a szállítási dokumentumokban feltüntetett mennyiségben, csomagolásban és összetételben jusson el rendeltetési helyére. A veszélyes hulladék szállításra való előkészítése, alkalmassá tétele a hulladék termelőjének kötelessége. A szállító felelőssége kiterjed azokra az esetekre is, amikor szállítás közben (az általa szállított veszélyes hulladékkal) a szállításra vonatkozó szabályok megszegése következtében környezetszennyezést okoz, illetőleg ha a veszélyes hulladékot a rendeltetési helyére nem a szállítási dokumentumokban rögzített állapotban juttatja el. A veszélyes hulladék belföldi szállításához a veszélyes áruk szállítására vonatkozó dokumentáción kívül az R-ben meghatározott kísérő dokumentációt kell mellékelni. A szállító a veszélyes hulladék szállítását csak akkor kezdheti meg, ha a termelőtől megkapta a kitöltött SZ-kísérőjegyet, és ellenőrizte, hogy a rá vonatkozó adatok helytállók. A szállítmányt csak az SZ-kísérőjegyen feltüntetett kezelőnek adhatja át. Ha a kezelő nem veszi át a veszélyes hulladékot, azt a szállítónak a termelőhöz vissza kell szállítania. A kezelőt a felelősség a veszélyes hulladéknak a szállítótól vagy közvetlenül a termelőtől való átvételétől terheli. Előkezelés A veszélyes hulladék hasznosítása vagy ártalmatlanítása általában nem oldható meg a keletkezés állapotában, egy lépésben. A legtöbbször a biztonságos gyűjtés, tárolás vagy a további kezelésre való elszállítás érdekében is szükség van valamilyen beavatkozásra (pl. válogatás, aprítás, darabolás, víztelenítés, csomagolás). A hasznosítás vagy ártalmatlanítás lehetővé tétele végett ugyancsak szükség van a hulladéknak a hasznosító vagy ártalmatlanító technológia, eljárás feltételeihez alakítására, feldolgozásra történő előkészítésére (pl. keverés, koncentráció- vagy kémhatás-beállítás, szilárdítás, fertőtlenítés). A többnyire még a keletkezés telephelyén elvégzendő fizikai, mechanikai előkezelés során a hulladék veszélyeztető tulajdonságai általában nem változnak. A hulladék különböző összetevőinek szétválasztását, valamint a veszélyesség mérséklését megvalósító előkezelés (többnyire a hulladék kémiai, fizikai-kémiai vagy biológiai kezelése, amely megváltoztatja eredeti tulajdonságait) során vagy következtében létrejövő hulladék általában azonos veszélyességű az eredetivel. Lehetőség van arra, hogy a veszélyesség csökkentésének eredményességét, illetve a leválasztott veszélyes

38 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon összetevők mellett megmaradó maradékok kevésbé veszélyes vagy veszélytelen voltát hulladékminősítéssel igazolják. Érdekes esetet jelentenek azok a kezelő-előkezelő eljárások, amelyek megfelelő receptúrával és műszaki kivitelezéssel a hulladék ártalmatlanná tételéhez vezet(het)nek, illetve az eredeti veszélyes hulladék veszélyességi jellemzőit, fizikai, kémiai tulajdonságait, összetételét oly mértékben megváltoztatják, hogy attól teljesen eltérő anyagot, kezelési maradékot kapunk. Ezen eljárások (pl. semlegesítés, befoglalás, termikus kezelés) sokszor már ártalmatlanításnak minősülnek, és a létrejövő kezelési maradékokat új hulladéknak tekintik. A legtöbb ilyen, ártalmatlanítással végződő előkezelés eredményét – vagyis az ártalmatlanítás tényleges megtörténtét – szintén a képződött hulladék minősítésével lehet igazolni. Az R rögzíti, hogy a veszélyes hulladék előkezelése a kezelés elválaszthatatlan része, önálló műveletként nem végezhető. A termelő saját veszélyes hulladékának előkezelését külön engedély nélkül folytathatja. Előkezelést más esetekben csak hulladékkezelő végezhet. Hasznosítás A veszélyes hulladék termelésbe való visszavezetése, ismételt feldolgozása végbemehet a hulladék vagy valamely leválasztott veszélyes összetevője változatlan formában történő újrahasználatával, valamint azok eredeti tulajdonságainak, összetételének megváltoztatásával, a hulladék újrafeldolgozásával. A veszélyes hulladék hasznosítása olyan kezelési tevékenység, amelynek révén a kezelésnek alávetett veszélyes hulladékot alapanyaggá, illetve alapanyagból előállított termékkel egyenértékű termékké alakítják át. Szokás hasznosításnak tekinteni a magas energiatartalmú hulladékok olyan elégetését is, amikor az eljárás pozitív energiamérleggel folytatható, és a felszabaduló hőt közvetlenül vagy közvetve energiaforrásként használják (energetikai vagy fűtőanyagkénti hasznosítás). Az R megfogalmazásában: „Hasznosításnak kell tekinteni a veszélyes hulladék környezetvédelmi szempontból biztonságosan végzett égetése során keletkezett hő felhasználását is.” Veszélyes hulladék esetében a termikus eljárások alkalmazásának elsődleges célja az összetevők veszélyességének termikus megszüntetése vagy csökkentése (megváltoztatása), az esetleg felszabaduló energia hasznosítása inkább az ártalmatlanítás gazdasági szempontból lényeges „mellékterméke”. A veszélyes hulladék alapanyag vagy termék formájában történő hasznosításának elsőbbséget kell adni az energetikai hasznosítással szemben. A veszélyes hulladék energetikai hasznosítása elvégezhető veszélyeshulladék-égetőben, továbbá egyéb hulladékkal vagy tüzelőanyaggal együtt más létesítményekben is olyan koncentrációarányban, amelynél megtartják a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, illetve gondoskodnak az égetési maradékanyagok kezeléséről, ártalmatlanításáról. A rendelet a hasznosítást megvalósító folyamatot engedélyhez köti. A hasznosító technológiára előírja, hogy a kezelés folyamán a veszélyes hulladéknak alapanyaggá, illetve alapanyagból előállított termékkel egyenértékű termékké kell átalakulnia, mert a


39

kérelmező csak ebben az esetben kap engedélyt. Egyben kiköti, hogy a hasznosítás során keletkező, illetve a megmaradó hulladék együttes mennyisége nem lehet több, mint a kiindulási hulladék mennyisége. (Az engedélykérelemben be kell mutatni a hasznosítás során keletkező új hulladékokat, illetve a nem hasznosítható, megmaradó hulladékok mennyiségét és kezelését.) Fontos kiemelni azokat az előírásokat, amelyek a hazai környezet állapotának megőrzésére, illetve javítására születtek. Mivel a magyarországi hulladékkezelői kapacitások nem kellő mértékűek, ismerve a keletkező hulladék mennyiségét, már a hulladékgazdálkodási törvény kimondja: „Az ország területére – beleértve a vámszabad területeket – hulladékot csak hasznosítás céljára, a környezet állapotát nem veszélyeztető, nem szennyező módon, a környezet károsodásának kizárásával, a környezetvédelmi hatóság – külön jogszabályban meghatározott – engedélyével lehet behozni.” A környezetvédelmi hatóság engedélyt annak a hasznosítást végző vagy – a hasznosító megbízásából – a hulladék behozatalára vele szerződésben álló hulladékkereskedő, szállító gazdálkodószervezetnek adhat, amelyik megfelel az előírt feltételeknek. Ezeket a feltételeket az R tartalmazza. Vagyis a külföldről behozni tervezett veszélyes hulladék hasznosítása akkor engedélyezhető, ha •

a hasznosító létesítmény a veszélyes hulladék teljes mennyiségének hasznosításához szükséges időtartamot meghaladó érvényességű működési engedéllyel rendelkezik;

•

a hasznosítás nem sért környezetvédelmi érdeket;

•

az ország területén keletkező és/vagy tárolt azonos, az adott létesítményben kezelhető veszélyes hulladék hasznosításának elsődlegessége mellett a létesítménynek a behozatalra tervezett hulladék hasznosítására bizonyítottan van szabad kapacitása;

•

az előállítható termék, illetve alapanyag megfelel a már megfogalmazott feltételeknek (egyenértékű azzal az alapanyaggal, illetőleg termékkel, amelyet primer nyersanyagból állítanak elő).

Ha a hasznosítás folyamán olyan veszélyes hulladék keletkezik, amelynek ártalmatlanítása az országban nincs megoldva, annak hasznosítása csak akkor engedélyezhető, ha az exportáló a küldő állam illetékes hatóságától megfelelő engedéllyel rendelkezik a veszélyes hulladék hozzá való visszaszállítására. Ártalmatlanítás A veszélyes hulladék ártalmatlanítása két alapvető módon valósítható meg. Az egyik a hulladék olyan fizikai, kémiai vagy biológiai átalakítása, amelynek eredményeként eredeti veszélyes tulajdonságai megszűnnek. A másik a hulladék olyan kezelése, elhelyezése, amellyel kizárható a tulajdonságaiból adódó veszélyek érvényesülése, a hulladék környezettel való kölcsönhatása. Ennek megfelelően az R is megkülönbözteti a veszélyes hulladék környezettől való elszigetelését biztosító, lerakással történő ártalmatlanítást (veszélyeshulladék-lerakón) és a hulladék anyagi jellemzőinek átalakításával járó ártalmatlanítást.

40 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon A hulladéklerakó telepek kialakításának műszaki feltételeit a 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet szabályozza, amelynek előírásai azonos tartalmúak az unióbeliekkel, vagyis e területen teljesült a jogharmonizáció. A hulladéklerakásról az EU az 1999/33/EK irányelvben önálló szabályozást fogadott el, amely a veszélyeshulladék-lerakók építésének, üzemeltetésének és bezárásának feltételeit is meghatározza. Az irányelvben megállapított műszaki előírások és a magyar szabályozásban foglaltak lényegében azonosak. Eltérés annyiban van, hogy a magyar szabályozás szerint szigorúan meghatározott szigetelési és szivárgórendszer helyett a közösségi szabályozás az azzal azonos biztonságot nyújtó más megoldások alkalmazására is lehetőséget ad. A jogalkotó a rétegrendet is megadó előírásokkal orientálni kívánta az ilyen tárgyú hazai beruházásokat, amikor nem a tervezés, beruházás-előkészítés felelősségébe utalta a jogszabályi előírásoknak való megfelelés, egyenértékűség bizonyítását, hiszen a rögzített műszaki megoldás ezt fölöslegessé teszi. A veszélyes hulladék tulajdonságainak vagy összetételének megváltoztatásán alapuló ártalmatlanítási módszerek két csoportba oszthatók: az egyikbe a kémiai átalakítással történő eljárások, ezen belül a termikus és a más fizikokémiai eljárások tartoznak, a másikba a biológiai, biokémiai eljárások. Ezek közül részletes műszaki-végrehajtási szabályokat a veszélyes hulladékok égetéssel való ártalmatlanítására vonatkozóan fog külön jogszabály megállapítani (miniszteri rendelet), várhatóan 2002 eső felében, oly módon, hogy az előírások már az EU-joganyagokat is kielégítsék.* Eddig a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendelet 11. melléklete határozott meg – 2001. december 31-ig érvényesen – erre vonatkozó előírásokat, a fizikokémiai és biokémiai ártalmatlanító eljárásokat illetően pedig csak a 4. melléklet 6. függelékében megadott kezelési eljárások listájára utalt. Ez utóbbi a Bázeli Egyezményben, az EU hulladékról szóló irányelvében és az OECD IWIC-kódról szóló döntésében egyaránt szereplő hulladékártalmatlanítást és hasznosítást célzó műveleteket kategorizáló listákon alapul, kiegészítve az ottani kategóriákat a gyakorlatban előforduló konkrét eljárások felsorolásával. Ezek a nemzetközi listák – csakúgy, mint a hivatkozott kormányrendelet 4. mellékletében megadott felsorolás – a gyakorlatban előforduló és alkalmazott összes eljárást szándékoznak megadni, attól függetlenül, hogy azok alkalmazása környezet- és egészségvédelmi szempontból elfogadható-e vagy sem. A listákhoz tartozó útmutatókban mindenütt rögzítik, hogy a megadott eljárások csak a vonatkozó jogi szabályozókban előírtaknak megfelelően, az azok alapján kiadott engedélyek szerint, ellenőrzött körülmények között, a környezet és az egészség veszélyeztetésének kizárásával végezhetők.

*

Mivel a kézirat elkészítése idején még nem hatályos az égetésről szóló azon miniszteri rendelet, amelyik az EU-előírásoknak oly módon fog megfelelni, hogy tartalmazza a hulladékkezelési és a levegőtisztaság-védelmi előírásokat is, fontosnak tartjuk a most érvényben levő, de várhatóan 2002 folyamán hatályát vesztő hulladékgazdálkodási előírások ismertetését. A levegőtisztaság-védelmi előírásokat annak idején a 11/1991. (V. 16.) KTM rendeletben határozták meg – A Szerzők.


41

A veszélyes hulladék égetéssel történő ártalmatlanításáról szóló 11. melléklet megkülönbözteti az 1000 kg/óránál kisebb teljesítményű égetőberendezéseket és az ezeknél nagyobb teljesítményű égetőműveket. A két kategória között különbség van a telepíthetőség megítélésében (a biztosítandó védőtávolságban, az üzemelés ellenőrzését szolgáló mérések gyakoriságában és módszerében, a mérendő paraméterekben). Az égetéssel kapcsolatos füstgázemisszió megengedett értékeivel a melléklet nem foglalkozik, e kérdést a levegőtisztaság-védelmi szabályok alá utalja. A hulladékégetés levegőtisztaság-védelmi követelményeit a 11/1991. (V. 16.) KTM rendelet határozza meg, amely egységes szabályokat ad minden hulladék égetésére, függetlenül a hulladék veszélyességétől. (Az ebben a jogszabályban található előírások 2002-ben előreláthatólag módosulnak, és tartalmilag az új hulladékégetési jogszabály összhangot teremt a hulladékégetésről szóló, szintén új 2000/76/EK irányelvvel.) Az Európai Unió a veszélyes hulladék égetéséről a 94/76/EK irányelvben önálló szabályozásban rendelkezik. Az irányelv a hazai szabályozásnál szigorúbb mérésiellenőrzési feltételeket határoz meg a mérendő paraméterek és a mérési gyakoriság szempontjából egyaránt. A légköri kibocsátási határértékek egy része szintén szigorúbb a magyar szabályozásban előírtnál. Az ezt 2002-ben felváltó átfogó, minden hulladék égetésére – ideértve bármilyen termikus hulladékkezelést – vonatkozó 2000/76/EK irányelvben a határértékek nem változnak, viszont a mérési, ellenőrzési követelmények lényegesen szigorodnak. Az új irányelv előírásait a meglevő égetőberendezéseknek 2005-ig kell teljesíteniük. Emellett a 97/283/EK bizottsági határozat a dioxin– kibocsátások mérésére olyan egységes módszer használatát írja elő, amelyet Magyarországon nem alkalmaznak, bár azzal (megközelítőleg) azonos értékű az itthon használatos eljárás. Veszélyeshulladék-lerakó és -égető létesítése csak a környezeti hatásvizsgálat alapján kiadott környezetvédelmi engedély birtokában kezdhető meg. A veszélyeshulladék-kezelő technológiák minősítése Számos olyan veszélyeshulladék-kezelő berendezés, eljárás, technológia, valamint az egyes technológiák alkalmazásakor felhasználható eszköz létezik, amelyik a hasonló típusú hulladékok kezelésekor számos helyen, illetve többfajta hulladék kezeléséhez is felhasználható. Az ilyen esetek egyszerűbb kezelhetősége érdekében vezeti be az R a technológiaminősítés intézményét. Ennek különösen az előkezelő eljárásban van nagy jelentősége, mert így állapítható meg, hogy annak megfelelő alkalmazásával mennyire válik ártalmatlanná a veszélyes hulladék. E minősítéssel elkerülhető, hogy az eljárás eredményeként létrejövő hulladékot minden egyes alkalmazási helyen külön-külön kelljen minősíteni. Másik előnye az, hogy mintegy hatósági bizonyítványt (technológiai minősítő okiratot) ad az eljárás alkalmazhatóságáról, azaz igazolja, hogy az eljárás az adott típusú veszélyes hulladék kezelésére milyen mértékben alkalmas, mekkora biztonságot garantál, és az eljárás műszaki leírásának megfelelő alkalmazásával milyen eredményre vezet. A rendelet kimondja emellett, hogy a minősített technológia – a helyi körülmények figyelembevételével (amit a környezetvédelmi hatóság helyi alkalmazási engedélyében

42 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon kell meghatározni) – az ország területén bárhol alkalmazható. A technológiaminősítési eljárást a hulladékminősítésnek megfelelően a Hulladékminősítő Bizottság végzi. A bizottság szakvéleménye alapján a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség határoz. A technológiát minősítő határozatban meg kell nevezni azokat a veszélyes hulladékokat, amelyek kezeléséhez az adott technológia alkalmazható. A technológiaminősítések eredményét a Környezetvédelmi Értesítőben közzé kell tenni. A minősítési kérelmet a veszélyes hulladék kezelési technológiájának alkalmazója kérheti az országban már használt, illetve még nem alkalmazott új technológiának és az ahhoz kapcsolódó egyes berendezéseknek, valamint a velük végzett műveleteknek az országban bárhol történő alkalmazása céljából. A technológia minősítésére vonatkozó kérelmet a kérelmező által elvégeztetett megalapozó vizsgálatokkal és a technológiára vonatkozó más, speciális vizsgálatokkal kell alátámasztani. A technológiaminősítési eljárás szabályait és a költségek fedezetére a kérelmező által fizetendő eljárási díjat az R szabályozza.

3.4.4. A veszélyes hulladék sorsának nyomon követése A környezetvédelemért felelős szervezetek számára a veszélyes hulladékok tulajdonságaiból adódó környezeti és egészségügyi hatások elkerülése végett alapvető fontosságú a képződő hulladékok mindenkori helyének, összetételének, mennyiségének, kezelésének és a kezelés eredményének ismerete. Emellett elengedhetetlen a veszélyes hulladék termelőjének, tulajdonosának, illetve aktuális birtokosának, kezelőinek és a meglévő kezelőkapacitásoknak az ismerete. A szóban forgó információk nemcsak a védelmi intézkedések meghatározásához és azok megtartásának ellenőrzéséhez, hanem a veszélyes hulladékkal való gazdálkodás tervezéséhez is szükségesek. Mindezek biztosítása érdekében a jogszabályok előírják a veszélyes hulladék tulajdonosa számára veszélyes hulladékainak nyilvántartását és a hatóságnak történő bejelentését, a veszélyes hulladék termelője számára anyagmérleg készítését, kezelője számára üzemnapló vezetését a kezelőberendezésekről. (A lakosság a háztartásban keletkező veszélyes hulladékra vonatkozóan mentesül az adminisztratív kötelezettségek alól.) Nyilvántartás A veszélyes hulladék termelője, tárolója és kezelője – tehát általában a vállalkozó – nyilvántartást köteles vezetni veszélyes hulladékairól, és azt a hatóságnak a helyszíni ellenőrzéskor be kell mutatnia. A nyilvántartás pontos vezetése szolgálja egyrészt az elszámoltathatóságot, másrészt a veszélyes hulladékkal kapcsolatos feladatok tervezhetőségét és elvégzésük belső ellenőrizhetőségét. Segít a vállalkozónak a bejelentési kötelezettségek megfelelő teljesítésében is. A nyilvántartást célszerű technológiánkénti és veszélyeshulladék-fajtánkénti bontásban vezetni az egész telephelyre vonatkozóan. Célszerű tartalmaznia a veszélyes hulladék képződéséhez vezető tevékenység (folyamat, technológia) megnevezését, a technológia folyamatábráját a bemenő és kimenő anyagok megjelölésével, valamint a technológiai és kezelési utasításokat, beleértve a képződő veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó belső előírásokat. Meg kell adni a képződés helyén, illetve az üzemi gyűjtőhelyen történő gyűjtés módját, a gyűjtő-, tároló- és kezelőhelyek kialakításának módját, az


43

ezeken elhelyezett hulladékok mennyiségét és típusát, a telephelyről kiszállított veszélyes hulladékok mennyiségét és megnevezését, azok átvevőjét. (Jogszabály fogja meghatározni, hogy mely adatok nyilvántartása kötelező.) A veszélyes hulladékot csak az R által előírt, kitöltött kísérőjeggyel (SZ vagy K) együtt lehet a telephelyről kiszállítani. A nyilvántartásba be kell jegyezni a kísérőjegy számát, és meg kell őrizni a feladónál (a vállalkozónál) maradó kísérőjegypéldányt. A nyilvántartásban tehát szerepelnie kell a veszélyes hulladékok üzemen belüli és telephelyen kívüli mozgásának, s minden egyes mozgást a felelős személy aláírásával igazolva kell bejegyezni. A nyilvántartásba minden változást haladéktalanul be kell vezetni, s az a másnak történő átadást követően tíz évig nem selejtezhető. Átadás-átvétel A rendelet a veszélyes hulladék kezeléséről, végső soron ártalmatlanításáról való gondoskodást első helyen a veszélyes hulladék termelőjének – mint első tulajdonosnak – , a továbbiakban pedig mindenkori tulajdonosának feladatává teszi. E feladatot a tulajdonos vagy maga végzi el, vagy a veszélyes hulladék kezelésére, ártalmatlanítására feljogosított kezelőnek történő átadással tesz annak eleget. Ez utóbbi esetben a veszélyes hulladék tulajdonjoga, ezzel együtt az ártalmatlanítási kötelezettség és a hulladék okozta szennyezés kizárásának felelőssége is átszáll a veszélyes hulladék kezelőjére. Mindennek ellenére az átadó tulajdonos felelőssége az átadással nem szűnik meg teljesen. Egyrészt a veszélyes hulladékot csak olyan kezelőnek adhatja át, amelyiknek az adott veszélyeshulladék-típusra a környezetvédelmi felügyelőségtől kezelési engedélye van. A szerződéskötéskor az átadónak meg kell győződnie arról, hogy a kezelő rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel, illetőleg képes-e az adott veszélyes hulladék környezetszennyezést kizáró módon történő előkezelésére, hasznosítására vagy ártalmatlanítására. Másrészt az átadó kötelessége, hogy a veszélyes hulladék kezelése szempontjából lényeges információkat a kezelőnek maradéktalanul megadja, valamint hogy a veszélyes hulladékot az alkalmazandó eljárásnak, illetve a kezelő feltételeinek megfelelő módon előkészítse. Mindezek hiányában az átadó felelősségre vonható a veszélyes hulladék hasznosításának vagy ártalmatlanításának megtörténtéig, amennyiben nem az elvárható gondossággal járt el. A gyakorlatban az átadás folyamata akkor zárul le, amikor a kezelő az átvétel helyén – általában a kezelőtelepen – az átveendő veszélyes hulladékot azonosította, nyilvántartásába bevezette, és az átvétel tényét bizonyító visszaigazolást az átadó megkapta. Az átadott veszélyes hulladék további sorsáról, valamint a kezelő által végzett kezelésből származó hulladékok hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról már az átvevőnek kell gondoskodnia mint új tulajdonosnak, illetőleg mint termelőnek. Más a szabály arra az esetre, ha a tulajdonos egy, a veszélyes hulladék szállítására engedéllyel rendelkező fuvarozóval szállíttatja azt a kezelő telephelyére. Ekkor a szállító nem válik a veszélyes hulladék tulajdonosává, és csak azért felelős, hogy azt az átvevőhöz a vonatkozó előírásoknak megfelelően, biztonságosan eljuttassa. Amennyiben az átvétel valamilyen okból meghiúsul, a szállítónak – vagy a kezelőnek – haladéktalanul értesítenie kell a tulajdonost, aki köteles azonnal intézkedni a szállítmány visszaszállításáról vagy más kezelőhöz való átirányításáról. A kezelő intézkedéseinek

44 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon meghozataláig az ügyletben érintettek egyetemlegesen felelősek a szállítmány biztonságos elhelyezéséért és őrzéséért. Gyakori az az eset, amikor a tulajdonos egyik telephelyéről a másikra szállítja vagy szállíttatja a veszélyes hulladékot. Ilyenkor nem történik meg a klasszikus átadás-átvétel, hiszen nem módosulnak a tulajdonviszonyok, azonban változik a veszélyes hulladék helye (a vállalkozáson belül csak telephelyet vált a hulladék). Ilyenkor a veszélyes hulladék mozgásának bizonylatolásáról kell gondoskodni. Ugyancsak előfordul, hogy a veszélyes hulladék helye (telephelye) nem módosul, de annak tulajdonosa – és így a kezeléséért viselt felelősség – változik. (Ez a helyzet áll elő akkor, amikor több vállalkozás működik egy telephelyen.) Ilyenkor ugyanolyan átadásátvételről van szó, mint az általános esetben, a bizonylatolást értelemszerűen itt is el kell végezni. Speciális átadás-átvételi ügylet a begyűjtés. Ennél a begyűjtő mint átvevő részben átvállalja a tulajdonos kötelezettségeit, elsősorban a bizonylatolásban. A begyűjtő felelőssége az általa szállítandó veszélyes hulladék kezelőnek történő átadásáig tart. Az átadás-átvétel mindkét esetben a hulladék fizikai átadásával és az átadás helyszínén az átvételi elismervény kiállításával valósul meg, amitől kezdve a kezelőt terheli a felelősség a veszélyes hulladékért. A fuvarozáson kívül azok az esetek sem minősülnek átadás-átvételnek, amikor a veszélyes hulladék kezelője a kezelést a képződés helyén, illetve a tulajdonos megbízásából telephelyén, in situ végzi. Ilyenkor a kezelő engedélyezett veszélyeshulladék-kezelési eljárásával kezeli a tulajdonos veszélyes hulladékát. A kezelésből származó hulladékok az eredeti tulajdonos birtokában maradnak, azok ártalmatlanításáról vagy hasznosításáról is neki kell gondoskodnia. Az Európai Unióban az átadás-átvételi ügyletekben mint eredeti birtokos a veszélyes hulladék termelője, a továbbiakban pedig a mindenkori birtokos az elsődleges felelős, a tényleges tulajdonos általános háttérfelelősségével. Ennek megfelelően a leírt tulajdonosi kötelezettségek alapvetően a veszélyes hulladék sorsára közvetlen ráhatással bíró birtokost terhelik. Ezek a különbségek azonban a bizonylatolási és szerződési kötelezettségeket tartalmilag nem érintik. Kísérőjegy A veszélyes hulladékok telephelyen kívüli mozgásának (szállításának) nyomon követését és bizonylatolását szolgálja a veszélyeshulladék-kísérőjegyek rendszere. Az R előírja, hogy a veszélyes hulladékokat csak a 2. mellékletben meghatározott tartalmú, formájú SZ-kísérőjeggyel ellátva lehet szállítani. Az alkalmazandó kísérőjegy tartalma megegyezik az OECD-ben, az EU-ban, valamint a Bázeli Egyezményben előírt szállítási dokumentumokéval (és hasonló a hatályon kívül helyezett kormányrendelet alapján használthoz). A kísérőjegy tartalmazza a termelő, a kezelő és a szállító(k) azonosítási adatait, az átadás-átvétel helyét, a szállított veszélyes hulladék megnevezését, mennyiségét, veszélyességi jellemzőit és összetételét, csomagolási, valamint szállítási módját.


45

A kísérőjegyet mindig a szállítmánnyal együtt kell tartani. Csatolni kell hozzá a szállításkor megtartandó biztonsági intézkedéseket, az esetleges baleset következtében kiömlő veszélyes hulladék kezelésére, illetve a biztonsági teendőkre vonatkozó útmutatást, valamint az esetleges károk felszámolási költségei fedezésére vonatkozó nyilatkozatot (szükség esetén). Célszerű az átadás-átvételi szerződés és a fuvarozási szerződés (ha van ilyen) másolatát is a kísérőjegy mellé csatolni. A kísérőjegy nem helyettesíthető sem a hagyományos fuvarlevéllel, sem a veszélyes áruk szállításához előírt dokumentumokkal (bár amennyiben a hulladék áruszállítási szempontból is veszélyesnek minősül, az annak megfelelő dokumentumok és biztonsági intézkedések is elengedhetetlenek). Nyomtatványok a veszélyes hulladék nyomon követéséhez Az ország területén történő hulladékmozgás követésére a veszélyeshulladék-forgalomban részt vevőknek jogszabályban meghatározott tartalmú kísérőjegyeket kell használniuk: •

A veszélyes hulladék szállításához SZ-kísérőjegyet kell alkalmazni. A nyomtatványt a veszélyes hulladék termelője tölti ki. Ez a kísérőjegy a kezelőig dokumentálja a hulladékot.

•

A begyűjtéssel szállítható veszélyes hulladékokhoz K-lapot kell kísérőjegyként használni. Ezt a begyűjtő tölti ki minden egyes begyűjtéskor.

A nyomtatványokon a hulladékjegyzékben felsorolt EWC-azonosító számokat kell használni. Az SZ-kísérőjegy használata Minden veszélyeshulladék-szállítmányt négypéldányos SZ-kísérőjeggyel kell ellátni. A nyomtatvány kitöltése a hulladék termelőjének feladata. A kísérőjegy negyedik példánya a termelőnél marad. Az 1–3. példányt a szállító magával viszi. A kezelő a veszélyes hulladék átvétele után a 3. példányt visszaküldi a termelőnek. Ezzel igazolja számára azt, hogy a veszélyes hulladék a birtokába került. A termelő köteles a hulladékkezelőnek az SZ-kísérőjegyen kért adatokon túl további adatokat szolgáltatni – a hulladék keletkezésének körülményeiről és veszélyességi jellemzőiről –, amennyiben ezek az információk a veszélyes hulladék szakszerű kezeléséhez szükségesek. A termelőnek gondoskodnia kell arról is, hogy a veszélyes hulladékot tartalmazó csomagolóeszközön láthatóan legyen feltüntetve az SZ-kísérőjegy száma és a hulladék EWC-kódszáma. A veszélyes hulladék útjának figyelemmel kíséréséhez szükséges, hogy ha a veszélyes hulladék kísérőjegyének másodpéldánya a szállítmány útnak indítását követő 30 napon belül nem kerül vissza a termelőhöz, akkor ezt a a termelő jelentse a környezetvédelmi felügyelőségnek. A veszélyes hulladék szállítója az SZ-kísérőjegy 1–3. példányát az egyéb szükséges dokumentumokkal együtt magával viszi. A kezelővel igazoltatja az átadás tényét (a kísérőjegyen), és a 2. példányt igazolásként megőrzi. Az 1. és a 3. példányt a kezelőnél hagyja. Sikertelen szállításkor (értsd: a kezelő valamiért nem vette át a hulladékot) az eredeti kísérőjegyet – feltüntetve rajta az átadás meghiúsulásának okát – át kell adni a termelőnek.

46 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon A K-kísérőjegy használata A 200 kg-nál kisebb veszélyeshulladék-mennyiségre, illetve a darabos hulladékokra külön eljárási szabályokat határoz meg a jogszabály. Ezekben az esetekben az úgynevezett kis mennyiségben történő begyűjtés valósul meg, amelynek során a begyűjtő is köteles megtartani a rá vonatkozó előírásokat. A begyűjtő a veszélyes hulladékért tevékenysége időtartama alatt felel. A begyűjtés folyamán a veszélyes hulladéknak a termelőtől a kezelőhöz szállítása K-kísérőjeggyel történhet (az SZ helyett). A K-lapot a begyűjtő tölti ki, s azon a hulladék termelője aláírásával igazolja a begyűjtőjárattal szállítandó hulladék mennyiségét és összetételét. A K-lapot két példányban kell kitölteni. Ilyen kísérőjeggyel egy hulladéktermelőtől alkalmanként csak 200 kg-nál kisebb mennyiségű veszélyes hulladék szállítható (ha ennél több veszélyes hulladékot szükséges elszállítani, akkor azt már SZ-kísérőjeggyel kell végezni). Amennyiben a hulladék termelője a begyűjtőjárattal szállítható veszélyes hulladékot maga juttatja el a kezelőhöz, akkor azt K-kísérőjegy nélkül teheti meg. Ilyenkor a hulladékkezelő kötelessége a K-lap kitöltése, amit a termelővel alá kell íratnia. Ha a begyűjtő – indokolt esetben – a veszélyes hulladékot nem közvetlenül a kezelőnek szállítja, akkor saját, üzemi gyűjtőhelynek tekintett telephelyére viheti azt, és ott tarthatja, feltéve, hogy gyűjtőhelye üzemeltetését az illetékes környezetvédelmi hatóság engedélyezte. Ebben az esetben a gyűjtés időtartama legfeljebb négy hét. A szállítmányt a K-kísérőjegy dokumentálja a kezelőig. A telephely és a kezelő telephelye közötti távolságra új fuvarlevelet kell kiállítani, s annak számát a K-kísérőjegyen fel kell tüntetni. A begyűjtő felelőssége addig tart, amíg átadja a kezelőnek az általa szállított veszélyes hulladékot. Fontos szabály, hogy veszélyes hulladékot a kezelő vállalkozó csak abban az esetben vehet át, ha annak kezelésére a felügyelőségtől engedéllyel rendelkezik, és ha a hulladékot azonosította a kísérőjegyen feltüntetettel, vagyis meggyőződött arról, hogy a szállítmány kezelésére valóban képes. Ezért a kezelőnek – telephelye beléptetőpontján – a veszélyeshulladék-szállítmány okmányain feltüntetett adatokat egyeztetnie kell az engedélyében levő felhatalmazással, valamint a termelővel, illetve a begyűjtővel kötött szerződés esetén a szerződésében rögzített adatokkal. A kezelőnek meg kell győződnie arról is, hogy a szállított veszélyes hulladék mennyisége és összetétele megegyezik a szerződésben foglalttal. A kezelőnek az átvételt cégszerű aláírásával a kísérőjegy valamennyi példányán igazolnia kell. A kísérőjegy 1. példányát bizonylatként kell megőriznie, a 2. példányt a szállítónak, illetve a begyűjtőnek kell átadnia, a 3. példányt pedig a termelőnek kell megküldenie. (A kezelő megtagadhatja a veszélyes hulladék átvételét akkor, ha az nem felel meg a szerződésben, illetve a kísérő dokumentumokban foglaltaknak.) A jogszabály által használni rendelt nyomtatványokon különböző kódszámok szerepelnek például a veszélyes hulladék fizikai megjelenési formájára, a szállítás, a csomagolás módjára, amelyeket ugyancsak előír a rendelet.


47

Hatósági és statisztikai bejelentés A környezetvédelmi hatóságok számára elengedhetetlen feladataik hatékony végzéséhez a veszélyes hulladékok képződésének, kezelésének, a tulajdon- és birtokviszonyok s ezzel a felelősségi viszonyok változásának ismerete, nyomon követése. Egyrészt ez segíti ellenőrzési munkájuk megtervezését, a környezet védelmében szükséges beavatkozások meghatározását, másrészt ennek alapján lehet elvégezni azon statisztikai elemzéseket, amelyekben bemutatható a veszélyeshulladék-gazdálkodás országos színvonala, az ellátottság mértéke, s felmérhetők és országos méretekben tervezhetők a továbblépés, a felmerülő igények teljesítésének lehetőségei. Az ipari, mezőgazdasági termelésből, szolgáltatásokból, valamint a hulladékok kezeléséből származó veszélyes hulladékokkal kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettség van. Ugyanezt kell tenni olyankor, amikor nem beszélhetünk veszélyes hulladék keletkezéséről, azonban annak helye és/vagy birtokosa megváltozik (gyűjtés, begyűjtés, tárolás, lerakás). Az adatokat a környezetvédelmi felügyelőségeknek kell jelenteni, s az ágazaton belüli összegzést követően ezek szolgálnak a nemzetközi szervezeteknek teljesítendő adatszolgáltatások alapjául, illetve a Központi Statisztikai Hivatal is ezeket használja országos statisztikai összesítésében. Adatszolgáltatási kötelezettség Az adatszolgáltatás célja a tervezéshez szükséges adatok rendelkezésre állása, statisztikai adatok gyűjtése, illetőleg a veszélyes hulladékokkal kapcsolatba kerülő vállalkozások tevékenységének ellenőrzési lehetősége. (Mivel a veszélyes hulladékra vonatkozóan a jogszabályi rendelkezések meghatározzák, hogy a kezelési műveletek végzése, illetőleg a hulladék másnak való átadása vagy szállítása csak engedéllyel történhet, a nyilvántartás adatai a hatóság – felügyelőség – ellenőrzési tevékenységéhez is segítséget nyújtanak.) A 2002. év elején hatályos előírások szerint az adatszolgáltatásra vonatkozóan életben maradtak azok jogszabályok, amelyek már 1996 óta összhangban vannak az EU adatszolgáltatási követelményeivel. Az előkészítés alatt levő, várhatóan 2003-tól hatályba lépő új rendelet adattartalma sem fog lényegesen változni, de a veszélyes hulladékok megnevezésében, illetőleg azonosító kódjában bizonyos a változás, mivel már hatályos a hulladékok listájáról szóló miniszteri rendelet (a hulladéklista az EU ún. EWC-listájának magyar megfelelője), illetve megszűnik a hulladékok veszélyességi osztályba sorolása. Az előírások szerint a veszélyes hulladék termelője köteles •

minden veszélyes hulladékkal járó tevékenységéről anyagmérleget készíteni, amelynek tartalmaznia kell az adott termelési technológiába bemenő anyagok mennyiségét és összetételét, a keletkező termékek mennyiségét és összetételét, valamint a veszélyes hulladékok mennyiségét és összetételét;

•

a veszélyes hulladék tárolására és kezelésére használt létesítményei és berendezései üzemeltetéséről üzemnaplót vezetni;

•

nyilvántartást vezetni és adatokat szolgáltatni.

48 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon Ezen előírások alól mentesülnek a háztartások és az intézményi fogyasztók, mivel tőlük a hulladékkezelő szállítja el a veszélyes hulladékot, és ő jelenti a szükséges adatokat. A veszélyes hulladék kezelését végző vállalkozónak ugyancsak adatszolgáltatási kötelezettsége van, hiszen tevékenysége következtében a hulladék mind mennyiségében, mind minőségében jelentős változást szenved, amiről az adatszolgáltatás segítségével értesül a hatóság. A hulladék termelői évente – az év lezárását követően – kötelesek elvégezni adatszolgáltatásukat, jogszabály által elrendelt nyomtatványon. A beérkező adatokat a környezetvédelmi felügyelőségek ellenőrzik, és számítógépes adatbázisban rögzítik, majd megtörténik azok országos összesítése. Az országos adatbázis szolgál alapul a tervezéshez és a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez. Az itt leírtak indokolják, hogy az adatszolgáltatásra szigorú előírások vonatkozzanak, vagyis mind a nyomtatványok tartalmát, mind a kitöltésüket illetően részletes szabályok segítsék az adatszolgáltatókat. Általános előírás, hogy az adatszolgáltatót, illetőleg tevékenységét és tevékenységének helyszínét azonosító adatok rendelkezésre álljanak. Ezért külön nyomtatványlap foglalkozik ezek rögzítésével, megadásuk formájával (kódok, azonosítók, amelyek számítógépes adatfeldolgozása megvalósítható). Az adatszolgáltatás kötelező a hulladék termelőjének, kezelőjének, s azt telephelyenként kell elvégezni. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos adatszolgáltatás kiterjed annak kódszám és megnevezés szerinti megadására, mennyiségi azonosítására és arra, hogy az milyen körülmények között keletkezik, milyen kezelést végeznek vele. Külön adatsor szolgál a technológia jellemzésére, amelyből a veszélyes hulladék keletkezik, arra a kezelésre, amelyet a hulladékkal végeznek (ha történik ilyen a telephelyen belül), valamint a telephelyen belüli gyűjtésre, tárolásra. Az adatlapok kitöltése után egy éven át követhető a veszélyes hulladék útja, hiszen az adatszolgáltatáskor a telephelyen az év elején és az év végén meglevő mennyiségről is számot kell adni. A telephelyről kiszállított mennyiségekre vonatkozóan a veszélyes hulladék átvevői is adatot szolgáltatnak, vagyis a helyszín-, illetőleg a tulajdonosváltás is követhető. A veszélyes hulladék átvételének célja a kezelés, tehát az átvevőnek ki kell töltenie a kezelésre vonatkozó adatszolgáltatási nyomtatványt is. A kezelő negyedévente köteles elkészíteni adatszolgáltatását. A szállításra vonatkozó információk közül az SZ–kísérőjegyen levő azonosító sorszám megadásával országos szinten követhető, hogy minden szállítmány eljutott-e a célállomásra. Ha nem, az adatszolgáltatón és a kísérőjegy sorszámán keresztül ellenőrizhető az „eltévedt” fuvar sorsa. A kis mennyiségekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség egyszerűbb, hozzájárulva ahhoz, hogy az adminisztráció ne hárítson elviselhetetlen terhet a kisvállalkozásokra.


4.

49

Magyarország és az EU-követelmények

Láthattuk tehát, hogy hazánk legkésőbb 2002 végéig meg tud felelni a veszélyes hulladékra vonatkozó jogharmonizációs követelményeknek. Az általános hulladékgazdálkodási szabályozási követelményeket a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, a veszélyeshulladék-keretszabályokat a 98/2001. (VI. 15.) kormányrendelet tartalmazza megfelelően. A hulladékok listáját, amely az unióban is 2002. január 1-jén lépett életbe, a 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet vezette be, tartalmazva a veszélyes hulladékokat is. A rendelet B-listáján levő eltérések nem jelentenek derogációt, mivel a közösségi előírások lehetőséget adnak eltérésekre a nemzeti szabályozásban, amennyiben azokat a Bizottságnak bejelentik. E bejelentést – feltéve, hogy az ország fenn kívánja tartani az eltéréseket – a csatlakozást követően kell megtenni, így azok felkerülnek a listamódosítási javaslatok közé, és a szokásos bizottsági eljárás szerint értékelik őket. A veszélyeshulladék-kezeléssel kapcsolatos tervezési kötelezettségek szempontjából a veszélyeshulladék-termelőkre vonatkozó tervezési kötelezettség nem ellenkezik az unió előírásaival, az illetékes hatóságok által készítendő tervek elkészítését pedig a hulladékgazdálkodási törvény megfelelően írja elő. A kormány 2001 szeptemberében elfogadta az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet, és az Országgyűlés elé terjesztette, amelynek kijelölt bizottságai alkalmasnak találták azt általános vitára. Ennek alapján remélhető, hogy a parlament 2002-ben elfogadja a tervet. A környezetvédelmi felügyelőségeknek az elfogadását követő kilenc hónapon belül kell elkészíteniük a területi hulladékgazdálkodási terveket, amelyeknek külön tervrészben kell foglalkozniuk a tervezési régió veszélyeshulladék-gazdálkodásával. A települési önkormányzatoknak a területi tervek kihirdetésétől számítva kilenc hónapon belül elkészítendő helyi hulladékgazdálkodási terveikben lényegében arra kell koncentrálniuk, hogy a települési hulladékban megjelenő veszélyes összetevőket az azok elkülönített begyűjtésére és kezelésére felhatalmazott kezelőknek adják át. A hulladékkezelési szabályozások közül a hulladéklerakásról szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet tartalmazza az unió azonos tartalmú előírásait a veszélyes hulladékok lerakására és tárolására vonatkozóan. A hulladékégetést érintő szabályokat a 2001 végén tárcaegyeztetésen levő új KöM rendelet fogja tartalmazni, amelynek megjelenése 2002ben várható. A hulladék országhatárokat átlépő szállításáról az EU rendeletben intézkedik, így annak előírásai Magyarországra nézve is kötelezők lesznek a csatlakozás napjától, függetlenül az éppen hatályos szabályozástól. Természetesen célszerű a mostani – néhány lényegesen eltérő előírást tartalmazó – hazai szabályozást a belépés napjától hatályon kívül helyezni, illetve a végrehajtás feltételeit biztosító szabályokat már az előtt az uniós szabályokhoz igazítani. A hazai hulladékexportról, -importról szóló, a jogközelítést szolgáló új kormányrendelet tervezete 2001-ben elkészült, és – tárcaközi egyeztetését követően – várhatóan 2002 elején kihirdetik. Ez tartalmazni fogja a már régóta hiányzó, zöld listás hulladékokra vonatkozó szabályrendszert is, amely viszont nem érinti a veszélyeshulladék-szállítással

50 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon kapcsolatos jelenlegi szabályokat. Az OECD-t követően várhatóan az unióban is megszűnik a piros lista, azzal a különbséggel, hogy a sárga listás (veszélyes) hulladékok szállítására alkalmazni kell az írásos hozzájárulás intézményét. Így gyakorlatilag a közösségi szabály fog megfelelni a mostani magyar előírásoknak. A teljes körű jogharmonizáció azonban a csatlakozásig természetesen nem valósítható meg e téren, hiszen az EU-tagországok közötti, illetve a közösség területéről történő export szállítási szabályait csak tagként tudja alkalmazni az ország. A hazai szabályozáshoz képest a legnagyobb változást az uniós rendelet azon előírása fogja tartalmazni, amellyel elfogadták és elrendelték a Bázeli Egyezmény III. konferenciáján megszavazott – még nem hatályos – módosítását. Ennek következtében Magyarország számára is tilos veszélyes hulladékot szállítani minden olyan országba, amely nem tagja az OECD-nek vagy az EU-nak. Az egyes speciális hulladékfajtákra vonatkozó közösségi szabályok közül a hulladék olajokra vonatkozó szabályozást a 4/2001. (II. 23.) KöM rendelet, a PCB-kre és PCTkre vonatkozó irányelvet az 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet, az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó irányelvet és határozatokat a 9/2001. (IV. 9.) KöM rendelet harmonizálja. A titán-dioxid-ipar hulladékait érintő szabályokat 2002 tavaszán szintén KöM rendelet fogja bevezetni, ennek végrehajtásával kapcsolatban azonban – ilyen hazai ipar hiányában – nincs teendőnk. A kiselejtezett gépjárművekre vonatkozó irányelvet a tagországoknak is csak 2002-ben kell honosítaniuk – amit Magyarország is vállalt. A veszélyes hulladék szempontjából alapvető végrehajtási feladatként jelentkezik majd a kiselejtezett járművek bontásakor a veszélyes összetevők különválasztásának és külön kezelésének, lehetőség szerinti hasznosításának megvalósítása. Hasonló kötelezettség várható azon, ma még csak tervezet formájában ismert új szabályozásból eredően, amelyet az elektromos és elektronikus készülékek hulladékainak kezelésére készít elő a Bizottság. A veszélyes hulladékokra vonatkozó szabályozók előírásainak teljesítése érdekében teendő intézkedéseket és kötelezettségeket, azok megvalósításának módját az Országos Hulladékgazdálkodási Terv foglalja össze. A terv alapján világosan látszik az ország megfelelőségének mértéke a veszélyes hulladék kezelését illetően. A veszélyes hulladék mennyisége Magyarországon az Európai Unió által elfogadott, a 2000/532/EK, illetve 2001/118/EK bizottsági határozatok szerinti új hulladéklista (angol rövidítéssel EWC) 2002 elejétől hatályos, s ennek megfelelően a hulladékok nyilvántartását és az ez évi adatok bejelentését nálunk is ennek alapján kell elvégezni. Tehát 2003–2004-ben már rendelkezni fog az ország az új lista szerinti veszélyes hulladékokra vonatkozó információkkal. Jóllehet az európai lista alapján bizonyos hulladéktípusok kikerültek az előző szabályozás szerinti veszélyes hulladékok köréből, környezeti veszélyességük a jövőben is megköveteli az eddigieknek megfelelő biztonságot garantáló kezelést. Az országos terv ezért a kidolgozás idején érvényes (vagyis korábbi) szabályozáson alapuló veszélyeshulladék-körre készült. A veszélyeshulladék-információrendszer (HAWIS) adatbázisa szerint Magyarországon 1999-ben összesen 3,6 millió tonna veszélyes hulladék keletkezett. Ebből a vörösiszap

51


mennyisége 760 ezer tonna. A keletkező veszélyes hulladék túlnyomó részét ásványi eredetű hulladék, valamint az erőművek füstgáztisztítási és égetési maradékai képezik. A 2008-ig keletkező veszélyes hulladék éves mennyisége az egyes gazdasági ágazatok fejlődése alapján becsülhető meg. E becslésben – a mai helyzettel való összehasonlíthatóság érdekében – nem érvényesítették a 2002-ben életbe lépett új hulladéklistából és új veszélyeshulladék-rendeletből következő változásokat. A gépipar és a mikroelektronikai ipar várható felfutása révén a hulladék mennyiségének évi 3–4%-os növekedésével lehet számolni. A többi ágazatban előreláthatólag kisebb mértékben bővül a keletkező hulladék mennyisége. Ezek figyelembevételével a 2008. évre összesen 4,2 millió tonna veszélyes hulladék keletkezése prognosztizálható, ami vörösiszap nélkül 3,2 millió tonnát jelent. Az 1999-ben Magyarországon keletkezett veszélyes hulladék mennyiségét a táblázat, veszélyességi osztályuk és eredetük szerinti megoszlását pedig a két ábra mutatja. Keletkezett veszélyes hulladék (1999) Mennyiség (E t) 761 2885 3646

Megnevezés Vörösiszap Egyéb veszélyes hulladék Összesen Egyéb veszélyes hulladékból:* I. veszélyességi osztály II. veszélyességi osztály III. veszélyességi osztály

146 1096 1644

*A veszélyes hulladékok osztályba sorolását a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendelet határozta meg. Keletkezett veszélyes hulladékok veszélyességi osztály szerint (1999) I. veszélyességi osztály

21%

4% 30%

45%

II. veszélyességi osztály III. veszélyességi osztály Vörösiszap (II.v.o.)

52 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon Keletkezett veszélyes hulladékok eredet szerint (1999) Növényi és állati eredetű hulladékok összesen

Mennyiség [kg]

6% 0%

Ásványi eredetű hulladékok (fémhulladék nélkül)

14%

Fémhulladékok

16% Kémiai átalakítás hulladékai 1% 63%

Települési és intézményi hulladékok (kórházi hull. nélkül) Kórházi hulladékok

A veszélyes hulladék kezelése A keletkező veszélyes hulladék 80%-át ártalmatlanítják (háromnegyedét lerakják), és csak mintegy 20%-át hasznosítják. A veszélyes hulladékok lerakására egy általános gyűjtőkörű, I. és II. osztályú veszélyes hulladéklerakó üzemel, évi 15 ezer tonnás befogadóképességgel. Emellett 12 üzemi tároló-lerakó működik, és öt lerakó üzemel kimondottan a III. veszélyességi osztályú hulladékok, elsősorban a kárfelszámolásból származó szennyezett talajok, szennyvíziszapok és más, olajjal szennyezett iszapok, a kőolaj- és földgázkitermelésből származó fúrási iszapok lerakására. Öt lerakó szolgál a hulladékégetők égetési maradékainak elhelyezésére, és két vörösiszap-lerakó működik. E lerakókat a veszélyeshulladék-rendelet előírásaival összhangban felülvizsgálták. Kialakításuk és működésük megfelelő, illetőleg két esetben a feltárt hiányosságokat 2002-ben meg kell szüntetni. A veszélyeshulladék-gyűjtőhelyek egy része is felújításra szorul, mert műszaki állapotuk leromlott, vagy eleve nem a mai igények figyelembevételével létesültek. A korábbi veszélyeshulladék-szabályozás következtében számos veszélyeshulladék-tároló is létezik, s az azokban felhalmozott hulladék komoly kockázatot jelent. A veszélyeshulladék-égetők becsült összkapacitása 84 500 tonna/év. A kisebb égetők számottevő része nem felel meg a környezetvédelmi – elsősorban a levegőtisztaságvédelmi – követelményeknek. A veszélyes hulladékkal való gazdálkodás stratégiai gondjai: •

jelentős az évente keletkező hulladék mennyisége (vörösiszap nélkül is), valamint a tárolókban és a lerakókban felhalmozott hulladéktömeg;

•

kicsi a hulladékhasznosítás aránya;

•

az igényekhez képest kevés a megfelelő hulladékkezelő és végleges lerakási kapacitás.


5.

53

Teendők a teljes megfeleléshez

A veszélyes hulladékok kezelésében – a képződés várható stagnálása, esetleg kismértékű növekedése közepette – mind a hasznosításban, mind az ártalmatlanításban elsősorban kapacitásbővítésre van szükség. A lehetőségekhez képest növelni kell a hasznosítás mértékét, 2008-ig legalább 30 százalékra. Ez elsősorban a termékdíjrendszer keretében már működő olaj-, akkumulátor-, hűtőberendezés- és hűtőközeg-hulladékok begyűjtési rendszerének fejlesztésével és átalakításával, a gyártók felelősségének fokozottabb, közvetlen érvényesítésével érhető el. Emellett növelni lehet az olaj- és oldószerhulladékok regenerálását a szelektív gyűjtés fokozottabb megvalósításával, a veszélyes anyagokat tartalmazó, kiselejtezett eszközök és berendezések (pl. gépjárművek, elektronikai berendezések) külön bontásával, illetve a toxikus fémeket tartalmazó hulladékok, iszapok fémtartalmának kinyerésével. Megoldást hozhat, ha olyan vállalkozások létesülnek, amelyek a hasznosítás-kezelés műveleteire specializálódnak, és szolgáltatásként kínálják eszközeiket, tudásukat azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tevékenysége veszélyes hulladék keletkezésével jár. Megvalósulhat a szükséges kezelői kapacitások kiépítése úgy is, hogy egyes hulladékkeletkezéssel járó technológiát működtető vállalkozások saját maguk készülnek fel hulladékuk kezelésére, és vállalják mások hulladékának kezelését is. A hulladékok veszélyességének csökkentése, megelőzése érdekében élni kell a nemzetközi termékszabályozás (összetételi normák, szabványok, forgalomba hozatali feltételek, minőségtanúsítás stb.) adta lehetőségekkel, esetenként betiltva vagy korlátozva a toxikus nehézfémek (elsősorban higany, kadmium, ólom, hat vegyértékű króm) alkalmazását egyes termékekben. Így számolni kell az elemek és akkumulátorok (kémiai áramforrások) összetételének előírásában történő változással, fel kell készülni az új követelményeket kielégítő termékek fejlesztésére és a hulladékká váló (régi, még magas veszélyesanyag-koncentrációjú) termékek lehetőség szerinti hasznosítására, esetleg más kezelésére. Az ezekhez az eljárásokhoz szükséges innováció kitörési pont lehet magyar vállalkozások számára. A veszélyes hulladékok ártalmatlanításában el kell érni, hogy 2005 után az unió előírásait nem teljesítő hulladékégető ne működjön, a nem megfelelő kiségetőket pótlólagos beruházások keretében korszerűsítve vagy bezárva. Ez a határidő azonos a működő égetőkre az új közösségi hulladékégetési irányelvben meghatározott megfelelési határidővel, egyben a régi szabályozás alapján lefolytatott csatlakozási tárgyalások során elért átmeneti teljesítési időszak végével. Mindemellett az égetéssel ártalmatlanítható hulladékok kezelési igényeinek kielégítésére 2008-ig két, a dorogi égetőhöz hasonló kapacitású veszélyeshulladék-égetőmű megépítésére volna szükség, az égetési maradékok biztonságos elhelyezését is megoldva. Ezzel párhuzamosan jobban ki kell aknázni a cementgyári hasznosítási lehetőségeket. Az égetőművi beruházások igen drágák, ezért kapacitásuk maximális kihasználására van szükség. Erre csak akkor van remény, ha egyidejűleg a kezelendő hulladékok begyűjtése (esetleges előkezelése) megvalósul. A veszélyeshulladék-lerakási igények kielégítésére – tekintetbe véve, hogy a ma három évnél tovább tárolt hulladékok biztonságos

54 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon ártalmatlanítását is meg kell oldani – szükséges az aszódi lerakó kapacitásának duplájára bővítése, továbbá a már engedéllyel rendelkező (de még nem működő) hódmezővásárhelyi lerakó kapacitásának növelése – évi 10 ezer tonnával. Mivel a lerakók a jelenlegi fejlesztések ellenére 2010-re betelnek, a közép-dunántúli régióban egy 30 ezer tonna/év kapacitású lerakótelepet célszerű létesíteni 2008-ra, legalább ötéves tervezett üzemelési időszakkal. Ezek a beruházások nagy összegűek, ugyanakkor az eddigi adatok alapján hosszú távon gazdaságosan üzemelő vállalkozások alapjául szolgálhatnak. Megvalósíthatók akár több vállalkozás összefogásával is, saját hulladékaik kezelésére. A teljesítés érdekében az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2003-tól veszélyeshulladék-kezelési programot indít, amelynek két alprogramja egyrészt a veszélyes hulladék keletkezése megelőzésének és hasznosításának elősegítését, másrészt az ártalmatlanítás korszerűsítését és kapacitásának növelését tervezi. Ezek alapján technológia- és termékfejlesztési intézkedésekkel el kell érni, hogy tovább csökkenjen a képződő veszélyes hulladék s a keletkező mennyiségnek mintegy 30%-át hasznosítsák (vörösiszap nélkül). Ha a rekonstrukciókat, felújításokat és az új technológiákat úgy tervezik, hogy döntő szempont legyen a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, az a tervezett termék versenyképességét is növeli, hiszen kisebb anyagfelhasználást, ezért olcsóbb előállítást tesz lehetővé. A pályázatok útján elérhető támogatások is az ilyen beruházásokat támogatják, élni kell tehát ezzel a lehetőséggel. Az EU veszélyeshulladék-listájának megfelelő hazai szabályozás következtében a veszélyeshulladék-körből kikerülő hulladékok a hulladéklerakást szabályozó uniós direktíva szerinti nem veszélyes hulladéklerakón helyezhetők el. Ennek műszaki kialakítása megfelel a hazánkban jelenleg a III. osztályú veszélyeshulladék-lerakók műszaki védelmével kapcsolatos elvárásoknak. A meglevő égetési kapacitásra vonatkozóan a 2000/76/EK irányelvben foglaltaknak való megfeleléshez 2004–2005-ig gyakorlatilag az összes égetőberendezés kisebb-nagyobb mértékű fejlesztésre szorul. A reálisan és gazdaságosan elvégezhető fejlesztések beruházási költsége összességében eléri a 7 milliárd forintot. Azon berendezéseket, amelyek az előírásokkal összhangban nem működtethetők tovább gazdaságosan, 2005 végéig be kell zárni. Az országos ártalmatlanító hálózat létrejötte érdekében 2008-ig a meglevő égetési kapacitásokat több mint duplájukra, azaz összesen évi 106 ezer tonnával kell bővíteni. A fejlesztés regionális telepítési terve: •

folyik az építése – várhatóan 2005-ben helyezik üzembe – Rudabányán a 2 x 20 ezer tonna/év kapacitásúra tervezett veszélyeshulladék-égetőt, amely az ÉszakMagyarországon keletkező veszélyes hulladék egy részét ártalmatlanítja;

•

a Dél-Alföldön egy 35 ezer tonna/év kapacitású veszélyeshulladék-égető szükséges;

•

a Dél-Dunántúlon egy 30 ezer tonna/év kapacitású veszélyeshulladék-égető szükséges;


•

55

a cementgyári klinkerkemencék alkalmasak bizonyos veszélyes hulladékok (pl. savgyanta, fáradt olaj, olajos hulladékok) biztonságos energetikai hasznosítására; a cementgyári hasznosítási lehetőségeket jobban ki kell aknázni.

A működő két általános átvételi körű veszélyeshulladék-lerakó kialakítása megfelel az unió előírásainak. A kisebb egyedi, vállalati tárolókat és lerakókat felül kell vizsgálni, és a lerakásról szóló rendeletnek megfelelően – vagy legkésőbb 2009-ig – az előírások szerint át kell alakítani vagy bezárni és felszámolni. A lerakást illetően 2005-ig a meglévő lerakókat 40 ezer tonna/év kapacitásúra szükséges bővíteni, majd 2007-ig ezt megduplázni, azaz plusz 80 ezer tonna/év lerakókapacitás kell ahhoz, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon legalább ötéves időszakra elegendő befogadóképesség. A fejlesztés regionális telepítési terve: • • • •

az aszód–galgamácsai lerakó kapacitásának évi 30 ezer tonnára bővítése; a hódmezővásárhelyi engedélyezett lerakó kapacitásának évi 10 ezer tonnás bővítése; a közép-dunántúli régióban új, 30 ezer tonna/év befogadókapacitás kiépítése, az észak-alföldi régióban új, 10 ezer tonna/év befogadókapacitás kiépítése.

A jövő feladata megtalálni a szükséges mértékű lerakókapacitások kiépítésének lehetőségét úgy, hogy azokat a települések lakossága elfogadja, a kiépítés költsége optimális legyen. Ebben a települési önkormányzatokkal való közös megoldások előnyt jelenthetnek. A jogszabályi előírások lehetővé teszik az együttes ártalmatlanítást. A tényleges kivitelezés körültekintő előzetes szervezést igényel, valamint az anyagi erőforrások koncentrálását. Az OHT az általános veszélyeshulladék-kezelési programok mellett az egyes kiemelt – többnyire veszélyes – hulladékfajtákra külön program szervezését tartja szükségesnek. Így elkülönített program kidolgozását és indítását irányozza elő a hulladék olajok, a PCB-tartalmú hulladékok, az elemek és akkumulátorok, az egészségügyi, a növényvédőszer- és állati eredetű hulladékok elkülönített begyűjtési rendszerének és hasznosítási, illetve ártalmatlanítási kapacitásainak fejlesztésére.


6.

Néhány konklúzió

2009-re el kell érni, hogy átfogó, országos hulladékártalmatlanító hálózat álljon a termelők rendelkezésére. Preferálni kell a cementgyártási együttégetést, amely a hulladék nyers- és adalékanyagként történő, valamint energetikai hasznosítását egyaránt jelentheti. Emellett a drága égető- és lerakókapacitásokkal való takarékoskodás végett is elengedhetetlen az egyéb fizikai-kémiai és biológiai ártalmatlanítási módszerek kifejlesztése és alkalmazása. A legnagyobb mennyiségben képződő vörösiszapot, az erőművi és a hulladékégetési maradékokat, a fúrási iszapokat és a fémkohászati hulladékokat a jövőben is egyedi vállalati lerakókban ártalmatlanítják. A technikai védelmi követelmények jelentékeny erőfeszítéseket követelnek meg a veszélyes hulladékot termelő, illetve kezelő vállalkozásoktól. A központi ártalmatlanító létesítmények mellett a hulladéktermelők feladata a vállalati gyűjtő-tároló és esetenként saját lerakólétesítmények kialakítása, folyamatos karbantartása és szükség szerinti korszerűsítése. A 2003-as és az azt követő költségvetéstől, illetve a következő hatéves Nemzeti Környezetvédelmi Programtól függően a jelenlegi Környezetvédelmi Alap lehetőségeinél több is nyílhat a veszélyeshulladék-képződés megelőzését, hasznosítását és ártalmatlanítását szolgáló beruházások támogatására. Mindazonáltal a veszélyeshulladék-kezelési beruházásokat és a folyamatosan jelentkező költségeket „a szennyező fizet” elv alapján elsősorban a termelőknek kell finanszírozniuk. Az OHT-ban a veszélyes hulladékkal kapcsolatosan meghatározott feladatok teljes költsége az előzetes felmérések szerint 2008 végéig megközelíti a 100 milliárd forintot. Az országban ma hulladékkezeléssel foglalkozó több tucat vállalkozás jellemzően azon hulladékokat kezeli, amelyek hasznosíthatók. A jövőben nem csak a hagyományosnak tekinthető hulladékkezelésre lesz igény. Az eddigieken kívül új hulladékfajtákra is ki kell terjeszteni a kezelést, sőt olyanokra is, amelyeket nem az jellemez, hogy a kezelés után nyereséggel hasznosíthatók, hanem a biztonság miatt kell ártalmatlanítani őket. Jóllehet a hulladék biztonságos ártalmatlanítása mindig a termelő feladata, az sok esetben nem tud vagy nem akar ezzel foglalkozni, így kénytelen lesz hulladékkezelő szolgáltatást igénybe venni. Vagyis a kezelői szektornak célszerű számos új technológiával felkészülnie az igények teljesítésére.


57

Esettanulmány A Budapesti Vegyiművek Rt. garéi veszélyeshulladék-lerakójában tárolt magas klórtartalmú szerves anyagok okozta környezetszennyezés felszámolásának története A Budapesti Vegyiművekben (BV) 1968-ban kezdődött a tetraklórbenzol gyártása. Az előállítás folyamán az 1,2,4,5-tetraklórbenzolon mint főterméken kívül melléktermékként di-, tri-, tetraklórbenzol-izomerek keletkeznek, valamint penta- és hexaklórbenzol. A keverékből a főterméket desztillációval nyerték ki, a visszamaradt desztillációs üstmaradék a hulladék, amely a különböző fokú klórozott benzolszármazékok mellett xilol- és etilbenzololdószer-maradékot is tartalmaz. A keletkezett hulladékot 200 literes vashordókban a hidasi gyáregységben helyezték el, majd a Hidason összegyűlt 6000 tonna hulladék a Garéban 1979-ben (az akkor érvényes műszaki és jogi szabályozásnak megfelelően engedélyezett és kivitelezett) kialakított hulladéktárolóba került. A területet körgáttal vették körül, a hordókat földdel takarták le. Ez a lerakási gyakorlat azonban nem biztosította a környezet megfelelő védelmét, a hulladék illékony komponensei a levegőt szennyezték, a földdel fedett hordók korróziója következtében a talaj és a talajvíz is hulladékkal szennyeződött. Az 1982. január 1-jén hatályba lépett 56/1981. (XI. 18.) MT számú rendelet alapvetően megváltoztatta a hulladéklerakási gyakorlatot. A hatóság 1983-ban leállította a lerakott hordók földdel történő letakarását, és előírta a korrodált hordók átcsomagolását. 1986ban a felügyelőség a hulladék környezetszennyezéssel járó tárolása miatt bírság megfizetésére kötelezte a Budapesti Vegyiműveket. A tetraklórbenzol-gyártást 1987-ben leállították, azóta újabb hulladék nem került a garéi hulladéktárolóba. Ekkor a tárolóban 62 307 darab 200 literes hordó volt, amely több mint 16 ezer tonna hulladékot tartalmazott. A felügyelőség 1990-ben határozatban kötelezte a Budapesti Vegyiműveket a veszélyes hulladék tárolásának megszüntetésére 1997. december 31-ig. Ugyanabban az évben felszólította a szennyezettség fokának felmérésére és kiterjedésének meghatározására. Az 1990–1993-as időszakban a helyszínen 25 ezer hordó tartalmát (kb. 5000 tonna hulladék) csomagolták át 200 és 384 literes egységekbe, a fennmaradó mennyiség a hulladéktároló földdel fedett részében maradt. A felügyelőség 1991-ben elfogadta a garéi hulladéktároló felszámolására vonatkozó programjavaslatot, amely az ártalmatlanítás módszereként égetőmű létesítését irányozta elő a helyszínen. Az égetőmű létesítéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyt a felügyelőség másodfokon megadta. Az eredeti program szerint az égetőmű Hidason létesült volna, Garé polgármestere azonban garéi telepítést javasolt. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium döntése alapján 1992-ben az égetőmű helyszíneként Garét határozták meg. A Budapesti Vegyiművek 1994-ben benyújtotta a környezeti hatástanulmányt, s kérte az égető és a lerakó környezetvédelmi engedélyének kiadását. A felügyelőség 1994-ben kötelezte a BV Rt.-t a garéi veszélyeshulladék-tárolóban levő klórbenzol-tartalmú hulladék továbbterjedésének megakadályozására. 1995-ben

58 Veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek az Európai Unióban és Magyarországon elutasította a Hungaropec Rt. által veszélyeshulladék-égetőre és salaklerakóra kért környezetvédelmi engedély kiadását. 1996-ban kiadta azt. Szalánta község polgármestere a másodfokú határozat ellen bírósághoz fordult. 1997-ben a Pécsi Városi Bíróság hatályon kívül helyezte a felügyelőség megtámadott határozatát, és új eljárás lefolytatására szólított fel. 1997-ben a KGI méréssorozatot végzett a garéi hulladéktároló környezetszennyezésének meghatározására (a szennyezettség terjedésének és mértékének meghatározása talajból és felszín alatti vízből vett minták alapján). Az eredmények egyértelművé tették az azonnali beavatkozás szükségességét. A beavatkozás érdekében a a kormány első ízben 1997-ben hozott határozatot, amelynek nyomán 1998-ban megkezdődött a veszélyes hulladék átcsomagolása és ártalmatlanítása. A munkafolyamatok azonban az időközben felmerült műszaki, szakmai és környezetvédelmi problémák miatt módosultak. Az elvégzett munkálatokat a 2320/1997 kormányhatározat által meghatározott feladatok első szakaszának tekintve a garéi környezetszennyezés felszámolásával kapcsolatos időszerű feladatokról a 2044/1999. (III. 3.) kormányhatározat rendelkezett oly módon, hogy 2000. december 31-ig meg kell oldani a 14 ezer tonna veszélyes hulladék elszállítását és végleges ártalmatlanítását, valamint 2001. július 31-ig meg kell határozni a tényleges talaj- és talajvízszennyezés mértékét s a további kármentesítési programot. Ennek nyomán 1999 decemberében megkezdődött a veszélyes hulladék elszállítása a garéi telepről. Időközben nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányhatározat szerinti határidők nem tarthatók. A 2334/2000 (XII. 21.) kormányhatározat módosította az eredeti kötelezést, és elrendelte a hátralevő 8000 tonna veszélyes hulladék 2001. december 31-ig történő elszállítását. A helyszíni munkák előrehaladtával kiderült, hogy az eredeti 14 ezer tonna veszélyeshulladék-mennyiségen felül mintegy 3000 tonna hulladék – ideértve a veszélyes hulladéknak minősülő szennyezett göngyöleget – elszállításáról kell gondoskodni. E probléma megoldásáról rendelkezett az 1114/2001. (X. 4.) kormányhatározat, amely a veszélyes hulladék elszállítását követő tényfeltárás és a további kármentesítési program kidolgozásának határidejét 2002. június 30-ban állapította meg.


59

A hatályos, illetve már kihirdetett EU–jogszabályok gyűjteménye A jogszabályok számát és címét a szabályozás témakörének megfelelően csoportosítva adjuk meg. A lista nem tartalmazza azon jogszabályokat, amelyeket későbbi szabályozó hatályon kívül helyezett vagy felváltott. Stratégia • •

a Tanács 90/C 122/02 állásfoglalása a hulladékpolitikáról a Tanács 97/C 76/01 állásfoglalása a közösségi hulladékgazdálkodási stratégiáról

Hulladék • • • • •

• • • •

a Tanács 75/442/EGK irányelve a hulladékról a Tanács 91/156/EGK irányelve a 75/442/EGK tanácsi irányelv módosításáról a Bizottság 96/350/EK határozata a 75/442/EGK tanácsi irányelv II/A és II/B mellékletének átalakításáról a Bizottság 94/3/EK határozata a 75/442/EGK tanácsi irányelv 1(a) bekezdése szerinti hulladéklista létrehozásáról a Bizottság 2000/532/EK határozata a 75/442/EGK tanácsi irányelv 1(a) bekezdése szerint a 94/3 határozattal létrehozott hulladéklista, valamint a 91/689/EGK tanácsi irányelv 1(4) bekezdése szerint a Tanács 94/904/EK határozatával létrehozott veszélyeshulladék-lista helyettesítéséről a Bizottság 2001/118/EK határozata a hulladékok listájára vonatkozó 2000/532/EK határozat módosításáról a Bizottság 2001/119/EK határozata a hulladékok listájára vonatkozó 2000/532/EK határozat módosításáról a Bizottság 2001/573/EK határozata a hulladékok listájára vonatkozó 2000/532/EK határozat módosításáról a Bizottság 76/431/EGK határozata a Hulladékgazdálkodási Bizottság létrehozásáról

Veszélyes hulladék • • • •

a Tanács 91/689/EGK irányelve a veszélyes hulladékról a Tanács 94/31/EGK irányelve a 91/689/EGK tanácsi irányelv módosításáról a Tanács 94/904/EK határozata a 91/689/EGK tanácsi irányelv 1(4) bekezdése szerinti veszélyeshulladék-lista létrehozásáról a Bizottság 96/302/EK határozata a 91/689/EGK tanácsi irányelv 8(3) bekezdése szerint adandó információk formátumáról

Határokat átlépő szállítás • • •

a Tanács 84/631/EGK irányelve az EK-n belüli veszélyeshulladék-szállításról a Tanács 89/C 9/01 állásfoglalása a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításáról harmadik országba a Tanács 259/93/EK rendelete a hulladék Európai Közösségen belüli, illetve onnan ki- és oda beszállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről


• • • • • • • •

•

• •

•

• • •

•

• •

a Tanács 120/97/EK rendelete a 259/93/EGK tanácsi rendelet módosításáról a Bizottság 2408/98/EK rendelete a 259/93/EGK tanácsi rendelet módosításáról a Bizottság 1999/816/EK határozata a 259/93/EK tanácsi rendelet 42(3) bekezdése szerinti II., III., IV. és V. melléklet elfogadásáról a Bizottság 2557/2001/EK rendelete a 259/93/EGK tanácsi rendelet V. mellékletének módosításáról a Bizottság 94/774/EK határozata a 259/93/EK tanácsi rendelettel kapcsolatos hozzájárulási formanyomtatványról a Bizottság 1999/412/EK határozata a 259/93/EK tanácsi rendelet 41(2) bekezdése szerinti beszámolási kötelezettség kérdőívéről a Tanács 93/98/EGK határozata a Bázeli Egyezményből a közösségre vonatkozóan adódó következményekről a Tanács 97/640/EK határozata a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és kezeléséről szóló Bázeli Egyezménynek a részesek konferenciája III/1 határozata szerinti módosítása elfogadásáról a Tanács 1420/1999/EK rendelete az egyes hulladékok egyes nem OECDtagországokba történő szállításakor alkalmazandó közös szabályok és eljárás megállapításáról a Bizottság 1208/2000/EK rendelete az 1420/1999/EK és az 1547/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról Bulgáriára és Nigériára vonatkozóan a Bizottság 2630/2000/EK rendelete az 1420/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról Bahreinre, Haitira, Hondurasra, Líbiára, Namíbiára, Katarra, Üzbegisztánra és a Vatikánra vonatkozóan a Bizottság 1547/1999/EK rendelete az egyes hulladékok egyes, az OECD C(92)39 final határozatát nem alkalmazó országokba történő szállításkor alkalmazandó, a 259/93/EK tanácsi rendelet szerinti ellenőrzési eljárás meghatározásáról a Bizottság 334/2000/EK rendelete az 1547/1999/EK bizottsági rendelet módosításáról Malajziára vonatkozóan a Bizottság 354/2000/EK rendelete az 1547/1999/EK bizottsági rendelet módosításáról Kínára vonatkozóan a Bizottság 1552/2000/EK rendelete az 1547/1999/EK bizottsági rendelet módosításáról Észtországra, Hongkongra, Magyarországra, Indonéziára, Litvániára, San Marinóra és Thaiföldre vonatkozóan a Bizottság 77/2001/EK rendelete az 1547/1999/EK bizottsági és az 1420/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról Albániára, Brazíliára, Bulgáriára, Burundira, Jamaicára, Marokkóra, Nigériára, Perura, Romániára, Tunéziára és Zimbabwéra vonatkozóan a Bizottság 1800/2001/EK rendelete az 1420/1999/EK bizottsági és az 1547/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról Guineára vonatkozóan a Bizottság 2243/2001/EK rendelete az 1420/1999/EK bizottsági és az 1547/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról Kamerunra, Paraguayra és Szingapúrra vonatkozóan

Égetés •

a Tanács 89/369/EGK irányelve az új települési hulladékégetőkből származó levegőszennyezés megelőzéséről


• • •

•

•

61

a Tanács 89/429/EGK irányelve a működő települési hulladékégetőkből származó levegőszennyezés csökkentéséről a Tanács 94/67/EK irányelve a veszélyes hulladékok égetéséről a Bizottság 97/283/EK határozata a dioxinok és furánok légköri emissziója tömegkoncentráció-meghatározási mérési eljárásainak összehangolásáról a 94/67/EK tanácsi irányelv 7(2) bekezdésének megfelelően a Bizottság 98/184/EK határozata a tagállamok beszámolóiról a veszélyes hulladék égetéséről szóló 94/67/EK tanácsi irányelv végrehajtásáról (a 91/692/EGK tanácsi irányelv végrehajtására) az Európai Parlament és a Tanács 2000/76/EK irányelve a hulladékégetésről

Lerakás • •

a Tanács 1999/31/EK irányelve a hulladéklerakásról a Bizottság 2000/738/EK határozata a tagállamok beszámolóiról hulladéklerakásról szóló 1999/31/EK tanácsi irányelv végrehajtásáról

a

Gépjármű • •

az Európai Parlament és a Tanács 2000/53/EK irányelve a kiselejtezett gépjárművekről a Bizottság 2001/753/EK határozata a tagállamok beszámolóiról a kiselejtezett gépjárművekre vonatkozó 2000/53/EK tanácsi irányelv végrehajtásáról

Akkumulátor • • •

a Tanács 91/157/EGK irányelve az egyes veszélyes anyagokat tartalmazó elemekről és akkumulátorokról a Bizottság 93/86/EGK irányelve a 91/157/EGK tanácsi irányelv technikai végrehajtásról a Bizottság 98/101/EK irányelve a 91/157/EGK tanácsi irányelv technikai végrehajtásáról

Olaj • •

a Tanács 75/439/EGK irányelve a hulladék olajok kezeléséről a Tanács 87/101/EGK irányelve a 75/439/EGK tanácsi irányelv módosításáról

PCB • •

a Tanács 96/59/EGK irányelve a poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek kezeléséről a Bizottság 2001/68/EK határozata két referenciaeljárás bevezetéséről a PCB-k mérésére

Csomagolás • •

az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve a csomagolásról és a csomagolási hulladékokról a Bizottság 97/129/EK határozata a 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti csomagolóanyag-jelölési rendszer létrehozásáról


• •

• • • •

•

a Bizottság 97/138/EK határozata a 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti adatbázisrendszerre vonatkozó formátum létrehozásáról a Bizottság 1999/177/EK határozata a 94/62/EK irányelvben megállapított nehézfém-koncentrációs határértékektől való eltérésről a műanyag rekeszek és granulátumok esetében a Bizottság 1999/42/EK határozata a 94/62/EK irányelv 6(6) bekezdése alapján Ausztria által tett intézkedésekről szóló jelentés jóváhagyásáról a Bizottság 1999/652/EK határozata a 94/62/EK irányelv 6(6) bekezdése alapján Belgium által tett intézkedésekről szóló jelentés jóváhagyásáról a Bizottság 1999/823/EK határozata a 94/62/EK irányelv 6(6) bekezdése alapján Hollandia által tett intézkedésekről szóló jelentés jóváhagyásáról a Bizottság 2001/171/EK határozata a 94/62/EK irányelvben megállapított nehézfém-koncentrációs határértékektől való eltérésről az üveg csomagolások vonatkozásában a Bizottság 2001/524/EK határozata a 94/62/EK irányelvvel kapcsolatos referenciaszabványok közzétételéről

TiO2 • • • •

a Tanács 78/176/EGK irányelve a titán-dioxid-ipar hulladékairól a Tanács 83/29/EGK irányelve a 78/176/EGK tanácsi irányelv módosításáról a Tanács 82/883/EGK irányelve a titán-dioxid-ipar hulladékainak környezeti megfigyeléséről és monitorozásáról a Tanács 92/112/EGK irányelve a titán-dioxid-ipar hulladékai okozta szennyezés csökkentésének, megszüntetésének összehangolási módjáról

Szennyvíziszap •

a Tanács 86/278/EGK irányelve a talaj védelméről a szennyvíziszapok mezőgazdasági használatában

Állati hulladék •

a Tanács 90/667/EGK irányelve az állati hulladékok ártalmatlanításának és feldolgozásának, forgalomba hozatalának, az állati és haleredetű takarmányok patogenitása megelőzésének állat-egészségügyi szabályairól, valamint a 90/425/EGK irányelv módosításáról

Papír •

a Tanács 81/972/EGK ajánlása a hulladékpapír hasznosításáról és a hasznosított papír használatáról

Adatszolgáltatás • •

a Tanács 91/692/EGK irányelve az egyes környezetvédelmi irányelvek végrehajtásáról szóló beszámolók egységesítéséről és racionalizálásáról a Bizottság 94/741/EGK határozata a hulladékokra vonatkozó egyes előírások végrehajtásáról szóló beszámolókról (a 91/692/EGK tanácsi irányelv végrehajtása; 75/439, 75/442, 86/278)


•

63

a Bizottság 97/622/EK határozata a tagállamok hulladékokra vonatkozó – egyes előírások végrehajtásáról szóló – beszámolóiról (a 91/692/EGK tanácsi irányelv végrehajtása; 91/689, 94/62)

Hajózás •

az Európai Parlament és a Tanács 2000/59/EK irányelve a hajózásból származó hulladékok és cargo-maradékok kikötői átvételi létesítményeiről

Fémtörmelék •

az ECSC tanácsadó bizottságának 97/C 356/05 állásfoglalása a fémtörmelékek (scrap) osztályozásáról

Tervezetek • • •

•

•

a Bizottság COM(2001)737 javaslata tanácsi rendeletre a hulladékgazdálkodási statisztikáról a Bizottság COM(96)191 javaslata európai parlamenti és tanácsi irányelvre a csomagolások jelöléséről és az egységes vizsgálati eljárás létrehozásáról a Bizottság COM(2000)574 javaslata európai parlamenti és tanácsi rendeletre a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre vonatkozó egészségügyi szabályokról a Bizottság COM(2000)347 javaslata európai parlamenti és tanácsi irányelvre az elektromos és elektronikai eszközök hulladékairól, valamint az egyes elektromos és elektronikai eszközökben alkalmazott egyes veszélyes anyagok korlátozásáról javaslat a biológiailag lebomló hulladék biológiai kezeléséről

1. A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek és azok megítélése az Európai Unióban...6

Recommend Documents