Szakmai beszámoló NKA 3508/01189 pályázat Országos Könyvtári Napok rendezvényei megrendezésére Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében 2014-ben
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár 2014-ben is nagy sikerrel kapcsolódott az Országos Könyvtári Napok programjához. 19 településen 31 intézmény 146, az osszefogas.kjmk.hu oldalon regisztrált eseményt szervezett. Az NKA támogatás révén megvalósult programsorozatban a Méliusz Könyvtár Központi és fiókkönyvtárai, valamint hét települési könyvtár vett részt. Valamennyi központilag ajánlott témakörhöz kapcsolódtunk. (Élő emlékezet, múltunk értékei, Okoskönyvtár, Együtt az egészségünkért!, Olvas az ország!, Megosztott örömök!) Célközönség az egyes programok tartalmától függően a babáktól a nyugdíjasokig terjedt. A folyamatot a pályázat beadásától az elszámolásig a Méliusz Könyvtár Központi Könyvtára fogta össze. Kis átszervezést igényelt a megvalósításban az időpont kitűzése, ezért módosítást is kértünk olyan esetre, amit már nem lehetett lemondani, átszervezni. De végülis nem maradt el egyetlen program sem. Megyei rendezvények: Kaba: Gonda Ferenc Városi Könyvtár R Kárpáti Péter vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadása A legújabb kutatási eredmények, tapasztalatok és élménybeszámolók a halálközeli élmények témakörében. A felnőttek számára szervezett teltházas rendezvény nagy sikert aratott. A szervezők bátran ajánlják a szerző meghívást más könyvtárakba is Faragjunk zöldségeket! Szegény Ildikó zöldségfaragó segítségével megtanították az egyszerűbb zöldségfaragásokat az érdeklődő családoknak. Az ígéretes program beszélgetésre és a kreativitás kibontakoztatására egyaránt lehetőséget biztosított. Készíts te is társasjátékot! Az előzetesen meghirdetett pályázat eredmény hirdetése, és a játékok kipróbálása zajlott ezen a napon. Itt kapták meg az NKA támogatásával beszerzett, és a támogatás tényéről informáló könyvjelzővel ellátott jutalomkönyveket a résztvevők. Az igazságos Mátyás (mesefeldolgozás) A papírszínház eszközeinek alkalmazásával rendhagyó irodalomóra volt a 3. osztályos gyerekeknek. Cirógató Játékos, zenés-mondókás foglalkozás babáknak és szüleiknek. A legkedveltebb babaprogramok egyike ez, melyet ma szívesen tartanak a könyvtárakban – felhasználva olvasótoborzásra, könyvajánlásra, irodalom népszerűsítésre. Az óvodások számára a Mesekuckó foglalkozást kínálták
Mindannyian mások vagyunk Érzékenyítő programot szerveztünk középiskolások számára, melyen a másság elfogadását, a hátránnyal élők segítésének módjait is megismerhették a résztvevők. Víz a szeretőm Térségünkben lakó Szegény Ildikó kiállításán vizes témájú festmények voltak láthatók További programok: Manó országban (kisiskolások számára foglalkozás), Még emlékszem rá! –múltidézés nyugdíjasok körében a helytörténeti fotótár anyagának felhasználásával Berettyóújfalu: Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár Tér és történelem : a magyar história vázlata, a Berettyón innen és túl – címmel ismeretterjesztő elődadás hangzott el középiskolásoknak és felnőtt olvasóknak. Dinoszauruszok itthon és a nagyvilágban : Főzy István paleontológus élvezetes előadása általános iskolások számára az Okoskönyvtár témakörben. Móra mesék : Felolvasó délután Móra Ferenc születésének 135. évfordulóján Újfalusi kerengő : Helytörténeti vetélkedő a Könyves Vasárnapon. A programban partnereink voltak az Arany János Gyermekotthon speciális lakásotthonai. A gyerekek itt az NKA támogatásból juthattak csoportos étkezéshez Olvas a város címmel Könyvtári standot nyitottunk a Bihari Számadó Napokon. Volt rendkívüli beiratkozási lehetőség, ízelítő az új könyveinkből, ismerkedés a könyvtári adatbázissal, könyvtári rejtvények, játékok. Úgy érezzük, hasznos volt a rendezvény, mivel sok látogató kapcsolódott be, és érdeklődött a könyvtár iránt. (Elsősorban felnőttek.) Könyvinkubátor A régóta "otthon őrzött" könyvtári dokumentumok rendhagyó visszajuttatása a könyvtárba. Az idén is sok könyv került vissza. Néha már olyan érzésünk is van, hogy számolnak is ezzel a lehetőséggel az olvasók, és nyugodt lelkiismerettel parkoltatják kint maguknál a könyveket! Programjainkban összesen közel 100 résztvevő volt. Hajdúböszörmény: Kertész László Városi Könyvtár A legjobb út : Együtt a lelki egészségünkért : Szabó Péter előadás hangzott el elsősorban nyugdíjasok számára – sok hasznos gondolattal. Betűfaló Vakáció : olvasópályázat 2014. október 16-17. Idén ötödik alakalommal hirdettük meg Betűfaló Vakáció nyári olvasópályázatunkat hajdúböszörményben. Célunk, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék napjaink gyermekirodalmát. Szórakoztató, mulatságos és igényes könyveket válogatunk számukra. Az irodalmi művek kiválasztásánál előnyt élveznek a mai magyar szerzők művei. Három kategóriában korosztályonként állítunk össze feladatlapot életkori sajátosságaik figyelembe vételével: • I. : 1-2. osztály (idei létszám 53 fő) • II.: 3-4. osztály (idei létszám 26 fő) • III.: 5-8. osztály (idei létszám 21 fő)
Korosztályonként minimum négy szépirodalmi és egy, a témához kapcsolódó ismeretterjesztő mű feldolgozása a feladat. Idén 100 pályázó munkáját értékeltük a három kategóriában. (A résztvevők száma évről évre növekvő tendenciát mutat.) Az eredményhirdetésre az Országos Könyvtári Napok és Őszi Gyermekkönyvnapok keretén belül került sor, melyen a jutalmazáson és díjátadáson kívül bűvész show várta a résztvevő gyerekeket. A magas részvételre való tekintettel az eredményhirdetésre két alkalommal kerül sor. Először az I. kategória, következő napon pedig a II-III. kategória értékelése zajlott. Hagyományainkhoz híven minden résztvevőt jutalmaztunk, és könyvjutalomban részesítettük a legjobb eredményt elérő gyerekeket. Idén az eredményhirdetés lebonyolításában és a jutalmazásban nagy segítségünkre voltak külső támogatóink: A Méliusz Juhász Péter Könyvtár nyertes NKA pályázatának köszönhetően 50.000 Ft támogatásban részesültünk, melyet könyvjutalmakra és a vendéglátásra fordítottunk. Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának jóvoltából 60 000 Ft támogatásban részesültünk, melyből az egyéb jutalmazásokat tudtuk megvalósítani. Bízunk abban, hogy az elkövetkező évben is hasonló színvonalon tudjuk megvalósítani programunkat! Hajdúnánás: Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény Múltbanéző: Séta a városban Fűz László fotói segítségével és előadása révén Hajdúszoboszló: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár A könyvtár nagy fába vágta fejszéjét. Tömegeket akart megmozgatni a kultúra befogadására. Gyerekek és felnőttek számára szervezett komoly olvasásnépszerűsítő programokat színészek, zenészek bevonásával. Az eredmény nem maradt el. Több mint kétszáz érdeklődő vett részt aktívan a programokban A Harangház melletti játszótéren Kökörcsin népzenei együttes műsora: megzenésített versek óvodásoknak. A versek megszerettetésének egyik nagyon jól bevált módja. Szinte észrevétlenül mászik a fülekbe a rím, a fejekbe a gondolat. 104 kisgyermek élvezte a megzenésített versek által keltett jó hangulatot, bár a kinti esős idő nem illett a vidám közös énekléshez, táncoláshoz. Az előadók ismert gyermekverseket, gyermekdalokat adtak elő a kicsinyek nagy örömére Szép Ernő: Október (Őszi napló) című regényének felolvasása –neves hajdúszoboszlói személyek és közreműködésével. Negyvenen olvastuk fel a harminc nap történetét, köztük pedagógus, diák, Csíkos Sándor Csokonai és Jászay díjas színművész színművész , író, népművész, pap, olvasóköri tag és Hajdúszoboszló olvasni szerető közönsége egyaránt megtalálható volt. 100 fő vett részt a rendezvényen Mindemellett a Könyves szombaton volt könyves kirakodó, ingyenes beiratkozás, megbocsátás napja, ingyenes internetezési lehetőség is a könyvtárban Balmazújváros: Lengyel Menyhért Városi Könyvtár Író-olvasó találkozó Bosnyák Viktóriával A gyerekek nagy örömére szervezett találkozó nagy népszerűségnek örvendett, hiszen szeretik könyvei témáit, nyelvezetét. A 63 alsós diák aktívan vett részt a programon.
Sütemények és irodalom : Olvasóink átadhatták tudásukat egymásnak, jelentkezhettek az általunk meghirdetett receptversenyre, hogy más is kipróbálhassa az általuk már finomnak talált süteményt! Élvezetes családi program volt sok érdeklődővel és kiváló süteményekkel! Püspökladány Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum, Városi Könyvtár Tagintézmény Hetven évvel ezelőtt történt A II. világháború püspökladányi eseményei -Rásó János előadásában Az előadás során a résztvevők /37fő/ megismerkedhettek a 70 éve zajlott Debrecen-környéki, alföldi páncéloscsata eseményeivel, annak jelentőségével és veszteségi mutatóival is. Az előadás széleskörű forrásfeldolgozásra épült és térképrészletekkel illetve, az „Ellenség a kapuknál” című filmrészlet-vetítéssel került színesítésre. Ezt követően Galgóczi Attila püspökladányi magángyűjtő korabeli katonai ruházatból, fegyverekből és egyéb harcászati kiegészítőkből álló különleges gyűjteményét mutatta be. A rendezvény résztvevőit lenyűgözte a kiállított darabok eredetiben megőrzött részletgazdagsága és azok szakszerű ismertetése. Sokan ez alkalomból szereztek tudomást ezen impozáns püspökladányi magángyűjtemény létezéséről. A programra elsősorban felnőtt olvasókat vártunk, de örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatalok közül is vannak néhányan, akik érdeklődnek a közelmúlt történelmi eseményei iránt. Olvasó szülő, olvasó gyermek programunkban beszélgettünk a szülői mintáról, a gyermek olvasmányainak kiválasztásában adható segítségnyújtásról, a könyvtár és könyvtárosok által nyújtott lehetőségekről. Barátom az e-book-om Beszélgetés, tapasztalatcsere az elektronikus könyv által nyújtott élményekről, lehetőségekről. Úgy gondoljuk, a könyvtárnak készülnie kell a változásokra, figyelnie kell a könyvtárhasználat változásaira és naprakésszé kell tenni ismereteit a megjelent nyomtatott könyveken, irodalmakon túl is. Ezt a célt szolgálta a szakemberekkel történő beszélgetés. Családi Könyvjelző Nyári olvasónapló-pályázatunkhoz kapcsolódó játékos vetélkedő, melyre azokat a családokat vártuk a Könyves Vasárnapon, akik a pályázatban ajánlott könyvrészleteket megismerték. Könnyed, szórakoztató vasárnap délelőtt, mely szellemi és manuális készségeket egyaránt megmozgat és olvasmányélményekre épít. Célunk a közösségformálás és az olvasásnépszerűsítés volt.
Programok Debrecenben: Méliusz Kartács utcai Könyvtára Babszem Jankó (bábelőadás) Kellemes, családias légkörben zajlott a bábelőadás. Voltak egészen kicsik, ovisok, de még felsősök is. Fontos, hogy a családok egyre több időt töltsenek együtt. ehhez jó partner a könyvtár. A program után mesekönyveket kölcsönöztek a családok. Résztvevők száma 20 fő
Méliusz Benedek Elek Könyvtára Hajós Erika: Illemkata és a csúfolódás (zenés foglalkozás a Hermaion Irodalmi Társaság közreműködésével. ) Résztvevők a Holló János utcai Óvoda ovisai. A zenés dramatizált mesejátékot a Holló János utcai Óvoda óvodásainak szerveztük meg az Országos Könyvtári Napok keretén belül. Hajós Erika meséjét vidám népi csúfolódok tarkították, melyet a gyerekek is megtanultak. A mese alkalmas volt arra, hogy a gyerekek megkülönböztessék a csúfolódás vidám, vicces oldalát annak durva, bántó formájától. A mesefeldolgozás népi hangszereket is felvonultatott, melyeket Bennő Katalin népzene pedagógus szólaltatott meg, így a történet kettős élményt nyújtott, a mese izgalmát zenei aláfestés is színesítette. A gyermekek a foglalkozás végén maguk is megismerkedhettek, megszólaltathatták a citerát. Kupás Csilla: Az eltévedt idő Könyvbemutató (Közreműködik Kupás Csilla és Erdei Sándor) A helyi költő verseiről, az alkotófolyamatról, motivációiról, eddigi életútjáról és jövőbeni terveiről az alkotó Erdei Sándor költő, újságíróval beszélgetett. Az estet színesítette Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó előadása. Versválogatásaival igazodott a felvetett témákhoz, így plasztikusan bemutatta Kupás Csilla verseinek jellegzetes költeményeit. Tóth Dénes hét kötetes könyvsorozatának bemutatója 2014-ben zárult le az a három évig tartó alkotófolyamat, melynek eredménye Tóth Dénes hét kötete: a Beszédes gesztusok; Az avantgárd hercege; Színházi szisztémák; Egy ódondász vélekedései; Érzéki színház; Ricercare; Diárium. Ennek a hét kötetnek a bemutatására vállalkozott a Méliusz Benedek Elek Könyvtára az Országos Könyvtári Napok keretén belül a szerzővel tartott beszélgetés során. Tóth Dénes körbejárt terei: a Tánc, a Színház, a Sajtó, a Zene, a Család és az Én tere. Ha külön-külön gondolkodunk ezekről a kötetekről, akkor különböző terekről gondolkodhatunk, de ha a hét kötete egy egységben nézzük, akkor az az időről szól: Tóth Dénes idejéről, történelemről, Debrecen történetéről, az ősökről, két különböző rendszerről, közte egy rendszerváltásról, és a jövőről, a gyermekekről. Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára Mesevadászok A négynapos vetélkedőn a gyerekek minden nap más mese elolvasásával vagy meghallgatásával oldották meg az aznapi feladatot. Első nap: Benedek Elek: Furulyás Palkó, második nap Benedek Elek A kerek kő, harmadik nap Arany László. A kóró és a kismadár, negyedik napIllyés Gyula Kacor király. Ezt követően a mesével kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolniuk.A legjobb megoldásokat jutalomkönyvvel és oklevéllel jutalmaztuk A bagolyvár lakói Az előadáson az alsós gyerekek megismerhették a Debreceni Református Kollégium történetét, hallhattak híres tanárokról például Csokonairól, Hatvani Istvánról, vagy Szabó Lőrincről. Résztvevők száma 25 fő
Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára Vakrandi A játékba a könyvtárba járó összes korosztály be akartuk vinni. A gyerekek számára Zsákbamacska kölcsönzésnek hívtuk. A kiírt tájékoztató szerint választani lehetett előrecsomagolt könyvek közül. Fontos szabály volt, hogy csak otthon szabad kibontani. Hogy megkönnyítsük a választást, téma jelekkel láttuk el, s néhány tárgyszó is rákerült a csomagra. Visszahozva egy kis kérdőívet töltettünk ki, elolvasták-e, tetszett-e, hány csillagosra ítélik a művet. Célunk egy-egy értékes könyv becsempészése a csomagba, ezzel bővítve az olvasó jelenlegi érdeklődési körét, remélve, hátha megtetszik ez is. Nagy sikerre való tentettel jövőre is megszervezzük a Vakrandit. Egészség természetes módszerekkel. Előadó Gesztelyi Tamás A programot elsősorban idősebb olvasóinknak szántuk. Meghívott előadónk gyógypedagógus és mentálhigiénés szakember volt, aki beszélgetős formában a hallgatóságot is bevonva beszélgetett az őket érintő mindennapi jó/rossz szokásaikról, tanácsokkal látta el őket. Résztvevők száma 23 fő. Ilók és Mihók (bábelőadás) Közreműködnek Urbánné Lantos Éva és Urbán István Minden évben igyekszünk emlékezetessé tenni az első könyvtárlátogatást a vonzáskörzetbe tartozó iskolák elsősei számára. Rájuk gondolva hívtuk meg a bábosokat. Előadásuk nagy sikert aratott a két osztály, összesen 50 gyerek körében. A bábművész házaspár asztali bábos feldolgozásban adta elő a humoros magyar népmesét. A gyerekek is aktív résztvevői voltak az előadásnak. Azóta a gyerekek már beiratkozott tagjai a könyvtárnak. Méliusz Újkerti Könyvtára Belső útjaink : Író olvasó találkozó Sándor Anikóval A szerző zarándokútjairól mesélt az érdeklődőknek. Könyvei megjelenésével számos olvasót motivált abban, hogy elinduljanak saját zarándoklataikon. Közülük néhányan jelen is voltak. A jó hangulatú beszélgetésen szó esett arról, hogy mennyi felesleges terhet cipelünk életünk során, s hogy a fogyasztói társadalommennyire beszippantja az embert, és milyen fontos, hogy néha megálljunk és befelé figyeljünk! Résztvevők száma 40 Fő Életmód tanácsadás - egészségtudatos magatartás (Előadó: Bánfi Ildikó) A mentálhigiénikus által tartott rendezvényen olyan témák kerültek elő, mint az egészségtudatos magatartás, a szűrővizsgálatok fontossága az egészséges táplálkozás és a test karbantartása. az előadó külön felhívta a figyelmet a stressz okozta ártalmakra, és a stresszkezelő stratégiáink megtalálására. Résztvevők száma 20 fő. Bemutatkozik Áfra János költő, művészeti író, a KULTer.hu kortárs kultúrportál alapító főszerkesztője. A számos, egy időben zajló esemény és a rossz idő ellenére mintegy40 fő gyűlt össze, hogy meghallgassa Áfra Jánost. Az est moderátora Herczeg Ákos kritikus volt. A személyes hangú rendezvényen szó esett a szerző sokrétű irodalmi-kulturális tevékenységéről, a JAK elnökségi tagjaként végzett irodalomszervezői munkájáról, de legfőképp a Glaukóma címen megjelent első, és megjelenés előtt álló második kötetéről.
Méliusz Csapókerti Könyvtára Mosolygó mesék ( A Kuckó Művésztanya előadása) A Kuckó Művésztanya előadásában nézhettünk meg három mesét, mely rendezvényre 43 gyerek jött a csapókert Általános Iskolából. A gyereke is be lettek vonva, így különösen tetszett az előadás! Együtt táncoltak, énekeltek. A program után maradt lehetőség a kölcsönzésre is. Méliusz Józsai Fiókkönyvtára Matt az unalom ellen: Péntek délutáni sakkverseny aktív korúaknak és nyugdíjasoknak A versenyen a legidősebb résztvevő 86, a legfiatalabb 10 éves volt. A játékosok 3 órán keresztül, több fordulóban mérték össze tudásukat. Kitartásukat oklevéllel és könyvjutalommal díjaztuk. A könyvtár olvasói is figyelemmel követték a partikat. Méliusz Központi Könyvtára Ybl Operaháza, a zene hajléka A Zenei Könyvtár és Művészeti Gyűjtemény sorozatot indított a gyűjtőkörébe került művészeti ágak érdekesebb témáiból. Az Ybl-bicentenárium éppen kapóra jött, ezért az építészettel kezdték a sort. Bőséges szakirodalom elemzi a Budapesti Operaházat, de most nem ezek bemutatása volt a cél. A meghívott előadó Rácz Zoltán „felkészülésként” frissen megnézett egy Mozart-operát, s végigfényképezte a híres épület számára érdekesebb helyeit. Az előadásban saját véleményét taglalta, amely nem volt mentes kritikai megállapításoktól sem. Érezhetően nagyon érdekelte a zene és építészet kapcsolata, így e témában elég alapos és részletes történeti áttekintést hallhattak az érdeklődők. Ha az építészet megfagyott zene, mint szokták mondani, - akkor az építészek megfagyott muzsikusok… - idézte. Ilyen címmel szatirikus évkönyv is létezett a századfordulón, ennek címlapjáról készült fotót is bemutatott. Néhány műhelytitkot is elárult. Fény derült például az új debreceni stadion és egy híres operarészlet szoros kapcsolatára. Az előadás lényegesen sokszínűbb volt, mint a címe sejtetni engedte. A 33 fős hallgatóság értékelte a témán túli kitekintéseket. „Isten nélkül üres a világ” : Válogatás Pilinszky János műveiből Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel. Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg; az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre „Egy párbeszéd regénye” alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el. Vitéz Ferenc művészeti írót kértük az irodalmi műsor összeállítására. Pilinszky verseinek avatott tolmácsolója Erdélyi Márta volt. A műsorban gyönyörű fuvolazenéket hallgattunk Dalmi Dórától. Rendezvényünk teltházas volt, 50 fő vett részt rajta. Együtt, egymásért : Egy napot szántunk a megosztott örömök témakörnek. Megosztottuk a szeretetet, odafigyelést, lehetőséget teremtettünk a mindennapokból való kilépésre. A délelőtt folyamán mesefoglakozást tartottunk a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia
Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium egy csoportjának. A foglakozás után találkozót szerveztünk számukra a terápiás kutyákkal. ezek az állatok többnyire megnyugtatják a gyerekeket, jó hatással vannak rájuk. Nagyon élvezték a programot a gyerekek és a pedagógusok egyaránt. 15 fő vett részt benne. Délután folytattuk a témát az esélyteremtés új lehetőségével. Mást akarok Béres Mária Montessori alapján kidolgozott módszerének bemutatása A programmal a tanulási és viselkedési nehézségekkel küzdőknek akartunk segíteni. Szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Bemutattuk a Montessori alapján kidolgozott BMM módszert, melyet használnak már bölcsődében, óvodában, gyógypedagógiai intézményekben, és normál általános iskolában is. Béres Mária a Montessori-módszert 2006 szeptemberében kezdte alkalmazni az értelmileg akadályozott gyermekek oktatásában. Jelenleg kilenc, középsúlyos értelmi fogyatékos tanuló van az osztályában, kettő közülük Down-szindrómás, három autista. Maria Montessori módszere és szellemisége mellett a mindennapjait a szabad tanulás hatja át. Ez nagyfokú szabadságot biztosít, és a fejlesztés a legnagyobb mértékben egyénre szabható. A nehézségekről, az eredményekről érdeklődő – bár a téma speciális voltából következően meglehetősen kis számú 12 fő – közönség előtt beszélt. Öltözz a sikerhez Fehér Tünde előadása A jó megjelenés alapja az ismerkedésnek, kapcsolatépítésnek, sikeres állásinterjúnak és még sorolhatnánk. Mi az, amire figyelni kell és mit kell figyelmen kívül hagyni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hangzottak el Fehér Tünde előadásán. Hogyan alakíthatunk ki egyéni stílust, egyáltalán honnan tudhatjuk meg, mi áll jól és mi nem. Van, akinél vele született, vagy élete során szinte belé ivódik, másoknál viszont tanulható az, ami a stílust meghatározza. Fehér Tünde kidolgozott egy tréninget, melyből megtanulhatjuk az alapokat: hogyan lehet álomgardróbot kialakítani, amivel még spórolhatunk is! Ha hozzáteszünk egy elegáns, sokoldalúan kihasználható ékszerszettet a kedvenc színeinkben, máris egy olyan csomagnál tartunk, ami bármikor jól használható. Az érdekes előadás végkicsengése az volt, hogy nem feltétlenül pénz kérdése a stílusos, helyén való öltözködés, és mindig figyelnünk kell az alkalomra, a kötelező dresskódra. Résztvevők száma 50 fő volt Könyvtárak vasárnapja Az idén is egésznapos nyitva tartással és gazdag programmal vártuk látogatóinkat. az országos programhoz kapcsolódóan a zenei gyűjteményben zenehallgatási, míg az olvasótermi számítógépeken a NAVA adatbázisból filmnézési lehetőséggel kedveskednek az olvasóknak, akik vetített képes előadást is láthatnak Debrecen múltjáról. Délelőtt mesemondóverseny és illusztrációs rajpályázat volt (Szóló szőlő..., Szerencsének szerencséje) ahol szabadon választott népmeséhez készített illusztrációt vártunk, amelyben a hősnek több próbát kell kiállnia, hogy elnyerje méltó jutalmát. A pályázók bármilyen rajztechnikát alkalmazhattak. Könyvjutalommal értékelte a zsűri a munkát. A Könyves vasárnap másik hagyományos, kiemelt programja volt az olvasásnépszerűsítő szándékkal szervezett Irodalombarát családok megyei vetélkedője, ahol tíz könyvből kellett felkészülni és a vetélkedő csapatok könyvjutalmat kaptak. Ezt követően Ne pazarold, dobozold címmel az ételpocséklás megakadályozásáról, a felhasználás ésszerűsítéséről volt szó. Végül a környezetünkben található mérgező anyagokról tartott előadást Az öt legmérgezőbb anyag környezetünkben címmel Dr. Prokisch József vegyész, kutató, élelmiszer-fejlesztő, egyetemi docens. A mérgező anyagok hatásának megítélésénél gyakori probléma, hogy egyesek kockázatát eltúlozzák a hírérték érdekében, míg más anyagok által
okozott súlyosabb veszélyekkel nem foglalkoznak. Hogyan dönthető el, hogy kell-e félni, tenni egy szennyező anyag ellen, vagy sem? Ebben nyújtott segítséget az előadás. Összességében elmondható, hogy a programok sikeresek voltak. Ezúton is köszönjük az NKA támogatását. Szakmai beszámolónkat intézményünk honlapján a www.meliusz.hu/tamogatasok oldalon elérhetővé tesszük. Debrecen, 2014. december 15.
Dr. Csontosné Skara Ilona pályázati megbízott