nemzeti havilap
2011. November
„Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerôsödik” – Wass Albert
Tartalom: IV. évfolyam 10. szám
www.szebbjovo.hu
Jutalombotrány Debrecenben Október 21-én sajtótájékoztatót tartott Debrecenben Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő. A jobbikos honatya elöljáróban elmondta, jogosnak tartja Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének felháborodását az úgynevezett jutalombotrány kapcsán. (Mint ismeretes, a baranyai megyeszékhely MSZP-s vezetői, miközben 38 milliárd forintos adósságot hoztak össze Pécsett, milliárdos jutalmakat osztogattak egymásnak.) Kulcsár Gergely közölte, a debreceni Jobbik képviselői is hasonló felháborodást éreztek, miután megkapták a listát azokról a jutalmakról, amelyeket a cívisváros önkormányzatának vezetői tettek zsebre az elmúlt években. Az önkormányzatnál jutalmakra kifizetett ös�szeg 2002 és 2011 között nagyjából 1 milliárd 700 millió forintra rúg. A jobbikos honatya párhuzamot vont a pécsi és a debreceni helyzet között. Mint fogalmazott, a cívisváros is közel 40 milliárdos adóssággal küzd, ennek tükrében különösen érthetetlen, vajon milyen teljesítmény képezhette a jutalom alapját? Kulcsár Gergely leszögezte, teljes mértékben egyetért Páva Zsolttal, Pécs első emberével, aki szerint jutalom csak kiemelkedő eredményekért járhat. A fideszes polgármester azzal indokolta a jutalomlista nyilvánosságra hozását, miszerint a pécsiek „megérdemlik, hogy tudják”, hiszen lényegében az ő pénzüket osztották szét egymás között az MSZP politikusai, miközben a város adósságát folyamatosan növelték. Páva Zsolt azt is közölte: vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, milyen indokokkal fizették ki a jutalmakat, és egyetért a Fidesz azon kezdeményezésével, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel az ügyben.
Kulcsár Gergely bejelentette, a Jobbik debreceni frakciója a pécsi példával élve vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni az ügyben, egyúttal felszólítja Kósa Lajos polgármestert, hogy hozza nyilvánosságra, mi alapján utaltak ki milliós jutalmakat az elmúlt években. A jobbikos honatya reményét fejezte ki, hogy a Fidesz a korrektség jegyében nem fog akadályt gördíteni egy olyan ügy kivizsgálása elé, amelyhez megtévesztésig hasonlót Pécsett felháborítónak talált. A rákövetkező hétfőn Kulcsár Gergely immár országos sajtótájékoztatót tartott Budapesten, ahol bejelentette: a Jobbik a pécsi és a debreceni önkormányzati jutalmak nyilvánosságra kerülése után azt kéri minden helyi alapszervezetétől, hogy kérjék ki a helyi önkormányzatok jutalomlistáját, és hozzák azokat nyilvánosságra. Kulcsár Gergely, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke emlékeztetett rá, hogy a debreceni jobbikos önkormányzati képviselők is kikérték a hajdú-bihari megyeszékhely jutalomlistáját. Tájékoztatása szerint van olyan alpolgármestere Debrecennek, aki 2002 óta összesen csaknem 36 millió forint jutalmat vett föl, vagy például a város jegyzője csak 2010-ben 2,7 milliós jutalmat kapott, miközben a város és az azt üzemeltető holding összesen 40 milliárd forint adósságot halmozott fel. Ráadásul Kulcsár Gergely szerint a város törvényt is sértett, amikor a közérdekű adatok kezelésének jogszabályi előírásaival ellentétben nem hozta nyilvánosságra ezeket a jutalmakat. Éppen ezért kéri a Jobbik a helyi szervezeteit az önkormányzati jutalomlisták kikérésére és nyilvánosságra hozatalára.
Az alábbi táblázat a debreceni városvezetők által 2002 és 2011 között felvett jutalmak összegét tartalmazza Halász János
Somogyi Béla
Halász D. János
4.410.000 5.835.000 5.472.000 1.590.000 3.252.000 3.252.000 3.418.500 3.418.500 3.418.500 1.709.250
2.660.000 864.000
450.000 4.905.000 6.312.000 1.560.000 3.222.000 3.252.000 3.418.500 3.418.500 3.969.750
1.626.000
Össz.: 14.442.000 Ft 35.775.750 Ft
5.233.250 Ft
30.507.750 Ft
9.032.750 Ft
Év
2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
Kósa Lajos
3.758.000 5.128.000 5.556.000
Pajna Zoltán
1.709.250
3.418.500 3.418.500 569.750
Turi Gábor
Dr. Papp László
450.000 4.953.000 5.508.000 1.608.000 3.292.800 1.626.000
1.709.250 17.437.800 Ft
1.709.250 Ft
„Olyannyira feltölt az a sok szeretet és kedvesség, amelyet az emberektől kapok látogatásaim során, hogy ebből nyerem a munkámhoz szükséges energiát is.” – Exkluzív interjú Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével 2. oldal A debreceni Jobbik nem fogadta el a város rendőrkapitányának féléves beszámolóját. – Debreceni közgyűlési hírek 3. oldal „Több az elszámoltatási kormánybiztos, mint maga a tényleges elszámoltatás, ezért mi magunk folytatjuk a sötét ügyek felderítését.” – Rubi Gergely jobbikos honatya sajtótájékoztatója 4. oldal A Turi ex-alpolgármester úrnak tulajdonított kijelentés híre nagy valószínűséggel körbeért a glóbuszon, és a webfelületeken hosszú évekig, talán évtizedekig súlyos nyomot hagy. – Mennyi, Mister? 4. oldal „Az Önök érvelése számomra elfogadhatatlan, és véleményem szerint logikailag és nyelvtanilag is hibás.” – A Jobbik debreceni elnöke nyílt levelet írt a Közterület-felügyelet vezetőjének 4. oldal Ahogyan a húsvét nem a múlandó életbe való visszatérés, úgy 1956 áldozata sem volt hiábavaló, hanem az igazságnak és szabadságnak lett veteményeskertje. – A forradalomra emlékezett a debreceni Jobbik 5. oldal Megtisztelte a Jobbik lakossági fórumát Dr. Uzonyi Attila, Debrecen rendőrkapitánya. A DKV vezetője azonban nem jelent meg. Bár előzetesen megígérte, hogy vagy ő, vagy valamelyik helyettese jelen lesz a fórumon, Nagy Attila végül levélben lemondta a részvételt. Szintén meghívást kapott Kováts Ákos, a Cívis-Ház Zrt. vezetője, ő azonban válaszra sem méltatta a Jobbik képviselőjét. – Lakossági fórumot tartott Ágoston Tibor az Epreskertben 6. oldal Januártól a megyei önkormányzat egy gittegyletté válik, és csak arról kell majd döntenünk, hogy melyik párt melyik képviselője mettől meddig rágja a gittet. – Megyei vagyonelkobzás, avagy a kétharmados einstand 7. oldal
Szebb Jövô
2. oldal
“Amikor látják, hogy senki sem figyeli õket, akkor gratulálnak a beszédemhez.” Interjú Morvai Krisztinával, a Jobbik EP-képviselõjével „Olyannyira feltölt az a sok szeretet és kedvesség, amelyet az emberektől kapok látogatásaim során, hogy ebből nyerem a munkámhoz szükséges energiát is” – nyilatkozta lapunknak Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, aki a Jobbik 1956-os megemlékezésére érkezett Debrecenbe. A politikus asszony röviden beszámolt a parlamenti atmoszféráról, elmondta véleményét a magyarországi demokráciáról, majd felvázolta a gazdasági mélypontról való kilábalás lehetőségét.
figyeli őket, akkor gratulálnak a beszédemhez. Mindezt nem merik vállalni nyilvánosan, nehogy azt mondják rájuk, hogy nácibarát. Szintén furcsa, de nagyon jó érzés, hogy az egyik francia képviselőtársam bármikor meglát, a következőket mondja nekem: „Hello Krisztina! Nem, nem, soha!” A rengeteg Trianonnal kapcsolatos felszólalásunk következtében tehát legalább már annyit elértünk, hogy nem mindenhol találtak süket fülekre szavaink.
Közel két és fél éve képviseli a magyar embereket az Európai Parlamentben. Hogyan értékeli ezen időszak eredményeit? Maga az európai parlamenti programunk abból készült, hogy jártuk az országot, leültünk az emberekkel beszélgetni, meghallgattuk a problémáikat. Ők azért küldtek minket az Európai Parlamentbe, hogy mindezeket elmondjuk, és képviseljük a jogaikat. Ha valaki megnézi, hogy miket hangoztattam a mezőgazdasági bizottságban az elmúlt két és fél évben, láthatja, hogy őszinte, de igen kemény hangot ütöttem meg a magyarság képviseletéért. Amikor a romastratégiáról volt szó, akkor is felálltam, és elmondtam, hogy mindaddig nem beszélhetünk erről a fogalomról, amíg a cigánymagyar együttélés alapvető kérdéseit nem rendezzük. Felhívtam a figyelmet a Magyarországon tűrhetetlenné vált, a kisebbség által elkövetett bűncselekményekre, és bemutattam az érpataki modellt is.
Mi a véleménye az Orbán-kormány demokráciájáról? Milyen demokrácia az, ahol a miniszterelnökünk az 1956-os forradalom 55. évfordulóján Brüsszelben tartózkodik? Öt évvel ezelőtt gyermekeimmel és az édesanyámmal jelen voltunk a Fidesz megemlékezésén. A lövöldözések, összeverések, bebörtönzések után azt hittük, hogy eljön az igazságtétel napja. Eltelt öt év, szó sincs azonban igazságtételről! Orbán Viktor elment Brüsszelbe ezen az emléknapon, abba a városba, amely magunkra hagyott minket szörnyű helyzetünkben. A városba, amely egyértelműen bizonyította, hogy csak a piacaink kellettek, és csak gyarmatként tekintenek ránk. Akkor lenne itt demokrácia, ha meghallgatnák az embereket, és a nemzet 99 százalékáért politizálnának. A kisgazdákért, a munkavállalókért, az átlagemberekért. De még mindig úgy tűnik, hogy a maradék egy százalék diktál, a bankok, a nagytőke, az EP.
Hogyan fogadták ezt a kemény hangnemet az Európai Parlamentben? Úgy érzem, hogy nagyon kellettünk mi oda, hiszen a besimulós, lagymatag politika helyett kemény, karakán politikát folytatunk. Először rettenetesen csodálkoztak képviselőtársaink, aztán azt vettük észre, hogy mintát adtunk. Példánkat követve lassan más országok képviselői is ki merték nyitni a szájukat. Furcsa érzés, hogy nyugati képviselőtársaim egy-egy felszólalásomat követően körbenéznek, s ha látják, hogy senki nem
A megemlékezésen úgy fogalmazott, ólomlábakon halad az elszámoltatás. Hogy éli ezt meg Ön, aki az elsők között állt a megalázott, megveretett, ártatlanul megkínzott emberek mellé? Idefelé jövet az autóban rádiót hallgattam. Éppen Gyurcsány Ferenc beszélt annak kapcsán, hogy új pártot készül alapítani, és többek között a szabadságról papolt. Azért van abban valami hátborzongató, és egyúttal felháborító és elkeserítő, amikor ez az ember, aki még mindig szabadlábon van, október 23-ának előestéjén a szabadságról beszél a hallgatóknak. Eszembe jut, mit válaszolt Lendvai Ildikó arra a kérdésre, hogy miért kellett 2006 október 23-án kordonokkal telepakolni
Szebb Jövô nemzeti havilap
Felelős k i a d ó: K ősze g hy C s a n á d Áb e l • Fe l e l ő s s zer kesz tő : B o gdán Sz ab o lc s Főm unk at á r s: D ecz k i An n a • Tö rd e l é s, s ze r k e s z tés: Szeb b J övő Team Szer ke sztősé g: D e b re ce n , Vá s á r y Is t vá n u. 4 . • Ho nlap : w w w.szeb b jovo.hu N yom d a : H a j d ú 2 0 0 0 Kf t. Ke nta u r N yo m d a D eb recen, B ádo go s u. 2.
2011. november a fővárost. Azt mondta, tartani lehetett tőle, hogy a nép erőszakos cselekményekre ragadtatja magát. Ilyen válasz hallatán nagyon nehéz megőrizni az embernek az önuralmát. Van képük „erőszakos népről” beszélni? Pont nekik, akik húsz évvel ezelőtt egyetlen pofon elcsattanása nélkül megúszták az úgynevezett rendszerváltozást? Azt hiszem, ehhez nem kell különösebb kommentár. Mit gondol, hogyan lábalhatna ki Magyarország a súlyos gazdasági mélypontról? Egy tényleges rendszerváltásra és önrendelkezésre van szükség. Kezünkbe kell venni a sorsunkat. Csodálatos a vízkincsünk, a földünk, a tájaink, dolgosak a magyar emberek. Borzalmas viszont, hogy így le tudták pusztítani az országot. Látom, hogy a településeken élők pontosan tudják, mit kellene csinálni. Magukhoz kell venni a kezdeményezést, és meg kell szervezni a helyi gazdaságokat, helyi értékesítést. Nem szabad hagyni a külföldi élelmiszerek beáramlását, hanem helyben kell feldolgozni és értékesíteni az élelmiszereket. Mindezek egyúttal munkahelyeket is jelentenének. Emellett persze fel kell számolni a korrupciót és meg kell szüntetni az uzsorázást magánszemélyi és pénzintézeti szinten egyaránt.
Brüsszeli munkája és a családja mellett hogyan marad energiája arra is, hogy járja az országot? Olyannyira feltölt az a sok szeretet és kedvesség, amelyet az emberektől kapok látogatásaim során, hogy ebből nyerem a munkámhoz szükséges energiát is. Érzem, hogy szeretnek az emberek, hiszen bárkivel el tudok beszélgetni. Még soha nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg bánthatnának, megtámadhatnának. Éppen ezért nekem nincs gépkocsivezetőm sem, magam jöttem ide, Debrecenbe is. Egyedül azt sajnálom, hogy nem találkozhatok eleget a három lányommal. Ugyanakkor fontos számomra az is, hogy nőként is példát mutassak nekik. Így megtapasztalhatják, hogy céllal jöttünk a világra, küldetésünk van, és emellett azt is, hogy nőként is sokat tehetünk a hazánkért. Deczki Anna
2011. november
Szebb Jövô
Országgyûlési hírek Z. Kárpát Dániel interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a devizahitelesek megsegítésére fele annyi összeget fordíta, mint Debrecen futball-stadionjának felújítására. Az elkövetkezendő időszakban 12 ezer árverés lesz, s 130 ezer bedőlt hitelesnek kell attól rettegnie, hogy mikor kerül a híd alá – mondta, majd hozzátette: az egyetlen megoldás a hitelek forintosítása lenne. Mirkóczki Ádám túlzottan derűlátónak nevezte azt az „egyes sajtótermékekben megindult propagandát”, miszerint modellértékű, vagy történelmi siker lenne a kormány társadalmi felzárkózási és romastratégiája. Véleménye szerint a koncepció konzerválja az elmúlt tíz év zsákutcás cigánypolitikáját, a problémák okát csak a szegénységben láttatja. Apáti István a fiatalkorú bűnözésre hívta fel a figyelmet. Kijelentette: a közbiztonság tragikus állapotban van, az élet és vagyon elleni bűncselekmények száma folyamatosan nő, és ebben egyre nagyobb arányt képviselnek a fiatalkorú bűnözők. A Jobbik ezért a büntethetőségi korhatár leszállítását kezdeményezi egy törvényjavaslatban, melynek értelmében fiatalkorúnak minősülnének, ezáltal büntethetővé válnának a tizenkét éves bűnözők is. Novák Előd szerint a püspökladányi választáson a Jobbik képviselőjelöltjének eredménye egyértelműen azt bizonyítja, hogy a kormány valódi kihívója a nemzeti ellenzék lett. A honatya egyúttal jó utat kívánt az MSZP-nek a teljes megsemmisülés felé. Novák Előd üdvözölte azokat a híreket, miszerint a kormány végre hajlandó foglalkozni a kommunista vezetők és haszonélvezők számára ma is biztosított több százezres luxusnyugdíjak megszüntetésének lehetőségével. Hozzátette azonban, hogy a hírekkel ellentétben ez nem a Fidesz, hanem a Jobbik javaslata volt. A képviselő azt kérte, támogassák végre a jobbikos javaslatot, ne „vizezzék fel” azt. Sneider Tamás szerint az, hogy az állam elveszi a megyék intézményeit, vagyontárgyait, cégeit, cserébe átvállalja a 180 milliárd forintos adósságát, megdöbbentő, de nem szokatlan. Megdöbbentő – emlékeztetett a politikus – mert, a szocialista kormányzás idején éppen a Fidesz volt az, amely a megyei önkormányzatok megmaradásáért leginkább hallatta a hangját. Nem szokatlan azonban – mondta Sneider Tamás –, mivel a Fidesz élen jár a padlássöprésben. A jobbikos politikus szerint a kormány a mesebeli Gombóc Artúrhoz hasonlít, csak nem a csokit falja fel, hanem mindent, aminek vagyon a neve. Staudt Gábor emlékeztetett, hogy amikor tavaly szeptemberben létrejött a Terrorelhárítási Központ, a Jobbik már akkor kifejtette azon véleményét, hogy terroristák híján ez egy jól fizetett, munkanélküli ma-
gánhadsereg, amelyet önmaga szórakoztatására hoz létre az Orbán-kormány. A jobbikos képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a TEK Brad Pitt filmes kellékeit foglalja le nagy „csinnadrattával”, a cigánybűnözéstől sújtott vidékeken naponta vernek halálra idős, kiszolgáltatott embereket, anélkül, hogy a Terrorelhárító Központ és a rendőrség bármit is tenne. Murányi Levente a kommunista luxusnyugdíjak kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek több mint húsz évvel a bolsevizmus állítólagos bukása után még mindig kiemelt minőségű megélhetést biztosítanak a magyargyűlölő hazaárulók egész sorának. Ez a téma 2010-ben, a kádárista, megtorlási belügyminiszter Biszku Béla nevével merült fel – mondta a jobbikos képviselő –, ami után a Jobbik frakciója szinte azonnal törvénymódosítási javaslatot adott be, amelyben a kiemelt, kommunista jutalmazású nyugdíjak megszüntetését javasolta. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azonnali kérdésében rámutatott, hogy a gyöngyöspatai polgármester-választás mindenki számára
3. oldal tükörként szolgálhatott, mindenki megláthatta ebben a tükörben az arcát. A pataiak végül választottak ezekből a tükörképekből egy jobbikos polgármestert, azonban – tette hozzá a pártelnök – ez nem csupán egy polgármester-választás volt, hiszen ami a Jobbiknak győzelem volt Gyöngyöspatán, az a Fidesz számára a belügyi politikájuk csődje. Nyikos László a 2012-es költségvetés vitájában kifejtette, a büdzsé azért rossz, mert a talpazatát jelentő gazdaságpolitika hibás. Az államháztartás hiányának tartása és az államadósság visszafizetése benne a legfőbb cél, míg a többi kérdés, mint például az oktatás vagy az egészségügy, el van hanyagolva. A politikus hangsúlyozta: az államadósság vis�szafizethetetlen, erről még olyan tőzsdeguru, mint Soros György is így vélekedik. Nyikos úgy véli: a kormány erőfeszítései ellenére az államadósság ebben az esztendőben is emelkedni fog, hiszen adósságunk 40 százaléka devizában lett felvéve, így a forint gyengülésével párhuzamosan az államadósság is nőni fog. „Vissza nem fizethető, ki nem nőhető, másfél százalékos növekedéssel nem is lehet erre számítani” – mondta a jobbikos képviselő. D.A.
Debreceni közgyûlési hírek A debreceni Jobbik-frakció egyetértett az október havi rendes közgyűlés előterjesztéseinek többségével. Képviselőink egyebek mellett támogathatónak találták az Alföld Szakképző Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. törzstőkéjének emelésére tett javaslatot. Megszavazták az önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium közötti együttműködési megállapodás megkötését is, amely a Gábor Dénes Szakközépiskolában a 2012-13-as tanévtől indítandó katonai szellemiségű nevelési programot tartalmazza. A képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a Kínai Népköztársaság BelsőMongol Autonóm Régiója és Debrecen MJV Önkormányzata közötti kulturális együttműködési megállapodásról szóló szándéknyilatkozatot, illetve támogatták a kínai Csunkinggal kötött testvérvárosi megállapodást is. Nemet mondott azonban a Jobbik dr. Uzonyi Attila, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjének féléves beszámolójára. Indoklásában Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni frakcióvezetője utalt a hajléktalanbűnözés nemrégiben bevezetett fogalmára, majd ennek kapcsán számon kérte az úgynevezett cigánybűnözés folyamatos elhallgatását. Szerinte a nyilvánvalóan cigányok által elkövetett bűncselekményekről máig mélyen hallgat mind a rendőrség, mind a média.
A kampányidőszakban lelkesen hirdetett közbiztonság javítását vélelme szerint rendőrőrsök létesítésével lehetne előremozdítani. Ágoston így fogalmazott: „a kertségben élő adófizetők is megérdemlik a biztonságot”. A frakcióvezető fentieken kívül kifogásolta az alacsony rendőri létszámot Debrecenben. A képviselő szerint nehéz rendet tenni, ha nem áll elegendő járőr a rendőri szervek rendelkezésére. Felszólalása végén Ágoston újfent felajánlotta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítségét a közbiztonság javítása és fenntartása érdekében, amire sem a rendőrkapitány, sem a Fidesz-frakció részéről nem érkezett válasz. A város közterületeinek tisztán tartásáról és a zöldterületek védelméről szóló rendelet módosítása kapcsán Kőszeghy Csanád Ábel az egybefüggő hótakaró fogalmát feszegette. Az előterjesztés tartalma szerint ugyanis szigorítanák a lakóingatlanok előtti hóeltakarítás szabályait. Az eddigi 5 cm helyett már akár pár milliméteres hóvastagságtól is büntethetnék azokat az ingatlantulajdonosokat, akik reggel 8 óráig, majd 8 órától kezdődően a következő 8 órában nem takarítják el ingatlanuk előtt a havat. A jobbikosok ugyan jószándékúnak ítélték, de nem fogadták el a szigorítási szabályzatot. (deczki)
4. oldal
Szebb Jövô
Jobbikos elszámoltatás Hajdú-Biharban Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a Hajdú-Bihar megyében történt vis�szaélések és törvénysértések gyanúja miatt tett feljelentésekről számolt be sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus az összesen hét feljelentés közül kettőt emelt ki, melyekből részleteket is megosztott a sajtó képviselőivel. A képviselő bemutatott egy birtokába került videófelvételt, amely bizonyítéka lehet annak, hogy Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony fideszes polgármestere és társai engedély nélkül üzemeltetnek egy luxus-apartmanházat Hajdúszoboszlón. A felvételből jól kivehető, hogy az apartman szomszédja fogadja az érkező vendégeket, majd beszámol arról, hogy többnyire teltházzal, külföldi vendégek ott-tartózkodásával működik a vendégház. A rövidfilm közelről mutatja be a szállás ellenértékének átadását is, adminisztrációs jellegű tevékenység azonban egyáltalán nem látható a felvételen. Nem úgy, mint egy márkás italokkal felszerelt bárpult, amely vélhetően szintén engedély nélkül üzemel – mutatott rá Rubi Gergely. A vállalkozás egyébiránt az épület tulajdoni lapja szerint egynyolcad részben Tasó László, a fennmaradó részben pedig családtagjai tulajdonában áll. A probléma csupán az, hogy sem az apartmanház üzemeltetése, sem az
abból származó jövedelem nem szerepel Tasó vagyonnyilatkozatában – mondta el a jobbikos honatya, majd hozzátette: Lázár János szerint, aki hazudik a vagyonnyilatkozatában, az bűncselekményt követ el. A Jobbik ezért a legfőbb ügyésznél feljelentést tett ismeretlen tettes ellen számvitel rendjének megsértése, gazdasági adatszolgáltatás kötelezettségének elmulasztása, adócsalás, valamint visszaélés jövedéki adóval bűncselekmények gyanúja miatt. A másik ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Jobbik. Rubi arra a kérdésre keresi a választ, miként lehetséges az, hogy egy 500 millió forintos éves költségvetésű falu lemond 100 millió forintról egy több milliárd forintos költségvetésű város javára. A Jobbik képviselője úgy véli, hogy érintett lehet ebben Kiss Attila fideszes országgyűlési képviselő, Hajdúböszörmény polgármestere. Rubi Gergely tájékoztatója végén aláhúzta: a feljelentések megtétele a kormánypártok feladata lenne. „Mivel azonban továbbra is az a tapasztalatunk, hogy több az elszámoltatási kormánybiztos, mint maga a tényleges elszámoltatás, ezért mi magunk folytatjuk a sötét ügyek felderítését” – zárta a sajtótájékoztatót a jobbikos honatya. (danna)
Nyílt levél a Közterület-felügyeletnek Tisztelt Lelesz György! Értesüléseim szerint Debrecenben a KRESZ-t meglehetősen egyedien alkalmazva bírságolnak útkereszteződésben megálló, várakozó autósokat. A Debreceni Közterület Felügyelet úgy értelmezi a „Megállni tilos” és a „Várakozni tilos” jelzőtáblák hatályát, hogy azok a következő útkereszteződés végével vesztik érvényüket, nem pedig a kereszteződés elején (ahogy azt én és még néhány millió, KRESZ-oktatáson részt vett magyar állampolgár tanultuk). Korábbi levelemben már felszólítottam a Felügyeletet a hatályos jogszabályok betartására. Őszinte meglepődéssel olvastam nekem címzett válaszát, amelyben a Debreceni Közterület Felügyelet sajátos jogértelmezését fejti ki. Még jobban meglepett a leveléhez csatolt melléklet, amelyet Dr. Bíró Gyula nyugállományú rendőr alezredes jegyzett. Az Önök érvelése számomra elfogadhatatlan, és véleményem szerint logikailag és nyelvtanilag is hibás: Dr. Bíró Gyula arra az egyetlen érvre építi indoklását, hogy a KRESZ egy bizonyos szakasza a „következő útkereszteződés kezdetéig” kitételt alkalmazza, tehát ha máshol csak annyi szerepel, hogy „következő útkereszteződésig”, az kizárólag az útkereszteződés végét jelentheti. Ez logikailag egészen nyilvánvalóan értelmezhetetlen, hiszen ilyen alapon a kereszteződés
közepét, negyedét, vagy tetszőleges más részét is megjelölhetné határnak, elvégre ezek a kifejezések ugyanúgy nem szerepelnek a hatályos KRESZ-ben, mint a „kereszteződés vége”. A nyelvtani értelmezést nem kell sokat fejtegetni: elég, ha Dr. Bíró Gyula elgondolkozik azon, hogy ha ő elmegy a falig, az azt jelenti-e, hogy megáll a fal előtt, vagy átugrik rajta és túloldalán áll meg. Véleményemmel nem vagyok egyedül: a Felügyelet jogértelmezésével homlokegyenest szemben foglalt állást a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is. Mellesleg Dr. Bíró Gyula maga is elismeri, hogy a kérdés nagyon megosztja a jogalkalmazókat, és a KRESZ módosítását javasolja (a saját álláspontja irányába). Kérem, világosítson fel arról, hogy Dr. Bíró Gyula szakmai véleménye miért számít többet a Közterület Felügyeletnek, mint a rendőrségi és a minisztériumi állásfoglalások? Mint debreceni önkormányzati képviselő ezúton határozottan felszólítom, hogy a Debreceni Közterület Felügyeletnél az úttorkolatban megálló, várakozó autósokra alkalmazott bírságolási gyakorlatot haladéktalanul függessze fel az ügyben folyó törvényességi felülvizsgálat lezárultáig! Kőszeghy Csanád Ábel a Jobbik debreceni elnöke
2011. november
Mennyi, Mister? Már egy hónap is eltelt azóta, hogy az egész világsajtót bejárta a WikiLeaks által nyilvánosságra került hír, amely az amerikai nagykövetség hivatalos táviratai között lapult. A hír nem szólt másról az olvasatomban, mint hogy Turi Gábor nyilatkozatában arra utalt: Debrecen polgármestere gyanús ügyletekben érdekelt, húsz százalék erejéig. Közpénzek közelében mozgó politikus esetében ez igen kényes felület. A városban azonban csak keveseket lepett meg ez a hír, mivel évek óta hallani ezt a városi legendát különböző százalékszámokkal. Az egybeesés külön érdekessé teszi a Turi Gábornak tulajdonított elszólást, melyet a nyilvánosságra kerülésétől számítva nem lehet nem komolyan venni. Bármilyen kínos és kockázatos a téma, nem tehetünk úgy, mintha meg sem hallottuk volna. Reméltem, hogy Kósa úr sajtó-helyreigazítási pert indít, és a jó hírnév megsértése címen is megteszi a feljelentést, mint ahogyan ez esetben egy közszereplőtől elvárható volna. Sajnos nem történtek lépések, ezért szükségessé vált átgondolni, hogy miképpen tudunk magunk pontot tenni a sztori végére. Ugyanis, ha alaposan megvizsgáljuk az ügyet, világossá válik, hogy nem csupán a polgármester személyét érinti negatívan a téma, hanem a város szempontjából is komoly gazdasági hátrányt jelenthet. Amen�nyiben a Fidesz és Kósa Lajos nem teszi meg a kötelező lépéseket, az ellenzéknek kell átgondolni azok elindítását. Városunk ipari termelő cégei az elmúlt években megtizedelődtek. A városlakó munkavállalók, akik az egykori ipari vállalatoknál dolgoztak, azok megszűnésével tömegesen váltak munkanélkülivé. A város vezetésének a város elszegényedésének elkerülése érdekében mindent meg kell tenni, hogy az ipar telepítésében érdekelt befektetőket a városba csalogassa. Nem segítik e szándékot a hasonló híresztelések. A Turi ex-alpolgármester úrnak tulajdonított kijelentés híre nagy valószínűséggel körbeért a glóbuszon, és a webfelületeken hosszú évekig, talán évtizedekig súlyos nyomot hagy. Ma már nincs olyan komoly befektető, aki környezettanulmány céljából ne fésülné át a világhálót adatok után kutatva. Ezért véleményem szerint a keresetek elindítása minimálisan szükséges volna a csorba kiköszörüléséhez, azok elmaradása viszont felér egy beismerő vallomással. Súlyos a hallgatás, mely a témát övezi, minimálisan egy nyilvános cáfolat szükségszerű lett volna. Mert ez esetben nem áll a mondás, hogy hallgatni arany, akárhány karátos, azaz akárhány százalékos is az. Rém Álmos
2011. november
Szebb Jövô
5. oldal
Morvai Krisztina is beszédet mondott a Jobbik debreceni megemlékezésén Október 22-ének délutánján az 1956-os forradalomra emlékezett a cívisváros főterén a Jobbik debreceni szervezete. Elsőként Kulcsár Gábor, a Jobbik debreceni alelnöke szólt a megemlékezőkhöz. Beszédében párhuzamot vont az 1956-os forradalmat megelőző közállapotok, illetve a jelenkori társadalmi helyzet között. Mint mondta, az ötvenes éveket a háborúban kivéreztetett lakosság elképesztő szegénysége jellemezte, s közben tombolt a sztálini terror. Ma is kivéreztetett állapotban van a lakosság, s kétharmados terror jellemzi a közéletet. 1956-ban tízezerszám éltek köztünk ávósok, besúgók, s lám, ötven évvel később újra vér folyt a pesti utcán, a belügyminiszterünk pedig valamiféle újkori besúgóhálózat felépítésén fáradozik. – Már régen elértük az utolsó lyukat a nadrágszíjon, de még mindig csak azt kérdezgetjük egymástól, mikor tetszünk végre forradalmat csinálni? – jegyezte meg keserűen a Jobbik debreceni alelnöke. A fiatalok nevében a Jobbik Debreceni Ifjúsági Tagozatának elnöke mondott beszédet. Lamos Péter úgy fogalmazott: az elmúlt években a gazdaságilag és lelkileg is megnyomorított lakosság körében kezd ismét felszínre törni az 56-osok szellemisége, és 2006-ban éppen az ő napjukon történt meg az elmúlt évek legnagyobb tömegmegmozdulása, melyet ugyan a gyurcsányi terrorhatalom brutálisan szétvert, a folyamatot megállítani azonban már nem volt képes. „Nem fogjuk hagyni, hogy a mi generációnkat is az orránál fogva vezessék!” – zárta beszédét az ifjúsági tagozat elnöke. Ágoston Tibor önkormányzati képviselő beszéde elején arra kérte a rendőröket, tartózkodjanak az olyan viselkedéstől, amit a két évvel korábbi debreceni megemlékezés alkalmával tapasztalhattunk meg. A Jobbik debreceni frakcióvezetője rámutatott, hogy ma is padláslesöprés folyik, csupán annyi a különbség, hogy ennek eszközét ma úgy hívják: bankhitel. Az ünnepre készülődő ötgyermekes család szimbolikus története Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője személyes élmények felelevenítésével kezdte beszédét. Mint mondta, ezer szállal kötődik Debrecenhez, hiszen kisgyermekként több nyarat is a nagymamájánál töltött, aki a szomszédos Hajdúsámsonban lakott. – Mindig egyfajta ünnepnek számított, amikor a Nagyival Debrecenbe készülőd-
tünk – mesélte a képviselő asszony. – Napokkal előtte megterveztük, hova fogunk elmenni, mit fogunk megnézni, sőt még azt is, milyen ruhát öltünk majd magunkra. Ezek a gyermekkori élmények jutottak eszembe, amikor a Civil Jogász Bizottság tagjaként 2006 őszén megismerkedtem egy héttagú család szívbemarkoló történetével. Morvai Krisztina úgy fogalmazott, mind jogászként, mind politikusként az emberekkel való személyes beszélgetést tartja a legfontosabb információforrásnak. Így a 2006 őszi eseményeket vizsgáló Civil Jogász Bizottság tagjaként is sokak személyes történetét ismerhette meg. Ezek közül emelte ki az ötgyermekes család történetét.
A család már hetekkel korábban lelkesen készült az 56-os forradalom 50. évfordulójának megünneplésére. Esténként a vacsoraasztalnál a szülők elmagyarázták a gyerekeknek, mennyire kiemelkedő eseménye a magyar és az európai történelemnek 1956, és miért is fontos az ötvenedik évfordulóra való méltóságteljes emlékezés. Talán már a legkisebb, az óvodáskorú gyermek is megértett valamit október 23. jelentőségéből. A család ugyanúgy készült az évfordulóra, ahogy annak idején a gyermek Morvai Krisztina a nagymamájával a debreceni utazásra. Pontosan megtervezték, hogy a nap folyamán mely helyszínekre fognak ellátogatni, és milyen ünneplő ruhát fognak magukra ölteni... Aztán egyszer csak ott találták magukat a máig érthetetlen és megmagyarázhatatlan események közepén. Kordonok, rendőri vegzálás, majd ütlegek és lovasroham. A csoda helyett a halálfélelem költözött a szívükbe. Hátborzongató volt számukra megtapasztalni, hogy épp azok szellemi utódai tették rémálommá azt a napot, akik annak idején a forradalmat is leverték. Morvai Krisztina a Balsai-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: sok igazságelemet tartalmaz, de abban is szerepelnek nyilvánvaló hazugságok. Például a Nádor utcában sem az ünneplők provokálták a
rendőröket, hanem éppen fordítva. Nem az ünneplők támadtak a rendőrökre, hanem a rendőrruhába bújt provokátorok az ünneplőkre. – Szeretném, ha a beszédem után elém állna valaki, akár ismerős, akár ismeretlen, és elárulná nekem, miért történt így mindez, mert én, bevallom, a mai napig sem értem – mondta a képviselő asszony. – Nem értem, miért állít igaztalan dolgokat a Balsai-jelentés, nem értem, miért lépked ólomlábakon az úgynevezett elszámoltatás. Hozzátette: – Az az érzésem, a Fidesz számára valami okból nagyon is fontos, hogy olyan kép éljen az emberekben 2006 október 23-áról, miszerint egyrészt voltak a békés ünneplők, akik méltóságteljesen emlékeztek együtt a Fidesszel, másrészt pedig volt a csőcselék, akiknek a provokatív viselkedése miatt vált lidércnyomássá az emléknap. Minden fórumon cáfolnunk kell ezt a hazugságot. Morvai Krisztina végezetül arra kérte a jelenlévőket, aki csak tud, írjon levelet az Európai Bizottságnak, illetve Barroso elnöknek a 2006 őszi események ügyében. Minél többször szembesíteni kell az európai urakat és hölgyeket az igazsággal. Azt az Európát, amelyik az eltelt öt esztendő alatt semmiféle kifogást nem emelt az akkori események kapcsán, soha, egyetlen esetben sem állt az ártatlanul meghurcolt, megnyomorított polgárai mellé. A képviselő asszony ígéretet tett, hogy a levélírók közül 30-40 honfitársunkat vendégül látja egy brüsszeli utazás keretében. Nem volt hiábavaló az áldozat A megemlékezők sorát Mohácsi László református lelkész zárta. Történelmi vis�szatekintésében úgy fogalmazott: a szovjet tankok Záhonytól Pestig végigdübörögtek az országon. A világ legnagyobb katonai hatalma ekkor 4 millió embert tartott fegyverben. A Vörös Hadsereg nyomában mindenütt félelem, vér, sebesültek, halottak, keserűség. Közel volt még a háború emléke, sok helyen nem volt elég az eltelt évtized, hogy begyógyítsa a háborús sebeket, és most kezdődik minden elölről: romok, pincék, börtönök, akasztófák. – De ahogyan a húsvét nem a múlandó életbe való visszatérés, úgy 1956 áldozata sem volt hiábavaló, hanem az igazságnak és szabadságnak lett veteményeskertje – zárta beszédét Mohácsi László. A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték mécseseiket a Kossuth-szobor talapzatán. B.Sz.
6. oldal
Szebb Jövô
2011. november
Debrecen rendõrkapitánya is megjelent a Jobbik lakossági fórumán Az epreskertiek a közbiztonság és a tömegközlekedés kérdésében a legelégedetlenebbek a fideszes városvezetéssel Lakossági fórumot tartott október 27-én Ágoston Tibor, debreceni önkormányzati képviselő. A Jobbik frakcióvezetője az Epreskerti Általános Iskolában várta az érdeklődőket, akik szép számban meg is jelentek az eseményen, megtöltöttek egy osztálytermet.
Megtisztelte a fórumot Dr. Uzonyi Attila, Debrecen rendőrkapitánya is. A DKV képviselője azonban nem jelent meg. Bár a közlekedési vállalat vezetője előzetesen megígérte, hogy vagy ő, vagy valamelyik helyettese jelen lesz a fórumon, Nagy Attila végül levélben lemondta a részvételt. Szintén meghívást kapott Kováts Ákos, a CívisHáz Zrt. vezetője is, ő azonban válaszra sem méltatta a Jobbik képviselőjét. A fórum első napirendi pontjaként Ágoston Tibor a közbiztonság kérdését jelölte meg. Legfőképpen azért, mert az epreskerti iskola környékén új jelenség ütötte fel a fejét. Szülők, gyerekek és tanárok is azt jelezték, hogy ismeretlen személyek kábítószerrel kínálták az iskola tanulóit. A rendőrkapitány azt kérte a lakosságtól, ilyen esetben próbálják minél pontosabban behatárolni a cselekmény helyszínét, idejét, az elkövetés egyéb körülményeit, mert ez nagy segítség a jelenség mielőbbi felszámolásában. Ami manapság a legnagyobb gondot okozza – ismertette Dr. Uzonyi Attila –, az már nem a füves cigaretta vagy az extasy tabletta, hanem az újfajta szereket előállítók szinte folyamatos „vegyészkedése”. Az úgynevezett designer drogok esetében elég egyetlen összetevőt megváltoztatni, a hatás lényegében ugyanaz marad, viszont a szer már nem lesz azonos a tiltólistán szereplő anyaggal. A rendőrkapitány azonban megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a rendőrségnek megvannak a megfelelő eszközei a helyzet kezelésére, példaként hozta fel az Amszterdam Shop-ügyként nemrégiben ismertté vált debreceni esetet, ahol is sikerült a kábítószert árusító üzletet bezáratni, a működtetői ellen pedig eljárást indítani. Elhangzott az a kérdés is, miért szűnt meg a rendőrőrs Pacon, illetve mit tehet-
nek azok a lakók, akik úgy érzik, a rendőri szervek nem foglalkoznak érdemben a panaszaikkal. Dr. Uzonyi Attila válaszában kifejtette: Pacon nem rendőrőrs, hanem körzeti megbízotti iroda működött. A megszüntetés előtti időszakban azonban a körzeti megbízottat már senki sem kereste fel a fogadóóráján. Korunk technikai fejlődésére jellemzően ma már érkezhet bejelentés mobiltelefonról vagy akár emailben is, talán ezért nem igényelték az emberek olyan mértékben a személyes találkozást a paci körzetben – vélekedett a rendőrkapitány. Azt javasolta, panasz esetén a lakosság használja a 112-es segélyhívó számot, azután pedig beindul az a rendszer a rendőrségen belül, amelyik képes kezelni a problémákat olyan településrészeken is, ahol nincs körzeti megbízott.
A lakók erre jó néhány negatív példával szembesítették a kapitányt, elmondva, hogy sok esetben akár egy-másfél óra is eltelhet, mire a segélyhívás után a járőr kiér a helyszínre. Többen úgy vélekedtek, hogy ezek a körülmények is az önbíráskodás felé terelhetnek bizonyos embereket, ami senkinek sem érdeke. Ágoston Tibor újra felajánlotta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítségét a közbiztonság fenntartása és javítása érdekében. A képviselő hozzátette: a Jobbik továbbra sem érti, miért nem használható a cigánybűnözés kifejezés, hiszen épp a jelenleg kormányon lévők vezették be a köztudatba nemrégiben a hajléktalanbűnözés fogalmát, ami szintén nem jelenti azt, hogy minden hajléktalan bűnöző lenne. Dr. Uzonyi Attila kifejtette: a rendőrségnek mindig a hatályos jogszabályok kerete-
in belül kell működnie. Hozzátette: régóta szorgalmazzák már, hogy megépüljön végre a Kossuth és a Burgundia utca sarkán az új rendőrkapitányság, amelyik sok logisztikai problémára megoldást nyújtana, ám, mint ismert, a költségvetés jelenlegi helyzetében ennek a közeli jövőben nincs realitása. A rendőrkapitány azt is közölte, szívesen vesz részt lakossági fórumokon, mert azt gondolja, az emberek gondjainak minél pontosabb ismerete nagyban segítheti a rendőrség munkáját. Dr. Uzonyi Attila úgy fogalmazott, a lakossági észrevételeket beépítik a munkájukba, és ezt a későbbiekben bárki számon kérheti rajta. A tömegközlekedés témakörére átlépve a panaszok szinte végeláthatatlan sora indult meg. A jelenlévők kifejtették: úgy érzik, az epreskerti városrésszel akkor sem bánhatna mostohábban a közlekedési vállalat vezetése, ha azt tűzné ki célul, hogy leszoktatja őket a tömegközlekedésről. Jutott a kritikából bőven a buszsofőröknek, a menetrendtervezőknek, a DKV-nak és a városnak egyaránt. Többek szerint egyszerűen ellehetetlenítették a városrész tömegközlekedését. A buszjáratokat megritkították, csúcsidőben csuklós jármű helyett szóló buszt, több esetben pedig minibuszt(!) küldenek. A nap bizonyos szakaszaiban egymást „kergetik” a különböző buszjáratok. Befut például a végállomásra a 42Y jelzésű járat, megtömve, mint a szardíniás doboz, majd pár percre rá megérkezik a 47-es, amin alig lézeng néhány utas... Egybehangzó volt a jelenlévők igénye: „Adják vissza a megszüntetett 44Y-os buszjáratot!” Az egyik jelenlévő elpanaszolta, hogy amikor a menetrendben szereplő járat kimaradását kérte számon a buszvezetőn, az annyit vetett oda válaszként, hogy nem muszáj busszal járni, lehet taxival is. „Vagy éppenséggel gyalog!” – tette hozzá nyomban egy lakótárs, aki szintén tapasztalt pökhendi magatartást a buszvezetők részéről. Ágoston Tibor azt kérte a jelenlévőktől, hogy amikor ilyen magatartást tapasztalnak, minden esetben írják fel a rendszámot és az időpontot, ezek birtokában pedig ő megteszi a szükséges lépést a közlekedési vállalat irányában. Mint elmondta, nem egyszerű dolog a várossal párbeszédet folytatni tömegközlekedési ügyekben. Példaként hozta fel azt az esetet, amikor egy Szabadság-telepi lakos panasszal fordult a DKV-hoz a 41Y-os járat érthetetlen megritkítása ügyében, majd az áttételes levelezés végén a Városüzemeltetési Osztály vezetőjétől, Dr. Gábor Zsombortól tájékoztatást kapott egy másik buszjárat menetrendjéről.
Szebb Jövô
2011. november Terítékre került a lakossági fórumon egy multinacionális cég közeli építkezésének ügye is. Ágoston Tibor bemutatta azokat a terveket, amelyek a bevásárlóközpont környékének közlekedéssel kapcsolatos változásait tartalmazzák.
A környéken lakók leszögezték: tisztában vannak vele, hogy egy ilyen volumenű építkezés óhatatlanul együtt jár bizonyos mértékű porral, zajjal, egyéb kellemetlenségekkel. Ezt ők tudomásul vették. Azt viszont már nehezen tűrik, amikor ezek a környezeti ártalmak folyamatosan és nyilvánvalóan meghaladják az egészségügyi határértékeket. Többen úgy vélekedtek, hogy például a törmelék és az építőanyagok szállítása során egész biztosan megsértették a hatályos előírásokat a fuvarozók. Ágoston Tibor elmondta, az ügyben végigtelefonálta az összes szóba jöhető hivatalt és szakhatóságot, ám mindenhol azt a választ kapta, hogy az építkezés az előírásoknak megfelelően folyik. Ez azért volt számára megdöbbentő, mert ő viszont – helybéli lakosként – azt tapasztalta, hogy száz méterre sem lehet ellátni, akkora a por. Felhívta a megjelentek figyelmét a Jobbik Debrecen-programjára, amelynek közlekedési fejezetében többek között az is szerepel, hogy a cívisváros belterületén csak az öt tonnánál könnyebb teherautók közlekedhessenek. Mint elmondta, a Fidesz képviselői tavaly szó szerint kinevették ezt a programpontot. Azóta viszont Győrben, ahol szintén fideszes a városvezetés, bevezették ezt a tiltást, a helyiek legteljesebb egyetértésével találkozva. A fideszes hozzáállásról a fórum résztvevőinek sem volt jó véleménye. Egyikük elmesélte, hogy amikor a narancsosok lakossági fórumán szóvá tette az Epreskertben tapasztalt problémákat, olyan megjegyzést kapott, miszerint nem kötelező itt lakni, el lehet innen költözni. Ágoston Tibor a fórum végeztével ös�szesítette az észrevételeket, és ígéretet tett arra, hogy a panaszok ügyében tett lépéseit a közeljövőben a választókörzet bármelyik lakója számon kérheti rajta. Bogdán Szabolcs
7. oldal
Megyei vagyonelkobzás, avagy a kétharmados einstand Mélységes felháborodását fejezte ki a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Jobbik-frakciója az október havi közgyűlés ülése után tartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzat jogkörét jelentősen megkurtító, a megye vagyonát pedig állami tulajdonba átruházó dokumentumról szóló vitát ugyanis Bodó Sándor, a közgyűlés elnöke egy órát meghaladóan lezárta, így több ellenzéki politikus nem mondhatta el véleményét. Az eset mind a jobbikos, mind a szocialista frakcióban óriási felháborodást okozott. Pálfi Zoltán, a Jobbik megyei frakciójának vezetője a miniszterelnök és a megyei közgyűlés elnöke között kötött, október 3-án aláírt megállapodásról beszélt. Ennek értelmében az adósságállomány átvállalásért cserébe a szeptember elsejei vagyoni helyzetnek megfelelő állapotban át kell adni az önkormányzat összes vagyonát intézményestől, alapítványostól az államnak. Az átadásátvételnek 2012. január elsejei hatállyal kell megtörténnie, amit a megyei közgyűlés magára nézve kötelezőnek ismer el, de az átvállalt tartozást, valamint az átadandó vagyont sem összegszerűen, sem felsorolás szintjén nem nevesítik benne. A megállapodás ezek mellett tartalmazza azt is, hogy az önkormányzat folyószámláját a jövőben a Magyar Államkincstár vezeti, így a megyének a pénzügyi függetlenségről is le kell mondania. – A nyilatkozat a törvényi háttér megszületése előtt került aláírásra, ezért felmerülhet a büntetőjogi felelősség is, mégpedig hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújában – fogalmazott Pálfi, majd hozzátette: ezek a döntések a középszintű önkormányzatiság szétverésének lépései. – Januártól a megyei önkormányzat egy gittegyletté válik, és csak arról kell majd döntenünk, hogy melyik párt melyik képviselője mettől meddig rágja a gittet – zárta beszédét a jobbikos politikus. Kocsis Zsolt képviselő mélységes felháborodását fejezte amiatt, hogy a megyei közgyűlés ülésén Bodó Sándor, a közgyűlés fideszes elnöke a 60 percet meghaladva lezárta a napirendi pontot, így több hozzászólást nem intézhettek a képviselők a sorsfordító határozat kapcsán. Kocsis
emlékeztetett arra, hogy korábban más témában akár két órán át tartó vita is folyt egy-egy napirendi pont megtárgyalása során, most azonban az ellenzéki vélemények olyan kényelmetlen helyzetbe hozták az elnököt, hogy a vitát félbeszakította és lezárta azt. A képviselő szerint arrogancia és intolerancia jellemezte a Fidesz viselkedését a közgyűlésben. – Mindezek ellenére tovább folytatjuk a munkát a közgyűlésben, és legjobb tudásunk szerint fogjuk képviselni a választókat. A megyei közgyűlést azonban bocsánatkérésre szólítjuk fel! – húzta alá Kocsis Zsolt. Harmadikként Biró László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese vette magához a szót. Beszédében egyebek mellett azt sérelmezte, hogy nem látja biztosítva az önkormányzati vagyon megmaradását állami vagyonként. A képviselő szerint félő, hogy az egyes intézmények az összevonások következtében kiürülnek, majd pedig privatizáció áldozatául esnek. A politikus ezenkívül aggodalmát fejezte ki a megyei önkormányzatoknál dolgozók miatt, mert szerinte az új önkormányzati törvény bevezetését követően több ezer dolgozó veszítheti el állását. – Mivel mi, jobbikosok valóban felelősséget érzünk a megye valamennyi polgáráért, valamennyi nemzettestvérünkért, felelősen ezt a dokumentumot sem tudomásul venni, sem elfogadni, sem ismeretlen tartalmú megállapodás aláírására felhatalmazás adni nem tudtunk, ezért a határozati javaslatot határozottan elutasítottuk – hívta fel a sajtó képviselőinek figyelmét a frakcióvezető-helyettes. Rigán István képviselő a Széll Kálmán tervben foglalt országos megszorítások ellen intézett kemény szavakat, majd tiltakozását fejezte ki az úgynevezett padláslesöprések miatt. Szerinte a megyei közgyűlés elnöke által tizenöt milliárd forintra becsült megyei vagyon valójában jóval több, talán közel kétszer akkora, s mindezt a megye nagyjából három milliárd forint feletti adósságáért kell az állam tulajdonába átruháznia a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak. (deczki)
Szebb Jövô
8. oldal LELKI DOLGAINK
Napjainkban a lelki eredetű betegségek egyre gyakoribbak. Lelkünk jelzései: szorongás, állandó feszültség, kóros félelem, agresszió, dühroham, önbizalomhiány, stressz, pánikbetegség, önértékelési zavarok és még sok jel. A mai gyerekek hajlamosabbak az érzelmi zavarokra, féktelenségre, depresszióra, zárkózottságra, önleértékelésre, függőségre, stb. A meg nem oldott lelki konfliktusok, traumák előbb vagy utóbb testi tünetekben fognak megjelenni. Kérje szakember segítségét: Tóthné Zsuzsa kineziológus Bejelentkezés: 06-70/3687-930
KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK OKTATÁSA! Oktatott tantárgyak: (csoportos és egyéni oktatás) Gazdálkodási ismeretek, Közgazdaságtan (Mikroökonómia), Közgazdaságtan (Makroökonómia) Közgazdaságtan (Mikroökonómia és Makroökonómia), Pénzügyi ismeretek, Vállalkozási ismeretek Analízis, Differenciálszámítás, Integrálszámítás, Statisztika. Bővebb információ: www.claritasgens.hu ; 70/527-63-00
Lapostetők, pincék szigetelése, bádogosmunkák, szendvicspanel szerelése. SZIGÉP-D Kft. Debrecen, Gönczy Pál u. 60/D 06-20-9259263 Ismét elindul az Atilla Király Népfőiskola 6 féléves képzése. Jelentkezni lehet a www.atillakiraly.hu honlapon, vagy Biró László megyei oktatási referensnél:
[email protected] 30-260-8629. Jelentkezési határidő: 2011. november 15. HONLAPKÉSZÍTÉS olcsón, rövid határidőre, teljeskörű ügyintézéssel 70-3724563
A Jobbik Debreceni
Szervezetének elérhetőségei:
Telefon (munkaidőben): 0620/470-8570 E-mail:
[email protected] Iroda: Debrecen, Vásáry István u. 4.
2011. november
LAKATOS
Virág-
és dísznövénykertészet
Egynyári és kétnyári balkonnövények, csokrok, koszorúk
Tel.: 0670/378-3562
Cím: Debrecen, Diószegi út 5-ös km-tábla
Szkítia Nemzeti Könyvesbolt
Nemzeti könyvek, újságok, nemzeti pólók, CD-k, ajándéktárgyak, kitűzők, jelvények, felvarrók, kerámiák, kulcstartók. Kiadványaink utánvétellel megrendelhetők. Debrecen, Batthyány u. 18. Tel.: (52) 450-021 www.szkitiakonyvesbolt.hu
Tintapatronok és lézertonerek utántöltése forgalmazása. Több mint 300-féle nyomtatási kellék készleten! Debrecen Senyei u. 39. az Árpád tér mellett 52 745 995 WWW.TONERKLINIKA.HU
A Szebb Magyar Jövõért Alapítvány programajánlója (Helyszín: Jobbik-iroda, Debrecen, Vásáry István u. 4. )
November 17., csütörtök, 18 óra, Nagyterem: Grenczer Attila előadássorozatának: „Szabadságharctól a trianoni országvesztésig” első része „1848-tól a kiegyezésig” címmel. December 1., csütörtök, 18 óra, Nagyterem: Ingyenes filmvetítés, beszélgetés: „Háború a Nemzet ellen” című film December 15., csütörtök 18 óra, Nagyterem: Grenczer Attila előadássorozatának: „Szabadságharctól a trianoni országvesztésig” második része „A kiegyezéstől a világégés végnapjáig” címmel.
REJTVÉNY - újabb öt mûsoros DVD vár gazdára A rejtvényben hét- és nyolcbetűs szavak váltogatják egymást. Mindegyik sorhoz tartozik egy meghatározás, melynek végén zárójelben a kérdéses szó anagrammáját is közöljük. Helyes megfejtés esetén a szürke oszlopban Debrecen díszpolgárának neve lesz olvasható. 1. sor: Hálóval zsákmányol (kas zihál) 2. sor: Természettudós (fusizik) 3. sor: Létrehozás (rém teste) 4. sor: Jól mutat a képeken (ég foton) 5. sor: Egyedül is többesszámban van (konok vad) 6. sor: Ilyen fül is van (kifarol) 7. sor: Jólfésült fiatalemberek (szú kifúr) 8. sor: Ennek ette meg a javát (eke nyer) A szürke oszlopban kialakuló megfejtést december 1-jéig küldje el postacímünkre: (Jobbik, 4025 Debrecen, Vásáry István utca 4.) vagy email-címünkre (
[email protected]). A nyertesek között öt darab műsoros DVD-t sorsolunk ki.
2.
4.
6.
8.
Októberi megfejtőink közül a Hunor és Magor Hagyományőrző Lovas Egyesület jóvoltából lovaglási lehetőséget nyertek: Bagdács Lászlóné, Bakos Gyuláné, Bánszki Rózsa, Demjén Sándor és Fekete Gábor. Szeretettel gratulálunk a szerencsés megfejtőknek!
A Szebb Jövô címû lapot az alábbi helyszíneken találhatja meg: Debrecen: • Ezüst Oroszlán Presszó, Senyei-Oláh István u. 41. • Videotéka, Csapó u. 88 • Italdiszkont, Csapó u. 86 • Trófea Söröző, Gárdonyi Géza utca 2. • István úti ABC, István út 58. • Szkítia Könyvesbolt, Batthyány u. 18. • Derék utcai ABC, Derék utca 39. • Vándor presszó, Nagybánya u. 10. Fa kocsma, Kishegyesi út 242. MISSO-FOOD Kft., Bethlen utca 45-47. Italkereskedés, • Hétvezér presszó, Hétvezér u. 22. • Vadászkürt söröző, Wesselényi u. 1-3. • Torony Presszó, Csonkatorony utca • Állateledel bolt, Ibolya utca • Turkáló, Józsaparkban (Db.-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9.) Presszó, Debrecen-Józsa, Sereg utca 3. • Italbolt, Debrecen-Bánk, Fácán utca 14, • Italbolt, Debrecen-Szepes 35.