Bordány Község Önkormányzatának lapja
Megjelenik 1991 óta
Bordányi
XXIII. évfolyam 1. szám
,, Ingyenes, havonta megjeleno kiadvány
Napló
2013. január
Már a Zákányszéki úti buszmegálló mellett is le lehet zárni a kerékpárokat
Tartalom
Sokan használják az új kerékpártárolókat
Végig vastaps az újévi Egyre többen használják a főúton lévő buszmegállók melletti biciklitámaszokat. Mind a közkoncerten ponti, mind a Zákányszéki úti megállóban 6-6 darab kerékpártámaszt telepített az önkor*** mányzat, az Egérház Alapítvány támogatásának köszönhetően. A kialakított parkolók a naKutyachip pokban táblával is jelölve lettek, így messziről észrevehető a kétkerekűeknek kialakított par*** kolóhely. Ivóvíz biztosítása A Szent István tér körül több mint 20 kerékpártartó van elhelyezve, igaz nem a korábban *** említett “U” alakú támaszok, itt csak az első vagy a hátsó kerék megtámasztására van lehetőFolytatódnak a gazdaség, amit a bordányiak eddig nem használtak ki. Most a volt Mihálffy iskola előtti területen elelőadások helyezett kerékpártámaszok is táblával lettek megjelölve. Kérjük, a központi buszmegállóhoz *** kétkerekűvel érkezőket, ne az üzletek előtti tárolókhoz, rosszabbik esetben a lánckorláthoz készül zárják a járműveiket, hanem válasszanak egy e célra kialakított parkolót. Mint korábban meg- Települési értéktár *** írtuk, reggel a buszra érkezők sok esetben a Berkenye Üzletház elé zárják le a kerékpárjukat, Óvodai események és így az itt működő üzletekbe, fodrászhoz érkezők nem tudják hová támasztani biciklijeiket. *** Jó hír, hogy a külterületi buszmegálló fejlesztéssel egyidejűleg ott is elhelyezésre kerültek kePályázati felhívás rékpártámaszok. *** Az önkormányzat és az Egérház Alapítvány azzal a kéréssel fordul a lakossághoz, hogy Változások az iskolai amennyiben a település más pontjain is örülnének a képen látható bicikliparkolónak, jelezzék étkeztetésben azt a bordá
[email protected] e-mail címen, vagy a Bordányi Polgármesteri Hivatal ügyfélpult*** jánál. Egyházi gondolatok ***
Kultúrházak éjjel-nappal 2013. *** Bordányi meteorológiai adatok ***
Őstermelői igazolvány ***
Új elnökség a BSK-nál ***
GYIK nyelvi képzés ***
Elindult a Bordány Sportkör weboldala ***
Sikeres évet zárt a BASE
Programok Február 1. Péntek RETRO buli ***
Február 1. Péntek RETRO véradás ***
Február 8-9-10. Kultúrházak éjjelnappal Kerékpártárolók a központi -Szeged oldali- buszmegállónál
Bordányi
Napló
Végig vastap az újévi koncerten A műértő közönség végig vastapssal jutalmazta a Mórahalmi Művészeti Iskola növendékeinek műsorát a január 19-én a Faluházban megrendezésre került újévi koncerten.
Az iskola fúvószenekara egy jól összeállított műsorral lépett a bordányi deszkákra, ami azt jelenti, hogy több stílust, egyéni és közös produkciókat, ismert és kevésbé ismert dallamokat varázsoltak a hálás közönség elé. A fiatalok nagy fegyelemmel, műértéssel és hibátlanul játszottak. Az esti produkciót csak a rendszeresen felhangzó taps, vastaps szakította félbe. Az első izgalom Steven Reineke: Pilatus – A sárkányok hegye című műve alatt futott végig a közönségen, amikor is a nagyérdemű a zenekar játékának köszönhetően hallhatta a szél zúgását, a hegyek morajlását, sőt a hegyen élő sárkány kacagását is. A nagy varázslat pedig a következő darab (Gustav Peter: Zirkus Renz) felcsendülésével egyidejűleg történt meg, amikor is a kis Takó Soma xilofonon játszott szólót. A gyermek, a háta mögött az egész zenekarral egy olyan fantasztikus produkciót mutatott be, amely mindenkit a székébe tapasztott, és egész este csodálta volna azt a művészeti alázatot, azt a magabiztosságot és örömet, ami abból az apró gyermekből áradt. Mindenki csak elmélyülten hallgatta azt a zenét, amit ezek a fiatalok együtt teremtettek a bordányi faluház falai között. A varázslat nem maradt abba: felcsendült Bizet Carmenje, amelyben Vastag Csaba Rózsa énekelt szólót. Ezt követően a zenekarvezető Vastag István tanítványával, Ördög Mihállyal
klarinéton szólózott Kodály Zoltán: Kállai kettősében. A műsort Larry Neck: Dobos nóta című szerzeménye zárta, amelyben Takó Lajos játszott szólót dobfelszerelésén. A koncert sikere egyértelmű. A zenekar kiválóan teljesített, a sok gyakorlás, munka nem volt hiábavaló. Az általuk játszott zene végig betöltötte a nézői szíveket és az egész termet. 2 Utóbbiról meg kell említenünk, hogy akusztikája a felújí-
2013. január tást követően ugyancsak jól vizsgázott. A bordányiak örömittasan, energiával feltöltődve tértek haza. Bízunk benne, hogy a jó évkezdés, ez az élmény sokáig kitart 2013-ban. A rendezvény jó alkalom volt arra is, hogy mindenki szép ruhába öltözzön, párjával, barátaival kimozduljon otthonról, hátradőljön a székében, kizárja a külvilág zaját és hallgassa a zenét, érezze, befogadja a rezdüléseket. Feltöltődjön teste, lel-
Hatalmas sikert arattak a mórahalmi fúvósók
ke. Kiváló alkalom volt arra, hogy a család a gyerekekkel együtt elmehessen itt helyben koncertre. Kipróbálhatták a gyermek mennyire befogadó, mennyire türelmes. Valamint megtanulhatta, láthatta a koncerten szükséges viselkedés mintákat, megszerethette a komolyzenét. Esetleg kortársait látva elérhettük nála, hogy ő is tanulni, zenélni akarjon valamely hangszeren. A már hangszeren játszó bordányi gyerekeknek ugyancsak élményt jelenthetett egy másik művészeti iskola növendékeinek produkciója. Akár tanulhattak tőlük, vagy megerősítéseket kaphattak. Köszönjük ezt az élményt, megerősítést a Mórahalmi Fúvószenekarnak, és a lehetőséget, szervezést a Faluháznak és az Egérház Alapítványnak!
Kutyachip január elsejétől Január 1-jétől hatályos a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet módosítása, amely előírja, hogy a négy hónaposnál idősebb ebek csak elektronikus transzponderrel (chippel) megjelölve tarthatók. Fontos tudni, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény kimondja, hogy az ebek transzponderrel történő megjelöléséért legfeljebb 3.500 Ft öszszeg kérhető az állat tartójától. Ez a költség magában foglalja a transzponder árát, a beültetés díját és az országos eb-adatbázisba való regisztráció díját is. Az európai elvárásoknak megfelelő, felelős állattartási szemlélet meghonosítását segítő kormányrendelet alkalmazásával átláthatóbb lesz a hazai ebállomány, és csökkenhet a kóbor kutyák száma. Mi a beültetés, mi is a transzponder? A transzponder egy rizsszem méretű üvegkapszulába zárt mikrochip. Az egyedi azonosítót, valamint a kutya és a gazdája adatait egy központi adatbázisba töltik fel, ezzel regisztrálják a chipet. Speciális tűvel juttatják az állat bőre alá a transzpondert, általában a baloldalra. A chip 15 jegyű számot tartalmaz, amelyet egy leolvasóval lehet megnézni néhány centiméteres távolságból.
Bordányi
2013. január Ivóvíz biztosítás Az Európai Bizottság 2012. december 25-ig adott haladékot Magyarországnak, hogy bizCsúcsformában 3. tosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén tartalmát. E szerint a korábbi 50 mikrogramm/liter helyett 10 mikrogramm/literre kell csökkenteni az ivóvíz arzéntartalmát. Azokon a településeken, ahol a 10 mikrogramm/liter feletti ez az érték, átmeneti megoldásként az országban számos helyen, így Csongrád megye több településén is a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kidolgozott terv szerint valósul meg az egészséges ivóvíz biztosítása. Bordányban jelenleg 13 mikrogramm/liter ez az érték, a kistérségi szintű ivóvízminőség javító program már folyamatban van. A Magyar Honvédség, és ezen belül az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a rendelkezésre
Mr. katonai Brooks képességeivel hozzájárul az eálló gészséges ivóvízzel nem rendelkező településeken élő lakosság ivóvízzel történő ellátásához. A katonai szervezetek addig segítik a lakosságot, amíg a fennálló problémára végleges megoldás születik. Bordányba zacskós ivóvíz szállítására kerül sor, a tiszta ivóvizet ugyancsak a Magyar Honvédség szállítja majd a településre. Az önkormányzat 2012. december 27-től palackos ásványvizet biztosított a lakosság számára, amelyhez a Polgármesteri Hivatalban férhettek hozzá. 2013. január 21-től a Védelmi Központban biztosítottak zacskós ivóvizet a helyiek részére. Településünkön 2013. január 28-án, hétfőn 11-12 óra között kerül sor következő alkalommal zacskós arzénmentes ivóvíz kiosztására, a Védelmi Központban. Ezentúl minden héten hétfőn, szerdán és pénteken élhetnek a helyiek a lehetőséggel. Fejenként maximum három liter zacskós víz vehető át.
képgaléria
képgaléria
Tájékoztató gazdáknak Tájékoztató gazdáknak
Folytatódnak a gazdaelőadások A burgonyatermesztés aktuális kérdései lesznek megválaszolva február 6-án, 17:00 órától a faluházban. Hollandia legnagyobb burgonyatermesztéssel foglalkozó szövetkezete mutatkozik be Bordányban. Ez az AGRICO! A burgonyatermesztés aktuális kérdéseiről Murai György, az AGRICO Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója beszél majd. A szövetkezet több, mint 2000
tagot számlál, akik szakmai hozzáértésükkel és munkájukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a cég évi egymillió/tonna étkezési vetőburgonyát szállítson ki az országból. Az AGRICO Holland kizárólagos hazai képviseletét az AGRICO Magyarország Kft. látja el. Budapesti székhelyén 1994 óta fogadja partnerei megrendeléseit. Szolgáltatási palettáján szerepel a folyamatos szakmai tanácsadás, korrekt ügyfélszolgálat, használt és új speciális gépek (ültető -; betakarító eszközök; töltögetők; osztályozók; raktári klímák stb.) beszerzése, forgalmazása. Az AGRICO hosszú évek óta Magyarország legjelentősebb vetőburgonya ellátója. A cég világszerte sikeres tevékenységének alapja az a nemesítő háttér, amely lehetővé teszti, hogy több mint 120 regisztrált fajtából válogathassanak a vevők. Továbbá évről-évre újakkal bővüljön ez a kör, melyből nem nehéz a hazai éghajlati körülményeknek leginkább megfelelőket kiválasztani. A budapesti vezérképviselet mellett hét regionális megbízottunk segíti a minél szorosabb kapcsolattartást régi és új vásárlóinkkal. Ezáltal napi rendszerességgel informálódunk partnereink eredményéről, problémáiról.
képgaléria
képgaléria
Tájékoztató gazdáknak
Tájékoztató gazdáknak
Napló
Rövid hírek Települési értéktár készül Nemzeti örökségünk ápolása és védelme, továbbá széles körű hazai és külföldi bemutatása kiemelkedő jelentőségű, mind az egyedülálló magyar értékek megismertetése, mind az országmárka erősítése céljából. A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény szerint az összetartozás és a nemzeti tudat erősítése érdekében össze kell gyűjteni a magyarság őrzendő, sajátos szellemi és anyagi alkotásait, ember és természet alkotta értékeit, és azokat a Magyar Értéktárban kell összesíteni. A Magyar Értéktárba beépülő megyei értéktár alapját a településeken fellelhető nemzeti értékek jelentik. Ehhez kapcsolódóan kezdte meg a Faluház és Könyvtár a helyi értékek gyűjtését, feltárását, melyhez kérjük a bordányiak segítségét is. Várjuk a javaslatokat a településhez, tájegységhez köthető sajátosságokra (például helyi népszokások, népi mesterségek, tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, gyógyhatású készítmények), a különleges természeti értékekre, a szellemi örökségre, a település híres szülötteire, valamint minden olyan értékre, mely különlegessé teszi a települést. A javaslatokat elektronikusan küldhetik a
[email protected] e-mail címre, vagy személyesen a Faluház információs pultjába várjuk.
3
Bordányi
Napló
Óvodai események
2013. január talokat próbálja közösségben felnevelni. A nagy nyomorban, szegénységben élő családok az utcákon laknak és a szeméttelepen összekeresgélt lomok eladásából van bevételi forrásuk. A gyerekek korán megismerkednek a kábítószerrel és többen a zsúfolt börtönöket is megjárják. A misszió erkölcsi, lelki és anyagi segítséget nyújt a fiataloknak, akik idejüket tanulással és hasznos munkával töltik. A gyerekek megtanulnak helyesen beszélni, öltözködni és viselkedni. A kikerülő, sokszor diplomás fiatal új és önálló életet kezdhet. Az előadás után vásárlási lehetőség volt azokból a gyöngysorokból és bizsukból, amelyeket azok a fiatalok készítenek, akikkel a nővér és társaik foglalkoznak.
A Bordányiak Továbbtanulásáért Közalapítvány pályázati felhívása A Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a bordányi lakóhelyű, kedvezőtlen anyagi körülményekkel rendelkező, közép- és felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákok támogatására. Pályázati támogatás nyújtható: 1. azoknak a középiskolai diákoknak, akik nehéz anyagi körülmények között élnek; 2. azoknak a középiskola utolsó félévében tanuló diákoknak, akiknek anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy tanulmányaikat felsőoktatási intézményben folytassák a Közalapítvány támogatása nélkül; 3. azoknak a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatóknak, akiknek az anyagi helyzetében bekövetkezett változás miatt a közalapítvány által nyújtandó támogatás nélkül tanulmányaikat abba kellene hagyni. További feltétele a támogatásnak, hogy a támogatásért pályázó havi jövedelme,
Fábián Edit missziós nővér előadása Január 4-én meglátogatta óvodánkat Fábián Edit missziós nővér és képes előadást tartott a Fülöp-szigetekről és missziós munkájáról. Edit bordányi születésű és már hosszú évek óta szerzetesnővérként dolgozik. A Fülöp-szigeteken három nő-
vértársával együtt, akik különböző nemzetiségűek, közösséget alapítottak. A 80 milliós szigetországban a lakosság kétharmada a létminimum alatt él. Nincs semmilyen szociális háló, miközben egy-egy családban a 12 gyerek se ritka. A misz4 szió a szeméttelepeken és bádogvárosokban tengődő fia-
valamint a családjában az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (28.500 Ft). A kuratórium megítélésétől függően lehet a támogatás nyújtásának további feltétele az, hogy a tanuló előző két félévi tanulmányi eredményének átlaga elérje vagy meghaladja a jót. A pályázathoz csatolni kell: iskolalátogatási-, jövedelem- és tanulmányi eredményről szóló igazolást. Pályázat benyújtható: 2013. február 25-ig a Polgármesteri Hivatalban. Azoknak a diákoknak, akik a 2012/2013. tanév I. félévében már kaptak támogatást, a II. félévre pályázatot beadni nem kell. Kérjük, hogy az I. félévben elért tanulmányi eredményeikről szóló bizonyítvány másolatát, jövedelemigazolást, valamint a II. félévi iskolalátogatási igazolásukat is adják le. Köszönettel vennénk, ha a személyi jövedelemadó 1 %ával az alapítvány javára rendelkezne. Bordányiak Továbbtanulásáért Közalapítvány kuratóriuma
Bordányi
2013. január A lemondás a következő napon lép életbe. A hiányzás első napján - ha a szülőnek nincs módja időben bejelenteni a távollétet Csúcsformában 3. -, az ebéd az étteremből elvihető (ebédTisztelt Szülők! - Az iskola állami átvételét követően az iskolai jeggyel). étkeztetés lebonyolítását az Integrált Szociál- Iskolai intézményi étkeztetés térítési díj szabályozása: is és Egészségügyi Központ végzi. - Az eddigiekben ingyenesen, minden iskolás- - Az étkezési térítési díjat a szülők fizetik a korú gyermek részére biztosított iskolakifli tárgyhónapot megelőző hónap 25. – 30. megszűnik. Az iskolatejet továbbiakban nem napjáig előre a Polgármesteri Hivatal pénztárába. az önkormányzat, hanem a KIK biztosítja. - A napközis étkezést (tízórai+ebéd+uzsonna) - Be nem jelentett hiányzás esetén a szülőigénylők esetében a térítési díj változik, a tízó- nek a térítési díjat meg kell fizetni. Kedvezményes és ingyenes étkeztetésben rai nyersanyagköltségét a szülőnek meg kell Agyő, nagy-részesülők Ő! körét jogszabály alapján biztotéríteni. - A térítési díj megfizetése előre történik; sítjuk. amennyiben az előleg megfizetése nem törté- - Amennyiben a tanuló befejezi az általánik meg, a tanuló nem kap ebédjegyet és ebé- nos iskolát, vagy eltávozik az intézményből, az elmaradt térítési díjat a szülőnek be det sem. - Az étkezés igénybevétele ebédjeggyel törté- kell fizetni. nik. Az ebédjegyet az előleg számla befizetéTérítési díjak 2013. január 1-től: sével egyidejűleg kapják meg. 266,- Ft + ÁFA - A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény- - Menza: Napközi: 396,- Ft + ÁFA ben részesülő gyermekek étkezési jegye a tárgyhónapot megelőző hónap 25. – 30. napjá- Továbbra is ingyenes étkezésre jogosultak ig vehető át a Polgármesteri Hivatal pénztárá- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 1-8. évfolyamon napban. Gyeremekétkeztetés biztosítása: A tanulók pali oktatásban résztvevő tanulók. számára az iskolai tanítási napokon biztosított 50 %-os térítési díj-kedvezményre jogoa déli főétkezés és két további étkeztetés. Az sultak: - a tartósan beteg vagy fogyatékos, ebéd külön is igényelhető. Az étkezés igénybevétele: 1./ Napi háromszori - a három vagy több gyermekes családban étkezés igénylése esetén az ebéd Önkormány- élők. zati Étteremben (Bordány, Kossuth u. 58.) tör- KÉRJÜK A TISZTELT SZÜLŐKET, ténő igénybevételével. A tízórai és uzsonna az HOGY AMENNYIBEN AZ IGÉNYELT oktatási intézménybe kiszállítással történik. ELLÁTÁST MÓDOSÍTANI KÍVÁN2./ Napi egyszeri étkezés (déli meleg főétke- JÁK, MINDEN HÓNAP 24-IG JELEZzés) – Menza - igénylése esetén az ebéd Ön- ZÉK (Integrált Szociális és Egészségügyi kormányzati Étteremben (Bordány, Kossuth Központ). A módosítás egész hónapra vou. 58.) történik, valamint elvitellel lehetséges. natkozik és a következő hónap 1-től lép haMenza igénylése esetén az étkezés az Önkormányzati Étteremben az ebédjegy leadásával A kabalapasi történik. Hiányzás esetén az étkezés lemondható minden nap 12:00 óráig. 1. Telefonon: 62/588-091, vagy 30/6255542 telefonszámon, 2. Személyesen az intézményben Bordány, tályba. 2013. február havi étkezési térítési Kossuth u. 53/2. díj előleg befizetése 2013. január 28-31-ig 3. e-mail-en:
[email protected], vagy a Polgármesteri Hivatal pénztárában.
[email protected] címeken.
Változások az iskolai étkeztetésben
képgaléria
képgaléria
képgaléria
képgaléria
Fábián Edit az oviban
Fábián Edit az oviban
Fábián Edit az oviban
Fábián Edit az oviban
Napló
Rövid hírek HÉSZ módosítás Az alábbiakban Bordány Községi Önkormányzat Helyi Építési Szabályzat módosításának közszemlére tételére kerül sor. Közszemlére tétel lejárati napja: 2013. február 16. Nézze át Ön is! www.bordany.hu -> Főoldal -> Kiemelt hírek
Ötórai tea Az ötórai tea témája a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódik. Várjuk az érdeklődőket 2012. január 25-én (pénteken) 17 órakor a könyvtárba, ahol a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett kiállítás is megtekinthető. Találkozzunk a könyvtárban! Fődi Lászlóné
Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének. A Községi Könyvtárban ezen a napon délután 4 órakor megnyílt kiállítás bemutatja a Magyar Kultúra Napja keletkezését, Kölcsey Ferenc munkásságát, valamint a Himnusz kéziratát. Ezen túlmenően a magyar kultúra számos területének egy szelete került bemutatásra (pl. szépirodalom, zene, építészet, festészet, szobrászat) könyvajánlókkal egybekötve. A kiállítás része a Nemzeti Könyvtár sorozat keretében megjelent első hét kötet bemutatása is, mely január elején érkezett meg könyvtárunkba. A kiállításra minden érdeklődőt szeretettel várunk! Börcsök Roland
5
Bordányi
Napló
Karácsonyi Misztériumjáték A hagyományokhoz híven szenteste, az ünnepi szentmise előtt a hittanosok előadásában az ÉLŐVÉ TETTÉL Szent Ferenc Karácsonya című darabot látták. A karácsony igazi arcát Szent Ferenc fedezte fel számunkra, az ünnepek ünnepének tartotta Assisi Szent Ferenc a Megváltó születésének ünnepét. Az ő nevéhez fűződik a betlehemállítás szokása. A betlehemállítás és a szent éjszaka felelevenítésének lényege az egykori események átélése, amely hozzásegít bennünket, hogy saját szívünkben is elkészítsük a jászolt. Amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözést, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán. A színdarab szereplői: Bálint Máté, Dancs Arnold, Rácz Gyula, Hegedűs Péter, Veres Bálint, Szűcs Zsófia, Vass Levente, Juhász Boglárka, Czirok Rebeka, Bakó Ádám, Czékus Gábor, Sándor Tibor, Soós Dávid és Bálint Rebeka. A karácsonyi darab előtt fél órán át a Borostyán Népdalkör énekelt karácsonyi énekeket Atlasz Henrik kántor úr irányításával. A népdalkör tagjai a szentmise énekeinél is közreműködtek. Az Egyházközség nevében köszönjük minden résztvevő segítségét! Tóth Károly
Karácsonyi mézeskalácsunk története „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” A Példabeszédek könyvéből származó idézet hűen tükrözi vissza egyházközségünk tagjai által megvalósított program szándékát. Karácsony ünnepének első szentmiséje, az éjféli mise után mézeskaláccsal ajándékoztuk meg az ünneplő híveket. E kezdeményezés kedves kis csapatot hozott össze. Örömmel munkálkodtunk, melynek eredményeként 500 db mézeskalács készülhetett el. Önzetlenül érkeztek az alapanyag-felajánlások és a segítő kezek. A Karitász Csoport tagjai kitartó munkával készítették el a celofán tasakokat, a kalácsok megsütésében szülők és a Karitász Csoport tagjai vettek részt. A csomagolásban és a kiosztásban hittanosainké volt a főszerep. Hálás szívvel köszönjük a felajánlásokat, a sok munkát, és a támogatást mindazoknak, akik segítették e kezdeményezés sikeres megvalósítását: Bálint Rebeka, Butty László, Czirok Rebeka, Fodorné Kálmán Szilvia, Gál Sándorné, Gallai Andrásné, Gyuris István, Gyuris Tiborné, Gyuris Zoltánné, Hegedűs Péter, Hegedűsné Gyuris Katalin, Jenei György, Jenei Györgyné, Juhász Péterné, Juhász Petra, Kovács Istvánné, Ocskó Gézáné, Ocskó Zoltán, Peták Istvánné, Simon Zoltánné, Szász Ágnes, Szászné Szilágyi Ibolya, Szűcs Zsófia, Tapodi Krisztián, Tari Gyuláné, Tóth Ábrahám, Tóth Johanna, Tóth Zsanett, Apraja-falva Óvoda és Bölcsőde, Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művé6 szeti Iskola. Hálás vagyok, hogy tagja lehettem ennek a jó
2013. január szándékú közösségnek, és együtt érezhettük, hogy jót tenni jó. Bálintné Gyuris Ágnes
Ami a szilveszteri hálaadáson elhangzott 2012. évi anyakönyvek statisztikája: Keresztelve volt: 20 fő, (10 fiú és 10 lány). Házasságot kötött: 5 pár. Temetve: 28 fő (12 férfi és 16 nő; betegek szentségével 9 fő volt ellátva!) Első szentáldozásához járult: 18 gyermek. Bérmálkozott: 21 fő. Az egyházi szolgáltatásokért kért stóladíjak a 2013-es évben nem változnak! Szentmise íratás díja: hétköznap, csendes: 1.200 Ft; ünnepi, énekes szentmise pedig 2.100 Ft. A temetési díj: 23.000 Ft, külön harangozás díja: 1.000 Ft, az esketés szintén 23.000 Ft. Az egyházközségi hozzájárulás összege, a pénz értékének csökkenése miatt, 2013-ban megváltozik. Az alapdíj személyenként 4.000 Ft-ra emelkedik, 70 év felettiek számára pedig 3.500 Ft. Van olyan család, akinek ez terhet jelent, de általában csak a jóindulaton múlik, hogy rendezzék az egyházközségi hozzájárulást is. Lehet részletben is rendezni. Ebben az évben is, akiknek nagyobb a jövedelmük, az évi bevételük 1%-a lenne a hivatalos. Köszönetet mondok minden befizetésért, és azoknak is, akik más módon, virágadományokkal, fenyőfák ajándékozásával vagy társadalmi munkával, takarítással kapcsolódtak be az egyházközség életébe. Cseh Zoltán plébános
Házszentelés Vízkereszt ünnepétől kezdődött hagyományosan a házszentelés időszaka. Ha valaki szeretné otthonát megszenteltetni, kérjük jelezze a plébánián. A házszenteléseket Tóth Károly akolitus végzi.
Vetélkedő hittanos gyerekeknek! Ismerd meg a Bibliát! mottóval januártól júniusig tartó Bibliaismereti vetélkedőt indítottunk a bordányi felső tagozatos hittanosoknak. A verseny célja, hogy a diákok jobban megismerjék és rendszeresen olvassák a Szentírást. A verseny 5 hónapig tart, havonta 5 fejezetet kell elolvasni és feldolgozni Lukács evangéliumából. A 13+1 kérdést tartalmazó tesztsor minden hónap 15-étől kérhető a hitoktatóktól, vagy letölthető a következő weoboldalról: www.bordanyiplebania.hu. A megoldásokat a következő hónap 10. napjáig kell leadni a templomunkban elhelyezett gyűjtődobozba. Az eredmények és helyes megoldások nyomon követhetőek lesznek a templomi hirdetőtáblán, és a fent említett internetes oldalon. A verseny lezárása után (június 10.) a legtöbb helyes választ adó, és a legkitartóbb versenyzők jutalomban részesülnek! A feladatok megoldása közben a Szentírás, és minden más segédeszköz (kommentárok, lexikonok, és minden egyéb nyomtatott vagy elektronikus segítség) használata megengedett. Kérjük a kedves Szülőket, Nagyszülőket, hogy segítsék gyermeküket, unokájukat ebben a munkában! Olvassák együtt a Szentírást, és közösen is megoldhatják a feladatokat! Solt Jenő Így értsd az Újszövetséget! című könyvében a következő hasonlattal hívja fel a Biblia olvasásának fontosságára a figyelmet: folytatás a következő oldalon->
Bordányi
2013. január folytatás az előző oldalról -> farsang ünnepköre. Kérjük, hozza magával „Az ember, ha szom- egyik kedves meséjét vagy versét, melyet jas, megnyitja a víz- felolvashat vagy elmondhat. Várunk szereCsúcsformában 3.csapot. Mindenki tettel minden kedves érdeklődőt felolvasótudja, hogy a víz ként és hallgatóként is, hogy ebben a téli időnem a falból folyik, ben egy csésze tea mellett eltölthessünk egy h a n e m g y a k r a n kellemes délutánt. hosszú vezetéken ke- február 8. péntek 20.00 resztül a víztartály- LAN party a biip-ben ból érkezik. A tartályba meg a kútból vagy a Ezen az estén a számítógépes játékok szerelforrásból kerül. Hasonlóan vagyunk hitünk- mesei veszik birtokba a Bordányi Ifjúsági kel is. A jóvizű forrás maga Isten. Őrzője, tar- Információs Pontot (biip), ahol különféle tálya, vallási közösségünk a kereszténység. A hálózati játékokkal egy baráti csata, vervezeték pedig az istenhit üzenete, a Szentírás. senyzés veszi kezdetét. A program másnap Agyő, Ő! tart. Akik meg a csapot nyitják a szülők, meg nagy az reggelig atya a bibliaórákon.” Bálintné Gyuris Ágnes február 9. szombat 18.00 Jótékonysági Est Apraja-falváért A bordányi Apraja-falva Óvoda és Bölcsőde szeretettel várja a kedves szülőket és miden érdeklődőt 2013. február 9-én 18.00 órakor kezdődő Jótékonysági Estjére. A zenét BörBordány, Faluház és Könyvtár 2013. február 8-10 között rendezik a kultúrhá- csök Bea és Kovács Gábor szolgáltatja. zak éjjel-nappal programot, melynek lényege, február 10. vasárnap 14.00 hogy a művelődési intézmények ezekben a Ping-pong délután napokban olyan programokat tartanak, mely- Az intézményünkben működő Bordányi lyel felhívják a figyelmet arra, hogy nap bár- Asztalitenisz Sport Egyesület várja a pingmely szakában a látogatók szolgálatában áll- pongozni és mozogni vágyókat. A cél a tak és állnak. Ehhez csatlakozott a bordányi sportág népszerűsítése, valamint, hogy miFaluház és Könyvtár is. A három nap alatt az nél többen kedvet kapjanak annak gyakorlásához. alábbi programokkal várjuk a bordányiakat: február 8. péntek 17.00 Nacsáné Kovács Mária szegedi festőművész kiállításának megnyitója. A Csongrád Megyei Agrárkamara Bordány A korábban fényképészettel foglalkozó, ma Község Önkormányzatával együttműködnyugdíjas Nacsáné Kovács Mária 1997-ben ve, közösen lehetőséget biztosít az őstermekezdett el autodidakta módon a festészettel lőknek, hogy 2013. február 4. és április 30. foglalkozni. Maga sem gondolta, hogy eny- között, hétfői napokon díjtalanul árusíthasnyire magával ragadja az alkotás öröme. Ha sanak a Mars téri piac nagy csarnokában. Az csak teheti fest, rajzol. Gyakran fest a termé- árusítás feltétele, hogy a termelő rendelkezszetben olajjal, temperával, akvarellel, pasz- zen azokkal a dokumentumokkal és engedétellel. Szívesen használja a szenet is, a ceruzát lyekkel, amelyek szükségesek a piacon töris. Fő témái a táj, a csendélet, de fest lovas ké- ténő árusításhoz. Termékkör: saját tanyapeket és portrét is. Tagja a Mártélyi képzőmű- gazdaságban előállított mezőgazdasági terA kabalapasi vészeti szabadiskolának, és a szegedi AKIK mékek, kivétel a hűtést igénylő tej- és húsamatőr csoportnak is. „Próbálok megfesteni termékek. Amenynyiben Ön élni kíván a ledolgokat, ami megragad, örömmel teszem, és hetőséggel, keresse az adatkérő lapot a Polilyenkor megszűnik minden körülöttem.” gármesteri Hivatal és a Faluház ügyfélpultfebruár 8. péntek 17.30 jánál. Ötórai tea a könyvtárban Ötórai tea a könyvtárban címmel ismét felolvasó délutánt szervezünk a bordányi könyvtárban. Ebben a hónapban a délután témája a
Kultúrházak éjjel-nappal 2013
Lehetőség termelőknek
képgaléria
képgaléria
Pál Tamás a jóga klubban
Pál Tamás a jóga klubban
képgaléria
Pál Tamás a jóga klubban
Napló
Rövid hírek Elnökségi átadó Zákányszéken A Homokháti Kistérség Gyermek és Ifjúsági Önkormányzata soros elnöki tisztét eddig a Zákányszéki Ifjúsági Önkormányzat látta el. Ők szervezték január 18-án azt az elnökségátadó rendezvényt, ahová a kistérség miden ifjúsági önkormányzata meghívást kapott. A zákányszékiek a Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat tagjainak adja át a soros elnökséget, valamint az azt jelképező bélyegzőt. A Zákányszéki Ifjúsági Klubban megrendezett eseményen a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot Masir Norbert ifjúsági polgármester, Lajkó Andor és Lajkó Bálint ifjúsági képviselők képviselték. A fiatalokat Matuszka Antal, Zákányszék polgármestere, majd Boldog Anna Zákányszék ifjúsági polgármestere is köszöntötte. A tanácskozásokon a kistérség ifjúsági ügyeiről, a helyi önkormáyzatok programjairól beszélgettek a fiatalok, majd ezt követően került sor az ünnepélyes elnökségátadóra. A programot közös vacsora zárta. A Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat mandátuma az év első negyedévére szól.
Állatorvos elérhetősége Hursán Mihály - mobil: (30) 9986139 - minden hétköznap 11.1512.00 óra között rendel a Petőfi utca 1/a alatti rendelőben.
Sárga zsák és külterületi hulladékszállítás
A következő sárga zsák szállítás 2013. február 6-án, szerdán lesz. Ettől a dátumtól számítva minden második hét szerdáján lesz majd az elszállítás. A külterületi hulladék szállításra a következőképpen kerül sor: 2013. február 5-én, kedképgaléria den a Béke dűlőben, a Seregélyes dűlőben és a zártkertekben szállítják majd el a hulladékot. 2013. február 6-án, szerdán a Mező és Bordány dűlőből történik majd a hulladékszállítás. Sárga zsákot a faluház információs pultjánál lehet kérni, nyitva tartási időben. Pál Tamás a jóga klubban 7
Bordányi
Napló
2013. január
Bordányi
2013. január Bordányi meteorológiai adatok Az I. táblázatban a 2012-ben észlelt eredményeket a 25 éves átlaggal és a 2011. évi adatokkal hasonlítottam össze. A 25 Csúcsformában 3. éves átlagot az 1986. és a 2010. évek közötti mérések alapján számítottam ki.
2012-ben csak februárban, májusban és októberben volt több csapadék a 25 éves átlagnál. Agyő,esett. nagy Ő! Kilenc hónap során átlag alatti mennyiség Különösen március, április és augusztus volt rendkívül csapadékszegény. A 2012-es évi 387,3mm-es eredmény 7,2 mm-el volt kevesebb, mint az előző évben, és 150 mm-el maradt el a 25 éves átlagtól. Huszonhét év alatt ötször mértem 400 mm-nél kevesebb csapadékot. Ezek voltak: 1993., 2000., 2002., 2011 és 2012. A II. táblázat a 25 éves és a 2011-es, valamint a 2012-es átlaghőmérséklet alakulását mutatja be.
A hőmérséklet 2012 kilenc hónapjában volt magasabb, mint a 25 éves átlag. Az eltérés februMr. Brooks árban volt a legnagyobb. Akkor 6,1 °C-al volt hidegebb. A tavalyihoz hasonló alacsony hőmérsékletet 2003 februárjában mértem. Akkor -4,2 °C volt a havi átlag. A III. táblázat a 2011. és 2012. években előforduló csapadékos napok számát ismerteti.
A csapadékos napok száma 2012-ben öttel volt kevesebb, mint 2011-ben. Zádori Imre
Ortopédiai szűrés Intézményünk közreműködésévelAortopédiai szűrővizsgálatot szervez a Rehab Hungária kabalapasi Kft. (Szeged, Zászló utca 4 A-B). A vizsgálat igénybevétele térítésmentes. Orvosi beutaló nem szükséges. Kérjük, szíveskedjen magával hozni a TAJ kártyát, valamint a közgyógyigazolványt. Gyermekek szűrése esetében hozzájáruló szülői nyilatkozat szükséges! Időpont: 2013. február 13. (Szerda), 11:30 - 13:30 óra között. Helyszín: Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Bordány, Kossuth utca 53/2. Orvos: dr. Virág György A vizsgálatra bejelentkezni a 0662/588-090 telefonszámon, vagy
[email protected] email címen lehet.
képgaléria
képgaléria
Újévi koncert
Újévi koncert
képgaléria
Újévi koncert
képgaléria
Újévi koncert
Napló
Rövid hírek Tisztelt Termelők! Őstermelői igazolvány 2013. érvényesítéséhez, kiváltásához szükséges „új” ADATNYILVÁNTARTÓ LAP-ot minden esetben kérje a falugazdásztól. Őstermelői igazolvány új kiváltásához /régi cseréjéhez/, érvényesítéséhez a következő okmányok lesznek szükségesek: - Földhasználati lapszemle (nem kell új, ha nincs változás) - Adóazonosító jel (Mindenkinek kötelező bemutatni, közös igazolvány esetében tagonként) - Lakcímkártya személyigazolvánnyal (Mindenkinek kötelező bemutatni, közös igazolvány esetében tagonként.) - Egyéb azonosító(k) /pl: regisztrációs szám, adószám, stb…/ Értékesítéskor együttesen kell meglennie: - Őstermelői igazolvány - Értékesítési betétlap(ok) - Hitelesített Adatnyilvántartó Lap + NYILATKOZAT (gazdaság adatairól). 2013. március 20-ig lehet az Őstermelői igazolványokat visszamenőleges (2013.01.01-i) érvényességgel meghosszabbítani. 2013-tól az őstermelőket érintő VÁLTOZÁS!!! Őstermelői igazolvány: - 2009. december 31. előtt kiváltott igazolványok 2012. december 31el érvényüket veszítik, ezért érvényesítés helyett „ÚJ őstermelői igazolvány”-t kell kiváltani. - További változásokról bővebb felvilágosítás kérhető a falugazdász irodában. Gázolaj jövedéki adó visszatérítés: - A termelő nyomtatvány beadással közvetlenül igényli NAV-tól, - NEM KELL igazolást kérni, –lapszemlét kiváltani, - A gyümölcsös után járó de minimis támogatást a gázolaj jövedéki adó visszaigényléskor a nyomtatványon történő jelöléssel kell igényelni. Hiánypótlásra NINCS lehetőség. Földhivatali bejelentést megtenni! - bővebb felvilágosítás a járási földhivatalokban, falugazdász irodában. Tisztelettel: Tóth András, falugazdász
9
Bordányi
Napló
2013. január
Új elnökség a BSK-nál
GY.I.K. nyelvi képzés
Január 18-án, pénteken megtartotta tisztújító közgyűlését a Bordány Sportkör. A tagok a napirendek elfogadása után elsőként beszámolót hallgathattak meg Lippai Géza leköszönő elnöktől a 2012-es év szakmai munkájáról. Ezt követően Szabó István felügyelő bizottsági tag szintén az elmúlt évet értékelte, ő azonban a legfontosabb pénzügyi eseményekről számolt be. Új, egységes szerkezetű alapszabály elfogadására is sor került, amely néhány apróbb módosítás mellett, az elnökség létszámát is hét főről, ötre csökkentette. A közgyűlésen tisztújításra is sor került. A Lippai Géza vezette elnökség tizenegy év után távozik. Helyére öt fős elnökséget és három fős felügyelő bizottságot választottak, melyre javaslatot a Balogh Ferenc vezette jelölő bizottság tett. Az elnöki feladatokat egy évig Kiss-Patik Péter látja el, munkáját Mészáros Norbert, Nógrádi Zsolt, Sádt Anikó és Veres Gábor elnökségi tagok segítik. A felügyelő bizottságot Szilágyiné Godó Mónika elnök vezeti, tagjai Nagyapáti Károly és Rácz Gyula. Az ülés végén a tagság elfogadta a 2013-as évre vonatkozó tagsági díj mértékét, melyet 1000 Ft/év összegben határoztak meg. A közgyűlést követően az új elnökség azonnal megkezdte a munkáját, hiszen Bozó Csaba távozásával megüresedett az edzői poszt, illetve több játékos esetében felmerült a távozás gondolata. Ezért mindenképpen szükséges volt tisztázni, hogy ki, milyen elképzelésekkel tervezi a saját pályafutását. Távozik az egyesülettől Ruzsinszki, Szentmártoni (Üllés), Bosánszki Zs., Bosányszki M., Kovács, Sztankovics és várhatóan Kasza. A többi, közgyűlésen jelenlévő játékos jelezte, hogy marad a csapatnál, a távozók helyét elsősorban helyi kötődésű, vagy környékbeli játékosokkal próbálják meg pótolni. Az edzői feladatokat átmenetileg Retek Flórián, a csapat játékosa látja el, aki hétfőn 17.30-tól megtartotta első edzését a bordányi sportcsarnokban. A jövő héten várhatóan már játékos nevekkel is szolgálhatunk, illetve az edzői poszt esetében is végleges döntés születhet.
A közelmúltban meghirdetett idegen nyelvi képzésre közel százan jelentkeztek településünkön, amely jelzi azt, hogy sokan szeretnék fejleszteni idegen nyelvi tudásukat. Az előzetes igényfelmérések és jelentkezés után több információ nem állt a jelentkezők rendelkezésére. Szeretnénk néhány fontos kérdést tisztázni, ezért összeszedtük a gyakran ismételt kérdéseket (gy.i.k.):
Retro véradás
10
1. Indul-e Bordányban tanfolyam? Erre továbbra is igennel tudunk válaszolni. A Laksmi Nyelviskolával működünk együtt ebben a kérdésben, az ő regisztrációjuk jelenleg folyamatban van, ezért nem kezdhették meg a tanfolyamok tartását. A nyelviskola egyébként 2002-ben azzal a céllal jött létre, hogy minél autentikusabb segítséget nyújtson a hallgatóinak. Az iskola egyike a legismertebb és leghatékonyabban működő nyelviskoláknak Szeged városában. Bízunk benne, hogy a bordányi jelentkezők is elégedetten nyilatkoznak majd erről a képzés befejezését követően. 2. Várhatóan mikor indulnak a nyelvi képzések? A képzés indulása elsősorban a nyelviskola regisztrációjától függ, a jelenlegi tájékoztatás alapján várhatóan február közepétől. 3. Milyen nyelven indul képzés Bordányban? Angol és német nyelvekből. Kezdőtől a középfokú szintig, várhatóan 12 fős csoportokban. 4. Mikor lennének a nyelvi órák? Hétköznap délutánonként, esténként. Az előzetes tervek szerint 17-20 óra között, heti két-három alkalommal. 5. Ha nem tudok részt venni az órákon, illetve nem szerzek tanúsítványt, akkor vissza kell fizetni a pénzt? Valóban minimális hiányzás engedélyezett a programban. Részt kell venni az órákon, a tanfolyam végén tanúsítványt kell szerezni. Ha ez elmarad, akkor valóban vissza kell fizetni a képzés díját, maximum 90.000 Ft-ot. 6. Lesz-e valamilyen előzetes találkozó, ahol megismerkedhetnénk a nyelviskola képviselőjével, feltehetnénk közvetlenül kérdéseinket? Igen, tervezünk egy ilyen alkalmat január végére a Faluházba. A pontos időpontról mindenkit értesíteni fogunk. 7. Tudok-e előzetesen szintfelmérőt írni? Igen, erre is van lehetőség, sőt javasoljuk is. Ha teheti, akkor az alábbi: http://laksmi.hu/szintfelmeres/ oldalon töltsön ki Ön is egy szintfelmérőt. Ez is megkönnyíti döntését a megfelelő szint kiválasztásánál.
Bordányi
2013. január Sikeres évet zárt a BASE Az idei évben is szeretettel várja a ping-pongozni vágyókat a Bordányi Asztalitenisz Sport Egyesület, azaz a BASE. Eddigi tevékenysége során mind foglalkozásai, mind rendezvényei által közel száz embert vett rá, hogy ütőt ragadjon a kezébe. Fiatal tagjai az előző évben több asztalitenisz versenyen is részt vettek szerte a megyében. A gyerekek számára izgalmas és játékos sport lehet az asztaliteniszezés, könnyen sikerélményt nyújthat, mindamellett, hogy mozgással töltik a szabadidejüket. Várjuk a felnőtt korosztályt is, mivel sokkal kedvezőbb körülmények között játszhatnak egy-egy meccset, mint otthon a kis garázsban. Január 5-6-án Magyar - Szerb Asztalitenisz versenyen vettünk részt, ahol legjobb tudásunkkal képviseltük Bordányt. A két nap során IDŐJÓS 31 csapat 272 versenyzője játszott folyamatosan a teremben felállított 14 Hétfő asztalon. Az ifjúsági kategória vigasz +1°C versenyében III. helyezést ért el Turzó -5°C Ottó, míg a II. helyezést Bálint Armand Hószállingózás szerezte meg. Reményekkel teli újévnek nézünk elébe, idén még nagyobb aktivitással fogunk bele az asztalitenisz sportéletbe! Miden érdeklődőt szeKedd retettel várunk! Elérhetőségeink: e-mail:
[email protected]; mobil telefon: +2°C 0630/5975126 Bódi Zoltán, elnök -3°C
Napló
Sporthírek Megkezdődnek a keményebb mérkőzések Véget ért az alapszakasz a Titán Ligában, kialakult az alsó és felsőház mezőnye. Az egymás elleni eredményeket követően az első öt csapat a felső, míg a másik öt csapat az alsó házba került, ahová az egymás elleni pontjaikat, góljaikat viszik tovább. Mindegyik csapat még négy mérkőzést játszik.
Hószállingózás
Elindult a Bordány Sportkör weboldala is Elindult a Bordány Sportkör új weboldala is, amely a http://bordanysk.hunsport. hu/oldalon érhető majd el. Az új elnökség még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a tagság, nyilvánosság tájékoztatására, ezért is tartják fontosnak a honlap elindítását. "Minden olyan információt szeretnénk elhelyezni az oldalon, ami akár a tagoknak, játékosoknak és a szurkolóknak fontos lehet. Egyelőre teszt üzemben működünk, nagyon sok adat hiányzik, de bízunk benne, hogy a bajnokság kezdetéig minden fontos információ a helyére kerül" - mondta el Kiss-Patik Péter sportkör frissen megválasztott elnöke. A véleményeket, javaslatokat a facebookon, vagy a weboldalon keresztül is megtehetik az érdeklődők!
01.28. 04.25. H
Tejfölös karalábleves Burgonyagombóc leves 01.29. 04.25. K H
Sütőtök-krémleves vajas galuskával
Rizsleves
01.30. 04.25. SZ H
Alföldi leves Zöldbableves daragaluskával 01.31. 04.25. CS H
Szerda
Zöldséges-rizses csirkeapró, cékla
+3°C -3°C
Sült csülök vele sült burgonyával, vegyes vágott
Gyengén felhős
Rakott kel
Csütörtök
Sertés flekken hagymás törtburgonyával, csemege uborka
+4°C -3°C
Tésztás-sajtos csirkemell-filé Chilis bab darabos vegyes savanyúsággal
Erősen felhős
Péntek
Paradicsomos káposzta sertés sülttel
+4°C -3°C
Rakott krumpli lecsókolbásszal, csemege uborka Sajttal-almával töltött csirkemell-filé párolt zöldséggel
Zápor
Csirkemell-filé burgonyabundában rizibizivel, fejes saláta
Szombat
Karfiol leves
Tejleves kukoricagaluskával 02.01. 04.25. P H Tárkonyos jércemellfilé raguleves
Sárgaborsó gulyás
képgaléria
képgaléria
Veress Csaba emléktorna
Veress Csaba emléktorna
+5°C -2°C
Mozzarella sajtos harcsafilé salátaágyon Sertéspörkölt tarhonyával, káposzta saláta Sajtos tészta
Zápor
Vasárnap +5°C -2°C
Máglyarakás Sertés sült vegyes körettel
képgaléria
Veress Csaba emléktorna
Zápor
képgaléria
Veress Csaba emléktorna
Titán Liga 9. forduló: Bordány II. – Club1001 11-5, FC Bebőrözlek – Vakok 3-6, Kiss Team – Park Söröző 1-4, Häfen – Pályakezdők 21, Hattrick BSK – Unicum FC 0-7. A Titán Liga alapszakaszának végeredménye: 1. Unicum FC (+61) 17 pont, 2. Park Söröző (+30) 17 pont, 3. Vakok (+19) 13 pont, 4. Hattrick BSK (+17) 11 pont, 5. Häfen (+9) 9 pont, 6. Kiss Team (-3) 6 pont, 7. Pályakezdők (-7) 6 pont, 8. FC Bebőrözlek (10) 6 pont, 9. Bordány II. (-36) 5 pont, 10. Club1001 (-80) 0 pont. Titán Liga felsőház (1-5. helyért): 1. Unicum FC (+13) 7 pont, 2. Park Söröző (+5) 7 pont, 3. Vakok (-4) 3 pont, 4. Hattrick BSK (-5) 3 pont, 5. Häfen (-9) 0 pont. Titán Liga alsóház (6-10. helyért): 1. Kiss Team (+13) 6 pont, 2. Pályakezdők (+6) 6 pont, 3. FC Bebőrözlek (+14) 4 pont, 4. Bordány II. (-1) 4 pont, 5. Club1001 (-32) 0 pont. Senior Liga 7. forduló: Bordányi Öregfiúk – Medvék 2-3, Old Boys (szabadnapos). Senior Liga állása a 7. forduló után: 1. Medvék (+2) 8 pont, 2. Bordányi Öregfiúk (+7) 6 pont, 3. Old Boys (-9) 0 pont.
11
Bordányi
Napló
A következő szám megjelenési időpontja: 2013. február 22. Lapzárta: február 12. Kiadja: Egérház Alapítvány, Bordány Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős Kiadó: Sólyáné Sárközi Ágnes Levélcím, szerkesztőség címe: 6795 Bordány, Park tér 1. E-mail cím:
[email protected]
Bordányi
Napló
www.bordany.hu
Megjelenik: havonta 1250 példányban ISSN 2062-4255 Számítógépes szerkesztés, tördelés: Egérház Alapítvány, Bordány Telefon: 62/588-131, Fax: 62/588-130 Sokszorosítás: s-Paw Bt. 62/999-860