ZMNE A TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ALAPJAI. A tudományos kutatás és publikálás DR. GŐCZE ISTVÁN

ZMNE

A TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ALAPJAI A tudományos kutatás és publikálás

DR. GŐCZE ISTVÁN KATONAI STRATÉGIAI TANSZÉK Tanulmány Budapest, 2010.

105

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Katonai Stratégiai tanszék

A TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ALAPJAI Tudományos kutatás és publikálás

Tanulmány

Budapest, 2010.

2

A TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ALAPJAI Tudományos kutatás és publikálás

Tanulmány

Készítette: Dr. Gőcze István alezredes, egyetemi docens

Lektorálta: Dr. Szendy István ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár

Minden jog fenntartva © ZMNE 2010.

3

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés .....................................................................................................6 1. A tudományos kutatás jelentősége a katonai (nemzetvédelmi) felsőoktatásban ............................................................... 7 1.1 A tudományos kutatás folytatásának támogatási feltételei ...................8 2. A tudomány- és kutatásmódszertan ismeretelméleti alapjai ............................................................................17 2.1 A tudomány fogalma ......................................................................... 17 2.2 A tudomány, mint rendszer .............................................................. 18 2.2.1 A tevékenységi rendszer ......................................................... 18 2.2.2 Az eredményrendszer ................................................................. 19 2.3 A tudomány sajátosságai .................................................................. 19 2.4 A tudomány tárgya .............................................................................. 20 2.5 A tudomány fejlődésének általános törvényszerűségei és mai tendenciái ............................... 21 2.5.1 A tudomány fejlődésének általános törvényszerűségei .................................................... 21 2.5.2 A tudomány fejlődésének mai tendenciái ............................... 22 3. A tudományok rendszere ........................................................................27 4. A tudományos kutatás ...........................................................................32 4.1 A tudományos kutatás fogalma ...................................................... 32 4.2 A tudományos kutatás típusai ....................................................... 33 4.3 A tudományos kutatás módszerei .................................................. 36 4.3.1 Általános módszerek ............................................................. 37 4.3.2 Különös (részleges) módszerek ............................................... 37 4.3.3 Egyedi (speciális) módszerek .................................................. 50 4.4 A tudományos kutatómunka folyamata ......................................... 52 4.4.1 A tudományos kutatómunka szakaszai .................................. 52 4.4.2 A tudományos kutatómunka folyamatának tartalma ................................................................................. 54 5. Tudományos publikálás és kommunikálás .............................................67 5.1 A tudományos kommunikálás csatornái ....................................... 67 5.1.1 Az informális csatornák ........................................................ 67 5.1.2 A formális csatornák ............................................................ 68 5.2 A tudományos közlés műfajai ........................................................ 69 5.3 A tudományos írásmű szerkezete és szerkesztése ............................. 71 4.3.1 A formai szerkezet ................................................................. 71 4.3.2 A tartalmi szerkezet ............................................................... 72 4.3.3 Szerkezeti „elemek” ................................................................ 72 4

5.4 A doktori értekezés (értekezés) tartalmi és formai megszerkesztésének követelményei ...................................... 78 5.4.1 Az értekezés bevezetője .......................................................... 78 5.4.2 A vizsgálatok és módszerek .................................................... 78 5.4.3 A tartalomjegyzék, illetve a felhasznált irodalom jegyzéke (irodalomjegyzék) ........................................ 79 5.4.4 Az értekezés formája ............................................................. 84 5.4.5 Az értekezés stílusa, mondanivalójának megjelentetése ........................................................................ 85 5.4.6. Az értekezés kiviteli formája ................................................. 85 5.5. A ZMNE-n megvédhető doktori értekezéssel szemben támasztott követelmények ................................................ 85 5.6 A tudományos idézetek indexe ...................................................... 87 5.6.1 A tudomány specifikus mérőszámai ....................................... 88 Melléklet .............................................................................................. 90 Felhasznált irodalom ......................................................................... 105

5

BEVEZETÉS

A TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ALAPJAI című jegyzet legfontosabb célkitűzése, hogy a tudományos kutatás elméleti , gyakorlati illetve nem utolsósorban módszertani kérdéseivel foglalkozó olvasó korszerű ismereteket szerezzen a tudomány- és a kutatásmódszertan meghatározó kérdéseiről, a tudományos tevékenység legfontosabb formáiról. A tanulmány elkészítésével azt az alapvető végcélt tűztem ki, hogy az elsajátított ismeretek birtokában az olvasó képes legyen saját (kutató)munkája során a tanultakat hatékonyan és sikeresen alkalmazni. E jegyzet elolvasása, illetve a leírt elméleti, módszertani ismeretek alkalmazásával reményeim szerint a felhasználó olyan ismeretekre tesz szert a „tudomány műveléséről” (kutatás, publikálás) az alkalmazható és alkalmazandó kutatási módszerekről, a tudományos publikáció (cikk, tanulmány, értekezés) elkészítése során alkalmazható és alkalmazandó eljárásokról, formai követelményekről, amelyeket eredményesen fel tud használni saját szakmai illetve kutatási tevékenysége során. A jegyzet alapvetően öt fő részre tagolódik: 1. A tudományos kutatás jelentősége; 2. A tudományelmélet és kutatásmódszertan ismeretelméleti alapjai; 3. A tudományok rendszere; 4. A tudományos kutatás; 5. Tudományos publikálás és kommunikálás. A tudományos tevékenység formái közül ― megítélésem szerint ― a két legfontosabbat emeltem ki, és ezekkel foglalkozom. Az első a kutatás, a másik a publikálás. E kettő természeténél fogva szinte elválaszthatatlan egymástól. Míg a kutatás végső célja az új ismeretek létrehozása, addig a publikálás a kutatás révén elért eredmények (új ismeretek) közzététele. Minden tudományterületen, tudományágban és tudományszakon más-más a tudományos kutatás objektuma, más-más tudományos problémával találja szemben magát a kutatás illetve a kutató, de ezzel szemben minden diszciplínában hasonló a tudományos gondolkodás módja, hasonló módszereket és eljárásokat alkalmazhatnak a kutatók, valamint hasonló megnyilvánulási formái léteznek a tudományos publikálásnak. Remélem, ezen anyaggal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a bemutatott módszerekkel, eljárásokkal az olvasó is sikereket érjen el a tudományos kutatómunkája illetve publikációs tevékenysége során.

6

1. A TUDOMÁNYOS KUTATÁS JELENTŐSÉGE A KATONAI (NEMZETVÉDELMI) FELSŐOKTATÁSBAN Oktatói, kutatói illetve korábbi kutatás-szervezői tevékenységem egészét nagymértékben meghatározta az a tény, amely a 2005. évi felsőoktatásról szóló CXXXIX. törvényben rögzítette az alábbi követelményeket egy felsőoktatási intézménnyel szemben. Az első és — megítélésem szerint — legfontosabb kritériumot A törvény alapelvei című rész 4.§ (1) bekezdése tartalmazza: „A felsőoktatási intézmény alaptevékenysége AZ OKTATÁS, A TUDOMÁNYOS KUTATÁS [kiemelés tőlem — a szerző: G.I.], a művészeti alkotótevékenység.”1 Ennek értelmében a 2.§ (1) bekezdésében olvashatjuk, hogy „E törvény célja továbbá [a)…] b) a felsőoktatásban végzett kutatás támogatása, feltételeinek biztosítása; megteremteni az oktatás és a kutatás egységét, erősíteni a magyar felsőoktatás és a nemzetközi kutatás kapcsolatát, biztosítani, hogy a felsőoktatási intézmények a kutatásfejlesztés egyik legjelentősebb bázisát képezzék.”2 A tudományos kutatás aspektusából fontos megállapításokat tartalmaz a jogszabály 5.§-a is, amelyből ki kell emelnem az alábbiakat: „(1) A felsőoktatás kutatási alaptevékenysége magában foglalja az alap-, alkalmazott és kísérleti kutatásokat és fejlesztéseket, a technológiai innovációt, valamint az oktatást támogató egyéb kutatásokat. (2) A felsőoktatási intézmények e törvény rendelkezései szerint gondoskodnak a tehetséggondozásról, a KUTATÓI UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSÉRŐL. A KÉPZÉS SORÁN FEJLESZTIK A HALLGATÓK JÁRTASSÁGÁT A KUTATÁSI-FEJLESZTÉSI MUNKÁBAN, a megszerzett ismeretek gyakorlati hasznosításának készségét, a vállalkozási készséget, A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉVEL ÉS HASZNOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ISMERETEKET [kiemelés tőlem — a szerző: G.I.]”3 Mindezek alapján célszerűnek tartom megvizsgálni általában a tudományos kutatás — bővebben — a tudományos tevékenység fontosságát általában a felsőoktatásban, de mindenképp kiemeltem a katonai (nemzetvédelmi) felsőoktatás meghatározó intézményében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE)  mint a Magyar Köztársaság állami felsőoktatási intézménye  feladatait a felsőoktatási intézmények szellemében, a rá vonatkozó jogszabályok alapján a honvédelmi miniszter közvetlen felügyelete alatt látja el. Tekintettel arra, hogy az egyetemi lét feltétele a tudományos kutatás, ezért az intézményünkben kiemelt területként kezeljük mind a doktori képzés terén, mind az oktatók előmenetele terén. Az egyetem a védelmi szféra szellemi műhelye, az oktatási tevékenység mellett a rendelkezésére álló szellemi potenciáljával, infrastruktúrájával 1 2 3

Országgyűlés.(OGY.) 2005. -p.4. OGY. ref. 1. – 2005. -p.3. OGY. ref. 1. – 2005. -p.5. 7

meghatározó  regionális és országos  jelentőségű kutatóbázis, tudományos kutatóhely. A tudományos tevékenység az alábbi területeken valósul meg:  tudományos kutatás;  tudományos rendezvények szervezése és rendezése;  tudományos írásművek megjelentetése;  doktori képzés és doktori (PhD) fokozat odaítélése;  habilitációs eljárás;  tudományos diákköri tevékenység;  K+F pályázati tevékenység;  egyetemi könyvtári szolgáltatás;  tudományos információszolgáltatás. Az említett területek egy-egy önálló feladatot is jelentenek, amelyek egymással rendkívül szoros kapcsolatban, összefüggésben állnak. Részleteiben: a) A tudományos kutatás feladatai:  az egyetem hosszú- és középtávú kutatási programjainak kialakítása, valamint az EU-, illetve NATO tudományos programokban (pályázatokon) való részvétel lehetőségeinek megteremtése;  az egyetem kutatási stratégiája figyelembevételével, a Honvédelmi Minisztérium, az Magyar Honvédség, a Belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek tudományos megrendelésének teljesítése;  az egyetemi karok, intézetek és a tanszékek hazai valamint nemzetközi kutatási kapcsolatainak kiépítése, együttműködési szerződések megkötése közös kutatási témák művelésére, az eredmények publikálására;  részvétel az MH haditechnikai korszerűsítésével és a honvédségi gazdálkodás hatékonyságának növelésével kapcsolatos elgondolások kialakításában, az új haditechnikai eszközök rendszeresítésében;  a biztonság- és védelempolitikai változások hazánkra gyakorolt hatásainak elemzése, a nemzetközi biztonságpolitikai és stratégiai kutatásokba való bekapcsolódás;  a hivatásos és hallgatói állomány fizikai állapotának komplex vizsgálata, a követelmények teljesítése érdekében ajánlások kidolgozása;  a kutatás a tárgyi feltételek javítása. A tudományos kutatás és az oktatás összhangjának fejlesztése. 1.1 A tudományos kutatás folytatásának támogatási feltételei A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szervezeteinél tudományos kutatást felkészült ― megfelelő tudományos minősítéssel illetve szakmai képesítéssel rendelkező ― személyek végezhetnek önkéntesen vagy hivatásszerűen. A tudományos kutatás akkor támogatható, amennyiben az alábbi alapvető feltételeknek eleget tesz:  személyi feltételnek kell tekinteni az adott szervezeti egységnél az ott dolgozó vagy az adott kutatási feladatra más külső szervtől bevonható, tudományos fokozatot már elnyert személyeket (kutatókat, oktatókat), illetve tudományos fokozattal nem rendelkező, de a témában és a kutatómunkában jártas, jól felkészült szakembereket, akik képesek a ku-

8

tatási feladat megfogalmazására, komplex és részkutatások irányítására, végzésére, továbbá a kutatási eredmények összefoglalására;  tárgyi feltételnek kell tekinteni az adott szervezeti egységnél azokat az eszközöket, berendezéseket, amelyek a kutatás feltételeit biztosítják;  anyagi feltételnek kell tekinteni az adott szervezeti egységnél, ha a költségvetés tartalmazza a kutatásra fordítható (felhasználható) pénzösszegeket. Esetenként és feladatonként a kutatások fedezetét biztosíthatja alapítvány vagy más szerv, szervezet támogatása is. A támogatási feltételek meglétét kari szinten a kari tudomány testület, míg egyetemi szinten az Egyetemi Tudományos Tanács bírálhatja el. b) A tudományos konferenciák terén ellátandó feladatok:  a tudományos eredmények közzététele, megvitatása, megítélése és elfogadása érdekében történő tudományos konferenciák magas színvonalú előkészítése, megrendezése;  feltételek biztosítása a kutatók részére hazai és külföldi konferenciákon, konzultációkon való részvételre, előadások megtartására. c) A tudományos publikálás, folyóirat-kiadás feladatai:  az egyetem tudományos folyóiratai magas színvonalú és gazdaságos kiadása;  a külföldön történő publikálás feltételeinek további javítása, valamint a külföldi publikációk megjelentetése. d) A doktori képzés és a doktori (PhD) fokozat odaítélés feladatai:  a doktori iskolák hatékony működési rendszerének vizsgálata, fejlesztése;  a külföldi doktoranduszok képzési lehetőségeinek fejlesztése; e) A habilitációs eljárás feladatai:  a jogszabályokban és más szabályzókban rögzített előírásoknak megfelelő, minél szélesebb körű habilitációs eljárások lefolytatása;  a doktori (PhD) fokozattal rendelkező egyetemi oktatók részére a szükséges feltételrendszer biztosítása. f) A tudományos diákköri tevékenység feladatai:  a tudományos diákköri tevékenység hatékony működését ösztönző, az egyetem sajátosságainak megfelelő irányítási rendszer, szervezeti keretek kialakítása, működtetése. g) Az egyetemi könyvtári szolgáltatás:  A könyvtár korszerű, a XXI. század szakirodalmi és információs igényeinek megfelelő tájékoztatási és információs intézménnyé történő átalakítása az oktatás és kutatás feltételeinek magas színvonalú biztosítása érdekében. h) A kutatás–fejlesztés (K+F) pályázati tevékenység:  a hazai és külföldi (EU-s, NATO) pályázatokon való eredményes részvétel feltételeinek megteremtése, a pályázók segítése, ösztönzése;  a tudományos kutatások, tudományos műhelyek támogatása;  a doktori képzés keretében a doktori fokozat megszerzésére felkészítő programok feltételeinek biztosítása érdekében végzendő K+F pályázati tevékenység rendszerének kialakítása; 9

 más egyetemek tapasztalatainak adaptálása. i) Tudományos információszolgáltatás:  az egyetem tudományos tevékenységének egységes számítógépes nyilvántartási rendszerben történő megjelenítése, amely szervesen illeszkedik az egyetem INTRANET hálózatához. (Szilágyi/szerk./, 2002.)

EGYETEMI MANAGEMENT SZENÁTUS REKTOR

EGYETEMI TUDOMÁNYOS TANÁCS

TUDOMÁNYOS KUTATÁS

HABILITÁCIÓS BIZOTTSÁG

HABILITÁCIÓS ELJÁRÁS

STRAT. INTFEJL. REKTORH.

TUDOMÁNYOS ÉS NEMZETK.REKTORH

TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNYEK

DOKTORI FOKOZAT ODAÍTÉLÉSE

DOKTORI TANÁCS

DOKTORI KÉPZÉS

TUDOMÁNYOS PUBLIKÁLÁS

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

EGYETEMI KÖZPONTI KÖNYVTÁR

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TEVÉKENYSÉG

GAZDASÁGI IGAZGATÓ

FŐTITKÁR

.

TUDOMÁNYSZERVEZŐ KÖZPONT PROFESSZORI TANÁCS

OKTATÁSI REKTORH.

STRATÉGIAI ÉS VÉDELMI KUTATÓINTÉZET

K Ü LKAPCSOLATOK IRODÁJA

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁS

PÉZÜGYI ÉS SZÁMVITELI OSZTÁLY

OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG

TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS

K+F PÁLYÁZATOK

FINANSZÍROZÁSI RENDSZER

EGYETEMI INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

EMBERI ERŐFORRÁS OSZTÁLY

A tudományos tevékenység feladat- és strukturális rendszere (Szerkesztette: Szilágyi Tivadar, 1998. alapján Gőcze István)

Az egyetem a kutatásokat a tudományos tevékenység rendszerében kiemelt területként kezeli. Az elfogadott kutatási eredmények, a hazai és a nemzetközi tudományos konferenciákon szerzett ismeretek folyamatosan beépülnek az oktatásba. Az egyetem két alapfeladata  az oktatás és a kutatás  szerves egységet képez. E két terület egymásra ható kapcsolata eredményeként az oktatás és a kutatás színvonala folyamatosan emelkedik egyetemünkön. Az egyetem kutatási tevékenysége felöleli az alap-, alkalmazott és fejlesztési kutatások láncolatát. Az egyetem oktatói és kutatói rendszeres kutatásokhoz kapcsolódó szaktanácsadói, lektori valamint szakértői tevékenységet folytatnak művelt szakterületüknek megfelelően. A rendszerváltást követően az egyetem külföldi kutatási kapcsolatrendszere jelentősen kiszélesedett. A kutatási eredmények kölcsönös megismertetése, a kapcsolatok elmélyítése a közös konferenciákon, szimpóziumokon, a gyakorlatokon és a napi munkakapcsolatokon keresztül valósulnak meg. Az egyetemi léthez nélkülözhetetlen kvalifikált, tudományos fokozattal rendelkező szakembergárda képzését biztosítják egyetemünk akkreditált 10

doktori (PhD) iskolái. A doktori (PhD) képzés a ZMNE Doktori Tanácsának irányításával, a doktori iskolatanácsok vezetésével folyik. Az egyetem a nemzetközi ekvivalencia-feltételeknek megfelelő doktori (PhD) fokozatot ítélhet oda. A doktori (PhD) képzés célja, hogy szervezett továbbképzés valamint egyéni felkészülés formájában lehetőséget nyújtson a megfelelő tudásszint és kutatói gyakorlat megszerzéséhez. KUTATÁSI IRÁNYELVEK (kormány, MTA, szakminisztérium)

Tudományos d i á kkö r i tevékenység

„KÜLSŐS” KUTATÁSOK TUDOMÁNYOS KUTATÁS

K+F pályázatok Kut. ösztöndíjak

Kutatási Programok Egyetemi szintű tudományos kutatás (kutatási témák)

Megrendelt

KARI SZINTŰ TUDOMÁNYOS KUTATÁS Tanszéki kutatások

KUTATÁSI EREDMÉNYEK

TUDOMÁNYOS „RENDEZVÉNYEK”

KÉPZÉS

DOKTORI KÉPZÉS ÉS FOKOZATSZERZÉS KIADVÁNYOK Folyóiratok HABILITÁCIÓ

Tananyag Eseti kiadványok

A ZMNE tudományos kutatási rendszerének funkcionális vázlata (Szerkesztette: Gőcze István)

A továbbiakban mondanivalóm két Arisztotelész-i idézettel szeretném bevezetni: „… aki szakember vagy tudományosan képzett akar lenni, feltétlenül az egyetemes ismeretek felé kell haladnia, s ezeket, amennyire csak lehetséges, meg kell ismernie…”. A másik is kapcsolódik ehhez a gondolatkörhöz: „A tudomány gyökerei keserűek, de gyümölcsei édesek.”4 Mindezeket azért tartottam fontosnak rögzíteni, mert e két idézet jól példázza napjaink egyetemének két alapvető feladatát: az oktatást és a tudományos kutatást, az én olvasatomban a tudomány művelését, ami ki kell, hogy egészüljön az innovációval is. Ha megnézzük egyetemünket — de ha szélesebb régiókba is kitekintünk — megállapíthatjuk, hogy alapvető rendeltetése ezen intézményeknek: 4

Szabó Miklós (ford.): Nikomakhoszi etika. 1971. 11

 a megfelelő szaktudással rendelkező szakembergárda képzése;  a tudományos kutatás végzése;  a tudós-utánpótlás „kitermelése”. Azonban arról is szólnom kell, hogy napjainkban a tömegképzés új kihívásokat továbbá követelményeket támaszt az egyetemek, főiskolák elé. Ilyen például, hogy míg egyik oldalról ki kell elégíteni a piac — kvázi a megrendelői szféra — igényeit, ami egyúttal megköveteli a mai egyetemek küldetésnyilatkozatainak felülvizsgálatát is5, ami magában foglalja a tömegoktatás követelményeinek való megfelelést. Másik oldalról ugyanakkor új eljárások kidolgozásával fent kell tartani, sőt — megítélésem szerint — emelni kell a kutatás szerepét és színvonalát, előmozdítva az intézmények tudományos előrehaladását, a kutatóegyetemi státusz kivívását, és ez jelentősebb kapcsolódást jelent a megrendelői (esetünkben /egyelőre/ a HM, MH) szférához, egyben — a különböző K+F források elnyerésével — finanszírozási forrást is teremt az intézmény működéséhez. Itt kell szólnom Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének gondolatairól, aki azt mondta a Magyar Tudomány Ünnepe 2007. rendezvénysorozat nyitóünnepségén, november 4-én, a Városmajori Gimnáziumban, hogy: „…az oktatás, a tudomány és a gazdaság szorosan összefügg egymással. Az a nemzet, amely nem lesz képes összekötni a szellemi tőke újratermelését a kutatással, a fejlesztéssel, az innovációval, annak nem lesz versenyképes gazdasága. Mindezek nélkül nem lehet boldog Magyarország."6 Úgy gondolom, hogy e három tényező szoros kapcsolata, illetve ennek az összefüggésnek a harmonikus kialakítása új és mindenképp emberpróbáló kihívást jelent a magyar felsőoktatás számára, így az annak integráns részét alkotó Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek is. Megítélésem szerint közismert tény, hogy az Európai Unió egyik meghatározó célkitűzése a „knowledge based society” és a „knowwledge based economy”, azaz a tudományon alapuló társadalom illetve a tudományon alapuló gazdaság megteremtése. Ennek tükrében bátran állíthatom, hogy a XXI. században a tudás, a tudomány az egyik legnagyobb erővé vált. Az előzőekben említett EU-s cél elérésében ― véleményem szerint ― kiemelkedő szerepet játszanak a tudást-teremtő, illetve tudást-közvetítő intézmények: az egyetemek továbbá a főiskolák. Az itt „megtermelt” és átadott ismeret, a létrehozott tudás országunk versenyképességének alapja. Elfogadva Ács Tibor gondolatát, azt mondhatom, hogy a hadtudomány valamint a katonai tudás ennek megfelelően a hadi kultúránk versenyképességének alapja. (Ács, 2005, p.9.) A hadtudományi kutatásoknak a fő feladata az új, korszerű és főként alkalmazható tudás létrehozása, míg az oktatásnak pedig a létrehozott elméleti és gyakorlati ismeretrendszernek az átadása. E feladatok megvalósításában kardinális szerep hárul egyetemünkre, ugyanis egy olyan képességalapú hadsereg kialakításában működünk közre, amelynek a tisztjei kiemelkedő

Zhang: Re-examining the Mission of the University in Mass Higher Education. 2007, -pp. 2., 3., 378–393. 6 Vizi E Szilveszter, 2007. 5

12

had- és katonai műszaki tudással kell, hogy rendelkezzenek, katonáit pedig Széchenyi így jellemezné: „mesterségöket professio gyanánt űzik”. Ahhoz, hogy az említett kihívásoknak eleget tegyünk, úgy gondolom, erős fundamentummal rendelkezünk, ugyanis a magyar katonai felsőoktatás két évszázados, patinás múltja szilárd alapot biztosít a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kihívásokkal teli jelenének formálásához. A felsőoktatásban eltöltött több, mint másfél évtizedes tapasztalatomra alapozva, arra a következtetésre jutottam, hogy a képzés legfelsőbb szintjén, azaz az egyetemi képzésben nélkülözhetetlen a tudományelmélet (melynek szerves részét képezi a tudománytörténet), mint átfogó, általános és egyetemes ismeretrendszer, továbbá a kutatásmódszertan kérdésköreinek bevezetése az oktatásba. Megítélésem szerint szükség van erre már a BSc, az MSc képzésben is, de helye kell, hogy legyen a posztgraduális képzés keretében is. Hiszen a tudomány tanítása nem feltétlenül tudósképzést jelent, és nem csak a tudósjelölteknek van rá szükségük ( alap-, mesterképzés). Azonban a szint-specifikus ismeretanyag összeállításával, továbbá a különböző képzési szintek és formák részére történő rendelkezésre bocsátásával a tudósképzést is jóval hatékonyabbá tehetjük ( doktori képzés). Jól példázza ezt az a tény is, hogy „az Egyesült Államokban, NagyBritanniában, Franciaországban, Németországban és még több fejlett gazdaságú és kultúrájú országban a kutatás-módszertani kurzus elvégzése (egy tanév, de legalább egy szemeszter) nem csak a diplomaírás, hanem a diploma megszerzésének is alapfeltétele.”7 Úgy gondolom, hogy a (had)tudománytörténet tanítás nem egyenlő azzal, hogy néhány „fragmentet” és képet kiemelünk a tudomány „nagyjai” közül. Ezzel csak az érhető el, hogy egy történelmi arcképcsarnok képzetét keltjük. A tudománytörténet tanítás jelentőségét abban látom, hogy ez által a különböző eszmék, problémák, tapasztalati eredmények történetisége állítható a középpontba. Ebben az esetben a személy, az életrajz esetleg csak háttérszerepet kap. Véleményem szerint a tudományelmélet oktatása során is szakítani kell a bevett szokásokkal. Ma már nem elég pusztán — de természetesen ez is szükséges — a tudomány kategóriát, fogalomrendszerét esetleg rendszertani besorolását elmondani. Nem elégséges pusztán az ismeretek bemagoltatása, ennél jóval több kell. Be kell mutatni a tudományban korábban már létezett vagy ma is létező kutatási programokat és elméleteket. Meg kell tanítani gondolkodni, tudományosan gondolkodni, érvelni, tényekkel alátámasztani az elméleteket. Meg kell tanítatni azt, hogy milyen módon védhető meg hipotézisekkel egy felállított elméletrendszer lényege az ellentmondásoktól. Be kell mutatni egy normál tudomány működését. Végül, de nem utolsó sorban meg kell tanítani az ok-okozati összefüggések felismerését. Erről Platón így vélekedik: „…aki nem képes egy dolognak okát adni és azt okából megérteni, az nem is ismeri azt.”8

7 8

Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai. 2004. -p.8. Magyar Filozófiai Társaság: Platón összes művei II. 1943. 13

Megítélésem szerint annak érdekében, hogy egyetemünk eleget tudjon tenni alaprendeltetésének az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az egyetemes és nemzeti (had)tudományelmélet továbbá a kutatásmódszertan oktatására. Ugyanis az alapképzésben és a mesterképzésben elvétve és „más tantárgy kereteibe beépítve”, a doktori képzésben is csak részeiben található meg ez. Ennek érdekében — úgy gondolom, hogy — minden szakon és képzési szinten, formában oktatni kell az önálló kreditrendszerű tantárgy: a TUDOMÁNYELMÉLET ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ismeretrendszerét, természetesen a különböző képzési szinteknek megfelelő tudás- és ismeretanyag, didaktikai, pedagógiai módszer kialakításával. Nagyon fontos feladatként definiálom az említett tantárgy keretén belül a hadtudomány általános elméleti kérdéseinek prioritását, hiszen az elmúlt évtized során tudományágunk jelentős változása nem fejeződött be, továbbra is számos tisztázandó kérdés vár megválaszolásra. A hadtudomány fejlődése hozzájárult illetve hozzájárul ahhoz, hogy a hadtudomány helyzete tovább erősödjön a „normáltudományok" rendszerében. Ebben az esetben a „normáltudományon” olyan kutatási területet értünk, amely határozottan egy vagy több, múltbeli tudományos eredményre épül.9 Szakirodalmi kutatásokra alapozva megállapítható, hogy a „normáltudomány” nem törekszik újfajta jelenségek előidézésre, a kutatók nem akarnak teljesen új elméleteket megalkotni, és a kutatás is alapvetően a paradigmával járó jelenségek és elméletek összekapcsolására irányul. A végbemenő változások során azonban feltétlenül szem előtt kell tartani azt, hogy az eddig elért eredményeinket, illetve nemzeti jegyeinket, szokásainkat, hagyományainkat megőrizve, és ha lehet, továbbfejlesztve vizsgáljuk, adaptáljuk a nyugati elveket. Az említett változások alapvetően befolyásolták a hadtudományi kutatás tárgyát és fogalmát, mégpedig jól érzékelhetően kibővítették, kiszélesítették azokat. Ennek megfelelően a hadtudomány tágabb értelemben a teljes védelmi szféra területeit vizsgálja és integrálja, míg konkrét kutatási tárgya maradt a fegyveres küzdelem. Ezek a megállapítások már a folyamatban lévő feladatokat foglalják magukban, a bekövetkezett és a várható változások azonban a továbbiakban a hadtudomány kutatási stratégiáját határozzák meg. Az elkövetkező időszak meghatározó tudományos kutatási jellegű feladatrendszere az euro-atlanti integrációból adódó szellemi kompatibilitás megteremtése. A szellemi kompatibilitás legfontosabb összetevői:  a tervezés, a szervezés, a vezetés és az együttműködés szellemi értékei, valamint a kommunikációs készség;  a képzés, a tudomány elért eredményeinek szükség szerinti adaptációja;  a szervezeti elemek, a működési rend és a kiképzési rendszer lehetséges kapcsolódásainak kimunkálása;  az intézményrendszer kapcsolatrendszere. 9

Kuhn,T.S.:A tudományos forradalmak szerkezete. 2000. 14

Természetesen a szellemi kompatibilitás összetevői, az abból adódó feladatok tovább sorolhatók és részletezhetők, úgy gondolom, hogy minden egyes tudományszak feladata egzakt módon definiálni a saját feladatait és kutatási irányait. A gondolkodásmód, a szellemi kompatibilitás, illetve az azokból levezethető kihívások egyik fontos eleme a működéshez szükséges infrastruktúra kialakítása. A látszat ellenére ez a feladat sem egyértelműen technikai kérdéskör, a tudománynak ugyanis definiálnia kell az együttműködés során alkalmazandó elveket, eljárásokat és módszereket, mert ezek figyelembevételével célszerű és lehetséges a gyakorlati, technológiai elvárásokat kielégíteni. Összességében megállapíthatjuk, hogy:  napjainkban a hadtudomány átalakulásának vagyunk szemtanúi, a tudományág művelői pedig ennek "irányítói, végrehajtói és átélői". A biztonság, a honvédelem, a társadalom, a gazdaság és a technika területén bekövetkezett változások a hadtudomány rendszerében jelentős átalakulásokat indukáltak;  a haderő alkalmazását meghatározó hadászati, hadműveleti, harcászati elvek megváltozása, módosulása új követelményeket támaszt a hadtudomány tudományszakaival szemben. Ezek az elvárások új elméleti modellek, és ami a legfontosabb: a kor kihívásainak és a felhasználók igényeinek megfelelő új módszerek (technológiák) alkalmazását teszik szükségessé a hadtudomány területén;  napjainkban meghatározó erőforrás a szervezet működéséhez szükséges információ. Érthető, hogy a hadsereg béke- és háborús tevékenységének sikeres végrehajtásához az információk (jelentős mértékben a geoinformációk) minőségével, mennyiségével és a rendelkezésre bocsátás időtartamával szemben megnőttek a felhasználói elvárások. Ezért a következő fontos kihívás az informatikai forradalom vívmányainak a megjelenése és alkalmazásuk lehetőségeinek szélesítése a hadtudomány terén. A felsorolt megállapítások  véleményem szerint  kellő mértékben alátámasztják a hadtudománnyal és tudományszakaival kapcsolatos elméleti ismeretrendszer átgondolását és kimunkálását új szempontok alapján, új módszerek, eljárások alkalmazásával. Mindez nélkülözhetetlen, hiszen már az alapképzésben kapcsolatba kerülnek a hallgatók a tudománnyal, a tudomány alapproblémáival, a tudományos kutatással (szakdolgozat, diplomamunka, TDK-pályázat, PhDértekezés, stb.), és ezzel kapcsolatosan a tudományos publikációs tevékenységgel. Ez a kapcsolat a doktori képzésben csak fokozódik, hiszen itt a doktoranduszok „hivatásszerűen” csak a tudománnyal foglalkoznak. A hadtudomány általános elméletén, mint specifikumon túl természetesen vizsgálni kell olyan témaköröket, amelyek az általános tudományelmélet körébe tartoznak: tudomány és az etika, a tudományos egzaktság; a tudományos forradalmak szerkezete; a tudománymetria és a kutatásmódszertan. Megítélésem szerint a hallgatók tudományos kutatásba való bevezetése az alap- illetve mesterképzésben, továbbá ennek fejlesztése a posztgraduális 15

képzésben új lehetőséget nyit a doktori képzés terén is. Ugyanis ezáltal megfelelhetünk a MAB által támasztott követelményeknek. És végül, de nem utolsó sorban hozzájárulunk ahhoz, hogy HALLGATÓINK MEGÍZLELJÉK A TUDOMÁNY ÉDES GYÜMÖLCSEIT.

16

2. A TUDOMÁNY- ÉS KUTATÁSMÓDSZERTAN ISMERETELMÉLETI ALAPJAI 2.1 A tudomány fogalma A tudomány ismertelméleti alapjainak definiálására eddig viszonylag kevés kutató vállalkozott. A megjelent kiadványok, publikációk többnyire csak a tudományág eszmeiségének általános kereti között maradtak. A tudomány ismeretelméleti alapjai témakörnek olyan fundamentális kérdésekkel kell foglalkoznia, amelynek részletes ismerete nélkülözhetetlen a tudomány rendszerszemléletű tanulmányozása és kutatása során. A tudomány ismeretelméleti alapjai alatt azon általános fogalmak, elvek, elméletek és törvényszerűségek összessége értendő, amelyek a tudományrendszertan elveiből, követelményeiből fakadnak és a tudományos kutatómunkára vonatkoznak. Első helyen említhető magának a tudománynak a mibenléte, fogalma. Ezen fogalmi kérdés tisztázása közvetlenül elvezet egy összetett kérdéscsoporthoz, hogy mi a tudomány problematikája; milyen rendszerben, milyen fő területeken fejti ki hatását; a maga egészében milyen tudomány-rendszertani felépítést követ; milyen módszereket alkalmaz és melyek fejlődési tendenciáinak általános törvényszerűségei. A tudomány ismeretelméleti alapjainak megismerése előtanulmányt és valóban elméleti alapokat jelenthet azok számára, akik a tudományos kutatás részletesebb és mélyebb tanulmányozás részesei kívánnak lenni. A tudomány fogalma rendkívül komplex, összetett, egyike a legbonyolultabb fogalmaknak. Az ilyen komplex fogalom és egyben jelenség definíciója sem lehet tehát egyszerű és könnyű, még ha csak a leglényegesebb jegyeit próbáljuk is megragadni. Egyes tudósok és tudománytörténészek kétségbe vonják meghatározhatóságát, mint pl. J.D. Bernal, aki Tudomány és történelem c. könyvében a következőket írja: „A tudomány olyan régi, annyi történelmi változáson eset át, minden ízében annyira összefonódott másféle társadalmi tevékenységekkel, hogy minden megkísérelt definíciót ― s ilyet nem keveset ismertünk ― csak többékevésbé fogyatékosan fejezheti ki valamelyik oldalát, gyakran nem is fontos oldalát, amely fejlődésnek bizonyos szakaszában napvilágra jutott.”10 Könyve végén a „következtetések”-ben pedig így summázza gondolatait: „A tudomány történetének tanulmányozása során kitűnt, hogy a tudomány nem olyan jelenség, amelyet egy definícióval egyszer s mindenkorra meg lehetne határozni. A tudomány olyan folyamat, amelyet tanulmányozni kell és körül kell írni, olyan emberi tevékenység, amely minden más emberi tevékenységgel kapcsolatos, s azokkal szüntelen kölcsönhatásban áll.”11 Az kétségtelenül igaz, hogy a forgalomban lévő definíciók többnyire csak egyegy oldalát emelik ki a tudománynak, s azt főként az igazolt ismeretek rendszerére korlátozzák. Az is igaz, hogy egy definícióval egyszer s mindenkorra nem lehet meghatározni a tudományt. Gyakorlati ― ezúttal oktatási ― célok mégis 10 11

Bernal, J. D.: Tudomány és történelem. 1963. -p. 846 Bernal ref. 10. -p. 846. 17

szükségessé teszik, hogy valamilyen feltételes definíciót adjunk amely ugyanakkor nem is egyoldalú. Az utóbbi évek hazai tudományfejlődése produkált is egy ilyen komplex, dialektikus szemléletű definíció-félét. Bóna Ervin és Farkas János a tudomány alábbi közelítő jellemzését adják: „A tudomány rendkívül komplex, totális és nyílt társadalmi tevékenységi és eredményrendszer. Egyrészt céltudatos társadalmi tevékenységforma, amely a természeti, társadalmi és szellemi valóság objektív tulajdonságainak és mozgástörvényeinek elméleti megismerését, visszatükrözését és gyakorlati alkalmazását, előrelátását célozza. Másrészt módszeresen szervezett, igazolt, szüntelenül gyarapodó és tökéletesedő elméleti és tárgyiasult ismeretek rendszere, sajátos intézményi és szociológiai viszonyokkal. A termelési szféra köréből vált ki, de szoros kölcsönhatásban áll egyéb társadalmi tevékenységformákkal.”12 Elemezzük kissé ezt a tömör meghatározást. Mindenekelőtt azt kell lerögzíteni, hogy a tudomány, mint rendszer e meghatározásban nem azonosítható a szokványos értelmezéssel (a tudomány, mint az ismeretek rendszere), ennél jóval tágabb, rendszerelméleti értelmezése van a „rendszer” fogalmának, amely magában foglalja a tudomány struktúrájának legkülönbözőbb elemeit, köztük a tudományos ismereteket is. A tudománynak, mint rendszernek, a totális volta abból adódik, hogy a tudomány egységes egész, minőségileg magasabb fokú, mint részrendszerei. Nem egyenlő részrendszerei „aritmetikai összegével”, s a rendszer aspektusonként történő felbontása és részrendszerekbe történő csoportosítása csak absztrakciós úton, logikai műveletként hajtható végre. A tudomány nyílt volta azt jelenti, hogy egyre sokrétűbb és szorosabb kölcsönhatásba lép a tudományon kívüli társadalmi tevékenység- és eredményformákkal (termelés, politika, művészet, mindennapi élet stb.). A tudománystruktúra ― relatív autonómiája ellenére ― nem izolált, zárt szerkezet, hanem dinamikus és nyitott, s ebben a formájában a társadalmi tevékenység szerves (és egyre fontosabbá váló) része. 2.2 A tudomány, mint rendszer A tudomány fogalmának definíciója két jól körülhatárolható tartományra bontja a tudomány fogalmának tartalmát, amelyeken belül további alkotórészeket sorol fel. 2.2.1 A tevékenységi rendszer A tevékenységi rendszer a tudomány dinamikus oldala, amelyben: a. a tevékenység determinálói (meghatározói, ösztönzői) egyrészt külső (társadalmi), másrészt belső (a tudomány öntörvényeiből következő) szükségletek és lehetőségek; b. funkciók (célok feladatok): a külső és belső ösztönzők, szükségletek, bizonyos célok kitűzését és ezek nyomán feladatok megoldását kívánják meg a tudománytól, tehát funkcionáltatják, működtetik. A legfőbb funkciók a megismerés, az alkalmazás-megváltoztatás és előrelátás; c. az előbbi funkciók az objektív valóságnak (természet, társadalom, gondolkodás) mint tárgynak a megismerésére stb. irányulnak; 12

Farkas János: A tudomány strukturális tagozódásáról. 1967. -pp. 226–238. 18

d. mindezek a funkciók a tudományos (elméleti-megismerő és gyakorlatiátalakító) kutatótevékenység során realizálódnak. A tudomány, mint tevékenység céltudatos, szervezett és rendszerezett megismerés, alkalmazási és előrelátási mozzanatokat foglal magába, amelyek többnyire a tudománykutatás keretében testesülnek meg. Ám ide sorolhatók a tudományművelés egyéb módjai is. A tudományos kutatásnak és a tudományművelésnek egyrészt konkrét társadalmi és gazdasági feladatok megoldását kell előmozdítaniuk, másrészt a tudományok belső fejlődéséből adódó olyan összefüggéseket kell felismerniük, amelyek a távlatokban jelentkező problémák sikeres közelítését segíthetik elő. 2.2.2 Az eredményrendszer Az eredményrendszer a tudomány viszonylag statikus, nyugalomban levő oldala. A tudományos kutatótevékenység ugyanis különböző eredményekben objektivizálódik illetve realizálódik: a. mindenekelőtt a kutatás létrehozza a hagyományos definíciókban leggyakrabban emlegetett elméleti és tárgyiasult ismeretek rendszerét (információtermelő rendszer); b. Ugyanakkor kialakítja a kutatási módszerek, eszközök és eljárások rendszerét is; c. a kutatás intézményi oldala is tárgyiasult eredmény, amely a tudomány történetében viszonylag új keletű jelenség. Kialakulását a tudományos kutatás tervszerű irányítása, szervezése kívánta meg; d. végül a tudomány szociológiai rendszer is. „A modern tudományos tevékenység ugyanis sok embert foglalkoztat. E foglalkozási rendszeren belül sajátos emberi kapcsolatok, alkotói közösségeken belüli és közötti csoportviszonyok jönnek létre, amelyek tudományszociológiai vizsgálatokat igényelnek.”13 A tudomány azáltal tölti be ismeretrendszeri szerepét, hogy összegyűjti és rendszerezi a feltárt ismereteket és a közöttük lévő összefüggéseket, amivel a kutatások és felismerések fontos feltételét teremti meg. A tudomány, a tudományos kutatás és a tudományművelés korunkban már nemcsak néhány egyénileg dolgozó tudós, hanem kiterjedt szervezet, intézmények egész sorának a feladata. Az intézményrendszeren vannak irányító, kutató és oktató szervezetek, más összefüggésben pedig fő- és mellékhivatású kutatóhelyek. A tudományról, mint eredményrendszerről olyan értelemben beszélünk, hogy az adott időpontig hol tart az élet és a tudomány által felvetett módszeresen szerzett, igazolt elméleti és tárgyiasult kérdések ismerete és azok hogyan járulnak hozzá a felmerült problémák megoldásához és a további kutatási irányok megjelöléséhez. 2.3 A tudomány sajátosságai Már a tudomány definíciója is mutatta, hogy dialektikus természetű jelenséggel van dolgunk. Több szempontból is kétpólusú, az ellentétek harca és egysége (a tagadva megőrzés) jellemző rá. Most legfőbb dialektikus sajátosságait tekintjük át:

13

Farkas ref. 12. -pp. 226–238. 19

a. mint a meghatározásból is kitűnt: a tudomány egyrészt felfogható statikusan, mint állapot, eredmény (módszeresen szerzett, igazolt és állandóan gyarapodó ismeretek intézményesült rendszere), másrészt dinamikusan, mint folyamat (a céltudatos társadalmi tevékenység egyik sajátos formája). A két oldal nem választható el egymástól mereven, a statikus és dinamikus oldalak egységet alkotnak. Az egységen belül viszont mindegyik oldal viszonylagos önállósággal rendelkezik. (Az eddigi definíciók általában a tudomány statikus oldalát hangsúlyozták.); b. a tudomány egyaránt része a társadalmi tudatnak és a társadalmi létnek is. (Régebben egyoldalúan csak a társadalmi tudat egyik formájának tartották.) Kétségtelen, hogy a tudomány egyes statikus mozzanatait tekintve a társadalmi tudathoz csatolható. Ez a sajátossága azonban nem kizárólagos. Csak tudatformaként való kezelése egyoldalú és káros. A tudomány ugyanis ― dinamikus jellegéből adódóan ― a tudatszférából „átmegy” a létszférába: közvetett, majd közvetlen termelőerővé válik. (A tudománynak ez a fejlődési tendenciaként is számon tartott jelensége túlhaladottá teszi a társadalmi tevékenységek korábbi „termelő” és „nem termelő”, „értékalkotó” és „nem értékalkotó” ágazatokra való felosztását.) Ugyanakkor a termelés és egy sor más gyakorlati társadalmi tevékenység fokozatosan, illetve egyes mozzanataiban alkalmazott tudománnyá válik; c. a tudomány az anyagi termelés köréből vált ki és önállósult, ezért önálló belső logikával, sajátos vonásokkal is rendelkezik. Ebből következik viszonylagos önállósága. Ugyanakkor azonban szoros kapcsolatban áll egyéb társadalmi tevékenységformákkal (termelés, oktatás stb.) és ezek eredményrendszereivel is; d. a tudományon belül ― akár dinamikus, akár statikus oldalát tekintjük ― az objektív és szubjektív mozzanatok is egységet alkotnak. „dialektikus kettősség egyik sajátos megnyilvánulási formája az, hogy a tudomány egyrészt antropocentrikus, másrészt dezantropomorfizáló jellegű. Az antropocentrikus, másrészt dezantropomorfizáló jellegű. Az antropocentrikusság azt jelenti, hogy a tudomány célját, feladatait tekintve emberközpontú, vagyis az emberiséget kívánja szolgálni. (Ezt ma egyesek önálló fejlődési tendenciának is tekintik, s mint a tudomány humanizációját emlegetik.) A dezantropomorfizáció főleg a tudomány tárgyára és módszerére vonatkozik. Jelentése: a megismerő ember a tudomány segítségével a világot igyekszik tárgyilagosan, minden szubjektivitástól mentesen visszatükrözni; e. végül a tudományon belül dialektikus egységben van az elmélet (megismerés) és a gyakorlat (alkalmazás, átalakítás) is. Napjaink tudományára különösen jellemző, hogy a tisztán elméletinek látszó eredmények is hamar alkalmazásra kerülnek, a praktikus társadalmi tevékenységek viszont elméleti alapozást nyernek (ld. népművelés stb.). 2.4 A tudomány tárgya A tudomány közelítő, általános jellemzése után e fejezetben annak egyik oldalával, a tudománnyal, mint eredményrendszerrel, ezen belül is mint a módszeresen szerzett, igazolt ismeretek rendszerével foglalkozunk bővebben. A tudományos megismerés szempontjából az a leglényegesebb kérdés, hogy mit kutatunk. A „mit” kérdésre adott válasz a tudomány tárgyát határozza meg. 20

Mint már Aristoteles is felismerte, minden tudománynak van tárgya, bár nem minden tárgynak van tudománya. Ez az első pillanatra szójátéknak tűnő megállapítás igen mély értelmű. Nemcsak azt fejezi ki, hogy nincs meghatározott tárgy nélküli tudomány, hanem azt is, hogy a valóság nem minden ― szélesebb értelemben vett ― tárgyának van tudományos feldolgozása. Az emberi megismerés tárgya a legtágabb értelemben, a térben és időben végtelen világegyetem, filozófiai szakkifejezéssel élve a lét. A történelem során az emberi tudás ezt a végtelen tárgyat a megismerés ugyancsak végtelen folyamatában próbálja egyre nagyobb területen és egyre mélyebben tükrözni, sőt megváltoztatni. A mindenkori tudomány tárgyának határai addig terjednek, ameddig az emberi társadalom ― adott fejlődési fokán ― képes tudományos eszközei és módszerei segítségével vizsgálni a világot. A tudomány tárgyától megkülönböztetendő annak tartalma. A tudomány tartalma az, amit megállapít tárgyáról (tények, hipotézisek, törvények, alapelvek stb. formájában). 2.5 A tudomány fejlődésének általános törvényszerűségei és mai tendenciái 2.5.1 A tudomány fejlődésének általános törvényszerűségei A tudomány tárgyával, funkcióival és meghatározó tényezőivel szorosan összefüggnek a tudományfejlődés törvényszerűségei is. Ezek közül a legfontosabbak és legáltalánosabbak a következők: A GYAKORLAT ÁLTAL VALÓ MEGHATÁROZOTTSÁG A tudományfejlődés legáltalánosabb és legerősebb külső mozgató ereje a legtágabb értelemben vett társadalmi gyakorlat. A tudománynak nemcsak célja és eredményei igazságának kritériumai, hanem alapja és forrása is a gyakorlat. A társadalmi gyakorlat különböző szférái és formái közül is a legdöntőbb a tudomány számára az anyagi-termelő gyakorlat, az ember és természet anyagitermelő gyakorlat, az ember és természet anyagi kölcsönhatásának a folyamata, amely a különféle termelési (ipari, mezőgazdasági) tevékenységekben s az ezek során kialakult termelési viszonyokban konkretizálódik. Nem kevésbé fontos meghatározó tényező azonban ― különösen a társadalomtudományok számára ― a termelés által meghatározott szocialista (politikai-jogi) és ideológiai gyakorlat sem. Ezek fejlettsége, pozitív vagy negatív hatása döntő mértékben előmozdítja vagy hátráltatja a tudomány fejlődését. Bár a tudomány vissza is hat a gyakorlatra, sőt egyre inkább részévé is válik, ismeretelméleti szempontból mégis hangsúlyoznunk kell a gyakorlat elsődlegességét. A VISZONYLAGOS ÖNÁLLÓSÁG A tudomány a gyakorlattól való függés mellett, illetve azon belül viszonylagos önállósággal is rendelkezik. Pusztán a társadalmi szükségletekből nem lehetne megmagyarázni a tudomány számos jelentős előrelépésének, de megtorpanásának jelenségét sem. A tudomány fejlődésében mindig nagy szerepe volt és van saját belső logikájának, azoknak a belső, szükségszerű kapcsolatoknak, ame21

lyek a tudomány egyes eredményeit egymással összekapcsolják. Ezért a tudományos gondolkodás ― a maga belső logikáját követve ― hosszabb-rövidebb ideig a gyakorlati szükségletektől elszakadva is juthat új eredményekre. Viszont a tudomány belső problémái (öncélúság, megcsontosodott elméletek és módszerek) átmenetileg akadályozhatják a fejlődést a jelentkező társadalmi szükségletek ellenére is. A FOLYTONOSSÁG Már korábban megállapítottuk, hogy minden tudományos munka, felfedezés és találmány egyetemes munka, és mint ilyen, feltételezi a kortársak közti kooperációt és az elődök munkájának felhasználását. Az új elméletek megjelenése nem teszi értéktelenné a korábban igazolt elméletek, hanem csak azok érvényességi körét szűkíti le, az utóbbiak az előbbiek határeseteivé válnak. Ezt nevezi a tudomány a korrespondencia (összhang, megfelelés) elvének. A kortársak közti együttműködés a tudományt nemzetközivé teszi. A „nemzeti tudomány” nacionalista eszméje tehát haladásellenes. Különösen napjainkban elképzelhetetlen a korszerű tudományos munka a nemzetközi eredmények figyelemmel kísérése és a tudósok nemzetközi kollektív együttműködése nélkül. Kiváltképp érvényes ez a természet- és műszaki tudományokra (lásd pl. a kibernetika, az űrkutatás, az atommagkutatás stb. nemzetközi összefogással elért eredményeit). A FOKOZATOSSÁG A tudomány fejlődésében a viszonylag nyugodt, evolúciós szakaszokat gyors, revolúciós szakaszok váltják fel. Az új ismeretek mennyiségi felhalmozódása egy idő után átszakítja a régi elméletek kereteit, bekövetkezik a minőségi változás, amellyel együtt jár az egész világkép átalakulása. A természettudományokban már több ilyen robbanásszerű minőségi változásnak lehetett tanúja és egyben előidézője az emberiség. Napjaink természettudományi és technikai fejlődésében sok jel arra mutat, hogy újabb minőségi ugrás előtt állunk. A KRITIKA SZABADSÁGA A tudomány fejlődésének egyik fő mozgatója az ellentétes vélemények nyílt és szabad összecsapása, a vita és a kritika lehetősége. A tudomány természetéből következik, hogy megállapításai, elméletei soha sem léphetnek fel az abszolút igazság igényével. Azok a legjobb esetben is csak relatív igazságok, amelyek egyre jobban megközelítik az abszolút igazságot. Ennek figyelmen kívül hagyása, s ebből következően egyes tudományos nézetek abszolutizálása, az ellentétes vélemények elfojtása a tudomány pangását idézi elő. a tudomány története nemcsak a megismerés története, hanem a különböző „tudományos” és tudományon kívüli (vallási, politikai, ideológiai) dogmák elleni harc története is. 2.5.2 A tudomány fejlődésének mai tendenciái A tudományok fejlődésének az előbb felsorolt általános, mindenütt és mindenkor érvényes törvényszerűségei mellett vannak olyan tendenciaként érvényesülő törvényei is, amelyek csak a legutóbbi évtizedekben vagy években bontakoztak ki erőteljesebben és váltak nyilvánvalóvá. Mivel ezek a tendenciák határozzák meg napjaink és a közeljövő tudományának fejlődését, s ezzel összefüggés22

ben a szakirodalmi termelést, a tudományos tájékoztatással szembeni követelményeket, a tudományok osztályozását stb. számbavételük rendkívül fontos. A DIFFERENCIÁLÓDÁS Ez a tendencia tulajdonképpen nem új keletű, hiszen már az ókori Görögországban elkezdődött, amikor a filozófiában, mint egyetlen és egységes őstudományból sorra kivált az egyes szaktudományok (matematika, csillagászat, mechanika). Később azonban ezek is tovább osztódtak ugyanannyira, hogy napjainkban már matematikai stb. tudományokról beszélünk, vagyis a valamikori egy tudomány helyett tudománycsoporttal állunk szemben. Ma már e tudománycsoportok egészét nem képes egy szaktudós áttekinteni, illetve művelni, legfeljebb csak egy-egy szaktudományukat vagy annak is egy diszciplínáját (ágazatát). Napjainkban ez a tendencia egyre erőteljesebbé válik. Empirikus felmérések szerint a ’60-as években már kb. 800-ra volt tehető az önállóvá vált szaktudományok száma. A differenciálódás okai részben a társadalmi gyakorlat által támasztott követelményekben, részben a tudomány belső fejlődésének öntörvényeiben keresendők. Filozófiai, lételméleti magyarázatát pedig a valóság differenciáltsága, mozgásformáinak és fajtáinak végtelen sokfélesége adja meg. A differenciálódás tehát csak visszatükrözése a vizsgált valóság sokféleségének és bonyolultságának. AZ INTEGRÁLÓDÁS E jelenség filozófiailag az anyagi mozgásformák dialektikus kölcsönhatásának, egyetemes összefüggésének tudati tükröződése, illetve a dialektikus módszer térhódítása a tudományokban. Tehát a tudományok nemcsak szétkülönülnek, specializálódnak, hanem összefüggésbe, kölcsönhatásba is kerülnek egymással. Az integráció lényegében szintén megvolt a görög tudományban is, hiszen a matematika, mechanika és csillagászat egymással szoros kölcsönhatásban fejlődött a filozófiából való kiválás után is. Intenzívvé és fokozódóvá azonban csak az utóbbi évtizedekben vált, akárcsak a differenciálódás. E tendencia eredményeképpen is új tudományok jönnek létre. Bár a tudományok kölcsönhatásának törvényszerűségei részletesen még nincsenek felderítve, néhány integrációs kapcsolatforma máris felismerhető: a. az egymással határos ― az anyag egymáshoz közelálló mozgásformáit tanulmányozó ― tudományok kölcsönhatása eredményeként ún. határtudományok vagy átmeneti (hibrid) tudományok jönnek létre. Ma az alapvető mozgásformák közti átmeneti területek kutatása rendkívül időszerű, központi tudományos kérdés. Kétségtelen, hogy e tudományok eredményei a természet sok titkára derítenek majd fényt (pl. az élettelenből az élővé váló átmenet megismerése). Ilyen tudományok a fizikai kémia, a biokémia, a biofizika, a geofizika, a geokémia, a biogeokémia stb. ; b. ma már nemcsak az egymással határos, hanem az egymástól távolálló tudományok, tudomány-csoportkomplexumok (természeti-, társadalmi és filozófiai tudományok) közötti kölcsönhatás eredményeként is keletkeznek új tudományok (pl. a matematikai nyelvészet, matematikai logika, műszaki esztétika stb.); c. bizonyos tudományok módszereinek alkalmazása más tudományok tárgyának tanulmányozására. A modern természettudományokban sok pél23

dát találhatunk új tudományágak ilyen módon való keletkezésére. Lényegében a határtudományok is felhasználják a „szülő” tudományok módszereit, s úgyszintén a magasabb szintű mozgásformákat tanulmányozó tudományok az alacsonyabb szintű mozgásformákkal foglalkozó tudományok módszereit, mint azt a módszerek ismertetésénél láttuk. De távolabbi területeket is összekapcsolhat a módszer, s vezethet új tudományok létrejöttéhez is (pl. így jött létre a rádióasztronómia (rádiócsillagászat) és a rádióspektroszkópia, a rádióelektronika modern módszereinek és eszközeinek felhasználásával; d. különböző anyagfajtákban és mozgásformákban előforduló azonos jelenségek absztrakt módszerű tanulmányozása is új tudományokat szül. sajátosan ilyen tudomány a rezgéselmélet, az információelmélet, a kibernetika és újabban a rendszerelmélet. Ezek a tudományok mintegy „horizontálisan” metszik át a mozgásformák növekvő bonyolultsága szerint elhelyezkedő tudományok sorát. Létrejöttük elvi alanya az a tény, hogy az anyagi világ különböző objektumai (szervetlen, szerves, élő, társadalmi, technikai) lényegi különbségük ellenére közös tulajdonságokkal is rendelkeznek. Az integrációval, illetve a „probléma-centrikus” kutatások elterjedésével függ össze az ún. „team”-ek14 megjelenése. A team különböző tudományszakok specialistáinak szervezett, önkéntes munkaközössége: összetett, komplex tudományos problémák megoldására. A MATEMATIZÁLÓDÁS A matematikai módszerek behatolása szinte valamennyi tudomány területére ma már olyan általános jelenség, hogy a törvény rangja is megilleti. Valamely tudomány olyan mértékben tökéletesedik, amilyen mértékben felhasználja a matematikát összefüggéseinek leírására, illetve feltárására. Ez a folyamat kettősirányú: extenzív, mivel egyre több tudomány kezdi felhasználni, olyanok is, amelyek eddig nem alkalmazták (pszichológia, biológia, nyelvtudomány stb.); intenzív, mivel egyes tudományok a matematikai elemzés egyre bonyolultabb eszközeit alkalmazzák (pl. a kémia). Ma még vitatott, hogy a társadalomtudományok területén milyen mértékben és hogyan érvényesül ez a tendencia: csak a mennyiségi viszonyok kifejezésére használható-e vagy a minőségiekre is? Az kétségtelen, hogy a matematika modern fejlődése során a tisztán metrikus (mennyiségi) ágazatok mellett egyre jobban kifejlődnek a nem metrikus (minőségi) ágazatok. A legintenzívebben fejlődő matematikai ágak túlnyomó része olyan „objektumokkal” foglalkozik, amelyek alapvető tulajdonságai elvileg nem fejezhetők ki a mennyiség fogalmával, vagy legalábbis bennük nem a mennyiség fogalmának van központi szerepe. Ilyen ágak a következők: valószínűségelmélet, játékelmélet, halmazelmélet… stb. Ezek a matematikai ágak nem metrikus struktúrák leírására alkalmasak. A modern tudomány legtöbb problémája ilyen természetű. A matematizálódás is kölcsönös viszony. Nemcsak a matematika segíti a többi tudományt, hanem ezáltal önmaga is fejlődik, új ágai alakulna ki (pl. matematikai logika, matematikai nyelvészet). 14

integrált kutatócsoport 24

AZ IPARI JELLEGŰVÉ VÁLÁS Ez a fejlődési tendencia szoros kölcsönhatást létesít a tudomány és a technika, illetve a gazdasági élet között. Konkrét megjelenési formái, résztendenciái a következők: a. az egyes tudományok közvetlen termelőerővé válása. (A köztudatban főként ez a jelenség ismert.) ez egyrészt jelenti a határok elmosódását az elméleti és alkalmazott tudományok között, másrészt az elméleti eredmények gyors átültetését, felhasználását a gyakorlatban (termelésben); b. a tudományos kutatás fokozódó gépesítése, műszerezettsége. A tudományok egy része (természet- és alkalmazott tudományok) függvénye a technikának. A modern tudományok egyre bonyolultabb és költségesebb technikai berendezéseket használnak, s laboratóriumaik, intézeteik méreteikben és gépesítettségükben a nagyüzemekhez hasonlatosak; c. a tudományos kutatás munkaszervezetében is nagyüzemivé válik. A régi egyszemélyes „szólózástól” eljutottunk a kutató kollektívákig, a már említett „team”-ekig (Ezekben a kollektívákban a tájékoztatónak, informátornak, mint terepfelderítőnek, szakirodalmi úttörőnek egyre nagyobb szerepe van.). A GYORSULÓ FEJLŐDÉS Melyek a gyorsuló fejlődés összetevői, okai? A felgyorsulás a kapitalizmus kialakulásának időszakára esik, amikor az első ipari forradalom hatására a termelőerők fejlődése is meggyorsul. Ez a döntő és legfőbb indítóok. Ezen túl pedig valamennyi ― előbb tárgyalt ― tudományfejlődési törvényszerűség és tendencia mindegyike hozzájárult felgyorsuláshoz, vagyis ez utóbbi mintegy öszszegzése, végeredménye az előbbieknek. A gyorsuló fejlődésnek konkrét, statisztikailag ellenőrizhető mennyiségi mutatói vannak: a tudományra fordított kiadások összege, a tudósok száma, a tudományos publikáció mennyisége. A fejlett ipari országokban átlag 10-15 évenként duplázódnak meg ezek a mutatók (Európában 15 év, az USA-ban 10 év a duplázódás ideje). A számok azt mutatják, hogy ún. exponenciális növekedéssel állunk szemben. Ez azt jelenti, hogy a növekedés olyan matematikai képlettel fejezhető ki, amelyikben a változó a kitevőben van. (A képletet és az egyes összetevők növekedésének grafikus ábrázolását számos kiadványban megtaláljuk.) Korunk nagy és vitatott kérdése, hogy hova vezet és meddig tart ez a szédületes iramú növekedés (az „információrobbanás”, „ipari robbanás”, „tananyagrobbanás”). Mi ebből a kiút? Nyilvánvaló, hogy a kutatási költségek, a tudósok, a tudományos publikációk száma nem növelhető sokáig ilyen ütemben, hiszen akkor a társadalom anyagi és szellemi erőit mind nagyobb mértékben a tudományban kellene felhasználni és foglalkoztatni (pl. 250 év múlva a Föld lakosságának 100%-át!), s az emberiség belefulladna a maga által termelt „információáradatba”. Egyes nyugati tudósok szerint a tudomány fejlődése erősen közeledik az ún. „telítettségi határhoz” (határelmélet). A civilizáció „telítődik” a tudománnyal, a fejlődés fokozatosan lelassul, végül megáll. Hasonló jelenség az élővilágban ― a természetben ― valóban létezik, ez azonban nem lehet érvényes eggyel magasabb mozgásformára, a társadalomra. Ezért a kutatók vitatják a határelméletet, mondván, hogy nem fogja a tudományfejlődés határát eredmé-

25

nyezni az exponenciális növekedés lelassulása a jelzett mutatókban. A probléma megoldását, a jövő perspektíváit általában a következőkben látják:15 a. a szellemi munka gyorsuló ütemű automatizálása, kibernetikai gépesítése, „kollektivizálása”, jobb megszervezése; b. Az ismeretközlés és elsajátítás további racionalizálása, hatékonyságának fokozása (Egyrészt az információszolgáltatás „tömörítése”, másrészt az oktatás és ismeretterjesztés módszereinek forradalma segítségével.); c. hatékonyabb tájékoztató szolgálat szervezése a tudományos kutató és gyakorlati szakemberek munkájának megkönnyítésére. Tulajdonképpen ebből a szükségletből fakadt a tudományos tájékoztatás elméletének (informatika) kidolgozása is (A könyvtárosság és a dokumentáció perspektívája tehát e probléma megoldásának a függvénye!); d. az ismeretek rendszerének egyszerűsítése a speciális törvényeknek általánosokra való visszavezetése stb. révén. (A matematizálódás ebbe az irányba hat. Fontos lenne még ezzel összefüggően a szaktudományok elvi kérdéseinek filozófiai általánosítása ― többek között ― a „két kultúra” feszültségének filozófiai szintű feloldása érdekében. A „természettudományok filozófiai kérdéseinek” feldolgozása a ’60-as évek eleje óta intenzíven megindult, a társadalomtudományoké azonban lassabban bontakozik ki.).

15

Kovács László: Tudomány és fejlődés. 1965. -pp. 53–63. 26

3. A TUDOMÁNYOK RENDSZERE A magyar tudományos közélet a tudományszervezéssel összefüggő szempontok figyelembevételével alakította ki a tudományok rendszeréről, felosztásáról vallott felfogását, amely lényegében megegyezik a nemzetközileg elfogadott nézetekkel és szemlélettel. A hazai tudományos közéletet jellemző rendszertani vita alapvető oka az elmúlt időszakban mindenhatóvá emelt, ideologizált és átpolitizált tudományossággal való szakítás. A korábbi időszak tudományosnak vélt alapértékei több területen hitelüket vesztették és a tudományos tevékenység megítélését végző környezet átrendeződött. A tudományok rendszerezése nem jelentheti a hierarchikus viszonyok felállítását és rögzítését. Nem eredményezheti bizonyos tudományágak és területek művelőinek kirekesztését vagy háttérbe szorítását. A tudományok rendszerezésének elemzése során két elméleti előfeltétellel lehet számolni. Először azzal, hogy a tudományos megismerés, a megismerendő tárgyak objektív tulajdonságainak feltárására irányul. Ezen alapul a tudományok tárgy szerinti osztályozása, rendszerezése. Másodszor azzal, hogy a valóság megismerése a gyakorlat alapján megy végbe, ezért az egyes tárgyak ismerete nem elégséges az osztályozáshoz. A tudományok különbségeit tehát nem csupán a tárgyak sajátosságaival, de a gyakorlati szükségletek eltéréseiből is magyarázhatjuk. A tudományokat először az anyag (vagy tárgy) alapvető strukturális szerveződése alapján lehet tagolni, de lehetne a kutatási módszerei szerint is, és lehetne a társadalmi szükségletekből, a társadalmi funkciókból kiindulva osztályozni. Mindezekből kitűnik, hogy a tudományoknak nincs valamely egyetlen kitüntetett osztályozási szempontja. Az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1980-ban ajánlást dolgozott ki a tudományos statisztika és technológia nemzetközi szabványosítására, amelyben a tudományos ismereteket hat tudományágra (természet, műszaki, orvosi, agrár (mezőgazdasági), társadalmi, szellemi tudományok) osztotta. Az UNESCO csoportosításában a tudomány egészét vizsgálva az egyes tudományágakat tudományágazatokra, a tudományágazatokat tudományterületekre, szakterületekre tagolhatjuk. A tudományterületeket esetenként részterületekre is fel lehet osztani. Annak eldöntése, hogy egyik vagy másik tudományágazat a hat tudományág közül melyikhez tartozik, az alapján történik, hogy az adott tudományágazat által kutatott, tanulmányozott jelenségek, tárgyak, objektumok milyen természetűek. Az egyes tudományágazatokon belül a tudományterületek, a szak- és résztudomány területek az előbbiekhez hasonlóan alakíthatók ki és határolhatóak el egymástól. Az említett UNESCOfelosztás az egyes tudományokat (ágakat, ágazatokat, területeket) a kutatási tárgyak, objektumok, jelenségek alapján csoportosította.

27

Az UNESCO 1980. évi tudomány-rendszertani ajánlása TUDOMÁNYÁGAK 1. Természettudomány  Fizika  Kémia  Matematika  Biológia 2. Műszaki tudomány  Építészet  Gépipar  Vegyipar  Hírközlés 3. Orvosi tudomány  Elméleti  Klinikai  Eü. szervezés  Eü. irányítás 4. Agrártudomány  Növénytan  Állattan  Talajtan 5. Társadalomtudomány  Filozófia  Politológia  Jogtudomány  Államtudomány 6. Szellemi tudomány  Irodalomelmélet  Valláselmélet

tudományágazatok

tudományágazatok

tudományágazatok

tudományágazatok

tudományágazatok

tudományágazatok

HADTUDOMÁNY Tudományterületek 1. Hadtudomány általános elmélete 2. Hadművészet elmélete  Hadászat  Hadműveleti művészet elmélete  Harcászat elmélete 3. Katonai vezetés elmélete 4. Katonai szervezés és hadkiegészítés elmélete 5. Katonai kiképzés és felkészítésének elmélete 6. Hadigazdaságtan elmélete 7. Hadtörténelem

részterületek

28

A tudományok rendszerezésére létezik egy olyan háromdimenziós felosztás is, amelynek egyik tengelyébe a tudományfajták (tudományágak) kerülnek, a másikba a kutatásgazdák, a harmadikba a kutatási szervek, intézetek. Ebből az elgondolásból kiindulva a tudományrendszer a Magyar Tudományos Akadémia osztályszerkezetét veszi alapul, ahol a rendszer az alábbi elemekből áll: ― tudományágak: állam- és jogtudomány, állatorvosi tudomány, biológiai tudomány, filozófiai tudomány, fizikatudomány, földrajztudomány, földtudomány, gyógyszerész tudomány, hadtudomány, irodalomtudomány, kémia, közgazdaság, matematika, mezőgazdaság, műszaki, művészettörténet, néprajz, nevelés, nyelv, orvos, politika, pszichológia, szociológia, történelem, vallás, zene; ― kutatásgazdák: nemzetközi szervek, állam, területi önkormányzatok, nemzetiségi, etnikai csoportok, egyházak, közcélú alapítványok, nem üzleti társaságok, érdekvédelmi szervezetek, gazdasági társulások és személyek; ― kutatószervek, intézmények: egyéni kutatók, termelő szolgáltató szervezetek, irányító gazdasági szervezetek, ágazati szakintézetek, elméleti kutatóintézetek, egyetemek, főiskolák, tudományos testületek, könyvek, médiumok szerkesztőségei. A közelmúltban megjelent ENSZ-kiadvány alapján a tudomány fája 24 főágra, 221 ágra és 1995 alágra bontható. Ezt szemlélteti az alábbi ábra, amelyet a budapesti Keraban Kiadó által 1995-ben közzétett A tudományok térképe című könyv mutatott be. A tudomány fája

29

Hazánkban, napjainkban, a doktori iskolákban folyó doktori (PhD)-képzés, illetve fokozatszerzés tekintetében a tudományok klasszifikációját a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) határozta meg. Ennek értelmében a tudományokat a MAB nyolc tudományterületre és azokat tudományágakra osztotta fel. A MAB határozata az egyes tudományterületekhez tartozó tudományágak, valamint művészeti ágak felsorolásáról TUDOMÁNYTERÜLETEK

1. 'Természettudományok

2. Műszaki tudományok

3. Orvostudományok

4. Agrártudományok

5. Társadalomtudományok

TUDOMÁNYÁGAK 1.1. Matematika- és számítástudományok 1.2. Fizikai tudományok 1.3. Kémiai tudományok 1.4. Földtudományok 1.5. Biológiai tudományok 1.6. Környezettudományok 1.7. Multidiszciplináris természettudományok 2.1. Építőmérnöki tudományok 2.2. Villamosmérnöki tudományok 2.3. Építészmérnöki tudományok 2.4. Anyagtudományok és technológiák 2.5. Gépészeti tudományok 2.6. Közlekedéstudományok 2.7. Vegyészmérnöki tudományok 2.8. Informatikai tudományok 2.9. Agrár műszaki tudományok 2.10. Katonai műszaki tudományok 2.11. Multidiszciplináris műszaki tudományok 3.1. Elméleti orvostudományok 3.2. Klinikai orvostudományok 3.3. Egészségtudományok 3.4. Gyógyszertudományok 3.5. Multidiszciplináris orvostudományok 4.1. Növénytermesztési és kertészeti tudományok 4.2. Állatorvos tudományok 4.3. Állattenyésztési tudományok 4.4. Élelmiszertudományok 4.5. Erdészeti és vadgazdálkodási tudományok 4.6. Multidiszciplináris mezőgazdasági tudományok 5.1. Gazdálkodás- és szervezéstudományok 5.1. Közgazdaságtudományok 5.3. Állam-és jogtudományok 5.4. Szociológiai tudományok 5.5. Pszichológiai tudományok 5.6. Neveléstudományok 5.7. Sporttudományok 5.8. Politikatudományok 5.9. Hadtudományok 5.10. Multidiszciplináris társadalomtudományok 30

TUDOMÁNYTERÜLETEK

6. Bölcsészettudományok

7. Művészetek

TUDOMÁNYÁGAK 6.1. Történelemtudományok 6.2. Irodalomtudományok 6.3. Nyelvtudományok 6.4. Filozófiai tudományok 6.5. Néprajz és kulturális antropológiai tudományok 6.6. Művészeti és művelődéstörténeti tudományok 6.7. Vallástudományok 6.8. Média és kommunikációs tudományok 6.9. Multidiszciplináris bölcsészettudományok 7.1. Építőművészet 7.2. Iparművészet 7.3. Képzőművészet 7.4. Színházművészet 7.5. Film- és videoművészet 7.6. Zeneművészet 7.7.Tánc- és mozdulatművészet 7.8. Multimédia

8. Hittudomány

Az új ismeretek mennyiségi növekedésének köszönhetően rohamosan sokasodnak az új tudományszakok, illetve „diszciplína-magok” fejlődnek ki. Azonban viszonylag jól definiálhatók azok a követelmények és ismérvek, amelyek teljesítése illetve megléte szükségesek ahhoz, hogy egy új önálló tudományterület (ág) (a továbbiakban: tudomány) társadalmilag elfogadott legyen: ― a tudományfejlődés eredményeként kialakul egy új, elkülönített ismerethalmaz, amely az interdiszciplináris ismeretelméleti elemeken túl tartalmaz olyan ismeretelméleti halmazt, amelyet csak ez a tudomány művel (kutat, gyarapít, alkalmaz); ― létrejön egy intézményrendszer (kutatóintézetek, könyvtárak stb.) a tudományművelés (kutatás, kísérlet) elősegítésére és az eredmények hasznosítására (társadalmi, gazdasági szervezetek, egységek); ― működik egy vagy több egyetem, amely szakembereket képez a tudomány számára, műveli, oktatja a tudomány ismeretelméleti rendszerét; ― folyik doktori (PhD)-képzés, doktori (PhD)-fokozatot lehet szerezni a tudomány művelése kapcsán; ― rendszeresen megjelennek olyan önálló tudományos folyóiratok, amelyek közzéteszik a tudomány új kutatási eredményeit.

31

4. A TUDOMÁNYOS KUTATÁS 4.1 A tudományos kutatás fogalma A tudományos kutatás tanulmányozásához, megismeréséhez nélkülözhetetlen a kutatás fogalmának bemutatása és vizsgálata. „A tudományos kutatás adott helyen, időben, tudományterületen és vizsgálati szinten az a tervszerűen végzett és az adott vonatkozásban rendelkezésre álló, eddigi tudományos ismereteken alapuló emberi tevékenység, amelynek célja új, az eddigi ismeretek rendszeréhez kapcsolódó (azt kiegészítő, általánosító vagy helyettesítő), adott területen hosszabb vagy rövidebb távlatban általános érvényű adat, összefüggés, hatás vagy kölcsönhatás megállapítása, vagy létrehozás.”16 „A kutatás... tudatos és tervszerű, az ismeretlen megismerésére törekvő, főként logikai princípiumok, általános és speciális módszerek, vizsgálati, kísérleti és elemzési technikák segítségével végrehajtott, a tudomány ismereteit a gyakorlaton keresztül érvényesítő, vagy az ismeretlent ismeretessé tevő tudományos tevékenység."17 Mindkét definíció feltárja általában a tudományos kutatás lényeges ismertető jegyeit. Részünkre azonban két meghatározó jegy kiemelten fontos. Az egyik az, hogy a tudományos kutatás mindig az ismeretek meglévő rendszeréhez kapcsolódó tevékenység. A másik az, hogy a kutatás célja és eredménye mindig valamely új ismeret, általános érvényű adat, összefüggés megállapítása. Ha a példaként hozott definíciók lényeges jegyeit tovább csökkentjük, akkor egy leegyszerűsített fogalomhoz jutunk. Mely így szól: a tudományos kutatás valamelyik tudományos problémának Ż a bizonyítás valamennyi szabályának figyelembevételével történő ― elméleti feldolgozása, megoldása. A tudománytörténet tanulsága szerint a tudományos problémák jelentős része abból származik, hogy az ember felismeri ismereteinek elégtelenségét bizonyos tevékenységek, feladatok eredményes elvégzéséhez. Az emberi tudás és megismerés fejlődésének legfőbb hajtóereje a gyakorlati tevékenység során jelentkező igény a problémák megoldására. Az emberi tudás fejlődésével együtt növekszik azoknak a problémáknak a száma, amelyek egyrészt a társadalom, másrészt a tudomány belső fejlődésének szükségleteiből adódnak. Tehát a tudományos kutatás problémamegoldás, amely eredményei által adja azokat az új ismereteket, elveket, eljárásokat, eszközöket, amelyekkel a társadalom és az emberi tevékenységek előtt álló feladatok eredményesen megoldhatóak. A hadtudományi18 kutatás ― néhány sajátosságától eltekintve ― alapvetően nem különbözik a más tudományok területén folyó kutatómunkától. A tudomány feladata a tudás, azaz az ismeret bővítése, a tudomány munkája a tudományos kutatás. A kutatómunka eredménye, pedig az ismeretalkotás. Paczolay Gyula: A tudományos kutatás néhány elméleti és módszertani kérdései. A tudomány néhány elméleti kérdése. (szerk.) Bóna Ervin-Farkas János 1970. 17 Kecső István: Kutatási folyamat az ismeretlentől a hasznosítóig. 1980. 18 A továbbiakban hadtudomány alatt a Társadalomtudományhoz tartozó Hadtudomány(oka)t, illetve a Műszaki tudományokhoz tartozó Katonai műszaki tudományokat értjük és használjuk. 16

32

Az ismeretalkotás, azaz a tudományos kutatás célja Tomcsányi19 szerint: ― valamely gyakorlati vagy elméleti probléma megoldása; ― egy tudományág, diszciplína fejlesztése; ― a tudományos munkára való alkalmasság bizonyítása valamilyen írásművel. Az előzőeknek megfelelően a hadtudomány esetében az alábbi ismereteket rögzíthetjük: A hadtudomány:  a béke és az ország alkotmányos rendjének katonai erővel és eszközökkel történő megőrzéséről;  a háború és a fegyveres küzdelem elkerüléséről;  a válságok és konfliktusok kialakulásáról;  a lehetséges háború jellegéről, törvényszerűségeiről;  a fegyveres erő, az ország valamint a lakosság ezekre történő felkészüléséről illetve felkészítéséről;  szükség esetén a fegyveres küzdelem illetve a háború megvívásáról;  a békeállapot visszaállításának katonai jellegű feladatairól szóló ismeretek átfogó rendszere. A hadtudomány a honvédelemmel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tevékenységekkel kapcsolatos szisztematizált ismeretrendszere. Részletesen foglalkozik az ország katonai védelmében résztvevő erők és szervezetek béke-, valamint háborús alkalmazása előkészítése és mindenoldalú támogatása és biztosítása elmélete illetve gyakorlati kérdéseinek elméleti kutatásával. A hadtudomány és hadtudományi kutatás legfontosabb objektumai, tudományági témakörei lehetnek: a hadtudomány általános elmélete, nemzeti katonai stratégia, katonai doktrína (doktrínák), hadászat, hadművelet, harcászat (hadműveleti művészet). A katonai konfliktusok, nem háborús feladatok kialakulása, kezelése, biztosítás (megóvás, túlélőképesség), logisztika. A katonai felkészítés (csapatok, törzsek, intézmények, szervek) haderőszervezés, hadkiegészítés, védelem-gazdaságtan és hadigazdaságtan, hadiipar, haditechnika). Kutatásai alapján ajánlásokat tesz a katonai stratégia, a katonai doktrínák, a hadászat, a hadművelet, a harcászat elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldására, a fegyveres erő (a katonai honvédelemben részt vevő erők) építésére, szervezeteinek konkrét kialakítására, felkészítésük, anyagitechnikai ellátásuk, valamint a biztosítás és a logisztika feladatainak legcélszerűbb előkészítésére, illetve végrehajtására. 4.2 A tudományos kutatás típusai Valamennyi tudomány rendszeréhez hozzátartoznak a különböző kutatási szintek. Általánosságban, a hadtudomány vonatkozásában is beszélhetünk alapkutatásokról, valamint alkalmazott kutatásokról és a műszaki fejlesztést közvetlenül szolgáló fejlesztési kutatásokról. 19

Tomcsányi Pál: Általános kutatásmódszertan. 2000. -p. 14. 33

AZ ALAPKUTATÁSOK Alapkutatásnak nevezzük az általában még ismeretlen természeti vagy társadalmi jelenségek és azok törvényszerűségeinek feltárására irányuló kutatást. A hadtudományban alapkutatásnak tartjuk az ország biztonsága, a honvédelem, szükség szerint a fegyveres küzdelem törvényszerűségeinek vizsgálatát, új összefüggések felismerését, a jövő hadviselése jellegének feltárására irányuló tevékenységet. A 80-as évek végéig a hadtudománytól és a hadseregektől főként az alábbi kérdésekre várták a választ:  milyen lesz a következő háború?  hogyan kell azt megvívni?  hogyan kell a tömegpusztító fegyvereket a leghatásosabban alkalmazni, hogy az ellenségnek maximális veszteséget okozzanak?;  hogyan kell az ellenséget megsemmisíteni?  milyen lesz a totális vagy korlátozott háború várható kimenetele?  hogyan kell felkészülni csak hagyományos eszközökkel a világháború megvívásához?  hogyan kell egy ilyen háborút megvívni? stb. Ennek megfelelően Damó szerint: „A hadtudomány a háborúk jellegéről és törvényeiről a fegyveres erők, az ország háborúra való felkészítéséről és a háború megvívásának módjairól szóló ismeretek rendszere.”20 A 20. század végének kérdései:  milyen garanciákat tud adni a hadsereg a béke megőrzése érdekében?  milyen legyen a fegyveres erők szerepe a mai biztonság értelmezésében?  ha a megoldás nem a totális fegyveres harc, hogyan kell megelőzni, kezelni a különböző politikai-katonai konfliktusokat?  mit kell tenni a békemegőrzés, békeellenőrzés, békekikényszerítés során önállóan vagy a szövetségesekkel együttműködésben?  mindezen gyökeresen új feladatok megoldásához milyen fegyveres erőket kell szervezni?  hogyan kell a hadsereget az új típusú feladatokra kiképezni, felkészíteni?  mindezt hogyan kell összehangolni azzal a ma még nem kizárható fenyegetéssel, amit egy esetleges regionális vagy világháború jelent vagy jelenthet?, stb. Ebben az időszakban a hadtudományt az alábbiak szerint definiálták: „A hadtudomány a béke és az ország alkotmányos rendjének katonai erővel és eszközökkel történő megőrzéséről, a háború és a fegyveres küzdelem elkerüléséről, a válságok és konfliktusok kialakulásáról, a lehetséges háború katonai stratégiai jellegéről, törvényszerűségeiről, a fegyveres erők (testületek), valamint a lakosság és az ország ezekre való felkészüléséről s szükség esetén a védelmi háború fegyveres megvívásáról és a békeállapot visszaállításának katonai jellegű kérdéseiről szóló ismeretek átfogó rendszere.”21

Damó László (főszerk): Katonai Lexikon. 1985. -p. 239. Bognár Károly: Gondolatok a hadtudomány hazai értelmezéséhez. 1992. április 08-án elhangzott előadása 20 21

34

E kérdések alapján megállapítható, hogy a haderő várható feladatai előreláthatólag két nagy csoportba sorolhatók (változat): • Nem háborús jellegű cselekmények: katasztrófa-elhárítás, polgári támogatás, környezetvédő műveletek, humanitárius segítségnyújtás, fegyverzet-ellenőrzés, nemzet(köz)i segítségnyújtás, békefenntartás, békeépítés, erődemonstráció, nem harccal járó kiürítő műveletek (menekültek ellátása), kábítószer-kereskedelem elleni műveletek, szankciók erősítés, békeellenőrzés stb. • Háborús jellegű cselekmények: terrorizmus elleni műveletek, korlátlan nukleáris háború, korlátozott nukleáris háború, nemzetközi háború, regionális hagyományos háború (konfliktus), korlátozott hagyományos háború (konfliktus), felkelések leverése, békekikényszerítő háború (légi hadművelet, tengeri hadművelet, szárazföldi hadművelet vagy ezek kombinációja), rajtaütések, stb. A 21. századi (legújabb) kihívások kérdésköre:  a konfliktusok teljes spektrumának vizsgálata;  az államok közötti, az állami szint alatti és az államhatárokon átnyúló új hadviselési formák kutatása;  az új hadviselési formák közötti átjárhatóságok, átfedések, összekapcsolódások feltárása;  multinacionális katonai műveletek bonyolult körülményeinek tanulmányozása;  a szimmetrikus és az aszimmetrikus fenyegetések egyidejű, komplex kezelésének problematikája;  fontos feladat, hogy vizsgálni kell a konfliktusok és a háborúk kapcsolatát a társadalommal, a világgal;  értékelni kell a konfliktusok konvergenciáját;  vizsgálni kell a haderőnek a konfliktus teljes spektrumában történő alkalmazásának fejlesztési kérdéseit. Ennek a kornak a hadtudományra adott fogalma az alábbi: „A hadtudomány az emberiség létét és biztonságát fenyegető kihívások és veszélyek ellen alkalmazott katonai erők és eszközök sikerét meghatározó elméleti tételek és gyakorlati tapasztalatok összefoglaló ismeretrendszere”22 Az alapkutatás jellegű munka eredményei a hadügyi prognózisok, a haditechnikai eszközökben beállt minőségi változásoknak a katonai szervezetekre, a harcképességre, valamint a haditevékenységek megvívásának és vezetésének módjára kifejtett hatásainak feltárása. Az alapkutatás ilyen értelemben tehát a hadügy fejlődésének távlataival áll összefüggésben és eredményei ― többek között ― a fegyveres erők építésében és felkészítésében realizálódnak. A hadtudomány alapkutatásaihoz jelentős mértékben felhasználja más tudományágak, tudományterületek eredményeit. AZ ALKALMAZOTT KUTATÁSOK Alkalmazott kutatáson egyrészt az alapkutatások során megismert eredmények hasznosítási lehetőségeinek feltárását, másrészt a gyakorlati élet során Az MTA Hadtudományi Bizottsága és Köztestületi Tagsága II. Tudományos konferenciájának állásfoglalása. 2007.-p.14. 22

35

felmerült problémák megoldására irányuló olyan kutatótevékenységet értünk, mely a gyakorlat más területein már jól funkcionáló elmélet, elv, eljárás, eszköz meghonosítására törekszik. A hadtudományban az alkalmazott kutatások döntő többsége a mindennapi katonai feladatok teljesítésével, az ország és a fegyveres erők felkészítésének gyakorlatával kapcsolatosak. Az alkalmazott kutatás általában ― ellentétben az alapkutatással ― gyorsabban reagál a bekövetkezett változásokra, folyamatos végzése közvetlen gyakorlati szükségleteket elégít ki, többnyire rövid időn belül alkalmazható eredményeket produkál. A FEJLESZTÉSI KUTATÁSOK (?) Fejlesztési kutatáson az elméletek, ismeretek, elvek, eljárások, eszközök továbbfejlesztésére irányuló kutatótevékenységet értjük. A fejlesztési kutatások a hadtudományon (honvédségen) belül elsősorban a haditechnikai és a hadianyagok korszerűsítése érdekében folynak. A kutatómunka e három típusa természetesen nem választható el élesen egymástól: számos átmenet van közöttük. A leginkább elmosódott határ az alkalmazott és a fejlesztési kutatás között van. 4.3 A tudományos kutatás módszerei23 A tudományos megismerés szempontjából az a leglényegesebb kérdés, hogy mit kutatunk. A „mit” kérdésre adott válasz a tudomány tárgyát határozza meg. A tudomány tárgyától megkülönböztethető annak tartalma, vagyis az amit megállapít a tárgyáról (tények, hipotézisek, törvények, alapelvek stb.). A tudományos kutatás számára másik kérdés a „hogyan” kérdése. A kérdésre adott válasz a kutatás módszerét tárja fel. A kutatás módszerét a kutatás tárgya határozza meg. A tárgy és a módszer viszonyában a tárgy a meghatározó elem, de ez nem jelenti azt, hogy a módszer ne volna jelentős. A módszer annyira szoros kapcsolatban van a valóság tudományos megismerésével, hogy a tudomány fejlődésének minden jelentős lépése új kutatási módszereket hozhat felszínre. Ezért bármely tudomány fejlettségének szintje megítélhető az általa alkalmazott módszerek fejlettségéből. A helyes módszer megválasztása sarkalatos kérdés, ugyanis gyakran a módszerektől függ a kutatás sorsa (pl. ugyanaz a tényanyag ellentétes következtetésekre vezethet, ha különböző módon közelítjük meg). A tanulmányozott tárgy helyes képét csak helyes megközelítéssel, helyes módszerrel kaphatjuk meg. A módszer tehát akkor helyes, ha a valóságot helyesen tükrözi vissza. Régen a tudományt vagy csak elméletként fogták fel, vagy mereven elválasztották elméleti és módszertani oldalát, holott a megismerés folyamatában állandóan elmosódik a határ az elmélet és a módszer között. A módszer elszakíthatatlan egységben van az elmélettel: a tudomány egyrészt módszer, másrészt elmélet: a kettő egysége. Mielőtt a módszerek konkrét felosztására és tárgyalására térnénk, szólnunk kell még röviden a megismerés dialektikus folyamatáról, fő szakaszairól azért, mert a szakirodalomban gyakran e folyamat fő szakaszaihoz kapcsolják a konk23

Laczkó Mihály, et. al.: Hadtudományi ismeretek. 1998. alapján 36

rét kutatási módszereket is (pl. empirikus módszerek, teoretikus módszerek), sőt másodlagos felosztási elvként még a tudományok rendszerezésére is alkalmazzák. Az ismeretelmélettel foglalkozó irodalmak a megismerés dialektikus útját, főbb szakaszait az alábbiak szerint határozzák meg: „az eleven szemlélettől az elvont gondolkodáshoz és ettől a gyakorlathoz — a tudományos igazság megismerésének, az objektív realitás megismerésének dialektikus útja.” Ez azt jelenti, hogy a tudomány nem egyszerre, hanem több szakaszban tükrözi vissza ugyanazt a tárgyat, vagyis:  az „eleven szemlélet” fokán a konkrét tapasztalati tényeket, a jelenségvilágot írja le leíró módszerekkel — leíró empirikus tudományok;  az „elvont gondolkodás” fokán feltárja a jelenségek lényegét, az általános törvényszerűségeket — elméleti-teoretikus tudományok;  minden tudományos megismerésnek el kell jutnia a gyakorlathoz, mely az igazságnak a próbaköve és közvetett vagy közvetlen célja — alkalmazott tudományok. A szakirodalmak a tudományos módszerek fajtáit és formáit három csoportba sorolják:  általános módszerek;  különös (részleges) módszerek;  egyedi módszerek. 4.3.1 Általános módszerek Az általános módszerek az összes tudományra, annak bármely objektumára vonatkoznak, vagyis minden tudomány minden tárgyának vizsgálatában felhasználhatók. Ilyen a dialektikus módszer, amely a modern tudománynak valójában egyetlen igazán tudományos általános módszere. Valamennyi fogalma, kategóriája és törvénye a módszertani alapelv szerepét tölti be. (A dialektikus módszer ellentéte az antidialektikus módszer.) Az egyes szaktudományokban tárgyuk konkrét tartalmától és fejlődésük sajátosságaitól függően az általános tudományos módszer különféle formákban konkretizálódik. Ilyen konkretizálása az általános dialektikus módszernek az összehasonlító módszer. Segítségével tárható fel a jelenségek egyetemes összefüggése. A biológiában e módszer alkalmazása révén jött létre az összehasonlító anatómia, embriológia, fiziológia stb., amelyek elősegítették az evolúciós elmélet megalkotását és továbbfejlesztését. A kémiában Mengyelejev e módszer segítségével tárta fel a kémiai elemek egyetemes összefüggését (a periódusos törvényt), és alkotta meg a periódusos rendszert. Az összehasonlító módszernek az egyes társadalomtudományokban is igen jelentős szerepe van (pl. nyelvtudomány, irodalomtudomány, néprajz stb.). 4.3.2 Különös (részleges) módszerek A tudomány különös (részleges) módszerei valamennyi tudományban használatosak, de csak a kutatás tárgya egy oldalának vizsgálatára (pl. jelenség, lényeg, mennyiség stb.). Alkalmazható módszer-csoportok az empirikus (tapasztalati) kutatási módszerek valamint az elméleti-logikai kutatási módszerek. EMPIRIKUS (TAPASZTALATI) KUTATÁSI MÓDSZEREK Az empirikus kutatás biztosítja az objektumra, tulajdonságaira és más objektumokhoz való viszonyára vonatkozó tények felhalmozását. Az empirikus megismerés eredménye a jelenségek tudományos leírása.

37

Az empirikus megismerés alapvető módszerei a megfigyelés és a kísérlet. A társadalmi jelenségek tanulmányozása során ezek kiegészülnek a gazdasági, a politikai, a szociológiai, a pszichológiai jelenségek, az okmányok, az eszközök, a technika stb. tanulmányozásának módszerével. Ezen kívül beszélhetünk empirikus analízisről (a rendszer gyakorlati felosztása elemeire); empirikus szintézisről (a rendszer megkonstruálása az alkotó elemekből) és az empirikus összehasonlításról (tárgyi szembeállítás, megmérés). A felsorolt valamennyi eljárás a megismerés általános módszerét képezi. A hadtudomány bármelyik speciális módszerének szerepét betöltve ezek az eljárások specifikus vonásokat nyernek. A megismerés más módszereihez viszonyítva a megfigyelés az egyik legalapvetőbb módszer, mivel mindenfajta megismerés kezdetét az emberi gyakorlat alapján keletkező „eleven szemlélődés” képezi. Fajtái: megfigyelés, kísérlet. A MEGFIGYELÉS a tények céltudatos észlelése, amely lehet: alkalomszerű és rendszeres. Alkalomszerű megfigyelést minden ember végez, mindennapi ismereteink jelentős hányadát így szerezzük. Alkalomszerű megfigyelésből ritkán vezet egyenes út a tudományos felfedezésig. Rendszeres megfigyelés meghatározott terv (kutatási stratégia) keretei között folyik, ezért a tanulmányozott terület korlátozott. Lehet: naturális (természet), laboratóriumi (mesterséges környezet). A tudományos megfigyelést azonban az általános érzékeléstől az alábbi ismertetőjegyek különítik el:  megfontoltság és célirányosság, azaz az előre kidolgozott megfigyelési terv;  a megfigyelés eredményeinek rögzítése;  az egész folyamat menetének ellenőrzése. A megfigyelés lehet közvetlen — amikor a tanulmányozandó objektum hozzáférhető az érzékszervek számára és közvetett — amikor pl. fotó, film (videó), dokumentáció, speciális visszatükröző (megjelenítő) berendezéseket veszünk igénybe. A katonai megfigyelés sajátos formája a felderítés, mint a kiinduló információ beszerzés eszköze. Az okmányok felkutatása és tanulmányozása, az anyagi bizonyítékok, a fegyverzet, technika és az ütközet helyének vizsgálata szintén a katonai ismeretszerző folyamat részének tekinthető. A társadalmi jelenségek kutatásakor a megfigyelés kiegészül a kikérdezés módszerével, mely lehet ankét, interjú vagy a helyi lakosság és hadifoglyok kikérdezése, de figyelembe kell venni azt is, hogy ez úton értékes és egyben eltorzult értesülések is beszerezhetők. Ezért csak kisegítő eljárásnak kell tekinteni a hadifoglyok kikérdezését és a kapott tényanyagot más módszerekkel ellenőrizni kell. A megfigyelés, az okmányok stb. tanulmányozása, a kikérdezés módszere a vizsgált jelenség természetes környezetében történő funkcionálásról és fejlődéséről szolgáltat ismereteket és a folyamat során a kutató beavatkozásával nem számolnak. Ebben rejlik ezeknek az eljárásoknak a korlátozottsága, melyet a kísérletező kutatás módszerének alkalmazásával lehet leküzdeni. A KÍSÉRLET A kísérletben az embernek a valósághoz való különösen aktív viszonya fejeződik ki. Ez különbözteti meg, ha nem is teljesen élesen, a megfigyeléstől. A kísérlet 38

mindig tartalmaz megfigyelést, de ennél több is: aktív beavatkozás a vizsgált folyamat menetébe. A kísérlet során a vizsgált objektum többé-kevésbé átalakul. A tudati aktivitás egymagában azonban nem elégséges ahhoz, hogy a megfigyelést megkülönböztessük a kísérlettől. Ez utóbbihoz olyan eszközök is szükségesek, amelyekkel az ember beavatkozhat az események menetébe. A beavatkozás főleg abban nyilvánul meg, hogy megbontja a vizsgált jelenség és a környezet közötti természetes kapcsolatot, sőt odáig mehet, hogy kiszakítja a vizsgált jelenséget természetes feltételei közül, vagy egyes feltételek hatását közömbösíti, másokét pedig felerősíti. Az a megállapítás tehát, hogy a kísérlet a megismerés különösen aktív formája, még nem meríti ki a kísérlet lényegét. A kísérlet az objektumra anyagi közvetítők (eszközök) segítségével kifejtett különösen aktív ráhatás. A kísérletek gyakran a megfigyelések helyességének ellenőrzését szolgálják és így az elméleti tudással is szorosabban összefüggnek, mint a megfigyelések. A kísérleti szituációt a tudós tervezi meg az elméleti ismeretek és az előfelvetések alapján. A kísérlet, amelynek során a kutató a megfigyelt tényeket ellenőrzi, tényezőire bontja fel, általában a vizsgált jelenséget előidéző faktorok szerepének és jelentőségének tisztázására irányul. Így a kísérletek igazolnak vagy megcáfolnak bizonyos elméleti várakozásokat (hipotéziseket, tételeket, követelményeket). A kísérletek fontos jellemzője, hogy az objektum zavaró hatásoktól mentes, „tiszta” vizsgálatát biztosítják. Képletesen szólva, a kísérletek gyakorlatba átültetett és anyagi formát öltött absztrakciók. A megfigyelő általában csak gondolatilag tud elvonatkoztatni a megfigyelt objektum lényegtelennek ítélt tulajdonságaitól, csupán gondolatban tudja felerősíteni a lényeges vagy elimitálni a lényegtelen tényezőket. A kísérletező mindezt a gyakorlatban is meg tudja többékevésbé valósítani. A kísérletnek nagy előnye a megfigyeléshez képest, hogy meghatározott körülmények között a vizsgált folyamat ― legalábbis elvileg ― korlátlanul sokszor reprodukálható. Ez jelentősen növeli a kísérletek útján nyert adatok megbízhatóságát, és egyúttal lehetővé teszi a matematikai statisztikai eljárásainak alkalmazását. Ezért a kísérletsorozatok a legalkalmasabbak az általános hipotézisek (törvénykijelentések) empirikus igazolására vagy cáfolására. A kísérlet tág lehetőséget nyújt a körülmények tervszerű változtatására, a számításba vett és lényegesnek ítélt jellemzők variálására és kombinálására. Ez a változtatás végül is olyan új folyamat előidézéséhez vezethet, amely a természetben nem fordul elő. A kísérlet tervszerűsége egyúttal minimálisra csökkenti az esetleges váratlan tényezők fellépését. Ezek az előnyös vonások azonban egyúttal a kísérletek alkalmazásának történeti és viszonylagos korlátai is. Mivel a kísérlet jelentős változást eredményez az objektumon, gyakran nehézségekbe ütközik a természetes folyamatok lezajlásának rekonstruálása. Gondoljunk például az élőlényekkel végzett kísérletekre. Kedvezőtlenül befolyásolhatja a kísérlet eredményét az is, hogy ha tervezésük erősen prekoncepcionált. A kísérletek alkalmazásának mozgástere nagymértékben függvénye a technikai apparátusnak és a vizsgált jelenség reprodukálhatóságának. Ezért a kísérleti módszer véglegesen nem szorítja ki a megfigyelést. Rendszerint a megfigyelés a valóság sokkal szélesebb területeinek átfogására képes, mint a kísérlet. A kísérletet a megismerő szubjektum oldaláról tekintve azt állapíthatjuk meg, hogy benne a technikai fejlődés eredményeként az érzékszervi apparátusnak 39

egyre kisebb szerep jut. A legmodernebb kísérleti berendezések már nemcsak az érzékszervek, hanem egyre inkább az emberi agy „meghosszabbításai” is. Ezekről az „okos” eszközökről a kísérletező közvetlenül leolvashatja az adatok számértékét. A kísérlet tervezésénél igen jelentős a kísérletező személy alkotó képességének, logikus gondolkodásának, tudományos ismereteinek és szellemi kultúrájának színvonala. Döntően ezeknek a képességeknek és készségeknek a függvénye a kutató problémaérzéke és azoknak a probléma-megoldási javaslatoknak (sejtéseknek, hipotéziseknek) a megfogalmazása, amelyek nélkül elképzelhetetlen a kísérlet céljának kitűzése és részleteinek megtervezése. A kísérleti szituáció objektív oldalát a kísérleti objektum és a kísérleti eszközök alkotják. A kísérleti objektum és a kísérleti eszközök nem választhatók szét mereven, ugyanis a műszerek befolyásolhatják a vizsgálandó objektumok viselkedését és ezt a hatást elvileg nem lehet teljesen kiküszöbölni. A kísérleti eszközök éppúgy hozzátartoznak a kísérlethez, mint a munkaeszközök a munkához. Segítségükkel valósítja meg a megismerő szubjektum a vizsgált tárgy tudatosan megtervezett változtatását. Ezek az eszközök lehetnek olyan előkészítő berendezések, amelyek a kísérleti tárgyi előfeltételeit teremtik meg (elszigetelő berendezések, erősítő berendezések). Végül a tudományos leírás szempontjából nélkülözhetetlenek a regisztráló és mérőműszerek (mérlegek, számlálók stb.). A kísérleti eszközök említett csoportjai nem válnak el egymástól élesen. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy egyik vagy másik csoport ezt, vagy azt a feladatot látja el domináns jelleggel. A kísérleteket többféle alapon is osztályozhatjuk. Ilyen megkülönböztetési alap lehet pl. a kísérleti úton nyert információ pontossága. Ennek megfelelően beszélünk kvalitatív, szemikvantitatív és kvantitatív kísérletről. A kvalitatív kísérlet esetén azt ellenőrizzük, hogy valamely objektum rendelkezik-e bizonyos tulajdonsággal. A szemikvantitív kísérlet célja már bizonyos mennyiségek meghatározása, de az általa nyert adatok nem kielégítően pontosak és megbízhatók. A kvantitatív kísérletek a mennyiségi viszonyok elérhető legpontosabb meghatározására irányulnak. A tudománytörténet tanúsága szerint a kutatás gyakran kvalitatív kísérletek tervezésével kezdődik, és azt követik a kvalitatív kísérletek. Aszerint, hogy a kísérlet útján nyert információ milyen problémára segít választ adni, heurisztikus és demonstratív kísérletet különböztetünk meg. A heurisztikus kísérlet valamely ún. tárgyprobléma megoldását készíti elő. Tételezzük fel, hogy a kutató megtervez egy kísérletet, amelynek az a feladata, hogy bizonyos, számára jelentős empirikus ismerethez jusson. De az elvégzett kísérlet gyakran nem egyszerűen megerősíti vagy megcáfolja a kutató elképzeléseit, hanem előre nem tervezett, igen jelentős információkat szolgáltat. A heurisztikus kísérlet azáltal, hogy valamely új, nem tervezett tényre vonatkozó információt nyújt, gyakran új tudományos hipotézis megfogalmazását inspirálja. Heurisztikus funkciót töltenek be a tudományos fejlődésben a gondolatkísérletek is. A heurisztikus kísérlet a tudományos alkotás egyik leghatékonyabb eszköze, hiszen gyakran sarjad ki belőle a tudományos hipotézis, amelyben az új eszme testet ölt. A heurisztikus kísérletekbe talán mindem más kísérletfajtánál szervezettebben épülnek be a hipotézisek. Nemcsak arról van ugyanis itt szó, hogy a már megszerzett ismeretek alapján keressük a problémák megoldását, hanem ezen túlmenően magunk teremtjük meg a lehetőségét annak, hogy ― gyakran 40

véletlenszerű, játékos kölcsönhatások révén ― a valóság eddig nem vizsgált öszszefüggéseire derüljön fény, vagy mint a gondolatkísérletekben, a valóság „tiszta” formájában nyilatkozzék meg és tárja fel előttünk lényegét. A demonstratív kísérletek célja a hipotézisek igazságának gyakorlati felülvizsgálata. A két kísérlet szerepe a tudományos megismerés fejlődésében nagyon is eltérő; az első a probléma felmerüléséhez és lehetséges megoldásához járult hozzá, a második viszont a javasolt megoldást elfogadhatóságát igazolta. Még nyilvánvalóbb a heurisztikus és a demonstratív kísérlet különbözősége, ha a heurisztikus kísérlet egyben gondolatkísérlet. Demonstratív kísérlet ugyanis csak materiális objektumon végrehajtott tényleges átalakító hatáson alapulhat. A tudományos gyakorlatban a heurisztikus és demonstratív kísérletek nagyon gyakran összefonódnak. Ilyenkor kivert kísérletekről beszélünk. Ezeknek jellemzőjük, hogy egyaránt szolgálják valamely új összefüggés feltárását és ennek alapján további előrelátások levezetését. A demonstratív kísérlet egyik igen fontos fajtája az ún. döntő kísérlet (experimentum crucis), amely valamely jól kidolgozott hipotézis vagy rivális hipotézisek igazságértékének eldöntésére szolgál. Már említettük, hogy a kísérlet tervszerű beavatkozás az objektum viselkedésébe. Ahhoz azonban, hogy a változást tervezni tudjuk, előzetes ismeretekkel kell rendelkeznünk a vizsgált jelenség természetéről. Előzetes ismereteink terjedelmétől és mélységétől függően beszélünk próba-szerencse (triel-and-error), fekete doboz (black-box) és nyitott doboz (open-box) kísérletekről. Próba-szerencse kísérletnél a vizsgálandó objektum struktúrájáról és funkciójáról igen keveset tudunk. Ilyenkor bizonyos hatást fejtünk ki az objektumra és várjuk az esetleges reagálást. Az ilyen kísérleteknél a véletlennek igen nagy a mozgástere, az objektum csak meglehetősen szűk határok között változatható és nehéz a lényeges jegyek és lényegtelen kísérőjelenségek megkülönböztetése is. A fekete-doboz kísérletek esetén a vizsgált rendszer funkciói bizonyos fokig már ismertek. Az ilyen kísérletek célja az, hogy meghatározott ok (bemenet) által kiváltott okozatot (kimenetet) megfigyeljünk, és a közöttük fennálló esetleges törvényszerű kapcsolatot megállapítsuk anélkül, hogy ismernénk azt a struktúrát, amely az ok és az okozat közötti átmenetet közvetíti. A nyitott-doboz kísérlet akkor alkalmazható eredményesen, ha a rendszer struktúrája már viszonylag jól ismert és ellenőrizhető a bemenet és a kimenet kapcsolatának módja. Megjegyezzük, hogy a fekete-doboz és a nyitott-doboz kísérletek különbsége relatív, hiszen minden rendszer struktúrája csak egy meghatározott szinten ismert: alrendszereinek és alkotóelemeinek szerkezetét csak bizonyos határig lehet figyelembe venni. (Bizonyos határon túl persze nem is indokolt a valóság alacsonyabb szerveződési szintjeinek bevonása a tudományos vizsgálódásba. Aligha szükséges például a társadalmi jelenségeknél kémiai vagy fizikai elemzésekbe bocsátkozni. A kísérleti objektum természete szerint különbséget tehetünk modellkísérletek és természetes kísérletek között. Ennek a megkülönböztetésnek az az alapja, hogy a kísérlet ugyan mindig kiragadja a tényt természeti mivoltából, de egy bizonyos határig az objektum mégis „eredetinek”, „természetesnek” fogható fel. Modellen az adott összefüggésben olyan anyagi rendszert értünk, amely az eredetivel vagy hasonlósági, vagy analógiás viszonyban van, az eredetinél 41

könnyebben megismerhető, és ezért a kísérletben az eredetit bizonyos határig helyettesíteni tudja. Az ilyen modelleket materiális modelleknek nevezzük. (Gondolatilag megalkothatunk ún. ideális modelleket, a konkrét-reális objektumnak absztrakt-ideális képeit is. Valójában a már említett gondolatkísérletek objektumai ilyen ideális modellek. De amikor modellkísérletről beszélünk, akkor kizárólagosan materiális modellek jöhetnek számításba, mint kísérleti objektumok.) A hasonlósági modellre az jellemző, hogy az eredeti és a modell minőségileg egyneműek, továbbá eleget tesznek bizonyos kritériumoknak, amelyeket a hasonlóságelmélet kerete közt dolgoztak ki. A geometriai idomok (pl. háromszögek) hasonlósága közismert. De nemcsak geometriai, hanem pl. mechanikai rendszerek is lehetnek hasonlóak. Tervezésüket a hasonlóságelmélet törvényei szabják meg. A működésük alapján nyert információkat azután bizonyos szabályok segítségével átviszik az eredetire. Természetesen ez az extrapoláció bizonyos esetekben az ismereteknek, kisebb-nagyobb torzulását eredményezi. A materiális modellek másik típusát az analóg (izomorf és homomorf24) modellek alkotják. Az utóbbi modelltípusokra az jellemző, hogy az eredetitől különböző minőségűek. Ha az analógia két fontos fajtájának, az izomorfizmusnak és a homomorfizmusnak a fogalmát képletesen akarjuk kifejezni, akkor tartalmukat a teljesen korrekt (egyegyértelmű) fordítás, valamint a szisztematikus rövidítéssel egybekötött fordítás fogalmával világíthatjuk meg. Az izomorfizmus szokásos strukturális azonosságnak, a homomorfizmust pedig strukturális hasonlóságnak nevezni. Izomorf modellek megalkotásának lehetősége ― kissé leegyszerűsítve ― akkor áll fenn, ha bizonyos folyamatok, jelenségek azonos matematikai formalizmussal írhatók le, vagyis egyazon formális struktúrának különböző interpretációi útján nyerhetők. Izomorfizmus áll fenn pl. a mechanikai és az elektromos jelenségek közt. A mechanikai rendszer minden egyes elemének kölcsönösen megfeleltethető az elektromos rendszer egy eleme (pl. Maxwell a mechanikai erőnek a feszültségét, a sebességnek az áramerőségét, a súrlódásnak az ellenállást, a rugalmasságnak a kapacitást, a tömegnek az induktivitást feleltette meg). A homomorf modellek bizonyos szerkezeti egyszerűsítéssel reprezentálják az eredeti objektumot. Például az atomok, molekulák, kristályok modelles reprezentációja csak egy töredékét tartalmazza az említett objektumok szerkezeti felépítésének. Homomorfizmus áll fenn az ember pszichikai tevékenysége és annak kibernetikai modelljei, továbbá a társadalmi folyamatok és kibernetikai szimulációik közt. A modellkísérlet ellenpólusaként tekinthető a „természetes” kísérlet, amikor valamely természeti vagy társadalmi folyamaton könnyen áttekinthető változást eszközlünk anélkül, hogy jelentősen beleavatkoznánk. Az ilyen kísérleteknek főleg a biológia és a társadalomtudományok területén van nagyobb jelentősége. A „természetes” kísérletek azonban csak akkor alkalmazhatók eredményesen, ha a folyamat kielégítően ismert. Hipotézisek megalapozására is csak viszonylag szűk keretek közt alkalmasak, hiszen a feltételek változtatásának lehetősége korlátozott. A „természetes” kísérlet mintegy átmenet a „természetes” folyamat megfigyelése és a tulajdonképpeni kísérlet között. A kutatás területeiről és a megoldandó feladatoktól függően többfajta katonai kísérletet különböztethetünk meg. Ezek közül legalapvetőbbek: a kato24

azonos, megegyező alakú 42

naitechnikai, a hadműveletiharcászati, a pszichológiai, a szociológiai, vezetéstudományi kísérletek. a. Katonaitechnikai kísérlet A katona-technikai kísérlet terminus, egyesíti magában a haditechnikai, a mérnök-pszichológiai és az orvos-biológiai kísérleteket. Ezek arra irányulnak, hogy a fegyverzet, a technika, a felszerelés, a különleges berendezések fejlesztésével, ezek kiszolgálását és harci alkalmazását biztosító módszerek kidolgozásával kapcsolatos feladatokat megoldják. A kutatásnak ez a fajtája megoldható, laboratóriumi kísérlet formájában, próbapadok és speciális gyakorló-berendezések segítségével. A laboratóriumi kísérletet a lőtér kísérlet követi. Ennek a kísérletformának az a sajátossága, hogy itt a kutatott objektumot ― kísérleti példányt ― a harchelyzetet maximálisan megközelítő feltételek között igyekeznek igénybe venni, az elkerülhetetlenül szükséges modellezett elemeket pedig igyekeznek a minimumra csökkenteni. b. A hadműveletiharcászati kísérlet Különleges helyet foglal el a hadműveleti-harcászati kísérlet. A parancsnok megismerő tevékenységében a harctevékenység tervezésének, a harc (hadművelet) megvívására hozott elhatározás optimálásának egyik eszközeként szolgál. A katonai-elméleti kutatásban a hadműveleti-harcászati kísérlet a harctevékenységek új módjai kidolgozásának, a csapatvezetés rendszere és módszere tökéletesítésének alapvető eszköze. Az ilyen típusú kísérletek alapvető formája a gyakorlat és a csapatgyakorlat. A csapatgyakorlatnak, mint kutatási módszernek vannak pozitív és negatív jellemző vonásai. A konfliktus feltételezett jellege, a megsemmisítő eszközök hatásának hiánya, a valóságos harctevékenységekhez viszonyítva, jelentősen leegyszerűsíti a gyakorlatot. Éppen ezért, a gyakorlatok kapcsán levont néhány következtetés csak valószínűségi jelleggel bír. Megfelelő szervezés mellett azonban a csapatgyakorlatok értékes anyagot adhatnak és adnak, elősegítik a katonai élet és gyakorlat fejlődését. A hadműveleti-harcászati kísérlet szerepét töltik be meghatározott feltételek között a törzsvezetési gyakorlatok és a hadijátékok. Bár ezeket a tiszti állomány jártasságának kialakítására alkalmazzák, mind a terepen lefolytatott törzsvezetési gyakorlatok, mind a térképen levezetett hadijátékok (melyeket a laboratóriumi hadműveleti-harcászati kísérlet, sajátos formájának tekinthetünk) kutatói feladatok megoldását is lehetővé teszik. A hadijáték módszerével széleskörű lehetőségek nyílnak a sajátos berendezések, számítástechnikai eszközök alkalmazására, harctevékenységek teljes modellezésére számítógép segítségével. c. A katonai humánerőforrással való kísérlet A katona-szociális kísérletekkel a katonai szervezetnek, a katonák élet- és létfeltételeinek, a kiképzés és nevelés módszereinek tökéletesítésére irányuló feladatok kerülnek megoldásra. Tanulmányozzák a meglévő, vagy az újonnan létrehozott formációt, megfelel-e a meghatározott rendeltetésnek. Például ellenőrzik az étkezési normákat, az öltözetet, a napirendet és feltárják azokat a

43

tényezőket, amelyek hozzájárulnak a katonai kollektívák megerősítéséhez, a fegyelem megszilárdításához. ELMÉLETILOGIKAI KUTATÁSI MÓDSZEREK Az elméleti kutatás szakasza absztraháló, logikai erőt követel. Éppen ezért az elméleti és logikai módszerek fogalmai jelentős mértékben egybeesnek. Ezek azonban nem azonosak. A logikai kutatás elméleti és kísérleti eljárások alkalmazását is feltételezi. A másik oldalról viszont a történeti és logikai egységének elve az empirikus és elméleti kutatásnak egyaránt alapját képezi. Fajtái: analízis és szintézis, összehasonlítás, absztrahálás, általánosítás, indukció és dedukció, analógia, hipotézis, matematikai módszerek. Az ANALÍZIS és SZINTÉZIS Tudományágainkban egymást váltja az analízis és a szintézis korszaka, vannak olyan időszakok, amikor elsősorban részletmunka folyik, más korszakok pedig az összefoglaláséi. Kétségtelen, hogy minden egyes nagy összefoglaló munkálat egyszerre betetőzés, végpont, de ugyanakkor első állomás, kiindulópont is, egyszerre tétel és ellentétel. Mindig arra törekszünk, hogy adott anyagunkat és tudásunkat összegyűjtve, éppen a rendszerbe foglalás, a szintézis, tehát egy magasabb egységbe illesztés tapasztalatai alapján lássuk meg a hiányokat, ébredjünk rá az új összefüggésekre, a további teendőkre, a továbbhaladás útjára. Ilyen szempontból szükségszerű, hogy a szintéziseket bírálatuk, új módszerek kipróbálása, analízis, egyszóval: meghaladásuk kövesse. Sőt, ha egy szintézis túlzottan megmerevedik, kánonná és alaptörvénnyé válik, megmerevíthet egy egész tudományt. Az állításnak és tagadásnak, az analízisnek és szintézisnek ezek a korszakai egymást kell, hogy kövessék. De a megállás, a belső szétesés veszélye akkor is fenyeget, ha egy tudomány teljes egészét egy hosszabb időszakon át pusztán az analízis jellemzi, mint ahogy pusztán a szintézis érdekében tett erőfeszítések elsorvasztják az egyéni kísérleteket, éppen a részletek gazdagságát szegényítik el. Mára annyira megnőtt tudományágaink területe, hogy a szintézisnek mindig újabb és újabb lehetőségei adódnak, és újabb igény támad az összefoglalásra is. Amíg egy részterületen a szintézis meghaladása, felbontása, adatgyűjtés, analitikus munka folyik, a másokon itt lehet az ideje az összegezésnek. Analízis és szintézis egyidejű egysége kell, hogy a tudományágainkat jellemezze. Módszertani problémákra térve nincs ― mégoly egyszerűnek látszó ― anyaggyűjtés, adatgyűjtés, összeállítás sem előzetes értékelő munkahipotézis, válogató-rendező elvek rendszere nélkül. Egy bibliográfia, egy szótár ― hét még a bonyolultabb rendszerre épülő gyűjtemény ― összeállítása már önmagában is a tudomány alapjait érintő, fontos kérdéseket vet fel. Az értelmezett adatgyűjteménynek és különösen a nagy szintézisek és összefoglaló munkák megszerkesztése pedig egészen természetesen a tudományág legalapvetőbb kérdéseiben való állásfoglalást követelnek. Az a rendszer, amelybe az adatok beilleszkednek, már önmagában is állásfoglalás az adott probléma egyfajta megragadása mellett. Ezért van olyan különleges jelentősége a szerkezeti, a periodizálási, a koncepciót érintő vitáknak. És ezt azért sem ár hangsúlyozni, mert fontosnak tartjuk, hogy egy-egy nagy szintézis-kísérlet előzetes koncepciója ne csak a szerzők, hanem mintegy az egész szakma konszenzusát fejezze ki. 44

Egy másik módszertani probléma: az összegzés és általánosítás nem jelenthet megfellebbezhetetlen véglegességet. Szintéziseinket sajátos „ideiglenes véglegesség”, korlátozott érvényesség kell, hogy jellemezze. Mindnyájan tudjuk: egyének és kollektívák egyik nagy problémája és hibája nálunk a befejezni nem tudás, aminek mélyén olykor hibás tervezés, az erők fel nem mérése rejlik, olykor objektív akadályok, de sokszor tökéletességigény, az abszolút véglegesség vágyképe és követelménye. Nem szabad azonban erkölcsileg mégoly jogosult illúziókat sem kergetni és nem szabad egy képzelt tökéletesség, óhajtott teljesség igényét vágyképként magunk előtt tartva a félbe maradt művek sorát gyarapítanunk. Mindezt azért is el kell mondanunk, mert vállalkozásaink egész sorát, tudományágaink egész csoportját fenyegeti jelenleg az absztrakt tökéletesség, a véglegesség igénye miatt a soha be nem fejezettség, a félbemaradottság veszélye. Most egy bizonyos megtorpanásnak, lelassulásnak, késlekedésnek vagyunk tanúi. Vannak olyan vállalkozásaink, amelyeknek csak egy vagy két zárókötete hiányzik, mások el sem indultak, s van olyan, amely elindult ugyan, de a mostani ütemben egy évszázad kellene a befejezéshez. Új módszerek, felismerések törnek be állandóan tudományágainkba, a számba veendő, feldolgozandó anyag nagysága megnő, az „információrobbanás” jelensége a múltra vonatkoztatva is tapasztalható, a múlt is kimeríthetetlen ― és elvileg végtelen ― anyagot ad. Nehéz megállni egy adott ponton. Részint külső körülményeket, részint az anyag belső ellenállását kell legyőznünk, és létrehoznunk, olykor talán vitatható, utóbb kiegészítendő, de mégiscsak elkészülő szintéziseket. Összességében az elméleti kutatásban jelentős szerepe van az analízisnek (a tárgyak gondolati részekre bontása, különválasztva bennük a lényeges tulajdonságok, ismertetőjegyek, strukturális elemek, egyes kapcsolatok) és a szintézisnek (valamennyi elemnek az egészhez való viszonyítása, az egész gondolati felépítése, az analízis által feltárt lényeges kapcsolatok, az objektum felépítésének és funkcionálásának alapján). Az analízis és szintézis szorosan kapcsolódik egymáshoz: analízis nélkül nincs szintézis. Az analízis és szintézis elválaszthatatlan az olyan más logikai műveletektől, mint az összehasonlítás, absztrahálás és az általánosítás. Az analízis és szintézis elválaszthatatlan az olyan más logikai műveletektől, mint az összehasonlítás, absztrahálás és az általánosítás. AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS Az összehasonlítás: a megismerés mindennapos eszköze más konkrét jelenségek közötti különbségek és azonosságok feltárását szolgálja. Az összehasonlítás köznapi gondolkodásunk szerves alkotórésze. Ítéleteink, kijelentő mondataink jelentős hányada az összehasonlítás kifejezését szolgálja. Az összehasonlítás: a megismerés módszere. Az összehasonlítás azáltal, hogy föltárja az azonosságokat és különbségeket a tények és fogalmak birodalmában, fontos szerepet kap az empirikus ismeretek rendszerezésében. Annak eldöntése, hogy két vagy több jelenség, adalék azonos, vagy nem azonos, hasonló vagy nem hasonló, különböző vagy nem különböző, összevethető, vagy nem összevethető ― e jelenségek, tények megfelelő ismérvek szerinti besorolását, kategorizálását segíti elő. Azok az ítéletek, amelyek összehasonlítást tartalmaznak, előfeltételei azoknak az ítéleteknek, amelyek általánosítást foglalnak magukba. 45

Ebből a szempontból az összehasonlítás az általánosítás, a generalizáció előtt álló gondolkodási módszer. A generalizáció eszköze. De mert az összehasonlítás a különbözőségek, eltérések föltárást is elvégzi, a különbségtevő gondolkodás, a különösség kategóriájának hasonlóképp eszköze. A konkrét összevetés, összehasonlítás így az általános és különös kategóriájának egyaránt előkészítő lépcsőfoka, „premisszája”. Az összehasonlítás: elmélet, metodológia. Ha megvizsgáljuk a hasonlóságokról, azonosságokról, különbözőségekről, össze-nem-vethetőségekről szóló közhasznú ítéleteket, éspedig tartalmaik és formáik szerint, akkor elénk kerül e megismerő tevékenység többé-kevésbé valóságos természete, amelynek törvényszerűségeiből megalkotható az összehasonlítás elmélete. Az összehasonlítás elmélete elválaszthatatlan az összehasonlító szellemi tevékenység szabályozó elveinek rendszerétől, az összehasonlítás metodológiájától. Az összehasonlítás a tudományban, általában. A tudományos összehasonlítás tartalma, módszere, metodológiája tudományáganként más és más, sajátos jellemzőket mutat. Ennek ellenére megfogalmazható az összehasonlítás metodológiájának egy általános szkémája, ahogy azt az előzőekben leírtuk. Sőt megállapítható, egy kibővített szkéma is, amelynek az összehasonlítás tudománymetodológiája többé-kevésbé megfelel. Eszerint a tudományos összehasonlítás kettő vagy több egybevetett tárgyról számos ítéletet föltételez, amelyek egymással szorosan összefüggnek. Ezeket az ítéleteket megfelelő ismérvek szerint rendszerezi. A keletkezett rendszeren belül az ismereteket szétválasztja az azonosság (ekvivalencia), a hasonlóság, a különbözőség és az össze-nemvethetőség szempontjából. Amennyiben az összehasonlítás menete során a fogalmi-logikai elemek vannak túlsúlyban, ezt összeveti a gyakorlati tényekkel, amelyek megerősítik vagy cáfolják az eddigi összehasonlítás eredményét. Amennyiben gyakorlati, empirikus elemek voltak az összehasonlítás során túlsúlyban, ezeket a már meglévő fogalmi, elméleti, összehasonlító ismeretek tartalmával ütközteti. Emellett a tudományos összehasonlítás menete közben nyert újabb ismeretek általános logikai megerősítésre is szorulnak. Összességében a megismerés mindennapos eszköze más konkrét jelenségek közötti különbségek és azonosságok feltárását szolgálja. Köznapi gondolkodásunk szerves alkotó része. A tudományos összehasonlítás kettő vagy több egybevetett tárgyról számos ítéletet feltételez, amelyek szorosan összefüggnek. A keletkezett rendszeren belül az ismereteket szétválasztja az azonosság, a hasonlóság, a különbség és az össze-nem-vethetőség szempontja. A hadtudományban fegyverzet és a technika adatainak, a felek harci erejének összehasonlítása, egyes harctevékenységek, hadműveletek, csapatgyakorlatok eredményeinek stb. szembeállítása képezi a szükséges feltételét a helyes elméleti és gyakorlati következtetéseknek. Az elmélyült elméleti szinten végzett összehasonlítás ABSZTRAHÁLÁST igényel. Az absztrahálás lényege, hogy az anyagot, a tulajdonságot vagy összefüggést gondolatban elválasztják más anyagoktól, tulajdonságoktól, összefüggésektől és „megtisztított" formában vizsgálják. Az absztrahálást az teszi szükségessé, hogy a valóság reális folyamatai végtelenül bonyolultak; az absztrahálás lehetővé teszi, hogy ideiglenesen leegyszerűsítsük a jelenséget, és bár ez a valóságtól bizonyos eltérés árán érhető el, az ilyen eltérés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a jelenség mélyére lehessen hatolni, meg lehessen ismerni lényegét.

46

Az ÁLTALÁNOSÍTÁS segítségével a hasonló (közös) tulajdonságokat és viszonyokat elvonatkoztatva a különböző tárgyak sokaságától, egyesítik, és mint önálló lényegeket vizsgálják. A megismerés fejlődése, a tudományos elméletek létrehozása az absztrahálás és általánosítás egységén alapszik. Ilyen módon jönnek létre és fejlődnek a tudományos fogalmak és kategóriák. Az absztrakt meghatározások számának növekedésével a tárgy ismerete egyre teljesebbé és konkrétabbá válik. A hadtudomány általánosítva a fegyveres küzdelem hasonló, ismétlődő, egymással lényeges összefüggésben lévő jelenségeit, feltárja ezek törvényeit, megfogalmazza a hadművészet elveit. A megismerés a konkrét valóságnál kezdődik, egy sor absztraháláson és általánosításon keresztül jut el a konkrét gondolatig. Az INDUKCIÓ, a DEDUKCIÓ és az ANALÓGIA a gondolkodás által az ismerttől az ismeretlen felé végzett mozgás három alapvető módja.  indukció: következtetés az egyesből az általánosra;  dedukció: következtetés az általánosból az egyesre;  analógia, mint módszer kiegészíti az indukciót és a dedukciót. Induktívnak nevezik azt a módszert, amikor az ember gondolata az egyes tényezőktől, az azokra vonatkozó általános következtetések felé, az egyes tárgyakról szerzett ismeretektől, ezeknek a tárgyaknak az egészére vonatkozó tudás felé halad. Az indukció ― az általánosítás olyan sajátos esete ―, amely a tapasztalati adatok feldolgozásához kapcsolódik. Az indukció a hadtudománynak is az egyik legfontosabb módszere. Így sok gyakorlat és csapatgyakorlat eredményének az általánosítása lehetővé teszi a harcfeladatok célszerű mélységével, a korszerű harcban a lehetséges támadási ütemmel stb. kapcsolatos tételek megfogalmazását és a szabályzatban való rögzítését. Ennek a módszernek a korlátai, hogy a megbízható általánosításhoz kivétel nélkül valamennyi sajátos esetet sorba kell venni. Amikor nagymennyiségű tárgyat tanulmányozunk, ez gyakorlatilag lehetetlen, éppen ezért az indukció többnyire befejezetlen, a levont következtetések, pedig problematikusak. A fentiek nem jelentik az indukció szerepének tagadását, csak hangsúlyozza annak szükségességét, hogy szoros kapcsolatban kell alkalmazni a dedukcióval, vagyis olyan módszerrel, amelynél a gondolkodás az általános elméleti tételtől, a belőle levont sajátos következtetések felé, a törvénytől, annak megnyilvánulása felé, a meglévő ismeretektől egyes tárgyak felé halad. A deduktív következtetés igaz (helyes) lesz, ha a kiinduló általános tétel igaz (helyes). A dedukció azonban nem ad magyarázatot arra, hogy milyen módon lehet hozzájutni magához a kiinduló tételhez, és az ismételten visszatérít bennünket az indukcióhoz. Az analógia módszere, kiegészítve az indukciót és a dedukciót, lehetővé teszi, hogy a gondolkodás a különöstől a különös felé, az egy tárgy ismeretétől más tárgy ismerete felé haladjon, meghatározott ismertetőjegyek hasonlósága alapján. Az analogikus következtetések az induktívhoz hasonlóan, problematikusak. Az analógia azonban, ha az indukcióval és a dedukcióval egységben alkalmazzák, teljesen megbízható adatokat adhat egy jelenségről, más jelenség tanulmányozása alapján. Megjegyezzük, hogy az analógia lényegesen fejlettebb válfaját képező modellezés alkalmazásának is ez az alapja.

47

A HIPOTÉZIS elméletként és módszerként is használható. A hipotézis részben vagy egészében nem bizonyított feltevés valamely jelenség megmagyarázására. Akkor van rá szükség, ha tapasztalati úton rendelkezésre álló tények alapján nem tudjuk megmagyarázni a jelenségek okát és egyéb összefüggéseit, vagy tapasztalati tények nem állnak rendelkezésünkre, illetve a tapasztalatilag észlelhető új jelenségek ellentmondásban állnak az elfogadott elmélettel. Gyakorlatilag a vizsgált problémára fogalmaz meg magyarázatokat a kutató, melyeket a kutatás folyamán majd igazol vagy cáfol. Tudományos kutatás hipotézis megfogalmazása nélkül el sem kezdődhet. A MATEMATIKAI MÓDSZEREK Az utóbbi évtizedekben, széles körben terjedtek el a matematikai módszerek. A matematikai módszerek lehetőséget biztosítanak egyes jelenségek elemzésére, azaz minőségi változások mennyiségi kimutatására, események és folyamatok számszerű vizsgálatára, előrejelzések elkészítésére, variációs feladatok megoldására, a különféle tervezési munkák számszaki vizsgálatára és a különböző szempontból történő optimalizálásukra. A tudományos kutatónak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy valamely feladat matematikai módszerrel történő megoldásának az a feltétele, hogy a feladat számszerűsíthető formában is felírható, az elérendő cél célfüggvényként meghatározható legyen. A megoldáshoz olyan számolási eljárásnak kell rendelkezésre állnia, amely a számszerű formában történő megoldást teszi lehetővé. A legismertebb matematikai módszerek: a. a valószínűség számítás elmélete, mint módszer, a véletlen tömegjelenségek objektív törvényszerűségeinek feltárására, matematikai megfogalmazására és vizsgálatára ad lehetőséget. A valószínűség számítás vagy valamely esemény bekövetkezésének gyakoriságból következtet egy hasonló kísérlet várható kimenetelére, vagy a kísérlet eredményére vonatkozóan hipotéziseket állít fel és ezt a gyakorlatban ellenőrzi; b. a tömegkiszolgálás elmélete olyan matematikai módszer, amellyel valamely „kiszolgáló rendszerben”, a sorban beérkező „megrendelések” különféle feltételek mellett történő teljesítésének lehetőségei elemezhetők. Katonai gyakorlatban való alkalmazása széleskörű lehet, például a védelmi rendszerek minőségi értékelésénél, a légvédelmi erők és eszközök elosztásánál, a raktárak, rakodóhelyek optimális kapacitásának meghatározásánál stb.; c. a játékelméletet, mint műveletkutatási módszert, konfliktushelyzetek tanulmányozására használhatjuk. Katonai kérdésekre vonatkozóan alkalmas valamelyik lehetséges változat kiválasztására és elemzésére. A játékelmélettel olyan történések tanulmányozhatók, amelyekben az emberek ellentétes célokat követnek. Ez a módszer lehetővé teszi olyan katonai jelenségek mennyiségi elemzését és értékelését, melyek lefolyása nemcsak objektív körülményektől, hanem a felek szubjektív elhatározásától is függ; d. az információelmélet olyan matematikai módszer, amellyel valamely rendszeren belül az információk létrejöttével, átadásával és feldolgozásával kapcsolatos kérdések oldhatók meg. Kidolgozható az információk terjedelme mennyiségi felmérésének módjai és ezek objektív értékelése. Az információelmélet a valószínűség számításra támaszkodik. A hadtudományi 48

kutatásban széles körben alkalmazhatják a vezetés különböző szintjein az információtovábbítás belső felépítése elveinek kidolgozásánál; e. a matematikai statisztika segítséget nyújt nagyszámú megfigyelés feldolgozásához. A hadtudományi kutatásban különösen jól felhasználható a technikai megbízhatóság vizsgálatánál, általában a fegyverek és fegyverrendszerek megbízhatóságának kutatásánál, a lövészetek mutatóinak értékelésénél, a napi harcérték-jelentések változásainak figyelésénél, a kiképzési eredmények, mutatók összehasonlításánál, a csapatgyakorlatok mutatóinak értékelésénél; f. a matematikai programozásnál az irányítandó folyamatok legkedvezőbb megtervezésének feladatai oldhatók meg. A tervezés és irányítás problémáinak megoldásánál használják. Módot nyújt a tevékenységek programjának meghatározására, valamint az egyik programról a másikra történő áttérésre; g. a hálódiagramos módszerek a legelterjedtebb műveletkutatási módszerek. Bonyolult logikai és időbeni összefüggések szemléletes grafikus ábrázolását és ezt követően a kritikus út, a tartalékidő és több tényező meghatározását szolgálják. A korszerű hadtudományi kutatásban, melyet korlátozott kísérleti lehetőségek és az ellenőrzés szűk volta határoz meg, jelentős szerepet tölt be a matematikai modellezés. A matematikai modellezés ma már a hadtudományi kutatás önálló módszere. Az a lényege, hogy katonai jelenségeket és folyamatokat hasonló (technikai, gazdasági) jelenségek tanulmányozása alapján tár fel. Ezek a jelenségek ugyan reális tartalmukat illetően teljesen mások, mégis azonos matematikai összefüggésekkel kifejezhetők. A hasonló jelenségek matematikai modellje nemcsak arra nyújt módot, hogy a katonai jelenségről néhány mennyiségi adatot szerezzünk, hanem hozzájárulhat új törvényszerűségek feltárásához, azok okozati összefüggéseinek elemzéséhez és ahhoz, hogy a tanulmányozott jelenség fejlődésének útját előre megállapítsuk. A matematikai módszereket széles körben alkalmazzák a hadtudományi kutatásban. A matematikai tudományok fejlődésének mértékében szüntelenül tökéletesedik az a matematikai apparátus is, amelyet a katonai jelenségek és folyamatok elemzése és kutatása során alkalmaznak. Ennek eredményeképpen szakadatlanul szélesedik a matematikai módszerek alkalmazásának területe is. A matematikai módszerek alkalmazása szempontjából a hadtudományi kutatásban is rendkívül nagy jelentőségűek a kibernetikában elért eredmények, különösen a meglévő korszerű, gyors működésű számítógépek felhasználásával. A harctevékenység modellezési módszereinek és a számítógépen végrehajtandó számítások gyakorlatának elsajátítása a jövő hadtudományi kutatásának egyik alapja. Összességében ezeket „műveletkutatásnak” nevezik. Egyesíti őket az egységes cél: az emberek céltudatos tevékenységének analízise, és mennyiségi alapok kidolgozása a bonyolult szituációkban hozott elhatározásokhoz.

49

A HIPOTÉZIS A hipotézist kettős értelemben használja a szakirodalom: elméletként és módszerként is. (Ez nem ellentmondás, szoros kapcsolatban van azzal, amit az elmélet és módszer dialektikájáról mondottunk, annak illusztrációjaként is tekinthető.) Fogarasi Béla szerint a hipotézis (feltevés), mint módszer, a következtetés egyik válfaja. „A hipotézis olyan következtetés, amelyet a tudomány a jelenségek összefüggéseinek magyarázatában a kutatás fejlődésének egy adott szakaszában alkalmas, amelynek helyességét azonban nem tudja megcáfolhatatlan módon bizonyítani. A hipotézis ezért valószínűségi következtetés.” „Hipotézisre a megismerés folyamatában akkor van szükségünk, ha a. tapasztalati úton rendelkezésre álló tények alapján nem tudjuk megmagyarázni a jelenségek okát és egyéb összefüggéseit; b. tapasztalati tények egyáltalán nem állnak rendelkezésünkre; c. a tapasztalatilag észlelhető új jelenségek ellentmondásban állnak az elfogadott elmélettel.”25 4.3.3 Egyedi (speciális) módszerek A tudomány egyedi (speciális) módszerei a szaktudományok speciális módszerei, amelyek az anyag egyes mozgásformáinak speciális jellegétől függnek. Egyesek közülük csak egy-egy konkrét szaktudomány keretein belül alkalmazhatók, mivel csak ezen diszciplínák tárgyának tanulmányozásával kapcsolatosak. Ennek megfelelően egyedi módszereket is alkalmazhatók illetve alkalmazandók a hadtudományi problémák kutatása során. A HADTUDOMÁNYI KUTATÁS EGYEDI (SPECIÁLIS) MÓDSZEREI Minden tudománynak megvannak a saját kutatási módszerei, és azokat alkalmazza is, amennyiben minden megismerés objektuma az általános vonások mellett olyan specifikus vonásokkal is rendelkezik, amelyek csak rá jellemzőek. A hadtudomány szintén rendelkezik sajátos kutatási módszerekkel. Amennyiben a hadtudomány valamint a műszaki- illetve a társadalomtudományok területén helyezkedik el, úgy a hadtudományban alkalmazásra kerülnek ezen diszciplínák egyes módszerei is. Így a hadtudomány azon szakai, amelyek az új fegyvertípusok, az új haditechnikai eszközök kidolgozásával foglalkoznak, széles körben felhasználják a matematika, a kibernetika, és más tudományok módszereit. Általában minden tudományos kutatás a következő sorrendben történik: a tudományos kutatás előkészítése, az elméleti kutatás, a kapott eredmények gyakorlati ellenőrzése. Ezzel összhangban a hadtudomány speciális módszereit három alapvető csoportra lehet osztani: ― a kísérleti anyagok összegyűjtésének módszerei; ― az elmélet általánosításának módszerei; ― a kutatások eredménye gyakorlati ellenőrzésének módszerei. A tényleges adatok összegyűjtése, elsődleges rendszerezése a hadtudományi kutatómunka előkészítő szakasza. Éppen itt alkalmazható a módszer első csoportja: mindenekelőtt olyanok, mint a laboratóriumi, a lőtéri kísérletek, a

25

Fogarasi Béla: Logika. n.a. -p. 543. 50

kísérleti gyakorlatok és mások, amelyek a katonai kísérletek konkrét formáiban nyilvánulnak meg. A katonai kísérletek segítségével kísérletezik ki az új típusú fegyvereket és a haditechnikai eszközöket, kutatják a különböző katonai szervezetek, a fegyveres küzdelem lefolytatása legújabb módjainak hatásosságát. A kísérletek végrehajtására üzemeket, intézeteket hoznak létre. Kísérleteket végeznek a lőtereken, a laboratóriumokban és a csapatoknál. Ennek a munkának a folyamán, amely rendkívül nagy szerepet játszik a katonai gyakorlat további fejlődésében, felhalmozódnak azok az anyagok, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a hadtudomány elméleti problémáinak megoldásához. Mint ismeretes, a tudományos megismerés nem korlátozódik kísérleti anyagok felhalmozására. Ez az anyag rendszerezésre, elemzésre és általánosításra kerül. A katonai tudományos kutatásnak ebben a szakaszában kerül alkalmazásra a módszer második csoportja: a hadügy jelenségei és folyamatai kutatásának matematikai módszerei, a valószínűségelmélet, a statisztikai elemző és matematikai programozás, a lineáris és nem lineáris programozás módszerei. A matematikai módszerek segítségével a következő feladatokat lehet megoldani: ― a fegyveres küzdelem jelenségeinek és folyamatainak kutatását különböző méretekben a harc különböző fajtáiban, azzal a céllal, hogy feltárjuk sajátosságaikat, törvényeiket és törvényszerű tendenciáikat; ― az egyik vagy másik fegyverfajta hatásosságának ellenőrzését a fegyveres küzdelem különböző területén (a szárazon, a vízen és a levegőben) és annak alapján javaslatot készíteni mind a meglévő fegyverzet alkalmazására, mind új típusok kidolgozására; ― a parancsnok elhatározásához szükséges adatok rövid idő alatt történő előkészítését; ― a tervezett harctevékenység lehetséges eredményeinek meghatározását; ― segítséget nyújtani a parancsnokságoknak és a törzseknek a csapatok vezetése hatásosabb végrehajtásában, a harc vagy a hadművelet folyamán, olyan úton, hogy a harchelyzet különböző elemeit gyorsan tanulmányozzák és gyors számítógépes számvetéseket végezzenek. Ily módon a matematikai módszerek segítségével végrehajtott kutatás nemcsak a hadtudományt gazdagítja általában, hanem közvetlenül is szolgálja a katonai gyakorlat érdekeit. A matematikai módszerek segítségével kapott kutatási eredmények statisztikai és dinamikai törvényszerűségek, általánosítások, következtetések és ajánlások formájában jönnek létre. Ellenőrzésük a harmadik csoportot képező módszerekkel történik. Ezek közé a módszerek közé tartoznak: a térképen és terepen levezetésre kerülő parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatok, hadijátékok stb. Feltétlenül meg kell említeni, hogy egy és ugyanazon módszer alkalmazható mind az anyagok felhalmozására, mind a megkapott kutatási eredmények ellenőrzésére. Ennek megfelelően például a lőtéri kísérletek és a csapatgyakorlatok adják a kísérleti anyagot, és ezzel párhuzamosan lehetővé teszik az elméleti következtetések, illetve általánosítások ellenőrzését, olyan körülmények között, amelyek a legjobban megközelítik a valóságos harchelyzetet. Továbbá biztosítják a további kutatások és a kapott eredmények csapatoknál való alkalmazását célzó rendszabályok foganatosítását. 51

Különös jelentőségük van a hadtörténeti kutatás módszereinek. Ez a hadtörténet specifikus tárgyával függ össze, amely a háborút, a fegyveres erők, a haditechnika és a hadművészet fejlődését a politikával, a gazdasággal és más tényezőkkel összhangban vizsgálja. A hadtörténeti kutatásokban az egyik vezető helyet a társadalomtudományok (a történelem, a politikai gazdaságtan, a szociológia) módszerei foglalják el. A hadtörténeti kutatásokban fontos szerepet játszik a történelmi és logikai elemzés módszere. Ez a módszer megköveteli a kutatóktól, hogy ne korlátozódjanak a tényanyag puszta rendszerezésére és leírására, hanem tárják fel a fegyveres küzdelem lefolytatásának törvényszerűségeit. A történelmi és logikai elemzés módszere a történelem kutatás egyetlen módszere. A módszer egyik vagy másik oldalának abszolutizálása, vagy csak az empirizmus, vagy csak a tiszta elméleti gondolkodás túldimenzionálása a kutatás eredményeinek a valóságtól való elszakadásához vezet. A történelmi és logikai elemzés módszere mellett a hadtörténeti kutatásoknál alkalmazásra kerülnek az archív és memoár irodalom, a dokumentációk és más adatforrások tanulmányozásának és értékelésének speciális módszerei. A statisztikai adatok ellenőrzése és rendszerezése céljából gyakran alkalmazzák ― a hadtörténelmi kutatások terén ― a matematikai módszereket. Az utóbbi időben, a második világháború hadműveleteinek, ütközeteinek és hadjáratainak objektívebb és sokoldalúbb kutatása érdekében széles körű alkalmazást nyernek a modellezés módszerei. Az egyedi (speciális) módszerek az általános tudományos módszer önálló ágai. A hadtudomány speciális kutatási módszerei viszonylag önállóak, de ugyanakkor bennük realizálódik az általános módszer azon követelménye, amelyet a hadüggyel szemben támaszt. Például a statisztikai módszer a dialektikus módszer egyik elvének konkrét megnyilvánulási formája, amely megköveteli, hogy a tárgyat és a jelenséget fejlődésükben, a minőségből a mennyiségbe való átmenet figyelembevételével vizsgáljuk. A másik általános metodológiai követelmény ― megkülönböztetni a szükségszerűt a véletlentől, és megfogalmazni a vizsgálandó folyamat vagy jelenség törvényszerűségeit ―, amely a valószínűség módszerében jut kifejezésre. A játékelméletben, a fizikai és a matematikai modellezés módszereiben realizálódik a megismerés általános módszere: az analógia. A kísérleti módszereknél és a kísérleti gyakorlatoknál elengedhetetlen az összes jelenségek viszonya és oka egymástól való függésének figyelembevétele. A hadtudomány speciális módszerei állandóan fejlődnek és tökéletesednek. A csapatok vezetés-elméletének illetve gyakorlatának fejlődése például a háló-módszer megjelenését alapozta meg, amely a kísérleti anyagok felhalmozása, statisztikai feldolgozása, matematikai elemzése és programozása módszereinek összességét foglalja magába. 4.4 A tudományos kutatómunka folyamata 4.4.1 A tudományos kutatómunka szakaszai A tudományos kutatómunka az alábbi négy főbb mozzanatból áll: ― az előkészítés szakasza (az elgondolás mozzanata); ― a kidolgozás szakasza (a főmozzanat); ― a felülvizsgálat szakasza (az ellenőrzés mozzanata); 52

― a felhasználás szakasza (befejező mozzanat). A felsorolt szakaszokat különbözőképpen lehet kifejezésre juttatni, annak megfelelően, hogy kisebbfajta tudományos munkáról (pl. cikk vagy előadás készítéséről), vagy pedig nagyobb méretű és jelentőségű kutatási feladatról ― például doktori értekezés ― készítéséről van-e szó. Egy tudományos előadást alapvetően egy kisebb kollektíva is elbírálhat. Ugyanakkor egy értekezést vagy egy kutatásról szóló beszámolót hivatalos megbízás alapján bírálnak el. Minden esetben azonban már a feladat megszabásánál a forma és a tartalom szerinti végeredményről együttesen döntenek. A téma helyes kiválasztása, a lényeg és a célok pontok formába öntése, a végeredményt illetően elvi jelentőséggel bírnak. Amikor valamely kérdés kialakul, pontos elképzelés legyen arról, hogy megoldásával milyen mértékben kell az érintett tudomány fejlesztéséhez, vagy valamely részfeladat teljesítéséhez hozzájárulni. Ennek megfelelően egy hadtudományi feladat kiválasztása és kialakítása önmagában már a hadtudományi kutatómunka részét képezi. Ezzel egyidejűleg a kidolgozással kapcsolatos személyi és anyagi lehetőségeket is figyelembe kell venni. A következő lépéshez ― főként a kutatási feladatoknál ― meglehetősen sok és bonyolult gondolkodási folyamat szükséges. Részleteiben nem ismertethetjük az egészet, de utalnunk kell a négy munkaszakaszban lévő azon lépésekre, illetve munkafokozatokra, amelyeket különösen fontosnak tekintünk: a. Az előkészítés szakaszában kell végrehajtani: – a tudományos probléma megismerését; – a megoldandó részletek célkitűzéseinek és feladatainak kidolgozását; – az elérendő tudományos eredmények, a követelmények és határidők meghatározását; – a módszertani eljárás módozatainak meghatározását; – a feladatok megoldásához szükséges előfeltételeket, továbbá a várható eredmények felhasználását; – a feladattal kapcsolatos munkálatok megkezdésének időpontját. b. A kidolgozás szakaszában szükséges lehet: – a gyakorlatok tapasztalatainak gyűjtése és tudományos előkészítése; – a kérdéssel összefüggő lényeges dokumentumok, utasítások, forrásmunkák, elméleti végkövetkeztetések és kutatási, eljárási módszerek megállapítása; – a feltételek, az eljárások, a módszerek, a modellek, a minták, a végkövetkeztetések több összehasonlító változatban való kidolgozása; – a vizsgálatok, a kísérletek és próbák végrehajtása; – a vizsgálatok és az elért eredmények gyakorlati hatékonyságának értékelése; – a kapott feladat optimális megoldásának kidolgozása, figyelembe véve azok hatását adott katonai területre, a megvalósításra és az alkalmazás lehetőségeire vonatkozó konkrét javaslatokkal együtt. c. A felülvizsgálat ― azaz az ellenőrzés ― szakaszában történik: – a részeredmények illetve feltételezések megbeszélése tudományos tanácskozásokon, konferenciákon, döntéshozatal a részeredmények bevezetéséről; – az eredményekre és az eredményeknek a gyakorlatra való kihatására vonatkozó véleményalkotás (alkalmazási lehetőségek); 53

a kidolgozott javaslatoknak, gyakorlati úton való ellenőrzése, illetve speciális próbagyakorlatok végrehajtása; – a végkövetkeztetések bizonyítása (megvédése) egy arra hivatott testület illetve döntésre jogosult személy, szervezet előtt, az eredmény felhasználójának véleménye, tudományos értékelése; – az eredmények és azok további alkalmazására vonatkozó döntés, a gyakorlatban való felhasználás mikéntjéről, a munka továbbfolytatásáról, a felhasználhatóságról, mint a további munka alapjáról hozott döntés indoklása. d. Az alkalmazás ― azaz a bevezetés ― szakaszában A tudományos kutatómunka eredményei a gyakorlati életben különböző formában illetve módokon alkalmazhatók, használhatók fel. A konkrét utat többnyire már a feladat megszabásakor rögzítik és ― ez ilyen formán ― az eredmény tartalmához, valamint kialakulásához igazodik. Alapvetően négy hasznosítási terület lehetséges: – az eredményeknek felhasználása a szabályzatok, tervek, módszertani utasítások, irányelvek és egyéb határozatok kidolgozása során; – az elért eredmények elméleti tanulmányokban történő publikálása; – az eredmények felhasználása képzésben (tankönyvek, jegyzetek, segédletek és más oktatási anyagok, gyakorlatok dokumentációinak kidolgozásában); – az eredményeket felhasználása további tudományos munkák alapjaként. –

4.4.2 A tudományos kutatómunka folyamatának tartalma A tudományos, így a hadtudományi kutatás folyamata is magában foglalja a témaválasztást, kutatási probléma megfogalmazását és a kutatási terv kidolgozását, a hipotézisek felállítását, az adatforrások és az adatgyűjtési módszerek meghatározását, a vizsgálati (kísérleti) terv26 készítését, az adatok értékelését, valamint az eredmények értelmezését, általánosítását és hasznosítását. TÉMAVÁLASZTÁS Viszonylag kevés kutató van abban a helyzetben, hogy maga válassza ki, mivel kíván foglalkozni. Bizonyos mértékű szabadsággal a témaválasztás tekintetében azonban rendelkezik. A tevékenységének eredményessége vagy eredménytelensége igen gyakran már a témaválasztással eldől, tehát mielőtt még a ténylegesen megkezdődne. Ennek megfelelően a témaválasztás a kutatómunka egyik kiinduló, meghatározó eleme. A témaválasztás meghatározó voltára való tekintettel az alábbi követelményekre és előfeltételekre kell odafigyelnie a kutatónak a téma megfogalmazása előtt: – meghatározásához már kell a téma előtanulmányozása; – kisebb területen nagyobb mélységben kell kutatni; – a témaválasztást befolyásoló tényezők:  téma fontossága;  téma időszerűsége → típuskérdés megfogalmazása: „még” ― „már” aktuális-e?; 26

amennyiben indokolt 54

téma kutatási környezete → kapcsolódó területek helyzete; a kutató egyéni érdekeltsége, érdeklődése; aktuális, konkrét, jól körülhatárolható legyen; valódi megoldatlan problémát takarjon, megoldható legyen, megoldása tudományos eredmény adjon.  

– –

A KUTATÁSI PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA, A KUTATÁSI TERV KIDOLGOZÁSA

A kutatási téma kiválasztását a kutatási probléma minél pontosabb, világosabb megfogalmazása kell, hogy kövesse. A valóságban ez nem mindig így van. Elég gyakran előfordul, hogy a kutató a témaválasztásról rögtön átugrik a megfigyelések gyűjtésére. Ez jobbik esetben azt jelenti, hogy az adatok összegyűjtése után kerül majd szembe a probléma megfogalmazásának feladatával; rosszabbik esetben azt, hogy egyáltalán nem produkál tudományos eredményt. A probléma megfogalmazásának hatékonysága igen nagymértékben attól függ, hogy mennyire sikerült önmagunk és mások előtt tisztáznunk a megfogalmazásban használt legfontosabb (tárgy- illetve kulcs) fogalmak körét valamint azok jelentését. Gyakran hangoztatott közhely, hogy jól feltett kérdésben szinte benne rejlik a válasz. Másrészt az is igaz, hogy ha valaki előre meg tudja mondani, mi lesz kutatásából, a kutatási probléma nem lehet túl mély, sőt a probléma esetleg nem is létezik. Az ellentmondás dialektikus feloldása abban rejlik, hogy tudatosan törekedni kell a probléma egyértelmű megfogalmazására, de törvényszerűen számolni kell azzal, hogy a kutatás előrehaladtával a kérdés feltevése is tökéletesedni fog. A megfogalmazott problémából kutatási tervet kell készíteni. A kutatási terv olyan írásos dokumentum, amely tartalmazza a javasolt kutatás természetét, a kutatandó problémát és a célkitűzéseket, az előzetes alapozó munkát, a kutatási módszertant, a vizsgálat indoklását, a kutatásba bevonásra kerülő erőket és eszközöket, a költségvetést, a határidőket és a munkaerőigényt. A kutatási tervet a kutatók igen gyakran csupán az engedély és a pénz megszerzéséhez szükséges írásos dokumentumnak tekintik. Valójában emellett a kutatási tervnek még legalább három alapvető célja lehet: – formába önti és így ésszerű, logikus vágányra terelheti a javaslattevő gondolatait; – eszköz lehet arra, hogy az ötletet más, a kutatás iránt érdeklődő személyekkel közölhessünk; – a téma későbbi felülvizsgálatakor az előzményeket rögzítő dokumentumként szolgálhat. A terv nyilván nem tartalmazhat annyi adatot, hogy minden kérdésre választ adhasson. A legszükségesebb információ kiválasztását és a kutatóhelyek egymás közti kommunikációját nagymértékben megkönnyítené, ha a kutatási témákat szabványos kutatási témajavaslatokon rögzítenék. Kétségtelen, hogy a kutatási tervek készítéséhez (de még inkább az elfogadtatásához) és az eredményes kutatáshoz nem azonos képességekre van szükség, azaz a látványos kutatási terveket készítő még nem biztos, hogy jó kutató is. Látszat kutatási tervek hosszú ideig komoly anyagi támogatást élvezhetnek 55

valódi eredmények nélkül, illetve komoly kutatási sikerek születhetnek formális kutatási terv (és gyakran anyagi támogatás) nélkül is. Mégis csupán azt tudjuk ajánlani, hogy a kutatási terv készítését ne tekintsék formális feladatnak, hanem a kutatási munka szerves részének, ami – ha nem is alkalmazható merev mérceként, biztos iránytűként az egész kutatás folyamán – a kezdeti elképzelések rögzítésével a későbbiekben a segítségünkre van a megtett út felbecsülésében és a további célok megválasztásában. Összegezve a témaválasztás és a problémaválasztás kapcsolatát: A témaválasztás szoros kapcsolatban van a probléma megfogalmazásával. A tudományos kutatónak alapos ismeretekkel kell rendelkeznie kutatási területén. Mindennapos munkája során problémák sorával találja magát szemben. A kutató választhat ezen problémákból, vagy a munkahelyi vezetőjétől kap megbízást arra. A témaválasztásnál szem előtt kell tartani az aktualitást. A téma akkor időszerű, ha megfelel a gyakorlatból, valamint a hadtudomány fejlődéséből fakadó követelményeknek, ha az adott probléma megoldásra vár. A tudományos probléma megjelenése és felismerése önmagában nem elegendő a problémamegoldás folyamatának megnyitásához. Ehhez szükség van a probléma pontos, világosan érthető megfogalmazására. A probléma pontos megfogalmazása önmagában hordozza az eredményes megoldás lehetőségét, mint ahogy a pontatlan - túl széles vagy túl szűk megfogalmazás a kutatás kudarcát jelentheti. A problémát úgy kell megfogalmazni, hogy az kutatási feladatként legyen értelmezhető. A HIPOTÉZISEK FELÁLLÍTÁSA A hipotézis részben vagy egészében nem bizonyított feltevés valamely jelenség megmagyarázására. Gyakorlatilag a vizsgált problémára fogalmaz meg magyarázatokat a kutató, melyeket a kutatás folyamán majd igazol, vagy cáfol. Tudományos kutatás hipotézis megfogalmazása nélkül el sem kezdődhet. Amennyiben problémamegfogalmazó vagy leíró jellegű vizsgálatokat végez a kutató egy tanulmány vagy tudományos cikk megírása érdekében, a hipotézis felállítását helyettesítheti egy részletes vázlat is. Ez a vázlat célszerű, ha tartalmazza a bevezetés, a főrész és a befejezés fő- illetve alkérdéseit, azokat a főbb markáns csomópontokat, amelyek kifejtése az adott kérdés lényege. Célszerű előre megtervezni az adott részek kifejtése terjedelmét. Mind a hipotézis, mind a vázlat a további kutatómunka alapja, ezért annak elkészítése különös figyelmet követel. A hipotézisek összeállításánál feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy azok ne tartalmazzanak evidenciákat és olyan problémákat, amelyeket már más tudományterületen bebizonyítottak. Célszerű kutatási tervet készíteni. A kutatási terv a hipotéziseken kívül tartalmazza a kutatandó problémákat és célkitűzéseket, a megoldásuk sorrendjét, a kutatásba bevonásra kerülő erőket és eszközöket, a megfelelő munkamegosztást a résztvevő között, a kutatáshoz szükséges feltételeket, valamint a várható eredmények realizálásának lehetőségeit. AZ ADATFORRÁSOK, ADATGYŰJTÉSI MÓDSZEREK MEGHATÁROZÁSA Minden tudomány alapvető kérdése az, hogy hogyan, milyen módon szerezhetők lényeges és megbízható ismeretek arról, ami az illető tudomány tárgya. Az adatszerzés legfontosabb módszerei: 56

a. Dokumentumelemzés Bármilyen kutatásba a munkát a kérdésre vonatkozó és összegyűjthető dokumentáció elemzésével kell kezdenie. A tervek, segédanyagok, kimutatások, kartotékok, jelentések, stb. rengeteg információt bocsátanak a kutató rendelkezésére, csupán rajta múlik, hogy mi mindent tud ebből az információáradatból felhasználni. b. Irodalom-tanulmányozás A szakirodalom minden téren rohamosan nő. Az információáradat menynyisége mellett gondot jelent a minőség is: sok az ismétlődés, a semmitmondó, terjengős, vagy tévedésen alapuló írás. A kutató, ha a kutatásaihoz korszerű eszközöket kíván felhasználni, mindez nem riaszthatja vissza a minél szélesebb körű irodalmi tájékozódástól. Fel kell készülnie rá, hogy sok esetben ellentmondó adatokat fog találni. Mérlegelnie kell a tanulmányban ismertetett vizsgálatok megbízhatóságát, a módszerek és eredmények alkalmazhatóságát az őt érdeklő konkrét szituációban. c. Megfigyelés A megfigyelés a mindennapi élet egyik legállandóbb tevékenysége: kora gyermekkorunktól kezdve figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket, társaink és önmagunk viselkedését. A tudomány sem nélkülözheti ezt az alapvető információszerző módszert. A tudományos megfigyelésnek azonban négy követelményét kell kielégítenie: – jól meghatározott kutatási cél szolgálata; – a nyert adatok rendszeres rögzítése; – lehetőséget nyújtson a konkrét megfigyelt jelentés bizonyos fokú általánosítására; – érvényességének és megbízhatóságának ellenőrzése. A megfigyelés legnagyobb előnye az, hogy a vizsgálandó jelenséget spontán lefolyása közben, az eseménnyel egyidejűleg rögzíti és így viszonylag megbízható információt ad. Hátránya mindenekelőtt az, hogy gazdaságtalan, különösen ott, ahol sokáig kell várni valamilyen esemény bekövetkezésére, vagy maga az esemény tart hosszú ideig. Bizonyos jelenségek megfigyelése etikai problémákat is felvet. Különösen hangsúlyoznunk kell a dolgozók munkahelyen ― sőt esetenként ezen kívül ― történő megfigyelésének jelentőségét, mint az egyéb vizsgálati módszerek (dokumentumok, tesztek, stb.) kritériumát. A megfigyelést néha ― éppen a tudomány nevében ― a kutatók lebecsülik, megkísérlik szembeállítani a kísérletezéssel. A megfigyelést és a kísérletet azonban közösen alkalmazva sikeresen hozzájárulnak az eredmények eléréséhez. d. Kérdezés (interjú és kérdőív) Ha a kutató az állatok lelki jelenségeiről kíván információt szerezni, nincs más lehetősége, mint közvetett módon (többnyire az állat viselkedéséből) következtetni az őt érdeklő jelenségekre. Az ember azonban tudatában van lelki jelenségeinek és így a kutató hibát követ el, ha az információszerzés bonyolult, közvetett módszereit használja ott, ahol erre nincs szükség. A helyzet azonban sajnos nem ilyen egyszerű. Az emberek véleményének, tapasztalatainak stb. megkérdezése azon a feltételezésen alapul, hogy hajlandó és képes őszinte, a valóságnak megfelelő képest festeni a minket érdeklő területről. Ez a feltételezés gyakran nem állja meg a he57

lyét: ha az ember valódi vagy vélt érdekeit veszélyeztetve látja, válaszait szándékosan elferdítheti; máskor viszont ő maga sincs eléggé tisztában az érzéseivel ahhoz, hogy beszámolója értékelhető legyen. El kell tehát sajátítaniuk a kérdezés művészetét már csak azért is, mert amilyen kézenfekvő e módszer használata, épp olyan nehéz a kérdezéssel kapcsolatos sokféle csapda elkerülése. e. Kísérlet Az empirikus megismerés módszere, amelynek során a szubjektum aktívan viszonyul a külvilág tárgyaihoz, beavatkozik a természeti folyamatokba, hat a természet tárgyaira, átalakítja, formálja, megváltoztatja a természeti jelentéseket és ezek feltételeit. Ez a megállapítás éppúgy érvényes a laboratóriumi kísérletekre, mint az üzemi körülmények között végzett természetes kísérletekre. Mindkét típus egyaránt fontos. A munkalélektan különböző területein azonban más és más hangsúllyal jutnak szerephez: az egyes pszichikus jelenségek eltérő mértékben toleránsak a laboratóriumi körülményekkel szemben. A ma már klasszikus számba menő szociálpszichológiai kísérletek nagyobb része például reális élethelyzetben végbemenő vizsgálat volt, míg a műszerek leolvasási pontosságára irányuló korai ergonómiai vizsgálatokat többnyire laboratóriumokban végezték. f. Szimuláció vagy modellezés A szimuláció illetve a modellezés sok tekintetben hasonló a kísérletezéshez, bizonyos értelemben a laboratóriumi és a természetes kísérletek kombinációját jelenti, e két kísérletfajta előnyeit és hátrányait tekintve egyaránt. Lényege, hogy a valódi környezetet igyekszik valamilyen cél érdekében sajátosan leegyszerűsítve leutánozni (ez az „utánzat" a modell), hogy változásokat eszközölve a modellen, a változások hatását a valódi környezetben bekövetkezett változások hatásánál könnyebben vizsgálhassuk. A szimuláció és modellezés hasznának kérdésében mégis igen eltérőek a vélemények. Az kétségtelen, hogy minden szimuláns kísérlet előtt gondosan meg kell vizsgálni, hogy milyen messzire kell és lehet (azaz érdemes) elmenni a valódi szituációs szimulálásában és mennyi ideig kell tartania ennek a szimulációnak. A szimulációs kísérlet fő előnyének a nagyobb általánosíthatóságot szokták tartani. Ezt azonban egyenlőre nem bebizonyított tényként, hanem megvizsgálandó hipotézisként kell kezelnünk. g. Matematikai módszerek Az utóbbi két évtizedben rohamosan tért hódító matematizálódás forrása a kibernetikai szemlélet elterjedése. A kibernetika főbb részei ― a rendszerelmélet, a vezérlés és szabályozás elmélete, az információ- és kommunikációelmélet, az algoritmusok elmélete és a játékelmélet ― mind, mind alkalmazást nyertek a különböző tudományok területein. Gyakran hallhatunk még mostanában is olyan kijelentéseket, hogy bizonyos jelenségek tanulmányozására, leírására nem lehet matematikai módszereket alkalmazni, mert azok túl bonyolultak. Azoknak az embereknek az előítélete ez, akik ugyan tanultak némi matematikát, de valószínűség számítást nem. Ez a szemlélet – legalább is néhány országban – jó ideig akadályozta a matematikai módszerek alkalmazását a közgazdaságban, a szociológiában, a biológiában, a pszichológiában és egyéb területeken. 58

A matematikai módszerek birtokbavétele és használata ― de nem a velük való visszaélés ― a kutatások színvonalát nagymértékben emeli. h. Fiziológiai módszerek A munkahelyi körülmények között, illetve a munkahelyi problémák megoldására használatos fiziológiai módszerek elsősorban a foglalkozási élettan eszköztárába tartoznak. A határvonalak azonban nem húzhatók meg egyértelműen és bizonyos fiziológiai mutatókra a munkapszichológusoknak is viszonylag gyakran szükségük van. Fiziológiai mutatók használata esetén a munkapszichológusok számára mindig ajánlatos a foglalkozási élettan szakembereivel való együttműködés. A munkapszichológusoknak azonban sohasem szabad elfelejteniük, hogy a fiziológiai vizsgálatok számukra csupán eszköz jellegűek, valamilyen pszichológiai törvényszerűség feltáráshoz, probléma megoldásához. i. Tesztek és műszerek Ezek gyakorlati alkalmazása ma még sok kívánnivalót hagy maga után. A tesztfejlesztés és tesztfelhasználás koordinálására már ugyan megtették az első lépéseket. De a probléma megoldásának kulcsa az egységesítés, és ebben a folyamatban a szabványosítási szakembereknek alapvető feladataik vannak még napjainkban is. A hadtudomány és más tudományágakban is megoldatlan a laboratóriumok műszerekkel történő ellátása, a műszerek jelentős része korszerűtlen, nincsenek egységesítve (sem a műszerek, sem a vizsgáló eljárások). A VIZSGÁLATI (KÍSÉRLETI) TERV KÉSZÍTÉSE Bár a vizsgálati terv körvonalai többnyire már a kutatási javaslatban is meg kell, hogy jelenjenek, részletes kidolgozására azonban többnyire csak egy későbbi stádiumban kerül sor. Ez a „későbbi időpont és állapot" azonban semmiféleképpen sem jelentheti, hogy az adatok felvétele megelőzheti a vizsgálati terv elkészítését. A gondos előkészítéssel kapcsolatban két feladatra feltétlenül fel kell hívni a figyelmet: ― az adatok felvétele mellett az adatok feldolgozását is előre meg kell tervezni. Előfordul, hogy a kutató csak a vizsgálatok lebonyolítása után kezdi el azon törni a fejét, mit is kezdjen az adataival. A tervezéskor elkövetett hibák (túl kicsi, nem reprezentatív minta, a változók nem megfelelő kontrollja, rosszul kiképzett kérdezők, nehezen kódolható kérdőívek, stb.) azonban utólag már csak nehezen javíthatók ki; ― minden vizsgálatot célszerű próbafelméréssel előkészíteni. Bármilyen gondosan tervezünk is, a gyakorlat mindig feltár olyan problémákat, amelyekre előre nem gondolhattunk. A próbafelmérés tapasztalatai alapján módosíthatjuk, tökéletesíthetjük a vizsgálati tervet is. A sürgető határidők miatt gyakran elmulasztják a próbafelmérést, a vizsgálatoknak ezt az elengedhetetlen lépését. A munka kezdeti szakaszában így nyert párnapos előnyért a munka befejező fázisában többnyire sok-sok bosszúsággal és felesleges tennivalóval fizetnek. Igen lényeges a vizsgálati személyek kiválasztásának megtervezése is. A statisztikában jól kidolgozott mintavételi módszerek alkalmazására ugyan nem mindig van alkalom, tisztában kell lenni azonban azzal, hogy ha csupán azokat vizsgálja meg, akiket „éppen el tudott csípni", akkor eredményei nem ál59

talánosíthatók. Ezzel azonban nem azt akartuk mondani, hogy általánosítható következtetésekhez csak szigorú értelemben vett kísérletekkel lehet jutni. Az olyan kísérleteket, ahol nem sikerült a vizsgálati személyek kísérleti és kontrollcsoportba történő véletlenszerű beosztásával ekvivalens csoportokat kialakítani, „kvázi-kísérletnek" nevezzük. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A vizsgálatok, kutatások eredményessége többnyire nem elsősorban az alkalmazott statisztikai módszerektől függ. Ha a kiválasztott téma jelentéktelen, vagy éppen meghaladja a kutatók képességeit; ha a hipotézisek nincsenek világosan megfogalmazva, vagy egyértelműen tévútra vezetnek; ha a vizsgálati eszközök megbízhatatlanok, vagy nem a vizsgálati célnak megfelelőek stb., akkor nem várhatjuk, hogy választ tudnunk adni egy-egy konkrét, vagy általános kérdésre, bármilyen bonyolult statisztikai eljárással elemezzük is a kapott adatokat. Megfordítva a tételt: helyes témaválasztás, lényegre törő hipotézisek, jól megválasztott vizsgálati eszközök, kreatív kutatók és precíz kutatási segéderők esetén minden statisztikai „segédeszköz és eljárás” nélkül is igen valószínű a siker. A statisztikai módszerek az elmélet előírta „steril" körülmények közt pontosan, teljesen megbízhatóan működnek; ilyen körülményeket azonban egyik kísérletben (vagy más természetű vizsgálatban) sem tudunk teremteni. Ezért lehet vitatkozni, hogy adott esetben egyik vagy másik módszer alkalmazása lenne-e a helyes és esetleg azon is, hogy a kapott eredményeket hogyan kell értelmezni. Ha megfelelő vizsgálati tervet választottunk, az adatok kiértékelése nem okozhat különösebb gondot. Kvantitatív adatok A kutatómunka során „elért” eredmények jelentős része ― főleg a műszaki diszciplínák esetében ― számszerűsíthető, mérhető adat, amelyeket a különböző matematikai módszerekkel lehet és kell vizsgálni, elemezni és értékelni27. Azonban általában nincs rá mód, hogy a kutató matematikaistatisztikai ismereteit olyan szintre fejlessze, hogy matematikus segítsége nélkül felelősen dönthessen a kiértékelési tervről és nincs szükség arra, hogy a tényleges számolási munkát maga hajtsa végre. Szükség van azonban arra, hogy értelmes kérdéseket tudjon feltenni a kiértékelés tervezetét végző matematikusnak, képes legyen a matematikus által elmagyarázott eljárások megértésére és értelmesen el tudja magyarázni ― vagy ami még helyesebb, írásban rögzíteni ― a számítási munkát végző laboránsnak a teendőket. Mindehhez a matematikai statisztika alapfogalmainak értő ismeretére van szükség. Az alapszabály egyszerű: mielőtt kérünk valamit a számítógéptől, gondoljuk át alaposan, mire is vagyunk kíváncsiak. A számítógépek megjelenése újabb feladatot is jelent: bár programozóvá sem kell átképezniük magukat, a számítógépben rejlő lehetőségeket is csak akkor fogják tudni teljes mértékben kihasználni, ha legalább alapfokon megismerkednek a számítógép működési elveivel.

27

Majoros ref. 7. -p. 140. 60

Kvalitatív információk A kutatómunka során „elért” eredmények másik része kvalitatív információk formájában jelennek meg. Ezen adatoknak az értékelése jóval nehezebb feladatot jelent28. A kvalitatív információk forrása lehet a már korábban ismertetett adatforrások, illetve adatgyűjtési módszerek közül a dokumentumelemzés, az irodalomtanulmányozás, a megfigyelés, a kérdezés (interjú és kérdőív. Majoros szerint a kvalitatív információkat alapvetően a tartalomelemzés valamint az elmélethez kapcsolt elemzések módszerével lehet feldolgozni, értékelni.29 A tartalomelemzés egy olyan kutatási technika, amellyel a rendelkezésre álló információkból azok attribútumaira érvényes következtetések vonhatók le, és így a kutatási cél szempontjából új ismeretekhez lehet jutni. Típusai:30 ― pragmatikus31 tartalomelemzés: okaik, hatásaik alapján vizsgálják az adatokat, információkat; ― szemantikai tartalomelemzés: jelentéstartalom szerint osztályozzák az adatokat, információkat. Fajtái:  megnevezés analízis: hányszor említenek egy szövegben bizonyos információkat;  attribúció analízis: hányszor illetve milyen gyakorisággal utalnak egy bizonyos jellemző vonásra;  kijelentés analízis: milyen gyakorisággal jellemeznek egy adott dolgot agy meghatározott módon. Az elmélethez kapcsolt elemzésben a megérzés, a beleélés szerepe jóval dominánsabb. Ennél a módszernél továbbra is megmarad az információ minőségi jellege. E technika alkalmazása során a kutató a közös illetve az eltérő jellemzőket vizsgálja, az információk belső struktúráját értékeli32. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE, ÁLTALÁNOSÍTÁSA, HASZNOSÍTÁSA33 Értelmezés Mint arra már korábban utaltunk, az eredmények matematikai-statisztikai kiértékelése nem mentesíti a kutatót a gondolkodástól: az eredményeket értelmezni kell. Az értelmezés során ügyelni kell arra, hogy a kutató ne essen a „túlértékelés” csapdájába. Ennek az a lényege, hogy a kutató minden apró különbségnek, minden kis kapcsolatnak túlzott jelentőséget tanúsít, túlértékeli azokat. Ez a hiba abból a tévhitből fakadhat, hogy a kutató ha, valamilyen vizsgálat során nem bukkan valamilyen különbségre vagy összefüggésre, akkor ez a személyes kudarcát jelenti. Valójában az ilyen negatív eredmények is igen

Majoros ref. 7. -p. 143. Majoros ref. 7. -p. 144. 30 Majoros ref. 7. -p. 144. 31 oknyomozó 32 Majoros ref. 7. -p. 145. 33 Laczkó et. al. ref. 23. -p. 95. 28 29

61

hasznosak lehetnek: módszertani tanulságul szolgálhatnak további kutatások számára, új vizsgálatok kiindulópontját képezhetik stb. A másik nagy probléma, amikor a kutató a várakozásaival ellentétes eredményeket elhallgatja. Az ilyen magatartás tévútra terelheti más kutatók munkáját, hibás döntésekhez vezet, és előbb-utóbb a kérdéses kutató munkáját is kedvezőtlenül befolyásolja: ő maga hisz a legkitartóbban abban a „feltételezett igazában”, amit ― ő tudja a legjobban, hogy ― nem sikerült bizonyítania. Általánosítás Az eredmények általánosítása is kényes dolog. A reprezentatív minta kiválasztását, a gondos matematikai statisztikai kiértékelést azért végezte a kutató, mert a konkrét vizsgálati eredményekből általánosabb következtetésekre szeretne jutni. Vigyázni kell azonban arra, hogy az ilyen általánosítások köre ne lépje túl azt a határt, ameddig a vizsgálati eredményekből következtetni lehet. A kutatókban mindig van egy olyan kényszer, hogy ha rájönnek valamilyen új módszerre, felismernek valamilyen új jelenséget, azt tényleges érvényességi területén messze túl alkalmazzák, általános magyarázó elvként használják fel. A kutatónak azonban kellő önkontrollal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a hipotéziseit ne bizonyított tényekként kezelje, az ilyen jellegű általánosításait újabb vizsgálatokkal ellenőrizze. Összességében megállapíthatjuk, hogy a kutatás e szakaszában a kutatónak alapvetően a probléma megfogalmazására felállított hipotézisek igazolását vagy cáfolását végzi el. Ennek során mérlegelni kell, hogy sikerült-e a kutatónak a felvetéseit ― különböző módon és módszerekkel ― igazolnia. Hasznosítás Minden kutatás, mint problémamegoldás, közvetlenül vagy közvetetten a gyakorlat, azaz alkalmazás és hasznosítás érdekében történik. A jó témaválasztás és a vizsgálat gondos lebonyolítása mellett fontos szerepe van annak, hogy a kutatónak megfelelő munkakapcsolatot sikerült-e kialakítania a vezetőkkel, illetve, hogy milyen meggyőzően tudja bemutatni, közölni a kutatási eredményeket az illetékeseknek. Mindez azért fontos mert, az elért eredmények hasznosítási lehetősége ezen vezetők hatáskörébe tartozik. AZ EREDMÉNYEK ELTERJESZTÉSÉNEK ÉS HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEINEK FOLYAMATA, VALAMINT FŐBB FORMÁI A kutatási eredményeket célratörően, abban a körben kell terjeszteni, amelyben alkalmazásuk szükségessége és lehetősége valószínű. Ebből a szempontból három csoportjukat különböztethetjük meg: ― alapkutatás, ami új elméleti felismerésre vagy az alkalmazás kiterjesztésére nyit lehetőséget. Eredményeit többnyire tudományos körökben és az oktatásban, a tudományos publikáció eszközeivel célszerű terjeszteni; ― módszerek, eljárások, programok és eszközök, amelyek főleg a termelési gyakorlatot szolgálják;

62

― javaslatok és koncepciók az irányítás különböző szintének, a szervezés, a vezetés, az igazgatás, a termelés és gazdaságpolitika tudományos megalapozására. Az elterjesztés és alkalmazás problémái az utóbbi két csoportra koncentrálódik. A kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának folyamatát három fő szakaszra oszthatjuk: ― a figyelem felkeltése; ― az eredmény birtokbaadása; ― alkalmazásba vétele. A figyelem felkeltése a „szakmai PR” feladata, ami a dolog természetétől függően sokféleképpen – publikáció, árubemutató, reklám stb., illetve ezek különböző formáiban – történik. A birtokbaadás jelenthet fizikai birtokbaadást (pl. a termék megvásárlásával) s ez a legegyszerűbb módja. Jelentheti azonban a kutatási eredmény olyan részletes megismertetését, ami már csaknem lehetővé teszi annak gyakorlati alkalmazását. Az alkalmazásba vétel az eszköz vagy az eredmény használatának megkezdését és az ehhez szükséges tevékenységet jelenti, vagyis az eredmény helyi adaptálását, művezetését, a használat részletes betanítását stb. Az eredmények elterjesztésének a tudományban kialakult és ajánlható formáit a következőkben jelölhetjük meg: ― kutatási jelentések; ― tudományos publikációk; ― szakmai bemutatók; ― az oktatás, továbbképzés, vezetőképzés különböző formái; ― szervezett terjesztő központok működése; ― szaktanácsadás; ― kutatóhelyek szerződésen alapuló adaptációs tevékenysége; ― kutatói javaslatok és koncepciók. A gyakorlati elterjesztés folyamata és formái végső soron függetlenek a kutatási eredmények eredetétől; hazai és külföldi eredményeknél egyaránt érvényesül. A külföldi kutatási eredmények átvételének jelentősége egyre nő, ezért azok néhány speciális problémájáról itt teszünk említést (de annak jogi és költség vonatkozásait nem is említjük). A nemzetközi kutatási terén az emeljük ki, hogy rendszeresen figyelemmel kell kísérni a külföldi kutatási eredményeket, honosítani kell azokat. A nemzetközi kutatások nyomon követése részben információs, információszerzési feladat, nagyobbrészt azonban kutatói munkát, legalábbis kutatói közreműködést kíván. A mechanikus átvétel lehetősége ritkán áll fenn, hiszen a hazai adottságok rendszerint módosítást igényelnek az eltérő (ottani) lehetőségekre kidolgozott kutatási eredményeken. A kutatási eredmények jobb hasznosítását szolgáló javaslatokat az elterjedés előzőekben ismertetett formái szerint csoportosítjuk: a. a rendszeres beszámolás keretében a kutatók és kutatóhelyek évente vagy egy-egy időszak lezárásakor kutatási jelentésben számolnak be munkájukról és eredményeikről. Ezek a tömör összefoglalók alkalmasak arra ― vagy azzá tehetők ―, hogy felkeltsék az érdekeltek figyelmét. Ezt a lehetőséget azonban ma nem használjuk ki; b. a tudományos publikációnak sokféle formája és lehetősége van. Elsősorban a figyelem felkeltését szolgálja. Hagyományosan kialakult formá63

it természetesen fenn kell tartani, de olyan értelemben kívánatos továbbfejleszteni, hogy szélesedjen: írásos formája mellett nagyobb szerepet kapjon az orális és vizuális publikálás (és ezeket érdemüknek megfelelően, de egyébként egyenrangúan megbecsült publikációnak tekintsék). Arra is fokozott szükség van, hogy a tudományos közlemény és a gyakorlatnak szóló ismertetés világosan elváljon egymástól, mivel más és más szakmai körök érdeklődésére tart számot. A gyakorlati alkalmazással foglalkozó publikációk, előadások stb. iránt általános igény, hogy legyenek rövidek, tömören célratörők és ez a jellegük legyen jól felismerhető. Ezek ugyanis nem többet, mint a gyakorló szakemberek figyelmének felkeltését kell szolgálják. Igen fontos azonban, hogy a publikálás lehetőségét oktalan bürokrácia ne korlátozza, viszont a megjelenés átfutási ideje rövidüljön. Felmerült a javaslat, hogy a szakmai lapok szenteljenek külön, állandó rovatot az új kutatási eredményeknek, ahol egészen tömören ismertetik annak gyakorlati hasznát és alkalmazásának feltételeit, valamint azt a forrást (intézményt), ahol az eredmény részletesen megismerhető. A kutatási eredmények megismertetését szolgálják az azok részletes ismertetését tartalmazó műleírások, know-howok, szervezési eljárások, stb., amelyek a szakmai publikálás már kialakult rendszerében közölhetők. c. hasznosnak minősült a tudományos tanácskozások rendszere, amelyeknek során a kutatók a gyakorlati szakemberek széles köre előtt rövid ismertetést adnak gyakorlati alkalmazásra megérett eredményekről. Ez jó alkalom az eredmények megismerésére és a személyes kapcsolatok kialakítására, ami gyakran az eredmény adaptálásának, művezetésének megrendelésére vezet vagy új kutatási problémák felismerését segíti elő. A szakmai bemutatók különösen fontos szerepet játszanak. Ezek részben a figyelem felkeltését, részben már a kutatási eredmény szellemi birtokbaadását szolgálják. Ezzel kapcsolatban az az igény, hogy üzemi (és nem kísérleti) körülményeik között mutassák be a kutatási eredményeket. Ez meggyőzőbb a gyakorlati szakemberek számára és meggyorsítja a kutatási eredmények alkalmazásba vételét. Ilyenek szervezése azonban már magát a kutatás szervezését, a kísérletek lefolytatását és elhelyezését is érinti. d. az igen sok szinten és szakterületen változatos formában folyó szakoktatást témánk szempontjából legalább két kategóriába kell sorolni. Az alapképzés, a szakmai képzés szerepe világos: alapismereteket közöl, gyakorlattá vált tudományos ismeretek elsajátítását szolgálja, de ráirányítja a tanulók figyelmét az újra, fogékonnyá, érdeklődővé teszi őket a tudományos és technikai haladás iránt A továbbképzés az ismeretek korszerűsítését, folyamatos bővítését szolgálja, azt segíti elő, hogy a szakemberek rendszeresen nyomon tudják követni a tudomány és technika fejlődését. Ebből következik, hogy a továbbképzésben a tudományos alkotóknak, a kutatóknak kiemelkedő szerepet kell játszaniuk. e. a hasznosításnak egyaránt kiemelkedő jelentőségű tényezője olyan szervező és irányító, kooperációs központok kialakulása, amelyek rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartanak fenn a kutatóhelyekkel, technológiai 64

rendszerré szintetizálják a kutatási eredményeket, a gyakorlatban kipróbálják és mások számára közvetítik azokat. A „külvilággal” (gazdálkodó, vállalkozói, termelői szféra) kialakított kapcsolat megoldja a bemutatók szervezésének egyébként nehéz problémáját is, és elősegíti, hogy a fejlesztéssel magas színvonalon foglalkozó szakemberek tudományos munkában is hasznosíthassák ismereteiket. f. a szaktanácsadásnak fontos szerepe van a kutatási eredmények gyakorlati bevezetésében; g. a kutatóhelyek szerződésen alapuló fejlesztő munkája különleges szerepet tölthet be a kutatási eredmények gyakorlati elterjesztésében. Az eredmények elterjesztésének intézményes rendszerébe akkor illeszkedik bele legjobban, ha próbaüzemelés jellege van és igen bonyolult probléma megoldására irányul azzal a távolabbi céllal, hogy az első gyakorlati alkalmazás tapasztalatai előkészítsék szélesebb körű alkalmazását. Az itt szerzett tapasztalatok tehát a kutatási eredmény továbbfejlesztését, tökéletesítését, végső kicsiszolását is szolgálják (és többnyire új kutatási kérdéseket is felvetnek). h. a kutatói javaslatok és koncepciók az irányítás, különösen a magasabb szintű szakirányítás és szakigazgatás fejlesztését szolgáló társadalomtudományi kutatások „gyakorlati bevezetésének” speciális formája. Célja javaslatok, előterjesztések, rendelkezések előkészítésében való közreműködés. Ennek nyilván korlátozott tere és gyakorlati lehetősége van, de adott esetben kiemelkedően fontos lehet. A kutatók minden esetben igényt tarthatnak arra, hogy az ilyen jellegű kutatási eredményeik, koncepciójuk, javaslatuk stb. fogadtatásáról és hasznosításáról tájékoztatást kapjanak, pontosabban: hogy az irányító szervek válaszoljanak a kutatók ilyen munkájára. Összegezve megállapítható, hogy a tudomány társadalmi hasznosságának növelésében a legfontosabb szerepe magának a kutatási eredménynek van. Ennek hasznossága úgy növelhető, ha a kutatás a gyakorlat problémáira és a jövőben felmerülő problémáinak megoldására irányul, és annak komplex megoldását adja, ugyanis a gyakorlat komplex eredményeket, komplex ismereteket és megoldást igényel.

65

egyszeri befejezhető munka meghatározásához már kell a téma előtanulmányozása; kisebb területen nagyobb mélységben kell kutatni; a témaválasztást befolyásoló tényezők: téma fontossága; téma időszerűsége → típuskérdés megfogalmazása: „még” ― „már” téma kutatási környezete → kapcsolódó területek helyzete a kutató egyéni érdekeltsége, érdeklődése a kutatómunka központi eleme; aktuális, konkrét, jól körülhatárolható legyen, valódi megoldatlan problémát takarjon, megoldható legyen, megoldása tudományos eredmény adjon.

2. TÁRGYSZAVAK a munkánk legfontosabb tárgyszakainak összeállítása; fontos: ki kell gyűjteni a tárgyszavak definícióit is, idegen nyelvű megfelelőit, szinonimáit is → egyértelmű szóhasználat + információkeresés.

3. CÍMADÁS a cím pontosan, röviden összefoglalja a tartalmat; a cím feladata: azonosítsa, megnevezze a művet; kifejezze a tartalmat; a felkeltse az érdeklődést; részben sugallja a szerző véleményét a témáról. jó cím → az anyag legrövidebb összefoglalója → kulcsszó, tárgyszó; a címadás az elején, de ez helytelen, gyakorlat → még módosulhat; végleges cím az utolsó mozzanatnak kellene lennie; az értekezés címe 10 szónál ne legyen több → vagy alcím kell; a legfontosabb tárgyszavak, mint címszavak a főcímbe kerüljenek be.

4. SILLABUSZ (kutatási terv) egy olyan tagolt tervezet, ami egy előzetes tartalomjegyzéknek is tekinthető, de annál több az értekezés tervezet címe, a fő tárgyszavak alapján kell elkészíteni a kutatás vázlatát, a sillabuszt: ennek tartalma kutatási téma → altéma → fejezet → dokumentációs egység dokumentációs egység: a sillabuszban (vázlat) az anyaggyűjtés tartalmi egysége [→ennek tárgyszavai kerülnek meghatározásra], egy-egy szűkebb problémára irányulnak a vázlatnak a hipotéziseket és bizonyítási módjukat is tartalmaznia kell; a sillabusz (vázlat) felépítése: kutatási téma, a témaválasztás okai, kutatási módszerek, célkitűzések, feladatok, hipotézisek és azok bizonyítása. → ez lehet az értekezés bevezetésének a része!

folyamatos kutatási fea.

A KUTATÁS CÉLJA

1. TÉMAVÁLASZTÁS

Problémamegoldó kutatási feladat

Értekezés (1.)

Az értekezés előzetes vázlatának elkészítése Résztémák (kutatási problémák) meghatározása

A kutatási téma(k) (résztémák) legfontosabb fogalmainak (tárgyszavainak) összeállítása a szakirodalmi kutatás céljából (2.) (3.)

Dokumentációs egységek tervezése (kutatási téma → résztéma → fejezet → dokumentációs egység) (→Értekezés esetén sillabuszba (kutatási terv) (4.) való összefoglalás) (5.) (6.) Szakirodalmi kutatás végzése – kivonatok készítése - információk értékelése

Szakirodalmi kutatás eredményei

Megoldott probléma

Megoldatlan probléma

változások

A megoldáshoz szükséges hiányzó ismeretek körének meghatározása → további szakirodalom kutatás

Kutatási jelentés Gyakorlati alkalmazási lehetőségek

Értekezés esetén

A hiányzó ismeretelem tisztázásához szükséges kérdések meghatározása Hipotézis megfogalmazása

5. CÉLKITŰZÉS a témaválasztás magában hordozza a kutatási célok kitűzését is. két célja lehet: új ismeretek szerzése (ez ismeretfejlesztés); alkalmazási problémák megoldása (korábbi kutatási eredmények gyakorlatba való átültetése) a célkitűzésekkel szemben támasztott legfontosabb követelmény: a teljesítésük járjon új tudományos eredménnyel; a célkitűzések, amelyeket el kell érni, és amelyek teljesítése új tudományos eredménnyel jár; a feladatok, amelyeket a célkitűzések teljesítése érdekében végre kell hajtani; először a célkitűzést, majd a feladatokat kell meghatározni.

Kiegészítő primer kutatás megtervezése

További szakirodalom kutatás (szekunderkutatás)

A szükséges kutatás módjának meghatározása (megfigyelés, kísérlet, stb.)

A szükséges kutatások operacionalizálása (hely, idő, adatfelvétel módja, értékelési modellek, stb.)

6. HIPOTÉZIS a kutatás harmadik alappillére (1. téma, 2. célkitűzés, 3. hipotézis) mi a hipotézis: már felvetett, de csak részben igazolt nézetek, felvetések. az ismeretnek egy viszonylag korai fázisa, amely irányt ad a kutatónak egy kutatásra érett probléma kiválasztásában, annak behatárolásában; a megoldás irányának prognosztizálásában, keresésében. előfelvetésként a kutatás kiindulópontja, a nem tudás és a biztos tudás közötti állapot fontos láncszeme; több hipotézis is felmerülhet, amelyeket igazolni vagy cáfolni kell; a hipotézis megalapozottságát nagymértékben meghatározza: a kutató tájékozottsága, a jó kritikai érzéke, az előzetes szakirodalom-kutatás alapján szerzett elegendő és hiteles információk megléte.

A primer kutatás elvégzése A primer kutatás szakmai értékelése. A kutatás fő megállapításainak összefoglalása. A primer és a szekunder kutatás eredményeinek résztémánként történő szintetizálása Új ismeret (ismeretegység) létrehozása. Problémamegoldás (7.)

Hiányzó ismeretelem tisztázásához kiegészítő prim./szek. kutatás

Saját, új megállapítások összegyűjtése, a hozzájuk tartozó adatok csatolása 7. PROBLÉMAMEGOLDÁS a kutatás lényegi eleme, alkotó jellegű fázis; választ ad a felvetett kérdésekre, megoldást jelent a problémákra; igazolja vagy elveti a hipotéziseket; a sikeres bizonyításnak három nélkülözhetetlen feltétele van: az állítás (hipotézis) érvek, indoklások, számvetések, amelyek a megoldási változat helyességét, célszerűségét bizonyítják; a bizonyításhoz célszerűen kiválasztott módszert. eredmények megfogalmazása: a problémamegoldás tapasztalatainak összegzése, melynek fontos követelménye: pontos választ adjon az elvégzett kutatás eredményeire; a megoldás módjára, fontosabb feltételezése, a várható kihatásaira és alkalmazási lehetőségeire.

A tudományos kutatás folyamata (szerkesztette: Gőcze István)

Értekezésnél: megállapítások rendezése, összesítése

Problémamegoldó kutatás: jelentés elkészítése, téma zárása.

Az értekezés megszövegezése (előzmény, alkalmazott módszer, információk, következtetések, megállapítások) A kézirat „finomítása”: tárgymutató, stilisztika, terminológia, stb. Eredmények hasznosításának előkészítése

KUTATÁSHASZNOSÍTÁSA HASZNOSÍTÁSA AAKUTATÁS

66

5. TUDOMÁNYOS PUBLIKÁLÁS ÉS KOMMUNIKÁLÁS34 A kutatást végző kutató tevékenysége az új információ előállítására irányul. Ezek közlése révén a tudományos közösség képes azt asszimilálni, a már meglevő tudományos ismeretanyagba beleépíteni. A publikálás ennek a folyamatnak csupán az első lépését, a tudományos ismerete terjesztését jelenti. Ez azonban nem elégséges: a tudományos információ publikálása nem azonos a kommunikációval. Az információelmélet a kommunikáció fogalmán az információk átadásával kapcsolatos folyamatot érti. A kommunikációs rendszer tehát: adóból, vevőből és az információt létrehozó közegből áll, valamint a vevő és adó közötti visszacsatolást is feltételezi. A tudományos kommunikálás tehát magában foglalja a kutatási eredmények publikálását, befogadását, és a tudományos ismeretanyagba való beépülését. A kutatási eredmények kommunikálásának alapvető jellemvonásai: ― az ellenőrzöttség és elismertség; ― a visszacsatolás, azaz a létrehozott információ „látható” kell legyen annak érdekében, hogy visszatáplálódjék és elősegítse az új információ létrehozását; ― a nemzetköziség. Más szavakkal: ismeretlen, rendszertelenül megjelenő, vagy a nemzetközi tudományos közösség nagy része által érthetetlen nyelven publikáló folyóiratban való közlés csupán a szerző közlési vágyának kielégítését, publikálást jelenti, de kommunikálást nem. A publikálásnak és kommunikálásnak van egy másik ― a fent körvonalazottól ― eltérő jellegű és célú köre is, amely nem nemzetközi közösségben bonyolódik, hanem lokális vagy regionális dimenziójú és ennek megfelelő célokat szolgál. Ez szintén rendkívül jelentős lehet a megfelelő területen. 5.1 A tudományos kommunikálás csatornái A kommunikálás csatornáinak két nagy csoportját különböztetjük meg: „nem hivatalos” informális, valamint „hivatalos” formális csatornákat. A folyóiratcikk a maga csaknem egy évszázad alatt kialakult szerkezetével, lektorált és szavatolt, valamint a szerkesztőbizottságok által fémjelzett tartalmával élesen elkülönül az informális területtől. A tudomány eddigi integritása a folyóiratok létének, a folyóiratcikkek három évszázad során kialakult önszervező „minőségellenőrzésének” köszönhető, amely a korrekt versengés, a szakterület művelőinek önszabályozó hatású szkepticizmusából és a folyóiratcikkek elfogadási rendszeréből fakad. 5.1.1 Az informális csatornák Mérések szerint a folyóiratokban publikált eredmények 90%-át formális kommunikálás előtt az informális csatornákon keresztül teszik közzé. Ezek a következők: a. tudományos összejövetelek előadásai (szóbeli közzététel); Készült A tudományos írásművekkel szemben támasztott követelmények. (szerk.): Szilágyi Tivadar Bp.: ZMNE, 2003. című kiadvány átdolgozásával 34

67

b. jelentések (reportok); c. értekezések, disszertációk; d. preprintek; e. konferencia anyagok (proceedings-ek). A legtöbb kutató előbb beszél eredményeiről és csak azután ír. A tudományos összejövetelek (intézeti beszámolók, kollokviumok, konferenciák, kongreszszusok stb.) kitüntetett szerepet töltenek be a kommunikálási folyamatban. Ez az információcsere első lépése, a primer információk melegágya. Az információ terjesztése a résztvevők körén túlmenően a kérésre megküldött előadásszöveg révén történik. A legtöbb szerző munkáját vagy annak főbb részét a szóbeli prezentálás után publikálja: mérések kimutatták, hogy az előadások kb. 65%-a formalizálódik, azaz lesz folyóiratcikk. Külön kategóriát képeznek a nem nyilvános írott publikációk. Van azonban bizonyos előkészítő szerepük az új eredménynek az információs áramlásban való formális bekerülésben. Ezt a célt szolgálják a jelentések, amelyek néha sokat mondanak el a szerzők gondolataiból, tapasztalataiból. Az értekezések az új információtermelők produktumai, amelyek a legtöbb részlete tartalmazzák a téma előzményeiből. Mindkét forma kb. 20-20%-ából lesz folyóiratcikk. A preprintek a folyóiratok szerkesztőségeihez elküldött vagy már elfogadott kéziratok, amelyeket a szerző szűk körben terjeszt. Meglehetősen általános szokás a kéziratoknak korlátozott számú szétküldése előzetes véleménykérés céljából a végleges változat elkészítéséhez. A konferencia anyagok gyűjteményes kiadványa a proceedings, amely vagy a konferenciával egyidőben, vagy röviddel utána jelenik meg, megtévesztő átmenetet képez az informális és formális csatornák között. Az ebben megjelenő publikáció ugyanis lényegében lektorálatlan, ellenőrizetlen, az informális ― szóbeli közlés ― csatornába tartozik. Itt némi pontatlanság elkövetése, spekulatív előadásmód miatt a tudományos közösség a szerzővel szemben sokkal elnézőbb, mint pl. a folyóiratcikkeknél. Az előadás elfogadása a konferencia rendezőbizottsága által (amely legtöbb estben csak a kivonat alapján történt) a kötetnek a formális színezetet ad. Szerepe ennek ellenére igen jelentős a kommunikálás folyamatában, mert a résztvevők körén túl terjeszti az információt, és koncentrálja a témában végzett legfrissebb eredményeket. Még egy igen lényeges informális csatornáról kell szólnunk, a személyes kapcsolatról. A kérdés részletes vizsgálata mutatta, hogy a kutatók átlagára aránylag kevés számú, véletlen elosztású, a tudomány sok területére kiterjedő kapcsolat jellemző. A különösen aktív kutatási területeken ezzel ellentétben a kommunikálás nagyon intenzív egy „eliten” belül, akiken keresztül jut el az információ a köréjük csoportosult munkatársakhoz, kutatókhoz. 5.1.2 A formális csatornák A folyóiratcikk „hivatalos” abban a tekintetben, hogy a kéziratot lektorálták, ez alapján módosították, ellátták a beérkezés dátumával, továbbá olyan bibliográfiai adatokkal, amely segítségével egyértelműen fellelhető és idézhető. „Nyilvános” abban az értelemben, hogy bárki küldhet publikálásra cikket, továbbá bárki hozzáférhet könyvtárakban vagy előfizetés útján.

68

A tudományos kommunikálásban nem elhanyagolható a folyóiratcikkeknek különlenyomatok formájában történő disszemilálása, amit maga a szerző végez a hozzá érkező kérésekre, vagy kérés nélkül. Az évente világszerte szétküldött különlenyomatok számát mintegy 20 millióra becsülik. Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság Folyóiratai Szerkesztőinek Tanácsa szerint a tudományos publikáció első közzététele kell legyen az eredeti tudományos információnak olyan formában, amelyből az egyenrangúak megismételhetik a kísérleteket és megvizsgálhatják a következtetéseket. Ezért olyan helyen kell közölni, amely nyilvános és könnyen hozzáférhető a nemzetközi tudományos közösség számára. Ezeknek, a primer tudományos publikációra vonatkozó követelményeknek szerintük is csak a folyóirat tesz eleget. A folyóiratoknak kialakult hierarchiája van, amelyet a legtöbb szerző nagyon jól ismer. A hierarchia tetején helyezkednek el a legnagyobb presztízzsel rendelkező folyóiratok, és ezeknél a legmagasabb a kéziratok visszautasítási arányszáma. Természetesen ezek biztosítják a legeredményesebb kommunikálást. Ha egy dolgozatot valamely folyóirat visszautasít, a szerzője általában nem fogja azt egy fokozattal nagyobb presztízzsel rendelkező folyóirathoz küldeni, hanem alsóbb szinteken próbálkozik újra. Így a dolgozat publikálásra kerül ugyan, de kommunikálási értékéből arányosan veszít. 5.2 A tudományos közlés dokumentumai A kutatási eredményeket ismertető írásművek jellemzői: szigorú objektivitás, a tények és adatok pontos, ellenőrizhető közlése, a téma szigorú körülhatárolása, a szakirodalomban való kötelező elmélyültség, a források pontos közlése, a zárt szerkezet, a világos problémaexponálás, a vizsgálati módok és eredmények részletező bemutatása, a következtetések összefoglalása, a további kutatás számára perspektívák megfogalmazása. A legfrissebb tudományos ismeretek vagy részismeretek közvetítői. Olyan eredményeket is közölnek, amelyeket mind a tudományos közvélemény, mind a mindennapi szakmai közgondolkodás szokatlannak, meglepőnek tart. A felvetett problémák korántsem lezártak és megoldottak, a XXI. század gondolkodó szakemberének az informáltságát és problémaérzékenységét elégítik ki. Ezekből következik, hogy a korszerű általános és szakmai műveltség ébrentartásának elengedhetetlen közvetítői. A KUTATÓI JELENTÉS A kutatói jelentés a szerző vagy a kutató kollektíva a tudományos kutatás elért eredményéről számol be. Jelentésre akkor kerül sor: ha a téma sajátságából következően a szélesebb körű publikáció célszerűtlen vagy lehetetlen; ha a kutatási időszak eredményeiről a kutatást irányítók kérnek beszámolót. A kutatói jelentést ― ha mégis közlik ― leginkább folyóiraton kívül publikálják, rendszerint önálló kiadvány formájában. Könyvárusítási forgalomba nem kerül. A tudományos szakkönyvtárak dokumentációs szolgálata tartja nyilván. AZ ELŐTERJESZTÉS Az előterjesztés azokról a tudományos eredményekről készül, amelyek fontos döntések végleges meghozatala előtt születnek azzal a céllal, hogy a döntést 69

hozók a lehetséges alternatívákat helyesen választhassák meg. Ezeket is publikálni szokták önálló kiadványként vagy folyóiratban. A LEÍRÁS A leírás akkor készül, ha a tudományos munka eredménye valamilyen gyakorlatban hasznosítható új alkotás, pl. oktatási eszköz vagy felszerelési tárgy. Főként műszaki jellegű adatokat tartalmaz, s olyanokat még, amelyek az alkotás hasznosíthatóságát és alkalmazási területeit mutatják be. A REFERÁTUM A referátum a kutatás során elért eredményeket és problémákat foglalja öszsze. Rendszerint élőszóban adják elő tudományos rendezvényen, konferencián, elméleti vitán, tudományos tanácsülésen. Célja: a beszámolás és tájékoztatás mellett a vitaindítás is. A referátum rendszerint gyűjteményes kötetben szokott megjelenni, de megjelenhet folyóiratban is. Ilyenkor ― lévén műfajváltás ― a referátumot át kell a szerzőnek dolgoznia. KORREFERÁTUM A korreferátum egy adott referátumhoz kapcsolódó, élőszóban elmondandó összefoglalás, amely valamely részterületen elért kutatási eredményekről tájékoztat. Tanulmánykötetben vagy folyóiratban ugyancsak megjelenhet. A TANULMÁNY A tanulmány olyan tudományos közlemény, amely beszámol a kutatás célkitűzéseiről, hipotéziseiről, az alkalmazott kutatási módszerekről, az elért eredményekről és a fennmaradó tisztázatlan problémákról. A tanulmány feladata, hogy az elért eredmények helyességének bizonyítása mellett cáfolja az általa helytelennek tartott korábbi nézeteket és még ható álláspontokat. A TANULMÁNYGYŰJTEMÉNY A tanulmánygyűjtemény meghonosodott közlési forma. Rendszerint ― egy adott problémakörre vonatkozóan ― több szerző, megközelítően azonos témájú és szemléletmódú tanulmányainak összeszerkesztéséből jön létre. Ebből következik: a tanulmánykötetek tematikus jellegűek. Ez nem jelenti, hogy csak és kizárólag azonos témájú tanulmányok kerülhetnek egy adott kötetben közlésre. A TUDOMÁNYOS CIKK A tudományos cikk terjedelmét tekintve rendszerint rövidebb a tanulmánynál. Míg a tanulmány részletezően kifejti az adott kutatás eredményeit és problémáit, addig a tudományos cikkben a kutató inkább összefoglalja eredményeit, s ezáltal újabb inspirációkat ad kutatótársainak és az érdeklődőknek. Egy-egy tudományos cikk vitacikké is válhat. AZ ELMÉLETI CIKK Az elméleti cikk olyan tudományos írásmű, ahol a cél nem a közvetlen agitáció, hanem a szakmai közgondolkodás befolyásolása. Erős logika, elmélyült tárgyi tudás, tételszerű kifejtési mód jellemzi. Az elméleti cikk nem tűri a felületességet, a szubjektivitást. A szubjektív hangvételt ugyanakkor nem zárja ki. 70

A NÉPSZERŰSÍTŐ CIKK A népszerűsítő cikk egy adott szakmai közönség számára a legújabb és rendszerint nehezen hozzáférhető ― de a szakmával összefüggő ― tudományos eredményeket ismertet, olykor illusztrációkkal szemléltet. A DOKTORI ÉRTEKEZÉS Az értekezés a jelölt kutatási célkitűzéseit és módszereit, vizsgálódásait, szakirodalmi ismereteit, következtetéseit és új tudományos eredményeit bemutató, összefoglaló jellegű munka. 5.3 A tudományos írásmű szerkezete és szerkesztése 5.3.1 A formai szerkezet A tudományos folyóiratok kéziratait a szerkesztőségi előírások pontos betartásával kell elkészíteni, hiszen ez elfogadásuk egyik feltétele. Az előírások a terjedelemre, összefoglalóra, a tagolásra és a részek címeinek rangjára, jelölésére (számozására), az irodalmi hivatkozások formájára vonatkoznak elsősorban. A korszerű disszertáció vagy kézirat szövegszerkesztővel készül, amit értekezések esetében kinyomtatott, bekötött formában, több példányban; kéziratok esetében kinyomtatva (házilag „kiprintelve”) és floppy-lemezen kel benyújtani. Az írásmű (kézirat) elkészítése előtt kérdezzük meg az illetékes átvevőt: milyen betűtípus, mekkora méretével (pl.: New Times Roman CE, 12) készítsük el, milyen legyen a címek rangja és írásmódja, hogyan írjuk a bibliográfiát, az ábraszövegeket és a táblázat magyarázatokat, hova helyezzük a táblázatokat, hogyan jelöljük az ábrák és táblázatok helyét, milyen jellegűt (vonalast, fényképet stb.) és milyen formában: papíron vagy lemezen stb. A lapalji vagy fejezetvégi jegyzeteket sorszám jelölje, amit a központozás (a pont, illetve vessző) után áll, felső index formában. További tanácsok: az idézőjelet be kell zárni, túl sok arab számot ne használjunk a szövegben, egytől tízig betűkkel írjuk ki a számokat (ha mennyiségeket fejeznek ki). A részek, fejezetek hossza, arányai inkább formai, mint tartalmi jellemzők, azért itt említjük ezt a problémát. Milyen hosszú legyen egy szakasz vagy alfejezet? A szakirodalom szerint 8 gépelt oldal terjedelem a maximum. Tehát azt mondhatnánk, hogy 3-8 gépelt oldal, mondjuk 5000-15000 betűhely legyen az ilyen szakaszok hossza. Tapasztalataink szerint rendkívül hátrányos egy disszertációban, amikor a decimális logika pontos betartása miatt, egyes fejezetek többszörösen hoszszabbak, mint a rövidebbek. Az elegáns, ha legfeljebb 3-szoros az eltérés a legrövidebb és a leghosszabb fejezet terjedelme között. Az írásmű részeinek jelölése: ― számozással→ római számokkal jelöli a legtágabb szövegegységeket, arab számmal akkor, ha nincs alfejezetekre bontás. Használja a római és arab számok kombinációját is, ami helyett azonban újabban inkább a decimális számozás használatos;

71

― Ábécés jelöléssel→ kisbetűivel a felsorolásokat, a nagybetűkkel pedig a szöveg kisebb egységeit jelölik. Ezek a jelölések azért érdekesek, mert arra valók, hogy utalni lehessen rájuk. 5.3.2 A tartalmi szerkezet A tudományos műnek jól felismerhető szerkezete legyen. Ez lehet az általános szerkezeti vázlat: a probléma definiálása, a célok kitűzése, a megoldás módszerének leírása, az adatok, bizonyítékok gyűjtése, bemutatása, a probléma megválaszolása, és a válasz korlátainak leírása. Ez végeredményében majdnem a tudományos mű makró-struktúrája. Persze a nagyobb művek ― így a disszertációk is ― több összefüggő problémával is foglalkozhatnak. Szakmák, témák szerint is változhat ez. Vannak elvek, amiket a tárgyalás sorrendjénél is érdemes figyelembe venni. Az időrend magától értetődő igény. Van, amikor a térbeli elrendezkedéshez kell igazodnunk. A bonyolultság rendje alatt azt értik, hogy egyszerű, ismerős megállapításokkal kezdjük és haladunk a bonyolultabbak felé. A fontossági sorrend azt jelenti, hogy a fontosabbakat előbb írjuk meg és ennek alapján ez a „lejtéses” sorrend, míg a fordítottja a „fokozatos” volna. Lehet még értéksorrend a pénzérték szerint, és természetesen vannak erkölcsi értéksorrendek is. Végül a tudományos munka szerveződhet ok-okozati kapcsolatok, kontrasztív (szembeállító) összehasonlítás, illetve a dedukció vagy indukció mentén is. A deduktív kifejtés (általánostól a konkrétig) már eleve ad egy sorrendi igényt. Az induktív esetben, amikor tényekből, egyedi esetekből vonjuk le a következtetést (konkréttól az általánosig), akkor nyilván a sorrend fordított. A tartalmi vázlat indulásakor „munkahipotézis”, ami megadja az egész kutatás keretét. Vannak munkatervek, amelyek rendkívül világosnak tűnnek mindaddig, amíg kitalálják őket, amikor azonban elkezdjük kidolgozni, szétmállik a kezünkben. A szakdolgozat olyan, mint egy sakkjátszma, mely soksok lépésből áll, de már az elején tudni kell azokat a lépéseket, amelyek szükségesek, hogy az ellenfélnek sakkot adjunk. Aki nem tudja hova készül, az nem tudja, merre menjen. 5.3.3 Szerkezeti „elemek” AZ ELŐSZÓ Az előszó is a műről szól az olvasóhoz. Írhatja a szerző, a kiadó, a szerkesztő, vagy valamely tekintélyes személy (ajánló). Ha a szerző írja: ezzel fejezi be a munkáját, ebben hívja fel a figyelmet a legfontosabb mondanivalójára és indokolja meg azokat a hiányosságokat, amelyek magyarázatokra szorulnak. Az előszó lehet a köszönetnyilvánítás jele is. Előfordulhat az is, hogy előszó néven a mű koncepcióját ismertetik. Ilyenkor ezzel kezdi a munkáját a kutató „bevezetés” ismertetésénél leírtak szerint. Az előszó rövid legyen, és ne foglalkozzék az eredményekkel, a témával. Általában inkább a köszönetnyilvánítás eszköze intézmények, személyek felé. Az ilyen előszót alá lehet írni névvel, dátummal, vagy csak úgy, hogy „a szerző.” Kiadott műveknél az előszót írhatja más, de disszertációk esetében nem.

72

A BEVEZETÉS A bevezetés azért fontos, mert értekezésekben, ebben pontosan körvonalazhatjuk a munkánk célját. (Ezért nem mindig viseli ezt a címet, lehet koncepció néven a téma jóváhagyását megalapozó irat is.) Az ilyen bevezetés előzetes tervezet is, ami lehetővé teszi, hogy a gondolataink egy vezérfonal mentén rögzítődjenek. Ilyen minden írásmű készítésekor szükséges. A bevezetés adjon választ arra, miért kezdek egyáltalán ebbe a vizsgálatba, és ― tudományos dolgozatokban ― csak röviden hivatkozzék irodalmi előzményekre. Inkább azt kell kimutatni, hogy a hivatkozott irodalom nem adott választ arra a kérdésre, amire mi keressük a megoldást. A bevezetés olyan, mint a táj panorámájának bemutatása. Rendkívül fontos, hogy már ebben is észrevehetően megkülönböztessünk a saját munkánkat, véleményünket a másoktól átvettől. Az idézés és hivatkozás pontossága rendkívül fontos. Nincs olyan része a értekezésnek, ami több irodalomkutatást hasznosítana, mint a bevezetés. Már önmagában a kísérlet problematikájának a felvetéséhez is szükséges ez. A dolgozat szerkezetéről szólva megkülönböztetjük a kutatás célját és a hipotéziseket is tartalmazó hosszabb bevezetést, ami az érdeklődés felkeltését szolgálja, az előszótól, ami inkább a műről és kutatásról szóló személyes jellegű közlemény. A TARTALOMJEGYZÉK A tartalomjegyzék rendkívül fontos, nemcsak mint végeredmény, de a megírásának is az eszköze. Elhelyezkedhet a dolgozat elején és végén is. Tulajdonképpen a vázlat-készítésnél már ezt dolgozzuk ki és módosítjuk ezután. Ezért eddig kétszer érintettük: mint sillabuszt, és mint tartalmi tervet. Most a formai megoldással foglalkozunk. Akik fejlett szövegszerkesztővel rendelkeznek, azok van, amikor nem is készítik el előre, hanem a szövegszerkesztő állítja össze a tartalomjegyzéket. Ez azonban azért nem helyes, mert a tartalomjegyzéknek már tervezet formájában létre kell jönni azért, hogy az egész írás során iránytű lehessen. Nagyon lényeges a cím-rangoknak a megállapítása, amit általában decimális számozással oldanak meg. Ez az elnevezés azért nem pontos, mert megengedett a tízes számnak a túllépése is, ha ez szükséges. A négy tagnál hoszszabb számozás nem kívánatos. Ha mégis szükséges, akkor ezt nagy betűkkel vagy jelekkel lehet pótolni, mint: kövér pontokkal, kockákkal stb. A nagyobb részeket el lehet választani római számokkal is. A következő nagyobb egységeket fejezetnek, a kisebbeket szakasznak szokták nevezni. A fejezeteket célszerű vagy decimális számokkal jelezni, éspedig végigszámozva, tehát hogyha több rész van, akkor a II. részben folytatódik az I. rész sorszámozása. A tartalomjegyzék jó áttekintése érdekében a decimális szám után két betűhelyet kell kihagyni a címig. A sorszámozás alakításánál a 0 önálló szám lehet, tehát nem feltétlenül 1-sel kell kezdeni az első fejezetet, bár mi ezt szoktuk meg. A decimális szám tagjai között áll pont, a végén azonban nem lehet. Sajnos a fejezetek elején egész cím halmazok jönnek létre, mert háromrangú cím is követheti egymást. Az a követelmény, hogy egy új alcím indítása feltétlenül megkívánja, hogy legyen egy második is. Követelmény az is, hogy

73

szöveg nem lehet beszámozás nélküli területen. Van azonban olyan gyakorlat, hogy egy nagyobb cím után jön egy rövidebb szöveg és az első alcím csak az alatt helyezkedik el. Az ilyen részek legyenek azonban lehetőleg más betűtípussal nyomva. A MEGVITATÁS: A TUDOMÁNYOS ÍRÁSMŰVEK LÉNYEGE A diszkusszió vagy megvitatás minden értekezés szíve. A célja az, hogy a kapott eredményeket elemezzük és az ismert adatokkal, eredményekkel összehasonlítsuk. Más oldalról a már közzétettek és a saját tapasztalatok összevegyítésével alakíthatunk ki egy új képet. Tehát az eredményekről szóló fejezettel kezdődik tulajdonképpen a teljes önálló közlemény. Míg a bevezetés gondolkozó munka eredménye, addig ez esetben már tényeket, tapasztalatokat kell közzétenni. Természetesen ez a témától függően igencsak eltérő. Vannak kísérleti tudományok és vannak inkább megfontolásokon, elemzéseken alapuló tudományos kutatások. A kérdőíves megkérdezések már kísérleti eredményeknek számítanak, mégsem azonos értékűek az egzaktan mérhető valósággal. Van úgy, hogy egy hipotézist állítunk fel, és a hipotézisünk bizonyítását mások közzétett kísérleti adatai alapján, szekunder módon végezzük. Ezeknek azonban kétségtelenül egy eredeti primer adatfelvételen kell alapulniuk. Az eredmények keretében kell leírni a kísérleti elrendezéseket, az alkalmazott matematikai és kísérlet-módszertani elveket. Az összetartozó, összehasonlító adatokat célszerű táblázatos formában közölni. Amennyiben az adathalmaz igen nagy, úgy célszerű azt függelékbe helyezni és csak rövidített, kivonatos táblázatokat tenni a disszertáció szöveges részébe. A függvényszerű összefüggések kifejezésére diagrammokat célszerű használni, ezek bizonyos fokig a táblázatokat is helyettesítik. Felfogásunk szerint ez a munka ― amennyiben nem lehetséges vagy szükséges saját kísérleti adatokat felhasználnunk ― úgy is elvégezhető, hogy csak idegen forrásokból vesszük az adatokat és a sajátunk az ezekhez fűzött kommentár, összefűzés, magyarázat stb. Amennyiben mások állásfoglalását, adatait használjuk fel, úgy szabadosan meg kell nevezni a forrás-munkákat. Az irodalmi hivatkozás rendkívül pontos megadása ― véleményünk szerint ― három szempontból fontos: a plágium kizárása, az önállóság bizonyítására, az ismertség és saját idézettség lehetőségének a növelésére. A megvitatásban egyaránt fel kell tüntetni az elért eredményeket és az el nem érteket, még a tévedéseket is. Az ismeretek nyerése ― sok esetben ― nem tervezhető előre. Minden kísérlet a bizonytalanba tett utazás, kerülőutakkal, zsákutcákkal, akadályokkal. A diszkusszió megírása során eltérhetünk már a kísérletek kronológiai sorrendjétől. Az értekezés kevésbé beszámoló jelentés, inkább új felismerések megállapítása és ezek tételekbe, megállapításokba foglalása. Kétségtelen, hogy minden disszertáció „vizsgadolgozat”, a fő célja az, a szerző bizonyítsa alkalmasságát magasabb szintű, önálló tudományos munkára. Általában az értekezések végén azzal is illik foglalkozni, hogy „hogyan tovább”. Ez megengedhető és sok esetben az újabb gondolatoknak a prioritását lefoglalja magának ezzel a kutató-jelölt. Amennyiben ezek a spekulációk nem irreálisan növik túl a már elért eredményeket, úgy az ilyen kilátások, további tervek felvetése üdvözölhető. Tapasztalt kutatók számára javasolják a kísér74

leti munkájuk továbbfolytatása irányának bemutatását, hiszen ez mindig szokás volt, amivel a szerző az el nem végzett, tervbe vett munkákra jogot, igényt formál. KÖVETKEZTETÉSEK, AZ EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA Az irodalmi és adatdokumentáció rendezte az információkat, elemezte és kombinálta azokat, de az eredményt még nem szűrte le. Végső fokon a kutatás eredménye a folyamat végén alakul ki, és szükséges, hogy mind létrehozása, mind eredményének kialakulása nyomon követhető és világosan, tagoltan megfogalmazásra kerüljön. A munkafolyamat négy emeletes (négy lépésben történik): ― megvitatás (diszkusszió); ― következtetés (konklúzió); ― összefoglalás (Summary, Abstract); ― új eredmények (tételek, „Tézisek”). E négy tételben kétségtelenül egymásra és egymásból épül, de ez nem jelenti, hogy az írásműben is együtt, egymás után szerepelnek (ami rendkívül megnehezíti ismétlések nélküli leírásukat). A kísérletekben alapuló disszertációk követik a természettudományok egész világon elterjedt módszerét, amely szerint a felépítés az alábbi lehet: ― problémafelvetés; ― irodalmi áttekintés; ― anyag és módszer; ― vizsgálati eredmények (értékelt adatok); ― megvitatás; ― következtetés (szükség szerint) összefoglalás; ― a tételek megfogalmazása. A kísérleti anyag és a módszerek leírását, nem szabad túl hosszúra nyújtani. A legfontosabb és a leghosszabb legyen az eredmények közlése, ami alatt ebben az esetben a számszerű eredmények értendők, mert tulajdonképpen a diszkusszió, az eredmények megbeszélése már egy következő rész. Itt sor kerülhet az eredmények használatának a leírására is. Egy nagyobb terjedelmű és szélesebb tárgykört fölölelő disszertációban azonban az anyag és módszer fejezet és az előbb tudományos dolgozatokra (cikkekre) leírtak használata nem célszerű, hiszen több helyen következhetnek benne adatok, elemzések egymástól függetlenül, párhuzamosan is. Az adatok közlése mindig tagolást kíván, még az esetben is, ha egy helyen vannak elhelyezve az írásműben. Amennyiben az adatfelvétel és kísérleti terv logikus volt, az eredmények közlése nem okoz problémát. Különösen könnyíti a helyzetet, ha köztes jelentéseket (előzetes közléseket) adunk ki: akkor tulajdonképpen ezekből összeállítható ez a fejezet. Az eredmények lényege kerüljön szövegbe, kisebb jól áttekinthető elemzőbemutató táblázatok formájában, a teljes adattárt pedig külön helyezzük el a függelékben, részletező, adatdokumentáló táblázatok formájában. Azonban le kell írni a kísérletek pontos elvégzési módját úgy, hogy azokat más is megismételhesse. A hosszabb írásművekben (könyvek, disszertációk), amelyek jelentős részben szekunder irodalomkutatáson is alapulnak (tehát főleg társadalomtudomány-jellegűek), ez nem ilyen egyszerű. A szekunderkutatásban a vizsgá75

lat, annak eredménye és az irodalmi áttekintés keveredik. Ezért a megvitatás és a következtetések levonása fejezetenként ― vagy azon belül ismerteti (kutatási) egységek szerint tagolva ― történik. Az összefoglalás viszont önálló rész lesz, esetleg ebbe beleépítve az új tételeket, amelyek külön felsorolása csak a „vizsgadolgozatokban” szükséges (új tudományos eredmények címen). ÖSSZEFOGLALÁSOK, TÉZISEK Az összefoglalásszerűen leírt végső következtetések, a tételekben (tézisekben) rögzített új ismeret képezi a kutatás célját, lényegét, ezek határozzák meg értékét. A tézisek megfogalmazásakor legyünk körültekintők: csak olyan állítást fogalmazzunk meg, amelyet bizonyítani is tudunk. A bizonyítás történhet tényekkel, statisztikai adatokkal (empirikus evidenciák), de történhet mások vagy saját magunk által elvégzett logikai bizonyítással is. A végkövetkeztetések összefoglalása nem feltétlenül minden disszertációnak képezi önálló fejezetét. Tulajdonképpen már a megvitatás részben is leírhatók volnának a megállapítások. És ütközhet ezek leírása a disszertáció többféle összefoglalásával is. Az új eredmények és tudományos megállapítások felsorolása és közzététele tömör (tételszerű) megfogalmazásban, azonban minden disszertáció nélkülözhetetlen része, magva. ISMERTETÉSEK: AZ ABSTRACT (REZÜMÉ), AZ IDEGEN NYELVŰ ÖSSZEFOGLALÓK, A SZINOPSZIS

Rövid ismertető összefoglalás állt egykor a művek végén, újabban az elején, legújabban itt is ott is: de eltérő céllal és formában, az elnevezésekben zavart keltve. A többnyire a mű elején álló összefoglalás az „abstract”, rezümé, kivonatos ismertetés, ami hasonló azokhoz, amilyenek a referáló folyóiratokban is megjelennek. Ilyen lehet az írásmű rövid, idegen nyelvű ismertetése is. Az összefoglalás egy oldalnál többet nem foglalhat el és természettudományos munkáknál a módszertant, a fontos eredményeket és a következtetéseket tartalmazza. Megengedett a sűrűbb írásmód, tehát 2 soros anyagoknál a 1,5 soros. Ezt általában célszerű a mű elején elhelyezni, bár utoljára készül el. A tudományos közlemény összefoglalása (abstact, summary, stb.) újabban a kinyomtatott cikk elején foglal helyet, de utolsónak íródik. Ez személytelen és nagymértékben sűrített szöveg. Nagy jelentősége, hogy a referáló folyóiratok és számítógépes irodalmazás alapvető eszközévé válik, ugyanis ezt tudják átvenni az adatbázisok. Az olvasó általában ennek alapján döntheti el, hogy érdekes-e számára a cikk vagy sem. A folyóiratok legnagyobb része 150 szónál összefoglalásokat nem enged meg. A cikk kinyomtatott változatában az összefoglalások után gyakran 3-10 kulcsszó is található. Lehetőleg nem a címben szereplő „címszavakat”, hanem a thesaurusokban, számítógépes irodalomfigyelésben szereplő kulcsszavakat kell erre felhasználni. Az értekezésről, diplomadolgozatokról utólag célszerű egy-két oldalas öszszefoglalót, szinopszist, rezümét készíteni. Ezek bizonyos fokig közel állnak az irodalmi ismertetéshez, a folyóirat-publikációk előtt álló összefoglalókhoz, az „absztrakthoz”. 76

A szinopszis ne legyen egy-két oldalnál hosszabb, és tartalmazza a szerző nevét, működési helyét, a dolgozat címét majd szövegszerűen a témaválasztás indoklását, fontosságát, a szakirodalmi feldolgozottságát, a kutatási módszereket röviden, tételszerűen a kutatási eredményeket, végül a dátumot és aláírást. A mű célját és módszerét, leíró „összefoglalás”, ami gyakran „bevezetés” néven is szerepel a szakirodalomban, és általában ugyancsak elől helyezkedik el, és közeli rokona az előbb említett szinopszisnak, és a mű tervezett koncepciójának, a következtetések, tézisesek összefoglalása. AZ ÁBRAJEGYZÉK Az ábrajegyzék egy önálló felsoroló jegyzék, ami inkább az index funkcióját tölti be: a visszakeresés lehetőségét teremtve meg. Értekezések és egyes kézikönyvek adják meg külön jegyzékben a közölt ábrák, sőt egyes esetekben a szövegközti (elemző, bemutató) táblázatok oldalszámát is. Az utóbbi kétségtelenül megkönnyíti a bíráló munkáját, amikor összehasonlításokat kíván tenni. (Az értekezések védése alkalmával pedig ezek egy része szolgál vetítési anyagként fólia, dia, számítógéppel vetített táblázat vagy ábra formájában. Célszerű a vetítési anyaggal a védés helyén rendelkezésre álló technikai berendezéshez igazodni.) A FELHASZNÁLT IRODALOM JEGYZÉKE (MELLÉKLET) A tudományos munkák legfontosabb kiegészítő része a szakirodalom (a forrásmunkák) felsorolása. Ez történhet fejezetenként, ill. a mű végén. Társadalomtudományokban szokásos az idézett művek címét csak lábjegyzetben megadni. A felhasznált irodalom a valóban utalt, hivatkozott munkákat tartalmazza, míg a bibliográfia a témakör teljes releváns szakirodalmát ismerteti. A FÜGGELÉK A függelék ― a disszertációk esetében ― tehermentesíti a szöveget, az oda csoportosított táblázatokkal. Könyvekben és folyóiratokban ez nem előnyös megoldás. Hogy ezen kívül mi kerül még a függelékbe? Sok esetben vannak olyan fejezetek, kieső részek, amik rontják az összhatást, vagy csak terjedelmükkel torzítják el a mű arányait. Ezen kívül a mértékegységek áttekintése, számítási segédletek, tájékoztató adatok stb. illenek a függelékbe. De ide kerülhetnek a magyarázatok, megjegyzések, pl. olyanok, amelyek lábjegyzet formájában túl terjedelmesek lettek volna. (Egyes szakterületeken szokásos a tanulmány végére helyezni a szövegben számmal jelzett magyarázó jegyzeteket.) Köszönetnyilvánítás jár azoknak, akik nem társszerzők, de közreműködtek a mű létrehozásában. A támogatók (szponzorok, stb.) felsorolása is elvben ide tartozik. Az értekezések végén egyes országokban, vagy intézményeknél illik megadni a készítő rövid életrajzát és az értekezéssel kapcsolatban megjelent publikációs jegyzékét is. A tárgy és névmutató, valamint a glosszárium is kiegészítő szerkezeti elemek.

77

5.4 A doktori értekezés (értekezés) tartalmi és formai megszerkesztésének követelményei 5.4.1 Az értekezés bevezetője A doktori értekezésnek olyan témával kell foglalkoznia, amely összhangban áll a társadalmi fejlődés követelményeivel. Más szavakkal: a probléma tudományos megoldásának társadalmilag hasznosnak kell lennie. A témaválasztás helyességére és időszerűségére vonatkozó későbbi polémiák elkerülése érdekében célszerű, ha a téma megfelelő (állami, vagy munkahelyi) tudományos kutatási tervek irányvonalába esik. Az értekezésben ismertetni kell a téma előzményeit, kapcsolódásait a központi kutatási programokhoz. A témaválasztás indoklásánál fontos a tudományos, a történeti, a gyakorlati szempontok összefoglalása, a probléma megoldásával járó előnyök, lehetőségek felvázolása. A kellően indokolt témaválasztás mellett megkülönböztetett gondossággal kell körülhatárolni a kutatási témát. A kutatási téma gondos körülhatárolását, a kutatási feladat egyértelmű megfogalmazását és a jól kicövekelt feladat fontosságát aligha lehet túlbecsülni. A kitűzött feladat kiterjedtségét a határ-területek oldaláról félreérthetetlenül le kell határolni. Végül célszerű mindezt tézisszerű tömörséggel összefoglalni pl. „foglalkozni kívánok ...”, „nem tekintem feladatomnak ...” kezdetű mondatokban. Az értekezés megírása után a műhelyvitán elhangzott észrevételek tükrében célszerű a bevezetőt kritikusan ellenőrizni. Ajánlatos az irodalmi források jól felismerhető csoportosítása: indokolt cáfolatuk, illetve helyes, előremutató utalásaik szerint. E második csoport gondolatébresztő eredményei befolyásolták a kutatási feladat kitűzését és megoldásának egyik bázisát képezik. 5.4.2 A vizsgálatok és módszerek Az értekezés ezen részében a szerzőnek tudományterületén általában és kitűzött kutatási feladtában konkrétan tárgyi tudásról és módszertani felkészültségről kell tanúbizonyságot tennie. Csak az irodalmi adatok feldolgozása csupán kivételesen elméleti jellegű dolgozat esetében lehet elégséges az új tudományos eredmények kifejtéséhez. A szerzőnek alapos tájékozottságát és jó kritikai érzékét kell bizonyítania akkor, amikor felmérései, vizsgálatai, kísérletei stb. alapján úgy ítéli meg, hogy hipotézisének megalapozásához elegendő információ birtokába került. A hipotézis megalapozottságának feltételei: ― az elvi ellenőrizhetőség: levezethető belőle az empirikusan belátható tétel; ― maximális általánosság: túllépi azt a kört, amin belül a jelenségek magyarázatára létrejött; ― a logikai egyszerűség: két, a jelenségek körét magyarázó hipotézis közül az igaz egyszerűbb, mint a hamis (a gondolkodás lakonikusságának Occam-féle elve);

78

― kapcsolat az előző ismeretekkel: az új hipotézis által feltárt törvényszerűség (egyenlet) a régi problémák szférájához és azok törvényszerűségeihez (egyenleteihez) kapcsolódjon; ― a magyarázat: meg kell magyaráznia mindazokat a törvényeket, amelyek céljából létrejött; ― az előrelátás: adjon választ „eddig fel nem merült” kérdésekre, „láttasson meg” további problémákat; ― a korszerűség: megköveteli a lehetőségek szerinti, a legmesszebbmenően korrekt (matematikai) formulázást. A hipotézist igazoló, azt a tudományos eredmény rangjára emelő további felmérések, vizsgálatok, kísérletek alapvető célja a kiterjedt gyakorlati igazolás. A szerző önkontrolljának legfontosabb forrásai az új tudományos eredmények az általa alkalmazottaktól eltérő, más módszerekkel való megerősítése, illetve az új tudományos eredmények publikálása. A kutatási téma megoldása érvényességi tartományainak behatárolása, gyakorlati alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata, valamint a további kutatási irányok felvázolása teszi teljessé az értekezés gerincét. Az új tudományos eredményeket pontokban, tézisekben kell összefoglalni. A tézis új tudományos állítás egy mondatban megfogalmazva. Ha a tézisben foglaltak értelmezése, körülhatárolása szükséges, az nem lehet több néhány kiegészítő mondatnál. A tézisek levezetését, bizonyítását az értekezés kell, hogy tartalmazza. A tézisek összeállítását nagy körültekintéssel kell elvégezni. A tézis megjelenési formáját illetően általában összetett mondat. Az összetett mondat első része ismert elemekre építve a módszerre, érvényességre stb. utal. A második rész a tudományosan megvédhető, új állítást tartalmazza. 5.4.3 A tartalomjegyzék illetve a felhasznált irodalom jegyzéke (irodalomjegyzék) Az értekezés tartalomjegyzékének a ― lehetőség szerinti ― decimális számozással és az oldalszámok feltüntetésével biztosított lajstromozási szerep betöltésén túl, célszerűen a dolgozat szerkezeti, belső tagolódásának arányait is tükröznie kell. A közismert megállapításokon kívül az értekezés jelentős közlései vagy önálló munka eredményei, vagy más forrásokból erednek. A forrásokra való hivatkozások rendszeres (előfordulás sorrendjében, betű- vagy időrend stb. szerinti) felsorolása a pozíció számokkal jelölt irodalomjegyzék. Az értekezés gondolatmenete szempontjából sarkalatos jelentőségű szakirodalmi hivatkozásokat ajánlatos oldalszám szerint is megadni. A konkrét adatok megadásának több elfogadott módja illetve formája ismeretes. Az irodalomjegyzékben feltüntetett forrásokat az alábbi adatokkal kell egyértelműen és azonosítható módon megadni: Könyvek esetében: – – – – –

a a a a a

szerző neve; könyv címe; könyv megjelenési helye (nem kötelező); könyv kiadójának megnevezése (nem kötelező); megjelenés éve; 79

– – –

a kiadás számát (ha nem az első és átdolgozott kiadásról van szó); szabványos azonosító szám (ISBN); (a hivatkozott oldalszám).

Folyóiratokban megjelent közlemény esetében: – – – – – –

a szerző neve; a közlemény címe; a folyóirat címe, kötésének (évfolyamának) száma; a megjelenés éve (füzetszám); a közlemény oldalszám-intervalluma; (a hivatkozott oldalszám).

Szabályzatok, parancsok, utasítások esetében: – – –

a szabályzat címe, parancs, utasítás tárgya, kiadója, száma; a kiadás kelte; (a hivatkozott oldalszám).

Gyakorlatok anyagai esetében: – – – –

a gyakorlat fedőneve; a levezetés ideje; a nyilvántartási (levéltári) szám; (a hivatkozott oldalszám).

Egyéb dokumentumok (rendeletek, felterjesztések stb.) esetén: – a dokumentum tárgya; – a kiadás kelte; – a nyilvántartási (levéltári) szám; – a (hivatkozott oldalszám). A cirill-betűs közlemények szöveges adatait az átírás szabályainak betartásával, latin betűkkel kell megadni. Amennyiben a hivatkozás fordításra utal, az eredeti közlemény adatain túlmenően a fordítás szerinti adatait is fel kell tüntetni.

80

Példák a forrásdokumentumok leírására: KÖNYVEK ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

kötelező

MÉSZÁROS István

Cím

kötelező

Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1848.

Másodlagos szerzőség Kiadás

nem kötelező

szerk. Kiss Béla

kötelező

2. átd., bőv. kiad

Megjelenés:  hely

(nem) kötelező Bp.

 kiadó

(nem) kötelező Akad. Kiadó

 év

kötelező

1988.

Terjedelem

nem kötelező

336 p.

Sorozat

nem kötelező

(Oktatástörténeti kutatások)

Megjegyzés

nem kötelező

Bibliogr. p. 256332.

Szabványos azonosító szám

kötelező

ISBN 963 05 4766 X

A p é l d a rö v i d í te tt l e í r á sa : MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája. -2. átd., bőv. kiad. - 1988. -ISBN 963 05 4766 X vagy egy áttekinthetőbb, tetszetősebb kivitelben: MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája. -2. átd., bőv. kiad. 1988. ISBN 963 05 4766 X Ugyanezen mű részletes leírása: MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája / szerk. Kiss Béla. -2. átd., bőv. kiad. -Bp.: Akad. K., 1988. -336 p. -(Oktatástörténeti kutatások). -Bibliogr. p. 256-332. -ISBN 963 05 4766 X vagy áttekinthetőbb, tetszetősebb kivitelben: MÉSZÁROS István Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája / szerk. Kiss Béla.- 2. átd., bőv. kiad. -Bp.: Akad. K., 1988. -336 p. -(Oktatástörténeti kutatások) Bibliogr. p. 256-332. ISBN 963 05 4766 X

81

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK CIKKEI, STB. ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

kötelező

SZAKÁLY Sándor

Cím

kötelező

Honvédségből honvédségbe: „A magyar tisztikar 19441947-ben”*

Másodlagos szerzőség

nem kötelező

A gazdadokumentum címe

kötelező

Kiadás

kötelező

 Új Honvédségi Szemle

A rész helye a gazdadokumentumon belül:  év  a részegység megjelölése  a megkülönböztető oldalszámozás

kötelező

1994.

kötelező

sz.

kötelező

pp. 22-28.

A példa rövidített leírása: SZAKÁLY Sándor: Honvédségből honvédségbe. A magyar tisztikar 19441947-ben. =Új honvédségi Szemle, 1994. január, 48. évf. 1. sz. -pp. 22-28. A példa részletes leírása: u.a. *A főcím után következő alcím leírása nem kötelező, csak ha az pontosítja, értelmezi a főcímet. KÖNYVEK RÉSZEI ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

kötelező

BIBÓ István

A gazdadokumentum címe

kötelező

Kiadás

kötelező

Válogatott tanulmányok (ha már nem az 1. kiad.)

A rész számozása

kötelező

3. köt.

Másodlagos szerzőség

nem kötelező

szerk. Vida István

 hely

nem kötelező

Bp.

 kiadó

nem kötelező

Magvető K.

 év

kötelező

1986

kötelező

Huszár Tibor: Bibó István – a gondolkodó, a politikus. –pp. 385534.

Megjelenés

A rész helye a gazdadokumentumon belül

82

A példa rövidített leírása: BIBÓ István: Válogatott tanulmányok. -3. köt. -1986. -Bibó István - a gondolkodó, a politikus / Huszár Tibor. - p. 385-534. A példa részletes leírása: BIBÓ István: Válogatott tanulmányok. -3. köt. -szerk. Vida István. -Bp.: Magvető K., 1986. -Bibó István - a gondolkodó, a politikus / Huszár Tibor. - pp. 385-534. -ISBN 963 14 0671 7 KÖZLEMÉNY A KÖNYVBEN ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

kötelező

Siposné Kecskeméthy Klára

Cím

kötelező

A katonaföldrajz alapjai

A gazdadokumentum adatelemei:  elsődleges szerzőség

kötelező

 cím

kötelező

Kiadás

kötelező

Szilágyi Tivadar (szerk.) Szemelvények a hadtudomány általános elmélete témakörben készített tanulmányokból

Megjelenés  hely

nem kötelező

 kiadó

nem kötelező

 év

kötelező

A rész helye a gazdadokumentumon belül

kötelező

Bp. Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 1994.

p. 157-173.

A példa rövidített leírása: SIPOSNÉ KECSKEMÉTHY Klára: A katonaföldrajz alapjai. - In. SZILAGYI Tivadar (szerk.): Szemelvények a hadtudomány általános elmélete témakörben készített tanulmányokból. -1994. -pp. 157-173. A példa részletes leírása: SIPOSNE KECSKEMÉTHY Klára: A katonaföldrajz alapjai. In. SZILAGYI Tivadar (szerk.): Szemelvények a hadtudomány általános elmélete témakörben készített tanulmányokból. -Bp.: Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, 1994. -pp. 157173.

83

SZABADALMI DOKUMENTUMOK ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges felelősség bejelentő

nem kötelező

Mikroelektronikai pest)

A tanulmány címe

nem kötelező

Kettős színhatású folyadékkristályos kijelző

Másodlagos felelősség

nem kötelező

Bencz Győző

Megjegyzések

nem kötelező

Vállalat

(Buda-

A dokumentum azonosítói:  ország, vagy kibocsátó hivatal  a szabadalmi dok. fajtája  a szabadalmi dok. száma  a hivatkozott dok. megjelenésének kelte

kötelező

HU

kötelező

Szabadalmi leírás

kötelező

182495

kötelező

1986. 06. 30.

A példa rövidített leírása: HU Szabadalmi leírás, 182495. – 1986. 06. 30. A példa részletes leírása: Mikroelektronikai Vállalat (Budapest): Kettős színhatású folyadékkristályos kijelző. - Feltaláló: Bencz Győző. - HU Szabadalmi leírás, 182495. – 1986. 06. 30. 5.4.4 Az értekezés formája Az értekezés címoldalán az értekezés címét, a szerző valamint a témavezető nevét, valamint a megírás helyét és évszámát kell feltüntetni. A téma jellegének megfelelő, annak belső arányait tükröző fejezeteket logikus, áttekinthető rendszerezésében kell ismertetni. A fejezetek alapján ajánlatos az alkalmazott fogalmak jelöléseit (táblázatosan) összefoglalni. A rövidítések alkalmazásától célszerű tartózkodni, de ha az elkerülhetetlen, ajánlatos magyarázattal ellátott előzetes felsorolásuk. Ugyancsak a fejezetek elején ― a fogalom jelentőségétől függően a szövegben, esetleg lábjegyzetben ― definiálni kell minden olyan fogalmat, amely a fejezetben szerepel, és az alapvető szakismeret kereteit meghaladja. A definíció különösen akkor fontos, ha még az értekezés megírásának időszakában is az értelmezésben megoszlanak a vélemények. Általában igaz, hogy a kelleténél több definíció kevésbé elmarasztaló a jelöltre nézve. Rossz benyomást ébreszt, ha pl. a definíció hiányába a vita, a bírálat, az értelmezésekben és a „közös nyelv” kialakításában sekélyesedik el. Ajánlatos a bekezdéseket (legfeljebb háromjegyű) decimális számozással ellátni a belső és későbbi hivatkozások megkönnyítése érdekében. 84

5.4.5 Az értekezés stílusa, mondanivalójának megjelentetése Az értekezés gondolatmenete legyen folyamatos és áttekinthető, fogalmazása szabatos és tömör, de érthető és következő. Az értekezés fogalmazásakor kerülni kell a bonyolult mondatszerkezeteket, főleg a beszúrásokat és közbevetett mondatokat. A sok mellékmondat használata zavarja a szöveg megértését. A mondatok általában ne legyenek négy gépírt sornál hosszabbak. Kerülni kell az ismétléseket: azt, ami az ábrákból magyarázat nélkül is kitűnik, nem kell a szövegbe beírni. Ugyanez vonatkozik a táblázatokra is. Az értekezés fogalmazásmódját illetően ajánlatos a (magyar nyelvben esetenként ― áthidalható ― nehézségekkel járó) személytelen szerkezet alkalmazása. Ezek a nehézségek „a rendszer előnye ...”, „a törvény feltárja ...”, „az eljárás eredménye ...”, „a vizsgálatok kiértékelése után arra lehet következtetni ...” stb. kezdetű mondatokkal megkerülhetők. A fontosnak ítélt saját eredményeire, téziseire egyes szám első személyben fogalmazott formával is felhívja a figyelmet. Az értekezés áttekinthetősége és tömörsége érdekében ki kell használni a táblázatos és grafikus megjelenítésben rejlő lehetőségeket. 5.4.6 Az értekezés kiviteli formája Ha az értekezés tíznél kevesebb, túlnyomóan A/4-esnél kisebb méretű ábrát és táblázatot tartalmaz célszerű a könyvek kiviteléhez hasonló forma alkalmazása (ábrák és táblázatok a szövegben való előfordulás környezetében, a szöveg közben nyernek elhelyezést). Ha az értekezés tíznél több ábrát és táblázatot tartalmaz, ajánlatos a szöveges részt, valamint az előfordulás sorrendjében rendezett ábrákat és táblázatokat külön füzetbe kötni. Ennek az az előnye, hogy a szöveg a hivatkozott ábrával, táblázattal együtt, egyszerre szemlélhető. 5.5 A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen megvédhető doktori értekezéssel szemben támasztott követelmények35 (1) Az értekezés a doktorjelölt kutatási célkitűzéseit, a kutatási témája szakirodalmának összefoglalását, a hipotéziseit, a vizsgálati módszereit és eredményeit, az önálló egyéni következtetéseit és új tudományos eredményeit, továbbá a gyakorlati alkalmazási lehetőségeket, a szerző ajánlásait bemutató, összefoglaló jellegű munka. (2) Az értekezés tartalmazza a következő elemeket: a. a doktorjelölt és témavezetőjének nevét; b. az értekezés címét; c. a tudományos probléma megfogalmazását; d. a kutatási célokat; e. a hipotéziseket; f. a kutatási módszereket; g. az elvégzett vizsgálat tömör leírását és a részkövetkeztetéseket fejezetenként; h. az összegzett következtetéseket; i. az új tudományos eredményeket tömören megfogalmazva; j. az ajánlásokat; k. a kutatási eredmények gyakorlati felhasználhatóságát; 35

ZMNE Doktori Szabályzat. 2010. -pp. 49-51. 85

l. a hivatkozott irodalom jegyzékét; m.a doktorjelöltnek a témakörből készült publikációs jegyzékét;

(3) Az értekezés tartalma ezzel összefüggésben feleljen meg az alábbi követelményeknek: a. az értekezés feleljen meg a tudományos írásművekkel szemben támasztott formai és tartalmi követelményeknek; b. tartalmazzon új tudományos eredményt; c. bizonyítsa, hogy a pályázó önálló problémafeltáró, kísérletező, elemző és rendszerező, kreatív kutatómunkára alkalmas, az értekezéssel kapcsolatos d. témakörben mélyreható ismeretekkel rendelkezik és azokat alkotó módon képes felhasználni, alkalmazni; e. a téma logikus és áttekinthető rendszerezésben, a tudományszak korszerű szintjén kerüljön kifejtésre; foglalja össze, és röviden értékelje a kutatási témával kapcsolatos szakirodalmat, határozza meg a kutatási célkitűzéseit, mutassa be a hipotéziseit, a vizsgálati módszereit és eredményeit, az önálló egyéni következtetéseit és az új tudományos eredményeit, továbbá a gyakorlati alkalmazási lehetőségeket; (4) Az értekezés formai követelményei: a. az értekezés mellékletekkel esetleg függelékkel kiegészített szöveges része legyen összhangban a választott kutatási témával, és mindösszesen ne haladja meg a 160 oldalt (egy oldal 2400 normál n); a nagyobb terjedelmű értekezés benyújtásakor magasabb eljárási díjat kell fizetni; b. legyen ellátva tartalom- és a felhasznált irodalom jegyzékével, a szükséges ábrákkal, vázlatokkal, táblázatokkal, a jelölt eddig megjelent publikációinak jegyzékével. Az értekezésen fel kell tüntetni az egyetem megnevezését, az értekezés címét, a pályázó és a témavezető nevét, a megírás évét és helyét; c. az irodalmi hivatkozások bibliográfiai adatait az értekezés végén kell megadni, és a szövegben minden egyes előfordulás alkalmával egyértelműen utalni kell a forrásműre; d. az értekezést általában magyar nyelven, a papírlap egyik oldalára, Times New Roman betűtípussal, 12 pontos betűnagysággal, számozott oldalakkal, 1,5 sortávolsággal, keménykötésben, egymással megegyező nyolc példányban kell elkészíteni és benyújtani; e. az értekezés elején helyet kell biztosítani a témavezető aláírásának; f. az értekezés — a DT előzetes hozzájárulásával — idegen nyelven is elkészíthető, ebben az esetben a fokozatszerzési eljárási díj kétszerese fizetendő; g. az értekezés elektronikus változatát tartalmában és formailag a nyomtatott változattal megegyezően, MS Word (DOC), Rich Text (RTF), OpenDocument (ODT), vagy Portable Document (PDF) formátumban, tömörítetlenül és jelszavazás nélkül egy állományként elmentve kell leadni a TK-ba optikai adathordozón, két példányban. (5) A megvalósított alkotással szemben támasztott követelmények: a. a tudományos módszerek alkalmazásának igazolt eredménye legyen; b. létrehozása és kidolgozása önálló alkotótevékenységet bizonyítson; c. a tudományszak gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos igényeket elégítsen ki;

86

d. a gyakorlatban alkalmazzák; a megvalósított alkotásról leírást kell be-

nyújtani, amelyben a fenti követelmények mellett ki kell emelni az alkotással létrehozott új tudományos eredményeket is. (6) Az alkotással történő pályázat minősítési eljárása megegyezik az általános szabályokkal, azzal az eltéréssel, hogy a minősítés alapja maga az alkotás és az alkotásról készült leírás, amely bemutatja annak lényegét, gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait. (7) Az értekezés benyújtásának nyilvántartásba vétele a TK feladata. (8) A doktori értekezést és a tézisfüzetet elektronikus formában mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, amelyről a TK gondoskodik. A tézisfüzet elkészítése a doktorjelölt feladata. (9) A tézisfüzetet — legfeljebb húsz oldal terjedelemben — magyar és angol nyelven kell elkészíteni, amely tartalmazza: a. a doktorjelölt és témavezetőjének nevét; b. az értekezés címét; c. a tudományos probléma megfogalmazását; d. a kutatási célokat; e. a hipotéziseket; f. a kutatási módszereket; g. az elvégzett vizsgálat tömör leírását fejezetenként; h. az összegzett következtetéseket; i. az új tudományos eredményeket; j. az ajánlásokat; k. a kutatási eredmények gyakorlati felhasználhatóságát; l. a doktorjelöltnek a témakörből készült publikációs jegyzékét; m. a doktorjelölt szakmai-tudományos életrajzát. 5.6 A tudományos idézetek indexe

A tudományos idézetek indexeinek a megjelenése a tudománymetria jelentős fejlődését eredményezte. Az indexek ugyanis számos tudománymetriai vizsgálat kiindulási alapjául szolgáltak. A következőkben ismerkedjünk meg az idézeti indexek létrejöttének körülményeivel, szerkezetével és felhasználásukkal. Könnyen előfordulhat, hogy egy publikáció címéből nem tudjuk kihámozni, hogy a cikk mivel foglalkozik. Az irodalomjegyzékét átnézve azonban az ott szereplő idézett publikációk szerzői, címei és megjelenési helyei alapján könnyűszerrel fogalmat alkothatunk a publikáció tárgyáról, problémaköréről. Meghatározásunk annál pontosabb, mennél több tájékozódási pontot találtunk, azaz mennél bővebb az irodalomjegyzék. Minden tudományos eredmény szervesen kapcsolódik a korábbiakhoz. Ezt jelzik a hivatkozások. A természettudományos cikkek átlagosan 15 hivatkozást tartalmaznak, azaz átlagosan 15 publikáció kell egy újabb létrehozásához. A hivatkozások tehát információátvitelt jelentenek, szálak, amelyek mintegy odakötik az új eredményt a korábbi tudományos ismeretanyagoz. A közlemény szerzője ezekre rendszerint nem tér ki részletesen, csupán utal rájuk. A hivatkozások és az idézetek rendszere tehát az a kód, amely segítségével a szerzők ismétlések nélkül, tömör közleményeket írhatnak. A tudományos információ sajátságos nyelvezete tükrözi azt az intellektuális légkör, amelyben a közlemény megszületett. Miért ne lehetne felhasználni ezeket az 87

idézeteket szakirodalmi keresésre? - tette fel a kérdést E. Garfield az 50-es évek elején. A publikáció irodalomjegyzékében a szerző saját maga indexeli munkáját, mégpedig annál alaposabban, mennél bővebb az irodalomjegyzék. Továbbá, ki tudná ezt az indexelést a szerzőnél magánál jobban elvégezni? Ezekből a gondolatokból születtek meg a „tudományos idézetek indexrendszerei”. Egy tudományos publikáció hivatkozásain tehát a lábjegyzet vagy irodalomjegyzék formájában közölt formális utalásokat értjük, míg egy publikációra vonatkozó idézetek más publikációknak a szóban forgó munkákra való hivatkozási. A hivatkozások segítségével tehát egy tudományos eredmény előzményeit, a kapott idézetek révén annak tudományos hatását (impactját) ismerhetjük meg. A publikációk irodalomjegyzékét elemezve, egy publikációt sokféle okból idézhetnek: ― tiszteletadás a téma úttörőinek; ― rokon munkák eredményeinek elismerése (tiszteletadás a kollégáknak); ― módszerek, berendezések stb. azonosítása; ― olvasási háttér szolgáltatása; ― a szerző saját munkájának helyesbítése; ― mások munkájának helyesbítése; ― korábbi munkák kritizálása; ― állítások, érvek alátámasztása; ― figyelemfelhívása elkövetkezendő munkákra; ― figyelem felkeltése szűk körben terjesztett, gyengén referált és idézett munkák iránt; ― adatok, tények, állandók stb. hitelességének alátámasztása; ― adott elgondolást vagy fogalmat tárgyaló eredeti közlemény azonosítása; ― Eponym fogalmakat vagy elnevezéseket (pl. Hodgin-kór, Pareto törvény, Friedel-Crafts reakció) használó eredeti közlemények azonosítása; ― mások munkájának vagy elgondolásának a kétségbevonása; ― prioritási igények vitatása. Az első és az utolsó pontok kivételével a hivatkozások információátvitelt jelentenek, döntő többségük tehát a hivatkozó és az idézett dokumentum közötti érdemi és pozitív kapcsolatot tükrözi. 5.6.1 A tudomány specifikus mérőszámai Egy adott tudományos formális kommunikációs csatorna szakmai színvonalát két mennyiségi adat jellemezheti: a. milyen mértékben hivatkoznak a folyóiratban megjelent közleményekre, azaz milyen a hatása (impact) a folyóiratnak a tudományos közössége; b. ilyen gyorsan reagál a tudományos közlemény a folyóiratban megjelent publikációra. E két jellemző méréseire két mutatót (mérőszámot) vezetettek be: a. a hatástényezőt (impact factor); b. a frissességi mutatót (immediacy index), amelyeket a folyóiratok adataiból lehet kiszámítani. Ezek a Science Citation Index mellékleteként megjelenő Journal Citation Reports-ban találhatók. A folyóirat össz-idézetszáma egy évben az általa közzétett dolgozatok használatának vagy hatásának abszolút mértéke. Megmutatja, hogy milyen széleskörű az érdeklődés a folyóirat cikkei iránt. 88

A hatástényező valamely folyóirat egy cikkének átlagos fajlagos idézettségét mutatja: a tárgyévben kapott idézetek száma a tárgyévet megelőző két évben megjelent dolgozatokra, osztva ezen két év alatt a folyóirat által közölt cikkek számával. Például: a folyóirat kapott idézeteinek száma 2010-ben a 2008 és 2009-ben megjelent cikkeire A 2010. évi hatástényező = a folyóiratban 2008 és 2009-ben megjelent összes cikkek száma

A frissességi mutató a folyóiratban megjelent cikkek reflexiójának a sebességét méri, nevezetesen a tárgyévben kapott idézetek száma osztva a tárgyévben megjelent számával, azaz például: a folyóirat kapott idézeteinek száma 2010-ben a 2001-ben megjelent cikkeire A 2010. évi frissességi mutató = a folyóiratban, 2010-ben megjelent cikkek száma.

89

MELLÉKLET a bibliográfiai idézések és hivatkozások szabályai

90

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE 1. SZERZŐSÉGI KÖZLÉS (kötelező) Szerző = a dokumentum tartalmáért felelős személy vagy testület Ide tartozik: szerző (író), szerkesztő, összeállító, válogató, átdolgozó, fordító, illusztrátor stb. Nem tartozik ide: lektor, szakmai ellenőr, technikai közreműködők. 1.1 Elsődleges szerzőség (szerzői felelősség  kötelező adat) Szöveges dokumentum esetén az író (más művek esetében zeneszerző, festő stb.). Szabadalmak esetében a bejelentett szabadalomtulajdonos. Gyűjteményes kötetek vagy akkor, ha a szerzők száma meghaladja a hármat a szerkesztő (de csak akkor, ha a neve kiemelten szerepel a forráson). Ekkor a név után zárójelben szerepeltetni kell a „szerk” rövidítést.

105

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE 2. 1.2 A nevek közlésmódja

Forrásban: William Shakespeare Leírásban: SHAKESPEARE, William Leírásban elhagyunk mindenféle titulust. Például: dr. habil. Kis Jenő DSc, egyetemi tanár, okleveles gépészmérnök Leírásban: Kis Jenő Ha testület az elsődleges szerző, akkor azt tüntetjük fel. Például: Forrásban: Kastélymúzeum Leírásban: Iparművészeti Múzeum, Nagytétényi Kastélymúzeum (alá-fölé rendeltség kifejezve) Forrásban: UNESCO Leírásban: UNESCO és nem ENSZ UNESCO (alárendelt szervezetnek sajátos feladatai vannak és így önállóan is kifejező a neve) Teleki Blanka Gimnázium (Budapest) a testület neve után, ha szükséges feltüntethető annak működési székhelye. 90

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE

3.

2. A CÍM (kötelező adat) A címet úgy kell leírni, ahogyan a forrásban meg van adva. Címfordítás

a forráscím után szögletes zárójelben megadható.

Több cím vagy cím több nyelven  a kiemeltet kell elsőnek venni,  nincs kiemelt cím, akkor sorrendben az elsőt kell alapnak tekinteni. Alcím

lehet közölni akkor, ha szükséges a megértéshez vagy az azonosításhoz.

Adatelhagyás hosszú címet lehet rövidíteni, de ez nem jelenthet információ elhagyást. A cím kezdetét tilos elhagyni. Elhagyás jele: „…” Kulcscím: ISDS-ben (az Időszaki Kiadványok Adatait Nyilvántartó Nemzetközi Rendszer) a kiadványhoz rendelt megnevezés. Ha ez a forrásban fellehető, akkor helyettesíti a címet. 91

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE 4. 3. MÁSODLAGOS SZERZŐSÉG (nem kötelező adat) Ide tartoznak például szerkesztő, fordító, illusztrátorok stb. E neveket és funkciókat a cím után másodlagos szerzőségi adatként fel lehet tüntetni. 4. KIADÁS (kötelező adat) Egy kiadás egyazon szedés vagy egyazon nyomóforma alapján készült dokumentum példányainak együttese, amely magában foglalhat több utánnyomást is. Első kiadást általában nem szokták jelölni. A 2. kiadástól kezdve a jelölés kötelező! Jelölés mindig arab számmal. A rövidítést az ISO 832 szabvány határozza meg. Például: 2. jav., bőv. kiad. 5. IDŐSZAKI KIADVÁNYOK Az ~ a nyomtatott vagy nem nyomtatott formában egymást követő részekben megjelentetett kiadvány, amelyen sorszámozás vagy időrendi megjelölés szerepel és bármilyen gyakorisággal előre meg nem határozott ideig jelenik meg. A részegységek számozása kötelező!

92

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE

5.

6.2 Kiadó neve (nem kötelező) A dokumentum előállításáért és fejlesztéséért felelős személy vagy testület.  több kiadó a kiemeltet kell feltüntetni  több kiadó, de nincs kiemelt az elsőt kell feltüntetni  ismeretlen kiadó „ismeretlen kiadó” (rövidítve: s.n. = sine nomine, k.n. = kiadó nélkül) 6.3 Megjelenés kelte (kötelező)  mindig kötelező, úgy ahogy a forrásban szerepel, de mindig arab számmal  több év alatt megjelent kiadvány esetében kezdő és záró év (pl. 19731999)  ha még nem fejeződött be, akkor a kezdő évet kell megadni (pl. 1997)  ha nem lehet meghatározni a megjelenési évet, helyette a copyright évét, a nyomtatás évét, vagy a feltételezett megjelenési évet kell megadni. (pl. cop. 1999.; printig 1932.; ca. 1938.)

93

AZ ADATELEMEK RÉSZLETEZÉSE

6.

7. TERJEDELMI ADATOK (nem kötelező)  oldal

rövidítése: p. = pagina;  lap rövidítése: fol. = fólió;  hasáb rövidítése col. = colonne;  többkötetes mű esetében a kötet száma: vol. = volumen Egész dokumentum forrás, akkor a leírás módja Csak részdokumentum a forrás, akkor a leírás módja

345 p. pp. 23 - 32.

8. SZABVÁNYOS AZONOSÍTÓ SZÁM — ISBN (ISSN) SZÁM (kötelező) ISBN 963 327 153 3 ellenőrző szám

az ország azonosítója a kiadó azonosítója

a kiadvány azonosítója

94

KÖNYVEK ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

KÖTELEZŐ

MÉSZÁROS István

Cím

KÖTELEZŐ

Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1848.

Másodlagos szerzőség

nem kötelező

Kiss Béla (szerk.)

Kiadás

KÖTELEZŐ

2. átd., bőv. kiad

 hely

(nem) kötelező

Bp.

 kiadó

(nem) kötelező

Akad. Kiadó

 év

KÖTELEZŐ

1988.

Terjedelem

nem kötelező

336 p.

Sorozat

nem kötelező

In: Oktatástörténeti kutatások

Megjegyzés

nem kötelező

Bibliogr. pp. 256332.

Szabványos azonosító szám

KÖTELEZŐ

ISBN 963 05 4766 X

Megjelenés

95

KÖNYVEK A PÉLDA RÖVIDÍTETT LEÍRÁSA: MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája. - 2. átd., bőv. kiad. - 1988. - ISBN 963 05 4766 X Itt feltüntetve a kiadás helye és a kiadó:

MÉRSZÁROS István Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája. -2. átd., bőv. kiad. -Bp.: Akad. K., 1988. -ISBN 963 05 4766 X UGYANEZEN MŰ RÉSZLETES LEÍRÁSA: MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája. Kiss Béla (szerk.) -2. átd., bőv. kiad. -Bp.: Akad. K., 1988. -336 p. - In: Oktatástörténeti kutatások. -Bibliogr. pp. 256-332. -ISBN 963 05 4766 X

96

Időszaki kiadványok

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK egyetlen lapszáma ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

Cím

KÖTELEZŐ

Szerzőség

KÖTELEZŐ

Kiadás

KÖTELEZŐ

A részegység megjelölése  keltezés  és/vagy sorszám

KÖTELEZŐ KÖTELEZŐ

Megjelenés  hely  kiadó  év

nem kötelező nem kötelező KÖTELEZŐ

Sorozat

nem kötelező

Megjegyzések

nem kötelező

Szabványos azonosító szám

KÖTELEZŐ

97

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK egyetlen lapszáma HA AZ IDŐSZAKI KIADVÁNY EGYETLEN RÉSZEGYSÉGÉRE (EGYETLEN LAPSZÁMRA) VONATKOZIK A HIVATKOZÁS, AKKOR CSAK EZT EZ EGYETLEN RÉSZEGYSÉGET ÍRJUK LE.

Rövidített leírásban: Új honvédségi szemle. -Magyar Honvédség. -1994. 48. évf. 1. sz. - ISSN 0133 283 X Részletes leírásban: Új honvédségi szemle. -Magyar Honvédség. -1994. 48. évf. 1. sz. -Bp.: Magyar Honvédség. 1994. Előzménye: Honvédségi Szemle. - ISSN 0133 283 X

98

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK CIKKEI ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

KÖTELEZŐ

BOGNÁR Károly

Cím

KÖTELEZŐ

A háború fogalmának, tartalmának múltja, jelene és jövője.*

Másodlagos szerzőség

nem kötelező

—

A gazdadokumentum címe

KÖTELEZŐ

Új Honvédségi Szemle

Kiadás

KÖTELEZŐ

A rész helye a gazdadokumentumon belül:  év

KÖTELEZŐ

2005. augusztus

 a részegység megjelölése

KÖTELEZŐ

LIX. évf. 2005/8. szám

a megkülönböztető oldalszámozás

KÖTELEZŐ

pp. 8-28.

99

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK CIKKEI BOGNÁR Károly: A háború fogalmának, tartalmának múltja, jelene és jövője. =Új Honvédségi Szemle, 2005. augusztus, LIX. évf. 8. szám. -pp. 8-28.

RUTTAI László, KALMÁR István: Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország rakétavédelmi rendszereinek működéséről. =Új Honvédségi Szemle, 2007. október, LXI. évf. 10. szám. -pp. 6-21. RUTTAI László, KALMÁR István: Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország rakétavédelmi rendszereinek működéséről. =Új Honvédségi Szemle, 2007. 10. szám. (2007. 10. 17.) (Forrás: http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/az_ amerikai_egyesult_allamok /letöltés ideje: 2009. 03. 07./)

SCHERING Gábor: A globalizáció és az EU: a neoliberális politikák alkalmazása Európában, és a fenntarthatóság. =EU Working Papers, 2002. V. évf. 2. szám. -pp. 78-94.

100

KÖNYVFEJEZET, GYŰJTEMÉNYES MŰ RÉSZE ADATELEM

KÖTELEZŐSÉG

PÉLDA

Elsődleges szerzőség

KÖTELEZŐ

GŐCZE István

Cím

KÖTELEZŐ

VI. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem története, 1996-2008.

Másodlagos szerzőség

nem kötelező

Ács Tibor, Csikány Tamás (szerk.)

A gazdadokumentum címe

KÖTELEZŐ

A magyar katonai felsőoktatás 200 éve

Kiadás

KÖTELEZŐ

A rész helye a gazdadokumentumon belül:  hely

nem kötelező

Budapest

 kiadó

nem kötelező

ZMNE

 év

KÖTELEZŐ

2008

a megkülönböztető oldalszámozás

KÖTELEZŐ

pp. 120-135.

101

KÖNYVFEJEZET, GYŰJTEMÉNYES MŰ RÉSZE GŐCZE István: A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem története, 1996-2008. -In:Ács Tibor, Csikány Tamás (szerk.): A magyar katonai felsőoktatás 200 éve. -Bp.: ZMNE, 2008. -ISBN 978 963 7060 58 8 -pp. 120-135. ÁCS Tibor et. al.: A magyar katonai felsőoktatás 200 éve. -Bp.: ZMNE, 2008. -ISBN 978 963 7060 58 8

CZAKÓ Erzsébet: Lessons of the US business schools for Hungary: a comparson. -In: Berács József, Chikán Attila (ed.): Managing business in Hungary (An international perspective). -Bp.: Akad. Kiad., 1999. -pp. 390-400.

102

www.artisjus.hu

103

104

FELHASZNÁLT IRODALOM A 2005. évi felsőoktatásról szóló CXXXIX. törvény. -Bp.: Országgyűlés, 2005. A tudományok térképe. -Bp.: Keraban K., 1995. ÁCS Tibor: A hadtudományról. -In: Az MTA IX. Osztálya Hadtudományi Bizottságának és Köztestületi Tagjainak Első Konferenciája a Hadtudományról, -Bp.: ZMNE, 2005. Az MTA Hadtudományi Bizottsága és köztestületi tagsága II. Tudományos konferenciájának állásfoglalása =Hadtudomány, 2007/1. -p. 14. BERNAL, J. D.: Tudomány és történelem. -Bp.: Gondolat K., 1963. XXVIII, -846 p. BOGNÁR Károly: Gondolatok a hadtudomány hazai értelmezéséhez. -Bp.: ZMKA. 1992. április 08-án elhangzott előadása DAMÓ László (főszerk): Katonai Lexikon. - Bp.: Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. - ISBN 963 326 178 3 FARKAS János: A tudomány strukturális tagozódásáról. =Magyar Tudomány, 1967/4. szám. -pp.226-238. FEHÉR, HÁRSING: A tudományos problémától a felfedezésig. -Bp.: Kossuth K., 1979. FOGARASI Béla: Logika. -Bp.: Akadémiai K., n.a. KECSŐ István: Kutatási folyamat az ismeretlentől a hasznosítóig. -Bp.: Akadémiai K., 1980. KOVÁCS András: A katonai kiképzés/oktatás elmélete és módszertana (távoktatási tankönyv). -Bp.: ZMNE, 2004. KOVÁCS László: Tudomány és fejlődés. =Alföld. 1965/8. szám, -pp.53-63. KUHN, T., S.: A tudományos forradalmak szerkezete. -Bp.: Osiris Kiadó Kft., 2002. -ISBN 963 379 362 9 LACZKÓ Mihály, et. al.: Hadtudományi ismeretek. -Bp.: ZMNE, 1998. MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG (1943): Platón összes művei II. -Bp.: n.a. MAJOROS Pál: A kutatásmódszertan alapjai. -Bp.: Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, 2004. -ISBN 963 394 584 4 PACZOLAY Gyula: A tudományos kutatás néhány elméleti és módszertani kérdései. A tudomány néhány elméleti kérdése. (szerk.) Bóna E., Farkas J. -Bp.: Akadémiai K., 1970. SZABÓ Miklós (ford.): Nikomakhoszi etika. -Bp.: Magyar Helikon, 1971. SZILÁGYI Tivadar (szerk.): A ZMNE tudományos tevékenysége 1997-2002. 105

-Bp.: ZMNE, 2002. SZILÁGYI Tivadar (szerk.): A tudományos írásművekkel szemben támasztott követelmények. -Bp.: ZMNE, 2003. TOMCSÁNYI Pál: Általános kutatásmódszertan. -Bp.: SZIE OMMI, 2000. VIZI E. Szilveszter előadása, -Bp.: Városmajori Gimnázium, 2007. november 4., 2007. ZHANG, Xuewen: Re-examining the Mission of the University in Mass Higher Education. 2007. Frontiers of Education in China. ZMNE Doktori Szabályzat. -Bp.: ZMNE, 2010.

106