Melléklet
5 . É V F O LYA M , 2 0 0 9/3 . S Z Á M
ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója Honlapcímünk: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu. email-címünk:
[email protected]
A
ökológiai, környezettechnológiai és környezetstratégiai szaklap melléklete
I. Bírósági határozatok 1.) Környezetterhelés, védőterület közigazgatási hivatal eljárásának elhatárolása építési ügyekben, illetve környezetvédelmi hatósági ügyekben. I. A települések területén a környezet terhelhetősége és a településrészek rendeltetése alapján a rendezési tervben övezeteket kell meghatározni. Az egyes övezetekben folytatandó tevékenységek a külön jogszabályban a környezetterhelés jellege alapján meghatározott védőtávolság, védőterület megléte és a védelmi előírás megtartása esetén engedélyezhető. (1995. évi LIII. tv. 25. § (1) és (2) bekezdése.) II. Az érdekelt a Kvt. 73-76. §-ok megfelelő alkalmazásával saját környezetvédelmi teljesítménye értékelésére, tevékenysége környezetre gyakorolt hatásának megismerésére felmérést végezhet (végeztethet) és – kérelmére – azt a felügyelőség jóváhagyja. (1995. évi LIII. tv. 73-76. §-ok) III. A közigazgatási hivatal építési hatósági hatáskörét konkrét építési ügyekben alkalmazhatja az építés, a jogi hatósági engedélyezési eljárásban, míg a 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet alapján megvalósuló hatásköri érintettség esetén szakhatósági állásfoglalását a környezetvédelmi jogosultságok alapján kell megadnia. (1995. évi LIII. tv. 25. § (1) és (2) bekezdései, a 20/2001. (III. 14.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete, 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 38. §-a.) Az elsőfokú közigazgatási szerv – megismételt eljárásban – határozatával a T. Sportklub Szakosztály részére környezetvédelmi működési engedélyt adott az Á.-i helyrajzi számú ingatlanokon lévő kishajó-kikötő üzemeltetésére irányuló tevékenységre. Egyben kötelezte határozatában rögzített környezetvédelmi intézkedések megtételére. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozata a V. Megyei Közigazgatási Hivatal szakhatósági állásfoglalása alapján előírta, hogy a kikötő parti területeihez csatlakozó üdülőterület telkeinek Balaton tó felé eső telekhatáraitól számított 25 méteres sávon belül bármiféle, a kikötő működésével kapcsolatos tevékenység vezetéséhez, ezekhez szükséges bármiféle építmény elhelyezéséhez nem járul hozzá. Ezen a sávon belül kizárólag kerítés és 1 db bejárati kapu helyezhető el. A 25 méteres sávon belül a parti sétány és a zöldterület részére a telkek végénél biztosítandó 10 méteres sávon túl az engedélyes köteles a kikötő részére kijelölt terület teljes hoszszán 15 méteres sávot kétszintű növényzettel, lombhullató, honos fajokkal betelepíteni, és folyamatosan, a kikötő fennállásáig és működéséig zöldfelületként fenntartani. A T. Sportklub fellebbezése folytán – amelyben kérte a határozatban előírt 25 méteres védősáv állításának mellőzését – az al-
peres, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség a 2007. február 6. napján meghozott határozatával megváltoztatta az elsőfokú határozatot úgy, hogy a határozatban előírtakat megsemmisítette, egyebekben helybenhagyta a határozatot. Határozata indokolásában hivatkozással a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 77. §-ára és 79. §-ának (1) bekezdésére megállapította, hogy az elsőfokú határozatban foglalt kör nyezetvédelmi előírások jogszerűek, megalapozottak. A megyei közigazgatási hivatal szakhatósági állásfoglalásában foglaltakat illetően azért semmisítette meg az alperes az elsőfokú határozatot, mert az úgynevezett védő, „ütközőzóna” kialakításához a szakhatóság hatáskörrel nem bírt. A Kvt. 25. és 27. §-a szerint a környezet terhelhetősége alapján a rendezési tervben kell az övezeteket meghatározni, illetve az egyes övezetekben folytatható tevékenységeket a külön jogszabályban, a környezetterhelés jellege alapján meghatározott védőtávolság, védőterület megléte és védelmi előírás megtartása esetén lehet engedélyezni. A tárgyi területre szóló rendeleti szabályozás nincs, a rendezési tervben nincs övezet meghatározva, melynek hiányában az ütközőzóna kialakítása jogszabályellenes. Rámutatott az alperes, hogy a kikötő működésével kapcsolatos tevékenység végzéséhez szükséges építmények elhelyezése nem a működési engedélybe tartozó, azt az építésügyi szabályoknak megfelelően kell az építés engedélyezése során elbírálni. A fellebbezésben is kifogásolt védősáv kialakítása, melyet a másodfokú szakhatósági állásfoglalás is megerősített jogszabályellenes, mivel jelenleg erre egyetlen hatóságnak sincs hatásköre. A felperes keresetében kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését. A megyei bíróság ítéletével az alperes új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában a Kvt. 2006. december 31. napjáig hatályos 66. § (1) bekezdésének a.) – d.) pontjaira, 77. §-ára, 78. §-ára, 79.§-ának (1) bekezdésére, 24. §-ára, 25. §-ának (1) bekezdésére, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 38. §-ára hivatkozással megállapította, hogy a megyei közigazgatási hivatal, mint szakhatóság számára az OTÉK fentebb hivatkozott rendelkezése hatáskört biztosított védőövezet kiterjedésének, felhasználásának, beépítése lehetőségének, módjának és feltételeinek meghatározására, melyre figyelemmel az alperes határozatában jogszabálysértő módon rendelkezett az ezen szakhatóság által az elsőfokú közigazgatási hatóság határozatában előírtak megsemmisítéséről. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését. Előadta, hogy a környezetvédelmi hatóság a Kvt. 77. §-ában meghatározott környezetvédelmi teljesítményértékelés tárgyában járt el, az értékelést a 79. § (1) bekezdése alapján bírálta el és hozta
2 0 0 9 / 3 . szám
Melléklet
meg határozatát. A Kvt. 78. §-a alapján az első és másodfokon eljárt környezetvédelmi hatóságok az eljárásba bevonták az érintett település jegyzőjét, illetőleg másodfokon a közigazgatási hivatalt. A környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 4.) Korm. rendelet az érintett települési önkormányzat jegyzőjének, illetőleg másodfokon a közigazgatási hivatalnak kimondottan a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjedően biztosít hatáskört. Ezért nem megalapozott a megyei bíróság ítéletében tett azon megállapítás, hogy a szakhatósági állásfoglalásban előírtakra a hatáskört az OTÉK hivatkozott rendelkezései biztosítanak a védőövezet kiterjedésének, felhasználásának, beépítése lehetőségeinek módjáról és feltételeinek meghatározásáról. Az alperes álláspontja szerint ezek nem hatáskört biztosító jogszabályok, hanem anyagi jogszabályok, olyan építési normák, előírások, melyeket az építési eljárásokban kell alkalmazni. A tárgyi ügyben a szakhatóságnak helyi környezetvédelmi, illetőleg természetvédelmi kérdésekre kiterjedően kellett volna nyilatkoznia, a szakhatóság csak azokban az eljárásokban vehet részt, amelyekben ezt a jogszabály elrendeli.
A Legfelsőbb Bíróság – osztva az alperes álláspontját – megállapította, hogy a megyei közigazgatási hivatal szakhatósági állásfoglalása a Kvt. 25. §-ának (1) és (2) bekezdéseibe ütközött, mert a perbeli kishajó-kikötő parti területére a rendezési tervben nincs övezeti meghatározás, illetve külön jogszabályi előírás, így a szakhatóságnak jogszabály hiányában nem volt hatásköre védőtávolság, védőterület előírására. A településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot az önkormányzat rendelettel állapítja meg. Jogszabálysértő azért is a szakhatósági állásfoglalás, mert a közigazgatási hivatal abban az OTÉK 42. §-ának (7) bekezdésére alapítottan is nyilatkozott. A közigazgatási hivatalnak az eljárásban ugyanis nem építésügyi hatóságként, hanem – a Korm. rendelet melléklete szerint – a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjedően kellett szakhatóságként közreműködnie.
A megyei bíróság ítéletében adott iránymutatás nem megalapozott, mivel a figyelembe venni rendelt környezetvédelmi, hanem építési hatáskörben, jogszabályellenesen, hatáskör hiányában adta meg a közigazgatási hivatal. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a megyei közigazgatási hivatal szakhatósági állásfoglalásában foglaltakat kell figyelembe venni az alperesi hatóságok eljárásában. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alapos.
A közigazgatási hivatal építésügyi hatóság is, azonban szakhatósági állásfoglalását nem a konkrét, építési ügyekben alkalmazandó OTÉK 38. §-ára, hanem a környezetvédelmi jogszabályok alapján kellett volna megadnia a Ktv. 25. §-ának (1), (2) bekezdéseire, illetve a Korm. rendelet mellékletében foglaltakra figyelemmel. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (MK Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 37.019/2008/7. sz.)
A kifejtettekből következően tévedett a megyei bíróság is, mert az OTÉK 38. §-ára alapította döntését. Az OTÉK ezen, az építmények elhelyezésére vonatkozó előírásait (OTÉK 1. §) az építésügyi hatóságoknak kell alkalmaznia.
2.) Környezetkárosítás bűntettének megvalósítása A Kvt. 25. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a települések területén a környezet terhelhetősége és a településrészek rendeltetése alapján a rendezési tervben övezeteket kell meghatározni. A Kvt. 25. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy az egyes övezetekben folytatható tevékenységek a külön jogszabályban a környezetterhelés jellege alapján meghatározott védőtávolság, védőterület megléte és a védelmi előírás megtartása esetén engedélyezhetők. A Kvt. 77. §-a értelmében az érdekelt a 73-76. §-ok megfelelő alkalmazásával saját környezetvédelmi teljesítménye értékelésére, tevékenysége környezetre gyakorolt hatásának megismerésére – azt a felügyelőség jóváhagyja. A Kvt. 78. §-ra előírja, hogy a 73. § szerinti – a felülvizsgálat eredménye a felmérés eredményének jóváhagyásakor az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézetét, valamint az ügyben érdekelt – a külön jogszabályban hatáskörrel felruházott – hatóságokat szakhatóságként be kell vonni. A Kvt. 79. § (1) bekezdésének a.) pontja szerint a felülvizsgálat eredménye alapján a felügyelőség engedélyezési a tevékenység folytatását (működési engedély.) A 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 2. pontja értelmében az eljárásba hatásköri érintettség esetén bevonandó szakhatóságok a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjedően elsőfokon: az érintett települési önkormányzat jegyzője, másodfokon: az illetékes megyei közigazgatási hivatal. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján megállapította, hogy az alperes a Kvt. idézett rendelkezéseinek alkalmazásával törvényes határozatot hozott a megyei közigazgatási hivatal szakhatósági állásfoglalásának megsemmisítéséről.
II 2 0 0 9 / 3 . szám
I. A környezetkárosítás bűntettét valósítja meg, aki erdejében – az erdészeti hatóság engedélye nélkül – tarvágást végez, s ennek következtében az erdő oly mértékben károsodik, hogy korábbi állapota csak emberi beavatkozással – újratelepítéssel – állítható helyre (Btk. 280. § (1) bek. b.) pont; 1995. évi LIII. tv. 4. §; 1996. évi LIV. tv. 60. § (1) bek.) II. Nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként sem, ha a vádhoz képest az elkövető kilétét és valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő elkövetési magatartás lényegét illető változtatás nélkül, tehát a tettazonosság keretei között a bíróság a vádiratban le nem írt tényt – pl. egy másik bűncselekmény törvényi tényállásának részét alkotó eredményt – is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli (Be. 2. § (2), (3), (4) bek.) III. A felülvizsgálati eljárásban a törvény szerint kötelező védelemről a terhelt joghatályosan az alkotmányos önrendelkezési jogára hivatkozással sem mondhat le (Be. 5. § (4) bek., 420. § (2) bek.) Az A.-i Városi Bíróság a 2003. február 18-án kihirdetett ítéletével – a lopás bűntette miatt emelt vádtól eltérően – társtettesként elkövetett környezetkárosítás bűntette miatt Cs. A. Cs. I. r. terheltet 10 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 60.000 forint pénz-mellékbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Tényállásként az alábbiakat állapította meg: Az I. r. terhelt a 2000. július 5-én kelt adásvételi szerződéssel
Melléklet
megvásárolta K.-i külterületi, erdőművelési ágú, 5516 m2 területű, 2,48 aranykorona értékű ingatlant. Az eladó az ingatlanra az Állami Erdészeti Szolgálat illetékes igazgatóságától 46 m3 növedékfokozó gyérítésre kapott kitermelési engedélyt. Erre az adásvételkor engedményező nyilatkozatot tett. Az engedélyezett gyérítési munkát az I. r. terhelt 2000. augusztus 21-re elvégeztette, majd az erdőingatlant a 2000. augusztus 25-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a II. r. terheltnek. Ezután az I. r. és II. r. terheltek 2000. szeptember 1. és 5. napja között az erdőrészletről a gyérítésen túl engedély nélkül kitermeltettek 130 m3 fenyő- és akácfát, amelyet az I. r. terhelt részére szállítottak el. A felülvizsgálati ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a tényállás részének tekintette az ítéletszerkesztési hiba folytán az elsőfokú ítélet indokolásában tett következő ténymegállapításokat is. A kérdéses földterületnek mintegy feléről tarvágással irtották ki az összesen mintegy 130 m3-t kitevő akác- és fenyőfát, ami a terület mintegy 95%-os letarolását jelentette. A terheltek azzal, hogy 130 m3 famennyiséget engedély nélkül vágattak ki, az élővilágot károsították úgy, hogy az már csak újratelepítéssel hozható helyre. Az ítélet jogi indokai szerint az I. és II. r. terheltek egymás tevékenységéről tudva termelték ki a már a II. r. terhelt tulajdonában lévő ingatlanról a faállományt, amelyhez az erdők védelméről szóló 1996. évi LIV. tv. (Évt.) 60. §-ának (1) bekezdésében megkívánt engedéllyel nem rendelkeztek. Ezzel az élővilágot, ezáltal pedig – az 1995. évi LIII. tv. (Kvt. 4. §-ának értelmező rendelkezésénél fogva – a környezetet is károsították. Az engedély nélküli fakivágással, (tarvágással) nem a vád szerinti lopás bűncselekményét, hanem a környezetkárosítás bűntettét valósították meg. A védelmi fellebbezések folytán eljárt megyei bíróság a 2004. március 16-án meghozott ítéletével az elsőfokú ítélet annyiban változtatta meg, hogy a társtettesi elkövetést mellőzte, az I. r. terhelt elkövetői minőségét felbujtásban állapította meg. A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a terheltek 2000. augusztus 25-én megállapodtak az ingatlan visszavásárlásában, és abban is, hogy az I. r. terhelt rönkfát vásárol a II. r. terhelttől. Ezzel a kiegészítéssel a másodfokú bíróság maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróságnak a bűnösség környezetkárosításban kimondásra vonatkozó álláspontját. Rámutatott: a kiegészített tényállás mellett az is egyértelmű, hogy az I. r. terhelt aktívan működött közre a fakivágás intézésében. Tudta azt is, hogy a tarvágásra engedélyt nem kapott. A szándéka az volt, hogy erről a területről a részére termeljék ki a fát, s azt a II. r. terhelt hajtsa végre. Mindez felbujtói magatartás, míg a II. r. terhelt a cselekmény tettese. A jogerős ítélet ellen az I. r. terhelt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a.) és c.) pontjára hivatkozva a felmentése érdekében terjesztett elő felülvizsgálati indítvány, egyben – az Alkotmánybírósághoz korábban benyújtott beadványára figyelemmel – a felülvizsgálati eljárás felfüggesztését és azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság utólagos normakontroll végett ugyancsak alkotmánybírósági eljárást kezdeményezzen. Álláspontját részletesen indokolva elsősorban azt fejtette ki, hogy bűnösségének kimondása törvényes vád hiányában történt, mivel a vád tárgyává tett lopás bűntette és az ítéletben
megállapított környezetkárosítás bűntette vonatkozásában tettazonosságot a két bűncselekmény eltérő jogtárgya és elkövetési magatartása miatt megállapítani nem lehet. A vádirat pedig a lopáson túlmenően a környezetkárosítás bűncselekményének törvényi tényállási elemeit nem tartalmazza. Ezért az eljáró bíróságoknak öt a lopás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában kellett volna felmentenie, a környezetkárosítás bűntette pedig nem volt a terhére megállapítható. Ezt már a vád törvényességét feltételezve is a szándékosság illetőleg társadalomra veszélyesség hiánya kizárta. Egy gazdasági célú erdő rendeltetésének megfelelő kitermeltetése ugyanis bűncselekménynek nem tekinthető, ilyen erdő a Btk. 280. §-a szerinti bűncselekmény tárgya nem lehet. Az ítéletben felhozott rendelkezések azért sem alkalmazhatók, mert a tulajdonnal rendelkezés alkotmánysértő korlátozását jelentenék. Egyébként a tulajdonos által 100 m3 mennyiség alatt történt engedély nélküli fa-kitermeltetés csak közigazgatási bírságot vonhat maga után, de büntetőjogi felelősséget nem alapozhat meg. Hivatkozott végül az indokolási kötelezettség érdemi felülvizsgálatot kizáró megsértésére, valamint arra, hogy a felbujtás is téves, mert a II. r. terhelttel egy egyszerű polgári jogi ügyletet kötött. A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és, a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta. Egyebek mellett kifejtette, a vádelvet nem sértették meg, amikor a terheltek bűnösségét környezetkárosítás bűntettében állapították meg. Kétségtelen, az eljárt bíróságok a cselekmény eredményét a vádtól eltérően állapították meg. Az ítéleti tényállás szerint ugyanis nem idegen dolog elvételére került sor, hanem a környezet károsodása következett be. Az elkövetők kilétében, és az elkövetési magatartásban azonban nem történt változás, ezért a cselekmény nem vált merőben más cselekménnyé, s ily módon az a tettazonosság keretein belül maradt. A legfőbb ügyészi átiratra tett észrevételében – beadványának lényegét ismételten összefoglalva – az I. r. terhelt kifejtette, hogy a kérdéses erdőgazdasági rendeltetésére hivatkozás a tényállás támadásának nem tekinthető. Ezt az alaprendeltetést ugyanis nem kell a tényállásban feltüntetni. A speciális rendeltetés megjelölésének hiányából egyértelműen következik, hogy csak gazdasági rendeltetésű erdőről lehet szó. Arra is kitért, miszerint azt, hogy a károsítás mint tényállási elem megállapítható, cáfolja az Európai Parlament és Tanács – a környezeti felelősségről szóló – 2004/35/EK Irányelve is. Eszerint nem minősülnek kárnak a gazdálkodással összefüggő beavatkozásból eredő negatív változások, a tulajdonosok által korábban folytatott gyakorlat szerint. Egy későbbi beadványában pedig az I. r. terhelt bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma 1950) 6. cikkének 3/c.) pontja értelmében „a továbbiakban védelmét személyesen kívánja ellátni”, s kérte a védő kirendelésének viszszavonását. Arra az esetre pedig, ha a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedne, hogy a nyilvános ülés védő részvétele nélkül nem tartható meg, a Be. felülvizsgálatról és a kötelező védelemről szóló rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát indítványozta az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyén önrendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát indítványozta az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyén önrendelkezési jogának megsértése címén, s az utólagos normakontroll bírósági kezdeményezését kérte a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése mellett.
III 2 0 0 9 / 3 . szám
Melléklet
A Legfelsőbb Bíróság sem az Ev. tv., sem a Btk. vitatott – az elkövetéskor hatályban volt – rendelkezéseit illetően, sem a védő kötelező részvételéről lemondás vonatkozásában nem tartotta indokoltnak az utólagos alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezését. A védő kötelező részvételét illetően utal továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma 1950) 6. cikk 3. a.) pontja tekintetében kialakított gyakorlatára. (X. Norvégia elleni ügye, 1992. szeptember 25-i határozat). A támadott ítéletek érdemi felülvizsgálata eredményeként a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával egyetértve – a felülvizsgálati indítványt mind eljárásjogi, mind anyagi jogi okból alaptalannak találta. 1. Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a Be. 2. §-a szerinti törvényes vád hiányára – a vádon túlterjeszkedésre – vonatkozó állásponttal, amely szerint a vádirati tényállás nem tartalmazza a környezetkárosítás elkövetési magatartását és a tényállásszerű eredményt, ezáltal a vád tárgyává lett lopás és a környezetkárosítás között tettazonosságot megállapítani már az eltérő jogi tárgy miatt sem lehet. A vád törvényességéhez – az alaki feltételeken (vádlói legitimáció, stb.) túlmenően – az szükséges, hogy az rögzítse a megvádolt személy bűncselekményt megvalósító cselekményét. A vádban nem szereplő személy vádban le nem írt cselekménye valóban nem tárgya a vádnak. A védelv azonban nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, s az eltérő minősítés eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság, pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól, anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (1/2007. Bkv.) Az ügyben a vád azt tartalmazza, hogy a két terhelt 130 m3 fát kivágott engedély nélkül az adott erdőterületről, s azt eltulajdonította. Ezzel az ügyész, bár hiányosan, mert az eredményt nem írta le, de vád tárgyává tette a fa engedély nélküli kivágásával előidézett környezetkárosítást is. Helyesen utal a Legfelsőbb Ügyészség ezzel kapcsolatban arra, hogy a bíróság, amikor a vádtól eltérően nem az eltulajdonítást célzó elvételt, hanem a környezet a fák kivágásából eredő károsodását rótta terheltek terhére, a tettazonosság keretei között maradt, hiszen sem az elkövetők kilétében, sem az elkövetési magatartásban nem változtatott a vádbeli tényeken. Más szóval az a cselekmény, ami miatt az elítélés történt, a vádhoz képest nem merőben más cselekmény. Megjegyzendő, ha az eltulajdonítást célzó elvétel a fa idegen dolog jellege folytán megállapítható lett volna, a lopás mellett a környezetkárosítást a vád tárgyává tett ugyanezen tények alapján is valóságos alaki halmazaként meg kellett volna állapítani a terheltek terhére; legalábbis a vád terjedelme ennek nem lett volna akadálya. A fakivágás ugyanis a jelen esetben nem egyszerűen az elvétel módja, hanem a környezetet károsító eredmény kiváltására alkalmas magatartás. Ehhez képest, miután az eljárt bíróságok helyesen nem értékelték lopásként a cselekményt, viszont az elkövetési magatartással okozatos kapcsolatban bekövetkezett környezeti károsodást megállapították, eljárásjogilag nem követtek el hi-
IV 2 0 0 9 / 3 . szám
bát azzal, hogy a lopási vádat illetően nem hoztak felmentő rendelkezést, hanem a vád tárgyává tett cselekvőséget egységesen környezetkárosításként értékelték. 2. Kétségtelen, a támadott ítéletek a tények között nem jelölték meg: a környezeti elemben milyen módon, milyen káros változás történt. A fakitermelés csak akkor tekinthető károsításnak, ha ennek következtében a környezet korábbi állapota csak beavatkozással állítható helyre. Erre nézve a tényállás konkrét megállapítást nem tett. Ez azonban alapvetően a tényállás megalapozottságát érintő indokolásbeli hiányosság. A jogi értékelés körében azonban történt arra utalás, hogy a környezeti elem – az élővilág – károsodása csak a fák újratelepítésével állítható helyre. Ez az utalás kétségkívül nem a perben megvizsgált bizonyítékokon alapult; ugyanakkor köztudomású ténynek sem tekintendő, melynek bizonyítása nem szükséges. A megalapozatlanság viszont nem felülvizsgálati ok. (Be. 423. § (1) bek.) Az ehhez kapcsolódó indokolási kötelességsértés úgyszintén nem jön szóba, mint a Be. 416. § (1) bekezdés c.) pontja szempontjából releváns abszolút eljárási szabálysértés. Egyébként is, a jogerős ítélet 2004. március 16-án kelt, a Be. 2006. évi LI. törvénnyel történt módosítása, ami abszolút hatályon kívül helyezi, így felülvizsgálati oknak minősítette az indokolási kötelezettség súlyos megsértését, 2006. július 1-én lépett hatályba. Megelőzően az indokolási kötelezettség megsértése relatív természetű eljárási szabálysértést jelentett. A Be. 423. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnél fogva a jogerős ítélet meghozatalakor irányadó szabályt kell alkalmazni, tehát a indokolási kötelezettség sérelme amúgy sem lehetne alap a felülvizsgálatra. 3. Ami a jogerős ítélet érdemi – anyagi jogi – támadását illeti, elsőként azt kell leszögezni, hogy a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban, a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Ez a tényállás a felülvizsgálati indítványban nem támadható. Az irányadó tényállás az ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt azt jelenti, hogy a felülvizsgálati eljárásban a tényállás részének kell tekinteni azokat a ténymegállapításokat is, melyeket a bíróság a bizonyítékok értékelésével vagy ténybeli következtetéssel megtett, de nem az ítélet tényállási részében rögzített. Az ítéletszerkesztési hiba az ilyen megállapítás „tény”- jellegén nem változtat. Ekként pedig a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállás részeként kezeli az elsőfokú ítélet jogi indokai között szereplő azon ténymegállapítást, hogy a 130 m3 fa kivágása azt jelentette, hogy a földterület mintegy feléről – mintegy 95%-ban – tarkivágással irtották ki a fenyő- és akácfákat. Az ítéleti tényállásnak a felülvizsgálat szempontjából része az a megállapítás is, hogy az élővilágban bekövetkezett sérelem csak a fák újratelepítésével lesz helyrehozható. Jóllehet, amint erre utalás történt, ez a ténymegállapítás ugyan megalapozatlan, hiszen ez nem szakvéleményen, hanem egy erdész foglalkozású tanú vallomásán alapszik, de a felülvizsgálati okok felsorolásában a megalapozatlanság nem szerepel, s a felülvizsgálati bíróságot e rendkívüli jogorvoslati eljárás során a megalapozatlan tényállás is köti. Másfelől, az irányadó tényállás folytán nem értékelhető az arra hivatkozás, hogy a szóban lévő erdő elsődleges rendeltetése szerint gazdasági célú, amely ekként arra szolgál, hogy abból fát termeljenek ki. Az adott erdőterület elsődleges rendeltetésére ugyanis az irányadó tényállás egyetlen helyen sem utal. Ugyanakkor a megítélés szempontjából ennek a kérdésnek különösebb jelentősége sem lenne, hiszen az Etv. 60., 61. és 62. §-ai szerint az erdő elsődleges rendeltetésétől
Melléklet
függetlenül tarvágásra minden esetben csak az üzemtervvel összhangban, az erdészeti hatóság engedélyével kerülhet sor. Jelen esetben viszont tény, hogy ilyen engedély a 130 m3 fa kitermelésekor nem volt. Ez a megközelítés egyszersmind azt is jelenti, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességének a hiányára történő hivatkozás nyilvánvalóan téves. A Legfelsőbb Bíróság nem látja alkotmányosan aggályosnak, hogy az Evt. a tulajdonos rendelkezését közérdekből korlátozza azzal, hogy a fakivágást engedélyhez köti. Ennek a tulajdont érintő törvényi korlátozásnak az Evt.-ből és a Kvt.-ből levezethető célja, hogy az erdő, mint a természeti környezet nélkülözhetetlen része (élőhely, stb.) óvva legyen, mivel az erdei ökoszisztéma fenntartásának biztosítása minden rendeltetésű erdő esetén közérdek. Az engedélyezés, a tervszerűség az, ami egyensúlyt teremt az erdővagyon hosszú távú fennmaradására vonatkozó közérdek, valamint a gazdálkodói, tulajdonosi érdek (a kitermelésből származó haszon elérése) között. Miután pedig a Btk. 280. §-ának az elkövetéskor hatályos szövege is ún. keretdiszpozíció, a keretet kitöltő igazgatási normában – jelen esetben az Etv.-ben – meghatározott kötelességszegés, nevezetesen az engedély nélküli kitermelés, materiálisan jogellenes, azaz társadalomra veszélyes olyan magatartás, amelyhez a büntetőtörvény büntetőjogi szankciót is fűz. Közömbös tehát, hogy erdőgazdálkodóval szemben az erdőtörvény igazgatási természetű szankció alkalmazását is lehetővé teszi, illetőleg előírja (Evt. 102. §-a). A konkrét magatartásban a bűncselekmény-fogalom minden eleme, így a materiális jogellenesség, a tényállásszerűség, a bűnösség megnyilvánul. Tehát a magatartás, mint bűncselekmény üldözendő; s a magyar jogrendszertől nem idegen a szankcióhalmozódás. Az erdőgazdálkodási bírság rendeltetése egyébként is a büntetőjogi szankciótól eltérő, reparációs jellegű: a cselekménnyel ténylegesen okozott sérelem helyreállítását, a jövőbeli károsodás kiküszöbölését, megelőzését szolgálja. A Kvt. pedig egyértelműen leszögezi: a környezetvédelmi bírság nem mentesít a környezetsértő tevékenység miatti büntetőjogi, szabálysértési, polgári jogi következmények alól (Kvt. 101. § (1) bek., 106. és 107. §.) 4. A tényállásszerűségét érintően a városi és a megyei bíróság is a Btk. 2. §-ának megfelelően járt el, amikor a cselekményt az elkövetés időpontjában hatályban volt anyagi jogi szabályok alkalmazásával bírálta el, tekintve, hogy az elbíráláskor hatályos törvény a beavatkozással helyreállítható károsító következmény esetén a cselekményhez súlyosabb következményeket fűz. Az irányadó törvényi tényállás (Btk. 280. § (1) bekezdése) kétféle magatartást szankcionál. Egyrészt a környezet (környezeti elem) tényleges károsítását, másrészt a környezetkárosításra objektíve alkalmas jogszabálysértő, vagy hatósági határozattal meghatározott kötelezettséget sértő magatartást. A Btk. 286/A. § (1) bekezdésében rögzített értelmező rendelkezés a „károsítás” fogalmát egzaktan akként határozza meg, hogy a károsítás az a tevékenység, amelynek hatására a környezeti elem akként változik meg, hogy az eredeti (változás előtti) állapota csak beavatkozással állítható helyre, vagy egyáltalán nem állítható helyre. Jelen esetben az irányadó tények szerint a terheltek azzal, hogy hatósági engedély nélkül tarvágást végeztettek a szóban lévő erdőrészen, olyan változtatást vittek végbe a környezeti elem tekintetében, hogy az eredeti
környezeti állapot csak beavatkozással (újratelepítéssel) állítható helyre. A cselekmény ekként vitathatatlanul tényállásszerű. 5. Vizsgálatot igényelt az, hogy az I. r. terhelt tette (azaz társtettese) vagy részese (felbujtója) ennek a cselekménynek. Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint „a terheltek” a gyérítésen túl 130 m3 fenyő- és akácfát kitermeltettek, amelyet az I. r. terhelt részére szállítottak el. Ténybelileg tehát van következtetési alap az I. r. terhelt elkövetői minőségére, amely lehet társtettesség (dogmatikailag pontosan közvetett társtettesség, minthogy a fakivágást olyan személyekkel végeztették, akik nem tudtak a kivágás jogellenességéről). A másodfokú ítélet ebben a tekintetben a tényállás helyesbítésével összhangban változtatott és felbujtásnak értékelte az I. r. terhelt magatartását, a Ii. r. terheltét pedig (közvetett) tettességnek. Kétségtelen tehát, hogy az I. r. terhelt ennek a bűncselekménynek valamilyen (tettesi vagy részesi) minőségben az elkövetője. Ezért a bűnösség megállapításának törvényessége azon az alapon sem tehető vitássá, hogy az I. r. terhelt nem volt elkövető. További kérdés lehet az, melyik elkövetői minőség a helytálló. Ehhez kapcsolódóan kiemelendő, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 416. § (1) bekezdés a.) pontja alapján előterjesztett felülvizsgálati indítvány esetén – a felülvizsgálati indítvány iránya által megszabott keretek között – a felülvizsgálatot (külön kérelem nélkül, sőt mellőzési kérelem ellenére is) köteles lefolytatni a Be. 416. § (1) bekezdés b.) pontja alapján, tehát köteles ellenőrizni, hogy a bűnösség-megállapítás mellett a jogi minősítés is törvényes-e, vagy történt-e más anyagi jogszabálysértés. Ennek alapja a „többen benne van a kevesebb” logikai elven felül az, hogy a bűnösség-megállapítás mindig konkrétan meghatározott bűncselekmény és elkövetői minőség viszonyában történik. Ekként a Legfelsőbb Bíróságnak ellenőriznie kellett az elkövetői minőség jogerős ítéletében felbujtásként megjelölt alakzatának helyességét. Kiemelkedő azonban: a cselekmény jogi minősítése körében történt, vagy más anyagi jogszabálysértés csak abban az esetben felülvizsgálati ok, ha az kihatott a kiszabott büntetésre vagy alkalmazott intézkedésre és törvénysértővé tette azt. Az anyagi jogi norma szerint (Btk. 21. § (3) bekezdése) a részesekre, a tettesekre megállapított büntetési tétel az irányadó. A felbujtás a részességnek a tettesi elkövetés súlyát közelítő vagy elérő, esetenként meghaladó alakzata (a tettesi szándék kialakítása). Ekként leszögezhető, hogy a felbujtás téves megállapítása nem lehet alap a felülvizsgálatra, a határozat megváltoztatására, hiszen ez esetben nem állapítható meg az a feltétel, miszerint az anyagi jogszabálysértés törvénysértő büntetéskiszabást eredményezett. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság egyetért a Legfelsőbb Ügyészség jogi álláspontjával abban is, hogy az I. r. terhelt felbujtói elkövetői minőségének megállapítása az irányadó tényállást tekintve téves. A másodfokú ítélet abból származtatja a felbujtásra vonatkozó álláspontját, hogy az I. r. terhelt az erdőnek a II. r. terhelt részére eladásával egy időben az ingatlan visszavásárlására, és a II. r. terhelt által kitermelt fa megvásárlására is szerződést kötött. Álláspontja szerint a megkötött szerződések mögött az a szándék húzódik meg, hogy a II. r. terhelt hajtsa végre az engedély nélküli fakivágást. Felbujtó az, aki a tettest a szándékos bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábírja, azaz kialakítja a tettesi szándékot, létrehozza a tettesben a bűncselekmény elkövetéséhez
2 0 0 9 / 3 . szám
Melléklet
vezető döntő motívumot. A kérdéses erdő visszavásárlására vonatkozó szerződés megkötése és a II. r. terhelt által kitermelt fa megszerzésére vonatkozó egyidejű megállapodás azonban korántsem elégséges következtetési alap arra nézve, hogy az I. r. terhelt volt az, aki a II. r. terhelt tettesi szándékát kialakította, azaz rábírta őt a cselekményre. Másfelől a megyei bíróság maga is rögzíti ítéletében, hogy az I. r. terhelt „aktívan működött közre a fakivágás körül” s az volt a szándéka, hogy tarvágás történjen, amire engedélyt nem kapott. Ezek a megállapítások tettesi elkövetési magatartásra utalnak, s az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását erősítik, miszerint a terheltek szándékegységben engedély nélkül végeztettek tarvágást. Ekként a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elkövetői minőség megállapítása körében az elsőfokú bíróság döntött helyesen, ennek viszont a felülvizsgálat szempontjából ügydöntő jelentősége nincs. Az ügyben a sérelmezetteken túli más – hivatalból megvizsgált – abszolút eljárásjogi felülvizsgálati ok sem volt észlelhető. Ezért a kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a támadott első- és másodfokú határozatot az I. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 854/2007.) 3.) Védett természeti területen hatósági engedély nélkül végzett meghatározott tevékenységek természetvédelmi bírság fizetésének kötelezettségével járnak. Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, különösen: a gyep feltöréséhez, felújításához, felülvetéséhez, öntözéséhez, legeltetéséhez, kaszálásához. Aki tevékenységével vagy mulasztásával a védett természeti területet, továbbá barlangot jogellenesen megváltoztatja, átalakítja, illetve azon vagy abban a védelem céljával össze nem egyeztethető tevékenységet folytat, természetvédelmi bírságot köteles fizetni. (1996. évi LIII. tv. 38. §, 80. §.) A K-D. Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatában 3 200 000 Ft természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a felperest. A bírság kiszabásának alapja a következő volt: A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság alperesi beavatkozó megkereste az elsőfokú hatóságot és tájékoztatta, hogy a cs-i 0171 helyrajzi számú, természetvédelmi oltalom alatt álló gyep területen engedély nélküli kaszálás történt. Az elsőfokú hatósága területek bejárása során megállapította, hogy kb. 5 ha kiterjedésű területet hatósági engedély nélkül lekaszált a felperes. A cs-i 0171 helyrajzi számú ingatlan művelési ága gyep (legelő) és járási mintatér, összterülete 128.2493 ha, fokozottan védett terület. Tulajdonosa a Magyar Állam, a vagyonkezelő az alperesi beavatkozó. A Cs.-i x helyrajzi számú ingatlan a Sárréti Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 3/1986. (III. 9.) OKTH. rendelkezés 2. sz. melléklete szerint fokozottan védett terület. Az elsőfokú hatóság hivatkozott a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (továbbiakban: Tvt.) 31. § (1) bekezdés b.) pontjára, a 80. § (1) bekezdés c.) pontjára. A felperes részére a fentebb megjelölt természetvédelmi bírságot szabta ki. A természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997. (II. 20.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése, 1. § (2) bekezdése, 2. § (1) bekezdés c.) pontja, és a 2. § (2) bekezdése alapján szabta ki a bírságot. Az elsőfokú hatóság a bírság kiszabásánál az enyhítő és sú-
VI 2 0 0 9 / 3 . szám
lyosbító körülményeket figyelembe vette a R. 5. § (1) bekezdés a.), b.), d.) pontjaiban meghatározott szempontok alapján. A felperes fellebbezése folytán a K-D. Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség saját hatáskörben visszavonta, egyúttal a természetvédelmi bírság kiszabására irányuló eljárást megszüntette. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes a fellebbezéshez megküldte az alperesi beavatkozó által 2007. december 31-ig érvényes haszonbérleti szerződéshez mellékelt kezelési utasítást, melyben a nemzeti park a kaszálást július 1-jétől engedélyezte. Az elsőfokú hatóság megállapította, hogy jóllehet a kezelési utasítás formailag nem engedély, mivel azt határozati formában kellett volna megadni, a nemzeti park, mint akkori természetvédelmi hatóság jogszabálysértő eljárása nem lehet alapja a felperes elmarasztalásának, hiszen az ügyfél nem köteles vizsgálni a hatósági döntés formai és tartalmi jogszabályszerűségét. Az OKTVF ezen határozat ellen az alperesi beavatkozó fellebbezéssel élt. A fellebbezési eljárás során az alperes határozatában KD. Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatát megsemmisítette. Az elsőfokú hatóságot új eljárásra nem utasította, mert megállapította, hogy a természetvédelmi bírságot megállapító határozat a döntésével továbbra is hatályos. Az alperes megállapította, hogy a Tvt. 38. § (1) bekezdés b.) pontja értelmében védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, különösen a gyep feltöréséhez, felújításához, felülvetéséhez, öntözéséhez, legeltetéséhez, kaszálásához. Hivatkozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 71. § (1) bekezdésére, (4), (5) bekezdésére, mely szerint az ügy érdemében a közigazgatási szervnek határozatot kell hoznia. Hivatkozott a Ket. 72. §-ában foglaltakra, idézve, hogy a határozatnak mit kell tartalmaznia. Az alperes megállapította, hogy a felperes a kaszáláshoz engedéllyel nem rendelkezett. Az alperes megállapította, hogy az elsőfokú határozat jogszabálysértő, tekintettel arra, hogy a felügyelőség tévesen jutott arra a következtetésre, és megalapozatlanul adta döntésének alapjául azt a tényt, hogy a felperes, s az alperesi beavatkozó között 2003. évben megkötött haszonbérleti szerződés, valamint annak mellékletét képező kezelési utasítás egyben a felperes részére a Tvt. által előírt és megkövetelt engedélynek felelt volna meg. Az alperes kifejtette, hogy a haszonbérleti szerződés az egy polgári jogviszony, mely két egyenrangú fél, a bérbeadó és a bérbevevő között jön létre meghatározott időre, meghatározott feltételekkel. Ezen polgári jogviszonyt szabályozó szerződés azonban nem mentesíti a felperest, hogy a kaszáláshoz megszerezze a Tvt. 38. § (1) bekezdés b.) pontjában foglaltak engedélyezésére irányuló határozatot. A felperes az alperes határozatával szemben keresetlevelet terjesztett elő. Kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperesi határozat törvénysértő voltát, és helyezze hatályon kívül, kötelezze továbbá az alperest a felmerülő perköltségek megtérítésére. Keresetében előadta, hogy a Cs.-i x helyrajzi számú ingatlanra a felperesnek az alperesi beavatkozóval, mint haszonbérbe adóval 2003. március 26. napján megkötött haszonbérleti szerződés alapján 2003. március 26. napjától 2007. december 31. napjáig terjedő időszakra érvényes földhasználati joga van. Az alperesi beavatkozó polgári pert indított a felperessel szemben a haszon-
Melléklet
bérleti szerződés felmondásának megállapítása iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Álláspontja szerint – tekintettel arra, hogy a kereseti kérelem tárgyában döntés még nem született – a terület használatának jogcíme aggálytalan. A felperes hivatkozott ara, hogy a 2003. március 26. napján kelt szerződés 1. sz. mellékletét képező természetvédelmi kezelési utasításban az alperesi beavatkozó a kaszálásra vonatkozó engedélyt július 1. napjától megadta. Közölte, hogy a kaszálást 2007. július 1. napját megelőzően nem kezdte meg. Próbakaszálást 2007. július 2-án végzett kb. 2,5 ha nagyságú területen. Tekintettel a rendkívüli száraz időre, egy nap alatt megszáradt a széna, és 2007. július 3-án mintegy 35-40 bálát készített el másfél-két óra alatt. Kifogásolta, hogy a helyszíni szemléről értesítést nem kapott, és így a részvétele nem volt biztosított. Az alperes kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását. Érdemi ellenkérelmében gyakorlatilag a keresettel támadott határozatában foglaltakra tartotta fenn. Az alperesi beavatkozó kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását. Érdemi nyilatkozatában előadta, hogy a felperesi gazdasági társaság elismeri azon tényt, hogy a Cs.-i x helyrajzi számú ingatlanon 2007. nyarán kaszálási tevékenységet végzett. Az alperesi beavatkozó álláspontja szerint annak a ténynek, hogy a felperes a kaszálást pontosan július hónapban, vagy esetleg korábban végezte, az ügy megítélése szempontjából jelentősége nincs. Az alperesi beavatkozó osztotta az alperes álláspontját arra vonatkozóan, hogy a felperes sem június, sem július hónapban nem rendelkezett a Tvt. 38. § (1) bekezdés b.) pontjában foglalt engedéllyel. Az alperesi beavatkozó álláspontja szerint a felperes által többször hivatkozott kezelési utasítás egy közigazgatási határozat ismérveinek nem felel meg, így értelemszerűen nem helyettesítheti a természetvédelmi hatósági jogköröket gyakorló K–D. Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kaszálás engedélyezése tárgyában hozandó határozatát. Előadta, hogy a felperes által hivatkozott kezelési utasításban rögzített kikötést az igazgatóság mintegy polgári jogviszony alanya tette, így az e körben tett bármiféle előírás a felperest a jogszabályok által a tevékenység végzéséhez előírt engedélyek beszerzése alól nem mentesítheti. A felperes keresete nem alapos. A bíróság az alperes határozatának felülvizsgálata során a Polgári perrendtartásról szóló, többször módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 324. § (1) bekezdése szerint lefolytatott eljárásban a kereseti kérelem és az ellenkérelem korlátai között azt vizsgálhatja, hogy a határozat megfelel-e a támadott rendelkezéseinek, az anyagi és eljárási szabályoknak, azaz a bíróság mindig az adott, konkrét keresettel támadott határozat jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönt. A bíróságnak azt kellett megállapítania, hogy a felperes 2007 nyarán engedéllyel, vagy anélkül végezte-e az általa is elismert kaszálási tevékenységet. A bíróság a közigazgatási iratok, a peres felek nyilatkozatai alapján osztja az alperes álláspontját az alábbiak szerint: A Tvt. 38. § (1) bekezdés b.) pontja szerint védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, különösen: a gyep feltöréséhez, felújításához, felülvetéséhez, öntözéséhez, legeltetéséhez, kaszálásához. A Tvt. 80. § (1) bekezdés c.) pontja szerint, aki tevékenységével vagy mulasztásával a védett természeti területet, továbbá barlangot jogellenesen megváltoztatja, átalakítja, illetve azon vagy abban a védelem céljával össze nem egyeztethető tevékenységet folytat, természetvédel-
mi bírságot köteles fizetni. 2007. évben a per tárgyát képező ingatlanon a kaszálás elvégzéséhez az engedélyt az elsőfokú – a bírságot kiszabó – felügyelőségnek kellett volna megadnia. A felperes ilyen engedélyezési kérelemmel nem élt. Az alperesi beavatkozó 2007. augusztus 23-án kért és kapott a felügyelőségtől engedélyt kaszálásra, a perbeli ingatlanra. Tekintettel arra, hogy a felperes engedély nélkül végezte a kaszálást, a bírság kiszabása jogszerű volt. Nem osztja a bíróság azon felperesi álláspontot, hogy a kaszáláshoz engedéllyel rendelkezett, hiszen a haszonbérleti szerződés mellékletét képező kezelési útmutató, utasítás, hatósági határozatnak, engedélynek nem minősül, csak a terület kezelésére ad iránymutatást, illetve utasítást. A bíróság megállapította, hogy a keresettel támadott alperesi határozat a hatályos törvényeknek megfelelő, az jogszabályt nem sért, így a Pp. 339. §-a alkalmazásának lehetősége nem áll fenn. A bíróság megállapította, hogy az alperes a határozatában indokolási kötelezettségének teljes körűen eleget tett, részletesen indokolta, hogy mely okoknál fogva semmisítette meg az elsőfokú hatóság határozatát, és maradt hatályban a természetvédelmi bírságot megállapító határozat. (Fejér Megyei Bíróság 8. K.21.765./2008./7. szám) 4.) Hulladékgazdálkodási bírság fizetésének kötelezettsége Aki a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül vagy attól eltérően végez, bírságot köteles fizetni. Vállalkozási szerződés alapján átvett anyagok hulladéknak történő minősítése nem szak-, hanem jogkérdés, ezért szakértő kirendelése és az ítélet szakértői véleményre alapítása – jogalap vonatkozásában – nem indokolt. (2000. évi XLIII. tv. 39. §., 49. § (2) bekezdés b.) pont) A felperes 2003. május 23. napján a C. W. Magyarország Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-vel vállalkozási szerződést kötött a Z.-i gyáránál a termelés során keletkező nem veszélyes és EWC 020103 kódszámú hulladéknak minősülő (burgonyahéj, keményítő, vegyes darabos burgonya) elszállítására és elhelyezésére. A szerződés alapján a felperes a termelési hulladék B.-i szilárdhulladék-lerakó telephelyre történő elszállítását vállalta, melyre hatósági engedéllyel nem rendelkezett. A K–D. Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperes által üzemeltetett kommunális hulladéklerakón 2003. július 17. napján hatósági ellenőrzést végzett és megállapította, hogy ott a C. W. Kft. központi major üzeméből származó szerves hulladék (burgonyahéj, keményítő, vegyes darabos burgonya) került engedély nélkül elhelyezésre, közel 100 m3 mennyiségben, ezért az elsőfokú hatóság a burgonya hulladék elhelyezését, mint engedély nélkül végzett hulladékkezelési tevékenységet jogerős határozatával megtiltotta. 2004. november 16. napján megtartott ismételt ellenőrzésen az elsőfokú hatóság megállapította, hogy a felperes a tiltó határozat ellenére és továbbra is engedély nélkül végzi a burgonyahulladék szállítását és elhelyezését a B.-i szeméttelepen és egy P.-i magántulajdonú ingatlanon, ezért a felperes által végzett burgonyahulladék szállítását, tárolását, lerakását megtiltotta, egyben kötelezte a felperest, hogy a B.-i kommunális hulladéklerakóból és a P.-i ingatlanról a lerakott burgonyahulladékot szállítsa el. Az el-
VII 2 0 0 9 / 3 . szám
Melléklet
sőfokú hatóság az ugyanezen a napon meghozott további elsőfokú határozatával a felperest – az engedély nélkül végzett hulladékkezelési tevékenység miatt – 73 258 890 forint hulladékbírság megfizetésére kötelezte. A felperes ez utóbbi határozat ellen élt fellebbezéssel, és az ennek folytán eljárt alperes, az OKTVF az elsőfokú határozatot határozatával helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezte a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 339. §-ának (1) bekezdése alapján. Elfogadta, aggálytalannak minősítette a szakértői véleményt, és megállapította, hogy a perbeli anyagok soha nem minősültek hulladéknak, így a hulladékbírság kiszabására – jogalap hiányában – jogszerű lehetőség sem volt. Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet „megváltoztatását” és a felperes keresetének elutasítását, illetőleg az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 14. §-ának (1) bekezdése értelmében a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása hulladékkezelési tevékenységnek minősül. Ez a tevékenység a 14. §-ának (2) bekezdése alapján a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. Az, aki a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül vagy attól eltérően végez a Hgt. 49. §-ának (2) bekezdés b.) pontja alapján, bírságot köteles fizetni. A perbeli esetben annak eldöntése, hogy a termelési ciklusból kikerülő és a C.W. Kft-től a 2003. május 23. napján kelt vállalkozási szerződés alapján felperes által átvett anyagok hulladéknak minősültek-e nem szak-, hanem jogkérdés volt, ezért a szakértő kirendelése és az ítélet szakértői véleményre alapítása – a jogalap vonatkozásában – indokolatlan volt. A Hgt. 3. §-ának a.) pontja szerinti hulladék fogalomnak megfeleltek a C. W. Kft. által a felperesnek szerződés szerint átadott maradványanyagok, mivel azoktól a gyártó (birtokosa) megválni szándékozott, és a gyártó nyilatkozata szerint annak takarmányozású célú hasznosítása eredménytelen volt. A termelési ciklusból kikerülő, emberi fogyasztásra alkalmatlanná váló, ezáltal élelmiszernek, így mellékterméknek sem minősülő, egyéb célra (takarmányozás) sem használt maradványanyagok megfeleltethetők az 1. számú melléklet szerinti hulladékkategóriák egyikének. A Hgt. 13. §-ának (1) bekezdése szerint a hulladék termelője, birtokosa köteles gondoskodni a termelés során keletkező, vagy más módon – így például szerződés folytán – birtokába kerülő hulladék gyűjtéséről, hasznosításáról, ártalmatlanításáról.
Ezt a kötelezettségét a gyártó maga teljesíti, vagy erre feljogosított és engedéllyel rendelkező kezelőnek adja át a Hgt. 13. §-ának (2) bekezdés a.) és b.) pontja alapján. Ez utóbbi körbe tartozóan kötött vállalkozási szerződést a felperes és a C. W. Kft., mely alapján a felperes a C. W. Kft. (gyártó) által hulladéknak minősített anyagokat vett át és annak a B.-i szilárdhulladék lerakó telephelyre való elszállítását vállalta. Ezen ténymegállapítást az sem cáfolja, hogy a C. W. Kft. – és nem a felperes – feltételekhez kötött engedéllyel rendelkezett a hámozott, válogatott burgonya, krumplihéjkeményítő-elegy, valamint válogatott chips és lejárt szavatosságú termékek takarmányozási célú forgalomba hozatalára. Az engedély megléte ugyanis nem zárja ki, hogy a gyártó döntése alapján, vagy akár a takarmányozási célú forgalomba hozatal eredménytelensége esetén – melyre a másodfokú eljárásban a C. W. Kft. is utalt – a perbeli anyagokat hulladékként kezelje, és ezek elszállítására kötött szerződés szerint bocsássa a felperes birtokába. A felperes a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére sem az elsőfokú, sem a felülvizsgálati eljárásban nem igazolta, hogy a C.W. Kft.-vel a perbeli anyagok állati takarmányozási célú hasznosítására, forgalomba hozatalára, időleges tárolására vagy egyéb, általa állított okból más szerződést kötött volna, így a rendelkezésre álló adatok alapján és kizárólag az a következtetés volt helyesen levonható, hogy a felperes a C. W. Kft. szerződésben nevesített fajtájú hulladékának szállítására volt jogosult, így hulladékkezelési tevékenységet végzett. Miután a hulladékkezelési tevékenység végzéséhez engedéllyel nem rendelkezett Hgt. 49. §-ának (1) bekezdés b.) pontja alapján bírságot köteles fizetni. Az elsőfokú bíróság a jogsértés körében eltérő álláspontja miatt a bírság jogszerűségét nem vizsgálta, az e körben előterjesztett kereseti kérelemről nem döntött. A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján – a kifejtett jogi álláspontjára tekintettel – az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a határozat jogalapja tekintetében a felperes keresetét elutasította, a bírság összegszerűségére vonatkozóan az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban az elsőfokú bíróság a bírság összegszerűségének jogszerűségét köteles vizsgálni a pontosított kereseti kérelemben foglaltak alapján, így különösen vizsgálni köteles a hulladék mennyiségét, besorolását, az ismétlődő jelleg fennállását, illetőleg azt, hogy a bírság kiszabására egy éven túl került-e sor. (MK. Legfelsőbb Bíróság Kfv. II.37.422/2007./5. sz.)
Nyilvántartás a VITUKI Nonprofit Kft. által 2009. március-április hónapokban kiadott Építőipari Műszaki Engedélyekről Sor- szám
ÉME száma
Kérelem száma
Engedélyes
Engedély
neve
címe
megnevezése
érvényessége
1.
É-05/2009
150/2008
GLYNWED Kereskedelmi Kft.
2045 Törökbálint, Tó u. 3.
Ragasztott kötésű PVC-U csővezetékrendszer
2014. március 31.
2.
É-06/2009
637/2008
Geoelectro Geofizikai, Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.
2094 Nagykovácsi, Szarvas u 15.
Geoelectro geofizikai monitoring-rendszer
2014. március 31.
3.
É-07/2009
721/2008
Juta a.s.
Dukelska 417, 54415 Junifol Dvűr Kralove nad Labem szigetelőrendszere Česka Republika
4.
É-08/2009
223/2009
ECOVÍZ Víz-és Környezetvédelmi 2600 Vác, Technológiák Kft. Kőhíd u. 2.
VIII 2 0 0 9 / 3 . szám
WEDECO UV fertőtlenítő-rendszerek
2014. március 31.
2014. április 30.
