ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója

Melléklet

5 . É V F O LYA M , 2 0 0 9/1. S Z Á M

ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója Honlapcímünk: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu. email-címünk: [email protected]

A

ökológiai, környezettechnológiai és környezetstratégiai szaklap melléklete

I. Bírósági határozatok 1.) Környezetvédelmi szakhatósági állásfoglalást támadó kereset elbírálása során a kért szakértői bizonyítás nem mellőzhető (1952. évi III. tv. 164. §) Az alperesi beavatkozó az M.-i ingatlanon az építési engedélytől eltérően létesített autófényező- és javítóműhelyt, raktárépületet, amelyre a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi és Környezetvédelmi Osztálya végleges fennmaradási engedélyt adott. A fennmaradási engedély tárgyában hozott másodfokú határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben a megyei bíróság a felpe­ res keresetét elutasította. Az alperesi beavatkozó 2000. október 31. napján telepengedély kiadása iránt terjesztett elő kérelmet. A telepengedélyt megadó másodfokú határozat felülvizsgálata iránt a felperes keresetet nyújtott be, a megyei bíróság a jogerős ítéletével a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Ítéletében megállapította, hogy a telepengedély kiadá­sá­ nak más akadálya nincs, csak a szennyezőanyag kibocsátása kö­ rében kell vizsgálni a határérték túllépését, és elő kell írni e körben a megfelelő műszaki megoldás megvalósítását. Az alperesi beavatkozó a megindult újabb eljárás során 2005. december 16. napján újabb telepengedély iránti kérelmet terjesztett elő, a B. A. Kft. mérési szakvéleményével igazolta, hogy az elvégzett környezetvédelmi beruházás alapján a szennyezőanyag-kibocsátás a határértéket nem lépi túl. Erre az új kérelemre tekintettel az el­ső­ fokú hatóság, a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Főosztálya a 2006. március 29. napján kelt határozatával az alperesi beavatkozó részére gépjárműjavítás tevékenységre telepengedélyt adott. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2006. július 26. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot a másodfokú közegészségügyi szakhatóság kikötéseinek előírása miatt részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. Ítéletének indokolása szerint a megismételt eljárásokra és a korábbi eljárásokban hozott jogerős ítéletekre figyelemmel a perbeli esetben csak a kör­ nye­zetvédelmi kérdések voltak vizsgálhatók, minden más kérdésben a jogerős döntés alapján ismételt vizsgálatnak nincs helye, ebből következően nem vizsgálható az autójavító műhely létesítése, fennmaradása jogszerűsége. A Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) Ök. rendelete (MÉSZ) 6. § (3) bekezdés e) pontja csak új épület építésére állít fel korlátokat, a már létező autófényező-üzemre e rendelkezés nem vonatkozik. A 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet a perbeli építményre nem vonatkozik, így az abban foglalt védelmi övezetre vonatkozó rendelkezések nem alkal­ mazhatók. A tűzvédelmi szakhatóság szakhatósági hozzájárulását megadta, a környezetvédelmi szakhatóság a légszennyező-anyag határértéken belüli kibocsátására tekintettel a szakhatósági hoz­zá­ járulását szintén megadta, ezért az alperes a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint telep­en­

gedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet (R.) 7. § (1) bekezdése alapján jogszerűen adta meg a telepengedélyt. A felperes által hivatkozott nyugalom megzavarása, a bűz- és zaj­ hatás olyan körülmények, amelyek a műhely jövőbeni működésével kapcsolatosan feltételezett zavaró hatások, amelyek alapján a telep­ engedély megadása nem tagadható meg. A telepengedélyezési eljá­ rásban az alperes szakhatóságok bevonásával vizsgálja a felperes által hivatkozott zavaró körülményeket, a szakhatóságok bevonását előíró szabályokra figyelemmel. A szakhatóságok a telepengedély megadásához hozzájárultak, nem állapítottak meg olyan zaj-, bűz-, szaghatást, amely miatt a telepengedély megadásának jogszabályi akadálya lett volna. Az eljárás során nem merült fel adat arra, hogy a telepengedély megadásával az autófényező műhely működésének megkezdése a környezetében élők egészségét veszélyeztetné, vagy olyan zavaró hatással járna, amely indokolná a telepengedély iránti kérelem elutasítását. A felperes ilyen zavaró körülményt az eljárás során nem bizonyított. Az alperesi beavatkozó a tevékenységet a saját ingatlanán végzi, nem állapítható meg, hogy a felperesi szomszéd szomszédjogi, birtokvédelmi értelemben vett nyugalmát zavarná, és ez a zavarás olyan mértékű lenne, hogy az a telepengedély megadását kizárná. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását. Sérelmezte, hogy az R. 5. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg teljeskörűen. Az országos településrendezési és építési követel­mé­ nyekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 13. § (1) bekezdése kizárja az autójavító-műhely építését kertvárosias lakó­te­ rületen. Tévesen állapította meg a bíróság az R. 7. § (1) bekezdése alapján, hogy a nyugalmat nem zavarja, a környezetben élők egészségét nem veszélyezteti az autójavító-műhely működése. A közigazgatási eljárásban T. T. szomszéd nyilatkozott a szaghatásra, amely ellentétes azzal a megállapítással, hogy a műhely működése során zavaró szaghatás nem merül fel. Szakértői bizonyítás lefolytatását kérte, bizonyítási indítványának a bíróság nem tett eleget, ugyanakkor a bizonyítás elmaradását a felperes hátrányára értékelte. Vizsgálni kellett volna, hogy a festőkabin a beépített szűrők elle­ nére szaghatással jár-e, és az milyen mértékű. A veszélyesanyag-kibocsátására csak az alperesi beavatkozó csatolt szakvéleményeket, amelynek megalapozottsága nem került a perben igazságügyi szak­ értővel felülvizsgálatra. Szakkérdések esetén a bíróság nem mellőz­ hette volna szakértő kirendelését, és nem zárhatta volna el a Pp. 164. § (1) bekezdésébe ütközően a felperest a bizonyítás lehető­sé­ gétől. Az elsőfokú bíróság az ítéletében egy olyan legfelsőbb bírósági eseti döntésre hivatkozott, amelynek tartalmát a peres eljárás során nem ismerhette meg, így a Pp. 8. § (1) bekezdése megsértésre került, jogait rendeltetésszerűen nem gyakorolhatta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. Az al­ peresi beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

 2 0 0 9 / 1 . szám

Melléklet

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a tevékenység végezhetősége körében előterjesztett jogszabálysértések vonatko­ zásában alaptalannak találta. A keresettel támadott határozat meghozatalát megelőzően több eljárás folyt, melynek során jogerős ítélet állapította meg, hogy a telepengedély megadásának más akadálya nincs, mint a szennyező-anyag kibocsátására megállapított határérték túllépése. Így a jelen eljárásban már érdemben nem vitatható, hogy autófényező- és javítóműhely az adott építési övezetben el­he­ lyezhető-e, így a MÉSZ 6. § (3) bekezdés e) pontja és az OTÉK 13. § (1) bekezdése megsértése nem vizsgálható. Ezzel összefüggésben a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a R. 5. § (1) bekezdése értelmében az adott tevékenység végzésének lehetősége kizárt. Az autójavító műhely jogerős fennmaradási engedéllyel rendelkezik, és a beavatkozó már létező műhelyre, építményre kért telepengedélyt. A MÉSZ 6. § (3) bekezdés e) pontja csak új épület építésére, bővítésére fogalmaz meg tilalmakat, korlátozásokat.

A Ket. 45. § (2) bekezdése értelmében a szakhatósági állásfog­ laláson alapuló határozat bírósági felülvizsgálata során támadható a szakhatósági állásfoglalás és mivel szakkérdésről van szó az állásfoglalás állított tartalmi alaptalanságát a fél csak szakértői vélemény beszerzésének kérésével tudja bizonyítani. A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján bizonyítási kötelezettségének eleget tett akkor, amikor szakértői bizonyítás lefolytatását kérte az elsőfokú bíróság a bizonyítás mellőzésével.

A felperes nyugalmat zavaró körülményekre vonatkozó kereseti kérelmét az elsőfokú bíróság jogszerűen találta alaptalannak. A fel­ peres e körben előterjesztett kifogásai a telep működésével kapcsolatban felmerülő zavaró hatásokra vonatkoznak, amelyek birtok­há­bo­ rítási vagy szomszédjogi eljárás keretében orvosolhatóak, ha ezek a feltételezett, jövőbeni körülmények bekövetkeznek. A hatóságnak a telepengedélyezési eljárásban a szakhatóságok által előírt feltételek, kikötések előírása mellett kell vizsgálnia, hogy az autójavító- és fényező-műhely telepengedélye megadásához valamennyi jogsza­bá­ lyi feltétel fennáll-e. Feltételezett jövőbeni, jogsértő magatartás-vizsgálatára nem kerülhet sor, ilyen magatartás esetén újabb eljárás lefolytatására kerülhet sor. A nyugalom megzavarására való hivatkozás körében olyan konkrét zavaró hatásokat kell valószínűsíteni, amely a R. 7. § (1) bekezdése alapján a telepengedély megadását kizárják.

2.) A kártalanítási igény nem zárható ki, ha nincs   természeti táj megjelölése és megakadályozása érdekében   előírt korlátozás vagy tilalom (1996. évi LIII. tv. 72. §, 37. §)

A felperes által hivatkozott tűzvédelmi, közegészségügyi, állategészségügyi, talajvédelmi kérdéseket érintő kifogásairól az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy egyrészt azok csak feltételezett sérelmek, azokat bizonyítani, valószínűsíteni a felperesnek nem sikerült, másrészt a telepengedélyezési eljárásban növényvédelmi és talajvédelmi szempontok vizsgálatára nem kerülhet sor. Megalapozottan kifogásolta viszont a felperes a környezetvédelmi szakkérdést érintő ipari tevékenység szennyező anyag kibocsátása miatt felmerülő környezetkárosító hatást, és ezzel összefüggésben jogszerűen kérte szakértő kirendelését. A felperes keresetében kifogásolta a telepengedélyezés tárgyát képező technológiát és üzem­ vitelt, állítva, hogy az olyan hiányosságokban szenved, amelynek folytán a tevékenység végzésekor nem biztosítható, hogy a műhely a környezetben élők egészségét, valamint a környezetét ne veszélyeztesse. Ezzel összefüggésben további szakhatóságok bevonását kérte, valamint állítása bizonyítására szakértő kirendelését indítványozta. Az elsőfokú bíróság a szakértő kirendelése iránti indítványnak nem adott helyt, így a környezetvédelmi kérdésekben bizonyítás lefolytatása nélkül hozott ítéletet, és utasította el a felperes keresetét arra való hivatkozással, hogy a beavatkozó a szükséges környezet­ védelmi szakhatósági hozzájárulással rendelkezik. A telepengedély iránti kérelem tárgyában eljáró hatóságot a szak­ hatóság állásfoglalása köti, így a határozatát a környezetvédelmi szakhatóság állásfoglalására alapítottan hozza meg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 44. § (2) bekezdése alapján.

II 2 0 0 9 / 1 . szám

A fentiek alapján következően az elsőfokú bíróság súlyos eljárási szabálysértést követett el, ezért az ítélete jogszabálysértő, a Legfel­ sőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Kfv. II.39.333/2007.)

A felperes 2005. április 15-én 226 041 828 Ft kártalanítási igényt jelentett be a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fel­ ügye­lőséghez egyes K. község határban található erdőrészletekre vonatkozó erdészeti üzemtervi előírásokból adódóan az elpusztult, meg­semmisült faanyagból, valamint a lábon álló faanyag minőségi romlásából származó értékvesztésre, továbbá 1997-2004-ig az éves erdőgazdálkodási tervekre megadott természetvédelmi szak­ha­ tó­sági állásfoglalásokból eredően a fakitermelési lehetőségekből törölt erdőrészletek, facsoportok értékvesztésére, illetve a lábonálló állományoknál az időbeni korlátozás miatt kitermelhető faáru érték­ vesztésére a korlátozás miatti többszöri anyagmozgatás költségeire alapítottan. Az elsőfokú hatóság a felperest hiánypótlásra szólította fel, majd kártalanítási igényét határozatában elutasította. A felperes fellebbe­ zése folytán eljárt alperes 2006. február 24-i határozatával az első­ fokú hatóság határozatát helybenhagyta. A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és kártalanítási igénye jogalapjának megállapítását kérte. A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletét a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 72. § (1) bekezdés, 72. § (2) bekezdésére a) pontjára, 37. § (3) bekezdésére, 78. § (1) bekezdésére, továbbá az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (Evtv.) 26. §-ára alapozta. Álláspontja szerint különbséget kell tenni egyrészről a kötelezést, tilalmat megállapító határozatok, másrészről a tevékenység gyakorlá­sá­ nak feltételeit meghatározó engedélyek és szakhatósági állásfoglalások között. Kártalanítási lehetőség csak a közvetlen beavatkozásnak minősülő kötelezések és tilalmak esetén lehetséges. Önmagában a természetvédelmi oltalom alá helyezés kártalanításra nem jogosít, a Tvt. 72. § (1) bekezdés alapján a már védett természetvédelmi te­ rületeken elrendelt további korlátozási tilalom miatt bekövetkező tényleges kár megtérítését kérheti a gazdálkodó. Nem lehet kártalanítási igényt alapozni a körzeti erdőtervből származó előírásokra, és akkor sem, ha a korlátozást vagy tilalmat védett természeti területen, természeti kár megelőzése és megakadályozása érdekében írják elő. A megyei bíróság kifejtette, hogy a felperes fakitermelési tevékenységét előre ütemezhette, ezért a fakitermelésre vonatkozó időbeli korlátozás kártalanításra nem jogosítja.

Melléklet

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésével az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint a kártalanítási igény előterjesztésére a természet védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm. rendelet (Korm. r.) 10. § (2) bekezdése alapján 1997. január 1-től számítva volt lehetősége. A felperes kártalanításra való jogosultságának alapját pedig a Tvt. 72. § (1) bekezdése képezi. Előadta, hogy a perbeli erdőket kb. 100 évvel ezelőtt elsődlegesen gazdasági céllal telepítették, azok felett a felperes vagyonkezelői jogot gyakorol. Az erdőgazdálkodási természetvédelmi érdekből történő korlátozása, illetve tiltása komoly gazdasági hátránnyal jár, amiért a Tvt. 72. § (1) bekezdése alapján kártalanításra jogosult.

Ezen esetekben is mentesül a kártalanítási kötelezettség alól a hatóság, ha: 1. A védett területen a természeti kár megelőzését, illetve meg­ akadályozását szolgálja a korlátozás vagy tilalom. 2. A védett és nem védett területen a használó jogellenes magatartása idézte elő a hatóság intézkedését. 3. Valamennyi esetben, ha a kár más forrásból megtérült. 4. Valamennyi esetben, ha a többletköltségek más forrásból megtérültek (Tvt. 72. § (2) bekezdés a) – d) pontja). Az alperes előadta, hogy az éves erdőgazdálkodási tervek engedélyezése során a természetvédelmi szakhatóság három típusú korlátozással élt: 1. Fokozottan védett madarak fészkelő helyei védelmében területi korlátozás. 2. Hagyásfa-csoportok előírása. 3. Vegetációs időben történő időbeli korlátozás.

Hangsúlyozta, hogy a felperes esetében nem a Tvt. 72. § (2) Az alperes kifejtette, hogy a fokozottan védett madarak fészkelő be­kezdés a) pontja szerinti természeti kár megelőzése és megaka­ helyei vonatkozásában előírt korlátozások a fészkelés elősegítését, dályozása érdekében előírt korlátozásról vagy tilalomról van szó, azaz természeti kár megakadályozását célozták. A hagyásfa-csoportok a korhadéklakó fajok élőhelyének megőrzését kívánják elő­ hanem egy olyan védett természeti területen természetvédelmi érdek­ből elrendelt gazdasági korlátozásról, illetve tilalomról, ame- segíteni. A időkorlátozást az alapozza meg, hogy a Tvt. 33. § (4) lynek oká­ból felmerült tényleges kárát meg kell téríteni. Hang- bekezdése értelmében fakitermelést vegetációs időszak alatt csak súlyozta, hogy a gazdasági korlátozások az erdőgazdálkodási kivételesen indokolt esetben lehet engedélyezni, a természetvédelmi üzemtervben valósulnak meg, és kötelező szakhatósági elő­írás­ szakhatóság hozzájárulásával. A felperes, mint erdőgazdálkodó, ilyként jelennek meg. Vitatta azt a jogerős ítéletben kifejtett álláspon­ en irányú kérelemmel egyetlen alkalommal sem élt. Ugyanakkor az tot, hogy a vegetációs időre vonatkozó időbeli korlátozás előre időbeli korlátozásokat a felperes előzetesen ismerte, úgynevezett hozott fakitermelési tervvel ellensúlyozható, kiemelve, hogy ez a kér­ előrehozott fakitermelési terv keretében védhette volna ki annak hadés kizárólag a kárenyhítési kötelezettség vonatkozásában vizs- tását. gálható. Összességében megállapította, hogy a jogerős ítélet a Tvt. 37. § (3) bekezdését, 72. § (1) és (5) bekezdését, a Korm. A felülvizsgálati kérelem alapos. r. 8. § (2) bekezdését, az államigazgatási eljárás általános sza­bá­ lyairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 2. § (2) bekezdését, 26. § A Tvt. 72. § (1) bekezdése szerint a védett természeti területeken (1) bekezdését, 43. § (1) bekezdés c) pontját, továbbá a Pp. 339. természetvédelmi érdekből – az e törvény hatálybalépését követően § (1) bekezdését sérti. – elrendelt gazdálkodási korlátozás, illetve tilalom esetén vagy a termelési szerkezet jelentős megváltoztatásának előírása következté­ Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenn­ ben a tulajdonos vagy – amennyiben a tulajdonos a terület hasz­ná­la­ tát átengedi – a jogszerű használó tényleges kárát meg kell térí­teni. tartását kérte. Kiemelte, hogy a Tvt. 72. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott korlátozás vagy tilalom a felperessel, mint a perbeli A Tvt. 72. § (2) bekezdése értelmében kártalanítási igényt nem területen jogszerűen gazdálkodó személlyel szemben is alkalma- keletkeztet: zható. A Tvt. 72. § (1) bekezdése értelmében a kártalanítási jogintéza) védett természeti területen a természeti kár (37. § (3) bekezdéménye az utólagos elrendelt hasznosítási, illetve gazdálkodási korlá- sében meghatározott tevékenységgel okozott kár) megelőzése tozás vagy tilalom esetére vonatkozik. Ilyen kártalanítási kötelezett- és megakadályozása érdekében jogszerűen előírt korlátozás vagy séget köteleztető korlátozást, illetve tilalmat azonban a hatóság nem tilalom. rendelt el. A hatóság utólagosan nem korlátozta a felperes által már A Tvt. 37. § (3) bekezdése kimondja, hogy védett természeti terülmegszerzett jogosultságot. A felperes által hivatkozott üzemtervezés et károsítása, veszélyeztetése vagy jogellenes zavarása esetén olyan egyeztetési folyamat, amely a hatósági elemet nélkülözi. A tíz a természetvédelmi hatóság köteles az ilyen magatartás tanúévre szóló körzeti erdőterv önmagában az erődgazdálkodót erdei sítóját a tevékenység folytatásától eltiltani. haszonvételek gyakorlására nem jogosítja fel, annak végrehajtására éves erdőgazdálkodási terv jóváhagyását kell beszerezni. Az alperesi A felperes kártalanítási igényét az érvényes üzemtervben a terálláspont szerint a Tvt. 72. §-a és a Korm. r. 5. §-a alapján a kárta- mészetvédelmi hatóság által rögzített korlátozásból eredő kár (ezen belül értékvesztés az elpusztult, megsemmisült faanyagból, érték­ lanításnak négy esete áll fenn. vesztés a lábon álló faanyag minőségi romlásából), a természetvé1. Védett természeti területen tett gazdálkodási korlátozás, tilalom. delmi hatóság által kiadott éves határozatok alapján keletkezett kár 2. Indokolatlan ideiglenes védetté nyilvánítás. (fakitermelési lehetőségből törölt erdőrészetek, facsoportok érték­ 3. Indokolt ideiglenes védetté nyilvánítás. vesztése, lábon maradt állományoknál az időbeli korlátozás miatt 4. Nem védett természeti területen tett korlátozás, tilalom egyéb a kitermelhető faáru értékvesztése, a korlátozás miatti többszöri hatósági kötelezés. anyagmozgatás költsége) mint kártalanítási jogcím megjelölésére al-

III 2 0 0 9 / 1 . szám

Melléklet

apozta. Az alperes másodfokú határozatának indokolásában azért minősítette alaptalannak a felperes kártalanítási igényét, mert úgy ítélte meg, hogy a Tvt. 72. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott természeti kár megelőzését és megakadályozását szolgálták azok a jogszerűen előírt korlátozások vagy tilalmak, amelyek az üzemtervben megjelentek. Az alperesi álláspont szerint az a körülmény is kizárja a kártalanítás lehetőségét, hogy a felperes vagyonkezelési szerződés figyelembe vette az erdei haszonvételek jövőbeni hatósági és szakhatósági korlátozásait is. A Legfelsőbb Bíróság a 2007. évi 1669. számú elvi bírósági határozatában már rámutatott arra, hogy a Tvt. 72. § (2) bekezdésének a) pontja csak abban az esetben alkalmazható, ha a tulajdonos vagy a jogszerű használó a Tvt. 37. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a védett természeti területet károsítja, veszélyezteti vagy jogellenesen zavarja, és e tevékenység megelőzése és megakadályozása érdekében ír elő a természetvédelmi hatóság korlátozást vagy tilalmat. A Legfelsőbb Bíróság a jelen perben is tényként állapította meg, hogy a felperes nem folytatott a Tvt. 37. § (3) bekezdésében meghatározott jogellenes tevékenységet, és a természet­ védelmi hatóság e tárgyban nem is hozott vele szemben korlátozási tilalmat elrendelő határozatot. Ennek következtében az alperes tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a felperes kártalanítási igényének teljesíthetőségét a Tvt. 72. § (2) bekezdés a) pontja kizárja. Miután az alperes eltérő jogi álláspontja miatt a kártalanítási igény elbírálásához szükséges mértékben nem tisztázta a tényállást és a kártalanítási igény összeg­szerűsége tekintetében nem hozott döntést, a Legfelsőbb Bíróság a keresetet elutasító jogerős ítéletet jog­sza­ bálysértőnek találva azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalával az alperes határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú természetvédelmi hatóságot pedig új eljárásra kötelezte. (Legf. Bír. Kfv. IV. 37.244/2007.)

3.) Ügyféli érintettség vizsgálata repülőtér zajgátló   védőövezet kijelölésekor (1957. évi IV. tv. 3. §, 1995. évi LIII. tv. 29. §, 34. §, 35. §, 87. §) A repülőtér zajgátló védőövezete kijelölése iránti eljárás 2005. június 13-án indult. A felperes 2006. április 14-i kérelmében az eljárásban ügyfélként történő elismerését kérte; hivatkozással arra, hogy az 1477/3 hrsz.-ú ingatlan a tulajdonát képezi. Az elsőfokú hatóság 2006. április 14-én kelt határozatában a védőövezetet kijelölte, majd 2006. június 7-i határozatával a felperes kérelmét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2006. augusztus 1-jén kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, illetve hatályon kívül helyezését kérte. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 3. §-a, 41. §-a, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 25. és 34. §-a, továbbá a repülőterek környezetében

IV 2 0 0 9 / 1 . szám

létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének részletes műszaki szabályairól szóló 18/1997. (X. 1.) KHVM-KTM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § a) pontja, 12/A. §-ának (11) és (12) bekezdése, valamint 13/A. §-ának (1) be­kezdés a) pontja, 3. sz. mellékletének 3.3 pontja, és 2. § (1) bekezdése, 15., 16. és 17. §-a alapján megállapítható, hogy a felperest ügy­féli jogosultság nem illeti meg. A Fővárosi Bíróság kifejtette, hogy ügyfél az, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, illetve akinek vonatkozásában közvetlen érdekeltség állapítható meg. Az ügyfél-képesség tárgyában hozott határozat érdemben eldönti azt a kérdést is, hogy az adott személy és az engedélyező hatóság között fennáll-e közigazgatási jogviszony. A Fővárosi Bíróság hangsúlyozta, hogy nem kell kijelölni védőövezetet az olyan területen, ahol – a számítások szerint – a zajterhelés nem éri el a jogszabályban meghatározott legalacsonyabb mértéket. Az adott területen a megengedett – közlekedésből származó – zaj­ terhelés nappal 65 dB, éjszaka 55 dB lehet. A kivételesen kijelölendő E jelű övezet esetében a nappali zaj 55 dB-nél az éjszakai 45 dB-nél kisebb; az övezet kijelölését ebben az esetben kórház vagy jelentős gyógyhely megléte indokolhatja. A Fővárosi Bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a fel­ peres a védőövezet kijelölésekor a tulajdonában álló ingatlanon kór­ há­zat és gyógyhelyet nem működtetett, a repülőtér működéséből szár­mazó zajterhelés az E jelű övezetre előírt mértéket sem érte el; ezért – a védőövezet kijelölésével összefüggésben – a felperes jo­gá­ nak, jogos érdekében közvetlen sérelme nem állapítható meg. A Fővárosi Bíróság rámutatott arra is, hogy az ingatlan jövőbeni hasznosítására vonatkozó terv nem minősíthető közvetlen érdekeltségnek. A bíróság kiemelte azt is, hogy – az alperesi határozat megállapításai szerint – a repülőtér üzemeltetéséből származó mértékadó zaj­ terhelés az 55, illetve 45 dB-es mértéket nem haladja meg; ezt a tényt a felperes keresetében sem vitatta. E számított határérték a külön jogszabályban a területre előírt 65, illetve 55 dB-es zajterhelési határértéket nem éri el; így a felperesnek nincs olyan bizonyított környezetvédelmi szempontú joga vagy jogos érdeke, amely alapján a védőövezet kijelölése iránti eljárásban ügyfélképességgel rendelkezne. Utalt arra, hogy az R. 12/A. § (11) és (12) bekezdése értelmében az érdekeltek tájékoztatást kaphatnak, az „érdekelt fél” meghatározás azonban nem azonos az ügyféli jogállással. A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, előadva, hogy a Fővárosi Bíróság tévesen kapcsolta az ügyféli minőséget a védőövezet területén lévő ingatlanok tulajdonosainak köréhez. Álláspontja szerint minden érdekelt felet ügyfélnek kell tekinteni, akinek a repülőtéri zajcsökkentés a jogos érdekét érinti. A jó környezeti állapot romlása, az alacsonyabb zajszint emelkedése – határértéktől függetlenül – érinti az ügyfél jogos érdekeit, csökkenti az ingatlan értékét, eladhatatlanná vagy beépíthetetlenné teszi azt. Hivatkozott arra, hogy a felperesi ingatlan felett 300 méter magasságban szállnának a repülőgépek, ezért a felperesnek indokolt ügyfélként részt vennie az eljárásban, ahol a tényleges zajterhelés felmérése megtörténik, illetve a zajgátló védőövezet kialakítását elvégzik. Hangsúlyozta, hogy az R. 2. § d) és h) pontjából nem vezethető le

Melléklet

az a következtetés, amely az ügyféli jogosultságot a zajgátló védő­ övezet határához köti. Kifejtette, hogy a felperesnek azért érdeke a zajcsökkentés, mert ingatlanát természetközeli környezeti állapotban alacsony zajszinttel vásárolta, amelyen rekreációs épületeket kíván létrehozni, az emberek pihenését pedig a magasabb zajterhelés akadályozza. Hangsúlyozta, hogy mindenki ügyfél, akinek korábbi csendes ingatlana a tervezett repülőtér következtében zajosabbá válik. Utalva a Ktv. 34. § (1) és (3) bekezdésére valamint 29. §-ára elő­ adta, hogy a zajterhelési számítások hamis adatokon nyugszanak; túl­ságosan alacsony utasforgalommal és műveletszámmal számol­ tak, csak egy repülőgéptípus zajkibocsátását vették alapul. A felperes kiemelte, hogy társasági szerződésében szerepel sport­ létesítmény működtetésére, a sporttevékenység, illetve szabadidős tevékenység végzése, amelyet a perbeni – a repülőtértől 6 km távolságra lévő – ingatlanon kívánt gyakorolni; ezért joga van a köz­ igazgatási eljárásban ahhoz, hogy a védőövezet kijelölése valóságos adatok alapján, a tényleges zajterhelésnek megfelelően történjen. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenn­ tartását kérte, kifejtve, hogy a felperes jövőben megvalósítani kívánt rekreációs beruházása közvetlen érdekeltséget nem teremt. A rendkívül jó környezeti állapot nem függ össze közvetlenül a felperes ügyfélkénti részvételével az eljárásban. A felperes előkészítő iratában felülvizsgálati kérelmét azzal egészítette ki, hogy a Fővárosi Bíróság időközben a b-i repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésére vonat­ kozó határozatokat hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Utalt arra, hogy az újabb hirdetményben a védőövezet a korábbinál nagyobb területet ölel fel. Ismertetve az egészséges kör­nyezet­ hez való jog alkotmányos szabályait, rámutatott arra, hogy a terve­ zett reptérbővítés környezeti állapotromlást idézne elő, a le- és felszálló pálya ökológiai folyosót keresztezne. Kifejtette, hogy a környe­ zeti hatások nem állnak meg a zajgátló védőövezet határánál; a zaj a zajgátló védőövezet határán túl is káros hatást okozhat az élő­ világra. Végül rámutatott arra, hogy a felperes közvetlen érintettsége a zaj­ gátló védőövezet kijelölésének, repülési iránynak a tulajdonosi jogok­ ra, az egészséges környezethez való jogra való kihatásában valósul meg, illetve az ingatlan értékcsökkenésében, hasznosíthatóságában megnyilvánuló vagyoni kárban. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az Áe. 3. § (4) bekezdése szerint ügyfél az a magánszemély, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amelynek jogát, vagy jogos érdekét az ügy érinti. Az Áe. 3. § (4) bekezdéséhez kapcsolódó következetes bírói joggyakorlat szerint az ügyféli minőség és a jog érvényesíthetősége szempontjából döntő kérdés az, hogy a felperesnek érinti-e az eljárás tárgyát képező ügy a jogát, vagy jogos érdekét. A jog, vagy jogos érdek érintettsége közvetett nem lehet, annak az ügyfél szempontjából közvetlenül kell jelentkeznie (BH 2004. évi 44. szám). A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 34. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Ktv. 29.-a értelmében a környezet-veszélyeztetéssel járó technológiák alkalmazásakor a környezet-veszélyeztetés csökkentése érdekében a veszélyforrás jellegéhez igazodó védőterületet, illetőleg védőtávolságot kell kijelölni.

A Ktv. 35. § (1) bekezdése szerint a környezeti elemek védelme, továbbá a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelem érdekében – az e törvényben meghatározottak szerint – igénybevételi, kibocsátási, valamint szennyezettségi határértéket kell megállapítani. A felperes a zajgátló védőövezet kijelölésére irányuló eljárásban fennálló érintettséget az A. – F.-on lévő 1477/3. hrsz.-ú ingatlan tulajdonosi minőségében határozta meg, előadva, hogy az ingatlant a jövőben rekreációs célra kívánja használni. Az Áe. 3. § (4) bekezdése alapján – amint a Fővárosi Bíróság arra helyesen rámutatott – az ügyféli jogállás megállapíthatóságához azt kellett vizsgálni, hogy a felperesi ingatlant mekkora környezeti terhelés éri a reptér bővítésével összefüggésben. E tekintetben – a felperesi felülvizsgálati kérelemben kifejtett állásponttal ellentétben – jelentősége van annak, hogy az adott környezetterhelés túllépi-e a környezeti elemek védelme érdekében meghatározott határértékeket. A Fővárosi Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy amennyiben a környezethasználat nem haladja meg a Ktv. 87. § (1) bekezdése alapján meghatározott határértéket, akkor a tevékenység jogi értelemben jogszerűen végezhető. Önmagában az, hogy a korábban csendes ingatlan a tervezet reptér következtében zajosabbá válik (felülvizsgálati kérelem 3. oldal utolsó bekezdése), határértéken belüli változás esetében jog-, illetve jogos érdeksérelmet nem valósít meg. A felperes felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a zajszámítások hamis adatokon nyugszanak, és megfelelő kiinduló adatokkal történő számítás esetén a felperesi ingatlan beleeshet a zajgátló védőövezetbe. Ezen állítását azonban – amely valójában az alperesi határozat, illetve jogerős ítélet megalapozatlanságára utal – megfelelő bizonyítékokkal sem keresetlevelében, sem a Fővárosi Bíróság eljárásában nem támasztott alá. A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre sem lehet hivatkozni, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya, azaz amelyre vonatkozóan a fél az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott, amely­ re nézve bizonyítékait nem jelölte meg (EBH 2002.653.) A fentiekre tekintettel nem vitatható a Fővárosi Bíróság ítéletének azon megállapítása, hogy A.–F. település területén a repülőtér üze­ meltetéséből származó mértékadó zajterhelés az 55 és 45 dB-es mér­ték alatt van (jogerős ítélet 7.oldal 1. bekezdés). A kifejtettekre figyelemmel a Fővárosi Bíróság jogszerűen állapította meg a felperes ügyféli jogosultság hiányát, ezért az a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. IV.37.286/2007.) 4.) A gazdasági tevékenységgel összefüggésben   keletkező hulladék fogalma megszorítóan nem   értelmezhető (2000. évi XLIII. tv. 21. §, 16/2001. KöM r. 1. §). A felperesek 2003-2005. évben B. F. főjegyzőjének címzett beadványukban bejelentették, hogy a gazdálkodásuk során keletkező EWC 20 03 01 kóddal jellemzett települési szilárd hulladék kezelésére a felperesi beavatkozóval kötöttek szerződést.

 2 0 0 9 / 1 . szám

Melléklet

Úgy nyilatkoztak, hogy a telephelyükön kizárólag gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezik hulladék. B. F. Önkormányzata F. Hivatal Közmű Ügyosztálya levélben tájékoztatta a felpereseket arról, hogy kötelesek hulladékkezelési közszolgáltatást igény­ be venni, ezért a hulladékkezelési közszolgáltatásra kötelezett gaz­ dálkodó szervezetek nyilvántartásából nem törölhetők. A felperesek bejelentésüket fenntartva kérték a hulladékkezelési közszolgáltatásra kötelezett gazdálkodó szervezetek nyilvántartásából való törlésüket. A B. F. Önkormányzata F. Hivatal Kommunális Ügyosztálya a főjegyző megbízásából eljárva hozott határozataival a felperesek kérelmét elutasította. A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes jogelődje határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. A felperesek keresetükben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérték. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével az alperesi jogelőd határozatait az elsőfokú határozatokra kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 3. § c) pontja, 13. §-a, 21. §-a, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 61/2002. (X. 18.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Tszr.) 15. és 17. §-a, továbbá a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet (a továbbiakban: Hjr.) 1. sz. melléklete rendelkezéséből az a következtetés vonható le, hogy a gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezett hulladékra a gazdálkodó szervezetnek nem kell igénybe vennie hulladékkezelési közszolgáltatást, ha a hulladékkezelésre feljogosított hulladék­ke­ze­lő­ nek átadja, és a hulladékkezelés díját megfizeti. A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint a gazdasági tevékenységgel összefüggésben ke­ let­kezett hulladék fogalmát törvény nem határozza meg, ezért azt meg­szorítóan nem lehet értelmezni. A gazdálkodó szervezet gazdasági üzleti tevékenysége körébe tar­ tozik az üzleti partner, ügyfél vendéglátása, a tárgyalás során kelet­ kező hulladék, valamint a gazdálkodó szervezet dolgozója által végzett tevékenység folytán keletkező hulladék, azaz nemcsak a közvetlen termeléssel, bevételszerzéssel, hanem a szélesebb értelemben vett üzleti gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkező települési hulladék is a gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezett hulladéknak tekintendő. A Fővárosi Bíróság kiemelte, hogy az alperesi határozatokból nem tűnik ki, hogy milyen bizonyítékok alapján jutott arra a következtetésre, hogy a felpereseknél gazdasági tevékenységen kívüli hulladék is keletkezik. Kifejtette, hogy önmagában az EWC 20 03 01 kód hatálya alá tartozó egyéb települési hulladék alkalmazása esetén nem lehet kizárni azt, hogy a hulladék gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezik. Álláspontja szerint azt a körülményt, hogy a hulladék gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezik-e, a gazdálkodó szervezet erre vonatkozó nyilatkozata megfelelően igazolja. A jogerős ítélet indoklása kitért arra, hogy B. F. főjegyzője az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 19. § (6) bekezdése értelmében az ügy intézéséből nem volt kizárt, mert a nyilvántartásból való törlési eljárás nem minősül a főjegyző saját ügyének. A jogerős ítélet ellen a II. r. alperesi beavatkozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jog­ erős ítélet a Hgt. 21. § (2) bekezdésébe, az Önkr. 15. § (5) bekezdésébe, a Kjr. tovább á a települési szilárd hulladékokkal kapcsolatos

VI 2 0 0 9 / 1 . szám

tevékenység végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) előírásaiba, illetve a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/B. §-ába ütközik. Sérelmezte, hogy a bíróság bizonyítási eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú közigazgatási szervet annak vonatkozásában, hogy a felpereseknél keletkezik-e a gazdasági tevékenységen kívüli hulladék. Hangsúlyozta, hogy az alperesi határozatok indokolása a vonatkozó jogszabályok alapján vezette le a nyilvántartásból való törlésre irányuló kérelmek elutasításának indokát, és kiemelte, hogy a Hjr.-ben előírt hulladék-besorolási kódszámoknak azért van jelentősége, mert az elkülönített hulladék vizsgálata alap­ ján lehet elbírálni azt a kérdést, vajon minden felperesi hulladék a gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezik-e. A felpe­ resek a szelektív gyűjtést nem végezték el, így az sem állapítható meg, hogy a felperesek tevékenysége során milyen hulladék keletkezett. Az alperesi beavatkozó kérelmében rámutatott arra, hogy a Pp. 229/B. §-ában foglalt mérlegelési szabályokat megtartotta, ezért téves az az ítéleti álláspont, hogy határozata jogszabálysértő. A felperesek és a felperesi beavatkozó ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték. Hangsúlyozták, hogy kö­te­ lező közszolgáltatást csak akkor kell igénybe venni, ha azt kör­nye­ zetvédelmi hulladékgazdálkodási szempontok indokolják. Amennyiben a felperesek a gazdasági tevékenységgel összefüggésben ke­ letkezett hulladékukat arra jogosult vállalkozásnak átadják, vagy ma­ guk hasznosítják, illetve ártalmatlanítják, a közszolgáltatási mo­­­no­polhelyzet fenntartását semmi sem indokolja. Az ellenkérelem rá­­mutatott arra, hogy a hulladékok harmonizált jegyzéke EWC 20 03 01-es kevert települési hulladék kategóriája az egyetlen olyan besorolási lehetőség, amely a felperesek gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett hulladékot magában foglalhatja. A felpe­ resek álláspontja szerint mind a települési szilárd hulladék, mind az ezen belül megjelenő háztartási hulladék a kevert települési hulladék csoportba sorolható. Hangsúlyozták, hogy az alperesi döntés nem felel meg a Pp. 339/B. §-ában meghatározott mérlegelési feltételeknek, mert a tényállást kellő mértékben nem tárta fel, a mérlegelés szempontjait nem foglalta határozatában, a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége nem tűnik ki. Az alperes előkészítő iratában a jogerős ítélet hatályon kívül helye­ zését és a felperesek keresetének elutasítását kérte, előadva, hogy az Európai Hulladékkatalógus kódjának első két számjegye a keletkezés tevékenység szerinti főcsoportjára utal, tehát a kódszámból következtetést lehet levonni arra, hogy a hulladék milyen tevékenységgel összefüggésben keletkezett. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Hgt. 21. § (1) bekezdése szerint a települési önkormányzat kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fent. A 21. § (2) bekezdése kimondja, hogy gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett teleülési hulladékának kezeléséről a) a 13. §-ban foglaltaknak meg­ felelően nem gondoskodik, vagy b) azon a településen, ahol a gaz­ dál­kodó szervezet települési hulladéka keletkezik a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezelés – a Főfelügyelőség által igazoltan – a környezeti szempontból a 13. §-ban meghatározottaknál lényegesen kedvezőbb megoldással történik. Az idézett rendelkezésekből kitűnik, hogy főszabályként az ingat-

Melléklet

lantulajdonosok a náluk keletkező települési hulladék kezelésére közszolgáltatást kötelesek igénybe venni. A főszabály alóli kivétel a gazdálkodó szervezetnél gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezett települési hulladék kezelése, amennyiben arról a hulladék termelője, illetve birtokosa a Hgt. 13. §-a szerint megfelelően gondoskodik. A perbeli esetben a felperesek a náluk keletkező hulladék kezelésére a felperesi beavatkozóval szerződést kötöttek, arról tehát a Hgt. 13. §-ának megfelelően gondoskodtak. Ilymódon a gazdasági tevékenységükkel összefüggésben keletkezett települési hulladék kezelésére nem kötelesek a közszolgáltatást igénybe venni. A Fővárosi Bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy azon körülmény bizonyítására, hogy a felpereseknél kizárólag gazdasági tevékenységükkel összefüggésben keletkezik hulladék, a felperesi nyilatkozat elégséges, amennyiben a Tszr. 17. § (7) be­ kez­dése szerinti a hulladékkezelési közszolgáltatásra kötelezett gaz­ dál­kodó szervezetek nyilvántartásából való törlés iránti kérelmet terjesztenek elő. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletének indokolásában helyesen mutatott rá arra, hogy a Hjr. szerinti hulladék kódnak nem lehet olyan jelentőséget tulajdonítani, amelynek alapján meghatározható lenne, hogy az adott települési hulladék háztartási hulladéknak vagy gazdasági tevékenységből származó hulladéknak minősül-e. A Hjr. 1. sz. mellékletének 20. pontja szerint ugyanis ebbe a pontba sorolhatóak a települési hulladékok, függetlenül attól, hogy azok háztartási hulladékok vagy az ezekhez hasonló kereskedelmi, ipari és intézményi hulladékok. A Hjr. besorolási szabályaiból tehát, amint azt a Fővárosi Bíróság helyesen megállapította, nem vonható le következtetés arra vonatkozóan, hogy a fel­ peresek kötelesek-e a hulladékkezelési közszolgáltatást igénybe venni. A döntés meghozatala szempontjából a Hgt. 21. § (2) bekezdésének meghatározását kell alapul venni, nevezetesen azt kell vizsgálni, hogy a települési hulladék gazdasági tevékenységgel összefüggésben keletkezik-e. E vo­nat­kozásban a felperesek nyilatkozatával szemben az alperes megalapozatlanul állapította meg, hogy a felpereseknél nem gazdasági tevékenységgel összefüggésben is keletkezik hulladék. A gazdasági tevékenység fogalmát a jogszabályok nem értelmezik a személyes vagy privát, illetve háztartási tevékenység viszonylatában. Ugyanakkor a gazdasági tevékenység, pl. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 52. § (1) bekezdése, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 2. § (1) bekezdése, vagy az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 2. § (1), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 4. § (1) bekezdése, továbbá az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 6. § (1) bekezdése értelmében bármely üzletszerű tevékenységet magában foglal. Amint a Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 39.069/2007/5. sz. eseti döntésében már kifejtette, az üzletszerű tevékenység dolgozók, vásárlók nélkül nem lehetséges, a dolgozók és a vevők által termelt hulladék szintén a gazdasági tevékenységhez szorosan kapcso­ló­ dóan keletkezik. A felülvizsgálati kérelemmel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság rá kíván mutatni arra, hogy az alperes, illetve az elsőfokú hatóság határozata a tekintetben, hogy a hulladék a felperesek gazdasági tevékenységéhez kapcsolódóan keletkezik-e, nem a Pp. 339/B. §ában szabályozott mérlegelési határozat, hanem a Hgt. 21. § (2) bekezdésében meghatározott kivételes szabály értelmezése és alkalmazása, ezért ilyen összefüggésben a Pp. 339/B. §-ának elő­írá­ sa­it a jogerős ítélet sem sértheti.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Kfv.IV.37.270/2007.)

5.) A hatóság tájékoztatólevele nem minősül   hatósági döntésnek, arra alapítottan   nem szerezhető jóhiszeműen szerzett jog   (1990. évi XCIII. tv. 23/A. §, 1952. évi III. tv. 339. §, 275. §.) A felperes 2003. október 8. napján kelt adásvételi szerződéssel továbbértékesítési célból megvásárolta a D.-i 5113 hrsz.-ú ingatlant. A vagyonszerzést illetékkiszabásra 2003. október 17. napján jelentették be. A megyei illetékhivatal (továbbiakban: illetékhivatal) a 2004. április 20. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest 600 000 forint visszterhes vagyonátruházási illeték és 3000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte, egyúttal figyelmeztette a továbbértékesítés határidőben történő igazolásának kötelezettségére. A felperes az ingatlant 2005. szeptember 1-jével továbbértékesítette, a továbbértékesítést 2005. november 10-én kiállított tulajdoni lappal november 11-én igazolta vissza az illetékhivatalnál. Az illeték­ hivatal a 2005. november 18. napján keltezett levéllel arról tájékoztatta a felperest, hogy a továbbértékesítés igazolásának, az illeté­kek­ ről szóló 1990. évi XCIII. törvény (ltv.) 23/A. § (7) bekezdésében fog­ lalt feltételeknek eleget tett. Az illetékhivatal a 2006. szeptember 29. napján kelt határozatával a felperessel szemben 2 080 000 forint illetéket írt elő pótlólag arra való hivatkozással, hogy a továbbértékesítés tényét csak késve igazolta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2007. január 30. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolása szerint nem vitatott tény, hogy a felperes a határidő lejártát kö­ vetően, tíz nap késedelemmel teljesítette, azonban az illetékhivatal a kötelezettség teljesítését a 2005. november 18. napján kelt levelének tanúsága szerint elfogadta. Az ezt követően, közel egy év elteltével előírt szankció ellentétes a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (2) bekezdésével, (4) bekezdésével, 114. § (3) bekezdésével. A 2005. november 18. napján kelt – bár valótlan tartalmú – levél jogi hatály kiváltására alkalmas volt, mert az a felperes igazolását elfo­ gadta, a feltételes illetékkedvezmény feltételeinek teljesítését elismerte. Ezt követően az alperes ezt az elsőfokú bíróság álláspontja szerint határozatnak minősülő döntését csak a Ket. szabályai szerint módosíthatta volna. A felperes jóhiszeműen járt el, a hatóság levele alapján végleges illetékkedvezményt szerzett, amely utóbb – jogsza­ bálysértés hiányában – tőle nem vonható meg. Mindezek alapján az alperes jogszabálysértő határozatot hozott, amikor a felperest pótlólagosan illetékfizetésre kötelezte. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartástól szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 339. § (1) bekezdését, az ltv. 23/A. § (7) bekezdését. A felperes a továbbértékesítést határ­ időben nem igazolta, ezért a szankció alkalmazása jogszerű volt.

VII 2 0 0 9 / 1 . szám

Melléklet

A tájékoztatólevél hatósági döntésnek nem tekinthető, és nem aka­ dálya a szankció kiszabásának. A felperes nem szerzett jó­hi­sze­mű jo­gokat, hiszen a határidőt ő mulasztotta el. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alapos. Jogszabályi rendelkezés hiányában törvénysértő az elsőfokú bíró­ságnak az az álláspontja, hogy az illetékhivatal 2005. novem­ ber 18. napján kelt levele alapján a felperes végleges illetékkedvezményt szerzett. A hivatkozott levél valótlanul tartalmazza azt, hogy a felperes az ltv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt törvényi kötelezettségének eleget tett. A felperes – nem vitásan – a konjuktív feltételek közül csak az egyiknek – az eladásnak – tett eleget, e ténynek határidőben és törvényben szabályozott módon való igazolásának nem. A felperesnek ezért 2005. november 11-én, a továbbértékesítés igazolásakor – tudva a határidő elmulasztásáról – a tulajdoni lappal együtt az ltv. 23/A. § (8) bekezdése alapján igazolási kérelmet kellett volna előterjesztenie, amelyben kimenti a késedelmét, megjelölve a mulasztása okát. Mivel a felperes a késedelmét nem mentette ki, igazolási kérelmet elmulasztott előterjeszteni, az ltv. 23/A. § (7) bekez­ dése szerint az illetékhivatal a határidő elmulasztása miatt jogszerűen írta elő a pótlólagos illetékfizetési kötelezettséget.

Az illetékhivatal a felperest nyilvánvalóan mulasztása ellenére, téve­ sen tájékoztatta 2005. november 18-án arról, hogy az ltv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt feltételeknek eleget tett. Ez a levél tartalmilag valótlan, az abban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak, ezért jóhiszemű jogszerzés arra nem alapítható, annak alapján nem sze­ rez­hető. Az illetékhivatal téves tájékoztatása nem tette meg nem tör­ téntté a felperes mulasztását, ezért a késedelem jogkövetkezményét az illetékhivatal az elévülési időn belül jogszerűen vonta le. Tévesen jutott arra a következtetésre is az elsőfokú bíróság, hogy az alperes az eljárása során megsértette a Ket. felperes által hivatkozott 114. § (3) bekezdését és az alapelvi rendelkezéseket. A felperes a továbbértékesítést a törvényi előírás ellenére határidőben nem igazolta, valótlan tartalmú levél alapján nem is szerezhetett jó­hi­ szemű jogokat, ennélfogva az illetékhivatalnak az eljárása során jó­hi­ szeműen szerzett és gyakorolt jogokra nem kellett tekintettel lennie. A tájékoztató levél nem minősül hatósági döntésnek sem formáját, sem tartalmát tekintve, ezért nem volt akadálya a törvényesen elő­ír­ ható szankció kiszabásának, a Ket. 114. § (3) bekezdésének megsértése szóba sem kerülhetett. A szankció alkalmazása jogszerű volt, arról az elsőfokú bíróság tévesen és jogsértően állapította meg, hogy nem lett volna kiszabható. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat megsértette, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II.39.301/2007.)

Nyilvántartás a VITUKI Kht. által 2008. november-december hónapokban kiadott Építőipari Műszaki Engedélyekről Sor- szám

ÉME- száma

Kérelem száma

Engedélyes neve

címe

Engedély megnevezése

1.

É-27/2008

237-3/2008

TRANSINVEST-Budapest Kft.

1106 Budapest, Fehér út 10.

AQUA-STOP® árvízvédelmi falak

2013. november 30.

2.

É-28/2008

72-5/2007

KEVIÉP Hungary Kelet- magyarországi Vállalkozási, Építőipari és Kereskedelmi Kft.

4025 Debrecen, Széchenyi út 46.

KST-2, KST-3 szennyvíztisztító berendezések

2013. november 30.

3.

É-29/2008

86/2007

KEVIÉP Hungary Kelet- magyarországi Vállalkozási, Építőipari és Kereskedelmi Kft.

4025 Debrecen, Széchenyi út 46.

KST-1 szennyvíztisztító berendezés

2013. november 30.

4.

É-30/2008

675-5/2008

Pipelife Hungária Műanyagipari Kft.

4031 Debrecen, Kishegyesi út 263.

PRAGMA kettősfalú PP csatornarendszer

2013. december 31.

5.

É-31/2008

651/2008

UMWELT-TECHNIK Kft.

3396 Kerecsend, Ipartelep hrsz: 031/26

Process r.tec® béléscsövek

2013. december 31.

6.

É-32/2008

382-3/2008

Hakan Plastik

Organize, San Bölgesi HAKAN DURAMAX









Yünsa Yolu No: 11 Çerkezköy-Tekirdağ- TURKEY

kettősfalú PP csatornacsövek

7.

É-33/2008

136-7/2007

Kristály Tervező, Szolgáltató

8600 Siófok, Fő u. 15. és Kereskedelmi Kft. építő, karbantartó

Viking Johnson csőhálózat szerelvények

2013. december 31.

8.

É-34/2008

660-2/2008

MAFI Project & Technology GmbH

Mühletorplatz 4-6. Feldkirch, Austria A-6800

BIOCOS® biológiai eleveniszapos rendszerű szennyvíztisztító berendezéscsalád (1000-40000 LE)

2013. december 31.

9.

É-35/2008

672/2008

ENQUA Környezet és Minőség Szolgáltató Kft.

1113 Budapest, Vágfarkasd u. 9.

AVC® iszapkezelő és víztelenítő 2013. december 31 berendezés. DN 50-300 AQUAREX

10.

É-36/2008

460/2008

PRIMOX Kft.

8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 41.

hidraulikus vezérlésű automatikus szelep-család

érvényességenyessége

2013. december 31.

2013. december 31.

Nyilvántartás a VITUKI Kht. által 2008. novemberben visszavont Építőipari Műszaki Engedélyekről Sor- szám

ÉME- száma

Kérelem száma

Engedélyes neve

címe

Engedély érvényességenyessége

1.

É-34/2007

60-5/2006

KEVIÉP Kft.

4025 Debrecen, Széchenyi út 46.

KST-2, KST-3 szennyvíztisztító berendezések

VIII 2 0 0 9 / 1 . szám