Melléklet
6 . É V F O LYA M , 2 010/5 – 6 . S Z Á M
ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója Honlapcímünk: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu. email-címünk:
[email protected]
A
ökológiai, környezettechnológiai és környezetstratégiai szaklap melléklete
I. Bírósági határozatok 1. A geotermikus energia kutatása – mint bányászati – tevékenységre kizárólagos kutatási jog adományozható [Alkalmazott jogszabályok: 1993. évi XLVIII. tv. 22., 22/B. §; 203/1998. (XII. 19.) Korm.r. 6. §] A felperes 2008. április 29-én B. területre geotermikus energiára vonatkozó kutatási jog adományozását kérte. Az elsőfokú hatóságként eljáró bányakapitányság a kérelmet határozatában elutasította, mivel álláspontja szerint kutatásijogadomány geotermikus energia kutatására a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 22. § (1) bekezdésére figyelemmel nem adható ki. Az engedély kiadásának akadályát képezte az a körülmény is, hogy a felperes a kérelme alapján felszín alatti vízkitermelésével járó kutatást kíván végezni; ez azonban a Bt. 1. § (5) bekezdése szerint nem tartozik a törvény hatálya alá.
tatására megadni, tekintettel arra, hogy az adomány is hatósági engedélynek minősül, így az elnevezésétől függetlenül azonos közigazgatási jogi aktusról van szó. A bíróság megállapította, hogy a Bt. szabályai alapján a geometrikus energia valóban nem minősül ásványi nyersanyagnak, ugyanakkor a Bt. 22. § (a kutatási jog adományozására vonatkozó szabályok) a geotermikus energia kutatása körében való alkalmazását a Vhr. 6. § (9) bekezdése megteremti. A 6. § (9) bekezdésben hivatkozott Vhr. 6. § (1) – (3) bekezdésének megfelelő alkalmazása az jelenti, hogy az „ásványi nyersanyag” helyett értelemszerűen „geotermikus energia”, az „adományoz” helyett az „engedélyez” kifejezést kell érteni. A bíróság szerint a geotermikus energia kutatási jogáról is hatósági határozatban kellett volna az alperesnek, illetve az elsőfokú hatóságnak rendelkeznie, kivéve, ha ez a tevékenység a felszín alatti vizek felszínre hozatalát érinti, mert ez esetben a Bt. 5. § (1) bekezdés g) pontja alapján nem tartozik a törvény hatálya alá. Az új eljárásra nézve a bíróság előírta, hogy a kutatási jogot magában foglaló engedély csak akkor tagadható meg, ha az új eljárásban a kérelem teljesítése a Bt. rendelkezéseit sértené a felszín alatti vizek kitermelésével kapcsolatban.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. december 9-én kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperesi határozat szerint a geotermikus energia kutatáA jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgásának engedélyezésére a földtani kutatás engedélyezésének szabályait kell megfelelően alkalmazni, a Bt. 22/B. § (1) bekez- lati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és helyette dése alapján. A földtani kutatásra vonatkozó szabályok a Bt. a jogszabályoknak megfelelő új – a felperes keresetét elutasító végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (a to- – határozat meghozatalát. Az alperes rámutatott, hogy a Bt. értelmező rendelkezései vábbiakban: Vhr.) 6. § (9) bekezdése tartalmazza, mely a 6. § (1) – (3) bekezdéseiben foglaltakra utal. E rendelkezések meg- alapján a geotermikus energia nem tekinthető ásványi nyersfelelő alkalmazása alapján az alperes arra az álláspontra he- anyagnak, így – az alperes szerint – az ásványi nyersanyagok lyezkedett, hogy geotermikus kutatásra az ásványi nyers- kutatására vonatkozó kizárólagos kutatási jog sem adományozható a geotermikus energia kutatására. anyagok kutatásához hasonló kizárólagos kutatási jog nem A Bt. 22/B. § (1) bekezdése értelmében a geotermikus eneradományozható, mert a geotermikus energia nem minősül ásgia kutatásának engedélyezésére, és a kutatás hatósági felványi nyersanyagnak. ügyeletére a földtani kutatás engedélyezésének és a hatósági felügyeletnek a szabályai alkalmazandók. Az alperesi határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett felperesi A Vhr. 6. § (9) bekezdése alapján a földtani szerkezetek megkereset szerint a bányafelügyeleti eljárásban – mind első-, mind ismerésére irányuló kutatás (azaz a földtani kutatás) engedélyemásodfokon – jogszabálysértően utasították el geotermikus energia kutatási jog adományozására irányuló kérelmét, mert a zésére a Vhr. 6. § (1) – (3) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. jog adományozása és a kutatás engedélyezése a vonatkozó Az alperes szerint a támadott jogerős ítélet a Bt. 22. § (1) jogszabályi rendelkezések alapján tartamilag azonos, az adobekezdését, 22/B. § (1) bekezdését, a Vhr. 6. § (9) bekezdésémányozáshoz külön jogszabályi feltétel nem tartozik. ben foglaltakat, valamint a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalAz eljárt megyei bíróság ítéletében megállapította, hogy a felpe- takat sérti. A jogerős ítélet indokolásában kifejtettek – az alperes értelres keresete alapos, ezért az alperes határozatát – az első fokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és az első mezésében – azt jelentik, hogy egy alacsonyabb szintű jogszafokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. Indokokolás- bály (Vhr.) rendelkezésének utaló szabálya alapján kerülne sor a törvényben meghatározott kutatási jog adományozására, ban rámutatott, hogy a geotermikus energia kutatása területén azaz a kizárólagos jogszerzésre. kizárólagos jogot biztosító kutatási engedély kiadására a Bt. és A geotermikus energia kutatására alkalmazandó, a földtani a Vhr. lehetőséget biztosít. A bíróság – a felperes jogi álláspontját osztva – úgy találta, kutatásra vonatkozó törvényi szabályok nem teszik lehetővé a hogy a jogi szabályozás megfelelő alkalmazása a perbeli eset- kizárólagos jogot jelentő kutatási jog adományozását, ezáltal kizárólagos jogszerzést sem tesznek lehetővé. Mivel a felperes ben azt jelenti, hogy a kutatási jog adományozására vonatkozó szabályok alapján kell az engedélyt a geotermikus energia ku- kizárólagos jogot kért a teljes kutatásra – és az erre vonatkozó
I 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
Melléklet
jogadományozás iránti kérelmet utasította el az elsőfokú hatóság és az alperes –, az e határozatokat hatályon kívül helyező jogerős ítélet sérti a megjelölt jogszabályi rendelkezéseket. A felperes ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte, rámutatva, hogy az abban megjelölt jogszabályi rendelkezéseket a jogerős ítélet nem sérti. A felperes szerint az eljárt megyei bíróság a Bt. és a Vhr. rendelkezéseit megfelelő tartalommal értelmezte, és helyes következtetésre jutott akkor, amikor megállapította, hogy a felperesnek a vízkitermeléssel nem járó, geometrikus energia kutatására vonatkozó jogadományozási kérelmét jogszerűtlenül utasította el első-, illetve másodfokon az eljárt bányászati hatóság. Állította felperes, hogy a bíróság a per során helytállóan feltárt tényállásból, az irányadó jogszabályi rendelkezések okszerű mérlegelésével jogszerű következtetésre jutott; ezáltal a jogerős ítélet hozatalával nem sértette meg a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az eljárt megyei bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és az egyes tényállási elemekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések helyes értelmezésével hozta meg határozatát. A perben eldöntendő alapvető jogkérdés az volt, hogy a geotermikus energia kutatására vonatkozó hatósági engedély, illetve a kutatási jog adományozására vonatkozó hatósági engedély mennyiben esnek egybe, illetve mennyiben azonos tartalmúak. E jogkérdés eldöntésénél a Legfelsőbb Bíróság a Bt. több, a közigazgatási határozatok meghozatala idején hatályban volt rendelkezését is áttekintette. A Bt. 1. § (1) bekezdés h) pontja szerint a törvény hatálya alá tartozik „a geotermikus energia hasznosítása, valamint a felszín alatti víz termelésével együtt nem járó kutatása, és kinyerése.” Az 1. § (5) bekezdés a) pontja alapján nem tartozik e törvény hatálya alá „a geotermikus energiát hordozó, felszín alatti vizek kutatása és kitermelése.” Az 5. § (1) bekezdés g) pontja értelmében a bányafelügyelet engedélyezi a geotermikus energia kutatását, amennyiben az nem érinti felszín alatti vizek felszínre hozatalát. A Bt. 22. §-a rendelkezik a kutatás engedélyezéséről, rögzítve, hogy meghatározott ásványi nyersanyag kutatására zárt területen koncesszió keretében a miniszter a koncessziós szerződésben, nyílt területen a bányafelügyelet kutatási jogot adományoz. A Bt. 22. § (2) bekezdés első fordulata értelmében a kutatási jog a kutatási területen a bányavállalkozónak kizárólagos jogot ad. A Bt. 22/B. § (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a geotermikus energia kutatásának engedélyezése és a kutatási hatósági felügyeletére a földtani kutatás engedélyezésének és hatósági felügyeletének szabályait kell megfelelően alkalmazni. A törvény értelmező rendelkezései áttekintése alapján a következő állapítható meg. A 49. § 10. pontja szerint földtani kutatás: a földkéreg anyagi, szerkezeti és fejlődéstörténeti sajátosságainak megismerésére irányuló műszaki-tudományos tevékenység, kivéve a védett, és védelemre érdemes természeti értékek kutatása. A 17. pont szerint a kutatás: olyan földtani, geológiai, geofizikai, geokémiai és mérnöki módszerekkel végzett bányászati tevékenység, melynek célja az ásványi nyersanyag lelőhelyének
II 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
felfedezése, a felfedezett ásványi nyersanyag-lelőhely lehatárolása, mennyiségi, minőségi megismerése, továbbá a földtani szerkezetek megismerése, a szénhidrogén föld alatti tárolására való alkalmasság szempontjából. A két rendelkezés egybevetéséből megállapítható, hogy a földtani kutatás megismerésre irányuló műszaki-tudományos tevékenység, a kutatás viszont bányászati tevékenység. A 49. § 4. pont f) alpontja alapján bányászati tevékenységnek minősül a felszín alatti víz kutatásával és kitermelésével nem járó geotermikus energia kutatása, kinyerése és hasznosítása. E törvényi rendelkezések egybevetése alapján megállapítható, hogy az alperesi határozat meghozatalakor hatályban volt szabályok szerint a geotermikus energia kutatása bányászati tevékenységnek minősült; ezért a földtani kutatás engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó utalás (Bt. 22/B. §) – a Legfelsőbb Bíróság szerint – eljárási természetű rendelkezés. Az engedélyezés és a felügyelet eljárási szabályaira nézve kell a földtani kutatásra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni, mivel azonban a geotermikus energia kutatása bányászati tevékenységnek minősül, egyebekben tartalmilag a kutatás engedélyezésére vonatkozó Bt. 22. § rendelkezései az irányadók. Így a Vhr. 6. § (9) bekezdésében hivatkozott 6. § (1) – (3) bekezdés egyértelműen a kutatási jog adományozásáról, illetve annak bányakapitánysági határozatban való megítéléséről rendelkezik – egyértelműen arra utalnak, hogy a geotermikus energia kutatására vonatkozó jog kutatásijog-adományozásnak tekintendő; a kutatásijog-adományozás szabályai pedig a Bt. 22. § (1), illetve (2) bekezdésében találhatók. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy az eljárt megyei bíróság helyesen döntött az alperesi határozat – első fokú határozatra is kiterjedő – hatályon kívül helyezéséről, mert az alperesnek, illetve az elsőfokú hatóságnak a kutatásijogadományozás iránti kérelmet a hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján nem állt jogában elutasítani. Mivel a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályi rendelkezéseket az eljárt megyei bíróság jogerős ítélete a fent kifejtettek szerint nem sértette meg, a Legfelsőbb Bíróság azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályban fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. IV. 37 568/2009.)
2. Nádaratás, elöregedett nádas égetésének engedélyezése során a hatóság csakis és kizárólag a természetvédelmi érdekeket vizsgálhatja, és csakis azokra figyelemmel hozhatja meg döntését. A jogszabályok értelmében nem tartozik a természetvédelmi hatóság vizsgálódási körébe az, hogy a tevékenység hatósági engedélyezését követően ténylegesen lesz-e lehetősége az alperesi beavatkozónak az engedélyezett tevékenység folytatására. [Alkotmány 9. §; 13. §; 120/1999. (VIII. 6.) Korm.r.; 1995. évi LVII. tv. 14. § (7) bek.] Az elsőfokú hatóságként eljáró környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) 2007. október 18. napján kelt határozatával a határozat rendelkező részében megjelölt ingatlanok területére – nádaratásra, elöregedett nádas égetésére természetvédelmi engedélyt adott, továbbá a fokozottan védett természeti területekre törté-
Melléklet
nő belépést ebből a célból engedélyezte az alperesi beavatkozó részére. A határozat kikötései között rögzítette, hogy a határozat nem helyettesíti az egyéb jogszabályban előírt engedélyek, bejelentések és hozzájárulások meglétét. A felperes – aki a határozat rendelkező részében megjelölt ingatlanok egy részének a vagyonkezelője – megfellebbezte az elsőfokú határozatot. Az alperesi hatóság az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2008. március 31. napján kelt határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta. Az alperes – egyetértve az elsőfokú hatóság határozatával – a felperes fellebbezésével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú hatóságnak csak azt kellett vizsgálnia, hogy az engedélyezni kért tevékenység a természetvédelmi érdekek mentén végezhető-e, az adott ingatlanok használatával, birtoklásával kapcsolatos jogvita nem a hatóság által eldönthető kérdések közé tartozik. A felperes keresete folytán eljárt illetékes megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet indokolása leszögezte, hogy a tevékenység engedélyezése során a hatóság csakis és kizárólag a természetvédelmi érdekeket vizsgálhatta, és csak azokra figyelemmel hozhatta meg döntését. A jogszabályok értelmében nem tartozik természetvédelmi hatóság vizsgálódási körébe az, hogy a tevékenység hatósági engedélyezését követően ténylegesen lesz-e lehetősége az alperesi beavatkozónak az engedélyezett tevékenység végzésére vagy folytatására, tevékenységének esetleg szerződéses vagy jogszabályi egyéb feltételei fennállnak-e. Az ítélet megjegyezte, hogy a periratokból megállapítható volt, hogy a felperes és az alperesi beavatkozó között valóban szerződéses feszültség áll fenn, amelynek feloldását ugyan bírósági úton a felperes kezdeményezte, azonban az nem vezetett eredményre. Ez azonban olyan jellegű problémakör, amelyet a bíróság a jelen per keretei között értékelni nem tudott. A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte az ítéletnek a hatósági határozatokra kiterjedő hatályon kívül helyezését. Előadta, hogy a jogerős ítélet azon álláspontja, miszerint a Magyar Köztársaság Alkotmányára és a Polgári Törvénykönyvre hatósági ügyben nem lehet hivatkozni, nem elfogadható. Még azokban az esetekben is, amikor az alperesi beavatkozónak használati joga van bejegyezve az adott ingatlanra, még ott is szükséges a tulajdonos vagy a vagyonkezelő hozzájárulásának megkérése, ahol pedig semmiféle bejegyzett joga nincs, ott nem kaphat semmilyen engedélyt. Hangsúlyozta, hogy az érintett huszonöt helyrajzi szám tekintetében tulajdonosi, illetve vagyonkezelői hozzájárulás hiányában nem lehetett volna nádaratási engedélyt kiadni, másrészt – melyre az alperesi beavatkozónak használati joga van bejegyezve – szükséges lett volna a munkák megkezdéséhez a tulajdonos, illetőleg a vagyonkezelő nyilatkozata. Ez utóbbi kérdéskör tekintetében a hatósági határozatokat a felperes nem támadta. Megítélése szerint az ügyben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szabályait kell alkalmazni, köztük annak alapelvi rendelkezéseit. A Ket. 50. §-ában foglalt tényállás-tisztázási kötelezettségét a hatóságnak teljesítenie kellett volna, az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a köz-
tulajdont és a magántulajdont, illetve a 13. § értelmében a tulajdonhoz való jogot védelemben kellett volna részesíteni, és nemcsak a vizek és a közcélú vízi létesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról szóló 120/1999. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) rendelkezdéseit kellett volna alkalmazni. Előadta, hogy a korábbi engedélyezési eljárásokban a hatóság kikötése között szerepelt, hogy a nádaratás megkezdése előtt be kell szerezni a vagyonkezelői hozzájárulást, és volt olyan határozat, amelynek az érintett ingatlanok vonatkozásában – azokban az esetekben, amikor nem volt használati joga bejegyezve az alperesi beavatkozónak – a határozat megtiltotta a nádaratást. Veszélyezteti a jogbiztonságot, ha a hatóság döntései ellentmondásosok és több tekintetben jogellenesek. Hivatkozott a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 14. § (7) bekezdésére is, melynek folytán a felperesnek, mint vagyonkezelőnek kell az érintett ingatlanokon a vízminőség-védelmi nádgazdálkodásról gondoskodni. Az alperesi beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályban fenntartását, részletesen kifejtve, hogy az érintett ingatlanokon használati joga áll fenn. Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi ítéletéből kitűnik, hogy az alperesi beavatkozó használati joga a F. tavi összes nádas területére fennáll. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos az alábbi indokok alapján. A Legfelsőbb Bíróság teljes mértékben egyetértett a jogerős ítéletet hozó bírósággal, az ítélet indoklása mindenben helytálló volt. A felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg olyan jogszabályt, amelyből azt lehet következni, hogy a hatóságnak a határozat meghozatalához az érintett ingatlanok vagyonkezelőjének hozzájárulását kellett volna kérnie, és ettől függően kellett volna döntenie. Mindez nem jelenti azt, hogy a nádaratásra kiadott természetvédelmi engedély az érintett ingatlanokra vonatkozó használati jog fennállása hiányában lehetővé tenné a tényleges tevékenység végzését. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett abban a felperessel, hogy a közigazgatási eljárásban és a közigazgatási perben hivatkozni lehet mind az Alkotmányra, mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályaira, azonban az adott hatósági ügyben, vagy közigazgatási perben ennek csak akkor van jelentősége, ha a hivatkozás releváns. Mivel a használat kérdése nem tartozott azon körülmények közé, melyeket a természetvédelmi engedély kiadása során alkalmazni kell, és a tevékenység végzéséhez a természetvédelmi engedély kiadása mellett az egyéb jogszabályi feltételeknek is teljesülnie kell, ahogy ez az első fokú határozat kikötésében is szerepel, ezért nem sérült a Ket. 50. §-a és alapelvei sem. Ugyanígy a Vtv. 14. §-ának (7) bekezdésével sem áll ellentmondásban a hatóság határozata, hiszen a határozatból nem kö-
III 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
Melléklet
vetkezik, hogy az alperesi beavatkozó önmagában a természetvédelmi engedély alapján az érintett ingatlanokon nádgazdálkodást folytathatna. A felperes nem támasztotta alá, hogy az általa ellentétesnek vélt más hatósági határozatok tekintetében miért az ellentétes határozatokat vélte jogszerűnek és a jelen perben támadott határozatot jogellenesnek. A Legfelsőbb Bíróság e körben utal az 1/2002. közigazgatási jogegységi határozat 2. pontjára, amely szerint a hatóság korábbi téves jogértelmezésen alapuló gyakorlata nem teszi a perben felülvizsgálni kért határozatot jogszabálysértővé. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. [Kft. III. 37 425/2009/7. szám]
3. A Legfelsőbb Bíróság a jogi képviselő által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja, ha az nem felel meg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 272. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak. Önmagában a jogerős ítélet jogszabálysértő jellegére való hivatkozás – konkrét jogszabály konkrét rendelkezésének megjelölése nélkül nem teljesíti a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat. A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét – végzéssel – hivatalból elutasította. Az illetékes megyei bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokon eljárt környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte. A jogerős ítélet ellen a jogi képviselővel eljáró alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, azonban a kérelmében nem jelölte meg konkrétan, hogy a jogerős ítélet mely jogszabályhelyet sértette meg. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 272. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem előterjesztőjének meg kell jelölnie azt a jogszabálysértést, amely alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát kéri. Önmagában a jogerős ítélet jogszabálysértő jellegére való hivatkozás – konkrét jogszabály konkrét rendelkezésének megjelölése nélkül nem teljesíti a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat. A Pp. 273. §-ának (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogi képviselő által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja, ha az nem felel meg a 272. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak, vagy ha ennek megfelelő kiegészítése nem történt meg a Pp. 272. §-ának (1) bekezdése szerinti 60 napos határidőn belül. Tekintettel arra, hogy a jogi képviselővel eljáró alperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg konkrét jogszabálysértést, amely alapján a jogerős ítélet felülvizsgálható, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján hivatalból elutasította. A jelen végzés ellen a jogorvoslati lehetőségét a Pp. 233. §-a, a 233/A. §-a, valamint a 271. §-ának (1) bekezdés e) pontja zárja ki. (Kfv. IV. 37 229/2010/2. szám)
IV 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
4. A termékdíj-visszaigénylési jogosultság keletkezésének csak egy időpontja lehetséges. A jogosultság keletkezésének időpontja megegyezik a visszaigénylés megnyíltának időpontjával, ez pedig az adott negyedév leteltének az időpontja. A kormányrendelet a visszaigénylési kérelem benyújthatóságára szabályoz két lehetséges időpontot. [Alkalmazott jogszabályok: 1995. évi LXVI. tv. 17. § (3) bekezdés; 53/2003. (IV.11.) Korm. rendelet 8. §; 10. §] Az elsőfokú hatóságként eljáró környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség a 2009. február 20-án kelt határozatával a felperes által 2009. január 15-én kelt levelében a 2007. IV. negyedévre vonatkozóan előterjesztett egyéb kőolajtermékek környezetvédelmi termékdíja visszaigénylésére irányuló kérelmét elutasította. A felperes fellebbezett a határozat ellen. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség alperes a 2009. április 9. napján kelt másod fokú határozatával az első fokú határozatot – az indokolás megváltoztatásával – helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és – az elsőfokú határozatra kiterjedő – hatályon kívül helyezését, továbbá az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Egyetértett a felperes az alperesi határozatnak az alkalmazandó jogszabályra vonatkozó álláspontjával, azonban vitatta, hogy visszaigénylési jogosultsága 2007. IV. negyedévre 2008. december 31-én keletkezett volna. A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 17. § (3) bekezdéséből azt a következtetést vonta le, hogy a kötelezettnek akkor van joga a visszaigénylési kérelmet benyújtani, ha már befizette a termékdíjat, illetve a hasznosításra történő átadás-átvételt, vagy a hasznosítást igazolni tudja; a jogosultság a visszaigénylésre tehát e két feltétel teljesedésével nyílik meg. A felperes esetében az adott negyedévre 2007. október, november és december hónapokban a hasznosításra átadás megtörtént, azonban a környezetvédelmi termékdíj – az APEH igazolása alapján – 2007. november 20-án, december 20-án, illetőleg 2008. január 21-én volt esedékes, és lett befizetve. Mivel a kérelmet a környezetvédelmi termékdíjmentesség a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV.11.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 8. § (3) bekezdése alapján negyedévente lehet benyújtani, a legutolsó, 2008. január 21-i befizetés időpontjával nyílt meg tehát – a felperesi álláspont szerint – a 2007. IV. negyedévre vonatkozó termékdíj-visszaigénylés lehetősége. E számítással ugyanakkor a visszaigénylési kérelem benyújtásának legkésőbbi időpontja 2009. április 20. napja lett volna, így a felperes visszaigénylési kérelme határidőn belül került benyújtásra. A megyei bíróság a felperes keresetét részben alaposnak értékelte, és az alperes határozatát – az első fokú határozatra is kiterjedő hatállyal – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes a 2007. IV. negyedévére vo-
Melléklet
natkozóan kellő határidőben, vagy elkésetten nyújtotta-e be az egyéb kőolajtermékek környezetvédelmi termékdíja visszaigénylése iránti kérelmét. Leszögezte a megyei bíróság, hogy a felek nem vitatták az alperes által alkalmazott jogszabály helytálló voltát, ennél fogva a Kormányrendelet 2008-ban hatályos szabályai alapján bírálta el a megyei bíróság is a felperes keresetét. Kifejtette a megyei bíróság, hogy a visszaigénylés megnyílta, illetőleg a jogosultság keletkezése más-más fogalom. A visszaigénylés lehetősége az adott negyedév végén kezdődik meg, és ezen eljárásjogi fogalommal szemben a jogosultság keletkezése közigazgatási anyagi jogi fogalom; a megyei bíróság e körben nagyobbrészt a felperesi álláspontot osztotta. A Kttv. 13. § (3) bekezdése ugyanis valóban két jogosultsági feltételt (a hulladékká vált kenőolaj hasznosításra történő átadás-átvétele tényének igazolása, vagy a hasznosítás ténye, igazolása) kíván meg. Az értelmezés körében utalt a megyei bíróság a Kormányrendelet 8. § (1) bekezdésére, valamint 10. § (2) bekezdésére, mely előírások egyrészt a termékdíj igazolható módon való megfizetése megtörténtét, másrészt pedig azt írják elő, hogy a visszaigénylés alapja a tárgy-negyedévben hasznosításra átadott használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyisége. A megyei bíróság ezen jogszabály-helyekből két jogosultsági feltételre következtetett; szükséges tehát, hogy a befizetés – miként a Kormányrendelet 8. § (1) bekezdése előírja – megtörténjen, valamint további feltétel, hogy a hasznosításra átadás (vagy a saját hasznosítás) is megvalósuljon. A Kormányrendelet 2008-ban hatályos 8. § (2) és (3) bekezdése összevetésével a megyei bíróság azt a következtetést vonta le, hogy van egy objektív – a jogosultság keletkezésétől számított – egy éves határidő a visszaigénylési kérelem benyújtására. A felperes esetében nem volt kérdéses, hogy a 2007. IV. negyedévben megvalósult kenőolajak hasznosítására történt átadása, ugyanakkor a termékdíjak befizetése a vonatkozó APEH-igazolások szerint 2007. november 20-án, december 20-án és 2008. január 21-én történt meg. A megyei bíróság nézete szerint ez utóbbi tétel esetében – úgyszintén nem vitatottan a 2009. január 15-én kelt visszaigénylésre figyelemmel, megjegyezve, hogy a kérelem is egy éven belül, 2009. január 19-én lett érkeztetve – a felperes kérelme csak a 2008. előtt befizetett termékdíjak tekintetében késett el. Erre figyelemmel a jogerős – a visszaigénylési kérelmet egészében elutasító – határozat részben jogszabálysértő, ezért a megyei bíróság azt hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásra azt az iránymutatást adta, hogy a kérelemmel érintett befizetések közül a 2007. november 20-i és december 20-i befizetésekhez kapcsolódó visszaigénylési kérelem körében az alperesi határozat indokai fenntarthatók; ugyanakkor a harmadik, 2008. január 21-i termékdíj-befizetéshez kapcsolódó visszaigénylés teljesítendő a hatóság által. A perköltségről és a kereseti illetékről való rendelkezés tekintetében a megyei bíróság kifejtette, hogy a felperes formális pernyertes lett, ugyanakkor az ügy érdemében csak részben lett pernyertes.
A felperes pernyertességének mértékét a megyei bíróság az alap nélkül, illetőleg alappal visszaigényelt befizetési összegek arányosításával 25%-os mértékben határozta meg. A felperes által visszaigényelt 9 384 265 Ft termékdíjösszeget vette alapul, mint perértéket, a perköltség megfizetésére az alperest kötelezte a felperes javára, míg az adó jellegű kötelezettségre figyelemmel az általános szabályok szerint számította ki – tételes illeték helyett – a fizetendő illetéket, és a felperest a 75%-os mértékű pervesztességének megfelelő feljegyzett kereseti illeték megfizetésére kötelezte. Kötelezte továbbá az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 137 500 Ft perköltséget, továbbá a felperest arra, hogy fizessen meg az államnak 422 300 Ft feljegyzett kereseti illetéket. A fennmaradó feljegyzett kereseti illetékről úgy rendelkezett, hogy azt az állam viseli. A jogerős ítélet ellen az alperes és a felperes is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az alperes felülvizsgálati kérelemben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, valamint a felperesnek az alperesi perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Kttv. 17. § (3) bekezdését, valamint a Kormányrendelet 8. § (1), (2) és (3), továbbá 10. § (1), (2) és (3) bekezdését. Egyetértett az alperes a megyei bíróság azon álláspontjával, miszerint a visszaigénylés megnyílta, illetőleg a jogosultság keletkezése más-más fogalom, azonban – az alperes álláspontja szerint – a jogosultság keletkezésének időpontja megegyezik a visszaigénylés megnyíltának időpontjával, ez pedig értelemszerűen az adott tárgy-negyedév leteltének időpontja. A megyei bíróság által is hivatkozott Ktv. 17. § (3) bekezdése és a Kormányrendelet 8. § (1) bekezdése azonban – az alperes álláspontja szerint – nem jogosultsági feltételeket, hanem a visszaigénylés feltételeit (illetve azok egy részét) fogalmazza meg. A termékdíj-visszaigénylési jogosultság keletkezésének csak egy időpontja lehetséges, a visszaigénylési kérelem benyújthatóságára határoz meg a Kormányrendelet két lehetséges időpontot, amelyek kezdési időpontját azonban a jogosultság keletkezéséhez köti. Ennek megfelelően a termékdíj befizetése nem termékdíj-visszaigénylésre való jogosultsági feltétel, hanem a termékdíj-visszaigénylési kérelem benyújthatóságának egyik legfontosabb feltétele. Az alperes megítélése szerint téves a megyei bíróság azon álláspontja, hogy a 2007. IV. negyedévi visszaigénylésből mintegy elkülönítfeti a 2007. december hónapra vonatkozó, 2008. január 21-én történt befizetést, ezért az ítélet nem felel meg a Kormányrendelet előírásainak; ezen előírásoktól eltérően az adott tárgy-negyedévet hónapokra bontva értelmezte, így téves és jogszabálysértő következtetésre jutott. Kifogásolta az alperes azt is, hogy a megyei bíróság arról rendelkezett, hogy 137 500 Ft perköltséget fizessen meg a felperesnek. Ez – az alperes véleménye szerint – a 32/2003. (VIII.22.) IM-rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással téves, mivel ezen jogszabályhely kifejezetten polgári perre vonatkozik, jelen eljárás azonban közigazgatási per; így ezen eljárások speciális jellege miatt a rendelet 3. § (3) bekezdése lehet irányadó a perköltségre vonatkozóan. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részben
V 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
Melléklet
történő hatályon kívül helyezését és annak megállapítását kérte, ját, hogy a jogosultság keletkezésének időpontja megegyezik a hogy a 2007. IV. negyedévre benyújtott termékdíj visszatérítése visszaigénylés megnyíltának időpontjával, ez pedig az adott neiránti kérelme a 2007. november 20-án és 2007. december gyedév leteltének időpontja. 20-án befizetett termékdíjak esetében sem késett el, és teljesítA perbeli esetben a felperes 2007. IV. negyedévre vonatkozó hető, továbbá kérte a feljegyzett kereseti illeték megfizetése termékdíj-visszaigénylési jogosultsága 2007. december 31-én alóli mentesítését. Másodlagosan a megyei bíróság új eljárás keletkezett, így a Kormányrendelet 8. § (2) és (3) bekezdése lefolytatására utasítását kérte. alapján a termékdíj visszaigénylését 2008. január 20. napjáig, A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a Kormányren- de legkésőbb 2008. december 31. napjáig nyújthatta volna be delet 8. § (2) bekezdésébe és 10. § (3) bekezdésébe ütközik. E a felperes az elsőfokú hatósághoz. két jogszabályi rendelkezésből – a felperes álláspontja szerint – Ehhez képest a felperes visszaigénylési kérelme 2009. január az a következtetés vonható le egyrészt, hogy egy adott ne- 19-én érkezett meg a felügyelőséghez. gyedév csak egységesen kezelhető, nem bontható fel a neEzen érkezési időpontra tekintettel a felperesnek a 2007. IV. gyedév hónapjaira; másrészt negyedévente csak egy alkalom- negyedévre vonatkozó termékdíj-visszaigénylési kérelme elkémal van termékdíj-visszaigénylési lehetősége az arra egyébként settnek minősült, ezért jogszerűen utasították el azt az alperesi jogosultnak. hatóságok. Kiemelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Kttv. 17. § (3) bekezTermékdíj-visszaigénylési jogosultság feltételei tekintetében a felperes osztotta a megyei bíróság álláspontját annyiban, hogy dése és a Kormányrendelet 8. § (1) bekezdése nem jogosultsági feltételeket, hanem visszaigénylési feltételeket fogalmaz két együttes feltételnek – befizetés és hasznosításra átadás vagy saját hasznosítás – kell meglennie ahhoz, hogy a termék- meg. A termékdíj-visszaigénylési jogosultság keletkezésének csak díj visszaigényelhető legyen. Ugyanakkor viszont – mivel a vis�egy időpontja lehetséges – ez jelen esetben 2007. december szaigénylési kérelmet csak negyedévente és egy alkalommal 31. napja volt –, a visszaigénylési kérelem benyújthatóságára lehet benyújtani – a kérelem beadásának határideje számítása szempontjából az utolsó jogosultsági feltétel teljesítésének idő- szabályoz a Kormányrendelet két lehetséges időpontot – a perbeli ügyben 2008. január 29., illetve legkésőbb 2008. depontját kell irányadónak tekinteni. A felperes álláspontja szerint a megyei bíróság ítéletének cember 31. napja –, mely időpontok kezdési időpontját azonmegállapításai nincsenek összhangban a Kormányrendelet 8. ban a jogosultság keletkezéséhez köti. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a termékdíj befizetése § (2) és (3) bekezdésében, valamint 10. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakkal, mert – bár anyagi jogi szempontból az – a felperes esetében 2007. november 20-án, december 20-án egyes hasznosításra átadott hulladékká vált kenőolaj-mennyi- és 2008. január 21-én – nem a termékdíj-visszaigénylésre való ségek tekintetében negyedéven belül a jogosultság keletkezé- jogosultsági feltétel, hanem a visszaigénylési kérelem benyújthatóságának egyik feltétele; a felperesi befizetésekre tekintettel sének ideje eltérő jogosultság, eljárásjogilag negyedéven belül ehhez az eltérő jogosultság keletkezési időpontjához igazodó- a visszaigénylési kérelem tehát benyújtható volt, de annak végan, a visszaigénylésre az eljárásjogi szabályok nem adnak le- ső határideje 2008. december 31. napján letelt. Tekintettel arra, hogy a fentiekből következően a termékdíj hetőséget. befizetése nem jogosultsági feltétel, hanem a visszaigénylési Az alperes felülvizsgálati kérelmével szemben a felperes, a fel- kérelem benyújthatóságának egyik lényeges feltétele, alaptalaperes felülvizsgálati kérelmével szemben pedig az alperes nyúj- nul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy tott be felülvizsgálati ellenkérelmet, amelyben a saját felülvizs- az utolsó jogosultsági feltétel teljesítésének időpontját – azaz 2008. január 21-ét – kell irányadónak tekinteni. gálati kérelmeiben foglaltakat fenntartották. Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság azon álA Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmeket a Pp. 274. láspontjával, miszerint a jelen pert adójellegű kötelezettségre § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el. Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperes felülvizs- figyelemmel az általános szabályok szerint kezelte, és a pergálati kérelme alaptalan. költség, az illeték tekintetében nem a közigazgatási perekre A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megyei bíróság vonatkozó speciális szabályokat alkalmazta, a Kttv. 3. § (5) bemegfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítéletének indoko- kezdésében írtakra figyelemmel. lásában az ügyben irányadó tényállást, abból azonban – az ide Figyelemmel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával – részben szerint a keresettel támadott alperesi határozatok megalapotéves jogi következtetést vont le. zottak és jogszerűek voltak, és ennek megfelelően az alperes felülvizsgálati kérelme is alapos volt, a Legfelsőbb Bíróság a Mindkét peres fél kifogásolta felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kí2007. IV. negyedévi visszaigénylés tekintetében a negyedév hónapjaira felbontott, elkülönített, befizetések szerinti meg- vül helyezte, és a felperes alaptalan keresetét a Pp. 339. § (1) osztást. A Legfelsőbb Bíróság is egyetértett azzal, hogy té- bekezdése értelmében elutasította. Az első fokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült alperesi vesen értékelte a megyei bíróság az egységes, a jogszabályok által meghatározott – negyedévenkénti – vissza- perköltség megfizetésére a Legfelsőbb Bíróság a felperest a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) igénylési egységet felbonthatónak és hónaponként külön bekezdése szerint kötelezte. kezelhetőnek. A felperes felülvizsgálati kérelmén a tárgyi illeték-feljegyzési Egyértelműen leszögezhető, hogy a felperes visszaigénylési jog ellenére 316 500 Ft illetéket lerótt. jogosultsága a 2007. IV. negyedévre vonatkozóan vagy teljes A felperes pervesztessége miatt a tárgyi illeték-feljegyzési jog egészében fennáll, vagy megalapozatlan. Osztotta a Legfelsőbb Bíróság az alperes azon jogi álláspont- folytán a le nem rótt kereseti illeték 563 000 Ft) és a további
VI 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
Melléklet
246 500 Ft felülvizsgálati eljárási illeték viselésére a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése szerint köteles. (Kfv. IV. 37.217/2010./5. szám)
5. Az 1/2003. KPJE jogegységi határozat abban az esetben alkalmazható, ha a közigazgatási szerv vezetője a hatáskör címzettje [2004. évi CXL. tv. 121. §.] Az illetékes területi környezetvédelmi felügyelőség, mint elsőfokú környezetvédelmi hatóság 2004. április 19. napján kelt határozatával V. megyei jogú város önkormányzata részére környezetvédelmi engedélyre való jogosultságot állapított meg a 0362/7 és 0362/8 hrsz. alatti területeken tervezett és a határozat 2.00 pontban meghatározott regionális, nem veszélyes hulladék lerakótelep létesítményei és a közvetlenül kapcsolódó műveletek telepítése, megvalósítása és felhagyása tárgyában.
amely az ügy érdemére kihatna, ekként a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú állásfoglalása sem lenne alkalmazható, ugyanis a megismételt eljárásban ugyanilyen tartalmú határozatot kellene hozni, és ez csak az új eljárás elhúzódásához vezetne. Utalt arra, hogy más bíróságok, így a megyei bíróság ítélete azt állapította meg, hogy a hatáskör gyakorlójaként megjelölt szervezeten belüli munkamegosztás nem jelent hatáskör elvonást, ezért jogszerűen járt el az alperes a másodfokú határozat meghozatalakor. Mindezért kérte az elsőfokú jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és helyette a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalával a felperes keresetét elutasítani, másodlagosan pedig az illetékes megyei bíróságot új eljárásra kötelezni. Az I-III. r. felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték a megyei bíróság ítéletének hatályban tartását, egyidejűleg az ügy érdemében is részletesen kifejtették álláspontjukat. Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
Felperesek fellebbezése folytán eljárt Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség (alperes) a 2004. december 7. napján kelt és Dr. T. M. főosztályvezető által aláírt határozattal az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat fejrésze alperes megnevezése mellett tartalmazta az alperes Szervezeti és Működési Szabályzatában (a továbbiakban: SZMSZ) foglaltaknak megfelelően a belső szervezeti egységre (hatósági iroda) történő utalást is. A felperesek keresete folytán eljárt megyei bíróság a több mint három év elteltével, kétszeri szünetelés után meghozott ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új határozat meghozatalára kötelezte. Az ítélet indokolása megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1/2003. számú KPJE jogegységi határozata alapján hatáskör elvonásnak minősült az a körülmény, hogy a határozatot nem alperes, hanem annak hatósági irodája hozta, és azt a hatósági iroda főosztályvezetője írta alá, anélkül hogy feltüntetésre került volna az, hogy ezt a Főfelügyelőség vezetőjének megbízásából tette-e vagy nem. Nem volt annak akadálya, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat kiadmányozási jogot adjon a főosztályvezetőnek, irodavezetőnek, azonban kiadmányozási jog esetén fel kell tüntetni a határozaton a hatáskör címzettjét és azt, hogy a kiadmányozó (aláíró) hatáskörrel feljogosított szervezet személy megbízásából jár el. Ez olyan súlyos eljárásjogi jogsértés volt, amelyre tekintettel – figyelemmel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 121. § (1) bekezdés b.) pontjára is – a határozatot hatályon kívül kellett helyezni. Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1/2003. közigazgatási-polgári jogegységi határozata csak azokra az esetekre vonatkoztatható, amikor az adott szerv vezetője a hatáskör címzettje, és helyette nem a vezető, hanem az adott szerv jár el. Jelen esetben azonban arról van szó, hogy a hatáskör címzettje maga a Főfelügyelőség, az SZMSZ pedig lehetővé teszi, hogy az alperesi szerv hatósági irodája járjon el. Hatósági iroda nem rendelkezik jogi személyiséggel, nem tekinthető önálló közigazgatási szervnek, illetve hatóságnak, amely esetlegesen az alperes hatáskörét elvonhatná. Emellett nincsen szó olyan súlyos eljárási jogsértésről,
A másodfokú határozat meghozatalakor jelen ügyben még alkalmazandó az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 5. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási szerv hatáskörét jogszabály állapítja meg, ebben kell meghatározni azt a szervet, amely az ügyben első fokon eljár. Az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi Főigazgatóság a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó területi szervek feladat- és hatásköréről szóló 183/2003. (XII. 5.) Korm. rendelet az elsőfokú környezetvédelmi hatóság jogkörét a környezetvédelmi felügyelőséghez, a másodfokú hatósági hatáskört pedig az Áe. (6) bekezdése értelmében a közigazgatási szervtől a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el. A Legfelsőbb Bíróság 1/2003. KPJE jogegységi határozata szerint delegálási jogosultság hiányában hatáskör elvonásnak minősül az a körülmény, ha a közigazgatási határozatot nem a jogszabályban megjelölt szerv vagy személy hozza meg. A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az 1/2003. KPJE jogegységi határozat II/b. pont – V. pontig tartó részei kifejezetten arra az esetre vonatkoznak, amikor konkrét személy (szerv vezetője, főigazgatója, stb.) a hatáskör gyakorlásának jogosultja. A jogegységi határozat II. pontja külön ki is mondja, hogy amennyiben valamelyik közigazgatási szerv határozata elleni fellebbezés elbírálására a jogszabályban megjelölt szerv vezetője rendelkezik hatáskörrel, a határozat felülvizsgálata iránti perben is a szerv vezetőjét kell alperesként megjelölni. Ezekben az esetekben a szerven belüli jogorvoslatra tekintettel tiltott hatáskör átadásnak minősül, ha a hatáskör címzettje helyett az adott személy irányítása alá tartozó szerv valamely szervezeti egysége jár el, továbbá, ha a határozatból nem tűnik ki, hogy a határozatot aláíró, kiadmányozási joggal felruházott személy a hatáskör jogosultja nevében jár el. Amennyiben a hatáskör címzettje egy közigazgatási szerv – mint jelen esetben is –, nem súlyos eljárási jogsértés, ha az aláíró SZMSZ szerinti aláírási (kiadmányozási) joga magából a határozatból egyértelműen nem tűnik ki, vagy ha a hatáskörrel rendelkező szerv valamely szervezeti egységének elne-
VII 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
Melléklet
vezése is feltüntetésre kerül a határozaton. Ebben az esetben a közigazgatási szerv SZMSZ-étől függően a közigazgatási szerv belső munkamegosztásában az adott szervezeti egység, illetve annak vezetője eljárhat a közigazgatási szerv nevében. Természetesen ebben az esetben is a helyes eljárás az – szemben az alperesi állásponttal –, ha a határozatból egyértelműen kitűnik, hogy ki volt a hatáskör jogosultja, tekintve, hogy a Pp. 327. § (2) bekezdése értelmében a pert az ellen a közigazgatási szerv ellen kell indítani, amely a felülvizsgálni kért határozatot hozta. Jelen esetben egyértelműen megállapítható volt a határozatból, hogy a hatáskörrel rendelkező Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség járt el az ügyben, hiszen a jogerős ítéletet hozó bíróság maga is a Főfelügyelőséget tekintette alperesnek (és nem annak hatósági irodáját), a perben a Főfelügyelőség járt el alperesként. Ebből megállapítható, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság felismerte, hogy ki hozta a határozatot, és nem hívta fel a felperest arra, hogy a „hatósági irodát” vonja perbe, mert a határozatból az tűnik ki, hogy a „hatósági iroda” hozta a határozatot. Ehhez képest tévedett a jogerős ítéletet hozó bíróság, amikor arra hivatkozott, hogy a határozat tartalma alapján azt nem alperes hozta. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Kfv. III. 37.004/2009.)
II. Európai Unió Bírósága határozata 1. A Bíróság úgy ítéli meg, a Bizottság nem bizonyította, hogy a közlekedési útvonal felújítása a spanyolországi Doñana parkban az ibériai hiúz eltűnésének veszélyével jár. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a természeti terület egészében véve esetleg nem felel meg az e faj védelméhez szükséges követelményeknek. Bizottság kontra Spanyolország1 Az élőhely-irányelv2 Natura 2000 elnevezésű, természetes élőhely-típusokat magában foglaló, továbbá a közösségi érdekeltségű fajok élőhelyéül szolgáló természeti területekből álló európai ökológiai hálózat létrehozatalát írja elő, amelynek célja, hogy biztosítsa ezek kedvező védettségi állapotának fenntartását vagy adott esetben helyreállítását. Spanyolország 1997 decemberében ennek alapján a Doñana nemzeti park (Andalúzia) közösségi jelentőségű természeti területté nyilvánítását javasolta többek között az ibériai hiúz elő1 A fordítás az Európai Unió Bírósága 2010. május 20-ai sajtóközleménye alapján készült. A fordítás nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti. 2 A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 1992. május 21-i 92/43/EKG tanácsi irányelv (HL L206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet 102. o.).
VIII 2 0 1 0 / 5 – 6 . szám
fordulása miatt. A Bizottság 2006 júliusában felvette a közösségi jegyzékbe ezt a természeti területet. 1999 novemberében elfogadtak egy olyan felújítási projektet, amely az e nemzeti park mentén húzódó, és részben azt átszelő mezőgazdasági utat főúttá alakítja. Az aszfaltozási munkálatokat olyan intézkedések meghozatalához kötötték, mint például átjáró építése az állatok számára, megfelelő közúti jelzőtáblák elhelyezése, és az állatokat az úttól elválasztó kerítés építése az erdős területet átszelő útszakasz teljes hosszán, amely az ibériai hiúz védelme szempontjából a legkedvezőbb terület. Ezen kívül a felújítás során fokozatosan több kiegészítő korrekciós intézkedést alkalmaztak. A Bizottság ennek ellenére úgy vélte, hogy az ibériai hiúz fennmaradása szempontjából különösen érzékeny területen lévő mezőgazdasági út felújítása részekre bontja e faj élőhelyét, megnehezítheti szétszóródását, valamint a csoportosulásra szolgáló egyes „területi egységek” közötti kapcsolatot, és fennáll főleg a fiatal egyedek járművekkel való összeütközés miatti elpusztulásának veszélye. Következésképpen a Bizottság jogsértési eljárást indított Spanyolországgal szemben. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az élőhely-irányelv értelmében a tagállamok az általuk közösségi jelentőségű természeti területként a közösségi jegyzékbe felvenni javasolt területek vonatkozásában kötelesek megtenni a megfelelő védelmi intézkedéseket az említett területek jellegzetességeinek megőrzése érdekében. Ezért a tagállamok nem engedélyezhetnek olyan beavatkozást, amely komolyan veszélyeztetheti azok ökológiai jellegzetességeit. Az iratokban szereplő egyes információk alapján a Bíróság úgy ítéli meg, hogy nem bizonyított, hogy a mezőgazdasági út felújítása projektjének végrehajtása önmagában ténylegesen befolyásolta volna az ibériai hiúz élőhelyének feldarabolódását a Doñana régióban. Mindamellett, noha igaz, hogy 2000 és 2004 októbere között két ibériai hiúz pusztult el az említett úton, nem vitatott, hogy a kiegészítő korrekciós intézkedések 2004 novemberében történt végrehajtása óta egyetlen ibériai hiúzt sem ütött el jármű ezen az úton. E körülményre és a rendelkezésre álló egyéb információkra tekintettel a Bíróság úgy ítéli meg, hogy nem bizonyított, hogy a mezőgazdasági út felújítása projektjének végrehajtása az ibériai hiúz esetében a járművekkel való összeütközés fokozott veszélyét eredményezte volna. Ennek megfelelően, bár az iratokban szereplő egyes információk látszólag arra utalhatnak, hogy a Doñana természeti területi terület egészében véve esetleg nem felel meg az ibériai hiúz védelméhez szükséges követelményeknek, különösen amiatt, mert e veszélyeztetett faj viszonylag nagyszámú példánya pusztult el a járművekkel való összeütközés következtében, a Bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok nem teszik lehetővé számára annak megállapítását, hogy a mezőgazdasági út felújításának korrekciós intézkedésekkel kísért projektje önmagában olyan beavatkozást jelent, amely az érintett természeti területen az ibériai hiúz eltűnésének veszélyével jár, és amely ennek következtében súlyosan veszélyezteti e természeti terület ökológiai jellegzetességeit. Következésképpen a Bíróság elutasítja a Bizottság keresetét. (Az Európai Unió Bírósága 2010. május 20-ai ítélete a C-308/08. sz. ügyben)
