Zagreb, srpanj 2014

SVEUČILIŠTE U ZAGREBU FILOZOFSKI FAKULTET ODSJEK ZA HUNGAROLOGIJU TURKOLOGIJU I JUDAISTIKU Katedra za hungarologiju

Odnos hrvatske i mađarske barokne epike: prijevod i adaptacija

MAĐARSKA I HRVATSKA ZRINIJADA

DIPLOMSKI RAD

Mentor: dr. sc. Sándor Bene Studentica: Lilla Anna Trubics

Zagreb, srpanj 2014. 1

ZÁGRÁBI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR HUNGAROLÓGIA, TURKOLÓGIA ÉS JUDAISZTIKA TANSZÉK

A horvát és a magyar barokk epika viszonya: fordítás és adaptáció

A MAGYAR ÉS A HORVÁT ZRÍNYIÁSZ

SZAKDOLGOZAT

Témavezető: dr. sc. Bene Sándor Hallgató: Trubics Lilla Anna

Zágráb, 2014. július 2

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés…………………………………………………………………….. 6 2. A Barokk fogalma…………………………………………………………...8 2.1. Barokk irodalom………………………………………………….. 9 2.2. Barokk irodalom Horvátországban……………………………….10 2.3. Barokk irodalom Magyarországon………………………………..13 2.4. A barokk epika legkiemelkedőbb műfaja…………………………16 3. Zrínyi-fivérek………………………………………………………………..18 3.1. Zrínyi Miklós……………………………………………………...20 3.2. Zrínyi Péter………………………………………………………..22 4. A magyar Zrínyiász………………………………………………………....24 4.1. Keletkezésének körülményei és témája………………………….25 4.2. Forrásai és előzményei…………………………………………... 27 4.3. Alapkoncepciója és cselekménye………………………………... 32 4.4. Szerkezete………………………………………………………...38 4.5. Verselése………………………………………………………… 43 4.6. Üzenete és annak jelentősége……………………………………. 44 5. A horvát Zrínyiász…………………………………………………………. 45 5.1. Keletkezésének körülményei……………………………………..45 5.2. Forrásai és előzményei…………………………………………... 46 5.3. Szerkezete és verselése…………………………………………...48 5.4. Üzenete és annak jelentősége……………………………………. 48 6. A magyar és a horvát Syrena-kötet………………………………………. 49 6.1.Cím……………………………………………………………….. 50 6.2. Címlap…………………………………………………………… 51 6.3. Szerkezet………………………………………………………… 53 6.4. Dedikáció………………………………………………………... 56 6.5. Előszó……………………………………………………………. 58 6.6. A két eposz összehasonlítása……………………………………..60 6.7. Esettanulmány…………………………………………………… 68 6.7.1. II. ének, 31-39. versszak………………………………69 6.7.2. VIII. ének, 1-10. versszak……………………………. 73 6.8. Fordítás, adaptáció, önálló mű kérdése………………………….. 81 3

7. A fivérek nemzeti identitása………………………………………………. 83 8. A kétZrínyiász utóélete……………………………………………………. 86 8.1. Magyarországon…………………………………………………. 86 8.2. Horvátországban………………………………………………… 88 9. Összegzés…………………………………………………………………… 90 10. Irodalomjegyzék………………………………………………………….. 92 11. Melléklet…………………………………………………………………... 94

4

„Sors bona nihil aliud”

„Jó szerencse, semmi más” (Zrínyi Miklós)

„Vincere aut mori”

„Nyerni vagy meghalni” (Zrínyi Péter)

5

1.

Bevezetés A Zrínyi fivérek a horvát és a magyar irodalom közvetítői voltak a 17. században a

két nép között. Zrínyi Miklós a magyar irodalom egyik legnagyobb személyisége volt, míg testvére, Zrínyi Péter, a horvát nemzettudat formálásában nyújtott kiemelkedőt. A nemzeti identitást, illetőleg a hovatartozást fogalmazták meg különböző módon, hiszen az idősebb Miklós, a barokk korszak legkiválóbb magyar nyelvű művét alkotta meg. A Szigeti veszedelem című eposzt, öccse, Péter, fordította horvát nyelvre. A Zrínyi család a 16. század közepétől mindkét nyelvet beszélte. Mindez nagyon fontos a fivérek identitása és a mű keletkezése szempontjából. Ennek a szakdolgozatnak a célja a magyar és a horvát barokk epika viszonyának a vizsgálata, ezen belül a magyar Zrínyiász bemutatása, elemzése és annak összehasonlítása a horvát Zrínyiász változatával. A horvát nyelvű eposz megszületése példa arra, hogy miben különböznek a fivérek vallásban, identitásban, más nyelvű kultúrában és személyiségükben. A dolgozat első részében igyekeztem bemutatni a barokk kort illetve a barokk kori művek rövid áttekintését a horvát és a magyar irodalomban egyaránt. Törekedtem a kor jellegzetes műfajának - az eposznak – bemutatására is.. Ezek után részletezem Miklós és Péter irodalmi, művészeti és politikai tevékenységét. Zrínyi Miklós nagy odafigyeléssel, alapos forrástanulmányokra építve, tényanyagokhoz ragaszkodva mutatta be az 1566-os szigetvári ostrom eseményeit, várvédőit, a hősi halált halt szigetvári kapitányt, a dédapát, valamint a török ellenfelet, eposzi köntösben. Mindezt pontos számadatokkal, végvári és török környezetrajzokkal, a harcokban megjelent katonák leírásával és a viadalok ábrázolásával igazolta. A mű alapkoncepciója, cselekménye, szerkezete, verselése és üzenete tárgyalása után térek rá az eposz, horvát nyelvű változatának ismertetésére. Bemutatom a kétnyelvű mű – a Szigeti veszedelem, valamint horvát nyelvű fordítása, az Obsida sigetska - általános adatait követően, összevetem azok hasonlóságait és különbözőségeit. A magyar és a horvát Zrínyiász összehasonlítását megelőzően egy kis kitérőt teszek és a két Syrena-kötetet mutatom be. Érdekes információként szolgál a fivérek dedikációjának az összehasonlítása valamint Miklós és Péter az eposzt megelőző, az olvasónak szánt, előszó tartalma. Egy esettanulmány keretein belül rávilágítok - konkrét példán keresztül - a két eposz énekeiben megtalálható különbözőségekre. Így, választ kapunk arra, hogy Péter horvát eposza csupán csak egy fordítás, adaptáció, vagy egy önálló alkotás, melynek alapjául a magyar verzió szolgált.

6

Nem utolsó sorban, pedig a két Zrínyiász utóélete kerül bemutatásra, mely irodalmi művekre hatott a két költő személyiségével, harciasságával, bátorságával, hazafiasságával és a szigeti csata megéneklésével, Magyarországon illetve Horvátországban. Míg az idősebb Zrínyi visszhangja nagyobb volt, a fiatalabb Zrínyinek utóhangja kisebb, mindez eltörpül amellett a tény mellett, hogy példás értékű tettet hajtottak végre a két eposz létrehozásában, harci tevékenységeikkel és hősi halálukkal egyaránt. A Zrínyi fivérek, politikai, kulturális és katonai kapcsolatot teremtettek a két nép, valamint egy képzeletbeli hidat építettek a két nemzet irodalma közé.

7

2. A Barokk fogalma A barokk kifejezés eredete máig vitatott, korábbi értelmezések szerint a portugál barucca szóból ered, amely szabálytalan formájú gyöngyöt jelent, az újabb felfogás szerint az olasz barocco szóból származik, amely szabálytalan, nyakatekert jelentéssel bír, ugyanis ez a fogalom egy szillogisztikai alakzat neve, amely egyfajta nyakatekertséget fejez ki. A művészeten belül gúnyos és negatív értelemben használták ezt a kifejezést. Más teóriák szerint a barokk kifejezés a francia perruque szóból származik, amely parókát jelent. A stílus nevét a későbbi irodalomtudomány ragasztja rá, hiszen a barokk idővel stílussámajd korstílussá vált. A barokkmint korstílus egységes vonásairól csak a 19. század második felében kezdtek el beszélni. Mindez érthető, hiszen a barokk talán a legváltozatosabb, országonként, nemzetenként eltérő művészeti és kulturális jelenségek összessége és ezek jelenségek sokszor akár egymással is ellentétesek lehetnek. A barokk fogalom elterjedésének korai időszakában a meghatározásban elsősorban formai-stilisztikai,később ideológiai, társadalmi ízlésbeli, gondolati szempontok érvényesültek. (MAMÜL, 2011) Ez a korstílus a reneszánszot, illetve a manierizmust követte és a 17. valamint a 18. században virágzott Európa szerte. A barokk fogalom meghatározási nehézségei ellenére a 20. században elterjedt definíció alapján a barokk korszakot a 16-17. század fordulójától a 18. század hatvanas– hetvenes évekig terjedő időszak egyfajta irodalmának titulálták.(MAMÜL, 2011) Általános jellemzői a díszítettség, a kiműveltség, bizarr hatás, ellentétek és egy újszerű harmónia. Az ellenreformáció hatására indul el Rómából és leginkább a katolikus országokban terjedt el, Spanyolországban,

Portugáliában,

Franciaországban,

majd

Magyarországon

és

Horvátországban is. A katolikus egyház az ellenreformáció segítségével szerette volna visszaszerezni tekintélyét és hatalmát. E mozgalom elindítója a tridenti zsinat (1545./63.), fő mozgatója a jezsuita rend, amely elsősorban az oktatás területén tevékenykedett. A barokk fogalmát elsőként a képzőművészetre alkalmazták. Minden művészeti ágban megjelenik, elsődlegesen az építészetben, leggyakrabban templomok és kastélyok stílusaként. A művészetekben egyszerre volt jelen a spiritualizmus, a realizmus, az intellektualizmus és az irracionalizmus.A művész egyaránt szólt az értelemhez és az érzelemhez, célja a meggyőzés volt.A barokk korszak a nagy felfedezések és filozófiai felismerések kora is. A barokk festészetben a legjellemzőbb újdonságok a bibliai és mitológiai jelenetek, transzcendensek ábrázolása, szentek életének bemutatása, Mária-kultusz képei, tájképek, portrék, csendélet ábrázolása valamint megjelentek az úgynevezett zsánerképek a mindennapi élet jeleneteivel. A barokk korszak szobrászai az ókori művészek örököseinek érezték magukat. A barokk zenében monumentális, szenvedélyes új műfajok jelentek meg. Ilyen az opera, a versenymű, 8

az oratórium, kantáta és a fúga.A barokk minden művészeti ágában egyaránt megtalálhatók: a szenvedélyesség, a pátosz, a teatralitás, a misztikus és drámai témák. Az egyes művészeti ágak gyakran átlépik határaikat, egyfajta érzéki hatásra törekszenek és összevonják a különböző művészeti ágak tulajdonságait. A barokk késői változata a rokokó, amely a francia szóból rocaille (jelentése: kagyló) ered. A rokokó 18. század közepétől a végéig tartott és „miniatűr barokk”-nak hívták. A rokokót festői, dekoratív, könnyedebb, játékosabb formák jellemzik és a rendkívül aprólékos megmunkálás a szobabelsők kialakításában, a használati tárgyakon, a festményeken fedezhető fel, az irodalomban viszont megfigyelhető az intimebb, erotikusabb téma.

2.1. Barokk irodalom A barokk irodalom főbb jellemzőit röviden összefoglalni nem egyszerű, hiszen a fogalom használata sem teljesen tisztázott.A barokk stílus új formanyelvet nem teremtett, hanem főként a reneszánsz által felelevenített antik eszközrendszert állította a maga szolgálatába, de ezen kívül is minden korábbi korstílus elemei megjelenhetnek a barokk műalkotásokban.A barokk kor irodalma új formákkal próbálja kifejezni a hagyományos értékrend válságát. Ahogy a művészetek is, úgy a barokk irodalom is szereti az ellentétekben gazdag, bonyolultabbá váló világ kifejezését, paradox megfogalmazásokat, az intellektuális erővel megformált metaforát (concetto), amely minél távolibb jelentéstartományokat igyekszik egy költői képbe összerántani. (Szegedy-Maszák, 2003)A legkedveltebb barokk stilisztikai fogalom az említett concetto lett, a meglepetés és a csodálkozás kiváltásának legkiválóbb módszere.A barokk irodalomra jellemző továbbá a költői játékok, allegóriák, véget nem érő felsorolások alkalmazása, mitológiai alakok megjelenítése.Ezen kívül a barokk művek jellegzetes vonásai a jelzőgazdagság, a szokatlan képzettársítás, a sokrétű, bonyolult kompozíció, a bizarr akusztikájú versformák, a körmondatok és retorikai eszközök, a pátosz, a festőiség és a mozgalmasság. A barokk irodalom világképe szerint a földön a káosz, Isten világában azonban a rend uralkodik. Ez a kettős tagolású világ, a földi és az égi szint, végső soron mindig összekapcsolódik, ezáltal a realitás mögött egy misztikus tartalom is felelhető.A barokk műalkotás egyéb művészeti ágból átvett díszítő törekvései közé tartozik

a

képszerűség, a látványosság, a monumentalitás, a dinamika és a magas fokú zeneiség.A barokk kor a vallásos költészet nagy korszaka, legjellegzetesebb szövegei hitéleti és hitvitázó művek, prédikációk,amelyek igen pozitív hatással bírtak a nemzeti nyelv fejlődésére. A szépirodalomban az eposz és a lovagi epika kapja a főszerepet.A hősi barokk által leginkább kedvelt irodalmi műfaj a monumentális jellegű eposz. Jellegzetes törekvés ugyanis a 9

heroizmus, emlék állítása a hősöknek, különösképp a családi-nemzeti történelem nagyjainak. A barokk dráma is jelentős volt. A regény továbbra is virágzó műfaj maradt. Megjelentek bonyolult cselekményű, fantasztikus közegben játszódó lovagregényekvalaminta talpraesett csavargók történeteit feldolgozó pikareszkek.A lírai műfajok továbbra is jelen voltak, számos vallásos, istenes, szerelmes költemény született, de a legjelentősebb lírai alkotások az egyéni líra területén születtek. Ezáltal összegezve, a barokk irodalom jellegzetes műfajai: az eposz, a tragédia, az antik típusú vígjáték, a tragikomédia, a pásztorjáték, valamint antik lírai műfaj.A barokk középpontja Spanyolország, mégis Olaszországból származik a barokk kort meghatározó irodalmi műfajt megteremtő Torquato Tasso, az olasz eposz nagymestere, aki fő művével, a Megszabadított Jeruzsálemmel nagy hatást gyakorolt a későbbi európai eposzirodalomra. drámairodalom.

Spanyolországban Lope

de

Vega,

illetve a

Angliában

spanyol

nemzeti

nagy

hangsúlyt

dráma

kapott

megteremtője

a és

Calderónmegalkották a legkiemelkedőbb drámákat. Angliában ekkor megszületik a modern színjátszás, előbb kocsmaudvarokon, majd deszkaépületben, díszletek nélkül, később az előadások már a kastélyok termében díszletekkel folynak. Franciaországban a barokk irodalom időszaka mindössze néhány évtizedig tartott, hiszen itt a klasszicizmus már nagyon korán jelentkezik. Német területen a barokk misztikus költészetben kevés figyelemre méltó mű születik, viszont a jezsuiták kulturális szerepe itt kivételesen nagy, nyelvművelő társaságok működnek és a nemzeti nyelv védelmét szorgalmazzák.

2.2. Barokk irodalom Horvátországban A reformáció alig érintette a horvát nyelvű területeket, nem vált olyan nagy mértékben meghatározóvá mint a cseh, német vagy magyar területen. Az erős katolicizmus mellett a horvát térség reformátorai korán emigrációba kényszerültek, ezáltal a reformáció nehezen terjedt az észak-horvátországi területeken illetve ez az új hullám terjesztése szintén lehetetlenné vált Dalmáciában, hiszen a területét uraló Velence és Dubrovnik is kiállt a katolicizmus mellett. Ennek is köszönhetően a horvát irodalmi nyelv fejlődéstörténetében nagy szerepet játszott szintén a jezsuita rend és annak egyik kiemelkedő alakja, Bartol Kašić, aki egy „illír” grammatikát készített 1604-ben Institutiones linguae Illyricae-Az illír nyelv alapjai címmel. A 17. század második felében a kulturális központ egyre inkább északra tolódik az adriai övezet korábbi központjától, Dubrovniktól. A központ szerepét kezdi átvenni Zágráb és ez által fokozatosan jelenik meg a kaj-horvát irodalmi nyelv. A három horvát dialektus

10

(što,ča,kaj) elemei írónként és vidékenként változik, de a 17. század horvát irodalmát mégis egységnek kell felfogni. A 16. század végétől a 17. század végéig jelölő európai barokk időszak alatt a horvát irodalomban számos epikai verses költemény keletkezett, amelyben eszmetörténeti, poétikai és stílustörténeti szempontból megtalálhatók a barokk vonások. A horvát irodalomtörténetírók sem értenek egyet a barokk megfogalmazásában, egyesek nem tekintik korstílusnak, csupán az elmúlt időszakra való reflektálás reakciójakéntértékelik. Ennek ellenére 1970. és 1990. között megkezdődött a 17. század horvát irodalmának kutatása, beleértve a barokk jelző jelentését. Zoran Kravar, Pavao Pavličić és Dunja Fališevac formai, stilisztikai, ideológiai és társadalmi szempontok alapján vizsgálták a barokk fogalmát és annak esetleges megjelenését a horvát irodalomban. A barokk jelzőt a horvát irodalom szempontjábólhatározták meg irodalomtörténeti terminusnak, amely egy korszakot jelöl a régi horvát irodalomban, azon belül is a reneszánsz és a klasszicizmus között periódust. Tehát semmiféleképen barokk mint stílus, hanem barokk mint barokk kor.Ezen kívül néhány kutató a barokk jelzőt meghatározta egyfajta domináns stílusirányzatként, amelynek vonásait meg lehet találni számos 17. századi horvát műalkotásban. Pavličić a barokk kor elejét és végét meghatározta két irodalmi művel jelölte, melyek már nem tartoznak a barokk korhoz, mégis fontos szerepet játszanak annak megfogalmazásában. Juraj Baraković 1614-ben aVila Slovinka, (Szláv tündér), a még reneszánsz komponensekkel teli, hazát dicsőítő epikus költeményével nyitja meg a barokk korszakot és

1759-ben zárja Antun Kanižlić poémájával(Sveta Rožalija-Szent Rozália),

amely már a klasszicizmus jegyeit hordozza magán. (Pavličić, 1979) Dunja Fališevacszerint a horvát irodalomban nincs jele a barokk jellemvonásoknak vagyis annak tudatos átvételének, illetőleg a 17. századközép-európai barokk irodalom recepciójának. Ezáltal a 17. és 18. században keletkezett horvát epikus narratív művekettárgyalta tematikájuk, kompozíciójuk és stílusjegyeik alapján, majd ezek utánmegállapította, melyek azoka művek, amelyek valamilyen szempontból is ebbe a korszakba sorolhatók vagy barokk irodalomnak nevezhetők. Az epikus műveket tematikájuk alapján négy nagy egységre osztotta, majd megvizsgálta eme művek kapcsolatát a hazai tradícióval, aztán a kompozíciójukat, szereplőiket végül a narráció felépítését vette figyelembe. Az első és legjelentősebb csoportot a történeti eposz alkotja, amely fontos történelmi eseményeket dolgoz fel illetve politikai és erkölcsi célzatú gondolatokat közvetít, az ember kapcsolatba kerül a politika világával és egyfajta homo politicus válik belőle (például Ivan GundulićOsman című hőseposza), a második csoportot a rövidebb terjedelmű verses költemények alkotják és aktuális történelmi eseményről, kisebb harcokról, földrengésről, betegségekről adnak hírt, illetőleg egy hadvezér 11

vagy harcos személyt mutatnak be. Ilyen műnek számít a Vladislav Menčetić Trublja slovinska-Szlovén trombita című költeménye, amelyet a horvát Syrena kötet ihletett, hiszen a költő röviden bemutatja a szigetvári eseményeket Zrínyi Péter könyvének és eposzának mintája alapján. A felosztásban a harmadik tematikájú költemények vallásos eposzok, amelyek bibliai tematikát vagy Krisztus illetőleg szentek életét mutatják be (például: Antun Kanižlić Sveta Rožalija című poémája vagy Ivan Bunić Vučić Mandalijena pokornica című vallásos poémája). A negyedik tematikát a világi témák, a szerelem, az intimitás jellemzi. (Fališevac, 1991) A horvát barokk irodalmának műveit a díszítettség jellemzi, a barokk eszmeiség jegyében megtörténik a reneszánsz líra újraértelmezése, motívumként megjelenik a szláv kölcsönösség fogalma valamint új műfajok jönnek létre (tragikomédia, vallásos poéma, történeti eposz, pásztordráma). Ennek ellenére más karakterű művek keletkeztek a barokk irodalomban a dubrovniki-dalmáciai és más az észak-horvátországi régióban. A jezsuiták által létrehozott iskolákban az észak-horvátországi területen megkezdődött a harc a reformáció ellen. Ezekben az iskolákban létrejött szépirodalom szükségszerűen vallási szerepet kapott. A kaj-horvát irodalom fellendülése az ő nevükhöz fűződik, hiszen ebben a nyelvjárásban számos tudományos iromány, szótár, imakönyv, énekeskönyv, vallási célzatú mű jelenik meg.Ezeken az északi horvát területeken az osztrák és a magyar barokk igen nagy befolyással bírt az ottani intellektuális körökre. Az úgynevezett báni Horvátország 17. századi költőit a magyar és a horvát történelmi tudat egyaránt nemzeti mártírokként tartja számon, hiszen Zrínyi Pétert és Frangepán Kristóf Ferencet (Fran Krsto Frankopan) lázadásuk és összeesküvésük miatt Bécsújhelyen kivégezték. Zrínyi Péter, bátyja, Zrínyi Miklós Syrena kötetének horvátra fordításával és annak megjelenésével írta be magát a horvát irodalomba, Frangepán Kristóf Ferenc, pedig költőként a 19. század második felében előkerült jellegzetes barokk versfüzér kéziratával (Gartlic za čas kratiti-Mulattató kertecske) van jelen az irodalomban.E térség ugyancsak szerencsétlen sorsú költője volt Pavao Ritter Vitezović, aki elsősorban törökellenes, de inkább lírai hangvételű, emocionális elemekkel dúsított panaszénekhez hasonlítható epikus költeményével (Odiljenje sigetsko-Sziget megvétele) írta be nevét a régi horvát irodalomtörténetbe. A dalmáciai városok és Dubrovnik irodalmi és kulturális arculata ekkor eltér az északi városokétól. A Tengermellék számos szülöttje vált a horvát barokk irodalom legjelentősebb képviselőjévé, akiknekirodalmi munkássága mindhárom műnemre kiterjedt, így több író is alkotott egyszerre lírai verseket, elbeszélő költeményeket vagy eposzt illetve drámát. A régi horvát barokk líra egyik legjelentősebb költője Ivan Bunić Vučić, aki a szerelmi poézis 12

mellett

(Plandovanja-Delelők)

eklogákkal,

vallásos

versfüzérrel

(Pjesni

duhovne),

zsoltárfordításokkal és egy kiemelkedően fontos, nagy sikerű vallásos poémával (Mandalijena pokornica- Bűnbánó Magdolna) büszkéledhetett. Hasonló vallásos poéma három sirámmal (plač-horvátul) Ivan Gundulić műve(Suze sina razmetnoga- A Tékozló fiú könnyei), amely szintén magába foglalja a bűnbánat folyamatát: bűnbeesés, felismerés, megbánás. A harmadik hasonló zsánerű mű Ignjat Đurđević nevéhez fűződik, aki a horvát barokk líra legszebb költeményének

tartott

Uzdasi

Mandalijene

pokornice-Bűnbánó

Magdolna

sóhajai

megalkotója.Junije Palmotić szintén a vallásos költészet reprezentatív alakjává vált költői elbeszélésével(Kristijada-Krisztiáda), hiszen Krisztus életét, szenvedését, kereszthalálát mutatja be, amely a barokk költészet egyik legjellegzetesebb témaköre. Ezen kívül Palmotić nagy sikert aratott melodrámáival, az egyik legsikeresebb pasztorálja, az Atalanta címet viseli. A horvát barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja nyilvánvalóan Ivan Gundulić, aki pásztordrámaíróként, eposzíróként és vallásos költőként véste be nevét a régi horvát irodalomba. Költői pályáját szerelmes versírással kezdte, később vallásos írányba folytatta és zsoltárparafrázisokat alkotott, míg a legkiválóbb vallási tematikájú műve a már említett A tékozló fiú könnyei című epikus költeménye. A drámaíró Gundulić legjobb alkotása a Dubravka című drámai mű, melynek sikerét csak az Osman című eposza múlt felül, amely a közép-európai barokk epika remekművének tartott húszénekes költeménye, melynek a ma ismert kéziratából hiányzó 14. és 15. énekét Ivan Mažuranić egészített ki. A kor másik jelentős eposza a Petar Kanavelović magyar vonatkozású huszonnégy énekes epikus költeménye (Sveti Ivan biskup trogirski i kralj Koloman-Szent István trau püspök és Kálmán király), amely szintén megfelel az eposzírás konvencióinak. (Lőkös, 1996)

2.3. Barokk irodalom Magyarországon A magyarországi barokk irodalom egyházi keretek között született meg a 17. század elején, jellegzetes terepe a hitvita. A jezsuiták és az ellenreformáció alakjai voltak a barokk kori magyar irodalom kezdeményezői.

A szerzetesrendek, mind a katolikus, mind a

protestáns iskolamesterek, prédikátorok, egyházi írók jelentős mértékben hozzájárultak a kulturális és oktatási fejlődéshez, annak növekedéséhez. A protestáns értelmiség többnyire német vagy angol egyetemeket látogatott rövidebb-hosszabb ideig, míg a magyar jezsuiták Rómában, Bécsben, Grazban, Lengyelországban végezték egyetemi tanulmányaikat, majd így visszatérve hazájukba tanítómesterekké válva, iskoláikban nagyfokú képzéssel közvetítették tanaikat.Az idő múlásávalintézményei lettek a katolikus egyházi iskolák, a nagyszombati jezsuita egyetem (1635), a jezsuita gimnáziumok (Nagyszombat, Pozsony, Sopron, 13

Homonna), a Collegium Pazmanianum (1623), továbbá az újonnan alapított katolikus nyomdák. (MAMÜL, 2011)Ezzel szemben a barokk irodalom kiteljesedésébenszintén nagy szerepet játszottak a protestáns erdélyi fejedelmek, a protestáns sárospataki és a gyulafehérvári iskolák, erdélyi református kollégiumok valamint a protestáns nyomdák. Az iskolateremtő atyák fő szövegtípusai közé tartozik a prédikáció és a vitairat. Emellett megjelenik az egész barokk legjellegzetesebb jelensége, az ájtatossági, hitvitázó irodalom.Mindemellett megjelentek a Szűz Mária-kultusz jegyében fogant írások, amelyek a középkortól örökölt fájdalmas bűnbánatot és a nagyfokú érzelmességet taglalják. A tudományos irodalom egyoldalúan fejlődött, a filozófiai és természettudományi műnyelvet megkísérelték magyarítani (Apáczai Csere János), de a legjelesebb magyar tudósok (Pray György-történész, Sajnovics János-nyelvész, Hell Miksa-csillagász) is még mindig a latin nyelvet használták. Ennek ellenére a barokk kori irodalomban túlsúlyba kerültek a magyar nyelvű művek a latin nyelvűekkel szemben. Ekkor még nem volt egységesen elismert magyar irodalmi nyelv, a korszak elején még ki-ki a maga nyelvjárásában írt, a nyomdászok és a kiadók, pedig gátlástalanul átírják a szövegeket saját nyelvjárásukra. A magyar irodalom egyik legnagyobb nyelvművésze, a barokk irodalom első nagy képviselője, Pázmány Péter, aki a teológia minden ágában nagy értékű műveket (Isteni igazságra

vezérlő

kalauzvalamint

Prédikációk)alkotott,

aminek

eredménye

képpen

felvirágzott a tudományos élet és a katolikus egyház valamint nagy hatást gyakorolt protestáns kortársaira is. Apáczai Csere János, a magyar kultúra kiemelkedő alakja, filozófiai és pedagógiai író, a Magyar Encyclopaedia szerzője, aki tudatosan törekedett a magyar szókincs bővítésére, legfőképp a szaknyelvek kialakítására. A magyar barokk periódusai közül az első, kezdeti szakasz (kb. 1600—1640 között) le is zárult, a következő hősi barokk fejezet (kb. 1640—1690) egy új színteret hozott létre a magyar irodalomban. Ugyanis 17. század közepére a barokk bázisa Magyarországon a nemesség és a megújult rendi társadalom volt. A legjelentősebb főurai a Batthyányak, a Nádasdyak, a Pálffyak és még sokan mások lettek a katolikus vallásos irodalom fő támogatói. Ekkor a három részre szakadt ország meghatározó tényezője a török jelenléte. A barokk érett formában Zrínyi Miklós lírai és epikus költészetében jelenik meg a magyar irodalomban. A magyar nyelvű eposzirodalom legnagyobb ívű, egyedülálló alkotása Zrínyi Szigeti veszedelme, melyben világszínvonalút alkotott. Mindemellett idilljei és epigrammái új műfajokat vezettek be, prózai műveiben, pedig megfogalmazta a pusztulás felé rohanó ország megmenekülésének tervét. Legjelentősebb szépirodalmi műveit egyetlen kötetbe szerkesztve adta ki, a címlapon „az Adriai - tenger Szirénje” kifejezéssel önmagára utalva. A későbbi 14

eposz jellegű kísérletek sem jelentéktelen alkotások ugyan, de messze elmaradnak Zrínyi művétől.Továbbá az epika legkülönbözőbb műfajaiban feldolgozott témái közé tartozott a magyar honfoglalás, a Hunyadiak kultusza, általában a hazafiúi érzés bemutatása, a heroikus csaták, történelmi események boncolgatása. A kor legnépszerűbb és legolvasottabb barokk költője, Gyöngyösi István, akinek költészete európai szemmel nézve igénytelen változata a barokk epikának, de professzionális költő, s mint ilyen a korban egyedülálló.Legismertebb műve a Márssal társalkodó murányi Venus, amely egy szerelmes történet verses elbeszélése. A líra ezután megrekedt egészen a késő barokkig.A barokk kiteljesedésének időszaka Magyarországon 1690—1740 közé esik, az úgynevezett „misztikus barokk” időszakára. Az irodalom egészében véve személyes, misztikus és ezoterikus lesz. Ekkor a barokk a társadalom valamennyi jelentős rétegében megjelenik: a főnemesi és egyházi-vallásos barokk mellett a köznemesi, a népi és a polgári változat is. A dráma megmaradt az alkalmi színjátszás és az iskolai színjátszás vonalán, minek köszönhetően számos iskoladráma született, melyeknek színháztörténeti és művelődéstörténeti értékük kétségtelen. A barokk kor nagy regényfajtái nem jelentek meg az egykorú magyar irodalomban. (Szegedy-Maszák, 2003) Erdélyben a memoár-napló-önéletírás-vallomás, rokon műfajokba tartozó művekből igen sok íródott. (MAMÜL, 2011) Számos kisnemes, városi jegyző, polgár, alkotott ebben a műfajban, igen különböző jellegű és színvonalú munkát. A legjobb művek többnyire rabságban vagy legalábbis kiélezett élethelyzetben születtek. Kiemelkedő önéletírók közé tartozik Bethlen Miklós, aki életéről, utazásairól, szokásairól ír (Önéletírás),megbirkózva a magyar nyelvvel, inkább áttér a latin kifejezésekre. II. Rákóczi Ferencemlékirataival és vallomásaival (Emlékiratok,Vallomások) írta be magát a magyar irodalomba, írásai latin nyelven jelentek meg. Bethlen Miklós unokahúga, Bethlen Kata vallásos önéletírása (Gróf bethleni Bethlen Kata életének Maga által való rövid le-írása) célja, hogy szenvedéseire találjon vallásos hite fényében magyarázatot. Mikes Kelemen (Törökországi levelek) prózájának legértékesebb részében, levélregényében, több műfaj elemeit ötvözi, a legtisztább erdélyi magyar köznyelvet használva, alig-alig vesz igénybe latin kifejezést. A 18. századi magyar próza legszebb alkotásának tartják a 207 levélből álló gyűjteményét. A magyar barokk kor legutolsó szakaszában, az úgynevezett késő barokkban, a rokokó idején (1740—1770) a magyarországi műveltség centruma a kálvinista "cívisváros", Debrecen lett. A közép- és köznemesség számos tagja aktívan részt vállal a nemzeti kultúra felemelésében.Faludi Ferenc a 18.századi költészet megújítója, verseiben már a következő kor vonásait lehet felfedezni. Faludi Ferenc mellett Amade László is remek formakészséggel és rímtechnikával rendelkezett. Az „irodalmi”, „magas” költészet,immáron befogadja a nyugati áramlatokat (a felvilágosodás 15

hullámát), a magyar nemzeti hagyományokat így az alacsonyabb rétegek irodalma őrzi tovább.A 17. és 18. századi Magyarországon rengeteg alkalmi verselmény született magyarul és latinul egyaránt. A kuruc költészet a magyar irodalom speciális színfoltja, hiszen nem egységes, mert a nemesi és a népi irodalomból egyaránt táplálkozik és szemléletmódja is változékony. Szerzőik többnyire alacsonyabb műveltségű emberek, mesterlegyének, katonák, akikhez ezek a versek kéziratos énekeskönyvek útján kerültek, majd tulajdonosuk a számukra legkedvesebb éneket másolta le. Számos búcsúztató, halottsirató, dicsőítő ének, köszöntő, névnapi, lakodalmi vers és gúnyének született (Rákóczi-nóta, Buga Jakab éneke…)

2.4. A barokk epika legkiemelkedőbb műfaja Az eposz az epika műnemébe tartozó műfaj, nagy terjedelmű elbeszélő költemény, melynek szereplői rendkívüli tulajdonsággal rendelkező hősök, akik nagy tetteket hajtanak végre, ezek a közösség életében jelentősek, de kihathatnak az egész emberiség sorsára is. A történet vagy egyszerű vagy igen összetett és gazdag tagolódású, ábrázolhatja egy ember, vagy egy egész nemzet sorsát is. Általában ez az eposz általános definíciója, amely a köztudatban is bevésődött az emberek tudatába. Az eposz későbbi elemzése miatt szükséges az eposz műfajának bemutatása, melynek eredete az emberiség kultúrtörténetének legrégibb korszakaiba nyúlik vissza (Gilgames-eposz, Homérosz: Iliász, Odüsszeia, Vergilius: Aeneis…)A homéroszi eposzok, úgynevezett „naiv” eposzok, amelyek közvetlenül ragadták meg tárgyukat, egy-egy nép sorsdöntő hősi küzdelmét a népi költészet eszközeivel, míg Vergiliustól kiindulva, az újkorban létrejött valamennyi eposz „műeposz”. Homéroszt utánozva a műeposzok tudatos költői művészettel közlik tárgyuk kimenetelét. Az eposznak mindig van ideológiai háttere, a naiv eposzban, rendszerint csodás elemek illetve személyes isteni beavatkozás jelentkezik, az újabb korok eposzaiban is rendszerint jelen van az isteni segítség. Az eposz gyakran vallásos tartalmat hordoz, és világnézetét is gyakran vallási eszmék határozzák meg.Az olasz reneszánsz által kínált irodalmi megújulás lehetőségét minden nemzet sajátos módon fogadott el. (Szegedy-Maszák, 2003) Az eposz nagyon összetett műfaj és megírásakor sok mindenre kell az alkotónak figyelnie, ezek az úgynevezett „eposzi kellékek”, valamint a verselése a műnek.Az eposzi kellékekkel az eposzírók Homérosztól napjainkig más és más módszer alapján

dolgoztak. Az eposzi kellékek a

következők: 1,invokáció/segélykérés:A szerző segítséget kér műve megírásához a múzsától vagy valamelyik istentől. 2,propozíció/tárgymegjelölés: Egy-két mondatban a szerző elővetíti a mű témáját. 16

3,expozíció/ cselekmény megindítása: Kezdetét veszi az eposz története. 4,in medias res/a dolgok közepébe vágva: A történetet a cselekmény közepén kezdi, visszautalva a már megtörtént eseményekre. 5,enumeráció/seregszemle: Szereplők, hadseregek bemutatása, melynek célja az ellenfél félelmetes erejének érzékeltetése. 6,deus ex machina/isteni beavatkozás: Valamelyik isten megváltoztatja a cselekmény menetét. 7,epitheton ornans/állandó jelző: Olyan szószerkezetek, amelyekben a jelző és jelzett szó kapcsolata állandósul az egész szöveg folyamán. 8,retardáció/késleltetés: Az eposz jellegzetes feszültségkeltő eszköze, mely sorána cselekményt döntően befolyásoló esemény híre, késve jut el az érintettekhez. 9,anticipáció/előreutalás: Általában egy jóslat, ami beteljesedik a cselekmény folyamán. A főszereplő kap egy jóslatot, ami a történet előrehaladával valósággá válik. 10,epizódok: Gyakran előfordulnak mellékesemények, amelyek lezárt részletek, nem viszik előre a cselekményt, de a műben fontos szerepük van. 11,hasonlat: Részletező, aprólékosan kidolgozott hasonlat, amely színessé, érzékletessé teszi a hasonlított tartalmat. 12,peroráció/berekesztés: A mű cselekményének befejezése. 13,hexameter/az eposz jellegzetes versformája: hat verslábból álló időmértékes verselés. Utolsó előtti versláb daktilus, az utolsó pedig spondeus, a többi szabadon változhat. Egy 16. századi olasz költő, Torquato Tasso, eposza minőségi fordulatot hozott a műfaj történetében, és mivel ennek a fordulatnak a legszorosabban köze van a Szigeti veszedelem keletkezéséhez, ezért szóba kerül a későbbi fejezeteknél.A történelmi, társadalmi és ideológiai okok együttes hatására fontossá válik a heroikus életérzés, új motívumokat, újfajta pátoszt ad a hősi életérzésnek a török veszély, amely egy időre megpecsételi az eposz-irodalom témakörét. A vereséget, mint győzelem fikcióját, teszik az eposzírók művészileg hihetővé, ez az ún. Athleta Christi- Krisztus bajnoka típusú hősformálás, mint ahogy a miles Christi, a névtelen közemberből lett Krisztus katonája szerep.A hosszú háborúkban harcoló katonaság, hadászati és politikai fontossága nő, ami visszatükröződik az irodalomban is, ahol ennek a tényezőnek a méltósága is növekszik. (Szörényi-Király, 1993)

17

3. Zrínyi-fivérek A Zrínyi család származásának kérdésemai napig tudományos vitákat gerjeszt. A magyarországi köztudatban ma békés bizonytalanság uralkodik a Zrínyiek eredetének kérdése körül, viszont a horvát irodalomtörténészek egyszerű tényként kezelik a Zrínyiek horvát eredetét. A két nemzet kutatóinak álláspontja megegyezik abban a kérdésben, hogy a Zrínyi család tagjai horvát származásúak, mindössze abban nem értenek egyet, hogy a Zrínyiek ősei, a Bribiriek nem a Subics nemzedékből erednek, hanem római vagy olasz vérvonalból. (Bene, 2007:294)A családfa az 1066. évig vezethető vissza. 1069-től a család tagjai, mint zsupánok szerepelnek a királyi oklevelekben. A modern horvát szakirodalom és a köztudatban elterjedt álláspont szerint a Zrínyi nemzetség kezdetben a Bribiri nemzetséget tekinti őseinek. A „De Brebirio” viselt névalak a horvát Velebit hegység lábánál, a Krka folyótól nyugatra fekvő Bribir helységéről, az azonos nevű ősi zsupánság székhelyéről vett és fölötte magasodó várról kapta a nevét. (Bene, 2007:295)A 14. századtól a család a Subics nevet viseli, amely a honfoglaló horvát nemzetségek egyik legkiemelkedőbb törzse volt. A Subics nemzetség egyike volt a Kálmánkirálynak1102-ben meghódolt 12 horvát nemzetségnek. Néhány forrás szerint a bribiri zsupánságot (megyét) először Bíborbanszületett Konstantin említ a 10. században. A horvátok bejövetelével az országot zsupánságokra osztották és a Subics törzs az Una folyó mellett fekvő Brebir és Lika tengermelléki zsupánságait kapta meg. (Bene, 2007:303) Ez a Subics-féle leszármazástudat még a Zrínyi-fivérek idejében is erőteljesen élt a Zrínyi családban, sőt a horvát köztudatban mindmáig e néven tartja számon a Zrínyieket (Nikola i Petar Šubić Zrinski).A bribiri zsupánok illetve grófok a 13. század végén, a 14. század elején konfliktusba keveredtek Nagy Lajos magyar királlyal, így le kellett mondaniuk az ősi birtokaikról. Mindeközben a család egyik tagja, II. Pál trau gróf, kapcsolatban állva a velencei köztársasággal, velencei patríciusi rangot kapott 1314-ben. (Később Zrínyi Péter szempontjából lesz fontos ez az idők folyamán elvesztett titulus, amit majd kérvényezni fog, hogy visszaszerezze családja velencei nemességét.) Nagy Lajos király eme birtokok helyettSubics Gergelynek és unokaöccsének Subics Györgynek adományozta az északabbra fekvő Zrin várát 1347-ben, továbbá az ennek közelében levő Stupnica községet és Pedalj várát. Ekkortól kezdték a család tagjai magukat, az új birtokról, Zrínyieknek nevezni. A 15– 16. század folyamánZrínyiek birtokait török veszedelem fenyegette, így a török elnyomás elől a család birtokainak nagy része északabbra szorult, a biztonságosabbnak tűnő Muraközbe. Mindeközben Zrínyi Miklós, a későbbi szigetvári hős, Frangepán Katalinnal kötött házassága révén is gyarapította birtokait, méghozzá Csáktornya székhellyel, amely ettől kezdve a

18

Zrínyiek központi családi birtoka lett. Ezzel párhuzamosan erősödött a család magyar kulturális és politikai orientációja is. Zrínyi IV. Miklós(1508-1566),a szigetvárivértanú, számos törökellenes csatában védelmezte az országot és saját birtokait, hősi halálával megalapozta a család hírnevét és tekintélyét valamint számos horvát és magyar művészt ihletett meg.(MAMÜL, 2011) A hős, Zrínyi Miklós, első feleségétől, Frangepán Katalintól tizenhárom, második feleségétől Rosenberg Évától, egy gyermeke született. 1563-tól haláláig Zrínyi Miklós egyszerre állt a bécsi udvar és a magyar rendek közös katonai szolgálatában. Élete végére a horvát-magyar nagyúr, hadvezér, politikus, a Magyar Királyság arisztokráciájának legfelső, aulikus rétegével került szoros kapcsolatba, míg felmenői és lánytestvérei a horvát, szlavón, nemesi elit tagjaival házasodtak. (Pálffy, 2007)Szigetvár 1566-os bevételekor a Zrínyi család még protestáns vallású volt, fia György, viszontmár 1619. táján, Pázmány Péter személyes hatására katolizált, így az unokák, Zrínyi Miklós és Péter már a katolikus vallást gyakorolták. A Zrínyi fivérek édesapja Zrínyi György, édesanyja Széchy Magdolna. A fivérek hamar árván maradtak, legfőbb gyámul az apjuk magát a királyt kérte fel végrendeletében, míg Pázmány Pétert a nevelésük irányítójául. A király végül Szennyei István püspököt bízta meg a közvetlen gyámi tisztséggel. A két gyermek leginkább a Batthyány Ferenc németújvári birtokán tartózkodott és a nevelőanyai szerepet Batthyányné Lobkovitz Poppel Évavállalta, aki művelt, szeretetteljes asszony volt, katolikus férjével ellentétben a protestáns vallást gyakorolta és prédikátorait is megtartotta. Ebben a vallási toleranciában nevelkedett a két fiú.Erre a birtokra tértek haza rendszeresen a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumokban folytatott tanulmányaik szüneteiben. Mindketten folyamatos harcot vívtak a török ellen és védték az ország délvidékét. A török elleni harchoz elsősorban kereskedelem (só, gabona, faárú, posztó) révén teremtették elő a pénzt, valamint nagystílű marhakereskedést építettek ki. Évente mintegy 40 ezer marhát hajtottak a légrádi vásárra, melyért nem fizettek Bécsnek vámot. Szerződést kötöttek a kanizsai basával és a velencei kereskedőkkel, és saját fegyveres csapataikkal kísérték a marhaszállítmányokat a kikötőkbe.

3.1. Zrínyi Miklós

19

1620.május 1-jén született Csáktornyán, vagy Ozalj várában, öccsével egyetemben korán árván maradt, de a legkiválóbb grazi, bécsi és nagyszombati kollégiumban tanult. 1635ben félbehagyta tanulmányait, a kor szokása szerint külföldi utazás, peregrinatio egészíti ki, melynek színhelye Itália. Nápolyban, Firenzében, Velencében is időzik, majd Rómában VIII. Orbán pápa fogadta, aki saját latin verseskötetével ajándékozza meg őt és útitársát, Szenkvici Mátyás, esztergomi kanonokot. Ezután felosztották a Zrínyi birtokot, Miklós a muraközi részeket kapta és már 1637-ben, mindössze 17 évesen Csáktornyán kezébe veszi birtoka irányítását. 1642-44-ben részt vett a harmincéves háborúban, a svédek és az erdélyiek ellen harcolt Sziléziában, Morvaországban és a Felvidéken. 1646-ban tábornokká nevezték ki, de nem volt hajlandó részt venni a háborúban, birtokgondjai miatt, a török rabolta birtokait és elhurcolta jobbágyait. 1646-ban feleségül vettea dunántúli arisztokrata családból származó Draskovich Mária Eusebiát, akit később verseiben Violának nevez és akihez szól a két Idilium, a Fantasia poetica és az Arianna sírása. A Zrínyiek hagyományszerűen viselik a horvát báni címet, így Miklóst is kinevezték horvát bánnak, aki 1648-ban Bécsben letette hivatali esküjét. 1650-ben meghalt felesége, Eusébia. Az eposz ekkor már készen volt és ehhez csatolta az Orpheusz-versekben megírt fájdalmát. 1651-ben megjelenik Bécsben a kötete az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklós címmel. Ezzel a kötettel egyszersmind emléket állított az akkor egy éve eltemetett feleségének és a hősi halált halt dédapjának. 1652ben készen állt az új házassági szerződés második feleségével, Löbl Mária Zsófiával. Az osztrák feleség, később megtanult magyarul és az ő segítségével alakult országos hírű udvarrá a Zrínyi-birtokok központja, Csáktornya. A híres és gazdag Zrínyi-könyvtár, a mintegy 500 kötetes bibliotéka a korabeli Közép-Európa egyik legmodernebb politikaelméleti és hadtudományi szakkönyvtárrá nőtte ki magát. Az ott megfordult utazók, írók, barátok (például: Evlia Cselebi, Jacobus Tollius, Bethlen Miklós) nagy elismeréssel szóltak a könyvtárról és az udvarról egyaránt. (MAMÜL,2011) 1646 után Zrínyi megírta a kiemelkedő értékű hadtudományi műveit, az ún. katonai rendtatrásról szóló regulamentumot Tábori kis tracta címmel (1663), valamint a kor tacitista tanulságirodalmának magyar változatát, amelyben az ideális hadvezér alakját festetteleVitéz hadnagy(1650-53 között) címmel. Ekkor Zrínyi már aktív politikus, műveltsége és minden ügyben megnyilvánuló erkölcsi nagysága miatt nagy tekintélyre tett szert és egyben kivívta Bécs ellenszenvét. Politikus kapcsolatai által kiépített egy jó viszonyt a velencei köztársasággal valamint az erdélyi fejedelemséggel. Nemtetszését nyilvánította ki a politikával és haza helyzetével kapcsolatosan a Mátyás király életéről való elmélkedések (1655-57 között) című művében, amelyben a nemzeti királyság iránti szimpátiájáról tett tanúságot. A mű célja Hunyadi Mátyás életének felidézése valamint 20

bemutatja az ideális abszolutista, önálló nemzeti monarchia képét, amit elszeretne érni Magyarországon. Ezután, fiát, Izsákot gyászolja, amiről a múlt század végén előkerült Elegia című kézirat tanúskodik. 1660-ban Velencében jár, ahol megjelenik öccse horvát nyelvű Syrena-kötete.Várad 1660. eleste és II. Rákóczi György halála után kezdte el írni utolsó nagy prózai művét, az újkori magyar politikai publicisztika legjelentősebb alkotását, Az török áfium elleni való orvosságot. A röpirat fő mondanivalója, Zrínyi orvossága a megoldás a törökkel való békesség ellen, hiszen a magyar nem várhat segítséget sehonnan, saját önerejére van szüksége és elpusztul a török ellen ha nincs állandó harci felkészültségű hadserege valamint ha nincs általános nemzetet összefogó egyetértés. 1661. a Zrínyi-Újvár építésének éve, melynek terve is szálka a török szemében. Létrejön egy megegyezés a török szultán és Bécs között, miszerint Bécs nem akadályozza meg a vár lerombolását a töröknek. 1662-ben végrendelkezett és katalogizálták csáktornyai könyvtárát, majd ebben az évben megszületett, fia, Ádám. 1663-ban politikai kudarcai után (parancsnokságától való eltiltás), maga mellé vette öccsét és seregeit, majd megindult a török had ellen, erődítményeket dúltak fel és végül felégettek egy stratégiai fontosságú hidat. Mindeközben prózai műveit kiadásra szánt gyűjteménybe foglalta - a Bónis-kódexbe - mindezt bizalmasával, Vitnyédy Istvánnal teszi. Udvari papját, az ír származású Marcus Forstallt megbízta a Zrínyi család leszármazását bemutató Zrínyi-genealógia szerkesztésével, így kéziratban ugyan, de egészen az ősi illír királyokig visszamenőleg elolvasható a Zrínyiek családfája, Stemmatographia néven. Sikerének hatalmas visszhangja támadt és Zrínyi bizakodott benne, hogy Bécs elhatározásra jut és megindul a török seregek ellen. Az 1664-es vasvári béke megkötése után a (bécsi udvar békét kötött a törökkel), Zrínyi-Újvárat a törökök kezébe adták. Ekkor már az ország vezető magyar rétegei szakítani akartak a Habsburgokkal, ezáltal Zrínyi is intenzív kapcsolatban állt a franciákkal és számos külföldi képviselettel, ő lett a kezdeményezője a később kipattant majd elbukott Wesselényi-féle összeesküvésnek. A király és az udvar ekkor már félt Zrínyi hatalmától és ekkor következett be 1664. november 18-án Csáktornya mellett, a kursaneci erdőben a tragikus vadászbalesete. Halála után a közvélemény merényletről beszélt, legendák születtek „balesete” kapcsán. A költőt, írót, államférfit, hadvezért, Csáktornyán, a pálosok Szent Ilona kolostorában temették el1664. december 21-én. (Péter, 1994: 2320/21)

3.2. Zrínyi Péter 21

1621. június 6-án született Verbovácon, bátyjával korán árván maradtak, a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumban tanultak. Az 1641-es birtokfelosztásnál Péter Ozaljt, Ribniket és a tengermelléki részeket kapta. Ebben az évben feleségül vette Frangepán Anna Katalint (horvátul: Katarina Zrinski), aki a horvát főnemes, költő Frangepán Ferenc Kristóf (horvátul: Fran Krsto Frankopan) nővére volt. Rendszeresen tárgyalt Velencével, jó kapcsolatot ápolt a velenceiekkel, de életstílusa miatt többször kellett magát igazolnia. 1643ban megszületik lányuk Zrínyi Ilona (horvátul: Jelena Zrinski), majd 1650-ben megszületik fia, Zrínyi János Antal, a családutolsó sarja. Az 1650-es években harcolt a török ellen, valamint abátyja birtokait elfoglaló és azokon garázdálkodó horvát határőrvidéki német tisztek ellen. Többször megfosztották tisztségeitől, vagy azokról saját maga mondott le. A török elleni sikeres harcok után, eltiltották a további csatározásoktól. Zrínyi Miklós halálát követően, 1665-ben horvát bánná nevezték ki. 1594-ben adták ki Zrínyi Péter fordításában a Knjiga gatalica című művet, amely a Fortuna sorsvető című könyv alapjáníródottés amelyet sokáig Zrínyi Ilona munkájának tartottak. (Péter, 1994:2324)A horvát főrendek közül Zrínyi Péter elsőként mutatkozott be, mint irodalmár. Miután hozzáfogott hivatali kötelességeinek teljesítéséhez, ismét nekilátott bátyja eposzának, a „Szigeti veszedelem” horvát nyelvű változatának megírásához, melyet már első ízben, valószínűleg bátyja ösztönzésére, elkészített és kiadott Velencében 1660-ban. AkkoribanZrínyi Péter és felesége, Frangepán Katalin, az északi, ún. kaj-horvát nyelvjárást preferáló ozalji írói kör vezető személyiségei voltak(MAMÜL, 2011).AzAdrianszkoga mora syrena Groff Zrinszki Petarkötetben, számos újítást vezetett be, illetve több mint 100 saját maga által írt strófát illesztett a kötetbe, amelyek tovább erősítették az eposz hősi-morális jellegét. Ezzel a kötettel nagyban hozzájárult a horvát nemzettudat kialakulásához. A vasvári béke után szövetséget kötött Wesselényi Ferenc nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval (akikkel a német kormány ellen titkos szövetségre lépett), majd 1669-ben rávette I. Rákóczi Ferencet, hogy csatlakozzon az ellenzéki mozgalomhoz. Erre kedvező alkalom nyílt, Péter legidősebb lányának, Zrínyi Ilonának, I. Rákóczi Ferenccel való házasságkötésekor. Sógorával, Frangepán Ferenc Kristóffal, felkelésre buzdító felhívást adott ki Horvátországban. Megegyezés szándékkal Bécsbe küldte megbízottját, Marcus Forstallt, de ekkor már Bécsben az udvar megrémült és egyúttal Spankau császári generálist arra utasították, hogy 6000 emberrel foglalja el Csáktornyát és Légrádot. Zrínyi és Frangepán Ferenc Kristóf elhatározták, hogy egyenesen Bécsbe mennek, és kegyelemre megadják magukat, mivel azt a hírt kaptákForstalltól, hogy nem lesz bántódásuk, ha megadják magukat, hiszen Péter fia, János Antal, akkor már túszként Bécsben raboskodott. Csáktornyáról1670. április 13-án éjjel távoztak, Frangepán Katalin és leánya ott 22

maradt. Nem sikerült tisztázniuk magukat a bécsi udvar előtt, I. Lipót felségárulásnak és hűtlenségnek nyilvánította tettüket és halálra ítélte őket. Zrínyit és Frangepán Ferenc Kristófot a bécsújhelyi börtönbe zárták. Ekkor Zrínyi latin nyelven írt egy védőiratot a királyhoz, amelyben igazolni igyekezett tetteit, és hivatkozott a király ígéretére, mely szerint nem esik bántódása, ha megadja magát. 1671-ben levélben búcsút vett feleségétől, majd április 30-án lefejezték. A vérpadra lépése előtt megírt levél különböző nyelvű fordításait 1988-ban Zágrábban jelentette meg Dražen Budiša Moje drago zerdcze. Pismo Petra Zrinskoga Katarini Zrinski u suvremenim prijevodima címmel. Ez a könyv (mutatis mutandis) a jugoszláv polgárháború elleni tiltakozás volt. A kivégzése után, Péter és Frangepán Ferenc Kristóf holttestét a bécsújhelyi Szent Mihály templom fala melletti sírkő alá temették. A kivégzés leírása alapján Zrínyi hősként, félelem nélkül lépett a vérpadra. Kivégzésének hírére Frangepán Katalin elméje elborult. Fiát, minden ok nélkül megvádolták, börtönbe vetették, és húsz éven át raboskodott, majd elméjét vesztette és az utolsó Zrínyi család sarjakénthalt meg 1703-ban.Lánya, Zrínyi Ilonaelső férje, I. Rákóczi Ferenc halála után, 1681-ben Thököly Imre hitvese lett, akinek feleségeként cselekvő részese lett a Habsburgok elleni kuruc felkelésnek. A magyar történelem egyik hősnőjévé vált, ugyanisII. Rákóczi Ferenc, a Rákócziszabadságharc vezetőjének édesanyja volt. (Péter, 1994:2323)

4. A magyar Zrínyiász 23

A szigetvári ostrom (1566.), a vár eleste, Zrínyi Miklós és a várvédők hősi halála Európában meglepően nagy visszhangot váltott ki, de hamar bejárta Európáta török szultán halálának a híre is. Az esemény iránti érdeklődést fokozta a 2300 főnyi magyar sereg kitartása Szigetvárnál, hiszen az egy hónapon át tartó ostrom alatt, ez a sereg ellenállt a több mint százezer fő és kétszáz ágyúval rendelkező török hadsereggel szemben. Ismerté vált a török sereg nagyarányú vesztesége is, ugyanis az elesettek száma meghaladta 25ezer főt. Ez az információ áramlás az egyetlen szemtanú leírása alapján terjedt. Ferenac Črnko, azon kevesek közé tartozott akik túlélték a szigetvári ostromot és török fogságba estek, majd megmenekültek Zrínyi Miklós fia, Zrínyi György, segítségével. Ferenac Črnko valószínűleg Zrínyi György megbízásából készítette el még 1568. előtt az ostromról szóló hiteles krónikát (Posjedovanje i osvojenje Sigeta-Sziget megszállása és elfoglalása) címmel. (Klaniczay, 2001:127) Ma több mint húsz német, francia, spanyol újságlap ismert,amelyek a szigeti ostromról adtak hírt, és számos irodalmi mű, témájául szolgáltak a szigeti ostrom és annak hősei. A tények ismeretében a szakdolgozat további részében bemutatom a dédunoka, Zrínyi Miklós remekművét, a Szigeti veszedelem című eposzt, keletkezésének körülményeit, az író forrásait és megírásának előzményeit, majd az eposz szerkezetéről, tartalmáról, üzenetéről és jelentőségéről beszélek. Mindenek előtt azonban említem, hogy Zrínyi Miklós eposza egyenrangú társa a 16.-17. században keletkezett európai műeposzoknak. A bécsi nyomtatott kiadványban (1651.) az Obsidio Sygethiana címet viseli, az irodalomtörténeti hagyományban rögzült Szigeti veszedelem valamint a Zrínyiász cím, a már említett Kazinczy Ferenc nevéhez köthető. Az eposz, a költő az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklós című verseskötetében található.Ugyan az eposz a maga korában jórészt visszhangtalan maradt, akárcsak Zrínyi politikai tevékenysége is, de a 18. században újra felfedezték költészetét.A hőseposz utóéletében Ráday Gedeonnak volt nagy szerepe, majd a felvilágosodás idején Kazinczy Ferencnek, aki újra kiadta, új nevén,Zrínyiász címmel, amely1817-ben jelent meg a Költői munkák című kötetben. Vörösmarty Mihály és Arany János a legnagyobb csodálói közé tartoztak és az ő epikus alkotásaik is elképzelhetetlenek e mű nélkül. (Szegedy-Maszák, 2003:34)Arany János1848-ban megkezdte a Zrinyiászt mai nyelvre átformálni, egyfajta népies hangvételű művé átdolgozni, verselését átsimítani, de munkája félbemaradt, így az eposz irodalomtörténeti rehabilitálást 1892-ben Vékony Antal végezte el, akia művet kiadtaSziget ostroma címmel. Ezen kívül Arany 1858-ban nagyszabású tanulmányt kezdett írni Zrínyi és Tasso címmel, melyben meghatározta Zrínyi Miklós helyét a magyar irodalomban.Arany János, az addigi, a régi magyar elbeszélő költészet egyeduralkodójának számító Gyöngyösi Istvánnal szemben, végérvényesen kanonizálta Zrínyi helyét a magyar 24

irodalom remekművei között. (MAMÜL, 2011)Sajnos, ez a tanulmány is csak töredékeiben olvasható. Mondandómat az eposz utóéletével kezdtem, de térjünk vissza a Szigeti veszedelem, azaz a Zrínyiász bemutatásának kiindulópontjához, amit egy Arany János idézettel kezdek: „A Zrínyiász meséje, ha gépeit kivesszük, miben sem hasonlít az olaszéhoz, Szulimán, isteni végzésből roppant haderővel jő Magyarország, közvetve az egész kereszténység ellen. A veszély, mely a hon fölött lebeg, iszonyatos: de egy kis vár, egy elszánt maroknyi nép, egy isten választotta hős megtöri az ellen túlnyomó erejét, s önfeláldozással megmenti a hazát. Ez alapvázlat, minden egyszerű volta mellett teljes: megvan benne a kezdet, a közép, vég, nem hiányzik a fordulat melyről Arisztotelész tanít…” (Szegedy-Maszák, 2003:33)

4.1. Keletkezésének körülményei és témája A korabeli Magyarország helyzete a teljes nyomorúság, a pusztulást jósló széthullás jellemzi, melynek kellős közepén szükségszerűen megnőtt az egyéni önfeláldozás, a mártírokéhoz hasonló heroizmus szerepe, amelyet Zrínyi önmagára vonatkoztatott gondolkodásában és élettervében is.Ezt idézi vissza dédapja alakjában, akinek a tetteiről fiatalsága óta büszkén és lelkesen írt. (Szegedy-Maszák, 2003) A 17. században, Magyarország három részre szakadása idején (az ország nagy része török megszállás alatt, nyugat és észak a Habsburg birodalomé, keleten pedig az erdélyi fejedelemség uralkodott). A legbonyolultabb helyzet a Habsburg-részen volt. Ők létrehoztak egy egységet a magyar főúri rendekkel, így a magyar rendiség megakadályozta a Habsburg uralkodóháznak, az abszolutisztikus rendszer kiépítését Magyarországon. Ez a helyzet a magyar nemzeti érdekek védelmét jelentette, viszont a rendi kormányzás képtelen volt a török visszaszorítására. Zrínyi Miklós ebből a helyzetből szeretett volna mutatni egy lehetséges kiutat, amely a HabsburgMagyarország és Erdély, valamint a katolikusok és protestánsok összefogását hangsúlyozta, és a török kiűzését tűzte ki célul. Ahogyan már erre utalt egyik prózai művében, mint Hunyadi Mátyás, egy nemzeti, de korszerű abszolutizmus, önálló állam létrehozását népszerűsítette. Zrínyi Miklós számára eme célok vezérlésével alkalmas témának bizonyult eposzi feldolgozásra az 1566. évi Szigetvár ostroma, amely kiváló volt a költő eszméinek és politikai üzenetének kidolgozására. Az eposz egyetlen korban, egyetlen irodalomban se volt úgymond divatos műfaj, hiszen egy hősköltemény írásához különleges tárgy és rendkívüli adottságok kellenek, melyek csak ritkán adódnak. Az eposz létrejöttének három legfontosabb feltétele: 1, rendkívüli népek sorsára kiható tárgy/téma 2, történetileg időszerű, egy népnek vagy emberiségnek programot adó eszmék kifejtése 25

3, költőnek a témával és annak mondanivalójával való különleges elkötelezettsége(Klaniczay, 2001:93) De hogyan is emelte a költő a szigeti ostrom tárgyát eposzi rangra? A válasz egyszerű. A szigetvári csata nem merítette volna ki az eposzi téma kritériumait, mert csupán egy végvár ellenállását és annak elestét jelentette, ami nem változatott a török birodalom és a magyarokhorvátok közti harc állásán. Ennek ellenére a közvélemény egy évszázad leforgása alatt eposzi rangra emelte ezt a szigeti témát. A török szultán, II. Szulejmán halála, és a várvédők harcának heroikus jellege Zrínyi Miklós, kapitány kirohanása és hősi halála, hozzájárultak a szigetvári esemény felnagyobbításához. (Klaniczy, 2001:94) Már 1587-ben megjelent egy humanista versgyűjtemény, ún. Zrínyi-album (De Sigetho Hungariae propugnaculo- A Magyarországot védelmező Szigetvárról Wittenberg 1587) ), melyben úgy ábrázolták Szigetvárt, mint a kereszténység bástyáját, valamint a vár kapitányát, mint egy keresztény hőst, aki halála ellenére is győzött, megtörve a törökök erejét. Így a szigetvári ostrom témája teljesen megfelelt egy eposz megírásához, hiszen jó példát szolgált Zrínyinek, aki ezáltal bemutathatta a politikai és katonai erőket, tényezőket, amelyek a nemzetet képessé tudják tenni az általa kitűzött feladatokra, esetünkben az állami összefogásra és a törökök legyőzésére, majd annak kiűzésére. Ugyanis azok a morális erők és katonai egységek, politikai értékek képessé tették a szigetvári védőket arra, hogy gyengítsék a török erejét, a 17. században is képesek helyreállítani az ország egységét és megállítani a török sereget. Az akkori legnagyobb politikusok számára is jó példát szolgált a Szigetvár téma, illetve a költő személyes és nemzeti kötődései is meghatározták az eposz keletkezését. Miklós az eposz megírásával már 1645-ben, első házassága létrejöttének idején foglalkozott, de a munka legnagyobb részét 1647-48. telén végezte el, majd 1648. tavaszán kezdi el a 9.ének megírását, amelynek elején említi, hogy az írás közben a kanizsai török támadását kellett visszavernie. (Szörényi-Király, 1993) Maga a költő is megjegyzi egyfajta mentségként, milyen rövid idő alatt vitte véghez munkáját (Vergiliushoz képest): „…egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat.” (Szörényi-Király,1993:18)

4.2. Forrásai és előzményei

26

Valóban egyedi eset a világirodalom történetében, hogy egy költő, aki maga is hős és hadvezető, tulajdon családjának hősét énekelheti meg olyan esemény kapcsán, amely epikai feldolgozásra is alkalmas. Ezt felismerni és gyűjteni hozzá anyagot valamint eredeti tehetséggel mindezt elrendezni, papírra vetni a nagy klasszikus elődöktől tanultakat, ráadásul a magyar és a délszláv kulturális hagyomány elemeit beépítve, haza (magyar) előzmények nélkül létrehozni egy remekművet. Mindehhez bizonyára hosszas előkészületre volt szüksége a költőnek, de ahogy maga fogalmazott a művet egy év alatt illetve egy tél leforgása alatt hozta létre. (Szörényi-Király, 1993:10) Zrínyi az eposz előszavában megemlíti Homéroszt és Vergilust, akiknek az eposz irodalmát (Odüsszeia, Iliász és Aeneis) igencsak jól ismerte, ők voltak az eposz megírásának az egyik fő forrásai. Zrínyi ugyan, nem vetetette papírra előszaván kívül más, költészetéről tanúskodó szöveget, de vannak olyan támpontok, amelyeknek alapján rekonstruálhatók a források és előzmények. Zrínyi munkássága anyagának nagyobb része ma a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban megtalálható, így szinte az összes Zrínyi-kutató áttanulmányozta Zrínyi Miklós leveleit, prózai műveit, illetve magát az eposzt. Zrínyi Miklós tudta - mikor belekezdett művébe - hogy az eposz egyfajta folytatása lesz a 16. század magyar históriás énekköltészetének (Tinódi Lantos Sebestyén epikus költeményeinek), ennek ellenére Zrínyi csak azokat az epikai elemeket ragadta meg az ilyen énekekből, amelyek az eposz világában helyt álltak. Több históriás énekben megtalálható az a motívum, amelyben Isten török csapással bünteti a bűnös magyarságot, valamint a várostromok jeleneteinek, hangulatainak epikai ábrázolása is kezdett a históriás énekekben kialakulni. Zrínyi eposzának magyarországi előzményei közé tartozik Balassi Bálint vitézi költészete is, amelynek stilisztikai hatása számos helyen kimutatható a Szigeti veszedelemben.Az eddig ismert történeti forrásaiközülIstvánffy Miklós műve, históriája nagy hatással volt a költőre, hiszen a történetíró Istvánffy, Sziget ostromát minden más történetírónál részletesebben írta meg, így Zrínyi tőle vette anyagának legnagyobb részét (pl: Gyula eleste, Arszlán jelleme, a szultán készülődése, Farkasics halála, Zrínyi előkészülete és beszéde, a 10. ének nagy ostroma valamint Zrínyi utolsó beszéde és kirohanása). Innen származik a szigeti hős alakjának megdicsőült ábrázolása, ami arról tanúskodik, hogy a szigeti ostrom után azonnal megkezdődött a történet legendává alakulása. Zsámboki János függeléke, kronológiája Bonfini egyik művéhez, is megemlíti Sziget ostromát és elestét, valamint Nicolaus Reusner Rerum memorabilium... exegeses (Emlékezetes dolgok magyarázatai), Frankfurt, 1603-ban megjelent elbeszélése, amelyre maga Zrínyi is hivatkozik az előszóban. Ebből a műből a költő felhasználta az apróbb részletek, például a török szokások leírását és egyes alakok megformálását. Forgách Ferenc De statu Reipiblicae Hungaricae… Comentarii 27

kéziratából, a Sziget ostromára és a szigeti Zrínyi személyiségére vonatkozó adatokat hasznosította. Ugyancsak innen származik a királyhoz írott levél az 5.énekben és a Deli VidBorbála epizód néhány eleme. (Szörényi-Király, 1993:11) Joannes Leunclavius (Annales Sultanorum othomanidarum-Török szultánok évkönyvei,

Frankfurt

1596.), művéből

felhasználta a törökökkel kapcsolatos eseményeket és neveket. A történeti források közül talán az egyik legfontosabb Ferenac Črnko híres krónikája, a Historia Sigethi…ec Croatico sermone in Latinum conversa, (Samuel Budina fordítása) amely az ostrom eseményeinek a részletes leírását tartalmazza. A szerző naplószerűen írja le, a várba érkező kémjelentések segítségével az eseményeket, a török közeledtét, valamint a csata előzményeit is. Črnko a naplója elején írta, hogy a szultán serege megjelenik Szarajevóban. Megírta a sereg átkelét a Dráván és megjelenésüket Siklósnál. Ír a siklósi csatáról, Arszlán budai basa lefejezéséről, ismerteti Zrínyi várbeli dolgait, aki ekkor magához rendeli a kapitányait, apródait, parancsnokait, lovaskatonáit és gyalogosait. Zrínyi szózata és a várbeliek eskűjét szóról szóra közli. A krónika leírása 1566. július 31-el kezdődik és magába foglalja a szeptemberi, kiemelkedően fontos tragikus eseményeket is. Az egyik ilyen a szeptember 4 - i, amikor meghalt Szulejmán szultán, akinek a halálát eltitkolták és a szeptember 7. amely a végső csata előtti eseményeket írja le. Zrínyi, amikor látja a reménytelen kűzdelmet, magához hívatta Črnkot és megparancsolja, hogy hozza el neki a tiszta ruháit, gyémánttal díszített esküvői fövegét és 100 dukátot, hogy ha majd egy hitetlen lehúzza róla ruháját, ne mondja, hogy semmit sem talált. Ezután részletesen leírja a csatára való készülődést, majd Zrínyi kilépését a törökök közé, aki a janicsárok golyóitól földre esett, minek következtében a törökök örömükben Allah nevét háromszor kiáltották az égre. (Lőkös, 1997:129) Ezeken a fő forrásokon kívül több más magyar és horvát történeti munka található a Zrínyi-könyvtárban, amelyeket a költő valószínűleg előszeretettel tanulmányozott. Erről tanúskodik Zrínyi Péter horvát fordításának az előszava is, amelyben Péter megjegyzi: „különös igyekezettel és szorgalmatos gondoskodással sok krónikából, mind magyarból, mind latinból kitűnő tehetségével sok példával és tanulsággal felékesítve ugyanazt a históriát összeállította és megírta”(Szörényi-Király, 1993:11)- „koji skoznovitim trudom i marljivom pomnjom iz vnogih kronik, tuliko vugarskih, dijačkih, kuliko latinskih, izibranom svojom pametjom na vugarski jezik istu hištoriju, vnogimi odičenu peldami i nauki, spravil je i popisal“ (Matić, 1957: 19) A történeti források után a szinténkiemelkedően fontos előzményei a Szigeti veszedelemnek az európai eposzköltészet, azaz fel kell sorolni az irodalmi forrásokat, hiszen az egész eposzt meghatározzaa már említett antik epikai hagyomány,

és a közelmúlt

keresztény irodalom hőskölteményei. Az első akit, meg kell említeni Giovan Battista Marino, 28

az olasz barokk költészet egyik legnagyobb alakja, lírája mellett kiseposzaival (La Strage degli Innocenti-Ártatlanok mészárlása és Gerusalemme distrutta-Elpusztított Jeruzsálem) is hatott Zrínyire. Az olasz újkori epika egyik legjelentősebb alakja Torquato Tasso és annak életműve meghatározó mérföldkő az eposz-irodalom történetében, hiszen Tasso világhírű Gerusalemme liberata- Megszabadított Jeruzsálem című eposzával megteremtette a modern keresztény eposz őstípusát az imitatio, norma és romanzo-hagyomány szintézisével (Szörényi-Király, 1993:7)Tasso műfaj megújító eredményei valamint újszerű szabályai megtalálhatók Zrínyi eposzában, ugyanúgy mint a régi szabályrendszer elemei is, hiszen az eposzi technika ismert és folytonosan ismételt szabályai nélkül hőskölteményt el sem lehet képzelni.Ezen kívül a kötet előszavának utalásaiból kikövetkeztethetően Zrínyi komoly tájékozottságot szerzett a barokk poétika elméleti irodalmában is (Vida és Tasso teoretikus művei mellett Sperone Speroni és Danielo Bartoli munkái, vagyis az arisztotelészi vonal képviselői gyakoroltak rá hatást, de ismerte Zrínyi az ars historica-irodalom elméleti írásait is: saját munkáját teoretikusan reflektálva nevezi következtesen históriának).(MAMÜL, 2011)A horvát néphagyományból, de főként a horvát naiv hősi költészetből szintén sokat merített, a régi szerb-horvát hősi epika motívumai, jelenet-típusai felbukkannakaz eposzban. Valódi mesés mondakört kreáltak a szigeti hős, „junak Sigeta”, és vitézei köré. Mindez szintén bizonyítja, hogy a kortársak és az utókor szemében keresztény mártíriumként és dicső, hősies eseményként szerepelt az 1566-os csata és annak résztvevői között. A horvát irodalomból Zrínyi, a dalmáciai származású Brne Karnarutić horvát nyelvű történeti elbeszélő költeményéből a Vazetje Sigeta grada-Sziget várának elfoglalása, 1584-ben, Zrínyi Györgynek, a szigeti hős fiának, ajánlott művéből merített igen sokat. Zrínyi ezt a művet jól ismerte, saját könyvtárában őrizte egyik példányát, mely költői szempontból a legmagasabb színvonalú forrásai közé tartozott.Brne Karnarutić (1515-1572) törökellenes míssziója élettapasztalatából következett: két fiát is elvesztette a harcokban, a mű alapjául a már említett krónikás, Ferenac Črnko, az ostrom túlélőjének a munkája szolgált. A Vazetje Sigeta grada című elbeszélő költemény négy részből áll és a híres, horvát régi irodalomra jellemző, ún. marulići elbeszélő epikai hagyományt követi. Számos irodalmár kutatta a két költő viszonyát, ezért meg kell említeni néhány fontos véleményt, illetőleg következtetést az újabb horvát irodalomtörténet-írás szempontjából. Néhány kutató úgy véli, hogy a Zrínyiász mellett a Vazetje Sigeta grada csupán verses krónika, mert a két költeményt nem egyenértékű. A remekműnek tartott Szigeti veszedelemmel szemben

Karnarutić minden költői szépséget

nélkülöző alkotása, a katona-író nehézkes, csiszolatlan rímekkel teli költeménye érdekes és 29

becses mű, de inkább krónika mint költői ének. (Lőkös, 1997:125) A magyar Zrínyi kutatás számára fontos a horvát műepika feldolgozása, méghozzá a spliti, Marko Marulić költő életművétől egészen a barokk költő, Ivan Gundulić életművéig tartó, kifejezetten törökellenes anyag átvizsgálása. A 16. és 17. század horvát epika világa, amely a horvát irodalom atyjának nevezett, Marko Marulić (1450-1524) Judita-Judit című alkotásától (1501) egészen 1638-ig, Ivan Gundulić

haláláig tart. (Osman című eposzán halála napjáig dolgozott.) Ennek az

időszaknak az alkotásai nagy szerepet játszottak a magyar Zrínyiász keletkezésében. ZrínyiKarnarutić viszonyának kapcsolatát tekintve visszavezethető az első horvát törökellenes eposz keletkezéséhez, a Judit című eposzhoz. Ez a mű a kétszeresen rímelő izoszillabikus tizenkettősökben, csa-nyelvjárásban íródott. Ószövetségi történetet dolgoz fel, amelynek célja a török kiűzése és a horvátság megmentése. Marulić hűen követi a vergiliusi eposz formai kellékeit, mint a propozíciót, invokációt és seregszemlét, mert a keresztény morál vitathatatlan meghatározója az eposzi világnak. A vergiliusi seregszemle feldolgozását követően, Marulić bővebben bemutatja a sereg fegyverzetét, ruházatát, a hadvezért, aki kiemelkedik vitézei közül ékes sisakjával. Ezek a leírások szolgálnak majd a Vazetje Sigeta grada műben Szulejmán lovának leírásakor és később a Szigeti veszedelemben kimutatott motívumok, képek, metaforák és hasonlatok adaptációjára. Karnarutić, ugyanis, ennek a műnek a hatására vázolta le a török szultán Szulimán lovát, seregének leírása valamint a híres hangya-hasonlat, melynek hatása a magyar költő eposzában is érezhető. Thúry József, Zrínyikutató szerint, a költő íróasztalán valószínűleg mindig nyitva álltak egyes művek, méghozzá Istvánffy Miklós krónikája és a szóban forgó Karnarutić költeménye. Zrínyi néhány helyen szó szerint, néhány helyen viszont parafrázissal vette át Karnarutić verssorait. Mindezt példával illusztrálva, megemlítenék egy pár idézetet a Szigeti veszedelemből és a Vazetje Sigeta grada műből (Lőkös, 2004:292-294)

hangya-hasonlat Karnarutić

Zrínyi

Turak kako mravi vrvljaše se za njim.

Jancsár mint az hangya az földet ellepte.

(Prvi dil, 128)

(2.ének, 39, 4.sor)

(Törökök, mint hangyák, hemzsegtek utánuk)-Kiss Károly fordítása (Lőkös, 1997:79)

seregszemle 30

Karnarutić

Zrínyi

Za timi kamile, veli dromidari,

Hosszu nyaku tevék és erős öszvérek,

za timi kobile, mazge i magarci,

Bialok, szamárok és ökörszekerek,

Za timi kolove gvozdene od toli

Hat elefánt is jün, kiken sok emberek.

potežu volove i jaci bivoli,

(2. ének, 42, 2-4 sor)

naprćeni hode svakojakih stvari... (Prvi dil, 221-225)

szultán lova Karnarutić

Zrínyi

glava suha, mala, neg ju koža skrila,

Véres nagy szemei ugyan kidültenek,

a po njoj se j’ znala ta najmanja žila,

Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,

velike nozdrve krvavih očiju

Az orra likjain lángos szellők mennek,

vas gizdav do mrve, strignastih ušiju,Szája tajtékot vér, mint vizi istennek. a proriz od čeljust pri velik nego mal,

(2. ének, 33, 1-4 sor)

pina mu hodi z ust, vas je j' u jedno žval. (Prvi dil, 77-82)

Klaniczay Tibor szerint Karnarutić eposzának olyan részleteit, mint a siklósi csatából hazatérő vitézek menete és az ez utáni események, a lakoma, a szultán seregének a visszavonulása, tanácsülés az ostromlók táborában, mind a horvát költő énekein alapulnak. Ezáltal Zrínyi tökéletesen megfelel a reneszánsz kori imitatio-felfogás kritériumainak, amelyek szerint a birtokában lévő anyagot kreatívan használta fel. A régi horvát irodalom forrásai közül Zrínyi nagy valószínűséggel ismerte azokat a műveket, amelyek a Dalmáciától távoleső, Magyarország sorsáról szóltak. Ebben az időszakban epikus verses formában megjelent törökellenes művek voltak Zrínyi munkájának alapjai. Számos olyan mű létezik, amelyek feldolgozták a 1526-os Mohácsi csata eseményeit. (Ismeretlen szerzőtől származó: Počinje razboj i tužba kralja Ugarskoga-Kezdődik a magyar király harca és panasza) vagy Buda 1541-es eslestét (dubrovniki Mavro Vetranović költő Tužba grada Budima-Buda várának panasza), mindezt a kétszeresen rímelő izoszillabikus tizenkettes verseléssel. Közép-európai barokk irodalom horvát remekművének számító Osman című eposz seregszemléje éppoly félelmetes mint Zrínyinél a Szulimáné, ezen kívül Gundulić a barokk mozgalmasság kifejezésének mestereként szintén bravúros eposzt alkotott. A húsz évvel fiatalabb Zrínyi biztosan ismerte a nagyszerű írót, mindegyik Tasso-tanítványa volt. Az egymásra való 31

kölcsönhatásuk még vitatott, de jelzem, hogy a két költő eposza a 17. századi barokk epika meghatározó alkotása, ezáltal Gundulić jelentősége éppoly nagy a horvát irodalomban, mint Zrínyié a magyarban. Az irodalmi források közül végül rendkívül fontos a humanista panegyricus-irodalom ösztönző hatása: Alessandro Tommaso Cortese Hunyady Mátyáshoz írott dicsőítő költeménye (De laudibus bellicis Matthiae Corvini Hungariae regis, 1487) egyként forrásul szolgált a Mátyás-elmélkedésekhez és a hőseposzhoz, jól mutatva, hogy Zrínyi képzeletében költői és politikai program, racionális múltanalízis és heroikus imitáció sajátos, senki máséhoz sem hasonló együttállást mutatott. (MAMÜL, 2011)

4.3. Alapkoncepciója és cselekménye Az eposz alapkoncepcióját így foglalhatjuk össze: a magyarság bűnei miatt Isten a törököt küldi az ország elpusztítására, ezért a török tábor Szigetvárt ostromolja, de Isten kilátásba helyezi a büntetés feloldásának a lehetőségét, ha a magyarok megtérnek. Szigetvárnál a török hadsereg olyan védősereggel találkozik, amely mentes az ország bűneitől és hibáitól, sőt egyenesen annak ellentéte, hiszen a bűnök helyett a legkiválóbb erények testesülnek meg a szigetvári védőkben. A töröknek ilyen hadsereggel szemben nem volt sem esélye sem hatalma és Szigetvárnál a nagy magyar-török háború a fordulópontjához érkezett. A törökök győznek ugyan, Szigetvár elesett, Magyarország ekkor még nem változott és még nem múlott el a büntetése, de az erkölcsi győzelem a magyaroké lett. A szigetváriak erkölcsi és katonai tulajdonságai érvényesülnek, ami miatt a török tábor felmorzsolódik, sőt vezérük is meghal és így már nem a magyarok büntető ostoraként szerepelnek. A várvédőkben megtestesülő erények közé tartozik a hazaszeretet, az önfeláldozás, a bajtársiasság, az erkölcsi tisztaság. Ezzel mutat példát a költő az egész magyarság számára. Az ország minden polgárának ezeket a tulajdonságokat kellene magában hordoznia. A török sereg csak egy látszólagos győzelmet ért el, valójában súlyos vereség érte őket és ez a magyarországi uralmuk összeomlásának a kezdetét jelentette. A rájuk jellemző széthúzás, az önfeláldozás készségének és a hősies bajtársiasságnak a hiánya egyfajta rossz ellenpéldát tükröz egy olyan népről, amely nem a hazáját védi, hanem csak egy hódító háborút szeretne véghez vinni. Ennek az alaphelyzetnek a megvalósítása során a költőnek olyan módon kellett fogalmaznia, hogy a vereség mint győzelem, sőt megdicsőülés jelenjen meg az eposzban. Ezt Zrínyi kitűnően valósította meg rendkívüli költői tehetségével. Az eposz végén a barokk hősi életeszménynek megfelelően, Zrínyi tökéletesen ábrázolta a mű fő mondanivalóját, hűen követve tanítója, Tasso egyik alapszabályát, miszerint: „… a költőnek az olvasókat a valóság látszatával kell elámítania – mégpedig nemcsak meggyőzni őket a tárgyalt dolgok 32

igazságáról, hanem úgy érzékeltetni velük mindent, hogy elfelejtkezve, az olvasáskor úgy érezzék, jelen vannak, látják és hallják az eseményeket – szükséges meggyökereztetni lelkükben azt a valóságtudatot, amelyet legkönnyebben a történelem tekintélyével lehet elérni.”(Lőkös, 1996:108)Az eposz cselekményét Istenkezdi, hiszen az ő akaratából indul a török uralkodó csapata a magyarok ellen. Nem egy kis vár ostromáról van szó, annál sokkal többről, egy egész nemzet sorsáról és a kereszténység sorskérdéséről. Az eposz cselekménye, pedig tökéletesen ötvözi a menny és a pokol képét, a valóság és a csoda összemosódnak és megjelennek az angyali seregek, akik szétkergetik az alvilági seregeket. A főcselekmény mellett Zrínyi három mellékszálat sző az eposz cselekményvonalába. Két szerelmi történetet mutat be és egy hű barátság képét ábrázolja. Mindezt, röviden összefoglalva, aSzigeti veszedelem cselekménye énekenként a következő:

I. ének A bosszúálló Isten látja, hogy a magyarok nagyon megváltoztak, nem olyanok, mint régen. Feslett az erkölcsük, irigyek lettek és zsarolják egymást. Magához hívatja Mihály arkangyalt és megparancsolja neki, hogy szálljon le a pokolba, küldjön egy fúriát Törökországba, szultán Szulimánnak. Isten sok jót tett a magyarokkal, mégis elfajzottak. Mihály arkangyal megtalálja Alectó fúriát és elküldi a török szultánhoz. Alektó, aki Szulimán álmában, annak apja, Szelim képében jelenik meg, rábeszéli a szultánt, hogy induljon a magyarok ellen, mert győzni fognak és a magyarok számára nincs menekvés. A szultán, miután felébredt, összehívta a divánt, melyen basái, vezérei és vitézei vettek részt. Úgy döntöttek, hogy megtámadják Magyarországot. Ekkor a török sereg egybegyült: Delimán, Cumilla szerelme volt, a nagy kán fia, Rusztán bég, a szultán veje, a szultán lányának Cumillának a férje, Kazul basa, Amirassen, Karabul Olindus, Menethám, a szíriai király, Hamviván, Demirhám és bátyja Alderán, Kajer bég, Ajgás basa, Tamburlán vezetésével. Mint egy nagy, hatalmas felhő, elindult a török sereg a magyarok ellen, vagyis a kaurok ellen.

II.ének Arszlán bég, a budai fővezér megszállta a Palotát, de vitéz Túri György megritkította a török sereget és győzedelmeskedett felettük. Június 10-én, Szent Iván havának tízedik napján, Szulimán Konstantinápolyból megindult. Részletes leírás Szulimán lováról, seregéről. A szultán hadserege is megérkezett. Szulimán Fejérvár, Petrafot Gyula vára ellen indult. A kapitány, Kerecseni László feladta a várat, és fogságba esett. A szultán azon töprengett, melyik várat támadja meg először, Egert vagy Szigetet. Ezalatt Maximiliam (Miksa) császár 33

Zrínyit nevezte ki Szigetvár kapitányának, aki egy feszület előtt imádkozott egy hajnalon, a háború sikerességéért. Ekkor a feszület háromszor lehajolt hozzá, megszólította őt Jézus és elmondta mi lesz a sorsa: a csatában meghal, de az ő keze által hal meg a szultán is.

III.ének A szultán a boszniai főbasának, Musztafának adta Arszlán bég vezérségét, akit az elkövetett hibája miatt megöletett. Musztafa helyébe Mehmet basát jelölte, aki megtámadta a siklósi várat. A vár ura, Szkander bég figyelmeztette, hogy Szigetvár nagyon közel van, s vonuljon vissza. Ő nem hallgatott rá. Szkander béget ott tartotta a táborában és hosszasan beszélgettek. Közben egy török lantos arról énekelt, hogy minden szerencse a harcosok lába elé hullik. Mindeközben Zrínyi megtudta, hogy Mehmet a vár közelében telepedett le. Hajnalban megtámadta seregével a törököket. Száz szigeti lovas kicsalta a táborból Mehmetet. Csak a fia, Rézmán maradt hátra ötszáz lovassal. Zrínyi megállította a megfutamodó embereit és maga rontott Rézmánra. A visszatérő Mehmet már csak fia holttestét találta. Bosszútól vezérelve, megtámadta Zrínyit, de ő is meghalt annak keze által. Eközben Farkasics is pusztította a törököket. Rahmaddal párbajt vívott, amelyben Rahmad meghalt. Zrínyi a pécsi olajbéget megadásra kényszerítette, miután Ibrahim, a pécsi olajbég megadta magát, Zrínyi visszafoglalta Pécset. Zrínyi serege a győzelem után, bevonult a sikósi várba.

IV.ének Zrínyi és társai összeszedték a halottakat és a sebesülteket, majd bevitték őket a kápolnába, ahol imádkoztak értük. Reggelre hadrendbe állt a sereg és elindultak Szigetvár felé, ahonnan erős ágyúdübörgés hallatszott. Zrínyi hálát ad Istennek a diadalért. A sebesülteket és holtakat hazavitték Szigetvárra. Az elhunytaktól való búcsúzás után vidáman lakomáztak. Zrínyi az elfogott Ibrahim vezértől váltságdíjként a török fogságban levő Radován vajdát kérte. A siklósi csata híre eljutott a szultánhoz. Jóslatot tartottak, ami a törökök vereségét mutatta, de a szultán hajthatatlan maradt és csatába akart indulni. Éjszaka a török táborban két ló elszabadult, mire nagy zűrzavar keletkezett és a törökök egymást ölték mindaddig, amíg a szultán rendet nem teremtett.

V.ének Zrínyi és maroknyi csapata hűséget fogadott Istennek és megesküdtek, hogy utolsó csepp vérükig harcolnak, bármi áron megvédik a hazájukat. Az eskü és a seregszemle után Zrínyi levelet írt a királynak, melyben segítséget kért, ezután magához hívatta fiát, Györgyöt, akitől 34

elbúcsúzott és vele küldte el a levelet a királynak. A fiú kérlelte apját, hogy mellette harcolhasson de ő nem engedett a könyörgésnek. Ezután Zrínyi egy buzdító beszédet mondott, melyben említette, hogy a török csapat hatalmas, de Isten segítségével mégis legyőzhető.

VI.ének Két török csapat foglalta el az Almás patak mind két partját. A magyarok megtámadták Ozmán basát és katonáit. Deli Vid harc közben szörnyű mészárlást végzett, megölte Hamvivánt, majd török ruhába öltözött, de felismerték és rárontottak. Ő viszont utat tört magának és kardra hányt jó néhány törököt. Zrínyi csapata győztesen tért vissza Szigetvárra. A szultán két követet küldött a várba azzal az üzenettel, hogy adják meg magukat. Zrínyi ezt a kérést nem teljesítette. Válaszként a szultán felderítő csapatokat küldött, hogy megtudja, hol a vár gyenge pontja. Zrínyi megtámadta és szétkergette a szultán embereit, foglyul ejtett egy törököt, akitől megtudta, hogy a szultán hadserege hamarosan megérkezik.

VII.ének Amikor Demirhám értesült arról, hogy Hamviván elesett a harcban, bosszút esküdött Deli Vid és minden keresztény ellen. Demirhám parancsára megkezdték a támadást. A bástyán álló Zrínyi észlelte a sereg közeledését. Miután megérkeztek, a szultán körbejárta a várat. azután ágyúzták azt. A támadást Zrínyiék viszonozták. Mindkét oldalon sokan haltak meg. Elhunyt Farkasics is egy korábbi betegsége által, akit Zrínyi Miklós nagyra becsült. Miután eltemette, rajta üt Ali Kurtonon, aki a vár körül sáncot ásatott. Stipán, Zrínyi, Radivoj, Juranics és Deli Vid, az 500 katonája élén, egy emberként, hősiesen harcolt a törökök ellen, akik ismét megfutamodtak. A viadal a sötétség miatt abba marad, de később folytatódik. A harcban Demirhám megtalálja Deli Videt és az ütközet után párbajra hívja. A viadalt a sötétség miatt abbahagyták, de később folytatták.

VIII.ének Szulimán bosszus a törökök veresége miatt, ezért összehívta a főtanácsosait és javaslatokat kér a szigeti vár bevételére. Rusztán, a szultán veje azt tanácsolja, hogy sánccal vegyék körül a várat és ágyúzással próbálják legyőzni Zrínyi csapatát. Delimán és Demirhám a javaslatot elutasították, ezért dühösen elhagyták a divánt. A többi török vezér egyetértett Rusztánnal.

IX.ének 35

Megkezdődött a szigetvári vár szüntelen ágyúzása. Juranics és Radivoj, a két jó barát éjszaka kilopózott, hogy üzenetet vigyen a német császárnak. Deli Vid és a többiek ékes fegyvereket ajándékoztak a búcsúzóknak. Átjutottak a török táboron, de Juranics az éjszakai őrség fogságába esett és megölték. Radivoj erre előugrott a rejtekéből és nyomban leszúrta barátja gyilkosát, de ő sem bírt a túlerővel és szintén meghalt. A várban Deli Vid megálmodja Radivoj halálát, amit azonnal elmond Zrínyinek. Álmában vérbe fagyva látta Radivojt, valamint megálmodta Zrínyi és saját halálát is. Később meghozták a két hős testét és eltemették őket.

X.ének Már úgy tűnt, hogy a szerencse végleg a törökökhöz pártolt, ezért Zrínyiék a belső várba szorultak. A külső és belső vár török kézre került és az ágyútűzben a torony is leomlott. Az egyik vitéz kinyitotta a várkaput, mire a törökök betódultak és a magyarok lemészárolták őket. A törökökkel együtt Delimán is bejut a várba és borzalmas pusztítást végez. Ezt észreveszik a magyarok és körülfogják, de Delimánnak és Demirhámnak sikerül a körből kitörni, s mindketten elmenekülnek. Ezután Demirhám és Rodován harcba bocsátkozott, de Rodován az ütközetben meghalt. Az ellenség egyre beljebb jutott, de sokan életüket vesztették. Ekkor megjelentek a védők és Zrínyi vezérletével visszaverték és legyőzték a törököket.

XI.ének Delimán nehezen viselte amiért visszavonult és megfutamodott a magyarok elől. A török táborban Rusztán ezért megvádolta, mire ő, nagy dühében, megölte a béget. Elhagyta a török tábort, mert félt a szultán haragjától. Demirhám követet küldött Deli Vidhez, hogy megvívjon vele. Deli Vid meg is érkezett kétszáz vitézzel, de Demirhám sem jött egyedül, őt is egy egész csapat kísérte. A két vitéz egyenlő erővel bírt, ezért a párbaj eredménytelenül végződött. Ekkor a török katonák, a szabályt megszegve, Demirhám segítségére siettek. A zűrzavarban Deli Vid magára öltött egy török ruhát és elmenekült. Zrínyi segítségükre sietett, de Deli Videt sehol sem találta.

XII.ének Delimán szerelmére, a szultán lányára, Cumillára gondolt, akinek Rusztán volt a férje. Kétségek gyötörték, hogy az asszony szereti-e őt? Delimánt közben azért űzték el, mert megölte a nő férjét, Rusztánt. Cumilla mindezek ellenére szerette Delimánt és levelet írt neki. 36

A harcos viszonozta a nő érzelmeit, végül szerelmük beteljesedett. Közben a török táborban az emberek, a szultán ellenére, vissza akarták hívni Delimánt, még követeket is küldtek érte. Delimán elindult, de Cumilla féltette szerelmét és ezért követte. A nő azt kérte Istentől, ha Delimánnak meg kell halnia, előbb ő legyen az áldozat. A fohász meg is hallgattatott, mert az úton, miután egy kút mellett Cumilla ivott Delimán kulacsából, melybe egy mérgezett vércsepp került - feltehetően akkor, amikor a harcos vívott egy sárkánnyal – emiatt életét vesztette. Imádott szerelme meghalt, ő pedig újra visszatért a török táborba, hiszen belátta, hogy egy harcosnak a harctéren a helye és célja minden keresztény megölése.

XIII.ének Deli Vid még mindig a török táborban tartózkodott, mert álruhájában senki sem ismerte fel. Borbála, a felesége egy ideig szomorkodott, de aztán felvette férje páncélját és útnak indult. Egy katona éppen jelenteni akarta a szultánnak, hogy Deli Vid a táborban van, de Borbála megölte a hírhozót. A törökök elfogták, de Deli Vid azt hazudta, hogy csak a rabszolgája. A törökök ebbe nem akartak belenyugodni és vizsgálatot indítottak, mire Deli Vid megölte őket. Ezután Deli Vid és felesége kiverekedték magukat a táborból és visszamentek a várba. A szultán újabb tanácsot hívott össze és úgy döntöttek, hogy elvonulnak Sziget alól. Demirhám, mivel szégyenben maradt, újra vívni akar Deli Viddel, Szulimán viszont ezt nem engedte. Ekkor fogták el a postagalambot, mely Zrínyi segélykérő levelét vitte volna a királynak. A magyarok már csak ötszázan maradtak, sok volt a sebesült és a harcképtelen, már csak a királyi segítségben bízhattak. Mikor mindez Szulimán tudomására jutott, azonnal támadást indított annak reményében, hogy egy nagy ostrommal beveheti Szigetvárt.

XIV.ének Alderán, a gonosz varázsló, az alvilág erőit hívta segítségül, hogy a győzelem a töröké legyen és legyőzhessék a magyarokat. Szulimán megindította a nagy ostromot annak tudatában, hogy a szigetiek már csak ötszázan vannak. Demirhám bejutott a várba és megkereste Deli Videt, akit újabb párbajra hívott, melyben mindketten súlyosan megsérültek, először Demirhán kapott halálos sebet, majd Deli Vid is meghalt.

XV.ének Zrínyi összehívta ötszáz vitézét és elmondta, hogy nincs más kiút, mint hajnalban kitörni a várból és megmutatni a törököknek a magyarok erejét. Isten látta, miként bomlik a magyar sereg, magához hívatta Gábriel arkangyalt és megparancsolta neki, hogy űzze el a törököket 37

segítő fúriákat Sziget alól. Zrínyi felgyújtatta a kincsestárat, ahol megjelent az arkangyal, aki bátorította őt. Ezután Zrínyi kinyittatta a várkaput és hősi elszántsággal kirohant ötszáz emberével a várból, a végtelennek látszó török sereg ellen. Zrínyi megölte a szultánt és soksok török vitézt, köztük Delimánt is. A törökök látva a magyarok elszántságát, golyózáporral válaszolnak. Zrinyi Miklóst két találat érte és így vesztette életét. A haza szabadságáért kapitányuk és a várvédő vitézek hősi halált haltak. Lelküket az angyalsereg a mennyországba vitte, ahol örök nyugalomra tértek.

4.4. Szerkezete Zrínyi sikerének titka a komponálás művészetében is rejlik, ugyanis belátta, hogy az eposzok évezredes szerkezeti sablonjait az ő esetében nem használhatja fel.Az elmúlt évszázad nagy katolikus eposzai alapján (Girolamo Vida: Christias, 1527, Torquato Tasso: Gerusalemme liberata, 1572–77) szerkeszti a költő saját eposza kinézetét. Tasso, a modern keresztény eposz megteremtőjének az új eposzi szabályrendszerét, a magyar költő műve komponálásakor igénybe vett. Zrínyi eleget tett azoknak a kritériumoknak miszerint a történelmi és „félig közeli”

tárgyat választott (Tasso: ne legyen túl távoli, mert a régi

szokások, öltözékek, viselkedésmód bemutatása unalmas lenne, nagyon közeli sem legyen az esemény mert azokat mindenki ismeri, így a költő nem végezheti el rajta alakító munkáját), a kereszténység eszmerendszerén belül zajlik az esemény és a csodás elemek Istent, angyalokat, szenteket és démonokat valamint a jó és a rossz varázslatoknak tulajdonítja (Tasso: válassza a költő a kereszténységet, mert ez az igazi hit, az olvasó is annak tartja ezért tudjamagáénak érezni a keresztény ügyet), a cselekménye fennkölt és hiteles (Tasso: a költőt és az olvasót a cselekmény a legközelebbről érintse valamint a történelmi tárgy hitelességet ad neki), cselekményszála egységes, de eleget tesz az egységen belüli változatosság követelményének is mert fabulás epizódokkal gazdagítja az eposzt (Tasso: a szerteágazó cselekményű, epizodikus szerkesztésű szál biztosítja az eposzban a változatosságot), szól „szerelemrül is” (Tasso: a változatosságot biztosító egyik legfontosabb motívum a szerelem, ugyanis egy hősre két szenvedély jellemző: a harag és a szerelem),keresztény fővezér ideális gondolkodása és példaértékű cselekvése az eposz elejétől a végéig (Tasso: a hősi cselekvés egy példaképet is teremt, mert így valósítja meg a kettős célzatú költői célokat: gyönyörködtetés és a tanítás közül a tanító célzatot) és nem utolsó sorban az említett esztétikai követelmény, amely a sajátos gyönyörűséget, egyfajta csodálatkeltést hoz létre a művet. (Szörényi-Király, 1993:8-9)

38

Zrínyi Miklós Ovidius Metamorphoses című műve alapján 15 énekre tagolta az eposz cselekményvázát és a szigetvári ostrom évszámára emlékezve 1566 versszakot illesztett az eposzba. A versszakok négysorosak, de két ötsoros versszak is megtalálható az eposz szerkezetében. A költő minden versszakot megszámozott, kivéve az utolsó két ötsoros versszakot, amelyek már az 1566-ik versszak után jelennek meg. Mindezek ellenére, Zrínyi eposza a költő szubjektivitása miatt különbözik mindenféle előzményeitől és forrásaitól, noha rendkívüli művészetével építi eposzába az antik és az olasz epikus minták egy-egy fordulatát, de ez sehol sem töri meg kompozíciójának az egységét. Mindent alárendel kitűzött céljának, ezért is választja azt a megoldást, hogy Zrínyi sajátkezűleg végez a szultánnal (XV. ének, 92-110. szakasz), pedig a történelemből igen jól értesült Szulejmán halálának igazi körülményeiről. Nyilván ez a megoldás sokkal jobban megfelel az eposzi felfogásnak. Olasz elődjének, Tassonak a tanítását hűen követte, de mégis szembetűnő egy eltérés, méghozzá az eposz elején. Míg Homérosztól Tassoig a hősi eposzok in medias res eposzi kellékkel kezdődnek és a cselekmény előzményeiről csak később szerez tudomást az olvasó, Zrínyi másként tett és megteremtette mindjárt az eposz elején azt az idillikus képet, hogy a magyar védők és a török hadsereg méltó egyenrangú ellenfelek. Ez a kompozíciós logika azért szükséges mert ezt a paradox tételt szeretné a költő hihetővé varázsolni, miszerint a maroknyi magyar csapat felmorzsolja a mérhetetlenül nagy török tábort, s a végén az utolsó szálig is elveszett magyar védősereg lett a győztes. Ezt, Zrínyi nem csupán csodás elemeivel éri el, a paradoxont első sorban azzal teszi hihetővé, hogy egy olyan védősereget, egy olyan közösséget mutat be, amely összeforrott egységes erkölcsös és ellentéte mindannak a rossznak és süllyedésnek, amely az akkori egész magyar nemzetet jellemzi. Zrínyi tökéletesen építi bele eposzába a „Imitatio Christi”- Krisztus követője szerepet, ugyanis a szigeti Zrínyi, ahogyan Krisztus megváltotta az egész emberiség bűneit, úgy ő a maga nemzete bűneiért halt meg. Zrínyi eposzában magát a cselekményt Isten indítja el, majd ezután következnek az énekek. Zrínyi a cselekményt úgy alakítja, hogy az eposz elején a két fél egyenrangú legyen, ezért az előzményeknek hat éneket szentel. A török hadsereg megtépázva ér el Szigetvárig, mindez idő alatt a költő a várvédők kisebb sikeres csatáját mutatja be, így az olvasó szemében hasonló szintre hozza a két hadsereg erőviszonyát. Turi győzelme még nem érinti a szultáni sereget, de egyfajta előlegező szerepe van: bemutatja mit tud tenni egy jó vezér kis csapatával a török ellenfél ellen. A siklósi diadalt már Zrínyinek tulajdonítja a költő, túljut a török előhadon, a szultáni elit seregcsoportot, a janicsárokat alázza meg. Ezáltal megfigyelhető, hogy az eposz első szakaszai eleget tesznek néhány eposzi előírásnak, méghozzá a költő tárgymegjelöléssel, 39

propozícióval („Fegyvert s vitézt éneklek”) és segélykéréssel, invokációval („Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt”) indítja el a mű szerkezetét. A segélykérésben Tasso nyomán Szűz Máriát helyettesíti a pogány múzsa helyébe, imádság formájában fordul a Szűzanyához és ezzel a kereszténység közös ügyeként jelöli meg a szigetvári eseményeket valamint dédapja halálát.A költő mind török, mind magyar seregszemléjét, enumerációt, mint kötelező eposzi kelléket beleépít az V. énekbe [Tasso:„A tanácskozások és a seregszemlék leírásánál nyugodtan időzhet…csak az unalmat kerülje, amit a túlzott hosszadalmasság okozna.” (Szörényi-Király, 1993:9)], majd ezután (1-41. szakasz) Homérosz nyomán elterjedt buzdító beszédet is megtart Zrínyi kapitány személyében, amely nem csak a kapitányt jellemzi, egyfajta történeti körképet ad a török-magyar küzdelmekről és a magyarság feladatairól valamint esélyeiről. Ezen kívül a beszéd azért is fontos, mert a költő Zrínyi olyan szavakat adhat a kapitány Zrínyi szájába, amelyek tükrözik saját magát, illetőleg amelyek beleillenek a kor politikai-katonai értekezéseibe. Mindezek által elmondható, hogy a költő az eposz folyamán teljes mértékben azonosul dédapjával. Miután az olvasó túl van a tárgymegjelölésen, segélykérésen, a seregek szemléjén, a buzdító beszéden, máris a VII. éneknél tart, amikor is a teljes török had megérkezik Szigetvár alá és megkezdődik a vár ostroma. Ebben a VII. énekben bekövetkezik Farkasics halála, akinek a búcsúztatása (37-39. szakasz) alkalmával Zrínyi megadja a végtisztességet szeretett egyik legvitézibb hősének. Farkasics természetes halálának ábrázolásával beleszőhette eposzába a szerencse forgandóságát és múlandóságát. Ebben a beszédben eposzi kellékként halmozódnak a költői- bibliai képek, melyek az antik költők által váltak közismertté. Továbbá megjelennek a hősi vitézség, a virtus költői képei is. A VIII. ének, amely a műnek a terjedelmét tekintve, pontosan a mű közepén áll, felvonultatja a következő eseménysort: „szép piros hajnal” ujjongása a török hullásán, Szulimán csüggedt monológja, török vezérek közötti feszültség leírása, vagyis az eposz közepe a törökökre nézve negatív történéseket ábrázol.

A IX.

énekben Juranics és Radivoj halálálával megelőlegezi, sejteti a szerencse forgandóságát. A fordulópontot a költő a X. ének elején jelenti be. Az egyetlen bemutatott nagy ostrom ebben az énekben zajlik, Iliász méretű hadviselést mutat be. Az eposzok egyik fő jellemzője a harci leírásokat ábrázoló részek csatáinak a megjelenítése. Ugyanis a költőnek figyelnie kell arra, hogy ne váljon unalmassá a sok csata leírás, inkább olyan tömegmozdulatokra vagy párbajokra kell bontania a csatákat, amelyek izgalmassá és változatossá teszik az eposzt. Ilyen példaértékű Zrinyi bajvívása a török vitézzel, Demirhánnal (X. ének, 93-106). A nagy ostrom után három olyan fabulával rendelkező ének következik, amely a harcról a figyelmet a szerelemre irányítja. Cumilla és Delimán szerelmi története (XII. ének, 1-29. szakasz), 40

Borbála és Deli Vid története (XIII. ének) és Demirhán lovagi típusú párviadala (XI. ének), melyben barátjáért, Hamvivánért áll bosszút. Ezeket az elemeket Tasso a lovagi eposzból emelte át az immár keresztény hőskölteménybe. Tasso szerint: „A szerelem és a barátság kiválóan illeszkedik a hőskölteménybe, mert kiváltképpen illik a hősi tulajdonságokhoz.” (Szörényi-Király, 1993:9) Mindezt észben tartva, gondoskodni kell arról is, hogy a főcselekmény ne akadjon el. Ezekben a fabulás énekekben a török erkölcse tovább romlik, a teljes török vereséget csak a véletlen akadályozza meg. A páratlan szépségű szerelmi epizód egyúttal jó példája Zrínyi tökéletes művészetének, amellyel mindig az adott célnak tudja rendelni az epikus mintákat. Delimán és Rusztán halálos párbaja, amely előzménye lesz a szerelmi kitérőnek,a vezérek viszályának megjelenítése ismételten a homéroszi hőseposz egyik kedvelt mozzanatára utal. Az utolsó két énekben (XIV. és XV.) a pokol és a menny felvonultatásával a szigetváriak áldozatát valóban egyetemessé avatja a költő. (SzörényiKirály, 1993:15-16) Zrínyi egy kisebb olasz kortárs eposzában talált rá Alderon, varázsló figurájára, aki megtestesíti az eposzi machina (gépezet) egyik elmaradhatatlan vonalát, amely az antik mintákban szerepelt, de ellenkezett a kor keresztény felfogásával. Zrínyi ezt a fajta misztikus világot nagyon jól kikerülte és az összes alvilági szörnyet az ellenfél, a török oldalára osztotta. Mindez a török oldalon is furcsán hat, de Zrínyi elővette az anakronizmus élét, mert jól ismerte az iszlám történelmet és hitvilágát. Ez a motívum a XIV. ének 23-67. szakaszában található meg, amikor is Alderán felidézi az alvilágot. A mű utolsó énekében Zrínyi készül a halálra, ugyanis már az Előszóban bejelentette a költő, Zrínyi és Szulimán halálát is. Zrínyi felégeti kincstárát és felveszi díszruháját (ezt a bizonyos ruhát ma is őrzik Bécsben, a török megbecsülte ellenfelének emlékét és ruháját elküldte a királynak), majd halála után lelke felemelkedik a mennyországba. Abba a barokk mennyországba, amelyből a cselekmény indult az első énekben. Isten úgy határoz, hogy elküldi a mennyei seregeket, hogy űzzék vissza a pokolba a gonosz fúriákat, majd a hősök lelkét vigyék fel a mennybe. Mindezt Zrínyi a barokk festészetből vette át, hiszen a mártíromság ábrázolásmódja a barokk festészet egyik remekének tudható, ahol a meghasadt mennyből az angyali seregek pálmaágakkal kisietve eljutnak a mártírhoz. A barokk festőművészetébe tartozik a valóság és a csoda összemosódása, a föld és az ég összekapcsolódása. Nincs éles határvonala földi és az égi jelenségek között. A mű folyamán számos látomás jelenik meg, amely a barokk jellemvonásait tükrözi. Az eposz látomás részei általában a négy fal között játszódtak, hiszen Gábriel arkangyal csak Zrínyinek jelent meg. A zárójelenetben teljes pompájával száll alá a főangyal és az angyali sereg. Ezáltal Zrínyi megteremt szintén egy eposzi kelléket: a deus ex machina, isteni beavatkozás képét. Az eposz utolsó versszaka, a már említett ötsoros strófa, 41

egy sorral több mint a szokásos, benne a lehulló vért egyfajta aláírásnak tekinthetjük, egy olyan okirat aláírása, amelyben a mártír felajánlotta magát Istennek. A ráadásként odafüggesztett ötödik sor pedig, magát a költőt ábrázolja, aki szintén részese a vérrel aláírt és megpecsételt szerződésnek, hiszen saját maga is a török ellen harcol és részese az ellenük megvívott csatáknak. A mű szerkezete megfigyelhetően egyfajta fokozás elvére épül: az egyes énekek során a várvédők erkölcsileg egyre inkább a nyomasztó túlerőben lévő ellenség fölébe emelkednek. Kalniczay szerint a költő művészi sikereihez hozzájárult a szereplők változása is, hiszen az eposzban Zrínyi egyes hősök jellemét a cselekmény előre haladtával megváltoztatta. Jó példa erre a két főhős jellemábrázolása. Szulimán szultán a nagy hadvezér rendkívüli személyiség, kiváló államférfi az eposz elején. Majd a sorozatos török kudarc után fokozatosan alakul át egy zsarnoki embertelen személyé. Ezzel ellentétben Zrínyi Miklós, a szigetvári hős alakja a cselekmény folyamán fokozatosan felnagyobbodott. Az eposz elején csak egy kitűnő várkapitány szerepe jut neki, később viszont egyre nagyobb hőstetteket tulajdonít neki a költő, ezáltal az eposz végére már félistenné varázsolja hősét a költő. Ez is azt a fikciót képezi miszerint a magyarok veresége igazából győzelem. (Klaniczay, 2001:97)A cselekménybe szőtt fiktív monológoknak is nagy szerepük van az eposzban, ilyen például a III. énekben, a török ifjú szerencse-dala valamint a VI. énekben: a hajnal „magánbeszéde”. Zrínyi rendkívüli tehetséggel építette eposzába a barokk több művészeti ágát is. Ugyanis mint a barokk egyik jellemzője- az egyszerre több művészeti ág lehetőségeinek a felhasználása- módot adott Zrínyinek arra, hogy az eposz keretein belül megtalálhatók legyenek egyéb művészeti ágak is. Az erősen vizuális részeknél látszik, hogy Zrínyi itáliai tartózkodása alatt kapcsolatba került a barokk freskó művészettel, azok élményei a már említett utolsó énekben fogalmazódnak meg. A barokk eposz jellegzetességei közül, Zrínyi felhasználja művében az ún. állandó jelzőket (epiteton ornans). Az eposzban érvényesülnek a valósághű elemek. Ez részben a történeti források pontos, szinte aprólékos felhasználásának köszönhető, de még inkább annak, hogy Zrínyi az egyetlen olyan eposzíró a világirodalomban, aki egyúttal katona, sőt hadvezér volt, s aki ezért a harcok részleteit nem olvasmányok vagy fantázia alapján, hanem saját élményei, tapasztalatai szerint írta le. A magyar, horvát és török katonákat egyaránt emberi közelségből ismerte. Ezért egy-egy jellemző vonással kitűnően és hitelesen tudja alakjait egyéníteni (például Radován vajdát, Csontos Pál ágyúmestert vagy török részről Mehmed basát, Rustánt, Amirassent stb.), a csak egyetlen alkalommal felbukkanó szereplőket is markánsan személyesíti meg. A természeti és életképek (erdő, nádas, a szántóföldön dolgozó emberek, a

42

katonák ábrázolása stb) reálisak, élethűek, valóságosak, mindezzel a költő az eposz hitelességét erősítette, a már említett csodás, valótlanszerű elemek mellett.

4.5. Verselése Máig nem tekinthető megoldottnak a Szigeti veszedelem verselésének a kérdése. A Syrena-kötet uralkodó strófaszerkezete a négysoros bokorrímes (aaaa)tizenkettes (Pl: Fegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát/ Ki meg merte várni, Szulimán haragját/ Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját/ Az kinek Europa rettegte szablyáját. /II. ének, 2. versszak/). A XVI. századi históriás énekek óta a magyar költészetben ez a verses epika szokásos formája. Zrinyi sajátságos változatú verselése, a kor poétikai normáihoz képest is szabálytalan. Az ő tizenkettesei ugyanis nem felezők, vagyis a sormetszet nem mindig a hatodik szótag után következik be (például „Igyenetlen erővel ráhajtá dárdát”). Ezen kívül megfigyelhető a költőnél a gyakorisoráthajlás, szokatlan mondatszerkezet és a megcserélt szórend. Ennek alapján többnyire kritizálták és rossz verselőnek tartották Zrínyit, felületességével magyarázták a nem 6 + 6 osztású sorokat. Védelmére kelve, számos kutató (Arany János, Négyesy László, Horváth János)azzal magyarázta Zrínyinek ezt a hiányosságát, hogy idézte a költő előszavában írottakat: „soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek” (Szörényi-Király, 1993:18) amiből pontosan kiolvasható, hogy Zrínyi nem csiszolgatta művét. Pedig Zrínyinek ez a kijelentése csupán szerénykedő sablon, amely nem is fedi a valóságot, ugyanis kéziratának fennmaradt tisztázatán, az ún. zágrábi kéziratában igen sok javítást végzett. E változtatások azonban sohasem irányultak a pontos felezés létrehozására, sőt számos esetben éppen e csiszolgatás során szüntette meg a felezést. Verselési módja tehát tudatos, ezért a megszokott felezéstől való nagy számú (mintegy 30%-os) eltérés semmi esetre sem eredhet gondatlanságból. Többen (Gábor Ignác, Németh László, Vargyas Lajos) más-más következtetést vontak le Zrínyi "szabálytalan" verseléséből. Ők azt feltételezték, hogy a költő ősi, kötetlen szótagszámú magyar ritmusfajtát alkalmazott. Helyes az a feltételezésük, hogy Zrínyi ritmusának megvan a maga sajátos úgymond szabad stílusú hangzása, de az erre vonatkozó elméletek nem meggyőzőek. A legújabb kutatások (Képes Géza), ha végleges megoldást még nem is nyújtanak, helyesen mutatnak rá az eposz verselésének magas fokú költői művészetére. Zrínyi rugalmasan alkalmazkodott az eposz tartalmához, a mondanivalójához és változatosságához. Mindennek ellenére az új elméletek szerint, Zrínyi szerencsésen kombinálta a verselés különböző elemeit (eltérő rímképleteket, belső rímeket, alliterációkat, merész inverziókat), elképzelhető, hogy ezek a horvát verselés hatására születtek. (MEK, 43

1964) Mind a 6/6, mind a 7/5 tagolású sorok félsorain belül is gazdag ritmikai változatok fordulnak elő, hol feszültséget, hol nyugalmat, hol izgatott állapotot érzékeltetve. Már Arany is felfedezte az ilyen szabálytalan verssorokat, de betudta az eposz zeneiségének. (SzörényiKirály, 1993:16) Bár Zrínyi az eszmei-erkölcsi mondanivalót fontosabbnak tartotta a külső formánál, mégis sikerült remekművének megformálnia egy harmonikus verselést és egy páratlan kinézetet.

4.6. Üzenete és annak jelentősége Zrínyi az eposz végén tökéletesen fejtette ki a mű fő mondanivalóját. Úgy ábrázolta szigetvár elestét és az azt követő eseményeket, mintha győzelem lett volna. A törököket vesztesként jeleníti meg, mindezt tökéletes költői technikával érte el. Bemutatja a török tábor bomlását, a szultán beismerő vallomását a kudarcról, majd a visszavonulás gondolatát. A költő nem másíthatta meg semmiféle képen az igazi történelmi eseményeket, a várvédőket nem tehette valóságos győztesekké, ezért a költő egy fordulattal téríti vissza az eseményeket a történetileg ismert eseménykehez. A fordulat szerint a törökök elfogják azt a postagalambot, amely a várvédőknek visz egy jelentést, amelyből kiderül, hogy már nem sokáig tudnak fennmaradni és a várvédők már nem tudnának győzni a török ellen. Így a tervezett török visszavonulás helyett a török tábor megindít egy rohamot, az utolsó támadást Szigetvár ellen. Ezáltal a török nem katonai sikereinek köszönheti a győzelmet, hanem a véletlennek. Így a költő hű marad a történeti tényekhez, viszont a hősi halált halt védők emelkednek felül a török helyett. Két eseményhez kapcsolódik a felülemelkedés: a védők kirohanásához és a szultán megöléséhez. A védők ezáltal kezdeményezőkké válnak, hiszen ők indítják el a támadást, a szultán megölése, pedig mély politikai jelentőséggel bír, hiszen az ellenfél a szultán elvesztésével megfosztódik erejének legfőbb forrásától. A szigetváriak halála ezek után egy megdicsőülés. (Klaniczay, 2001:97) A mű fő üzenete a heroikus feladatvállalás. A lehetetlennek látszót is vállalni kell, küzdeni és minden erővel véghezvinni a harcokat.

44

5. A horvát Zrínyiász Zrínyi Péter horvát Zrínyiásza nem csupán fordítás, művében kreatívan felhasználta a rendelkezésre álló bátyja szövegét. Ami a legfontosabb, Péter kapcsolatot teremtett a két nép, azok irodalma és világszemlélete között, ami egyébként is összekapcsolódik a hasonló politikai harcok és közös ellenségek (török, német) miatt.„ Mind a magyar, mind a horvát Szigeti veszedelem eltéphetetlen szálakkal össze van kötve mindkét nép irodalmával: Zrínyi Miklós eposza nem érthető meg a horvát előzmények nélkül, a horvát irodalom pedig Zrínyi Péter átdolgozása révén a magyar költészet hagyományait, eredményeit hasznosíthatta.” (Klaniczay, 2001: 93)Ebben a részben Zrínyi Péter adaptációját a horvát nyelvű eposz általános információit, a magyar eredeti eposszal való összehasonlítását és a két verzió eltéréseit, hasonlóságait csak a következő fejezetben mutatom be.

5.1. Keletkezésének körülményei Zrínyi Péter kilenc évvel a Szigeti veszedelem megjelenése után adta ki a mű általa kaj-csa-horvátra (ozalji irodalmi kör nyelvére) fordított változatot.A mű horvát adaptációját azAdrijanszkoga mora syrenaGroff Zrinszki Petar című kötetbe ágyazta.Az eddigi szakirodalom véleménye szerint, Zrínyi Péter miután lefordította bátyja eposzának több mint a felét, szünetet tartott, később újrakezdte. Az első fordító-átdolgozó munkáját a horvát körülményeknek, világszemléletnek megfelelően alakította át és valószínűleg 1651-55 között készítette el. Péter már a mű előszavában is erőteljesen hangsúlyozta politikai álláspontját, hiszen Miklóstól eltérően, ő már egy német és törökellenes nemesség tagjaként temperamentumosabb, élesebb hangnemben bírálta a bécsi udvart és annak a törökkel való kapcsolatát. Az első félbemaradt eposz próbálkozása után, aSyrena-kötetet, benne az Opsida Sigecka (lefordítva: Sziget ostroma) című eposzt végül Velencében 1660-ban adta ki, az eseményen bátyja, Miklós is jelen volt.A bécsi kézirat csupán cask 8 éneket tartalmaz, összesen 80 strófát.Az eposz kezdőlapja elveszett, ezáltal az első ének 7 versszaka is hiányzik. A kézirat Bécsbe, Péter és Frangepán elfogatása után került, amikor is elindult Péter ellen a nyomozás és a bécsi udvar az összeesküvés bizonyítékait keresve vizsgálta át a művet. Ebben a szövegben cask néhol található javítás, mindez azt mutatja, hogy Péter nem első írása volt, hanem már egy átjavított verzió. Kutatók feltették a kérdést: Péter saját kezével írta e az eposz kéziratát? Matić szerint a költő régi latin betűs írásaiból kivehető a hasonlóság, egyfajta közös karakterisztikájú írásmódot lehet felfedezni a kézzel írott művei és eposza között. Biztosra vehető, hogy Péter kézírása olvasható a bécsi kéziratban. (Matić, 1957:9)

45

5.2. Forrásai és előzményei Zrínyi Péter horvát nyelvű művének létrejöttében nagy szerepet játszott a magyar barokk irodalom legnagyobb eposza, a Szigeti veszedelem magyar nyelvű kiadása, illetőleg Miklós intellektuális körökben mozgó, költőnő felesége, Frangepán Katalin (Katarina Zrinski). Már az előszóban is megfigyelhető Zrínyi Péter álláspontja, miszerint bátyja magyar eposzát nem csupán lefordította. Saját keze munkájának könyveli el a Szigeti veszedelem horvát nyelvű változatát. Mindezt nem nagyképűségből teszi, hanem a reneszánsz hagyományt követve adaptálja, azaz feldolgozza a magyar eposzt. Számos énekben visz véghez változtatásokat, maga költötte versszakai születnek, valamint ideológiai szempontból is, bátyjától eltérően, más megfogalmazásban ír. Mindez nem meglepő, hiszen saját környezetéhez, politikai-társadalmi közegéhez formálta a művet. „Ahány nyelv, annyi különböző világfelfogás” (mondta Wilhelm von Humboldt), tehát ugyanannyi különböző szemléletű irodalmi mű.Miklós beleszőtte előszavába eposzának forrásait és esetleges előzményeit, ez Péternél másképp van. Ő ugyanis általánosságban beszél a latin és magyar krónikákról, amelyeket fivére használt művéhez. Miklóssal egyetemben ő is felhasználta a család levéltárát, könyvtárát és nem utolsó sorban a horvát-magyar szájhagyomány verseit. A horvát Syrena szorosan kapcsolódik a régi horvát irodalomhoz, annak hőskölteményeihez, népi énekeihez, Brne Karnarutić epikai költeményéhez és a reneszánsz horvát dalmát költők és írók tevékenységéhez.Ahogy már említettem, Zrínyi Péter erősen kötődik Horvátország déli vidékeinek a kultúrájához és annak irodalmához, ezért a horvát irodalomtörténet-írás kutatói azt feltételezték, hogy Péter személyesen is ismerte Ivan Gundulićot, a barokk horvát költőt, illetőleg barokk eposzát, az Osmant, amely igen nagy hatással volt a Szigeti veszedelem adaptációjakor. Mindezt Novalić cáfolja, de ki kell emelni a horvát reneszánsz és barokk kori irodalmi művek, Zrínyi Péterre gyakorolt hatását. (Novalić, 1967) Ahogy azt Miklós esetében is kielemeztem, itt is beszélnem kell a horvát epikus Karnarutić, Péterre tett hatásáról. Horvát elemzők szerint Péter horvát nyelvű Szigeti veszedelme sokkal közelebb áll Karnarutić Vazetje Sigeta grada című eposzához, mint magyar eredetijéhez. Novalić is kiemeli, hogy a horvát epikus nem csak Zrínyi Miklós eposzának keletkezésére, de a horvát változatára is hatással volt, ugyanis Péter több helyütt nem a bátyja költeményének mondandóját követi, helyette Karnarutićtól vett át gondolatokat, motívumokat, esetenként teljes versszakokat. Egy példával illusztrálva (Novalić, 1967:9):

46

Karnarutić

Zrínyi Miklós

Zrínyi Péter

„i Patačić Petar...„Jün együtt haragos Patacsics Péterrel” „z Patačić Petrom, ki hiti kako vetar“ jedan vihar vetar“

(5. ének, 52. versszak, 2.sor)

(5. ének, 61. versszak, 2.sor)

Ezen kívül Péter nem bátyja verselési technikáját vette alapul, hanem a horvát hősköltemény kétszeresen rímelő tizenketteseit választotta. Szintén a horvát epikus költő szerkezetére hagyatkozott, ugyanis Karnarutić négy részre osztotta költeményét (4 dil), Zrínyi Péter szintén részekre és nem énekekre tagolta eposzát, ahogyan azt Miklós tette, így lett 15 rész, azaz 15 delova. Novalić tanulmányában kiemelte az egyik legnagyobb összecsengést a két horvát eposzíró között. Péter saját, önálló strófái közül az egyik, méghozzá 1. ének, 5. versszaka egyértelműen Karnarutićtól átvett Vazetje egyik teljes versszaka. (Novalić, 1967:10)

Karnarutić „Niti j’ već prijat gost lačni, ni napitan,

Zrínyi Péter „Ne vide sretnika niti glasa postu,

Sasvim je pušćen post i zavit obitan,

vbogib stanovnika niti krova gostu.

Ni žedni napojen, ni nagi odiven.

ni betežnim lika, neg silu i prostu,

Bolestni ogojen, ni bosi obuven.“

ne mnidu, da čeka nagla smrt napoštu.“

Zrínyi Péterre, tehát igen nagy hatást gyakorolt a horvát eposzíró személye és műve, ezen kívül a régi horvát népköltészet versei is erősen hatottak rá. Már az eposz előszavában is megtalálhatók olyan motívumok, hasonlatok és költői kifejezések, amelyeket Péter egyértelműen a horvát szájhagyomány útján terjedő népi versekből vett át. Ilyen például az előszavában olvasható: „kulikimi nebo zvizdami, more ribami, z listi gore i lugi jesu odičeni“ (szf:amennyi csillag az égen, annyi hal a tengerben…)vagy egy másik „kako ljuba, konj i oružje“(szf: miként a szerelem, ló és fegyver).(Novalić, 1967:66)

47

5.3. Szerkezete és verselése Zrínyi Péter horvát Zrínyiásza számos módosítással ugyan, de követi a magyar Zrínyiászszerkezetét.Péter versszakai, költői képei, rímelése nem érik el a magyar eredeti mű költői szinvonalát. A szerkezete lazább az eredetinél, ezért nehézkessé tesziaz összehasonlítást kortársai költészetével. Péter a magyar eredeti szöveg fordítása, feldolgozása közben felhasználta a már említettkétszeresen rímeltetett izoszillabikus tizenkettes szótagszámú versformát, melyben összecsnegenek a rímek a sorok közepén illetve végén. Péter ezt a verszifikációt a horvát régi irodalomból vette át, közvetlenül Karnarutićtól, aki pedig Marko Marulićtól kölcsönözte. Az Opsida sigecka eposz hasonlóan a magyar eredetijéhez, 15 énekből áll és mintegy 6796 tizenkettes szótagszámú verssort tartalmaz.

5.4. Üzenete és annak jelentősége A Wesselényi-féle összeesküvés megtorlása és 1671-ben Zrínyi Péter lefejezése Zrínyi Pétert tette sokkal ismertebbé Európában annál, mint amit a Syrena-kötet horvátra fordításával ért el. Zrínyi Péter pályáját egyfelől családja hagyományos törökkel való küzdelme, másfelől pedig Frangepán Katalinnal kötött házassága határozta meg, aminek révén egy híresen németellenes családdal került rokonságba. Az efféle politikai-katonai és kulturális meglátása kihatott a horvát Szigeti veszedelemre is, hiszen Péter, bátyja halála után (1664) horvát bánként és hadvezérként tudatosan vállalta a törökellenességet és a nemzeti önállóság hangoztatását. A bécsi udvarral is szembeszállva kiállt hazájáért, majd saját maga is hősi halált halt. Ezáltal nem csak az eposz horvát változatával mutatott követendő példát a korabeli vitézeknek és nemességnek, hanem saját maga személyével is, ahogyan ezt Miklós is tette. Szigetvár hősét valamilyen szinten német hitszegés áldozataként ábrázolta, s a mű alapgondolata is ez lett: a németnek épp úgy nem lehet hinni, mint a „téli napsugárnak“. (Lőkös, 1996:111) Péter műve a vitézek és a nemesség körében igen olvasottnak számított. A horvát irodalomtörténetben inkább irodalmi tevékenységéről esik szó, nem pedig fordítói munkásságáról, márpedig ez a fogalom határozná meg inkább Péter intellektuális tevékenységét. Egyfelől ez annak is köszönhető, hogy kevés olyan horvát kutató volt, aki Péter fordítói-átdolgozói munkásságával foglalkozott volna. Másfelől viszont, Péter túlzott patriotizmusa lehetett a sikerének titka, ami miatt nevét máig emlegetik a horvát irodalomtudományban. (Novalić, 1967:62)

48

6. A magyar és a horvát Syrena-kötet Az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklós című kötet, egyszerűsített nevén Zrínyi Miklós Syrena-kötetének ma két szövegforrása van. Az ún. zágrábi kéziratot vagy Syrena-kódexet Zrínyi csáktornyai könyvtára őrizte meg, majd a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár vásárolta meg Bibliotheca Zriniana könyvtárgyűjteményébe. Ezt a tisztázatot, amely 1650 körül íródott, a költő a maga használatára készítette, mely számos saját kezű javítást, változtatást is tartalmaz. Közvetlen előzménye a nyomtatott kiadásnak, bár a szedés nem ebből a kéziratból származtatható. Mivel a bécsi 1651-es nyomtatott kiadás későbbi és valamivel bővebb is a kéziratnál, az eposz elemzésekor a kutatók, irodalmárok, ezt a nyomtatott kiadást veszik alapul. Zrínyi a mű befejezése után valőszínűleg készített egy tisztázatot, azzal a céllal, hogy művének legyen egy olvashatóbb, érthetőbb, illetőleg javított változata is. Ez a lemásolt autográfokkal, (saját bejegyzésekkel) teli példány az ún. zágrábi kézirat (1650), amelyet Zrínyi, mielőtt Cosmerovius Máté nyomdájába küldött volna, mégegyszer átjavított. Ebben a megjelenésében, versszakokat törölt illetőlegbeillesztett újakat, de ez a kézirat-tisztázat az idők folyamán elveszett, így a javításokat – 36 alkalommal változtatott a Szigeti veszedelem eredeti verselésén - a bécsi nyomtatott kiadásban nézhetjük meg. Igazán törekedett arra, hogy ne essen hiba a műben és sikerüljön betartania a 12-es szótagszámot. Néhány helyen az eposz drámai tartalmán is módosított. A tisztázatban a lírai versei nem időrendi sorrendben vannak, a nyomtatott verzióban pedig művészi szándékainak megfelelően komponálta költeményeit. Az 1651-ben Bécsben nyomtatott kötetet, úgynevezett bécsi kiadásnak nevezték el és az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zrini Miklós címmel adták ki. Zrínyi a Szigeti veszedelem című eposzt a muraközi-göcseji nyelvjárásban írta. A nyomtatott kiadásban a helyesírási és nyelvjárási eltérések szembetűnőek, nagy eltéréseket mutat a zágrábi kézirathoz képest (például: szűv-szív, kell-köll, legyen-légyen, ád-ad). Elemzők szerint a nyomdász, illetőleg a korrektor más nyelvjárást beszélt, helyesírása is különbözött Zrínyiétől, ezért vannak a változások. Más elemzők szerint, köztük Piszarevics Sándor A magyar és horvát Zrínyiász című 1901-es tanulmányában kifejtette, hogy a nyomda korrektora valószínűleg még Zrínyi szövegébe is belenyúlhatott, amivel elrontotta Zrínyi Miklós jellegzetes nyelvezetét. Horváth Katalin szerint a kézirat és a kiadás nyelvállapota nem két különböző nyelvjárást képvisel, csupán egy nyelvállapot más-más fázisait, mert maga Zrínyi is belevihette szövegébe a módosításokat (pl: egyértelmű hangjelölés, rövid-hosszú

49

magánhangzók megkülönböztetése, írásjelek pontos használata), hiszen érdekében állt, hogy műve megfeleljen a korabeli irodalom normájának. (Sója, 2008) Ahogy a magyar Syrena-kötetnek, úgy a horvát változatának is van két szövegforrása, kézirat és nyomtatott kiadás. Egyes elemzők szerint Zrínyi Péter, miután lefordította a Szigeti veszedelem felét, abbahagyta munkáját, amely ma egy kézirat formájában található meg a Bécsi Nemzeti Könyvtárban. A kéziratos eposz nem teljes, csak az első nyolc éneke van meg, a nyolcadik ének már hiányos, csak 80 strófát tartalmaz. Ez a kézirat közelebb áll az eredeti magyar szöveghez, szinte a magyar szöveg szószerinti fordítása. A Zrínyi-kutatók gyakorta nevezik ezt a kéziratot bécsi kiadásnak. A kézirat hiányossága az a tény is, hogy első lapja az idők folyamán elveszett és nem tartalmazza a Szigeti veszedelem első hét versszakát sem. Miután újrakezdte munkáját, a verseskötet Adrianszkoga mora Syrena Groff Zrinszki Petar címmel jelent meg nyomtatott kiadásban Velencében 1660-ban, ezért sokszor emlegetik velencei kiadásnak. (Sója, 2008) Péter, a horvát Syrena-kötetben híven követte az eredeti kötet felépítését, mégis szembetűnő néhány változtatása. Ebben a fejezetben szeretném bemutatni a két kötet hasonlóságait és különbözőségeit, méghozzá a rejtélyes, azonosító jellegű cím, illetve az ezt hordozó kötet címlapjának illusztrálásával. Ezután a két kötet szerkezetének az elemzésére kerül sor, majd a két mű dedikációja, előszava és tartalma alapján világítok rá az érdekes eltérésekre. A cím, a címlap és maga a kompozíció is arra utal, ami az eposz és az egész gyűjtemény egyik legfőbb újdonsága: a szubjektivitásra és a többértelműségre. (MAMÜL, 2011)

6.1. Cím A cím többrétű és sokféleképpen magyarázható. A szirén egyik jelentése a mitológiában keresendő, ugyanis egy csábítóan éneklő baljós szörnyet ábrázol, amely éneklésével a pusztulásba csalja a hajósokat, így az éneklő szirén, akár a költő szimbóluma is lehet. A szirén dala, pedig magát a költészetet szimbolizálhatja. A sziréna másik jelentése: szirénáról riadóztató harci kürt. Ez is ráillik a kötetre, hiszen az eposz, melyet a szerző a magyar nemességnek ajánlott, a török ellen mozgósító trombitaszó. Továbbá, Zrínyi egyik költői példaképét, a század legnevesebb olasz költőjét, a nápolyi Giovan Battista Marinot, a Tirrén tenger szirénjének nevezték kortársai – tehát Zrínyi is nevezhette magát az Adriai tenger szirénjének. Ezen túl a Siren a Zrinyiek olaszos Serin névalakjának anagrammája is. Néhány kutató másképp vélekedik a cím jelentéséről. A magyar irodalomtörténet-írásban a kötet címének jelentése illetve az adriai tenger szirénája: Magyarország költője, gróf Zrínyi Miklós. Klaniczay Tibor szerint a szirén nem volt feltétlenül nőnemű a barokk költészet és 50

képzőművészet jelképvilágában, szerinte egyszerűen magát a költőt jelenti. Az Adriai-tenger szirénje nem egyéb tehát, mint Zrínyi, a költő, aki magát a birtokaival határos, tehát magyarnak számító tengerrel határozza meg. (Klaniczay, 2001) A horvát Đuro Novalić, 1967ben kiadott tanulmányában megcáfolja ezeket, vagyis elődjének Ivekovićnak a gondolatát elveti, miszerint Miklós és ezáltal Péter is tengeri szirénként magát. Novalić érdekes meglátása Péter velencei Syrena-kötet címlapján alapul. Mađarska i hrvatska „Zrinijada“ című tanulmányában

kifejtette miért nem tarthatták magukat a Zrínyi-fivérek tengeri

sziréneknek. Szerinte, Péter horvát kötetének címlapja vagyis annak képe egyértelműen bizonyítja, hogy a fivérek harcosoknak tekintették magukat, akiknek a szirének (ugyanúgy mint az antik költők múzsái) ajándékokat osztanak, méghozzá verssorokat és költői ihletet adnak számukra. Úgy gondolta, hogy a szirén a két költő képzeletbeli lénye, akár múzsája, aki segitségül szolgál a költemény megírásakor. A horvát kutató szerint a szirén szó magát az eposzt, a művet, a kötetet jelenti, nem pedig a költő személyét. (Novalić, 1967:70)

6.2. Címlap A magyar Syrena-kötet bécsi nyomtatott kiadása valamint a horvát Syrena-kötet velencei kiadása alkalmából a fivérek metszetes címlapot készítettek

köteteik elejére.

Mindkét metszet érdekes vizuális információkkal szolgál, amely akár a furcsa címadását is megmagyarázza. A címlapokat szeretném illusztrállni, hiszen a két metszet is bizonyítja Péter koncepcióját. Kis eltéréssel ugyan, de követte bátyja vizuális elképzelését. A bal oldali kép ábrázolja a magyar Syrena-kötet metszetét, míg a bal oldali kép a horvát változatát. Amint azt már az illusztrációk is mutatják, a Zrínyi-fivérek felosztották egymás között a kulturális és politikai érdekszférákat is. A két mű első kiadásainak címlapja azonos díszítőelemeket tartalmaz, méghozzá a barokk metszet egyes elemzők szerint a gályán hajózó Mars istent ábrázolja a tengeri szirénekkel, s a jobb felső sarokban, a kisebb gálya vitorláján, megjelenik a híres jelmondatuk. Más kutatók szerint a tengeren hajózó férfi alak csakis maga a költő személye lehet.

51

Zrínyi Miklós magyar címlapját egy horvát metsző G. Subarich készítette olasz Giacomo Piccini műve alapján. Zrínyi címlapmetszetének előképét a kutatás több helyen is megtalálni vélte. Már Széchy Károly felismerte, hogy Zrinyi kedvenc kortörténetírója, Vittorio Siri egyik kötetének címlapmetszete lehetett a Syrena-címlapmetszet egyik előképe. Megtalálhatók rajta a kulcsmotívumok: a hajó, a hajós, a szalag, tükröt-kagylót tartó hölgyek, ugyanis a képen látható egy tengeren hánykolódó hajóban ülő páncélos férfi, aki felismerhetően maga a költő. Körülötte két szirén emelkedik ki a tengerből, az egyik ajándékot kínál a költőnek, a másik tükörben nézi magát és fésülködik. A haját tükörben fésülgető nőt a hiúság, a kagylóban ajándékot kínáló szirént a csábítás megszemélyesítőjének egyfajta szimbólumának is tekinthetjük. A hajóban ülő harcos egyik kezével a vitorlát igazítja, másikkal a kormánylapátot tartja. Más elemzők szerint a hajóban tartózkodó költő a hajós hadvezéri pálcát, vagy tetszetősebben: az eposz kézirattekercsét tartja. Említésre méltó motívumok még a hajó orrában lévő fej, amely akár egy faragott kisfiúnak a fejét is ábrázolhatná, hiszen fia kisgyermekkorában meghalt. A vitorlát szél dagasztja, az árboc körül tekergő szalagon a költő jelmondata látható. Zrínyi Miklós valószínűleg a Syrena-kötet összeállítására készülődve választotta új szimbólumaként a „Sors bona nihil aliud”- „Jó szerencse, semmi más” jelmondatot. Nem véletlenül választotta ezt a mondatot, a Zrínyi család gyakori jelmondata volt ez, amely először a szigetvári hős arcképén jelent meg. A dédunoka, pedig felhasználta a dédapja híres mondását és élete legfontosabb kötetének a címlapján egyfajta szimbolikus üzenetként továbbította az emberek számára. (Kiss Farkas Gábor) 52

Zrínyi Péter Syrena-kötetét sokkal díszesebb kivitelben készíttette el, néhány metszetes illusztrációval is ékesítette, és az eredeti címlapmetszetet is újraalkotta. Metszetének elkészítésével a horvát Subarichnál sokkal képzettebb művészt bízott meg, a velencei Giacomo Piccinit. Eltérően a magyar kiadástól a horvát Syrena címlap előterében egy Péter által irányított hadi gálya látható, amely a horvát zászlóval egy vár felé halad. A költő sokkal pompásabb, két ágyúsoros hadihajón mutatkozik és a háttérben ott van bátyja, Miklós hajója is, amely pedig egy magyar erőd felé vitorlázik. Az eredeti bécsi metszet érdekes módon, mintegy idézetként feltűnik a kép hátterében. Továbbá, ugyancsak eltér Miklós címlapján megtalálható két sziréntől, a vízi lények megaszaporodása Péter képén. Péter gályája körül úszkáló szirének, Péternek koronát, pálmaágat, olajfaágat, babérkoszorút, láncot, kulcsot és jogart kínálnak ajándékba. Mindezek a győzelem és a hatalom legfőbb jelképei. Figyelemre méltó, hogy az egyik szirén egy kürtöt fúj, amely akár egy verssor, egy költemény, létrejöttének a szimbóluma is lehet. Ahogy Miklós metszetén, úgy Péter címlapján is megjelenik egy jelmondat, méghozzá a kürtöt fújó szirén körül: „Vincere aut mori”„Nyerni vagy meghalni”. Péter kötetének a metszete egyfajta allegória, hiszen a kép szimbolizálja a fivérek vitézségét és harciasságát valamint rámutat nemzeti identitásukra, a két néphez való tartozására, hiszen Miklós magyar zászlós erőd felé tart, míg Péter horvát címeres zászlóval jelenik meg. A hajós és a szirének találkozása már az antik eposzoknál is megjelenik, Zrínyi Miklós metszete elkészítésekor valószínűleg felidézte Homéroszt és Vergiliust, valamint a két nagy eposzi előképet: Odüsszeuszt és Aeneast, ahol szintén szirének jelentek meg.

6.3. Szerkezet Zrínyi 1648 folyamán írta meg eposzát, majd egyéb elfoglaltsága miatt a szöveget néhány év múlva újra elővette és előkészítette, hogy más verseivel kiegészítve nyomdába adja. Zrínyi Miklós, kötetét 1650 folyamán állíthatta össze. A kötet kiadatását egy szomorú esemény is sürgethette, ami miatt a kötet felfogható egyféle gyászkötetnek is, de mindenképpen egy életszakasz lezárásának, hiszen ekkor halt meg első felesége, akit verseiben Violának nevez. A verseskönyv végül 1651-ben jelent meg Kosmerovi Máté bécsi könyvnyomtató műhelyében. A verseskönyv felépítésében a költő a korabeli Vergiliuskiadásokat követte.

A kötetben idillek, a költő szerelme kegyetlenségén panaszkodó versek

előzik meg az eposzt, majd epigrammák következnek, amelyek filozófiai, erkölcstani szempontból, közmondásszerű tömörséggel fogalmazzák meg azokat az erényeket és bűnöket, amelyek az eposz szereplőit jellemzik. A hazáért folytatott komoly munka után a vallásos 53

számvetés következik a Feszületrecímű ódában. Az egész kompozíciót a Peroratio, ún. utóhang zárja, amelyet az egész kötet, nem pedig az eposz végére szánt a költő. Zrínyi ezzel Ovidiust követi, aki műve végén megjósolja magának a halhatatlanságot, valamint tömören összegzi életcélját, a magyar nemzet programját. (Szegedy-Maszák, 2003) Fontos versei azonban e gyűjteményekbe nem kerültek be (pl: az Izsák fia halálára írott Elegia, illetve az Idő és hírnév című epigrammaciklus). (MAMÜL, 2011)

Adriai

tengernek

syrenaja

groff

syrena

groff

Zrini Miklós Adrijanszkoga

mora

Zrinszki Petar

Előszó

Posveta

Idillium I.

Pisam I.

Idillium II.

Pisam II.

Szigeti veszedelem

Obsida sigecka

Arianna sírása

Plač Ariane

Fantasia poetica

-

Vadász elnyugszik

-

Echo

Eho

Orfeus-vers

Žalost Orfeuša za Euridice

Orfeus-vers

Orfeuš Plutonu za Euridice

-

Epigrammata (Najgušće žestoke)

Atilla

Atila

Buda

-

Szigeti Zrini Miklós

Sigetski Zrinski Miklouš

Deli Vid Sarkovich

Deli Vid Žarković

Radivoi és Juranich vajdák

Radivoj i Juranić, vojvode

Farkasich Péter

Farkašić Petar

Feszületre

Vzdihanje k odkupitelju na križu raspetomu

Peroratio

Ispisivanje

54

Zrínyi Miklós, tehát eposzát tudatosan ágyazta bele a jól megtervezett kötetkompozíciójába, így nem véletlen, hogy az eposz első énekének első szakaszában Violára való visszautalása, jobban mondva a Violáról szóló idillekre való visszagondolás mutatkozik meg: „Én az ki azelőtt

iffiu

elmével/Játszottam

szerelemnek

édes

versével,/Küszködtem

Viola

kegyetlenségével:/Mostan immár Mársnak hangassabb versével/Fegyvert s vitézt éneklek…” (Szörényi-Király, 1993:19) A költő eddig csak szerelmes verseket írogatott, de most Marsnak hangos versével foglalkozik.Ezután az istenekhez fohászkodik, hogy kötetét erőben, egészségben írhassa meg. A művek nem születésük sorrendjében kerültek be a kötetbe, de egyfajta fiktív történet kerekedik ki, melynek a központi motívuma a Viola-szerelem. A kötetkompozíció, tehát két szerelmes verssel kezdődik (vergiliusi-eklogákkal), a reménytelen, beteljesületlen szerelem motívumával Idillium I. (kezdősora: Az hol egy megbúsult vadász Violának kegyetlenségéről panaszkodik...) és Idillium II. (kezdősora: Kegyetlen, hová futsz te, árnyéknál könnyebb) címmel. A két verset követi az eposz, amely a Syrena-kötet 90%-át képezi. A harc és a politika világából kizökkenve, a Szigeti veszedelem után megjelennek egyéb költemények. A hűtlen Theseust átkozó Ariadné alakjában keserűen konstatálja Zrínyi: eposza csupán a szerelem hatalma előli menekülést szolgálta, mindez sikertelenül, hiszen ismét visszatért szerelmes siratóversekhez. Cím nélküli vers követi az eposzt, amely Titirus és Viola párbeszédét eleveníti fel, kezdősora: „ A vadász elnyugszik”, majd egy Echos vers következik, melynek kezdősora: „Te, ki gyönyörködöl nyavalyámban”. Az Arianna sírása című vers felveti a szerelmi bosszúvágy, a jelképes gyilkosság lehetőségét, amelyet az Orpheus-versek (2 db) az Orpheus keserve és azOrpheus Plutónálcímű költemények beteljesítenek.

Epigrammata

(Epigrammák)

címmel

jelentette

meg

Zrínyi

kötetkompozíciójában Atillát, Budát és a szigetvári hősöket megidéző sírfelirat-epigrammáit. Ezekben a tömör költeményekben a sírban nyugvó személy egyes szám első személyben szólal meg, ami által visszautal eposzára. Ez a 6 epigramma legalább akkora újítás a kor irodalma számára, mint az 1566 sornyi hősköltemény. Az epigrammák után, a szerelem poklából kilépve, majd a harc és a politika mezejére jutva sem talál a költő menedéket, így kizárólag Krisztus szenvedéseinek átélése és az őszinte bűnbánat hozhat számára megnyugvást. Mindezt egy vallásos óda (de tekinthető himnusznak is) keretein belül fogalmazza meg Feszületre címmel. Ez a vers az eposz szövegére utal vissza, ugyanis megismétli a feszület előtt térdelő eposzi hős gesztusát. A záró Peroratio egyfajta berekesztése a kötetnek, amelyben Zrínyi költői hírnévvel büszkélkedik, majd egyéni dicsősége mellett megjósolja magának hírnevét, megdicsőülését, egyfajta apoteózisát: amíg a magyarok élnek, emlékezni fognak rá. Zrínyi kötete ránézésre zárt kompozíciónak tűnik, de 55

egy nyitott kompozíciót rejt magában: a Megváltóhoz kínjainkban újra és újra vissza kell térnünk, mint a „sírás”, a bűnvallás egyetlen méltó tárgyához. Zrínyi kötetének egésze műfaji paradoxont hordoz, ugyanis nem a líra lesz az epika kísérője, hanem a nagyeposz válik a lírai kompozíció részévé.(MAMÜL,2011)

Zrínyi Péter teljes mértékben követte bátyja kötetének felépítését, de kihagyta a Fantasia Poetica című költeményt valamint a testvérviszályra utaló Buda epigrammát. Helyette az epigrammák élére egy újat illesztett (Najgušće žestoke kezdetű verset) melynek szerzője akár Miklós is lehetett. Miklósnál erőteljes a lírai hatás, Péter puritánsága miatt, a kötet horvát nyelvre való átültetése folyamán, elszegényítette a kötet szerelmi költészetét. Az Arianna sírása és az Orpheusz-versek, ugyanúgy mint Miklósnál Péternél is megjelennek. A kötet záró versében, az Ispisivanje című berekesztésben Péter nem irodalmi tevékenységét helyezi az értékrendje csúcsára, hanem a hősi vitézséget. Ahogyan bátyja, Péter is megfogalmazza életcélját az utolsó költeményben, ő maga is vitéz, harcos, katona aki saját nemzetéért harcol és ezt eposzával is alátámasztja valamint eposzát hitelesíti hőstetteivel. A kéziratban maradt kísérletekkel ellentétben a nyomtatott kiadásban megváltoztatta a kötet lírai verseinek versformáit és az eposz rímelését is. (Péter, 1994:2324) A szerelmes versekben kétszeresen rímelő tizenketteseket használ (Pisam I.), Petrarcát követően, valamint tizenegyes szótagszámú négyesekben (Pisam II.). A Vzdihanje k otpkupitelju című verse, amely a magyar Feszületre című versnek a fordítása, szintén megfogalmazza Krisztushoz való visszatérését és visszautal az Előszóban elhangzottakra. A szerelmi költészet helyett vissza kell térni Krisztus szenvedéseihez, hiszen csak az nyújthat megváltást illetve Krisztus tetteit követni és hirdetni kell, hiszen a világ mit sem érne a nélkül. (Pavličić, 2006)

6.4.Dedikáció Ahogyan Miklós Syrena-kötete, úgy Péteré is dedikációval kezdődik. Miklós a magyar nemességnek ajánlja, míg öccse, Péter a horvát katonasághoz, vitézekhez és a bátor hősökhöz szól. Miklós dedikációja patetikus hangnemű és hőskölteményre törekvő személyt mutat be. Péter dedikációja egyfajta rideg, hivatalos hangnemű, viszont számos díszítő jelzővel hosszasan illeti azokat a vitézeket, akihez szól. A kor klasszikus műveket megelőző ajánlásai általában az uralkodót illetik, egyfajta királytükör (speculum regis) szerepet vállalnak. A két Zrínyi eltér a megszokott formától, ugyanis a királytükör helyett nemzeti tükör (speculum nationis) jelenik meg munkájukban. Egyikük sem szólítja meg a fenséget, sem egy adott személyt, pedig a kor szelleme ezt kívánná. A magatartás érthető, hiszen 56

mindketten nemesi ranggal rendelkeztek. A királyon kívül nem állt olyan személy, akinek címezhették volna. A reneszánsz kori dedikáció, a kor felfogása szerint, egyfajta védelem alá helyezi azt a személyt, akihez szól. Brne Karnarutić, művét, a testvérek egyik legfőbb forrását, a Vazetje Sigeta grada című költeményt, Zrínyi Györgynek ajánlotta (Uzveličeni gospodine Jurju… kezdetű dedikációjában). Péter és Miklós a nemességnek szentelte művét, ezáltal védelem alá helyezték az egész horvát és magyar nemességet. Mindezzel azt igazolták, hogy ekkor az ország irányítása nem a király kezében volt, hanem a nemesség tartotta kezében a hatalmat. (Novalić, 1967)

Zrínyi Miklós

Zrínyi Péter

„Dedicálom ezt az munkámat magyar nemességnek, adja Isten, hogy véremet utolsó csöppig hasznossan néki dedicálhassam”

„Plemenito i dobro rojenim, svake hvale i časti dostojnim, virnim i vridnim junakom, vse hrvacke i primorske krajine hrabrenim vitezovom pozdravljenje.“

Péter dedikációja magyar fordításban: „Üdvözlet és tisztelet adassék a nemes és előkelő, hű és érdemes hősöknek, egész Horvátország és Tengermellék bátor vitézeinek…” (Blažević-Coha, 2007)

57

6.5. Előszó Mindkét Syrena-kötetben a Dedikáció és az Előszó a Szigeti veszedelem előtt állnak, ugyanis tartalmuk, kiadásuk helye és mondanivalójuk nem utalnak a kötetre, hanem magára az eposzra. A horvát változat megszületésével választ kapunk arra is, hogy miben különböznek egymástól a fivérek. A dolgozat végén megtalálható mellékletben olvasható a két előszó teljes szövege, az elemzés állításait az onnan bemásolt idézetekkel erősítem meg. A két előszó kinézete megegyezik, de Miklós a dedikáció után megjelölte szövegét egy címmel Az olvasónak, Péternél ilyen nem található. A szöveg végén Miklós egy latin idézettel zárja előszavát: In galea Martis nidum fecere columbae, Apparet Marti quam sitamicaVenus(„Mars sisakjában költenek a galambok, megmutatva, mennyire szereti Vénusz Marsot), Péter ugyanezt az idézetet illeszti előszavának végére, de horvát nyelven is közli, míg Miklós meghagyja a latin idézetet. Mindketten az előszó végén elköszönnek az olvasótól: „Isten velünk”- „Bog vam na pomoć!“ és aláírják szövegüket gróf titulusaik megnevezésével. Az Előszó tartalmából jól látszik a fivérek vallási, temperamentumbeli, politikai, irodalmi tevékenységeik és rátermettségük különbsége. A fő eltérést a két előszó megírása között eltelt idő mutatja, hiszen tíz év telt el Miklós előszavának keletkezése óta. Ezalatt az idő alatt a fivérek politikai álláspontja igencsak megváltozott, ami Péternél jobban érzékelhető. Miklós 1651-ig írhatta meg az eposz előszavát, amikor is politikai és katonai karrierjének a csúcsán volt, hiszen 1649-ben nevezték ki bánnak, győztes csatákat vívott, a bécsi udvar is elismerte és tisztelte személyét. Péter, viszont tíz évvel később egy török és németellenes nemességnek a tagja, aki minden erejével harcol a bécsi udvar ellen. Számos titulusától megfosztva, továbbra is kitartott célja mellett, hazafias-politikai felindultság vezérelte a mű létrehozásában, erős kritikáját is papírra vetette. Nemzeti identitásuk is kiolvasható az előszó szövegéből, hiszen Péter a horvátokat, míg Miklós a magyarokat részesítette előnyben. Egyszerűen szól az olvasóhoz, előszavában nincs semmiféle politikai allúzió, megpróbál egyszerűen elmagyarázni néhány tényezőt, büszkén tárja fel forrásait és tanítómestereit, leírja mit vett át a nagy eposzíróktól (Homérosztól és Vergiliustól), feltételezve azt, hogy az olvasóközönség ismeri őket. Miklós, művét históriának nevezi és annak is tekinti, hiszen előnyben részesíti a történet-írókat a költőknél, ugyanis egy história cselekménye igaz eseményeket vonultat fel, míg egy költemény akár fiktív történeteket is tartalmazhat: „Fabulákkal kevertem az historiát” illetve Péter is leszögezi, hogy bátyja magyar nyelven egy históriát alkotott: „na vugarski jezik istu hištoriju“. Miklós említi munkájának időtartamát: „sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat”, és kiemeli, hogy nem korrigálta a művet: „némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni”. 58

Ezek az adatok Péternél nem találhatók meg, ő előszavában leírja azokat a motívumokat illetve késztetést, amelyek miatt létrehozta bátyja eposzának a horvát változatát. Az előszó politikai allúzióktól érdekes. Eposzával egyfajta üzenetet szeretne átadni eposzával a világnak, amit meg is fogalmaz a bécsi udvar elleni kritikájában: „premda od vnogih zapušćeni i skoro za nemar vrženi jesmo“ (szf: annak ellenére, hogy sokan elhanyagolnak minket és nem törődnek velünk) (Sója, 2008) Mindkét költő eposzából kiderül, hogy igazi életük

a

kardforgatás.

Emiatt

mindketten

elnézést

kérnek

az

olvasótól

verseik

tökéletlenségéért és estleges hibáikért. Miklós így fogalmaz előszavának elején: „az én professiom avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette.”. Péter szintén kiemeli ezt a tényt: „pisah jer ova ne kako dijak, nego kako krajinski vaš tovariš“ (szf: ezt nem diákként írtam, hanem mint harcotársatok) valamint elnézést kér stílusáért, verselésének hibáiért: „Ter ako bi se koja u njemu riči ili versa falinga nahodila, ne slova nego činjenja, ne verse nago moje hotinje i ljubljeno spoznanje procinite“ (szf: ha valamelyik szó vagy versszak hibás lenne, ne a szavakat, hanem a tettet, ne a versszakot hanem az akaratomat értékeljétek). Mind emellett, Péter felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy nem akar bátyja versenytársa lenni: „ne štimajući zato, da bi se tim takmac momu bratu Zrinskomu Mikloušu“ (szf: nem azért szerkesztettem ezt a művet, hogy versenytársa legyek bátyjámnak, zrínyi Miklósnak), csupán csak megakarja ismertetni a horvát olvasóközönséget bátyja remekművével, amelyet saját maga is nagyra értékel: „iz ugarskoga na hrvacki naš jezik stumačiti“ (szf: magyarról a mi horvát nyelvünkre lefordítani). Tisztában volt azzal, hogy ahhoz, hogy ez sikerüljön neki szüksége van némi változtatásra: „starijih mojih u svakom kripostnom činu pute naslidujući“ (szf: folytatni elődeim erényeit).Miklós megindokolja, hogy miérttulajdonította Szulimán halálát dédapja kezének: „horvát és olasz cronikábul tanultam, az törökök magok is igy beszéllik és vallják”. Felsorolja az eposz megírásához felhasznált történelmi és irodalmi forrásokat. Miklós a horvát és az olasz krónikákon kívül, Miklós, Istvánffy és Sambucus (Zsámboki) történeti műveiből is merített, viszont kritizálta őket felszínes kutatásaik miatt: „nem úgy nézték az magános való dolgoknak keresését”. Az elején pedig Homéroszt és Vergiliust említi, akiket példaképeknek tart: „de ugy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul”. Péter előszavában nincsenek név szerint felsorolva a források, általánosságban beszél a latin és magyar krónikákról, amelyeket fivére használt művéhez: „iz vnogih kronik, tuliko vugarskih, dijačkih, kuliko latinskih...“ Ő inkább munkájának inditékairól beszél, felsorol három indokot miért hozta létre ezt a művet. Hiressé szeretné tenni hazáját („da svit vidi kakove sini i viteze ov naš orsag zdrži“), a világ figyelmét a hazájában zajló 59

igazságtalanságokra szeretné ráirányítani, a költeménnyel példát akar mutatni kortársainak („da ovo moje popisanje za dobro primete, uzdržite i naslidujete“) és nem utolsó sorban örömet okozni a szigetvári hős leszármazottjainak („da se sa mnom diče i raduju ostanki odih, kojim priđi s banom Zrinskim Mikloušem hrabreno”). Miklós törekedett arra, hogy a barokk varietas-elvnek megfelelően díszítse művét: „Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv”. Péternél ez nem így van, viszont magasztalja bátyja művét, mintha arról akarná meggyőzni az olvasót, hogy ő egy különleges költeményt olyan módon fordított le, hogy az átlagos ember is megértse. (Sója, 2008) Péter az előszóban kiemeli nemzeti hovatartozását (naš orsag), nyelvét (hrvacki naš jezik) megjelöli bátyja nemzeti identitását (banu hrvackomu) valamint kiemeli a szigetvári hősök horvát származását. Mindketten írnak szerelemről is, Miklós azért mert így tanulta a nagy íróktól: „Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel”, Péter pedig bátyját követően írt szerelemről is, amit így magyaráz: „da ništar tako ne veseli junaka kako ljuba“ (szf: semmi nem boldogítja úgy a vitézt, mint a szerelem)

6.6. A két eposz összehasonlítása A két kötet hasonlóságainak és különbözőségeinek a felsorakoztatása után, ebben a részben a két eposzeltéréseit szeretném bemutatni. Az előbbiekben már szó volt a két Zrínyiász keletkezésének eltérő körülményeiről, majdnem azonos forrásairól, kiemelkedő Karnarutić-féle hatásról és az eltérő verselési technikájáról. Mindkét eposz, 15 énekből áll, de az Opsida sigecka6796 verssort tartalmaz, amely az eredeti magyar Szigeti veszedelem szövegét tekintve 640 sorral tartalmaz többet. A horvát eposzban 60, illetőleg 100 új, Péter által írott verssor található meg, amelyek tartalmilag eltérnek a magyar eposz szövegétől.Miklós 1566 versszaka helyett, Péter 1699 darab versszakot illesztett művébe. (Sója, 2008) Különböző vélemények születtek arról, hogy ebből hány versszak Péter önálló költeménye. Đuro Novalić szerint 137 strófa íródott Péter tollából, ezzel megcáfolva az előző szakirodalom adatait, miszerint nem 84 versszakot (Iveković), se nem 111 darab strófát (Pisarević) írt hozzá az eposzhoz. (Novalić,1967:124) Péter 21 alkalommal egy magyar versszakot két vagy annál több strófával helyettesített, majd ezekhez hozzáadott számos saját verssort is. A horvát olvasóhoz és a horvát irodalomhoz, politikai és vallási helyzetéhez 60

alkalmazkodva 15 alkalommal változtatott a magyar verssorokban, mind gondolati mind megnevezések, megszólítások kapcsán. Novalić szerint a horvát eposzban alig van olyan versszak, amely teljesen megegyezik a magyar eposz versszakaival. (Novalić,1967:84) Nem csak arról van szó, hogy Péter szeretett volna igazodni a horvát nyelv szelleméhez vagy szebb nyelvi kifejezésekre törekedett volna, hanem saját verssorokat adott hozzá a meglévő strófák közepére vagy elejére illetve végére. Ezáltal számos helyen megváltozott a versszak alapgondolata. Általában a rímek és a formaiság miatt volt Péternek erre szüksége. Szinte minden saját strófájában megemlíti Istent és a hitet, ezzel próbálja hangsúlyozni a kereszténység fontosságát és jelenlétét a szigetvári hősök körében, ezért a horvát eposz vallási jelleget kapott, amely a magyar eposzra annyira nem volt jellemző. Fontos szerepet kínált az eposzban a katolikus egyház üzenete és annak megújulása valamint a kereszténység a törökkel való harca. Mindebből nem következik az, hogy Péter nagy katolikus volt és a protestánsok ellen írt, hiszen az életrajzából köztudott, hogy jó viszonyt ápolt a protestáns Rákóczyval és a protestáns nemesekkel. Novalić, tanulmányában kiemeli Péter nagyfokú vallásosságát, ugyanis már kutató elődje, Iveković, a Hrvatska Zrinijada prema madžarskoj (egyetlen nagy kaliberű erről a témáról írott horvát tanulmány) szerzője is megállapította, hogy Miklós nem volt akkora mértékben katolikus, amekkorában testvére. Mindez számos példa által kiolvasható az eposzban. Például Péter 1. ének, 7. versszakában a Magyarok hitéről a következőt írta: „v rimskoj pravoj veri” (szf: az igazi római vallásban). Miklós, művében mindig csak a kereszténységet hangsúlyozta, soha nem utalt a római katolikus vallásra, megelőzve ezzel a konfliktus lehetőségét a magyar katolikusok és protestánsok között. Ő így vélekedett a vallásról eposzának 1. énekének 12. versszakában: „Szép keresztyen hütöt labok ala nyomtak” Péter első próbálkozása a magyar eposz szó szerinti fordítását mutatja, amely művészeti szempontok alapján erősebb, formai és poétikai kritériumokat tekintve sokkal jobb, mint második próbálkozása. Ekkor, Péter még jobban figyelt a kifejezésre és a mondanivalóra. Az említett második verzió, a már nyomtatott kiadás, egy teljesen új eposzt, egy átdolgozott verziót képez. Egyes kutatók szerint Ivan Smolanić, Senj város püspöke, Péter fiának tanítómestere győzte meg arról Pétert, hogy javítsa át első munkáját és kezdje el a javítás munkálatait. Nagy valószínűséggel ő segítette Péter átdolgozói tevékenységét. (Novalić, 1967:67) Josip Vončina szerint lehet, hogy Pétert zavarta a rímek metrikai egyszerűsége, ezért kezdte újra munkáját. 61

Péter két munkája között óriási a különbség, ugyanis a második kiadásban, az eposz már kétszeresen rímeltetett (sorok végén és közepén összecsengő) verssorokat tartalmaz. Ezen kívül a bécsi kéziratban a versszakok száma még teljesen azonos volt Miklós számaival, a velencei kiadásban viszont, Péter az eredetiből 41 strófát kihagyott és 137 újat illesztett bele. Ahorvát változatban vannak olyan esetek, ahol egy magyar strófának két horvát a megfelelője, de az is előfordul néhány helyen, hogy két magyar versszak helyett a horvátban egy jelenik meg. Ilyen esetekben a versszakok alapgondolata más értelmet és díszítő jelzőket kapott. (Sója, 2008) Péter az első 10 énekben kibővítette a magyar szöveget saját strófáival, az utolsó 5 (11-15. szakasz) énekben pedig kihagyott versszakokat. A 12. és 13. énekből hiányoznak egyes részek, illetőleg Péter néhány magyar versszakot lerövidített vagy több magyar versszakot összevont és egy horvát strófát alkotott belőlük. (Matić, 1957) Péter moralizáló saját versszakai a cselekményt statikusabbá tették, feszültebb érzetet sugall a mű olvasása közben. Ezzel szemben, Miklós eseményei az eposzban dinamikusak.Péter, saját strófáiban jobban kiemeli a török és német ellenséget. Sokkal keményebben fogalmaz, olykor sértő hangnemben szól, sértőbb szavakat használ és kihagy olyan jelzőket, amelyek a magyarban jó tulajdonságokat jelölnek. Péter nyelvezete is eltér a magyar szöveg nyelvezetétől, habár Miklós is egy magyar nyelvjárásban írta az eposzt, mégis az a nyelvezet közel állt az akkori nemesség és társadalom nyelvéhez, sőt a mai ember számára is, egy-két archaikus kifejezéstől eltekintve, teljesen érthető a szöveg. Péter népszerűtlenségét az ozalyi hármas nyelvjárás (ča, kaj,što egysége) is indokolhatta, hiszen az eposz szövege nem volt érthető az egész horvát társadalom számára. Ő az eposzban leginkább a ča-što nyelvi kifejezéseket alkalmazta, a kaj-változat csak a helyesírásban jelent meg, méghozzá a č/ć hangot –ch betűkkel jelölte. (Matić, 1957) A horvát és a magyar verzió első szembetűnő különbsége az invokációban található, méghozzá mindjárt az eposz I. énekében. A földöntúli hatalom segítségül hívása Miklósnál szintén a barokk epika szerint történik, a költő Szűz Máriához fohászkodik, emellett a mariológia legfontosabb tételeit is felsorakoztatja. Ennek alapján kiemeli Mária kapcsolatát fiával, aki az örök Istent jelenti, de aki emberként született a világra és megszólítja Máriát mint az Istenszülő asszonyt, akitől irgalmat és segítséget kér. A horvát verzióban a Szűz Anyához fohászkodik a költő, de nem említi az Isten iránti imádást, ami a magyar verzióban szerepel. (Szörényi-Király, 1993: 19)

62

I.ének, 4. versszak Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,

Ti Mati Devica, ka rodi Gospod'na,

az ki örökkén volt, s imádod fiadat

nebeska kralica, vsakim dobrim plodna,

Ugy, mint Istenedet és nagy monárchádat:

bud' mi pomoćnica, da vikom ugodna

Szentséges királyné! hivom irgalmadat.

spravi ma desnica, negda Turkom škodna.

(Szörényi-Király, 1993:19)

(Matić, 1957:33)

Tényszerű, hogy Péter személyes konfliktusa és élettapasztalata magas fokú utálatot váltott ki a törökök ellen, amit a horvát verzióban ki is emelt a törökök vérszomjasságával, kapzsiságával, vadságával és nagyravágyásával. (Novalić, 1967:125) Péter a törökökhöz másként állt mint Miklós, ugyanis számos helyen illette éles kritikával illetve negatív leírással a török hadsereget valamint kihagyva azokat az eredeti magyar szövegrészeket, amelyben Miklós a török jó tulajdonságait írta le, Péter egy másmilyen (csak negatív) török képet adott az olvasónak. Emellett, az egyik legfőbb különbség Péternél a horvát hazaszeretet hangoztatása, az elhorvátosított szigeti hősök, földrajzi és személynevek, valamint a horvát hangnem használata. Néhány példával illusztrálnám, mely versszakokban illetőleg verssorokban tér el bátyjától. (Novalić, 1967: 11-13) Péter szövegében, a szigeti hősök főbb tagjai, ezáltal a kapitány, Zrínyi Miklós is horvát nemzetiségű. A magyar Zrínyiászban ez teljesen fordítva van. Péternél észrevehető egyfajta nagyobb mértékű elfogultság a horvátsággal szemben, míg Miklósnál a magyar részről ez nem jellemző. (Sója, 2008) A következő verssorban Miklós nem említett horvát bánt, csupán csak azt emelte ki, hogy a várvédő egy Zrínyi.

Miklós, III. ének, 113. versszak

Péter, III. ének, 123. versszak

„vagyok Zrini, ne szégyenld megadásodat”

„ da te ban hrvacki kot roba ne veže“

Péter a szigetvári hőst horvát bánnak nevezte, míg Miklós a magyar szövegben csak úgy emlegette, hogy bán. Péter eredeti strófája, amely a magyarban nem található meg, a IV. ének 35 versszakának a 2. sora, a mely úgy hangzik: „ glavari viteški, obramba hrvatska“ azaz horvát védőknek titulálta a szigetvári hadsereg tagjait. A magyar védők, vezérek és vitézek a horvát adaptációban a horvát hadsereg és vitézek mellett csupán szövetségesekként funkcionáltak.

63

Miklós, IV. ének, 84. versszak

Péter, IV. ének, 89. versszak

„Ha most bán Zrini Miklós jelen lehetne”

„da bi došal med nas hrvacki ban Zrini...“

Péter a magyar Magas-Tátrát meghorvátosította és a horvát Velebit hegységet választotta verssorában, ahogyan azt a következő példánál is tette, a magyar Rinya környékét és Babócsát megváltoztatta Varazsdra. Miklós, V. ének, 2. versszak „Mint

nagy

tornyos

küsziklák

Péter, V. ének, 8. versszak magas „ Kot brig Velebički v stalnosti je velikoj“

Kesmárkon”

Miklós, V. ének, 18. versszak

Péter, V. ének, 26. versszak

„Most is babócsai Rinya török vértül…”

„Varaždinsko i sad polje se črleni od krvi...“

Szintén az V. énekben, Péter kiemelte a szigeti legénység nemzetiségét. Miklós ebben az esetben, nem említette meg sem a horvát sem a magyar néphez való tartozást.

Miklós, V. ének, 52. versszak

Péter, V. ének, 61. versszak

„Ez mindenik vala száz-száz jó legénnyel”

„sto Horvatov vsaki vod' jaše unutar“

A VI. énekben található arra példa, hogy a fivérek nem titkolták németellenességüket, csupán a különbség itt az, hogy az egyik azt állította, hogy a német utálta a magyarokat, a másik pedig azt, hogy utálta a horvátokat. A horvát kutató Pisarević is észrevette, hogy a VI. énekben található a legtöbb változtatás, ugyanis Miklós 28-29. versszakát Péter kibővítette 2 versszakkal, amelyekben még jobban kimutatta németellenességét, 34. versszak: „Malo j' ki prijazan jur nimšku ne spozna...“(szf: kevesen vannak, akik nem ismerték fel a német „barátságát“.) Miklós, VI. ének, 30. versszak

Péter, VI. ének, 34. versszak

„Hogy gyülöli német az magyar katonát”

„Hrvat ki j' već viran, tome j' već nazlobna“

A következő a verssorokban Péter ismét kiemelte a szigeti kapitány horvátságát, míg Miklós csak egy „jó” jelzővel illette dédapját.

64

Miklós, VI. ének, 62. versszak

Péter, VI. ének, 78. versszak

„De mihent jó Zrini az halomra juta”

„da kako hrvacki na brig ban dojaše“

Ezen kívül számos helyen előfordult, hogy Péter „horvát bánt”, míg Miklós „szigeti bánt” illetőleg „szigeti kapitányt” írt. Mindezek ellenére, mégis felelhető a horvát változatban egy példa arra, hogy a horvátok mellett a magyarok is harcoltak, akiket Ugri-nak hív. Mindez Péter önálló strófájában, a VIII. ének, 13. versszakában található meg: „Hrvatom i Ugrom krvčica kipljaše“. A horvát irodalomtörténet-írás híres alakjai számtalanszor idézik a horvát eposzból: „hrvacka sprot turskoj dokle sablja grede” verssorát, amelyben Péter kiemelte a horvát nép veszélyeztetettségét. A magyar verzióban, ennek a sornak a megfelelője így hangzik: „Míg az nap meg nem áll, míg az magyar nemzet/karddal oltalmazza az keresztény hitet”. Tasso szerint a halál leírásának változatosnak, hatásosnak, érzelmekre hatónak kell lennie, illetőleg a fenyegetésnek büszkének valamint keménynek, a sirámnak pedig rövidnek és szívbemarkolónak kell lennie. (Szörényi-Király, 1993:9) Péter a halál fogalmát és annak leírását bátyjától eltérően értelmezte. Az eposz utolsó énekében teljesen eltért a magyar koncepciótól, miszerint Zrínyi kapitány saját maga végzett a szultánnal. Péter az eposz XV. énekében, méghozzá a 98. strófától az eposz végéig tartó részben egy másik gondolatmenetet épített fel, ugyanis a várvédő Zrínyi és a szultán halálát másképp ábrázolta testvérénél. Miklós, dédapjának adta meg azt a kiváltságos szerepet, hogy saját kezűleg ölte meg a hatalmas török Szulimán szultánt. A Szigeti veszedelem XV. énekének a 99. és 100. versszakai mutatják ezt a hősis cselekedetet.

99. Igy mondván, derekában ketté szakasztá, Vérét és életét az földre bocsátá; Átkozódván lelkét császár kiinditá, Mely testét éltében oly kevélyen tartá. 100. Ez volt vége az nagy Szulimán császárnak, Ez az ő nagy hires hatalmasságának, Az Isten engedte gróf Zrini Miklósnak Dicséretit ennek hatalmas próbának.

65

Péternél a cselekmény és a két vezér halála (100-105. versszak) a következőképpen alakul: Zrínyi és Szulimán párharca közben a szultán felült lovára és elvágtatott a török sátrak közé, majd szf: „ott, a kutyák között” meghalt.

102. Nut sriće, kako ban zamahnul bijaše, ravno car Suliman na konja sidaše, čim Harap nesrićan glavu podivaše, timtoga se car v stran spred bana zmikaše. 103. Tako cara silna u veloj hitrini, odnese konjina med šatorske tini, gdi umri ov psina v jadnoj proklešćini, ki zvrh kršćanina vnoga zla učini. Ezen kívül az eposz utolsó szakasza, méghozzá a fő üzenetet tartalmazó utolsó öt soros strófa is másképp jelent meg Péternél. Ő, a horvát változatban, Miklós egyetlen öt soros utolsó versszakát (109. versszak), öt önálló versszakkal (114-118. versszak) helyettesítette. Ebben az öt strófában fogalmazta meg Miklós fő mondanivalóját, amelyben halhatatlanságot jósolt magának és költészetének valamint nem irodalmi tevékenységét, hanem a hősi vitézséget helyezte értékrendjének csúcsára.Miklóshoz hasonlóan, Péter is létrehozott egy utolsó ötsoros strófát, de az csak formai szempontból hasonlít az eredeti ötsoros magyar strófára. (Novalić, 1967:123) Péter ebben a befejező versszakban, az eposzt mint alkotást, Istennek ajánlotta és arra kérte, hogy a Zrínyi-név és annak nemzetsége fennmaradjon, mindez a következő szöveg részletből kiolvasható:

XV. ének, befejező versszak 109. Vitézek Istene! ime az te szolgád Nem szánta éretted világi romlását; Vére hullásával nagy bötüket formált, Illy subscribálással néked adta magát, Ő vitéz véréért vedd kedvedben fiát.

118. Ti, Bože, u svemu popivkinju ovu primi, po krvnomu ku popisah slovu, na boju, na domu, vode, kopnu, stovu, diku, čast virnomu i staru i novu, provdilji Zrinskomu i rodu njegovu.

66

A már említett vallásos és meditatív versszakok Péter esetében, Miklós Előszavában elhangozottaknak felelnek meg, ugyanis Péter saját soraiban generalizálja Miklós gondolatmenetét, amely a konkrétumoktól kiindulva halad az absztrakt világ felé, a valóságos tényektől és részletektől haladva a befejezett egyfajta összegzett üzenetig. (Novalić, 1967:124) A két mű üzenete azonos, Zrínyi Péter, bátyjával együtt, nem romantikus lelkesedést sugallt, hanem annál sokkal többet. Szerette volna kortársait, bajtársait és a népet politikai tettekre ösztönözni. A józan politikai célok és a heroikus magatartás kettőseként akart hatni a népre. Ezzel azt üzente, hogy igenis létre lehet hozni egy jobb országot.Péter, felhasználva ugyan bátyja művét, egy új alkotást hozott létre, amelyben más nyelvezetet, stílust és formai eszközöket használt. Nem véletlen mondják róla a kutatók, hogy az eposz horvát változatának a megértése néhány helyen csak az eredeti magyar szöveg alapján lehetséges.

67

6.7. Esettanulmány Zrínyi Miklós és Péter szövege eltér egymástól, számos különbséget lehet felfedezni a két költő műve között. Az esettanulmány fejezetem lényege: két szövegrésznek az összevetése és elemzése. A két részlet, két különböző énekből származik és két különböző cselekményt ábrázol. Ahhoz, hogy az összehasonlítás áttekinthető legyen, három oszlopban szemléltetem a magyar nyelvű eposzt és a két horvát nyelvű változatot. A legfőbb különbözőségeket kiemelem az oszlopok soraiban és a táblázatok alatt kommentálom az adott eltérést, míg a megegyező gondolatok illetve az elfogadható lefordított verssorokat nem emelem ki. A dolgozat eddigi részeiben számos eltérést illetve különbözőségek példáját sorakoztattam fel, ép ezért ebben a részben a hasonlóságok is szerepet kapnak. Az első oszlopban Zrínyi Miklós bécsi 1651-ben nyomtatásban megjelent Szigeti veszedelméből kimásolt részlet olvasható, míg a középső oszlopban Zrínyi Péter 1655 körül létrejött Obsida Sigecka bécsi kéziratából szövegrész illetőleg a harmadik oszlopban Péter 1660-ban Velencében nyomtatott kiadásban megjelent horvát nyelvű szövegrésze látható. Sorról sorra olvasva az eposzt illetve az itt kiemelt énekek versszakait, alá lehet támasztani az előző fejezetekben mondottakat, miszerint Péter szabadon használta fel bátyja szövegét, nem sorról sorra illetve nem szóról szóra fordította le a magyar eredeti eposzt. Számos helyen fordítási eltérések érzékelhetők valamint új gondolatok illetve költői képek jelennek meg, legfőképpen Péter velencei kiadásában. A bécsi kéziratot tekintve, művészi szempontok alapján sokkal jobban odafigyelt Péter a költői nyelvre és a kifejezésekre, formai és poétikai kritériumokat is betartva követte az eposz eredeti szövegét. Ezek a szempontok alapján került a magyar szövegrész mellé a horvát verzió kézirata, amelyet akár első szó szerinti fordításnak is nevezhetnénk, míg Péter második horvát próbálkozását a magyar szöveg átdolgozott adaptációjának tekinthetjük, hiszen nem csak saját első verzióját dolgozta át, hanem a magyar eposz szövegét is átírta. Nagyon kevés változtatás van Péter kéziratában, a magyar eredeti szöveghez képest, ezért érdekesebb összevetni a nyomtatott kiadást a magyar eposszal. A táblázatban, ezáltal, az eltérések leginkább a harmadik oszlopban találhatók, a második horvát nyelvű változatban. Az esettanulmány első részében a Zrínyiász II. énekének a 31-39. versszakot jelölő szakasz kerül bemutatásra. A második részben pedig a VIII. ének elején az 1-10. versszakig tartó hajnal-hasonlat van kiemelve. Mindkét szövegrész híres mind a magyar mind a horvát irodalomban, illetőleg gyakran szolgálnak idézetként ezek a verssorok.

68

6.7.1. II. ének, 31-39. versszak A Zrínyiász második énekében Szulimán szultán elindul Magyarország felé és ebben a részben bemutatásra kerül maga a szultán és annak hadserege. Zrínyi tökéletesen felhasználva az összes eposzi kelléket, itt a seregszemlén keresztül (enumeráció) részletesen mutatta be a szultánt és lovát, de előtte a költő leírta a szultáni hadak, a különböző szállítóeszközök, hadigépek vonulását. A barokk stílus művészi megnyilvánulásának egyik példája a szultán lovának bemutatása. A dolgozatban már kitértem az előző fejezetekben a Karnarutić-féle szultán leírásra. Zrínyi nagy valószínűséggel felhasználta horvát elődjének az írását (Vazetje Sigeta grada) és tőle vette át a szultán lovának és maga a szultánnak az ábrázolását. Ennél a leírásánál Zrínyi a ló több évszázados ideáltípusát mutatta be, de saját lóismerete és a lovak iránti szeretete is kitűnik a ló ábrázolásában. Számos korabeli metszet készült Szulejmánról, miközben lóháton ül. Jellemzésénél, Zrínyi, nem követte a barokk epika eljárását, nem ábrázolta őt gonosznak illetve ördöginek, inkább bemutatta a magyarok ellen illetőleg Szigetvár ellen valaha indult legnagyobb szultánt, akivel szemben helytállni dicsőséges dolog volt. Egyfajta etikai jellemzést adott a szultánról is, ahogyan azt Zrínyi kapitányról is tette, ugyanis a szultán jellemábrázolásában is a négy ösztökélő erény figyelembevételével- erő, okosság, mértékletesség és igazságosság- mutatta be a szultánt. A leírásban az első három erény magas fokon jelent meg a szultánban, viszont ezt a kiválóságot lerontotta a kegyetlensége, a zsarnok-uralkodó tulajdonsága, amely ellentétben áll a legfontosabb fejedelem erényével, az igazságossággal. (Szörényi-Király, 1993:41) Péternél a szultán leírása sokkal negatívabb hangnemben történt, viszont ő is követte a horvát, Karnarutić, szultán portréját és csak később kerültek elő az eposzban a negatív jelzők. Ezáltal ez az eposz részlet jó példaként szolgál arra, hogy bemutassam Péter igenis követte bátyja eredeti alkotását és nem tért el tőle minden egyes versszakban. Tehát, ezekben a versszakokban minimális az eltérés, néhány kifejezést változtatott csak meg, majdnem szó szerinti fordítást hajtott végre, nem csak a kéziratban, hanem a nyomtatott verzióban is hűen őrizte a Szigeti veszedelem strófáit, vagyis a szultánnak a leírását és a lovának a jellemzőit. Az alábbi táblázatból jól látszik, hogy nincs olyan sok eltérés a két szöveg, illetőleg a három verzió között, csupán egy-két kifejezést hagyott el Péter vagy írt át másik kifejezésre.

69

Szigeti veszedelem, 1651, nyomtatott kiadás, Bécs (Szörényi-Király, 1993:39-40)

Második ének

Obsida sigecka, 1655 körül, kézirat, Bécs (Matić, 1957:318-319)

Pars 2

Obsida sigecka, 1660, nyomtatott kiadás, Velence (Matić, 1957: 53-55)

Del Drugi

Szent Iván havának tizedik napián Konstantinápolybul megindúlt Szulimán Avval az sok haddal vizeket szárasztván,

31. Ivanšćak miseca desetoga dneva z Konštantinopolja biše Sulimana ganjenje z vojskami vsako mu za rana,

Ivanšćak mesec be v dnevu devetom, vrućim kad car zide z Carigrada letom, poda se podube z jakostjom prokletom

Nagy hegyeket bontván, várasokat rontván.

vode, gore, gradi iduć bihu dana.

vode, gore, zide vsakojačkim mestom.

Szent Iván hava, június hónapot jelent, a történet június 10-én kezdődik, amikor Szulimán szultán elindul Konstantinápolyból Magyarország felé. Péter második szövegében június 9. szerepel és Konstantinápoly horvát nevejelenik meg (Carigrad).

Egy fekete szerecsen ló volt alatta, De képiró falra szebbet nem irhatna; Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába, Oly szépen egyeránt s halkal változtatja.

32. Jaše veseloga konja harapina, Jaše veseloga konja harapina, liplja ne b'znal malar malat, to istina, lahko gre po zemlji kak po vodipina,

ne b' malar lipljega zmalal, to j' istina; stupa je lahkoga kot po vodipina,

nigda skupa prve ključi do kolina.

pruza nog frižkoga ključeć do kolina.

A szerecsen ló arab lovat ábrázol, tehát a harapin megnevezés Péternél megfelelő választás, de a 3. sorban Miklós szövegében a lónak száraz lába a földet éri, míg Péter mindkét szövegének a 3. sorában a vízben gyalogló ló képe jelenik meg.

70

Véres nagy szemei ugyan kidültenek, Száraz fejecskéjén van helye üstöknek, Az orra likjain lángos szellők mennek, Szája tajtékot vér, mint vizi istennek.

Magassan költ nyakán fejét alá hajtja Szálos rövid serényét szél hajtogatja Széles mellyel elefántot hasomlitja Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja.

Jámborúl csendeszen császár alatt jára, De hogyha az ember fogdosni akará, Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára, Vagy ha könnyü evét ugrik fárul fára.

33. Okrugle mu puče van krvave oči, po suhoj glavici kička mu se toči, vnogokrat kot plamen z nosa sapa skoči, kot Neptunuš iz vust pine davajući.

34. Glavu zemlji prignul, visoka je vrata, tanku ritku grivu vitar mu zahvata, prsi mu široke kako elefanta,

Pukle mu v stavici oble krvne oči, po suhoj glavici kička mu se toči, većkrat mu z plamici z nosa sapa skoči, kot Neptunu, v rici kad pine protoči.

liplje nego jelen noge i kopita.

K zemlji prignul glavu, visoka je vrata, retku tanku grivu vitar mu zahvata, prs ima raspravu redi elefanta, nogu jelenovu, kopito do stanka.

35. Tiho i pokorno pod carom korače, da ako i malo strumen tlači jače, kako bistri sokol, ki po vitru liće, ali viverica z desna v livo skače.

Pokorno pod carom i tiho korače, al kad car strimenom malo kreće jače, ravno se kot vitrom bistri sokol zmače al kot med dvom rukom viverica skače.

A 2. sorban a magyar szövegben Miklós azt írta, hogy ha az ember a lovat fogdosni akarná akkor az mint a szélvész rohanna, a horvát változatban, Péter, a stremen kifejezést használta, ami a kengyelt jelenti, így az ő versszakában ha a szultán erőteljesebben rúg egyet a kengyellel akkor a ló szintén mint a sebes sólyom szárnyra kél. A másik eltérés az utolsó sorban található. Péter, bátyja fáról fára kifejezését jobbról balra (z desna v livo) illetve két kéz között kifejezésekre fordította.

71

Ülj vala merevén nagy császár nyeregben, Fejér vékony patyolat vagyon fejében, Két csoport kócsagtoll alá áll széltében, Szakálla merő ősz, halvány személyében.

36. V sedlu sidijaše veliki car ravno, na glavi mu tanki tumben staše slavno, dvoji visi ž njega kočak lipo ravno, bleda bi obraza, brade side davno.

U sedlu veliki sid'jaše car ravno, na glavi mu tanki tumban staše spravno, dvoji z njega struki svijahu se slavno, bled v obraz, čvrst v ruki, brade side davno.

Péter a kócsagtollat, vagyis a kócsagot lefordította kočak-nak, míg a második fordításban kihagyta a madárnevet.

Szép arany hazdia függ alá vállárol, Az dolmánnya is szintén ollyan kaftánbol, Kemény misziri kard függ le óldalárol, Mellyet szultán Musa nyert görög császártol.

37. Po pleći mu visi hasdija vsa zlata, z takova kaftana halja dugovata, od pasa misirska sablja do podplata, grčkomu cesaru ka biše oteta.

Po plećih mu zhaja vsa hazdija zlata, iz kaftana halja lipo dugovata visi misir-sabja z pasa do podplata, Grku j' zneta bila cesaru iz vrata.

A 4. sorban a Musa, a török szultán uralkodót, I. Bajazid fiát ábrázolja, aki egy görög császártól nyert egy kardot. Péter kéziratos szövegében, csak annyi van megemlítve, hogy egy görög császártól ellopták a kardját, nem említette Musza szultánt, a második, nyomtatott verzióban sem említette Muszát, csak a görög császárt, akié a kard volt.

Szörnyü méltósággal kétfelé tekinget, Könnyen esmerhetni, hogy nagy gondja lehet; Ez viszen nagy szüvében lángot és fegyvert, Ez keresztény világnak nagy veszedelmet.

38. Z vridnostjom pogleda na obedvi strani, pogledi skrblivi lahko vsakim znani, iz srca mu strile i plamen gre vani, ke vsemu kršćanstvu škodi budu dani.

Z vridnostjom obidvi progleda na strani, z pogledi skrblivi lahko vsakim znani, v srcu ognji živi strilom su opravni, ki kršćanskoj krvi k škode budu dani.

A 3. verssorban a magyar szöveg szerint, a szultán a szívében lángot és fegyvert hordoz, a horvát változatban mindkét esetben a szultán szívében lángok és nyilak találhatók, de a nyíl tekinthető egyfajta fegyvernek, tehát nincs akkor a eltérés Péter szövegében.

72

Az sok sürü kopja utánna s előtte Sok földet rettenetességgel befödte; Azt tudnád, hogy nagy erdő jár körülötte, Jancsár, mint az hangya, az földet ellepte.

39. Pred njim, za njim kopja gusta na daleko stoje: zavjeli su polja preveliko, štimal bi borovja da vidiš tuliko, a za njim jančari kot mravi se vuko.

Pred njim, za njim kopja stoje broja priko, obstreše kot žit'ja polje preveliko, štimal bi, borovja da vidiš tuliko janičarov roja vrveći kuliko.

A magyar szövegben sok föld szerepel a 2. sorban, Péter konkretizálta a föld kifejezést és a mező (polja) valamint a búzamező (žit'ja polje) fogalmat illesztette verssorába. Ezen kívül szintén a magyar erdő helyett fenyőerdő (borovja) kifejezést alkalmazta. Az utolsó sorban található a híres hangya-hasonlat, amely már Karnarutićnál is megjelent és ezt Péter jól fordította le. 6.7.2. VIII. ének, 1-10. versszak Zrínyi Miklósa cselekmény folyamatosságát számtalanszor megszakította lírai hangulatképekkel, majd visszavezette az olvasót az epikus események sodrába.Alegszebb lírai versszakaita VIII. ének bevezető sorainak tekintik az elemzők, amely egy allegória formájában valósult meg a szövegben. Az allegória fogalma egyfajta jelképes ábrázolásmódot jelent, amely egy eszme vagy egy elvont fogalom megszemélyesítése képekben, hosszabb gondolatsoron keresztül, egyben egy részletesen taglalt metafora. A képsoron keresztül megjelenő hasonlat kettős értelmet rejt magában, ugyanis egyszerre érvényesül mind a képi, mind a gondolati tartalom. A mű egyik legkülönösebb részének tekintik a hajnal leírását, és annak monológját illetőleg a barokk mitológiai „összevonás” csodálatos példájaként szolgál az eposzban. Egyetlen képben sűrűsödnek össze a keresztény és az antik hagyomány elemei.Zrínyi ismét jól használta fel az eposzi kellékek közül az egyik legfontosabbat, méghozzá az eposzi-hasonlatot. A hajnal allegóriában, a megszemélyesített páncélba öltözött szárnyas hajnalnak a költő által teremtett mitikus alakja suhan végig fényt árasztva az égbolton, Szigetvár fölött előbb megborzadva a török hullák bűzétől, majd lelkesen örvendezve, hogy előző este ennyi pogány elhullott Zrínyi és vitézei kardjától.„A hajnalnak ifjú lovas harcosként való megjelenítése ebben a formában valószínűleg Zrínyi egyéni leleménye.” (Szörényi-Király, 1993:127)A hasonlatban megjelenő alak, a szörnyeteget legyőző harcos, a fegyveres szabadító képe ősi mitológiai és nagyon jól ismert. Általában a költők a szárnyas lovon érkező Bellerophontészt, Perszeuszt, a Gonoszt pokolra űző Mihály arkangyalt illetőleg a sárkányölő Szent György. A 73

szakirodalomban egyenlőre nincs felfedve a Zrínyi-féle „szép piros hajnal” alakjának az előzménye. Homérosz hatása tűnik fel ebben a részben, ugyanis Homérosz is a „rózsásujjú hajnal” képével indítjaVIII. énekét. Emellett, P.P. Rubens barokk festménye 1630-ból (Bellerophontész a Pégaszoszon lovagolva megöli Khimairát címmel) is lehetett Zrínyi „szép piros hajnalának” az egyik lehetséges mintája illetőleg előzménye. A hajnal ábrázolásában, a fény és a sötétség határán, egy jelképes alakot mutat be Zrínyi, méghozzá egy fekete ló jelenik meg, amelynek a szeméből a halál tükröződik és egy ifjú lovas, aki Keletről érkezik, hiszen két fekete ébenfa dárda, fényes arc és kéz, arany páncéling és fehér turbán illeti. Mindez ábrázolhatja magát a szultánt és annak fekete lovát is, hiszen a szultán portréjában fellelhető jellemvonások kísértetiesen hasonlítanak a hajnal ifjú lovasára.

A szultán lova

A szárnyas ló

- fekete szerecsen ló

- az ló fekete volt

- véres nagy szemei

-szemébül jön halál

- az orr likjain lángos szellők mennek

-orra likjábul tűz

-szája tajtékot vér

- mosódik zablája tüzes tajtékjával

A szultán

A hajnal

- fejér vékony patyolat vagyon fejében

-kis fejér patyolat magának fejében

-halvány személyében

- orcája van nagy fényességben

- szép arany az dolmánya is

- ő maga öltözött arany páncérüngben

- kemény misziri kard függ le óldalárul

- két szál hebanum csid van fényes kezében

Emellett, a hajnal allegóriája felfogható egyfajta győzelmi jelképként is, ugyanis a napkelte időszaka, a pozitív erőknek a gonoszság felett aratott győzelmét is jelzi. A hajnal ellentéte az éjszaka és a sötétség, tehát a fény legyőzi az éjszakát valamint egyfajta remény szimbólumaként is felfogható, hiszen minden új nap reggelén megjelenik a fény és minden lehetőséget magában rejt. A Pégaszosz és a Pythón említése pedig egyértelműen utal a fény győzelmére a sötétség felett.

74

Ebben a szövegrészben a fő kérdés az, hogy sikerült e Péternek ezt a híres hajnal-allegóriát átadnia a horvát közönségnek és létre tudta e hozni költői képekkel és kifejezőeszközökkel a hasonlat alapgondolatát. Péter a VIII. ének után fejezte be az első fordítói próbálkozását, tehát ez az eposz-rész még megtalálható mind a három verzióban. A VIII. ének első 10 versszaka képezi ezt a szakaszt, amelyben az egyik legnagyobb eltérést a 6. versszak mutatja, hiszen ez Péter önálló versszaka, amelyben a hajnal leírása, annak megszemélyesítése eltér Miklós leírásától. Péter, a perszonifikált hajnalt egyfajta mitológiai istennőként ábrázolta (božica) illetőleg a horvát népi hagyományból jól ismert népdal női alakjaként (vila), tündéreként mutatta be. Ezen kívül, ebben a szakaszban, eltérést mutat Péternél, a 9. strófa, amely nyelvileg a horvát eposz egyik leggyengébben sikerült versszakának számít. (Novalić, 1967:105) Ez a szövegrész jó példaként szolgál a horvát verzió eltéréseinek bemutatására, hiszen Péter leegyszerűsítette a lírai versszakokat, ezáltal egyszerűbb kifejezésekkel oldotta meg bátyja hajnal-hasonlatának az adaptációját. A kéziratában még próbálta követni Miklós költői képeit, de a velencei nyomtatott kiadásban már elhagyta a poétikai szempontokat. Szinte minden strófából kihagyott kifejezéseket, általában jelzőket, de a mitológiai alakokat sem szőtte bele a második horvát eposz változatába.

75

Szigeti veszedelem, 1651, nyomtatott kiadás, Bécs (Szörényi-Király, 1993:126-127) Nyolcadik ének Ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal, Mosódik zablája fejér tajtékjával, Az ló fekete volt, de szebb Pegasusnál, Orra likjábul tűz, szemébül jün halál.

Obsida sigecka, 1655 körül, kézirat, Bécs (Matić, 1957:404-406)

Pars 8

Obsida sigecka, 1660, nyomtatott kiadás, Velence (Matić, 1957: 151-152)

Del Osmi

1. Ovo svoja kola pušćala van zora, gingava nje konja tiho ravna svora, črnahu se konji kot zdaleka gora, z nosa, s vust smrt, oganj padaše im zgora.

Ovo kola svoje spušćala j' van zora, gingave nje konje tiha ravna žnora, vsak se zmed njih maje kot zdaleka gora, z nosa, z ust smrt, ognje spušćaju odozgora.

Az első sorban már egy eltérés mutatkozik, méghozzá Péternél nincs megemlítve a szárnyas ló illetve a szép piros hajnal. Péternél a ló helyett egy kocsin (kola) érkezik a hajnal. A második sorban Péter nem alkalmazta a fehér színt (fehér tajtékja) helyette a csendes (tiho) kifejezést használja valamint a gingava melléknevet, amely gyenge lovat mutat. Pégaszosz a görög mitológia szárnyas paripája, rajta ülve szabadította meg a hős Perszeusz a tengeri szörnytől Androméda királylányt. Péter egyáltalán nem említette meg ezt a mitológiai alakot, viszont a fekete lóis csak a kéziratában szerepel, a nyomtatott verzióban nem található fekete ló a verssorokban.

Kis fejér patyolat magának fejében, De az ű orcája van nagy fényességben, Ő maga öltözött arany páncér-üngben; Két szál hebánum csid van fényes kezében.

2. Sama bel patjolat nosaše na glavi, svitla joj su lica, dible kot u plavi, u zlatoj pancirskoj košuli se slavi, zlatimi čidami dvimi ruke bavi.

Sama j' bil nosila patjolat na glavi, v lišcih se svitila gibljuć kot u plavi, košulja joj bila pancirska vrat slavi, dvi j' čide imila, kimi ruke bavi.

A versszak 3. sorában Miklósnál megjelenik az arany szín, Péter kéziratában szintén megjelenik, viszont a velencei kiadásban már nincs megemlítve ez a szín. Az utolsó sorban a hebánum, édenfa dárdát ábrázol Miklósnál, amelynek aranyos-sárgás színe van, ezért Péter a kéziratban az arany színnel illeti a dárdát, míg a velencei kiadásban csak két dárdát említett.

76

Minden kis veréték, mely lórul csöppenik, Szép gyönge harmattá az földön változik; Előtte sötétség nagy futással oszlik, Körülötte az ég messzirül tündöklik.

3. Vsaka kaplja, konju ka z nosa padaše, v hladnu gustu rosu tiho obraća se, a pred njom škurina kot vitar bižaše, okol nje zdaleka nebo se svit'jaše.

Kaplja, konju vsaka ka z nosa padaše, gusta, hladna, frižka rosa se činjaše, pred njom tmina mraka kot vitar bižaše, okol nje zdaleka nebo se svitljaše.

Az 1. sorban Miklós szövegében a lóról csöppen verejték, míg Péternél a ló orrából csöpög az izzadság. A 3. sorban a sötétség a magyar változatban nagy futással oszlik szét, míg mindkét horvát verzióban Péter egy hasonlattal élt, a sötétséget a szél oszlatta szét.

Iffiu orcával mindent megvidámit, Ő földbül virágot szépségével indit, Ő fülemilében keserves torkot nyit, Ő forrást, ő folyást, erdőt mezőt ujit.

4. Svojim mladim lišcem vsakoga veseli, staroj zemlji cvitje svom dobrotom dili, u dijačkah svoga slavića veseli, ponavlja vse curke i luge zeleni.

Mladim lišcem vsake stvorenja nadeli, obraz zemlji majke lipom duhom celi, svoga u popivke slavića veseli, vod ponavlja vrutke i lugove beli.

Ebben a versszakban Péternél sok az eltérés, ugyanis a magyar szöveghez hozzátett illetve abból kihagyott kifejezéseket. A 2. sorban a magyartól eltérően a földet öreg földnek nevezi kéziratában, majd a nyomtatott verzióban már anyaföldnek hívja a földet. Ellentétesen írt Péter a fülemüle madár énekéről, ugyanis Miklósnál a madárnak keserves éneke szól, míg Péternél boldog dallamok jelentek meg. Az utolsó sorban pedig az igét rosszul fordította le, az újít ige helyett ő a ponavlja igét (ismétel) alkalmazza.

És mikor érkezék Szigetvár föliben, Esék ily kételködő elmélkedésben: "Ihon mennyi holttest fekszik ebben helyben, Nagy levegő eget elveszt büdösségben.

5. Da kada dospiše sigecku krajinu, onda u dvojeću misal se porinu, nut mrtvih tel vidi veliku nožinu, ka z vonjbom nebesku puniše višinu.

77

Ak kada dospiše v sigecku krajinu, onda u misal se dvojeću porinu, gdi mrtvih vijaše velu tel vnožinu, ka vonjbom punjaše nebesku višinu.

Vallyon ki keze munkája ez lehetett? Talán itt döghalál vagy sárkány lehellett? Elvesztette magyarnak gyönyörü földét: Talán mérges Python ismég fölébredett?

6. „Bože, čija j' ruka ovoj učinila, ali pozoj ovdi, smrt li je hodila, Ugrom slavno zemlju ka je pogubila, morebit se jadna Pitona zbudila!

Probrativši lice vsa se j' prominila i kako z božicevila učinila, obraz divojčice k sebi je primila, z usti skrbno srce tako svidočila:

Ebben a versszakban látható a legnagyobb különbség, ugyanis Péter a kéziratban még lefordította bátyja strófáját, a nyomtatott verzióban már kihagyta és helyette egy saját versszakot illesztett be. Igaz a kéziratában ezt a versszakot egy Istenem!felkiáltással kezdte(Bože!)és a második sorból kihagyta a sárkány fogalmát és csak a döghalál (smrt)fogalma jelent meg. A Pythón szörnyeteget ő is beleszötte a versszak utolsó sorába, aki egy kígyót ábrázol, amelyet Apollón, a Nap és a költészet istene ölt meg a Pernasszosz hegyén. A velencei kiadásban saját verssorai jelentek meg, amelyek a horvát népdalokra hasonlítanak és a tipikus női alakokat vonultatják fel mint a božica (istennő),vila (tündér), divojčica (lányka).

7. Ha az, majd leszállok földre magas égbül, Két hegyes dárdámmal megmentem mérgétül Sárkánnak magyarokat, s veszedelmétül. De, igy tetszik, tábort látok amott szélrül.

Ako je to, hoću iz neba stupiti, naskorom pozoja hoću ja probiti, od njegova jada Ugre sloboditi, ali mi se tabor tamo vidi biti.

„Bože, čija j' ruka ovo učinila, zmaj li je ovdika, smrt li je hodila? Mozibit se j' britka Pitona zbudila, slavnu je Ugrom ka zemlju pogubila.

Mivel az előző versszakot a 6. magyar strófát kihagyta Péter a velencei kiadásban, ezért a 7. strófában jelent meg az előző versszak tartalma, amit jól fordított le, ugyanis megjelenik soraiban a döghalál, a sárkány és a mitológiai Python is. A kéziratos változatban pedig továbbra is hűen fordította le bátyja versszakát, de kihagyta a másodi sorból a két hegyes dárdát illetve a harmadik sorból a sárkány fogalmát.

78

Ah, hitetlen törököt látom mezőben! Ezt jobban sárkánnál gyülölöm szüvemben. Haj, hitetlen ebek! ha volna erőmben, Mind elvesztenélek haragos kedvemben.

8. Ah, neverni pogan, vidim te zdaleka, već neg lavov čemer mrzim te jadnika, ah, psi, da b' mi na vas moć bila tulika, skončala bi zavsim vašega odvitka.

Ako je to, hoću iz neba stupiti tere ov čas pojt ću pozoja pobiti, njegov jad i zloću z Ugrov obaliti i zvrh njih goruću srdu odvratiti.

Ebben a versszakban számos eltérés látható. Péter a törököt pogánynak nevezte kéziratában, a nyomtatott verzióban pedig az három sorával visszutalt Miklós előző versszakának tartalmnára. Kéziratából ismét kihagyta a sárkány fogalmát és helyette oroszlánt szőtt soraiba. harmadik sorában kitűnően fordította le az eb kifejezést (psi), de kifelejtette a hitetlen jelzőt. Az utolsó sor tartalma mindkét horvát verzióban tükrözi a magyar gondolatot, de itt ép a nyomtatott verzió őrzi a haragos jelzőt (srdu).

De jól van, mert látom, nem igen örülnek, Sőt sürü sirással égben üvöltenek. Ne adj, ne adj szerencsét, Isten, ezeknek! Engedd, magyar kéztül fottig elvesszenek.

9. Ali dobro im je, jer veseli nisu, čujem, da krič plačni k nebu kričali su. Ne daj, ne daj, Bože, moć: ti pogani su, Ugrom daj je skončat, jer oni tvoji su.

Ali mi se tamo vidi tabor biti, koji misli kamo ne znam se vputiti, jedno štimam samo, da će vse potriti, ovamo onamo vse skupa podriti.

Péter kéziratos változata hűen követi a magyar szöveget, egyedül a harmadik sorban cserélte fel Péter a szerencse szót az erő (moć) kifejezésre.A velencei kiadában ismét számos eltérés mutatkozik, ugyanis az első verssorban Péter visszautalt Miklós előző, azaz 7. versszakának utolsó verssorára(…tábort látok amott szélrül..) valamint a többi sor tartalma szintén eltér a magyar 9. versszak sorainak tartalmától.Péter legrosszabbul sikerült versszakának tekinthető ez a négy sor, ugyanis egyfajta társalgási szintű nyelvezettel írta le gondolatait. Nem törekedett a szép kifejezésre és bátyja szövegének a lefordítására.

79

Áldott légy, jó Zrini, ki igy őket rontád, És hitetlen testeket halomban rakád, Ugyanis tetüled vár minden jót hazád; Ezért, és jó hirért, éltedet te ne szánd."

10. Blagoslovljen, bane, koji si je ranil, povaleći Turak vitežki obšanil, i tak domovina prosi, da b'ju branil, za nju i za tvoj glas da b' žitak ne sranil.”

Ah, pogan nevirni, vidim te zdaleka, već neg jad čemerni mrzim te jalnika, ah, pse malovridni, da b'mi moć tulika, vred bi tvoji željni svojega odvitka.

A hajnal monológjának utolsó részében Miklós megszólította Zrínyit (Áldott légy, jó Zrini). Péter szintén megszólította őt, de nem Zrínyi nevét használta, hanem a bán kifejezést (Blagoslovljen, bane). Ezen kívül a második sorban a hitetlen kifejezés helyett a Török szót használta, ami teljesen megfelel a szövegkörnyezetnek.A nyomtatott kaidásban ismét visszautal az előző magyar versszakok tartalmára, egyfajta csúszással próbálta felsorakoztatni a magyarban elhangzottakat. Itt nem említette Zrínyit, csupán a török pogány népséget és az ellenük irányuló utálatot fejtette ki.

80

6.8. Fordítás, adaptáció, önálló mű kérdése Zrínyi Péter a mű előszavában megválaszolja azt a kérdést, mi szerint az Adrianszkoga mora Syrena című verseskötet fordítása e, parafrázisa e vagy adaptációja Zrínyi Miklós „Szigeti veszedelmének”. Felmerül az a kérdés is, hogy Zrínyi Péter önálló művéről van e szó. A horvát eposzról elmondható, hogy a kor nyelvi, ideológiai és poétikai szintjén is a horvát közösség elvárásaihoz igazodik. Ahhoz, hogy a horvát olvasóközönség befogadja Zrínyi Péter eposzát, változtatásokat kellett véghezvinnie az eredeti eposz tartalmához, stílusához, nyelvezetéhez, szerkezetéhez és verseléséhez képest. Novalić szerint Zrínyi Péter a mű előszavában olyan argumentációval szolgál, amely egyértelműen rámutat Péter felfogására, arra, hogy ő saját maga szerint fordítást, adaptációt vagy egy önálló költeményt hozott létre. Péter kijelentése: „za njim upućujem i ravnam dilo moje, ko akoprem je malo, ali velikoga i slavnoga spomenutja budući“ (szf: őt követve szerkesztem és írom művemet, mégha kevés is, de a jövőben nagy és híres műként emlegetik majd) rámutat arra, hogy saját magát nem tartja fordítónak, a Syrena-kötetet saját keze munkájának tekinti, amelyet ő maga szerkeszt és ír az eredeti magyar példány szerint. Péternek nincs önálló költői célja, amit megvalósítana egy műben és közölné azt a közönséggel, ezért veszi alapul bátyja művét és épít rá egy teljesen önálló költeményt. Ebben az eposzban saját költői megnyílvánulásai fedezhetők fel, véleménye szerint az eposzt horvát népének írja, horvát hazaszeretetével és hazafiasságával hozza létre, amelynek a magyar eredetije csak egy követendő modellként nyújt neki támpontot. Az olasz reneszánszban számtalan példa volt erre, szabadszellemű feldolgozások, adaptációk születtek, amelyek néha sikeresebbek és híresebbek voltak eredetijüknél (pl: a toszkánai Berni Szerelmes Orlando feldolgozása, melynek eredetijét Boiard alkotta). Péter állásfoglalása szerint azonos témáról 2 mű született, 2 nyelven, 2 fivértől, majd kiemeli, hogy a második mű született az első hatására. (Novalić, 1967) Pétertől eltérően, a horvát és a magyar elmezők is azt gondolják, hogy Péter csupán felhasználta bátyja művét, lefordította horvát nyelvre, de hozzátette saját gondolatait, versszakait, beleépítette jellegzetes vonásait, egy teljesen más nyelvezettel, stílussal és formai eszközökkel hozott létre egy horvát eposzt. Az Obsida sigecka című eposza, a kutatók szerint a adaptációja a magyar Szigeti veszedelemnek, pontosabban fogalmazva Péter, fordítói-átdolgozói tevékenységet hajtott végre a magyar eposz mintája alapján. A mai horvát irodalomtörténetben, pedig Péter önálló irodalmi alkotásáról esik szó, fordítói tevékenysége helyett. (Novalić, 1967:62) Egy másik horvát Zrínyi-kutató szerint Péter szövege a kor horvát nemességéhez és a katonák szelleméhez igazodott, másfelől Miklós szövege a magyar nemesség és katonaság

81

olvasmányaként szolgált. A két mű poétikai kontextusa és olvasóközönsége azonos, hiszen a fivérek ugyanahhoz a katonai sereghez szóltak, más – más anyanyelven. Miklós ebben a hadseregben a magyar vitézekhez magyar nyelven szólt, Péter pedig a horvát ajkú harcosokhoz írt horvát nyelven. Péter Obsida sigecka eposzáról, Pavličićtudta, hogy adaptáció, a horvát Zrínyi önálló művének tekintette, és ezt azzal magyarázta, hogy abban az időben a lefordított irodalmi műveket törvényesen aláírhatták és saját alkotásaiknak tulajdoníthatták a fordítok. (Pavličić, 2006:201)

82

7. A fivérek nemzeti identitása Az irodalmi életben a 17. századi főnemesség nem képviseltette magát, viszont Zrínyi Miklós és Péter ekkor jelenik meg. A két fivér jelenléte tükrözi a kor politikai és társadalmi helyzetét, hiszen a kétnyelvűség és a két néphez való tartozás teljesen természetes jelenség volt. Miklós és Péter irodalmi célja és tevékenysége hasonló. Mindketten buzdították a népet a török ellen. Nemzeti egységet hirdettek, amellyel legyőzhető és kiűzhető a török az országból. A hagyományos horvát felfogás szerint a Zrínyi-fivérek horvát nemzetiségűek voltak, csak Miklós számukra igen sajnálatos módon magyarul írta műveit. Anyjuk - Széchy Magdolna származása révén - biztosan tanította nekik a magyar nyelvet, bár ekkor még horvát környezetben éltek.A magyar irodalomtörténet mindkettőt magyarként emlegette. Sajnálattal vették tudomásul, hogy Péterből horvát író lett. A magyar irodalomtörténet írás, mindkettőt magyarként emlegeti és sajnálatukat fejezik ki, hogy Péterből horvát író lett. A Zrínyi testvérek nemzeti hovatartozása ennél egyszerűbb kérdés, hiszen történeti összefüggéseken alapszik. A horvát Zrínyi család a 16. századtól kétnyelvűvé vált a dédapa, Zrínyi Miklósnak köszönhetően. A család ekkor a Magyar Királyság politikai elitjének, sőt a Habsburg Monarchia arisztokráciájának is meghatározó tagja volt. (Pálffy, 2007:47) Számos titulus (kapitány, tárnokmester, horvát-szlavón bán) illette, ennek ellenére az 1560-as években a mindennapos török veszély miatt úgy döntött, hogy a családi székhelyét valamint a politikaikatonai tevékenységét Zágráb megyéből északabbra teszi, a magyarok lakta területeken szerzett új birtokokat (pl.: Zalában a muraközi Csáktornyán és a somogyi Csurgón). Egyfajta népvándorlás indult meg ekkor, a déli részekről északra települtek a családok és a horvát arisztokrácia egy része teljesen összekeveredett a magyar főnemességgel, mert gyakran házasodtak egymás közt, ezáltal kétnyelvűvé váltak. Irodalmi tevékenységüket magyar nyelven folytatták. Zrínyi 1563-tól haláláig egyszerre állt a bécsi udvar és a magyar rendek katonai szolgálatában. Ezáltal Szigetvár főkapitányaként, már a közös horvát és magyar hazájáért hősi halált halt nagyúr, élete végére teljes mértékben magyar, illetve horvát nemzetiségű volt. Ezeket a történeti tényezőket szem előtt tartva, vetődik fel a kérdés, hogy a Zrínyi-fivérek anyanyelve melyik lehetett a két nyelv közül? A válasz nem egyértelmű, de minden bizonnyal már gyermekkorukban jól beszélték mindkét nyelvet. Ennek bizonyítéka egy közös magyar nyelvű levelük Bathyány Ádámhoz, melynek első felét Miklós, másik felét Péter írta, mindezt tökéletes magyarsággal. (Klaniczay, 2001:17) A nemzeti öntudatuk fejlődésére befolyásoló

83

tényezőként hatott a Zrínyi örökség felosztása. Ugyanis Miklós kapta meg a család északi, magyar etnikumú területeit, míg Péter a délen fekvő, tengermelléki horvát birtokokat. Miklós számos titulusa és rangja által, dédapjához hasonlóan, egyszerre volt a Magyar Királyság politikai elitjének (magyar és horvát-szlavón rendeknek) és a Habsburg Monarchia arisztokráciájának tagja. Ennek ellenére, arra a kérdésre, milyen nemzetiségű is lehetett Miklós, a válasz egyszerű: magyar is és horvát is, sőt ő maga fejtette ki kettős identitását A Török áfium ellen való orvosság című művében: „mindnyájuknak kell, akik magyarok, horvátok vagyunk egyben concurrálnunk” (Klaniczay, 2001:18)

Emellett a horvát

történészek gyakran idézik egy mondatát, melyben szintén vall nemzeti hovatartozásáról, itt horvátságát emeli ki: „Tudom, hogy nem utolsó horvát vagyok, ráadásul Zrínyi!”, amit Rucsics Jánoshoz írt levelében említ.Számtalan másik kijelentésében egyértelműen a magyar jelzőt használja. Az egyik ilyen bizonyíték eposzának a 14. énekében található, ahol öccséről, Péterről így ír: „Ez én vitéz öcsém mind magyar, mind horvát / Igazán szereti mert, látjuk, hazáját.” (Szörényi-Király,1993:215) Zrínyi szintén magyarságát hirdeti az említett Török áfium című művében, amelynek mottója: „Ne bántsd a magyart!” (Klaniczay, 2001:18).Az idézetek mellett, az hogy Miklós igencsak kötődött a magyar néphez bizonyítja a Szigeti veszedelem megírása, melynek keletkezésében mindkét nép irodalma nagy szerepet játszott, mindkét nemzet hozzájárult a mű születéséhez. Ez is hozzájárul ahhoz a tényezőhöz, hogy Miklós egyaránt érezte magát magyarnak és horvátnak, mindkét nemzet történelmének egyaránt részese, hiszen dolgozott Horvátország katonai védelmének megerősítésén, ugyanakkor a magyar nemzet törekvéseiben is nagy szerepe volt. Az Európa-szintű remekmű magyar nyelvű megjelentetése abból következik, hogy Miklós nagyobb költő volt, de ha úgy alakul, hogy Péter helyett Miklós kapja a tengermelléki birtokokat, akkor ez a mű horvát nyelven íródik és Péter alkotta volna meg a magyar nyelvű változatát. Péter a horvát nemességnek szenteli az eposzát, számos helyen hangsúlyozza hovatartozását, horvát hazaszeretetét. Az elhorvátosított szigeti hősök, földrajzi nevek is arra utalnak, hogy Péter nem érezte magát kicsit sem magyarnak, egyértelműen horvát volt. Míg bátyjánál feltehető a kérdés mennyire volt horvát illetve magyar, Péternél a válasz egyszerűbb. Đuro Novalić szerint Miklós ugyanannyira volt magyar a magyar eposzában, amennyire Péter horvát a horvát változatú eposzában. Péter számos helyen átírta az eredeti eposzt, nem véletlenül. Ezáltal is ki akarta emelni a horvát identitást valamint a horvát haza iránti szeretetét. Péter számos helyen nevezi a szigetvári hőst, horvátnak, horvát bánnak, horvát védőnek, míg Miklós nem említi a nemzeti hovatartozást, vagy ha említi is akkor magyarként titulálja a szigeti sereg tagjait. Ezen kívül számos magyar helységnevet 84

változtatott át horvátra, ilyen változtatás például a magyar Kesmarkot átírta a horvát Velebit hegységre vagy a magyar Babócsát megváltoztatta és egy horvát várost írt helyette, méghozzá Varazsdot. Péter, tehát, az eposzban kihangsúlyozta horvát identitását és mindent megtett azért, hogy horvát származását kiemelje, nem utolsó sorban megemlítendő példa hősi halála. Novalić szerint Miklós tisztában volt horvát származásával, de nem érezte magát horvátnak (ahogy az említett fenti példákból is látszott) addig Péter teljes mértékben horvátnak érezte magát, de tisztában volt magyar kötődésével. (Novalić, 1967) Mindezek ellenére a Zrínyifivérek nemzeti hovatartozásukat megválaszolva, joggal nevezhették magukat duarum patriarum filiinek (két haza fiának).

85

8. A két Zrínyiász utóélete Napjainkban az összehasonlító irodalomtudomány megoldandó feladatai közé tartozik a Szigeti veszedelem helyének meghatározása a világirodalomban. Köztudott, hogy a barokk korban vallásos és hősi eposzok keletkeztek, de a legjelentősebbek mégis Ronsard Franciade-ja (ún. Frankiász), Tasso Megszabadított Jeruzsáleme, Ivan GundulićOsmanja és Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme. Alapvető különbség e művek között: előbbiek a fejlett műepika követők, míg Zrínyi nem csak a magyar irodalom, de egész Kelet-Európa irodalmán belül igen sajátos jelentőséggel bír, ugyanis megteremti epikai műremekét. Ezáltal csatlakozik a török hódítás határvonalán évszázadok óta virágzó többnyelvű végvári epikához, valamint a délszlávoktól egészen az oroszokig megtalálható török elleni harc epikájához. Az ilyen mű irodalomhoz járult hozzá Zrínyi Miklós eposzával és teremtette meg a hősi eposz fogalmátés értékét mind a magyar mind a horvát irodalomban, az utóbbiban öccse, Péter közvetítésével. (Klaniczay, 2001:101)

8.1. Magyarországon Zrínyi Miklós Syrena-kötete korabeli visszhangjáról szinte semmit nem lehet tudni, tény, hogy Zrínyi nyelvét, eszméit és személyiségét tekintve nehéznek bizonyult a 17. századi olvasóközönségnek. Másfelől Zrínyi törökellenes gondolata akkoriban még nem illet bele a közgondolkodásba. Szívesebben olvasták Gyöngyösi István műveit. A 20. századi kutatás ugyanakkor felhívta a figyelmet Zrínyi kortársának egyik rejtett művére. Mégpedig Gyöngyösi István ún. Zrínyi-reminiszcenciáira, 1664-ben megjelentMárssal társolkodó murányi Venuscímű művére, amely, akár a Szigeti veszedelem paródiájának is tekinthető. A közvetlen utókor reagálása is egyéninek fogható fel. Az első dicsérő szöveget Pázmány Péter unokaöccse, Pázmány Miklós írta, egy Zrínyi tiszteletére kiadott versben. A 18. század elején előbb támad fel a szigetvári hős alakjának a kultusza, mint a költő Zrínyié. Számos mű keletkezett a csatáról, a várról és annak kapitányáról, Zrínyi Miklósról. Komoly áttörést jelentett, amikor nemcsak a szigetvári hőssel, hanem annak megéneklőjével is foglalkoztak 1779-ben Kónyi János Zrínyi eposzát átírva kiadjaMagyar Hadi Román, avagy Zrínyi Miklósnak Szigetben tett vitézi dolgai címmel. A költő Zrínyi első nagy hívének és megértőjének tartják Ráday Gedeont, aki Zrínyi szokatlan ritmusú eposzát hexameterben akarta átírni, amiről letett, majd prózában írta meg. Ezen kívül ő volt az, aki felhívta Kazinczy Ferenc figyelmét Zrínyi személyiségére és művére. Csokonai Vitéz Mihály bejárta az eposz helyszínét, Szigetvár környékét és arról írt Kazinczynak, hogy szeretné kiadni az eposzt, de 86

terve nem valósult meg. Ezután Kazinczynak sikerül kiadnia egy kötetet Zrínyi Miklós Minden Munkáji címmel 1816-ban. Ez a kiadás Zrínyi utóéletében egyben mérföldkőnek is nevezhető, hiszen a kötet megjelenése után, Magyarországon az irodalmárok és irodalomkritikusok figyelme és lelkesedése Zrínyi személye és költészete felé fordult. A reformkori értelmiség szemében tiszteletet és szeretetet ébresztett a költő. Idővel a magyarság szimbólumává vált. Ezután sokasodnak a Zrínyiről szóló nyilatkozatok, kritikák és vélemények. Kazinczy, Kölcsey, Majláth, Toldy is megadták neki az őt illető helyet a magyar irodalom történetében. Kölcsey és Vörösmarty pedig versben, prózában bizonyították, hogy Zrínyi fogalmát és jelentőségét megértették és saját koruk számára is értelmezték. Vörösmarty Mihály Zalán futása(1825) című művének előszavában így ír Zrínyiről: „Zrínyi, kinél e nemben feleink között nagyobbat nem ösmerek, s kit minden Magyarnak ösmerni kellene, a halhatatlan Zrínyi, valamint hadi tetteiért, úgy írásaiért is figyelmet, hálát érdemel hazájától.” (Szörényi-Király, 1993:250) Ezen kívül Vörösmartynál, a költő Zrínyi Miklós megjelenik a Zrínyi című versében valamint a Tündérvölgy című töredékében fennmaradt epikus költeményében. Kölcsey Ferenc Zrínyi alakját tépelődő, a sorssal vitázó, a nemzet hibáit ismerő és miatta szenvedő hazafiasság megszemélyesítőjeként fogja fel és énekli meg Zrínyi dala (1830) és Zrínyi második éneke (1838) című versében. A Nemzeti hagyományok című művében pedig Kölcsey már elhelyezi Zrínyit a magyar irodalom történetében.1843-ban jelent meg az Új Nemzeti Könyvtárban a Zerinvári gróf Zríni Miklós összes Munkái címmel Zrínyi minden művét tartalmazó szöveggyűjtemény. Ez a kiadás Zrínyi kultuszát még tovább növelte.Ugyanekkor jelent meg Jósika Miklós Zrínyi, a költő című regénye. Ezután a magyar irodalomtörténet-írás atyja, Toldy Ferenc Irodalmi arcképek (1856) című művében a híres eposzköltőt magyar klasszikusként említi, mint a magyar kulturális köztudat egyik leghíresebb alakját mutatja be. Minőségi fordulópontot jelentett Arany János Zrínyi és Tasso 1859-ben,akadémiai székfoglaló beszéde, amellyel Arany komoly filológiai kritikát és összehasonlító irodalomtudományt megalapozó szöveget írt. Ebben a tanulmányban Arany kimutatta a költő műve és a nagy olasz epikus,Megszabadított Jeruzsálem között meglévő párhuzamot. Zrínyi Miklós eposzát a magyar irodalmi kánon csúcsára helyezte, ezáltal az eposz a magyar irodalmi kánon részesévé vált. Mikszáth Kálmán szatirikus regényével (Új Zrínyiász, 1898) idézi fel Zrínyi Miklós, a szigeti védő alakját, tisztelegve Zrínyi költészete előtt is. A regény egy rég letűnt kor szokásait, erkölcsi fölfogását viszi át a későbbi kor viszonyai közé. Új lendületet adott a Zrínyi kutatásnak a 19. században a Bibliotheca Zriniana anyagának előkerülése, a Zrínyi-könyvtár anyaga, amely felbecsülhetetlen értékkel bír. Illetékes magyar intézmények nem éltek időben az anyag felvásárlásával, így a horvát 87

állam(Zrínyiek másik hazája) vásárolta meg a gyűjteményt, amely ma a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban található. Az előkerült kéziratos anyagok tartalmazzák az addig ismeretlen Zrínyi-verseket, számos saját kezű könyvbejegyzés és a Syrena-kötet kéziratos (nem Zrínyi keze írása) példánya, saját kezű korrekciójával. Számos kutató keresi fel mai napig ezt a könyvtárat, hiszen a Zrínyi-kutatás elengedhetetlen forrásait vizsgálhatják az odalátogatók. 1918-ban történelmi regény főszereplőjeként jelenik meg a költő Zrínyi, Laczkó Géza Német maszlag, török áfiumja címmel, amely nem volt annyira olvasott regény. A két világháború közti időszak irodalomtörténet-írásának kiemelkedő alakja Szerb Antal, aki A magyar irodalom története című tanulmányában Zrínyit mindenféle skatulya és politikai vagy nemzeti hovatartozás kérdése nélkül elemzi, méghozzá eleven

erőnek, izgalmas

olvasmánynak és a magyar kultúra és emberség jobbik felének nevezi.(Szörényi-Király, 1993:253)A 20. századi nagy magyar költők a hosszadalmas romantikus Zrínyi-verseket rövid és tömör versekkel váltották fel. Erre tökéletes példát szolgált Zrínyi Syrena-kötete, ugyanis Zrínyi egyetlen Balassi-strófa terébe helyezte a hősökről szóló epigrammáit. Ezeket az epigrammákat veszik mintául a magyar költők, azaz Babits Mihály (Zrínyi Velencében), Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond (Zrínyi Epigrammata), valamint Illyés Gyula (Peroratio: Záróbeszéd, Hódolat a szigeti Zrínyinek, Zrínyi, a költő).

8.2. Horvátországban Zrínyi Péter Syrena-kötete kisebb erejű visszhangot kapott a költő hazájában, azaz Horvátországban. Míg a magyar Szigeti veszedelem belekerült a magyar irodalmi kánonba, Péter adaptációja,Obsida Sigecka, a horvát nyelvű eposz nem került be a horvát irodalmi kánonba. Ennek az okát néhányan a mű nyelvezetével magyarázták, hiszen a kaj-horvátot kis körben olvasták és beszélték. Horvátország északi területein ismerték a művet, amely azonban stílusjegyei és nyelvi nehézségei miattelmaradt a dalmát-dubrovniki költők műveitől. Mindezek ellenére, mégis a horvát Zrínyiászt követően, megjelent egy dubrovniki költő Vladislav Menčetić műve Trublja Slovinska (Szlovén trombita) címmel 1665-ben. Ez az elbeszélő költemény dicsőíti Zrínyi Péter költőt és az ő Syrena-kötete alapján mutatja be a szigetvári eseményeket. Pavao Ritter Vitezović szintén Péter adaptációjától inspirálva hozta létre epikus költeményét Odiljenje Sigetsko (Sziget megvétele) címmel 1684-ben. A horvát felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, Andrija Kačić Miošić Razgovor ugodni című híres művében szentelt egy részt a szigetvári csatának. Pisma od bana Zrinovića i cara Sulejmana trećega koji opside Siget Ungarski i pod njim umri na 1566 című verses költemény a horvát írónak a Zrínyi-kultusz iránti egyértelmű lelkesedését mutatja valamint Zrínyi Péter 88

énekeinek, mint előzményeinek a közvetlen olvasását tükrözi. A 19. században újra népszerű lesz a szigetvári csata, annak eseményei és maga a költő Zrínyi Miklós alakja a horvát irodalomban, mindez annak köszönhető, hogy 1836-ban újra kiadják Pavao Ritter Vitezović Odiljenje Sigetsko című költeményét. Ezután számos eposz keletkezik, amelyek nem váltak híressé, sem olvasottá, de egyértelműen hatott ezekre a művekre a Syrena-kötet (Ivan Trnski, Milivoj Dežman, akinél Zrínyi kapitány sajátkezüleg öli meg a szultánt) valamint drámák íródnak, Ban címmel Marjanović lefordítja Körner drámáját horvát nyelvre. Ezen kívül a horvát irodalom híres költője, az illirizmus atyja, Petar Preradović írt egy ódát Zrínyi Miklósnak címezve Nikoli Zrinjskom címmel, amely a Vienac folyóiratban jelent meg 1869ben. Nem utolsó sorban ihlette meg Zrínyi Péter eposza és annak témája a horvát színháztörténet íróit, ugyanis Hugo Badalić Nikola Šubić Zrinjski címmel alkotta meg a három felvonásos „éneklő tragédiát”, azaz operát. Zágrábban a Horvát Nemzeti Színház gyakori színdarabjává vált Zrínyi-operát Ivan pl. Zajc zenésítette meg és 1876-ban jött létre a színházi premier. (Mijatović, 2010) Ezen kívül a horvát irodalomtörténet-írás kiemelkedő alakjai írtak tanulmányokat Zrínyi Péter és a magyar Szigeti veszedelem viszonyáról. A 19. században Iveković jelentette meg cikkét, Hrvatska Zrinijada prema madžarskoj címmel 1866-ban Zágrábban a Književnik című folyóiratban. Őt követte, Pisarević, a Madžarska i hrvatska Zrinijada(Školski

vjesnik

XIV,

Szarajevo,

1907)

című

tanulmányával,

majd

doktoridisszertációjaként, Đuro Novalić, jelentette meg Madžarska i hrvatska Zrinijada (1967, Zágráb) címmel tudományos írását. Azóta számos horvát és magyar kutató írt erről a témáról, illetőleg mai napig is születnek tanulmányok Zrínyi Miklós és Péter irodalmi tevékenységéről valamint, a két fivér Szigeti veszedelmének két változatáról.

89

9. Összegzés A várvédő Zrínyi Miklós dédunokái, Miklós és Péter, hidat építettek a horvát és a magyar nép között. Nem véletlen, hiszen mindkét országot képviselték nyelvükben, szívükben, igaz más-más hangsúllyal.Az irodalmi munkásságukat illetően megítélésük különböző mindkét irodalomban. Ugyanakkor mindkét nemzet számára egyedi alkotást hoztak létre. Sajátos stílusukkal megidézték az ó-kori klasszikusokat, az olasz eposzírókat és a horvát régi irodalom nagyjait. A kutatásom során azt érzékeltem, hogy a Zrínyi-fivérek egymás kútfejéből táplálkoztak, de mindenféleképpen különböztek elvekben, mentalitásban, művészi értékekben. A 17. században a két nép közös múltja kapcsán hirdették az együvé tartozást, hirdetve kettős identitásukat és a két néphez való tartozásukat. Nagyságuk vitathatatlan a magyar és a horvát irodalomban egyaránt. A magyar barokk irodalomban, a költő Zrínyi Miklós - egy idő után - az utókor szemében példaképpé vált, majd költők valamint írók hada dicsőítette, ismerte el munkásságát és remekművét, az Európa-szerte ismert Zrínyiászt.Zrínyi Péter ilyen elismerésben egyik nemzetnél sem részesült, műve nem került bele a horvát irodalmi kánonba, illetőleg eposza nem volt annyira olvasott, csupán a 19. században vált ismét népszerű alkotássá. Még is összekapcsolta a fivéreket a dédapai örökség, az óriási hagyaték, a kitartás, a hősiesség, a haza szeretete és az önfeláldozás.Ezt az örökséget Péter személye testesítette meg, hiszen a Wesselényi-féle összeesküvés miatt kivégezték, míg Miklós – tisztázatlan körülmények között – vadkan áldozata lett. A két eposz, a Szigeti veszedelem és az Obsida sigecka, kitűnő példája annak, hogy szolgálhat egy témakör, egy török elleni harc, egy csata helyszíne, egy várvédő kapitány két nemzet illetve két költő számára. Péter a magyar eposzt saját horvát körülményeihez és kultúrájához alakította, ezáltal nem teljesen azonos a horvát és a magyar nyelvű változat. Péter nem szószerinti fordítást hajtott végre, csupán felhasználta bátyja művét és egy átdolgozói-fordítói tevékenységgel létrehozta a horvát irodalom egyik kiemelkedő törökellenes művét. A két Syrena-kötet terjedelmének zömét kitevő hőseposz politikai cselekvési programot és erkölcsi viselkedésmintát kínál a Krisztus-imitáció jegyében folytatandó szent háború, a török elleni küzdelem számára. A magyar közönség szemében Miklós műve nemzeti eposszá nőtte ki magát és a régi magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotásának tartják, míg Péter adaptációja nem volt annyira ismert és olvasott, hiszen a horvát Syrena-kötet csupán a 20. század közepén jelent

90

meg újra, mintegy 300 évvel az első kiadása után. A horvát eposz szinte csak a kutatók és az irodalmárok körében ismert, ezzel szemben a magyar hősköltemény számtalan kiadást élt meg és kötelező olvasmányként szerepel a magyar oktatási rendszerben. Mit üzennek a Zrínyi fivérek a múltból a 21. század emberének? A válasz igen egyszerű, hiszen a közös múlt, a közös nyelv összekapcsolja a két népet. Az emberek lehetnek különböző világnézetűek, eltérő felfogásúak, mégis a kitűzött célért mindig harcolni és küzdeni kell, csoportosan testvériesen vagy magányosan, de magabiztosan.

91

10. Irodalomjegyzék [1] Bene Sándor (2007): A Zrínyiek: egy családtörténet története. In: Bene Sándor-Hausner Gábor (szerk.) (2007): A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Budapest: Zrínyi Kiadó. 294-303.o. [2] Blažević, Zrinka-Coha, Suzana (2007): Zrínyi Péter – a hősteremtés irodalmi modellje és stratégiái. In: Bene Sándor-Hausner Gábor (szerk) (2007): Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Budapest: Zrínyi Kiadó. 137-164.o. [3] Črnko, Ferenac (1971): Opsada Sigeta. Knjiga. 3, Podsjedanje i osvojenje Sigeta i popratni tekstovi. Zagreb: Liber. [4] Fališevac, Dunja (1991): Hrvatska epika u doba baroka. In: Fališevac, Dunja (ur.) (1991): Hrvatski književni barok. Zagreb: Zavod za znanost o književnosti, 155-197.o. [5]

Kiss

Farkas

Gábor:

Képalkotás

és

imagináció

a

Syrena-kötet

címlapjánhttp://szelence.com/tan/cimlap.pdf (2014. május 10.) [6] Klaniczay Tibor (szerk) (1964):A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig/ A Szigeti veszedelem Budapest: Akadémiai Kiadó http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/120.html (2014. május 21.) [7] Klaniczay Tibor (2001): Stílus, nemzet és civilizáció. Budapest: Balassi Kiadó [8] Kőszeghy Péter (főszerk.) (2011): Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Budapest: MTA ITI [9] Lőkös István (1997): Zrínyi eposzának horvát epikai előzményei. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó [10] Lőkös István (1996): A horvát irodalom története. A barokk kori horvát irodalom. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 90-116.o. [11] Lőkös István (2004): Enumeracija u epovima Marulića, Karnarutića i Nikole Zrinskoga s intertekstualnog gledišta. In: Hekman, Jelena (szerk.) (2004): Povijest obitelji Zrinski (Zbornik) Zagreb: Matica hrvatska. 281-295.o. [12] Matić, Tomo (szerk.) (1957): Petar Zrinski. Adrijanskog mora sirena. Zagreb: Izdavački zavod Jugoslavenske akademije [13] Mijatović, Anđelko (2010): Obrana Sigeta. Zagreb: Školska knjiga [14] Novalić, Đuro (1967): Mađarska i hrvatska „Zrinijada”. Zagreb: Filozofski fakultet u Zagrebu

92

[15] Pálffy Géza (2007): Egy horvát-magyar főúri család a Habsburg Monarchia nemzetek feletti arisztokráciájában. In: Bene Sándor-Hausner Gábor (szerk.) (2007): A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Budapest: Zrínyi Kiadó 39-136.o. [16] Pavličić, Pavao (2006): Skrivena teorija. Zagreb: Matica hrvatska [17] Pavličić, Pavao (2007): Epika granice. Zagreb: Matica hrvatska [18] Pavličić, Pavao (1979): Rasprave o hrvatskoj baroknoj književnosti. Split: Čakavski sabor [19] Péter László (főszerk.) (1994): Új Magyar Irodalmi Lexikon 3 P-Zs. Budapest: Akadámiai Kiadó. 2320-2324.o. [20] Sója Lívia (2008): Zrínyi Miklós és Zrínyi Péter a magyar és a horvát irodalomban In: Tudomány

és

Társadalom/Zempléni

Múzsa/,

VIII.

évfolyam/4.

32.

számhttp://www.zemplenimuzsa.hu/08_4/soja.htm (2014. május 19.) [21] Szegedy-Maszák Mihály, Veres andrás és társai (2003): Irodalom II.

A barokk

irodalmából Budapest: Krónika Nova Kiadó. 14-54.o. [22] Szörényi László-Király Erzsébet (szerk.) (1993): Zrínyi Miklós, Szigeti veszedelem. Budapest: Ikon Kiadó [23] Szörényi László (2012): ... mind Magyar, mind Horvát (Zrínyi Miklós pátria-fogalma). In: Horvat, Romana (szerk.) (2012): Susreti dviju kultura: Obitelj Zrinski u Hrvatskoj i Mađarskoj povijesti. Zagreb: Matica hrvatska, 303-316. o. [24] Jelena Hekman (szerk.) (2004): Povijest obitelji Zrinski/Zbornik. Zagreb: Matica hrvatska [25] Vončina, Josip (1976): Petar Zrinski. Predgovor In: Pet stoljeća hrvatske književnosti. Zagreb: Matica hrvatska, 14.o.

93

11. Melléklet Az olvasónak Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját; énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig irta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasomlitom pennámat, de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professiom avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette. Őnekik más gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Irtam, az mint tudtam, noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban, kit mi eclipsisnek hivunk. Ha azt mondják: saepe et magnus dormitat Homerus, bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. És ha ugyan corrigálnám is ugy sem volna in perfectione, quia nihil perfectum sub Sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult manus et mens. Fabulákkal kevertem az historiát; de ugy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi szómat. Zrini Miklós kezének tulajdonitottam Szulimán halálát: horvát és olasz cronikábul tanultam, az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgoknak keresését, mint az országos dolognak historia-folyását. Akarmint volt, ott veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel, abbul az versbül tanúltam: In galea Martis nidum fecere columbae, Apparet Marti quam sit amica Venus. Isten velünk. GRÓF ZRINI MIKLÓS (Szörényi-Király, 1993:18) 94

Adriaszkoga mora Syrena- POSVETA (Előszó)

Nisam hotil uzmanjkati dila vojničkoga bana nigdašnjega Zrinskoga Miklouša iz ugarskoga na hrvacki naš jezik stumačiti, starijih mojih u svakom kripostnom činu pute naslidujući, ne štimajući zato, da bi se tim takmac momu bratu Zrinskomu Mikloušu, takajše banu hrvackomu, učinil, koji skoznovitim trudom i marljivom pomnjom iz vnogih kronik, tuliko vugarskih, dijačkih, kuliko latinskih izibranom svojom pametjom na vugarski jezik istu hištoriju, vnogimi odičenu peldami i nauki, spravil je i popisal. Pače niti se trsim ž njim skupa poredice cilj pisnikov izgoditi, nego za njim upućujem i ravnam dilo moje, ko akoprem je malo, ali velikoga i slavnoga spomenutja budući, nalkanjam vam, hrabreni vitezovi, domoslavni hrvacke i primorske krajine branitelji i čuvari. A to z trih zrokov: prvi, da svit vidi kakove sini i viteze ov naš orsag zdrži, redi i poštuje, premda od vnogih zapušćeni i skoro za nemar vrženi jesmo, drugi, da se mi u slavna ova dila kako u zrcalu nagljedajući poznati moremo, kim i kakovim načinom nastojat imamo polak vere kršćanske, polak doma našega i polak vernosti gospodina žitak naš, krv našu ne šparati izlijati, treti zato, da se sa mnom diče i raduju ostanki odih, kojim priđi s banom Zrinskim Mikloušem hrabreno, čestito i vridno večnu krunu u nebesih zadobiše, svagda na najveće precinivši istinsku rič onu: Dulce pro patria mori. Zato vas prosim, vitezovi, vsih zajedno prijaznostjom objimljući, da ovo moje popisanje za dobro primete, uzdržite i naslidujete. Ter ako bi se koja u njemu riči ili versa falinga nahodila, ne slova nego činjenja, ne verse nago moje hotinje i ljubljeno spoznanje procinite: pisah jer ova ne kako dijak, nego kako krajinski vaš tovariš, koji jur po veće puti srićno, pošteno i stalno po krajinah s vami skupa prohodil sam, vnogu ljubav pokrajinsku meni od vas iskazanu obćutivši i spoznavši, koje radi ni samo ovo pismo, rišme ili verse vami prikažujem, nego i krv, tilo i žitak moj suprot vere kršćanske neprijatelju istočnomu od sada unapridak obećajem, želeći vas tulikimi srićami od Boga okinčenih, kulikimi nebo zvizdami, more ribami, s listi gore i lugi jesu odičeni. Jesam i nikuliko popivki od ljubavi knjigam ovim privrgal, i one z knjig brata mojega obrativši, misleći, da ništar tako ne veseli junaka kako ljuba, konj i oružje, kot svidoče riči one: In galea Martis nidum fecere columbae, Apparet Marti quam sit amica Venus. to je to: 95

Vi šišaku Marčenom učiniše gnjezdo golubi, da se zna, načinom kim Venus Marča ljubi.

Bog vam na pomoć! Grof Zrinski Petar (Matić, 1957:19,20)

96