Az FFP által kidolgozott tájékoztatóanyagok (leírás/weboldal) és
A Szélsőséges párbeszéd projekt célja, hogy csökkentse a szélsőséges nézetek vonzerejét a fiatalok körében, valamint pozitív alternatívát kínáljon az interneten és a közösségi médiában egyre nagyobb számban elérhető szélsőséges anyagokkal és propagandával szemben. Egy rövid dokumentumfilm-sorozat olyan kanadaiak személyes történetét mutatja be, akiket komolyan befolyása alá vont az erőszakos szélsőségesség: egy egykori szélsőjobboldali párttag, valamint egy olyan édesanya történetét, akinek fiát Szíriában, az ISIS harcosaként ölték meg. A filmekhez mellékelünk olyan oktatási segédanyagokat, amelyek osztályteremben vagy közösségi terekben is felhasználhatók a fiatalok tájékoztatására, azzal a céllal, hogy az aktív párbeszéddel és a kritikai gondolkodás fejlesztésével felvértezzük őket a szélsőségekkel szemben. A Public Safety Canada a Kanishka Fund alapítványon át támogatta a projektet, amelyben nemzetközi szakértői konzorcium ült össze, többek között az Institute for Strategic Dialogue, a Duckrabbit film készítői és a Tim Parry Johnathan Ball Foundation for Peace jótékonysági oktatási alapítvány részvételével. Weboldal/elérhetőségi adatok
0
Billy története - Tájékoztató csomag Billy történetét részletesebben is megismerheti ennek a multimédiás oktatási segédanyagnak a segítségével, amely tovább boncolgatja a mai fiatalok radikalizációjával kapcsolatos problémákat.
A projekt az
A Szélsőséges párbeszédről: A Szélsőséges párbeszéd projekt célja, hogy – osztálytermi oktatás során és közösségi rendezvényeken egyaránt hasznosítható – rövidfilmek és oktatási segédanyagok segítségével csökkentse a szélsőséges nézetek vonzerejét a fiatalok körében, valamint hogy aktív párbeszéddel és a kritikai gondolkodás fejlesztésével segítsen a fiataloknak ellenállni a szélsőséges nézeteknek. A projektben nemzetközi szakértői konzorcium ült össze, többek között az Institute for Strategic Dialogue, a Duckrabbit film készítői és a Tim Parry Johnathan Ball Foundation for Peace jótékonysági oktatási alapítvány részvételével. A projekt részben az Európai Bizottság pénzügyi támogatásával jött létre. A publikáció kizárólag a szerző véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vállal felelősséget az alábbi információk bármilyen felhasználásáért.
Kapcsolatfelvétel: Európai Unió Bűnmegelőzés és Bűnözés Elleni Küzdelem (ISEC) program társfinanszírozásával valósult meg
www.extremedialogue.org
[email protected] © Institute for Strategic Dialogue, 2016: Ezt az anyagot díjmentesen biztosítjuk személyes és nem kereskedelmi célú felhasználásra, a forrás feltüntetése mellett. Kereskedelmi és bármely más célú felhasználáshoz az Institute for Strategic Dialogue előzetes írásbeli engedélye szükséges. A jelen anyagok semmilyen körülmények között nem módosíthatók, értékesíthetők vagy adhatók bérbe.
TARTALOM
BEVEZETÉS
4.o
ÁTTEKINTÉS A FILM ELŐTT
8.o
BOSSZÚ/HULLÁM-EFFEKTUS/HUZA-VONA
10.o
NEM PONT ÚGY, MINT A FILMEKBEN…
17.o
AZ ANYA ÉS GYERMEKE
21.o
REFLEXIÓ
24.o
GYAKORLAT: AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁGI KONFLIKTUS KRONOLÓGIÁJA
26.o
GYAKORLAT: VALÓSÁG VAGY KITALÁCIÓ?
33.o
BEVEZETES KINEK KÉSZÜLT EZ A TÁJÉKOZTATÓ CSOMAG? Ez a tájékoztató csomag elsősorban a 14-18 éves korosztályba tartozó fiataloknak készült. Annak ellenére, hogy ők az elsődleges célcsoport, könnyen felhasználható kicsit idősebb vagy esetleg fiatalabb korosztályok esetében is, szellemi érettségük vagy a nekik adott támogatás szintjének függvényében. A tájékoztatót vagy a benne foglalt gyakorlatokat felhasználhatják a fiatalokkal foglalkozó szakemberek is, hogy alaposabban feltárhassák a szélsőségeket és a radikalizmust övező problémákat.
MILYEN CÉLT SZOLGÁL? A tájékoztató csomag célja, hogy lehetőséget biztosítson az elmélyülésre és a további tanulásra a filmekkel kapcsolatban, melyek olyan embereket mutatnak be, akik elkövették vagy elszenvedték a szélsőséges cselekményeket, illetve akik eltávolodást és a marginalizációt ének meg. A csomag egy sor olyan gyakorlatot és tevékenységet tartalmaz, melyek elősegítik a komoly párbeszéd létrejöttét egy nehezen megközelíthető témában. Célunk, hogy a tájékoztató csomaggal elősegítsük a fiatalok képzését, pszichológiai és társadalmi tájékozottságát az alábbi szempontok szerint:
a fiatalok erőszakos szélsőségekkel és annak gyökereivel kapcsolatos tudásának és ismereteinek gyarapítása
a csoportokat és egyéneket övező mítoszok és téveszmék megkérdőjelezése
közvetlenebb kapcsolat az egyénekkel és élettörténetükkel az empátia és a kapcsolatok erősítése érdekében
a szélsőséges csoportokhoz csatlakozó és erőszakos cselekményeket elkövető egyének motivációinak vizsgálata
az erőszakos szélsőségesség hatásainak és következményeinek elemzése
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
4
a kritikai gondolkodás képességének kialakítása
Annak mérlegelése, hogy a fiatalokat hogyan lehet bevonni a változások előmozdításába és befolyásolásába.
A gyakorlatokat és a tevékenységeket úgy terveztük meg, hogy maximálisan bevonja a részvevőket, így szélesebb csoportból tanulhatnak. Azt a megközelítést használjuk, hogy a részvételre, a nyitottságra és a kollektív tanulásra ösztönözve segítsük a gyerekeket az ismeretek megszerzésében. Ezért kerüljük az egyszerű és korlátozó megoldásokat és válaszokat, ehelyett a résztvevők közreműködése és válaszai alapján törekszünk a megfogalmazás és a bevonódás előmozdítására. Ez a megközelítés különösen sikresnek bizonyult a vegyes csoportokban végzett munkánál, valamint az olyan témák esetében, amelyekbe időnként nehéz bekapcsolódni. A csomag az alábbiakat tartalmazza:
Kérdések és kutatások - a résztvevők érzelmi intelligenciájának és válaszkészségének növelésért, az eltérő vélemények és nézőpontok megosztása érdekében.
Narratív gyakorlatok - az igazság tisztázása.
Problémamegoldás - kis- vagy nagycsoportban elvégzendő vagy végrehajtandó feladatok. A feladatok arra ösztönzik a résztvevőket, hogy másként gondolják át a dolgokat, új lehetőségeket vegyenek számításba és feltárják az alternatív lehetőségeket.
Erkölcsi érvelés - olyan forgatókönyvek és helyzetek, amelyek kritikai gondolkodásra, saját alapértékeink és közös meggyőződéseink alapjainak átgondolására ösztönöznek.
Választások és következmények - a cselekedetek és döntések hatása, az áldozatra gyakorolt hatást is figyelembe véve.
„Aktivizáld magad” - mit tehetsz te? „Azt szeretnénk, hogy te...” Gyakorlatok a következő lépések megviszgálására egyének és közösségek számára, valamint a megvalósításhoz szükséges gyakorlati lépések megfontolására.
A TÁJÉKOZTATÓ CSOMAG HASZNÁLATA A tájékoztató csomagot úgy állítottuk össze, segítse a filmmel kapcsolatban felmerülő különböző témákat és kérdéseket. A Prezi diák és a kapcsolódó foglalkozástervek kronologikus sorrendben követik egymást, hogy további filmekkel, képekkel és hangos idézetekkel egészítsék ki a filmeket.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
5
Természetesen támogatjuk az összes foglalkozás csoportos elvégzését a tanulási lehetőségek maximális kihasználása érdekében. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy lesznek olyanok, akik nem kívánják ezt elvégezni, ezért az egyes részeket lehetőség szerint elválasztjuk és összefoglalással zárjuk, így biztonságosan lehet navigálni köztük. A műhelyfoglalkozások meglehetősen hosszúak, átlagosan 3,5-4,5 órát vesznek igénybe. Fontolóra veheti, hogy a foglalkozásokat 1-1,5 órás tömbökre osztja fel, attól függően, hogy a foglakozásán mire szeretne időt szentelni. Hasonlóképp, az egyes tevékenységhez vagy gyakorlathoz megadott időzítés is csak tájékoztató célt szolgál, a nyitott megbeszéléseet az időkorlátok függvényében lerövidítheti vagy meghosszabbíthatja.
A FOGLALKOZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE A foglalkozásokra való előkészület során azt javasoljuk, hogy minden oktató maga is ismerkedjen meg a tartalommal, mielőtt felhasználná az anyagot. Ebbe beletartozik a kisfilmek megtekintése és a bennük szereplő gyakorlatok áttekintése. Egyes gyakorlatokhoz listákat vagy előre kinyomtatott űrlapokat kell használni. Egyes gyakorlatoknál a képernyőn nem jelennek meg utasítások - ez szándékosan van így, hogy a feladatokat rugalmasan és egyedi igények szerint végezhessék el. Ezért fontos, hogy az oktató maga is előre megismerkedjen a tartalommal. A foglalkozás hatékony levezetése érdekében az oktató esetleg flipchart táblákat és/vagy nagy papírlapokat használnának, hogy a csoport közösen jegyezhesse fel a válaszokat, melyek a szélesebb csoporttal is megoszthatók egy közös ülésen.
A FOGLALKOZÁS LEVEZETÉSE Gyakran hasznos lehet, hogy időt szánnak a csoport felkészítésére, hogy készen álljanak az előttük álló tanulási folyamatra. Ez megoldható egy bevezető beszéddel is, melyben az oktató röviden ismerteti, hogy mit fognak megtekinteni és megvitatni. Gyakran azonban hasznos lehet megállapodást kötni, illetve megszabi a szabályokat és a kivételeket a részvételt illetően. Egy bejáratott csoport esetében ez szükségtelen lehet, mivel a tanulási minták már kialakulhattak és jól működhetnek. Más csoportoknál segíthet megalapozni a magabiztosságot és a részvételre bátorít olyan témák megvitatásában, melyeket egyesek kényelmetlennek találhatnak. A megállapodásban szerepelhetnek olyan mondatok, mint „hallgassuk meg a többieket, még ha ez nehézséget is jelent”, illetve olyan sokkal általánosabb követelmények is, mint „kapcsoljuk ki a mobiltelefonokat”, stb.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
6
A feladatoknál feltüntetjük, hogy egyéni, párban végzett vagy kiscsoportos munka javasolt. Megeshet, hogy előadóként szeretne kissé eltérni a javaslatoktól, vagy felváltva használja azokat, növelheti vagy csökkentheti a csoportok méretét. Szabadon eldöntheti, hogy megítélése szerint mi felel meg leginkább a csoportnak, miközben a résztvevők biztonságát mindenek felett szem előtt tartja. A tájékoztató csomagban szerepel néhány megjegyzés a fontos pontok tisztázása érdekében, illetve az oktatónak szóló jegyzeteket is biztosítottunk. Ezek a megjegyzések nem terjednek ki minden részletre, úgy fogalmaztuk meg őket, hogy bizonyos mértékű szabadságot és rugalmasságot adjanak a foglalkozásvezetőnek. Ugyanakkor az anyagban szereplő információkkal kapcsolatban egyértelmű biztonsági szempontokat kell figyelembe venni. Ezek nem olyan témák, amelyekkel a részvevők mindig tisztában vannak, és érzelmi reakciókat válthatnak ki. Fontos, hogy a foglalkozásvezető ezt figyelembe vegye a foglalkozások összeállítása és levezetése közben. Az anyag természeténél fogva az is fontos, hogy a vezető az foglalkozások alatt végig elérhető legyen. Ez jelentheti a kicsoportos találkozókat, vagy a négyszemközti megbeszélés lehetőségét a foglalkozások alatt vagy után.
VISSZAJELZÉS Amennyiben hasznosnak találta a tájékoztatást vagy ötletei vannak a továbbfejlesztésével kapcsolatban, akkor az alábbi címen érhet el minket:
[email protected].
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
7
ÁTTEKINTÉS A FILM ELŐTT TEVÉKENYSÉG
7 perc
KÉPZÉSI KIMENETEL
OKTATÁSI PONTOK
Bevezetés a foglalkozáshoz
Időtartam: 2 perc, Prezi dia: 1 Annak rövid áttekintése, hogy a csoport mit fog csinálni és nézni (a fenti jegyzetek alapján), valamint hogy az anyag helyenként provokatív vagy indulatokat kiváltó jellegű lehet. Ahhoz, hogy sikerüljön a legtöbbet kihozni a foglalkozásból, szükség van a hallgatóság bevonására és aktív részvételére.
A folyamat bemutatása a résztvevőknek, valamint az elvárások meghatározása.
Ha esetleg kérdések merülnek fel, akkor nyugtázni kell őket, de előfordulhat, hogy adott esetben csak a folyamat későbbi részében lesznek megválaszolva. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a folyamattal.
A csoport tagjai több filmet is megnéznek, és az egyes filmek között gyakorlatokat és kutatásokat végeznek.
Gyakorlat: Billy Időtartam: 5 perc, Prezi diák: 4–5
1. A csoport egy Billy-ről készült képet fog látni a képernyőn. 2. Kérje meg a csoport tagjait, hogy vessenek egy pillantást a képre, és gondolkozzanak el egy kicsit a következő kérdéseken:
Szerinted ő milyen ember? Hány éves?
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
A gyakorlat lényege az, hogy a résztvevők valamiféle kapcsolatot alakítsanak ki Billyvel, mielőtt a teljes történetet megismerik. A résztvevők az alapvető előítéleteik és feltételezéseik kapcsán összehasonlíthatják, hogy mit gondoltak a film megtekintése előtt, valamint a
A gyakorlat a teljes csoportnak szól, és a célja az, hogy egyszerűen és röviden bemutassa a filmek főszereplőjét: Billy McCurrie-t. Kezdeményezzen nyílt beszélgetést a kérdésként felmerült témákról. Nyugtázza és jegyezze fel az összes választ, de lehetőség szerint senkinek a megfigyelésével vagy észrevételével kapcsolatban ne ítélkezzen.
8
Szerinted milyen eredményeket ért el az életében? Szerinted milyen dolgokat vitt véghez, és milyen dolgokat szeretne még véghez vinni az életében? Szerinted milyen a családi háttere?
3. Tegyen fel nyitott kérdéseket a csoport tagjainak a reakcióikat illetően:
film egy részének megtekintése után.
A válaszokra visszakérdezhet például a következő kérdésekkel: „Ezt miből gondolod?” „Hogyan jutottál erre a következtetésre?” Ez egy viszonylag rövid gyakorlat. A gyakorlat lényege az, hogy a résztvevők valamiféle kapcsolatot kezdjenek kialakítani Billy-vel.
Ezt miből gondolod? Hogyan jutottál erre a következtetésre?
4. A beszélgetést követően fedje fel a fontosabb tényeket Billy-ről, hogy némileg kielégíthesse a csoport tagjainak a kíváncsiságát:
Név: Billy McCurrie Életkor: 57 Születési hely: Belfast (Észak-Írország) Jelenleg baptista lelkészként és hitszónokként keresi a kenyerét Házas ember, gyermekei születtek, és Angliában él
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
9
BOSSZÚ/HULLÁM-EFFEKTUS/HUZA-VONA TEVÉKENYSÉG
KÉPZÉSI KIMENETELEK
1 óra és 30 perc
OKTATÁSI PONTOK
Gyakorlat: A nagyi léptei Időtartam: 25–30 perc, Prezi dia: 8–12 1. Mondja le a csoportnak, hogy egy gyakorlat következik. Kérje meg a résztvevőket, hogy álljanak össze egy csoportba. 2. Kérjen egy önként jelentkezőt a csoport tagjai közül. Míg a csoport többi tagja a terem egyik végében gyülekezik, 3. az önként jelentkezőnek a terem másik végébe kell mennie, majd a fallal szemben, a csoport többi tagjának háttal meg kell állnia. 4. Az egyedül álló személy lesz a „nagymama”, a többieknek pedig az a céljuk, hogy átvegyék tőle a nagymama szerepét. Ehhez azonban a többieknek oda kell osonni a nagyi mögé, és meg kell érinteniük a hátát. 5. A nagyi azonban bármikor, tetszése szerint körülnézhet. Ha bármilyen mozgást ÉSZREVESZ, akkor az adott személyt visszaküldheti a kiindulási pontjára. A nagyi szava szent és sérthetetlen. Vitának nincs helye. 6. Ha valakinek úgy sikerül megérintenie a nagyi hátát, hogy a nagyi nem veszi észre az ő mozgását, akkor ez a személy lesz az új nagyi, és
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
A gyakorlat „frusztrációt” gerjeszt, illetve megmutatja, hogy miként reagálnak az emberek arra, ha „visszaküldik” őket. Amikor egy új játékos veszi át a nagyi szerepét, előfordulhat, hogy az új játékos szigorúbb lesz az elődjénél. A gyakorlat tanulsága annak megfigyelése, hogy az emberek miként reagálnak a visszautasításra, a kudarcra és a fájdalomra. A gyakorlat beszélgetést indít arról, hogy a fájdalom és a visszautasítás miként gerjeszthet bosszúvágyat az emberekben. A gyakorlat rámutat, hogy amikor az emberek úgy érzik, hogy üldözik őket, akkor hajlamosak megpróbálni „elbújni” és áthágni a szabályokat. A gyakorlat rámutathat, hogy az emberekből milyen reakciókat válthat ki az „igazságtalanság”.
Ösztönözze az összes játékost, hogy legyenek leleményesek. Törekedjen rá, hogy ne állítson fel túl sok szabályt nekik, és ne próbálja az önkényes döntőbíró szerepét játszani. A gyakorlat lényege a viselkedésformák megfigyelése. Minél közvetlenebbül viselkedik, annál természetesebben előjönnek a viselkedésformák, ami a diskurzus menetét is elősegíti. Hasznos lehet emlékeztetni a mindenkori nagyit, hogy érdemes lehetőséget adnia a csoportnak a mozogásra, hiszen ha a nagyi túlságosan gyakran fordul meg, akkor ezzel frusztrációt okozhat, és megakaszthatja a játék menetét. A foglalkozásvezető feljegyezheti a játék során elhangzott megjegyzéseket, és azokat később visszajelzés formájában megemlítheti a csoport tagjai számára.
10
a gyakorlat újraindul. 7. A játékot legalább két körig érdemes folytatni (értsd: amíg legalább két személy nem volt nagymama), de ha az ideje engedi, akkor hosszabbra is nyújtható a játék. Ezt a csoporttagok részvételi aktivitása és reakciói alapján kell mérlegelni. Kikérdezés – 8. A kikérdezés során hívja segítségül a foglalkozásvezetőként feljegyzett hozzászólásokat és véleményeket:
Mi történt a gyakorlat során? (sorolja fel a viselkedésformákat, taktikákat és stratégiákat) Milyen érzés, ha visszaküldenek? Hogyan befolyásolta a játék menetét, amikor a próbálkozó játékosokat visszaküldte a nagyi? A valós életben mikor találkozhatunk ezekkel az érzésekkel? Hogyan reagálnak az emberek, amikor visszautasítják vagy megbüntetik őket? Mit szerettek volna tenni az emberek, amikor visszaküldték őket?
Akár a nagyival vagy a nagyikkal kapcsolatos megfigyeléseit is megemlítheti, illetve a nagyinak, vagy akár a szélesebb közönségnek is felteheti a következő kérdéseket:
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
11
Milyen taktikákat alkalmazott a nagyi? Mi történt, amikor egy új játékos vette át a nagyi szerepét? Az új játékos erősebben vagy kevésbé erősen irányította a társait? Mit gondoltok, hogy ennek mi lehetett az oka? Mitől válnak irányítóbb természetűvé azok az emberek, akiket korábban „sérelem” ért?
Rövid kitekintés Észak-Írország történelmére: Az események kronológiai sorrendbe állítása és kiemelése, valamint a térkép áttekintése
Időtartam: 15 perc, Prezi diák: 13–34 1. Mondja el a csoportnak, hogy egy rövid kis történelemóra keretében megvizsgáljátok az északírországi konfliktus eseményeit, valamint megnéztek egy történetet egy Billy nevű személyről, és arról, hogy ő miként élte meg a konfliktust.
2. Magyarázza el, hogy a foglalkozás lényege a Billy szülőhazájában, azaz Észak-Írországban lezajlott konfliktus okainak és körülményeinek a megértése.
3. A Prezi és a képernyőre vetített információk segítségével diáról diára (azaz lépésről lépésre) vezesse végig a csoportot az eseményeken kronológiai sorrendben, a csomag 26. oldalán található adatlapon szereplő információkra
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
A hamarosan vetítendő filmekben és az azt követő műhelyfoglalkozáson kibontakozó történet okainak és körülményeinek a bemutatása a csoport számára. Lehetőség arra, hogy a résztvevők érzelmileg azonosuljanak az északírországi konfliktussal, és hogy olyan kérdésekre keressék a válaszokat, amelyek elősegítik az ismeretszerzésüket. A nagyobb kép áttekintése, miközben továbbra is egyetlen ember (Billy) szemszögéből vizsgáljuk meg az észak-írországi konfliktus eseményeit.
A különböző események elmesélése közben tegyen fel kérdéseket a csoportnak, hiszen így lemérheti, hogy a résztvevők mennyire értik az anyagot, és mennyire képesek azonosulni vele. A gyakorlatnak ideális esetben tömörnek és velősnek, de mégis érdekesnek kell lennie. A gyakorlatnak nem az a célja, hogy a fiatalok betűről betűre megtanulják az események kronológiáját, hanem az, hogy megértesse velük Észak-Írország történelmének súlyát és összetettségét, valamint hogy Billy élményeit belehelyezze az ország történelmébe. A foglalkozásvezető fontolóra veheti, hogy a gyakorlatot kutatási feladattal bővíti ki, amelynek keretében a csoportot elküldi rövid időre, hogy járjanak utána például bizonyos eseményeknek és/vagy csoportoknak. Billy történetének és a történetből eredő cselekedeteinek a
12
támaszkodva. 4. Miközben a különböző eseményekről beszél, tegye fel a következő kérdéseket a csoportnak: Hallottatok már a keltákról? Szerintetek hogyan reagálhattak az emberek arra, hogy az angolok átvették az uralmat a földjük felett? Tudjátok, hogy mi történt az írországi burgonyavész (a nagy éhínség) idején? Szerintetek miért ragaszkodtak néhányan ahhoz, hogy Írország váljon függetlenné a brit kormánytól? Éltek akkoriban olyan emberek is, akik nem támogatták a független Írország ötletét? Hallottatok már a „Troubles” néven emlegetett konfliktussorozatról? Milyen ismeretekkel rendelkeztek napjaink Észak-Írországáról?
bemutatása olyan beszélgetést indíthat el, amelynek ideális esetben a későbbi gyakorlatok során kell majd kibontakoznia. Éppen ezért nyugtassa meg a csoportot, hogy a foglalkozás további részében még mesélni fog Billy történetéről.
5. Kikérdezés: A foglalkozás lezárásaként tegye fel a következő kérdéseket a csoport számára:
Ért valamilyen meglepetés titeket a látottakkal és a hallottakkal kapcsolatban? Hogyan éreztek most Billy-vel kapcsolatban, hogy már ismeritek a történetét, és azt, hogy mit élt át és miket tett? Miről szeretnétek többet tudni?
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
13
„Biztonsági” dia Időtartam: 30 másodperc, Prezi dia: 35
Kattintson a Prezire „A kisfilm, amelyet hamarosan megnézünk, provokatív jellegű és felkavaró lehet néhányatok számára. Igyekezzetek kordában tartani az érzelmeiteket.”
Gyakorlat: Nézze végig a teljes filmet: A fájdalom megélése, és a saját juss visszaszerzése iránti vágy… Időtartam: 7–10 perc, Prezi dia: 36
Éppen most néztünk meg egy jelentőségteljes és mélyreható filmet. Most pedig meg fogunk vizsgálni néhány, a film legelején felvetett álláspontot és témát.
Az elvárások meghatározása. Lehetőség arra, hogy a csoporton és a termen belül sikerüljön biztonságos közeget kialakítani, hogy a résztvevők felkészíthessék magukat.
A foglalkozásvezetőnek meg kell néznie a filmet előzetesen, hogy felmérje az alkalmasságát.
A résztvevők egy igaz történet eseményeibe kapcsolódnak bele. Személyes beszámolót láthatnak egy politikai motivációból elkövetett erőszakról. A film bemutatja a szomorúságra és fájdalomra adott reakciókat.
A történet valószínűleg érzelmi reakciókat vált ki. Mindezt szem előtt tartva sokkal hatékonyabbnak bizonyul, ha engedi a témákat kibontakozni és körüljárni, mintha csak kötelezően kitöltetné a kérdéseket. Erről döntsön saját megítélése szerint.
Készüljön fel, hogy adott esetben bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnia kell.
Kikérdezés:
Hogy érzitek magatokat? Mit láttunk? Mi az, ami feltűnő volt számotokra? Hogyan reagáltak az emberek, amikor számukra fájdalmat okozó eseményt éltek át? Eszetekbe jut néhány erre vonatkozó példa? Hogyan zúdították rá az emberek a fájdalmukat másokra? Hogyan kapcsolódik ez azokhoz a tevékenységekhez, amiket eddig végeztünk? Szerintetek mit akart/érzett Billy?
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
14
Mit gondoltok, hogyan érzett Billy azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik megölték az édesapját? Mit gondoltok, mit akart tenni Billy azokkal az emberekkel?
Gyakorlat: Az inger köre Időtartam: 25–30 perc, Prezi dia: 37 1. Mondja el a csoportnak, hogy ez egy rendkívül gyors tevékenység, aminek segítségével kideríthető, milyen hamar érnek körbe a dolgok egy közösségen belül. 2. Kérje meg őket, hogy álljanak körbe, és fogják meg egymás kezét. 3. Az egyik pár hagyja nyitva a láncot (ne fogja meg egymás kezét). A túlvégen egy másik személynél indul a lánc. 4. A vezető elmagyarázza, hogy a feladat során egy inger (a kéz megszorítása) fog végigmenni a lánc elejétől a végéig. 5. Néhány próbakörrel érdemes gyakorolni. 6. „A lánc elején” lévő személynek legyen nyitva a szeme, a többiek csukják be a szemüket. A vezető elmondja, hogy az inger elindítását azzal fogja jelezni, hogy megérinti „a lánc elején” lévő személy vállát. Amikor a vezető azt mondja „állj”, le kell állni az inger továbbadásával. 7. Meg kell kérni a csoport tagjait, hogy nyissák ki a szemüket; kérje meg a résztvevőket, hogy
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
Egy gyors tevékenység, amely segítségével kideríthető, milyen gyorsan érnek körbe a dolgok egy közösségen belül. A csoport megtapasztalja, milyen egy kommunikációs lánc részének lenni. Egy jelrendszer részeivé válnak, és megélhetik, milyen továbbadni a dolgokat, illetve azt, hogy az információk és bizonyos tettek, milyen gyorsan terjednek tovább. Az információtovábbítás pozitív és negatív oldalának megfigyelése, és az ilyen esetek következményeinek vizsgálata.
A tevékenység egy rendkívül gyors, ingert alkalmazó gyakorlat, ami a pletykák és az egyes gondolkodásmódok megvitatására fókuszál, illetve arra, hogy mi történik az információk megosztásakor, továbbadásakor. Érdemes lehet a gyakorlatot úgy végezni, hogy a résztvevők a kör több részét is kipróbálják, így megtapasztalhatják, milyen érzés a lánc egyes pontjain állni. Az egyes párokat is érdemes váltogatni, mert mindenki másképp tud együtt dolgozni. Vezetőként az Ön felelőssége, hogy a helyek megváltoztatása az egyes körök után „természetes” legyen, ne pedig büntetőeszközként alkalmazza. Vezetőként minden kör után megkérdezheti, hogy milyennek találják a résztvevők a gyakorlatot, és kérheti, hogy jelentkezéssel válaszoljanak, stb. Csak pár kör után menjen tovább a kérdésekre.
15
jelentkezzenek azok, akiknek megszorították a kezét. 8. A folyamatot meg lehet ismételni párszor (a lánc kezdeti és végpontja közben módosítható). 9. A vezető bármikor megérintheti a saját vállát is ahelyett, hogy valódi ingert indítana el, így a csoport azt gondolhatja vagy úgy hallhatja, hogy megtörtént az inger elindítása, azonban az is előfordulhat, hogy valójában nem is lett elindítva vagy nem ért végig. Kikérdezés:
Mit tapasztaltatok? Milyen volt várni, hogy megszorítsák a kezeteket? Volt bárki, aki megállt egy kicsit vagy várt, mielőtt továbbadta az ingert? Miért? Volt bárki, aki az „állj” szó elhangzása után továbbadta az ingert? Miért fordulhat elő ilyen? Mit képviselhet az inger egy társadalomban vagy egy csoportban? Mit gondoltok, ha egy elképzelés vagy egy tett végigért, akkor az már visszafordíthatatlan? Visszaszerezhető az inger? Amikor egy közösségben feszültség tapasztalható, akkor mi történhet, ha pletykák terjednek el? Mit gondoltok, milyen nehéz lehetett Billy közösségében olyasvalakinek, aki nem értett egyet a pletykákkal? Előfordult már veletek, hogy egyetlen apró dologgal valami nagyobb történést idéztetek elő?
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
16
NEM ÚGY, MINT A FILMEKBEN… TEVÉKENYSÉG
KÉPZÉSI KIMENETELEK
Gyakorlat: Filmnézés, 2. fejezet: Nem pont úgy, mint a filmekben...
Időtartam: 10 perc, Prezi diák: 40
A film alábbi részét nézzék meg: 3:35-6:26 Most újra megnézzük a film közepét, hogy részletesebben megvizsgáljunk néhány álláspontot. Kikérdezés:
Mit gondoltok, Billy valóban tisztában volt azzal, hogy milyen helyzetbe került? Mi mást tehetett volna? Ugyanazt tette Billy, mint amit a családjával tettek? Miért segítettek mások Billynek bosszút állni? Van bárkinek még hozzáfűznivalója?
1 óra
OKTATÁSI PONTOK
A résztvevők mélyebben megértik Billy történetét. Láthatják és hallhatják, hogyan vezette le a fájdalmát, és hogy miként befolyásolták őt a közösség azon tagjai, akik „az ő oldalán állnak”. Ez a fejezet arra világít rá, hogy „hogyan jutnak el az emberek egy olyan pontra, ahonnan már nincs visszaút”.
A film tartalma elég mélyreható, ezért előfordulhat, hogy a résztvevőknek időre lesz szükségük, amíg bele tudják képzelni magukat Billy helyzetébe.
Arra ösztönzi a csoportot, hogy átgondolják a valódi és a filmekben látható képzeletbeli erőszak közötti különbséget, illetve mindazt, amit a
Ezek a képek bizonyos esetekben elég felkavaróak. Ezért előfordulhat, hogy érdemes felkészíteni erre a csoportot, és megkérheti őket, hogy adott esetben próbálják kordában tartani
Gyakorlat: Valóság vagy kitaláció? Időtartam: 30 perc, Prezi diák: 41–53
1. Ossza fel a csapatot négy kisebb csoportra. Mondja el, hogy néhány képet fognak látni, és azokkal
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
17
kapcsolatban fognak néhány kulcskérdést megválaszolni. A kérdések a flipchart táblán vagy a fehér táblán láthatóak. A kérdéseket csoportként kell megvitatniuk, a válaszokat pedig a kiosztott lapokra kell leírniuk.
A kérdések a következők:
Mi tűnik fel nektek a képen? Mit éreztek, amikor a képre néztek? Mit tudunk meg a képből? Milyen üzenetet próbál a kép számunkra közvetíteni? Mit tudhatunk meg a képről? Milyen hatása lehet annak, ha megosztják ezt a képet? (Mit gondolhatnak a kép alapján mások, és milyen benyomást kelthet a megosztó személyről)
média és a közösségi média ezek kapcsán közvetít. Arra biztatja a csoportokat, hogy vessék össze az ilyen képeket, és vizsgálják meg, miért tartják nagyra ezeket a képeket vagy miért változtatnak rajtuk, hogy más valóságot láttassanak. Átgondolni az erőszak valódi emberekre gyakorolt tényleges hatásait. Átgondolni a képek megosztásának következményeit vagy azt, hogy mit okozhat, ha nincsenek tisztában azok kihatásával.
az érzéseiket.
2. A gyakorlat során az egyes Prezi képeket körülbelül 30 másodpercig mutassa a résztvevőknek. 3. Ha végigért a képeken, kérje meg a csoportot, hogy mondják el, mire jutottak. Mindegyik képet mutassa meg újra az egész csoportnak, és miközben gondolkodnak, tegyen fel nyitott kérdéseket arra vonatkozóan, hogy hogyan vonták le a következtetéseiket. Zárja le ezt a szakaszt azzal, hogy röviden elmondja, honnan származik a kép, és röviden ismerteti a mögöttes tudnivalókat róla. Lásd a csatolt adatlapot a
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
18
33. oldalon. 4. Ha kiderítette, hogy mire jutottak a csoportok, a lezárást a követően kérje meg őket, hogy gondolják át az alábbi kérdéseket (ezek egyenként fognak megjelenni a Prezi-n). Kikérdezés –
Mit mondanak számunkra ezek a képek, és mi Billy történetének üzenete? Mi táplálja az erőszak iránti érzéketlenségünket?
5. A lezárás során gondoskodjon róla, hogy a legfontosabb tanulási pontokra kitérjenek. Akár visszautalhat néhány kulcsfontosságú, a csoport által felhozott érdemi részre az erőszakkal és a valóság kontra fikció témájával kapcsolatos üzenet nyomatékosítása érdekében.
Beszélgetés: A hullám-effektus Időtartam: 25 perc, Prezi diák: 54–58
1. Ossza fel a csapatot újra 4-5 kisebb csoportra. 2. Kérje meg a csoportokat, hogy gondolják át, kik azok a személyek, akikre az alábbi események hatással lehettek:
a. Billy édesapjának halála b. A Billy által elkövetett gyilkosság
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
Ez a gyakorlat segít a csoportnak átgondolni, hogy mik a következményei az emberek tetteinek mindkét esetben. Felismerni, hogy ez nem csak a közeli érintettekre van hatással, hanem szélesebb körben is kihat, és akár hosszabb távú következményekkel is jár. Empátiát ébreszt, illetve átgondoltatja a résztvevőkkel, milyen
Ez a gyakorlat a hullám-effektusra fókuszál, és a célja az, hogy megértesse, tetteink a közvetlen hatásaikon túl is következményekkel járhatnak. Ezenfelül az erőszak körforgásáról is szól, illetve arról, hogy hogyan sarkallhatják a tettek az embereket újra és újra fájdalom okozására. Az a kérdés is felmerül, hogy a körforgás milyen ponton szakítható meg. Ezt a következő fejezetben fogják
19
hatást idézhetnek elő saját tetteik. Emlékeztesse őket, hogy minden érintettre gondoljanak, illetve azt is fontolják meg, hogy kire volt az esemény közvetlen vagy közvetett hatással.
megvizsgálni. A beszélgetés itt elég mélyreható lehet, ezért készüljön fel, hogy a feladat szükség esetén több időt vehet igénybe.
3. Kérje meg, hogy nagy lapokra írják le filctollal, mire jutottak. Az érintetteket tetszőlegesen felsorolhatják listaszerűen vagy egy pókábrát is rajzolhatnak róluk. 4. A csoportoknak 10 percük van arra, hogy a lehető legtöbb érintettet összeszedjék. 5. 10 perc után kérje meg őket, hogy mondják el együtt, mire jutottak. 6. A vezető adott esetben kiegészítheti őket.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
20
EGY ANYA FIA TEVÉKENYSÉG
15 perc
KÉPZÉSI KIMENETELEK
OKTATÁSI PONTOK
Gyakorlat: Tárd ki a karom Időtartam: 10 perc, Prezi diák: 61
1. A vezető a csoport előtt áll, akik egyfajta közönségként gyűlnek össze, és elmondja nekik, hogy a feladat problémamegoldás lesz.
2. A vezető kéri, hogy pár önkéntes megfigyelőként jegyezze le, mit lát és mit hall.
3. A vezető ezután a következőt mondja: „Most keresztbe teszem a karomat, és a ti feladatotok elérni, hogy kitárjam a nélkül, hogy megérintenétek engem, magatokat vagy bármilyen tárgyat. Csak szavakkal kell ezt elérnetek – vagyis nem érinthettek meg.” A vezető csak akkor tárja ki a karját, ha egy résztvevő kinyújtja a kezét, hogy kezet fogjon vele.
A résztvevőket egy kommunikációs és problémamegoldó folyamatba vonja be. Annak meghatározása, hogy az egyes személyek és a csoport egésze hogyan reagál a kihívásokra. A vezető ráveheti az embereket, hogy a frusztráció okozta szokásos magatartástól eltérően reagáljanak.
A gyakorlat kipróbálása előtt a vezetőnek kell gondoskodnia róla, hogy átgondolják, milyen dolgok merülhetnek fel. A gyakorlat lényege, hogy megtörjék a szokásokat, illetve, hogy felismerjék, kényszerhelyzetnek tűnő szituációban sem lehet az erőszak a megoldás. Az alábbi mondatok segíthetnek:
Működik ez? Miért nem beszéltek meg egy csoportstratégiát?
Arra is ösztönözheti a csoportot, hogy kísérletezzenek egymással, hogy lássák, milyen érzés a másik oldalon lenni.
4. Ha a csoportnak ez túl nagy kihívást jelent, a vezető segíthet néhány irányadó kérdéssel.
„Működik ez a megközelítés?”
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
21
„Mikkel lehetne rávenni, hogy kitárjam a karomat?” Kikérdezés:
Milyen érzés volt, amikor próbálkoztatok? Milyen stratégiák voltak a leggyakoribbak? Gondoltatok arra, hogy sikerülni fog? Volt bárki, aki feladta volna? Volt bárki, aki megszegte volna a szabályokat? A valós életben hol találkozhatunk ezekkel a dolgokkal? Mi akadályozta meg az embereket abban, hogy erőszakot alkalmazzanak?
Gyakorlat: Filmnézés, 3. fejezet: Az anya és gyermeke
A film legvége.
Itt ne tegyen fel kérdéseket, mert a feladat után reflexiós rész következik.
Fordulópontok Billy számára. A kiváltó októl és az erőszaktól
Fontos, hogy a csoport a felmerülő összes témát megvizsgálhassa ennél a résznél, hiszen nem csak a vallás
Időtartam: 10 perc, Prezi diák: 62 A film alábbi részét nézzék meg: 6:26-10:47 Mondja el a csoportnak, hogy újra meg fogják nézi a film végét. Mondja el, hogy azokat a tényezőket fogják megvizsgálni, amelyek segítettek Billynek felhagyni az erőszakkal és változtatni az életén.
Reflexiós szakasz Időtartam: 20 perc, Prezi diák: 63
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
22
Milyen témák merülnek fel ebben a részben? Mi volt a fordulópont Billy számára? Mit mond arról, hogy milyen hatással volt rá Gladys Blackwell karácsonyi látogatása 1980ban? (Érzések és gondolatok) Hogyan hatott ez Billyre a látogatás után?
*Fontos, hogy a csoport minden felmerülő témát végigvehessen, mivel a vallás az erőszakos szélsőségesség kapcsán mellékes, illetve védelmező tényezőnek is tekinthető. Ezenfelül előfordulhat, hogy néhány fiatal másoktól eltérően ragadja meg a témát. A vallás, mint olyan, fontos segítő tényező, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy számos különböző esemény vitte Billyt a változás útjára.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
való eltávolodás kihívásai. A vallás, mint megoldás néhány ember számára.
segített Billynek változtatni az életén. Az egyes események, és az egyre több felmerülő kétség és aggály halmozott hatása idézte elő a változást. Gladys látogatása során Billy láthatta, hogyan vezetheti le az energiáját, aminek köszönhetően megtalálta a kiutat az erőszak világából. Fontos, hogy a vezető rámutasson arra, hogy Billy elkötelezettsége a kereszténység iránt döntő szerepet játszott a változás során.
23
REFLEXIÓ TEVÉKENYSÉG Nézzék meg a Billyről szóló filmet teljes egészében még egyszer utoljára
40 perc
KÉPZÉSI KIMENETELEK
OKTATÁSI PONTOK
A csoport még egyszer átgondolhatja a történetet, és felkészíthető a reflexiós részre.
A fennmaradó idő függvényében opcionális.
A tevékenység lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját társaikkal kis csoportokban beszélgessenek, így kifejezésre juttathatják saját gondolataikat. A résztvevők a kisebb csoportok által nyújtott biztonságos környezetben beszélhetik meg a különböző lehetőségeket. Egyértelművé teszi a fájdalom/erőszak esetleges körforgását.
Érdemes lehet a teremben körbejárni és megfigyelni a beszélgetéseket, illetve alkalmanként esetleg visszaterelni azt a témához.
Időtartam: 10 perc, Prezi diák: 65 A fennmaradó idő függvényében ez opcionális lehet.
Gyakorlat: Csoportreflexiós tevékenység: Az áldozatoknak fel kell áldozniuk magukat? Időtartam: 30 perc, Prezi diák: 66 Ez egy csoportos beszélgetés, amely során kisebb (kb. öt fős) csoportokat kell kialakítani.
1. Ossza fel még egyszer a csoportot úgy, hogy a résztvevők ne a barátaikkal dolgozzanak együtt. Kérje meg a csoportokat, hogy üljenek egymástól távol.
2. Mindegyik csoport kap egy lapot és tollakat. Kérje meg őket, hogy írják le a beszélgetésüket.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
Fontos kiemelni, hogy nincsenek előre meghatározott válaszok, a lényeg a beszélgetés és az elképzelések megosztása.
24
3. Az alábbiak átgondolására 15 percet kapnak:
Mit gondoltok, mi befolyásolta Billyt abban a választásában, hogy hogyan kezelje a fájdalmát? Mire van szüksége az áldozatoknak? Törvényszerű, hogy az áldozatok mindig áldozattá váljanak? Mi az, ami rövid időn belül segíthetett Billynek, és megakadályozta abban, hogy erőszakhoz folyamodjon? Mit gondoltok, ti hogyan reagáltatok volna Billy helyében?
A beszélgetés közben a vezető minden csoporthoz odamegy, és megkéri a résztvevőket, hogy jelöljenek ki egy felszólalót, aki röviden ismerteti a többiek között történt beszélgetés lényegét. 4. Lezárásként a teljes csoporttal együttesen beszéljék meg a meglátásokat. Itt szintén nincsenek jó vagy rossz válaszok – az a lényeg, hogy a csoportok milyen tanulságokat vonnak le a filmből. 5. Köszönje meg a csoportnak a részvételt, és zárja le ezt a részt.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
25
GYAKORLAT: AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁGI KONFLIKTUS KRONOLÓGIÁJA
Becslések szerint a kelták Kr. e. 600 és Kr. e. 300 között érkeztek Britannia és Írország területére. Az 5. század elején/közepén keresztény misszionáriusok (Szent Patrikkal együtt) érkeztek Írországba, és a kereszténység átvette a helyi pogány vallás helyét. Úgy tartják, hogy a vikingek a 8. és 9. század környékén érkeztek Írországba, beleolvadtak az ír társadalomba és letelepedtek. Valószínűleg a vikingek alapították Dublin-t, amely 988-ban Írország fővárosa lett. A normannok körülbelül a 12. században érkeztek. Falakkal körülvett városokat, várakat és templomokat építettek. VIII. Henrik király 1534-ben az angol egyház fejének tette meg magát, és biztosította, hogy az ír parlament Írország királyának koronázza 1541-ben. A történelem ezen szakaszában több ezer angol és skót protestáns betelepülő érkezett az országba a „Betelepítés” politikájának köszönhetően. A legnagyobb és legsikeresebb betelepítés Ulster-ben volt (amely a mai Észak-Írország területén található). A 17. század kemény időszakot hozott Írország számára. Szigorú büntető törvényekkel sújtották a helyi ír katolikusokat. Ezek a törvények a katolikusok hatalmának megtörésére szolgáltak, megtagadták tőlük a jogot például föld bérbevételére vagy bérbeadására egy bizonyos érték felett, törvényen kívül helyezték a katolikus templomokat és a papságot, és megtiltották számukra, hogy magasabb oktatásban részesüljenek, kivéve persze, ha áttértek a protestáns hitre. Becslések szerint a 18. században csupán a katolikusok 5%-a rendelkezett földbirtokkal Írországban. A 18. század során London átvette a hatalmat Írországtól. A francia forradalom által inspirálva 1791-ben létrejött az ún. Egyesült Írek Szövetsége (United Irishmen), amelynek célja az írek összefogása volt vallástól függetlenül, hogy megreformálják és csökkentsék a brit hatalmat Írországban. A mozgalom vezetője egy fiatal dublini protestáns, Theobald Wolfe Tone volt. Az Egyesült Írek Szövetsége inspirálta a fegyveres felkelést 1798-ban. A franciáktól érkező segélykísérletek ellenére a felkelést 1801-ben leverték, és az Egyesülési törvénnyel (Act of Union) Írországot politikailag egyesítették Britanniával. 1829-ben Írország legnagyobb vezetőinek egyike, Daniel O'Connell (aki a „nagy felszabadítóként” is ismert) fontos szerepet játszott a katolikus emancipációról szóló törvény megalkotásában a londoni parlamentben. Sikerült elérnie, hogy a katolikusok szavazati jogának tilalmára vonatkozó törvényt eltöröljék, és hogy a londoni parlament tagjai lehessenek. A sikert követően O'Connell szerette volna, ha eltörlik az egyesülésről szóló törvényt (Act of Union), és visszaállítják az ír parlamentet. Ez azonban túl nagy feladat volt, és O'Connell erőszakmentes megközelítése kevésnek bizonyult ehhez. A burgonya volt Írország alapvető élelmiszere. Amikor 1845 és 1847 között burgonyavész söpört végig az országon, becslések szerint több mint 2 millió ember halt meg vagy kényszerült elhagyni Írországot.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
26
A brit kormány reakciója is hozzájárult a katasztrófához, mivel a kereskedelmi egyezmények még mindig London ellenőrzése alatt álltak. Miközben több százezer ember az éhhalál szélén állt, Írországnak nagy mennyiségű búzát és tejterméket kellett Britanniába és a tengerentúlra exportálnia. Az Írországból kivándorlók legnagyobb része innentől kezdve leginkább az Egyesült Államok felé vette az irányt. Britannia Írország feletti irányítását illetően csekély változás történt, Charles Stewart Parnell (1846-91) önrendelkezés (Home Rule) megvalósítására (önkormányzat ill. jogkörök átruházása) irányuló törekvéseit megelőzően. Parnell-nek nem sikerült elérnie az önrendelkezés megvalósítását, de nagy hatással volt a brit és ír politikára. Az észak-írországi Ulster-ben a lakosok nagy része protestáns volt. Ők aggódtak az esetleges önrendelkezés létrejötte miatt, mivel így protestáns kisebbséggé váltak volna egy katolikus többségű független Írországban. Ők a Britanniával való uniót támogatták. Az unionista pártot Sir Edward Carson vezette. Carson azzal fenyegetőzött, hogy fegyveres harcot indítanak Észak-Írország leválásáért abban az esetben, ha Írország elnyeri a függetlenségét. Az önrendelkezésről szóló törvénytervezetet (Home Rule Bill) 1912-ben elfogadták, de nem emelkedett törvényerőre. Az önrendelkezésről szóló törvényt (Home Rule Act) az első világháború kitörése függesztette fel. Sok ír nacionalista úgy gondolta, hogy megkapják az önrendelkezési jogot a háború után, ha támogatják Britannia háborús törekvéseit. 1916. április 24-én (húsvét hétfőn) két fegyveres felkelő csoport, az Ír Önkéntesek (Irish Volunteers) és az Ír Polgári Hadsereg (Irish Citizen Army) stratégiai pontokat foglalt el Dublin területén. Dublin központjában a Főposta előtt (GPO-General Post Office) Padraig Pearse felolvasta a köztársasági kiáltványt, amely Írországot Britanniától független köztársasággá nyilvánította. Több összecsapás is történt, amely mindkét oldalon és a polgári lakosság körében is sebesültekkel járt. A húsvéti felkelés április 30-án ért véget, a felkelők megadták magukat. A lakosság nagyobb része ténylegesen a felkelés ellen volt. A közvélemény azonban megváltozott, amikor a brit vezetés kivégeztetette a felkelés több vezetőjét és résztvevőjét. A kiáltvány mind a hét aláíróját kivégeztették, Pearse-t és Conolly-t is beleértve. Két, a felkelésben részt vevő kulcsszereplő elkerülte a kivégzést: Éamon de Valera és Michael Collins. Az 1918 decemberében tartott választásokon az Éamon de Valera által vezetett Sinn Féin párt többséget ért el a Írországi székhelyű alsóházban. 1919. január 21-én az alsóház Sinn Féin tagjai összegyűltek Dublinban és megalakították az Ír Köztársaság parlamentjét Dáil Éireann néven és egyoldalúan kinyilvánították az egész sziget feletti hatalmat. 1919 és 1921 között zajlott az ún. függetlenségi háború, ahol az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army) – az újonnan kinyilvánított Ír Köztársaság hadserege – gerillaharcot folytatott a brit erőkkel szemben. 1921. decemberben az ír és brit hatóságok aláírtak egy egyezményt. Habár végül ez egy bizonyos szintű, egyértelmű függetlenséget biztosított Írországnak, az egyezmény tartalma megosztotta a civil és politikai közvéleményt. A megosztottságot az idézte elő, hogy Írországot két részre osztották: Észak-Írországra (6 megye) és Ír Szabadállamra (26 megye), amelyet 1922-ben alapítottak.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
27
A közvélemény megosztottsága Írországban polgárháborúhoz vezetett (1922-1923). A polgárháborúban az egyezményt támogatók és az egyezményt ellenzők álltak egymással szemben, a támogatókat Collins, az ellenzőket de Valera vezette. A polgárháború következményei a mai napig láthatók, mivel két nagy politikai párt alakult ki Írországban a polgárháborúban egymással szemben álló felek nyomán: Fine Gael (egyezményt támogató) és Fianna Fáil (egyezményellenes) párt. A polgárháborút követően viszonylagos politikai stabilitást biztosító időszak következett. Az Ír Szabadállamot létrehozó, az Írország kormányáról szóló 1920. évi törvény értelmében létrehozták Észak-Írország parlamentjét. A parlament protestáns többségű volt, de az évtizedeken át tartó viszonylagos politikai stabilitás felborult az 1960-as évek végén a katolikusok rendszeres diszkriminációja miatt.
Északír problémák – Billy-vel kapcsolatos háttér-információk és történelmi kontextus
Az északír problémák 1968-ban kezdődtek, és az 1998-as Belfasti Nagypénteki egyezménnyel (Good Friday Agreement) értek véget, habár a régióban még nem valósult meg a teljes stabilitás. A konfliktus a nacionalista/katolikus kisebbség unionista/protestáns többség általi diszkriminációban és a régió Egyesült Királyságon belüli kérdéses helyzetében gyökerezett. Noha a konfliktus főként Észak-Írországban zajlott, néha beszivárgott az Ír Köztársaságva, Angliába és Európába is. Habár leginkább politikai konfliktus volt, fontos etnikai és felekezeti összefüggések is megfigyelhetők. o Kulcskérdés volt Észak-Írország alkotmányos státusza – az unionisták azt szerették volna, ha brit marad az Egyesült Királyság részeként, míg a nacionalisták szerettek volna leválni az Egyesült Királyságról és csatlakozni az egyesült Írországhoz (a köztársaság mellett). A konfliktus legfőképp a nacionalisták (leginkább önmagukat írként és/vagy római katolikusként meghatározók) és az unionisták (leginkább önmagukat britként és/vagy protestánsként meghatározók) között zajlott. Összességében a zavargásoknak több mint 50 000 ember esett áldozatul. o A statisztikák szerint több mint 47 000 ember megsérült, 3500 ember meghalt (ezek 52%-a civil áldozat volt, 32%-a a brit biztonsági erők tagja, 16%-a pedig a félkatonai csoportok tagja volt). o A legtöbb halálos áldozat Belfast-ban (különösen Kelet- és Észak-Belfast-ban), illetve Armagh és Tyrone megyékben volt. A legfőbb félkatonai szervezetek az alábbiak voltak: o Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army - IRA) gyökerei egészen az dublini 1916. évi húsvéti felkelésig és az Írország megosztottságához vezető függetlenségi háborúig nyúlik vissza. Az 1960-as években az IRA szétvált hivatalos IRA (Official IRA) és ideiglenes IRA (Provisional IRA) szárnyra.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
28
o Az Ulsteri Önkéntes Erők (Ulster Volunteer Force - UVF), amely azokról az önkéntesekről kapta a nevét, akik azért harcoltak, hogy megvédjék brit identitásukat az első világháború alatt. Az 1969-et követő időszakig nem tekintették őket terrorista szervezetnek, mígnem az IRA kampányára válaszul válogatás nélkül, vallási alapon alkalmaztak erőszakot a katolikusokkal szemben. A félkatonai csoportok által okozott halálesetek száma: o IRA – 1696 (49%) o UVF – 396 (11%) o Brit haderő (British Army) – 299 (9%) o Hivatalos IRA (Official IRA) – 51 Halálesetek közösségek szerint szerint: o Protestánsok – 1250 o Katolikus közösségek – 1525 o Nem Észak-Írországból – 691 Főbb események: o 1972 – Véres vasárnap és véres péntek, 1972 a legvéresebb év volt a konfliktus során. o 1984 – Brighton: az IRA által robbantott bomba 5 ember halálát okozza a Grand Hotelben, további 34 ember sebesül meg. o 1996 – A béketárgyalások megrekednek, visszatér az erőszak: bombát robbantanak a Canary Wharf negyedben. o 1998 – Belfast (Nagypénteki egyezmény). Vizuális történetírás / vizuális anyagok: 1900-as évek: A brit kormány elveszíti az ellenőrzését Dél-Írország felett 1921: Írország két részre szakad: o Dél – Ír Szabadállam – nagyrészt katolikus o Észak – nagyrészt protestáns 1949 – Az Ír Szabadállamból Ír Köztársaság lesz
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
29
1. 2. (elérési hely: http://cain.ulst.ac.uk/victims/gis/maps/gismaps-04.html )
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
30
3. 4. (elérési hely: https://en.wikipedia.org/wiki/Terminology_of_the_British_Isles)
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
31
5. 6. (elérési hely: http://www.zum.de/whkmla/region/britain/xireland.html)
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
32
GYAKORLAT: VALÓSÁG VAGY KITALÁCIÓ? 1. kép: Ez a kép az Amerika kapitány című filmben látható: Polgárháború, 2016 (http://marvel.com/movies/movie/219/captain_america_civil_war). A film cselekményének leírása: A Bosszúállók akcióiba való politikai beavatkozás miatt felbomlik a korábbi szövetség Amerika kapitány és a Vasember között. A képen Amerika kapitány és (a Vasember elleni) szövetségesei láthatóak, ahogyan éppen futva igyekeznek kivédeni egy feltételezhetően a háttérben látható épület vagy repülő elleni támadást. A szereplők arca láthatóan elszántságot és összpontosítást tükröz. Érdekesség:
Ezek a szereplők és a Marvel filmek egy olyan franchise rendszer részei, amely számos korosztály körében rendkívül népszerű és jól ismert, illetve eddig bruttó 8 649 668 183 amerikai dollár hasznot termelt
A fiatal generációk idealizálják a szuperhősöket, mert bennük látják megmentőiket a korrupt szervezetek (a hétköznapi kíméletlen gazemberek és a korrupt hatalmak) ellen. Ezek a szereplők és filmek fontos kulturális hivatkozási alapként szolgálnak a fiatalok számára, akik meríthetnek a karakterek egy elképzelt világban megélt tapasztalataiból.
A reptéri környezet sokak számára ismerős, így lehetővé teszi, hogy valósnak érzékeljük a helyzetet.
A kép hangsúlyos pontjai a következők: az elöl látható szereplők, Amerika kapitány színei (piros, fehér és kék - ettől lesz hazafias); a robbanás vagy a veszély a képen nem fontos, azonban közvetetten vonatkoztatási pontként jelen van.
Forrás: https://www.google.co.uk/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fwww.trbimg.com%2Fimg-56e1b30e%2Fturbine%2Fla-et-hc-marvels-captain-america-civil-warpictures%2F650%2F650x366&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.chicagotribune.com%2Fentertainment%2Fmovies%2Fct-captain-america-spider-man-20160311story.html&docid=TiIyN_Gvi3cHzM&tbnid=Hg_rJ_LPWgRc4M%3A&w=650&h=366&client=safari&bih=1242&biw=1040&ved=0ahUKEwit1Y735N7NAhWk BcAKHdvNAXAQxiAIBigE&iact=c&ictx=1
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
33
2. kép: Ez a kép egy Star Wars filmben látható: VII. rész – Az ébredő Erő, 2015 (http://www.starwars.com/the-force-awakens). A film cselekményének leírása: A Galaktikus Birodalom bukása után három évtizeddel új veszély fenyeget. Az Első Rend megpróbál uralkodni a galaxis felett, és csak egy hősökből álló szedett-vetett csoport állíthatja meg őket a felkelők segítségével. A képen látható szereplők - Rey (bal oldalon) és Finn (jobb oldalon) - az Első Rend támadása elől szaladnak. A háttérben lövések vagy egy rakéta okozta füst látható. A szereplők arca sietséget és pánikot tükröz. Érdekesség:
A Star Wars története egészen 1970-ig nyúlik vissza. A több korosztály körében jól ismert és kedvelt franchise létrehozója George Lucas.
Csakúgy, mint az Amerika kapitány, ez a sorozat is egy kulturális (fiktív) kortárs hivatkozási alap a fiatalok számára, akik meríthetnek a szereplők tapasztalataiból.
A képen az elöl látható Rey, és a háttérben látható robbanás a hangsúlyos.
Forrás: https://www.google.co.uk/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fstatic4.businessinsider.com%2Fimage%2F553032e86da8112d78b27f82-1200-522%2Frey-finn-starwars-episode-vii.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.businessinsider.com%2Fstar-wars-episode-vii-teaser-analysis-2015-4&docid=0o0rSyKQH67FM&tbnid=wfb_YGUNCo5QFM%3A&w=1200&h=511&bih=1170&biw=980&ved=0ahUKEwjIss6A4t7NAhVHLMAKHZkVDogQxiAIBSgD&iact=c&ictx=1
3. kép: Ez a kép szintén a Bosszúállók sorozat 2012-es epizódjában látható. A képen rendőrök és öltönyös férfiak láthatóak, akik egy robbanás elől, égő autók között próbálnak elmenekülni. Érdekesség:
Habár ez egy filmből vett jelenet, nehezen megkülönböztethető a való életben is esetlegesen előforduló helyzettől.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
34
A robbanás élénk színű, és hangsúlyos a képen.
Az autók és taxik (a jellegzetes New York-i sárga taxik) ismerős vonatkoztatási pontokként szolgálnak a közönség számára.
Forrás: http://www.therichest.com/luxury/auto/the-10-best-car-explosions-in-films/
4. kép: Ez a kép egy 372 sérültet követelő öngyilkos merénylet után készült, amit 2012-ben a szíriai Damaszkuszban követtek el. Érdekesség:
Ez az első kép, amit valóban megtörtént szituációban készítettek, azonban csakúgy, mint a korábbi kép esetében, itt is nehéz megkülönböztetni, hogy egy filmből vagy a valós életből származik.
A robbanás élénk és vibráló színein, illetve a kiégett kocsi(ko)n és a törmeléken van a hangsúly. A másik hangsúlyos rész a pusztítás fölött gomolygó füst. A képen az emberek nincsenek kihangsúlyozva és nem szolgálnak vonatkoztatási pontként sem.
Forrás: https://www.google.co.uk/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjs687V5N7NAhVoDcAKHaYoAK8QjhwIBQ& url=http%3A%2F%2Fwww.mirror.co.uk%2Fnews%2Fworld-news%2Fsyria-suicide-bomb-slaughter-55827791&bvm=bv.126130881,d.ZGg&psig=AFQjCNEDQJpz31bHM7EvPj_3r6og1YBn4g&ust=1467892719533415
5. kép: A képet a CNN készítette egy Gázában létesített ENSZ-menedékhelyről, amelyben 16 ember életét veszítette, amikor 2014. júliusban megtámadták a menedékhelyet. A képen a támadást követő füstfelhőből menekülő emberek láthatók.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
35
Érdekesség:
A háttérben gomolygó füstfelhő és szétrepülő törmelékek láthatók, miközben a kép előterében az emberek próbálnak elfutni a támadás helyszínéről.
A menekülés közben az elesett embertársában elbotló, narancssárga pólós fiatalember erős kontrasztban áll a szürke háttérrel.
Forrás: https://www.google.co.uk/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjpzoqs4t7NAhUMCsAKHWUSA7EQjRwIBw&u rl=http%3A%2F%2Fwww.cnn.com%2F2014%2F07%2F24%2Fworld%2Fmeast%2Fmideastcrisis%2F&psig=AFQjCNFdzOnMKV8spKNVJ_Wf55xH3x2OPw&ust=1467892099108122
6. kép: Ez a kép 2001 szeptemberében készült, amikor két repülőgépet szándékosan belevezettek a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) ikertornyaiba. A támadásokban több mint 2000 ember életét veszítette, és sokan megsérültek. A képen az látható, hogy az emberek próbálnak menekülni a támadások helyszínéről. Az arcukon pánik és riadalom látható. Érdekesség:
A repülőgépek tornyokba történő becsapódása után füstfelhő keletkezett, amely a kép hátterében látható.
A háttérben megfigyelhető a (megereszkedett) amerikai zászló.
A rendőrök és a civilek próbálnak elmenekülni a támadások helyszínéről – az arcukon pánik és riadalom látható.
A képen (többek között bal oldalon, a háttérben is) olyan sok ember látható, hogy nehéz lenne megszámolni őket.
A kép közepén az óratorony látható.
Forrás:
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
36
https://www.google.co.uk/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Ffarm7.static.flickr.com%2F6066%2F6135078100_082926521d_o.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fw ww.september11news.com%2Fnews%2Ftag%2F911%2F&docid=_n1pyybwE9OjlM&tbnid=2ffLEtqpCs3DgM%3A&w=630&h=497&bih=1170&biw=980&ved= 0ahUKEwii_dH04t7NAhXhDMAKHXjhA08QxiAIAg&iact=c&ictx=1
7. kép: Ez a kép a brüsszeli repülőtéren és metróban 2016-ban végrehajtott, összehangolt támadássorozat után készült. A kép közvetlenül a brüsszeli támadásokat követően számos kiadványban megjelent, valamint a közösségi médiában is nagy hangsúlyt kapott. A képen két nő látható, akik a támadásban megsérültek, de most fellélegezhetnek egy kicsit. Érdekesség:
A jobb oldalon látható nő (Nidhi Chaphekar, a Jet Airways dolgozója) kabátjának élénk sárga színe, valamint a nő poros és véres arca, illetőleg – feltételezhetően az öngyilkos merénylő által robbantott bomba következtében – leszakadt felső ruházata közötti kontraszt.
A bal oldalon látható nő a véres kezében tartja a telefonját.
Forrás: http://nytlive.nytimes.com/womenintheworld/2016/03/23/the-story-of-the-women-in-this-dramatic-photo-from-the-attacks-in-brussels/
8. kép: A kép 2015-ben készült egy párizsi kávézó előtt, ahol egy öngyilkos merénylő és egy vagy több fegyveres támadó összehangolt támadást hajtott végre. A támadásokban 130 ember életét veszítette, és sokan megsérültek. Érdekesség:
A kamera élesen ráfókuszált egy ember fehér lepellel letakart holttestére, aki a támadásban veszítette életét.
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
37
A bal oldalon, az előtérben egy rendőr/katona látható elmosódva.
A háttérben mentősök és más emberek láthatók.
A test és a háttérben látható korona közötti kontraszt.
A bal oldalon, a háttérben látható a kávézó cégére – ez lényegében a világon bárhol lehetne, nem kifejezetten Párizsban.
Forrás: http://www.miamiherald.com/news/nation-world/world/article44800977.html
Szélsőséges párbeszéd | Billy története | Tájékoztató csomag
38