Hajdúnánás Városi Önkormányzat
„VIZI – SÁRKÁNYOK” I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot és lakosságot. A továbbiakban egy túraevezéssel foglalkozó közösség megteremtése, majd a későbbiek folyamán versenyzők kinevelése is a távlati célok között található. Időpontja: 2011. október 08. szombat 9 óra Közös bemelegítés: 9 10 órától Helyszín: Hajdúnánás, Tuskóstó Résztvevők: 10 + 1 fős csapatok (+ 1 fő a dobos) 5 – 5 lány – fiú evezős / + 1 szabadon választott Vegyes csapatok évfolyamonként - / 5 – 6 – 7 – 8 általános iskola, illetve (7-8 Kőrösi). − A csapatok adják a 11 fős legénységet, a rendezők biztosítják az állandó kormányost mindkét hajóba. − Megrendezésre kerül az általános iskolai pedagógusok, középiskolai pedagógusok, önkormányzati dolgozók, rendőrség, tűzoltóság, mentők, sportegyesületek. − A középiskolások versenye (9-12) évfolyambontásban az előzőek szerint. Az általános iskolák 1-2-3-4. osztályos tanulói, valamint az érdeklődők a verseny végén szabadedzés formájában kipróbálhatják a sárkányhajókat, valamint a város tulajdonát képező kenukat. Jelentkezés: A szülő / gondviselő által aláírt Szülői Nyilatkozatok és a Nevezési Lapok leadásával a kijelölt tanároknál. Tanárok: Baross u.: Óvoda u.: Iskola u.: Polgári út: Ref. Ált. Isk.: Kőrösi Gimn.: Kőrösi Szk.: Kőrösi Szmk.: Jelentkezési határidő:
2011. október 05. szerda
Tervezett csapatszámok: Csapatok Óvoda Polgári u. út
Baross u.
Ref. Ált. I.
5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf.
1 1 2 2
1 1 1 1
1 1 1 1
9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.
1
-
-
Kőrösi 8.o. Gimn. -
Kőrösi Szakközép, szakképzés -
Kőrösi szakmunkás
1 1 1 1
Kőrösi 6.o. Gimn. 1 1
-
-
1 1 1
2 2 2 2
1 2 1 2
-
A verseny további meghívottjai (várható csapatszámok): Általános iskolai pedagógusok (2) Középiskolai pedagógusok (2) Önkormányzati dolgozók (2) Rendőrség (1) Tűzoltóság (1) Mentők (1) Sportegyesületek (2) A versenyforma: A verseny a Horgásztanya horgásztaván, kieséses, illetve vegyes rendszerben kerül lebonyolításra, évfolyamonkénti bontásban. Táv:
100 m
Díjazás: A résztvevő csapatok minden tagja emléklapot kap, míg az 1-3. helyezett csapat oklevéldíjazásban részesül. A verseny kiírója: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Rendező: Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület Technikai vezető: Nagy Gábor +36-70/372-1518 Egyéb: Az időjárásnak megfelelő vízi sportoláshoz szükséges ruházat, ill. váltóruha ajánlott! A versenyről videó és fényképfelvételek készülnek. Az eredményhirdetést követően, igény szerint a versenyen nem induló tanulóknak, ill. az alsó tagozatos gyerekeknek, a kísérőtanároknak és a szülőknek is biztosítjuk a sárkányhajózás kipróbálását. Büfét a tulajdonos biztosít. A MENTŐMELLÉNY HASZNÁLATA MINDEN RÉSZTVEVŐ KÖTRELEZŐ, MELYET A RENDEZŐK BIZTOSÍTANAK!
SZÁMÁRA
Melléklet 1.
IDŐREND (tájékoztató jelleggel) 9 00
Megnyitó
9 10
Közös bemelegítés
9 20
Csapatok sorsolásának megkezdése
9 30
5. évfolyam versenye
9 50
6. évfolyam versenye
10
10
7. évfolyam versenye
10
45
8. évfolyam versenye
11 20
9. évfolyam versenye
11 40
10. évfolyam versenye
12 00
11. évfolyam versenye
12 20
12. évfolyam versenye
13
00
Felnőtt csapatok versenye
14 00- 15 00
A hajók kipróbálásának lehetősége
Az időrend tájékoztató jellegű, mivel technikai akadályok felmerülhetnek az áthajózások között, előre pontos és biztos időrendet nem tudunk vállalni. (A technikai eszközök szűk keresztmetszete miatt. A csapatok sem saját hajóval, sem egyéni felszereléssel nem rendelkeznek. Előre a jelentkező csapatok pontos száma sem ismeretes.) Az eredményhirdetés a verseny alatt folyamatosan történik.
Melléklet 2.
NEVEZÉSI LAP A csapat neve: ……………………………………………………. Iskola/munkahely megnevezése: ……………………..………………………………………… ………………………………………………….…………………………………………… Évfolyam: ……………………..
S.sz.:
Név
Születési év
Diákigazolvány száma
Osztály
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. +1 Megjegyzés: Kiskorú esetén mellékletként csatolni szükséges a 11 db szülői/gondviselői nyilatkozat aláírt példányait! Minden korosztály hozza magával a diákigazolványát! Hajdúnánás, 2011. október …….
Melléklet 3.
NYILATKOZAT
Tudomásul veszem, hogy ……………..…………..……… nevű kiskorú gyermekem 2011. október 8-án evezős versenyen vesz részt a Tuskóstó horgásztavon. Alulírott szülő/gondviselő hozzájárulok, illetve engedélyezem a versenyen történő elindulását. A versenyen résztvevők csak a rendezők által biztosított mentőmellényben szállhatnak hajóba!
Hajdúnánás, 2011. október ……….
____________________________ Szülő/gondviselő aláírása