A MA GY A R B E N CÉ S KO N GRE GÁ CIÓ T Á J É KO ZT A TÓ LA P J A
VII. évfolyam 3. szám 2005. ősz
A
mikor mi keresztény katolikus magyarok istentiszteletre összegyűSzent István királynak, Főmonosto– lünk, és ma Szent István Királyunkra emlékezünk, ezt az emlékezést runk alapítójának évenként vissza– több tekintetben is rendkívül szép, ősi szövegek segítségével térő ünnepe arra késztet mind– tesszük. annyiunkat, hogy újra átgondoljuk Most hallottuk a mise szentírási szakaszait: a Példabeszédek könyvésaját – egyéni és közösségi – hiva– ből, majd történeti sorrendben Máté evangéliumából és Pál apostolnak az tásunk és küldetésünk lényegét, irá– efezusiaknak írt leveléből. Tudnunk kell, hogy ezek egyike sincs semmilyen nyultságát. A Bencés Hírlevél olva– történeti kapcsolatban Szent István királyunkkal. Olyan ősi és szent szövesóit Asztrik főapát úr augusztus 20gek ezek, amelyek illenek a mi magyar XI. századi történeti István-eseméán elmondott homíliájával erre a nyünkre. Azaz, ezek a szövegek remekül kifejezésre juttatják Szent István múlt és jövő metszéspontját vizsgáló szándékát. belső utazásra invitáljuk. Magyar népe keresztény hitre térítésével István biztos jövőt és még inSzerk. kább egy gyors európai beilleszkedést kívánt elérni. Nehéz lenne Jézus hasonlatánál találóbbat, jobb képsort segítségül hívni e szándék kifejezéséhez, mint a sziklára, a biztosra építkező okos, bölcs ember tettét szembeállítani az ostoba emberével, aki ingatag talajra, homokra építette házát. Istvánnak erkölcsi követelményekre is szüksége volt állama megszilárdításához. Erre a helyzetre sem lehetne alkalmasabb párhuzamot találni, mint az első keresztények helyzetét, akik nemrég tértek meg pogány bűneikből és tévelygéseikből és most Krisztust követik. Követik, de kísért a múlt, ezért állandóan figyelmeztetni kell őket, ahogy ezt Pál apostol az efezusiaknak írt levelében teszi: „Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattok”. A frissen megkeresztelt magyarok sem lehettek más helyzetben, ezért nagyszerű a párhuzam! Talán még találóbb, személyesen is kedves a Példabeszédek könyvéből vett részlet, amely ismét István apai törekvésével találkozik. Sok fontos van István számára, egyik legfontosabb mégis fiának, Imrének – akit „izzó szeretettel szeret” – nevelése, bölcsességre oktatása, hogy majd a folytatás is jó, és biztos legyen. (Ez a kitűnő szövegalkalmazási technika szinte még tökéletesebb a zsolozsma szövegeinek, az ősi zsoltárok keretverseinek megkomponálásában, összeállításában. István csodálatos egyénisége, tettei és szándékai rajzolódnak ki nagyon szemléletesen, mintegy kockákból összerakott mozaikkép, és mindez az ószövetségi szentírás mozaikjainak segítségével. Olyant idézek, ami monostorunk, Pannonhalma alapítására is vonatkozik: „Az Urat hívta segítségül, hozzá kiáltott szent hegyén, meghallgatta és erőssé tette őt, hogy legyőzze minden ellenségét”. Egyértelmű e szövegből, hogy István itt imádkozott a Koppány elleni harcba indulva, és meghallgatásra is talált. Vagy „Nem volt egyetlen népnek hozzá hasonló királya: mert szerette az Úr s kiválasztotta, hogy vezérelje egész népét”. A megmaradt Szent Jobbra is utalást találhatunk ebben az ősi szövegalkalmazásban: „Az Úrhoz, a mindenható Istenhez kiáltott, s az Úr erőt adott jobbjának, hogy legyőzze minden ellenségét.”) Az ószövetségből kölcsönzött királyszövegekből megrajzoljuk a XI. századi magyar eseményeket, ill. azok eszményi értelmezését adjuk, és ezt a szent liturgia, a szentmise szövegeinek állandóságával évenként megismételjük. Ezek a szövegek elénk állítják a keresztény uralkodót, aki maga is hisz Jézus Krisztusban, követi is annak erényeit, népét is erre vezeti, és az általa megszervezett állam és a benne létrehozott egyház szerkezetileg és tartalmilag is Krisztus ügyét képviseli és védi. Sőt ez a keresztény állam az egyház intézményrendszerét anyagi tekintetben is támogatja. Krisztus Evangéliuma mintegy felső segítséggel, de nem az égből, hanem a királyi erő magasságából és támogatásával árad a magyar nép szívébe. Mintha minden erő ebbe az irányba hatna, hogy az egész nép a katolikus keresztény hitre jusson és üdvözüljön. Ezek a gondolatok mind a mai óráig meghatározzák a keresztények, a mi gondolkodásunkat. A gond és a baj már régóta ott van, hogy az a történeti háttér, valóság, amit mi a liturgia révén éveként magunknak és a híveknek felvázolunk, nem létezik, nincs meg: pontosabban a valóságban, mert a történelemben már nem a XI. században járunk, hanem a XXI.-ben. Sem kereszténynek nem mondható Európa, sem keresztény királyunk nincsen, sem keresztény magyar államunk nincsen, sőt a sokrétű, pluralista magyar társadalom is elmegy mellettünk, vagy kiáll
SZÁMUNK
TARTALMÁBÓL
• A „Studia monastica” tanulmányi napokról • Beszámolók pannonhalmi iskolánk életéből
• Arcus Temporum művé– szeti fesztivál eseményei
• Szent Szabina ünnepe a Budapesti Rendházban
• Tricollis Cuvée 2004 – termékismertető
• Beszámoló Tihanyból, Győrből és Tiszaújfaluból
• A kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó élményei
• Beszélgetés Ágota nővér– rel közösségről, misszióról
1 PANNO
mögülünk, vagy észrevétlenül már ki is állt mögülünk, és mi gondolkodásmódunkkal légüres térben lebegünk. A régi szép időkről ábrándozunk, visszavágyjuk azokat, és ez sebezhetővé is tesz bennünket. A történelem nem tér vissza, legalábbis nem így tér vissza. Joggal merül fel a kérdés? Hát akkor mit tegyünk? Hogyan közelítsünk történelmünk István-eseményéhez? Nem igaz, amiben eddig hittünk? Igaz volt, testvéreim, csak már ma már nem úgy igaz. Az Evangélium változatlan, a környezete változott meg. Szent István királyunk minden királyi jóakarata, cselekedete és jótéteménye a történelmet akkoron meghatározó feudális modell és hatalmi szerkezeten belül valósult meg. Ez ma nincs, de van egy ország, adott a magyarság, a nemzet, amely manapság sokféle módon gondolkodik, megváltozott a hatalmi szerkezet. Aztán ma is adva van az egyház, amelyet evilági, külső hatalom nem nagyon kíván támogatni, hacsak nem felhasználni céljaira. Erre meg hagyatkozni nem lehet, ill. nem szabad. Összefoglalva: Szent István ünnepe feladatot ad mindannyiunknak. Feladatunk az, hogy a mi történeti István-eseményünknek új olvasatot keressünk. Az egyháznak csak egy, az evangéliumi-gyökerű olvasata lehetséges, amely egyedül Istenre hagyatkozva élővé teszi a Lélekben. Jézus Krisztus egyházának külső erő sem fenntartója, sem megtartója nem lehet. A keresztény élet nem külsődleges tagság, hanem életstílus, életforma, amely itt, a földön már a teljesebb életre vezet, és az örök életre is távlatot nyit. Lehet, hogy kevesebben leszünk, de csak akkor leszünk, ha a hívő, a keresztény életstílust, az evangéliumi normákat tudatosan vállaló keresztényekből áll az egyház és annak közösségei, akik az egyház önállóságára és függetlenségére törekszenek. Az elmúlt ezer esztendőben egy felülről építkező egyház tagjai voltunk, ezt a gondolkodásmódot is örököltük, az új olvasat szerint és valóságban is egy alulról épülő egyházmodellt kell szemünk előtt tartanunk. Szent István Királyunk tettében, hogy népe számára Jézus Krisztus evangéliuma mellett döntött, ez a lehetőség és az új olvasat is benne van. Ha Pál apostol szavait adjuk István ajkára, akkor mára szóló útmutatása teljesen egyértelmű és világos: „újuljatok meg gondolkodásmódotokban, újuljatok meg lélekben és érzéseitekben!” Olyan keresztényekre van szükség, akik az egyházat Jézus gondolata szerint építik. Olyanokra, akik a felebaráti szeretetet radikálisan valósítják meg elébb az egyház közösségén belül, majd minden jóakaratú ember irányában. Az egyház nem önmagáért, hanem az emberekért van. Nem kíván berendezkedni ebben a világban, mert tudja, hogy Isten történelemben vándorló népe, amelynek Istenen, a feltámadt Jézus Krisztus erején kívül nincs más támasza, legkevésbé külső erőre kíván támaszkodni. Hogyan kell István-eseményünket újraolvasni? István tévedett volna? Nem. Ő az evangéliumot a XI. század körülményei között adta népének, és ha mi hozzá, az ő apostoli tevékenységéhez igazán hűek akarunk maradni, akkor nem a XI. századi állapotokat kell szemünk előtt tartanunk, netán ezt akarnánk visszaállítani, hanem Jézus szabad és független örömhírét a MA keretei között akarjuk megélni és megvalósítani, hogy nekünk is és másoknak is több erő, több öröm fakadjon belőle. Szent István gyermeke az ő magyar népe. Amit Imrének mondott, az ránk is érvényes, és ha az Imrének adott testamentumot, tanácsokat megvalósítjuk, akkor a má-ban lesz életünk. Az intelmek nekünk szólnak, és történelmi helyzetünk új olvasatához segítenek: „Szeretett fiam, szívem édessége, jövendő sarjnak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenben és mindenütt a jóságtól vezetve ne csak atyádfiaihoz és rokonságodhoz, a főemberekhez és vezérekhez, a gazdagokhoz, szomszédokhoz és itthoniakhoz légy kegyelmes, hanem az idegenekhez is, és mindazokhoz, akik hozzád jönnek. Mert a jóság gyakorlása mindennél nagyobb boldogsághoz vezet. Légy irgalmas mindazokhoz, akik erőszakot szenvednek… Légy türelmes mindenkihez… Légy mértéktartó…” Ez István testamentuma, ezt kell nekünk keresni, megismerni és megvalósítani, ez megújult életünk záloga Jézus Krisztusban. Ámen.
TÓTH ANTAL VEREMUND O.S.B. életének 83., szerzetességének 63., áldozópapságának 57. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2005. június 6-án a são pauloi Szent Gellért apátságban hazatért Mennyei Atyjához. Veremund atya Szakonyból származott. Pappá szentelése után külföldre került: az Innsbrucki Egyetemen és a párizsi Sorbonne-on tanult teológiát, majd a são pauloi Állami Egyetemen szerzett latin-francia szakos tanári oklevelet. Az ötvenes évek elejétől szinte élete végéig nagy odaadással és kitartással vett részt a brazíliai magyar emigráns közösség szellemi-lelki gondozásában. Iskolai és lelkipásztori munkája során számos új intézmény létrehozásában vállalt vezető szerepet (cserkészmozgalom, Könyves Kálmán Szabadegyetem, Nova Santa Rosa-i kisszeminárium, Pax Ifjúsági Mozgalom, Szent Benedek Plébánia). Különös gondoskodással fordult a legszegényebb társadalmi réteg felé: a paraisopolisi favellán plébániát és szociális ellátórendszert alapított, amelyet élete végéig hűséggel szolgált. Irodalmi munkái közül kiemelkedik A magyar irodalom története, mely 1960-ban és 1972-ben jelent meg Buenos Airesben. Idehaza a lorettói litániához fűzött elmélkedéseit ismerhették meg sokan. Elkötelezett bencés szerzetes, a rábízottaknak jó pásztora, hazáját és új népét szolgáló magyar pap volt Veremund testvérünk. A Szűzanya, Szent Benedek Atyánk és Kis Szent Teréz, akiket különösen is tisztelt életében, vezessék őt az Úr színe elé. „A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11)
2
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
STUDIA MONASTICA TANULMÁNYI NAPOK PANNONHALMÁN
Közösségünk egyik elfeledett hagyományát újítottuk fel, amikor Asztrik főapát úr tanulmányi napokat hirdetett meg augusztus 21-22-re a rendtársak számára. Konstitúciónk 66. pontja a következőképpen fogalmazza meg az ilyen jellegű tanulmányi napok célját: „Feltétlenül szükséges – nem csak a noviciátusban, hanem továbbra is – a ’studia monastica’-nak, a szerzetesélet alapos tanulmányozásának intézményes biztosítása (kurzusok). Ez megfelelő vezetéssel a szerzetesség teológiai és történeti kérdéseivel foglalkozzék. Az Alapító szellemének tanulmányozása ugyanis a szerzetesség megújulásának egyik fontos alapja.” A Studia Monastica idei címe „Eukarisztia, a közösség misztériuma” volt. A témaválasztásnál – amelyet a II. János Pál által meghirdetett eukarisztikus év ihletett – tekintettel akartunk lenni közösségünk sajátos kérdéseire, és azokat a teológia, monasztikum, az embertudományok, illetve a filozófia oldaláról szerettük volna körüljárni. A négy előadó ennek megfelelően különféle szempontokból beszélt az eukarisztiáról. A két napos program egy-egy délelőtti és délutáni előadásból és az azt követő megbeszélésből állt. Először Orosz Atanáz atya beszélt az Eukarisztia, egyetemes egyház és helyi egyház kapcsolatáról, a keleti atyák és mai ortodox teológusok tanításának tükrében. Az előadás nem pusztán a keleti hagyománnyal való ismerkedéshez volt hasznos, hanem gondolatébresztő volt abból a szempontból is, hogy milyen elemekkel árnyalhatja a mi nyugati egyházképünket a keleti keresztények eukarisztiában gyökerező egység- és egyháztapasztalata. E teológiai alapvetés után Jákó testvér beszélt a korai szerzetesek eukarisztikus gyakorlatairól, különös tekintettel az egyiptomi szerzetesi hagiográfiára. Ezt Atanáz atya tanúságtevő előadása követte a bizánci rítusú egyház szombat-vasárnapi feltámadás-ünnepléséről, amely már a szombat éjjeli virrasztással elkezdődik, és a Szent Liturgia ünneplésében teljesedik ki. A keddi napot Káposztássy Béla, váci egyházmegyés atya előadása indította. Ő az eukarisztikus ünneplést az embertudományok oldaláról közelítette meg; elsősorban a fejlődéslélektan kategóriáival mutatva be, milyen fontosak a hétköznapitól leválasztott rituális idők, terek, tárgyak és aktusok a világ megszelídítésében és az ember kiteljesedésében, gyógyulásában. Előadását csoportos beszélgetés követte, ahol a közösségünkben élő konkrét kérdésekre reflektáltunk: vajon hogyan éljük meg személyesen közösségünk liturgiáját, hogyan találkozik az belső történéseinkkel, mi az, amit nehezen, s mi az, amit örömmel élünk a liturgiából. A tanulmányi napokat Gergely atya meditatív előadása zárta, amelyben az eukarisztikus ünneplést a barátság fogalma felől közelítette meg. Az előadásokat számos kérdés, hozzászólás követte. A résztvevő rendtársak érdeklődése, figyelme bátorítás a jövőre nézve: érdemes közösségi szinten spiritualitással és teológiával foglalkozni, erre időt szánni. Az ilyen jellegű témákról való közös gondolkodás és beszéd lehetőséget ad egy olyan „közös nyelv” felfedezésére, amely egyrészt a nagy egyházi és szerzetesi tapasztalatból veszi grammatikai struktúráit és szókincsét, de elmondhatóvá és elhelyezhetővé teszi a mi mai közösségi tapasztalatainkat is. E napok tervezésekor arra is figyelmet fordítottunk, hogy ezek ne csupán teológiai és monasztikus tanulmányokban való elmélyülésre, hanem kötetlen testvéri együttlétre és közös pihenésre is alkalmat teremtsenek. Ezt szolgálta a némileg könnyített napirend, a délben ünnepelt eukarisztia, valamint hétfőn este, a bőséges csapadék miatt végül a Szent Márton teremben megrendezett „kerti party”, amelyet a konyha remeklése és persze a jó hangulat tett emlékezetessé. Külön öröm volt, hogy a keddi déli eukarisztiát az ezüstmisés Ádám atya vezette, és személyes hangvételű homíliájában adott hálát az elmúlt 25 évért. Köszönet mindenkinek, aki akár részvételével, akár munkájával segítette e napok létrejöttét. A közösség fogadókészségét látva bízhatunk a folytatásban… Jákó testvér 3 PANNO
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
A PANNONHALMI BENCÉS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM lehetőséget akar adni azoknak a szülőknek, akik gyermekeiket katolikus nevelésben szeretnék részesíteni. Iskolánk olyan korszerű szaktárgyi tudást közvetít, amely felkészít az érettségire és a továbbtanulásra is. Ugyanakkor átfogó nevelésre és oktatásra törekszik, amely döntően meghatározza mind az egyes tantárgyakban való oktatást, mind az iskolai élet alakítását. A bencés iskola hagyományának megfelelően több akar lenni, mint tisztán oktatási intézmény. Az iskola a szigorú értelemben vett tanításon-tanuláson kívül beszélgetéseket, játékokat, együtt-ünneplést és találkozásokat jelent. Tudjuk, hogy nem egyedül az oktatás és nem is csak a szakmai tudás teszi az életet értékessé és széppé, hanem a környezet, az iskola légköre, a közös tevékenységek, az öröm teszi azzá, és csak ezek együttese teremthet egy mélyebb és élőbb közösséget. Ennek a tudatában kezdtünk – 320 diák az ország különböző részeiről és 42 tanár (szerzetes és világi) – ismét egy új tanévet a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és Kollégiumban. Veni, Veni, Sancte Spiritus! 2005 Vártuk már ezt a napot, bár szívesen késletettük volna, hiszen olyan sok szép élményben volt részünk, de mégis vártuk. El kellett jönnie, Kedves Fiúk, mert mindennek megvan a maga ideje: a munkának és a pihenésnek, a vakációnak és az iskolának! Most ismét annak van itt az ideje, hogy iskolába menjünk és tanuljunk. Az iskolának, a benne eltöltött időnek is megvan a maga szépsége és öröme. Szép és örömteli esemény, amikor megérted, mi történik körülötted, s rájössz, hogy a körülötted élők érted is vannak, Isten adta őket neked segítőnek. De elsősorban Isten az, aki segít: ő adja meg, amire a tanuláshoz szükséged van, az értelmet, hogy megérthesd, amivel az órán foglalkozol; az emlékezetet, hogy megtarthasd, amit megtanultál. Gyakran hallod: „Csak most villant be!” azaz: „Most értettem meg teljesen! Most lett világos számomra!” Tudnod kell, hogy ki villantja fel a fényt: Isten, akit a Szentírás a „világosság Atyjának” nevez. Ezért hívtuk a szentmise kezdetén a Szentlelket, hogy ebben a tanévben fényével világossá tegye értelmünket, hogy minden sötétséget vegyen el tőlünk, mellettünk legyen és segítsen döntéseinkben. Szükségünk van erre a világosságra, mert ezerféle lehetőség között kell választanunk, de főként naponta kell döntenünk a jó és a rossz lehetősége között. S ha választottunk is, nehezünkre esik, hogy valamire teljes elszántságunkkal ráálljunk és mellette kitartsunk. Így az a veszély fenyeget, hogy egyéniség nélküli emberré válunk, aki állandóan arról álmodik, hogy mások életét élje. Benyomásaink, az élményeink bősége akadályoz, hogy valami mély és új valóban megérintsen, és megtaláljuk felcserélhetetlen, egyedi arcunkat. Ne vessz el az ezerféle lehetőség illúziójában. Dönts és valósíts meg egyet lehetőségeid közül! Persze ez nem azt jelenti, eltűröd, elszenveded helyzetedet, úgy ahogy van, hanem foglalkozol vele, dolgozol rajta és alakítod, és a legjobbat kihozod belőle. Azt tudnod kell, hogy nem tudsz minden előtted álló utat bejárni. Mondj igent egyre és vele együtt önmagadra! „A másik útnak naposabb a pihenőhelye. Azonban nem az a hely a tiéd. Sírj, ha tudsz, sírj, de ne panaszkodj, Téged választott az út – és mondj köszönetet érte.” (Dag Hammarskjöld) Ha megérkezel erre az útra, ne hasonlítsd össze magad másokkal, és nyugalmat fogsz találni, kiegyensúlyozott leszel. Kedves Testvéreim, Így akarjuk mindnyájan, szülők, tanárok és diákok, ezt az új tanévet Isten oltalma és áldása alá helyezni. Ő adjon nekünk világosságot, hogy helyesen döntsünk, és Ő adjon erőt, hogy döntéseink mellett kitartsunk. Tamás atya 4
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
THIRD INTERNATIONAL BENEDICTINE YOUTH CONGRESS (TIBYC) 2005 „You’ll never walk alone!”, azaz „soha nem jársz egyedül” volt a jelszava a Harmadik Nemzetközi Bencés Ifjúsági Találkozónak. Augusztus 10-én – a mottóhoz híven – Horváth Dori Tamás atya és Szita Bánk testvér vezetésével indultunk el Pannonhalmáról Meschedébe. A pannonhalmiakat Márton Andor, Nagy Sándor, Takács Endre, Vass Gergely és Varsányi Kristóf képviseltük, hozzánk csatlakozott a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium két tanulója Fodróczy Péter és Molnár Máté. Útközben megálltunk ausztriai és németországi templomokban és bencés kolostorokban. Másnap, augusztus 11-én, csütörtök délután értünk a vesztfáliai Meschedébe, ahol meleg(en) és bőséges vacsorával fogadtak minket, természetesen mi is nagyon örültünk (mindekettőnek). (Ekkor már Meschedében volt a végzett 12. évfolyam zenekarának néhány tagja, így a magyar delegáció létszáma hárommal nőtt). Vacsora után a TIBYC szervezői bemutatták röviden az iskolákat. Megtudhattuk, hogy körülbelül 350-en vagyunk a találkozón, és a világ minden részéről jöttek diákok (Zambia, Tanzánia, DélAfrikai Köztársaság, Sri Lanka, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Ausztrália, USA, Chile, Mexikó, Németország, Anglia és Magyarország) bencések és ciszterek egyaránt. Következő nap, a laudes és a reggeli után, a találkozó résztvevői kirándulni indultak Detmold, Höxter és Corvey városába, amely helyeken megtekintettünk egy skanzent, résztvettünk egy déli imaórán és orgonakoncertet is hallgattunk. Az estét a pannonhalmi „schulband” koncertje zárta (nyitotta?) elég nagy sikerrel. Másnap kezdődtek az ún. workshop-ok (a.m. műhely), ahol az akciófestészettől kezdve az afrikai dobolásig rengeteg programra lehetett föliratkozni. Ugyanezen a napon kezdődött a mintegy két napon keresztül zajló foci („világ”)bajnokság, amit az egyesült német-magyar válogatott nyert meg (itt érdemes megemlítenünk a magyar csapat szurkolóit, akik felvették a versenyt a népes chilei és ausztrál szurkolótáborokkal; azok legnagyobb bánatára: itt is helyt álltunk…). Az este a „dráma”-műhely előadását láthattuk, mely a célnak teljes mértékben megfelelt, rendkívűl mulattató volt (én a magam részéről ez idő alatt két zambiai gyerekkel cseréltem címet). Utolsó teljes nap, vasárnap folytatódtak a workshopok. Az egyik műhelyt a magyar küldöttség vezette (ebben segítségünkre voltak a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium tanulói és a kaliforniai magyar missziót vezető Maurus atya is), ahol népdalokat és néptáncot tanítottunk a résztvevőknek. A műhelynek nagyon nagy sikere volt, a végén már csak az udvaron fértünk el (volt, hogy ötvenen álltunk körbe!). Délután 4 órakor kezdődött a szentmise, amely az egyik legnagyobb élmény volt Meschedében. Több nyelven voltak az énekek, a könyörgések, de ami felejthetetlenné tette, az az afrikaiak felajánlási éneke és tánca volt. Este a városban volt egy „barbecue” (= wurst, bier) ahol ismét fellépett iskolánk zenekara (a helyi banda mellett), amely koncert később folytatódott a gimnáziumban. Augusztus 15-én, a hosszú estét (és a rövid reggelt) követően elültettük az „istenhozzád fáját”, majd az áldás után a buszok elindultak Kölnbe, ahol kezdődött a 20. Világifjúsági Találkozó. Mi, pannonhalmiak maradtunk Meschedében, segítettünk eltakarítani a „romokat”, megnéztünk néhány várost, templomot a környéken, majd másnap, miután rendeztük a sorainkat, hazaindultunk. Azt hiszem, mindnyájan renA Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai munkája nyomán az geteg tapasztalatot szerezelmúlt tanévben is szép sikerek is születtek az Országos Középiskolai Tanulmányi tünk, megismertünk másfajta Versenyen: embereket, megtudtuk, hogy Filozófiából Takács Endre 1. helyezést ért el, Kovács Péter 4., Csontos Gergely 7., néha Chilében is esik hó, ráSzabó Marcell pedig 9. lett. Tanáruk: Rochlitz Kyra, aki kitüntetést is kapott tanári jöttünk, hogy az ausztrál-anmunkásságáért. golt nem lehet megérteni, Latin nyelvből Molnár Márton 13., Csontos Gergely 16., Takács Ágoston 19. lett hogy a feketék nagyon sokat (tanáruk: Horváth Dori Tamás), Takács Endre pedig 24. lett (tanára Tokodi Péter). mosolyognak, hogy a dél-ame Német nyelvből Horváth-Szalai Zoltán 14. helyezést ért el (tanára: Bánhegyi Miksa) rikaiak és a magyarok csinál Biológiából Lengyel Attila 16., Noll Miklós pedig 24. lett (tanáruk dr. Rékási József) ják a legjobb hangulatot, Informatikából Deák Áron 26. helyezést ért el (tanára Szabó Zoltán). hogy Vesztfáliában rengeteget esik az eső, és hogy valóAz egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákon is sokan nagyon szép eredményt értek el, ban jók a német sörök. az érettségizettek több mint 87 %-át felvették valamelyik felsőoktatási intézménybe. a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Diákotthon diákcsoportja 5
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
25
ÉVES A TESTVÉRISKOLAI KAPCSOLAT
PANNONHALMA
ÉS
MESCHEDE
KÖZÖTT
Hosszas előkészület után nagy izgalommal vártuk a német testvériskolánkból érkező csoportot. Minden második évben jönnek, illetve mi megyünk hozzájuk. Az egyik legnehezebb feladat a 40 diáknak (kb. 20 lány, 20 fiú) és a felnőtteknek szállást találni az épületben, amikor diákjaink is itt vannak. Évek óta a program azzal kezdődik, hogy a mieink a német vendégeket haza viszik, általában többen összebeszélnek, és együtt tervezik a kirándulásokat. Ebben az évben a testvériskola bencés vezetője (Schulleiter) Klaus-Ludger Söbbeler atya is eljött, akinek azonban az érettségi miatt szerdán vissza kellett utaznia, vele jött a két direktor, Eberhard Borghoff és Heinz-Jürgen Plugge tanár úr, akik a testvériskolai kapcsolat legnagyobb támaszai, valamint Regine Fuhs tanárnő, illetve a muszlim buszsofőr, akit mindenki Sherifnek nevezett. Az egyik délelőtt főapát úr találkozott vendégeinkkel, és az emberi élet céljáról, valamint a testvérkapcsolat 1980-ban való kalandos kezdetéről beszélt, amikor a német és magyar diákok még Bécsben találkoztak. Az iskola folyosóján egy érdekes diákfestmény hívta fel a 25 éves évfordulóra a figyelmet. Csordás Zoltán tanár úr irányításával egy labirintust festettek diákjaink, amely mellett Meschede és Pannonhalma érdekes betűkompozíciója és a 25-ös szám volt látható. A visszaérkezés utáni esti találkozó termét körberaktuk a „régi időket” ábrázoló fotókkal. Kivetítő segítségével pedig az utóbbi évek képeiből láthattunk öszszeállítást, illetve a meschedei iskolát bemutató kisfilmet néztük meg. Az estét németül végzett imádsággal zártuk a diákkápolnában. Mindig kényes kérdés a diákotthont nem ismerő vendégeinknek az éjszakai élete, de Eberhard és Heinz tanár uraknak az idén sikerült úrrá lenni a problémán. Egy diákunk megmutatta a kolostort és utána egy borász a pincét, délután pedig sportprogram volt. Reméltem, hogy a futballban győzünk, mert tavaly a németek iskolaválogatottja jól kivert bennünket Meschedében, és nagyon büszkék voltak győzelmükre. Reményem fényesen igazolódott; a futballozó és kosárlabdázó német lányok emlékezetes színfoltjai voltak a délutánnak. Az első este a Liget-vendéglőbe mentünk, ahol a vacsora végén öt tortával és mindegyiken öt gyertyával leptük meg vendégeinket, jelezve az évfordulót. Az est csúcspontja diákjaink koncertje volt, és Klaus-Ludger atyának annyira megtetszett a zenéjük, hogy meghívta őket a bencés diákok világtalálkozójára, amelyet augusztusban Meschedében rendeznek. Nekem a fiúk Isztambul című száma tetszett a legjobban, ezen meglepődtek, mert ez a saját szerzeményük volt. Kedden indultunk Szlovákiába, eléggé esett az eső, de mire megérkeztünk Nagyszombatba, már szinte teljesen kiderült. Először az érseki palotába mentünk, amelyet a segédpüspök úr mutatott meg nekünk. Különösen szép volt a Szent Kereszt feltalálása titulusú barokk érseki kápolna, amely jelzi, hogy a barokk korban mennyire jelentős Szent Ilona és a Szentföld kultusza, amely akkor összefüggött a törökellenes küzdelmekkel. Az érsek úr titkára beszélt a híres jezsuita egyetemi templomról. Ez a magyar barokk bölcsője, 6
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
és talán legnevezetesebb főoltára. Szent Ambrus, Szent Ágoston és a jezsuita szentek feje fölött a jellemző kagyló-motívumot láthatjuk, amely a földi zarándoklás és az istenkeresés jelképe. Kagylót vittek magukkal a spanyol Compostellába tartó zarándokok, hogy vizet igyanak segítségével. A kagyló Szent Jakab és az istenkeresők jelképe, amelyet XVI. Benedek pápánk is címerének legfontosabb elemévé tett. Elképzeltem magamban, hogy egykor itt mondta el Pázmány Péter híres beszédeit, amelyek a kor szokása szerint legalább 50 percesek voltak. A templom a rendszerváltozás után érseki székesegyház lett, amely mellett áll Magyarország első egyetemének épülete. A városban sok házat és utat javítanak, látszik Nagyszombaton, hogy a szocializmus évtizedeiben teljesen elhanyagolták a „kis Rómát”. A főtérre visszahelyezték a Szentháromság-szobrot, amelyet kiegészít Mária alakja. Pázmány Péter ide érkezésekor még a protestánsok voltak ebben a városban is többségben. A Mária-szobrok jelzik a katolicizmus térhódítását, akárcsak az evangélikus németek által lakott Selmecbányán. Nyitrán meglepődtem a székesegyház, a szláv szentély környezetének rendezetlenségén. Sajátos hangulatú idegenvezetést hallhattunk, majd vezetőnk Szent Szórád és Benedek remeték, valamint Szent Cirill relikviáinál határozottan imát vezényelt a csoportnak különféle nyelveken, majd a habozáson kissé megsértődve ő kezdte el németül a Miatyánkot. A vezetés végén a német diákok megtapsolták, amire felháborodottan mondta: „No theatro, no theatro!” Majd olaszul köszönt el tőlünk. Kifelé jövet többen megjegyeztük: igazában ő csinálta a színházat, mi csak meglepett nézők voltunk. Zólyomba mentünk szálláshelyünkre. Drozdík Attila tanár úr szlovák nyelvtudásával, készséges segítségével nélkülözhetetlen segítséget jelentett az úton. Este csocsózhattunk, biliárdozhattunk. Sajnos csocsóban Plugge tanár úr és én veszítettünk az Eberhard – Regine páros ellen, gondolkodom is rajta, hogy gyakorolni kellene a következő út előtt, vagy esetleg legközelebb a legjobban játszó magyar diákkal együtt kiállni Eberhardék ellen. A hangulatot fokozta, hogy Nagy Sándor nevű diákunk, aki profi táncos, a német lányokat táncolni hívta. Eleinte nem nagyon volt vállalkozó, de mivel látták, hogy mennyire készségesen segít, egy óra múlva már „állt a bál”. Egyik diákunkat megkérdeztem, hogy miért nem táncol, erre így felelt: „De Elréd atya, én komoly gyerek vagyok, én orgonálok!” Mivel én pedig komoly tanár vagyok, tovább noszogattam, és hamarosan ő is beállt táncolni feladva komolyságát. A zólyomi várat is megnéztük, ahol a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteménye van, valószínűleg régi kastélyokból való a csodálatos gyűjtemény jó része. A lőcsei híres szárnyas oltár szobrainak másolatai is ki vannak állítva, köztük Szent Jakab szobrával, homlokán a kagylóval. A kiállítás modern része is nagyon tetszett, érdekes színfolt volt a szocreál festménygyűjtemény, amelyben újra láthattam a már majdnem elfelejtett Lenin elvtárs sapkás mosolyát (szelíd mint a tigris evés után). Nehezen hagytam ott a várat, de a német diákok már elég korán a buszhoz igyekeztek, hogy minél hamarabb aludhassanak, nem ismerve a mondást: aki éjjel legény, legyen nappal is. Zólyomról a csodálatos fekvésű Selmecbányára mentünk, amelyet Mikszáth novelláiból ismerhetünk. Sétánk közben bementünk a műemlékekkel teli Szent Katalin-templomba, amelynek szép üvegfestményeit még az első világháború előtt adományozták. Emlékszem, hogy az egyik üvegfestmény Szent Imrét és Szent Erzsébetet ábrázolta, alatta a felirat: „A magy. kir. dohánygyári munkások adománya, 1907”. Az épületek körülbelül felét már felújították, de van, amelyiket vasak fognak össze, hogy össze ne dőljön. Selmecbányán volt először Európában Bányászati Akadémia (1763), amely erdészeti felsőfokú képzéssel bővült, az egyetemet evangélikus szászok vezették. A középkor leghíresebb festője, M.S. mester is itt alkotott. Itthon Tihanyba kirándultunk, ahol jót fürödtünk és játszottunk a strandon. A kolostor templomában Richárd atya elevenítette fel Wilfried igazgató atya emlékét, akinek köszönhető a testvériskolai kapcsolat, és akit Richárd atya példaképének tart ma is. Eberhard tanár úr figyelmét felhívtam Szent Walburga szobrára, amely Szent Skolasztika oltárát díszíti. Szent Walburga bencés szerzetesnő volt, aki – az eredetileg 9. században épített – meschedei plébániatemplom védőszentje, sőt ereklyéjét is őrzik a nem olyan rég feltárt ősi falrészek között. Volt diákunk, Csizmazia Bulcsú vezetett végig a kiállításon, humora a társaság hangulatát még inkább felpezsdítette. A szemre is csodálatos, és felejthetetlen ízű hidegtálak csak növelték a nap szépségét. Budapestre is mentünk, ahol a várban a Sándor-palotát néztük meg, a szigorú ellenőrzés után az elnök úr titkárnőjének vezetésével megcsodálhattunk a helyreállított termeket. Utána Szakács Áron, egykori diákunk vezetett bennünket tovább, elmagyarázta a nagy Magyarország címerének pajzsain látható ábrák jelentését, és bemutatta a Mátyás-templomot. Szakács Áron apja festőművész, aki egy képet adományozott a meschedei gimnázium számára. Lenn „a városban” volt a búcsúvacsora, ahol átadtuk egymásnak ajándékainkat, köszönetet mondtunk a szép napokért. Viszontlátásra 2006 szeptemberében, Meschedében! Elréd atya
7
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
arcus temporum 2005. augusztus 26-28. (Elhangzott a Magyar Rádió Új Zenei Újság műsorában 2005. szeptember 3-án.) Pannonhalma augusztus utolsó hétvégéjén az év egyik legfontosabb zenei eseményének adott otthont. Az idén második ízben megrendezett Arcus Temporum, azaz Időívek elnevezésű fesztiválon Joseph Haydn és az orosz-tatár származású Sofia Gubajdulina művei hangoztak el. A hazai előadóművészetet olyan remek muzsikusok és együttesek képviselték, mint az Auer Vonósnégyes, Csalog Gábor, Gyöngyössy Zoltán, Kelemen Barnabás, Keller András, Várjon Dénes vagy a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok. Két kiváló, Gubajdulinával alkotó-viszonyban álló vendégművész, a csellista Vlagyimir Tonkha és a bajan-játékos Elsbeth Moser pedig a beavatottak elhivatottságával járult hozzá ahhoz, hogy a két nap négy komolyzenei koncertjén általában magas színvonalú muzsikálásban gyönyörködhettünk. A különleges élményhez, a nehezen feledhető hangulathoz természetesen hozzájárult Gubajdulina személyes jelenléte is. Jól szervezett, rendkívül intenzív négy koncertet hallgattam végig. Más fesztiválokkal ellentétben ezúttal az előadások sora után elsősorban nem a részletek emlékeivel, hanem egyetlen, önmagában is érvényes összbenyomással érkeztem haza. Az én esetemben ez az összkép nem a műsorszerkesztők szándéka szerint jött létre, úgy éreztem, hogy Haydn és Gubajdulina kompozíciói között nem jött létre feltűnően intenzív kommunikáció. De ezt nem is különösebben bántam, tökéletesen megelégedtem azzal a felismeréssel, hogy a különleges minőségek között automatikusan kapcsolatok, viszonyok szövődnek és kölcsönhatások lépnek fel. Hogy Haydn zenéje különleges minőségű, azt természetesen nem most kellett megtapasztalnom. Gubajdulináról is tudtam, hogy az élvonalban jegyzik, néhány általam ismert lemezfelvétele alapján ezt a kiemelt pozíciót nem is tartom jogosulatlannak. Igaz, hogy ezek a felvételek inkább az életmű utolsó harmadát reprezentálják és általában nagyobb előadóapparátusra készültek. Utóbbi miatt ezekből a művekből érthető módon egy sem hangzott el Pannonhalmán. Elhangzott viszont sok kamaramű, a szólódarabtól a cselló-oktettig, sőt az utolsó koncerten egy vonószenekarral kísért különleges kettősverseny is. A darabok nagyobb része az életműnek abból a kétharmadából származott, amelyet alig-alig ismertem. A két nap alatt 11 műve csendült fel, egy része feltehetően magyarországi bemutatóként. Hallhatóvá váltak stílusának, technikájának alapelemei, és ami még fontosabbnak tetszik: képet alkottam az életmű alakulásáról, a kifejező eszközök differenciálódásáról. Egy zeneszerző alkotó személyiségét bemutató fesztivál ennél többet aligha nyújthat. Világos volt, hogy Gubajdulina művészetének egyik központi élménye a fájdalom. A fesztiválon levetített német dokumentumfilm leggyakrabban elhangzott kifejezése is mintha a fájdalom lett volna, egy nehezen körülhatárolható, belső fájdalom, mely mindig valamilyen hiányból fakad: az otthon, a haza, a szabadság és elsősorban a transzcendenshez fűződő erős kötelék hiányából. Így válhat Gubajdulina művészetének gyakran hangoztatott központi gondolatává és céljává a re-ligio, azaz az újra-kötés, mely egyben a zeneszerző vallásosságának is kulcsfogalma. A fájdalom jelenléte állandósult az életműben, ugyanolyan erővel dolgozik egy 1962-ben, mint egy 2002-ben komponált darabban. Az évtizedek múltával a fájdalom kifejezéséhez kapcsolódó zenei eszközök azonban részben átalakultak, dramaturgiai helyzetük pedig gyökeres fordulaton esett át. Az 1978-ban keletkezett De profundis és az 1979-es keltezésű In Croce érzelmi tetőpontjain – zenei és köznapi értelemben egyaránt – olyan artikulálatlan kiáltások és gesztusok jelennek meg, melyeket a kottapapírra vad cselló-glissandóként, elkeseredett tremolóként vagy a bajanon, ezen a jellegzetes orosz harmonikán ököllel lenyomott, nem egyszer megütött, valószínűtlenül sűrű és hatalmas levegővel kieresztett hangfürtökként jegyzett le a szerző. Úgy tűnt, hogy ezek az érzelmi kitörések egyben a kompozíciók szerkezeti csomópontjai is, minden más csak rákészülés, előkészítés vagy lecsendesítés. Jórészt ezt a dramaturgiai szellemet fedezhettem fel az 1982-es Hét szó című kettősversenyben is. A kompozícióról más szempontból a későbbiekben még szólok. A 80-as évek közepétől kezdődően ezek a hangzások feladták kiemelt dramaturgiai pozíciójukat és visszahúzódtak a művek alaprétegébe. Egyszerűbben fogalmazva: ezek adják egy-egy mű alaphangját, hangütését, azt a hangzó kulisszát, melynek előterében a motívumok, a dallamok, nem egyszer az idézetek vagy a parafrázisszerű vendéganyagok kibontakoznak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a fájdalom Gubajdulina zenéjében alapállapottá, mindennapos tapasztalattá vált, olyan ősforrássá, melyből egy egész zenei univerzum képes kisarjadni. Ilyen műnek hallottam a csellóegyüttesre komponált Délibáb – A táncoló Nap és a Szakadék szélén cím darabokat, vagy a hegedűre és zongorára írt Kötéltáncost. A megváltozott dramaturgiai alap8
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
helyzet a korábbi lineáris szerkezetek helyett egy klasszikus, visszatérésben gondolkodó, keretes formát hozott létre. Az évtizedek során azonban nem változott Gubajdulina időkezelése. Úgy tűnik, hogy őt elsősorban a pillanat sűrűségének megteremtése izgatja s kevésbé a kompozíció teljes idejének sűrűsége, koncentráltsága. Lehet, hogy alkotói szándékot fejez ki az, hogy a művek nagy vonalai, kontúrjai teljesen feloldódnak az időben, amit kevésbé szofisztikáltan úgy is kifejezhetnék, hogy ezek a darabok gyakran hosszúnak tűnnek. A fertőd-eszterházai Haydn-fesztivál felütéseként is értékelhető a koncertsorozat Haydn-programja. Hallhattunk fuvolás trió-divertimentókat, zongoraszonátát, zongorástriót, a népszerű D-dúr zongoraversenyt és két londoni szimfónia Salomon-féle kamarazenei átiratát. Ezúttal az utolsó koncert befejező műsorszámáról, a Krisztus hét szava a kereszten című zenekari műről számolok be részletesebben. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokat Keller András vezényelte. Annak idején, 1786-ban Haydn a hintón egynapi járóföldre lévő Esterházy birtokról nem ide, hanem Európa túlsó sarkába, a spanyolországi Cadizba küldte el a művet, így e különleges darab pannonhalmi elhangzását magam a darab szimbolikus hazatérésének is éreztem. Élénken él bennem Schiff András és az Európai Kamarazenekar tavaszi, zeneakadémiai koncertjének emléke, most Keller András az akkori előadással egyenértékűen, de radikálisan más felfogásban vezényelte a művet. Schiff a mű kontemplatív jellegét hangsúlyozva az egyes tételek belső logikáját érvényesítette, az ő tolmácsolásában a zárótétel földrengészenéje kapott drámai hangsúlyt. Ebben a felfogásban a természeti katasztrófa az elemi felháborodás metaforájának hatott. Keller a tételek barokkosan retorikus mozzanatait emelte ki, a keresztfán elhangzó szavak szinte mottóként határozták meg az egyes szakaszok hangulatát. Ezáltal a mű szinte végig a tragikus pátosz hangján szólalt meg, és ez a hang a földrengés zenében már fokozhatatlannak bizonyult. Keller tolmácsolásában az utolsó tétel inkább az ige, a prófécia beteljesülését ünneplő fanfárnak hatott. Ez a zaklatott, izzóan drámai előadás közelíteni tudta Haydn remekművét Gubajdulina hasonló tematikájú darabjához, a Hét szó című rendhagyó kettősversenyhez. Az egymás után elhangzó két mű között olyan sziklaszilárd híd épült, mely a keresztségben valószínűleg az „Időív” nevet kapná. Lehet-e ennél jobban megszerkeszteni egy „Időívek” elnevezésű fesztivál-programot? Molnár Szabolcs
A PANNONHALMI SZEMLE őszi (2005/3.) számának témája: múlttá lett jövő BENEY ZSUZSA: Az emlékezés lelke ZAMFIR KORINNA: A pasztorális levelek szerzőségének és szolgálatértelmezésének ökumenikus vonzatai BUZÁSI GÁBOR: Dániel és a vének – A Zsuzsanna-történet ókori hányattatásai DETLEF B. LINKE: Az öregek ifjonti lelke LOSONCZI ÁGNES: Az öregségről – ahogy a szociológus látja BAGDY EMŐKE: „Múlttá lett jövőm” – Az öregedéshez vezető lelki folyamat néhány jellemzőjéről GYŐRFFY IVÁN: Ellentétek vonzása – Otar Joszeliani bölcs bolondjai BODONYI EMŐKE: „Festő voltam és vagyok” – Gondolatok Kmetty János kései műveiről SZÜTS MIKLÓS: Állandóan van valami dolgom... VERES BÁLINT: Időívek – bevezetés egy iniciáléba VARGA MÁTYÁS: Bölcsesség és öregkor viszonya a Regulában MACUÓ BASÓ: Keskeny út északra (feljegyzések egy 150 napos vándorútról a 17. század végi Japánból, 2. rész) – először magyarul A LAP MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. (
[email protected]) TARTALOMJEGYZÉK (1993-2004) AZ INTERNETEN: www.bences.hu/hu/kiadvanyok/phszemle/repertorium KORÁBBI ÍRÁSOK LETÖLTHETŐ (PDF) FORMÁTUMBAN: www.ceeol.com
9
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
HÍREK Forrai Botond atya, az aranymise főcelebránsa Asztrik főapát úr volt.
június 1. A megyei bíróságok elnökei keresték fel monostorunkat Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnökének a vezetésével.
A Noszvajon megrendezett 35. Műemlékvédelmi Nyári Egyetem rendezvényei keretében Cirill perjel atya előadást tartott Az ezeréves Pannonhalmi Főapátság a világörökség része címmel.
június 2-4. Monostorunk adott otthont a VI. Országos Pannon Bormustra rendezvényének, melynek keretében a többségében külföldi zsűri több mint 100 pincészet közel 300 borát bírálta el és választotta ki közülük a legjobbakat, a csúcsborokat. Külön örömet jelentett, hogy a legjobb 20 fehérbor közé a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Olaszrizling 2003 és Tramini 2004 bora is bekerült.
június 29. A pannonhalmi bazilikában ünnepélyes örök fogadalommal kötelezte el magát közösségünkhöz Gergely Gellért atya, aki a tihanyi apátságban végez lelkipásztori szolgálatot. július 8-11. A bencés oblátus/obláta közösségeink számára rendezett lelkigyakorlatot Borián Elréd atya vezette Pannonhalmán.
június 2. Szüts Miklós festőművész tartott előadást a gimnázium Teleki-termében Fotográfia: Mitől jó, ha jó? – Avagy: Egy művészet, amihez mindenki ért címmel.
A nyár folyamán a főapátság és a gimnázium számos programnak adott otthont. A szokásos (ötévenként sorra kerülő) érettségi találkozók mellett a gimnázium épületében konferenciák, kurzusok és lelkigyakorlatok voltak. Többek között július közepén a Rákóczi Szövetség meghívására a határon túli magyar katolikus pap-növendékek képviselői találkoztak és előadásokat hallgattak. Többen tudtak néhány napot csendben és imádságban eltölteni a monostor falai között.
június 3. A gimnázium tornatermében Leiter Ervin zongoraművész Mozart zongoraestjét hallhattuk. Elhangzott a C-dúr és az A-dúr szonáta. június 6. A gimnázium Asztrik-termében Zellinger Erzsébet nyelvtörténész mutatta be könyvét, amely A Tihanyi Alapítólevél címmel jelent meg a Bencés Kiadónál a 950 éves évforduló kapcsán.
A bencés közösség idén nyárra három olyan lelkigyakorlatot is hirdetett, amelyek a monasztikus élet értékeit, tapasztalatait osztják meg a résztvevőkkel. Várszegi Asztrik főapát úr az Eucharisztiáról mint a Jézussal vállalt sorsközösségről tartott elmélkedéseket (június 8-11). Binzberger Ákos atya és Fehérváry Jákó testvér a szerzetesek imatapasztalatába vezette be az érdeklődőket (július 26-28), ugyanebben az időben Varga Mátyás atya a monasztikus szerzetesség másik nagy tapasztalatának, a csendnek a forrásait segített felfedezni a résztvevőkkel.
június 7. A moszkvai magyar nagykövetségen ebéd keretében találkozott II. Alekszij pátriárkával Asztrik főapát úr. A pravoszláv egyházfő tájékoztatást adott az oroszországi vallási helyzetről és érdeklődött a magyar egyház, különösen is a bencés szerzetesközösség helyzetéről. június 17. A Nyugat- Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kara (Mosonmagyaróvár) által szervezett konferencián Cirill perjel atya előadást tartott Gyógynövénytermesztés és gyógyhatású termékek előállítása a Pannonhalmi Főapátságban címmel.
Augusztusban – az előző évekhez hasonlóan – két francia színész-drámapedagógus: Sophie Marie Bout és Cécile Maudet tartott színjátszókurzust a gimnáziumunk diákjainak (és néhány szabadkai gimnazista számára). A tíznapos kurzus 14-én zárult a tornate-
június 28. A pannonhalmi bazilikában adott hálát ötvenéves papi szolgálatáért Szabó Zerind és 10 PANNO
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
gyönyörködhettünk a Boldogasszony kápolnában és a bazilikában. Többek között elhangzott a bazilikában Gubajdulina: Hét szó című kompozíciója (csellóra, bajanra és vonószenekarra) és Haydn: Krisztus hét szava a kereszten című műve. A fesztiválon személyesen is jelen volt Szofja Gubajdulina. A különleges zenei élményekhez a testvérmúzsák is csatlakoztak. A fesztivál részeként láthattuk Eifert János fotóművész egyedi számítógépes fotóanimációját, illetve több magyar alternatív színházi társulat produkcióját a botanikus kertben – játékukkal utalva Dante Isteni színjátékára. A zsoltárok és a népzene között teremtett kapcsolatot a Muzsikás együttes.
rem feletti teraszon tartott szabadtéri előadással „Itt és most” címmel Antoine de SaintExupéry: A kis herceg című regénye alapján. Ezzel a kurzussal párhuzamosan Philippe Brame fotóművész vezette be diákjaink egy csoportját a művészi fotózás rejtelmeibe. augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepén Asztrik főapát úr mondott szentmisét Mariazellben. augusztus 19. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Szent István napi ünnepségének keretében az ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Asztrik főapát úr, az ünnepi közgyűlésen pedig előadást tartott Csóka Gáspár atya.
augusztus 28. Asztrik főapát úr a csanaki Szent Kereszt plébániatemplomban a Pannonhalmi Területi Apátság diakónusává szentelte Gyurácz-Németh Ferencet.
augusztus 20. Szent István napján az ünnepi szentmisét a bazilikában Asztrik főapát úr tartotta. A könyvtárban bemutatásra került az eredeti Pannonhalmi és Tihanyi Alapítólevél. Napközben a gyerekek játékos program keretében a búza útját követhették nyomon a vetéstől egészen a kenyérsütésig. Délután a bazilikában Mali Katalin orgonaművész hangversenyére került sor, este pedig idén is elhangzott a bazilikában Szent István Intelmeinek a szövege Harsányi Attila színművész előadásában, amit Lőrinszky Attila improvizatív bőgő-játékával kísért (az előadást Mispál Attila rendezte).
szeptember 4. A Veni Sancté-val megkezdődött az új iskolai év. Végzős diákjaink hosszabb tanulmányi kiránduláson vettek részt Krakkóban illetve Prágában. szeptember 5. A ROP (Regionális Operatív Program) pályázaton nyert támogatás felhasználására vonatkozó kivitelezői szerződést kötött a Pannonhalmi Főapátság a közbeszerzési pályázaton győztes Mozaik Classic Kft-vel. A munkák szeptemberben elkezdődtek, és jövő év végéig fejeződnek be.
augusztus 22-23. A szerzetesközösség tagjai a monasztikus szerzetesélettel kapcsolatos tanulmányi napokon vettek részt Pannonhalmán. Az első napon az első szerzetesközösségek eucharisztikus gyakorlatával ismerkedtek meg (a keleti atyák és a sivatagi atyák hagyományában) Orosz Atanáz atya és Fehérváry Jákó testvér vezetésével. A második napon az Eucharisztia ünneplésének antropológiai vonatkozásait járták körül Káposztássy Béla és Bakos Gergely atya vezetésével. Pannonhalmán ezen alkalommal, Győrött pedig pappá szentelésének évfordulós napján (szeptember 6-án) adott hálát Somorjai Ádám atya huszonötéves papi szolgálatáért.
szeptember 10. A bazilikában Bartl Erzsébet adott orgonahangversenyt, közreműködött a Magyar Hárfaduó: Bélyei Adél és B. Gogolyák Mária. szeptember 12. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Emlékezés – híd a jövő felé címmel rendezett konferenciát, amelynek elején Asztrik főapát úr tekintette át az 1998-as pannonhalmi Magyar megfontolások a Soáról című konferenciával kezdődött közös keresztény-zsidó gondolkodást. szeptember 13. Hunyadi János kormányzó szobrát és Lechner Ödön emléktábláját avatta fel RévKomáromban Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes, majd áldotta meg Asztrik főapát úr.
augusztus 26-28. Idén másodszor került sor az Arcus Temporum (Időívek) című zenei fesztiválra Pannonhalmán. A régi és a kortárs muzsika arányos ötvözeteként Haydn művek mellett a világhírű – Németországban élő, orosz származású – Szofja Gubajdulina alkotásaiban 11
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
ÚJ MUNKAKÖRÖK
TRICOLLIS CUVÉE 2004
PANNONHALMA Dobra Modeszt kisegítő lelkész Forrai Botond az Árpádházi Szent Margit Evangelizációs Centrum lelkésze Borián Elréd dr. eddigi munkakörei megtartása mellett a Bencés Kézirattár munkatársa Hardi Titusz gimnáziumi tanár, az Árpádházi Szent Margit Evangelizációs Centrum vezető lelkésze, a Pannonhalmi Területi Apátság ifjúsági referense Keresztfalvi Péter magyar lelkész Alsóőrben (Unterwart) Hortobágyi Arnold a bazilika sekrestyése, hitoktató, lelkipásztori munkatárs, beteggondozó, a Szent Adalbert Otthon mentálhigiénés csoportjának munkatársa T IHANY Gergely Gellért GYŐR Hegedüs Odó dr. Tóth Konstantin
A 2004-es évjárat a megszokottól hűvösebb volt, így inkább a fehér fajták adtak jó minőséget. A kisméretű műanyagrekeszekbe szüretelt szőlőt bogyózászúzás után kíméletesen préseltük. A must tisztítás után került a temperált erjesztőtérbe. Erjesztés után hosszan a finomseprőn hagyva adtunk lehetőséget az íz- és aromaanyagok gazdagodásának. A három dűlőből származó három fajta (olaszrizling, rajnai rizling, fűszeres tramini) házasításából készült bor szalmasárga színét halványzöld villanások tarkítják. Illata tartós és tiszta, mely leginkább mély virágillatra emlékeztet. Ízében – összhangban illatával– leginkább fehér gyümölcsök valamint citrus ízek mutatkoznak. Jól integrálódott sava szép háttere az évjáratra jellemző testességnek. Hosszú, tartalmas lecsengésű bor. Különbözőképpen elkészített fehérhúsokhoz, ill. sajttálakhoz ajánljuk fogyasztani 14-16 °C hőmérsékleten. Liptai Zsolt borász
lelkész
gimnáziumi tanár, véneki lelkész eddigi munkakörei megtartása mellett a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Diákotthon igazgató helyettese
ÚJ KIADVÁNYOK BOHDAN CYWIŃSKI: TŰZPRÓBA * Egyház, társadalom és állam Kelet-Közép-Európában II. METEM, Budapest
JOHN MAIN: Szótól a csendig * A keresztény meditáció Bencés lelkiségi füzetek 42 Bencés Kiadó
12 PANNO
PANNONHALMI TERÜLETI APÁTSÁG BESZÁMOLÓ A NÉMETORSZÁGI KATOLIKUS KATOLIKUS IFJÚSÁGI VILÁGTALÁLKOZÓRÓL VILÁGTALÁLKOZÓRÓL 1984 óta II. János Pál pápa 20. alkalommal hívta össze a világ fiataljait, hogy együtt megtapasztaljuk Jézus Krisztus szeretetét és az Egyház közösségben megtartó erejét. Idén augusztus 1621. között Németország három nagyvárosa (Köln, Bonn és Düsseldorf) adott otthont a világtalálkozónak. A Világtalálkozó jelmondata Máté evangéliumának egyik verse „Eljöttünk, hogy hódoljunk neki”. Ez a mottó segített több százezer fiatalnak útra kelni, hogy személyesen találkozzunk Krisztussal, ahogyan a Napkeleti bölcsek tették. Magyarországról 3600-an vettünk részt a találkozón, köztük 137 a győri és 10 a pannonhalmi egyházmegyéből. Az évek során hagyománnyá vált, hogy a fogadó ország egyházmegyéi néhány napra vendégül látják a zarándokokat. Mi az Erfurti Egyházmegyétől kaptunk meghívást, így társaimmal az Erfurthoz közeli Heiligenstadtban és a környékbeli falvakban leltünk befogadó családra. Örök és felejthetetlen élmény lesz számomra az a szeretetet, ahogyan vendéglátóink üdvözöltek és fogadtak minket. Csodás volt megtapasztalni figyelmüket és érdeklődésüket, amivel körülvették társaimat és engem is. Pár napig közösségük tagjainak érezhettük magunkat, érezve összetartásukat és barátságukat. Az előtalálkozók egységes programja a szociális nap volt, amikor az ott élő fiatalokkal valamilyen közösségi munkát végeztünk, mutatva összetartozásunkat és összefogás erejét. Csoportunk tagjai közül voltak, akik temetőt takarítottak, fát ültettek és óvodában segítettek. Az előtalálkozó központi eseménye a Heiligenstadtban rendezett fesztivál volt, ahol kb. tízezer fiatal ünnepelt. A szentmisén dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr is koncelebrált. Bátorító szavakat intézett hozzánk, miszerint ne féljünk attól, hogy üres kézzel megyünk Jézus Krisztus elé Kölnbe. Hiszen, ahogy a Három Királyok, mi is ajándékokat hordozunk. A kemény és szilárd hitet, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, a reményt, ami mindig bennünk él, és a szeretetet, ami nem fogy el soha. Augusztus 16-án érkeztünk meg Bonnba, ahol százezer lelkes fiatallal együtt nyitó szentmisén vettünk részt. Magyar egyetemistaként, aki társai között kevés hívővel találkozik, megerősítő és felemelő érzés volt ezrekkel együtt megvallani hitünket. Mindannyian a keresztény hit és Jézus Krisztus mellett demonstráltunk. A találkozó alatt a város utcáin hömpölygő tömeg színes forgataggá változott, hiszen minden nemzet próbálta megmutatni kultúráját, hagyományait, ki tánccal, zenével, énekkel vagy rövid színdarabok előadásával, így a belvárosban spontán kis fesztiválok jöttek létre. Nemcsak utcán voltunk, hanem mi magyarok a T-mobil csarnokban közös katekézisen, amelyet fiatal püspökeink tartottak. Az elmélkedések előkészítőül szolgáltak a Benedek pápával való közös esti szentségimádáshoz majd virrasztáshoz. Hihetetlen volt egymillió ember közös imádságát, tapsát, zsibongását érezni még Mária mezejének szélén is, ahol letelepedtünk. A fekete felhők ellenére nem esett ránk az eső, sőt a pápai misén még rövid időre ki is sütött a nap, az eukarisztiában az Úr irgalmát és jóságát kézzelfoghatóan érzékeltetve. A találkozón jó volt megtapasztalni az emberek nyitottságát, hiszen a hétköznapokban az utcákon nem megyünk oda egymáshoz beszélgetni, sajnos ok nélkül nem mosolygunk a másikra, de ez ott mind természetes volt. Két hétig valójában éreztük, hogy testvérek vagyunk, mindnyájan ugyanannak az Atyának a gyermekei. Jó lenne ezt az érzést és mosolyt az arcunkon megőrizni és átadni környezetünknek, talán akkor boldogabban és elégedettebben élhetnénk meg hétköznapjainkat, ünnepeinket. Kint új barátságok köttettek és régiek szilárdultak meg, nekem mindkettőben részem volt. Remélem minden társam ugyanolyan örömmel és mosollyal a szívében gondol vissza az együtt töltött időre, mint én. Kaizinger Katalin Ménfőcsanak, Szent Kereszt Plébánia 13 PANNO
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST
A Szent Szabina Kápolna és közössége augusztus 29-én ünnepelte védőszentje, Szent Szabina ünnepét. Az ünnepen a Kápolna életében bekövetkező két fontos eseményért is hálát adhattunk. Az ünnepi vesperásban ugyanis Varga Magdolna nővérünk örök fogadalommal kötelezte el magát az Istennek szentelt életre, a szentmisében pedig az eddigi munkálatok lezárásaként Főapát úr megáldotta a kívülről felújított kápolnát. Mindkét esemény, a fogadalom és a renoválás befejezése is azzal a reménnyel tölt el bennünket, hogy Szent Szabina egyháza eleven és fejlődik. Varga Magdolna nővérünk másfél éve tagja közösségünknek, s ebben az elmúlt időben egyre több feladatot vállal a kápolna életében. Ellátja a kántori szolgálatot, valamint szeptembertől fogva részt vesz a hozzánk tartozó betegek lelkigondozói szolgálatában. A fogadalom liturgiájában Asztrik főapát úr a szüzek rendjének a világban való tanúságtételéről beszélt, amely mostantól Magdolna nővérünk küldetése is. Szent Szabina tanítómesterének, a szolgálólány Szent Szerápiának példáját idézte, aki a keresztény áldozat felől érdeklődő római kormányzónak így felelt: „Az én áldozatom az, hogy tisztán őrzöm meg magamat szűzi életmódom folyamán, és az, hogy irgalmassága révén másokat is elvezetek erre a vallásosságra”. Ugyanakkor arra is felhívta figyelmünket, hogy szerzetesi és keresztény életünk szükségszerűen a szenvedés tüzes kohóján keresztül vezet át, ahogy Szent Szerápia és Szent Szabina útja is. Ám Magdolna nővérünk és mindannyiunk élete a remény ígéretét is hordozza: „Örvendjetek, ha részt vehettek Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége kinyilvánuláskor is szívből örvendezhessetek” (1Pét 4,14). Magdolna nővér Isten szentjeinek segítségül hívása után tette fogadalmát Asztrik főapát úr kezébe. Reméljük és kívánjuk neki, hogy Szent Szabina és Szent Benedek atyánk kísérni fogják hivatása útján. Mi is ezért imádkozunk a szüzek szentelésének imádságával: „Te legyél, Urunk, szolgálód dicsősége, öröme és kívánsága. Te legyél vigasza a szomorúságban, tanácsa minden kétségben, védelme a jogtalansággal szemben és ereje minden szenvedésben. Te légy gazdagsága a szegénységben, eledele a böjtölés közepette és orvossága a betegség idején. Engedd, hogy mindent megtaláljon benned, mert mindennél jobban szeretett téged és örökre neked adta magát.” Az ünnepi szentmisében nemcsak az élő, de a „holt” kövekért is hálát adhattunk. Három évvel ezelőtt elkészült a kápolna belső festése, tavaly előtt pedig új tetőzetet kapott a kerengővel együtt. Már csak a külső vakolat volt hátra, amely – ezt bizony bevallhatjuk – ugyancsak megérett a felújításra. Az elmúlt év során rendszeresen rendeztünk gyűjtést e célra, és a hívők, magánszemélyek valamint a XI. kerületi önkormányzat adományaiból össze is gyűlt a szükséges 2,1 millió forint. A kápolna közösségének támogatása nem merült ki ebben, hanem képviselők révén részt vettek a kivitelező kiválasztásában, valamint a munkák kísérésében és ellenőrzésében is. A felújítás befejezése óta öröm elmenni a kápolna mellett, öröm ránézni a kerengőből vagy éppen a szemközti buszmegállóból. (Ez utóbbiban ugye nekünk, bencéseknek sokszor van részünk – egyetemre indulás előtt legalább a kápolna látványa vigasztal.) Köszönet ezért Ábel atyának, a kivitelezőknek, azoknak, akik a munkát kísérték, a minőségellenőrzőknek, valamint mindenkinek, aki adományával támogatta a felújítást. 14 PANNO
TIHANYI APÁTSÁG
Az ünnepi szentmisében Asztrik főapát úr Szent Szabina életrajzának magától értetődő egyszerűségére irányította figyelmünket. Szerápia és Szabina keresztény „karrierje”, a vértanúságig vezető út egyenes és egyszerű volt, mert a megélt hit bizonyosságából fakadt. Ezzel a bizonyossággal különösen is példaképeink lehetnek manapság. A liturgiát követően pedig az agapé keretében alkalom nyílt a kötetlen együttlétre és beszélgetésre is. A bőséges ételt és italt a kápolna híveinek gondossága hozta össze, akiknek köszönet – nemcsak az előkészítésért és a főzésért, hanem azért is, mert késő estébe nyúló vidámságot is magukkal hoztak. Augusztus 29. a tanévnek amolyan évnyitója volt: időközben a(z Európa – és a világ – különböző részeiből hazatért) bencések mellé visszajöttek a premontrei testvérek is, újra elindult a hittan, összegyűltek a különböző csoportok, valamint összeállt a féléves program. Reméljük, hogy munkálkodásunkat a hitnek az a bizonyossága is kísérni fogja, amely Szent Szabina és a vértanúakta szerzője számára annyira kézzelfogható volt, hogy még a dátumozásba is belefoglalta: „Szent Szabina a vértanúságot augusztus 29-én szenvedte el, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, aki az Atyaistennel él és uralkodik a Szentlélekkel egységben mindörökkön-örökké. Ámen”.
Amikor a Hírlevél számára ezeket a sorokat írom, odalenn a Balatonon éppen vitorlások serege igyekszik előre az ellenszélben. A szőlősgazdák pedig aggódnak az ismét megjött esőben: kellene még az édesítő napsütés. A németországi testvér-településnek, Deidesheimnek a képviselői vannak itt, hatalmas, szép jubileumi gyertyát hoztak, s a közös éneklés meg a terített asztal a nyelvi határokat könnyen föloldja. A magyarságért való könyörgés sok száz vendégére a Kyrie éneklése közben fölülről ömlött a zuhogó eső a templom melletti téren, majd békében, harsogó énekkel és közös imádsággal folytattuk benn a templomban, bőrig ázva, de igazi ünneplő lélekkel. Felvidéki és erdélyi testvér-közösségek boldogan tartották a piros-fehér-zöld, címeres zászlót. Rengeteg munka, felkészülés, egymásra figyelés: ha más eredménye nem lenne is a jubileumi esztendőnek, önmagában ezért is megérte volna: nagyon sokan közelebb kerültek egymáshoz a „szilárd kősziklára” épített szentegyház jubileuma alkalmából. A május 21-én megtartott nagy ünnepség volt az egyik pillére az esztendőnek, a szeptember második szombatján, 10-én végzett ökumenikus könyörgés a másik. Erdő Péter bíboros úr volt az igehirdető, Lukáts András református püspökhelyettes Várpalotáról, Ördög Endre evangélikus esperes (volt pannonhalmi diákunk) Bakonyszentlászlóról mondott imádságot. Közel kétszáz fős kórussá egyesültek a vendég énekkarok. Az ünnepség előtt Lukács atya és a Szent Márton kamarakórus segítette ráhangolódni az egybegyűlteket az imádságra. Velünk együtt ünnepelt Asztrik főapát úr is, majd Balás Béla kaposvári püspök atya mondott szentmisét a tömött templomban. Székelyudvarhellyel igazi baráti kapcsolatunk van, kölcsönösen látogatják egymást a tihanyiak és az udvarhelyiek. Az udvarhelyszéki árvízi károk enyhítésére gyűjtöttünk, s a székelyudvarhelyi főesperes úrnak, Kovács Sándor atyának több, mint egymillió forint támogatást tudtunk átadni az egybegyűltek segítőkészségének jeleként.
Konrád testvér és Ábel atya
A TANULMÁNYI HÁZ ÉS A SZENT SZABINA KÁPOLNA ŐSZI PROGRAMJA: szept. 24. SZENT GELLÉRT vértanú, püspök ünnepe, a bencés teológia napja 16.00 Vesperás 16.45 Adalékok a zsolozsma történetéhez (Kelemen tv. előadása) 18.00 Kerekasztal beszélgetés a liturgiáról fiatal szerzetesekkel 19.00 Ünnepi liturgia, főcelebráns: Albin atya okt. 11. 20.00 Taizé-i imaóra Roger Schützért 17. 20.00 Akathisztosz Himnusz nov. 1. MINDENSZENTEK ünnepe 18.30 ünnepi liturgia, megemlékezés halottainkról 11. SZENT MÁRTON püspök ünnepe 17.30 Ünnepi vesperás 18.00 Káposztássy Béla előadás az eucharisztiáról 19.30 Ünnepi liturgia, főcelebráns: Káposztássy Béla 26. 18.30 I. adventi gyertyagyújtás 28.
6.00 Első roráte közös reggelivel (ezután minden adventi hétköznapon) 15 PANNO
TIHANYI APÁTSÁG
Igazi megkoronázása volt ennek az ünnepi napnak egy zenemű ősbemutatója. Csemiczky Miklós zeneszerző készített oratorikus művet a Tihanyi alapítólevélhez kapcsolódva. Záborszky Kálmán karnagy vezetésével szólalt meg ez az egyedülállóan szép alkotás a Szent István Király hangverseny-zenekar és oratórium-kórus előadásában. (November 8-án a Zeneakadémián ismét felhangzik ez a mű.) A jubileumi évben különösen fontos volt Szent Benedek Atyánk nyári ünnepe. Asztrik főapát úr vezette az ünnepi liturgiánkat. Nagyboldogasszony ünnepén, templomunk nyári búcsúnapján főpásztorunk, Márfi Gyula érsek atya volt a vendég. A turisták ebben az évben is szép számban keresték fel a látnivalókat. Júniusban, júliusban kevesebben voltak, mint tavaly, augusztus folyamán azonban felülmúlta a látogatottság az előző éveket. November 17-én, Szent Ányos püspök ünnepén zárjuk a jubileumi évet az 5 órakor kezdődő vesperással és szentmisével. Addig azonban még van tennivalónk: a Chevetogne-csoport konferenciája október 4-7 között (5-én, szerdán ún. „nyílt nap” lesz, konferencia, az érdeklődők részvételével). Október 26-án a Pannonhalmi Levéltár és az Országos Levéltár közös konferenciájának előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. Reméljük, hogy ezen a napon felavathatjuk Csíkszentmihályi Róbert szobrászművésznek a Tihanyi alapítólevelet idéző térplasztikáját. November elején ismét megrendezzük a „Kézfogás”-t, az egyházi iskolás öregdiákok és tanárok találkozóját. Az előadó Czakó Gábor író lesz. A Tetőtéri esték előadássorozat folytatódik. Október 21-én, pénteken 18.00 órakor Hartyányi Jaroszlava asszony, a magyarországi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnöke tart előadást „Ukránság a Szovjetunióban” címmel. Szándékunk, hogy körüljárjuk a kisebbség problémakörét (pl. a svábok kitelepítése, csehszlovákiai lakosságcsere, Csángók Baranyában stb.). Az előadások időpontjait tudjuk közölni, a témákat és előadókat még nem. (Előadás: november 4-én, pénteken 5 órakor, december 16-án, pénteken 5 órakor). Szép napja volt közösségünknek Pannonhalmán június 29-én, amikor Gellért atya ünnepélyes fogadalmat tett. Két jelöltünk Budapesten végzi tanulmányait, szombaton-vasárnap általában együtt vannak velünk Tihanyban. Vendégekben – hála Isten – nincs hiány: volt a látogatóink között indiai püspök, svéd luteránus püspök, nyugdíjas református lelkészek, szerb ortodox szerzetesek, osztrák bencések, amerikai bencés diákok, magas rangú külföldi állami tisztségviselők és zarándok-szívű, imádságos hívek külföldről és az ország sok részéről. Feladatainkat csak munkatársaink segítségével tudjuk ellátni: köszönet a helytállásukért! S köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon támogatja munkánkat. Imádkozzunk egymásért! Richárd atya
A szeptember 10-i ökumenikus könyörgésen
16 PANNO
SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA, TISZAÚJFALU
A tüzesi keresztnél
Gyarapodni — testben és lélekben
KÖZÖSSÉGI ÉLET. Szent Benedek Atyánk ünnepének vigíliáján Eszter nővér három évre megújította fogadalmát. Az ezt követő héten Ágota nővér és Benedikta nővér részt vehettek Pannonhalmán a Gregorián Kurzuson. Ez azért is volt külön öröm számunkra, mert szeretnénk zeneileg biztosabb alapokra építeni közös istendicséretünket. Augusztus 1-jén, közösségünk alapításának évfordulóján Ágota nővér örökfogadalommal kötelezte el magát köztünk. Az ünnepi szentmisét Korzenszky Richárd atya celebrálta. A liturgiában nagy segítségünkre voltak a pannonhalmi testvérek, amiért szeretnénk ismételten köszönetet mondani. Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án pannonhalmi kezdeményezésre bekapcsolódtunk a szerzetesi hivatásunkért végzett hálaadásba és könyörgésbe, megújítva ezzel hűségünket és megerősítve elkötelezettségünket. Augusztusban egy másik örömteli ünnepünk is volt. Szent Bertalan apostol ünnepén, egyszerű, csendes liturgia keretében magára öltötte közösségünk szerzetesi ruháját Káposztás Éva jelölt-testvér, aki a Márta nővér nevet kapta. Régi vágyunk vált valóra szeptember 7-én, amikor Berecz Skolasztika egykori missziós területén, a tüzesi szőlőkben Gellért és Botond atyák megáldották az általunk felújított útszéli keresztet. Ezen az estén nagyobb körutat tettünk a Tiszazugban, alapítóink nyomában járva. Szeptember 10-én közösségünk egy része elzarándokolt a 950 éves Tihanyi Bencés Apátságba, hogy együtt adjunk hálát az Isten hűségéért, amely századokon át megtartó erő volt szerzetesek és világiak számára egyaránt. A tiszaújfalui kolostor is jubileumot ünnepel az idén. Szeptember 23-án volt 10 éve, hogy Várszegi Asztrik főapát úr felszentelte a salzburgi bencések adományából épült kolostorunkat. FELÚJÍTÁSOK. Tíz év nem nagy idő egy kolostor életében, mégis szükségessé vált, hogy kisebb-nagyobb felújításokat végezzünk. Sikerült idén nyáron befejezni a ház belső újrameszelését és a nyílászárók külső átfestését. Kialakítottunk egy tágasabb, praktikusabb vizesblokkot; akadály-mentesítettük a földszintet; kibővítettük az irodahelyiséget. Nagyobb lélegzetvételű munkát jelentett a vendégház teljes felújítása, fűtéskorszerűsítése, akadály-mentesítése. Huszonhét férőhelyet tudunk rendelkezésre bocsátani 10 szobában. Szeretnénk, ha ez a ház sokak számára módot adna testi-lelki pihenésre, felüdülésre, elcsendesedésre. AKIKET NYÁRON VENDÉGÜL VENDÉGÜL LÁTHATTUNK. Hittancsoportok, Fraternitas Egyesület, Gitár-tábor résztvevői, családok, lelkigyakorlatozók, kirándulók, s pihenésre, csendre vágyó testvérek. Benedikta nővér és Ágota nővér 17 PANNO
SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA
BESZÉLGETÉS ÁGOTA NŐVÉRREL a közösségi élet és a misszió esélyeiről Ágota nővér, egy hónappal ezelőtt tettél örökfogadalmat. Milyen segítséget kaptál ezen a nem szokványos, istenkereső úton? Kegyelemből és imádságból éltem – élek. Isten akaratából, kegyelméből járhatom az istenkeresés benedeki útját, és azoknak imájából, akik ezt naponta kiesdették, kiesdik számomra. Tizenöt év után is az újrakezdés küzdelmes útját járó, kereső közösség tagja lettem. Sokszor kellett emberi segítséget nélkülözve, megválaszolatlan kérdések súlyát hordozva, lelkivezető nélkül, tapogatózva keresni az utat előre, az Isten felé. Biztos vagyok abban, hogy ezekben az időkben az értem imádkozók és az igaz barátok bátorító bizalma, szeretete tartottak meg a helyes úton. A méltó hála kifejezésére nincsenek szavak. Erre a természetfeletti segítségre továbbra is nagy szükségem van. A másik nagy segítség a teológiával való rendszeres kapcsolat, amely gyakran volt magával ragadó, lelkesítő – de vigasztalást, felüdülést is jelentett. Számomra a teológiai gondolkodás egy nagy, szenvedélyes istenkereső út, amelyen időnként gyönyörű kilátás nyílik, ahonnan csak néma csodálattal lehet körülnézni. Ebben a csodálatban nagyon közel van az Isten, ugyanakkor nagyon kicsinek is érzem magam – de ebben a kicsinységben határtalan béke, hála és szeretet tapasztalható. A harmadik nagy segítség ugyancsak kissé természetfeletti. Azoknak az Isten közelében élő embereknek, régi és mai szenteknek a példája és a hozzájuk való vonzódás, akikre felnézek, s akiknek jó a közelében lenni, mert sugárzik belőlük, hogy a Lélek jelenlétében élnek. A közelükben lenni vagy akár rájuk gondolni olyan, mint egy mély imádság: eltűnik belőlem a mindennapok feszültsége, a védekezésre felvett „páncéling”… Van egy-két egész közeli, konkrét „szentem”, akiknek „a kezük benne van” életutam alakulásában. Ők (még) nem találhatók meg a kanonizált szentek sorában, őket a szívemben őrzöm. Közösséged jelenleg túlnyomórészt idősebb nővérekből áll. Mit jelent számodra, fiatal nővérnek, a közösségbe való beilleszkedés, formálódás; egyáltalán érték-e a közös élet? Ha elméletileg közelítem meg a kérdést, azt kell mondanom, hogy a közösség minden kétséget kizáróan nagy érték. Az egyik legnagyobb érték, hiszen közösségre vagyunk teremtve, közösségre kaptunk meghívást – és folytathatnám az érvek sorát, miért létfeltétel az ember számára, hogy közössége legyen. A közös élet gyakorlati megvalósulása viszont kétesélyes. Minden értéke mellett nem egy szomorú példát lehet találni arra is, hogyan fulladhat kudarcba, sőt tragédiába emberek közös élete. A gyümölcsöző, Istennek tetsző és az emberi növekedést segítő közösség építése feladat. Napi feladat – sokszor fáradságos, de minden nehézséget felülmúló örömet és békét jelent, ha sikerül rátalálni az ízére. Ennek az örömnek és békének van kisugárzása, ebből merítenek – mint tiszta forrásból – azok, akik vendégként vagy akár a szerzetesi élet iránt érdeklődőként érkeznek a kolostorba. A mi közösségünkön is – sok másikhoz hasonlóan – nyitott sebként tátong egy generáció hiánya. Közös életünk eléggé „összezárt”, intenzív, nincsenek házaink, eléggé szűk a testvérek mozgástere, „magán-élettere” ahhoz, hogy el tudnánk távolodni egymástól a szó fizikai értelmében. Ennek ellenére, lelkileg nagyon is lehetséges, amely ilyen fizikai közelséggel párosulva akár „pokollá” is teheti a tagok életét. Ez a veszély serkentőleg hat arra, hogy mihamarabb tisztázzuk a nézeteltéréseket, a kiengesztelődés valóban „még napnyugta előtt” történjék meg. 18
SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA
Nyolc évvel ezelőtt, amikor a közösségbe jöttem, nem éreztem „generációs problémákat”, pedig szükségszerűen lehettek jelei. Az azóta eltelt években fokozatosan kezdtek megjelenni. A mi sürgető vágyaink a növekedésre, a megújulásra, a továbblépésre; az idősebb testvérek vágya a jól megérdemelt nyugalom után, az áldozatkész lelkületükre és a testükre nehezedő évtizedek gyarapodó súlyából adódó gyengeségek időnként feloldhatatlan problémákban ütköznek össze. Ezek lehetnek egész hétköznapiak, például a súlyosodó hallási problémák és a fiatal hangerő gyengesége, s ezekből fakadóan a közös imádság nehézsége. Összeköt bennünket az, hogy ugyanarra tettük fel az életünket. Ezen belül az Istenhez vezető életút egyéni és egyszeri, mindenkinek testreszabott. Nekünk, fiataloknak, benne nekem személy szerint is szükségem van az előttem járók tapasztalatára, hogy megleljem a saját utam, amelyen olyan szerzetessé válhatok, akiben vonzó példát láthat majd az utánam jövő generáció: érdemes elköteleződni, érdemes megtartani a hűséget… Miként látod a Társaság eredeti fő feladatának, az alföldi tanyai missziónak jelenét és jövőjét? Az eredeti célkitűzés, az alapkarizma ugyanaz. Az igazi kérdés – szerintem – a hogyan. Hogyan valósul meg mindez a jelenben, hogyan kellene megvalósulnia a jövőben, és mit kell ahhoz ma megtennünk, hogy fejlődhessen, kibontakozhasson. Az eredeti célkitűzés tágabban is értelmezhető, mint ahogy az 80 éve konkrétan kialakult és elindult. Egy kicsit olyan ez, mint az „egyházon kívül nincs üdvösség” kitétel – igaz, de meddig terjednek az egyház határai? Valószínűleg már alapítóink sem „szemellenzővel” gondolkodtak az alföldi tanyai misszióról – erre már az első esztendőkben egy budapesti alapítás kihívása taníthatta meg őket. Jelenleg a misszió az alap. Az „alföldi” most nem igazán kérdés, hiszen csak itt létezünk. A „tanyai”-ból többnyire annyi maradt, hogy a házunk helyileg tanyák közt van. Ez az adottság azonban jövőbe mutató lehetőségeket rejt. Úgy érzem, ezek a rejtett lehetőségek azok, amelyek izgalmas kihívást jelentenek a jövőre vonatkozóan. Az ötletek halmazában ma még nem áll össze a kép, hogy hogyan, merre kellene megtenni az első lépéseket, ma még hányódunk az igények özönében, de egyre sürgetőbb a közös gondolkodás igénye is bennünk, amelynek nyomán ki kell kristályosodnia, bontakoznia közös utunknak abban a szolgálatban, amit Isten a közösségre bízott, s amit tőlünk elvár. Hogyan lehet jelen egy „Isten háta mögötti”, kieső helyre épült zárda az egyház vérkeringésében? Szerintem ez nem a holt kövek földrajzi helyzetén, hanem a közösséget alkotó élő kövek hozzáállásán múlik. A mai kor információs és infrastrukturális világában bizonyos szempontból nehéz elszigetelődni. Egyszer sem hívtuk meg hozzánk a média képviselőit, mégis sokszor megtalálnak bennünket – és mi megajándékozzuk őket azzal, amink van: az időnkkel, vendégszeretetünkkel. Fontos, hogy meglegyen a közösség tagjaiban az egyházias érzék és szellem, az egyház szeretete, a tanítás ismerete, a helyi- és a világegyház eseményeinek figyelemmel kísérése. Az egyház vérkeringésében való jelenlét élet számunkra. Vannak az országban nálunk kiesőbb helyen lévő plébániák, ahol talán lelkipásztor sincs. Tiszaalpáron van plébános, akivel természetesen együttműködő kapcsolatot ápolunk; az egyházmegye érsekével és a környékbeli lelkipásztorokkal, szerzetesekkel, szerzetesközösségekkel úgyszintén. Nem az egyháztól függetlenül létezünk. A missziós munka pedig egy olyan nagy „szőlőskert”, amelyben a különböző munkásoknak együttműködve kell dolgozniuk – az egyház megbízásából és áldásával. Legutóbb, szakdolgozatodat az eukarisztia tiszteletéről írtad. Azon kívül, hogy az idei évet az eukarisztia évének hirdették meg, mi adja e téma aktualitását? Az eukarisztia aktualitása állandó. Minden egyházi közösség az eukarisztia erőterében él és formálódik; az eukarisztia hozza létre és építi a közösséget, amely ugyanakkor létesíti az eukarisztiát. Így a kettő elválaszthatatlanul összefonódik. A szerzetesi közösség életének, istendicséretének középpontja – csúcsa és forrása – a liturgia, abban pedig az eukarisztia ünneplése. Hálaadás. A szerzetes életének is hálaadássá kell lennie… Engem a kommunió érdekel, az, hogy hogyan él kölcsönösen egymásban egyház és eukarisztia, közösség és eukarisztia, szerzetesi közösség és eukarisztia. Dolgozatom egy „rövid határidőre” elkészített, jobbára vázlat. Ha valaha lehetőségem adódik még, szeretném felderíteni, hogyan alakultak, alakulnak az egyháztan eukarisztikus szemléletének összefüggései. Ez a téma mindig aktuális, sőt olyan mélységeket rejt, amelyek kimeríthetetlenek. Valóságos kincsestár – léleknek, szellemnek egyaránt. És ez így van jól, ennek így kell lennie. készítette: Iván testvér 19
BENCÉS RENDHÁZ, GYŐR
Főapát úr dispozíciója szerint szeptember 1-től Keresztfalvi Péter atya a burgenlandi Alsóőr magyar lelkésze lett. Ezúton is köszönjük négy éves hittanári és prefektusi munkáját. Péter atyát a véneki lelkészségben Dr. Hegedűs Odó atya követi, ezért prefektusi munkáját másoknak adta át, de tanári munkáját folytatja. A nyár folyamán elvégezték a gimnáziumban és diákotthonban a szükséges javításokat. A továbbiakban jobban oda kell figyelnünk, hogy tanulóink környezetüket megbecsüljék, óvják, mert az előző esztendő sok rossz tapasztalatot is hozott. Diákjaink, tanáraink vezetésével a nyár folyamán több közös utazáson, túrán vettek részt. Folytatódott a németországi látogatás Bad Driburgban, egy-egy csoport Írországba, Olaszországba utazott, kerékpár túrások jártak a Felvidéken és a Balaton környékén. A Mosoni-Dunára tervezett több kajak-túra a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos nem valósulhatott meg. A nyár folyamán a diákotthonban helyet adtunk hitoktatók lelkigyakorlatának, és több csoportnak, amikor Németországba utaztak a Szentatyával való találkozóra. Többen részt vettek a hagyományos Barátok útja gyalogtúrán Odó atyával együtt. Páran Németországban jártak a pápalátogatást megelőző bencés-diák világtalálkozón. Plébániai csoportokhoz kapcsolódva több diák részt vett a kölni ifjúsági találkozón. Minden tanárnak köszönöm felelősségteljes szervező munkáját, az utak irányítását. Az új iskolaévet 397 tanulóval kezdtük. A tanári és nevelői karban is több változás van. Hidi Ernő tanár úr hosszú testnevelői munkája után nyugdíjba vonult. Tanár urat az idősebb és mostani diákok nevében Molnár Zsolt tanár úr, a Bencés Diákok Győri Egyesületének elnöke köszöntötte, megköszönve eredményes munkáját, a kosárlabda iránti elkötelezettségét, és jó egészséget, Isten áldását kérte további életére. (Részletesebben beszámolt erről a Bencés Diákszövetség Hírlevelének legutóbbi száma.) Ugyancsak nyugdíjba vonult Horváth Edit tanárnő. Másutt folytatja munkáját két diákotthoni nevelő. Tanári munkáját iskolánkban kezdi Borbély Marianna, óraadó tanárok lesznek Matkovics Emerica orsolyita nővér és Békési Klára tanárnő. Új prefektusok lesznek a diákotthonban: ifj. Szabó Csaba és Nagy András tanár urak. Szeretettel köszöntjük mindegyiküket. A jó Isten segítse munkájukat. Szeptember 6-án délután templomunkban tartotta ezüstmiséjét Somorjai Ádám bencés atya, aki jelenleg Rómában a vatikáni államtitkárság munkatársa. Ádám atyát ebben a templomban szentelte pappá Pataky Kornél püspök úr, ezért itt adott hálát az elmúlt évekért szűkebb rokonságával, rendtársaival és itteni osztálya számos tagjával. A templom főoltárának restaurálási munkái folyamatosan haladnak, s remélhetőleg karácsonyra nagyobbik része állványok nélkül látható lesz. A Bencés Diákok Győri Egyesülete az idén is megszervezi az un. bencés szabadegyetem előadásait. Az elsőt már Somorjai Ádám atya meg is tartotta a Vatikánról. Ezekre az előadásokra a diákjaink is elmennek, és a győri diákok szüleit is szeretettel várjuk. Az évi programról a diákszövetség ad tájékoztatást. A Bencés Diákszövetség budapesti központja a tanévnyitó alkalmából címeres pólókkal ajándékozta meg a 12. évfolyamos tanulóinkat, az iskolánkban kezdő tanulónknak pedig PAX-os kitűzőt adott. Köszönjük az összetartozást kifejező ajándékokat. Gáspár atya BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: Pannonhalmi Főapátság • Felelős kiadó: Dr. Várszegi Asztrik főapát • Szerkeszti a Főapáti Hivatal, főszerkesztő: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Főapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail:
[email protected] • Megrendelhető a szerkesztőség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Győr.
20 PANNO