Vidékfejlesztési menedzsment és marketing A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés kapcsolata Agrártörténet (Bálint János) A mezőgazdaságé talán a világ leghosszabb története, a kezdete az Édenkert homályába vész, a jelene politikai viharokat kavar, a jövője bizonytalan. Sokan az agrárium jelentőségét csekélynek látják, hiszen a nemzetgazdaságban csak 4-5 százalékos nálunk a szerepe, és a legfejlettebb országokban még kisebb a részesedése a GDP-ből. Szerintünk hibás a megközelítés; mindannyian a mezőgazdaságból származó élelmiszereket esszük, azaz itt 100 százalékos az érintettségünk, a ruházatunknak legalább a fele agrár eredetű termék, a fejlett gazdaságokban is minden negyedik ember termel, tervez, vagy beszállít valamit a mezőgazdaságnak, vagy éppen a terményeit dolgozza fel, a szolgáltatásaival kereskedik. A tájat Európa közepén kilencven százalékig a mező- és erdőgazdálkodás uralja, a városok és az autópályák is parkosítottak. Tehát mindannyian nyakig benne vagyunk, holott még csak most következik a nyaktól fölfelé, merthogy állítólag az eszünk is innen származik. Igen, az emberré-válás története is némileg agrártörténet. Bölcs régészek persze szeretnék hinni, hogy majom őseink a felegyenesedéssel, a beszéddel és művészi barlangrajzaikkal váltak emberré, de nagy valószínűséggel nem így kezdődött. Az emberi evolúció akkoriban még nem díjazta a mai humán tudományokat. Az őseink alighanem alapvetően növényevők voltak, és csak egyetlen olyan növénycsoport létezik, amely akarja, hogy megegyék, ez a gyümölcs. Míg az összes többi növény okosan védi magát a megevéstől, – mérgező, rossz ízű, szúrós, emészthetetlen lesz, csak hogy fennmaradhasson – ezzel szemben a gyümölcsök még segítenek is a fogyasztónak. Érésük színével, illatával csábítják az arra járókat és repülőket: harapj belém, légy boldog a húsommal és vidd messzire a magjaimat, ha egy mód van rá, ne köpj ki, hanem inkább trágyázd meg a leendő palántámat. Földhözragadt racionalitás, de bizonyára így helyes. Afrika őserdeiben mindig volt éredő gyümölcs, de véletlenszerű a gyümölcstermő növények eloszlása a szövevényes rengetegben, nehéz felfedezni és a megfelelő érési időpontban újra megtalálni őket. Az ilyen feladatokhoz kognitív térkép kell, azaz légifotók hiányában olyan agy, amely leképezi az amúgy átláthatatlan teret három dimenzióban, a talajtól a lombkorona szintig. Mivel a legtöbb gyümölcs rövid időszak alatt tömegesen érik, nagy csapat majom lakmározhat belőle egyszerre. A csoportos életmódhoz kommunikáció szükséges, a békés egymásmellett-éléshez viszonylag fejlett változatban, amely bizalmat és együttműködést is lehetővé tesz. Ezek már szinte emberi tulajdonságok. Lehet, hogy így valóban az almafától kaptuk a kezdeti tudást, és az esemény valóban az Édenkertben történt. Az ember gyűjtögető, halász-vadász életmódja valószínűleg mindig létezett, de a Föld benépesítéséhez ez nem elegendő gazdasági alap. A magyar ősök minden bizonnyal pásztornépek voltak, ahogy a földterület kétharmadát ma is legeltetéssel hasznosítják szerte a világban, szegény sivatagi országoktól a gazdag Új-Zélandig. Az állatokat sem könnyű szelídíteni, de a növényeket még sokkal nehezebb. Az állattartáshoz óriási terület kellett, amelyet nagy családok férfitagjai őriztek, harcias népek voltak, akik állattolvajlásért hamar öltek, mint a western filmekben is. Államot viszont csak ritkán alkottak, inkább csak a háborúzó, területvédő vagy új vidékeket elfoglaló hadjárataikhoz. Nem is lett volna fölös élelmiszerük az állami hivatalnokok és a katonák eltartásához. A Föld meghódításához később, az állatok után meg kellett szelídíteni a növényeket is, az évről évre kiválasztott legnagyobb fűmagvak elvetéséhez fel kellett törni a földet. Néhány év
alatt a talaj természetes termőképessége kimerül, ezért az első földművelőknek vándorolniuk kellett, évtizedenként új földeket keresve, erdőket irtva, réteket feltörve tehettek csak szert új táptalajra. Csak néhány kivételes hely volt alkalmas az állandó földműves életre; a Nílus és az Eufrátesz széles lapályához hasonló folyóvölgyek a vízzel kapták a megújuló tápanyagot. A történelemkönyvek szerint az évről-évre a folyó áradásával elöntött és így tápláló iszappal megtrágyázott földek bizonyultak alkalmasnak a tartós művelésre. Lehet hogy így volt, de lehetnek kétségeink. A víz egész évben hordozhat oldott tápanyagokat, amelyek csatornásbarázdás öntözéssel a növényekhez vezethetők. Ezek az ókori kultúrák sivatagi éghajlaton jöttek létre, az öntözés nélkülözhetetlen volt, a víz vezetéséhez technika kell, a technika összehangolt működtetéséhez fegyelmezett közösség, azaz állam. Így talán az ókori birodalmak alapjai is a mezőgazdaságban gyökereznek. A megszelídített fűmag, a gabona már alkalmas a mérsékelt égöv meghódítására, Európa nagy részén öntözés nélkül is termeszthető a táplálékban szűkös télre, a következő évig jól tárolható, önmaga a szaporító képlet, azaz ha ellen tud állni az éhező száj az utolsó, de legszebb szemeknek, akkor azokat elvetheti, és belőle újra gabona lesz. Nem lehetett könnyű élet, ilyesmire mondják, hogy az éhezés az emberiség természetes állapota, de szerencsére egyre jobban távolodunk ettől a természetességtől. Ezer évvel ezelőtt Európára aranykor köszöntött. Az évgyűrű vizsgálatok szerint kedvezőre fordult az éghajlat, gazdag terméseket arattak, a mocsárvidék visszaszorításával csökkent a malária fenyegetése. Évezredes találmányok használata vált általánossá; a szélmalmok elterjedésével a földművelő elhagyhatta a folyóvölgyeket, az alföldek közepén is tudott őrölni. Alkalmazták a földek pihentetését, a vetésforgót és a trágyázást. A patkó használata megsokszorozta a lovak igavonó képességét, a kengyellel együtt persze a harci készségeket is fokozta. Megszületett a nyugat-európai farmgazdaság, a kis család által intenzíven művelt földterület és a kapcsolódó dús legelő, amely fontos volt, mert a gabonából még nemigen jutott az állatnak. A föld egybetartásához korlátozni kellet az emberi szaporaságot; az első fiú elment szerzetesnek, a második katedrálist épített, a harmadik katonáskodott, és a háborúba hurcolt betegségeivel tízszer-százszor több embert ölt meg, mint a kardjával, azaz kegyetlenül hangzik, de működött a népességszabályozás. Általánosan elterjedt az alkohol, ahol megél a szőlő ott a bor, ahol csak a gabona, ott a sör, amelyek remekül beváltak víztisztítóként és jól adagolható kábítószerként. Mindkettő kellett az életbenmaradáshoz. Talán nem véletlen, hogy a kender alapú civilizációkról nem tudunk, bár állítólag az Andokban való magashegyi boldoguláshoz szintén elengedhetetlen volt a koka-cserje. Nem akarunk senkit megbántani vallásos hitében, de állítólag ezer évvel Krisztus születése után lett általános a kereszténység, amely megvigasztalta a parasztot a nyomorúságos életében, és megfékezte az uralkodókat a kegyetlenkedésben és a harácsolásban. Szükséges ideológia volt az akkori európai életkörülmények elviseléséhez. Az „aranykor” körülbelül háromszáz évig tartott, a legszebb képi bizonyítékot a virágzó agráriumról talán Berry herceg kalendáriumában találhatjuk.
Forrás: www.christusrex.org/www2/berry/f3v.html
A március hónap Berry herceg kalendáriumából (Limbourg testvérek, 1412 - 1416 között) A magyar változat nem volt ennyire sikeres, a Kárpát-medencében száraz és csapadékos évtizedek váltogatták egymást, az utóbbiakban az Alföld szinte összefüggő mocsárrá változott. A síkvidéki erdőket hamar kiirtották az állatokat vándoroltató pásztorok. A földművesek sajnos csak karcolták a földet, sem az ekék, sem az igavonók minősége nem érte el a nyugat-európait. Pannónia szőlőskertjei viszont talán tényleg virágozhattak. 1300 után kisebb jégkorszak köszöntött Európára, a lakosság újra megtanulta az éhezést. Brueghel festményein sok a hó, korcsolyáznak azokon a németalföldi csatornákon, amelyek a mi életünkben talán be sem fagytak. Kevés az élelem, sok az ember, nagyvárosok születnek, ahol az utcán egybefolynak az emberi tevékenység levei. A betegségek alapjaiban korlátozzák az emberi munkaképességet, a túlélők zöme a mai értelemben csökkent munkaképességű. Kimerül a szántóföldek termőképessége, amelyen átmenetileg segít ugyan a déli félteke guanótelepeinek majd természetes foszfátbányáinak kitermelése és az európai földekre szállítása, de alapvetően reménytelen a helyzet.
Forrás: members.iif.hu/.../bruegel-evszakok-nyar_sm.jpg
id. Pieter Brueghel (1525-69): Téli táj korcsolyázókkal Thomas Robert Malthus (1766-1834) a zseniális lelkész-közgazdász a 18. század végén, az ipari forradalom Angliájában rávilágított a népesség-robbanás és a bekövetkező élelmiszerhiány összefüggésére. Szerinte a mezőgazdaság élelmiszertermelő-képessége nem tud lépést tartani a rohamosan növekvő létszámú lakosság táplálék-szükségletével. Sajnos az előrejelzése igaznak bizonyult, és az 1950-es évekig az éhező milliók, éhenhaló százezrek, kalória- fehérje- és vitaminhiányosan táplálkozó milliárdok jellemezték a földgolyónk legnagyobb részét. (Malthus talán ennél a felfedezésénél is nagyobb érdeme, hogy társadalmi megfigyeléseivel inspirálta a fiatal Darwint, a szűkös erőforrások melletti túlélésért folytatott, a fajok és egyedek közötti harc, az evolúciós elmélet felismerésére a növény- és állatvilágban. Malthus hírhedtté később azzal a gyanúsítással vált, hogy ő lenne az eugénika, a náci fajnemesítés tudományos szülőatyja, de ez az „apasági per” azóta szerencsére eredménytelenül zárult; bebizonyosodott, hogy a száz évvel később élő gonoszok az önkényes „apanevesítők”.)
Forrás: http://cepa.newschool.edu
http://taggart.glg.msu.edu
Thomas Robert Malthus(1766-1834) (balra) és Charles Darwin (jobbra) (1809-1882)
Az új ígéretes korszak csak a második világháború utolsó éveiben kezdődik, amikor egy amerikai mezőgazda és csapata elkezdte megváltani az éhező világot. Szerény keretek között indult az akció, a Rockefeller Alapítvány megbízásából néhány fiatal amerikai gabonaszakértő áttelepült az éhező Mexikóba, hogy ott szintén fiatal agrárszakembereket korszerű gabonatermelésre tanítson. Meghonosították az eredetileg Japánból származó rövidszárú búzákat, amelyek meghálálták a természetes és műtrágyázást, valamint az öntözést. (A korábbi európai „ringó búzamezők” szinte embermagasak voltak, hosszú száron, karcsú, könnyű kalászokkal, amelyek ennek ellenére is elfeküdtek és megpenészedtek a földön, ha trágyázták, öntözték, vagy ha csak a vihar döntögette őket.)
