Vidékfejlesztési menedzsment és marketing e-learning - VETÉSFORGÓ Környezetgazdálkodás — környezetpolitika Az utóbbi évtizedekben kénytelenek voltunk belátni, hogy a környezetvédelem nem választható külön a gazdaság egyik ágazatától sem, hiszen szinte minden szakterületet érint, kölcsönhatásban állnak egymással. Már az Európai Közösség 1972-es Párizsi Csúcskonferenciáján – ahol a tagországok elismerték a környezetvédelem stratégiai fontosságát – a résztvevők a következőt deklarálták: „A gazdasági fejlődés nem önmagáért való cél, … az élet minőségének, valamint az életszínvonalnak a javulását kell eredményeznie.” (Őri – Bartha, 2002). Ebbe a jólétbe bele kell tartoznia az egészséges környezetnek is. Ebből következően a környezetvédelemre minden tevékenységünkben figyelmet kell fordítani, és ezért a hosszú távú döntésekben is figyelmet kell szentelni a környezet megóvására, romlásának megállítására, sőt javítására. Ez csak úgy valósítható meg, ha a fenntartható fejlődést biztosító termelési módszereket helyezzük előtérbe a rövid távú gazdasági előnyökkel szemben. A szemléletmód kiteljesedésének eszköze lehet a környezetpolitika, ami országos szinten koordinálja a fentiek alkalmazását egyrészt kormányzati szinten stratégiák kialakításával, másrészt magában foglalja a fenti célok eléréséhez szükséges eszközrendszert. A magyar környezetpolitikában elsődleges cél a meglévő természeti erőforrásaink és környezeti értékeink megőrzése, leromlásuk megakadályozása, és a lehetőség biztosítása, a javulás lehetőségének illetve feltételeinek megteremtése (Szalay, 1998). A környezetvédelem szükségességének gondolata társadalmi szinten az 1960-as – 70-es években merült fel, az új fogyasztói igények megjelenésével, a fogyasztói társadalom kialakulásával, szinte annak következményeként. Megjelennek társadalmi mozgalmak, igény alakul ki környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és az ökológiai egyensúly megteremtése iránt.
Az Európai Unió környezetpolitikája Az Európai Unió környezetpolitikájának célja a benne élő emberek számára olyan környezet megteremtése, ami a lehető legjobb életfeltételeket nyújtja számukra. Ennek érdekében az első időkben intézkedéseket javasol a tagállamok számára, később határozatokat hoz a környezetvédelmi intézkedések végrehajtására. Az alapvető célok közé tartozik a környezeti problémák, szennyezések megelőzése, csökkentése, megszüntetése, a bioszféra védelme az ökológiai egyensúly fenntartásával, valamint a fenntartható gazdaság megvalósítása, a természeti erőforrások ésszerű hasznosításával. Az EU környezetpolitikája etikai-, jóléti- és gazdasági alapokon nyugszik. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Európai Unió elsősorban gazdasági szövetség, ezért nem helyezheti mindenek fölé a környezetvédelmet, azonban lehetőségeihez mérten integrálnia kell szempontjai közé. Az etikai érv szerint a természet a belőle származó gazdasági érték mellett belső értékkel rendelkezik, ami védelemre érdemes. A jóléti érv azon alapszik, hogy a környezet állapotának romlása negatív hatással van az emberek egészségére, ezért a következő generációk érdekében szükséges környezetünk védelme (Őri – Bartha, 2002). Az EU környezeti stratégiájának nemzeti politikáktól független fontos eleme, hogy megoldást keres olyan környezetvédelmi problémákra, amelyeket csak nemzetközi szinten lehet
megoldani (pl. több országot érintő szennyezések), valamint a globális értékek (pl. ózonréteg) védelmére. Az Európai Közösség környezetvédelmének alapelveit már 1957-ben lefektették a Római Szerződésben, mely az Európai Gazdasági Közösség alapító dokumentuma. Ezek az alapelvek a következők: a környezetvédelmi szempontok integrálásának elve: a környezetvédelemben is legfontosabb a megelőzés, ezt leghatékonyabban a gazdasági, társadalmi döntéseknél lehet megvalósítani. Az előző elvvel együtt ez is bekerült az EU alkotmányos követelményei közé (Amszterdami Szerződés, 1997) a káros környezeti hatások megelőzésének elve: a környezetpolitikának a szennyezés forrására kell irányulnia, egyrészt mivel a megelőző intézkedések lényegesen gazdaságosabbak, mint a későbbi kárcsökkentés, másrészt okozhatók olyan károk, amik helyreállítása lehetetlen, mivel visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el (ez leginkább a természeti értékek károsításánál fordul elő). A megelőzésbe beletartozik a technológiai fejlődés támogatása, ezzel elősegítve környezetbarát technológiák, termékek létrejöttét elővigyázatosság és maximális védelem elve: az Európai Közösség deklarálja, hogy célja a magas szintű környezetvédelem elérése. Ennek érdekében a döntéshozásban a legkedvezőtlenebb előrejelzés figyelembevételével kell a környezetvédelmi politikát kialakítani, a kockázatok csökkentése érdekében szubszidiaritás elve: minden döntést a cselekvés optimális szintjén kell meghozni, ahol a leghatékonyabban oldható meg a probléma (helyi, regionális, nemzeti közösségi, nemzetközi szint). A Maastricht-i Szerződésben (1992) ez az elv bekerült az Unió általános politikájába a „szennyező fizet”-elv (PPP – Pollutioner Pays Principle): aki a környezetszennyezést okozza, köteles a károk megakadályozásának és megszüntetésének költségeit is magára vállalni, az ellenőrzési kötelezettségen túl az állami felelősség- és kötelezettségvállalás elve: az államot és szerveit közvetlen és közvetett felelősség terheli a nemzetközi együttműködés elve: harmonizálni kell a tagállamok környezetpolitikáit és nemzeti környezetvédelmi programjait, valamint a Közösségnek figyelembe kell vennie a fejlődő országok érdekeit is a távlati gondolkodás elve: a természeti erőforrások ökológiai egyensúlyt nem károsító módon való felhasználását várja el a környezetvédelem tervszerű alakításának elve: kötelezettséget jelent a tagállamok számára, ki kell dolgozniuk környezetvédelmi koncepciójukat, majd ez alapján nemzeti környezetvédelmi programjukat, és ehhez kapcsolódóan készíteniük kell közép- és hosszú távú cselekvési programokat Az Európai Unió környezetvédelmi akcióprogramjai I. Környezetvédelmi Akcióprogram (1973-76) Az első uniós akcióprogram még nyilatkozat formában jött létre, tehát ajánlásokat tartalmazott. Alapelvei máig érvényesek az Európai Uniós környezetpolitikában: A szennyezés, illetve a környezeti ártalmak megelőzése. A környezeti hatások figyelembe vétele. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása. A tudomány és a technika környezetvédelmi célú fejlesztése. A „szennyező fizet” alapelve. Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik államnak.
A fejlődő országok érdekeinek figyelembe vétele. Az EK és a tagállamok regionális és nemzetközi együttműködése. A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten oktatni kell. A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása. A tagállamok környezeti politikáinak összehangolása és harmonizálása a Közösségben.
Ehhez a következő eszközök alkalmazását javasolták: Közös tudományos-technikai háttér megteremtése. Tagállamok jogszabályainak összehasonlítása és harmonizálása, jogalkotás (az első Közösségi direktívák létrejötte) Közösségi Kutatási Programok. Környezetvédelmi Információs és Dokumentációs Rendszer létrehozása. A program középpontjában a vízvédelem állt.
közös
II. Környezetvédelmi Akcióprogram (1977-81) A második és az azt követő akcióprogramokat már határozatban fogalmazták meg, ezzel kötelezővé téve azokat a tagállamok részére. A program főbb feladataiként a következőket határozták meg: kidolgozni a környezeti hatásvizsgálatokat és értékelésük rendszerét, elemezni a gazdasági eszközök alkalmazási lehetőségeit a környezetvédelemben (környezetvédelmi költségek elosztása, környezetminőség pénzügyi mértéke, „szennyező fizet” elv szigorú alkalmazása), kiépíteni a környezetvédelmi információ-szolgáltatás rendszerét, együttműködni a Közösségen kívüli államokkal (fejlődő országok környezetvédelmi támogatása, részvétel nemzetközi környezetvédelmi egyezményekben). Ekkor alakítottak minőségi szabványokat a különböző felhasználású vizekre, és bevonták az intézkedési körbe a természetvédelmet és a zajterhelés elleni védekezést. III. Környezetvédelmi Akcióprogram (1982-86) Az akcióprogram ideje alatt került súlypontba a környezetpolitika, ettől az időtől kezdve kap fontos szerepet a környezeti vonatkozású döntések előkészítésében. A korábbiakkal ellentétben a megelőzés alapelve és annak eszközei kerültek középpontba. Elfogadták a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvet. A levegővédelem kiemelkedő figyelmet kapott ebben az akcióprogramban. IV. Környezetvédelmi Akcióprogram (1987-92) Ennek a programnak az Egységes Európai Okmány (1987) képezte az alapját. Ekkor történt a szemléletváltás a „gazdasági közösségről” a „gazdasági-környezeti közösség” irányába. Ebben az időszakban született meg a Brundtland Bizottság „Közös Jövőnk” című jelentése, amely alapján létrejött a fenntartható fejlődés uniós stratégiája, amelyet helyi és globális szinten is érvényesíteni kell. ("A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.") (www.ff3.hu). Ekkor már komplex problémákkal foglalkoztak, ide tartozott a víz- és a levegővédelem, a zajterhelés elleni védekezés, foglalkoztak a hulladékgazdálkodás, a genetikailag módosított
növények és a nukleáris biztonság problémájával is. Kimondták, hogy környezetvédelemmel kapcsolatos információkhoz mindenkinek joga van hozzájutni.
a
1991-ben létrejött az Európai Környezeti Ügynökség (Koppenhága), amelynek elsődleges feladata a tagországok környezeti adatainak összegyűjtése, állapotjelentések készítése (www.eea.europa.eu). V. Környezetvédelmi Akcióprogram (1993-2000) A fenntarthatóság felé Alapja a Maastricht-i Szerződés (1992) és a Riói konferencia (1992) dokumentumai. Új hangsúlyokat alakítottak ki, célul tűzték ki: a természeti erőforrások kimerülésének megakadályozását, a környezetre káros trendek megváltoztatását, és a társadalom és tagjainak magatartási szokásainak megváltoztatását. Az Akcióprogramban konkrét intézkedéseket javasoltak konkrét célok eléréséhez. Célterületként jelölték ki az ipar, az energetika, a közlekedés, a mezőgazdaság és a turizmus ágazatait. A környezeti elemekre egyenként is alkalmazható környezetpolitikát dolgoztak ki (biodiverzitás megőrzése, genetikailag módosított szervezetek, hulladékgazdálkodás, ipari szennyezés-ellenőrzés és kockázatcsökkentés, a környezet elsavasodása, levegővédelem, nukleáris biztonság, az ózonréteg károsodása, üvegház-gázok kibocsátása és globális klímaváltozás, tájvédelem és területhasználat, természetvédelem, tengerek és tengerpartok védelme, vegyi anyagok kezelése, vízvédelem, vízszennyezés és vízfelhasználás, zajvédelem) (eur-lex.europa.eu). A környezetvédelmi célok eléréséhez javasolták igénybe venni mind a jogi, a piaci alapú, és a horizontális támogatási eszközöket, és alkalmazni kívánták a pénzügyi támogatási mechanizmusokat. 1996 és 98 között felülvizsgálták az addig elért eredményeket, és változatlan alapelvek mellett kibővítették az alkalmazható eszközök skáláját. VI. Környezetvédelmi Akcióprogram (2001-2010) Környezet 2010: Kezünkben a jövőnk! Az akcióprogramot az Európai Parlament és a Tanács döntéseként (1600/2002/EK) fogadták el. Az új program az alábbi elsődleges intézkedési területeket jelöli ki: a klímaváltozás – Kiotói Jegyzőkönyv, a természetvédelem és a biodiverzitás, biológiai egyensúly, a környezet és egészség – környezetbiztonság, a fenntartható erőforrás-gazdálkodás – hulladékgazdálkodás, nemzetközi együttműködés, társadalmi együttműködés – szemléletformálás, oktatás. (ec.europa.eu/comm/environment/newprg/index.htm – 6. Környezetvédelmi Akcióprogram) A program a következő ajánlásokat fogalmazza meg: a tagországok biztosítsák a meglevő környezeti joganyagok betartását, integrálják a környezeti megfontolásokat minden érintett szakpolitikájukba, működjenek együtt az üzleti szférával és a fogyasztókkal a megoldások megtalálásáért, biztosítsanak jobb és hozzáférhetőbb környezetvédelmi információkat az állampolgároknak, és végül, de nem utolsósorban tegyenek lépéseket a környezettudatosság fejlesztésére a földhasználatban.
A korlátozottan rendelkezésre álló környezeti erőforrások miatt hosszú távon célunk csak a következő lehet: a környezeti szempontok maximális figyelembevétele a gazdasági termelés során, valamint a természet biológiai életfeltételeinek biztosítása úgy, hogy a gazdasági tevékenység hatékonysága is biztosítva legyen. Ennek érdekében dolgozták ki a fenntartható fejlődés koncepcióját, amelynek alapja a „közös érdek, az emberiség jelen és jövő generációinak jóléte” (Nádudvari, 1999).
