Veszprémi Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar
TÁVOKTATÁSI TUTOR KÉPZÉS
OKTATÁSI SEGÉDLET Berke József – Farkas Zoltán – Kárpáti László - Magyar Miklós – Sediviné Balassa Ildikó - Vargáné Dugonics Rita
2000. Keszthely
TÁVOKTATÁSI TUTOR KÉPZÉS
Tartalomból: Regisztráció A képzési program bemutatása Feladatok Esettanulmány készítése A képzések során diplomát szerzett hallgatók Copyright
2000.
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
„A tanítás mûvészet, s a pedagógiai párbeszédet semmi sem helyettesítheti.” JACQUES DELORS
TISZTELT TANULÓ ! A pedagógusok, oktatók informatikai és idegen nyelvi továbbképzése mellett nagy hangsúllyal szerepel az oktatás új formáira való felkészülés, az új módszerek megismerése és az új eszközök használatának bevezetése. Köszöntjük Önt abból az alkalomból, hogy az eddig szerzett oktatói tapasztalatának felhasználásával vállalkozik egy új „szerep” elsajátítására és gyakorlására, megismerkedik a tanítás-tanulás új formájával a nyitott-, távoktatással. A média forradalmi fejlõdése ismeretlen utakat nyit meg az oktatás elõtt, megváltoztatja a tanár és tanuló „szerepét” új partneri kapcsolat kialakítását teszi szükségessé. Az informatikai technológiák megsokszorozzák az információkeresés lehetõségeit, az interaktív berendezések és a multimédia kiapadhatatlan forrást nyújtanak a diákoknak. A tanulók az új eszközökkel felszerelve kutatókká válnak. A tanárok megtanítják õket az információk értékelésére és felhasználására. Ez az eljárás sokkal közelebb áll a valódi élethez, mint az ismeretátadás hagyományos módszerei. Az új technológiák fejlõdése egyáltalán nem csökkenti a tanár jelentõségét, csak módosítja a szerepét az oktatási folyamatban, új partneri kapcsolat alakul ki a tantermekben. Az informatikai társadalomban a tanár a kollektív tudás részesévé válik, s ennek megszervezésével a változások élére kell állnia.
1
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
Az új „szerep” adta feladatokra a pedagógus alapképzettségének folyamatos kiegészítésével válik alkalmassá. Fontos, hogy a tanár átértékelje saját korábbi gyakorlatát és valóban az ismeretátadás helyett a tanulásirányítás kapjon hangsúlyt munkájában, a hallgatókat az információk megkeresésére és összekapcsolására is megtanítsa, méghozzá kritikai szellemben. Tisztelt Kollegák! Arra vállalkoztunk, hogy oktatóként, távoktatási szakemberként és tananyagfejlesztõként olyan tananyag csomagot állítsunk össze, mely segíthet az új tanítás-tanulási forma jellemzõinek, módszereinek és eszközeinek megismerésében. Ezt a felkészítést is az új oktatási módszerek alkalmazásával kívánjuk megtenni. Az oktató táskában megtalálja az általunk elkészített „Munkafüzeteket”, egy CD mellékletet, továbbá a „Tanulási útmutatót”. Kérjük, hogy mielõtt hozzákezd a tanuláshoz, olvassa el a tanulási útmutatót, valamint a CD-n található „readme.txt” fájlt! Mi történik, ha Ön sikeresen elvégzi a kurzust? Természetesen bizonyítványt kap és ami talán még fontosabb, kompetenciát szerez arra, hogy – a jelenléti oktatási forma mellett – a nyitott-, távoktatási kurzusokon tanulás-irányítóként (TUTOR, MENTOR) dolgozzon és a kurzuson szerzett ismereteit hasznosíthatja munkájában. Eredményes tanulást és oktató munkát kívánunk!
A tananyag összeállítói
2
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
TANULÁSI ÚTMUTATÓ 1. A KÉPZÉS NEVE:
Távoktatási tutor képzés 2260/99 PAB
2. A KÉPZÉS ÖSSZÓRASZÁMA: • Csoportos konzultáció: • Önálló tanulás:
200 óra 10 óra (1 x 10 óra) 190 óra
3. A KÉPZÉS CÉLKITÛZÉSE ÉS RÖVID TEMATIKÁJA: A képzés célja, hogy a pedagógusként, oktatóként dolgozók átfogó, minden fontos területet érintõ ismeretet szerezzenek errõl az új oktatási formáról, annak eszközrendszerérõl és módszereirõl készség szintû alkalmazási gyakorlatra tegyenek szert. Nagyon fontos célnak tekintjük, hogy az eddig hagyományos (jelenléti) oktatásban tanítók megértsék a két tanulási-tanítási forma közötti alapvetõ különbségeket és vállalkozzanak arra az új szerepre, azokra az új feladatokra, amelyek elengedhetetlenek a távoktatásban tanulásirányítóként. A részletes tematika: A képzés nyolc témakörre bontja az elsajátítandó ismereteket az alábbiak szerint: • • • • • • • •
A távoktatás kialakulása, jelene, jövõje és fogalomrendszere A nyitott-, távoktatási rendszer A tanítási-tanulási folyamat újszerû értelmezése A tanár-tanuló megváltozott szerephelyzete A tanulók támogatása, motiváció, a motiváció fenntartása Eszközök, eszközhasználat, módszerek a távoktatásban Az értékelés szerepe és folyamata Minõségbiztosítás a távoktatásban
2
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
4. KAPCSOLÓDÓ ISMERETANYAG: A tananyag több tudományterületet érint, melyekbõl a legfontosabbak: • • • • •
Pedagógia, androgógia Neveléstan, didaktika Informatika Minõségmenedzsment Marketing
Kötelezõ tananyag: 1. Távoktatási füzetek 1-8. Keszthelyi Akadémia Alapítvány, Keszthely, 1998. • • • • • • • •
Kárpáti László: A távoktatás kialakulása, jelene, jövõje és fogalomrendszere Sediviné Balassa Ildikó: A nyitott-, távoktatási rendszer Magyar Miklós-Sediviné Balassa Ildikó: A tanítási-tanulási folyamat újszerû értelmezése Magyar Miklós-Sediviné Balassa Ildikó: A tanár-tanuló megváltozott szerephelyzete Farkas Zoltán: Eszközök, eszközhasználat (módszerek) I. Berke József: Eszközök, eszközhasználat II. Vargáné Dugonics Rita: Az értékelés szerepe a távoktatásban Sediviné Balassa Ildikó-Vargáné Dugonics Rita: Minõségbiztosítás a távoktatásban
2. Berke, J. – Sediviné Balassa, I. – Magyar, M. – Farkas, Z. – Vargáné Dugonics, R. (2000): Távoktatási Tutor képzés CD melléklet.
3
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
Ajánlott irodalom: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Alan Clarke: Technológiai alapú tanulási-képzési módszerek Open Learning Konferencia BME 1991. Június 18-19. Magyar Szakképzési Társaság – MKM, Budapest, 1991. 39-43 p. A nyitott- és távoktatás minõségbiztosításának rendszer-modellje. A Nemzeti Távoktatási Központ Kiadványa, Budapest-Madrid, 1996. Álló, G. – Hegedûs, Gy. Cs. – Kelemen D. – Szabó, J. (1989): A digitális képfeldolgozás alapproblémái. Mûszaki Tudományok, Az elektronika újabb eredményei. Akadémiai Kiadó, Budapest. Barta Tamás – Tóth Tihamér: Minõségmenedzsment Szókratész Oktatási és Tanácsadó Kft., Budapest, 1996. Báthory Zoltán: Tanítás és tanulás. Tankönyvkiadó Bp. 1985. Báthory Zoltán: Tanulók, iskolák – különbségek Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. Benedek András: Az európai integráció és szakképzés. Új pedagógiai szemle, 1997. 10. Sz. (24-36 p.). Berke, J. – Hegedûs, Gy. Cs. – Kelemen, D. – Szabó, J. (1996) Digitális képfeldolgozás és alkalmazásai, Keszthelyi Akadémia Alapítvány. Berke, J. – Hegedûs, Gy. Cs. – Kelemen, D. – Szabó, J. (1998) Digitális képfeldolgozás és alkalmazásai, Keszthelyi Akadémia Alapítvány. Berke, J. – Kárpáti, L. (1995) Multimédia alkalmazása az oktatásban országos konferenciája kiadvány, PATE Georgikon Kar Keszthely. Berke, J – Virág, M. (1998) Számítógépes grafika és prezentáció Keszthelyi Akadémia Alapítvány – Talentum Kft. Bernd Weidenmann: Sikeres tanfolyamok és szemináriumok A & G BT, Budapest 1997. Davies, A. – Fennessy, P. (1994) Introduction to Electronic Imaging for Photographers, Focal Press, Oxford. Earnshaw, R.A. – Gigante, M.A. – Jones, H. (1993): Virtual Reality Systems, Academic Press, London. EuroPace 2000 Open Learning Seminar – Leuven 1994 July anyagai Katholic University, Leuven. Freeman, M. (1993): Collins Photographer’s Handbook. HarperCollins Publishers Friedhelm Nicolmann: Nemzetközi minõségi szabványok és azok átruházhatósága A Nemzetközi Távoktatási Tanács kiadványa, Budapest, 1995. Gecse Mariann: Távolról sem egyértelmû a távoktatás Computer Technika, Informatikai Magazin V. évfolyam, 8. szám, 1998. március 17. Gonzalez, R.C. and Woods, R.E. Digital Image Processing, Addison-Wesley Publishing Company, Inc. Hord, R.M. (1986): Remote Sensing Methods and Applications. A WileyIntersciense Publication John Wiley & Sons, New York.
4
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Jain, A.K. (1989): Fundamentals of Digital Image Processing, Prentice Hall Information and System Scienses Series, London. Kiss Árpád: A tanulás programozása és a pedagógiai technológia Országos Pedagógiai Intézet, Budapest, 1975. Kiss Árpád: Az oktatástechnológia (pedagógiai technológia) jelentése és jelentõsége. Pedagógiai Szemle, Budapest, 1978. 12. szám. Knoll, J. (1996): Tanfolyam és Szeminárium-módszertan. Beltz Verlag – IIZ/DVV, Budapest. Kovács Ilma: Új út az oktatásban? A távoktatás BKE, Felsõoktatási Koordinációs Iroda, Budapest, 1996. Krisztián Béla: A minõségfejlesztés humánpolitikai kihívásai VI. Országos Humánpolitikai Konferencia, Siófok, 1997. május 12-14. Marton József: Önértékelésen alapuló minõségbiztosítási rendszer kísérleti alkalmazásának tapasztalatai a magyar szakképzésben. Szakképzési szemle, 1998. 3. szám, 65-85 p. Nagy Sándor: Az oktatáselmélet alapkérdései. Tankönyvkiadó Bp. 1986. Nagy Sándor: Az oktatástechnológiai jellegû fejlõdési tendenciák az általános és szakképzésben. OOK, Veszprém, 1993. 134-161. p Nagy Sándor: Az oktatás folyamata és módszerei. VOLOS Bp. 1993. Orosz Sándor: A tananyag elemzése OOK. Veszprém, 1977. Országtanulmányok, Nemzeti Távoktatási Tanács, Budapest, 1997. Pannonia Tempus Jep (PALIO) Távoktatási Szakemberképzõ Tanfolyam (AI modul). Pannonia Tempus Jep (PALIO) Távoktatási Szakemberképzõ Tanfolyam (C1, D1, E1 modul). Pannonia Tempus Jep (PALIO) Távoktatási Szakemberképzõ Tanfolyam (F1 modul). Paolio Module BI and BA: Selecting and using open learning materials European Commission COMETT programme 1994. Roger Lewis: A tanárok, oktatók szerepe. Open Learning Konferencia BME. 1991. június 18-19. Magyar Szakképzési Társaság – MKM, Budapest 1991. 71-80 p. Róth András: Minõségbiztosítás és irányítás az ISO 9000 alapján Aktuális gyakorlati tanácsadó minõségbiztosítási és mûszaki szakembereknek Verlag Dashöfer Kiadó, Budapest, 1998. Sediviné Balassa Ildikó: A felnõttképzés minõsége, elvek és gyakorlat VI. Országos Humánpolitikai Konferencia, Siófok, 1997. V. 12-14. Segítség! Tanulok? SZÁMALK, Budapest, 1997. Távoktatás az Európai Közösségben, Nemzeti Távoktatási Tanács, Budapest, 1995. Zrinszky László: A felnõttoktatás tudománya. OKKER Bp. 1995. Zsolnai József – Zsolnai László: A pedagógiai technológia lehetõségei Magyarországon. OOK Veszprém 1980. W. Okon: Felsõoktatási didaktika. Felsõoktatási Pedagógiai Kutatóközpont, Budapest, 1973.
5
A PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT A NYITOTT SZAKKÉPZÉSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA
Jó tanács a tananyag feldolgozásához: A munkafüzetek feldolgozása a számozási sorrendnek megfelelõen javasolt. A munkafüzetekben található feladatokat oldjuk meg. Ki-ki meglévõ ismeretanyagának függvényében használja az ajánlott irodalmat, ezek közül a legfontosabbakra külön is felhívjuk a figyelmet a konzultáció alkalmával.
5. A KÉPZÉS ÉRTÉKELÉSE: A képzés a folyamatos teljesítmény-követésre, az egyéni feladatmegoldásra és az önállóan elkészítendõ interaktív vizsgamunkára helyezi az értékelési hangsúlyt.
6