Új Földhasználati szabályok
Tisztelt Olvasók! Rengeteg kérdés és megkeresés érkezett az új Földforgalmi törvény és az ahhoz kapcsolódó átmeneti szabályozást tartalmazó törvénnyel kapcsolatban. Olyan sok a változás, hogy a szabályozás részletes kifejtésére egy cikk kevés, illetve ha egyszerre leírnám vagy megpróbálnám leírni olyan tömény lenne, mint maga a két törvény. Igazság szerint nagyon nehéz sima „konyhanyelvre” lefordítani a jogszabályokat, úgy hogy mindenki megértse. Megpróbálom a lényeget leírni. A mostani cikk a 2014. 03. 01. napján hatályba lépő rendelkezéseket próbálja meg leírni Önöknek. Nem tudom megígérni, hogy egyszerű és érthető olvasmány lesz. 2013. 12. 15. napjától lépett életbe a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény (röviden: Földforgalmi törvény- 2013. évi CXXII. törvény) Ez a törvény tartalmazza a termőföldek tulajdonjogának, és használatának megszerzésére vonatkozó szabályokat, amely SARKALLATOS törvény, tehát ennek a módosításához a későbbiekben 2/3-os parlamenti többség szükségeltetik majd. A törvény rendelkezéseit lépcsőzetesen léptetik hatályba (2013. 12. 15. – 2014. 01. 01 – 2014. 03. 01. – 2014. 05.01.), ezért alkottak meg egy átmeneti szabályokról szóló törvényt is (2013. évi CCXII. törvény), amely 2013. 12. 14-én lépett hatályba. Bár ennek is vannak olyan részei , amelyek 2014. 01. 01; 2014. 03. 01. és 05.01-én lép hatályba. AA 2013. 12. 15-e előtt megkötött és a földhivatalokba benyújtott módosítással érintett haszonbérleti, felesbérletre, részesművelésre és szívességi használatra vonatkozó szerződésekre a 2013. 12. 14-én hatályos jogszabályokat kell alkalmazni! KIVÉVE: ha a szerződésmódosítás a szerződés időtartamának a meghosszabbítására, vagy a haszonbér csökkentésére irányul, mert akkor már az új jogszabályok vonatkoznak az eljárásra! Semmis a haszonkölcsön szerződések meghosszabbítására irányuló módosítás, valamint a fennálló és a földhasználati nyilvántartásba bejegyezett haszonkölcsön szerződések 2014. 12.31. napján a törvény erejénél fogva megszűnnek, tehát mindet törölni kell majd a földhasználati nyilvántartásból is! 2014. 02. 28-ig közölt elővásárlási és vételi ajánlatra az ajánlat közlésének időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni, ugyanez érvényes az előhaszonbérletre is. Alap dolgok, fogalmak, eljárások változnak meg az új Földforgalmi törvénnyel, tehát senki ne ringassa magát másban, minden szabályt mindenkinek meg kell tanulnia és aszerint kell eljárnia. Vonatkozik ez a földtulajdonosokra és a földhasználókra, mindenkire! A törvény szerint a mező- és erdő hasznosítású földek (ide értve a tanyákat, a zárt kerteket és a vegyes művelési ágú területeket is) tartoznak a jogszabályi rendelkezések hatálya alá. A halastavak nem tartoznak ide, azok kikerültek, mert nincs AK értékük! A törvény szabályozza: -
a föld tulajdonjogának megszerzését, a haszonélvezeti jog alapítását, a szerzési korlátok ellenőrzését; a földhasználatának megszerzését; a helyi földbizottságokra vonatkozó rendelkezéseket
2014. 02. 28-ig elővásárlásra jogosultak (csak természetes személy! lehet) sorrendje: a) magyar állam b) helyben lakó haszonbérlő, felebérlő vagy részesművelő (de csak akkor, ha a bérleti jogviszony legalább 3 éve fennáll!) c) helyben lakó szomszéd: ezen belüli sorrend: ca) családi gazdálkodó cb) nyilvántartási számmal rendelkező őstermelő ill. egyéni vállalkozó d) helyben lakó: ezen belüli sorrend: da) családi gazdálkodó db) nyilvántartási számmal rendelkező őstermelő ill. egyéni vállalkozó e) haszonbérlő, felesbérlő, részesművelő Itt ismerkedjünk meg a legfontosabb és a leggyakrabban használatos új alapfogalmakkal, mert azok nélkül nem fogjuk tudni értelmezni a szabályokat: állattartó telep: a Magyarország területén, egy vagy több földrészleten, illetve földrészleten belül alrészletként elhelyezkedő, a földfelszínen azonosítható állandó mesterséges tereptárgyakkal egyértelműen lehatárolt, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv nyilvántartásban egy elnevezés és nyilvántartási szám alatt állattartó helyként vagy tojáskeltetőként megjelölt, állatok tartására, illetve keltetésre szolgáló gazdasági épületek és kiszolgáló létesítmények, és a hozzájuk tartozó gazdasági felszerelés együttese, ideértve az állattartó létesítményekkel egy technológiai egységben működő körbekerített legelőket és kifutókat, továbbá a trágyatárolásra és a méhcsaládok elhelyezésére használt területeket; családi gazdaság: a mezőgazdasági igazgatási szervnél családi gazdaságként nyilvántartásba vett mezőgazdasági üzem; családi gazdálkodó: a családi gazdaságot vezető természetes személy; fiatal földműves: az a földműves, aki az elővásárlási, illetve előhaszonbérleti jog gyakorlása időpontjában elmúlt 16 éves, de a 40. életévét még nem töltötte be; földműves: Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazoltan legalább 3 éve a) mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet saját nevében és saját kockázatára folyamatosan Magyarországon folytat, és ebből igazoltan árbevétele származott, vagy az árbevétel azért maradt el, mert a megvalósult mező- vagy erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, vagy b) a legalább 25%-ban tulajdonában álló, Magyarországon bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet olyan tagjának minősül, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve mező-, erdőgazdasági és az azokat kiegészítő tevékenységet személyes közreműködésként végzi;
helyben lakó: az a természetes személy, akinek az életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén az adás-vételi, a csere, illetve a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekszik; helyben lakó szomszéd: az a helyben lakó, akinek a tulajdonában vagy használatában lévő föld szomszédos az adás-vételi, a csere, illetve a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel; helybeli illetőségű: az a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amelynek mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekszik; helybeli illetőségű szomszéd: az a helybeli illetőségű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amelynek a tulajdonában vagy használatában lévő föld szomszédos a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel; közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér; kiegészítő tevékenység: falusi és agroturizmus, kézművesipari tevékenység, fűrészárufeldolgozás, takarmány-előállítás, mezőgazdasági termékből élelmiszer előállítása, dohányfeldolgozás, bioüzemanyag-előállítás a mező-, erdőgazdasági tevékenység során keletkezett melléktermékek, növényi és állati eredetű hulladék hasznosítása, nem élelmiszercélú feldolgozása, valamint az ezekből a termékekből keletkezett termékek közvetlen termelői értékesítése, mezőgazdasági szolgáltatás, valamint a mezőgazdasági üzemhez tartozó termelési tényezők hasznosítása, értékesítése; külföldi természetes személy: a nem tagállami állampolgár; mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld: a föld fekvésétől (belterület, külterület) függetlenül valamennyi olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő és fásított terület művelési ágban van nyilvántartva, továbbá az olyan művelés alól kivett területként nyilvántartott földrészlet, amelyre az ingatlannyilvántartásban Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület jogi jelleg van feljegyezve; mező-, erdőgazdasági tevékenység: növénytermesztés, kertészet, állattartás, a méhanya nevelés, halászat, haltenyésztés, szaporítóanyag-termesztés, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, kiegészítő tevékenységgel vegyes gazdálkodás; mezőgazdasági termelőszervezet: a mezőgazdasági igazgatási szerv által e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott feltételek alapján nyilvántartásba vett, tagállami székhelyű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a) amelynek aa) alaptevékenysége olyan mező-, erdőgazdasági tevékenység, illetve kiegészítő tevékenység, amelyet a jogügyletet megelőzően legalább 3 éve folyamatosan folytat, ab) éves értékesítése nettó árbevételének több mint a fele a mező-, erdőgazdasági tevékenységből, illetve a kiegészítő tevékenységből származik, és ac) legalább egy vezető tisztségviselője, vagy a cégvezetője a mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve a kiegészítő tevékenységet a szervezetben fennálló tagsági viszonyához kapcsolódóan gyakorolja, és e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel, vagy a mezőgazdasági igazgatási szerv által igazolt legalább 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik, vagy
b) amely újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül; mezőgazdasági üzemközpont: a földműves vagy mezőgazdasági termelőszervezet tulajdonában, illetve használatában álló, a mező- és erdőgazdasági tevékenység vagy a mező- és erdőgazdasági tevékenység és a kiegészítő tevékenység célját szolgáló gazdasági, lakó, illetve iroda épülettel beépített ingatlan vagy a tanya, amely a gazdálkodás végzésének vagy megszervezésének a mezőgazdasági igazgatási szervnél bejelentett helyéül szolgál; pályakezdő gazdálkodó: az a 16. életévét betöltött belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki a) a föld tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó jognyilatkozat megtételének időpontjában Magyarországon bejelentett lakóhelyén életvitelszerűen tartózkodik, b) nem rendelkezik az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső államban fekvő föld tulajdonjogával, c) e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik, és d) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnél pályakezdő mezőgazdasági termelőként nyilvántartásba vételre kerül; szomszédos föld: az olyan föld, amely - a település közigazgatási határától függetlenül - a jogügylet tárgyát képező földdel közvetlenül, illetve önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott út, árok, csatorna közbeékelődésével közvetve érintkezik; tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt; tanya: a település külterületén fekvő, legfeljebb 1 hektár nagyságú olyan földrészlet, amelyhez a föld mellett növénytermesztés és állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és terméktárolás céljára létesített lakó- és gazdasági épület, illetve ilyen épületcsoport is tartozik, vagy az olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként szerepel;
2014. 03. 01-től elővásárlásra jogosultak (csak természetes személy FÖLDMŰVES! lehet) sorrendje: a) Magyar állam b) földet használó olyan földműves, (aki legalább 3 éve használja a földet (ide kell érteni a kijelölt kényszerhasznosítóként kijelölt földművest is!)) ezen belüli sorrend: ba) aki helyben lakó szomszéd bb) aki helyben lakó bc) akinek lakóhelye vagy üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton (tehát földúton, dülőn) legfeljebb 20 km távolságban van.
c) olyan földműves, aki helyben lakó szomszéd, ezen belüli sorrend: ca) családi gazdálkodó vagy családi gazdaság tagja cb) fiatal földműve cc) pályakezdő gazdálkodó d) olyan földműves, aki helyben lakó, ezen belüli sorrend: da) családi gazdálkodó vagy családi gazdaság tagja db) fiatal földműve dc) pályakezdő gazdálkodó e) olyan földműves, akinek lakóhelye vagy üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton (tehát földúton, dülőn) legfeljebb 20 km távolságban van, ezen belüli sorrend: ea) családi gazdálkodó vagy családi gazdaság tagja eb) fiatal földműve ec) pályakezdő gazdálkodó DE! A c) –d) – e) csoportokon belül meghatározott földművest megelőzi: a) a szántó, rét, gyep vagy fásított terület esetében az a földműves, aki a föld fekvése szerinti településen az elővásárlási joga gyakorlását megelőző legalább 1 éve állattartótelepet üzemeltet és a földvásárlás célja az állattartáshoz szükséges takarmány-előállítás biztosítása,(az állattartótelep működését igazolni kell, amiről a hatósági bizonyítványt a NÉBIH adja ki! fel kell tüntetni a tényleges állattartást és a nyilvántartás szerinti állatlétszámot is igazolni kell!) b) a szántó,kert, szőlő, gyümölcsös esetében az a földműves,akinek a vásárlás célja földrajzi árujelzéssel, vagy eredetmegjelöléssel ellátott termék előállítása és feldolgozása vagy ökológiai gazdálkodás folytatása. Osztatlan közös tulajdon esetében, ha valamely tulajdonostárs kivülálló harmadik személynek akarja eladni a földet, akkor ott az állam után mindenkit megelőzően a tulajdonostársnak van elővásárlási joga! Nem játszik szerepet az elővásárlási jog: -
közeli hozzátartozók közötti adásvételénél osztatlan közös tulajdonnál a tulajdonostársak közötti, a közös tulajdon megszüntetésére irányuló adásvétel esetében gazdaságátadás esetében, ahol a támogatás feltétele a gazdaságátadása közfoglalkoztatás, vagy területfejlesztési célok megvalósulása esetén
Vételi ajánlat tartalmi elemei 2014. 03.01-től A tulajdonos által elfogadott vételi ajánlatot egységes szerkezetbe foglalat adásvételi szerződésbe kell foglalni, és azt kell 8 napon belül az illetékes jegyzőnek kifüggesztésre átadni. Kifüggesztés időtartama 60 nap. A szerződést teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni! Kötelező tartalmi elemek a személyes adatokon kívül: -
-
-
nyilatkozatban vállalja a vevő, hogy a föld használatát másnak nem engedi át, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, és a földet a tulajdonszerzéstől számított 5 évig más célra nem hasznosítja. ha a föld használata más személy használatában van, akkor a vevőnek vállalnia kell, hogy a fennálló földhasználati jogviszony időtartamát nem hosszabbítja meg, és a megszűnését követő időre a föld használatát másnak nem engedi át, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, és a földet a tulajdonszerzéstől számított 5 évig más célra nem hasznosítja. nyilatkoznia kell a vevőnek arról, hogy nincs a földhasználatért járó ellenszolgáltatás teljesítéséből eredő, jogerősen megállapított földhasználati díj tartozása nyilatkozik arról, hogy a vételt megelőző 5 éven belül nem állapították meg vele szemben, hogy a szerzési korlátozások megkerülésére irányuló jogügyletet (színlelet vagy semmis szerződést) kötött. Pályakezdő gazdálkodónak a fentieken túl kötelezettséget kell vállalnia és erről nyilatkoznia, hogy a tulajdonszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen állandó bejelentett lakosként életvitelszerűen fog tartózkodni vagy a tulajdonszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít és mezőerdőgazdasági tevékenységet vagy kiegészítő tevékenységet fog folytatni.
Nagyon fontos, hogy akinek elővásárlási joga van és azt gyakorolni szeretné, annak az ajánlatot elfogadó nyilatkozatát, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva kell átadni (személyesen!) a jegyzőnek! Az elfogadó nyilatkozatban fel kell tüntetni az elővásárlási jogosultság jogalapját (tehát melyik jogszabályon alapul), továbbá, ha az elővásárlási joga törvényen alapul, akkor konkrétan meg kell jelölni azt a törvényt, és azt, hogy a törvényben meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Emellett nyilatkozni kell mindarra, amit a fentiekben felsoroltam és ha egyéb okirattal (pl. állattartónál NÉBIH által kiállított hatósági bizonyítvány) kell igazolni az elővásárlási jogot, akkor azt is csatolni kell eredetiben, valamint az állattartónak és a vetőmag előállítónak nyilatkoznia kell, hogy mely célból gyakorolják a tulajdonszerzésüket (tehát takarmány előállítás vagy pl. ökogazdálkodás biztosítása). Felhívom a figyelmet arra, hogy az eladót továbbra is, csak olyan tartalmú elfogadó nyilatkozatot köteles elfogadni, amely teljeskörűen fogadja el a kifüggesztett ajánlatot, tehát ez továbbra sem licit! Ha bármely kötelező eleme hiányzik a fentiekben felsoroltaknak, akkor érvénytelen lesz az ajánlat és az elővásárlásra jogosult nem lesz jogosult a vételre! Haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályok 2014. 05. 01. napjától semmis a haszonélvezeti jog ill. a használat jogának szerződéssel történő alapítása. Ez alól a közeli hozzátartozók kivételek, de ebben az esetben is legfeljebb 20 évre lehet alapítani.
2014. 01. 01-től hatályos földhasználati szabályok A 2014.01.01-től a föld használatát kizárólag haszonbérlet, feles bérlet, részes művelés és szívességi földhasználat jogcímén lehet megszereznie az arra törvény által jogosult földműves és mezőgazdasági termelőszervezet. Feltétele: -
-
-
a haszonbérleti szerződésben nyilatkozzon arról, hogy megfelel a Földforgalmi törvényben előírt feltételeknek, valamint a földhasználatát másnak nem engedi át, azt maga használja és eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, és nyilatkozik arról, hogy nincs jogerősen megállapított és fennálló földhasználati díjtartozása, Pályakezdő gazdálkodónak a fentieken túl kötelezettséget kell vállalnia és erről nyilatkoznia, hogy a földhasználati jogosultság megszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen állandó bejelentett lakosként életvitelszerűen fog tartózkodni vagy a tulajdonszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít és mező- erdőgazdasági tevékenységet vagy kiegészítő tevékenységet fog folytatni. újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek a fentieken túl nyilatkoznia kell arról, hogy a földhasználati jogosultság megszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít
A törvény célja, hogy Magyarországon kizárólag a professzionális földművesek használhassanak földet! Tanya esetében, tanya használatát földművesnek nem minősülő természetes személy vagy jogi személy is megszerezheti. Ki van zárva a földhasználatának jogából: -
gazdálkodó szervezet esetében, azok, akiknek a végső tulajdonosa nem állapítható meg, ill. off- shore cég, nyilvánosan működő részvénytársaság
Földbirtok maximuma 2014. 01. 01-től 1200 ha, kedvezményes birtok maximum 1800 ha (állattartótelepek esetében NÉBIH által igazoltan!, ha a jognyilatkozatot megelőző 1 évben, vagy a megelőző 3 év átlagában az évenkénti átlagos állatsűrűség hektáronként elérte a fél állategységet; és vetőmag előállítók esetében növénytermesztési hatóság által igazoltan!, ha a jognyilatkozat megtételét megelőző 3 év átlagában a már birtokában lévő szántó föld legalább 1/10-e vetőmag vagy szaporító anyag előállításának helyéül szolgál) A Földbirtok maximumába beleszámít mindig a saját tulajdon is, amely nem haladhatja meg a 300 ha-t, tehát a földbirtok nagyságát a saját tulajdon és a bérelt területek összeadott nagysága adja. A birtokmaximum 1800 ha terület nagyságig meghaladható a mezőgazdasági termelőszervezet legalább 1 éve tagjának tulajdonában álló földhasználatával. Jogutódlással (különválás, szétválás) létrejött mezőgazdasági termelőszervezet esetében a létrejöttétől számított 5 évig, a megengedett birtokméretébe bele kell számítani a jogelődje birtokában lévő összes földet! A haszonbérlet időtartama legalább 1 gazdasági évre és legfeljebb 20 évre köthető. Előhaszonbérletre jogosultak sorrendje:
Az erdőnek nem minősülő föld haszonbérbe adása esetén az alábbi sorrendben előhaszonbérleti jog illeti meg: a) a volt haszonbérlő olyan földművest, illetve mezőgazdasági termelőszervezetet, aki helyben lakónak minősül, illetve amely helybeli illetőségűnek minősül, vagy akinek a lakóhelye, illetve akinek, vagy amelynek a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van (de csak arra a volt haszonbérlőkre vonatkozik ez, aki az ajánlat közlését közvetlenül megelőző legalább 3 éven keresztül haszonbérli vagy haszonbérelte, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés nem a felek egyoldalú felmondása vagy kölcsönös megállapodása miatt szűnt meg, illetve a föld kényszerhasznosításba adására sem került sor a haszonbérlet szerződés fennállásának időtartama alatt.) b) az olyan földművest, aki helyben lakó szomszédnak minősül; ezen belül az előhaszonbérletre jogosultak sorrendje a következő ba) a családi gazdálkodó, illetve a gazdálkodó család tagja, bb) fiatal földműves, bc) pályakezdő gazdálkodó. c) az olyan földművest, aki helyben lakónak minősül; ezen belül az előhaszonbérletre jogosultak sorrendje a következő ca) a családi gazdálkodó, illetve a gazdálkodó család tagja, cb) fiatal földműves, cc) pályakezdő gazdálkodó. d) az olyan földművest, akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van; ezen belül az előhaszonbérletre jogosultak sorrendje a következő da) a családi gazdálkodó, illetve a gazdálkodó család tagja, db) fiatal földműves, dc) pályakezdő gazdálkodó. e) az olyan mezőgazdasági termelőszervezetet, amely helybeli illetőségű szomszédnak minősül; f) az olyan mezőgazdasági termelőszervezetet, amely helybeli illetőségűnek minősül; g) az olyan mezőgazdasági termelőszervezetet, amelynek a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van. A közös tulajdonban álló föld esetében a tulajdonostárs tulajdoni hányadának megfelelő területnek harmadik személy javára történő haszonbérbe adása esetén a volt haszonbérlőt kivéve - a többi előhaszonbérleti jogosultakat az előhaszonbérletre jogosultak sorrendjében - megelőzi a földműves tulajdonostárs. A fentiekben felsoroltakat, tehát valamennyi csoportot, még az előző haszonbérlőt is megelőzi a sorrendben a következő (és ez az osztatlan közös tulajdonra is vonatkozik!): a) a szántó, rét, legelő (gyep), vagy fásított terület művelési ágban nyilvántartott föld haszonbérbe adása esetén az a helyben lakó földműves, vagy helybeli illetőségű mezőgazdasági termelőszervezet, aki, vagy amely a föld fekvése szerinti településen az előhaszonbérleti joga gyakorlását megelőzően legalább 1 éve állattartó telepet üzemeltet, és a haszonbérlet célja az állattartáshoz szükséges takarmány-előállítás biztosítása. Az állattartó telep működtetését igazolni kell. Az igazolás céljára szolgáló hatósági bizonyítványt az üzemeltető kérelmére az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv adja ki. A hatósági bizonyítványban a tényleges állattartást és a nyilvántartás szerinti állatlétszámot is igazolni kell.
b) a szántó, kert, szőlő, gyümölcsös művelési ágban nyilvántartott föld haszonbérbe adása esetén az a helyben lakó földműves, vagy helybeli illetőségű mezőgazdasági termelőszervezet, aki számára a haszonbérlet célja földrajzi árujelzéssel, továbbá eredetmegjelöléssel ellátott termék előállítása és feldolgozása, vagy ökológiai gazdálkodás folytatása. Több föld egybefoglalt haszonbér ellenében történő haszonbérbe adására akkor kerülhet sor, ha azok egymással szomszédosak, vagy egy mezőgazdasági üzemközponthoz tartoznak. Előhaszonbérleti jog nem áll fenn: a) a közeli hozzátartozók közötti, b) a föld használati jogosultságának jogszabályban foglalt módon, támogatás feltételeként más földműves vagy mezőgazdasági termelőszervezet részére való átadásával megvalósuló, c) a mezőgazdasági termelőszervezet, mint földhasználó, és az annak legalább 25%-ban tulajdonos természetes személy tagja, illetve annak közeli hozzátartozója, továbbá legalább 3 éve foglalkoztatott alkalmazottja, mint használatba adó közötti, d) erdőnek minősülő föld haszonbérbe adása esetén az erdőbirtokossági társulat, mint földhasználó és annak tagja, mint használatba adó közötti, e) tanya haszonbérletére irányuló haszonbérlet esetén. Nem gyakorolhatja az előhaszonbérleti jogát az a mezőgazdasági termelőszervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolási eljárás alatt áll.
Haszonbérleti ajánlat tartalmi elemei 2014. 01.01-től A tulajdonos által elfogadott bérleti ajánlatot egységes szerkezetbe foglalat haszonbérleti szerződésbe kell foglalni, és azt kell 8 napon belül az illetékes jegyzőnek kifüggesztésre átadni. Kifüggesztés időtartama 15 nap. A szerződést teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni! Kötelező tartalmi elemek a személyes adatokon kívül: -
-
nyilatkozatban vállalja, hogy a földhasználati szerződés fennállása alatt megfelel a Földforgalmi törvény 40. § (1)-(4) bekezdésében és a 41. § -ban foglalt feltételeknek (ezek határozzák meg a földhasználati jogosultak körét), valamint azt hogy a föld használatát másnak nem engedi át, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, akinek előhaszonbérleti joga van és azt gyakorolni szeretné, annak az ajánlatot elfogadó nyilatkozatát, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva kell átadni (személyesen!) a jegyzőnek! Az elfogadó nyilatkozatban fel kell tüntetni az előhaszonbérleti jogosultság jogalapját (tehát melyik jogszabályon alapul), továbbá, ha az előhaszonbérleti joga törvényen alapul, akkor konkrétan meg kell jelölni azt a törvényt, és azt, hogy a törvényben meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az előhaszonbérleti jogát. Emellett nyilatkozni kell mindarra, amit a fentiekben felsoroltam és ha egyéb okirattal (pl. állattartónál NÉBIH által kiállított hatósági bizonyítvány) kell igazolni az előhaszonbérleti jogot, akkor azt is csatolni kell eredetiben, valamint az állattartónak és a vetőmag előállítónak nyilatkoznia kell, hogy mely célból gyakorolják a haszonbérletet (tehát takarmány előállítás vagy pl. ökogazdálkodás biztosítása). Felhívom a figyelmet arra, hogy a haszonbérbeadót továbbra is, csak olyan tartalmú elfogadó nyilatkozatot köteles elfogadni, amely teljeskörűen fogadja el a kifüggesztett ajánlatot, tehát ez továbbra sem licit! Ha bármely kötelező eleme hiányzik a
fentiekben felsoroltaknak, akkor érvénytelen lesz az ajánlat és az előhaszonbérleti jogosult nem lesz jogosult a haszonbérletre! Gyakorlatilag 2014. 05. 01-ig az átmeneti rendelkezések alapján a haszonbérlőknek az új haszonbérleti szerződésükben ill. a földhivatali eljárásban lényegében arról kell nyilatkozniuk, hogy megfelelnek-e a földforgalmi törvényben meghatározott földművesekre, illetve mezőgazdasági termelőszervezetekre vonatkozó követelményeknek. A hatóságok 2014. 05. 01. után valamennyi olyan földhasználati szerződést ellenőrizni fognak, amelyeket 2013. 12. 15. és 04. 30. között kötöttek, és amennyiben a földforgalmi törvényben előírtaknak nem felel meg a szerződés vagy a földhasználatot szerző fél, akkor az a földforgalmi törvény szabályi szerint a szerződések semmiségét vonhatja maga után és büntetőjogi következményeket is eredményezhet. Új szabály az is, hogy ha ilyen eset előfordul, akkor a teljes európai uniós területalapú támogatás – ha kifizetésre került-jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősítik, és azt is büntetőkamatokkal együtt kell majd visszafizetni. Kedves Olvasók! Nagyon sok mindenről nem ejtettem szót, de nagyon nagy terjedelmű és sokrétű az új szabályozás, ami egyébként nem egy olvasmányos és könnyen értelmezhető jogi norma szöveg még nekem sem. Így engedelmükkel a további részleteket a következő számokban fogom Önökkel részletesen bemutatni. Addig is csak remélni tudom, hogy a mostani írásommal legalább egy kicsit segítettem az eligazodásban.
Dr. Jobbágy Krisztina ügyvéd www.drjobbagykrisztina.hu