)tvm iii;^ nminü^jit^no óm. uicmjs'on»

)tvm iii;^ nminü^jit^ no óm. •uicmjs'on»

SZTAMBULI IMPRESSZIÓK ÍRTA K Ó S világ legideálisabb kikötője, kelet kapuja, 2000 esztendő óta világváros, 1000 esztendeig a keleti kereszténység Rómája, 400 éve az izlám fővárosa ; a legszebb és legegészségesebb éghajlatú nagyváros, világbírónemzetek örök vágya : ez Konstantinápoly. De halljuk róla : piszkos város, járványos betegségek fészke, népek és nemzetek temetője, kóbor kutyák, romok, pusztulás városa : ez is Konstantinápoly. Ez nagyjában minden, amit róla nagy általánosságban tudni vélünk ; nem sokkal több, amit könyvek mondanak róla, de az is nagy részben hibás, téves. Csudálatos, hogy erről, az úgyszólván orrunk előtt fekvő városról kevesebbet és helytelenebbet tudunk, mint mondjuk pl. Nürnbergről. Ami azután a Boszporuson fúl van Törökországból : Kisázsia, arról kevesebbet tudunk, mint Ausztráliáról, de semmivel sem többet, mint Tibetről. Míg azonban Kína vagy Tibet évszázadokon át majdnem napjainkig tervszerűen zárta el magát Európa civilizációja és tolakodó kíváncsisága elől, addig Szfambul kapui nyitva állottak számunkra mindig. Sőt Galata génuai és velencei lakói, valamint a Fanar görögjei állandóan és a török uralom kezdete óta kiváltságokat élveztek és használtak is. É s a város, akár Bizáncnak, akár Konstantinopolisznak, akár Sztambulnak nevezték is, két ezredév óta Kelet és Nyugat népeinek találkozóhelye, kereskedelmének és iparcikkeinek kicserélőhelye. De jártak ide a reneszánsz mesterei és olasz meg német és francia tudósok, művészek, mesteremberek is nagy számban és Génua és Venezia kapzsi kalmárai hordozták nyugatra napkelet csudás, nyugaton sokáig meg sem értett — még ma is csak részben sejtett — kultúrkincseit : szőnyegeket, selymeket, bőrmunkát és fegyvereket, ötvösmunkát és faragást, fajanszot és üveget, értékest és értéktelent, kincset és lomot. De legújabb időkig alig-alig sejteti ük, hogy ezek a holmik nem néprajzi kuriózumok, hanem egy hatalmas, a miénktől alapjaiban különböző kultúra apró hulladékai csak. Úgy voltunk ezzel a „keleti hoImi"-val, mint nemrégen még a japáni és kinai „furcsaságokkal." így van az, így kell lennie : mi mindent, ami a világon történt és van, a mi hellénlatin alapú kultúránk szemüvegén át tudunk csak vizsgálni és nézni. É s értelmetlenül kell

KÁROLY megállanunk olyan kultúrák előtt, melyeknek a mienkhez vajmi csekély köze van. Az ozmán-török kultúra alapja a perzsa és az arab ; ezekre mint izlám alapokra épült és fejlődött éppen Konstantinápolyban legmagasabbra és legmonumentálisabbra a turáni törökök nemzeti és öntudatos művészele, melyet mi ma sem tudhatunk megmérni és megbecsülni, mert nem tudjuk, vagy nem akarjuk megszokott szemüvegünket letenni, hogy szabad szemmel, elfogulatlanul láthassunk. Próbáljuk lenézni — mert ez a legkönynyebb —, próbáljuk bizonyítani, hogy architektúrája nem más, mint Bizáncnak egyszerű fattyuhajtása, kultúrájának egyéb nyilvánulásai pedig részben arab, részben perzsa kópiák, részben a kellőnek szerencsétlen, torz, értelmetlen maradványa. De tévedés ez és csalása önmagunknak. Mert igenis : török kultúra van és abban hatalmas, nemzeti művészet, mely független Nyugattól és Kelettől egyaránt. A középázsiai turáni mag gazdagodott és termékenyülf arab és perzsa, de bizánci, sőt olasz elemekkel is, végeredményében azonban török maradt és a XVI. és XVII. század Sztambulja egy önálló, öntudatos kultúrnemzet fővárosa már. Hogy mi, a magunkéra olyan nagyon hiu Európa minderről nem tudtunk, de tudni nem is igen akartunk, az nem a törökség hibája. Kultúráját ezzel nem lehet eltüntetni, hogy mi kijelentjük azt, hogy : nincs. Csudálatos dolog ez is : Jusztiniánusz császár felépítteti a világ legszebb keresztény templomát: a Hágia Szófiát (VI. sz.). Ezer esztendeig él még Bizánc, de ennek a templomnak mása, sőt megközelítő korcsa sincs. Sem elődje nem volt, sem utódja nem született. Nyugaton nem értették, idegen volt ; Keleten nem szolgált mintául, mert keresztény templom volt. Az Aja Szófia a művészethistória problémája volt és ma is az még. Eltelik ezer esztendő és Mohammed szultán győzelmes hadai 1453 május 29-én elfoglalják a várost: egy elpusztult, leégett, kirabolt romvárost. É s Mohammed idején felépül a „Fatik dsámi", az első konstantinápolyi tipusú ozmán-török nagymosé, egységes, monumentális belső megoldással, mint az Aja Szófia. Amif máig nem tud megmagyarázni a művészethistória, amit meg nem érthetett sem a nyugati, sem a keleti kereszténység, azt megértette, mert ismerte már 3

Magyar Iparművészet.

255

T ű r ö k s í r e m l é k e k az elubí t e m e t ő b e n . K o v á c s E r z s i rajza,

T ü r k i s c h e G r ä b e r in E j u b . Z e i c h n u n g v o n E . K o v á c s .

Török sírok az cjubi t e m e t ő b e n . K o v á c s E r z s i r a j z a .

-Türkische G r ä b e r in E j u b . Z e i c h n u n g von E . Kovács.

i«

2 5 7

Síralapzat rajza.

304

részlete

az

eiubi

temetőben.

Kovács

Erzsi

régen az izlámita török : a kupolát, a valódi centrális térmegoldást. Rövid száz esztendővel ezután pedig a törökség fénykorában Szulejmán szultán, a törvényhozó felépítteti Sztambul legnagyobb és legszebb moséját : a „Szulejmánie-diámit" és néhány évvel utóbb Edirnében (Drinápoly) az ozmán-lörök architektúra és műszaki tudás örök dicsősége épül fel: a „Szelimie", melynek kupolafenfávolsága eléri immár az addig elérhetetlennek gondolt Aja-Szofia kupolafentávolságáf, de külső felépítésében konstruktivabb ennél, sziluettjében elegánsabb, könnyebb és alaprajzi elrendezésében egészen más. Felépül pedig ez a kupolás templom akkor, amikor a reneszánsz örökéletű nagymesterei még siker nélkül kísérleteznek a Szent Péter templom kupolájának felépítésével. A Michelangelo jól ismert neve mellett illik megjegyeznünk az ozmán-török Szinánhodzsa nevét. Méltók ők egymáshoz, mint építészek.

F r a g m e n t e i n e s t ü r k i s c h e n G r a b e s im F r i e d h o f e in E j u b . Z e i c h n u n g von ß . K o v á c s .

Szégyenlem, de bevallom : nem tudom, hol porlanak Michelangelo halandó csontjai. De Sztambul legmagasabb dombján, a büszke „Szulejmanie" mellett, két, hegyes szögben összefutó utca szögletén van egy kicsi, kupolás, nyitott furbé, áttört munkájú kőfallal kerítve. A kupola alatt turbános sírkő és minden valamirevaló török tudja : ez a Szinán-hodzsa furbéja, aki a Szulejmaniét építette. Ez a világ legszebb építész-sírja, Szinánnak legpoéfikusabb alkotása. Szfambulnak mint városnak egyik legkedvesebb dísze és legbájosabb sírja. Pedig Sztambul a sírok és temetők városa is. Ahány temploma van a városnak — pedig sok van — a kis imaháztól kezdve a nagypénteki moséig mindegyik körül ott a temető is. De alig van utca, ahol ne volna egy-egy kicsi kert néhány lombos fával és néhány turbános és virágkosaras sírkővel. É s ahogy nálunk régi kisvárosaink öreg házain egy-egy Mária-szobor áll a falfülkében vagy az eresz

alatt, úgy itt is kis görbe utcák házához lapulva, egy-egy szögletbe szorulva apró turbános vagy virágos sírkő, fölötte olajlámpás lóg. De aztán az igazi, a nagy temetők. Soksok kilométer hosszú a régi külső fal Sztambul körül Ejubtól Jedikuléig, az Aranyszarvfól a Márvány-tengerig : egyetlen temető szegi a falut kívülről. Százezer és százezer sír sorakozik egymás mellé: európai Törökország históriája nyugossza ott örök álmát. Szépek Itália temetői, szép a párisi Père Lachaise, de a halált soha és seholsem éreztem úgy, mint ebben a nagy, véghetetlen török temetőben. Azok talán szebbek, de ez igazibb. Ehhez csak a mi kalotaszegi temetőinket merem hasonlítani, de csak úgy, miként a nyirfaligetet hasonlítom a fenyőrengefeghez. Ma arat a halál és szaporodnak a temetők. Millió és millió ember csontjai fölé csinálódnak sírkertek és emlékek. Be jó volna, ha a tervezők, a temetőt csinálok elmehetnének az „Ejub u -ba, a holtak városába, ahol sokszázados platánok és fekete ciprusok alatt sorakozik százezer és százezer hófehér kő : az embereké turbános, az asszonyoké virágkosaras és a kő oldalán szép talik-írás. Olyan egyszerű ez ! É s olyan komolyan, méltóságosan szép. A török nem féli a Halált; nyugodtabban, szebben hal meg, mint mi ; de halottját megbecsüli ; talán nem jobban, mint mi, de szebben, talán olcsóbban, de poétikusabban. Nekünk, hűvös ég alatt élő embereknek a k e n y é r jelenti az életet; a mi parasztunk a gabonára mondja : É l e t . Másképpen van ez ott, a forrón tűző keleti nap alatt. Ott az Élet: a v í z . Sztambul ncpe az utcai kutakból viszi a vizet. Nagyobb épületekben van ciszterna, az európai házak-

Tóth G y u l a : Vignetta

ban vízvezeték is van rendesen, de Sztambul faházainak legtöbbjében nincs se vízvezeték, se ciszterna ; ásott kutak nincsenek az udvarokon. A város ellenben tele van kutakkal. Vannak szabadon álló kutak : négy oldalukon bronzcsapon folyik a víz belőlük márvány vályúba, négy szögielükön áttört, gazdag bronzrácson keresztül, bronzcsészéből iszik a szomjas ; a kútházra erősen kiugró ereszű sátortető borul. Vannak falikutak, vagy kerítésbe építelt kutak az utca során és ilyen a legtöbb utcai kút. De minden mosé udvarán vannak mosakodó kutak, sok sok csappal, kupolával fedve. É s ezer meg ezer kicsi és nagyobb kút számára szolgáltatja a vizet a régi Bizánc ősi akvaduktja. A nyilvános kút a legszebbiitca-, illetve városdíszítő elemek közé tartozik. É s ebből a szempontból a sztambuli kutak elsőrangú alkotások. Olaszország is fele van kutakkal: a reneszánsz és barokkor fő városdíszítő elemül használta. De Rómában pl. a kút elveszti igazi karakterét és lesz belőle szoborcsoport, műszikla stb., a víz mellékes lesz. Egy budapesti kút bosszant engem végtelenül és különösen : a budavári Mátyáskútja, ahol a sok ember, állat, növény, szikla között kell keresnem azt az elemet, aminek cégére alatt az egész dolog készült : a vizet. *

. . . . Török ember mondta ezt német embernek és én megjegyeztem : „Mi megyünk nyugatra tanulni: c i v i l i z á c i ó t ; ti nektek keletre kell jönnötök kultúrát tanulni. " Merész mondás, de egy csepp kicsi igazság van azért benne. Ös-Ázsia nem élte ki magát és még sok minden fog onnan jönni nyugatra, mint a muliban is örökkön-örökké akkor, amikor eljött az idők teljessége . . .

T ó t h : Vignette.

259

AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM HIVATÁSA III. ÍRTA VÉGH GYULA

2 6 0

nyesülnek. Ne feledjük, hogy a múzeum csak a helyesnek fogadjuk el azf a tételt, hogy a múzeum- konzerváló és tudományos intézet, mint ilyen nak elsősorban a leg- szükséges és hasznos, sőt gyönyörködtethet tágabb értelemben vett is, de semmi esetre sem művészi öncél és szakemberek igényeit kell nem monopolizálhatja a művészetet. kielégíteni, akkor a cél A gyűjtemények felállításánál, csoportosíegyszersmind az eszkö- tásánál — kiindulva az előbb hangoztatott zök kiválasztását is meg- elvből — arra kell törekednünk, hogy a látoszabja. Úgy a gyűjtés gató minél könnyebben hozzájuthasson a módjának, mint a gyűjtemények csoportosí- kívánt tájékoztatáshoz. Minél rendszeresebb, tásának, feldolgozásának, ismertetésének e minél jobban áttekinthető a gyűjtemények elrencél szem előtt tartásával kell történnie. dezése, annál inkább megfelel a muzeális Már a gyűjtésnél bizonyos rendszerességet igényeknek. kell követni, mely nem annyira az anyag felMár ebből is következik, hogy a tárgyakhalmozására, mint inkább a gyűjtemény hiá- nak lehetőleg szakok szerint való csoportonyainak pótlására, lehetőleg teljes sorozatok sítása a legcélszerűbb. Ezt különben a konösszeállítására törekszik. Természetesen ez zerválás és az elhelyezés különböző feltélenem zárja ki a kínálkozó alkalmi vásárláso- lei is előírják. Cserép, fém, kő stb. nem szenkat sem, melyeknek elmulasztása néha jóvá ved a fény és a hőmérséklet hatása alatt, nem tehető hiba volna. mint például a szövet, a bútor. Csipke, ékszer, így például felmerül — s a jövőben előre- miniatürfestés közelről való megtekintést kíván, míg ellenben monumentális bútornak láthatólag fokozott mértékben fog előfordulni — annak szüksége, hogy a múzeum közbelépé- térre van szüksége, hogy kellő távolságból sével megakadályozza a jogi személyek és láthaló legyen. Apró tárgyakat nem lehet szamagánosok kezén levő műkincsek kivándor- badon felállítani, mint ahogyan magánlakások lását vagy éppen elpusztulását. Az ingó mű- csecsebecséi állanak. Üvegszekrényekre van emlékek hathatós védelmének kérdése még szükség, melyek teljesen megváltoztatják a megoldásra vár. Talán még nem is eléggé tárgyak hatásának fellételeit. Ezért a korhű méltányolt nemzeti érdek rejlik abban, hogy berendezést, az ú. n. intérieurszerű felállítást a multak művészeti emlékei, az egyházak, a az egész gyűjtemény-anyag csoportosításáközépületek és magánlakások nemzedékről ban keresztülvinni már csak technikai okoknemzedékre szállott berendezései el ne vesz- ból sem volna lehetséges. De még s z á m o s szenek. E r ő s kapcsot alkotnak ez emlékek a egyéb ok is szól az ily csoportosítás ellen. mull é s jelen között, odaláncolják a lelkeA történeti intérieuröknek a külföldi múzeuket az otthonhoz, a haza földjéhez, a nem- mok nagy részében jelentős szerep jut. C s a k zethez. Ahol hiányoznak, ott rideggé, közö- hogy Svájcban, Németországban, Olasznyössé válik a környezet. Érzik ezt még a országban régi időkből oly sok épület maradt leggyorsabb tempóban fejlődő modern nem- fenn a hozzá készült berendezéssel együtt, zetek is. Amerika például a legnagyobb kegye- hogy a múzeumokba való áthelyezésük nehézlettel óvja és gyűjti fiatal történetének, külö- séget nem okozhatott. Nálunk ellenben a XVII. nösen felszabadulása korának emlékeit. századnál régibb alig, újabb keletű, teljesen Nem volna helyes a múzeális szempontot érintetlen művészi becsű intérieur kevés létetúlságba vinni, tulajdonosaiktól megirigyelni zik, úgy hogy másról, mint a különböző s a múzeumokba összeharácsolni mindent, helyekről vett bútorok és berendezési tárgyak ami szép és művészileg értékes. Sőt, inkább intérieurszerű összeállításáról nálunk csak a örülnünk kell, ha tulajdonosaik megbecsülik legritkább esetekben lehet szó. Már pedig a a műkincseket. Már maga a művészi szem- korhűség csak akkor tökéletes, ha nem önképont is amellett szól, hogy a művészi alko- nyes összeállítás útján akarunk a saját feltásokat ne halmozzuk ö s s z e egyltlen köz- fogásunk szerint utánozni valamely stílust pontba, hanem lehetőleg hagyjuk meg őket (az ily rekonstrukció elrettentő példájául szolott, ahová a művész szánta őket, ahol az gálhat Viollet le Duc gótikája a mult század eleven életben szerepet játszanak és érvé- közepéről), hanem minden részében valódi.

Török síremlék a z ej'ubi t e m e t ő b e n . K o v á c s E r z s i r a i z a .

G r a b e r im t ü r k i s c h e n E. Kovács.

F r i e d h o f in Eiub. Z e i c h n u n g

összetartozó és ezért hű korképet nyújtó egészként mutathatjuk be egyes korok, stílusok, vidékek berendezkedését. Legideálisabb muzeális szempontból az olyan intérieur lesz, mely a maga eredeti helyén, a változatlanul fenntartott épületben maradhatott meg. (Palazzo Davanzati Florenzben, a francia királyi kastélyok, Cluny stb.) De legalább is szükséges, hogy az intérieurhelyiség méreteiben, ablak-és ajtónyílásaival,padlózatával, mennyezetével, minden bútorzatával és berendezésével megfeleljen a kor stílusának. Már magában véve a helyiség elhibázott mérete, az ablak nagysága és szerkezete, a modern parketta vagy fűtőtest annyira meghamisíthatja a korszerűséget, hogy ily hamisított intérieur inkább zavarja, mintsem tisztázza a stílusokról alkotott fogalmakat.* A korhűség utánzását, a historicizmust, a komoly múzeumok már rég átengedték a kiállításoknak, épp úgy mint a festői hatásokra törekvő rendszertelenséget is. Mindinkább tért hódít az a felfogás, hogy a múzeális rendezésnek fősúlyt kell helyezni az egyes tárgyak, technikák, stílusok legteljesebb érvényesülésére,amivel megkönnyíthetjük az összehasonlítást, mely minden meglátásnak alapja. Múzeumban a gyönyörködtetés csak másodsorban jöhet tekintetbe. De hiszen igazi esztétikai gyönyörködés csakis hozzáértésen alapulhat s a múzeum, mely tudásunkat gyarapítja, ezzel egyszersmind a gyönyörködés új forrásait tárja fel előttünk. A tapasztalat különben azt bizonyítja, hogy a rendszeresség éppenséggel nem árt a múzeum népszerűségének, sőt ellenkezőleg, a tanulni vágyó közönséget vonzza s több igaz barátot szerez a múzeumnak, mintha csakis látványosságokra, szenzációra törekszenek. A múzeummal szemben leggyakrabban hangoztatott kívánalom a látogató közönség körében is az, hogy a múzeum fokozottabb mértékben tájékoztasson, tanítson, felvilágosítson. A gyűjtemények anyagának s általában az iparművészet legkülönfélébb termékeinek ismertetését szolgálják a kiállítások, az előadások és a publikációk. A kiállítások újabban jelentős szerephez jutottak minden téren. A kiállítások iránt nyilvánuló érdeklődésből kettős hasznot merítenek a múzeumok is egyrészt azáltal, hogy a közönséget magukhoz vonzzák, hogy ráterelik figyelmét a művészet fejlődésének egyes jelentős mozzanataira, másrészt azáltal, hogy a kiállításokon a múzeumoknak is kedvező alkalmuk nyílik új adatok szerzésére, sőt még a gyűjtemények gyarapítására is. A külföld* A z I p a r m ű v é s z e l i M ú z e u m egyik b ü s z k e s é g e , a k ő s z e g i g y ó g y s z e r t á r , e g é s z e n m á s k é n t f o g é r v é n y e s ü l n i , ha e g y s z e r a b o l t h a j t á s o s m e n n y e z e t e alatt a m a g a t e r m é s z e t e s a b l a k v i l á g í t á s á v a l lesz beállítható.

del való szorosabb érintkezést nagyban előmozdító kiállítások rendezését s a j n o s a háború egyidőre lehetetlenné tette. Annál nagyobb figyelmet fordíthatunk saját hazánk iparművészetére, mely még eléggé ki nem aknázott tanulmányanyagot nyújthat. Még a belföldi anyag összegyűjtése is nagy nehézségekbe ütközik, úgy hogy a kiállításoknak egyelőre a legszűkebb körre, a múzeum gyűjteményeire kell szorítkozni. Itt is sok ismeretlen kincs rejtőzik. A technikák, stílusok, vidékek szerint csoportosított gyűjtemények esetleg más magángyűjtemények anyagával kiegészítve bizonyára sok új megfigyelésre, összehasonlításra nyújthatnak alkalmat. A kiállításokkal kapcsolatosan fontos kérdés a múzeum által rendezendő ismeretterjesztő előadások sokszor hangoztatott kíváns á g is. Erre már megfelelt Radisics Jenő az iparművészeti múzeumról e folyóirat hasábjain írt cikkében* Hosszú évek tapasztalatai alapján megállapítja Radisics, hogy a mi közönségünk a sorozatos, összefüggő előadások szorgalmas látogatására nem kapható és hogy nem lehet az előadásoktól sok eredményt remélni ott, ahol az előadásokat mindig más és más közönség hallgatja. Hasonló tapasztalatokat tettek a külföldi múzeumok is, úgy hogy lemondva az oktatás ezen módjáról, melynek keresztülviíelére nincsenek berendezve, a szakismereteknek tananyagként való rendszeres oktatását a tanerőkkel és állandó hallgatósággal rendelkező szakiskoláknak engedték át. Nem ritkán éppen a múzeumi előadásokból nőtte ki magát a szakiskola, mely csakhamar különvált a múzeumtól és önálló intézménnyé fejlődött. Az egyes elszigetelt előadások természetesen csak elenyésző kis részét ölelhetik fel az óriási anyagnak és csak felületesen tárgyalhatják azt. Közvetlenebb és ezért több hasznot igér a múzeumok által újabban behozott módszer, mely abból áll, hogy a többnyire korlátolt számú (legfeljebb 50 főnyi) hallgatóság szakszerű vezetés mellett tekinti meg a múzeum gyűjteményeit vagy annak egyes szakmáit. A szemléleti oktatásnak ez a neme éppen a művészetek terén mindenütt bevált ; nálunk, sajnos, ily irányú kísérletek sem jártak eredménnyel, amennyiben a közönség érdeklődését nem voltak képesek felkelteni. Önként értetődik, hogy a múzeum kincseinek tanulmányozását, felhasználását a legliberálisabb módön elő kell segítenünk még bizonyos kockázat árán is, mert egyes pótolhatatlan ritkaságoktól eltekintve a gyűjteményekből eredő eleven haszon fontosabb a puszta konzerválásnál. * * M a g y a r I p a r m ű v é s z e t . XVIII. 123.

207. Tehélibi M a h o m e t - h a n k o p o r s ó j a Magyar

Iparművészet.

Brusszában.

207. S a r k o p h a g der Tehélibi M a h o m e t - h a n in B r u s s a . 2

209 2 6 4

208—209. T e m e t ő

Skutariban.

208—209. F r i e d h o f in S k u t a r i .

5*

212. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : O l t á r t e r v a g a l g a m á c s a i r. k. t e m p l o m r é s z é r e .

212. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : E n t w u r f e i n e s f ü r G a l g a m á c s a e r r. k. Kirche b e s t i m m t e n A l t a r s .

die

213. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : A nőrincsei r. k. templom oltára. Készítették : Mayböhm ). é s Fia.

213. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : Altar d e r N ő r i n c s e e r r. k. Kirche.

214. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : A nó'rincsei r. k. t e m p l o m g y ó n t a t ó s z é k e . K é s z í t e t t é k : M a y b ö h m J. é s F i a .

214. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : B e i c h t s t u h l in d e r Nőrin c s e e r r. k. Kirche.

215

216 215. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : A n ő r i n c s e i r. k. templom padjai. Készítették : M a y b ö h m j. é s Fia. — 216. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : S z ó s z é k a n ő r i n c s e i r. k. t e m p l o m b a n . K é s z í t e t t é k : M a y b ö h m J. é s F i a .

215. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : B a n k r e i h e n d e r N ő r i n c s e e r r. k. Kirche. — 216. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : Kanzel in d e r r. k. Kirche.

217

270

217. S z a b l y a F r i s c h a u f F e r e n c : A n ő r i n c s e i r. k. t e m p l o m oltári s z e n t s é g t a r t ó i a . K é s z d e t t e : Wilflnger Béla.

2l7. F r a n z S z a b l y a F r i s c h a u f : M o n s t r a n z d e r N ő i i n c s e e r r. k. Kirche.

i f M i m m u m w j K L i f M M i f M m i i • tri»•• 11 • n i • mi • i A múzeum fejlesztéséhez egyebek között pénzre is van szükség, sok pénzre. A múzeumok bőkezű felkarolásában nemes és háladatos feladat hárul a társadalomra. Mert az állam — ezt be kell látnia még a leglelkesebb múzeum-barátnak is — a reá nehezedő s z á m o s é s súlyos kötelezettség közepette a múzeumokra fordított dotációban már nem tarthat lépést a műtárgyak áremelkedésével, a múzeumok napról napra emelkedő szükségleteivel. Viszont a jövő nemzedékek kultúrája sem vallhatja kárát a jelenkor kedvezőtlen konjunktúráinak, annál kevésbbé, mert a pénz, ha az adófizetők filléreiből nem telik is, de a társadalom kezén bőven forog, juthat belőle elegendő kulturális célokra is. Magyarországon a kulturális intézmények nagylelkű pártfogóiban sohasem volt hiány. Az Iparművészeti Múzeum bőkezű donátorainak kicsi, de lelkes gárdája a múltban, mint a jelenben sohasem szűnt meg támogatni a múzeum törekvéseit, a nemzet hálájára szerezve ezzel hervadhatatlan érdemeket. Mégis, társadalmunk anyagi megerősödéséhez és a külföld áldozatkészségéhez viszonyítva a múzeumoknak nyújtott társadalmi támogatás még nem elég nagyarányú és nem elég általános. Hogy csak egy külföldi példát említsek a sok közül: a kölni múzeum gyűjteményeinek túlnyomó részét ajándékozásoknak, meg-

Tóth Gyula : Vignetta.

becsülhetetlen értékű hagyományoknak köszönheti. A múzeum gyarapítására alakult iparművészeti társulat egymaga a nyolcvanas években a gyűjtemények állagának több mint egyharmadát ajándékozta. Andreae Otto, egy lelkes múzeumbarát, a szükségessé vált új múzeumépület céljaira 400.000 márkát adott, az épület telkét pedig a város ingyen ajánlotta fel a múzeumnak. A jelentékeny pénzadományok egész sora — ezek között egy 200.000 márkás —, Schmütgen egész gyűjteményének ingyenes átengedése, szóval a társadalom áldozatkészsége tette lehetővé azt, hogy a kölni iparművészeti múzeum ma Németország legtekintélyesebb gyűjteményei közé sorozható. Ha megemlítjük még, hogy Németország legtöbb múzeuma a társadalom hasonló arányú támogatását é\vezi, úgy hiszem, joggal feltételezhetjük, h ogy a magyar társadalom is fokozottabb mértékben fog kulturális kötelezettségeinek tudatára ébredni és ezzel tanújelét adja a nyugat nagy kultúrnemzeteihez való tartozásunknak. Be kell bizonyítanunk, hogy a nehéz idők megpróbáltatásai s az emberbaráti kötelezettségeink nagy anyagi áldozatai mellett is képesek és készek vagyunk múzeumainkat, művészeti kincseink tárházait a hivatalos kereteken kívül gazdagítani és m a g a s színvonalra emelni.

). T ó t h : Vignette.

271 Magyar Iparművészet.

3

I

m.m. un

M

•

MI

wi nu ni ni i»

IT

N R «

i m

N

IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMOK ELRENDEZÉSE HAGENI LEVÉL ÍRTA RABINOWSKY MARIUS

272

parművészeti tárgyak lulajdonképpcn nem is illenek múzeumokba : az a hivatásuk, hogy használjuk őket. Székeken ülni kell, szekrényeket nyifnicsukni, szőnyegeken járni kellene, porcellánt kézben forgatni, kehelyből inni. Vifrinák üvegei előtt sóvárogva hiába legeltetjük szemünket a gyöngéd kezet igénylő d r á g a s á g o k o n ; a kirakatban felhalmozott ékszer vagy üveg vagy kelme úgy hat, mint az oroszlán az állatkertben : elveszítette természetadfa talaját. Ezt érezték azok, akik — mint Hagenbeck a maga fenevadjait — az iparművészeti tárgyakat vissza akarták állítani a maguk természetes környezetébe, azaz „stílszerűen" rendeztek be szobákat gótikus, reneszánsz vagy bárok módra. Azonban lakószobákból álló múzeumok fán még kellemetlenebbül hatnak, mint a raktárhelyiséges múzeumok. Nemcsak, mert „a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos", de azért is, mert az ügygyel-bajjal összeállított szobákból éppen a lakályosság hiányzik teljesen. A hageni Folkwang-múzeum, mely képzőé s iparművészetet ölel fel, a problémát m á s képpen igyekszik megoldani. (Az épület 1902ben készült el ; van der Velde emelte a maga kissé puhányos ízlésével.) A tőkeanyag eredetileg magángyűjtemény : japáni művészet, délifengeri primitívek, egynéhány egyiptomi s z o b r o c s k a stb., iparművészeti tárgyak az európai kultúra nyolc utolsó századából ; modern francia s némel képek, modern s rokokó-porcellánok : semmiből sem sok, de a legfőbb igaz ízléssel megválogatva. A „stílus" fogalmát nem a történész kényességével fogják fel a múzeum rendezői : az kerül egy helyiségbe s egymás mellé, ami éppen összeülik. Minden terem vagy fülke elejétől fogva múzeumnak volt berendezve. A vitrinák egy életet élnek a falakkal — az iparművészet tárgyai a képekkel és szobrokkal. Az állandó berendezés (a falak, lámpák, szekrények, pamlagok ö s s z e s s é g e ) ezzel kilépeti passzivitásából, semlegességéből és diszkréten ellensúlyozza a kiállított tárgyak hatását. Zavartalan ö s s z h a n g létesítése: ez a cél ; ha nem érték el teljességgel, úgy annak nagyrészt a tervező művész az oka.

De kétségtelen, hogy a múzeum a legbarátságosabbak egyike : intim és mégis nyilván o s jellegű, lakályos és mégsem lakásszerű. A Folkwang-múzeum elve mégsem veszélytelen az olyan intézeteknél, melyek, mint a fenti is, hivatottak mindig új és új anyag felvételére : a f á r a d s á g o s a n létrehozott egyensúly berendezés és kiállított tárgyak közt előbbutóbb fel kell hogy bomoljék. Annyi azonban bizonyos, hogy a „neutrális" környezet semlegességes gyakran inkább ellenséges érzelmű é s pártatlan lustaságával megfosztja a műtárgyat a maga s a j á t o s tendenciájának kiélésétől. Teszem : egy bárok angyalfaszobor tompaszürke falon úgy fog megakaszfatni zúgó röptében, mint ahogyan a száguldó gépkocsi akadhat meg a kátyúban. Egynéhány modern kiállításon azonban már próbálkoztak olyan módszerrel, melynek hatóerejét még megközelítőleg sem aknázták ki : tetszés szerint felállítható falhátterek alkalmazásával. De mennyit lehetne még elérni színes és különböző anyagú kárpitok alkalmazásával, mennyit a világítás helyes vezetésével I A díszítőművész számára itt pompás új munkatér nyílhatna. Talán a lérszűke, illetve az anyag bősége, melyet a nagyobb múzeumok legtöbbje megsínylett, mégsem akkora akadály, mint első pillanatban tetszik. E l s ő sorban tisztába kell jönnünk azzal, hogy e műtárgyak elrendezése pusztán tudományos szempontokból — mely elv nagyjában ma még mindig érvényes — legalább is a nagy művészekkel szemben vétkezés. Műgyüjfemények feladata volna a műtárgyakat olyképpen bemutatni, hogy azok a maguk teljes művészi tendenciájában érvényesülhessenek. Azért talán minden múzeumban keresztül kellene vinni azt az elvet, hogy a legértékesebb műtárgycsoportokat felváltva megfelelő termekben, megfelelő díszítéssel állítsák fel, a többit pedig meg kell hagyni a maga tudományosan megokolt helyén. Kétféle művész van. Egyesek hozzák a feleletet, mások pedig a kérdést. Meg kell állapítanunk, hogy kikhez tartozunk, azokhoz, kik válaszolnak, vagy a kérdezőkhöz. Mert az, aki kérdez, nem lehet egyúttal a választ adó. Vannak művek, melyek várnak s amelyeket sokáig nem ért meg senki. Mert megadják a választ oly kérdésekre, amelyeket még nem vetett föl senki. Mert a kérdés sokszor a válasz után jön. Wilde O .

g m g f f m j u n o u WM j wui u «s/i u m j i m j irwks t

> u n - i i f t ^.nj^nroji

• ^ . x r m a i r w b j i

TEMPLOMOS MŰVÉSZET SZABLYÀ-FRISCHAUF FERENC MŰVEIHEZ ÍRTA MARGITAY ERNÓ sztendőkkel ezelőtt a Műcsarnok helyiségeiben szokatlan kiállítás nyilt meg. Egyházművészeti kiállításnak nevezték s egyes jelenségektől eltekintve, szomorú bizonysága volt annak, hogy ugyanakkor, amikor a művészet egész mezején hatalmas fejlődés indult meg, a templomos művészet a végtelenségig leromlott, annyira lesülyedt, hogy úgyszólván elvesztette művészeti jellegét. A kiállítás nyomában elhangzott kriíika, a dolgok mélyére nem tekintve, azzal az egyetlen okkal intézte el a modern egyházművészet siralmát, hogy a katholikus egyház ma nem törődik a művészettel s azok, akik hivatva volnának templomok emelésére, berendezésére s a kegyszerek ajándékozására, nem ismerik, nem szeretik a művészetet. A bírálat visszasírta a mecénás pápákat, egyháznagyokat, s ezek után a magyar templomos művészet ügye ismét feledésbe merült. Az igazság azonban nemcsak ez. A hanyatlásnak oka a megváltozott viszonyokban, a papirend nevelésében s a modern építőművészet forrongásában is rejlik. Ha valaki csak felületesen foglalkozik is az egyházművészet kérdésével, a történelem kapcsán megállapíthatja, hogy a templomos művészet hol hanyatlik, hol emelkedik, aszerint amint a kereszténység elfordult a világ hiúságaitól s a földi életet siralomvölgynek nézte, vagy megtelt azzal a vággyal, hogy a vallás a maga hódító pompázó erejében mindeneken úrrá legyen. Ahogy ez a két irány viaskodik egymással, úgy alakul a művészet, s az őskeresztények komor alakjaitól kezdve a reneszánsz pápákig s azoktól folytatólag a mai napig ezen az alapon feleletet kapunk az egyházművészet fejlődésére. Tűnő korok folyamán megváltozott az egyházi szertartás, mint ahogy a szegény, üldözött egyházból a diadalmas egyház világot átölelő ereje keletkezett, s a művészet a változásokat hűségesen mutatja. A katakombáktól a Szent Péter-templomig nagyon, nagyon hosszú út vezet. É s kellett hogy vezessen, mert fejlődés nélkül nincs élet. A kereszteshadjáratok, a pápák világi hatalma, az egyházi vagyon felhalmozott tömege, a hit mellé sorakozó világi nagyok ereje természetszerűleg szárba szökkenti a templomok művészetének virágát. Előbb a papok, szerzetesek, a művé-

szet művelői és terjesztői, később a profán művészek legkiválóbbjait foglalkoztalják a mecénások, akiknek nemcsak hatalmuk és vagyonuk van, de teli van a lelkük a művészet, a csillogás, a pompa szeretetével. Természetes, hogy mindezt az egyházművészet alkotásaival bizonyíthatjuk. Amikor azonban az élet folyása száz ágra szakad s a művelődés óriásivá tágult területén a vezetés szükségképpen a világiak kezébe kerül, amikor az egyház kebelében szakadások történnek, meggyengül a külső hatalom és szűkebb körbe szorul a birtoklás, amikor a régi mecénások helyére a tömeg jut, amelynek ízlése, művészettörténeti tudása nincs, akkor az egyházművészet sülyed, mert hiányzik a felvirágzását segítő, szolgáló kéz. A művészek a tömegek ízlésének szolgálatába állanak s mert a tömegek lelki életének vezetőiből hiányzik a kellő művészeti tudás, a gyáripar — amely többek közt a szocializmusnak is szülőanyja — a templomok művészetére is ránehezedik, és templomokat fenntartók primitív szükségleteit talmiművészettel, hamis anyagú, hitvány utánzatokkal fedezi. így lehetett csak, hogy nagyjában a a ma egyházművészetének fogalmát bátran helyettesíthetjük a templomépítési és berendezési üzlet szomorú valóságával. Említettük, hogy a művészet hanyatlásának okát a papirend nevelésében s a modern építőművészet forrongásában is látjuk. Nem szeretnénk, ha félreértenének, de a kolostori művészet egykori megalkotói s a modern papság művészi nevelése között — a maiak hátrányára — óriási a különbség. Abban a régi időben a pap nemcsak lelkivezetője volt a rábízott népnek, de tanítója és mestere a zenében, az építésben, festésben, szobrászatban, ők rajzolták, írták a könyveket s mindez nem volt tilos s mindez nem ártott az egyház tekintélyének, mint ahogy sohasem ártott az, ha bölcsebb, jobb és tanultabb többemberek a gyengék, tudásra szomjasak, vezetésre szorulók állandó támogatására vannak. Ha a tudásuk, a képességük alapján vezetésre tényleg hivatottak, akkor a maguk megfelelő helyét jogosan követelhetik. A kérdés azonban ezek után az, vájjon a fiatal papságot nevelik-e művészetre, van-e a modern magyar egyházművészet fanatikus harcosán : Fieber Henriken kívül, aki megérti, átérzi a lelkipásztorok jövendő generációja művészeti nevelésének óriási fontosságú kérdését? 5*

273

Úgyszólván ezen fordul meg a modern egyházművészeí egész jövendője s ínég azonfelül is sok minden. Mert ugyebár minden intézmény csak nyer erejében, ha mentől több fegyvert vihet a küzdelembe s a művészet a ma életében még a legalsóbb néprétegekbe is beszivárog s a benne rejlő szépség apránként megváltoztatja, megnemesífi a nyers ösztönök egész tömegét. Ha rég porló egyháziak nem szerették volna a művészetet, vájjon volna-e ma művészet és nem volna-e csonka az emberi művelődés magasba emelkedő tornya ? Elszomorodunk, ha végignézzük a ma épített templomok legtöbbjét. Rideg, lelketlen utánzása az utolsó padig valamely letűnt kor stílusának, ahol a mesteremberek a sfílustisztaság nevében nem életet, de halált hirdetnek s azt bizonyítják be az egyháziak jóhiszemű segédletével, hogy az egyház kapcsolata a modern élettel megszűnt, ami pedig nem igaz. Mintha bekötött szemmel ődöngenének azok, akiket illet s nem látnák, hogy a stílusok egymásba kapcsolódó láncszemként váltják fel egymást, hogy nem megállást, de folytonos fejlődést hirdetnek s hogy természetes fejlődésüket megakadályozni nem lehet. Nem gondolkoznak el azon, hogy íme a gótikus templom rejtelmes félhomályában bárok oltár vonalain játszik az empire gyertyatartók szövétnekének fénye s hogy a miséző pap magasra tartott kezében modern monstranciában pihen az Úr teste. A sfílustisztaság félreértett áligazsága megölte volna magukat a stílusokat s ki- y csavarta volna művészek alkotó kezéből a szerszámot, amellyel a templomosművészet annyi csodaszép termését ajándékozták nekünk. Mert mi a s t í l u s ? Egyes korok

2 7 4

emberei életének tel.. jes megnyilatkozása S

Szablya-Frischauf Ferenc : A n o r i n c s e i r. k. t e m p l o m keresztelőmedencéje.

mert ez, megújhodik, mint ahogy az e g y e s ember földi élete folytatódik gyermekeiben, unokáiban, minden ivadékában. A modern egyházművészef megteremtésénél az építőművészet forrongása egyik legnagyobb nehézségünk s a kísérletek alapján érthető, hogy látszatra a konzervatívoknak is van valami igazuk. Ám itt újra csak a stílusokra kell utalnunk. Azok máról holnapra nem keletkeztek és nem teremhetnek. É s kétszeresen féltő gonddal kell kezelnünk a templomépítés nagy problémáját. Száz meg száz esztendőre épülnek s így, aki hozzájuk nyúl, az vérbeli művész legyen. Mert ki a megmondhatója, hogy hány ezer meg ezer kísérleten keresztül jutott oda a gótika é s a reneszánsz vagy bárok, amíg templomokat építhetett s hány ember verejtékes küzdelme hozott létre egy-egy lakatot, kilincset, rácsot, ablakmegoldást, tetőszerkezetet, amíg teljes ragyogásában állhatott, hogy csak egyet mondjunk, a milanói dóm, amely gót csipkerengefegével akkor épül,amidőn egyébként a rinascimenfo házait és palotáit emelik. Az egyházművészetben is igaz az a tétel, hogy minden építés alólról felfelé történik s így a használati cikkek özönét kell elsősorban széppé, művészivé tenni. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy modern templomot ma nem emelhetünk, hisz erre külföldön is, nálunk is elég példa akad. Egyedül » az a fontos, hogy aki mihez nyúl, ne kontárja, de művésze legyen annak.

Franz

Szablya-Frischauf:

T a u f b e c k e n d e r r. k. Kirche in N ő r i n c s e .

A nálunk megindult fejlődésnek eddig is van néhány nagyon finom, biztató megnyilvánulása. Alapjában véve két irány küzd egymással. Az egyik, mely érvényesíteni akarja a művésznek azt a természetes jogát, hogy kifejezője I e e v e n kora eszme.?/

,

.

.

világának és mondani-

kflyigfrm^j MII

valóját nemzetének, fajának formanyelvével mondhassa el. A másik szigorúan alkalmazkodik ismert és megállapodott stílusokhoz s ha kell az olasz reneszánszot, ha kell a középkor formafrazeológiáját fogadja el a kifejezés eszközéül. Ez előbbinél inkább érvényesülhet a nemzeti akcentus, ezért erősebb egyéniségű művészek — ha a feladat megkötöttsége őket nem feszélyezi — ezt választják. Az egyház sem kívánhatja és nem is kívánja a letűnt századok művészetének szolgai utánzását, hanem egyaránt tért enged a jelenkor szellemének és a nemzeti sajátosságoknak. Az egyház szertartásszabályainak szemmelíartása mellett szabad a művész keze, az a kéz,amely kulturáltságánál fogva nem szabad, hogy nálunk egyéb legyen, mint művelten magyar. Ezekre a törekvésekre például szolgálhatnak a Szablya-Frischauf Ferenc itt bemutatott művei. Csupán töredékei a művész — háború folytán megakadt — munkásságának, de így is végtelenül tanulságosak. A feladata az volt, hogy egyszerű falusi templomba oltárt, padokat, szószéket, keresztelőmedencét, gyóntatószéket, imazsámolyt, rácsot állítson. Szerény eszközökkel művészi munkát végzett. Anyagát, a fát teljesen átérezte s

formában, színben magyar zamatot vitt belé. Ez azonban természetes. A művészek minden alkotásában önkénytelenül is benne van a nemzeti vonásból valami, amelyek halmaza idővel nemzeti művészetet teremt. Végeredményében minden út ide kell hogy vezessen, épp úgy, mint ahogy ugyanaz a növény különböző országok talajába ültetve, ha lényegében ugyanaz is, de mégis átváltozik. S a Szablya-Frischauf munkáit vizsgálva, nemcsak a most elénk került, az 1913. évben megvalósult nőrincsei vagy galgamácsai templomberendezési tárgyakat, de a művésznél kivitelre váró vagy félig kész terveket nézve, modern templomos művészetbe vetett bizodalmunk megerősödik. A mezőkövesdi gimnázium kápolnájának terve, a Regnum Marianum kőoltára, a Temesvárra tervezett gótikus faoltár, monstranciák finom ötvösműve csupa Ígéret. É s valamennyi annak bizonysága, hogy sablonos portékákkal szemben diadalmaskodott a művészet. A művészet, amelyben szív és lélek, tehát jóság, nemesség lakozik, két olyan tulajdonság, amely nélkül sem ember, sem holt anyag nem lépheti át templomok küszöbét. Ahol átlépte, mindenütt méltatlan volt és méltatlan marad a helyhez.

MAGYAROK KÜLFÖLDÖN írta NÁDAI PÁL

1. PÁL HUGÓ o o j|t évig vagy tovább szövi a fiatal magyar itthon napnyugati álmait, míg egy végzetes órán Oberon sípját hallja és kiszalad Berlinbe, Párisba vagy Londonba. Podgyásza aligtöbb mint néhány vázlat, csataterv, groteszk kőpaloták, függőkertek közepén piros márvány villa, jobbadán szénnel felrajzolva. Pillangó módjára száll ki a magyar kaptárból a magyar művész. Mögötte a múltja : sok álom, előtte a jövő: zsibongó nagyvárosok sok üres telekkel ; nagy mulatók ásító lentiekkel ; fehér falak és kongó lépcsőházak ; tömérdek sivár gazdagság, melyet művészettel kell telerakni, elkápráztatni, magunk alá gyűrni. É s mikor kiér a rendeltetési állomásra, meghökken. Látja a mult értékeit, a szorgalom kertjeit, a művészet verejtékezését és a geniek iskolapadjait. S egy bús sóhajtással hozzáfog a nehezebb úthoz, a műhely vértanuságához, a koránkeléshez, az integrálszámításhoz és az oszloprendekhez. Álmai kicsiny bőröndjét azonban mindig magánál

tartja. Öt éve már vagy hat éve, hogy egy fiatal magyar művész : festő, grafikus és karrikatúrarajzoló kikerült innen Berlinbe, hogy vágyai sólyomszárnyán szálljon az építészet géniuszához. Pál Hugó művészetében, mely egy fél évtized alatt bontakozott ki odakünn, egyesült ez a kettő : az álomlátás a technikai rutinnal. Építészetén, belső architektúráján első pillanatra megérezni, hogy egy olyan faj lelkületét vitte magával, mely szereti a könnyű játékot, a szép ellágyulást, a pillangóerényeket. De van benne egy biztos megalapozott építőmesterségbeli tudás is, logikával és konstruktív egyszerűséggel gondolkozik. Jellegzetes volt már az első berlini munkája is ebben a tekintetben : a Márványház-mozgó a Kurfürstendammon. Kifelé az utcára nézve nyugodt, meglepően szolid homlokzat, benn a térkihasználás nagy fölényessége mellett a legapróbb részletig menő gondosság a célszerűségben, a mulatóhely igényeiben. De azonkívül : a romantikának egy sajátos építészeti megnyilvánulása mennyezeten, üvegeken, lámpákon, színes selymeken. A hozzáértőket elragadtatta, a moziközönséget sejtelmes hangulatba ringatta az a félig futurista, félig indo-perzsa berendező hangulat. Pál Hugó egész addigi építészeti munká-

_ 27Ö

* - j •fcsg^je^tj'ü ^.ili

311 m II

jábau az maradi, aminek ez az első jelentékenyebb feladat mutatta : a modernség és a romantika keverékének. Elég egy tekintetet vetni villaházaira : az Ilka-utcában épült vagy a Békéscsabán készítendő úrilakra (melynek terveit a mostani számban közöljük), ez azonnal világossá válik. Nagy, komoly falsíkjai, épületeinek masszív tömege, a bástyaszerűen kiugró lépcsőház, az í v s o r o s ablakok szinte egy románkori várkastély struktúrájának komorságával lepnek meg. De ebbe a szigorú, középkorias fegyelmezettségbe belopózik az építészeti bel canto is. Könnyed, k e c s e s Petit Trianon-ablak é s ajtóilleszkedések. Egy-egy p a j k o s figura beletéve a homlokzatsíkba. Vidám allegrettók, amelyek kedvesen hangolják a nézőt, mint valamely röptében kapott kép a vonatról, mikor az Isar völgyében repülünk nyaralásunkba. Délnémet vagy osztrák m e s terek voltak-e r á nagyobb hatással : mai építészetén, melyben nem lep meg a t ú l s á g o s eredetiséggel, még lehetne erről vitatkozni. Nem terhes monumentális gondolatokkal. De mindig ízléses, nyugodt é s artisztikus akár egy kertet tervez, akár egy vidéki magyar v á r o s gőzfürdőjét. S iparművészeti munkáiban is ilyen. Nem gurítja ránk hegyek sziklafergetegéf, o k o s a n é s józanul látja meg, mit tud Bruno Paul é s mit tudtak a Napoleon stílusszabói : Percier meg Fontaine urak. Egy szeszélyes, élni tanult, parfümmel átitatott világban dolgozik: színeket ad nekik, antikizáló bútorokat, nemes fákat, g ő g ö s , ragyogó profilokat a szekrényeknek, lírákat a székek hátának, reszkető szobrokat a b a r o k k o s a n csavart oszlopokra, fényt, melegséget, intimitást — hadimilliomosok álmát van hivatva valóra váltani, mikorára ezeknek az álmai már szalonképesek lesznek. Alig öt éve, hogy ez az építész elkerült tőlünk é s ime l a s s a n mégis hazalopózkodik. Arról a szigetről, melyre a német f ő v á r o s magyarjai összeröppennek, hogy serény munkával közelítsék meg a sikert, haza-hazaküldik a régi álmaikat. Itthon házak, iskolák, fürdők lesznek ezekből az álmokból. Azelőtt a külföldre vándorolt művészeink ö s s z e r o p panva vagy lecinezett ládában kerültek vissza hozzánk. Örülnünk kell, hogy a magyar értékek visszatelepítésének programmja most m á s ígéretekkel kecsegtet é s itthon is érdemes lesz a nyugati tanulságokkal szebbé tenni a világot. m

*>. a* Az a művész, aki nem képes az önbiráiatra, alig érhet el valamit. Jó, ha müved jobb mint aminőnek tartod; baj van akkor, ha megfelel véleményednek, de a legnagyobb baj akkor következik be, ha silányabb, mint aminőnek gondolod. Ez azokkal az emberekkel szokott megesni, kik el vannak ragadtatva tehetségüktől. L e o n a r d o d a Vinci.

m

i

.

.

iii^iiiubi mm. iin.il

iii»ul
HÁBORÚS VILÁG

K

EHELY

MINT

HÁBORÚS

-

EMLÉK.

A Ludovika-Akadémia tábornok-igazgatója nemes példáját adta annak, miként lehet a mostani világháború nagy történeti jelentőségének egyszerű eszközökkel is művészi é s maradandó kifejezést adni. Az akadémia igazgatója az intézet házikápolnáját szemelte ki a kegyelet é s a hősi halottakra való emlékezés helyéül és ezért elhatározta, hogy ezt a kápolnát, illetve annak' felszerelését megújítva, a magyar főpásztorokat kéri fel egyegy művészi becsű egyházi tárgy a d o m á n y o z á s á r a . Ennek a kérésnek meg is lelt a foganatja. Üvegfestmények, miseköpenyek s egyéb egyházművészeti tárgyak beszédes bizonyságai főpapjaink áldozatkészségének. Ebből a nemes vetélkedésből született meg az a misézőkehely is, melyei Szmrecsányi Lajos egri érsek adományozott az intézetnek. Az arányaiban nemes, felépítésében gyönyörű tisztaságú kehely beszámol az alkalomról, a megrendelőről é s a nemes célról, mely szülte, talpának alsó lapjába pedig bele van vésve, hogy „Nádler Róbert terve után készítették G o m b á s s y A. é s Jerouschek K." Egyik méltó ékessége és s u g á r z ó példája ez az egyházművészi alkotás annak, hogy a háborúhoz fűződő kegyeletes érzések miként válhatnak a művészi tervezés szárnyain értékes emlékjelekké.

R

OKKANTMUNKÁK

A

PIACON,

az

a

rendszeres szervező- é s oktatómunka, mely a rokkant katonák ipari é s műipari kiképzését valósítja meg, immár kézzelfogható eredményekkel jár. Habár e munkák jelentékeny része még ízlés dolgában egy é s más kívánnivalót hagy is hátra, a kosárfonó, bőrdíszmű s egyéb munkák közt máris látni olyanokat, melyeket az iparművészeti keresletnek figyelembe kell vennie. E részben tehát máris kívánatos volna, hogyha a termelés és a f o g y a s z t á s közti helyes kapcsolat itt is megteremtődne és az a rokkant katona, aki ezt a foglalkozást végre is kenyérkereső életpályának választotta, anyagilag sem járna rosszabbul, mint aki egyszerűbb, de gyors a b b a n értékesíthető iparcikkeket termel. Egy s z ó v a l : az iparművészeti jellegű rokkantmunkák piacrahozafalát szervezni kell s azt egyáltalában nem szabad ama véletlenre bízni, melynek az alkalmi bolthelyiségek félig jótékonysági jellegű bazáraiban ki van téve. A most szervezés alatt álló iparművészeti bolt feladata lesz, hogy kiválogassa e termelésből azf, ami valóban megüti a kényesebb ízlés színvonalát, annak állandó értéke-

Pál H u g ó : E l ő s z o b a

tervezete.

H u g o Pál : E n t w u r f e i n e s V o r z i m m e r s .

i m » u m il •

u •

m •

m • i

.J' •

sítéséről gondoskodjék, hogy az árú valóban oly vásárlók kezébe jusson, akiknek módjuk is, ízlésük is van ahhoz, hogy szentimentális tekintetek nélkül úgy vegyék e holmikat, ahogy művészi munkát kell. Értesülésünk szerint az iparművészeti bolt szervezői evvel a kérdéssel igen behatóan foglalkoznak s a jobb rokkantmunkáknak állandó forgalmát biztosítani akarják. Evvel függ ö s s z e az Iparművészeti Társulatnak az az akciója is, hogy a rokkantak által k ö n n y e n megvalósítható, egyszerű műipari tömegcikkek modelljeire december hó 31-én lejáró tervpályázatot hirdet, amelynek fontos szociális jelentőségére é s ízlésfejlesztő feladataira e helyen külön is fel akarjuk hívni iparművészeink figyelmét.

H

ÁBORÚ É S B Ú T O R T E R M E L É S . Míg az

2 7 o

építőipar válsága, amely k a p c s o l a t o s az otthonok é s a családi tűzhelyek válságával, széles mederben foglalkoztatja nálunk a közvéleményt, addig a belső berendező-ipar pangásával, amely pedig épp oly közelről érdekli a városok l a k o s s á g á t , a családalapítókat é s közvetve a jövő nemzedéket is, alig beszél nálunk a nyilvánosság előtt valaki. Ennek taíán az is az oka, hogy míg az építőipar a háborúval úgyszólván teljesen megszűnt, vagy csak igen kis részében élt tovább s akkor is a hadsereg szolgálatában, addig a belső berendezést szolgáló iparágak s elsősorban a bútorművesség, úgy ahogy, még a háborúban is tudnak valamelyes termelő tevékenységet kifejteni. Hogy ez a tevékenység sem nem elegendő, sem nem olyan színtű, amelyet egy „kvalitásos" jelszót emlegető korban megkívánhatunk, az kétségtelen, bár az is bizonyos, hogy éppen a bútoriparban nemcsak az a n y a g - é s munkáshiány, hanem a h á b o r ú s nyomorúságnak még egy igen jelent ő s tényezője, az amelyet „konjunktúrák kih a s z n á l á s á n a k " s z o k á s nevezni, szintén szerepet játszik. C s a k a minapában volt s z ó az Iparművészeti Társulat választmányi ülésén arról, hogy a magyar bútoriparnak egyik leghatalmasabb termelőszerve az a l a p s z a b á lyai világos rendelkezése ellenére Ausztriából hozatott bútorokkal á r a s z t j a el a piacot, — s ez eléggé jellemző példája annak, hogy ha egy félig-meddig altruista egyesülés ily módon kerüli meg a magyar érdekeket, micsoda egyéb h á b o r ú s „felfogás"-ok uralkodhatnak e régebben oly tiszteletreméltó iparban. Semmi kétség, hogy amikor mi folyton arról p a n a s z kodunk, mily szertelenül dühöng a régiségek v á s á r l á s a errefelé is, ebben a „szellemi járványban" bő része van annak a k a p z s i s á g nak is, mely szinte megfosztja a kisiparost attól, hogy jó, Ízléses é s megbízható bútorokat csináljon és amely a fakartelltől a

>1 •

c

terpentinspekulációig mindenben a „konjunktúra" d ü h ö s kopóit ereszti rá az ipari termelés e hajdan becsületes ágára. Az is kétségtelen, hogy csakúgy, mint a telek-, Iakásé s hónaposszoba-spekulációkban, úgy itt, a bútoriparban is tőkeerős alkalmi „vállalatok" igyekszenek felhalmozni az árút, hogy azután a mesterségesen előidézett még nagyobb hiány idején m a g a s a b b árakon vessék piacra. Ám az ilyen rablóspekulációval — eddig legalább — vajmi keveset törődik a rendőrség, mely aligha van tudatában annak, mily elsőrendű életszükséglet cikk a bútor. Természetes azonban, hogy minden mesterséges visszatartás ellenére egy napon a spekuláció az egyre gyérebben termelt bútorokat végül is mind piacra dobja é s elkövetkezik az az állapot, amikor a bútoripar teljesen improduktívvá válik é s önmagától megszűnik. Ez az állapot, az utolsó bútornak eltűnése a piacról, lesz csak az igazi válságnak a kezdete. Mert ki tudja, hogy amikor ez a t a b u l a r a s a beáll a bútorművességben, akkor az, ami utána következik, a „mindent elülről kezdeni" k o r s z a k á n a k termelése lehet-e olyan mint az előző k o r s z a k o k é volt s az a nemzedék, mely evvel a korszakkal virrad fel, formában, anyagban, munkában nem fog-e valami tökéletesen mást kívánni, mint azelőtt, mikor minden oly kényelmesen é s magátólértetődőn adódott. Az iparosnak, a m u n k á s nak, de elsősorban a tervezésnek ezek lesznek a s o r s d ö n t ő évei.

KIÁLLÍTÁSOK

K

A R Á C S O N Y AZ Ü V E G S Z E K R É N Y E K BEN. Az idei december is — s a j n o s — csak bazárt jelent az Iparművészeti Társulat üvegszekrényeiben, melyek a Múzeum földszintjén a nagy üvegtető alatt állnak. Bazárt és nem kiállítást. Bazárt é s nem társulati boltot, önálló üzlethelyiséget, szépen berendezve. Ez a karácsony is még így köszönt ránk, mint az utóbbi évek áldatlan k a r á c s o n y ünnepei : szorongva, összezsúfolva, vendégszerepelve, féllábbal már a magunk lakása felé tartva, de féllábbal még a régi hajlékban. Ennek a s z o m o r ú s á g a azonban nem látszik meg a Társulat idei karácsonyi vásárján sem, mely vidám, ötletes é s tarka holmiktól hang o s é s a Múzeum földszintjét megtölti a porcellánok, hímzések, fafaragások, zománcmunkák, bőrdíszítések é s batikok összecsendülő színeivel. Ezernyi-ezer finom é s g o n d o s női kéz munkája zsibong az üvegszekrényekben. Feltűnően javuló kerámiái a p r ó s á g o k , finom kisplasztikái gondolatok agyagba égetve, s z e lencék, bonbonnièrek, tálak k e c s e s figurákkal.

2 1 8 - 2 1 9 . Pál H u g ó : Uri lak Magyar

Iparművészel.

Békéscsabán.

218—219. H. P á l : Villa in B é k é s c s a b a . 2

2 7 9

2 8 0

220 —221. P á l H u g ó : H á l ó s z o b a . B é k é s c s a b a i u r i l a k a l a p rajza.

220 —221. H. P á l : S c h l a f z i m m e r . G r u n d r i s s e i n e s s i t z e s in B é k é s c s a b a .

Wohn

224. K e r n s t o c k K á r o l y : Ü v e g f e s t m é n y v á z l a t a .

224. K. K e r n s t o c k : S k i z z e e i n e s

Glasbildes.

227 225 —228. Kernstock K á r o l y : Ü v e g f e s t m é n y részletei. Vázlatok,

228

225 —228. K. K e r n s l o c k : Detailskizzen

des

Glasbildes.

2 8 4

229. K e r n s t o c k Károly : F a l i f e s t m é n y v á z l a t a .

229. K. K e r n s t o c k : S k i z z e e i n e r

Wandmalerei.

250 —231. L u k a t s o v i t s Ilona : Hímzett l e g y e z ő é s p á r n a .

230—231. Helene L u k a t s o v i t s : G e s t i c k t e r F ä c h e r u. P o l s t e r .

23?. N á d l e r l i ó b e r t : A L u d o v i k a - A k a d é m i a házi k á p o l n á j á n a k kelyhe. Készttelte : G o m b á s s y A. é s l e r o u s c h e k K.

232. I?. N á d l e r : Kelch in d e r H a u s k a p e l l e d e r Militärakad e m i e L u d o v i c e u m . A u s f ü h r u n g v o n A. G o m b á s s y und K. l e r o u s c h e k .

CNít^rr^tr

c ^ s t r ^ ű c ^ s -~n - - i - —j ••

il

—

Ékszerek, amelyek száma évről évre gyarapszik, jeléül annak, hogy egy újfajta ötvösművészet van kialakulóban, amely ha nem is támaszkodik a szép régi erdélyi hagyományokra, sokban Bécs és München könynyed, gracilis formáit utánozza. É s batikok, rengeteg mennyiségű batik, praktikusan, okosan felhasználva, a női divatművészet s a lakásberendezés igényeihez simulva. A bőrkötések közt is erősen észrevehető, hogy a papirostervezés korán túlhaladtak már amatőrjeink és a szerszámokkal meg az anyagokkal épp olyan jól bánnak, mint a hosszú műhelytevékenységben gyakorlott férfikezek. A gyermekruhák és a Iámpaernyők, a retikülök meg a csipkék, a képkeretek, a tárcák, az ezernyi apróság csupa finom és alkalmas ajándék, mely semmivel sem drágább a nagy árúházak tömegcikkeinél, de szolid anyagával és ízlésbeli finomságaival egyenesen a közönség artisztikus nevelésére hivatott. A karácsonyi vásárt a változott viszonyokra való tekintettel a Társulat vezetősége ezúttal naponként csak délelőtt 9—2-ig tartja nyitva, kivéve december 20., 21., 22. és 23-ikát, amikor este 7 óráig tekinthető meg a kiállítás. KERNSTOCK-KIÁLLÍTÁSBÓL. Néhány illusztrációt közlünk a Magyar Iparművészet e mostani számában, amelyek annak a megújhódoít Kernstocknak dekoratív fantáziájában születtek meg, akivel legutóbbi kiállításán ismerkedhettünk meg. Hosszasan, gyönyörködve szemléltük szép üvegfestménytervét s dekoratív vázlatát, mely valami egészen más monumentalitás világába vezetett bennünket, mint a pár évvel ezelőtti forrong á s lázában született Dugonics-utcai iskola faliképe. Érett, formailag meglepően biztos, kompozíciójukban nagyszerű szervességre jutott alkotások ezek. Leszűrődései azoknak a mélyreható természet-analiziseknek, melyek nemcsak a tájképfestő, hanem a díszítőfestő művészetén is maradandó hatásokat váltottak ki. E hatalmas polenciális energia most nem akrobatajátékot űz a figurák felépítésével, hanem a tiszta élmények egyszerűségével és egy magasrendű összhangba fűzve mondja el róluk mondanivalóit. Néhány ügyes kézimunkát, hímzett legyezőt és párnát is közlünk itt a kiállításon szerepelt Lukátsovits Ilona tetszetős és kapós holmijai közül.

Á

S

ZÍNPADI DÍSZLETTERVEK KIÁLLÍTÁSA.

Berlin egyik kiállítási termében, a Neumann-féle szalonban Stern Ernőnek, a Reinhardt-féle színpadok kiváló díszlet- és kosztümtervezőjének igen finom skiccei voltak mostanában közszemlére téve. Ez az alkalom újból reátereli a figyelmet arra a jelentős, Magyar Iparművészet,

szinte forradalmi színpaddíszítési irányzatra, mely a színjátszás reinhardti értelmezése nyomán vagy tíz évvel ezelőtt felmerült s a színpad világát sarkaiból fordította ki. Míg ugyanis addig a színpadi díszletfestésben úgyszólván mindvégig Bibiénanak, a bárok színházi festőnek elvei uralkodtak s térhatásnak perspektivikus eszközökkel való felidézése volt a cél, addig Reinhardtnál a csalódás-okozta érzékelés azáltal van kizárva, mert ő sohasem a valóságos világot akarja adni, hanem annak csak egy festett darabját s míg azelőtt folyton a teret igyekeztek megnagyobbítani, amivel együtt persze a színész méretei egyre összébbzsugorodtak, addig az új kezdéssel éppen a színésznek s az őt közvetlen körülvevő dolgoknak erősebb hangsúlyozása és helyesebb arányai jutottak érvényre. E törekvésekben talán az első jelentős lépést Sternnek a nálunk is ismert „Szentivánéji álom" díszletei mutatják, amelyekkel a színpadi ábrázolás a tiszta naturalizmus valósághazudásától a szimbolikusnak megsejttető igazsága felé fordult. Stern egyéb díszletein is az eszközök lényegükben mindig naturalisztikusak, de a hangsúlyozás teljesen szimbolikus. S ez a szimbolizmus minden kiállított díszlettervén ott van, megnevezhetetlen finomságokban, színek összehangolásában és a közönségre sohasem hat valami elvi szigorúság visszataszító erejével, hanem észrevétlenül. Talán csak egy kevéssé ismert német díszlettervező Starke Ottomár tesz rajta fúl a tiszta és szép színek csengéseiben, akinek Gluck Orpheusához a frankfurti Operaház számára készült díszletei a legtökéletesebbet nyújtották ebben a nemben. Ha azonban igazságosak akarunk lenni, akkor ezúttal is ki kell emelni, hogy a modern díszletezésnek e forradalmi gondolatai nem Reinhardttól indultak ki, hanem Gordon Craightől, aki elméletben s gyakorlatban alapvetője volt ez irányzatnak. Az ő színpadrendezési munkái, melyek a színpad új feladatairól szólnak, hangsúlyozzák, hogy nem sok egymásra toluló benyomásra, hanem erős akcentusokra van szüksége a szemnek. Mivel ő a színpad levegőjében nőtt fel, elméletei is teljesen a gyakorlatból sarjadtak s nem esztétikai elgondolásokból. Amire törekszik, az a szónak, mozdulatnak és képnek tökéletes együttműködése, melyeknél mind a három egyértékű s mind a három támogatja egymást. A szemben levő kép ne valami átvitt értelme legyen az egész szellemi tartalomnak, hanem nőjön azzal teljesen össze, úgy mint ahogy ritmus, melódia és hangszín összenőttek egymással. Tervei, melyek könyveit díszítik s Ibsen, Shaw meg Shakespeare darabjaihoz készültek, valóban sokkal 1

287

I

••

M

I»

II'II>

' M

I

m

" i l m'

I'I

" I i r in "i n

" t'irn'r

hatásosabbak a színpadi megvalósításban, mint amilycnckül a könyv kissé vérszegény s elmosódott illusztrációiban hatnak.

MUZEÁLIS ÜGYEK

K

2 8 8

ÉT

KÜLÖNLEGES

MÚZEUMRÓL,

A

tudománynak egyre differenciáltabb volta nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlatban is megérezteti hatását. A múzeumok alakulása is hódol a munkafelosztás elvének és újabban a múzeumok, csakúgy mint a nagyobb privátgyüjtemények a specializálódás jegyében létesülnek. A Deutsche Kunst und Dekoration egyik számában h o s s z a b b ismertetést olvasunk a Majna melletti Offenbach Bőrmúzeumáról, mely e bőrgyárakkal é s történeti timáriparral bíró városban valóban sokoldalú módon mutatja be a bőrfeldolgozás technikáit és művészetét. Az offenbachi bőröndök, szivaros-dobozok, toálettszerszámtartók és nemesebb bőrárúk már hosszú idő óta fontos kiviteli cikkek tengerentúli országokba is. Ez a szakmúzeum, melynek létesítésénél a lipcsei könyvmúzeum s z a k szerű s általános nevelő jellege lebegeít a • létrehozók szemei előtt, bepillantást enged a timár nyersanyagául szolgáló állatbőrök feldolgozásába, szemléltető módon mutatja be a különböző cserző- s feldolgozó eljárásokat é s szerszámokat, összegyűjti a stílus különböző korszakaiban keletkezett bőrdíszmunkákat, példát ad a puncirozás, a bőrvésés, edzés, préselés, a r a n y o z á s művészi technikáira, megmutatja ama gazdag dísztárgyakat, melyeket spanyol, portugál, indus, francia, perzsa é s török kézművesek hoztak létre ez anyagból s külön gyűjteményben csoportosítja a művészies könyvkötéseket s természetesen mindenütt elsősorban a német iparfejlődés jellemző példáinak bemutatására helyez súlyt. A múzeum, amely tulajdonképpen még csak most van szervezés alatt, különös figyelmet fog fordítani a bőrnek a női öltözet s a nő használati tárgyai közt való szerepére, másrészt pedig a népművészetnek a bőrtárgyakon való érvényesülésére. A másik, talán még érdekesebb múzeum már előrehaladottabb állapotban van : ez a prágai Waldes Henrik-féle gombmúzeum. Minden korok é s mindenféle fajta ruhakapcsolások gyűjteménye ez. Az ember nem is hinné, hogy ez a múzeum, melynek adminisztratív céljaira az alapító ötvenezer korona főkének évi kamatait fordítja s ebből az összegből még időszaki közlönyt is tart fenn, mily sokoldalú és érdekes anyagot gyűjt. Három részből áll az anyaga : kultúrhistóriai, művészettörténeti és technikai fejlődési anyagból. Minden elkép-

zelhető tű, gomb-, kapocs-, csat és ruhaösszetűzésre szolgáló gombformát gyűjt és a kőkori ember gombjaitól a miniatürképekkel díszített fémgombokig mindenféle érdekessége megvan. Mintaszerű a múzeum anyagának elrendezése, beállítása a gombnak a viseletek történetébe, a fényképgyüjtemény, az előállításra szolgáló szerszámok gyűjteménye, a könyvtár stb. É s rendkívül érdekesek az eddig megjelent közlemények, melyeket minden érdeklődőnek ingyen küld el a múzeum, mert ezzel is fokozni akarja ezen jelentéktelennek hitt ipartermék iránt az érdeklődést. A két példa meggyőzően mutatja, hogy mily aprólékos és mégis nagyérdekű tudományos m u n k á s s á g az, mellyel az újkor múzeológiája a művészi formák fejlődését szolgálja.

SZAKOKTATÁS A

cmoirwt mut nui iirwnri HJ^IH. m n. mi m la^pgNfctimîiamjg^tgma Z IPARMŰVÉSZETI ISKOLA ÉVKÖNYVE, k. Mint az utóbbi években általában, az elmúlt iskolaévről szóló értesítővel is céltudatos é s serény művészi élet beszámolóját adja az Iparművészeti iskola. Nádler Róbert az iskola volt helyettes igazgatója, az évkönyv szerkesztője, büszkén tekinthet vissza az ő interregnuma éveire, az iskola nem állt meg fejlődésében, nem érezte meg a háború ezerféle nehézségét, legalább a növendékmunkák bemutatott gazdag anyaga sehol sem vall erre. Az az újítás pedig, melyet az elmúlt tanévben a női — tehát a nem ipari előképzettségű —növendékek túlnyomó száma miatt bevezettek, az első évfolyamnak általános rajzi, nem szakirányú jellege — egyenesen üdvös reformnak Ígérkezik. A bemutatott növendékmunkák persze ezúttal sem egyenlő értékűek és főképpen a papiroson való tervezésnek egyik-másik osztályban dívó rendszeréről tesznek vallomásokat. Olyan baj ez, melyen az új direkció nemcsak akar, de hihetőleg tud is majd változtatni. Különösebb, felfünéstkeltő nagy tehetséget a nagyobbára női növendékek közt nem találtunk, hanem egy becsületes, ízléses é s szorgalmas átlagot, ami éppen elegendő arra, hogy az iparművészeti kultúra e nehéz idején szerencsésen át lehessen lábalni és elő lehessen készíteni azt a szebb jövőt, melynek sugarai ebben az értesítőben is megcsillannak.

SZAKIRODALOM

rir m n

E

GY BRUNO PAUL MONOGRAFIA.(Bruno Paul. Von Dr. Josef Popp. Verlag F. Bruckmann, München.) Egy díszmunka, méltó

a német építészet és iparművészet reprezentáló nagymesteréhez. Több mint háromszáz autotipiával, színes műmellékletekkel, mezzotintóval — egész gazdag oeuvrejével jelenik itt meg a berlini iparművészeti iskola igazgatója. A müncheni tizennégy év fiatalos hóbortjainak itt nyoma sincs. A Sturm és Drang évei kifelejtődtek. A Simplicissimus maró karikaturistája, a császárfaló, junkergúnyoló, tüzes nyilakat lövellő, szellemtől szikrázó művész nincs benne. Csak a finomérzékű, sima, modernségében is előkelő térművész van itt bemutatva a kastélyokkal, szanatóriumokkal, várótermekkel, Lloyd-hajók szalonjaival, azzal a káprázatosan gazdag építészeti szellemmel, mely a német művészek közt talán legelsőül próbálta a modernséget a stílusokból leszűrhető tanulságokkal összekötni. Nem látszik meg rajta sem, csakúgy mint Behrensen vagy Bernhardon sem, hogy festő, iparművész és grafikus volt, mielőtt a saját otthonának szükségletei az építőmesterségre vezették. Alaprajzai, elrendezései, homlokzatainak egyszerű s jó megoldásai bizonyságot tehetnek erről. A romantikus hajlamok sohasem hatalmasodnak el rajta a hasznosság rovására, a festőre inkább csak a tájképnek s a kertnek az épülettel való összekomponálásában ismerünk. A romantikának ez a távoltartása lényétől amily előkelővé teszi, épp annyira hideg effektusok urának is mutatja Pault. A legfelső körök hivatalosan elismert építészéből csak a melegség hiányzik, az intimitás bája, a hozzásimulás ahhoz a gondolathoz, hogy például egy boudoirnak, egy kis szalonnak megvan a maga különös charmeja. Popp itt valóban jeles magyarázatokat ír a gazdag képsorozathoz. Az építész alkotóegyéniségének velejét keresi ki, röviden és tömören meg van benne az építő belső fejlődésének egész útja. A könyv külsején semmi nyoma annak, hogy háború van.

M

ŰVÉSZI QYERMEKRUHÁK. AZ utolsó pár esztendő örvendetesen mutatja, hogy a művészet a gyermekszoba ajtajánál nem áll meg és a szobaberendezés meg a játékok és képeskönyvek mellett helyet kér a gyermekek ruházkodásában is. A nagyobb német iparművészeti iskolák textilosztályain egyre buzgóbban foglalkoznak vele s az onnan kikerült munkák ízlésnemesítő hatása észrevehető mindenfelé : dilettánsok és szülők sok szeretettel és megértéssel csinálják leánykáik ruháit. A ruhácska, a főkötő, a posztócipő mind bizonyos önálló és bátor ízlést enged meg, melyben a színek, a hímzések, sőt maga a szabás is szabadabban lángolhatnak fel, mint a felnőttek ruházkodásában. Itt-ott a parasztviseletek halk emlékei is megcsillannak a ruha vagy kabátka szabásán, a pamutfőkötő díszítésmódján. A szellős, könnyű, pasztózus lágyságú nyári ruhácskáktól a komoly szőrmeszegélyű téli köpenyekig mindenben alkothat itt valami édeset és kecseset a jó ízlés, mely a leggyönyörködtetőbb babaruhavarrás és egyben a — leghasznosabb is.

S

TÍLUSRUHÁK. így nevezi egy bécsi báróné — Kulmer Tilda — azokat a görögösen klasszikus szabású toaletteket, melyeket ő tervez és készít műtermében. Mint maga mondja egy bécsi folyóiratban, az a vágy vezeti ezeknek a kreálásában, hogy tisztán művészi gondolatokat valósítson meg, az a törekvés, hogy a szép testalakot, a harmonikus mozdulatot, a természetes kecsességet érvényre juttassa. Elsősorban a puha omló redővetéssel éri ezt el. Stílusruháit ezért inkább otthoni öltözetnek vagy fesztelen fogadások számára gondolta el és a fűző teljes száműzésével. Nem valami változó divattal változó viselet ez, hanem a női ruhatárnak maradandó darabjává kell válnia. A ruhák hatásának főtitka a helyesen választott anyagnak redővetésében van. Erre a célra szinte ideális találmány a batik. A legszebb effektusokat nm • m m O II m nil n~m 'ii w> i Il mi Il ^ n t i n m n az olyan szövetekkel éri el, melyek többZÖVETBROSSOK. Egy drezdai ipar- szörösen vannak színezve. Ezeknek a ruhákinűvésznő, Buschmann Valéria kezdte nak bizonyára nagy lesz a keletjük azoknak őket forgalomba hozni Németországban. Fino- a klasszicizmusért rajongóknak a táborában, akik a görögöktől nemcsak táncot, szép mozmak és ízlésesek ezek a selyemszövetre gást és iparművészeti formákat vesznek át hímzett pasztellszerű lágy tónusok, melyek szívesen, hanem életelveket és ennek megIegtöbbnyire bimbókat, nyíló virágokat stilifelelő ruházkodást is. zálva, finom elrendezésben adnak. Egy-egy ilyen kis négy-nyolcszögű vagy ovális brossforma nem nagyobb mint a fémből készült ENDECKE. A bécsi divatművészeti iskoláhasonló tárgyak szoktak lenni, csak hason- nak második vagy talán első oszlopa. líthatatlanul gyengédebb az ékszernél. Vékony Peche szövetmintái mellett az ő kosztümaranykeret szegélyezi mindegyiket és a ruha vázlatai ragyognak. Színes, könnyű, dekadens színéhez helyesen megválasztva a női toalett- finomságú, nem is ruhaterveket ad, hanem nek sok frisseséget és díszt adnak. kolorisztikus tanulmányokat, vonalfanláziákat,

DIVATMŰVÉSZET S TI

II

II

N

L

5*

289

rokokóemlékckeí nagyvilági m o d e m fürdőkből, intim éjfélutáni bárokból, játékkaszinókból és kerti ünnepekről. Tizenkét képet rajzolt egy modern nő életéből, ezekben Watteau színei egyesülnek Hogarth esprifjével, megmutatta, hogy a mai nő — mindig a bécsi nő lebeg előtte — mint tud # hozzásimulni színben, alakban, hajlásban a környezetéhez, a márványlépcsőkhöz, a színház páholykorlátjához, az antikstílű boudoirejához, a lugashoz, mint tud kifejezni Debussy-zenét a járásával, miniatűr b á j o s s á g o t az arca körvonalaival, Arcübasev-erkölcsöket a lényével. Ceruzája puha és színskálája csupa meleg tónusból áll. A stílusára rá van írva az évszám, annak a kornak évszáma, melyben a férfiak meghaltak, elestek, véreztek é s aranyzsákokat gurítottak verejtékezve, az a s s z o n y o k pedig álltak egy veranda lépcsőjén, vagy egy tükör előtt és vártak, mialatt a szívük dobogott.

R l hogy a jellem és a hangulatok )UHASZÍN

2 9 0

ÉS

JELLEM.

Régi

igazság, egyfelől, a színvonzalom pedig másfelől bizonyos ö s s z e függést mutatnak. A komoly vagy éppen borús kedélyű ember környezetének is sötét tónusokat keres, az ég kékje pedig mindig a derűs hangulatokkal társuló szín. Színek a „fénynek tettei és szenvedései," melyek gyökerüket mélyen a lélekbe eresztik. Ily s a j á t o s összefüggést az egyén kedvenc színei és jellemének alapvonásai közt már a nagy lélekismerő Balzac is észrevett s a következő osztályokat állapította meg. Azok az asszonyok, akik a n a r a n c s - és amaranthszínt s fűzöld ruhát szeretik, hajlanak a m a k a c s s á g h o z és veszekedéshez. Azok iránt sincs bizalma, akik mindig fekete, sötétviola vagy barna ruhát viselnek, mert ezek tudákosak, okoskodók é s hidegen kritizáló tekintetüktől megdermednek a szívek. Fehér a naivak kedvenc színe, a változékony jellemeké, akiknek nincs határozott egyéniségük és majdnem kivétel nélkül kacérak. Sokkal kegyesebb volt e regényíró azon barátnői iránt, akik rózsaszín vagy világospiros toaletteket szerettek, mert ezek vidámak és szeretetreméltóak, az égszínkék azonban szerinte csak a határozott szépségeket illeti meg. Azok, akik ezt a színt szeretik, többnyire gyengédek, finomérzésűek és könnyen irányíthatók. Lilát azok választják maguknak, akik valamikor szépek voltak é s legalább is érdekesek akarnak maradni. A hajdan diadalm a s szépségek nyugdíjas egyenruhaszíne a sötétbarna, míg a gyöngyszürkét a nyugodt, szemlélődő természetű hölgyek kedvelik. Hogy Balzac megfigyelései mennyire találóak, azt kik! a saját környezetében legjobban megfigyelheti.

PÁLYÁZATOK

E

X-LIBRIS-PÁLYÁZAT. Halmos Izor, aki irodalmi és művészeti érdeklődésének már több ízben tanújelét adta, ezúttal az iparművészek s z á m á r a hirdet pályázatot. Egy exlibris tervezését kívánja, melyben a pályázó tetszésszerinti motívumot használhat fel. A legjobb munkák háromszáz, kétszáz és száz k o r o n á s jutalomban részesülnek. Az ex-Iibrispályázaton résztvelt mű a szerző tulajdona marad. A pályázat határideje 1918. év január 31-ike, addig kell a munkákat az O r s z á g Világ szerkesztőségébe (V., Hold-utca 7) küldeni, ahol egyébként a bővebb feltételek is megtudhatók.

H

ADIKÖLCSÖN-PLAKÁTOK. A legnemesebb és legszentebb ügy sem lehet el a lettekre sarkalló reklám nélkül : a hadikölcsön-plakáíok ízléses bizonyságai ennek az igazságnak. Hiába, az írott szónál nagyobb v a r á z s a van a képesnek, mely olyan nyelven beszél, hogy a legmegátalkodottabb analfabéta is boldogul vele, a legmakacsabb nemzetiség is megérti. A kereskedelmi vállalatok, az üzleti élet h a r s o n á s a i így egyik napról a másikra a nemzeti pénzügyek küzdő katonáivá váltak, oly cél, melynek komolysága kitörülhetetlenül oda van írva a munkájukra. Lendületet kapott a nemes gondolattól mindegyikük, bár az is bizonyos, hogy még mindig találkozunk ittott a régi sablonnal, a patétikus Hungária alakjával, aki kifejezéstelenül és drapériás ruhában szereti magyarjait. Ám a tervezőművészek java része által készített plakátok nem ilyenek: friss, nagy, e g é s z s é g e s foltok, megkapó gondolatok érvényesülnek bennük. A hadikölcsönök plakátjaira egyébként a pénzügyminisztérium pályadíjakat is fűzött ki, melyek közül az elsőt Haranghy Jenő nyerte meg. Ézf, valamint Földes Imrének m e g v á s á rolt pályaművét e számunkban be is mutatjuk.

LEVELESLÁDA tacots c m ^ c i

A HABLEÁNY É S A DÉLI ÉTLAP. Igen tisztelt Szerkesztő Úr ! A pesti gourmand azelőtt az étlapnak csak a tartalmát boncolgatta. A pincér odatette elé az írást és ő csöndesen zümmögte magában a választékos nevű ételek lágy zöngéit. A csirágon mélázott el vajjal, ami tudvalevőleg karfiolt jelent. Vagy a kecsegén nagyság szerint, amely szemérmes kérdőjellel volt ellátva oldalt ; vagy ha már nagyon megunta életét a pesti gourmand, felült egy kiflikochból lett „máglyarakására, a pincér meggyújtotta alatta a rumot és néhány perc múlva csörögefánk lett szegény vendégből, akinek élete lassan elcsöröge. De most már nemcsak a tartalom, a téma, a kelmeiség iránt

•

'

' 1 MI 1

H I•

köteles érdeklődni a pesti vendég, hanem a küllem iránt is. Amióta tudniillik miniszteri rendelet van róla, hogy az étlapokat ki kell függeszteni a vendéglő ablakába, azóta az étlap nemcsak tartalmas lelt, hanem kellemes, sőt küllemes is. Tartalma igaz, hogy oly sovány, hústalan, vértelen és zsírtalan lett, mint egy operett, de viszont a zenéje az, amivel a vendéget szórakoztatja. E zenének bizonyos pikáns ízt ad a hableány. Ez a hableány persze nem olyan helyes, tiszta és gusztusos, mint egy tejcsarnoki hableány, hanem inkább piros pongyolába van burkolva, a haja vörös, leány is, hab is és nagyjából sörhableánynak volna nevezhető, vagyis inkább hadisörhableánynak. Ennyi freskofestészet azonban nem elég egy pesti étlapon. A kirakatokban lógó étlapok nyolcvan százalékán a hableány mögött még egy faun is vigyorog à la Böcklin. Tarkán, vörösen, répaszínben mosolyog és ő is úgy van ezzel a dologgal, hogy olyan se hus, se hal, mint a pénteki menü. Száját mohón, kéjsóváran tátja ki, és egyik szemével a hableányra,, a másikkal a köretekre pislog ez a sanda faun. Es mialatt ő így néz, én pedig őt nézem a pesti vendéglő kirakatában, ezt a két szomorú festékfoltot a szép téli napsugárban, ezt a kirakatba lett söntésízlést, ezt a két margarinban párolt, sörgőzben lógó görög hitregefigurát, egyszerre eszembe jut, hogy mily kifejező művészet ez a déli étlap számára, a pesti huszadik századbeli világháborús étkezés számára, a szegény gyomorbajos emberiségnek ebben a panoptikumában két festett faggyúfigura. Tisztelettel Argus.

IN M E M Ó R I Á M TGLÓI S Z O N T Á G H E R Z S É B E T . Csendesen, 1 szinte észrevétlenül a magyar iparművésznők egyik legkiválóbbja távozott el nemrég az élők sorából. Augusztus 15-ikén meghalt Szontágh Erzsébet, a gömörmegyei régi nemes-család sarja, aki nővérével, Arankával együtt el nem múló érdemeket szerzett a magyar csipkének külföldi elismertetése körül. A „csetneki csipke" az irish-csipkéknek ez a valóban magyaros, igen finom és ízléses változata nemcsak a mi bányavárosaink hajdani csipkeiparának méltó folytatása, hanem egyúttal kitűnő kereskedelmi cikké is vált, melynek jó árát fizették a német és angol kereskedők is. De ennél még több is volt a Szontágh-nővérek akciója, melyet a kilencvenes évek végén kezdtek: nagyjelentőségű szociális ténykedés, mely egy csomó tehets é g e s tervezőnek és szerte az országban élő igen sok csipkeverő asszonynak adott kenyeret. A mi iparművészeti kiállításainkon csakúgy mint külföldi szerepléseinkben mindig előkelő megbecsülésben volt részük azoknak a finom és szolid munkáknak, melyeknek nemeslelkű tervezője, propagálója és igazi amatőrje húnyt most el iglói Szontágh Erzsébetben.

R

ODIN. A nagy francia szobrász, aki hetvenhét éves korában Párisban elhúnyt, nemcsak a francia nemzet halottja, hanem az egész világ kultúrájáé, mely nem ismeri a

I 'III

II

m

M II

M P

II

•

M

Il

'I

1

II

II

IB

HL

I I IP

U

W

II

» HM

I • I

II WI

nemzeti gyűlölséget. Mint ahogy nem ismerte ezt maga Rodin sem, akinek meudoni házában a német és a magyar épp úgy otthon érezhette magát, mint a francia. Hisz a szellem, mely itt élt, mindig idők és népek felett állott, valahol a Michelangelo tiszta m a g a s ságában lebegett s a formákkal való titáni birkózás töltötte el. Neve olvastára nem a gyász érzése tolul először az ember agyába, hanem nagyszerű alkotásaihoz fűződő élményeink gyulladnak ki. A „Gondolkozó" hatalmas tömege, ahogy a Pantheon pompás hátterébe írt körvonalai megjelennek, a „Calaisi polgárok" a realizmus megdöbbentő erejével és a „L'âge d'airain" bronzifja, amint szűzies tudatlansággal felragyog a Luxembourg fái alatt, annyi naivitással formáiban, mint amenynyit Donatello óta nem kapott a világ. É s a nemek nagy, kiegyenlíthetetlen sóvárgásából született örökértékű alkotások : az erotika mámorától átszellemült Csók, vagy a térdelő férfire alátekintő „Örök eszménykép". Tagadhatatlan, hogy az impresszionizmus korának e nagy francia szobrászában még igen sok a programmszerűség, a tiszta formaértékekbe belejátszó iirizmus és a monumentalitása sem mindig a szobrászati kifejezőeszközök érvényesítéséből származik. De el kell ismerni, hogy egy nagy és szobrászatilag értékes felfogás képviselője, amely bizonyára nem olyan mély, mint például Hildebrandé, de sokkalta népszerűbb ennél. Mint szobrászatára a művészeknek, úgy könyvére s esztéticizmusára a műélvezőknek ezrei esküsznek s ezt a valóban nemes dialógot a német művészakadémiákon v a l ó s á g o s tankönyv gyanánt olvassák. Valamikor, egészen fiatal korában Rodin iparművészettel is foglalkozott : a sèvresi porcellángyárban és ebből az időből való munkái a párisi világkiállításon bemutatott kétszáz alkotása közt is helyet kaptak.

K R Ó N I K A G ^ H S C M ^ I

mk í m W I m

m

il i

int l ' u

o

u ^

m

1

1

il w,tn, ^

N R O R J AAIU •

JUJ m

n

A

MAGYAR IPARMŰVÉSZEK MUNKAS Z Ö V E T S É G É N E K ügyét vitatta meg a kereskedelemügyi miniszter által december 10-dikére egybehívott értekezlet. Az elnöklő Szüry János dr. miniszteri t a n á c s o s behatóan ismertette a szövetség céljait és alapszabálytervezetét, Bárczy István polgármester pedig, mint az O. M. Iparművészeti Társulat elnöke, részletesen kifejtette az okokat, amelyek a társulatot a szövetség megalakítására indították. Gróh István felszólalásában rámutatott arra, hogy az iparművészeti iskolából kikerülő ifjú iparművésznemzedék szempontjából vár áldásos működést a szövetségtől. Az értekezlet végül a szövetségnek támogatását aján-

291

lotta é s az alapszabálytervezet egyes leteinek módosítását határozta el.

rész-

A

TRÓNÖRÖKÖSPÁR EMLÉKE. Ott, ahol a kis Miljacka-folyó szeldeli át az egykor délszláv aspirációktól forró S a r a j e v o utcáit, egy híd emelkedik és ezen a hídon robogott keresztül 1914 június 28-án az az autó, mely halálba vitte a kettős monarchia trónörököspárját és világtörténeti végzetévé lelt egy egész nemzedéknek. Most egy csendes éjszakán egy emlékmű támadt azon a helyen, v a s ból, acélból, gránitból és márványból. Egy magyar művészt, a vasbeton síremlékeiről és kútjairól már ismert Bory Jenő építészt érte az a kitüntetés, hogy az újkori martiromságnak e világtörténeti színhelyét emlékkel láthatta el. C s e h gránitból faragott nyolc méter m a g a s emlékműve, amint a sötét Trebevichegy körvonalai közé beíródik és másfelől egy paddal feszi díszesebbé a híd torkolatát, az útvonal esztétikáját erőteljesen fokozza fel. Az emlékműnek talán legszebb része az arany-mozaikfülke a benne elhelyezett Piéíaval és a felette levő öröklámpával, az el nem múló fájdalom s az engesztelődő vallásos lélek boruja lebeg felettük. Érdekes az úttestbe illesztett acéllemez is fraktura feliratával, mely nemes egyszerűséggel hirdeti a nyomok jelenfőségét. Kevés eszközzel, de jó anyagokkal és az elrendezés szépségével kelti fel Bory munkája a legmélyebb benyomást, amellyel az építész valamikor fel tudja majd rázni a közömbös vándorokat.

H

292

AJÓÉPÍTÉS É S IPARMŰVÉSZET. Többször volt már e folyóiratban arról szó, hogy a nagy német közlekedő vállalatok, élükön a tengerhajózási társulatokkal, milyen hatalmas segítői az iparművészetnek s mennyi megbízást adnak belső berendezőknek. Örömmel látjuk most, hogy az első lépést ilyen irányban minálunk is megtették már. A Magyar Folyam- é s Tengerhajózási T á r s a s á g nagy luxushajói, köztük a most elkészült IV. Károly király hajó már jelentékeny eltérést mutatnak a régebben megszokott aranyos-rokokó- és kárpitos-drapéria-ízlésfelenségektől. A technikai egyszerűség, a jó elrendezés, a nemes anyagok konstruktív összekötése uralják e hajók éttermeit, szalonjait és fülkéit. Ott persze még nem tartunk, hogy a hajóépítő GanzDanubius-gyár ne mérnökökkeh hanem jeles iparművészekkel terveztesse a hajók berendezését, mint ahogy azt a németek s újabban az osztrákok cselekszik. De hihetőleg ennek az ideje is el fog következni é s hajóinkon nemcsak célszerűségről és kényelemről lehet majd beszélni, hanem színek összhangolásáról, melegségről é s az ízlésnek raffinementjáról is.

G

O E T H E É S A STÍLUSIMÁDÁS. Goethe, akiről köztudomású, hogy fiatalkorában mily szenvedélyes imádója volt a gótikának, érett bölcsessége teljében nem túlságosan lelkesedett azokért, akik — akkori divatsnobizmus szerint — gótstílű lakosztályokat rendeztek be maguknak házukban. Eckermannal való beszélgetéseiben ennek több ízben adta tanújelét. Madame Panckouckenak Párisban van egy kínai szobája. Egészen kedves kis ötlet. Ilyesféle az is, ha valakinek — mondja Goethe — annyi üres szobája van, hogy egyiket-másikat gót ízlésben rendezi be, természetesen csak azokat a szobákat, melyekben rendszerint nem lakik. De az, aki lakásra szánt helyiségeit ilyen elvénhedt, idegen holmikkal rakja tele, annak gondolkozásmódja merev ellentétben van a mi korunkkal. Ha valaki egy vidám téli éjszakán török jelmezben megy a bálba, az mulatságos, de mit szólnánk ahhoz, hogyha valaki egész évben ilyen jelmezben sétálgatna ? Azt hinnők róla, hogy vagy már tökéletesen bolond, vagy a legjobb úton van, hogy azzá váljon.

A

Z ÜVEGSZEKRÉNY. A jó biedermeier időkből itt maradt üvegszekrényt, magyarul vitrint egy-két évtizeddel ezelőtt még kidobták a lakásból, most sietve, lázas túlfizetéssel hajszolják fel az ócskaboltok lomtárából. Akármilyen finom és kegyeletes volt akkor, nem tűrték meg a stílustól elrugaszkodó iparművészet idején. Akármilyen töredezett, ványnyadt ma, odakerül a díszhelyre, mint főereklye. A szűkkeblűség épp oly igazságtalan volt vele szemben akkor, mint ma a túlzott megtisztelése. Az üvegszekrény sem önmagáért vagy a belehelyezett csecsebecsékért él csupán, nem is való mindenüvé, hanem a lakásberendezésnek egy részét kell alkotnia, és a maga helyére állítva, a térnek egy darabját kell meghitté s egyben ünnepélyessé tennie. A lakás összeségében dekoratív mozzanat az üvegszekrény, mely ma már kívánalom, szükséglet és ezért ideig-óráig egészen jó! pótolja az olyan ebédlői pohárszék is, amelynek felső része a porcellánok é s apró csecsebecsék elhelyezésére üveges polcokkal van ellátva, viszont még finomabban hat akkor, hogy ha a falba épített üvegszekrény szolgálja azt a célt, melyet a hadseregszállítók csak amaranth-fából és ezüstveretekkel megoldva tudnak elképzelni. S hogy szükségletté vált — még ha a kor szenvelgő stílusimádata hozta is divatba —, azt nem s a j nálni kell, hanem örülni neki. Az üvegszekrény ugyanis beleraknivalókat is kíván és az ilyesmi nemcsak a gyüjtőambiciókat fokozza, hanem a modern iparművészeti vásárok forgalmát is. A porcellánok és régi emlékek

il i» in- m 'u • u m il «l

M

» n i> I

nm

• n Mn •

MI II H i I

közt helyet kér ugyanis egy-egy szép modern ötvösmunka is, egy finom csipkedarab, egy különösen becses kötésű költeménykötet vagy egy történeti kosztümbe bujtatott baba. Hogy e sok mindent miként kell elrendezni az üvegszekrényben, arra szabályt bizony bajos volna adni, de kár is volna, mert az ilyen feladatok éppen a legjobb ujjgyakorlatok az ízlés tanfolyamán. Kétségtelen, hogy nem a múzeumi, időrendbeli vagy éppen anyagok szerint való csoportosítás lesz itt fontos, hanem a dolgok festői érvényesülése, a nyugodt és tisztán ható körvonalak kikeresése, az az egyensúly, mely a szobának egy kis részét elevenné teszi, anélkül hogy kiáltozna. Kevés, de igazán szép tárgy többet mond a legpittoreszkebb összevisszaságnál é s általános szabályul azt lehetne a vitrin berendezésére mondani, hogy csupa olyan tárgy kerüljön bele, amely méltó arra, hogy valaha „antikvitás" legyen belőle és úgy legyenek odatéve, hogy már ma is pietást érezzen mindenki, aki feléjük közeledik. LIPCSEI VÁSÁR É S VERSENYTÁRSAI.

À Herriot Edouard

lyoni polgármester nemrégiben egy kis füzetet írt „Agir" címmel. Ebben Herriot, aki maga többször tanulmányozta a lipcsei vásárokat, arra a megállapításra jut, -hogy a franciáknak éppen olyan serényen fel kell virágoztatniok a lyoni és párisi vásárokat, mint a németek az utóbbi években a lipcseivel teszik azt, mely azóta, hogy ott a luxusművészet tárgyai is íömeges eladásra kerülnek, másrészt hogy a tömegcikkek is választékosabb — kvalitásosabb — kivitelben kerülnek piacra, nemzetgazdaságilag igazán hatalmas tényezővé lett. Herriot tehát a vetélkedésre s a németek példáján való okulásra szólítja fel a franciákat, akiknek keresetlen ízlése — cachet d'élégance discrètenek nevezi Herriot — messze túlszárnyalja a németekét. S valóban olyan jelek mutatkoznak, hogy a franciák e téren is mozgolódni kezdenek. Az ő tavaszi v á s á raik — Lyonban, Párisban, Bordeauxban — egyre inkább kezdenek kiállításokból életrevaló vásárokká válni, csak az a baj, hogy e több város közt való megoszlás nem nagyon előnyös a német egységgel szemben. Hogy azonban a németeknek így is van okuk a francia versenytárs készülődéseitől félni, bizonyítja az a lázas igyekezet, mellyel újabban az iparművészeti központok érdekképviseleteit — Drezda, München s más városok iparművészeti szövetségeit — ügyüknek megnyerni igyekszenek s általában nemcsak az árúk, hanem az elárusítóhelyek ízlésessé tételével is sokat törődnek. Nos és vájjon a mi tavaszi vásáraink intézői mikor mozdulnak már meg újra ?

M

ai N ^ U MI I M > M

» I' T IT • • n n 'n » u M

Mn•

•man

M

IGGE GYERMEKKERTJE. Migge Leberecht ma a németeknek talán legkülönb kertépítő mérnöke. Mindaz, amit csinál, a térérzésnek és intimitásnak, a logikának és a virágok romantikus színhangulatainak nagyszerű keveréke. Méltó érdeklődést kelthetnek tehát azok a szép felvételek, melyek a saját gyermekei számára készült kertjéről jelentek meg a Dekorative Kunst júniusi számában. Egy blankenesei kis családi ház nem nagyon szerencsés alakú parcellatelkén létesült ez a kert három év szorgalmas munkájával s olyan szereíő gonddal, aminővel a művész csak a saját gyermekeinek szánt kertet csinálhatja. A gazdasági udvaron és a reprezentatív jellegű előudvaron kívül az egész tér a gyermekeké. Az előudvar hangsúlyozottan ünnepélyes, egy elesett hős emlékének van szánva a néma térdelő ifjú kőszobra. Cserjék és fák veszik körül ezt a lezárt, kőlappal fedett kis udvart. Azután egy kis nyírfacsoport következik, amely egy csendes kis zugában padot zár körül és folyton váltakozva nyíló virágaival örök tavaszt kínál. Körülbelül idáig terjed a szülők önzése. Ami ezen túl van, mind a gyermekek derűs örömeit szolgálja. Játszótér, virágágyak, sok zöld és sok kellemes ovális forma váltakoznak itt. Egy kis gyermekházacska, benne kecskeistállóval, homokosláda, nagy májusfa, konyhakert, galambház, baromfiudvar, játszótér tornaeszközökkel ; semmi sem hiányzik itten, ami a gyermekeknek önfeledt mulatságokat igér. Mindez pedig egy nyelvalakú, rosszul szabott telken, melynek terjedelme nincs is egészen — 150 négyzetméter. Az egész szinte oktató példája lehetne annak, hogyan kell még a nagyváros és a telekspekuláció nyomorúságos állapotában is okosan, a féltett jövendő nemzedék számára kihasználni minden darabka földet.

B

ELVÁROSI

KIRAKATTANULMÁNYOK.

Ezekben a sivár napokban, mikor az ember a fűszer- é s csemegekereskedés kirakatában csak húsleveskockákat és csomagolópapírból készült szalámirudakat láthat és amikor a hentesbolt kirakatából nem a régi r ó z s á s malacfej mosolyog ránk szájában a költészetet jelképező citrommal, hanem leginkább csak cserépmalacok köszöntenek, a hátukból pedig pázsit nő ki, mondom, e hősi nagy napokban csak a belvárosi kirakatok tanulmányozása adhat az embernek némi vigaszt a háború fájdalmaiért. A kirakattanulmányozás a sétáló elme szociológiai búvárkodása az élet archívumában. A belvárosi sétáló e szociális tanulmányok főiskoláját látogatja. Álljunk meg hát néhány olyan kirakat előtt, melyek az úgynevezett nagyvárosi

2 9 3

sikknek, a finom é s disztingvált ízlésnek g ó c pontjai, ahol a háborúban f r i s s milliókkal m e g g y a r a p o d o t t eliteköröket látják el úgynevezett művészi szükségletekkel. E l s ő állom á s u n k egy bútorosbolt kirakata. A s a r o k b a n az új milliomosok szerénységével húzódik meg egy s z a r v a s a g a n c s l á b a k b ó l összeállított asztalka, melyen egy figyelmeztető tábla hirdeti, hogy az asztallap madártoll-inkrusztációval van díszítve s az egésznek potom hétezerötszáz k o r o n a az ára. Az inkruszfáció formailag a geometriai motívumoknak, az úgynevezett Dávid gyomra-jellegű ötágú csillagmintának hódol. Minthogy itt szociológiai elmefuttatásunkba felekezeti szín vegyülne, menjünk k i s s é tovább. De hopp, mit árul el a férfidivatüzlet kirakata ? Semmi egyebet, mint egy sebesült hősnek lombfűrész kézimunkáját s á r g a rézlemezből, egy falisarokpolcot, melyen a szegény névtelen h ő s bizonyára több vért ontott, míg ilyen szépen kifűrészelte, mint a l ö v é s z á r o k b a n é s tiszteletreméltó s z e r é n y s é g gel csupán n é g y s z á z h a t v a n k o r o n á b a n szabta meg az árát. De vájjon mit tegyen az ember a falipolcra ? E r r e is megadja a feleletet a c s o n k a hős. Mert ott van mellette az u g y a n csak sárgarézlemezből fűrészelt női legyező című dísztárgy,amely a maga igénytelen négy-öt kiló súlyával olyannyira a l k a l m a s piciny női k a c s o k r ó z s á s ujjai közé. Általában a rokkant hősök munkája gyűjtőneve alatt d ü h ö s iparművészeti termelés folyik a belvárosi boltkirakatokban. így például egy műötvösbolt kirakata arról győz meg bennünket, hogy a t u l a j d o n o s a z o m á n c o s m a g y a r kézelőgombok közé egy k a k u k f o j á s t is csempészett, a r o k kant h ő s s l r u c c f o j á s - f a r a g v á n y á t , melyet ez r e n e s z a n s z - m o f í v u m o k k a l övezve egy mithológiai tárgyú f a r a g á s s a l , E u r ó p a elrablásával díszített, jobb ügyhöz méltó buzgalommal. S z e g é n y béna katona, ha a strucctojások f a r a g á s a helyett inkább valami becsületes mesterséget tanult volna meg, most nem azt a vevőt várná, aki tízezer koronát hoz in spe, hanem azt a vásárlót, aki kétszáznegyven koronát tényleg ad egy pár cipőért.

A

2 9 4

N É P L É L E K É S A T Ö M E G Á R Ú . Meissner Elza, akinek az iparművészeti termelés szociális értékesítéséről megjelent füzetei igen a l a p o s képzésről t a n ú s k o d n a k , n e m rég egy kis tanulmányt írt a Frankfurter Zeitungban (1917 január 10-ikén) arról a változásról, mely a tömeglélek v á n d o r l á s a következtében áll elő a t ö m e g e s szükségleti tárgyak jellegében. T a n u l m á n y á b a n utal arra, hogy a német építészeti s iparművészeti pályázatok igen gyakran egy-egy vidék s a j á t o s népművészeti jellegének m e g ó v á s á t kívánják, ami rendesen ellentétben van az ott tényleg

élő l a k o s s á g mai igényeivel, mely házain, bútorain, s z e r s z á m a i n s egyebekben inkább a nálánál m a g a s a b b t á r s a d a l m i osztályok berendezkedési formáit utánozza — s ezeknek silány másolatait készítteti el —, mintsem az ő elődeinek öröklött formáit. Ennek a cikkíró szerint a m a természetes néppszichológiai v á l t o z á s az alapja, mely az alsóbb néposztályokban g a z d a s á g i okoknál fogva végbemegy. Az a paraszt, aki ma okszerű földműveléssel, az istállójában villanyvilágítással, a földjén motorosgéppel, üzletileg pedig f o g y a s z t á s i szövetkezetekkel dolgozik, s e m miképpen sem az a p a r a s z t többé, amelyik egykor rokka é s o r s ó mellett élte a m a g a v á r o s i emberéitől nagyon f á v o l e s ő életét. T e r m é s z e t e s tehát, hogy e g é s z lelkivilágának megváltozásával inkább vonzódik a városi m u n k á s s á g bútorformáihoz, mint az elsülyedf világnak ittmaradt s neki idegen hagyományaihoz. N e m c s a k hamis cifrálkodás tehát, hogyha a parasztember, a cselédlány olyan felszerelésre, berendezésre, ruházk o d á s r a vágyódnak, mely a náluk valamivel m a g a s a b b néposztályoknál o l t h o n o s s ezért azon sem kell csodálkozni, hogyha ezekben h á l á s vevőkre találnak a nagyiparnak olcsós á g r a t ö r e k v ő szemétárúi, mert ezek az igazi úri holmik külsőségeit utánozzák. De éppoly téves volna az a törekvés is, amit az efféle pályázatok kiírásai árulnak el, hogy végeredményben virágmustrás, kacskaringós, pifykés holmik kellenek a népnek. E z épp oly ízléstelenség, amilyen az a másik, melyet pedig s o k s z o r megélünk, hogy a városi polg á r parasztbútorokkal s régiségekkel r a k j a tele a szobáit. Nem, a cél az — mondja az írónő —, hogy oly formákat s kifejezőértékeket találjunk, melyek az új idők s új emberek igényei s z á m á r a valók. Ezért ki kellene választani a legkiválóbb, legjobb búfor— s z e r s z á m — s egyébfajta modelleket s ezeket kellene ízlés, technika, célszerűség szempontjából át meg átdolgoztatni a legjobb művészekkel — persze c s a k a nagyiparban járatosakkal —, hogy ekként keletkezzenek h a s z nálható s a tömegléleknek alkalmas tipusok.

H

ELYREIGAZÍTÁS. Lapunk legutóbbi s z á mának 239-ik oldalán látható két plaket közül a felső az Éremkedvelők Egyesületének ezidei tagilletménye é s nem — mint azt tévesen írtuk — Berán Lajosnak, hanem R e m é n y i József s z o b r á s z m ű v é s z n e k kiválóan sikerült műve. A művész neve egyébként a plakettet á b r á z o l ó kép felső b a l s a r k á ban is olvasható. FELELŐS SZERKESZTŐ:

GYÖRGYI KÁLMÁN.

A ROVATOKAT VEZETI:

Dr.

N Á D AI

PÁL.

A.c*.K.172.népfelkelő 7át/I««Ij eleseit hőseinek «ircmlèke 233

234

233. B á b o l n a y József : H ő s e m l é k a z I s o n z o p a r t j á n . — 234. B o r y J e n ő : E m l é k t á b l a a c é l b ó l a t r ó n ö r ö k ö s p á r m e g gyilkolásának helyén. Készítette a Diósgyőri v a s - é s acélgyár. Magyar Iparművészet,

j

233. Josef B á b o l n a y : K r i e g e r d e n k m a l beim I s o n z o . — 234. E u g e n B o r y : G e d e n k t a f e l a u s S t a h l a n d e r Stelle, w o d a s T h r o n f o l g e r p a a r e r m o r d e t w u r d e . V e r f e r t i g t in d e n U n g . S t a a t s e i s e n w e r k e n in D i ó s g y ő r .

1

2ÍS

_ 2 %

r

235. B o r y Jenő : Piéta. A s a r a j e v ó i m e r é n y l e t e m l é k m ű v é nek r é s z l e t e .

235. E u g e n B o r y : Piela. Teil in S a r a j e v o .

des

Thronfolgerdenkmals

257 236. B o r y J e n ő : A t r ó n ö r ö k ö s p á r e m l é k m ü v e S a r a j e v o b a n . — 257. B o r y J e n ő : P a d a M i l j a c k a - h i d o n S a r a j e v ó b a n .

236. E u g e n B o r y : D e n k m a l d e s T h r o n f o l g e r p a a r s in S a r a jevo. — 237. E u g e n B o r y : S t e i n b a n k bei d e r B r ü c k e an d e r d a s T h r o n f o l g e r p a a r im Juni 1914 e r m o r d e t w u r d e . 5*

o O ' 7 l

238 —259. A M. F. T. P. IV. Károly nevű új s z e m é l y s z á l l í t ó d u n a i g ő z ö s é n e k I. o s z t . é i k e z ő t e r m e é s l é p c s ő j e . Készült a Ganz-Danubius-gyárban.

258—239. I. Kl. S p e i s e s a a l u n d T r e p p e d e s neuen D o n a u d a m p f e r s Karl IV. A u s f ü h r u n g : G a n z - D a n u b i u s - F a b r i k Budapest.

240. A M. F . T. R. IV. Károly nevű új s z e m é l y s z á l l í t ó dunai g ő z ö s é n e k d o h á n y z ó t e r m e . Készült a G a n z - D a n u b i u s gyárban.

240. R a u c h s a a l d e s neuen D o n a u d a m p f e r s Karl IV. A u s führung : Ganz-Danubius-Fabrik Budapest.

241, A M. F. T. R. IV. Károly nevű új s z e m é l y s z á l l í t ó dunai g ő z ö s é n e k I. oszt. l é p c s ő c s a r n o k a . K é s z ü l t a G a n z Danubius-gyárban.

241. T r e p p e n h a l l e d e s n e u e n D o n a u d a m p f e r s Karl IV. A u s flihrung : Ganz-Danubius-Fabrik Budapest.

242

242. Menyhért M i k l ó s : C i p ő b o l t b e l s e j e .

242. N. M e n y h é r t : i n n e r e e i n e s S c h u h g e s c h ä f t e s .

THÉK ENDRE BÚTOR- ZONGORA- É S ÉPÜLET M U N K Á K G Y Á R A R. T.

BUDAPEST, VIII., ÜLLŐI-UT 66. TELEFON : JÓZSEF 5—98.

V

NAGY V Á L A S Z T É K B E L - É S KÜLFÖLDI FÁBÓL KÉSZÍTETT, M Ű V É S Z I E S KIVITELŰ B Ú T O R O K É S Z O N G O R Á K B A N , M E L Y E K É R T A GYÁR A LEGMESZS Z E B B M E N Ó J Ó T Á L L Á S T VÁLLALJA.

a (3 IPARMŰVÉSZETI ® BOLT ® Mindennemű iparművés z e t i m u n K á t , t e r v e t , mint á z á s t v á l l a l és saját :: gyárában Készít ::

r

HIRDETESEK

felvétetnek a M a g y a r I p a r m ű v é s z e t kiadóhivatalában, Budap e s t e n , IX. ker., Üllői-út 33.

-J

V,-

LÖCSEY F E R E N C Z i p a r m ű v é s z B u d a p e s t , IV., V á c i - u t c a 51. sz. T e l e f o n : :: J ó z s e f 16—45. :: É K s z e r e t t , b r o s s - K e r e t e K, v é s é s e K, domborításoK e l ő n y ö s e n v á l l a l t a t n a K.

F o r d u l j o n m i n d i g Közvetlenül a Készítőhöz!

DISZITO

IV. KECSKEMÉTI U . 9 TELE FON

19-25

I

(t^f/emwurm/fnhl első mzvgijarországi S

o

k

s

z

o

r

o

s

í

t

ó

MÜ1NTÉZET

BUDAPEST iv.KárolyuicaS.

telefoni?©©

a ï a p i i l a t o í í 1865'' ~Kész i tJhiiotypia. folo. lypia vaiamml három és négy szín nyomásiiklisékei t

3ény/(epfetué/e/eÁp/rim>ndéSij/cmdbe/i

/

munkálatokéi.

KOLON O S Z H I Y A M I R I K A ! » E T O I S R - V

Budapesti :: À A s z t a l o s - é s :: Kárpitosmesterek

;

M

ÜLLER T E S T V É R E K B U D A P E S T , VI. KER., D É V A I - U T C A 21.

S z a k m á j á b a n Magyarország legnagyobb és legrégibb vegyészeti g y á r a . L e g j o b b m i n ő s é g . L e l k i i s m e r e t e s k i s z o l g á l á s . M i n d e n f é l e tinta, tus, pecsétviasz, akvarell, olaj é s tempera művészfestékek, bronz festékek, folyékony bronz és írógépszalagok az ö s s z e s rendszerű írógépekhez é s minden e szakmába vágó m á s különlegességek.

Kiállítási :: :: Egyesülete :: :: a városligeti Iparcsarnokban állandóan

nagy bútorvásárt

A Magyar Iparművészet még készletben levő régebbi évfolyamai az 1912. évfolyamig 6 koronáért, az 1913. évfolyamtól kezdve pedig 12 koronáért kaphatók a Magyar Iparművészeti Társulat igazgatósági irodájában, Budapest, IX. kerület, Üllői-út 33. szám. Ugyanilt megvétetnek az 1900. teljes évfolyama, az 1903. évfolyam 1., 4. és 5. füzetei, 1904. évfolyam 1. füzete, 1905. 1-2., 1907. 1., 2., 3., 4., 1908. 1-6., 1912. 1-6. és 1913. 1. fUzete.

tarl, amely nyitva van naponkint reggel 9 órától d. u. 6 óráig. A nagyközönségnek alkalma van szép, jó és szolid bútorokat jutányos áron vásárolni.

©©©©©© ®®@®®®®©®®©®©@©@®©© ® ©

1 NAGY IMRE 1 BRAUN MÓR KÁRPITOS ÉS DÍSZÍTŐ O VIII., BAROSS-UTCA 16.

®

császári és királyi udvari szállító

®

virágnagykereskedő @

S ^

Magyarország kereskedése

legnagyobb

©

élővirág-

jg) ^

g

Budapest, IV., Fővám-tér

g

^

a központi vásárcsarnok átellenében.

^

Telefon. I11 I

"

- - - - - - - - - - - - - - - - -

„ 1

©

©

®®®®®®®®®®©®®®®@©@®@®®®®®

BaaaBflsaaaaaaaBaaaaMMaaaaaaBaaaBaaaaaaaaag

R

IGLER J Ó Z S E F EDE

:

PAPIRNEMŰGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, VU RÓZSA-UTCA 66. SZÁM

'ETEGÁPOLÁSI TÁRGYAK g ÉS FELSZERELÉSEK

CHROMOLITOGRAPIA! MŰINTÉZET É S KÖNYVNYOMDA kéazft részvényeket,csekk, pénztárjegyeket, takarékpénztárt betétkönyvecskéket, plakátokat művészt kivitelben. VONALZÓ-INTÉZBT É S ÜZLETI KÖNYVEK OYÂBÂBAN kltUnö anyagból laposan nyíló Üzleti könyvek, másoló- é s (egyzetkönyvek. ISKOLAI FELSZERELÉSEK, úgy mint: Irkák, gyakorlatok, ralzfllzetek, rajztömbök, vízlatkönyvek stb. késztltnek. LBVÉLBORÍTÉK- É S LBVÉLPAPIR-OSZTÂLYBAN állandóan díszes levélpapír- é s borlték-kUlönlegességek csinos dobozokban, ellegyzés! és névjegykártyák készülnek.

Saját gyárainkban készlllt mindennemű modem orvosi műszerek, kötszersterilisatorok, műtőbútorok és fogorvosi felszerelési tárgyak dús raktára. Illusztrált árjegyzékkel portó- és díjmentesen szolgálunk. Kérjük állandó nagy kiállításunkat megtekinteni.

" S S S S S

DEBLOCK ÉS TÁRSA 1 B U D A P E S T , IX., ÜLLŐI-ÚT 29. S Z . • iBaaaBBaaaaaaaaBaaBaBaaaaBaaaaaBBBBaBaBBBaaaaBaBBaaBaaaS

A PESTI HAZAI ELSŐ TAKARÉKPÉNZTAREGYESÜLET HETVENHETEDIK

ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT 1917. évi februárius hó 26-án d. u. 4 órakor fogja Budapesten, központi épületében (IV., Deák Ferenc-u. 5.) megtartani.

TÁRGYSOROZAT: 1. Jelentése az igazgatóságnak és a felügyelő-bizottságnak az 1916-ik évi üzlet eredményéről. 2. Határozathozatal a mérleg és a tiszta jövedelem iránt. 5. Igazgatósági javaslat az alapszabályok 19., 20., 25., 24., 26., 27., 28., 36., 57., 40., 41., 45., 44., 46., 47., 48., 49., 88. é s 114. §-ainak, valamint a nyugdíjszabályzat 8. §-ának módosítása iránt. 4. Egy részvényes indítványa. 5. Egyéb igazgatósági előterjesztések. 6. Az igazgatóság két (2) tagjának, a felügyelő-bizottság egy (1) tagjának megválasztása és az előző választás folytán a felügyelő-bizottságban esetleg még megüresedő helyek választás útján való betöltése, továbbá a választmány harminchat (56) tagjának megválasztása (alapszabályok 25., 56., 40. és 41. §-ai). Ezen közgyűlésre a t. c. részvényesek azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy az alapszabályok 14. §-a értelmében csak oly részvényes gyakorolhatta, akár saját személyében, akár meghatalmazott által, szavazati jogát, kinek részvénye 1916 december 31-élg nevére Íratott s a közgyűlést megelőző nap délután S órájáig az egyesület főpénztáránál még le nem járt szelvényeivel egyUtt letétetett.

Budapest, 1917 februárius 9-én.

AZ IGAZGATÓSÁG. (Utánnyomás nem dljaztatik.

KÁNTOR TAMÁS MŰASZTALOS BÚTORTERME I

BIRÓTMIKLOS

BUDAPEST,VIII., ÓRIÁS-UTCA 39. TELEFONSZÁM .JÓZSEF« 2-68.

KÖNYVNYOMDAI -TAÜ I N T É Z E T E BUDAPEST« RÍCdav-U^SJÖ TELEFOIMÓZSEF • •• •• •• ••

KITÜNTETÉSEK: BUDAPEST 1885, 1896. PÁRIS 1900. MILANO 1906. IPARMŰV. ÁLL. NAGY DÍJ 1907. ÁLLANDŐAN NAGY VÂLASZTÉK MINDENFÉLE BERENDEZÉSEKBEN.

ORSZÁGOS MAGYAR HÁZIIPARI SZÖVETSÉG, BUDAPEST, IV., KÍGYÓ-TÉR í. ERZSÉBETHÁZAI, FELSŐVIDÉKI, MATYÓ-ÉS TEMESI HÍMZÉSEK, ZSEBELYI, KALOTASZEGI SELYMES ÉS PAMUTVARROTTASOK. o TORONTÁLI SZÖVÖTT SZŐNYEGEK. VERT, HORGOLT, VARROTT ÉS RECECS1PKÉK. • NÉPIES KŐEDÉNY- ÉS AGYAGÁRÚK. a MEZŐGAZDASÁGI HÁZIIPARI CIKKEK,

DUniRCSnRNDIf

KLISÉKÉT IRODALMI MÜVEK.flRJEGYZÉKEK lÄ/'-ü'.s És

;

HIRDETÉSEKHEZ JUTÁNYOS ÁRBAN RÉSZIT

ifjWEIHVVURPl flisTÁRSfl FÉNYKÉPÉSZETI ESCINKOGRAFIAI SOKSZOROSÍTÓ M Ű T E R M E I TELEFON 86-16

BUDAPEST, VI. Ó - U T C F \ 6

D -1 Y ¥ T™\ ¥ ¥ /^v ¥ ¥ A DÀCHRUCH A. C S Á S Z Á R I É S KIRÁLYI U D V A R I É S K A M A R A I *

B A
„

R

dísztárgyakat, kaKészítÄlcíka, kávé és tála,ea

r

f

V

m

ezüstárugyára \j U U C l l / ^ o l i

1

r »

»

•

r

1

T \

'

J

IV,, "

A

Királyi Pal u. 15. r

tttttYTT

SZÁLLÍTÓ

n

'- '

• - -

»

&

készleteket, evőeszközöket 4s veraenydtaztárgyakat.

ATHENAEUM IRODALMI É S NYOMDAI RÉSZV.-TARSUI.AT B U D A P E S T , RÄKÖCZI-ÜT 64.

A gyárt épület földszinti disz helyiségei ben állandó eladás nagyban én kicsinyben ban szabott eredeti gyári áron.

»

SF