Törökország és az Európai Unió kapcsolatrendszere

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Nemzetközi Kommunikáció Szak Nappali Tagozat EU üzleti tanulmányok szakirány

Törökország és az Európai Unió kapcsolatrendszere

Készítette: Knap Zsuzsanna

Budapest 2005.

1

Bevezetés Szakdolgozatom témájául Törökország és az Európai Unió több évtizedre visszanyúló kapcsolatának elemzését választottam. Véleményem szerint nagyon érdekes a folyamat, ahogyan Törökország lassan éretté válik, hogy az Európai Unió tagja legyen a számos politikai, gazdasági és kulturális akadály ellenére. A téma aktualitása nem kérdéses, hiszen csak tavaly év végén dőlt el, hogy az EU idén megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat, bár a tényleges csatlakozásig egy nagyon hosszú és göröngyös út vezet. Az első fejezetben megismerkedhetünk Törökország történelmével, amely az egyik pillére azon gondolatnak, hogy az ország Európához tartozik. A modern Törökország tulajdonképpen alapítása óta szeretne Európához tartozni. A

második

fejezetben

betekintést

nyerhetünk

Törökország

gazdaságának

kialakulásába és fejlődésébe. Megtudhatjuk milyen hatást gyakorolt az I. és II. világháború az ország gazdaságára, hogy hogyan birkózott meg a török gazdaság a válságok időszakával. A dolgozatból kiderül, hogy az 1960-70-es éveket az importhelyettesítő iparpolitika jellemezte, majd a ’80-as évek elején éles szemléletváltás következett és az eddig alkalmazott politikát felváltotta a „török modell”. Majd megismerhetjük a ’90-es évek válságainak okait. A

harmadik

fejezetben

Törökország

és

Európa

kapcsolatának

lépcsőivel

ismerkedhetünk meg. Törökország már 1959-ben beadta az Európai Gazdasági Közösségnek tagsági kérelmét, amely helyett csak a társult tag státuszt kapta meg. 1963-ban aztán megszületett a vámunió felállítását célzó társulási szerződés, az Ankarai megállapodás, majd 1970-ben az ezt kiegészítő jegyzőkönyv. Az 1970-es évek közepétől a kapcsolat romlani kezdett a két fél között, a társulási szerződés végül gazdaságilag az 1970-es évek közepén, politikailag pedig az 1980-as katonai hatalomátvétel után omlott össze. A kapcsolatok javulása a ’80-as években indult meg, majd 1987-ben Törökország beadta kérelmét, hogy az Európai Közösség teljes jogú tagja lehessen. Ekkor az EK elutasította a kérelmet és a teljes jogú tagság kérdését 1993 utánra halasztották. Az 1990-es években az Európai Unió felfedezte a Törökországban rejlő politikai és gazdasági lehetőségeket. A gazdasági kapcsolatokat

2

szorosabbra fűzték és 1996-ban hatályba lépett a vámunió Törökország és az Európai Unió között. A negyedik fejezetben megismerhetjük azon fontos eseményeket, ahol döntés született Törökország és az Európai Unió jövőjéről. Az Agenda 2000 program, az országjelentések, a számos EU csúcstalálkozó és Európa Tanács ülés mind jelentős mérföldkövei voltak a kapcsolat alakulásának. Végül 2004-ben megszületett Törökország türelmének gyümölcse, a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontja. Az ötödik és egyben utolsó fejezetben Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdéseit mutattam be. Szóba kerül Törökország európaiságának kérdése illetve, hogy mennyire érett politikailag és gazdaságilag a csatlakozásra. Majd betekintés nyerhetünk a csatlakozás nyújtotta lehetőségekbe, azaz a csatlakozás mellett szóló érveket vizsgáltam. Egyrészt, hogy mit nyerhet az Európai Unió Törökország csatlakozásával, és a presztízsen kívül mit nyerhet Törökország maga, másrészt, hogy mi lehetne az ország visszautasításának következménye. A csatlakozás ellen szóló érveket is megismerhetjük, azokat a feszültségforrásokat, problémákat, amelyek megoldása kihívást jelent minkét fél számára. Végül megtudhatjuk, hogy kik az Európai Unió tagjai közül a csatlakozás támogató és ellenzői.

3

I. Törökország történelmi háttere 1918-ig A török nép eredete1

A mai törökök ősei arról a nagy kiterjedésű közép-ázsiai vidékről származnak, amely a Kaszpi-tengertől, a Bajkál-tótól délre húzódó Góbi-sivatagig terül el. A török népek Belső-Ázsiából való kirajzása során a 11. Század elején az oguz törzsek, a század végén, pedig a szeldzsukok jelentős része Anatóliába nyomult, majd a 12. Században Konya központtal kiterjedt birodalmat alapítottak. A 13. Századi mongol hódítás nyomán a szeldzsuk birodalom kis hercegségekre bomlott. I. Oszmán uralma alatt (1288-1326) önálló hercegség alakult, és megkezdte terjeszkedését. Megvetették lábukat a Márvány-tenger európai partján, meghódították Brusszát, Kelet-Trákiát és Drinápolyt, amely a birodalom székhelye lett. I. Bajazid uralkodása alatt (1389-1402) elfoglalták Szerbiát, Bulgáriát, Makedóniát és Thesszáliát. A 13-14. Században kialakult a sajátos török katonai feudalizmus. A föld az állam tulajdona volt, a magán földbirtoklás legfontosabb formája a katonai szolgálat ellenében elnyerhető tímár-birtok volt. Ez nagy katonai erőt biztosított az államhatalomnak. A katonai-feudális réteg egyik legfontosabb jövedelmi forrása a háború volt. A birodalom katonai erejét növelte az I. Murád szultán alatt létesített janicsártestület is. II. Murád folytatta a hódító európai hadjáratokat. II. Mohamed (1451-1481) bevette Konstantinápolyt, amely a birodalom fővárosa lett; a Balkán félszigetet uralma alá hajtotta, függő viszonyba kényszeríttette Moldovát, Havasalföldet, és a krími kánságot. A hódítások a 16. Században érték el csúcspontjukat: I. Szelim uralkodása alatt (1512-1520) Szíria, Palesztina, Egyiptom, II. Szulejmán uralkodása alatt (15201566) a Kaukázus, Irak, Tripolisz, Algéria, és Magyarország egy része török uralom alá került. A 17. század derekára azonban a birodalom súlyos gazdasági, pénzügyi és katonai nehézségekkel küzdött. Első súlyos vereségét a lepantói tengeri csatában (1571) szenvedte el, ez a török tengeri hegemónia végét jelezte. A szárazföldi háborúk még 1

Békési B. István: Törökország utikönyvek, 1982, Panoráma

4

területnyereséggel zárultak: Tebriz vidéke, Ukrajna egy része és Podólia török uralom alá került. Az 1660-63 évi háború és az 1683 évi bécsi hadjárat kudarccal végződött: a karlócai békével (1699) lényegében befejeződött a törökök Magyarországról való kiűzése. A birodalom lemondott Lengyelország javára ukrajnai területeiről és Podóliáról is, Moreát pedig átengedte Velencének. Az 1717-18 évi osztrák-török háború is területveszteséggel zárult, az 1735-39 évi orosz-török háborúban elveszítette Azov vidékét, a perzsákkal folytatott háború során Tebrizt és Hamadánt. A francia diplomácia biztatására Oroszország ellen indított háború (1768-74) súlyos vereséggel zárult, elveszítette Krímet, elismerte Oroszország védnökségét Moldova és Havasalföld felett, az orosz kereskedelmi tengerhajózás számára biztosította a szorosokon való áthaladást. 1787-ben az angol diplomácia biztatására követelte a békeszerződés revízióját. A kipattant háborúban azonban az Oszmán Birodalom ismét vereséget szenvedett. Az 1806-12 évi orosz-török háború Besszarábia elvesztésével, Szerbia részleges autonómiájának elismerésével, illetve Moldova és Havasalföld önállóságának megerősítésével ért véget (bukaresti béke 1812). Az 1828-29 évi orosztörök háborúban elveszítette a Fekete-tenger keleti partvidékét, és kaukázusi területeit, elismerte Görögország függetlenségét. A birodalom a nagyhatalmak marakodásának tárgyává vált. Az 1853-56 évi krími háború és az ezzel kapcsolatban felvett kölcsönök egyre jobban Nagy-Britanniához láncolták. A nagyhatalmak 1856-ban nyilatkozat kibocsátására kényszeríttették, amely kitárta a kapukat az idegen tőke befolyása előtt, biztosította az ország gazdasági és politikai ellenőrzését a nagyhatalmak részéről. Mindez fokozatosan félgyarmati helyzetbe juttatta Törökországot. Az 1877-78-évi orosz-török háborút lezáró San Stefano-i béke, illetve a berlini kongresszus (1878) újabb csapást mért a roskadozó birodalomra: Szerbia, Románia és Montenegro elnyerte a teljes, Bulgária a részleges függetlenséget, keleten több tartományt átengedett Oroszországnak, Ciprus angol ellenőrzés alá került. 1881-ben Franciaország Tuniszt, 1882-ben Nagy-Britannia Egyiptomot szállta meg, 1912-ben Törökország utolsó afrikai birtokairól is lemondott Olaszország javára. A belső zavargások mellett, az 1912-13 évi Balkán-háborúk további csapást mértek a birodalomra: a balkáni tartományok közül csak kelet-Trácia maradt török kézen. Az Oszmán Birodalom megalapozta a kormány által vezetett gazdaság erős hagyományát. Az oszmán gazdasági doktrína megadta az államnak a mind a jogot, 5

mind a feladatot, hogy irányítsa a gazdaságot a közjó érdekében. Az állam ellenőrizte a földterület nagy részét és elnyomta a központi erőket, ezáltal gátolva a földdel rendelkező arisztokrácia fejlődését. Az imperiális hierarchiában betöltött helyet elsősorban a jövedelme határozta meg. Mivel a szultán elkobozta a tisztviselőinek vagyonát miután azok meghaltak, a rangok csak az oktatás eszközeivel szállhattak át másra. Például a hivatalnoki pozícióra jelölteknek tudniuk kellett az oszmán nyelvet. A földművesek és a kézművesek szintén kérhettek és kaphattak védelmet az államtól, gyakran a gazdasági modernizáció árán. A bürokráciának nem sok érdeke volt a gazdasági növekedésben, ami egy olyan osztály kialakulásához vezetett, amely veszélyeztetheti az egyeduralmukat.

6

II. A török gazdaság kialakulása 2. 1.

Az I. világháború következményei

A központi hatalmak oldalán belépett az I. világháborúba. 1918 őszén fegyverszünetet kért az Antanttól. Az 1918. Október 30-i mudrosi fegyver-szünet egyben az Oszmán Birodalom megszűnését is jelentette. 1920. Augusztus 10-én az antanthatalmakkal aláírta a sevres-i békeszerződést, amelyben elfogadta az ország felosztásának tervét. 1921. Márciusában Oroszországgal barátsági egyezményt kötöttek. Az antanthatalmak (a görög csapatok vereségének következményeként) a lausanne-i szerződésben lemondtak Törökország felosztásának tervéről és elismerték függetlenségét. Az Oszmán Birodalom felbomlása és az első világháború idején a török gazdaság fejletlen volt. A mezőgazdaság divatjamúlt termelési technikán és gyenge minőségű állatállományon alapult, az a kevés alapvető terméket, mint például a cukor és a liszt, termelő vállalat, pedig idegen kezekben volt.

2. 2.

Gazdaság a két világháború között2

A köztársaság megszületésekor (1923. október 29.) Törökország gazdasági alapjai gyengének bizonyultak, hiszen az Oszmán birodalom húzó iparágait aláásta a kapituláció. Az első világháború és a Függetlenségi háború (1919-22) is alaposan szétrombolta a török ipart. Az Oszmán birodalom területeinek elvesztése Anatóliát például elvágta a hagyományos piacoktól. A mezőgazdaság teljesítménye– a népesség nagy részének fő jövedelmi forrása – nagymértékben csökkent, amikor a földművesek háborúba mentek. A hazai keresletet még a búza, a törökök fő terménye sem tudta kielégíteni. Ráadásul a mészárlások, és a városok gazdasági életében domináns

2

Library of Congress Country Studies – Growth and Structure of the Economy http://lcweb2.loc.gov/cgi-bin/query/r?frd/cstdy:@field(DOCID+tr0062)

7

kisebbségek - görögök, örmények és zsidók- kivándorlása következtében a szakképzett munkások és vállalkozók száma jelentősen lecsökkent. Törökország

gazdasága

jelentős

fellendülést

mutatott,

amint

az

ellenségeskedések csillapodtak. 1923-tól 1926-ig a termelékenység 87 százalékkal nőtt, mint ahogy a mezőgazdasági termelés is ismét elérte a háború előtti szintet. Az ipari és a szolgáltatási szektor 1923 és 1926 között évi 9 százalékos növekedést mutatott, de a részesedésük a gazdaságból még így is elég alacsony maradt az évtized végén. A 1930-as évekig a török gazdasági politika relatív liberális volt. A kormány jelentős összeget fektetett be a vasúti szektorba és más infrastrukturális területeken, de az 1927-es Gazdasági Ösztönzési Törvénnyel és más intézkedésekkel már a magán szférát ösztönözték. Sőt, az 1920-as évek alatt a török gazdaság egészen nyitott volt a nemzetközi piac számára. Az 1923-as Lausanne-i szerződésben bár elismerték a kapitulációt, Törökország 1929 augusztusáig mégsem tudott védelmi jellegű tarifákat bevezetni.

Ennek eredménye képen, az árak alacsonyak maradtak, a török lírát

lebegtették és konvertibilissé vált. A külföldi befektetők mind magán, mind állami vállalkozásokba fektettek, ezzel segítve a gazdasági fejlődés megkezdődését. 1930-ra a gazdasági válság következtében, a török mezőgazdasági export külső piacai összeomlottak, ami a nemzeti bevétel jelentős visszaesését okozta. Mivel az ország vezetői nem voltak megelégedve az ipar fejlődésével, más eszközök után néztek. A 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején a gazdasági és a politikai gondolkodók más módszert találtak a nemzeti gazdasági fejlődés beindításához. A kormány az 1930-as évek elején, az etatizmus doktrínájának megfogalmazása után lépett közbe a gazdasági fellendülés elősegítésére. 1931-ben a Republikánus Emberek Pártja (Cumhuriyet Halk Partisi--CHP) elfogadta hivatalos gazdasági stratégiájaként az etatizmust, Atatürk Hat Nyilának egyikét. A program szerint az egyéni vállalkozásnak meg kellett tartania alapvető szerepét a gazdaságban, de az aktív kormányi beavatkozás volt szükséges, hogy növeljék a nemzet jólétét, és az állam fejlődését. A CHP azt is kijelentette, hogy az etatizmus középút a kapitalizmus és a szocializmus között. A gyakorlatban az etatizmus az iparosítást hívatott elősegíteni öt éves tervek és állami vállalkozások létrehozásának eszközével. Az 1930-as évek alatt versenyképes védvámokat is bevezettek, amely által egy olyan import-helyettesítő iparosítási mintát hoztak létre, amely még hosszú évekig adta a török ipar alapját. A

8

növekedés a gazdasági válság legrosszabb éveiben, 1935 és 1939 között évi 6 százalékra csökkent.

2. 3.

A II. világháború következményei

Törökország a II. világháború kitörésekor szerződéssel kötelezte el magát Nagy-Britanniának és Franciaországnak, bár tartózkodott minden következménnyel járó lépéstől. A hitleri ideológia térnyerésének első, sikeres szakaszában közeledni próbált Németországhoz, barátsági és megnemtámadási szerződést kötött a németekkel. A Szovjetunió elleni fasiszta támadás megindulásakor viszont deklarálta semlegességét. Ezzel szemben csaknem a háború egész időtartama alatt Németország nyersanyag szállítója maradt, a kapcsolatot csak 1944-ben szakította meg a szövetségesek követelésére. Törökország 1945 tavaszán formálisan hadat üzent Németországnak és Japánnak. 1947-ben elfogadta a Truman-elvet, 1948-tól rendszeresen részesült az amerikai gazdasági segélyben. 1950-ben az amerikaiak oldalán csapatokat küldött Koreába, 1952-ben belépett a NATO-ba, 1955-ben az USA sugallatára Irakkal, Iránnal és Pakisztánnal létrehozta a bagdadi paktumot3. 2.4.

Importhelyettesítő gazdaságpolitika az 1960-70-es években

1950 után a török gazdaságot a válságok jellemezték. A legkomolyabb krízis az 1970-es évek végén lépett fel. Az ipari szektor vezérelte gyors növekedés, amelyet az export jelentős növekedése jellemezte, minden alkalommal a fizetési mérleg válságát okozta. A török líra leértékelése és a külföldi áruk utáni kereslet csökkentése céljából létrehozott megszorítási intézkedések az IMF (Nemzetközi Pénzügyi Alap) irányelveivel összhangban álltak. Ezek a megszorítások általánosságban az ország külső számláinak jelentős javulásához vezettek, amely lehetővé tette a külföldi hitelezők által Törökországnak adott kölcsönök redukálását. Bár a 1960-as és 1971-es katonai intervenciókat részben a gazdasági nehézségek okozták, mindkét eset után a török

politikusok

növelték

a

kormányzati

kiadásokat,

amely

a

gazdaság

túlfűtöttségéhez vezetett. A komoly strukturális reformok következményeként, Törökország visszatérő

9

államháztartási

hiánnyal

szenvedett,

amelyeket

általában

külső

forrásokból

finanszíroztak. Ez évtizedről évtizedre növelte az ország külső adósságágnak összegét, amely 1980-ra elérte 16,2 milliárd dollárt, avagy több mint egy negyedét az éves GDP-nek (bruttó hazai termék). Ebben az évben a hiányt finanszírozó kiadások összege egyenlő volt a termékek és szolgáltatások exportjának 33 százalékával. A ’70-es évek végére a török gazdaságban a legsúlyosabb válság alakult ki az Oszmán birodalom összeomlása óta. A török kormány nem tudott elég hatásos irányelveket hozni, hogy felvegyék a versenyt az olaj világpiaci árának emelkedésének hatásával 1973-74-ben, és az ennek eredményeképp keletkező hiányt rövid távú külföldi hitelekkel próbálták finanszírozni. 1979-re az infláció mértéke három számjegyre rúgott, 15 százalékos volt a munkanélküliség, az ipari ágazatok csak félig használták ki a kapacitásukat, a kormány, pedig még a külföldi hitelek kamatait sem volt képes kifizetni. Úgy tűnt, hogy Törökország csak úgy kerülheti el az újabb válságot, ha alapvető

változtatásokat

eszközöl

a

kormány

import

helyettesítő

gazdaságpolitikájában. Sokan kételkedtek benne, hogy a török politikusok képesek meghozni a szükséges reformokat.

2. 5.

A ’80-as évek szemléletváltása – a „török modell”4

1980 után a török gazdaságpolitikában éles váltás következett. Az etatizmus tanainak nagy részét visszautasították, amely még ennek ellenére is hatást gyakorolt a török gazdasági szemléletre. Annyira, hogy Atatürk kijelentette, hogy amint Törökország eléri a fejlődés kívánt szintjét, bizonyos állami vállalkozások ismét magán kézbe kerülhetnek. A 1980-as évek után létrejött gazdasági reformokat úgy is lehet tekinteni, mint az eredeti etatizmus tanának továbbfejlesztését. Sőt a kormány továbbra is használt olyan gazdaságpolitikai eszközöket, mint például az állami vállalatok támogatása és fejlesztési terveket, amelyek eredetileg az etatizmus korszakának jellemzője volt.

3

(1959-től CENTO) aláírása, USA inspirálta közel-keleti katonai szövetség. Library of Congress Country Studies – Turkey Growth and Structure of the Economy http://lcweb2.loc.gov/cgi-bin/query/r?frd/cstdy:@field(DOCID+tr0062) 4

10

1980 januárjában a miniszterelnök Süleyman Demirel5 kormánya hozzálátott kivitelezni a hosszú távú reform programot, amelyet a miniszterelnök helyettes Turgut Özal hozott létre, hogy Törökországot az export vezérelte növekedés felé terelje. Az Özál stratégia szerint az import-helyettesítő politika helyett egy olyan gazdaságpolitikát kell alkalmazni, amely támogatja az importot finanszírozó exportot, amely által Törökország esélyt kaphatna, hogy maga mögött hagyja a II. világháború utáni időszakot, amelyet a gyors növekedés és a defláció váltakozó időszakai jellemeztek. A terv készítői azt remélték, hogy Törökországban hosszútávon a gazdaságot export orientált növekedést fogja jellemezni. A kormány a kitűzött célokat egy átfogó csomaggal kívánta megvalósítani, amelynek eszközei a török líra leértékelése, rugalmas átváltási arányok létrehozása, a pozitív reálkamatlábak fenntartása, a pénz és hitel kiadás szigorú ellenőrzése, az anyagi támogatás csökkentése, az állami vállalatok által megszabott árak felszabadítása, az adórendszer reformja és a külföldi befektetések bátorítása voltak. 1982. júliusában, amikor Özál elhagyta tisztségét, számos reformfolyamat megtorpant, de 1983 novemberében, amikor ismét miniszterelnök lett sikerült kiterjeszteni a liberalizációs programot. A liberalizációs program által sikerült túljutni a fizetési mérleg krízisén. Ismét lehetőség nyílt, hogy Törökország a nemzetközi tőkepiacoktól kölcsönöket vegyen fel, vagyis újraélénkülő gazdasági növekedéshez vezetett. Az áru export az 1979-es 2,3 milliárd dollárról 8,3 milliárd dollárra nőtt 1985-re. Az import azonos időszakban - 4,8 milliárd dollárról 11,2 milliárd dollár- nem tartotta az iramot az export növekedésének ütemével, és csak apránként csökkentette a kereskedelmi hiányt, végül a deficit értéke olyan 2,5 milliárd dollárnál stabilizálódott. A turisták számának növekedése és az iraki olajvezetékből származó bevételek is nagyban hozzájárultak a javuláshoz. A külföldi befektetés, amely az 1970-es években jelentéktelen volt most növekedésnek indult, habár az 1980-as évek közepén is csekély maradt. Az állami szektor költségeinek csökkentése, amely a stabilizációs program magja volt, lelassította a gazdaságot a ‘70-es évek végén és a ‘80-as évek elején. A reál GNP 1,5 százalékkal esett vissza 1979-ben és 1,3 százalékkal 1980-ban. A gyártási és

5

Süleyman Demirel 1965-71, 1975-78 és 1979-80-ig volt miniszterelnök.

11

szolgáltatási szektor érezte meg leginkább a bevétel visszaesésének hatását, minthogy a gyártási szektor a teljes kapacitás 50 százalékát használatával működött. Ahogyan a külső fizetési kényszer csökkent a gazdaság hirtelen újra életerőssé vált. 1981 és 85 között a GNP évente 3 százalékos növekedést mutatott, amelyet a gyártási szektor növekedése eredményezett. A munkások jövedelmének és tevékenységének ellenőrzése által az ipari szektor felszámolt a kihasználatlan ipari kapacitással és a teljesítményt 1981-1985 között évi 9,1 százalékkal növelte átlagban. A líra leértékelése is segítette Törökország versenyképességének növelését. Ennek eredményeképp a gyártók exportja átlagosan évente 45 százalékkal nőtt ebben az időszakban. A növekedés gyors üteme és a fizetési mérleg javulása nem volt elegendő a munkanélküliség és az infláció legyőzéséhez, amelyek komoly problémák maradtak továbbra is. A hivatalos munkanélküliségi ráta az 1979-es 15 százalékról 1980-ra 11 százalékra esett vissza, de részben a munkaerő gyors növekedése miatt 1985-ben már ismét 13 százalék volt. Az infláció 1981-82-ben körülbelül 25 százalékra csökkent, de 1983-ban aztán ismét 30 százalék, 1984-ben több mint 40 százalék fölé emelkedett. Bár 1985 és 86-ban valamelyest ismét csökkent az infláció, így is a gazdasági politika elsőszámú problémája maradt. A nyolcvanas évek második felében – a belső kereslet gyors növekedésének illetve a gazdasági irányítás hibáinak következtében – felerősödtek az egyensúlyhiány jelei. A hiányosan végrehajtott szerkezeti reformok miatt a veszteséges állami vállalatok finanszírozása

óriási

összegeket

emésztett

fel,

aminek

következtében

az

államháztartás deficitje egyre nőtt (1986-ben 3.5%, míg 1990-ben már 8%). Az infláció ismét tartósan 50% fölé kerül, a gazdasági növekedés a nyolcvanas évek végére ugyanakkor látványosan lelassult. A gazdaság korábbi látszólag gyors növekedése ellenére az EK-hoz mért távolság ugyanakkor nemhogy csökkent volna, még nőtt is. 1976-ban 1011 dollárral a török GDP a 12 országra számított EK átlag (5142) 1/5-e, 1986-ban az 1142 dollárral az 10746 dolláros EK átlagnak már csak 1/10-e volt, alig több mint 1/3-a a sereghajtó Portugáliáénak.

12

2. 6.

A ’90-es évek gazdasága6

Törökország hasznot húzott az Irán-Irak háborúból (1980-88) gazdaságilag. Mind Irán, mind Irak fő kereskedelmi partnerévé vált, és a török üzlet a kormány export hitelei által bátorítva mindkét felet kiszolgálta. Mivel Irak hozzáférése a Perzsa-öbölhöz lekorlátozódott, ezért erősen Törökországtól függött a nyersolaja kiviteli útvonalát tekintve. Irak saját észak Kirkuk-i olajmezőjéről látta el a két párhuzamos olajvezetéket, amely a török Ceyhan mediterrán tengeri kikötőjébe vezetett egy kissé északnyugatra Iskenderuntól. Az olajvezetékek kapacitása összesen napi 1,1 millió hordó volt. Törökország nemcsak hogy hazai szükségletének egy részét fedezte az olajvezetékekből, de rangos entrepot díjat is kapott. Néhány forrás szerint ez díj mintegy 300 –500 millió dollárt tett ki. Törökország gazdaságát az 1991-es Perzsa-öböli háború lerombolta. Az Irakkal szemben felállított ENSZ embargó végett vetett a Ceylan olajvezetéken keresztül történő

kőolaj

exportnak,

amelynek

következtében

az

ország

elesett

az

olajveszteségek díjától. Ráadásul a gazdasági veszteség akár 3 milliárd dollárra is rúghatott az Irakkal történő kereskedelem folytán. Szaúd-Arábia, Kuvait, és az Egyesült Arab Emírségek megpróbálták kompenzálni Törökországot a veszteségért, azonban a török gazdaság 1992-re ismét gyors növekedésnek indult. 1994-ben a török gazdaság ismét krízisbe került. A központi gazdasági intézkedések 1992-ben és 1993-ban a köztisztviselőknek magas fizetésemelést és az állami vállalatok támogatásának növelését ígérték, amely által a magán szektor hitelei elérték a GDP 17 százalékát 1993-ban. A magas kormány kiadások 6,4 százalékra emelték a hazai kereslet növekedési rátáját 1992-ben és 7,6 százalékra 1993-ban. Ezzel szemben az inflációs ráta is emelkedett, 1993 közepén 73%-on tetőzött az éves ráta. Az ennek eredményeképp létrejövő reálárfolyam emelkedés az import növekedését okozta és lelassította az export expanzióját. 1993-ra a kereskedelmi deficit 14 milliárd dollárra emelkedett, miközben a folyószámla hiány elérte a 6,3 milliárd dollárt, vagyis a GDP 5,3 százalékát. Törökország gazdasági helyzete az 1980-as évek közepén tetszést aratott a Wall Street-i hitelbíráló ügynökségek körében. 1992-93-ban a kormány ezeket a bírálatokat

6

Library of Congress Country Studies – Turkey Growth and Structure of the Economy

13

arra használta, hogy fedezze a költségvetés hiányát. A nemzetközi adósság ebben az időszakban 7,5 milliárd dollárra rúgott. A tőkeáramlás segített kordában tartani a felértékelődött árfolyam. A piacgazdaságban a nagy mértékű kormány kölcsönöknek magasabb hazai kamatokat kellene eredményezni, és lehetőleg ki kellet szorítania az magán szektor kölcsöneit, ezzel együtt lassítania kellene a gazdasági növekedést. De a kormány külföldi eredetű kölcsönei csökkentették a hazai kamatlábakra gyakorolt nyomást, ezáltal ösztönözték a magán szektor hitelügyleteit a már így is túlfűtött gazdaságban. Ezen időszakban a kereskedelmi bankok kihasználva a könnyen szerezhető nyereséget, világbanki kamatokra vették fel a kölcsönöket, és a törökök magasabb kamatokkal hiteleztek anélkül, hogy tartaniuk kellett volna a valuta leértékelésétől.

Ennek eredménye képen, Törökország külső adósága gyorsan

növekedett. Csökkent a kormányba fektetett külső és belső bizalom, hogy képes a közelgő fizetési mérleg krízist megoldani, amely gazdasági nehézségekhez vezetett. A tárgyalások Tansu Ciller7 miniszterelnök és a Központi Bank helytartója között aláásták a kormány iránti bizalmat. A miniszterelnök inkább ragaszkodott a pénzügyi hiány monetizálásán, hogy a kormány adósságának eszközeit adják el a Központi Banknak, minthogy beleegyezzen a Központi Bank javaslatába, miszerint növelni kell az állami szektor adósságát állami kötvények formájában. A Központi Bank helytartója 1993. augusztusában átadta az ügyet. 1994. januárjában nemzetközi hitel ügynökségek a befektetési fok alá értékelték Törökország adósságát. Akkor a Központi Bank második helytartója is lemondott. A gazdaságpolitika rendezetlensége iránt növekvő aggodalmat tükrözte a gazdaság gyorsított “dollarizációja”, ahogy a helyiek a hazai vagyont valuta alapú letétekbe helyezték, hogy megmentsék befektetéseiket. 1994 végére az összes letéti alap 50 százaléka már valuta letétek formájában létezett, az 1993-as 1 százalékhoz képest. A hitelbíráló ügynökségek értékelése és a bizalmatlanság a kormány által 1994-re kitűzött cél, hogy a GDP 14 százaléka lesz a hiány, maga után vonta a tőke nagymértékű kiáramlását és az árfolyam összeomlását. A kormánynak, muszáj volt beavatkoznia, el kellett adnia a valuta tartalékait, hogy megállítsa a török líra gyengülését. Ennek eredménye képen a tartalékok 6,3 milliárdról (1993 vége) 3 milliárd dollárra csökkent 1994 márciusára. Április végére, amikor a 1994. márciusi

7

Tansu Ciller (1993-1995) Törökország miniszterelnöke

14

helyi választások után, a kormánynak muszáj volt bejelentenie a régóta szükséges megszorítási programot, a líra már 76 százalékkal kevesebbet ért, mint 1993 végén. 1 amerikai dollár 41000 török lírával volt egyenlő. A kormány által 1994. április 5-én bejelentett irányelvek csomagját, az igénylett, 1994 júliusától esedékes, 740 millió dolláros támogatási kedvezmény részeként az IMF-hez is benyújtották. Az irányelvek olyan intézkedéseket tartalmaztak, mint az állami szektor vállalatai által kiszabott államra vonatkozó árak drasztikus emelése, a költségvetés kiadásainak csökkentése, az adók emelésére tett ígéret, és az állami vállalkozások (SEE) gyors privatizációjára tett ígéret. Néhány megfigyelő megkérdőjelezte az irányelvek hihetőségét, mivel az adózásra vonatkozó intézkedések a bevétel GDP-hez viszonyított 4%-os növekedését eredményezték csupán, míg a kiadások csökkentése a GDP-hez viszonyítva 6%-ot tett ki. 1994 második negyedévében a kormánynak valójában sikerült, főleg a magasabb adóknak köszönhetően egy kis többletet teremtenie a költségvetésben, miután az első negyedévben a hiány mértéke egyenlő volt a GDP 17 százalékával. A kormány kiadásainak csökkentése, az üzleti bizalom hiánya és az ennek eredményeképp csökkenő gazdasági aktivitás mégis lecsökkentette az adóból származó bevételeket. Miután a gazdaság 1992-93-ban élénk növekedést mutatott, a pénzügyi válság 1994ben a GDP 5 százalékos visszaesését eredményezte. A reálbérek nőttek 1994-ben: az átlag nominálbér 65 százalékkal nőtt, ami még így is 20 százalékkal a fogyasztói ár inflációja alatt maradt. Mindazonáltal az 1990-es évek közepére a növekedő állami adósság az államgazdasági

kiadásainak

gyorsabb

csökkentését

kívánta

meg.

Minthogy

Törökországban magas volt az infláció, a munkanélküliség, és a munkahelyek bizonytalansága, az etatizmus ismét teret hódíthatott volna, de a ’90-es évek közepén nem volt olyan főbb ellenzéki párt, aki a gazdaság általános renacionalizálását hirdette volna.

15

III. Törökország kapcsolata Európával

Törökország, amióta 1963-ban felvették az Európai Közösség társult tagjának, küzd azért, hogy azon szervezet teljes jogú tagjává válhasson, amelyet ma Európai Uniónak hívnak. Hivatalosan 1987-ben nyújtotta be a teljes jogú tagságra vonatkozó kérelmét, az Özal kormány, amely igyekezett gazdaságpolitikáját az Európai Közösség

elvárásainak

megfelelően

alakítani,

amely

végül

a

török

ipar

versenyképességének hiányához vezetett. Törökország legnagyobb csalódására, a döntést 1993-ra vagy még későbbre halasztották, azzal az indokkal, hogy az EK csak a szorosabb politikai integráció 1992-re tervezett létrejötte után kíván felvenni új tagokat. A váratlanul véget ért hidegháború és a Szovjetunió felbomlása következtében az 1992-es bővítési tervet egy évvel elhalasztották, hogy az Európai Közösségnek elég ideje legyen hozzáigazítani Kelet-Németország felvételét NyugatNémetország abszorpciójához. A 1992-ben hatalomra lépett Demirel kormányt, amely határozottan támogatta Özal Európai Közösség tagságra irányuló célját, csalódás érte, amikor is az EK országai megegyeztek, hogy míg Ausztria, Finnország, Norvégia és Svédország tagsági kérelmét fontolóra veszik, addig Törökország régóta függőben lévő kérelméről nem döntenek. Akkorra már egyértelműnek tűnt, hogy az Európai Közösség vonakodott lépéseket tenni Törökország kérelmével kapcsolatban. Sőt, a legtöbb EK tagállam elutasította Törökország teljes jogú tagságát különböző gazdasági, társadalmi és politikai okból. 8

8

Library of Congress Country Studies http://lcweb2.loc.gov/cgibin/query/r?frd/cstdy:@field(DOCID+tr0096

16

3. 1.

Kapcsolatfelvétel az Európai Gazdasági Közösséggel

Törökország 1948-ban vált az OECD tagjává, majd 1949-ben tagja lett az Európa Tanácsnak és 1952-ben a NATO-nak is. Az euro-atlanti szervezetekben való tagságot a török vezetés az Európához tartozás jelének tekintette. A Római Szerződés megkötése után, 1959. július 15-én Görögország beadta tagsági kérelmét. Ezt hasonló kérés követte 1959. július 30-án Törökország részéről. Sajnos Törökország időzítése nem volt szerencsés. A török kérelem akkor érkezett, amikor az Európai Közösség a francia nyomás hatására sokkal inkább a belső problémákra

koncentrált.

Továbbá

több

EK

tagállamnak,

elsősorban

Franciaországnak fenntartásai voltak Törökország európai indentitásával és kultúrájával kapcsolatban. Bár az 1960-as katonai intervenció következtében a társulással kapcsolatos tárgyalásokat elhalasztották, 1963. szeptember 12-én mégis megszületett a társulási megállapodás, amely 1964. december 1.-én lépett életbe. Az Európai Közösség azért fogadta el mindkét kérelmet, mert nem akart különbséget tenni és így további ellentétet szítani Törökország és Görögország, a két stratégiailag fontos szövetséges között. Minthogy a két ország akkori gazdasági fejlettsége nem tette lehetővé a teljes jogú tagságot, a Közösség társult tagsági státust ajánlott fel számukra. 3. 2.

Ankarai megállapodás9

Törökörszág 1963. szeptember 12. óta rendelkezik társulási szerződéssel, mely szerint 3 szakaszban folyik az Európai Gazdasági Közösség és az ország között a kapcsolatok megszilárdítása. A szerződés 1964. január. 1.-ével lépett életbe. A szerződés tartalma: A preambulumban rögzítettek szerint az EGK támogatást nyújt Törökországnak, hogy javítsa a török nép életkörülményeit és megkönnyítse az ország egy későbbi időpontra kitűzött, a Közösséghez való csatlakozását. Szerződés 238. cikkelyének megfelelően született meg. 9

http://www.gumruk.gov.tr/Turkish_Customs_English/ab/ankara.htm

17

Az egyezmény a Római

A szerződés első bekezdése alapján: •

A megállapodás által társulás jön létre az Európai Gazdasági Közösség és Törökország között.

•

A megállapodás célja, hogy elősegítse a felek között a kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott javulását, miközben figyelembe veszik a török gazdasági fejlődés felgyorsításának, illetve a török polgárok foglalkoztatottsági szintjének és életkörülményeinek javításának szükségességét.

•

A szerződés meghatározza a három szintet a társulás számára: a, előkészítő

szakasz:

amely

szerint

Törökországnak,

közösségi

segítséggel meg kell erősítenie gazdaságát, hogy lehetővé váljon azon kötelezettségek teljesítése, amelyeknek az átmeneti és a befejező szakaszra teljesülnie kell. Minimum 5 (maximum 11) évig tartana, és Törökország számára egyoldalú kedvezményeket biztosít. b, átmeneti szakasz: amely alatt a Közösség és Törökország a kölcsönös és kiegyensúlyozott kötelezettségeik alapján: - fokozatosan vámuniót hoznak létre a Törökország és a Közösség között. - közelítik Törökország és a Közösség gazdaságpolitikáját, hogy ezáltal biztosítsák a megállapodás megfelelő működését, és az ehhez szükséges közös intézkedések előmenetelét. Ez a szakasz nem tarthat 12 évnél tovább, kivéve, ha a döntés közös megállapodás által jött létre. Ez esetben nem akadályozhatja a vámunió elfogadható időszakon belüli végső felállítását

c, végső szakasz: amelynek a vámunióra kell alapulnia és a szerződő felek gazdaságpolitikájának szorosabb összehangolásával kell járnia. •

A célok eléréséhez vámuniót kell létrehozni, amelynek magába kell foglalnia:

18

–

az import és export áruk vámjának és minden azonos hatályú költség, mennyiségbeli korlátozás és minden más azonos hatályú, a nemzeti termelés védelmére létrejött, ezen megállapodás céljaival ellentétes intézkedés tilalma a Közösség tagállamai és a Törökország között.

–

Törökország átveszi a Közösség egységes vámtarifáját harmadik országgal folytatott kereskedelem során, és közelít más külkereskedelmi közösségi szabályokhoz.

•

A szerződés célul tűzi ki a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlását.

•

A megállapodást továbbá alkalmazni kell a CAP szabályozáshoz igazodva a mezőgazdasági termékekre is.

•

A Közösség közlekedéspolitikájának alkalmazása esetén figyelembe kell venni Törökország földrajzi helyzetét.

Az EGK társulási megállapodás aszimmetrikus jellegű, az EGK gyorsabb ütemben, míg Törökország 12 illetve 22 év alatt bontja le a vámokat. Ugyanakkor megmaradnak bizonyos korlátok, mint például az önkéntes textilexport korlátozás, vagy a török állampolgárok szabad munkavállalásának kérdése. A megállapodás azért egyedi, mert a többi társulási egyezményektől eltérően itt a vámunió létrehozása az ország tényleges csatlakozásától függetlenül történik, illetve mert a szerződés 28. cikkelye szerint “a felek megvizsgálják Törökország belépésének lehetőségét”, vagyis csak lehetőség és nem kötelezettség a majdani tagság. Később világossá vált, hogy az EK túl sokat ígért Törökországnak. A Közösség igyekezett tartani magát a görögökkel kötött társulási megállapodásban ígértekhez, hogy ne keletkezzen ellentét a két NATO szövetséges között. Ennek eredménye, pedig az lett, hogy Törökország olyasmiben kezdett reménykedni, ami akkor és még sokáig nem válhatott valóra. 3. 3.

Kiegészítő jegyzőkönyv

Bár a szükséges reformokat nem hozták meg, Törökország 1967. május 16.-án kérte, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat, annak érdekében, hogy minél hamarabb eljuthassanak a második, átmeneti szakaszhoz. A kérés hátterében több gazdasági ok is húzódott. Egyrészt Törökország új piacot akart szerezni a kis- és középméretű

19

iparágainak még mielőtt a görög termékek odaértek volna. Másrészt, hosszútávon az Ankarai Egyezményben jutatott mezőgazdasági engedmények eredménytelennek bizonyultak. De elsősorban Törökországnak a tőke beáramlásának növelése volt a célja. Ezen cél érdekében, a török munkások Európába, pontosabban Németországba áramlását támogatták. Az EGK-val való szorosabb kapcsolat új befektetési területeket is jelentett. Bár a Törökországot mozgató, az integráció folyamat felgyorsítására irányuló ok elég ésszerű, kevésbé világos, hogy a Közösség miért nem mondott nemet, ha tisztába volt vele, hogy még nem jött el az ideje. Történelmi szemszögből nézve, úgy tűnik, hogy elsősorban politikai volt a motiváció. Mint már említettem, az EGK félve attól, hogy a kiváltságosok klubjának bélyegzik, és hogy diszkriminációt teremt Görögország és Törökország között, nem tudott nemet mondani egy NATO partner és társult tag országnak. Az 1960-as évek végének gazdasági helyzete is Törökország helyzetét segítette. Akkoriban az európai országok gazdasága nőtt, alacsony volt az infláció, olcsó volt a nyersanyag és szükség volt a külföldi munkaerőre. Mindezen tényezők együttvéve arra késztették az EGK-t, hogy tárgyalásokat kezdjen Ankarával, és a Kiegészítő Jegyzőkönyvet, amely az előkészületi szakasz átmeneti szakaszba való átvezetését szabályozta. A kiegészítő jegyzőkönyvet 1970. november 13-án írták alá, és 1973. január. 1-én lépett életbe. Ez a dokumentum részletezte, hogyan valósítják meg a Vámuniót, ezért gyakorlatilag nagyobb jelentőségű, mint az Ankarai Szerződés. A kiegészítő jegyzőkönyv a török ipari termékek azonnali vámmentes bevitelét tette lehetővé, kivéve a textil-és olajipari termékeket (tehát gyakorlatilag azokat, amelyekben a törökök exportképesek voltak). E két termék esetében a vámtarifákat 12 éven belül, 1982-re törölték el. Az Európából származó import vámtarifáit ugyanakkor aszimmetrikusan, több lépcsőben építették le, két listára osztva a termékeke a vámok lebontása szempontjából. Az első lista az ipari termékek 55%-át tartalmazta, ezek esetében a vámleépítés 12 éves időtartam alatt történne meg, míg a másik listán lévő 45% esetében 22 év alatt. Az agrártermékek esetében a török exporttermékek 37%-ára az EK zéró tarifát, további 23%-ára pedig kedvezményes tarifát alkalmazott. Ezért cserébe az EK agrártermékek is vámtarifa-engedményeket kaptak.

20

Társadalmi vonatkozásban megegyezés született, hogy a munkaerő szabad mozgásának biztosítása fokozatosan történik 1976 decembere és 1986 novembere között. Ráadásul, a megállapodás ellenére az Európai Közösség lelassította az átmeneti időszak teljesítését azáltal, hogy korlátozta az EK piacán az olyan árukhoz való hozzáférést, mint például a textil termékek, amelyek esetében a török gyártóknak komparatív előnye volt. Emellett az EK GSP10-jének bevezetése 1971-ben, az EK GMP-jének (Globális Mediterrán Politika) elfogadása és Görögország felvétele mind csökkentették az Európai Közösség által Törökországnak biztosított kereskedelmi engedmények értékét. Továbbá, az uniós országok elsősorban Németország hamarosan rájött, hogy a törökök felvétele mit jelente számukra, főleg a szabad munkaerőmozgást nézve, az 1973-at követő gazdasági recesszióban. A Közösség számára világossá vált, hogy az áruforgalomnak az Ankarai Egyezményben lefektetett ilyen széleskörű, 12 év alatt történő liberalizálása nem lehetséges. A kiegészítő jegyzőkönyv ezért a vámunió későbbi, 1995. december. 31.ig történő megvalósítását tűzte ki célul. A Közösség Dánia, Írország és az Egyesült Királyság felvételét követően 1973. június 30.-án egy újabb kiegészítő jegyzőkönyvet írt alá. Ezt a kiegészítést a szerződő felek között keletkezett egyre növekvő feszültség miatt sosem ratifikálták. 3. 4.

A kapcsolat megromlása

Ahogyan a ratifikáció elmaradása is sugallja, a Közösség és Törökország közötti kapcsolat romlani kezdett 1974-től. Ennek egyik fő oka az olajválság. Az európai recesszió megállította a török termékek importját és ráadásul a török munkások Közösségbe történő áramlását is meggátolta. Ami eddig egyszerűnek és megoldhatónak tűnt, most aggodalom és vita tárgyává vált.

10

GSP (Generalized System of Preferences) –Általános Preferenciarendszer: A legnagyobb kedvezmény elvén felüli általános vámpreferenciákat jelenti, amelyeket az EU egyoldalúan biztosít egyes országok, régiók számára. (Horváth Zoltán –Kézikönyv az Európai Unióról)

21

Az 1970-es években a világ gazdasági és politikai rendszerének problémáival párhuzamban Törökországban is gondok léptek fel, ami politikai instabilitáshoz, polgári zavargásokhoz és gazdasági nehézségekhez vezetett. Az 1974-es ciprusi krízis sem használt a török-európai kapcsolatoknak. A társulási szerződés végül gazdaságilag az 1970-es évek közepén, politikailag pedig az 1980-as katonai csapás után omlott össze. A különböző próbálkozások ellenére az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején, nem sikerült a szerződés felélesztése, elavulttá vált. A kapcsolatok többé- kevésbé fagyosak maradtak az 1980-as évek közepéig, amikor Törökország stabilnak és késznek mutatkozott arra, hogy belső reformokat vigyen véghez. Az olajválság inflációt és munkanélküliséget eredményezett és ezen körülmények között az EGK nem akart már kedvezményes bánásmódot biztosítani a török ipari termékek számára. A legfőbb kérdés, nyilvánvalóan a textil importja volt. 1974-ben az Egyesült Királyság egyoldalú szabályozást vezetett be a török pamutfonál exportra, és 1977-től a Közösség korlátozta a főbb textil termékek exportját. Törökországban az ipari szektort kezdte aggasztani a nyugat-európai iparágakkal kialakuló verseny. Egyrészt az EU elkötelezte magát a kereskedelem liberalizációja és nemzetközi specializációja mellett, másrészt viszont importhelyettesítő politikát vezetett be, hogy Törökországot megkísérelje önállóvá tenni majdnem minden téren. A súrlódás másik oka a mezőgazdaság volt. A gazdasági válság miatt az EGK a kiegészítő

jegyzőkönyvben

foglaltak

ellenére,

elkezdte

korlátozni

a

török

mezőgazdasági és agrár termékek behozatalát. Továbbá az ankarai vélemény szerint a mediterrán politika eljelentéktelenítette a Törökországnak adott mezőgazdasági kedvezményeket. A török kormány szerint országuk jobb bánásmódot érdemelt volna, mert tagnak jelentkezett. A Közösség másrészről azzal érvelt, hogy “Törökország jobb vagy legalább olyan bánásmódban részesült, mint a harmadik világ országai a jelentős exportja miatt. Ha egy vagy két ország kicsit jobb bánásmódban részesült néhány Törökország számára másodlagos jelentőségű terméket nézve... Törökország vesztesége igazából minimális volt.” A társadalmi területet tekintve, a török munkaerőt Európában egyre több rosszindulatú támadás érte. Ez azt jelentette, hogy a török munkások vagy visszamentek országukba, vagy nem küldték többé haza megtakarításaikat. Ez nem, hogy nem oldotta meg a munkanélküliség problémáját Törökországban, de lényeges 22

csökkenést okozott a munkások küldésében, amely előtte egyenletes növekedést mutatott. Németország, Franciaország és a Benelux államok döntése, hogy ismét vízum kötelessé teszi a török látogatókat, a hozzáállás megváltozásának bizonyítéka volt. Mindennek eredménye képen Törökország Európához való csatlakozása nem volt többé egyértelmű kívánalom. Végül 1976-ban Törökország minden EGK iránti kötelezettségét felfüggesztette. 3. 5.

A kapcsolat újrafelvétele

Demirel 1979. novemberi visszatérése a hivatalba fémjelezte Törökország és a Közösség kapcsolatának fellendülését. Az új kormány egyik első lépése a kapcsolat újrafelvételének kérelme volt. Mi a magyarázat a változásra? Az okok ismét politikai és gazdasági jellegűek voltak. Elsősorban a Dogru Yol Partisi (Igaz Út Pártja) a nyugat barát külpolitika híve volt. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy meg szerették volna újítani a kapcsolatot az EGK-val. De mindenekelőtt a régióban keletkezett instabilitás Afganisztán szovjet megszállása, Irán felszabadulása és Tito halála után erős aggályt keltett és fontosabbá tette az Európához való tartozást. Végül, de nem utolsó sorban, úgy hitték, hogy Törökországnak még a második bővítés előtt kell kérelmét benyújtania. Jogosan merült fel, hogy az EGK-nak annyi gondot okozna Görögország, Portugália és Spanyolország integrációja, hogy utána még sokáig nem mérlegelné egy újabb kérelem elfogadását. Bár az 1980. szeptemberi katonai hatalomátvétel az EGK- török kapcsolat felfüggesztéséhez vezetett, a csatlakozás továbbra is tervben maradt. Széleskörű egyetértés volt abban, hogy szükség van az EGK-hoz való csatlakozásra, ezért a katonai junta volt az, aki 1982-ben hivatalosan úgy döntött, hogy beadja teljes jogú tagság iránti kérelmét. Bár Törökország csak 1987-ben, 4 évvel az után, hogy Turgut Özál-t megválasztották, adta be hivatalosan ez irányú kérelmét. Ekkor az Európai Közösség és Törökország kapcsolatában először, az elsődleges motiváció gazdasági jellegű volt.

A fő cél az volt, hogy Törökország jobb

hozzáférhetőséget kapjon a piachoz, amely 40%-át tette ki a külkereskedelmének. Ez egyre sürgetőbbé vált, mivel a közép-európai országok piacai egyre instabilabbá váltak és az a veszély állt fenn, hogy a görög és spanyol áruk kiszorítják a piacról a török termékeket. A másik ok a külföldi befektetések iránti szükséglet volt. Özál remélte, hogy a szorosabb kapcsolat a Közösséggel vonzani fogja a nyugati tőkét és technológiát. 23

Végül, de nem utolsó sorban ott volt a különböző EGK segélyek lehetősége. Bár ekkor, Törökország reményei és törekvései ellenére az EGK külügyminiszterei időszerűtlennek ítélték az ország tagságát. Az EGK ekkor 1992-re halasztotta a végleges döntést.

3. 6. Törökország csatlakozási kérelme az Európai Közösséghez és a Nyugat Európai Unióhoz Az 1980-as években a török gazdaság jelentős strukturális változásokon ment keresztül.

Az

importhelyettesítő

gazdaságpolitikát

az

export

orientált

kereskedelempolitika váltotta fel, amelyet a gazdaság széleskörű liberalizációja is kísért. A török gazdasági szereplés és demokrácia iránti bizalom növekedése, és a Turgut Özal miniszterelnök mindinkább kifelé tekintő külpolitikája hozzájárult ahhoz, hogy Törökország benyújtotta tagsági kérelmét, amely mind az Európai Közösség szervezeteinek, mind a tagállamok kormányainak meglepetést okozott. Európában a török kérelmet, elég diplomatikusan „merésznek” nevezték és az EU-török kapcsolatok patthelyzetének legyőzésére szánt taktikai lépésnek tekintették. Törökország 1987. április 14.-én nyújtotta be az EK-tagság iránti kérelmét Brüsszelben, a Római Szerződés 237. cikkelye alapján. Törökország részéről tudatos lépés volt, hogy felvételi kérelmét a Római Szerződés 237. Cikkelyére, s nem a korábban kötött társulási szerződésre alapozta. Törökország ilyen értelemben elhatárolta magát a Közösséghez fűződő kapcsolatait 1963 óta szabályozó társulási szerződéstől, amely a szerződő felek kötelezettségeit és jogait, valamint érvényesítésük menetrendjét rögzítette. E szerződés a társulás három fázisát irányozta elő: 1.

egy ötéves előkészítő szakaszt a török gazdaság megszilárdítása céljából,

2.

egy átmeneti időszakot, amely alatt lépésről lépésre létrejöhet a vámunió Törökország és a Közösség között,

3. egy befejező szakaszt, mely a gazdaságpolitikák összehangolását célozná.

Törökország felvételi kérelme zavarodottságot váltott ki az Európai Közösségben. Egyrészt a Közösséget teljes mértékben lekötötték belső problémái a költségvetéssel, az agrár-túltermeléssel összefüggő gondok, a közép- és kelet-európai változásokkal

24

kapcsolatos összeurópai felelősség vállalása, valamint az egységes belső piac kiépítésének tennivalói és így nem volt felkészülve új tagok fogadására. Azonban egy határozott nemleges válasz – tekintettel, a Törökországgal ápolt különleges kapcsolatra – kül- és biztonságpolitikai megfontoltságból nem lett volna megfelelő. Az ország, amely felvételi kérelmével hitet vetett Európába, ezt diszkriminációként foghatta volna fel. Törökországnak egyértelmű várakozásai voltak a belépési kérelemmel kapcsolatban: •

belpolitikailag olyan stratégiai irányvonal kijelölésének lehetősége, amelyhez Törökország gazdasági és politikai erői hosszabb távra igazodhatnak,

•

a külföldi működő tőke nagyobb arányú beáramlása,

•

az a szándék, hogy az alacsony bérek komparatív előnyeit az európai munkamegosztás keretei között teljes mértékben kihasználják,

•

a felvételi kérelmet – ha az EK vállalja a felelősséget, hogy elutasítja – eszközként használják, hogy további kedvezményeket csikarjanak ki az EK-tól. Törökország a felvételi kérelem benyújtásán semmiképpen sem veszíthetett.

A török kormány kifejezésre juttatta, hogy a kapcsolatok továbbfejlesztésében csak oly módon hajlandó közreműködni, ha azok a teljes jogú tagság formáját öltik. Készen állnak egy alapvetően kedvező válasz esetén kompromisszumokra is, a vitatható kérdések ügyében. A Közösség azonban arra, hogy egyértelműen állást foglaljon a felvétel ügyében nem volt képes, mert a döntéshez szükséges fontos kérdések megválaszolatlanok voltak: 1.

egy stabil demokratikus rendszer létrehozása alapvető feltétele lenne a belépési tárgyalások megkezdésének

2.

kérdéses volt, hogy sikerül-e előrehaladást elérni a Görögországgal fennálló konfliktus rendezésében, hiszen a felvételi tárgyalások megkezdéséhez a tagok egyhangú döntése szükséges

3.

nem (volt) egyértelmű Törökország kulturális hovatartozása (hol húzódnak Európa határai?)

25

Mindkét fél mulasztásokat vetett a másik szemére. Törökország azért, mert: •

a Közösségbe irányuló textilexportját az EK által rákényszeríttetett önkorlátozási egyezmények gátolták

•

a 600 millió ECU-t, Görögország és az Európa Parlament kifogásai miatt nem fizették ki a megállapodott feltételek szerint

•

a török állampolgárok szabad munkavállalására előirányzott határidőt nem sikerült betartani.

A Közösség kifogásolta, hogy: •

Törökország vámrendszerének 1984-ben megkezdett reformja ellenére nem teljesítette az áruforgalom liberalizálásának előirányzatait. Azoknak az áruknak az esetében, melyek forgalmát a megállapodás szerint 12 év alatt kellett volna fokozatosan liberalizálni, még mindig az eredeti vámok 80%-át érvényesítették.

•

Törökország a vámcsökkentéssel párhuzamosan egy importengedélyezési és importletéti rendszert vezetett be, így a vámunió létrehozása valójában még a kezdeteknél sem tartott.

A Bizottság véleménye lényegében hangsúlyozta Törökország alkalmasságát a tagságra, de azzal érvelt, hogy az Egységes Európai Okmány végrehajtása, így az egységes belső piac 1992 végére történő létrehozása elsőbbségi jogot élvez bármilyen bővítéssel szemben, ezért az Európai Közösség nem kezdeményezhet újabb csatlakozási tárgyalásokat csak legfeljebb 1993 után. A Törökország tagságát akadályozó számos hiányosság is említésre került, amelyeket a következőképpen lehet összefoglalni: •

Főbb strukturális egyenlőtlenségek az EK és Törökország között

•

Magas mértékű infláció, munkanélküliség és az ipar védelme

•

A társadalom védelmének alacsony szintje

•

Nem megfelelő gondoskodás az emberi jogok védelméről

•

Törökország problémái a “Közösség egyik tagállamával”- Görögországgal

26

Ezenkívül fontos szerepet játszott a döntésben az egy esetleges török csatlakozás EK-t terhelő költségvonzata. Az akkor készült elemzések évi 7-9 milliárd ecu-re becsülték az ország csatlakozásával kapcsolatos közvetlen többletköltségeket. Ez az akkori közösségi költségvetés negyedét tette ki, míg a török befizetések ennek alig egytizedét tették volna ki. Ráadásul ezzel együtt járna a hasonló termék és export-szerkezetű mediterrán

tagországok

addig

élvezett

előnyeinek

csökkenése,

amelynek

következményeképpen kompenzációt igényelnének.11 Lásd Függelék 1. táblázat A teljes jogú tagság helyett a Bizottság véleménye indítványozta az együttműködés fokozását a csatlakozási szerződés keretein belül, kilátással a vámunió 1995-ös létrejöttére, mialatt korlátlan időtartamra elhalasztották a teljes jogú tagság kérdését. A vélemény nyilvánvalóvá tette, a Közösség gazdasági és politikai aggodalmait, de nem tett említést a kulturális problémákról. Az EK, bár negatív választ adott a török kérelemre, nem akart végleges nemet mondani Törökországnak. Éppen ezért ígéretet tettek a kérelemnek a későbbiekben meghatározandó időszakonként történő felülvizsgálatára. Ennek megfelelően a kapcsolatok szorosabbá váltak. 1988-ban Törökország egy ötéves program keretében vállalta a még fennálló kereskedelmi korlátok leépítését, illetve utalást tett arra, hogy a program befejeztével a vámunió megvalósítására is készen áll.12 1990. júniusában a Bizottság benyújtotta a Tanácsnak azt az együttműködési tervezetet, amelyben az EK is vállalja a társulási szerződésben rögzített kötelezettségek gyorsított teljesítését. A vámuniót elfogadása után az ET felülbírálta azon tervét, hogy a továbbiakban a vámunió mellett bevonná Törökországot az acquis communautaire bizonyos egyéb területeibe is, mint például a politikai kooperációba. Viszont 1992-ben Törökország a WEU tagjává válhatott.

11

Spanyolország csatlakozásakor 6.6 milliárd ecu támogatást folyósított az EK egy integrált földközitengeri fejlesztési program keretében. 12

A hat menetben, 10-10%-os csökkentésekkel végrehajtott vámleépítés így 1993-ra az 12 éves listán a termékek 80, a 22 éves listán 70%-ára terjedtek ki. Az EU közös külső vámtarifájának átvételét is megkezdték, 1993-ra már ez is az első lista termékeinek 60, a másodiknak 50%-ára alkalmazták.

27

Mindezen változásokon felül a demokrácia és emberi jogok kérdése dominálta Törökország és az EK kapcsolatát. A stratégiai és biztonsági szempontokat részben felváltották a politikai, gazdasági és kulturális megfontolások. Az 1990-es évek elején az EU felfedezte Törökország egyre növekvő politikai és gazdasági jelentőségét részben a megváltozott nemzetközi helyzet következtében. A NATO, az EBESZ tagjaként, a CFE13 szerződés aláírójaként és a NYEU társult tagjaként Törökország vonzó szerepbe került az európai biztonsági struktúrában. De földrajzi fekvésének köszönhetően kevésbé tudott a keleti blokk felbomlásából profitálni, mint a nyugat-európai tagok. Hadseregének körülbelül egy negyedét az ország dél-keleti részébe kellett vezényelnie, hogy felvegye a harcot a kurd lázadásokkal, és aggodalma egyre növekedett a kaukázusi helyzet miatt. Mindamellett az Öböl háború és a volt Jugoszláviában történt konfliktusok növelték Törökország biztonsági szerepét a régióban, az USA véleménye szerint, aki fáradhatatlanul lobbizott a török-E kapcsolatok szorosabbá tételéért. A belső problémákat nézve, Törökország igyekezett felhagyni a katonai beavatkozások rossz szokásával, és a demokrácia szilárd talajára lépett. Az EU-t ugyanakkor azzal vádolták, hogy kizárólag Kelet- és Közép-Európa országaira koncentrál. A Törökországnak nyújtott ígéret viszont egy módja volt bizonyítani, hogy a külkapcsolatok kiegyensúlyozottak. Gazdasági szemszögből nézve, Törökország az EU tizedik legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált, sőt a Mediterrán térségben az első számúvá. 60 milliós piacot jelentett, sőt az 1980-as évek eleje óta liberális gazdaságpolitikát folytatott. Ez kedvező befektetési feltételeket teremtett, a többi régióbeli országhoz képest. Az uniós vállalatok feleltek Törökország külföldi közvetlen tőkebefektetőinek (FDI) 70%-áért. Az uniós cégek 1994-ben 10,33 milliárd dollárnak megfelelő terméket adtak el Törökországnak, amely 2,04 milliárd dollár többletet jelentett. Ilyen körülmények között eljött a kedvező pillanat a régóta várt vámunió megteremtésére.

13

európai hagyományos erők korlátozásáról szóló szerződés

28

3.7.

A vámunió és annak hatásai14

1990 júniusában az Európai Közösség bejelentette, hogy 1995-re vámuniót hoz létre Törökországgal. Az ügy összetettsége ellenére, az EU-n belül megegyezés született, hogy a kapcsolatokat javítani kell. 1993-ra Törökország elsődleges célpontja is a vámunió elérése volt. Bár a vámunió megvalósításának kérdésében viszonylag hamar kialakult a konszenzus, vámunió elérésére vonatkozó ígéret mind a lisszaboni (1992), mind a koppenhágai csúcson (1993) elhangzott, a szerződés megkötése és ratifikálása sokáig bizonytalan volt. Természetesen Görögország jelentette az egyik akadályt, amely 1981-ben az EK tagjává vált, és a rossz kapcsolatból eredően ellenezte a Közösség és Törökország közeledését vagy együttműködését szinte minden egyes tárgykörben. A Társulási Tanács még 1994. decemberi ülésén is arról számolt be, hogy "....a legtöbb tárgyalási pontot illetően a Közösség és Törökország között megvalósítandó vámunió szabályozva van...Egy tagállam ellenállása miatt azonban a Társulási Tanács nem tudott végső megegyezésre jutni a vámuniót illetően."15 A Tanács soros elnöksége alatt Franciaország, akit hagyományosan szoros szálak fűztek Görögországhoz csomagtervet készített elő. Ígéretet tett Görögországnak, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezd Ciprussal hat hónappal az 1996-os kormányközi konferencia lezárása után. Cserébe ezért az ígéretért Görögország a negyedik pénzügyi ajánlást és a vámunió megvalósítását megvétózza. A megoldás végül 1995. márciusában született meg, amikor a Társulási Tanács kompromisszumot kötött a görögökkel arra vonatkozóan, hogy az EU csatlakozási tárgyalásokba kezdett a még megosztott Ciprussal is, bár ez eredeti szándékával szemben állt. Így a Társulási Tanácsnak sikerült a görögöket meggyőzni, és a Törökországgal kötendő vámunió menetrendjét elfogadtatni. A Maastrichti Szerződés szerint, a Törökországgal való megállapodást az Európai Parlamentnek ratifikálnia kellett. Ismerve a Törökország emberi jogokra vonatkozó 14

A vámunió integrációs forma; olyan területekre vonatkozik, amelynek országain belül a külkereskedelem liberalizált és a kivülállókkal szemben közös külső vámokat és kereskedelmi politikát alkalmaznak. Magyarul az áruk az EU és Törökország között szabadon mozoghatnak, vámmentesen mindkét irányban, gyakorlatilag mennyiségi import vagy export korlátozás nélkül minkét oldalon. 15

Bulletin der Europäischen Union, 1994/12., 131.o.

29

minősítését, a jóváhagyást nem lehetett biztosra venni. Azonban az uniós országok úgy gondolták, hogy ha nem hagyják jóvá a megállapodást, Törökország kiábrándul az EU-ból és a külpolitikáját kelet felé irányítja. Ezért az Egyesült Államok kormánya és az európai szociáldemokraták által folytatott, jelentős lobbizás után a szerződést az Európai Parlament 1995 januárjában jóváhagyta és 1996 januárjában hatályba lépett. Az EU és Törökország a következő dátumokat jelölte meg a vámunió szakaszainak megvalósítására a különböző szektorokban: 1995-re Törökország az EU versenyjogához igazodó szabadalmi és monopóliumellenes törvényt hoz, a textiliparban alkalmazott állami támogatási rendszert az EU normákhoz igazítja, eltörli a viszonylag magas importilletéket, illetve harmonizálja szellemi és ipari tulajdonjogi törvénykezését az EU jogszabályokkal. Cserébe az EU decemberig eltöröl minden, a török exportot korlátozó mennyiségi korlátot. Az agroipari termékek agro-része vámmentes, illetve az ESZAK hatálya alá eső termékek vámja nulla lesz. 2001-re Törökország alkalmazza az EU Közös Külső Vámtarifáit a korábban kivételt jelentő árukra is. 2005 utánra valósul meg a török mezőgazdaság CAP-hoz igazítása, és a mezőgazdasági termékek vámmentes kereskedelmének létrehozása. Az Európai Uniónak már így is csökkentett vámtarifáit voltak Törökországgal szemben, és kivéve a textilipari termékeket eltöröltek minden mennyiségi korlátot. Bár a pénzügyi területen az erőfeszítés nagy részét Törökországnak kellett megtennie, aki beleegyezett, hogy csökkentse az ipari termékekre vonatkozó vámtarifáit vis-à-vis a Közösséggel szemben, amikor a vámunió életbe lépésekor 1995. december 31.-én. Ezen lépés fontossága abból látszik, hogy a török ipai termékekre szabott vámtarifa átlagban 14% volt, de néhány szektorban a 20-40 %-ot is elérte. Textilipari termékek: Cserébe a korlátozó megállapodások önkéntes eltörléséért (amelyek amúgy is lejártak volna az uruguayi forduló eredményéből kifolyólag) Törökország magára vállalta, hogy teljes egészében eleget tesz az uniós textilipari politikának (kereskedelem politika és segélyek). Ez az uniós gyártók piaci hozzáférését segítette.

30

Gépjárművek: Törökországnak a harmadik országokkal szemben magasabb vámtarifát kellett bevezetnie, mint az EU általános vámtarifája (a 3 liter alatti gépjárművekre?) Ez az intézkedés Törökországban, az uniós vállalatokkal együttműködésben gyártott gépjárműveknek, illetve az EU-ból exportált gépjárműveknek lényeges preferenciális árelőnyt teremtett a harmadik országokkal szemben. Törökország beleegyezett a japán autók importjának folyamatos ellenőrzésébe. Szellemi tőke: A vámunió rákényszeríttette Törökországot, hogy az erre vonatkozó uniós szabályozást és a gyakorlatot átvegye, jóval azelőtt, hogy az urugayi fordulóban elfogadta a kötelezettségeket. Verseny: Törökország beleegyezett, hogy a versenyre vonatkozó törvényeit teljesen az EU szabályozáshoz igazítja és hogy ezeket egy, a török kormánytól független testület hajtsa végre. Az EU fen tarja jogát, hogy bármikor, amikor szükséges alkalmazza a dömping és szubvenvió-ellenes irányelveit. Szabványok: Minden olyan uniós ipari termék, amely az európai irányelvnek és szabályozásnak megfelel bevihető Törökországba, csak az áruk EU-n belüli szabad mozgását szabályozó feltételeknek kell eleget tennie. A török áruk az uniós árukkal, azonos feltételekkel, szabadon mozoghatnak az Európai Unión belül, attól függően Törökország milyen ütemben veszi át az acquis communautaire-t az egyes termékek esetében. Kereskedelem politika: Törökországnak az Európai Unióval azonos kereskedelem politikát kell felállítania. Az öt éves átmeneti szakasz végén Törökország kötelezettséget vállalt, hogy sajátját egészében a Közösség preferencia politikájához igazítja. Ilyen például a kelet és közép-európai társult országoknak nyújtott tarifakedvezmények átvétele.

31

Mezőgazdaság: Bár az eredeti megállapodás meghatározta, hogy amennyiben a Társulási Tanács megállapítja, hogy Törökország átültette az uniós mezőgazdasági szabályozást (CAP)16, a vámuniót kiterjesztik a mezőgazdasági termékekre is, ez a vámunió életbelépésekor még nem teljesült. A mezőgazdasági termékek szabad kereskedelmét nem helyezték kilátásba egy kiegészítő átmeneti szakasz előtt. Addig is kölcsönösen előnyös viszonos kedvezmények megadására kötelezték a feleket. Szén és acél termékek: A szén és acél termékek szabad kereskedelmét célzó tárgyalások csak a vámunió megkötése után fejeződtek be. Munkaerő szabad áramlása/ Társadalmi kérdések: Az Európai Unió halasztást kért, és kapott e kérdésekkel kapcsolatban a vámunió létrejöttekor, mivel még nem állt készen arra, hogy kiterjessze Törökországra a szabad munkaerő áramlásra, a munkafeltételekre, a foglalkoztatottságra és az EU-ban dolgozó török munkások szociális jogaira vonatkozó rendelkezéseit. Törökország, noha vonakodva, de beleegyezett a tárgyalások elhalasztásába. Pénzügyi segítség: A vámunió létrejöttékor úgy becsülték, hogy Törökország 1,5 milliárd ECU értékű kölcsönt és hitelt kap az Európai Uniótól a következő 5 évben. A vámuniós szerződés tartalmazza az EU piacaihoz való jobb hozzáférést, és egy milliárd ECU segélycsomagot, cserébe azért, hogy Törökország eltávolítsa a magas import mennyiségi korlátokat az EU áruival szemben. Az 1996. március 6-i Vámuniós Határozat szerint minden, az Európai Szén- és Acélközösség termékein kívül eső ipari áru szabadon áramolhat Törökország és az EU között. Törökország bevezeti a Közösség egységes vámtarifáit a nem EU országokból származó ipari áruk importjára. Továbbá, a Vámuniós Határozat megköveteli 2001-re Törökországtól 16

CAP (Common Agricultural Policy) – Közös mezőgazdasági politika: 1962-ben felállított közös politika, amelynek lényege,hogy a mezőgazdaság területét a tagállamok hatásköréből kivonva, teljes egészében közösségi döntési szintre utalták. Az agrárpolitika a közös piac sajátos, elkölünült területe lett, amely leginkább mezőgazdasági támogatáspolitikaként működik. Fő céljai: a termelékenység növelése, az agrárnépesség számára megfelelő életszínvonal biztosítása, a piacok stabilizásása, az

32

minden uniós preferenciális kereskedelmi egyezmény pontos betartását. Viszont a mezőgazdasági árucikkek kimaradtak a vámunió hatásköréből, és a határozat sem említi meg a következő három kérdést: a szolgáltatásokat, a tőke mozgását, és a munkaerő áramlását. Ami a vámunió végrehajtását illeti, annak hatályba lépésével Törökországnak el kellett törölnie minden illetéket és ezzel egyenértékű költséget az EU-ból származó ipari áruk importjára nézve. Ráadásul, Törökország harmonizálta a nem EU országokból származó ipari áruk importtarifáit az EU Egységes Külső Tarifáival és fokozatosan alkalmazkodik az EU kereskedelempolitikájához és preferenciális kereskedelmi egyezményeihez a meghatározott harmadik felekkel. Mivel az EU már eltörölte a Törökországból érkező import vámtarifáit, a vámunió nem hozta meg az ország EU-ba történő exportjának liberalizációját. Ellenkezőleg, a kereskedelmi korlátok EU érdekeit szolgáló lebontása európai áruk importrohamához vezetett, amely

Törökország

EU-val

folytatott

kereskedelmi

deficitjének

rendkívüli

emelkedéséhez vezetett 1996-ban. Másrészről, bár a vámunió kihívást jelentett a török ipari szektornak, nem okozott legyőzhetetlen nehézségeket. Az ennek ellenkezőjét jósoló kijelentések ellenére a török ipar rugalmasnak bizonyult, hogy felvegye a versenyt az uniós riválisokkal. A vámunió létrejöttének hátterét tekintve Törökországot alapvetően politikai, és nem gazdasági okok motiválták. Az elsődleges cél az Európához tartozás felmutatása volt. Gazdasági szempontból csak hosszútávon érvényesülhetnek a pozitív hatások, a török gazdasági modernizáció és a világgazdasági integráció folyamatával párhuzamosan. A növekvő, EU-ba irányuló török exportot nézve az eredmény Törökország gazdaságára nézve katasztrofális volt, ahogyan az a 2. táblázatból is látható. Ez mutatja, hogy a vámunió 1996-os érvénybe lépése után Törökország importja az Európai Unióból 37,2 százalékkal növekedett 1995-höz képest, és elérte a 23,1 milliárd dollárt, míg az export csak 11,5 milliárd dollár volt, és csak 4,2 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Az igazi előnyt a textil- és ruhaiparban alkalmazott kvóták megszűntetése jelenti a török export számára, mivel az ipari termékekre kivetett vámokat az EU már

ellátás megfelelő mennyiségű, minőségű és elfogadható árszínvonalú biztosítása, a vidék fejlesztése. (Horváth Zoltán- Kézikönyv az Európai Unióról)

33

hamarabb eltörölte. A törökök számára kedvezményt jelent az is, hogy megfelelő versenytörvények és feltételek teljesülése esetén, az EU nem alkalmazza dömpingellenes intézkedésit.17 Az Európai Unió nem volt túl lelkes a vámunió bevezetésével kapcsolatban és nem tudott eleget tenni a kötelezettségeinek. 1996. márciusában a Társulási Tanács, amely azért jött létre, hogy felügyelje az egyezmény végrehajtását, nem ült össze a görög ellenkezés miatt. A negyedik pénzügyi ajánlás, amely 600 millió ECU összegű segélyt jelentett, nem lépett életbe hasonló ellenvetések miatt. 1996 októberében az Európai Parlament úgy határozott, hogy befagyasztja a Törökországnak nyújtott uniós támogatást azon okból, hogy a török kormány nem tudta betartani az emberi jogok betartására tett ígéreteit. Röviden, Görögország a Közösségi politikai programot használta, hogy hangot adjon követeléseinek és gyakorolja vétóhoz való jogát az EUtörök integrációval szemben. Ugyanakkor a vámunió lehetővé teszi az EU-nak, hogy anélkül tegye szorosabbá a kapcsolatot Törökországgal, hogy azt felveszi tagjai közé. A vámunióban rejlő másik előny, hogy a vámok teljes körű leépítése, és több ezer ipari termék vámjának megszűnése által a török piac megnyílt az Európai Unió előtt.

A vámunió létjogosultságát sokan megkérdőjelezik, mivel az EK/EU eddig csak olyan társulási szerződéseket kötött, amelyben a vámunió megvalósulása, mint cél nem kapott ennyire fontos szerepet. Vagyis Törökország az egyetlen olyan ország, amelynél a vámunió nem a csatlakozás után, vagy annak belátható időn belüli létrejöttének fényében jött valósult meg. A nem EU tagállamokkal kapcsolatban a vámunió abszurd, egy integráció esetében csak akkor lehet reális, ha végső cél a tagság. A vámunió csak egy állomás lehet a tagság felé vezető úton, hiszen politikailag ellentmondásos. Törökország, mint olyan ország, aki vámunióra lépett az EU-val, nem vesz részt a döntésben, viszont a döntések következményei rá is ugyanúgy vonatkoznak. Tulajdonképpen ez Törökország esetében a szuverenitásáról való lemondást jelent, anélkül hogy az EU-tól bármilyen kompenzációt kapna.18 17

A vámunió hatásainak elemzésével számos tanulmány foglalkozott az elmúlt időszakban, így Madras– Moutos (2002), Jackson (2003), Neyapti – Taskin – Üngöt (2003). Megnehezíti a vámunió hatásának értékelését a török gazdasági válság 1999-ben és 2001-ben, illetve a török líra árfolyamának szélsőséges mozgása is.

18

A külgazdasági cselekvési térnek ez a beszűkülése komoly problémákat okozhat. A Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés keretében tervezett szabad kereskedelmet csak abban az esetben valósíthatja

34

IV. Törökország Európa kapujában

1997. április 29-én a Társulási Tanács megerősítette, hogy Törökország alkalmas a tagságra, és hogy az országnak ugyanazon feltételeknek, a koppenhágai kritériumoknak kell megfelelnie, mint bármely más jelöltnek. Agenda 200019 1997 júliusában a csúcstalálkozó előtt a Bizottság közzétette Agenda 2000 nevű jelentését, amely tulajdonképpen kizárta Törökországot a bővítési folyamatból. A jelentés ismét felsorolta a Törökország ellen felhozott politikai és gazdasági érveléseket és nem tett említést Törökország teljes jogú tagságára irányuló céljáról. A gazdasági helyzetet illetően a Bizottság megemlítette az előző évek impresszív növekedési arányát és Törökország növekvő kapacitását, hogy állja a versenyhelyzet nyomását, amely a Közösséggel kialakított szabad kereskedelem következtében alakult ki. De jó néhány makrogazdasági és strukturális probléma, mint például a több mint 80%-os infláció, a GDP közel 8,5%-ára rúgó államháztartási hiány, a valuta leértékelődése továbbra is aggodalomra adott okot. Politikai szempontból bár Törökországban akkor már szabad választások voltak, de az emberjogi kérdéseket illetően még mindig nem felelt meg az európai feltételeknek. A hadsereg polgári vezetésének kérdése, a kurd probléma és a Görögországgal való kapcsolat szintén gondot jelentettek. A Bizottság szerint Törökország még nem állt készen a koppenhágai kritériumok teljesítésére. Véleménye szerint azonban az Uniónak továbbra is támogatnia kell

meg Törökország, ha előtte az EU is hasonló tartalmú szerződéseket köt ezekkel az országokkal. Az EU által szorgalmazott Mediterrán Szabadkereskedelmi Övezet megteremtése viszont az Uniós tagországokhoz hasonlóan azonnal megnyitja a török piacot a déli mediterrán országok előtt, míg az ő piacaik csak hosszabb átmeneti időszak után válnak nyitottá Törökország számára. 19

EUROPEAN COMMISSION External relations: Europe and the New Independent States, Common Foreign and Security Policy, External Service Directorate A - Multilateral relations Central planning department for external relations Speaking Points by Dr Fraser Cameron at the German-Turkish conference, Berlin, 22 June 1998

35

Törökország, problémáinak megoldására és az EU kapcsolatok mélyítésére irányuló erőfeszítéseit. Ezért a Bizottság irányelveket javasolt a Vámunió javítására: -

A vámunió konszolidálása

-

A szolgáltatások liberalizálása

-

A telekommunikáció és a törvényhozás harmonizációja

-

A mezőgazdasági termékek piaci hozzáférésének javítása

-

Az emberi jogokkal és humanitárius ügyekkel kapcsolatos párbeszéd élénkítése

-

Az ipari együttműködés növelése

-

A környezetvédelmi együttműködés növelése

-

A fogyasztási politikai együttműködés növelése

-

A közösségi programokban való részvétel növelése

-

A bel- és igazságügyi ügyekben való együttműködés növelése

A Bizottság véleményét sok tagállam elfogadta, bár néhányuk kételkedett Törökország Európai Konferencián való részvétele miatt. Luxemburg A luxemburgi csúcs volt Európa jövőjének fordulópontja, hiszen itt körvonalazódott ki az Európai Unió bővítési folyamata, amely a „kettéosztott” Európa végét jelentette. Az 1997. decemberi luxemburgi csúcs döntése tükrözte a Bizottság Agenda 2000 programjának tartalmát. Luxemburgban az EU ismét megerősítette, hogy Törökország alkalmas a tagságra és úgy döntött, hogy nem csak különleges stratégiát állít fel Törökország felkészítésére, a csatlakozásra, hanem különleges eljárásmódot alkalmaz, hogy felülvizsgálja a szükséges fejlesztéseket. A stratégiának hozzá kellett járulnia az Ankarai Szerződésben javasolt lehetőségek fejlesztéséhez, a vámunió elmélyítéséhez, a pénzügyi együttműködés kivitelezéséhez, a törvények közelítéséhez és az Aquis átvételéhez. Ezen kívül a Tanács számos olyan alapelvet sorolt fel, amely elősegíti a Törökországgal való kapcsolat erősítését.

Törökországot az Európai

Konferenciára is meghívták, de számos olyan előfeltétel előterjesztésre került, amelyet a török hatóságok elfogadhatatlannak találtak. Törökországnak kézzelfogható gesztust kellett volna Ciprussal kapcsolatban tennie, ezzel próbáltak Denktash-ra nyomást gyakorolni, hogy kedvezőbben álljon az ENSZ tárgyalások újrakezdéséhez

36

és a ciprusi közösség részvételéhez a csatlakozási tárgyalásokon. Ezen kívül utaltak a török-görög kapcsolatok rendezésének szükségességére is.20 A török kormány a Bizottság hozzáállását diszkriminatív találta és kihangsúlyozta az ellentétet a más jelöltek számára létrehozott előcsatlakozási stratégia és Törökország „Európai stratégiája” között, amely egyszerűen csak olyan ötletekből állt, amelyek finanszírozása bizonytalan maradt. Ezért, 1997. december 14-én kijelentette, hogy Törökország nem hajlandó olyan ügyeket megvitatni az Európai Unióval, amelyek nincsenek a bilaterális kapcsolatok szerződéses szövegkörnyezetében, addig amíg az EU meg nem változtatja hozzáállását. Törökország minden politikai párbeszédet felfüggesztett az Európai Unióval. Amikor a Török miniszterelnök nem jelent meg az első londoni Európai Konferencián 1998. márciusában, hanem helyette közép-ázsiai államokat látogatott meg, az európai vezetők kezdték belátni, hogy valami konkrétummal kellene előállni Törökország számára, hogy ne veszítsék el befolyásukat, illetve hatalmukat. Azt a megoldást alkalmazták, hogy Törökországnak „jelölt” státuszt adtak, anélkül, hogy a csatlakozás tényleges időpontját meghatározták volna. Cardiff Az Európai Tanács 1998. június 15-16-i cardiffi ülése eredményeképp elkészült az „Európai Stratégia” kiadvány, amit a Bizottság készített Törökországnak. Ez azonban nem tartalmazta csak az évek óta húzódó egyezményeket és javaslatokat, de nem tudta előremozdítani Törökország csatlakozását. Az Európai Tanács megkérte a Bizottságot, hogy vigye véghez ezt a stratégiát, beleérve a hatásos kivitelezésre irányuló bármilyen javaslat előterjesztését. Helsinki Az Európai Tanács 1999. december 10–11-i helsinki ülésén úgy döntött, hogy Törökország olyan jelölt ország, amely kiérdemelte, hogy a többi jelölt országgal azonos feltételek mellett csatlakozhasson az Európai Unióhoz. A Törökországra vonatkozó európai stratégiával és Törökország jelölt országként elfoglalt, az Európai Tanács helsinki ülését követő új státuszával összhangban, ez a határozat az Európai

20

Backgrounder on Turkey’s economy and accession to the EU Press Conference Turkish Desk 22

37

Beruházási Bankra (EBB) vonatkozóan speciális cselekvési programot alakít ki az EK és Törökország közötti vámunió konszolidálására és megerősítésére. Lehetővé kell tennie a fejlődést a Bizottságnak Törökország csatlakozása felé mutató fejlődéséről készített rendszeres jelentéseiben meghatározott, a vámunió megvalósítása és bizonyos vonatkozó jogszabályok hatékony alkalmazása tekintetében érdeklődésre számot tartó, és a Törökországra vonatkozó európai stratégia által meghatározott területeken. 21 A helsinki határozat szerint Törökországnak egy előcsatlakozási stratégiát kell követnie, hogy a csatlakozási kritériumokat teljesíteni tudja. Az előcsatlakozási stratégia a következő elemekre épül: 1. Előcsatlakozási szabályzat, amely jogi alapját képezi a csatlakozási partnerségnek. 2. Csatlakozási Partnerség 3. Átfogó pénzügyi szabályzat 4. Fokozott politikai párbeszéd 5. Az aquis communitaire törvényhozók által végzett vizsgálatának analitikus felülvizsgálásának eljárása. Nizza Törökország először 2000 decemberében, Nizzában vett részt teljes jogú tagjelöltként az Európa Tanács ülésén. A találkozón, Törökországnak elő kellett terjesztenie Nemzeti Programját, aminek alapja a Csatlakozási Társulás volt. A Nizzai csúcs igazi jelentősége, viszont hogy a találkozó végén aláírt Nizzai Szerződés, megállapította az EU 2005. január 1.-étől életbe lépő intézményes kereteit. Ellentétben a találkozó alatt született kijelentéssel, amely az EU és Törökország kapcsolatának szorosabbá fűzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, minden, az EU jövőbeni intézményes kereteire vonatkozó értékelés – mint például a szavazatok súlya a Tanácsban, a Bizottság tagjainak száma, és az Európai Parlament tagjainak száma- már a 27 tagot számláló Európai Unióra vonatkozott, de Törökország nem volt közöttük.

Törökország

a

helyzet

orvoslására

21

irányuló

törekvésének

2000/788/EK - A TANÁCS HATÁROZATA a 2000/24/EK határozatnak az Európai Beruházási Banknak az EK és Törökország közötti vámunió konszolidálását és megerősítését támogató, speciális cselekvési programját kialakító módosításáról (2000. december 4.)

38

a

következményeképp az EU, presztízsmentésként lábjegyzetet adott hozzá „Az Unió Bővítésének Előírásához”, amely leszögezi, hogy az Unió intézményes kereteire vonatkozó táblázatok figyelembe veszik a tagjelölt országokat, akikkel a csatlakozási tárgyalások már elkezdődtek. Ahogy már a Helsinki Európa Tanács ülésének befejezésekor látható volt, 2001. március 8-án az EU Bizottság bejelentette a Csatlakozási Társulást Törökország számára. Miután a Csatlakozási Tanács jóváhagyta a Csatlakozási Társulást, a török kormány 2001. március 19-én a török kormány közzétette saját nemzeti programját az acquis átvételéről. A legfontosabb cél a politikai, koppenhágai kritériumok teljesítése, és Törökország az elmúlt években már több fontos lépést megtett ennek érdekében. Ezek közül a legjelentősebb a 34 cikkelyt érintő Alkotmánymódosítás volt. Új Polgári Törvénykönyvet fogadtak el, amely 2002. január 1-én lépett hatályba. Az EU jövendő intézményes kereteire vonatkozó nizzai értékelésekkel párhuzamosan, a göteborgi Európai Tanács ülésén 2001 júniusában nyilvánvaló célt terjesztett elő: a bővítési tárgyalások elkezdését azokkal az országokkal, akik készen állnak a csatlakozásra 2004-ben. Törökország esetében, a szokásos megállapításokon kívül, az EU utasította Törökországot, hogy be kell vezetnie gazdasági programot, amiről megegyezett az IMF-al (International Monetary Fund), a nemzetközi intézménnyel, amely semmiképpen nem része Törökország és az Európai Unió kapcsolatának. Laenke Az EU egységes valutájának bevezetése előtt a Laenkei Csúcs volt az utolsó találkozó 2001 decemberében. Azon a találkozón, hogy politikai programot biztosítsanak a jövőről szóló vitának, az EU elhatározta, hogy gyűlést hív össze, ahol minden tagjelölt ország, Törökország is részt vesz. Továbbá Laenkenben, az EU két csoportra osztotta a tagjelölt országokat. Az első csoport 10 tagjelölt országból állt, amellyel az EU 2002 végére sikeresen le akarta zárni a csatlakozási tárgyalásokat. A másik két ország esetében, az EU célja az volt, hogy 2002-ben megkezdje a tárgyalásokat velük. Viszont, egy ország még mindig hiányzik ebből a 10+2-es képletből: Törökország. Az elnöki záróbeszédben, az EU a „csatlakozási tárgyalások megkezdésének kilátásáról” beszélt, de a „mikor” és „hogyan” kérdések ismét megválaszolatlanul maradtak.

39

2002. október 9-én a Bizottság kiadta éves jelentését Törökországról. Minden politikai reformot megvizsgáltak ezzel összefüggésben. A török kormány politikai szándékait elismerték, de ugyanakkor a jelentés világosan mutatja, hogy még mindig rengeteg probléma van a reformok hatékony alkalmazásával és a jelentős intézkedéssel, amelyek még mindig bevezetésre vár. A Bizottság a következő javaslatokat tette Törökországgal kapcsolatban, a Stratégiai Tanulmányában: •

Átdolgozott Csatlakozási Partnerség

•

Fokozott politikai párbeszéd, főleg a három érzékeny kérdés (emberi jogok, Ciprus, viták békés rendezése) megvitatásával kapcsolatban

•

Az aquis alapos átvizsgálásának folytatása

•

A Vámunió elmélyítése, elsősorban a szolgáltatások és a közbeszerzések területén

•

Nagyobb hangsúly fektetése az igazság- és belügy fejezeteire és a közösségi programokban való részvétel

•

Az előcsatlakozási támogatások növelése

Brüsszel Az Európa Tanács brüsszeli ülésén 2002. október 24-25-én az állam és kormányfők üdvözölték Törökország előremenetelét a politikai kritériumok teljesítésében. Újra megerősítették, hogy ezzel közelebb kerültek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Felkérték a Tanácsot, hogy készítse el azon alapfogalmakat, amelyek segítenek az Európa Tanácsnak meghatározni Törökország előcsatlakozási stratégiájának következő fázisát, a Bizottság ajánlásai és az Európa Tanács helsinki, laenkei és sevillei ülésének következtetései alapján. Koppenhága Koppenhágában 2002. december 12.-13.-án az Európai Unió meghozta döntését a következő bővítésével kapcsolatban. Lengyelország, Csehország, Lettország,

Észtország,

Litvánia,

Málta,

40

Ciprus,

Szlovénia,

Szlovákia

és

Magyarország 2004. május 1-ével az Európai Unió teljes jogú tagjaivá válnak. Bulgáriát és Romániát illetően 2007-re tűzték ki a csatlakozás időpontját. Az Európa Tanács elismerte az új török kormány elhatározását, hogy további lépéseket tesz a reformok útján, és szorgalmazza, hogy a fennmaradó, politikai feltételek terén fellépő hiányosságokat minél előbb pótolja, de nem csak a törvényhozás terén, de a gyakorlatban is. A végrehatást illetően. Törökország, az Európai Unióval való kapcsolatában történelmi jelentőségű lépést jelentett be, amikor az Európa Tanács azt mondta, hogy „ha az Európa Tanács 2004 decemberében, a jelentés és a Bizottság javaslata alapján úgy dönt, hogy Törökország megfelel a koppenhágai kritériumoknak, az Európai Unió késedelem nélkül megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal.”. Továbbá, a koppenhágai Európa Tanács úgy döntött, hogy Törökország EU taggá válásának segítése érdekében, a csatlakozási stratégiát meg kell erősíteni. A Bizottság „adjon be egy indítványt az átdolgozott Csatlakozási Partnerségre, és erősítse a törvényhozás alapos átvizsgálásának intenzitását. Ezzel párhuzamosan a vámuniót ki kell terjeszteni és mélyíteni kell. Az Unió jelentősen növelni fogja a Törökország számára nyújtott előcsatlakozási pénzügyi támogatást.” Ez a támogatás 2004-től finanszírozzák a költségvetés előcsatlakozási kiadások fejezetén belül. 22

2003. június 5-i állásfoglalásában a Parlament üdvözölte az előrehaladást, melyet Törökország véghez vitt az EU-tagsághoz szükséges politikai feltételek teljesítése érdekében, de úgy értékelte, hogy a csatlakozási tárgyalások elkezdéséhez a feltételek még nem adottak. Néhány képviselő hangsúlyozta az állam átfogó reformjának szükségességét, és aggodalmát fogalmazta meg a hadsereg „túlzott szerepe” miatt. Mindazonáltal hangsúlyozták, hogy bár az Európai Unió politikai értékei – a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok, valamint a vallási és lelkiismereti szabadság – főként Európa zsidó-keresztény és humanista kultúráján alapulnak, tökéletesen elfogadhatók és megvédhetők egy olyan ország által is, ahol a lakosság többsége muzulmán. Más szóval, az Európai Parlament képviselőinek meggyőződése, hogy egy tagjelölt ország meghatározó vallása önmagában nem gördít akadályt az EU-tagság elé. 22

http://www.mfa.gr/english/foreign_policy/eu/eu_relations/enlargement_turkey.html

41

A 2004. január 27-28-án tartott Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának ülésén,

a

görög

elnökség

bemutatta

a

bővítéssel

kapcsolatos

alapelveit.

Törökországgal kapcsolatban a görög elnökség alapelvei a következők voltak: „A görög elnökség igyekezni fog Törökország csatlakozási stratégiáját tovább erősíteni. A török kormányt bátorítani és támogatni fogjuk a meghirdetett reform politikájában és demokratizációjában. A reform folyamatot Törökországban jelentős további források juttatásával segítjük elő. A politikai feltételek teljesítésére irányuló folyamatot továbbra is pontosan figyelemmel kísérjük.” A holland elnökség a következőképpen reagált a Bizottság által Törökországról készített 2004-es országjelentésre, amelyet 2004. október 6-án tettek közzé.23 Az Elnökség első benyomása az volt, hogy a Bizottság alapos és kimerítő jelentést készített, amely megbízható alapját nyújtja a decemberi döntéshozatalnak. A Bizottság még mindig talált néhány hiányosságot, de kijelentette, hogy ha a törvények életbe lépnek, akkor Törökország sikeresen eleget tud tenni a politikai kritériumoknak. Ezért a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolta, de ennek dátumáról nem tett említést, bár 2002 decemberében az Európai Tanács megegyezett, hogy e 2004. decemberi találkozón a Bizottság jelentésének és javaslatának alapján dönt arról, hogy Törökország megfelel-e a koppenhágai politikai kritériumnak. Ugyanakkor arról is döntött, hogy ha Törökország megfelel, akkor azonnal megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások. Magáról Törökország csatlakozásáról határozottan nem szó a döntés, egyelőre a csak az a kérdés, hogy a tárgyalások elkezdődhetnek-e. Ha az Európai Tanács úgy dönt, hogy Törökország megfelel a politikai feltételeknek, és ha természetesen a tagállamok belegyeznek, akkor a csatlakozási tárgyalások megkezdődhetnek 2005 második felében. Az EU-bizottság állásfoglalása elismeri, hogy Törökország komoly erőfeszítéseket tett a demokratikus reformok terén, de hangsúlyozza: ezeket még meg kell szilárdítani, ki kell bővíteni, és a végrehajtásra is komoly figyelmet kell fordítani. A bizottsági jelentés kiemeli a kínzások és a rossz bánásmód elleni kíméletlen küzdelem

23

http://www.europa-web.de/europa/03euinf/10counc/response.htm

42

fontosságát és mindazon jogszabályok határozott betartatását, amelyek a szólás- és vallásszabadságra, a nők, a szakszervezetek és a kisebbségek jogaira vonatkoznak. Brüsszel 2004. december 17-én Brüsszelben az Európai Unió állam és kormányfői megállapodtak, hogy 2005. október 3-án kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A tárgyalások vége nyitott, tehát befejezésük attól függ, hogyan halad Ankara a reformok útján. Eldöntötték azt is, hogy a tárgyalások végcélja a teljes jogú török csatlakozás. Nincs tehát szó köztes státusról. A holland kormányfő, Jan Peter Balkenende az EU soros elnökségének nevében elégedettségét fejezte ki, hogy sikerült megállapodni a legfontosabb kérdésekben. Leszögezte, hogy a tárgyalások megnyitásáról az Európai Bizottság kedvező októberi beszámolója alapján hoztak döntést. José Manuel Durao Barroso, a brüsszeli bizottság elnöke üdvözölte, hogy a tagállamok vezetői "úgy döntöttek, kinyitják az ajtót Törökország előtt". Hangoztatta annak fontosságát, hogy a kormányfők pontos dátumról határoztak, és jelezték, hogy a tagság a cél.24

24

HVG 2004. December 17. 08:11 www.hvg.hu

43

V. Törökország EU csatlakozásának kérdései

5.1.

Törökország Európában

“Az Európai Uniónak nyitottnak kell lennie minden olyan európai állammal szemben, amely tiszteletben tartja értékeit, és elkötelezi magát ezek fenntartása mellett.”25 Az Európai Unió tagságának feltételei ebben a provízióban van megfogalmazva, és hasonló szavakkal éltek a korábbi szerződésekben is az 1957-es Római Szerződés óta. Az államnak “európainak” kell lennie. Támogatnia kell az EU értékeit, amelyeket az alapító szerződés 2. cikkelyében soroltak fel: az emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség és a törvény tisztelete, illetve az emberi jogok tiszteletben tartása. Továbbá a koppenhágai Európa Tanács 1993-ban konkrét kritériumokat állított fel a politikai és szervezeti felépítéssel, a gazdasággal és a tagság iránti elkötelezettséggel szemben, beleértve a politikai, gazdasági és monetáris unió célként való kitűzését. 5.1.1. Törökország európai ország? A kérdés megválaszolása több tényezőn is múlik: a földrajzi elhelyezkedésen, a kultúrán, a történelmen, a Törökország által választott utakon, és azon, hogy más európai országok hogyan fogadják el Törökországot. Az Oszmán Birodalom felbomlása után Törökország területe olyan mértékben lecsökkent, hogy csak a 3%-a esett az európai kontinensre. Bár a török lakosság 11%a, és Törökország gazdasági és kulturális fővárosa Isztambul ezen a területen található. Törökország egyértelműen Európa és Ázsia választóvonalán fekszik,

25

Az Európai Alkotmányt létrehozó szerződés első cikkelye.

44

területe mindkét kontinensnek része. Tehát a földrajzi fekvés önmagában nem elég, hogy megadja a választ. A kultúrát nézve, az a régió, amely ma Törökország szíve az európai civilizáció bölcsője volt. Ahogyan már az első fejezetben kifejtettem, az Oszmán Birodalom fontos tényező volt az európai politikában, sokszor hódítóként szerepelt, mint a legtöbb európai hatalom, és néha szoros szövetségben állt az európai nagyhatalmakkal, mint például Franciaországgal. Az Oszmán Birodalom feloszlása után Mustafa Kemal Ataturk reformjai által, Törökország modern szekuláris állammá alakult. 1949. augusztusában az Európa Tanács Törökországot felvette teljes jogú tagjai közé. Úgy ítélték, hogy Törökország teljesítette a tagság két feltételét – hogy európai ország, és hogy tiszteletben tartja az emberi jogokat, a plurális demokráciát, és a törvény szerepét. A második világháborút követően, a fokozatosan kialakuló hidegháborús helyzetben, Törökország geopolitikai súlyából és stratégiai helyzetéből adódóan is központi jelentőségűvé vált a Nyugati szövetségi rendszer számára. Főként ennek köszönhető, hogy

viszonylag

elmaradott

gazdasági

adottságai,

valamint

az

európai

hagyományoktól jelentősen különböző társadalmi és kulturális öröksége ellenére számos euró-atlanti intézmény mellett az EK-nak is társult tagjává válhatott. Az 1990-es évek fordulóján, a hidegháború befejeződésével és a Szovjetunió felbomlásával alapvetően új helyzet állt elő Törökország számára is. Elvesztette stratégiai helyzetét a NATO-n belül, már nem a létfontosságú oldalszárny többé. Ugyanakkor viszont továbbra is rendkívül fontos geopolitikai helyzetben a három problémás övezet, a Balkán, a Kaukázus és a Közel-Kelet találkozópontján helyezkedik el. Ebből következően egyrészt a törököknek is új szerepet kell keresniük a térségben, ahol kétségkívül egy regionális hatalom pozícióját tölthetik be, másrészt Európának is újra kell gondolnia a török kapcsolatok szerepét és fontosságát. A hidegháború alatt sem kérdőjelezték meg Törökország „európaiságát”, az ország nyugati táborba való integrációja volt a stratégiai cél akkoriban. 1951-ben csatlakozott a NATO-hoz, és az euró-atlanti védelmi rendszer alappillére lett. Az OEEC (később 45

OECD), és az EBEÉ (később EBESZ) és az EBRD tagja lett. Törökország teljes jogú tagja a főbb európai szervezeteknek, az Európai Unió az egyetlen kivétel. Az európai szervezetek hivatalos nyilatkozatai és döntései az évek alatt következetesnek tűntek. Törökországot szívesen látják az Európai Unióban, amint megfelel minden kritériumnak. Több európai kormány viszont kétségbe vonta Törökország európai ambícióit. Számos vita alakult ki az ország mérete, a társadalmigazdasági visszamaradottsága, nem megfelelő emberjogi intézkedései miatt, a várható költségeknek, és bevándorlók áramának, illetve az Uniót felkészületlenül érő bővítés eredményeképpen. Bár a habozás fő okát – a vallási dimenzió eufemizmusára használt társadalmi és kulturális különbségek – csak vonakodással említették. Ennek ellenére, az európai kormányok megegyeztek abban, hogy Törökország stratégiai fontossággal bír Európa számára, és a szoros kapcsolatot fenn szeretnék tartani az országgal. Törökország ez idő alatt egy pillanatra sem vonta kétségbe orientációját Európa felé. Kiharcolta magának a teljes jogú részvételt az európai integráció folyamatában. A törökök joggal hivatkoznak arra, hogy a negatív érzelmek megmaradtak országuk iránt. Ataturk szavait idézve: „A Nyugat mindig előítélettel volt a törökökkel szemben, de mi törökök mindig Nyugat felé haladtunk.”26

5. 2.

Törökország érettsége a csatlakozásra

5.2.1. Politikai érettség Törökország kapcsolatát az európai országokhoz az 1980-as katonai puccs óta különböző emberi jogi kérdések árnyékolták be. Az Európai Parlament és az Amnesty International jelentéseiben számos alkalommal hívta fel a figyelmet ezekre a tényezőkre: ide tartoznak a politikai tevékenységet és a szabad vélemény-nyilvánítást érintő jogi és adminisztratív korlátozások, valamint az ellenzék háttérbe szorítására és a terrorizmus elleni küzdelem során (elsősorban a kurdok ellen) alkalmazott emberi jogokat sértő módszerek.

26

„The West has always been prejudiced against the Turks, but we Turks have always consistently moved towards the West.” (Kemal Ataturk)

46

Bár a térségben (pl. Szíriában vagy Egyiptomban) léteznek a Törökországban előforduló jelenségeknél súlyosabbak is, a török törvénysértéseknek azért szentelnek nagyobb figyelmet az európai médiában, mert az ország évtizedek óta tagja az Európai Tanácsnak, 1987-ben elfogadta például az Európai Emberi Jogi Konvenció 25. cikkelyét a személyes panaszjogról, 1989.-ben pedig részesévé vált az Európai Kínzásellenes Konvenciónak is. A probléma gyökere a demokratikus hiányosságokat és emberjogi kérdéseket tekintve abban rejlik, hogy bár a politikai felelősség a kormányt és a parlamentet terheli, egyik intézmény sem rendelkezett mindenre kiterjedő hatáskörrel. A legjellemzőbb példa erre a kurd-kérdés. A politikai hatalom szuverenitását e kérdés megoldásában a hadsereg vezérkarára ruházta át. Ez azon az ideológián alapult, hogy a kérdésre nem politikai, hanem katonai megoldást kell találni, mivel a problémát igazából nem a kurd kisebbség27, hanem a PKK (Kurd Munkapárt) terrorista tevékenysége jelenti. Ezért a katonai vezetés arra hivatkozva, hogy a belbiztonság fenntartása a legfontosabb, bármilyen intézkedést alkalmazhatott. Az alkotmányos keretet a Nemzeti Biztonság Tanácsa (NBT) jelentette, amely összetétele az államelnökből, a kormány 4 vezető miniszteréből és a vezérkar 5 legmagasabb rangú tagjából állt. Ezzel biztosítva volt a katonaság ellenőrzését a politikai szereplők felett. A Társulási Tanács az Európai Parlament kívánságának eleget téve konkrét lépéseket szabott feltételül a vámuniós tárgyalásokon.28 A probléma nem várt módon oldódott meg. Az országot irányító hagyományos, kemalista elit pártjai az utóbbi időben fokozatosan vesztettek népszerűségükből, 1996 után a 2002-es választásokon is egy mérsékelt iszlámista párt (AKP) győzött. Törökországban Necmettin Erbakan személyében 73 év után egy iszlámista párt vezetője lett a miniszterelnök. Az iszlámisták hatalomra kerülése 1996. júniusában komoly aggályt keltett a nyugati országok vezető köreiben. Felmerült a kérdés, hogy a túlzott Nyugat-orientáltságot bíráló, és a közel-keleti országokkal szorosabb kapcsolatot sürgető iszlámisták vajon milyen irányban fogják befolyásolni az ország 27

A hivatalos álláspont szerint kurd kisebbség mint olyan nem létezik, csupán hegyi törökök. A Ciller vezette kormánynak sikerült is végül 1995. június 23-án elfogadtatnia a parlamenttel az erre vonatkozó indítványát: ennek eredményeképpen megerősítették például a szakszervezeti jogokat, valamint kikerült a preambulumból az 1980-as katonai puccsot a népakaratnak tulajdonító passzus is. Szabadon engedtek e mellett több mint 70 politikai foglyot is. Az intézkedések azonban messze elmaradtak a kívánalmaktól. Benne maradt az alkotmányban például a terrorizmus ellenes törvényként 1990-ben megszületett 8. cikkely, amit nem csak a kurd autonómiatörekvések visszaszorítására tud felhasználni a hatalom, de a kritikus ellenzéki értelmiségiek és polgárjogi aktivisták letartóztatását is 28

47

külpolitikáját, milyen változások fognak bekövetkezni az ország Európához fűződő kapcsolataiban. Az Erbakan vezette Refah (Jólét) Párt, bár sosem kérdőjelezte meg az Európához fűződő gazdasági kapcsolatok fontosságát mindig fenntartással viselkedett, az Európai Unióval, mint intézménnyel szemben. "Az EU ellenességünk azon az eszmén alapul, hogy eltérő a kultúránk, eltérő az identitásunk és az európai országoktól eltérő a gazdasági struktúránk is" -mondta Abdullah Gül, a párt egyik vezetője.29 Ezért a hadsereg és a nacionalista elit kiemelt figyelmet fordított az új kormányzat tevékenységére. Törökországban a kemáli reformokat követően a hadsereg lett a szekularizáció és a nyugati orientáció legfőbb védelmezője, a fegyveres erőknek ezúttal is

30

sikerült az országot megóvni az iszlám világ felé fordulástól, kezdetben

demonstratív lépésekkel, mint például a vezérkari főnök izraeli látogatásával, később éles hangú nyilatkozatokkal, majd végső lépésként Erbakan 1997. júniusi lemondatásával. Hiába tiltották be azonban újra és újra a törökországi iszlám pártokat a kemalista elit nyomására, az bár új néven mindig újraéledt. Az AKP, az iszlamisták jelenlegi pártja viszont átalakult: a korábban vallási alapon működő és európai- ellenes párt szekularizált és a csatlakozást támogató politikai erővé vált. Megőrizte népszerűségét és támogatottságát az elmúlt években, ami javarészt a 2001-es válság utáni gyors talpra állásnak és gazdasági sikereknek, illetve az iraki beavatkozás kapcsán tanúsított magatartásának tudható be. 2002-ig a politikai reformok folyamat meglehetősen lassú volt. Ennek oka, hogy a kormánypártok nem rendelkeztek megfelelő támogatottsággal, és a koalíciók ingatagok voltak. A 2002-ben hatalomra került mérsékelten iszlamista kormány viszont kellőképpen erős támogatottsággal rendelkezett, és ezáltal fel tudta gyorsítani az EU által szorgalmazott reform-folyamatokat. 31 A végrehajtott intézkedések a következők: a halálbüntetés eltörlése, kínzás és embertelen

bánásmód

elleni

védelem,

és

a

börtönrendszer

reformja.

A

gondolatnyilvánítás, egyesülés és sajtószabadsággal kapcsolatban számos közismert

lehetővé teszi. 29 Robins, 1997, 86.o. 30 A katonai puccsok dátumai 1960, 1970, 1980 31 Az AKP-nek 368 képviselője van, a CHP-nek 168, a DYP-nek 4 és 9 független. A fő ellenzéki párt, a CHP, elkötelezett támogatója az uniós csatlakozásnak, így az ebbe az irányba mutató reformokat is támogatja.

48

törvényt eltöröltek, amely az újságírók, tudósok és emberjogi aktivisták szabadságának elvesztését okozták. A drákói szigorítások megszűntek és az új rendelkezések nagyobb felelősségvállalást, és átláthatóságot ígérnek. Az Állami Védelmi Bíróságot, amely az emberi jogok folyamatos megsértésének forrásának számított, úgy ahogy volt eltörölték. Törökország sikereket ért el a bürokrácia és a kormányzat modernizálásában, a parlament szerepének erősítésében, a nemek egyenlőségének kérdésében és a vallásszabadság és vallási jogok javításában. Mindezen lépések jelentős javulást idéztek elő a kurd kisebbség életminőségében. A rádió és televízióadások, illetve az oktatás több nyelvűvé tétele és a kisebbségi csoportok kulturális tevékenysége iránti tolerancia jótékony hatást kell, hogy gyakoroljon a belső etnikai kapcsolatokra. Az elmúlt két év fejleményei minden várakozást felülmúltak a kritizált politikai rendszer átalakítása terén. Átfogó és valóban alapvető reformok valósultak meg a korábbi évek elhúzódó, részleges, látszat-intézkedéseken alapuló kormányzati lépései helyett. Bár még számos lépést kell tenni az európai demokratikus normák teljes körű megvalósítása érdekében– így a meghozott új törvényeket a gyakorlatban alkalmazni is kell – a Bizottság véleménye is az volt, hogy Törökország teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez feltételül szabott politikai kritériumokat. 5.2.2. Gazdasági érettség A Bizottsági értékelés szerint, amely az 1987-es csatlakozási kérelemre készült válaszul, Törökország középtávon nem lenne képes megbirkózni a csatlakozás gazdasági követelményeivel és következményeivel. Bár Törökország 1948-óta tagja az OECD-nek, amelynek a legfejlettebb országok is tagjai, elmaradása tőlük a mai napig jelentős. Az ország Kelet-Európától is sok tekintetben elmarad a gazdasági fejlettségre és infrastruktúrára vonatkozó alapok alapján, bár ez az elmaradás nem olyan jelentős, hogy ez önmagában indok lehetne a második

körben

csatlakozó

országoktól

(Bulgária,

Románia)

való

megkülönböztetésre. Figyelembe kell venni ugyanakkor a regionális különbségeket is: az ország nyugati fele, ahol virágzik a gazdasági élet, megközelíti a görög fejlettségi szintet, ugyanakkor a keleti tartományok rendkívül elmaradottak. A gazdaság fejletlen szerkezete szintén gondot jelentett: a mezőgazdasági szféra az aktív népesség közel 50%-át foglalkoztatta, és nem hatékony: javarészt gépesítetlen 49

kisbirtokokból áll, és a növénytermesztés túlsúlya jellemzi. A csatlakozási kérelem kapcsán készült számítások alapján, Törökország csatlakozása esetén az EK mezőgazdaságilag

hasznosított

területei

54%-kal,

a

mezőgazdaságban

foglalkoztatottak száma 93%-kal, míg a kibocsátás mindössze 10%-kal nőtt volna meg. A ’90-es évek elején az állami vállalatok aránya viszonylag magas volt. A hatékonysági problémákkal küzdő vállalatok jelentősen megterhelték az állami költségvetést, amely deficitje tartósan 10% körül mozgott. A helyzet enyhítésére tervezett átfogó privatizáció lassan haladt előre. Állandósuló problémának tűnt a rendkívül magas inflációs ráta, ami a 80-as évek óta 50% fölött volt, de olykor az évi 120%-ot is elérte. Törökország gazdaságpolitikája hagyományosan az erőteljes gazdasági beavatkozásra épült, a ’80-as évektől meginduló piacorientált reformok, a bel- és külgazdasági liberalizáció, és az EU csatlakozás perspektívái azonban az elmúlt évtizedekben fokozatosan megváltoztatták a követett politikát. Azonban a liberalizációs politika eredményei felemásak voltak, a ’80-as évek első felében tartós 10% fölötti GDP-növekedést produkáló török gazdaság a ’90-es évekre lelassult, az egyensúlyi problémák miatt időről időre válságok vetették vissza a beinduló gazdasági növekedést (1994, 1999, 2001). Az 1999-es válságot követő reformprogram lassan haladt előre a koalíciós kormány eltérő prioritásai és elképzelései miatt, az infláció csökkentése és a közkiadások visszafogása nem volt eredményes. A 2001-es válság után azonban új lendületet kaptak a reformok, a “Törökország Átalakítása Program” átfogóbb és mélyrehatóbb változásokat tűzött ki célul a kritikus területekre vonatkozóan (bankszektor, közfinanszírozás). Az IMF és a Világbank jelentős pénzügyi és technikai támogatása, valamint a 2002ben hatalomra kerülő új - stabil parlamenti támogatottsággal bíró, nem koalíciós – kormányzat alapjaiban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt két évben stabilizálódott a török gazdaság helyzete. Lásd Függelék 3. táblázat Az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye az infláció letörése: a török gazdaság immár több mint két évtizede küzd az 50% fölötti éves inflációval, amit a szinte

50

állandó kormányzati elhatározások ellenére sem sikerült mindeddig normális üteműre csökkenteni. Most azonban a 2001-es 80%-ról 2002-ben 30%, 2003.-ban pedig 20%ra csökkent az éves infláció mértéke, tavaly pedig 30 év óta először 10%-alá, egész pontosan 9,3%-ig süllyedt. Az infláció csökkenését biztató ütemű gazdasági növekedés kísérte. A gazdasági teljesítménye – a 2001-ben bekövetkezett 8,5% visszaesést követően – 2002-ben 7,8%-kal, 2003-ban 5%-kal, és 2004-ben közel 9%-kal növekedett. A stabil gazdasági helyzet következtében 2005. január 1.-én bevezették az új török lírát, hat nullát levágva a régi, elinflálódott valutából. Törökország jelentős mértékben támaszkodik külföldi forrásokra a gazdasági reformok,

és

a

liberalizáció

végrehajtásához.

Részben

a

2001-es

válság

folyományaként 2000 és 2004 között az IMF összesen 31 milliárd USD hitelt, a Világbank további 6,2 milliárd USD hitelt folyósított Törökországnak, az IMF „cserébe” a liberalizáció folytatását és szigorú költségtakarékossági program betartását kívánta meg a török kormánytól.32 Idén új 10 milliárd dolláros készenlétihitel-megállapodás aláírása várható Törökország és az IMF között. Az új elvárások szerint Ankarának tovább kell reformálnia a bankszférát, az adókat, a társadalombiztosítást és a beruházás-ösztönzést. Továbbá racionalizálni kell az agrárgazdaságot is. 33 Az elmúlt évek reformjainak sikere, a fellendülő gazdaság növeli a külföldi és a hazai tőkebefektetők török gazdaságba vetett bizalmát. Folytatódott a privatizáció, amelynek köszönhetően Törökországban az állami szektor aránya az 1980-as 60%-ról mára 20%-ra csökkent. A 2005-ös év fontos év lehet, idén akár 10% alá eshet az állami szektor aránya. A World Economic Forum versenyképességi rangsorában a vizsgált makroökonómiai versenytényezők alapján Törökország Bulgáriával és Romániával nagyjából hasonló pozícióban található, a vállalati versenyképességi rangsorban azonban jóval kedvezőbb helyezést ért el. Lásd Függelék 4. és 5. táblázat

32

A válságból való kilábalást is segítő hatalmas hitelösszeg mögött elsősorban Törökországnak (az USA szempontjából) a térségben betöltött stratégiai szerepe húzódott meg. 33

HVG 2005. április 2. 23-24. oldal

51

5.2.2.1.

Mezőgazdaság

Továbbra is jelentős szerepet tölt be a mezőgazdaság Törökország gazdaságában, bár évről évre csökkenő részesedéssel: a mezőgazdaság a munkaerő 30%-át foglalkoztatja, az ágazat 2003-ban csak 12%-ban részesedett a hazai össztermékből (GDP). Az EU aktív népességének 5,4% dolgozik a mezőgazdaságban, ami 10,4 millió embert jelent (ebből 4 millió a 10 új tagállam), míg Törökország esetében ez 7 millió főt tesz ki, azaz a csatlakozás csaknem 70%-kal növelné meg a jelenlegi mezőgazdasági népességet. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a mezőgazdaságból élők aránya Törökországban is csökken, ezért a csatlakozás időpontjára valószínűleg már jóval alacsonyabb lesz ez a szám. Lásd Függelék 6. táblázat A 39 millió hektárnyi termőterület az EU-25 termőterületének 23%-át teszi ki, a 3 millió mezőgazdasági termelőegység (javarészt családi gazdaság) nagyjából hasonló arányt tesz ki. Jelentős részt tesznek ki az önellátó gazdaságok, amelyek termelékenysége alacsony, és termékeiket alig vagy egyáltalán nem értékesítik a piacon. A termékstruktúrában jelentős szerepet töltenek be a termelőfelület egyharmadán termesztett gabona-félék. Ennél is fontosabb a zöldség- és gyümölcstermesztés: Az ország zöldségtermesztése az unió össztermelésének 40%-át teszi ki, amivel messze a legnagyobb termelő lenne az Unióban, 20%-ot kitevő gyümölcs-termesztése, pedig Olaszország és Spanyolország után a harmadik helyet biztosítaná számára. Jelenleg is magas vámok védik a török agrárszektort, 2000 óta azonban az agrár reformprogram keretében próbálják növelni a szektor versenyképességét és csökkenteni az állami beavatkozást. A reform keretében: •

csökkentik a hazai árakat

•

az ártámogatási rendszerről a gazdálkodók közvetlen jövedelem-támogatására állnak át (vagyis a jelenlegi uniós gyakorlathoz közelítik a rendszert)

•

egyszeri kifizetéssel ösztönzik a dohány- és mogyoró-termesztőket a más terményre történő áttérésre

•

az

állami

termelőszövetkezeteket

önfinanszírozó

próbálják felváltani •

a fogyasztás növelésére ösztönző kampányt folytatnak. 52

magán-szövetkezetekkel

5.2.2.2.

Külkereskedelem

Jelentős változáson ment át az elmúlt években a török export orientációja és szerkezete. A kivitel a kereskedelmi liberalizációnak köszönhetően a Közel-Kelet helyett egyre inkább Európába irányul, és a magasabb hozzáadott-értékű, technológiaintenzív termékek aránya jelentősen megnövekedett.34 Ugyanakkor továbbra is a textilipari termékek adják az export 40%-át. 2003-ban Törökország áruexportjának 58%-a irányult az EU-25-be, míg importja 52%-a érkezett onnan. Az EU harmadik országba irányuló kereskedelmének 2,5-3%-át bonyolítja Törökországgal, amely ezzel a 6-7. helyen áll a kereskedelmi partnerek rangsorában. Lásd Függelék 7. Táblázat és 8. Táblázat Törökország a vámunióval vállalta a Közös Kereskedelempolitika alkalmazását, amit javarészt

teljesít

is.

Ugyanakkor

néhány

uniós

partnerrel

hiányzik

a

szabadkereskedelmi megállapodása, illetve az uniós GSP rendszer teljes alkalmazása sem történt még meg. A vámunió nem zárja ki kereskedelmi védőintézkedések alkalmazását a partnerek között – ez a közös piac esetében már nem lehetséges. A csatlakozás kiterjesztené mindezt más területekre is (pl. mezőgazdaság), illetve az acquis átvétele a még fennálló nem tarifális korlátozásokat is megszüntetné. Törökország agrárexportja 2003-ban 4,2 milliárd eurót tett ki (az összexport 8%-a), míg importja 3,9 milliárdot tett ki (az összimport 5%-a). Az agrárexport 46,5%-át a gyümölcs és zöldség tette ki. Az EU-25-tel szemben jelentős, 1,1 milliárd eurós agrártöbbletet ért el. A vámuniónak nem képezi részét az agrárszektor, a kereskedelem liberalizálása erősen egyoldalú: míg az Unió jelentős preferenciákat nyújt Törökországnak, a török agrárexport 70%-a vámmentesen jut be az uniós piacra, a török agrárpiac továbbra is meglehetősen zárt, különösen az élőállat és állati termékek piaca, ahol gyakorlatilag importtilalom van érvényben.35 A csatlakozást megelőző időszakban Törökországnak is fokozatosan liberalizálnia kell mezőgazdaságát, a közép-kelet-európai országokhoz hasonlóan. Számos szektorban (gyümölcs, zöldség) már most versenyképesek a török termelők, a gabona 34

Ez elsősorban a gép és közlekedési eszköz árucsoportnak köszönhető, amelynek részesedése az EUba irányuló exportban 1998-as 19%-ról 2003-ra 29%-ra nőtt. 35 Szigetvári Tamás – Törökbefogadás –Törökország csatlakozásának kérdései 20-21. oldal

53

és hústermelés esetében azonban a liberalizációt csak a szektor átalakítása, modernizációja mellett érdemes végrehajtani, illetve a hústermelés esetében az állategészségügyi előírások betartása jelent komoly feladatot.

5.2.2.3.

2004-es ország értékelés

A 2004-es jelentésben lényegesen kedvezőbb képet kapunk Törökország gazdaságáról, a belső piachoz történő alkalmazkodásról. A gazdaság intézménye és szabályozási háttere jelentősen modernizálódott az elmúlt években. A Török Nemzeti Bank és a Pénzügyi Felügyelet függetlensége megnőtt, a pénzügyi szektort érintő szabályozások közeledtek az uniós szabályokhoz. Az állami beavatkozás mértéke csökkent (pl. az állami bankokra gyakorolt politikai befolyás mérséklődött). A közösségi acquis átvétele és alkalmazása ugyan a csatlakozási tárgyalások megkezdése után válik csak aktuálissá, a Bizottsági jelentések azonban más most is részletesen értékelik az egyes területek helyzetét, illetve az elmúlt években elért eredményeket. Általánosságban megállapítható, hogy Törökország számos területen igen kedvező pozícióban van – különösen a vámunióval összefüggésben lévő fejezetek esetében – a legtöbb fejezet esetében azonban még igen sok tennivaló áll előtte. Az elmúlt években a legtöbb eredményt a tőke szabad mozgása, az adózás, a gazdasági és monetáris unió, és az energetika harmonizálásában érték el. Az áruk szabad mozgása területén az acquis átvétele előrehaladott állapotban van, bár nem teljes, és az alkalmazás is egyenetlen. A közbeszerzési eljárásról szóló törvény nincs összhangban az uniós követelményekkel, és számos technikai akadály nehezíti a szabad áruforgalmat.

5.2.2.4.

Társadalom

Törökországban a ’80-as, ’90-es évek liberalizációs- és reformpolitikája, bár gazdasági

értelemben

megalapozta

a

növekedést,

komoly

társadalmi

következményekkel is járt. A folyamat eredményeképpen a munkavállalók jelentős része ma minimálbérért dolgozik. Jóllehet a nettó minimálbért 2002. júliusában 184 millió török lírában (kb.111 euró) határozták meg, az infláció mérséklődése ellenére a

54

reálbérek továbbra is csökkennek. Csökkenő munkakereslet miatt amúgy is alacsony aktivitási arány tovább csökkent (51%-ról 45,5%-ra), a munkanélküliség ugyanakkor nőtt (7,7%-ról 10,5%-ra). A fiatalok között a munkanélküliségi ráta meghaladja a 20%-ot. További probléma, hogy a gazdasági növekedés területileg is egyenlőtlenül oszlik meg, míg a nyugati országrész az elmúlt évtizedben gyors fejlődének indult, (itt a munkanélküliség 10% alatt van, amely kevesebb az EU átlagnál), a keleti (anatóliai) részek elmaradottsága nem csökken (itt viszont a munkaképesek 60-70%-ának nincs állása). Jelentős a vidékről a városokba áramlás a jobb életkörülmények miatt, ami tovább növeli a nagyvárosok zsúfoltságát, a szociális problémákat és a munkanélküliséget is. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a társadalmi háló még erős Törökországban, az erős családi-rokoni kötődések valamelyest enyhítik a szociális ellátórendszerre nehezedő terheket. A társadalmi problémák még kezelhetőnek tűnnek a jelenlegi növekedés tartós fennmaradása mellett, viszont ha a fejlődés esetleg megtorpan, az súlyos társadalmi következményekkel járhat.

55

5.3.

A lehetőségek – avagy a csatlakozás mellett szóló érvek

Nincs kétség afelől, hogy Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz nem csak komoly kihívásokkal, hanem új lehetőségekkel és előnyökkel járna mind az EU-nak, mind Törökországnak. Sőt Törökország visszautasításának árát és más negatív következményt is meg kell vizsgálnunk. 5.3.1. 5.3.1.1.

Mit nyer az Európai Unió Törökországgal? Politikai érvek

Törökország felvétele az Európai Unióba kétségbevonhatatlan bizonyítékul szolgálna, hogy Európa nem egy zártkörű „Keresztények Klubja”36. Bizonyítaná, hogy az Unió alapvetően inkluzív és toleráns társadalom, amely erőt nyer a megosztottságából és a szabadság, demokrácia, törvény hatalmának általános értéke és az emberjogok tisztelete tartja össze. Európa felbecsülhetetlenül fontos szerepet kaphatna a „Nyugat” és az iszlám világ kapcsolatában. Az Unió számára széleskörű elismertséggel járna, bizonyítaná szavahihetőségét, és növelné „csendes erejét” a világ minden táján. A török tagság továbbá az iszlám és a demokrácia összeférhetőségének bizonyítékául szolgálhatna. Igaz, hogy Törökország esete egyedülálló, ezért nem lehetne egyszerűen csak más iszlám országokra is alkalmazni ezt a modellt. Viszont a sikeres csatlakozás megmutatná az iszlám világnak, hogy van lehetséges megoldás arra, hogy hogyan lehet a vallást és hagyományokat a modern társadalmak általánosan elfogadott alapelveivel ötvözni. Törökország csatlakozása új dimenziót nyitna az EU külpolitikájának a KözelKeleten, Közép-Ázsiában, a mediterrán és a dél-kaukázusi térségben. A Közel-Kelethez speciális érdekek fűződnek Európa részéről, mind történelmi okból, mind pedig azért mert befolyása van az európai biztonságra. Eddig Európa csak kisebb szerepet játszott a Pakisztán-Izrael konfliktus megoldásában. A török tagság kétség nélkül növelné az Európai Unió súlyát Közép-Ázsiában. Hasonló lehetőségek rejlenek a Fekete-tenger medencéjénél, a dél-kaukázusi területen

36

„Christian Club”

56

és Közép-Ázsiában, ahol az EU nem nagyon volt jelen, viszont Törökország földrajzi, kulturális, vallási és nyelvi okokból kifolyólag aktív szereplő volt. Általánosságban az az elvárás, hogy Törökország csatlakozása megerősíti az EU politikáját délen, a Finnország által kezdeményezett „Északi dimenzió”-hoz, egy „Déli dimenzió” fog társulni. Az is felmerült, hogy a török tagság Európát bevonná a közel-keleti konfliktusba. A térség folyamatai már így is hatással van Európa stabilitására és biztonságára, akár van Irakkal, Iránnal, Szíriával közvetlen határa, akár nincs. Törökország, kihasználva előnyös helyzetét, hogy Eurázsia szívében fekszik, és mint a Közel-Kelet nyugati pillére, mindenképpen vitathatatlan előnyt jelentene az európai akciók számára. A Európai Biztonsági és Védelmi Politika (ESDP) számára Törökország jelentős katonai hozzáértése és az ország továbbító bázisként jelentőssége, fontos és szükséges eszköz lenne. Továbbá Törökország aktívan részt vett az Európa Jövője Konferencia(Convention to the Future of Europe) munkájában, az ESDP hatékonyságának és készségeinek növelése érdekében, hogy fel tudja venni a versenyt a mai nemzetközi biztonsági kihívásokkal. Mint az egyik legerősebb, és második legnagyobb haderővel rendelkező NATO partner, Törökország nagy értéket képviselhetne az európai védelmi rendszer számára. Sokan vitatják a stratégia szempont jelentőségét, és azon a véleményen vannak, hogy Törökország EU tagsága nem európai, hanem rövid távú amerikai érdek.37 5.3.1.2. Gazdasági, társadalmi érvek Azon kívül, hogy erősítené az Unió politikai és biztonsági szerepét, Törökország Európa gazdasági súlyát is növelné a világban. Ha a török gazdaság továbbra is adóságokkal és egyenlőtlenségekkel küzdene egy ideig, akkor is hatalmas potenciállal rendelkezik. Az ország nagy, tekintélyes erőforrásokkal és fiatal, jól 37

“Nem véletlen, hogy Törökország EU csatlakozása az amerikai külpolitikai prioritásai között is megjelenik, mivel Washington ebben látja a török demokrácia és a piacgazdaság megerősödésének garanciáját. Az amerikai érdekeknek megfelelően – de jelentős részben az európai elképzelésekkel is megegyezően - így (i) Törökország betöltheti a térség biztonságának szavatolásában neki szánt szerepet, (ii) a török modell irányadó lehet a közép-ázsiai köztársaságok számára is, a szekuláris, nyugati típusú berendezkedés mintája az Irán által nyújtott iszlám államformával szemben és (iii) Törökország betöltheti a fundamentalizmussal szembeni ütközőzóna szerepét a régióban.” Szigetvári Tamás: Törökbefogadás

57

képzett és magas végzettségű munkaerővel rendelkezik Jelenlegi közel 70 milliós lakosságával, folyamatosan növekvő vásárlóerejével, Törökország potenciálja az EU tagállamok áruinak piacaként fontossá fog válni. A Baku-Tbilisi-Ceyhan kőolaj vezeték a világ egyik legnagyobb kőolaj és földgáz forrása, amely Törökországot az energia

ellátás

szempontjából

az

egyik

kulcsfontosságú tranzit országgá teszi. Sőt, a szomszédos országokban található több tízmillió török segíthetne Európának hozzáférni a közép-ázsiai és szibériai régió erőforrásaihoz. Európa egyre öregedő lakossága kiegészülhetne a fiatal török lakossággal, amelynek harmada 25 éven aluli. Tehát kedvezően hatna egy 70-80 milliós fogyasztói táborral rendelkező fiatal és dinamikus ország belépése az elöregedő európai gazdaságok számára,

Európának

versenyképességének

érdekében és

szociális

áll

hogy

ezáltal

ellátórendszerének

biztosítsa

jövőbeli

fenntarthatóságát.

A

csatlakozást támogatók szerint már most is 12 millió muzulmán él az Európai Unióban, és számuk a török csatlakozás nélkül is növekedni fog. Lásd Függelék 11. táblázat

5.3.2. Törökországnak szüksége van Európára Recep Tayyip Erdogan, török miniszterelnök többször is hangsúlyozta, hogy Törökországnak saját érdekében kell alávetnie magát az átfogó reformoknak, nem pedig Brüsszel kedvéért. Az elmúlt három évben két jelentős alkotmány-módosítást és nyolc törvény-csomagot fogadott el a török parlament. • Ennek keretében megerősödött a hadsereg fölötti civil kontroll, a NBT elvesztette végrehajtóhatalmát, és tanácsadó testületként funkcionál. Az Állami Számvevőszék immár átvilágíthatja a katonai kiadásokat is, a Honvédelmi Minisztérium külön alapjait is beolvasztották a költségvetésbe. A védelmi kiadásokat visszafogták, 2004ben először költöttek többet az oktatásra (a GDP 3,06%-a), mint a hadseregre (2,59%).

58

• Visszavonták a Legfelsőbb Oktatási Tanácsból és a Legfelsőbb Audio-Vizuális Tanácsból a hadsereg képviselőit. A katonai bíróságok nem ítélkezhetnek már civilek fölött (bár egyes bűnesetek továbbra is kivételnek számítanak). Mindezek ellenére a hadserek informális befolyása a politikára továbbra is erős maradt. • A jogrendszer is átalakult, új büntető és polgári törvénykönyvet fogadtak el, alkotmányba iktatták a nemzetközi és európai emberi jogi konvenciók primátusát a jogrendben. Eltörölték a halálbüntetést, javítottak a fogva tartás körülményein. • Az általános szabadságjogok érvényesülése érdekében is számos változás történt, a szabad vélemény-nyilvánításra vonatkozó korlátozások jelentős részét eltörölték (bár ezen a téren vannak még tennivalók), új sajtótörvényt fogadtak el, amely már nem tartalmazza olyan korábbi szankció-lehetőségeket, mint például a nyomdagépek elkobzása. • Törölték az alkotmányból a kurd nyelv használatának tilalmára vonatkozó szabályokat, és engedélyezték a kurd nyelvű rádió és tv-adások sugárzását, illetve a kurd nyelv oktatását is, bár még számos korlátozás fennmaradt ezen a téren. A kurd területeken 15 évig hatályban lévő rendkívüli állapotot is megszüntették 2002-ben. • Az új büntető törvénykönyv a női egyenjogúság jegyében büntethetővé tesz számos, a hagyományokban és a szokásjogban elfogadott vagy támogatott cselekményt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Törökországban több reform született az elmúlt két évben, mint az egész évtizedben. Az ország politikai és törvényhozási rendszere alapvetően megváltozott. Ennek és a demokrácia, emberi jogok és a jogrend területén elért sikerek tükrében, az Európa Tanács 2004 tavaszán úgy döntött, hogy, hogy véget vet az országgal szemben 1996 óta alkalmazott monitoring folyamatnak. Törökország kurd állampolgárai sokat nyertek a reformintézkedéseken, épp ezért ők Törökország EU csatlakozásának egyik legerősebb támogatói. A társulási folyamat bukása komoly visszalépést jelentene a török kurdok számára, hogy megtalálják a megfelelő helyet hazájukban. A radikális csoportok kezére játszaná őket. Ebben az összefüggésben egyrészt a török, másrészt a szomszédos állambeli kudok kívánságát is észben kellene tartani a az egész régió biztonsága érdekében. Törökország Görögországgal való kapcsolata folyamatosan javult az elmúlt évek alatt. Görögország most már támogatja Törökország EU tagságát. A számos bilaterális probléma megoldására irányuló törekvések adottak, és a két külügyminiszter feltáró

59

tárgyalásokat folytat az Égei-tengerrel kapcsolatos vitákról. Tehát a török csatlakozási tárgyalások megkezdése nagy részben hozzájárulhatna a megoldáshoz. A környező országokkal való kapcsolatra is jó hatással lenne Törökország EU csatlakozása. Főleg Örményországgal kapcsolatban remélhető, hogy a határok megnyitása és a bilaterális kapcsolatok javítása lehetővé válik. 5.3.3. A fel-nem vétel beláthatatlan következményei Törökország számára az Európához való csatlakozás identitási kérdés. Törökország számára az Európához tartozás identitási kérdés. Míg a norvégok számára az EU tagság visszautasítása nem befolyásolja önértékelésüket, a közép- és kelet-európai országok esetében európaiságukhoz nem fér kétség pedig, bár már fokozottabban

jelentkezik

az

Európához

tartozás

problematikája,

addig

Törökországnak mind földrajzi fekvése, mind iszlám gyökerei miatt meg kell küzdenie európai identitásáért. Éppen ezért Törökországban bármilyen az EU-val kapcsolatos hír nagy, sőt túlzott jelentősséggel bír. Ez történt a társulási szerződés (1963), majd a csatlakozási kérelem (1987) és annak elutasítása kapcsán is. A vámuniós megállapodás (1996) aláírását a török kormányzat és a sajtó is úgy értékelte, hogy a következő lépés a csatlakozás, a teljes jogú tagság megszerzése lesz. A túlzott optimizmus oka az volt, hogy az évekig tartó huzavona során a vámunió szerepe úgy jelent meg a török politikai közéletben, mint a kulturális identitás alapja, az európai és az iszlámút közötti sorsdöntő választás. A vámunió terheit úgy tüntették fel, mint a jövendő tagságért hozott áldozatot. Törökország a keleti bővítést megelőző 1996-97-es megbeszélések során is hangsúlyozták szándékukat, több mint 3 évtizedes várakozás után megérdemlik a teljes jogú tagságot véleményük szerint. A Törökországnak a luxemburgi találkozón tett ajánlat, avagy az újonnan létrehozandó Európai Konferenciában való aktív részvétel, amit a csatlakozás ígérete helyett kaptak, természetesen mélységesen felháborította a törököket. A döntés halogatását egyre inkább egyértelmű elutasításnak vélte a muszlin lakosság: az Európai Unió keresztények klubja, a bekerülés nem lehetséges, inkább az iszlám felé kellene fordulni. Az iszlám orientációjú pártok népszerűsége és kormányra kerülése is jórészt ennek volt betudható. Tehát a csatlakozás elutasítása következményeként a megindult reformfolyamat megszakadhatna, egy destabilizálódó Törökország, pedig komoly politikai problémát 60

és gazdasági kárt jelentene az Uniónak. Nagy valószínűséggel egy többletjogokat adó, de a teljes tagságot nem biztosító „kibővített társult tagság” az elutasítással egyenértékű –elfogadhatatlan – döntés lenne a törökök számára. A felsorolt számos a török kormány és társadalom által a csatlakozás irányában tett erőfeszítés tükrében világos, hogy mekkorát csalódna Törökország, ha elutasító választ kapna. Ha az Európai Bizottság kedvezőtlen döntést hoz, az igazolni fogja Törökország feltevését, miszerint Európa kirekeszti őt, hiába tesz majdnem tökéletesen eleget a tagsági feltételeknek, a majdnem csak kifogásként szolgál, az igazi ok: a kulturális és társadalmi különbségek. 5.4.

A kihívások – avagy a csatlakozás ellen szóló érvek

Törökország hatalmas, szegény és muzulmán. Ez a három tényező teszi Törökország csatlakozását kihívássá az Európai Unió számára, aggályokat és visszautasítást keltve Európa sok területén. 5.4.1. A csatlakozás hatása az Európai Unióra Ha 2005-ben megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, Törökország csatlakozása leghamarabb körülbelül 10 év múlva válna lehetővé. Akkorra mind az Európai Unió, mind Törökország alapvető változásokon fog keresztül menni. 2015-ben az Európai Uniónak legalább 28 tagja lesz (EU 25 és Bulgária, Románia, Horvátország), a többi balkán állam helyzete a régió politikai és gazdasági fejlődésétől függ. Törökország ez alatt mélyíti és szélesíti a változási folyamatokat, minthogy a csatlakozási tárgyalások sikeres lezárása a tagsági követelmények teljesítésétől fog függeni. A csatlakozási tárgyalások megkezdése várhatóan a török gazdaság fellendülésével jár, ezáltal javulhat az ország versenyhelyzete az EU országokkal, főleg az új tagokkal szemben. A csökkenő születési arány ellenére Törökország népessége 2015-re meg fogja haladni a 80 milliót, amely majdnem egyenlő Németország népességével, és körülbelül 14%-a az EU új teljes népességének. Az Uniót és Törökországot övező bizonytalan tényezőket nézve nehéz pontosan megjósolni, hogy a török tagság milyen következményekkel járna az Európai szervezetek működésesére, a politikai unió tervére és az EU költségvetési politikájára nézve. 61

4.1.1.

Intézményi következmények

Világos, hogy a népesség számára alapozott szervezeti felépítés Törökországnak jelentős nyomatékot adna a mostani „nagy négyessel” (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország) szemben. Ez gyakorlatban a jelenleg 732 fős Európai Parlamentre vonatkozik, ahol Törökország népessége alapján várhatóan hasonló mennyiségű, 96 helyre lenne jogosult, mint Németország, viszont a jelenlegi tagországok – elsősorban a nagyok és közepesek – helyeinek száma jelentősen csökkenne. Igaz, a nagy létszám hatását csökkentené az a tény, hogy a szavazás az EP-ben alapvetően politikai irányvonalat követ, és nem a tagállamok nemzeti helyzetét. Ami az Európai Bizottságban történő szavazást illeti, az új alkotmányos szerződés minőségi többségű döntés rendszere a legtöbb esetben megköveteli az 55%-os többséget, amelynek az EU népességének 65%-át kell képviselnie, ahhoz, hogy egy döntés megszülessen. Ez finom egyensúlyt teremt a tagállamok egyenlősége és a demográfiai súlyuk között. Törökország ugyanolyan helyzetben lenne, mint Luxemburg vagy Málta a szavazási rendszer első sorában, és Németországgal vagy más nagy országgal a másodikban, ezzel jelentős hatalmat kapna főleg a blokkoló kisebbség alakításában. Másrészről a konszenzusos elv megtartása fontos uniós működési területeken, mint például a közös kül- és biztonságpolitika, védelempolitika és költségvetési politika, csökkenti a tagországok népességének jelentőségét az Unió döntéshozatalában. Törökország csatlakozása nem valószínű, hogy bármilyen hatással is lesz az Európai Bizottság összetételére, hiszen addigra a döntést a csökkentett számú biztos hozza, és bevezetik az egyenlő alapú rotációt is, bevezetik. Az EU-ban lévő három fő szembenállás – nagy tagállam vs. kicsi; szegény vs. gazdag; föderalista vs. intergovernmentalist (kevésbé szoros integráció hívei) – tekintetében Törökország hatását könnyebb előre jelezni. Nagy országként helyreállítaná a 2004-es bővítéssel a kis országok irányába való eltolódást. Gyenge gazdaságának köszönhetően csökkentené az átlagos gazdasági színvonalat az Európai Unióban, az EU-t, mint egészet ezzel szegényebbé téve, és ezzel növelné a gazdagabb

62

tagok hozzájárulási kötelezettségét és csökkentené a szegényebbek támogatási összegét. Várhatóan a status quo híve lenne az integráció mélyítésének kérdésében. Az EU bővítésével egyre jelentősebb erőt képviselnek az Unióban a kohéziós országok (ahol a nominális GDP/fő nem éri el az EU átlag 90%-át). Az EU-15-ben Spanyolország, Portugália és Görögország súlya viszonylag csekély volt, a keleti bővítéssel azonban relatív szegény országok csatlakoztak, így jelenleg már az Unió lakosságának közel 30%-a kohéziós országban él. Ezt az arányt tovább növeli Románia és Bulgária csatlakozása, nem beszélve Törökország csatlakozásáról, bár ekkor az EU átlag-jövedelem már olyan mértékben csökken, hogy az eredeti kohéziós tagok közül Spanyolország biztosan kikerül a kedvezményezettek közül. A nyugatbalkáni országok EU-tagsága tovább növelné a kohéziós országok számát és súlyát. Lásd Függelék 9. táblázat 5.4.1.2.

Hatás a politikai unióra Szó volt már arról, hogy Törökország felvétele a végét jelentené a politikai

unió és az Egyesült Európa víziójának. Mindenképpen igaz, hogy ha csatlakozik egy nagy muzulmán ország, egyedi földrajzi fekvéssel, és erős érdekeltséggel a középázsiai, dél-kaukázusi és közel-keleti régióban, akkor az Európai Unió profilja és külpolitikai orientációjára való befolyása megváltozik. Ha az Egységes Európa kérdését nézzük, akkor az európai terv minden bővítéssel megváltozott, főleg az első fordulónál 1973-ban, amikor Nagy-Britannia, Dánia és Írország csatlakozott az Európai Közösséghez. A szoros politikai uniót, amely akár valósággá vált a hat alapító állam számára, nehéz elképzelni egy olyan homogén csoport számára, mint a mostani 25 tagállam. Vitatkozni lehet arról, hogy a tagállamok közti megosztottságot az EU jövőjét illetően hogyan lehet leküzdeni. Ilyen összefüggésben a török csatlakozás – a 10 új tag ráadásaként – valószínűleg nehezíti a konszenzusos megoldás megtalálását, de az alapvető vitában aligha idéz elő minőségi változást. Törökország más nemzetközi intézményekben való részvételét tekintve, valószínűleg felelősségteljesen és együttműködően fog viszonyulni az Európai intézményekhez, ugyanakkor határozottan és nyomatékosan fogja képviselni érdekeit.

63

5.3.1.3.

Költségvetési következmények

A török csatlakozás pénzügyi költségeit nézve, lehetetlen ebben a stádiumban konkrét jóslatokba bocsátkozni. A pesszimisták szerint az uniónak 2025-ig akár évi 28 milliárd eurójába is kerülhet a törökök felzárkóztatása. Éppen ezért több európai politikus úgy gondolja, hogy az EU összeroppanva egy ilyen méretű ország súlya alatt. Az optimistábbak szerint az Európai Uniónak évi legfeljebb 18-20 milliárd eurójába38 kerülne, ha a törökök most csatlakoznának. Az uniós és török szakértőkből álló vegyes bizottság számításai szerint, ha 2015-ös belépéssel számolunk, akkor 2020 körül 15 és 20 milliárd euró lenne a nettó török költségvetési teher, ami az akkorra jósolható uniós GDP 0,20%-ával lenne egyenlő. Ez az összeg igen is jelentős, de vállalható a dokumentum szerint, amely megcáfolja azt, hogy az EU összeroppanna Törökország súlya alatt. A Törökországnak adott támogatások jellege és mértéke számos változótól függ, mint például az EU regionális és mezőgazdasági politikája és a költségvetési megoszlása a csatlakozás idején. Valószínű, hogy addigra az Unió költségvetése a jelenlegi EU GDP 1,24% és a hat fő hozzájáruló ország által javasolt 1% között fog mozogni, amely lehetetlenné teszi a költségvetés kiterjesztését. Ráadásul a transzferek a fogadó ország GDP-jének 4%-on való maximalizálása akkor is érvényes lesz. Végül az új tagok felé támasztott növekvő elvárások fényében, nyitva marad a kérdés, hogy mennyire érvényesül majd a szolidaritás elve az Unióban. A törökök részéről sok múlhat az ország gazdasági fejlődésén a következő tíz évben. Sokan úgy gondolják, hogy a csatlakozási tárgyalások által keltett bizalom azonnali előnyöket hoz, mint például külföldi direkt befektetéseket, 5-6%-os fenntartható növekedést és a török gazdaságra eddig oly jellemző periodikus válságok megszűnését. Másrészről a jelentős török mezőgazdasági szektor továbbra is komoly gondot jelenthet, a folyamatos összevonások ellenére, mint ahogyan városi és külsőt területek közötti regionális egyenlőtlenségek is. A részletek viszont a belépés idején meghatározó körülményektől és a csatlakozási tárgyalások eredményétől függenek.

38

a 2 milliárdos török befizetés nélkül

64

Várhatóan megemelkednek a jelenleg Törökország által kapott uniós támogatások, ha a csatlakozási tárgyalások megkezdődnek.39 Valószínűleg nem számíthat a keleteurópai előcsatlakozási alaphoz hasonló mértékű támogatással, mivel ez 2 milliárd euró fölötti támogatást jelentene évenként, ha hasonló egy főre jutó támogatási összeggel számolunk. Mivel Törökország nem transzformációs ország, és a kelet-európai országok a támogatást a piacgazdaságra való átállás segítésére kapták, ezért nem is lenne rá jogosult. Jelenleg körülbelül 300 és 500 millió euró közötti nagyságrend valószínűsíthető.40 Lásd Függelék 10. Táblázat Nehéz megbecsülni Törökország belépésének költségvetési következményeit, mivel ez esedékessé legkorábban a 2007-2014-es költségvetési időszakot követően válhat, és addigra valószínűleg a költségvetés elvei és keretei is jelentősen megváltoznak. Az ország mérete és gazdasági fejlettségi szintje alapján mindenképpen jelentős nettó kedvezményezett lenne: Törökország egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson az EU-25 28,5%-át teszi ki, amely megegyezik a román és a bolgár szinttel. Több költségelemzés is készült. A becsült költségek az agrártámogatások esetében a phasing-in periódus hossza, a strukturális támogatásoknál a GDP arányosan meghatározott abszorpciós képesség függvényében változnak. Az EB háttértanulmánya (Európai Bizottság, 2004b) 2015-ös csatlakozással, de a 2025-re (a teljes kifizetési jogosultság időpontjára) vonatkozóan a következő kiadásokkal számol:41 • A mezőgazdaság esetében 2015-ös csatlakozással és az új csatlakozóknál alkalmazott 10 éves átmenetet figyelembe véve a jelenlegi CAP és a vidékfejlesztési támogatási rendszer kiterjesztése Törökországra 2025-ben 8,2 milliárd eurót (2004-es ár) jelentene. • Az EU átlag kevesebb, mint 30%-át kitevő GDP-jével Törökország jelentős összegekre lenne jogosult a Strukturális és Kohéziós Alapokból is. Nyilvánvaló, hogy 39

Törökország jelenleg a MEDA II. keretében a 2000. és 2006. közötti időszakra 890 millió euró támogatással számolhat, illetve kisebb támogatásban részesült a vámunió megvalósításával összefüggő illetve regionális fejlesztést elősegítő projektekért. 40 (Quaisser-Reppegather, 2004, 65.o.)

65

Törökország mérete, gazdasági fejlettségi szintje és a meglévő regionális egyenlőtlenségek miatt is a jelenleg érvényes szabályok valószínűleg módosulni fognak a csatlakozás időpontjára. Jelenleg a GDP 4%-ában maximalizálták az egy országnak e jogcímen juttatható transzferek összege, ami 9 milliárd eurót (2004-es GDP alapján) tenne ki. Az elkövetkezendő évek várható konvergenciája azonban a csatlakozás idejére nagy valószínűséggel ennél kisebb összeget eredményezne. • Az EU belső politikáinak nem ország-specifikusan meghatározott kiadásait a becslések szerint évi 2,6 milliárd euróval (2004-es ár) kellene megnövelni a török csatlakozás esetén. • A várhatóan mintegy 2,5 milliárd euró körüli befizetést levonva tehát 2025-ben nettó 17-18 milliárd euróra lenne jogosult Törökország42 Az aggályokat, miszerint Törökország csatlakozása által az EU jelenlegi főbb közös politikáinak végrehajtását (mezőgazdasági és regionális támogatások), azzal nyugtatják, hogy az EU közös politikáit 2013-ig mindenképpen meg kell reformálni. Továbbá csatlakozás esetén a törökök az EU lakosságának 14%-át adják majd, amellyel még az Unió meg tud birkózni. A nagy bevándorlási hullámra irányuló félelmek, pedig eddig minden egyes bővítésnél eltúlzottnak bizonyultak. 5.4.2. Regionális különbségek Törökországot meglehetősen nagy regionális különbségek jellemzik. Az ország nyugati részén (elsősorban Isztambulban és környékén) összpontosul a gazdaság tevékenység főleg, de infrastrukturális ellátottság és életszínvonal tekintetében is messze megelőzi a keleti országrész elmaradott, polgárháborútól (kurdok) is sújtotta tartományait. Törökország csatlakozása esetén az EU 10 legszegényebb régiója KeletTörökországban lenne, egy főre jutó GDP-jük az EU-25 átlagának 10%-át sem éri el. Lásd Függelék 13. táblázat 41

Szigetvári Tamás: Törökbefogadás- Az Európa Unió dilemmái a török csatlakozás kapcsán 25. oldal Bizottság korábbi számításai a 2013-as csatlakozás évére számolva 1999-es árakon 5,2 és 14 milliárd euró közé tették Törökorszának fizetendő éves nettó transzfer összegét, a kisebbik összeg a 2004-es csatlakozókra alkalmazott gyakorlat alapján (mezőgazdasági közvetlen kifizetések 35%-a, a strukturális alapokból a GDP 1,4%-ának negfelelő összeg, a befizetés pedig a GDP 0,5%-a), a nagyobb a teljes agrárkifizetéssel és a GDP 4%-át kitevő strukturális támogatással számolva. (Quaisser Reppegather, 2004, 68.o.) 42

66

5.4.3. Népesség és migráció 5.4.3.1.

Népesség

A török születési ráta erősen lecsökkent az évek alatt. A termékenységi ráta ( az egy nőre jutó átlagos gyermek száma) jelenleg 2,5, míg 1970-ben 3,5 volt, és további csökkenés várható a gazdasági fejlődés következményeként. Ugyanezt a trendet követi a népesség növekedési ráta, amely 1,4%-ra csökkent az ENSZ legújabb felmérései szerint. 5.4.3.1.

Migráció

Az 1960-as évektől kezdve a török munkaerő jelentős számban áramlott Európába, 80 ezer fős kiáramlás évente a török munkaerő 0,5%át tette ki.43 Az 1970-es évek második felétől természetesen lelassult a munkaerő-áramlás üteme, de az óta is körülbelül évi 40-60 ezer fő emigrál az EU-ba (szinte kizárólag család-egyesítés jogcímén). Mintegy 3 millió török él az EU-ban jelenleg (ennek csaknem 80% Németországban), akik az EU-ban élő külföldiek (nem-tagállambeliek) 25%-át teszik ki. Ha Törökország csatlakozik az Unióhoz, az felveti a további emigráció és annak felgyorsulásának lehetőségét. Több előrejelzés is készült erre vonatkozóan, ezek 2030-ig 0,5 és 4,4 millió fő közötti török migrációt jósolnak.44 Természetesen a migráció mértéke nagymértékben függene a törökországi és uniós demográfiai tendenciák mellett a gazdasági konvergencia gyorsaságától, illetve ezzel összefüggésben a törökországi munkalehetőségek illetve az uniós igények és munkaerő-piaci szabályozások alakulásától. Számos országban félelmet kelt az esetleg meginduló török munkaerő beáramlása, bár a spanyol és a portugál példa azt mutatja, hogy az első évek emigrációs folyamatai néhány éve alatt megfordulnak.

43

Az 1963-as társulási egyezmény különleges státuszt igért a Közösségben munkát vállaló törököknek (például a Közösségen belüli szabad vándorlás lehetőségét), a gyakorlatban azonban ez azóta sem valósult meg. A 2003/109. direktíva alapján legkésőbb 2006. január 23-ig (szigorú feltételek mellett) lehetővé kell tenni a hosszú távú tartozkodási engedéllyel rendelkező török munkások számára a szabad munkavállalást az Unión belül. 44 Lejour (2004) a 10 közép-kelet-európai országból várható összesen 2,9 millió fövel szemben Törökországból 2,7 millió új áttelepülőt valószínűsít. A 4,4 milliós felső határt a jelenlegi török migráns és a gazdasági különbségek alapján becsülte a müncheni Osteuropa-Institut. A 2004-es bővítés hatásait megbecsülő DIW módszer alapján 0,5 millió török migráns várható, ezt a számot valószínűsíti a Eurobarometernek a török lakosság migrációs hajlandóságot vizsgáló felmérése, amely szerint 6,3% általában hajlik rá, 0,8% alapvetően szándékozik, és 0.3%-nak határozott szándéka. (EU, 2004b, 18.o.)

67

A már jelenleg is jelentős török lakossággal bíró uniós tagállamok (elsősorban Németország) lennének a migráció elődleges célterületei. Ugyanakkor a bevándorló törökök várhatóan jóval képzettek lennének, mint elődeik. Lásd Függelék 14. táblázat

5.4.4. A muszlim faktor45 A Szovjetunió feloszlása lehetőséget biztosított a Közép- és Kelet-Európai országoknak a „visszatérésre Európába”, ezzel újabb kulturális dimenziót adva a folyamatnak. Az ideológiai kelet-nyugati ellentét felcserélése a kisebbségi, vallási és történelmi ellentétekkel, kihangsúlyozta Törökország nem katolikus, ennél fogva nem európai jellegét. Ezért, az újonnan felszabadított kelet-európai országok számára lehetővé vált, hogy megelőzzék Törökországot, aki nem vele született tagja az európai „családnak”, mint a közép és kelet-európai országok. A politikai korrektségnek köszönhetően talán, hogy ezzel az ellenérvvel találkozunk a legritkábban, talán mégis ez a legfontosabb. Törökország EU csatlakozásának kilátása aggályt kelt számos európai országban nagy, és lényegében muzulmán lakossága miatt, akiket idegen társadalmi és kulturális hagyományok képviselőinek tartanak. Az Unió nem szívesen olvaszt magába egy kulturálisan ennyire eltérő népet, a 70 milliós, főképp muzulmán lakosságú Törökország felvételére az Európai Unió mentálisan még nem áll készen. Az ország csatlakozását ellenzők gyakran a neves amerikai iszlámszakértőt, Bernard Lewist idézik, aki szerint „Európa az évszázad végére muzulmán lesz, az arab Nyugat, a Maghreb része”. Már az előző bővítés kapcsán is markáns vélemények fogalmazódtak meg: Kategorikus nemet mondott a török csatlakozásra 1997. március 4-én az Európai Kereszténydemokrata

pártok

brüsszeli

találkozója,

amelyen

a

hat

kereszténydemokrata miniszterelnök (a német, az olasz, a spanyol, az ír, a belga és a luxemburgi) is részt vett. Wilfred Martens a korábbi belga kormányfő, a szervezet Szigetvári Tamás: TÖrökbefogadás - Az Európa Unió dilemmái a török csatlakozás kapcsán 33.oldal Turkey in Europe:More than a promise?- Report of the Independent Commission on Turkey September 2004 26. oldal

45

68

elnöke kijelentette: “Törökország nem jelölt az EU tagságra, sem rövid, sem hosszú távon....Mi a lehető legszorosabb kapcsolatokat akarjuk, de mi egy Európai Uniót építünk.”46 Az EU külügyminiszterek március 16-i Apeldoorn-i (hollandiai) találkozója is állást foglalt a kérdésben a török felháborodás hatására: Törökország iszlám identitása nem lesz akadálya a török csatlakozásnak, az Uniós csatlakozásról a döntés “objektív kritériumokon” fog alapulni. A törökök európaiságát, pedig a létrehozandó Európai Konferenciában való részvétel is bizonyítani fogja. A negatív luxemburgi döntést követően a törökök ismét azzal vádolták meg az Európai Uniót, hogy azért nem látják őket szívesen az EU-ban, mert iszlám nép. “Vannak olyan körök Európában, amelyek keresztény klubként képzelik el a jövőt, másik viszont multikulturális közösségnek képzelik el, amely különböző vallásokat egyesít”47- nyilatkozta Yilmaz miniszterelnök, hozzátéve, hogy a török csatlakozásról szóló vita nemcsak Ankarát, de egész Európa jövőjét érinti. Az EU alkotmányának tervezetét kidolgozó konvent elnöke, Valéry Giscard d’Estaing ugyanakkor úgy gondolja, hogy Törökország többségi vallása nem lehet érv sem az ország csatlakozása mellett, sem pedig az ellen. Szerinte „A törökök számára természetesebbnek tűnhet a hit és a szolidaritás parancsát követni, mint az oly távoli brüsszeli hatóságok diktálta mintákat az ország törvényhozásának alakításában”, tehát nem tudhatjuk előre, hogy a csatlakozás meggátolja-e, hogy Törökország az iszlám fundamentalizmus felé sodródjon. Két tényező befolyásolja alapvetően az európai országok iszlámról alkotott véleményét: egyrészt az Európában élő muzulmán közösségek viselkedése, más részt, pedig a média közvetítése által iszlámról kialakult általános kép. Az iszlám ismét kérdéssé teszi a vallás szerepét a társadalom életében. Sokan úgy érzik, hogy a szekularizáció csorbulhat azáltal, hogy az iszlám nem választja el az államot és a vallást, a vallást nem a magánszférába tartó ügynek, hanem közügynek tekinti.

46

Sanguineti, 1997, 40. oldal

47

FAZ, 1998. március 9.

69

Ugyanakkor Törökországban alapelv a vallás és az állam szétválasztása. Például a muzulmán fejkendőket még azelőtt kitiltották, hogy a francia vezetésben ez felmerült volna. A média közvetítése és hatása miatt az iszlám összekapcsolódik a terrorizmussal, a fanatizmussal. Ezt a változás számos valóban tragikus esemény táplálta, hogy csak egyet említsek, a New York-i terrortámadást követő közhangulat és közvélekedés azonban egyértelműen az iszlám fanatizmusát tette felelőssé. Ugyanakkor a törökök pont e két előítélet megcáfolásában segíthetnének. Az elmúlt 80 évben a török vezetés már mindent megtett azért, hogy egy szekularizált és modern államot, illetve társadalmat hozzon létre. A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy a ’60-’70-es években a török bevándorlók többsége vidéki (főleg anatóliai) származású, képzetlen ember volt, akiknek amellett, hogy idegen országba kellett költözni még a vidék-város kontraszton is túl kellett tenniük magukat, amely sokkal nehezebbé tette társadalmi beilleszkedésüket.

Ez a kirekesztettség táplálta az egymáshoz és a

tradíciókhoz való ragaszkodást. A második és főként a harmadik generáció esetében azonban már erőteljes az integrációs hajlandóság, amit a jobb nyelvtudás, jobb iskolai eredmények, magasabb társadalmi pozíció, az emelkedő számú vegyes házasságok és a vallásosság visszaszorulása is mutat. Az európai társadalom többségének viszont negatív tapasztalatai vannak, amely növeli az idegenekkel, mostanában főleg a muszlinokkal szembeni ellenérzést. 5.5.

A közvélemény - A török csatlakozás ellenzői és támogatói az EU-n belül48

Annak ígérete, hogy az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal Európa számos részén heves reakciókat váltott ki, mind a közvélemény, mind a politikai vezetők részéről. Miközben néhány országban a török tagságot támogatják, más államokban egyértelmű az ellenkezés. A legfrissebb felmérések szerint a franciák mindössze 16, a németek 26, a britek 33, az olaszok 45%-a támogatná a török belépés gondolatát (a törököknél a lakosság 73%-a van a belépés mellett). Franciaországban ugyanakkor 35% ellenezné, a briteknél csak 9%.

Szigetvári Tamás: TÖrökbefogadás - Az Európa Unió dilemmái a török csatlakozás kapcsán 35. oldal

48

70

5.5.1. Görögország A külpolitikát nézve, a fő akadály az ország EU tagsága előtt mindig is Törökország és az EU tagállam Görögország rendezetlen helyzete volt. A legkomolyabb ügy a két ország között a Ciprus szigetéről szóló vita volt, amely visszanyúlik egészen 1974-ig. Akkor, a török csapatok elfoglalták a sziget északkeleti részét a török kisebbség (a népesség 20%-a) védelme érdekében, amely megijedt, amikor a Görög többség bejelentette, hogy egyesülni kíván Görögországgal. Az évekig tartó tárgyalások sem tudták megoldani a patthelyzetet, amelynek alapja Ciprus de facto felosztása volt török ciprióták északon, görög ciprióták délen formában. Ez egy olyan felosztás, amelyet az 1995 elején bevonuló 25000 főre becsült, török katonai erő továbbra is kikényszeríttet. Az 1983. novemberi Észak-Ciprusi Török Köztársaság függetlenségének kikiáltása után- egy olyan kormány, amelyet csak Törökország ismert el 1995 elejénGörögország meggyőzte a társ EU tagállamokat, hogy Törökország teljes jogú tagságának előfeltétele a Ciprusról szóló vita rendezése legyen. Bár Ankara véleménye szerint ennyire nyilvánvaló politikai feltétel nem helyénvaló egy gazdasági közösségben, miután az EK 1990-ben megegyezett, hogy fontolóra veszi Ciprus tagsági kérelmét, a török diplomáciai erőfeszítések célba értek, meggyőzték az egyes EK tagokat, hogy vétózzák meg, a kitétel hatástalanná vált. 1990 óta Törökország támogatja az ENSZ által közvetített kommunikációt a görög ciprióták és a török ciprióták vezetői között, amelyek célja, hogy olyan folyamatokat dolgozzanak ki a sziget újraegyesítésére. 1995 januárjában ezek a megszakított tárgyalások nem sok eredményt hoztak, és a kilátás, hogy megoldják a ciprusi problémát bizonytalannak tűnt. Törökország vitája Görögországgal az Égei-tenger területi jogairól és érdekeiről ugyanolyan súlyú probléma, mint a ciprusi ügy. Bár mind Görögország, mind Törökország de jure szövetségesek a NATO-ban, ellentétes érdekeik a háború széléhez sodorta őket 1986-ban és 1987-ben. A vita alapvető oka az ásványi anyagok, elsősorban az olaj égei-tengeri feltárásban rejlik. A nemzetközi jog elismeri egy ország jogát a saját szárazföldi talapzatán való ásványi anyag kincs feltárására. Görögország és Törökország azonban nem tudott megegyezni arról, hogy mi alkotja az égei-kontinentális talapzatot. Törökország úgy határozza meg a kontinentális talapzatot, mint a anatóliai tengerpart természetes meghosszabbodását, míg

71

Görögország azt állítja, hogy a több mint 2000 Égei- tengeri sziget mindegyikének saját talapzata van. Az ügyet tovább bonyolítja Görögország igénye az ország szigeteit körülvevő felségvizekre. Törökország megtagadta Görögország azon kísérletét, hogy a szigeteit körülvevő 6 tengeri mérföldnyi területi követelését 12 tengeri mérföldre növelje, azzal az indokkal, hogy ez lehetővé tenné Görögország számára, hogy az Égei-tenger 43%-a helyett 71%-át tartsa felügyelete alatt. Így lehetetlenné válna, hogy a török hajók a görög víz átszelése nélkül érjék el a Mediterrán-tengert. Az Égei-tenger légterének felügyeletének joga csaknem ilyen makacs problémának tűnik. Görögország, amely engedélyt kapott a különféle NATO egyezmények által az egész Égei terület légi- és tengeri műveleteire, az 1974-es ciprusi válság alatt lezárta az Égei légi folyosót, és csak az 1980-as évek elején nyitotta meg újra, a NATO kompromisszumos megállapodása révén, amely a másik oldalon Görögország reintegrációját eredményezte. A viták a középvonalról, amely körülbelül két egyenlő részre osztja a felelősséget a két ország között, nem hoztak eddig eredményt. Ráadásul Törökország nem akarja elismerni az 1931-ben Görögország által elrendelt 10 mérföldes területi légi határt, amely vonal Görögország szárazföldjének tengerpartjától és szigeteitől nyúlik. Ezek a megoldatlan viták okozzák a Ciprussal és az égei-tengeri ásványi anyag feltárással kapcsolatos feszültséget. Özal miniszterelnöknek sikerült belátnia, még mielőtt kormánya hivatalosan benyújtotta volna az ország tagsági kérelmét, hogy Görögország megakadályozhatja Törökország felvételét az Európai Közösségbe. Így 1987 elején megpróbálta oldani a feszültséget azzal, hogy a görög féllel találkozót kezdeményezett Svájcban. Ez volt az első találkozó a görög és török kormányfők között az elmúlt 10 évben. A megbeszélés megoldotta az Égei olajfejtés sürgető válságát, és utat nyitott a további diplomáciai megbeszéléseknek. 1988 júniusában Özal elfogadta a példa nélkül álló meghívást Athénba, amely az első török vezető által tett állami látogatás volt 36 év óta először. Bár Özal kezdeményezései sokat tettek a politikai légkör megtisztulása érdekében, egyik ország vezetői sem voltak képesek arra, hogy a kölcsönös gyanakvásukat legyőzzék. Így nem sikerült megoldani az elsőrendű problémákat, bár mindkét ország egyre több önuralmat mutatott a szóbeli megnyilvánulásaiban és tetteiben. 1989 elején a közép-európai és közép-keleti drámai politikai fordulatok arra kényszeríttették Törökországot és Görögországot, hogy ne csak az Égei- és a Mediterrán- tengerre koncentráljanak. 72

A helyzet rendezése már csaknem három évtizede késik, számos ellentétet eredményezve ezzel a két ország között. A görögöknek a török vámunió bojkottjával sikerült elérniük azt, hogy a Tanács (eredeti elképzelésével ellentétben) csatlakozási tárgyalásokat kezdjen Ciprussal, az újraegyesítés megszületése előtt.49 Hosszas tárgyalások eredményeképpen sikerült elérni, hogy Ciprus májusi csatlakozása előtt mindkét országrészben népszavazást tartsanak a sziget reintegrálásáról, és ily módon való csatlakozásáról az EU-hoz. Az EU elvárása az volt, hogy Törökország tegyen meg minden tőle telhetőt a kérdés rendezése érdekében. Bár az április 24-i szavazás a sziget újraegyesítéséről kudarcot eredményezett, ezért elsősorban a görög közösség hibáztatható. Törökország egyértelműen kedvezően került ki a helyzetből. További konfliktuspontként jelentkezett Törökország és Görögország között az 1982-es tengerjogi egyezmény 1995. június 1-i görög ratifikálása. Az egyezmény lehetőséget biztosít arra, hogy az országok 6 mérföldről 12 mérföldre növeljék meg felségvizeik nagyságát, ám a törökök ennek égei-tengeri megvalósítását casus bellinek tekintik. Bár a probléma az egyezmény ratifikálásával éledt újjá, valójában már több mint három évtizedre nyúlik vissza a története. 1974 óta ugyanis Görögország többtucat alkalommal kilátásba helyezte felségvizeinek kiterjesztését, amire Törökország mindannyiszor katonai ellenakció kilátásba helyezésével válaszolt.50 A görög-török ellentét sokáig a NATO-nak is az egyik legzavaróbb belső problémáját jelentette. 1974-ben, a ciprusi török inváziót követően Görögország felfüggesztette NATO tagságát, ám a konfliktus az 1980-as re-integrációt követően sem rendeződött. Az égei-tengeri felségjogok illetve a légtér-ellenőrzés megoldására tett összes kompromisszum-javaslat kudarcot vallott, ugyanakkor a rivalizálás regionális fegyverkezési versenyt eredményezett a két NATO tagállam között.

49

1998. március végén, a ciprusi csatlakozási tárgyalások megkezdésével párhuzamosan Törökország és az Észak-Ciprusi Török Köztársaság képviselői tárgyalásokat kezdtek kapcsolataik további erősítésére, és végcélként a ciprusi közösség Törökországba integrálását sem tartották kizártnak.

50

A rendkívül heves török reagálás oka az, hogy a Görögországhoz tartozó szigetekre alkalmazva a fenti szabályozást, az Égei-tenger szabad (nemzetközi) vízfelületének a nagysága jelentősen lecsökkenne, a korábbi 56%-ról mindössze 26.1%-ra, míg a görög felségvízek az Égei tenger 35%-ról 63.9%-ára nőnének. Az új helyzet Törökországnak katonai-stratégiai szempontból természetesen elfogadhatatlan lenne, hiszen akadályozná a török (katonai) légierő és flotta szabad mozgását, illetve az egész anatóliai tengerszakasz el lenne vágva a nemzetközi vizektől.

73

Görögországgal a viszony az elmúlt években jelentősen javult. Az 1999-es isztambuli földrengés után megindult folyamat óta számos kétoldalú megállapodást írt alá a két ország. Bár a görög ellenzék is tiltakozott a török csatlakozási tárgyalások megkezdése ellen, a görög kormány hivatalosan támogatja Törökország csatlakozását – ez az elmúlt évtizedek görög hozzáállása után több mint meglepő fejlemény. A 2004. január 27-28-án tartott Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának ülésén,

a

görög

elnökség

bemutatta

a

bővítéssel

kapcsolatos

alapelveit.

Törökországgal kapcsolatban a görög elnökség alapelvei a következők voltak: „A görög elnökség

igyekezni fog

Törökország csatlakozási stratégiáját tovább

erősíteni. A török kormányt bátorítani és támogatni fogjuk a meghirdetett reform politikájában és demokratizációjában. A reform folyamatot Törökországban jelentős további források juttatásával segítjük elő. A politikai feltételek teljesítésére irányuló folyamatot továbbra is pontosan figyelemmel kísérjük.” 5.5.2. Ciprus Az újdonsült tag álláspontja viszont teljesen eltér Görögországétól: Tassos Papadopoulos ciprusi elnök kijelentette, hogy decemberben vétóra készülnek a csatlakozási tárgyalások ellen, hiszen Törökország a mai napig nem ismerte el önálló országnak Ciprust, és jelenleg is katonai csapatokat állomásoztat a sziget északi részén. Viszont a 2004. decemberi EU-döntés szerint Erdogan kormányának 2005. októberig legalább annyit meg kell tennie, hogy kiterjeszti az EU és Törökország közti több évtizedes társulási megállapodást a májusban uniós taggá vált tíz új tagállamra, köztük tehát Ciprusra is, ami csak Ciprus létezésének "de facto" tudomásul vételét jelenti, tehát még mindig nem a jogi értelemben vett elismerését. Sokan úgy gondolják, hogy addigra akár a sziget egyesítése is végbemehet. Viszont a török katonai hatalmak szerint Törökországnak ezen feltétel miatt hátat kéne fordítania az EU-nak. Maga Ciprus várhatóan nem vétózza meg a tárgyalások megkezdését akkor sem, ha Ankara nem ismeri el a köztársaságot. Az unión belül akadnak ugyanis olyan államok,

74

amelyek Nicosiára is neheztelnek, mert tavasszal nem segítette elő az ország egyesítését célzó ENSZ-terv sikerét 5.5.3. Németország Az elmúlt 25 évben a korábban szorosnak mondható német-török viszony fokozatos lazulásának lehetünk tanúi. A törökök fejében sokáig élt a még az első világháború előttről származó, illetve sok szempontból még a két világháború között is meglévő német-török “fegyverbarátság” emléke. A német-barátság ez a mítosza nemcsak a politikában létezett, a németek, mint szorgalmas, fegyelmezett, katonás nép tisztelete a török népesség széles rétegeiben élt. A németek elképzelései ugyanakkor alapvetően másak voltak a törökökről. Mint vendégmunkásokkal, Németországban az aljamunkát végeztették el velük, eszerint is becsülté meg őket. Politikai szempontból inkább a külpolitikai és gazdasági érdekek alapján alakítottak ki szoros kapcsolatot Törökországgal, nem, pedig a barátság mítoszára építve. A 80-as évek során azután, ahogy a politikai érdekek eltávolodtak egymástól, úgy romlott a viszony is a két fél között. Nagyrészt a német ellenállásnak köszönhetően, a török munkaerő szabad mozgásának 1986-ra ígért megteremtését az EK egyre inkább halogatta, majd végképp elnapolta. Az 1987-ben beadott felvételi kérelem során sem emelte fel a szavát Bonn a törökök mellett. A 90-es évek során tovább rontotta a helyzetet a Németországban kiéleződő idegen-ellenesség, amelynek elsőrendű célpontjai a törökök voltak, illetve az 1992-ben bevezetett fegyverembargó, amit az importált fegyverek kurdok elleni bevetése miatt rendelt el Németország, és az azt követő vita, amelyben a Bonn által használt hangnemet mind a török kormány, mind a közvélemény rendkívül sértőnek és lekezelőnek érezte. A viszonyt az elmúlt években ez a fajta hullámzás jellemezte: a felek hol kapcsolataik szorossága mellett foglaltak állást, máskor pedig élesen bírálták egymást. A luxemburgi döntést követően rendkívül kiéleződött a német-török viszony51, ami azután a német kormányváltással rendeződött csak. Jelenleg a szociáldemokrata-zöld

51

A törökök nagyrészt a németeket tartották felelősnek a számukra kedvezőtlen döntésért, illetve hiányolták a németek kiállását mellettük. A török miniszterelnök egy nyilatkozatában (FAZ, 1998. március 7.) szintén Németországot és Kohl kancellárt vádolta, a német bővítési politikát pedig a náci terjeszkedéshez hasonlította, szándékosan a Lebensraum (élettér) kifejezést használva, jóllehet ismerhette annak németországi fogadtatását. A német külügyi szóvivő “példátlannak”

75

kormány támogatja a török csatlakozást, míg a kereszténydemokrata ellenzék inkább aggályait hangsúlyozza e kérdésben. 5.5.4. Ausztria A kormányon lévő jobboldal a német ellenzékhez hasonló állásponton van, így Ausztria esetében hivatalosan is megfogalmazódott a aggály. Bár a csatlakozási tárgyalások megkezdését valószínűleg nem fogja megakadályozni, Ausztria várhatóan a közeljövőben is a török csatlakozás veszélyeinek egyik fő szószólója lesz. Az osztrák kancellár „abszolút értelmesnek" nevezte, hogy összeurópai népszavazást tartsanak Törökország EU- tagságáról azután, hogy az Ankarával indítandó csatlakozási tárgyalások lezárulnak. Ausztriában a lakosság körében az egyik legmagasabb a török csatlakozás elutasítottsága, az osztrákok 62%-a nem ért egyet a további bővítéssel. 5.5.5. Franciaország A francia közélt számár, amely erőteljesen szekularizált komoly kihívást jelent az iszlám térnyerése, a politikai viták kiéleződtek. Ez az ellenkezés viszonylag friss keletű, és belpolitikai feszültségek motiválják. A török csatlakozás ügye az EU alkotmány jövő évi ratifikálását is veszélybe sodorhatja. Bár Chirac elnök már jelezte, hogy támogatni fogja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal, a közvélemény megnyugtatására megígérte, hogy Franciaországban, ahol a lakosság 51%-a nem ért egyet a további bővítéssel mindenképpen népszavazás lesz a török csatlakozás kérdésében.52 5.5.6. Skandináv országok Ezen országok számára a kritikus pont az emberjogi kérdések tiszteletbentartásának, illetve a demokrácia elveinek betartásának hiányossága. Svédország és Dánia mindig is kritizálta Törökország politikai rendszertét, ezért a törökök hosszú éveken kihagyták a skandináv vállalatokat a fegyverimportból. és“megbocsáthatatlannak” ítélte az állítást, amit később az ankarai kormány is enyhíteni próbált. A kétország közötti viszony sokáig mélyponton volt. 52

“A török csatlakozásról, ha egyáltalán eljutunk odáig, népszavazás lesz, aminek eredményét figyelembe véve Franciaország bármikor vétót emelhet.” mondta Chirac a francia televízióban (Népszabadság, 2004. október 19., 14.o.)

76

5.5.7. Mediterrán országok. Törökország az EU mediterrán tagállamaival tartja fenn a legjobb kapcsolatot. Spanyolországot baráti, a törökökkel szimpatizáló országnak tekintik, Olaszországgal szintén jó viszonyt tartanak fenn. A mediterrán szolidaritás különösen a ’90-es évek második felétől volt tettenérhető, amikor a bővítési tervek a 10 közép- és kelet-európai ország mellett csupán két mediterrán kisállamot (Ciprus, Málta) érintettek. Bár igaz, hogy ha Törökország csatlakozik, akkor a hasonló termékstruktúra miatt (elsősorban az agrár szektorban, a mediterrán országok kevesebb támogatást kapnának. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kifejezetten támogatja a csatlakozást, ugyanakkor Olaszországban is tűntetések voltak a török csatlakozás ellen.

5.6.

Kilátások a jövőre vonatkozóan

2004. december 17-én Brüsszelben az Európai Unió állam és kormányfői megállapodtak, hogy 2005. október 3-án kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Eldöntötték azt is, hogy a tárgyalások végcélja a teljes jogú török csatlakozás. Nincs tehát szó köztes státusról. Ugyanakkor a Bizottság azon a véleményen van, hogy ha a csatlakozási tárgyalások egyszer elkezdődnek, akkor sokáig fognak tartani és Törökország nem lesz tag a közel jövőben, ugyanakkor javasolta a tárgyalások felfüggesztésének lehetőségét, ha a törökök visszalépnének a demokratikus reformok és az emberi jogok tiszteletben tartása terén, s azt, hogy a csatlakozás után is állandó jellegű védőintézkedéseket lehessen életbe léptetni a török munkaerő bevándorlásának korlátozására. Ezenkívül számos uniós ország jelezte, hogy népszavazást kíván tartani Törökország csatlakozásával kapcsolatban. A ciprusi kérdés még mindig fontos feszültségforrása a kapcsolatnak, ezért Törökország még egy esélyt és 9 hónapnyi haladékot kapott, hogy megoldja a ciprusi

77

problémát. Az Unió döntése értelmében az Edrogan kormánynak legalább annyit meg kell tennie 2005. októberig, hogy kiterjeszti az EU és Törökország közötti több évtizedes társulási megállapodást a májusban uniós taggá vált tíz új tagállamra, köztük tehát Ciprusra is. Ez még mindig csak Ciprus "de facto" tudomásul vételét jelenti, tehát még mindig nem a jogi értelemben vett elismerését. Az optimisták szerint addig még talán a sziget egyesítését is ki lehet harcolni. Ugyanakkor ezen lépés végrehajtása sem tűnik egyszerűnek, a török hadsereg politikailag rendkívül befolyásos vezetői, arra akarták rávenni Edrogant, hogy utasítsa vissza az Európai Uniót, és tegyen le a csatlakozásról. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint azért az októberi időpont, hogy a török parlamentnek elegendő idő álljon rendelkezésére Ciprus elismerésének ratifikálásához. Berlusconi szerint ugyanakkor Recep Tayyip Erdogan már döntött arról, hogy elismeri Ciprust. Tehát a törökök egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Megszületett a várva várt csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátuma, ugyanakkor még hosszú évekig nyúlhat, és az Európai Unió számos olyan akadályt gördített Törökország elé, amely leküzdése nem kis erőfeszítést kíván az országtól. A nem megfelelő reformok a csatlakozási tárgyalások felfüggesztéséhez vezethetnek, és már most olyan korlátozásokat emleget az EU, amelyek miatt Törökország nem élvezhet majd egyenjogúságot a többi tagállammal. A ciprusi kérdés megoldása tűnik mégis a legkeményebb diónak. A társulási megállapodás kiterjesztése Ciprusra egy eszköz, de a végső cél a sziget egyesítése, amelybe a katonai vezetők most úgy tűnik soha nem mennének bele. A vezető török politikusok még a csúcstalálkozó előtt kijelentették: semmilyen nyomásra nem hajlandóak elismerni a kettészakadt szigetország déli részét. Abdullah Gül külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Törökország számára Ciprus elismerése az egyik "vörös vonal" - olyan lélektani határ, amelyet az ország nem hajlandó átlépni. Ezért az Edrogán kormány döntésén nagyon sok múlhat.

78

Befejezés Törökország 1963-ban írta alá a társulási szerződést az Európai Közösséggel, 30 évvel előbb, mint a Cseh Köztársaság, és 1987-ben adta be hivatalos csatlakozási kérelmét, 7 évvel hamarabb, mint Lengyelország és Magyarország. Ahogyan Muftuler-Bac írja, „Törökország fejlettebb piacgazdasággal rendelkezik, mint a legtöbb kelet-európai ország és politikai problémai semmivel sem súlyosabbak, mint a többi jelölté.”53 Mégis a 13 elismert jelölt közül Törökország maradt az egyetlen, akinek csatlakozása még mindig nem egyértelmű. A válasz erre a kérdésre abban rejlik, hogy az EU-nak alapvető érdekei fűződnek ahhoz, ha már nem tagjai között, de közel tartsa magához Törökországot. Az európai országok attól félnek, hogy ha visszautasítják Törökországot, erre válaszul, az európai érdekekkel ellentétes politikát folytatna. Az EU nem ismerheti be nyíltan a magatartása okait, mert ezek ellentétben állnak az Unió alapelveivel. Ahogy az Economist megfogalmazta: „Az EU egy liberális szervezet, amely racionális, diszkrimináció mentes alapelvekre épül. Nem mondhatja Törökországnak, hogy ,nem engedjük, hogy belépjetek, mert a többségetek muzulmán.’”54 A fő motiváció az EU azon igyekezete mögött, hogy Törökországot a befolyása alatt tartsa az a tény, hogy a Törökországgal való együttműködésből mind stratégiai, mind gazdasági haszon származik. Először is mint hatalmas és gyorsan növekvő piac, Törökország számos üzleti lehetőséget kínál az EU vállalatainak. Mivel hogy Európa, Eurázsia és a Közel-Kelet kereszteződésénél fekszik, Törökországnak meg van a lehetősége, hogy ezen piacokat összekösse. A Vámuniónak köszönhetően, az uniós vállalatok számára lehetővé vált, hogy Törökországot az Eurázsiába és Közel-Keletre irányuló export bázisának használják. A stratégiai szempontokat nézve, bár a Szovjetunió fenyegetése megszűnt, Törökország stratégiai fontossága az EU számára megmaradt. Az Uniónak szüksége van Törökország együttműködésére, hogy békét és egyensúlyt tudjon tartani Európai délkeleti szegélyén, szembe tudjon nézni a problémákkal a Balkánon, Kaukázuson, 53

Muftuler-Bac, op.cit., in note 2, p.21"Turkey has a more developed market economy than most of these countries and its political problems are no worse than those of many of the other applicants."

79

Irakban, és a Közel-Keleten általában. Ezért az EU legfőbb érdeke, hogy szoros szövetséget kössön Törökországgal. Törökországnak egyedülálló a fekvése, amely lehetővé tenné a közel-keleti és közép-ázsiai energiaforrások összekötését Európával. Továbbá, ha Törökország „egyedül” marad, könnyen az iszlámista radikalista erők áldozatává válhat, és így instabilnak és veszélyesnek bizonyulhat Európa délkeleti határvidékére nézve. Törökország visszautasítása súlyos következményekkel járhat. A török közvélemény számára az Európához tartozás nagyon fontos. Már hosszú évtizedek óta küzdenek azért, hogy végre elismerjék törekvéseiket és ők is Európa részévé válhassanak. Ha a csatlakozási tárgyalások megkezdődnek októberben, attól még a folyamat évekig elhúzódhat, illetve meg is szakadhat, és ismét kétségeket kelthet a törökökben, hogy valaha is tagjává válhatnak az Európai Uniónak. Márpedig a visszautasítás hatalmas csalódással járna. Az Európai Unió szemszögéből nézve viszont fontos a bővítés földrajzi határainak kérdése. Kit lehet még felvenni és ki az, akit vissza lehet utasítani alacsonyabb szintű csatlakozást kínálva? Törökország csatlakozása kitolná az EU határait, ezért az Európában fekvő államokat nem lehetne földrajzi indokkal visszautasítani. A kibővített társult tagság lényege, hogy az EU az európai gazdasági tér magja, és a környező országokat, régiókat egy alacsonyabb szinten csatlakoztatja. A közös piacban részt vennének ezen országok, de a munkaerő áramlását korlátoznák a megállapodások szerint. A gazdasági integráció előnyei viszont nem biztos hogy kompenzálják a többi terület integrációjának hiányát, ezért kétséges, hogy a szomszédos régiók beérnék ennyivel.

54

"The Limits of Europe," Economist (05/19/2001-05/25/2001, Vol. 359 Issue 8222, Special section), p.14. "The EU is [expected] to be a liberal organization, based on rational, non-discriminatory principles. It cannot say [to Turkey]: "We won’t let you in because you are mainly Muslims."

80

Függelék

1. táblázat A török belépés becsült költségei az EK költségvetésre 1987-ben EU többletkiadásai

ECU

Törökország hozzájárulása

ECU

CAP -Exportszubvenció

150-200

-Cukor árkiegyenlítés

100

-Piaci intervenció

300-400

-Vámbevételek

150-200

-Közvetlen kifizetések

3000-4000

-Agrár import lefölözése

50-100

Regionális fejlesztési segélyalap

3000-4000

Hozzájárulás a forgalmi adók alapján alakulását

400-500

Szociális segélyalap

400-600

Összesen

6850-9200

Összesen

700-900

Forrás: Musto (1989)

2. táblázat

Törökország külkereskedelme az EU-val (1993-1998) Törökország külkereskedelme az EU-val ÉV

Export

1993 Vámunió előtt

Vámunió után

Az EU részesedése a török külkereskedelemből (%)

Változás (%)

Import

Változás (%)

Export

Import

---

12,9

---

47,5

44,0

1994

8,6

18,5

10,2

-20,6

47,7

44,2

1995

11,0

28,3

16,8

64,0

51,2

47,2

1996

11,5

4,2

23,1

37,2

49,7

53,0

1997

12,2

6,1

24,8

7,5

46,6

51,2

1998

13,4

9,7

24,0

-3,1

50,0

52,4

Forrás: T.C. Undersecretariat of Foreign Trade

81

3. táblázat Fontosabb gazdasági mutatók összehasonlító táblázata (2003) egység

á GDP GDP (PPP) GDP (PPP) egy GDP növekedés GDP növekedés

í Mrd Mrd. Euro

Törökorszá EU-10 g

é

% % Államháztartás a GDP%-ában % Költségvetési % Államadósság

Bulgária

Románia

EU-25

212,3 443,3 6256 5,8 28

437 6 878,0 11839 3,6 32,9

17 6 52,9 6761 4,3 9,3

50 4 152,5 7030 4,9 9,0

9732 6 10172, 22278 0,9 18,8

8,8 87,4

-5 7 42,2

0 46,2

-2 3 21,8

-2 7 63,1

Á á Infláció év végén Relatív árszínvonal

EU-

%

18,4 48

50

56 33

14 1 33

96

Foglalkoztatott mezőgazdaságban iparban szolgáltatásban Munkanélküliség Havi átlagbér Havi átlagbér

Millió fő % % % % Euro Euro

20,1 32,8 23,9 43,3 10,8 534 1116

28 8 13,0 31,7 55,3 14,3 739 1483

27 9,6 32,7 57,7 13,7 145 439

92 36,5 29,5 34,0 8,0 179 542

199 3 5,4 25,9 68,7 9 2543 2658

% % % % Euro

22,0 26,6 -4,6 -0,8 267

1937

37 9 50,4 -12,5 -8,5 450

31 0 38,9 -7,9 -5,8 376

6089

Munkaerőpiac

Nemzetközi mérlegek

Áruexport/GDP Áruimport/GDP Kereskedelmi Folyó fizetési FDI (stock)/fő

Forrás: Report (2004)

4.

táblázat Makroökonómiai index 2003

EU-15 Finnország Görögország KKE-1 Észtország Lengyelország KKE-2 Bulgária Románia Törökország

Makroökonómiai feltételek

a/ makroökonómiai stabilitás

b/ kormányzati tevékenység

c/ hitel-minősítés

16 2 33 39 34 49 77 73 81 82

36 7 45 53 25 62 78 76 81 94

23 2 49 45 26 65 91 86 96 75

11 11 23 36 36 33 62 57 66 63

Megjegyzés: A régiók pontszáma az országok pontszámainak számtani középértéke. Forrás: World Economic Forum, Quaisser – Reppegather (2004) alapján

82

5. táblázat Vállalati versenyképességi index 2003

EU-15 Finnország Görögország KKE-1 Észtország Lengyelország KKE-2 Bulgária Románia Törökország

Vállalatok versenyképessége

a/ vállalatok teljesítőképessége

b/ mikroökonómiai feltételek

15 1 39 37 28 47 77 77 76 52

15 4 39 39 38 43 84 85 84 51

16 1 40 38 27 45 73 75 71 55

Megjegyzés: A régiók pontszáma az országok pontszámainak számtani középértéke. Forrás: World Economic Forum, Quaisser – Reppegather (2004) alapjánű

6. táblázat Az egyes szektorok részesedése a GDP-ből, 1983-2003, a GDP %-ában 1983 21,4 27,9 19,5 50,7 16,6 13,6

Mezőgazdaság Ipar Feldolgozóipar Szolgáltatások Kereskedelem Közlekedés, hírközlés Forrás: Török Nemzeti Bank

83

2003 12,2 29,3 20,8 58,5 16,9 15,6

7. táblázat Az EU és Törökország árukereskedelme, termékcsoport szerint, 1998. és 2003. EU export Törökországba 1998 2003 2,3 1,6 5,1 6,3 15,0 19,0 15,7 16,4

Élelmiszer, ital, dohány Nyersanyag Vegyipari termék Alap feldolgozóipar ebből: textilszál és hasonlók 4,4 4,2 Gép, közlekedési eszköz 52,4 48,4 ebből: elektromos gép 7,5 6,6 közúti jármű 12,6 15,3 Egyéb feldolgozóipar 7,5 7,1 ebből: ruházati cikk, lábbeli 1,0 0,9 Egyéb 2,0 1,2 Összesen 100 100 Forrás: Eurostat, Európai Bizottság (2004b) 51.o. alapján

Török export az EU-ba 1998 2003 12,7 7,7 4,3 3,4 2,0 2,0 23,9 21,6 12,2 19,2

9,3 29,1

4,5 2,8 37,4

5,0 12,3 35,9

34,1 0,5 100

30,8 0,3 100

8. táblázat Törökország árukereskedelme, relációk szerint, 1983 és 2003 1983 38,2 1,0

Export

2003 EU-15 55,4 EU-10 (újak) 2,2 FÁK 5,2 egyéb európai 8,5 3,5 Közel-Kelet 38,3 8,7 egyéb ázsiai 2,1 4,4 NAFTA 4,2 9,0 Forrás: IMF, Európai Bizottság (2004b) 50.o. alapján

1983 32,6 1,6

Import

10,3 29,0 4,9 8,4

2003 50,2 1,9 10,6 5,7 5,7 11,9 5,1

9. táblázat A kohéziós országok súlya az Európai Unióban Népesség Parlamenti hely EU-15 (2001) 16,2 17,9 EU-25 (2004) 29,9 42,1 EU-28 (2013) 36,0 43,0 ebből Törökország 14,2 11,2 Forrás: Quaisser – Reppegather (2004), 80.o.

84

Tanácsi szavazat 21,5 42,1 43,0 7,8

GDP 10,2 14,3 9,8 3,0

10. táblázat Törökországnak előcsatlakozási támogatásának költségvonzatai, 1999-es árakon milliárd euró 3,12 0,17

A 10 csatlakozó előcsatlakozási támogatása A 2000-2006-os időszakra Törökországnak adott támogatás jelenleg - az EIB hitelekkel kiegészítve Török támogatás a 10 csatlakozóhoz hasonló - egy főre jutó támogatásnál - GDP-arányos támogatásnál

a GDP %-ában (2001) 0,49 0,10

0,51

0,31

2,03

1,23

0,80

0,49

Forrás: Quaisser- Reppegather, 2004, 65.o.

11. táblázat A népesség növekedése az EU-ban és Törökországban, millió fő

EU-15 EU-27 Törökország - EU-27 %-ában - EU-15 %-ában

1950 292,4 370,4 21,5 5,8 7,3

2000 377,3 482,7 68,3 14,2 18,1

2015 384,2 485,7 82,2 16,9 21,4

2025 383,9 481,8 89,0 18,5 23,2

Forrás: ENSZ, Európai Bizottság (2004b) 49.o. alapján

12. táblázat Az Európai Unió bővítéseinek hatása a GDP-re

EU15/EU25 EU25/EU27 EU27/EU27+TR

Területnövekedés

Népesség növekedés

GDP növekedés

GDP/fő változás

Átlagos GDP/fő (EU15=100)

23% 9% 18%

20% 6% 15%

4,7% 0,7% 2,2%

-8,8% -4,3% -9,1%

91,2 87,4 79,4

Forrás: Európai Bizottság (2004b), 38.o.

85

13. táblázat Regionális egyenlőtlenség Törökországban Területi egységek Márvány-tengeri (Isztambul) Égei-tengeri Földközi-tengeri Fekete-tengeri Közép-Anatóliai Dél-Kelet Anatóliai Kelet-Anatóliai

Népesség (millió) 17,3 9,0 8,7 8,4 11,6 6,6 8,1

GDP/fő a török átlag %-ában 153 130 94 76 97 54 28

Forrás: Török Statisztikai Évkönyv, 2001

14. táblázat Törökök az EU tagállamaiban, 2003 (ezer fő) Németország Franciaország Hollandia Ausztria Belgium Nagy-Britannia Dánia Svédország

Összesen 2642 370 270 200 110 70 53 37

Török állampolgár 1912 196 96 120 67 37 39 14

Forrás: Report (2004), 35.o.

86

EU honosított 730 174 174 80 43 33 14 23