BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR BUDAPEST KÜLGAZDASÁGI ÉS EU INTÉZETI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. Ferkelt Balázs Ph.D főiskolai docens
AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAROKKÓ KAPCSOLATRENDSZERE
KORPAI ANDREA Gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szak Levelező tagozat EU kapcsolatok szakirány
Konzulens: Dr. Ferkelt Balázs.Ph.D Külső konzulens: Dr. Szigetvári Tamás Ph.D
Budapest 2007 5
TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS
5
I. MAROKKÓ ÉS A MAGHREB
6
1.1. Marokkói Királyság
6
1.2. A gazdaság alakulása
7
1.3. Társadalom 2.
Iszlám – fundamentalizmus, veszély, egység vagy
széthúzás? 3.
Maghreb és integráció
13 15 18
3.1. A kezdetek
18
3.2. Az 1980-as évek – az ötödik szakasz
21
3.3. Az Arab Maghreb Unió (UMA) létrejötte
23
3.4. Megtorpanás: Algéria
25
3.5. A kilencvenes évek
27
3.6. A maghreb államok napjainkban
29
II. MAROKKÓ ÉS AZ EU MEDITERRÁN POLITIKÁJA 1.
Társulási szerződések
2.
Az euro-mediterrán partnerség avagy a Barcelonai
Folyamat
32 32 34
2.1.
Intézményrendszer
35
2.2.
Felépítés
37
2.3.
Barcelona +10
38
3.
Tágabb Európa Koncepció, az Európai
szomszédságpolitika
40
3.1.
Marokkói szomszédságpolitika
42
3.2.
Migráció és menekültügy
43
4.
Az EU és Marokkó közötti kereskedelem
48
5.
Az EU és Marokkó közötti akcióprogram
50
5.1.
Reformfolyamatok
51
5.2.
6 Stratégiai dokumentum (2007-2013)
52
6.
A nők helyzete
54
BEVEZETÉS Dolgozatom
témájaként
a
Marokkói
Királyság
és az
Európai
Unió
kapcsolatrendszerét választottam. Az Észak-Afrika nyugati partján elhelyezkedő monarchia az északi mediterrán országok – Görögország, Portugália és Spanyolország csatlakozása révén stratégiai fontosságú területté vált az EU számára. Számos területet tekintve elmondható, hogy a maghreb térség az unióval kialakított kapcsolata nagy hatással lehet a tagállamok belső gazdasági, társadalmi és politikai életére. Gazdasági szempontból az észak-afrikai országok jelentős energiaellátó szerepet töltenek be az EU életében. Napjainkban égető probléma a migráció, a szervezett bűnözés vagy a terrorizmus kérdése, amelyek a köztudatban összekapcsolódnak az arab világgal. Ezért is fontos a dél-mediterrán régió országainak jobb megismerése, az előítéletek leépítése, a kapcsolatok kialakítása és ápolása, illetve a folyamatos párbeszéd, a megismerésre törekvés. Az ország és a maghreb térség spanyol-francia gyarmatosítása a 19. század végén a mezőgazdaság kínálta lehetőségek kihasználását célozta meg. Munkámban a függetlenedés utáni időszaktól igyekeztem bemutatni az ország, illetve a régió gazdasági, politikai és társadalmi helyzetét. Marokkó a maghreb térség egyik központi tagja. Az első rész a Marokkói Királyság és a dél-mediterrán régió bemutatására törekszik, felvázolja helyzetének alakulását a gyarmati időszak után következő évektől kezdve, bemutatja a Maghreb Unió kialakulásának előzményeit, valamint kitér a térséget számos szempontból meghatározó iszlámra is. A második rész a Marokkó és az Európai Unió közötti kapcsolatrendszerrel foglalkozik, magába foglalva az euromediterrán partnerségi kezdeményezés főbb jellemzőit – felépítés, intézményrendszer, működés -, az EU szomszédságpolitikáját, a migrációs tendenciákat és megemlíti a térségben kiemelt szerepet betöltő nők helyzetének alakulását. Végül a harmadik és egyben befejező rész Marokkó Magyarországgal kialakított kapcsolatára világít rá, amely kapcsán elsődleges feladat napjainkban az együttműködések további elmélyítése. Az Európai Uniónak körültekintően kell kezelnie a maghreb térséggel folytatott együttműködést, mivel a partnerégben résztvevő országok súlyos gazdasági és társadalmi problémái jelentősen hatnak az uniós tagállamok gazdasági életére is. Köszönöm konzulensem, Ferkelt Balázs türelmét és segítségét dolgozatom megírásában.
7
I.
MAROKKÓ ÉS A MAGHREB
1.1.
Marokkói Királyság
A Marokkói Királyság alkotmányos monarchia, területe 446 000 km2, fővárosa Rabat. Egyéb fontos szerepet betöltő nagyvárosai: Casablanca, a legnagyobb város és egyben az üzleti élet központja; Tanger, a kikötőváros; Fez, a kulturális és vallási központ; Meknes; Tétuan; és Marrakesh, a turisztikai központ. Az országot Európától mindössze a Gibraltári-szoros választja el, északról a Földközi-tenger, nyugatról az Atlanti-óceán határolja. Keleti szomszédja Algéria, déli határvidéke azonban ma is nehezen meghatározható a nyugat-szaharai területekről folyó viták miatt. Hivatalos nyelve az arab, de gyakran a francia használatos a diplomácia és az üzleti élet területén. Ezen kívül egyes területeken berber dialektusok is fennmaradtak. A lakosság (31 000 000) 95 %-a arab és berber, 97 %-a szunnita muzulmán vallású. 1
1.ábra: Marokkó térképe 2
Az államfő 1999. július 30-tól VI. Mohammed, aki az ország világi és vallási vezetője, valamint a hadsereg főparancsnoka is egyben. A kormányfő Driss Jettou (2002. október 9-től). Az országot 1997-ben 16 régióra osztották fel, amelyek további megyékre és prefektúrákra oszlanak fel. A régiókat az uralkodó által kijelölt kormányzók irányítják. Az ország pénzneme a marokkói dirham (MAD). A francia
1
Adatok:www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpoilitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcso
latok.aspx?d=Politikai%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 03. 22. 15: 36 2
Térkép:www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpoilitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsol
atok.aspx?d=Politikai%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 03. 22. 15: 38
8
gyarmatosítás időszaka után a legnyugatibb arab ország 1956. március 2-án vált függetlenné (ebben jelentős szerepe volt a nemzeti pártnak, az Isztiklálnak3). Lassan fejlődő agrárországként tartották számon még évtizedekkel a függetlenedés után is, majd gazdasága fejlődésnek indult. A lakosság körülbelül 45 %-a ma is a mezőgazdaságból él. A gabonanövényeken kívül jelentős a zöldség- és gyümölcsfélék termesztése. Aggasztóan nagy a munkanélküliség (10,8 %) és az írástudatlanság (40 %). Főleg vidéken jellemző, hogy sok gyerek egyáltalán nem jár iskolába, bár az oktatás ingyenes és 15 éves korig kötelező. A lakosságnak körülbelül fele él városokban, és a fiatalok aránya is nagy, a népesség mintegy 60 %-a 24 évnél fiatalabb. A várható élettartam férfiak esetében 67, nők esetében 71 év. A népességszaporulat nagyon magas: 3,4 % évente.
1.2.
A gazdaság alakulása
A maghreb térségben és így Marokkóban is létező termelési mód jellegéről különböző álláspontok léteznek a külföldi tőke megjelenése előtti időkről. Feudalizmusról (kialakult osztálytársadalom, fejlődő termelőerők, hűbéri láncolat), archaikus (stagnáló termelőerők, egységes társadalom) és ázsiai jellegű (erős központi hatalom) termelésről kialakult megközelítések ismeretesek, illetve egy-egy nézet tagadja mind a feudális, mind az ázsiai modell egyértelmű megjelenését.4 A függetlenné válás (1956) után a modern és a hagyományos gazdálkodás párhuzamosan folyt az országban, mivel a telepesek által megjelentek a nagybirtokok. Agrárreform-törvényeket hoztak 1962-től, amelyek eredményeképpen az addig külföldi tulajdonban lévő és bizonyos állami földeket szétosztottak a marokkói családok között. Kizárólag az ültetvények maradtak állami kézen.5 A megművelt területek felén gabonatáblákat létesítettek, a búza- és árpatermelés ma is meghatározó a mediterrán öntözéses gazdálkodásban. Számottevő volt – és ma is az – az olívaolaj, a szőlő, a citrusfélék exportja. 6
3
Rostoványi 1987. 18.
4
Abd el-Kader Zghal In: Rostoványi 1987. 43-44.
5
Burgerné 1992. 238.
6
Probáld-Szegedi 1983. 144-145.
9
A gazdasági fejlődés a franciák által kialakított bányaiparnak is volt köszönhető. A foszfát mint legjelentősebb ásványi kincs a világtermelésben sem mutatott csekély részesedést, sőt, Marokkó az 1950-es évek közepére elérte az 5,4 millió tonnás termelési értéket, így felrúgva az első együttműködési megállapodását a másik két maghreb országgal (Algériával és Tunéziával), önálló foszfátpolitikába kezdett. (A foszfátot állami tulajdonú ásványi vagyonnak minősítették, és értékesítésére monopol állami vállalatot hoztak létre – OCP.) Az ország kimagasló értékeket ért el az ipari méretű halászat terén is. A bányaipar, a könnyűipar fellendítése, a vegyipari üzemek megjelenése és a francia segítséggel megteremtett nehézipar mind hozzájárultak, hogy függetlenedése idején az addig szinte kizárólag mezőgazdaságára támaszkodó Marokkóban az ipari termelés elérte a GDP 32 %-át. Ekkor az export 63 %-át a francia gabona- és foszfátkivitel tette ki, a külkereskedelem egyoldalúvá vált, és mérlege deficitet mutatott. 1956 után a külföldiek tömeges távozása miatt a magánátutalások mérlegének hiánya mutatkozott, a tőkehiány miatt csökkentek a beruházások, ami hozzájárult az egyébként is nagyon magas munkanélküliség növekedéséhez. A függetlenedést követő időszakban stagnáló gazdasági helyzetet tovább súlyosbította a közkiadások hirtelen megnövekedése is, ugyanis a közigazgatásban dolgozók száma – és azon belül az arabok száma is – hirtelen megemelkedett. 1958-59ben állami beruházási program készült a fennálló és újonnan kialakult mezőgazdasági, szociális és infrastrukturális problémák orvoslására. Cél a külföldi tőke vonzása volt a feldolgozóipar fejlesztése érdekében. Az iparosítás politikája került a legelőkelőbb helyre az első ötéves tervben (1960-64), a mezőgazdaságot csak a korszerűsítés égetően szükséges kérdése érintette. A terv nem valósult meg, átütő sikereket nem hozott. Az ezt követő hároméves tervben (1965-67) új elemként jelent meg az idegenforgalom, majd a következő ötéves terv (1968-72) fő célja már a mezőgazdaság fejlesztése volt (a ráfordítások 47 %-a). Ez a terv sikeresnek bizonyult. Az 1973-77-re meghirdetett negyedik terv a „marokkói szocializmus” megteremtésén kívül az iparfejlesztést, azon belül is a nehézipar és a feldolgozóipar fejlesztését helyezte előtérbe. A nyolcvanas évek a demokratizálási folyamatok jegyében teltek. Marokkó jelentős pénzügyi problémákkal küzdött. Az ország fejlődésének kulcsaként a 10
mezőgazdaságot támogatta leginkább, jelentős forrást szánt az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. Hátrányosan érintette viszont mezőgazdaságát, így exportját az évekig jellemző szárazsági hulláma. Problémaként merült fel a nyolcvanas években a foszfát világpiaci árának zuhanása is, valamint a nyugat-szaharai válság újra és újra előtérbe kerülő konfliktusa, amely a háborús költségeket is magába foglalva tovább súlyosbította a gazdasági lemaradást. Bár az olaj árának csökkenése a térség országaival ellentétben Marokkónak megtakarítást hozott - mivel a kőolaj tekintetében teljes mértékben importra szorul-, mégis ekkor kétszereződött meg kereskedelmi mérleghiánya (1989-re 2,1 milliárd dollárra nőtt) és ugrott meg külső adósságállománya is (1989-re elérte a 17 milliárd dollárt). Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy a nyolcvanas évek végén a marokkói export legmeghatározóbb termékei az OCP és a feldolgozott termékek, és az élelmiszerek; behozatalra pedig leginkább félkész termékekből, beruházási javakból és nyersanyagokból szorult.
1.táblázat: Marokkó külkereskedelmi forgalmának áruszerkezete (%)7
A nyolcvanas évek társadalmi problémáktól sem volt mentes, a demográfiai növekedés, az elszegényedés, az analfabétizmus (64 %) aránya hatalmas méreteket öltött. A felsorakoztatott problémák megoldására a kormány olyan célkitűzéseket állított fel, mint például a költségvetési deficit csökkentése, a vállalatirányítás hatékonyságának növelése, az infláció csökkentése, a termelés fokozása, az állami szubvenciók csökkentése vagy az élelmiszerfüggőség enyhítése. Marokkó volt az első ország a maghreb térségben, amelyik megkezdte a privatizációs tevékenységet: 1989. december 11-én a parlament számos törvényt hozott a vállaltok privatizálása ügyében. A
7
Office des Changes, Cedies Informations, Casablanca in op. cit., 185.
11
nyolcvanas évek gazdasági problémái miatt ez időszakban megnőtt a kivándorlók száma és megfigyelhetőek voltak az ellenzéki megmozdulások. Marokkóban 1981-ben és 1984-ben történtek lázongások a megélhetési nehézségek miatt, amelyek Casablancából indulva az egész országon végigsöpörtek. Az eseményeket a rezsim kemény eszközökkel csendesített le, viszont megkezdődtek a tervezett reformok végrehajtási programjai. A kilencvenes évek a maghreb térség integrációs próbálkozásaival teltek, valamint elkezdődtek az Európai Unióval folytatott tárgyalások. Az Öböl-háború kirobbanása hatalmas veszteséget jelentett Marokkó idegenforgalmi bevételeit tekintve. Az ország Egyiptom után a második legnagyobb gabonatermelő a térségben, ezért az időjárás változékonyságai fokozott veszélynek tehetik ki a gazdaságot. Az idejében megkezdett
öntözőrendszer-kiépítések
megóvták
Marokkót
az
importfüggőség
növekedésétől. Komoly félelmet keltett a maghreb vezetőkben a szocialista világrendszer összeomlása,
ugyanis
a
Közösségi
támogatások
és
segélyek
elmaradásától,
csökkentésétől tartottak. Marokkó a szerkezetátalakítási programok megvalósítása révén – amelyekről 1983-ban született megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, és amelyek végrehajtásában nagy szerepe volt Szaúd-Arábiának8-, (Tunéziával együtt) jelentősen megnövelte franciaországi kiviteleit, legfőképpen feldolgozóipari – azon belül is a textilipari - áruk számára bővült ki a francia felvevőpiac. Az Európába irányuló marokkói export több mint felét tette ki a francia kivitel. Ebben része volt az országban működő több száz francia cégnek és Párizs pénzügyi közreműködésének is. A munkanélküliségi és inflációs ráta azonban a kilencvenes években is nagyon magas értéken stagnált. Ugyanakkor a stabilizációs programok hatására 40 %-kal nőtt az élelmiszertermelés, jelentős mértékben bővült a feldolgozóipari tevékenység, a könnyűipari termelés fele exportra irányult. A fejlődés hatására 1993-ban megalakult a Külkereskedelmi Nemzeti Tanács, majd Marokkó 1994-ben belépett a WTO-ba.
8
Ryjad 2,8 milliárd USD marokkói adósságot engedett el, majd újabb 1 milliárdos kölcsönt nyújtott
Marokkónak.
12
Továbbra is nagymértékben függött viszont a külföldtől, a szociális kérdésekben nem volt nagy előrehaladás, növekedett az elvándorlás, késtek a reformok, és a mezőgazdaság is gondokkal küzdött.
1995-ben az Euro-Med kezdeményezésnek
Marokkó is tagja volt, majd 1996-ben aláírta az együttműködési egyezményt és kötelezettséget vállalt kereskedelempolitikájának liberalizálására.
9
Marokkó relatíve nyitott gazdaság, de „kicsi” ahhoz képest, hogy az északafrikai régió negyedik legnagyobb országáról van szó. Továbbá, magas népességéhez viszonyítva a térség harmadik legalacsonyabb GDP-jével rendelkezik. Ami a főbb makrogazdasági mutatókat illeti10, az ezredforduló után egészen 2004-ig megfigyelhető volt a gazdasági növekedés, majd ismét romlottak a mutatók. (1990 és 2000 között a növekedés évi üteme átlagosan 2,3 % volt.) 11
Marokkó reál GDP növekedése (%) 7 6
6,3 5,5
%
5
4,2
4 3
3,2
2
1,8
1 0 2001
2002
2003
2004
2005
Év
2. ábra: Marokkó reál GDP növekedése12
A GDP növekedésének ingadozása az éghajlati viszonyokkal is magyarázható, mivel az a húzóágazatnak számító mezőgazdaságban (a GDP 14 %-a) meghatározó szempontnak
számít.
Ezért
az
időjárás
alakulása
egyben
a
szükséges
gazdaságátalakításban is nagy szerepet játszik, feltétele és egyben kockázati tényezője annak. A növekedési ütem lelassult az elmúlt években, és bár a munkanélküliségi ráta
9
Lengyel 2006. 50-56. 102-106. 163-171. 262-290.
10
Adatok:www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpoilitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcs
olatok.aspx?d=Gazdasagi%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 03. 22. 15: 42 11
http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/occasional_papers/2003/ocp2en.pdf 2007. 04. 06. 22:
41 12
http://ec.europa.ez/world/enp/pdf/country/enpi_csp_morocco_en.pdf 2007. 04. 22. 23: 02
13
csökkenő tendenciát mutat, valószínűleg nem a reális képet mutatja a jelen helyzetről. Az infláció növekszik, de az erős nemzeti valuta politikának köszönhetően a dirham értéke nem romlott az utóbbi időben. Pozitívumként megemlítendő a folyó fizetési mérleg többlete, ami a turizmusból befolyó bevételekből és a valutatranszferekből adódik. Az infláció alakulása Marokkóban (% ) 2
1,8
1,5 1,5
1
%
1 0,6
0,5
-0,1 0 2001 -0,5
2002
2003
2004
2005
Év
3.ábra: Az infláció alakulása Marokkóban13
Ezen kívül fontos tényezők még a munkanélküliségi ráta leszorítása, a külső adósságállomány csökkentése, a foszfát, illetve a kőolaj világpiaci árainak alakulása, a pénzügyi- és bankrendszer reformja, a külföldi tőkebevonás növelése, a vidék egészségügyi- és szociális elmaradottságának javítása, valamint a privatizáció felgyorsítása.
14
A jogrendszer bizonytalanságából adódóan még ma sem elegendő a
közvetlen külföldi befektetések száma, mivel a befektetők bizalmatlanok.
M unkanélküliségi ráta (%) 13 12,8
12,5
12 11,4 11 10,8 10 2001
2002
2003
2004
4. ábra: Munkanélküliségi ráta15
A külső adósságállomány fokozatosan csökkent, azonban a belső adósságot nem 13
http://ec.europa.ez/world/enp/pdf/country/enpi_csp_morocco_en.pdf 2007. 04. 22. 23: 02
14
Lengyel 2006. 287.
15
http://ec.europa.ez/world/enp/pdf/country/enpi_csp_morocco_en.pdf 2007. 04. 22. 23: 02
14
sikerült stabilizálni. Legjelentősebb külkereskedelmi partnerek: az EU (azon belül is Franciaország – 27 %), Spanyolország (14,9 %), Olaszország (7 %), Németország (5,6 %) és Nagy-Britannia (5 %).16
3.3. Társadalom A társadalmi helyzetet tekintve kiemelkedő probléma a magas demográfiai ütem. A jelenlegi népszaporulat mértéke a GDP növekedését és tömeges munkahelyteremtést kívánna meg. Marokkó esetében említést érdemel, hogy a női munkaerő alkalmazása egyre elterjedtebb, ez viszont csak társadalmi szempontból előnyös, a munkanélküliségi rátát viszont rontja. A termékenységi mutató valamelyest csökkent az elmúlt harminc évben, az országban az egy családra jutó gyerekek száma 5,9-ről 4,6-re változott. A marokkói lakosság számának alakulása 2000 és 2005 között 32 31,5 Fő (millióban)
31,6 31
31,1
30,5
30,6
30
30,1
29,5 29
29,6 29,1
28,5 2000
2001
2002
2003
2004
2005
Év
5. ábra: A lakosság számának növekedése17
A népességgel együtt nőnek a különböző szükségletek, például felvetődik a beiskolázás problematikája. Marokkó a maghreb térségében a legalacsonyabb beiskolázási arányt tudhatja magáénak 55 % -kal. Tunéziában ugyanez az arány 95 %, Algériában 88 %. (1990-es adat.) Az ijesztő mutatók miatt a Világbank jelentős összegekkel támogatta a marokkói és oktatásügyet. A nyelvet illetően fontos, hogy Marokkóban (és Tunéziában is) jobban 16
www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpoilitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsolatok.as
px?d=Gazdasagi%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 03. 23. 16: 57 17
http://kulugyminiszterium.hu/kum2005/Templates/KetoldaluKapcsolatokSablon.aspx? 2007. 04. 21. 22:
43
15
megmaradt a francia nyelvhasználat, mint Algériában, bár az oktatás arab nyelven folyik. Az úgynevezett „berberkérdés” elérte Marokkót, mivel a berberofon kisebbség 35 %-a található meg az országban. A népcsoporttal kapcsolatosan 1991-ben megszületett az Agadiri Charta, amelynek lényege a berber nyelvhasználat (tamazigh) és kultúra nagyobb szabadsága volt. Ami a politikát illeti, Marokkóban jött létre először a térségben a kétpólusú politikai mező, illetve itt működik a nem vallási alapokon nyugvó és működő ellenzék, mint például a Népi Erők Szocialista Uniója (USFP) vagy az Isztiklál párt (az úgynevezett
Kutla-blokk
tagjai).
Hatalmon
a
Wifak-tömörülés
áll,
amelyet
hagyományos konzervatív pártok alkotnak. A kilencvenes években demokratizálási folyamatok kezdődtek az uralkodó (II. Hasszán) támogatásával. Az algír példából okulva és az elégedetlenkedésből születő erőszakhullámot elkerülendő megkezdődött a nyitás a külföld és a demokrácia felé, ennek következményeképpen megalakult a kétkamarás parlament, az egyes régiók önállósága megnőtt, illetve a király népszavazásra bocsátotta az alkotmányt. Az 1997. novemberi választásokon a lakosság mintegy 60 %-a adta le a szavazatát és a parlament alsóházába az ellenzéket juttatták be többséggel. Abderrám Juszufi alakított kormányt 1998-ban. Abdelghani
Abouhani
szerint
Marokkó
társadalmi-politikai
fejlődése
háromféleképpen történhet. Az első verzió szerint a nyugat támogatásával nagyon lassan válnak elérhetővé a kitűzött célok. A másodikban a szerző a nagyvárosi perifériákon élő szegénynegyedekre hívja fel a figyelmet, ahol az átlagosnál nagyobb a veszélye az iszlám erők térhódításának, tömegmozgósításának, akár politikai hatalommá válás reményében. A harmadik a demokratikus változat, amely az alkotmány módosítását, illetve a miniszterelnöki és parlamenti hatáskörök erősítését vonja maga után. Hasszán 1999. júliusi halála egy új korszak eljövetelét sejttette, fia, Szidi Mohamed herceg követte a trónon VI. Mohamed néven. Egy új irány körvonalazódását és eltérő politikát véltek felfedezni a trónörökös kezdeti lépései között, mint például a belügyminiszter Drisz Bászri menesztése (akit többek között agy tartottak számon: „a szimbóluma az emberi jogok megsértésének és az állami elnyomásnak”), vagy a korábban Párizsban elraboltatott és börtönbe juttatott ellenzéki politikus, Mehdi Ben 16
Barka családjának hazatérésének engedélyezése. Az új uralkodó politizálásának pozitív megítélése csak ideiglenes volt, és alig fél év elteltével kezdték apjához hasonlítani, aki az irányítást maga végezte, a kormány csak asszisztált a munkásságához. Az ezredforduló utáni Marokkóban egyre inkább megjelenik az állam szerepének és a hadsereg hatalmának csökkentése iránti igény. A legnagyobb probléma a gazdaság gyengeségéből,
így
az
életszínvonal
alacsony
szintjéből
fakadó
társadalmi
elégedetlenség, amely a számos reformfolyamat ellenére ma is létező veszélyforrás. Enyhítéséhez elsősorban közigazgatási reformokra, valamint a nemzetgazdaság modernizációján belül az export versenyképességének fokozására lenn szükség. Szakértők szerint az alkotmányreform és az „átlátható” választások kiírása is elkerülhetetlen feladat lenne, mivel ezen intézkedések demokratizálási folyamatok és így a stabilitás irányába mutatnak. 18
2. Iszlám – fundamentalizmus, veszély, egység vagy széthúzás? Az iszlám sokrétűsége, összetettsége, megfoghatatlan bonyolultsága miatt megérdemel egy külön fejezetet. Már csak azért is, mert a maghreb térség lakosságának majdnem egésze muzulmán. „Az iszlám minden kétséget kizáróan vallás; az iszlám egy átfogó eszmerendszer, filozófiai (-teológiai) áramlat; gazdasági-társadalmi doktrína; etikai normarendszer, illetve az ezt konkrétan megtestesítő jogrendszer; a múlt örökségét, a történelmi hagyományt szervesen magában hordozó civilizáció és kultúra; az iszlám egy igen erőteljes hatású politikai-ideológiai mozgalom, s végül – de nem utolsósorban – maga a mindennapi életmód. Az iszlám a felsoroltak közül külön-külön mindegyik, s egyúttal mindegyik is egyszerre.” 19 A sokszínűségből és jellemző széthúzásból adódóan gyakoriak az egymással szemben álló elvek, irányzatok, az egyes áramlatok követői olykor kifejezetten elítélik egymást, még a fundamentalista iszlámisták különböző ágai is gyakran kritizálják és kiáltják ki egymást iszlámellenesnek. A maghreb országokra jellemző, hogy
18
Lengyel 2006. 378.
19
Rostoványi 1998. 74.
17
elhatárolódtak a keleti iszlám heves vitáitól, és egy egységes szunnita irányzatot képviselnek, ahol előtérbe kerülnek az ősi tradíciók és az úgynevezett vallási társaságok. Az iszlám államvallás, amely azonban a hatalom érdekeltségébe nem avatkozhat be. Legitimálja a politikát, viszont a hatalom is ellenőrzi a vallási szokások és előírások betartását. Szekularizációs elképzelések is élnek a témában, például Tunézia esetében a vallás elválik a politikától, magánügyként kezelik. Mauritániaban esetében is liberálisan kezelik a vallást, és kézben tartható a szélsőséges csoportok tevékenységei. De a térség már országaiban is megjelenik a szekularizáció, például azt hirdető pártok megalakulásának formájában. Marokkó esetében a politikai hatalom nagy hangsúlyt helyez a megelőzésre. A legellenőrzöttebbek a vallási erők, mivel az uralkodó „a hívők parancsnoka”, így kevés a fellépés a hatalom ellen. Az ezredfordulót követően azonban itt is megjelentek (Algériához hasonlóan) olyan mozgalmak, amelyek lázadnak a vallási hierarchia ellen. A marokkói iszlámisták két fő irányzata működik. A radikálisabb szerint az uralkodónak nem kellene kormányoznia, és a szociális reformokat helyezi előtérbe. A másik csoportosulás lényegesen mérsékeltebb, nem jelent fenyegető veszélyt a hatalomra nézve. Minden szélsőséges megmozdulás és terjeszkedés gyökere a társadalmi elégedetlenségben rejlik, ugyanis az egyre elégedetlenebb, emigrálni vágyó, elszegényedett, munkanélküliséggel sújtott tömegek könnyen fanatizálhatóak. Líbiában a korábbi konzervatív iszlám ágat letörte Kadhafi ezredes és látványos változtatásokat eszközölt például a nők társadalmi helyzetének változtatásában. Mindenesetre itt is jelen vannak a fundamentalista mozgalmak, amelyek ellen a hatalom eredménnyel harcol. Algérián kívül tehát nem tudták jelentősen megvetni a lábukat a szélsőséges erők a térségben. Ennek ellenére a kilencvenes években felerősödtek az iszlám fundamentalizmus tanai és robbanásszerűen növekedett a terrorakciók száma. Ennek oka a már említett társadalmi
elégedetlenség,
a
modernizáció
iránti
igény,
illetve
az
iszlám
identitáskeresés. Paul Balta szerint „az iszlám radikalizmus olyan ideológia, amely a vallást politikai célokra használja fel”. Tehát a fundamentalista irányzatok elvei
18
alapvetően gazdasági eredetűek. 20 Számos szakember szerint „iszlám fenyegetés” nem létezik, és egy esetleges fegyveres konfliktus kialakulásának valószínűsége egy nyugati állam és egy iszlám ország között megint csak elhanyagolható. A jelentős Nyugat-Európába történő emigráció ugyan veszélyforrást jelent, mert az emigrált tömegekből soha nem tudhatja az ember, ki az, aki fanatizálható és a felszín alatt a radikális csoportokhoz csatlakozik. Jellemző a befogadó országokban kialakult idegenellenessé (erről bővebben a második fejezetben lesz szó). Sokan viszont létezőnek vélik az „iszlám fenyegetést” és nem kihívásnak, hanem veszélyforrásnak tekintik az iszlámot a Nyugatra nézve. Azonban azt fontos megemlíteni, hogy az iszlám országok esetében nem beszélhetünk a Nyugatellenesség megnyilvánulásairól a gazdasági élet terén – még a radikális irányzat vezette államok esetében sem. Számos külgazdasági kapcsolat köti ugyanis össze a két felet, amelyek sok esetben jól, régóta és megbízhatóan működnek. Az iszlám világ függősége a Nyugattól a kőolajból származó hatalmas bevételek ellenére csak erősödött, és a „nyugatosodás” iránti tiltakozás és az attól való idegenkedés ellenére ezen országok sem tudják elkerülni a globalizációnak és a tőkés világgazdaságnak való behódolást. A különböző civilizációk konfliktusait nem feltétlenül megoldani kell, inkább az egymást jobban megismerése és megértése révén meg kell kísérelni a konfliktusok számos esetben súlyosnak bizonyuló következményeit elkerülni. Mindkét fél részéről fontos lenne a közeledés, a megérteni vágyás, az elfogadás ahhoz, hogy a kommunikáció javulásával megtanuljuk kezelni a valószínűleg jövőben is létező súrlódásokat.21 Nincs értelme és nem is célravezető meggondolatlan megjegyzésekkel bőszíteni az egyébként is feszült iszlám és nyugat-ellenes világot, mint ahogyan azt Paul Wolfowitz, amerikai védelmiminiszter-helyettes tette 2001. szeptember 13-án: „Úgy vélem, az egész civilizált világot megrázta mindaz, ami történt, és sokan a civilizálatlan világból is kezdenek elgondolkodni azon, hogy talán a rossz oldalra álltak.” 22
20
Lengyel 2006. 237-240.
21
Rostoványi 1998. 369-374.
22
Rostoványi 2004. 75.
19
3. Maghreb és integráció 3.1. A kezdetek A központi maghreb államok közé Algériát, Marokkót és Tunéziát soroljuk (a Nagy Maghreb elnevezés magába foglalja Líbiát és Mauritániát is). Az egységesedést indokoló szempontok a következők: •
földrajzi hasonlóság
•
közös történelmi múlt (például a francia gyarmatosítás)
•
a „berber örökség”
•
közös vallás
•
közös kultúra, tradíciók, szokások
•
az „arabságérzet”. 23
„Maga a gyarmatosítás rendkívül ellentmondásos hatásokkal járt a – modern értelemben vett – arab államiság fejlődésére. Azáltal ugyanis, hogy felbomlasztotta, a hagyományos struktúrákat, és újfajta szokásokat, normákat honosított meg, elősegítette a partikuláris nemzeti fejlődést, beleértve a nemzetgazdaság kiépítését. Ugyanakkor a rendszerint új határok között kialakuló nemzetgazdaságok integrálódását – a fejlődést sok területen szándékosan akadályozó hatásai következtében – gátolta is.”24 A térség integrációs elképzelései már az első világháború évei alatt is jelen voltak (az „álmodozások kora”), majd az egységtörekvés második szakaszában – a két világháború között – létrejöttek a meghatározó politikai mozgalmak és pártok. A harmadik hullám első fontos állomásként 1945. március 22-én létrejött az Arab Liga, amelynek ma már minden arab ország a tagja, megalakulása idején azonban csak hét állam csatlakozott az elsősorban politikai, kulturális, egészségügyi és gazdasági együttműködéshez: Egyiptom, Jemen, Irak, Jordánia, Libanon, Szaúd-Arábia és Szíria
23
Rostoványi Zsolt kiemeli ezt a szempontot, amely az azonos kultúrkörhöz való tartozást takarja és
megfogalmazza, hogy többek között ez is az eltérő társadalmi-politikai irányvonalat képviselő maghrebállamok egységtörekvéseinek. (Rostoványi 1987. 25.) 24
Rostoványi 1987. 18. o.
20
(a mashrek-országok). A Gazdasági Tanács megalakulása után létrejött az Interarab Kereskedelmi Egyezmény, amely lebontotta a tagországok közötti vámhatárokat. A jelentős bevételekkel bíró kőolajtermelő országok azonban nem szívesen osztozkodtak volna a többi tagországgal. Ennek ellenére 1957-ben a Gazdasági Unióról szóló Konvenció még inkább megpróbálta kiszélesíteni az összefogást például a négy szabadság szabad áramlása révén. Az Arab Gazdasági Egység Tanácsának létrehozása sem hozott sikert, az integrációs törekvések eredménytelennek bizonyultak. Ez a társadalmi rendszer sajátosságaival, illetve az export hasonlóságával is magyarázható. A Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) 1950-es évekbeli kongresszusain merült fel először az egység gondolata: „Észak-Afrika földrajzi helyzetét, történelmét, nyelvét, civilizációját és jövőjét illetően egységes egészet alkot és a szolidaritásnak a három észak-afrikai állam föderációjában kell megnyilvánulnia”. A negyedik periódus a függetlenedés időszaka, illetve a következő események sorozata: a három ország összefogása egyre sürgetőbbé vált, többek között az 1958-as Római Szerződés miatt, mivel a bevezetett új rendelkezések csökkentették a maghreb országok export versenyképességét. Így 1958 áprilisában sor kerülhetett az első konferenciára Tangerben, ahol a három országot vezető pártjai képviselték. A szaharai területekről Párizsban született terv („Szaharai Területek Közös Szervezete”), amelynek a szénhidrogén vagyon átmentése volt a célja, szintén megkívánta Algéria, Marokkó és Tunézia együttműködését. Ekkor Algéria még vívta felszabadítási harcát, ez a tényező is megerősítette a közös célt. Ahogy a Nemzeti Felszabadítási Front delegációjától elhangzott: „A maghreb arab unió létrehozása sürgős követelmény ahhoz, hogy Algéria kitörhessen a gyarmatosításból, egyben olyan követelmény is, aminek teljesítése szükséges ahhoz, hogy a gyarmati uralom maradványai felszámolhatók legyenek a már felszabadult testvéri országokban.” Az eredeti elgondolásban szerepelt Mauritánia és Líbia is, akiket a Tangeri Konferenciára megfigyelőként hívtak meg (Líbia nem képviseltette magát). Az első kezdeményezés sajnos siker nélkül maradt, amiben az említett országok közötti súlyos konfliktusok is közrejátszottak, mint például határviták Tunézia és Líbia között, Mauritánia tunéziai elismerésének problematikája marokkói részről, vagy katonai összecsapások. A hatvanas években ezek a konfliktusok rendeződni látszottak és a nemzetgazdaságok helyreállítása is megkezdődött. A gazdasági együttműködésről 21
1964-ben született határozat Tuniszban, ahol Líbia is részt vett a tárgyalásokon. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy gazdasági szempontból jelentős eltérések mutatkoztak az összefogni készülő országokat illetően: Algéria
Marokkó
Tunézia
Líbia
A lakosság száma (millió)
12,5
14,1
4,5
1,7
Egy főre jutó GDP (USD)
250
168
172
802
Egy főre jutó felhalmozás (USD)
61
20
49
200
- mezőgazdaság
20
23
18
5
- ipar (bányászattal)
26
28
41
71
- szolgáltatások
54
40
41
24
- mezőgazdaság
50
56
57
36
- ipar (bányászattal)
16
14
18
25
- szolgáltatások
34
30
25
39
Ágazatok részesedése a GDP-ben (%)
A foglalkoztatottak megoszlása (%)
25
2. táblázat: A maghreb államok nemzetgazdasági adatai 1966-67-ben
1964. szeptember 28-án végül Tuniszban megalakult a Maghreb Állandó Konzultatív Bizottsága (CPCM), amelynek célja a majdani gazdasági közösség létrejöttének elősegítése. Ezen belül megalakult az Ipari Tanulmányi Központ (CEIM), amely az egyes fejlesztésekről készített tanulmányokat. 1967. novemberében Tuniszban a Gazdasági Miniszterek Konferenciáján megszületett az első ötéves kormányközi egyezmény, amely magába foglalta a kereskedelem liberalizációját, az árucsere forgalom növelését, egy közös bank létrehozását, egy multilaterális fizetési rendszer kialakítását és a piacvédelem harmonizálását. A nagyszabású és ígéretes program politikai okokból nem valósulhatott meg. 26 Líbia sorozatosan elhatárolódott a miniszterek konferenciáitól és egyre világosabbá vált, hogy a tagállamok a nyersanyagpiacok bővülésével egyre inkább kívánják előtérbe helyezni nemzeti terveiket és exportbevételeik növelését az integrációs elképzelésekkel szemben, holott ekkor az EGK többször jelét adta
25
Lengyel 2006.121.
26
Lengyel 2006. 69-76. és 120-130.
22
érdeklődését a maghreb unió létrejötte iránt, sőt, segítségét is felajánlotta annak megvalósításához.27 Az említett problémák a CPCM felbomlásához vezettek. Összefoglalva az integrációs törekvéseket megakadályozó tényezők a következők voltak: •
Közös politikai akarat hiánya
•
A Gazdasági Miniszterek Konferenciájának szűk hatásköre
•
Átfogó célkitűzések hiánya
•
A CPCM pusztán konzultatív jellege
•
Az egyes nemzetgazdaságok és gazdaságfejlesztési stratégiák különbözősége
• A nyugat-szaharai válság 1975-ben28
GDP
Ország
Beruházások
Ipar
Import
(bruttó)
1965-80
1980-87
1965-80
1980-87
1965-80
1980-87
1965-80
1980-87
Marokkó
5,4
3,2
6,1
1,2
11,1
-2,2
6,5
1,6
Tunézia
6,6
3,6
7,4
2,7
4,6
-3,8
10,4
-2,5
Algéria
7,5
3,8
8,1
4,3
15,9
0,6
13,0
-4,6
29
3. táblázat: A központi maghreb államok gazdasága 1965-87 között
A táblázat a Világbank 1989. évi beszámolójából való és alátámasztja az ekkorra kialakult problémákat, mint például a munkanélküliség növekedése, a nemzeti valuta leértékelődése, infláció, vagy a beruházások számának csökkenése.
3.2. Az 1980-as évek – az ötödik szakasz Ebben az időszakban is számos, a korábbiakhoz hasonló együttműködési terv,
27
Megjegyzendő, hogy az EGK nem csak a térségben rejlő előnyök kiaknázása miatt mutatott
érdeklődést, hanem a az észak-afrikai konfliktusok miatt is, mivel azok veszélyt jelentettek a Közösség déli részére. 28
A nyugat-szaharai válság az északról Marokkó, délről Mauritánia, keletről elenyésző részen Algéria
által határolt terület birtoklásáért folytatott küzdelmet és az azzal járó konfliktusokat foglalja magába. A területen található a világ egyik legnagyobb foszfátvagyona. A kérdés a mai napig tisztázatlan. 29
Lengyel 2006. 262.
23
közös ipari, mezőgazdasági, halászati projekt született. A lehetőségek zöme azonban ismét kihasználatlanul maradt. Ebben jelentős szerepe volt a gyarmatosítás időszakából fennmaradt sokoldalú – kereskedelmi, pénzügyi, technológiai és élelmiszer függőségnek. A gazdasági különbözőség mellett említést érdemel a rezsimekből adódó gazdaságpolitikai irányzatok eltérése. Azon felül további problémákat vetettek fel az egyes országok konkurenciaharcai (Algéria és Líbia esetében a kőolaj miatt, Marokkó és Tunézia viszonylatában az idegenforgalom tekintetében, valamint Algéria és Marokkó a maghreb térség legbefolyásosabb államának szerepéért), a nyolcvanas évek végén jelentkező algériai és mauritániai zavargások, illetve a továbbra is megoldatlan nyugat-szaharai kérdés. A nyolcvanas években az összefogásra készülő államok a következő táblázatban látható gazdasági adatokkal rendelkeztek: Mauritánia
Marokkó
Tunézia
Algéria
Líbia
1026
447
164
2382
1760
Lakosság (millió)
1,9
24
7,8
23,8
4,2
GDP (millió USD)
900
21990
8750
51900
25078
1,6
4,2
3,4
3,5
- mezőgazdaság
38
17
14
13
4
- ipar
21
34
32
43
57
- szolgáltatások
41
50
54
41
39
2076
19923
6672
24850
Adósságszolgálati ráta (%)
21,6
25,1
25,5
77,0
Inflációs ráta (%)
9,4
7,7
7,7
4,4
0,1
Export (millió USD)
433
3624
2397
7674
5640
Import (millió USD)
353
4818
3692
7432
6386
50
21
21
20
40-50
Terület (ezer km2)
GDP növekedési ütem 1980-88 (%) A GDP megoszlása (%)
Adósságállomány (millió USD)
Külgazdasági
nyitottság
(export/GDP %-ban, 1985)
4. táblázat: A maghreb államok gazdasági adatai 1988-ban
30
Az adatokból jól kivehető az országok egymástól meglehetően eltérő gazdasági teljesítménye, azonban például az egymást kiegészítő természeti kincsek már 30
Lengyel 2006. 175. o.
24
önmagukban integrációt életre hívó tényezők. „Mindig is hirdettük, és továbbra is azt tesszük, hogy minden kétoldalú és sokoldalú lépésünknek a maghreb népek érdekeit kell szolgálniuk, legyen szó Algériáról, Marokkóról vagy Tunéziáról, és holnap, miért ne Líbiáról vagy Mauritániáról?” (Huari Bumedien) A korábban (1983-ban) Algéria és Tunézia között kötött Testvériségi és Egyetértési Szerződéshez Mauritánia is csatlakozott. E szerződést egyes kutatók a társulás intézményesítésének első kísérletének tekintik. Marokkó és Líbia nemtetszését nem rejtve véka alá 1984-ben aláírta az Arab-Afrikai Szövetségi Szerződést. Újabb megosztottság alakult ki, amely oda vezetett, hogy Líbia és Tunézia között megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. A helyzet lassan ugyan, de normalizálódott: Kadhafi líbiai ezredes felbontotta Marokkóval aláírt szerződését, miután Simon Peresz izraeli miniszterelnök látogatását II. Hasszán fogadta. A tunéziai-líbiai konfliktus is rendeződni kezdett. Az unió létrejöttéhez vezető úton a folyamatokat az algériaimarokkói „kibékülés” gyorsította meg (1987-ben). A nyugat-szaharai kérdésre átmeneti megoldás született (a konfliktus ideiglenesen „zárójelbe került”), illetve a határmegállapodásokat is rögzítették 1989-ben.
31
3.3. Az Arab Maghreb Unió (UMA) létrejötte Az utolsó lökést az 1988-as Zeraldai Csúcs adta, ahol meghatározó jelentőségű irányelvek és akcióprogramok születtek. A csúcs után öt munkabizottság alakult, amelyek az akcióprogramok minden témakörét felölelve kezdték meg működésüket:
31
•
Pénz- és Vámügyi Bizottság (Marokkó)
•
Gazdasági bizottság (Algír)
•
Szervezeti kérdések bizottsága (Tripoli) – az unió működésének felvázolása
•
Kulturális, tájékoztatási és oktatási ügyek bizottsága (Nuaksott)
•
Társadalmi és humán ügyek bizottsága (Tunisz)
Lengyel 2006. 174-191.
25
Leginkább a szervezeti kérdések bizottsága alá tartozó ügyek kapcsán alakultak ki viták a tagállamok között, azon belül is a külpolitikai kérdések illetve irányultság miatt. „..egyelőre nem lehet tudni hány hengeres a maghreb autó, gázzal vagy diesel üzemanyaggal működik-e, milyen sebességet tud majd elérni és jobbra vagy balra fog-e majd tartani.” (II.Hasszán) Az Algériában újonnan felmerülő megmozdulások miatt végül csak 1989. február 16-án született meg az integrációs megállapodás (ugyanezen a napon jött létre a Mashrek is). Ahogy a bevezetőben rögzítették: az Arab Maghreb Unió „a történelmi, vallási és nyelvi egységben vetett hit alapján jött létre, ami az arab Maghreb népeit összeköti”. Az egyes tagállamok meghatározott, reményteljes célokkal vágtak az együttműködésbe: Marokkó és Tunézia elsősorban Algéria piacára számított termék- és munkaerőexport tekintetében. Algéria politikai síkra terelte az integráció számára előnyösnek ígérkező lehetőségeit, ettől várta a nyugat-szaharai kérdés megoldását, illetve biztosítottnak remélte a térség vezető államának szerepét. Líbia esetében szintén inkább politikailag volt indokolt az együttműködés, kőolajbevételei miatt ugyanis nem igen szorult a gazdasági közösségben rejlő előnyökre. Mauritániának fejlődése szempontjából volt jelentős az integrálódás, a nyugat-szaharai konfliktusban való „két tűz közé szorult” helyzetének elkerüléséről nem is beszélve. Továbbra is fekete felhőként gomolyogtak azonban a múltból fennmaradt problémák: •
az algériai és marokkói vezető szerepért folyó rivalizálás, magában foglalva a nyugat-szaharai területek problematikáját
•
a gazdaságpolitikák különbözősége, ezzel együtt Líbia vezető szerepre törekvése
•
az etnikai feszültségek jelenléte
•
a demokrácia alacsony szintje, a civil szféra szervezetlensége
•
Mauritánia és Líbia kívül rekedése
Az 1991. szeptemberében sorra kerülő Casablancai Csúcson meghatározták az egyes székhelyeket: az UMA székhelyét Marokkóban jelölték ki, a parlamentét Algériában, a jogi fórumét Mauritániában, a beruházási és kereskedelmi bankét
26
Tunéziában, az egyetemét és tudományos akadémiáét Líbiában, illetve a főtitkári posztot tunéziai politikusra osztották.
32
3.4. Megtorpanás: Algéria Nem várt eseményként 1990-ben kirobbant az Öböl-háború, amely nem osztotta meg az újonnan alakult uniót. Mauritánia kivételével minden tagország tiltakozott Kuvait lerohanása ellen, azonban később a Nyugat beavatkozása miatt éppen Irak mellé pártoltak át. Nagyobb gátnak bizonyult az Algériában kialakult belpolitikai válság. Színre lépett ugyanis az Iszlám Üdvfront (FIS), amely egyre inkább teret hódított az iszlámista mozgalomból lett párt. Iszlám vallási jogrendszer bevezetését követelték – a saria alkalmazását -, és a hatalom legnagyobb meglepetésére a többpárti helyhatósági választásokat 54 %-nyi szavazattal meg is nyerték. A megnyert közigazgatási körzetekben habozás nélkül megkezdték az iszlámtörvényezés kialakítását. A kormány minden eszközzel megpróbálta csillapítani a FIS befolyását, térnyerését, nem sok sikerrel. Algériában 1991. júniusától szeptember végéig rendkívüli állapot volt érvényben, FIS vezetőket tartóztattak le, bevetették a katonaságot a rendzavarások helyreállításához. Az ország hitelekre szorult, a belpolitikával együtt gazdasága is megingott, a megkezdett reformok megvalósítása abbamaradt. A FIS bár megnyerte a parlamenti választások első fordulóját, heves tiltakozások és felvonulások szerveződtek a demokráciáért. Sokak szerint a vezetés itt hatalmas politikai hibát vétett, nem lett volna szabad beleavatkozni a szavazások alakulásába (mások szerint már a FIS korábbi legalizálása is hiba volt).33
32
Lengyel 2006. 193-201.
33
Rostoványi Zsolt is kiemeli „Az iszlám a 21. század küszöbén” című könyvében, hogy számos szakértő
szerint engedélyezni kellene bizonyos esetekben a radikális erők hatalomra jutását, mivel a gazdasági problémák helyreállításával nem igen boldogulnának, így hamar hitelüket vesztenék, illetve nem állná meg a helyét az általuk hirdetett „Al-iszlám huwa alhall” azaz az „iszlám megoldás” eszme. (372. o.) Ugyanitt olvasható a „demokrácia-paradoxon”, amely jól jellemezte a kialakult helyzetet: „vagy a politikai vezetés avatkozik be antidemokratikus eszközökkel, vagy a hatalmat elnyert iszlámisták fordulnak szembe a demokráciával.” (304. o.)
27
Sadli elnök lemondott – egyes szakértők szerinte lemondatták - és megkezdődött a találgatás: katonai rezsim vagy iszlám állam jön-e létre Algériában. Végül a választások második fordulója elmaradt, a FIS-t 1992. márciusában betiltották, azonban fegyveres akcióikat már betiltásuk előtt megkezdték. A fél éve államelnökként tevékenykedő Boudiaf is merénylet áldozata lett. 1993-tól az időközben megalakult Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) és a FIS katonai szárnya, Üdv Iszlám Hadserege (AIS) kezdte meg vérengzésekbe torkolló harcait, merényleteit. Algériában polgárháború tombolt, amit a hadsereg tétlenül nézett, illetve egyesek szerint még támogatott is. „Az algériai hatalom puccsa csaknem iskolapéldaként illusztrálja az emberi társadalmak egyik legrégebbi dilemmáját: vissza kell-e utasítani a szabadságot a szabadság ellenségeitől? A cél szentesíti az eszközt? A demokrácia olyannyira értékes valami, hogy azt egyik napról a másokra nem adhatjuk az erre még nem eléggé érett nép durva kezébe?” (Le Monde) Az elkerülhetetlen politikai kompromisszumkötésre 1995-ben került sor, amikor is az algériai pártok aláírták a Római Platformot, amelynek célja a további közeledés biztosítása volt, azonban kudarcba fulladt. Zerual nyerte az első demokratikus elnökválasztást – aki lényegében már 1993. óta töltötte be az államelnöki posztot a hadsereg megbízására –, és politikai ellenfelei által is elismert, legitim elnökként kezdte meg a kormányalakítást, az új alkotmány megtervezését. Az Algériában kialakult helyzet érthetően visszavetette az unió megkezdett tevékenységét.
Marokkó
már
az
1992-es
választások
második
fordulójának
felfüggesztését sem nézte jó szemmel, majd támadta Algírt, a Marokkót is érintő terrorakciók miatt, végül vízumkényszert vezetett be a GIA fegyvercsempészetei miatt. Tunézia a FIS megjelenése óta rettegett az iszlámizmus átterjedésétől, de Algéria helyett inkább Líbiát támadta politikájáért. A két állam ismerve Algéria mindennemű beavatkozást elutasító magatartását, gyakorlatilag a megdöbbent Nyugattal együtt külső szemlélőként nézték végig a kilencvenes évek tragédiáját a térségben.
34
Lengyel 2006. 207-236.
28
34
3.5. A kilencvenes évek 1990
1995
1999
Algéria
1316
1377
1400
Marokkó
917
3037
5647
Tunézia
7259
11. 038
12. 075
5. táblázat: A működő tőke állománya a mediterrán országokban 1990-1999 között (milliárd USD)35
A kilencvenes években megindult gazdasági liberalizáció kedvezett a beruházások növekedésének. A tőkebeáramlás azonban így is lassú maradt, mivel a térség sem politikailag, sem gazdaságilag nem volt vonzó. A kezdeti egyetértés után a maghreb országok közötti kereskedelem ugyan fokozódott, mégis egyedül talán Tunézia emelhető ki, mint export- és importnövelő tagállam az integrációban. A Maghreb Beruházási és Kereskedelmi Bank megalakítását elhalasztották, pedig ez jelentős mértékben hozzájárult volna a tervezett sikeres együttműködéshez. Az algériai polgárháborús állapot és annak megítélése megosztotta a térséget, a régi-új ellentétek újra és újra kiütköztek. Az elképzelések megvalósulását nehezített Líbia jelenléte, illetve terrorcselekményei, melyek következtében a nyugateurópai országok nem voltak hajlandóak Kadhafi ezredessel tárgyalásokat folytatni. Az 1993-as a Közösséggel tervezett konferencia is kudarcot vallott ez okból kifolyólag. A személyes ellentétek (lásd II. Hasszán marokkói király és Ben Ali tunéziai elnök) is az együttműködés ellen munkálkodtak a felszín alatt. Marokkó nem titkolta álláspontját, miszerint az integráció elakadása egyértelműen Algéria és az ott uralkodó rezsim számlájára írható. 1993-ban megtörtént a bejelentés, hogy az öt külügyminiszter döntése alapján szünetet tartanak az egyezmények megvalósítását illetően. 1994-ben Tuniszban tartották meg az utolsó 36
elnöki ülést, amelyen II. Hasszán és Khadafi már meg sem jelent.
„…ennek a nagy politikai tervnek az alkotmányos alapjai törékenynek tűnnek.” (Abdelfattah Amor)
35
World Investment Report, 2001
36
Lengyel 2006. 254 -261.
29
A kudarc okainak zömét egyúttal a kezdeti kockázati tényezők között is megtalálhatjuk: •
egyre inkább váltak fontossá a nemzetgazdasági célok az egységtörekvések mellett,
•
előtérbe
kerültek
a
tagállamok
közötti
nézeteltérések
és
ellentétek,
bizalmatlanság •
a fejlesztésre kellett volna nagyobb hangsúlyt fektetni az „európai modell utánzása” helyett
•
Líbia és Mauritánia formális jelenléte az integrációban
•
az intézményi keretek gyengesége
•
„a hatalom működtetésének régi sémáinak” nehéz feladása
•
konszenzussal történő döntéshozatalok
•
államfők kezében összpontosuló döntéshozatal
•
a nemzeti szuverenitás megcsorbításától való félelem
•
a lehetőségekhez képest aránytalanul nagy kaliberű tervek
•
a Lockerbie-ügy (líbiai terroristák repülőgép robbantása, amely az ENSZ megszorító intézkedéseit vonta maga után, nevezetesen a légi embargót)37
Ezek voltak tehát a fő okok, amiért a maghreb térség integrációs próbálkozásainak sorozata kudarcba fulladt. Ne feledjük el azonban azt a tényezőt sem, hogy az iszlám jelentős meghatározó tényező ezen országok életében és egyben az egyik különbség megtestesítője is a nyugat-európai országoktól. Ahogy Rostoványi Zsolt fogalmaz: „Az iszlám (arab) kultúra központi értéke és normája a tradicionalizmus, a tradíciók, a hagyományok, a változatlan státus, ezzel szemben az európaié, a ’nyugatié’ az innováció, az állandó változások és a teljesítményorientáltság.”38 Ilyen eltérő beállítottsággal alighanem megjósolható volt az integrációs kísérletek sikertelensége.
37
A maghreb államok betartották a szankciókat és nem álltak Khadafi mellé az eset kapcsán.
38
Rostoványi 1998. 78.
30
3.6.
A maghreb államok napjainkban Napjainkban a maghreb térség országai folytatják gazdaságuk diverzifikálását és
a különböző ágazatok fejlesztését. Ehhez jelentős pénzügyi támogatást biztosít számukra az Európai Unió. Szénhidrogén-bevételeinek növekedése által Algéria pozíciója jelentősen erősödött. Afrika második legnagyobb piacával rendelkezik. A kőolaj és földgáz az algériai export 95 %-át teszi ki. A sikeres reformok hatására javultak a mutatók és a külkereskedelmi mérleg is többletet mutat. Ipara közepesen fejlett. Legjelentősebb kereskedelmi partnere az Európai Unió, amely exportjának 62,7 %-át, importjának (főleg élelmiszer) 58 %-át biztosítja.
Algéria néhány gazdasági mutatójának alakulása (%) 30 25
26,7
20
17,7
15
15,3
10 5
Munkanélküliségi ráta Infláció
23,7
27,3
3,5
2,6 0 2001
4,7 1,4 2002
6,9
5,2
2,6
3,6
2003
2004
Reál GDP 5,3 2 2005
.
6. ábra: Algéria néhány gazdasági mutatójának alakulása 2001-2005 között (%)39
Tunézia sikeres gazdasági reformjai megvalósítása révén csökkent a folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiánya, a munkanélküliségi ráta, és az infláció az elmúlt években. Jelentős bevételekre tesz szert az idegenforgalomból és a külföldi tőkebefektetésekből. A GDP 12 %-át a mezőgazdaság, 21 %-át a feldolgozóipar, és újabb 12 %-át a kitermelőipar adja. Az Európai Unió exportjának 84 %-át fogadja, míg behozatalának 72 %-t adja.
39
IMF 2006, WTO 2005, ONS, CIA
31
Tunézia néhány gazdasági mutatójának alakulása (%) 16 14
14,9
15
12
14,3
13,9
5,6
6
Munkanélküliségi ráta
10
Infláció
8 6
4,9
4 2
2,7
2
0
2001
Reál GDP
4
2002
3,6
2
2004
2005
2,7
1,7
2003
7. ábra: Tunézia néhány gazdasági mutatójának alakulása 2001-2005 között (%)40
Az érintett országok adósságállományáról megállapítható, hogy mind az export, mind a GNP százalékában nőttek. Marokkó adósságállománya csökkenő tendenciát mutat ugyan, mégis fontos megemlíteni, hogy a belső adósság és a költségvetési hiány egyaránt növekszenek.
Marok kó küls ő adósságállom ánya (Mrd USD) 18,5 18
17,9
17,8
Év
17,5 17
17
17,1
16,5
16,4
16 15,5
15,4
15 2000
2001
2002
2003
2004
2005
8. ábra: Marokkó külső adósságállománya41
Az egymás közötti kereskedelem jelentős fejlődésnek indult, ami egészen odáig vezetett, hogy 2004 februárjában Marokkó, Tunézia, Egyiptom és Jordánia aláírta az Agadiri Megállapodást, amelynek lényege a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, illetve a szabadkereskedelem előirányozása 2010-ig. A részvételt csak az Arab Liga
40
IMF 2006, WTO 2005, ONS, CIA
41
http://kulugyminiszterium.hu/kum2005/Templates/KetoldaluKapcsolatokSablon.aspx? 2007. 04. 21 22:
43
32
tagjaira korlátozva kizárták a Törökországgal és Izraellel való együttműködés lehetőségét. Marokkó szintén nagy sikereket ért el a gazdasági szerkezetváltási reformok terén, azonban számos területen nem valósultak még meg a hosszú távú célok. A külkereskedelmi mérleg hiánya folyamatosan növekszik az ezredforduló óta, ami a marokkói exportdinamika csökkenésével, illetve a nagy mennyiségben importált energiahordozók világpiaci árának növekedésével magyarázható. A költségvetési hiány és a belső eladósodottság növekedése miatt rendkívüli és halaszthatatlan szükség van a gazdasági és pénzügyi reformok továbbfejlesztésére. Marokkó legfőbb kereskedelmi partnere szintén az EU, a térségbeli országokkal – az Agadiri megállapodás 2004-es létrejötte ellenére - nem jelentős a kapcsolat. Az idegenforgalmi szektor fejlesztése fontos célkitűzés, azon belül is a beruházások ösztönzése, mivel az ágazat jelentős valutabevételt jelent, és évről évre növekszik a turisták száma.
42
(A Marokkóra érvényes fenti adatok az 1.2. fejezetben, az EU-val
való kereskedelme a
42
fejezetben találhatóak.)
http://www.eximbank.hu/index.php?lang=hun&menu=32&news=205 2007. 05. 03. 14: 58
33
II. MAROKKÓ ÉS AZ EU MEDITERRÁN POLITIKÁJA 5. Társulási szerződések Az
észak-afrikai
régióval
kialakított
megállapodás-modell
esetében
elmondhatjuk, hogy csekély mértékben módosul, ha a kétoldalú megállapodásokat az egyes országokra külön levetítve vizsgáljuk. Az EU külkapcsolati rendszerében a kívülálló országokkal kötött kétoldalú társulási szerződések második nagy hullámába esnek a déli bővülésből adódó együttműködési megállapodások a maghreb térséggel, amelyek felfrissítették az EU mediterrán politikáját. 1978-ban került sor ezek aláírására és a földközi-tengeri régió mindegyik Európán kívüli országa részt vett a megállapodásokban (kivéve Libanont és Izraelt), így Algéria (1976), Marokkó (1976), Tunézia (1976), Egyiptom (1977), Jordánia (1977), Szíria (1977) és Libanon (1977) A déli kibővítés 1981 és 1986 között zajlott és ez idő alatt az észak-afrikai országok számára nyilvánvalóvá vált, hogy számukra az EK-tagság elérhetetlen.43 E kívülállás kompenzálására születtek az EU úgynevezett globális mediterrán politikájának tervei, amelyek előnyökben részesítették a térség országait: •
aszimmetrikusan megvalósult szabadkereskedelem
Az EU tagállamokba exportált termékekre nem vonatkozik vám vagy mennyiségkorlát, így gyakorlatilag biztosított az ipari termékek szabad piacra jutása, azonban az előnyök viszonzására nincs kötelezettség. A kereskedelmi preferenciák aszimmetriája állandó. •
mezőgazdasági koncessziók
A Közösség a mezőgazdasági termékek esetében is vámcsökkentésekről illetve a vámok teljes eltörléséről rendelkezik és nem vár saját termékeire vonatkozó viszonzást. •
védő intézkedések
Ezek tartalmazzák a kölcsönös intézkedéseket, amelyek gazdasági nehézségek esetén alkalmazandóak, illetve amelyek lehetőséget biztosítanak a Közösségből származó 43
1987-ben Marokkó ettől függetlenül benyújtotta csatlakozási kérelmét, de ezt a Közösség a Római
Szerződés 237. cikkére hivatkozva elutasította, miszerint teljes jogú tag csak európai ország lehet.
34
import korlátozására. •
gazdasági fejlődés elősegítése
Magában foglalja a piacra jutási feltételek javulásának biztosítását, illetve a gazdasági, műszaki és pénzügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezéseket (finanszírozási program, kedvezményes hitelek és segélyek, pénzügyi jegyzőkönyv). •
a munkaerő bebocsátása
Itt nem valósul meg az egyoldalú elbánás, ugyanis az észak-afrikai országok viszonozzák a Közösség azon intézkedéseit, amelyek a tagállamok területén biztosítják a nem európai munkavállalók jogosultságait és szociális biztonságát (nyugdíj, orvosi ellátás, családi pótlék, járadékok és azok átutalása). Ez tehát a munkaerőpiac megnyitását eredményezte. •
a társulás által létrehozott intézmények
Együttműködési Bizottság és Társulási Tanács erősíti az együttműködést és segíti a kapcsolatok stabilitását a felek között. •
a társulás evolutív jellege44
Középtávú felülvizsgálatok készítése a megállapodás eredményeiről, az esetleges továbbfejlesztések megvitatása, illetve az együttműködés során szerzett tapasztalatok összegzése. A Közösség társulási szerződéseinek célja egyrészt a saját piaci pozíció dominanciájának elmélyítése volt, másrészt a régió segítése, gazdasági integrálása – még ha a csatlakozás a földrajzi és egyéb kritériumok ismeretében lehetetlen is. A maghreb államok exportszerkezete valamelyest átalakult az együttműködés hatására: Marokkó és Tunézia például csaknem duplájára növelte iparcikkeinek exportját 1980 és 1988 között, ugyanakkor az energia és nyersanyagexport esetében a felére csökkent a kivitel. Ami az export földrajzi megoszlását illeti, ugyanezen évek alatt a Közösség töltötte be a vezető szerepet, mint partner, még Algéria tekintetében is, annak ellenére,
44
Olyan rendelkezések, amelyek „a megállapodás által meghatározott kétoldalú kapcsolatok későbbi
bővítését vagy elmélyítését teszik lehetővé”. Balázs 1996. 165.
35
hogy jelentős partnere az USA-nak is.
45
A mediterrán országokba áramló külföldi befektetések Marokkó és Algéria esetében nagymértékben megnőttek, mint ahogy az a következő táblázatból is jól kivehető: Ország
1981-1985
1986-1990
Algéria
-96
34
Marokkó
251
478
Tunézia
1026
352
6. táblázat: Külföldi befektetések alakulása (az adatok millió USD-ban értendőek) 46
6. Az euro-mediterrán partnerség, avagy a Barcelonai Folyamat 1995-ben az Európai Unió partnerségi kezdeményezést terjesztett elő a következő mediterrán országokkal: Algéria, Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Szíria, Libanon, Izrael, Jordánia, a Palesztin Önkormányzat. Továbbá a partnerek közé tartozott még Törökország, Málta és Ciprus. (Líbia és Mauritánia megfigyelői státuszban vett részt az együttműködésben.) A kezdeményezés fő célja, hogy 2010-re megvalósuljon az euromediterrán szabadkereskedelmi övezet (EMFTA), amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi piacának létrejöttét jelentené, mintegy 40 ország részvételével. A nyilatkozatot Barcelonában írták alá 1995. november 28-án. Programjában szerepel az érintett országok támogatása a tervezett reformok végrehajtásában és kereskedelmi korlátaik lebontásában. AZ EuroMed hosszú távú célja egy Észak-Dél keret kialakítása, amelyben megvalósul a négy alapszabadság (az áru, a tőke, az emberek és a szolgáltatások szabad mozgása).
47
A program működését kiegészíti, és pénzügyi
eszközeként funkcionál a MEDA program. Brüsszel „hajlandó segíteni a modernizációs reformokat, méghozzá nem a nyugati értékek átvételére, hanem úgynevezett párhuzamos, az arab-muzulmán 45
Balázs 1996. 146-180.
46
Balázs 1996. 173.
47
A bevándorlást illetően azonban az EU korlátozásokra kényszerül.
36
hagyományokhoz illeszthető, de az európaiakkal is kompatíbilis demokratikus változások ösztökélésével.” 48 Az Európai Uniónak fontos a mediterrán térség stabilitása, mivel számára az stratégiai jelentőségű: a dél-mediterrán országok gazdasági fejlődése az EU országok gazdaságának is lendületet adhat. A beruházások ösztönzése, illetve a kereskedelem fellendülése magával vonzza az észak-afrikai országok gazdasági stabilizálódását, amely nagyban elősegítheti a terrorizmus, az illegális bevándorlás, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet. Mint már annyi esetben, a fellendüléshez nyújtott európai támogatást, felkaroló szándékot az arab felek eleinte kétkedve, gyanakvóan fogadták. Ezért is lett nagy szükség közvetítő csatornák kialakítására, amelyek biztosítani tudták Európa és Észak-Afrika (illetve a Közel-Kelet) közötti kapcsolattartást. A régióban megjelenő új kihívások biztonságpolitikai együttműködést is életre hívtak, az 1994-ben a NATO kezdeményezéshez (Mediterrán Párbeszéd) hét térségbeli ország – Egyiptom, Izrael, Mauritánia, Marokkó, Tunézia és Algéria – csatlakozott.
2.1.
Intézményrendszer
Az EuroMed már nem vagy kevésbé hatékonyan működő fórumok szerepének átvételére is hivatott, mint például az UMA (Arab Mahgreb Unió) vagy a MENA (Közel-Keleti és Észak-Afrikai Konferencia). Ezen felül létrejött az úgynevezett EuroMeSCo, az Euro-mediterrán Külügyi Intézetek Hálózata, amely kommunikációs tevékenységek elvégzése mellett a közös tudományos kutatásokról folytatott eszmecserék színtereként is szolgál. A gazdasági együttműködés koordinálásával járó feladatokat a FEMISE, azaz a Gazdasági Intézetek Euro-mediterrán Fóruma látja el. Működnek a másfél évenként megrendezett külügyminiszteri konferenciák és a vezetői tisztviselői találkozók is, amelyek előkészítik az Euro-mediterrán Bizottság és a szakminiszterek tárgyalásait. Az eddig létrejött konferenciák a partnerség történetének jelentős állomásainak bizonyultak. Az 1995-ben lezajlott első EuroMed csúcstalálkozón kívül a következők kerültek megrendezésre: 1997-ben a Máltán tartott tárgyalások fő 48
Füzesi In: Európai Tükör 2005/1. 68.
37
témája az arab-izraeli konfliktus volt. Az 1999-es stuttgarti ülésen a béke és stabilitás témakörei
voltak
meghatározóak.
2000-ben
Marseillesben
találkoztak
a
külügyminiszterek, ahol főleg az elmúlt öt év eredményeiről értekeztek. 2002-ben Valenciában született meg az Euro-mediterrán Alapítvány, amelynek célja a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése volt. A hatodik külügyminiszteri konferenciára Nápolyban került sor 2003-ban, majd legutóbb Luxembourgban ült össze a delegáció.
49
A
kulturális miniszterek első találkozóját 1996-ban Bolognában rendezték meg, ahol meghatározásra kerültek az Euromed Örökség Program főbb irányelvei. 1998-ban Rodoszon erősítették meg az örökségvédelemről folyt addigi tárgyalások hozadékait. A Bizottság a partnerségi program irányító szerve, amely az átfogó fejlesztésekkel kapcsolatos ügyeket tartja ellenőrzés alatt. 2004-ben pedig az intézményesülés fontos állomásaként létrejött az egységes Euro-mediterrán Parlamenti Közgyűlés (APEM) – a korábbi Euro-mediterrán Parlamenti Fórum, Euro-mediterrán Parlamenti Elnökök Találkozója és a Női Képviselők Fórumának összeolvadásából -, amely a politikai és biztonsági partnerség intézménye. A gazdasági és pénzügyi partnerség intézménye az Euro-mediterrán Beruházási és Partnerségi Képesség (FEMIP) – amelyet a Tanács megbízásából hozott létre az Európai Beruházási Bank -, a szociális, kulturális és humán partnerségé pedig az Anna Lindh Euro-mediterrán Alapítvány, amely számos a rasszizmus, az idegengyűlölet, a sztereotípiák ellen irányuló és a toleranciát erősítő programot támogat. Az intézmény célkitűzéseit tartalmazó dokumentumot 2003-ban fogadták el, székhelye Alexandria lett. 2005-ben kezdte meg működését, amely többek között számos pályázati lehetőséget is biztosít. Az Euro-mediterrán Civil Fórum a civil társadalom képviselőinek kapcsolattartásának színtere. 2003-ban indult útjára a PSC Trojka, avagy az EU kül- és biztonságpolitikát alakító nagyköveti testülete és a dél-mediterrán partnerek közötti párbeszéd, amelynek lényege a partnerek megismertetése az Európai Biztonság- és Védelempolitikával (ESDP). 1999-től működik az EUMEDIS (Euromediterrán Információs Társadalom Fejlesztési Projekt), amely a stratégiailag jelentős szektorok korszerűsítésére, az életminőség javítására és a mediterrán országok kultúráinak megismertetésére összpontosul. 2005-ben hozták létre az EuroMed Nemkormányzati Platformot (EMNGP) – a civil szervezetek hálózatát.
49
Mikita-Tóth 2006. 11.
38
2.2.
Felépítés
Az EuroMed megállapodás tehát három pillérre épül: gazdasági és pénzügyi, politikai és biztonsági, illetve szociális, kulturális és humán partnerség. Gazdasági szempontból a fő cél a maghreb térségben korszerű gazdasági modell kialakítása, a délmediterrán országok egymással való kereskedelmének fejlesztése, 2010-re euromediterrán közös gazdasági térség megvalósítása és a munkaviszonyok és foglalkoztatás javítása. Intézkedések születtek a bankok, tőzsdék, szabványok és egyéb, például a vámjogszabályok területén, amelyek előkészítik a szabadkereskedelem megvalósulását. Továbbá a rendelkezések érintik a szállítás, az energia, a távközlés és információtechnológia,
a
regionális
együttműködés,
az
idegenforgalom,
a
környezetvédelem, a tudomány és technológia, a vízgazdálkodás és a halászat témaköreit is.50 A MEDA program pénzügyi támogatásokat biztosít, és a rendelkezésére álló összeget kiegészítik az Európai Befektetési Bank által nyújtott kölcsönök. 1995 és 1999 között működött a MEDA I. program, amely több (5350) millió euroval járult hozzá az oktatás, az egészségügy vagy a környezetvédelem területén történő fejlesztésekhez, beruházásokhoz. 2000 és 2006 között zajlott le a MEDA II. (6400 millió euroval), amelynek támogatási területe magába foglalja az euro-mediterrán szabadkereskedelmi övezet megvalósulását, a hatékonyabb kormányzat kialakítását, az infrastrukturális beruházások támogatását és a közvélemény bevonását, tájékoztatását a partnerség részleteiről. Utóbbi célkitűzés eléréséért számos jól működő program született, mint például az Euromed Örökség Program, az Euromed Audiovizuális Program, az Euromed Ifjúsági Program, vagy az Euromed Párbeszéd Program. A maghreb-országok tekintetében az Európai Unió Tanácsa kiemeli, hogy a MEDA támogatások leginkább a társadalmi-gazdasági egyensúly javítására irányulnak, azon belül is a vidékfejlesztésre, a vízellátásra és a szociális ellátásokra, valamint jelentős mértékben igyekszenek hozzájárulni a makrogazdasági stabilizációhoz, a strukturális reformok végrehajtásához, és a vállaltok versenyképességének növeléséhez. A 2007-2013 közötti időszakra már az úgynevezett Európai Szomszédsági Eszköz biztosítja a finanszírozási oldalt. Az ENI
50
http://eur-lex-europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31996D0706:HU:HTML 2007. 04.
26. 17: 23
39
nagyobb összegű támogatásokat nyújt, és a szomszédságpolitikai célok megvalósítása érdekében tervezett reformokat is elősegíti a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, vagy a határőrizet kapcsán. Politikai és biztonsági oldalról kiemelt helyen szerepel a partnerségben a terrorizmus elleni küzdelem, a demokrácia, illetve az emberi jogok védelme. A MEDA támogatások ezeken a területeken is felhasználhatóak. A szociális együttműködés hangsúlyt helyez a kultúrák közötti párbeszéd erősítésére. Kitér a felsőoktatás, a média, a kulturális programok, a helyi önkormányzatok és a technológia területére, illetve a közös ifjúságpolitika (például csereprogramok) tervezetében és a kulturális örökség védelmében nyilvánul meg.
51
A barcelonai folyamat egyik legfontosabb vívmányának
tekinthető, hogy ez az egyetlen fórum, ahol izraeli-arab felek folyamatosan tartanak hivatalos tárgyalásokat.
2.3.
Barcelona +10
A barcelonai folyamat első tíz éve nem volt sikertelen, számos kitűzött célhoz kerültek közelebb a partnerországok. Ettől függetlenül 2005 áprilisában az Európai Bizottság a partnerségi program továbbfejlesztéséről adott ki közleményt. A dokumentum főbb területei a következők voltak: az oktatás minőségének fejlesztése – azon belül az általános iskolai oktatás támogatása, az írástudatlanság teljes megszüntetése 2015-ig, a fiú- és lánygyermekek egyenlőségének biztosítása, ösztöndíjak biztosítása a felsőoktatásban -; előrelépés a gazdasági fejlődés és a reformok terén; demokrácia és emberi jogok – politikai reformok meghozatala a biztonság és stabilitás garantálása érdekében, a nők jogainak növelése. 52 2005 novemberében a tízéves évforduló alkalmából megrendezték a „Barcelona +10” nagyszabású euro-mediterrán konferenciát, ahol 2005-öt a Mediterrán Évének nyilvánították, többek között azért is, hogy a szélesebb nyilvánosság révén megismertessék a közvéleményt a partnerség céljaival. Az ünnepélyes hangulat nem igazán valósult meg, közvetlenül a konferencia előtt a spanyol és francia külügyminiszter Rabatba látogatott, ahol szembesültek az illegális bevándorlás
51
Glied 2007. 3-7.
52
Czuriga-Szalóki In: Európai Tükör 2005/9. 105.
40
mérsékelésére tett európai javaslatok hűvös marokkói fogadtatásával. A maghreb országok vezetői több alkalommal is jelezték, hogy nem tartják elegendőnek az Európai Unió támogatásait a megfelelő együttműködéshez. A fejlődő országoknak biztosított támogatásokból ugyanis a maghreb térség országai mindössze 1,3 %-ban részesednek. Ennek oka egyrészt a korrupció jelenléte és romboló hatása a segélyezés rendszerében, másrészt a folyósítások egyik feltétele a demokratikus kibontakozás felé tett nagyobb előrelépés a partnerországok részéről. 53 A Barcelona +10 konferencián – ahová harmincöt állam- és kormányfő kapott meghívást - a nem uniós országok közül mindössze Törökország és a Palesztin Hatóság vezető politikusai vettek részt, a többi partnerországot nem az első számú vezető képviselte. A konferencián egy a terrorizmus minden formáját elítélő határozat született, pontosabban a Terrorizmus Elleni Küzdelem Euro-mediterrán Magatartási Kódexe. Hosszas vita alakult ki a terrorizmus fogalmáról, majd végül kompromisszumok kötése mellett végül megszületett az említett határozat. Az EU és Izrael oldaláról történt engedmény, hogy a határozatba nem került bele a kitétel, mely szerint „az önrendelkezéshez való jog nem igazolhatja a terrorizmust”. Másrészt, az iszlám országok által szorgalmazott „a külföldi megszállással szembeni ellenállás joga” megfogalmazás is kimaradt a megállapodásból.
54
Ezen kívül egy ötéves tervezet
elfogadására is sor került. A segélypolitika területén egyre nagyobb figyelmet fordítanak a hatékonyságra, illetve, hogy a támogatási forrásokat a segélyezettek „jól” használják fel. Az EU fejlesztéspolitikájába fejlesztési szakértők segítségével beemelik a kultúra dimenzióit, ugyanis „ha a fejlesztő (donor) nem ismeri eléggé a megsegített (recipiens) országot – magyarul a befogadó közeg kultúráját -, ez kedvezőtlenül hat vissza a hatékonyságra, akár a projekt megvalósítását is ellehetetleníti”. Az EU fejlesztési politikája tehát integrálni próbálja a kívánt kulturális aspektusokat, ezt a folyamatot segítette a 2005ben az Európai Tanács által elfogadott EU Afrika Stratégia, amely hangsúlyozza, hogy fontos az afrikai kultúrák és nyelvek megőrzése, továbbá, hogy az EU tagországainak
53
http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=99175&archiv=1&next=0 2007. 04. 03. 18:04
54
Glied 2007. 2.
41
szerepet kell vállalniuk az interkulturális dialógusokban. A stratégia lényege, hogy az egyes tagországok felülvizsgálják fejlesztési politikájukat és az uniós javaslatokat beépítik azokba. Megemlítésre kerül, hogy az Euro-Mediterrán Partnerség által létrehozott együttműködés folyamán kialakultak a strukturált együttműködési formák, illetve a szomszédságpolitika akcióprogramjaiban is nagy szerepet kap a kultúrák közötti párbeszéd kérdése, ami nem mondható el például az EU ACP országokkal kötött partnerségi egyezményeket tekintve. Az egyes fejlesztési programok előkészítésekor kidolgozott ország-stratégiák programozásakor a szakértők a következők figyelembe vételét javasolják: a kulturális sokszínűség támogatása, multikulturális dialógusok és azok beépítése a bilaterális politikába, a nemzeti kulturális politika és a törvényhozás összhangba hozása, a nemzeti örökség megőrzése, kulturális termékek kereskedelme. Fontos kiemelni, hogy ezen intézkedések regionális és nemzetközi szinten is megvalósítandóak. 55
7. Tágabb Európa Koncepció, az Európai Szomszédságpolitika 2002-ben az Európai Tanács koppenhágai ülésén merült fel először a szomszédságpolitikai kezdeményezés. Ennek célja, hogy „a bővítések következtében átalakuló geopolitikai helyzetben határozza meg az EU viszonyát a déli és keleti határain elhelyezkedő országokkal”.56 Azaz új, az integráció bővítése során szomszédossá vált országokkal szükséges kapcsolatokat kialakítani és ápolni. Másképp fogalmazva az EU a bővítéssel járó előnyöket meg kívánja osztani a szomszédos államokkal a jólét, a biztonság és a stabilitás elérése érdekében. A szomszédságpolitika az Európai Unió keleti szomszédaira (Oroszország, Belarusz, Ukrajna, Moldávia), valamint a Földközi-tenger vidéki országokra (Algéria, Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Líbia, Szíria és a Palesztin Hatóság) terjed ki, bár a Bizottság 2003-ban tett javaslatára a kaukázusi országokat (Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán) is bevonták a koncepcióba. A szomszédságpolitika megkönnyíti az EU és a partnerországok egymáshoz való
55
http://www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?ID=48&essayID=232 2007. 04. 27. 19: 09
56
Glied 2007. 6.
42
viszonyulását, lehetőséget biztosít a politikai együttműködésre, illetve reformok által segíti elő az egyes régiók társadalmi-gazdasági fejlődését. A kapcsolatok pozitív alakulása függ attól is, hogy az egyes országok mennyire fogadják be, illetve valósítják meg az Európai Unió demokratikus értékeit. 2007-től javaslat született az Európai Bizottság részéről egy új finanszírozási eszköz bevezetésére az eddigi Meda és Tacis helyett. Ez az Európai Szomszédsági eszköz (ENI), amely minden partner számára hozzáférhető, és amelynek nagyságát az eddig támogatásoknál nagyobb összegben határozták meg. Az új eszköz a következő területek finanszírozására hivatott: a közös határ két oldalán fekvő régiók fenntartható fejlődése, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a környezetvédelmi és közegészségügyi reformok támogatása, biztonságos határok kiépítése, a különböző kultúrák közelítésével foglalkozó
programok
elősegítése.
A
finanszírozási
eszköz
határ
menti
és
transznacionális formában segíti egy-egy Európai Uniós tagállam kapcsolatát a partnerországokkal. 57 Akcióprogramok kerültek kidolgozásra, amelyek az együttműködési formák meghatározásán felül azok hatékonyságához szükséges elvárásokat is tartalmazták, mint például a szegénység elleni küzdelem, a munkahelyteremtés, az emberi jogi kérdések, a hatékony közigazgatás kialakítása vagy a korrupció visszaszorítása. A kiindulópontot mindig az adott országgal együtt meghatározott problémakörök alkotják, amelyek összhangban állnak a szomszédságpolitika célkitűzéseivel. Az akciótervek megvitatása és pontosítása a Külügyminiszterek Konferenciáin történik. A cselekvési tervek a közös értékek (demokrácia, piacgazdaság, pluralizmus) és az EU-hoz való integráció jegyében születnek. Csak olyan országgal születik meg a partnerség, amelyben az Európai Unió alapértékei (demokrácia, szabadság, emberi jogok tisztelete, jogbiztonság, egyenlőség) érvényesülnek. Politikai prioritásként jelenik meg a tervezetekben a szomszédsági területek biztonságáért és stabilitásáért vállalt közös felelősség. Gazdasági oldalról az Európai Szomszédsági Politika (European Neighbourhood Policy, ENP) preferenciális kereskedelmi kapcsolatokat és támogatásokat nyújt, illetve biztosítja a partnerországok hozzáférését a belső piachoz. Kereskedelempolitikai cél a
57
www.policy.hu/flora/euszomszed.htm 2007. 03. 28. 12:54
43
piacnyitás, amely sikeresen megkezdődött a barcelonai folyamat révén, hiszen az euromediterrán szabadkereskedelmi övezet kiépítése folyamatban van. Egyéb fontos területek,
amelyeket
az
akcióprogramok
általában
magukban
foglalnak:
jogharmonizáció; határőrizet; a migráció ellenőrzése; a terrorizmus, a szervezett bűnözés és pénzügyi bűnözés elleni küzdelem; energiapolitika; közlekedési hálózatok; kutatás-fejlesztés; kulturális, oktatási, ifjúsági- és csereprogramok; határ menti együttműködés. Az euro-mediterrán térség tekintetében fontos kiemelni, hogy a szomszédságpolitika, illetve a partnerség nem csak a kétoldalú, hanem a regionális együttműködést is támogatja, azaz, a fejlesztések és az összefogás nem csak az EU és a partnerország közötti viszonyra irányulnak (ami testet ölt a társulási szerződésekben), hanem a partnerrégió szomszédos országai közötti kapcsolatok erősítésére is. 58
3.1.
Marokkói Szomszédságpolitika
A szomszédságpolitikai kapcsolatok által az EU indítványozta Marokkó új lehetőségek kihasználását. Javaslataiban szerepel a Szomszédsági Befektetési Alap, amely lehetővé teszi, hogy Marokkó az ipar és az infrastruktúra fejlesztése céljából nemzetközi
pénzügyi
szervezetektől
kapjon
hiteleket.
A
határokon
átnyúló
együttműködési programban való részvétel jóvoltából az EU tagállamok és a partnerországok közötti összefogás elmélyíthető. Az ENP felajánlja Marokkónak az Erasmus Mundud és a Tempus programokban való részvételt, a diákcsere és az ösztöndíjak lehetőségét. A tudományos és technológiai együttműködés keretein belül részt vehet az EU kutatás-fejlesztési (RTD) programjában, valamint a Galileo műholdas navigációs rendszerben való közreműködésről is születtek megállapodások. Végül Marokkó részvételére számítanak olyan közösségi programokban is, amelyek a migrációval és a menedékjogokkal foglalkoznak. 59 Legalább Franciaországban
hárommillió (a
maghrebi
marokkói
él
bevándorlók
a 25
hazáján %-a),
kívül,
túlnyomórészt
Spanyolországban
és
Olaszországban.60 Az alábbi táblázatból kiderül, körülbelül hogyan oszlik el a migráns
58
www.policy.hu/flora/euszomszed.htm 2007. 04. 29. 21. 37
59
http://ec.europa.eu/world/enp/pdf/country/enpi_csp_morocco_en.pdf 2007. 04. 16. 17: 16
60
Szigetvári 2002. 83.
44
állomány szerte a világon. Marokkói konzulátusokon regisztrált népesség
Ország
(2002)
Franciaország
1, 024, 766
Hollandia
276, 655
Belgium
214, 859
Németország
99, 000
Spanyolország
222, 948
Olaszország
287, 000
Egyesült Királyság
30, 000
Skandinávia
17, 000
Egyéb európai ország
13, 593
Észak-Amerika
155, 000
Arab országok
231, 962
Egyéb országok
3, 952 7. táblázat: Külföldön élő marokkóiak eloszlása a világban
61
Marokkó tranzit-országként szolgál az Afrikából Európába emigrálók számára, mivel mindössze 14 kilométer választja el Spanyolország déli partjaitól. A 2004-es madridi terrorcselekmények hatására – amelyben több marokkói vett részt – a bevándorlási
politika
összekapcsolódott
a
biztonság
fogalmával.
Marokkó
tulajdonképpen az „EU rendőre” szerepet tölti be Észak-Afrikában. Szakértők szerint azonban mindaddig lehetetlen a migráció megállítása, míg annak politikai és gazdasági gyökerei léteznek. Másrészt, Marokkónak nem fűződik akkora érdeke e cél eléréséhez, mint az Európai Uniónak, hiszen az emigráció számára a munkanélküliség és a szegénység csökkenését, a politikai stabilitást és a külföldi átutalásokból származó hatalmas bevételeket jelenti.
3.2.
Migráció és menekültügy
A nemzetközi vándorlás (külső migráció) természetes folyamat, amely szorosan összefügg
a
befogadó
és
kibocsátó
ország
társadalom-politikai
helyzetével,
gazdaságával, illetve az adott ország társadalmi elégedettségével. Az önkéntes migrációt 61
http://www.migrationinformation.org/Profiles/display.cfm?ID=339 2007. 05. 06. 21: 34
45
„folytonosság” jellemzi és általában legális formában történik. Az egyéni motivációk mellett ezt a spontán folyamatot előidézhetik katasztrófák, háborús állapotok, amelyek rövid idő alatt emberek tömegeit késztetik menekülésre. A vándorlás utóbbi formája a kikényszerített vagy mesterséges migráció, amelyre a „megszakítottság” jellemző és gyakran illegális formát ölt. A nemzetközi vándorláseste abban az esetben áll fenn, ha a vándorló konkrét elképzelés - például letelepedés vagy munkavállalás – céljából minimum egy évig tartózkodik külföldön. 62 Az Európai Unió bevándorlási politikájának két fő elve van: az egyik a letelepedés és költözés szabadságának biztosítása, amely tartalmazza a munkavállalás, a vállalkozói tevékenység és a tanulmányok folytatásának lehetőségét, illetve a nemzeti bánásmód elvét. Másrészt, az EU a harmadik országok polgáraira nézve szigorúbb feltételeket szab, ezen országokból érkezők esetén az imént említett jogosultságok megszerzése ezek teljesítésétől függ. 63 A migráció az EU politikájának fontos részét képezi, sőt, az utóbbi években a külkapcsolatok stratégiai prioritásává vált. 2006-ban számos konferencia segítette a harmadik országokkal való párbeszédet a migrációt érintő kérdésekről. Az újabb és sokkal szigorúbb törvények a biztonságra törekednek: például csökkentik a menekült státuszért benyújtott kérelmek elfogadását, nagyobb teret kap a kitoloncolás lehetősége vagy az eddigi szabályzat szerinti időnél több év után kapható csak meg a tartózkodási engedély. Problémát jelent azonban, hogy az egyes tagországokban tett intézkedések szabályozási rendszere sok esetben eltér egymástól, márpedig a bevándorlást közösségi szinten is szabályozni kellene. Közös célként azonban meghatározható az előítéletek csökkentése,
a
gettósodás
és
marginalizálódás
megakadályozása,
illetve
a
radikalizálódás megelőzése. Az EU AENEAS programja 2004 és 2007 között - 250 millió euroval -, segítette a migrációval kapcsolatos problémák enyhítését, a folytatása pedig 2007 és 2013 között nyújt támogatást a harmadik országoknak az elvándorlást előidéző tényezők kiküszöbölésére, valamint a migráció jobb kezelése érdekében. Az elérendő főbb célok
62
Tóth 2001. In: Migráció és Európai Unió 20-22.
63
Jakubovich 2001. In: Migráció és Európai Unió 127-128.
46
a következők: a fejlődés és migráció közötti kapcsolat erősítése, a kínálkozó munkalehetőségek miatti - szervezett és legális - migráció támogatása, az illegális vándorlás minden formája elleni küzdelem, a vándorlók védelme a kirekesztettséggel és a kizsákmányolással szemben, és a menekültek jogi védelme. Fontos, hogy e célok elérése érdekében tett intézkedések mögött a gazdasági fejlődés felé vett irány húzódik.64 Az EU-t a dél-észak irányú vándorlást tekintve elsősorban déli tagállamai, és Franciaország révén érinti a kérdés. Az ötvenes évek függetlenedési hulláma után megindult a vendégmunkás-migráció az észak-afrikai volt gyarmati területekről. Ez a nyugat-Európai országoknak sok esetben kedvezett, munkaerőigényük fedezéséhez nagyban járult hozzá. A kőolajár-krízis hatására a hetvenes években a Közösség leállította a bevándorlást, mire a vendégmunkások családjukkal együtt letelepedtek és bevándorlókká váltak. (Algéria kormánya is felfüggesztette a kivándorlást, mivel Franciaországban megszaporodtak a sok esetben életeket követelő incidensek a bevándorlók ellen.) Az EU-ba vándorlók leginkább a „gazdasági”, azon belül is a „szegénység-menekültek” csoportjába tartoznak, akik nem képeznek szakképzett munkaerőt, mégis életfeltételeik, megélhetőségi lehetőségeik javulásában bízva vándorolnak Európába. Ez az egyes országok belső munkanélküliségével is összefügg, mivel a bevándorlók utánpótlásként szolgálnak olyan állások betöltésére, amelyek keveset fizetnek és/vagy nagyon kemény munkafeltételeket kínál.
Marokkói bevándorlók számának növekedése NyugatEurópában 2500 2278
Fő (ezer)
2000 1618
1500
1174
1000 500
394
704
137 291
0 1965
1970
1975
1980
1985
1990
1995
2000
2005
2010
Év
9. ábra: Marokkói bevándorlók számának növekedése Nyugat-Europában65
64
http://ec.europa.eu/external_relations/migration/docs/comm06_0026_f_en_acte.pdf 2007. 05. 03. 22: 04
65
http://www.migrationinformation.org/Profiles/display.cfm?ID=339 2007. 05. 06. 21: 34
47
Az egykori gyarmatok területéről bevándorlók társadalmi beilleszkedése nem problémamentes, számos esetben kirekesztettség és rasszizmus posztkoloniális rasszizmus áldozataivá válnak a kapcsolatok gyarmati jellege miatt. Franciaország – ahol az észak-afrikai bevándorlók száma a legmagasabb, és ahol 2006-os adatok alapján a lakosság mintegy 7 %-a külföldön született – törvénybe foglalta, hogy az egykor gyarmati országok lakói Franciaország polgárainak tekintendők, viszont például a vízumok kibocsátása meglehetősen korlátozott, elkerülendő az állampolgársági jogokért tömegesen folyamodók megjelenését. Ettől függetlenül Franciaország az EU tagállamok azon csoportjába tartozik, amely politikájában a bevándorlók asszimilálására törekszik. Erre a tevékenységre ellenpélda Görögország vagy Németország, ahol az iszlám közösségeket nem kívánják asszimilálni, a bevándorlók állampolgárságot is csak esetenként kapnak. 66 A
társadalmi
elfogadás
magatartás-meghatározó
kritériumai
között
megfigyelhetőek olyan szempontok, mint például a tény, hogy a fehéreket szívesebben fogadják a felvevő országok – természetesen kulturális jellegű indokokkal alátámasztva -, vagy hogy a tömeges beáramlás esetén jelentősen csökken az elfogadás mértéke. A kilencvenes években az EU a menedék biztosításának szándékát hátrahagyva inkább a távoltartásra rendezkedett be, védekező, elhárító magatartást tanúsít a migráció területét illetően, amely változásnak a vízumpolitikájában és külső határainak szigorúbb ellenőrzésének elrendelésében is jelét adta. Ebben az időszakban minden tagállamban ugrásszerűen megnőtt az illegális munkavállalás. Azonban „a bevándorlók számát a felvevő országok csak korlátozottan, áttételesen tudják befolyásolni, mivel az elsődleges okok magukban a kibocsátó régiókban keresendőek”. 67 A maghreb-bevándorlókat különböző gazdasági-társadalmi területeken ért hatások Franciaországban külön szót érdemelnek. Ma az egykor maghreb térségből az EU-ba – elsősorban Franciaországba - vándorló tömegek helyzete igen nehéz. Az idegengyűlölet egyre inkább az iszlám köré épül, a közvélemény elutasító, a politikai vitákban megkülönböztetett helyen állnak a bevándorlók. Az észak-afrikaiak
66
Szigetvári 2002. 87.
67
Cseresnyés 1996.
48
Franciaországban gyakran gyűlöletet generálnak a „honosok” körében, a tartós társadalmi nehézségek áldozatai. Az egykori bevándorlók hivatalosan is francia állampolgárok, mégis folyamatos diszkriminációnak vannak kitéve, amely kihat iskolázásukra, lakás- és munkakörülményeikre egyaránt. 68 Megfigyelhető az „etnikai gettósodás”, ahol az alvilági vezetők a hatóságok ellen szítják a bevándorló tömegeket, ezzel is nehezítve munkájukat, a rendfenntartást (ennek ékes példái a 2005 őszén megjelenő utcai lázongások a francia nagyvárosokban). A fiatalok a kábítószer-kereskedők és az iszlám terroristák manipulációinak vannak kitéve. Az oktatás területén megfigyelhető az a tendencia, hogy az agresszív viselkedés, a motiváció hiánya – amely a bevándorlók gyermekeire, az úgynevezett második és harmadik generáció viselkedésére gyakran jellemző, például szociálisan rossz beilleszkedésük és kialakult identitászavaruk miatt – példaként szolgál az elégedetlen francia tanulók számára, akik átveszik e magatartásformákat. Ma a bevándorolt szülőktől származó diákok száma meghaladja a 20 %-ot. Az oktatásnak nagy szerepe van a kulturális közeledés és társadalmi nyitás kérdéseiben, amelyek enyhíthetik a migrációval járó ellenséges hangulatot. 2003-2004-es adatok alapján, a francia egyetemeken tanuló külföldiek a hallgatók számának 13,7 %-át tették ki, ebből 54 % volt afrikai. 2002-ben az Algériából, Marokkóból és Törökországból származók közötti munkanélküliségi ráta körülbelül 25 %-os volt. 2004-ben ez az érték az afrikaiak körében 27,8 %-ot tett ki, ebből a marokkóiak esetében 25,7 %-ról beszélhetünk. A tömegközlekedési alkalmazottak elmondásai alapján nem érzik biztonságban magukat, ha erős bevándorló-koncentrációjú negyedekben, külvárosi vonalakon dolgoznak. Sajnos a bevándorlásból származó fiatalok között tagadhatatlanul magasabb az erőszakos cselekmények elkövetése, a bántalmazás, és rongálás, mint a francia lakosság körében. Az illegális bevándorlásból fakadó probléma lehet, hogy a csempészeknek eladósodott
bevándorlók
gyakran
a
maffia
bábuiként
bűncselekményekre
kényszerülnek, mint például a lopás, a prostitúció, vagy a kábítószer-csempészet. Összességében a bevándorlók a francia állam közkiadásaiban „többletköltséget”
68
Blanc-Chaléard In: Európai Tükör 2006/7-8. 73-77.
49
gerjesztenek, jelentős számuk erős negatív hatásokkal jár, amelyekért az adófizetők keményen megfizetnek. Alexandre Adler elgondolkodtató kijelentése a következő: ”Ha ma a külvárosi Maghreb nihilizmus bozótként lobbant lángra, annak oka az, hogy különböző mértékben ugyan, de a Maghreb-származású franciák túlnyomó része és a Franciaországban dolgozó maghrebiek is ugyanazt a szédítő szomorúságot érzik, mint azok a radikális vesztesek, akik mások kárára követnek el aktív öngyilkosságot”. 69 Pim Fortuyn holland politikusnak az életébe kerültek nézetei, miszerint az egyre inkább többségbe kerülő muzulmán bevándorlóknak – akiket a asszimilációra képtelennek tartott - kellene alkalmazkodniuk a befogadó ország kultúrájához, és nem fordítva. Az Európai lakosság összetételében hatalmas mértékű változás megy végbe, azonban „az állampolgárság nem nemzeti, hanem egyre inkább vallási dimenziót kap”. 70
A társadalmi-kulturális feszültségek kialakulásához számos indok vezetett. A
családegyesítések, a jelentős népszaporulat, az illegális bevándorlás és a gyakori névházasságok mind a bevándorlók számának radikális növekedéséhez járultak hozzá. A sok esetben hangoztatott multikulturalizmus jegyében épültek meg Európa nagyvárosaiban a muzulmán mecsetek vagy az egyházi iskolák, ezek elterjedése viszont csak nehezítette a beilleszkedést.
8. Az EU és Marokkó közötti kereskedelem Az EU és Marokkó közötti partnerségi egyezmény 2000-ben lépett hatályba. A felek kereskedelmi kapcsolatai kiszélesedtek. Marokkó számára a legfőbb kereskedelmi partner az Európai Unió, exportjának majdnem 80 %-át fogadja. A kiviteli termékek zömét a gépek és berendezések, a ruházati cikkek, illetve a mezőgazdasági termékek teszik ki. A marokkói import több mint 70 %-át szintén az EU fedezi.71
69
Bichot In: Európai Tükör 2006/7-8. 78-98.
70
Csizmadia 2005.
71
http://www.hassanrahmouni.com/Law/Morocco_Free_trade.doc 2007. 05. 03. 16: 34
50
Marokkó és a világ árukereskedelme
Marokkó és az EU tagállamok árukereskedelme
(milliárd euro)
Import
Export
Egyenleg
10. ábra: Marokkó árukereskedelme72
Marokkó exportjának mindössze fele fedezi az importot. Az EU marokkói importjának 41 %-a ruházat és textília, 20 %-a mezőgazdasági termék. A következő ábra a kiviteli és behozatali termékek megoszlását vázolja fel: Az EU tagállamok árukereskedelme Marokkóval 2005-ben (millió euro)
Mezőgazdasági termékek
Energia
Gépek
Import
Szállítási
Vegyi
Textíliák és
eszközök
anyagok
ruházat
Export
Egyenleg
11. ábra: EU tagállamok árukereskedelme Marokkóval termékenkénti lebontásban (2005)73
2003-ban új kereskedelmi egyezmény jött létre Marokkó és az Európai Unió között, melynek lényege a mezőgazdasági termékek előtti piacnyitás mindkét fél részéről. Ennek értelmében az EU-termékek 62 %-a kedvezményesen jut Marokkóba,
72
IMF, Eurostat 2005
73
Eurostat 2005
51
illetve a marokkói export 96 %-ára vonatkozik ugyanez az EU felé. A paradicsom szállítás területén jobb feltételek születtek Marokkó számára, mintegy 25 ezer tonnával több export befogadását biztosítva. Másrészt, az európai búza és egyéb termékek esetében Marokkó csökkentette az importadó-tarifákat. Az EU-nak több mint húszmilliárd euros kereskedelmi többlete alakult ki a délmediterrán országok viszonylatában. Az ezredfordulóra mintegy megháromszorozódott a mind az export, mind az import.
9.
Az EU és Marokkó közötti akcióprogram
Marokkó 1996 februárjában írta alá az Euro-mediterrán Partnerségi Egyezményt, amely 2000. március 1-től lépett hatályba. A dokumentum szoros politikai és gazdasági együttműködést irányoz elő, részletesen kitér az áruforgalom liberalizációjára a kereskedelemben, azon belül is az ipari cikkek, a mezőgazdasági és halászati termékek ki- és behozatalára. Tartalmazza a gazdasági, szociális és kulturális együttműködés célkitűzéseit.74 Az Európai Unió és Marokkó közötti akcióprogram részletesen tartalmazza a szomszédságpolitika által célzott területeket. Prioritásként jelöli meg az emberi jogok védelmét, a szociálpolitikai együttműködést a szegénység csökkentése és a munkahelyteremtés érdekében, a terrorizmus elleni küzdelemben való politikai közreműködést, az oktatásügy minőségének javítását, a migráció kezelését, az infrastrukturális beruházásokat és az energetikai szektor fejlesztését. Az akcióprogram nagyobb egységei rövid, közép és hosszú távú célokra, illetve feladatokra van osztva, meghatározva a megvalósítás ütemét a partnerország számára. (Például az emberi jogok és alapvető szabadságjogok pont alatt a rövidtávú tervezetek között találjuk a marokkói nemzet kulturális és nyelvhasználati jogainak biztosítását). A program a gazdaság fejlesztését illetően kitér a versenyképesség javítására, a mezőgazdasági reformokra, és több területen is hivatkozik az EU és Marokkó között létrejött társulási szerződésben meghatározottakra. 75
74
http://www.bilaterals.org/IMG/pdf/EU-MA_FTA.pdf 2007. 04. 25. 18: 57
75
http://ec.europa.eu/world/enp/pdf/action_plans/morocco_enp_ap_final_en.pdf 2007. 04. 16. 17: 11
52
5.1.
Reformfolyamatok
Az egyes ország-jelentések – amelyek mindig két évet felülvizsgálva készültek – alapjául a 2000 és 2006 közötti időszakra tervezett akcióterv szolgált. Ebben a periódusban Marokkó csak a MEDA révén a következő támogatásokban részesült: 50 millió euro a szakképzésre, 61 millió euro a magáncégek fejlesztésére, 40 millió euro a határőrségre, 96 millió euro a szállítmányozási szektor modernizálására, 79 millió euro az adminisztratív reformokra, 80 millió euro az adóreformokra, valamint 90 millió euro a nyomornegyedek megszüntetésére. Összességében Marokkó 1995 és 2006 között 1640 millió euro támogatást kapott, ezzel a legnagyobb segélyezett ország lett a térségben. 76 A 2007 és 2010 között megvalósítandó programtervezet rávilágít Marokkó mai napig létező problémáira.
77
Szociális területen megállapítható tehát, hogy a lakosság
mintegy 40 %-a analfabéta, ugyanez az adat vidéken inkább 60 % körül mozog (a nők esetében még nagyobb az arány). Majdnem másfélmillió tanköteles korú gyermek nem részesül oktatásban. A csecsemőhalandóság szintén eléri a 40 %-ot. 2004-es adatok szerint a munkanélküliség mértéke 10,8 % volt a munkaképes lakosság körében, viszont ebből 30 %-ot tesznek ki a fiatalok, ami nagy problémát jelent és a migrációval is összefügg. A fenti területekre irányuló programok olyan fő irányokat foglalnak magukba, amelyek 2006 és 2010 között megvalósítandóak, mint például a szegénység visszaszorítása a vidéken, a szociális kirekesztettség elleni küzdelem a városokban, valamint a biztonság megteremtése. A célok megvalósításához helyi, provinciális, regionális és nemzeti szintű intézkedések támogatására kerül sor. A program kitér az egészségügy problematikájára is, részletesen tárgyalva a megkezdett reformok folytatásának szükségességét, mint például a kötelező betegbiztosítás (AMO), az egészségügyi támogatási tervezet (RAMED), a decentralizáció, a kórházak fejlesztése vagy a finanszírozási rendszer. Az igazságszolgáltatás területén hangsúlyozza a börtönrendszer modernizációját
76
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/07/274&format=HTML&aged=0&languag
e=EN&guiLanguage=en 2007. 04. 16. 18: 12 77
http://ec.europa.eu/world/enp/pdf/country/enpi_nip_morocco_en.pdf 2007. 04. 16. 17: 05
53
és a bíróságok fejlesztését. Az 1956 és 1999 között történt erőszakos, illetve az emberi jogok megsértésével járó cselekményekről készített jelentések összegzését is kiemeli, és elérendő célként tűzi ki többek között egy nemzeti történelmi múzeum létrehozását. A gazdasági intézkedések között a magánszektor ipari versenyképességének növelése és az üzleti környezet fejlesztése a cél. Felhívja a figyelmet a szakképzés fontosságára, a mezőgazdaság támogatására, valamint az északi hegyvidéki tartományok izoláltságára, és az azt csökkentő kelt-nyugat irányú úthálózat kiépítését szorgalmazó projektre. A programtervezet zárófejezetei említést tesznek az energiaszektor és az ipari környezetszennyezés elleni tevékenységek támogatási rendszeréről. Ha a támogatási finanszírozás ütemezését vizsgáljuk, világossá válik a prioritási területek sorrendisége: a rendelkezésre álló források (654 millió euro) mintegy 45,6 %át a szociális, 36,7 %-át a gazdasági, 7,65 %-át a környezetvédelmi, 6,12 %-át az intézményi, valamint 4,28 %-át a kormányzati és emberi jogokkal kapcsolatos reformokra fordítják. Ezen felül Marokkó a FEMIP támogatását is élvezheti a magánszektor reformtervezeteinek megvalósítása érdekében, illetve az üzleti környezet fejlesztéséhez segítséget kap infrastrukturális és környezetvédelmi projektek elősegítése révén.
5.2. Stratégiai dokumentum (2007-2013) Az Európai Szomszédsági és Partnerség által meghatározott legfrissebb célkitűzések a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkoznak. A dokumentum a jelölt időszakra nézve elengedhetetlennek ítéli a szerkezetátalakítási reformfolyamatok és a modernizáció felgyorsítását. A prioritásként meghatározott területek a következők: •
a szociális szektor, azon belül is az oktatás, az egészségügy és a szociális védelem; az NHDI – amely új alapokra helyezi a fejlesztési modellt, előtérbe helyezi az életkörülmények és a szociális mutatók javítását
A dokumentum ide sorolja a szegénység, a munkanélküliség, az alulfoglalkoztatottság, illetve az analfabétizmus kérdését is, valamint rávilágít az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségeire. Az NHDI a szegénység ellni küzdelmet helyezi
54
a középpontba, segíti a helyi kormányzat fejlesztését. Az oktatás és analfabétizmus kapcsán az EU hangsúlyozza, hogy mindkét területen különös tekintettel kell lenni a nőkre és a vidéki lakosságra. Az iskolarendszer színvonalát növelni szükséges. Az együttműködés szorosabbá tételét lehetővé teszik a diákcsereprogramok és az ösztöndíjak. Az egészségügyi rendszer reformjai elsősorban a betegbiztosítást, az ellátás minőségét és hozzáférhetőségét tartják szem előtt. •
a gazdaság modernizációja
A munkahelyek teremtése által elsődleges cél a gazdasági növekedés elérése. A munkahelyteremtés ugyanis egymagában képes a szegénység, a munkanélküliség, és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére. A mezőgazdaságot versenyképesebb ágazattá kell fejleszteni, növelni szükséges a termékek minőségét. A szakképzés támogatása pedig segít az ipar új szektorai számára biztosítani a megfelelő munkaerőt. Az infrastruktúra fejlesztése fontos tényező a kiadások csökkentésében és a kereskedelem bővülésében. Új utak építése, Marokkó kikötőinek összekötése az EU déli részével, valamint a transz-Maghreb alagút is megvalósításra vár. •
az együttműködési egyezmény és a szomszédságpolitika intézményi támogatása
A stratégiai dokumentum kiemeli, hogy bizonyított tény: a fejlesztési programok sikerének kulcsa lehet az intézmények minősége. A törvényhozói és intézményi kondíciókat tehát Marokkónak mindenképpen fejlesztenie kell, amely nagy kihívást jelent. Ezen kívül az európai és nemzetközi szabályok, és szabványok átvétele segíti a versenyképesség fokozását, illetve szembesíti a marokkói gazdaságot a hazai piacain megjelenő nemzetközi versennyel. •
kormányzat stabilitása, az alapvető emberi- és szabadságjogok biztosítása
Az igazságszolgáltatás rendszerének reformjainak folytatását az EU tovább támogatja, a stratégiai dokumentum új elemként említi a börtönrendszer működésének átalakítását és a bírósági személyzet képzésének szükségességét. A biztonsági és igazságügyi együttműködésen belül kitér az EU drogokra vonatkozó cselekvési tervére (2005-2008). 55
•
környezetvédelem
2005 novemberében látott napvilágot a kezdeményezés, amelynek célja a Földközitenger szennyezésének megszüntetése 2020-ig. A Horizon 2020 programban az EU Marokkó részvételét kéri a kitűzött cél megvalósulása érdekében. Ezen felül támogatást biztosít az országnak a sivatagosodás, az oázisok védelme vagy a vízkészlet problémáinak megoldásához. A stratégiai dokumentum megemlíti, hogy bár Marokkó nem tagja az Afrikai Uniónak, annak az EU-val folytatott párbeszédeiben nagyobb szerepet kellene játszania. Az ország egyre inkább bevonásra kerül az egyes ENSZ Afrikával kapcsolatos projektekbe (például NEPAD) a béke, stabilitás és fejlődés eléréséhez.
10. A nők helyzete Érdemes szót ejteni a nők helyzetéről, mivel ez a terület a régió minden országában fontos kérdés a demokratizálási folyamatok közben. A nagyfokú tradicionalizmusból adódik, hogy nagyon kevés a nők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül. A nők foglalkoztatása ugyan egyre nő, mégis ma is létező és aktuális probléma foglalkoztatottságuk alacsony szintje. (1994-es adatok szerint az akkori 16 %os munkanélküliség a nők mintegy 23 %-át érintette. A városokban élők között 20 %, a vidékiek esetében ennek aránya 10,8 % volt.78) Az iszlám megfogalmazásában a nő legfontosabb feladata a gyermeknevelés és a család ellátása. Ez az tényező sem könnyíti meg a változások felgyorsulását.
79
A Moudawana nevű Személyi Jogállásról Szóló
Törvényt – amely az iszlám jogra épül - 1993-ban módosították először, a nők magánjogi státuszát ez szabályozta. A módosítás ellenére – amely a nők helyzetének kizárólag szociális megközelítését az emberi jogi alapokra helyezte - a házasság, válás és öröklés témaköreit tekintve nem valósult meg az egyenlő bánásmód, a Moudawana
78
http://www.sze.hu/mtdi/gyoreuropa/R%E9sztematik%E1k/N%F5kHelyzMarokk%F3ban.doc 2007. 04.
12. 19: 21 79
Rostoványi 1987. 155.
56
kiskorúként kezelte a nőket, lehetőségeiket, jogaikat jelentősen korlátozta. 80 A marokkói parlament 2004-ben elfogadta a törvény újabb módosítását, amely a nők jogkörének kiszélesítésével járt. A családjogi törvény érvénybe lépésével nem tartoznak többé a család férfitagjainak gyámsága alá. Sok esetben a kulturális normák akadályozzák a nőket jogaik gyakorlásában. Jó példa erre a családon belüli erőszak, amely esetben a bántalmazott nő bár élhet jogaival, és az illetékes hatóságokhoz fordulhat, az esetek többségében elenyésző az esély igazának bizonyítására (két szemtanú szükséges az események alátámasztásához, az orvosi látlelet nem elegendő bizonyíték a történtekre, stb.), és vissza kell térnie férjéhez. Ezért az ilyen bűncselekmények leginkább titokban maradnak. Úgynevezett „becsületgyilkosságok” ma már ritkán fordulnak elő, de még 2002-ből is ismeretes például a 17 éves lányát meggyilkoló apa esete. Sajnos az igazságszolgáltatás rendszeréből még nem sikerült teljes mértékben kiirtani a korrupciót, így a megindult eljárások általában hosszasan elhúzódnak és nem reális eredménnyel zárulnak. Gyakoriak a kényszerházasságok, amelyek sokszor a muzulmán vallásra hivatkozva előszeretettel köttetnek akár 15 éves kor alatt.
81
A nők
szerepe kivételes azonban Marokkóban, mivel az uralkodó VI. Mohamed a Korán „toleránsabb” értelmezésének elfogadtatása révén számos újítást kezdeményezett a témában. Nő részéről is indítható válóper, a házassághoz nem szükséges szülői engedély, valamint a király legújabb javaslatai között szerepel, hogy nő is lehessen imám. 82 A
hatékony
reformfolyamatoknak
és
a
marokkói
uralkodó
modern
szemléletének köszönhetően az EU-val közösen létrehozott CMIDEF (a nők jogaival foglalkozó információk, dokumentációk és tanulmányok marokkói központja) volt az egyik első a nemi egyenlőség elérése érdekében létesülő intézmény a térségben. Megvalósulását a SEFEPH (családok, gyermekek és munkaképtelen emberek jogaiért felelős titkárság) segítette. Többek között e két kezdeményezés eredménye például a nők megjelenése a marokkói parlamentben. A sikeres működést igazolják a ma is futó
80
Lengyel 292-300. és 338-342.
81
http://www.helsinki.hu/docs/Orsz%E1ci%F3-marokk%F3%202004.doc 2007. 05. 01. 20: 13
82
http://metazin.hu/node/408 2007. 04. 26. 18: 46
57
programok, amelyek az otthoni számítógépes munkalehetőségek biztosításától a női vállalkozások és egyéb gazdasági tevékenységek támogatásáig számos területen segítik elő a nők társadalmi helyzetének javulását. 83 2006 júniusában, Rabatban rendezték meg a későbbi EUROMED találkozó előkészítő konferenciáját. A 2006 november 14-15-én sorra kerülő „A nők szerepének erősítése a társadalomban” című miniszteri találkozó alkalmával az összegyűltek ötéves tervet fogadtak el a címben megfogalmazott cél elérése érdekében. Megállapítást nyert, hogy a férfiak és nők egyenlősége a demokrácia alapvető eleme. A tervezet három fő irányban terjeszti elő a témakörben alkotott elképzeléseket: a nők politikai és emberi jogait taglaló rész a nők ellen irányuló mindenfajta diszkrimináció kiküszöbölését tűzi ki célul. Ebben a programban (CEDAW) a nők jogainak rögzítése és védelme, a politikai döntésekben való részvétel, a választások során egyenlő és teljes jogok birtoklása és a nők elleni erőszak elleni küzdelem szerepel. A második nagy témakör a gazdasági és szociális jogok kérdése. Ez magába foglalja a munkához, az oktatáshoz – ezen belül a szakképzéshez, ösztöndíjakhoz jutáshoz való egyenlő lehetőségek biztosítását, illetve itt említik meg azt a célkitűzést is, mely szerint 2010-ig a nők közötti analfabétizmust felére kell csökkenteni. A harmadik irány a médiában és a kommunikációban birtokolt jogok. Ennek fontos tényezője például, hogy a nők vegyenek részt az interkulturális párbeszédekben és a kulturális folyamatokban, programokban.
84
A hatékony reformfolyamatoknak és a marokkói
uralkodó modern szemléletének köszönhetően az EU-val közösen létrehozott CMIDEF (a nők jogaival foglalkozó információk, dokumentációk és tanulmányok marokkói központja) volt az egyik első a nemi egyenlőség elérése érdekében létesülő intézmény a térségben. Megvalósulását a SEFEPH (családok, gyermekek és munkaképtelen emberek jogaiért felelős titkárság) segítette. Többek között e két kezdeményezés eredménye például a nők megjelenése a marokkói parlamentben. A sikeres működést igazolják a ma is futó programok, amelyek az otthoni számítógépes munkalehetőségek
83
http://ec.europa.eu/comm/external_relations/library/publications/27_women_equal.pdf 2007. 04. 06. 13:
02 84
http://ec.europa.eu/comm/external_relations/euromed/publication/2006/euromed_report96_en.pdf 2007.
04. 16. 19: 04
58
biztosításától a női vállalkozások és egyéb gazdasági tevékenységek támogatásáig számos területen segítik elő a nők társadalmi helyzetének javulását. 85
7.
Magyarország és Marokkó 7.1. Diplomácia Hazánk Marokkóval 1959-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot. A
magyarországi rendszerváltásig alacsony szinten működtek az államközi kapcsolatok, majd a kilencvenes évektől megindult a kétoldalú kapcsolatrendszer elmélyítése. A felélénkült diplomáciai kapcsolatok révén számos magas szintű megállapodás köttetett, 1995-ben a magyar külügyminiszter (Kovács László) Rabatba látogatott és tárgyalásokat folytatott Filáli miniszterelnökkel. 1999-ben a szervezett bűnözés elleni együttműködésről került aláírásra egy megállapodás Marokkóval. Ebben az évben került sor a Magyarországba érkező marokkói állampolgárok vízumdíj-kötelezettségének eltörlésére, valamint megállapodás született arról, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Marokkóba, ha ott tartózkodásuk legföljebb harminc nap. 1999-ben keret-megállapodás jött létre a marokkói földművelésügyi minisztériummal. 2000-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködési jegyzőkönyvet írt alá a Marokkói Vállalatok Szövetségével. 2001-ben a Szociális-, Családügyi- és Munkaügyi Minisztériumok képviselői együttműködési egyezményt kötöttek. Marokkói részről is több látogatásra került sor a kilencvenes évek végétől kezdve, többek között vendégül láthattuk Abder-Rahmán Júszfi miniszterelnököt; Omar Fassi Fehrit, az Oktatási és Tudományos Minisztérium államtitkárát; Abbes El Fassi foglalkoztatási, szociális és családügyi minisztert és Ismael Alaoui, földművelési és vidékfejlesztési minisztert. A számos látogatás alkalmával született egyéb, ma is érvényben lévő megállapodások között szerepelnek a következők: kulturális és tudományos együttműködési megállapodás 1976-ban, közúti fuvarozási megállapodás 1990-ben, a kettős adóztatás eltörlése és beruházás-védelmi megállapodás 1991-ben, külügyminisztériumok
közötti
együttműködési
85
jegyzőkönyv
1995-ben,
és
http://ec.europa.eu/comm/external_relations/library/publications/27_women_equal.pdf 2007. 04. 17.
16:21
59
idegenforgalmi együttműködési megállapodás 1998-ban. 86
7.2.
Gazdasági és politikai kapcsolatok Szoros politikai kapcsolat soha nem alakult ki Marokkó és hazánk között,
amelynek hatása a gazdasági együttműködésben is jelentkezett. A magyar exportőrök nem tudták felvenni a versenyt Marokkó Franciaországgal ápolt szoros gazdasági kapcsolataival, így a kereskedelmi forgalom hosszú évtizedeken keresztül stagnált. A nyolcvanas években a Marokkóval folytatott árucsere-forgalom a következő értékeket mutatta (millió USD-ban):
Marokkó 1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
Export
5,1
6,5
9,9
8,1
5,7
4,1
8,7
7,9
11,5
17,0
Import
7,2
12,2
4,7
8,1
5,1
7,6
11,6
23,0
36,6
12,9
8. táblázat: Hazánk Marokkóval folytatott árucsere-forgalma a nyolcvanas években87
A marokkói exportot a foszfát és a különböző déli gyümölcsök adták. Bár jó államközi kapcsolatokat ápolunk, kétoldali kereskedelmi forgalmunk alacsony, annak túlnyomó részét közvetítő kereskedők bonyolítják le. A két ország gazdasága
komplementer
jellegű,
sok
lehetőség
kínálkozik
még
a
további
együttműködésekre. A külkereskedelmi forgalom a következőképpen alakult az elmúlt években:
Magyar export (millió USD) Magyar import (millió USD)
2000
2001
2002
2003
2004
2005
7,2
11
14,1
16,3
16
45,9
13
12,3
16,8
16,2
3
3,6
9. táblázat: Hazánk külkereskedelmi forgalma Marokkóval88
86
http://kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsolatok.as
px?d=Politikai%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 05. 04. 20: 13 87
Lengyel 2006. 388.
60
EU csatlakozásunkkal felmondtuk az addig érvényben lévő kereskedelmi egyezményt és új együttműködési keret létrehozását kezdeményeztük. A kereskedelmi forgalom fellendült, a magyar behozatal főbb cikkei a különböző elektronikai termékek, ruházati cikkek, szardínia konzerv és zöldségfélék, azon belül paprika és paradicsom. Exportunk mintegy felét teszi ki a mobiltelefon-kivitel.89 A 2005-ös adatok alapján Marokkó 90 %-ban gépeket és berendezéseket importált
Magyarországról,
7
%-ban
feldolgozott
termékeket,
és
3
%-ban
energiahordozókat, valamint élelmiszeripari termékeket és nyersanyagokat. 90 Érték: millió euro Árufőcsoport
Export
Import
2003
2004
2003
2004
Élelmiszerek, ital
1,7
0,2
0,7
2,0
Nyersanyag
0,0
0,2
0,0
0,0
Energiahordozók
1,0
1,3
Feldolgozott termékek
2,3
2,5
0,0
0,0
Gépek, berendezések
9,8
8,8
0,0
0,0
Összesen
14,8
13,0
0,9
2,4 91
10. táblázat : A magyar-marokkói áruforgalom alakulása áru és főcsoportonként
A Magyar Fejlesztési Bank szakosított pénzintézete az Eximbank Zrt., amely a magyar vállalkozások exportügyleteit segíti, azon belül is az áru- és szolgáltatásexport versenyképességének
javítását
szolgálja.
A
bankközi
megállapodások
révén
Magyarországnak jó esélye van visszajutni az egykor sikeres marokkói piacokra. A 2003-tól indult kétoldalú turista-forgalom jól működik, évente több ezer turista keresi fel Marokkót. 88
http://kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsolatok.as
px?d=Gazdasagi%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 05. 05. 17: 54 89
http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/F52585EE-0C15-44D8-B6D8-
035419B1E9AE/0/65marokko2003.pdf 2007. 05. 04. 23: 12 90
http://kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsolatok.as
px?d=Gazdasagi%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 05. 05. 20: 27 91
http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/4D545C86-5F8A-4D12-8BF6-
78193E7A713C/0/Amagyarmarokk%C3%B3i.pdf 2007. 05. 04. 22: 49
61
7.3.
Kulturális kapcsolatok
1972-től kulturális és tudományos együttműködési egyezmény van érvényben Magyarország és Marokkó között. A humán szférában történő kooperáció elősegítése érdekében 2005-ben Oktatási, Tudományos, és Kulturális Munkaterv született. Ez magába foglalja a kölcsönös tanulmányi ösztöndíjak biztosítását, az egyetemek együttműködésének intézményes alapjainak megalkotását, illetve a művészeti és kulturális együttműködés megvalósítását.
92
Magyarországnak korlátozott gazdasági és
politikai érdekei fűződnek az Európai Unió és Marokkó viszonyának alakulásához. Azonban az unióhoz való csatlakozásunk révén hazánk kötelezettségeihez hozzátartozik az EU törekvések támogatása. A közösségi szomszédságpolitikában való magyar részvétel a közvetlenül érdekelt és érintett tagállamok kedvező viszonzásait vonhatja maga után. Magyarország szomszédságpolitikai aktív szerepvállalása a következő területeken szükséges: •
az EU nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmének támogatása
•
az észak-afrikai szénhidrát források eredményesebb bekapcsolása az európai energiahálózatba
•
a magyar exportlehetőségek támogatása kormányzati szinten is
•
a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása a szoros atlanti együttműködés révén
•
a bevándorlás kérdésében felkészülés az illegális migráció hullámaira a határőrizet szigorításával93
8.
Marokkó jövője
Marokkó jövője függ egyrészt attól, milyen irányba orientálódik az ország, hogyan reagál a politikai vezetés és a lakosok a demokratizálási folyamatokra, a gazdasági reformokra, és a humán erőforrás fejlesztéseire. Másrészt pedig függ az őt 92
http://kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/ketoldalikapcsolatok.as
px?d=Kulturális%20és%20tudományos%20kapcsolatok&c=91&z=Afrika 2007. 05. 05. 20: 39 93
http://www.kulugyiintezet.hu/kulpol/kiadvanyok/strategia/MKI_strat_szomszedsagi_kapcsolatok_EU.p
df 2007. 05. 02. 22: 44
62
körülvevő államok megítélésétől, véleményének formálásától. Marokkó földrajzi elhelyezkedéséből adódóan egyszerre mondható afrikai, európai és arab országnak egyaránt. Ahogy II. Hasszán fogalmazott egy interjúban: „Hová máshová nézhetnénk? Délre éhezés. Keletre öldöklés. Nyugatra az óceán. Az észak az egyetlen horizont a számunkra.” Marokkó a jövőben valószínűleg továbbra is az arab, illetve az afrikai országok közé lesz sorolható abból a szempontból, hogy gazdasága a mezőgazdaságra támaszkodik, és megmaradnak a politikai kihívások. A monarchia ellenőrzése alatt tartja a kulcsfontosságú politikai területeket, intézményeket és találkozókat. A NyugatSzahara kérdése megoldatlan maradhat még sokáig, bár a legfrissebb hírek szerint hamarosan létrejöhet egy találkozó a Polisario képviseletével, és a térség lakosainak biztosítják a jogot az autonómiáról történő szavazásra. Továbbra is a foszfát és a halászati termékek maradnak a legfőbb kiviteli termékek. Másrészt viszont, a demokratikusabb európai jövő felé mutatnak a versenyképes választások, az emberi jogok védelme, illetve a sajtó szabadsága is. Ha a mezőgazdasági termékek exportjának korlátozása megszűnik az EU részéről, akkor a teljes marokkói gazdaság integrációjáról beszélhetünk majd. Ezért fontos, hogy az ország hogyan használja ki lehetőségeit, hogyan használja fel segélyeit a reformok megvalósítása érdekében. A gazdasági fejlődést még jó ideig visszahúzhatja a munkanélküliség és írástudatlanság, az oktatás szegényes színvonala, az angol nyelv lassú terjedése. Viszont, a nők helyzetének javítása a társadalomban mindenképp pozitív jövőképre enged következtetni – a Világbank és egyéb nem kormányzati szervezetek is ebben a tényezőben látják a hosszú távú növekedés kulcsát. A földrajzi közelség Európához nemsokára még megfoghatóbbá válhat, ugyanis a Gibraltári-szoros alá tervezett 17 mérföldes alagút megépítésével, gépkocsival is könnyen elérhetővé válik Afrika északi része. Marokkóból az áru- és munkaerő áramlás meghatározó tényező, míg az európai oldalról a tőke és a turisták érkeznek Afrikába. Az ország megítélése európai szemmel egészen pozitív, bár természetesen történtek a kapcsolatot beárnyékoló konfliktusok, mint például Spanyolországgal a halászati jogok vagy Ceuta és Melilla városok kapcsán. Bradford Dillman szerint Marokkó megmaradhat a térség egyik legbékésebb és pluralista országának, a környező kulturális, politikai és gazdasági hatások beépítésével saját kultúrájába.94
94
Dillman 2000.(http://friendsofmorocco.org/2001News/July01/MoroccoFuture.htm)
63
ÖSSZEGZÉS Marokkó a maghreb térség meghatározó állama. Észak-Afrika, Európa és a Közel-Kelet találkozási pontját testesíti meg. Ebből is adódik sokszínűsége. Egyszerre arab ország muzulmán lakosságával és tradícióival, másrészt egy Európához nemcsak földrajzilag közel álló állam, amely komoly erőfeszítéseket tesz modernizációja érdekében. Gazdasági fejlődéséhez és növekedéséhez Európai Uniós segítség, az uniós kapcsolatok erősítése szükséges. Marokkó az Euro-mediterrán partnerség elindulása óta jelentősnek mondható strukturális reformokat hajtott végre. A kitűzött célok azonban sok területen mind a mai napig nem valósultak meg. Marokkó programtervezeteinek megvalósításához rendkívüli támogatási eszközöket kapott, így a térség legnagyobb segélyezettje. Az ország célja az export által irányított gazdaság kiépítése („Trade, not aid”). Az előnyös kereskedelmi szerződések megkötése, a tömeges munkahely-teremtés vagy a környezetvédelmi programok mind ezt a célt szolgálják. A fent említett tényezők azonban maga az EU számára is rendkívül fontosak. Sőt, az Észak-Afrikával való együttműködés a napjainkban jelenlévő migrációs, biztonságpolitikai és egyéb veszélyek minimalizálása révén egyre fontosabbá válik. Az EU figyelme a fenyegetettség érzése miatt egyre inkább és egyre több alkalommal irányul a déli perifériára. Tehát elmondhatjuk, hogy az EU Marokkóval kialakított kapcsolata valóban kétoldalú, bizonyos szintű függőség jellemzi, ami nyilván Marokkó oldalára billenti a mérleget. Azonban az EU számára is jelentős exportnövekedést hozhat a kooperáció. Ne feledkezzünk meg a súlyos társadalmi problémákról sem, amelyek észrevétlenül átszivárogtak az öreg kontinensre, és amelyek okozta problémák megoldásához nagy szükség van a másik fél, jelen esetben Marokkó segítségére, együttműködésére. A szerkezetátalakításra nyújtott EU támogatások kétségtelenül nagyban hozzájárulnak a modernizációhoz, liberalizációhoz és demokratizálódáshoz. Azonban a széles körű reformfolyamatok és innovatív programok elkerülhetetlenül társadalmi elégedetlenségekhez
vezetnek,
amelyek
megint
csak
visszahatnak
az
uniós
tagállamokra. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az együttműködés egyes pontjainak 64
kezelésében és mélységében, de a folyamatos párbeszédek megkönnyíthetik az egyes területek szoros összekapcsolódásából adódó problémák oda-vissza áramlásának megakadályozását. Marokkó többször kifejezésre juttatta csatlakozási szándékát, ami a földrajzi feltételek hiányában lehetetlen. Másrészt Törökország speciális esete is mutatja, hogy a vallás szintén meghatározó tényező a tagfelvételnél. Európa idegenkedik egy iszlám állam integrálásától. Több vita folyt a témáról, az Alkotmányszerződésbe több tagállam javasolta Európa keresztény gyökereinek megemlítését, politikai tartalom nélkül. A jelentős muzulmán bevándorlót befogadó országok (Franciaország és Belgium) azonban tiltakozásukat fejezték ki, mondván ez sérti a muszlim közösségeket. Bár végül a vallás kérdését nem emelték be az integráció alkotmányába, megmaradtak az ezzel kapcsolatos véleménykülönbségek az egyes tagállamok között. Több mint valószínű, hogy Marokkó soha nem lesz EU tagállam, mindenestre speciális helyzetbe kerülhet a régióban. Az egyre szorosabb együttműködés és kapcsolatrendszer az unióval nemcsak a gazdasági fellendülést eredményezheti, kialakulhat egy az egyszerű együttműködésnél erősebb, de a tagságnál kevesebb állapotot képviselő helyzet. Marokkó jó úton halad e cél felé, ezt ma több törekvés alátámasztja.
Például
a
terrorizmus
elleni
küzdelemben
Európa
a
régió
legmeghatározóbb partnerét látja az országban. Az úgynevezett euroiszlám, amely összeegyeztethető a toleranciával és a szekularizációval jelen van Marokkóban, erre utalnak a vezetésben lezajló változások, és az egyre demokratikusabb politikai lépések. Véleményem szerint az EU-nak és tagállamként Magyarországnak is arra kell törekednie, hogy a dél-mediterrán térség ezen Európával szemben rugalmas és kompromisszumkész országával kialakítson egy bizonyos szövetséget, amelyben Marokkó az arab világ és Európa közötti közvetítő szerepet játszaná, mint saját tradícióit megőrző, ugyanakkor innovációra képes és kész demokratikus ország.
65
