ség s e p é k y n e ers v s é k e en d b n s e é z Tr e v r e z nys é v z e d n e r a
1
A konferencia együttműködő partnere:
KEDVES KOLLÉGÁK, KEDVES VENDÉGEINK! Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének hagyományos szakmai konferenciáján. Az idei Event Touch konferenciát a „Trendek és versenyképesség a rendezvényszervezésben” tematika köré szerveztük. A szakmai nap programjának összeállításakor idén is a változatosságra törekedtünk, szem előtt tartva azt a célt, hogy a rendezvényszervező szakmát érintő újdonságok bemutatása mellett lehetőség nyíljon az ágazatot foglalkoztató aktuális kérdések megvitatására is. A már említett tematikához kapcsolódóan érdekes előadásokat hallhatnak, például a digitális trendekről, az értékesítési és marketing praktikákról és a nagyvállalatok rendezvényszokásairól. Meghívott előadóink többek között gyakorlati példákon keresztül mutatják majd be, hogy hogyan lehet hatékonyan új ügyfeleket szerezni, hogy milyen az ideális weboldal és, hogy hogyan lehet egy rendezvényt egy jó videóval versenyképessé tenni. Mindezek mellett, a „színesség” jegyében, olyan praktikus ismereteket is szeretnénk konferenciánk résztvevőinek átadni, mint a rendezvényprotokollal kapcsolatos ismeretek vagy a munkaerőpiaci bértámogatások alternatív lehetőségei. Egyúttal, örömmel számolok be Önöknek arról, hogy ezzel a rendezvényével a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége is csatlakozik az UFI (The Global Association of the Exhibitors Industry) által elindított „Global Exhibition Day” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez. A 2016. 06. 08-ra meghirdetett „Global Exhibition Day” alkalmából a résztvevők két előadás keretében kapnak részletes beszámolót a kiállítási szektor jövőjéről és az ezt a területet érintő kihívásokról. Rendezvényünkön a hagyományos konferenciaprogram mellett ez alkalommal is lehetőséget szeretnénk teremteni a szakmán belüli és kívüli interakcióra, melynek érdekében látogatóink a korábbiaknál több kiállítóval is találkozhatnak. Az üzleti kapcsolatok kialakításához és a kötetlen beszélgetésekhez meghosszabbított ebédszünetet terveztünk, továbbá kivetítővel felszerelt lounge területet hoztunk létre. A szakmai napot könnyed kísérőprogramok is színesítik. Az arra vállalkozó résztvevők például, sok egyéb mellett, egy mentalista segítségével tesztelhetik majd mentális frissességüket.
AZ EVENT TOUCH KONFERENCIA SZERVEZŐBIZOTTSÁGA BACSI KRISZTINA MaReSz főtitkár BENYHE ILDIKÓ CongressLine Rendezvényszervező Kft., MaReSz alelnök VASKÓ TÜNDE Visualpower Kft., MaReSz elnökségi tag
Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége Cím: 1101 Budapest, Albertirsai út 10. K épület Telefonszám: +36-1/263-6202, +36-30/485-2778 Fax: +36-1/263-6365 E-mail:
[email protected] Web: www.maresz.hu
Ez alkalommal is szeretném megemlíteni, hogy az Event Touch konferenciát a MaReSz korábbi rendezvényeihez hasonlóan ismét, tagjaink önzetlen felajánlásainak eredményeként sikerült megvalósítanunk. Úgy gondolom, büszkék lehetünk erre, a rendezvényszervező szakma fejlődésének érdekében létrejött, példaértékű összefogásra. A Szervezőbizottság nevében ezúton is köszönöm a rendezvénynek helyet adó Groupama Arénának, támogatóinknak és a közreműködőknek a segítséget, a résztvevőknek pedig, hogy érdeklődésükkel és jelenlétükkel megtisztelnek bennünket. Bízom benne, hogy a „szakma elsőszámú rendezvényén” nemcsak hasznos információkhoz jutnak, hanem kellemes találkozásokban és érdemi beszélgetésekben is részük lesz. Hasznos időtöltést kívánok! 2016. június
Ganczer Gábor a MaReSz elnöke
3
PROGRAM
PROGRAM
Délelőtt
08.00 órától
REGISZTRÁCIÓ
09.00-09.20
Megnyitó és “bemelegítés” a pályán A szakmai konferenciát megnyitja: Ganczer Gábor (MaReSz elnök)
Délután
14.20-17.00
SZEKCIÓ ELŐADÁSOK I. szekció (4. emelet)
II. szekció (3. emelet, Sky Box I.)
Szekcióvezető: Körömi Anna
Szekcióvezető: Vaskó Tünde
(Event & More Kft.)
09.20-12.40 09.20-09.50
09.50-10.20
PLENÁRIS ELŐADÁSOK (4. emelet) Házigazda: Bacsi Krisztina (MaReSz főtitkár)
14.20-14.50
Magyar Turisztikai Ügynökség Előadó: Dr. Bienerth Gusztáv (kormánybiztos) Aktuális trendek a rendezvénygasztronómiában Kerekasztal-beszélgetés: Bernáth József (gasztronómiai tanácsadó, Art Catering) Segal Viktor (gasztronómiai tanácsadó) Juhos József (cukrászmester, Sütizz!) Jókuti András (gasztroblogger, Világevő gasztroblog)
(digitális fejlesztések specialista, HPS Group)
Kiállítások, vásárok jövője itthon Kiállítói magatartások, kulturális aspektusok, avagy, mire figyeljünk a külföldi ügyfeleknél Előadók: Nagy Károly (tanácsadó, Centrex) Tóth László (ügyvezető igazgató, Trifolium Kft.)
14.50-15.00
SZÜNET
15.00-15.30
Ügyféltípusra szabott értékesítés Hogy soha ne kelljen eladnod a céged, hanem vásárolni akarjanak tőled!
Rendezvényprotokoll ABC Amit minden rendezvényszervezőnek tudnia kell! Előadó: Kepes Ágnes
Előadó: Szombati Orsolya
(protokoll tanácsadó)
Moderátor: Hegyi Attila (szakmai vezető, Albatros Party Service) 10.20-10.50
Digitális trendek a rendezvényeken Előadó: Horváth Gergely
(Visualpower Kft.)
Nagyvállalatok rendezvényszokásai a változó piacon
(személyiség-tipológus, értékesítési és online marketing szakértő, Sales Akadémia)
Előadó: Mantuano Mónika (nagyvállalati marketing menedzser, HP / United Network of Corporate Event Organizers – UNICEO – alelnök)
Kerekasztal-beszélgetés kiemelt vállalati rendezvényszervezőkkel: Csollán Annamária (vállalati marketing vezető, MOL) Ludvig Orsolya (marketing és kommunikációs igazgató, Ernst & Young Advisory Ltd.) Sík Tímea (marketing szakértő, Erste Bank Hungary Zrt.) Várnagy Enikő (channel executive, Microsoft Magyaroszág) 10.50-11.10
KÁVÉSZÜNET - RENDEZVÉNYBÖRZE (2. emelet)
11.10-11.40
Global Exhibition Day – Globális kihívások a kiállítási iparban
15.30-15.50
KÁVÉSZÜNET - RENDEZVÉNYBÖRZE (2. emelet)
15.50-16.20
Munkaerőpiaci újdonságok, bértámogatási lehetőségek Előadók: Vince-Bodnár Andrea (projektmenedzser, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály)
12.10-12.40
12.40-14.20 4
(senior producer, Visionary 7 Kft.)
(munkaerőpiaci szakügyintéző, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály)
Industry – alelnök / CEFA – Central European Fair Alliance – főtitkár)
Bocuse d’Or: Az első ötlettől a megvalósításig (esettanulmány) Előadó: Hamvas Zoltán (elnök, Bocuse d’Or Akadémia)
Előadó: Kolesár Krisztián
Ujhelyi Zita
Előadó: Dr. Barabás János (UFI – The Global Association of the Exhibitions 11.40-12.10
Menő videók = menő rendezvények A versenyképesség növelése videók használatával
16.20-16.30
SZÜNET
16.30-17.00
Milyen a jó weboldal? Hogyan érem el leghatékonyabban az ügyfeleimet?
Extrém adózási esetek, avagy, hogyan készüljünk fel a felkészülhetetlenre
Előadó: Miskovics Adrienn
Előadó: Kovács Katalin
(digitális média tanácsadó)
(adószakértő, Kálvin Könyvelőiroda Kft.)
Milyen az ideális helyszín? Adottságok és elvárások… Kerekasztal-beszélgetés: Event & More Kft., Weco-Travel Kft., Hungexpo Vásár és Reklám Zrt., Papp László Budapest Sportaréna, Budapest Kongresszusi Központ Moderátor: Vaskó Tünde (marketing- és kommunikációs igazgató, Visualpower Kft.)
17.00
EBÉDSZÜNET - RENDEZVÉNYBÖRZE (2. emelet)
A Szervezőbizottság a program változtatásának jogát fenntartja!
A KONFERENCIA LEZÁRÁSA
5
ELŐADÓK
ELŐADÓK
Plenáris előadások
Plenáris előadások
MANTUANO MÓNIKA GANCZER GÁBOR
MaReSz elnök; HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt., vezérigazgató
Ganczer Gábor pályafutását az Accor csoportnál kezdte, ahol szállodaportási feladatkörből szállodaigazgatói pozícióig jutott. Közben a Novotel Centrum szálloda nyitásában és a hazai rendezvénypiacra való bevezetésében is aktív szerepe volt, majd a Novotel Congress szállodában és a hozzá tartozó Kongresszusi Központban értékesítési- és marketing igazgatói pozíciót töltött be. Ezután megalapította saját szállodaüzemeltető cégét, az Accent Hotel Management-et. 2009 júniusa óta a HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. vezérigazgatói feladatait látja el. Többek között itt is egyik fő feladata a vásárközpont nemzetközi rendezvénypiacra történő bevezetése volt. 2010 óta a harmadik ciklusban vezeti a MaReSz elnökségét.
DR. BIENERTH GUSZTÁV
Magyar Turisztikai Ügynökség, kormánybiztos
6
Az állami turisztikai feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. Ezen feladatkör mellett a Budapest 2024 olimpiai pályázat helyettes vezetője. Jogász, egyetemi tanulmányait Budapesten (ELTE) és Bostonban (Harvard) végezte. Közel két évtizedes tapasztalata van multinacionális cégek vezetésében, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok elismert szakértője. Egyebek mellett: alapító cégtárs – Ernst & Young Budapest; vezérigazgató – PwC Budapest és Közép-Kelet Európa; regionális igazgató – Coca-Cola Amatil; vezető tanácsadó – IMG New York; vezető tanácsadó – Affidea. Kormánybiztosi kinevezése előtt a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég elnöke volt. Jelentős feladatokat vállalt a magyar és a nemzetközi labdarúgásban, részben mint az MLSZ nemzetközi igazgatója részben mint a FIFA Jogi Bizottságának tagja, illetve az FTC igazgatóságának tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa – 2011 Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet – 2016
2004 óta dolgozik a HP-nál mint marketing menedzser. Több kiemelkedő nagyvállalati kampány, rendezvény és a HP Magyarország Facebook-on való bevezetése is az ő nevéhez fűződik. 2016 januárjában vezetésével indult el az UNICEO (United Network of International Corporate Event Organizers), a vállalati rendezvényekért felelős döntéshozókat összefogó nemzetközi szervezet magyarországi közössége. Az 5 kontinensen működő non-profit szervezet célja, hogy aktív párbeszéddel és a tapasztalatok megosztásával segítse a vállalati rendezvényszervezői szakma fejlődését.
HP, nagyvállalati marketing menedzser
DR. BARABÁS JÁNOS Felsőfokú tanulmányait Budapesten és Moszkvában végezte. PhD fokozattal is rendelkező szociológus és pszichopedagógus. Később Torontóban MBA fokozatot szerzett. 20 éven át top menedzser pozíciókat látott el olyan magyar és multinacionális cégeknél, mint a Ganz Ansaldo és a Caola Zrt. Ezt megelőzően országos szintű politikai és kormányzati tisztségeket töltött be. 2002 óta dolgozik a Hungexpo Zrt. élén, 5 éven át mint vezérigazgató, később mint az Igazgatóság alelnöke. Vezetése alatt történt meg a cég tulajdoni átalakítása, strukturális átszervezése, valamint fejlesztésének megkezdése.
UFI alelnök, CEFA főtitkár
HAMVAS ZOLTÁN A szakácsiskolából 1988-ban kikerült Hamvas Zoltán pályafutása a Fórum Hotel (ma InterContinental) konyháján kezdődött, majd két évre Münchenbe ment. 1992-ben a Kempinski nyitócsapatába került, ahol nyolc évig dolgozott. 2000-ben átigazolt a Gerbeaud-ba, ahova nyolc embert vitt magával, köztük Szulló Szabinát és Széll Tamást is. 2004-ben saját céget alapítottak és elvállalták a Gerbeaud üzemeltetését. A management átszervezését követően vetődött fel egy nemzetközi színvonalú étterem létrehozásának gondolata, melynek eredményeként 2007 márciusában megnyílt az Onyx Étterem. A Bocuse d’Orhoz 2011-ben – Széll Tamás és a magyar csapat „coach”aként – került közelebb. 2013-ban az Akadémia elnökévé választották.
Bocuse d’Or Akadémia, elnök
7
ELŐADÓK
ELŐADÓK
I. szekció
I. szekció
HORVÁTH GERGELY
HPS Group, digitális fejlesztések specialista
A rendezvények világával egy holland online rendezvényszervezéssel foglalkozó IT startup-nál ismerkedett meg, majd 2015-ben csatlakozott a HPS Group digitális csapatához mint projektmenedzser. A HPS Group többek között egyedi digitális megoldásokkal is támogatja a cég által szervezett rendezvényeket és eseményeket.
SZOMBATI ORSOLYA
Sales Akadémia, személyiség-tipológus, értékesítési és online marketing szakértő
23 éve foglalkozik értékesítéssel, ezen belül 2010 óta online marketinggel. 2012-ben „Értékesítés Nyomulás Nélkül” címmel jelent meg könyve, amely ma már az értékesítők üzleti bestsellere. Nevéhez fűződik a személyiségtípusokra szabott személyes értékesítés és a személyiségtípusokra szabott online kommunikáció megalapozása, valamint a személyiségtípus alapú marketing kampányok kidolgozása. Hírlevelét hetente több mint 10 ezren olvassák, Facebook oldalát pedig 43 ezren követik.
VINCE-BODNÁR ANDREA
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály, projektmenedzser
8
Szakmai életútját 2002 nyarán, a korábban Heltai Jenő téri kirendeltségnél kezdte, ahol az álláskeresők életútjába nyert széleskörű betekintést. 2013-tól vette át a nagy sikerű „TÁMOP 1.1.4, Munkaerőpiaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért” elnevezésű projekt vezetését, ezt követően pedig a TÁMOP 2.1.6 uniós programok koordinálásával, tervezésével foglalkozott. 2015 őszétől nevezték ki a „VEKOP 8.2.1-15, Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi Régióban” elnevezésű kiemelt projekt vezetésére, melyet jelenleg is koordinál.
UJHELYI ZITA Közel 20 éve dolgozik a munkaügyi szervezetben, foglalkoztatási területen, azon belül is a foglalkoztatási támogatások, a képzés, valamint a munkáltatói kapcsolattartás „szervezése” a fő feladata. Dolgozott munkaügyi kirendeltségen, HEFOP 1.1 projektben és vezette a munkaügyi kirendeltségek/foglalkoztatási osztályok szakmai munkájáért felelős osztályt. A foglalkoztatáspolitika és a munkaügy területén a megvalósítás trendjei változtak, de a cél mindig ugyanaz maradt: elősegíteni, hogy a munkát adók és a munkát keresők gyorsan, hosszú távra, egymásra találjanak. Ezt igyekszik munkájával minél hatékonyabban elősegíteni.
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály, munkaerőpiaci szakügyintéző
MISKOVICS ADRIENN 10 éve dolgozik a digitális média világában, amelynek két meghatározó állomása a Google és Danubius Hotels volt. Négy évet Írországban töltött a Google nagyvállalati hirdetések területén mint senior fiókelemző. 2014-ben mestervizsgát tett Írországban, a DMI Akadémián. Kutatási témája a digitális vásárlási szokások és a több csatornás útvonalak elemzése volt. Főbb szakmai sikereit a következő területeken érte el: webes értékesítési stratégiák készítése, felhasználói élmények és vásárlási folyamatok optimalizálása, médiatervezés, hatékonyságmérés, mérési keretrendszerek felépítése, webfejlesztési projektek előkészítése és koordinálása.
digitális média tanácsadó
9
ELŐADÓK
ELŐADÓK
II. szekció
Centrex International Exhibition Statistics Union, tanácsadó
Trifolium Kft., ügyvezető igazgató
10
II. szekció
NAGY KÁROLY
KEPES ÁGNES
Marketing közgazdászi pályafutását a Videoton Rt.-nél kezdte, majd indiai gazdaságdiplomáciai (kiállítás- és rendezvényszervezés) külszolgálat után, 1987 és 1999 között a Hungexpo-nál a marketing osztályon dolgozott, mint a cég kiállítási stratégája. 1999-2000-ig Abu Dhabiban kiállítás szervezéssel, majd 2000-től 15 éven át saját cégében marketing tanácsadással foglalkozott. Szakmája elismert szakértője. 2007-ig (18 évig), a Magyarországi Kiállítás- és Vásárszervezők Szövetségének főtitkára, majd 1992-től MaReSz alelnök. 1997 és 2000, valamint 2005 és 2013 között a CENTREX Nemzetközi Kiállítás-statisztikai Egyesülés igazgatója, jelenleg pedig tanácsadója. 2002től 2013-ig az UFI Marketing Bizottságának tagja volt.
Legfontosabb feladatának tartja azt megtanítani, hogy a protokoll elengedhetetlen eleme a rendezvényeknek. 28 évvel ezelőtt, Magyarországon elsőként alapított hostess ügynökséget. A hostess tevékenység és a rendezvényszervezés „protokoll-szakmai követelményrendszerének” megalkotása és kidolgozása is ennek a 28 évnek a gyümölcse. A „Hostessek kézikönyve” 1993-ban, a „Protokoll és etikett a gyakorlatban” című szakkönyve – melyet szintén Dr. Sille Istvánnal közösen jegyzett – 2006-ban, a legújabb közös könyvük, a „Gyakorlati protokoll” pedig 2015 őszén jelent meg. 25 éve tagja a Magyar Public Relations Szövetségnek, melynek égisze alatt, akkreditált „Rendezvényi protokoll szakértő” képzést vezet.
TÓTH LÁSZLÓ
KOLESÁR KRISZTIÁN
1975-ben a dekoratőr iskola elvégzése után, a BNV-n varázsolta el a kiállítások világa és azóta is fogva tartja a standépítés. Első munkahelyén, a Magyar Divat Intézetben élte „fénykorát”. A Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán végzett, majd négy évig tanított a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakmunkásképző Iskolában. 1989-től az INTERART-nál tanulta azt a tervezést és kivitelezést, amit saját vállalatánál, a Trifolium Hungary Kft-nél 25 éve gyakorol. Üzlettársával, Kovács Lászlóval 2005-ben együtt vezették a „Holokauszt Állandó Kiállítás” projektet. Cégük az évek során a közép-európai térség egyik vezető kiállítás-építő vállalkozásává nőtte ki magát.
Két évtizede dolgozik a rendezvények és a marketingkommunikáció területén. Fókusza az arts és turisztikai marketing és a vállalati filmek készítése, illetve az ezekkel kapcsolatos innovációk kiaknázása. 10 évet a nemzetközi zenei szakmában töltött producerként és fesztiválvezetőként, valamint több online projekt gazdájaként. Nagy művészeti intézmények (MÜPA, Fesztiválzenekar) tanácsadója, az egyik vezető online ügynökség, a Greenroom producere vállalati filmek készítésében. Fő fejlesztési területe a VR (virtual reality) és a 360 fokos videók készítése és használata a marketing mixben.
protokoll tanácsadó
Visionary 7 Kft., senior producer
11
KIÁLLÍTÓK
ELŐADÓK II. szekció
KOVÁCS KATALIN
Kálvin Könyvelőiroda Kft., adószakértő
2009-től a Willi Betz Hungária Kft. német tulajdonú, 160 fős létszámú és közel 4 milliárd forint forgalmú nemzetközi szállítmányozó cég gazdasági és munkaügyi vezetője. Adószakértőként vesz részt a német tulajdonosi kör és a magyar ügyvezetés döntés-előkészítéseiben. 1994-től saját vállalkozása keretében mikro-, kis- és középvállalatok teljes körű számviteli, munkaügyi és bérelszámolási feladatainak ellátásával foglalkozik. Adószakértői munkája során a cégvezetés felé együttműködik a vállalkozások gazdasági életét befolyásoló szakmai munkában. Jelentős számú ügyfelük széles spektrumú tevékenységi kört képvisel. Személyesen látja el az ügyfelek adóhatósági képviseletét, illetve a cégvezetőkkel történő gazdasági döntés-előkészítésben is aktívan részt vesz.
12
I. szekció / szekcióvezető KÖRÖMI ANNA Event & More Kft.
ADSOLUTIONS KFT. – WWW.RENDEZVENYHELYSZINEK.HU Cím: 1136 Budapest, Tátra u. 24. Telefon: +36-30/935-9172 E-mail:
[email protected] Web: www.rendezvenyhelyszinek.hu AQUAWORLD RESORT BUDAPEST Cím: 1044 Budapest, Íves út 16. Telefon: +36-30/869-7620 E-mail:
[email protected] Web: www.aquaworldresort.hu ASSUR KFT Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183. Telefon: +36-30/9529-606 E-mail:
[email protected] Web: www.assur.hu
KÖZREMŰKÖDŐK
Plenáris előadások BACSI KRISZTINA MaReSz főtitkár
ACCOR - PANNONIA HOTELS - MERCURE BUDAPEST BUDA Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43. Telefon: +36-1/488-8171 E-mail:
[email protected] Web: www.accorhotels.com
II. szekció / szekcióvezető VASKÓ TÜNDE Visualpower Kft.
DANNY BLUE PRODUKCIÓS KFT. Cím: 1133 Budapest, Visegrádi u. 93/C. Telefon: +36-70/311-8513 E-mail:
[email protected] Web: www.danny-blue.com DR HOLDING KFT. Cím: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 1. Telefon: +36-1/323-2565 E-mail:
[email protected] ELEVENPARK KFT. Cím: 2085 Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 45. Telefon: +36-20/286-8017 E-mail:
[email protected] Web: www.elevenpark.hu EURÓPA RENDEZVÉNYIRODA KFT. Cím: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 40. Telefon: +36-20/934-2002 E-mail:
[email protected] Web: www.europarendezveny.hu
BODROGI KÚRIA WELLNESS HOTEL**** Cím: 2365 Inárcs, Hrsz. 0161 Telefon: +36-30/963-6794, +36-29/371-646 E-mail:
[email protected] Web: www.bodrogikuria.hu
EURÓPAI PROTOKOLL- ÉS ASSZISZTENS KÉPZŐ KÖZPONT KFT. Cím: 1162 Budapest, Szénás u. 118. Telefon: +36-30/827-3116, +36-30/640-6882 E-mail:
[email protected] Web: www.europrotokoll.hu
BRILL AUDIO VISUAL KFT. Cím: 1141 Budapest, Komócsy u. 9. Telefon: +36-30/941-0791 E-mail:
[email protected] Web: www.brill.hu
EVENTREND PROJECT KFT. Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5. Telefon: +36-30/374-3496 E-mail:
[email protected] Web: www.eventrend.hu
CONFHOTEL-NET KFT. – TRAVELO Cím: 1033 Budapest, Flórián tér 1. Telefon: +36-30/294-5345 E-mail:
[email protected] Web: www.travelo.hu
EVIDENT – ÉLMÉNYSZOFTVER Cím: 1033 Budapest, Bogdáni út 1. Telefon: +36-30/354-9202 E-mail:
[email protected] Web: www.weareevident.co
13
KIÁLLÍTÓK
KIÁLLÍTÓK
FRAME4STÚDIÓ Cím: 1084 Budapest, József u. 9. Telefon: +36-70/944-5461 E-mail:
[email protected] Web: www.frame4studio.com
MAGYAR UTAZÁSI IRODÁK SZÖVETSÉGE Cím: 1065 Budapest, Révay u. 10. Telefon: +36-1/279-1107, +36-20/970-7680 E-mail:
[email protected] Web: www.muisz.com
FUNDUS INVEST KFT. – HOTEL DÉLIBÁB Cím: 4200 Hajdúszoboszló, József Attila u. 5-7. Telefon: +36-30/375-0648 E-mail:
[email protected] Web: www.hoteldelibab.hu
PARÁD PARK HOTEL KFT. Cím: 3244 Parádfürdő, Kossuth Lajos út 372. Telefon: +36-20/553-7190 E-mail:
[email protected] Web: www.erzsebetparkhotel.hu
HOTEL AZÚR SZÁLLODAIPARI ZRT. Cím: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c Telefon: +36-30/678-9538 E-mail:
[email protected] Web: www.hotelazur.hu HOTEL LYCIUM – KÖLCSEY KÖZPONT Cím: 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1. Telefon: +36-52/514-100 E-mail:
[email protected] Web: www.hotellycium.hu HOTEL ÓZON KFT. Cím: 1051 Budapest, Deák Ferenc u. 21. Telefon: +36-84/506-840 E-mail:
[email protected] Web: www.ozon.hotel-residence.hu MELLOW MOOD INVEST KFT. Cím: 1052 Budapest, Váci u. 34. Telefon: +36-20/776-2319 E-mail:
[email protected] Web: www.mellowmoodhotels.com MOUNTENT KFT. Cím: 2100 Gödöllő, Kossuth Lajos u. 40. II/3. Telefon: +36-70/331-0805 E-mail:
[email protected] Web: www.surfturfshelters.com
14
RENDEZVÉNY SZAKMAI MAGAZIN Cím: 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Telefon: +36-70/219-1023 E-mail:
[email protected] RENTIT Cím: 1141 Budapest, Benkő u. 10-14. Telefon: +36-30/966-5357 E-mail:
[email protected] Web: www.rentit.hu
TORTER E-DESIGN KFT. Cím: 1188 Budapest, Vezér u. 45. Telefon: +36-30/251-8298 E-mail:
[email protected] Web: www.torter.hu TRAP FACTORY Cím: 1211 Budapest, Központi út 35-47. (Csepel Művek) Telefon: +36-70/516-0378 E-mail:
[email protected] Web: www.trapfactory.hu
PREMIUM VENDÉGLÁTÓ KFT. Cím: 1139 Budapest, Országbíró u. 44-46. Telefon: +36-20/959-1253 E-mail:
[email protected] Web: www.premiumapartman.hu
STIEFEL EUROCART KFT. Cím: 1155 Budapest, Kolozsvár u. 13. Telefon: +36-20/227-9097 E-mail:
[email protected] Web: www.stiefel.hu
PROMO DATA PIACKUTATÓ KFT. Cím: 1221 Budapest, Kócsag u. 31. Telefon: +36-1/235-0317 E-mail:
[email protected] Web: www.promo-data.hu
SZÍNPAD- ÉS EMELŐGÉPTECHNIKA KFT. Cím: 2112 Veresegyház, Budapesti u. 128. Telefon: +36-20/426-1610 TURIZMUS KFT. E-mail:
[email protected] Cím:1074 Budapest, Munkás u. 9. Web: www.szinpadtechnika.com Telefon: +36-30/620-1477 E-mail:
[email protected] TANTUSZ KFT. Web: www.turizmuskft.hu Cím: 1102 Budapest, Szt. László tér 20. Telefon: +36-30/949-6234 UNICEO – UNITED NETWORK E-mail:
[email protected] OF CORPORATE EVENT ORGANIZERS Web: www.tantusz.hu Cím: 1117 Budapest, Alíz u. 1. Telefon: +36-20/319-6237 THE AQUINCUM HOTEL BUDAPEST E-mail:
[email protected] Cím: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. Web: www.uniceo.org Telefon: +36-30/625-1279 E-mail:
[email protected] „VEZETEK” VEZETÉSTECHNIKAI Web: www.aquincumhotel.com TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Cím: 2071 Páty, Várhegyi u. 8. THERMAL HOTEL BALMAZ Telefon: +36-30/207-0330 Cím: 4060 Balmazújváros, Kastélykert u. 1-2. E-mail:
[email protected] Telefon: +36-20/611-8619 E-mail:
[email protected] Web: www.hotelbalmaz.hu
PRÓNAY-KASTÉLY Cím: 2617 Alsópetény, Petőfi Sándor u. 52. Telefon: +36-30/343-9332 E-mail:
[email protected] Web: www.pronaykastely.hu PRONOVEX KFT. – SÓSKÚTI LOVAS ÉS ÉLMÉNYPARK Cím: 2038 Sóskút, Bajcsy-Zsilinszky út 61. Telefon: +36-70/605-4453 E-mail:
[email protected] Web: www.lovassport.hu Q-SYSTEM HUNGARY RENDSZERFEJLESZTŐ KFT. – E-CITY GUIDE Cím: 1147 Budapest, Angol u. 34. Telefon: +36-20/242-3023 E-mail:
[email protected] Web: www.e-cityguide.hu
TRIFOLIUM HUNGARY KFT. Cím: 1137 Budapest, Szent István park 6. Telefon: +36-30/921-1488 E-mail:
[email protected] Web: www.trifolium.hu
15
TÁMOGATÓK
TÁMOGATÓK
Az Event Touch - Trendek és versenyképesség a rendezvényszervezésben szakmai konferencia kiemelt együttműködő partnerei
Az Event Touch - Trendek és versenyképesség a rendezvényszervezésben szakmai konferencia kiemelt együttműködő partnerei
Technika:
Catering:
Szolgáltatók:
Szolgáltatók: Szakmai szövetségek:
16
17
JEGYZET TALÁLKOZZUNK KÉTÉVENTE AZ EVENT TOUCH KONFERENCIÁN, A MARESZ RENDEZVÉNYSZAKMAI ESEMÉNYÉN!
LEGYEN ÖN IS A MARESZ TAGJA! Mert ez az egyetlen érdekképviseleti szerv, amely a rendezvényszervező szakma minden üzletágát képviseli. Mert a szövetség a rendezvényszervező szakma ismert és elismert vezetőin keresztül lobbizik az ágazat képviselői számára fontos gazdasági és infrastrukturális feltételrendszer kialakításáért. Mert a MaReSz rendezvényein lehetőség nyílik a szakma elitjével való találkozásra, tapasztalatcserére, üzleti kapcsolatok kialakítására. Mert a szövetség kiemelten foglalkozik a jövő szakembereit képző oktatás, továbbképzés témakörével. Mert a szövetség egyik meghatározó célja, hogy Magyarország szerepe jelentősen nőjön a nemzetközi rendezvénypiacon. Mert a MaReSz tagjai a szakmai profizmust és a korrekt üzleti viselkedést képviselik.
www.maresz.hu
18
20