Tóth Péter „REGNUM VACAVIT VERO REGIMINE” Egy krónikahely és annak értelmezése
A többszöri átszerkesztés, esetleg a másolások következtében a magyar krónikák számos olyan részletet tartalmaznak, amelyek magyarázatot igényelnek. Ezek egyike látszólag egy kronológiai probléma. I. András uralkodásának a végét tárgyalva – tehát eléggé szokatlan helyen – Kézai Simon elmondja, hogy Szent István király halála után 11 év és 4 hónap telt el András uralkodásának az elsı évéig, s ez alatt az idıszak alatt Péter király 5 és fél évet, Aba király pedig 3 évet uralkodott.1 Gyakorlatilag pontosan ugyanezt olvashatjuk a 14. századi krónikakompozícióban is.2 Elsı pillantásra is szembetőnik, hogy a számításban valami hiba van, hiszen Péter és Aba Sámuel uralkodási ideje együttvéve csak 8 és fél évet tesz ki, ami éppen 2 évvel és 10 hónappal kevesebb, mint a Szent István halála és András trónra lépése között a krónikák szerint eltelt idıszak. Lehetetlennek gondolom, hogy a krónikaírók ne vették volna észre ezt a hibát: ezért a kérdés az: ha észrevették, vajon miért nem javították? Hogy lett volna lehetıségük a helyesbítésre, arra a Chronicon Zagrabiense a bizonyíték, amely szerint Szent István király halála után 11 év, 4 és fél hónap telt el, s ebbıl Gizella „fivére”, Péter király több, mint 7 évet volt az ország élén, Aba király pedig több, mint 3 évet. Utána következett András, aki 15 éven keresztül uralko-
1
2
Post mortem itaque sancti regis Stephani transacti sunt anni undecim, menses quatuor usque ad annum primum imperii Andreae regis. Interea vero Petrus rex primo et secundo regnavit annis V et dimidio. Aba vero regnavit annis tribus. – Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I–II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Budapestini 1937– 1938. (a továbbiakban: SRH) I. 180. Uo. 351–352.
1
dott.3 Azaz a krónika szerkesztıje – mai tudásunk szerint önkényesen és hibásan – két évet tett hozzá Péter uralkodási idejéhez és valamenynyivel Aba Sámuel uralkodásának az idejét is megnövelte, s így egészen közel került az általa kissé ugyancsak helyesbített 11 év, 4 és fél hónapnyi idıszakhoz. Más, de jellemzı – és ugyanakkor talán árulkodó – módon bánik ezekkel a számokkal egy idegen krónika, a „magyar forrását meglehetıs pontossággal követı” Chronicon Henrici de Mügeln: ez egyszerően kihagyja az egész részletet, nyilván mint olyat, amelynek észrevette ugyan a hibás voltát, ám, mivel javítani nem akarta vagy nem merte, nem tudott vele mit kezdeni. Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy miért éppen itt tér el az addig hőségesen követett forrásától, amelyik a kutatás szerint a budai krónika családjához tartozott, tehát tartalmaznia kellett a fentebb közölt számsort. A Szent István halála és I. András trónra lépése közötti tizenegy év hagyományát a krónikákon kívül, de azoktól valószínőleg nem függetlenül a Legenda sancti Gerardi episcopi is megırizte, amely szerint Gellért püspök vértanúsága a Szent István király halálát követı tizenegyedik esztendıben történt és a hercegek is ekkor érkeztek Magyarországra.4 Nyomatékosítani kell, hogy ez a hiba kettıs. Egyrészt tudjuk, hogy Szent István halála és András trónra lépése között nem több mint 11 esztendı telt el, hanem csak 8 és még néhány hónap. Ez a tartalmi hiba. Másrészt viszont a krónikák által fenntartott számításában egy „számszaki” hiba is van, mégpedig az, hogy 5,5 + 3 ≠ 11,5. A kutatók a két hiba közül csak az elsıt próbálták magyarázni, mégpedig elıször olyan módon, hogy feltételezték: felcserélve a római számok számjegyeit, valamelyik másoló írt IX helyett véletlenül XI-et.5 Ilyen módon két évet nyerve, még mindig marad azonban 10 hónapnyi uralkodó nélküli idıszak. Ezt az őrt például Katona István 3
4 5
2
Post obitum huius regis sanctissimi regnum vacavit vero regimine annis undecim, mensibus quattuor et medio, infra quod tempus prefuit regno Petrus Theutonicus, frater […] Gesle consortis eiusdem sancti regis, forsan annis VII et ultra […] Et post ipsum Aba prefuit annis tribus et ultra […] Post hec adeptus est coronam Andreas dux, filius Wazul […] et prefuit regno annis quindecim […] obiit anno Domini M-o sexagesimo – uo. 207–208. SRH II. 501. Stephanus Katona: Historia critica regum Hungariae stirpis Arpadianae etc. Tomulus II. complectens res gestas Andreae I. Belae I. Salamonis, Geisae I. S. Ladislai. Pestini 1779. 34.
akképpen próbálta meg kitölteni, hogy feltételezte: András uralkodásának elsı évét úgy számolta a krónika, hogy nem azt az idıt tekintette, amikor – megválasztva vagy felkérve – a fivérével, Leventével együtt birtokolta a hatalmat, hanem azt az idıpontot, amikor fivére meghalt és ı – egyedül maradva a hatalomban – elnyerte a koronát.6 Abból kiindulva pedig, hogy Szent István 1038. augusztus 15-én hunyt el, Katona az uralkodási éveknek az általa helyesbített száma alapján arra a következtetésre jutott, hogy András koronázására 1047. december 15-e körül kerülhetett sor – természetesen mindenféleképpen Levente halála után. Katona még oly kézenfekvınek látszó megoldási javaslatát (amely egyébiránt modernebb szövegmagyarázatokban7 is felbukkan) azonban semmiképpen sem fogadhatjuk el, hiszen ha csak puszta betőcserérıl lenne szó, azt feltehetıen a krónika bárki késıbbi folytatója, átszerkesztıje vagy másolója észrevette és gondolkodás nélkül kijavította volna. A modern forráskritika nyilván ezért is másban látja a tévedés okát és egyéb, hasonló hibákkal együtt a krónika szerzıjének írói módszerét teszi érte felelıssé.8 E módszer lényege, hogy a szerzı, aki elıtt úgyis ott volt a forrása: az eseményeket évszámokhoz rendelı Annales Altahenses, az elbeszélés folyamatosságának fenntartása érdekében ezeket az évszámokat elhagyta, vagy pontosabban nagyon ritkán jegyezte fel, s ehelyett inkább az uralkodási idıtartamokat adta meg. Szent István esetében sem halálának évét írta le, hanem azt, hogy hány évet uralkodott, s ezt tévesen 46-nak mondta: és éppen ez lenne az oka a téves összegzésnek is. Még ha el is fogadnánk ezt a némiképpen homályos magyarázatot, akkor is megválaszolatlan marad a másik kérdés: tudniillik, hogy miért maradhatott meg a krónikákban egy „számszaki hiba” (azaz, hogy 5,5 + 3 ≠ 11,5), illetve az, hogy amikor kísérlet történt a hiba javítására, a Chronicon Zagrabiense miért a két (de különösen az egyik) uralkodási idıt növelte meg és miért nem azok téves összegét csökkentet6
7
8
Non tam tempus illud, quo rex Andreas vel electus, vel accitus, vel cum fratre Leuenta simul rerum potitus est, respexerit, quam illud, quo, defuncto iam germano, solus rerum potitus sacraque corona redimitus est – uo. Horváth János: Jegyzetek. In: Thuróczy János: A magyarok krónikája. Ford. Horváth János. (Pro memoria) Bp. 1980. 483. (270. sz. jegyz.). Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum II. Commentarii. Composuit Elemér Mályusz adiuvante Julio Kristó. Bp. 1988. (a továbbiakban: Commentarii) II/1. 333–335.
3
te? Nézetem szerint ennek csak egyetlen oka lehetett: az, hogy a 11 év, 4 és fél hónap idıtartam valami olyan, rendkívül szilárd hagyományon alapult, amely még akkor is lehetetlenné tette a helyesbítését, amikor a hagyománynak a forrása már régen elhomályosult. Az alábbiakban ezt kísérelem meg bizonyítani. *
*
*
A Chronicon Zagrabiense, mint láttuk, értékeli is ezt az idıszakot, amikor megmondja róla, hogy akkor, azaz Péter és Aba Sámuel uralkodásának az idején regnum vacavit vero regimine, vagyis „az ország híjával volt az igaz uralomnak”.9 A krónikakompozíció pedig pontosan rögzíti ennek az idıszaknak az elejét – Szent István halála –, illetve a végét – I. András uralkodásának a kezdete. Elsı lépésben ezekkel az idıpontokkal kell foglalkoznunk. Érdekes módon mindkét idıpontot illetıen bizonytalanság mutatkozik mind a forrásokban, mind pedig a kutatásban. Ami I. András uralkodásának a kezdetét illeti, egyes kutatók szerint Fehérvárra érkezése után azonnal, vagyis 1046 szeptemberének végén vagy októberének elején a kezébe került a hatalom, s nyilván azonnal királlyá is koronázták.10 Egy másik álláspont szerint rögtön a bejövetelekor királlyá választották, de megkoronázására csak 1047-ben kerülhetett sor,11 vagy – ami szinte ugyanazt jelenti – 1046 decemberének a végén.12 A hatalom megszerzése (1046 októbere) és a koronázás (1047 tavasza) közötti jelentıs az idıbeli eltérést azzal magyarázzák, hogy András nem akarta Péter uralmi jelvényeit használni, ezért Bizánctól kért és
9 10
11
12
4
SRH I. 207. Magyarország története tíz kötetben I. Elızmények és magyar történet 1242-ig. Fıszerk. Székely György, szerk. Bartha Antal. Bp. 1984. I/2. 1509. (idırendi áttekintés); Magyarország történeti kronológiája a kezdetektıl 1970-ig négy kötetben I–IV. (Fıszerk. Benda Kálmán). I. A kezdetektıl 1526-ig. Szerk. Solymosi László. Bp. 1981. I. 85. (a vonatkozó rész Érszegi Géza és Solymosi László munkája). Magyarország története tíz kötetben i. m. I/1. 848. (a vonatkozó rész Györffy György munkája). – Györffy álláspontja ellentmondásban van az ugyanebben a munkában közzétett kronológiával, l. az elızı jegyzetpontban. Commentarii II/1. 334. és 335.
kapott koronát, amely tehát 1046-ban még nem állt rendelkezésre.13 A korabeli források is bizonytalanok az idıpontban: míg a 14. századi krónikakompozíció 1047-re teszi a koronázást, addig az Annales Altahenses 1046-ra.14 A legszélsıségesebb álláspontot talán Knauz Nándor képviseli. Szerinte András 1046. júniusában került hatalomra – ekkor választotta uralkodóvá a csanádi győlés –, de megkoronázására csupán 1047. december 15-én került sor.15 Ez utóbbi dátumot illetıen tehát elfogadja Katona „valószínő” véleményét, amelyet – mint fentebb láttuk – éppen a tizenegy év problémájára próbált szerzınk magyarázatul adni. Knauz datálása azonban szemmel láthatóan azon alapul, hogy szerinte András uralkodásának az idejébıl két eredeti oklevél maradt fenn: az 1055-ben – uralkodásának kilencedik esztendejében – kelt tihanyi alapítólevél és Rado nádorispán 1057. június 4-én – András uralkodásának a tizenkettedik esztendejében – kelt oklevele. Márpedig a két oklevél keltezése ellentmond egymásnak: a tihanyi alapítólevél szerint ugyanis András trónra lépését 1047. január 1. (karácsonyi évkezdet esetén: 1046. december 25.) elé semmiképpen nem lehet helyezni, míg Rado nádorispán oklevele szerint trónra lépésének 1046. június 4-e elıtt kellett történnie. Ez utóbbi pedig lehetetlenül korai dátum, ami valóban csak egy esetleges csanádi megválasztással magyarázható. Nincs szükség azonban mindkét oklevélre és nincs szükség erre a magyarázatra sem a kezdı év megállapításához. Az újabb kutatás ugyanis kiderítette, hogy Rado nádorispán oklevele interpolált, mégpedig éppen a keltezésében az.16 András uralkodásának a kezdetét te13
14
15 16
Makk Ferenc: Megjegyzések I. András történetéhez. In: Uı: A turulmadártól a kettıskeresztig. Szeged 1998. 128. [a tanulmány elsı közlését l. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 90. Szeged 1990. 23–41.] SRH I. 343–344. Vö. Catalogus fontium historiae Hungariae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI I–III. Collegit Albinus Franciscus Gombos. Budapestini 1937–1938. I. 99. Knauz Nándor: Kortan. Bp. 1876. 506. Diplomata Hungariae antiquissima accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia I. (ab anno 1000 usque ad annum 1131) Edendo operi praefuit Georgius Györffy, adiuvarunt Johannes Bapt. Borsa, Franciscus L. Hervay, Bernardus L. Kumorovitz et Julius Moravcsik. Budapestini 1992. 160– 161.
5
hát a saját kancelláriáján is legfeljebb 1046 karácsonyától számolták: matematikailag is kicsi azonban a valószínősége, hogy éppen ettıl és nem valamelyik késıbbi naptól (azonban nem nagyon sokkal késıbbitıl és semmi esetre sem a Katona által kiszámított 1047. december 15tıl, ha figyelembe vesszük azt a hagyományt, amely szerint a pogánylázadást túlélı három püspök koronázta meg, hiszen az 1047 tavaszán felégetett verduni káptalan kanonokjai még az év közepe táján megérkezhettek Magyarországra és átvehették a megüresedett püspökségeket).17 A másik dátumban: Szent István halálának az idıpontjában teljesen biztos a kutatás. Ehhez képest meglepı, hogy a hazai források menynyire nem egységesek halálának az évét illetıen (míg szinte teljesen egybehangzóan mondják meg fejedelmi trónra lépésének az évét, halálának napját, eltemetésének helyét, uralkodási éveinek a számát).18 Ráadásul az a kutató érzése, hogy a krónikakompozíciónak a vonatkozó részlete talán nem véletlenül mutatja úgy be a királyt, mint aki betegsége miatt tulajdonképpen már nem is uralkodik az Imre halála utáni években.19 A két dátum közül az elıbbi, azaz I. András uralomra jutása tőnik biztosabbnak (bár itt is joggal feltehetı a kérdés, hogy mi történt 1046 szeptemberének vége és 1047 eleje között), míg a másik, azaz Szent István halála körüli bizonytalanság elgondolkodtató. Elképzelhetınek látszik, hogy a bizonytalanság oka az, hogy István halála és uralkodásának a vége nem esett egybe, csupán az utókor volt meggyızıdve arról, hogy a szent király uralkodásának csakis a halála vethetett véget.
17
18
19
6
Magyarország története tíz kötetben i. m. I/1. 850. (a vonatkozó rész Györffy György munkája). – Arról, hogy a vallon származású egyházi személyek a pogánylázadás után valóban magas egyházi méltóságokat töltöttek be Magyarországon, l. Tóth Péter: Vallon fıpapok a magyar egyház újjászervezésében a pogánylázadás után. In: Tanulmányok a 950 éves tihanyi alapítólevél tiszteletére. Tihany 2007. 31–36. p. Karácsonyi Béla: Néhány kronológiai probléma középkori elbeszélı forrásaink szövegében. In: Középkori kútfıink kritikus kérdései. Szerk. Horváth János, Székely György. (Memoria Saeculorum Hungariae I.) Bp. 1974. 227. Prae nimio dolore ac tristitia incurrit aegritudinem, pedum enim dolore urgebatur. … Interea vero viribus corporis caepit repente destitui et gravatum langore se sentiens … – SRH I. 173.
A kérdés mármost, hogy mi lehetett az az esemény, amelyet a hagyomány egynek gondolt a király halálával? *
*
*
Annak a több, mint tizenegy esztendeig tartó idıszaknak, amikor regnum vacavit vero regimine, I. András királlyá koronázása vetett véget, vagy más szavakkal: ekkor állt helyre az „igaz uralom” (regimen verum), amely – legalábbis a krónikák szóhasználata szerint – Szent István király halálakor szakadt meg. Ez alatt az idıszak alatt két királya volt az országnak, Péter és Aba Sámuel, akiknek uralkodásáról meglehetısen negatív képet festenek a források. Olyannyira negatívat, hogy bizonyos jelek arra utalnak, I. András korában voltak törekvések mindkettıjük uralkodásának az elhallgatására: Leodvin bihari püspöktıl származtatja a kutatás azt a közlést, amely szerint Szent István király után közvetlenül András örökölte a királyságot,20 mintha Péter és Aba Sámuel nem is létezett volna. Ennek a törekvésnek a magyarázatát pedig egy szintén csakis Magyarországról eredhetı közlés látszik kézenfekvı módon megadni. Manegoldus leutenbachi szerzetes 1085 körül már úgy ír Péterrıl, mint akinek a személye arra példa, hogy a zsarnokot, az atyai törvények megrontóját – vagy inkább: az ilyen törvények érvényesülésének a megakadályozóját – jogosan őzik el és büntetik meg.21 A leges paternae alatt pedig, amelyek megrontója volt Péter, a kutatás szerint Szent István törvényeit és rendelkezéseit kell értenünk, ezek megrontása alatt pedig Péter önkényes dekrétumait, amelyeket rögtön Aba Sámuel trónra lépése után, tehát még 1041-ben határozattal semmisítettek meg.22 Nem könnyő azonban elgondolni, hogy András vagy közvetlen utódai környezetében bárki is „atyaiak”-nak minısítse Szent István 20
21
22
Gerics József: Az 1040-es évek magyar történetére vonatkozó egyes források kritikája. Magyar Könyvszemle 98. (1982) 310–312. (a tanulmány új kiadását l. „A magyarországi társadalmi ideológia forrásai Szent István király halála után” címmel in: Gerics József: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Válogatott tanulmányok. Bp. 1995. 88–114.). Num nostra etate Ungariorum gens Petrum oppressorem legum paternarum corruptorem a regno non deiecit? Quem denuo Henrici imperatoris violentia inthronizatum oculis privavit. – Catalogus, II. 1490. Gerics J.: Az 1040-es évek magyar történetére vonatkozó egyes források kritikája i. m. 310.
7
törvényeit és rendelkezéseit, hiszen ezek között kellett lennie annak is, amely az uralkodói ág ısét, Vazult fiaival, a késıbbi királyokkal együtt kizárta a trón öröklésébıl. Ezért azt kell feltételeznünk, hogy a paternus jelzı valami mást takar, s ha meg akarjuk érteni, hogy mit, akkor azokhoz a korabeli szövegekhez kell fordulnunk, amelyek a Vazul-fiakat uralomra juttató pogánylázadásról szólnak. A krónikaírók és a legendák szerzıi, akik nyilván egyházi személyek voltak, a pogánylázadás leírásakor tulajdonképpen csak a külsıségekre figyeltek. Nem is várhatunk tılük mást, hiszen keresztények lévén, még ha rendelkeztek is behatóbb ismeretekkel a pogány hiedelem- és szokásrendszerrıl, valószínőtlen, hogy át akarták volna azokat adni az utókornak. A lázadókról a legszemléletesebb leírást a 14. századi krónikakompozíció adja: eszerint az elsı a magyarok között, aki a démonoknak ajánlotta magát, Vata volt, aki a fejét leborotválta és a haját három ágba fonva bocsátotta le; a pogányok lóhúst kezdtek enni és a leggonoszabb vétkeket kezdték elkövetni. Követeléseik között szerepelt: a hercegek engedjék, hogy az egész nép pogány szokás szerint éljen és a bálványokat tisztelje; engedjék továbbá a püspökök és klerikusok legyilkolását, a németek és latinok elpusztítását, a templomok lerombolását és a keresztény hit elvetését. A keresztényellenességre magának Gellért püspöknek és társainak a sorsa a példa. A források által a jelenségre használt leggyakoribb fogalmak: a ritus paganorum, ritus paganismus és a traditio paganisma, illetve az ydolatria, vagy bıvebben: paganisma ydolatria.23 Ha jobban belegondolunk, valóban sztereotipikus és éppen ezért semmitmondó kifejezések ezek, hiszen például egy keresztény számára a korszakban a bogumil eretnek is pogány – és meg is van a hajlandóság a kutatásban, hogy jelentıséget tulajdonítson a bogumilok részvételének a Vata-féle lázadásban.24 Az sem segíti elı ezeknek a fogalmaknak a pontosabb megértését, hogy az etnográfia a népi babonák és a szinte kıkori körülmények között élı szibériai (rokon-) népek hiedelmei alapján próbálja rekonstruálni a honfoglalás kori és késıbbi pogány magyar hitvilágot 23 24
8
SRH I. 337. és II. 501. Szegfő László: Vata népe. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta historica 67. 11–18. p. Szeged 1980. és Uı: Gellért püspök halála. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta historica 66. Szeged, 1979. 19–29. – Eredményeit elfogadja Kristó Gyula, l. Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. (Osiris Tankönyvek). Bp. 1998. 118.
és szokásrendszert, bár nyilvánvaló, hogy mindaz, ami ezen források alapján ma megismerhetı, csupán degenerált emléke és halvány visszfénye lehet egy hajdani nomád állam intézményes „pogány” világrendjének. A fenti, közhelyszerő fogalmak mellett azonban feltőnik a krónikában a „régi atyáik koholmánya” (adinventio antiquorum patrum suorum),25 sıt, a Gellért-legendában érdekes elszólásként a „atyáink vallásos szokásrendje” (ritus patrum nostrorum)26 kifejezés is. A párhuzam eléggé nyilvánvaló: véleményem szerint ezek az antiqui patres voltak azok, akiktıl származtak a leges paternae, amelyeket aztán Péter mint király megrontott. Nem azzal, hogy bajor vagy bármilyen más mintára törvényeket hozott, hanem azzal, hogy egyáltalán a trónra lépett, vagy hogy Imre herceg halála után elfogadta Szent István jelölését, holott nem tartozott – ahogyan Aba Sámuel sem – férfiágon Árpád leszármazottai közé. A „régi atyák törvényei” (ha szabad kicsit önkényesen összevonni a két kifejezést) közül ugyanis a legsarkalatosabb az lehetett, hogy Magyarország trónját csak Árpád családjának a férfi tagjai örökölhetik: ezt a fejedelmek korára27 és a Szent István utáni idıszakra28 egyaránt kimutatta a kutatás. Azt is régen észrevette a történetírás, hogy „a dinasztikus gondolat azok lelkében gyökerezett legmélyebben, akik ıseik hitéhez ragaszkodtak: a királyi magba vetett hit ısi pogány gondolat volt”.29 Ez – és nem a lóhús iránti vágy – adott tehát „elemi erıt” a hercegeket trónra segítı pogány lázadásnak. Nem mehetünk el szó nélkül egy másik érdekes, de eddig a kutatás által nem magyarázott fordulat mellett sem. András és Levente hírvivıi a 14. századi krónikakompozíció szerint éjnek idején Péter táborába vágtatván, mint „Isten, Endre és Levente rendeletét és szavát” (edictum et verbum Dei, Endre et Leuente) hirdették ki a „pogány hagyomány” (traditio paganisma) visszaállítását (valamint emellett a püspökök, a klérus és a dézsmaszedık legyilkolását, az adó teljes eltörlé-
25 26 27
28
29
SRH I. 337. SRH II. 501. Tóth Sándor: A magyar fejedelmi méltóság öröklıdése. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 83. Szeged 1986. 8. Zsoldos Attila: Trónöröklés, trónviszályok az Árpád-korban. Rubicon 1998: 9– 10. sz. 9. Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Bp. 1938. [reprint: Bp. 1993.] 114.
9
sét, a németek és latinok elpusztítását).30 Ha a „pogány hagyomány” kifejezést az „atyáik szokásrendje” kifejezéssel helyettesítjük, s nem akarjuk mindenáron azt hinni, hogy a varkocs-eresztés és a lóhúsevés engedélyezése állította a hercegek oldalára a Péter táborában lévı magyarokat, akkor a szövegünkben szereplı Deus (aki nyilvánvalóan nem azonos a keresztények Istenével, hiszen ı nyilván nem adhat parancsot az egyháziak és idegenek legyilkolására) erıteljes nyomatékot ad az eseményeknek és az azokat elindító, feltételezett „atyai törvények”-nek egyaránt. *
*
*
Mindezek alapján talán elfogadható a végkövetkeztetés: az ország „igaz uralom nélküli” (sine vero regimine) állapotának idıtartama három részbıl tevıdik össze. Sem Péter, sem Aba Sámuel uralma nem volt „igaz uralom”. Ehhez a két, összesen körülbelül nyolc és fél esztendei idıszakhoz azonban egy harmadikat is hozzá kell adni. Ez az idıszak, azaz Szent István uralkodásának az utolsó három éve azért tartozik ide, mert Imre herceg halála, Vazul megvakíttatása és fiainak a számőzetése után a király olyan személyt jelölt ki utódjául, aki nem Árpád közvetlen férfiági leszármazottja volt. Ebbıl a szempontból talán az idıszaknak a jellegét is megnevezı és az utókorra örökítı Chronicon Zagrabiense eddig önkényesnek tőnt eljárása, azaz Péter uralkodási idejének a meghosszabbítása sem véletlen: a több, mint hét évnyi idıtartam a tényleges uralkodási idın kívül azt az idıt is magába foglalhatja, amely alatt Péter a Szent István által kijelölt trónörökös volt. Jelölésének (és ezzel talán összefüggésben az általában Vazul személyéhez kapcsolható lázadásnak is) az idıpontja mindenesetre a „sine vero regimine” hagyománya alapján viszonylag jól meghatározható: ezeknek az eseményeknek tehát Szent István halála elıtt körülbelül három esztendıvel, azaz 1035 nyarán kellett történniük.
30
10
SRH I. 338–339.
