Éves jelentés 2012.
Tisztelt Részvényesek! Megerősödtünk és megszilárdítottuk piaci pozíciónkat is az elmúlt egy év során. A 2011. év végén érkezett menedzsment nem csak a stratégia által meghatározott célokat valósította meg, hanem azon túlmenően kiváló munkát végezve növekedési pályára állította a SYNERGON Csoportot. Tovább növeltünk infokommunikációs kompetenciáinkat, folyamatos munkánk révén több jelentős projektet zártunk le sikerrel és indítottunk el a megvalósítás útján. Lehetőségekben nem bővelkedő 2012. évet zártunk úgy, hogy miközben a piac igen introvertált állapotot mutatott, addig mi kiemelkedő teljesítményt értünk el, állva hagytuk a versenytársakat. Kimondhatom, hogy az Igazgatótanács is meglepődött azon, hogy a hazai informatikai szektor mekkora recesszión esett át, és ezzel szemben a SYNERGON és tagvállalatai negyedévről negyedévre nyereséges tudott maradni. A tavalyi évben stabilizáltuk és csekély mértékben növeltük létszámunkat, mely a piaci átlagot meghaladó képességet jelentett. Miközben a piac sorozatos költségcsökkentéseket hajtott végre, addig a SYNERGON Csoport a 2011-es megszorító intézkedéseit megtartva tudott stabilan működni. A növekedés eléréséhez, a működési folyamatok átalakításához és a holding szerkezet megvalósításához az Igazgatótanács teljes jogkörrel hatalmazta fel a menedzsmentet, melynek eredményeként a SYNERGON Csoport a korábbi években tapasztalt mélypontról ki tudott billenni, és sorban sikerült hoznia a kedvező eredményeit. Visszatekintve a 2012-es évre kijelenthetem, hogy nem volt sétagalopp, de többévnyi várakozás után a SYNERGON neve újra méltó helyre került a gazdasági életben. A piaci szereplők látják és érzik, hogy a hazai infokommunikációs szektorban új igények jelennek meg, a kormányzati beruházások visszafogása, a csekély számú tender kiírás azt mutatja, hogy át kell rendeződnie a magyar informatikai szegmensnek, az átalakulás megszűnésekkel, és felvásárlásokkal teli lesz. A SYNERGON vezetése még 2011. év végén felmérte, és felkészülten várta azt a kialakuló állapotot, melyet a gazdasági válság, illetve a hazai beruházások megállítása 2012-ben már érezhetően indukált. A felkészülés jegyében tavaly a SYNERGON Rendszerintegrátor Kft.-ből kiválással leányvállalatokat hozott létre, mellyel megvalósult az átlátható működésű és struktúrájú holding szerkezet. Az új leányvállalatok megalapozták a SYNERGON Csoport túlélési és növekedési esélyeit, melyre a menedzsment évközben alapozott. A Társaság a leányvállalatok bővülése mellett meglátta azt a piaci rést, ami a környező országok informatikai beruházásai jelentenek, ennek jegyében alakult meg a SYNERGON Invest Bulgaria és ennek jegyében próbál a vezetés újabb országokba betörni. A felhalmozott szakmai tapasztalat jó belépő lehet olyan piacokra, ahol komoly kormányzati szintű informatikai fejlesztés lemaradásokat próbálnak rövid idő alatt behozni. Az átalakulás során sikerrel értékesítettük a cseh Infinity leányvállalatunkat, melynek bevételét részben a felvásárlásokra és a fejlesztésekre, másrészt az Európai Uniós forrásokból megvalósuló projektjeink finanszírozására tudjuk felhasználni, így köszönhetően a menedzsmentnek a Társaság korábbi pénzügyi stabilitása sokkal összetettebb és erősebb lett. A felvásárlásokkal megkezdődött a SYNERGON Holding felépítése, a vezetés által stratégiai alapokon nyugvó infokommunikációs szolgáltatói értéklánc megvalósítása is, melynek révén a Társaság hosszú távon stabil és kiszámítható növekedési ütemű bevételi forráshoz jut.
Jól ismervén a 2012. év előtti SYNERGON-t, és látván a jelenlegi állapotot nyugodt szívvel mondhatom el, hogy több esetben nem értettem, a menedzsment akaratos, némely esetben szakmai vitákat okozó döntéseit. Ma már látom, hogy a viták feleslegesek voltak, hiszen a SYNERGON Csoport vezetése tudatos, és józan gondolkodás mellett, racionális elképzeléseket akar megvalósítani, melyet az Igazgatótanácsnak mindig - ahogyan eddig is – támogatnia és segítenie kell. Az átalakulások és felvásárlások korát éljük, láthatóan a 2013-as év is ennek jegyében fog eltelni, de a SYNERGON-nak az időben megkezdett stratégia váltásnak köszönhetően - már ki van kövezve az út az eddig elért növekedés fenntartásához. Dr.Jeszenszky Zoltán az Igazgatótanács elnöke
Tisztelt Részvényesek! Tavaly elindítottunk egy stratégiailag fontos és eddig sikeresen megvalósított részfolyamatot, melynek lényege a SYNERGON Csoport működésének, illetve a holding és leányvállalati szerepek kialakítása, valamint a Társaság teljes átalakítása. A SYNERGON Informatika Nyrt. 15 éve alakult meg, ennek a mérföldkőnek a jegyében, illetve a piaci igényeknek megfelelően láttunk hozzá a SYNERGON Holding létrehozásához. A 2013-as év reményeink szerint sokkal könnyebb lesz, mint az előző volt, hiszen az új struktúra alapjait letettük, a SYNERGON Holding - azzal, hogy megteremtettük az infokommunikációs szolgáltatási értéklánc egyes tagjait, - a korábbiaknál is komolyabb növekedést lesz képes elérni. A felvásárlások révén a SYNERGON 2012. év végére már nem csak egy egyszerű informatikai szolgáltatásokat kínáló rendszerintegrátori feladatokat elvégző társasággá vált, hanem egy olyan holding elven működő cégcsoport jött létre, ahol a SYNERGON az ICT szolgáltatások teljes vertikumával képes kiszolgálni a megrendelői igényeket. Stratégiánk szerint a felvásárolt társaságok, illetve a jövőbeni akvizíciók és a tervezett átalakulás során a SYNERGON Holdingnak három önálló szolgáltatói egysége jön létre, melyek a leányvállalatok feletti irányítást végzik és egyúttal a megrendelői kiszolgálásokért is felelnek. A DataWorld, az Infokommunikáció és az Outsource egységek képesek egyéni és SYNERGON szinten csoportos szolgáltatási portfóliót is kialakítani az éppen aktuális ügyféligény szerint. A háromirányú tagolással a megrendelőink legteljesebb kiszolgálása mellett azt akarjuk elérni, hogy a holding irányítása, a szolgáltatások és a felelősségi, illetve irányítási jogkörök jól átláthatók legyenek. Az átalakítás és az új struktúra mellett 2013-ban sok dolgunk van még, hiszen a stratégiában meghatározott feladatok csak egy részét sikerült teljes egészében megvalósítanunk. A jövőben a szolgáltatási értéklánc felépítéséhez és kibővítéséhez szükséges lépéseket kell megterveznünk, ennek része az Európai Uniós támogatással megvalósuló adatközponti beruházásunk is. A DataWorld szolgáltatási csoportunk alatt futó szerverpark megépítése és sikeres működtetése a SYNERGON Holding számára létfontosságú, hiszen a létrejövő értéklánc egyik legfontosabb része a Tier-4 biztonsági besorolású adatközpont. Az elkövetkező évek egyik legfontosabb világméretű kihívása lesz az informatikai adatbiztonság megteremtése. A magán és üzleti adatok biztonságos, szolgáltatótól független tárolása nemzetközi kihívást fog jelenteni. A megnövekedett igények, a kiber bűnözés és az adatlopások megelőzése érdekében célunk egy olyan, „Cloud” alapon nagy biztonsággal működő data security szolgáltatási portfólió kialakítása, mely ma Magyarországon és Európában is egyedülálló lehet. Az adatparki és adatvédelmi megoldásunk mellett 2013-as évben a portfolió bővítését is meg kell valósítanunk. Nem szabad megállnunk a jelenlegi piaci pozícióinknál, hanem a piaci igényeknek megfelelő ICT szolgáltatói vertikumot kell kialakítanunk, ezért tervezzük, hogy az Infokommunikációs csoportunk esetében létrehozunk egy távközlési megoldásokat kínáló egységet is. 2011. év végén megkezdtük a cégcsoport teljes átstrukturálását a SYNERGON Holding létrehozását, a tavalyi évben sok lényeges pontot rögzítettünk, így az idei év már a bővítés és a helyesen kalibrált irányok megvalósítását kell elérnünk. Külön öröm volt számomra 2012-ben, hogy a részvényesek, és az Igazgatótanács bizalmat szavazott nekem, és általam vezetett menedzsmentnek az átalakulási folyamat levezényléséhez. A Társaságban megszerzett tulajdoni hányadommal is azt szeretném éreztetni a részvényesek és a dolgozók felé, hogy mint vezérigazgató teljes mellszélességgel kiállok a SYNERGON-ért. Remélem, hogy az általam, és cégvezető társaim által vezetett SYNERGON Holdingról már a közeli jövőben elmondhatjuk, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú és irányítású informatikai társasággá vált.
Céljaink elérésében az a tudat vezérel bennünket, hogy cégalapítónk Gyurós Tibor is a megújulás és az innovatív megoldások híve volt. A 2012-es évben az Alapítókra emlékezve valósítjuk meg a legnagyobb hazai informatikai beruházást, mely Magyarország és a SYNERGON nemzetközi hírnevét is öregbíteni fogja. Gyurós Tibor alapítói tevékenysége előtt meghajolva emlékezünk munkánkkal 2012. évben. Tisztelettel:
Jutasi Zoltán vezérigazgató
Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált vállalatai Konszolidált pénzügyi kimutatások a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint 2012. december 31-én végződő üzleti évre A könyvvizsgáló jelentése az 64 oldalas pénzügyi kimutatásokra vonatkozik.
Synergon Informatika Nyrt. Konszolidált pénzügyi kimutatások 2012. december 31-én végződő üzleti évre Tartalomjegyzék:
Konszolidált Konszolidált Konszolidált Konszolidált
Oldal:
eredménykimutatás .................................................................... 3 mérleg ....................................................................................... 5 saját tőke változása kimutatás ................................................... 6 cash-flow kimutatás ................................................................... 7
Kiegészítő megjegyzések és mellékletek a konszolidált beszámolóhoz .............. 8
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
2/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Konszolidált eredménykimutatás 2012. december 31-én végződő üzleti évre
A 8 - 64. oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
3/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Egy részvényre jutó eredmény Az éves eredmény (veszteség) alapján kalkulált összeg, amely nem tartalmazza a megszűnt tevékenységből származó eredményt.
A 8 - 64. oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
4/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Konszolidált mérleg a 2012. december 31-én végződő üzleti évre
A 8 - 64. oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
5/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Konszolidált saját tőke változása kimutatás a 2012. december 31-én végződő üzleti évre
A 8 - 64. oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
6/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Konszolidált cash-flow kimutatás a 2012. december 31-én végződő üzleti évre
A 8 - 64. oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
7/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Konszolidált pénzügyi beszámoló mellékleteinek jegyzéke 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Oldal:
Általános információk ..................................................................................................... 10 Beszámoló készítés alapja ............................................................................................. 10 Számviteli politika és az alkalmazott beszámolási elvek változásai ........................ 11 Számviteli politikák összefoglalója ............................................................................... 12 Üzleti kombinációk ......................................................................................................... 12 Goodwill ......................................................................................................................... 13 Idegen devizás tételek átváltása a beszámoló készítés pénznemére ............................... 13 Ingatlanok, gépek berendezések ..................................................................................... 14 Immateriális eszközök véges használati idővel .............................................................. 14 Hitel felvétel költségei .................................................................................................... 15 Befektetett eszközök megtérülő értéke ........................................................................... 15 Befektetések .................................................................................................................... 15 Készletek......................................................................................................................... 16 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból ........................................................... 16 Egyéb eszközök .......................................................................................................... 16 Pénz és pénz egyenértékesek ...................................................................................... 16 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból ...................................................... 16 Kamatozó hitelek és kölcsönök .................................................................................. 16 Céltartalékok ............................................................................................................... 16 Lízingelt eszközök ...................................................................................................... 17 Bevételek .................................................................................................................... 17 Osztalék ...................................................................................................................... 18 Szegmensjelentés ........................................................................................................ 18 Jegyzett tőke ............................................................................................................... 18 Saját részvények ......................................................................................................... 19 Adózás ........................................................................................................................ 19 Részvényenkénti eredmény ........................................................................................ 19 Pénzügyi instrumentumok .......................................................................................... 19 Részvény alapú juttatások........................................................................................... 23 Értékvesztések ............................................................................................................ 23 Mérlegen kívüli tételek ............................................................................................... 24 Fordulónap utáni események ...................................................................................... 24 Összehasonlító adatok ................................................................................................ 24 Jelentős számviteli becslések ........................................................................................ 24 Bevételek .......................................................................................................................... 25 Hardver, szoftver és igénybevett szolgáltatások ....................................................... 26 Munkavállalókkal kapcsolatos ráfordítások ................................................................. 27 Általános és adminisztratív ráfordítások ...................................................................... 28 Egyéb bevételek és egyéb ráfordítások ....................................................................... 28 Pénzügyi tevékenység bevétele, ráfordítása .............................................................. 29 Adók .................................................................................................................................. 30 Megszűnt tevékenység (Leányvállalat értékesítése) ................................................. 33 Konszolidált leányvállalatokban lévő nem kontrollált érdekeltség .......................... 34 Részvény alapú juttatások ............................................................................................. 35 Részvényekre jutó (veszteség) nyereség .................................................................... 36 Ingatlanok, gépek, berendezések ................................................................................ 37 Pénzügyi lízing keretében megszerzett tárgyi eszközök ........................................... 39 Goodwill ............................................................................................................................ 40
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
8/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
20. Egyéb immateriális eszközök ........................................................................................ 45 21. Társult vállalkozások ...................................................................................................... 46 22. Hosszú lejáratú követelések áruszállításból és szolgáltatások nyújtásából ........... 46 23. Lízing érdekeltségek ....................................................................................................... 47 24. Készletek .......................................................................................................................... 47 25. Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból ....................................................... 48 26. Folyamatban lévő szerződéses munka ........................................................................ 49 27. Egyéb forgóeszközök ...................................................................................................... 50 28. Adott, nyújtott hitelek .................................................................................................... 50 29. Diszkont kincstárjegyek ................................................................................................. 50 30. Pénzeszközök és rövid lejáratú betétek ...................................................................... 51 31. Jegyzett tőke és tartalékok ........................................................................................... 51 32. Hosszú és rövid lejáratú nem banki hitelek ................................................................ 52 33. Lízing kötelezettségek .................................................................................................... 53 34. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból ..................................................... 54 35. Rövid lejáratú hitelkeretek ............................................................................................ 54 36. Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások ........................................... 54 37. Céltartalékok .................................................................................................................... 55 Ezen évekre 2011-ben indult ÁFA vizsgálatot lezáró jegyzőkönyv 2012 októberében került a Társaság birtokába. A jegyzőkönyvben foglaltakra a törvényes határidőn belül észrevételeket tettünk jogi úton. 2013. februárban kaptuk meg az elsőfokú határozatot, mely 21 mFt adóhiányt és 10,5 mFt adóhiányt állapított meg. A határozattal szemben fellebbezéssel éltünk. Kértük a másodfokú Adóhatóságot, hogy jogszabálysértő és megalapozatlan elsőfokú határozatát változtassa meg, melynek keretében a Társaság terhére megállapított adókülönbözetet, valamint ahhoz kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot törölje. Ezen fellebbezésünket támasztja alá, a Synergon Integrator Kft.-vel szemben ugyanezen üggyel (reklámszolgáltatási szerződéssel) kapcsolatban folyt adóvizsgálat megszületett jogerős határozata, mely nem tartalmaz adóhiányt és adóbírságot. Mivel az adóhatóság ugyanazon ügyletet, ugyanazon tényállás mellett nem mindősítheti eltérően a vonatkozó bírósági joggyakorlat szerint, így a Synergon Integrator Kft. másodfokú határozatával analóg döntés meghozatala indokolt ezen eljárásban. Ennek értelmében a Társaság nem tartja indokoltnak céltartalék képzését. . 55 38. Szegmensek szerinti információk ................................................................................. 56 39. Mérlegen kívüli kötelezettségek .................................................................................... 57 40. Kapcsolt felek .................................................................................................................. 58 41. Osztalék ............................................................................................................................ 59 42. Pénzügyi instrumentumok ............................................................................................. 59 43. Könyvvizsgáló díjazása ................................................................................................... 64 44. Pénzügyi kimutatás elfogadása .................................................................................... 64 Mellékletek: - Adatvilág üzleti egység értéklevele - Infocom üzleti egység értéklevele - M1 területek értéklevele
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
9/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A 2012. december 31-ével kimutatások mellékletei 1.
végződő
évről
készült
konszolidált
pénzügyi
Általános információk
A Synergon Informatika Nyrt. - az anyavállalat (későbbiekben „a Társaság” vagy „Synergon”) Magyarországon bejegyzett részvénytársaság. A vállalatcsoport felett nem rendelkezik másik vállalat kontrollal. A Synergon Informatika Nyrt. székhelye: KÖKI Terminál Központ, 1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. A-C 2. emelet. Az anyavállalatot a magyar szabályok szerint magyarországi alapítási hellyel hozták létre. A Synergon vállalatok informatikai rendszereinek tervezésével, megvalósításával, valamint azok karbantartásával foglalkozik. A Csoport anyavállalatának a vezérigazgatói pozícióját 2011. november 2-tól Jutasi Zoltán tölti be. A Vállalatnál a pénzügyi munka irányításáért 2011. augusztus 28-tól Sipos Levente gazdasági vezérigazgató helyettes felel.
2.
Beszámoló készítés alapja
A Synergon Informatika Nyrt. egyedi éves beszámolója a magyar számviteli törvénnyel (a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) összhangban készül. Az egyedi beszámoló elveire alkalmazott törvény egyes rendelkezései a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoktól (IFRS) eltérnek. A pénzügyi év 2012. december 31-én zárult. Jelen pénzügyi jelentés a vállalkozás folytatásának elve alapján készült. A Csoport konszolidált beszámolójában megadott adatok ezer forintban (így is jelölve: HUF 000) értendők. Valamennyi összeg a legközelebbi ezer forintra kerekítve szerepel a beszámolóban.
Nyilatkozat az IFRS-eknek való megfelelésről A Synergon Informatika Nyrt. és leányvállalatai konszolidált éves beszámolója a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokkal (IFRS) összhangban készült (ahogyan azokat az Európai Unió befogadta). Az IFRS a Nemzetközi Számviteli Standardbizottság (IASB), valamint a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardértelmező Bizottság (IFRIC) által elfogadott standardokat és értelmezéseket foglalja magában. Konszolidáció alapjai A konszolidált éves beszámoló a Synergon Informatika Nyrt. (anyavállalat) és azon leányvállalatainak beszámolóit tartalmazza, amelyekben a Csoport ellenőrzési joggal, és közvetlen vagy közvetett befolyásolási képességgel rendelkezik. A Csoport az ellenőrzési joggal képes meghatározni a konszolidált Társaság pénzügyi és működési politikáját, így a befolyásolt Társaságból hozamra tehet szert. A befolyás mértékének meghatározásakor azokat a jelenleg gyakorolható vagy szavazati joggá alakítható jogokat vettük figyelembe, melyek 2012. december 31-ével léteztek. A bemutatottakon kívül nincsenek további kapcsolt felek, amelyekben a Csoportnak befolyásolási lehetősége állna fenn. A leányvállalatok beszámolóinak fordulónapja azonos volt az anyavállalat fordulónapjával, illetve a leányvállalatnál alkalmazott számviteli politika megegyezett az anyavállalat számviteli politikájával. A konszolidált éves beszámolóban az úgynevezett felvásárlási (akvizíciós) módszert alkalmazunk. A bevont vállalatok körét a kiegészítő melléklet 40. pontjában részletesen bemutatjuk. A konszolidáció során, valamennyi Csoporton belüli egyenleget és tranzakciót kiszűrtünk. A nem kontrollált érdekeltség a konszolidált leányvállalatok nettó eszközéből az egyéb tulajdonosok részesedését mutatja, amely a konszolidált mérlegben a saját tőkén belül az anyavállalat saját tőkéjétől elkülönítve, valamint a konszolidált eredmény-kimutatásban ugyancsak külön mutatjuk be (az eredmény kapcsán). A nem kontrollált érdekeltség értékelésekor a kisebbségre jutó nettó eszközérték arányos részét vesszük figyelembe (nem határozzuk meg és osztjuk a kisebbségre a reá jutó goodwillt).
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
10/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
3.
Számviteli politika és az alkalmazott beszámolási elvek változásai
Számviteli politika változásai, a pénzügyi kimutatások napján még hatályba nem lépett IFRS-ek és IFRIC-ek várható hatása, korábbi alkalmazások A Csoport nem változtatott meg 2011-ben alkalmazott számviteli politikát 2012-re. Az alábbiakban részletezzük a fordulónapot követően hatályba lépő IFRS-ek és IFRC-ek változásainak hatását a Csoport pénzügyi kimutatásaira. A fordulónapon ismert folyamatban levő IFRS-ek és IFRIC-ek változásainak várható hatását részleteiben nem elemezzük figyelemmel azok nincsenek jelentős hatással a pénzügyi kimutatásokra és azok elhagyása nincs hatással a beszámolót felhasználók döntéseire.
Elfogadott, de még nem hatályos standardok A következő standardok kapcsán változások következnek be a fordulónapot követően.
IFRS 9 Az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok standard fogja felváltani a jelenlegi IAS 39-es standardot, amely megjelenítést és az értékelést tartalmazza jelenleg. Ezt a standardot – a 2011. évi módosítások szerint – 2015. január 1-jével kell először alkalmazni. A Csoport megítélése szerint – mivel komplex pénzügyi instrumentumokkal nem rendelkezik – jelentős tennivaló, illetve lényeges hatás nem keletkezik majd első alkalmazáskor.
IFRS 8 Működési szegmensek lehetőséget nyújt majd arra, hogy a standard eszközök közzétételétől eltekintsen a Csoport, ha a COD sem vizsgálja, értékeli ezeket folyamatosan.
IAS 19 A meghatározott juttatási programokkal kapcsolatos IAS 19-ben szereplő változások nem járnak hatással a Csoport pénzügyi kimutatásaira, mert ilyen jellegű juttatások nyújtására nem köteles.
IFRS 4 A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos IFRS 4-ben szereplő változások nem járnak hatással a Csoport pénzügyi kimutatásaira, mert ilyen jellegű juttatások nyújtására nem köteles.
IFRS 10 A konszolidációs módszertanra és a csoportok pénzügyi kimutatásaira vonatkozó szabályozás, elsősorban a kontroll meghatározása kapcsán, megváltozik 2013. január 1-től kezdődően. A Csoport előzetes vizsgálatai alapján az eddigi szabályokhoz képest eltérés nem keletkezik. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait 2013. január 1-jén kezdődő időszakok előtt.
IFRS 11 Az IAS 31-et felváltó szabály – amely a közös megállapodások elszámolását rendezi – nem okoz változást a Csoport eddigi számviteli gyakorlatában, mivel ilyen jellegű megállapodással a Csoport eddig nem rendelkezett. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait 2013. január 1-jén kezdődő időszakok előtt.
IFRS 12 Ez a közzétételeket előíró standard jelentős többlet adatszolgáltatásra kötelezi majd a Csoportot, hiszen minden Anyavállalaton kívüli gazdálkodó egységgel kapcsolatosan közzé kell tenni a standardban foglalt információkat. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait 2013. január 1-jén kezdődő időszakok előtt.
IAS 27R Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
11/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Az IAS 27 2013. január 1-jétől kezdődően kizárólag az egyedi pénzügyi kimutatásokkal kapcsolatos előírásokat tartalmazza. A Csoport nem tesz közzé az IFRS-ek szerint készített egyedi pénzügyi kimutatásokat, így e standardnak hatása a számviteli gyakorlatra nem lesz. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait 2013. január 1-jén kezdődő időszakok előtt.
IFRS 13 A valós érték mérésével kapcsolatos standard módszertani útmutatót ad arra nézve, hogy hogyan kell ezt az értéket meghatározni. A Csoport arra a következtetésre jutott, hogy a standardban lefektetett szabályok alapján határozta meg az eddigiekben is a valós értéket, így a módszertani útmutató (standard) alkalmazása jelentős hatással nem jár.
Lényeges függőben lévő tervezetek (ED)
Bevételek elszámolása A tervezet koncepcionális változásokat fogalmaz meg a bevétel elszámolásának a módszertanáról. A standard öt lépéses döntési fát vázol fel, amely alapján a bevétel elszámolásának az időzítése megítélhető. A Csoport előzetes becslései alapján a standardtervezetben szereplő módszer elveiben nem tér el a most alkalmazott módszertantól, bár számos helyen pontosításra lesz szükség. A bevétel elszámolási standard várhatóan a következő két üzleti évben nem lép hatályba.
Nem pénzügyi kötelezettségekkel kapcsolatos tervezet Több éve tárgyalják az IASB azt a tervezetet, amely az IAS 37 Céltartalékok, függő kötelezettségek és függő követelések standardot kívánja kiváltani. A tervezet alapján a függő kötelezettség és követelés kategória megszűnne és minden egyes kötelem valószínűségének megfelelően (lényegében súlyozva) kerülne bele a kimutatásokba. Amennyiben ezt a változtatást elfogadják, jelentős becslési feladatok hárulnak majd a Csoportra, illetve a kötelezettségek mérlegben megjelenített értéke lényegesen változhat.
Lízingek Lízingek tervezet, az mostani ismeretek alapján gyökeresen megváltoztatja az operatív lízing kapcsán követendő számviteli eljárást. A Csoport operatív lízingbe vett vagyontárgyai kapcsán a számviteli kezelés megváltozik, melynek hatását jelen pénzügyi kimutatások elkészítésekor még nem lehetett megbecsülni. A lízing standard hatálybalépése 2016 előtt nem várható.
4.
Számviteli politikák összefoglalója 1. Üzleti kombinációk
Leányvállalatokban szerzett részesedések értékelése az IFRS 3 standard szerint történik. A bekerülési érték számítása az átadott eszközök, átvállalt kötelezettségek és függő kötelezettségek, valamint a Csoport által kibocsátott és az akvizícióban a kontroll megszerzéséért adott tőke instrumentumok valós értékeinek az összege (az átváltás pillanatában érvényes). A felvásárolt vállalat mindazon eszközei, kötelezettségei és függő kötelezettségei, melyek megfelelnek az IFRS 3 Üzleti Kombinációk standard megjelenítési feltételeinek, valós értéken, az akvizíció pillanatában kerülnek rögzítésre, kivéve azokat az eszközöket, melyek értékesítésre szánt eszközként az IFRS 5 Hosszú lejáratú, értékesítésre szánt eszközök és megszűnő tevékenységek standard szerint vannak értékelve és nyilvántartva. Ez utóbbi esetben az elszámolás az értékesítési költségekkel csökkentett valós értékükön történik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
12/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
2. Goodwill Az akvizíción keletkező goodwillt (azaz a befektetésben megszerzett meghatározó eszközök, kötelezettségek és függő kötelezettségek nettó valós értéke és a fizetett vételár pozitív különbözete) bekerülési értéken mutatjuk ki. A goodwillt a mérlegben a halmozott értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken mutatjuk be. Az esetleges értékvesztés megállapítására legalább évente – illetve értékvesztésre utaló körülmények esetén hamarabb – kerül sor. Az akvizíció során megszerzett goodwillt azokhoz a pénztermelő egységekhez rendeljük, melyek az eredmény-termelésben részt vesznek. Az értékvesztés mértéke, a goodwillhez allokált pénztermelő egység megtérülési értékének megállapításával kerül meghatározásra. Ha az egység megtérülő értéke elmarad a könyv szerinti értéktől, értékvesztés kerül elszámolásra. Amennyiben a goodwill olyan pénztermelő egység részét képezi, amelynek tevékenységét részben értékesítik – az értékesítés eredményhatásának kiszámítása szempontjából –, az értékesített tevékenységhez kapcsolódó goodwill beleszámít az értékesített tevékenység könyv szerinti értékébe. Az ilyen típusú ügyletek esetében az értékesített goodwill értékét az értékesített tevékenység és megtartott egység arányaiban határozzuk meg. 3. Idegen devizás tételek átváltása a beszámoló készítés pénznemére A Synergon Informatika Nyrt. és magyar leányvállalatai által könyvviteli és beszámolási célra alkalmazott devizaneme a magyar forint. A külföldi devizában keletkezett és a mérleg fordulónapján meglévő, illetve fennálló, nem pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket a tranzakció napján érvényes árfolyamon váltják át forintra. A külföldi devizában keletkezett pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket a mérlegfordulónapi árfolyamon váltják át forintra. A keletkező árfolyam-különbözet az eredménnyel szemben kerül elszámolásra. A bekerülési értéken értékelt, külföldi devizában keletkezett nem pénzügyi eszközök a tranzakció fordulónapján érvényes árfolyamon kerülnek átváltásra. A valós értéken értékelt, külföldi devizában keletkezett nem pénzügyi eszközök a valós érték meghatározásakor érvényes árfolyamon kerülnek átváltásra. A Csehországban és Szlovákiában működő befektetések funkcionális devizaneme a Cseh korona (CZK) és az Euro (EUR). A Csoport a mérlegfordulónapon érvényes árfolyamon a leányvállalatok külföldi devizanemben készült éves beszámolóiban szereplő mérlegadatokat a Synergon Informatika Nyrt. által alkalmazott devizanemre váltja át. Az eredménykimutatás adatait a beszámolási időszak alatti átlagárfolyamon váljuk át. A külföldi leányvállalatok beszámolóinak forintra történő átváltásából eredő árfolyam-különbözet a tőkén belül az átváltási különbözetben szerepel. A külföldi befektetések értékesítésekor, a saját tőkén belül a befektetésre jutó halmozott átváltási különbözetet az eredménnyel szemben számoljuk el. Működési pénznemek (funkcionális): Cseh Köztársaság
Cseh Korona (CZK)
Szlovák Köztársaság
Euro (EUR)
Magyarország
Magyar Forint (HUF)
Bolgár Köztársaság
Bolgár Leva (BGL)
Idegen devizás tranzakciók és külföldi ügyletek Amennyiben a tranzakció idegen devizában elszámolandó, akkor a tranzakciót a tranzakció napján az elszámoláskor érvényes árfolyamon mutatjuk be. A beszámolási időszak végére minden monetáris eszközt átértékelünk, az időszak végi árfolyamra. A nem monetáris eszközöket nem értékeljük át. A konszolidáció céljára a nem forint funkcionális pénznemű vállalatok nettó eszköz értéke és az átfogó eredmény tételeit átszámítjuk. Az eszközöket és kötelezettségeket az időszak végi árfolyamon értékeljük át. A tőke tételei historikus árfolyamon maradnak. Az egyéb átfogó eredmény tételeit a beszámolási időszak átlagos árfolyamán számítjuk át. A Goodwillt minden periódus végével átértékeljük, a különbséget a saját tőkén belül mutatjuk be. Az idegen devizában nyilvántartott Goodwill 2012-ben megszűnt a Cseh leányvállalat értékesítésével.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
13/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
4. Ingatlanok, gépek berendezések Az ingatlanokat, gépeket és berendezéseket halmozott értékcsökkenéssel, lineárisan csökkentett bekerülési értéken mutatjuk be. Az értékcsökkenés kulcsát az eszköz becsült hasznos élettartama, valamint a maradványértéke alapján állapítjuk meg. A Csoport által alkalmazott leírási kulcsok: a műszaki berendezések, járművek és gépek esetében 15-20%, illetve a szoftverek esetében 25%. Az épületekre aktivált felújítási költségek értékcsökkenését az adott épület bérletének futamideje alatt számoljuk el. A földterületre a Csoport nem számol el értékcsökkenést. A saját előállítású tárgyi eszközök előállítási költsége az anyagköltséget és a közvetlen munkaköltséget tartalmazza. A tárgyi eszközök jövőbeni gazdasági célú karbantartásának és javításának költségét a költség felmerülésekor ráfordításként számoljuk el. Ha a körülmények arra utalnak, hogy egy eszköz könyvszerinti értéke nem térül meg és az érék változása szükségszerű, akkor a tárgyi eszközök könyvszerinti értékét az esetleges értékvesztés szempontjából felülvizsgáljuk. A mennyiben az eszköz könyvszerinti értéke meghaladja a megtérülési értéket, az eszköz, illetve pénztermelő egység a megtérülési értékre kerül leírásra. A tárgyi eszközök megtérülési értéke a nettó eladási ár, illetve a használati érték közül a magasabb. Az eszköz használati értékének megállapításához az eszköz által generált becsült jövőbeni pénzáramokat használunk, amelyeket – a pénz időértékét és az adott eszközre vonatkozó egyedi kockázatot kifejező – piaci adózás előtti diszkontráta alkalmazásával jelenértékre diszkontálunk. Az önálló pénzáramot nem termelő eszközök megtérülési értéke a vonatkozó pénztermelő egység függvényében kerül meghatározásra. Az eszközök értékvesztését az eredménykimutatáson belül az értékesítési, általános és igazgatási ráfordítások soron mutatjuk ki. A tárgyi eszközöket értékesítéskor vezetjük ki, illetve akkor is, ha annak további folyamatos működéséből gazdasági előny már nem várható. A tárgyi eszközök kivezetésének eredményhatását (az értékesítésből befolyó haszon és az eszköz könyv szerinti értékének különbözete) a kivezetés évének eredményével szemben számoljuk el. Azon összetevőknél, amelyek egy komplex tárgyi eszközhöz kapcsolódnak, de eltérő hasznos élettartammal bírnak, az eltérő hasznos időtartamot képviselő elemeket a Csoport külön tárgyi eszközként tarja nyilván. A tárgyi eszközök részegységének cseréje során felmerülő költségeket akkor aktiváljuk, ha a költség felmerült és megbízhatóan mérhető, továbbá valószínű, hogy az eszköz a jövőben pozitív pénzáramok formájában realizálódik és hasznokat hajt. Az értékcsökkenés elszámolásának módját és a hasznos élettartamát évente felülvizsgáljuk. 5. Immateriális eszközök véges használati idővel Egyedileg beszerzett immateriális eszközök Az egyedileg beszerzett eszközöket halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett beszerzési áron tartjuk nyilván. Az amortizációt lineáris módszerrel az eszköz becsült hasznos élettartama alatt számoljuk el. Az eszköz becsült hasznos élettartamát és az amortizációs módszert minden év beszámoló-készítésekor felülvizsgáljuk, amennyiben a becslésekben változás következik be, akkor annak hatásait a következő periódusokban mutatjuk be. Saját előállítású immateriális eszközök, kutatási és fejlesztési költségek A kutatási kiadásokat felmerülésükkor ráfordításként számoljuk el. Belső fejlesztésű immateriális eszközök (vagy belső projekt fejlesztési szakaszát) kizárólag akkor aktiváljuk, ha a következők alátámasztottan teljesülnek: •
az immateriális eszköz technikailag megvalósítható és így értékesíthető vagy használatba állítható
•
az eszköz befejezése és az eszköz használata vagy értékesítése szándékolt
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
14/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
•
az eszköz használatának vagy értékesítésének képessége adott
•
felmérhető, hogy az eszköz alkalmas jövőbeni hasznok képzésére
•
rendelkezésre áll a képesség, megfelelő technikai, pénzügyi és egyéb forrás a fejlesztés befejezéséhez és az eszköz eladásához vagy használatához
•
az eszköz fejlesztése alatt felmerült költségei megbízhatóan mérhetőek és az eszközhöz rendelhetőek
A belső fejlesztésű eszközökhöz rendelt költségek azzal az idővel válnak az eszköz bekerülési értékéhez számíthatóvá, amellyel teljesítik az összes fent írt kritériumot. Amely esetekben nem lehet az eszközt aktiválhatónak minősíteni, akkor a fejlesztés költségeit eredmény terhére azok felmerülésekor kell elszámolni. Az első nyilvántartásba vétel után a belső előállítású eszköz, hasonlóan a vásárolt immateriális eszközökhöz, halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken tartjuk nyilván. Üzleti kombinációkkal megszerzett immateriális eszközök Amennyiben az üzleti kombinációk során megszerzett immateriális eszközök teljesítik az eszközminősítési kritériumokat és a valós értékük megbízhatóan mérhető, akkor ezeknek a nyilvántartása a goodwilltől elkülönítve egyéb immateriális eszközökként történik. Az ilyen immateriális eszköz bekerülési értéke az akvizíciókori valós érték. Az első nyilvántartásba vétel után az üzleti kombinációkkal megszerzett immateriális eszközt, hasonlóan a vásárolt immateriális eszközökhöz, halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken tartjuk nyilván. 6. Hitel felvétel költségei Amennyiben a hitelezési költségek közvetlenül köthetők minősített eszközök beszerzéséhez vagy létesítéséhez, akkor ezen esetekben a hitelezési költség mindazon időre, amely az eszköz használatba vételéig tart, növeli az eszköz értékét. Minősített eszközök azok, amelyek végleges használati vagy értékesítési állapotának eléréséig jelentősebb időráfordításra van szükség. A minősített eszközökhöz rendelt hitelek hozamait levonjuk az eszköz használatba helyezésekor az aktiválás költségeiből. Minden egyéb hitelezési költséget a felmerülés időszakában ráfordításként számolunk el. 7. Befektetett eszközök megtérülő értéke Az eszközök esetleges értékvesztését minden fordulónapon ellenőrizzük. Értékvesztésre utaló körülmény esetén az adott eszköz megtérülését kiszámítjuk. Amennyiben az eszköz könyv szerinti értéke meghaladja annak megtérülő értékét, értékvesztést számolunk el, és az eszköz értékét a megtérülési értékre írjuk le. Az értékvesztéseket az eredmény terhére számoljuk el. A megtérülési érték az eszköz, illetve pénztermelő egység értékesítési költséggel csökkentett valós értéke, illetve használati érték közül a magasabb, amelyet egyedileg határozunk meg, kivéve, ha az eszköz önálló – más eszközöktől, illetve eszköz csoportoktól független – pénztermelésre nem képes. A goodwillt érintően elszámolt értékvesztést később nem lehet visszaírni. 8. Befektetések A befektetéseket (ha azok nem minősülnek társult vállalkozásnak vagy nem kell őket konszolidálni) valós értéken – a befektetéshez kapcsolódó akvizíciós költségeket is magában foglaló, fizetett ellenértéken – mutatjuk ki. E bekerülés után a kereskedési célú és értékesíthető befektetéseket valós értéken értékeljük. A kereskedési célú befektetések nyereségeit és veszteségeit az eredménnyel szemben számoljuk el. Azon befektetések esetében, ahol piaci ár nem áll rendelkezésre, illetve az nem megbízható mutató, a valós érték megállapítását hasonló befektetések piaci értékének összehasonlításával, illetve a jövőbeni várható pénzáramok figyelembevételével végezzük. Amennyiben a valós érték nem mérhető megbízhatóan, a befektetést értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken mutatjuk ki. A befektetés értékében bekövetkezett tartós értékvesztést a tárgyidőszakban ráfordításként számoljuk el. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
15/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A pénzügyi eszközök szabályozott vétele vagy értékesítése azon a napon kerül elszámolásra, amikor a Csoport az eszköz megvétele mellett elkötelezi magát. Szabályozott értékesítésnek, illetve vételnek minősülnek azon tranzakciók, amelyek keretében az adott eszköz átadásának jogszabály vagy piaci gyakorlat által előírt idő alatt meg kell történnie. 9. Készletek A készleteket egyedi bekerülési vagy a nettó realizálható értéken tartjuk nyilván, attól függően, melyik az alacsonyabb. Készlet értékesítésekor a Csoport gyakorlatilag az egyedi bekerülési költséggel terheli az eredményt, ugyanis rendelkezésre áll a cikkszám és gyári szám, mint információ, amelyek segítségével a készletek egyedileg azonosíthatók. A Csoport minden időszak végén teszteli, hogy a készletek nettó realizálható értéke eléri-e azok bekerülési költségét, és ha szükséges az eredmény terhelésével leírja a készleteket a nettó realizálható értékre. E folyamat során a Csoport egyedi értékelést alkalmaz. A nettó realizálható érték a teljesítés és értékesítés költségével csökkentett várható eladási ár. A félkész termékeket előállítási költségen, a fordulónapi készültségi fok figyelembevételével mutatjuk ki. 10. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból A vevőket és egyéb követeléseket a behajthatatlan követelésekre képzett értékvesztés összegével csökkentett bekerülési értéken mutatjuk ki. Kétes követelésekre értékvesztést akkor képzünk, ha a teljes összeg behajtása már nem valószínűsíthető. A kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelések bekerülési értéken vannak nyilvántartva. A behajthatatlan követeléseket folyamatosan leírjuk. A követeléseket folyamatosan vizsgáljuk, a követelés értékvesztést negyedévente elszámoljuk. 11. Egyéb eszközök Az egyéb eszközök között a Csoport azokat az aktívákat mutatja ki, amelyeket az IAS 1 szerint a mérlegben nem szükséges vagy nem indokolt külön sorban bemutatni. Az egyéb eszközökre elszámolt értékvesztéseket kizárólag akkor írjuk vissza, ha az értékvesztésre okot adó jel többé már nem áll fenn, illetve amikor a megtérülő érték becslésekben történik a változás, ugyanakkor mindezek hatása nem lehet magasabb annál az értéknél (amortizáció és értékcsökkenés hatásai), amelyet az előző időszakokban elszámolt értékvesztés nélkül jelentene az eszköz. 12. Pénz és pénz egyenértékesek A mérlegben kimutatott pénzeszközök és rövid lejáratú betétek soron a pénztár, a bankszámlák és a rövid lejáratú – maximum három hónapos lejáratú – bankbetétek összege szerepel. A pénzeszközök között a definíció szerint a pénztár, a látra szóló betétek, valamint előre ismert összegű készpénzre azonnal átváltható rövid lejáratú, igen alacsony kockázatú likvid befektetések szerepelhetnek. A cash-flow kimutatásban a pénzeszközök között a házipénztár, valamint a folyószámlahitelek összegével csökkentett bankbetétek összege szerepel. 13. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból A szállítók és egyéb kötelezettségek bekerülési értéken szerepelnek. Ez a kapott árukért és szolgáltatásokért fizetendő valós érték, függetlenül attól, hogy azt kiszámlázták-e a Csoportnak. A kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kötelezettségek bekerülési értéken szerepelnek. 14. Kamatozó hitelek és kölcsönök A hitelek és kölcsönök bekerülési értéke azok költsége, azaz a hitel/kölcsön folyósítási költségével csökkentett ellenérték valós értéke. A bekerülést követően a kamatozó hiteleket és kölcsönöket a névleges kamatláb figyelembevételével amortizált bekerülési értéken jelenítjük meg. Az amortizált bekerülési érték tartalmazza a folyósítás költségét, az esetleges kedvezményeket és rendezéskori térítés értékét. A kötelezettség kivezetésekor, illetve leírásakor a keletkezett árfolyam-különbözetet az eredményben számoljuk el. 15. Céltartalékok Céltartalék képzésre kerül sor, amennyiben a Csoportnak egy korábbi esemény folytán – törvényből eredő vagy szerződéses alapon adódó – kötelezettsége keletkezik és valószínűsíthető, hogy a Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
16/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
kötelezettség teljesítéséhez gazdasági hasznot jelentő eszközök kiáramlására lesz szükség, továbbá, ha megbízható becslés készíthető a kötelezettség összegéről. A Csoport bírságokra és büntetőkamatokra minden olyan esetben céltartalékot képez, ha ezek jogilag követelhetőek, illetve a Csoport részéről hatóságok felé fizetési kötelezettségeket jelentenek. A Csoport a kilépő munkavállalókkal kapcsolatban várható költségekre képez céltartalékot minden olyan esetben, ahol a kapcsolódó döntés már a beszámoló készítésekor megszületett. A Csoport a kulcs munkavállalóknak motivációs céllal, valamint a lojalitást elősegítő szándékkal nyújtott kölcsönökkel összefüggésben felmerülő ráfordításokra céltartalékot képez. A Csoport a peres ügyek miatt képez céltartalékot, az olyan esetekre, amelyek harmadik felek által támasztott követelések és már folyamatban lévő bírósági eljárási szakaszban vannak, továbbá már elegendő információval rendelkezik a megbízható becslés elvégzéséhez, amit a jogtanácsos alátámaszt, hogy ebből várhatóan fizetési kötelezettség keletkezik. A Csoport céltartalékot képez a tevékenysége kapcsán vevőinek nyújtott garanciák fedezetére. A céltartalék összegét az árbevétel alakulása és a garanciákkal kapcsolatban korábban felmerült kötelezettségek nagysága alapján egyedileg állapítjuk meg. 16. Lízingelt eszközök A tulajdonjoggal járó kockázatokat és előnyöket átruházó pénzügyi lízingszerződések keretében szerzett eszközöket a lízingdíj futamidő megkezdéskor meghatározott jelenértékén aktiváljuk és a lízingelt tárgyi eszközök között mutatjuk ki. A lízingdíj a törlesztések és a lízingkötelezettség között kerül felosztásra, úgy, hogy a fennmaradó lízingdíj kamattartalma állandósul. A lízingkötelezettség jelenértékét a hosszú, illetve rövid lejáratú kötelezettségek között megbontva mutatjuk ki. A fizetett lízingdíjat közvetlenül az eredménnyel szemben számoljuk el. A lízing szerződéssel megszerzett és aktivált eszközöket a becsült hasznos élettartam vagy a lízing futamideje alatt írjuk le, attól függően, melyik rövidebb. Operatív lízingnek minősülnek azon lízingügyletek, ahol a lízingelt eszköz tulajdonjogával járó kockázatok és előnyök a lízingbeadót illetik, az eszközök a lízingbe adó tulajdonában maradnak. Az ilyen lízing tárgyalásaival kapcsolatban felmerült kezdeti költségek a lízingelt eszköz könyv szerinti értékét növelik, ami a lízingből származó bevételekhez hasonlóan a lízing futamideje alatt kerül elszámolásra. Az operatív lízinget lineárisan az eredménnyel szemben a lízing futamideje alatt számoljuk el. 17. Bevételek A Csoport bevételeit az eladott áruk és szolgáltatások, beruházási szerződések és a kamatok alkotják. A bevételeket – a realizálódó gazdasági haszon mértékéig - akkor számoljuk el, ha a bevétel nagysága megbízhatóan mérhető. A bevételek elszámolásával kapcsolatban meghatározott kritériumok az alábbiak: Áruértékesítés Bevételeit a Csoport abban az időpontban ismeri el, amikor az áru tulajdonjogával járó kockázatok és előnyök átszállnak a megrendelőre, továbbá az árbevétel mértéke megbízhatóan megállapítható. Szolgáltatási szerződések A szolgáltatási szerződések esetében, amennyiben a teljesítés több, határozatlan számú teljesítéssel egy meghatározott időszak alatt történik, akkor az ilyen szerződések bevétele a megállapodásban rögzített időszakon keresztül kerül elszámolásra. Az árbevétel minden periódusban egyenlő összegben kerül realizálásra mindaddig, amíg bármilyen más módszer nem alkalmas a teljesítés helyesebb meghatározására. Amennyiben a teljesítés szempontjából egy esemény meghatározó, akkor a teljesítést ezen esemény bekövetkeztével kell elszámolni bevételként. Beruházási szerződések Beruházási szerződések esetében a bevételt a tranzakció mérlegfordulónapon meghatározott teljesítési fok arányában ismerjük el. A Csoportnál alkalmazott módszer alapján a már átadott teljesítmények az összes nyújtandó teljesítmény – és ennek megfelelően várható összbevétel – arányában kerülnek százalékosan meghatározásra. Amennyiben a szerződés kimenetele megbízhatóan nem mérhető, a
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
17/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
bevétel elszámolására csak a megtérülő költségek mértékéig kerül sor. Kamatok A kamatbevételeket az effektív kamat módszer alapján számoljuk el, amelyre a kamatelhatárolással párhuzamosan kerül sor, e módszerben alkalmazott kamatláb az, amely az adott pénzügyi instrumentum hasznos élettartama alatt várható jövőbeni becsült pénzáramot a pénzügyi eszköz nettó könyv szerinti értékére diszkontálja. Szolgáltatások nyújtását és lízing megállapodásokat tartalmazó szerződések A szolgáltatásokat és lízing megállapodásokat egyaránt tartalmazó szerződések esetében a lízing megállapodás keretében átadott eszközök nettó könyv szerinti eszköz értékét levonjuk, így az átadás időszakában ez a tétel sem profitot sem bevételt nem generál, ugyanakkor eszközként bemutatjuk (mint lízing érdekeltség). Az így keletkezett levonás utáni értékből számítandó és attól függő érték a szerződésből eredő profit. A profitot a projekt (szerződés) teljes futamidejére vetített készenléti fok (POC) módszerrel állapítjuk meg. Minden periódus végével a profitot újrabecsüljük, így a halmozott profit módosulhat. A Csoport arra a következtetésre jutott, hogy némely ügyletei pénzügyi lízinget is tartalmaznak. Az ilyen ügyleteket az IFRC 4-nek meglelően mutatjuk be. Az említett szerződések általában több éves időszakra szólnak, néhol az időtáv a tíz évet is eléri. A profit újrabecslése során az aktuális helyzettől függően jelentős módosulások fordulhatnak elő. A változások a pénzügyi kimutatások kapcsán jelentős bizonytalansági tényezőt alkotnak, és közvetlenül a becslés időszaki eredményre hatnak. Amennyiben szolgáltatások úgy kerülnek vevő részére átadásra, hogy a Csoportnak nincs közvetlen kapcsolata a teljesítménnyel, akkor sem bevételt sem profitot nem mutatunk be. Az ügyletet nettó módon mutatjuk be. 18. Osztalék Osztalékbevétel elszámolására akkor kerül sor, amikor a tulajdonos az osztalékfizetésre jogosulttá válik. 19. Szegmensjelentés A szegmensjelentésben bemutatott egységeket a döntéshozó tájékoztatására szolgáló beszámoló struktúrájának megfelelőek, az IFRS 8 előírásai szerint alakítottuk ki. A szegmens jelentés egységeit a szegmens által nyújtott szolgáltatás jellegének eltérései miatt kezeljük külön. A szegmensek stratégiailag különböző piacokra különböző szolgáltatásokat nyújtó tevékenységeket jelölnek. Az üzletfejlesztési megoldások (BSD) részleg üzleti megoldást támogató komplex rendszerek telepítését, testre szabását és folyamatos frissítését végzi. Az informatikai rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatások részleg (ISS) az informatikai infrastruktúra fejlesztését és telepítését végzi. A szegmensek eredménye a közvetlenül hozzájuk rendelhető bevételből és ráfordításokból, valamint a cég teljes eredményéből a szegmenshez rendelhető (akár külső, akár a Csoport más szegmenseivel folytatott tranzakciókból származó) eredménytételekből állnak. A szegmensek eszközei és kötelezettségei a szegmenshez közvetlenül hozzárendelt, illetve beazonosíthatóan általuk hasznosított eszközökből és kötelezettségekből állnak. A szegmens eszközök és kötelezettségek jövedelemadó tételeket nem tartalmaznak. A fel nem osztott tételek a Csoport egészére vonatkozó általános költségeket, valamint a szegmensek működéséhez közvetlenül hozzá nem rendelhető eszközöket (mint pl. finanszírozási tevékenységből és nem a rendes üzletmenetből eredő rövid és hosszú lejáratú befektetések) tartalmaznak. A szegmensek eredménye a nemkontrollált érdekeltség levonása előtt, bruttó módon kerül meghatározásra. A beruházások összege az időszak során tartósan használatba került szegmenseszközök megszerzésére fordított összes költséget jelöli. A földrajzi szegmensek bevétele az adott földrajzi szegmenshez tartozó ügyfeleket összegzi, illetve az eszközök a földrajzi szegmenshez tartozó eszközöket és beruházásokat tartalmazzák. 20. Jegyzett tőke A jegyzett tőkét a kibocsátott részvények fordulónapi névértékén mutatjuk be. A tőkekibocsátásból származó névérték feletti többlethozam ázsióként kerül elszámolásra.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
18/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
21. Saját részvények A visszavásárolt saját részvényeket megszerzéskori értéken, a saját tőkét csökkentő elemként mutatjuk be. A visszavásárláskor keletkezett nyereséget, veszteséget valamint az újraértékesítést közvetlenül a megfelelő tőke elemmel szemben számoljuk el. 22. Adózás A tárgyévi és az előző évekre vonatkozó adókövetelést és adókötelezettséget az adóhatóságtól visszaigényelt, illetve a befizetendő adó mértékében állapítottuk meg. Halasztott adó követelés és kötelezettség meghatározására a mérleg módszert alkalmaztuk. Halasztott adókötelezettségként mutatunk ki minden adóköteles átmeneti különbözet: (I) kivéve, ha az goodwill amortizációból ered, vagy olyan eszköz, ill. forrás bekerüléséből, mely nem üzleti kombináció során létrejövő tranzakció kapcsán merült fel, és a tranzakciókor nem érinti sem a számvitelileg megállapított, sem az adóköteles eredményt; és (II) a leányvállalati befektetésekkel és közösen vezetett vállalati érdekeltségekkel kapcsolatos adóköteles átmeneti különbözetekre, kivéve akkor, ha az átmeneti különbözet visszavezetésének ütemezése befolyásolható, és valószínűsíthető, hogy ezen különbözet a közeljövőben nem fordul vissza. Halasztott adókövetelésként mutatunk ki minden levonható átmeneti különbözet, illetve átvitt, fel nem használt adókövetelést és veszteséget, olyan mértékig, ameddig valószínűsíthető, hogy a Csoport rendelkezni fog ezen halasztott adókövetelés ellentételezésére fordítható adóköteles nyereséggel: (III) kivéve, ha a levonható különbözet olyan eszköz, ill. forrás eredeti bekerüléséből ered, mely nem üzleti kombináció során létrejövő tranzakció kapcsán merült fel, és a tranzakciókor nem érinti sem a számvitelileg megállapított, sem az adóköteles eredményt; és (IV) a leányvállalati befektetésekkel és közösen vezetett vállalati érdekeltségekkel kapcsolatos levonható átmeneti különbözetek tekintetében a halasztott adókövetelés csak olyan mértékig vehető figyelembe, ameddig valószínűsíthető, hogy a közeljövőben az átmeneti különbözet visszafordítható lesz, és a Csoport rendelkezni fog akkora adóztatható nyereséggel, mellyel szemben a különbözet felhasználható. A halasztott adókövetelés nagyságát minden mérlegidőszakban felülvizsgáljuk, és olyan mértékben csökkentjük, ameddig már nem valószínű, hogy elég adóköteles nyereség áll majd rendelkezésre az adókövetelés ellentételezésére. Az elhatárolt adóköveteléseket és kötelezettségeket azon időszakra érvényes adókulcs, illetve adószabályozás alapján határozzuk meg, amely időszakban a követelés, illetve kötelezettség várhatóan megfordul. 23. Részvényenkénti eredmény A részvényenkénti hozamot a felosztható adózott eredmény és az év során forgalomban lévő törzsrészvények (kivéve a saját részvényként visszavásárolt részvények) súlyozott átlagának hányadosa adja. A teljesen higított részvényenkénti hozam számítása, hasonlóan az alapvető egy részvényre jutó hozam számításához, a forgalomban lévő részvények átlagos darabszámán (súlyozott időszaki átlag) alapszik, korrigálva az összes hígító hatású részvény feltételezett kibocsátásának vagy átváltásának darabszámával. A teljesen hígított részvényenkénti hozam számítása során a nettó eredményt a potenciálisan átváltható értékpapírok várható eredményével módosítjuk. 24. Pénzügyi instrumentumok A befektetések első bemutatása és kivezetése azon a kereskedési napon történik, amikor a Csoport befektetést megvásárolja vagy eladja egy olyan szerződés keretében, amelynek a feltételei rögzítik a befektetés teljesítését egy meghatározott, szabályozott piac által irányított- időn belül. Kezdeti bemutatásukkor értékük részét képezi a felmért valós piaci érték és ügyleti költség, kivéve azokat a pénzügyi eszközöket, amelyeket nyereség illetve veszteség révén mérnek valós értékükön. A pénzügyi eszközök besorolása a következő meghatározott kategóriák segítségével történik: pénzügyi eszközök ’valós értéken, az eredményen keresztül (FVTPL)’, ’lejáratig tartott’ befektetések, ’értékesítési céllal tartott’ (AFS) pénzügyi eszközök, illetve ’kölcsönök és követelések’. A besorolás a pénzügyi eszközök jellegétől és céljától függ, és a kezdeti számbavételkor határozandó meg. Azon eszközök, amelyek egyik kategóriába sem sorolhatók az értékesítésre tartott eszköz (AFS) kategóriához tartoznak.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
19/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Az effektív kamat módszer Az effektív kamat módszer segítségével lehet kiszámítani egy pénzügyi eszköz amortizált költségét és azt, hogyan kell a kamatbevételt allokálni a futamidőre. Az effektív kamatláb az a kamatláb, amely pontosan diszkontálja a becsült jövőbeni pénzbevételeket (beleértve a kapott vagy fizetett, vagy fizetendő díjakat is, amelyek az effektív kamatláb, az ügyleti költségek, illetve más prémiumok vagy diszkontok szerves részét képezik) a pénzügyi eszköz várható élettartama során, vagy ha rövidebb időszakról van szó, a rövidebb időszak során. A bevételt effektív kamat alapján kell számba venni minden hitelviszonyt megtestesítő instrumentumra vonatkozóan, kivéve azokat a pénzügyi eszközöket, amelyeket FVTPL módszerrel kezelnek.
Pénzügyi eszközök FVTPL értéken A pénzügyi eszközöket a Csoport FVTPL-ként sorolja be, amennyiben a pénzügyi eszközöket vagy kereskedés céljából tartjuk, vagy pedig FVTPL-ként kezeljük. Egy pénzügyi eszközt akkor tekintünk kereskedési céllal tartottnak, ha:
elsősorban azért szereztük be, hogy a közeljövőben kereskedjünk vele; vagy
részét képezi olyan pénzügyi instrumentumok azonosított portfóliójának, amelyeket a Csoport együttesen kezel, és amelyek a közelmúltban ténylegesen rövid távon nyereséget tudtak termelni; vagy
olyan származékos eszköz, amelyet nem jelöltünk meg fedezeti instrumentumként.
Azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek nem kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközök, kezdeti számbavételkor a következő esetekben lehet FVTPL-ként kezelni:
ez a besorolás megszüntet vagy jelentős mértékben csökkent egy olyan mérési vagy számbavételi rendellenességet, amely máskülönben fellépne; vagy
a pénzügyi eszköz részét képezi pénzügyi eszközök vagy pénzügyi kötelezettségek (vagy mindkettő) egy olyan Csoportjának, amelyeket kezelnek, vagy amelyek teljesítményét valós érték alapján értékelik,
a Csoport dokumentált kockázat-kezelési vagy befektetési stratégiájának megfelelően, és a Csoportba sorolásról szóló információkat a vállalaton belül ezen az alapon adják meg; vagy
olyan szerződés részét képezi, amely egy vagy több beágyazott származékos eszközt tartalmaz, és
az IAS 39 Pénzügyi Instrumentumok: Megjelenítés és mérés megengedi, hogy a teljes összevont szerződés (eszköz vagy forrás) FVTPL-ként legyen elszámolva. Az FVTPL-ként nyilvántartott pénzügyi eszközök valós értéken szerepelnek, a belőlük származó bármilyen nyereséget vagy veszteséget pedig a nyereség, illetve veszteség kategóriákban kell számba venni. Az eredményben számba vett nettó nyereség, illetve veszteség magában foglal minden olyan osztalékot vagy kamatot, amely a pénzügyi eszköz hozamának tekintendő.
Lejáratig tartott befektetések Azokat a fix vagy meghatározható pénzmozgással járó és rögzített lejáratú váltókat és járadékkötvényeket, amelyekkel kapcsolatban a vállalatvezetésnek a lejáratig történő tartás határozott szándéka, és erre a lehetősége is megvan, lejáratig tartandó befektetésekként vesszük számba. A lejáratig tartandó befektetéseket amortizált költségértéken kell lekönyvelni, az effektív kamat módszer alkalmazásával, levonva az értékvesztést, a bevételt pedig effektív hozam alapon kell számba venni.
Értékesítésre tartott pénzügyi eszközök (AFS) A tőzsdén nem jegyzett részvényeket és azokat a Csoport tulajdonában lévő beváltható utalványokat, amelyekkel egy aktív piacon kereskedés folyik, AFS-ként kell besorolni, és valós értéken kell kimutatni. A valós értékben bekövetkezett változások miatt felmerülő nyereséget, illetve veszteséget közvetlenül a saját tőkében kell számba venni, a befektetések átértékelési tartalékában, kivéve az értékvesztés miatti veszteségeket, az effektív kamat módszer segítségével kiszámított kamatokat, valamint a pénzeszközön realizált árfolyamnyereséget, illetve veszteséget, melyeket közvetlenül az eredményben kell számba venni. Amennyiben a befektetést elidegenítjük vagy megállapítjuk, hogy értékvesztést szenvedett, a
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
20/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
befektetések átértékelési tartalékában korábban már számba vett halmozott nyereséget vagy veszteséget a tárgyidőszakra jutó eredményben szerepeltetjük. A külföldi valutában meghatározott AFS pénzeszközök valós értékét az adott külföldi valutában kell megállapítani, és át kell váltani a mérleg fordulónapján érvényes spot árfolyammal számolva. Azokat az átváltási különbözetnek tulajdonítható változásokat a valós értékben, amelyek oka az eszköz amortizált költségében bekövetkezett változás, az eredményben kell számba venni, a többi változást pedig a saját tőkében.
Kölcsönök és követelések Azokat az áruszállításból és szolgáltatás-nyújtásból fakadó követeléseket, kölcsönöket és más olyan követeléseket, amelyek fix vagy meghatározható összegekkel egyenlítendők ki, és amelyeket egyetlen aktív piacon sem jegyeznek, a kölcsönök és követelések soron kell szerepeltetni. A kölcsönöket és követeléseket amortizált költségértéken kell kimutatni, az effektív kamat módszer alkalmazásával, levonva az esetleges értékvesztést. A kamatbevétel számbavétele az effektív kamatláb módszerével történik, kivéve azokat a rövid távú követeléseket, ahol az ilyen elszámolás hatása jelentéktelen lenne.
Pénzügyi eszközök értékvesztése Azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek nem FVTPL-ként vannak kimutatva, minden egyes mérleg fordulónapon meg kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy érte-e őket értékvesztés. A pénzügyi eszközökre akkor számolunk el értékvesztést, amikor objektív bizonyítékkal igazolható, hogy egy vagy több olyan esemény, amelyek a pénzügyi eszköz kezdeti számbavétele után történt, érinti a beruházásból származó becsült jövőbeni pénzáramlást. Az IFRS 7.B5(f) szerint azoknak a tőzsdén nem jegyzett, AFSként besorolt részvényeknek az esetében, ahol az értékpapír valós értéke jelentős mértékben vagy tartósan lecsökken az IFRS 7.37(b) szerinti költségük alá, úgy kell tekinteni, hogy objektív bizonyíték van az értékvesztésre. Minden egyéb pénzügyi eszköz esetében, beleértve az AFS-ként besorolt beváltható utalványokat és a pénzügyi lízing alapján fennálló követeléseket is, az értékvesztés objektív bizonyítéka a következőket jelentheti:
jelentős pénzügyi nehézségek a kibocsátó vagy valamelyik érintett fél részéről; vagy
a kamat- vagy tőketörlesztések késedelme vagy elmulasztása; vagy
valószínűvé vált, hogy az adós vagy csődöt jelent, vagy pénzügyi reorganizációt kér.
A pénzügyi eszközök bizonyos kategóriáiban, mint például a követelések áruszállításból és szolgáltatásból kategóriában, azokat az eszközöket, amelyeket egyénileg úgy értékeltünk, hogy nem szenvedtek el értékvesztést, a későbbiekben együttesen is értékelhetjük ezen a módon. Egy követelés-portfólió esetében az értékvesztés objektív bizonyítéka lehet a Csoport korábbi tapasztalata a fizetések beszedését illetően, az, hogy a portfólióban szereplő késedelmes teljesítések száma meghaladja a 60 napos átlagos hitelidőszakot, vagy pedig olyan változások észlelhetők a nemzeti vagy helyi gazdasági feltételekben, amelyek korrelációt mutatnak a követelések késedelmes teljesítésével. Az amortizált bekerülési értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök értékvesztésének összegét úgy kell kiszámítani, hogy venni kell az eszköz könyv szerinti értéke és a pénzügyi eszköz eredeti effektív kamatlábával diszkontált jövőbeni becsült pénzáramlások jelenértéke közötti különbözetet. A pénzügyi eszköz könyv szerinti értékét minden pénzügyi eszköz esetében közvetlenül kell az értékvesztés miatti veszteség értékével csökkenteni, kivéve a követelések áruszállításból és szolgáltatásból esetében, ahol a könyv szerinti értéket egy értékelési különbözet számlán keresztül kell csökkenteni. Amennyiben egy áruszállításból vagy szolgáltatásból származó követelést behajthatatlannak minősítenek, ennek értékét az értékelési különbözet számla ellenében kell leírni. A korábban már leírt összegeket későbbi megtérülés esetén az értékelési különbözet számla ellenében kell elszámolni. Az értékelési különbözet számla könyv szerinti értékének változásait az eredményben kell számba venni. Az AFS tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok kivételével, ha egy később időszakban az értékvesztés miatti veszteség összege csökken, és a csökkenés objektív módon egy olyan eseménynek tulajdonítható, amely az értékvesztés számbavételét követően történt, a korábban számba vett értékvesztési veszteséget vissza kell fordítani az eredményen keresztül olyan mértékben, hogy a befektetés könyv szerinti értéke azon a napon, amikor az értékvesztést visszafordítjuk, ne haladja meg azt a mértéket, amennyi az amortizált költség összege lett volna abban az esetben, ha az értékvesztést nem számoltuk volna el. AFS tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírt illetően az eredményen keresztül korábban számba vett értékvesztés miatt veszteségeket nem szabad az eredményen keresztül visszafordítani. Amennyiben az értékvesztés miatti veszteség számbavételét követően megnő a valós érték, azt közvetlenül a saját tőkében kell számba venni. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
21/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Pénzügyi eszközök kivezetése A Csoport csak akkor vezet ki egy pénzügyi eszközt, ha az adott eszközből származó pénzáramlásra vonatkozó szerződéses jogok lejártak; vagy ha egy másik félnek adja át a pénzügyi eszközt, vele együtt pedig lényegében minden, az eszköz tulajdonlásából származó kockázatot és hasznot. Amennyiben a Csoport nem adja át és nem is tartja meg lényegében az összes, a tulajdonlással összefüggő kockázatot és hasznot, és továbbra is irányítása alatt tartja az átadott eszközt, a Csoport számba veszi az eszközben megtartott érdekeltségét, és az általa esetlegesen fizetendő összegekkel kapcsolatos kötelezettségét. Amennyiben a Csoport megtartja egy átadott pénzügyi eszközzel kapcsolatosan lényegében a tulajdonlással járó összes kockázatot és hasznot, a Csoport a továbbiakban is számba veszi ezt a pénzügyi eszközt, valamint számba veszi a biztosítékkal fedezett kölcsönfelvételt a kapott hozamokra vonatkozóan.
A Csoport által kibocsátott pénzügyi kötelezettségek és tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok Hitel- illetve tulajdonviszonyként történő besorolás A hitel- illetve tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumokat pénzügyi kötelezettségként vagy saját tőke elemként kell besorolni, a szerződéses megállapodás tartalma szerint.
Tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok Egy tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentum bármely olyan szerződés lehet, amely bizonyítja, hogy egy adott fél eszközeiben érdekeltség marad fenn azok után, hogy levonták az összes hozzájuk kapcsolódó kötelezettséget. A Csoport által kibocsátott tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumokat a realizált hozamon kell lekönyvelni, levonva a kibocsátáshoz közvetlenül kapcsolódó költségeket.
Összetett instrumentumok A Csoport által kibocsátott összetett instrumentumokat külön kell besorolni pénzügyi kötelezettségként vagy tulajdonviszonyként, a szerződéses megállapodás tartalma szerint. A kibocsátás napján a kötelezettség valós értékét fel kell becsülni azon aktuális piaci kamatláb alapján, amely egy hasonló, át nem váltható instrumentumra vonatkozik. Ezt az összeget amortizált költségalapon kell lekönyvelni kötelezettségként az effektív kamat módszer alkalmazásával, egészen a beváltással történő megszűnésig, illetve az instrumentum lejáratának napjáig. A tulajdonlást megtestesítő alkotórészt úgy kell meghatározni, hogy le kell vonni a teljes összetett instrumentum valós értékéből a kötelezettséget megtestesítő alkotórészt. Ezt a saját tőkében kell számba venni és kimutatni, levonva a bevételhez kapcsolódó adóhatásokat, és a későbbiekben az értéke nem kerül újra meghatározásra.
Pénzügyi garancia szerződéses kötelezettségek A pénzügyi garancia szerződéses kötelezettségeket kezdetben a valós értékükön kell felmérni, a későbbiekben pedig a következők közül a magasabbat kell alkalmazni:
a szerződéses kötelezettség összege, amelyet az IAS 37 Céltartalékok, kötelezettségek és feltételes eszközök alapján kell meghatározni; illetve
a kezdetben számba vett összeg, és amennyiben volt ilyen, az elszámolt halmozott amortizáció.
feltételes
Pénzügyi kötelezettségek A pénzügyi kötelezettségeket vagy pénzügyi kötelezettségekként ’FVTPL-ként’, vagy pedig ’egyéb pénzügyi kötelezettségekként’ kell besorolni.
Pénzügyi kötelezettségek FVTPL-ként A pénzügyi kötelezettségeket a Csoport FVTPL-ként sorolja be, amennyiben a pénzügyi eszközöket vagy kereskedés céljából tartjuk, vagy pedig FVTPL-ként kezeljük. Egy pénzügyi kötelezettséget akkor tekintenek kereskedési céllal tartottnak, ha:
elsősorban azért vették igénybe, hogy a közeljövőben visszavásároljuk; vagy
részét képezi olyan pénzügyi instrumentumok azonosított portfóliójának, amelyeket a Csoport együttesen kezel, és amelyek a közelmúltban ténylegesen rövid távon nyereséget tudtak termelni; vagy
olyan származékos eszköz, amelyet nem jelöltek meg fedezeti instrumentumként, és
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
22/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
ténylegesen sem ezt a célt szolgálja. Azokat a pénzügyi kötelezettségeket, amelyek nem kereskedési céllal tartott pénzügyi kötelezettségek, kezdeti számbavételkor a következő esetekben lehet FVTPL-ként besorolni:
ez a besorolás megszüntet vagy jelentős mértékben csökkent egy olyan mérési vagy számbavételi rendellenességet, amely máskülönben fellépne; vagy
a pénzügyi kötelezettség részét képezi pénzügyi eszközök vagy pénzügyi kötelezettségek, vagy mindkettő egy olyan csoportjának, amelyeket kezelnek, vagy amelyek teljesítményét valós érték alapján értékelik, a Csoport dokumentált kockázat-kezelési vagy befektetési stratégiájának megfelelően, és a csoportba sorolásról szóló információkat a vállalaton belül ezen az alapon adjuk meg; vagy
olyan szerződés részét képezi, amely egy vagy több beágyazott származékos eszközt tartalmaz, és az IAS 39 Pénzügyi Instrumentumok: Számbavétel és mérés megengedi, hogy a teljes összevont szerződés (eszköz vagy forrás) FVTPL-ként legyen kezelve.
Az FVTPL-ként nyilvántartott pénzügyi kötelezettségek valós értéken szerepelnek, a belőlük származó bármilyen nyereséget vagy veszteséget pedig a nyereség illetve veszteség kategóriákban kell elszámolni. Az eredményben számba vett nettó nyereség illetve veszteség magában foglal minden olyan kamatot, amelyet a pénzügyi kötelezettségre fizettünk ki.
Egyéb pénzügyi kötelezettségek Az egyéb pénzügyi kötelezettségeket, beleértve a kölcsönfelvételeket is, kezdetben valós értéken kell értékelni, ügyleti költségek nélkül. Az egyéb pénzügyi kötelezettségeket a következőkben amortizált költségértéken kell értékelni, az effektív kamat módszer alkalmazásával, a kamatköltséget pedig effektív hozam alapon kell számba venni. Az effektív kamat módszer segítségével lehet kiszámítani egy pénzügyi kötelezettség amortizált költségét és azt, hogyan lehet a kamatköltséget allokálni a vonatkozó időszakra. Az effektív kamatláb az a kamatláb, amely a becsült jövőbeni kifizetéseket pontosan a pénzügyi kötelezettség várható élettartama során diszkontálja, vagy ha rövidebb időszakról van szó, a rövidebb időszak során.
Pénzügyi kötelezettségek kivezetése A Csoport a pénzügyi kötelezettségeket akkor és csak akkor vezeti ki, amikor a Csoport kötelezettségeit feloldják, törlik, vagy lejárnak.
Fedezeti ügyletek könyvelése A fedezeti ügylet és az alapügylet - ha kötött a Csoport ilyen ügyletet - nem egyértelműen megfeleltethető. Ezért a Csoport a fedezeti elszámolást (hedge accounting) nem alkalmazza. 25. Részvény alapú juttatások A pénzzel rendezendő részvényalapú kifizetésekhez kapcsolódó szolgáltatások, kötelezettségek minden beszámolási periódusban valós értéken szerepelnek. A kötelezettségek a megszolgálási periódus alatt kerülnek elszámolásra. Minden beszámoló készítéskor és a végső teljesítéskor a kötelezettség valós értékét Monte Carlo-szimulációval újraértékeljük. Az értékelések között jelentkező eltérések az időszak eredményében jelennek meg. A tranzakció összes nettó ráfordítása a kötelezettség teljesítésére felhasznált összeg lesz. Tőkeinstrumentummal és egyéb szolgáltatásokkal megváltott, munkavállalók részére teljesített részvényalapú kivezetések a nyújtás idejekor valós értéken szerepelnek. A valós értéket a Monte Carloszimulációval határoztuk meg. A szimulációban használt futamidőt a valószínűsített lehívásnak, a lehívási korlátoknak és az elvárt magatartásoknak megfelelően a menedzsment legjobb becslése alapján módosította. További részletek a részvényalapú kifizetésekről a 14. pontban találhatók. 26. Értékvesztések A társaság az értékvesztéseket - ha azok az üzleti tevékenységhez kapcsolódnak - az értékesítés közvetlen ráfordításai között jeleníti meg, külön soron.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
23/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
27. Mérlegen kívüli tételek A mérlegen kívüli kötelezettségek a beszámolóban meg nem jelenő tételek, és csak abban az esetben nem kerülnek bemutatásra, ha gazdasági előnyöket megtestesítő eszközök kiáramlása időben távoli. A mérlegen kívüli eszközök nem jelennek meg a beszámolóban, ha viszont azokkal kapcsolatban gazdasági előny beáramlása valószínű, bemutatásra kerülnek. 28. Fordulónap utáni események A Csoport pozíciójáról információt adó fordulónap utáni események (korrekciós események) bemutatásra kerülnek a pénzügyi kimutatásban. A nem korrekciós hatású fordulónap utáni események – amennyiben jelentősek – a mellékletekben kerülnek bemutatásra. 29. Összehasonlító adatok Ahhoz, hogy a tárgyév és az előző év adatai összehasonlíthatóak legyenek, néhány esetben az összehasonlító egyenlegek között átsorolásra volt szükség.
5.
Jelentős számviteli becslések
Az IFRS szerinti pénzügyi kimutatások készítéséhez olyan becslésekre és feltételezésekre van szükség, amelyek befolyásolják a beszámolóban szereplő adatokat. Bár az ilyen becslések a vezetésnek az aktuális eseményekkel és ügyekkel kapcsolatos legjobb ismereteit tükrözik, a későbbi tényadatok a becsült adatoktól eltérhetnek. Az alábbiakban ismertetjük azokat a jövőre vonatkozó feltételezéseket és a mérlegfordulónapon fennálló, a becslések alapjául szolgáló olyan egyéb lényeges bizonytalansági forrásokat, amelyek esetében jelentős a kockázata annak, hogy az eszközök és források könyv szerinti értéke a következő pénzügyi év folyamán módosulni fog.
Goodwill értékvesztése A Csoport legalább éves szinten felméri, hogy a goodwill-re kell-e értékvesztést elszámolni. Ehhez a goodwill-hez allokált pénztermelő egységek használati értékének becslésére van szükség. A használati érték megítéléséhez a Csoportnak meg kell becsülnie az egyes pénztermelő egységek várható jövőbeni pénzáramát, és ki kell választania a jelenérték-számításhoz szükséges megfelelő diszkontlábat. További részletek a 19. pontban találhatók.
Tárgyi eszközök és immateriális eszközök hasznos élettartam becslése A Csoport minden év végével felméri a tárgyi eszközök és immateriális eszközök hasznos élettartamát, figyelembe véve a megtérülő értéket, amely az értékesítésre tartott eszközök tekintetében az értékesítésekből származó pénzáramot jelenti. A Csoport felülvizsgálta az immateriális eszközök hasznos élettartamát, és a jelen környezeti hatásokra tekintettel megállapítjuk, hogy nincs olyan tényező, amely miatt gyorsított leírást kellene alkalmazni. A korábban már használatban lévő eszközök esetében az eddig használt hasznos élettartam megfelelő, mivel a hasznos élettartam növelése nem alátámasztható. A lízingszerződés bevételeinek elszámolása során a Csoport feltételezéseket alkalmazott, amely az eszközök élettartamára vonatkozott. Ezek a feltételezések jelentős hatással vannak az elszámolt bevétel nagyságrendjére (időszakok közötti megoszlására).
Halasztott adó elszámolása A Csoport évente vizsgálja felül a halasztott adó elszámolását.
Követelések behajtása A Csoport felülvizsgálta a hitelezési politikáját, amely során figyelembe vette a gazdasági környezet hatásait, így a hosszú távú kapcsolatok során tapasztalt ügyfélfizetési képesség és hajlandóság szerint a vevőknek nyújtható kereteket újra megállapítottuk. A Csoport elvégezte a vevők értékvesztés kalkulációját, amelyet minden vevőre a lejáratokat és a kintlévőség méretét alapul véve, elkülönülten végzett. A megképzett értékvesztések a kétes kintlévőségek miatti kockázatra jelentenek fedezetet.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
24/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Vállalkozási szerződésekből származó kintlévőségek A Csoport felmérte és értékelte a vállalkozási szerződésekből eredő kintlévőségeit, melyeket az azokra elszámolt idő ráfordítás segítségével értékelt. Az idő ráfordítás rögzítése egyesíti az informatikai munka ráfordítás felügyeleti és tervezési rendszereit, így ebből következik, hogy e rendszer használatával végzett kalkuláció minimalizálja a kalkuláció során keletkező becslési hibát. A norma költségek meghatározására a megelőző tizenkét havi felmerült tényleges költségeket használjuk, amely időszak elegendő hosszú, hogy a becslésben maradó hibát minimálisra csökkentse. Az idő ráfordítás elszámolása és a norma költség használata mellett sem hárítható el az ügyfél elvárás megváltoztatásából eredő bizonytalanság, amelyből eredően az ügyfelek előre nem rögzített teljesítendő igényeket fogalmazhatnak meg.
Projekt becslések Az installációs és üzembe helyezési munkálatok bevételét (amennyiben azok nem jelentéktelenek és nem kimondottan az értékesített termékhez kapcsolódnak) a készültségi foknak megfelelően számoljuk el. A projektek közt szerepel a 10 éves futamidejű BKV Outsourcing szolgáltatás, amely bevételének bemutatását a teljesítés arányában végeztük. A projekt kapcsán végzett becslések jelentősnek minősülnek. A projektek közt szerepel egy 2013-ban végződő projekt amely jelentős, a teljesítményre vonatkozó becsléseket tartalmaz. A ’BKV Futár’ Projekt kapcsán felmerülő installációs és üzembe helyezési díjakból fakadó bevételt – a fentieknek megfelelően – a készültségi fok alapján határoztuk meg.
Saját részvény határidős ügyletek Az Igazgatótanács határozata alapján a Csoport saját részvény határidős ügyletet kötött. A határidős kontraktus valós értékelését az éves eredményen keresztül mutatjuk be mindaddig, amíg a közgyűlés vagy az Igazgatótanács (aki teljes joggal rendelkezik a döntés meghozatalára) az ügylet megszüntetéséről nem dönt. A határidős kontraktusok szerződéses partnere naponta készít kalkulációt a részvény napi árfolyam ingadozása és a szerződéses feltételek alapján, így számítja ki az eredményeket, amelyek a Csoport számláján azonnali határidővel elszámolásra, illetve a szerződéses feltételeknek megfelelően pénzügyileg rendezésre kerülnek. Hulladékgazdálkodás A Társaság csatlakozott a hulladék gazdálkodásra szakosodott szövetséghez. A hozzájárulást ennek a szövetségnek teljesíti, aki ez ellenében a hulladékról a megfelelő módszerrel gondoskodik. A Csoport nem tartott meg kötelezettséget ezekkel az eszközökkel kapcsolatosan.
6.
Bevételek
A Csoport árbevételének összetevői a infrastruktúra berendezések mint a LAN, biztonsági berendezések, IP telefon, számítógépek, szerverek, tárolók, MS és Cisco termékek és installációk, valamint a kapcsolódó hálózat integráció szolgáltatások és fenntartási szolgáltatások, továbbá komplex ERP, CRM szoftverek eladása és vevőre szabott megoldás szállítása, amelyet a kapcsolódó kiegészítő fenntartó szolgáltatások követnek. Ezeken túlmenően komplex kereskedelmi nyilvántartási rendszerek installálása, outsoursing szolgáltatás nyújtása, valamint infrastrukturális kábelezési munkálatok kivitelezése a fő tevékenység. A 2012. év végén végrehajtott akvizíciókkal a Csoport tevékenységi köre kibővült, olyan a piaci tendenciákhoz illeszkedő szolgáltatásokkal, mint a cloud computing (felhő alapú infrastrukturális szolgáltatások) vagy wifi hotspot szolgáltatások.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
25/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A bevételekben szerepel egy olyan tétel (BKV tíz éves szupport szerződés), amelynek a tárgyidőszakra jutó értékét a százalékos teljesítés (POC) módszerrel határoztunk meg. Ez a módszer megkövetelte, hogy kb. 10 éves előrejelzéssel rendelkezzünk. A 10 éves előrejelzést a rendelkezésünkre álló információk alapján készítettük el, mint legjobb becslést, de ezek a becslések - természetükből fakadóan - később változhatnak. A becslések változásait - az IAS 8-nak megfelelően - abban az időszakban fogjuk figyelembe venni, amely időszakban ismertté váltak. A szóban forgó 10 éves előrejelzés a pénzügyi kimutatások szempontjából jelentős becslésnek minősül és jelentős bizonytalanság forrása. 2012-ben jelentős projektnek minősül az úgynevezett BKV Futár Projekt, melynek kivitelezését a Társaság 2010-ben kezdte meg és 2013-ban történik meg a lezárása. Ez a projekt a BKV részére forgalomirányítási és utas tájékoztatási rendszer-fejlesztést tartalmaz, továbbiakban: (Futár projekt). A projekthez kapcsolódó árbevételt is a teljesítési foknak megfelelően mutatja ki a Csoport (a teljesítési fokot a felmerült költség és a várható teljes költség arányában értelmeztük). Az üzleti év során a Csoport megváltoztatta becslését arra vonatkozóan, hogy mekkora ráfordítással jár a BKV szerződés kapcsán a nyomtatási szolgáltatás. A külső szolgáltató árát sikerült 30%-kal mérsékelni, amely csökkenés a projekt készültségi fokában is jelentkezett. A készültségi fok változása következtében a költségmegtakarítás elmúlt időszakra jutó része az idei év eredményében jelentkezik (lásd: IAS 8, becslésváltozások). Ennek következtében az előző időszaki és tárgyidőszaki értékek összehasonlíthatósága korlátozott. A fenti szerződés következtében képződő megtakarítás előző időszakokra jutó részei és kizárólag tárgyidőszakra vonatkozó részei a következő módon bomlik meg.
7.
Hardver, szoftver és igénybevett szolgáltatások
A BKV Futár projektben a projekt indulásakor terevezett rádiós rendszert (Selex) cseréltük. A korábban beépített rádió állományokat leszereltük és a helyükre beérkezett (Hytera) egységekre cseréltük. A csere következménye, hogy a 2012 előtt elszámolt ráfordítások helyett az új rendszer értékét vettük fel a ráfordításokba, ami 110 millió forint ráfordítás csökkenést erdményezett.
2011-ben a menedzsment szerződés alatt álló licence készletre 100%-os értékvesztést képzett, mely értékvesztés 2012-ben változatlan értékben szerepel a pénzügyi kimutatásokban. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (továbbiakban a Minisztérium) amelynek 2010. május 29-től jogutódja a Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. április 1-jén keltezett levelében a Synergon Informatika Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
26/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Nyrt-nek bejelentette, hogy a 2009. március 4-én kötött, 2009-2011 évekre szóló „Microsoft Enterprise Agreement” (Microsoft közigazgatási licence konstrukció) tárgyú szerződéstől eláll. A Minisztérium az elállástól nem fűzött indoklást. A Környezetvédelmi és Vízügyi Misztérium a szükséges licence specifikációt felmérte majd a KSZF-en keresztül beszállítót választott, így került sor a Synergon Informatika Nyrt-vel való 2009. március 4-i, 2009. január 1-re visszamenőleges hatályú, a Microsoft Enterprise Agreement szerződés megújítására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére. A szerződés keretében megrendelt licenceket a Synergon Informatika Nyrt leszállította, azok érvényességi ideje 2009. január 1- 2011. december 31. A Minisztérium egyoldalú és visszamenőleges elállási szándékának megalapozottságát a Synergon Informatika Nyrt. vitatja: A Synergon Informatika Nyrt. vitatja az elállás jogszerűségét, tekintettel arra, hogy a Minisztérium bejelentése a szerződés harmadik évében történt, amikor a teljes szolgáltatás és licence szállítás a Minisztérium jogszerű licence használata érdekében megtörtént, azaz a Synergon Informatika Nyrt. 2011 februárral a 2009-2011. évi jogszerű licence használathoz a Minisztérium megállapodásával összhangban minden kapcsolódó fizetési kötelmét teljesítette. Tekintettel arra, hogy a szerződés az első két évre vonatkozóan teljesedésbe ment (a Minisztérium az első két évben a licenceket ténylegesen használta), és a már eltelt időszak licenchasználatát a Minisztérium – ún. irreverzibilis szolgáltatás lévén – nem tudja visszaszolgáltatni, az eredeti állapot fogalmilag nem állítható helyre. A Minisztérium a Synergon Informatika Nyrt. felé 2011. április 20-ig a 2009-2011. években használt Microsoft licence-re a 2009-2010. időszak licence használati díjfizetésekből eredő kötelezettségét teljesítette. A Minisztérium további 276 489 038 Ft +Áfa összeget a szerződés szerinti teljesítés vagy az elálláskor teljesítendő kártérítési kötelezettség miatt köteles megfizetni. A per 2013-ban is folyik tovább, a Csoport keresetében a meg nem fizetett vételárat követeli a kamatokkal együtt.
8.
Munkavállalókkal kapcsolatos ráfordítások
A Csoport szinten foglalkoztatott dolgozók létszáma 2012-ben 251 fő (2011: 324 fő) volt.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
27/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
9.
Általános és adminisztratív ráfordítások 2012. de ce mbe r 31-é n
2011. de ce mbe r 31-é n
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
e ze r HUF
e ze r HUF
176 844
296 652
50 367
61 254
3 607
17 326
U ta z á s
51 547
52 714
J á r m ű v e k k ö lts é g e i
67 161
94 273
Ü z e m a n y a g k ö lts é g e k
36 951
76 503
A k v iz íc ió s ta n á c s a d á s
0
-
K a p o tt tá m o g a tá s
0
(1 1 2 3 9 )
In g a tla n b é r le t é s fe n n ta r tá s K o m m u n ik á c ió s k ö lts é g e k V á m k e z e lé s é s s z á llítá s
J o g i é s s z a k é r tő i d íj a k
494 943
311 024
M a r k e tin g é s P R k ö lts é g e k
29 743
202 747
Ü z le ti v e n d é g lá tá s
14 465
20 038
K é p z é s é s ta n fo ly a m d íj a k
23 816
23 154
B é r le ti d íj a k
22 806
27 954
B a n k k ö lts é g
23 756
27 826
Ir o d a s z e r e k
5 543
6 762
B e fe k te te tt e s z k ö z ö k é r té k v e s z té s e
3 731
7 486
(4 8 9 5 )
48 318
V e v ő k é r té k v e s z té s e E g yé b
10.
2 546
2 876
1 0 0 2 9 3 1 ,0 0
1 265 668
Egyéb bevételek és egyéb ráfordítások 2012. de ce mbe r 31-é n
2011. de ce mbe r 31-é n
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
T á r g y i e s z k ö z é r té k e s íté s n y e r e s é g e , n e ttó
e ze r HUF
e ze r HUF
17 070
31 099
E le n g e d e tt k ö te le z e tts é g Ká rre nde z é s Eg y é b b e v é t e le k
-
4 394
10 039
22 740
27 109
58 233
K é s e d e lm i k a m a to k
-
(9 3 7 )
A d ó b ír s á g r a k é p z e tt c é lta r ta lé k
-
(4 5 0 0 0 )
P e r e s ü g y r e k é p z e tt c é lta r ta lé k
-
(1 1 0 0 0 0 )
K ö tb é r k é s e d e lm e s te lj e s íté s r e
(1 1 4 9 4 4 )
(1 2 7 3 1 1 )
-
(5 7 7 3 )
(3 0 0 )
(5 7 0 6 )
(115 244)
(294 727)
(88 135)
(236 494)
V é g le g e s e n á ta d o tt p é n z e s z k ö z A la p ítv á n y i tá m o g a tá s Eg y é b r á f o r d ít á s o k
Eg y é b b e v é t e le k é s r á f o r d ít á s o k , n e t t ó
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
28/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A késedelmes miatti kötbér 2011–2012-ben a BKV Futár projekt miatt volt szükség.
11.
Pénzügyi tevékenység bevétele, ráfordítása
Kamat ráfordítások A Csoport minősített eszközök finanszírozására nem használt hiteleket. A kamat a Társaság határidőn túli teljesítésből valamint igénybevett banki hitel utáni kamatfizetési kötelezettségekből erednek. 2012. de ce mbe r 31-é n
2011. de ce mbe r 31-é n
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
v é g z ő d ő p e r ió d u s r a
e ze r HUF
e ze r HUF
14 979
30 819
-
26 918
Ka p o t t ka m a t o k K a p o tt b a n k k a m a t D is z k o n tá lt b e v é te l k a m a ta i N e m b a n ki
k a m a to k
6 133
7 453
21 112
18 062
P é n z ü g y i líz in g f ie z e te tt k a m a ta
25 180
21 471
F iz e te tt k a m a to k
47 894
17 043
73 074
54 541
Fiz e t e t t k a m a t o k
A Synergon Rendszerintegrátor Kft. a Budapesti Értéktőzsdén, a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével határidős szerződéseket kötött és zárt le, amelyekhez kapcsolódóan a Csoport az eredményben elszámolt veszteséget realizált. A Csoport a határidős ügyleteken realizált eredményt a pénzügyi eredményben mutatja be. A Csoport 2012-ben 51 600 ezer forintot nyerséget realizált A Csoport a következő, Syergon részvényre szóló határidős kontraktussal rendelkezik: instrumentum SYN1306
kötés napja 2012. 12. 18.
típus vétel
kontraktus ezer db 300
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
kötésár HUF/db 450
29/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
12.
Adók
A Csoport halasztott adó követelés és kötelezettségének változását a következő táblázat mutatja:
2012-ben a Synergon Informatika Nyrt-re és a magyar leányvállalataira vonatkozó jövedelemadó kulcsa 10%. (2010: 10%). Az egyéb átfogó eredményt érintő tételekhez nem kapcsolódik jövedelemadó. A magyar adótörvények szerinti adó alap módosító tételeket a következő táblázat tartalmazza:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
30/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A Csoport adókötelezettségét az alábbi táblázat mutatja:
A fennálló elhatárolt adóveszteség lejárat nélküli tételeket tartalmaz:
A Csoport tagjait az adóhatóságok rendszeresen ellenőrzik. Mivel az egyes tranzakciókra vonatkozó adótörvények és előírások többféleképpen értelmezhetők, a beszámolóban kimutatott adóegyenlegek a későbbiekben az adóhatóság végső döntésének tükrében változhatnak. A Synergon Informatika Nyrt-nek 2005-tel, a Synergon Rendszerintegrátor Kft-nek 2008-al, a Fibex Kft-nek 2005-tel bezárólag az APEH valamennyi évet ellenőrizte és az ellenőrzéseket lezárta.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
31/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
32/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
13.
Megszűnt tevékenység (Leányvállalat értékesítése)
A Synerogn Informatika Nyrt. 2012. november 12-én értékesítette csehországi leányvállalatát, az Infinity a.s.-t. 2011-ben az Infinity a.s a következő értékekkel szerepelt az erdményben:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
33/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
14.
Konszolidált leányvállalatokban lévő nem kontrollált érdekeltség
A nem kontrollált érdekeltség a nem kontrollált tulajdonosoknak a Csoport leányvállalatainak saját tőkéjében lévő részesedését mutatja.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
34/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
15.
Részvény alapú juttatások
A Társaság a vezető tisztségviselők és a kulcs munkavállalók kompenzálásánál alkalmazza a részvény tulajdon szerzéssel járó juttatási rendszert. A tulajdonosok a részvény alapú juttatási tervet 2011. évi közgyűlésen fogadták el (2007-es részvény opciós programot a 2009-es közgyűlés, majd a 2011. évi közgyűlés ismét módosította), amelyben kifejezésre juttatták, hogy bizonyos szolgálati idő elteltével a vezető tisztségviselők részére lehetőséget biztosíthatnak opcióra, mely keretében megvásárolhatják a Társaság törzsrészvényeit darabonként 420 forintért (1800 forintról) és az opció határideje 2013. augusztus 30-ra módosult (2012. augusztus 1-ről). A változások a kedvezményezettek részére a korábbinál kedvezőbb feltételeket jelentett, ezért a Társaság megjelenítette a változásokat. A részvényopció gyakorlásával minden opció a Synergon Nyrt. egy darab törzsrészvényének megvásárlására adhat lehetőséget. A kedvezményezettek térítésmentesen juthatnak az opciós lehetőséghez. Az opciók sem osztalékra sem szavazatra nem biztosítanak jogot. Az opciók gyakorlására a megszolgálástól az opciók lejártáig korlátozás nélkül lehetőség van. Az opciók kifizetéséről a Társaság dönt. A Társaság az opció értékelésénél azzal a feltételezéssel él, hogy az opció pénzben lesz megtérítve. A beszámolási periódusban a következő részvény opciós programok voltak érvényben:
A részvényesek döntése szerinti árnál az opció gyakorolhatóvá válik. A lehívási ár minden opciót gyakorlóra azonos. Az opciót a társaság döntése szerint pénzben vagy részvényben is ki lehet adni. A részvény ár 2012. szeptemberben elérte a lehívási árat, így a teljes veszteség maximumát az opció lehívási és részvény ára közti érték alapján kiszámítottuk és eredménybe bemutattuk, ami 70 ft/db. Az
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
35/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
opcióból adódó veszteség 2012-ben 34 450 ezer forint. A kötelezettségként bemutatott opció értéke 45 000 ezer forint (2011: 10 550 ezer forint). A részvény opciós program keretében nyújtott részvényeknek nem lesz hígitó hatása, mert a részvény opciót pénzzel tervezi megtéríteni a Társaság, illetve ha részvényből történik a térítés akkor elegendő saját részvény áll rendelkezsére annak teljesítésére. A beszámolási időszak alatt érvényben lévő részvény alapú juttatások:
16.
Részvényekre jutó (veszteség) nyereség
Az egy részvényre jutó nyereség az éves nettó felosztható eredménynek és az év folyamán forgalomban lévő részvények (levonva a saját részvényként visszavásárolt részvényeket) hányadosa. A következő táblázat bemutatja a jövedelmeket és részvényeket, amelyek a hozamok számításánál alapul szolgáltak:
A részvény opciós program keretében nyújtott részvényeknek nem lesz hígitó hatása, mert a részvény opciót pénzzel tervezi megtéríteni a Társaság, illetve ha részvényből történik a térítés akkor elegendő saját részvény áll rendelkezsére annak teljesítésére.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
36/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
17.
Ingatlanok, gépek, berendezések
A tárgyi eszközök 2012. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be:
A tárgyi eszközök 2011. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be: H a s z n a lá t b a In g a t la n o k
Ir o d a i
S z á m ít ó -
b e re n d e zé se k
g ép ek
n em vet t
J á rm ű v e k
Ö sszesen
im m a t e r iá lis eszkö zö k
Be s z e r z é s e k
2 0 1 1 . ja n u á r 1 - je i e g y e n le g N ö ve ke d é s e k Á ts o r o lá s a k é s z le te k é s tá r g y i e z kö z ö k kö z t K iv e z e té s É r té k e s íté s e k T é r íté s n é lk ü l á ta d o tt e s z k ö z ö k É r té k v e s z té s e k k iv e z e té s e s e le j t, h iá n y m ia tt Á r f o ly a m k ü lö n b s é g A k v iz íc ió 2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g
1 296 004
533 713
599 802
177 818
239 556
96 146
93 344
15 097
11 977
-
2 846 893 216 564
(5 6 7 )
6 449
2 183
-
(5 0 8 8 5 )
(4 2 8 2 0 )
(9 9 0 5 )
(3 7 5 8 7 )
(2 2 6 2 )
(4 1 )
-
(4 9 7 9 5 )
(1 0 9 4 3 9 7 )
(1 1 6 2 1 1 )
(4 0 5 7 7 )
(7 3 0 2 2 )
-
(1 3 2 4 2 0 7 )
-
(8 6 0 )
-
-
-
(8 6 0 )
-
(3 8 3 4 8 )
(2 4 1 2 0 )
-
-
(6 2 4 6 8 )
10 438
437
-
-
-
10 875
-
149 110
4 509
14 503
-
168 122
297 719
590 047
554 632
131 235
188 671
1 762 304
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
37/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
H a lm o z o t t é r t é k c s ö k k e n é s é s é r t é kv e s z t é s
H a s z n a lá t b a In g a t la n o k
Ir o d a i
S z á m ít ó -
b e re n d e zé se k
g ép ek
n em vet t
J á rm ű v e k
Ö ssze se n
im m a t e r iá lis e szkö zö k
2 0 1 1 . ja n u á r 1 - je i e g y e n le g É r té k c s ö k k e n é s K iv e z e té s É r tv é k e s z té s k iv e z e té s e té r íté s n é lk ü li
(903 530)
(374 150)
(487 347)
(97 354)
-
(1 862 381)
(2 7 0 0 9 1 )
(8 7 0 2 5 )
(5 8 0 7 7 )
(1 9 3 7 9 )
-
(4 3 4 5 7 2 )
9 905
37 587
2 262
41
-
49 795
-
23
-
-
-
23
1 096 858
104 162
39 810
54 172
-
1 295 002
-
(1 2 5 7 6 4 )
-
(1 1 6 1 5 )
-
(1 3 7 3 7 9 )
-
37 828
22 822
-
-
60 650
(66 858)
(407 339)
(480 530)
(74 135)
-
(1 028 862)
2 0 1 0 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g
392 474
159 563
112 455
80 464
239 556
984 512
2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g
230 861
182 708
74 102
57 100
188 671
733 442
á ta d á s k o r É r té k v e s z té s k iv e z e té s e é r té k e s íté s k o r A k v iz íc ió L e ltá r e lté r é s , m e g s e m m is ü lé s m ia tt k iv e z e té s 2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g Ne t t ó k ö n y v s z e r in t i é r t é k
Készletekre átminősítések A Csoport által értékesített informatikai berendezések egyben informatikai szolgáltatásokhoz is felhasználhatóak. A Csoport esetenként beszerez termékeket, amelyeket az eredetileg tervezett közvetlen értékesítés helyett saját használatba vesz és az eszközökkel szolgáltatásokat végez. A Társaság nem tud olyan eszközről, amely környezeti kárt okoz.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
38/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
18. Pénzügyi lízing keretében megszerzett tárgyi eszközök A lízing fedezetéül maga a lízingelt eszköz szolgál. A pénzügyi lízing keretében megszerzett tárgyi eszközök 2012. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be:
A pénzügyi lízing keretében megszerzett tárgyi eszközök 2011. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
39/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
19. Goodwill A Goodwill (üzleti kombinációk során képzett eszköz) változásait az alábbi tábla mutatja be.
A Csoport jelentős tranzakciókat hajtott végre, amely során megvásárolt több más vállalkozást. A tranzakció üzleti kombinációnak minősült, amelynek részletei e megjegyzésben találhatóak. Az üzleti kombináción goodwill keletkezett, amely értéket független szakértő validált (a jelentés Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
40/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
összefoglalója a mellékletben szerepel). A megszerzett nettó eszközök számviteli szempontú áttekintése - figyelembe véve a tranzakciók év végéhez igen közeli dátumát - most is zajlik és a jelenlegi pénzügyi kimutatásokban szereplő goodwill értéke előzetes érték, ahogyan azt az IFRS 3 45. szakasza is említi és az előzetes érték megjelenítését engedélyezi. A mérési időszak hossza nem lesz egy évnél hosszabb, azonban elképzelhető, hogy a goodwill értéke - e végleges mérésekre tekintettel - változik. A változás kezelése az IFRS 3 ide vonatkozó szabálya szerint nem hiba vagy annak javítása.
A részvénnyel fizetett vételár a kötelezettségek között szerepel, tekintve, hogy nem fix-fix alapon kell megfizetni (nem felel meg a tőkeinstrumentumként való megjelenítés feltételeinek). A függő vételár a Csoportrész jövőbeli teljesítményétől függ. Az elszámolás napja 2014. március 31.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
41/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A vételár allokálására az egyes pénztermelő egységekre a tervezett teljesítményük szerint történt. Az IFRS 3 szabályainak megfelelően az akvizíció során a megszerzett eszközöket és kötelezettségeket valós értéken kell értékelni, az eltéréseket (a könyv szerinti értéktől) azonosítani kellett. Az akvizíció során a feltárt valós érték módosítások a következők: • a kombináció során a megszerzett telkeket fel kellett értékelni (értékbecslő véleménye alapján); • egyes nem megtérülő eszközök (elsősorban tárgyi eszközök, elfekvő készletek) kivezetésre kerültek (értéküket nullának tekintjük); • az elhatárolt árfolyamveszteségek megszüntetésre kerülnek (csak magyar szabályok alapján lehetséges); • az egymásban lévő részesedések kivezetésre kerültek (technikai természetű, konszolidációs módosítás);
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
42/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A goodwill értékvesztés - vizsgálata A Csoport elkészítette az Adatvilág Kft. konszolidált valós értékének és a hozzá tartozó megvásárolt goodwill értékének vizsgálatához szolgáló kalkulációkat és dokumentációt. Az értékvesztés-vizsgálat szempontjából az üzleti kombináció során szerzett goodwillt a pénztermelő egységhez (CGU) rendeltük. Az érétékeléshez két értéklési komponenst választottunk. A Data Word és az Infocom önálló üzleti egységek. A felső vezetés által jóváhagyott ötéves költségvetés cash-flow előrejelzéseit alapul véve határoztuk meg a CGU értékét. A vizsgálat eredményeként 2012. évi beszámolóban értékvesztést nem kellett elszámolni. A) A Data Word Üzleti Egységhez a következő komponensek tartoznak
NK Services (Magyarország) Kft, amley fő tevékenysége a cloud computing szolgáltatás; portfóliója a hosting szolgáltatás, az üzemeltetés, bérbeadás és az integráció köré csoportosul. Az üzleti egység bevételei a hosting szolgáltatásból, IT rendszerek üzemeltetéséből származik; jelentős méretű cloud szolgáltató a hazai piacon (több, mint 10%-os részesedés). Az egység bevételeinek forrása a privát felhő szolgáltatás havi díjas szolgáltatás, mely tartalmazza a virtuális szervereket, szoftvereket és azok licenszeit, adat- és hálózatbiztonságot, adatmentést, archiválást. A technológia üzemeltetését magasan képzett szakembergárda végzi. Az ügyfélkör meghatározó része a versenyszférában működik. Adatvilág Rendszerház Kft. fő tevékenysége egy adatközpont létesítési projekt tervezése és megvalósítása, és egy kapcsolódó tevékenysége egy ipari park létrehozása az érintett, Bábolna - Ács régióban. M1-94 Innováció Kft. és M1-94 Park Kft. egy 44ha és egy 5ha terület tulajdonosa az M1 autópálya mellett, Bábolna - Ács magasságában.
A Data Word Üzleti Egység értékelése a következő meghatározó feltételezéseken alapul:
Az épülő létesítmény kihasználása induló kapacitása 86%-ára fut fel a működése első 5 éve alatt. A felhő alapú értékesítés vezető szerepet kap a létesítmény kihasználásában. Ennek felfutása a működés első hat évében 30 nagy és 320 kis egység. A felhő alapú működés haszonkulcsa a jelenlegi tényadatok szerint alakul. Az értékelés az első ütem kivitelezését követő első 5 éves működésére + maradvány értékelésre terjed ki. Az értékelés a maradvány időszak alatt 0,2% reál növekedéssel kalkulál. Tekintettel a várható befolyásokra és költségekre, a finanszírozásra és kockázatokra a diszkontláb euró alapon 8,8%-ban került meghatározásra.
B) Infocom Üzleti Egységhez a következő komponensek tartoznak Wiera Csoport (Wiera Zrt., Wiera Kft., AccessPoint Kft.) tevékenysége a hálózati eszközök forgalmazása, értékesítése, több nemzetközi vezeték nélküli hálózati berendezésgyártó hivatalos magyarországi képviselője, a piacát tekintve kurrens raktárkészlettel rendelkezik. A Wiera Csoprot a szolgáltatásokat illetően komplett kül- és beltéri hálózatok tervezésében; mikrohullámú technológián alapuló bérelt vonali szolgáltatásokban, digital signage hálózatok kiépítésében, üzemeltetésében, szoftverfejlesztésben (salesforce.com CRM szoftverhez modulfejlesztések) vannak a cég erősségei. A Cégcsport meghatározó jelenléttel bír a szállodaiparban (wiera hotspotok), és tapasztalata van nagytávolságú gerinchálózati adatátvitel A GPSCom Kft. fő tevékenysége a műholdas helymeghatározás (GPS) eszközeinek nagy és kiskereskedelmi értékesítése, valamint a vezeték nélküli hírközlés, ezen belül beszéd és adatátviteli URH eszközök nagy és kiskereskedelmi értékesítése és kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
43/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A CGU értékelése az alábbi módszerekkel és a következő főbb feltételezéseken alapul: Az értékelés során mind a jövedelem és mind a piaci alapú megközelítést használtuk. A két módszert – DCF, szorzószámos értékelés – 50-50%-os súlyozás mellett alkalmaztuk. Az Infocom CGU árbevétel-felfutása a társaságok korábbi pályájához illeszkedik, óvatos növekedéssel kalkulálva. Egyes értékesítési szegmensekben hangsúlyosan jelenik meg a Synergon Csoportba való integrálódás során felmerülő x-selling, upselling lehetőségek. Az értékesítés szignifikáns eleme a saját fejlesztésű mikrohullámú bérelt vonali internet-elérési szolgáltatás. Az értékelés során 5 évre jeleztük előre részletesen az üzleti számokat és ezek alapján a cash-flowt, majd az ezt követő időszakra maradványértéket határoztunk meg. A maradványérték számítás során 10 éves annuitással és 1%-os növekedéssel kalkulál az értékelés. Tekintettel a várható befolyásokra és költségekre, a finanszírozásra és kockázatokra a diszkontláb forint alapon került meghatározásra.
Alkalmazott diszkontráták táblázata: Infocom CGU WACC
Wiera 14,4%
AccessPoint 14,0%
GPSCOM 14,8%
Cash-flow előrejelzések alapjául szolgáló fő feltételezések: Menedzsment becslések
Következő időszak 2017
2013
2014
2015
2016
1 119 718
1 125 038
1 192 319
1 252 858
1 294 992
1%
EBITDA (%)
8,2%
7,8%
8,6%
8,9%
8,7%
8,7%
NOPLAT (%)
5,1%
4,2%
5,0%
5,1%
4,8%
5%
Árbevétel (ezer HUF)
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
44/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
20. Egyéb immateriális eszközök Az egyéb immateriális eszközök 2012. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be:
Az egyéb immateriális eszközök 2011. évi változásait az alábbi táblázat mutatja be: S a já t e lő á llít á s ú im m a t e r iá lis e s z k ö z k
V á s á r o lt
H a s z n a lá t b a n e m
im m a t e r iá lis
v e t t im m a t e r iá lis
e szkö zö k
e szkö zö k
Ö ssze se n
B e k e r ü lé s i é r t é k 2 0 1 1 . ja n u á r 1 - je i e g y e n le g N ö ve ke d é s e k S a j á t fe j le s z té s É r té k e s íté s e k Á ts o r o lá s a k é s z le te k é s tá r g y i e z k ö z ö k k ö z t É r té k v e s z té s e k A k v iz íc ió
Á r fo ly a m k ü lö n b s é g
2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g
524 263
133 447
-
657 710
6 825
2 617
-
9 442
-
-
9 202
9 202
(5 4 0 3 )
-
-
(5 4 0 3 )
3 302
1 457
(7 0 3 6 )
(2 2 7 7 )
(6 0 8 9 )
(2 4 1 )
-
(6 3 3 0 )
188 534
-
-
188 534
(7 5 1 )
-
-
(7 5 1 )
710 681
137 280
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
2 166
850 127
45/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
H a lm o z o t t a m o r t iz á c ió é s é r t é k v e s z t é s S a já t e lő á llít á s ú im m a t e r iá lis e s z k ö z k
2 0 1 1 . ja n u á r 1 - je i e g y e n le g
A m o r tiz á c ió Á ts o r o lá s a k é s z le te k é s tá r g y i e z k ö z ö k k ö z t
L e ltá r e lté r é s , m e g s e m m is ü lé s m ia tt k iv e z e té s
É r té k e s íté s e k
V á s á r o lt
H a s z n a lá t b a n e m
im m a t e r iá lis
v e t t im m a t e r iá lis
e szkö zö k
e szkö zö k
Ö ssze se n
(393 803)
(119 017)
-
(512 820)
(6 5 4 0 2 )
(7 2 9 7 )
-
(7 2 6 9 9 )
-
44
-
44
3 923
1 436
-
5 359
5 403
-
-
5 403
(5 7 0 7 7 )
-
-
(5 7 0 7 7 )
(506 956)
(124 834)
-
(631 790)
2 0 1 1 . j a n u á r 1 - j e i e g y e n le g
130 460
14 430
-
144 890
2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g
203 725
12 446
-
218 337
A k v iz íc ió
2 0 1 1 . d e c e m b e r 3 1 - i e g y e n le g Ne t t ó k ö n y v s z e r in t i é r t é k
A Csoport az immateriális eszközök jövőbeni értékesítéséből eredő pénztermelő képesség alapján évente becslést végez a immateriális eszközök értékvesztésének meghatározásához. A becsült pénzáramok alapján az amortizációt meghaladóan szükség volt további értékvesztés elszámolására.
Immateriális eszközök átsorolása készletek illetve tárgyi eszközök közé Az immateriális eszközök fejlesztést követően a készletek közé átvezetésre, majd értékesítésre kerülnek. Egyes immateriális eszközök olyan szoftverek lesznek, amelyek a hardverrel együtt alkotnak egységes elemet, így ezeket vagy a Csoport saját felhasználású tárgyi eszközei közé, illetve ha eladási célúak, akkor a készletek közé csoportosítja át.
21. Társult vállalkozások A befektetések informatikai cégekben lévő nem kontrollált érdekeltséget testesítik meg.
22. Hosszú lejáratú követelések áruszállításból és szolgáltatások nyújtásából A hosszú lejáratú követelések áruszállításból és szolgáltatásból a BKV Outsorce szerződés keretében beszerzett és a BKV (megrendelő) részére pénzügyi lízing keretében elszámolt tárgyi eszközökből járó követelések éven túli része. A követelésekre kamatot számolunk el.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
46/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
23. Lízing érdekeltségek Lízingszerződések bemutatása A Synergon Informatika Nyrt. és Infinity a.s számítástechnikai eszközöket értékesít pénzügyi lízing keretében. A lízingek átlagos futamideje 60 hónap. Amelytől a BKV igényeitől függően jelentős eltérések lehetnek. Ez az eltérés befolyásolja a kimutatott eszköz és kötelezettség értékét valamint az elszámolt bevétel értékét is. Pénzügyi lízing követelések bemutatása
A lízingbe adott eszközökre maradvány értéket nem vettünk figyelembe. A lízing teljes futamidejére rögzített éves kamatláb 9%. A lízing követelések biztosítékául a lízingbe adott eszközök szolgálnak. Valós érték A lízing követelések értékelése során meg kell becsülni a vevő nem fizetések valószínűségét, valamint a lízingbe adott eszköz értékesítéséből vagy használatából származó eredmény nettó jelenértékét. A Csoport által nyújtott pénzügyi lízingek esetében a vevő nem fizetésének esélye kis valószínűségű, mivel a lízing szerződéses összege a vevő kiadásai között kis értéknek tekinthető, továbbá a lízingbe adott eszközök alapvető kellékei a vevők informatikai rendszerének, amelyek nélkül a vevő üzleti működése nem folytatható.
24. Készletek A Csoport készleteit a bekerülési érték és a nettó realizálható érték közül az alacsonyabbon tartjuk a könyvekben. A Csoport készleteinek leírását három összetevő határozza meg: a készlet kora, a készlet típusa, valamint a készlettel rendelkező üzleti egység tapasztalatai a készlet hasznos élettartamáról. A beszámolási periódusban az anyagok és igénybevett szolgáltatások közt az eredmény terhére elszámolt értékvesztés 30 072 ezer forint. Értékvesztés visszaforgatására nem került sor. A Csoport készlet állományának típusok szerinti bemutatása nettó könyv szerinti értéken történik.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
47/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A BKV Futár projekt fejlesztési szakasza 2013-ban zárul. A teljes projekt zárásáig a folyamatosan átadott részeket már üzemeltetni szükséges, majd a porjekt zárást követő naptól az egész rendszert üzemeltetni szükséges. A Csoport a fejlesztést követően azonnal fellépő üzemeltetési igényt azzal tervezi megoldani az ügyfél részére, hogy a fejlesztési szakaszban már az IVU szállíltó által testre szabott üzemeltetési rendszert tesztelte, és az éles rendszerhez illesztette. Az üzemeltetés egy szoftveres irányító renszerrel támogatott, amely rendszert megvásároltunk, hogy az üzemeltetési szerződést sikerrel tudjuk vállalni, ezért ennek a szoftvernek 95 000 ezer forit értékét a készletek közt nyilvántartjuk, majd az üzemeltetéshez 2013-tól felhasználjuk.
25. Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból A követelések nem kamatozóak és többnyire 60 napon belül megtérülnek. A korosított követelések bemutatása a 42. pontban található. Az értékesítésből származó és egyéb követelések bemutatása amortizált bekerülési értéken történik. A Csoport áruszállításból és egyéb értékesítésből eredő követelései rövid lejáratúak így az amortizált berekülési érték megközelíti a valós értéket. A megtérülő érték megfelel az eszközök könyv szerinti értékének, ezért további, a már elszámolt egyedileg megállapított értékvesztésen túli, értékvesztés elszámolására nem került sor.
A Csoport vitába került egy jelentős szállítójával, a Selex sPA-val. A vita lényege az, hogy a Csoport által megrendelt eszközök (Selex rádiók) nem felelnek meg arra a célra, amelyre a Csoport azokat szánta. Ezért a Csoport a szerződéstől elállt. Az adás-vétel nyomán leszállított a partner 1 milliárd forint értékű készletet, amelyből a Csoport megfizetett 1 218 750 EUR-t (332 840 625 forint). Az elállás nyomán a leszállított árut vissza kell adni és a már megfizetett összeget vissza kell követelni. A partner az elállást ugyan tudomásul vette, de közölte, hogy a pénzt nem fizeti vissza. A Csoport meggyőződése, hogy az adott ügylet rendezése a fenti elszámolás lehet, illetve ezt ki is tudja kényszeríteni. A Csoport ennek megfelelően a fenti ügyletből fakadó készlet és kötelezettség egyenlegét kivezette és a visszafizetendő összeget mint követelés jelenítette meg. A követelést a Csoport birtokában lévő készlet biztosítja, melynek értéke a Csoport becslése szerint legalább 1,1 Mrd. forint, így a kimutatott követelést többszörösen fedezi. A Csoport meggyőződése, hogy képes lesz e követelést valamely úton érvényesíteni; végső soron a készlet felhasználásával. Selex S.p.A és Synergon közti tételek részletei Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
48/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A Synergon Nyrt. leányvállalata, a Synergon Integrator Kft-vel (a továbbiakban: Synergon) a Forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése, korszerűsítése a felszíni és felszín alatti közösségi közlekedésben (FUTÁR) c. projekt rádiós alrendszerének kivitelezéséhez bevont olasz SELEX Communications S.p.A-val (a továbbiakban: SELEX) 2010. december 29-én illetve 2011. május 18-án megkötött szerződésektől azok nem megfelelő teljesítése miatt elállt. A SELEX által leszállított rendszer, a fent hivatkozott projekt műszaki feltételeinek nem tesz maradéktalanul eleget. A Synergon a SELEX-et többször is felszólította a hiányosságok orvoslására, azonban a SELEX ezeknek egyetlen alkalommal sem tett eleget. Annak érdekében, hogy a projekt következő fázisának kivitelezését biztonsággal megkezdhessük és ne kerüljön veszélybe a projekt véghatáridejének betartása, 2012. október 5-én, valamennyi érintett fél jelentétében teszteltük – a korábbi, ugyancsak nem megfelelő eredményt hozó teszteket követően - a SELEX által szállított eszközök megfelelő működőképességét. A teszt után arra a következtetésre jutottunk, hogy a SELEX által szállított rendszer akkori állapotában nem képes arra, hogy kielégítse a követelményeket, így a Synergon mérlegelve a saját megfelelő teljesítését súlyosan veszélyeztető tényezőket és a jogi lehetőségeket nem tehetett mást, mint hogy 2012. október 10-én illetve 2012. október 25-én elállt a szerződésektől. A fentiek alapján a SELEX köteles visszafizetni a Synergon által korábban kifizetett 975.000 EUR összeget (valamint a Synergon-nak a szerződésszegésből eredő egyéb igényeit), a Synergon pedig köteles ezzel egyidejűleg visszaadni a SELEX által korábban szállított eszközöket. A Felek között egyeztetések folynak arról, hogy a fentiek szerinti elszámolás hogyan történjék meg. Abban az esetben, ha ez nem vezet eredményre, a Synergon választott bírósági eljárást kezdeményez pénzkövetelésének érvényesítése érdekében és amennyiben a SELEX választott bíróság ez irányú határozatában foglaltak alapján sem teljesíti fizetési kötelezettségét, úgy végrehajtás kezdeményezhető ellene, amelynek során árverésre kerülnek a SELEX Synergon-nál lévő eszközei. A végrehajtás során az árverést addig folytatják, amíg meg nem térül a Synergon pénzkövetelése. Ennek során jelentősége van annak, hogy az eszközök milyen piaci értékkel bírnak. A hivatkozott SELEXeszközök közül a rádiókészülékek önmagukban is kaphatók kereskedelmi forgalomban, az Internet-en is számos forgalmazó közzéteszi az árakat (továbbá konkrét ajánlat is rendelkezésünkre áll a NÁDOR Rendszerház Zrt-től), amelyek alapján megállapítható, hogy csupán a rádiókészülékek értéke is a Synergon követelés összegének kétszeresét teszi ki, ehhez jönnek még az egyéb (mintegy 1.000.000 EUR) értékű egyéb eszközök. A fentieknek megfelelően, álláspontunk szerint a Synergon SELEX-szel szembeni pénzkövetelésének megtérülésére a Synergon a követelését meghaladó értékű biztosítékkal rendelkezik.
26. Folyamatban lévő szerződéses munka Az alábbi összegek az adott év végi adatok szerinti hosszú lejáratú, folyamatban lévő szerződéses munkákra vonatkoznak. A projektek értékelését méretük és szolgáltatás tartalmuk figyelembe vételével végeztük, mely alapján azon projekteket értékeltünk, amelyek összetételüket illetően többségében szolgáltatást tartalmaznak.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
49/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
27. Egyéb forgóeszközök
Az Ingegra Zrt. –ben lévő értékpapírok bekerülési értéken vannak nyilvántartva.
28. Adott, nyújtott hitelek
29. Diszkont kincstárjegyek
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
50/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
30. Pénzeszközök és rövid lejáratú betétek A pénzeszközök december 31-i egyenlege az alábbiak szerint alakul:
A bankbetétek napi, változó kamatozásúak. A rövid lejáratú betétek futamideje – a Csoport készpénzigényének függvényében – egy nap és egy hónap között változik. A betétek többsége forintbetét, és az adott bank napi betétkamatainak (5-6%) megfelelően kamatozik. A pénzeszközök valós értéke 268 657 ezer forint (2010: 615 885 ezer forint).
31. Jegyzett tőke és tartalékok A Csoport tőkeként a kötelezettségekkel csökkentett eszköz értéket kezeli, amellyel az előző időszaki politikát folytatva változatlanul a tulajdonosi érték maximalizálása a cél. A Synergon Informatika Nyrt. megfelel a 2006. évi gazdasági társaságokról szóló törvényben rögzített 20 000 ezer forint minimum tőke követelménynek. A Synergon Informatika Nyrt. tőkéje azonos jogokat képviselő T sorozatú törzs részvényből áll.
Jegyzett tőke
2010. december 31-én a Csoport által kibocsátott és teljes egészében befizetett jegyzett tőke 9 304 733 db (2010: 9 304 733 db), egyenként 200 Ft névértékű részvényből állt.
Saját részvény
A saját részvények nem szavazó részvények. 2012. december 31-én a Társaság birtokában 1 522 150 db (2011: 1 522 150 db) egyenként 200 forint névértékű saját részvényként tartott törzsrészvény volt. A forgalomban lévő részvények mennyiségét az alábbiakban mutatjuk be:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
51/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Ázsió Az ázsiót az előző időszakokban a jegyzett tőkét meghaladóan teljesített tulajdonosi befizetések képezik. Ebből a tőke elemből osztalékot a Társaság nem fizethet.
Eredménytartalék
Halmozott deviza átváltási különbözet A halmozott átváltási tartalék a külföldi leányvállalatok beszámolóinak átváltásából eredő árfolyamkülönbözet rögzítésére szolgál.
32. Hosszú és rövid lejáratú nem banki hitelek
Hosszú lejáratú nem banki hitelek
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
52/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Rövid lejáratú nem banki hitelek
33. Lízing kötelezettségek Lízingszerződések bemutatása A pénzügyi lízingbe vett eszközök közt az Infinity a.s-nél számítástechnikai eszközök szerepelnek, 60 hónapos futamidővel. A pénzügyi lízingbe vett eszközök közt a magyar Társaságoknál járművek szerepelnek 36 hónapos futamidőre. A lízingbe adónak biztosítékul szolgálnak a lízingbe vett eszközök. Pénzügyi lízing kötelezettségek bemutatása
Valós érték bemutatása A lízing tárgyát képező eszközök valós értéke nagyságrendileg nem tér el a nettó könyv szerinti értéktől.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
53/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
34. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból A kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból tételei a szállítókat tartalmazzák. A szállítói kötelezettségek nem kamatozóak, és átlagban 60 napon belül rendezésre kerülnek. Az áruszállításból és szolgáltatások beszerzéséből adódó kötelezettségek nyilvántartása amortizált bekerülési értéken történik. A Csoport áruszállításból és szolgáltatások beszerzéséből adódó kötelezettségei rövid lejáratúak, így ezek valós értékét megközelíti az amortizált bekerülési érték.
35. Rövid lejáratú hitelkeretek A Társaság részére nyitott hitelkeretek bemutatása. A Tagvállalatok 2012. december 31-én 725 864 ezer forint összeg hitelkeretet használt (2011. 687 022 ezer forint).
36. Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások A Csoport eszközei nem szolgálnak a fenti kötelezettségek biztosítékául. A szolgáltatások elhatárolt bevételét olyan szolgáltatások teszik ki, melyek költségei 2013-ben merülnek majd fel.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
54/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
37. Céltartalékok A céltartalékok 2012. december 31-i egyenlege az alábbiak szerint alakult:
a, Bírság miatti céltartalékok A Synergon Informatika Nyrt. A 2011-ben - a 2006-2007-es évekhez kapcsolódó adóügyek tekintetében - valamennyi adónemre vonatkozó adóvizsgálat várható adóbírságára, az óvatosság elve alapján a Társaság 45 mFt céltartalékot képzett meg. Az első fokú határozatot a Társaság megtámadta. A másodfokú adóhatóság - a Társaság fellebbezése nyomán - az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új elsőfokú eljárást rendelt el, ami 2012. októberben lezárult. A határozattal szemben a vállalat ismét fellebbezést terjesztett elő, a jogerős adóhatósági határozat közlésére a 2012-es naptári évben már nem került sor. A képzett céltartalékot a Társaság nem módosította. A Synergon Informatika Nyrt-nél 2008-2010 évekre vonatkozóan NAV adóellenőrzés van folyamatban. Ezen évekre 2011-ben indult ÁFA vizsgálatot lezáró jegyzőkönyv 2012 októberében került a Társaság birtokába. A jegyzőkönyvben foglaltakra a törvényes határidőn belül észrevételeket tettünk jogi úton. 2013. februárban kaptuk meg az elsőfokú határozatot, mely 21 mFt adóhiányt és 10,5 mFt adóhiányt állapított meg. A határozattal szemben fellebbezéssel éltünk. Kértük a másodfokú Adóhatóságot, hogy jogszabálysértő és megalapozatlan elsőfokú határozatát változtassa meg, melynek keretében a Társaság terhére megállapított adókülönbözetet, valamint ahhoz kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot törölje. Ezen fellebbezésünket támasztja alá, a Synergon Integrator Kft.-vel szemben ugyanezen üggyel (reklámszolgáltatási szerződéssel) kapcsolatban folyt adóvizsgálat megszületett jogerős határozata, mely nem tartalmaz adóhiányt és adóbírságot. Mivel az adóhatóság ugyanazon ügyletet, ugyanazon tényállás mellett nem mindősítheti eltérően a vonatkozó bírósági joggyakorlat szerint, így a Synergon Integrator Kft. másodfokú határozatával analóg döntés meghozatala indokolt ezen eljárásban. Ennek értelmében a Társaság nem tartja indokoltnak céltartalék képzését. A Társaság/Csoport meggyőződése, hogy az eljárásban adó adóhiány és a jogkövetkezmény ellen sikeresen fel tud lépni. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a Társaság/Csoport az óvatosság elvére figyelemmel a 2011-ben megképzett 45 millió forint céltartalékot megfelelőnek tartja a fennálló kötelemre, és a fennálló kötelemre a legjobb becslést elvégezte.
b, Garanciális céltartalék A csoport a várható garanciális költségre képzett céltartalékot a tárgyévet megelőzően, melyből tárgyévben feloldás volt. Tovább A garanciális kötelezettség korábban üzembe állított és a vevő által átvett konkrét szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban várható, általános céltartalék képzés nincs.
c, Peres ügyekre képzett céltartalék 2011-ben a Csoportnál a Fővárosi Tűzoltóparancsnoksággal kötött szerződés miatt valószínűsíthetően Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
55/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
pénz kiáramlással járó felfüggesztett státuszban lévő ügy van. A Synergon Rendszerintegrátor Kft-nél kötött ügylet bemutatása: A társaság 2009 július 17-én vállalkozási szerződést kötött a Fővárosi Tűzoltóparancsnoksággal „ Erőgazdálkodási és Riasztási Információs Rendszer korszerűsítése és továbbfejlesztése „ tárgyban. A vállalkozási szerződésben vállalt munka ellenértéke 149 200 000 Ft + áfa , összesen 186 500 000 Ft összeg, teljesítés határideje 2010 április 30 volt. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 2011 február 17-én benyújtotta Elállási nyilatkozatát, felelősségre és szerződésszegésre hivatkozva, melyben az addig megfizetett 166 472 477 Ft visszafizetésére és 29 840 000 Ft meghiúsulási kötbér megfizetésére szólította fel a társaságot, egyben nyilatkozott az addig leszállított és birtokba vett hardver és szoftver eszközök visszaszolgáltatásáról. A társaság a fenti szerződésre és teljesítésekre az alábbi tételeket számlázta (adatok ezer Forintban): Teljesítés időpontja Számla nettó Számla összege/elszámolt ÁFA tartalma árbevétel 2009. szept. 30 55 000 13 750 2009. dec. 31 55 000 13 750 összesen 110 000 27 500
és számolta el a könyvekben Számla bruttó összege/ vevő által megfizetett összeg 68 750 68 750 137 500
Az Elállási nyilatkozatban jelzett 29 840 000 Ft összegű kötbér követelésre a társaság a 2010 évi könyvekben 100% céltartalékot képzett , tekintettel a késedelmes teljesítésre. A társaság a projekt kivitelezése során, 2010. december 31-ig az alábbi ráfordításokat számolta el (adatok ezer Forintban): Ráfordítás típusa Alvállalkozói teljesítmények érétke Eszköz és licence beszerzések Összesen:
2009 46 500 20 173 66 673
2010 1 500 36 1 536
összesen 48 000 20 209 68 209
Fentiek alapján, amennyiben az elállás ténye fennmarad, a társaságnak a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság részére, az általuk megfizetett összegre tekintettel legfeljebb 137 500 000 Ft visszafizetési kötelezettsége, és 110 000 000 Ft vesztesége keletkezik, mely összegeket csökkentheti a késedelmes teljesítést okozó alvállalkozóval szemben érvényesíthető alvállalkozói díj visszafizetés, érvényesíthető kártérítés és kötbér, továbbá a visszaszolgáltatásra kerülő eszközök hasznosításából származó bevétel összege. A felek a vitás ügy elrendezésére a bírósághoz fordultak.
38. Szegmensek szerinti információk Termékek és szolgáltatások, amelyből a szegmensek árbevétele származik A nyilvános szegmens információk a Csoport divíziói által értékesített termékek- és nyújtott szolgáltatások elemzésén alapszik (pl. infrastrukturális szolgáltatások és üzleti megoldások). A Csoport fő döntéshozó szerve az erőforrások allokálása és az eredmény megítélése érdekében ezen értékesítési kategóriák vevőiről tájékoztatást kap. Az IFRS 8 szerint képzett bemutatásra kerülő szegmensek a következők: -
Infrastrukturális megoldások üzletág (ISS), amely hálózati megoldások egészét nyújtja, beleértve az informatikai eszközöket, tervezést és kábelezést Üzleti megoldások üzletág (BSS), amely a vevő tevékenységéhez szabott intelligens rendszerek megoldás szállítója
Szegmensek szerinti bevételek és eredmények
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
56/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A következőkben bemutatjuk a Csoport árbevételének és eredmények szegmensek szerinti alakulását:
A bemutatás alapjául használt számviteli elvek a szegmens információ tekintetében azonosak a 3. pontban ismertetett Csoport számviteli politikájával. A szegmensenkénti nyereség a szegmens által elért eredményt tartalmazza. A szegmensenkénti eredmény nem tartalmazza az allokálandó központi adminisztráció és vezetés költségeit, a közös vezetésű vállalatoktól származó profitot, a befektetések bevételeit, a pénzügyi eredményt és a nyereségadót. A szegmensenkénti eredmény az a mutató, amelyet a fő döntéshozó szerv erőforrások elosztásánál és a teljesítmény mérésénél használ. Szegmens Eszközök
39. Mérlegen kívüli kötelezettségek Operatív lízingek A Csoport ingatlanbérleti szerződéseket kötött olyan esetekben, ahol az ingatlan megvétele nem szolgálná a Csoport érdekét. A bérleti szerződések 3-10 évre szólnak és meghosszabbíthatóak. A hosszabbítás nem kötelező, és a bérbeadó szándékaitól függ. 2012. december 31-én a Csoport bérleti szerződésekkel kapcsolatos alap díjkötelezettségei az alábbiak szerint alakultak:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
57/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Bankgaranciák A Csoport több bankgaranciával is rendelkezett összesen:
40. Kapcsolt felek A konszolidált éves beszámoló a Synergon Nyrt. és az alábbi leányvállalatok éves beszámolóit foglalja magában:
Kapcsolt felekkel folytatott tranzakciók kondíciói A kapcsolt felek felé történő tranzakciók a szokásos piaci árakon történnek. A Csoporton belüli év végén fennálló pénzügyileg nem rendezett tételekre nem történt értékvesztés elszámolása, ugyanis a fizetési gyakorlat szerint ezek rendezése biztosított. A kapcsolt felek pénzügyi teljesítő képességét és a működési, piaci feltételeket a Csoport évente értékeli. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
58/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
A vezető tisztségviselők díjazása
2012 juttatások kimutatásában szereplő dolgozók Jutasi Zoltán Sipos Levente Zsolt György Gábor Dobos Attila Csillag Miklós Rácz Imre Tóth Zoltán Steinbinder Romulus Vörös Balázs
2011 juttatások kimutatásában szereplő dolgozók Jutasi Zoltán Sipos Levente Zsolt Imre Zsuzsa Jánosi Tibor Pap Dávid Litauszki Róbert Kunos Imre Magyar Ferenc Papp Gábor Szenes Zoltán Steinbinder Romulus
Juttatások szerződés megszüntetés esetére Az Igazgatótanács részére nincs szerződés megszüntetésekor járó juttatás. A kulcs menedzsmentet a Társaság részéről kezdeményezett szerződés bontás esetére 27 022 ezer forint (2011: 10 802 ezer forint) juttatás illeti meg. Jubileumi juttatások munkavállalók részére A Csoportnak nincs jelentőséggel bíró jubileumi juttatási rendszere.
41. Osztalék A felosztható eredménytartalék a Társaság magyar számviteli törvény szerint összeállított éves beszámolójában került meghatározásra, amely eltér a mellékelt, nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített beszámolótól. A magyar törvénynek megfelelően, a Synergon Informatika Nyrt.nek 2012. december 31-én felosztható eredménytartaléka nincs (2011: nincs felosztható eredménytartalék). Az Igazgatótanács törzsrészvényenként 0 forint osztalékra tesz javaslatot, amely összeget az éves rendes közgyűlés jóváhagyhatja vagy módosíthatja.
42. Pénzügyi instrumentumok Finanszírozási és tőke kockázat
A Csoport a megfelelő tőke és hitel egyensúly megválasztásával a részvényesi hozam maximalizálására törekszik, ugyanakkor biztosítja a Csoport folyamatos működéséhez szükséges pénzeszközöket. A Synergon Csoport, a járműflotta pénzügyi lízingfinanszírozásán kívül, rendelkezik 1 166 000 ezer forint folyószámla hitel kerettel, amelyet esetenként és nem folyamatosan részben használt.
Releváns számviteli politika
A számviteli politika lényeges elemei és alkalmazott módszerei a pénzügyi kimutatások a 3-as pontjában találhatóak, úgy, mint a bemutatás elvei, értékelés elvei, amely alapján a bevételek és ráfordítások rögzítésre kerülnek a különféle pénzügyi eszközök és kötelezettségek valamint tőke instrumentumra vonatkozóan.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
59/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Pénzügyi instrumentum kategóriák
További információk: Nincsenek valós értéken eredményben bemutatott pénzügyi instrumentumok (FVTPL). A pénzügyi instrumentum kategóriái belül nem történt átsorolás. A pénzügyi instrumentumokban nem voltak olyanok, amelyeket azért nem vezetett ki a Csoport,mert ezekkel kapcsolatban kockázatok maradnának a Csoportnál. A Csoportnak a forward és saját részvény határidős ügyleten kívül nincs FVTPL eszköze illetve kötelezettsége.
Maximális kockázatok
Pénzügyi kockázatok
A Csoport treasury funkciója az üzleti érdekeknek megfelelően koordinálja a hazai és nemzetközi pénzügyi piacokon való részvételt. A Csoport tevékenysége során felmerülő pénzügyi kockázatokat üzletenként elemezzük és jelentjük a kockázatok lényegességét és mértékét. A vizsgált kockázatok közt vannak a piaci kockázatok (deviza kockázat, valós érték kamat kockázat és árkockázat), hitel kockázat, fizetési kockázat és cash-flow kamat kockázat. A Csoport törekvése, hogy minimalizálja ezen kockázatok hatását. A Csoport derivatív ügyleteket használ ezen kockázat kitettségek fedezésére. A Csoport spekulációs céllal nem bocsátkozik semmiféle pénzügyi konstrukcióba.
Piaci kockázatok
A Csoport komplex projekteket értékesít amelyek egyedi árazásúak, így a beszerzések nem befolyásolják az árazási modellt. A Csoport a beszámolási évben gazdasági lassulást tapasztalt, amely a világgazdasági változások és a helyi kormányzati választások okoztak. Az állami megrendelések csúsztak és az üzleti szféra megrendelései részben a fenntartási és üzemeltetési megbízásokra korlátozódtak. Azonban az infrastrukturális és szoftver fejlesztések elhalaszthatósága csak korlátozott ideig tarthat, mivel mind az Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
60/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
állami mind az üzleti szektor alap tevékenységéhez alapvetően szükségesek e rendszerek, ezért a Csoport nem számolt és nem tapasztalt lényeges visszaesést az árbevételben. A Csoport tevékenységéből elsősorban deviza árfolyamok változásából eredő és kamat kockázatok következnek. A meghatározó kamatláb a magyar forint kamata, amely a beszámolási periódusban csökkent, a meghatározó deviza árfolyam az USD és EUR árfolyamok, amelyek a Cisco és Microsoft-tól vásárolt informatikai eszközök beszerzési deviza neme. A piaci kockázatoknak való kitettség változatlan, továbbá a kockázatok kezelése és mérlegelése sem különbözik a korábbiaktól.
Külföldi valuta kockázat kezelése
A Csoport idegen devizához kötött ügyletekkel rendelkezik, így az árfolyam változásával járó kockázatnak is kitett. A napi gyakorlatban az árfolyam ingadozás kockázatát határidős kontraktusokkal kezeljük. Kamat bevételek és ráfordítások
Likviditási kockázat kezelés A Csoport a likviditási kockázat kezelésére banki hitel keretek állnak rendelkezésre. A Társaságnál a folyamatos cash-flow előrejelzést figyelik, követelések és kötelezettségek lejárati és teljesítési idejét folyamatosan egyeztetik. A következő tábla a Csoport nem derivatív pénzügyi követeléseit lejárat szerinti bontásban mutatja be. A táblázat tételei nem diszkontált lejárati értékeket tartalmaz, amely ugyanekkor tartalmaz kamatokat is, kivéve, ha a kamat befolyása más időben várható. Nem lejárt tételek:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
61/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Lejárt tételek:
A Csoport egyedileg elszámolt értékvesztést a lejárt tételekre, a még le nem járt tételekre pedig nem volt szükséges értékvesztés elszámolása. A követelések értékelése egyedileg történik, valamint egyedileg kerül megállapításra a beszámolási időszak végi értékvesztés is. A lejárt, de nem értékvesztett követelések értékelésekor a vevő fizetési hajlandóságának és képességének felméréséhez figyelembe vettük a múltban gyűjtött információkat és a jövőbeni fizetési képességet és valószínűséget. A következő táblázatok bemutatják, hogy a Csoport pénzügyi kötelezettségei, amelyeket lejáratig tartott és nem derivatívak hogyan alakultak az év végével. A táblázatban nem diszkontált pénzügyi kötelezettségek látszanak, melyeket a felmerülés szerint mindig a legkorábbi, vélhető időponthoz soroltuk be.
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
62/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Nem lejárt tételek:
Lejárt tételek:
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
63/64
Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. ■
[email protected] ■ www.synergon.hu ■ Telefon: 399-5500 ■ Fax: 399-5599
Biztosítékok A pénzügyi lízingelt eszközök a lízing fizetési kötelezettség biztosítékául szolgálnak, a lízingbe adónak szerződéses joga, hogy tulajdon jogokat gyakoroljon abban az esetben, ha a lízingbe vevő megszegi a szerződéses feltételeket, pl. a szerződésben vállalt fizetés elmaradásával.
Szerződésszegések
A Csoportnak nincs tudomása hitel szerződésszegésről vagy hibás teljesítésről. A Csoport hitel megállapodásai az év során újra tárgyalásra kerültek.
Vagyonkezelési és hasonló szolgáltatások
A Csoport ilyen szolgáltatást más társaságok (személyek) részére nem nyújt.
43. Könyvvizsgáló díjazása 2012. december 31-el záródó üzleti évre a Synergon Csoport konszolidált és egyedi vállalat könyvvizsgálatát dr. Adorján Csaba egyéni vállalkozó látjra el. A könyvvizsgáló díjazása 6 500 ezer forint volt.
44. Pénzügyi kimutatás elfogadása A Synergon Csoport konszolidált pénzügyi kimutatását a 2012. december 31-gyel végződő üzleti évre a Synergon Informatika Nyrt. Igazgatótanácsa 2013. április 8-i ülésén a közgyűlés felé elfogadásra javasolta, és közzétette.
Sipos Levente gazdasági vezérigazgatóhelyettes
Jutasi Zoltán Igazgatótanács tagja, vezérigazgató
Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve)
64/64
A SYNERGON Informatika Nyrt. 2012. DECEMBER 31-i ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
Budapest, 2013. március 29.
1
Tartalomjegyzék
Általános rész ................................................................................................................................. 3 A társaság bemutatása ................................................................................................................... 3 A számviteli politika főbb vonásai ................................................................................................. 9 A vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet alakulásának értékelése ...................................... 12 A vagyoni helyzet alakulása ......................................................................................................... 12 Pénzügyi helyzet értékelése ......................................................................................................... 14 Jövedelmi helyzet alakulása ......................................................................................................... 16 A mérleghez és eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések ..................................... 19 Kiegészítő adatok a mérlegsorokhoz .......................................................................................... 19 Befektetett eszközök ................................................................................................................... 19 Követelések állományváltozásával kapcsolatos adatok ................................................ 22 Visszavásárolt saját részvények tárgyévi változása ................................................................ 25 A visszavásárolt saját részvény értékvesztésének tárgyévi alakulása ................................. 26 Aktív időbeli elhatárolások ....................................................................................... 26 Saját tőke ................................................................................................................ 27 Jegyzett tőke változása ............................................................................................................... 27 Mérleg szerinti eredmény levezetése ........................................................................................ 27 Céltartalékok ........................................................................................................... 28 Kötelezettségek ....................................................................................................... 28 Passzív időbeli elhatárolások ..................................................................................... 31 Kiegészítés a mérlegben nem szereplő tételekhez ................................................................... 31 Kiegészítő adatok az eredménykimutatáshoz ........................................................................... 33 Árbevétel megoszlása feladat-típusonként .............................................................................. 33 Belföldi értékesítés más devizanemben...................................................................... 33 Exportértékesítés megoszlása devizanemenként és forintban.............................................. 34 Az exportértékesítés megoszlása földrajzi területenként ....................................................... 34 A kutatás kísérleti fejlesztés tárgyévi költségei ....................................................................... 34 Az igénybevett szolgáltatások részletezése ............................................................................. 34 Egyéb bevételek, egyéb ráfordítások részletezése ................................................................. 35 Pénzügyi bevételek és ráfordítások részletezése .................................................................... 36 Eszközök és források év végi átértékelése............................................................................... 37 Rendkívüli bevételek és ráfordítások részletezése .................................................................. 38 Kapott osztalék részletezése ...................................................................................................... 38 Halasztott bevételek és ráfordítások ......................................................................................... 38 Tájékoztató kiegészítések ........................................................................................................... 39 Mellékletek ...................................................................................................................................... 45 2
Általános rész
A társaság bemutatása A cég neve:
Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyrt.
A cég székhelye:
1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
Az alapítás időpontja:
1995. október 01.
Működési forma:
Nyilvánosan működő részvénytársaság
Cégbírósági bejegyzés száma:
01-10-044960
A társaság adószáma:
12070732-2-44
A társaság fő tevékenységi köre:
Információ technológiai szaktanácsadás
A társaság 1995. október 01-jén, az Optorans Kommunikációs Rt. jogutódjaként jött létre. 1997. február 14-től a cég neve Synergon Informatika Rt. A Synergon Informatika Nyrt. 1999. április 08-án nyilvános tőzsdei részvénykibocsátást hajtott végre. A részvényeket a Budapesti Értéktőzsde „A” kategóriájában jegyzik. A társaság jegyzett tőkéjének összege 2012. december 31-én 1 860 946 600 Ft, amely 9 304 733 db, egyenként 200 Ft névértékű részvényből tevődik össze. 2011. október 17-én az Igazgatótanács egyhangú szavazata eredményeként Jutasi Zoltánt a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatójává választották. A Társaság vezetősége a 2011-ben kinevezett Jutasi Zoltán vezérigazgató és Pap-Józsa Dávid Csaba, operatív igazgató mellett 2012. január 23-tól kibővült Sipos Levente Zsolt, gazdasági vezérigazgató-helyettes, és Dobos Attila, üzleti vezérigazgató-helyettes személyével. A 2012-es év az irányításban és a működésben is jelentős változásokat hozott a Synergon Csoport számára.
3
A Synergon Informatika Nyrt. Igazgatótanácsa még 2011-ben elfogadta azokat az irányelveket, melyek következtében a cégcsoport mára jelentősen átalakult. A portfolió tisztítása mellett új működési irányelvek és új struktúra került kialakításra. A vezérigazgató, Jutasi Zoltán 2011-ben megfogalmazott tervei alapján az anyavállalat szakmai befektető társasággá alakult. Feladata a cégcsoport szakcégeinek irányítása, valamint további befektetési lehetőségek felkutatása Magyarországon és a régióban. A Társaság 2012. május 9-én tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a változások egyik fontos részeként a Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. (2012. július 31-től Synergon Integrator Kft.) egyes szervezeti egységei önálló jogi személyiségű gazdasági társaságokba szerveződnek, melyek tulajdonosa ugyancsak a Synergon Informatika Nyrt. lesz. A kiválások 2012. július 31-én valósultak meg és augusztus 1-én megkezdték tevékenységüket. Az utóbbi időben megnövekedett igény az informatikai és távközlési technológiai beruházások egy, integrált rendszerben történő szállítása iránt, amelynek hatására a menedzsment az Igazgatótanács hozzájárulásával erre a feladatra egy önálló céget hozott létre, Synergon InfoCom Kft. néven 2012. július 27-én. A Magyarország határain túli megbízások elnyerése, illetve az esetleges külföldi akvizíciók felgyorsítása érdekében, valamint a stratégiai irányok megvalósítása mentén a Synergon Informatika Nyrt. 2012-ben megalapította bolgár leányvállalatát. A Synergon Invest Bulgaria Ltd. nevet viselő új leányvállalat alapításától a Synergon azt várja, hogy a Társaság által fejlesztett közösségi közlekedési megoldásokat, illetve az outsource, valamint Cloud szolgáltatásokat a helyi méretekhez és igényekhez mérten alakítsa és ezekkel az alap kompetenciákkal viszonylag gyorsan nyereséges cégként működjön. Mivel az adott ország helyi szolgáltatói részére meghirdetett tendereken egy, az adott országban működő vállalat nagyobb előnnyel indulhat, ezért egy alacsony költségű projekt cég fenntartása megfelelő megtérülő befektetésnek bizonyul. 2012-ben Ukrajnában is elindultak az egyeztetések cégalapítás ügyében, de ez jelenleg is folyamatban van. A cseh piacon folytatott előzetes felmérés eredményeként a vezetés megállapította, hogy komolyabb bővülést csak újabb cégfelvásárlásokkal érhet el. Mivel az Infinity a 2011-ben történt IT Systems beolvasztással már a cseh rendszerintegrációs szektor jelentős részét birtokolta, ezért az organikus növekedésre nagy nehézségek, és jelentős költségek árán lett volna csak lehetőség. Ennek hatására 2012. év végén úgy döntött a Társaság, hogy értékesíti a cseh Infinity-ben lévő 100%-os részesedését. Még 2012. novemberben a tranzakció megvalósult. Az év utolsó két hónapjában az Infinity eladásából, meglévő projektek eredményes lezárásából származó források felhasználásával a cégcsoport jelentős piaci felvásárlásokat tűzött ki célul. Az Adatvilág Kft-ben 100%-os részesedést szerzett, ezzel a következő vállalatok kerültek be a Synergon csoportjába: -
M1 94 Innováció Kft. (100%) M1 94 Park Kft. (100%) NK Services (Magyarország) Kft. (100%)
4
-
Wiera Group Zrt. (50%), mely alá tartozó vállalatok: Wiera Kft. (50%), AccessPoint Kft. (45%) GPSCom Kft. (30%)
A kiválás, cégalapítás, cég eladás, cégfelvásárlás, valamint a külföldi leányvállalat megalapítása után a Synergon Csoport leányvállalati szerkezete 2012. december 31-én a következőképpen áll össze: Stratégiai cégek (100%): - Synergon Integrátor Rendszerszolgáltató Kft. (Synergon Integrator Kft.) - Synergon Outsource Szolgáltatási Rendszerek Kft. (Synergon Outsource Kft.) - Synergon Infosource Közlekedésinformatikai Szolgáltatások Kft. (Synergon Infosource Kft.) - Synergon InfoCom Kft. Befektetési cégek (100%): - Synergon Retail Systems Szolgáltató Kft. (Synergon Retail Kft.) - Synergon SoftCon Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Kft. (Synergon SoftCon Kft.) - Synergon Inforend Egészségügyi Megoldások Kft. (Synergon Inforend Kft.) - Synergon Backoffice Ügyvitelszervezési Szolgáltató Kft. (Synergon Backoffice Kft.) Külföldi cég (100%): - Synergon Bulgaria Ltd. Adatvilág Kft (100%): - M1 94 Innováció Kft. (100%) - M1 94 Park Kft. (100%) - NK Services (Magyarország) Kft. (100%) - Wiera Group Zrt. (50%), mely alá tartozó vállalatok: Wiera Kft. (50%), AccessPoint Kft. (45%) - GPSCom Kft. (30%)
5
A jegyzett tőke tulajdonosok szerinti megoszlása:
A Synergon Informatika Nyrt. 5% részesedést meghaladó tulajdonosainak köre Tulajdonos 2011. december 31. 2012. december 31. Cashline Befektetési Holding Zrt.
15.42%
8,36%
Pannergy Nyrt.
11.56%
11.56%
-
7,06%
56.66%
56.66%
16.36%
16.36%
100%
100%
Navigator Investments Zrt. Pénzügyi befektetők, egyenként 5%-os tulajdonrész alatt Synergon csoport tulajdonában lévő részvények
Összesen
A Synergon csoport tulajdonában lévő részvény csomag részben Synergon Informatika Nyrt. tulajdonában lévő 1 412 150 db, részben Synergon Outsource Kft. tulajdonában lévő 110 000 db Synergon részvényt tartalmaz. A Társaság tulajdonosi struktúrája:
A Synergon Informatika Nyrt. tulajdonosi struktúrája a fordulónapokon fennállt tulajdoni hányad értékekkel Tulajdonosi kör 2011. december 31. 2012. december 31. Belföldi intézményi/társaság 46.84% 45.76% Külföldi intézményi/társaság 0.29% 6.02% Belföldi magánszemély 29.68% 25.29% Külföldi magánszemély 0.16% 0.14% Munkavállalók. vezető tisztségviselők 0.00% 0.02% Saját tulajdon Államháztartás részét képező tulajdonos Egyéb
16.36% 0.00% 7.00%
16.36% 0.00% 6.43%
100%
100%
Összesen
6
Kapcsolt vállalkozások bemutatása:
Belföldi székhelyű leányvállalatok:
Adatok eFt-ban Megnevezés
Synergon Integrátor Kft.
Fibex Kft.
SRS Kft.
Székhely
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1108 Budapest, Kozma utca 2.
Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok Részesedés aránya Üzemi eredménye Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény
758 614 300 000 457 320 100 % -549 877 159 618 416 600 26 341
4 159 5 000 -501 100 % -345 11 0 -334
164 436 40 000 111 952 100 % 15 530 -2 882 0 12 648
1 294
-340
12 484
Adatok eFt-ban Megnevezés
Synergon Outsource Kft.
Synergon Infosource Kft.
Synergon InfoCom Kft.
Székhely
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok Részesedés aránya Üzemi eredménye Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény
100 175 100 000 0 100 % -26 832 -6 705 35 607 2 070
216 711 100 000 0 100 % 137 626 -7 986 0 129 640
100 358 100 000 0 100 % -639 1 037 0 398
175
116 711
358
7
Adatok eFt-ban Megnevezés
Synergon Backoffice Kft.
Synergon SoftCon Kft.
Synergon Inforend Kft.
Székhely
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
1191 Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.
Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok Részesedés aránya Üzemi eredménye Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény
385 20 000 0 100 % -19 093 -2 522 2 000 -19 615
10 053 10 000 0 100 % 1 249 -1 911 1 200 538
13 548 10 000 0 100 % 4 276 -328 0 3 948
Mérleg szerinti eredmény
-19 615
53
3 548
Adatok eFt-ban Megnevezés
Adatvilág Rendszerház Kft.
M1-94 Innovációs Kft.
M1-94 Park Kft.
Székhely
3525 Miskolc, Kiss Ernő utca 19.
1097 Budapest, Vaskapu u. 9.
1097 Budapest, Vaskapu u. 9.
Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok Részesedés aránya Üzemi eredménye Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény
7 558 3 000 5 305 100 % 1 523 -2 270 0 -747
219 963 305 000 -78 290 100 % -1 164 -5 545 0 -6 709
27 219 42 000 -13 206 100 % -579 -989 0 -1 568
-747
-6 747
-1 574
Adatok eFt-ban Megnevezés
NK Services (Magyarország) Kft.
Wiera Group Zrt.
Wiera Internet Szolgáltató Kft.
Székhely
1013 Budapest, Krisztina körút 32.
1118 Budapest, Rétköz u. 7.
1118 Budapest, Rétköz u. 7.
Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok Részesedés aránya Üzemi eredménye Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény
81 847 30 000 45 309 100 % 38 186 -11 558 -90 26 538
144 057 10 000 138 414 50 +1 % -183 -4 174 0 -4 357
51 006 3 230 86 403 50 +1 % -30 747 -4 459 -3 101 -38 307
6 538
-4 357
-38 627
8
Külföldi székhelyű leányvállalat: Adatok eFt-ban Megnevezés Székhely Saját tőke Jegyzett tőke Tartalékok
Synergon Invest Bulgaria Bulgária, Szófia, Petr Parchevich utca 42., 8.emelet -4 694 311 -65
Részesedés aránya
100%
Adózás előtti eredmény
-4 940
Mérleg szerinti eredmény
-4 940
A számviteli politika főbb vonásai
Üzleti év, a mérleg fordulónapja Üzleti év időtartama megegyezik a naptári évvel, a mérleg fordulónapja: december 31. Mérleg készítés időpontja Üzleti év mérleg fordulónapját követő 15. munkanap (2013. január 22.) A könyvvezetés módja Az éves beszámolóhoz szükséges számviteli adatokat a kettős könyvvitel rendszerében rögzítjük. A főkönyvi és az analitikus nyilvántartás rendjét és kapcsolatát a társaság számviteli politikája tartalmazza. A beszámoló formája A társaság Éves beszámolót készít. Az eredménykimutatás választott formája Társaságunk a tevékenység eredményét „A” típusú összköltség eljárással állapítja meg. A mérleg választott formája Társaságunk “A” típusú mérleget készít. Költségelszámolás módja, rendszere A felmerült költségeket az 5. számlaosztályban, költségnemek szerinti gyűjtésben könyveljük, a 6. és 7. számlaosztályt nem használjuk. Az önköltség számítás rendje A saját vállalkozásban megvalósított beruházások és befejezetlen termelés értékének meghatározása során a közvetlen önköltséget vesszük figyelembe, a Számviteli Politika részét képező Önköltség számítási szabályzat szerint. 9
Értékelési eljárások A társaságnál alkalmazott értékelési szabályokat a Számviteli Politika részét képező értékelési szabályzat tartalmazza. Eszközök és források értékelése A mérlegben szereplő eszközök és források értékelésénél a hatályos számviteli törvény előírásainak megfelelően járunk el. Az értékelési elvekben változások nem történtek. Az év során figyelembe vettünk minden olyan értékcsökkenést, értékvesztést, mely a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket érintette és a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált. Társaságunk nem él a valós értéken történő értékelés lehetőségével. Amortizációs politika
Terv szerinti és terven felüli értékcsökkenés elszámolása
Az értékcsökkenés elszámolása a társaság üzletpolitikájára épülve a várható használati időnek megfelelően történik. A 30 000,- Ft alatti kis értékű tárgyi eszközök beszerzési árát a használatba vételkor egy összegben számoljuk el értékcsökkenési leírásként. A tárgyi eszközök értékcsökkenését lineáris leírással állapítjuk meg havi gyakorisággal. Az értékcsökkenést az üzembe helyezés első napjától, kivezetéskor pedig a használat utolsó napjáig számoljuk el. A tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési értékét annyi évre osztjuk fel, ahány évig ezen eszközöket előreláthatólag használni fogjuk. Maradványérték meghatározása A társaság a saját és lízingelt autóknál határoz meg maradványértéket. A többi eszköz esetében a hasznos élettartam végén, amennyiben a várhatóan realizálható értéke nem jelentős, maradványértéküket nullának tekintjük. A vásárolt saját autók maradványértéke a beszerzési költség 30%-a, pénzügyi lízing keretében beszerzett gépjárművek esetében a visszavásárlási érték, melyet a lízing szerződések tartalmaznak.
Terven felüli értékcsökkenés elszámolása
Terven felüli értékcsökkenés elszámolása a számviteli törvénynek megfelelő esetekben történik. Amennyiben ilyen esemény előfordul és eredményre gyakorolt hatása jelentős, akkor kiegészítő mellékletben bemutatásra kerül. Értékvesztés elszámolása A számviteli törvény előírásaival összhangban értékvesztés kerül elszámolásra azokban az esetekben, amikor valamely eszköz értéke tartósan és jelentősen alacsonyabb annak piaci értékénél. Vásárolt készletek, szerviz készlet A nyilvántartási értékünk a tényleges beszerzési ár, ezt csökkenti az adóévre elszámolt értékvesztés összege. Az értékvesztés mértékét a készlet piaci értéke határozza meg. A számviteli politikában rögzítettük, hogy a szervizeléshez használt eszközökre az avulást, elhasználódást, illetve szerződésben rögzített kötelezettségek időtartama figyelembe 10
vételével évi 20% értékvesztést számolunk el. Az 5 éven belüli elhasználódás, vagy szerződés megszűnés esetén a szerviz készletet kiselejtezzük, ezzel biztosítva, hogy ezen készletelemek az elhasználódásuknak megfelelő értéken szerepeljenek az éves beszámolóban. Devizás tételek értékelése A devizás tételek forintra történő átszámításánál az MNB hivatalos devizaárfolyamát alkalmazzuk. A mérleg fordulónapján nyitott tételeket átértékeljük a fordulónapi árfolyamra. Követelések értékvesztése A határidőn túli követeléseket egyedileg – a számviteli politikában rögzített módon – értékeljük és számolunk el rá értékvesztést. Céltartalék képzés Társaságunk a számviteli törvény adta előírások alapján a jövőben várható kötelezettségek fedezetére, amennyiben ilyen tételek felmerülését valószínűsíti, céltartalékot képez. A társaság a jövőbeni költségek fedezetére nem képez céltartalékot. Árbevétel elismerése Árbevételként azokat a befejezett projekteket és rész-projekteket számoljuk el, melyek szerződésen alapulnak, ahol a teljesítés megtörtént, a vevő elismerte a projekt vagy részprojekt teljesítését. Amennyiben a számlázás még nem történt meg a mérlegkészítésig, úgy élünk az aktív időbeli elhatárolás technikájával, illetve, ahol előre számlázunk – szerződés szerint-, ott a passzív elhatárolással korrigáljuk az árbevételt. Ráfordítások, költségek elismerése Ráfordítások, költségek elszámolásánál tekintettel vagyunk az összemérés elvére, így a kiszámlázott árbevételhez minden esetben elszámoljuk, ill. hozzárendeljük a kapcsolódó ráfordításokat. Egyéb esetekben pedig elszámolunk minden az adott időszakot érintő költséget és ráfordítást a tényleges számlák, a kifizetések, ill. becslésekkel megállapított adatok alapján. Az önellenőrzés lényeges és jelentős tételek elkülönítésének szempontjai A számviteli elszámolás szempontjából lényegesnek, jelentősnek tekintjük az ellenőrzés, önellenőrzés során feltárt olyan hibákat, amelyek az egyes évek vonatkozásában a már közzétett beszámoló adatait – és ezen keresztül vállalkozásunk vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének megítélését – jelentősen megváltoztatják. Jelentős összegűnek minősül a hiba, ha a hiba feltárásának évében, az ellenőrzések során - ugyanazon évet érintően - megállapított hibák, hibahatások eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő értékének együttes (előjeltől független) összege meghaladja az
ellenőrzött üzleti év mérlegfőösszegének a 2 százalékát, illetve ha a mérlegfőösszeg 2 százaléka meghaladja az 500 millió forintot, akkor az 500 millió forintot.
Lényeges a hiba, ha a jelentős összegű hibák és hibahatások előjel helyesen összevont értéke a hiba feltárásának évét megelőző üzleti év mérlegében kimutatott saját tőke értékét legalább 20 százalékkal megváltoztatja (növeli vagy csökkenti).
11
A vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet alakulásának értékelése
A vagyoni helyzet alakulása „A” típusú mérlegünk adatai Adatok eFt-ban A tétel megnevezése
2011.12.31
A. Befektetett eszközök I. IMMATERIÁLIS JAVAK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK B. Forgóeszközök I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK III. ÉRTÉKPAPIROK IV. PÉNZESZKÖZÖK C. Aktív időbeli elhatárolások ESZKÖZÖK (AKTIVÁK) ÖSSZESEN D. Saját tőke I. JEGYZETT TÔKE II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TOKE () III. TŐKETARTALÉK IV. EREDMÉNYTARTALÉK V. LEKÖTÖTT TARTALÉK VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY E. Céltartalékok F. Kötelezettségek II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK III. RÖVID LEJÁRAÚ KÖTELEZETTSÉGEK G. Passzív időbeli elhatárolások FORRÁSOK (PASSZIVÁK) ÖSSZESEN
2012.12.31
Változás %ban
2 230 556 9 553 155 734 2 065 269 1 564 488 0 1 233 094 329 032 2 362 145 430 3 940 474 3 424 805 1 860 947
2 717 323 1 862 337 13 926 841 060 2 207 559 0 1 539 172 628 408 39 979 23 488 4 948 370 3 222 199 1 860 947
21,82% 19393,81% -91,06% -59,28% 41,10% 0,00% 24,82% 90,99% 1592,59% -83,85% 25,58% -5,92% 0,00%
0 3 497 832 -997 998 329 032 0 -1 265 008 46 565 419 217 3 783 415 434 49 887 3 940 474
0 3 497 832 -2 562 381 628 408 0 -202 607 45 000 1 652 519 0 1 652 519 28 652 4 948 370
0,00% 0,00% 156,75% 90,99% 0,00% -83,98% -3,36% 294,19% -100,00% 297,78% -42,57% 25,58%
A Társaság mérlegfőösszege előző évhez képest 26 %-os növekedést mutat, értéke 2012. december 31-én 4 948 mFt. Az eszközök 55 %-a befektetett eszköz, 45 %-a forgóeszköz. Mind a tartós eszközök és mind a forgóeszközök esetében növekedés figyelhető meg a bázis évhez képest. A befektetett eszközök 68 %-a immateriális javak, 31 %-a befektetett pénzügyi eszköz.
12
A befektetett eszközök értéke 487 mFt-tal növekedett előző évhez képest. Összetételét tekintve lényeges változások történtek 2012-ben. Egyrészt az immateriális javak értéke jelentősen megnövekedett az Adatvilág Kft. üzletrész megszerzésével kapcsolatosan elszámolást goodwill hatására, melynek értéke 1 858 mFt. Másrészt a tárgyi eszközök tekintetében jelentős csökkenés történt az évközi átszervezésekhez kapcsolódó leányvállalatok felé történő eszközértékesítések során. A befektetett pénzügyi eszközök változását tekintve 59 %-os csökkenés figyelhető meg. A részesedések változását eredményezte egyrészt a Synergon Integrator Kft.-ből kiválással létrejött cégek részesedései és a meglévő részesedés kivezetése, másrészt az újonnan alapított Synergon Infocom Kft. részesedése, harmadrészt a cseh leányvállalat értékesítése. A forgóeszközök értékében 41 %-os növekedés figyelhető meg, mind a követelések, értékpapírok, valamint pénzeszközök növekedtek előző évhez képest. A forgóeszközök 70 %-a követelés, 28 %-a értékpapír és 2 %-a pénzeszköz. Az értékpapírok értékének változását a saját részvényekre vonatkozó 299 mFt értékvesztés visszaírása eredményezte. Az aktív időbeli elhatárolások soron 84 %-os csökkenés figyelhető meg. A bevételek elhatárolása jelentős mértékben csökkent, összesen 93 mFt-tal kevesebb kamatot mutat ki a Társaság a kapcsolt feleknek adott kölcsönei után. A saját tőke előző évhez képest csökkent a tárgyévi 203 mFt mérleg szerinti veszteség hatására. A céltartalékok állománya minimális értékkel csökkent a bázis évhez képest, a kifutott dolgozói kölcsön, annak adó-, és járulékvonzata, valamint kamatkedvezménye után elszámolt 2 mFt-os céltartalék került feloldásra. Még az előző évben, a 2006-2007-es évek adóvizsgálatához kapcsolódó 45 MFt céltartalék szerepel a várható kötelezettségekre. A kötelezettségek állománya megközelítőleg a négyszeresére nőtt előző évhez képest, amely elsősorban a rövid lejáratú kötelezettségek változásának tudható be. Év végére a rövid lejáratú kötelezettségek összegét a kapcsolt vállalatoktól átvett hitel összege (946 mFt), valamint a 2012 év végén vásárolt Adatvilág Kft-ben szerzett részésedés ki nem fizetett hátraléka (576 mFt) befolyásolja jelentősen. A hosszú lejáratú kötelezettségek soron a pénzügyi lízingszerződések éven túl esedékes részét mutatjuk ki, amely bázis évben 3 783 eFt volt, míg a tárgyévben ezen lízingszerződések fennálló fizetési kötelezettsége éven belül esedékes és a rövid lejáratú kötelezettségek között szerepel. A passzív időbeli elhatárolások 43 %-os csökkenését a folyamatosnak minősített, szolgáltatás értékesítésből származó, nem tárgyévet érintő bevételek elhatárolásának változása okozza.
13
Főbb mutatók (%-ban) Mutató
Mutató tartalma
2011
2012
2012/2011
Befektetett eszközök aránya
Befektetett eszköz *100
56,61%
54,91%
97%
Forgóeszközök aránya
Forgeszk. + aktív időbeli *100
43,39%
45,09%
104%
86,91%
65,12%
75%
1,18%
0,91%
77%
1,5354
1,1858
77%
1,8404
1,7315
94%
Összes eszköz
Összes eszköz Tőkeerősség Céltartalékok aránya Befektetett eszk.k fedezete I. Saját tőke növekedési mutató
Saját tőke *100 Mérleg főösszeg Céltartalékok *100 Mérleg főösszeg Saját tőke Befektetett eszközök Saját tőke Jegyzett tőke
A befektetett eszközök aránya, és a forgóeszközök aránya az összes eszközhöz képest nem mutat szignifikáns változást. A mérlegfőösszeghez képest a Társaság saját tőké arányának csökkenését elsősorban a mérlegfőösszeg jelentős növekedése (26 %) magyarázza. A saját tőke csökkenése a tárgyévi 203 mFt mérleg szerinti veszteségnek az eredménye. A tárgyévre kimutatott céltartalékok aránya a mérlegfőösszeghez viszonyítva nem jelentős, 1 % alatti. A saját tőke-befektetett eszközök aránya mutató csökkenését a befektetett eszközök növekedése indokolja. A saját tőke növekedési mutató a jegyzett tőkéhez méri a Társaság saját tőkéjének mértékét, ami a bázis évhez képest a mérleg szerinti veszteség miatt mutat csökkenést. A jegyzett tőke nem változott.
Pénzügyi helyzet értékelése Az adósságállománnyal és a likviditás alakulásával kapcsolatos mutatók: Mutató Hitelfedezeti mutató Vevő-szállító állomány összemérés Likviditási gyorsráta mutató Likviditási mutató
Mutató tartalma Követelések *100 Rövid lejáratú kötel. Vevőállomány *100 Szállítóállomány Likvid pénzeszközök Rövid lejáratú kötel. Forgóeszközök Rövid lejáratú kötel. 14
2011
2012
2012/2011
296,82
93,14
31%
95,09
27,66
29%
0,0057
0,0242
426%
3,7659
1,3359
35%
A hitelfedezeti mutató bázis évhez képest romlott. Ennek oka a rövid lejáratú kötelezettségek mértékének jelentős növekedése. A mutató szerint a követelések mindösszesen 93 %-ban fedezik az éven belül esedékes kötelezettségeit a Társaságnak. A vevő-szállítóállomány egymáshoz mért összege szintén csökkenő tendenciát mutat előző évhez képest, amely a nagyobb arányban lecsökkent vevőállománnyal magyarázható. A rövid lejáratú kötelezettségek növekedése mellett megnövekedett, az azonnal rendelkezésre álló pénzeszközök állománya is, amely hatására tudott pozitív irányba menni a likviditási gyorsráta. A likviditási mutató ezzel szemben már csökkenést mutat, ami a kisebb növekedést tanúsító forgóeszközök miatt áll fenn.
15
Cash flow kimutatás tagolása:
Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
I. Szokásos tevékenységből származó pénzeszköz változás 1 Adózás előtti eredmény 2 Kapott osztalék 3 Saját részvény értékesítés eredménye
2012
-166 877
17 956
-1 265 008
-195 265
-116 359
-112 700
0
0
475 000
459 807
289 624
28 051
576
965
225 809
0
16 219
0
0
0
10 Saját részvény elszámolt értékvesztése / visszaírása 11 Céltartalékképzés és felhasználás különbözete
371 396
-299 376
40 840
-1 565
12 Befeketetett eszközök értékesítésének eredménye 13 Szállítói kötelezettség változása
-22 447
51 118
152 407
-177 933
32 503
-45 534
4 Leányvállalat részére elengedett kölcsön 5 Elszámolt amortizáció 6 Befektetett eszközök terven felüli értékcsökkenése és visszaírása 7 Elszámolt értékvesztés és visszaírás készletekre 8 Elszámolt értékvesztés és visszaírás vevőkövetelésre 9 Befektetés elszámolt értékvesztése/visszaírása
14 Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása 15 Passzív időbeli elhatárolás változása 16 Vevőkövetelés változása 17 Vevőkövetelés értékvesztésből adódó változása 18 Forgóeszközök változása ( vevő és pénzeszköz nélkül) 19 Készletek értékvesztéséből adódó változása 20 Aktív időbeli elhatárolások változása 21 Fizetett, fizetendő adó (nyereség után) 22 Fizetett osztalék, részesedés 23 Nem realizált árfolyam különbözet II. Befektetési tevékenységből származó pénzeszköz változás 24 Befektetett eszközök beszerzése 25 Befektetett eszközök eladása 26 Kapott osztalék, részesedés III. Pénzügyi műveletekből származó pénzeszköz változás 27 Hitel és kölcsön felvétele
-42 355
-21 235
-182 867
215 243
-16 219
0
256 730
-297 610
-225 809
299 376
-42 097
121 942
0
-7 342
0
0
-114 820 30 470
13 122 099
-120 288
-1 430 666
34 398
1 440 065
116 359 105 044
112 700 -102 438
30 748
0
28 Hitel és kölcsön visszafizetése 29 Leányvállalattól kapott kölcsön felvétele
0
-48 032
0
946 286
30 Leányvállalattól kapott kölcsön visszafizetése 31 DKJ vásárlás/eladás
0
0
0
0
32 Leányvállalat részére nyújtott kölcsön 33 Leányvállalat részére nyújtott kölcsön törlesztése
-26 000
-2 694 778
110 769
2 171 691
34 CIB lízingdíj fizetési kötelezettség növekedése 35 CIB lízingdíj fizetési kötelezettség tőketörlesztés miatti csökkenése
0
0
-10 473
-17 798
0
-459 807
0
0
0 -31 363
0 37 617
33 725
2 362
2 362 -31 363
39 979 37 617
36 Véglegesen átadott pénzeszköz 37 Visszavásárolt saját részvények beszerzése miatti csökkenés 38 Visszavásárolt saját részvények értékesítése miatti növekedés IV. Pénzeszközök változása Nyitó pénzeszköz állomány Záró pénzeszköz állomány Pénzeszköz állomány változás a mérlegből
16
Jövedelmi helyzet alakulása A tétel megnevezése
2011.01.012011.12.31
Értékesítés nettó árbevétele
2012.01.012012.12.31
Változás %-a
1 173 260
722 237
-38,44
892
342
-61,66
98 000
154 178
57,32
Anyagjellegű ráfordítások
922 920
555 288
-39,83
Személyi jellegű ráfordítások
392 965
266 441
-32,20
Értékcsökkenési leírás
289 624
28 051
-90,31
Egyéb ráfordítások
347 586
159 336
-54,16
Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevételek
ÜZEMI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE
-680 943
-132 359
-80,56
Pénzügyi műveletek bevételei
333 250
248 200
-25,52
Pénzügyi műveletek ráfordításai
434 285
-145 710
-133,55
-101 035
393 910
-489,87
-781 978
261 551
-133,45
0
240 000
100,00
483 030
696 816
44,26
-483 030
-456 816
-5,43
-1 265 008
-195 265
-84,56
0
7 342
100,00
-1 265 008 -1 265 008
-202 607 -202 607
-83,98 -83,98
PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY Rendkívüli bevételek Rendkívüli ráfordítások RENDKÍVÜLI EREDMÉNY ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY Adófizetési kötelezettség ADÓZOTT EREDMÉNY MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY
Főbb mutatók (%-ban) Adatok eFt-ban Mutató Árbevétel arányos üzleti eredmény Árbevétel arányos adózás előtti eredmény Bérköltség arányos jövedelmezőség
Mutató tartalma Üzemi (üzleti) tev.eredménye Értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Összes árbev. + összes bevétel Üzemi (üzleti) tev.eredménye Bérköltség Üzemi (üzleti) tev.eredménye
2011
2012
2012/2011
-0,5804
-0,1833
32%
-0,9951
-0,2228
22%
-2,5321
-0,7358
29%
-1,7328
-0,4968
29%
Élőmunka ráfordításarányos jövedelmezőség
Személyi jellegű ráfordítások
Eszközarányos jövedelmezőség
Adózás előtti eredmény Eszközök összesen
-0,3210
-0,0395
12%
Tárgyi eszköz arányos árbevétel
Értékesítés nettó árbevétele Tárgyi eszközök
7,5337
51,8625
688%
17
A társaság tárgyévi mérleg szerinti eredménye - 203 mFt. A tárgyévi veszteség keletkezését alapvetően a következő tényezők határozták meg: Az értékesítés nettó árbevétele folyamatos csökkenést okozott az anyavállalatnál az elmúlt években. Egyrészt a folyamatátszervezés miatt kikerült projekt szerződései elmaradt árbevételei miatt, másrészt a 2012-ben megvalósult befektetési holding struktúra következtében. 2012. szeptember 1-től a kiválással létrehozott Synergon Backoffice Kft-be kerültek kihelyezésre a backoffice jellegű tevékenységek, amellyel együtt az érintett munkavállalók is átkerültek az új leányvállalathoz. Ezzel a stratégiai döntéssel az anyavállalatnak nemcsak az árbevétele csökkent markánsan (38%-kal előző évhez képest), hanem a személyi jellegű ráfordításai is (32%-kal előző évhez képest). Jelentős változást eredményezett a kiválással létrehozott vállalatokba történő tárgyi eszközértékesítés az üzemi eredményre. Az egyéb bevételek esetében többek között ennek köszönhetően tudott a Társaság növekedést realizálni, míg az egyéb ráfordításoknál még így is alul maradt az előző évinek, amikor is a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kapcsolódó Microsoft licence készlet értékvesztését (226 mFt) kellett elszámolnunk. A pénzügyi műveletek közül a 2012 év végén a saját részvények után elszámolt értékvesztés visszaírása (299 mFt), valamint a cseh leányvállalattól kapott osztalék (112 mFt) eredményezett pozitív pénzügyi eredményt, ami pozitív „Szokásos vállalkozási eredményt” generált. A rendkívüli ráfordítások között került elszámolásra a Synergon Integrator Kft. átalakulása során kivezetett részesedés értéke (237 mFt), valamint rendkívüli bevételként került elszámolásra a kiválással létrejött új részesedések értéke (240 mFt). Év végével a leányvállalatoknak nyújtott kölcsön követelésekből rendkívüli ráfordításként elszámolva elengedés történt, összesen 455 mFt értékben.
18
A mérleghez és eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések
Kiegészítő adatok a mérlegsorokhoz Befektetett eszközök Az immateriális javak és tárgyi eszközök bekerülési értékének és értékcsökkenési leírásának eszközcsoportonkénti és jogcímenkénti részletezését az 1. és a 2. sz. mellékletben mutatjuk be. Míg az immateriális javak 1 853 mFt-tal növekedtek előző évhez képest, addig a tárgyi eszközök nettó 142 mFt-tal csökkentek. Az immateriális javak jelentős növekedését a 2012 év végén megvásárolt új leányvállalat, az Adatvilág Rendszerház Kft. cégértékelése során kimutatott goodwill eredményezte. Ezen üzleti vagy cégérték 1 868 mFt. Az üzleti vagy cégérték értékcsökkenési leírására a Társaság 10 évet határozott meg. A Synergon Informatika Nyrt. tevékenysége a jövőben az üzleti potenciálok feltérképezésére, a befektetési lehetőségek kiaknázására irányul, ezért a legszükségesebb eszközökön kívül nem igényel egyéb materiális és nem materiális eszközt. Így a tárgyi eszközök jelentős része évközben értékesítésre került a Synergon Rendszerintegrator Kft.ből kiválással létrejött új leányvállalatok közül, egyrészt a Synergon Backoffice Kft., másrészt a Synergon Outsource Kft. részére. Év végén a tárgyi eszközök állományának nettó értéke 14 mFt, mely többnyire céges gépjárműveket tartalmaz. Az IT infrastruktúra üzemeléséhez szükséges szoftverek, gépek (monitorok, számítógépek, notebookok, asztali telefonok, nyomtatók stb.) a Synergon Outsource Kftbe kerültek értékesítésre. Ez összesen 10 mFt könyv szerinti értéknek megfelelő eszköz csökkenést jelentett. Az épület fenntartással kapcsolatos eszközök, mint az ingatlanon végzett beruházás, a bútorok a Synergon Backoffice Kft. részére lettek értékesítve. Ennek összege nettó 118 mFt.
A befektetett pénzügyi eszközök változásainak bemutatása Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
Részesedések értéke
2012 2 065 269
19
841 060
A részesedések nyilvántartási értéke 2012.12.31-én: Adatok eFt-ban Leányvállalat megnevezése
Részesedés beszerzési értéke
Árfolyam különbözet
Értékvesztés
Nyilvántartási érték
FIBEX Kft. Synergon Retail Systems Kft. Synergon Integrator Kft Synergon Outsource Kft. Synergon Infosource Kft. Synergon Backoffice Kft. Synergon SoftCon Kft. Synergon Inforend Kft. Synergon InfoCom Kft. Adatvilág Rendszerház Kft. SynInvest Bulgaria Integra RT
103 600 40 000 445 579 100 000 100 000 20 000 10 000 10 000 100 000 7 558 311 2 694
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 0
98 669 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 931 40 000 445 579 100 000 100 000 20 000 10 000 10 000 100 000 7 558 298 2 694
Részesedések összesen:
939 742
13
98 669
841 060
Részesedések értékének változása 2012-ben: Adatok eFt-ban Részesedések megnevezése FIBEX Kft. Infinity Integra Kft Synergon Integrator Kft. Synergon Retail Systems Kft Synergon Backoffice Kft Synergon Inforend Kft Synergon Softcon Kft Synergon Infosource Kft Synergon Outsource Kft Synergon Infocom Kft Synergon Invest Bulgaria Ltd. ADATVILÁG Rendszerház Kft Részesedések összesen:
Részesedés nyitó értéke 2012.01.01.
Részesedés növ. (alapítás, vásárlás)
Árfolyam különbözet
4 931 1 335 056 2 694
0 17 647 0
0 0 0
0 0 0
0 -1 352 703 0
4 931 0 2 694
682 588
0
0
0
-237 009
445 579
40 000
0
0
0
0
40 000
0
20 000
0
0
0
20 000
0 0
10 000 10 000
0 0
0 0
0 0
10 000 10 000
0
100 000
0
0
0
100 000
0
100 000
0
0
0
100 000
0
100 000
0
0
0
100 000
0
311
-13
0
0
298
0
7 558
0
0
0
7 558
2 065 269
365 516
-13
0
-1 589 713
841 060
20
Részesedés csökk. (kiválás, eladás)
Értékvesztés
Részesedés záró értéke 2012.12.31.
2012-ben összesen 1 224 mFt-tal csökkent a részesedések nyilvántartás szerinti értéke. 2012. február hónapban a Synergon Informatika Nyrt. 100%-ra növelte tulajdoni részarányát a cseh leányvállalatában, ami 18 mFt-os részesedés vásárlást jelentett. Majd 2012 utolsó negyedévében viszont értékesítette ezen leányvállalatát, így 1 353 mFt értékben került kivezetésre részesedése. 2012. júliusi 31-es dátummal a Synergon Rendszerintegrator Kft-ből kivállással létrejött 5 új leányvállalat, ezen cégek részesedéseinek bekerülési értéke 240 mFt, míg a jogelőd vállalat részesedésének kivezetése kapcsán 237 mFt-tal csökkentek a befektetett pénzügyi eszközök. 2012. július 27-ével a Synergon Informatika Nyrt. új leányvállalataként megalapított Synergon Infocom Kft. 100 mFt részesedési értékkel került be a nyilvántartásba. Szintén év közben a Társaság külföldön is alapított leányvállalatot, ezen bolgár vállalat részesedési értéke 2000 BGN (311 eFt), melyre év végén 13 eFt árfolyamkülönbözet került elszámolásra. Év végén a 100 %-ban felvásárolt Adatvilág Rendszerház Kft. akvizíciójával kapcsolatosan 7,5 mFt részesedés és 1 868 mFt goodwill került be a Táraság könyveibe.
A vállalkozás befektetéseivel kapcsolatosan elszámolt értékvesztések tárgyévi alakulása: Adatok eFt-ban Részesedések értékvesztése Fibex Infinity
Nyitó állomány 2012.01.01.-én
Tárgyévben elszámolt ÉV
98 669 1 069 867
Kivezetés értékesítés miatt 0 0
Záró állomány 2012.12.31.-én
0 1 069 867
98 669 0
Az értékesített cseh leányvállalatra korábbi években elszámolt 1 070 mFt értékvesztés a részesedéssel együtt kivezetésre került. A Társaság egyéb befektetéseivel kapcsolatban 2012-ben nem számolt el értékvesztést.
A társaság befektetéseivel kapcsolatos tárgyévi árfolyamkülönbözet elszámolása: A Synergon Invest Bulgaria vállalatra a 2012. december 31-én rögzített MNB árfolyam alapján 13 eFt árfolyamveszteség került elszámolásra. Az Infinity leányvállalat értékesítése során 54 842 eFt pénzügyileg realizált veszteség keletkezett. Egyéb devizában lévő részesedése nincs a Társaságnak.
21
Követelések állományváltozásával kapcsolatos adatok
Követelések állományváltozása: Adatok eFt-ban Követelés Vevők Vevő kapcsolt vállalkozással szemben Egyéb köv. kapcsolt vállakozással szemben Egyéb követelés Összesen
2011.12.31
Változás (%-ban)
2012.12.31
249 109
23 244
-90,67
245 821
256 443
4,32
732 903
1 255 990
71,37
5 261
3 495
-33,57
1 233 094
1 539 172
24,82
A harmadik félnek nyújtott szolgáltatásból származó 2012. december 31-én nyitott követelésállomány 91%-kal mutat kevesebb értéket az előző évhez képest. A kapcsolt felekkel szembeni vevőkövetelés előző évzáró értékéhez képest nem változott szignifikánsan. Az egyéb követelések kapcsolt vállalkozással szemben a részükre nyújtott kölcsönök hatására elég jelentős mértékben megnövekedett (71 %). Az egyéb követelések értéke nem jelentős, előző évhez képest, 34 %-kal csökkentek.
A vevőkkel szembeni követelések (kapcsolt és nem kapcsolt vállalatokkal szemben) lejárat szerinti alakulása 2012. december 31-én: Adatok eFt-ban Követelések lejárat szerint Nem lejárt követelések 1 - 30 napon belül 31 - 90 napon belül 91 - 180 napon belül 181 - 360 napon belül 360 napon túli
Összeg
Követelések összesen
92 831 5 794 169 770 0 257 11 034
%-os megoszlás 33,19 2,07 60,70 0,00 0,09 3,95
279 687
100,00
A fenti táblázat tükrözi, hogy a vevőkkel szembeni követelések 33 %-a nem lejárt követelés. A lejárt tételek 187 mFt, ennek 93 %-a kapcsolt féllel szembeni követelés. 127 mFt áll fenn Synergon Backoffice Kft-vel szemben és 17 mFt Synergon Outsource Kft-vel szemben a részükre értékesített tárgyi eszközök kapcsán. Ezen követelések 31-90 napon túl lejárt kintlévőségek. A tételek rendezésére folyamatosan kerül sor. 22
Független féllel szembeni követelés az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. (360 napon túli követelés), mint az iroda bérbeadója felé szerződés keretében kiszámlázott iroda kialakítási munkáinak díja. Ezen követelés 2012-ben folyamatosan kompenzálásra került a bérleti díj kötelezettségek elszámolása során. 2012. október 1-től átkötésre került az irodabérletről szóló szerződés a Synergon Backoffice Kft-re, valamint a partner 2012. november 6-án bejelentette felszámolási szándékát. A tárgyalások a mérlegkészítésig nem zárultak le, a pénzügyi rendezésre lát esélyt a vezetőség, így ezen vevőkövetelésre nem képzett a Társaság értékvesztést.
Követelések értékvesztésének alakulása: Adatok eFt-ban Nyitó állomány 2012.01.01.-én
Értékvesztés kivezetés
25 484
Tárgyévben elszámolt értékvesztés
Értékvesztés visszaírás 0
0
Záró állomány 2012.12.31.-én 0
25 484
A Társaság 2012-ben vevőkövetelésre nem képzett értékvesztést, a korábban elszámolt 25 mFt értékvesztés ügyletei tárgyévben nem zárultak le.
Kapcsolt vállalkozásokkal, kötelezettségek
leányvállalatokkal
kapcsolatos
követelések,
A leányvállalatokkal kapcsolatos követelések (vevői követelések és adott kölcsönök), kötelezettségek (szállítók és kapott kölcsönök) a szokásos üzletmenettel kapcsolatos tételekből tevődnek össze. Adatok eFt-ban Kapcsolt vállalkozás/Leányvállalat Fibex Kft. Infinity a.s. Synergon Integrátor Kft. Synergon Retail Systems Kft. Synergon Backoffice Kft Synergon Inforend Kft Synergon Softcon Kft Synergon Infosource Kft Synergon Outsource Kft Synergon Infocom Kft Synergon Invest Bulgaria Ltd. Adatvilág Rendszerház Kft Összesen:
Követelés 2011 0 0 965 545 13 179 0 0 0 0 0 0 0 0 978 724
23
Követelés 2012 0 0 575 527 11 608 133 943 578 46 199 46 511 48 067 0 5 000 645 000 1 512 433
Kötelezettség Kötelezettség 2011 2012 0 0 43 825 0 0 0 0 0 0 0 0 0 43 825
0 0 656 511 0 10 760 0 0 289 880 346 0 0 0 957 497
A követelések jelentős részét (83 %) a tagvállalatoknak nyújtott kölcsönök teszi ki: - Adatvilág Kft. : 645 mFt, - Synergon Invest Bulgaria : 5 mFt, - Synergon Softcon Kft. : 42 mFt, - Synergon Integrator Kft. : 564 mFt. A fennmaradó 17 % követelés szolgáltatásnyújtásból származó vevőkövetelés, ami szokásos működési költségeket, havonta elszámolt menedzsment díjat és Synergon Backoffice Kft, illetve Synergon Outsource Kft. esetében tárgyi eszköz értékesítést takar. A kötelezettségek 98 %-a a tagvállalatoktól felvett kölcsön: - Synergon Infosource Kft. : 290 mFt, - Synergon Integrator Kft. : 656 mFt. A fennmaradó 2 % szállítói kötelezettségből ered, a Synergon Backoffice Kft. által számlázott iroda bérleti díjból. Kölcsönkövetelések tárgyévi változása: Adatok eFt-ban Megnevezés Forint-ban adott kölcsön Euró-ban adott kölcsön Összesen
Nyitó állomány 2012.01.01 619 675 113 228 732 903
Kölcsön összege (eFt) 2 694 778 0 2 694 778
Kölcsön törlesztés 2 058 463 113 228 2 171 691
Devizás átértékelés
Záró állomány 2012.12.31
0 0 0
1 255 990 0 1 255 990
A Synergon Integrator Kft-nek még 2010-ben nyújtott 1 640 000 euró kölcsön fennmaradó hátraléka (363 926,45 euro) 2012. október 1-én forintosításra került (a szeptember 30-ai MNB árfolyam szerint: 271,43Ft/euro), amit a tárgyévben a leányvállalat visszatörlesztett. 2012. július 31-én a Synergon Integrator Kft-ből kivált 5 új leányvállalatra a következő összegekben került szétosztásra az anyavállalati kölcsön: - Synergon Backoffice Kft.: 1 mFt, - Synergon Inforend Kft.: 3 mFt, - Synergon Infosource Kft.: 31 mFt, - Synergon Outsource Kft.: 23 mFt, - Synergon Softcon Kft.: 43 mFt. Évközben további 2,7 md forint értékben történt kölcsönnyújtás, valamint 2,2 md forint értékben történt törlesztés, illetve kölcsön elengedés. Év végén összesen 460 mFt értékben engedett el kölcsönkövetelést a Társaság: - Synergon Outsource Kft. : 23 mFt, - Synergon Softcon Kft. : 1 mFt, - Synergon Integrator Kft. : 436 mFt.
24
Az egyéb rövid lejáratú követelések részletezése Adatok eFt-ban Megnevezés
2011.12.31.
Egyéb előlegek Fizetési előlegek Rövidlejáratú kölcsön magánszemélyeknek Letétek (bérleti díjakkal kapcsolatos) Egyéb követelés dolgozókkal szemben Különféle egyéb követelések Termékdíj túlfizetés Tartozik egyenlegű szállító Innovációs járulék túlfizetés Iparűzési adó túlfizetés Összesen
2012.12.31. 100
100
150 1 200 1 216 141
0 0 248 1 651
124 0 134 0
94 12 0 97
2 196 5 261
1 294 3 495
A társaság egyéb követeléseiben nem volt lényeges változás. A rövid lejáratú dolgozói kölcsön elszámolásra került, illetve a letétek kapcsán a Kozma utcai raktárhoz tartozó kaució átkerült a Synergon Retail Systems Kft.-be az átszervezett raktári feladatok miatt. Dolgozókkal szemben 1 651 eFt kamatkövetelést tartunk nyilván, valamint 1 294 eFt iparűzési adó túlfizetése van a Társaságnak.
Visszavásárolt saját részvények változása könyv szerinti értéken Adatok eFt-ban Megnevezés Nyitó állomány 2011.01.01 Részvény átalakítás részesedéssé Visszavásárlások Értékesítés Értékvesztés elszámolás Záróállomány 2011.12.31 Megnevezés Nyitó állomány 2012.01.01 Részvény átalakítás részesedéssé Visszavásárlások Értékesítés Értékvesztés visszaírása Záróállomány 2012.12.31
Darab 1 412 150 0 0 0
Átlagárfolyam 741 0 0 0
1 412 150 Darab 1 412 150 0 0 0 1 412 150
25
741 Átlagárfolyam 741 0 0 0 741
Érték eFt-ban 700 428 0 0 0 -371 396 329 032 Érték eFt-ban 329 032 0 0 0 299 376 628 408
A visszavásárolt saját részvény értékvesztésének tárgyévi alakulása Adatok eFt-ban Megnevezés
1 412 150
496
Az adott tranzakcióhoz kapcsolódó részvény árfolyam 233
0
0
0
0
0
0
0
0
1 412 150
233
445
-299 376
Részvény db szám
Nyitó érték 2012.01.01. Részvényértékesítéshez kapcsolódó értékvesztés csökkenés Részvény beszerzés 2012ben 2012.12.31. értékvesztés elszámolás, visszaírás
Nyilvántartás szerinti árfolyam
Záró összesen:
Értékvesztés
968 267
668 892
Aktív időbeli elhatárolások Aktív időbeli elhatárolások részletezése: Adatok eFt-ban Megnevezés
2011.12.31
2012.12.31 3
77
0
0
Cégcsoporton belül adott kölcsön után járó kamat
103 202
9 754
Bevételek elhatárolása
103 205
9 831
18 186
820
24 039
12 837
42 225 145 430
13 657 23 488
Járó, de nem realizált kamatok (banki és értékpapír után járó) Diszkont értékpapír időarányos kamat elhatárolása
Folyamatosnak minősülő szolgáltatásnyújtások időarányosan elszámolt költsége Tárgyidőszakban felmerült, de nem az időszakot érintő költség Költségek, ráfordítások elhatárolása Aktív időbeli elhatárolások összesen
A bevételek aktív időbeli elhatárolásánál jelentős nagyságot képvisel a cégcsoporton belül adott kölcsönök után járó kamat időarányos része. 2011. december 31-én 103 mFt volt a Synergon Integrator Kft-nek nyújtott kölcsön kamatának elhatárolt része, míg a tárgyév mérleg fordulónapján közel 10 mFt ezen érték.
26
A költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolásának év végi értéke 14 mFt, mely előző évhez képest a folyamatosnak minősülő szolgáltatásnyújtások időarányosan elszámolt költségének csökkenésével, és a működési költségek csökkenésével indokolható. A 820 eFt folyamatosnak minősülő szolgáltatási díj a MÁV-KUTINFO project kapcsán még 2008, illetve 2009-ben átadott vasútállomásokra, Synergon Retail Systems Kft-vel szerződött 4 év rendelkezésre állás hátralévő díja, amely 2013 második negyedévében fut ki.
Saját tőke A saját tőke üzleti éven belüli változása Adatok eFt-ban Összeg 2011.12.31 2012.12.31 3 424 805 3 222 199 1 860 947 1 860 947
Megnevezés Saját tőke Jegyzett tőke Tőke tartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Mérleg szerinti eredmény
3 497 832 -997 998 329 032 -1 265 008
3 497 832 -2 562 381 628 408 -202 607
Változás E Ft-ban %-ban -202 603 -5,92% 0 0,00% 0 0,00% -1 564 383 156,75% 299 376 90,99% 1 062 401 -83,98%
A saját tőke elemeinek jogcímenkénti változását a 3. számú melléklet tartalmazza. Jegyzett tőke változása A Társaság jegyzett tőke állománya nem változott az előző évhez képest. Mérleg szerinti eredmény levezetése Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
Adózás előtti eredmény Adóalapot növelő tételek Adóalapot csökkentő tételek Ebből: előző évek elhatárolt veszteségének feloldása Adóalap Számított társasági adó Adókedvezmények Fizetendő társasági adó Adózott eredmény Fizetendő osztalék Mérleg szerinti eredmény
-1 265 008 847 357 775 502 0 -1 193 153 0 0 0 -1 265 008 0 -1 265 008
27
2012 -195 265 867 879 599 192 73 422 73 422 7 342 0 7 342 -202 607 0 -202 607
A társaság adózás előtti vesztesége 195 265 eFt, társasági adófizetési kötelezettsége 7 342 eFt, tekintettel a társasági adóalapot módosító tételekre, különösen az adóalapot növelő tételekre. Az előző évek elhatárolt veszteségeiből 73 422 eFt került feloldásra a 2012 évre vonatkozó társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 17. § (2) bekezdése értelmében. Mely szerint a korábbi adóévek elhatárolt vesztesége legfeljebb a felhasználása (az adózás előtti eredmény csökkentéseként történő elszámolása) nélkül számított adóévi adóalap 50 százalékáig számolható el az adózás előtti eredmény csökkentéseként. Az adóalap módosító tételek közül nagyságrend a 460 mFt összértékű leányvállalatok számára elengedett kölcsönkövetelések miatti adóalap növelő hatás. Céltartalékok Adatok eFt-ban Megnevezés Céltartalék várható kötelezettségekre Összesen:
2011.12.31
Növekedés
Csökkenés
2012.12.31
46 565
0
1 565
45 000
46 565
0
1 565
45 000
A céltartalék záró állománya 45 mFt, mely előző évhez képest 1,5 mFt-tal csökkent a korábbi években megképzett dolgozói kölcsön adó és kamatkötelezettségeivel kapcsolatosan, és maradt a 2011-ben képzett, várható adóhiányra és adóbírságra képzett összeg. A 2011-ben - a 2006-2007-es évekhez kapcsolódó adóügyek tekintetében - valamennyi adónemre vonatkozó adóvizsgálat várható adóbírságára, az óvatosság elve alapján a Társaság 45 mFt céltartalékot képzett meg. Az első fokú határozatot a Társaság megtámadta. A másodfokú adóhatóság - a Társaság fellebbezése nyomán - az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új elsőfokú eljárást rendelt el, ami 2012. októberben lezárult. A határozattal szemben a vállalat ismét fellebbezést terjesztett elő, a jogerős adóhatósági határozat közlésére a 2012-es naptári évben már nem került sor. A képzett céltartalékot a Társaság nem módosította. Megemlítendő az adóhatósági ellenőrzések kapcsán a 2008-2010 évekre vonatkozó Áfa ellenőrzés. Ezen évekre 2011-ben indult ÁFA vizsgálatot lezáró jegyzőkönyv 2012 októberében került a Társaság birtokába. A jegyzőkönyvben foglaltakra a törvényes határidőn belül észrevételeket tettünk jogi úton. 2013. februárban kaptuk meg az elsőfokú határozatot, mely 21 mFt adóhiányt és 10,5 mFt adóhiányt állapított meg. A határozattal szemben fellebbezéssel éltünk. Kértük a másodfokú Adóhatóságot, hogy jogszabálysértő és megalapozatlan elsőfokú határozatát változtassa meg, melynek keretében a Társaság terhére megállapított adókülönbözetet, valamint ahhoz kapcsolódó adóbírságot és késedelmi pótlékot törölje. Ezen fellebbezésünket támasztja alá, a Synergon Integrator Kft.-vel szemben ugyanezen üggyel (reklámszolgáltatási szerződéssel) kapcsolatban folyt adóvizsgálat megszületett jogerős határozata, mely nem tartalmaz adóhiányt és adóbírságot. Mivel az adóhatóság ugyanazon ügyletet, ugyanazon tényállás mellett nem mindősítheti eltérően a vonatkozó bírósági joggyakorlat szerint, így a Synergon Integrator Kft. másodfokú határozatával analóg döntés meghozatala indokolt ezen eljárásban. Ennek értelmében a Társaság nem tartja indokoltnak céltartalék képzését. 28
Kötelezettségek A kötelezettségek értékelésének módja, a mérlegben való szerepeltetése a 2012-es évben nem változott. Hátrasorolt kötelezettsége társaságunknak nincsen. Hosszú lejáratú illetve jelzáloggal terhelt kötelezettségek: A hosszú lejáratú kötelezettségek soron mutatjuk ki a pénzügyi lízing konstrukcióban beszerzett gépjárművek éven túl esedékes részét. Az éven belüli lízingkötelezettségeket pedig az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek között szerepeltetjük az éves beszámoló mérlegében. 2012. december 31-én a lízingügyletből eredő összes kötelezettség éven belül esedékes, ezért a rövid lejáratú kötelezettségek között kerül kimutatásra. Lízingkötelezettségek részletezése: Adatok eFt-ban Megnevezés
Fennálló összes lízingdíj fizetési kötelezettség
2011.12.31. Záró 2012.12.31. Záró Változás
Ebből éven belül esedékes rövid lejáratú kötelezettség
20 978 3 180 -17 798
Ebből éven túl esedékes hosszú lejáratú kötelezettség
17 195 3 180 -14 015
3 783 0 -3 783
A 2012 év elején még 6 db 6 lízingelt autó után állt fenn kötelezettség, melyből 2 gépjármű fizetési konstrukciója február hónapban lejárt, 1 autóra vonatkozóan pedig szerződés lezárása történt értékesítés miatt. 2012 év végére összesen 3 lízingelt gépkocsi fizetési hátraléka maradt fenn a pénzügyi lízingkötelezettségek soron, melyek éven belül kifutnak. A csökkenés a lezárás, valamint a havi szokásos kamat, árfolyamkülönbözet és tőketörlesztések miatt merült fel. Rövid lejáratú kötelezettségek: Adatok eFt-ban
Rövid lejáratú kötelezettségek
2011.12.31
Rövid lejáratú hitelek Kötelezettségek áruszáll és szolgáltatásból (szállítók) Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalk.szemben Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek
Összesen 29
Változás (%-ban)
2012.12.31
48 032
0
-100,00
261 959
84 026
-67,92
43 825 61 618
957 497 610 996
2 084,82 891,59
415 434
1 652 519
297,78
A rövid lejáratú kötelezettségek állománya 2012 év végén közel négyszerese a bázis időponthoz képest. Ennek hátterében a kapcsolt vállakozásoktól felvett kölcsönök, valamint az egyéb kötelezettségek jelentős növekedése áll. A szállítói állomány csökkenése figyelhető meg előző évhez képest. Ennek oka, hogy a Synergon Backoffice Kft-be átszervezett backoffice, illetve épület fenntartással kapcsolatos költségek szállítói kikerültek az anyavállalat forrásai közül. A harmadik féllel szembeni szállítói kötelezettségek 68 %-kal csökkentek. Kiemelendő az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt-vel szemben nyitott 60 napon túli 29 mFt tartozás, mely a korábban részletezett fizetésképtelensége folytán függőben van, a tárgyalások lezárására vár. Vevő és szállító kompenzálásra a felszámolási eljárásra való tekintettel nincs lehetőség. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek szignifikáns növekedését az Adatvilág Kft-ben szerzett részesedés ki nem fizetett hátraléka, azaz 576 mFt okozza. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek: Adatok eFt-ban Megnevezés Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó Kereset elszámolás
2011.12.31.
2012.12.31. 7 225 9 938 499
3 097 8 541 5 201
Lízingdíj fizetési kötelezettség rövid lejáratú része Cégautóadó Innovációs adó Rehabilitációs hozzájárulás Egészségügyi hozzájárulás Szakképzési hozzájárulás Munkaerő piaci járulék Társasági adó Egyéb rövid lejáratú kötelezettség
9 719 0 17 195 285 1 405 530 201 1 922 3 941 0 8 758
2 807 576 000 3 180 378 0 145 2 803 112 0 7 342 1 390
Összesen
61 618
610 996
Társadalombiztosítási járulék Részesedés Adatvilág Kft. - Graves & Partners
30
Passzív időbeli elhatárolások Adatok eFt-ban Megnevezés
2011.12.31
Folyamatosnak minősített, szolgáltatás értékesítésből származó, nem tárgyévet érintő bevételek Tárgyidőszakban felmerült, de nem az időszakot érintő bevétel Bevételek passzív időbeli elhatárolása Működési költségek elhatárolása Cégcsoporton belül kapott kölcsön után fizetendő kamat Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Halasztott bevételek Passzív időbeli elhatárolások összesen
2012.12.31
21 143
944
1 185
0
22 328 27 559 0 27 559 0 49 887
944 23 864 3 844 27 708 0 28 652
A bevételek passzív időbeli elhatárolása 21 mFt-tal csökkent előző évhez képest. A változás oka elsősorban a folyamatosnak minősülő szolgáltatásból, azaz a MÁV-KUTINFO project kapcsán előírt 4 éves rendelkezésre álláshoz tartozó arányos bevétel. A bevétel a MÁV felé kiállított számlák alapján került elhatárolásra. A rendelkezésre állás 2013 második negyedévében lezárul. A hátralék 2012. december 31-én 944 eFt. A működési költségek elhatárolásánál jelentős változás nincs. Eltérést előző évhez képest a felvett hitelek után elszámolt fizetendő kamat összege jelenti.
Kiegészítés a mérlegben nem szereplő tételekhez Nyitott garancia állomány 2012. december 31-én: A Raiffeisen Bank Zrt-vel kötött bankgarancia kötelezettségvállalási keretszerződésben az elsődleges kötelezett nevesítve van, viszont a Synergon csoport tagjai egyetemleges felelősséggel tartoznak a Bank felé. Volksbankkal és MKB Bankkal Synergon Integrátor Kft. kötött garanciakeret szerződést, mely mögött készfizető kezesként az anyavállalat, a Synergon Nyrt. áll.
31
Adatok eFt-ban Elsődleges kötelezett neve
Bank
Garancia keret
Nyitott garancia
Felhasználható garancia
Volksbank
Synergon Integrator Kft.
250 000
250 000
0
MKB Bank
Synergon Integrator Kft.
50 000
2000
48 000
600 000
1 000 53 317 270 000
272 183
Synergon Informatika Nyrt. Synergon Integrator Kft.
Raiffeisen
Synergon Infosource Kft. Synergon Retail Systems Kft.
Összesen
3 500 900 000
579 817
320 183
Kezesség vállalás: A leányvállalatok által pénzügyi konstrukcióban kötött autófinanszírozási szerződésekre vonatkozóan az anyavállalat készfizető kezességet vállalt: Adatok eFt-ban Kezes Synergon Nyrt. Synergon Nyrt. Synergon Nyrt.
Kezességvállalás tárgya Autófinanszírozás Autófinanszírozás Autófinanszírozás
Kedvezményezett Synergon Integrator Kft. Synergon Retail Systems Kft. Synergon Backoffice Kft.
Synergon Nyrt.
Autófinanszírozás
Synergon Infosource Kft.
Synergon Nyrt.
Autófinanszírozás
Synergon Outsource Kft.
Összesen
Összeg 35 777 2 618 7 107 745 2 560 48 807
Zálogjog biztosítása Synergon magyarországi tagvállalatai által a Raiffeisen Bankkal kötött Hitelkeret megállapodás biztosítékaként az egyetemleges kötelezettségvállalás mellett együttesen vállalták, hogy 2 500 mFt összegű vevőkkel szembeni követelés és szerződés állományra a bank részére csendes zálogjogot biztosítanak folyamatosan. A Synergon Informatika Nyrt. 2012 év végén megvásárolt Adatvilág Kft. keresztül az M194 Innovációs Kft. és M1-94 Park Kft. cégek tulajdonosává vált. Ezen cégek CIB Bank Zrt.-vel kötött hitelszerződéshez jelzálogszerződések kapcsolódnak, melyek kiterjednek ezen cégek tulajdonában lévő telkekre, harmadik fél által felajánlott ingatlanra, követelésekre, bankszámlákra, a tulajdonosok részesedéseire.
32
Kiegészítő adatok az eredménykimutatáshoz
Árbevétel megoszlása feladat-típusonként Adatok eFt-ban Megnevezés Hardver, szoftver eladásából származó bevétel Hardverrel, szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások Bérleti díj Exportértékesítés Egyéb értékesítési bevétel Értékesítés nettó árbevétele:
2011
2012
194 837 231 142 232 071 5 442 509 768 1 173 260
60 82 191 95 659 1 324 543 003 722 237
Az értékesítés nettó árbevétele 451 mFt-tal csökkent előző évhez képest. Csökkent a hardver, szoftverértékesítésből, és az ehhez kapcsolódó szolgáltatányújtásból származó bevétel. Ennek oka, hogy a 2009-ben indult folyamatátszervezés során a Synergon Integrator Kft-re átkötött projektszerződések 2010-ben, illetve 2011-ben folyamatosan kifutottak. 2012-ben a szerződési feltételekre tekintettel az anyavállalat nyerte el a MAVIR-nál található IT eszközök üzemeltetését, a project 2012. december 31-én lejárt. Bérleti díjból származó árbevétel a Társaság által bérelt iroda magyarországi leányvállalatok felé továbbterhelt része, ami 2012. szeptember 1-től átkerült Synergon Backoffice Kft. tevékenységi köre alá. Egyéb értékesítési bevételek között szerepelnek az anyavállalat által magyarországi leányvállalatok részére nyújtott Backoffice jellegű szolgáltatások értékesítési árbevétele, ami 2012. szeptember 1-től szintén átkerült Synergon Backoffice Kft. alá. Az egymás közötti szolgáltatások közül a menedzsment díj kerül továbbra is továbbterhelésre a magyarországi leányvállalatok felé. Belföldi értékesítés más devizanemben Devizanem
Devizás összeg 2012 9146,24 0
EUR USD összesen:
33
HUF összeg 2012 (eFt) 2 611 0 2 611
Exportértékesítés megoszlása devizanemenként és forintban Devizanem
Devizás összeg Devizás összeg 2011 2012 0 1 265 5 210
EUR USD HUF összesen:
HUF összeg 2011 (eFt)
0 0 1 324
HUF összeg 2012 (eFt)
0 232 5 210 5 442
0 0 1 324 1 324
Az exportértékesítés megoszlása földrajzi területenként Adatok eFt-ban Földrajzi terület Egyesült Államok Svájc Európai Unió tagállamok Ázsia Összesen:
2011
2012 0 0 5 442 0 5 442
0 0 1 324 0 1 324
A társaság Európa Unió országaiba történő értékesítése előző évhez képest csökkenést mutat, tárgyévi értéke 1 324 eFt. Harmadik országba nem történ értékesítés. A kutatás kísérleti fejlesztés tárgyévi költségei Kutatás – kísérleti fejlesztés címen a társaságnak 2012-ben nem merült fel költsége. A társaság számviteli politikája szerint a Kutatás – kísérleti fejlesztés költségeit nem aktiválja, azokat a tárgyévi eredmény terhére számolja el. Az igénybevett szolgáltatások részletezése Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
Bérleti díjak Reklám és hirdetési költségek Számítástechnikai és pályázati díjak Oktatási, utazási költségek Épületfenntartás Javítási és karbantartási költségek Szállítási és rakodási költségek Telefon, internet és postaköltségek Alvállalkozói szolgáltatások Kutatás, fejlesztés költségei Ügyviteli, üzletviteli tanácsadás Szakértői díjak IC szolgáltatások költsége Egyéb, az előzőekben fel nem sorolt költségek Összesen 34
2012 115 487 25 279 96 752 4 447 72 940 9 915 11 231 8 356 84 948 0 28 722 53 258 0
130 347 8 110 64 311 9 652 40 494 3 106 1 304 18 548 47 900 0 53 259 41 517 19 161
4 772
7 280
516 107
444 987
A Társaság által igénybevett szolgáltatásainak értéke 14 %-kal csökkent előző évhez képest. Fő oka, hogy a korábbi évek üzleti tevékenység átszervezésének hatására az alvállalkozói szolgáltatások értéke lényegesen lecsökkent, lecsökkent továbbá a költségek optimalizálása érdekében a reklámszolgáltatások költsége, valamint szeptember 1-ével a Synergon Backoffice Kft-be átkerült épület üzemeltetési szolgáltatások kapcsán a vonatkozó épületfenntartási költségek. Egyéb bevételek, egyéb ráfordítások részletezése
Egyéb bevételek: Adatok eFt-ban Megnevezés
2011 34 398
2012 142 205
2 396
580
Kapott bírságok, késedelmi pótlékok
28 667
4 167
Utólag kapott, pénzügyileg rendezett engedmények
11 911
0
Céltartalék visszaírása
3 340
1 565
Követelés értékvesztés visszaírás
3 044
4 955
3
0
Kapott támogatás
5 851
0
Egyéb Összesen:
8 390
706
98 000
154 178
Befektetett eszközök értékesítéséből származó bevételek Káreseményekkel kapcsolatban kapott bevételek
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás
A Társaság egyéb bevételeinek összege 154 mFt, mely növekedést mutat előző évhez képest (57 %). Jelentősen nőtt a befektetett eszközök értékesítéséből származó bevétel összege. Az előző évi 34 mFt helyett tárgyévben 142 mFt bevételt realizált a Társaság. Ez közel a négyszerese a korábbi év forgalmának. A fő oka a bevétel növekedésnek a kiválással létrejött vállalatoknak az eszköz optimalizálási stratégia részeként tömegesen eladásra került eszközök állománya (132 mFt). Az IT eszközök Synergon Outsource Kft. üzemelése alá kerültek, míg az épületfenntartással kapcsolatos eszközök Synergon Backoffice Kft. tárgyi eszköz nyilvántartásába. A kapott bírságok, késedelmi pótlékok soron előző évben a Synergon Integrator Kft. által késedelmesen megfizetett számlák után 29 mFt rendezett késedelmi kamatbevétel okozott kiugró tételt az egyéb bevételek között. Ez az érték tárgyévben 4 mFt.
35
Egyéb ráfordítások: Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
2012
Befektetett eszközök értékesítéséből származó ráfordítások
11 951
141 471
Céltartalék
45 000
0
Bírság, kötbér, késedelmi kamat
30 113
1 463
576
270
242 028
0
16 053
15 172
572
0
1 293
960
347 586
159 336
Terven felüli értékcsökkenés Készletek és követelések értékvesztése Adójellegű ráfordítások Készletek selejtezése Egyéb Összesen:
Az egyéb ráfordítások értéke 159 mFt, ami az előző évhez képest 46 %-os csökkenést jelent. A szeptember 1-én Synergon Outsource Kft. és Synergon Backoffice Kft. részére értékesített befektetett eszközök összesen 128 mFt-ot, azaz a teljes 141 mFt kivezetett eszközök könyv szerinti értékének a 91%-át teszik ki. A Synergon Informatika Nyrt. 2011 első negyedévében a Vidékfejlesztési Minisztérium által használt, de a 2011. évre át nem vett Microsoft licence beszerzési értékével azonos készlet értékvesztést, azaz 226 millió forint összegű egyéb ráfordítást számolt el. A Microsoft licence továbbra is az anyavállalat készletei között található, de a már 100%ban leírt értéken. Egyéb készlet 2012. december 31-én nem szerepel a Társaság mérlegében. Vidékfejlesztési Minisztérium Microsoft licencekhez kapcsolódó jogvita leírása: A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (továbbiakban a Minisztérium), amelynek 2010. május 29-től jogutódja a Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. április 1-jén keltezett levelében a Synergon Informatika Nyrt-nek bejelentette, hogy a 2009. március 4-én kötött, 2009-2011 évekre szóló „Microsoft Enterprise Agreement” (Microsoft közigazgatási licence konstrukció) tárgyú szerződéstől indoklás nélkül eláll. A Környezetvédelmi és Vízügyi Misztérium a szükséges licence specifikációt felmérte majd a KSZF-en keresztül beszállítót választott, így került sor a Synergon Informatika Nyrt-vel való 2009. március 4-i, 2009 január 1-re visszamenőleges hatályú, a Microsoft Enterprise Agreement szerződés megújítására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére. A szerződés keretében megrendelt licenceket a Synergon Informatika Nyrt leszállította, azok érvényességi ideje 2009. január 1- 2011. december 31. A Minisztérium egyoldalú és visszamenőleges elállási szándékának megalapozottságát a Synergon Informatika Nyrt. vitatja: A Synergon Informatika Nyrt. vitatja az elállás jogszerűségét, tekintettel arra, hogy a Minisztérium bejelentése a szerződés harmadik évében történt, amikor a teljes szolgáltatás és licence szállítás a Minisztérium jogszerű licence használata érdekében megtörtént, azaz a Synergon Informatika Nyrt. 2011. februárral a 2009-2011. évi jogszerű licence használathoz a Minisztérium megállapodásával összhangban minden kapcsolódó fizetési kötelmét teljesítette. Tekintettel arra, hogy a szerződés teljesedésbe ment és a már eltelt időszak licenchasználatát a Minisztérium – ún. irreverzibilis szolgáltatás lévén – nem tudja visszaszolgáltatni, az eredeti állapot fogalmilag nem állítható helyre. A 2012. évi eves beszámoló készítéséig ezen jogi ügy nem zárult le, folyamatban van.
36
Pénzügyi bevételek és ráfordítások részletezése Adatok eFt-ban
Megnevezés
2011 333 250 183 73 692 143 016 116 359 434 285 3 727 0 371 395 0 59 163 0 -101 035
Pénzügyi műveletek bevételei Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek Kapcsolt vállalkozástól kapott kamat Árfolyamnyereség Kapott osztalék Infinity Pénzügyi műveletek ráfordításai Fizetendő kamatok, kamatjellegű ráfordítások Kapcsolt vállalkozásnak adott kamat Részesedések ,értékpapírok,bankbetétek értékvesztése Saját részvény árfolyamvesztesége Árfolyamveszteség Egyéb pénzügyi ráfordítás Összesen
2012 248 200 1 919 60 183 73 398 112 700 -145 710 4 107 3 844 -299 376 0 145 715 0 393 910
A pénzügyi műveletek eredménye 394 mFt. A pozitív eredmény oka elsősorban a 2012 év végén saját részvényekre a javuló tőzsdei árfolyamok hatására elszámolt 299 mFt értékvesztés visszaírás. A cseh leányvállalattól 113 mFt értékben kapott a Társaság osztalékot a tárgyévben. Devizás eszközök és források év végi átértékelése A mérleg fordulónapján devizában fennálló követelések és kötelezettségek fordulónapi árfolyammal történő értékeléséből adódó, nem realizált árfolyam különbözetek. Adatok eFt-ban
Megnevezés Pénzeszközök Szállítóállomány Vevőállomány Devizában adott kölcsön Lízingkötelezettség Kapcsolt váll.részesedés Összesen:
Árfolyamveszteség 2011.12.31.
Árfolyamveszteség 2012.12.31.
0 11 097 0 0 6 534 0 17 631
0 56 0 0 1 027 13 1 096
37
Árfolyamnyereség 2011.12.31. 40 0 29 256 14 446 0 103 037 146 779
Árfolyamnyereség 2012.12.31. 46 0 13 0 0 0 59
Rendkívüli bevételek és ráfordítások részletezése
Rendkívüli bevételek Adatok eFt-ban Megnevezés
2011
2012 0
Részesedés szerzés jogutódlással létrejött gt.
240 000
A Társaságnak a tárgyévben rendkívüli bevétele a 2012. július 31-én kiválással létrehozott vállalatokban szerzett részesedés okán keletkezett.
Rendkívüli ráfordítások Adatok eFt-ban Megnevezés Elengedett követelés könyv szerinti értéke Véglegesen átadott pénzeszköz TAO növelő rendkívüli ráfordítások Részesedés szerzés jogutódlással létrejött gt.nyilv.sz.értéke Összesen
2011 475 000 500 7 530 0
2012 459 807 0 0 237 009
483 030
696 816
A tárgyévi rendkívüli ráfordítások összege 697 mFt, melynek jelentős részét az elengedett követelések jelentik. A anyavállalat 460 mFt kapcsolt féllel szembeni kölcsön elengedése mellett döntött 2012 év végén. Rendkívüli ráfordítást jelentett továbbá a Synergon Integrator Kft-ben lévő anyavállalati részesedés nyilvántartás szerinti értékének a kiválással létrejött vállalatokra jutó arányos részének kivezetése. Kapott osztalék részletezése A Társaság a 2012-es üzleti évben 112 700 eFt értékben kapott osztalékot az Infinitytől.
Halasztott bevételek és ráfordítások A társaságnak halasztott bevétele és ráfordítása a tárgyévben nem volt.
38
Tájékoztató kiegészítések Kapcsolt vállalkozások felé kiszámlázott 2012. évi árbevétel, egyéb bevétel: A Társaság kapcsolt vállalkozással szembeni bevétele 10 %-os csökkenést mutat az előző évhez képest. A kapcsolt vállalkozások felé számlázott értékesítés árbevétele közé tartoznak az anyavállalat által 2012. augusztus 31-ig nyújtott Backoffice szolgáltatások (HR, bérszámfejtés, pénzügy-számviteli és controlling szolgáltatások, egyéb logisztikai szolgáltatások, minőségirányítás, épület és járművek üzemeltetési szolgáltatása), és iroda bérleti díj, egész évre vonatkozó menedzsment díj, valamint az anyavállalat által megrendelt, de a leányvállalatokkal kapcsolatos, rájuk továbbterhelt tételek. Az egyéb bevételek között szerepelnek a befektetett eszközök értékesítéséből realizált bevételek. Adatok eFt-ban Megnevezés Synergon Integrator Kft.
Értékesítés árbevétele 2011
Egyéb bevétel 2011
Értékesítés árbevétele 2012
Egyéb bevétel 2012
743 145
42 998
428 383
0
74 109
0
93 527
1 759
Infinity
0
0
1 324
0
Synergon Backoffice Kft.
0
0
18 069
118 567
Synergon Outsource Kft.
0
0
30 155
13 116
Synergon Softcon Kft.
0
0
5 470
0
Synergon Inforend Kft.
0
0
1 524
1
Synergon Infosource Kft.
0
0
66 606
0
817 254
42 998
645 057
133 442
Synergon Retail Systems Kft
Összesen:
A tulajdonos által nyújtott hitelek: Tulajdonostól származó hitelfelvétel, illetve a tulajdonosok részére hitelnyújtás 2012. évben nem volt.
39
A 2012. évi társasági adóalapot módosító tételek ismertetése: Adatok eFt-ban Adózás előtti eredmény Adózás előtti eredmény
2012 -195 265
Adóalap csökkentő tételek Elhatárolt veszteség
73 422
Céltartalék felhasználás
1 565
Értékcsökkenési leírás, terven felüli écs, kivezetett eszközök TAO tv szerinti értéke
171 504
Kapott osztalék
112 700
Részesedés kivonása
240 000
Adóalap csökkentő tételek összesen
599 192
Adóalap növelő tételek Céltartalékképzés
0
Értékcsökkenési leírás, terven felüli écs, kivezetett eszközök SZTV szerinti értéke Bírság
170 487 575
Nem a vállalkozás érdekében felmerült költség
0
Értékvesztés
0
Adott támogatás, véglegesen átadott pénzeszköz
0
Adóellenőrzés, önellenőrzés hatása
0
Behajthatatlan nem minősülő elengedett követelés
459 807
Részesedés kivonása
237 009
Adóalap növelő tételek összesen
867 879
Társasági adó alapja
73 422
Adófizetési kötelezettség:
7 342
40
Előző évek elhatárolt veszteségének levezetése: Adatok eFt-ban Megnevezés Felhasználható negatív adóalap Felhasználás 2009ben Felhasználás 2012ben
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
-220 801
0
-1 669 659
0
-659 298
-1 193 153
0
220 801
0
141 371
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
73 422
Különbözet
0
0
-1 528 288
0
-659 298
-1 193 153
73 422
Felhasználható
0
0
1 528 288 1 528 288 2 187 586
3 380 739
3 307 317
-220 801
0
-1 193 153
73 422
Adóalap (eFt)
-1 669 659
0
-659 298
A környezetvédelemmel kapcsolatos megállapítások: A cégcsoport vezetése környezettudatos magatartást követel valamennyi tagvállalatától. Az egyes társaságok működése, tevékenységi területe nem okoz számottevő \ mérhető környezetterhelést vagy kibocsájtást. Leginkább az irodai működés, a kiszállított eszközök és raktározásuk, csomagolásuk, illetve esetleges külső munkavégzés azok a főbb területek, amelyek környezetvédelmi szempontból kockázatelemzésre kerülnek. A keletkező hulladékokat nyilvántartjuk és elszállításukról, további felhasználásukról vagy megsemmisítésükről külső szakcégek igénybevételével gondoskodunk a mindenkor érvényes jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően. A munka- és tűzvédelmi külső megbízott mellett 2013-tól külső környezetirányítási megbízottat is foglalkoztatunk, aki valamennyi társaságra vonatkozóan kifejti az adott tevékenységre és szituációra a környezetvédelmi jogszabály-értelmezést. A jogszabályi kötelezettségeken túl a cégcsoport anyavállalata és a legnagyobb létszámú leányvállalatok csoportos Környezetirányítási Rendszert működtetnek az MSZ EN ISO 14001:2008 szabvány követelményei szerint. A 2004 óta folyamatosan működtetett rendszert UKAS nemzetközi akkreditációval működő külső tanúsító szervezet vizsgálja felül évente.
41
A munkavállalók létszámának és jövedelmének részletezése: (A táblázatok adatai a közterheket nem tartalmazzák.) 2011-re vonatkozó adatok Adatok eFt-ban
Munkavállalók besorolása
Átlagos statisztikai állományi létszám
Vezető beosztású Szellemi foglalkozású Adminisztratív Fizikai Összesen:
Munkaviszonyból származó kereset
3 0 41 2 46
37 389 0 224 290 7 242 268 921
Egyéb személyi jellegű kifizetések 2 747 0 37 551 1 832 42 130
2012-re vonatkozó adatok Adatok eFt-ban
Munkavállalók besorolása
Átlagos statisztikai állományi létszám
Vezető beosztású
Munkaviszonyból származó kereset
Egyéb személyi jellegű kifizetések
11
85 021
3 146
Szellemi foglalkozású
9
80 720
23 623
Adminisztratív
8
12 899
1 509
Fizikai
1
1 243
473
29
179 883
28 751
Összesen:
A társaság könyvvizsgálója: Társaságunk könyvvizsgálója dr. Adorján Csaba egyéni vállalkozó (cím: 2083 Solymár, Árok u. 21/B., váll.ig.szám: ES 284323, adószám: 50586314-3-33, kamarai reg.szám: 001089). A könyvvizsgálói megbízás a társaság egyedi éves beszámolójának könyvvizsgálatán túl a Synergon csoport nemzetközi standardok alapján összeállított konszolidált beszámolójának könyvvizsgálatára is kiterjed. Egyéb, bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokat, adótanácsadói szolgáltatásokat, valamint nem a könyvvizsgálat körébe tartozó szolgáltatásokat a társaság számára nem végzett.
42
Az éves beszámoló aláírására jogosult személyek: Jutasi Zoltán Zsolt 1052 Budapest, Bécsi u. 1-3. B-lph fem 11.a Sipos Levente Zsolt 1142 Budapest, Miskolci utca 110/B. Könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosult személy: Verhóczkiné Polányi Zsuzsanna 2112 Veresegyház, Bihari János u.9. Nyilvántartási szám: 184780
A Synergon Informatika Nyrt. (1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.) éves beszámoló és a konszolidált éves beszámoló elkészítésére kötelezett. A konszolidációba teljes körűen bevont vállalatok: Synergon Integrator Kft. Synergon Retail Systems Kft. Fibex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Synergon Invest Bulgaria Ltd. Synergon Infosource Kft. Synergon Outsource Kft. Synergon Backoffice Kft. Synergon Inforend Kft. Synergon Softcon Kft. Synergon InfoCom Kft. Infinity a.s Adatvilág Rendszerház Kft. NK Services (Magyarország) Kft. Wiera Group Zrt. Wiera Internet Szolgáltató Kft. Go-out Kft. M1 94 Innovációs Kft. M1 94 Park Kft. A konszolidációba tőke módszerrel bevont vállalatok: Accesspoint Számítástechnikai Kft. GPSCOM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
43
A Synergon csoport összevont (konszolidált) éves beszámolója közzétételre kerül az Igazságügyi Minisztérium Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálatánál, illetve megtekinthető a Synergon Informatika Nyrt. telephelyén (1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. a-c. II.em.), valamint a társaság honlapján (www.synergon.hu).
Budapest, 2013. március 29.
Sipos Levente gazdasági vezérigazgatóhelyettes
Jutasi Zoltán Igazgatótanács tagja, vezérigazgató
44
Mellékletek 1.
számú melléklet: Befektetett eszközök bruttó értékének változása 2012-ben
Adatok eFt-ban
Összes növekedés Főkönyvi számlaszám
Megnevezés
Beruházás növekedések
Nyitó egyenleg
Összes csökkenés Átsorolások eszközök között/Javítások
Aktiválás
Csökkenések térítésmentes átadásból
Csökkenések értékesítésből
Csökkenések selejtezésből
Csökkenések káreseményből
Csökkenések leltárhiányból
Záró egyenleg
1112100
Telekom.csatlakoz.dij
115
0
0
0
(75)
0
0
0
0
40
1131100
Vagyoni értékű jogok
985
0
0
0
0
0
(110)
0
0
875
1141100
Szoftverhasználati jog
209 273
0
0
0
(208 697)
0
(576)
0
0
0
1141400
Bérbe adott szoftver.haszn.jog
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
210 373
0
0
0
(208 772)
0
(686)
0
0
915 0
Vagyoni értékű jogok 114110
Nulla értékű szellemi termék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1111100
Alapitás átszervezés
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1141300
Szellemi termékek 4 év
290 594
0
107
0
(287 105)
0
(3 275)
0
0
320
1151100
Cégérték
0
0
1 868 442
0
0
0
0
0
0
1 868 442
1181100
Imm.j. terven f.écs.és v.írása
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Szellemi termékek
290 594
0
1 868 549
0
(287 105)
0
(3 275)
0
0
1 868 762
Immateriális javak
500 967
0
1 868 549
0
(495 877)
0
(3 961)
0
0
1 869 678
1221100
Telkek
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1231100
Épületek
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Épületek écs
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
95 306
0
6 378
0
(101 684)
0
0
0
0
0
1233100
Beruházás bérelt ingatlanon
1241100
Építmények
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Építmények ÉCS
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1261100
Ingatlanhoz kapcs. Vagyoni értékű jog Ingatlanok
1311100
Termelőgépek, berendezések Műszaki berendezések, gépek, járművek
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
95 306
0
6 378
0
(101 684)
0
0
0
0
0
119
0
0
0
0
0
(119)
0
0
0
119
0
0
0
0
0
(119)
0
0
0
26 757
0
0
0
(6 562)
0
(19 761)
0
(434)
0
7 471
0
0
0
(7 471)
0
0
0
0
0
Járművek
30 304
0
0
0
(11 249)
0
0
0
(33)
19 022
Járművek 3 év
31 110
0
0
0
(7 199)
0
0
0
0
23 912
1411100
Egyéb gép, berendezés
1412100
Képzőművészeti alkotások
1421100 1421200
45
1431100
Irodai berendezések
35 624
0
1 337
0
(34 361)
0
(2 600)
0
0
0
1432100
Irodatechnika
396
0
807
0
(1 203)
0
0
0
0
0
1435100
Irodatechnika
1 233
0
0
0
(1 126)
0
(108)
0
0
0
1433100
Számítógépek
118 082
0
0
0
(105 080)
0
(12 534)
0
(469)
0
1433200
Bérbeadott sz.tech.eszk.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1433300
Számítógépek (3 év)
21 231
0
3 336
0
(19 646)
0
(3 967)
0
(954)
0
1434100
Telekommunikációs b.
14 466
0
0
0
(620)
0
(13 846)
0
0
0
1434200
Mobiltelefonok
2 164
0
225
0
(1 798)
0
(536)
0
(55)
0
1481100
Terven felüli écs
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1631100
TE 30e FT alatt
6 539
0
488
0
(6 267)
(4)
(632)
0
(101)
23
Egyéb berendezések, gépek, járművek
295 378
0
6 193
0
(202 581)
(4)
(53 985)
0
(2 045)
42 957
TE aktiválások
390 802
0
12 571
0
(304 264)
(4)
(54 104)
0
(2 045)
42 957
Összes eszköz beruházások nélkül
891 769
0
1 881 120
0
(800 142)
(4)
(58 065)
0
(2 045)
1 912 634
0
0
0
0
0
0
0
0
1 881 120
0
(800 142)
(4)
(58 065)
0
(2 045)
1 912 977
0-s fökönyvi számla számot érintő könyvelés Mindösszesen
0 891 769
1613100
Beflen beruh
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1614100
Beflen beruh. KÖKI
0
6 424
(6 424)
0
0
0
0
0
0
0
1614200
Beruházás
0
6 555
(6 555)
0
0
0
0
0
0
0
1161100
Immat.javak beruházása
0
18 396
9 020
(121)
8 913
0
0
0
0
342
TE beruházások
0
31 376
(3 960)
(121)
8 913
0
0
0
0
342
46
2.
sz. melléklet: Befektetett eszközök halmozott értékcsökkenésének alakulása 2012-ben
Adatok eFt-ban Növekedés
Csökkenés (bruttó)
Tárgyidőszakban elszámolt écs
Selejtezés
Térítésmentes átadás
Káresemény
Leltárhiány
Értékesítéssel kapcsolatos felhalmozott Écs kivezetése
Értékesítéssel kapcsolatos terven felüli écs kivezetése
Csökkenések fogyóeszköz kivezetése miatt
(115)
(0)
0
0
0
0
75
0
(818)
(135)
0
0
0
0
0
0
Lin
(208 922)
(165)
0
0
0
0
208 511
Lin
0
0
0
0
0
0
0
(209 855)
(300)
0
0
0
0
Főkönyvi számlaszám
Megnevezés
ÉCS kulcsa
Écs módszere
1192100
Telekom.csatlakoz.dij
16,67%
6 év
Lin
1193100
Vagyoni értékű jogok
16,67%
6 év
Lin
1194100
Szoftverhasználati jog
25,00%
4 év
1194110
Bérbe adott szoftver.haszn.jog
25,00%
4 év
Vagyoni értékű jogok
Csökkenések selejtezésből
Csökkenések térítésmentes átadásból
Csökkenések káreseményből
Csökkenések leltárhiányból
0
0
0
0
0
(40)
0
0
110
0
0
0
(843)
32
0
0
576
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
208 586
0
0
686
0
0
0
(883)
32 0
Záró egyenleg
Nettó érték
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1191100
Alapítás átszervezés
20,00%
5 év
Lin
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1194300
Szellemi termékek 4 év
25,00%
4 év
Lin
(23 558)
(4 914)
0
0
0
0
25 145
0
0
3 275
0
0
0
(53)
268
1195100
Cégérték
10,00%
####
Lin
1 861 695
1181100
Imm.j. terven f.écs.és v.írása
119410
Nulla értékű szellemi termék
Nyitó egyenleg
Szellemi termékek Befejezetlen beruházás Immateriális javak 0
Telkek
1293100
Épületek
1293109
Épületek écs
1294300
Beruházás bérelt ingatlanon
1294100
Építmények
Lin
Lin
Építmények ÉCS 1294200
Ingatlanhoz kapcs. Vagyoni értékű jog
16,67%
6 év
Lin
Ingatlanok 14,29%
1391100
7 év
Lin
Műszaki berendezések, gépek, járművek 1491100 0
Egyéb gép, berendezés
14,29%
Képzőművészeti alkotások
7 év
Lin
soha
1492100
Járművek
20,00%
1492200
Járművek 3 év
1496100
Irodai berendezések
14,29%
1495100
Irodatechnika
14,29%
0
Irodatechnika
0
(6 747)
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(6 747)
(258 000)
0
0
0
0
0
258 000
0
0
0
0
0
0
0
0
(281 558)
(11 661)
0
0
0
0
283 145
0
0
3 275
0
0
0
(6 800)
1 861 963
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
342
(491 413)
(11 961)
0
0
0
0
491 731
0
0
3 961
0
0
0
(7 683)
1 862 337
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(790)
(6 432)
0
0
0
0
7 221
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(790)
(6 432)
0
0
0
0
7 221
0
0
0
0
0
0
0
0
(119)
0
0
0
0
0
0
0
0
119
0
0
0
0
0
(119)
0
0
0
0
0
0
0
0
119
0
0
0
0
0
(23 996)
(226)
(174)
0
0
(235)
4 436
0
0
19 761
0
0
433,83
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(9)
2 832
0
0
0
0
0
33,11
(13 551)
5 471
5 év
Lin
(15 557)
(850)
3 év
Lin
(16 104)
(2 838)
0
0
0
0
3 485
0
0
0
0
0
0
(15 457)
8 455
7 év
Lin
(19 572)
(1 809)
(25)
0
0
0
18 806
0
0
2 600
0
0
0
0
0
7 év
Lin
(1 401)
(116)
0
0
0
0
1 409
0
0
108
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
47
1493100
Számítógépek
25,00%
4 év
Lin
(118 082)
0
0
0
0
0,00
105 080
0
0
12 534
0
0
468,56
0
0
1493200
Bérbeadott sz.tech.eszk.
33,33%
3 év
Lin
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1493300
Számítógépek (3 év)
33,33%
3 év
Lin
(17 384)
(3 016)
(2)
0
0
(421)
15 902
0
0
3 967
0
0
953,58
0
0
1494100
Telekommunikációs b.
14,29%
7 év
Lin
(14 219)
(39)
(54)
0
0
0
466
0
0
13 846
0
0
0
0
0
1494200
Mobiltelefonok
33,33%
3 év
Lin
(1 305)
(276)
(15)
0
0
(30)
1 035
0
0
536
0
0
54,96
0
0
1481100
Terven felüli écs
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1693100
TE 30e FT alatt
(6 539)
(488)
0
0
0
0
6 267
0
0
632
4
0
100,70
(23)
0
13 926
azonnal
Lin
Egyéb berendezések, gépek, járművek
(234 159)
(9 657)
(270)
0
0
(695)
159 718
0
0
53 985
4
0
2 045
(29 031)
TE aktiválások
(235 068)
(16 090)
(270)
0
0
(695)
166 939
0
0
54 104
4
0
2 045
(29 031)
13 926
(28 051)
(270)
0
0
(695)
658 670
0
0
58 065
4
0
2 045
(36 713)
1 876 263
Összes eszköz beruházások nélkül
0
0
0
(726 481)
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(726 481)
(28 051)
(270)
0
0
(695)
658 670
0
0
58 065
4
0
2 045
(36 713)
1 876 263
0-s főkönyvi számla számot érintő könyvelés Mindösszesen 1613100
Beflen beruh
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1614100
Beflen beruh. KÖKI
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1614200
Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
48
3. sz. melléklet: Saját tőke mozgástábla Adatok eFt-ban
2011 Megnevezés
Jegyzett tőke
2011.évi nyitó 2010.évi mérleg szerinti eredmény átvezetés Visszavásárolt saját részvény ÉV elszámolás 2011.évi mérleg szerinti eredmény 2011.évi záró
1 860 947
1 860 947
Tőketartalék 3 497 832
3 497 832
Eredménytartalék
Lekötött tartalék
-211 289 -1 158 102 371 396
-371 396
-997 998
329 032
Mérleg szerinti eredmény
700 428
Saját tőke 5 847 918 -1 158 102 0
-1 265 008 -1 265 008
-1 265 008 3 424 805
2012 Megnevezés 2012.évi nyitó 2011.évi mérleg szerinti eredmény átvezetés Saját részvény ÉV visszaírás miatt LT mod 2012.évi mérleg szerinti eredmény 2012.évi záró
Jegyzett tőke 1 860 947
1 860 947
Tőketartalék 3 497 832
3 497 832
49
Eredménytartalék -997 998 -1 265 007 -299 376 -2 562 381
Lekötött tartalék
Mérleg szerinti eredmény
329 032
4 689 813 -1 265 007 0
299 376 628 408
saját tőke
-202 607 -202 607
-202 607 3 222 199
SYNERGON Informatika Nyrt. 2012. december 31-i Üzleti jelentése
Budapest, 2013. március 29.
Tartalom
1.
A SYNERGON Nyrt. bemutatása ...................................................................... 3
2.
A Makrogazdasági folyamatok hatása a Társaság tevékenységére..................... 6
3. A Társaság 2010. és 2011. évre vonatkozó gazdálkodásának legfontosabb mérőszámai ......................................................................................................... 7 4.
Működési eredmények ................................................................................... 8 4.1
Az árbevétel negyedéves összehasonlítása és megoszlása .......................... 8
4.2
Az árbevétel divíziónkénti összehasonlítása ................................................ 8
4.3
Az árbevétel megoszlása termék fajtánként ............................................ 10
4.4
Realizált árbevétel szektoronkénti összehasonlítása .................................. 11
4.5
Anyagjellegű ráfordítások és fedezet ....................................................... 12
4.6
Egyéb bevételek és egyéb ráfordítások .................................................... 12
4.7
Egyéb működési költségek és ráfordítások ............................................... 13
4.8
Üzemi eredmény .................................................................................... 14
4.9
Pénzügyi műveletek eredményei ............................................................. 14
4.9.1
5.
Saját részvény változása................................................................... 14
4.10
Rendkívüli eredmény ........................................................................... 15
4.11
Adózott eredmény ............................................................................... 15
Mérleg ........................................................................................................ 15 5.1
Eszközök ............................................................................................... 15
5.2
Források ................................................................................................ 16
5.2.1
Jegyzett tőke összetétele és tulajdonosi viszonyok ............................. 17
5.2.2 Megállapodások szerint meghatározott kártérítési kötelezettségek és a vezető tisztségviselők kinevezése, elmozdítása, hatásköreik ........................... 18 5.2.3 5.3
A lényeges megállapodásokról és a felelős társaságirányításról ........... 19
Kutatás, fejlesztés .................................................................................. 19
6.
Likviditási helyzet......................................................................................... 19
7.
Környezetvédelem ....................................................................................... 20
8.
A SYNERGON Nyrt. stratégiája...................................................................... 20
2
1. A SYNERGON Informatika Nyrt. bemutatása A SYNERGON Informatika Nyrt. vezető hazai tulajdonú informatikai megoldásszállító vállalat, mely a külföldi piacokon is jelen van. Az Optotrans és a Rolitron egyesüléséből 1997-ben létrejött társaság az ezt követő néhány évben tapasztalható rohamos fejlődését erős nemzetközi mezőnyben, magyar cégként érte el. Ennek a fejlődésnek jelentős fejezete volt az 1999 áprilisában végrehajtott nyilvános részvénykibocsátás, amelynek eredményeképpen a SYNERGON részvényei megjelentek a Budapesti Értéktőzsde nyílt kereskedési rendszerében, valamint a londoni SEAQ-on is. A részvénykibocsátás megteremtette a további növekedés feltételeit: a SYNERGON a nyilvános részvénykibocsátás révén befolyt friss tőkét akvizícióra, a regionális terjeszkedés megvalósítására, valamint üzletfejlesztési tevékenységre fordította. A SYNERGON nemzetközi vállalathálózatát kialakítva – 2000-ben kötött akvizíciós szerződései révén – 2001 februárjában 50%+1 db részvényrészesedést szerzett a pardubicei székhelyű Infinity a.s. cseh részvénytársaságban, valamint 51%-os részesedést vásárolt a zágrábi székhelyű Span d.o.o. horvát vállalatban. 2002-ben az Infinity a.s.-ben további 16,7%, a Span d.o.o. vállalatban pedig további 17,1%-os részesedés került vásárlásra. 2003-ban az Infinity létrehozta Pozsonyban képviseleti irodáját – Infinity Slovakia – a szlovákiai projektek kiszolgálása érdekében, illetve 2004-ben ERP portfolió bővítés céljából megvásárolta a BrnoData s.r.o.-t, mely Infinity Data néven működött tovább. 2006 áprilisában az anyavállalat tovább növelte részesedését a cseh leányvállalatában, melynek hatására a tulajdonhányad 91,7%-ra emelkedett. 2003-ban az Atos Origin International B.V. és a SYNERGON Informatika Nyrt. között megállapodás jött létre, amely alapján az Atos Origin Information Technology Kft. a SYNERGON tulajdonába került 2003. október 30-ával és neve SYNERGON Atos Origin Information Technology Kft. lett. A SYNERGON Atos Origin neve a Cégbíróság 2005. február 11-i hatályú bejegyzése nyomán SAO-SYNERGON Informatikai Rendszereket Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaságra (Rövidnév: SAO-SYNERGON Kft.) változott. A SYNERGON Officium Kft. és a SYNERGON Systems UK Ltd., melyek üzletrészének 100%-át a SYNERGON Nyrt. birtokolta, 2004. október 31-én a UK-t, 2005. január 15-én az Officim Kft-t végelszámolás alá helyezte, mely az előbbi cég esetében 2005. szeptember 29-vel, az utóbbi tagvállalatnál pedig 2005. december 27-vel zárult le. 2007. február 27-én a SYNERGON Nyrt. új leányvállalatot alapított, 40.000.000 Ft alaptőkével, 100% tulajdonosi részesedéssel. A cég neve: SYNERGON Retail Systems Kft. 2007. június 4-én a SYNERGON Nyrt. értékesítette a Hunedu Kft-ben lévő, 150 000 Ft névértékű üzletrészét. Az értékesítés névértéken történt, az értékesítésen sem veszteség, sem nyereség nem keletkezett 2007. július 12-i dátummal a Span d.o.o.-ban lévő részesedés teljes mértékben értékesítésre került. Az értékesítési tranzakcióval társaságunk 26.690 ezer forint árfolyamnyereséget realizált. 2007. szeptember 4-i dátummal az Infinity a.s.-ben újabb részesedés vásárlás történt, összesen 40.819 ezer CZK értékben. Ezzel részesedésünk aránya 98,59 %-ra nőtt.
3
Jelenleg is a SYNERGON Nyrt. 100%-os tulajdonában van az 1993-ban, váci székhellyel alakult Fibex Kft. A Társaság 2002 októberéig két telephellyel rendelkezett, a működés racionalizálása végett egy korszerű központi telephelyet alakítottak ki Budapesten, amelyben az ügyfélszolgálati iroda, valamint a raktárbázis működött. A Fibex Kft. végezte a magas hozzáadott értéket tartalmazó hálózati technológiák viszonteladókon keresztül történő értékesítését. Fő tevékenysége a hálózatépítéshez használt legkorszerűbb optikai és strukturált kábelek és kiegészítő szerelvények kereskedelme volt. 2008 májusától a Fibex Kft. új cégvezetéssel és vezetési szemléletmóddal, új szervezeti felépítéssel, illetve a szakmai ismeretek folyamatos bővítésével kívánt alkalmazkodni a mindenkori piaci feltételekhez. 2009-re azonban a Társaság piacai fokozatosan beszűkültek, ezért anyavállalata, a SYNERGON Informatika Nyrt., az üzleti tevékenység megszüntetése mellett döntött. A tervezési területet a méret - és gazdasági hatékonyság miatt a cégcsoport egyéb tagvállalatai vették át, tevékenységének fókuszát az eszközök értékesítésére és a kintlévőségek behajtására helyezte, alkalmazottait elbocsátotta. 2008. december 3-án a SAO-SYNERGON Kft. leányvállalat tekintetében névváltozás történt. A vállalat új neve: SYNERGON Rendszerintegrátor Kft., a névváltozást a Cégbíróság 2009. január 5-én bejegyezte. A SYNERGON Informatika Nyrt. 2008. december 15-i közgyűlése egy új vállalat kiválással történő létrehozásával kapcsolatos első döntését meghozta. Majd a 2009. január 30-i közgyűlésen határozat született a SYNERGON IT Invest Zrt., a SYNERGON Informatika Nyrt. 99,5%-os tulajdonú leányvállalatának megalakulásáról. Az új Zrt-be a SYNERGON support és outsourcing jellegű tevékenysége került kiszervezésre, tovább örökítve ezzel a tevékenységekhez kapcsolódó referenciákat is, amelyek a sikeres pályázások elengedhetetlen kellékei. Az új Zrt. cégbírósági bejegyzéssel jött létre 2009. április 30-án, majd 2009. november 30-án beolvadt a SYNERGON Rendszerintegrátor Kft-be, amely társasági eseményt a cégbíróság 2009. október 6án bejegyzett. 2009. január végén a SYNERGON Informatika Nyrt. keretein belül működő Infrastruktúra divízió és a SAO-SYNERGON Kft. által végzett szolgáltatási tevékenységek összevonásra kerültek oly módon, hogy az Infrastruktúra divízió szervezetileg átkerült a SYNERGON Rendszerintegrátor Kft-be. 2009 harmadik negyedévében a SYNERGON Informatika Nyrt. korábbi Üzleti megoldások divíziójának tevékenységét áthelyezte leányvállalatába, és így a divíziót alkotó kompetenciák és eszközök új beszámolási egysége a SYNERGON Rendszerintegrátor Kft. (továbbiakban SRI Kft.) lett. 2010. februárban a Kereskedelmi igazgatóság is az SRI Kft. része lett, majd az év utolsó negyedévében tovább bővült a közlekedési kompetenciák bővítése révén az Üzletfejlesztési szervezet kialakításával. 2011. első negyedévében az iparági stagnálás, illetve a megújuló piaci igényekhez való alkalmazkodás miatt a SYNERGON Informatika Nyrt. új stratégia kialakításába és a cégstruktúra átalakításába kezdett, amelynek része az új iparági technológia, a cloud alapú technológia használata a cégcsoportnál, illetve a szolgáltatási paletta ezen technológiával való bővítése. A 2011-es év második fele a Társaság irányításában és működésében is jelentős változásokat hozott. A Társaság Igazgatótanácsa a megkezdett stratégiai változtatással összhangban a vezérigazgatói teendők ellátására Jutasi Zoltánt kérte 4
fel. Ezt követően elkezdődött a Társaság holding szerkezetben való működésre történő felkészítése. A Társaság, illetve a cégcsoport többi tagja is a hatékonyabb működés érdekében, egy a mai modern működésnek jobban megfelelő irodaházba költözött a 2011. év utolsó negyedévében. Az új székhelyre való költözéssel párhuzamosan a SYNERGON Informatika Nyrt. saját belső informatikai rendszerét cloud alapú virtuális szerverekre helyezte a stratégiában megfogalmazott technológiai váltásnak megfelelően. 2011 harmadik negyedévében a Társaság menedzsmentje kijelölte a holding szerkezetnek megfelelően, hogy melyek lesznek a cégcsoporton belül azok az üzletágak, amelyek a továbbiakban profitcentrumonként kívánnak üzemeltetni külön cégben és melyek lesznek azok az üzletágak, amelyek összeolvadnak más üzletágakkal, illetve értékesíteni kíván. Az elmúlt években megnövekedett az igény az informatikai és távközlési technológiai beruházások egy, integrált rendszerben történő szállítása iránt. A folyamatosan gyorsuló adatátviteli megoldások és szolgáltatások, valamint a rádiótechnológiai és térinformatikai rendszerek lehetővé tették, hogy az új társaság komplex megoldásokat kínáljon az ügyfelek számára. A SYNERGON menedzsmentje az Igazgatótanáccsal egyetértésben úgy döntött a 2012-es év folyamán, hogy önálló céget hoz létre a fenti infokommunikációs feladatok ellátására. A SYNERGON InfoCom Kft. megalakulásának célja, hogy a SYNERGON Csoporton belül Magyarországon és a teljes közép-kelet európai régió kompetens, komplex infokommunikációs szolgáltatója legyen. 2012. év második felében a SYNERGON Informatika Nyrt. megalapította 100 százalékos tulajdonú szófiai székhelyű bolgár leányvállalatát. A SYNERGON Invest Bulgaria EOOD néven létrejött társaság elsődleges feladata a cégcsoport meglévő kompetenciáinak széleskörű értékesítése, illetve partneri kapcsolatok kiépítése Bulgáriában. Az új stratégia részeként a SYNERGON Rendszerintegrátor Kft-ből öt szakmai terület vált ki és önálló jogi személyiségű társaságként a SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos leányvállalataiként folytatják tevékenységüket. A SYNERGON Rendszerintegrátor Kft. neve július 27-től SYNERGON Integrator Kft-re változott és tevékenysége elsősorban informatikai projektek tervezése és kivitelezése lesz a jövőben is. A kiválással létrejött öt korlátolt felelősségű társaság - a SYNERGON Outsource Kft., a SYNERGON Infosource Kft., a SYNERGON Backoffice Kft., a SYNERGON Inforend Kft., valamint a SYNERGON SoftCon Kft. - szakmai tevékenysége a korábban meghirdetettek alapján többek között az outsourcing, az infokommunikációs és a szoftverfejlesztési területekre terjed ki. Tekintettel arra, hogy az IT projektek piaca a 2012-ben is tovább szűkült, valamint várhatóan ez a tendencia tovább fog folytatódni a közeljövőben, ezért a menedzsment úgy döntött, hogy már működő, jól bejáratott IT társaságok felvásárlásával biztosítja a Synergon Csoport további növekedését. 5
A növekedési célok teljesítése érdekében, első lépésként 2012. novemberében a SYNERGON Nyrt. értékesítette mintegy 1,5 milliárd forint értékben a 100 százalékos tulajdonában lévő cseh Infinity as. társaságot. 2012.decemberében közel - egy éves előkészítő munka eredményeként-, a cégcsoport stratégiájával összhangban jelentős mértékű felvásárlást hajtott végre a SYNERGON Informatika Nyrt. Aláírásra került a SYNERGON által „DataWorld Tranzakció”-ként elnevezett megállapodás csomag, amellyel a Synergon Informatika Nyrt. az Adatvilág Kft. megvásárlásával több gazdasági társaságban is meghatározó mértékű befolyást, valamint jelentős ingatlanvagyont szerzett. Az ügylet során a SYNERGON vételárként közel 1,9 milliárd forintot fizet meg, saját részvényt is felhasználva az eladókkal kötött megállapodások alapján. A „”DataWorld Tranzakció” részeként a SYNERGON Informatika Nyrt. meghatározó részesedést szerzett az NKServices (Magyarország) Kft-ben, a több társaságból álló Wiera Csoportban (Wiera Zrt, Wiera Kft., AccessPoint Kft., GO-Out Kft), az Infirio Kft-ben, a GPSCom Kft-ben, valamint az Adatvilág Kft. által megvalósuló adatközponti fejlesztés helyszínéül szolgáló, közel 500ezer m2 területű ipari ingatlant birtokló M1 Park és M1. Innovációs Kft. cégekben. 2012. decemberében a SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft. az Új Széchenyi Terv keretében kiírt Gazdaságfejlesztése Operatív Program GOP - 1.1.1 jelű „Piacorientált kutatásfejlesztési tevékenységek támogatása” pályázaton, a beadott „Smart Building innovatív épületüzemeltetési rendszer” című pályázatával 599 291 321 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. 2. A Makrogazdasági folyamatok hatása a Társaság tevékenységére A KSH legfrissebb adatai szerint az eurózónát sújtó adósságválság gazdasági hatásai fékezőerőnek bizonyultak az európai konjunktúrában és a globális gazdaságban egyaránt. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a globális konjunktúra lendületvesztése 2012-ben is folytatódott: a világgazdaság 3,2%-kal bővült. A túlnyomórészt fejlett országokat tömörítő OECD egészére számított bruttó hazai termék 2012-ben 1,4%-kal emelkedett a megelőző évihez képest Az eurózónát sújtó adósságválság gazdasági hatásai fékezőerőnek bizonyultak az európai konjunktúrában és a globális gazdaságban egyaránt. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a globális konjunktúra lendületvesztése 2012-ben is folytatódott: a világgazdaság 3,2%-kal bővült. A túlnyomórészt fejlett országokat tömörítő OECD egészére számított bruttó hazai termék 2012-ben 1,4%-kal emelkedett a megelőző évihez képest. A dél-európai országok gazdasági recessziója következtében 2012-ben az Európai Unió (EU-27) tagországainak együttes teljesítménye 0,3, az eurózóna tagállamainak együttes GDP-je 0,6%-kal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A csökkenést mérsékelte az unió legnagyobb nemzetgazdaságának, Németország teljesítményének 0,7%-os bővülése. A kedvezőtlenül alakuló külső környezet és az alacsony belső kereslet hatására hazánk gazdasági teljesítménye – több mint másfél évig tartó növekedést követően – 2012 elején csökkenésbe fordult. Magyarország bruttó hazai terméke 2012 IV. negyedévében 2,7, az év egészében 1,7%-kal mérséklődött az előző évhez képest. 6
(A konjunkturális folyamatokat jelző, előző negyedévhez viszonyított, szezonálisan és naptári hatással kiigazított adatok szerint a IV. negyedévben 0,9%-os mérséklődés következett be.) Az európai konjunktúrával szoros kapcsolatban álló ipari teljesítmény 1,2%-kal mérséklődött 2012-ben az előző évhez képest. A csökkenés hátterében főként a visszafogottabb külső kereslet állt. Az iparon belül az energiaipar és – az I. félévi növekedés ellenére – a feldolgozóipar hozzáadott értéke egyaránt mérséklődött. A feldolgozóiparon belül az egyre nagyobb súllyal rendelkező járműgyártásban nagymértékű növekedés, a számítógépek, elektronikai és optikai termékek termelésében ugyanakkor jelentős visszaesés következett be. A szolgáltató ágazatok együttes teljesítményének mérséklődése 2012-ben átlag alatti, 0,5%-os volt. Az előző évhez hasonlóan a legjelentősebb mértékben a pénzügyi szolgáltatások teljesítménye csökkent (3,0%), amiben meghatározó volt a bankok hitelezési képességének és hajlandóságának mérséklődése. A lakossági és a vállalati hitelállomány egyaránt elmaradt a 2011. év végitől. A bruttó hozzáadott érték 5,2%-át előállító információ és kommunikáció területén 3,5%-kal bővült a teljesítmény 2012-ben. Ebben jelentős szerepe volt az információtechnológiai szolgáltatás növekedésének. A bővüléshez hozzájárult a mobilinternet használatának erőteljes növekedése, valamint a – VoIP-technológiának köszönhetően – bekapcsolt vezetékes telefonfővonalak számának emelkedése. A szolgáltatásokon belül a legnagyobb súllyal rendelkező – jellemzően államilag finanszírozott – közigazgatás, oktatás, egészségügyi szolgáltatás területén 0,2%-os volt a növekedés. A 2012. évi gazdasági teljesítményváltozás tekintetében az európai uniós rangsor utolsó harmadában helyezkedünk el. A régiós versenytársak közül Szlovákia és Lengyelország GDP-je növekedett (mindkettő 2,0%-kal), Csehországé viszont – hazánkénál kisebb mértékben – csökkent (1,3%). A régiónkból egyedül Szlovénia teljesített rosszabbul (-2,3%) hazánknál. 3. A Társaság 2011. és 2012. legfontosabb mérőszámai
évre
vonatkozó
Adatok ezer Ft-ban
2011
2012
Árbevétel, aktivált saját teljesítmények, egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Fedezet Adózott eredmény Mérleg főösszeg
1 272 152 922 920 349 232 -1 265 008 3 940 474
876 757 555 288 321 469 -202 607 4 948 370
gazdálkodásának
2012/2011 68,92% 60,17% 92,05% 16,02% 125,58%
A Társaság 2012-es árbevétele és értékesítésének ráfordításai közel a harmadával csökkentek a bázis évi teljesítéshez képest. A fedezet mértékében jelentős változás nem történt (-8%). A szakmai átszervezés következtében 2011-hez hasonlóan az igénybevett szolgáltatások értéke továbbra is jelentős. Az adózott eredmény kedvező irányban változott 2011-hez képest. A javulás mértéke mintegy 1.062 millió forint. A mérleg főösszege mintegy 26%-kal növekedett a bázis év viszonylatában, tekintettel arra, hogy jelentős változás történt mind a befektetett eszközök és mind a forgóeszközök tekintetében. 7
4. Működési eredmények 4.1 Az árbevétel negyedéves összehasonlítása és megoszlása A táblázat és a diagram bemutatja a Társaság értékesítéséből származó árbevételeit a 2011. illetve a 2012 évekre vonatkozóan a Magyar Számviteli Szabályok szerint, valamint a bázis időszakhoz viszonyított arányát (adatok ezer Ft-ban).
Értékesítés árbevétele 2011
2012
2012/2011
1 173 260
722 237
62%
Az alábbi diagram (adatok ezer Ft-ban) jól szemlélteti a 2012. évi szervezeti változás árbevételre gyakorolt hatását. Az árbevétel csökkenés két okra vezethető vissza. 2011-hez képest újabb, a korábbi évekről áthúzódó projektek futottak ki a 2012. évben, valamint a Társaságban meglévő backoffice tevékenységek, mint például a számviteli és bérszámfejtési szolgáltatás, 2012. szeptember 1-vel kiszervezésre kerültek az új, átalakulással létrejött Synergon Backoffice Kft-be. Ezen tevékenységekből befolyó árbevétel meghatározó része a második félévtől már nem a Társaságban jelentkezett. A Társaság a továbbiakban kimondottan menedzsmentszolgáltatásokat nyújt a leányvállalatok részére.
4.2 Az árbevétel divíziónkénti összehasonlítása 8
Az alábbi táblázat bemutatja a Társaság divíziók szerinti bevételeit (ezer Ft-ban). Divízió
2011
Infrastruktúra
275 503
67 728
31 394
489
866 363
654 020
1 173 260
722 237
Üzleti Megoldások Egyéb
Összesen:
2012
Az összes árbevétel mintegy 38%-kal csökkent az előző pontban részletezett változások eredményeként. Az árbevételben a hangsúlyos az egyéb, nem üzletágakhoz köthető teljesítés árbevételének aránya, amely a leányvállalatok részére nyújtott szolgáltatások és az iroda használati díjak cégcsoporton belüli bevételeit, valamint a menedzsmentszolgáltatásokat tartalmazza. Értéke a bázis időszakhoz képest mintegy 25%-al csökkent. Ennek fő oka, hogy 2012.09.01-től kezdődően a backoffice tevékenységek és az ebből származó árbevétel a Synergon Backoffice Kftbe kerültek kiszervezésre. Az arányok eltolódását szemlélteti a következő két diagram is.
Az áthúzódó projektek kifutása miatt mind az Infrastruktúra, mind az Üzleti Megoldások Divízió tevékenységéből származó árbevétel részesedése a teljes árbevételből számottevően csökkent. 9
Az Infrastruktúra divízió 2012. évi értékesítése az összes értékesítés 9,4%-át teszi ki. Legjelentősebb projektjeik a MAVIR Zrt. részére nyújtott informatikai iroda eszközüzemeltetés, valamint a MÁV Zrt. számára végzett rendszerfejlesztési tevékenység. Az Üzleti megoldások divízió részesedése a teljes árbevételből minimálisra csökkent 2012-ben, mindössze 0,1%-a az éves árbevételének. A diagramon látszik, hogy az egyéb, cégcsoporton belül nyújtott szolgáltatások értéke még tovább emelkedett, a 2012. évi árbevétel 90,6%-át jelenti. 4.3 Az árbevétel megoszlása termék fajtánként 2012-ben a termék fajtánkénti árbevétel teljesen átstrukturálódott, hardver és szofvert értékesítés lényegében megszűnt, a szolgáltatási tevékenység a meghatározó.
10
4.4 Realizált árbevétel szektoronkénti összehasonlítása Az árbevétel szektoronkénti megbontásait tartalmazzák az alábbi táblázatok.
Tekintettel arra, hogy a Társaság 2011-ről áthúzódó projektjeinek jókora része lezárásra került és a belső, backoffice, valamint a menedzsment tevékenységek voltak a hangsúlyosak, ezért a 2011-ben látható szektoronkénti tagoltság jelentősen megváltozott, az egyéb, szektorba nem sorolt tevékenységek javára. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítés részesedése mintegy 98%-ra emelkedett.
11
4.5 Anyagjellegű ráfordítások és fedezet Az alábbi grafikonok a Társaság divíziók szerinti (az értékesítés árbevétel és az értékesítéshez kapcsolódó ráfordítások különbözeteként számított) fedezetének megoszlását tartalmazzák.
A fedezet mértéke a bázisévihez képest kismértékű csökkenést mutat. Továbbra is jelentős az egyéb, nem divízióhoz köthető árbevétel aránya, amely a már említett szervezeti változásokkal összefüggő, cégcsoporton belül nyújtott szolgáltatások díjából fakadt. 4.6 Egyéb bevételek és egyéb ráfordítások Adatok ezer Ft-ban
Egyéb bevételek Egyéb ráfordítások
Eredménye:
2011
2012
2012/2011
98 000 347 586
154 178 159 336
157,32% 45,84%
-249 586
-5 158
2,07%
Összegüket vizsgálva az egyéb bevételek (57%-al) növekedtek és az egyéb ráfordítások (45,8%-al) csökkentek, amelyek mögött az alábbi jelentősebb gazdasági események álltak: 12
A befektetett eszközök értékesítéséből 142 millió forint bevételt realizált a Társaság. Ennek fő elemei az IT eszközök értékesítése az IT üzemeltetési feladatokat végző Synergon Outsource Kft-e részére, valamint az épületfenntartással kapcsolatos eszközök értékesítése a Synergon Backoffice Kft. részére. Az egyéb ráfordítások között a legjelentősebb tétel a Synergon Outsoruce Kft. és a Synergon Backoffice Kft. részére értékesített befektetett eszközök könyvszerinti értékének kivezetése.
4.7 Egyéb működési költségek és ráfordítások
Adatok ezer Ft-ban
Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások
Egyéb működési költségek összesen:
2011
2012
2012/2011
392 965 289 624 347 586
266 441 28 051 159 336
67,80% 9,69% 45,84%
1 030 175
453 828
44,05%
A személyi jellegű ráfordítások mintegy 32%-os csökkenése arra vezethető vissza, hogy a backoffice tevékenységek 2012. szeptember 1-től kezdődően a Synergon Backoffice Kft-be kerültek kiszervezésre, így a tevékenységekhez köthető erőforrás és a személyi jellegű ráfordítások is az új cégben jelentkeznek. Az értékcsökkenés értéke a bázisévhez képest jelentősen, mintegy 262 millió forinttal csökkent. A tárgyévi értékcsökkenési leírás meghatározó tételei, hogy a Társaság az IT eszközeit, valamint a bútorokat és az egyéb irodai berendezéséket az új leánycégek részére értékesítette, illetve a bérelt irodán végzett beruházás is a Synergon Backoffice Kft-be került át.
13
4.8 Üzemi eredmény
A Társaság üzemi eredménye 132,4 millió forint veszteséget mutatott tárgy év végén a 2011. évi 680,9 millió forint veszteséghez képest. 4.9 Pénzügyi műveletek eredményei A pénzügyi műveletek nettó eredménye a 2011-es 101 millió forint veszteséget követően 2012-ben szignifikáns javulást mutatott, mintegy 394 millió forint nyereség keletkezett, amelynek összetevői a következők voltak: A 2012. év végén a saját részvényekre a javuló tőzsdei árfolyamok hatására 299 millió forint értékvesztés került visszaírásra. A Társaság cseh leányvállalatától 113 millió forint osztalékot kapott. A cseh leányvállalat novemberi értékesítése kapcsán egyenlegében 54 millió forint árfolyamveszteség került elszámolásra, melynek összetétele 100 millió forint árfolyamveszteség és 46 millió nyereség került elszámolásra az értékesítésen. A SYNERGON Nyrt. devizafedezeti politikájának alapelvei és célja 2012-ben sem változtak: a spekuláció elkerülése és megelőzése, a nyitott árfolyam pozíciók lezárása - természetesen az aktuális piaci információk, árfolyamok és kamatok, valamint a pénzügyi racionalitás alapján határidős vételi, illetve eladási ügyletekkel, és ezen keresztül a kockázatmentes, megbízható és kiszámítható operatív működés biztosítása. 4.9.1 Saját részvény változása 2011-ben 1.412.150 db saját részvény volt a Társaság tulajdonában. 2012-ben a saját részvények száma nem változott. Ezzel a cég tulajdonában lévő saját részvények aránya 15,18%. A visszavásárolt részvények könyv szerinti értéke 2012. december 31-én 628.408 ezer forint volt. 14
4.10 Rendkívüli eredmény A rendkívüli eredményben elszámolásra került 460 millió forint, a leányvállalatok részére elengedett kölcsön, valamint a Synergon Integrator Kft. 2012.07.31. átalakulásához kapcsolódóan 237 millió forint részesedés kivonás történt, mely rendkívüli ráfordításként jelentkezik. A rendkívüli ráfordítás/bevétel egyenlegét javította az új leányvállalatok részesedésének bekerülési értéke (240 millió foirnt), mely rendkívüli bevételként jelentkezik. 4.11 Adózott eredmény Az adózás utáni eredmény 2011-hez képest nagymértékben javult, a tárgy évi veszteség mértéke 202,6 millió forint. A javuló eredmény fő okai a pozitív pénzügyi eredmény, valamint az fent írt szervezeti változásokból fakadó jelentős mértékű költségmegtakarítás. 5. Mérleg A Társaság december 31-i mérleg főösszege nagymértékben (26%-kal) növekedett, megoszlását az alábbi táblázat és grafikon mutatja. A mérleg fordulónapja után nem volt jelentős esemény a Társaságnál. 5.1 Eszközök Eszközök
2011
2012
Befektetett eszközök
2 230 556
2 717 323
Forgóeszközök
1 564 488
2 207 559
145 430
23 488
3 940 474
4 948 370
Aktív időbeli elhatárolás Mérleg főösszeg
15
2012-ben, a bázis időszaki összehasonlítás alapján a jelentősebb változás mind a befektetett és mind a forgóeszközök értékének tekintetében történt, bár az arányuk az eszközök összetételében szignifikánsan nem változott. A befektetett eszközök között a tárgyi eszközök mértéke csökkent jelentősen, mintegy 142 millió forinttal. Ennek oka, hogy a Társaság értékesítette az IT, valamint az épületfenntartáshoz szükséges eszközeit a Synergon Outsource és a Synergon Backoffice Kft. részére. Az immateriális javak értéke mintegy 1 862 millió forinttal növekedett, ennek oka az volt, hogy az év végén történt az Adatvilág Kft. felvásárlása, melynek értékelése során a kimutatott goodwill értéke 1 868 millió forint. A befektetett pénzügyi eszközök értéke mintegy 1 220 millió forinttal csökkent, melyen oka az a cseh leányvállalat eladása volt, melynek értéke 1 300 millió forint, de ezt növelte az év során megalapított Synergon Infocom Kft. részesedésének értéke (100 millió forint.) A forgóeszközök között a követelések és az értékpapírok értéke növekedett szignifikánsan. Ennek okai azok, hogy a kapcsolt vállalkozások részére nyújtott kölcsönök értéke emelkedett, illetve a saját részvényekre elszámolt korábbi értékvesztés visszaírásra került. 5.2 Források Források Saját tőke Céltartalékok Kötelezettségek Passzív időbeli elhatárolások
Mérleg főösszeg
2011
2012
3 424 805
3 222 199
46 565
45 000
419 217
1 652 519
49 887
28 652
3 940 474
4 948 370
16
A saját tőke súlya csökkent a kötelezettségek határozott növekedése mellett. A rövid lejáratú kötelezettségek mértéke jelentőse nőtt, a bázisévi 415,4 millió forintról 1 653 millió forintra, amely 1 237 millió forintos növekedést jelent. A növekedés meghatározó tétele a kapcsolt vállalkozásokkal szembeni növekedése, illetve a az Adatvilág Kft. korábbi tulajdonosa felé fa vételár egy része még nem került kiegyenlítésre. A céltartalék értéke jelentősen nem változott. Továbbra is a 2006-2007-es évhez kapcsolódó adóvizsgálattal összefüggésben már 2011-ben megképzett céltartalék összege (45 millió forint) továbbra is fennáll, mivel ennek lezárása még nem történt meg. 5.2.1 Jegyzett tőke összetétele és tulajdonosi viszonyok Az alábbi táblázat bemutatja a jegyzett tőke alakulását a bázis évre vonatkozóan. A tárgy időszak során nem változott a részvények darabszáma, megegyezett a 2012. december 31-i záró értékkel. Megnevezés Nyitó állomány Záró állomány
2011. december 31. Érték darab 1 860 947 1 860 947
2012. december 31. Érték darab
9 304 733 9 304 733
17
1 860 947 1 860 947
9 304 733 9 304 733
A jegyzett tőke 100%-ban csak azonos jogokat képviselő T sorozatú törzsrészvényből áll, átruházásukra nincs semmilyen korlátozás. A SYNERGON Nyrt. nem rendelkezik különleges irányítási jogokat megtestesítő részvényekkel. A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokat a Társaság Alapszabálya tartalmazza, amely elérhető a honlapján (http://www.synergon.hu/bef_info/dok_nyil). A Társaság nem rendelkezik munkavállalói részvényesi rendszerrel, tulajdonosi szerkezete 2012. december 31-én az alábbiak szerint alakult. Tulajdonosi kör Belföldi intézményi/társaság Külföldi intézményi/társaság Belföldi magánszemély Külföldi magánszemély Munkavállalók, vezető tisztségviselők Synergon csoport tulajdonában lévő részvények Államháztartás részét képező Egyéb Összesen
2011. december 31.
2012. december 31.
46,84% 0,29% 29,68% 0,16%
45,76% 6,02% 25,29% 0,14%
0,00%
0,02%
16,36%
16,36%
0,00% 7,00% 100%
0,00% 6,43% 100%
Az 5%-os részesedést meghaladó tulajdonosok körét a következő táblázat összegzi a vizsgált időszakokra vonatkozóan. Tulajdonos
2011. december 31.
2012. december 31.
Cashline Befektetési Holding Zrt.
15,42%
8,36%
Pannergy Nyrt. és leányvállalatai
11,56%
11,56%
Navigator Investments Zrt. Pénzügyi befektetők, egyenként 5%-os tulajdonrész alatt Synergon csoport tulajdonában lévő részvények
0,00%
7,06%
56,66%
56,66%
16,36%
16,36%
100%
100%
Összesen:
A Társaságnak nincs tudomása olyan - a tulajdonosok között létrejött megállapodásról, amely a kibocsátott részvények és szavazati jogok átruházásnak korlátozását eredményezné. 5.2.2 Megállapodások szerint meghatározott kártérítési kötelezettségek és a vezető tisztségviselők kinevezése, elmozdítása, hatásköreik A vezető tisztségviselők és munkavállalók is a Munka Törvénykönyv szerinti kártérítési kötelezettséggel tartoznak a Társaság felé. A vezető tisztségviselők kinevezését, elmozdítását és hatásköreiket az Alapszabály tartalmazza, melynek módosítására a Közgyűlés jogosult a hatályos szabályozások szerint.
18
5.2.3 A lényeges megállapodásokról és a felelős társaságirányításról A SYNERGON Nyrt. nem kötött olyan megállapodást, amely egy nyilvános vételi ajánlatot követően a Társaság irányításában bekövetkezett változás miatt lépne hatályba, módosulna vagy megszűnne. A SYNERGON Nyrt. honlapján (http://www.synergon.hu/bef_info/dok_nyil) közzé teszi - az éves tőzsdei jelentéssel együtt - Felelős Társaságirányítási Jelentését. Amennyiben eltérés mutatkozik a hatályos Felelős Társaságirányítási Ajánlásoktól, ennek okairól magyarázatot ad a jelentésében. A jelentés kitér továbbá a belső kontrollok rendszerére, bemutatja az Igazgatótanács és az Audit Bizottság tagjait és működésüket is. A Társaság Kockázatkezelési irányelvei honlapján elérhető. 5.3 Kutatás, fejlesztés Kutatás – kísérleti fejlesztés címen a társaságnak 2012-ben nem merült fel költsége.
6. Likviditási helyzet A Társaság pénzeszközállománya 2012. december 31-én 39,9 millió forint volt, ami 37,6 millió forint növekedést jelent a bázis év záró állományához képest. A cég likviditási helyzete javult a bázis évhez viszonyítva. A szokásos tevékenységből eredő pénzeszközváltozás 17,9 millió forint lett. A szállítói és egyéb kötelezettségek csökkenése befolyásolta a pénzáramot. Az adózás előtt veszteség negatív irányba, a passzív időbeli elhatárolások változása pedig pozitív irányba mozdította el a működési tevékenységből származó pénzáramot. A befektetési tevékenységből származó pénzeszköz 122 millió forinttal növelte a cash flow-t, ahol az egyenleget jelentősen javította a cseh leányvállalat, az Infinity a.s értékesítése és a tőlük kapott 113 millió forint összegű osztalék. A befektetési tevékenység egyenlegét rontotta az Adatvilág Kft. megvásárlása. A pénzügyi műveletekből származó pénzeszközváltozás tárgy évben 102 millió forinttal rontotta a cash flow-t. Összetevői az alábbiak voltak: Banki hiteltörlesztés 48 millió forint értékben; Leányvállalatok részére nyújtott és visszatörlesztett kölcsönök egyenlege 525 millió forint; Elengedett kölcsön a leányvállalatok részére 460 millió forint értékben; A CIB Leasing-nek visszafizetett 18 millió összegű lízingdíj;
19
7. Környezetvédelem A cégcsoport vezetése környezettudatos magatartást követel valamennyi tagvállalatától. Az egyes társaságok működése, tevékenységi területe nem okoz számottevő \ mérhető környezetterhelést vagy kibocsájtást. Leginkább az irodai működés, a kiszállított eszközök és raktározásuk, csomagolásuk, illetve esetleges külső munkavégzés azok a főbb területek, amelyek környezetvédelmi szempontból kockázatelemzésre kerülnek. A keletkező hulladékokat nyilvántartjuk és elszállításukról, további felhasználásukról vagy megsemmisítésükről külső szakcégek igénybevételével gondoskodunk a mindenkor érvényes jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően. A munka- és tűzvédelmi külső megbízott mellett 2013-tól külső környezetirányítási megbízottat is foglalkoztatunk, aki valamennyi társaságra vonatkozóan kifejti az adott tevékenységre és szituációra a környezetvédelmi jogszabály-értelmezést. A jogszabályi kötelezettségeken túl a cégcsoport anyavállalata és a legnagyobb létszámú leányvállalatok csoportos Környezetirányítási Rendszert működtetnek az MSZ EN ISO 14001:2008 szabvány követelményei szerint. A 2004 óta folyamatosan működtetett rendszert UKAS nemzetközi akkreditációval működő külső tanúsító szervezet vizsgálja felül évente. 8. A SYNERGON Nyrt. stratégiája A SYNERGON Nyrt. a térség magyar tulajdonú IT befektetési és szolgáltató cégcsoportjává kíván válni. A cél, hogy a meglévő cégcsoport alapjain nyugvó, a régióban tevékenykedő profitorientált IT vagyonkezelő társaság életre hívása, amelynek tagjai a befektetési portfólió részeként működnek. A megvalósítása során létrejövő szervezet racionális, hatékony, rugalmas és profitorientált. Átlátható, szabályozott, optimalizált és folyamatorientált működési modellel működik magasan képzett, motivált és elkötelezett munkatársak alkalmazásával. A 2011-ben meghatározott holding szerkezet 2012. év végére megvalósult, a 2013-as évben a Társaság a meglévő leányvállalatainak átstrukturálása révén, illetve újabb felvásárlásokkal infokommunikációs értékláncot kíván létrehozni. Az infokommunikációs értékláncban a SYNERGON Csoport és leányvállalatai az adat kezelés, adatbiztonság, az IT outsourcing és az infokommunikáció területén egyaránt, innovatív módon helyt állnak, jelentős hozzáadott értéket képviselő magas színvonalú, költségkímélő szolgáltatási csomagot nyújtva a Cégcsoport meglévő és jövőbeni partnereinek. A működés során további cél olyan innovatív termékek fejlesztése és értékesítése, amellyel a térségben a vezető szerep biztosítása hosszútávon fenntartható lesz. A stratégiai célok elérése érdekében a jövőben a SYNERGON Csoport a megkezdett aktív tranzakciós politikát tovább kívánja folytatni. Ez segítheti a Társaság további hosszú távú növekedését és egyúttal a működést is optimalizálhatja. A kijelölt stratégiai célok elérését támogatja a Társaság új finanszírozási stratégiája is, mely szerint a fő elv a finanszírozásban rejlő kockázatok csökkentése. A Társaság továbbá elkötelezett abban, hogy a folyamatvezérelt (workflow alapú) működési modellt valósítsa meg és alkalmazza, hiszen a munkafolyamatok leírása és 20
azok rutinszerű betartása számos hibalehetőség kiszűrését segíti, így a hatékony cégműködés gyorsan és egyszerűen meg tud valósulni. Budapest, 2013. március 29.
Sipos Levente gazdasági vezérigazgatóhelyettes
Jutasi Zoltán Igazgatótanács tagja, vezérigazgató
21