Tisztelt Részvényesek! A 2011-ES ESZTENDÔ IS KIHÍVÁSOKKAL TELI ÉV VOLT, MELYET STABIL, NYERESÉGES VÁLLALATKÉNT ZÁRTUNK. ELEMZÔK SZERINT A NYUGATI ORSZÁGOK MÁR RÉSZBEN KILÁBALTAK A VÁLSÁGBÓL , TÖRETLENÜL BÍZUNK ABBAN , HOGY HAMAROSAN MAGYARORSZÁGON IS BEKÖVETKEZIK A POZITÍV VÁLTOZÁS. AMIT
AZ ELÔZÔ ÉVBEN TAPASZTALTUNK : A SZESZFOGYASZTÁS CSÖKKENT, A VÁLSÁG HATÁSÁRA VÁLTOZTAK A
FOGYASZTÓI SZOKÁSOK IS , AZ ÁR - ÉRZÉKENYSÉG MINDEN EDDIGINÉL ERÔTELJESEBBEN MUTATKOZOTT MEG . A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE AZONBAN A ZWACK UNICUM NYRT. A PRÉMIUM MÁRKÁIRA FÓKUSZÁLT, ELÔRETEKINTETTÜNK, ÉS MÉG EBBEN AZ IDÔSZAKBAN IS MERTÜNK OLYAN DÖNTÉSEKET HOZNI, AMELYEK KOCKÁZATOSNAK MUTATKOZTAK UGYAN, DE BEBIZONYOSODOTT, HOGY ISMÉT HELYESEN CSELEKEDTÜNK.
A
VÁLLALAT TISZTELETBELI ELNÖKEKÉNT KÖSZÖNETTEL TARTOZOM A MANAGEMENTNEK, ÉS MINDEN MUNKATÁRSUNKNAK, AKIK AKÁR-
CSAK AZ ELÔZÔ ÉVBEN , IDÉN IS KITARTÓAN DOLGOZTAK AZÉRT, HOGY HELYTÁLLJUNK.
KÉTSÉGTELEN, ÚJABB NEHÉZ ÉV VAN MÖGÖTTÜNK, DE BÍZUNK A POZITÍV VÁLTOZÁSBAN. A VÁLSÁG ELLENÉRE VÁLLALATUNK FIGYELT AZ INNOVÁCIÓRA. ELKÉSZÜLT A NÉPSZERÛ VILMOS ÚJ, NEMZETKÖZI SZÍNVONALÚ REKLÁMFILMJE, AMELY A VISSZAJELZÉSEK ALAPJÁN SZAKMAI TÉREN IS ÉRTÉKET TEREMTETT. A ZWACK SÁNDOR NEMES PÁLINKÁK KÍNÁLATA IS ÚJ ÍZEKKEL BÔVÜLT. AHOGY EDDIG, A PÁLINKA ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSÉN EZÚTTAL IS KIZÁRÓLAG MAGYAR ALAPANYAGOKBÓL, MAGYAR GYÜMÖLCSTERMESZTÔKKEL DOLGOZTUNK. SÔT, A FÜTYÜLÔS LIMONÁDÉ ÁLTAL EGY ÚJ ÜZLETI TERÜLETRE LÉPTÜNK BE. AZ UNICUM KAPCSÁN NYITOTTUNK A FIATALABB KOROSZTÁLY FELÉ, EGYÜTTMÛKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTTÜNK A LEGNÉPSZERÛBB MAGYAR ROCK-ZENEKARRAL, A TANKCSAPDÁVAL, ÉS VELÜK EGYÜTT A LEGFONTOSABB NYÁRI FESZTIVÁLOKON TÖBB SIKERES RENDEZVÉNYÜNK IS VOLT MÁR.
A TÁRSADALMI FELELÔSSÉGVÁLLALÁS KERETÉN BELÜL, LEHETÔSÉGEINKHEZ MÉRTEN SEGÍTETTÜNK, AHOL SZÜKSÉG VOLT. SZEMÉLYESEN LÁTOGATTAM MEG A ZEMPLÉNI HEGYSÉGBEN TALÁLHATÓ MIKÓHÁZA ÉS SÁROSPATAK ÁRVÍZKÁROSULT LAKÓIT, AKIKET TÁMOGATTUNK A HELYI POLGÁRMESTEREKKEL, CIVIL SZERVEZETEKKEL ÖSSZEFOGVA. ADOMÁNYUNKBÓL TÖBB CSALÁD TUDTA MAGÁNAK PÓTOLNI AZ ÁRVÍZBEN ODAVESZETT LÉTFONTOSSÁGÚ JAVAIT, KEZDHETTE ÚJRA ÉLETÉT. AZ ÔSZINTE, SZÍVÉLYES FOGADTATÁS, AMELYBEN A HELYIEK RÉSZESÍTETTEK, MINDENNÉL FONTOSABB VISSZAJELZÉS VOLT SZÁMOMRA. MINT,
FELELÔS ALKOHOLGYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ TOVÁBBRA IS A MÉRTÉKLETES ÉS KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁS MELLETT FOGLAL-
TUNK ÁLLÁST.
ÖNÁLLÓAN,
ILLETVE A SZESZIPARI SZÖVETSÉGGEL EGYÜTTMÛKÖDVE SZÁMOS OLYAN KEZDEMÉNYEZÉSBEN VETTÜNK RÉSZT,
AMELYNEK KÖZÉPPONTJÁBAN AZ ITTAS VEZETÉS VESZÉLYEIRE VALÓ FELHÍVÁS, ÉS A FIATALKORÚAK ALKOHOLFOGYASZTÁSÁNAK TILALMA ÁLLT.
ÖSSZESSÉGÉBEN ÖNNEK EGY SIKERES, STABIL VÁLLALAT BESZÁMOLÓJÁT NYÚJTJUK.
1
A ZWACK UNICUM NYRT. SZAVAZATI JOGGAL RENDELKEZÔ RÉSZVÉNYEINEK MEGOSZLÁSA
Peter Zwack & Consorten HAG
50%+1 részvény
Diageo Holdings Netherlands B.V.
Közkézen 24%-1 részvény
26%
Zwack Unicum Nyrt.
2
Tartalom
TISZTELT RÉSZVÉNYESEK!
1
A ZWACK UNICUM NYRT. RÉSZVÉNYESI STRUKTÚRÁJA
2
NYILATKOZATOK
4
PÉNZÜGYI NAPTÁR
4
A ZWACK UNICUM NYRT. MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA
5
KIEGÉSZÍTÔ MELLÉKLET A ZWACK UNICUM NYRT. MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ
8
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT ÉVES BESZÁMOLÓRÓL
30
VEZETÔSÉGI JELENTÉS A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÔ ÜZLETI ÉVRE
32
A VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA A 2010-2011-ES ÜZLETI ÉV GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉRÔL (IFRS adatok)
36
FENNTARTHATÓSÁG A MINDENNAPOKBAN
40
A FELÜGYELÔ BIZOTTSÁG ÉS AZ AUDIT BIZOTTSÁG JELENTÉSE A 2010. ÁPRILIS 1-JÉTÔL 2011. MÁRCIUS 31-IG TARTÓ ÜZLETI ÉVRÔL
42
ZWACK UNICUM NYRT. ÉVES BESZÁMOLÓJA A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI JELENTÉSI SZABVÁNYOK SZERINT
44
KIEGÉSZÍTÔ MELLÉKLET A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÔ ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI JELENTÉSI SZABVÁNYOK SZERINT KÉSZÜLT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
47
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A ZWACK UNICUM NYRT. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI JELENTÉSI SZABVÁNYOK SZERINTI MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSÁRÓL
70
A FELÜGYELÔ BIZOTTSÁG TAGJAI
72
AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI
73
A TÁRSASÁG VEZETÔI
74
A 2010-2011-ES ÜZLETI ÉV MARKETING ESEMÉNYEI
75
ITALOK A ZWACK HÁZTÓL
80
ZWACK IZABELLA BORKERESKEDÉS
86
FONTOSABB TELEFON-ÉS TELEFAX SZÁMOK
88
3
NYILATKOZATOK A Zwack Unicum Likôripari és Kereskedelmi Nyílvánosan Mûködô Részvénytársaság 2010-2011-es (2010. április 1 – 2011. március 31.) üzleti évére vonatkozó Éves Jelentése a valóságnak megfelelô adatokat és állításokat tartalmazza és nem hallgat el olyan tényt, amely a Társaság helyzetének megítélése szempontjából jelentôséggel bír. Az Éves Jelentésben szereplô pénzügyi kimutatások (mérleg, eredménykimutatás és kiegészítô melléklet) az alkalmazható számviteli elôírások alapján, a legjobb tudásunk szerint lettek elkészítve. A pénzügyi kimutatások valós és megbízható képet adnak a kibocsátó eszközeirôl, kötelezettségeirôl, pénzügyi helyzetérôl valamint nyereségérôl. Az Éves Jelentés részét képezô Vezetôségi jelentés megbízható képet ad a Társaság helyzetérôl, fejlôdésérôl és teljesítményérôl, ismertetve a fôbb kockázatokat és bizonytalansági tényezôket. A Társaság az üzleti év során teljesítette a Tôkepiaci törvényben elôírt rendszeres és rendkívüli közzétételi kötelezettségeket. A Társaság könyvvizsgálatát a PricewaterhouseCoopers Kft. látja el. A Társaság könyvvizsgálója a könyvvizsgálathoz nem köthetô egyéb szakmai szolgáltatásokat, funkciókat nem látott el.
Budapest, 2011.május 24.
Zwack Unicum Nyrt.
Zwack Sándor az Igazgatóság elnöke
Frank Odzuck vezérigazgató
PÉNZÜGYI NAPTÁR ESEMÉNY
IDÔPONT
A 2011-2012-es I. negyedéves gyorsjelentés közzététele*
2011. július 29.
Az osztalékfizetés kezdônapja
2011. augusztus 29.
A 2011-2012-es I. féléves gyorsjelentés közzététele*
2011. november 11.
A 2011-2012-es III. negyedéves gyorsjelentés közzététele*
2012. február 10.
A 2011-2012-es évet lezáró éves rendes közgyûlés
2012. június 28.
* nem végleges idôpont
4
Zwack Unicum Nyrt. – 2011. március 31.
MÉRLEG – ESZKÖZÖK (aktívák) Sorszám a 1. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52.
A tétel megnevezése b A I.
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékû jogok Szellemi termékek Üzleti vagy cégérték Immateriális javakra adott elôlegek Immateriális javak értékhelyesbítése II. TÁRGYI ESZKÖZÖK Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékû jogok Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek Egyéb berendezések, felszerelések, jármûvek Tenyészállatok Beruházások, felújítások Beruházásokra adott elôlegek Tárgyi eszközök értékhelyesbítése III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban Egyéb tartós részesedés Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban Egyéb tartósan adott kölcsön Tartós hitelviszonyt megtestesítô értékpapír Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése B FORGÓESZKÖZÖK I. KÉSZLETEK Anyagok Befejezetlen termelés és félkész termékek Növendék-, hízó- és egyéb állatok Késztermékek Áruk Készletre adott elôlegek II. KÖVETELÉSEK Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevôk) Követelések kapcsolt vállalkozással szemben Követelések egyéb részesedési viszonyban lévô vállalkozással szemben Váltókövetelések Egyéb követelések III. ÉRTÉKPAPÍROK Részesedés kapcsolt vállalkozásban Egyéb részesedés Saját részvények, saját üzletrészek Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítô értékpapírok IV. PÉNZESZKÖZÖK Pénztár, csekkek Bankbetétek C AKTÍV IDÔBELI ELHATÁROLÁSOK Bevételek aktív idôbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások aktív idôbeli elhatárolása Halasztott ráfordítások ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
5
eFt 2010.03.31. c
eFt 2011.03.31. d
4 676 598 119 513
4 217 350 122 416
102 832 16 681
106 645 15 771
4 477 731 2 902 370 905 404 561 738
4 021 902 2 808 236 715 161 484 758
65 486 42 733
7 339 6 408
79 354 15 718
73 032 15 718
1 850
1 850
61 786
55 464
11 039 315 2 443 982 560 574 840 075
10 365 666 2 312 860 482 584 859 380
516 747 526 586
374 889 596 007
4 209 740 3 195 321 0
3 485 883 2 328 773 0
1 014 419 0
1 157 110 0
4 385 593 126 4 385 467 169 754 68 459 101 295 0 15 885 667
4 566 923 114 4 566 809 132 012 33 002 99 010 0 14 715 028
Zwack Unicum Nyrt. – 2011. március 31.
MÉRLEG – FORRÁSOK (passzívák) Sorszám a 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94.
A tétel megnevezése b D I.
SAJÁT TÔKE JEGYZETT TÔKE 54. sorból visszavásárolt tulajdonosi részesedés névértéken II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TÔKE III. TÔKETARTALÉK IV. EREDMÉNYTARTALÉK V. LEKÖTÖTT TARTALÉK VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY E CÉLTARTALÉKOK Céltartalék a várható kötelezettségekre Céltartalék a jövôbeni költségekre Egyéb céltartalék F KÖTELEZETTSÉGEK I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévô vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Hosszú lejáratra kapott kölcsönök Átváltoztatható kötvények Tartozások kötvénykibocsátásból Beruházási és fejlesztési hitelek Egyéb hosszú lejáratú hitelek Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévô vállalkozással szemben Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Rövid lejáratú kölcsönök 81. sorból: átváltoztatható kötvények Rövid lejáratú hitelek Vevôtôl kapott elôlegek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Váltótartozások Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévô vállalkozással szemben Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek G PASSZÍV IDÔBELI ELHATÁROLÁSOK Bevételek passzív idôbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív idôbeli elhatárolása Halasztott bevételek FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
6
eFt 2010.03.31. c
eFt 2011.03.31. d
9 904 455 2 035 000
11 615 229 2 035 000
264 044 7 171 126
264 044 7 605 411
434 285 68 964 68 964
1 710 774 48 229 48 229
5 642 520 0
2 823 038 0
0
0
5 642 520
2 823 038
2 256 555
2 067 625
1 000 001
2 385 964 269 728 38 822 213 152 17 754 15 885 667
755 413 228 532 18 276 199 449 10 807 14 715 028
Zwack Unicum Nyrt. – 2010. április 1. – 2011. március 31.
„A” EREDMÉNYKIMUTATÁS eFt 2009.04.012010.03.31. c
Sorszám A tétel megnevezése a 01. 02. I. 03. 04. II. III. 05. 06. 07. 08. 09. IV. 10. 11. 12. V. VI. VII. A 13. 14. 15. 16. 17. VIII. 18. 19. 20. 21 IX. B C X. XI. D E XII. F 22. 23. G
b Belföldi értékesítés nettó árbevétele Export értékesítés nettó árbevétele ÉRTÉKESITÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE Saját termelésû készletek állományváltozása Saját elôállítású eszközök aktivált értéke AKTIVÁLT SAJÁT TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKE EGYÉB BEVÉTELEK ebbôl: visszaírt értékvesztés Anyagköltség Igénybe vett anyagjellegû szolgáltatások értéke Egyéb szolgáltatások értéke Eladott áruk beszerzési értéke Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke ANYAGJELLEGÛ RÁFORDÍTÁSOK Bérköltség Személyi jellegû egyéb kifizetések Bérjárulékok SZEMÉLYI JELLEGÛ RÁFORDÍTÁSOK ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS EGYÉB RÁFORDÍTÁSOK ebbôl: értékvesztés ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE Kapott osztalék és részesedés ebbôl: kapcsolt vállalkozástól kapott Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegû bevételek ebbôl: kapcsolt vállalkozástól kapott Pénzügyi mûveletek egyéb bevételei PÉNZÜGYI MÛVELETEK BEVÉTELEI Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége ebbôl: kapcsolt vállalkozásnak adott Fizetendô kamatok és kamatjellegû ráfordítások ebbôl: kapcsolt vállalkozásnak adott Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése Pénzügyi mûveletek egyéb ráfordításai PÉNZÜGYI MÛVELETEK RÁFORDÍTÁSAI PÉNZÜGYI MÛVELETEK EREDMÉNYE SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK RENDKÍVÜLI RÁFORDÍTÁSOK RENDKÍVÜLI EREDMÉNY ADÓZÁS ELÔTTI EREDMÉNY ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG ADÓZOTT EREDMÉNY Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre Jóváhagyott osztalék, részesedés MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
26 092 209 1 989 321 28 081 530 93 967 138 036 232 003 424 852 1 523 3 363 041 5 060 524 73 381 2 414 815 150 10 911 911 1 610 968 504 708 600 300 2 715 976 704 000 11 539 021 98 716 2 867 477
7
eFt 2010.04.012011.03.31. d 21 872 009 1 985 979 23 857 988 (122 553) 142 200 19 647 150 968 26 301 2 771 614 4 457 021 72 934 2 153 841 3 654 9 459 064 1 509 324 496 466 491 682 2 497 472 734 899 9 560 921 54 292 1 776 247
179 999
210 753
107 755 287 754
107 677 318 430
4
118
162 512 162 516 125 238 2 992 715 15 717 17 409 (1 692) 2 991 023 521 738 2 469 285
55 624 55 742 262 688 2 038 935 54 827 268 318 (213 491) 1 825 444 114 670 1 710 774
2 035 000 434 285
1 710 774
KIEGÉSZÍTÔ MELLÉKLET A ZWACK UNICUM NYRT. 2010. ÁPRILIS 1. – 2011. MÁRCIUS 31-IG TARTÓ ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ A) ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A társaság megnevezése és székhelye: Zwack Unicum Likôripari és Kereskedelmi Nyilvánosan Mûködô Részvénytársaság 1095 Budapest, Soroksári út 26. Honlap: www.zwackunicum.hu 2. A társaság mûködési formája: Nyilvánosan Mûködô Részvénytársaság 3. A cégbejegyzés kelte 1992. december 31. A Társaság jogelôdje a Zwack Unicum Budapest Likôrgyár és Kereskedelmi Kft. 1989. július 10-én alakult meg. A Társaság 1992. szeptember 30-án alakult át részvénytársasággá. Cégbírósági bejegyzés száma: Adószáma:
01-10-042048/92 10795044-2-44
4. A kibocsátott részvények darabszáma, értéke Darabszám 2 000 000 35 000 2 035 000
Névérték 1 000 Ft 1 000 Ft
Részvény fajta törzsrészvény visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvény Összesen
A törzsrészvények mindegyike azonos jogokat képvisel, a visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvények szavazati joggal nem bírnak. 5. Tulajdonosok és részarányuk: Peter Zwack & Consorten HAG (1190 Wien, Heiligenstater strasse 43.) Diageo Holdings Netherlands B.V. (1014 BG Amsterdam, Molenwerf 10-12.) Közkézen
50% + 1 részvény 26% 24% - 1 részvény
A részvénykönyv adatai alapján 2011. március 31-én 1 868 tulajdonosa volt a Társaságnak. A közkézhányadon belül az Intrinsic Value Investors LLP rendelkezik 5%-ot meghaladó részesedéssel (120 549 db részvény; 5,92%). A Társaság 5 dolgozója összesen 701 eFt névértékû törzsrészvénnyel valamint 35 000 eFt névértékû visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvénnyel rendelkezik, melybôl vezetô tisztségviselôk a következôk: Dr.Szecskay András Frank Odzuck Dörnyei Tibor Belovai Csaba
Felügyelô bizottsági tag Vezérigazgató, igazgatósági tag Vezérigazgató helyettes, igazgatósági tag Kereskedelmi és export igazgató
törzsrészvény Visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvény Visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvény Visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvény
651 eFt 16 000 eFt 10 500 eFt 8 500 eFt
A Társaság által nyilvánosan kibocsátott részvények záró árfolyama 2011. március 31-én 13 850 Ft volt a Budapesti Értéktôzsdén (BÉT), amely 20%-kal alacsonyabb a 2010. március 31-i záróárnál (17 250 Ft). A 2010-2011-es üzleti év során a BÉT-en 148 792 db Zwack Unicum részvény cserélt gazdát, a forgalommal súlyozott átlagár 14 378 Ft volt. 6. A Társaság fôbb tevékenységi körei az Alapszabály szerint: Szesz- és szeszesital gyártás Élelmiszer nagy- és kiskereskedelem Külkereskedelem Reklámtevékenység Raktározás és tárolás Ingatlanhasznosítás
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
8
7. A számviteli politika rövid ismertetése 7.1.A beszámoló formája, idôpontja: A Társaság pénzügyi éve április 1-tôl március 31-ig tart. A mérlegkészítés idôpontja: 2011. április 12. 7.2.A beszámoló elkészítésénél alkalmazott szabályrendszer: A Társaság a beszámoló készítésénél a hatályos magyar számviteli törvény (2000. évi C. törvény) szerinti szabályokat alkalmazza. 7.3.A könyvvezetés módja: A Társaság kettôs könyvvitelt vezet, a költségek elszámolása elsôdlegesen az 5-ös, valamint a 6-os és 7-es számlaosztályban párhuzamosan történik. 7.4.A mérleg és eredménykimutatás választott formája: A Társaság az „A“ típusú mérleget használja. A Társaság eredménykimutatását összköltség eljárással („A“ típus) készíti. 7.5.Könyvvizsgálat 2000. évi C. törvény 155.§ szerint a Társaságnál kötelezô a könyvvizsgálat. A könyvvizsgálatot a PricewaterhouseCoopers Kft. végzi. A magyar számviteli törvény elôírásai és a Magyarországon általánosan elfogadott számviteli elvek szerint elkészített éves beszámoló könyvvizsgálatának és arról könyvvizsgálói jelentés elkészítésének díja 8 000 eFt; ezen felül az egyéb könyvvizsgálói és nem könyvvizsgálói szolgáltatások díja 11 265 eFt. 7.6.A Társaságnál alkalmazott szabályzatok: • Számviteli politika • Pénzkezelési szabályzat • Eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata • Eszközök és források értékelési szabályzata • Önköltségszámítás szabályzata • Egyéb szabályzatok 7.7.Adóellenôrzés A Társaságnál az adóhatóság tárgyidôszakban teljeskörû adóvizsgálatot folytatott le 2006. április 1 és 2008. március 31. idôszakra vonatkozóan. Az adóhatóság a vonatkozó adóévet követô 6 éven belül bármikor vizsgálhatja a könyveket és nyilvántartásokat és pótlólagos adót vagy bírságot állapíthat meg. A Társaság vezetôségének nincs tudomása olyan körülményrôl, amelybôl a Társaságnak ilyen címen jelentôs kötelezettsége származhat. 7.8.Az alkalmazott értékelési eljárások: Az értékelés során a vállalkozás folytatásának elvébôl kell kiindulni. A törvény a múltbeli adatokon történô értékelést írja elô, ezért az eszközöket beszerzési illetve elôállítási költségüknél magasabb értéken nem szabad felvenni, kivéve a törvényben nevesített esetekben. Az eszközöket a bekerülési értéken kell értékelni, csökkentve az elszámolt értékcsökkenéssel és értékvesztéssel, növelve a visszaírt terven felüli értékcsökkenéssel és értékvesztéssel. Az egyes költségtényezôk akkor képezik a beszerzési ár részét, ha azok az eszközökhöz egyedileg hozzákapcsolhatók. Befektetett eszközök értékelése A befektetett eszközöket a beszerzési és elôállítási költségen kell értékelni, csökkentve az értékcsökkenési leírásokkal és értékvesztésekkel, növelve a visszaírt terven felüli értékcsökkenéssel és értékvesztéssel. A befektetett eszközök bekerülési értékét a Számviteli törvény 47-51 § paragrafusának megfelelôen határozzuk meg, figyelembe véve a következôket is: • A SzTV 25.§ (3), (4) bekezdése lehetôvé teszi, hogy a vállalkozás aktiválja az alapítás-átszervezés és a kísérleti fejlesztés költségeit. Amennyiben az ilyen jellegû költségek elérik a 10 millió forintot Társaságunk egyedi elbírálás alapján dönt arról, hogy aktiválja azt vagy a felmerülés évében az eredmény terhére számolja el. Minden más esetben ezeket a költségeit nem aktiválja, azokat egy összegben elszámolja a felmerülés évének eredménye terhére. • A gazdasági társaságokban lévô tulajdoni részesedést jelentô befektetést a társasági szerzôdésben meghatározott alapításkori értéken, vásárlás esetén a vételáron, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett összegben mutatjuk ki.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
9
• Üzleti és cégérték beszerzési árán a megvásárolt társaságért fizetett ellenérték és a megvásárolt társaság egyes eszközeinek a kötelezettségekkel csökkentett értéke közötti különbözetet értjük, ha a fizetett ellenérték magasabb. 75,1 % feletti részesedés vásárlása esetén, ha a fizetett ellenérték lényegesen meghaladja a piaci értéket, akkor ezt a különbözetet goodwillként számolja el a Társaság. • A befektetett illetve forgóeszközök között kimutatott kamatozó értékpapírok beszerzési ára nem tartalmazhatja a vételárban lévô kamat összegét. • A térítés nélkül átvett eszköz beszerzési árán az átadónál kimutatott nyilvántartás szerinti értéket (legfeljebb forgalmi, piaci értéket), illetve az ajándékként, hagyatékként kapott eszköz, továbbá a többletként fellelt eszköz esetében az eszköznek az állományba vétel idôpontjában meglévô piaci értéket értjük. • Gazdasági társaságnál nem pénzbeli hozzájárulásként kapott eszköz társasági szerzôdésben meghatározott – le nem vonható áfát is magában foglaló – értéke minôsül beszerzési árnak. A beszerzési érték részletesebb meghatározására a számviteli politika keretében elkészített értékelési szabályzatban térünk ki. Forgóeszközök értékelése A készletek közül az áruk és anyagok halmozott átlagáron kerülnek bemutatásra, a befejezetlen és félkész termék, valamint a késztermék önköltségen, figyelembe véve a piaci értéket. Ha a piaci érték meghaladja a könyvszerinti értéket, akkor értékvesztést számolunk el. Csökkent értéken kell szerepeltetni azokat az eszközöket, amelyek a vonatkozó elôírásoknak nem felelnek meg vagy az eredeti célnak nem felelnek meg vagy értékesítésük, felhasználásuk kétséges, felesleges készletnek minôsülnek. Továbbá csökkent értékben kell azokat a záró anyag- és árukészleteket a mérlegbe beállítani, amelyek nyilvántartott beszerzési ára magasabb, mint a mérlegkészítéskor ismert tényleges piaci értéke. A piaci érték meghatározása az értékelési szabályzatban leírtaknak megfelelôen történik. A követelések értékelése a SZTV 65. §-ban leírtakkal összhangban történik. A Társaság a 35 000 Ft alatti követeléseket úgy ítéli meg, hogy valószínûsíthetôen a végrehajtás költsége nincs arányban a behajtható összeggel. A forintban és devizában – a devizajogszabályok elôírásainak megtartásával – fennálló behajthatatlannak minôsített és elévült követeléseket nem szabad a mérlegben szerepeltetni. A forgóeszközök között kimutatott – nem tartós befektetésként vásárolt – értékpapírok beszerzési értékének megállapítására a számviteli törvény általános elôírásai vonatkoznak, azaz a beszerzési ár részét képezi az értékpapír megszerzésével kapcsolatban felmerült, az adott eszközhöz egyedileg hozzárendelhetô – a fizetett bizományi díjat, vásárolt vételi opció díját kivéve – valamennyi ráfordítás. Kivételt képeznek ez alól a kamatozó értékpapírok, melyek beszerzési ára nem tartalmazhatja a vételárban szereplô kamat összegét. Visszavásárolt saját részvények, üzletrészek esetében a beszerzési ár a szerzôdés szerinti visszavásárlási ár. Az értékpapírok év végi értékelésénél alapelvként kell kezelni, hogy a mérlegben szereplô érték az értékpapír könyv szerinti értéke, csökkentve a SZTV szerint elszámolható értékvesztések összegével. A pénzeszközök értékelésének alapelve, hogy a pénzeszközöket könyv szerinti értéken kell a mérlegben szerepeltetni. A pénzeszközök közé tartozik a készpénz, az elektronikus pénzeszköz, a csekk, valamint a bankbetét. A források értékelése A források általános értékelési szabálya az, hogy a saját tôkét, a céltartalékokat és a kötelezettségeket – kivételt képeznek a külföldi pénzértékre szóló kötelezettségek – a mérlegben könyv szerinti értéken kell kimutatni. A saját tôke elemeit mind év közben, mind év végén könyv szerinti értéken kell értékelni. A kötelezettségek értékelésénél a következôket kell szem elôtt tartani, figyelembe véve, hogy kimutatásának alapvetô kritériuma az igénybevevô általi elismerés. A forintban felvett hiteleket, kölcsönöket a szerzôdésben meghatározott értéken vesszük nyilvántartásba, és csökkentjük a kifizetett törlesztô részletekkel. A devizában felvett hitelek, kölcsönök a ténylegesen folyósított devizának, illetve a törlesztésekkel csökkentett devizának a teljesítés napjára vonatkozó Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamán kerülnek kimutatásra. Év végén kimutatott állományuk meg kell, hogy egyezzen a hitel, kölcsön folyósító pénzintézet fordulónapi bankkivonatával, illetve a megküldött egyeztetô leveleken szereplô forint ill. deviza értékekkel. A vevôktôl forintban kapott elôleget a befolyt összegben kell szerepeltetni, mindaddig, míg a vevô által elismert teljesítés meg nem történt. A devizában kapott elôleget a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által közzétett devizaárfolyamon tartjuk nyilván. A devizában meglévô kötelezettségek értékelését a SZTV 68.§ (5) b pontjában meghatározottakkal összhangban hajtjuk végre. A mérleg fordulónapján nyitottként szerepeltetett határidôs deviza ügyleteket az értékelési szabályzatnak megfelelôen értékeljük.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
10
Devizás, valutás tételek speciális értékelése A valutapénztárba bekerülô valutakészletet, devizaszámlára kerülô devizát, a külföldi pénzértékre szóló követelést, befektetett pénzügyi eszközt, értékpapírt, illetve kötelezettséget a bekerülés napjára, illetve szerzôdés szerinti teljesítés napjára vonatkozó Magyar Nemzeti Bank devizaárfolyamán átszámított forintértéken kell kimutatni, kivéve a forintért vásárolt valutát, devizát, amelyet a fizetett összegben kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni, és amelynél a ténylegesen fizetett forint alapján kell a nyilvántartásba vételi árfolyamot meghatározni. A mérlegben a devizás, valutás eszközöket és forrásokat át kell értékelni az üzleti év mérleg-fordulónapi MNB devizaárfolyamra függetlenül az átértékelésbôl származó különbözetek nagyságától. Ez azt jelenti, hogy a Társaság minden ilyen átértékelési különbözetnek a külföldi pénzértékre szóló eszközökre, követelésekre, kötelezettségekre, illetve az eredményre gyakorolt hatását jelentôsnek minôsíti. Ha ez az átértékelési különbözet összevontan veszteség jellegû, akkor azt a pénzügyi mûveletek egyéb ráfordításai között kell elszámolni. Ha az összevont átértékelési különbözet nyereség jellegû, úgy azt a pénzügyi mûveletek egyéb bevételei között kell elszámolni. Az értékcsökkenési leírás elszámolásának rendje Társaságunk a saját körülményeit figyelembe véve határozza meg az immateriális javak és a tárgyi eszközök elhasználódási idejét, így a várható, maradványértékkel csökkentett bruttó érték és a hasznos idôtartam függvényében aktiváláskor állapítja meg az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenés összegét. A terv szerinti értékcsökkenést eszközönként havonta lineárisan napi arányos vagy teljesítményarányos értékcsökkenés-számítással határozza meg. Az elszámolás kezdete az üzembe helyezés napja és havonta történik. A maradványértéket a társaság csak a személygépkocsik eszközcsoportjában (lsd. leírási kulcsok) állapít meg, minden más csoportnál a maradványérték 0, mivel ezeket az eszközöket mûszaki élettartamuk végéig használja, vagy a maradványérték értéke valószínûsíthetôen nem jelentôs. Nem jelentôs összegûnek minôsítjük az eszköz bekerülési értékének 10 %-át el nem érô valószínûsíthetô maradványértéket. Vállalkozás szempontjából meghatározó jelentôségû eszközcsoportok: azok az ingatlanok, ahol a Társaság termelô tevékenységet végez; termelô berendezések; számítógépek; szoftverek; védjegyek. Más eszközzel is hasznosítható tartozék beszerelése esetén a Társaság megállapítja a tartozék várható használati idejét, és ennek megfelelôen amortizálja. Az eredeti eszköztôl függetlenül nem hasznosítható bôvítés, rendeltetés megváltoztatása, átalakítás, felújítás az eredeti eszköz bekerülési értékét növeli. Ekkor a Társaság felülvizsgálja az eszköz használatának idôtartamát és maradványértékét, és ennek alapján amennyiben lényeges a változás módosítja az éves terv szerinti értékcsökkenést. A vállalkozás szempontjából meghatározó jelentôségû tárgyi eszköz esetén, ha a ráaktiválás elôtt és után számított éves értékcsökkenés különbsége lényeges, az eredményre gyakorolt hatást a kiegészítô mellékletben be kell mutatni. A vállalkozás lényeges változásnak tekinti, ha az adott eszköz értékének változása nagyobb, mint az eredeti érték 30%-a, illetve ha a várható használati idôtartam változása nagyobb, mint 30%. Az eszközök bekerülési értékét akkor kell módosítani, ha az utólag kézhez került dokumentumban jelentôs eltérés (az eltérés nagyobb, mint 10%, min. 20.000 Ft) mutatkozik a már elszámolt bekerülési értékhez viszonyítva. Az 100 000,- Ft egyedi beszerzési, elôállítási érték alatti tárgyi eszközök beszerzési vagy elôállítási költsége használatba vételkor egyedi elbírálás alapján azonnali értékcsökkenési leírásként egy összegben kerülhet elszámolásra. Egyedi elbírálás alá tartozik: 2007. április 1. elôtt beszerzett 100 000 Ft egyedi beszerzési érték alatti rádiótelefonok, számítógépek, immateriális javak nem kerültek azonnali leírásra. 2005. április 1-tôl kihelyezésre kerülô italhûtôk függetlenül a márkától a gyors elhasználódás miatt 2 év alatt kerülnek leírásra. 2009. április 1-tôl funkcióváltás miatt a múzeumi kiállítási tárgyak, kivéve mûalkotások, egy összegben leírásra kerülnek. Védjegyek a bejelentési kérelem napjától a bejegyzés napjáig felmerült kifizetések összegével a befejezetlen beruházásba kerülnek. Mivel a bejegyzés visszamenôleges, a Társaság a bejegyzés dátumával azonnal elszámolja az addig esedékes értékcsökkenéseket és a védjegyek hasznos élettartamát a lejárat napjáig veszi figyelembe. A Társaság terven felüli értékcsökkenést számol el az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél akkor, ha az immateriális jószág, a tárgyi eszköz könyv szerinti értéke tartósan (egy éven túl) és jelentôsen (legalább a könyv szerinti érték 20%-ával) magasabb, mint ezen eszköz piaci értéke. A korábban elszámolt terven felüli értékcsökkenést visszaírja a társaság, ha a könyv szerinti érték és a piaci érték között a könyv szerinti érték 20%-nál nagyobb eltérés jelentkezik a piaci érték javára.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
11
Leírási kulcsok: • védjegyek • ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékû jogok • domain név • találmány • szoftverek • telefonvonalak • telek • épület, építmény • gépek, berendezések • klisék • számítógépek • gépjármû (2005. április 1. elôtt beszerzett) • gépjármûvek (kereskedelmi, kiv. felsô menedzser) 2009. március 31-ig beszerzett • gépjármûvek (üzletkötôi) 2009. április 1-tôl beszerzett • mûvészeti alkotások • befejezetlen beruházások
bejegyzési idô szerint 5-10 év között 50 év 6 év 5 év 3 év 7 év 0 év 3-50 év 2-11 év 2-7 év 2 év 5 év 3 év + 25% maradványérték teljesítméyarányos + 25% maradványérték 0 év 0 év
Az értékvesztés meghatározásának, elszámolásának rendje A Társaság a gazdasági társaságban lévô tulajdoni részesedést jelentô befektetéseknél, a hitelviszonyt megtestesítô, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapíroknál, a vásárolt és saját termelésû készleteknél értékvesztést számol el, ha azok nyilvántartási értéke tartósan (egy éven túl) és jelentôsen (10%-ot meghaladó eltérés) meghaladja a piaci értéket (megítélését). A vásárolt készlet beszerzési árát, a saját termelésû készlet elôállítási költségét csökkenteni kell a mérlegkészítéskor érvényes piaci értékre, ha a készlet az eredeti rendeltetésének nem felel meg vagy ha megrongálódott, feleslegessé vált, valamint ha a fenti szabályok szerint nyilvántartási értéke tartósan és jelentôsen eltér a piaci értéktôl. Ez a fajta értékvesztés egyedi elbírálás alapján számolható el. Az üzleti év mérleg fordulónapján fennálló és a mérlegkészítés idôpontjáig pénzügyileg nem rendezett követelésekre a társaság értékvesztést számol el. Az értékvesztés 200 millió Ft éves forgalom feletti vevôk esetén, valamint rendkívüli esetekben egyedi elbírálás alapján kerül megállapításra, minden egyéb esetben a biztosítás összegéig 15%, azon felül – ha vevônként, adósonként kisösszegû a követelés az alábbiakban alkalmazott kulcsok alapján történik: Minôsítés Kulcs Határidôn belüli 0% Határidôn túli 1-30 nap 2% 31-60 nap 15 % 61-90 nap 25 % 91-120 nap 50 % 121-180 nap 75 % 181-365 nap 100 % 365 napon túli 100 % Perelt állomány 100 % Vissza kell írni a korábban elszámolt értékvesztést, amennyiben a piaci érték jelentôsen (10%-ot meghaladóan) és tartósan (két éven túl) meghaladja a könyv szerinti értéket. Az értékvesztés visszaírásánál a könyv szerinti érték nem haladhatja meg az eredeti könyv szerinti értéket vagy a beszerzési értéket, illetve a névértéket vagy az eredetileg elismert, elfogadott összeget vagy a bekerülési értéket. Nem fedezeti ügyletként történô elszámolás A társaság a fordulónapon nyitott származékos (derivatív) ügyleteinek várható, kalkulált eredményét, a tárgyidôszaki ráfordítások között számolja el, a nem fedezeti ügyletek elszámolási szabályait alkalmazva. Jelentôs hiba, lényeges hiba A Társaság abban az esetben tekinti jelentôsnek a hibát, ha a hiba feltárásának évében az ellenôrzések során ugyanazon évet érintôen megállapított hibák, hibahatások eredményt, saját tôkét növelô-csökkentô értékének együttes (elôjeltôl független) összege meghaladja az ellenôrzött üzleti év mérleg fôösszegének 2 százalékát, illetve ha a mérleg fôösszeg 2%-a meghaladja az 500 millió forintot, akkor az 500 millió Ft-ot.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
12
Nem jelentôs összegû a hiba, ha a hiba feltárásának évében az ellenôrzések során ugyanazon évet érintôen megállapított hibák, hibahatások eredményt, saját tôkét növelô-csökkentô értékének együttes (elôjeltôl független) összege nem haladja meg a jelentôs összegû hiba elôzô bekezdés szerinti értékhatárát. A megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibák esetén – ha a megállapítások következtében a hiba feltárásának évét megelôzô üzleti év mérlegében kimutatott saját tôke elôjelhelyesen 20%-kal változik (nô vagy csökken) – a már közzétett könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó beszámolót ismételten közzé kell tenni. 8. A Társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének alakulását jellemzô mutatószámokat az 1. számú melléklet tartalmazza. 9. A cash-flow kimutatást a 3. számú melléklet tartalmazza.
B) SPECIFIKUS RÉSZ 1. Mérleghez kapcsolódó kiegészítések Az elemzések során a mérleg tételeket a 2010.03.31-hez hasonlítjuk. 1.1 Össze nem hasonlítható adatok A beszámoló az elôzô évihez képest a következô össze nem hasonlítható adatot tartalmazza: Az aktív idôbeli elhatárolások között kimutatott vevôhöz köthetô elhatárolások átsorolásra kerültek a vevôk közé.
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (eFt) Megnevezés Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök Összesen
Elôzô év 119 513 4 477 731 79 354 4 676 598
Tárgy év 122 416 4 021 902 73 032 4 217 350
Elôzô év 102 832 16 681 119 513
Tárgy év 106 645 15 771 122 416
Elôzô év 2 902 370 905 404 561 738 65 486 42 733 4 477 731
Tárgy év 2 808 236 715 161 484 758 7 339 6 408 4 021 902
1.2 Az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a befektetett pénzügyi eszközök állományának, valamint az értékcsökkenés alakulása (eFt) Immateriális javak Vagyoni értékû jogok Szellemi termékek Összesen A vagyoni értékû jogok között a Társaság a domain neveket, valamint a tulajdonosi jogokkal nem bíró szoftvereket tartja nyilván. A szellemi termékeknél a világ különbözô pontjain bejegyzett termékvédjegyek kerülnek kimutatásra. Tárgyi eszközök Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékû jogok Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek Egyéb berendezések, felszerelések, jármûvek Beruházások, felújítások Beruházásokra adott elôlegek Összesen
A tárgyi eszközök között a Társaság • az ingatlanok eszközcsoporton belül a telkeket, épületeket valamint építményeket, • a mûszaki berendezéseken, gépeken belül a termelésben közvetlenül résztvevô gépeket, berendezéseket illetve tartályokat, • az egyéb berendezéseken belül az irodai és egyéb felszereléseket, számítógépeket valamint a jármûveket mutatja ki. Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
13
Beruházásra 357 millió Ft-ot fordított a Zwack Unicum Nyrt. az üzleti év során. A Társaság folytatja az energiahatékonyság javító beruházásokat, idén a kecskeméti kazán cseréje valósult meg, míg a többi beruházás elsôsorban pótló jellegû volt. A mozgástáblát a 2. számú melléklet tartalmazza. Befektetett pénzügyi eszközök (eFt) Tartós részesedések kapcsolt vállalkozásban Egyéb tartós részesedés Egyéb tartósan adott kölcsönök Összesen
Elôzô év 15 718 1 850 61 786 79 354
Tárgy év 15 718 1 850 55 464 73 032
Elôzô év 2 443 982 4 209 740 0 4 385 593 11 039 315
Tárgy év 2 312 860 3 485 883 0 4 566 923 10 365 666
Elôzô év 560 574 840 075 516 747 526 586 0 2 443 982
Tárgy év 482 584 859 380 374 889 596 007 0 2 312 860
Elôzô év 3 244 648 2 976 236 268 412 (49 327) 3 195 321
Tárgy év 2 376 690 2 023 736 352 954 (47 917) 2 328 773
A tartós részesedések között a Morello Kft-ben meglévô 35,43%-os részesedés kerül bemutatásra. Az egyéb tartós részesedés a Társaságnak az ÖkoPannon Kht-ben szerzett 1 850 eFt értékû, 2,94 %-os részesedését mutatja. Az egyéb tartósan adott kölcsönök mérlegsoron a Társaság a dolgozóknak adott kölcsönök egy éven túl lejáró részét mutatja ki.
FORGÓESZKÖZÖK (eFt) Megnevezés Készletek Követelések Értékpapírok Pénzeszközök Összesen 1.3 Készletek alakulása (eFt) A készletek megoszlása Anyagok Befejezetlen termelés és félkész termékek Késztermékek Áruk Készletekre adott elôlegek Összesen A Társaság értékvesztést számolt el azon termékekre, amelyek értékesítése kétségessé vált, valamint a lassan mozgó illetve nem mozgó készletekre. A késztermékek értéke 142 millió Ft-tal (27%-kal) csökkent. Egyrészt az értékesítés csökkenésével párhuzamosan tudták csökkenteni a késztermékek készletszintjét, másrészt tavaly március 31-én a szokásosnál lényegesen nagyobb készletet tartott a Társaság az adózott raktárban (ahol a jövedéki adó is hozzáadódik a készletértékhez), mivel már csak két kiszállítási nap volt hátra húsvétig. A vásárolt áruk értéke 69 millió Ft-tal (13%-kal) növekedett, mely döntô többségében a göngyöleg készletek növekedésébôl származik. A Társaság új termékkel fog megjelenni a következô üzleti évben a piacon, melyhez növelnie kellett a göngyöleg készletét. 1.4 Követelések (eFt) Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevôk) A vevôkövetelések megoszlása Vevôkövetelés Belföldi vevôk Külföldi vevôk Értékvesztés Összesen
A vevôkövetelések 85%-át a belföldi vevôk adják. A belföldi vevôállomány csökkenése egyrészt a kisebb forgalom következménye, másrészt a Társaság partnerei is optimalizálják készletszintjüket, amely szintén csökkenti a 2011. március 31-i belföldi vevôállományt. A külföldi vevôállomány változását az év utolsó hónapjaiban nyújtott export szolgáltatás növekedése okozza. Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
14
Az üzleti év mérleg fordulónapján fennálló pénzügyileg nem rendezett követelésekre a Társaság értékvesztést számolt el. Az értékvesztés 200 millió Ft éves forgalom feletti vevôk esetén, valamint rendkívüli esetekben egyedi elbírálás alapján, egyéb esetben sávosan került megállapításra az óvatosság elvét követve. A követelések lejárat szerinti megbontását a következô táblázat mutatja (eFt): Belföldi vevôk Külföldi vevôk Határidôn belüli 1 735 040 342 676 1-30 nap 228 618 10 278 31-60 nap 9 562 0 61-90 nap 505 0 91-120 nap 312 0 121-180 nap 334 0 181-365 nap 0 0 365 nap felett 0 0 Perelt 49 365 0 Összesen 2 023 736 352 954
Összesen 2 077 716 238 896 9 562 505 312 334 0 0 49 365 2 376 690
1.5 Készletek és követelések értékvesztés mozgástábláját a 6.sz. melléklet tartalmazza 1.6 Egyéb követelések (eFt) Egyéb követelések megoszlása Adott elôleg Munkavállalókkal szembeni követelés Szállítói egyéb követelés Helyi adók Társasági- és különadó Járulékok (maj, eho) Különféle egyéb követelések Összesen
Elôzô év 149 762 12 080 461 257 77 511 282 405 4 757 26 647 1 014 419
Tárgy év 130 250 11 599 311 329 69 341 597 450 6 088 31 053 1 157 110
Elôzô év 126 4 385 467 4 385 593
Tárgy év 114 4 566 809 4 566 923
Elôzô év 195 307 5 529 4 184 631 4 385 467
Tárgy év 300 567 51 242 4 215 000 4 566 809
Az adott elôlegek között a vevôktôl vásárolt marketing jellegû szolgáltatásokra fizetett elôlegeket mutatja ki a Társaság. A szállítói egyéb követelések között a Társaság a szállítói folyószámlák tartozik egyenlegeit mutatja ki, amely a szállítók által lekompenzált, de még fel nem könyvelt számlákat tartalmazza. Az elôzô üzleti év eredménye alapján megállapított magas társasági és különadó elôleg és a tárgyévi alacsonyabb adófizetési kötelezettség eredményezi a nagyarányú túlfizetést. 1.7 Pénzeszközök (eFt) Pénztár, csekk Bankbetétek Összesen A pénzeszközök egyenlege 181 millió Ft-tal növekedett 2010. március 31-hez képest. A Társaság szabad pénzeszközeit lekötött betétekben tartja. A bankbetétek az alábbiakból állnak (eFt): Forint betétek Deviza betétek Lekötött betétek Összesen
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
15
1.8 Aktív idôbeli elhatárolások (eFt) Megnevezés Bevételek aktív idôbeli elhatárolása Költségek és ráfordítások aktív idôbeli elhatárolása Összesen
Elôzô év 68 459 101 295 169 754
Tárgy év 33 002 99 010 132 012
A bevételek aktív idôbeli elhatárolása 52% csökkent. A bevételek aktív idôbeli elhatárolása között kimutatott vevôkhöz köthetô tételek 2011-es üzleti évben átsorolásra kerültek a vevôkövetelések közé 70 millió Ft értékben. Az elôzô üzleti évben az ilyen jellegû tételek értéke 52 millió Ft volt az aktív idôbeli elhatárolások között. A költségek és ráfordítások aktív idôbeli elhatárolás között olyan lekönyvelt tételek vannak kimutatva, amelyek nem a tárgyév költségeit és ráfordításit terhelik (pl. biztosítási díj, elôfizetési díjak, éves autópálya díj). 1.9 Saját tôke alakulása, szerkezete (eFt) Megnevezés Jegyzett tôke Jegyzett, de be nem fizetett tôke Tôketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti (adózott) eredmény Összesen
Nyitó 2 035 000 0 264 044 7 171 126 0 0 434 285 9 904 455
Növekedés
Csökkenés
átsorolás
434 285
1 710 774 1 710 774
0
(434 285) 0
Záró 2 035 000 0 264 044 7 605 411 0 0 1 710 774 11 615 229
A jegyzett tôke 2 000 000 db 1 000 Ft névértékû dematerializált törzsrészvénybôl valamint 35 000 db 1 000 Ft névértékû visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvénybôl áll. Az eredménytartalék elôzô üzleti évhez képest a 2010. március 31-i mérleg szerinti eredménnyel növekedett. A 2011. március 31-i mérleg szerinti eredmény még nem tartalmazza a 2010-2011-es üzleti év után fizetendô osztalékot, ami csak a közgyûlés jóváhagyása után kerül könyvelésre. 1.10 Céltartalék képzés mértéke, szerkezete (eFt) Megnevezés Céltartalék a várható kötelezettségekre Összesen
Elôzô év 68 964 68 964
Tárgy év 48 229 48 229
A céltartalék várható kötelezettségekre egyenlege 48 millió Ft volt 2011. március 31-én, mely a következô fôbb tételekbôl áll: • Leépítések áthúzódó költségeire képzett céltartalék 20 millió Ft, elôzô évi felhasználás 28 millió Ft, • Törvényi kötelezettségre képzett céltartalék 20 millió Ft az elôzô évi felhasználás 7 millió Ft, • Egyéb célra képzett céltartalék 8 millió Ft, az elôzô évi felhasználás 14 millió Ft. A csökkenés oka a 2010. üzleti évben képzett céltartalékok felhasználása mellett egy kisebb összegû tárgyévi céltartalék képzés. 1.11 Kötelezettségek (eFt) Rövid lejáratú kötelezettségek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Összesen A Társaságnak nincsenek hosszú lejáratú kötelezettségei.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
16
Elôzô év 2 256 555 1 000 001 2 385 964 5 642 520
Tárgy év 2 067 625 0 755 413 2 823 038
1.12 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) eFt Szállítók Belföldi szállítók Nem számlázott teljesítések Külföldi szállítók Mérleg fordulónap elôtti idôszakot terhelô költség Mérleg fordulónap elôtti idôszakot terhelô vevôköltség Utólag adott engedmény Összesen
Elôzô év 312 184 102 983 351 362 605 839 630 225 253 962 2 256 555
Tárgy év 347 194 211 789 305 156 490 157 541 844 171 485 2 067 625
Elôzô év 1 100 001 1 100 001
Tárgy év 0 0
Elôzô év 64 350 2 721 48 699 7 853 651 879 52 155 17 705 420 507 0 1 377 520 000 579 408 19 310 2 385 964
Tárgy év 481 0 27 404 2 895 355 998 58 607 17 414 255 011 3 698 1 129 0 16 538 16 238 755 413
Elôzô év 38 822 213 152 17 754 269 728
Tárgy év 18 276 199 449 10 807 228 532
1.13 Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben (eFt): Rövid lejáratú kötelezettségek alapítókkal szemben Peter Zwack & Consorten HAG Összesen A tárgy év utáni osztalékról a Társaság 2011. június 29-i közgyûlése dönt, ezért nem szerepel kötelezettség a tény idôszaki adatok között. 1.14 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek (eFt) Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Munkavállalókkal szembeni kötelezettségek VPOP SZJA Kiegészítô magánnyugdíjpénztár Jövedéki adó Járulékok Helyi adók ÁFA Innovációs járulék Költségvetési kiutalási igények Diageo Holdings Netherlands B.V. osztalék Egyéb osztalékfizetési kötelezettség Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek összesen A tárgy év utáni osztalékról a Társaság 2011. június 29-i közgyûlése dönt, ezért nem szerepel kötelezettség a tény idôszaki adatok között. 1.15 Passzív idôbeli elhatárolások (eFt) Megnevezés Bevételek passzív idôbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív idôbeli elhatárolása Halasztott bevételek Összesen
A bevételek passzív idôbeli elhatárolása a már befolyt, de nem tárgyidôszakot érintô bevételeket tartalmazza 2011. március 31-én a költségek és ráfordítások passzív idôbeli elhatárolás a közüzemi költségeket, a fizetendô prémiumot és jutalmat, valamint ezek járulékait tartalmazza. A halasztott bevételek között a továbbítás céljára kapott reklámeszközök és áruk vannak kimutatva. 1.16 Öt évnél hosszabb futamidejû kötelezettség Öt évnél hosszabb futamidejû kötelezettsége a Társaságnak nincs.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
17
1.17 Biztosítékokkal fedezett kötelezettségek összege Biztosítékokkal fedezett kötelezettsége a társaságnak nincs. 1.18 El nem ismert kötelezettségek A Mast/Jägermeister által a „Hubertus“ védjeggyel kapcsolatban az USA-ban indított bitorlási perrel kapcsolatban végzett jogi szolgáltatásai ellenértékeként a Pennie & Edmonds ügyvédi iroda által 1998-ban kibocsátott 51 080 USD összegû számlájának jogosságát vitatjuk, ezek kiegyenlítésére a mai napig nem került sor. 1.19 Mérlegen kívüli függô és biztos jövôbeni kötelezettség vállalások A Mast/Jägermeister pert indított Olaszországban a St. Hubertus termék címkéjén ábrázolt szarvasfej kereszt védjegy bejegyeztetési kérelmével kapcsolatban. A Római Polgári Bíróság a Mast/Jägermeister követelését elutasította elsô fokon. A Mast/Jägermeister által benyújtott fellebbezést a Római Fellebviteli Bíróság is elutasította, de a Mast/Jägermeister újra fellebbezett, ezért a határozat még nem jogerôs. A jogügyekkel kapcsolatos veszteség nem valószínûsíthetô. Mérlegfordulónapon nyitott forward ügyletek: A mérleg fordulónapon nincs a társaságnak nyitott forward ügylete.
2. Eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések Az elemzések során az eredménykimutatás tételeket a 2010.03.31-én végzôdô üzleti évhez hasonlítjuk. 2.1 Össze nem hasonlítható tételek A beszámoló az elôzô évihez képest nem tartalmaz össze nem hasonlítható adatot.
BEVÉTELEK (eFt) Megnevezés Belföldi értékesítés nettó árbevétele Export értékesítés nettó árbevétele Értékesítés nettó árbevétele Egyéb bevételek Aktivált saját teljesítmények értéke Összes bevétel
Elôzô év 26 092 209 1 989 321 28 081 530 424 852 232 003 28 738 385
Tárgyév 21 872 009 1 985 979 23 857 988 150 968 19 647 24 028 603
Elôzô év 26 061 811 13 704 16 694 26 092 209
Tárgyév 21 849 952 14 436 7 621 21 872 009
2.2 Belföldi értékesítés nettó árbevételének alakulása (eFt) Belföldi értékesítés nettó árbevétele Értékesítés nettó árbevétele Szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó árbevétel Egyéb belföldi értékesítés árbevétele Összes belföldi nettó árbevétel
A belföldre értékesítés árbevétele 4 220 millió Ft-tal (16,2%-kal) csökkent. A 2009-ben megfigyelhetô negatív piaci tendenciák 2010-ben is folytatódtak. A háztartások csökkenô reáljövedelme valamint az élvezeti cikkekre fordítható kiadások részarányának zsugorodása (az alapvetô élelmiszerekre-, a rezsireilletve a hiteltörlesztésekre fordított kiadások jelentôsen növekedtek) az égetett szeszesital piac 10%-os csökkenését eredményezte. Emellett a Társaság kereskedelmi partnerei is tovább racionalizálták gazdálkodásukat, melynek keretében jelentôsen csökkentették készlet szintjeiket, mely egyszeri rendkívüli forgalom kiesést okozott. Alapvetôen e két okra vezethetô vissza a belföldi árbevétel csökkenése. A volumen csökkenése a portfolió minden részében megfigyelhetô volt. A legkevésbé a minôségi (közepes árfekvésû) termékek forgalma csökkent (6%-kal), mivel sok fogyasztó választotta a korábban fogyasztott prémium márka helyett a kedvezôbb árfekvésû minôségi termékeket. Lényegesen nagyobb volt a visszaesés a prémium és a kommersz termékek körében, ahol a csökkenés meghaladta a 20%-ot.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
18
Az export árbevételt összességében sikerült a tavalyi szinten tartani. Rekord árbevételt értünk el az Olaszországba irányuló exporton, azonban jelentôsen csökkent a romániai és szlovákiai értékesítés. 2.3 Export értékesítés nettó árbevétele (eFt) Export termékértékesítés földrajzilag elhatárolt piacok szerint EU Egyéb Európa Amerika Egyéb piac Összes export termékértékesítés Export szolgáltatásértékesítés földrajzilag elhatárolt piacok szerint EU Egyéb piac Összes export szolgáltatásértékesítés
Elôzô év 977 777 26 379 140 755 14 943 1 159 853
Tárgyév 991 216 11 586 114 500 69 560 1 186 862
Elôzô év 768 478 60 990 829 468
Tárgyév 729 000 70 117 799 117
Elôzô év 93 967 138 036 232 003
Tárgyév (122 553) 142 200 19 647
Elôzô év 61 106 15 559 12 524 44 214 281 685 1 523 8 069 172 424 852
Tárgyév 20 610 10 480 14 251 18 235 49 610 26 301 11 136 345 150 968
2.4 Aktivált saját teljesítmények (eFt) Aktivált saját teljesítmények Saját termelésû készletek állományváltozása Saját elôállítású eszközök aktivált értéke Összes saját teljesítmények értéke Az aktivált saját teljesítmények csökkenését elsôsorban az 1.2. pontban említett késztermék készletek csökkenése okozta. 2.5 Egyéb bevételek alakulása (eFt) Egyéb bevételek Értékesített immateriális javak és tárgyi eszközök Kapott késedelmi kamat és kártérítés Káreseményekkel kapcsolatos bevételek Utólag kapott, pénzügyileg rendezett engedmény Céltartalék felhasználás Értékvesztés visszaírása Különféle egyéb bevételek Vevôkkel kapcs.hit.veszt.elsz.köv.történô befiz. Egyéb bevételek összesen
Az egyéb bevételek 274 millió Ft-tal; 64,5%-kal csökkentek. Ennek elsôdleges oka, hogy a bázisban jelentôs céltartalék felhasználás lett elszámolva a két évvel ezelôtti tartalék képzések feloldásának eredményeképpen. Lassan mozgó, nem mozgó készletek záró állományának csökkenése okozza a készlet értékvesztés visszaírás növekedését. A vevôkövetelések értékvesztése nettó módon kerül kimutatásra. Az értékesített tárgyi eszközök bevétele azért csökkent, mert a takarékossági intézkedések keretében a gépkocsi cserékre csak hosszabb használat után kerül sor. A Társaság a tárgy évben nem kapott költségvetési támogatást.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
19
KÖLTSÉGEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK (eFt) Megnevezés Anyagjellegû ráfordítások Személyi jellegû ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Összesen
Elôzô év 10 911 911 2 715 976 704 000 11 539 021 25 870 908
Tárgyév 9 459 064 2 497 472 734 899 9 560 921 22 252 356
Elôzô év 3 363 041 2 870 842 219 948 272 251 5 060 524 212 780 87 612 517 862 213 385 3 264 701 184 730 579 454 73 381 2 414 815 2 384 741 30 074 150 10 911 911
Tárgyév 2 771 614 2 352 771 151 260 267 583 4 457 021 175 275 48 987 434 403 169 814 3 098 833 176 964 352 745 72 934 2 153 841 2 134 706 19 135 3 654 9 459 064
2.6 Anyagjellegû ráfordítások (eFt) Megnevezés Anyagköltség Közvetlen anyag Közvetett anyag Energiafelhasználás Igénybe vett anyagjellegû szolgáltatások értéke Karbantartás Bérmunka Fuvar és raktározási költség Bérleti díj Marketing költség Szakértôi tevékenység, tanácsadás Egyéb Egyéb szolgáltatások értéke Eladott áruk beszerzési értéke Belföldre értékesített áruk önköltsége Exportra értékesített áruk önköltsége Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke Anyagjellegû ráfordítások
Az anyagjellegû ráfordításokon belül a közvetlen anyagköltségek és az eladott áruk beszerzési értéke a volumencsökkenéssel arányosan változott. A válság miatt csökkenô árbevétel és eredményesség miatt a Társaság menedzsmentje jelentôs erôfeszítéseket tett a költségek csökkentése érdekében. Ez a gazdálkodás minden területére kiterjedt, így a marketing és vevôköltségeket is érintette. A marketing aktivitások közül néhányat törölni kellett, míg a vevôköltségek a kisebb forgalom miatt estek. A logisztikai költségek csökkenését is elsôsorban a volumen visszaesése okozta, azonban itt hatékonyság javító projektek is hozzájárultak a költségek lefaragásához. A karbantartási-, a szakértôi- és az egyéb költségek is a menedzsment által végrehajtott megszorítások miatt csökkentek. 2.7 Import beszerzés földrajzilag elhatárolt piacok szerinti bontásban (eFt) Földrajzilag elhatárolt piacok EU Nem EU Összes import termék beszerzés Földrajzilag elhatárolt piacok EU Nem EU Összes import szolgáltatás beszerzés
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
20
Elôzô év 3 469 699 38 334 3 508 033
Tárgyév 2 788 163 45 926 2 834 089
Elôzô év 140 831 20 382 161 213
Tárgyév 224 667 22 456 247 123
2.8 A tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók átlagos statisztikai létszáma, bérköltsége, személyi jellegû egyéb kifizetései (eFt) Megnevezés Bérköltség Személyi jellegû egyéb kifizetések Bérjárulékok Személyi jellegû ráfordítások
Elôzô év 1 610 968 504 708 600 300 2 715 976
Tárgyév 1 509 324 496 466 491 682 2 497 472
Létszám (fô) 80 169 1 6 1 0 257
Bérköltség (eFt) 204 338 1 236 143 1 897 22 281 2 229 42 436 1 509 324
A bérköltség 102 millió Ft-tal (6%-kal) kisebb az elôzô évinél. A bérköltség a kisebb létszám és a termelésben jelentôsen kevesebb fizetett túlórák következtében csökkent. A bérjárulékok az alacsonyabb bérköltség valamint a megszûnô munkaadói járulék miatt csökkentek. Megnevezés Teljes munkaidôs fizikai Teljes munkaidôs szellemi Rész munkaidôs fizikai Rész munkaidôs szellemi Havi 60 munkaóránál rövidebb foglalkoztatás Állományon kívüliek Összesen 2.9 Értékcsökkenési leírás (eFt) Megnevezés Értékcsökkenési leírás Összesen
Elôzô év 704 000 704 000
Tárgyév 734 899 734 899
Elôzô év 54 359 13 960 6 765 1 407 433 36 747 98 716 286 922 6 646 26 462 9 402 446 39 233 96 559 3 056 2 013 57 704 11 539 021
Tárgyév 15 579 16 812 3 431 961 471 28 875 54 292 241 066 6 592 1 670 8 116 057 32 361 55 607 17 830 108 9 170 9 560 921
2.10 Egyéb ráfordítások alakulása (eFt) Megnevezés Értékesített immateriális javak és tárgyi eszközök Bírság, kötbér Fizetett késedelmi kamat, kártérítés Utólag adott engedmény, bonusz Céltartalék képzés jövôbeni költségekre Elszámolt értékvesztések (készletek és követelések) Önkormányzatnak fizetett adók Vállalatot terhelô ÁFA Környezetvédelmi termékdíj Jövedéki adó Innovációs járulék Készletek selejtezése, hiánya, kára Hiányzó megsemm.selejt.immat.tárgyi eszköz Vevôkkel kapcsolatos hitelezési veszteség Különféle egyéb ráfordítások Egyéb ráfordítások összesen
Az értékesített volumen visszaesésébôl adódó jövedéki adó és az utólag adott engedmény csökkenése okozza az egyéb ráfordítások változását. Céltartalék képzés részleteit az 1.10 pont tartalmazza
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
21
2.11 Üzemi tevékenység eredménye (eFt) A fentiekbôl következôen az üzemi eredmény a következô: Megnevezés Összes bevétel Összes költség és ráfordítás Üzemi tevékenység eredménye
Elôzô év 28 738 385 25 870 908 2 867 477
Tárgyév 24 028 603 22 252 356 1 776 247
Elôzô év 179 999 107 755 287 754 4 162 512 162 516 125 238
Tárgyév 210 753 107 677 318 430 118 55 624 55 742 262 688
Elôzô év 2 867 477 125 238 2 992 715
Tárgyév 1 776 247 262 688 2 038 935
Elôzô év 15 717 17 409 (1 692)
Tárgyév 54 827 268 318 (213 491)
Az üzemi tevékenység eredménye összességében csak 38,1 %-kal (1 091 millió Ft-tal) csökkent, mert a bevételek – a gazdasági válság utólagos hatására – 16,4%-os csökkenését, a menedzsment által végrehajtott költségracionalizálások eredményeként, a mûködési költségek és ráfordítások 14 %-os csökkenésével tudta ellensúlyozni. 2.12 Pénzügyi bevételek, ráfordítások alakulása (eFt) Megnevezés Kapott kamat Árfolyamnyereség Pénzügyi mûveletek bevételei Fizetett kamat Árfolyamveszteség Pénzügyi mûveletek ráfordításai Pénzügyi mûveletek eredménye A Társaság a hatékony és eredményes mûködô tôke menedzsmentnek köszönhetôen az év során átlagosan növelni tudta a szabad pénzeszközeinek állományát, így a kamatbevételek 17%-kal növekedtek. Az árfolyamveszteség változásának legfôbb oka a devizában elszámolt ügyletek értékének zsugorodása. Az árfolyamveszteségek további csökkenését okozta, hogy az idén nem volt nyitott származékos ügylet a mérleg fordulónapján. 2.13 Szokásos vállalkozás eredménye (eFt) A szokásos vállalkozási eredmény az üzemi eredmény és a pénzügyi mûveletek eredménye összegébôl adódik az alábbiak szerint: Megnevezés Üzemi tevékenység eredménye Pénzügyi mûveletek eredménye Szokásos vállalkozási eredmény 2.14 Rendkívüli bevételek, ráfordítások alakulása (eFt) Megnevezés Rendkívüli bevételek Rendkívüli ráfordítások Rendkívüli eredmény
A rendkívüli eredmény csökkenését a film- és elôadó-mûvészeti támogatás okozza, amely adókedvezményként is igénybe vehetô, ennek mértékét a 7. számú mellékelt tartalmazza.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
22
2.15 Adózás elôtti eredmény (eFt) Az adózás elôtti eredmény a szokásos vállalkozási eredmény és a rendkívüli eredmény összevonása után a következô: Megnevezés Szokásos vállalkozási eredmény Rendkívüli eredmény Adózás elôtti eredmény
Elôzô év 2 992 715 (1 692) 2 991 023
Tárgyév 2 038 935 (213 491) 1 825 444
A 2010. április 1. - 2011. március 31-ig tartó pénzügyi évben a Társaság adózás elôtti eredménye 1 825 mFt. 2.16 Adófizetési kötelezettség A számított társasági adó 114 millió Ft, aminek levezetését a 7. számú melléklet tartalmazza. 2.17 Mérleg szerinti eredmény A beszámolóban szereplô adózott eredmény 1 711 millió Ft, amely az osztalék levonás elôtti állapotot mutatja.
C) TÁJÉKOZTATÓ RÉSZ 1. A tisztségviselôk díjazása A 2011. március 31-én végzôdô üzleti évben a Társaságnál az Igazgatóság, az üzletvezetés és a Felügyelô Bizottság tagjainak tevékenységükért tiszteletdíj 23 millió Ft értékben került kifizetésre. A Társaságnál az Igazgatóság, az üzletvezetés és a Felügyelô Bizottság tagjainak nyújtott kölcsön záró állománya 2010. március 31-én 51 millió Ft volt és 2011. március 31-én 45 millió Ft tartozást tartanak nyilván. A Társaságnál az Igazgatóság, az üzletvezetés és a Felügyelô Bizottság tagjainak nyújtott kölcsön után a mindenkor érvényes jegybanki alapkamat + 5 százalékpontot számítják fel. 2. Képviseletre jogosultak Frank Odzuck 1121 Budapest, Csillagvölgyi út 4/F. Dörnyei Tibor András (Számviteli feladatok ellátásáért felelôs személy) 8000 Székesfehérvár, Királykút lakónegyed 21.I.2. Regisztrációs szám: 161317 3. A társaság kapcsolt vállalkozásának adatai Morello Kft. 8200 Veszprém, Kórház u. 2. Jegyzett tôke: 35 590 eFt Tulajdonosi arány: 35,43% A Budapesti Likôripari Vállalat, a Balatonfüred-Csopak Tája MGTSZ és a NOVOFRUCT Kft közös beruházást hozott létre 1990. november 21-én a gyümölcsalap biztosítására, ennek érdekében jött létre a Morello Kft, amelyben a BULIV Kft-nek 35,43%-os részesedése volt, ez a részesedés a Kft végelszámolásával a Társaságra szállt. A Morello Kft. 2010.12.31. saját tôkéjének alakulása (eFt-ban): 2010.12.31 304 308 35 590 36 726 220 575 0 11 417
Saját tôke Jegyzett tôke Tôketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Mérleg szerinti eredmény A Kft. nem készít beszámolót 2011. március 31-én.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
23
4. A mérlegben meg nem jelenô pénzügyi kötelezettségek (eFt-ban) A Társaság a következô garanciákat vállalta: Bank Erste
Kedvezményezett 17. sz. Vámhivatal
UniCredit
VPOP Regionális Ellenôrzési Közp. VPOP Regionális Jövedéki Közp.
Erste
Tartalma Tevékenységhez kapcsolódó halasztott vámfizetései engedély BUSZESZ jövedéki tevékenységéhez Jöv. engedélyhez kapcsolódó kiviteli célból továbbított adózatlan termékek esetére képzett vámbiztosíték
Gar. száma 26/2010
Összeg 100 000
Lejárat 2011.07.31
10020308
20 000
2012.02.23
104/2009
200 000
2011.06.30
Gar. száma IGTE040767
Összeg 1 500
Lejárat 2011.12.31
A Társaság a következô garanciát kapta: Bank Raiffeisen Bank
Garanciát adó „Cigar-centrum“ Kft.
Tartalma Fizetési garancia
5. Veszélyes hulladékok készleteinek adatai A technológia során keletkezett hulladékokat a 16/2001 KÖM rendelet alapján EWC kódokra csoportosítva tartjuk nyilán, mely nem tartalmaz – a veszélyes hulladékok vonatkozásában – veszélyességi kategóriákat. A 4. sz. melléklet a veszélyes hulladékok mennyiségi és érték adatait tartalmazza, a környezet védelmét közvetlenül szolgáló tárgyi eszközökrôl a mozgás táblát a 5. sz. melléklet tartalmazza. Budapest, 2011. május 24.
Zwack Sándor az Igazgatóság elnöke
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
Frank Odzuck vezérigazgató
24
1. sz. melléklet
VAGYONI, PÉNZÜGYI ÉS JÖVEDELMI HELYZET MUTATÓSZÁMAI 2010-2011.
Sorsz. Mutató megnevezése Vagyonszerkezet-mutatók 1. Legfontosabb eszközcsoportok arány mutatója Forgóeszközök/Befektetett eszközök 2. Befektetési aránymutató Befektetett pénzügyi eszközök/Befektetett eszközök 3. Tárgyi eszközök leírtsági mutatója Tárgyi eszközök halmozott értékcsökkenése/Tárgyi eszközök bruttó értéke 4. Tárgyi eszközök megújítási mutatója Tárgyévben üzembehelyezett berendezés/Tárgyi eszközök bruttó értéke 5. Beruházási fedezet mutató Tárgyévi értékcsökkenés leírás/Tárgyévi beruházás Forrásszerkezet-mutatók 1. Tôkefeszültségi mutató Idegen tôke/Saját tôke 2. Eladósodási fok Idegen tôke/Összes forrás 3. Esedékességi aránymutató Rövid lejáratú kötelezettségek/Összes kötelezettségek 4. Tôke önfinanszírozás Eredménybôl képzett tartalékok/Saját tôke Pénzügyi egyensúly mutatók 1. Készpénz likviditás Pénzeszközök/Rövid lejáratú kötelezettségek 2. Likviditási gyorsráta Pénzeszközök+Követelések+Értékpapírok/Rövid lejáratú kötelezettségek 3. Likviditási ráta Forgóeszk.+Aktiv idôb.elhat./Rövid lejáratú kötelezettségek 4. Mûködés biztonsági mutató Saját tôke+Hosszú lejáratú kötelezettségek/Befektetett eszközök Jövedelmezôségi mutatók 1. Árbevétel arányos jövedelmezôség Üzemi tevékenység eredménye/Értékesités nettó árbevétele 2. Árbevétel arányos adózott nyereség Adózott eredmény/Értékesités nettó árbevétele 3. Vagyonarányos jövedelmezôség Adózás elôtti eredmény/Saját tôke 4. Eszközarányos jövedelmezôség Adózás elôtti eredmény/Összes eszköz 5. Profitráta Adózott eredmény/Jegyzett tôke 6. Befektetett vagyon „termelékenysége“ Értékesítés nettó árbevétele/Befektetett eszközök
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
25
2010
2011
2011 /2010
%
%
%
236,05
245,79
104,12
1,70
1,73
102,06
42,16
48,57
115,21
11,23
3,99
35,49
47,59
96,93
203,67
%
%
%
30,22
24,30
80,44
22,71
19,18
84,48
100,00
100,00
100,00
60,06
67,75
112,80
1,22
1,62
1,33
2,38
2,85
1,20
3,11
3,72
1,20
2,55
2,75
1,08
%
%
%
10,21
7,45
72,91
8,79
7,17
81,55
25,05
15,72
62,73
18,83
12,41
65,89
121,34
84,07
69,28
600,47
565,71
94,21
2. sz. melléklet
IMMATERIÁLIS JAVAK ÉS TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSA – 2011. március 31. Adatok eFt-ban Immateriális javak BRUTTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg Aktiválás Aktiválás önrevízió Csökkenés Csökkenés önrevízió Átkönyvelés Záróegyenleg ÉRTÉKCSÖKKENÉS Nyitóegyenleg Növekedés terv szerinti Növekedés terven felüli Növekedés önrevízió Csökkenés Csökkenés önrevízió Átkönyvelés Záróegyenleg NETTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg Változás Záróegyenleg
Tárgyi eszközök BRUTTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg Növekedés Növekedés önrevízió Csökkenés Csökkenés önrevízió Átkönyvelés Záróegyenleg ÉRTÉKCSÖKKENÉS Nyitóegyenleg Növekedés terv szerinti Növekedés terven felüli Növekedés önrevízió Csökkenés Csökkenés önrevízió Átkönyvelés Záróegyenleg NETTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg Változás Záróegyenleg
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
Vagyoni értékû jogok
Üzleti vagy cégérték
Szellemi termékek
Kísérleti fejl. akt. értéke
Alapítás, átszerv. akt. értéke
Összesen
799 002 66 479 16 310 22 516 0 0 859 275
0 0 0 0 0 0 0
52 133 3 056 0 0 0 0 55 189
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
851 135 69 535 16 310 22 516 0 0 914 464
696 171 68 183 0 10 793 22 516 0 0 752 631
0 0 0 0 0 0 0 0
35 452 3 965 0 0 0 0 0 39 417
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
731 623 72 148 0 10 793 22 516 0 0 792 048
102 831 3 813 106 644
0 0 0
16 681 (909) 15 772
0 0 0
0 0 0
119 512 2 904 122 416
Mûszaki berend., Egyéb gépek, berend., felsz., Befejezetlen jármûvek jármûvek beruházás
Összesen
3 398 853 18 607 1 729 0 0 0 3 419 189
2 408 418 87 669 304 10 416 0 0 2 485 975
1 789 009 205 470 1 120 100 802 0 0 1 894 797
71 141 357 463 0 415 610 0 0 12 994
7 667 421 669 209 3 153 526 828 0 0 7 812 955
496 484 113 825 0 645 0 0 0 610 954
1 503 014 275 726 0 191 8 117 0 0 1 770 814
1 227 271 261 392 0 178 78 803 0 0 1 410 038
5 655 0 0 0 0 0 0 5 655
3 232 424 650 943 0 1 014 86 920 0 0 3 797 461
2 902 369 (94 134) 2 808 235
905 404 (190 243) 715 161
561 738 (76 979) 484 759
65 486 (58 147) 7 339
4 434 997 (419 503) 4 015 494
Ingatlanok
26
3. sz. melléklet
CASH-FLOW KIMUTATÁS 2010-2011. Adatok eFt-ban
Megnevezés
2009.04.01 - 2010.03.31 eFt
2010.04.01 - 2011.03.31 eFt
Változás eFt
Változás %
I.
Szokásos tevékenységbôl származó pénzeszközök-változás (1 - 13. sorok)
1 892 841
481 341
(1 411 500)
(74,57)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Adózás elôtti eredmény Elszámolt amortizáció Elszámolt értékvesztés és visszaírás Céltartalék képzése és felhasználás különbözete Befektetett eszközök értékesítésének eredménye Szállítói kötelezettségek változása Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek változása Passzív idôbeli elhatárolások változása Vevôkövetelés változása Forgóeszközök (vevô és pénzeszközök nélkül) változása Aktív idôbeli elhatárolások változása Fizetett adó (nyereség után) Fizetett, fizetendô osztalék, részesedés
2 991 023 704 000 97 193 (244 938) 19 178 11 654 (74 642) (17 686) 1 376 152 (477 301) 67 743 (521 738) (2 037 797)
1 825 444 734 899 (154 438) (20 735) 25 830 (188 930) (549 151) (41 196) 991 079 18 338 37 742 (114 670) (2 082 871)
(1 165 579) 30 899 (251 631) 224 203 6 652 (200 584) (474 509) (23 510) (385 073) 495 639 (30 001) 407 068 (45 074)
(38,97) 4,39 (258,90) (91,53) 34,69 (1 721,16) 635,71 132,93 (27,98) (103,84) (44,29) (78,02) 2,21
II. Befektetési tevékenységbôl származó pénzeszköz-változás (14 - 16. sorok)
(556 864)
(300 011)
256 853
(46,12)
14 Befektetett eszközök beszerzése 15 Befektetett eszközök eladása 16 Kapott osztalék
(617 969) 61 105 0
(320 621) 20 610 0
297 348 (40 495) n.a.
(48,12) (66,27) n.a.
III. Pénzügyi mûveletekbôl származó pénzeszköz-változás (17 - 25. sorok)
0
0
n.a.
n.a.
17 Jegyzett tôke emelése 18 Hitelfelvétel 19 Alapítókkal szembeni illetve egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek változása 20 Hosszú lejáratra nyújtott kölcsön és bankbetétek törlesztése, megszûntetése 21 Részvénybevonás (tôkeleszállítás) 22 Kötvényvisszafizetés 23 Hiteltörlesztés, -visszafizetés 24 Véglegesen átadott pénzeszközök 25 Forgatási célú értékpapír vásárlás
0 0 0
0 0 0
n.a. n.a. n.a.
n.a. n.a. n.a.
0
0
n.a.
n.a.
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
1 335 977
181 330
(1 154 647)
(86,43)
IV. Pénzeszközök változása (+I+II+III. sorok)
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
27
4. sz. melléklet
VESZÉLYES HULLADÉKOK MENNYISÉGI ÉS ÉRTÉKADATAI 2010. április 1. - 2011. március 31. Veszélyes hulladékok Nyitó készlet Növekedés Csökkenés Záró készlet
mennyiség kg 0 28 884 28 884 0
érték (eFt) 0 2 222 062 2 222 062 0
5. sz. melléklet
A KÖRNYEZET VÉDELMÉT KÖZVETLENÜL SZOLGÁLÓ TÁRGYI E SZKÖZÖK – 2011. március 31. Adatok eFt-ban A környezet védelmét közvetlenül szolgáló tárgyi eszközök BRUTTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg 9 092 Növekedés 0 Növekedés önrevízió 0 Csökkenés 0 Csökkenés önrevízió 0 Átkönyvelés 0 Záróegyenleg 9 092 ÉRTÉKCSÖKKENÉS Nyitóegyenleg 8 237 Növekedés terv szerinti 855 Növekedés terven felüli 0 Növekedés önrevízió 0 Csökkenés 0 Csökkenés önrevízió 0 Átkönyvelés 0 Záróegyenleg 9 092 NETTÓ ÉRTÉK Nyitóegyenleg 855 Változás (855) Záróegyenleg 0
6. sz. melléklet
ÉRTÉKVESZTÉS MOZGÁSTÁBLA 2011 Mérlegtétel megnevezése nyitó Adott elôlegek 15 000 Adott elôlegek 15 000 Anyagok 75 596 Befejezetlen termelés és félkésztermék 37 544 Késztermékek 28 144 Áruk 58 281 ebbôl göngyöleg 29 193 KÉSZLETEK 199 565 Követelések áruszállításból és szolgáltatásból 49 327 Egyéb követelések 126 960 KÖVETELÉSEK 176 287
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
Adatok eFt-ban növekedés 0 0 0 42 517 6 564 5 211 0 54 292 9 001 0 9 001
28
csökkenés (15 000) (15 000) (17 851) (9 372) (12 015) (20 071) (9 000) (59 309) (1 518) (123 121) (124 639)
visszaírás 0 0 (10 416) 0 (6 055) (8 419) 0 (24 890) (8 893) 0 (8 893)
záró 0 0 47 329 70 689 16 638 35 002 20 193 169 658 47 917 3 839 51 756
7. sz. melléklet
TÁRSASÁGI ADÓ LEVEZETÉSE 2011
Adatok eFt-ban
Adózás elôtti eredmény
1 825 444
Adózás elôtti eredményt csökkentô tételek A várható kötelezettségekre és a jövôbeni költségekre képzett céltartalék felhasználása következtében az adóévben bevételként elszámolt összeg, valamint a követelések miatt várható veszteségek fedezetére korábban képzett, a megelôzô évben adózás elôtti eredményt növelô céltartalék rendezése Az adótörvény szerint figyelembe vett értékcsökkenési leírás összege és az eszközök kivezetésekor a számított nyilvántartási érték Behajthatatlan követelés, az adóévet megelôzô adóévekben behajthatatlanná vált követelésre történt teljesítés adóévi adóköteles bevételként elszámolt összege, valamint követelés kiegyenlítéskor, beszámításkor elszámolandó összeg, az adóévben visszaírt értékvesztés Az adóellenôrzés, önellenôrzés során megállapított, adóévi bevételként, vagy aktivált saját teljesítményként elszámolt összeg Adomány, tartós adomány igazolt összege
1 506 279 49 610
Adózás elôtti eredményt növelô tételek A várható kötelezettségekre és a jövôbeni költségekre képzett céltartalék, céltartalékot növelô összeg A számviteli törvény alapján költségként elszámolt törvény szerinti és terven felüli értékcsökkenési leírás, ill. a tárgyi eszk., imm. javak nyilvántartásból való kivezetésekor a ráfordításként elszámolt összeg A nem a vállalkozási, bevételszerzô tevékenységgel kapcsolatos költségek, ráfordítások összege Jogerôs határozatban megállapított bírság, jogkövetkezmények ráfordításként elszámolt összege Az adóévben követelésre elszámolt értékvesztés összege, valamint az adóévet megelôzô adóévben csökkentô tételként számításba vett összeg Behajthatatlan követelés adóévben leírt összege, valamint az adóévet megelôzô adóévben csökkentô tételként számításba vett összeg Adóellenôrzés, önellenôrzés során megállapított, adóévi költségként, ráfordításként elszámolt összeg
1 223 130 28 874 773 546
Társasági adó alapja Adó mértéke Számított adó Adókedvezmény Társasági adó Önellenôrzés korrekció Adófizetési kötelezettség
1 542 295 19% 293 036 (205 125) 87 911 26 759 114 670
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
29
858 622 148 533
448 629 885
53 347 7 033 9 001 79 351 250
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS
30
31
VEZETÔSÉGI JELENTÉS A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÔ ÜZLETI ÉVRE A Társaság a Vezetôségi Jelentésben bemutatja azokat a fô folyamatokat és tényezôket, amely az éves jelentés idôszakában a Társaság üzleti teljesítményére, fejlôdésére és helyzetére hatással voltak, illetve a jövôben hatással lesznek. A jelentésben szereplô pénzügyi adatok a magyar számviteli törvény szerint készült pénzügyi kimutatások adataival vannak összhangban. A Vezetôségi Jelentés a 21/2010. PM rendelet által módosított 24/2008. PM rendelet elôírásainak megfelelôen készült.
1. A Társaság üzleti környezete A magyarországi égetett szeszesital piac erôteljes csökkenése 2010-ben is folytatódott. További negatívum, hogy a legnagyobb visszaesés a prémium szegmensben volt megfigyelhetô. A belföldi fizetôképes keresletet befolyásoló legfontosabb tényezôk továbbra is romló tendenciát mutatnak. 2010-ben is növekedett a munkanélküliség, tovább csökkent a lakosság reáljövedelme (idén 1,4%-kal a tavalyi 5,2% után). Mindezeken túl lényegesen megváltozott a háztartások viselkedése. Óvatosabb lett a társadalom, az emberek csökkentették fogyasztásukat és beruházásaikat, ezzel szemben növelték megtakarításaikat illetve csökkentették hiteltartozásaikat. Ebbôl adódóan az égetett szeszesital piacon is folytatódott a fogyasztás drasztikus (10%-ot meghaladó) visszaesése illetve a tavalyinál is erôteljesebben tolódott el a kereslet az olcsóbb termékek irányába. A piaci volumen csökkenés további oka a jövedéki adó 10%-os emelése (2010. január 1-vel), valamint a házi pálinkafôzés adómentessé tétele (2010. ôszétôl). A magyar égetett szeszesital piac az elmúlt évi 9,7%-os esés után ebben az esztendôben további 10,3%-kal csökkent. További negatívum, hogy idén a prémium piac csökkent a legnagyobb mértékben, 12,4%-kal. A kommersz szegmens hanyatlása is 10%-ot meghaladó mértékû, a relatív legjobban teljesítô termékkör a minôségi szegmens volt (5,7%-os csökkenés). Idén újra a gasztronómia forgalma csökkent jobban (13,3%-kal), lényegében azonos mértékben mindegyik termék-szegmensben. Ez jelentôsen alulmúlta korábbi várakozásainkat. Az elôzô oldalon említett okokon túl a fogyasztás visszaeséséhez hozzájárulhatott, a lakossági pálinkafôzés liberalizálása is. A kiskereskedelemben is további jelentôs fogyasztás visszaesés volt megfigyelhetô (8,5% az elôzô évhez képest). Ebben az értékesítési csatornában szembeötlô a fogyasztás eltolódása az olcsóbb termékek irányába, hiszen a minôségi termékek volumen „csak“ 3,6%-kal, míg a prémium termékeké 12,5%-kal csökkent. A 2009. júliusi ÁFA és a jövedéki adó emelés egy részét a piaci szereplôk (a gyártók-forgalmazók és a kereskedelmi hálózatok) nem érvényesítették a polci árakban. A 2010. januári újabb 10%-os jövedéki adó emelkedést egy része már megjelent a fogyasztói árakban, azonban ezen felül semmilyen további költségnövekedést nem lehetett érvényesíteni, így az egy literre esô haszon tovább csökkent.
2. A vállalkozás céljai és stratégiája A Társaság elsôdleges tevékenységi köre a szeszesitalgyártás és értékesítés. A Zwack Unicum Nyrt. elsôdleges célja megtartani a piacvezetô szerepet a magyarországi égetett szeszesital piacon, erôsíteni az eddig is domináns jelenlétét a prémium és minôségi termékkörben. A Társaság kizárólagos belföldi forgalmazója a Diageo Plc. és a Moët-Hennessy termékeinek is. Így a belföldi piacon meghatározó saját termelésû prémium márkák (Unicum, Fütyülôs, Vilmos) mellett olyan világmárkák színesítik a Zwack Unicum Nyrt. portfolióját, mint a Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys illetve a Hennessy cognac és Moët&Chandon pezsgô. Ezzel a portfolióval Társaságunk egyedülállóan széles választékot kínál a fogyasztóknak a márkázott termékek körében. A piacvezetô szerep megtartásához illetve erôsítéséhez a termékfejlesztés illetve a termékek sikeres piaci bevezetése a legfontosabb eszköz. Az új fogyasztói igényekhez alkalmazkodva a 2011/12-es üzleti évben elsôsorban a megfizethetô, de jó minôségû termékek körében szélesítjük kínálatunkat. Ennek jegyében több új pálinkával jelenünk meg a vásárlók körében igen népszerû Fütyülôs és Vilmos márkák égisze alatt, valamint a Kalinka márkán belül egy teljesen új kategóriával, szénsavas vodkákkal lépünk piacra. Az export-értékesítésben is enyhe növekedést tervezünk, elsôsorban a két fô nyugat-európai piacon (Olasz- és Németországban). Emellett intenzíven kutatjuk az új piacokat, melyek közül a távol-keleti értékesítésben várható a legnagyobb felfutás. Az export tevékenységgel kapcsolatos stratégiai célkitûzés, hogy az árbevételbôl származó részesedése meghaladja a 10%-os részarányt. Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
32
3. A vállalkozás fôbb erôforrásai és kockázatai ANYAGI ERÔFORRÁSOK • Termelés, termelôeszközök A Társaság három termelô telephellyel rendelkezik. A Soroksári úton az Unicum gyárban az Unicum lédig gyártása és az érlelés kezdeti fázisa történik. A Dunaharaszti gyáregység zöldmezôs beruházás keretében 2005-re készült el. Az itt található két palackozó gépsor adja a termelés 90%-át. Ebben az egységben végzik az Unicum likôr további érlelését és palackozását is. Kecskeméten mûködik a gyümölcspálinka fôzde folyamatos üzemben és itt kerülnek palackozásra a kisszériás termékek. A jelenlegi három telephelyes termelési struktúrát hosszú távon fenn kívánja tartani a Társaság. Az adott üzemek lédig gyártási illetve palackozási kapacitásai megfelelôek, a közeljövôben jelentôs termelési beruházásra nincs szükség. A kövekezô években a Társaság beruházási volumene az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan nagyságrendileg az éves amortizáció összegével megegyezô lesz. • Pénzügyi helyzet A Társaság pénzügyi helyzete stabil, az üzleti év során folyamatosan betétesi pozícióban volt. Az augusztusi 2 milliárd Ft-nyi osztalék kifizetésével együtt is poztitív cash-flow-val zárta a Társaság az üzleti évet, közel 200 millió Ft-tal sikerült növelni a pénzeszközök állományát a 2010. március 31-i állapothoz képest. A pénzügyi tranzakciókat a legnagyobb kereskedelmi bankok közül az Unicredit, és az Erste Bank bonyolította le.
HUMÁN ERÔFORRÁSOK A Társaság alkalmazottainak létszáma 2011. március 31-én 248 fô volt. A Zwack Unicum Nyrt. rendelkezik a legnagyobb értékesítési – és marketing erôforrással a magyar égetett szeszesital piacon. Az ebbôl származó disztribúciós és innovációs elônyök alkotják a Társaság egyik legjelentôsebb erôsségét.
A VÁLLALKOZÁS FÔBB KOCKÁZATAI A Társaság gazdálkodását befolyásoló legjelentôsebb kockázati tényezô a belföldi – ezen belül is a prémium termékeket érintô – fogyasztás esetleges további csökkenése. Szintén nagymértékû kockázatot jelent a fogyasztást terhelô adók (Áfa és jövedéki adó) folyamatos emelése a kormányzat részérôl, mivel a belföldi fogyasztók korábbinál is erôteljesebb árérzékenysége gyakorlatilag lehetetlenné teszi az adónövekedések áthárítását a fogyasztókra. Így a prémium termékek esetében a Társaságnál maradó bevétel szint csökken, a kommersz termékeknél pedig a feketepiac aktivitása fokozódik. A Társaság tevékenységei számos különbözô pénzügyi kockázatnak vannak kitéve: piaci kockázat, hitelkockázat, és likviditási kockázat. A Társaság a pénzügyi piac kiszámíthatatlanságát szem elôtt tartva próbálja minimalizálni a Társaság pénzügyi teljesítményét befolyásoló lehetséges káros hatásokat. A számviteli politika szerint, a Társaság derivatív pénzügyi eszközöket alkalmaz az egyes pénzügyi kockázatok kivédése érdekében. Piaci kockázatai közül, az export és import tevékenysége, valamint az euró betétei miatt jelentkezô árfolyamkockázatának csökkentésére, a fedezeti politikájának megfelelôen a pénzügyi osztály folyamatosan figyelemmel kíséri a devizás kötelezettségeket és a megfelelô mennyiségû devizát tartja a bankszámláin. Továbbá, a Társaság származékos ügyleteket köt ugyanezen kockázatok csökkentésének céljából. Így az átváltási árfolyam változásának nincs jelentôs hatása sem az eredménykimutatásra, sem a saját tôkére. A jövôbeni eurós beszerzések árfolyamkockázatát kompenzálja a származékos ügylet valós érték változásának hatása. A Társaság nincs kitéve jelentôs árupiaci- és egyéb árkockázatnak sem, valamint kamatkockázatnak sem, mivel az értékesíthetô kategóriába tartozó befektetéseinek összege 2011. március 31-én 18 millió Ft (2010: 18 millió forint), illetve fix kamatozású eszközei vannak, amik könyv szerinti értéke nagyságrendileg megegyezik a valós értékükkel, és nincs kamatozó hitele sem.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
33
A Társaságnak nincs jelentôs hitelkockázata sem a vevôkövetelésekkel kapcsolatban vásárlói sokfélesége miatt. Másrészt, a vevôkövetelések meghatározó része pénzügyi intézetek által biztosított az egyedi követelés összegek 85 %-ig. A Társaság ezen túlmenôen nem alkalmaz hitelminôsítési módszereket, mivel hitelbiztosítási politikáját elég hatékonynak tartja a hitelkockázat kezelésére. A Társaság pénzeszközei és lekötött betétei elsôsorban forintban vannak. A hitelkockázat alacsony, mivel a Zwack Unicum Nyrt. tekintélyes pénzintézeteknél helyezi el pénzeszközeit. A Társaságnál a likviditási kockázat kezelése kiterjed a kellô mennyiségû pénzeszköz, valamint megfelelô mennyiségû hitelkeretre. A menedzsment folyamatosan ellenôrzi a szükséges likviditási tartalékot (mely áll a le nem hívott hitelkeretbôl továbbá a pénzeszközökbôl) a várható cash flow alapján.
4. Az üzleti évben elért eredmények és kilátások A jelentés elsô fejezetében leírt piaci tendenciák éreztették hatásukat Társaságunk, a hazai piacvezetô vállalkozás gazdálkodásában is. Ennek következtében a Zwack Unicum Nyrt. árbevétele 4,2 milliárd Ft-tal (15%-kal) csökkent, mely lényegében megegyezik az elôzô évi visszaeséssel (4,3 milliárd Ft). A menedzsment ismét jelentôsen csökkentette a mûködési költségeket, azonban az már az üzleti év elején látható volt, hogy az elôzô évivel megegyezô nagyságrendû megtakarítást nem lehet elérni, mivel az hosszabb távon veszélyeztetné a Társaság márkáinak piaci helyzetét illetve a vevôkiszolgálás jelenlegi szintjét. A Társaság cash-flowja idén is pozitív lett, elsôsorban a kontrollált mûködô tôke menedzsmentnek és a visszafogott beruházási aktivitásnak köszönhetôen. A fentiek következtében az adózott eredmény – az árbevételnél nagyobb mértékben – 30,7%-kal, 1,711 milliárd Ft-ra csökkent. A következô éves üzleti tervünk készítésénél abból indultunk ki, hogy a belföldi fogyasztás csökkenése megáll és az év második felében enyhe növekedésnek indul. A piaci csökkenés lassulása a kiskereskedelemben egyértelmûen érezhetô, a gasztronómiában ez még kevésbé kézzelfogható. Természetesen a Társaság a remélhetô trendforduló pozitív hatásain túl termék-innovációkkal is igyekszik elôsegíteni az árbevétel növekedését. Az új fogyasztói igényekhez alkalmazkodva elsôsorban a megfizethetô, de jó minôségû termékek körében szélesítjük kínálatunkat. Ennek jegyében több új pálinkával jelenünk meg a vásárlók körében igen népszerû Fütyülôs és Vilmos márkák égisze alatt, valamint a Kalinka márkán belül egy teljesen új kategóriával, szénsavas vodkákkal lépünk piacra. Az export-értékesítésben is enyhe növekedést tervezünk, elsôsorban a két fô nyugat-európai piacon (Olasz- és Németországban). Emellett intenzíven kutatjuk az új piacokat, melyek közül a távol-keleti értékesítésben várható a legnagyobb felfutás. A jelenlegi gazdasági környezetben továbbra is kiemelkedô fontosságú a szigorú és takarékos költséggazdálkodás. Az általános mûködési költségeket összességében az elôzô évi szinten szeretnénk tartani, mely egy 4-5 %-os inflációs környezetben további hatékonyság javulást jelent. A marketing költségek – volumennel arányos – enyhe növelését tervezzük, mert ez alapfeltétele márkáink hosszú távú sikerességének. Ugyanakkor jelentôs költségnyomás nehezedik a Társaságra alapanyag oldalról, ahol a legfontosabb nyersanyagok ára – finomszesz, gyümölcs, cukor – dinamikusan növekszik. Ezt a költségnövekedést ellensúlyozni fogja, hogy az idei évi deviza szükséglet döntô hányadát a tervezettnél jobb árfolyamon sikerült biztosítanunk fedezeti ügyletekkel. A fentiek következtében az adózott eredmény enyhe növekedését várjuk az év során. Amennyiben a belföldi fogyasztás növekedése dinamikusabbá válik az üzleti évben, akkor látunk lehetôséget egy jelentôsebb eredmény-növekedésre.
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
34
5. A vállalkozás teljesítményének jellemzôi és mutatói (ezer Ft-ban) Értékesítés nettó árbevétele Üzemi tevékenység eredménye Adózás elôtti eredmény Adózótt eredmény Fizetett osztalék Üzemi eredmény / Nettó árbevétel Osztalék / adózott eredmény
2008-09 32 387 470 3 128 421 3 625 021 2 874 166 4 680 500 9,7% 163%
2009-10 28 081 530 2 867 477 2 991 023 2 469 285 2 037 797 10,2% 83%
2010-11 23 857 988 1 776 247 1 825 444 1 710 774 2 082 871 7,4% 122%
Mérlegfôösszeg Pénzeszközök az idôszak végén
15 779 791 3 049 616
15 885 667 4 385 593
14 715 028 4 566 923
Budapest, 2011. május 24.
Frank Odzuck vezérigazgató
Készült a magyar számviteli szabályok szerint.
Dörnyei Tibor vezérigazgató helyettes gazdasági igazgató
35
A VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA A 2010–2011-ES ÜZLETI ÉV GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉRÔL (IFRS adatok szerint)
A 2010-2011-es üzleti év a Zwack Unicum Nyrt. közel két évtizedes fennállásának egyik legnehezebb idôszaka volt. A magyarországi égetett szeszesital piac erôteljes csökkenése 2010-ben is folytatódott. További negatívum, hogy a legnagyobb visszaesés a prémium szegmensben volt megfigyelhetô. A belföldi fizetôképes keresletet befolyásoló legfontosabb tényezôk továbbra is romló tendenciát mutatnak. 2010-ben is növekedett a munkanélküliség, tovább csökkent a lakosság reáljövedelme (idén 1,4%-kal a tavalyi 5,2% után). Mindezeken túl lényegesen megváltozott a háztartások viselkedése. Óvatosabb lett a társadalom, az emberek csökkentették fogyasztásukat és beruházásaikat, ezzel szemben növelték megtakarításaikat illetve csökkentették hiteltartozásaikat. Ebbôl adódóan az égetett szeszesital piacon is folytatódott a fogyasztás drasztikus (10%-ot meghaladó) visszaesése illetve a tavalyinál is erôteljesebben tolódott el a kereslet az olcsóbb termékek irányába. A piaci volumen csökkenés további oka a jövedéki adó 10%-os emelése (2010. január 1-vel), valamint a házi pálinkafôzés adómentessé tétele (2010. ôszétôl). A fenti piaci tendenciák éreztették hatásukat Társaságunk, a hazai piacvezetô vállalkozás gazdálkodásában is. Ennek következtében a Zwack Unicum Nyrt. árbevétele 2,8 milliárd Ft-tal (18,6%-kal) csökkent, mely lényegében megegyezik az elôzô évi visszaeséssel (2,9 milliárd Ft). A menedzsment ismét jelentôsen csökkentette a mûködési költségeket, azonban az már az üzleti év elején látható volt, hogy az elôzô évivel megegyezô nagyságrendû megtakarítást nem lehet elérni, mivel az hosszabb távon veszélyeztetné a Társaság márkáinak piaci helyzetét illetve a vevôkiszolgálás jelenlegi szintjét. A Társaság cash-flowja idén is pozitív lett, elsôsorban a kontrollált mûködô tôke menedzsmentnek és a visszafogott beruházási aktivitásnak köszönhetôen. A fentiek következtében az adózott eredmény – az árbevételnél nagyobb mértékben – 31,7%-kal, 1,555 milliárd Ft-ra csökkent.
A Zwack Unicum Nyrt. fô pénzügyi adatai (millió Ft-ban)
Bruttó értékesítés Nettó árbevétel Bruttó fedezet Adózás elôtti eredmény Adózott eredmény Osztalék
mill Ft mill Ft mill Ft mill Ft mill Ft mill Ft
Bruttó fedezeti hányad Adózott eredmény hányad Egy részvényre jutó adózott eredmény Osztalék/adózott eredmény
% % Ft %
2007-2008 üzleti év 28 043 17 590 10 010 3 881 2 817 2 239
2008-2009 üzleti év 28 237 17 890 10 802 4 110 3 048 4 681
2009-2010 üzleti év 24 224 14 998 8 572 3 134 2 276 2 035
2010-2011 üzleti év 20 351 12 209 6 785 2 183 1 555 1 730
56,91% 16,02% 1 384 79,45%
60,38% 17,04% 1 498 153,56%
57,15% 15,18% 1 118 89,41%
55,57% 12,74% 764 111,21%
Terv 2011-2012 üzleti év 21 576 13 222 7 262 2 159 1 602
54,93% 12,12% 787
Piaci helyzet A magyar égetett szeszesital piac az elmúlt évi 9,7%-os esés után ebben az esztendôben további 10,3%-kal csökkent. További negatívum, hogy idén a prémium piac csökkent a legnagyobb mértékben, 12,4%-kal. A kommersz szegmens hanyatlása is 10%-ot meghaladó mértékû, a relatív legjobban teljesítô termékkör a minôségi szegmens volt (5,7%-os csökkenés).
36
Idén újra a gasztronómia forgalma csökkent jobban (13,3%-kal), lényegében azonos mértékben mindegyik termékszegmensben. Ez jelentôsen alulmúlta korábbi várakozásainkat. Az elôzô oldalon említett okokon túl a fogyasztás visszaeséséhez hozzájárulhatott, a lakossági pálinkafôzés liberalizálása is. A kiskereskedelemben is további jelentôs fogyasztás visszaesés volt megfigyelhetô (8,5% az elôzô évhez képest). Ebben az értékesítési csatornában szembeötlô a fogyasztás eltolódása az olcsóbb termékek irányába, hiszen a minôségi termékek volumen „csak“ 3,6%-kal, míg a prémium termékeké 12,5%-kal csökkent. A 2009. júliusi ÁFA és a jövedéki adó emelés egy részét a piaci szereplôk (a gyártók-forgalmazók és a kereskedelmi hálózatok) nem érvényesítették a polci árakban. A 2010. januári újabb 10%-os jövedéki adó emelkedést egy része már megjelent a fogyasztói árakban, azonban ezen felül semmilyen további költségnövekedést nem lehetett érvényesíteni, így az egy literre esô haszon tovább csökkent.
Marketing aktivitások A piac és az értékesített volumen csökkenése következtében a marketing tevékenységre fordítható keretek is szûkebbek lettek, azonban az eddig már bevált és hatékony marketing aktivitásainkat sikerült több új megoldással színesíteni. A kor szellemének és fogyasztói elvárásoknak megfelelôen a marketing tevékenységen belül egyre hangsúlyosabb szerepet kap az elektronikus média. Cégünk elsô számú márkája, az Unicum esetében is a fenti tendenciák érvényesültek. Már több mint 20 ezer tagú a Csak Pozitívan – Unicum csoport a Facebook-on, ahol folyamatosan tartjuk a kapcsolatot fogyasztóinkkal, meghallgatjuk véleményüket és számos játékra invitáljuk ôket. A korábbi sikeres marketing eszközök közül folytattuk a 2009-ben bemutatott új reklámfilm sugárzását, valamint a nyári fesztiválokon (VOLT, Balaton Sound, Campus) az Unicum BOOTLEGBAR-ral történô megjelenést. A 2010-es esztendô egyik legnagyobb figyelemmel kísért eseménye a Foci VB volt, melyet az Unicum világában is megünnepeltük. Ezen alkalomból egy limitált szériás Unicum focipalackkal tisztelegtünk a sport és a futball elôtt. A termék értékesítését kültéri és internetes kampányt is támogatta. 2010-ben elkezdôdött egy hosszú távú együttmûködés a Tankcsapdával is. Elsô lépésként a VOLT fesztivál alatt, a már megszokott Tankcsapda dedikálás helyszíne az Unicum sátor volt. A késôbbiekben a Tankcsapda koncertjein folyamatosan támogatóként jelentünk meg. Rendkívül erôs, széles körre kiterjedô kommunikáció jellemezte a karácsonyi idôszakot. Ez elsôsorban az új reklámfilmünk köré épülô kampánynak volt köszönhetô, melyet TV, sajtó hirdetéssel, valamint erôs közterületi kampánnyal támogattunk. A felettébb sikeres szezont nagyban segítették innovatív, elegáns karácsonyi dobozaink is. Az innovációkban gazdag, folyton megújulni képes Fütyülôs márka 2010-ben újabb ízekkel és újdonságokkal lepte meg fogyasztóit. Az év legmerészebb újítása a Fütyülôs Limonádé termékcsalád, amely a Fütyülôstôl megszokott gyümölcsös íz világot kínálja frissítô formában. Hûtve fogyasztva a Fütyülôs Citromos Limonádé egy igazi nyári frissítô ital, míg a koffeintartalmú bodzás és vadmálnás Fütyülôs Limonádék az éjszakai pezsgés elengedhetetlen szereplôi. A Fütyülôs Mézes terméksorát februártól a Mézes Ágyas Feketecseresznye ízzel bôvítettük. A Fütyülôs márkával továbbra is jelen voltunk a legnevesebb magyarországi szórakozóhelyeken, a gasztronómiában látványos show elemekkel gazdagított promóciósorozat népszerôsítette a márkát. A Vilmos Magyarország egyik legismertebb italmárkája, mely hosszú idô óta jellegzetes illat- és ízharmóniája miatt a fogyasztók kedvencévé vált. 2010-ben a Vilmos egy 3 éves valódi körtepálinkával jelentkezett a magyar piacon. Emellett a Vilmos a lágy, könnyed ízek kedvelôire is gondolt, ezért kifejlesztette a Vilmos Mézes Ágyas termékcsaládot. Mindkét új íz, a Mézes Ágyas Alma és Körte is valódi gyümölcstartalmának és a prémium minôségû körtepálinkának köszönheti összetéveszthetetlenül gyümölcsös jellegét. A márka jelentôs támogatást kapott a 2010-es évben. Új reklámfilmünkkel a karácsonyi szezonban találkozhattak elôször a fogyasztók. A film egyedi képi világával, magyaros zenéjével rövid idô alatt a fogyasztók kedvencévé válhatott. A Zwack Unicum Nyrt. kiemelt figyelmet fordít a pálinka portfolióra. A prémium pálinka termékkörben három meghatározó márkával, a Kosher-, a Hírös Kecskeméti- és a Zwack Sándor Nemes Pálinkákkal van jelen a Társaság. A piaci igényeknek megfelelôen minden évben igyekszünk újdonságokkal megjelenni. Idén a Hírös márka három új taggal, a Meggypálinkával, a tüzes 50 fokos Almapálinkával és az igazi különlegességnek számító Mézes Ágyas Berkenyével bôvült, míg a Zwack Sándor Nemes pálinka sor kínálata hordós érlelésû ízekkel, a Bogyós Válogatással, az 5 Évig Érlelt Fehér Eper és 5 Évig Érlelt Fûszeres Körte termékekkel gyarapodott. Társaságunk termékkínálatának fontos része a Diageo portfolió. A marketing tevékenységek elsôsorban a Johnnie Walker, a Baileys és idén minden eddiginél hangsúlyosabban a Captain Morgan márkákra irányultak.
37
Pénzügyi beszámoló A Zwack Unicum Nyrt. bruttó forgalma 16%-kal csökkent. A belföldi értékesítés bruttó árbevétele 16,6%-kal alacsonyabb az elôzô évinél (19.087 millió Ft szemben a 22.881 millió Ft-tal). A belföldi értékesítésen belül a saját termelésû termékek forgalma 17,1%-kal csökkent a bázishoz képest. A belföldi prémium árbevétel 22,7%-kal, a minôségi termékeké 6,3%-kal, míg a kommersz termékek árbevétele 21,8%-kal csökkent. A forgalmazott termékek árbevétele 8,7%-kal csökkent. A portfolión belül a Diageo termékek csökkenése 8,6; a bor üzletágé 11,2; míg az egyéb import termékeké 5,4%-os volt. A Társaság negyedik negyedéves bruttó árbevétele 22%-kal csökkent a bázishoz képest, mely egyértelmûen annak köszönhetô, hogy a húsvéti forgalom idén teljes egészében áprilisban realizálódott, míg tavaly márciusban. Az export árbevétel 1.263 millió Ft, amely 5,9%-kal alacsonyabb, mint a tavalyi exportteljesítmény (1.342 millió Ft). Az export árbevétel csökkenésének oka, hogy az idei évtôl a Társaság az adott piacokon bónuszt számol el a disztribútoraival (mely így árbevétel csökkentô tétel), a korábbi években ezek a tételek marketing költségként jelentek meg. Ha a fenti elszámolásbeli változást a tavalyi éven is átvezetnénk, akkor az export árbevétel 2,1%-os növekedést mutatna. Rekord árbevételt ért el a Társaság az Olaszországba irányuló exporton, azonban jelentôsen csökkent a román és szlovák értékesítés. A bruttó fedezeti hányad az üzleti év során 55,57%-ra (1,58 százalékponttal) csökkent. Ez elsôsorban a termékösszetétel kedvezôtlen – a prémium termékek csökkenô részaránya – változásának következménye. A mûködési költségek alakulása továbbra is szigorú költséggazdálkodásra utal. Minden jelentôs költség esetében bázis vagy az alatti költségekkel mûködik a Társaság. A mûködési költségeket összességében 734 millió Ft-tal (11,5%-kal) sikerült csökkenteni a bázis idôszakhoz képest. Az egyéb mûködési bevételek növekedése abból származik, hogy az idei üzleti évben az export-import ügyletek elszámolásán árfolyam nyeresége keletkezett a Társaságnak. A pénzügyi eredmény 23 millió Ft-tal (13%-kal) növekedett. A pénzügyi eredmény növekedése elsôsorban a kontrollált mûködô-tôke menedzsment és a visszafogott beruházási aktivitás eredménye. A Társaság Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti adózott eredménye 1.555 millió Ft, mely 31,7%-kal alacsonyabb a bázisnál (2.276 millió Ft). A készletek valamint a vevô és egyéb követelések jelentôs (9,1%; 16,7%) csökkenése elsôsorban a kisebb forgalom következménye. Beruházásra 368 millió Ft-ot költött a Zwack Unicum Nyrt. az üzleti év során. A Társaság folytatta az energiahatékonyság javító beruházásokat, idén a kecskeméti kazán cseréje valósult meg, míg a többi beruházás elsôsorban pótló jellegû volt.
Szervezeti és személyi változások A társaság 2010. június 30-án tartott, a 2009-2010-es évet lezáró éves rendes közgyûlése tudomásul vette Erdei Attila úr igazgatósági tagságáról való lemondását. A közgyûlés az Igazgatóság tagjává Lars Jörgen Andersson urat választotta a 2013. július 31-ig terjedô idôtartamra. A Társaság szervezetében nem történt változás a 2010-2011-es üzleti évben. A Társaság alkalmazottainak létszáma 248 fô (a 2009/2010-es üzleti év végén 258 fô).
Kilátások a 2011-2012-es üzleti évre A következô éves üzleti tervünk készítésénél abból indultunk ki, hogy a belföldi fogyasztás csökkenése megáll és az év második felében enyhe növekedésnek indul. A piaci csökkenés lassulása a kiskereskedelemben egyértelmûen érezhetô, a gasztronómiában ez még kevésbé kézzelfogható.
38
Természetesen a Társaság a remélhetô trendforduló pozitív hatásain túl termék-innovációkkal is igyekszik elôsegíteni az árbevétel növekedését. Az új fogyasztói igényekhez alkalmazkodva elsôsorban a megfizethetô, de jó minôségû termékek körében szélesítjük kínálatunkat. Ennek jegyében több új pálinkával jelenünk meg a vásárlók körében igen népszerû Fütyülôs és Vilmos márkák égisze alatt, valamint a Kalinka márkán belül egy teljesen új kategóriával, szénsavas vodkákkal lépünk piacra. Az export-értékesítésben is enyhe növekedést tervezünk, elsôsorban a két fô nyugat-európai piacon (Olasz- és Németországban). Emellett intenzíven kutatjuk az új piacokat, melyek közül a távol-keleti értékesítésben várható a legnagyobb felfutás. A jelenlegi gazdasági környezetben továbbra is kiemelkedô fontosságú a szigorú és takarékos költséggazdálkodás. Az általános mûködési költségeket összességében az elôzô évi szinten szeretnénk tartani, mely egy 4-5 %-os inflációs környezetben további hatékonyság javulást jelent. A marketing költségek – volumennel arányos – enyhe növelését tervezzük, mert ez alapfeltétele márkáink hosszú távú sikerességének. Ugyanakkor jelentôs költségnyomás nehezedik a Társaságra alapanyag oldalról, ahol a legfontosabb nyersanyagok ára – finomszesz, gyümölcs, cukor – dinamikusan növekszik. Ezt a költségnövekedést ellensúlyozni fogja, hogy az idei évi deviza szükséglet döntô hányadát a tervezettnél jobb árfolyamon sikerült biztosítanunk fedezeti ügyletekkel. A fentiek következtében az adózott eredmény enyhe növekedését várjuk az év során. Amennyiben a belföldi fogyasztás növekedése dinamikusabbá válik az üzleti évben, akkor látunk lehetôséget egy jelentôsebb eredménynövekedésre.
Frank Odzuck vezérigazgató
39
FENNTARTHATÓSÁG A MINDENNAPOKBAN A világot érintô gazdasági válság hatásai Magyarországot sem kerülték el 2010-ben. Mindazonáltal Társaságunk számára ezekben az elmúlt, nehezebb években sem kérdôjelezôdött meg a fenntarthatósági értékek és elvek fontossága. A válság csak felerôsítette bennünk a hátrányos helyzetûekért viselt felelôsségünket, hiszen ez a társadalmi réteg tud legnehezebben megbirkózni a megváltozott feltételekkel. Ezért tavaly kiemelten kezeltük a nehéz körülmények között élôk megsegítéséért indított aktivitásainkat. Továbbra is támogattuk 2010-ben a Baráthegyi Vakvezetô és Segítô Kutya Iskola Alapítványt, mivel mûködésüket kiemelkedôen hasznosnak tartjuk társadalmi szempontból. Az elmúlt évhez hasonlóan egy újabb vakvezetô kutya kiképzéséhez járultunk hozzá. A Zwack Unicum Nyrt. 2009 óta folyamatosan támogatja a speciális H2O Oktatási programot, amelynek fô célkitûzése a hátrányos helyzetûek társadalmi integrációjának elôsegítése, társadalmi hátrányuk leküzdése. Társaságunk székhelye a IX. kerületben van, éppen ezért segítjük a kezdeményezés keretein belül a kerületben található Molnár Ferenc Általános Iskolát. A program szeptemberi bevezetése óta már észrevehetôek az elsô pozitív jelek a gyerekek tanulmányi eredményeit, magatartását illetôen. Társaságunk támogatandónak ítélte a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány-t, melynek célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa a leginkább veszélyeztetett helyeken az éhes, illetve alultáplált gyerekek számára a megfelelô ennivalót az iskolai étkeztetés keretében. Sajnos a 2010-es év a gazdasági válság mellett az országot sújtó természeti katasztrófákról is szólt: nyáron az árvíz okozott súlyos károkat, míg sokan októberben, az ajkai vörösiszap-katasztrófában vesztették el mindenüket. Társaságunk a híradásokból értesült a károsult családok tragédiájáról és ezután döntött úgy, hogy egyszeri nagy összeggel támogatja az ingatlanokban, ingóságokban keletkezett károk helyreállítását. Segítségünknek köszönhetôen júliusban négy mikóházi család tudta pótolni tönkrement tárgyainak egy részét, míg ôsszel három devecseri háztartás részesült hasonló támogatásban. Évek óta támogatói vagyunk az Aranyág Alapítványnak, tavaly az alapítványon keresztül a Tûzoltó Utcai Gyermekklinikát segítettük a teherlift felújításával. Társaságunk számára továbbra is a felelôsségteljes alkoholfogyasztás kiemelkedôen fontos terület, amit kommunikációnk során igyekszünk a lehetô leghatározottabban hangsúlyozni. Ennek az elhatározásnak az eredményeképpen minden kommunikációs és promóciós felületen feltüntetjük a felelôs alkoholfogyasztásra figyelmeztetô üzeneteinket. A Zwack Unicum Nyrt. partner-cégével, a Diageo-val már több éve szervez közös kampányokat a felelôsségteljes alkoholfogyasztás érdekében. Emellett együttmûködünk a Magyar Szeszipari Szövetséggel a különbözô felelôs és kulturált alkoholfogyasztást elôtérbe helyezô programokban. Az ilyen akciók során például vizet osztottunk a zenei fesztiválok résztvevôi számára. Társadalmi szerepvállalásunk másik pilléreként 2010-ben is komoly erôfeszítéseket tettünk a környezet védelme érdekében is. A környezetközpontú irányítási rendszer mûködtetésének és a dolgozók folyamatos tudatformálásának eredményeként sikerült az elôzô évben elért magas szinten tartanunk a Társaság hulladékgazdálkodásának gyakorlatát a hulladékgyûjtés-, nyilvántartás-, elszámolás és hasznosítás tekintetében. Ennek köszönhetôen vállalati szinten a hasznosított hulladékok aránya ebben az évben is elérte a 98%-ot. Vállalatunk nevezett a Recomplex Kezelést Koordináló Szervezetek Egyesülete által szervezett „Hulladékért érték“ elnevezésû szelektív hulladékgyûjtési versenyre, csomagolási hulladék kategóriában; az eredmény hirdetésre a napokban kerül sor.
40
Immár hagyományosan 2010-ben is támogattuk a „Szeretet és Gondoskodás a Természetért“ Alapítványt a szelektíven gyûjtött, kiürült festék-tonerekbôl származó bevétellel. Az eredményes és hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolat megerôsítéseként vállalatunk két alkalommal 20 ill. 40 db facsemetét kapott az alapítványtól, amelyet Piliscsaba térségében ültettünk el, ezzel is kompenzálva tevékenységünk szén-dioxid kibocsátását. Az energia felhasználás hatékonyságának növelése és a szennyezô anyag kibocsátás csökkentése érdekében a Kecskeméti Pálinka Manufaktúrában kazáncsere és kazánházi rekonstrukció valósult meg. Szintén a megalapozott energiahatékonysági döntések érdekében Társaságunk vásárolt egy hôkamerát, amely mind a technológiai folyamatok, mind pedig az épületek szivárgás detektálására alkalmas, így azonosíthatóak az esetleges „energiaszökési“ pontok. A megvalósult és lezárt beruházások vonatkozásában valamint a termékfejlesztésekhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítésében jelentett feladatot – elsôsorban környezetvédelmi és élelmiszer hatósági szempontból – a jogszabályi megfelelés biztosítása, a szükséges hatósági engedélyek megszerzésén, bejelentési kötelezettségek teljesítésén keresztül. Továbbra is fontos számunkra munkatársaink környezeti tudatának fejlesztése, amelyet a rendszeres képzések mellett más eszközökkel is erôsítünk. Vállalatunk 2010. pénzügyi évben például csatlakozott a „Föld órája“ mozgalomhoz, a kampány részleteit és lényegét ismertettük munkatársainkkal kérve ôket arra, hogy otthonaikban is valósítsák meg a vállalatnál elsajátított elveket.
41
A FELÜGYELÔ BIZOTTSÁG ÉS AZ AUDIT BIZOTTSÁG JELENTÉSE A 2010. ÁPRILIS 1-JÉTÔL 2011. MÁRCIUS 31-IG TARTÓ ÜZLETI ÉVRÔL
42
43
ZWACK UNICUM NYRT. ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. MÁRCIUS 31. KÉSZÜLT A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI JELENTÉSI SZABVÁNYOK SZERINT
MÉRLEG A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÖTT ÜZLETI ÉVRE 2011. március 31.
2009. március 31. Módosított érték 2(v) melléklet
millió Ft
2010. március 31. Módosított érték 2(v) melléklet millió Ft
Melléklet ESZKÖZÖK Befektetett eszközök Tárgyi eszközök Immateriális javak Csomagolóanyagok Részesedések Dolgozói kölcsönök Halasztott adó
5 6 7 8 9 21
3 671 125 44 18 39 78 3 975
4 117 139 45 18 46 141 4 506
4 327 144 61 18 39 178 4 767
Forgóeszközök Készletek Vevôk és egyéb követelések Pénzeszközök
10 11 12
1 948 3 417 4 567 9 932
2 144 4 103 4 386 10 633
2 271 7 733 3 050 13 054
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
13 907
15 139
17 821
Saját tôke Jegyzett tôke Tôketartalék Eredménytartalék Saját tôke összesen
2 000 165 8 453 10 618
2 000 165 8 898 11 063
2 000 165 11 222 13 387
FORRÁSOK Hosszú lejáratú kötelezettségek Egyéb pénzügyi kötelezettségek Céltartalék
13 15
316 0 316
328 0 328
281 4 285
Rövid lejáratú kötelezettségek Szállítók és egyéb kötelezettségek Céltartalék
14 15
2 925 48 2 973
3 668 80 3 748
3 839 310 4 149
3 289
4 076
4 434
13 907
15 139
17 821
Kötelezettségek összesen FORRÁSOK ÖSSZESEN
Az éves beszámolót az Igazgatóság nevében 2011. május 24-án elfogadták, és aláírásukkal hitelesítették:
Zwack Sándor Igazgatóság elnöke
Frank Odzuck Vezérigazgató
44
ÁTFOGÓ EREDMÉNYKIMUTATÁS A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÖTT ÜZLETI ÉVRE 2011
millió Ft
2010 Módosított érték 2(v) melléklet millió Ft
Melléklet
Bevételek
16
12 209
14 998
Anyagköltség és anyagjellegû ráfordítások Személyi jellegû ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb mûködési költségek Mûködési költségek
17 5 18
(5 424) (2 419) (772) (2 488) (11 103)
(6 426) (2 566) (768) (3 079) (12 839)
878 1 984
799 2 958
Egyéb mûködési bevételek Mûködési eredmény
19
Kamatbevételek Kamatráfordítások és egyéb hasonló költségek
208 (9) 199
20 Adózás elôtti eredmény Eredményt terhelô adók Éves eredmény
21
Egyéb átfogó eredmény adózás után Éves teljes átfogó eredmény
Egy részvényre jutó hozam (Ft/részvény)
178 (2) 176
2 183
3 134
(628) 1 555
(858) 2 276
0 1 555
0 2 276
778
1 138
SAJÁT TÔKE VÁLTOZÁSAINAK KIMUTATÁSA A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÖTT ÜZLET ÉVRE Jegyzett tôke millió Ft
Tôketartalék millió Ft
Eredménytartalék millió Ft
Egyenleg (korábbi évek jelentése szerint) 2009. április 1. Módosítás (2(v) melléklet Egyenleg (módosított) 2009. április 1. 2009. évi osztalék (2(v) melléklet) Éves teljes átfogó eredmény (2(v) melléklet)
2 000 2 000 -
165 165 -
11 356 (134) 11 222 (4 600) 2 276
13 521 (134) 13 387 (4 600) 2 276
Egyenleg (módosított) 2010. március 31-én
2 000
165
8 898
11 063
Egyenleg (módosított) 2010. április 1. 2010. évi osztalék Éves teljes átfogó eredmény
2 000 -
165 -
8 898 (2 000) 1 555
11 063 (2 000) 1 555
Egyenleg 2011. március 31-én
2 000
165
8 453
10 618
Összesen millió Ft
A Társaság kibocsátott törzsrészvényeinek száma 2 000 000 (2010. március 31-én: 2 000 000), melynek névértéke 1 000 Ft/részvény (2010. március 31-én: 1 000 Ft/részvény). Minden kibocsátott törzsrészvényt teljes mértékben kifizettek. Minden törzsrészvény ugyanolyan szavazati jogot biztosít. A Társaság jegyzett tôkéje nem tartalmazza azt a 35 000 névre szóló visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvényt, amit a Társaság részvény alapú juttatási program keretein belül a vezetô tisztségviselôi számára bocsátott ki. A juttatási program részletes leírása a 22. mellékletben látható. Az ezekhez a részvényekhez kapcsolódó osztalékkifizetéseket a Társaság a személyi jellegû ráfordítások között számolja el. További leírást a 2 (v) melléklet és a 17. melléklet tartalmaz.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
45
CASH-FLOW KIMUTATÁS A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÖTT ÜZLETI ÉVRE
2011 millió Ft
2010 Módosított érték millió Ft
Mûködési eredmény
1 984
2 958
Értékcsökkenés Tárgyi eszköz értékesítésbôl származó (nyereség)/veszteség Szállítói tartozások (csökkenése) Készlet csökkenés Vevô és egyéb követelés csökkenés Nem realizált árfolyam (nyereség)/veszteség Egyéb változások Mûködésbôl származó pénzeszközök
772 26 (736) 197 1 005 (1) (16) 3 231
768 (7) (64) 143 1 283 3 (237) 4 847
Fizetett kamat Fizetett társasági adó Mûködési tevékenységbôl származó pénzeszközök
(9) (867) 2 355
(2) (1 076) 3 769
Tárgyi eszköz beszerzés Immateriális javak beszerzése Pénzügyi eszközök értékesítése Kapott osztalék Kapott kamat Tárgyi eszköz értékesítésbôl származó bevétel Befektetési tevékenységbôl származó pénzeszközök
(295) (73) 0 0 191 21 (156)
(602) (65) 0 0 174 61 (432)
Fizetett osztalék Pénzügyi tevékenységbôl származó pénzeszközök
(2 016) (2 016)
(2 001) (2 001)
Pénzeszközök változása Pénzeszközök az év elején Pénzeszközök árfolyam (nyereség) Pénzeszközök az év végén
183 4 386 (2) 4 567
1 336 3 050 0 4 386
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
46
KIEGÉSZÍTÔ MELLÉKLET A 2011. MÁRCIUS 31-ÉN VÉGZÔDÔTT ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÉSZÜLT A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI JELENTÉSI SZABVÁNYOKNAK MEGFELELÔEN MELLÉKLET 1 - ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK (a) A Társaság és tevékenysége A Zwack Unicum Nyrt (továbbiakban a „Társaság“) a Magyar Köztársaságban került bejegyzésre. A Társaság elsôsorban szeszesitalok gyártásával és nagykereskedelmével foglalkozik. A Társaság székhelye: 1095 Budapest, Soroksári út 26. A Zwack Unicum Nyrt. a Budapesti Értéktôzsdén jegyzett. Peter Zwack & Consorten HAG a Zwack Unicum Nyrt közvetlen tulajdonosa, a kibocsátott névre szóló törzsrészvények 50% + 1 van a tulajdonában. A Társaság tényleges tulajdonosi jogait a Zwack és az Underberg családok együtt gyakorolják. A Társaság törzsrészvényeinek megoszlása
2011 %
PZ&Consorten HAG. Diageo Holdings Netherlands B.V. Egyéb részvényesek Összesen
50%+1 részvény 26% 24%-1 részvény 100%
2010 millió Ft 1 000 520 480 2 000
% 50%+1 részvény 26% 24%-1 részvény 100%
millió Ft 1 000 520 480 2 000
(b) Az éves beszámoló elkészítésében alapja Az éves beszámoló millió magyar forintban (mFt) a bekerülési érték elve alapján készül, mely alól kivételt képeznek az értékesítési céllal tartott pénzügyi instrumentumok, valamint a pénzügyi eszközök és kötelezettségek, melyek valós értéken kerülnek beállításra. Értékelésük az átfogó eredménykimutatással szemben történik, az Európai Unió által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványokkal összhangban (IFRS). A Társaság Igazgatósága jóváhagyta a Társaság jelen beszámolójának kibocsátását, de a tulajdonosok éves Rendes Közgyûlése, amely a beszámoló elfogadására jogosult, az elfogadás elôtt kérhet módosításokat. Az IFRS-szel összhangban álló éves beszámoló elkészítéséhez szükség van bizonyos kritikus számviteli becslések alkalmazására. Megköveteli továbbá a menedzsmenttôl, hogy becsléseket használjon a Társaság számviteli politikája alkalmazásának folyamatában. Azokat a területeket, amelyek jelentôsebb becslést igényelnek, komplexebbek, vagy ahol a pénzügyi beszámolót illetôen a feltételezések és becslések számottevôek, a 2. számú melléklet (u) pontjában mutatja be a Társaság. 2008. március 31-vel végzôdô üzleti évben, és azt megelôzôen a Zwack Unicum Nyrt. Konszolidált éves beszámolót készített az Európai Unió (EU) által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS) összhangban. Az utolsó leányvállalat (BULIV Kft.) végelszámolását követôen a Társaságnak nincsen törvényi kötelezettsége az IFRS szerinti éves beszámoló elkészítésére vonatkozóan. Ennek ellenére a Zwack Unicum Nyrt. a saját döntése alapján továbbra is közzéteszi az Európai Unió által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült éves beszámolót. 1. Hatálybalépés elôtt alkalmazott standardok A Társaság nem alkalmaz semmilyen még nem hatályos standardot. 2. Hatályos standardok, módosítások és értelmezések, melyeket a Társaság 2010-ben alkalmazott • IAS 38 (módosított) - Immateriális javak. Az IAS 38 módosítása tisztázza a reklámköltségek számviteli kezelését. A Társaság a reklámanyagok költségét az Átfogó eredménykimutatásban számolja el a reklámanyagok átvételének idôpontjában, vagy a reklámszolgáltatásokok igénybevételének idôpontjában, ellentétben azzal a korábbi gyakorlattal, amikor ezeket a reklámanyagokat a Társaság a felhasználáskor számolta el az Átfogó eredménykimutatásban. Azok a hirdetési anyagok, összecsomagolásra vásárolt reklámanyagok, szponzorálásra fordított összegek, amiket korábban a végfelhasználóhoz történô eljutást követôen számolt el a Társaság az Átfogó eredménykimutatásban, most költségként kerülnek elszámolásra, amikor a Társaság birtokába kerülnek. A változásokkal összhangban a Társaság az ezekhez kapcsolódó bevételt is már a reklámanyagok átvételekor elszámolja az Átfogó eredménykimutatásban, míg a korábbi években ezt csak akkor realizálta, amikor a reklámanyagokat felhasználta. A számviteli politikában bekövetkezett ezen változásokat a 2 (v) melléklet tartalmazza.
47
3. A Társaság szempontjából nem releváns, 2010-ben hatályos standardok, módosítások és értelmezések A következô standardok, módosítások és értelmezések kötelezô érvényûek a 2010. április 1 után kezdôdô üzleti évekre, de a Társaság szempontjából nem relevánsak. • IAS 27, IFRS 3 (módosított). Az IASB 2008 januárjában adta ki az IFRS 3 – Akvizíciók és IAS 27 – Konszolidált és egyedi pénzügyi kimutatások módosított változatait. Mivel a Társaság nem készít konszolidált éves beszámolót, így a standard értelmezése nem releváns. • IFRS 2 Részvény alapú kifizetések (módosított). A csoporton belüli, készpénz elszámolású részvényalapú tranzakciókra vonatkozó módosítást 2009 júniusában tették közzé. A Társaság nem rendelkezik ilyen jellegû részvény alapú kifizetésekkel, ezért a módosított standard nincs hatással a beszámolóra. • IFRIC 18 Eszközátvétel ügyfelektôl. Az értelmezés tisztázza azokat az IFRS követelményeket, amelyek olyan tranzakciókra vonatkoznak, amikor egy ügyféltôl az ô hálózatra kapcsolásához, vagy az ô valamilyen termékkel vagy szolgáltatással történô folyamatos ellátásához tárgyi eszköz (vagy tárgyi eszköz beszerzésére szánt pénzeszköz) átvételére kerül sor. Az értelmezést a 2009. július 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban kell alkalmazni, ugyanakkor visszamenôleges korlátozott alkalmazása is megengedett. A Társaságnál nem merült föl jelentôs, az értelmezés hatálya alá tartozó tranzakció, így az értelmezésnek nem volt jelentôs hatása a Társaság könyveire. • IAS 24 Kapcsolt felekre vonatkozó közzétételek (felülvizsgált). Az IASB 2009 novemberében közzétette az IAS 24 felülvizsgált változatát. Eddig, amennyiben egy társaság egy kormány irányítása jelentôs befolyása alá tartozott, a társaságnak közzé kellett tennie minden olyan tranzakciót, mely az adott kormány irányítása vagy jelentôs befolyása alá tartozó társaságokkal történt. A felülvizsgált standard továbbra is megköveteli a pénzügyi kimutatások használói számára fontos információk közzétételét, azonban eltekint a költséges elôállítással járó, a felhasználók számára kevésbé értékes információktól. A mérlegelés attól függ, hogy egyedileg vagy csoportosan jelentôs-e a tranzakció. Az IASB továbbá leegyszerûsítette a kapcsolt felek fogalmát és eltávolított néhány ellentmondást. A felülvizsgált standardot visszamenôlegesen, a 2011. január 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre kell alkalmazni. Korábbi alkalmazás is megengedett. Mivel a Zwack Unicum Nyrt. nincs kormányzati tulajdonban, a felülvizsgált standardnak nincs jelentôs hatása a Társaság pénzügyi jelentéseire. • IAS 39 Pénzügyi instrumentumok: Megjelenítés és értékelés (módosított) Az IASB 2008 augusztusában módosította az IAS 39-et a fedezeti elszámolási szabályok (hedge accounting) vonatkozásában. A módosítás lehetôvé teszi, hogy egy bizonyos meghatározott ár vagy változó alatti vagy fölötti értékben mutassa be a fedezett tétel cashflowjában vagy valós értékében bekövetkezett változásokat. Az IAS 39 módosításait a 2009. július 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban visszamenôlegesen kell alkalmazni. A módosításoknak nem volt hatása a Társaság pénzügyi jelentéseire, mivel a Zwack Unicum Nyrt. nem alkalmazza a fedezeti elszámolási szabályokat. • IFRS 1 Az IFRS-ek elsô alkalmazása (módosított). Az IASB 2009 júliusában, majd 2010. januárjában módosította az IFRS 1-et. Mivel a Társaság régóta IFRS szerinti beszámolót készít, sem az eredeti, sem a felülvizsgált standard nem releváns a Társaság számára. • IFRIC 17 Nem pénzbeli osztalékfizetés a tulajdonosoknak. A 2008 novemberében kiadott értelmezés útmutatást ad azokra az esetekre, hogy mikor számolja el a vállalkozás a fizetendô nem pénzbeli (pl. tárgyi eszköz) osztalékot, hogyan értékelje a vállalkozás a fizetendô osztalékot, illetve hogyan kell elszámolnia a felosztott eszközök nyilvántartási értéke és a fizetendô osztalék nyilvántartási értéke közti esetleges különbséget. Ezt az értelmezést a 2009. július 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre kell alkalmazni. Mivel a Zwack Unicum Nyrt. nem fizet nem pénzbeli osztalékokat, az IFRIC 17 nem érintette a Társaság beszámolóját. • IFRS Kis- és középvállalkozások részére. 2009 júliusában az IASB kiadott egy standardot kis- és középvállalkozások részére, mely a Zwack Unicum Nyrt. számára nem releváns. 4. Meglévô standardok módosításai, értelmezései és új standardok, amelyek még nem hatályosak, és amelyeket a Társaság hatályba lépésük elôtt nem alkalmaz • IFRS 9
Pénzügyi instrumentumok. A standard egy három szakaszból álló projekt elsô része, melynek célja a jelenlegi IAS 39 (Pénzügyi instrumentumok: Megjelenítés és értékelés) helyett egy új standard, az IFRS 9 kidolgozása. Az IFRS 9 a pénzügyi instrumentumok besorolását és értékelését írja elô. A projekt következô szakaszai még folyamatban vannak, ezek a pénzügyi instrumentumok értékvesztése, a fedezeti elszámolás továbbá a kivezetés kérdéseivel foglalkoznak. • Pénzügyi eszközök: Az IFRS 9 alapján a pénzügyi eszközöket bekerüléskor valós értéken kell felvenni, majd az IFRS 9 szerinti besorolásnak megfelelôen kell azokat értékelni. Amennyiben egy pénzügyi eszközt amortizált bekerülési értéken értékelnek, azt az IAS 39 értékvesztési szabályainak megfelelôen kell tesztelni. Az új standard a besorolással kapcsolatban az alábbi szabályokat írja elô. • Az IFRS 9 alapján a pénzügyi eszközöket vagy amortizált bekerülési értéken vagy valós értéken kell értékelni. Két feltételnek kell eleget tenni ahhoz, hogy amortizált bekerülési értéken lehessen egy pénzügyi eszközt értékelni: (1) A gazdálkodó egység a pénzügyi eszközöket szerzôdéses cash flow-k begyûjtése céljából tartsa; és (2) A pénzügyi eszköz szerzôdéses feltételei alapján a gazdálkodó egység csak tôke, vagy a tôke után járó kamat formájában részesüljön beáramló cash flow-ban. Amennyiben e feltételek valamelyike nem teljesül, az adott pénzügyi eszköz valós értéken elszámolandó kategóriába tartozik.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
48
• Valós érték opció: Az IFRS 9 alapján amennyiben egy instrumentum amortizált bekerülési értéken elszámolandó kategóriába tartozna, a gazdálkodó egység viszont az eredménnyel szemben, valós értéken elszámolandó csoportba sorolhatja be, ha ezzel értékelési vagy elismerési következetlenséget iktat ki vagy csökkent le ("számviteli inkoherencia"). • Tôkeinstrumentumok: A tôkeinstrumentumok alapvetôen az eredménnyel szemben, valós értéken elszámolandó csoportba kerülnek. Ugyanakkor a standard alapján a gazdálkodó dönthet úgy, hogy a nem kereskedési célú tôkeinstrumentumokban fennálló befektetéseket visszavonhatatlanul az egyéb átfogó jövedelemmel szemben valós értéken elszámolandó kategóriába sorolja be. Ilyen esetben a valós érték nyeresége és vesztesége nem kerül a gazdálkodó eredményébe még akkor sem, ha realizálja a nyereséget vagy a veszteséget. Az ilyen befektetések kapcsán csak a kapott osztalék kerülhet az eredménybe. • Beágyazott derivatívák: Az IAS 39 szerinti pénzügyi instrumentumokba beágyazott derivatívák alapszerzôdéstôl történô elkülönítése megszûnik. • Átsorolás: Az IFRS 9 alapján arra az esetre korlátozódik a kategóriák közti átsorolás lehetôsége, ha a gazdálkodó üzleti modellje változna. Az IAS 39 "fertôzô szabályait" eltávolították. • Pénzügyi kötelezettségek: Az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok meghatározza a pénzügyi kötelezettségek számviteli elôírásait és az IAS 39 Pénzügyi instrumentumok: Megjelenítés és értékelés helyébe lép. Az új közzététel: • az IAS 39 elismerési és kivezetési szabályait változtatás nélkül továbbviszi, • az IAS 39 besorolási és értékelési követelményi többségét továbbviszi, • megszünteti azon derivatív kötelezettségek valós értékelés alóli mentességét, amelyek tôzsdén nem jegyzett tôkeinstrumentumhoz kötöttek, és amelyek kiegyenlítése tôzsdén nem jegyzett tôkeinstrumentumban történik, • megváltoztatja a pénzügyi kötelezettségekhez kapcsolódó valós érték opció követelményeit, hogy a saját hitelezési kockázatot megjelenítse. Az IFRS 9-et a 2013. január 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban visszamenôlegesen kell alkalmazni. Korábbi alkalmazás megengedett. Azok a társaságok, melyek 2012. január 1-je elôtt alkalmazzák a standardot, mentesülnek az összehasonlító információk módosított közzététele alól. Az új szabvány alkalmazása miatt valószínûleg módosulni fognak a Társaság pénzügyi jelentései; ezek hatását jelenleg elemezzük. Az Európai Unió még nem fogadta be a standardot. 5. Még nem hatályos, és a Társaság mûködése szempontjából nem releváns standardok, módosítások és értelmezések • IFRS 7
(módosítás) Az IASB 2010 októberében közzétette az IFRS 7 Pénzügyi instrumentumok: közzététel módosítását. A módosítás mennyiségi és minôségi közzétételeket ír elô az olyan pénzügyi eszköztranszferekre, melyek során az eszköz nem kerül teljes mértékben kivezetésre, ill. mely során az eszköz alkalmazása folyamatos. Ennek célja az, hogy a pénzügyi kimutatások használói így könnyebben megérthetik ezeket a tranzakciókat (pl. tartozás jelzáloggal fedezése), ideértve azon kockázatok hatásának megértését, amely az eszközt átadó félnél maradhat. A módosítások további közzétételeket írnak elô arra az esetre, ha a fordulónap körül aránytalan mennyiségû ilyen jellegû ügyletet kötnek. A módosítást 2011. július 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban kell alkalmazni. Korábbi alkalmazás megengedett. Nem gondoljuk, hogy a módosított standard alkalmazása miatt jelentôsen változnának a Társaság pénzügyi kimutatásaiban szereplô közzétételek. Az Európai Unió még nem fogadta be a standardot. • IAS 32 Pénzügyi instrumentumok: Bemutatás (módosított). 2009 októberében az IASB módosította az IAS 32-t. A módosítás tisztázza az új részvénykibocsátás esetét, hogy a kibocsátó funkcionális pénznemétôl eltérô pénznemben megadott új részvénykibocsátás saját tôkébe vagy a kötelezettségek közé kerüljön besorolásra. Ezeket a kibocsátásokat a módosítás elôtt származékos ügylet kötelezettségeként mutatták ki, míg az új szabály szerint a társaság meglévô részvényeseinek felajánlott részvénykibocsátás arányos értéke a saját tôkébe kell, hogy kerüljön. A besorolás nem függ a lehívási ár pénznemétôl. Az IAS 32 jelen módosításait a 2010. február 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban kell alkalmazni. Korábbi alkalmazás megengedett. A módosításoknak nem lesz hatása a Társaság pénzügyi jelentéseire, mivel a Zwack Unicum Nyrt.-nek nincs ilyen pénzügyi instrumentuma. • IFRS 1 Az IASB 2010 januárjában és decemberében is módosította az IFRS 1-et. Mivel a Csoport régóta IFRS szerinti beszámolót készít, sem az eredeti, sem a felülvizsgált standard nem releváns a Csoport számára. Az Európai Unió is befogadta a standard elsô módosítását.. • IFRIC 14 (módosított) IAS 19 – Meghatározott járadékhoz kapcsolódó eszközök értékhatára, szavatolótôkekövetelmény és ezek kölcsönhatásai. Az IASB 2009 novemberében kiadta az IFRIC 14 módosított változatát, mely az eredeti értelmezés egy nem várt következményét korrigálja. A módosítás nélkül, bizonyos esetekben a minimális szavatolótôkébe történt elôzetes befizetések nem ismerhetôk el eszközként. A módosítás megengedi, hogy az ilyen idôbeli elhatárolást az adott gazdálkodó eszközként kezelje. A módosításokat a 2011. január 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre vonatkozó beszámolókban visszamenôlegesen kell alkalmazni a bemutatott legkorábbi összehasonlító adatra. A módosított értelmezés nem lesz hatással a Társaságra, mivel nem rendelkezik finanszírozott, meghatározott járadékot nyújtó nyugdíjalappal. Az Európai Unió befogadta az értelmezést. Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
49
• IFRIC 19 Pénzügyi kötelezettség tôkeinstrumentummal történô kiegyenlítése. A 2009 novemberében kiadott értelmezés azokat az IFRS követelményeket fogalmazza meg, melyeket egy gazdálkodó egység akkor alkalmaz, ha hitelezôjével szemben fennálló pénzügyi kötelezettségét újratárgyalják, és a hitelezô elfogadja, hogy a gazdálkodó egység pénzügyi kötelezettségét részben vagy teljesen saját részvénnyel vagy más tôkeinstrumentumával egyenlíti ki. Ezt az értelmezést a 2010. július 1-jén vagy azt követôen kezdôdô évekre kell visszamenôlegesen alkalmazni. Korábbi alkalmazás megengedett. Az értelmezés nem fogja érinteni a Zwack Unicum Nyrt. beszámolóját, mivel a Társaság pénzügyi kötelezettségeit nem egyenlíti ki tôkeinstrumentummal. Az Európai Unió befogadta ezt az értelmezést.
MELLÉKLET 2 - SZÁMVITELI POLITIKA A következôkben kiemelt általános számviteli elvek kerültek a beszámoló készítése során figyelembe vételre. Ezen elvek konzisztens alkalmazása minden bemutatott év esetében érvényesül, hacsak ennek ellenkezôjét külön megjegyzés nem jelzi. (a) Szegmens jelentés A Társaság vezetô operatív döntéshozója a Zwack Unicum Nyrt. vezérigazgatója, aki felelôs az erôforrások elosztásáért, valamint ezek teljesítményének havi szintû értékeléséért. A vezetô operatív döntéshozó a mûködési eredményeket csak a Társaság szintjén értékeli, ezért a Társaság egy szegmensnek tekinthetô. A vezérigazgató által áttekintett egyenlegek összhangban vannak az ezen éves beszámolóban közétett egyenlegekkel. A Társaság önkéntes alapon külön közzétesz az elôzô évi termékcsoportoknak megfelelô adatokat a 25. mellékletben. (b) Külföldi pénzeszközben felmerülô ügyletek átszámítása A Társaság tagjainak pénzügyi beszámolóiban szereplô adatai az adott társaság elsôdleges mûködési környezetének pénznemében (funkcionális pénznem) szerepelnek. Az éves beszámoló adatai forintban, a Társaság funkcionális és jelentési pénznemében szerepelnek. A külföldi pénzeszközben elszámolt eszközöket és forrásokat a mérlegforduló napon érvényes hivatalos árfolyamon számítják át forintra. A külföldi pénzeszközben jelentkezô bevétel- és kiadás tételeket az ügylet idôpontjában érvényes, megfelelô árfolyamon számítják át. Az átszámításból származó különbséget a mûködési költségeknél számolják el. (c) Befektetett tárgyi eszközök és immateriális javak A befektetett tárgyi eszközöket az elszámolt értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéken mutatják be. Az értékcsökkentést lineáris vagy teljesítményarányos módszerrel számolják el az eszközök hasznos élettartamára. A beruházások költségen szerepelnek, tükrözve azok készültségi fokát a mérlegforduló napon. Az aktiválás után felmerült költségek az eszközök bekerülési értékében, vagy azon kívül külön eszközként vannak kimutatva, de csak abban az esetben, ha nagy bizonyossággal megállapítható, hogy ezen költségek a jövôbeni eszközhasználat során megtérülnek. Minden más javítás és fenntartás elszámolásra kerül az átfogó eredménykimutatásban abban a pénzügyi idôszakban, amelyikben felmerül. A Társaságnak nincs olyan kölcsöne vagy minôsített eszköze, ami az IAS 23R hatálya alá esne, melynek eredményeként nem kerül kamat aktiválásra a befektetett eszközök bekerülési értékébe. Az egyéb eszközök értékcsökkenésének elszámolására a Társaság lineáris vagy teljesítményarányos módszert alkalmaz, az eszközök bekerülési költségét vagy átértékelt értékét a maradvány értéket figyelembe véve a becsült hasznos élettartam alatt számolja el: Épületek 20 – 50 év Gépek és berendezések 7 - 10 év Gépjármûvek 3 – 4 év vagy 150-170.000 km Egyéb eszközök 2 - 7 év A telkekre nem számolnak el értékcsökkenést. Az eszközök maradványértéke és hasznos élettartama felülvizsgálatra, amennyiben szükséges módosításra kerül minden mérlegkészítéskor. Tárgyi eszközök értékesítésébôl származó nyereségeket vagy veszteségeket a könyvszerinti érték és a bevételek közötti különbséggel határozzák meg. Ezek az átfogó eredménykimutatásban szerepelnek az egyéb mûködési költségek között. (d) Immateriális javak A védjegyeket és licenszeket az elszámolt értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéken mutatják ki, melyek meghatározott hasznos élettartama véges. Az amortizációt lineáris módszerrel számítják, a védjegyek és licenszek költségeit a becsült hasznos élettartamuk szerint, 5 - 10 év között amortizálják. Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
50
A vásárolt szoftvereket az adott szoftver beszerzési és a használatbavételi költségének összegében aktiválják. Ezeket a költségeket a becsült hasznos élettartamuk szerint, 3 - 6 év között amortizálják. (e) Nem pénzügyi eszközök értékvesztése Azon eszközök értékét, melyekre értékcsökkenést számolnak el, elbírálják az értékvesztés lehetôségét, amennyiben a körülmények változása azt mutatja, hogy a könyv szerinti érték nem visszanyerhetô. Értékvesztésként azt az összeget számolják el, amellyel a könyv szerinti érték a visszanyerhetô összeget meghaladja. A visszanyerhetô összeg az eszköz valós értékének az értékesítés költségeivel és a használat értékével csökkentett összege. Az értékvesztés mértékét a legalacsonyabb pénzbevételt generáló egység (cash generating unit) szintjén határozzuk meg, amelyhez önálló cash flow rendelhetô. A nem pénzügyi eszközök elszámolt értékvesztését minden mérlegkészítéskor az értékvesztés esetleges visszaforgatása céljából felülvizsgálják. (f) Pénzügyi eszközök A Társaság a pénzügyi eszközeit a következô kategóriákba sorolja be: kölcsönök és követelések, értékesíthetô és származékos pénzügyi eszközök. A besorolás attól függ, hogy a pénzügyi eszközt milyen célból szerezték be. A vezetôség a pénzügyi eszközök besorolását, a bekerüléskor határozza meg, és minden beszámoló készítéskor ezeket felülbírálja. A pénzügyi eszközök elismerése (vásárlás) és kivezetése (eladás) azon a napon történik, amikor a Társaság elkötelezi magát az eszköz beszerzésére, illetve értékesítésére. Hitelek és követelések A hitelek és követelések nem származékos pénzügyi eszközök, meghatározott vagy meghatározható visszafizetésekkel, amelyeket semmilyen aktív piacon nem jegyeznek. Ezeket a forgóeszközök között mutatják ki, a mérleg fordulónap utáni 12 hónapnál hosszabb lejáratúak kivételével. Ezeket befektetett eszközökként mutatják ki. A hiteleket és követeléseket az amortizált bekerülési értéken mutatják ki. A dolgozói kölcsönöket bekerüléskor valós értéken kell a könyvekbe felvenni, majd a további értékelések során az effektív kamatláb módszerével amortizált bekerülési értéken kell nyilvántartani. A dolgozói kölcsönök névértéke és valós értéke közötti különbözet az elhatárolt személyi jellegû ráfordítások között kerül elszámolásra. Az effektív kamatláb módszerével számított dolgozói kölcsönök után járó kamatbevétel a Pénzügyi bevételek között kerül elszámolásra, míg a kölcsön futamideje alatt ugyanebben az összegben az elhatárolt személyi jellegû ráfordítások elismerésre kerülnek a Személyi jellegû ráfordítások között. Értékesíthetô pénzügyi eszközök Az értékesíthetô pénzügyi eszközök nem származékos pénzügyi eszközök, amelyeket a Társaság eredetileg ebbe a kategóriába sorolt, vagy amelyeket nem sorolt semmilyen más kategóriába. Kimutatásuk a befektetett eszközök között történik, kivéve azokat, amelyeket a Társaság a mérleg fordulónapjától számított 12 hónapon belül értékesíteni szándékozik. Az értékesíthetô pénzügyi eszközöket bekerüléskor és késôbb is a valós értéken mutatja ki. A monetáris és nem monetáris értékpapírok valós értékében történt változásokat a Társaság az Egyéb átfogó eredmény részeként mutatja ki. A tôzsdén jegyzett befektetések valós értéke a jelenlegi jegyzési áron alapszik. Amennyiben a pénzügyi eszközök piaca nem aktív (és a nem jegyzett értékpapírok esetében) a Társaság a valós értéket különbözô számítási módszerekkel állapítja meg. A Társaság minden mérlegkészítéskor megállapítja, hogy van-e arra objektív bizonyíték, hogy egy pénzügyi eszköz vagy a pénzügyi eszközök egy csoportja értékébôl veszített. (g) Derivatív pénzügyi eszközök és hedging tevékenység Az IAS 39 elôírja, hogy minden derivatív eszközt a mérlegben eszközként vagy követelésként a valós értékén kell kimutatni. A szabály elôírja, hogy a derivatívák valós értékében történt változásokat az átfogó eredménykimutatással szemben kell elszámolni, abban az esetben, ha nem állnak fenn speciális fedezeti elszámolásra vonatkozó kritériumok. A Társaság nem alkalmazza a fedezeti elszámolást a derivatívákra, minden nyereség illetve veszteség az átfogó eredménykimutatásban kerül elszámolásra. (h) Csomagolóanyagok A betétdíjas csomagolóanyagokat a befektetett eszközök között, a tényleges költség mínusz értékcsökkenés alapján számolják el, a csomagolóanyag hasznos élettartamának megfelelôen. A csomagolóanyagok értékét minden évben felülvizsgálják és a szükséges értékvesztést elszámolják. A beszámoló készítésekor érvényben lévô hasznos élettartamok: Raklapok 3 év Rekeszek 4 év Üvegek 4 év Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
51
(i) Készletek A készleteket a bekerülési költség és a nettó realizálható érték közüli alacsonyabb értéken tartják nyilván. A bekerülési költség megállapítása a súlyozott átlagköltség módszerével történik. A késztermék és a befejezetlen termelés bekerülési költsége tartalmazza az alapanyag költségét, a közvetlen munkabért, egyéb közvetlen költségeket valamint a normál mûködési tevékenység alapján felosztott fix költségeket, de nem tartalmazza a termelési tevékenység fenntartása érdekében felvett hitelek kamatait. A nettó realizálható érték a szokásos üzletmenet során a becsült értékesítési ár csökkentve a befejezés becsült költségeivel és az értékesítéshez szükséges becsült költségekkel. Az alkatrészek, berendezések értéke a beszerzési ár mínusz az elavult, elfekvô készletekre képzett értékvesztés összege. (j) Vevôk és egyéb követelések A vevô- és egyéb követeléseket bekerüléskor valós értéken kell a könyvekbe felvenni, majd a további értékelések során az effektív kamatláb módszerével amortizált bekerülési értéken kell nyilvántartani, az elszámolt értékvesztés összegével csökkentve. Értékvesztés elszámolására akkor kerül sor, ha egyértelmûen megállapítható, hogy az eredeti követelés behajtására nincs lehetôség. A Társaság az adós jelentôs pénzügyi nehézségeit, annak valószínûvé válását, hogy az adós ellen csôdeljárás vagy más pénzügyi átszervezés indul, illetve a kamatok vagy a tôkerész visszafizetésében történô mulasztást vagy elmaradást tekinti arra utaló körülménynek, hogy a vevôkövetelés értékvesztett. Maga az értékvesztés az eredeti követelés és a behajtható követelés különbsége, a behajtható követelés pedig a hasonló kölcsönök esetén a várható pénzáramlás effektív kamattal számított jelenértéke. Az eszköz könyv szerinti értékének csökkentése a Követelések értékvesztése számlán történik és az értékvesztés összegét az átfogó eredménykimutatás Egyéb mûködési költségek során számolják el. Ha egy követelést behajthatatlannak minôsítünk, az átfogó eredménykimutatással szemben kerül leírásra (Követelések értékvesztése). Amennyiben korábban már leírt összegek mégis megtérülnek, úgy azokat szintén az átfogó eredménykimutatás Egyéb mûködési költségek sorával szemben számolják el. (k) Pénzeszközök A pénzeszközök a pénztárállományt, a látra szóló bankbetéteket és értékpapírokat és a folyószámlahiteleket foglalják magukban. A folyószámlahitelek a rövid lejáratú kötelezettségek között kerülnek bemutatásra a mérlegben. (l) Szállítók és egyéb kötelezettségek A szállító- és egyéb kötelezettségeket névértéken mutatják ki az elszámolt értékvesztés összegével csökkentve. (m) Árbevétel elszámolása A Társaság tevékenysége során keletkezô értékesítés árbevételét az értékesített termék vagy szolgáltatás valós értékén kell elszámolni. Az árbevétel a vevôknek leszámlázott értékesített termékek és nyújtott szolgáltatásokért kapott érték valós értékét általános forgalmi adóval, jövedéki adóval és engedményekkel csökkentve tartalmazza. Ezen felül az árbevétel nem tartalmazza a hirdetési és marketing költségek közül azon díjakat, amelyeket a Társaság fizet a termékeit forgalmazó kereskedôknek és egyéb értékesítôknek az általuk nyújtott szolgáltatásokért, melyek a termékek figyelemfelhívó vagy kedvezô polcokon történô bemutatását, kasszák elôtti gondolákon történô elhelyezését, hirdetô újságban történô megjelentetését, illetve egyéb szolgáltatásokat foglalnak magukban. Az árbevételt az alábbiak alapján számolják el: A termékek értékesítése akkor kerül elszámolásra, amikor a Társaság a megállapodásnak megfelelôen teljesített, ezt a másik fél elfogadta, továbbá az ehhez kapcsolódó követelés befolyása valószínûsíthetô. A kamatbevételeket idôarányosan határozzák meg az effektív kamat módszerrel. (n) Egyéb mûködési költségek Azok a reklámanyagok, amelyek fô célja a Társaság termékeinek népszerûsítése, az egyéb mûködési költségek között kerülnek elszámolásra, amint a Társaság jogában áll ezeknek az eszközöknek a használata, vagy a Társaság hozzáfér ezekhez az eszközökhöz. A 2 (v) mellékletben részletes információ található a számviteli politikában bekövetkezett változtatásról. (o) Egyéb mûködési bevételek A Társaság az import termékek marketing visszatérítését a továbbszámlázásra kerülô költségek felmerülésekor, illetve az ilyen költségek elszámolási feltételeinek teljesülésekor számolja el egyéb mûködési bevételként. (p) Kötelezettségekre képzett céltartalék Kötelezettségekre kizárólag abban az esetben képeznek céltartalékot, ha a társaságnak múltbeli események nyomán a jelenben (törvényes vagy vélelmezett) kötelezettsége keletkezik, és a kötelezettség teljesítéséhez valószínûsíthetôen gazdasági hasznot megtestesítô erôforrásokat kell igénybe venni, és a kötelezettség összege megbízható módon megbecsülhetô.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
52
A Társaság céltartalékot számol el azon hátrányos szerzôdésekkel kapcsolatban, amikor a szerzôdésbôl származó várható jövôbeni bevétel kevesebb, mint a szerzôdés teljesítéséhez kapcsolódó elkerülhetetlen költségek összege. Az értékesített és vissza nem váltott betétdíjas göngyölegekre a Társaság a betétdíj alapján céltartalékot képez. (q) Lízing Azon tárgyi eszköz lízinget, ahol a Társaság a tulajdonjoggal járó összes lényeges elônyt és kockázatot viseli, pénzügyi lízingként számolja el. A pénzügyi lízinget a lízing kezdetekor, az eszköz piaci értékén, vagy ha alacsonyabb, a jövôbeni minimum lízingkifizetések becsült jelenértékén aktiválja. Az IFRIC 4 elôírásai szerint, ha egy szerzôdés beágyazott lízinget tartalmaz, azt az IAS 17 szabályai szerint kezeljük. Minden lízingdíj kifizetést megbont a kötelezettségek és a pénzügyi ráfordítások között úgy, hogy állandó nagyságú kamatláb jusson a fennálló pénzügyi lízing kötelezettségre. A pénzügyi ráfordításokat nem tartalmazó lízing kötelezettségeket az Egyéb pénzügyi kötelezettségek között mutatja ki a mérlegben. A pénzügyi lízing kamatelemét a lízingidôszak alatt számolja el az átfogó eredménykimutatásban a Pénzügyi ráfordítások soron. A pénzügyi lízingszerzôdések keretében beszerzett tárgyi eszközök értékcsökkenési leírásának idôtartama a lízing idôtartama és az eszközök hasznos élettartama közül a rövidebb. (r) Adók (1) Társasági adó A társasági adó az adóhatósággal szemben merül fel kötelezettségként. Az adó alapja a számviteli eredmény, melyet módosítani kell a levonható és a le nem vonható tételekkel. A magyar társasági adókulcs 19% volt 2010-ben. 2010-ben a társasági adó törvényben történt - a Társaságra 2011. április 1-jétôl hatályos - változás szerint 2010. július 1-je után az adóalap elsô 500 millió Ft-ja után a fizetendô társasági adó mértéke 10%, az ezen érték fölé esô rész után fizetendô adó mértéke 19%. A társasági adó törvény további változása, hogy 2013. január 1-jétôl az adó mértéke egységesen 10%. (2) Halasztott adó A halasztott adó, a mérleg kötelezettség módszerét alkalmazva, azon ideiglenes különbségek adózási kihatásait tükrözi, amelyek egyrészt az éves beszámolóban szereplô eszközök és kötelezettségek könyv szerinti értéke, másrészt pedig a társasági adózás céljából kimutatott összegek között fennállnak. A halasztott adó összegeit olyan törvény által elôírt, a mérleg fordulónapon érvényes adókulcsok használatával számítják, amelyek várhatóan érvényesek lesznek a halasztott adó követelés érvényesítése, illetve a halasztott adó kötelezettség rendezése idôpontjában. Halasztott adó követelést kell kimutatni olyan mértékben, amennyiben valószínû, hogy olyan adóköteles nyereség fog rendelkezésre állni, amellyel szemben a levonható átmeneti különbözet felhasználható. Halasztott adó kerül általában elszámolásra a tárgyi eszközökre és csomagolóanyagokra elszámolt értékcsökkenésbôl és a követelésekre és kötelezettségekre képzett céltartalékokból adódó átmeneti különbözetekre. (s) Munkavállalói juttatások (1) Rövidtávú munkavállalói juttatások A rövidtávú munkavállalói juttatásokat abban a periódusban számolják el, amikor a szolgáltatást ténylegesen nyújtják. Ezek tartalmazzák a béreket, a TB járulékot, a bónuszokat, fizetett szabadságokat, étkezési hozzájárulást és üdülési hozzájárulást, egyéb mellékjuttatást, valamint ezek adóvonzatát. (2) Jubileumi jutalmak Azon munkavállalók, akik több mint 10 éve a Társaságnál dolgoznak, 5 évente jubileumi jutalmat kapnak. A Társaság a munkavállalói juttatásokra számolt aktuáriusi nyereséget és veszteséget az átfogó eredménykimutatásban elszámolja, ezek az éves beszámolóban nem jelentôsek. (3) Nyugdíj A meghatározott befizetésû nyugdíj-, illetve egyéb jóléti alapokba történô befizetések költségként kerülnek elszámolásra a kapcsolódó munkavállalók általi munkavégzés idôszakában. A Társaságnak nincsen más nyugdíj jellegû juttatása. (4) Részvényalapú juttatás IFRS 2 - A standard elôírja, hogy a Társaságnak be kell mutatnia a részvény alapú tranzakciók eredményre és pénzügyi helyzetre gyakorolt hatását, beleértve a dolgozóknak nyújtott részvényopciós tranzakciókkal kapcsolatosan felmerülô költségeket is. Ennek megfelelôen a Társaság egy részvény alapú tranzakció keretében a dolgozója által nyújtott szolgáltatás költségét akkor számolja el, amikor a szolgáltatást igénybe veszi. Mivel a Társaság esetében pénzben
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
53
kiegyenlített részvényalapú tranzakcióról beszélünk, a Társaság a költségeket a kötelezettségekkel szemben számolja el, amelyet mérlegfordulónaponként újraértékel. A részvény alapú juttatások magukban foglalják a munkavállalóknak a juttatási program keretében nyújtott elsôbbségi részvények után fizetett osztalékot. (5) Végkielégítés A munkaviszony megszûnésével kapcsolatban akkor fizetendô juttatás, ha a munkavállaló munkaviszonya a rendes nyugdíjkorhatár elérése elôtt megszûnik, illetve ha a munkavállaló önkéntes felmondást választ ezen juttatások fejében. A Társaság akkor számol el munkaviszony megszûnésével kapcsolatos juttatást, amikor egy elôre meghatározott terv szerint visszavonhatatlanul elkötelezi magát a munkavállalók munkaviszonyának megszüntetése mellett, vagy arra kötelezi magát, hogy az idô elôtti felmondás ösztönzésére juttatásokat ajánl fel. (t) Osztalékfizetés A Társaság részvényeseinek való osztalékfizetést a Társaság éves beszámolójának kötelezettségei között mutatják ki abban a periódusban, amikor a részvényesek az osztalékot jóváhagyták. Jegyzett tôkébôl és a tôketartalékból osztalékot nem lehet fizetni. (u) Kritikus számviteli becslések és feltételezések Becsléseket és elbírálásokat folyamatosan értékelik, ezek tapasztalaton és egyéb tényezôkön alapulnak, beleértve a jövôbeli eseményekre vonatkozó elvárásokat, melyeket az adott körülmények között elfogadhatónak tartanak. (i) Az eszközök hasznos élettartama Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel megszerzett tapasztalat és az elvárt technológiai fejlôdésen alapszik. Amennyiben a használt feltételezésekben jelentôs változásokra utaló körülmény merül fel, becsült hasznos élettartam megfelelôségét felülbírálják. Amennyiben a Zwack Unicum Nyrt. 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetôlegesen 77 millió forinttal (2010: 77 millió Ft) növekedne. (ii) Készletek értékvesztése A Társaság értékvesztést számol el a készletekre azon becsült veszteségek alapján, melyek a saját termelésû és forgalmazott termékek jövôbeli értékesítésébôl származnak. A becslés alapja a készletek korosítása, elavultsága, és az ezen termékek piaci pozíciójára vonatkozó egyéb információk. Ezek tartalmaznak a jövôbeli piaci körülményekre vonatkozó feltételezéseket. (iii) Kereskedôknek történô kifizetések A Társaság különbözô díjakat fizet a termékeit forgalmazó kereskedôknek és egyéb értékesítôknek az általuk nyújtott szolgáltatásokért, melyek a termékek figyelemfelhívó vagy kedvezô polcokon történô bemutatását, kasszák elôtti gondolákon történô elhelyezését, hirdetô újságban történô megjelentetését, illetve egyéb szolgáltatásokat foglalnak magukban. Ezen kifizetéseket az egyes kereskedôktôl származó, árbevétel csökkentô tételként mutatja be a Társaság, még abban az esetben is, ha a kifizetésekhez azonos értékû szolgáltatás kapcsolódik. (iv) Beágyazott lízing Az üveggyárak, a Zwack palackok gyártásához biztosított szerszámok értékcsökkenését beépítik azok átadási árába. A Társaság ezen szerszámok becsült bruttó értéke és a teljes gyártási darabszám alapul vételével, az aktuális piaci kamatláb használatával, eszközönként határozza meg a lízing nettó értékét, a kötelezettség állományát, valamint a tárgyévi eredményt érintô kamatot, elábét és értékcsökkenési leírást. A beágyazott lízingeket a 13. mellékletben mutatjuk be. (v) Összehasonlító információk Az összehasonlíthatóság fenntartásának érdekében bizonyos tételek átsorolásra kerültek az összehasonlító idôszakban. (i) Reklámanyagok azonnali költségelszámolása A 2011. üzleti évben a Zwack Unicum Nyrt. a tárgyévben beszerzett reklámanyagok költségét az Átfogó eredménykimutatásban számolja el a reklámanyagok átvételének idôpontjában, vagy szolgáltatás igénybevételének idôpontjában, ellentétben azzal a korábbi gyakorlattal, amikor ezeket a reklámanyagokat a Társaság a felhasználáskor számolta el az Átfogó eredménykimutatásban. Azok a hirdetési anyagok, összecsomagolásra vásárolt reklámanyagok, szponzorálásra fordított összegek, amiket korábban a végfelhasználóhoz történô eljutást követôen számolt el a Társaság az Átfogó eredménykimutatásban, most költségként kerülnek elszámolásra, amikor a Társaság birtokába kerülnek. A vásárolt áruk marketingjéhez kapcsolódó reklámanyagok költségét a társaság továbbszámlázza ezen áruk beszállítóinak. A változásokkal összhangban a Társaság az ezekhez kapcsolódó bevételt is már a reklámanyagok átvételekor elszámolja az Átfogó eredménykimutatásban, míg a korábbi években ezt csak akkor realizálta, amikor a reklámanyagokat felhasználta. (ii) Törzsgárda juttatásokkal kapcsolatos kötelezettség éven túli részének átsorolása A 2011. üzleti évben a Zwack Unicum Nyrt. a törzsgárda juttatásokhoz kapcsolódó kötelezettség éven túli részét átsorolta a Hosszú lejáratú kötelezettségek között az Egyéb pénzügyi kötelezettségek közé, míg a korábbi években a teljes összeget a Szállítók és egyéb kötelezettségek között mutatta ki.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
54
(iii) A részvény alapú juttatási program keretében biztosított elsôbbségi részvények után járó osztalék személyi jellegû ráfordításként történô elszámolása A Társaság a visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvényekre fizetett osztalékokat a Személyi jellegû ráfordítások között számolja el az osztalék kifizetésének idôpontjában. A megelôzô években ezeket a Társaság közvetlenül a tôkében számolta el. Az összehasonlíthatóság fenntartásának érdekében a fenti tételek módosításra kerültek az összehasonlító idôszakokban. A lenti tábla mutatja be a fenti módosítások hatását a Társaság mérlegére és átfogó eredménykimutatására:
2010
2009
március 31
március 31
millió Ft
millió Ft
Készletek Korábbi évek jelentése szerint (i) Változás Módosított érték
2 271 (127) 2 144
2 417 (146) 2 271
Eredménytartalék Korábbi évek jelentése szerint (i) Változás Módosított érték
8 989 (91) 8 898
11 356 (134) 11 222
199 129 328
162 119 281
3 833 (36) (129) 3 668
3 970 (12) (119) 3 839
Egyéb pénzügyi kötelezettségek Korábbi évek jelentése szerint (ii) Változás Módosított érték Szállítók és egyéb kötelezettségek Korábbi évek jelentése szerint (i) Változás (ii) Változás Módosított érték Személyi jellegû ráfordítások Korábbi évek jelentése szerint (iii) Változás Módosított érték
(2 485) (81) (2 566)
Egyéb mûködési költségek Korábbi évek jelentése szerint (i) Változás Módosított érték
(3 098) 19 (3 079)
Egyéb mûködési bevételek Korábbi évek jelentése szerint (i) Változás Módosított érték
775 24 799
Egy részvényre jutó hozam (Ft/részvény) Korábbi évek jelentése szerint Módosított érték
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
1 157 1 138
55
MELLÉKLET 3 - PÉNZÜGYI INSTRUMENTUMOK BEMUTATÁSA Az alábbi táblázat a pénzügyi eszközök 2011. március 31-i állományának besorolását mutatja: 2011. március 31.
Részesedések Vevôkövetelések Munkavállalói kölcsönök Egyéb pénzügyi követelések Pénzeszköz Összesen
Hitelek és követelések millió Ft
Valós értéken értékelt (nyer/veszt) millió Ft
Értékesíthetô pénzügyi instrumentumok millió Ft
Összesen könyv szerinti értéken millió Ft
Összesen valós értéken millió Ft
0 2 329 52 122 4 567 7 070
0 0 0 0 0 0
18 0 0 0 0 18
18 2 329 52 122 4 567 7 088
18 2 329 52 122 4 567 7 088
Az alábbi táblázat a pénzügyi kötelezettségek 2011. március 31-i állományának besorolását mutatja: 2011. március 31.
Valós értéken értékelt (nyer/veszt) millió Ft
Amortizált bekerülési értéken értékelt millió Ft
Összesen könyv szerinti értéken millió Ft
Összesen valós értéken millió Ft
0 0 0 0
2 068 96 18 2 182
2 068 96 18 2 182
2 068 96 18 2 182
Szállítói tartozások Lízing kötelezettség Egyéb pénzügyi kötelezettség Összesen
A valós érték meghatározásakor alkalmazott feltevések leírását a 4 (b) melléklet tartalmazza. Az alábbi táblázat a pénzügyi eszközök 2010. március 31-ei állományának besorolását mutatja:
2010. március 31.
Részesedések Vevôkövetelések Munkavállalói kölcsönök Egyéb pénzügyi követelések Pénzeszköz Összesen
Hitelek és követelések millió Ft
Valós értéken értékelt (nyer/veszt) millió Ft
Értékesíthetô pénzügyi instrumentumok millió Ft
Összesen könyv szerinti értéken millió Ft
Összesen valós értéken millió Ft
0 3 195 57 236 4 386 7 874
0 0 0 0 0 0
18 0 0 0 0 18
18 3 195 57 236 4 386 7 892
18 3 195 57 236 4 386 7 892
Az alábbi táblázat a pénzügyi kötelezettségek 2010. március 31-ei állományának besorolását mutatja: 2010. március 31.
Valós értéken értékelt (nyer/veszt) millió Ft
Amortizált bekerülési értéken értékelt millió Ft
Összesen könyv szerinti értéken millió Ft
Összesen valós értéken millió Ft
0 0 0 0
2 257 125 69 2 451
2 257 125 69 2 451
2 257 125 69 2 451
Szállítói tartozások Lízing kötelezettség Egyéb pénzügyi kötelezettség Összesen
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
56
Az alábbi táblázat mutatja azokat a bevételeket és ráfordításokat, melyek a 2010-2011. pénzügyi évben pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódnak : 2011. március 31.
Hitelek és követelések
Valós értéken értékelt (nyer/veszt)
millió Ft
millió Ft
208 28
0 0
0 0
0 80
208 108
236 0 43 0 0 49
0 0 0 0 0 0
0 9 0 0 0 0
80 0 13 0 0 0
316 9 56 0 0 49
92
0
9
13
114
144
0
(9)
67
202
Kamatbevételek Árfolyamnyereség Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó bevételek Fizetendô kamat Árfolyamveszteség Leírás Követelés értékvesztés Bankköltségek és díjak Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó ráfordítások Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó bevételek és ráfordítások összesen
Lízing kötelezettség
Amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek millió Ft millió Ft
Összesen
millió Ft
Az alábbi táblázat mutatja azokat bevételeket és ráfordításokat, melyek a 2009-2010. pénzügyi évben pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódnak:
2010. március 31.
Hitelek és követelések
Valós értéken értékelt (nyer/veszt)
millió Ft
millió Ft
178 14
0 0
0 0
0 94
178 108
192 0 39 2 (2) 62
0 0 0 0 0 0
0 1 0 0 0 0
94 0 75 0 0 0
286 1 114 2 (2) 62
101
0
1
75
177
91
0
(1)
19
109
Kamatbevételek Árfolyamnyereség Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó bevételek Fizetendô kamat Árfolyamveszteség Leírás Követelés értékvesztés Bankköltségek és díjak Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó ráfordítások Pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódó bevételek és ráfordítások összesen
Lízing kötelezettség
Amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek millió Ft millió Ft
Összesen
millió Ft
MELLÉKLET 4 - PÉNZÜGYI KOCKÁZAT KEZELÉSE (a) Pénzügyi kockázat tényezôi A Társaság tevékenységei számos különbözô pénzügyi kockázatnak vannak kitéve: piaci kockázat, hitelkockázat, és likviditási kockázat. A Társaság a pénzügyi piac kiszámíthatatlanságát szem elôtt tartva próbálja minimalizálni a Társaság pénzügyi teljesítményét befolyásoló lehetséges káros hatásokat. A számviteli politika szerint, a Társaság derivatív pénzügyi eszközöket alkalmaz az egyes pénzügyi kockázatok kivédése érdekében. Az érzékenységi vizsgálatok az adózás elôtti eredményre gyakorolt potenciális hatásokat mutatják be. Ezek a hatások egy körülbelül 16%-os (2010. március 31: 20%) átlagos adórátával adóznának, tehát az adózott eredményre való hatás az adózás elôtti eredményre való hatás 84%-a (2010. március 31: 80%) lenne. A bemutatott lehetséges hatások (adóval csökkentve) a Társaság tôkéjére is ugyanakkora hatással lennének.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
57
(i) Piaci kockázat (a) Árfolyamkockázat Árfolyamkockázatról akkor beszélünk, amikor jövôbeni kereskedelmi tranzakciók, pénzügyi eszközök vagy kötelezettségek nem a funkcionális pénznemben vannak nyilvántartva. A Társaság nemzetközi tevékenységet is folytat ezért árfolyamkockázatnak van kitéve, egyrészt az export és import tevékenysége, másrészt a jelentôs euró bankszámlái, lekötött betétei miatt. A következô táblázat mutatja a Társaság devizában nyilvántartott pénzügyi eszközeit és kötelezettségeit: 2011. március 31. Részesedések Vevôkövetelések Munkavállalói kölcsönök Egyéb pénzügyi követelések Pénzeszköz Pénzügyi eszközök összesen
CAD millió Ft 0 12 0 0 34 46
EUR millió Ft 0 169 0 0 17 186
USD millió Ft 0 83 0 0 0 83
GBP millió Ft 0 0 0 0 0 0
AUD millió Ft 0 6 0 0 0 6
HUF millió Ft 18 2 059 52 122 4 516 6 767
Összesen millió Ft 18 2 329 52 122 4 567 7 088
11 0 0 11
597 96 0 693
105 0 0 105
1 0 0 1
0 0 0 0
1 354 0 18 1 372
2 068 96 18 2 182
35
(507)
(22)
(1)
6
5 395
4 906
CAD millió Ft 0 23 0 0 0 23
EUR millió Ft 0 154 0 0 40 194
USD millió Ft 0 12 0 0 0 12
GBP millió Ft 0 0 0 0 0 0
AUD millió Ft 0 5 0 0 0 5
HUF millió Ft 18 3 001 57 236 4 346 7 658
Összesen millió Ft 18 3 195 57 236 4 386 7 892
15 0 0 15
558 125 0 683
99 0 0 99
0 0 0 0
0 0 0 0
1 585 0 69 1 654
2 257 125 69 2 451
8
(489)
(87)
0
5
6 004
5 441
Szállítói tartozások Lízing kötelezettség Egyéb pénzügyi kötelezettség Pénzügyi kötelezettségek összesen Pénzügyi eszközök és kötelezettségek összesen 2010. március 31. Részesedések Vevôkövetelések Munkavállalói kölcsönök Egyéb pénzügyi követelések Pénzeszköz Pénzügyi eszközök összesen
Szállítói tartozások Lízing kötelezettség Egyéb pénzügyi kötelezettség Pénzügyi kötelezettségek összesen Pénzügyi eszközök és kötelezettségek összesen
A fedezeti politikának megfelelôen a pénzügyi osztály folyamatosan figyelemmel kíséri a devizás kötelezettségeket és a megfelelô mennyiségû devizát tartja a bankszámláin annak érdekében, hogy az ilyen típusú kötelezettségekbôl adódó deviza kockázatot csökkentse. Így az átváltási árfolyam változásának nincs jelentôs hatása sem az átfogó eredménykimutatásra, sem a saját tôkére. A Társaság alkalmanként származékos ügyleteket köt kockázatcsökkentés céljából. A devizára kötött forward szerzôdések célja a külföldi pénznemben esedékes kifizetések árfolyamkockázatainak csökkentése. A Társaságnak sem 2011. március 31-én, sem 2010. március 31-én nem volt nyitott forward pozíciója. Ha a forint 2011. március 31-ei átváltási árfolyamához képest 10 százalékos gyengülés következett volna be az euróval szemben, ez a változás önmagában körülbelül 51 millió forint veszteséget okozott volna a pénzügyi eszközök és kötelezettségek nettó értékében. Hasonló értékû nyereség (51 millió Ft) keletkezett volna, ha a forint 10%-kal erôsödött volna az euróhoz képest. A külföldi pénznemben denominált egyenlegek nettó pozíciójának deviza-árfolyamkockázati kitettsége nem jelentôs. A menedzsment becslése az átváltási árfolyamok lehetséges változására a Magyar Nemzeti Bank elmúlt idôszaki adatain alapszik. (b) Egyéb árkockázat A Társaság nincs kitéve jelentôs egyéb árkockázatnak, mivel az értékesíthetô kategóriába tartozó befektetéseinek összege 2011. március 31-én 18 millió Ft (2010: 18 millió forint). A Társaság nincs kitéve árupiaci árfolyamkockázatnak. (c) Kamatkockázat A Társaság nem rendelkezik változó kamatozású pénzügyi eszközökkel, így a nominális pénzáramai nincsenek kitéve kamatkockázatnak. Mindazonáltal, jelentôs fix kamatozású eszközei vannak, így azok valós értékére a kamatok ingadozása hatással van. Mivel ezek könyv szerinti értéke nagyságrendileg megegyezik valós értékükkel, a Társaság pénzügyi teljesítménye alapvetôen független a piaci kamatlábak változásától. A Társaságnak nincsenek kamatozó hitelei.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
58
(ii) Hitelezési kockázat Hitelezési kockázatról akkor beszélünk, ha egy pénzügyi instrumentumra vonatkozó szerzôdés egyik fele pénzügyi veszteséget okoz egy másik félnek kötelezettségének teljesítése elmulasztásával. A hitelezési kockázatnak való kitettség maximális nagyságát a mérlegben szereplô pénzügyi eszközök könyv szerinti értéke képviseli. A Társaság nincs kitéve jelentôs hitelkockázatnak a vevôkövetelésekkel kapcsolatban vásárlói sokfélesége miatt. Másrészt a Zwack Unicum Nyrt. hitelezési kockázatát a vevôkövetelések meghatározó részének pénzügyi intézetek általi biztosításával kezeli, a követelések bruttó összegének 85 %-áig. 2011. március 31-én mintegy 1 726 milliárd Ft (2010. március 31.: 1 990 millárd Ft) értékû vevôkövetelés volt pénzügyi intézetek által biztosítva, amelyek hitelminôsítése legalább A. A Társaság nem alkalmaz hitelminôsítési módszereket, mivel hitelbiztosítási politikáját elég hatékonynak tartja a hitelkockázat kezelésére. A Társaság pénzeszközei és lekötött betétei elsôsorban forintban vannak. A hitelkockázat alacsony, mivel a Zwack Unicum Nyrt. olyan tekintélyes pénzintézeteknél helyezi el pénzeszközeit, amelyek hitelminôsítése legalább A. 2011. március 31.
Nem késedelmes követelések Késedelmes, de nem értékvesztett követelések Késedelmes és értékvesztett követelések Összesen
2010. március 31.
Nem késedelmes követelések Késedelmes, de nem értékvesztett követelések Késedelmes és értékvesztett követelések Összesen
Belföldi vevôk millió Ft
Külföldi vevôk millió Ft
1 735 0 241 1 976
99 0 3 102
Belföldi vevôk millió Ft
Külföldi vevôk millió Ft
2 637 0 291 2 928
108 0 22 130
Kapcsolt Munkavállalói Egyéb vevôk kölcsön követelések millió Ft millió Ft millió Ft 244 0 7 251
52 0 0 52
Összesen millió Ft
122 0 0 122
2 252 0 251 2 503
Egyéb Kapcsolt Munkavállalói vevôk kölcsön követelések millió Ft millió Ft millió Ft
Összesen
136 0 1 137
57 0 0 57
236 0 0 236
millió Ft 3 174 0 314 3 488
Az elmúlt évek során nem volt olyan követelés, melynek feltételeit újratárgyalták. A vevô és egyéb pénzügyi követelésekre elszámolt értékvesztés az alábbiak szerint alakult. Követelésekre elszámolt értékvesztés 2010. április 1. Csökkenés Növekedés Leírás 2011. március 31.
Belföldi vevôk millió Ft 47 (7) 9 (2) 47
Külföldi vevôk millió Ft 2 (1) 0 0 1
Kapcsolt Munkavállalói vevôk kölcsön millió Ft millió Ft 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Egyéb követelések millió Ft 127 0 0 (123) 4
Összesen millió Ft 176 (8) 9 (125) 52
A bemutatott kategóriákon kívül nem történt értékvesztés. A következô táblázat a garanciákat foglalja össze. Kapott garanciák tartalma
Lakásépítési kölcsön garanciája
Típus
Garanciát nyújtó
Kedvezményezett
jelzálogjog
munkavállaló
munkáltató
2011 2010 március 31. március 31. millió Ft millió Ft 23
22
Lejárat
szerzôdés lejártáig
(iii) Likviditási kockázat Likviditási kockázatról akkor beszélünk, ha egy társaság nehézségekbe ütközik pénzügyi kötelezettségeinek teljesítése kapcsán. A likviditási kockázat kezelése kiterjed a kellô mennyiségû pénzeszköz, valamint megfelelô mennyiségû hitelkeretre. A menedzsment folyamatosan ellenôrzi a szükséges likviditási tartalékot (ami egyrészt áll a le nem hívott hitelkeretbôl, továbbá a pénzeszközökbôl) a várható cash flow alapján.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
59
A Társaság folyószámla hitelkerettel rendelkezik 590 millió Ft értékben 2011. március 31-én (2010: 740 millió Ft). Bank
Hitelkeret
Ebbôl: folyószámlahitel
Kamatláb
Ebbôl: egyéb
Lejárat
Erste Bank Nyrt.
1 820
370
1 450
2011.08.31.
UniCredit Bank Zrt.
2 500
220
1 havi BUBOR+0,55% 1 havi BUBOR+0,90%
2011. március 31. millió Ft 0
2 280
2050.12.30.
0
4 320
590
Hitelkeret
Ebbôl: folyószámlahitel
Kamatláb
Ebbôl: egyéb
Lejárat
Erste Bank Nyrt.
1 820
520
1 300
2010.05.30
UniCredit Bank Zrt.
2 500
220
1 havi BUBOR+0,55% 1 havi BUBOR+1,50%
2010. március 31. millió Ft 0
2 280
2050.12.30
0
4 320
740
Bank
3 730
0
3 580
0
A következô két táblázat a Társaság pénzügyi követeléseinek és kötelezettségeinek lejárat szerinti szerkezetét mutatja 2011. és 2010. március 31-én. Pénzügyi követelések és kötelezettségek 2011. március 31.
Éven belüli
Éven túli
Összesen
Belföldi szállítók Külföldi szállítók Kapcsolt szállítók Lízing kötelezettségek Egyéb kötelezettségek Összesen
1 450 185 433 32 18 2 118
0 0 0 84 0 84
1 450 185 433 116 18 2 202
Belföldi vevôk Külföldi vevôk Kapcsolt vevôk Egyéb követelések Összesen
1 976 102 251 135 2 464
0 0 0 39 39
1 976 102 251 174 2 503
346
(45)
301
Éven belüli
Éven túli
Összesen
Belföldi szállítók Külföldi szállítók Kapcsolt szállítók Lízing kötelezettségek Egyéb kötelezettségek Összesen
1 660 207 390 31 69 2 357
0 0 0 127 0 127
1 660 207 390 158 69 2 484
Belföldi vevôk Külföldi vevôk Kapcsolt vevôk Egyéb követelések Összesen
2 928 130 137 245 3 440
0 0 0 48 48
2 928 130 137 293 3 488
Nettó pozíció
1 083
(79)
1 004
Nettó pozíció Pénzügyi követelések és kötelezettségek 2010. március 31.
(b) Valós értékre vonatkozó becslések Az értékvesztéssel csökkentett vevôkövetelések és szállítók értéke – a rövid lejárat miatt – a valós értéküket közelíti meg. Az aktív piacokon jegyzett pénzügyi eszközök valós értéke a mérlegfordulónapi jegyzési áron kerül kimutatásra. A Társaság által tartott pénzügyi eszközök jegyzési ára a jelenlegi vételi ár. Azoknak a pénzügyi eszközöknek a valós értéke, amelyekkel aktív piacon nem kereskednek, értékelési technikák alkalmazásával kerül meghatározásra.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
60
A pénzeszközök, a követelések, az egyéb pénzügyi eszközök, szállítók és egyéb pénzügyi kötelezettségek rövid lejáratúak, ezért a könyv szerinti értékük megközelíti a valós értéküket a beszámoló fordulónapján. (c) Tôkekockázat A Társaság célja a tôkeszerkezet menedzselésével, hogy megôrizze a folyamatos mûködés képességét, hogy részvényeseinek és egyéb érdekeltségû Társaságainak hasznot biztosítson, és egy optimális tôkeszerkezetet tartson fenn a tôkeköltség csökkentése érdekében. A tôkeszerkezet karbantartása érdekében a Társaság szabályozhatja a részvényeseknek fizetett osztalék nagyságát, visszafizetheti a tôke egy részét a tulajdonosoknak, kibocsáthat új részvényeket, illetve az adósság csökkentése érdekében eladhatja eszközeit. A Társaság folyamatosan ellenôrzi, hogy a Magyarországon érvényben lévô törvények és egyéb szabályozások követelményeinek megfeleljen. A Társaság mind a 2010., mind a 2011. 03. 31-én végzôdô üzleti évben megfelelt a releváns törvényi és szabályozói elvárásoknak. A tôke, melyet a Társaság menedzsel, 10 618 millió forintot tett ki 2011. március 31-én (2010: 11 063 millió forint). A Társaság csak tôkébôl finanszírozza tevékenységét, és nem rendelkezik hosszú lejáratú kölcsönökkel vagy hitelekkel.
MELLÉKLET 5 - TÁRGYI ESZKÖZÖK Telek és Gépek és ingatlan berendezések millió Ft millió Ft
Lízingelt eszközök millió Ft
Egyéb eszközök millió Ft
Összesen millió Ft
2009. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
3 460 852 2 608
2 939 1 908 1 031
206 98 108
1 800 1 220 580
8 405 4 078 4 327
2010. március 31-én végzôdô év Nyitó nettó érték Növekedések Csökkenések Tárgyévi értékcsökkenés Záró nettó érték
2 608 24 0 (146) 2 486
1031 199 (2) (258) 970
108 49 0 (40) 117
580 267 (48) (255) 544
4 327 539 (50) (699) 4 117
2010. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
3 484 998 2 486
3 129 2 159 970
255 138 117
1 841 1 297 544
8 709 4 592 4 117
2011. március 31-én végzôdô év Nyitó nettó érték Növekedések Csökkenések Tárgyévi értékcsökkenés Záró nettó érték
2 486 20 0 (151) 2 355
970 63 (11) (268) 754
117 11 (8) (30) 90
544 202 (21) (253) 472
4 117 296 (40) (702) 3 671
2011. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
3 501 1 146 2 355
3 163 2 409 754
144 54 90
1 738 1 266 472
8 546 4 875 3 671
A befejezetlen beruházások értéke 7 millió Ft (2010. március 31.: 65 millió Ft). Ez az érték a vonatkozó tárgyi eszköz kategóriákban oszlik meg (2 millió Ft a mûszaki gépek, 1 millió Ft az egyéb eszközök és 4 millió Ft az immateriális javak között). A Társaság nem számolt el terven felüli értékcsökkenést a tárgyi eszközökre sem 2011-ben, sem 2010-ben. A pénzügyi lízing keretében lízingelt szerszámok bruttó értéke 144 millió Ft. (2010. március 31: 255 millió Ft) Ezek halmozott értékcsökkenése 2011.03.31-én 54 millió Ft. (2010. március 31: 138 millió Ft) A bruttó érték csökkenésébôl 122 millió Ft a teljesen leírt eszközök kivezetésének hatása. A Társaság, a pénzügyi válság hatásai ellenére, nem lát elegendô értékvesztésre utaló jelet, ami miatt értékvesztés elszámolását tartaná szükségesnek.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
61
MELLÉKLET 6 - IMMATERIÁLIS JAVAK Vagyoni értékû jogok millió Ft
Szellemi termékek millió Ft
Összesen
2009. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
143 78 65
738 659 79
881 737 144
2010. március 31-én végzôdô év Nyitó nettó érték Növekedések Csökkenések Tárgyévi értékcsökkenés Záró nettó érték
65 21 0 (16) 70
79 43 0 (53) 69
144 64 0 (69) 139
2010. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
164 94 70
782 713 69
946 807 139
2011. március 31-én végzôdô év Nyitó nettó érték Növekedések Csökkenések Tárgyévi értékcsökkenés Záró nettó érték
70 23 (5) (32) 56
69 50 0 (50) 69
139 73 (5) (82) 125
2011. március 31-én Bruttó érték Halmozott értékcsökkenés Nettó érték
182 126 56
796 727 69
978 853 125
millió Ft
A szellemi termékek nagy része szoftver. A Társaság, a pénzügyi válság hatásai ellenére, nem lát elegendô értékvesztésre utaló jelet, ami miatt értékvesztés elszámolását tartaná szükségesnek.
MELLÉKLET 7 - CSOMAGOLÓANYAGOK
Palackok Rekeszek Raklapok és hevederek
2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
8 15 21 44
16 5 24 45
2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
18
18
MELLÉKLET 8 - RÉSZESEDÉSEK
Részesedések Név
Morello Kft. ÖKO-Pannon Kht.
Vállalkozás jellege
Tulajdoni hányad %
2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
gyümölcs termesztés, feldolgozás csomagolóanyag hasznosítás
35,43 2,94
16 2 18
16 2 18
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
62
A Zwack Unicum Nyrt. Morello Kft-ben lévô részesedésének könyv szerinti értéke nem materiális a Társaság beszámolójára nézve, így ez a részesedések között kerül bemutatásra.
MELLÉKLET 9 - DOLGOZÓI KÖLCSÖNÖK 2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
39
46
Dolgozói kölcsönök A kalkuláció során 6,3 %-os effektív kamatláb került alkalmazásra.
MELLÉKLET 10 - KÉSZLETEK 2011. március 31. millió Ft Alapanyagok és fogyóeszközök Félkész és késztermékek Vásárolt késztermékek
356 1 229 363 1 948
2010. március 31. (módosított érték) millió Ft 475 1 357 312 2 144
2009. március 31. (módosított érték) millió Ft 427 1 263 581 2 271
Az elavult és elfekvô készletekre képzett céltartalék 170 millió Ft volt 2011. március 31-én (2010. március 31-én 200 millió Ft). A korábbi évekkel ellentétben a készletek nem tartalmazzák azoknak a reklámanyagoknak az értékét, amelyeket a tárgyévben még nem használtak fel, mert azok az Egyéb mûködési költségek részeként kerülnek elszámolásra. Ezek értéke 2011.03.31-én 142 millió Ft (2010.03.31-én 127 millió Ft). A 2 (v) melléklet részletezi ennek hatását.
MELLÉKLET 11 - VEVÔK ÉS EGYÉB KÖVETELÉSEK 2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
2 329 706 146 135 101 3 417
3 195 360 198 247 103 4 103
Vevôkövetelések Adótúlfizetés Egyéb követelések Egyéb követelések (pénzügyi) Aktív idôbeli elhatárolások
Az egyéb pénzügyi követelések tartalmazzák 13 millió Ft értékben a rövid lejáratú munkavállalói kölcsönök összegét is. (3. melléklet) A vevô- és egyéb követelések után elszámolt értékvesztés részletes leírását a 4 (a) melléklet tartalmazza. A kapcsolt felekkel szembeni követelések részletes leírását a 22. melléklet tartalmazza.
MELLÉKLET 12 - PÉNZESZKÖZÖK A pénzeszközök a bankoknál elhelyezett pénzösszegeket, a pénztárállományt és a három hónapnál rövidebb lejáratú lekötött betéteket foglalják magukban. A pénzeszközök nagy részét forintban tartják nyilván. 2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
352 4 215 4 567
236 4 150 4 386
Pénztár és bankbetétek Lekötött betétek
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
63
MELLÉKLET 13 - EGYÉB PÉNZÜGYI KÖTELEZETTSÉGEK 2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. (módosított érték) millió Ft 102 129
2009. március 31. (módosított érték) millió Ft
Pénzügyi lízing kötelezettség Törzsgárda juttatások
70 136
95 119
Részvényalapú juttatáshoz kapcsolódó kötelezettség
110
97
67
316
328
281
A Törzsgárda juttatások éven túli része átsorolásra került a Szállítók és egyéb kötelezettségek közül a Hosszú lejáratú kötelezettségek között található Egyéb pénzügyi kötelezettségekbe. A korábbi években a törzsgárda juttatások teljes összege a Szállítók és egyéb kötelezettségek között volt kimutatva. A 2 (v) mellékletben részletes információ található az átsorolásról. A Részvényalapú juttatáshoz kapcsolódó kötelezettségrôl a 22. mellékletben található részletes információ.
Pénzügyi lízing kötelezettség
2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
32 84 116 (20) 96
31 127 158 (33) 125
2011. március 31. millió Ft
2010. március 31. millió Ft
26 70 96
23 102 125
1 éven belüli 1 és 5 év közötti lejáratú Minimális lízingdíj kötelezettség Ebbôl: kamat kötelezettség Jelenérték Jelenérték
1 éven belüli 1 és 5 év közötti lejáratú
MELLÉKLET 14 - SZÁLLÍTÓK ÉS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEK 2011. március 31. millió Ft Szállítói tartozások Áfa és jövedéki adó Fizetéssel és munkabérrel kapcsolatos kötelezettségek Egyéb adók Adó és egyéb elhatárolások Alapítókkal szembeni kötelezettségek Lízing kötelezettségek Egyéb kötelezettségek
2 068 384 302 32 24 18 26 71 2 925
2010. március 31. (módosított érték) millió Ft 2 257 775 354 53 44 64 23 98 3 668
2009. március 31. (módosított érték) millió Ft 2 240 650 483 181 66 67 20 132 3 839
Az Adó és egyéb elhatárolások sor nem tartalmazza a reklámanyagok azonnali költségelszámolásához kapcsolódó továbbszámlázás követelésének összegét, amely az elôzô években itt került kimutatásra, amíg a reklámanayagok felhasználása nem történt meg. Ez 2011.03.31-én 18 millió Ft, 2010.03.31-én 36 millió Ft értékkel jelent volna meg. A törzsgárda juttatásokhoz kapcsolódó kötelezettség éven túli része a Fizetéssel és munkabérrel kapcsolatos kötelezettségek összegébôl került átsorolásra az Egyéb pénzügyi kötelezettségek közé. A megelôzô években a teljes összeg a rövid lejáratú kötelezettségek között került kimutatásra. A 2 (v) melléklet részletezi mindkét módosítás hatását.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
64
MELLÉKLET 15 - EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEKRE ÉS KÖLTSÉGEKRE KÉPZETT CÉLTARTALÉK
Kötelezettségekre képzett céltartalék
2010. április 1. Képzés Felhasználás 2011. március 31.
Végkielégítés millió Ft 28 20 (28) 20
Hosszú lejáratú céltartalék Rövid lejáratú céltartalék
2011. március 31. millió Ft 48
2010. március 31. millió Ft 80
Egyéb millió Ft 52 8 (32) 28
Összesen millió Ft 80 28 (60) 48
2011. március 31. millió Ft 0 48 48
2010. március 31. millió Ft 0 80 80
Az Egyéb céltartalékot részben az üveggyártó vállalatokkal kötött szerzôdések idô elôtti felbontása miatti szerszám maradványérték kifizetésére (8 millió Ft), részben várható jövôbeni kötelezettségekre képezték (20 millió Ft).
MELLÉKLET 16 - BEVÉTELEK A bruttó bevétel a vevôknek kiszámlázott áruk értékét jelenti, beleértve a jövedéki adót, de a vevônél lévô göngyölegek értékével és az adott engedményekkel csökkentve, a 2 (m) mellékletben leírtak szerint.
Bruttó bevételek Jövedéki adó Bevételek
2011 millió Ft
2010 millió Ft
20 351 (8 142) 12 209
24 224 (9 226) 14 998
A jövedéki adó kiszámításának a termékek alkoholtartalma plusz egy fix díj az alapja. A jövedéki adó mértéke a fô tevékenységet jelentô alkoholtermékek esetében 2010. január 1-jétôl 2 510 Ft/hlf-ról (alkoholtartalom százaléka hektoliterenként) 2 761 Ft/hlf-ra emelkedett. A bevételek további, termékcsoportonkénti bontását a 25. melléklet tartalmazza.
MELLÉKLET 17 - SZEMÉLYI JELLEGÛ RÁFORDÍTÁSOK 2011 257
Alkalmazottak átlagos létszáma / fô
Összes javadalmazásuk
2011 millió Ft
Bérek és fizetések (beleértve a prémiumokat is) Részvény juttatás alapú kompenzáció Leépítési költségek + TB járuléka Társadalombiztosítási járulék Nyugdíjjárulék
2010 272 2010 módosított érték millió Ft
1 858 49 20 87 405
1 828 110 28 180 420
2 419
2 566
A részvény alapú juttatások tartalmazzák az ilyen típusú kötelezettségek valós értékének változásából fakadó eredményhatást. A részvény alapú juttatások további leírását a 22. melléklet tartalmazza. Ezen felül a Társaság a 2 (v) mellékletben leírtaknak megfelelôen itt mutatja ki a program keretein belül kibocsátott részvényekre fizetett osztalékot is. Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
65
MELLÉKLET 18 - EGYÉB MÛKÖDÉSI KÖLTSÉGEK 2011
2010
módosított érték Hirdetési díjak Egyéb marketing költségek Bérleti díjak Szakértôi díjak Raktározási költségek Mûködési költségek Hitelezési veszteségek Követelésekre képzett értékvesztés Vagyonvédelem Biztosítások Tárgyi eszköz selejtezés, hiány, kivezetés Árfolyamveszteség/(-nyereség) Egyéb mûködési bevételek/költségek nettó egyenlege
millió Ft
millió Ft
1 405 258 169 158 128 48 0 0 82 57 47 0 136 2 488
1 540 365 204 166 168 51 2 (2) 84 68 5 54 374 3 079
A Társaság a reklámanyagokat a beszerzés idôpontjában elszámolja az Egyéb marketing költségek részeként. A megelôzô években a fel nem használt anyagokat a készletek közé vette fel a Társaság és a tényleges felhasználás vagy az értékesítés idôpontjában számolta el költségként. Ennek eredményeképpen az Egyéb marketing költségek 2011-ben 15 millió Ft-tal növekedtek (2010-ben 19 millió Ft-tal csökkentek). A 2 (v) melléklet részletezi a tételek hatását. Az egyéb mûködési költségek nettó egyenlege az egyéb adókat, hatósági díjakat, oktatási költségeket és egyéb irányítási költségeket tartalmazza.
MELLÉKLET 19 - EGYÉB MÛKÖDÉSI BEVÉTEL 2011
2010
módosított érték millió Ft 781 52 45 878
Marketing költség visszatérítés Árfolyamnyereség Egyéb mûködési bevételek/költségek nettó egyenlege
millió Ft 799 0 0 799
A Marketing költség visszatérítés a megelôzô évek gyakorlatától eltérôen tartalmazza a már továbbszámlázott, de még fel nem használt reklámanyagokhoz kapcsolódó bevételt is. Ennek hatására a Marketing költség visszatérítés egyenlege 2011-ben 18 millió Ft-tal csökkent, míg 2010-ben 24 millió Ft-tal növekedett). A tételek részletes leírását a 2 (v) melléklet tartalmazza.
MELLÉKLET 20 - NETTÓ KAMATBEVÉTELEK
Kamatbevételek Lízing kamatai
2011 millió Ft
2010 millió Ft
208 (9) 199
178 (2) 176
2011 millió Ft
2010 millió Ft
115 205 245 63 628
522 0 299 37 858
MELLÉKLET 21 - ADÓZÁS
Éves eredményre számított társasági adó Adókevezmény Helyi adók Halasztott adó
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
66
Bizonyos támogatásokat a magyar társasági adó törvény szerint a Társaság adóalapot csökkentô ráfordításként mutat ki. Ezek a támogatások egyúttal érvényesíthetôek adókedvezményként is és a fizetendô adó összegébôl levonhatóak. Ezek a ráfordítások az IFRS szerint nem ráfordítások, hanem adóelôlegként kezelendôk. Az így keletkezô követelés késôbb a fizetendô adó terhére kerül bekompenzálásra annak függvényében, hogy a Társaságnak mennyi adóköteles jövedelme keletkezik. A Társaság 205 millió Ft támogatást számolt el adócsökkentô tételként a 2011. üzleti évben, amely eredményt terhelô adóként került elszámolásra. Az adókedvezményként fel nem használt egyenleg 2011.03.31-én 40 millió Ft, ezt a társaság az Adótúlfizetések részeként mutatja ki a Vevôk és egyéb követelések között.
Adózás elôtti eredmény az IFRS szerint 19%-os kulccsal számított adó (elôzô év 20%) Adóalap részét nem képezô tételek adóhatása Adóalapból le nem vonható tételek adóhatása Helyi adók Társasági adókulcs változásának hatása IFRS szerinti adófizetési kötelezettség
2011 millió Ft
2010 millió Ft
2 183 415 (164) 105 245 27 628
3 172 634 (135) 60 299 0 858
2010-ben a társasági adó törvényben történt – a Társaságra 2011. április 1-jétôl hatályos – változás szerint 2010. július 1-je után az adóalap elsô 500 millió Ft-ja után a fizetendô társasági adó mértéke 10%, az elôbbi érték fölé esô rész után fizetendô adó mértéke 19%. A társasági adó törvény további változása, hogy 2013. január 1-jétôl az adó mértéke egységesen 10%. A halasztott adó kalkuláció az elôbbi változásoknak megfelelôen készült el, a változások hatását számszerûsítve a Társasági adókulcs változásának hatása sor mutatja. Az Adóalap részét nem képezô tételeket a fent leírt támogatások és egyéb tételek hatásai alkotják. A Társaság halasztott adó egyenlegei a következôek: 2011. március 31. millió Ft Tárgyi eszközök Munkavállalói kölcsönök Vevôk Készlet Várható kötelezettségekre képzett céltartalék Származékos ügylet értékelése Vevõnél lévô göngyöleg miatti kötelezettség Lízing kötelezettség Eltérô POS elszámolás Egyéb Összes halasztott adó követelés
Eredményhatás millió Ft
(22) 2 8 18 8 0 6 12 20 26 78
(1) (2) (28) (6) (5) 0 (9) (12) 20 (20) (63)
2010. március 31. millió Ft
Eredményhatás millió Ft
(21) 4 36 24 13 0 15 24 0 46 141
(21) (2) (32) 4 (37) 48 (8) 1 0 10 (37)
2009. március 31. millió Ft 0 6 68 20 50 (48) 23 23 0 36 178
A helyi iparûzési adót Magyarországon a társaság bizonyos nettó módon számolt eredményére vetik ki, amelynél jelentôsen magasabb az adóalap, mint a társasági adónál. Ez az adó elismert költségként jelentkezik a társasági adóalap szempontjából. A helyi iparûzési adó nincs hatással a halasztott adó megállapítására, miután egyik fenti tétel sem okoz átmeneti különbséget a helyi iparûzési adó alapjában. A magyar jogszabályok értelmében a benyújtott bevallásokhoz kapcsolódóan a késôbbiekben önrevíziókat lehet beadni az adóhatóság felé. Az adóhatóság a vonatkozó adóévet követô 6 éven belül bármikor vizsgálhatja a könyveket és nyilvántartásokat és pótlólagos adót vagy bírságot állapíthat meg. Az IFRS szerinti kimutatások elkészítéséhez módosításokat kellett végezni a magyar kimutatásokban. A szóban forgó módosítások fôként a Társaság eszközeinek értékére, továbbá bizonyos, az adóalapból le nem vonható költségeknek és nem adóköteles bevételeknek az adózás elôtti eredményben való tükrözésére vonatkoznak. Amennyiben ezek a tételek bármelyik évben az eredményben szerepelnek, akkor a szóban forgó évre vonatkozó törvényes adófizetési kötelezettség (amelyet nem befolyásolnak ezek a módosítások) már nem az adott évre érvényes adómértéket tükrözi. Az IFRS módosítások miatti átmeneti különbözetek fôként, de nem kizárólagosan a céltartalékok és az értékcsökkenés miatt jelentkeznek. Halasztott adó miatti követelés abban az esetben keletkezik, ha a várható eredmény fedezetet biztosít az átmeneti különbségek felhasználására.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
67
MELLÉKLET 22- TRANZAKCIÓK KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOKKAL A Társaság tényleges piaci áron bonyolítja üzleteit a kapcsolt felekkel. A Társaság és a kapcsolt vállalkozások között az alábbi tranzakciókra került sor: 2011. március 31.
Követelések
Kötelezettségek
Bevételek
Ráfordítások
15 0 92 0 77 67 0 0 0 251
29 0 0 0 371 23 0 0 10 433
155 2 657 0 90 449 0 1 0 1 354
118 0 0 0 1 525 146 0 28 22 1 839
Követelések
Kötelezettségek
Bevételek
Ráfordítások
0 0 82 1 0 54 0 0 0 137
25 0 0 0 179 82 99 0 5 390
166 2 726 1 39 375 0 4 0 1 313
172 0 0 0 1 609 99 0 19 18 1 917
Zwack-Underberg Group Diageo Magyarország Kft. Diageo Scotland Ltd. Diageo Great Britain Diageo Brands B.V. Diageo Italia S.p.A Diageo USA Dobogó Pincészet Kft Szecskay Ügyvédi Iroda Összesen 2010. március 31. Zwack-Underberg Group Diageo Magyarország Kft. Diageo Scotland Ltd. Diageo Great Britain Diageo Brands B.V. Diageo Italia S.p.A Diageo USA Dobogó Pincészet Kft Szecskay Ügyvédi Iroda Összesen
A Diageo Csoport 100%-os leányvállalatán (Diageo Holdings Netherlands B.V.) keresztül 26 %-os részesedéssel bír a Zwack Unicum Nyrt.-ben. A Zwack Nyrt. a Diageo szeszesital termékeinek kizárólagos magyarországi forgalmazója, továbbá marketing szolgáltatást végez a Diageo Csoport számára. A Diageo Csoport érintett tagjai:
• • • •
Diageo Scotland Ltd. a Zwack Nyrt. által továbbszámlázott marketing szolgáltatásokat téríti meg 2004. július 1-tôl. Diageo Brands B.V. szeszesital termékértékesítést végez a Zwack Nyrt. részére 2004. július 1-tôl. Diageo Magyarország Kft. irodákat bérel. 2007. márciusától a Társaság amerikai elosztója a Diageo North America (a követelések és bevételek az értékesítéshez, míg a költségek és kötelezettségek a marketing szolgáltatásokhoz kapcsolódnak). • Diageo Italy az olasz disztribútor 2006. augusztustól A Zwack és Underberg csoporttal az üzleti kapcsolatok kiterjednek egyrészt termékforgalmazásra, másrészt jogdíjakra, marketingszolgáltatásokra és különféle szakértôi tevékenységre. Dr. Hubertine Underberg Ruder, az Underberg család tagja, a Felügyelô Bizottság elnöke. A Dobogó Pincészet Kft, a Zwack család tulajdonában lévô társaság, saját termelésû borait adja el a Társaságnak és fizeti a termékeihez kapcsolódóan felmerült ráesô reklám költségeket. A Szecskay Iroda látja el a Zwack Nyrt. jogi képviseletét minden jelentôsebb ügyben és Dr. Szecskay András a Felügyelô Bizottság tagja.
Menedzsment juttatások Bérköltség és egyéb rövid távú személyi jellegû juttatások Munkaviszony utánra vonatkozó járandóságok
2011 millió Ft
2010 millió Ft
361 72
401 69
A munkaviszony megszûnésével kapcsolatos szerzôdéses költség sem a tárgyévben, sem az elôzô évben nem merült fel. 2007 novemberében a Társaság 35 000 db, összesen 35 millió Ft értékû visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvényt bocsátott ki vezetô tisztségviselôi számára, amelyek esetében a Társaság vételi opcióval, a tulajdonosok pedig eladási opcióval valamint elsôbbségi likvidációs joggal rendelkeznek. Ez egy részvény alapú juttatási program.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
68
A részvény alapú tranzakció során felmerült kötelezettségek összege 2011. március 31-én 110 millió Ft, amely tartalmazza a visszaváltható elsôbbségi részvények értékét (az IAS 32 szerint Egyéb pénzügyi kötelezettség) és a kumulált költséget. Az opciók átadása ellentételezéseként megjelenô munkavállalói szolgáltatás valós értékét az átruházási idôszakban költségként számolják el. A tárgyévben 14 millió Ft költség merült fel a tranzakcióval kapcsolatban. A kötelezettség értékeléséhez használt feltevések: • diszkontráta: 6,55% • az átruházási idôszakból átlagosan fennmaradó évek száma 3 év (2010. március 31: 4 év) • osztalék növekedési ráta: 5% • átlagos részvény árfolyam emelkedés: 11,4% A kalkuláció során használt becslések az átruházási idôszakból átlagosan fennmaradó idôtôl eltekintve (ami egy évvel csökkent) nem változtak jelentôsen a megelôzô évhez képest. 2011. március 31-ig egyik fél sem élt opciólehívási jogával. Mérlegfordulónaponként a Társaság újraértékeli a kötelezettség valós értékét, és elszámolja hatását az átfogó eredménykimutatásban. A visszaváltható likvidációs elsôbbségi részvényekre fizetett osztalékot a Társaság a Bérköltség és egyéb rövid távú személyi jellegû juttatások soron mutatja ki. Errôl további leírást a 2 (v) melléklet tartalmaz. A vezetôknek nyújtott kölcsön összege 45 millió Ft. (2010. március 31.: 54 millió Ft)
MELLÉKLET 23 - FÜGGÔ KÖTELEZETTSÉGEK A Mast/Jägermeister pert indított Olaszországban a St. Hubertus termék címkéjén ábrázolt szarvasfej kereszt védjegy bejegyeztetési kérelmével kapcsolatban. A Római Polgári Bíróság a Mast/Jägermeister követelését elsôfokon elutasította, majd annak fellebbezését a Római Feljebbviteli Bíróság elutasította, de a Mast/Jägermeister újra benyújtotta a keresetét. A jogi ügyekkel kapcsolatos veszteség nem valószínûsíthetô. 2011. március 31-én a Társaságnak bankgaranciák címén 320 millió Ft függô kötelezettsége van. Mivel a Társaság a rendes üzletmenet során nyújt bankgaranciákat, ezért ebbôl várhatóan nem származik jelentôs kötelezettsége a Társaságnak.
MELLÉKLET 24 - SZEGMENS INFORMÁCIÓ A Társaságnak nincs több különbözô mûködési szegmense, a Zwack Unicum Nyrt. egy szegmensnek minôsül. A vezetô operatív döntéshozó által vizsgált adatok magukba foglalják az árbevételt, az értékcsökkenési leírást, kamatbevételeket és -ráfordításokat, a társasági adót és az éves eredményt, melyek az Átfogó eredménykimutatásban kerülnek bemutatásra. 2011-ben a belföldi értékesítések a Bevételek 90%-át tették ki (2010-ben 91%), míg a fennmaradó rész export értékesítés volt.
MELLÉKLET 25 - TERMÉKCSOPORTOK Önkéntes alapon a Társaság az elôzô évekhez hasonlóan mutatja be a termékcsoportok szerinti megbontást. Forgalmazott Forgalmazott termékek termékek 2011 2010 millió Ft millió Ft Bruttó árbevétel - jövedéki adó Termékcsoport bevétel Mûködési eredmény
2 882 (719) 2 163 92
3 156 (735) 2 421 70
Nettó kamatbevételek és egyéb hasonlók Eredményt terhelô adók Éves eredmény
Saját termékek 2011 millió Ft
Saját termékek 2010 millió Ft
Összesen 2011
Összesen 2010
millió Ft
millió Ft
17 469 (7 423) 10 046 1 892
21 068 (8 491) 12 577 2 888
20 351 (8 142) 12 209 1 984
24 224 (9 226) 14 998 2 958
199 (628) 1 555
176 (858) 2 276
MELLÉKLET 26 - FORDULÓNAP UTÁNI ESEMÉNYEK A Társaságnak szándékában áll osztalékot fizetni a 2011. március 31-én végzôdô üzleti évre vonatkozóan, annak összegét – amit az éves közgyûlés fog jóváhagyni – azonban még nem jelentették be.
Készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerint.
69
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok szerinti Mérleg és eredménykimutatásról
70
71
Felügyelô Bizottság
DR. HUBERTINE UNDERBERG-RUDER RORY JOHN O’KEEFFE Diageo Oroszország és Kelet Európa ügyvezetô igazgató
A Felügyelô Bizottság elnöke, az Underberg AG. Igazgatóságának elnöke
GERD PESKES Az Underberg AG. Igazgatóságának tagja
DR. GEISZL GYÖRGY
DR. SALGÓ ISTVÁN
Diageo Üzleti Szolgáltatás Központ Csoport tervezési és beszámolási igazgató
Az ING Bank Zrt. vezérigazgatója
DR. SZECSKAY ANDRÁS ügyvéd A Zwack Unicum Nyrt. jogi tanácsadója Szecskay Ügyvédi Iroda
72
Igazgatóság
ZWACK PÉTER
ZWACK SÁNDOR
A Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának tiszteletbeli elnöke
A Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke
DANIEL BRETT RADICE
ZWACK IZABELLA
DR. RUDOLF KOBATSCH
Diageo Kelet Európa Disztribútori Piacok vezérigazgató
A Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának tagja
A Schlumberger AG. Wien Felügyelô Bizottságának tagja
LARS JÖRGEN ANDERSSON
FRANK ODZUCK
DÖRNYEI TIBOR
Diageo Kelet Európa Kockázati Piacok Ügyvezetô igazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. vezérigazgató-helyettese, gazdasági igazgató
73
A Társaság vezetôi
Balról jobbra: Dr. Segesváry Gábor humánpolitikai igazgató
Belovai Csaba kereskedelmi és export igazgató
Seprôs László termelési és mûszaki igazgató
Frank Odzuck vezérigazgató
Márfi Márta marketing igazgató
Dörnyei Tibor vezérigazgató-helyettes, gazdasági igazgató
74
A 2010–2011-es üzleti év marketing eseményei UNICUM ÉS UNICUM NEXT A 2009-ben megújult Unicum és az Unicum Next új, Pados Gyula és Bergendy Péter nevét fémjelzô nagysikerû reklámfilmjét tovább használtuk 2010-ben is. Internetes és Facebook aktivitásainkat tovább fejlesztettük, most már több mint 20 ezer tagot számlál a Csak Pozitívan – Unicum csoport. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot fogyasztóinkkal, meghallgatjuk véleményüket és számos játékra invitáljuk ôket, ôk pedig mindezt aktív jelenléttel, vicces Unicum témájú fotókkal, postokkal hálálják meg nekünk. Ha 2010, akkor Foci VB, ezt az Unicum világában is megünnepeltük, egy limitált szériás Unicum focipalackkal tisztelegtünk a sport és a futball elôtt. Ezen alkalomból nagysikerû kültéri és internetes kampányt is készítettünk. A már évek óta sikeres fesztivál megjelenésünk 2010-ben is folytatódott Magyarország leglátogatottabb zenei rendezvényein, a VOLT, Balaton Sound, Campus fesztiválokon, az UNICUM BOOTLEGBAR-ral. A fesztiválszezon lezárása után sem felejtettük el az UNICUM BOOTLEGBAR-t. Számos egyetemi rendezvényen is megjelentünk, mint például a BME Egyetemi Napok és a Corvinus Egyetem ôszi fesztiválja. 2010-ben elkezdôdött egy hosszú távú együttmûködés a Tankcsapdával is. Elsô lépésként a VOLT fesztivál alatt, a már megszokott Tankcsapda dedikálás helyszíne az Unicum sátor volt. A késôbbiekben a Tankcsapda koncertjein folyamatosan támogatóként jelentünk meg, melyek közül a legkiemelkedôbb az Andrássy úti Alexandra Könyvpalota tetôkertjén tartott exkluzív koncertjük, melyen az Unicum adta a legmarkánsabb márkamegjelenést. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerjék a márka gazdag, 220 éves múltját, és az egyedi készítési módját is. Ezért hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél többen a Zwack gyárban és múzeumban megismerhessék az Unicum történelmét. Meghívtunk a márka Facebook rajongói közül is egy csoportot illetve újságíróknak is szerveztünk látogatást, ahol megismerték a márkát, és italszakértôink segítségével pedig bepillantást nyerhettek az egyedülálló készítési folyamatokba. Rendkívül erôs, széles körre kiterjedô kommunikáció jellemezte a karácsonyi idôszakot. Ez elsôsorban az új reklámfilmünk köré épülô kampánynak volt köszönhetô, melyet TV, sajtó hirdetéssel, valamint erôs közterületi kampánynyal támogattunk. A felettébb sikeres szezont nagyban segítették innovatív, elegáns karácsonyi dobozaink is.
ÚJDONSÁGOK A VILMOSTÓL! Magyarország egyik legismertebb italmárkája a Vilmos, mely hosszú idô óta jellegzetes illat- és ízharmóniája miatt a fogyasztók kedvencévé vált. 2010-ben a Vilmos egy 3 éves valódi körtepálinkával jelentkezett a magyar piacon. A napsütés, a friss gyümölcs és a tiszta vidéki levegô szelleme ölt testet minden palack Vilmos 3 éves körtepálinkában, mely kizárólag válogatott, lédús gyümölcsök felhasználásával készül évszázados pálinkafôzési tapasztalatokra alapozva a Zwack Kecskeméti Manufaktúrában.
75
A Vilmos azonban a lágy, könnyed ízek kedvelôire is gondolt, ezért kifejlesztette a Vilmos Mézes Ágyas termékcsaládot. Mindkét új íz, a Mézes Ágyas Alma és Körte is valódi gyümölcstartalmának és a prémium minôségû körtepálinkának köszönheti összetéveszthetetlenül gyümölcsös jellegét. Az ital lágy ízét és könnyû fogyasztását a csúcsminôségû magyar akácméz és a 20% alkoholtartalom garantálja. Az új termékcsalád a Vilmos jól ismert csomagolásában, de alacsonyabb áron kapható! A Vilmos márkánk jelentôs támogatást kapott a 2010-es évben. Új reklámfilmünkkel a karácsonyi szezonban találkozhattak elôször a fogyasztók. A film egyedi képi világával, magyaros zenéjével rövid idô alatt a fogyasztók kedvencévé válhatott.
FÜTYÜLÔS Az innovációkban gazdag, folyton megújulni képes Fütyülôs márka 2010-ben újabb ízekkel és újdonságokkal lepte meg fogyasztóit. Az év legmerészebb újítása a Fütyülôs Limonádé termékcsalád, amely a Fütyülôstôl megszokott gyümölcsös íz világot kínálja frissítô formában. Alacsony, 5%-os alkoholtartalom, szénsav és frissítô gyümölcsös ízek. Minden adott egy igazi felfrissüléshez. Hûtve fogyasztva a Fütyülôs Citromos Limonádé egy igazi nyári frissítô ital, míg a koffeintartalmú bodzás és vadmálnás Fütyülôs Limonádék az éjszakai pezsgés elengedhetetlen szereplôi. A Fütyülôs Mézes terméksorát februártól a Mézes Ágyas Feketecseresznye ízzel bôvítettük. A gyümölcságyon érlelt Mézes Ágyas Feketecseresznye egy bíborvörös színû, karakteres zamatú ital, melynek inspiráló illatát és intenzív ízét a korai érésû, kemény húsú feketecseresznye és a hazai akácból nyert méz együttese adja. A Fütyülôs márkával továbbra is jelen voltunk a legnevesebb magyarországi szórakozóhelyeken, a gasztronómiában látványos show elemekkel gazdagított promóciósorozat népszerûsítette a márkát.
ZWACK MAXIMILIAN A minden tekintetben egyedülálló Zwack Maximiliant, a 2008 tavaszi bevezetése óta töretlen érdeklôdés övezi. A márka egyik célját, ismertségének növelését 2010-ben az egész éven átívelô sajtó kampány segítette. A fogyasztók pedig különbözô kóstoltatások alkalmával ismerkedhettek meg a termékkel. A gasztronómiában egész évben, folyamatos hostesses promóciókat szerveztünk, míg a kiskereskedelemben a karácsonyi és húsvéti szezont megelôzôen tettük ugyanezt hipermarketekben. A kiemelt karácsonyi, ajándékozási idôszakra egyedi, elegáns díszdobozos kiszereléssel kedveskedtünk a fogyasztóknak.
HÍRÖS KECSKEMÉTI PÁLINKA A 2010-11-es év az innovációk éve volt a Hírös Kecskeméti termékcsalád életében. A portfolió 3 új taggal bôvült: a Meggypálinkával, a tüzes 50 fokos Almapálinkával és az igazi különlegességnek számító Mézes Ágyas Berkenyével.
76
Májusban kültéri plakát kampánnyal erôsítettük a márkát, amelyet egy építési háló egészített ki. Az ország több kiemelt pontján is megtalálhatóak voltak a hirdetéseink. Tovább folytattuk a termék népszerûsítését pub promócióinkon, mind a tavaszi, mind az ôszi idôszakban országszerte találkozhattak a fogyasztóink a Hírösös hostess lányokkal. A nyári idôszakban a két leglátogatottabb budapesti nyitott szórakozóhelyen, a Zöld Pardonban és a Holdudvarban jelentünk meg az egyedi Hírös Kecskeméti Pálinkaházunkkal. Tavaly elkezdtük a márka on-line népszerûsítését, a Facebook-on azóta is napi szinten találkozhatnak vele a fogyasztók, népszerû játékok és hasznos információk formájában. A sikeres aktivitások hatására rajongótáborunk immár 4000 fôre duzzadt. Idén elôször a karácsonyi idôszakban kupicás díszdobozzal örvendeztettük meg a fogyasztókat.
KALINKA A 2010/2011-es évben a Kalinka folytatta megkezdett útját, megújult külsejével, és immár a Kalinka Szamovárral karöltve. Az ôsszel induló pub promóció a Kalinka és Kalinka Szamovár sokszínûségét mutatta meg a bulizó fiataloknak. A több mint 50 alkalmas promóció során sikeresen kóstoltatta meg a Kalinka csapat a 6 féle Kalinka és Szamovár long drink variációt. Idén is nagy hangsúlyt fektettünk a Szamovár kóstoltatására, ezt tavasszal, 2 hétvégén keresztül zajló hiper kóstoltatással támogattuk meg.
ZSNP Az év a Zwack Sándor Nemes Pálinkák életében is mozgalmas volt. Májusban megrendezésre került a Pálinkafesztivál, amelyen idén is egyedi installációval vettünk részt. Az innovációk terén sem volt hiány. 3 új ízzel bôvült a portfolió. A Tokaji Hordóban Érlelt Bogyós Válogatás igazi különlegesség, öt féle pálinka alkotta házasítás, amelyet aztán Tokaji Hordóban érlelünk. Az 5 Évig Érlelt Fehér Eper és 5 Évig Érlelt Fûszeres Körte egyedülálló újítás Magyarországon. Az 5 éves eperfahordós érlelés nyújtotta dohányos jegyek igazán pikánssá teszik a két pálinkát. Idén újra, a nemzetközi és hazai versenyeken is próbára tettük pálinkáinkat. Az eredmények önmagukért beszélnek. A klagenfurti World Spirits Award, a pálinkák egyik legrangosabb versenye, amelyre több száz pálinkát neveznek évrôl évre. A 2011-es versenyen a Zwack Sándor Nemes 5 Évig Érlelt Fehér Eper nyerte el a szakmai zsûri tetszését, mely ezüstéremmel tért haza. A szintén Ausztriában megrendezett Destillata nemzetközi párlatversenyen is érem-esôvel jutalmazták a Zwack Sándor Nemes Pálinkák kiváló minôségét. A Magyar Kajszi, a Fehér Eper, a Fûszeres Körte, a Cigánymeggy ezüstérmet, a Duplahordóban Érlelt Rózsabarack pedig bronzérmet kapott. A gyulai pálinkafesztivál keretein belül megrendezett versenyen aranyérmet nyert a Zwack Sándor Nemes 5 Évig Érlelt Fûszeres Körte. Az 5 Évig Érlelt Fehér Epret, a Fehér Epret és a Cigánymeggyet ezüstéremmel, valamint a Fekete Ribizkét, a Duplahordós Rózsabarackot és a Duplahordós Penyigei Szilvát pedig bronzéremmel díjazta a zsûri.
77
Hazánk legfontosabb pálinkaversenye, a Hundeszt, idén hatodik alkalommal került megrendezésre. A versenyre összesen 279 minta érkezett kisebb és nagyobb pálinkafôzôktôl egyaránt. A verseny eredményeit a VinCE 2011 borászati kiállításon jelentették be. A Zwack Sándor Nemes Pálinkák itt is az élvonalban végeztek: a Fûszeres Körte aranyérmet, a Cigánymeggy, a Duplahordóban Érlelt Rózsabarack, és a Duplahordóban Érlelt Penyigei Szilva ezüstérmet kapott. A díjakat Árvai Andor, a manufaktúra fôzômestere vette át ünnepélyes keretek között. A rendezvényen emellett kiállítóként is részt vettük, valamint egyedüli pálinkás cégként egy mesterkurzuson keresztül vezettük be a vendégeket a pálinkázás rejtelmeibe Zwack Sándor, Árvai Andor pálinkafôzô mester és Gulyás Csaba italszakértô jóvoltából.
ST. HUBERTUS 2010-ben tovább folytatódott a St. Hubertus márka építése. A márka ismertségét TV szponzoráció segítségével erôsítettük a célcsoport körében nagy népszerûségnek örvendô mûsorok kapcsán. A már korábban elkezdett alternatív hirdetési lehetôségeket tovább kutattuk és alkalmaztuk. Így kerültek ki image hirdetéseink a legforgalmasabb tömegközlekedési pontokra. Népszerû pubokban és diákklubokban nagy intenzitással tovább folytatódott a Hubertus 33 népszerûsítése. Termékkóstoltatás mellett a Hubertus 33-at fogyasztó vendégek ajándékot kaptak. Erôs márkajelenlét mellett célunk volt, hogy maradandó élményt nyújtsunk látogatóink részére a „Szarvasvadászat“ játékban való részvétellel, mely rendkívül nagy népszerûségnek örvendett. Ehhez kapcsolódóan elindítottuk on-line kampányunkat is, mely a fenti aktivitást támogatta és várokozáson felüli eredményeket hozott.
JOHNNIE WALKER A 2010-11-es üzleti év elsô jelentôs eseménye a Johnnie Walker számára az egynapos, nagyon jó hangulatú I. Budapest Whisky Show volt, ahol a Zwack teljes whisky portfoliójával jelentünk meg és a legtöbb whiskyt értékesítô stand virtuális címét hoztuk el. Tavasz és kora nyár eseménye volt még a „Nyerd meg életed körét“ promóció, melyben a résztvevôk közül egy gyôztes a magyarországi kelet-európai középdöntôn versenyezhetett. Az örkényi Euroringen megrendezett versenyen Mika Häkkinen, Wéber Gábor és Michelisz Norbert tanácsai segítették a nyolc országból érkezett versenyzôket, hogy minél jobban kontroll alatt tudják tartani autóikat. A kétszeres F1 világbajnok, aki egyben a Johnnie Walker felelôsségteljes alkoholfogyasztás nagykövete is egy különleges kétüléses versenyautóban vitte körbe a játékok gyôzteseit. A verseny elsô három helyezettje utazhatott Londonba, ahol meglátogatták a McLaren Technology Centre-t, számtalan autót próbálhattak ki és végül egyikük Silverstone-ban egy igazi Forma 1-es Mclarent is vezethetett. A hagyományoktól eltérôen idén nem a magyar F1 GP idején, hanem szeptemberben kampányoltunk a felelôsségteljes alkoholfogyasztás mellett. A Facebookon szervezôdô eseményre Budapesten a Bazilika elôtt került sor, ahol az odaérkezô résztvevôk egy élôképet formáztak, melyen az akció szlogenje: „1 millió lépés az ittas vezetés ellen“ volt olvasható. A megmozdulást részvételével és nyilatkozataival is erôsítette Gyôrfi Pál, Székely Bulcsú, Czollner Gyula és Jáksó László. Kiskereskedelemben immár hagyomány a Magyar GP alatti aktivitás és a Summer Drinks akcióban való részvétele a Johnnie Walkernek, de a fô hangsúly még mindig a Karácsonyon van, amit a Johnnie Walker Black Label már az új csomagolásban ünnepelt.
78
Az év utolsó nagy dobása pedig az új pub promóció elindulása volt, melyben amellett, hogy többféle nyereményért iPadekkel játszhatnak a jelentkezôk a portfolió alapvariánsát a Johnnie Walker Red Labelt is megkóstolhatják egy mentor segítségével új kalandos módon eperrel és borssal.
BAILEYS A prémium krémlikôr piacvezetô márkája, a Baileys számára a karácsony a legfontosabb idôszak. Az ajándék funkciót erôsítve 2010-ben nem csak a eredeti ír krémlikôr, de a két másik íz: a karamell és a kávé variáns is hozzáadott értékes csomaggal jelentkezett a karácsonyi piacra. Az ismertség és az eladás támogatására ebben az idôszakban három év kihagyás után újra Baileys reklámfilmet láthattak a TV nézôk. Az új reklámfilm mellett a tavalyi sikeres óriásplakát kampányt is megismételtük. A Baileys website-on ugyanekkor fotópályázat zajlott, melynek elsô három helyezettje Baileys ajándékcsomagot kapott. 2010 sem maradt el Baileys világnap nélkül. A novemberi eseményt a hipermarketekben erôs láthatóság, a budapesti prémium gasztronómiai helyeken pedig karikatúra promóció kísérte. A Baileys nagykövet ebben a gazdasági évben is folyamatos láthatóságot épített és fogyasztást ösztönzô promóciókat szervezett az általa látogatott vendéglátó helyeken.
CAPTAIN MORGAN Morgan kapitány zászlóshajója még mindig a siófoki Petôfi sétányon horgonyoz és a kapitány innen indul rendszeresen portyára, melynek fô célpontja a magyar vendéglátóhelyek. Az elmúlt üzleti évben Morgan kapitány és elválaszthatatlan társai, a két csinos Morganette 45 pub-ban kóstoltatták a Captain Morgan Spiced Goldot colával, valamint szórakoztatták és ajándékozták meg a kalandvágyó vendégeket. A kapitányos partikról pedig már lehet a Facebookon is tájékozódni mivel 2010-ben elindult a Captain Morgan oldala, ahol a dátumokon kívül buli után az ott készült képek is megtekinthetôk. A Facebook mellett a 2010-es évre azért is fogunk emlékezni, mert ekkor volt a Captain Morgan elsô klasszikus márka kommunikációja. A nyár folyamán a Balaton környékén óriásplakát kampány futott két különbözô kreatív megoldással. Végül, de nem utolsó sorban mind a Spiced Gold mind a Black Label variánsok csomagolása is megújult 2010-ben.
ZWACK IZABELLA BORKERESKEDÉS Fesztiválokkal teli, izgalmas évet tudhat maga mögött a Zwack Izabella Borkereskedés. A www.zwackborok.hu weboldal kissé átalakult, de az ország legkiválóbb boraiból álló választékunkat továbbra is a nagy borok, kis tételek gondolatmenetre építjük. Egy egészen kivételes borral bôvült a pincészet portfóliója, mégpedig az Izabella utcával, amely egy Pinot Noir Tokajból. A Dobogó Pincészet borai több díjat is elnyertek az idei évben, az év végén például a Mylitta Álmát a legjobb desszertbornak választották a VinCE rendezvényen.
79
80
81
82
83
84
85
Zwack Izabella Borkereskedés
86
Zwack Izabella Borkereskedés
87
Fontosabb telefon- és telefax számok
Zwack Unicum Nyrt. Tel.: Fax: Internet: e-mail:
36-1-476-2300 36-1-456-5222 www.zwackunicum.hu
[email protected]
Guttengéber György
Tel.: e-mail:
36-1-476-2315
[email protected]
Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont
Tel.: Fax: e-mail:
36-1-476-2383 36-1-476-2319
[email protected]
Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúra
Tel.: Fax: e-mail:
36-76-487-711 36-1-417-110
[email protected]
Tel.:
36-1-456-5247
Részvénykönyvvezetés Befektetôi kapcsolatok
Kereskedelmi kapcsolatok Zwack Mintabolt (1095 Budapest, Dandár utca 1.)
www.zwackunicum.hu
WebShop Tel.:
Vevôszolgálati kékszám Vevôszolgálati e-mail:
06-40-333-444
[email protected]
KÖZPONTI RENDELÉSFELVÉTEL TERÜLETENKÉNTI TELEFONSZÁMAI: BUDAPESTI KÖRZET
06-40-490-986
KECSKEMÉTI ÉS GYULAI KÖRZET
06-40-481-768
ÉSZAK-KELET-MAGYARORSZÁGI KÖRZET
06-40-311-474
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖRZET Kaposvári körzet
06-40-424-766
Gyôri körzet
06-40-412-762
Az Éves Jelentés FSC és TCF tanúsítványokkal rendelkezô környezetbarát papír alapanyagra készült. (FSC: Forest Stewardship Council - Felelôs Erdôgazdálkodás Tanácsa / TCF: Totally Chlorine Free - Teljesen Klórmentes fehérítés)
88