Polgármester Tárgy:
Tájékoztató a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről
Tisztelt Képviselő-testület! Az elmúlt testületi ülés óta a polgármesteri hivatalt érintően az alábbi fontosabb események történtek: Jegyző A jelentés a 2009. április 9-től május 8-ig terjedő időszakot öleli fel. − Április 10-től 14-ig szabadságon volt. − Folytatta az EU parlamenti képviselő választás feladatainak előkészítéseit, a májusi képviselőtestületi ülés anyagainak törvényességi vizsgálatait, illetve egyes rendeletek előkészítését. − 20-án találkozott az ÁNTSZ leköszönő elnökével, dr. Zádori Magdolnával, akivel a közös munkafeladatait egyeztette. Ugyanezen a napon megbeszélést folytatott Mihály András képviselő úrral és dr. Béja Juliannával a jogi iroda vezetőjével, a 2007. évi CLXXXI. tv. „a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságával” kapcsolatos jogi kérdésekről. − 21-24-e között betegállományban volt. − 27-én fogadónapot tartott, melyen 12-en vettek részt. − 28-án megtartotta szokásos irodavezetői értekezletét, majd Szűcsné Török Erzsébet részére 40 éves jubileumi jutalmat adott át, − 29-én megtekintette a Városház tér átadó ünnepségét. − 30-án találkozott az Europlakát képviselőivel, valamint koordinálta az aznapi köztisztasági, közbiztonsági bejárást. − Május 1-jén megtekintette a Zrínyi utcai játszótéren a majális ünnepség egyes programjait. − 4-e és 8-a között egyeztetéseket folytatott a májusi testületi ülés anyagairól. − 4-én egyeztetett polgármester úrral a Kispestért Dicsérő Oklevelekben részesítendő személyekről. Ugyanezen a napon találkozott dr. Zádori Magdolnával, akivel hatósági ügyeket vitattak meg. − Személyi kérdésekben találkozott dr. Béja Julianna irodavezetővel, illetve dr. Király Beatrix gyámhivatal vezetővel. − 5-én köztisztasági, közbiztonsági bejárással kapcsolatos feladatokat vitatta meg illetékes munkatársaival, majd a Polgármesteri Hivatal munkatársaival a Centrum előtti parkoló kérdését egyeztették. A koradélutáni órákban a Posta képviselőjével Deli Krisztinával az EP választással kapcsolatos együttműködés további lehetőségeit vizsgálták. − 6-án az ÁROP pályázattal kapcsolatos feladatok kapcsán találkozott dr. Kónya Tamás ügyvéddel, Németh Rolanddal az RVI Kft. képviselőjével, valamint dr. Kiss Anna aljegyzővel. − 7-én részt vett a KMO-ban rendezett Kispesti Amatőr Képzőművészeti Kör kiállításának megnyitóján. − 8-án a Csokonai utca 1-3 szám alatti ingatlan bérleti ügyeinek kérdését egyeztette az illetékesekkel.
HUNGAROCERT által ISO 9001 szerint auditált szervezet 1195 Budapest, Városház tér 18-20. Telefon: 347-4525, Fax: 280-7241 E-mail:
[email protected] www.kispest.hu
2
− Részt vett a hetente tartott vezetői értekezleteken. − A beszámolás időszakában 83 főszámos és 218 alszámos iktatás történt a jegyző részére. Jegyzői intézkedések: − A Polgármesteri Hivatal álláshelyei szervezeti egységek közötti megoszlásáról szóló 15-01-43/2008. számú jegyzői intézkedés módosításáról. − A 2009. évi írásbeli érettségi vizsgák feladatlapjainak szétosztásáról, annak folyamatáról. − A bizottsági titkárok részére jutalom számfejtéséről. − A választás pénzeszközei feletti rendelkezésről. − A Polgármesteri Hivatal álláshelyei szervezeti egységek közötti megoszlásáról szóló 15-01-43/2008, és 15-01-07/2009. számú jegyzői intézkedés módosításáról. − A Polgármesteri Hivatal jegyzői hatáskörbe tartozó ügyiratainak kiadmányozásáról szóló többször módosított 15-01-04/2007. sz. jegyzői intézkedés módosításáról és kiegészítéséről.
Aljegyző 1. Lászlóné Mester Zsuzsanna pénzügyi igazgató asszonnyal áttekintették az önkormányzat által alapított költségvetési intézmények és két gazdasági társaság alapító okiratát abból a célból, hogy a költségvetési intézmények besorolása, ill. a szükséges alapító okirat módosítások a 2008. évi CV. törvényben meghatározott határidőn belül elkészüljenek. 2. Folyamatosan ellenjegyezte a részére megküldött szerződéseket. 3. Április 28-án részt vett a költségvetési szervek jogállása és gazdálkodása tárgyú felkészítőn. 4. Segítséget adott az alábbi önkormányzati rendelet-tervezetek kimunkálásához: lakbérrendelet, lakásrendelet, közterületek rendjéről és használatáról szóló rendelet, a díszpolgári cím és a különböző címek és juttatások tárgyú tervezetek. 5. Előkészítette a május 4-i szerződéskötési időpontra a „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” c. pályázathoz kötődő a Kós Károly téri park, illetőleg a katolikus templom tervezési munkájához kapcsolódó szerződés-tervezeteket, előkészítette a független közbeszerzési tanácsadóval megkötendő megbízási szerződés tervezetét. 6. Segítséget adott a folyószámla hitelkeret, a Wekerlei Gyermekház építési, illetve kiviteli terveinek módosítása tárgyú közbeszerzési eljárással kapcsolatos hirdetmények szakmai ellenőrzésében. 7. Május 5-én részt vett a Centrum Parkolóval kapcsolatos egyeztetésen, melyet jegyző úr kezdeményezett. Ugyanezen a napon szignálta a több kerület által együttesen beszerzendő földgáz mennyiség tekintetében a szükséges megállapodást. 8. Május 5-én részt vett a Költségvetési és Közbeszerzési, valamint Pénzügyi Bizottság együttes ülésén. 9. Május 6-án részt vett a hivatal fejlesztéséhez kötődő ÁROP pályázat, illetőleg a pszichocentrum kialakításával kapcsolatos indító beszélgetésen, melyen a két közbeszerzési eljárás független tanácsadói feladatait elnyert ügyvéd is részt vett. A déli órákban egyeztetett a Bp. XIX. ker. Eötvös u. iskolában kialakítandó műfüves sportpálya ügyében. 10. Folyamatosan ellenőrizte az igazgatóktól, irodáktól beküldött a képviselő-testület májusi rendes ülésére előkészített különböző előterjesztéseket, illetve előterjesztést készített. 11. Elkészítette azokra a levelekre a választ, amelyet jegyző úr adott át részére. 12. Ellenjegyezte az Euro Mall, a Spar, illetve az Europark Bevásárló Központtal létrejött megállapodást, melynek értelmében az áruház telkéből 293 m2 ingyenesen átadásra kerül önkormányzatunk részére az Üllői út későbbi bővítése céljából.
3
Építéshatósági iroda − Hozott határozatok száma: 36 db − Építési engedélyek száma: 6 db − Használatbavételi engedélyek száma: 4 db − Közterület foglalási engedélyek száma: 30 db − A Tervtanács munkájában folyamatosan részt veszünk. − A jó idő beálltával a helyszíni szemléket, az építkezések ellenőrzését fokozott módon végeztük. − A megüresedő álláshelyre beérkeztek a pályázatok, a kiválasztás ezt követően fog megtörténni.
Főépítészi iroda A főépítész folyamatosan tájékoztatja az érdeklődő ügyfeleket a beépítési lehetőségekről, az építéshatósági iroda részére véleményezést ad a tervezett beépítések helyes építészeti kialakításáról. A KVSZ 15. számú mellékletének módosítása az ÉTV 9.§ (3) bekezdés szerint folyamatban van, a Kft. ügyvezető kérésére, az egyeztető tárgyalás időpontját kitűztük, az érintetteket meghívtuk. Részt vettünk a „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” közbeszerzési pályázat kiírásában. 3 db pályázatot véleményeztünk. A projekt tervezésében vállalunk szerepet, úgy, hogy az egyeztetéseket lebonyolítjuk. A Gondozási Központ közbeszerzési pályázat nyertes tervezőjével a Családsegítő Központ képviselőivel, Kispesti Egészségügyi Intézet vezetőjével, és a kertésztervezővel folyamatos heti kapcsolatban vagyunk. A tervező a tervet az április eleji rendkívüli Tervtanácsra benyújtotta, a tervet a Tervtanács elfogadta. A tervet építési engedélyezésre benyújtottuk. A Határ úti P+R parkoló telekalakítása, üzemeltetésével kapcsolatban tárgyaltunk a tulajdonossal, az üzemetetővel. Tárgyaltunk a Főváros érintett irodáival, további tárgyalásokat folytatunk, a kerület rendezése érdekében. Az Europark beruházási szándékáról folyamatosan egyeztetünk. A telekátadás megtörtént az Üllői út kiszélesítése céljára. Folyamatosan egyeztettünk a Puskás Ferenc Általános Iskola melletti tornacsarnok építési engedélyezési tervében. Megrendeltük a telekalakításhoz szükséges térrajzot. Pályázatot írtunk ki a Városüzemeltetési és Közbiztonsági Irodával közösen a kerületi kerékpárút kialakítására. Az Irányi Dániel u. 2. szám alatti ingatlan telekosztása ügyében földmérőt bíztunk meg a geodéziai vázrajz elkészítésére, a térrajzot benyújtottuk engedélyezésre. A kijelölt építési hatóság az eljárást az EUválasztások miatt felfüggesztette. Az építéshatósági iroda részére folyamatosan adjuk ki a közműfejlesztések engedélyezéséhez szükséges hozzájárulásokat. Önkormányzati tulajdonú, eladásra szánt telkek iránti érdeklődőket tájékoztatjuk az ingatlanok paramétereiről, beépítési lehetőségeiről. A Várospolitikai és Fejlesztési Bizottság működésével kapcsolatos technikai és titkári feladatokat ellátjuk. A Tervtanács két hetente tartja ülését. Az alábbi tervek felülvizsgálata történt meg: Cím Elf.terv módosítás után Mód. után ism. nem javasolja benyújtható benyújtható tervtan. elé engedélyezésengedélyezés-re engedélyezésre benyújt. re Március 31. Árpád u. 24. * Dobó K. u. 72/f/1. * Kis köz 12. * Zoltán u. 67. * Tas u. 18. * Hofherr A. u. 38-40. * Bercsényi u. 77. * Kossuth L. u. 116. *
4 Zrínyi M. u. 200. Könyvkötő u. 14. Hárs u. 15.
* * * Április 14.
Nagyenyed u. 23 Kenyérmező u. 11/3
*
Karton u. 49. Vak B. u. 92. Murányi u. 6. Szendrő köz 6. Zoltán u. 23. Esze T. u. 73.
* *
* Április 28.
* * * *
A feladatainkat és az ügyiratok kezelését az ISO folyamatoknak megfelelően végezzük.
Gyámhivatal 2009. április hónapban 8 bírósági tárgyaláson vettünk részt. Lázárné Tóth Szilvia főiskolai hallgató letöltötte terepgyakorlatát a gyámhivatalban. A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala által a 2008. évre kért adatszolgáltatás otthonteremtési támogatással kapcsolatban határidőre megküldésre került. 2009. május 5-én részt vettünk a havonta megrendezett jelzőrendszeri tanácskozáson a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központban. A gyámhivatalt érintő ISO jelentés az ME és FE eljárások vonatkozásában határidőre leadásra került. A gyámhivatalban a munka a szakmai jogszabályoknak és az ISO szabályainak megfelelően folyik.
Hatósági iroda Vállalkozás igazgatás: Kiadott működési engedély: 13 Módosított működési engedély: 3 Megszűnés: 10 Vállig. szám változás miatti csere: 5 Telepengedélyezés: Új bejelentés/kérelem: 1 Megszűnt telepengedély: 2 Módosított engedély: 1 Nyilvántartásba vétel miatti iktatás: 252 Ebből eddig regisztrált bejelentés köteles tev. 61 telepengedély köteles: 13 A www.kispest.hu oldalon a regisztrált tevékenységek láthatóak. Célellenőrzés: 3 Egyéb: 5 Mezőgazdaság, állattartás: Ebtartás miatti intézkedés: 2 Egyéb állattartás: 2 Állattetem elszállítása tárgyában 2 estben intézkedtünk. Hatósági ellenőrzések: Az ellenőrök ebben a hónapban a telepengedélyesek regisztrálásban segítettek. A regisztrált vállalkozások határozatait kézbesítették, a kint lévő régi engedélyeket bevonták és elvégezték a szükséges adategyeztetéseket is.
5 Általános ellenőrzés: 56 Nyitás előtti szemle: 22 Hagyatéki helyszín: 3 Ebtartás ellenőrzés: 5 A hatósági ellenőrök április 9-én és 30-án részt vettek a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közösen tartott éjszakai és esti ellenőrzésen. Ügyfélszolgálat: Beadvány: 84 Tulajdoni lap igény: 37 Talált tárgy: Kompenzációs beadvány: 74 Hatósági bizonyítvány: 13 Tolmács igazolvány: 1 Pályázati anyag eladás: 90 Hagyaték: Leltár: 84 Alszámra érkezett irat: 354 Humánszolgáltatási iroda Folytatta irodánk a normatíva igénylést megalapozó ellenőrzéseket a Pannónia Általános Iskolában, a Gábor Áron Általános Iskolában, a Mézeskalács Óvodában és a Százszorszép Óvodában. Elvégezte az iroda az érettségi és a szakmai vizsgák lebonyolítására benyújtandó támogatás igénylését. Megtörtént az Alapfokú Művészetoktatási intézmények támogatása igénylése és az intézmények eszközbeszerzésének bonyolítása. A jogszabályi változásoknak megfelelően irodánk elkészítette a nevelési-oktatási, valamint közművelődési intézmények alapító okiratának módosításait, melyeket a képviselő-testület májusi ülésén tárgyal. Megtörtént a beiskolázás és óvodai beíratás előkészítése. A KOSIE bizottság döntést hozott a 2009. évi pedagógus kitüntetésekről. Irodánk elkészítette a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény térítési- és tandíj fizetéséről szóló rendelet módosítását, ami a májusi testületi ülés napirendjén szerepel majd. Kerületi egyeztetető megbeszélést tartott az iroda az óvodavezetői munkaközösség és a kerületi egészségügyi ellátást biztosító orvosokkal, védőnőkkel, valamint az ÁNTSZ képviselőjével, annak érdekében, hogy az intézményekben felmerülő problémákra megoldást keresse. Az óvodavezetői munkaközösséggel részt vett irodánk a Maglódon megrendezett Országos Óvodapedagógiai konferencián, melynek témája az aktuális jogszabályváltozások értelmezése volt. Részt vett irodánk az Árnyas Óvoda vezetői pályázatának véleményezéséről megtartott nevelőtestületi és alkalmazotti közösségi értekezletén. Irodánk pályázatot nyújtott be a Magyar Államkincstárhoz a megemelt gyógypedagógiai és osztályfőnöki pótlékok többlet bérigényének pótlása tárgyában. A közművelődési tevékenység támogatására kiírt idei pályázatra 59 pályázat érkezett, feldolgozásuk folyamatban van, melyet a májusi KOSIE bizottsági ülésre terjesztünk elő. A közművelődési intézmények vezetői pályázatának beadási határideje is lezárult, a pályázókat az elbírálásra összehívott bizottság meghallgatta - április 20-ai ülésén - a képviselő-testület májusi ülésén dönt a pályázatokról. A diákolimpia keretein belül a II. és III. korcsoportos kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzései kerültek lebonyolításra. Az Eötvös iskola nagypályás labdarúgó csapata a budapesti diákolimpiai versenyen első helyezést ért el, így részt vehet az országos elődöntőben. Felső tagozatos fiúk és leányok részére kerületi magasugró versenyt rendezett Irodánk a Gábor iskolában. A Kispesti Uszodában március 28-án rendezett tavaszi úszóversenyen 10 általános iskola 535 tanulója vett részt. Ismét sikeresen került megrendezésre a Tavasz kupa asztalitenisz versenysorozatunk, a Gábor iskola tornatermében. Április 5-én 135 fő részvételével rendezte meg irodánk a Kispest Kupa tájékozódási versenyt a Ferihegyierdőben.
6 Elkezdődtek a meghívásos műfüves kispályás labdarúgó bajnokság előkészületei. Elkezdődött Kispest egyik legnagyobb sportrendezvényének, a Kispest Open strandröplabda bajnokságnak az előkészítése. A káptalanfüredi tábor turnusainak szervezése folyamatos, a feltöltés jelenleg kb. 75%-os.
Jegyzői kabinet iroda Védelmi referens: A polgármesteri hivatal honvédelmi feladatai béke –illetőleg minősített időszaki ellátásához felállított nyilvántartás egyeztetése, adatok pontosítása. Riasztási rendszer átdolgozása. Nyugdíjas búcsúztató megszervezése, lebonyolítása. Revizor: − Éves ellenőrzési terv alapján VAMÜSZ pénzügyi-gazdasági ellenőrzése folyamatban. − Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézkedési tervének nyomon követése (teljesítési jelentés véleményezése). − Önálló intézményeket érintő 2008. évi FEUVE (Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés) jelentések bekérése, pénzügyi irodára továbbítása beszámolás céljából. − Az 5-2/2009.sz polgármesteri - jegyzői közös intézkedés 8. pontjában meghatározott feladattal (A Polgármesteri Hivatalnál a FEUVE rendszer működésének gazdaságossága, hatékonysága és eredményességének biztosítása) kapcsolatban a minőségügyi referens közreműködésével tájékoztató jelentés készítése. Személyzeti és munkaügyi terület: Az aktuális – Magyar Államkincstár részére történő - adatszolgáltatási kötelezettségünknek eleget tettünk. Az elmúlt időszakban előkészítettük 1 fő munkaszerződését, 5 fő előre sorolását és 1 fő jubileumi jutalmát. Pályázatot írtunk ki a „szabálysértési ügyintéző” munkakörre, a benyújtási határidő április 15., az „egészségügyi referens” munkakörre, a benyújtási határidő április 16. és az „építéshatósági ügyintéző” munkakörre, a benyújtási határidő április 17. volt. A pályázatok elbírálása megtörtént, két fő május 4-én munkába állt. ISO Folyamatban van a Minőségügyi Dokumentáció módosítása.
Jogi Iroda 2009. április hónapban a bírósági eljárások közül jelentősnek tekinthető a Radiant Zrt. I. rendű és a Fibernet Kft. II. rendű alperesekkel szembeni bírósági eljárás. A 2009. április 22. napján tartott tárgyaláson a bíróság további bizonyítási indítványaink megtételére hívott fel. A Fővárosi Földhivatal ellen indított közigazgatási perben a bíróság ítélete véleményem szerint nem teljesen egyértelmű, azonban értelmezésem szerint megállapította, hogy az Önkormányzat javára elővásárlási jog az ingatlan-nyilvántartásba jelenleg sem szabályozási terv, sem a helyi építési szabályzat rendelkezése alapján nem jegyezhető be. (Az ügy a városközpont szabályozási tervével kapcsolatosan indult.) Hosszabb ideje húzódó, lakásbérleti jog folytatására való jogosultság megállapításával kapcsolatos eljárás ért véget, amikor a bíróság az általa használt lakás kiürítésére kötelezte Várbíró Jenőnét és családját. A Budapest XIX. kerületi 161773/1 hrsz-on nyilvántartott ingatlan (volt Szivárvány Áruház egyik része) vonatkozásában az ítélőtábla jogerősen elutasította a Magyar Állam elbirtoklás útján történő tulajdonszerzésre vonatkozó keresetét, valamint az Önkormányzat törvény alapján történt tulajdonszerzésére vonatkozó viszontkeresetét. Az ügyben felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Legfelsőbb Bírósághoz, azonban az eljárás kimenetele kétséges. A végrehajtási és gépkocsi kárigényes ügyek írásbeli vitele folyamatos. Az iroda továbbra is közreműködik a Vagyongazdálkodási és Hasznosítási Iroda által előkészített bérleti és egyéb szerződések véglegesítésében és megkötésében, valamint az iroda egyéb jogi ügyintézést igénylő ügyeinek ellátásában. Adásvételi szerződések előkészítésére, megkötésére és a kapcsolódó ügyintézésre jelenleg ún. szükséglakások vonatkozásában kerül sor; aláírásra került továbbá az Budapesti ELEKTRIS Ipari Szövetkezettel a Török utca 4. és 6. számú ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződés (a kapcsolódó
7 bérleti szerződésekkel együtt), egy rendezetlen tulajdoni állású ingatlannal kapcsolatos megállapodás, valamint egy piaci árudára vonatkozó adásvételi szerződés. Az Ady Endre út átadására vonatkozó szerződés-tervezet megküldésre került a Fővárosi Önkormányzat részére. A részben általunk előkészített, véglegesítés előtt álló szerződések közül jelentősebb az Europark bővítésével kapcsolatos telekalakításhoz kapcsolódó megállapodás. A birtokvédelmi ügyek ellátása folyamatos (3 tárgyalás, 7 helyszíni szemle, 1-1 kérelemnek helyt adó, elutasító határozat, eljárást felfüggesztő és végrehajtást foganatosító végzés); emellett az iroda birtokvédelmi referense más jellegű feladatok elintézésében is részt vesz. Az Iroda közbeszerzési referense által adott beszámoló alapján az általa végzett tevékenységről a következő tájékoztatást adom. Befejeződött közbeszerzési eljárás − kémények karbantartási, felújítási munkáira a szerződéskötés megtörtént; − Polgármesteri Hivatal székhelyének őrző - védő szolgálat ellátására a szerződéskötés megtörtént; − Eötvös utca 13. szám alatti általános iskola udvarán műfüves sportpálya építésére a szerződéskötés megtörtént; − független közbeszerzési tanácsadó beszerzése a Polgármesteri Hivatal fejlesztése tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljáráshoz - a nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés megtörtént; − Forrásház Gondozási Központtal kapcsolatban a nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés az ajánlattételi felhívásnak megfelelően későbbi időpontban kerül sor; − „Wekerle ahol értéket őriz az idő” című pályázat keretében a Kós Károly tér parkrekonstrukciós zöldfelület és közlekedő felületek felújítása, további tervezési munkái - szerződéskötés megtörtént; − Kós Károly tér 16. szám alatti katolikus templom homlokzat felújításának és főbejárat akadálymentesítésének tervezési munkái - szerződéskötés megtörtént; − Budapest, XIX. Ker. Petúr utca 7. (160549 hrsz.) alatti ingatlanon a „Wekerlei Gyermekház” meglévő földszint + magastetős épületének átalakítására, tetőtér beépítésének további tervezési munkáira a szerződéskötés 2009. május 21-én lesz. A 2009. évi közbeszerzési terv a Kbt-nek megfelelően határidőre elkészült, az Önkormányzat honlapján megtekinthető. Folyamatban lévő közbeszerzési eljárások: − külső tanácsadó által készített „Vállalkozási szerződés, tárgya Budapest, XIX. kerület Kispest területén a kijelölt helyszínek átépítése, parkosítása” tárgyú közbeszerzési eljárás; − folyószámlahitel-keret; − kereskedelmi utalványok beszerzése; − a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ intézményhálózati élelmezés melegkonyhai étkeztetés. Folyamatban van a 2008. évi közbeszerzésekről az éves statisztikai összegezés készítése, melyet a Kbt. 16. §-a alapján a Közbeszerzési Tanácsnak 2009. május 15-ig meg kell küldeni. Feladásra került a KÉ-ben történő megjelentetésre: − Kós Károly tér parkrekonstrukciós zöldfelület és közlekedő felületek felújítása, további tervezési munkái tárgyban az eredményről szóló tájékoztató; − Kós Károly tér 16. szám alatti katolikus templom homlokzat felújításának és főbejárat akadálymentesítésének tervezési munkái tárgyban az eredményről szóló tájékoztató; − Budapest, XIX. Ker. Petúr utca 7. 160549 hrsz. alatti ingatlanon a „Wekerlei Gyermekház” meglévő földszint + magastetős épületének átalakítására, tetőtér beépítésének további tervezési munkáira kizárólagos jog alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztató; − „A” és „B” hitel szerződés módosításáról szóló tájékoztató.
Okmányiroda Teljes körűen áttekintettük és egyeztettük a Pénzügyi és Gazdasági Iroda munkatársával Diósnéval a végrehajtási bírságból származó követelések listáját. 32 esetben kezdeményeztük a Pénzügyi és Gazdasági Iroda Igazgatójánál a bírósági végrehajtó közreműködését a bírság és késedelmi kamat behajtására.
8 Megérkezett a választói névjegyzék, mely a törvényes határidőben kifüggesztésre került, illetve a Magyar Posta közreműködésével kézbesítésre kerültek a választói értesítések. Folyamatosan történik elektronikus úton a névjegyzék továbbvezetése, mind a magyar és EU-s polgárok tekintetében, illetve igazolások kiadása a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz. Ebben a hónapban két alkalommal adtam tájékoztatást az MR1 Napközben című műsorában (téma: lakcímbejelentés, egyéni vállalkozói igazolvány kiváltása.) Április 28-án – telefonon történt előzetes jelzés alapján – a KEK KH Okmányfelügyeleti és Ellenőrzési Főosztály munkatársai teljes körű okmányellenőrzést tartottak irodánkon. 2009. április 1-30. közötti időszakban az okmányirodán intézett nem iktatott ügyek száma a következőképpen alakult: − vezetői engedély adatfelvételezés: 439 db − ideiglenes vezetői engedély kiadás: 13 db − nemzetközi vezetői engedély kiadás: 5 db − állandó személyazonosító igazolvány kiadás: 83 db − ideiglenes személyazonosító igazolvány: 6 db − útlevél adatfelvételezés: 223 db − JÁROK rendszerben elindított ügyek: 2 486 db − Törzskönyvkiadás: 511 db − Forgalmi engedély kiadás: 665 db − Lakcímkártya kiadás: 530 db − Egyéni vállalkozói igazolvány kiadás: 56 db − Ügyfélkapu: 82 db − Mozgásában korlátozott parkolási igazolvány: 15 db
Pénzügyi és gazdasági iroda Elkészítettük a 2009. évi költségvetési rendelet módosítást a bizottságoknak és a képviselő-testületnek megtárgyalásra. 2009.05.05-ig 3075 db utalvány pénzügyi kiegyenlítése történt meg bankon, illetve pénztáron keresztül, valamint 987 db számla került kiállításra. Határidőre beküldtük a MÁK részére a 2009.III.31-i költségvetési jelentést, valamint a Polgármesteri Hivatali és az intézményekkel összesített első negyedéves mérlegjelentést. Részt vettünk az alapító okiratok felülvizsgálatában a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény előírásai szerint. Hosszúlejáratú fejlesztési hitelállomány: 1 293 M Ft. Folyószámla állomány: 22 M Ft A gondnoksági területen a napi üzemeltetési feladatokon felül rendezvények előkészítésében vettünk részt. A helyi adóbevételek alakulása 2009. 01. 01. és 2009.04.30. között a következő: Adónem
Előirányzat
Építményadó
270 000
Telekadó
Késedelmi pótlék, bírság Összesen Bérlakás elidegenítés
Telj. %-a
121 941
45
52 247
58
320 000
162 312
51
10 000
6 728
67
690 000
343 228
50
90 000
Gépjármű adó
Teljesítés
- előirányzat - teljesítés - teljesítés aránya a tervezetthez képest
520 000 E Ft 92 777 E Ft 18 %
9
Polgármesteri kabinet iroda − Március 11-én megtekintették a képviselők az értékesíteni kívánt esztergomi ingatlant, és megbeszélést folytattak a város vezetőivel. − Március 14-én a kispesti Szt. József templomban helyezték örök nyugalomra a képviselő-testület egykoron volt tagját, dr. Lélfay Botondot. − Március 15-én a Kossuth téren került sor a 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett önkormányzati ünnepségre. − Kispesten, a Bolyai iskolában rendezték meg a nyolc éven aluli gyerekek első országos sakkbajnokságát. − Március 24-én a Móra iskolában került sor a gyermekvédelem területén dolgozók un. jelzőrendszeri konzultációjára, az elmúlt év értékelésére. − A KMO-ban rendezett március 27-i ünnepséggel vette kezdetét a 90 éves Deák Ferenc Gimnázium jubileumi programsorozata. − Rendkívüli érdeklődés mellett, 600 kispesti diák részvételével rendezték meg március 28-án a tavaszi úszó kupát. − A Szent István Bazilikában és a Bozsik Stadionnál tartottak megemlékezést Puskás Ferenc születésének 82. évfordulóján. − Április 6-11. között húsvéti kirakodó vásárt rendeztek a Kossuth téren. − Április 16-án rendezték meg a Kispesti Civil Fórum idei első ülését a városházán. − Április 22-én, a városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át az idei Zöld Kispestért díjakat. A kerületi óvodásoknak a Kós Károly téren rendeztek játékos foglalkozást a Föld Napja alkalmából. A környezet védelmét szolgáló, képviselők részvételével megtartott takarítási akcióra is sor került a kerületben. − Kispest nyerte meg az FKF Zrt. által meghirdetett, Nagy várostakarítás elnevezésű, városszépítő versenyt. − Ismét számos díjat, elismerést kaptak a „Pódo-Híd” Roma-magyar Diák Kulturális Fesztiválon résztvevő kispesti diákok. − Április 28-án folytatódott az önkormányzati intézményekkel való helyszíni egyeztetés. Ezúttal 3 bölcsődében tettek látogatást az önkormányzat vezetői. − Nagy sikerrel zárult a Zrínyi utcába megrendezett kispesti majális. − Ünnepélyes keretek között átadták a közcélú felajánlásból újjáépült Városház teret. − Május 12-én rendezik meg a Kispesti Egyházügyi Kollégium idei első ülését.
Szabálysértési iroda Szabálysértési ügykörben 2009. április 08. és 2009. május 06. között 84 ügyirat került főszámos iktatásra, ebből az új feljelentések száma 68 darab volt. Április hónapban is a tulajdon elleni cselekmények – ezen belül is a bolti lopások - elkövetői ellen érkezett be a legtöbb feljelentés, és továbbra is magas azoknak a feljelentéseknek a száma, melyeknek elkövetői ismeretlenek. A közterület-felügyelettől, ebben az időszakban is a feljelentések többsége, a zöldfelületen parkoló autók miatt került megküldésre. Továbbá folyamatosan kezdeményeznek szabálysértési eljárást az engedély nélküli árusokkal szemben, és a vizsgált időszakban több előállításra is sor került. A köztisztasági szabálysértések elkövetői ellen a Zöldprogram Irodától, valamint a társhatóságok közterület-felügyeleti csoportjaitól érkeztek feljelentések. Az iroda április hónapban is folyamatosan tett eleget a jogszabályokban foglalt kötelezettségének, mely a szabálysértési eljárások lefolytatásán túl a társhatóságok, rendőrségek megkeresésére történő adatszolgáltatást és tanúi meghallgatásokat is magában foglalja. A vizsgált időszakban, e tárgykörben 14 db megkeresés érkezett az irodára. Kerti Dorottya munkatársunk nyugdíjba vonulását követően 2009. május 4-től új munkatárs került a szabálysértési irodára Kern Henrietta vezető tanácsos személyében.
10 Szociális és gyermekvédelmi iroda Elmozdulás következett be az elmúlt hónapban az aktív korúak ellátására jogosult, rendelkezésre állási támogatásban részesülő állástalan személyek létszámát tekintve. A 2009. április 30-i állapot szerint Kispesten 176 ellátott volt. Ebből aktív korú állástalanként rendelkezésre állási támogatásban 114 fő, rendszeres szociális segélyben 29 fő részesült. Az egészségkárosodottként rendszeres segélyben részesülők száma 33 volt. A közcélú munka keretében 2009. április 30-án 43 személyt foglalkoztatott a Közpark Nonprofit Kft., és 2009. május első három munkanapján újabb 15 fő létesített munkaviszonyt a közcélú foglalkoztatás keretében. Közgyógyellátásra 365 személy szerzett jogosultságot (224 méltányossági, 141 alanyi) és 352 kérelmező esetében (252 méltányossági és 100 alanyi) kezdeményeztük a Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztárnál a jogosultság megállapításához szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadását. Folyamatosan érkeznek a beadványok lakásfenntartási támogatás ügykörben. Jelenleg Kispesten 762 háztartás részére nyújtunk segítséget a lakáskiadások költségeinek megfizetéséhez. A szociális és lakásügyi bizottság ezen ellátás kapcsán 103 fellebbezést véleményezett, melyből 82 fellebbezést már a képviselőtestület elé terjesztett másodfokú döntésre. Változatlanul jelentős az átmeneti segélyt (hátralék-kiegyenlítő támogatást), valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kérelmezők száma is. Azt tapasztaljuk, hogy az átmeneti segély ügyben érkezett beadványok túlnyomó része közüzemi díjhátralékok (főként gáz- és áramdíj) rendezésére irányul. Az elmúlt négy hónapban összesen 1063 esetben intézkedtünk az említett ellátások valamelyikére való jogosultság megállapításáról. Szociális rászorultsági alapon 70 fő egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságát állapítottuk meg. A szociális rászorultságot a kérelmező és családja jövedelmi és vagyoni helyzete alapozza meg. A súlyosan mozgáskorlátozott személyek ez évre vonatkozóan 2009. április 30-áig nyújthatták be igényüket gépkocsi-szerzési-, gépkocsi-átalakítási-, valamint közlekedési támogatásra. Ezen időszakban 5 személy gépkocsi-szerzési-, míg 77 személy közlekedési támogatásra való jogosultságát állapítottuk meg. A házi segítségnyújtást igénylő személyek gondozási szükségletének vizsgálata céljából létrehozott Szakértői Bizottság ez évben hat alkalommal tartott ülést és az előadó szakértő által készített értékelés alapján együttesen 74 személy napi gondozási szükségletének időtartamáról adott ki szakvéleményt. A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat által biztosítandó személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéhez 336 személy kérelmére végeztünk jövedelemvizsgálatot és adtunk ki az egy főre jutó havi jövedelem összegéről - tárgyévre szóló érvényességgel - igazolást. A szociális és lakásügyi bizottság döntött a 2009/2010. tanévi szociális tanulmányi ösztöndíj-pályázat kiírásáról. A bizottság ez évben nem változtatott a pályázati feltételeken, így: − idén is két kategóriában - középiskolai és felsőfokú - lehet pályázni, − a támogatotti összkeretszám 180 fő (középiskolai 80, felsőfokú 100), − az ösztöndíj havi összege középiskolai kategóriában 6.000 Ft, míg felsőfokú kategóriában 8.000 Ft. A Szociális és Lakásügyi Bizottság 2009. április 30-án ülésezett és az alábbi napirendi pontokról tárgyalt: 1.) Átfogó értékelés az önkormányzat 2008. évben végzett gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 2.) Rendelet-tervezet az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló többször módosított 17/2006.(IV.19.) rendelet módosításáról és kiegészítéséről 3.) Rendelet-tervezet az önkormányzat tulajdonában álló lakások béréről 4.) A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Alapító Okiratának módosítása 5.) A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ Alapító Okiratának módosítása 6.) A Családsegítő Szolgálat tájékoztatása a Főkefe Kft. által működtetett szociális foglalkoztató működésével kapcsolatos tapasztalatokról 7.) A 2009/2010. tanévre vonatkozó szociális tanulmányi ösztöndíj-pályázat kiírása 8.) A költségelvű bérlakás-pályázatok elbírálása 9.) Szociális ügyekben keletkezett fellebbezések véleményezése A bizottság következő ülése 2009. május 28-án lesz.
11
Társadalmi kapcsolatok irodája Pályázatok: Pályázatot nyújtottunk be a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz az Építőművészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívására a tavaly megrendezett „100 éves a Wekerletelep” c. építészeti konferencia anyagainak könyvben és digitális adathordozón való megjelentetésére. Pályázatot nyújtottunk be az Önkormányzati Minisztérium „helyi önkormányzatok fenntartásában lévő sportlétesítmények felújításának támogatása” c. felhívására a Kispesti Atlétikai Centrum tetőfedésére és csapadék elleni szigetelésére, illetve a Kispesti Uszoda tetőfelület javítására kérve támogatást. A „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” c. pályázat kapcsán április 30-án sor került az első mérföldkő dokumentumainak leadására a Pro Régió Ügynökséghez. Az akcióterületre, Wekerletelepre vonatkozó Gazdaságfejlesztési Stratégiát elfogadta a tulajdonosi bizottság. A Dobó K. u. 18. sz. alatt létesítendő Forrásház Gondozási Központ engedélyezési tervei elkészültek, melyeket a kijelölt eljáró hatósághoz benyújtunk engedélyeztetésre. Az OLLÉ program keretében a Vass Lajos Általános Iskolában létesítendő műfüves sportpálya létesítésére elnyert támogatási szerződés benyújtásra került az Önkormányzati Minisztériumba és az OLLÉ programirodába. A KMOP-3.3.4/B-2009-0004 jelű, Komposztáló Kispest címmel benyújtott pályázatunkhoz szükséges hiánypótlási dokumentumok benyújtásra kerültek a Pro Régió Ügynökséghez. A TÁMOP 5.2.5-08/1-2008-0215 azonosítószámú „Általános iskolai felső tagozatos tanulók komplex integrációs programja” c. pályázatunk, mely a Kispesti Családsegítő Központ szakmai felügyelete alatt kerül megvalósítására április 27- én hivatalosan kezdetét vette. Egyéb: A lengyel-magyar testvérvárosi megállapodást április 21-én a testület elfogadta. Az ünnepélyes aláírás és egy 12 fős delegáció fogadásának tervezett időpontja: június 12-14. 2009. április 16-án lebonyolítottuk az idei első Kispesti Civil Fórumot. Vagyongazdálkodási és hasznosítási iroda I. Vagyongazdálkodás a.) Vagyongazdálkodás – vagyonnyilvántartás területén: − A Kossuth tér 23-24. számú ingatlan értékesítését a testület jóváhagyta. A 2008. május 15-ig hirdetett pályázaton jelentkező nem volt, t ezt követően a testület döntése értelmében az albetétek egyenkénti licitálásos pályázaton kerülnek értékesítésre. A licitre sem jelentkezett senki, ezért a rendelet alapján a lakásokat forgalmi értéken történő értékesítésre meghirdettük, melyre folyamatosan lehet jelentkezni. Érdeklődés folyamatosan van, egy konkrét jelentkező van, a tetőteret szeretné megvásárolni, vele a tárgyalásokat megkezdtük. − 6 db lakást és egy db üzlethelyiséget február 18-án eladásra hirdettünk meg, a pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni, eddig egy, a Kossuth L. u. 5.sz.alatti ingatlan vételi ajánlat érkezett, az adás-vételi szerződés előkészítése folyamatban van. − A főváros és a kerület a tulajdonában lévő ingatlanok cseréjével kapcsolatos tárgyalásokat folytatjuk, a testület döntése alapján az Ady E. út fővárosnak történő átadását előkészítettük, a többi rendezetlen ingatlannal kapcsolatban is folyamatosan folytatjuk az egyeztetéseket, a szerződés-tervezet elkészült a tervezetet a Fővárosnak megküldtük. − A kerületi szanálási terv készítéséhez a testület hozzájárult, a munkát megkezdtük, a területen lévő bérlőkkel és tulajdonosokkal a tárgyalásokat lefolytattuk., a terv testületi jóváhagyása céljából, valamint az eddig végzett munkáról előterjesztést készítünk. − A Vak Bottyán utca útszélesítése miatt folytattunk tárgyalásokat és három ingatlan megvételére tettünk javaslatot a bizottságnak, illetve a képviselő-testületnek. A javaslatot a testület elfogadta, a szerződéseket megkötöttük, az ingatlanokat birtokba vettük, megrendeltünk a bontási dokumentációkat. A területen lévő többi ingatlan (Vak B. u. 83, Simonyi Zs u. 68.,70.) megvétele céljából a tulajdonosokkal a tárgyalásokat lefolytattuk, új értékbecslést rendeltünk meg, annak megérkezését követően ismételten tárgyalunk a tulajdonosokkal. − A hetente egyszeri földhivatali ügyintézés a rendezetlen ingatlanokkal kapcsolatban megtörtént.
12 − A testületi döntés alapján előkészítettük a Török u. 4-6.sz. ingatlanok adás-vételi szerződését, mely aláírásra került. − Határidőre elkészítettük az éves kataszteri jelentést a KHS-nak. − Az ingatlanokban történt változások a kataszterben átvezetésre kerültek. − Tulajdoni lapok és helyszínrajzok rendelése folyamatosan történik − Kerületi felújítások támogatásai valamint a panel elszámolások folyamatosan történnek. − Folyamatosan figyelemmel kísérjük az üzlethelyiségek bérleti díjfizetésének teljesítését, a három hónapot elérő hátralékosok részére a felszólítást kiadjuk. Amennyiben nem fizetnek, a szerződést felmondjuk. Áprilisban 3 bérlő kapott hátraléka fizetésére felszólítást. − Az áprilisi testületi ülésre előkészítettük a lakóközösségek felújítási támogatásáról szóló rendeletmódosítást, továbbá a lakásrendelet módosítást, melyeket a testület elfogadott. − A képviselő-testület áprilisi testületi ülésen döntött az Esztergom, Árok u. 44. sz. alatti telek pályázati kiírásáról, a pályázati kiírás elkészült. − A lakóközösségi pályázat meghirdetéséről a bizottság a márciusi ülésen döntött, a pályázat 2008. március 4-től április 3-ig tartott. A pályázat elbírálásra került, a szerződések megkötése folyamatban van. b.) Lakáselidegenítés − Az előző években előszerződéssel megkötött adásvételi szerződések véglegesítései folyamatban vannak. − Tovább folytatódik a részletre megvásárolt lakások hátralékban lévő tulajdonosainak felszólítása, adott esetben jogi lépéseket teszünk a behajtásra. − A részletfizetéssel megvásárolt lakások teljes összegének kifizetése esetén, a VAMÜSZ értesítései alapján a Földhivataltól 5 esetben kértük a jelzálogjog és elidegenítési és terhelési tilalom törlését. − 3 db értékbecslést rendeltünk meg lakásvásárlási kérelmek, illetve bérlakás visszaadás ügyintézése miatt. − 3 db árajánlatot küldtünk ki a bent lakó bérlő részére, lakásvásárlási kérelem alapján. − 2 db adásvételi szerződést készítettünk elő, melyek aláírása megtörtént. − 1 db szerződés az ügyfél kérésére felbontásra került, mert a gazdasági válságra hivatkozva nem kapott hitelt a banktól. II. Lakásgazdálkodás: − Önkormányzati lakások bérleti jogviszonyával kapcsolatban polgármesteri hatáskörben 16 db ügyben született döntés (4 db bérbeadás, 4 db szerződéshosszabbítás, 3 db szerződésmódosítás, 3 bérlői felmondás elfogadása, 1 székhely bejelentéshez hozzájárulás, 1 db bérlőtársi szerződés) − Helyi támogatás: Kölcsön visszafizetését követően kiadott jelzálog törlések száma 6 db volt. Lakbértartozások − Április folyamán 3 bérlőt szólítottunk fel hátraléka megfizetésére 8 napos határidővel (összesen 1 562 798 Ft tartozásra ) azzal, hogyha nem fizetnek, a szerződést felmondjuk. − További 60 bérlő kapott fizetési felszólítást (összesen 5.935.371 Ft hátralékra), az ő hátralékuk alakulását a későbbiekben folyamatosan figyelni fogjuk A folyamatban lévő lakáskiürítési perekben három új ítélet született első fokon kiürítésre kötelezést kimondva, jogerő még nincs. Két korábban hozott elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett, az ítélet alapján a felszólításokat kiadtuk. − Életjáradéki rendszer: A rendszer jelenleg már csak 13 életjáradéki szerződéssel működik egy járadékos március végén elhunyt. A képviselő-testület márciusi ülésén a program megszüntetéséről döntött. − A Szociális és Lakásügyi Bizottság március 9-tól március 27-ig három lakást hirdetett meg költségelvű lakbérrel történő bérbeadásra. A pályázat lezárult, a jelentkezések feldolgozása megtörtént, a bizottság április 30-i ülésén döntött, a pályázat eredményét kihirdette. A pályázók (mind a nyertesek mind a nem nyert pályázók) kiértesítése folyamatban van. − Az állam által nyújtandó lakásépítési/vásárlási kedvezmény és kiegészítő kamattámogatás igénybevételéhez kiadott jegyzői igazolások száma 24 db volt. A megszorító intézkedések hatására, az állam júliustól a lakásépítési kedvezményt (szocpol) lakástámogatásokat felfüggeszti, irodánkon érezhetően emelkedett az ügyfélforgalom. A Magyar Állam jelzálogjogával kapcsolatban 3 határozat született, a jelzálogjog felfüggesztéséhez hozzájárultunk.
13
Városüzemeltetési és közbiztonsági iroda Lakossági bejelentések Az alábbi karbantartási intézkedést igénylő kérések érkeztek (írásban, telefonon vagy személyesen), melyekről írásos dokumentumot készítettünk: − 6 db úthibával kapcsolatban − 11 db egyéb útüzemeltetési feladattal kapcsolatban − 4 db közvilágítással kapcsolatos − 20 db járdahibával összefüggésben − 20 db forgalomtechnikai eszközre, változtatásra − 9 db üzemképtelen gépjárműre vonatkozóan − 13 db egyéb városüzemeltetési témakörökben A bejelentések rögzítése, nyilvántartása, illetve az írásban érkező kérésekre vonatkozóan az ügyfelek tájékoztatása folyamatosan történik. A zöldfelületi problémákkal (park, fasor, játszótér, köztisztaság, környezetvédelem, stb.) kapcsolatban Irodánkra érkező kéréseket, bejelentéseket továbbítjuk a Zöld-program Iroda felé. Utak, járdák: Út-, járdaépítés, -felújítás: − Szerződést készítettünk elő a Bárczy István tér Gutenberg krt. oldalán térkő burkolatú járda építésére, a Mészáros L. u. páros oldalán (Dobó K. u. - Bercsényi u.), a Dobó K. u. 82., Bercsényi u. 45. sz. előtti járdák felújítására térkő burkolattal, valamint a Kossuth tér mellett szintén járdafelújításra, aszfalt burkolattal. Teljesítési határidő a Bárczy I. tér esetében 2009. 05. 07., a többi járdaszakasz esetében 2009. 05. 25. − Szerződést készítettünk elő az Esze Tamás utca – Thököly utcai többágú csomópont útépítési és útvíztelenítési munkáinak kivitelezésére. − Munkaterület átadás-átvételi bejárást tartottunk a Bárczy I. téri és a Gyöngyszem Bölcsőde előtti járda építésénél. Útüzemeltetés: − 6 esetben továbbítottunk sérült közlekedési táblával kapcsolatos hibát az FKF Zrt. felé. − 1 alkalommal kértük fel a Fővárosi Vízművek Zrt.-t csőtörés utáni takarításra, illetve 1 esetben csőtörés elhárítására. − 1 alkalommal kértük az FCSM Zrt. vizsgálatát sérült víznyelő kapcsán, illetve 1 alkalommal kértünk víznyelő-átépítést − 1 esetben kértük fel a Fővárosi Gázműveket szerelvény helyreállítására. − 2 esetben kértük elhullott állat elszállítását közterületről. − Írásban kértünk tájékoztatást az FKF Zrt.-től a Pozsony utcai burkolatjavítási munkálatok várható időpontjáról. − 27 db üzemzavar-elhárítás miatti burkolatbontás (22 db Főv. Vízművek, 4 db Főv. Gázművek, 1 db Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) történt a vonatkozó időszakban kerületünkben, melyek határidőre történő helyreállítását ellenőrizzük. Út-, járdakarbantartás: − 47 helyszínen rendeltünk meg kátyúzási, úttestjavítási, 1 helyszínen pedig járdajavítási munkálatokat. − 19 helyszínen a korábbi megrendelések alapján műszaki átadás-átvétel történt az úttestjavítási, kátyúzási munkálatokra, 2 helyszínen pedig járdajavítási munkálatokra. − Levélben fordultunk Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Út-műtárgy Alosztályához, és kértük a Kós Károly tér 13-14. - Mészáros Lőrinc utcai csomópontban a víznyelő környezetében található úthiba kijavítását. Közvilágítás: − 1 esetben továbbítottunk közvilágítás-meghibásodást, illetve 1 alkalommal jeleztünk sérült kandelábert a BDK Zrt. felé, 2 esetben pedig közvilágítás-bővítésre vonatkozó igényt rögzítettünk. − Tájékoztatást jelentettünk meg a honlapon a kerületben jelenleg is zajló kandeláber-átépítési munkákról. − Árajánlatkérést követően megrendeltük a Bárczy István téri (játszótéri) kandeláberek javítási munkáit.
14
Közlekedés és forgalomtechnika: − Írásban kerestük meg az FKF Zrt.-t a Hunyadi u. 33. sz. előtt mozgáskorlátozott parkoló kiépítése érdekében - lakossági kérésre. − A Csengő utcai egészségügyi intézet környezetében közvilágítás fejlesztésére kiírt pályázatra beérkezett ajánlatokat értékeltük, szerződéskötést készítettük elő. − Megrendeltük 5 db tájékoztató tábla kihelyezését tartókerettel együtt a Zrínyi utcai illetve a Jókai utcai térfigyelő kamerákra vonatkozóan. − Megrendeltük 16 db forgalomcsillapító küszöb építését a kerület csillapított övezeteiben, május végi határidővel. − Városüzemeltetési és Közbiztonsági Bizottság határozatai értelmében megrendeltük a Villany u. Malomkő u. közötti vasút melletti utcaszakasz (Kártoló u. folytatás) lezárásának, valamint a Pannónia út elején forgalmi rend változás forgalomtechnikai terveinek elkészítését április 30-i határidővel. A tervek határidőre elkészültek és benyújtásra kerültek a Fővároshoz jóváhagyás céljából. − Árajánlatkérést írtunk ki a Báthory utcán - a József A. utca kereszteződésénél – átvezető gyalogátkelőhely forgalomtechnikai és útépítési terveinek elkészítésére április 24-i beadási határidővel. A beérkezett ajánlatokat értékeltük, a tervezési feladatot május 15-i határidővel megrendeltük. − Megrendeltük a Kassa utca – Temesvár utca kereszteződésében, valamint a Báthory utca 2. sz. előtti sérült oszlopok, korlátok cseréjét május 8-i határidővel. − A kerületi kerékpárút-hálózat engedélyezési terveinek elkészítésére a Főépítész Irodával közösen pályázatot írtunk ki, május 8-i beadási határidővel. − A Hunyadi téri (Centrum irányú) buszmegálló áthelyezésével kapcsolatosan közös helyszíni szemlét hívtunk össze az érintett szervekkel (BFFH, BKV, Zöldprogram Iroda) május 14-re. Az alábbi engedélyeket, hozzájárulásokat adtuk ki: − 2 db tulajdonosi hozzájárulás nyomvonalas közműbővítésekre, egy kérelmet pedig áttettünk a Fővároshoz, mivel fővárosi tulajdonú területet érint. − 7 db munkakezdési közútkezelői hozzájárulás közműbekötéshez − 3 db munkakezdési közútkezelői hozzájárulás meghosszabbítását kérték nyomvonalas burkolatbontáshoz Kenyérmező utca (Ady E. út- Esze T. u.) - FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. (időközben befejeződött) Könyvkötő utca (Üllői út – Móricz Zs. u.) - FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. (folyamatban van) Bem u. (Könyvkötő u. - Bem u. 56.): FŐGÁZ között, Földgázelosztási Kft. (folyamatban van) − 3 db közútkezelői állásfoglalás építéshatósági eljárásokhoz − 6 db közútkezelői állásfoglalás adtunk ki közterület-használati kérelemhez Egyéb feladatok, egyeztetések: − Előkészítettük a Városüzemeltetési és Közbiztonsági Bizottság 2009. április 6-i ülését és azon részt vettünk. − Közös (a Várospolitikai és Fejlesztési Bizottság és a Városüzemeltetési és Közbiztonsági Bizottság) bizottsági ülést készítünk elő május 5-re, melyek fő témaköre a kerületi kerékpárút-hálózatról szóló tanulmány tervének megtárgyalása. − Levélben kerestük meg a tervezőt a Vak Bottyán utca – Alsó-Erdősor utcai nyomvonalon tervezett gyűjtőút (Derkovits elkerülő út) tervezési folyamatának egyeztetése érdekében. − Április 23-án részt vettünk a „Közlekedésbiztonsági Napok 2009” rendezvényen. Zöldprogram iroda I./ A: A Zöldprogram Iroda létrehozásával, működésével kapcsolatos feladatok ellátása: Üzemszerűen, folyamatosan működik a Közpark Kft. közreműködésével az Ipolyság u. mentén a növényi hulladékok darálása. I./B: Hatósági témakörben megvalósult feladatok: Figyelemmel kísértük a KÖZPARK Kft. köztisztasági munkálatait; végrehajtottuk a szükséges ellenőrzéseket/bejárásokat/visszaellenőrzéseket. Észrevételeinket rögzítettük, szükséges intézkedéseket megtettük. Végrehajtottuk a KÖZPARK Kft. által 2009. március hónapban végzett üzemeltetői feladatok ellenőrzését, a tapasztaltakat emlékeztetőben rögzítettük, a április hónapban elvégzendő feladataikat
15 meghatároztuk. Részt vettünk 3 db akciónapi bejáráson (03. 26.-án 18.00-24.00-ig; 04. 09.-én 14.00-20.00-ig; 04. 30.-án 18.00-24.00-ig). A beérkezett lakossági panaszbejelentéseket / észrevételeket kezeltük. Bejelentések: 14 db; Kivizsgált: 14 db; Hivatalból indított: 1 db; Helyszíni szemle és jegyzőkönyv: 27 db. Intézkedések: Tájékoztatás: 7 db. Felszólítás: 4 db., Lezárt akta: 6 db.; Intézkedés kérése: Építéshatósági Irodától: 1 db; KÖZPARK Kft.-től: 5 db; Jogi Irodától: 1 db; XIX. Kerületi Rendőrkapitányságtól: 1 db; adatkérés Okmányirodától: 2 db; tulajdoni lap igénylés: 6 db; Feljelentés szabálysértésre: 1 db. 1 db fakivágást engedélyező határozat adtunk ki, előírt pótlási kötelezettség: 3db. Folyamatosan végezzük a korábbi fakivágási engedélyekben előírt pótlások ellenőrzését. 3 db zöldterület-kezelői véleményt adtunk ki. II./ Fasorfenntartási feladatok: − Közterületi fákkal kapcsolatban 64 helyszínről, mintegy 280 db fát érintően érkezett lakossági jelzés, faápolási munkákat igényelve. A jelzett helyszínek felmérésre kerültek: a fák szükséges mértékű ápolási munkái szempontjából. (indokoltság, sürgősség, várható költségek) − 6 esetben (pl.: letört ágak miatt) adtunk ki ápolási munkákra megrendelést soron kívül azonnali teljesítésre balesetveszély elhárítás- ingatlan kár megelőzés miatt. − Más szervhez továbbítottunk 12 esetben (helyszín) közterületi fákkal kapcsolatos intézkedéskérést (BFFH, ELMÜ, T – Com, stb.) − Megrendelést (áprilisi teljesítésre) készítettünk elő ütemezett módon korábbi jelzések alapján 39 munkahelyszínre 130 közterületi fa ápolási munkáira március 31.-ei teljesítési határidőre. − Teljesültek a megrendelt, március 31.-ei határidejű 21 munkahelyszínt felölelő faápolási munkák. − Elvégeztettük az un. tél végi lemosó permetezést 216 db fa vonatkozásában szórtan elhelyezkedő állományokban. A megelőző jellegű permetezést elsősorban platán és hársfa állományokban végeztettük. − Határidőre teljesültek mind a Madách utcában-, mind a Hungária úton a fasorok felújítási munkáinak keretein belül a betervezett facsemete telepítések. − Facsemete telepítési munkákat végeztettünk el (36 db) egyéb helyszíneken is (6) lakossági jelzésekigények szerint. A legtöbb facsemete a Vas Gereben sáv végén, ill. az Üllői úti szervizút Lehel u.Kosárfonó u.-i szakaszán került eltelepítésre (23 db). − Megrendeltük 32 helyszínen mintegy 430 db 1- 2 éve telepített facsemete tavaszi faápolási munkáit. − Ugyancsak megrendeltük- tekintettel a már mostani, rendkívül korai aszályos időjárásra való tekintettel37 munkahelyszínen, 689 db, az elmúlt 2 évben telepített fiatal facsemete öntözési munkáit(lajt kocsival), köztük az idei ültetésekét is (284 db). III./ Parkfenntartási feladatok: − Növényápolási feladatok − Megrendeltük, és megkezdődtek április közepén parkjainkban a kaszálási munkák. A Városház téren, és a Templom téren eddig 3x történtek meg a kaszálások. A lakótelepi parkokban, és Wekerlén 04. 20.-án kezdődtek meg a kaszálások, amelyek a teljesítési határidőre (május 1.) el is készültek. − Játszóterek, parki berendezési tárgyak, szakipari fenntartási feladatok: − Határidőre teljesültek (jó minőségben) parki padok felújítási munkái (festések, lécezések: 28 db) a Bocskai sétáló utcában (GYÁO épületénél). − Megrendeltük, és befejezés előtt tartanak a munkák a Dobó K. u. 21.-Arany J. u. 28. közti közterületi teniszpálya felújítási (kerítés, padok) munkái esetében. − 3 db felújított díszpad kihelyezését végeztettük el lakossági igények nyomán a Fő u.-i sétáló utcában. − Megrendeltük a parki locsolóhálózatok beüzemelését, a rányitások elvégzését a hálózatok túlnyomó részénél: 52 db hálózat erejéig. − Folyamatosan rendelünk meg locsolóhálózat javítási (csapok, szerelvények) munkákat lakossági igények - jelzések alapján. Eddigi helyszínek: Kosárfonó u. 28., Kazinczy u. 1., Háromszék u.-i park − Szemétgyűjtők kihelyezését rendeltük meg a Lehel u.-i villamos megállónál lévő parkban. IV./ Parkfelújítás, fasor és játszóterek rekonstrukciós munkálatai: − Határidőre megtörtént a Városház téri új köztéri óra felállítása és beüzemelése. − A Wekerlei Társaskör részvételével előkészítés folyamatban van a Bárczy I. tér (volt Kapisztrán utcai játszótér) felújítása, bővítése.
16 − Lakossági kérés alapján megtörtént a Kossuth téri sakkasztalokhoz hosszabb padok, valamint további hulladékgyűjtők kihelyezését. − Új kiemelt virágagyak létesítése van folyamatban a kerület több pontján: Üllői úti zöldsávban 3db, Üllői út – Batthyány u. sarkon, Simonyi u. – Bem u. sarkon, Hungária út – Gutenberg krt. sarok, Csokonai u. K&H Bank mentén. Növényekkel történő beültetése május 20.-tól történik meg. A kiemelt virágágyak létesítésével párhuzamosan cserjetelítésre is sor kerül a Simonyi, Csokonai és Üllői – Petőfi utcai helyszíneken. További cserjetelepítésekre kerül sor a „Fogadj örökbe egy közterületet” program részeként a lakossági telepítéseket kiegészítendő az alábbi helyszíneken: Széchenyi u. 2. számnál, Petőfi u. – Nagysándor J. utcai 4 emeletes épületek közötti udvarban, valamint garanciális pótlásként a Kosárfonó utcában. V./ Főbb szakmai egyeztetések: „Fogadj örökbe egy közterületet” program keretében eddig 10 megkeresés érkezett, a megállapodások előkészítése folyamatban van, 7 megállapodás már aláírásra került. VI. Egyéb: A feladatainkat és az ügyiratok kezelését az ISO folyamatoknak megfelelően végezzük.
Budapest, 2009. május 11.
Gajda Péter
17
HATÁROZATI JAVASLAT A képviselő-testület a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul veszi.
18 1. sz. melléklet
Ügyiratforgalom 2009. április hó Sáv
Megnevezés
Főszámra
Alszámra
Összesen
I.
Társadalmi kapcsolatok irodája
16
114
130
II.
Polgármesteri kabinet iroda
12
62
74
XXVIII.
Polgármesteri kabinet iroda – Informatika
0
0
0
III.
Pénzügyi és gazdasági iroda
0
0
0
XII.
Pénzügyi és gazdasági iroda – Adóügyi csoport
412
879
1 291
IV.
Humánszolgáltatási iroda
164
121
285
V.
Városüzemeltetési és közbiztonsági iroda
48
234
282
VI.
Vagyongazdálkodási és hasznosítási iroda – Lakásügy
62
253
315
XVIII.
Vagyongazdálkodási és hasznosítási iroda
121
186
307
XXVII.
Vagyongazdálkodási és hasznosítási iroda
3
175
178
VIII.
Építéshatósági iroda
167
691
858
XIII.
Alpolgármesterek
1
5
6
XIV.
Kisebbségi önkormányzatok
1
9
10
XV.
Jegyző
94
219
313
XXIV.
Aljegyző
1
3
4
VII.
Jogi Iroda
20
91
111
6
15
21
Peres-ügyek XXV.
Jegyzői kabinet iroda – Ügyviteli csoport
58
54
112
XIX.
Jegyzői kabinet iroda – Személyzeti ügyek
10
59
69
XVI.
Szabálysértési iroda
90
667
757
XVII.
Szociális és gyermekvédelmi iroda
491
1 552
2 043
X.
Szociális és gyermekvédelmi iroda – Megvált. eü állapotúak
336
344
680
XI.
Szociális és gyermekvédelmi iroda – Gyermekvédelem
34
364
398
XX.
Főépítész
1
59
60
XXI.
Hatósági iroda – Ipar-kereskedelem
117
216
333
IX.
Hatósági iroda – Hagyatéki, ügyfélszolgálati ügyek
90
355
445
XXIX.
Hatósági iroda – Ebek nyilvántartása
0
0
0
XXII.
Gyámhivatal
64
848
912
XXIII.
Okmányiroda
981
1 076
2 057
XXV.
Zöldprogram iroda
9
213
222
3 409
8 864
12 273
Összesen: Érkeztetett küldemények: Kipostázott tértivevényes küldemény: Kipostázott sima küldemény: Ismeretlenül visszaérkezett tv. küldemény: Futárposta útján kézbesített küldemény:
3 088 levél 4 255 levél 2 384 levél 551 levél 852 levél
19 2. sz. melléklet
MÁSODFOKÚ ELJÁRÁSOK 2009. április
Másodfokon Az eljárást lefolytatta
Helybenhagyva
Megváltoztatva
Részben megváltoztatva
Megsemmisítve
Megszüntetve
Új eljárás
Hatályon kívül helyezve
Felfüggesztve
Összesen
Építéshatóság
1
-
1
2
-
-
-
-
4
Hatósági iroda
1
-
-
-
-
-
-
-
1
Okmányiroda
-
1
-
-
-
-
-
-
1
Szociális és gyermekvédelmi iroda
11
-
-
-
-
-
-
-
11
Összesen:
13
1
1
2
-
-
-
-
17
20
3. sz. melléklet
TÁJÉKOZTATÓ a két testületi ülés közötti bizottsági ülésekről
2009.
április 22.
Társadalmi kapcsolatok bizottsága
április 23.
Tulajdonosi bizottság
április 30.
Szociális és lakásügyi bizottság
május 4.
Tulajdonosi bizottság
május 5.
Várospolitikai és fejlesztési, valamint Városüzemeltetési és közbiztonsági bizottságok együttes ülése
május 5.
Költségvetési és közbeszerzési, valamint Pénzügyi bizottságok együttes ülése
május 11.
KOSIE Bizottság
május 18.
Ügyrendi bizottság
Polgármester
HUNGAROCERT által ISO 9001 szerint auditált szervezet 1195 Budapest, Városház tér 18-20. Telefon: 347-4525, Fax: 280-7241 E-mail:
[email protected] www.kispest.hu