,,Őszi Napfény” Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8.
Tisztelt Képviselő Testület!
Az ,,Őszi Napfény” Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban megjelölt célokat, feladatokat igyekeztünk megvalósítani. Sajnos 2014 évben sem sikerült pályázati pénzt szereznünk, emiatt bevételeink csak a tagdíj bevételből, az önkormányzati támogatásból és az SZJA 1 %-ból voltak. Mindezek ellenére eredményes évet zártunk, és sok programon, eseményen vettünk részt, az alábbiak szerint.
Helyi rendezvények: Minden hétfőn megtartottuk a klubfoglalkozásokat, melyeket igyekeztünk színessé tenni előadásokkal, termékbemutatókkal, tájékoztatóval, megemlékezésekkel. Január és március hónapban két nyugdíjas tagunk 80 éves születésnapját ünnepeltünk meg, amelyen műsorral, ajándékkal kedveskedtünk az ünnepelteknek, ők pedig vendégül láttak bennünket, vacsorával itallal, süteménnyel. Januárban pótszilvesztert tartottunk, kicsit gazdagabb vacsorával, sütemény és ital kínálattal. Március hónapban nőnapot ünnepeltünk, a férfiak jóvoltából, kacsa zsíros kenyér sütemény, ital kínálattal, és a nők részére egy-egy cserép virággal. Szeptember végén Idősek Napját ünnepeltünk, szerény süteményes vendéglátással. Decemberben pedig télapó és karácsonyi megemlékezés volt, ajándékcsomaggal és természetesen, kalács, sütemény ital vendéglátással.
Más civil szervezetek rendezvényei: Februárban a Református Szeretetotthonban farsangi rendezvényen vettünk részt, két táncot adtunk elő, majd egy kicsit mulattunk a bent lakókkal, ők pedig megvendégeltek bennünket egy kis farsangi fánkkal.
1
Szintén februárban A Katolikus Bálban szerepelt a tánccsoport, a kantri tánccal és 20 fővel a bálon is jelen voltunk. Májusban a Református Szeretetotthon Szakszervezeti bálján lépett fel a tánccsoport, a cigány tánccal, amely után a bálon is részt vettünk, szintén 20 fővel. Több ízben szerepeltünk és vettünk részt a decsi Romákért Egyesület rendezvényein a tánccsoport illetve a kórus szerepelésével. Szintén májusban a civil találkozón vettünk részt, ahol a tánccsoport a ,,Decsi mulatós” kocsmai jelenetet mutatta be. Részt vettünk az emelt szintű Idősek Otthona 10 éves jubileumi ünnepségén, és az állófogadáson. Júniusban a palánki szociális otthon családi nap rendezvényen jártunk, ahol a tánccsoport szerepelt, majd a délutánt a lakókkal töltöttük, ügyességi játékokon vetélkedőkön és közös ebéden vettünk részt. Júliusban a Kozármislenyi nyugdíjas klub tagjait fogadtuk, és mutatkoztunk be egymásnak, verssel, tánccal, énekkel kedveskedtünk a vendégeknek, illetve ők is nekünk. Augusztusban a falunapi rendezvényein vettünk részt, főzőversenyen, a Falu Gyöngyszemei műsoron ahol a tánccsoport szerepelt a kán-kán tánccal, 20.-án pedig Benedek Andrásné klubtagunk a Decsért Emlékplakettet vett át. Szeptemberben Ifju Gyuláné Budapesten az Életet az Éveknek Országos Szövetségének 25 éves jubileumi ünnepségén emléklapot kapott, melyre a klubvezető kísérte el. Október hónapban Országos Szakszervezeti Konferencián jártunk, Siófokon ahol sárközi táncokból adtunk műsort 400 fő résztvevő előtt. Szintén októberben a Grábóci Önkormányzat felkérésére fél órás műsort adtunk az Idősek Napjára szervezett ünnepségen, a helyi kulturházban. Részt vettünk az Idősek Napja tiszteletére rendezett nótaesten, Decsen a Faluházban. Decemberben télapó és karácsonyi ünnepséget tartottunk, apró ajándékkal kedveskedve minden nyugdíjas tagunknak. Szintén decemberben a községi karácsonyi ünnepségen vettünk részt.
2
Megyei rendezvények:
Az Életet az Éveknek Tolna megyei Szövetsége rendezésében az alábbi eseményeken vettünk részt:
Áprilisban megyei szavalóverseny volt Szekszárdon Mészáros Istvánné klubtagunk mondott verset, és 10 fő elkísérte. Júniusban kulturális seregszemle zajlott Kölesden a tánccsoport a Decsi mulatós táncot mutatta be, Katona Béla pedig musical dalokat énekelt. Bérelt busszal utaztunk. Júliusban részt vettünk a megyei Dalos találkozón Németkéren, Sárközi dalcsokrot adtunk elő, és bemutattuk gyönyörű sárközi viseletünket is. Bérelt busszal utaztunk. Augusztus végén Bátán megyei sportnapon vettünk részt, ahova már az Alapítvány kisbuszával utaztunk.
Más Nyugdíjas Klubok rendezvényei:
Februárban két alkalommal farsangi rendezvényen jártunk a Szekszárdi Babits és Platán klubok meghívására, ahol szintén táncainkkal szerepeltünk, ebéd, zene, tánc, tombola volt a folytatás. Márciusban Bátán nőnapi rendezvényen voltunk 29 fővel, kisbuszokkal és gépkocsikkal, ahol műsor, ebéd, zene, tánc, tombola volt a délutáni program. Novemberben Bátaszéken, Erzsébet-Katalin bálba vendégeskedtünk, szintén kisbuszokkal, 32 fővel, ahol a műsort követően vacsorával vendégeltek meg bennünket, majd zene, tánc, tombola következett. Decemberben a Szekszárdi Babits Klub jubileumi ünnepségére volt hivatalos egy 5 fős küldöttség, amelyen az ünnepség után, vacsorával vendégelték meg a jelenlévőket.
Kirándulások: Ebben az évben két alkalommal, tavasszal és ősszel szerveztünk csoportos kirándulást, a tavaszit Szigetvárra, ahol két napot töltöttünk, és részt vettünk a Fürdő Fesztiválon is, természetesen a gyógyfürdőzés, városnézés sem maradhatott el. A kiránduláson 28 fő vett részt, bérelt kisbuszokkal utaztunk. A másik kirándulás október közepén szerveződött, Kistelekre ahol az Aqua Hotelben szálltunk meg, de útközben megnéztük Kiskunhalason a csipke múzeumot, templomokat, valamint Kisteleken a várost minden látnivalójával. A szálloda termálfürdővel rendelkezik, délutánonként tehát a fürdés volt a program. 3
A kirándulás nagyon jól sikerült, az idő szép volt, az ellátás színvonalas, minden igényünket kielégítette. Kellemes élményekkel feltöltődve tértünk haza. Haza felé úton még meglátogattuk a Hajósi pince falut, egy kis borkóstoló beiktatásával jó hangulattal tértünk haza. A kiránduláson 31 fő vett részt, és bérelt busszal utaztunk.
Az önkormányzati támogatást a kirándulás költségeihez használtuk fel, nagy részét az utazási költségre,(80.000 Ft-ot) egy kisebb összeget (35.000 Ft) pedig a szállás költségre. Természetesen részt vettünk minden községi rendezvényen, állami ünnepeken, kiállítás megnyitókon, közmeghallgatáson, jótékonysági rendezvényeken, kulturális műsorokon, szemétszedési akciókon, és minden olyan helyen ahová, hívnak, és szívesen látnak bennünket.
2015 évi terveink: Hasonlóan a korábbi évekhez szeretnénk sok programot szervezni, illetve sok eseményen részt venni. Hetente megtartjuk a klubfoglalkozásokat, részt szeretnénk venni a megyei rendezvényeken: szavalóversenyen, sport napon, kulturális seregszemlén és a dalos találkozón. Két alkalommal tervezünk kirándulást, tavasszal a Jeli arborétum és környékére, ősszel pedig Mórahalom, vagy Szeged az úti cél. Két alkalommal tervezünk zenés vacsorást estet, ahol másik két klub tagjait fogjuk vendégül látni. Természetesen részt veszünk a községben zajló különböző kulturális rendezvényeken, kiállítás megnyitókon, állami ünnepeken. Szeptemberben tervezzük már 3. alkalommal megrendezésre kerülő szponzor bált. Meghívásra más klubok rendezvényein is helyt fogunk állni, és részt venni. A helyi civil szervezetek által megrendezésre kerülő eseményeken is minden esetben szeretnénk ott lenni, és felkérésükre szerepelni, vagy csak jelenlévőként megjelenni.
Decs, 2015.május 18.
Leimszider Lajosné Klub vezető
4