DR. KISS LÁSZLÓ úr alkotmánybíró A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága Budapest Donáti u. 35-45. 1015 Postacím: 1535 Bp. Pf. 773. Hiv. szám: 111/B/2010. Tárgy: álláspont közlése
Tisztelt Alkotmánybíró Úr! Köszönettel vettem fenti számú végzését, amellyel lehetőséget adott az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 13. § (4) bekezdése cc) pontja alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítvány alapján indított ügyben az indítvánnyal kapcsolatos álláspontom közlésére, amelyet az alábbiakban adok elő: I. Az indítvány Dr. Pataky Tibor indítványozó az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ügyvédi törvény) 13. § (4) bekezdése cc) pontját támadta indítványában (lásd: Indítvány 2. oldal 3. bekezdés) a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 70/A. §, valamint 70/B. § rendelkezésére hivatkozással (lásd: Indítvány 3. oldal 5. bekezdés). Az indítványában az indítványozó − a vonatkozó alkotmányos előírás megjelölése nélkül − utalt az alapjog korlátozás szükségesség/arányosság mércéjének sérelmére is (lásd: Indítvány 3. oldal 7. bekezdés). II. A megtámadott jogszabályi előírás Az Ügyvédi törvénynek az indítványozó által hivatkozott 13. § (4) bekezdése cc) pontja a következőképpen rendelkezik: Ügyvédi törvény 13. § (4) Nem vehető fel a kamarába az, […] c) aki büntetlen előéletű, de […] cc) akinek a szabadságvesztés büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, a próbaidő leteltétől számított három évig, […] A rendelkezés ezen a törvényhelyen a bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (2) bekezdése folytán, 2010. január 1-jei hatállyal jelenik meg, egyébként ugyanezzel a tartalommal a rendelkezés az Ügyvédi törvény 13. § (4) bekezdés c) pontjában (alpontokra nem bontva) szerepelt.
1
III. A megtámadott rendelkezéssel szembeállított alkotmányi előírások Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-át, valamint 70/B. §-át hivatkozta (a vonatkozó bekezdés megjelölése nélkül), mint az Ügyvédi törvény 13. § (4) bekezdés cc) pontjával ütköző alkotmányos szabályt. E rendelkezések az alábbiak: Alkotmány 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. Alkotmány 70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. (3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. (4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz. IV. Az indítvány érdemi vizsgálatra alkalmatlansága Az indítvány tartalma értelemszerűen nincs összefüggésben az Alkotmány 70/A. § (2)-(3) bekezdésének előírásaival, valamint a 70/B. § (2)-(4) bekezdéseinek szabályaival. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének1 21. § (2) bekezdése szerint az indítványnak tartalmaznia kell a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek, valamint az Abtv.-nek és egyéb törvényeknek azokat a rendelkezéseit, amelyekből az indítványozó jogosultsága és az Alkotmánybíróság hatásköre megállapítható. Mivel a jelen ügyben vizsgált indítvány nem felel meg ezen követelményeknek, tartalmában önellentmondásos, így álláspontom szerint nem alkalmas érdemi vizsgálatra, ezért elsődlegesen kérem, hogy a tisztelt Alkotmánybíróság alkalmazza ennek jogkövetkezményeit. 1
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat közzétételéről szóló 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat.
2
V. A támadott rendelkezés Alkotmánnyal egybevetésének korábbi eredménye Az Alkotmánybíróság 763/B/1998. sz. ügyben hozott határozatában az Ügyvédi törvény 13. § (4) bekezdés c) pontjának az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével történő összevetése során rögzítette, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb. A megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, „ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne"2. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az ügyvédek − tevékenységük és az arra vonatkozó eltérő szabályozás folytán − nem képeznek homogén csoportot más jogászi hivatást gyakorló személyekkel, még kevésbé a felsorolt más foglalkozások gyakorlóival. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az ügyvédi hivatás sajátosságaival, kiemelve különösen annak közjogi jellegét, szabályozottságát és függetlenségét. Ezt az eltérő jelleget és szabályozottságot a 763/B/1998. sz. ügyben hozott határozatban idézett 428/B/1998. sz. ügyben hozott határozat így foglalja össze: „Az ügyvédi hivatásnak ezek a sajátosságai az Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő értékelés szerint sok tekintetben eltérőek más olyan − hasonlónak feltételezett, az eddigi vizsgálatok során összehasonlítási alapul szolgáló − hivatás, foglalkozás lényeges vonásaitól, mint például a bírói, az ügyészi, a közalkalmazotti, a köztisztviselői, vagy a közjegyzői életpálya. Az ügyvédi hivatás jellemzőinek összessége alapján e hivatásoktól − fennálló hasonlóságaik ellenére − alkotmányos szempontból elkülönül3.” Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság kijelentette, hogy az indítványozó által állított különbségtétel tehát nem ütközik az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe, amiért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította. Az Alkotmánybíróság a 942/B/2001. sz. ügyben hozott határozatában az Ügyvédi törvény 13. § (4) bekezdés c) pontjának az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével történő összevetése során rögzítette, hogy az Alkotmánybíróság − következetes gyakorlata szerint − az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. A korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősíthető aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. „A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az illető tevékenységtől az érintett el van zárva, azt nem választhatja.” Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság a 942/B/2001. sz. ügyben hozott határozatában idézett 54/1993. (X. 13.) AB határozatban, amikor a vállalkozás jogát, mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusát elemezve megállapította, hogy senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. „A vállalkozás joga annyit jelent − de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül −, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” Az Alkotmánybíróság utalt azon több határozatban eszközölt megállapítására is, hogy „...az ügyvéddé válás, a foglalkozásválasztás olyan szubjektív feltételei, amelyek a választási 2 3
191/B/1992. sz. ügyben hozott határozat Lásd hasonlóan 108/B/1992. sz. ügyben hozott határozat, 22/1994. (IV. 16.) AB határozat
3
szabadságot korlátozhatják ugyan, de elvileg mindenki által teljesíthető feltételek, és mindenki előtt nyitva állnak A felvétel feltételei nem állítanak tárgyi korlátot az ügyvéddé válás, a kamarába való bekerülés elé (nem limitálják például az ügyvédek létszámát)”. A munka és a vállalkozás szabad megválasztása azonban nem jelenti azt, hogy egyes foglalkozások tekintetében a jogszabályok nem támaszthatnának speciális követelményeket. Az Ügyvédi törvény támadott szabálya tehát az Alkotmánybíróság korábban már kifejtett álláspontja szerint nem teszi lehetetlenné az ügyvédi hivatás, mint foglalkozás választását azok számára, akik az Ügyvédi törvény hatálya alá tartoznak. Az Alkotmánybíróság a 952/B/2007. sz. ügyben hozott határozatában az Ügyvédi törvény 13. § (3) bekezdés c) pontját a jogállamiság követelményével összevetve rögzítette, hogy az ügyvéddé, s így a kamarai taggá válást korlátozó bizonyos szabályok léte alkotmányosan indokolt, sőt, szükségszerű. E korlátozások az ügyvédi hivatás sajátosságaiból fakadnak, különösképpen pedig abból, hogy az ügyvédek az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységet folytatnak. Emiatt szükséges az ügyvédi kar tekintélyének megóvása, az ügyfelek bizalmának fenntartása. A 13. § (4) bekezdésében felsoroltak az ügyvédi foglalkozás gyakorlásának olyan korlátjai, melyek célja az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság garantálása. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Az alkotmánybírósági eljárásban −1/2001. (I. 30.) Tü. állásfoglalás 2. pontja szerint − az „ítélt dolog” fennállása akkor állapítható meg, ha az indítvány a) az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal b) azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és c) az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani. Amennyiben a fent idézett feltételek fennállása az indítvány vizsgálata eredményeként megállapítható, az Alkotmánybíróság „ítélt dologra” hivatkozással az eljárást megszünteti. Véleményem szerint – mivel a jogszabálymódosítás eredményeként nem az a helyzet alakult ki, hogy az új jogszabály (jogszabályi rendelkezés) azonos tartalommal vette át a régi jogszabályból az Alkotmánybíróság által már érdemben vizsgált rendelkezést4, sőt, még az eredeti törvényen belül más helyre sem került a már megvizsgált rendelkezés, csupán egy (az átláthatóságot segítő) alpontba, amely az eredeti, már megvizsgált 13. § c) pontjának részét képezi – a jelen ügyben megállapítható az „ítélt dolog” fennállása, azért másodsorban az eljárás megszüntetését kérem. VI. A Magyar Ügyvédi Kamara álláspontja érdemi vizsgálat esetére Véleményem szerint, ha az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben vizsgálja, akkor is irányadónak kell tekinteni a fent idézett határozatokban rögzített álláspontját. Az alábbiakban ezt kiegészítendő teszem meg érdemi észrevételeimet. VI.1. Az alkotmányellenes diszkrimináció tilalmának követelménye A jogegyenlőség lényege, hogy az állam, mint közhatalom, és mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a területén tartózkodó minden személy számára. Az Alkotmánybíróság 4
Vö.: idézett állásfoglalás 4. pont
4
gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt tilalom nemcsak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetve az alapvető állampolgári jogok közé. A személyek közötti egyenlőség − mint a jogállamiság egyik leglényegesebb fogalmi eleme − a diszkrimináció-mentesség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma érvényesülésének biztosítása szempontjából különös jelentőséggel bír. Az Alkotmány 70/A. § rendelkezései értelmében a jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembe vételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni5. Az Alkotmánybíróság az egyenlőség követelményére nézve azt mondta ki, hogy „egyenlőt egyenlőként, egyenlőtlent egyenlőtlenként kell a jognak kezelnie. Az egyenlőségnek azonos szabályozási koncepción belül, a tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia, ebből fejlődött ki a „homogén csoport” formulája. A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya6. A diszkrimináció vizsgálatánál tehát központi elem annak megállapítása, hogy a szabályozási koncepció szempontjából kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni7. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás egymástól eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket, alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel8. Az Alkotmánybíróság több határozatában rögzítette, hogy az eltérő jogászi foglalkozások, hivatások gyakorlói közötti különbségtétel alkotmányos, mivel ezen csoportok nem sorolhatók egy csoportba. A meg nem engedett megkülönböztetés tehát a kifogásolt törvényi rendelkezéssel érintettek körén belül nem állapítható meg. VI.2. A munkához való jog, a foglalkozás szabad megválasztásának joga Az Alkotmánybíróság − következetes gyakorlata szerint − az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. A korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősíthető aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. „A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az illető tevékenységtől az érintett el van zárva, azt nem választhatja.”9
5
9/1990. (IV. 25.) AB határozat Az Alkotmánybíróság 1009/B/1991. sz. ügyben hozott határozata 7 49/1991. (IX. 27.) AB határozat 8 21/1990. (X. 4.) AB határozat, az Alkotmánybíróság 881/B/1991. sz. ügyben hozott határozata, 4/1993. (II. 12.) AB határozat 9 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, 52/1996. (XI. 14.) AB határozat 6
5
Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatban, amikor a vállalkozás jogát, mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusát elemezve megállapította, hogy senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. „A vállalkozás joga annyit jelent − de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül −, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” Az Alkotmánybíróság az Ügyvédi törvény több rendelkezésével összefüggésben vizsgálta már az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközését, és úgy foglalt állást, hogy a foglalkozás és a munka szabad megválasztásának jogával alkotmányossági szempontból szoros kapcsolatban áll az Ügyvédi törvény kamarai felvétel feltételeit meghatározó rendelkezése is. Így pl. az Alkotmánybíróság kifejtette, nem kétséges, hogy a foglalkozás és a munka szabad megválasztásának jogával alkotmányossági szempontból szoros kapcsolatban áll a kötelező kamarai tagság és a kamarai tagfelvétel szabályaival, ennek az összefüggésnek alkotmányossági megítélésénél, különösen pedig annak mérlegelésénél, hogy a jogkorlátozás alkotmányos indokon nyugszik-e és az alkotmányosan indokolt céllal arányban álló-e, az ügyvédi hivatás és hivatásgyakorlás sajátosságaiból kell kiindulni. E feltételek kapcsán megállapította, hogy „...az ügyvéddé válás, a foglalkozásválasztás olyan szubjektív feltételei, amelyek a választási szabadságot korlátozhatják ugyan, de elvileg mindenki által teljesíthető feltételek, és mindenki előtt nyitva állnak. A felvétel feltételei nem állítanak tárgyi korlátot az ügyvéddé válás, a kamarába való bekerülés elé (nem limitálják például az ügyvédek létszámát).” Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Ügyvédi törvény szabályai nem teszik lehetetlenné az ügyvédi hivatás, mint foglalkozás választását azok számára, akik az Ügyvédi törvény hatálya alá tartoznak10. Valamennyi ügyvéd szabadon választja, hogy a kamarai tagság feltételeit ügyvédi tevékenysége érdekében létrehozza-e vagy sem. Eszerint tehát mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy teljesítse azon feltételeket, amelyek a kamarai tagság létrejöttének, fenntartásának feltételei. Így az indítvány ebben a körben is alaptalan. VI.3. Alapjogvédelem Az indítványozó − az Alkotmány vonatkozó szabályának hivatkozása nélkül − utalt arra is, hogy az általa kifogásolt rendelkezés a „szükségesség-alkalmasság-arányosság” hármas követelményének nem felel meg. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint az állam elsőrendű kötelezettsége az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme. Az állam kötelessége az alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat. Az államnak viszont arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz ne csupán az egyes egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje. 10
942/B/2001. sz. ügyben hozott határozat
6
Az állam számára az alapjogok védelme csupán része az egész alkotmányos rend fenntartásának és működtetésének. Ezért az állam úgy alakítja ki az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend szempontjából legkedvezőbb érvényesülését teszi lehetővé, s mindezzel az alapjogok összhangját is előmozdítja11. Az alapjogok között léteznek ún. anyajogok, amelyek forrásai más alapjogoknak, befolyással lehetnek más emberi jogok értelmezésére12, illetve amelyekre végső soron hivatkozni lehet az ember személyes autonómiájának védelmében, ha az adott tényállásra egyik nevesített alapjog sem vonatkozik13. Egyes alapjogok korlátozhatatlanok, mások pedig meghatározott feltételekkel és mértékben korlátozhatók. Így például az emberi méltósághoz való jog sajátossága, hogy bizonyos aspektusban − az emberi státusz meghatározójaként, az élethez való joggal fennálló egységében − abszolút és korlátozhatatlan14. Anyajog mivoltából levezetett egyes részjogai (mint pl. az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) azonban bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. Bizonyos alapjogok csak a lényeges tartalom tekintetében korlátozhatatlanok. Az alapjog alkotmányosan megengedhető korlátozásának alapvető kritériuma, hogy annak kényszerítő okból és arányosan kell megtörténnie. Az arányosság követelménye magában foglalja a legkevésbé korlátozó és alkalmas eszköz használatát. Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy a másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél elérése érdekében történik, hanem szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az Alkotmánybíróság több határozatban rámutatott arra, hogy az ügyvédi hivatás sajátosságai folytán szükséges és arányos szigorúbb elvárásokat támasztani az ügyvédekkel szemben15. Ennek alapja az ügyvédi hivatás közjogias jellege, szabályozottsága és függetlensége, melyet az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB határozatában a következőképpen fogalmazott meg: „(...) az ügyvédi foglalkozás elsősorban az igazságszolgáltatáshoz és a jogalkalmazáshoz kapcsolódó tevékenység. Az igazságszolgáltatásban védőként vagy jogi képviselőként való közreműködése alkotmányos követelmény és az eljárási törvények kötelező előírása. (...) A foglalkozás sajátossága tehát az igazságszolgáltatás és jogalkalmazás rendszeréből folyik azon túl, hogy az igazságszolgáltatáshoz és jogalkalmazáshoz kapcsolódik. Az ügyvédi foglalkozásgyakorlás szabályai közjogi tartalmú, illetve vonatkozású normák. (...) Az ügyvédi hivatás megkülönböztető jegye, hogy szellemi szabadfoglalkozásként olyan magántevékenység, amely a közhatalmi szervek működési körében garanciális okokból 11
64/1991. (XII. 17.) AB határozat 23/1990. (X. 31.) AB határozat 13 Ilyen anyajog pl. az emberi méltósághoz való jog: lásd 23/1990. (X. 31.) AB határozat 14 64/1991. (XII. 17.) AB határozat 15 942/B/2001. sz. ügyben hozott határozat 12
7
hangsúlyozottan magántevékenységként különül el a közhatalomtól. Garanciális okok és az alkotmányos jogbiztonság szükségessé teszik és indokolják, hogy a magántevékenységként folytatott jogvédő, jogképviselő feladatok ellátása a szervezett közhatalommal szemben a magántevékenységnek intézményes tekintélyt, intézményes jogvédelmet, intézményes ellensúlyt biztosítson. Az ügyvédi kamara köztestületként a jogkereső közönség számára intézményesen garantálja tagjainak szakmai hozzáértését, a jogvédelem és jogi képviselet lege artis ellátását, intézményesen garantálja továbbá a magántevékenységként végzett feladatok teljesítésében való függetlenséget. Az ügyvédi függetlenségnek tehát az ügyvédi kamara, mint köztestületi szerv ad garanciát és nyomatékot.” A fentiekből megállapítható, hogy az ügyvéddé, s így a kamarai taggá válást korlátozó bizonyos szabályok léte alkotmányosan indokolt, sőt, szükségszerű. A kamarai taggá válás feltételeivel összefüggésben az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy az ügyvédi foglalkozás gyakorlásának szabályai, a foglalkozás gyakorlásának körében az ügyvédre háruló kötelességek és feladatok törvényben szabályozott normatív előírások. Ezek olyan szabályok tehát, amelyek az ügyvédi foglalkozás kereteit határozzák meg és tartalmát érintik. Az ügyvédi foglalkozás megválasztása ezeknek a szabályoknak az elfogadását jelenti. Ha tehát valaki az ügyvédi pályát választja, aláveti magát ezeknek az előírásoknak. Ezen szabályok közjogias jellegéből következik, hogy gyakorlásuk csak köztestületi tagként, azaz közjogi intézmény tagjaként lehetséges. Mint ahogyan arra korábban már utaltam, az Alkotmánybíróság több határozatban rámutatott arra, hogy az ügyvédi hivatás sajátosságai folytán szükséges és arányos szigorúbb elvárásokat támasztani az ügyvédekkel szemben16. Így nyilvánvaló, hogy a szükségességalkalmasság-arányosság követelményének az Ügyvédi törvény − kamarai felvételt szabályozó − rendelkezései megfelelnek. Így az indítvány ebben a körben is alaptalan. Megalapozatlan egyébként az a hivatkozás is, hogy a várakozási időben nincs különbség a (szándékos bűncselekmény esetére kiszabott) végrehajtandó, illetve a bármely bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állás esetén, hiszen a kötelező várakozási idő az első esetben az Ügyvédi törvény 13. § (4) bekezdés ca) és cb) pontja szerint nyolc, illetve öt év, vagyis kitűnik a hatályos szabályozásból az indítványozó által hiányolt szempont érvényre juttatása, a szabályozás arányossága. VII. Kérelem A fentiekre tekintettel elsősorban az indítvány visszautasítását, másodsorban (érdemi vizsgálat esetén) az indítvány elutasítását kérem. B u d a p e s t, 2011. július 20.
Tisztelettel:
Dr. Bánáti János elnök 16
942/B/2001. sz. ügyben hozott határozat
8
