Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam‐ és Jogtudományi Kar Állam‐ és Jogtudományi Doktori Iskola
Dr. Lattmann Tamás
AZ EGYÉN HELYZETE NAPJAINK FEGYVERES KONFLIKTUSAIBAN – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FEGYVERES ERŐ TERRORIZMUSSAL SZEMBENI ALKALMAZÁSÁRA
Tézisek
Konzulens: Dr. Valki László Budapest, 2012
TARTALOMJEGYZÉK I. A dolgozat célkitűzései és szerkezete.............................................................................3 I.1. A disszertáció elkészítésének szükségessége ............................................................ 3 I.2. A disszertáció tézisei ................................................................................................. 4 I.3. A dolgozat szerkezete és az egyes fejezetek rövid tartalma...................................... 5 II. A dolgozatot előkészítő kutatás és az alkalmazott módszerek............................8 II.1. Nemzetközi szerződések .......................................................................................... 8 II.2. Nemzetközi bírói fórumok gyakorlata ..................................................................... 9 II.3. Szakirodalmi források ............................................................................................ 10 II.4. Empirikus kutatás................................................................................................... 10 III. Az értekezés főbb megállapításai és a kutatási eredmények hasznosíthatósága.................................................................................................................. 11 III.1. Következtetések.................................................................................................... 11 III.2. A disszertáció és a kutatási eredmények hasznosíthatósága................................. 12 IV. A szerző az értekezés témakörében korábban közzétett publikációi .......... 14
2
I. A dolgozat célkitűzései és szerkezete
Ebben a dolgozatban az egyén nemzetközi jogi helyzetét vizsgálom azokban a helyzetekben, amelyekben az államok fegyveres erő alkalmazásához folyamodnak. Különös figyelmet fordítok azokra az elmúlt évtizedben kialakult, igen bonyolult esetekre, amelyekben azok fegyveres erejüket valamilyen terrorista szervezettel vagy tevékenységekkel szemben alkalmazzák. A témaválasztást alapvetően személyes érdeklődésem és munkahelyi feladatköröm határozta meg. A volt Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (jelenleg Nemzeti Közszolgálati Egyetem) honvédtisztjelöltek hadijogi képzéséért felelős oktatójaként magától értetődő a nemzetközi humanitárius jog és a honvédelmi felsőoktatás iránti elkötelezettségem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzetközi Jogi Tanszékének munkatársaként pedig lehetőségem volt arra, hogy oktató‐kutató munkámat a hazai jogi felsőoktatásban is folytathassam.
I.1. A disszertáció elkészítésének szükségessége A Magyar Honvédség az elmúlt években – számos más állam fegyveres erejéhez hasonlóan – szembesült a terrorizmussal szembeni fellépés lehetséges feladatával, ami különösen indokolja a téma hazai feldolgozását. Fontos e kérdés alapos elemzése, a lehetséges jogi buktatók feltárása, annak érdekében, hogy sem a magyar katonai állomány, sem pedig a döntéshozók ne kerüljenek jogilag bizonytalan helyzetbe, mert adott esetben mind személyes felelősségük, mind pedig az állam felelőssége felvetődhet. Úgy vélem, hogy ennek elkerüléséhez mindenképpen szükséges az irányadó jogrend normáinak áttekintése, tisztázása, a lehetséges értelmezések feltárása és az elmúlt időszak tapasztalatainak összegzése. Különösen fontos ehhez, hogy megismerjük és megértsük az Egyesült Államok elmúlt évtizedes, széles körben bírált terrorizmus‐ellenes tevékenységét, feltárjuk annak jogi alapkérdéseit. E politikailag érzékeny kérdésben mindennél fontosabb a jog és a politika elválasztása, a jogi vizsgálat függetlenítése az esetleges politikai megfontolásoktól, és hogy figyelmünket ténylegesen a nemzetközi és a belső jogi előírásokra fordítsuk. Magyarországon az elmúlt években nem készült olyan jellegű elemző‐ összegző munka, amely megfelelt volna a fenti szempontoknak.
3
I.2. A disszertáció tézisei A dolgozat szerkezetét az alábbi fő gondolati elemek határozták meg: 1. Az egyén szerepe átalakul, a modern nemzetközi jog és annak intézményei egyre inkább önálló szereplőként, önálló akarattal bíró lényként kezelik, nem pedig csupán az államok passzív eszközeként, a szuverén alávetettjeként. Ennek egyik legfontosabb megjelenési területe a nemzetközi emberi jogi rendszer, amelynek folyamatos fejlődése a nemzetközi jog klasszikus szereplői, az államok számára egyre szorosabb jogi kötelezettséget alakít ki. 2. Ez az értelmezés megjelenik a fegyveres konfliktusok során alkalmazandó nemzetközi humanitárius jog előírásaiban is, ugyanakkor az e jogterület által szabályozni kívánt helyzet sajátos természete ezt számos kérdésben bonyolulttá teszi. Ennek oka, hogy az egyének számára az államok konfliktusai általában nem szívesen vállalt kötelezettségeket jelentenek, így az államok által felismert szabályozási célok között az elsődleges szempont nem az egyén szabad akaratának támogatása volt. 3. A fegyveres konfliktusok során a nemzetközi humanitárius jog előírásai mellett a nemzetközi emberi jogi normák nem kiegészítő, hanem általános keretjelleggel alkalmazandóak, míg a humanitárius jogi előírások lex specialis jellegűek. Az emberi jogi normákhoz képest a humanitárius jogi előírások sokkal kisebb teret hagynak az individuum akaratának, és ez is csak néhány ponton jelenik meg (lásd pl. a fogolyszökés, a spontán népfelkelés vagy az önkéntes harcba bocsátkozás kérdéseit). A terrorista cselekmények elkövetésére ugyanakkor általában az egyén akarata, nem pedig valamilyen állami kényszer eredményeképpen kerül sor. 4. A terrorizmussal szemben a fegyveres erő alkalmazásával történő fellépés sajátos jogi helyzetet eredményez, amely egyenes úton vezetett az ezzel kapcsolatos problémák felszínre kerüléséhez. Az ilyen állami fellépés sajátos természete (fegyveres erő alkalmazása olyan helyzetre, amely egyébként a belügyek körébe tartozó, rendészeti és büntetőjogi megoldásokat igényel), a terrorista szervezetekkel szemben a fegyveres erő alkalmazásáról döntő államokat olyan nehézségek elé állította, amelyek feloldása a jelenlegi nemzetközi jogi rendszerben csak nehezen lehetséges. 5. A fenti nehézségek ellenére a terrorizmussal szembeni fegyveres erő alkalmazásával történő fellépés csupán látszólagos értelmezési zavart okoz. A nemzetközi jog objektív kritériumainak alkalmazásával az ilyen helyzetekben is megállapíthatóak a jogkövető állami és egyéni magatartások, amennyiben sikerül tisztázni az alkalmazandó jogot meghatározó szempontokat (például, hogy nemzetközi vagy nem 4
nemzetközi‐e konfliktus, hogy mi az azokban részt vevő személyek státusza, és így milyenek a rájuk vonatkozó, az államokat terhelő jogszabályi kötelezettségek). 6. Az államok fegyveres erőinek kellő felkészültséggel kell bírniuk az ilyen helyzetek kezelésére, függetlenül attól, hogy magát a módszert egyébként célravezetőnek tekintjük‐e. Az utóbbi kérdésben ugyanis általában az államok politikai vezetése dönt, miközben a végrehajtás kötelezettsége a fegyveres erőket terheli. Hogy minimalizálhassuk az ilyen bonyolult helyzetekből szinte természetesen következő jogsértések lehetőségét, a katonai személyzet felkészítése feltétlenül szükséges. 7. Az Egyesült Államok fellépése a nemzetközi terrorista szervezetekkel – elsősorban az al‐Kaidával – szemben felszínre hozta e komplex kérdéskör szinte minden problematikus elemét. Ezek szigorúan de lege lata jellegű, azaz szándékom szerint a kritikai észrevételek ellenére sem ideológiai, sem politikai alapon állást nem foglaló elemzése közelebb vihet bennünket ezeknek a nehézségeknek a megértéséhez.
I.3. A dolgozat szerkezete és az egyes fejezetek rövid tartalma A fentiek alapján a dolgozat a következő egységekre tagolódik: A bevezetést követő második fejezet a terrorizmussal szembeni fellépés eszközrendszerét mutatja be és vizsgálja, a klasszikusnak tekinthető nemzetközi jogi eszközöktől, azaz az elmúlt évtizedekben kialakított, a nemzetközi bűnügyi együttműködés erősítésére hivatott egyezmények rendszerétől a fegyveres erő alkalmazásának módszeréig. Rámutat arra, hogy a terrorista tevékenységet folytató szervezetekkel szembeni fellépés nem eredményez önálló, új típusú fegyveres konfliktust, amelynek szabályozása még „várat magára”, szabad kezet hagyva az államok számára, hanem az továbbra is megköveteli az államoktól a létező normák betartását és alkalmazását. A harmadik fejezet tisztázza e normák körét. Mivel a létező nemzetközi jogi rendszerben a fegyveres konfliktusokban alkalmazandó szabályok terjedelmét a konfliktus típusa határozza meg, fontos a terrorista szervezetek ellen folytatott katonai műveletek által kiváltott jogi helyzet beillesztése az adott kategóriák valamelyikébe. Különösen érdekessé teszi ezt a kérdést, hogy a nemzetközi humanitárius jog területén az elmúlt évtizedekben folyamatos közeledés volt tapasztalható az 1949‐es genfi egyezmények, majd annak kiegészítő jegyzőkönyvei által felállított kettős rendszerben (nemzetközi és nem nemzetközi konfliktusok). Emellett az államok folyamatosan növekvő nemzetközi emberi jogi kötelezettségei is csökkenteni látszottak e kettősség jelentőségét. Utóbbira jó példa az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó gyakorlata. Véleményem szerint nincs szükség új
5
konfliktustípus azonosítására, és nem indokolt újfajta normarendszer kialakítása sem, hiszen egy másik állam területén végrehajtott művelet a genfi egyezmények jelen rendszerében is megkövetelheti a nemzetközi konfliktusokra irányadó joganyag alkalmazhatóságát, ami megfelelő kereteket biztosít ilyen esetek vizsgálatára. E következtetés alapul vételével a negyedik fejezetben a nemzetközi fegyveres konfliktusban szerepet vállaló egyének helyzetét vizsgáltam. Álláspontom szerint az 1949‐ben elfogadott genfi egyezmények igen precíz struktúrát állítottak fel e kényes kérdés rendezésére, amelynek szigorú rendszerét az 1977. évi első kiegészítő jegyzőkönyv a korszak sajátossága és politikai igényei miatt némileg összekuszálta. Ezt egyes államok nem fogadták el, jellemzően éppen azok, amelyek az irreguláris, terrorista jellegű hadviselés jelenségével voltak kénytelenek szembesülni (például az Egyesült Államok és Izrael). Ez ma ismét jogi problémát jelent a terrorista hadviseléssel szemben fellépni kívánó államok számára, miközben folyamatos ellenállásuk miatt esetükben a kötelezően alkalmazandó nemzetközi jogi normák nem azonosak a többi államéval. Ezek az államok ugyanis az 1977. évi első jegyzőkönyv személyi státuszokra vonatkozó normái tekintetében persistent objectornak minősíthetők, így tekintetükben e normák szokásjogi ereje kétségbe vonható. Ebben a fejezetben külön is vizsgáltam a katonai magánvállalkozások helyzetét. Ezek egyre növekvő, állami irányítás alatt történő szerepvállalása egyre elterjedtebb a terrorizmus elleni küzdelem alacsony intenzitású konfliktusaiban, miközben szabályozásuk jelenleg nem tekinthető kiforrottnak. Ennek kiegészítéseként az ötödik fejezetben egyes emberi jogi anyagi normák érvényesülését vizsgáltam a fegyveres konfliktusokban. A vizsgálatot elsősorban azokra az emberi jogokra szűkítettem, amelyek a terrorizmussal szembeni fellépéssel, annak érdekében végrehajtott katonai műveletekkel hozhatók összefüggésbe, így a megkülönböztetés tilalmára, az élethez való jogra, a kínvallatás tilalmára, valamint a személyes szabadság garanciáinak kérdéseire. Álláspontom szerint a létező emberi jogi normák egy fegyveres konfliktus esetében is elégséges védelmet nyújtanak, ám az államok gyakorlatától sajnos nem idegenek azok a kreatív jogalkalmazási kísérletek, amelyek segítségével lazíthatják fennálló kötelezettségeiket. A hatodik fejezetben közlöm a disszertáció elkészítéséhez alkalmazott empirikus kutatás eredményeit. A kutatás részeként 2007 óta folyamatos kérdőíves hozzáállás‐vizsgálatot végeztem a volt Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (jelenleg Nemzeti Közszolgálati Egyetem) honvédtisztjelölt hallgatói körében, amelynek eredményeit a hadijogi oktatás során folyamatosan törekedtem hasznosítani. E felmérés‐sorozat célja, hogy átfogó képet kapjak a témával kapcsolatban a leendő katonákban élő – általában megalapozatlan, de az oktatással még formálható – elképzelésekről. Kiinduló álláspontom volt ugyanis, hogy az oktatásnak és a képzésnek megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy elkerülhetőek 6
legyenek az olyan jogsértések, amelyektől az elmúlt években hangos volt a sajtó. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a fiatal leendő katonák hozzáállása a kétes státuszú, a harcokban rejtett módon részt vevő személyekkel szemben egyértelműen elutasító. Ugyanakkor ez az attitűd megfelelő képzés nélkül az egyébként rendezett jogi keretek között harcolókkal szemben is megjelenik, ami könnyen jogsértések melegágyává válhat. Az erre való megfelelő felkészítés ugyanakkor komoly prevenciós hatással bír, így mindenképpen fontos, amennyiben célunk a jövőbeli jogsértések megakadályozása. Az értekezés hetedik fejezete összefoglalja és kritikai elemzés tárgyává teszi az Egyesült Államok terrorizmussal szembeni elmúlt évtizedes fellépésének nemzetközi jogi szempontból legfontosabb elemeit. Az eddig a hazai szakirodalmi forrásokban megjelent elemzésekhez képest kiemelt figyelmet fordítottam az állam magatartását és jogértelmezését döntő módon befolyásoló belső jogi normákra, így a föderatív államberendezkedésből fakadó alkotmányjogi sajátosságokra, valamint a belső bírói gyakorlatra. E módszer alkalmazásával vált érthetővé (ha nem is elfogadhatóvá) az elmúlt évtized amerikai gyakorlata, és a 2009‐ben hivatalba lépett új kormányzat e téren elért eredményeinek hiánya. Alapos vizsgálatnak vetettem alá nem csupán a Bush‐kormányzat sokak által kritizált gyakorlatát, hanem az amerikai alkotmányos rend történelmi kapcsolatát a nemzetközi joggal, az állam ebből fakadó korábbi értelmezéseit, amelyek véleményem szerint magukba kódolva hordták a Bush‐adminisztráció időszakában felszínre került problémákat. Az adminisztrációval számos ponton szembehelyezkedő Legfelsőbb Bíróság ugyan több terrorizmussal gyanúsított személy ügyében jelentős eredményeket ért el az egyes emberi jogi normák biztosítása érdekében (így például a fogva tartás jogszerűségének bírói kontroll alá vonása tekintetében), ám az alkotmányos rendbe kódolt és a több évtizedes gyakorlat által stabilizált értelmezési különbségek miatt áttörést nem tudott elérni. Így a mai napig nem egyértelmű a terrorizmussal gyanúsított személyek jogi státusza. A második világháború időszakában az amerikai gyakorlat által az 1907. évi hágai hadviselési szabályzat előírásai nyomán kialakított unlawful combatant koncepció alapján felállított, a mai nemzetközi jogi normákkal ugyancsak nem konform enemy combatant kategória alkalmazását az Obama‐ adminisztráció 2009‐ben ugyan névleg felfüggesztette, a fogva tartottak státusza azonban továbbra is bizonytalan.
7
II. A dolgozatot előkészítő kutatás és az alkalmazott módszerek
A felhasznált források illetve vizsgált események tekintetében 2012. január 1‐jét jelöltem meg záró dátumként, azaz az ezt követően született dokumentumokat és lejátszódott eseményeket már nem vettem figyelembe. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a vizsgált téma jelentősége ekkor véget ért volna, csupán a jelen disszertációban az akkori időszak termékei már nem szerepelnek.
II.1. Nemzetközi szerződések A vizsgálathoz elsősorban természetesen az egyes jogterületekre vonatkozó alapvető nemzetközi szerződéseket, így a nemzetközi humanitárius jog alapszerződéseit, az 1949‐ben elfogadott négy genfi egyezményt1 használtam fel. A vizsgálat ezek esetében részben annak a kérdésnek a megválaszolására is irányult, hogy vajon ezek az államok által régebben elfogadott normák mennyiben alkalmasak az új helyzetek szabályozására. Sajnálatos módon a nemzetközi humanitárius jog normái szinte mindig a közvetlen tapasztalatok alapján kerülnek kodifikációra, így inkább azokra a szabályozási igényekre reflektálnak, amelyek a kodifikáció időpontját megelőző konfliktusokban jelentek meg. Ezek a változó igények hívták életre a dolgozat szempontjából kiemelten fontos, a genfi egyezményeket módosító 1977‐ben elfogadott két, valamint a 2005‐ ben elfogadott harmadik kiegészítő jegyzőkönyvet,2 amelyek átfogó módosításokat 1 Convention (I) for the Amelioration of the Condition of the Wounded and Sick in Armed Forces in the Field. Geneva, 12 August 1949. UNTS vol. 75. (továbbiakban: I. genfi egyezmény); Convention (II) for the Amelioration of the Condition of the Wounded, Sick and Shipwrecked Members of the Armed Forces at Sea. Geneva, 12 August 1949. UNTS vol. 75. (továbbiakban: II. genfi egyezmény); Convention (III) Relative to the Treatment of Prisoners of War. Geneva, 12 August 1949. UNTS vol. 75. (továbbiakban: III. genfi egyezmény); Convention (IV) Relative to the Protection of Civilian Persons in Time of War. Geneva, 12 August 1949. UNTS vol. 75. (továbbiakban: IV. genfi egyezmény); Megerősítette azokat az 1954. évi 32. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, az 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezményeknek a Magyar Népköztársaságban való törvényerejéről, közzétette azokat: sorrendben 2000/17., 2000/18., 2000/19., 2000/16. sz. nemzetközi szerződések a külügyminisztertől. 2 Protocol Additional to the Geneva Conventions of 12 August 1949, and relating to the protection of victims of international armed conflicts (Protocol I). Geneva, 8 June 1977. UNTS vol. 1125. (továbbiakban: I. Kiegészítő jegyzőkönyv); Protocol Additional to the Geneva Conventions of 12 August 1949, and relating to the protection of victims of noninternational armed conflicts (Protocol II). Geneva, 8 June 1977. UNTS vol. 1125. (továbbiakban: II. Kiegészítő jegyzőkönyv). Megerősítette és magyar nyelven kihirdette azokat az 1989. évi 20. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről.; Protocol additional to the Geneva Conventions of 12 August 1949, and
8
hajtottak végre a nemzetközi humanitárius jog rendszerében. Ugyanakkor ezek esetében már problémaként jelentkezik, hogy az elfogadásuk időszakában fennálló nemzetközi feszültségek jelentős mértékben rontották a szerződő felek kompromisszumkészségét, így míg az 1949‐es négy genfi egyezmény elfogadottsága mára univerzálissá vált, a jegyzőkönyveké még nem tekinthető annak. A jelen disszertáció vizsgálati tárgya szempontjából jelentős államok közül többen ugyanis a mai napig nem erősítették meg ezeket, tartalmuk szokásjogi ereje pedig normánként külön‐külön értelmezendő az ilyen államok tekintetében. Ezek mellett természetesen még számos más nemzetközi szerződés szövegét is megvizsgáltam az egyes résztémák elemzése során. Előfordult, hogy az adott szerződésnek nem a magyar nyelven kihirdetett fordítását használtam, hanem amennyiben azt szükségesnek láttam, a hiteles szöveget újrafordítottam. Erre akkor került sor, ha az eredeti fordítást valamiért hibásnak találtam, vagy a saját fordításomat alaposabbnak. Sajnos a hivatalos magyar nyelvű verziók számos esetben nem pontosak, vagy pongyola megfogalmazásuk miatt nem adják vissza az államok eredeti jogalkotói szándékát. Természetesen minden ilyen esetben jeleztem a disszertációban alkalmazott magyar nyelvű szöveg eltérését a jogszabályokban megjelenő szövegtől.
II.2. Nemzetközi bírói fórumok gyakorlata A szerződések szövege mellett igyekeztem feltárni a különböző nemzetközi bírói fórumok ítéleteiből kiolvasható értelmezési gyakorlatot is. Az államok közötti vitákat eldöntő Nemzetközi Bíróság megfelelő ítéletei mellett szükséges volt a kilencvenes években létrehozott nemzetközi büntetőbírói intézmények tevékenységének vizsgálata, valamint – a téma emberi jogi tartalma miatt – megkerülhetetlenné vált a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a fegyveres konfliktusok terén egyre jelentősebbé váló munkásságának értékelése is. Az utóbbi azért is különösen fontos volt, hogy az értekezés Magyarország számára is releváns eredményeket produkáljon, hiszen az Európa Tanács vezető emberi jogi fórumának joghatósága hazánkra is kiterjed, és gyakorlata ránk nézve is kötelező erővel bír. Külön figyelmet fordítottam az Egyesült Államok belső bírói fórumainak ítéleteire is, hiszen a terrorizmussal közvetlenül „harcba bocsátkozó” állam ítészei számára az e területen felmerülő minden kérdés megoldandó gyakorlati
relating to the adoption of an additional distinctive emblem (Protocol III). Geneva, 8 December 2005. UNTS vol. 2404. (továbbiakban: III. Kiegészítő jegyzőkönyv). Megerősítette és magyar nyelven kihirdette az 1949. augusztus 12én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről szóló 2006. évi LXXVIII. törvény.
9
problémaként jelentkezett, és az ezekre adott válaszuk számos tanulságot hordoz magában. A bírói ítéletek fontos értelmezési útmutatót jelentenek, alkalmasak arra, hogy a szerződések és az egyéb jogforrások által esetlegesen nyitva hagyott kérdésekben eligazítsák a jogalkalmazót. Ugyanakkor azt is látni lehet, hogy gyakran nem kőbe vésett gondolatokat tartalmaznak. Míg egyes kérdésekben a bírói fórumok töretlen gyakorlatot mutatnak, másokban jól látható fejlődési ívek rajzolódnak ki.
II.3. Szakirodalmi források A különböző nemzetközi szerződések és bírói döntések mint elsődleges források mellett természetesen kísérletet tettem a témában született szakirodalmi források minél szélesebb körű feldolgozására is. A genfi egyezmények és kiegészítő jegyzőkönyveik tartalmának értelmezésénél, a normaszöveg tartalmának megállapításánál vagy az általa esetlegesen nyitva hagyott értelmezési lehetőségek feltárásánál folyamatosan támaszkodtam azoknak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által közzétett kommentárjaira.3 Egyebekben felhasználtam a témával összefüggésben született szakirodalmi forrásokat, szakkönyveket és szakfolyóiratokban közzétett elemzéseket, amelyeket – ahol szükségesnek láttam – kritikai elemzés tárgyává tettem. A felhasznált források tekintetében igyekeztem biztosítani azok hitelességét, így konkrét tényekkel, adatokkal kapcsolatban több, egymástól független forrást vettem igénybe.
II.4. Empirikus kutatás A disszertáció elkészítéséhez alkalmazott empirikus kutatást 2007 óta kérdőíves felméréssel végeztem, amelynek mintája az értekezés mellékleteként ismerhető meg. Az önkéntes alapon történő válaszadásra 162 hallgató vállalkozott, ami a tisztjelölt hallgatók létszámához képest kellően reprezentatívnak minősíthető. A kitöltött kérdőívek az értekezés elkészítéséhez felhasznált dokumentáció részeként hozzáférhetők.
3 Jean PICTET, Commentary on the Geneva Conventions of 12 August 1949. Volume I. ICRC, 1952. (a továbbiakban: Commentary. Vol. I.); Jean PICTET, Commentary on the Geneva Conventions of 12 August 1949. Volume II. ICRC, 1960. (a továbbiakban: Commentary. Vol. II.); Jean DE PREUX, Commentary on the Geneva Conventions of 12 August 1949. Volume III. ICRC, 1960. (a továbbiakban: Commentary. Vol. III.); Henri COURSIER – Oscar UHLER, Commentary on the Geneva Conventions of 12 August 1949. Volume IV. ICRC, 1958. (a továbbiakban: Commentary. Vol. IV.); Yves SANDOZ – Christophe SWINARSKI – Bruno ZIMMERMANN (szerk), Commentary on the Additional Protocols of 8 June 1977 to the Geneva Conventions of 12 August 1949, ICRC–Martinus Nijhoff Publishers, 1987. (a továbbiakban: Commentary. Additional Protocols).
10
III. Az értekezés főbb megállapításai és a kutatási eredmények hasznosíthatósága
III.1. Következtetések A disszertáció elkészítése és az ahhoz szükséges kutatás az alábbi következtetések levonására vezetett. A fegyveres konfliktusokban alkalmazandó nemzetközi humanitárius jog és a nemzetközi emberi jogi rendszer előírásai mára elkerülhetetlenül összefonódtak. Ez napjainkban már jól érzékelhető például az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. Ez nem függvénye annak, hogy a konkrét fegyveres konfliktusok kiváltó oka milyen természetű. A terrorizmus jelenségével, a terrorista tevékenységekkel szembeni fegyveres fellépés ténye önmagában nem okoz különbséget a fegyveres erő alkalmazásával kapcsolatban alkalmazandó normák tekintetében. Ezek ugyanis az államok számára állandó nemzetközi jogi kötelezettségeket jelentenek. Amennyiben megengednénk az azok kötelező erejétől való elszakadást, komolyan veszélyeztetnénk a nemzetközi humanitárius jog eredeti céljának teljesülését, azaz a fegyveres erő alkalmazása által okozott ártó hatások csökkentését. A terrorizmussal szemben a fegyveres erő alkalmazásával történő fellépés ugyanakkor valóban sajátos jogi helyzetet teremt, amely során fegyveres erő kerül alkalmazásra olyan fenyegetésekkel szemben, amelyek leküzdése általában inkább rendészeti és büntetőjogi megoldásokat igényel. Ez a politikai szempontból nagyon kényes helyzet az államok számára csábító lehetőségként veti fel azt, hogy „kreatív” jogértelmezési megoldásokkal próbálják az államok az általuk elkövetett jogsértések igazolására felhasználni. Az ilyenek elkerülése – és általában a nemzetközi jogrend integritása – érdekében fontos cél, hogy a létező normák tartalma egyértelműen meghatározásra kerüljön. Ehhez a létező nemzetközi jogi normák alkalmazása során általában azok teleologikus értelmezését tartom megfelelőnek. Úgy vélem, abból kell kiindulni, hogy a normaalkotáskor fennálló elsődleges jogalkotói szándék az egyén és az emberi jogok védelmére irányult. E jogterületeken nem fogadhatjuk el a visszalépést, azaz a már kialakított védelemi szint csökkentésének lehetőségét. Ebből arra következtethetünk, hogy ezek a nemzetközi jogi kötelezettségek az államokat az „újszerű” fegyveres konfliktusok esetén is terhelik. A „terrorizmus elleni háború” kategóriájának használata sem igazolhatja az államok számára e normák figyelmen kívül hagyását vagy akár tartalmuk bármilyen módon való gyengítését. Ugyanakkor 11
ez az értelmezés nem csupán az államok kötelezettségei, hanem az egyén lehetőségei és szabadságai, illetve az államok tűrési kötelezettsége tekintetében is irányadó. Így például az egyének ellenségeskedésekben való közvetlen részvételére vonatkozó lehetőségek esetében sem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a jogalkotói szándék az államok által meghatározott keretek között értelmezhető lehetőségeket biztosít, azaz nem szakadhatunk el az eredeti jogalkotó szándéktól. A kiterjesztő, az államok jogalkotó szándékát figyelmen kívül hagyó értelmezések ugyanúgy a nemzetközi jogrend vonatkozó normáinak alkalmazhatatlanságához vezethetnek, ezért kerülendők. A terrorista szervezetekkel összefüggésben erre az elmúlt évtizedek során több esetben is sor került a hidegháború évtizedeiben, különösen a palesztin‐ izraeli konfliktus esetében. A fegyveres konfliktusokra vonatkozó nemzetközi jogi normák elemzésével igazolni próbáltam, hogy a terrorizmussal szembeni fegyveres fellépés által okozott értelmezési és gyakorlati zavar jelentős részben csupán látszólagos. A nemzetközi humanitárius jog előírásainak vizsgálatával és értelmezésével annak bemutatására törekedtem, hogy ezekben a helyzetekben is lehetséges a jogkövető magatartás az államok részéről, és igyekeztem feltárni az elmúlt évtized során megtörtént tényleges vagy a közvélemény által annak tekintett jogsértések, illetve az azokat kísérő viták okait. E célból összevetettem a terrorizmussal szembeni fellépés és a nemzetközi humanitárius jog e szempontból jelentős részterületeinek (konfliktus‐ típusok, egyének lehetséges státusza) metszéspontjait.
III.2. A disszertáció és a kutatási eredmények hasznosíthatósága Az értekezés egyes részei kézirati formában már több felsőoktatási programban eredményesen használhatónak bizonyultak. Az elkészült és publikált disszertáció elméleti eredményei az alábbi területeken válhatnak hasznossá: 1. Nemzetközi jogi, illetve hadijogi képzés a katonai felsőoktatásban. 2. Nemzetközi humanitárius jogi képzés a civil jogi, illetve biztonságpolitikai felsőoktatás területén. 3. A terrorizmussal szembeni fellépés jogi eszköztárának és módszereinek vizsgálata a kriminológiai és kriminalisztikai képzési formákban. 4. Nemzetközi emberi jogi területek oktatása során. A disszertáció további eredményei, amelyek a gyakorlati hasznosíthatóságot biztosítják: A magyar honvédelmi felsőoktatás tisztjelölt hallgatói körében végzett felmérés eredményei azt igazolták, hogy a katonai személyzet megfelelő felkészítése csökkentheti az esetleges jogsértések mennyiségét, illetve azok jellegének
12
súlyosságát is. Ez jelentős mértékben hozzájárulhat a terrorizmus elleni fellépés keretében végrehajtott, katonai természetű műveletek mind rövid, mind pedig hosszú távú sikerességéhez, mivel kiiktatja az azok során elkövetett jogsértések politikai, valamint a közvéleményre gyakorolt negatív hatásait. Az Egyesült Államok elmúlt egy évtizedes, a terrorizmussal szembeni fellépésének átfogó áttekintését a hazai szakirodalmi szerzők még nem tették meg. A vizsgálathoz szükséges alapok tisztázása nem csupán nemzetközi jogi, hanem összehasonlító alkotmányjogi és történelmi kutatásokat igényelt, amelyek önállóan is értéket képviselnek. Az elmúlt évek eseményeinek elemzésének és magyarázatának célja nem az volt, hogy a kormányzat cselekményeinek igazolásául, hanem hogy annak komoly, megalapozott, ténylegesen a problémákra fókuszáló informált kritikája alapjául szolgáljon. A disszertáció e része véleményem szerint jelentős részben hozzájárul a terrorizmussal szembeni fellépés témájának hazai feldolgozásához, a témában uralkodó általános bizonytalanság és ismerethiány felszámolásához.
13
IV. A szerző az értekezés témakörében korábban közzétett publikációi
1. LATTMANN Tamás: Hadijog‐sértések az iraki háborúban, és a felelősségre vonás lehetőségei, avagy szilárd lábon áll‐e a hadijog, vagy szilárdan hadilábon állunk a joggal? = Kül–Világ, a nemzetközi kapcsolatok folyóirata. 2004/1. 32. o. [Elektronikus dokumentum: http://www.kul‐vilag.hu] 2. LATTMANN Tamás: Legal status and protection of people deprived of their freedom by U.S. forces in Iraq. = Miskolc Journal of International Law. Vol. 2. (2005) No. 1. pp. 85‐101. 3. LATTMANN Tamás: A terrorizmussal szembeni fellépés kérdései a nemzetközi hadijog területén. = Hadtudomány. 2005/4. 148. o. 4. LATTMANN Tamás – NAGY Boldizsár: Támadható‐e Bejrút vagy Tel‐Aviv? Arányosság a libanoni konfliktusban = Élet és Irodalom. 2006. augusztus 18., 7. o. 5. LATTMANN Tamás: Fogolytábor a Guantánamo támaszponton – áttekintés a megnyitástól a bezárásig. = Nemzet és Biztonság. 2009/1. 10‐19. o. 6. LATTMANN Tamás: Fegyveres konfliktusok és az emberi jogok – miért nehéz kérdés? = Elspeth Guild: Mikor bűncselekmény a háború? Biztonság és emberi jogok: az egyéni jogok védelme szükséghelyzet és fegyveres összeütközés idején. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2009. 7‐23. o. 7. LATTMANN Tamás: Fegyveres konfliktusok és emberi jogok. = Földrész, Nemzetközi és Európai Jogi Szemle. 2009/2. 83‐92. o. 8. LATTMANN Tamás: Nemzetközi és nem nemzetközi fegyveres konfliktusok. = Föld rész, Nemzetközi és Európai Jogi Szemle. 2010/1‐2. 9–23. o. 9. LATTMANN Tamás: Emberi jogok a humanitárius jogi előírásokban – közeledés vagy távolságtartás? = Jogi Tanulmányok 2010. II. kötet. ELTE ÁJK, 2010. 309– 323. o. 10. LATTMANN Tamás: Húsz évvel a rendszerváltás után: érdekes kérdések a nemzetközi jogász számára. = Gosztonyi Gergely ‐ Nagypál Szabolcs (szerk.): A rendszerváltás húsz éve: állam, jog, társadalom. Budapest ‐ Győr ‐ Miskolc, 2010. (Jogtörténeti Szemle 2010/2.) 13–20. o.
14
11. LATTMANN Tamás: Fegyveres konfliktusok szabályozása. = Kardos Gábor – Lattmann Tamás (szerk.): Nemzetközi jog (XIII. fej.). Budapest, Eötvös Kiadó, 2010. 331–366. o. 12. LATTMANN Tamás: A 2001. szeptember 11‐i támadások hatása a nemzetközi jognak a fegyveres erő alkalmazására vonatkozó előírásaira. = Külügyi Szemle. 2011/3. 105‐115. o. 13. LATTMANN Tamás: Genf, Hága? Strasbourg! Az európai államok katonai műveletei feletti ellenőrzés az Emberi Jogok Európai Bírósága által. = Társadalom és honvédelem. XVI. évf. 1‐2. szám, 2012. 477‐491. o.
15
