TDK DOLGOZAT
Ribb Nóra BA
2011
REHABILITÁCIÓS STRATÉGIÁK A PANNONHALMI BORVIDÉKEN
REHABILITATION STRATEGIES IN THE PANNONHALMA WINE REGION
Kézirat lezárásnak időpontja: 2011.11.13.
Rezümé Ribb Nóra I.évf. Kereskedelem és marketing szak Rehabilitációs stratégiák a pannonhalmi borvidéken Rehabilitation strategies in the Pannonhalma wein region „A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben kézi munkával foglalkozzanak, más időkben viszont szent olvasmányokkal.” (Szent Benedek regulája 49, 1.fej.) „Ora et labora” azaz „Imádkozzál és dolgozzál”- ekképp szól a bencés szerzeteseknek a jelmondata, és mind a mai napig hűen tarják magukat a Szent Benedek regulájában megírtakhoz. Dolgozatomban elsősorban a bencés szerzetesek és a pannonhalmi borvidék több évszázados hagyománnyal rendelkező mezőgazdasági tevékenységét szeretném bemutatni, kiemelve szőlészetét és borászatát. Ez az egyik legrégebbi borvidékünk Magyarországon, és habár az „Év Pincészete 2010” díjjal 2010-ben a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet tüntették ki, mégsem örvend akkora népszerűségnek, mint a tokaji borvidék. A borvidék történelmében számos fordulat következett be. Az első az 1875-ben kitört filoxéra járvány volt, amely életre hívta a pannonhalmi borvidék első rehabilitációs stratégiáját. Ennek keretében a papok és tanítók segítségével már a szőlőtermesztő kisgazdák is elsajátíthatták a filoxéra elleni védekezés különböző technikáit. A következő fordulatot az államosítás jelentette. Az 1945. VI. törvény megszüntette a nagybirtokrendszert így a főapátság is elvesztette földjeit és szőlőit. A rendszerváltást követően azonban a pannonhalmi borvidék ismét a virágzás útjára léphetett. Azóta a folyamatos technológiai és gazdasági fejlesztéseknek köszönhetően, úgymint a minőségi szőlőfajták telepítése, és egy modern, korszerű pincészet építésével, a borvidék sikeresen beírta magát az ország „bortörténelmébe”. Dolgozatomban a borvidék piaci megítélését szeretném vizsgálni az alkalmazott rehabilitációs stratégiák tükrében. Munkám során egyrészt szekunder adatokra támaszkodom, amelyek forrásául egyrészt az ágazati statisztikák, másrészt a Pannonhalmi Apátság Levéltárában végzett kutatómunkám szolgálna. Mindemellett saját kérdőíves lekérdezés keretében szeretném felmérni a vizsgált borvidék jelenlegi megítélését és ismertségét, az alkalmazott
stratégiák sikerességét. Az összegyűjtött adatok statisztikai elemzésével pedig a kutatásom főbb megállapításait kívánom alátámasztani. Mivel a jövőben a bormarketinggel szeretnék foglalkozni, ezért hosszú távú célom, hogy a borvidék gazdálkodásának alaposabb megismerését követően a jövőben hozzájárulhassak ezen gazdálkodási terület és az otthonom, Pannonhalma népszerűsítéséhez.
MELLÉKLETEK……………………………………………………………………… …………………….35
Táblázatjegyzék: 1.táblázat: A világ húsz vezető bortermelő országa 2.táblázat: Az 1897-1898-as bevételi források a Szentmártoni és tényői szőlőkben 3. táblázat: A bevételek és kiadások szemléltetése 1897-1898-ban
4. táblázat A kérdőív kitöltők nem szerinti megoszlása ÁBRAJEGYZÉK: 1. ábra: A pannonhalmi borvidék a 19. sz.-ban 2. ábra: Téli munkálatok szőlőben 3. ábra A Pannonhalmi Főapátság és a pannonhalmi borvidék 4. ábra. A pince egy részlete 5. ábra A Pannonhalmi Apátsági Pincészet 6. ábra: SWOT analízis
MELLÉKLETEK JEGYZÉKE: I.számú melléklet: A Pannonhalmi Borvidék bevételi adatai forintban II. számú melléklet: A világ húsz legnagyobb bortermelő országa III. számú melléklet: Pannonhalmi borvidék kérdőív
1.1. A bencés szerzetesek szerepe a szőlő- és borkultúra megteremtésében Szent- Márton hegyén- a mai Pannonhalma mellett- és a Dunántúlon letelepedett bencések, főapátságuk vezetésével a magyar gazdasági és kulturális életben jelentős szerepet töltöttek be. A keresztény kultúrához is hozzá tartozik a bor, ezen belül leginkább a szerzetesi kultúrához. A szentmisében ugyanis a kenyér Krisztus testévé, a bor pedig Krisztus vérévé változik. A bencés monostorok az istentisztelet helyei, ezért környékükön, birtokain, kezdetektől
fogva megtaláljuk a földművelő közösségek két legfontosabb terményét, a
gabonát és a szőlőt. Mivel a középkorban a szállítási lehetőségek drágák és bizonytalanok voltak ezért az egyházi intézmények, szükségleteik kielégítése érdekében, igyekeztek saját szőlőkre szert tenni és azokat művelni. Így válhattak a középkori apátságok a szőlő- és bortermelés, illetve fogyasztás révén az európai borkultúra meghatározó színtereivé. (Dénesi 2006) Liturgikus célra azonban az egyház viszonylag kevés bort használt. A pincékből sokkal több ital került az asztalra, mint az oltárra. A tiszta ivóvíz hiánya miatt bort vagy vizezett bort ittak, a járványok idején pedig különösen sokat, hiszen a bornak gyógyító, erősítő hatása is van.
Szent
Benedek
regulájában
szabályozta
a
szerzetesek
napi
elfogyasztható
bormennyiségét. Akkoriban egy hemina (kb. 3 dl) bort engedélyezett és nagy becsben tartotta, ha egy szerzetes nem ivott bort. Szent Benedek tehát az emberi gyengeséget ismerve bölcsen szabályozta a monostor lakóinak borfogyasztását, tehát, hogy keveset és mértékletesen igyanak. Meleg időben pedig az apát határozta meg, hogy engedi-e a szokásosnál nagyobb mennyiség fogyasztását. A magyarok már a Római Birodalom idején, a Pannonia provincia területén foglalkoztak mezőgazdasággal. Itt kiváló ökológiai adottságú szőlőtermő terültek helyezkedtek el, így nem volt ritka látvány, hogy a dunántúli lankákon szőlőtermesztés folyt. Ezt a megszerzett jártasságot a népvándorlás során is tovább vitték. A magyar szókészlet bolgár-török jövevényszavai (szőlő, bor, szűr, seprő) tanúsága szerint viszont már a honfoglalók is egy speciális, a keleti területekre jellemző, a Transz-Kaukázus irányába mutató és azzal kapcsolatot tartó szőlő- és borkultúra ismeretével érkeztek a Kárpát-medencébe. A magyar népcsoportok a keleti típusú lugasos, szőlőtaposással mustot nyerő eljárást ismerték. A szőlőkultúra térhódítása együtt járt az alacsony tőkeművelés, a karózott szőlő elterjedésével és a folyóparti, ligetes ártéri erdők lugasos, fára futtatott szőlőművelésének XII. századi visszaszorulásával. (Dénesi-Csoma 2004)
Az államalapító István király hatalmas birtokokat adományozott az egyháznak. Ennek köszönhetően maradt fenn sok írásos emlék a borvidékről, amelyek közül legelső a pannonhalmi alapítólevél (1002), amelyben található feljegyzés szerint a szőlő a királyi tized alá eső termények közül az első helyen szerepel. Szent László birtokösszeírásából tudjuk, hogy ebben az időben (1093-1095) a monostornak 74 szőlője és 88 szőlőművese volt. A bortermelés a XI. században a pannonhalmi apátság földesúri magángazdaságaiban folyt, ahol a szőlőt szolgák vagy azok külön csoportját alkotó szőlőművesek művelték meg. A termés felett a pannonhalmi apát rendelkezett. A szőlőművelés a XI. század második felében kezdett kiszakadni a földesúri üzem kereteiből, ekkor jelentek meg az első borral adózó földesúri alattvalók. Ez a folyamat azt eredményezte, hogy a XIII. század elejére azok a szőlők váltak uralkodóvá, amelyek után járadékot fizettek a szőlőt birtokló emberek vagy szőlőművesek (vinitorok). Uros apát (1207-1242) idejére már jelentős birtok- és jövedelemgyarapodás volt megfigyelhető az apátság birtokain. Az apát 1239 körül a monostor birtokainak, népeinek és ezek szolgáltatásainak összeírását kérte IV. Bélától. Ezt a király Albeus mesterre bízta, aki az esztergomi káptalan nyitrai főesperese volt. Az összeírás 94 birtokot és 2700 mansiot (szolgacsaládot) sorol fel foglalkozásuk szerint. A legtöbben az apátság körüli sokorói dombokon éltek. Különösen sokan foglalkoztak szőlőműveléssel a monostor alatt lévő településen, Alsokon. A szőlőkultúra egyre inkább nagyobb népszerűségnek örvendett ezért a bor hamarosan igen keresett termék lett. A tizedbirtokos egyházaknak ezért a XIII. század elején igencsak figyelniük kellett arra, hogy a felvásárlók ne okozzanak nekik tetemes károkat. (Erdélyi-Sörös 1902) A szőlőbirtoklásnak és a szőlő utáni járadékfizetésnek ez a rendszere azonban a XIV. század derekán fokozatosan átadta helyét az 1200 táján kialakult új adózási formának. A bor könnyen értékesíthető volt, a szőlővásárlás és szőlőtelepítés jó tőkebefektetésnek bizonyult, s ezért egyre gyakoribbá vált. Mivel nem minden település határa volt alkalmas szőlőművelésre, egyre több nem helyben lakó, vidéki szőlőtulajdonos, azaz extraneus vásárolt, vagy telepített szőlőt. Az új szőlőbirtoklási forma nemcsak birtokjogi, társadalmi hanem adózási szempontból is eltért a régitől. Az új rendszerben a szőlő utáni járadékot csöböradónak, a XIV. század elejétől hegyjognak, illetve hegyvámnak hívták. IV. Béla a tatárjárás után megerősítette a várakat. A várak körül a hegyoldalakon kivágott erdők helyére szőlőterületek létesültek, ahol közel volt a falu. A XIV. században az Anjou uralkodók trónra jutása után új korszakot kezdődött. Károly Róbert (1308-1342) megnöveli a királyi birtokokat. Az ország területének mintegy 20%-a királyi föld volt. Ebben az időszakban a földesurak a terményjáradék növelésére törekedtek, az árutermelés olyannyira
megnőtt, hogy termelői többlet alakult ki. Az 1351. évi VI. törvény kimondja „a kilenced szolgáltatását, amire valamennyi földesúr nem csak jogosult, hanem köteles is a falvak és mezővárosok minden szántóvető és szőlőművelő jobbágytól beszedni”. (Feyér 1981) A XVI. századtól a XVII. század elejéig Európa országai közül Magyarországon állították elő a legtöbb bor. Az ország lakossága nagy mennyiségű borkészlettel rendelkezik. Az egyházi birtokok különösen jelentős szerepet töltöttek be a szőlőtermelésben. A török a pannonhalmi várat 1594-ben foglalja el, majd ezután a vár többször cserélt gazdát. Ebben az időben egyre terjedtek a fertőző betegségek, a lakosságnak egyetlen orvossága a bor volt. Pannonhalmán az 1531. évi porta összeírásakor 52 ház volt, ezzel Győr megye legnépesebb helysége volt, de 1553-ban csak 2 portát tüntetnek fel. A török gyújtogatás és a betegségek miatt csökkent le ennyire a lélekszám. A szőlők a vár alatt voltak félkörben, ezt nevezték Váraljának.
. ábra: A Pannonhalmi Borvidék az 19.sz-ban. Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár Az 1568-as drinápolyi békekor Szent-Márton kihalt hely volt. A lakosságot úgy próbálták visszacsalogatni, hogy 4-5 évig felmentették őket az adók fizetése alól. A század végére lassú fejlődés volt tapasztalható, az emberek folyamatosan telepedtek be. Az 1624. évi úrbéri összeírásnál 20 jobbágy családot találunk Szent-Mártonban. György kormányzó nagy hangsúlyt fektetett a szőlők rekonstrukciójára. 1651-1665 között a török sokszoros zaklatásai
miatt a lakosok megszöktek a városból. A fordulatot a vasvári béke hozta (1665). Ismételten elindult a szőlőtermelés 3 éves adókedvezménnyel. A XVII. század elejére a szőlőművelés ismét tekintélyes jövedelmet biztosított az itt élőknek. A szent-mártoni szőlőhegyből a kilenced és tized után a főapátság jövedelme 2100 akó bor volt, ez 10500 akó összeírásának felel meg, de ennél több termés volt a vidéken. Voltak falvak, ahol egy családra, 100-120 akó átlagtermést is elértek. A vidéken nagyon sok német telepes is megtalálható volt, akik új fajtákat és művelésmódokat, technikai újításokat hoztak be. A borvidéken nagyon szabályozott szőlőtermesztés volt. Somogyi Dániel főapát ideje alatt (1783) a borkilencedek és tizedekből 5897 forint jövedelem lett. Az apátságon belül a borfogyasztás összesen 1150 akó, és 5000 akóra becsült pincészettel rendelkezett. (ErdélyiSörös 1902) I. József (1780-1790) uralkodása alatt eltörölte a szerzetesrendeket, közöttük a pannonhalmi bencés rendet is. A birtokok felszámolásakor 5 szőlőt is el kellett adni. Ezek voltak a kálváriai, a váraljai, az amandi, a templomi és a talliáni szőlők. A XIX. század második felében a szőlőtermesztésben és borászatban jelentős adatfeldolgozás és feldolgozás történt a borvidék terültén. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy a Pannonhalmidombságon 4694 négyszögöl a szőlőterület. A leírások alapján a legjobb minőséget a tényői, felpéci szőlők adták a jó fekvés miatt. (Fehér 1871)
II. MAGYARORSZÁG BORPIACÁNAK, AZON BELÜL IS A PANNONHALMI BORVIDÉK VILÁGPIACI LEHETŐSÉGEI Magyarország az egyik legrégebbi és leghíresebb bortermelő országok közé tartozik a világon. A magyar bor a nemzetközi elismertséget nem a mennyiségével, hanem a jellegzetes minőségével vívta ki (pl. Tokaji Aszúk). A magyar borászat fejlődését az 1970–1980-as években kezdte meg (4,5–5 millió hl/év), az export (3 millió hl/év) köszönhetően a technikai fejlődéseknek rohamosan nőtt, a termelést azonban a kevésbé igényes szovjet piac határozta meg. A nemzetközi elvárásoknak megfelelő színvonal eléréséhez a korszerűsítést az 1990-es években kezdték meg. A nagyszabású új szőlőtelepítések és a modernebb, korszerűbb pinceépítés következtében – a hiányosságok ellenére – javult a belső ellátás. 1976–1990 között, az országos fejlesztési terv nyomán kedvező fajta összetételű, újszerű szőlőültetvény létesült 45 000 ha-on. A borászatban technológiai, műszaki-technikai fejlesztés ment végbe, az exportot gyors felfutás jellemezte. Az 1990-es évek elején a keleti piacok elvesztése súlyos túltermelési válságba sodorta a magyar borgazdaságot. Az 1990-es évek végén az export az éves
bortermelés
15%-a
volt
(600–650
000
hl).
(Forrás:
http://mek.niif.hu/02100/02185/html/1123.html) A magyar borgazdaság jelenleg még mindig olyan lépések előtt áll, amikkel a nemzetközi piac felé tudnánk nyitni. Ezt az is meghatározza, hogy hogyan sikerül kialakítani a nemzetközi színvonalú intézményrendszert. Vannak már pozitív példák is arra vonatkozóan, hogy ezt sokszor nem lehetetlen még jobban elmélyíteni. A külföldi sikereknek köszönhetően ismerik világszerte a híres Tokaji Aszúkat és az Egri Bikavért. A szőlő- és bortermelés fejlesztése érdekében valamint a magyar borok minőségének javítása és a borászati technológia korszerűsítésének és még hatékonyabb elsajátítása érdekében új szabályokat alkottak. Ezek a következőek voltak: 1; szigorú rendeleti szabályozás; 2; a fajtaminősítés rendszere, 3; a fajták borvidéki besorolása; 4; a termelők és kereskedők érdekeit szolgáló új Hegyközségi Törvény (1994. évi CII. törvény. Mind a hazai mind pedig a külföldi, magyar borok megismertetésére különböző projektek léteznek. Elsősorban nem hiányozhat egy jó marketing stratégia, hiszen ez az alapja a külföldi piacra való nyitásnak. Országon belül pedig azt kell előmozdítani, hogy a magyar
emberek is kedvet kapjanak hazánk borvidékeinek és minőségi borainak megismeréséhez. A borturizmus ezt a kezdeményezést próbálja segíteni. A borturizmus előnye, hogy önállóan is könnyedén megszervezhetjük az utazást, nem kell egyik utazási irodából a másikba rohanni. Számos példát találunk, olyan kezdeményezésekre is, amelyek keretében az egyes borvidékeken a pincészetek összefognak és borutakat hoznak létre. A borút több mint egy esemény, szolgáltatások összessége, amely tartalmazhat szállást, étkezést, szakmai programokat, előadásokat, idegenforgalmi nevezetességek bemutatását vagy akár az adott borvidéknek egy nagyobb fesztivál vagy rendezvény meglátogatását. Ez a fajta turizmus az év bármely időszakaszában több régió bevonásával, meglátogatásával is megszervezhető. Azok a vendégek, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást általában egy sokkal mélyebb tudást szeretnének szerezni az adott borvidékről, így akár a termelőt is felkeresik valamint a régió történelme, hagyománya iránt is élénk érdeklődést mutatnak. Magyarország legkedveltebb borútja Tokaj. A TripAdvisor 2010-ban a világ TOP 10 bortúra útjai közé választotta. Az elmúlt évek statisztikái kétirányú mozgást mutatnak a borfogyasztás valamint a bor-
és
szőlőtermesztés
vizsgálatában.
A
borfogyasztás
rohamosan
csökken
világviszonylatban. Ennek ellenére a bortermelés lassú de folyamatos növekedést mutat. 1998-ról 2004-re a szőlőtermő terület csökkent 37%-kal, de a bortermelés 3,68%-kal nőtt. Ha az egész világ borfogyasztását nézzük, akkor 1998-ban Magyarország 1,61%-át tette ki, 2004ben pedig 1,47%-át. Míg a szőlőterületeknél ez az érték 1,61%-ról
1,1 %-ra csökkent.
(Johnson-Robinson 2008) A következő két táblázat a világ húsz legnagyobb bortermelő országainak adatait mutatja be évekre visszamenőleg.
A világ húsz vezető bortermelő országa 1. táblázat
.
Forrás: http://www.oiv.int/oiv/cms/index?lang=en , Statistiques Statistics Estadísticas 2001. 31p.331 A táblázatból kitűnik, hogy Magyarország bortermelése 1986-1990 között volt a legmagasabb. Az utána következő években, a rendszerváltás hatására jelentősen visszaesett ez a
termelési
szint.
Borgazdaságunkban
a
rendszerváltozás
után
átalakultak
a
tulajdonviszonyok. A nagyüzemek egy része külföldi, illetve magyar befektetők kezébe került, másik része feldarabolódott vagy tönkrement. Az 1990-es évek elején a keleti piacok elvesztése súlyos túltermelési válságba sodorta a magyar borgazdaságot. Az 1990-es évek végén az export az éves bortermelés 15%-a (600–650 000 hl). 1998 és 1999 között volt egy kis visszaesés, de utána lassú növekedés figyelhető meg. Ez annak is köszönhető, hogy
modernizálták a borászatot és a technológiát valamint új ültetvényeket telepítettek melyekkel megkezdődhetett a minőségi borok előállítása.
III. FILOXÉRA MEGJELENÉSE
A filoxéra (a népnyelvben szőlőgyökértetű, szőlőféreg) a szőlőn kívül más növényfajokon nem található meg. A szőlő gyökerén és levelén élősködik nagyobb csoportokban, sárgászöld színű, mintegy 1,5 mm nagyságú rovar. Szívókájával a szőlő nedveivel táplálkozik, ennek következtében dudorok keletkeznek a növény gyökerén, amely később elhal. A filoxérát 1854-ben (egyes szakírók szerint 1856-ban) fedezték fel ÉszakAmerikában. Asa Fitch, a rovartan New York állambeli tudósa írta le először, és a Pemphigus vitifoliane nevet adta neki. A 19. század közepétől a tengerentúli kereskedelem egyre növekvő lehetőségeit kihasználva, a nagy európai bortermelő országokban egyre több figyelmet fordítottak a többet termő, jobb minőségű bort adó, illetve az időjárás viszontagságainak jobban ellenálló szőlőfajták beszerzésére. (Beck 2003) Magyarországra 1875-ben tört be hazánkba a filoxéravész. Ekkor súlyos veszélybe került a szőlő és a bor termelés, termesztés. A főapáti szerepet Kruesz Krizosztom töltötte be ezekben az időkben. A dézsmamegváltás és az úrbéri előnyök megszűnése, a bérmunkásság, a szakképzett, de drágább munkaerő és a sok váratlan, egyre növekvő költségek (növényvédő szerek, eszközök, a csökkenő borbevételek és bortermelés) a 19. század közepén a jövedelmezőséget nagymértékben rontotta. A rend ültetvényeit nem egyszerre érte a filoxéra támadása. A sokorói dombokon 1887 októberében jelentkezett. Vaszary Kolos főapát (18851891) a szőlészet irányítására azonnal szakképzett szőlészeti inspektort szerződtetett Vitál Kornél személyében. Feladata az amerikai szőlőiskolák létrehozása és az egész szőlészet szakirányítása volt. Az új telepítések és oltóvesszők használatának ellenére azonban a filoxéra tovább pusztított. A főapát tényleges gazdálkodást civil szakemberekre bízta, akiket bencés kormányzók ellenőriztek. A pincészeti munkákat középfokú képesítéssel rendelkező borászati szakemberek végezték.
A filoxéra, megjelenésével tíz év alatt kipusztította a kötött talajú szőlők nagy részét. 1892. július 24.-én a szőlőinspektor azt jelentette, hogy ha a kisécsi és a hoszpodári szőlőkben nem ügyelnek jobban a mind általánosabbá váló filoxérára, akkor rövid idő múlva „… nem csak termésünk nem lesz, de még tőkénk sem…”, ami pedig az amerikai alanyok beoltásához oltócsap miatt feltétlenül kellene. (Csoma 1984) 1897. január 26-án Nenninger Mátyás számvevő felterjesztette Fehér Ipoly főapátnak a bencés rend filoxérapusztított szőlőinek adatait. A pannonhalmi területet tekintve a filoxéra előtti szőlőterület 29 kataszteri hold (kb.16,7 hektár) volt. Ebből a teljesen kipusztult szőlőterület 8 kh (4,6 hektár) volt. (Beck 2003)
3.1. Védekezés első formái, az első rehabilitációs stratégia Háromféle módon próbáltak meg védekezni a korabeli szakvéleménynek megfelelően. 1890-ben elkezdték az állam által támogatott szénkénegezést, majd az amerikai vad fajtákból álló anyatelepek létrehozását. A szénkéneggel való gyérítést először Thénard francia szőlőbirtokos találta fel és először a saját ültetvényeiben az 1860-as évek végén próbálta ki. A kezdeti sikerek után azonban-mint utólag kiderült, a túladagolás miatt- nem sikerült hatékony eredményeket elérnie. 1873-ban a korábbi sikertelenségekből tanulva csökkentette a szénkéneg adagot. Ekkor tette a felfedezést, hogy a szénkéneg a kártevő teljes kiirtására ugyan alkalmas, de olyan mennyiség kell hozzá, ami magát a szőlőt is elpusztítja. De ha kisebb adagban alkalmazzák, ami még nem ártalmas a szőlőre olyan mértében csökkenti csak a filoxéra populációját, hogy az nem képes elpusztítani az ültetvényt, amelynek termőképessége, csökkent mértékben ugyan, de megmarad. A szénkénegezés célja tehát a filoxérával fertőzött ültetvények termőképességének minél hosszabb ideig történő fenntartása volt. Ennek érdekében az ültetvény talaját olyan mennyiségű szénkéneggel (kb. 4x24 gramm egy tőke körül 15 cm sugarú körben) mérgezték, amely a kártevők populációját már jelentős mértékben ritkította, de a szőlőtőkének még nem ártott. A szénkéneg (szén-diszulfid) záptojásszagú, illékony, színtelen, a víznél nehezebb folyadék, gázállapotban pedig a levegőnél nehezebb és roppant gyúlékony. Földbe juttatásának módja az volt, hogy az ún. szénkénegfecskendővel (ami leginkább egy nagyméretű injekciós tűre hasonlít) közvetlenül a szőlőtőke mellett a talajba fecskendezték, ahol mérgező gázzá átalakulva elpusztította a filoxérát. Az eljárást évente egyszer, leginkább közvetlenül a szüret után vagy kora tavasszal, még a szőlő fakadása
előtt alkalmazták, kivéve a nedves talajú ültetvényeket, ahol nyáron gyérítettek. Ennek oka az volt, hogy túl nedves talajban a mérge nem elég hatásos. A gyérítést végzőknek arra is ügyelniük kellett, hogy túl száraz, repedezett se legyen a föld, mert ilyen esetben az illékony gáz hamar elpárolgott. Ezért a szénkénegezők után a napszámosok (tömők) a szénkénegfecskendő által a földben nyitott rést egy bottal (tömőfával) betömték, hogy a földből „ne jöjjön ki az erő”. A sikeres gyérítés feltétele volt még a talaj legalább 30 cm-es vastagsága, ennél vékonyabb talajon a munkálatok nem vezetnek sikerre. (Ezért pl. TokajHegyalján már nem is próbálkoztak ezzel a módszerrel.) Magyarországon
költséges
és
nehézkes
volta
miatt
(a
szénkéneget,
ami
robbanásveszélyes is volt, hordókban kellett felvinni a szőlőhegyekre, ezenkívül az így kezelt ültetvényt trágyázni is kellett) először a nagybirtokon próbálták ki, és a kisbirtokosok az állami propaganda ellenére is csak évek múltán, az eredményeket látva kezdték el szőlőiket szénkénegezni. Az említett okok miatt Magyarországon a szénkénegezésben rejlő lehetőségeket nem használták ki kellőképpen, és az így kezelt területek nagysága a fertőzött ültetvényterültek egészéhez képest mindvégig viszonylag alacsony maradt. A szénkénegezés legfőbb hátránya az volt, hogy az eredeti termőképességet teljes mértékben nem lehetett helyreállítani. Ezért a járvány leküzdéséhez végül más módszerekhez kellett folyamodni. A pannonhalmi borvidéken a hoszpodári, kisécsi, tényői szőlőkben már 1890-ben szénkénegeztek. 1 kh. szőlő szénkénegezési költsége a napszámosokkal együtt 25-27 forintba került. A pannonhalmi főapátság a szénkénegszükségletét Tapolcáról a vincellérképző iskolából hozatta. Ez azonban egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen a szénkéneghiány általános probléma volt az egész országban. Magyarországon, a külföldről behozott szénkéneg raktározására, négy állami raktár működött. Ezek Budafokon, Érdiószegen, Ménesen és Tarcalon voltak. (Csoma 1984)
2. ábra: Téli metszési munkálatok a szőlőben Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár A szénkénegezés mellett a másik lehetséges védekezési forma a nem immúnis, kötött talajú szőlőkben (ilyenek voltak Magyarország történelmi borvidékeinek talajai is) a vad amerikai fajokból (direkttermőkből) álló ültetvények kialakítása, illetve ezeknek a fajoknak európai vesszőkkel való beoltása és az így immár immúnis szőlővesszők ültetvényként való telepítése jelentette. Sajnos viszont még ezzel a módszerrel való próbálkozás után is voltak arra példák, hogy a filoxéra megtámadott egyes ültetvényeket, viszont ez a kár már jelentős mértékben kisebb volt, mint az oltványültetvények telepítése előtt. Ezeknek az amerikai szőlőfajtáknak abban rejlett az ellenálló képessége, hogy a gyökérzetük tömörebb és fásabb volt így hatékonyabban tudott ellenállni a kártevőnek. amely nem képes azt – mint az európai fajtáknál- a gyökér belső szerkezetéig szívókájával átlyukasztani és annak a belső szerkezetét, vagyis a szőlőnek a gyökérzetét, elpusztítani. Amint elkezdték alkalmazni ezt a védekezési formát két újabb problémával találták magukat szemben. Ezeket csak az első telepítések tapasztalatainak figyelembevétele után, újabb akadályok árán sikerült megoldani. Azokat a szőlővesszőket, amelyeket felhasználtak az oltványozáshoz több csoportba osztották. A besorolás során figyelembe vették, hogy az amerikai alanyok hogyan viszonyultak a talajhoz és az éghajlati adottságokhoz. Ezért a
borvidékeken külön kísérleteket végeztek erre nézve, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb alany. (Beck 2003) Pannonhalmán a főapát a nagy ismeretségét kihasználva tudott lépéseket tenni a szaporítóanyag megszerzésében. Trefort Ágoston kultuszminiszter 1887. november 16.-án értesítette
Vaszary
Kolos
főapátot,
hogy
közbenjárására,
az
Országos
Borászati
Kormánybiztos a következő fajtákat küldi a rendnek: 500 db gyökeres Jacquest és 4000 db sima Jacquest, 1000 db oltóvesszőnek való Jacquest és 3000 db sima Herbemont, 1000 db oltógallynak való sima Herbemont. (Csoma 1984) Levéltári kutatómunkám során a filoxéra utáni adatokat, levelezéseket vizsgáltam. Az akkori pincefelügyelő írt egy levelet a főapátnak, amelyben arról számol be, hogy a pincészet nem képes fenntartani önmagát egyrészt mivel a bevételek nem fedezték a kiadások költségeit, másrészt mivel a filoxéra pusztítása következtében nem tudtak annyi bort termelni és ezért túlkereslet alakult ki. Ezért azt javasolta, hogy emeljék fel a borárakat. A levélben arról is beszámol, hogy a bort több éven keresztül ugyanazon az áron adták el és ezért a pincészet haszon helyett kénytelen volt kárral dolgozni. A pincefelügyelő azt javasolta, hogy az asztali borok árát emeljék meg elsősorban. Ezeket az idegeneknek, akik nem tartoztak a Főapátsághoz, magasabb áron kínálták, míg a szerzeteseknek alacsonyabb áron. Ezt a levelet 1896. február 8.-án írták.( PFL 74/1896.) A borok árát többször szabályozták, aszerint, hogy éppen, hogyan tudnának profitot termelni a pincészet számára. Egy másik levelezésben, amely 1901-ben keletkezett szintén a pincefelügyelő, Mesterházi Imre, ír a Főapátnak a borok kisebb mennyiségben való eladásáról. A borokat nem tudták nagyobb mennyiségben eladni ezért javaslatot tettek a törvényre, ami a megengedett legkisebb mennyiségről szól. Ez akkoriban 50 l volt. Beszámolt arról is, hogy sajnos csak egy ember volt, aki nagyobb mennyiségű bort vásárolt volna, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nagyobb bevételre is szert tegyenek. Ezért a kisebb mennyiségben és az eddigieknél is alacsonyabb áron való értékesítését javasolták. Ezt a javaslatot elfogadták és a következő intézkedéseket határozták el. Literenként, 50 liternél való nagyobb mennyiségű vásárláskor az asztali és a vörös bor 60 forintra, a kisécsi, tényői és tömördi hegyi borok 70 forintra, a bársonyosi 80 forintra, a somlyói pedig 110 forintra emelték. A palack borok árait leszállították oly módon, hogy a „Somlyó Gyöngye” nevű bor (ez kb, 100-110 forint volt akkor) kivételével a 7 dl-es palack borok árai egyenlővé tették a hordó bor literjével. A rend fogyasztására szánt borok árai is leszállításra kerültek kisebb összeggel valamint a must árát is csökkentették néhány fillérrel. (PFL 232/1091.)
3. ábra A Pannonhalmi Főapátság és a pannonhalmi borvidék Forrás: http://bortarsasag.hu/images/upload/cimkep/pannonh_600.jpg 3.2. Technikai és technológiai fejlődés a filoxéra és az újratelepítések nyomán A filoxéra járvány rákényszerítette arra az országot, hogy együttes erővel próbáljanak meg felülkerekedni ezen a problémán. Ennek köszönhetően a járvány után felgyorsította azt a folyamatot, amely már a jobbágyfelszabadítással és a szőlődézsmamegváltással elkezdődött. A szőlészeti és borászati technológia kénytelen volt átgondolni és átértékelni a dolgokat. Mindkét ágazat egyre többször hagyatkozott tudományos szakismertekre, ezek vitték előre a fejlődést. Voltak olyan uradalmak, akik nehéz helyzetbe hozták saját magukat, mert mindig a legújabb módszereket próbálták elsajátítani, de ez a folyamat számos nehézségekbe ütközött. Az eredménytelenség elsősorban annak volt köszönhető, hogy szakembereik egy része és a napszámosok, bérmunkások rétege nem ismerte ezeket a módszereket, vagy ha ismerték is nagyon nehezen tudták elsajátítani. Az új telepítésű szőlőkkel új módszerek is jelentek meg, mivel más jellegű bánásmódot igényeltek, mint az eddigi ültetvények. Ezt még nehezítette az
is, hogy nem volt kellően pozitív hozzáállásuk ezeknek az embereknek. Csak a pontos, precíz, jó kézügyesség eredményezhetett volna igazi sikereket. (Csoma 1984) A szőlőmunkáltatás könnyítése érdekében egy javaslatot tettek, mégpedig, hogy térjenek át a bencés szőlőültetvényeken a fokozatos fogatos művelésre. Azt is meghatározták, hogy mekkorák legyenek a sortávolságok (ez 120-140 cm volt). 1892-ben a főapát egy külső segítséget kért, Rudinai Molnár István – az országos vincellériskola igazgatója- személyében, hogy mérje fel és részletező, elemző szakvéleményt tegyen a szőlők állapotáról. Ebben a vizsgálatban a borászati, szőlészeti technológiát figyelte és vizsgálta meg és ezeknek a folyamataira tett javaslatokat, hogy hogyan is lehetne még zökkenőmentesebb és eredményesebb a munka. A borászatban javasolta, az erjesztőhelyiségek kialakítását, ahol meghatározott hőmérsékleten lehet kezelni a bort. Szomorúan tapasztalta, hogy az inspektor a borokat zselatinnal és csersavval kezelte. Ennek következtében a borok „megvastagodtak” és ha megderültek a galuszsavvá átalakuló csersav sötétebb színre színezte. Véleménye szerint elvárható lenne, hogy azok a borok, amik az asztalra kerülnek tükörtiszták és palackértettek legyenek. A szőlészet tekintetében azt javasolta, hogy a lassan elpusztuló szőlőterületek helyett újakat vonjanak be a termesztésbe. 1892-től három évre való tartalékai voltak az apátságnak borból. Ez is azt sürgette, hogy minél előbb térjenek át az új módszerekre. A szőlőfajták közül az Olaszrizlinget, Kadarkát, Ezerjót (Kerekes), Szlankamenkát, Somogyi fehéret ajánlotta Molnár. (Csoma 1984)
4.ábra: A pince egy részlete Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár
3.3. A filoxéra elleni összefogás a Pannonhalmi Főapátság tükrében A filoxéra legyőzése során nem csak szakmai összefogásról kell beszélnünk, hanem országos szintű lépésekről is. Ezt a pannonhalmi Főapátság is felismerte így 1887 október 17én levélben fordult a tihanyi apáthoz, Simon Zsigmondhoz, hogy minél előbb tegyen lépéseket a filoxéralepett tihanyi szőlők védelmének érdekében. A főapátság szoros kapcsolatban volt a mezőgazdasági szaktárcával is. Ez nemcsak úgy mutatkozott meg, hogy szakmai segítséget biztosítottak a főapátságnak, hanem több útmutató, szakkönyveket kapott, melyek a filoxéra elleni hatásos védekezésekről szóltak Ez egyik levelezésben arra kérte a földművelésügyi miniszter a főapátot, hogy a plébánosok, tanítók, akik folyamatos kapcsolatban álltak a néppel, élő szóval is segítsék az új szőlészeti fortélyok terjesztését. Erre a főapát ígéretét is tette és felhívta a papsága és tanítók figyelmét ennek a fontosságára. A főapát a plébánosokkal való levelezéseiben is segítette a felújítás lehetséges módszereit és ismertette ennek módjait. (BFL. FI. VIc/99. 1899. III:3.). Ez az összefogás is előre mozdította a Dunántúlon, hogy sikerült talpra állni a filoxéra utáni pusztításban. A főapátság a meglévő kapcsolatainak (földművelési, vallás és közoktatási minisztérium) köszönhetően, és a saját szőlőültetvényeiben szerzett tapasztalatai alapján tudott újabb, modernebb szőlészetet és borászatot hirdetni. A papok és tanítók okító tevékenységén keresztül pedig a szőlőtermesztő kisgazdák is megértették a filoxéra elleni védelem fontosságát, és így eltudták sajátítani a modernebb, tudományosabb szőlészeti és borászati tudnivalók alapjait. „Így a pannonhalmi főapátság rendházai a filoxéra elleni küzdelemben nemcsak nemzetgazdasági szempontból tettek sokat, hanem társadalmi téren is értékes segítséget nyújtottak a nagy katasztrófából való kilábaláshoz.” (Csoma 1984)
IV. A FILOXÉRA UTÁNI GAZDASÁGI ÁLLAPOTOK A filoxéra járvány jelentősen megterhelte a főapátság költségvetését. Amint azt az előző fejezetben bemutattam, jelentős összegeket fordítottak a védekezésre, szőlőültetvények újítására, telepítésre, a technika és technológia fejlesztésére. A ráfordítás nagyon nagy volt épp ezért nem tudtak profitot realizálni vagy ha tudtak is akkor az nagyon elenyésző volt. Az 1897-es és 1898-as jövedelem kimutatást a következő diagramokon szeretném szemléltetni. 4. ábra: Az 1897-1898-as bevételi források a Szentmártoni és tényői szőlőkben Forrás: (Csoma [1984])
5. ábra: A bevételek és kiadások szemléltetése 1897-1898-ban Forrás: (Csoma [1984]) Az adatokból megfigyelhető, hogy a filoxéra megjelenése utáni első pár évben, mint amilyen az 1897-es év, volt a legnagyobb a kiadások összege. Ez az 1898-as évre érezhetően mérséklődött. A kiadások az az a ráfordítások összegét legnagyobb mértékben a filoxéra megelőzésére tett intézkedések emelték. Ez alatt elsősorban a növényvédelmi munkákat kell érteni. Ennek költségét azonban nemcsak a megfelelő növényvédőszerek, fuvarköltségek jelentették, hanem a munkaeszközök (szénkénegfecskendő, tartály, szivattyú, permetező, porozógépek, mérőeszközök és permetlékeverők) is, valamint az erre fordított napszám is. Érthető tehát, hogy ezek a költségek a filoxéra megjelenése után jelentősen megnövekedtek. Azokon a területeken, ahol a filoxéra után amerikai alanyokra oltványozták a szőlőket sokkal kisebb költséget igényeltek, mert szánkénegre már nem kellett költeni. A legtöbb szőlőterület felújítás a szentmártoni és tényői területeken voltak. A terület 10%-át jelentette a felújítás, az egész terület 49 holdnyi volt. A szőlők ráfordítási összegét terhelte a beruházott összegek tőkéjének kamata is A nagy kiadások miatt érthető módon az eredményesség is nagyon hullámzó képet mutatott. A tőkés üzem gazdálkodását jelzi, hogy a holdankénti tiszta jövedelem és az önköltség kiszámításával- filoxérapusztított és felújított állapotában is – a szőlőbirtokok nyereségességét számolták. (Csoma 1984)
4.1. A borvidék helyzete a második világháború után (1945-1990) A borvidéknek nem csak biológiai, hanem történelmi csapásokkal is szembe kellett néznie. 1945-ben államosították a Pannonhalmi Főapátság birtokait és iskoláit. Ez az intézkedés lehetetlen helyzetbe hozta a borvidéket, ugyanis felszámolták a már fejlett technikával rendelkező nagybirtokokat. A Főapátság három kisebb szőlőterületén kívül minden szőlőbirtokát elvesztette. Mivel ezzel együtt hosszú távon fenntartható a gazdálkodást teljesen ellehetetlenítették, ezért ezeket a megmaradt birtokokat is kénytelenek voltak pár év múlva a helyi szövetkezetnek átadni. Az apátság központi pincéjével is hasonló módon jártak el. 1951-ben a pincészet utolsó 20000 liter borát "önként" átadva, teljesen megszűnt a környék szőlészetében és borászatában meghatározó szerepet játszó apátsági gazdálkodás. A államosításkor után ismét több visszaeséssel kellett szembenézniük. A szőlők jelentős része olyan emberek kezében volt, akik nem rendelkeztek a megfelelő szakmai háttértudással, ráadásul a szükséges technikai eszközök, a pénzhiány és a háborús okozta károk miatt nem állt rendelkezésre. Az államosítás miatt hozott intézkedések legjobban az egyházi birtokokat érintette. Az államosítás egy másik irányba ható következménye volt az urbanizáció felgyorsulása is, ugyanis az emberek, akiket megfosztottak a földjeiktől és ezáltal a munkájuktól is, beköltöztek a városba. 1959-ben alapították meg az új termelőszövetkezetet Győrben. (Katona-Dömötör [1963]; Könnyid [1994]) 1959-es adatok alapján 14 borvidéket számoltak össze Magyarországon, ennek alapján a Pannonhalmi-dombvidék települései a borvidékbe nem tartozó, jó bortermelő helyek közé kerültek besorolásra. Az első egy-két év után, amikor még nem volt tapasztalható a fejlődés, újabb szőlőket telepítettek a termelőszövetkezetek által, melyekhez az állam jelentős anyagi támogatást nyújtott az 1962/3004. számú kormányhatározat alapján. Écs, Győrújbarát, Pannonhalma, Nyúl községek határában létrejöttek az első nagyüzemi szőlők. Az 1970-es években folytatódtak a telepítések. 1984-ben létrejött a Pannonhalmi "Egyetértés" MGTSZ, amely Écs, Ravazd, Nyalka és Pannonhalma között biztosított együttműködést. 1985-86-ban kb.250 hektár területet osztottak szét családoknak saját célú megmunkálásra, amikor a TSz összes szőlőterülete 900 hektár körül mozgott. 1989-ig Nyúlon az Új Élet Termelőszövetkezet 96, a baráti Rákóczi 100, a tényői Sokoróalja 100.5, a kajárpéci Egyetértés 137.9, a sági, pázmándfalui és töltéstavai tsz-ek 76 ha szőlőterülettel rendelkeztek . A borvidéken akkor a legjellemzőbb fajták a következőek voltak: Olaszrizling, Rizlingszilváni, Rajnai rizling, Tramini, Királyleányka és az Irsai Olivér. A borászati gazdaságnak meg volt a folyamatos
bevétele a környékbeli kocsmákban megnövekedett italkiméréseknek köszönhetően. (http://www.bor-neked.hu/pannonhalmi-bortortenelem-iii) A szőlő- és borgazdaság a 80-as évek végére érte el csúcspontját, amikor közel 1000 ha-on folyt a szőlőtermesztés továbbá a háztáji, családi szőlőskertek is elérték a 300-400 ha területnagyságot. A bort fahordókban, vasbeton, alumínium, acél és műanyag tartályokban tárolták. Ebben az időben került sor a palackozás újbóli bevezetésének próbálkozására is, melyet a Badacsonyvidéki Pincegazdaság győri üzeme végzett. A szocialista mezőgazdaság nagyüzemi működése a legtöbb esetben ártott a magyar borászatnak, de ezzel egy időben elindult egy olyan folyamat is, aminek következtében sikerült a borvidéket az országos színvonal szintjére emelni. (http://www.bor-neked.hu/pannonhalmi-bortortenelem-iii) A 90-es évek végén, amely a harmadik nagy korszak volt, újabb fejlődés volt tapasztalható a borvidék életében. A lassan, de biztosan növekedő piaci igények, és a folyamatosan végrehajtott technológiai fejlesztések után az ezredfordulóra több kisebb és nagyobb magánkézben lévő pincészet jelent meg minőségi boraival. Ennek egyik leglátványosabb eleme a milliárdos beruházással 2003-ban létrejövő új Pannonhalmi Apátsági Pincészet volt. A sikerességükről árulkodik az is, hogy a tavalyi évben ők nyerték el az „Év Pincészete 2010”-es díjat. Ennek az eredménynek köszönhetőn remélhetőleg még többen fogják meglátogatni a pannonhalmi borvidéket és a többi pincészetnek is lehetősége lesz megismertetni magukat a nagy közönség előtt.
5. ábra A Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Forrás: http://elitbor.hu/datas/2011/0829/888/pannonhalmi_f_ap_ts_g_s_pannonhalmi_ap_ts_gi_pinc_szet__l_gifot_2_.jpgV.
Kérdőíves felmérés a borvidék ismertségének vizsgálatára
A korábban bemutatott rehabilitációs stratégiákból kiindulva kísérletet tettem annak felderítésére, hogy vajon manapság milyen a Pannonhalmi Borvidék magyarországi megítélése. A fogyasztói oldal felmérésekor online, nem reprezentatív kérdőíves megkérdezést alkalmaztam. Célja az volt, hogy képet kapjak a borvidék ismertségéről, hiszen a jövőbeli rehabilitációs stratégiáját alapvetően meghatározza. Sajnos első éves hallgatóként nem rendelkezem a megfelelő statisztikai háttértudással, ezért induktív következtetés módszerével élve kívánom logikailag feltárni az eredmények között húzódó esetleges kapcsolatokat. A kérdőívnek az első részében (lásd III. számú melléklet) általános kérdéseket tettem fel a borvidékről kapcsolatban illetve marketing szempontú kérdéseket is feltettem. A kutatás az egész országra kiterjedt. A kérdőívnek az első részét összesen 59 ember a második részét 39 ember töltötte ki. A kitöltők közül a legfiatalabb 18 éves a legidősebb pedig 52 éves volt, átlagéletkoruk 24,4 év volt.
4. táblázat A kérdőív kitöltők nem szerinti megoszlása Forrás: Saját szerkesztés a kérdőív első kérdése után A kérdőív elején három általános kérdést tettem fel. Így kaphattam információt arról, hogy az országban a legtöbben a Villányi borvidéket ismerik. Ezt követi a Tokaj-hegyaljai és Egri borvidék, majd a Pannonhalmi borvidék és a Badacsonyi végül pedig a Balatonboglári borvidékünk. Összesen 496 választ jelöltek meg, ami azt jelenti, hogy 15 válasz lehetőség volt és több választ is meglehetet adni és az 59 válaszadó összesen ennyi választ adott le.. Érdekesség, hogy a harmadik kérdésnél, amely úgy szólt, hogy „Mely borvidékünkről kóstolt legtöbbször bort?”,.mégis csak 158 válasz érkezett, ami arra enged következtetni, hogy a kettő nincs összefüggésben. Ennek leginkább pénzügyi okai lehetnek, mégpedig azért mert a fogyasztók drágának találják a minőségi borok árait és sajnálnak rá ennyit kiadni. A legtöbben, a válaszadóknak a 45%-a a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet ismeri. Kérdésemre, hogy „Ön szerint minek köszönhető a pannonhalmi borvidék ismertsége?” a válaszadók több, mint 60%-a a Pannonhalmi Főapátsággal indokolta. A kérdőív második részében inkább már szakmai kérdéseket tettem fel. Mivel nagyon érdeklődöm a borok iránt és próbálom a tudásomat még jobban elmélyíteni ebben a témában és új dolgokat tanulni ezért idén a
Nemzetközi Borakadémián elvégeztem az alapfokú képzést. Így van némi szakmai rálátásom is a boros témákban. Ilyen kérdéssel is próbáltam felmérni az emberek tájékozottságát. Az első szakmai jellegű kérdésem a következőképp hangzott: „Ön szerint fehér vagy vörös boros a borvidék?”. Ezeknél a kérdéseknél is túlsúlyban voltak azok a válaszok, amik közel álltak az igazsághoz, de más részről én több pozitív válasz eredményében bíztam. A pincészetek számát illetőleg viszont számos válaszadó tájékozatlannak bizonyult hiszen a legtöbben azt válaszolták, hogy 5-10 között van a pincészetek száma, holott a borvidéknek hivatalosan több, mint 20 pincészete van. A kérdőívvel azt a következtetést sikerült levonnom, amit már a legelején is nagyjából tudtam, hogy az emberek nagy része alig ismeri a pannonhalmi borvidéket. A kutatásom természetesen nem volt még alapos és kiterjedt, de ezek az eredmények is azt mutatják, hogy jobban meg kell ismertetni az embereket a borvidékkel. Ennek a legjobb módja egy jó marketingstratégia lenne. A dolgozatom kutatásának során volt szerencsém egy helyi borásszal is elbeszélgetni valamint egy egyetemi tanárral, aki borkultúrát tanít és mindketten arról számoltak be, hogy a pannonhalmi borvidékről hiányzik az összefogás. Van egy kisebbfajta összetartás a borászok között viszont olyan stratégia nincs kidolgozva ami a marketinggel foglalkozna. Ahogy kiderült a kérdőívben is a legtöbben a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet ismerik és nem véletlenül. Az ismertséghez nemcsak jó borokat kell tudni készíteni, hanem a borász mellett egy nagyon jó, marketinggel foglalkozó embernek is állnia kell. Az Apátsági Pincészetben ez a harmónia tökéletesen működik. A többi helyi pincészetnek is úgy gondolom jobb esélyeik volnának a piacon, ha megfelelő marketing állna az arculat mögött. Azonban nemcsak a pincészeteknek, hanem a borvidékeknek is szokott külön marketinges emberük lenni. Itt, a pannonhalmi borvidéken ez is hiányzik. Véleményem szerint, ha jelenlegi tudásomnak megfelelően tehetek ilyen kijelentést, minden csak azon múlik, hogy mennyire elhivatott valaki aziránt, amit éppen csinál. Nincs ez máshogy a marketingstratégia kidolgozásával sem. Lehetnének például olyan rendezvények, ahol a borvidék összes pincészetének lehetősége lenne bemutatni a borait és ezeket a nagy közönség meg is kóstolhatja. Egy másik jó kezdeményezés lehetne, ha a borászok szakmai konferenciákat tartanának, ahol beszámolnak egymásnak a tapasztalataikról és megvitatnák az esetleges aktuális problémákat. Az idén került megrendezésre első alkalommal az I. Pannonhalmi Bormarketing Konferencia, amelynek célja, hogy „a Pannonhalmi Borvidékhez, a borhoz, a borászatokhoz kapcsolódó különböző szakterületek - bortermeléstől, a kereskedésen, a márkaépítésen keresztül, a vendéglátásig, turizmusig - képviselői konzultatív
fórum
(konferencia)
keretében
kicseréljék
tapasztalataikat.”
(Forrás:
http://pannonhalmiborvidek.hu/index.php?p=page@content&pid=14) Természetesen az összes intézkedésekhez mindenekelőtt tőke kell, de ha a borászok látnák azt, hogy ez megnöveli a forgalmukat és előrébb viszi a dolgokat a borvidéken, akkor nem maradna el az Ő részükről sem az anyagi támogatás. Erről az általam megkérdezett borász is beszámolt nekem, akivel interjúztam a dolgozat kapcsán.
VI. Összegzés A kérdőíves kutatásom és a dolgozat megírása érdekében végzett kutatómunka során megszerzett információkat és tapasztalatokat egy SWOT elemzéssel szeretném összefoglalni, amely a borvidék jelenlegi állapotából indulna ki, majd a jövőbeli lehetőségekre és veszélyekre koncentrálva ki szeretném emelni annak lehetséges fejlődési potenciáljait. ERŐSSÉGEK - A pannonhalmi táj szépsége és a Pannonhalmi Főapátság vonzáskörzete - Egész évben működő gyógy- és termálfürdő Győrben - A borvidéknek meg van a fehér borokban az erőssége - A Nyugat közelsége, lehetőségük van a külföldi piacra nyitni - A Pannonhalmi Apátsági Pincészet példaértékű lehet a többi pincészet számára - Könnyű megközelíthetőség LEHETŐSÉGEK - Szakmai hálózat kiépítése a borászatok számára - Nő a vidék látogatottsága (Pannonhalmán újabb és újabb tervek megvalósítása) - Az igényesség és a professzionalizmus fokozódása - Borutak kiépítése - Hazai nagy borvidékekkel való együttműködés és szakmai kapcsolattartás - Helyi boros rendezvények növelése
GYENGESÉGEK - Tőkehiány - A borászok szorosabb együttműködése - A jól kidolgozott marketingstratégia hiánya - A pincészeteknek kevés nyitott programja van - Borvidékes rendezvények hiánya - Öregedő népesség - Kevés a megfelelő, szakmai tudással rendelkező ember
VESZÉLYEK -A külső források és a befektetők elmaradnak - Borászok között kialakuló viszályok - Csökkenő a szülőterületek - Csökken a borfogyasztás - Az új generáció elpártol egy biztosabb és jövedelmezőbb munka iránt - Ha nem valósul meg az együttműködés - Az egyes pincészetek elnyomják a többit
6. ábra: SWOT analízis Forrás: A kutatás során megszerzett információk, saját vélemény
A dolgozatom készítése során kutattam levéltárban, helyi borásszal készítettem interjút, továbbá kérdőív segítségével is megpróbáltam felmérni a borvidék helyzetét. Ezek
alapján úgy gondolom, hogy a borvidék még kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában, a többi nagy és elismert borvidékekhez képest, de nagyon jó irányban halad ennek eléréséhez. Kutatásom során mélyebb betekintést nyerhettem a borvidék történelmébe. Mivel Pannonhalmán lakom ezért eddig is közel éreztem magam a borvidékhez, de a kutatásom során még jobban felerősödött bennem ezen irányú elkötelezettség, legfőképpen azért is mert mindig is vonzott a borok világa, mindemellett a későbbiekben ezzel is szeretnék majd foglalkozni. Úgy érzem, hogy ami a célkitűzésem volt a TDK dolgozat elején azt nagy részben el is értem. Nagyon érdekes információkat szerezhettem a levéltári kutatás során és az ottani munka nagy élmény is volt számomra. Nagyon meglepődtem, amikor azzal kellett szembenéznem, hogy az államosítás utáni időszakról nincs fellelhető publikáció a borvidék történelméről, életéről. Erre egy interjú során választ kaptam, hogy miért nincs, éppen ezért jelentett igazi kihívást ennek az időszaknak a megismerése. A kérdőíves felmérés eredménye nem okozott nagy meglepetést, mivel hasonló eredményt vártam. Véleményem szerint az embereket még közelebb kell hozni a borokhoz, annak kultúrájához és közösség építő szerepéhez, azonban ez egy kétirányú folyamat. Ha valakiben nincs meg az alapvető fogékonyság és érdeklődés, akkor erőfeszítéseinktől csekély eredményt várhatunk. A kutatásom végén azt a megállapítást tehetem, amit az előbbiekben már megfogalmaztam, és több ízben kihangsúlyoztam, miszerint a Pannonhalmi Borvidéknek nincsen jól kidolgozott marketingstratégiája és ez akár a következő kutatási munkám alapját is képezheti. Borászokkal folytatott mélyinterjúval, további kérdőívezéssel, statisztikai adatok elemzésével és a hazai illetve a világpiacon szereplő nagy pincészetek összehasonlításával úgy gondolom ennek a problémának a miértjeire választ is kaphatok és megoldásokat kereshetek.
Az utolsó ellenőrzés 2011.11.13
Irodalomjegyzék 1. Dénesi-Csoma: Pannónia szőlőskertje 2004. 2. Sörös Pongrácz: A Pannonhalmi Főapátság története. Hatodik korszak: a rend új kora, új munkaköre 1802-től napjainkig. (A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. Szerk. Sörös Pongrácz. 6/a kötet),Budapest 1916 3. Csoma Zsigmond: A Pannonhalmi főapátság és a magyarországi bencés rendházak küzdelme birtokaikon a filoxéra ellen, A Mezőgazdasági Múzeum közleményei 19841985. 173-214. 4. Dénesi Tamás: A pannonhalmi bor. Szőlő- és borkultúra Szent Márton hegyén. Rubicon 2007 / 6-7.,72-81. 5. Beck Tibor: A filoxéra pusztítása, Rubicon 2003/1-2.,65-69. 6. Hugh Johnson-Jancis Robinson: A világ boratlasza, Alexandra Kiadó 2008, 10-11. 7.
Erdélyi L.-Sörös P.: A pannonhalmi Szent-Benedek Rend története I-IV. kötet, Budapest, 1902-1907. 4774p.
8.
Fehér I. (szerk.) Győr vármegye és város egyetemes leírása. Budapest, Franklin 1874, 672p.
9. Feyér Piroska .: A szőlő- és a bortermelés Magyarországon 1848-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest 1981. 385p. 10. Katona József - Dömötör József: Magyar borok - borvidékek, Budapest , 1963. • Könnyid István: A Pannonhalmi bencés főapátság szőlőtermesztésének és borászatának rövid története (1802-1951) Szakdolgozat, Mosonmagyaróvár, 1994
Internetes források 1. http://mek.niif.hu/02100/02185/html/1123.html A borászat, letöltve 2011.11.03 2. http://www.oiv.int/oiv/cms/index?lang=en letöltve 2011.11.04 3. http://bortarsasag.hu/images/upload/cimkep/pannonh_600.jpg letöltve 2011.11.11 4. http://www.bor-neked.hu/pannonhalmi-bortortenelem-iii ) letöltve 2011.11.12 5. http://elitbor.hu/datas/2011/0829/888/pannonhalmi_f_ap_ts_g_s_pannonhalmi_ap_ts_ gi_pinc_szet_-_l_gifot_2_.jpg letöltve 2011.11.12
6.
http://pannonhalmiborvidek.hu/index.php?p=page@content&pid=14
2011.11.12
letöltve
Mellékletek I.
számú melléklet: A Pannonhalmi Borvidék bevételi adatai forintban
Bevételi Must
Csemegeszőlő
Összesen
1897
7491,5
3012,3
10503,8
1898
8928,8
1064,1
9992,9
Összesen
16420,3
4076,4
forrás Év
Forrás: Saját szerkesztés a Csoma Zsigmond: A Pannonhalmi főapátság és a magyarországi bencés rendházak küzdelme birtokaikon a filoxéra ellen, A Mezőgazdasági Múzeum közleményei 1984-1985. 201.oldalon található táblázat alapján
Forrás: http://www.oiv.int/oiv/cms/index?lang=en letöltve 2011.11.04.
III.számú melléklet
Pannonhalmi borvidék kérdőív Első rész 1; Szokott-e bort fogyasztani? - Igen - Nem 2; Mely borvidékeinkről hallott már? - Tokaj-hegyaljai -
Egri
-
Szekszárdi
-
Villányi
-
Pécsi
-
Pannonhalmi
-
Móri
-
Etyek-Budai
-
Ászár-Neszmélyi
-
Soproni
-
Badacsonyi
-
Balatonboglári
-
Balatonfüredi
-
Somlói
-
Egyéb
3; Mely borvidékünkről kóstolt legtöbbször bort? - Tokaj-hegyaljai -
Egri
-
Szekszárdi
-
Villányi
-
Pécsi
-
Pannonhalmi
-
Móri
-
Etyek-Budai
-
Ászár-Neszmélyi
-
Soproni
-
Badacsonyi
-
Balatonboglári
-
Balatonfüredi
-
Somlói
-
Egyéb
4; Részt vett-e már borfesztiválon? (Pl. Budavári Borfesztivál) - Igen -
Nem
5; Ön szerint országos viszonylatban milyen szerepet tölt be a pannonhalmi borvidék? Nagyon rossz 1 2 3 4 5 6 7 Nagyon jó 6; Mit gondol, területileg mekkora a pannonhalmi borvidék? Nagyon kicsi 1 2 3 4 5 6 7 Nagyon nagy 7; Ismer-e pannonhalmi borvidékes pincészeteket? - Igen -
Nem
8; Ha igen melyek ezek? 9; Mely pincészetekről hallott már? Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hangyál Pincészet Vaszary Pincészet Babarczi Pincészet Deé Pincészet Németh Endre Pincészet 10; Véleménye szerint minek köszönhető a pannonhalmi borvidék ismertsége?
Második rész 1; Mit gondol elsősorban vörös vagy fehér boros vidékről van szó? - Vörös -
Fehér
-
Nem tudom
2; Ön szerint melyik szőlőfajták NEM találhatóak meg a borvidéken?
-
Olaszrizling
-
Cabernet Sauvignon
-
Ezerjó
-
Pinot Noir
-
Rajnai Rizling
-
Kékfrankos
-
Zöldveltelini
-
Sárgamuskotály
-
Cabernet Franc
-
Merlot
3; Ön szerint kb. mennyi pincészettel rendelkezik a pannonhalmi borvidék? - -5 -
5-10
-
10-20
-
20 felett
