Tartalom
1.
Bevezetés .......................................................................................................................... 2 1.1.
Mi a szociológia? ................................................................................................................2
2.
A hipotézis-alkotás módszerei ..................................................................................... 5
3.
Az empirikus kutatásokról ........................................................................................... 7
4.
Hibalehetőségek az empirikus mérések során ......................................................... 8
5.
Az időbeliség szerepe .................................................................................................. 11 5.1.
6.
A társadalomtudományi adatfelvételezés módszerei.........................................................13
Kísérletek, megfigyelések, interjú............................................................................. 13 6.1.
Kísérletek ..........................................................................................................................13
6.2.
Megfigyelések....................................................................................................................14
6.3.
Interjú ...............................................................................................................................15
6.4.
6.3.1.
MIKOR CÉLSZERŰ INTERJÚT KÉSZÍTENI? ...........................................................................15
6.3.2.
INTERJÚVÁZLAT .................................................................................................................17
6.3.3.
HOGYAN KEZDJÜNK EL EGY INTERJÚT? ............................................................................17
6.3.4.
KÉRDEZŐI HIBÁK ...............................................................................................................17
6.3.5.
KONCEPTUALIZÁCIÓ, OPERACIONALIZÁCIÓ ....................................................................18
6.3.6.
A MÉRÉS MINŐSÉGE ...........................................................................................................21
Tartalomelemzés ...............................................................................................................22
1. Bevezetés Hogyan tervezünk meg egy önálló társadalomtudományi kutatást (szemináriumi dolgozat, esetleg szakdolgozat)? Milyen lépéseken kell keresztül mennünk, hogy ez megfeleljen a ma elfogadott dolgoknak? Sok kérdésről lehetetlen statisztikákat gyűjteni. A geográfusok általában azért olyan dolgokat vizsgálnak, melyekről rendelkezésre állnak kész adatok. Sokszor azonban a geográfusok olyan témákat dolgoznak fel, melyekhez saját adatgyűjtésre is szükség van. A házi feladat kérdőív készítése lesz egy megadott témában. Ez fogja adni a jegy kisebbik felét. A nagyobbik fele egy zárt helyi dolgozatból fog állni. A zárt helyi az utolsó órán lesz. A félév során lesznek kötelező olvasmányok is:
Earl Babbie (2003): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Bp.
Rudas Tamás: Hogyan olvassunk közvélemény kutatásokat.
Cseh-Szombathy L. – Ferge Zs.: A szociológiai felvétel módszerei.
1.1. Mi a szociológia? A
szociológia
a
jelen
társadalomra
vonatkozóan
a
leg
egyetemesebb
társadalomtudomány. A tárgya a társadalom jelenségeit, folyamatait vizsgálja. Általában rövidebb, tehát nem történelmi távlatú kutatásokkal foglalkozik (a régebbi korokkal a társadalomtörténet foglalkozik). A kettő között természetesen létezik egyfajta átfedés. A szociológia ritkán szokott egy emberöltőnél nagyobb távlatokban vizsgálódni. Ehhez képest a szociológia meglepően fiatal tudomány. A társadalom jelenségeinek okait (szegénység, gazdagság, fejlettségi különbségek, városi-rurális térségek különbségei) kutatják. Mitől működik a társadalom, mi mozgatja a társadalom működését. A filozófia a legáltalánosabb társadalomtudomány, sok egyéb tudománynak a „szülőatyja”.
A
szociológia atyjaként egy francia filozófust, Auguste Comteot szokták emlegetni. Ugyanakkor az első szociológusnak egy másik franciát, Émile Durkheimet szokták nevezni. Az első alapműve Az Öngyilkosság volt, mely az első modern szociológiai munkának fogható fel. A szociológia témája tehát a társadalmi jelenségek és folyamatok vizsgálata. Tárgy a legkonkrétabban a társadalmi tények. Vannak olyan szociológusok, akik kifejezetten a társadalomelmélettel
foglalkoznak,
ők
azonban
szűk
kisebbséget
alkotnak
a
szociológusok között. A szociológia alanyai a társadalom tagjai. Általános esetben 2
azonban nem az egyénre helyezik a hangsúlyt (ilyen lenne pl. a pszichológia), hanem a társadalmi csoportokra. A csoportosítások rengeteg félék lehetnek, erre számtalan elv és méret létezik. A kis csoportokkal (10-20 fő) a szociálpszichológia foglalkozik.
A
szociológusok nagy csoportokkal foglalkoznak, melynek tagjai között nincs feltétlenül közvetlen interakció, kommunikáció, valamilyen jelző alapján azonban mégis hasonlóak egymáshoz. A legalapvetőbb vizsgálati módszer az összehasonlítás. A csoportképzés egyik fontos ismérve lehet a területiség (pl. egy településen belül élők), a legtöbb geográfus-szociológus is ezeken a tereken vizsgálódik. Ezen kívül csoportképző tényező lehet a demográfiai, vagy vallási csoportok, foglalkozási csoportok, politikai hovatartozási csoportok. A szociológia legkitüntetettebb vizsgálati területe azonban a társadalmi rétegződés, vagy más néven társadalmi struktúra vizsgálata. Ez általában egy statikus megközelítést jelent, azaz egy időpontban vizsgálja a társadalmi rétegződést, és az ez alapján létrejövő csoportokat. Ha dinamikus vizsgálatokról van szó, akkor a társadalmi mobilitás a vizsgálat tárgya. Hogy miért is ez a legkitüntetettebb vizsgálati tárgy, az azért van, mert ezzel foglalkozik csak és kizárólag a szociológia, a korábban felsoroltakkal más diszciplínák is foglalkoznak. Mit is jelent a társadalmi rétegződés? Az embereket a társadalmi hierarchia rendszerében („társadalmi ranglétrán”) elfoglalt helyük alapján rendezzük csoportokba. Amikor az a kérdésfeltevésünk, hogy egyes társadalmak hogyan épülnek fel, vagy az egyes emberek milyen csoportokhoz tartoznak, akkor tkp. a társadalmi rétegződésről beszélünk. Mindenki tudja, hogy az emberek között társadalmi különbségek vannak (több lehetőség, vagyon, érvényesülési lehetőség stb.), az ilyen különbségek kialakulásának oka a társadalmi struktúra vizsgálata1. Ha valakinek magas a jövedelme, de alacsonyan iskolázott, akkor különböző témájú struktúrákban rosszabb illetve jobb helyzetben van. Elképzelhető tehát, hogy a társadalom egyes tagjai a különböző egyenlőtlenségi dimenziókban más-más pozícióban foglal helyet. A modern társadalmak többsége ilyen. Ez a fajta heterogenitás napjainkban egyre inkább növekszik, országonként azonban ez eltérő lehet, egyre nehezebb éppen ezért
egy
általános
rétegződési
modellt
megfogalmazni.
Mi
marad
tehát
a
szociológusoknak? Az, hogy ezeket az elemeket osztályozzák. Az egyes társadalmi dimenziókban elfoglalt helyeket társadalmi státusznak nevezzük. A jövedelmi helyzetben elfoglalt helyet egyértelműbb elkülöníteni. A modern társadalmakban tehát
1
Kitüntetett vizsgálati tárggyá azonban ez csak a XIX. században vált.
3
gyakran előfordul a státuszrétegződés vizsgálata. A teljes, általános társadalmi státusz végül úgy áll össze, hogy több dimenzióban megnézik az emberek helyzetét, aztán megvizsgálják hogy az emberek mennyire hasonló helyzetben vannak az egyes dimenziókban. Ha azt találják, hogy az emberek többsége ugyanolyan helyzetben van minden dimenzióban, akkor konzisztens rétegződésű társadalomról beszélünk. Ahol ez fennáll, azokat a társadalmakat viszonylag egyszerű vizsgálni. Azonban az is előfordul, hogy egy társadalomban az egyes státuszok rétegződését tekintve inkonzisztencia áll fenn (státuszinkonzisztencia). Ekkor már nehezebb egy általános modellt felállítani. A feudalizmusban jellemző konzisztencia volt, a hűbéres nehezen volt jobb helyzetben mint a földesúr. A konzisztens társadalmak egyúttal zárt társadalmak is, nagyon kicsi a lehetőség a társadalmi változásokra. Aki amibe beleszületett, az ott marad élete végéig. A konzisztens társadalmakban tehát kicsi az esély a társadalmi mobilitásra (statikus és dinamikus megközelítés összefüggése). Ahol nagyobb különbségek vannak az egyes dimenziókban elfoglalt státuszok között, ott nagyobb az esély a mobilitásra. A viszonylag inkonzisztens társadalmakban lehetősége van arra az egyénnek, hogy az egyik dimenzióban meglevő előnyüket konvertálják olyan területekre, amiben hátrányuk van. Pl. ha valaki magasan iskolázott, de alacsony jövedelmű, akkor a magas iskolázottságát felhasználhatja arra, hogy olyan döntéseket hozzon, ami számára előnyös lehet, esetleg még a jövedelmi pozícióján is változtasson. Arra nyílván ritkán van példa, hogy teljes inkonzisztencia legyen, hogy minden ember szélsőséges helyeket foglaljon el az egyes dimenziókban. Nem mindegy azonban az inkonzisztenciában az egyenlőtlenség mértéke is, azaz hogy mekkora a szórás az egyes státuszok között. Éppen ennek a kérdésnek a megítélésén alapulnak a szociológia elméleti megközelítései. A fentebb említettek meghatározása segíti a társadalomelméletek megalkotását. A mai szociológiában két nagy irányzatot érdemes megemlíteni:
strukturalista-funkcionalista irányzat; amelyik azt mondja, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek
társadalmi szükségszerűséget fejeznek ki. Szükség van arra, hogy az egyes emberek között különbségek legyenek. Tulajdonképpen az egyenlőtlenségek mértéke is egy adottság a társadalmak számára. Vannak a társadalomban olyan funkcionális helyek, amiknek meg kell lennie. Egy működő organikus rendszerben, ezeket a funkciókat ki kell tölteni (utcaseprő is kell, meg atomfizikus is). Ezek között azonban vannak olyanok, melyek fontosabbak, melyekre nagyobb szükség van. Ez pedig azt jelenti, hogy amelyikből kisebb a kínálat (kevesebb van az arra szakosodott emberből), azoknak többet kell fizetni, ezért ők magasabb pozícióba tudnak kerülni. Aki azonban csak olyan funkciókat tud betölteni, amiből nagy a kínálat, ő szükség képpen kevesebb lehetőségből választhat, ilyen alapon
4
rosszabb a helyzete. Ebben a felfogásban ez alakítja a társadalmi struktúrákat. A kialakult különbségek kifejezik a társdalom értékítéletét is. Ebben a felfogásban ezek az egyenlőtlenségek biztosítják a társadalmi rendet.
konfliktuselméleti megközelítés; akik azt vetik fel, hogy valóban jogosak-e, ténylegesen kifejezik-
e a fontossági különbségeket a társadalmi különbségeket. Vajon tényleg igaz-e az, hogy csak ezekből adódik az egyes emberek helyzete. Azt mondja ez az irányzat, hogy vannak olyan korlátok, amelyek meghatározzák azt, hogy egy-egy ember milyen helyet foglal el a társadalmi ranglétrán. Az érdekek érvényesítésének eltérő lehetőségeiből erednek a bajok. Az egyes csoportok közötti konfliktusok alakítják az egyenlőtlenségeket.
A társadalmi mobilitáson belül megkülönböztetünk intra-, és intergenerációs mobilitásokat. Előbbi a társadalmi helyzetben a társadalmi státusz változik meg, utóbbiban pedig a gyermekek más társadalmi pozícióba kerülnek, mint amiben a szüleik voltak. Vannak olyan társadalmi helyzetet meghatározó jellemzők, melyek nehezen illeszthetőek a társadalmi rendszerbe (boldogság). Pl. van aki szeret kis faluban élni, ezáltal a boldogság érzete magasabb, mint egy nagyvárosi embernek.
2. A hipotézis-alkotás módszerei A hipotézis-alkotás segíti a méréseket. Egy társadalomtudományi vizsgálat megtervezésénél fontos az elméleti keretek megtervezése is, azaz választanunk kell valamiféle irányzatot, iskolát melynek alapján szeretnénk az elemzést végezni. A társadalomtudományban nincsenek objektív igazságok, minden bizonyítás csak azon a paradigmán belül igaz, amin belül mi éppen a vizsgálatot végezzük. Az elméleti keretek kiválasztásának nagy jelentősége van az eredményekben. Ezt tehát feltétlenül érdemes átgondolni egy elemzés előtt. Egy kutató szakmai világnézete is befolyásolhatja a mérőeszközök kiválasztását. Minden társadalomtudományra jellemző, hogy nem csak egy féle irányzat, közelítési mód van. Fizikában pl. a kvantumfizika az, ami napjainkban a legelterjedtebb. Pl.: a területi fejlettség mérésénél pozitivista módon kvantitatív módszerekkel a gazdaságstatisztikai adatbázisokkal dolgozunk. Továbbá azért is fontos az elméleti mód kiválasztása, mivel a különböző vizsgálatok eltérő különbségeket fognak adni. Tudjuk, hogy Szombathely fejlettebb, mint Mátészalka, de lehet hogy az egyik vizsgálat során 100 lesz köztük a különbség, máskor pedig mondjuk 50. A társadalomtudományban igaznak tekinthető az az állítás is, hogy semmilyen empirikus vizsgálat nem alkalmas az elméletek alátámasztására. Pl.: hogyha megnézzük Budapest
5
városszerkezetét, és mondjuk ez közelebb áll az egyik modellhez, mint a másikhoz, akkor sem mondhatjuk, hogy ez vagy az jobb. Annyit mondhatunk, hogy Budapest esetében a városszerkezet leírásában jobban használható egyik vagy másik. A statisztikai alapú megközelítés a társadalom- és a regionális tudományban; azt lehet mondani, hogy minél nagyobb területi egységről folyik a vizsgálat, annál alkalmasabb. Míg a puha módszerekkel végzett, kevésbé statisztikai módszerekkel megközelített vizsgálat, ami pl. megfigyeléseken, logikai elemzéseken alapszik, az kisebb térségek esetében, egy, vagy csak néhány területegység esetében alkalmazható. A másik szempont, amit figyelembe kell vennünk, hogy induktív vagy deduktív megközelítést használunk-e. Mindkettő alkalmazható, a kérdésektől függően. A deduktív
megközelítésnél
ismerünk
valamilyen
szabályrendszert,
és
ennek
érvényességét vizsgáljuk. Az általános szabályból indulunk ki, és teszteljük, hogy igaz-e vagy hamis. Induktív megközelítésnél a konkrét megfigyelésből indulunk ki, és ebből próbálunk egy új szabályt alkotni, azaz itt az egyéni megközelítésről van szó, a saját észleléseinktől próbálunk az általánosság felé közelíteni (egyes – általános közelítési módszerek). A közlekedési lámpánál pl.: deduktív módon tudjuk, hogy a pirosnál tilos az átjárás, zöldnél szabad. Induktív módon megfigyelhetjük, hogy az autósok hány százaléka halad át a piroson, vagy a zöldön, és ebből próbálunk általánosítani, hogy melyik jelentheti az áthaladás érvényességét. A legtöbb lámpánál természetesen ugyanarra jutnánk induktív módszerekkel, mint deduktívval. A deduktív módszer más néven hipotézisellenőrzés. A deduktív módszerekkel az előre feltett dolgokat érvényességét el tudjuk dönteni, de az a hátránya, hogy új szabályokat nem feltétlenül tudunk felállítani, csak a meglévőket tudjuk cáfolni, vagy igazolni. Az induktív módszernek pont ez az előnye, hogy általunk nem feltételezett dolgokra is fény derülhet, ezt viszont nem tudjuk feltétlenül 100%-os bizonyossággal igazolni, mindig van hibalehetőség. Szükség van az induktív megközelítésre is, mert így tudunk új megállapításokat tenni. Az induktív-deduktív mód egy vizsgálatban akár egyszerre is megjelenhetnek.
A társadalomtudományi mérések következő lépése annak eldöntése, hogy idiografikus vagy nomotetikus módszerekkel vizsgálódunk-e. Az idio szó jelentése „önálló, egyedi”, a nomosz pedig „összes, általános”. Az idiografikus jelentés azt jelenti tehát, hogy egy adott jelenség leírása a cél. Egy konkrét jelenség, egy konkrét földrajzi hely, egyetlen helyi konfliktus bemutatására törekszünk (pl. csak Vas megye iskolázottsága, vagy csak Észak-Alföld érdekel minket az elemzés során). Ezekre az egyetlen esetekre próbálunk válaszokat adni. Előfordulhat, hogy állításaink más
6
egységekre is igazak, de az idiografikus vizsgálatnál ezekkel nem foglalkozunk. A nomotetikus vizsgálatnál nem csak egyetlen esetre koncentrálunk. Nyílván egy nomotetikus vizsgálatnál sem vizsgálunk végtelen sok egyedet, esetenként csak 1-2-t, de olyan kérdésekre keressük a válaszokat, amelyek esetleg máshol is igazak lehetnek. Pl. mintát veszünk az egyetemi földrajz-hallgatók közül (50 fő), és mondjuk összesen vannak 200-an, akkor szeretnénk olyan megállapításokat igazolni, melyek a többi populációra is igazak. Az is előfordulhat, hogy ez az 50 fő egy csoport, mondjuk egy földrajzos évfolyam, ilyenkor már idiografikus módszerről beszélünk, mivel nem foglalkozunk pl. az ötödéves földrajzosokkal, vagy a másodéves vegyészekkel. Az idiografikus megállapítások általában pontosabbak, közelebb állnak az igazsághoz, ugyanakkor nem biztos, hogy ezek használhatók, érvényesek-e más csoportokra is. A nomotetikusnál pedig éppen fordított a helyzet: lehet, hogy nem találjuk a vizsgált probléma legfőbb okát, mégis sok egyedre kiterjeszthető (R2, determinációs együttható). Ha az R2 magas, akkor az egyik jelenség jól magyarázhatja a másikat. Ha azt mondjuk, hogy a nagyvárosi térségek általánosságban fejlettebbek, mint a vidékiek; és azt mondom, hogy Budapest akkor fejlettebb, akkor ez egy deduktív módszer. Az indukció az általában idiografikus módszerrel, a dedukció pedig nomotetikus módszerrel alkalmazható.
3. Az empirikus kutatásokról Az empirikus kutatások fontos tényezői a mérés és a megfigyelés. Az adatok mérését általában adatelemzés követi. Ezek értelmezése számos problémát vethet fel. Az értelmezésekkor derül ki igazán az egyes tudományterületek közötti különbség. Az elméletekkel és módszerekkel jól képzett földrajzosok a mérések lehetséges hibáinak kiküszöbölésére törekszünk, óvatosan tervezzük meg a mérést, rögzítjük a mérési eredményeket stb.; ezek után tudatában vagyunk annak, hogy melyek azok a hibák, amik az értelmezésnél adódhatnak. A
mérések
célja
majdnem
minden
esetben
a
változók
képzése.
A
társadalomtudományi adatfelvételek során sokszor előfordul, hogy a változók nem számok, hanem esetleg nyelvi jelek. Ez sajátos módszereket, és korlátozott eszköztár használatát eredményezi. Előfordul, hogy a változók csak azért kellenek, hogy megismerjük az értékeit, azokat leírjuk. A társadalomtudományi módszerek sajátossága
7
az is, hogy hogyan válasszuk meg a mérés tárgyait. Hogy mi lesz a változónk értéke, valamint az, hogy az egyes változók között milyen a kapcsolat, nagyon függ a mérés tárgyától. A legtöbb esetben nem a teljes sokaságot, hanem a sokaság egy bizonyos mintáját vizsgáljuk. Olyan megállapításokat akarunk tenni, ami az összes többi egyedre igaz (nomotetikus), célunk a minta segítségével a teljes egész leképezése. Ellenőrizni is akarjuk, hogy a mintavétel mennyire volt sikeres, jellemezni akarjuk valamilyen matematikai módon, hogy mennyire térhet el a minta alapján kapott eredmény a teljes sokasággal mért eredménytől (mintavételi hiba meghatározása). Célunk az, hogy a mintavételi hiba a legkisebb legyen. Fontos tehát, hogy az eltérések a legkisebbek legyenek, valamint hogy meghatározzuk ennek az eltérésnek a mértékét is. Ha ez a két kritérium teljesül, akkor joggal mondhatjuk a mintánkra, hogy reprezentatív. Vannak olyan módszerek, melyek kevésbé érzékenyek a reprezentativitásra (inkább csak jellemző vélemények feltárásakor). Fontos szempont az elemzési egység kiválasztása is. A regionális elemzések is elemzési egységekről szólnak. Ezek azonban nem mindig felelnek meg azokkal az egységekkel, amiket megfigyelünk. Az elemzések általában emberekről szólnak. Ez azonban nem mindig egyértelmű. Amikor települések iskolai végzettségét vizsgálom, akkor a megfigyelési egységek a települések lesznek, az elemzések egységei pedig az emberek, hiszen róluk írjuk az elemzést magát (a településnek nincs iskolai végzettsége, az csak ott élő EMBEReknek van).
4. Hibalehetőségek az empirikus mérések során A magyarázó célú vizsgálatok során, amikor összefüggéseket keresünk egyes dolgok között, számos hibát követhetünk el. LAZARSFELD három jellegzetes hibatípusra hívja fel a figyelmet. Az egyik kritérium az empirikus mérések kapcsán felmerülő hibáknál, az a tényező, amit magyarázó (ok) változónak veszünk, időben nem előzi meg az okozatot, törekedni kell tehát arra, hogy az ok megelőzze az okozatot. Az összefüggések legtöbb részében persze világos, hogy melyik jelenség volt előbb, de sokszor találkozunk a klasszikus „tyúk-tojás” problémával. (Pl.: azért fejlettebbek a nagyobb települések, mert ott találhatóak a nagyobb gazdasági egységek, vagy hatalmi központok, vagy azért települtek oda, mert a városok kezdetben is fejlettebbek voltak). Még klasszikusabb példa az elhelyezkedés és az utak vizsgálata. Kutatások kimutatták, hogy a
8
csomópontokban fekvő települések jóval fejlettebbek, mint az attól távol fekvők. Ez esetben sem egyértelmű az ok-okozat viszony. Az autópályáktól azt várják, hogy fejlesztik a környéküket. De vajon azért lesz fejlettebb a település, mert megépült az autópálya? Vagy azért épült oda az autópálya, mert már eleve fejlettebb volt az adott település? Ezeket a vizsgálatokat csak úgy lehet igazolni, ha megnézzük az adott térség (lehetőleg minél hosszabb időtávra) az adott térség autópálya-megépülés előtti fejlettségi pozícióját, majd ezek után az autópálya-megépülés utánit. Megvizsgálhatjuk, hogy a fejlődés üteme felgyorsult-e az autópálya megépülés óta (egyik legjobb hazai példa TÓTH 20052; NÉMETH 20093). A következő szabály (probléma), melyre figyelni kell, az az, hogy a két változó között tényleges empirikus összefüggés legyen. A természettudományokban ez ritkán okoz
problémát,
ez
inkább
csak
társadalomföldrajzi
probléma.
A
társadalomtudományokban megfigyelt összefüggések szinte sohasem függvényszerűek, csupán sztochasztikusak. Ritka az, hogy két változó között minden esetben függvény jellegű kapcsolat legyen, sőt az is ritka, hogy csak egyetlen változótól függjön a magyarázó változó értéke. Az már gyanús, hogy két változó között nagyon szoros a kapcsolat. A harmadik probléma az, hogy két változó közötti kapcsolatot ne lehessen egy harmadik változóval megmagyarázni. Gyakran előfordul, hogy kapcsolatot mérünk két változó között, meg is tudjuk mondani, hogy melyik volt előbb és később, de esetleg mégsem igaz, hogy egyik okozza a másikat, hanem egy harmadik változó okozza az első kettő változását. Magyarul nem a végső magyarázó tényezőt találjuk meg, hanem szükségünk
van
még
egy
változóra.
Pl.
mezőgazdasági
gépek
évenkénti
gázolajfogyasztása valamint a beérkező turisták száma között 0,6-os korrelációt tapasztalunk, ám mégsem gondoljuk, hogy a kettő összefügg, ugyanis mindkettőnek erős a szezonalitása (mindkettő nyáron a legmagasabb) [útmodell, többszörös regressziós vizsgálat]. Vagy egy másik példa: kistérségi szinten a doktori fokozattal rendelkezők 1000 lakosra jutó száma, valamint a sertések ezer lakosra jutó száma között sem gondoljuk, hogy (-0,7) összefüggés lenne. A válasz: a doktorok jellemzően nagyvárosokban, városokban élnek, a sertések pedig inkább a falvakra jellemzőek. Másik 2
Tóth Géza (2005): Az autópályák hatása a regionális folyamatokra. KSH. Budapest.
3
Németh Nándor (2009): Fejlődési tengelyek az új hazai térszerkezetben. Az autópálya-hálózat szerepe a regionális tagoltságban. Doktori (PhD.) értekezés. ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszék. Budapest.
9
példa: magyar települések észak-dél és nyugat-kelet koordinátái között is 0,5-ös korreláció van. Ez az ország alakjára vezethető vissza: egy északkelet-délnyugat koordináta rendszerre fűzhető fel a magyar településhálózat, valamint a sűrű aprófalvas térségek is ÉK-DNY irányban helyezkednek el. A vizsgált társadalomtudományi jelenségekben nagyon ritka a csupán egy tényezőtől való függő hatás! A vizsgált jelenséget általában több magyarázó változó magyarázza. Amikor egyváltozós kapcsolatokat vizsgálunk, akkor csak arra vállalkozunk, hogy pl. a személygépkocsi számot alakító tényezők közül kiválasztjuk a jövedelmet, amely szerintünk legnagyobb mértékben meghatározza a személygépkocsik számát. Egy másik hibalehetőség lehet az ökológiai tévkövetkeztetés. Akkor beszélünk róla, ha valamilyen kizárólag nagyobb egységekben csoport szinten megfigyelt összefüggés alapján egyedekre vonatkozó kijelentéseket teszünk. Amikor csak csoport szintű adatokat, nagyobb egységekben megfigyelt adatokat használunk, ezekkel magyarázunk valamit, de mi mégis úgy tekintjük, hogy ez az összefüggés a csoportot alkotó egyedek szintjén is igaz. A területi kutatásokban azért fontos ez a hibaforrás, mert a mi megfigyelési egységeink zömmel területi egységek (amelyek tkp. emberek csoportjai), azaz
csoportszintű megfigyelések.
Mégis
valójában
az
emberek
viselkedésére
vonatkozóan szeretnénk megfigyeléseket tenni. Gyakran fordul elő, hogy csak ökológiai következtetéseket tudunk tenni. Nem biztos hogy téves, de nem tudjuk igazolni hogy mégis igaz. Mivel nem tudjuk empirikusan igazolni, hogy tévkövetkeztetésről, vagy egyéni szinten is fennálló következtetésről van szó, ezért azt tehetjük, hogy leírjuk: „sejtésünk szerint ez az egyének szintjén is igaz”. Pl.: a cigányok és a bűnözés. Azt tapasztaljuk, hogy a cigányok által lakott településeken magasabb a bűnözések száma. Mondhatjuk-e azt, hogy azért magasabb a bűnözés, mert ott cigányok laknak? Erre azt lehet mondani, hogy amíg meg nem mértük egyéni szinten, hogy ez tényleg így van-e, addig csak sejthetünk. Ez akkor lehetne igaz ha: a cigányok gazdagabbak lennének, ekkor többet lehet lopni tőlük, éppen ezért ahonnan többet lehet lopni, ott többet is fognak, ergo a cigányok és a bűnözés között itt lenne összefüggés, de itt a nem-cigányok követik el a bűncselekményeket. Az ökológiai tévkövetkeztetés ellenkezője is előfordulhat. Ekkor valamilyen bizonyított összefüggést az alapján kérdőjelezünk meg, ami kivétel (néhány egyedi eset
10
esetén). Pl.: a vallásos emberek általában a jobboldali pártokra szavaznak, de van olyan kivétel, aki az MSZP-re. BABBIE (1995) a redukcionizmust is használja. Ez akkor van, amikor a kutató nem gondolja végig, hogy hány féle lehetséges oka van egy dolognak, és túl szűkre veszi azon változók körét, mellyel igazolni akarja az állítását. Éppen ezért jobb a több magyarázó változóval történő elemzések használata, ekkor elkerülhetjük a fontos tényezők kihagyását (multikollinearitás: egy összefüggés több változó kapcsolatában is megjelenik, több változó is azonos irányban hat a függő változóra, ez okozza a ~t).
5. Az időbeliség szerepe Egy adott időpontban, két különböző helyen mért vizsgálatokat statikus, azaz keresztmetszeti vizsgálatoknak hívjuk. Van természetesen arra lehetőség, hogy az időbeliséget „beletegyük” a vizsgálatokba. Kérdőívnél, interjúnál a múltra tekintő kérdéseket is feltehetünk (közvetlen kommunikáció a felvevő és az alany között). Pl. a „Hol lakik Ön?” egy statikus kérdés, ha „Hol lakott 10 éve?”, akkor már időbeli változás is benne van a vizsgálatban. Vannak olyan típusú kérdések, melyben az idő, vagy egy múltra vonatkozó esemény az adatfelvétel célja („Mióta van személygépkocsija Önnek?”). Vannak olyan kérdések is, melyben egy folyamatra kérdezünk rá, egy időbeli változás értékelése a feladatunk („Jobban él-e Ön, mint négy éve?”). Nem mindig a múltra kérdezünk, kérdezhetünk a jövőre is, bár ezek inkább a társadalmi összhangulat mérésére szolgálnak. Előfordulhat az is, hogy a múltra vonatkozó kérdéseket azért tesszük fel, mert a jelenre vonatkozóan van statisztikai adatunk, de a múltra vonatkozóan nincsen. Ebből következik, hogy néha csak a múltra vonatkozó kérdést teszünk fel. A jövőre vonatkozó kérdéseknél az is lehet a célunk, hogy esetlegesen a tervekre kérdezünk („Tervezi-e Ön, hogy elköltözik öt éven belül?”). Ezek között vannak olyanok, melyek konkrét információkra, „kemény” adatokra kérdeznek rá (születés, gépkocsi). A másik fele a kérdéseknek vélemény típusú, melynek egyfajta társadalomértékelő szerepe van. Figyelembe kell venni a kérdéseknél azt is, hogy az emberek a közelebbi eseményekre jobban emlékeznek, mint a régebbiekre, valamint az egyén adott hangulata
is
befolyásolja
a
válaszadást.
Az
időbeli
távolság
jól
mérhetően
megváltoztathatja az embereknek a véleményét, ez a fajta változási mérték meglehetősen nagy is lehet, veszélyeztetve ezzel a mérés sikerességét. Vannak olyan érzékeny témák,
11
melyekben az időbeli távolság növekedése szignifikánsan megváltoztatja a mérési eredményeket. Pl. a politikai közvélemény kutatások idejétől távolodva egyre pontatlanabb képet kapunk arról, hogy ki kire szavazott. Dinamikus
(longitudinális)
vizsgálatoknál
három
altípust
szokás
megkülönböztetni, melyek közül a leggyakrabban az ún. trendvizsgálatot alkalmazzák. A trendvizsgálat egyszerűen annyit jelent, hogy n idő elteltével ugyanazt a teljes sokaságot kérdezzük meg, mint korábban. Pl. azt akarjuk megkérdezni, hogy a geográfusokat megkérdezzük, hogy mennyire tartják hasznosnak a geográfus-képzést. Mivel itt kicsi a sokaság, lehetőség van arra, hogy a teljes évfolyamot megkérdezzük, így az eredményeink pontosabbak lehetnek. A teljes sokaság megkérdezése azonban nem mindig lehetséges, mintát kell venni. Ha Budapest lakosságának véleményét szeretnénk megkérdezni a BKV közlekedésről, akkor sem tudjuk minden lakostól megkérdezni a véleményét. Dinamikus vizsgálatoknál tehát más-más 1 500 embert kérdezünk meg 2006-ban, vagy 2007-ben. Ez is trendvizsgálat, itt ugyanakkor még nagyobb annak a hibaforrásnak a súlya, hogy más embereket kérdeztünk meg. Hiába tekintjük mindkét mintát Budapest lakossága reprezentációjának, az a tény, hogy nem ugyanazokat kérdeztük, hibalehetőséggel szolgál. Ennek a kiküszöbölésére szolgál a panelvizsgálat, mely a longitudinális vizsgálatok másik típusa. Ennek során a mintavételeknél ugyanazokat a sokaságokat kérdezzük meg, azaz feljegyezzük, hogy kiket kérdeztünk, és következő alkalommal ugyanazokat kérdezzük. Ezt a módszert nehéz kivitelezni, mert nehéz ugyanazokat az embereket megtalálni (elköltöznek, meghalnak stb.), gyakorlatilag lehetetlen. A TÁRKI cég Magyar Háztartáspanel című kutatásaiban sikerült ezt megtennie, azt mérve, hogy milyen mértékben változtak a háztartások a rendszerváltozás hatására. Előfordulhat az is, hogy az alanyok az idő múlásával megtagadják a válaszadást, ebből is akadhat egyfajta „lemorzsolódás”. A harmadik modell a longitudinális vizsgálatoknál a kohorszvizsgálat módszere. A kohorszvizsgálat azt jelenti, hogy ha nem is ugyanazon emberekből, de ugyanazon életkori csoportokból vesznek mintát. Két lehetőségünk van:
Ha 1995-ben kezdem a mintavételt az 1960 és 1970 közöttiekkel, akkor 2000-ben nem a 25-35 éveseket, hanem a 30-40 éveseket fogom mintába venni. (intragenerációs változások, azaz generációkon belüli)
12
A másik lehetőség, hogy mindig ugyanabból a kohorszból válogatok. Más generációt veszek ugyanabban az élethelyzetben (mindig a 30 éveseket kérdezem). Ezek az intergenerációs, azaz generációk közötti)
5.1. A társadalomtudományi adatfelvételezés módszerei A módszerek egy része kvantitatív (mennyiségi elemzésre alkalmas eredmények), másik része kvalitatív (minőségi információkat ad). Szinte minden módszer szolgáltat olyan adatokat, melyeket mennyiségileg is lehet elemezni. Az interjú inkább kvalitatív, a kérdőív pedig inkább kvantitatív módszer. A következő lehetőség a strukturált és nem strukturált vizsgálatok közötti megkülönböztetés. Ez azt jelenti, hogy mennyire kötött egy adatfelvétel módja, mennyire lehet előre megtervezni egy vizsgálatot. Pl. egy kérdőívnél ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, az interjúnál nem. A harmadik csoportosítás a beavatkozó és a beavatkozás-mentes vizsgálatok csoportja. Az alany tudatában van-e annak, hogy ő egy adatfelvétel alanya (beavatkozó módszer – pl. interjú, kérdőív), vagy nincs (beavatkozás-mentes – pl. forgalomszámlálás, traffipax). A beavatkozó vizsgálatok rontják a megbízhatóságot. Meg szoktak még különböztetni terepi, illetve nem terepi vizsgálatokat. Terepvizsgálatok azok, amikor a kutatók a megfigyelt jelenség helyszínén is ott van. A tartalomelemzés nem terepvizsgálat, a megfigyelés és az interjú terepi módszer. A kérdőív nem terepi módszerek közé tartozik.
6. Kísérletek, megfigyelések, interjú 6.1. Kísérletek A
természettudományokban
(atommag
működése,
állatok
viselkedése)
a
leggyakoribb információ-szerzési módszer a kísérlet. A társadalomtudományokban vane jogosultsága a kísérleteknek? A társadalomtudományokban leggyakrabban a kísérleteket a pszichológia alkalmazza, mivel az emberi agy – mint összetett rendszer – viselkedését vizsgálja. A pszichológián kívül még a szociálpszichológia alkalmaz kísérleteket. A szociálpszichológia a társas hatásokat vizsgálja a kísérletekben. A területi elemzésekben a vizsgálat leggyakoribb tárgyai a különböző térbeli jelenségek. Ezek a térben adottak, egyfajta módon léteznek, nem lehet őket egy kísérleti szituációban újra 13
reprodukálni.
A
kísérlet
tipikusan
nem
terepi
módszer,
hiszen
általában
laboratóriumban történik. Amikor nem a tér objektív viszonyait vizsgáljuk, hanem azt, hogy a tér hogyan hat az emberek tudatára, cselekedeteire. Azaz nem az objektív, hanem a szubjektív terek vizsgálatára használhatjuk a kísérleteket. A leggyakoribb ilyen eset, amikor mentális térképeket vizsgálunk („mental mapping”). A fejünkben létező térképeket kognitív térképeknek szoktuk nevezni, ezek a térképek a megismeréssel kapcsolatok. Ezekkel a behaviorista földrajz, azaz a viselkedésföldrajz foglalkozik. Ezek a kísérletek ellenőrzött kísérletek, amikor bizonyos paramétereket előre beállítunk (pl. 10 perc alatt rajzold meg a térképet, fekvő helyzetben tartsd a lapot stb.). Vannak olyan kísérletek is, melyeket nem ellenőriznek, mivel olyan dolgokról van szó, melyekről nincs tapasztalatunk.
6.2. Megfigyelések A megfigyeléseknek is két csoportjuk van, amikor a kutató nem vesz részt a megfigyelésben, illetve van olyan eset is, amikor részt vesz a kutató a megfigyelésekben (kulturális antropológia, néprajz stb.) Az egyik leghíresebb magyar néprajzvizsgálat 1953-ban történt, amikor egy külföldi néprajzkutató „beköltözött” egy faluközösség (Ádány) életébe, velük lakott stb. Kimutatta, hogy a hagyományos paraszti társadalom, a faluközösségi modellek ekkoriban már felbomlóban voltak. A részt nem vevő megfigyelés sokkal gyakrabban történik, mint azt gondolnánk. Mikor tanulmányt írunk, és a saját élettapasztalatainkat is belevisszük, ezek mind megfigyelésen alapulnak (hozzá kell tenni, hogy ezek nem megfigyelésekből erednek, csupán mindennapi tapasztalatainkból). A tudatosan felépített módszer nyílván nem így néz ki, annak konkrét előzményei, előkészületei vannak. Részt nem vevő megfigyelések közé tartozik pl. a vevőszámlálás is (Tesco). Tipikus példája a megfigyeléseknek a forgalomszámlálás. Ekkor előfordul, hogy megkérdezik az adott illetőtől, hogy honnan hova tart. Adatokat kaphatunk egyéb utak forgalomterheltségéről. Ha jól jelöljük ki az országban a mérőpontokat, akkor valós képet kaphatunk az utak terheltségéről, a forgalom nagyságáról, összetételéről, az utak terheltségének egyenlőtlenségeiről. Még egy példa a kereskedelem és az élelmiszeripar területi megoszlásáról szóló információszerzés. Ekkor az egyes élelmiszeripari termékeken megnézzük, hogy melyik hol készült, mit hol készítettek. Ha ezeket összesítem, akkor megnézhető, hogy mennyi magyar és mennyi külföldi élelmiszert 14
fogyasztunk. Van-e egyfajta területi koncentráció az élelmiszer-termelésben. Klasszikus példa a megfigyelésre az, hogy „Hova építsünk járdát?”.
6.3. Interjú Az interjúknak többféle típusa létezik, melyek bizonyos vonatkozásban eltérnek egymástól. Az interjú az egy kutató és a válaszadó közötti személyes találkozáson alapuló adatfelvételi eljárás, amikor a kutatott téma szempontjából fontos kérdéseket teszik fel. A kérdésre kapott válaszokat valamilyen módon rögzítik, majd ezeket elsősorban kvalitatív módszerekkel elemzés alá vetnek. A szakszerű interjú-készítés nehezen tanulható, leginkább csak a gyakorlatban elsajátítható módszer. Interjút többféle módon és megközelítésből készíthetünk. Köztük az alapvető különbség az, hogy az interjú mennyire strukturált. Létezik teljesen strukturált, azaz formailag megszerkesztett interjú, de létezik olyan módszer is, amikor teljes a strukturálatlanság. Persze itt sem csak úgy leülünk és beszélgetünk, az interjút készítő itt is tudja az interjú-készítés célját. Az interjú a második leggyakoribb társadalomtudományi adatfelvételi eljárás, manapság az elmúlt évtizedekben egyre
növekvő
a jelentősége (elsősorban
a nyugati
társadalomföldrajzban), hazánkban kevésbé elterjedt. A nyugati társadalomföldrajzban olyan problémákra helyezik a hangsúlyt, melyek emberhez közelibbek, azaz elengedhetetlen az interjú készítése. Inkább az emberek véleménye, viselkedése az érdekes, mintsem az objektív megfigyelések. Ezeken belül is a strukturálatlan interjúkat használják. A félig strukturált, és a strukturált interjúkat szokták mélyinterjúnak nevezni. Minél több előre megszabott téma, kérdés csoport van, annál strukturáltabb az interjú. 6.3.1. MIKOR CÉLSZERŰ INTERJÚT KÉSZÍTENI? A strukturált interjú szinte olyan, mint egy kérdőív. Napjainkban ritka és egyre ritkább a strukturált interjú készítése, ha nagyon meg akarjuk tervezni a dolgokat előre, akkor inkább a kérdőívet választjuk. Az interjú során olyan információkhoz, összefüggésekhez juthatunk hozzá, amelyek a kutatók előttes elképzeléseiben nem szerepeltek. Vannak olyan esetek, amikor az interjúban nem az interjúalany saját gondolatait szeretnénk megtudni, hanem kifejezetten kemény információkat, primer információkat keresünk. (pl. területfejlesztési monitoring vizsgálatoknál). Az interjút jól lehet kombinálni más módszerekkel is. Ha először csinálunk interjút (ha ez a kutatás első 15
lépése), akkor tesztelni tudjuk, hogy az általunk vélt tényezők összefüggenek-e, mennyire fontosak az adott téma szempontjából. Ilyen módon a hipotéziseink köre jelentősen bővíthető. Ha van már néhány interjús eredményünk, akkor pl. a kérdőívünket is megalapozottabban tudjuk elkészíteni. Manapság gyakori, hogy az interjúzó visz magával egy hangrögzítő eszközt, és rögzíti az elhangzott szöveget. Az interjúkészítés közben – ha nincs lehetőségünk elektronikus hangrögzítésre – jegyzetelhetünk is. Ez azonban pontatlan lehet, valamint a legnagyobb erőfeszítést is igényli a kérdezőtől. Nemcsak igazodni kell az interjúalany válaszaihoz (gondolkodni rajtuk), nemcsak a szakmai viselkedésre kell figyelni, hanem mindezeket még le is kell jegyzetelnünk. A harmadik módszernél semmilyen segédeszközt nem használsz, hanem az interjú befejeztével felidézed az interjúban elhangzottakat, és leírod őket. Ennek is vannak előnyei ill. hátrányai. Előnye, hogy a kommunikációban nem okoz zavart, a kérdezett zavartalanabbul fog válaszolni, nem kell törődni a jegyzeteléssel. Nagy hátránya viszont, hogy
fontos
információk
kimaradhatnak,
egyesek
torzulhatnak,
hiszen
nem
mindenkinek ugyanolyan a rövid távú memóriája. Ezeket az elemeket lehet kombinálni is. Ha a kérdezettet nem zavarja, akkor célszerű magnót használni, azonban természetesen nem mindenki engedélyezi a magnóhasználatot. Az interjúknál a válaszadás nem kötelező, a válasz megtagadás is lehetséges (hiszen amit nem a statisztikai törvény ír elő, arra nem kötelező válaszolni). Célszerű lehet továbbá az is, amikor a magnót is visszük, és jegyzetelünk is. Az interjúkészítés a legfontosabb információk megszerzésére, a fontos vélemények megismerésére szolgál. Erre általában elég néhány, maximum néhány 10 interjú is egy kutatás során. Ugyanakkor egy nagyobb szabású vizsgálatról van szó, vagy gyorsan kell információt szerezni (pl. közvéleménykutató cégnél), akkor kérdezőbiztosokra van szükség, aki ekkor nem kérdéseket tesz fel, hanem interjút készít. Ennek előfeltétele, hogy a kérdezőbiztosok előzetesen összeüljenek a kutatóval, lehetőség szerint mindent pontosan leírjanak (hogy miről szól a kutatás), mindenki megkapja ugyanazt az interjúvázlatot.
16
6.3.2. INTERJÚVÁZLAT Az, hogy az interjú strukturált, nem azt jelenti, hogy teljesen parttalan. Ez csak annyit jelent, hogy a kérdező biztosan tudja, hogy milyen céllal készül az interjú, mi az, ami már nem kerülhet bele stb., valamint a kérdések közül egy párral tisztában kell lenni. Amit mindig fontos feljegyezni, az az első kérdés. Az egész interjúhoz vezérfonalat nyújt az interjúvázlat gyakorlatilag egy segédeszközként funkcionál, az interjúkészítés során ha a kérdező belepillant, akkor nem téved el, tudja, hogy miről volt eddig szó, és miről nem. A leírt újságírói interjúban szerepelnek a kérdések és a válaszok is. 6.3.3. HOGYAN KEZDJÜNK EL EGY INTERJÚT? Az interjúalannyal előzetesen meg kell beszélnünk az interjú helyét, a kutatás témáját. A kutatás témáját nem kell teljesen pontosan megrajzolni, a konkrét felteendő kérdéseket nem célszerű elárulni. Tisztázni kell a szerepeket, hogy az interjúalany lesz a válaszadó, nem kötelező minden kérdésre válaszolni. Célszerű bevallanunk azt is, hogy kinek a megbízásából készül a vizsgálat (itt persze lehetnek kivételek). Azt is célszerű közölni, hogy nagyjából mennyi ideig szeretnénk az idejét rabolni (valamivel kevesebbet mondjunk, mint a valós). A témát teljes pontosságában nem szerencsés előre megadni, az előzetes telefonbeszélgetés során, hiszen az interjúalany már előre elkezd gondolkodni a válaszokon, azaz a spontanitás, őszinteség meghiúsul. Az interjú közben minél általánosabban, kevésbé orientáltabban tesszük fel a kérdéseket, annál jobb interjút készíthetünk. A jó indító kérdésen sok múlhat az interjú szempontjából. Ha lehet, ne tegyünk
fel
olyan
kérdéseket,
amelyeket
eldöntendőek,
alternatív
válaszokat
tartalmaznak. Egyrészt ennek az a veszélye, hogy az alany elakad (ugyanis gyorsan válaszol, nem tud mit mondani), másrészt egyfajta állásfoglalásra késztetjük. Interjúnál ez nem cél, inkább a kérdőívnél. 6.3.4. KÉRDEZŐI HIBÁK A kérdezői hibák közül alapvetően kettőt különböztetünk meg: szakmai és magatartás hibákat. Magatartás hibákhoz tartozik pl. a beleélés hiánya, az interjúalany lelki állapota átélésének hiánya. Az interjúzó nem tudja, vagy nem akarja elképzelni, hogy egy adott téma kapcsán milyen helyzetben van az interjúalany. Ez azért is lehet, mert nem készült fel eléggé, vagy nem is érdekli a felmérés. A magatartásbeli 17
problémákhoz kapcsolódik a nyelvhasználati probléma is. Fontos, hogy a válaszadó minden kérdésünket értse, és úgy értse, ahogy azt mi szeretnénk. Amikor úgy érzékeljük, hogy az interjúalany nyelvi szintje alacsonyabb, mint a mienk, akkor az ő nyelvi szintjéhez kell alkamazkodni. Ekkor a szociológusok szavával élve korlátozott kódot használunk. Másrészt úgy kell megfogalmazni a kérdést, hogy az alany által is legegyszerűbb legyen. Kérdezői hibák: kérdéshalmozás, szereptisztázás, sugallás-ellentmondás, kérdések átfogalmazása stb. A legalapvetőbb ezek közül az interjú sikeressége szempontjából a szereptisztázás. Az összes többi mind tulajdonképpen ezzel van kapcsolatban. Ha valaki hibás szerepfelfogással csinál interjút, akkor rosszabb interjút fog készíteni. Kell-e az interjút irányítani a kérdezőnek? Evidens, hogy igen. Amikor az interjúalany nagyon eltér a témától, akkor célszerű visszakérdezni a legutóbb feltett, témához kapcsolódó kérdésre. Ha úgy gondoljuk, hogy a legutóbbi témát nem érdemes feszegetni, akkor egy új kérdést, új vázlatot kell felvezetnünk. 6.3.5. KONCEPTUALIZÁCIÓ, OPERACIONALIZÁCIÓ Azt mondhatjuk, hogy a jó interjúvázlat és a jó kérdőív megszerkesztése „félsikernek” számít. Azaz a jó adatfelvételezés egyik fele már teljesnek tekinthető. A jó interjúvázlat és kérdőív megszerkesztésében fontosak a fentebbi fogalmak. Azok a témák, amelyek bennünket érdekelnek, közvetlenül – legtöbb esetben – nem mérhetőek, nincs közvetlenül mértékegységük. (Pl. ha érdekel minket a szerelem meg a gyűlölet, a világnézeti hovatartozás, a vallásosság – szociológusok kiemelt témakörei -, földrajzos szempontból a fejlettség, versenyképesség, urbanizáció, népesedési helyzet, városszerkezet, területfejlesztési hatékonyság. Ezek mind jó témák, de egyik sem kizárólagos mértékegységek alapján mérhető, nagyon sok dimenziójuk van, s ezeken a dimenziókon belül is sok a mértékegység.) Ezek a problémák nem léteznek közvetlenül, mint egyéb dolgok esetében (lösz, talaj, vulkánok). A kőzetek összetétele, a hőmérséklet, a talajszelvény vastagsága mind mérhető, megfigyelhető. A társadalomföldrajzban több olyan dolog van, amit nem lehet megfigyelni, mérési problémák merülhetnek fel. Az első kérdés, ami felmerül, hogy vajon ezeket a dolgokat hogyan képezzük le mérhető kategóriákká? Ez a folyamat a konceptualizáció4, amikor
4
Az angol concept szóból származik, melynek jelentése fogalom.
18
az elvont fogalmakat, az elméleti, gondolati tartalmakat mérhető fogalmakká képezzük le. A folyamat vége tulajdonképpen mérhető fogalmak sora. A konceptualizációnak tartalmilag helyesnek kell lennie, emellett persze fontos, hogy egyéni folyamat, de azért nem hasraütés-szerűen kell lefolytatni. A fejlettség pl. többdimenziós, többmutatós fogalom, ezeket mérhetővé kell tenni. A vagyoni helyzetnél az ingó-, és ingatlanvagyont is figyelembe kell venni, így lehet egy konkrét vizsgálatot végezni. A dimenziók meghatározása a legfontosabb kezdeti lépés, pl. a település-fejlettség szempontjából lehet a jövedelmi szint, az infrastruktúra fejlettsége, az ott élő emberek kulturális helyzete, a környezet állapota. Ha ezek, a viszonylag jól lefedő dimenziók megvannak, akkor tkp. konceptualizáltuk az eredeti vizsgálati témánkat, tárgyunkat. Legtöbbször arra törekszünk, hogy a vizsgált fogalom minden dimenzióját megvizsgáljuk, de az is előfordul, hogy kifejezetten egy dimenziót helyezünk a célkeresztbe (az előző példánál maradva azt vizsgáljuk, hogy az emberek mennyire elégedettek a településsel, ahol laknak, így képezzük le a település-fejlettséget). Van egynéhány olyan dimenzió, melynek ún. standard indikátora van (az intelligenciának az IQ, a gazdasági fejlettségnek a GDP/fő). Ugyanakkor az a legelterjedtebb, hogy nekünk kell kitalálni a dimenziókat. Ilyenkor a konceptualizáció a megtalált dimenziók rögzítésével, pontos definiálásával zárul. A konceptualizáció után térhetünk rá az operacionalizációra. Ekkor megadjuk az előzőekben meghatározott mérhető fogalmak méréséhez szükséges konkrét változókat, valamint ezen változókkal végzendő műveleteket. „A változók nyelvére fordítjuk le a minket érdeklő problémát”. Az interjúkészítés során az interjúvázlat, a tartalomelemzésben a szövegben található kifejezések köre számít. Az operacionalizációt soha nem tekinthetjük lezártnak, előfordul, hogy további meghatározásokra, fogalommagyarázatra lesz szükség. Az operacionalizáció során a mérés terjedelme, és a elérendő precizitás fontos fogalmak. A mérés terjedelme határozza meg a válasz terjedelmét. A jövedelmi vizsgálatnál azt a kérdést tesszük fel, hogy „Hány forintból gazdálkodtak Önök?”, itt nem szabunk határokat. Az elérendő precizitás akkor kerül elő, ha nem tudjuk eldönteni, hogy a válaszok hogyan fognak szóródni. Az operacionalizációnál fontos még, hogy tisztában kell lenni a változók mérési skáláival, azaz milyen skálán lesz értelmezhető a kérdezettek által adott válasz. Bizonyos
19
mérési módszerek csak bizonyos mérési szint felett használhatóak. A kérdőíves kérdések többségénél a statisztikai mérésekkel ellentétben (arány) a változók mérési szintje itt alacsony (ordinális skálán). Sorrendbe tudjuk rakni, de azt nem tudjuk, hogy az egyik válasz mennyivel több a másiknál, nem tudjuk megmondani pl. az egyetértés fokát egy felmérés során (ha valaki 2-es jelöl valamire, valaki meg 4-est, akkor sem mondhatjuk, hogy kétszer elégedettebb). Végül fontos megemlíteni az összetett mutatók kérdéskörét is. Csomó olyan fogalom van, melyet több változóval operacionalizáljuk (pl. az infrastrukturális fejlettség szintje, jövedelmi helyzet). Jövedelmi vizsgálatnál felsorolunk pl. 10 vagyontárgyat, és amelyikkel rendelkezik, ahhoz 1-es írunk, amelyikkel nem, oda 0-t, végeredményben pedig egy összetett vagyoni mutatót kapunk. A szociológusoknál az index olyan összetett mutatót jelent, amikor nem teszünk különbséget az összetett mutatót alkotó eredeti változók között, hanem mindegyiket azonos mértékben vesszük figyelembe, nem súlyozzuk őket. Az összetett mutatók másik típusát skáláknak hívjuk, ilyenkor hierarchikus sorrendet alkalmazunk, valamelyik válasz tehát fontosabban szerepel. A skáláknak is sok típusa van (pl. Guttmann-skála). A mi szempontunkból fontos skála az ún. attitűd, vagy Liker-skála. Ezek azok a gyakori kérdőív típusok, amikor arra kérjük a válaszadót, hogy a véleményét, egyetértését, ítéletét valamilyen módon számokkal rangsorolja (1-5ig pl.). Az a fontos, hogy a feltett kérdésre a válaszadó valamiféle attitűdjét fejezze ki. (Pl. értékelje, hogy mennyire ért egyet az alábbi állításokkal). A módszer azért gyakori, mert viszonylag sok kérdésről lehet, viszonylag rövid idő alatt jól kezelhető választ kapni. Gyakran alkalmazzák táblázatos kérdésekben, mikor valamilyen problémakörben tesznek fel kérdéseket. A Liker-skála két végpontját kötelező szavakban is nevesíteni, hogy mi mit jelent, azért, hogy a válaszadó eldönthesse, hogy mekkora a vélemény terjedelme. Még jobb módszer lehet, ha az egyes számokhoz az egyetértés fokát is odaírjuk, azaz nem csak a két végpontot nevesítjük (5= teljesen egyetért, 4=inkább egyetért, 3=egyetért is meg nem is, 2= inkább nem ért egyet, 1= egyáltalán nem ért egyet). Ha 1-től 10-ig adjuk meg a lehetőségeket, akkor annál precízebb lesz a válasz, de a skálát nagyon széthúzni nem érdemes. Olyan tartományt kell megadni, amit az ember még meg tud különböztetni, de ez az értékelésnél is fontos.
20
Ha páratlan lehetőséget adunk meg (1-től 5-ig), akkor megfigyelték, hogy nagyon sokan választják az elméleti középértéket (3). Aki nem akarja magát nagyon elhatárolni, nem tudja igazán, hogy melyikhez tartozik, az általában a közepét jelöli meg. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor páros számú lehetőséget kell megadni, hogy ne legyen középérték. Az illetőnek el kell döntenie, hogy melyikhez tartozik. A Liker-skála mérési szint szempontjából kifejezetten ordinális szintnek tekinthető. A szemantikus-differenciál-skála esetében több kérdést teszünk fel, és az egyetértéstől a teljes elutasításig adunk lehetőséget a válaszolásra. Mondjuk feltettünk 10 kérdést, az eredményeket grafikusan ábrázoljuk. A skála arra jó, hogy a görbe alapján az egyes
emberek
véleményét
már
ránézésre
meg
tudjuk
figyelni,
vagy
akár
összehasonlításokat is végezhetünk. 6.3.6. A MÉRÉS MINŐSÉGE A mérés jóságának egyik fontos mutatója a precizitás. Egy 5 fokú Liker-skála például precízebb, mint egy 4 fokú. Következő szempont a hitelesség, a valóságnak minél jobb megfelelés. Ennek van köze a precizitáshoz is, hiszen ha precízebb választ kapunk, akkor azt feltételezzük, hogy az a valóságnak is jobban megfelel. Ha valakitől megtudjuk, hogy az iparban dolgozik, akkor az kevésbé precízebb, mintha azt mondaná, hogy a gépiparban dolgozik. Ugyanakkor nem biztos, hogy utóbbi a hitelesebb, hiszen ha kiderül, hogy a nagykőrösi konzervgyárban dolgozik, akkor az inkább ipar, mint gépipar. A válaszadóknak sokszor egyébiránt nehezebb magukat besorolni egy precíz rendszerbe. Sok olyan kérdés van, ahol a hitelesség nem mindig biztosított (jövedelmi, vallási hovatartozás). Ha úgy látjuk, hogy ez nem mindig biztosított, akkor el is hagyhatjuk. Vannak olyan esetek, amikor a válaszadó nem tud hitelesen választ adni a kérdésekre, hiszen nem ismeri esetleg a kérdést (értékelje pl. Albánia és Kína kapcsolatát). Ez esetben kaphatunk válaszokat, de ezek nem lesznek hitelesek. Az is gyakran előfordul, hogy a megkérdezettek egy része nem kompetens, másik részük igen (pl. Hova jár az Ön gyereke iskolába?). Először ilyenkor rá kell kérdezni, hogy ténylegesen kompetens-e az illető. Ennek a technikának a feltételes elágazás a neve. A hitelesség biztosítása érdekében olyan is lehetséges, hogy a kérdés előtt feltételeket szabunk: pl. erre a kérdésre csak az állandó munkahellyel rendelkező emberek válaszoljanak. Vagy a „nem válaszol” lehetőséget is felkínálhatjuk, ha valaki nem 21
akar válaszolni. Ezek mellett a hitelesség biztosítása érdekében fontos a megfelelő nyelvhasználat is, azaz a megkérdezett iskolázottságához kell igazítani a nyelvezetet, valamint fontos, hogy mindenki ugyanúgy értse a kérdéseket. A megbízhatóság és az érvényesség is fontos szempontok.
6.4. Tartalomelemzés Az egyik fő szempont, amit tisztázni kell, az a tartalomelemzés célja, az, hogy mire is szolgál maga a tartalomelemzés. A tartalomelemzés célja az, hogy írott, vagy ritkábban elektronikus formában lévő dokumentumok manifeszt (amiről szól, amiről eredetileg szól a dokumentum) tartalmának látens (egyéni, szubjektív, ami bennünket érdekel) szempontú elemzése. A látens elemzés a kutatás céljától függően változhat. A Harry Potteres cikk például konkrétan a térre koncentrál, arra, hogy a tér, a mozgások hogyan jelennek meg a művekben. Ebből egyrészt a szerzőnek a térképéről tudunk meg információkat, ebből akarjuk a látens tartalmat megjeleníteni, s a Harry Potter világképet, az általuk sugalmazott pozitív világrendet megismerni. Leggyakrabban kvantitatív ill. kvalitatív elemzést is szoktunk végezni. A kvantitatív vizsgálatoknál előre meghatározott kifejezéseket keresünk a vizsgált dokumentumokban, és ezek előfordulási gyakoriságát vizsgáljuk, ebből akarunk következtetéseket levonni. A kvalitatív megközelítéshez kapcsolódóan különböző típusokat különítünk el. A kvantitatív módszer itt a Harry Potterben pl. a mondatok, szavak keresése, előfordulási gyakorisága. Az elsődleges dolog, amit az ember meghatároz, hogy az egyes kifejezéseket milyen látens tartalom kifejeződésének tekinti. Pl. az előforduló helyeket valódi térnek, vagy valódi térnek tekintjük-e. Ez alapján kategorizáljuk a helyeket később. A kvalitatív elemzés kevésbé monoton, benne egyértelműen az a cél, hogy ne önmagukban
vizsgáljuk
az
előforduló
kifejezéseket,
hanem
jelentésükben,
szövegkörnyezetükben, minőségükben értékeljük. Előfordul pl., hogy egy-egy kifejezés más szövegkörnyezetben mást-mást jelenthet. Egyszer jelenthet pozitív, máskor negatív tartalmat. A dolog lényege az, hogy valamilyen gondolataink ébredjenek annak kapcsán, hogy az adott kifejezés milyen összefüggésekben említendőek. Az a lényeg tehát, hogy a szimbolikus jelentéseket megtaláljuk, a szerző világképét megismerhessük. A tartalomelemzés munkaigényes módszer ugyan, de elég pontos szokott lenni, néha dokumentum-elemzésnek is szokták hívni. 22
Különleges, alapvetően kvalitatív módszer a fókuszcsoport-interjú, ahol kis csoportok, egyidejű, irányított kommunikációja történik. Tulajdonképpen az interjú műfajához áll közel, de lényege, hogy nem szemtől szembeni interjúról van szó, hanem több interjúalany is van. Ez az interjú lehetőséget ad mélyebb motivációs tényezők feltárására is, amelyre két személy közötti interjúban nem lenne lehetőség. További előnye, hogy életszerűbb. Az interjú során van a csoport, van egy moderátor, aki az irányításban, interjúzásban vesz részt. A fókuszcsoport-interjú elég elterjedt módszer (különösen a piackutatásban), lassan már több ilyen készül, mint normális. Egy ilyen interjú során több ember véleménye is megtudható, másfelől a csoporthelyzetből fakadó előnyök is benne vannak. Ezek mellett az előnyök mellett hátrányai is vannak: pl. lehet olyan kutatási cél, melynél ki akarjuk zárni a társas csoportból adódó helyzeteket (sokan mások előtt nem vállalják fel véleményüket). A szociológusoknál kedvelt módszer még a kapcsolatháló-elemzés, a társadalom egyes csoportjain belüli emberi hálózatok kutatása. Ehhez kapcsolódik a szociometria módszercsoportja is.
23
