A M I H Á Z U N K 11
TA R TA LO M 13 17 17 20 20 26 27 34 54 64 77 79
92 106 118 136 142 152 158 165 170 170 172 175 178 184 186 194 200 212 222 228 232 237
BEVEZETÉS Avagy hogyan találtam ki ezt a címet ELHATÁROZTUK Ami van, az nem elég, mást akar a feleség! – mondja a halász, aki kifogta az aranyhalacskát Mit várunk el egy háztól? TELKET KERESÜNK Az a fejezet, amelyben jóvátehetetlen lépésre szánom el a családomat Milyen a jó telek? TERVEZÜNK Amelyben kiderül a hasonlóság a vôlegény és az építész között MIT KELL TUDNIA A HÁZNAK? Amelyben tételesen végiggondolom, hogyan lehetne még jobb dolgunk MEGOLDÁSOKAT KERESÜNK / ÉPÍTKEZÜNK 1. Amelyben nem akar elindulni az építkezés, viszont lesz egy macskánk AZ ELSÔ NYÁR FALUN A fejezetbôl kiderül, hogy nyáron nyaralok… BELELENDÜLÜNK A fejezetben mindenféle anyagokból ház kezd el épülni, és még egy macskánk lesz Hogyan válasszunk kivitelezôt? A MEGFAGYOTT MUZSIKUS TÉLEN Amelyben szabad folyást engedek parttalan kreativitásomnak, és majdnem lesz még egy macskánk TÉL LESZ MÁR Koszorút kötünk és nyitogatjuk az ajtót a macskáknak HÓ ÉS JÉG ÉS FAGY Katasztrófák, amelyeket túlélünk, meg más téli sportok ÉPÍTKEZÜNK 2. Vagyis ácsolunk, építünk és újabb csapásokat élünk túl MÁJUS VAN Akkor májusfaünnep és szentivánéji álmaink NYÁRON NYARALOK… Már megint SZEPTEMBER VAN Amelyben valószerûtlen módon kezdôdik el az iskola, és belefeledkezünk a kavicsokba VAKOLÁS-FESTÉS A díszítôfestéstôl a csúnya vakolásig Mi legyen a festéssel? VILÁGÍTÁSTERVEZÉS, VILLANYSZERELÉS Konnektorok pedig kellenek és jó, ha van márványozott tojás is Gondolkodjunk tervezôvel(-ben) Szeressük a kopottat! BEFEJEZÔ MUNKÁLATOK Amelyben csinálok még pár fûtôtestet, majd rövid ünneplést követôen, rajtaütésszerûen beköltözünk ÉPÍTKEZÜNK, BÁR BEKÖLTÖZTÜNK Sparhelt, avagy a tûz mágiája meg a lakatolt vasé KISKUTYA SZÜLETIK Avagy 98 márciusában Jessy szerelmes lesz HÉTKÖZNAPOK Amelyben bevallom, hogy szeretek szebb arcot rajzolni, választani és mezítláb járni NOVEMBER A legnehezebb hónap KARÁCSONY Amelyben készülôdünk, és készülôdés közben felgyulladnak a fények JANUÁR 5. Amelyben egy átlagos téli napon valami nagyszerût csinálok KINN ALSZUNK A SZABADBAN Amelyben egy kajütbôl a csillagok közé jutunk MÉG RECEPTEK LASSÍTÓK BIBLIOGRÁFIAszerûség
44 A S S Z O N Y É S H Á Z A
lakunk itt, ha nem feledkezünk bele ennyire a tavaszi délutánba, nem esik ennyire rosszul. Tudnom kellett volna, hogy ez ilyen, de képtelen vagyok elfogadni a mai napig, hogy semmi más ne számítson az építôiparnak, csak a pillanatnyi érdekei. Hogy amíg dolgozik, a lehetô legkönnyebb legyen. Neki. Ebben a hegyoldalban gyümölcsös volt, szôlô, erdô. Amit lehetett, letaroltak, hogy legyen hely az anyagoknak, bár késôbb sohasem tettek ide építôanyagokat, a meredek lejtô miatt. Mászkáltam a kiásott és eldózerolt szinteken, és éreztem a domboldalba vájt sebek sajgását. Azt kellett volna megfigyelnem, hogy honnan milyen a kilátás, hogy milyen messze van az alsó kerttôl a bejárat, de nem ment. Nem tudtam örülni. Nedves, hûvös agyagszagot éreztem, és szemrehányást és méltatlankodást. És szégyelltem magam. Mit csináltam? Ezt akartam? És egy hét múlva jött a kerti parti. A munkagép keményre taposott agyaglejtôt csinált a támfal alatti kis sík, füves kertbôl, és jó nagy földhányásokat emelt a feljutás útjába. Elcipeltük a szétdúlt támfalköveket, kicsit ellapátoltuk a földkupacokat az útból, és ha felment az ember az elôadás helyszínére, bezárult a zöld lombok fala és nem látszott semmi a majdani ház csupasz helyébôl. Eljött a szombat. Rengeteg vendég jött, szépen felöltözve egy kerti partihoz, színielôadással. Óvatosan átlépkedtek a poros udvaron, felmásztak a hegyre a munkagép vágta nyomban, aztán át a buckákon, fel az ösvényen, át a szederindák között. És
M E G O L D Á S O K A T K E R E S Ü N K 47
már fent is voltak a színpad-nézôtér tisztáson. Általában nem nagyon kaptak levegôt. Nagyon helyesek voltak a gyerekek, bár az elôadás végsô konklúziója az volt, hogy musicalt többé nem játszunk, mert a tánc és az ének nem erôsségünk. Nem volt jó a koreográfus, a tánc- és énektanár. Ma-
nulta a szöveget, de játszani, különösen az egyetlen elôadás alatt, nem nagyon mert. Azért fergeteges sikerünk volt. A rokonok és üzletfelek tapsolhattak bátran, ráadást nem adtunk. Amikor elcsendesedett a tapsorkán, lementünk a legyalult kis alsó kertbe, a kisházhoz, uzsonnázni. A színészek
hogy egy szétdúlt kertben, egy építkezés közepén lett tejszínhabos a szánk, arcunk, egészen a fülünkig. A kezdeti lendületes dúlás ellenére az építkezés mégsem indult meg. Az emberek még mindig máshol építkeztek (illusztrálva azt is, milyen pontosan tartják a befeje-
radunk a színmûveknél, azok között is azoknál, amelyeknek a szövegei jók és megállnak magukban akkor is, ha a játék nem jön mindig össze. A legtöbb gyerek a rövid próbafolyamat (négy alkalom, hosszú, idôpontegyeztetés, hozás-vivés, munkára, próbára késztetés, egy kis uzsonna, még maradjunk kicsit játszani, egy hónapon át minden héten egy elég nagyszabású buli) alatt megta-
jobbára a cseresznyefán maradtak, mert az igazi attrakció az volt, már a próbák alatt is, hétrôl hétre jobb volt az a nagymagos, vízízû korai cseresznye, amelyet még összecsomózva árulnak a piacon. Itt meg volt mérhetetlen mennyiség és közben még mászni is lehetett a jó öreg, kényelmes cseresznyefára. A tortaevô versenyre azért lejöttek, és akkor már nem nagyon figyelt senki arra,
zés határidejét). A kétnapos, munkagépes, szintezômûszeres terepmunka viszont horribilis összegbe került. Nem nagyon értettük, miért. A kivitelezô azt mondta, hogy egyrészt az ô hétvégéje drága (miért nem csinálta hétközben?), másrészt a munkagép bérlete ennyibe kerül. Hazafelé jövet egy jó nagy tábla bérbeadó földmunkagépeket hirdetett. Nem
M E G O L D Á S O K A T K E R E S Ü N K 49
nagyon szerettem akkoriban még ilyen hivatalosféle telefonokat bonyolítani, de annyira kétségbeejtôen nagy volt az összeg… Megkérdeztem, mennyiért kölcsönöznének egy ilyen gépet sofôrrel két napra. Az általunk kifizetett pénz egytizedét mondta. Itt egy kicsit megingott a bizalmunk az addig atyai tiszteletünket bíró kivitelezôben. És szembekerültünk azzal a helyzettel, elôször és nem utoljára az építkezés folyamán, hogy hogyan adjuk az építôipar tudtára, hogy tudjuk, alaposan át vagyunk vágva, mégsem zavarjuk el a fenébe, de azt szeretnénk, ha ezután nem így mennének a dolgok, hanem jobban. Ezt és az ilyen jellegû beszélgetéseket szerettem áthárítani az én édesemre, és ô az idôk folyamán fel is vette ezt a kesztyût, és bele is nôtt a feladatba. Nem szerette, de egyre jobban ment neki. Olyan munkamegosztásféle alakult ki kettônk között. Én, végzettségemet tekintve, a szakmai dolgokkal foglalkoztam, ô a gazdaságiakkal és a humánpolitikával. Ez elég jól mûködött. Én mondtam el, mit és hogyan szeretnék, és amikor azt mondták, jó, de akkor az többe fog kerülni, azt mondtam, ezzel forduljanak a ház urához, és beszéljék meg vele. Kivitelezônk tudtunkra adta, hogy még jó pár hétig nem lesz embere, és azok amúgy sem szívesen ásnak alapokat, túl jók
az ásáshoz, jobban járunk tehát, ha itt falun szerzünk valakiket ásni. (Nem egészen így képzeltem a kivitelezést.) A helybeli sírásó ajánlkozott és egy munkanélküli fiatalember a szomszédból. Fogtak egy-egy ásót, azt mondták, hogy egy hét és ennyi pénz, és ásásba fogtak. Amikor még két hét múlva sem voltak készen, a sírásó elpanaszolta, hogy már tizenhét éve ássa a környéket, de
ilyen vacak kavicsos talajjal még nem volt dolga. Az ásója is kicsorbult. Megegyeztünk egy új árban, vettünk neki egy új ásót, és ástak tovább. Az alapokat vasalni kellett a meredek hegyoldal miatt. A vasas szakmunkás a vállalkozó embere volt, rá már talán nem volt szükség a másik építkezési helyszínen. Kiás-
va, bevasalva, jöhetett a transzportbeton. A betonszivattyús kocsi beállt a kertbe, nagy nehezen kikerülte a süvegfenyôt. Kezdte leengedni a kitámasztó tappancsát, amely éppen a süvegfenyôre került volna. Már az elôzô dózeros is ajánlkozott, hogy „kikapja azt a kis tuját, mert nincs az ott jó helyen”. – De hát az egy százéves süvegfenyô! Évenként csak egy centit nô, és ha „kikapja”, elpusztul. – Nem pusztul az el, meglátja, ha meg elpusztul, vesz majd másikat. Úgysem éli túl az építkezést! – így a buldózeres. – Ki kell azt vágni, látja, útban van a tappancsnak! – bátorított a szivattyúskocsis. – Nem. Maga olyan remek sofôr. Arrébb tud állni kicsit, hogy ne legyen útban. – Odaálltam a kocsi és a süvegfenyô közé, és integettem, hogy még egy kicsit jöhet, még egy kicsit… állj! A transzportbeton az, amit azok a szép, csíkos, forgótartályos mixerkocsik hoznak, sokat, készen, egyszerre, szivattyúval bedolgozva haladós és látványos dolog. Öröm nézni, meg tudni, hogy órák alatt a helyére kerül tíz-húsz köbméter beton. Kis csömöszölés és az alap be van öntve. A fundámentum! És jött a részszámla. Megint a padlóhoz vert. Megint felütöttem a telefonkönyvet, és megkérdeztem, mennyibe kerül a transzportbeton, a szivattyú. Megint jóval keve-
