Tartalom. ELŐSZÓ: A test és a szó fogságában 13

Tartalom ELŐSZÓ: A test és a szó fogságában

13

I. A TESTBE ZÁRT SZAVAK: Ibsen Hedda Gablere Hedda Gabler az ibseni panoptikumban Mítosz és realizmus A kagylóba zárt sellő A partra vetett sellő A kísértő múlt 1. A „talking cure” Szabadság és választás Hedda Tesman A hüldra A kísértő múlt 2. Rekonstrukció és korrekciós kísérlet A korrekció kudarca és a kéziratügy Az öngyilkosság mint esztétikus tett Hilde és Solness

17 19 24 27 31 35 37 43 45 48 51 55 60 65 68

II. A TEST ZABOLÁTLAN KITÖRÉSE: Oscar Wilde Saloméja Ibsentől Wilde-ig és tovább A Salome legenda A plágium A franciák vonzásában A minták Démonok Salammbô és Salome Heródes lelke, Jokhanán teste A szem, a száj és a hold A nyelv kudarca A fátyol A tánc A lefejezés

Galggoczi.indd 5

71 73 74 77 84 87 90 94 99 104 108 111 114 118

6/29/2010 3:13:50 PM

Galggoczi.indd 6

III. A NŐI TEST FELÁLDOZÁSA WEDEKIND LULUDARABJAIBAN A Wedekind revízió Melyik az igazi Lulu? Előzmények Az élveboncolás Mítoszok hálójában 1. Pandora és Psziché 2. Ószövetség 3. Pygmalion Don Juan A fordulópont A szabadság paródiája Az ellentét, mint szervezőerő

123 126 131 133 136 143 143 146 150 153 155 163 168

IV. ELEKTRA: A szavak rabságában Hagyomány és modernitás Tánc és hisztéria a századvég drámájában Kis hisztéria történet 1.Prológus 2. Az előadás 3. A katarzis Anna O. – Elektra – Klütaimnésztra A próféta szerep: a szó és a tett I. Anya és lánya viszony Elektra és Klütaimnésztra A szó és a tett II.

175 179 181 186 186 195 198 203 211 217 221 226

BIBLIOGRÁFIA

235

6/29/2010 3:13:50 PM

ELŐSZÓ A test és a szó fogságában A huszadik század küszöbét egy félelmetes szfinx foglalta el, aki csak azt engedi át a következő korszakba, aki a nő rejtélyét képes megfejteni. Hans Landsberg

Négy férfi szerző, négy dráma, négy ellentmondásos nőalak. A 19. század utolsó évtizedeinek egyik kedvelt témáját, a démonikus nőalakok ábrázolását követem nyomon ebben a kötetben, a korszak néhány prominens drámájának tükrében. Találni bőven olyan szakirodalmat, mely a femme fatale gyűjtőfogalma alá sorolja mindegyiket. Pedig nagyon különbözőek. Az egyik visszafogott, arisztokratikus, intellektuális, a másik kirobbanó érzékiségű, reflektálatlan, a nyers ösztönök követője, a harmadik az erotika és az ártatlanság királynője, a negyedik pedig egy női Hamlet, a ráosztott feladat áldozata. Mi bennük a közös? Titokzatosak, kiismerhetetlenek, nem lehet őket domesztikálni, és különös befolyással rendelkeznek környezetük fölött. Tudnak valamit, amit mások nem. Nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. A démonikus kifejezést találtam a legpontosabbnak rájuk nézve, a szó nem középkori, hanem antik görög értelmében, melyben a démoni az emberi és az isteni közötti minőséget jelöl, előjeltől függetlenül. Különleges potenciál rejlik ezekben a nőkben, a szó szoros értelmében rendkívüli erő, melyet környezete mind a négy esetben elherdál. De honnan ez az erő? Isteni ajándék vagy büntetés? Archetípus vagy mesterséges kreátum? Ezekre a kérdésekre próbálok – többek között – válaszolni. Olyan darabokat kerestem, melyekben a maga bonyolultságában jelenik meg a 19. század végének paradigmaváltása, melyben felborult a néhány évszázadig működő, hagyományos férfi és női szerepmegosztás. Ez az átalakulás vonta magával a legkülönfélébb nőalakok tömeges felbukkanását a művészetben, részben feltérképezve a bennük rejlő lehetőségeket, részben mágikus célzattal: hátha megfékezhető a rontás, melyet a kor rájuk vetített. A korszak rendkívül gazdag és izgalmas drámaterméséből olyan művek maradtak egyre szűkülő listámon, melyekben a démonikus nő – 13 –

Galggoczi.indd 13

6/29/2010 3:13:50 PM

– Elszó –

valóban rejtélyként jelenik meg, s így a darabok egymást követő értelmezése egyre inkább egy gigantikus puzzle összerakásához kezdett hasonlítani. A puzzle-ról azonban hamar kiderült, hogy darabjai nem mindenhol illeszkednek pontosan, néhol rácsúsznak egymásra, máshol meg taszítják egymást a különböző részek. A puzzle tehát nem állt össze egységes képpé; a démonikus nőnek az 1890-es években is ezer arca van. Más módszerhez kellett hát folyamodnom. Ha már a mozaikdarabokból nem állt össze egy törés nélküli, egységes kép, és a műveket kezdettől fogva egymáshoz való viszonyukban elemeztem, a következő lépésben kísérletet tettem arra, hogy az öszszeállni nem akaró részek köré egy motivikus hálót vonjak a századvég nődarabjainak meghatározó és visszatérő elemei alapján. Ez a terv léptéke miatt vált kivitelezhetetlenné, hacsak nem redukálom egy szerzőre a kutatást. De ezt nem szívesen tettem volna, hiszen bármivel is próbálom igazolni, hogy miért éppen ezt a négy darabot választottam, valójában az igazi ok az volt, hogy ezek számomra a korszak legérdekesebb drámái, nemcsak témájukat, hanem megformáltságukat tekintve, és egyiktől sem váltam volna meg könnyedén. Így maradt négy darab: Ibsen Hedda Gablere, Oscar Wilde Saloméja, Frank Wedekind Pandora szelencéje és Hofmannsthal Elektrája, melyeket ugyan külön-külön is elemzek, a hangsúly mégis arra kérdésre került, hogy milyen értelmezési tartományokat nyit meg, ha egymás tükrében olvasom őket. A négy darab és a négy szerző rendkívül különböző, ezért eltérő megközelítést igényel. Ibsen a maga rendszerességével és kérlelhetetlen logikájával az elemzőtől is nagyobb szigort követel, mint Wedekind, aki maga is szeret csapongani, játszani és kipróbálni minden lehetőséget. Ibsennél ezért sokkal szorosabbra vontam azt a kört, amin belül a Heddát próbálom elhelyezni, míg Wedekindnél – engedve a csábításnak, amit hallatlan merész gondolati ívei és sokszor szeszélyei diktálnak – én is szélesebb kört rajzolok a darab köré, és azon belül próbálom kibogozni bonyolult utalásrendszerét. Wilde és Hofmannsthal esetében a darab megközelítésének feladata egyszerűbb volt, hiszen nagyjából világos – még ha néhány pontján vitatott is – hogy milyen irodalmi és elméleti hagyományokból nőtt ki a két mű. Az ő esetükben azonban a szöveg elemzése tűnt igazi kihívásnak: mindkettő olyan, mint egy zenemű, mely szavakká formálva a lényegét veszíti el. Gazdag képi megfogalmazásuk és feszes szerke– 14 –

Galggoczi.indd 14

6/29/2010 3:13:50 PM

– A test és a szó fogságában –

zetük azonban sokkal elementárisabban érzékelteti azt a hihetetlen feszültséget, mely a témám hátterében meghúzódó paradigmaváltás indulati kísérője. A négy darab elemzése tehát nem egyformán történik, de mindvégig átszövi az a célkitűzés, hogy a köztük lévő különbségekre, és még inkább az őket összekötő szálakra rávilágítsak. Ebből következően a darabok elemzése semmi esetre sem tekinthető kimerítőnek, számos vizsgálati szempontra és összefüggésre nem térek ki. Van azonban néhány fontos motívum, melynek kibontására minden esetben kísérletet teszek, mivel ezek az összehasonlítás legfontosabb elemei. Ide tartozik elsősorban a női identitás artikulációja, mely a darabokban a test és a beszéd, a beszéd és a nyelv, illetve a szó és a tett egymáshoz való viszonyának és alakulásának tükrében jelenik meg. Az általam vizsgált négy nőalak – Hedda, Salome, Lulu és Elektra – más-más módon ugyan, de elsősorban testén keresztül hívja fel magára környezete figyelmét, és testén keresztül tudja kifejezni önmagát. Ezt a szálat tartottam elemzéseimben elsősorban szem előtt, és igyekeztem fényt deríteni arra, hogy mi lehet e jelenség hátterében: mit jelent ez a nő, és mit a környezetében lévő férfi számára. A test-központúságot ugyanis e nő-darabok férfi szerzői a hősnők drámai partnereire is kiterjesztik, hiszen a körülöttük levő férfiaknál, de legalább azok egy részénél, szintén testi szinten történik radikális változás. A darabok sorrendjéből is – ezt a szempontot szem előtt tartva – kirajzolódik egy fejlődési ív, egy önmagába záruló kör formájában. Ibsenből indulok ki, elsősorban a Hedda Gablerből, akinél a szó is, a test is kalodába van zárva, ahonnan lényegében csak a halál felé tud kitörni. Ezt egy éppen ellentétes nőalak követi, Salome alakjában, aki a végletekig szabadjára ereszti a testében feszülő és elfojtott erőket, hogy bejusson a szó és a nyelv birodalmába, melyből eddig kirekesztődött. Az őt sorrendben követő Lulu, Wedekind Pandora szelencéjének ősváltozatában, egy teljes identifikációs utat jár be, melynek során az akarat és vágy nélküliségtől eljut önálló énjének megteremtéséig, amit azonban annak születése pillanatában retorzió követ, ennek következtében Lulu számára nem marad más út, csak a mártíré, aki a bűn átvállalásával válthatja meg az istenétől magára hagyott világot. Elektrát már a próféta szerepében ismerjük meg, ám esetében a folyamatos frusztráció a domináns drámai elem. Mint próféta, hallgatásra van ítélve, mint megváltó, nem cselekedhet, mint nő, nem létezik. – 15 –

Galggoczi.indd 15

6/29/2010 3:13:50 PM