Tartalom. 2 Warcraft Históriák Order of Watchers klán

Warcraft Históriák

© 2008 Az eredeti BLIZZARD történet alapján LARENON fődruida fordította; Illusztrációt SOLORIENS mágus szerkesztette; Kiadja az ORDER OF WATCHERS klán; Részleteinek vagy egészének felhasználásakor a forrást kérjük megjelölni; www.orderofwatchers.hu

Tartalom Warcraft Históriák ................................................................................................................................... 1 Mítoszok könyve .................................................................................................................................. 4 A Titánok és az Univerzum Megalkotása ......................................................................................... 5 Sargeras és az Árulás ....................................................................................................................... 6 Az Öreg Istenek és Azeroth Rendezése ........................................................................................... 8 A Sárkányrajok Megbízása ............................................................................................................... 9 Az Ébredező Világ és az Örökkévalóság Kútja ............................................................................... 10 Az Ősök Háborúja .......................................................................................................................... 12 A Világ Hasadása ............................................................................................................................ 14 A Hyjal hegy és Illidan Ajándéka .................................................................................................... 16 A Világfa és a Smaragd Álom ......................................................................................................... 17 A Nemes Elfek Száműzetése .......................................................................................................... 18 A Vigyázók és a Hosszú Virrasztás ................................................................................................. 19 Az Új Világ könyve ............................................................................................................................. 21 Quel'Thalas Megalapítása ............................................................................................................. 22 Arathor és a Troll Háborúk ............................................................................................................ 24 Tirisfal Őrzői ................................................................................................................................... 26 Vasüllő vára és a Törpök Felemelkedése ...................................................................................... 28 A Hét Királyság ............................................................................................................................... 29 Aegwynn és a Sárkányvadászat ..................................................................................................... 30 A Három Pöröly Háborúja ............................................................................................................. 32 Az Utolsó Őrző ............................................................................................................................... 34 Draenor könyve ................................................................................................................................. 36 Kil'jaeden és az Árnyék Paktum ..................................................................................................... 37 A Horda Születése.......................................................................................................................... 38

2 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

A Horda és a Szövetség ..................................................................................................................... 40 A Fekete Kapu és Viharvárad eleste .............................................................................................. 41 Lordaeron Szövetsége ................................................................................................................... 43 Draenor Inváziója .......................................................................................................................... 45 A Lidérc Király Születése ................................................................................................................ 47 A Jégkorona és a Fagytrón ............................................................................................................. 48 Grim Batol Csatája ......................................................................................................................... 49 Az Orkok Letargiája ........................................................................................................................ 50 Az Új Horda .................................................................................................................................... 51 A Pók Háború ................................................................................................................................. 53 Kel'Thuzad és a Falka Megalakulása .............................................................................................. 54 A Szövetség Felbomlik ................................................................................................................... 56 A Lángoló Légió visszatérése ............................................................................................................. 57 Lordaeron Veszte........................................................................................................................... 58 Quel'Thalas Bukása és a Napkút .................................................................................................... 58 Archimonde Visszatérése és a Kalimdori Hadjárat ........................................................................ 59 A Hyjal Hegyi Csata ........................................................................................................................ 61 Az Áruló ......................................................................................................................................... 61 A Vérelfek ...................................................................................................................................... 63 Háború a Járványföldeken ............................................................................................................. 64 A Lidérckirály Győzelme ................................................................................................................ 64 Régi Ellentétek ‐ Kalimdor Gyarmatosítása ................................................................................... 65


Mítoszok könyve

Históriák a világ teremtéséől, az elfek születéséről, és a démonokkal vívott első háborúról.


A Titánok és az Univerzum Megalkotása Senki sem tudja pontosan hogyan keletkezett az univerzum. Vannak akik úgy vélik egy hatalmas kozmikus erejű robbanás repítette szét a végtelen számú világot a Nagy Sötétség mérhetetlen terébe ‐ világokat, amelyeken egy napon majd csodálatos és rettenetes életformák születnek. Mások úgy hiszik, hogy az univerzumot egy mindenható, óriási hatalommal rendelkező lény teremtette. Bár a kaotikus univerzum pontos eredetének titka továbbra is a bizonytalanság ködében rejtőzik, azt biztosan tudjuk, hogy született egy nagyhatalmú lényekből álló faj, azzal a céllal, hogy stabilitást vigyen a világokra és biztosítsa a biztonságos jövőt azon lények számára akik majd őket követik. A Titánok, ezek a kolosszális, fémbőrű istenek a kozmosz távoli peremvidékéről kiindulva felderítették az újonnan született univerzumot és elkezdtek munkálkodni azokon a világokon, amelyeket felfedeztek. Megformálták ezeket a bolygókat, magas hegyeket és végtelen tengereket alakítottak ki rajtuk. Leheletükkel égboltot és légkört teremtettek. Mindez része volt azon kifürkészhetetlen, messzire tekintő tervüknek, hogy a káoszból rendet teremtsenek. Ebből a célból még azt is megtették, hogy primitív fajokat ruháztak fel azzal a feladattal, hogy munkájukat felügyeljék és az egyes világok integritását fenntartsák. A Pantheonnak nevezett elit szekta uralma alatt a Titánok a Nagy Sötét Végtelenben szétszóródott százmilliónyi világon teremtették meg a rendet a teremtés első korszakaiban. A jószándékú Pantheon feladatának tekintette ezen rendezett világok őrzését, így éberen várták a Kavargó Űr gonosz, dimenziókon túli lényeinek esetleges támadását. Az univerzum milliónyi világát összekötő Űr, a kaotikus mágiák éteri dimenziója végtelen számú ártalmas, démoni lénynek adott otthont, akiknek egyetlen célja az élet elpusztítása és az élő univerzum energiáinak felfalása volt. A Titánok, ‐ akik a gonoszt és a rontást semmilyen formában sem tudták megérteni ‐ azon fáradoztak, hogy módot találjanak a démonok folytonos fenyegetésének megszüntetésére.


Sargeras és az Árulás Idővel a Kavargó Űrből démoni lények szivárogtak be a Titánok világaira és a Pantheon legnagyobb harcosát Sargerast bízta meg azzal, hogy a védelem első vonala legyen. Az olvadt bronzból álló nemes óriás, Sargeras számtalan évezreden át látta el feladatát, felkutatta és elpusztította ezeket a démonokat ahol csak rájuk talált. A hosszú korszakok során Sargeras két nagyhatalmú démoni fajjal találkozott, akiknek eltökélt szándéka volt, hogy hatalmukba kerítsék a fizikai univerzumot és uralkodjanak felette. Az eredar egy ördögi varázslókból álló álnok faj volt, akik boszorkánymesteri mágiájukkal számos világot lerohantak és rabságba taszítottak. Ezen világok őslakos fajait az eredarok ártó mágiája megrontotta és így maguk is démonokká váltak. Bár Sargeras szinte korlátlan hatalma több mint elegendő volt a hitvány eredarok legyőzésére, a lények romlottsága és mindent elsöprő gonoszsága nagyon nyugtalanította. Mivel képtelen volt az ilyen mértékű elfajzottság megértésére, a nagy Titán egyre mélyülő depresszió felé sodródott. Növekvő szorongása ellenére Sargeras megszabadította az univerzumot ezektől a boszorkánymesterektől és a Kavargó Űr egyik sarkába zárta őket. Bár zavarodottsága és szenvedése egyre mélyült, Sargerasnak egy másik csoporttal is el kellett bánnia, akik szintén a Titánok rendjét akarták felborítani: ők voltak a Nathrezimek. Ez a vámpír démonokból álló sötét faj (akiket rémurakként is ismerünk) számos világot leigázott úgy, hogy lakóiknak testét megszállva árnyékokká változtatták őket. A kegyetlen és fondorlatos rémurak egész országokat fordítottak egymás ellen úgy, hogy esztelen gyűlöletet és bizalmatlanságot szítottak ármánykodásaikkal. Sargeras könnyedén legyőzte a Nathrezimeket, de romlottságuk mély nyomot hagyott benne. Ahogy a kételkedés és a kétségbeesés elhatalmasodott Sargeras érzékein, elvesztette minden hitét nem csak a küldetésében, hanem a Titánok rendezett univerzumra vonatkozó látomásában is. Hovatovább elkezdte hinni, hogy a rend fogalma ostobaság és a sötét, magányos univerzum egyetlen igazsága a káosz és a romlottság. Titán társai próbálták meggyőzni tévedéséről és lenyugtatni háborgó érzelmeit, de Sargeras öncélú téveszméknek nevezte és visszautasította a többiek optimistább nézeteit. Örökre búcsút intve a csoportnak, Sargeras elindult, hogy megtalálja helyét az univerzumban. Bár a Pantheon sajnálattal tekintett távozására, a Titánok még csak megjósolni sem tudták milyen messzire vezet majd elveszett testvérük útja.


Mire Sargeras őrülete felemésztette hősies szellemének utolsó megmaradt bástyáit is, már szilárdan hitt benne, hogy maguk a Titánok a felelősek a teremtés kudarcáért. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy az egész univerzumban megsemmisíti a munkájukat és elszánta magát arra, hogy létrehozzon egy megállíthatatlan sereget ami elemésztheti a fizikai univerzumot. Még Sargeras titáni alakja is elkorcsosult attól a rontástól, amely valaha nemes szívét megmérgezte. Szemei, haja és szakálla lángra kapott, fémes bronz bőre pedig felhasadt és az izzó gyűlölet örökké égő lángja tárult fel mögötte. Haragjában Sargeras széttörte az eredarok és a Nathrezimek börtöneit, szabadon engedve a gyűlöletes démonokat. Ezek a ravasz lények meghajoltak a sötét Titán végtelen haragja előtt és felajánlották, hogy szolgálni fogják őt, amilyen gonosz módon csak tudják. A nagyhatalmú Eredarok soraiból Sargeras két bajnokot választott ki, hogy vezessék pusztító démonseregét. Kil'jaeden, a Megcsaló arra lett kiválasztva, hogy kutassa fel az univerzum legsötétebb fajait és sorozza be őket Sargeras seregébe. A másik bajnok, Archimonde, a Megrontó feladata az lett, hogy csatába vezesse Sargeras hatalmas seregeit bárki ellen, aki szembe merne szállni a Titán akaratával. Kil'jaeden első lépése az volt, hogy rettenetes uralma alá vonta a vámpírszerű rémurakat. A rémurak személyes ügynökeiként szolgáltak szerte az univerzumban és élvezettel kutattak fel primitív fajokat, hogy mesterük megronthassa és a seregbe sorozhassa őket. A rémurak között az első Tichondrius, az Éjhozó volt. Tichondrius tökéletes katonaként szolgálta Kil'jaedent és felesküdött rá, hogy Sargeras lángoló akaratát érvényesíti az univerzum legsötétebb sarkaiban is. A hatalmas Archimonde is választott magának saját ügynököket. A rontást hozó veremurak és barbár vezérük, Mannoroth, a Pusztító hadba hívásával Archimonde azt remélte, hogy megalakíthat egy harcos elit csapatot, akik minden teremtett életet elsöpörnek majd. Mikor Sargeras látta, hogy seregei felsorakoztak és készek követni minden parancsát, elindította haragvó hadát bele a Nagy Sötétség végtelenjébe. Egyre növekvő seregét Lángoló Légiónak nevezte el. A mai napig sem tudjuk pontosan, hogy az univerzumon átívelő Lángoló Hadjáratuk során hány világot kebeleztek be és perzseltek fel.


Az Öreg Istenek és Azeroth Rendezése A Titánok nem tudtak Sargeras azon tervéről, hogy el akarja pusztítani munkájukat, így folytatták világról világra való vándorlásukat, megformálva és elrendezve a bolygókat, ahogy jónak látták. Útjuk során egy kis világra leltek, melyet lakói később Azerothnak neveztek el. Ahogy a Titánok a bolygó ősi, megformálatlan vidékeit járták, ellenséges elemi lényekkel találkoztak. Ezek az elementálok, akik egy elképzelhetetlenül gonosz lényekből álló fajt imádtak, akiket csak Öreg Istenekként ismerünk megfogadták, hogy a Titánokat elűzik és nem engedik, hogy világukat beszennyezze a betolakodók fémes érintése. A Pantheont nyugtalanította az Öreg Istenek vonzódása a gonoszhoz, ezért háborút indítottak az elementálok és sötét mestereik ellen. Az Öreg Istenek seregeit az elementálok leghatalmasabb hadnagyai vezették: Ragnaros, a Tűzúr, Therazane, a Kőanya, Al’Akir a Szélúr, és Neptulon, a Hullámvadász. Kaotikus csapataik haragos áradatként özönlötték el a világot és összecsaptak a kolosszális Titánokkal. Bár az elementálok a halandók számára felfoghatatlan hatalommal bírtak, összevont erőik sem bírták megállítani a hatalmas Titánokat. Az elementál urak mind elhullottak, egyik a másik után, csapataik pedig feloszlottak. A Pantheon lerombolta az Öreg Istenek fellegvárait és az öt gonosz istent leláncolták mélyen a világ felszíne alatt. Az Öreg Istenek hatalma nélkül az elementálok haragvó szellemei képtelenek voltak ezután is a fizikai világhoz kötődni, így száműzettek egy mélységi létsíkra, ahol az örökkévalóságig küzdhettek egymás ellen. Az elementálok távozásával a természeti jelenségek lenyugodtak és a világ békés harmóniában pihent meg. A Titánok látták, hogy a fenyegetést elhárították, így munkához láttak. A Titánok néhány fajt felhatalmaztak rá, hogy segítsenek nekik a világ kialakításában. A föld alatti feneketlen barlangok kifaragásához a Titánok mágikus, élő kőből megteremtették a törp‐szerű földszerzeteket. A tengerek kitakarításához és a tengerfenék felszínre emeléséhez a Titánok megteremtették a hatalmas, de szelíd tengeri óriásokat. Korszakokon át mozgatták és formálták a földet a Titánok míg végül egyetlen tökéletes kontinens jött létre. A kontinens közepén a Titánok egy szikrázó energiákból álló tavat formáltak. Ez a tó, amelyet az Örökkévalóság Kútjának neveztek el, lett a világ életformáinak forrása. Energiái táplálták a világ csontjait és lehetővé tették, hogy az élet szárba szökkenjen a föld kiváló termőtalaján. Idővel növények, fák, szörnyek és mindenféle lények kezdtek fejlődni az ősi kontinensen. Ahogy lassan bealkonyult munkájuk utolsó napján, a Titánok elnevezték a kontinenst Kalimdornak: „az örök csillagfény földjének” 8 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

A Sárkányrajok Megbízása Megelégedve azzal, hogy ezt a kis világot ilyen módon elrendezték, munkájuk végeztével a Titánok felkészültek Azeroth elhagyására. Azonban mielőtt távoztak volna, a világ legnagyszerűbb fajára bízták Kalimdor felügyeletét, nehogy bármilyen gonosz erő fenyegethesse tökéletes nyugalmát. Abban a korszakban számos sárkányraj létezett. Közülük öt raj uralkodott testvéreik felett. Ezt az öt rajt választották ki a Titánok arra, hogy vigyázzanak a bimbózó világra. A Pantheon legnagyobb hatalmú tagjai saját hatalmuk egy‐egy kis részét kölcsönözték a rajok vezetőinek. Ezeket a fenséges sárkányokat (lásd alább) ettől fogva Nagy Aspektusoknak vagy Sárkány Aspektusoknak nevezték. Aman’Thul a Pantheon Ősatyja kozmikus hatalmának egy részét az óriási bronz sárkánynak, Nozdormunak adományozta. Az Ősatya felhatalmazta Nozdormut az idő őrzésére valamint a sors és a végzet örökké változó ösvényeinek rendben tartására. A sztoikus, nemeslelkű Nozdormut ettől fogva az Időtlenként ismerjük. Eonar, minden élőlény Titán patrónusa, hatalmának egy részét a vörös leviatánnak, Alexstraszának adta. Ettől fogva Alexstraszát úgy ismerjük, mint az Élet Megtartója, aki azon munkálkodik, hogy a világ minden élő teremtményét megoltalmazza. Mindenek felett álló bölcsességének és minden élő dolog iránti végtelen együttérzésének köszönhetően Alexstraszát Sárkánykirálynőnek koronázták és ráruházták a fajtája feletti uralmat. Eonar megáldotta Alexstrasza húgát is, a törékeny zöld sárkányt Yserát a természet befolyásolásának hatalmával. Ysera örök transzba merülve hozzákötődött a Teremtés Álmához. Az Álmodóként ismerjük őt, aki zöldellő birodalmából, a Smaragd Álomból őrködik a világ növekvő vadonjai felett. Norgannon, a Titánok legendáinak őrzője és mester mágusa a kék sárkányra, Malygosra bízta végtelen hatalmának egy darabját. Ettől fogva Malygost a Varázslatszövőként ismerjük, ő a mágia és a titkos misztikus tanok őrzője. Khaz’goroth a Titán világok formálója és kovácsa nagy hatalmának egy részét a rettentő fekete sárkányra, Neltharionra bízta. A nemeslelkű Neltharion, akit ettől fogva a Föld Őrzője névvel illettek hatalmat kapott a föld és a világ mélyen fekvő vidékei felett. A világ erejét testesítette meg, Alexstrasza legnagyobb támogatója volt. 9 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

Ilyenformán felhatalmazva, az Öt Aspektusra bízták a világ védelmét a Titánok távollétében. Miután a sárkányok felkészültek a megteremtett világ őrzésére, a Titánok örökre maguk mögött hagyták Azerothot. Sajnos csak idő kérdése volt, hogy Sargeras tudomást szerezzen az újszülött világ létezéséről…

Az Ébredező Világ és az Örökkévalóság Kútja Tízezer évvel azelőtt, hogy az orkok és az emberek összecsaptak egymással az Első Háborúban, Azeroth világának bölcsőjében egyetlen hatalmas kontinens ringott, tengerektől körülvéve. Ez a Kalimdornak nevezett föld számos változatos fajnak és teremtménynek adott otthont, akik a túlélésükért küzdöttek az ébredő világ vad természeti erői ellen. A sötét kontinens közepén volt egy izzó energiákból álló rejtélyes tó. Ez a tó, amelyet később az Örökkévalóság Kútjának neveztek el, a világ mágiájának és természetes hatalmának igaz szíve volt. A világon túli Nagy Sötétségből származó energiájával a Kút egy misztikus forrás volt, amely szerteszét küldte ezeket az energiákat a világba, táplálva az életet annak minden csodálatos megjelenési formájában. Idővel egy éjszakai életmódot folytató primitív humanoid törzs merészkedett óvatosan az igézően bűbájos tó partjaira. A vad, nomád humanoidok, akiket a Kút furcsa energiái vonzottak oda, kezdetleges viskókat építettek békés partjain. Idővel a Kút kozmikus hatalma befolyásolta a törzset, erősebbé, bölcsebbé és gyakorlatilag halhatatlanná változtatta őket. A törzs felvette a Kaldorei nevet, amely anyanyelvükön azt jelentette: „a csillagok gyermekei”. Bimbózó társadalmukat ünnepelve a tó partjai mentén nagy építményeket és templomokat emeltek. A Kaldoreiek, vagy későbbi nevükön az éjelfek a holdistennőt, Elunet tisztelték és hitték, hogy a nappali órákban ott alszik a Kút csillámló mélységeiben. Az ősi éjelf papok és jövendőmondók kielégíthetetlen kíváncsisággal tanulmányozták a Kutat, attól a vágytól hajtva, hogy felfedezzék ismeretlen titkait és hatalmát. Ahogy a társadalmuk fejlődött, az


éjelfek felderítették egész Kalimdort és találkoztak más lakóival is. Az egyedüli lények, akiktől tartottak az ősi és nagyhatalmú sárkányok voltak. Az óriási hüllőszerű lények gyakran visszahúzódónak bizonyultak, de kétségkívül sokat tettek azért, hogy az ismert földeket megvédjék az esetleges fenyegetésektől. Az éjelfek megtudták, hogy a sárkányok magukat a világ védelmezőinek tartják és elfogadták, hogy őket és a titkaikat jobb nem háborgatni. Idővel az éjelfek kíváncsisága ahhoz vezetett, hogy találkoztak és barátságot kötöttek számos nagyhatalmú lénnyel, köztük például Cenariusszal, aki a háborítatlan erdőségek félistene volt. A nemeslelkű Cenarius megkedvelte a kíváncsi éjelfeket és sok időt töltött azzal, hogy megtanítsa nekik a természet titkait. A békés Kaldoreiekben erős kötődés támadt Kalimdor élő erdőségei iránt és elmerültek a természet harmonikus egyensúlyában. Ahogy teltek‐múltak a végtelennek tűnő korszakok, az éjelfek civilizációja felvirágzott mind területileg, mind kulturálisan. Templomaik, útjaik és lakóházaik megtalálhatók voltak szerte az egész sötét kontinensen. Azshara, az éjelfek gyönyörű és tehetséges királynője egy hatalmas, csodálatos palotát épített a Kút partjainál, ahol kiválasztott udvartartása élt a drágakövekkel díszített csarnokokban. Hű szolgái, akiket Quel’doreinek vagyis Nemesenszületetteknek hívott lesték minden parancsát és mindenki másnál nagyobbra tartották magukat. Bár Azshara királynőt egyformán szerette az egész népe, a Nemesenszületetteket titkon irigyelte és egyáltalán nem kedvelte a többi éjelf. Azshara királynő osztotta a papok kíváncsiságát az Örökkévalóság Kútjával kapcsolatban, ezért elrendelte, hogy a Nemesenszületettek derítsék ki a tó titkait és fedjék fel igazi célját a világban. Így aztán belevetették magukat a munkába és fáradhatatlanul tanulmányozták a Kutat. Idővel kifejlesztették azt a képességet, hogy manipulálni és irányítani tudták a Kút kozmikus energiáit. Kísérleteik előrehaladtával felfedezték, hogy újonnan kifejlesztett képességükkel kedvükre tudtak teremteni vagy pusztítani. A meggondolatlan Nemesenszületettek primitív mágiába botlottak és elhatározták, életüket annak szentelik, hogy a mesterévé váljanak. Bár abban egyetértettek, hogy a mágia veszélyes is lehet, ha felelőtlenül használják, Azshara és a kiválasztottai mégis meggondolatlan nemtörődömséggel kezdték gyakorolni mágiájukat. Bár Cenarius és számos hajlott korú éjelf tudós figyelmeztetett rá, hogy a mágia egyértelműen szeszélyes művészetével való játszadozás csakis katasztrófához vezethet, ennek ellenére Azshara és követői makacsul folytatták bimbózó képességeik fejlesztését. Ahogy hatalmuk egyre nőtt, Azshara és a Nemesenszületettek határozott változáson mentek át. A gőgös és zárkózott főnemesi osztály egyre érzéketlenebb és kegyetlenebb lett éjelf testvéreikkel szemben. Egy sötét és nyomasztó árnyék borult fekete lepelként Azshara valaha lenyűgöző szépségére. Egyre jobban visszavonult szerető népétől és senkivel sem érintkezett megbízható Nemesenszületett papjain kívül.


Egy fiatal tudós, Haragvihar Malfurion, aki sok időt töltött a druidizmus primitív művészetének tanulmányozásával, sejteni kezdte, hogy a Nemesenszületetteket és szeretett királynőjét valami rettenetes hatalom rontása támadta meg. Bár arról sejtelme sem volt, hogy miféle gonosz közeleg, azt tudta, hogy az éjelfek élete hamarosan örökre megváltozik…

Az Ősök Háborúja 10000 évvel a Warcraft I eseményei előtt A Nemesenszületettek meggondolatlan mágiahasználata az Örökkévalóság Kútjából kiindulva energiahullámokat bocsátott ki a Nagy Sötét Végtelenbe. Ezeket a folyamatosan áradó energiahullámokat rettenetes idegen elmék érzékelték. Sargeras – minden élő Nagy Ellensége, a Világok Elpusztítója – felfigyelt ezekre az erős hullámokra és vonzódva fordult távoli kiindulópontjuk felé. Azeroth őskori világát kémlelve és az Örökkévalóság Kútjának határtalan energiáit érzékelve Sargerasban mohó vágy ébredt. A Névtelen Üresség nagy sötét istene elhatározta, hogy elpusztítja az ifjú világot és megkaparintja az energiáit magának. Sargeras összehívta hatalmas Lángoló Légióját és megindult Azeroth gyanútlan világa felé. A Légiót alkotó milliónyi rikoltozó démont az univerzum távoli sarkaiból rángatták elő és már ki voltak éhezve a hódításra. Sargeras hadnagyai, Archimonde, a Megrontó és Mannoroth, a Pusztító felkészítették pokolbéli szolgáikat a támadásra. Azshara királynő, eltelve mágiájának szörnyű extázisától, áldozatául esett Sargeras ellenállhatatlan hatalmának és beleegyezett, hogy elősegíti a világon való megtestesülését. Még Nemesenszületett szolgálói is átadták magukat a mágia elkerülhetetlen rontásának és istenként kezdték tisztelni Sargerast. A Légióhoz való hűségüket bizonyítandó, segítettek királynőjüknek egy hatalmas, kavargó portál megnyitásában, az Örökkévalóság Kútjának mélyén. Miután végzett az előkészületekkel, Sargeras megkezdte Azeroth végzetes invázióját. A Lángoló Légió harcos démonai megrohanták a világot az Örökkévalóság Kútján keresztül és ostrom alá vonták az éjelfek békésen alvó városait. Arhimonde és Mannoroth vezetésével a Légió elözönlötte Kalimdor földjét, nyomukban csak hamu és gyász maradt. A boszorkánymester démonok perzselő pokollényeket idéztek, akik meteorokként zuhantak rá Kalimdor templomainak díszes tornyaira. Kalimdor mezőin egy csapat gyújtogató, vérontó gyilkosból, a Végzetgárdistákból álló banda masírozott végig és mindenkit legyilkoltak, aki az útjukba állt. Vad, démoni pokolkutyák falkái pusztíthattak ellenállás nélkül a vidéken. Bár a bátor Kaldorei harcosok sietve indultak ősi hazájuk megvédelmezésére, centiről‐centire egyre hátrébb szorultak a Légió támadásának dühe előtt. 12 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

Haragvihar Malfurion feladata lett, hogy segítséget találjon ostromlott testvéreinek. Haragvihart ‐ kinek testvére, Illidan maga is a Nemesenszületettek mágiáját gyakorolta – dühítette a főnemesi osztály egyre növekvő korrupciója. Miután meggyőzte Illidant, hogy hagyjon fel veszélyes szenvedélyével, Malfurion elindult, hogy megtalálja Cenariust és toborozzon egy ellenálló sereget. A fiatal és szemrevaló papnő, Tyrande is csatlakozott a testvérekhez, Elune nevében. Bár mind Malfurion, mind Illidan gyengéd érzelmeket táplált az idealista papnő irányában, Tyrande szíve egyedül Malfurioné volt. Illidan féltékenyen szemlélte testvére és Tyrande bimbózó románcát, de tudta, hogy szívének fájdalma semmi a mágia iránti függősége kínjához képest. Illidan aki rászokott a mágia éltető energiáira, erejét megfeszítve igyekezett ellenállni annak az elemi erejű kísértésnek, hogy még egyszer megcsapolja a Kút energiáit. Azonban Tyrande türelmes támogatásával képes volt megtartóztatni magát és segített megtalálni testvérének a rejtőzködő félistent, Cenariust. Cenarius, aki a távoli Hyjal hegy szent Holdligetében élt beleegyezett, hogy segít az éjelfeknek megtalálni az ősi sárkányokat és megnyerni támogatásukat. A sárkányok, akiket az óriási vörös leviatán, Alexstrasza vezetett belementek, hogy harcba küldjék rajaikat a démonok és pokolbéli mestereik ellen. Cenarius a megbűvölt erdő szellemeinek segítségével összehívott egy ősöreg fa‐ emberekből álló sereget és egy bátor szárazföldi offenzívában a Légió ellen vezette őket. Mikor az éjelfek ostromgyűrűt vontak Azshara temploma és az Örökkévalóság Kútja köré, kitört a totális háború. Újonnan szerzett erős szövetségeseik ellenére Malfurion és társai felismerték, hogy a Légiót nem lehet pusztán katonai erővel legyőzni. Miközben titáni csata zajlott Azshara fővárosa körül, a megtévedt királynő Sargeras érkezését várta. A Légió ura arra készült, hogy átlép az Örökkévalóság Kútján és megtestesül a felprédált világon. Ahogy lehetetlenül hatalmas árnyéka egyre közelebb került a Kút háborgó felszínéhez, Azshara maga köré gyűjtötte legnagyobb hatalmú Nemesenszületett követőit. Csak úgy tudtak volna Sargeras számára megfelelően nagy kaput nyitni, ha mágiájukat egyetlen fókuszált varázslatban egyesítik.


Miközben dúlt a csata Kalimdor lángoló harcmezőin, rettenetes dolog történt. Az események pontos részletei elvesztek a múlt ködében, de azt tudjuk, hogy Neltharion, a Föld Sárkány Aspektusa megőrült a Lángoló Légió elleni egyik kritikusan fontos összecsapásban. Bőre elkezdett felhasadni, testéből lángok és mindent elemésztő düh áradt ki. Felvette a Halálszárny nevet, majd a lángoló sárkány saját testvérei ellen fordult és elűzte az öt sárkányrajt a csatamezőről. Halálszárny váratlan árulása annyira pusztító volt, hogy az öt sárkányraj sosem heverte ki igazán. A sebesült és döbbent Alexstrasza valamint a többi nemes sárkány arra kényszerült, hogy magukra hagyja halandó szövetségeseit. Malfurion és társai, akik egyszerre csak reménytelen túlerővel találták szemben magukat alig élték túl az ezt követő ellentámadást. Malfurion meg volt győződve róla, hogy az Örökkévalóság Kútja köti össze mintegy köldökzsinórként a démonokat a fizikai világgal, ezért azt hangoztatta, hogy pusztítsák el. Társai – tudván, hogy a Kút volt halhatatlanságuk és hatalmuk forrása – borzadva fogadták ezt a hirtelen hozott döntést. Tyrande mégis látta a bölcsességet Malfurion elmélete mögött, így meggyőzte Cenariust és a többieket, hogy rohanják le Azshara templomát és találják meg a módját a Kút elpusztításának egyszer és mindenkorra.

A Világ Hasadása Illidan tisztában volt azzal, hogy a Kút elpusztítása lehetetlenné tenné, hogy valaha is újra mágiát használhasson ezért elhagyta a csoportot és elindult, hogy figyelmeztesse a Nemesenszületetteket Malfurion tervére. Függőségéből eredő őrületének illetve testvére Tyrandéval folytatott viszonya miatt érzett gyötrő féltékenységének köszönhetően Illidannak egyáltalán nem volt lelkiismeretfurdalása amiatt, hogy elárulta Malfuriont és csatlakozott Azshara követőihez. Illidan esküt tett rá, hogy mindenek felett álló célja lesz a Kút hatalmának megvédése, bármilyen eszközzel. A testvére távozásától megtört szívű Malfurion társainak élén Azshara templomához vonult. Ám ahogy betörtek a fogadóterembe, ott találták a Nemesenszületetteket, akik sötét varázslatukat kántálták. A közösen felidézett varázslat a Kút háborgó mélységeiben egy instabil energiaörvényt hozott létre. Miközben Sargeras fenyegető árnya egyre közelebb került a felszínhez, Malfurion és szövetségesei támadásba lendültek. Illidan figyelmeztetésének köszönhetően Azshara fel tudott készülni a támadásra. Malfurion majd’ mindegyik követője áldozatául esett az őrült királynő mágiájának. Tyrandét, aki megpróbálta hátbatámadni Azsharát meglepte a királynő


Nemesenszületett testőreinek támadása. Bár sikerült legyőznie a testőröket, rettenetes sebeket szerzett az ellenük vívott harcban. Mikor Malfurion látta, hogy szerelme elesett, gyilkos dühroham uralkodott el rajta és elhatározta, hogy véget vet Azshara életének. Miközben a templom falain belül és kívül is ádáz csata zajlott, Illidan előbukkant az árnyakból a nagy Kút partján. Különleges módon előkészített üvegcséket vett elő és letérdelve megtöltötte őket a Kút csillámló vizével. Biztos volt benne, hogy a démonok szétzúzzák az éjelfek civilizációját, ezért Illidan úgy tervezte, hogy ellopja a megszentelt vizet és energiáit megtartja magának. A Malfurion és Azshara között kibontakozó csata a Nemesenszületettek gondosan megtervezett varázslatát káoszba taszította. A Kút mélységeiben kavargó instabil örvény felrobbant és ez egy végzetes eseménysort indított el, amely a világ meghasadását eredményezte. A hatalmas robbanás az alapjáig lerombolta a templomot és óriási lökéshullámokat gerjesztett a megkínzott föld mélyén. Miközben folyt az elkeseredett küzdelem a Légió és az éjelfek között a lerombolt fővárosban, a háborgó Örökkévalóság Kútja magába roskadt és összeomlott. Az ezután következő végzetes robbanás megrázta a földet és elsötétítette az eget. Ahogy a Kút felrobbanásának utórezgései megrázták a világ csontjait, a tenger benyomult, hogy kitöltse a földben maradt tátongó sebet. Kalimdor földterületének közel nyolcvan százaléka megsemmisült a robbanásban, csak egy maroknyi különálló kontinens maradt utána az újonnan született háborgó tenger körül. Az új tenger közepén, ott ahol valaha az Örökkévalóság Kútja volt, egy szökőáraktól és kaotikus energiáktól korbácsolt viharos terület keletkezett. Ez az iszonyatos seb, amelyet Viharörvény néven ismerünk talán az örökkévalóságig folytatja vad kavargását. Állandó mementója marad ennek a rettenetes katasztrófának… és annak az utopisztikus korszaknak, ami örökre elveszett. Valahogyan, csodával határos módon Azshara királynő és Nemesenszületett követői túlélték a katasztrófát. A magukból kibocsátott mágia visszacsapása megkínozta és eltorzította őket miközben a Kút robbanásától felkorbácsolt tenger lerántotta őket a mélybe. Átok szállt rájuk és átalakulva új formát vettek fel, belőlük lettek a gyűlöletes kígyószerű nagák. Azshara gyűlölettel és haraggal eltelve egy hatalmas szörnyszülött lett, tükrözve azt a romlottságot és gonoszságot, ami mindig is benne rejtőzött. Ott, mélyen a Viharörvény alatt a nagák egy új várost építettek maguknak, Nazjatart, és szép lassan elkezdték újra felépíteni hatalmukat. Ezután több mint tízezer év telt el, míg a nagák felfedték létezésüket a felszíni világnak. 15 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

A Hyjal hegy és Illidan Ajándéka A maroknyi éjelf, akik túlélték az iszonyatos robbanást, sebtében összetákolt tutajokra szállt és lassan elindultak az egyetlen, látótávolságban levő földdarab felé. Valahogyan, Elune kegyelméből, Malfurion, Tyrande és Cenarius túlélte a Nagy Hasadást. A megfáradt hősök megegyeztek, hogy a túlélők élére állnak és új otthont keresnek népük számára. Néma csendben zajló útjuk során felmérték a világukat ért csapás nagyságát és ráébredtek, hogy önnön szenvedélyességük okozta a mindent elemésztő pusztítást. Bár Sargerast és a Légióját a Kút pusztulása kitaszította a világból, Malfurion és társai gondolatait a győzelem rettenetes árán való töprengés kötötte le. Számos Nemesenszületett is sértetlenül élte túl a kataklizmát. Ők a többi éjelffel együtt utaztak az új földrész partjai felé. Bár Malfurion nem bízott szándékaikban, egyelőre megelégedett azzal, hogy a Kút energiái nélkül igazán nagy bajt nem okozhattak. Mikor az elcsigázott éjelfek partra szálltak az új földrészen, felfedezték, hogy szent hegyük, a Hyjal is átvészelte a katasztrófát. Új otthon után kutatva Malfurion és az éjelfek felmásztak a Hyjal hegy meredek emelkedőin és eljutottak a széljárta hegytetőre. A hegy hatalmas csúcsai között elhelyezkedő erdős völgybe leereszkedve egy békés kis tóra leltek. Rettenettel látták, hogy a tó vizét mágia szennyezte be. Illidan, aki szintén túlélte a Hasadást, jóval előbb érkezett a Hyjal hegy tetejére, mint Malfurion és az éjelfek. Őrülten vágyva rá, hogy a mágia továbbra is szabadon áramolhasson a világban, Illidan a hegyi tóba ürítette üvegcséit, melyek az Örökkévalóság Kútjából nyert értékes vizet tárolták. A Kút erőteljes energiái gyorsan fellángoltak és létrehozták az új Örökkévalóság Kútját. Az örvendező Illidan hitte, hogy az új Kút ajándék lesz az eljövendő generációk számára, így teljesen megdöbbent, mikor Malfurion kérdőre vonta és elmagyarázta neki, hogy a mágia természetéből fakadóan kaotikus, használata elkerülhetetlenül széleskörű korrupcióhoz és viszályhoz vezet. Illidan azonban még ezek után sem volt hajlandó lemondani mágikus képességei használatáról. Malfurion tisztában volt vele, hogy hova vezethetnek Illidan kegyetlen mesterkedései, ezért elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra leszámol a hatalomtól megtébolyodott testvérével. Cenarius segítségével Malfurion egy kiterjedt földalatti börtönbe zárta Illidant, hogy az idők végezetéig maradjon ott leláncolva és hatalmától megfosztva. Hogy 16 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

megbizonyosodjon testvére fogságban maradásáról, Malfurion a fiatal őrzőt, Árnyékdal Maievet jelölte ki Illidan személyes börtönőrének. Az éjelfek tartottak tőle, hogy az új Kút elpusztítása talán egy még nagyobb katasztrófát eredményezne, ezért inkább nem háborgatták. Malfurion pedig kinyilvánította, hogy népe soha többé nem gyakorolja a mágia művészetét. Cenarius felügyelete alatt elkezdték elsajátítani a druidizmus ősi tanait, hogy képessé váljanak a föld sebeinek begyógyítására és szeretett erdőik újratelepítésére a Hyjal hegy lábánál.

A Világfa és a Smaragd Álom 9000 évvel a Warcraft I eseményei előtt Az éjelfek sok éven át dolgoztak fáradhatatlanul azon, hogy ősi hazájukat amennyire lehet újraépítsék. Hagyták, hogy leomlott templomaikat és útjaikat elborítsa a gaz és helyettük új otthonokat építettek maguknak a Hyjal hegy lábánál elterülő zöldellő erdőkben és árnyékos dombokon. Idővel a nagy Hasadást túlélő sárkányok is előbújtak titkos rejtekhelyeikről. Alexstrasza, a vörös, Ysera, a zöld és Nozdormu, a bronz alászálltak a druidák békés ligeteibe és megszemlélték az éjelfek munkájának gyümölcseit. Malfurion, akiből mérhetetlen hatalmú fődruida lett, üdvözölte a hatalmas sárkányokat és beszélt nekik az új Örökkévalóság Kútjának megteremtéséről. A nagy sárkányok aggódva fogadták a komor híreket és feltételezték, hogy amíg a Kút létezik, a Légió egy napon visszatérhet és újra megtámadhatja a világot. Malfurion és a három sárkány szövetséget kötöttek és megfogadták, hogy a Kutat megvédik és biztosítják, hogy a Lángoló Légió ügynökei soha ne találhassanak rá újból a világra. Alexstrasza, az Élet Megtartója egy megbűvölt makkot helyezett el az Örökkévalóság Kútjának szívében. A makk a mágikus erejű vízben azonnal szárba szökkent és egy hatalmas fa nőtt ki belőle. Az óriási fa gyökerei a Kút vízében kapaszkodtak, zöldellő lombjai pedig úgy tűnt, mintha az eget érintették volna. Ez a hatalmas fa lett az éjelfek természettel kötött szövetségének örök szimbóluma, életadó energiái pedig idővel kiteljesedtek, hogy meggyógyítsák az egész világot. Az éjelfek a Nordrassil nevet adták Világfájuknak, amely


anyanyelvükön azt jelentette: „a mennyek koronája”. Nozdormu az Időtlen, bűbájt varázsolt a Világfára, biztosítva, hogy amíg a hatalmas fa él, az éjelfek nem öregednek és nem eshetnek áldozatául betegségnek vagy járványoknak. Ysera az Álmodó, szintén megbűvölte a Világfát és saját birodalmához, a Smaragd Álomként ismert éteri dimenzióhoz kötötte. A Smaragd Álom, ez a hatalmas, állandóan változó szellemvilág a fizikai világ határain kívül létezett. Az Álomból irányította Ysera a természet örök körforgását és magának a világnak az evolúciós fejlődését. Az éjelf druidák, ideértve Malfuriont is a Világfán keresztül szintén az Álomhoz kötődtek. A misztikus paktum részeként a druidák beleegyeztek, hogy évszázadokon át fognak szunnyadni, hogy közben szellemük Ysera végtelen Álomösvényeit járhassa. Bár a druidák bánkódtak azon, hogy életükből így sok‐sok évet elveszítenek, mégis önzetlenül beleegyeztek, hogy Yserával kötött megegyezésüket megtartsák.

A Nemes Elfek Száműzetése 7300 évvel a Warcraft I eseményei előtt Az évszázadok múlásával az éjelfek új társadalma megerősödött és lassan magába foglalta az egész zöldellő erdőt, amelyet Kőrisvölgynek kereszteltek el. A Nagy Hasadás előtt elterjedt sokféle élőlény és faj, mint például a medveemberek és a vaddisznóemberek újra megjelentek és benépesítették a vidéket. A druidák jóságos vezetése alatt az éjelfekre egy példátlanul békés és nyugodt korszak köszöntött a csillagok vigyázó tekintete alatt. A Nemesenszületett túlélők azonban egyre nyugtalanabbak lettek. Mint előttük Illidan, úgy ők is áldozatául estek az imádott mágiájuk elvesztése miatt náluk is jelentkező elvonási tüneteknek. Csábította őket a lehetőség, hogy merítsenek az Örökkévalóság Kútjának energiáiból és folytassák mágikus gyakorlataikat. Dath’Remar, a Nemesenszületettek ifjú és szókimondó vezére nyíltan kritizálni kezdte a druidákat és gyávának nevezte őket amiért megtagadták a mágia használatát, amit pedig az éjelfek joggal tarthattak sajátjuknak. Malfurion és a druidák elutasították Dath’Remar érvelését és figyelmeztették a Nemesenszületetteket, hogy a mágia bármiféle használatáért halálbüntetés járhat. Hogy megpróbálják rávenni a druidákat a törvény 18 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

megváltoztatására, Dath’Remar és követői egy arcátlan és balsorsú tettre szánták el magukat: egy rettenetes mágikus vihart szabadítottak Kőrisvölgyre. A druidák nem tudták rászánni magukat arra, hogy fajtársaik közül ilyen sokat halálra ítéljenek, ezért elhatározták, hogy a meggondolatlan Nemesenszületetteket száműzik földjeikről. Dath’Remar és követői, – akik örültek neki, hogy végre megszabadulhattak konzervatív gondolkodású társaiktól – különlegesen felkészített hajókra szálltak és nekivágtak a nyílt óceánnak. Bár egyikük sem tudta, hogy mi vár rájuk a háborgó Viharörvényen túli tengereken, mégis lelkesítette őket saját hazájuk megalapításának vágya, ahol majd büntetlenül gyakorolhatják imádott mágiájukat. A Nemesenszületettek, vagyis a Quel’dorei‐ek, ahogy Azshara nevezte őket korszakokkal azelőtt végül partot értek a keleti földrészen, amelyet az emberek később Lordaeronnak neveztek el. Úgy tervezték, hogy felépítik saját mágikus királyságukat, Quel’Thalast és elutasítják az éjelfek holdimádatát és éjszakai életmódját. Örökre szívükbe fogadták a napot és eztán mindörökre nemes elfekként ismerte őket a világ.

A Vigyázók és a Hosszú Virrasztás Megtévedt testvéreik távozása után az éjelfek ismét varázslatos otthonuk védelmének szentelték figyelmüket. A druidák ‐ megérezve, hogy visszavonulásuk ideje közeleg ‐ felkészültek a hosszú álomra és arra, hogy hátrahagyják szeretteiket és családjaikat. Tyrande, akiből Elune főpapnője lett megkérte szerelmét Malfuriont, hogy ne hagyja el őt Ysera Smaragd Álmáért. Malfurion azonban ‐ akit becsülete kötelezett rá, hogy rálépjen a folyton változó Álomutakra ‐ búcsút intett a papnőnek, ám megfogadta, hogy amíg szerelmükhöz hűek maradnak valójában sosem válnak el. Tyrande, aki egyedül maradt, hogy megvédje Kalimdort az új világból rá leselkedő veszélyek elől éjelf nővéreivel egy hatékony harcoló egységet szervezett. Vigyázóknak nevezték el ezeket a félelmet nem ismerő, jól képzett harcosnőket, kik Kalimdor védelmére esküdtek fel. Bár inkább saját maguk járőröztek Kőrisvölgy árnyat adó erdeiben, sok szövetségesük is volt, akikre számíthattak szükség esetén. A félisten, Cenarius a közelben maradt, a Hyjal hegy Holdligetében. Fiai, akiket a Liget Őrzőiként ismertek, szemmel tartották az éjelfeket és gyakran segítséget is nyújtottak a Vigyázóknak a vidék


békéjének fenntartásában. Még Cenarius félénk leányai, a driádok is egyre gyakrabban jelentek meg nyíltan mások előtt. Kőrisvölgy rendjének fenntartása lefoglalta Tyrandet, de Malfurion nélkül kevés örömet lelt az életben. Ahogy teltek múltak a hosszú évszázadok, miközben a druidák az igazak álmát aludták, ő egyre inkább félni kezdett attól, hogy eljöhet egy második démoni invázió. Nem tudta lerázni magáról azt a nyugtalanító érzést, hogy a Lángoló Légió még odakint ólálkodik, a Nagy Sötétségen túl és bosszút forral az éjelfek és Azeroth világa ellen.


Az Új Világ könyve

Históriák a törpökről, az emberek királyságairól, a mágusok tanácsáról és az Őrzőkről


Quel'Thalas Megalapítása 6800 évvel a Warcraft I eseményei előtt Dath'Remar vezetésével a nemes elfek elhagyták Kalimdort és megküzdöttek a Viharörvénnyel. Flottájuk hosszú éveken át vándorolt a világ romjai között és ezalatt számos titkot és elveszett királyságot fedeztek fel. Dath'Remar, aki felvette a Napjáró nevet (szó szerint, "aki a napfényben jár") olyan helyek után kutatott, amelyek alatt jelentős erejű mágikus energiavonalak húzódtak, hogy egy ilyen helyen építhessen népének új hazát. Flottája végül partot ért annak a királyságnak a partjain, melyet az emberek később Lordaeronnak neveztek el. Egyre beljebb hatolva a kontinens szívébe, a nemes elfek letelepedtek a békés Tirisfal Ligetben. Néhány év múlva sokan megőrültek közülük. Elméletük szerint valami gonosz szunnyadt a világnak azon a részén a föld alatt, de ezeket a pletykákat sosem sikerült bizonyítani. A nemes elfek elhagyták településüket és észak felé vándoroltak, hogy találjanak egy másik, energiavonalakban gazdag helyet. Mikor a nemes elfek átkeltek Lordaeron zord, hegyes vidékein, utazásuk egyre veszedelmesebb lett. Mivel gyakorlatilag elvágták magukat az Örökkévalóság Kútjának életadó energiáitól, sokan megbetegedtek közülük a hidegebb éghajlaton vagy egyszerűen éhen haltak. A legnyugtalanítóbb változás azonban az volt, hogy immáron nem voltak halhatatlanok illetve immunisak az elemekre. Testmagasságuk némileg lecsökkent és bőrük elvesztette jellegzetes ibolyakék árnyalatát. Megpróbáltatásaik ellenére számos csodás lénnyel találkoztak, amilyeneket Kalimdoron sosem láttak. Primitív emberekből álló törzseket is találtak, akik vadászó életmódot folytattak az ősi erdőségekben. A nemes elfek számára mind közül a legveszedelmesebb fenyegetést azonban Zul'Aman ádáz és ravasz erdei trolljai jelentették. Ezek a moha‐bőrű trollok regenerálni tudták elvesztett végtagjaikat és a legrettenetesebb fizikai sebekből is felépültek, ám egy barbár és gonosz fajnak bizonyultak. Az Amani birodalom foglalta el Lordaeron északi vidékeinek nagy részét és a trollok keményen küzdöttek, hogy a hívatlan idegeneket határaikon kívül tartsák. Az elfek meggyűlölték az ádáz trollokat és azonnal felkoncolták őket, bárhol is futottak össze velük. Sok hosszú év után a nemes elfek végül rábukkantak egy helyre, ami Kalimdorra emlékeztette őket. Mélyen a kontinens északi erdőségeinek szívében megalapították Quel'Thalas királyságát és megfogadták, hogy hatalmas birodalmat kovácsolnak belőle, 22 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

olyat ami mellett eltörpül majd Kaldorei testvéreik birodalma. Sajnos azonban hamarosan kiderült, hogy Quel'Thalast egy ősi troll város romjai felett alapították meg, amelyet a trollok szent helynek tekintettek, így szinte azonnal elkezdték tömegesen támadni az elf településeket. A makacs elfek azonban nem akarták feladni új otthonukat és az Örökkévalóság Kútjából eltanult mágiájukkal visszatartották a vad trollokat. Dath'Remar vezetése alatt sikerült legyőzniük az amani portyázókat, akik pedig tízszeres túlerőben voltak. Néhány elf azonban nyugtalankodott a Kaldoreiek ősi figyelmeztetése miatt, érezték, hogy mágiahasználatuk akár magukra vonhatja az elűzött Lángoló Légió figyelmét is. Ezért elhatározták, hogy védelmező pajzsot vonnak birodalmuk köré, amely mögött szabadon folytathatták mágiájuk gyakorlását. Quel'Thalast meghatározott pontokon emelt Rúnakövekkel vették körül, amelyek kijelölték a mágikus pajzs határait. A Rúnakövek amellett, hogy álcázták az elfek mágiáját a dimenziókon túli fenyegetések elől, még a babonás troll támadókat is elijesztették a környékről. Az idő múlásával Quel'Thalas ékes példája lett a nemes elfek kitartásának és mágikus hatalmának. Gyönyörű palotáit ugyanaz az építészeti stílus jellemezte, mint Kalimdor ősi csarnokait, ám itt ezeket beépítették a természetes domborzati viszonyok közé. Quel'Thalas lett az az ékkő, amit a nemes elfek olyannyira szerettek volna megteremteni. Quel'Thalas vezetésére megalapították az Ezüsthold Tanácsot, bár a Napjáró dinasztia is megtartott magának némi politikai hatalmat. A hét legnagyobb nemes elf főúrból álló Tanács azon munkálkodott, hogy biztosítsa az elfek országának és népének biztonságát. Védelmező pajzsuk mögött a nemes elfek figyelmen kívül hagyhatták a Kaldoreiek ősi figyelmeztetéseit és a mágiát kihívó nemtörődömséggel használták továbbra is életük szinte minden területén. Közel négyezer éven át éltek békében a nemes elfek elszigetelt királyságuk biztonságában. Ám a bosszúvágyó trollokat ilyen könnyen nem lehetett legyőzni. Az erdő mélyén tervezgettek és ármánykodtak, várva, hogy csapataik száma megfelelően nagyra nőjön. Végül aztán egy hatalmas troll sereg rohamozott ki az árnyékos erdőkből és újra ostrom alá vették Quel'Thalas csillámló tornyait.


Arathor és a Troll Háborúk 2800 évvel a Warcraft I eseményei előtt Miközben a nemes elfek az életükért küzdöttek a trollok vad rohama ellenében, Lordaeron szétszórt, nomád ember törzsei egymással küzdöttek a törzsi területek feletti uralomért. A korai emberek törzsei egymás településeit fosztogatták, a faji egység vagy a becsület igen keveset jelentett számukra. Az egyik törzs azonban, az Arathi ráébredt, hogy a trollok már akkora fenyegetést jelentettek, amelyet nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni. Az arathik az összes törzset saját uralmuk alatt akarták egyesíteni, hogy egységesen tudjanak fellépni a troll bandák ellen. Hat év alatt a ravasz arathik diadalmaskodtak és legyőzték az összes rivális törzset. Minden egyes győzelem után békét és egyenjogúságot ajánlottak a legyőzötteknek, így megnyerték a hűségét mindazoknak akik felett győzedelmeskedtek. Idővel számos másik törzs olvadt egybe az Arathiak vezérlete alatt és hadseregük jelentősen megerősödött. Bízva abban, hogy ellenállhatnak a troll portyázóknak vagy akár a rejtőzködő elfeknek is, ha úgy alakul, a hadurak elhatározták, hogy építenek egy erődvárost Lordaeron déli vidékén. A városállam, amelyet Stromnak neveztek el, fővárosa lett országuknak, Arathornak. Ahogy Arathor felvirágzott, a hatalmas kontinens minden sarkából dél felé vándoroltak az emberek, hogy Strom védelme alatt biztonságban élhessenek. Egy zászló alatt egyesülve, az emberek törzsei erős, bizakodó kultúrát építettek. Thoradin, Arathor királya tudta, hogy északon a rejtélyes elfeket állandó ostrom alatt tartják a trollok, de vonakodott attól, hogy emberei biztonságát visszavonultan élő idegenek védelmében kockáztassa. Hónapok teltek el és északról lassan az elfek küszöbönálló vereségéről érkeztek hírek. Thoradin csak akkor ébredt rá, hogy valójában milyen nagy a troll veszély, mikor Quel'Thalasból megfáradt követek érkeztek Strom városába. Az elfek tájékoztatták Thoradint arról, hogy a troll seregek hatalmasak és ha Quel'Thalas elesik bizonyára tovább haladnak majd dél felé. A kétségbeesett elfeknek mindenáron katonai segítségre volt szükségük, így gyorsan beleegyeztek abba, hogy a trollok elleni segítségért cserébe néhány kiválasztott embernek megtanítják a mágia használatát.


Thoradin nem bízott annyira a mágiában, de felismerve kényszerű helyzetét beleegyezett, hogy megsegíti az elfeket. Szinte azonnal elf varázslók érkeztek Arathorba és egy csapat embernek elkezdték megtanítani a mágia művészetét. Az elfek úgy találták, hogy bár az emberek természetüknél fogva ügyetlenül alkalmazták a mágiát, mégis meglepő affinitásuk volt iránta. Száz embernek tanították meg az elfek titkaik legalapvetőbb ismeretét, éppen annyit, amennyi feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy felvehessék a harcot a trollokkal. Meggyőződve róla, hogy ember tanítványaik készen állnak arra, hogy segítsenek a küzdelemben, az elfek elhagyták Stromot és északnak vonultak Thoradin király harcra kész seregeivel. Az elfek és emberek egyesített seregei összecsaptak a trollok elsöprő erejű hadaival az Alterac Hegység lábainál. Napokig tartott a csata, de Arathor fáradhatatlan seregei egy tapodtat sem engedték előrenyomulni a trollok özönlő áradatát. Az elf főurak úgy látták elérkezett az ideje annak, hogy mágiájuk hatalmát az ellenségre szabadítsák. A száz ember mágus és egy seregnyi elf varázsló a mennyek dühét idézték meg az egekből és lángra lobbantották a trollok hadát. Az elemi tűz megakadályozta, hogy a trollok regenerálják sérüléseiket, megkínzott testüket belülről emésztette el a mágikus tűz. A troll seregek szétszórt maradéka menekülni próbált, de Thoradin katonái üldözőbe vették és lemészárolták őket mind egy szálig. A trollok soha sem heverték ki teljesen ezt a vereséget és a történelemben soha többé nem volt példa egy egységes troll nemzet felemelkedésére. Meggyőződve róla, hogy Quel'Thalas megmenekült a pusztulástól, az elfek hűséget és barátságot fogadtak Arathor országának és Thoradin király vérvonalának. Az emberek és az elfek ezután korszakokon át békés kapcsolatokat ápoltak.


Tirisfal Őrzői 2700 évvel a Warcraft I eseményei előtt A trollok északról való kiűzése után Quel'Thalas elfjei nekiláttak, hogy újjáépítsék fenséges hazájukat. Arathor győztes seregei hazatértek délre, Strom városába. Arathor társadalma fejlődött és felvirágzott, Thoradin azonban attól tartott, hogy királysága széttöredezhet, ha túlságosan nagyra nő, így fenntartotta, hogy Strom maradjon az arathori birodalom központja. Sok év telt el békés növekedéssel és kereskedelemmel, míg aztán a nagyhatalmú, öreg Thoradin király elhunyt, így Arathor fiatalabb generációja hozzáláthatott a birodalom Strom vidékein túli kiterjesztéséhez. Az az első száz mágus, akiket az elfek megtanítottak a mágia használatára továbbfejlesztették képességeiket és részleteiben is elsajátították a varázslatszövés misztikus tanait. Ezek a mágusok, akiket annak idején akaraterejük és nemes lelkük miatt választottak ki, mindig is figyelemmel és elővigyázatossággal használták mágiájukat, azonban titkaikat és hatalmukat egy fiatalabb generációnak adták át, akik már nem ismerték a háború megpróbáltatásait és nem látták be az önmegtartóztatás szükségességét. Ezek a fiatal mágusok inkább saját hasznukra alkalmazták a mágiát ahelyett, hogy felelősséggel használták volna társaik boldogulása érdekében. Ahogy a birodalom terjeszkedett és új területeket olvasztott magába, a fiatal varázslók is szétszóródtak a délvidéken. Misztikus hatalmuk segítségével a varázslók megvédelmezték a népet a bóklászó fenevadaktól és lehetővé tették, hogy új városállamok épülhessenek a vadon helyén. Ám ahogy hatalmuk növekedett, a varázslók egyre önteltebbek lettek és elzárkóztak a társadalom többi részétől. A második arathori városállamot ‐ Dalarant ‐ Stromtól északra alapították. Számos ifjú varázsló hagyta ott Strom korlátolt bezártságát és költözött át Dalaranba abban a reményben, hogy újonnan szerzett hatalmukat ott nagyobb szabadságban használhatják. Ezek a varázslók építették fel mágiájukkal Dalaran megbűvölt tornyait, majd belemerültek tanulmányaikba. Dalaran polgárai eltűrték a mágusok cselekedeteit és virágzó gazdaságot építettek ki varázshasználó védelmezőik óvó jelenlétének köszönhetően. Azonban ahogy egyre több varázsló folytatta mágikus tevékenységeit a városban, Dalaran körül a valóság szövete gyengülni és foszladozni kezdett. A Lángoló Légió sötétlelkű ügynökei, akiket elűzött az Örökkévalóság Kútjának összeomlása, most visszataláltak a világba, csábította őket Dalaran varázslóinak 26 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

meggondolatlan mágiahasználata. Bár ezek a viszonylag gyenge démonok nem képviseltek számottevő erőt, mégis jelentős zavart és káoszt keltettek Dalaran utcáin. A démonokkal való találkozások nagyrészt elszigetelt esetek voltak, így a várost uraló Magokraták megtettek mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy ezeket az eseteket titokban tartsák a nyilvánosság előtt. A leghatalmasabb varázslókat küldték a bújkáló démonok elfogására, de még ők is gyakran reménytelenül gyengének bizonyultak a hatalmas Légió magányos ügynökeivel szemben. Néhány hónap múlva a babonás parasztok sejteni kezdték, hogy varázshasználó uraik valami retteneteset rejtegetnek előlük. Dalaran utcáin lázadásról szóló pletykák keringtek, a paranoiás polgárság elkezdte megkérdőjelezni a korábban csodált varázslók indítékait és tetteit. A Magokraták tartottak tőle, hogy ha a parasztok fellázadnak Strom közbe fog lépni ellenük, ezért ahhoz a csoporthoz fordultak segítségért, akikről azt gondolták, hogy kizárólag ők érthetik meg problémájukat: az elfekhez. Amint értesültek a Magokratáktól a Dalaranban zajló démoni tevékenységről, az elfek azonnal elküldték leghatalmasabb varázslóikat az emberek országába. Az elf varázslók tanulmányozták a Dalarant átszövő energiahullámokat és részletes jelentést tettek mindazokról a démoni mesterkedésekről, amelyeket észleltek. Végkövetkeztetésük az volt, hogy bár csak néhány démon kószált szabadon a világban, a Légió maga óriási fenyegetés maradna, ha az emberek továbbra is használnák mágikus képességeiket. A quel'thalasi elfeket uraló Ezüsthold Tanácsa titkos paktumot kötött Dalaran Magokrata uraival. Az elfek elmesélték nekik az ősi Kalimdor és a Lángoló Légió történetét, azt a múltat, amely még mindig fenyegetést jelentett a világra. Tájékoztatták az embereket arról, hogy amíg mágiát használnak, meg is kell védelmezniük népüket a Légió gonosz ügynökeitől. A Magokraták azt javasolták, hogy válasszanak ki egy halandó bajnokot, akit felruháznának az elfek és az emberek egyesített hatalmával azért, hogy ez a bajnok egy soha véget nem érő titkos háborút viselhessen a Légió ellen. Hangsúlyozták, hogy az emberiség nagy többsége sosem szerezhet tudomást az Őrzőkről vagy a Légió fenyegetéséről, mert ez félelemtől és paranoiától táplált lázadásokhoz vezethetne. Az elfek megalapítottak egy titkos társaságot, hogy az felügyelje az Őrző személyének kiválasztását és segítsen meggátolni a világ káoszba merülését. A társaság titkos találkáit az árnyékos Tirisfal Ligetben tartotta, ott ahol a nemes elfek először telepedtek le Lordaeronban. Így aztán a titkos szektát elnevezték Tirisfal Őrzőinek. Az Őrzőnek választott halandó bajnokokat hihetetlen hatalommal ruházta fel az elfek és az emberek egyesített mágiája. Bár egyszerre mindig csak egyetlen egy 27 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

létezett, ő olyan végtelen hatalomnak parancsolt, hogy egyedül is fel tudta venni a harcot a Légió ügynökeivel bárhol is találkozott velük a világban. Ereje olyan nagy volt, hogy csakis Tirisfal Tanácsának volt joga ahhoz, hogy kiválassza a potenciális jelöltek közül azt aki megkaphatta ezt a rangot. Amikor egy Őrző megöregedett vagy elfáradt a káosz ellen vívott titkos háborúban, a Tanács egy új bajnokot választott és pontosan meghatározott körülmények között hivatalosan is az új ügynökbe áramoltatták át az Őrző hatalmát. Emberöltőkön át védelmezték az Őrzők az emberiséget a Lángoló Légió láthatatlan fenyegetése ellenében Arathor és Quel'Thalas országaiban. Arathor fejlődésnek és virágzásnak indult, a mágia használata pedig elterjedt szerte a birodalomban. Ezalatt az Őrzők árgus szemekkel kutattak a démoni tevékenység árulkodó jelei után.

Vasüllő vára és a Törpök Felemelkedése 2500 évvel a Warcraft I eseményei előtt Az ősidőkben miután a Titánok elhagyták Azerothot, gyermekeik, a földszerzetek folytatták a világ mélységeinek formálását és őrzését. A földszerzetek nem igazán törődtek a felszínen élő fajok ügyes‐bajos dolgaival, csak az éltette őket, hogy felderítsék a föld sötét mélységeit. Azonban amikor a világot széthasította az Örökkévalóság Kútjának robbanása, az a földszerzetekre is nagy hatással volt. A föld fájdalmától megtántorodva, a földszerzetek elvesztették személyiségük jó részét és bezárták magukat azokba a kőből emelt csarnokokba, ahol megteremtették őket. Uldaman, Uldum, Ulduar... ezek voltak azoknak az ősi TItán városoknak a nevei, ahol a földszerzetek először öltöttek alakot. A föld mélységes mélyén eltemetve pihentek békében a földszerzetek közel nyolcezer éven át. Bár azt nem tudjuk, mi ébresztette fel őket, de az Uldamanba visszavonult földszerzetek idővel felébredtek a saját magukra bocsátott álomból. Meglepve tapasztalták, hogy jelentősen megváltoztak a hosszú alvás alatt. Sziklás bőrük megpuhult és sima bőrré változott, a kövek és a föld feletti hatalmuk meggyengült. Halandó lényekké változtak. Ezek a földszerzetek elnevezték magukat törpöknek, elhagyták Uldaman csarnokait és nekivágtak az ébredező világnak. Mivel a mélyen fekvő helyek biztonsága és megannyi


csodája még mindig vonzotta őket, ezért a vidék legmagasabb hegye alatt alapították meg királyságukat. Országukat Khaz Modannak, vagyis "Khaz Hegyének" nevezték el, Titán teremtőjük Khaz'goroth iránti tiszteletből. A hegy szívében oltárt emeltek Titán ősatyjuknak, egy hatalmas üllőt. Így aztán az oltár köré épült várost Vasüllőnek hívták ezentúl mindörökre. A törpök ‐ akiket természetüknél fogva megigézett a drágakövek és a sziklák megformálása ‐, elkezdték bányászni a környező hegyeket értékes fémek és drágakövek után kutatva. A világ alatt végzett munkájukkal megelégedve, a törpök elszigetelték magukat a földfelszínen élő szomszédaik viselt dolgaitól.

A Hét Királyság 1200 évvel a Warcraft I eseményei előtt Strom továbbra is Arathor központja volt, de Dalaranhoz hasonlóan számos új városállam született Lordaeron kontinensén mindenfelé. Gilneas, Alterac és Kul Tiras voltak ezek az első városállamok és bár mindegyiknek saját szokásai és kereskedelmi hálózata volt, Strom egységesítő uralmát mind elismerték. Tirisfal Őrzőinek éber felügyelete alatt Dalaran lett a világ minden tájáról érkező varázslók tanításának központja. A Dalarant uraló Magokraták megalapították a Kirin Tort, egy különleges rendet, amelynek feladata az volt, hogy írja össze és kutassa fel az emberiség számára akkoriban ismert összes varázslatot, mágikus ereklyét és varázstárgyat. Gilneas és Alterac erős támogatói lettek Stromnak, nagy seregeikkel felderítették Khaz Modan délre fekvő hegyes vidékeit. Ebben az időben történt, hogy az emberek először találkoztak a törpök ősi fajával és meglátogatták hatalmas csarnokokból álló földalatti városukat, Vasüllőt. Az emberek és a törpök megosztották egymással a fémkovácsolás és a mérnöki ismeretek titkait, de az is hamar kiderült, hogy mindkét faj szereti a csatákat és a jó történeteket. Kul Tiras városállama, amelyet Lordaerontól délre egy nagy szigeten alapítottak, virágzó gazdaságot fejlesztett a halászatra és a hajózásra alapozva. Idővel Kul Tirasnak hatalmas, kereskedőhajókból álló flottája lett. Hajói bejárták az ismert tengereket, egzotikus áruk után kutattak, amelyeket máshol jó áron lehetett eladni. Bár Arathor gazdasága virágzott, legerősebb alkotóelemei mégis lassan elkezdtek bomlani. Idővel Strom urai elhatározták, hogy székhelyüket Lordaeron északabbra fekvő zöldellő vidékeire helyezik át és elhagyják a déli, terméketlen területeket. Thoradin király utódai, 29 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

az Arathi vérvonal utolsó képviselői azonban vitába szálltak ezzel a döntéssel, azt mondták Stromot nem lenne szabad elhagyni, ezzel a véleményükkel pedig magukra vonták a lakosság nagy részének elégedetlenségét, akiknek tetszett a távozás gondolata. Strom urai végül mégis úgy döntöttek, hogy elhagyják ősi városukat, hogy a vad északi vidékeken találjanak rá a tisztaságra és megvilágosodásra. Dalarantól messze északra, Strom urai egy új városállamot alapítottak, amelyet Lordaeronnak neveztek el. Az egész kontinens ettől a városállamtól kölcsönözte később a nevét. Lordaeron a hívő zarándokok és a belső békét és biztonságot kutató vallásos emberek szent központja lett. Az arathik leszármazottai, akik az ősi Strom omladozó falai közt maradtak úgy döntöttek, hogy délre mennek, túl Khaz Modan sziklás hegyein. Útjuk sok hosszú évszakon át tartott, míg végül letelepedtek annak a kontinensnek az északi vidékein, amelyet később Azerothnak neveztek el. Egy termékeny völgyben megalapították Viharváradot (Stormwind), amely hamarosan egy teljesen önálló hatalmi tényezővé vált. A Stromban maradt maroknyi harcos úgy határozott, hogy maradnak és őrzik városuk ősi falait. Strom többé már nem volt a birodalom központja, de egy új ország jött létre belőle, amelyet Stromgarde‐nak neveztek el. Bár mindegyik városállam külön‐ külön sikeres volt, de Arathor királysága gyakorlatilag összeomlott. Mindegyik ország kialakította a saját szokásait és hitvilágát, eközben pedig egyre inkább elkülönültek és függetlenedtek egymástól. Thoradin király látomása az egységes emberiségről végül teljesen elenyészett.

Aegwynn és a Sárkányvadászat 823 évvel a Warcraft I eseményei előtt Miközben a hét ember királyság politikai ereje és a köztük folyó rivalizálás hol felerősödött, hol pedig meggyengült, az Őrzők folytatták a káosz elleni állandó harcukat. Számos Őrző váltotta egymást az évek során, de egyszerre mindig csak egy rendelkezett Tirisfal mágikus hatalma felett. A korszak egyik utolsó Őrzője az árnyék elleni küzdelem egyik leghatalmasabb harcosaként nagy elismerést vívott ki magának. Aegwynn volt ez a tüzes lány az emberek közül, aki sikeresen teljesítette a Rend próbatételeit és elnyerte az Őrző rangját. Aegwynn fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy levadássza és elpusztítsa a démonokat, ahol csak rájuk talált, de gyakran megkérdőjelezte a férfiak által uralt Tirisfal Tanácsának döntéseit. Úgy hitte, hogy a tanácsban ülő ősöreg elfeknek és agg embereknek túl merev gondolkodásuk volt és nem láttak elég messzire ahhoz, hogy a káosz elleni küzdelmet végérvényesen lezárják. A hosszú érvelésekhez és vitákhoz nem volt türelme, csak arra vágyott, hogy feletteseinek bebizonyítsa rátermettségét, ezért 30 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

sorsdöntő helyzetekben gyakran inkább a dicsőség, mintsem a bölcsesség által kijelölt utat választotta. Ahogy Tirisfal kozmikus hatalma feletti uralma egyre nőtt, Aegwynn rátalált néhány igazán nagyhatalmú démonra, akik Északszirt jeges kontinensén ólálkodtak. Aegwynn elutazott a távoli északi vidékre és a hegyekig követte a démonok nyomait. Felfedezte, hogy a démonok az egyik utolsó túlélő sárkányraj tagjaira vadásztak, hogy az ősi lényekből elszívják belső mágikus energiájukat. Az óriás sárkányok ‐ akik ide vonultak vissza az egyre inkább előretörő halandó társadalmak elől ‐ körülbelül egyenlő hatalommal rendelkeztek a Légió sötét mágiájával szemben. Aegwynn szembeszállt a démonokkal és a nemes sárkányok segítségével sikerült felborítani az erőegyensúlyt, így a démonokat elpusztították. Ám ahogy az utolsó démont is kiűzték a halandó világból, egy hatalmas vihar söpört végig északon. Egy óriási sötét arc jelent meg Északszirt felett az égen. Sargeras, a démonkirály, a Lángoló Légió ura jelent meg Aegwynn előtt, pokoli energiáktól feltüzelve. Közölte az ifjú Őrzővel, hogy Tirisfal ideje lassan a végéhez közeleg és a világ hamarosan térdre omlik majd a Légió hatalma előtt. A büszke Aegwynn úgy gondolta szembe tud szállni a vészjósló istennel és minden hatalmát rászabadította Sargeras avatárjára. Aegwynn zavarbaejtő könnyedséggel gyengítette meg mágiájával a démonurat és sikerült megölnie fizikai megtestesülését. Attól tartva, hogy Sargeras szelleme esetleg hátramaradhatott, a naív Aegwynn a holttestet Kalimdor egyik ősi csarnokába zárta, amely a tenger fenekére süllyedt amikor az Örökkévalóság Kútja felrobbant. Sosem tudta meg, hogy pontosan úgy cselekedett ahogy azt Sargeras kitervelte. Akaratlanul is megpecsételte tettével a halandó világ sorsát mivel Sargeras anyagi formájának halálakor áthelyezte szellemét Aegwynn kimerült testébe. A fiatal Őrző nem tudott róla, de Sargeras ezután sok hosszú éven át rejtőzködött lelkének legsötétebb sarkaiban.


A Három Pöröly Háborúja 230 évvel a Warcraft I eseményei előtt Vasüllő Hegy törpjei hosszú évszázadokon át éltek békében. Településeik azonban lassan túlnőttek hegymélyi városaik korlátain. Bár a Nagy Király, Üllővár Modimus igazságosan és bölcsen uralkodott a törpök felett, három befolyásos csoport alakult ki a törp társadalomban. A Bronzszakáll klánt Bronzszakáll Madoran vezette, aki közeli kapcsolatokat ápolt a Nagy Királlyal, hagyományosan ők voltak a Vasüllő Hegy védelmezői. A Vadpöröly klán, akiket Vadpöröly Khardros thán vezetett, a hegy lábánál elterülő dombos vidéken élt, de szerettek volna nagyobb befolyást nyerni a városban. A harmadik csoport a Feketevas klán volt, őket a varázsló thán, Thaurissan uralta. A Feketevas népe a hegy alatti legsötétebb árnyékok között rejtőzött és mind a Bronzszakáll, mind pedig a Vadpöröly klán ellen ármánykodott. Egy ideig a három érdekcsoport pengeélen táncoló békében élt egymással, ám amikor az öreg Üllővár Nagy Király elhunyt, elszabadultak az indulatok. A három nagyhatalmú klán közt háború robbant ki Vasüllő uralmáért. A törp polgárháború sok éven át folyt a föld alatt. Végül a Bronzszakáll törpök, akiknek a legnagyobb seregük volt kiűzték a Feketevas és a Vadpöröly klánokat a hegy mélyéről. Khardros és a Vadpöröly klán harcosai északra vonultak, majd átkeltek Dun Algaz kapuin és megalapították saját királyságukat Grim Batol távoli csúcsai között. Ott aztán megerősödtek és újra megtöltötték kincseskamráikat. Thaurissan és a Feketevas törpök nem voltak ilyen szerencsések. Megszégyenülve, legyőzetésük felett érzett haragjukban megfogadták, hogy bosszút állnak Vasüllőn. Thaurissan messze délre vezette népét és megalapított egy várost (amelyet saját maga után nevezett el) a szépséges Vörösbérc Hegységben. A múló évekkel érkező meggazdagodás sem enyhítette a Feketevas klán acsargását rokonaik ellen. Thaurissan és felesége, Modgud a varázslónő kétfrontos támadást indítottak Vasüllő és Grim Batol ellen. A Feketevas törpök feltett szándéka volt, hogy egész Khaz Modant uralmuk alá hajtsák. A Feketevas seregek elözönlötték fajtársaik erődítményeit és kishíján el is foglalták mindkét királyságot. Végül azonban Bronzszakáll Madoran győzelemre vezette klánját 32 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

Thaurissan mágiahasználó serege ellen. Thaurissan és követői visszamenekültek városuk biztonságába, nem tudván a Grim Batolban kibontakozó eseményekről, ahol Modgud serege sem boldogult Khardrosszal és Vadpöröly harcosaival. Az ellenséges harcosokkal szemben Modgud varázshatalmát használta, hogy félelmet ültessen szívükbe. Parancsára életre keltek az árnyékok és sötét dolgok másztak elő a föld mélyéből, hogy a Vadpörölyökre saját csarnokaikban csapjanak le. Végül Modgud áttört a kapukon és ostrom alá vonta az erődöt. A Vadpörölyök elkeseredetten küzdöttek, Khardros pedig belevetette magát az egymással csatázó törpök tengerébe és végül levágta a varázsló királynőt. A Feketevas törpök királynőjük elvesztése után hanyatt homlok menekültek a Vadpörölyök haragja elől. Délre futottak, királyuk városa felé, de útközben beleütköztek Vasüllő seregeibe, akik Grim Batol megsegítésére érkeztek. A két had közé szorult Feketevas törpöket mind egy szálig elpusztították. Vasüllő és Grim Batol egyesített seregei ezután dél felé vonultak, hogy egyszer és mindenkorra legyőzzék Thaurissant és a Feketevas klánt. Nem jutottak messzire, mikor Thaurissan dühe egy végzetes erejű varázslatban öltött testet. Thaurissan egy természetfeletti szolgát akart megidézni, amivel biztosíthatta volna győzelmét, ezért szólította a világ alatt alvó ősi hatalmakat. Döbbenetére és vesztére a lény, ami előmászott a föld alól borzalmasabb volt mint azt legvadabb rémálmaiban képzelte volna. Ragnaros, a Tűzúr, a tűzelementálok halhatatlan ura volt ő, akit a Titánok a világ ifjúkorában száműztek. Thaurissan hívásától felszabadítva, Ragnaros újra életre kelt. Azerothra való apokaliptikus újraszületése szétrobbantotta a Vörösbérc Hegységet és a pusztítás közepén egy dühöngő vulkánt hívott életre. A Feketeszikla néven ismert vulkánt északról a Perzselő Szurdok, délről pedig a Lángoló Sztyeppék határolták. Thaurissant elpusztította az általa elszabadított varázsenergia, a katasztrófát túlélő követőit pedig Ragnaros és elementáljai rabszolgaságba vetették. A mai napig ott élnek a hegy mélyén. A rettenetes pusztítást és a déli hegyekben tomboló egyre terjedő tüzeket látva Madoran és Khardros királyok megállították seregeiket és visszafordultak saját királyságaik felé, Ragnaros haragjával nem mertek szembeszállni. A Bronzszakállúak visszatértek Vasüllőbe és újjáépítették csodás városukat. A Vadpörölyök is hazatértek Grim Batolba, ám Modgud halála gonosz foltot hagyott a hegyi erődön, így a Vadpörölyöknek nem volt tovább maradásuk. Szívükbe szomorúság költözött, hogy maguk mögött kell hagyniuk szeretett otthonukat. Bronzszakáll király felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy éljenek ezentúl Vasüllő határain belül, de ők makacsul elutasították az ajánlatot. Khardros népével északra vonult, Lordaeron vidékei felé. A Vadpörölyök végül a Hátföldeken telepedtek le és megalapították Szelesbérc várát, ahol idővel egyre közelebb kerültek a természethez, sőt még a környéken élő griffekkel is baráti kapcsolatokat ápoltak.


Vasüllő törpjei szerették volna fenntartani a rokoni és kereskedelmi kapcsolatokat a Vadpöröly klánnal, ezért két hatalmas kapu közé megépítették a Thandol Alagutat, hogy összeköttetést teremtsenek Khaz Modan és Lordaeron között. A kétoldalú kereskedelem jótékony hatásaként mindkét királyság felvirágzott. Madoran és Khardros halála után fiaik közös erőfeszítéssel állítottak szobrokat atyáik tiszteletére. A két szobor őrízte ezentúl a Ragnaros perzselő jelenléte miatt vulkanikus területté vált délvidékre vezető szoros bejáratát. Egyrészt figyelmeztetésként szolgáltak mindenki számára, aki meg akarta volna támadni a törp királyságokat, másrészt pedig mementói voltak annak, hogy mekkora árat fizettek bűneikért a Feketevas törpök. A két királyság pár éven át még ápolta kapcsolatait, de a Vadpöröly törpöket igazán megviselték azok a szörnyűségek, amelyeknek Grim Batolban voltak szemtanúi. Ezentúl inkább a föld felett éltek, Szelesbérc lejtőin, ahelyett, hogy hatalmas királyságot faragtak volna ki maguknak a hegy mélyén. A két megmaradt törp klán közti ideológiai különbségek vezettek végül ahhoz, hogy útjaik elváltak egymástól.

Az Utolsó Őrző 45 évvel a Warcraft I eseményei előtt Aegwynn Őrző az évek során nagy hatalomra tett szert és Tirisfal energiáival jelentősen meghosszabbította életét. Naívan abban a hitben élt, hogy végleg legyőzte Sargerast, így folytatta a világ védelmezését a démon király talpnyalói ellen közel 900 éven át. Tirisfal Tanácsa azonban végül úgy döntött, hogy megbízatása a végéhez közeleg. A Tanács utasította Aegwynnt, hogy térjen vissza Dalaranba, hogy az Őrző hatalmát átadhassák egy új bajnoknak. Aegwynn azonban, aki mindig is bizalmatlanul tekintett a Tanácsra úgy döntött, saját maga választja ki utódját. A büszke Aegwynn úgy tervezte, hogy egy fiúgyermeknek ad életet, akinek majd átadja minden hatalmát. Nem állt szándékában megadni a lehetőséget Tirisfal Rendjének arra, hogy befolyásolhassák utódját úgy ahogy azt vele is megpróbálták. Aegwynn délre utazott,


Azeroth királyságába, ahol egy Nielas Aran nevű gyakorlott varázsló személyében megtalálta a tökéletes férfit, aki apja lehetett fiának. Aran volt Azeroth királyának udvari mágusa és személyes tanácsadója. Aegwynn elcsábította a varázslót, aki fiút nemzett neki. Nielas mágiához való természetes affinitása mélyen beleivódott a még meg sem született gyermekbe és meghatározta azokat a tragikus lépéseket, melyeket későbbi életében tett. Tirisfal hatalma is ott szunnyadt a gyermekben, arra várva, hogy felébredjen, ha majd nagykorúvá válik. Telt múlt az idő és Aegwynn megszülte fiát egy félreeső ligetben. A fiút Medivh‐nek nevezte el, ami a nemes elfek nyelvén azt jelentette: "a titkok őrzője". Aegwynn szentül hitte, hogy felcseperedvén fia lesz a következő Őrző. Sajnos azonban Sargeras gonosz szelleme ‐ amely addig ott rejtőzött Aegwynnben ‐ megszállta a védtelen gyermeket, mikor az még anyja méhében fejlődött. Aegwynnek sejtelme sem volt róla, hogy a világ következő Őrzője már legnagyobb ellensége rabja. Megbizonyosodva róla, hogy a gyermek egészséges, Aegwynn elvitte a fiatal Medivh‐et Azeroth udvarába és rábízta halandó apjára, hogy nevelje fel népének körében. Ezután utolsó útjára indult a vadonba, hogy felkészüljön az elmúlással való találkozásra, bármi várjon is rá a túlvilágon. Medivh erős fiúvá érett, de fogalma sem volt róla, hogy Tirisfal öröksége micsoda potenciális hatalommal ruházta fel. Sargeras türelmesen várt míg az ifjú hatalma végre megnyilvánult. Mire Medivh tizenéves lett, már híre járt Azerothban jelentős mágikus képességeinek. Gyakran indult kalandos utakra két barátjával: Llane‐nel, Azeroth hercegével és Anduin Lotharral, aki az Arathi vérvonal egyik utolsó leszármazottja volt. A három fiú gyakran követett el mindenféle csínytevéseket a királyságban, de a nép ennek ellenére kedvelte őket. Mikor Medivh 14 éves lett, felébredt benne az addig szunnyadó kozmikus hatalom és összecsapott a lelke mélyén rejtőzködő Sargeras szellemével. Medivh sok éven át tartó kómába zuhant. Amikor végre felébredt, már felnőtt ember volt, barátai Llane és Anduin pedig Azeroth régensei lettek. Bár vágyott arra, hogy újonnan felfedezett hihetetlen hatalmát az otthonának hívott ország védelmének szentelje, Sargeras sötét szelleme megrontotta gondolatait és érzelmeit, álnok végzet felé sodorva őt. Sargeras örvendezve bújkált Medivh egyre sötétebb szívében, mert tudta, hogy a világ második inváziójára szőtt tervei hamarosan megvalósulnak és nem más mint a világ utolsó Őrzője lesz az, akiben megérlelődnek.


Draenor könyve

Arról, hogy hogyan rontotta meg az ork törzseket Kil'jaeden


Kil'jaeden és az Árnyék Paktum Abban az időben amikor Medivh megszületett Azerothon, Kil'jaeden a Megcsaló, a Kavargó Űrben rejtőzött és tépelődött követői társaságában. A ravasz démonúr, mestere, Sargeras utasításai szerint a Lángoló Légió második azerothi invázióját tervezgette. Ezúttal nem akart hibázni. Kil'jaeden arra jutott, hogy szüksége lesz egy új seregre, amivel meggyengítheti Azeroth védelmeit még mielőtt a Légió egyáltalán a világra lépne. Ha a halandó fajoknak, mint az éjelfeknek és a sárkányoknak egy új fenyegetéssel kell szembenézniük, túl gyengék lesznek majd ahhoz, hogy igazi ellenállást fejtsenek ki, amikor a Légió inváziója megkezdődik. Ezidőtájt fedezte fel Kil'jaeden Draenor zöldellő világát, ami békésen járta útját a Nagy Sötét Végtelenben. A sámánisztikus, klánokba szerveződött orkoknak és a békés draeneioknak otthont adó Draenor olyan idilli volt, mint amilyen hatalmas. A nemes ork klánok a nyílt pusztákon vándoroltak és kihívásért vagy kedvtelésért vadásztak, míg a kíváncsi draeneiok kezdetleges városokat építettek a világ égbe nyúló hegycsúcsai között. Kil'jaeden tudta, hogy Draenor lakói remek szolgái lehetnének a Lángoló Légiónak, ha előbb megfelelően felkészítik őket. A két faj közül Kil'jaeden szerint a harckedvelő orkok voltak fogékonyabbak a Légió rontására. Megbűvölte ezért az öreg ork sámánt, Ner'zhult hasonlóképpen mint ahogy Sargeras vonta uralma alá Azshara királynőt korszakokkal azelőtt. Az eszes sámánt csatornaként használva a démon felébresztette az ork klánokban a csaták iránti vágyat és a kegyetlenséget. Nemsokára ebből a spirituális beállítottságú fajból vérszomjas fenevadak váltak. Kil'jaeden ekkor megpróbálta rávenni Ner'zhult és a népét arra, hogy tegyék meg az utolsó lépést: teljesen adják át magukat a halál és a háború csábításának. Ám az öreg sámán, megérezve, hogy népe ettől örökre a gyűlölködés szolgájává válna, valahogyan ellenállt a démon parancsának. Nerz'hul ellenállásán feldühödve, Kil'jaeden keresett egy másik orkot, aki végre a Légió karmai közé vezethette volna népét. Az agyafúrt démonúr végül meg is találta azt a készséges tanítványt, akit keresett ‐ Ner'zhul ambíciózus tanonca, Gul'dan személyében. Kil'jaeden elmondhatatlan hatalmat ígért Gul'dan feltétlen hűségéért cserébe. A fiatal ork mohón szívta magába a démoni mágia tanításait és a történelem egyik leghatalmasabb halandó boszorkánymestere lett belőle. Más fiatal orkokat is megtanított a mágia művészetére és azon fáradozott, hogy eltörölje az orkok 37 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

sámánisztikus hagyományait. Gul'dan újfajta mágiát mutatott követőinek, egy rettenetes új hatalmat, amit teljesen átitatott a rontás. Kil'jaeden igyekezett megerősíteni hatalmát az orkok felett ezért segített Gul'dannak megalapítani az Árnyék Tanácsot, egy titkolózó szektát, ami a háttérből manipulálta a klánokat és terjesztette a boszorkánymesteri mágia használatát Draenoron. Ahogy egyre több és több ork kezdte alkalmazni a boszorkánymesterek mágiáját, Draenor zöld mezői és kanyargó folyói lassan megfeketedtek és valahogy kifakultak. Idővel a kiterjedt puszták, amelyeket az orkok generációkon át az otthonuknak tekintettek kiszáradtak és csak vörös, terméketlen talaj maradt utánuk. A démoni energiák lassan, de biztosan pusztították a világot.

A Horda Születése Gul'dan és az Árnyék Tanács titkos irányítása alatt az orkok egyre aggresszívabbak lettek. Óriási arénákat emeltek, ahol halálra menő viadalokban tökéletesítették harci tudásukat. Ezidőtájt történt, hogy néhány klán főnöke szót emelt fajuk egyre mélyebbre süllyedése ellen. Egyikük, Durotan, a Hófarkas klánból figyelmeztette az orkokat, hogy ha így folytatják, a gyűlölet és a vérszomj teljesen bekebelezi majd őket. Szavai süket fülekre találtak, ahogy az erősebb főnökök, mint például Pokoljáró Grom, a Csatadal klánból az orkok élére álltak, hogy bajnokai legyenek egy háborúkat és hódítást ígérő új korszaknak. Kil'jaeden tudta, hogy az ork klánok már majdnem készenállnak, de még meg kellett bizonyosodnia feltétlen hűségükről. Titokban utasította az Árnyék Tanácsot, hogy idézzék meg Mannorothot, a Rombolót, a pusztítás és a düh élő megtestesülését. Gul'dan összehívta a klánfőnököket és meggyőzte őket arról, hogy ha isznak Mannoroth haragvó véréből, azzal legyőzhetetlenné válnak. Pokoljáró Grom vezetésével Durotan kivételével az összes főnök ivott és ezzel megpecsételték sorsukat: rabszolgáivá váltak a Lángoló Légiónak. Mannoroth dühével felvértezve a főnökök akaratlanul is átruházták ezt a szolgaságot mit sem sejtő fajtársaikra. Újonnan szerzett vérszomjuktól feltüzelve az orkok keresték a lehetőséget arra, hogy dühüket levezethessék bárkin, aki szembe mert szállni velük. Megérezve, hogy eljött az idő, Gul'dan az egymással háborúzó klánokat egy egységes és megállíthatatlan Hordába 38 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

szervezte. Tudta azonban, hogy az olyan főnökök mint Pokoljáró és Végzetpöröly Orgrim egymással küzdenének a sereg feletti uralomért, ezért Gul'dan egy bábot nevezett ki az újonnan alakult Horda vezetésére. Feketekéz, a Pusztító, egy különösen elfajzott és ádáz ork hadúr lett Gul'dan választott bábja. Feketekéz vezetése alatt a Horda megindult, hogy tesztelje magát az egyszerűen élő draeneiok ellen. Néhány hónap leforgása alatt a Horda eltörölte Draenor színéről szinte az összes draeneit. Csak néhány maroknyi, szétszórt túlélőnek sikerült elkerülnie az orkok rettenetes haragját. A győzelem ízével eltelve Gul'dan a Horda hatalmában és dicsőségében fürdött. Ennek ellenére tudta, hogy a Horda folyamatos belső villongásokkal fel fogja emészteni magát, hacsak nem találnak egy újabb ellenséget, amivel csillapíthatják a dicsőséges mészárlás utáni étvágyukat. Kil'jaeden látta, hogy a Horda végre készen állt. Az orkok lettek a Lángoló Légió leghatékonyabb fegyverei. Az eszes démon értesítette várakozó mesterét és Sargeras egyetértett vele: eljött az idő, hogy bosszút álljon.


A Horda és a Szövetség

Viharvárad elestéről, a Lordaeroni szövetségről, és az orkok sorsáról.


A Fekete Kapu és Viharvárad eleste Warcraft: Orcs and Humans

Miközben Kil'jaeden felkészítette a Hordát Azeroth inváziójára, Medivh tovább küzdött saját lelkéért Sargeras ellen. Llane király, Viharvárad nemes uralkodója aggódva szemlélte, ahogy a sötétség lassan megfertőzte barátja lelkét. Megosztotta félelmeit Anduin Lotharral is, az Arathi vérvonal utolsó képviselőjével, akit főhadnagyának nevezett ki. Sajnos egyikük sem sejthette még, hogy a Medivhet lassan elnyelő örület micsoda rettenetet szabadít majd el. Végső ösztönzésként Sargeras azt ígérte Gul'dannak, hogy nagy hatalmat ruház rá, ha beleegyezik, hogy a Hordát Azeroth ellen vezesse. Medivhen keresztül Sargeras azt üzente a boszorkánymesternek, hogy élő istenné válhat, ha megtalálja a tenger mélyén azt a kriptát, ahová Aegwynn Őrző rejtette Sargeras megtört testét, majd' ezer évvel korábban. Gul'dan megegyezett a démonúrral és elhatározta, hogy miután legyőzte Azeroth népét, felkutatja a legendás kriptát és elnyeri jutalmát. Megbizonyosodva róla, hogy a Horda megfelelően szolgálja céljait, Sargeras parancsot adott az invázió megkezdésére. Közös erőfeszítéssel Medivh és az Árnyék Tanács boszorkánymesterei megnyitották azt a dimenziók közti átjárót, amelyet Fekete Kapunak neveztek el. A térkapu áthidalta a Draenor és Azeroth közti távolságot és elég nagy volt ahhoz, hogy akár egész seregek kelhessenek át rajta. Gul'dan ork felderítőket küldött át a kapun, hogy mérjék fel a földet, amelyet nemsokára megtámadnak. A visszatérő felderítők biztosították az Árnyék Tanácsot, hogy Azeroth világa csak arra vár, hogy leigázzák. Durotan meg volt győződve róla, hogy a Gul'dant rabságban tartó rontás pusztulást hoz népére, ezért ismét szót emelt a boszorkánymesterek ellen. A bátor harcos azt állította, hogy a boszorkánymesterek elpusztítják az orkok lelkének tisztaságát és ez a meggondolatlan invázió csak a vesztüket okozhatja. Gul'dan nem merte megkockáztatni, hogy kivégeztessen egy ilyen népszerű hőst, ezért arra kényszerült, hogy Durotant és az általa vezetett Hófarkas klánt az új világ egy távoli sarkába száműzze. Miután a száműzött Hófarkasok átléptek a portálon, csak néhány ork klán követte őket. Ezek az orkok gyorsan kiépítették táboraikat a Fekete Ingoványban, amely egy sötét és mocsaras vidék volt Viharvárad királyságától messze keletre. Ahogy az orkok kirajzottak, hogy felderítsék az új földeket, szinte azonnal konfliktusba keveredtek Viharvárad ember védőivel. Bár ezek a rajtaütések általában gyorsan véget értek, mindkét faj számára világossá tették erősségeiket és gyengéiket. Llane és Lothar sosem 41 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

tudtak pontos adatokat szerezni az orkok számáról és csak becsülni tudták, hogy vajon milyen nagy sereggel is állnak szemben. Néhány éven belül az ork Horda nagy része átkelt Azeroth világára és Gul'dan úgy látta eljött az ideje, hogy rámérjék az első igazi csapást az emberekre. A Horda teljes erejével megtámadta a felkészületlen Viharvárad királyságát. Amíg Azeroth és a Horda csapatai az egész királyságban egymással csatáztak, a belviszályokkal is szembe kellett néznie mindkét seregnek. Llane király úgy hitte, hogy a vad orkok képtelenek lesznek elfoglalni Azerothot ezért nagyképűen a fővárosban, Viharváradban várta az ellenséget. Sir Lothar azonban meg volt győződve róla, hogy közvetlenül az ellenséget kellene támadni, így választania kellett meggyőződése és a királyhoz való hűsége között. Végül az ösztöneire hallgatott és megostromolta Medivh erődítményét, Karazhant, a varázsló fiatal tanonca, Khadgar segítségével. Khadgar és Lothar sikeresen legyőzte a megszállott Őrzőt, akit egyértelműen a konfliktus forrásaként azonosítottak. Medivh testének elpusztításával Lothar és a fiatal tanonc akaratlanul is a mélységbe száműzte Sargeras szellemét. Ennek következményeként Medivh tiszta és erényes szelleme is tovább élhetett... hosszú éveken át vándorolt ezután a túlvilágon. Bár Medivhet sikerült legyőzni, az orkok lassan felülkerekedtek Viharvárad védőin. Ahogy a Horda győzelme egyre közelebb került, Végzetpöröly Orgrim, az egyik leghatalmasabb ork főnök szeme felnyílt és lassanként kezdte belátni, hogy valami elfajzott rontás uralkodott el a klánokon mióta felhagytak korábbi életmódjukkal. Öreg harcostársa, Durotan visszatért száműzetéséből és újra figyelmeztette Gul'dan árulására. Gyors megtorlásként Gul'dan orgyilkosai végeztek Durotannal és családjával, egyedül csecsemő fiát hagyták életben. Végzetpöröly nem tudott róla, de Durotan gyermekét megtalálta az emberek seregének egy tisztje, Setétláp Aedelas és rabszolgaként magához vette. Ez az ork gyermek egy nap majd népének valaha ismert legnagyobb vezére lesz. Durotan halála felrázta Orgrimot, így nekilátott, hogy megszabadítsa a Hordát a démoni rontástól és végül elnyerte a Horda főnöki címét miután megölte Gul'dan korrupt bábját, Feketekezet. Határozott irányítása alatt a könyörtelen Horda ostrom alá vette Viharváradot. Llane király súlyosan alábecsülte a Horda erejét és tehetetlenül nézte ahogy királysága elbukott a zöldbőrű betolakodókkal szemben. Llane királyt magát az Árnyék Tanács egyik legügyesebb orgyilkosa ölte meg: a félork Garona.


Lothar és katonái Karazhanból visszatérve remélték, hogy időben érkeznek és meggátolhatják a vérontást, megmenthetik egykor dicsőséges hazájukat. Ám sajnos elkéstek, szeretett királyságukból már csak füstölgő romokat találtak. Az ork Horda folytatta a határvidékek fosztogatását és elfoglalta a környező földeket. Bújdosásra kényszerítve, Lothar és követői elkeseredetten megfogadták, hogy bármi áron is, de visszafoglalják hazájukat.

Lordaeron Szövetsége Warcraft 2: Tides of Darkness

A viharváradi vereség után Lord Lothar összegyűjtötte Azeroth seregeinek maradványait és a tengeren átkelve visszavonult az északi királyságba, Lordaeronba. Biztosnak látszott, hogy ha nem állítják meg, a Horda az egész emberiséget leigázhatja, ezért a hét emberi királyság vezetői találkoztak és megegyeztek abban, hogy egyesítik erőiket, létrehozták hát Lordaeron Szövetségét. Majd' háromezer év óta először történt meg, hogy Arathor szétszórt országai ismét közös zászló alatt egyesültek. A Szövetség haderejének főparancsnoka Lord Lothar lett, aki felkészítette seregeit a Horda közelgő támadására. Hadnagyai, Fényhozó Uther, Büszkerév Daelin admirális és Turalyon segítségével Lotharnak sikerült meggyőznie humanoid szomszédaikat is a fenyegető veszélyről. A Szövetség elnyerte Vasüllő sztoikus törpjei és egy kisebb csapat quel'thalasi nemes elf támogatását is. Az elfek, akiket abban az időben Napjáró Anasterian vezetett nem akartak különösebben belekeveredni a konfliktusba, ám becsületük kötelezte őket arra, hogy segítsenek Lotharnak, hiszen ő volt az Arathi vérvonal utolsó képviselője, akinek az ősei segítséget nyújtottak az elfeknek korszakokkal korábban. A Horda, amit immáron Végzetpöröly hadfőnök vezetett, óriásokat hozott át Draenorról és besorozta a seregbe az otthonuktól megfosztott Amani erdei trollokat. A Horda nagyszabású hadműveleteket indított Khaz Modan törp királyságának és Lordaeron déli vidékeinek elfoglalására és közben minden útjába akadó ellenállást könnyűszerrel legyőzött. A Második Háború epikus méretű ütközetei a tengereken vívott hajócsatáktól a levegőben zajló párharcokig terjedtek. Valahogyan a Horda rátalált egy nagyhatalmú 43 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

ereklyére, a Démonléleknek nevezett varázstárgyra és ezzel rabságba vetette az ősöreg Sárkánykirálynőt, Alexstraszát. A Horda azzal fenyegette Alexstraszát, hogy elpusztítják tojásait, ezzel sikerült kikényszeríteniük, hogy a sárkány csatába küldje felnőtt gyermekeit. A nemes vörös sárkányok így aztán a Horda oldalán léptek be a háborúba. Khaz Modan, Lordaeron és Azeroth kontinensein mindenhol tombolt a háború. Északi hadjárata részeként a Horda sikeresen felgyújtotta Quel'Thalas határvidékein az elfek erdejeit, akik így már végleg és teljes odaadással csatlakoztak a Szövetség ügyéhez. Lordaeron nagyobb városait lerombolták és felprédálták a csaták során. Bár semmiféle erősítésre nem számíthattak, csodával határos módon Lothar és szövetségesei mégis feltartották ellenségeik előrenyomulását. A Második Háború utolsó napjaiban azonban, ahogy a Horda győzelme a Szövetség felett már‐már karnyújtásnyira volt, szörnyű viszály alakult ki Azeroth két leghatalmasabb orkja között. Miközben Végzetpöröly az utolsó, mindent eldöntő támadásra készült Lordaeron fővárosa ellen ‐ arra a támadásra, ami elsöpörte volna a Szövetség utolsó megmaradt seregeit ‐ Gul'dan és követői elhagyták állomáshelyeiket és tengerre szálltak. A döbbent Végzetpöröly, miután így Gul'dan árulásának köszönhetően elvesztette seregének felét kénytelen volt visszavonulni és feladni a Szövetség feletti teljes győzelem legnagyobb lehetőségét. A hataloméhes Gul'dan, aki megszállottan istenné akart válni elkeseredetten kutatott Sargeras tenger mélyén pihenő kriptája után, mert úgy hitte ott megtalálja a végső hatalom titkait. Orkjait már arra kárhoztatta, hogy a Lángoló Légió szolgái legyenek, így Gul'dan lelkiismeretfurdalás nélkül semmibe vette, hogy Végzetpörölyhöz hűséges legyen. A Viharhozó és Alkonypöröly klánok támogatásával Gul'dan sikerrel járt és a felszínre emelte Sargeras Kriptáját a tenger mélyéről. Azonban mikor kinyitotta az ősi, vízzel elárasztott kriptát, csak őrült démonokat talált benne. Hogy megbüntesse árulásukért a dezertáló orkokat, Végzetpöröly elküldte csapatait, hogy öljék meg Gul'dant és hozzák vissza a renegátokat. Meggondolatlansága jutalmaként Gul'dant széttépték azok az őrült démonok, amiket szabadjára engedett a kriptából. Vezérük halála után a renegát klánok hamar elbuktak 44 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

Végzetpöröly haragvó légiói előtt. Bár a lázadást így sikerült elfojtani, a Horda képtelen volt feldolgozni a veszteséget. Gul'dan árulása nem csak reményt adott a Szövetségnek, hanem időt is nyertek arra, hogy rendezzék soraikat és visszavágjanak. Lord Lothar figyelmét nem kerülték el a Horda belviszályai, ezért gyorsan összegyűjtötte a seregek maradékát és dél felé szorította vissza Végzetpörölyt, Viharvárad felprédált középső vidékei felé. Ott aztán a Szövetséges haderő csapdába zárta a visszavonuló Hordát Feketeszikla vulkanikus erődjében. Bár Lord Lothar elesett a Szikla lábánál vívott csatában, hadnagya Turalyon az utolsó pillanatban a Szövetséges seregek élére állt és visszaszorította a Hordát a bűzös Gyászmocsárba (Swamp of Sorrows). Turalyon hadai sikeresen elpusztították a Fekete Kaput is, azt a misztikus térkaput, amely az orkok világára Draenorra nyílt. Az erősítéstől ilyen módon elvágva, belviszályoktól széttöredezve, a Horda végül teljesen összeomlott és elbukott a Szövetség seregeivel szemben. A szétszórt ork klánokat gyorsan fogságba ejtették és szigorúan őrzött elkülönítő táborokba zárták. Bár úgy látszott a Hordát sikerült végérvényesen legyőzni, néhányan nem hitték, hogy a béke sokáig tarthat. Khadgar, aki immár maga is híres főmágus volt, meggyőzte a Szövetséges erők főparancsnokait, hogy építsék fel a Nethergarde erődöt, a Fekete Kapu őrzésére, így biztosítva, hogy Draenorról ne jöhessen át egy újabb inváziós sereg.

Draenor Inváziója Warcraft 2X: Beyond the Dark Portal

Ahogy a Második Háború tüzei lassan kialudtak, a Szövetség aggresszív lépéseket tett az ork veszély kordában tartására. Lordaeron déli részén számos nagy elkülönítő tábor épült az orkok fogvatartására. A lovagok és veterán Szövetséges harcosok által őrzött táborok nagyon sikeresnek bizonyultak. Bár az ork foglyok feszültek és csatára készek voltak, a táborok vezetői Durnholde börtönerődjében állomásozva erős kézzel tartották fenn a békét és a rendet. Draenor pokoli világán azonban egy új ork sereg készült arra, hogy rajtaüssön a mit sem sejtő Szövetségen. Ner'zhul, Gul'dan egykori mestere sötét zászlaja alatt egyesítette a megmaradt ork klánokat. Az Árnyhold klán segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos portált nyit Draenoron, amelyeken át új, romlatlan világokra léphetne át a


Horda. Az új térkapuk fenntartásához szüksége volt Azerothról néhány megbűvölt ereklyére. Ezek megszerzéséhez Ner'zhul újra megnyitotta a Fekete Kaput és átküldte rajta ádáz szolgáit. Az új Horda, olyan veterán főnökök vezetése alatt mint Pokoljáró Grom és Hóttszem Kilrogg (a Vérző Üreg klánból) meglepte a Szövetséges védelmi erőket és szabadon fosztogatott a határvidéken. Ner'zhul pontos parancsait követve az orkok gyorsan megszerezték a szükséges ereklyéket, majd visszamenekültek Draenor biztonságába. Lordaeron királya, Terenas tartott tőle, hogy az orkok ismét Azeroth inváziójára készülnek, ezért összehívta legmegbízhatóbb hadnagyait. Megbízta Turalyon tábornokot és Khadgart azzal, hogy vezessenek át a Fekete Kapun egy expedíciós haderőt és végezzenek az ork fenyegetéssel egyszer és mindenkorra. Turalyon és Khadgar seregei átkeltek Draenorra és sorozatos csatákban csaptak össze Ner'zhul klánjaival a megkínzott Tűzpokol Fennsíkon. Még a nemes elf Széljáró Alleria, a törp Vadpöröly Kurdran és a veterán katona Trollvész Danath segítségével sem tudta Khadgar megakadályozni, hogy Ner'zhul megnyissa a térkapuit más világokra. Ner'zhul tehát végül megnyitotta az új világokra vezető térkapuit, de nem láthatta előre, hogy milyen rettenetes árat fog fizetni érte. A portálok hihetetlen energiái lassan szétszakították Draenort. Miközben Turalyon seregei elkeseredetten harcoltak azért, hogy hazatérhessenek Azerothra, Draenor világa megroskadt és elkezdett összeomlani. Pokoljáró Grom és Hóttszem Kilrogg ráébredtek, hogy Ner'zhul őrült tervei az ork faj végét jelenthetik, ezért gyorsan összehívták a megmaradt orkokat és visszamenekültek Azeroth viszonylagos biztonságába. Draenoron Turalyon és Khadgar vállalták, hogy meghozzák a végső áldozatot és még a Draenori oldalon elpusztítják a Fekete Kaput. Tudták, hogy bár ez az ő és követőik életébe kerül, de ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy biztosítsák Azeroth túlélését. Miután Pokoljáró és Hóttszem elkeseredett erőfeszítéssel átvágták magukat az emberek vonalain, hogy megmenekülhessenek, a Fekete Kapu felrobbant mögöttük. Nekik és az Azerothon maradt orkoknak immáron nem volt visszatérés. Ner'zhul és hűséges Árnyhold klánja átléptek a legnagyobb újonnan létrehozott térkapun, miközben hatalmas vulkánkitörések szaggatták szét Draenor kontinenseit. A


lángoló tengerek kitörtek medrükből és elárasztották a vidéket, majd a megkínzott világ elemésztődött egy hatalmas, apokaliptikus erejű robbanásban.

A Lidérc Király Születése Ner'zhul és követői beléptek a Kavargó Űrbe, arra az éteri síkra, ami összeköti a Nagy Sötét Végtelenben szétszórt világokat. Sajnos Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk. Kil'jaeden, aki megesküdött rá, hogy bosszút áll Ner'zhulon annak korábbi büszke ellenállásáért lassan, végtagonként tépte szét az öreg sámán testét. Kil'jaeden életben tartotta a sámán szellemét, hogy Ner'zhul tudatában legyen teste megcsonkításának. Bár Ner'zhul könyörgött a démonnak, hogy engedje el szellemét és hagyja meghalni, a démon kegyetlenül azt válaszolta, hogy a Vérszerződés, amit hosszú idővel azelőtt kötöttek, még mindig érvényben volt és Ner'zhullal még mindig voltak tervei. Mivel az orkoknak nem sikerült elfoglalni a világot a Lángoló Légió számára, Kil'jaeden arra kényszerült, hogy egy új sereget toborozzon abból a célból, hogy káoszt szítson Azeroth királyságaiban. Ez az új sereg már nem eshetett áldozatául azoknak a kicsinyes rivalizálásoknak és belviszályoknak, amelyek végül felemésztették a Hordát. Könyörtelennek és megszállottnak kellett lennie, hogy csak a küldetésével törődjön. Ezúttal Kil'jaeden nem hibázhatott. Ner'zhul tehetetlen szellemét börtönbe zárva Kil'jaeden még egy utolsó esélyt adott neki arra, hogy szolgálja a Légiót, vagy különben örökös kárhozatra ítéli. Ner'zhul meggondolatlanul ismét egyezséget kötött a démonnal. Szellemét egy különlegesen felkészített gyémántkemény jégtömbbe zárták, amelyhez a jeget a Kavargó Űr távoli sarkaiból gyűjtötték. A fagykoporsóba zárva Ner'zhul azt érezte, hogy tudata tízezerszeresére tágult. A démon kaotikus energiáitól megrontva egy kísértetszerű, elmondhatatlan hatalommal rendelkező lény lett belőle. Abban a pillanatban a Ner'zhulként ismert ork örökre megszűnt létezni és megszületett a Lidérc Király. Ner'zhul hűséges halállovagjait és Árnyhold klánbéli követőit szintén átalakították a démon kaotikus energiái. A gonosz varázslókat széttépte a démoni energia, majd


csontvázszerű lidércekként születtek újra. A démonok így biztosították, hogy Ner'zhul követői még halálukban is feltétlen engedelmességgel szolgálják őt. Amikor eljött az ideje, Kil'jaeden felfedte, hogy milyen küldetést szánt a Lidérc Királynak. Ner'zhul feladata az lett, hogy terjesszen el egy halálos járványt Azerothon, ami örökre eltörli majd az emberek civilizációját. A járványban elpusztultak élőhalottként támadnak majd fel és szellemük örökre Ner'zhul vasakaratához láncolódik. Kil'jaeden megígérte, hogy ha Ner'zhul sikerrel teljesíti sötét küldetését és az emberek írmagját is eltörli a világról, akkor megszabadul az átoktól és kap egy új, egészséges testet, amiben tovább élhet. Bár Ner'zhul beleegyezett mindenbe és láthatóan készséggel várta, hogy eljátssza a rá osztott szerepet, Kil'jaeden mégis szkeptikus maradt szolgája hűségét illetően. Azzal, hogy a Lidércet testetlenül egy kristálykemény koporsóban tartotta, rövid távon biztosítva volt hűsége, de a démon tudta, hogy mindig szemmel kell majd tartania. Ezért Kil'jaeden megparancsolta saját elit testőreinek a vámpírszerű rémuraknak, hogy figyeljék Ner'zhult és biztosítsák, hogy tényleg elvégzi a rábízott rettenetes feladatot. Tichondrius, a rémurak leghatalmasabb és legravaszabb képviselője örömmel vette a kihívást; lenyűgözte a járvány pusztító ereje és az, hogy a Lidérc Király markában ott volt a lehetőség egy népirtás kivitelezésére.

A Jégkorona és a Fagytrón Kil'jaeden lehajította Ner'zhul jeges börtönét Azeroth világára. A gyémántkemény kristály tüzes csóvát rajzolt az éjszakai égre, majd becsapódott Északszirt (Northrend) távoli, jeges kontinensére és mélyen belefúródott a Jégkorona (Icecrown) gleccserbe. A fagyott kristály alakja eldeformálódott és átalakult a heves zuhanástól, immáron egy trónra hasonlított, Ner'zhul bosszúra éhes szelleme pedig ott kavargott benne. A Fagytrónba (Frozen Throne) zárva Ner'zhul kinyúlt végtelen tudatával és megérintette Északszirt bennszülött lakóinak elméit. Könnyűszerrel szolgaságba taszította számos lény elméjét, például a jégtrollokat és az ádáz óriásjetiket, majd egyre növekvő árnyékába vonta őket. Tudatának hatalma szinte végtelennek bizonyult, használatával létrehozott egy kisebb sereget, amit a Jégkorona kanyargó labirintusaiban állomásoztatott. Ahogy a Lidérckirály egyre növekvő képességeit próbálgatta a rémurak állandó felügyelete alatt, egyszercsak felfedezett egy távoli ember települést 48 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

a hatalmas Sárkánymételynek nevezett (Dragonblight) peremvidékén. Puszta szeszélyből elhatározta, hogy hatalmát a mit sem sejtő embereken próbálja ki. Ner'zhul élőholt járványt varázsolt, ami a Fagytrón mélyéből megindult a jeges pusztaságon. A járványt puszta akaratával irányítva egyenesen az emberi falu közepébe küldte. Három napon belül a településen mindenki halott volt, de nem sokkal később a halott falusiak zombiszerű tetemekként éledtek fel. Ner'zhul mindegyikük szellemét és gondolatait úgy érezte, mint a sajátjait. Az elméjében tomboló orkánszerű hangzavartól Ner'zhul még hatalmasabb lett, mintha szellemeik régóta vágyott táplálékként szolgáltak volna számára. Úgy találta, hogy gyerekjáték volt számára a zombik cselekedeteit irányítani és rákényszeríteni őket arra, hogy az ő céljait szolgálják. Az elkövetkező pár hónapban Ner'zhul folytatta kísérleteit az élőholt járvánnyal és Északszirten minden egyes embert saját uralma alá vont. Élőholt serege napról napra nagyobb lett, tudta, hogy közeleg az idő az igazi próbára.

Grim Batol Csatája Időközben a háborúdúlta délvidéken a Horda szétszóródott maradványai a puszta túlélésükért küzdöttek. Bár Pokoljáró Grom és a Csatadal klán elkerülte a fogságba esést, Hóttszemet és a Vérző Üreg klánt bekerítették, majd Lordaeronban az elkülönítő táborokba zárták őket. A sok emberéletet követelő lázadások ellenére a táborok őrparancsnokai hamarosan újra magukhoz ragadták az irányítást a rájuk bízott ádáz foglyok felett. A Szövetség nem tudott róla, de az orkok egy nagy csapata még mindig szabadon járt Khaz Modan északi vidékein. A Sárkánytorok klán hirhedt boszorkánymestere, Nekros vezetésével egy ősi ereklye, a Démonlélek használatával irányítása alatt tartotta Alexstraszát és sárkányraját. A sárkánykirálynőt túszként használva Nekros titokban egy sereget szervezett Grim Batol elhagyott, ‐ egyesek szerint átkozott ‐ korábban a Vadpöröly törpök uralta erődjében. Nekros terve az volt, hogy seregét és a hatalmas vörös sárkányokat a Szövetség ellen küldi, azt remélve, hogy ezzel újraszervezheti a Hordát és folytathatja Azeroth meghódítását. Látomása azonban nem valósulhatott meg végül: egy kis csapat ellenálló harcos, az ember mágus, Rhonin vezetésével sikeresen elpusztította a Démonlelket és kiszabadította a 49 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

sárkánykirálynőt Nekros uralma alól. Haragjukban Alexstrasza sárkányai porig rombolták Grim Batol erődjét és a Sárkánytorok klán nagy részét tűzben emésztették el. Nekros nagyratörő tervei füstbe mentek, miután a túlélőket a Szövetséges csapatok szépen összegyűjtötték és bezárták őket az elkülönítő táborokba, amelyek már csak rájuk vártak. A Sárkánytorok klán legyőzése a Horda végét jelentette és vele véget ért az orkok ádáz vérszomja is.

Az Orkok Letargiája Teltek a hónapok és egyre több ork foglyot zártak az elkülönítő táborokba. A táborok lassan már szűkösnek bizonyultak, így a Szövetség arra kényszerült, hogy új táborokat építsen az Alterac Hegységtől délre elterülő mezőkön. A növekvő számú tábor fenntartásához és ellátásához Terenas király új adót vetett ki a Szövetség tagjaira. Ez az adó, a határviták feletti politikai feszültségek mellett széleskörű felháborodást váltott ki. Úgy tűnt, hogy a törékeny paktum, ami a legsötétebb órájukban eggyé kovácsolta az emberek országait most bármely pillanatban semmissé válhat. A politikai feszültségek közepette számos táborparancsnok észlelte, hogy ork foglyaikon furcsa változások történnek. Idővel jelentősen csökkent az orkok azon igyekezete, hogy megszökjenek a táborokból, vagy egymás között harcoljanak. Az orkok egyre zárkózottabbak és letargikusak lettek. Bár nehéz volt elhinni, de az orkok ‐ akik valaha a legaggresszívebb faj voltak Azeroth világán ‐ teljesen elvesztették harci kedvüket. A furcsa letargia előtt zavarodottan álltak a Szövetség vezetői miközben az tovább terjedt a gyorsan gyengülő orkok sorai között. Néhányan arra következtettek, hogy talán egy furcsa betegség ‐ amire csak az orkok fogékonyak ‐ okozhatta a megdöbbentő letargiát. Ám Antonidas főmágus Dalaranból másfajta hipotézissél állt elő. Antonidas az orkok történelmét kutatta és abból a kevés információból ami rendelkezésére állt végül sikerült kiderítenie, hogy az orkok generációkon át bénító démoni befolyás alatt álltak. Elmélete szerint az orkokat már Azeroth első inváziója előtt megfertőzték ezek a hatalmak. Nyilvánvaló volt, hogy a démonok megerősítették az orkok vérét és ennek eredményeként lett természetfeletti erejük, kitartásuk és haragjuk. Antonidas szerint az orkokat sújtó letargia valójában nem betegség volt, hanem egyfajta elvonási tünet, ami abból eredt, hogy már nem álltak kapcsolatban azokkal a boszorkánymesteri mágiákkal, amelyek félelmet nem 50 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

ismerő, vérszomjas harcosokká tették őket. Bár a tünetek nyilvánvalóak voltak, Antonidas nem talált orvosságot az orkok állapotának javítására. Varázslótársai és néhány magasrangú Szövetséges vezető véleménye ellenben az volt, hogy az orkok meggyógyítása meggondolatlan cselekedet lenne. Antonidas így magára maradva töprengett tovább az orkok rejtélyes állapotán és a végkövetkeztetése az lett, hogy egy spirituális gyógymódra lesz szükség.

Az Új Horda Az elkülönítő táborok főparancsnoka, Setétláp Aedelas az ork foglyok felügyeletét a börtönerődből, Durnholde‐ból látta el. Egy bizonyos orkra azonban különös figyelmet fordított: arra az árva gyermekre, akit mintegy tizennyolc évvel korábban talált. Setétláp kedvenc szolgájaként nevelte fel a fiatal orkot és a Thrall nevet adta neki. Taktikai ismereteket, filozófiát és hadművészetet tanított neki, sőt Thrall még gladiátor kiképzést is kapott. Mindeközben a korrupt főparancsnok az orkból egy fegyvert akart faragni saját céljaira. Kemény nevelése ellenére a fiatal Thrallból erős, gyors észjárású ork lett, aki a szíve mélyén érezte, hogy a szolgák élete nem neki való. Ahogy felnőtt egyre többet tudott meg népéről, az orkokról, akikkel sosem találkozott, hiszen legyőzésük után többségüket elzárták az elkülönítő táborokba. A pletykák szerint Végzetpöröly, az ork vezér megszökött Lordaeronból és elbujdosott. Csak egyetlen klán maradt hát, amely titokban működve azon fáradozott, hogy elkerülje a Szövetség folyton utánuk kutató tekintetét. A ravasz, ám még tapasztalatlan Thrall megszökött Setétláp erődjéből és útra kelt, hogy megtalálja fajtársait. Vándorlásai során Thrall kikémlelte az elkülönítő táborokat és azt látta, hogy egykoron hatalmas népe furcsán magába roskadt és letargikus lett. Mivel nem találta meg azokat a büszke harcosokat, akiknek a keresésére indult, Thrall elhatározta, hogy felkutatja az utolsó, veretlen ork főnököt, a Pokoljárót. Az emberek által űzött Pokoljáró Grom valóban ragaszkodott még a Horda csaták iránti olthatatlan vágyához. Egyedül saját hűséges klánja, a Csatadal klán segített neki, Pokoljáró mégis folytatta a gerillaháborút meggyötört népének ellenségeivel ellen. Sajnos Pokoljáró sem találta meg a módját annak, hogy a fogságba ejtett orkokat felrázza bódultságukból. A fogékony Thrallt erősen inspirálta Pokoljáró idealizmusa, így szívébe fogadta a Hordát és annak harcos hagyományait.


Saját gyökerei után kutatva Thrall északra indult, hogy megkeresse a legendás Hófarkas klánt. Thrall megtudta, hogy Gul'dan száműzte a Hófarkasokat az Első Háború kezdetén. Arról is tudomást szerzett, hogy ő maga a fia és örököse volt az ork hősnek, Durotannak, a Hófarkasok főnökének, akit mintegy húsz évvel korábban gyilkoltak meg a vadonban. Az agg sámán, Drek'Thar gyámsága alatt Thrall megismerkedett népének ősi sámánisztikus kultúrájával, amelyet elfeledtek Gul'dan gonosz uralma alatt. Idővel Thrallból nagyhatalmú sámán lett és felvette az öröksége jogán őt megillető címet is: a száműzött Hófarkasok főnöke lett. Az elemek hatalmával felvértezve, saját sorsa után kutatva Thrall útra kelt, hogy felszabadítsa a foglyul ejtett klánokat és kigyógyítsa népét a démoni rontásból. Vándorlásai során Thrall rátalált az idős hadfőnökre, Végzetpöröly Orgrimra, aki hosszú évek óta élt remeteségben. Végzetpöröly, aki közeli barátja volt Thrall apjának, úgy döntött követi a fiatal, eltökélt orkot és segít neki felszabadítani a fogságban tartott klánokat. Számos veterán főnök támogatásával Thrallnak végül sikerült újraélesztenie a Hordát és új spirituális öntudatot adni népének. Az orkok újjászületésének szimbólumaként Thrall visszatért Setétláp erődjébe, Durnholde‐ba és véget vetett korábbi mestere terveinek azzal, hogy ostrom alá vette az elkülönítő táborokat. Ennek a győzelemnek azonban ára volt: az egyik tábor felszabadításakor Végzetpöröly elesett a csatában. Thrall magához vette Végzetpöröly legendás pörölyét és felöltötte fekete lemezvértjét, ezzel ő lett a Horda új hadfőnöke. Az elkövetkező hónapok során Thrall kicsi, ám hatékony Hordája felszámolta az elkülönítő táborokat és meghiúsította a Szövetség összes próbálkozását arra, hogy valahogyan ellenálljanak okos taktikai lépéseinek. Legjobb barátja és mentora, Pokoljáró Grom támogatásával Thrall azon fáradozott, hogy népe soha többe ne lehessen rabszolga.


A Pók Háború Miközben Thrall az orkok felszabadításán munkálkodott Lordaeronban, Ner'zhul folytatta hatalmi bázisának kiépítését Északszirten. A Jégkorona gleccser fölé egy hatalmas erődöt építtetett és ott állomásoztatta egyre növekvő élőholt légióit. Bár a Lidérckirály kiterjesztette befolyását a vidék fölött, egy árnyékba húzódó birodalom ellenállt hatalmának. Azjol‐Nerub ősi, földalatti királysága ‐ amelyet egykoron egy gonosz, humanoid alakú pókokból álló faj alapított ‐ elküldte elit harcosait, hogy támadják meg a Jégkorona erődöt és vessenek véget a Lidérckirály őrült hatalmának. Ner'zhul csalódottan tapasztalta, hogy a gonosz nerubiánok immunisak voltak nem csak a járványra, hanem még telepatikus képességeire is. A nerubián pókurak hatalmas seregeknek parancsoltak és kiterjedt földalatti barlangjárataik Északszirt területének majdnem a felét behálózták. A Lidérckirály erődjei ellen vezetett, gerillataktikával kivitelezett támadásaik egyre‐másra hiúsították meg Ner'zhul erőfeszítéseit arra, hogy kifüstölje őket a járataikból. Végül a Lidérckirály a lassú felmorzsolás taktikájával nyerte meg a nerubiánok ellen vívott háborút. A kegyetlen rémurak és megszámlálhatatlan élőholtból álló seregei segítségével Ner'zhul megszállta Azjol‐Nerubot és földalatti templomait a pókurak fejére rogyasztotta. Bár a nerubiánok immunisak voltak a járványra, Ner'zhul növekvő nekromantikus hatalma elegendő volt ahhoz, hogy felélessze a pók harcosok tetemeit és saját akaratához láncolja őket. Állhatatosságuk és rettenthetetlenségük előtt tisztelegve Ner'zhul átvette a nerubiánok különös építészeti stílusát, majd saját erődjeit és épületeit ezentúl aszerint építette. Mivel királyságában már nem maradt ellenálló, a Lidérckirály hozzálátott, hogy felkészüljön igazi küldetésére. Végtelen tudatával kinyúlt az emberek vidékei felé, egy olyan sötét lélek után kutatva, aki meghallgatná...


Kel'Thuzad és a Falka Megalakulása Szerte a világban csak egy maroknyi nagyhatalmú ember érzékelte a Lidérckirály Északszirtről jövő mentális üzenetét. Közülük a legjelentősebb egyén Dalaran főmágusa volt, Kel'Thuzad, aki a Kirin Tornak, a Dalarant uraló tanácsnak egyik vezető tagja volt. Éveken át különcnek tartották mivel megszállottan tanulmányozta a halottidézés tiltott tanait. Feltett szándéka volt, hogy a mágikus világ minden titkát és árnyékba húzódó csodáját megismerje s úgy érezte, hogy felettesei általa idejétmúltnak és földhözragadtnak tekintett elvei csak akadályozzák őt. Amikor aztán meghallotta az Északszirtről jövő hívást, a főmágus jelentős hatalmát arra fordította, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni ezzel a rejtélyes hanggal. Meg volt győződve róla, hogy a Kirin Tor nem lenne elég bátor ahhoz, hogy elsajátítsa a sötét tanokban rejlő hatalmat és tudást, ezért lemondott posztjáról, hogy aztán amit csak lehet megtanulhasson a hihetetlen hatalommal bíró Lidérckirálytól. Maga mögött hagyva jelentős vagyonát és tekintélyes politikai befolyását, Kel'Thuzad letért a Kirin Tor által követett útról és örökre elhagyta Dalarant. A Lidérckirály hangja folyamatosan suttogott az elméjében, rábeszélte, hogy adja el összes birtokát és rejtse biztos helyre a belőle szerzett vagyont. Kel'Thuzad ezután magányosan utazott földön és tengeren sok‐sok mérföldön át, és végül elérkezett Északszirt fagyos partjaira. Eltökélte, hogy meg sem áll a Jégkoronáig és ott felajánlja szolgálatait a Lidérckirálynak. Útközben a főmágus áthaladt Azjol‐ Nerub felprédált, háború dúlta romjain, így elsőkézből láthatta Ner'zhul hatalmának nagyságát és kegyetlenségét. Kel'Thuzad lassan kezdett ráébredni, hogy a rejtélyes Lidérckirállyal való szövetkezés valóban bölcs döntés és potenciálisan gyümölcsöző eredményeket hozhat. Hosszú hónapokon át vándorolt Kel'Thuzad a fagyos pusztaságban, de végül rátalált a sötétbe burkolózó Jégkorona gleccserre. Bátran odalépdelt Ner'zhul fekete citadellájához és meglepetten tapasztalta, hogy az élőholt őrszemek hangtalanul félreálltak útjából, mintha csak vártak volna már reá. Kel'Thuzad leereszkedett a jeges föld mélyébe egészen a gleccser legaljáig. Ott egy hatalmas, jégből és árnyékokból álló barlangban térdre borult a Fagytrón előtt és lelkét felajánlotta a halottak urának. A Lidérckirály elégedett volt új szolgájával. Hűségéért és engedelmességéért cserébe halhatatlanságot és még nagyobb hatalmat ígért Kel'Thuzadnak. A sötét hatalom és tudás utáni vágyától hajtva Kel'Thuzad elfogadta első küldetését: feladata az lett, hogy


térjen vissza az emberek világába és alapítson egy vallást, ami istenként imádná a Lidérckirályt. Azért, hogy a küldetést sikeresen végrehajthassa, Ner'zhul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad emberi alakját. Az idősödő, ám még mindig karizmatikus varázslót megbízta, hogy az illúziók feletti hatalmát és rábeszélőkészségét használva nyerje meg Lordaeron elesett és remény nélkül élő néptömegeinek bizalmát. Aztán ha már magára vonta figyelmüket, mutasson nekik egy látomást arról, hogy milyen lehetne az új társadalom ‐ élén egy új vezetővel, akit királyuknak hívhatnak. Kel'Thuzad álcázott alakban tért vissza Lordaeronba és három év leforgása alatt vagyonát és ravaszságát használva létrehozott egy hasonszőrű férfiakból és nőkből álló titkos testvériséget. A szövetség ‐ amelyet a Kárhozottak Szektájának nevezett el ‐ társadalmi egyenlőséget és Azerothon örök életet ígért a beavatottaknak cserébe azért, ha Ner'zhulnak engedelmeskednek és őt szolgálják. Ahogy teltek‐múltak a hónapok egyre több lelkes önkéntest talált új szektája számára Lordaeron megfáradt és túlterhelt munkásai körében. Kel'Thuzad számára meglepően egyszerűnek bizonyult, hogy elérje célját és a polgároknak a Szent Fénybe vetett hitét Ner'zhul sötét árnyékában való hitté alakítsa. Miközben a Kárhozottak Szektájának létszáma és befolyása növekedett, Kel'Thuzad mindenáron igyekezett elrejteni tevékenységüket Lordaeron hatóságai elől. Kel'Thuzad sikeréről értesülve a Lidérckirály megkezdte végső előkészületeit az emberi civilizáció elleni támadására. A járvány energiáit számos hordozható ereklyébe, járvány kondérokba zárta, majd megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy vigye el a kondérokat Lordaeronba, ahol a szekta által irányított falvakban rejtették el őket. A szektához hű emberek által őrzött kondérok lesznek majd a járvány forrásai, amik elterjesztik a kórságot a mit sem sejtő farmokon és Lordaeron északi városaiban. A Lidérckirály terve tökéletesen működött. Lordaeron északon fekvő falvai szinte azonnal megfertőződtek. Ahogy Északszirten, úgy itt is, a járványsújtotta polgárok meghaltak és élőholtként feltámadva a Lidérckirály rabszolgái lettek. Kel'Thuzad szektájának tagjai örömmel fogadták a halált, hogy feltámadva folytathassák sötét uruk szolgálatát. Mámoros örömmel töltötte el őket az élőholt lét halhatatlanságának ígérete. Ahogy a járvány terjedt, egyre több vad zombi támadt fel az északi vidékeken. Kel'Thuzad végigmustrálta a Lidérckirály növekvő seregét és a Falka nevet adta neki, mivel ez a sereg hamarosan lerohanja majd Lordaeron kapuit és eltörli az embereket a világ színéről.


A Szövetség Felbomlik A határaikon belül formálódó halottimádó szektákról mit sem sejtve, a Szövetséget alkotó országok vitatkozni kezdtek egymással mindenféle területi követelések és holmi csökkenő politikai befolyások miatt. Lordaeronban Terenas király sejteni kezdte, hogy a legsötétebb órában kovácsolt törékeny paktum nem tart már sokáig. Terenas meggyőzte a Szövetség vezetőit, hogy kölcsönözzenek pénzt és munkaerőt a déli Viharvárad királyságának újjáépítésére, mivel az a vidék elpusztult Azeroth ork megszállása idején. Az újjáépítés költségei miatt megemelkedett adók illetve a számos ork elkülönítő tábor fenntartási és működtetési költségei miatt több vezér is ‐ elsősorban például Szürkesörény Genn, Gilneasból ‐ úgy vélte jobb lenne, ha királysága kilépne a Szövetségből. A bajokat csak tetézte, hogy Ezüsthold nemes elfjei egyszerűen semmisnek nyilvánították a Szövetségnek tett hűségesküjüket azt állítva, hogy az emberek kétbalkezes vezetése eredményezte erdejeik felgyújtását a Második Háború során. Terenas visszafogta indulatait és csendesen emlékeztette az elfeket arra, hogy Quel'Thalasból semmi sem maradt volna, ha nem áldozta volna fel az életét több száz dicső ember katona a megvédelmezésére. Az elfek azonban makacsul mégis úgy döntöttek, hogy saját útjukat követik. Az elfek távozása után nem sokkal Gilneas és Stromgarde is követte a példájukat és kiléptek a Szövetségből. Bár a Szövetség felbomlása megkezdődött, Terenas királynak még voltak szövetségesei akikre számíthatott. A Büszkerév admirális vezette Kul Tiras és a fiatal király Varian Wrynn uralta Azeroth még hűségesek voltak a Szövetséghez. Ezenfelül a Kirin Tor varázslói, élükön Antonidas fővarázslóval elkötelezték Dalaran támogatását Terenas uralma mellett. Mégis talán a legbíztatóbb mind közül a nagyhatalmú törp király Bronzszakáll Magni esküje volt, aki megfogadta, hogy Vasüllő törpjei örökre hűségesek maradnak a Szövetséghez hálából Khaz Modannak a Horda uralma alól való korábbi felszabadításáért.


A Lángoló Légió visszatérése

A könyv folyamatosan új fejezetekkel bővül.


Lordaeron Veszte Warcraft III: Reign of Chaos

Hosszú hónapokon át tartó készülődés után Kel'Thuzad és a Kárhozottak Szektája végre rámérte az első csapást Lordaeronra az élőholt járvány elszabadításával. Uther és lovagjai felderítették a fertőzött területeket abban a reményben, hogy módot találhatnak a járvány terjedésének megállítására. Erőfeszítéseik ellenére a járvány tovább terjedt és a Szövetség teljes felbomlásával fenyegetett. Ahogy az élőholt seregek elözönlötték Lordaeront, Terenas egyetlen fia, Arthas herceg szembeszállt a Falkával. Arthas sikerrel járt és megölte Kel'Thuzadot, de ennek ellenére az élőholtak seregei egyre nagyobbak lettek, mivel minden egyes katona, aki elesett az ellenük vívott harcban, feltámadva az ő soraikat erősítette. A látszólag megállíthatatlan ellenséggel szemben Arthas herceg elkeseredetten egyre keményebb lépéseket tett, ami oda vezetett, hogy bajtársai figyelmeztették: lassan elveszíti emberségét. Arthas félelme és elszántsága okozta végül a vesztét. Északszirtig követte a járványt, hogy a forrásánál pusztíthassa el végleg ezt a rettenetes fenyegetést. Ehelyett azonban a herceg áldozatául esett a Lidérckirály roppant hatalmának. Arthas azt hitte, hogy ezzel megmentheti népét, így magához vette az átkozott rúnakardot, a Fagyvégzetet. A kard hihetetlen hatalmat kölcsönzött neki, de cserébe ellopta a lelkét és a Lidérckirály legnagyobb halállovagjává változtatta. Lelkét félredobva, épelméjűségét darabokra törve Arthas saját királysága ellen vezette a Falkát. Végül még apját, Terenas királyt is meggyilkolta és a Lidérckirály vascsizmájával a földbe taposta Lordaeront.

Quel'Thalas Bukása és a Napkút Bár legyőzött mindenkit, akit immáron ellenségének tekintett, Arthast még mindig kísértette Kel'Thuzad szelleme. A kísértet azt mondta Arthasnak, hogy fel kell támadnia a Lidérckirály terveinek következő fázisához. Ahhoz, hogy feléledhessen, Kel'Thuzad maradványait Arthasnak el kellett vinnie a misztikus Napkúthoz, ami a nemes elfek örökkévaló királyságában, Quel'Thalasban rejtőzött. 58 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

Arthas és a Falka megszállta Quel'Thalast és ostromolni kezdte az elfek rogyadozó védelmét. Szellőléptű Sylvanas, Ezüsthold Erdőjáró‐Generálisa hősies ellenállást mutatott fel, ám Arthas végül elsöpörte a nemes elfek seregét és átvágta magát a Napkúthoz. Hatalmának kegyetlen fitogtatásaként Sylvanas holttestét rikoltó szellemként támasztotta fel és arra kárhoztatta, hogy élőholtként szolgálja az örökkévalóságig Quel'Thalas meghódítóját. Végül Arthas belemártotta Kel'Thuzad maradványait a Napkút szent vizébe. Bár az Örökkévalóság Kútjának vize ezzel beszennyeződött, Kel'Thuzad varázsló lidércként újjászületett. Ily módon sokkal hatalmasabb lényként visszatérve, Kel'Thuzad ismertette a Lidérckirály tervének következő fázisát. Mire Arthas és élőholt serege délnek fordult, nem maradt élő elf Quel'Thalasban. A nemes elfek dicső hazája, ami több mint kilencezer éven át virágzott, megsemmisült.

Archimonde Visszatérése és a Kalimdori Hadjárat Mikor Kel'Thuzad feltámadt, Arthas délre vezette a Falkát, Dalaranba. A lich meg akarta szerezni Medivh varázskönyvét és arra akarta felhasználni, hogy újra megidézze Archimonde‐ot a világra. Onnantól kezdve aztán Archimonde állt volna a Légió inváziójának élére. Még a Kirin Tor varázslói sem tudták megakadályozni, hogy Arthas hadserege megszerezze Medivh könyvét és Kel'Thuzad hamarosan összegyűjtött minden mást amire szüksége volt a varázslat létrehozására. Tízezer év után a hatalmas démon, Archimonde újra elszabadult Azeroth világán. Dalaran azonban nem a végső cél volt. Kil'jaeden közvetlen parancsainak engedelmeskedve Archimonde és démonai az élőholt Falkához csatlakozva Kalimdor ellen vonultak azzal a céllal, hogy elpusztítsák Nordrassilt, a Világfát.


A káosz közepette egy magányos, titokzatos próféta bukkant fel, hogy útmutatást nyújtson a halandó fajoknak. Ez a próféta nem más volt mint Medivh, az utolsó Őrző, aki csodával határos módon visszatért a Végtelenből, hogy vezekeljen múltbeli bűneiért. Medivh beszélt a Hordának és a Szövetségnek a velük szemben álló veszélyekről és arra bíztatta őket, hogy fogjanak össze. A generációkon átívelő gyűlöletüktől hajtva azonban az orkok és az emberek ebből nem kértek. Medivh arra kényszerült, hogy mindkét fajjal külön tárgyaljon. Fondorlattal és jövendölésekkel sikerült rávennie őket, hogy átkeljenek a tengeren Kalimdor legendás földjére. Az orkok és az emberek hamarosan találkoztak a Kaldoreiek hosszú ideje rejtett civilizációjával. Thrall vezetése alatt az orkok több akadályba ütköztek miközben átkeltek Kalimdor Meddőföldjein (Barrens). Bár sikerült barátságot kötniük Vérespatájú Cairne‐el és tauren harcosaival, sok orkot magával ragadott az a démoni vérszomj, ami éveken át fertőze őket. Thrall egyik főhadnagya, Pokoljáró Grom még a Hordát is elárulta, amikor átadta magát alapvető ösztöneinek. Pokoljáró és a hozzá hűséges Csatadal klán harcosai Kőrisvölgy erdejeiben portyáztak és többször is összecsaptak az ősidők óta itt élő éjelfek Őrszemeivel. A félisten, Cenarius biztos volt benne, hogy az orkok visszatértek korábbi háborúzó életmódjukhoz, ezért előjött rejtekéből, hogy Pokoljárót és orkjait visszaszorítsa. Természetfeletti gyűlöletüktől és erejüktől hajtva Pokoljáró és ork követői megölték Cenariust és megrontották az ősi erdőt. Végül azonban Pokoljáró visszanyerte becsületét miután segített Thrallnak legyőzni Mannorothot, azt a démon urat aki gyűlölettel és dühvel átkozta meg az orkok vérvonalát. Mannoroth halálával az orkok vérét sújtó átok végre megszűnt. Míg Medivh azon fáradozott, hogy meggyőzze az orkokat és az embereket az összefogás szükségességéről, az éjelfek saját titokzatoskodó módszereikkel küzdöttek a Légió ellen. Súgószél Tyrande, az éjelf Őrszemek halhatatlan főpapnője elkeseredetten küzdött az ellen, hogy a démonok és az élőholtak megszállják Kőrisvölgy erdejeit. Tyrande érezte, hogy ehhez segítségre lesz szüksége, így elhatározta, hogy felébreszti az éjelf druidákat ezeréves álmukból. Régi szerelme, Haragvihar Malfurion segítségével Tyrande sikeresen megerősítette 60 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

a védelmet és visszaszorította a démoni sereget. Malfurionnak köszönhetően maga a természet ébredt fel, hogy elpusztítsa a Légiót és szövetségesét, az élőholt Falkát. Míközben a többi alvó druidát kereste, Malfurion rátalált arra az ősi börtönüregre ahol testvérét, Illidant tartotta rabláncon. Meggyőződve róla, hogy segíteni fogja őket a Légió ellenében, Tyrande szabadon engedte. Bár Illidan valóban melléjük állt, később elszökött, hogy saját érdekeit mozdítsa előre. Az éjelfek megvetették lábukat és elszántan küzdöttek a Lángoló Légió ellen. A Légió nem adta fel az Örökkévalóság Kútja iránti vágyát, ami ősidők óta kölcsönzött erőt a Világfának és az éjelf királyság szíve volt. Ha a Fa ellen tervezett támadásuk sikerrel járt volna, a démonok szó szerint széttéphették volna a világot.

A Hyjal Hegyi Csata Medivh útmutatását követve Thrall és Büszkerév Jaina - Kalimdor ember seregeinek vezére végre belátták, hogy félre kell tenniük a köztük levő ellentéteket. Malfurion és Tyrande vezetése alatt az éjelfek is megegyeztek abban, hogy közös erővel, egységesen kell fellépniük, ha meg akarják védeni a Világfát. A közös cél érdekében szövetkezve Azeroth fajai egymással együttműködve igyekeztek legjobb tudásuk szerint megerősíteni a Világfa energiáit. A világ erejével felfegyverezve Malfurion felébresztette Nordrassil elemi dühét, végleg elpusztítva ezzel Archimonde-ot, ami egyben elvágta a Légió kötődését is az Örökkévalóság Kútjához. A végső csata a gyökeréig megrázta Kalimdor kontinensét. Mivel már képtelen volt hatalmat szipolyozni a Kútból, a Lángoló Légió összeomlott a halandó seregek egyesített erejével szemben.

Az Áruló Warcraft IIIx: Frozen Throne

A Légió kőrisvölgyi inváziója során Illidant szabadon engedték börtönéből, tízezer évnyi fogság után. Bár először igyekezett bajtársai kedvében járni, nemsokára kimutatta a foga fehérjét és magába szívta a Gul'dan Koponyájaként ismert nagyhatalmú boszorkánymester ereklye energiáit. Ezzel a tettével Illidan démoni vonásokra és hihetetlenül megnövekedett hatalomra tett szert. Gul'dan régi emlékei közül néhány 61 Warcraft Históriák | Order of Watchers klán

szintén a részévé vált, különösen a Sargeras Kriptájára vonatkozók. Ez volt az a labirintus, amely egy szigeten rejtőzve állítólag a Sötét Titán, Sargeras maradványait őrizte. Eltelve frissen szerzett hatalmával, újra a világra szabadulva, Illidan nekivágott, hogy megtalálja helyét a kibontakozó konfliktusban. Kil'jaeden felkereste Illidant és egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki. Bár dühös volt Archimonde Hyjal‐hegyi veresége miatt, nagyobb dolgok foglalkoztatták, mint a bosszú. Megérezte, hogy teremtménye, a Lidérckirály túl erős lett ahhoz, hogy irányítani lehessen, így Kil'jaeden megparancsolta Illidannak, hogy pusztítsa el Ner'zhult és állítsa meg az élőholt Falkát egyszer és mindenkorra. Cserébe elmondhatatlan hatalmat ígért Illidannak és azt, hogy a Lángoló Légió megmaradt urai közé emeli. Illidan megkötötte az egyezséget és azonnal útnak indult, hogy elpusztítsa a Fagytrónt, azt a jégtömböt, amelyben a Lidérckirály lelke pihent. Illidan tudta, hogy egy nagyhatalmú ereklyére lesz szüksége a Fagytrón elpusztításához. A Gul'dan emlékeiből szerzett információkat felhasználva úgy határozott, hogy felkutatja Sargeras Kriptáját és megszerzi a Sötét Titán maradványait. A Nemesenszületettek néhány ősi adósságát behajtva előcsalogatta a kígyószerű nagákat sötét vízalatti rejtekeikről. A ravasz boszorkány, Lady Vashj vezetésével a nagák segítettek Illidannak eljutni a Meghasadt Szigetekre (Broken Isles) ahol a legendák szerint Sargeras Kriptája rejtőzött. Ahogy Illidan útra kelt a nagákkal, Árnydal Maiev a nyomába eredt, hogy levadássza. Maiev volt Illidan börtönének őre tízezer éven át, így most örömmel kapott az alkalmon, hogy újra fogságba ejthesse. Illidan azonban túljárt Maiev és az őt követő Felügyelők eszén és erőfeszítéseik ellenére megszerezte Sargeras Szemét. A nagyhatalmú Szemmel a birtokában Illidan az egykori varázsló városba, Dalaranba ment. A város mágikus erővonalaival felerősítve a Szem segítségével egy pusztító varázslatot küldött a távoli Északszirt kontinensére, a Lidérckirály citadellája, a Jégkorona ellen. Illidan varázslata áttört a Lidérckirály védelmén és meghasította a világ tetejét. Az utolsó pillanatban Illidan pusztító varázslata azonban félbeszakadt, mikor testvére Malfurion és Tyrande főpapnő megérkeztek, hogy segítséget nyújtsanak Maievnek. Illidan tudta, hogy Kil'jaedennek nem fog tetszeni az, hogy nem sikerült elpusztítania a Fagytrónt, ezért a Külsőföldekre (Outland) menekült. Ez a pusztasággá tarolt dimenzió valójában Draenornak, az orkok világának utolsó maradványait rejtette. Illidan remélte, hogy ott elkerülheti Kil'jaeden haragját és nyugodtan megtervezheti következő lépéseit. Miután sikeresen megállították Illidant, Malfurion és Tyrande hazatértek Kőrisvölgy erdejébe, ahol tovább őrizték népük nyugalmát. Maiev azonban nem adta fel ilyen könnyen és követte Illidant a Külsőföldekre azzal az eltökélt szándékkal, hogy igazságot szolgáltasson.


A Vérelfek Ezidőtájt történt, hogy az élőholt Falka gyakorlatilag már teljesen megrontotta Lordaeront és Quel'Thalast, helyükön pedig megszülettek a toxikus Járványföldek (Plaguelands). A Szövetség ellenálló haderejéből csak néhány elszigetelt csoport maradt. Az egyik ilyen csoportot ‐ amely főleg nemes elfekből állt ‐ a Napjáró dinasztia utolsó képviselője, Kael'thas herceg vezette. Kael, aki maga is egy nagytudású varázsló volt, nem bízott már a szétesés szélén álló Szövetségben. A nemes elfek hazájuk elvesztését siratták és elhatározták, hogy elesett testvéreik iránti tiszteletből ezentúl vérelfeknek nevezik magukat. Miközben azon fáradoztak, hogy a Falkát visszatartsák, súlyos szenvedést kellett elviselniük, mivel már nem fértek hozzá a Napkúthoz, ami addig táplálta őket. Kael elkeseredetten kutatott valami után, ami gyógyírt jelenthetett volna népének mágiától való függőségére és végül egy addig elképzelhetetlen dologra szánta rá magát: magához ölelte fajának Nemesenszületett eredetét, majd csatlakozott Illidanhoz és az őt követő nagákhoz, abban a reményben, hogy talán így rátalálhat egy új mágikus hatalomforrásra, amiből táplálkozhatnának. A megmaradt Szövetséges hadvezérek árulónak bélyegezték a vérelfeket és végleg kitaszították őket. Mivel nem maradt más hely, ahova mehettek volna, Kael és vérelf követői átléptek a Külsőföldekre Lady Vashj nyomát követve, hogy segítsenek neki szembeszállni Maievvel, a figyelővel, aki újra fogságba ejtette Illidant. A nagák és a vérelfek egyesült erővel legyőzték Maievet és kiszabadították Illidant. A Külsőföldeket bázisként használva, Illidan összegyűjtötte seregeit, hogy egy újabb csapást mérhessen a Lidérckirályra és az erődjére, Jégkoronára.


Háború a Járványföldeken Ner'zhul, a Lidérckirály tudta, hogy már nincs sok ideje hátra. A Fagytrón börtönébe zárva sejtette, hogy Kil'jaeden elküldi majd ügynökeit, hogy elpusztítsák. Illidan varázslata súlyos károkat okozott, meghasította a Fagytrónt, így a Lidérckirály hatalma napról napra csökkent. Elkeseredetten próbálta menteni magát, ezért magához hivatta leghatalmasabb halandó szolgáját, a halállovagot, Arthas herceget. A Lidérckirály gyengesége miatt Arthas saját hatalma is megcsappant, ráadásul Lordaeronban egy polgárháborúval is szembe kellett néznie. Az élőholt seregek fele, a rikoltó szellem, Szellőléptű Sylvanas vezetése alatt puccsot hajtott végre, hogy magukhoz ragadják az élőholt királyság irányítását. Arthas, a Lidérckirály hívásának engedelmeskedve kénytelen volt a Falkát főhadnagyára, Kel'Thuzadra bízni miközben a háború már a Járványföldek egészére kiterjedt. Végül Sylvanas és a lázadó élőholtak (akik Elhagyottaknak nevezték magukat) elfoglalták Lordaeron romba dőlt fővárosát. A romváros alatt ezután felépítették saját főhadiszállásukat és megesküdtek rá, hogy legyőzik a Falkát és elűzik Kel'Thuzadot és talpnyalóit. A legyengült, de mesterét mindenáron megmenteni igyekvő Arthas eközben megérkezett Északszirtre, ám Illidan nagái és vérelfjei már vártak rá. Arthas és nerubián szövetségesei versenyfutásra kényszerültek Illidan haderőivel, hogy időben elérjék a Jégkorona Gleccsert és megvédhessék a Fagytrónt.

A Lidérckirály Győzelme Gyengesége ellenére Arthas végül kicselezte Illidant és elsőként érte el a Fagytrónt. Rúnakardjával, a Fagyvégzettel Arthas széttörte a Lidérckirály jeges börtönét és ezzel kiszabadította Ner'zhul mágikus sisakját és mellvértjét. Arthas saját fejére helyezte a mérhetetlenül nagy hatalmú sisakot és ezzel ő lett az új Lidérckirály. Ner'zhul és Arthas lelke egyesült és egy óriási hatalmú lénnyé változott, ahogy azt Ner'zhul eltervezte. Illidan és az őt követő csapatok kénytelenek voltak megszégyenülve visszamenekülni a


Külsőföldekre, Arthasból pedig a világon valaha is látott egyik leghatalmasabb teremtmény lett. Napjainkban Arthas, az új és halhatatlan Lidérckirály Északszirten él, állítólag a Jégkorona citadella újjáépítésén fáradozik. Hű hadnagya, Kel'Thuzad a Járványföldeken uralja a Falkát. Sylvanas és a lázadó Elhagyottak a Tirisfal Ligetekbe szorultak vissza, a háború dúlta királyságnak csak ezt a kis részét uralják.

Régi Ellentétek Kalimdor Gyarmatosítása Bár a győzelem az övék volt, a halandó fajok egy háború szaggatta világban találták magukat. A Falka és a Lángoló Légió szinte teljesen elpusztította Lordaeron civilizációját és Kalimdor is majdnem erre a sorsra jutott. Erdőket kellett meggyógyítani, eltemetni a régi sérelmeket és új otthonokat találni. A háború mindegyik fajt mélyen érintette, de most önzetlenül fogtak össze egy új kezdet reményében, amelynek alapja a Szövetség és a Horda között kötött törékeny béke volt. Thrall az orkokat Kalimdor kontinensére vezette, ahol tauren bajtársaik segítségével új otthont alapítottak. Új hazájukat Thrall meggyilkolt apja után Durotarnak nevezték el, majd az orkok nekiláttak, hogy újjáépítsék egykori dicső társadalmukat. Most, hogy a démoni átok megtört, a Horda megváltozott és a korábbi háborús tömegből egy laza szövetség lett, amely a hódítás helyett inkább a túlélésnek és a jólét elérésének szentelte magát. A nemes taurenek és a Feketelándzsa törzs ravasz trolljainak segítségével Thrall és az orkok népe egy új, békés korszak elé nézett saját hazájában. A megmaradt Szövetséges erők Büszkerév Jaina vezetése alatt Kalimdor déli részén telepedtek le. A Dagonyaláp (Dustwallow Marsh) keleti partján megépítették Theramore zord kikötőerődjét, majd az emberek és törp szövetségeseik vállvetve igyekeztek túlélni egy olyan vidéken ami állandó veszélyeket rejtett számukra. Bár Durotar védői és Theramore katonái megtartották a köztük fennálló békét, ez a törékeny nyugalom nem sokáig tartott. Az orkok és emberek közötti béke akkor tört meg, mikor egy hatalmas Szövetséges flotta jelent meg Kalimdor partjainál. Ez a flotta, Büszkerév Daelin Főadmirális (Jaina apja) vezetése alatt még azelőtt hagyta el Lordaeront mielőtt Arthas elpusztította a királyságot. Hosszú és kimerítő, hónapokig tartó hajózás után Büszkerév admirális a túlélő Szövetséges haderők után kutatott. Büszkerév armadája súlyos veszélyt jelentett a régió stabilitására. A Második Háború ünnepelt hőseként Jaina apja a Horda esküdt ellensége volt és feltett szándéka volt, hogy elpusztítja Durotart, mielőtt az orkok megvethetnék lábukat a kontinensen.


A Főadmirális rettenetes döntés elé állította Jainát: támogassa őt az orkok elleni hadjáratban és ezzel árulja el újdonsült szövetségeseit vagy szálljon szembe saját apjával, hogy megőrizze a Szövetség és a Horda között végre megvalósult törékeny békét. Jaina sokáig vívódott magában, de végül ez utóbbit választotta és segített Thrallnak legyőzni elvakult apját. Sajnos Büszkerév admirális a csatában életét vesztette, mielőtt Jaina kibékülhetett volna vele vagy bebizonyíthatta volna, hogy az orkok immár nem a korábban megismert vérszomjas szörnyek. Hűségéért cserébe az orkok szabad elvonulást biztosítottak Jaina csapatainak: biztonságban hazatérhettek Theramore‐ba.

Itt kezdődik a World of Warcraft...


Tartalom. 2 Warcraft Históriák Order of Watchers klán

Recommend Documents