Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről
Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2012. év
ISSN 1418-7590
–3–
ÖSSZEFOGLALÓ
A bűnözés általános visszaszorítására irányuló törekvések egyik legfontosabb eleme a gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözésének csökkentése. Ezt – álláspontunk szerint – jelentősen segíti a gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözésének folyamatos vizsgálata, a változások elemzése, mivel így az elkövetésre vezető okokat megismerve, a bűnelkövetés megelőzését szolgáló intézkedések kidolgozására szélesebb információs alap áll rendelkezésre. A gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözésének elemzésénél szem előtt kell tartani e két korcsoport demográfiai változásait is. A gyermekkorú lakónépesség a 2002. és 2011. éves összehasonlításban 12%-kal, a fiatalkorú lakónépesség 13,6%-kal csökkent. Tízéves időszakot áttekintve a fiatalkorú bűnelkövetők számának változása az összes regisztrált bűnelkövetőhöz képest 8,9%–9,8% között változott (2011. év 9,8%); a fiatalkorú lakónépesség 2,1–2,5%-a vált bűnelkövetővé (az utóbbi, magasabb érték éppen 2011ben). A még nem büntethető gyermekkorú elkövetőkre ugyanezen időszakban 2600–3900 közötti szám volt a jellemző.
A gyermekkorúak bűnözése A büntetőjogilag felelősségre nem vonható gyermekkorú elkövetők száma 2007-ben 3387, 2011-ben 2714 volt. Ez az elmúlt 5 évet figyelembe véve – kivéve 2008-at – csökkenő tendenciát mutat. A gyermekkorú elkövetők száma 2011-ben lakóhely szerinti megoszlás alapján BorsodAbaúj-Zemplén megyében 382 (14,08%) a legmagasabb, ezt követi sorrendben SzabolcsSzatmár-Bereg megye 308 (11,35%), valamint Hajdú-Bihar megye 219 (8,07%). Az elmúlt 5 évet vizsgálva a gyermekkorúak 61,20–78,98%-a vagyon elleni bűncselekményeket követett el, számuk 2011-ben 1661 volt. Ezeknek több mint a fele lopás, betöréses lopás, de sajnos a súlyosabb megítélésű rablásokból is kiveszik a részüket (3,76%ban).
–4–
Egyéb erőszakos bűncselekmények közül a szándékos testi sértést 8,47%-uk, garázdaságot 16,54%-uk valósít meg (4. sz. tábla). A bűncselekmény elkövetésének módjánál a csoportos jelleg a leggyakoribb, bár az utóbbi 5 évben megnőtt az egyedüli elkövetők részvételi aránya (5. sz. tábla, 1. sz. kördiagram). A gyermekkorú elkövetőknél a nemek szerinti összetétel szempontjából – az utóbbi 5 évet figyelembe véve – megtorpant a lányok arányának növekedése, számuk továbbra is lényegesen kisebb a fiú elkövetők számánál, a megoszlás 2011-ben 82,24–17,76% volt. Életkoruk szerint a 13 évesek alkották a gyermekkorú elkövetők 37–41%-át, 2011-ben arányuk 37,84% volt (6. sz. tábla, 2., 3. sz. kördiagram). Családi környezetüket illetően a gyermekkorú elkövetők háromnegyed részét – 2011-ben 76,57%-át – a szülők közösen nevelték, a második helyen szerepelnek az egyedülálló szülők által neveltek 12,38%-kal, a harmadik helyen a nevelőotthonban, intézetben lévők állnak (7. sz. tábla). A gyermekkorúak részvételével elkövetett bűncselekmények száma az utóbbi 5 évben hullámzott, de 2011-ben – 2010-hez viszonyítva – némileg csökkent (2010. év: 6357, 2011. év: 5775). A megyék közül Fejér megyében volt a legmagasabb a gyermekkorúak részvételével megvalósított bűncselekmények aránya (47,72%) az országban így elkövetett összes bűncselekményhez mérten. Az elkövetett bűncselekmények többsége a vagyon ellen irányult. Arányuk 2011-ben 37,14%, számuk 2145 volt.
A fiatalkorúak bűnözése A fiatalkorú bűnelkövetők száma 2011-ben 11 034 volt. A 100 000 fiatalkorú lakosra jutó bűnelkövetők gyakorisága – az elmúlt 10 évet figyelembe véve – 2005-ben és 2011-ben volt a legmagasabb (2005. év: 2457,80; 2011. év: 2476,59), a legkedvezőbb érték a 2003. évi 2050,49. Területi megoszlásukat áttekintve megállapítható, hogy 2011-ben a fővárosban volt a legmagasabb az arány (10,35%), de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (9,84%), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (8,94%) is lényegesen meghaladta a többi megyét (10. sz. tábla). Az elmúlt 5 éves időszakban a fiatalkorú bűnelkövetők a legnagyobb arányban vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, de ez az arány egyenletesen csökkenő tendenciát
–5–
mutat (2007. év: 64,53%, 2011. év: 53,85%). A vagyon elleni bűncselekményeket elkövető fiatalkorúak száma is csökkent (2007. év: 7040, 2011. év: 5942). 2011-ben a fiatalkorú bűnelkövetők 6,55%-a szándékos testi sértést, 1,48%-a közlekedési bűncselekményt követett el. A garázdaságot elkövetők aránya emelkedő tendenciát mutat. Számuk 2011-ben 2157, az előző évi 2028-hoz képest 6,4%-kal több. Kábítószerrel visszaélést 2011-ben 671 fiatalkorú követett el, ami az előző évhez viszonyítva (2010. év: 610) 10%-kal több (11. sz. tábla). A bűncselekményben résztvevőknél – a gyermekkorúakhoz hasonlóan – a csoportos elkövetés a jellemző, hullámzó tendencia mellett. Míg a tízéves időszak első felében a fiatalkorú bűnelkövetők 36,4–39,3%-a követte el egyedül a bűncselekményt, a 2007–2011. években ez az arány 34,1–41,8% (12. sz. tábla, 4. sz. kördiagram). A fiatalkorú lány bűnelkövetők aránya az elmúlt 5 év folyamán 14,09–18,07% között mozgott, 2011-ben 17,82% volt. A bűnelkövetők életkorát tekintve a 17 évesek száma a legmagasabb, 2011-ben a fiatalkorú bűnelkövetők 30,56%-át teszik ki (13. sz. tábla, 5. és 6. sz. kördiagram). A családi környezetre – a gyermekkorú elkövetőkhöz hasonlóan – legjellemzőbb, hogy mindkét szülő együtt neveli a fiatalkorút (2011. év: 66,01%), egyedülálló szülőnél van 16,92%, és 10,43% él nevelőotthonban, intézetben (14. sz. tábla). A bűnelkövetésben közrejátszó oksági tényezők között a leggyakoribb, hogy alkohol hatása alatt (7,01%) követik el a bűncselekményt, a kábítószer (3,79%) és kábító hatású anyag hatása alatt kevesebben bűnöznek. A sértettek és az elkövetők viszonyát elemezve az állapítható meg, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők legnagyobb arányban idegenek sérelmére (2011. év: 38,26%) követik el a bűncselekményt. Ebben az évben 8,76% irányult iskolai kapcsolatuk (iskolatársuk) ellen. A cselekmények csekély részének (0,69%) sértettje volt a fiatalkorú bűnelkövető szülője, illetve nagyszülője (18. sz. tábla). A fiatalkorúak részvételével elkövetett bűncselekmények száma 2007-ben 19 724, 2011-ben 16 308. Ez az utóbbi 5 évben hullámzó tendenciát mutatott (2010. év: 17 379) (17 sz. tábla). Az elkövetés helye szerinti megoszlásból a főváros (12,54%) és BorsodAbaúj-Zemplén megye (8,41%) emelkedik ki (16. sz. tábla). Ezen bűncselekmények ös�szetételét tekintve is a legmagasabb (53,99%) a vagyon elleni bűncselekmények aránya (17. sz. tábla). 2011-ben a fiatalkorú gyanúsítottak 2,6%-a volt előzetes letartóztatásban (360). Öt év folyamán ez az arány 2,2% és 2,9% között változott, 2011-ben volt a legmagasabb.
–6–
Az őrizetbe vételek aránya 2011-ben 4,2%, ami az előző években 3,9%–5,3% között alakult (19. sz. tábla). A fiatalkorú gyanúsítottak ellen folytatott nyomozások 47,86%-a fejeződött be vádemeléssel (6548). A nyomozásmegszüntetések aránya az elmúlt 5 évben 33% körül mozgott, de 2011-ben 38,08%-ra (5210) emelkedett. Ezeknek jelentős részében megrovást alkalmaztak (20. sz. tábla). 2011. évben 91 feljelentés elutasítás történt, ebből 63 oka a magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiánya volt. A fiatalkorú bűnelkövetők előélet szerinti megoszlásánál öt év folyamán lényeges változás nem tapasztalható. Közülük a büntetlen előéletűek aránya 83,1–91,7%, a büntetett előéletűeké 8,3–16,9% között váltakozik (22 sz. tábla, 7. és 8. sz. kördiagram).
A fiatalkorú vádlottakkal szemben kiszabott büntetések alakulása A jogerősen elítélt fiatalkorúak száma az elmúlt 5 évben enyhén növekvő tendenciát mutat (2007. év: 6213, 2011. év: 6312). Ebből a szabadságvesztésre ítéltek aránya 25,6–29,8% között mozgott, a legmagasabb arány 2010. évben volt (29,8%). A büntetések 73,5–78,5%-át a bíróság próbaidőre felfüggesztette. 2011. évben 6312 fiatalkorú elítéltből 1867-tel szemben szabtak ki szabadságvesztést, melyből 1465 (78,5%) esetben felfüggesztették a végrehajtást. A kiszabott pénzbüntetések száma jelentősen csökkent, 2007-ben 339, 2011-ben 113 volt. Arányuk 5,7–1,8% között változott. Az önállóan alkalmazott mellékbüntetések és intézkedések a jogerősen elítélt fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetéseknek több mint felét, közel kétharmadát képezték, számuk 2011-ben 3755 volt. A legnagyobb számban a próbára bocsátás fordult elő (87,5– 89,5%), ezt követte a megrovás (4,5–6,3%), majd a javítóintézeti nevelés (4,9%–5,9%) (24. sz. tábla). Öt év folyamán a fiatalkorú elítélteknél a váderedményesség 98,2%–98,9% között változott, 2011-ben 98,5% volt, kedvezőbb, mint a felnőtt korúaknál (26. sz. tábla, 1. sz. vonaldiagram).
–7–
A büntető ügyvitel főbb adatai a fiatalkorúak ügyeiben A 2011. évben a fiatalkorúak szakügyészeihez 13 801 vádemelési javaslatot tartalmazó és 613 nyomozás megszüntetésére irányuló ügy érkezett (27. sz. tábla). Ügyészi nyomozás megszüntetésre a vádemelési javaslat ellenére 2527 ügyben került sor (31. sz. tábla). A fiatalkorúak ügyészeihez érkezett nyomozás megszüntetésére irányuló javaslatok közül 526 esetben az ügyész meg is szüntette a nyomozást (29. sz. tábla). A vádemelés elhalasztását 2046 fiatalkorúval szemben alkalmazták, vádemelés elhalasztása után 371 személlyel szemben emeltek vádat, 1420 fővel szemben szüntették meg az eljárást az elhalasztás tartamának lejárta után (39. sz. tábla).
Források: I. Egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai (ENyÜBS) rendszer, Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) 1228. nyilvántartási szám (1–22. sz. táblák); II. Vádképviseleti Informatikai Rendszer (VIR), OSAP 1523. nyilvántartási szám (23–26. sz. táblák); III. Ügyészségi büntetőjogi szakág ügyviteli rendszere OSAP 1522. nyilvántartási szám (27–39. sz. táblák).
I. Gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözési és bűnüldözési jellemzői
A gyermekkorú elkövetĘk és a fiatalkorú bĦnelkövetĘk összefoglaló adatai
1. sz. tábla
Regisztrált bĦnelkövetĘk Év száma
100 000 lakosra 2002. = 100% jutó bĦnelkövetĘk száma
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk
Gyermekkorú elkövetĘk
száma
aránya
2002. = 100%
100 000 fiatalkorú lakosra jut
száma
2002. = 100%
121 885
100,00
1 197,90
11 689
9,59
100,00
2 268,07
3 959
100,00
2003.
118 145
96,93
1 164,87
10 473
8,86
89,60
2 050,49
3 553
89,74
2004.
130 182
106,81
1 286,80
12 325
9,47
105,44
2 465,18
3 963
100,10
2005.
133 790
109,77
1 324,98
12 197
9,12
104,35
2 457,80
3 697
93,38
2006.
124 171
101,88
1 232,27
11 287
9,09
96,56
2 268,37
3 565
90,05
2007.
116 161
95,30
1 153,98
10 909
9,39
93,33
2 205,83
3 387
85,55
2008.
116 584
95,65
1 160,57
11 438
9,81
97,85
2 346,31
3 433
86,71
2009.
112 830
92,57
1 124,82
10 036
8,89
85,86
2 113,09
2 573
64,99
2010.
122 529
100,53
1 223,54
11 248
9,18
96,23
2 440,67
2 607
65,85
2011.
112 895
92,62
1 130,56
11 034
9,77
94,40
2 476,59
2 714
68,55
– 11 –
2002.
– 12 –
A bűnelkövetők, a fiatalkorú bűnelkövetők és a gyermekkorú elkövetők számának alakulása a 2007–2011. években
1. sz. oszlopdiagram
Felnőtt bűnelkövető
Fiatalkorú bűnelkövető
Gyermekkorú elkövető
2 714 2011.
11 034 101 861 2 607
2010.
11 248 111 281 2 573
2009.
10 036 102 794 3 433
2008.
11 438 105 146 3 387
2007.
10 909 105 252
A gyermekkorú elkövetĘk és a fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és aránya a lakónépességhez viszonyítva
2. sz. tábla
Gyermekkorú elkövetĘk Év száma
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk
aránya a gyermekkorú lakónépességhez %
száma
aránya a fiatalkorú lakónépességhez %
3 959
0,26
11 689
2,27
2003.
3 553
0,24
10 473
2,05
2004.
3 963
0,27
12 325
2,47
2005.
3 697
0,25
12 197
2,46
2006.
3 565
0,25
11 287
2,27
2007.
3 387
0,24
10 909
2,21
2008.
3 433
0,25
11 438
2,35
2009.
2 573
0,19
10 036
2,11
2010.
2 607
0,19
11 248
2,44
2011.
2 714
0,20
11 034
2,48
– 13 –
2002.
A gyermekkorú elkövetĘk száma és százalékos megoszlása az ország megyéiben
3. sz. tábla
Gyermekkorú elkövetĘk száma és megoszlása Lakóhely
2007. száma
Megyék összesen FĘváros Országos összesen EbbĘl külföld
%
száma
2009. %
száma
2010. %
száma
2011. %
száma
%
92 176 84 440 141 144 104 292 121 335 90 109 227 108 321 111 45 82 77
2,72 5,20 2,48 12,99 4,16 4,25 3,07 8,62 3,57 9,89 2,66 3,22 6,70 3,19 9,48 3,28 1,33 2,42 2,27
92 171 76 454 128 180 90 319 221 219 79 146 202 97 340 110 62 102 74
2,68 4,98 2,21 13,22 3,73 5,24 2,62 9,29 6,44 6,38 2,30 4,25 5,88 2,83 9,90 3,20 1,81 2,97 2,16
89 125 48 359 92 123 72 218 117 161 89 76 179 108 317 78 47 64 37
3,46 4,86 1,87 13,95 3,58 4,78 2,80 8,47 4,55 6,26 3,46 2,95 6,96 4,20 12,32 3,03 1,83 2,49 1,44
85 84 41 355 94 148 75 235 108 184 59 87 185 98 292 91 49 83 58
3,26 3,22 1,57 13,62 3,61 5,68 2,88 9,01 4,14 7,06 2,26 3,34 7,10 3,76 11,20 3,49 1,88 3,18 2,22
129 105 73 382 90 140 52 219 103 207 51 109 184 101 308 92 34 96 79
4,75 3,87 2,69 14,08 3,32 5,16 1,92 8,07 3,80 7,63 1,88 4,02 6,78 3,72 11,35 3,39 1,25 3,54 2,91
3 099
91,50
3 162
92,11
2 399
93,24
2 411
92,48
2 554
94,10
254
7,50
247
7,19
167
6,49
187
7,17
152
5,60
3 387
100,00
3 433
100,00
2 573
100,00
2 607
100,00
2 714
100,00
34
1,00
24
0,70
7
0,27
9
0,35
8
0,29
– 14 –
Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
2008.
A gyermekkorú elkövetĘk száma és százalékos megoszlása bĦncselekménycsoportok szerint
4. sz. tábla
BĦncselekmények Gyermekkorú elkövetĘ összesen
2007. száma % 3 387
100,00
Gyermekkorú elkövetĘk száma és megoszlása 2008. 2009. 2010. száma % száma % száma % 3 433
100,00
2 573
100,00
2 607
100,00
2011. száma % 2 714
100,00
EbbĘl: A személy elleni bĦncselekmények
5,49
278
8,10
294
11,43
314
12,04
347
12,79
EbbĘl: – Szándékos emberölés
4
0,12
2
0,06
0
0,00
1
0,04
0
0,00
– Szándékos testi sértés
134
3,96
179
5,21
212
8,24
218
8,36
230
8,47
Közlekedési bĦncselekmények
73
2,16
117
3,41
90
3,50
60
2,30
81
2,98
A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bĦncselekmények
35
1,03
70
2,04
40
1,55
37
1,42
61
2,25
7
0,21
11
0,32
7
0,27
3
0,12
10
0,37
377
11,13
467
13,60
375
14,57
442
16,95
516
19,01
279
8,24
374
10,89
297
11,54
336
12,89
449
16,54
7
0,21
11
0,32
4
0,16
16
0,61
10
0,37
2 675
78,98
2 452
71,42
1 739
67,59
1 726
66,21
1 661
61,20
1 525
45,03
1 452
42,30
997
38,75
1 053
40,39
966
35,59
– Betöréses lopás
417
12,31
373
10,87
241
9,37
245
9,40
237
8,73
– Rablás
219
6,47
193
5,62
140
5,44
124
4,76
102
3,76
41
1,21
49
1,43
35
1,36
28
1,07
48
1,77
EbbĘl: – ErĘszakos közösülés A közrend elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Garázdaság – Visszaélés kábítószerrel Vagyon elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Lopás
Egyéb bĦncselekmények
– 15 –
186
A gyermekkorú elkövetĘk száma és megoszlása a bĦnözésben résztvevĘ csoportok jellege szerint
5. sz. tábla
Év
Gyermekkorú elkövetĘk száma
EbbĘl a bĦncselekményt egyedül
%
gyermekkorúval
%
fiatalkorúval
%
felnĘtt korúval
%
vegyesen
%
követte el
3 959
1 067
27,0
1 666
42,1
457
11,5
151
3,8
618
15,6
2003.
3 553
1 017
28,6
1 542
43,4
408
11,5
124
3,5
462
13,0
2004.
3 963
1 144
28,9
1 653
41,7
462
11,7
147
3,7
557
14,1
2005.
3 697
1 056
28,6
1 468
39,7
462
12,5
122
3,3
589
15,9
2006.
3 565
1 204
33,8
1 432
40,2
365
10,2
126
3,5
438
12,3
2007.
3 387
1 124
33,2
1 348
39,8
392
11,6
106
3,1
417
12,3
2008.
3 433
1 166
34,0
1 309
38,1
410
11,9
136
4,0
412
12,0
2009.
2 573
923
35,9
909
35,3
299
11,6
82
3,2
360
14,0
2010.
2 607
965
37,0
982
37,7
326
12,5
96
3,7
238
9,1
2011.
2 714
1 079
39,8
1 015
37,4
315
11,6
95
3,5
210
7,7
– 16 –
2002.
– 17 –
A gyermekkorú elkövetők elkövetői csoportonkénti százalékos megoszlása a 2011. évben
1. sz. kördiagram
felnőtt korúval 3,5% fiatalkorúval 11,6%
gyermekkorúval 37,4%
vegyesen 7,7%
egyedül 39,8%
A gyermekkorú elkövetĘk nemenkénti és korcsoportos megoszlása
6. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Gyermekkorú elkövetĘk száma
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
100,00
3 433
100,00
2 573
100,00
2 607
100,00
2 714
100,00
2 861
84,47
2 885
84,04
2 146
83,40
2 106
80,78
2 232
82,24
lány
526
15,53
548
15,96
427
16,60
501
19,22
482
17,76
0–10 éves
698
20,61
702
20,45
529
20,56
563
21,60
600
22,11
11 éves
491
14,50
528
15,38
368
14,30
389
14,92
424
15,62
12 éves
855
25,24
808
23,54
645
25,07
578
22,17
663
24,43
13 éves
1 343
39,65
1 395
40,64
1 031
40,07
1 077
41,31
1 027
37,84
– ebbĘl fiú
– 18 –
Gyermekkorú elkövetĘk összesen 3 387
%
– 19 –
A gyermekkorú elkövetők nemek szerinti megoszlása a 2011. évben
2. sz. kördiagram
lány 17,8%
fiú 82,2%
A gyermekkorú elkövetők korcsoportos megoszlása a 2011. évben
3. sz. kördiagram
0–10 éves 22,1%
13 éves 37,8%
11 éves 15,6% 12 éves 24,4%
A gyermekkorú elkövetĘk tartózkodási helye
7. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Gyermekkorú elkövetĘk száma Gyermekkorú elkövetĘk összesen
%
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
100,00
3 433
100,00
2 573
100,00
2 607
100,00
2 714
100,00
2 626
77,53
2 662
77,54
2 024
78,66
2 000
76,72
2 078
76,57
356
10,51
407
11,86
268
10,42
301
11,55
336
12,38
testvérnél, vagy más rokonnál
10
0,30
10
0,29
6
0,23
5
0,19
4
0,15
nevelĘszülĘnél, nagyszülĘnél, gyámnál
70
2,07
72
2,10
49
1,90
68
2,61
97
3,57
256
7,56
235
6,85
187
7,27
206
7,90
186
6,85
69
2,04
47
1,37
39
1,52
27
1,04
13
0,48
– ebbĘl szülĘknél egyedülálló szülĘnél
nevelĘotthonban, intézetben él * egyéb helyen
*
Idetartoznak: gyermek- és ifjúságvédĘ intézet, nevelĘintézet
– 20 –
3 387
Gyermekkorúak részvétele a bĦncselekmények elkövetésében az elkövetés helye szerint 8. sz. tábla
Gyermekkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények Elkövetés helye
2007. száma
FĘváros Országos összesen
%
száma
2009. %
száma
2010. %
száma
2011. %
száma
%
107 687 109 1 114 968 467 150 414 388 422 149 298 446 276 363 126 84 111 100 6 779
1,49 9,54 1,51 15,46 13,44 6,48 2,08 5,75 5,39 5,86 2,07 4,14 6,19 3,83 5,04 1,75 1,17 1,54 1,39 94,10
117 276 145 867 420 2 107 104 554 359 393 96 118 577 293 434 125 57 195 66 7 303
1,51 3,55 1,87 11,15 5,40 27,11 1,34 7,13 4,62 5,06 1,24 1,52 7,42 3,77 5,58 1,61 0,73 2,51 0,85 93,95
174 186 74 340 183 904 91 274 220 190 67 78 203 165 305 90 80 64 38 3 726
4,41 4,72 1,88 8,63 4,64 22,93 2,31 6,95 5,58 4,82 1,70 1,98 5,15 4,19 7,74 2,28 2,03 1,62 0,96 94,52
206 115 138 435 260 2 728 95 281 132 182 74 69 200 313 303 170 62 257 62 6 082
3,24 1,81 2,17 6,84 4,09 42,91 1,49 4,42 2,08 2,86 1,16 1,09 3,15 4,92 4,77 2,67 0,98 4,04 0,98 95,67
123 123 117 336 151 2 756 73 222 102 207 54 111 327 117 290 115 45 242 81 5 592
2,13 2,13 2,03 5,82 2,61 47,72 1,26 3,84 1,77 3,58 0,94 1,92 5,66 2,03 5,02 1,99 0,78 4,19 1,40 96,83
425
5,90
470
6,05
204
5,18
229
3,60
152
2,63
7 204
100,00
7 773
100,00
3 942
100,00
6 357
100,00
5 775
100,00
– 21 –
Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Megyék összesen
2008.
A gyermekkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények megoszlása bĦncselekménycsoportonként és egyes kiemelt bĦncselekmények szerint 9. sz. tábla
BĦncselekmények Gyermekkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények összesen
2007. száma %
BĦncselekmények száma és megoszlása 2008. 2009. 2010. száma % száma % száma %
2011. száma %
7 204
100,00
7 773
100,00
3 942
100,00
6 357
100,00
5 775
100,00
A személy elleni bĦncselekmények
378
5,25
940
12,09
669
16,97
1 071
16,85
1 881
32,57
EbbĘl: – Szándékos emberölés
3
0,04
2
0,03
0
0,00
1
0,02
0
0,00
– Szándékos testi sértés
271
3,76
776
9,98
467
11,85
903
14,20
1 750
30,30
235
3,26
85
1,09
63
1,60
54
0,85
67
1,16
31
0,43
71
0,91
29
0,74
44
0,69
50
0,87
6
0,08
7
0,09
4
0,10
5
0,08
8
0,14
993
13,78
1 412
18,17
690
17,50
2 313
36,39
1 549
26,82
283
3,93
820
10,55
321
8,14
2 009
31,60
1 326
22,96
9
0,12
11
0,14
3
0,08
15
0,24
10
0,17
5 444
75,57
5 156
66,33
2 370
60,12
2 788
43,86
2 145
37,14
3 037
42,16
3 075
39,56
1 389
35,24
1 583
24,90
1 269
21,97
– Betöréses lopás
531
7,37
510
6,56
285
7,23
241
3,79
198
3,43
– Rablás
209
2,90
291
3,74
141
3,58
162
2,55
116
2,01
123
1,71
109
1,40
121
3,07
87
1,37
83
1,44
EbbĘl:
A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bĦncselekmények EbbĘl: – ErĘszakos közösülés A közrend elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Garázdaság – Visszaélés kábítószerrel Vagyon elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Lopás
Egyéb bĦncselekmények
– 22 –
Közlekedési bĦncselekmények
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és százalékos megoszlása az ország megyéiben
10. sz. tábla
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és megoszlása Lakóhely
2007. száma
2008. %
száma
2009. %
száma
2010. %
száma
2011. %
száma
%
462 683 343 1 535 394 342 366 757 368 612 333 305 925 332 947 254 263 323 266
4,24 6,26 3,14 14,07 3,61 3,14 3,36 6,94 3,37 5,61 3,05 2,80 8,48 3,04 8,68 2,33 2,41 2,96 2,44
428 653 361 1 409 515 388 424 890 462 536 372 359 892 332 1 049 283 234 370 204
3,74 5,71 3,16 12,32 4,50 3,39 3,71 7,78 4,04 4,69 3,25 3,14 7,80 2,90 9,17 2,47 2,05 3,23 1,78
484 485 320 1 131 413 371 475 702 453 507 274 310 954 364 801 234 233 285 227
4,82 4,83 3,19 11,27 4,12 3,70 4,73 6,99 4,51 5,05 2,73 3,09 9,51 3,63 7,98 2,33 2,32 2,84 2,26
566 531 347 1 230 460 436 396 784 441 545 323 285 1 029 426 863 357 319 341 323
5,03 4,72 3,08 10,94 4,09 3,88 3,52 6,97 3,92 4,85 2,87 2,53 9,15 3,79 7,67 3,17 2,84 3,03 2,87
502 505 365 1 086 451 373 405 777 394 634 382 397 924 425 986 339 274 345 266
4,55 4,58 3,31 9,84 4,09 3,38 3,67 7,04 3,57 5,75 3,46 3,60 8,37 3,85 8,94 3,07 2,48 3,13 2,41
Megyék összesen
9 810
89,93
10 161
88,84
9 023
89,91
10 002
88,92
9 830
89,09
FĘváros
1 035
9,49
1 208
10,56
955
9,52
1 188
10,56
1 142
10,35
10 909
100,00
11 438
100,00
10 036
100,00
11 248
100,00
11 034
100,00
64
0,59
69
0,60
58
0,58
58
0,52
62
0,56
Országos összesen EbbĘl külföldi
– 23 –
Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és százalékos megoszlása bĦncselekménycsoportok és egyes kiemelt bĦncselekmények szerint
11. sz. tábla
BĦncselekmények Fiatalkorú bĦnelkövetĘk összesen
2007. száma %
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és megoszlása 2008. 2009. 2010. száma % száma % száma %
2011. száma %
10 909
11 438
11 034
100,00
100,00
10 036
100,00
11 248
100,00
100,00
EbbĘl: 839
7,69
1 025
8,96
1 044
10,40
1 153
10,25
1 091
9,89
EbbĘl: – Szándékos emberölés
29
0,27
21
0,18
23
0,23
15
0,13
13
0,12
– Szándékos testi sértés
649
5,95
744
6,50
714
7,11
795
7,07
723
6,55
257
2,36
252
2,20
245
2,44
194
1,72
163
1,48
99
0,91
163
1,43
103
1,03
121
1,08
117
1,06
11
0,10
18
0,16
11
0,11
16
0,14
17
0,15
2 302
21,10
2 707
23,67
2 516
25,07
3 174
28,22
3 284
29,76
1 407
12,90
1 757
15,36
1 696
16,90
2 028
18,03
2 157
19,55
429
3,93
507
4,43
408
4,07
610
5,42
671
6,08
7 040
64,53
6 941
60,68
5 731
57,10
6 202
55,14
5 942
53,85
3 893
35,69
3 775
33,00
3 410
33,98
3 743
33,28
3 560
32,26
1 192
10,93
1 419
12,41
821
8,18
932
8,29
897
8,13
694
6,36
709
6,20
547
5,45
564
5,01
466
4,22
372
3,41
350
3,06
397
3,96
404
3,59
437
3,96
Közlekedési bĦncselekmények A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bĦncselekmények EbbĘl: – ErĘszakos közösülés A közrend elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Garázdaság – Visszaélés kábítószerrel Vagyon elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Lopás – Betöréses lopás – Rablás Egyéb bĦncselekmények
– 24 –
A személy elleni bĦncselekmények
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma és százalékos megoszlása a bĦnözésben résztvevĘ csoportok jellege szerint
12. sz. tábla
Év
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma
EbbĘl a bĦncselekményt egyedül
%
gyermekkorúval
%
fiatalkorúval
%
felnĘtt korúval
%
vegyesen
%
követte el
11 689
4 257
36,4
390
3,3
3 265
27,9
1 735
14,8
2 041
17,5
2003.
10 473
3 966
37,9
364
3,5
3 088
29,5
1 449
13,8
1 605
15,3
2004.
12 325
4 638
37,6
385
3,1
3 631
29,5
1 764
14,3
1 907
15,5
2005.
12 197
4 788
39,3
399
3,3
3 346
27,4
1 886
15,5
1 777
14,6
2006.
11 287
4 357
38,6
297
2,6
3 406
30,2
1 606
14,2
1 621
14,4
2007.
10 909
3 719
34,1
350
3,2
3 431
31,5
1 739
15,9
1 669
15,3
2008.
11 438
3 958
34,6
330
2,9
3 544
31,0
1 863
16,3
1 743
15,2
2009.
10 036
3 672
36,6
376
3,7
2 930
29,2
1 567
15,6
1 429
14,2
2010.
11 248
4 139
36,8
490
4,4
3 409
30,3
1 785
15,9
1 409
12,5
2011.
11 034
4 609
41,8
306
2,8
3 155
28,6
1 733
15,7
1 231
11,2
– 25 –
2002.
– 26 –
A fiatalkorú bűnelkövetők elkövetői csoportonkénti százalékos megoszlása a 2011. évben
4. sz. kördiagram
vegyesen 11,2% felnőtt korúval 15,7%
fiatalkorúval 28,6%
egyedül 41,8%
gyermekkorúval 3,2%
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk nemenkénti és korcsoportos megoszlása
13. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk %
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
10 909
100,00
11 438
100,00
10 036
100,00
11 248
100,00
11 034
100,00
fiú
9 372
85,91
9 824
85,89
8 408
83,78
9 215
81,93
9 068
82,18
lány
1 537
14,09
1 614
14,11
1 628
16,22
2 033
18,07
1 966
17,82
14 éves
1 879
17,22
2 076
18,15
1 790
17,84
1 865
16,58
1 788
16,20
15 éves
2 802
25,69
2 719
23,77
2 382
23,73
2 753
24,48
2 640
23,93
16 éves
3 093
28,35
3 256
28,47
2 843
28,33
3 264
29,02
3 234
29,31
17 éves
3 135
28,74
3 387
29,61
3 021
30,10
3 366
29,93
3 372
30,56
Fiatalkorú bĦnelkövetĘ összesen
– 27 –
száma
– ebbĘl
– 28 –
A fiatalkorú bűnelkövetők nemek szerinti megoszlása a 2011. évben
5. sz. kördiagram
lány 17,8%
fiú 82,2%
A fiatalkorú bűnelkövetők korcsoportos megoszlása a 2011. évben
6. sz. kördiagram
14 éves 16,2%
17 éves 30,6%
15 éves 23,9% 16 éves 29,3%
A fiatalkorú bĦnelkövetĘk tartózkodási helye
14. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
10 909
100,00
11 438
100,00
10 036
100,00
11 248
100,00
11 034
100,00
szülĘknél
7 075
64,85
7 370
64,43
7 015
69,90
7 900
70,23
7 283
66,01
egyedülálló szülĘnél
2 125
19,48
2 387
20,87
1 559
15,53
1 728
15,36
1 867
16,92
82
0,75
82
0,72
58
0,58
64
0,57
81
0,73
nevelĘszülĘnél, nagyszülĘnél, gyámnál
352
3,23
316
2,76
270
2,69
313
2,78
388
3,52
nevelĘotthonban, intézetben él*
894
8,20
972
8,50
799
7,96
959
8,53
1 151
10,43
egyéb helyen
378
3,47
311
2,72
335
3,34
284
2,52
264
2,39
Fiatalkorú bĦnelkövetĘ összesen – ebbĘl
* Idetartoznak: gyermek- és ifjúságvédĘ intézet, nevelĘintézet
– 29 –
testvérnél, vagy más rokonnál
A bĦnelkövetésben közrejátszó – a fiatalkorú személyével kapcsolatos – oksági tényezĘk
15. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Kiemelt oksági tényezĘk %
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
10 909
100,00
11 438
100,00
10 036
100,00
11 248
100,00
11 034
100,00
alkohol hatása
851
7,80
869
7,60
837
8,34
780
6,93
773
7,01
kábítószer hatása
152
1,39
178
1,56
188
1,87
391
3,48
418
3,79
kábító hatású anyag hatása
32
0,29
46
0,40
23
0,23
31
0,28
44
0,40
több együtt
73
0,67
118
1,03
60
0,60
47
0,42
61
0,55
9 801
89,84
10 227
89,41
8 928
88,96
9 999
88,90
9 738
88,25
Összesen
egyik sem
– 30 –
száma
Fiatalkorúak részvétele a bĦncselekmények elkövetésében az elkövetés helye szerint
16. sz. tábla
Fiatalkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények Elkövetés helye
2007. száma
FĘváros Országos összesen EbbĘl külföld
%
száma
2009. %
száma
2010. %
száma
2011. %
száma
%
804 1 759 856 2 481 738 1 112 598 1 044 471 1 027 670 382 1 205 731 1 454 393 585 499 656 17 465
4,08 8,92 4,34 12,58 3,74 5,64 3,03 5,29 2,39 5,21 3,40 1,94 6,11 3,71 7,37 1,99 2,97 2,53 3,33 88,55
730 1 156 710 2 310 1 348 697 772 1 253 552 860 577 519 1 260 651 1 747 628 453 758 393 17 374
3,50 5,54 3,40 11,07 6,46 3,34 3,70 6,00 2,64 4,12 2,76 2,49 6,04 3,12 8,37 3,01 2,17 3,63 1,88 83,24
1 198 924 588 1 991 822 480 742 920 526 759 350 408 1 343 721 1 144 407 497 536 335 14 691
7,35 5,67 3,61 12,22 5,05 2,95 4,55 5,65 3,23 4,66 2,15 2,50 8,24 4,43 7,02 2,50 3,05 3,29 2,06 90,18
1 033 831 532 1 513 846 542 743 1 219 547 881 485 339 1 444 850 1 046 670 551 1 022 492 15 586
5,94 4,78 3,06 8,71 4,87 3,12 4,28 7,01 3,15 5,07 2,79 1,95 8,31 4,89 6,02 3,86 3,17 5,88 2,83 89,68
1 121 840 468 1 371 838 466 604 1 077 485 1 052 507 604 791 729 1 157 491 417 796 432 14 246
6,87 5,15 2,87 8,41 5,14 2,86 3,70 6,60 2,97 6,45 3,11 3,70 4,85 4,47 7,09 3,01 2,56 4,88 2,65 87,36
2 245
11,38
3 494
16,74
1 569
9,63
1 762
10,14
2 045
12,54
19 724
100,00
20 872
100,00
16 290
100,00
17 379
100,00
16 308
100,00
14
0,07
4
0,02
12
0,07
9
0,05
1
0,01
– 31 –
Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Megyék összesen
2008.
A fiatalkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények megoszlása bĦncselekménycsoportonként és egyes kiemelt bĦncselekmények szerint
17. sz. tábla
BĦncselekmények Fiatalkorúak részvételével elkövetett bĦncselekmények összesen
2007. száma %
BĦncselekmények száma és megoszlása 2008. 2009. 2010. száma % száma % száma %
2011. száma %
19 724
100,00
20 872
100,00
16 290
100,00
17 379
100,00
16 308
100,00
A személy elleni bĦncselekmények
1 459
7,40
1 863
8,93
1 772
10,88
2 140
12,31
2 042
12,52
EbbĘl: – Szándékos emberölés
24
0,12
19
0,09
21
0,13
17
0,10
11
0,07
– Szándékos testi sértés
1 165
5,91
1 443
6,91
1 352
8,30
1 590
9,15
1 495
9,17
372
1,89
279
1,34
241
1,48
218
1,25
231
1,42
331
1,68
254
1,22
130
0,80
145
0,83
120
0,74
17
0,09
19
0,09
12
0,07
15
0,09
16
0,10
4 447
22,55
4 772
22,86
3 722
22,85
3 998
23,00
4 091
25,09
1 204
6,10
1 438
6,89
1 408
8,64
1 681
9,67
1 818
11,15
523
2,65
611
2,93
426
2,62
628
3,61
653
4,00
12 356
62,64
12 895
61,78
9 683
59,44
10 260
59,04
8 805
53,99
6 126
31,06
5 560
26,64
4 796
29,44
5 017
28,87
4 702
28,83
1 895
9,61
2 395
11,47
1 460
8,96
1 536
8,84
1 407
8,63
844
4,28
779
3,73
628
3,86
605
3,48
526
3,23
759
3,85
809
3,88
742
4,55
618
3,56
1 019
6,25
EbbĘl:
A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bĦncselekmények EbbĘl: – ErĘszakos közösülés A közrend elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Garázdaság – Visszaélés kábítószerrel Vagyon elleni bĦncselekmények EbbĘl: – Lopás – Betöréses lopás – Rablás Egyéb bĦncselekmények
– 32 –
Közlekedési bĦncselekmények
A fiatalkorú bĦnelkövetĘk és a sértettek kapcsolata
18. sz. tábla
Fiatalkorúnak a sértett Összes kapcsolat *
2007. száma 10 909
2008. %
100,00
száma 11 438
2009. %
száma
2010. %
száma
2011. %
száma
%
100,00
16 290
100,00
17 379
100,00
16 308
100,00
szülĘje, nagyszülĘje
77
0,71
84
0,73
119
0,73
173
1,00
113
0,69
nevelĘje, gondozója
14
0,13
42
0,37
71
0,44
68
0,39
52
0,32
testvére
17
0,16
24
0,21
52
0,32
60
0,35
42
0,26
1
0,01
0
0,00
6
0,04
3
0,02
4
0,02
házastársa volt házastársa élettársa egyéb hozzátartozója barátja
0,01
0
0,00
1
0,01
2
0,01
1
0,01
0,13
9
0,08
5
0,03
7
0,04
5
0,03
2
0,02
6
0,05
2
0,01
7
0,04
8
0,05
91
0,83
93
0,81
86
0,53
151
0,87
113
0,69
157
1,44
201
1,76
255
1,57
314
1,81
261
1,60
tartós szexuális partnere
4
0,04
1
0,01
1
0,01
3
0,02
3
0,02
alkalmi szexuális partnere
6
0,06
18
0,16
11
0,07
6
0,03
16
0,10
ivócimborája lakótársa szomszédja iskolai kapcsolata munkatársa egyéb ismerĘse hivatalos, ill. közfeladatot ellátó személy
0
0,00
2
0,02
11
0,07
6
0,03
13
0,08
40
0,37
50
0,44
91
0,56
133
0,77
115
0,71
85
0,78
98
0,86
120
0,74
146
0,84
138
0,85
482
4,42
636
5,56
920
5,65
1 291
7,43
1 429
8,76
11
0,10
20
0,17
29
0,18
20
0,12
32
0,20
1 314
12,05
1 379
12,06
1 220
7,49
1 443
8,30
1 472
9,03
0
0,00
0
0,00
37
0,23
68
0,39
61
0,37
idegen
5 018
46,00
5 363
46,89
6 691
41,07
6 230
35,85
6 240
38,26
egyéb, illetve nem állapítható meg
3 575
32,77
3 412
29,83
6 562
40,28
7 248
41,71
6 190
37,96
*2009. évtĘl a – korábbi évektĘl eltérĘen – bĦncselekménynél kerül rögzítésre
– 33 –
volt élettársa
1 14
A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben alkalmazott kényszerintézkedések
19. sz. tábla
Kényszerintézkedések korévenként
2008.
2009.
2010.
2011.
ėrizetbe vétel
625
638
637
537
576
ebbĘl: 14 éves 15 éves 16 éves 17 éves
82 170 181 192
102 140 194 202
92 136 191 218
56 132 173 176
81 126 167 202
328
298
344
338
360
38 101 91 98
50 66 102 80
44 78 113 109
31 90 106 111
57 83 95 125
21
20
32
36
41
3 3 4 11
4 5 6 5
3 9 10 10
3 13 7 13
2 13 14 12
ElĘzetes letartóztatás ebbĘl: 14 éves 15 éves 16 éves 17 éves Lakhelyelhagyási tilalom ebbĘl: 14 éves 15 éves 16 éves 17 éves
– 34 –
2007.
A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben alkalmazott nyomozásbefejezések 20. sz. tábla
Nyomozásbefejezések
* 2006. július 1-jétĘl hatályos ** 2007. január 1-jétĘl hatályos *** 2009. augusztus 13. napjától hatályos
2007.
13 524 4 554 422 633 138 549 747 22 101 1 1 807 0 134 7 846 6 451 395 57 32 14 109 0 693 94 0 1 0 0 141 0 1 2 138 0 0 983 867 116
%
100,00 33,67 3,12 4,68 1,02 4,06 5,52 0,16 0,75 0,01 13,36 0,00 0,99 58,02 47,70 2,92 0,42 0,24 0,10 0,81 0,00 5,12 0,70 0,00 0,01 0,00 0,00 1,04 0,00 0,01 0,01 1,02 0,00 0,00 7,27 6,41 0,86
száma
2008.
13 842 4 352 433 358 118 538 807 23 185 2 1 743 0 145 8 033 6 675 366 44 28 8 86 0 729 95 2 0 0 0 244 0 0 3 241 0 0 1 213 1 123 90
%
100,00 31,44 3,13 2,59 0,85 3,89 5,83 0,17 1,34 0,01 12,59 0,00 1,05 58,03 48,22 2,64 0,32 0,20 0,06 0,62 0,00 5,27 0,69 0,01 0,00 0,00 0,00 1,76 0,00 0,00 0,02 1,74 0,00 0,00 8,76 8,11 0,65
száma
2009.
11 939 3 991 292 222 123 515 739 0 193 12 1 779 91 25 6 564 5 414 331 31 26 14 73 0 571 90 2 0 11 1 117 0 7 0 0 93 17 1 267 1 162 105
%
100,00 33,43 2,45 1,86 1,03 4,31 6,19 0,00 1,62 0,10 14,90 0,76 0,21 54,98 45,35 2,77 0,26 0,22 0,12 0,61 0,00 4,78 0,75 0,02 0,00 0,09 0,01 0,98 0,00 0,06 0,00 0,00 0,78 0,14 10,61 9,73 0,88
száma
2010.
13 674 4 852 378 277 110 712 765 17 243 4 2 050 88 208 7 146 5 747 371 32 23 2 84 0 709 119 2 2 17 38 150 0 0 0 0 144 6 1 526 1 353 173
%
100,00 35,48 2,76 2,03 0,80 5,21 5,59 0,12 1,78 0,03 14,99 0,64 1,52 52,26 42,03 2,71 0,23 0,17 0,01 0,61 0,00 5,19 0,87 0,01 0,01 0,12 0,28 1,10 0,00 0,00 0,00 0,00 1,05 0,04 11,16 9,89 1,27
száma
2011.
13 683 5 210 551 337 109 673 714 18 281 9 2 117 119 282 6 548 5 209 312 26 13 8 100 0 661 107 2 1 31 78 238 0 4 0 0 218 16 1 687 1 501 186
%
100,00 38,08 4,03 2,46 0,80 4,92 5,22 0,13 2,05 0,07 15,47 0,87 2,06 47,86 38,07 2,28 0,19 0,10 0,06 0,73 0,00 4,83 0,78 0,01 0,01 0,23 0,57 1,74 0,00 0,03 0,00 0,00 1,59 0,12 12,33 10,97 1,36
– 35 –
Az összes nyomozásbefejezés Nyomozásmegszüntetések – nem bĦncselekmény – nem bĦncselekmény, hanem szabálysértés – a bĦncselekményt nem a gyanúsított követte el – nem állapítható meg a bĦncselekmény elkövetése – nem állapítható meg az, hogy a bĦncselekményt a gyanúsított követte el – büntethetĘséget kizáró egyéb ok – büntethetĘséget megszüntetĘ egyéb ok – a cselekményt már jogerĘsen elbírálták – megrovás – tevékeny megbánás* – egyéb megszüntetés Vádemelések – vádirat – bíróság elé állítás – pénzbüntetésre indítvány – jármĦvezetéstĘl eltiltásra indítvány – egyéb mellékbüntetés önálló kiszabására indítvány – próbára bocsátásra indítvány – kényszergyógyításra indítvány – tárgyalás mellĘzésével próbára bocsátásra indítvány – tárgyalás mellĘzésével felfüggesztett szabadságvesztésre indítvány – vádemelés távollévĘ terhelt ellen – vádemelés tárgyalásról való lemondással – közvetítĘi eljárást követĘen vádemelés** – tárgyalás mellĘzésével: közérdekü munkára*** Egyéb befejezések – megrovás mellett elkobzási indítvány – vádemelés részbeni mellĘzése – nyomozás felfüggesztése egyéb okból – közvetítĘi eljárásra utalva – közvetítĘi eljárásra utalást követĘen megszüntetés** – közvetítĘi eljárásra utalást követĘen vádemelés elhalasztása** Elterelés – vádemelés elhalasztása – kábítószer élvezĘ gyanúsítottal szembeni vádemelés elhalasztása
száma
Feljelentés elutasítások megoszlása a fiatalkorúak esetében
21. sz. tábla
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
Feljelentés elutasítások %
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
25
100,00
23
100,00
24
100,00
69
100,00
91
100,00
– tévedés
0
0,00
0
0,00
0
0,00
2
2,90
1
1,10
– jogos védelem
0
0,00
0
0,00
0
0,00
0
0,00
1
1,10
13
52,00
16
69,57
19
79,17
50
72,46
63
69,23
– büntethetĘséget kizáró egyéb ok
2
8,00
4
17,39
1
4,17
1
1,45
3
3,30
– elévülés
2
8,00
0
0,00
0
0,00
0
0,00
0
0,00
– büntethetĘséget megszüntetĘ egyéb ok
0
0,00
0
0,00
0
0,00
3
4,35
0
0,00
– a bĦncselekményt már jogerĘsen elbírálták
0
0,00
0
0,00
4
16,67
0
0,00
3
3,30
– megrovás
8
32,00
3
13,04
0
0,00
13
18,84
20
21,98
Az összes feljelentés elutasítás
– magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiánya
– 36 –
száma
A fiatalkorú bĦnelkövetĘk elĘélete
22. sz. tábla
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk összesen
Fiatalkorú bĦnelkövetĘk összesen
2007. száma 10 909
2008. % 100,0
száma 11 438
2009. % 100,0
száma 10 036
2010. %
száma
2011. %
száma
%
100,0
11 248
100,0
11 034
100,0 – 37 –
ebbĘl: – büntetlen elĘéletĦ
9 065
83,1
9 700
84,8
8 499
84,7
10 312
91,7
10 078
91,3
– büntettet elĘéletĦ
1 844
16,9
1 738
15,2
1 537
15,3
936
8,3
956
8,7
– többszörös visszaesĘ
20
0,2
12
0,1
30
0,3
28
0,2
19
0,2
– különös visszaesĘ
25
0,2
29
0,3
76
0,8
83
0,7
88
0,8
211
1,9
204
1,8
236
2,4
118
1,0
133
1,2
1 588
14,6
1 493
13,1
1 195
11,9
707
6,3
716
6,5
ebbĘl:
– visszaesĘ – nem visszaesĘ
– 38 –
A fiatalkorú bűnelkövetők előélet szerinti megoszlása a 2011. évben
7. sz. kördiagram
büntetett előéletű 8,7%
büntetlen előéletű 91,3%
8. sz. kördiagram
többszörös visszaeső 2,0%
különös visszaeső 9,2%
visszaeső 13,9%
nem visszaeső 74,9%
II. A fiatalkorú vádlottakkal szemben kiszabott büntetések és alkalmazott intézkedések alakulása
A fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetések megoszlása
23. sz. tábla
EbbĘl Év
JogerĘsen elítélt fiatalkorúak
szabadságvesztés %
felfüggesztett száma
%
pénzbüntetés száma
önállóan alkalmazott mellékbüntetés, intézkedés
%
száma
%
2007.
6 213
1 691
27,2
1 302
77,0
339
5,5
3 944
63,5
2008.
6 283
1 610
25,6
1 183
73,5
359
5,7
4 029
64,1
2009.
6 309
1 762
27,9
1 330
75,5
271
4,3
3 933
62,3
2010.
6 007
1 790
29,8
1 385
77,4
196
3,3
3 560
59,3
2011.
6 312
1 867
29,6
1 465
78,5
113
1,8
3 755
59,5
– 41 –
száma
ebbĘl
A fiatalkorúakkal szemben önállóan alkalmazott intézkedések
24. sz. tábla
Év
Önállóan alkalmazott intézkedés
EbbĘl próbára bocsátás
javítóintézeti nevelés
megrovás
száma
%
száma
%
száma
%
száma
%
2007.
6 213
3 906
62,9
3 459
88,6
191
4,9
237
6,1
2008.
6 283
3 974
63,3
3 515
88,4
229
5,8
220
5,5
2009.
6 309
3 887
61,6
3 403
87,5
229
5,9
244
6,3
2010.
6 007
3 509
58,4
3 136
89,4
182
5,2
189
5,4
2011.
6 312
3 709
58,8
3 321
89,5
210
5,7
167
4,5
– 42 –
JogerĘsen elítélt fiatalkorúak száma
A fiatalkorúakkal szemben a fĘbüntetés mellett alkalmazott mellékbüntetések
25. sz. tábla
Év
EbbĘl közügyektĘl eltiltás száma
%
jármĦvezetéstĘl eltiltás száma
%
pénzmellékbüntetés száma
%
– 43 –
JogerĘsen elítélt fiatalkorúak száma
2007.
6 213
242
3,9
23
0,4
11
0,2
2008.
6 283
269
4,3
21
0,3
13
0,2
2009.
6 309
287
4,5
27
0,4
9
0,1
2010.
6 007
271
4,5
22
0,4
1
0,0
2011.
6 312
291
4,6
9
0,1
0
0,0
A váderedményesség alakulása felnĘtt és fiatalkorú terheltek esetében
26. sz. tábla
Év
jogerĘsen elítéltek száma
eredményes váderedméfelmentés, nyesség megszüntetés %-ban
Fiatalkorú vádlottak száma
EbbĘl jogerĘsen elítéltek száma
eredményes váderedméfelmentés, nyesség megszüntetés %-ban
2007.
87 598
81 531
3 078
96,6
6 527
6 213
200
98,3
2008.
84 944
78 991
2 864
96,4
6 588
6 283
189
98,2
2009.
84 865
79 939
2 210
96,8
6 522
6 309
126
98,7
2010.
84 901
80 191
1 958
96,8
6 172
6 007
96
98,9
2011.
87 281
82 254
2 125
96,7
6 470
6 312
59
98,5
– 44 –
FelnĘttkorú vádlottak száma
EbbĘl
– 45 –
A váderedményesség alakulása a 2007–2011. években
1. sz. vonaldiagram
100,0 V á d e r e d m é n y e s s é g %-ban
99,0
98,0 felnőttkorúak fiatalkorúak
97,0
96,0
95,0 2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
III. A büntetőjogi ügyvitel főbb adatai a fiatalkorúak ügyeiben
Nyomozó hatóság vádemelési javaslatainak felülvizsgálata – FIATALKORÚAK ÜGYEI
27. sz. tábla
Ügyészségek
287 34 33 37 49 36 23 3 62 16 41 45 13 53 0 1 29 0 29 19 810 697 663 480 548
a tárgyidĘszakban érkezett
elintézésre váró vádemelési javaslatok
1 552 684 692 394 1 431 606 422 440 962 796 1 072 523 394 856 546 1 172 353 222 334 350 13 801 14 931 13 638 13 249 12 356
1 839 718 725 431 1 480 642 445 443 1 024 812 1 113 568 407 909 546 1 173 382 222 363 369 14 611 15 628 14 301 13 729 12 904
a tárgyidĘszak utolsó napján elintézetlen 233 28 36 29 18 45 25 5 31 26 73 41 14 58 0 1 27 0 14 25 729 798 674 644 463
– 49 –
FĘváros Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen 2010. év 2009. év 2008. év 2007. év
a tárgyidĘszak elsĘ napján elintézetlen
Vádemelési javaslatok alapján tett ügyészi intézkedések – FIATALKORÚAK ÜGYEI
28. sz. tábla
Ügyészségek
vádemelési javaslat alapján vádemelés
vádemelési javaslat ellenére az ügyész a nyomozást megszüntette
az ügyész a vádemelés elhalasztásáról döntött
1 839 718 725 431 1 480 642 445 443 1 024 812 1 113 568 407 909 546 1 173 382 222 363 369 14 611 15 628 14 301 13 729 12 904
543 207 279 162 651 250 130 164 378 220 330 185 220 302 175 394 140 121 162 121 5 134 5 777 5 486 5 915 5 940
214 137 160 107 174 100 175 93 148 34 167 90 60 174 116 287 124 44 47 76 2 527 2 847 2 697 2 341 2 455
230 90 16 13 167 25 26 64 88 92 113 23 29 87 75 113 13 18 26 23 1 331 1 309 1 110 985 821
– 50 –
FĘváros Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen 2010. év 2009. év 2008. év 2007. év
elintézésre váró vádemelési javaslat
A nyomozás megszüntetésére irányuló javaslatok elintézési ideje – FIATALKORÚAK ÜGYEI
29. sz. tábla
Ügyészségek
4 2 1 1 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0 0 0 0 0 1 14 15 28 30 32
a tárgyidĘszakban érkezett
elintézésre váró nyomozás megszüntetésére irányuló javaslatok
91 38 25 18 34 50 17 36 39 25 15 13 7 67 48 21 9 31 15 14 613 566 841 1 030 1 038
95 40 26 19 34 50 17 36 39 26 15 13 8 70 48 21 9 31 15 15 627 581 869 1 060 1 070
a tárgyidĘszak utolsó napján elintézetlen 4 4 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 0 0 14 14 16 29 30
– 51 –
FĘváros Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen 2010. év 2009. év 2008. év 2007. év
a tárgyidĘszak elsĘ napján elintézetlen
A nyomozás megszüntetésére irányuló javaslat alapján tett ügyészi intézkedések – FIATALKORÚAK ÜGYEI
30. sz. tábla
Ügyészségek
91 38 25 18 34 50 17 36 39 25 15 13 7 67 48 21 9 31 15 14 613 566 841 1 030 1 038
javaslat alapján az ügyész a nyomozást megszüntette 79 35 25 17 27 36 15 27 34 21 10 13 7 62 42 17 7 25 13 14 526 483 737 877 874
megszüntetési javaslat ellenére az ügyész vádat emelt 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 0 7 13 13 12 9
– 52 –
FĘváros Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen 2010. év 2009. év 2008. év 2007. év
a tárgyidĘszakban érkezett nyomozás megszüntetĘ javaslat
Vádemelés elhalasztásával kapcsolatos intézkedés, személyenként – FIATALKORÚAK ÜGYEI
31. sz. tábla
Ügyészségek
302 146 22 21 284 40 79 99 154 118 176 29 43 119 120 165 32 24 44 27 2 044 2 098 1 703 1 580 1 379
vádemelés elhalasztása után vádemelés 24 31 11 9 50 1 11 26 20 26 45 12 23 29 19 21 5 1 4 3 371 329 288 284 354
vádemelés elhalasztása után nyomozás megszüntetés 123 110 39 9 130 19 37 83 162 126 161 16 29 135 63 69 12 31 37 29 1 420 1 246 1 226 1 080 1 524
– 53 –
FĘváros Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér GyĘr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen 2010. év 2009. év 2008. év 2007. év
vádemelés elhalasztása
– 55 –
TA RTA L O M ÖSSZEFOGLALÓ
3
I. FEJEZET Gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözési és bűnüldözési jellemzői (ENyÜBS rendszerből)
9
A gyermekkorú elkövetők és a fiatalkorú bűnelkövetők összefoglaló adatai (1. sz. tábla) A bűnelkövetők, a fiatalkorú bűnelkövetők és a gyermekkorú elkövetők számának alakulása a 2007–2011. években (1. sz. oszlopdiagram) A gyermekkorú elkövetők és a fiatalkorú bűnelkövetők száma és aránya a lakónépességhez viszonyítva (2. sz. tábla) A gyermekkorú elkövetők száma és százalékos megoszlása az ország megyéiben (3. sz. tábla) A gyermekkorú elkövetők száma és százalékos megoszlása bűncselekménycsoportok szerint (4. sz. tábla) A gyermekkorú elkövetők száma és megoszlása a bűnözésben résztvevő csoportok jellege szerint (5. sz. tábla) A gyermekkorú elkövetők elkövetői csoportonkénti százalékos megoszlása a 2011. évben (1. sz. kördiagram) A gyermekkorú elkövetők nemenkénti és korcsoportos megoszlása (6. sz. tábla) A gyermekkorú elkövetők nemek szerinti megoszlása a 2011. évben (2. sz. kördiagram) A gyermekkorú elkövetők korcsoportos megoszlása a 2011. évben (3. sz. kördiagram) A gyermekkorú elkövetők tartózkodási helye (7. sz. tábla) Gyermekkorúak részvétele a bűncselekmények elkövetésében az elkövetés helye szerint (8. sz. tábla) A gyermekkorúak részvételével elkövetett bűncselekmények megoszlása bűncselekménycsoportonként és egyes kiemelt bűncselekmények szerint (9. sz. tábla) Fiatalkorú bűnelkövetők száma és százalékos megoszlása az ország megyéiben (10. sz. tábla) Fiatalkorú bűnelkövetők száma és százalékos megoszlása bűncselekménycsoportok és egyes kiemelt bűncselekmények szerint (11. sz. tábla) Fiatalkorú bűnelkövetők száma és százalékos megoszlása a bűnözésben résztvevő csoportok jellege szerint (12. sz. tábla) A fiatalkorú bűnelkövetők elkövetői csoportonkénti százalékos megoszlása a 2011. évben (4. sz. kördiagram) Fiatalkorú bűnelkövetők nemenkénti és korcsoportos megoszlása (13. sz. tábla) A fiatalkorú bűnelkövetők nemek szerinti megoszlása a 2011. évben (5. sz. kördiagram) A fiatalkorú bűnelkövetők korcsoportos megoszlása a 2011. évben (6. sz. kördiagram) A fiatalkorú bűnelkövetők tartózkodási helye (14. sz. tábla)
11 12 13 14 15 16 17 18 19 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 28 29
– 56 –
A bűnelkövetésben közrejátszó – a fiatalkorú személyével kapcsolatos – oksági tényezők (15. sz. tábla) Fiatalkorúak részvétele a bűncselekmények elkövetésében az elkövetés helye szerint (16. sz. tábla) A fiatalkorúak részvételével elkövetett bűncselekmények megoszlása bűncselekménycsoportonként és egyes kiemelt bűncselekmények szerint (17. sz. tábla) A fiatalkorú bűnelkövetők és a sértettek kapcsolata (18. sz. tábla) A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben alkalmazott kényszerintézkedések (19. sz. tábla) A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben alkalmazott nyomozásbefejezések (20. sz. tábla) Feljelentés elutasítások megoszlása a fiatalkorúak esetében (21. sz. tábla) A fiatalkorú bűnelkövetők előélete (22. sz. tábla) A fiatalkorú bűnelkövetők előélet szerinti megoszlása a 2011. évben (7., 8. sz. kördiagram) II. FEJEZET A fiatalkorú vádlottakkal szemben kiszabott büntetések és alkalmazott intézkedések alakulása (VIR rendszerből) A fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetések megoszlása (23. sz. tábla) A fiatalkorúakkal szemben önállóan alkalmazott intézkedések (24. sz. tábla) A fiatalkorúakkal szemben a főbüntetés mellett alkalmazott mellékbüntetések (25. sz. tábla) A váderedményesség alakulása felnőtt és fiatalkorú terheltek esetében (26. sz. tábla) A váderedményesség alakulása a 2007–2011. években (1. sz. vonaldiagram) III. FEJEZET A büntetőjogi ügyvitel főbb adatai a fiatalkorúak ügyeiben (A Büntetőjogi ügyviteli rendszerből) Nyomozó hatóság vádemelési javaslatainak felülvizsgálata – FIATALKORÚAK ÜGYEI (27. sz. tábla) Vádemelési javaslatok alapján tett ügyészi intézkedések – FIATALKORÚAK ÜGYEI (28. sz. tábla) Nyomozás megszüntetésére irányuló javaslatok elintézési ideje – FIATALKORÚAK ÜGYEI (29. sz. tábla) A nyomozás megszüntetésére irányuló javaslat alapján tett ügyészi intézkedések – FIATALKORÚAK ÜGYEI (30. sz. tábla) Vádemelés elhalasztásával kapcsolatos intézkedés, személyenként – FIATALKORÚAK ÜGYEI (31. sz. tábla) Tartalom
30 31 32 33 34 35 36 37 38
39 41 42 43 44 45
47 49 50 51 52 53 55