UTOLSÓ FRISSÍTÉS: 2014. szeptember 12.
SZOCIÁLIS MUNKA ALAPSZAK TANTÁRGYI ADATLAP NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZAT 2014/2015. TANÉV I. FÉLÉV
I. ÉVFOLYAM Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM101 BTBLSZM101
A szociális munka alapjai Az óra címe angol nyelven: The bases of social work Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: 5 Fogl. típusa:
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Kozma Judit Dr. Kozma Judit Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: péntek: 14.00-15.30 1 09. 27. 9-14 10. 04. 9-14 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel:
Számonkérés módja kollokvium (a félévi portfólió előadás 2 4 alapján megajánlott jegy szerezhető) Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tárgyra a szociális munka BA szak első félévében kerül sor. Egységben kezeljük az Intézménymegismerési és laikus gyakorlat tárggyal, megalapozza a szociális munka területeivel (esetkezelés, csoport és közösségi munka) tárgyakat. A tantárgy bevezető ismereteket nyújt a szociális munkáról, mint a szociálpolitika gyakorlati megvalósulásáról. Tantárgy tematikája: A tantárgy általános célja és specifikus célkitűzései: Megismerteti a szociális munka professzionalizálódási folyamatát, szemléleti alapelveit, gyakorlatának formáit (területeit), a szakma alapját jelentő értékrendet, az értékek/etika, a tudás: ismeretek és készségek szerepét a szociális segítésben, a szakmai személyiség kialakulásának és a szakmai ártalmak elkerülésének módját, a szociális szolgáltatások típusait, a szociális munka színtereit. A tantárgynak a fentieken kívül hozzá kell járulnia a következő célok teljesítéséhez is: A hallgatónak át kell látnia, hogy a szociális munka értelmezései hogyan kapcsolódnak más diszciplinák értelmezési kereteihez: mit jelent az, hogy egy probléma szociálpolitikai, szociális munkás, jogi, pszichológiai, pedagógiai, egészségügyi, szociológiai vonatkoztatási keretben jelenik meg. Át kell látnia, hogy milyen jellegű kockázatok és hiányhelyzetek tartoznak a különböző hivatások kompetenciakörébe, beleértve ebbe a szociális munkát is. A tantárgynak hozzá kell járulnia az alapvető ismeretszerzési/tanulási készségek elsajátításához. Ennek értelmében a hallgató megtanulja: használni az alapvető információs forrásokat, melyek rendelkezésre állnak egy-egy jelenség vagy probléma megértéséhez, úgymint 1
- a szakirodalmat, - az Interneten található forrásokat, - a strukturált és struktúrát nélkülöző, kívülálló és résztvevő megfigyelést, - dokumentumok és statisztikák elemzését, - interjút, - más információs forrásokat, mint amilyenek például a művészeti alkotások. egy-egy szakmai téma interpretációját szóban és írásban, a team-munkát. Minimum-követelmények: 1. A hallgató ismeri: a professzionális szociális munka kialakulásának főbb állomásait, az alapvető ideológiai eltérések és konfliktusok természetét, és hatását a szociális munka gyakorlatára, a szemléleti elveket a szociális segítésben: a tradicionális, diszkriminatív, szelektív és univerzális szemléletet, és ezek hatását a szociális munka gyakorlatára, a szociális munka kompetenciakörébe tartozó problémákat (a szociális kérdés mibenlétét) és a szociális szolgáltatások igénybevevőinek különböző csoportjait, a szociális munka professzió felépülését: misszió, intézményrendszer, kompetenciakör, a tudás termelésének és az oktatásnak az intézményei, szakmapolitika a szakmai értékrendet és az etikai kódexet a szociális munka végzéséhez szükséges tudás természetét, a szakmai személyiség jellemzőit, a szociális munka színtereit, intézménytípusait. 2. A hallgató képes: irányítással megfelelő válaszokat adni szakmai kérdésekre a szakirodalom alapján, felismerni a szociális munka kompetenciakörébe tartozó problémákat, kezdő szinten elemezni a felhasználói körben felmerülő szükségleteket, kezdő szinten elemezni a szolgáltatás és a szükségletek egymásnak való megfelelését, etikai szempontból megfelelő válaszokat adni problematikus helyzetekben (diszkriminációt elutasító gyakorlat). A kiválóság kritériumai: 1. A hallgató képes: releváns kérdéseket feltenni a tananyaggal illetve a tanulási alkalmakon tapasztaltakkal kapcsolatban, továbbá megtalálni és alkalmazni a kérdés megválaszolásához szükséges módszereket, forrásokat, megfelelő módon bemutatni a kérdésre adott válaszlehetőségeket, felismerni és elemezni értékdilemmákat, konfliktusokat, nézeteltéréseket, és ezeket megfelelően prezentálni, vitatni mások nézeteit és közös pontokat keresni a megállapodás érdekében. 2. A hallgató elkötelezetten vesz részt a tanulási folyamatban, önállóan keresi a tanulási alkalmakat, és az adott tanulási alkalmakból igyekszik a legtöbbet kihozni. Módszerek: előadások kérdésekkel irányított önálló irodalom-feldolgozás a probléma-alapú tanulás módszerével önálló kérdésfelvetésekre és válaszok keresésére ösztönzés, bemutatási lehetőség nyújtása Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Lásd az „Értékelés” pont alatt. 2
Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Az értékelés módja: az alkalmak 80 %-án a hallgatóknak részt kell venniük portfólió-értékelés – a portfólió tartalma: o az előadások és a kérdésekkel irányított irodalom-feldolgozás anyagából zárthelyi dolgozat 2013. december 13. Kérdések: 1. A professzionális szociális munka kialakulásának főbb állomásai, a szociális segítés szemléleti elvei: a tradicionális, diszkriminatív, szelektív és univerzális szemlélet, az alapvető ideológiai eltérések és konfliktusok természete, és ezek hatása a szociális munka gyakorlatára Források: előadás, Hegyesi Gábor – Kozma Judit: A szociális munka – áttekintés. In: Kozma Judit (szerk): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 13-37.; Colin Pritchard – Richard Taylor: Politikai irányvonalak a szociális munkában. In: Hegyesi G. – Talyigás K. (szerk.): A szociális munka elmélete és gyakorlata I. kötet, Általános szociális munka, több kiadás. 2. A szociális munka kompetenciakörébe tartozó problémák (a szociális kérdés mibenléte) és a szociális szolgáltatások igénybevevőinek különböző csoportjai, a szociális munka színterei, intézménytípusai, munkaformái, valamint a szociális munka professzió felépülése: misszió, intézményrendszer, kompetenciakör, a tudás termelésének és az oktatásnak az intézményei, szakmapolitika Források: előadás, Kozma Judit: Kompetencia a szociális munkában. In: Kozma Judit(szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 3867.o.; www.3Sz.hu 3. A szociális munkás szakma értékrend, etikai dilemmák, az etikai kódex Forrás: előadás, a Szociális Munka Etikai Kódexe http://www.cssk.hu/letoltesek/szakmai_anyagok_kiadvanyok/2009-0215/a_szocialis_munka_etikai_kodexe.html Az emberi jogok nyilatkozata. ENSZ l948.; Kozma Judit: Kompetencia a szociális munkában. In: Kozma Judit(szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 38-67.o.; F. Loewenberg – R. Dolgoff: Etikai választások a segítő foglalkozásokban. Ugyanők: Érték és etika a szociális munka gyakorlatában. In.: Hegyesi G. – Talyigás K. (szerk.): A szociális munka elmélete és gyakorlata I. kötet, Általános szociális munka, több kiadás. 4. A szociális munka végzéséhez szükséges tudás természete, a problémamegoldó modell Forrás: előadás, Kozma Judit: Kompetencia a szociális munkában. In: Kozma Judit (szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 38-67.o.; A. Morales – B. A. Sheafor: A szociális munka ismeretalapja.; B.R. Compton – B. Galaway: Problémamegoldás – a szociális munka folyamata. In.: Hegyesi G. – Talyigás K. (szerk.): A szociális munka elmélete és gyakorlata I. kötet, Általános szociális munka, több kiadás. 5. A szakmai személyiség jellemzői és karbantartása Forrás: előadás, Kozma Judit: Kompetencia a szociális munkában. In: Kozma Judit(szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 38-67.o.; Allan Brown és Iain Bourne: Stressz és trauma: A szupervízor válasza. In: Bányai Emőke (szerk.): Szupervízió és tereptanítás a szociális munkában. Válogatás az angol nyelvű irodalomból. (Csatolva elektronikus formában) o irányított megfigyelés: Greengrass: A repülés elmélete – határidő: október 1. 3
A feldolgozás ajánlott kérdései: - első érzések, gondolatok - a szereplők és problémáik - a filmben szereplő laikus és professzionális segítők jellemzői o esetelemzés: Szenvedéstörténet – határidő: október 21. Kérdések: - a szereplő neve, kora, lakóhelye, családi helyzete - élettörténete - jövedelme és kiadásai - problémái - milyen segítséget kapott a szociális szolgáltatásoktól, és miben nem segítettek neki, amiben pedig fontos lett volna, - milyen szolgáltatásokat láttok szükségesnek az esetben o interjú egy szociális munkás hallgatóval - határidő: november 18. Kérdések: - a kérdezett neve (nem a valódi!), kora, családi helyzete, lakóhelye, tanulmányai, ha volt, korábbi ill. jelenlegi munkahelye(i) - miért jött erre a szakra, kitől hallott róla, miért volt vonzó számára - hogy érzi magát az egyetemen szóbeli vizsga: azon hallgatók esetében, akik nem teljesítették a félév folyamán a közepes szintet, vagy javítani akarnak szóban a félév során elért eredményükön. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): HEGYESI Gábor – KOZMA Judit: A szociális munka – áttekintés. In: KOZMA Judit (szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 13-37. HEGYESI Gábor - TALYIGÁS Katalin (szerk.): Nemzetközi szöveggyűjtemény a "Szociális munka elmélete és gyakorlata" c. tárgyhoz. 1. kötet, SEMMELWEIS KIADÓ, 1994. KOZMA Judit: Kompetencia a szociális munkában. In: KOZMA Judit (szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, 2002, 38-67.o.; A Szociális Munka Etikai Kódexe: http://www.cssk.hu/letoltesek/szakmai_anyagok_kiadvanyok/2009-0215/a_szocialis_munka_etikai_kodexe.html Az emberi jogok nyilatkozata. ENSZ l948. Paul GREENGRASS: A repülés elmélete (film) Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): BILL JORDAN: A SZOCIÁLIS MUNKA BEMUTATÁSA. ESÉLY, 1992:3.,4.,6.,1993:2.,4.,1994:1.; 3. WOLFGANG MÜLLER: HOGYAN VÁLT A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS HIVATÁSSÁ? T-TWINS, 1992. KOZMA Judit: Milyen a jó szociális munkás, avagy ki tud démont űzni? Esély, 1994/4., Uõ.: Szürke minden teória... Esély, 1996/2. Egyéb tudnivalók: A tárgy felelőse: dr. Kozma Judit Fogadóórája: péntek 11.30-12.00, 13.30-14.00 telefonszáma: +35 20 4656497
4
Tantárgy neve: Intézmény megismerési és laikus gyakorlat és gyakorlatkísérő szeminárium Az óra címe angol nyelven: Field Practice I. Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
K
Neptun kód: BTBNSZM102 BTBLSZM102
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Kozma Judit Dr. Kozma Judit Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: Nappali tagozaton: Hétfő: a gyakorlóhellyel való megbeszélés alapján! A csütörtöki Gyakorlatkísérő szeminárium időpontjai: 1 09. 11. 10-14 10.9. 14-18; 11.27. 14.-18 Levelező tagozaton: 12. 13. 9-14 Kreditérték: Előfeltétel: 4 -
Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): gyakorlat gyakorlati jegy 2/5 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A gyakorlat a szociális munkás képzés első félévében zajlik, egységben a Szociális munka alapjai c. tárggyal. megalapozza a későbbi terepgyakorlatokat. A terepgyakorlatot a félév során 75 órában kell teljesíteni. A tárgy keretében a félév elején három alkalommal a hétfői napon intézménylátogatásra kerül sor. Ezt követően 10 héten át a hétfői napokon a hallgatók heti minimum 5 órában laikus gyakorlatot végeznek terepintézményeinkben. Ezt egészíti ki a gyakorlatkísérő szeminárium. A hallgatóknak lehetőségük van egyéni konzultációt kérni, az oktató telefonszáma lent található. Tantárgy tematikája: A gyakorlat általános célja és specifikus célkitűzései: A gyakorlat központi célja a szakmai identitás építése. Az identitás épülése érdekében a hallgató a gyakorlat során a következő tanulási tapasztalatokban vesz részt: Áttekintést kap a szociális szolgáltató rendszer különböző intézményeiről, találkozik szociális munkásokkal, illetve az intézményekben dolgozó más szakemberekkel. Szembesül szakmai helyzetekkel, betekintést kap a szociális szolgáltatások mindennapjaiba. Találkozik a szolgáltatások felhasználóival, betekintést kap azokba a problémákba, melyekkel a felhasználók az intézményt megkeresik. Megállapítja, hogy mely területeken lenne leginkább kedve dolgozni. Minimum-követelmények: A félév első 3 hetében a hallgató 1-1 napot a város főbb szociális intézményeinek meglátogatásával tölt, az intézménybemutatásról gyakorlati naplójába jegyzeteket készít. A félév további heteiben 1-1 délután a hallgató egy szociális intézményben olyan tevékenységet végez, amit általában önkéntesek végeznek, például gyermekjóléti szolgálatnál gyerekeket korrepetál, arra rászoruló embert elkísér, intézetben élő gyerekeknek programot szervez (csoportban), idős emberrel beszélget, stb., a tevékenységéről naplót vezet. 5
A tevékenység során igyekszik feltárni, hogy milyen a szolgáltatás igénybevevőjének lenni, és erről az igénybevevővel interjút, és annak alapján leírást készít. Mindenképpen megválaszolandó kérdések (vigyázzatok, hogy az igénybevevő számára érthető módon tegyétek fel a kérdéseket!): Mikor, miért és hogyan került az igénybevevő kapcsolatba a szolgálattal? Milyen szolgáltatásokat vett igénybe? Milyen a kapcsolata az intézmény szociális munkásaival? Mennyire elégedett a szolgáltatásokkal? Van-e olyan segítség, amit igényelt volna, de nem kapott meg? Miért? Milyennek látta az igénybevevő a hallgatóval folytatott kapcsolatot és munkát? Milyennek látta a hallgató maga az igénybevevővel folytatott munkát? A hallgató értékeli a gyakorlat sikerességét a kiválóság kritériumai mentén (lásd: lejjebb). A kiválóság kritériumai: A hallgató képes segítő kapcsolatot felépíteni és fenntartani. A hallgató képes az igénybevevővel együtt mindkettőjük megelégedésére megoldani egy szakmai feladatot. A hallgató képes mélységében feltárni és bemutatni, hogy mit jelent egy szolgáltatás igénybevevőjének lenni. A hallgató jó megfigyelő és önmegfigyelő képességgel rendelkezik. A hallgató képes a Szociális munka alapjai tárgynál megtanultakat beépíteni a laikus gyakorlat eseményeinek leírásába. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Lásd az „Értékelés menüpont alatt, Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A gyakorlat óraszáma 75 óra. A hiányzásokat pótolni kell, a tereptanárral történő megbeszélés alapján. A gyakorlat letöltését a tereptanár igazolja. A hallgató a félév zárásakor benyújtja terepnaplóját, melynek tartalma: o a gyakorlat időpontja, helye és a tereptanár megnevezése; o az intézmény-megfigyelési gyakorlat feljegyzései; o a laikus gyakorlat eseményeinek leírása napokra bontva (világosan látsszon, hogy mit csinált a hallgató a napi minimum 5 órában!) o az igénybevevővel történt interjú leírása o önértékelés A tereptanár értékelése a hallgatóról a kiválóság kritériumai mentén. A terepnapló és az igazolás benyújtási határideje: 2013. december 14. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd a Szociális munka alapjai tárgynál! Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd a Szociális munka alapjai tárgynál! Egyéb tudnivalók: A tárgy felelőse: dr. Kozma Judit Fogadóórája: péntek 11.30-12.00, 13.30-14.00 telefonszáma: +35 20 4656497
6
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM103 BTBLSZM103
A szociológia alapjai Az óra címe angol nyelven: Introduction to sociology Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Szabó-Tóth Kinga Dr. Szabó-Tóth Kinga Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: péntek: 10-12 K 1 09. 27. 14-19 12. 13. 14-19 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2/30 4 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A szociológia fogalmi megközelítését, a szociológiai szemléletmód sajátosságait és a legfontosabb társadalmi jelenségek, folyamatok szociológiai elemzését ismerteti meg a tárgy a hallgatókkal. Betekintést nyújt a társadalmi egyenlőtlenségek és társadalmi változások különböző szociológiai irányzatok szerint történő vizsgálatába. Tantárgy tematikája: 1. A szociológia mint tudomány. 2. A szociológiai szemléletmód; 3. A szociológia története; 4. Kultúra, értékek, normák és szocializáció; 5. A szociológia módszertana; 6. A társadalom szerkezete és a társadalmi mobilitás; 7. Egyenlőtlenségek és szegénység; 8. Népesség, népesedés; 9. A deviáns viselkedésformák szociológiája; 10. A család fogalma és a családszociológia; 11. Az oktatási és gazdasági rendszer; 12. A politikai rendszer. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Szóbeli vizsga a fenti témakörök alapján. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris, 2000 Cseh-Szombathy László – Ferge Zsuzsa: A szociológiai felvétel módszerei. Budapest, Közgazdasági és Jogi, 1971 Giddens, Anthony: Sociology. 6th Edition. Tóth Kinga: Bevezetés a szociológiába. Jegyzet 2002. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Babbie, Earl: The Basics of Social Research. 5th edition, Wadsworthg, 2008. Fekete Sándor: Társadalom és deviancia. Comenius Kiadó Budapest, 2001. 7
Szerk. Wessely Anna: A kultúra szociológiája. Osiris Kiadó Budapest, 1998. Egyéb tudnivalók: -
8
Tantárgy neve: Közgazdaságtan Az óra címe angol nyelven: Economics Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Neptun kód: BTBNSZM104 BTBLSZM104
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Havasi Virág Dr. Havasi Virág Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: kedd: 14-16 K 1 09. 20. 9-14 10. 25. 9-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2 3 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A közgazdaságtan alapvető fogalmaival, összefüggéseivel való ismerkedés, az egyének, vállalatok és állam gazdálkodásának alapjaival megismerkedés, gazdasági alapműveltség kialakítása. A napi gazdasági hírek, gazdasági adatok értő elemzésének megtanulása további cél. Tantárgy tematikája: 1. A közgazdaságtan tárgya, módszere, helye a tudományok rendszerében; 2. A közgazdaságtan kialakulása és főbb irányzatai 3. A piac működése, kereslet és kínálat elemzése; piaci szerkezetek 4. A pénz szerepe a gazdaság fejlődésében; a bankrendszer 5. Gazdasági teljesítmény mérése 6. Munkanélküliség, infláció 7. Az állam gazdaságpolitikája; 8. A gazdaság globalizálódása; 9. Szociális gazdaság 10. The corporation 11. A nyugalom országa 12. Országelemzések Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): aláíráshoz zh az előadások anyagából, ország-elemzés Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): vizsga: az ajánlott irodalomból (vagy az órán egyeztetve) egy könyv választása, arról beszélgetés Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): MANKIW, N. G.: Makroökonómia. Osiris, Budapest, 1999 TÖRÖK R.-KARAJZ S.: Közgazdaságtan II. – előadásvázlatok. ME ÁJK, 2003 VARIAN, H. R.: Mikroökonómia középfokon. Akadémiai, Budapest, 2005 SAMUELSON-NORDHAUS: Közgazdaságtan I-III. KJK. 1999 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Magyari Beck István: Múzsák a piacon Scitovszki Tibor: Örömtelen gazdaság Schumacher Ernst: A kicsi szép Mérő László: Mindenki másképp egyforma Egyéb tudnivalók: 9
Tantárgy neve: Mai magyar társadalom
Neptun kód: BTBNSZM105 BTBLSZM105
Az óra címe angol nyelven: Contemporary Hungarian Society Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Tárgyfelelős: Mihályi Helga Javasolt félév:
K
1
Tagozat: N L
Oktató: Mihályi Helga Foglalkozás időpontja: szerda: 12-14 09. 20. 14-19 10. 25. 14-19 Kreditérték: Előfeltétel: 3 -
Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): gyakorlat gyakorlati jegy 2/10 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus a szociális munka részfeladatainak vállalásához szükséges társadalomismereti tudás elsajátítását segíti. A mai magyar társadalom szerkezetét, demográfiai viszonyait, mobilitási jellemzőit, életmódbeli, kulturális sajátosságait és kultúráját mutatja be. Tantárgy tematikája: 1. A magyar társdalom szerkezete 2. Társadalmi mobilitás 3. Demográfiai helyzet 4. A társadalom egészségi állapota 5. A magyar társadalom jövedelmi viszonyai 6. A magyar társadalom szociális helyzete 7. Kulturális tükörkép 8. Életmód 9. Település-földrajzi helyzet 10. Települési önkormányzatok, érdekképviseletek 11. Politikai viszonyok és tagoltság 12. Deviáns viselkedések Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Zárthelyi dolgozat Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A gyakorlati jegyet a zárthelyi dolgozat és a gyakorlatokon való részvétel adja. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): BORI István – MASÁT Ádám: A mai magyar társadalom. Budapest, L’Harmattan, 2008 BŐHM Antal: Az ezredvég magyar társadalma. Rejtjel, Budapest, 2003 BŐHM Antal: A XX. Századi magyar társadalom. Korona, Budapest, 1999 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): NAGY I. – PONGRÁCZ Tiborné (szerk): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2009. TÁRKI, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2009 SPÉDER Zsolt (szerk): Család és népesség – itthon és Európában. Budapest, Századvég, 2003 Egyéb tudnivalók: 10
Tantárgy neve: A szociálpolitika alapjai Az óra címe angol nyelven: Socialpolicy I. Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K
Neptun kód: BTBNSZM106 BTBNSZM106
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Gyukits György Gyukits György Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: szerda: 16-18 1
Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 1/15 3 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A szociálpolitika tárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a szociálpolitika fogalmával, és a szociálpolitika és a politika kapcsolatrendszerével. A piac, a redisztribúció és a szociálpolitika kapcsolatával. A szociálpolitikára ható főbb értékekkel továbbá a modern ideológiákkal: a liberalizmus, a konzervativizmus, a szocializmus jellemzőivel. A jóléti államok kialakulásával. A jóléti államok típusaival: A liberális jóléti állam. A konzervatív jóléti állam. A szocialista jóléti állam. Szociálpolitikai technikák és a szociálpolitika intézményrendszereivel. A szegénység központi szerepet játszik az oktatási programban. A szegénység mérésének problémája: úgymint abszolút és relatív szegénység, a szegénység nagyságának alakulása a rendszerváltás óta. A szegénység alakulása Magyarországon különös tekintettel Borsod megyére. Szegénypolitika, segélyezés dilemmái Magyarországon. Szociálpolitika intézményrendszere Magyarországon. Tantárgy tematikája: 1. Bevezetés; a szociálpolitika fogalma 2. Szociálpolitikai és politika 3. A piac és redisztribúció 4. A szociálpolitikára ható értékek 5. Modern ideológiák és a szociálpolitika 6. A jóléti államok kialakulása Európában, a jóléti állam típusai 7. Szociálpolitikai technikák 8. Szociálpolitika szinterei és intézményrendszerei. 9. A jövedelem elosztása és újraelosztása és a szociálpolitika 10. Szegénység fogalma, elméleti háttere 11. A szegénység mérése, szegénység mértékének alakulása Magyarországon. 12 Tartós és átmeneti szegénység 13. Szegénység szempontjából veszélyeztetett csoportok 14. Szegénypolitika, Szociálpolitikai kihívások Borsod megyében 15. Összefoglalás Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Zárthelyi Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): 100% 11
Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai. ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitika Tanszéke és a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest, 1997, vagy bármely későbbi kiadás. Esély című folyóiratból 3 cikk (amely az órán kerül kijelölésre) Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): A jóléti állam közgazdasági megközelítésben, szerk. Semjén András, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitika Tanszéke és a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest,1998. C.Wofgang Müller: Hogyan vált a segítségnyújtás hivatássá, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitika Tanszéke és a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest,1998. Társadalmi riport. kötetei TÁRKI, Budapest Egyéb tudnivalók: -
12
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM107 BTBLSZM107
Bevezetés a pszichológiába
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: Introduction to Psychology Tárgyfelelős intézet:
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Szobeczkiné Pócsi Dr. Szobeczkiné Pócsi BTK – Szociológiai Intézet Orsolya Orsolya Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: K 1 kedd: 12-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2 4 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus a későbbi pszichológiai tárgyak alapozó kurzusa. Célja, hogy a hallgatót megismertesse a pszichológia tudományának alapfogalmaival, kutatási módszereivel valamint a pszichikus működés legfőbb jellegzetességeivel. A kurzus általános célja az, hogy a hallgatók megismerkedjenek azokkal a pszichológiai alapfogalmakkal, melyek a társas kapcsolatok kialakításához, valamint a szociális munka gyakorlati műveléséhez, működtetéséhez fontosak és nélkülözhetetlenek. A kurzus hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók képessé váljanak a különböző élethelyzetekben és életciklusokban kialakuló szociális és pszichés problémák, veszélyeztető tényezőket felismerésére, feldolgozására és elemzésére. A kurzus abban is segíti a hallgatókat, hogy minél hatékonyabban legyenek képesek feltárni az egyén és környezete erőforrásait, természetes támaszait. Tantárgy tematikája:
Az alábbi témákat tárgyaljuk meg a félév során: A pszichológia tárgya, története, módszerei; A személyiség és a viselkedés; Önismeret, benyomás; A csoportok, csoportszerepek; Interakció, társas hatás; Az emberi viselkedés motivációi; Érzelmek, stressz Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Prezentáció és beadandó dolgozat készítése, az órai anyagokból. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): 100% Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): ATKINSON, Rita - HILGARD, Atkinson - SMITH, Edward, E.- NOLEN, Susan: Pszichológia. Osiris, Budapest, 2005 PLÉH Csaba - BOROSS Ottília (szerk.): Bevezetés a pszichológiába. Szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest, 2004 VAJDA Zsuzsanna: Lélektankönyv. Műszaki, Budapest, 2001 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): FORGAS, J. P.: A társas érintkezés pszichológiája. Gondolat, 1989 SMITH, Eliot R. - MACKIE, Diane M.: Szociálpszichológia. Osiris, 2001 13
Egyéb tudnivalók: Az órák látogatása kötelező, a félév során maximum 3 alkalommal lehet hiányozni.
14
Tantárgy neve: Az informatika alapjai Az óra címe angol nyelven: Introduction to informatics Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K Fogl. típusa:
Számonkérés módja
Neptun kód: BTBNSZM108 BTBLSZM108
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Papp Attila Dr. Papp Attila Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: péntek: 12-14 1 11.08. 9-14 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel:
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A 21. század az info-kommunikációs technológiák gyors fejlődésének és e technológiák robbanásszerű terjedésének a százada. Az információs korban a társadalmak, a közösségek, az intézmények és az egyén teljesítménye és versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségű e technológiák elterjedése és magas szintű használati képessége. A kurzus célja a hallgatók megismertetése a számítógép használatával a társadalomkutatásokban, illetve a társadalomtudományi munkákban. A kurzus során a hallgatók megismerkednek az információs társadalom alapfogalmaival. Elsősorban azt tanulják meg, hogyan lehet kihasználni a számítógép és internet nyújtotta lehetőségeket a minőségi társadalomtudományi munkában, illetve azt is, a technikai lehetőségek milyen kockázatokat rejtenek. A hallgatóknak lehetőségük lesz, hogy megismerkedjenek az interneten keresztüli adatbányászattal, illetve az elért adatok rendszerezésével és (Excel és Power Point segítségével) számítógépes megjelenítésével. Tantárgy tematikája: 1. Informatikai támogatás a kutatás előkészítése során 2. Informatikai eszközök az adatgyűjtés során 3. Társadalom az interneten: a hálózati társadalom és a társadalmi szoftver fogalmai 4. On-line kérdőív készítés 5. On-line adatbázisok elérése és használata 6. Internet és plágium – kockázatok tanulmányírás közben 7. Informatikai támogatás a kutatási jelentés/tanulmány írás során 8. Jelentéskészítés és prezentáció Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Megadott szempontok szerint saját prezentáció készítése. A prezentációt a hallgatónak be kell mutatnia, a felmerülő kérdésekre pedig megfelelő választ kell adnia. On-line kérdőív készítése Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A gyakorlati órákon feladatként kért prezentációk megléte, illetve az On-line kérdőív elkészítése, kitöltetése, illetve az adatok excell segítségével történő ismertetése. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): SAJTOS László – MITEV Ariel: SPSS kutatási és adatelemzési kézikönyv. ALINEA KIADÓ, Budapest, é.n. (10. fejezet, 367-393) Taylor, G. (1991), GCSE Computer Studies and Information Technology, McMillan, UK Chris Leadbetter, Stewart Wainwright, Alan Stinchcombe: Cambridge IGCSE Computer Studies Coursebook, 2011. 15
Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): CSER László – NÉMETH Zoltán: Gazdaságinformatika alapjai, AULA, 2007. LÉVAYNÉ LAKNER Mária – BAKSA-HASKÓ Gabriella: Excel, táblázatkezelés és programozás a gyakorlatban, COMPUTERBOOKS, 2006. Taylor, G. (1991), GCSE Computer Studies and Information Technology, McMillan, UK Egyéb tudnivalók: -
16
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM109 BTBLSZM109
A jogtudomány alapjai Az óra címe angol nyelven: Introduction to jurisprudence Tárgyfelelős intézet:
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Furmanné Dr. Furmanné BTK – Szociológiai Intézet dr. Pankucsi Márta dr. Pankucsi Márta Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: szerda: 14-16 K 1 12. 06. 9-19 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2/30 4 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tárgy célja: a szociális munka végzéséhez nélkülözhetetlen jogi ismeretek alapjainak lerakása. Bemutatja a jogrendszer felépítését, alapkategóriáit. Foglakozik az emberi jogokkal, a jog által is rögzített szociálpolitikai alapelvekkel, értékekkel. Felveti a jogalkotás és a jogalkalmazás során leggyakrabban megjelenő szociális vonatkozású dilemmákat. Felhívja a figyelmet azokra a lehetőségekre és korlátokra, melyek a társadalmi problémák jogi úton történő rendezésére vonatkoznak. Fejleszti a hallgatók jogszabály értelmezési készségét, a jogi eljárások lehetőségének felismerését, erősíti érzékenységüket a társadalmi, morális és jogi igazságosság összeegyeztetésére és különbségeinek felismerésére. Tantárgy tematikája: 1. A jog, mint társadalmi alrendszer 2, Normák és jogi normák szerepe az emberi magatartás befolyásolásában 3, A jogszabály fogalma, szerkezete és típusai 4, Jogi személy, jogképesség, cselekvő képesség 5, Jogági és intézményi tagozódás 6, Jogforrások hierarchiája 7, A jog keletkezése, érvényessége, hatálya 8, Jogalkotás és jogértelmezés 9, Joghézag, mérlegelés, méltányosság 10, A jogi eljárások, jogi szereplők 11, Jogi képviselet, beadványok, jogorvoslatok 12, Jogi felelősség 13, Alapvető emberi jogok és érvényesítési lehetőségeik 14, Magyarország alkotmánya 15. A jog szerepe a szociális problémák kezelésében Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A kötelező irodalom és az előadásokon elhangzottak alapján vizsga Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): 17
Szabó Miklós: Jogi alapfogalmak. Bíbor, Miskolc, 2003. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. Pokol Béla: Jogi alaptan. Rejtjel, Budapest, 2000. Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Osiris, Budapest 1998. Egyéb tudnivalók: -
18
II. ÉVFOLYAM Tantárgy neve: Közigazgatási jog Az óra címe angol nyelven: Administrative Law Tárgyfelelős intézet: ÁJK-Közigazgatási Jogi Intézeti Tanszék Tantárgy felhasználhatósága:
Neptun kód: BTBNSZM309
Tagozat: N
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Turkovics István Dr. Turkovics István Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: Kedd: 8:30-10 K 3 B2/115-ös tanterem Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM109 előadás kollokvium 10 3 A jogtudomány alapjai Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy célja a hallgatók megismertetése a közigazgatás alapintézményeivel, ezáltal megismerik a hazai közigazgatás működési mechanizmusát. Az így megszerzett ismeretanyag birtokában a hallgatók a munkájuk gyakorlása során magabiztosabban tudnak majd eligazodni, az alkalmazandó jogszabályi környezetben, várhatóan hatékonyabban lesznek képesek ellátni feladataikat. Tantárgy tematikája: A félév során az alábbi témákat tárgyaljuk meg: Az igazgatás; A közigazgatás kialakulása, fogalma, feladatai; A közigazgatási jog alapfogalmai; A közigazgatás-tudomány; A közigazgatási szerv és a közigazgatási feladatokat ellátó egyéb szervek; A közigazgatás személyzete; A közigazgatás szervezeti rendszere; A közigazgatás központi és területi, helyi szervei. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): szóbeli vizsga Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): KALAS-IFJ.KALAS-KOVÁCS-NYITRAI-PAULOVICS-TORMA-VAJDA: Közigazgatási eljárás. Miskolci Egyetemi Kiadó, 1996 KALAS-NYITRAI-SZARKA-TISZA-VARGA: Közigazgatási jogesettár Bíbor Kiadó, Miskolc, 1996 KALAS-IFJ.KALAS-KOVÁCS-NYITRAI-PAULOVICS-TORMA-VAJDA: Közigazgatási Jog, Általános Rész II. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1997 KILÉNYI Géza (szerk.): A közigazgatási jog nagy kézikönyve Complex Kiadó Budapest, 2008 Közigazgatási jog alapképzési szakos hallgatók számára, Z-Press, Miskolc, 2008 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): FICZERE Lajos (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2002 LŐRINCZ Lajos (szerk.): A közigazgatás-tudomány alapjai. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2001 19
TORMA András: A közigazgatási szervek közötti kapcsolatrendszer, különös tekintettel az irányításra és a felügyeletre. Magyar Közigazgatás 2004. évi 8. szám Egyéb tudnivalók: Az előadások látogatása kötelező.
20
Tantárgy neve: Szociális munka közösségekkel Az óra címe angol nyelven: Social work with communities Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K Fogl. típusa: Számonkérés módja
Neptun kód: BTBNSZM303 BTBLSZM303
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Havasi Virág Dr. Havasi Virág Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: 3 kedd: 10-12 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM203 BTBNSZM204 előadás kollokvium 2 3 BTBLSZM203 BTBLSZM204 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A közösségi szociális munka irányzatainak, hozzájuk kapcsolódó elméletnek és gyakorlati példáknak megismerése a fő cél. Tantárgy tematikája: 1. Közösségi szociális munka irányzatai 2. Közösségszervezés elmélet 3. Közösségfejlesztés elmélet 4. Művészet a közösségfejlesztésben 5. Fenntartható fejlődés 6. Roma programok 7. -12. gyakorlati foglalkozások a módszerek elmélyítésére Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Aláírás: órákon részt vétel és vagy szaknyelvi cikk fordítása vagy zh. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Vizsga: saját kutatási projekt eredményeinek bemutatása Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): GOSZTONYI Géza: Közösségi szociális munka. In: Kozma Judit (szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Budapest, Szociális Szakmai Szövetség, 1998, 234-288. ZASTROW, C. : A szociális munka közösségi gyakorlata. In: GOSZTONYI Géza (szerk.): Közösségi szociális munka. A szociális munka elmélete és gyakorlata 3. kötet. Semmelweis Kiadó, Budapest, 1994, 219-257. Varga, P- Vercseg, I : Közösségfejlesztés. Magyar Művelődési Intézet, 1998. letölthető: http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/0/ec68caea967c3c04c125679f005b84b7?OpenDoc ument HENDERSON Paul- VERCSEG Ilona: Community Development and Civil Society: Making Connections in the European Context. 2010, ISBN: 9781861349405 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): ALBERT József, HERPAINÉ MÁRKUS Ágnes, JÁSZ Krisztina: Szociális munka a fenntartható fejlődésért. Pécs, Szent László TISZK Nyomdája, 2011 BUDAI István, NÁRAI Márta (szerk.): Közösségi munka – társadalmi bevonás – integráció. Szöveggyűjtemény. Győr, Széchenyi István Egyetem, 2011. MAYER Margit: The Onward Sweep of Social Capital: Causes and Consequences for 21
Understanding Cities, Communities and Urban Movements. In: International Journal of Urban and Regional Research. Volume 27.1 March 2003 108-30 Egyéb tudnivalók: -
22
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM301 BTBLSZM301
Népegészségtan
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: Introduction to public health Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: BTK – Szociológiai Intézet Gyukits György Gyukits György Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: K 3 szerda: 12-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: gyakorlat gyakorlati jegy 2/30 3 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A magyarországi népesség egészségi állapota katasztrofális, és ennek számos olyan továbbgyűrűző hatása lehet, amely számos más szociális dimenziókra hatást gyakorol, mint például a hajléktalan ellátás. Ezért a szociálismunkás hallgatók számára a népesség egészségi állapotával kapcsolatos ismeretek alapvető fontosságúak. A kurzus során a hallgatók megismerik az egészségi állapot és szociális helyzet kapcsolatát, különös tekintettel a betegségek szociális mintázatára: a nők, az etnikai csoportok (romák) a szegények, stb. egészségi állapotának szociális dimenzióira. Továbbá megismerkednek az orvos beteg kapcsolat, az orvoshoz fordulás, a betegmagatartás szociális és kulturális dimenzióival. Az egészségügyi rendszer ismertetése során is elsősorban a szociális dimenziók kerülnek előtérbe, mint például az egészségügyi rendszer és a társadalmi egyenlőtlenségek viszonya. Tantárgy tematikája: 1. Bevezetés a népegészségtanba. Társtudományok: egészséglélektan, epidemiológia, orvosi szociológia, orvosi antropológia. 2. A személyes és a szociális test. A test működésének laikus modelljei. Az egészség és betegség fogalmának értelmezése. Az egészség és betegség kulturális meghatározottsága. Fájdalom és kultúra. A stressz kulturális vonatkozásai. 3. A medicina társadalmi szerepköre. Megbirkózás a betegséggel, stigmatizáltság. Betegségek és stigmatizáció. AIDS., TBC, ... 4.. Fogyatékosok. Rehabilitáció. A kirekesztettség szociális dimenziói. 5. A megbetegedések okai, okozati modellek. 6. Társadalmi integráció, társas támogatás, életesemények. 7. A népesség egészségi állapotának mérése. Mortalitás, születéskor várató átlagos élettartam, csecsemő és gyermek-halandóság , morbiditás. 8. A betegség miatti hiányzás, orvoshoz fordulás, egyéni beszámoltatás, a normális életvitel mérése, az egészségi állapot szubjektív megítélése, az életminőség mérése. 9. A betegségek szociális mintái 1.: társadalmi osztályok, rétegek, munkanélküliek, szegények. A betegségek szociális mintái 2.: nemek, életkor, etnikum (cigányság), vallás, életmód. 10. A magyarországi lakosság egészségi állapota a statisztikai adatok tükrében. Epidemiológiai kutatások Magyarországon. 11. Prevenció: elsődleges, másodlagos, harmadlagos prevenció. A prevenció típusai, a beavatkozások szereplői és a beavatkozások módjai. A gyógyítás típusai: öngyógyítás, családi és közösségi ápolás, önsegítő csoportok. Alternatív medicina, professzionális gyógyítás. 12. Haldokló betegek ellátása – a hospice. 23
13. Az állam és a civil társadalom szerepe az egészségügyi ellátásban. Piaci típusú egészségügyi ellátás. Állami típusú egészségügyi ellátás. Társadalombiztosítás. Privatizáció az egészségügyben. Plurális egészségügyi rendszer. 14. Az egészségügyi ellátás értékelése I. Hatékonyság. Az egészségügyi kiadások korlátozásának dilemmái. Klinikai, társadalmi és kulturális iatrogenezis. Az egészségügyi ellátás értékelése II. Társadalmi és területi egyenlőtlenségek és az egészségügyi ellátás területén.
15. Összefoglalás. Zárthelyi Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): A jegy megszerzésének feltétele órai beszámoló, és zárthelyi. A beszámoló és a zárthelyi anyagát a kötelező irodalom képezi. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): 50-50% Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): ARMSTRONG, D.: Az orvosi szociológia alapjai. SEMMELWEIS KIADÓ, Budaest, 1995.CSÉPE Andrea (Szerk.): Összefogás a Depresszió ellen. SEMMELWEIS KIADÓ.2007. HELMAN, C.G.: Kultúra, egészség és betegség. MELÁNIA KIADÓ, Budapest, bármelyik kiadás Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): SZÁNTÓ Zsuzsa. – SUSÁNSZKI Éva.: Orvosi Szociológia. SEMMELWEIS KIADÓ, Budapest Egyéb tudnivalók: -
24
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM310 BTBLSZM310
Európai uniós ismeretek
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: Basics on European Union Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: BTK – Szociológiai Intézet Mihályi Helga Mihályi Helga Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: KV 3 szerda: 14-16 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2 3 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tárgy keretein belül a hallgatók megismerik az európai integráció előzményeit, történetét, fejlődését. Ismereteket szereznek az uniós intézményekről, döntéshozatali mechanizmusokról, továbbá a közösségi politikákról. Tantárgy tematikája: 1. Az európai integráció előzményei 2. Az európai integráció előzményei 3. Az Európai Unió szerződései 4. Az Európai Unió szerződései 5. Az Európai Unió fő intézményei 6. Az Európai Unió fő intézményei 7. Az Európai Unió nem fő szervei 8. Döntéshozatali eljárások 9. Acquis communautire 10. Az Európai Unió költségvetése 11. Közösségi politikák 12. Közösségi politikák Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Zárthelyi dolgozat Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A ZH az aláírást adja, a jegyhez a kollokvium legalább 50%-os megírása szükséges. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): HORVÁTH Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, 2002 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): FAZEKAS Judit: Az európai integráció története. NOVOTNY KIADÓ, Miskolc, 2000 ZSÚGYEL János: Az európai integráció története. BÍBOR KIADÓ, Miskolc, 2000 Egyéb tudnivalók: -
25
Tantárgy neve: Neptun kód: Tagozat: Interkulturális kommunikáció BTBNSZM312 N Az óra címe angol nyelven: Intercultural Communication Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: BTK – Szociológiai Intézet Dr. Urbán Anna Dr. Urbán Anna Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: KV 3 szerda: 16-18 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2/30 3 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy hallgatói megismerkednek a tárgy alapfogalmaival, a kultúraközi kommunikáció dimenzióival, a kultúra egyéni és társadalmi összefüggéseivel, a kultúraközi kommunikációs kihívásokkal és a kulturális sztereotípiák fogalmával, valamint az interkulturális kommunikációkutatások történetével. Foglalkozunk az etnocentrizmus és a kulturális relativizmus fogalmával, illetve a kultúraközi kommunikáció problémáival, zavaraival, továbbá a multikulturalitás fogalmával, irányzataival, elméleteivel. Bemutatásra kerülnek a verbális és nem verbális kommunikáció közti összefüggések, és ezek interkulturális vonatkozásai. Tantárgy tematikája: 1. Bevezetés a kultúraközi kommunikáció-tanulmányokba 2.Az interkulturális kommunikáció- kutatások története 3. Az interkulturális kommunikáció iskolái (Hall, Hofstede, Kluckhohn, Trompenaars) 4. Proxemika 5. Nemzeti dimenziók 6. Maszkulin –feminin kultúrák 7. Individualista- kollekvtivista társadalmak 8. A kultúra tér- és idődimenziói (monokronisztukus – polikronisztikus, múlt – jelen-jövő orientáció) 9. Bizonytalanságkerülés 10. Hatalmi távolság 11. Alacsony és erős kontextusú kultúrák 12. A kultúra és a kommunikáció összefüggései; a kulturális különbségek dimenziói (etnocentrizmus- etnorelativizmus) 13. A kommunikációs folyamatot befolyásoló tényezők; elvárások: pozitív és negatív sztereotípiák 14. Kommunkatív kompetencia és interkulturális kompetencia (fejlődési szakaszok) 15. Számonkérés Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): zárthelyi dolgozat, órákon való részvétel Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Jeles és jó zárthelyi dolgozat a kiváltja a vizsgát Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Argyle, Michael: Társas viszonyok. In. Hewstone, M. – Stobe, W. – Codol, J-P. – Stephenson, G. M. (szerk.): Szociálpszichológia. Budapest, Közgazdasági és Jogi, 1995, 245-287. o. 26
BÉRES István – HORÁNYI Özséb (szerk): Társadalmi kommunikáció. Osiris, Budapest, 1999 Falkné dr. Bánó, K. 2008. Kultúraközi kommunikáció. Budapest: Perfekt
GHEORGHE, Nicolae − ACTON, Thomas: A multikulturalitás problémái: kisebbségi, etnikai, nemzetiségi és emberi jogok Replika (23−24), 1996 Grice, H. Paul: A társalgás logikája. In: PLÉH Csaba – SÍKLAKI István– TERESTYÉNI Tamás (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Osiris, Budapest, 1997, 213–227. o.
FEISCHMIDT Margit (szerk.): Multikulturalizmus. Osiris, Budapest, 1997 HALL, Edward. 1966, T.: Hidden Dimension, Sage, London. Heller Mária – Rényi Ágnes: A nyilvános kommunikáció szociológiai modellje. Jel-Kép 1996/4, 3-21. o. HIDASI, Judit (szerk.): Kultúra, viselkedés, kommunikáció. Budapest, KJK, Bp. 1992 Hofstede, G. 2008. Kultúrák és szervezetek. Bp Urbán, A. 2007. Interkulturális tanulmányok – Intercultural communication. Miskolci Egyetem Urbán A.2006. Kulturális kompetencia - kommunikatív kompetencia - interkulturális kompetencia. In: Nyelvi Kompetencia - kommunikatív kompetencia. Szerk. GECSŐ Tamás. Tinta Könyvkiadó: Budapest. 380-385. Egyéb tudnivalók: -
27
Tantárgy neve: Neptun kód: Tagozat: A mai magyar társadalom lélektana BTBNSZM518 NAPPALI Az óra címe angol nyelven: Psychology of contemportary Hungarian society Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: Prof. Dr. Csepeli Prof. Dr. Csepeli BTK – Szociológiai Intézet György György Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: szabadon választható 3-5. csütörtök: 12-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: előadás kollokvium 2 2 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus célja, hogy a hallgatók bevezetést nyerjenek a magyar társadalom újszerű leírásához és megértéséhez szükséges alapfogalmakba és elméleti paradigmákba. A kurzus során elsősorban a „puha”, társadalomlélektani meghatározókat tárgyaljuk, felhasználva a téma klasszikusai, Karácsony Sándor, Bibó István, Erdei Ferenc, Makkai János, Lükő Gábor, Pataki Ferenc, Buda Béla írásait. Bemutatjuk az újabb nemzetközi összehasonlító vizsgálatok eredményeit is. Tantárgy tematikája: 1. A magyar társadalom a XX. században, Európában. Lemaradás, hanyatlás, kiszorulás. (Időpont: IX. 11.)
Irodalom: Tomka, B. 2011. Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség. Budapest: Akadémiai 2. Nemzettudat. Kultúrnemzet és államnemzet konfliktusa, kettősség, hasadás, széthúzás, illúziók és realitás, államiság hiánya, késői függetlenség, nemzeti autizmus, önsajnálat és dicsekvés. (Időpont: IX. 18.)
Irodalom: Bibó, I. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (185-266) Eltorzult magyar alkat, zsákutcás történelem (569-620) In Bibó I. 1986. Válogatott tanulmányok. Budapest: Magvető I. köt. Lükő G. 1942. A magyar lélek formái. Budapest: Exodus Karácsony S. (1939) 1982 A magyar észjárás. Budapest: Magvető 3. Kettős társadalom. Feudális és polgári struktúrák egymás mellett élése, város és vidék, szociális entrópia rezisztencia, Makó példája. (Időpont: IX.25. ) Irodalom: Erdei Ferenc, 1984. Makó társadalomrajza. In Erdei Ferenc Összegyűjtött Művei. Történelem és társadalomkutatás. Budapest: Akadémiai Kiadó 4. Értékek a mai magyar társadalomban –Panaszkultúra. Individualizmus és kollektivizmus. Negatív modernizáció. Üres individualizmus. Reprezentáció és teljesítmény. Állandóság és változás az értékrendben (Időpont: X. 16) Irodalom: Csepeli Gy., Prazsák, G. 2011. Az el nem múló feudalizmus In Simon, J. (szerk.) Húsz éve szabadon Közép-Európában. Budapest: Konrad Adenauer Alapítvány. 264-280. 28
Csepeli Gy. 2014. Szociálpszichológia mindenkiben. Budapest: Kossuth. 329-338. 5. Bizalom és bizalmatlanság (Időpont: X.30.) Irodalom: Csepeli Gy. 2014. Szociálpszichológia mindenkiben. Budapest: Kossuth. 85-89 Dessewffy T. 2014. A gonosz szociológiája. Budapest: Geopen 6. Tekintélyelvűség. Előítéletek, xenofóbia, társadalmi távolság, diszkrimináció (Időpont: XI. 6. )
Irodalom: Csepeli Gy., Murányi I., Prazsák G. 2011. Új tekintélyelvűség. Budapest: Apeiron 7. Traumák. A társadalmi trauma. Trianon és Holocaust. A traumák feldolgozási módjai. (Időpont XII.4.)
Irodalom: Alexander, Jeffrey. Trauma. A Social Theory. London: Polity 8. Társadalmi egyenlőtlenség. Társadalmi struktúra, társadalmi mobilitás, Pareto-szabály, társadalmi igazságosság érzet (Időpont: XII. 12.)
Irodalom: Kolosi T. 1990. Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban (Társadalmi Riport) Róbert Péter, 1994. Egyenlőtlenségtudat In Társadalmi Riport Sági Matild 1996.Egyenlőtlenségek és egyenlőtlenségtudat. In Társadalmi Riport Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Esszé (6-10 oldal) megbeszélés alapján Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Szóbeli vizsga Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd a tematikában, fent. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Kornai, J. Rothstesin, B., Rose-Ackerman, S, 2004. Creating Social Trust in Post-Socialist Transition. Palgrave, Macmillan Egyéb tudnivalók: -
29
Tantárgy neve: Családszociológia Az óra címe angol nyelven: Sociology of families Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K Fogl. típusa: Számonkérés módja gyakorlat
gyakorlati jegy
Neptun kód: BTBNSZM305
Tagozat: N
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Szabó-Tóth Kinga Dr. Szabó-Tóth Kinga Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: 3 péntek: 8-10 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM103 2/30 3
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus a társadalomismereti blokk fontos tárgya. Párhuzamosan fut a Társadalmi hátrányok szociológiája című órával. A tárgy a családszociológiai elméleteivel, koncepcióival, alapfogalmaival és fő témáival ismerteti meg a hallgatókat. A családszociológiai irányzatok bemutatása után kitér a család funkcióinak vizsgálatára (különös tekintettel a családon belüli szocializáció bemutatására) a párválasztás, a házasságkötés, a válás, a családon belüli konfliktusok, a gyerekvállalás, a különböző családtípusok, a féfi/női szerepek tárgyalására, illetve megismerteti a hallgatókat a legfrissebb családszociológiai kutatások eredményeivel, az alapvető demográfiai folyamatokkal, hazai és uniós összehasonlításban. Végezetül megtárgyaljuk a családpolitika legújabb fejleményeit és áttekintjük a családszociológia kutatási módszereit. A kurzus megalapozza a „Szociális munka gyermekes családokkal” című órát. Hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók felismerjék és megértsék az emberi viselkedés és élethelyzet családi szocializáció során megalapozott és ezáltal nagymértékben meghatározott voltát. Tantárgy tematikája: 1. A családszociológia tanításának (és tanulásának) célja. A család szociológiai megközelítésének lehetőségei. A család fogalma. 2. Családszociológiai irányzatok, iskolák Cseh-Szombathy L. (1979) Családszociológiai problémák és módszerek. Budapest: Gondolat Kiadó. (1033.old) http://www.uni-miskolc.hu/~bolalma 3. Funkcionalista családszociológia. A modern család társadalmi funkciói, funkciózavarai. A modern család érzelmi szerepe. 4. Szocializáció a családban 5. Családtípusok Somlai Péter (1986): Konfliktus és megértés. A családi kapcsolatrendszer elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. (55-101. old) http://www.uni-miskolc.hu/~bolalma 6. Férfi és női szerepek, gyerekvállalás a mai magyar családokban. I. 7. Férfi és női szerepek, gyerekvállalás a mai magyar családokban. II. Pongrácz Tiborné: Család és munka szerepe a nők életében. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a503.pdf Spéder Zsolt: Gyermekvállalás megváltozott munkaerő piaci körülmények között. 30
http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a505.pdf S. Molnár Edit: Élettársi együttélések -tények és vélemények. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a504.pdf Utasi Ágnes: Fiatal egyedülálló nők párkapcsolati esélye. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a507.pdf Klinger András: A késői gyermekvállalás problémái. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a498.pdf Nagy Ildikó: A családfő intézménye. Nemi szerepek a családban. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a501.pdf Az írások a „Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2001” című TÁRKI kiadványban találhatók. (szerk: Nagy Ildikó és társai) 8. A modern család, mint kommunikációs rendszer. 9. Párválasztás, szerelem Bukodi Erzsébet: Ki kivel (nem) házasodik? Szociológiai Szemle 2002/2. http://www.mtapti.hu/mszt/szemle.htm 10. Családon belüli konfliktusok. 11. Családon belüli erőszak. Tóth Olga: Családon belüli erőszak. http://www.mek.oszk.hu/02000/02019 12. Családpolitika, családtámogatások 13. Gyermekvédelem 14. Családszociológiai kutatási módszerek 15. 15. A félév lezárása Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Írásbeli számonkérés formáját ölti. Az írásbelin számot kell adni az órákon elhangzottak ismerete mellett a kötelező irodalomban foglaltak ismeretéről is. A szakirodalom ismeretéről egy abból kapott idézet alapján kell számot adni az írásbeli vizsgán. Aki nem tudja megválaszolni a szakirodalmi kérdést, vagy helytelen a válasza, annak meg kell ismételnie a vizsgát! Lényegében tehát a szakirodalmi kérdést egyfajta előfeltétel a gyakorlati jegy sikeres megszerzéséhez. Ponthatárok: 0-20: 1 21-30: 2 31-35:3 36-44: 4 45-50: 5 Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd fent Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd fent Egyéb tudnivalók: -
31
Tantárgy neve: Szakmai képességfejlesztés II. Az óra címe angol nyelven: Professional Skills’ Training II. Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Neptun kód: BTBNSZM304
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Kozma Judit Dr. Kozma Judit Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: Nappali: péntek 10-12 3.
K Fogl. típusa:
Tagozat: N
Számonkérés módja
Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: nappali heti 2 / BTBNSZM201 gyakorlat gyakorlati jegy 2 levelező félévi 10 BTBNSZM202 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A Szociális munka csoportokkal c. tárgyhoz kapcsolódó készségfejlesztés. Gyakorlati stúdium, melyen a hallgatók kiscsoportban (max.15 fő ) vesznek részt, és melynek céljai a következők: egyrészt elő kell segítenie, hogy a hallgató elsajátítsa a csoportokkal végzett szociális munka hatékony végzéséhez szükséges alapvető készségeket, növelje a hallgató szakmai és a személyközi hatékonyságát, elő kell segítenie a reális önismeret kialakulását. Tantárgy tematikája: 1. Csoportdinamika 2. Konfliktuskezelés 3. Mediáció Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Írásbeli feladat: Egy munkahelyi/iskolai konfliktus leírása és elemzése: kialakulása, szereplői és azok álláspontja, lefolyása, megoldása. Leadási határidő: október 6. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Az órák 80%án a hallgatóknak részt kell venniük. Érdemjegyet az órai munkára és az írásbeli feladatra kapnak. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Lásd a Szociális munka csoportokkal c. tárgynál. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Rudas János (1990 és későbbi megjelenések): Delfi örökösei. Gondolat, Budapest. Egyéb tudnivalók: A tárgy felelőse: dr. Kozma Judit Fogadóórája: péntek 11.30-12.00, 13.30-14.00 telefonszáma: +35 20 4656497 e-mail:
[email protected]
32
Tantárgy neve: Szociális munka csoportokkal Az óra címe angol nyelven: Social work with groups Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K Fogl. típusa: Számonkérés módja
Neptun kód: BTBNSZM302
Tagozat: N
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Kozma Judit Dr. Kozma Judit Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: 3. Nappali péntek 12-14 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM203 előadás kollokvium nappali heti 2 3 BTBNSZM204 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus szerves egységet képez a szociális ismeretek blokkhoz tartozó egyéb tárgyakkal különösen a Szociális esetmunka és a Szociális munka közösségekkel című kurzusokkal. Ezeken kívül ez az elméleti kurzus megalapozza a Projektmunka I-II. kurzusokat, melyek a csoportmunkát és a közösségi munkát a gyakorlatban mutatják be. Egységben kezelendő a Készségfejlesztés II. tárggyal. A tantárgy célja a szociális csoportok típusainak: a rekreációs, rekreációs-készségfejlesztő, oktató, problémamegoldó és döntéshozó, önsegítő, szocializációs és terápiás csoportjainak az alapvető csoportdinamikai fogalmaknak, a csoportmunka folyamatának, a csoportvezetés alapkérdéseinek, a legalapvetőbb csoportvezetői intervencióknak a megismerése. A tantárgy célja továbbá a szakmai kompetencia, a szociális professzió iránti elkötelezettség elmélyítése. A kurzus során a megtanult anyag elsajátításának ellenőrzésén kívül a következő készségek gyakorlását szolgálják a megoldandó feladatok: a megfigyelés és a megfigyelt jelenségek értelmezése önreflexió, a saját érzelmek, attitűdök felismerése és kezelése. Módszerek: előadások kérdésekkel irányított önálló irodalom-feldolgozás önálló kérdésfelvetésekre és válaszok keresésére ösztönzés, bemutatási lehetőség nyújtása. A tárgyak közötti integráció lehetőségei: Szociológiai és pszichológiai tárgyak. Tantárgy tematikája: Témák: 1. A szociális csoportmunka fogalmi és szemléletbeli keretei, szándékai, előnyei, értékei. Esetmunka – csoportmunka – közösségi munka összefüggései 2. A szociális csoportmunka fő modelljei 3. A csoportmunka kialakítása, szervezése: a csoportmunkát igénybe vevők felmérése. 4. A csoportmunka kialakítása, szervezése: forrásteremtés 5. A szociális csoportmunka folyamata, a csoportfejlődés szakaszai, fázisai 6. A csoport működésének belső világa, dinamikája, versengés-együttműködés, döntéshozás 7. Konfliktusok és kezelésük. Egyén a csoportban, a csoport, mint kliens. 8. A csoport vezetése, vezetői szerepek, funkciók, feladatok, felelősségek, stílusok, hatalom, kompetenciák, etika Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Az értékelés módja: 33
az alkalmak 80 %-án a hallgatóknak részt kell venniük portfólió-értékelés – a portfólió tartalma: o az előadások és a kérdésekkel irányított irodalom-feldolgozás anyagából zárthelyi dolgozat – 2013. december 13. A zh kérdései és irodalom 1. A szociális csoportmunka fogalmi és szemléletbeli keretei, szándékai, előnyei, értékei. Esetmunka – csoportmunka – közösségi munka összefüggései Pataki, 9-15; 22-26, 45-50 2. A szociális csoportmunka fő modelljei, típusai Pataki, 15-21, előadás, ill. Németh, 5-23 3. A csoportmunka kialakítása, szervezése: a csoportmunkát igénybe vevők felmérése. Pataki, 50-57, 60-63 4. A csoportmunka kialakítása, szervezése: forrásteremtés Pataki, 27-46, 57-59 5. A szociális csoportmunka folyamata, a csoportfejlődés szakaszai, fázisai Pataki, 64-98. (a gyakorlatokat hagyjátok most ki!) 6. A csoportdinamika Toesland-Rivas: Csoportdinamika 7. Egyén a csoportban Toesland-Rivas: Egyén a csoportban 8. A csoport vezetése, vezetői szerepek, funkciók, feladatok, felelősségek, stílusok, hatalom, kompetenciák, etika Pataki, 98-102; előadás, ill. Toeslan-Rivas: A csoportvezetésről o irányított megfigyelés, a dolgozat leadási határideje: 2014. A Legyek ura c. könyv/film elemzési szempontjai: - csoportok alakítása, fejlődése - szerepek a csoportban - csoporton belüli és csoportok közötti viszonyok - dinamika, konfliktusok és kezelésük szóbeli vizsga: azon hallgatók esetében, akik nem teljesítették a félév folyamán a közepes szintet, vagy javítani akarnak szóban a félév során elért eredményükön Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Minimum követelmények: 1. A hallgató ismeri: a csoportokkal végzett szociális munka alapvető fogalmait; a csoportvezetés alapvető lépéseit és kérdéseit. 2. A hallgató képes: a csoportokkal végzett szociális munka jelenségeinek (célok, szerepek, csoportdinamikai jelenségek, intervenciók) felismerésére és leírására; egy csoport alapvető sajátosságainak megértésére. A kiválóság kritériumai: 1. A hallgató képes: releváns kérdéseket feltenni a tananyaggal illetve a tanulási alkalmakon tapasztaltakkal kapcsolatban, továbbá megtalálni és alkalmazni a kérdés megválaszolásához szükséges módszereket, forrásokat, megfelelő módon bemutatni a kérdésre adott választ, felismerni és elemezni értékdilemmákat, érdekkonfliktusokat, nézeteltéréseket, és ezeket megfelelően prezentálni, vitatni mások nézeteit és közös pontokat keresni a megállapodás érdekében. 2. A hallgató elkötelezetten vesz részt a tanulási folyamatban, önállóan keresi a tanulási alkalmakat, és az adott tanulási alkalmakból igyekszik a legtöbbet kihozni. 34
Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): HEGYESI-KOZMA-SZILVÁSI-TALYIGÁS (szerk.) (1997 és későbbi megjelenések): A szociális munka elmélet és gyakorlata 4. kötet, BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIA TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA, Budapest, 9-16, 35-53, 86-334. PATAKI Éva (2010): Szociális munka csoportokkal. SZOCIÓTÉKA, Debrecen (tanszéki honlapon). Németh László (2002 és későbbi megjelenések): Szociális munka csoportokkal. In: KOZMA Judit (szerk.): Kézikönyv szociális munkásoknak. Szociális Szakmai Szövetség, Budapest, 186229. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): RUDAS János (1990 és későbbi megjelenések): Delfi örökösei. Gondolat, Budapest, 3., 5. fejezetek. Egyéb tudnivalók: A tárgy felelőse: dr. Kozma Judit Fogadóórája: péntek 11.30-12.00, 13.30-14.00 telefonszáma: +35 20 4656497 e-mail:
[email protected]
35
Tantárgy neve: Társadalompolitika Az óra címe angol nyelven: Social Policy Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága: K Fogl. típusa: Számonkérés módja előadás
kollokvium
Neptun kód: BTBNSZM307
Tagozat: N
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Szepessy Péter Dr. Szepessy Péter Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: 3 péntek: 15:30 -17:00 Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM106 2 3 BTBNSZM202
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): Az előadás célja hogy történetileg áttekintse a „szociális kérdés” alakulását. Egyrészt az önmagukról gondoskodni képtelenek ellátásának koronként és társadalmanként változó formáit tekinti át. Itt hangsúlyosan, bár a Nyugat-európai jelenségekre is kitér az előadás, a magyar fejlődés szerepel. Másrészt pedig a szociális feszültségeket a szegénygondozásnál tágabb keretek között kezelő kormányzati intézkedések történetét tekinti át az előadás a 19. század végétől. Különös hangsúlyt helyez a jóléti rendszerek típusainak bemutatására. Ezen belül kiemelten foglalkozik a társadalombiztosítás kialakulásával, különböző típusaival, mai rendszereivel és végül jelenkori általános problémáival Tantárgy tematikája: 1. Az állam fogalma, a politika fogalma 2. A modern állam kialakulása 3. Állam és társadalom 4. A modern állam és annak fajtái 5. Demokrácia, hatalom, szabadság, joguralom 6. A jóléti állam 7. A jóléti állam működési elvei 8. Az állam és a társadalom modern viszonya 9. A „társadalmiság”. Konfliktusok, a család, a nemek, stb. 10. A társadalom a politika nézőpontjából 11. A politika etikai megalapozása 12. Az individuális, ill. a közösségi elvű politikai felfogások Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Szóbeli vizsga (kollokvium) Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Anderson, Perry: Az abszolutista állam Gondolat. Budapest, 1989. 15-75. l. Berger, Peter L.: A kapitalista forradalom Godolat. Budapest, 1992. 49-106. l. Dahrendorf, Ralph: A modern társadalmi konfliktus Gondolat. Budapest, 1994. 58-72. l. és 91-100. l. Habermas, Jürgen – Ratzinger, Joseph: A szabadelvű állam morális alapjai Barankovics-Gondolat. Budapest, 2007. Habermas, Jürgen: Legitimációs problémák a modern államban. In: Habermas, Jürgen: Válogatott tanulmányok Atlantisz. Budapest, 1994. 183-222. l. 36
Molnár Tamás: A modernség politikai elvei Európa. Budapest. 1998. Második fejezet: 40-67. l. Molnár Tamás: A liberális hegemónia Gondolat. Budapest, 1993. 7-37. l. és 94-106. l. Rerum novárum. A társadalom keresztény alapelvei. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Egyéb tudnivalók: -
37
III. ÉVFOLYAM Tantárgy neve:
Neptun kód:
Tagozat:
Projektmunka II. (Csoportok és közösségi munka a BTBNSZM501 N gyakorlatban II.) Az óra címe angol nyelven: Project-work II. (Group and community work in practice II.) Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: BTK – Szociológiai Intézet Dr. Havasi Virág Dr. Havasi Virág Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: K 5 kedd: 12-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM302 gyakorlat gyakorlati jegy 2 1 BTBNSZM303 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy célja, hogy a hallgatók megfelelő projekt ismeretek birtokában képesek legyenek hozzájárulni későbbi pályájuk során egyes intézkedések megtervezéséhez, szervezéséhez, lebonyolításához, valamint ellenőrzéséhez. A pályázati rendszerek ismeretével hozzá tudjanak járulni tevékenységeik forrás-hátterének bővítéséhez. Tantárgy tematikája: A félévben bekapcsolódunk az avasi közösségfejlesztési folyamatokba. Ehhez kapcsolódóan tervezünk és bonyolítunk le projekteket. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): A kurzus teljesítésének feltétele a gyakorlatokon való aktív részvétel. A gyakorlatok látogatása kötelező! Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A kurzus teljesítésének feltétele a gyakorlatokon való aktív részvétel. A gyakorlatok látogatása kötelező! Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): FARSANG Zoltán: Projekt ciklus menedzsment. Szombathely, BDF Európa-tanulmányok Közp. (Európai integrációs felkészítési modulok) 2002. VERZUH, Eric: Projektmenedzsment. HVG Kiadói Rt., 2006. YESCOMBE, E. R. : A projektfinanszírozás alapjai. Panem, 2008. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Egyéb tudnivalók: -
38
Tantárgy neve:
Neptun kód:
Tagozat:
BTBNSZM503
N
BTBLSZM503
L
Tárgyfelelős intézet:
Tárgyfelelős:
Oktató:
BTK – Szociológiai Intézet
Dr. Kozma Judit
Dr. Kozma Judit
Tantárgy felhasználhatósága:
Javasolt félév:
K
5
Szakmai képességfejlesztés IV Az óra címe angol nyelven: Professional skill training IV.
Fogl. típusa:
Számonkérés módja
Foglalkozás időpontja: Nappali: péntek 14.00-17.30 Levelező: 2014. dec. 6. 9.00-18.30
Óraszám (hét v. fé.):
Kreditérték:
Előfeltétel: BTBNSZM101
gyakorlat
gyakorlati jegy
2
2
BTNBSZM102 / BTBLSZM101 BTBLSZM102
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): Gyakorlati kurzus, mely a szupervízióban való részvétel megalapozására szolgál. Tantárgy tematikája: 1. A szupervízió céljai, a szupervízor és a szupervízand kapcsolata, a szupervízió modelljei, a szupervízió folyamata 2. A hallgatók esetei alapján szupervíziós ülések Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Egy komplex szociális munkás eset elemzése a szociális munkás szempontjából Határidő: 2013. december 12. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Az órák 80%-án a hallgatóknak részt kell vennie. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): -Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Bányai Emőke (szerk.): Szupervízió és tereptanítás a szociális munkában. Válogatás az angol nyelvű irodalomból. Egyéb tudnivalók: A tárgy felelőse: dr. Kozma Judit Fogadóórája: péntek 11.30-12.00, 13.30-14.00 telefonszáma: +35 20 4656497 E-mail:
[email protected]
39
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM504 BTBLSZM504
Szaknyelv I.
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: English as a Special Language I. Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Tárgyfelelős: Oktató: Dr. Urbán Anna Dr. Urbán Anna Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: csütörtök: 10-12 k 5 10. 11. 9-14 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: gyakorlat gyakorlati jegy 2/30 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzusok a szociális ismeretek blokkba tartoznak és szervesen épülnek a képzés korai szakaszában megszerzett ismeretekre. A kurzusok megteremtik a lehetőségét annak, hogy a végzéshez szükséges nyelvvizsgát a hallgatók minél könnyebben megszerezhessék, valamint a szakmájukat megalapozó szakirodalmat idegen nyelven is követni tudják. A két szemeszter során áttekintjük a szociális munka, szociális igazgatás és szociálpolitika területéhez tartozó legfontosabb szakkifejezéseket, terminológiát az adott idegen nyelven, releváns szakmai cikkek, tanulmányok, könyvrészletek fordításával és értelmezésével. Tantárgy tematikája: a szaknyelvi fordítás speciális követelményei a szaknyelvi szövegek, mint szövegtípus jellegzetességei a köznyelvi szövegek összehasonlítása szaknyelvi szövegek terminológiájával szintaktikai szerkezet
szövegépítés sajátosságai
Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Órákon való aktív részvétel, szakszövegek otthoni fordítása írásban, Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Gyakorlati jegy az órákon tanúsított aktivitás és az elkészített fordítások alapján Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): A kurzus során kijelölt angol nyelvű cikkek, könyvrészletek a szociális munkához kapcsolódóan. Források: Time, The Economist cikkei Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Oakland, John, 2000. British Civilization, 7th Edition. London: Routledge. (Chapters 2., 7.) Marwick, A. 1982. British Society since 1945. London: PENGUIN Egyéb tudnivalók: -
40
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM506 BTBLSZM506
Szociális munka szenvedélybetegekkel Az óra címe angol nyelven: Social work with addictive persons Tárgyfelelős intézet:
Tagozat: N L
Tárgyfelelős: Oktató: Juhászné Ceglédi Juhászné Ceglédi BTK – Szociológiai Intézet Tünde Tünde Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: kedd: 14-16 K 3 09. 27. 14-19 10. 11. 14-19 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM302 BTBNSZM303 gyakorlat gyakorlati jegy 2/10 3 BTBLSZM302 BTBLSZM303 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A szenvedélybetegek segítése a szociálismunka sajátos területe. A hallgatók megismerik a szenvedélybetegek sajátosságait, a szenvedélybetegek részére nyújtható szociális szolgáltatásokat. Képet kapnak arról, hogy a szenvedélybeteg-ellátás különböző területein milyen lehetőségei és feladatai vannak egy szociális munkásnak. Tantárgy tematikája: A tantárgy általános céljai: bevezető ismeretek nyújtása a szenvedélybetegekkel folytatott szociális munka kérdéseibe, lehetőséget nyújt az általános szociális munkás készségeknek a szenvedélybetegekkel folytatott munkában való felhasználásának gyakorlása. A tantárgy specifikus céljai: A hallgatók kapjanak képet: drogpolitikáról és a szenvedélybetegségek kezelésének jogi szabályozásáról, a szolgáltatás célcsoportjának jellemzőiről, a klienscsoport rendelkezésére álló egészségügyi és szociális szolgáltatások által nyújtott szolgáltatásokról, a klienscsoporttal végzett munka sajátos problémáiról, az általános szociális munkás készségek – feltárás, tanácsadás, csoportmunka, esetmenedzsment - használatáról a sajátos klienscsoporttal végzett munka során. Tematika: I. Szenvedélybetegségek: - a szenvedélybetegség fogalma - az addikciók csoportosítása - a kábítószer fogalma, meghatározása - a kábítószerek csoportosítása, - az egyes szerek főbb jellemzői - a függőség kialakulásának fázisai II. Szenvedélybetegek: - a szenvedélybetegek speciális jellemzői 41
- a szerhasználat következtében megfigyelhető magatartásbeli változások - a szerhasználat pszichés tünetei - a szerhasználat testi tünetei - szerhasználatra utaló használati tárgyak - szenvedélybeteg a családban III. Szenvedélybeteg egészségügyi és szociális ellátása: - szenvedélybetegek ambuláns egészségügyi ellátása: drogambulanciák, pszichiátriai szakrendelők, addiktológiai gondozók - szenvedélybetegek kórházi kezelése: pszichiátriai osztályok, addiktológiai osztályok, részlegek - szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű szolgáltatás - szenvedélybetegek közösségi ellátása - szenvedélybetegek nappali ellátása - rehabilitációs otthoni ellátás - védett szállások, védett munkahelyek - elterelő kezelés - önsegítő közösségek IV. Drogpolitika - kitekintés az unió drogpolitikájára - hazai drogpolitika alakulása - nemzeti drogstratégia - a szerhasználat jogi szabályozása - szociális munkás helye, szerepe, feladata a szenvedélybeteg ellátásban Módszerek: interaktív előadás gyakorlatok egyéni és csoportos feladatmegoldás Vizsgafeladat: Szenvedélybetegekkel kapcsolatos esettanulmány elkészítése Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): lásd. a tematikánál. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A tanórák 80 %-os látogatottsága, aktív közreműködés a feladatmegoldások során Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Demetrovics Zsolt (szerk.): Az addiktológia alapjai I. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó Kft., 2007 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Nemzeti Drogstratégia Tervezet 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendelet a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószerhasználatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 42
Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről Egyéb tudnivalók: -
43
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM511 BTBLSZM511
Társadalmi egyenlőtlenségek
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: Social inequalities Tárgyfelelős intézet: Tárgyfelelős: Oktató: BTK – Szociológiai Intézet Dr. habil. Farkas Zoltán Dr. habil. Farkas Zoltán Tantárgy felhasználhatósága: Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: SZV 5/10 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: gyakorlat gyakorlati jegy 2 2 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy a Struktúra és rétegződés című előadásokhoz kapcsolódó gyakorlati tantárgy, amelynek keretében a hallgatók az előadások témaköreihez illeszkedő és az oktatóval egyeztetett témából házi dolgozatot készítenek, és dolgozatukat bemutatják. Konzultációk formájában áttekintjük az elméleti szinten tárgyalt témaköröket: egyrészt az intézményes szociológia elméletében kifejtett társadalmi struktúra- és rétegződéselméletet; másrészt a társadalmi struktúra és rétegződés főbb megközelítéseit; harmadrészt a magyar társadalom struktúrájára és rétegződésére vonatkozó felfogásokat. Tantárgy tematikája: A tantárgy keretében a hallgatók az előadások témaköreihez illeszkedő és az előadóval egyeztetett témából házi dolgozatot készítenek, és dolgozatukat bemutatják. Konzultációk formájában áttekintendő és a témaválasztás alapjául szolgáló témakörök: A társadalmi struktúra és rétegződés, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek az intézményes szociológia elméletében 1. A társadalmi viszony fogalma, fő meghatározó tényezői és következményei; a társadalmi viszonyok típusai és a társadalmi kölcsönhatások. 2. A társadalmi helyzet és a társadalmi állapot fogalma; a társadalmi helyzet típusai és a társadalmi állapotok; a rendi helyzet fogalma és típusai. 3. A társadalmi osztályok és a társadalmi struktúra, a struktúra meghatározottsága és funkciója. 4. A társadalmi egyenlőtlenségek és a társadalmi rétegződés; a rendi rétegződés fogalma és típusai, a rendi rétegződés meghatározottsága. A társadalmi struktúra és rétegződés, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek főbb értelmezései 5. A társadalmi struktúra klasszikus elméletei: Karl Marx és Max Weber osztályelmélete. 6. A társadalmi struktúra normativista, funkcionalista megközelítése. 7. A társadalmi struktúra konfliktuselméleti megközelítése: Ralf Dahrendorf konfliktuselmélete. 8. Lenski elmélete, a funkcionalista és a konfliktuselméleti struktúra- és rétegződéselmélet egyesítésére irányuló kísérlet. 9. Az elitelméletek és elitkutatások; C. Wright Mills: Az uralkodó elit. 10. Modern osztályelméletek, Erik Olin Wright neo-marxista osztályelmélete; a társadalmi struktúra mint foglalkozási osztálystruktúra. 11. A társadalmi struktúra kapcsolathálózati felfogása és a tőkeelméletek. A magyar társadalom struktúrája és rétegződése, társadalmi egyenlőtlenségei 12. A szocialista társadalom struktúrájának megközelítései. A munkamegosztásra és a 44
munkajelleg csoportokra épülő megközelítések. Piac és redisztribúció, az L-modell és a kétháromszög modell. 13. A mai magyar kapitalista társadalom struktúrájának főbb megközelítései. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Házi dolgozat bemutatása és benyújtása Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Nappali tagozaton: Az aláírás megszerzésének feltétele: A foglalkozások rendszeres látogatása; legfeljebb három igazolatlan hiányzás és összesen legfeljebb hat hiányzás. Gyakorlatokon szerezhető pontok: max. 25 pont Az egyes gyakorlati foglalkozásokon általában 1-2 pont szerezhető, az aktivitástól függően. Ha a hallgató az adott foglalkozásra külön feladatot kap, a külön feladat alapján, valamint a házi dolgozat bemutatása alapján az adott alkalommal max. 6 pont szerezhető. Házi dolgozat: max. 25 pont Gyakorlati jegy: 00-22 pont: elégtelen 23-29 pont: elégséges 30-36 pont: közepes 37-43 pont: jó 44-50 pont: jeles Levelező tagozaton Gyakorlatokon szerezhető pontok: max. 20 pont Gyakorlati foglalkozáson való aktív részvétel: max. 2x5 pont, azaz max. 10 pont Házi dolgozat előadása: max. 10 pont Házi dolgozat tartalma: max. 30 pont Gyakorlati jegy: 00-22 pont: elégtelen 23-29 pont: elégséges 30-36 pont: közepes 37-43 pont: jó 44-50 pont: jeles Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): 1. Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum Könyvkiadó, 1997, 1999 2. Farkas Zoltán: A társadalmi struktúra, alakulat és a duális politikai rendszer. Valóság, 2010, 5: 1-24. oldal 3. Farkas Zoltán: A társadalmi viszonyok. Az intézményes szociológia elmélete. Miskolc: Bíbor Kiadó, 1997 (2001), 485-516. old. 4. Farkas Zoltán: Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Harmadik kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó, 2011: 44-62, 102-108, 136-140, 180-183, 203, 121-235. oldal 5. Farkas Zoltán: Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Negyedik kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó, 2013: 43-57, 66-70, 80-85, 95-99, 238-266, 271-286. oldal 45
6. Kovách Imre – Kuczi Tibor – Jókuthy Emese: Az osztályok, a társadalmi struktúra és a rétegződés kutatásának állapotáról és megújításának szükségességéről. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Napvilág Kiadó, 2006: 19-35. oldal 7. Róbert Péter: A társadalmi rétegződéstől a foglalkozási osztályszerkezet felé. In: Társadalmi mobilitás. A tények és vélemények tükrében. Válogatott tanulmányok. ARTT – Századvég, 2000, 201-243. oldal (Interneten elérhető Foglalkozási osztályszerkezet: Elméleti és módszertani problémák címmel.) 8. Scase, Richard: Class. Buckingham: Open University Press, 1992 Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): 1. Andorka Rudolf – S. Hradil – J. L. Peschar (szerk.): Társadalmi rétegződés. AULA Kiadó, 1995 2. Andorka Rudolf: A társadalmi mobilitás változásai Magyarországon. Gondolat Kiadó, 1982 3. Angelusz Róber – Tardos Róbert: Hálózatok, stílusok, struktúrák. ELTE Szociológiai Intézet, 1991 4. Angelusz Róbert – Éber Márk Áron – Gecser Ottó (szerk.): Társadalmi rétegződés olvasókönyv. ELTE, 2010; http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_2A_19_Tarsadalmi_retegzodes_o lvasokonyv_szerk_Gecser_Otto/ch05s02.html 5. Fábián Zoltán – Kolosi Tamás – Róbert Péter: Fogyasztás és életstílus. In: Kolosi T. – Tóth I. Gy. – Vukovich Gy. (szerk.): Társadalmi Riport 2000. Budapest, TÁRKI, 2000. 225-259. oldal 6. Farkas Zoltán: Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Negyedik kötet. Miskolc: Bíbor Kiadó, 2013: 19-36, 222-238. oldal 7. Ferge Zsuzsa: Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek. Adalékok a rendszerstruktúra és a társadalmi struktúra átalakulásának dinamikájához. Budapest: Napvilág Kiadó, 2010 8. Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. Elvek és tények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1973 9. Kolosi Tamás, Róbert Péter: A magyar társadalom szerkezeti átalakulásának és mobilitásának főbb folyamatai a rendszerváltás óta. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2004. TÁRKI, 2004. 48-74. oldal 10. Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta. Osiris Kiadó, 2000 11. Kolosi Tamás: Előre. A státuszmegszerzés és az esélyegyenlőtlenség komplex megközelítése. Szociológiai Szemle 2006. 1. szám. 93-102. oldal 12. Kolosi Tamás: Tagolt társadalom. Gondolat Kiadó, 1987 13. Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.) Tőkefajták. A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. AULA Kiadó, 1998 14. Mills, C. Wright: Az uralkodó elit. Gondolat Kiadó, 1972 15. Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Új Mandátum Könyvkiadó, 1998 16. Róbert Péter: Társadalmi mobilitás. A tények és vélemények tükrében. 2. kiadás ARTT – Századvég Kiadó, 2001 17. Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. ARTT – Századvég Kiadó, 2002 18. Szalai Erzsébet: Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Aula Kiadó 2001 19. Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika. Európa Kiadó, 1990 46
20. Veblen, T.: A dologtalan osztály elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1975 21. Wright, Erik Olin: Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 2005 Egyéb tudnivalók:
47
Tantárgy neve:
Neptun kód: BTBNSZM502 BTBLSZM502
Szociális munka idősekkel Az óra címe angol nyelven: Social work with eldery people Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Tárgyfelelős: Földessy Judit Javasolt félév:
K
5
Fogl. típusa:
Számonkérés módja
előadás
kollokvium
Óraszám (hét v. fé.): 2/10
Tagozat: N L
Oktató: Földessy Judit Foglalkozás időpontja: szerda: 10-12 Kreditérték: 3
Előfeltétel: BTBNSZM302 BTBNSZM303 BTBLSZM302 BTBLSZM303
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy során a hallgatók megismerkednek az időskor jellegzetességeivel, az időskor okozta egyéni és társadalmi szintű kihívásokkal, az idős korosztályra irányuló társadalompolitika főbb szempontjaival, prioritásaival. A hallgatók megismerik az idősek ellátását szabályozó jogszabályi környezetet, valamint a szociális ellátást biztosító intézményrendszert, az egyes ellátási formák jellemzőit, igénybevétel lehetőségeit. Gyakorlati ismereteket kapnak a szociális munka eszközeiről, módszereiről, adekvát alkalmazásuk módjáról a célcsoport segítése során. A kurzus célja, hogy a hallgatók legyenek tájékozottak az idősekre irányuló szociálpolitika főbb irányairól, prioritásairól, ismerjék meg a célcsoport ellátását biztosító szociális szolgáltató rendszert, legyenek képesek a szociális munka módszereinek gyakorlati alkalmazására az idős célcsoport körében. Tantárgy tematikája: 1. Időskorúak helyzete Magyarországon 1.1. Demográfiai folyamatok alakulása Magyarországon és Európában 1.2. Az idősekre irányuló társadalompolitika főbb szempontjai, kihívásai 1.3. Az idősekre irányuló szociálpolitika prioritásai, stratégiái ezek hatása a hazai ellátórendszerre 2. Az időskor jellegzetességei 2.1. Az idősödés folyamata, az időskor szakaszai 2.2. Az adott életszakasz pszichológiai-, társadalmi jellemzői 2.3. Szükségletek változása, a változásokra adható egyéni, közösségi és társadalmi válaszok 3. Az idősellátás intézményrendszere 3.1. Jogszabályi környezet 3.2. Idősek számára elérhető pénzbeli és természetbeni ellátások (hozzáférés módja, feltételei) 3.3. Idősek számára nyújtható személyes szociális szolgáltatások rendszere 3.4. Otthonközeli ellátások típusai, jellemzői, igénybevétel lehetőségei 3.5. Bentlakásos ellátási formák típusai, jellemzői, igénybevétel lehetőségei 3.6. Szociális ellátórendszer változásának, fejlesztésének irányai 4. Szociális munka gyakorlati alkalmazása az egyes ellátási típusokban 4.1. Szociális munka módszerei, eszközei 4.2. Szociális formák alkalmazása otthonközei ellátások során 48
4.3. Szociális munka bentlakásos intézményekben (A vizsgakérdések megegyeznek az egyes vázlatpontok címeivel) Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Kollokvium (szóbeli vizsga) Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Bagdy Emőke: Fejlődéslélektan az életfolyamatokon át In: Pszichoterápia, 2000.VIII.hó Udvari Andrea: Az idősellátás helyzete Magyarországon – Kutatás jelentés (NCSSZI Bp. 2013) http://www.ncsszi.hu/download.php%3Ffileid%3D771 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1/2000. (I.7.) SZCSM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről Esély 2014/2. szám – Konferencia az idősek segítéséről Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Szakmai szabályozók fejlesztése (Szerk. Balogh O., Fehérné D. Ildikó, Kostyák Á., Pató Ágnes, Vajda N.) NCSSZI. 2011. TÁMOP-5.4.1/08/1-2009-0002 sz. kiemelt projekt 9-56 old. BAGDY Emőke: Fejlődéslélektan az életfolyamatokon át. In: Pszichoterápia, 2000. augusztus. DOBOSSY Imre - S. MOLNÁR Edit-VIRÁGH Eszter: Az Öregedés és társadalmi környezet. KSH, Műhelytanulmányok, 3. szám, 2003 GICZI Johanna- Sághi Gábor (szerk.): Időskorúak Magyarországon. KSH, Budapest, 2004 81/2009. (X. 2.) OGY határozat Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról; Magyar Közlöny 2009/141 (X.2.) Kötet az idősekről, Esély füzetek 2., „ESÉLY” Közösségfejlesztő és családsegítő szolgálat; 1995. Budapest, ISSN 12171697 Európai Közösségek Bizottsága: Zöld könyv: „A demográfiai változások kihívása, a nemzedékek közötti szolidaritás új formái”; COM(2005) 94 végleges; Brüsszel, 16.3. 2005 Egyéb tudnivalók: -
49
Tantárgy neve: Szociális munka kisebbségi csoportokkal
Neptun kód: BTBNSZM507 BTBLSZM507
Tagozat: N L
Az óra címe angol nyelven: Social work with minority groups Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Tárgyfelelős: Oktató: Gyukits György Gyukits György Javasolt félév: Foglalkozás időpontja: szerda: 14-16 KV 5 10.04. 9-14 11.22. 14-19 Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): Kreditérték: Előfeltétel: BTBNSZM302 BTBNSZM303 gyakorlat gyakorlati jegy 2/30 3 BTBLSZM302 BTBLSZM303 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzuson a résztvevők segítséget kapnak ahhoz, hogy megismerjék az előítélet kialakulásának mechanizmusait, felismerjék, és kezelni tudják saját előítéleteiket, érzékenyebbé váljanak azokkal a problémákkal szemben, amelyek a kirekesztett, előítéletektől sújtott kisebbségi csoportok sajátjai. Tantárgy tematikája: 1-2. Az előítélet, diszkrimináció - szakirodalmi áttekintés 3-6. A témával kapcsolatos saját élmények. 7-10. Esetmegbeszélés. 11-14. Prezentáció, ötletbörze, vita 15. Összefoglalás, értékelés Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Tekintettel arra, hogy nem pusztán ismeretátadásról, hanem a hallgatók érzékenyítéséről, szemléletének formálásán van elsősorban a hangsúly, ezért nagyon fontos az órai részvétel, a közös munkába való bevonódás. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Beszámoló 50% Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): BAKÓ B. és trsai (szerk.): Mindennapi előítéleteink. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest, Balassi, 2006 CSEPELI György – ÖRKÉNY Antal – SZÉKELYI Mária (szerk.): Kisebbségszociológia. Szöveggyűjtemény egyetemi és főiskolai hallgatók számára. Minoritás Alapítvány, Budapest, 1997 GIDDENS, A. - DIAMOND, P. (szerk.) Írások az egyenlőtlenségről, az egyenlősdiről – és az új egyenlőségről. Budapest, Napvilág, 2006 HUNYADY György.: A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák. In: HITSEKER, M. – SZILÁGYI Zs. (szerk.) Mindentudás Egyeteme 4. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 2005. pp. 127-147. LADÁNYI János – SZELÉNYI Iván: A kirekesztettség változó formái. Budapest, Napvilág, 2004 NAGY Ildikó – PONGRÁCZ Tiborné: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2009. TÁRKI – Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2009 PANKUCSI Márta: Kisebbségek, kohézió és az információs társadalom. Információs Társadalom 4/2006. 50
86-98.o. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): BALÁZS K. – ÓDOR B.: A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok nemzetközi forrásai. Magyar Országgyűlés, 2006 FEKETE – KELEN – TALYIGÁS – VISY: EU Parlamenti jelentés a romák helyzetéről. Magyarországon. Kézirat FONYÓ Ilona (szerk.): Felnőtt élet. Felnőttkorba lépő értelmi sérült fiatal társadalmi életbe való beilleszkedésének lehetőségei. Kézenfogva Alapítvány, Budapest, 2009 NAGY Ildikó – PONGRÁCZ Tiborné: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2009. TÁRKI – Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2009 NEMÉNYI Mária.: Szegénység-etnicitás-egészség, In: Kisebbségek kisebbsége szerk: NEMÉNYI MáriaSZALAI Júlia, Új Mandátum, Budapest, 2005 Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) Nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés minden formájának eltörléséről (1965) Egyezmény a nők elleni hátrányos megkülönböztetés minden formájának eltörléséért (1979) A fogyatékos emberek jogainak nyilatkozata (1975) Az ILO egyezménye (169. számú) a független országok bennszülött vagy törzsi szervezetben élő népeiről (1989) Egyéb tudnivalók: -
51
Tantárgy neve:
Neptun kód:
Tagozat:
Társadalmi integráció
BTBNSZM517
N
Tárgyfelelős intézet:
Tárgyfelelős:
Oktató:
BTK – Szociológiai Intézet
Dr. Szabó-Tóth Kinga
Dr. Szabó-Tóth Kinga
Tantárgy felhasználhatósága:
Javasolt félév:
Az óra címe angol nyelven: Social integration
Foglalkozás időpontja: Kihelyezett óra a MAB-ban, az
SZV
5
Fogl. típusa:
Számonkérés módja
előadás
kollokvium
alábbi időpontokban:
Óraszám (hét v. fé.):
Kreditérték:
2
2
Előfeltétel: -
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus kihelyezett órák formájában a MAB-ban kerül megtartásra. Tantárgy tematikája: Helyszín: MAB, Miskolc (Erzsébet tér 3) szeptember 18: 14-15: Dr. Szepessy Péter: Az integráció fogalmi problémái rendszerelméleti megközelítésben 15-16: Mihályi Helga: A népesedési folyamatok társadalmi integrációs szerepe október 16: 14-15: Dr. Pankucsi Márta: Az összetartozás rendje 15-16: Dr. Szabó-Tóth Kinga: Hátrány és felsőoktatás november 13: 14-15: Dr. Kozma Judit: Szociális munka a végeken 15-16: Gyukits György: Fiatalkorú terhesség és gyermekvállalás a mélyszegénységben élők körében december 11: 14-15: Dr. Papp Z. Attila: Az iskolai integráció kihívásai és lehetőségei 15-16: Dr. Havasi Virág: Tanoda programok január 15: 14-15: Prof. Dr. Csepeli György: Big Data - A szociológia új útja 15-16: Dr. Osváth Andrea: Miért (nem) vagyunk boldogok? február 12: 14-15: Dr. Urbán Anna: A diverzitás és a munkahelyi egészségfejlesztés szerepe az integrációban 52
15-16: Dr. Szabó-Tóth Kinga: Társadalmi integráció kérdőjelekkel Az
előadás-sorozat
a
KEZEK
–
Észak-Magyarország
felsőoktatási
intézményeinek
együttműködése, TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0001 számú projekt keretében valósul meg. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Az előadások látogatása kötelező! Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A tárgy írásbeli vizsgával zárul, melyen az előadások anyagát kérem számon. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Egyéb tudnivalók: -
53
Tantárgy neve:
Neptun kód:
Tagozat:
BTBNSZM505
N
BTBLSZM505
L
Tárgyfelelős intézet:
Tárgyfelelős:
Oktató:
BTK – Szociológiai Intézet
Szribik Gabriell
Szribik Gabriella
Tantárgy felhasználhatósága:
Javasolt félév:
Andragógia Az óra címe angol nyelven: Andragogy
Foglalkozás időpontja: péntek: 14-16
K
5
09. 20. 14-19 10.25. 9-14
Fogl. típusa:
Számonkérés módja
előadás
kollokvium
Óraszám (hét v. fé.): 2/10
Kreditérték: 2
Előfeltétel: -
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tantárgy célja megismertetni a hallgatókkal az andragógia, mint diszciplína és oktatási gyakorlat lehetőségeit, kutatási eredményeit, módszereit, s azok alkalmazásának fontosságát a szociális munkában. Tantárgy tematikája:
Andragógiaelmélet Az andragógia hazai és nemzetközi története A felnőttek tanulási sajátosságai A tanulás forradalma – az andragógia, mint felnőttnevelés, mint felnőttképzés, mint felnőttoktatás Az andragógia társadalompolitikai jelentősége, népművelés, közművelődés A lifelong learning jelenség – pedagógia versus andragógia A globális, információs társadalmak strukturális átalakulásai, s ennek hatása az életstílusra és a tanulási stílusra A személyes tanulási tér – IKT adta lehetőségek Andragógia és munkaerőpiac – foglalkoztatás- és oktatáspolitika Hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatásának, reintegrálásának lehetőségei, tudásvagyon gazdálkodás Kulcskompetenciák, „képessé tétel” – szociális beruházás: andragógia a szociális munkában Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Nappali tagozaton zárthelyi dolgozat a szemeszter félidejében. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): A zh. dolgozatok beszámításának módja a kollokviumba: jeles – 50% jó – 40% közepes – 30% elégséges 20% elégtelen – 0% Nappali tagozaton az órák 75%-án való részvétel kötelező. 54
Levelező tagozaton a részvétel- lehetőség szerint - a megadott konzultációk mindegyikén kívánatos. Levelező tagozaton szóbeli kollokviummal zárul a kurzus. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): -
Az Educatio 1999/1. Tavasz - Felnőttoktatás c. tematikus száma Maróti Andor (szerk.) (1997) : Andragógiai szöveggyűjtemény II. Válogatás a felnőttoktatás elméletének külföldi szakirodalmából. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. - Zrinszky László (1996): A felnőttképzés tudománya. Bevezetés az andragógiába. Okker Oktatási Iroda, Budapest. - Benedek András, Csoma Gyula, Harangi László (szerk.) (2002): Felnőttoktatási és - képzési lexikon. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest - Durkó Mátyás (1999): Andragógia. A felnőttnevelés és közművelődés új útjai. Magyar Művelődési Intézet, Budapest. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): -
Molnár Cecília Sarolta (2013.03.21.): Mi is az az andragógia? Nyelv és tudomány. http://www.nyest.hu/hirek/mi-is-az-az-andragogia - Feketéné Szakos Éva (2002): A felnőttek tanulása és oktatása – új felfogásban. A konstruktivizmus alkalmazási lehetőségei a mai hazai andragógiában. Akadémiai Kiadó, Budapest - Kálmán Anikó (2009): Az oktatástól az önálló tanulásig. BME APPI, Budapest - Benedek András (szerk.) (2009): Tanulás életen át (TéT) Magyarországon. Tempus Közalapítvány, Budapest Egyéb tudnivalók: -
55
Tantárgy neve: A politológia alapjai Az óra címe angol nyelven: Foundations of Political Science Tárgyfelelős intézet: BTK – Szociológiai Intézet Tantárgy felhasználhatósága:
Neptun kód: BTBLSZM509
SZV
5
Tárgyfelelős: Fekete Sándor Javasolt félév:
Tagozat: L
Oktató: Fekete Sándor Foglalkozás időpontja: 09. 20. 9-14 10. 25. 14-19 Kreditérték: Előfeltétel: 2 -
Fogl. típusa: Számonkérés módja Óraszám (hét v. fé.): előadás kollokvium 10 Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A tárgy célja, hogy a hallgatók számára bevezetést nyújtson a politikatudomány alapfogalmaiba, problémaköreibe, kutatási területeibe, elméleteibe és módszereibe. A kurzus során a politikatudományt elhelyezzük a társ-diszciplínák közegében, csakúgy, mint a politikát annak tágabb társadalmi környezetében. Tárgyaljuk a meghatározó politológiai irányzatokat és iskolákat, a különböző politikai ideológiákat és politikai rendszereket, számba vesszük a politika folyamatait, szereplőit és intézményeit. A hallgatók mindezen témakörökben specifikus, Magyarországra vonatkozó ismereteket is szereznek. Tantárgy tematikája: 1. Konzultáció: Mi a politika? A politika tudománya. A politikatudomány kialakulása és elméleti alapjai. A magyar politikai gondolkodás fejlődésének rövid vázlata és a magyar politikatudomány mai helyzete. Alapvető politikai fogalmak. A politika intézményelméleti és rendszerelméleti modelljei. 2. Konzultáció: A kormányzati rendszerek főbb típusai (demokratikus és diktatórikus rezsimek). A hatalommegosztás elve. Alkotmány, alkotmánybíráskodás.
Közigazgatás, helyi hatalom. Politikai kommunikáció. Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): Beadvány Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Ötfokozatú (0–40% = elégtelen, 41–55% = elégséges, 56–70% = közepes, 71–85% = jó, 86–100% = jeles) Beadvány 50%, szóbeli vizsga 50%. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Bayer József: A politikatudomány alapjai. Budapest, Napvilág, 2000. Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány. Budapest, Aula, 2005. Marsh, David – Stoker, Garry (ed.): Theory and methods in politcal science. Basingstoke, Palgrave Macmillan, 2010. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Bihari Mihály – Pokol Béla: Politológia. Budapest, Universitas, 2008. 56
Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai. Budapest, Osiris, 2006. John, Peter: Analyzing public policy. New York - London, Routledge, 2012. Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor: A magyar politikai rendszer. Budapest, Osiris, 2005. Egyéb tudnivalók: -
57
Tantárgy neve:
Neptun kód:
Tagozat:
BTBNSZM515
N
BTBLSZM515
L
Tárgyfelelős intézet:
Tárgyfelelős:
Oktató:
BTK – Szociológiai Intézet
Dr. Szepessy Péter
Dr. Szepessy Péter
Tantárgy felhasználhatósága:
Javasolt félév:
SZV
5
Társadalomfilozófia Az óra címe angol nyelven: Social-Philosophy
Fogl. típusa:
Számonkérés módja
előadás
kollokvium
Óraszám (hét v. fé.):
Foglalkozás időpontja: Kreditérték:
2/30
Előfeltétel:
2
-
Tantárgy feladata és célja (3-4 mondatban): A kurzus hozzájárul a szociális munka elméletének megértéséhez szükséges társadalomfilozófiai hátterű koncepciók megismeréséhez. A tantárgy keretében klasszikus társadalom- és történelemfilozófiai szövegeken alapuló előadásokra kerül sor. Tantárgy tematikája: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
A társadalom és a történelem megismerésének lehetősége I. A társadalom és a történelem megismerésének lehetősége II. Az ember, mint kiindulási alap A történelmi fejlődés gondolata és lehetőségei Liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus Társadalom és erkölcs Érzületetika. felelősségetika, erényetika, szeretetetika Igazságosság, egyenlőség Jogok, emberi jogok, szabadság, perszonalizmus
10. A történelem végcéljának koncepciója és az utópiák 11. Az idő és a történelmiség 12. A megértés történelmisége Félévközi számonkérés módja (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.): A vizsgára bocsátás (aláírás) feltétele a sikeres (megfelelt) zárthelyi dolgozat, és egy prezentáció. Levelező esetében beadandó dolgozat A dolgozat 8-10 oldal terjedelmű 12 betűtípus 1,5 sortávolság. Leadási határidő: a szorgalmi időszak vége. Téma: egy kötelező irodalom feldolgozása. A prezentáció, dolgozat értékelése: érdemjegy: 1-5-ig. Értékelés (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok): Kollokvium, melynek eredményébe a zárthelyi dolgozat nem számít bele. Az érdemjegybe a prezentáció, dolgozat értékelése beleszámít 20%-ig. Fontosabb kötelező irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Wright, von G. H. : Magyarázat és megértés. In: Bertalan László (szerk): Magyarázat, megértés és előrejelzés. Budapest 1987. I. Két hagyomány 43-70. IV. Magyarázat a történettudományban és a társadalomtudományokban 155- 186. Danto, Arthur, C.: Az analítikus történelemfilozófia hanyatlása és bukása. Narratívák 4. 58
Nietzsche, Friedrich: Adalék a morál genealógiájához, Comitatus, Veszprém, 1998, 1–2. fej. Freud, Sigmund: Rossz közérzet a kultúrában, Kossuth, Budapest, 1992. Vagy: Sigmund Freud: Esszék. Gondolat. 1982. 327-405. Freinberg, Joel: Társadalomfilozófia Osiris, Budapest, 2003. Első fejezet: A szabadság fogalma. 15-36., Hatodik fejezet. Emberi jogok. 126-145. MacIntyre, Alasdair: A közjó politikai és szociális struktúrái. In: Horkay Hörcher Ferenc (szerk): Közösségelvű politikai filozófiák. Századvég, Budapest. 2002. 97-112. MacIntyre, Alasdair: Az erény nyomában. Osiris. Budapest. 1999. III.-VI: fejezet. 41-114. o. Taylor, Charles: A modernitás konfliktusai. In: Horkay Hörcher Ferenc (szerk): Közösségelvű politikai filozófiák. Századvég, Budapest. 2002. 113-153. Kekes, John: A liberalizmus ellen. Európa. Budapest. 1999. 1. fejezet. 1.3 Alapértékek. 1.4 Nézeteltérések a liberalizmuson belül.1.5. A liberalizmus magja. 26-58. 6. fejezet. 226-245. Bultmann, Rudolf: Történelem és eszkatalógia Atlantisz, 1994. I. A történelem és a történetiség problémája 11-23. VIII.-IX. A történelem lényege 123-153. Fontosabb ajánlott irodalom (legalább 3 irodalom, lehetőleg 1 idegen nyelvű): Egyéb tudnivalók: -
59
IV. ÉVFOLYAM Neptun kód: Az óra címe:
BTBLSZM702 BTBLSZM701 Oktató:
Összefüggő szakmai gyakorlat Dr. Kozma Judit
Összefüggő szakmai gyakorlatot kísérő szeminárium
Tárgyfelelős: Dr. Kozma Judit, tanszékvezető egyetemi docens
Az óra címe angol nyelven:
Az óra időpontja: 09. 27. 14-19 Practice learning and supervision 10.18. 9-14 Az óra tanterv szerinti felhasználhatósága: kötelező, kötelezően választható, szabadon választható (K, KV, SZV): Kötelező Az óra Számonkérés módja Óraszám: Kreditérték: Előfeltétel: típusa: BTBLSZM101 160 munkaóra + BTBLSZM102 140 óra BTBLSZM204 felkészülési idő, BTBLSZM205 összesen 300 óra, gyakorlat Gyakorlati jegy 30 BTBLSZM206 melyből a BTBLSZM304 gyakorlatot kísérő BTBLSZM403 szeminárium 15 BTBLSZM401 óra BTBLSZM501 A gyakorlat célja A gyakorlat célja annak bizonyítása, hogy a hallgatók (a vonatkozó KKK alapján, lásd: 15/20006(IV.3.) OM rendelet) felkészültek az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával, az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt, a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szakmai szociális munka végzésére. Képesek az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. Továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. Ismerik: – tevékenységükhöz szükséges, szociális munkára vonatkozó, továbbá a társadalomismereti, társadalom- és szociálpolitikai, pszichológiai, jogi, igazgatási, egészségügyi, pedagógiai ismeretrendszerek alapjait; – a szociális segítségnyújtáshoz szükséges információszerzés módjait és a legfontosabb információforrásokat; – a különböző társadalmi és szociális problémákat, a kielégítetlen szükségleteket, a veszélyeztető tényezőket; 60
alkalmasak: – a társadalomról, a szociális tevékenység felhasználóiról, célcsoportjairól és azok környezetéről szóló információk és tapasztalatok összegyűjtésére és rendszerezésére; – az informatikai eszközök használatára; – a szociális szakmai tevékenység tanulásához szükséges szövegek, elemzések, vizuális jelek, táblázatok, adatsorok, diagramok megértésére, értelmezésére. Az alapfokozat birtokában a szociális munkások képesek: – a társadalmi folyamatok működési szabályszerűségeinek, a társadalmilag kedvezőtlen helyzeteket létrehozó okoknak, következményeknek a felismerésére, kritikus és rendszerszerű elemzésére; – a különböző életciklusokban és élethelyzetekben kialakuló szociális problémák, veszélyeztető tényezők felismerésére, feldolgozására és elemzésére; – az egyén és társadalmi környezete közötti interakciók társadalmi összefüggéseiben való értelmezésére; – az egyének, családok, csoportok, közösségek problémakezelő és -megoldó képességének javítására, társadalmi integrációjuk, szociális biztonságuk elősegítésére; – az egyén és környezete erőforrásainak feltárására és hasznosítására; – a szociális munka tanulásához szükséges információforrások, a szakmai gyakorlatban használatos dokumentációk használatára. Az alapfokozat birtokában a szociális munkások alkalmasak: – a szociális munkát folytató intézményekben, szervezetekben munkakörök betöltésére; – az elsajátított problémakezelő komplex stratégiák, technikák hatékony használatára, a közvetlen szociális munkafolyamatok kreatív megvalósítására; – a szociális munkát felhasználók kapcsolatainak, érdekérvényesítő képességének fejlesztésére a szociálpolitika döntéshozóival való kapcsolatukban, emberi jogi ügyeket illetően eligazításra. A szakon végzettek rendelkeznek együttműködő; kapcsolatteremtő képességgel; kommunikációs készséggel; a szociális munka vonatkozásában minőségtudattal; értékelés és önértékelés képességével; közvetítői, képviselői, tanácsadói feladatok végzése során személyes felelősséggel, alkalmazkodó képességgel; idegennyelv-tudással, a szakmai erkölcs iránti elkötelezettséggel, szakmai identitással. A gyakorlat leírása: A gyakorlat céljai
A gyakorlat célja, hogy felkészítse a hallgatót az elméletben tanultak gyakorlati alkalmazására és elősegítse a szakmai készségek fejlesztését, a személyes kompetencia megtapasztalását. A terepgyakorlat lehetővé teszi, hogy a hallgatók együtt dolgozzanak gyakorlati szakemberekkel, akik mellett elsajátíthatják a szakma fogásait, s akik az elméleti képzéssel egyenrangú feladatot ellátva megismertetik a hallgatókat a szociális problémák gyakorlatban megjelenő formáival, másrészt segítik a problémák szélesebb összefüggésekben való elhelyezését. A hallgató a gyakorlat során megismerkedik az adott segítő intézmény struktúrájával, szervezeti rendszerével, azokkal a szociális ellátási feladatokkal, amelyek az adott intézményben egy szociális szakember munkája során felmerülhetnek. Megismeri az intézmény ellátási régiójának szociális jellemzőit, az intézmény és a területén lévő más 61
szociális intézmények kapcsolatát, együttműködéseit. A hallgató a tereptanár irányítása mellett bekapcsolódik az ügyfelekkel folyó munkába. Részt vesz az intézményhez érkezést követő első interjú felvételében, a szociális kontextus vizsgálatában (családi környezet felmérésével), a támpontok értékelő feldolgozásában és az intervenciós terv elkészítésében, amely tartalmazza a forrásrendszerekkel való kapcsolatfelvételt és az esetmenedzselési feladatokat is. A terepgyakorlat mindezek által lehetővé teszi a hallgató gyakorlati kompetenciájának értékelését. A hallgató a gyakorlatban való megnyilvánulásai alapján visszajelzést kap szakmai alkalmasságáról, illetve esetleges alkalmatlanságáról. A terepgyakorlaton közreműködők feladatai
Terepintézmény Az intézmény megfelelő végzettségű és felkészült tereptanárt jelöl ki. Biztosítja a gyakorlathoz szükséges tárgyi és egyéb feltételeket, segíti a gyakornokot, hogy megismerhesse az intézmény struktúráját, szervezeti egységeit, az ott dolgozó szociális szakemberek feladatait, mindennapi munkáját. Hozzájárul, hogy a hallgató betekinthessen a szükséges dokumentációkba. Lehetőséget ad arra, hogy a hallgató részt vegyen az intézmény munkaértekezletein, és amennyiben van, az esetmegbeszélő találkozókon, esetleg szupervízión is. Elősegíti az intézmény ellátási területének, a terület szociális jellemzőinek, az intézmény és a társintézmények kapcsolatának, együttműködésének a megismerését. Lehetővé teszi, hogy a hallgató bekapcsolódjon a kliensekkel való munkafolyamatokba, önállóan dolgozzon néhány esettel. Munkájáról a hallgató gyakorlati naplóval, a félév végén az esetek leírásával, illetve két esettanulmányban ad számot. Tereptanár Tereptanár lehet az a felsőfokú szociális végzettséggel rendelkező szakember, aki: egyrészt Az adott szociális intézményben dolgozik, szociális munkát végez közvetlen klienskapcsolatban, legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, kapcsolatot tart a gyakorlat szakmai vezetőjével, munkahelye, munkatársai támogatják abban, hogy tereptanári feladatokat vállaljon, másrészt vállalja: a gyakorlathoz szükséges feltételek optimális biztosítását, a hallgató terepen történő tanulásának segítését, a hallgató munkájának szakmai vezetését, már a gyakorlat elején a távollétében őt helyettesítő kolléga megnevezését, a terepmunka értékelését. A tereptanár és a szakmai vezető megosztják a felelősséget a hallgató tanulásának folyamatáért, együttesen segítik elő az elméleti és gyakorlati ismeretek megfelelő szintű integrációját, ennek érdekében szükség szerint kapcsolatot tartanak egymással. A tereptanár felelősséget vállal a gyakorlat megtervezéséért, megszervezéséért, levezetéséért, elemzéséért és értékeléséért. Ebbe az alábbiak tartoznak:
62
a “Az általános szociális munka gyakorlatra jelentkezés” lap kitöltése és aláírása, a "Tanulmányi Megállapodás" hallgatóval történő közös elkészítése, a konkrét hallgató tudásának és készségszintjének megfelelő esetek kiválasztása, egyéni konzultációs lehetőség biztosítása a hallgató számára - heti rendszerességgel, a hallgató féléves írásos feladatai közül a terepgyakorlatot záró összefoglaló dolgozatot, esettanulmányt elolvassa, láttamozza, ha vannak észrevételei, azt külön lapon rögzíti, szükség szerinti konzultáció a szakmai vezetővel, a gyakorlat befejezésekor, a hallgatóval való közös értékelést követően a tereptanár, az írásos minősítés részeként egy ötfokozatú skálán értékeli a hallgató gyakorlatát. Ez lesz a terepgyakorlat érdemjegye. (A részletes írásbeli értékelés javasolt szempontjai a Terepgyakorlat értékelése dokumentumban található)
A Hallgató feladatai és felelőssége: A hallgató és a tereptanár együttesen felelős a gyakorlat elején megkötendő "Tanulmányi megállapodás" elkészítéséért, s azon körülmények biztosításáért, melyek mind a tanuláshoz, mind a hallgató kompetenciájának bizonyításához szükségesek. A terv végrehajtása közben nehézségekbe ütköző hallgatónak rövid időn belül tudatnia kell ezt tereptanárával és a szemináriumvezetővel, annak érdekében, hogy gyors segítséget kaphasson nehézségei leküzdéséhez.
A hallgató a gyakorlat ideje alatt alkalmazkodik az intézmény munkarendjéhez és a tereptanárral megbeszélt munkarendben végzi a terepgyakorlatát. Ez az idő lehetőleg a tereptanár beosztásával egyező időben legyen. Időtartama 160 óra. A hallgató akkor sem hiányozhat, ha egyéni tanrend engedéllyel rendelkezik, vagy párhuzamosan más képzésben is részt vesz. Ha már munkaviszonya van a hallgatónak, kötelessége, hogy a gyakorlat időtartamára megoldást találjon munkahelyi elfoglaltságának esetleges időbeli átrendezésére a gyakorlat sikeres teljesítése érdekében. A hallgató részt vesz a Tanulmányi megállapodásban rögzített tereptanári konzultáción, az intézményi team/stáb munkaértekezleteken, esetmegbeszélésen, /szupervízión/ és egyéb szakmai megbeszéléseken. Hiányzás csak orvosilag indokolt és igazolt esetben lehetséges. Ha a hallgatót egészségi állapota akadályozza a gyakorlóhelyen való megjelenésben, azt minden esetben köteles mind a tereptanár, mind a szemináriumvezető felé jelezni. A hiányzás nem haladhatja meg a két hetet. Amennyiben meghaladja, a gyakorlatot a kiesett idővel meg kell hosszabbítani. Hosszantartó betegség esetén a tanszék engedélyezheti a gyakorlat pótlását. A hallgató alkalmazkodik a fogadó intézmény stratégiai és gyakorlati célkitűzéseihez, ami nem jelenti azt, hogy jobbító szándékú javaslatait az adott körülmények között a megfelelő formában ne tehetné meg. A hallgató „A Szociális Munka Etikai Kódex” előírásait a gyakorlat során mindenkor betartja. (http://www.3sz.hu/bm/Munkacsoportjaink/Etikai+Kollegium/Kodex)
Az Egyetem felelőssége és feladatai: A 230/2012(VIII.28) Kr. 15.§-a értelmében az egyetem együttműködési megállapodást köt a terepintézményekkel a szakmai gyakorlat kereteiről és a feladatmegosztásáról. 63
A Szociális Munka Tanszék vállalja, hogy a szakmai vezető közreműködésével rendszeres munkakapcsolatot tart a gyakorlóhellyel, a szakmai gyakorlat képzési terve szerint felkészíti a hallgatókat; a gyakornok képzési igényeit figyelembe vevő, a képzés célkitűzéseivel összhangban szempontokat ad a szakmai gyakorlóhelynek és az ott dolgozó tereptanárnak a közösen elkészítendő gyakorlati képzési programhoz, a gyakorlat megvalósításához; szempontokat ad a gyakornokok szakmai készségeinek és gyakorlati kompetenciájának értékeléséhez A gyakorlat szakmai vezetőjének felelőssége és feladatai: A szakmai vezető feladata elsősorban a gyakorlat általános kereteinek megteremtése, ezen belül is az alábbiak: A jelentkezési lapok szerint a terephely elfogadása vagy kellő indoklással alátámasztott elutasítása. A gyakorlatok előkészítése: a hallgatók tájékoztatása a gyakorlat céljairól, feltételeiről stb; számukra a jelen összefoglaló eljuttatása. A tereptanárok felkérése és felkészítése. Biztosítja a terephely, illetve a tereptanár számára a képzés tantervét, valamint a gyakorlati képzésre vonatkozó dokumentumokat, valamint az aktuális változásokról történő tájékoztatást. A gyakorlathoz kapcsolódó tereptanári megbeszélések szervezése. Problémás helyzetekben közös megbeszélések szervezése, lebonyolítása A szakmai vezető vezeti a terepgyakorlat előkészítő és feldolgozó szemináriumot, amelynek célja, hogy segítse a gyakorlat tapasztalatainak feldolgozását, támogassa a hallgatót az önmagára és a gyakorlati munkára vonatkozó reflexióiban. A szemináriumi munka keretében segíti a hallgatót a szolgáltatástípushoz kapcsolódó szakirodalmak feltérképezésében és feldolgozásában. A szociális intézményben dolgozó hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy az összefüggő szakmai gyakorlatukat a munkahelyükön végezzék el, de ebben az esetben más feladatokat kell végezniük, mint azoknak, akik eddig nem dolgoztak, illetve jelenleg nem dolgoznak szociális intézményben. A gyakorlat során teljesítendő feladatok, a gyakorlat menete: 1. A saját munkahelyükön gyakorló hallgatók feladata: Az általuk szolgált klientúra és a nyújtott szolgáltatások sajátosságainak feltárása alapján fejlesztési projekt kidolgozása, végrehajtása és értékelése. A gyakorlat menete: I. Feltáró szakasz Az intézmény missziója, a szolgált népesség sajátosságai, szolgáltatások, a szolgáltatások megfelelése a szolgált népesség szükségleteinek, a munkatársi gárda összetétele, felkészültsége, az intézmény kapcsolatai, helye a helyi szolgáltató rendszerben az intézmény története, kultúrája (a kliensekkel való kapcsolatok sajátosságai, belső viszonyok: felépítés, munkatársi kapcsolatok, vezetés, a konfliktusok megoldásának 64
módja, ahogy beszélnek az ügyekről, stb.) Összefoglalóan: SWOT-analízis A hallgató/munkatárs helye, beosztása, feladatai az intézményben, kliensei, kapcsolata a kliensekkel kapcsolatai a munkatársakkal, más intézményben dolgozó szakemberekkel, a saját munkájának értékelése: személyes szakmai erősségei (kompetenciák) és fejlesztendő területei, a munka során tapasztalt problémák Összefoglalóan: SWOT-analízis II. Tervezés a SWOT-analízisek alapján a fejlesztendő terület/szolgáltatás kijelölése, a problémák és célok megjelölése, egymáshoz rendelése, a szükséges tevékenységek meghatározása, a célokhoz rendelése, a várható nehézségek (kockázatok) leírása és a leküzdésükhöz szükséges tevékenységek tervezése, időterv. III. Végrehajtás a tevékenységek végrehajtása az időterv alapján, a felmerült problémák elemzése, a terv módosítása, amennyiben szükséges. IV. Értékelés az elért eredmények, maradványproblémák, az eredmények fenntartásának terve, lehetséges további fejlesztési irányok. Elvárások: A beszámoló minimális terjedelme 1 ív (40 000 leütés, cc. 22 oldal). Elvárás, hogy a beszámoló reflektív legyen, azaz tartalmazza a gyakorló hallgató megfigyeléseit, tapasztalatait, és ezek értelmezését a korábban megismert szakirodalom alapján. A beszámolónak hivatkozásokat és mellékletként (az 1 íven felül!) irodalomjegyzéket is tartalmaznia kell, annak bizonyítására, hogy a hallgató ismeri a témához kapcsolódó szakirodalmat. A beszámolót a fenti vázlat figyelembe vételével kérem elkészíteni, a fedőlapon pedig szerepeljen a cím: Beszámoló az összefüggő gyakorlatról, az író neve, szakja, az intézmény neve, címe, a dátum. 2. A külső gyakorlóhelyen gyakorló hallgatók feladata: 160 óra szociális munkásként, önállóan, tereptanári szupervízió mellett végzett munka. A 160 órába nem számít bele az intézmény megismerésével, a felkészüléssel (pl. a speciális terület szakirodalmának elolvasása, hospitálás, stb.) és a kötelező írásbeli munkák megírásával töltött idő. A gyakorlat során a hallgatónak azokat a tevékenységeket – az esetkezelés, a csoportmunka és a közösségi munka fogalomkörébe tartozó tevékenységeket – kell végeznie, amelyeket egy képzett szociális munkás az adott intézményben és beosztásban végez. A hallgató a tevékenységéről naplót ír, melynek részei a következők: 1. Az intézmény missziója, a szolgált népesség sajátosságai, 65
2. 3. 4. 5. 6. 7.
szolgáltatások, a szolgáltatások megfelelése a szolgált népesség szükségleteinek, az intézmény tárgyi és humán erőforrásai, az intézmény kapcsolatai, helye a helyi szolgáltató rendszerben az intézmény története, kultúrája (a kliensekkel való kapcsolatok sajátosságai, belső viszonyok: felépítés, munkatársi kapcsolatok, vezetés, a konfliktusok megoldásának módja, ahogy beszélnek az ügyekről, stb.) a szolgáltatások megfelelő végzéséhez szükséges szakirodalom rövid ismertetése, előírásszerű címleírásokkal (a szakdolgozat előírásaiban szerepel a hivatkozások és címleírások megfelelő formája) A hallgató önértékelése a korábbi gyakorlatok alapján: milyen személyiségvonások, kompetenciák az erősségei és miben szeretne a gyakorlat során fejlődni. Az esetek leírása, amellyel a hallgató a gyakorlat során dolgozott, legalább két részletes esettanulmány a beavatkozások és eredmények leírásával A napi munka reflektív, azaz a tapasztalatok leírását és értelmezését is tartalmazó, naplószerű leírása Záró önértékelés A tereptanár értékelése A gyakorlat elvégzéséről szóló igazolás.
A gyakorlat időtartama: 2014. szeptember 10 – december 12. A gyakorlathoz kötődő dokumentumok leadási határideje: december 12. A terepgyakorlat előkészítő és feldolgozó szeminárium programja: 1. A gyakorlat előkészítése: a célok és feladatok megbeszélése Célok: a gyakorlat céljainak megértése a feladatok és értékelési szempontok tisztázása 2. Fejlesztési projektek és esetek megbeszélése Célok: a terepgyakorlat során szerzett tapasztalatok reflektív feldolgozása, a hallgatók intervenciós repertoárjának és tudásának bővítése, stresszmenedzsment-készségek elsajátítása, esettanulmányok elkészítésének segítése. 3. Értékelés, lezárás A gyakorlat értékelése: A terepgyakorlat értékelését annak teljesítése és a kapcsolódó dokumentáció leadása után a tereptanári értékelőlap és a terepnapló alapján a terepgyakorlat szakmai vezetője végzi. A hallgatói teljesítmény értékelésének alapját a fent ismertetett képzési és kimeneti követelmények jelentik. Természetesen az egyes munkakörökben a fent ismertetett kompetenciák eltérő jelentőséggel bírnak. Fontosabb kötelező irodalom jegyzéke: Lásd: a szociális munka tantárgyainál. Fontosabb ajánlott irodalom jegyzéke: Lásd: a szociális munka tantárgyainál. Tantárgyfelelős intézet: BTK Szociológiai Intézet Egyéb tudnivalók: 66
Az gyakorlat szakmai vezetője dr. Kozma Judit elérhetősége:
[email protected], +36 20 4656497 Terepajánlatok: http://szociologiaszak.uni-miskolc.hu/segedanyagok.htm A hallgatók igénybe vehetnek egyéni szupervíziót előre bejelentkezés után pénteken 16-17 óra között személyesen, vagy más napokon skype-on (jkozma1), telefonon (vonalas telefonon tudok beszélni ingyen 1 órán keresztül). Bejelentkezés a fenti mobil számon.
67