Szerkesztőség és kiadóhivatal*? VIII., RSkk Szilárd-utcza 18. sz

Szerkesztőség és kiadóhivatal*? VIII., RSkk Szilárd-utcza 18. sz.

I

Pénzkölcsön

mindennemű

kisebb, nagyobb sorsjegyekre olcsóbban mint bárhol. Vidéki megbízások nagy p o n t o s s á g g a l t e l j e s í t t e t n e k .

levő sorsjegyeket saját pénzünkkel váltjuk ki és azokra nagyobb és olcsóbb kölcsönt adunk, vagy megvesszük

Zálogban

^

e

Tiszteletteljes

kérelem:

A. b e v á s á r l á s n á l n e k ú r j e n e g y s z e r ű e n • m a l á t a kávét«. h a n » mindég határa o t t a n •• K a t h r e i n e r - f ó l e •• Kneippm a l á t a k á v é t , s a z t c s a k i s az i t t á b r á solt eredeti csomagokban fogadja el!

a teljes napi áron X ^ T

csekély havi részletfizetésre, a különbözetet pedig készpénzben kifizetjük. • Kérjük a zálogjegy beküldését.

FLEISSI6 SÁNDOR BANKHÁZA Budapest, VII., E r z s é b e t - k ö r u t 2. s z .

Malátalikőr

a legjobb, legkellemesebb és legegészségesebb üditő és erősítő likőr. Végtelen kellemes zamatja, kitűnő minősége és tulajdonságai miatt általánosan kedvelt.

legízletesebb és leghathatósabb táp- és teasütemény. Kis doboz 25 kr., nagy doboz 1 frt.

törvényesen védett szabadalmazott, tiszta malátából előállított

maláta készítmények a legjobbak ; k i t ű n ő e n beváltak.

Elsöjorvosi szaktekintélyek altal elismertek, huzamosabb használat mellett p á r a t l a n h a t á s ú a k .

Malátakeserii

KEK

Ruhamosáshoz a legjobb kékifő-szer!

MindenUtt k a p h a t ó i Unnhcinnor Toetuórok vonv

nvára

A legjobb és legegészségesebb gyomorerősítő, kitűnő étvágygerjesztő ital, az emésztést elősegiti. Legjobb férfi ital.

Budapesten k a p h a t ó : Löweinstein M. Vámház-körut 4., Szenes Ede Dorottya-utcza 2., Szimon István Váczi-körut 12., Seidl József Koronaherezeg-uteza 13., Vogel Gyula Andrássy-ut 29., Takáts Lajos Kossuth Lajos-utcza 19., Jung Péter Vámház-körut 10., Zoffmann Viktor Dohány-uteza 15., Bienenstok D. Nefelejts-utcza 41., Spitzer G. Kálmán Ferencz-körut 41., Hauer Rezső Kerepesi-ut 49., Fooht Jakab Tükör-utcza 4., Baumholzer Ede II., Corvintér 6., Rainer J. és társa II., Corvin-tér 7. üzleteiben ; vidéken a jobb fűszer- és csemegeüzletekben. Az italok magyarországi főelárusitása gyógyszerészekésdrog u i s t á k r é s z é r e : Budapest, Nádor-gyógyszertár váczi-körut 17. Oly helyre, hol még nem kapható, 3 palaczktól kezdve utánvétellel bérmentve küldi a Nádor-gyógyszertár Budapest, Váczi-körut 17. és a Szt. A n n a M a l á t a készítmény v á l l a l a t KisVelenczén.

Viszontelárusitók sziveskedjenek directe a Szt. Anna Malátakészitmény Vállalathoz Kis-Velenczére fordulni.

1 1 7 . évfolyam.

1Ő03.

A HET

lEflJELEI HIHOEH m l K l l E . Előfizetési f e l t é t e l e k : Egész évre _ ... kor. 20.— Félévre

»

Negyedévre

» ,

10— 5—

Egyes szám ára 40 fillér.

POLITIKAI '

*

ÉS IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

— B u d a p e s t ,

A függetlenségi párt. -

febr.

27.

Mint a téhetetlenség általában, a függetlenségi párt is máson, az országon, áll bosszút a saját meddőségeért, s történelmi, szükségszerű fejlemény volt, hogy végre eljusson ehhez az . ostoba obstrukczióhoz, melynek semmiféle értelme nincsen. Semmiféle, mert legjobb esetben mit érnek vele ? Legeslegjobb esetben, amire ellenzék számithat ? Azt bizonyára nem, hogy a függetlenségi programm katonai követelései valóságra váljanak — ezzel tisztában van maga a párt is. De, esetleg s ha az obstrukczió győzi szuszszal és következetességgel, sőt azzal az áldozatkészséggel is, hogy aratáskor se szűnjék meg s megkoczkáztassa egy vagy két uj tiszta választás keserves pénzbeli koczkázatát: hogy a kormányt belekergeti az exlexbe és, ami Szélinél ezzel egyet jelént: megbuktatja. Ha ezt a közönség némely rétegei, sőt a szabadelvüpárt némely elemei óhajtanák és törekednének rá: az természetes volna; a szabadelvüpárt régi stock-ja depossedáltnak érzi magát az uj regime alatt, a közönségben pedig mindig megvan, minden lehetséges kormánynyal szemben az ellenzékiség, mely külömben Széllel szemben abban az alapjában hizelgő formában nyilvánul, amely azért szereti bajban látni ezt az ördöngösen ügyes embert, hogy lássa, mint vágja ki magát ebből a bajból is. Mellesleg mondva: ez és csakis ez lehet az oka annak, hogy a számos vármegyei, népgyűlési, törvényhatósági s egyéb katonapolitika-ellenes feliratokban és tiltakozásokban a mondvacsináltságon s gondolat nélkül való utánpapoláson felül őszinte érzés és meggyőződés foglaltatik. Mert egyszerűen nem igaz, hogy a közönség a katonai terheket elviselhetetlennek találná — általában az állami terheket találja ilyennek, de még legszívesebben áldoz katonai czélokra, mert ezekről látja legegyenesebben és legközvetlenebbül, hogy' folynak vissza megint a közönség zsebébe. Az sem igaz, hogy a közönségben gyűlölet laknék a katonaság iránt; minálunk még van némi elfogultság — nem a katona ellen, hanem a hadsereg osztrák volta miatt; egyébként azonban a katonasággal u g y vagyunk, mint az arisztokrácziával: csak azért haragszunk rá, mert nem tartozunk - eléggé bele . . . Mondom, a • közönséget izgatja a parlamenti színjáték; izgatja, mint a futtatás vagy az agarászás — és mivelhogy a nagyközönség

Szerkesztőség és kiadóhivatal; BUDAPEST,

VIII., Rück Szilárd-utcza 18. sz., H irdetések

SZEMLE.

JÓZSEF.

m á r c z i u s liő 1

Krónika. ;

9/6Ö7. s z á m .

felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak vissza. •

—

nem köteles mind csupa Deák Ferenczekből és Andrássy Gyulákból állani, azzal sem köteles számolni, hogy mi szükség most az ország amúgy is keserves gazdasági és fenyegető külügyi helyzetét még belső rendetlenséggel, alkotmányos vérkeringési zavarokkal bonyolitani ? A szegény embernek úgyis csak egy öröme van: a káröröm, s nincs benne elég következtető erő észrevenni, hogy ezen a világon nincs olyan kár, mely valami kézenközön ne az ő kára volna. Ellenben a függetlenségi párt sokkal világosabban láthat. Láthatja és tudhatja, mi következnék, ha a Széli Kálmán paczifikáló és egyezkedő régiméjét most váltaná fel valamely agressziv, most, mikor még egy régi seb sem hegedt be teljesen, egy uj alakulat sem épült ki egészen, s a Széli négy éves kormányzatából a megalkuvásoknak és egyezkedéseknek csak a lemondásai maradnának meg, a gyógyításai nem. Érthető, ha az akademikusságban, melyre programmjának nem e világból valósága a függetlenségieket kényszeriti, fáj a szivük az ellenzéki babérok, a föltünés és a hősi pose-ok után, amikben a Lajtán tul a Wolffok, Schönererek vagy Klofácok és Stranskyak tündökölnek. De valami különbség mégis van; sem Wolff urnák, sem Stransky urnák nem fáj a mai Ausztria s a mai osztrák parlament sorsa, mert ők éppen ezek felrobbantására törnek. Ellenben a függetlenségi párt, mentül önállóbb Magyarországot akar, annál féltékenyebben köteles ügyelni az alkotmány folyamatosságára, a parlament épségére és erejére, sőt még a kormány tekintélyére és cselekvőképességére is, lévén ez a kormány Magyarország különségének és függetlenségének szimbóluma. Saját elveit üti hát arczul, mikor olyan politikát követ, melylyel a programmja pontjaiból egyet sem válthat valóra, ellenben, ha ez a politika erős és "sikeres, válság elé kergetheti az alkotmányosságot, a parlamentarizmust s a kormányzat folytonosságát. De hát igy járnak az olyan pártok, melyek ellentmondásban fogantattak. A függetlenségi párt elejétől fogva képtelenség, mert képtelenség, antiparlamentáris és alkotmánytalan alakulat az olyan párt, mely maga mond le arról, hogy kormányra kerülhessen, és, ha ugy kerülne sora, magának kéne maga ellen korteskednie, ha az a veszedelem fenyegetné, hogy többsége legyen. Amely párt nem kormányképes, annak súlya sincs, legyen még akkora tábora — s a függetlenségi párt hamis politikája és taktikája épp ama féiszegségnek a következése, hogy érzi szavazatainak sokaságát, az emberei is emberek, akiknek egyéni, és politikai ;as.piráczióik vannak,: de programmja viszont arra kötelezi, hogy ne vegyen részt- az l•

130 életben. Legkiválóbb tehetségei — elég Ugrón Gábort említeni — ebbe a félszegségbe mentek tönkre és savanyodtak bele; érezték magukban az erőt s a tehetséget, de a saját programmjuk békó volt kezükön-lábukon. Amig volt olyan közjogi alapon álló ellenzék, melylyel szövetkezni negyvennyolczas párt számára nem volt szégyen és lehetetlenség: amig meg volt a nemzeti párt, a függetlenségiek eleget tehettek aktivitásra való vágyuknak, az Apponyiék szekerét tolván. De most már csak a néppártét tolhatnák, s ettől, méltán, visszariadnak — a saját számlájára pedig nem dolgozhatik olyan párt, melynek a programmja elejétől végig utópiás és megvalósithatatlan. Más országokban is vannak pártok, melyeknek végső czéljai ilyenek; .például a szoczialista pártok. De ezeknek, már a magyar szocziáldemokrata pártnak is, a végső és utópiás programmon kivül, van egy megalkuvó és aktuális programmjuk is, amely arról szól, hogy a mai állapotok közt s a mai gazdasági renden belül mit akar s mire igyekszenek. A függetlenségi pártnak ilyen programmja még mindig nincs, mert még mindig betege annak' a hibának, melylyel megalapítói 1867 után is tovább folytatták azt az intranzigencziás taktikát, melyre csak 1867-ig volt szükség, hátvédül a dualizmusért küzdő Deák Ferencz számára. A függetlenségi pártnak, mentül inkább igazán akarja az ország önállóságát és függetlenségét, annál inkább azt kellett volna tennie, amit Tisza Kálmán tett: teljes erővel ráállani a közjogi alapra, megvetni • rajta a lábát, bemenni a delegáczióba, törekedni a kormányképességre, s általában belül kerülni Trója falain. Igy, kivül maradván, maga mondott le arról, hogy a magyar politikában számot tegyen, — s ha most dühös és haragos, az nagyon érthető, mert semmiért sem haragszunk annyira, mint a magunk oktalanságáért. A függetlenségi párt ugy járt, mint a szép Natália királyné, aki éveken át féltette a szépségét attól, hogy anya legyen, s ezért, mint hitelesen meg van állapítva, éveken át elzárta a szobája ajtaját a szegény Milán elől; mikor azonban a szegény Milán levonta ez elzárkózás következéseit és ott alapított családot, ahol lehetett, a szép Natália igen dühös lett és dulva-fulva hivatkozott hitvesi jogaira. Hitelesen meg van állapítva, hogy Szerbia egész szerencsétlen és természetellenes ujabb története ebből a szerencsétlen természetellenességből indult ki — s valameddig a függetlenségi párt megmarad az ő intranzigencziája természetellenes alapján, tisztában kell azzal lennie, hogy aktivitásából, jogai érvényesítéséből és ereje fitogtatásából nem következhetik egyéb, mint szerencsétlenség. Censor.

A nő el tudja titkolni szerelmét, de gyűlöletét nem.

Pompadour. *

Nem lehet ott szabad a férfi, ahol a nő rabszolga. *

Shelley.

A legtöbb bajunkat a nők okozzák, de ők is orvosolják. Herbert Spencer.

Esőben. Némán sötétlő paloták tövében Bolyongok egyedül, esőben, éjben Hűs esti szél szilaj nótáit játsza — Szivemben álmok szitakötő láncza. Egyszerre csak, egg utczaszeglelen Fölrezzenek, megállok hirtelen: A csillogó, rezgő aszfalttükör Száz kirakat fényében tündököl. Miig szikrafényes, fodros tíízpalak, Vakító sávok; gyújtó sugarak! A legszebb éjnek csillagmiriádja Nem hint el ennyi fényt az éjszakába. Oh gyászos éjben lobogó lángrózsák, Álomnak tetsző, szertelen valóság, Szivemben ép ily káprázattal égnek Csalóka álmok, ábrándos remények! . . . Borongó lelkem a fényárba mélyed: Oh így van, így! Sorsunk minél sötétebb, Annál szebben tűz szívünk éjjelébe Elérhetetlen boldogságunk képe. Kún József.

A halál

kutyája.

Irta: LÖVIK KÁROLY.

Tizennégy óra hosszáig utaztam a gyorsvonaton, egy hortyogó apáczafőnöknő, meg egy köhögős polgármester közé ékelve; két óra hosszat aludtam egy ismeretlen nevü váróterem fásládáján, hogy annál közelebb legyek az elromlott, rosszul fülő kályhához; öt óráig tartott, mig a viczinális föl vitt a poroszlói hegyekre, s onnét harmadfél óráig kellett kocsin mennem, hogy a bolgárhidi munkássztrájk helyére érjek. Csikorgó januárius volt: metsző hideg s derült, kék égbolt — hasonlatos a Nérókhoz, akik mosolyogva gyönyörködtek a rabszolgák szenvedéseiben. A szekér jobbra-balra farolva a fagyott uton, lassan döczögött a falu felé. Óriás orgona sípjaiként meredtek égnek a kürtők, nehéz fekete füstöt ontva a vadul széttagolt vidékre, amelynek ábrázata kormos volt, mint az ördögé. Fekete pöttyök lógtak a fák tar ágain, az ökörkórók szárain; a keréknyom is fekete volt, a hó is, a házak mellett ácsorgó sovány juhok is. Fáradt voltam a hosszú utazástól, gyönge tüdőm sajgott s a hideg éles tőrként hatolt a fülembe, végighasogatva idegeimet, agyamat. Nyomorultnak,. Iesujtottnak éreztem magamat, a fejemben mintha csupa szürke felhő kóválygott volna: nem érdekelt semmi, nem tudtam, nem akartam gondolkozni. S ez igy ment az egész esztendőn át, minden héten vonatra kellett ülnöm, ösmeretlen vidékre kalandoznom, piszkos kalyibákban tengődnöm, utálatos ételeket ennem, hogy tudósításokat küldjek az újságnak. A merre megjelentem csupa vér és pusztulás volt: láttam, amint a csendőrök a tömött népbe lőttek s egyszerre öten-hatan ugrottak nagyot s vágódtak el a földön; láttam, amint egy egész város égett, az utcza tele volt siró emberekkel, a levegőben tűzzel átszőtt, vadul siető füstfelhők örvénylettek s koporsó hijján mosóteknőbe teritették ki a hullákat; láttam, mint söpör végig a vizár egy egész

1.31 •községen, kártyalapként hajlítva össze falakat, sánczokat, vasúti síneket, s az utászkatonák mint szedik össze csákányokkal a tetemeket, amelyek közül olyik kásaként szakadt szét; láttam, amint egy falu feküdt éhtifuszban s az apró tót ablakokon át, a hagymáz ingerétől hajtva, sárga, képű, sárga ujju emberek akartak az utczára ugrani. Ezek a rémek nem hagytak pihenni, ha lehajtottam fejemet, félrevert harangok zúgását, haldoklók hörgését hallottam, szemem előtt tüzcsóvák, szennyes hullámok, kimeredt, óriási emberi szemek tánczoltak, orrom a ragadozó állatok szagát érezte. Az idők folyamán a riportokban nagy gyakorlatra tettem szert. A külső jelekből s az előzményekből meg tudtam itélni, hol lehet bajra következtetni, mikor szakad el a gát, vagy tör ki a zendülés. Midőn az újságok megírták, hogy ide vagy oda egy század katonaságot vezényeltek, én már lent voltam a készülő események színhelyén. Azt mondták, hogy kitűnő orrom -van; ösztönszerűen tudtam megérezni, hova menjek. Lehet, hogy volt is benne valami, magam azonban azt hiszem, hogy többet köszönhettem vidéki összeköttetéseimnek, geográfiái és szocziálista tanulmányaimnak és örökös éberségemnek, amely számon tartott minden tényezőt. Ha betoppantam cselekvéseim színpadára, egyszerre megváltoztam. Csüggedésem, fáradtságom elszállt, a kopó harczi kedve fogott el, kutattam, kapartam, szimatoltam s addig nem nyugodtam, mig a helyzetet alaposan meg nem ösmertem. A meddig szükség volt rá, lent maradtam, szaladgáltam, telegrafáltam, veszekedtem s aztán holtra fáradtan, betegen, nyomorultan utaztam vissza. Most is, hogy megérkeztem Bolgárhidra, fürgén ugrottam le a szekérről. Kellemes láz fogott el, amely megélénkítette megfigyelő képességemet, gyorssá tette mozdulataimat. Felvidultam, nem törődtem a nehéz utazással s nem riadtam vissza a munka nehézségeitől. Alighogy beérkeztem a piaczra, láttam, hogy számitásaim nem csaltak: itt készül valami. Csoportokba verődve beszéltek a munkások: arczak piros volt, mindnyájan egyszerre akarták elmondani véleményüket s valamennyi dühösen nézett egymásra. Itt is, ott is, asszonyok vegyültek a férfiak közé: száraz mellöket mutogatták és sovány, kóros gyermekeiket tolták azok elé, kik haboztak. Egy bőrsapkás, tüdővészes ember a tenyerét tartotta a többi felé: csupa vér volt a kőtöréstől. Közbe fütyölve köhögött: a rémes hangra, mintha friss rőzsét dobnak a lángra, még zajosabb lett a vita. Egy piros bajuszu, sovány munkás kigombolta az ingét és igy szólt: — Lőjjenek ide! Jobb, mintha odalent fúlok meg. Az úristen előtt majd számolnak. Azt ném kerülik el, óh nem! Többen nagy köveket szedtek fel az országútról, egy apró cseh legény ravaszul mosolygott s a zsebébe tett pisztolyt tapogatta. Közéjük elegyedtem. Hirtelen csönd lett. Gyanakodva nézegettek. — Ez rendőr, szólt valaki a háttérből. — Nem vagyok rendőr — feleltem — ujságiró vagyok. Mondják meg mi a bajuk, igazságosan fogom megírni. Lassan — egyik a másik után — elkezdtek beszélni. Az egyik jegyzőkönyvet vett ki a zsebéből s egy csomó nevet olvasott fel. Harmadrésze mellé kereszt volt pingálva, ezek meghaltak: vagy szerencsétlenség érte őket vagy a tüdővész áldozatai lettek. A másik az igazgatóra panaszkodott, hogy embertelenül bánik velük, a harmadik az alacsony bért emlegette, a negyedik a sok munkát. Az asszonyok a gyerekekről beszéltek: a lakásuk egy viz, a porontyok görvélyesek. — Az úristen előtt majd számolnak — dörmögte fagyasztóan a piros bajuszu. .

Kezemben gyorsan mozgott az irón, mindent , följegyeztem. Öröm fogott el, hogy minden jól megy, a tudósitás terjedelmes és alapos' lesz. Szivem sebesebben dobogott, arczom kigyúlt. A munkások, látva buzgóságomat s jóakaratomat, kezdték belátni, hogy nem vagyok áruló, szívesen szorítottak velem kezet, s elhívtak a korcsmába, hogy ott még részletesebben irják körül az előzményeket. Könnyen. hivő, gyorsan változó nép ez, örökös nyomorral s örökös bizalommal. Ők még nem tudták, mi fog történni: én már tisztán láttam. A nép elkeseredése nagy volt, alapjuk is volt rá, mert rettenetes munkáról volt szó. A bányák üzemét éjjel-nappal folytatták, tizenkét-tizenkét óra esett egy emberre. A lakások elszomorítók voltak: apró ólakban húzódtak meg a családok, a falakon csillogott a salétrom, a szurokpapirral bevont födeleken át süvöltött a szél. Az élelmezési viszonyok is tűrhetetlenek: a hatezer munkásból álló telepen egy bérlő volt, aki tetszése szerint szabta meg a hus és a portékák árát. Ami pénzt a bányászok kerestek, mind ide terelődött. A szörnyű hideg, mely keresztülhatolt a velőn s megpattogtatta a kohók fedeleit, még jobban ingerelte a népet. Alig volt ember, akinek tisztességes téliruhája lett volna. A cseh munkásokon •jobb időre emlékeztető vékony, kopott felöltő libegett,. a többinek még arra se telt, nyakuk köré hosszú, piros gyapot kendőket csavartak s a fülüket rongyokkal kötötték le. Láttam egy három éves kis fiút, akin egy ócska, üveggyöngyös mantill, valami tiszttartóné elajándékozott ócskasága lógott, szeméből pedig csordult a hideg kisajtolta köny. Elmentünk a korcsmába, egy barátságtalan, hosszú fészerbe, amelyben csipős pipafüst és erjedt sör szaga terjedt. A sarokban levő boglyas kemencze köré telepedtünk s folytattuk a beszélgetést. Látszott, milyen könnyen hivő néppel van dolgom. Egy óra előtt még gyanakodva néztek rám, most már elmondtak mindent, még a legtitkosabb gondolataikat is, amelyek abban összpontosultak, hogy az igazgató házát megrohanják. A melegben jobban érezték magukat, mint künn a zord fagyban; csöndesen énekelgettek, egy beesett, mellű, kecskeszakállas ember fejlehorgasztva hegedült nekik. Derék emberek — gondoltam magamban — milyen kár lesz értök, ha holnap közéjük lő a katonaság. Elnéztem a piros bajuszut, aki kezére támasztott fejjel dúdolt s mintha láttam volna, ez a széles koponya hogy fog vérzeni s a nagy, nedves szemek hogy merevednek meg. A kis mantillos fiúcska holnapra árva lesz s a bőrsapkás nem tör több követ. S ahol én járok, ott mindig igy történik, ma még jókedvűen parolázok az emberekkel, holnap a holttestöket nézem. Ha tudnák, ki vagyok, talán rég megöltek volna. De nem sejtik, nyugodtan fecsegnek s jóakaratúan bámulják gyorsan szaladó irónomat. Faluhelyen este, télen, kísértetekről szokás beszélni. Mikor kint süvölt a szél, belül fölébred a fantázia s tarka képeket rajzol az elemek harczáró]. Nem volt már mit mondanunk a sztrájkról, áttértünk erre a tárgyra. A bányászoknak sok legendájuk van a manókról, a jó tündérekről s a gonosz velenczei emberről, aki mindenütt megjelenik, ahol kincsek vannak, magához váltja őket s aztán felpattanva a felhő hátára, tovább utazik uj kincsek után. A legtöbb e fajta regét már ösmertem, de azért "türelmesen hallgattam végig. Megint énekeltek egy szomorú dalt s aztán egyikök uj mését mondott. Ezt még nem hallottam, a halál kutyájáról szólt. Látszott, hogy jelentősebb legenda, . mert egyik a másikat biztatta, hogy mondja el. — Te beszélj Simon — fordultak a piros bajuszuhoz. — Te vagy a mi eszünk. A megszólított megtömte pipáját, kivárta mig csönd lesz s aztán elmondta, a haíál kutyájának történetét. — Evekkel ezelőtt — kezdte el — mikor még jó mód lakott erre s a földek nem voltak meddők, egy tarka l*

132 kutya kóborolt erre felé. Ugy szakadt ide, senkise tudta kié. Förtalmes áliat volt: kiálló agyarakkal, habzó szájjal és hosszú, hosszú nyelvvel. Az egyik szeme zöld volt, a másik sárga; a zöld éjjel is világított.. Az ugatása rekedt volt, mint a csikorgó láncz, az egyik lábára, akár az ördög, sántított. Azt mondják, hogy Szent Mihálykor tüzet okádott a keresztúton. A kis mantillos fiu megijedt és elkezdett sirni. Az anyja az ölébe vette, lekötötte a fülét, hogy ne halljon. Simon megvárta, mig elkészül vele, aztán folytatta. — Senki magához nem merte venni azt az ebet, hiszen bizonyos volt, hogy a sátán küldte. A kutya künt csatangolt a réteken, de még ebtársai se álltak vele szóba. Jaj volt annak, akihez közeledett. Hogy is tett ? Ugy, hogy farkcsóválva szaladt egyszer Jancsik, az asztalos felé. Az asztalos megsimogatta és igy szólt: »No szép tőled, hogy végre megbecsülöd magadat.« Másnap vecsernyére Jancsik meghalt. Csönd lett. Egy öreg bányász fejbólintva közbeszólt: — Öt árva maradt utána. A piros bajuszu folytatta. — Pár hétre rá Breszkájné, a kovács felesége végigment a réten. A keresztútnál találkozott a kutyával, egérlyuk előtt ült és prédára lesett. Mikor meglátta a kovácsnét, felugrott, mosolygóra tátotta száját s hízelkedett körülötte. Az éjjel Breszkájnét — szép, derék asszony volt — megütötte a guta. Igy volt? — fordult az öreg bányászhoz. — Igy, igy — bólintott az. — Egy hétre rá Patercsik, a templomszolga találkozott vele, aztán Májer, a mészáros; mindakettő vigan üdvözölte s mindakettő megholt. Később még merészebb lett, bejött a faluba s ott leselkedett a házak körül. Ha farkcsóválva szaladt egy ház eresze alá, ott másnap a Szent Mihály lova nyargalt be. — De hát mért nem lőtte le valaki? — kérdezte izgatottan egy fiatal munkás. A piros bajuszu lassan felelt. — Nem fogott azon a golyó. Boldizsár földműves, aki csendőr volt, rálőtt egyszer, de az ólom lepergett az ebről, ott találták meg sörétté válva a kertben. Hiába volt az ellen küzdeni, mert bűbájosság élt benne. — Bizony az — felelték többen s keresztet vetettek. — A plébánosunk csak felvilágosodott ember, ahogy mondani szokás — folytatta Simon — de ő is azt mondta, hogy ez a halál kutyája. Ugy is volt. Az erdőben egyszer ezt látták a favágók: A kutya lassan ment be a sűrűségbe. Valamelyik ács utána lopódzott: hát mit lát? Azt, hogy a kutya megáll egy fa alatt s nyalogatja valami rongyos bábnak a kézit. Bábnak látszott, de biz az akasztott ember volt. El is verte három éven át a jég a határt. Ez volt a kutya gazdája, senkihez nem csatlakozhatott, mert elkergették, hát odaszegődött a holttesthez. Igy mondja a főtisztelendő ur. Azért érezte meg előre a halál szagát. Csönd volt. Aztán én szólaltam meg. — És mi lett a vége? Elpusztult? A piros bajuszu bólintott. — A harangozónak, Sefcsiknek, volt egy gyönyörű lánya. Olyan tiszta volt az, mint a harmat, Űrnapkor ő énekelt a templomban. Apáczának készült, dicsértessék az emléke, mert azóta ő is meghalt. Amint egyszer végig megy a farkasréten, szembe jön vele a kutya, csóválja a farkát, a száját mosolyra húzza. A lány nem ijedt meg: kivette a zsebében levő szentelt keresztet s az eb felé tartotta. A kutya felfordult s megdöglött. A tiszta leány megváltotta. A vásárból hazatérő fuvarosok esti szürkületben láttak egy gyönyörű, fiatal lovagot északnak vágtatni. Bizonyosan ez lakott a kutyában. Igy szabadult ki lelke az ördög kezéből.

— Minden jó lélek dicséri az urat — mormolták az asszonyok. Későre járt az idő, hazamentem az irodába, ahol ágyat vetettek nekem. A fáradtságot most éreztem, fülem zúgott, fel voltam izgatva a munkától s a készülő események érzésétől. Csak nehezen aludtam el, de szörnyű álmom volt. Láttam magamat, amint bozontos szőr fedi testemet, a kezem lábbá válik s a nyelvem messzire nyúlik le a földre. Szimatolva nézek körül a világban s ahol hullaszagot érzek, oda vágtatok. Beleelegyedem a tömegbe, vigan dörzsölöm az emberekhez bundámat, hizelgek nekik s akik ma megsimogattak, azok holnap mind meghalnak. Én vagyok a halál kutyája, amerre járok, légyként hullnak az emberek. — És lesz-e vájjon, aki engemet megvált? — kérdeztem félálomban. Dörömbözés ébresztett fel. A cseléd sirva szaladt be. — Tessék jönni! tessék jönni! — kiáltott lelkendezve. — A piaczon most lőttek az emberek közé. Oh, azok a latrok, azok a vérszopó szelindekek! A csatornába ugy dől a vér, mint a moslék! Már négyen meghaltak! Simon ott fekszik, mint egy levágott csirke, oh én édes Istenem! mi lesz velünk ?! Felöltöztem és szaladva siettem a piaczra. Az ablakok kivül mind be voltak törve, az ut közepén szétterpesztett karu hullák feküdtek s egy földszínű, sovány asszonyi holttest mellett ott ácsorgott a kis mantillos fiúcska: szeme félve nézett körül s a kis keze kék volt a hidegtől.

K r ó n i k a II. Az utolsó filoszemita.

- febr. 26. I. (A lipótvárosi kaszinó Hallja. Tágas terem, előkelő angol berendezéssel : mély bőrszékek márványkandalló, selyemszőnyegek, bronznippek, részben Benvenuto Cellinitől, részben a Párisi Nagy Áruházból, sok villamoslámpa, borotvált inasok és borotválatlan vendégek. Az ajtónál egy frakkos társaság vár és élczekkel üti agyon az időt.)

A F Ő V E Z É R (folytatva az anekdotát): . . . és akkor azt mondta: »Ne'bántsatok, barbárok!« De a harmadik szót már igen vékonyan mondta, azon a hangon, amelyen Tollagi A szultánban szokott beszélni. Tudnotok kell, hogy ezt az élczet elmondta Holippenbaum ur, lllyria konzula még pedig . . . (Távoli éljenzés.) Az URAK (egyszerre mind igen izgatottak lesznek, keztyüt húznak, a nyakkendőjüket igazgatják, a tükörbe néznek, jobbrabalra topognak).

A F Ő V E Z É R : E Z Ő kegyelmessége, szeretett elnökjelöltünk. Az anekdota végét majd később mondom el. (Az ajtó megnyilik s megjelenik báró Bánffy Dezső ismert koponyája. A főudvarmester, akinek redingot-jára, a Szent István-rend helyére, egy kis sárga folt van bevarrva, csupa előzékenység és kedvesség, a hatáson nem ront merészen kipödrött bajusza. Zajos éljenzés fogadja.)

A FŐVEZÉR : Üdvözlöm exczellencziádat szerény hajlékunkban. A kereskedelem és a béke csarnokaiba méltóztatott lépni. Igen egyszerű, részben el is maradt, részben a nagy világ által nevetségeseknek tartott embereket talál itt. Exczellencziád már régen ide illett.

133 BiMSENSTEiN,

ALKONZUL

(a

szónok

lábára

lép).

A F Ő V E Z É R : Azaz, hogy kegyelmességed egyszerű gondolkodása predesztinálta erre az állásra. BANFFY ( l á t v a a s z ó n o k z a v a r á t , ö s s z e ü t i ' b o k á i t ) :

Meg

vagyok győződve a legjobbról, uraim. Meg kell vallanom, hogy a lipótvárosi kaszinó iránt mindig melegen érdeklődtem s ez a ragaszkodásom csak megerősödött most> hogy önökkel személyes érintkezésbe léphettem. Legyünk jóbarátok, ( P a r o l á z i k az u r a k k a l . ) A FŐRENDEZŐ : Kegyelmességed nem fogja rossz néven venni, ha bemutatom a kaszinó helyiségeit. BÁNFFY: Tartom szerencsémnek. Itt valóban gyönyörű minden. . A FŐRENDEZŐ: Kérem, drága is volt. Tessék csak megkérdezni a Hechttől urat, aki mindezt bevásárolta. B Á N F F Y (enyhén): Hechttől urat? Különös .név, ha nem veszik zokon az urak. A MAÍTRE DE PLAISIR : Oh, kérem, ennek története van, helyesebben: ez a dolog magyarázatra szorul. Méltóztatik tudni, hogy kaszinónknak igen sok, valóban nagy számú nemesei vannak. B Á N F F Y (udvariasan meghajlik): Van szerencsém tudni, bár demokrata vagyok. A MAÍTRE DE PLAISIR : Itt vannak például a szalontai Blauok, a dinnyésdi Grünök, a büngözsdi Pappenstielek, a varasdi Teitelbaumok . . . oh, az utóbbi család már igen régi nemes, (büszkén) Ötvenhét- esztendő óta az. Sajnos azonban,. vannak egyes családok, amelyeknek a királyi kegy megadta a nemességet, de praedicatumokkal nem ruházta fel őket. Mboh, a magyar nyelv szegénysége itt látszik. Tessék például a német esetet venni, milyen szépen hangzik ez: von Hecht. Mért ne ültethetnék ezt át a magyar talajba? Ami jó a németeknek, az jó nekünk is; csak nem kell nyelvészeti dolgokban hochmetzolni. Az

URAK

(bólintanak és helyeselnek).

A MAÍTRE DE PLAISIR Í Igy hát tartottuk magunkat a jó német szokáshoz és mi is ' igy mondtuk: Hechttől, Kinizsitől, Blechkopftól, Hunyaditól . . . K I S K Ü K Ü L L Ő M E G Y E I B L A U W A S S E R (pulykapirosan): Hunyadi nem is nemes! Mit beszél össze maga ? A MAÍTRE . DE PLAISIR : Pardon, önnek igaza van. Szóval, hogy visszatérjek kiindulási pontunkra, amit itt kegyelmességed lát, az mind reális, ready money, hogy angolul beszéljek. A helyiségek berendezése igen czélszerü. A félemeleten van az olvasó szoba, az első, második és harmadik emeleten a kártyaszobák. De néha a félemeleten is játszanak. B Á N F F Y : Mindez nagyon szép - s amellett érdekes. Valóban csupa uj dolgot hallok, pedig, bevallom, sokat foglalkoztam a zsidók történetével, kezdve Mózes ben Ezrán és végezve dr. Kohn Sámuelen. A FŐRENDEZŐ : Talán kegyeskednék helyet foglalni. Nagyon jó székek, darabja 372 korona. B Á N F F Y : Nagyon szépek. Hogy visszamenjek előbbeni szavaimra, meg kell mondanom, hogy alig érdekelt még ugy olvasmány, mint az izraeliták története s irodalma. Csupa élet, fantázia, ..ötlet és erő. Én pedig Faust-

tal tartok: »Bízvást irom: kezdetben volt a Tett!« Mennyi poézis van például Kalirban, Juda Haleviben vagy Chariziben, mennyi életbölcseség Szadjaban és Maimonidesben . . . . EGY UR (azt gondolva, hogy

ez viccz); Maimonides!

N a g y o n j ó ! (Előzékenyen kaczag.) B Á N F F Y (folytatva):.. Mennyi praktikus tudás a talmudistáknál s az élet mily helyes ismerése a hagyomány szabályaiban. Aszod Juda, Ábrahám ben Dávid, Zunz, Jóst csupa kitűnő nevek. E G Y MÁSIK UR : Én a Remingtont mégis jobbnak tartom. B Á N F F Y : Remington ? Erről még mitse tudok. Ő is történetíró volt ? A MÁSIK UR (csodálkozva): Hát Jóst az? Jostnak is irógépraktára van.

(Pár pillanatra kinos csönd áll be.. A szolgák megragadják az alkalmat és szivarokat hordoznak szét.)

A FŐRENDEZŐ: Ebből, ebből kegyelmes uram, ez két forintos szivar. B Á N F F Y : Oh köszönöm, ez igazán nagy kegy. Azonban az idő előrehaladt, ideje távoznom. (Fölkel.) Igen örvendtem, tisztelt uraim, és ajánlom magamat kegyes jóindulatukba. MIND

(el vannak ragadtatva).

B Á N F F Y : Remélem, nem fogják rossz néven venni, ha csekélységem máskor is megjelenik; ily előkelő körben lehetni gyönyörűség és öröm nekem. (Mélyen meghajlik.

Az urak el vannak kábulva és éljeneznek.) Isten v e l ü k ! (A társaság még együtt marad, mig a kocsi gyorsan viszi Bánffyt a Bimbó-utczába. Útközben a főudvarmester kénytelen bevallani, hogy a Nemzeti Kaszinóban' mégis csak jobban érezte magát. De a kocsizörgés csakhamar elfojtja gondolatait.)

II(Egy évvel később, ugyancsak a kaszinóban. Tudnivaló, hogy a tizenkét hónappal előbb történt választáson báró Bánffy Dezsőt nagy lelkesedéssel és egyhangúan választották meg. elnöknek. Azóta sok viz folyt le a Dunán és báró Bánffy Dezső meglehetősen kiábrándult régi szerelméből, a .zsidóbarátságból. Jelenetünk egy délutánt mutat be a kaszinó belső életéből.) BÁNFFY (belép a Hallba, amelyben csak egy szolga, nekitámaszkodva • assisi szent Ferencz szobrának, szundikál. Mikor a főudvarmester belép, mérsékelt gyorsasággal glédába • áll és hidegen köszön): A z u r a k ?

A SZOLGA (a kártyaterem felé mutat s bosszúsan tovább szundikál. Alapjában igen haragszik Bánffyra, aki gyakran zavarja nyugalmában. Ez az ember sose fogja megtanulni a zöld asztalok felé vezető utat —- gondolja magában). BÁNFFY (belép a szomszéd helyiségbe. Nagy füstben vigan kergetik a hetest és mondják be az uhukat): J ó estét kívánok!

A TÁRSASÁG (nem zavartatja magát és tovább mulat. Ha valaki észreveszi Bánffyt, könnyen megbicczenti fejét, de aztán rögtön megint belemélyed a kártyákba, mert ez a vendég igen kellemetlen: mindig a zsidók szocziál-politikájáról, az önálló vámterületről és Mózes ben Ezra-ról beszél. Ezek a fejtegetések ép oly unalmasak, mint a milyen kinosak). • BÁNFFY

(körültekint

a teremben s megfog egy kibiczet,

134 a kör főrendezőjét. Melléje telepszik

s beszélgetést inszczenál):

Régen nem volt már szerencsém, főrendező ur. A FŐRENDEZŐ (hidegen): Igen, dolgaim voltak. B Á N F F Y : Talán valami uj iparvállalat ? A FŐRENDEZŐ (továbbra is hűvösen): Igen. Megvonták gyáramtól a szubvencziót, miután a tavalyi elnökválasztásnál a báró úrért exponáltam magamat. (Leereszkedőleg Bánffy vállára üt) Ezt tulajdonképp önnek kellene megfizetni, édesem. (Kínos csönd. Szerencsére jön egy szolga és a főrendezőhöz lép.)

A SZOLGA (halkan): Kérem, meghalt a Schwarzkopf ur. Kitűzzem a fekete zászlót? A FŐRENDEZŐ: Schwarzkopfért? Hogyne! hiszen tönkrement. (Szolga el.) BÁNFFY

(megszégyenülve egy más kártyaasztalhoz megy.

A társaság gyanakodva néz rá,

a megkibiczelt játékos

pedig

megcsóválja fejét): Z a v a r o k talán ?

A MEGKIBICZELT : Nem zavar, kedves báró, de ki kell jelentenem, hogy ön a világ legnagyobb szurokmadara. Magyarul: olyan pechvogel, hogy párját ritkitja. Látja, most ép ugy megbuktam, mint ön. BÁNFFY

(kellemetlenül

érezve magát, a másik

játékos-

hoz) : Kegyed is igy gondolkozik ? A MÁSIK J Á T É K O S : Nekem kabbalám van . . . B Á N F F Y (kapva a szón.): Oh, igen, a kabbala, mily szép dolog ez a zsidó hitben! Mennyi misztikum a világ teremtéséről és föntartásáról; a görög mithológia se állja ki vele a versenyt. A kabbala eleme, örök értékű tényezője a gondolkodásnak. A MÁSIK J Á T É K O S : Mit beszél itt maga nekem összevissza ! Az én kabbalám az, hogy nem szeretem az álló kibiczeket. B Á N F F Y : Kérem, ha parancsolja . . . (Feláll és körülnéz. Senkise

hederít rá az egész

teremben.

Mit tehet,. összeszedi

magát és átmegy a könyvtárszobába, a hol egy urat könyvek

fölé hajolva, aki

azonban

azonnal

alvást

talál a szimulál,

mert a nemességre pályázik s nem akarja magát kompromittálni. Az ebédlő teremben levő urak szintén titokban agráriusok és csak

gyorsan

odább

állnak,

akkor érzik jól magukat, ha az

Nászéj. Földön a myrthus koszorú, A buja légben némaság, Kéjtől aléltan elterül A nő, mint egy letört virág. Guggol a férj s a holdba néz, És lelke vágyón rátapad, Folyóezüst boritja el A cs&ngő-pengő gallyakat: „Volt egy kis lányka Karton ruhába, Liliom kezű, Őzike szemű. Olyan a járása Mint a nád ringása, Félénk mosolygása Rózsának nyílása. Gügyögő beszédje Gerlicze búgása, Maga mindenestül Angyaloknak mása. Szeretlek, szeretlek, Oltára szivemnek, Életem fogytáig, Mindhalálig!. . De lám, az angyal ébredez, Urára pillant s elpirul; „Csókolj meg édes!.. . ." igy susog, S szemében uj vágy lángja gyul. A férj megrezzen s kebelét Sóhaj feszíti nagy, nehéz, S csitteg a csók, csattog a csók, Mint a koporsó szögezés! Ebeczky Béla.

estélyre Rakovszky Istvánt meghívhatják. Végre tehát csak egy, a

karambol-asztal mellett

álló öreg ur marad,

aki

azonban

süket, mint az agyú. A főudvarmester végre is a helyzet magaslatára emelkedik s igy gondolkodik.) U g y

nézem

e

Don Eveno.

házban

a legfeleslegesebb portéka — Kant műveit nem számitva — én vagyok. Először ugy bánnak velem, mint, hogy én is az ő nyelvükön szóljak, mint egy bócherrel, másodszor kizárólag rajtam mulatnak a hátam mögött, harmadszor mélységesen lenéznek, mert'a feleségem nem hord galambtojást fülbevalónak s a birtokom csak ezer hold. Mindez oly módon történik, hogy még a galambból is krakélert csinálna. Meg kell vallanom, hogy nézeteim az idők folyamán kissé megváltoztak. Magyarországon én voltam az utolsó filoszemita s azért kerestem a lipótvárosi kaszinót. És mi történt? Akárhogy csűröm-csavarom, egy esztendő folyamán a legtökéletesebb antiszemita lettem. Gyerünk és béke velünk ! (Leveri saruiról a kapernaumi port és hazamegy.) Illo.

Irta:

G R A Z I A

D E L E D D A .

A betegség bizalmasabbá tette, de egyszersmind Don Eveno gondoskodása zavarba hozta. A nagybácsi egy este komolyan vizsgálta s azt kérdezte tőle, hogy szeretne-e hazamenni. A leány egy pillanatig gondolkodott. — Nagyon szeretném az anyámat látni. — Mást senkit? — Meg Elenát. Aki a nővérkéje volt. — Mást senkit? — Ugyan kit? mondá a leány elpirulva. Don Eveno észrevette a zavarát s összeránczolta a homlokát. Hidegen mondá: — Ha jól tudom, ezelőtt két hónappal még leveleztetek egymással. Hogy áll.most a dolog?

1'35 — Most ?. . ? nem tudom . . . hebegé Mikela s lehajtotta a fejét. Don Eveno észrevette, hogy a leány szemhéjai megmegrándulnak s a sirás kerülgeti. Attól-e, hogy vágyik a legény után, vagy a fölött való bosszúságában, hogy viszonyuk kitudódott. — Pár nap múlva a falutokba megyek; s akkor komolyan fogok az anyáddal beszélni. Ha óhajtod s ha neki sincs ellene semmi kifogása, akkor rövid idő alatt nyélbe ütjük a dolgot. Akkor aztán hazamehetsz s mindenkit viszontláthatsz. Mondá keserűen, s távozott. Mikela egészen odavolt. A divánra vetette magát, arczát a vánkosba temette s keserűen zokogott. Miért tette ezt vele Eveno bácsi? Talán meg akar tőle szabadulni ? Vagy megbántotta valamivel ? Egész este nem találta nyugtát, s még jobban le ' volt verve, mikor a vacsoránál a nagybácsi tudatta vele, hogy másnap reggel megy az anyjához. — Ha tehát valami üzenni valód van . . . — Nincs semmi. Köszöntetem, mondá hidegen. A doktor vizsgálódva nézett rá, azután nemsokára visszavonult szobájába, miután Fidelének meghagyta, hogy hajnalra a ló föl legyen nyergelve. Reggel Mikela volt. az első, aki lejött, s nem az volt az első gondja, hogy a reggelit elkészíttesse, mint máskor. Nemsokára rá megjelent Don Eveno is s lement az udvarba. — Tudod-e Fidele, hogy mi a mai teendőd ? — Tudom uram. Mivel nem bizott a szolga emlékező tehetségében, Mikela előtt is ismételte a parancsait. — Ma és holnap reggel rögtön küldd föl a hegyre. Két taliga fát kell hoznia. Mikela jól tudta, hogy Fidelenek napközben fát kell a hegyi erdőből szállítania. — Mikor jön vissza? kérdezte a leány félénken s a kapufélfához támaszkodott. — Holnapután. Mondd meg Mallenának, hogy csinálja gyorsan, mondá türelmetlenül s fölcsatolta a sarkantyúit. Mikela eltávozott, de nyomban visszatért. — Jön már de nem akar kávézni ? — Hozza csak ide. Nagyon izgatott volt.. Mig Mallena a kis útitáskát előkereste, melybe a szükséges ruhákat rakta, Don Eveno a hűvös udvarban hörpintette föl a kávéját. Fidele a táskát odacsatolta a nyereghez, magában összeszidta Mallenát s azután zsörtölődve várt, a kengyelvasat tartván a kezében. Don Eveno rámordult. — Nem lennél szíves elhordani magadat? Fidele dohogva ellábalt, hogy a kaput kinyissa, s azalatt a doktor a nyeregbe' pattant. Mikela odasietett s ránézett, mintha mondani akart volna neki valamit, de nem tudott többet kinyögni, csak annyit, hogy köszönteti őket, s szerencsés utat kivánt. .Don Eveno nem felelt semmit, de nagyon elhalaványödott, mikor lehajolt, hogy a kapu kőboltozatában meg ne- üsse a fejét. •'Rí— Isten áldja meg, möndá Fidele, de magában azt gondolta, hogy bárcsak kitörné a nyakát, s hevesen • becsapta a kaput. *

— Gyere csak, mondá Mikela. — Hova, signorina. — Csak gyere. A legény meglepetve követte föl a lépcsőn. Már volt egypárszor fönt s mindannyiszor megbámulta urának szép lakását.

A magas, szines ablakokon át bágyadt fény szűrődött a márvány lépcsőre; előkelő nyugalom honolt a félhomályu folyosókori s Fidele esetlen czipőivel alig mert a futószőnyegre lépni. Mikela bevezette az ebédlőbe s bezárta az ajtót. —. Ugyan mit akarhat, kérdezte magában Fidele csodálkozva. — Tudod-e, hogy a nagy országúton. kivül még egy másik régi ut is vezet a falumba? — Tudom signorina, mondá a legény s kimeredtek a szemei. — Nem jártál még soha arra? kérdezte a leány élénken s az asztalhoz támaszkodott. — Dehogy nem. Nagyon sokszor. — Ha még ma odalovagolsz, anélkül, hogy a nagybátyám észrevenné s még ma vissza is jössz, meglátod, hogy mit várhatsz tőlem. — Ugyan mit várhatok tőle, fontolgatá Fidele magában, s el is szánta magát az útra, de azután eszébe jutott valami. — Hát a fát ki fogja behordani? — Ne törődj vele. Akarsz-e indulni, vagy nem? — És a szolgálók? . — Azokkal se törődj. Ha vállalkozol, akkor azonnal nyergelj s indulj. — Hova? — Előbb esküdjél meg, hogy a nagybátyámnak semmit el nem árulsz, ha visszatér. — Az kellene még, kiáltott Fidele s az ujjaival csettintett. Akkor magam tennék kötelet a nyakamra. — Meghiszem . . . de azért csak esküdjél meg. — Ugy lássam többé az anyámat, mondá gesztikulálva. Mikela meg volt nyugodva. — Menj hozzánk s adj át az anyámnak egy levelet — de előbb ott légy, o mint a bácsi. Sehol meg ne pihenj s különösen az őrház előtt gyorsan siess el. — Természetes. Mikor pedig Mikela átadta neki a levelet, azon törte a fejét, hogy mi az ördög készülhet itt. — Bizom benned Fidele, mondá Mikela mosolyogva, különben nem érdemelnéd meg a nevedet. Tehát csak gyorsan. Nagyon fontos az ügy, s oly szívességet teszesz vele, amit soha el nem fogok felejteni. Majd meglátod... Fidele rögtön nyergelt. Egészen meg volt hatva, hogy Mikela ekkora bizalommal ajándékozza meg s föltette magában, hogy lehető jól eljár a dolgában. — Csak arra ügyelj, hogy az őrházat elkerüld, kötötte ismét lelkére Mikela. Jaj neked, ha a nagybátyámmal összekerülsz. — Legyen nyugodt signorina, vigyázni fogok, magamra. Mikor elvágtatott, Mikela elhalaványodott s egész testében remegni • kezdett. A leányokat mosni küldte, maga meg a kézimunkával kiült az udvarra, s feltette magában, hogy egész nap nem törődik semmivel. Gondolatai két különböző uton kalandoztak, hol a nyugodtan haladó doktort, hol a másiknak vágtató lovát kisérték. Néha ugy rémlett neki, hogy összekerülnek s ilyenkor hideg verejték lepte el egész testét. Igy telt el a nap teljes nyugalomban, — a fölszin alatt azonban a legizgatottabb várakozás leskelődött . . . Fidele estefelé visszatért, — oly korán, hogy Mikela megrémült. — Csak nem történt valami ? kérdezte elhalványulva. — Semmi, mondá a szolga, s a nyerget levette a lóról. — Mikela a félhomályban nem vette észre, hogy Fidele tekintete mily nyugtalan.

136 — A levelet. . . átadtam. — Mindnyájan egészségesek odahaza? — Egészségesek. Az asszonyság ott is akart tartani ebédre, de én rögtön visszafordultam . . . Elgondolhatja. • — Persze, persze. De most bizonyosan éhes vagy. — Nem igen. Mikela még holmi részleteket kérdezett tőle, s azután megnyugodott. Félénken nyújtott neki egy tiz lirás bankjegyet. — Már mint nekem ? mondá a szolga. Isten őrizz. Végre azonban nagy unszolásra mégis elfogadta s nem tiltakozott, mikor a leány azt mondta neki, hogy ne szégyelje magát, ha valamikor szüksége lesz rá. A dolog azonban igy történt. Mikor Fidele az őrházhoz ért, roppant vágya támadt neki egy kortyocska borra. ,Tegyem ? ne tegyem ? Az ur már elhaladt, vagy meg nem ? Itt van-e . . . nincs-e ? Mikor végignézett az uton, tovább akart lovagolni, de rossz természete felülkerekedett benne. ,Ugyan eredj be te bolond, igyál egy kortyot. Az ur már ugy sincs itt, már ellovagolt itt. Eredj és igyál, de aztán vágtass ám.' Odalovagolt az őrház ajtajához, ahol a kofák sült baromfit, bort és gyümölcsöt árultak az utasoknak. Fidele csak ugy nyeregben akart egy fél liter bort bekebelezni s egy darab kenyeret venni hozzá. — Hé anyó, kiáltott be az ajtón, jöjjön ki csak Mari néni. — Micsoda? mondá belülről egy férfihang s egy ur lépett ki a házból. Fidele halotthalvány lett rémületében, mert Don Eveno állt előtte. — Mit jelentsen ez ? Mit akarsz itt Fidele ? Ki parancsolta ezt neked? Fidele kénytelen-kelletlen átadta urának Mikela levelét. — Jól van, mondá Don Eveno rekedten. Egy szót se arról, hogy velem találkoztál, s jaj neked, ha Mikelától csak egy centesimót is elfogadsz. — Az volna még csak szép, mondá Fidele. Még szebbnek találta azonban a tiz lirás bankót, s azt a kilátást, hogy adandó alkalommal még többet is kap. *

Két nap múlva Don Eveno is visszatért. Mikela roppant türelmetlenül várta, de nem mert semmit kérdezni, s a doktor sem mondott semmit. Csak estefelé hivta be az ebédlőbe. Már erősen szürkült, mint akkor, mikor a divánon találta. Most azonban az ablakok ki voltak tárva s bélátszott az alkonyi pir. Mikela csöndesen lépett be. Mikor megfordult, hogy az ajtót bezárja,' Don. Eveno izgatottan ugrott föl, de mégis erőt vett magán. Mikela közelebb ment hozzá. Ott állt közte és az alkonyi pir közt. Az arcza homályban volt, de hullámos hajának fodrai lángban égtek. — Mikela — mondá Don Evenó, tudod ugy-e, hogy miért mentem az anyádhoz. Mindent elcsináltunk. Anyád teljesen beleegyezik, de belátod, hogy itt kell maradnod, mig egybekeltek. — Szent isten, mondá Mikela. Hogyan lehetséges, hogy az anyám ebbe beleegyezett? Don Eveno folytatá: — Mindent elkövetek, hogy meg légy elégedve, csak mondd meg, hogy mi az óhajod. Nagyon sajnálom, hogy elválsz tőlem, de az első naptól kezdve tisztában voltam arról, hogy a dolgot mindnyájunk megelégedésére kell elrendeznünk. Nem áldozhatod föl magadat miattam; eddig is nagyon sokat tettél értem. Sohasem fogom elfelejteni. — Hát panaszkodtam valaha ? kérdezte a leány szorongva.

Nem is gondolt arra, amit Don Eveno azután mondott, mert az előtte felfoghatatlan fordulaton tépelődött. Hiszen éppen azt irta meg az anyjának, hogy nem is gondol a régi szerelmére, s arra kérte őt, hogy ne egyezzék bele Don Eveno tervébe, aki férjhez akarja adni. "Minden szentekre kérlek édes mama, mondd neki azt, hogy nem. De el ne áruld neki, hogy én mondom. Azért irok neked titokban. Itt szeretnék maradni halálomig s ha a bácsi nem küld el, itt maradok nála mindig.* S most az anyja beleegyezett volna? Miért. Fejébe szállt a vér, de ennek daczára mind halaványabb lett s hideg borzongás futott rajta végig. Egyszerre csak az a borzasztó gondolat jutott az eszébe, hogy a nagybácsi meg akar tőle szabadulni. Könnyek szivárogtak a szeméből s arcza szinte eltorzult a fájdalomtól. Don Eveno csak ekkor szánta meg s fölhagyott a kegyetlen játékkal. — Mikela, édes Mikelám, miért sirsz, mondá s megfogta a kezét. A leány még jobban zokogott. Lelkéből szorongó s mégis boldog érzés áradt föl. Arczát a férfi mellére rejté s ugy sirt, mint egy gyermek. A doktor nagyon megsajnálta, hogy ugy megszomoritotta s hogy még reggel nem zárta a karjai közzé s nem mondta meg neki, mennyire szereti. Az ő szivét is nagy boldogsággal töltötte el az a tudat, hogy viszontszerettetik. — Bocsáss meg, mondá neki, mikor maga mellé ültette a divánra s szelíden simogatta gyönyörű haját. — De te is sok fájdalmat okoztál ám nekem! Hiszen érezned kellett, hogy miért akartalak magamtól eltávolítani s még sem szóltál semmit. — Nem voltam képes . . . nem értettem hozzá. Hogy jöttem volna rá, hogy szeretsz, mikor te sem jöttél rá arra, hogy én is szeretlek . . . Eveno? Ez volt az első eset, hogy a leány a nevén szólította s tegezte. A doktor szinte megremegett a boldogságtól. — De most megértjük egymást, ugy-e? A leány vállára hajtotta a fejét s ugy tetszett a doktornak, hogy a mindinkább elsötétedő égen ragyogó hajnali pirkadás vonul föl, hogy végre fölragyog az ő napja is.

K r ó n i k a III. Wlassics kikap. — fcbr.

27.

Ahány okos ember tollat forgat, mind nekirontott a héten Wlassics Gyulának ama bizonyos rendelete miatt, amely a középiskolai professzorokat arra utasítja, hogy a negyedik osztály növendékeit ne csak az egyes tantárgyak szerint bírálják meg, hanem főképen aszerint, hogy van-e bennök képesség a magasabb tanulmányok s majdan a tudományos életpálya folytatására. A miniszter arra gondol, hogy amúgy is nagy már a lateiner proletáriátus, a szegényebb néposztályokban pedig az urhatnámság s ha már a rátermettek sem igen tudnak boldogulni, akkor kár a hivatatlanokat is rászabadítani erre a már magában véve is áldatlan és vigasztalan küzdelemre a kenyérért, amely küzdelemben nem mindig az győz, aki erősebb, de okvetlenül elvész az, aki gyönge.

1 137 A szelíd és jólelkű Wlassics ezzel a rendelettel egyszeribe Torquemádává lett. És az okos és előkelő szempontú Wlassics menten rendeletfabrikáló elfogult bureaukratává, aki egy tollvonással belenyúl olyan életbe, melyről dunsztja sincs. Hogy meri az életpályára való ezenzurát azonosítani a szűkkeblű professzor tantárgyosztályzatával ? Hogy meri magára vállalni a felelősséget, hogy tizennégy éves korában mondja ki a gyermekről: te nem vagy tudósnak való ? Ki tudja, ki tudhatja, mi szunnyad az ilyen gyermek lelkében? Hát nem hallott soha a miniszter kitűnő tanulókról, akik tökfilkók és bukott diákokról, akik a puskaport találták föl ? Már most micsoda lelketlenség tönkretenni egy ismeretlen életpályát, mert a kiművelése legeslegelején gyöngén indult, de ha erőszakosan meg nem szakítják, akkor néhány év múlva üstökös módjára emelkedett és ragyogott volna.

tével útját állják .további'tanulmányaiknak. Ezért egyrészt nem hiszem, hogy a czenzura, melyet. Wlassics rendelete kiván, valami roppant magas mértéket alkalmazna, másrészt nem látom abból, hogy miatta jelentékenyebb széllemi tőke esnék a tévedésnek áldozatául. Egyáltalában, társadalmi dolgokban a tévedések és igazságtalanságok esetlegei nem vehetők számba, mert ez mindennemű intézkedéseknek velökjáró, természetszerű hátránya, mint például a borkezelésnél a .kiszivárgás, lisztgyártásnál az elporzás. Hiszen a sorozásnál is vannak tévedések, azért mégse kívánja senki, hogy esetleges tévedések kikerülése végett válogatás nélkül mindenkit fogjanak bent katonának, A házasság is játék az ismeretlen jövővel, de azért nincs az a szerelmes ember, aki azért maradna meg agglegénynek, mert idővel ki találna ábrándulni, vagy esetleg csalódnék ideálja tökéletességében.

Én nem merem mondani, hogy a kritikusok merőben tévednének, de ők sem mondhatják joggal, hogy Wlassicsnak a felfogásában semmi igazság, okosság, józanság nem volna. Mindössze egy kis eltérés van a rendelet és a rendelet kritikájának a szempontja között. A rendelet jövendő orvosokra, ügyvédekre, professzorokra, bírákra, tisztviselőkre gondol, a kritikusok viszont irókat, tudósokat, államférfiakat és hadvezéreket tartanak szem előtt, A rendelet az életet szigorú mesternek nézi, aki minden könyörület nélkül keresztül gázol a gyöngéken; a kritikusok a jog és az emberség fenkölt légkörében járnak s a doktori diplomát egynek veszik az' élet javaival. A rendelet azokra az elkeseredett tekintetes urakra gondol, akik kifakadnak: mért nem nevelt belőlem susztert az apám ! A kritikusok a suszterekre gondolnak, akik elméláznak: ha engem taníttattak volna 1 Én nekem nemcsak meggyőződésbeli hajlamom, hanem tartozó kötelességem is, hogy védelmére keljek a sokat ócsárolt és semmiképen meg nem védelmezett rendeletnek. Tán méltóztatnak emlékezni, néhány hónappal ezelőtt a szinész-iskolákról irván, melyeket a czéljukat tévesztett exisztencziák érdekében meg akarnak szorítani, rámutattam arra, hogy a szinész-iskola igen kicsi részletkérdése annak a pusztitó ambicziónak, mely az ugynevezett intelligens életpályára csábitja az ifjakat, nem képességüknél, hanem csak- a vágyuknál fogva. A Wlassics rendelete nem következése e czikkemnek, de mindenesetre érvényesülése a tendencziájának. És csodálatos, a gimnazisták mellett szólnak azok is, akik a szinésznövendékek ellen szóltak. Pedig az igazság egy s a tizennégy éves gimnazistának a hivatottsága nem nagyobb misztérium, mint a tizenhat éves szinésznövendéké. Már pedig való igaz, hogy az élet kegyetlenségei között a preventív kegyetlenség sokkal kevésbbé végzetes, mint az utólagos. Az élet nem acta, melyet a mai náp állása szerint lehetne elintézni. Nem arról van szó, hogy a kis fiu nem juthat az ötödik osztályba, hanem mi lesz belőle, ha mégis belejut. S ha végignézek a mi intelligens osztályainkon, látom ugyan, hogy igen korlátolt eszű uri emberek igen jó orvosok, professzorok és ügyvédek lehetnek, de nem látok sokat, akinek az elmebeli képességeiért kár lett volna, ha esetleg a negyedik gimnázium végez-

Én a Wlassics Gyula rendeletének a jogosultságát nem látom megtámadhatónak erről az oldalról. Ellenben nagy előnyét látom társadalmilag, hogy ama bizonyos visszavető igazságtalanság. m á r ' tizennégyéves korában • érheti a gyermeket, amikor még más pálya után nézhet, s nem a szigorlatok alkalmával, amikor már csak diufnista, ágens, vagy országgyűlési képviselő lehetne belőle. Az erejét sem abban látom, mintha ezzel valamely nevezetes mértékben gátat emeltek volna a lateiner proletáriátus szaporodásának, mert igen kevés gyermek van annyira képtelen, hogy a professzora, ha meg nem bukott, rá merné alkalmazni a visszavető mértéket. De látom győzedelmeskedését, szabatosabban mondva, fölülkerekedését az eddigi szentimentálizmuson az egészségesebb, energikusabb, néha könyörtelenebb gondolkodásnak. Az élet nem ismer irgalmat, az előkészítését sem lehet szentimentálisan intézni. Az a baj, hogy nálunk mindenki irgalmas, csak az adó. végrehajtó nem. A sok irgalmas fórum emberszeretetének pedig , az az eredménye, hogy végső sorban, a sok engedéssel, könyörületességgel meg mi egyébbel mindenkit ennek a könyörtelen végrehajtónak a puskája elé kerget, Nem igazság a tizennégyéves gyermekből ítéletet formálni a jövendő ifjúról, nem igazság az érettségi vizsgálat, mert az ember érettsége nem attól függ, hogy több-kevesebb idegességgel, kisebb-nagyobb memóriával állja-e a koczkajátékot, mely az egyiknek könnyebb, a másiknak nehezebb téziseket ád föl. Az sem igazság, hogy az egyetemen olyan követeléseket támasztanak, amik jogosak a tudós pályára készülőknél, de nem jogosak annál a sok közepes ifjúnál, aki csak meg akarja tanulni a maga intelligens orvos vagy ügyvéd mesterségét s egyebekben fittyet hány a tudománynak. Aztán az se igazság, hogy a diplomás fiatal ember, leszúrván az államnak a diplomája díját, most már mint az-elszabadult vad, vagy a gazdátlanná vált kutya nézhet, ha tud, koncz után. De hát hol. van akkor az igazság'?' S - aki ezt a szabad portyázásra kárhoztatott lateineréletet szabályozni akarja, hol, melyik fázisnál illeszsze bele a bicskáját? Az elején nagyon korai, a végén már késő, a közepén lehetetlen. Az egyéni gazdálkodás helyébe mindenütt az érdekközösség, lép, az érdekközösségek mind az állam irányában formulázzák kívánságaikat, Amikor pedig az állam áll az irányában támasztott 2

138 feladatoknak, akkor rögtön elébe ugrik az egyén és azt mondja: szabadság, humanizmus! Igy nem lehet játszani, az iskola az élet előkészítője s én jobbnak, humánusabbnak tartom, ha az iskola-mester nádpálczája suhog könyörtelenül a nebuló nadrágja fölött, mintha az élet dorongja tánczol a meglett ember koponyáján. Semper.

SOLUS ERIS. Regény. Irta:

AMBRUS

ZOLTÁN.

(11) Olyan egyszerűen mondta ezt, hogy nem tulajdoníthattam a szavainak más értelmet, mint-hogy: »Igen, ön tetszik nekem; persze ennek semmi jelentősége.« De a hangjában annyi becsületesség csengett, hogy arra kellett gondolnom: — Épp ilyen egyszerűen mondaná azt is, hogy: »Szeretlek.« És, különös, mialatt elbeszélte, mit olvasott rólam a »Magyar Művészet«-ben, folyton egy kérdés járt az eszemben, egy olyan kérdés, mely azelőtt soha se foglalkoztatott, mert nem is tartottam kérdésnek, s eddig egy rövid »nem«-mel intéztem volna el az egészet. Azt kérdeztem magamtól: — Lehetséges-e, hogy egy férfi és egy leány megszeressék egymást mindjárt az első látásra ?! Ahogy Rómeó és Júlia megszeretik egymást, s ahogy a régi regényekben ez minduntalan megtörténik ?! Vagy lehetséges-e, hogy akár csak az egyik is örökre rajta felejtse a szemét a másikon ?! Előfordul-e az életben is az a bizonyos » villámcsapás*, melyről a költők és a regényírók annyit tudnak mesélni ?! Nem, most sem hittem ebben a hagyományban. De a velem beszélő kis leány hangjának a zenéje valami sajátságos vonzódást ébresztett fel bennem. Ez a hang uj volt előttem, és mégis ismerősnek tetszett. Hallatára mégremegtek összes, régóta szunnyadó emlékeim, s csudálatosan édes érzés fogott el. Mint ahogy a csipős hidegből a kandallóhoz eljutó utast átjárja a kellemes meleg, át meg átjárt a jólét valamely szokatlanul erős és tudatos érzése. A szeretőim közelében soha se tapasztaltam effélét. De ez a gyermekiesen üde, kedves hang, nem tudom minő titokzatos uton, azonnal beférkőzött a lelkem legmélyébe. Esküt tettem volna rá, hogy minden helyes és jó, amit csak gondol; szerettem volna segítségére lenni, ha valamire törekszik, szerettem volna gondját viselni, oltalmazni, örömet okozni neki; hálából a jólétért, melyet öntudatlanul szerzett nekem, hirtelen keletkezett barátságot éreztem iránta; és máris aggodalommal gondoltam rá, hogy lesz idő, amikor ezt a kedves hangot, nem fogom hallani többé. Ez volna a •» villám csapás«? A szerelem — első látásra? Nem hittem. De mit is beszélek: »első látásra« ?! . . . Hisz nem is láthattam jól! Mögöttem is, az ő szobájában is, kétkét villamos-körte égett, de mind a ketten árnyékban voltunk, mert a szűk udvarból, mely elválasztott bennünket, sehonnan se sugárzott felénk világosság. Alattunk és felettünk, köröskörül mindenütt vak homály ült. Hogy szeme csupa ragyogás, hogy mosolya elbájoló, s hogy arczocskája formás: azt • igy is láthattam. De jól esett arra gondolnom, hogy a nappali világosság, az apró

árnyalatokat is feltáró, teljes nyíltságával nem fogja lehűteni lelkesedésemet. S mialatt csacsogott, már nem is tudom miről, szinte kinéztem a szememet, hogy jobban lássam. Az ablak félhomálya nem engedte, hogy kedvemre kigyönyörködhessem magamat, de lassankint, amint egy kissé megmegmozdult az ablakpárkányon, el-elfogtam arczának legfinomabb vonalait is, csak szinei kerülték ki vizsgálódó tekintetemet és alakját nem láthattam eléggé. Annyit azonban észrevehettem, hogy tizenhat esztendejéhez képest gyönyörűen fejlett kis'teremtés, aki holnap délelőtt nem fog kiábrándítani. És amint egyre jobban láttam, egyre erősebbé vált bennem egy uj s érthetetlen érzés, amelynek mását eddig sohase tapasztaltam. Ugy tetszett, mintha ezt az édes arczot, ezt az egész kedves valóságot már rég ismertem volna. Régesrég, amikor ő talán még nem is volt a világon. Hol láttam ? Álmomban ? A születésem előtt ? Most a mi szegény, púpos Jánosunkról beszélt, és azt mondta el, hogy látta Jánosnak egy képét, fájdalom, csak a »Magyar Művészet«-ben, a Madonnát a kis Jézussal, és hogy ő ennél szebb képet sohase látott; milyen kár, hogy aki ezt festette, az a nagyszivü, nagytehetségű • ember, nyomorék, szegény! Aztán hirtelen azt kérdezte tőlem: — Mondja, magas ember ön? — Félek, hogy hórihorgasnak fog találni. Mért kérdi ? — Kíváncsiságból. Mindig csak a mellképét láttam, és ebből nem tudtam kitalálni, hogy magas-e, vagy o alacsony. Nem tudnám elmondani, hogy ezek a gyerekes szavak mért hatottak meg mélyen. A kislányosan naiv kérdésnek nem lehetett semmi komoly jelentősége. Ezt a kérdést bizonynyal az eszme-társitás szülte, s ily nyíltan • nem mondathatta el más, csak az az ártatlan kiváncsiság, mely nem is sejti, hogy az efféle kérdések mögött mellékes gondolatok is lappanghatnak. Asszony nem kérdezne ilyet; ha leány kérdi, ez azt jelenti, hogy nem tudja, mit lehet az ilyen kérdésbe belemagyarázni; hogy gyermek, aki ártatlanságában nem fél az én gondolataimtól, s nem gyanitja,. hogy e kérdés után mit képzelhetek arról, hol kalandoznak az ő gondolatai. És mégis — most már nem tartok attól, hogy nevetséges elbizakodottsággal fognak vádolni, ami sohase volt a betegségem — megvallom, keresztülvillant a fejemen, hogy hátha ezt a gyermeket, félig tudtán kivül, ugyanolyan gondolatok foglalkoztatják, a minők engemet ?! Es erre a nem valószinü, de nem is lehetetlen föltevésre, mély megilletődés fogott el. Valami ünnepies komolyság, amelybe bele borzongott a hátam. Az ember néha érzi maga körül a végzet szárnycsapásait. Ritkán bár, olykor keresztül fut rajtunk egy hideg sejtelem, hogy az örök ellenség kiterjesztette fölénk óriási, sötét denevérszárnyát. Pedig verőfényen járunk. Az apa gyermeke bölcsőjénél, a menyasszony a templom hajójában, a hajós a tökéletes szélcsendben egyszerre minden érthető ok nélkül összerázkódik. Mert egy árnyék vonult el a szeme előtt. Ilyen árnyék vonult el az én szemem előtt is; s az a hideg sejtelem futott rajtam végig. És — mit tudom én mért? — az ártatlan kiváncsiság gyerekes szavaira szivemben a kötelesség-érzet dobbant meg. Mintha ez a kedves csacsogás valami nagy feladat elé állított volna. A patrióta, aki ünneplőbe öltözve megindul a templom felé, hogy átvegye a püspök kezéből a dicső elődök kardját, — mikor megkondulnak a székesegyház harangjai, s komor, mély zengésük elmondja, hogy neki ott kell maradnia a harczmezőn,. a dicső elődök kardjával — n e m érezhetett ünnepiesebb megilletődést.

139 Észrevehetett rajtam valamit, mert megkérdezte: — Mért lett egyszerre olyan komoly? Csak nem azért, mert folyton a mások képeit dicsérem? Én azt hiszém, hogy maga nem hiu. — Egy cseppet se vagyok az. — Örülök, hogy nem tévedtem. Én se vagyok az. Pedig ha egy leány hiu, az még megbocsátható, ugy-e? De a férfiban a hiúság már kiállhatatlan. Nincs igazam ? — De mennyire igaza van! — Azt hiszem, mi nagyon sokban egyetértünk. E szerint bátran kritizálhatom a képeit, ugy-e? — Hogyne! Ugy fogok szekundálni, hogy meg lesz elégedve velem. Meg fogom mutatni azokat a hibákat is, amelyek talán elkerülték a figyelmét. — Megbántottam ? — Dehogy bántott meg! Én komolyan beszélek. Igazán nincs bennem művészi hiúság. Nagyon jól tudom, milyen gyönge dolgokat festettem. De nagyon szeretnék valami szépet csinálni. És ez a vágy ér bennem a legtöbbet. . — Hát a »Tavaszi reggel« ? — Az egyik tizenkilencz, a másik egy hiján husz. — No, .azt látom, hogy nincs elbizakodva. De most jó éjszakát mondok. — Engedje meg, hogy előbb megkérdezzek valamit. Ki zongorázta az imént azt, hogy: »Tündér vagyok . . .« — Én zongoráztam. A » Fekete dominó« volt az. — Igen, Angéla kupléja, mely igy kezdődik: »Tündér vagyok . . .« — Ugy? Azt nem tudtam. De jó éjt. — Jó éjt. ' — Azaz, hogy a viszontlátásra, holnap délelőtt! — A viszontlátásra! Visszahúzódott s betette az ablakot. Néhány másodpercz multán a két villamos körte elsötétedett s egy darabig nem láttam semmit. Majd ismét fényesség csapta meg a szemem; egy ajtó nyilt meg odaát, s amint a sötét szobából átment a kivilágított belső terembe, egy pillanatra jól láthattam fiatalos, de szépen kifejlett alakját. Én is betettem az ablakomat, s bár a látomás minden álmosságot kivert a fejemből, elhatároztam, hogy le fogok pihenni. Bizony már jó későn volt. Átmentem a hálószobába s lefeküdtem. De sokáig nem tudtam elaludni. Izgatott, rosszkedvű és elégedetlen voltam. Reggel óta nagyon sok történt velem, s elmondhattam Titus császárral, hogy a napomat nem vesztettem el. De mindaz, ami történt, csak arra való volt, hogy nyugtalanná tegyen. — Szép kilátások! — zsörtölődtem magamban, mialatt egyik oldalamról a másikra fordultam, hogy talán amott találom az álmot. — Ha ugy folytatódik, ahogy kezdődött, csinos élmények várnak rám és szerény önérzetemre ! Először is az az asszony! Határozottan ugy bánt velem, mintha egy konfidens cseléddel lett volna dolga. Festő, vagy mázoló-legény, ugy látszik, mindegy neki. No megállj! Ugy fogsz vonaglani előttem, mint Derblayné ő nagysága az utolsó felvonásban! . . . De hát a többiek . . . mit várhatok a többiektől?! A meztelen igazság az, hogy nem azért hivtak ide, mintha valami nagy véleménynyel volnának a képességeim felől, hanem mert a képes újságban mutatósabb figura voltam, mint a púpos János!. . . Igaz, hogy az a bájos teremtés, aki csak nemrég tünt el a szemem elől, mindennel kibékített-. . . de éppen ez volt a legnagyobb aggodalmam! Már világosodott, amire elaludtam.

IV. . »Te'fiu! Mégis csak haszontalan fráter vagy te! Szentül megígérted, hogy irni fogsz, és apróra elmondod, mi történik veled a dunajeczi kastélyban — és semmi 1 Tiz napja, hogy elmentél, és még csak egy képes kártyát se kapok tőled, annyi értesítést se, hogy: »Köszönöm kérdését, szerencsésen megérkeztem, amivel ezennel bezárom levelemet, tisztelő öcscse . . .« punktum. Pedig elképzelheted, hogy érdekelnek a viselt dolgaid, és nem is csak egy okból. Hogyan találtad bátyámat, nénémet, és a tenger sok hugomasszonyt ? Ez egy. Leharapták-e az orrodat az öregek, vagy agyontánczoltattak a fiatalok? Ez kettő. Aztán a munka. Halad-e előre? Ez három. Rossz próféta és rossz doktor vagyok-e? Mert te is érdekelsz, bár nem vagy rá méltó, hogy törődjem veled, hálátlan fiu! Ellenben kapok egy hosszú levelet a Nusitól. Szavamra mondom, mikor az aláírást megláttam, hamarjában nem tudtam, hogy fiu-e ez a Nusi, vagy leány? ' De ahogy olvasni kezdtem a levelet, mindjárt megtudtam, hogy a Nusinak leánynak kell lennie, mert. vagy tizenöt toilette-et ir le, minden komolyabb szükség nélkül. Hosszas tanakodás után rájöttem arra is, hogy ez a Nusi alighanem a miniszter leánya. És látod, barátom, ez a Nusi ir nekem, vagy két árkust tele, akkora betűkkel, mint egy-egy régi négykrajczáros. Az igaz, hogy a Nusi leveléből nem lettem sokkal okosabb. De annyit megtudtam belőle, hogy szerencsésen megérkeztél, és hogy, istennek hála, elég jól vagy, legalább a kezed-lábad nem fáj. Mert a Nusi levelében igen sürün szerepel egy bizonyos Asztalos Gyula. Majdnem annyi Asztalos Gyula van benne, mint ahány tavaszi ruha. Ez az Asztalos Gyula tenniszezik, lovagol, kirándulást rendez, bostont tánczol, csolnakázik, szóval mindent csinál, majd hogy képet is nem fest. (Folytatjuk.)

B a b i l o n és biblia. Az »isten kegyelméből való« fejedelmek, csakúgy mint az utolsó harangozó, s mindazok, akik a pozitív vallások folytán birják hatalmukat vagy jövedelmüket, nem akkor sziszegnek a legfájdalmasabban, mikor alapjában támadja meg valaki a hitet, hanem akkor, midőn annak külső czeremóniái, vagy mellékes tanításai forognak veszedelemben. Moleschott vagy Büchner elmentek tanításaikban egészen az atheizmusig, kevesen vetettek reájok ügyet. A bölcsek mosolyogtak s vonogatták a vállukat. A krónikus gondolkodás-iszonyban szenvedők tapsoltak hozzá, hogy belévörösödött, a tenyerük, de semmikép se fordult fel se a rend, se a társadalom; Most pedig, a berlini egyetem tudós professzora, Delitzsch Frigyes, csupán arra a tényre , mutat reá, hogy a bibliában előforduló mythoszokat ismerték már Babilonban - is: s elszörnyűködik az egész szemforgató német társadalom. Első sorban persze maga a császár, aki legjobb meggyőződése szerint hivatva van reá, hogy a lelkiekben is 2*

140 vezére legyen a nemzetének. Kinyilatkoztatja tehát, hogy mi a kinyilatkoztatás. S megteszi a kinyilatkoztatás isteni médiumául a saját' nagyatyját, boldog emlékezetű Vilmos császárt is, akinek lelki tehetségeit és azok korlátait illetőleg eléggé klasszikus tanút birunk Bismarck herczegben. S azt is elfelejtette a kegyeletes unoka megmondani, hogy az isteni kinyilatkoztatás melyik időben szokta volt a mégboldogultat megszállani. A reggeli órákban-e, mikor a néhai fejedelem tudvalevőleg a »Kümmel« nevű folyadéknak adott a többiek fölött császári, kizárólagos előnyt, vagy pedig délután, midőn az udvari pincze rajnai borai uralkodtak egész esteiig. Az bizonyos, hogy a derék Delitzsch tanár »Babel und Bibel« czim alatt tartott felolvasásában (mely czim szerinte ennyit akar jelenteni: "Babilon, mint a biblia kútfője és magyarázója«) semmikép se szándékozott támadást intézni a biblia ellen. Meg is mondta ezt, de ki is tűnik ez egész előadásából. Egy esztendeje mult, mikor megtartotta ezt az előadást, melyen részt vett a császár is, s egyenesen a császár kivánságára megismételte ezt másnap az udvarnál is. S aztán, mint aki jól végezte a dolgát, elutazott az Eufrates mellé, vezetni az ottani ásatásokat. Csak visszatérése, után jött reá, hogy vihart vetett, s csak most tört ki ellene az elkeseredés. Furcsa az eset mindenképen. Mert ez a boldogtalan tanár csak olyan adatokat hozott fel értekezésében, amelyeknek egy részét ismerjük régen, s amelyeknek másik része amellett bizonyít, hogy a biblia abban is szavahihető és történelmi hitelű, amiket eddig hajlandók voltak a gondolkodó emberek legendaszerü értelemben magyarázni. De ki merte mondani azt a tényt is,- hogy a biblia egyes mythikus elbeszéléseit, ismerték már a babiloniak is, még pedig előbb, mint Izrael fiai azokat könyvbe foglalták. És ez lett Delitzschnek megbocsáthatatlan büne. Tudvalevő, hogy Berossus, a görög nyelven iró babiloni pap, aki kevéssel Nagy Sándor ideje előtt élt, s babiloni források után dolgozott, megirta az özönvíz.és a bárka építésének történetét. Az ő Noé-ja királyi köntöst viselt, Xisuthrosnak hivták s 15 stadion hosszura ácsolta a maga hajóját. Ezen a tényen közel kétezer esztendő alatt nem háborodott fel a keresztény világ. ' Mert nincs is abban semmi, ami felháborítsa az ember vallásos érzéseit. Az özönvizről szóló legenda meglehetett a babiloni népeknél, meglehetett azonkívül egyéb népeknél is, anélkül, hogy az megrendítse bennünk a biblia tanításába vetett hitet. 1872-ben az angolok kiásván romjaiból Asszurbonipal (a bibliai Szardanapal) ninivei palotáját, többek között egy olyan agyagtáblát is hoztak napvilágra, mely részletesen mondja el a bárka építését, majdnem egyezően a bibliával. A történet színhelye Surippak városa, azt söpri el a föld szinéről a vízözön. De a város bölcse isteni parancsra bárkát épit, megragasztja azt földszurokkal, családja népével felszáll reá, s magával viszi az »élők magvait«. A veszedelem elmultával kibocsátja útjára a galambot. "Ekkor kiereszték egy galambot és szabadon bocsátám azt. A galamb ide-oda röpült, de mivel sehol nyugovó helye nem vala, visszatért.« Aztán egy fecskét bocsát szabadon, az is visszajön. A következő napon a hollót

ereszti szárnyaira, az apadóban látja a vizet, fal, krákog és nem jön vissza többé. Kétségtelen tehát, hogy a vizözönről szóló elbeszélést, amelyet elmond a biblia, ismerték már Babilonban is. De mit ront ez váljon a biblia szavahihetőségén és miben rontja le annak fenséges tanításait ? Kevesebbre becsüljük-e ezután a tízparancsolatnak isteni morálját, mint eddig. Vagy a krisztusi tanítás: »szeresd felebarátodat, mint tenmagadat* kevésbbé legyen szép és kötelező akkor, ha kitűnik, hogy az özönvizről tudtak már a babiloniak is? Igazán nehéz ezt a műfelháborodást megérteni. Olyan könyvben, minő a biblia, akárminő malaszttal eltelt szent férfiak voltak is annak irói, soknak kell foglaltatnia, ami a későbbi tudományos kutatások mellett tévedésnek bizonyul. A Pentateuch p. o. kérődző állatnak mondja a nyulat. Ki akarná ma már vitatni, hogy ez tévedés ? De milyen gyönge lábon állana az én keresztény hitem, ha ez alapjában támadná meg. Szent Ágoston, a régi egyházi atyák legnagyobbika, azt mondja, hogy a föld nem lehet gömbalaku, »mert különben hazudnék a biblia*. (De civitate Dei XVI. 9.) Pedig hát, a föld mégis gömbalaku s a biblia még sem hazudik. Ami adatokat Delitzsch híressé vált felolvasásában »novumok« gyanánt felsorol, azok többnyire olyan természetűek, melyek a biblia szavahihetőségét csak emelik, íme egy kettő: Ezékiel próféta a Kébár-csatorna mellett látja az ő nagy látomását a négy állatokról és kerekekről (1. rész, 1.), mikor ő is »azok között volna, akik fogságra vitettek vala«. Az amerikai tudósok legújabb ásatásai Nippurban napfényre hozták egy Artaxerxes korabeli nagy kereskedőháznak irományait (a Murasu és fiai czég harmadfél ezer esztendős pinczéjében), melyekből kétségtelenül kitűnik, hogy egy ily nevü csatorna tényleg létezett és hogy annak környékén zsidóhangzásu nevekkel biró száműzöttek (Nathanael, Benjámin, Haggai) laktak abban az időben. - A biblia elbeszéli (II., Királyok könyve 18, 14.); hogy Ezékiás, Juda királya, háromszáz talentom aranyat' és harmincz talentom aranyat küld hadisarcz gyanánt Lákis városába, az asszyriai királynak. Legújabban pedig kiásták Sanherib király ninivei palotájának romjait, melynek egyik falán ennek az uralkodónak relief alakja ékeskedik, trónján ülve, sátra előtt egy meghódított város körvonalaival s alatta ez a fölirás: "Sanherib, a mindenség királya, trónján ült s megvizsgálta a lákisi hadisarczot.« Jeremiás prófécziát mond (46, 2.) Egyiptom faraója Néko ellen, kinek seregét az Eufrátes mellett fekvő Kárkémis városa mellett győzte le Nabukodonozor, a babiloni király. Ennek a Kárkémis városnak létezéséről a biblián kivül nem maradt fel semmi történelmi adat. Smith György angol tudós azonban megtalálta e város romjait, az Eufrates alsó folyása mellett, s kétségtelenné lett, hogy ez a hatalmas és nagy kiterjedésű város tényleg létezett. Ezek, és hasonló tények inkább amellett bizonyítanak, hogy történeti kutforrás-számba vegyük a bibliát olyan dolgokra nézve is, melyeket eddig nem igén vettünk tekintetbe, vagy amelyekre súlyt nem helyeztünk.

Í4i S nagyon gyöngén állana a mi hitünk, ha amiatt rendülne meg alapjaiban,, mert a babiloni papok is ismertek egy vagy két olyan egyházi szent éneket, amelyeket később Jeruzsálemben is énekeltek. Mikor az öreg báró K. — egy feddhetlen életű, erényes férfiú — haldokolt, hivatni akarták hozzá a papot: Intett fiának, hogy hagyja el. »Ha én csak most akarnék kibékülni az Úristennel, gyöngén állana dolgom az ítélőszéke előtt.« Mi is azt mondhatjuk. Ha csak azon múlnék a mj hitünk, hogy Noé épitétte-e meg a bárkát, akkor rég elvitte volna vallási meggyőződésünket az ördög. Miért hát ez a nagy elszörnyűködés ? Tán csak nem azért, mert a vigyázatlan Delitzsch tanár babiloni katonatisztek szobrait is bemutatta az előadásán, akiknek gondos frizurája és bajuszviselete a legszorgalmasabban ápolt gárdahadnagyi »es ist erreicht« művészetet is csúffá teszi? Hoitsy Pál.

Sven Hédin. Abban a legújabb párisi pamfletben, mely a belga király neve alatt osztogatja az uralkodói életbölcsesség szabályait — valami olyan liber de officiis in usnm regium — egyéb és sokszorosan vidámabb dolgok mellett szó esik a tudományról meg a művészetről is. És itt mindjárt kitűnik, hogy csakugyan apokrif ez az irás, amennyiben e tanácsok nagyon általánosságban vannak tartva és minden tudomány iránt bókot irnak elő, holott az uralkodói gyakorlat ugyancsak speczializál és nagyon válogatós az elismerésben. Avagy hallották már, hogy valamelyik chemikus vagy physikus, a zoologiának vagy a physiologiának valamely mestere diadalmenetben járta be Európát és sorba vizitelhette az uralkodókat? Mig ellenben egy hires utazó, aki egy fél fokkal közelebb jutott az északi sarkhoz vagy néhány mértfölddel beljebb hátolt valamely homoksivatagba, ha megtért, az expediczióból, királyi paloták szivesen látott vendége. íme, rokonszenves és jó humoru vendégünk, Sven Hédin is, ha még mindig naplót vezet, sürün róhatja egymás mellé a fejedelmi audiencziák dátumait és nemsokára külön komornyikot szerződtethet, aki rendjeleit gondozza. Pedig hát a tudományos rangfokozat tekintetében aki egy ismeretlen fensikot barangolt be, aligha áll magasabban, mint aki, teszem, a villamosság valamely eddig ismeretlen területeit kutatta ki. Hol itt a paritás? A királyok egyénenként kedvöket lelhetik valamely külön tudományban; de, mintha valami titkos kötés volna közöttük, a leghangosabb méltánylással a földrajzi kutatókat tüntetik ki. tűs ebben van is raison, lévén a földrajz a legveszélytelenebb tudomány. Itt nem kell tartani államfelforgató tanoktól és nincs, amiből a hagyományos rendre nézve kellemetlen következményeket kellene levonni. Még az is ritka, hogy a külpolitika tekintetében álljanak elő némely tanulságok. Sven Hédin és társai tehát szerencsés képviselői a tudománynak, mi pedig ne kisebbítsük a tekintélyüket. Annál kevésbbé, mert a mi elismerésünk sem sokkal őszintébb természetű, mint amelylyel a királyok jutalmazzák őket. Az uralkodói kitüntetés nem annyira a tudománynak, mint inkább e tudomány különös karakterének szól és a közönség csodálata is nem annyira a kutató fáradozásának eredményét, mint inkább a fáradozás mellékkörülményeit illeti. Maga a tudomány ebben az esetben sem népszerűbb, mint akár a laboratóriumi búvárkodás.

Az a sok ember, aki Sven Hédin tovarobogó kocsija után megfordul vagy felolvasását végighallgatja, édes-keveset törődik a Gobi sivataggal, a Tekla-Makan pusztasággal, a Tarin folyóval vagy az Anabaringula hegységgel. Mit érdekel bennünket a Lop-Noorlo vagy a romokban heverő kinai város: Lolong? A hegy- és viz-rajz nem csábit és Sven Hedintől csak azért halljuk ez exotikus neveket, hogy nyomban el is felejtsük őket. Két dolog van itt, ami érdekel és mind a kettő inkább a fantázia birodalmába szögellik, semmint a tudományhoz tartozó. Az egyik az emberi energia, mely csodás kivjrágzásban tűnik fel az útleírások fátyolképei mögött és amely — noha alapjában véve itt sem nagyszerűbb, mint amikor egy bakteriölogus önmagán próbál ki valami baczillus-tenyészetet — az utazó megpróbáltatásaiból szól hozzánk a legközvetlenebbül; a másik a — Kaland. Sainte-Beuve irta, hogy mindnyájan hordunk magunkban egy halott költőt és ennek egy töredékes valója ébred életre, ha az utazók elbeszéléseit hallgatjuk. A fantázia izgalma, az ismeretlen után való áhitozás, a változások szomjuhozása, az érvényesülésre törekvő életvágy, mely a gyermeket belerészegiti Robinson lapjaiba, az ifjút kifelé üzi a világba: ez hajlitja érdeklődésünket az utleirások felé. Szubjektivek vagyunk itt is, mint mindenben ; a magunk személyének áthelyezése kalauzolja figyelmünket és csak azt hallgatjuk szivesen, amibe a magunk kívánkozása is be tud illeszkedni. Ősi és maradandó vonása az emberi természetnek ez a kíváncsiság, melylyel magunk köré fonjuk a dolgokat. És hiába mondjuk, hogy ma, a villám-vasutak korában és a kormányozható léghajó fölfedezésének előestéjén nincsenek távolságok: ma is megbámuljuk az utast, aki a mi látóhatárunkon tul eső területekről hoz számunkra impreszsziókat, melyek uj fütőszert adnak képzelmünknek. Sőt még valami egyebet is, valami menekülési vágyat. A franczia drámákban megjárja, hogy két ur könnyűszerrel kicsinek deklarálja ezt a világot, ahol folyton egymásba akadnak ; de Sven Hédin a megmondhatója, hogy mégis nagy ez a földgolyó, még mindig bővében a?, emberláb nem taposta területeknek. És amig felolvasását hallgatja az ember, félig behunyt szemmel elmélázva gondol reá, hogy mily helyesen van ez igy és hogy mily jó volna onnan jönni, de még inkább jó ott bolyongani. O—n.

INNEN-ONNAN. + F a r s a n g vége. A farsangot már megint elparentálták a héten. Ezúttal abból az alkalomból parentálták el, hogy csakugyan vége van, néhány héttel ezelőtt meg abból az alkalomból Írták meg róla, hogy vége van, mert akkor kezdődött. A szegény farsang már egészen olyan lett, mint a bot, amelynek tudvalevőleg két vége van, a farsangnak is csak vége van már, akár hajnalodik, akár alkonyodik. Nincs senki, akinek annyiszor a fejéhez vágnák azokat a bizonyos »régi jó időket«, mint a szegény Carneval herczegnek és miután ez már olyan régen történik igy, hogy száz esztendő múlva is lehetőleg csak igy fog történni, ez a fejbeverés nem igazságos. Nincs többé farsang, ez is csak olyan igazság, mint az, hogy nincsenek többé gyermekek. De azért csodálatosképpen az iskolákat folyvást szaporítani kell és a gólyák nem mennek penzióba. A bálok egy csöppet se buktak meg jobban az idén, mint ezelőtt öt esztendővel és mig mélabús elmeandalgások panaszolják hogy »senki se tánczol többé«, ősi tánczok támadnak föl és ujak keletkeznek. Egy kicsit hamis tehát ez a siránkozás és egy kicsit illetlen is. Minek azzal keseríteni a kis Katókák lelkét, hogy csak Kati néniék voltak olyanok, akiket annak idején szivesen vitt tánczba

142 a gavallér, mikor Katóka van olyan most, mint amilyen Kati néni akkor volt és gavallérja is akad, ha ez a gavallér nem is az, aki akkor volt. Akik a »szegény Carnevál herczegen« sajnálkoznak, igazában irigykednek rá, mert nekik a végét hozza akkor is, amikor érkezik. * *

*

A Gyermekvédelem. A belügyminisztériumban Széli Ignácz lobogója alatt valóságos jóléti bizottság keletkezett az elhagyott gyermekek védelmére. Az alapvető törvény maga is nagy lépés az életmentés terén, de a belügy gyermekbarátai nagyon szűkkeblűnek találták, még pedig nem épen ok nélkül. Még a nyáron arra utasították a megyéket, hogy fogytán a pénz, tessék takarékosabban bánni a gyerekekkel és utána járni, vájjon, akit elhagyottnak beadnak, valóban el van-e hagyva és szülei nem tudnák-e eltartani ? Most ezzel a kegyetlen fiskális szemponttal szakítottak. Abból indulnak ki, hogy a gyermek, melyet a szüléje nem akar eltartani, még jobban van el hagyva, mint az, amelyiket nem tud eltartani. Es nem nézik a törvényes, • vagy a törvénytelen származását, nem azt, van-e apja, anyja, az állam magára vállal minden gyermeket, amelyiket'apja, anyja, megtagad. Ez a gyermek joga az 'élethez. De a belügy még tovább megy. Hogy az anyagi terheken könnyítsen, hivatalból pört indit az eddig' érinthetetlen apák ellen. Cselédek, akik nem merik az uraságot pörbe fogni, megcsalt teremtések, -akik röstelik szégyenüket, természetes képviselőjüket az' államban találjak. És meg fog indulni egy csomó pör egy csomó elhagyott gyermekért, akiknek az apja nagy ur, hatalmas basa, nábob, vagy legalább is szolgabíró. Hát ehhez igazán bátorság, becsületes emberbarátság és férfias igazságosság 'kell. S ha ezeket a pöröket könyörtelenül végig viszik, akkor a nagyurakkal szemben a szegény nő sem lesz annyira védtelen, amilyen most. Igazán életbevágó, szép és korszakalkotó konczepczió ez, csak meg ne fenekeljen a veszélyeztetett titkos apák ellentállásán. *

Hamvazó szerda. Nagyon szerényen és nagyon csöndesen kopogtatott be, szinte észre se vettük, hogy itt van. Előzmények nélkül a következmények hamisak s nem lévén többé farsang, hamvazó szerda beköszönése oly indokolatlanul jött, mintha zöldcsütörtöknek hivnák. Régebben nagyobb emócziót keltett ez a borús reggel, s a mea culpa! nemcsak szivből fakadt,- de meglehetősen divatos is volt. Bájos, ifjú hölgyek a kereszttel homlokukon sétáltak végig a váczi-utczai korzón és a szakácsnék hallal a kosarukban kisérték őket. Az egykori ünnepből ma nem maradt semmi, s a világnak egész - esztendőn át elég napja van a btinbánásra, nem hogy ezt az egy szerdát válaszsza. A templomok' üresek s a fekete kereszt eltűnt a homlokról, ott nehezkedik a vállakon, jelentvén munkát, gondot és gazdasági pangást. * • *

*

A A lövés. Nincs bájosabb ember, • az elfogult embernél. Igazsága , is van, mégis, a legkomolyabb . hitvallását is mosolylyal fogadja a közömbös ' világ. A világ meg tudja érteni, ha valaki szocziálista, anarkista, anabaptista, quácker vagy merkantilista, de nem tudja megérteni, ha valaki épp oly meggyőződéssel és lelkes fanatizmussal a czéllövés ideáljára épiti egész lelki világát. Szemere Miklós a katonai javaslatokat a czéllövés szempontjából bírálta. Tanuljanak lőni a bakák ! Ugyan olyan exkluzivitással a közoktatásügyet is a czéllövés szempontjából Ítélte meg. Tanuljanak lőni az ifjak, ezzel edzik a jellemüket, keményítik a szivüket, szolgálják a kulturát és megmentik a hazát az eloláhosodástól. A gazdasági politikában is az a meggyőződése, hogy biztos kéz és biztos szem többet ér a börzeczédulánál. A szobrászat sem fejlődhetik a czélbalövés nemes sportja nélkül,, mert akinek kezében nem reszket a pisztoly, s

aki bele tud lőni harmincz lépésről a fekete pontba, az' tisztán látja a modelt és biztosan kezeli a vésőt. Szóval: egy egész életfölfogást, a legnemzetibb politikát époly logikusan lehet a czéllövés alapelvére építeni, mint akár a Spencer tanára, vagy a Deák Ferencz kiegyezésére. És mégis mosolygunk rajta és mégis tudjuk, hogy Szemerének nincs igaza és még sem tudjuk megmondani, miért nincs igaza. * *

*

6 Lángész és téboly. Lehet valami igaz is a merész mondásban, hogy a lángész rokonságban van a tébolylyal, de ha olyan biztos igazság volna is, mint hogy kétszer kettő négy, határozottan kár és veszedelem volt kimondani. Az emberekben e tétel megfogalmazása előtt is nagyban megvolt a hajlandóság, hogy bolondnak tartsák azt, aki azt mondta magáról, hogy többet tud náluk. Ezt a tézist meg egyenesen ugy értelmezik, mint amely a genie egyetlen autentikus argumentumává teszi a — kényszerzubbonyt és senkit se mondanak lángésznek, mig rá nem húzzák azt a kellemetlen ruhadarabot. Lassankint ez lesz a genie uniformisa, rangjelzésben fölötte álló a franczia halhatatlanok pálmaleveles frakkjának és a lángész bizonyítványát a tébolydák irodáiban fogják kiállítani. A szegény Wolff Hugó, akit most diszsirhelylyel tisztel meg Bécs városa, csak ott kaphatta meg az övét. Hasztalan hirdette magáról, hogy genie, a bécsiek nem hitték neki, mig meg nem bolondult. De amint ezt megcselekedte, minden kétség azonnal elnémult és amint üvölteni kezdett, tüstént esküdtek rá, hogy a szimfóniái gyönyörűek. Ime: ez a lángész igazolta magát és megmutatta az utat, amely a dicsőséghez vezet. Ez az ut a tébolyda kapujához visz, amint a halhatatlanságé a temető kapujában kezdődik. Vannak, akik azt mondják, hogy a szegény Wolff Hugó, daczára annak, hogy kényszerzubbonyt viselt, nem volt genie; ezt ugyanazok mondják, akik talentumnak akkor is elismerték, mikor még nem dühöngött; de ezek akkor is kisebbség voltak, ma is kisebbségben vannak a többséggel szemben, amely igazolja, hogy csakugyan bolondnak kell lennie annak, áki genienek születik, ha nem is született mindjárt bolondnak.

+ Anasztázia n a g y h e r c z e g n ő . A botrány fantáziája kimeríthetetlen. Ha egyszer elkezd produkálni, se vége se hossza az alkotásainak. Mindig vannak »ötletei«, amelyek ha kivillannak, az ember ijedten kap hol a homlokához, hol az orrához. Anasztáziának, a koros Anasztáziának ' az esete, akit koronás familiája most a Krímbe küld, hogy — szégyelje magát, egy kicsit már a gyomorba vág. Anasztázia nagyherczegnő immár nagymama volna, de a szive még elég lobbanékony volt, hogy tüzet fogjon a kolmizó vastól, amivel a délezeg és fürge Figaró őszülő haját fodoritgatta. A délezeg és fürge Figaró bizonyosan nagy gyöngédséggel fodoritotta a tisztes fürtöket és Anasztázia méltónak találta rá, hogy ne csak fodorítsa, hanem meg is simogassa. Ez az eset csúnya cs tragikus, fölháboritó és megható. Nem az első fejedelmi skandalum ebben a termékeny korban, de mig a többinek, hogy a csúnya zenebona zsivaját muzsikássá szeliditse, odaadja a maga melódiáit a tavasz: ez szegény nem kap ilyen kíséretet. Az őszi szél letép róla minden virágot és levelet, ami ha mást nem is tesz, legalább eltakar és csúfondáros nótákat fütyül. A szegény, koros Helena legfölebb a tenyerével födi cl hervatag arczát, amelyen, hogy nem nyílnak többé rózsák, semmiképpen se akart beletörődni és hogy az ellenkezőjét hihesse, kész volt beérni egy borbély vallomásával. Fiatalnak lenni, ez a herczegnőknek sem adatott, ha már egyszer — nem fiatalok. A fiatalság féltékenyen őrzi a maga kincseit és rettenetes bosszút áll azokon, akik szedegetni akarnak belőle, mikor már nincsen hozzá joguk. Ha az öreg herczegasszony fiatal herczegasszony volna, virágos lugast tartana föléje a Sziv Jogának romantikus testőrsége: igy azonban pőrén marad az árva skandalum és dicsőség belőle nem terem se a herczegnőnek, de még — a borbélyoknak sem. . . . .

143 A Hazugság! A L u j z a herczegnő regénye sem m a r a d h a t o t t m a g á b a n v a l ó esetnek,, a F e j é r v á r y afférje sem m ú l h a t o t t el anélkül, h o g y u t á n z ó t nem szült v o l n a . A • k é p v i s e l ő h á z b a n most d i v a t az e g y m á s m e g h a z u d t o l á s a . H á m o s főispán a folyosón épp o l y h a t á r o z o t t s á g g a l v á g t a Ráth E n d r e szemébe, hogy: h a z u d o t t , h a z u d o t t , h a z u d o t t ! mint F e j é r v á r y miniszter L e n g y e l Z o l t á n n a k , s v a n k i h i v á s és lesz verekedés, kibéküléssel v a g y a n é l k ü l s a m o r á l j a az afférnek megint csak az, h o g y n e m s z a b a d v a l a k i t h a z u g s á g g a l vádolni, s megint nem az, h o g y nem s z a b a d h a z u d n i ! *

*

*

*** S á r o s p a t a k . Még t a r t j a m a g á t az ősi k o l l é g i u m és b ü s z k é n veri a mellét, h o g y nem szorul r á az állam t á m o g a t á s á r a , de a rossz p é n z ü g y i viszonyok h u l l á m a i egyre j o b b a n a l á m o s s á k a b á s t y á t s e g y szép n a p mégis csak deputáczió f o g menni W l a s s i c s G y u l á h o z . Helyeselni t u d j u k e k e m é n y s é g e t , de ebben a d o l o g b a n t ú l z o t t n a k látszik a p a t a k i a k h a j t h a t a t l a n s á g a : a k o l l é g i u m o k és liczeumok ideje lejárt s egykori jelentőségükre, mikor a katoliczizmussal szemben m e g v é d t é k a p r o t e s t á n s hitet és s z a b a d g o n d o l k o d á s t , nincs t ö b b é szükség, • v a g y h a v a n : n e m t ő l ü k v á r j a a világ a defensivát. M a m á r •a- k o l l é g i u m csak o l y a n iskola, mint a z állami g i m n á z i u m , •legfeljebb, h o g y a t a n t e r v e más, a m i h o g y m e l y i k n e k válik előnyére, ne v i t a s s u k . A z e m l é k e k e t pedig nem z a v a r j a az idők v á l t o z á s a , a m i n t h o g y a z á l l a m i l a g segített Eperjesről se k e r ü l t m é g ki n é p p á r t i képviselő. L o r á n t f f y Z s u z s a n n a k o r a l e t ű n t s h a m a erőt, h a z a f i s á g o t , k i t a r t á s t kell revelálni, alkalm a s a b b területek k í n á l k o z n a k , mint az iskolai a u t o n o m i a .

SZÍNHÁZ. » Simonyi

Óbester.«

(Történelmi v í g j á t é k 3 f e l v o n á s b a n . I r t a Martos Ferencz. A Nemzeti S z í n h á z c s ü t ö r t ö k esti b e m u t a t ó j a . )

Martos Ferencz, mint a mai újságokból látom, egy életen át megélhet a tanácsokból, melyekkel kritikusai a «Simonyi Óbester« alkalmából ellátják. Apróra kimutatják a meseszövése minden hibáját, a jellemei minden fogyatékosságát ; megtalálnak minden bökkenőt, kifürkésznek minden következetlenséget s kitapogatnak minden pontot, ahol a dolgát elvétette, ahol a tételeiből egyébnek kellett volna következnie, mint a mit ő következtet, nem szólva arról, hogy már maga a tétel is hamis. Őszintén irigylem és gúnyolódás nélkül csodálom azokat a tisztelt társaimat és mestereimet, kik ennyi gondolattal és éles elmével tudnak nyomon követni valamit, aminél a szerzője nyilvánvalóan sokkal kevesebbet gondolt. A hiba alkalmasint ebben van, s Martos és az ő kritikusai alkalmasint ezért nem értik meg egymást; azért, mert Martos általában, s az ő értelmességéhez és műveltségéhez relatíve is igen keveset gondol olyan tárgyaknál s olyan műfajoknál, melyeknek a lényegébe vág, a természetükből következik s a sikerültük azon fordul meg, hogy a költő ne a könynyebb végét fogja meg a dolognak. Ha a bírálat megtisztel egy feltörekvő fiatal irót azzal, hogy komolyan taglalja a munkáját, e taglalásnak — szabadjon ugy éreznem — első sorban nem a » Simonyi Óbester« cselekménye, meséje és emberei -felé kellene fordulnia — mert hiszen ezek annyira s oly régóta közhelyei a darabcsinálásnak, hogy nem birálni kell ezeket, hanem nemzedékről nemzedékre újra meg újra tudomásul venni' — de mindenekelőtt azt kellene kérdeznie és számon kérnie, amit például e sorok irója a »Ba!assiBálint« cz. darab alkalmából bátorkodott megkérdezni — bár az udvariasság s a von-

zalom közvetett hangján Martostól: olyan minden izükben egyéni, erős vonású és határozott jelentőségű történeti alakokat, mint Balassi Bálint vagy Simonyi József, mint tud ő ily közhelyes, ily mindenkire ráillő, jobban mondva senkinek sem való mesébe és környezetbe beleképzelni? Senkinek sincs joga' rossz néven venni, ha Martos nem akar vagy nem tud történeti, korfestő, lélekrajzoló s ese : ménymagyarázó drámát irni. De érthetetlen, hogy, ha az ő vonzódásai és szándékai az operett-felfogásnál és pásztorjátékos kellemeteskedésnél magasabbra nem törnek, mi vonja őt olyan vérbelien tragikus, drámai és egyéni alakokhoz, kiknek megvolt a maguk saját külön egyénisége, drámája és pályafutásbeli cselekménye? Sem Balassi, sem Simonyi: se nem élt, se nem házasodott, se nem cselekedett, se nem érzett ugy, mint a Martos ilyen nevü alakjai, — minek hát ezeket a neveket bigygyeszteni rájuk — ezeket a neveket, melyeknek a viselői életéről és sorsáról vagy. tud valamit a néző, s akkor természetesen ennek költői feldolgozását és magyarázatát várja a darabtól — vagy nem tud róluk semmit, s akkor nincs meg benne a kíváncsiság és érdeklődés, melyet az iró praedispoziczióul képzel a darabja hatása elé. Tessék elképzelni, hogy Moliére megírta volna a Scapint vagy az Avarét, s a hősét elnevezte, volna Coriolanusnak! Vagy írjunk darabot Bánk-bánról, s a végén vétessük el vele Gertrudis királynét és koronáztassuk meg Magyarország királyává! A költőnek bizonyára sok minden szabad; szabad még a történelemmel szemben is; szabad antedatálnia később történt, eseményeket, szabad egybevonnia távolesőket; szabad mással megokolnia cselekvéseket, mint amik azok valóságos rugói voltak — csak egyet nem szabad: egyáltalában nem vennie tudomásul a történelmet. Vannak jogai még a köztudattal szemben is; szabad, bizonyos mértékig, Szent Istvánt vérengzőnek, Hollós. Mátyást cselvetőnek megrajzolnia, ha meg tudja rajzolni s e mozgatókat bele tudja illeszteni a róluk szóló történetekbe. De arra nincs joga, hogy a maga saját kieszelését árulja történelmi czégér alatt, s azt az igen keveset, amit, ugy látszik, az emberekről tart, olyan nevekkel lássa el, melyek az emberiség vagy a nemzet emlékezetében bizonyos meghatározott mennyiséget jelentenek. Ez a minimálisság vár a színészekre is a Martos darabjaiban, akik ennélfogva, éppen a fő szerepekben s éppen, mentül kiválóbb tehetségek, nem csinálhatnak holt közhely-csomókból eleven egységet. Ilyen esetekben csak az epizódistáknak lehet kilátásuk arra, hogy, véletlenül, valami megcsinálni valójuk akad; igy akadt e darabban Bakónak, aki egy mulatós közhuszár figurájából csinált valamit — ha nem is komolyabban értékelendőt, mint a jourokon vagy kvaterkázás mellett szokásos utánzó mókák, de ennyit igazán jól megcsinált. Jelenségnek Ligeti Juliska volt igen bájos kis franczia szobalány, Paulay Erzsi pedig megint feltűnt, egy szeretőjéért könyörgő' kis parasztlány két szavas szerepében, egypár hátborzogtatóan tudatos pillantással. Ignotus. Az »Anker«, élet- és járadék-biztositó-társaság (Magyarországi vezérképviselőség: Budapest, VI., Deáktér »Anker-udvar«). 1903. január havában benyujtatott a társaságnál 843 ajánlat 5,132.940 K biztosított összegre és kiállíttatott 779 kötvény 4,522.452 K összegre. — A haláleseti biztosításoknál A) osztalékterv szerint a nyeremény-osztalék az elmúlt évben az évi dij 25°/o-át tette ki. A vegyes- és takarékpénztári biztositásnál B) osztalékterv szerint az egyes biztositások fennállása óta befizetett összes dijak 3°/o-a, tehát fokozatosan emelkedőleg az egyes évi dijak 9, 12, 15, 18, 21, 24°/ 0 -a fizettetett ki nyeremény-osztalék gyanánt készpénzben. A társaság vagyona 1901. deczember 31-én 145 millió K, biztosítási állomány 511 millió K.

144

Művészet. Nemzeti Szalon. A Nemzeti Szalon uj tárlatán halhatatlan művek is vannak; három Munkácsy-kép: Mozart halálának vázlata és két nagy tájkép. »De domini funere rapta*. Az eleven festőknek meglehetősen kinos a holt vezér látogatása; ugy feszengenek előtte, mintha a bécsi kongresszus kis politikusai közé egyszerre benyitott volná Napoleon. Mindenki összehúzza magát és meglapul. Hatalmas kezevonásai elől a sarkokba húzódnak a vastagon kipacsmagolt, apró ötletek, bíborral itatott tele szinei mellett elpetyhüdnek az iparművészies bágyadt szinek; biztosan járó ecsetje szomszédságában reszketve tántorognak a bizonytalanul kallangó, ideges modern vonalak; a vizszinü egek, kemény felhők és köd-módra gomolygó fák halálra ítélten lapulnak el az ő izzó szin-élete, friss levegője, könnyű ege és nagy távol-, ságai közelében. Pedig ezek nem is elsőrangú Munkácsyak, az Eszterházy-képtár rejtekeiben jobbakat is duggatnak. Nagy méreteik sem válnak hasznukra. Szemünk elszokott az óriási tájképektől, s a tájfestés külföldön is, itthon is a szűkebb keretek és keskenyre nyírott vásznak felé húzódik. Üresnek tetszenek az égszinre mázolt négyszögméterek, melyek alján tarka tehenek legelésznek. A vászon pazarlásában van valami nem-művészies. A méterekre terjeszkedő kép nem fér bele egyszerre a szemünkbe, részletei meg nem adnak elegendő nézni valót. Szivesen megnyugszunk a takarékosabb és • áttekinthetőbb tereken, ahol széles el~ nyújtások nélkül, tömörebben, intensivebben fejeződik ki a hangulat. Munkácsy képeinek az a mentéégök, hogy nem is tájképeknek készültek, hanem felhő - tanulmányok a Golgota hoz. Mindegyiken ünnepélyes, komor az ég, mely nem közönséges alkonyatra hajlik; a dagadó sötét felhők közt egy keskeny biborszalag bujkál, mintha a Golgotán kiömlött vér visszfénye volna. De a mester nem hagyhatta tanulmánynak a tanulmányt, a föld szava és a Sedelmayer követelése egy-egy kolpachi tájrészletet csempészett az ünnepi, szomorú ég alá, s a Golgotának szánt képek lecsökkentek mezei idyl lekké, a tragikus ég alatt legelésző tehenekkel. A képeket igy benső szakadék' hasitja ketté, s a szines vásznak mögött a kizsarolt művészlélek benső tragédiája lappang. Minden Munkácsy-képen van valami tragikus vonás, nemcsak a témában, hanem a kidolgozásban is. "Mozart halálá«-nak már a Szalonban levő kis skizze is ijesztőn erős tragikai érzékkel készült. A kép egyik fele csupa szorongás. Ott a haldokló mester, amint lankadt jobbjával kimerülten dirigál, lecsüggedt baljában szinte reszketnek a partitura lapjai; sápadt, fekete feje, amint hátrahanyatlik a karszék fehér párnáira, élesen leválik a vörös spanyol-fal hátteréről; a szék hátához remegve lapul oda a feleség. Szemben az énekesek, a halál pillanatáról megfeledkezve, éneklik a clavecine mellett a requiemet. A költői Mozartlegenda, melybe a gyászdalt megrendelő titokzatos ismeretlen alakjával az eposzi csodálatosság is beleférkőzött, Munkácsy kezén tragikai lüktetésü jelenetté gyulladt. A méretek anatómiai pontatlansága félrehúzódik az egésznek mély hangulata elől s a franczia kritikusok kifogásait félreháritja előlünk a halál angyala, amely a kép előtt lebeg. A tárlatból azonkívül Katona két képe válik ki, egy Corot-szeríi erdős táj, s egy gyönyörű tenger, aranyos-zöld hajnali ködben. A vitorlások csak sötétbarna ködfoszlányoknak tetszenek; csupán lámpáik ragyognak vissza élesen a sötétes vizből, mely a távolban tiszta aranynyá olvad. A nyers vázlatok és könnyelműn elnagyolt színfoltok mai özönében Mednyánszky mellett Katona képviseli a költői

tájképfejtést, elmélyedő természet-érzékével, lelkén átszűrt színeivel és gyöngéd, meleg rajzával. Még Fényesnek egy pár érdekes ólmos tájképe, Vaszary divatos, matt színekkel beitatott vásznai s Glatznak néhány kisebb képe érdemli meg a figyelmet. v. g. Műterem-látogatás. Benczúr Gyula, B a j z a - u t c z a 19 c, szerdán d. u. 3 — 6 - i g . Balló Ede, Városligeti fasor 2 6 . , szerdán d. u . 2 — 5 - i g . Basch Gyula, F a s o r 3 1 . (ápr. 1-től) c s ü t ö r t ö k ö n 2 — 4 - i g . Bruck Miksa, M u n k á c s y - u t c z a 14., k e d d e n d. e. 11 — l-ig. Boruth Andor, B a j z a - u t c z a 1 9 c, k e d d e n d. u. 3 — 6 - i g . Bihari Sándor, A n d r á s s y - u t 96., s z o m b a t o n d. u. 3 — 5 - i g . Eder Gyula, B a j z a - u t c z a 1 9 c, kedden d. u. 3 — 6 - i g . Gergely Imre, B a j z a - u t c z a 1 9 c, k e d d e n d, u. 3 — 6 - i g . Háry Gyula, K m e t t y - u t c z a 2 7 „ s z e r d á n d. e. 11 — l - i g . Jendrassik J., F a s o r 2 6 . (jun. l - t ő l ) c s ü t ö r t ö k 3 - 6 - i g . Kernstock Károly, V a s v á r y Pál-u. 9., m á j u s t ó l f o g v a minden szerdán 3 — 6 - i g . Knopp Imre, A n d r á s s y - u t 96., s z o m b a t d. u. 3 — 5 - i g . Márk Lajos, V ö r ö s m a r t y - u . 3 4 a, s z o m b a t o n 3 ó r a k o r . Nagy Zsigmond, B a j z a - u t c z a 19 c, k e d d e n d. u. 3 — 6 - i g . Stettka Gyula, B a j z a - u t c z a 1 9 c, k e d d e n d. u. 3 — 6 - i g . Teles Ede, M u n k á c s y - u t c z a 19., k e d d d. e. 11 — l - i g . Angyalfy Erzsi, A r e n a - u t 5 4 . III. em. minden szerdán.

Vajda Zsigmond, Munkácsy-u. 14., kedd d. e. 11 — l-ig.

' szky

N ö i f e s t ő i s k o l a , Városligeti fasor 2 2 . Bertalan. Beiratkozhatni bármikor.

Tanár

Karlov-

A Hazai Bank Részvénytársaság báró Dániel Ernő elnöklete alatt ma tartotta VIII. évi rendes közgyűlését, melyen 28 részvényes jelent meg 25.411 részvény képviseletében. Az igazgatóság jelentése szerint az 1902-iki üzletév tiszta nyeresége a z előző év nyereségáthozatalával 774.348 korona 29 fillér, mely összeg a 10 millió korona részvénytőke 7.743%-ának felel meg. A közgyűlés tudomásul vette a jelentést, megadta a felmentvényt az igazgatóság és a felügyelő-bizottság részére és elhatározta, hogy az alapszabályszerü levonások után rendelkezésre álló 645.065 korona 43 fillérből a 8-ik számú szelvény folyó hó 26-átol kezdve 10 koronával beváltassék, a tartalékalaphoz annak 1,450.000 koronára emelése czéljából, 75.000 korona utaltassék, a tisztviselők között külön remuneráczióként 20.000 korona felosztassák, a nyugdijalap részére, mely ez által 274.10S'45 koronára emelkedik, 20.000 korona fordittassék és 63.959'71 korona mint nyereségátvitel az 1903-iki üzletév j a v á r a Írassék. Végül a közgyűlés Unger Alajos részvényes indítványára az igazgatóságnak és a tisztikarnak ügybuzgó és eredményes működéséért köszönetet szavazott.

HETI POSTA. A j ó t é k o n y s á g czimű mult heti czikkünkbe egy kis lapsus calami csúszott be, amelyet már csak azért is helyre kell igazitanunk, mert félreértésekre adhatna okot. Ahol a jótékonyságok furcsaságait elemezzük, az a mondat áll : "Bálint Zoltán nem vetette el a sulykot, mikor Vörösmarty 100.000 kilogram nehéz szobrát egy szivre akarta föllépiteni.* Ez czélzás lett volna a Vörösmarty-pályázatra, a czikkirót azonban emlékezőtehetsége megtréfálta, mert a szivre épitett szobrot Rintel Géza tervezte. Természetes, hogy e premisszák nélkül a mondat sorai közt azt is lehet kiolvasni, mintha Bálint Zoltán tervének lanceirozását a sziv jogán akarta volna elérni, amit a ezikk• Írónak mondani természetesen nem volt szándékában. K. Gizi. Elavult dolgok. N a g y - T a p o l c s á n y . Hűség. Elég ügyes, elég csinos, elég morális. Közölni nem fogjuk. P u k Mihály. Láthatja a mai számunkból, hogy más avatott toll már foglalkozott az ön témájával. Harmaterdő. "Könyvnedves* álmok környékeztek verse olvasása közben és ugy éreztük magunkat, mintha a halottaiból feltámadt szegény Werther pózba vágná magát és elszavalná nekünk Heine "Junge Léidén* czimü tavaszi sirámait. Feleletül megint csak Heinét . czitálhatjuk önnek: "Doktor sind sie des Teufels ?» Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF. .

Budapest. 1903. Az A t h e n a e u m irodalmi és nyomdai r.-társulat betűivel.

M A G Y A R

K I R Á L Y I

Á L L A M V A S U T A K .

A legolcsóbb utazás Olaszországba és Dél-Francziaországba. Budapest —Dombovár—Fiúmén át vezet a m. kir. államvasutak közvetlen gyorsvonatainak és a magyar-horvát tengeri gőzhajózási részvénytársaság Fiume és Ancona, illetve Velencze között közlekedő gőzhajóinak igénybevételével. A hajójáratok menetrendje visszavonásig a következő : Indulás Fiuméből Velenczcbe minden kedden és szombaton este 8 óra 30 perczkor, Fiuméből Ancondba minden hétfőn reggel 8 órakor és minden csütörtökön este 8 óra 30 perczkor. A hajójárat időtartama egészben 10 óra. A gőzhajók közvetlen csatlakozásban állanak a budapest—fiumei gyorsvonatokkal, valamint Velenczében és Anconában a Róma, Nápoly, Bari, Brindisi, Bologna, Milano stb. felé induló, illetve onnan érkező olasz vasúti vonatokkal. Az alábbiakban közlünk néhány, f. é. január hó 1-től érvényes menetdijat, melyekben a hajóátkelési illetékek már bennfoglaltatnak. I. oszt. II. oszt. III. oszt. frankban Budapest—Nápoly, Anconán át 106.85 77.05 43.60 » —Nizza, Velenczén át 119.00 85.45 — » —Roma, Anconán át 80.05 58.25 32.60 Bővebb felvilágosításokkal szolgál ugy szóban mint írásban a m. kir. államvasutak budapesti központi menetjegyirodája. (IV., Vigadó-tér 1. sz.)

f

B

áli készletek, jelmezek

mindennemű farsangi virágdíszek (előírás és rajz szerint is) dus választékban és nagyon szép, divatos kivitelben kaphatok

SZEKULESZ

A L A P Í T T A T O T T 1860.

R . művirág- és dísztollgyárában

BUDAPESTEN, IV., KÁROLY-UTCZA 4-5. Mennyasszonyi koszorúk, diszek és fátyolok ; mindennemű tollboák a legújabb divat szerint. Szobadíszek, preparált és műnövények. Szinházi, alkalmi és sirkoszoruk, szalaggal és nyomással bármely kivitelben. E szakmába vágó mindennemű áruk javitás végett elfogadtatnak. — Sürgönyczim: SZEKULESZ, KÁROLY-UTCZA. — Eladás nagyban és kicsinyben.

115

«v £

99999999999999999999999999999999?'

(Régi nyomású mérsékelt áru 30 és 60 lapos jegyfüzetek bevonása) A m. kir. államvasutak igazgatóságától nyert értesítés szerint a nagy közönség birtokában levő azon régi nyomású 30 és 60 lapos jegyfüzetek, melyek szelvényein a napszakok megjelölése hiányzik csakis 1903. évi április hó 30-ig érvényesek, az azon túl megmaradó szelvények pedig 1903. évi junius hó végéig azon állomás pénztáránál a melynél azok váltattak értékük megfelelő árában visszavétetnek. Budapest, 1903. február havában.

A m. kir. államvasutak igazgatósága.

mx

THE MUTUAL NEW-YORKI

ÉLETBIZTOSÍTÓ-

TÁRSASÁG A világ

legnagyobb és leggazdagabb biztosító-társasága. Tisztán a kölcsönösség elvén alapszik. Utánfizetési kötelezettség nélkül. Részvényesei nincsenek. Összes vagyon 1902. deczember 31-én

1.981,516.483-42^ Biztosítási állomány 1902. deczember 31-én

6.958,093.587-09

frank.

MAGYARORSZÁGI VEZÉRIGAZGATÓSÁG: Budapest, IV. ker., Károly-körut 26. szám.

J

M. kir. államvasntak. Kompforgalom nyitása

Q

meg-

A szabadka-bródi vonalon Gombos és Erdőd közti komp-forgalmat f. évi február hó 12-én újból megindították. (A Budapest keleti p. u. és Keresztúr-nyaraló állomások közt érvényben lévő munkás heti bérletjegyek árainak leszállítása).

az előkelőség kedvencze

a likörök királya, Kapható csakis e l s ő r a n g ú

üzletekben és kávéházakban 1

LUCCA-TÁRSASÁG,

HAMBURGBAN.

Vezérképviselőség Magyarország részére: U T D C r U ÉVIIT A BUDAPEST, DOHÁNY-UTCZA 88. n l n ö l n u l U L A TELEFON 58-92. — —

A m. kir. államvasutak igazgatóságától nyert értesítés szerint f. évi márczius hó 1-től kezdve a Budapest keleti p. u. és Keresztúr nyaraló állomások közt érvényben lévő munkás heti bérletjegyek ára 2 koronáról 1 korona 50 fillérre leszállíttatik. Az i g a z g a t ó s á g .

Miként lehet szép idomokhoz jutni? A szép mell egyike a nói szépség legelőkelőbb kellékeinek s azzal a természet nem igen pazarkodik. — A hölgyek örömmel fognak tudomást venni arról, hogy létezik egy teljesen ártalmatlan szer, mely a termeszetet gyöngéd módon kényszeríti, hogy ebben a tekintetben ne fukarkodjék. Ezen, a párisi előkelő hölgyvilágban előnyösen ismert szer a Ratie-féle PILULES ORIENTAagot, hogy a gát elősegítik, a szöveteket erősbitik, a' vállcsontok kiszögelését eltűntetik az által, hogy a mell idomainak általában teltséget kölcsönöznek. Hatása abban áll, hogy az ételek hizó alkatrészeit elősegítik s azok a mell környékén ülepednek le. Az egyszer síért eredmény minden külön A Z U U e - f é l . PILUXJSS O

t

kinézést kölcsönöznek és az egész testet fiatalítják. - Minden természethez alkalmazkodnak, a fiatal, fejlődő leány epugy használhatja, mint a kifejlett asszony és semmi körülmény között nem ártalmas. T ö r v é n y i l e g védett v é d j e g y . A k ö r ü l b e l ü l 2 h ó n a p i g t a r t ó g y ó g y m ó d h o z k ö n n y e n lehet a l k a l m a z k o d n i a n é l k ü l , hogy a m e g s z o k o t t é l e t m ó d o t a legcsekélyebben m e g k e l l e n e v á l t o z t a t n i . Ára egy doboznak, használati utasítással, 6 kor. 4 6 fill. (Szétküldés bérmentve, titoktartás mellett.) Utánvétellel 6 kor. 76 fillér. Ne f o g a d j u n k el oly dobozt, a m e l y e n nincsen az UNIO-védjegy s a m e l y a czimkén következő f e l i r a t o t n e m t a r t a l m a z : J . P a r t i é Pharmacien, 8., P a e a a f f e V e r d e a u , P a r i s . F ^ a k j ^ r Magyarország és_ Ausztria részére:

ÁLLÁST vagy MELLÉKFOGLALKOZÁST kereső müveit és megbízható egyének, ugy helyben, valamint a vidéken

tisztességes jövedelmező és jól

foglalkozást nyerhetnek ; „ t - í - r . . .

ti—i-

ZONGORÁK ÉS P I Á N I N Ó K

Gmehling

Hermann

a világ első gyáraiból, valamint a párizsi világkiállításon kitüntetett

császári és királyi udvari szállító

bőr- és bőrbutor-gyára.

saját készítmények

közöttük több jókarban lévő átjátszott is, ez időben legolcsóbban vásárolhatók és bérelhetők

7}Liryjéfrefr p a p í r k o s a r a k , t á m l á n y o f a j ó ' f r , mappáig. S j é ^ e k ; bőrrel

k á l y h a - e l l e n R é g i

KERESZTÉLY

nád-

hirnev. zongoratermében

BUDAPESTEN IparVáczi-körut 21. udvar

b e v o n a t n a f r

BUDAPEST, VII., DAMJANICH-U. 6. •PÜRlSI^iALÜífíSOrO^iTÜMlETCrT Szanziczlós!

• r

Jobb,

SzanzáczIAs 1

mint a világ

SzenzicziAs I

összes

szappanja! ' • u

a „BAUMANN IDEÁL" egyedül álló egészségi rózsa pIpera-mosdApor a bór ápolására. A nevezett por naponta! használat mellett majdnem c s o d á k a t művel, a bórt gyengedén es rózsásan, bársonylágyan és frissé teszi, jótállás mellett eltávolítja a sárga bőrt, az orr ránczait, szeplőt. bőratkát, felpattanást, vörös orrt stb. Télen nélkülözhetetlen durva, vörös, fölpattant bőr ellen. Baumann Ideál mindenütt, főleg a hölgykőzönség közt nagy feltűnést keltett. Baumann Ideál nemcsak eltávolítja a vörös bőrt ós a pikkelyeket, de nélkülözbetővé teszi a kellemetlen rizspor és lesték használatát. Elegáns urak és hölgyek, a kik ráncznélküli tiszta arczbőrre súlyt fektetnek, a kipróbált, biztosan ható » B a u m a n n Ideált nélkülözhetetlen. A ki egyszer egy kísérletet t tt a 'Baumann Ideált-lal,az más szert nem használ többé.— a r a egy csomagnak 16 fillér. 3 kor. beküldése ellen 20 csomag bérmentve küldetik. Mintaküldemény50 fillérért, esetleg levélbélyegekben. Szétküldés az egyedüli leltaláló, szab. birtokos és gváros, Baumann Jenő által Zimonvban. Budapesti képriselö: Török József, gyógyszerész, Király-utcza 12. MINDENÜTT

KAPHATÓ.

lesz éa egéazaAgét ezáltal csak megerősíti, ha PILULES APOLLO-t h a l i n á l . Ennek hatása a növényből nyert >Veslcuíoslne<-ben rejlik. Eiek, az orrolok áltil jónik talált pilulák karcsúvá teszik a termetet éa nem hatnak kedvezőtlenül az cgéazaégre, mint sok más készítmény. Nem hajtanak, hanem közvetettnek a táplálkozásra é s & zsiranyageejtekre. A tulnagy elkövéredéa gyógyításán kivül e PILULES APOLLO-k szabályozzák a test funkcxiöit, megIQItják az arcxvooáaokat és a testnek visszaadják a rugékonyaágot és az erőt Kz minden nő titka, kl karcsú éa fiatal testalkatot akar. A PILULES APOLLO-k maguk mind. két nem számára, még a leg ' ' A körülbelül két havi kezel vén, védi.) Üvegje utasítással , , gyógy sz. 5. Pas. Werdeau, Páris IX. — Egyedüli raktár Magyarország é l Ausztria részére: TÖRÖK J. gyógyszerésznél Budapest, Király-utcza 12.

« •E Ad

Csodás hatása azonnal nyilvánul: szeplő, májfolt, börtisztátlanság nincs többé. Kisimítja a ránezokats

a bőrt a legkésőbb korig simán és üdén tartja. 1 tégely K. 1.40. — Királynö-hölgypor, egész világon mint legjobb hölgypor használva, 3 színben. 1 doboz K. 1 40. — Királynő-szappan, 1 db 1 kor. — F ő r a k t . : Temesváry J. gyógysz. Zombor é s Tőrök J. Budapest, Király-utcza 12.

Több

Karcsú

— Kérjenek

KUPI

dobozokat az

UNION DKS FABBICAMTS"

száz

kiváló

ajánlja

OPVOS

K R I S T Á L Y ÁSVÁNYVÍZ

LEGYEN

MINDENNAPI

ITALODI

Vidékre pontosan szállít a Lukácsfürdő-kutvállalat igazgatósága.

peeaétjéval.

Beckerf IBlllÜI

és

Homolka

tMré-, távbeszélő-, villámhárító- I s vlllamvilágftásl berendezők

életbiztositó-társaság Londonban. Magyarországi fiók: BUDAPESTEN, V, kerület, Ferencz József-tér 5 — 6 . szám

v í Jzab iíhi-útoza »«. B U D A P E S T E N V., Dorottyi-uteza ». A magyar királyi államvasutak szállítói. JV. h a n g o s a n

a társaság házában.

=

Bank és Váltóüzlet Részvény-Társaság.

=

g r a f i t - m i k r o f o n

feltalálói é s szabadalom tulajdonosai. Kéazlt: telefonberendezésckst köz ponttal v . körkapcsolással, elvállalja régi berendezéseknek s egyei káazülékeknek alapoa átalakítását, továbbá : villámhárítók, házi sürgönyök, tUx- ás vizjelió berendezések készítését legjutányosabb árakon.

A társaság vagyona 1 9 0 1 . deczember 31-én kor. 1 9 0 . 8 7 1 , 7 3 1 ' — Évi bevétel biztositások é s kamatból 1 9 0 1 . decz. 3 1 - é n » 31.555,392 — Kifizetések, biztosítási é s járadéki szerződések, valamint visszvásárlások stb. után a társaság fennállása óta ( 1 8 4 8 ) » 426.999,043' — A z 1 9 0 1 . évben a társaság 5 7 1 8 k ö t v é n y t állított ki » 50.727,261'94 összeg értékben. — Prospektusokkal é s díjtáblázatokkal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgál a magyarországi- és a kelet fiókja Budapesten, valamint ennek ügynökei a fiók minden nagyobb városában.

ERCUR

sxóló

Taleton automatákkal kombinált váltóáramú önmüködö berondozéojoliéoadáora vasutak eiámára. Árjegyzékek, költségvetések ingje* éa bét mentve.

Értékpapírok vétele és eladásba árfolyam saerint.

Takarék betétek:

napi

c

Kölcsönök B U D A P E S T

M

S

M

értékpapírokra

a legelőnyösebb feltételek

mellett.

J