s e m l szere éneke TEDDY WAYNE
A testvéreimnek és a szüleimnek
Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülôk, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg. Senki ne állíthasson meg. Justin Bieber
Teljes uralom, még a dal felett is. The Clash
1. fejezet
Las Vegas
M
egnyomtam az ágy melletti távirányítót és felkapcsoltam a villanyt, hogy Zenon Titkos Földjével játszhassak. A játék általában segített elaludni a koncertek után, de ezen az estén túlságosan zizegtem, úgyhogy egy idô múlva megállítottam a 63. szinten, és felhívtam Jane-t a szomszéd szobában. Talán megnyugszom, ha beszélünk, vagy legalább ad egy zolpidemet. Hatszor kicsengett, aztán a hotel hangpostája kapcsolt be. Megpróbáltam a mobilját. – Jonathan? – kiabálta túl a hangos háttérzenét. – Azt hittem, hogy ma éjjel a hotelben maradsz – mondtam. A basszusból felismertem Madonna „Like a Virgin”jét, aminek a groove-ja a „Billie Jean” koppintásának hangzik, pedig igazából egy régi Motown-nóta, az „I Can’t Help Myself” az eredetije. Persze a basszusriffeket mindig mindenki lenyúlja. – A kiadó megkért, hogy találkozzam egy rádiós producerrel egy italra – magyarázta. – Kapcsold ki a játékot. A Zenon háttérzenét játszik szintis vonósokkal és ütôsökkel, ha megállítod, biztos még a Madonna mellett is hallotta. Ez a háttérzene ravasz stratégia a játékos hûségének megôrzésére, mert emlékeztet rá, hogy a Zenon világa még mindig ott van, csak arra vár, hogy visszatérj hozzá. – Nem tudok aludni. Mikor jössz vissza? – Nem tudom. Vegyél be egy zolpidemet.
9
Nincs valami nagy hangja, de lassan és mélyen énekelt. – Sajnálom, hogy rád szóltam, de próbálj meg elaludni – mondta. – Holnap nagy napunk lesz, korán indulunk. – Jó éjt, Jane. – Jó éjt, kicsim – mondta és bontotta a vonalat. Letettem a kagylót, aztán csak bámultam rá. Könnyen beszél, hogy próbáljak meg aludni, nem ô énekelt két órát telt ház elôtt 17 157 rajongónak, és kell találkoznia a lemezkiadóval holnap L.A.-ben, akik biztos hangot adnak az aggodalmuknak, hogy az új lemez még nem kapaszkodott iga-
zán magasra a listákon, ami pedig azt jelenti, hogy már nem is fog, merthogy a fogyásvektor ritkán fordul meg ebben a fázisban, hacsak nem támasztja meg egy erôs marketinghúzás. Ráadásul most, hogy meggyôztem magam, hogy a zolpidem az egyetlen megoldás, esélyem se volt nélküle. Walternek kellett a szunyókálás, hogy kipihenten tudjon védeni engem, Nadine-t meg tanuláson kívül csak vészhelyzetben hívhattam, és különben se szerette, amikor zolpidemet szedek, plusz amúgy se tudnak bejutni Jane szobájába, pluszplusz még el is árulnák neki, hogy ezt kértem tôlük. Egyetlen opcióm maradt, de turnén sosem próbálkoztam még csak hasonlóval sem. Ha nem jön be, nagy bajban leszek, de belegondoltam a következô pár napi programba, és úgy döntöttem, hogy a kialvatlanság még rosszabb lenne. Egész testemben remegtem kicsit, amikor megint felvettem a telefont és hívtam a recepciót. – Üdv, a 2811-bôl beszélek. Bejuthatok a 2810-es szobába, ami Jane Valentine-é csak Jane Valentino néven? A nô, aki válaszolt, feketének hangzott, de egy Vegas-féle városban, ahol mindenki máshonnét való, nehéz eltalálni az akcentusokat. – Sajnálom, de a vendégek szobájába senkit nem engedhetünk be. Mondtam neki, hogy Jane fia vagyok, Jonny, és hogy meg van engedve. – Várjunk csak – mondta. – Maga lenne Jonny Valentine? Mondtam, hogy én, ô meg nevetett. – Ja, persze. – A hangja megváltozott. Így beszélnek az emberek, amikor azt hiszik, hogy hülyéskedek velük. – Még ha maga lenne is Jonny Valentine, nem tudom, hogy megtehetem-e. Biztos James vagy Jason Valentino néven jelentettek be, ezt meg is mondtam neki, és megkérdeztem: – Ha be tu-
10
11
– Már elfogyott mind, amit adtál. Nem hozhatja el az üveget a szobádból Walter? Vagy valaki a recepcióról? – Szó sem lehet róla – jelentette ki. – Senki nem turkálhat a cuccaim között. Kénytelen leszel magadtól elaludni. Végigsimítottam a vastag fehér paplanon. A hotelekben túl nagy az ágy, a matrac meg az ágynemû szinte lenyel, eltûnhetsz bennük, ha nem vigyázol, úgyhogy sokszor nehezebb elaludni egy luxus nagyágyon, mint régebben a szônyegre leterített hálózsákban Michael Carnsék házában. – Akkor legalább elénekelnéd az altatót? – kérdeztem. Attól néha elálmosodom. Várt pár másodpercet, aztán halkan elkezdte énekelni az altatódalnak azt a részét, hogy Csicsíja, babája Aludj szépen, édes kincsem Aludj mélyen, édes kincsem Utána majd várnak rád Az icipici lovacskák Icuri-picuri lovacskák
dom bizonyítani, hogy én vagyok, beenged? –, és azt mondta, majd hiszi, ha látja, úgyhogy megkérdeztem, hol dolgozik és hogy hívják. Akkor a testem már totál remegett, részben persze attól, hogy a termosztát 17 fokra lett állítva, mert ha hidegebb van, több zsírt égetsz el. Felöltöztem, feltettem a napszemüveget meg a Dodgers-sapkát, és felálltam egy székre, hogy a kukucskálón kilessek, nincs-e odakint pedofil. Valamivel el kellett takarnom az arcomat, ha már úgy megyek ki, hogy nincs ott hárítópajzsnak Walter, aki megakadályozza az érintkezést, eltaposást vagy elrablást, úgyhogy felkaptam azt a tinimagazint, amiben az egyoldalas dicsérô cikk volt rólam, és amit a kiadó délelôtt küldött futárral. Nem volt a legokosabb álcázás, mert a felsô címcsíkban volt rólam egy fénykép, vagyis lényegében az arcom fényképével takartam el az arcomat. De szokás szerint Tyler Beats birtokolta a központi ingatlant és vonta magára a vevôk figyelmét egy lesifotóval, amin egy barna hajú színésznô kezét fogta, és a fôcím azt kiabálta, TYLER LEBARNUL! Kidugtam a fejem az ajtón, hogy ellenôrizzem, a folyosó tényleg üres. Valakivel együtt buli lett volna, de egyedül ijesztôbb volt, mint a koncert elôtti lámpaláz az MGM nagy kerti arénájában. Nem volt velem Walter, hogy használhassuk a teherliftet, úgyhogy a rekeszizmomig beszívtam a levegôt, és a rendes liftekhez szaladtam. Ha tetôtéri szobákat kapunk, magánlifttel mehettem volna a magánrecepcióig, de ezen a turnén a kiadó nem perkált érte minden városban. Eleinte egyáltalán nem akartak magánlakosztályt fizetni, de Jane kikényszerített belôlük egy kompromisszumot. Lefelé jött az egyik lift, és minél közelebb ért a huszonnyolcadik emelethez, annál idegesebb lettem, amiért egye-
dül megyek valahová. Nem tudtam, mi lenne rosszabb: ha találkozom egy pedofillal, vagy ha Jane rájön, hogy egyedül kilógtam a szobámból. Ezért azt képzeltem, hogy a 63-as szinten játszom. Vegas helyett Zenon Titkos Földjén voltam, és nem Jane szobájának kulcskártyáját akartam megszerezni, hanem egy kastély zárt ajtajáét. A legkönnyebb része az volt, hogy a képzeletbeli tapasztalatpontokat begyûjtsem, mert a Zenonban olyasmiért is kapsz, amiért más játékokban nem: a felderítésért meg azért, ha különleges megoldással próbálkozol. Például ha egy igazi zárt kastélyajtóhoz érsz, és nincs kulcsod, kaphatsz pontot azért, ha megpiszkálod a zárat, ha a kardoddal betöröd az ajtót, vagy fáklyával felgyújtod, vagy bûbájjal megsemmisíted körülötte a fakeretet. Addig nem tudod, hogy miért kapod a legtöbb pontot, amíg meg nem csinálod, és amikor elég pontot összeszedsz, egy drágakô jelenik meg, ami azt jelenti, hogy harcolhatsz a Császár lovagjával azon a szinten, aztán továbbléphetsz a következôre. Engem a legtöbbször nem is érdekel a következô szint. Nekem elég, ha azt csinálom, amit akarok, kiderítem, miért kapok tapasztalatpontot, és kóborolok a Zenonban, amerre csak kedvem van menni, át magas hegyeken, keresztül sûrû erdôkön, be vaksötét vártornyokba. A lift ajtaja kinyílt, egy ôsz hajú fazon volt benne, lezser öltönyben, nyakkendôvel. Amikor az ajtó félresiklott, pár pillanatra felnézett rám a telefonjáról, de szerintem csak azon csodálkozott, hogy mit csinál egy gyerek napszemüvegben egymaga egy vegasi hotel liftjében csütörtök este tízkor. Ezért jó elsô osztályon utazni, az itteniek túlságosan kívül esnek a demográfiámon ahhoz, hogy ránézésre beazonosítsanak, hacsak nincs lányuk, aki elvakult rajongóm. Ártalmatlannak tûnt, de azért alaposan felmértem, ahogy Wal-
12
13
