Szent István Társulat Budapest VIII., Szentkirályi-utca sz

„Hogy mindnyájan egyek legyünk." Uniós vezérkönyv az egyházak egyesüléséért imádkozni és dolgozni kívánó katholikusok (papok és világiak) számára. Alapvető ismeretek. Bő imádságos rész az egyház keleti és nyugati liturgikus imáiból.

fira k i t pengő Szent István Társulat — Budapest VIII., Szentkirályi-utca 2 8 - 3 0 . sz.

UcwntoUujmoU ház«, dalárdák*, iskolák« és templomoknak O r s z á g h í r ű régi speciális h a r m o n i u m e é g :

HÖRL BUDAPEST,

N Á N D O R II., T Ö R Ö K - U T C A

Fizetéskedvezmény.

8.

SZ.

Javaslat ingyen.

II GÖR. KBTH. PAPI ZSOLOZSMUKÖNYV m a g y a r fordítása a mindennapi

egyházi

z s o l o z s m a összes szükséges részeivel s

a szentek életrajzi adataival Ara finom bőrkötésben

25 pengő

Aranymetszéssel 30 „ S p e c i á l i s kötésekre k ü l ö n á r a j á n l a t

Ludvig István könyvnyomdáin Miskolc Rákáczi-utca 18. -

Telefon 25-68

Lelkészeknek, kántortanítóknak 3 havi részletre is.

Népéneke skönyv

Tíz példányra egy ingyen.

KELETI EGYHÁZ UNIÓS TUDOMÁNYOS

SZEMLE

É S E G Y H Á Z P O L E T i K A I FOLYÓIRAT FŐSZERKESZTŐ:

SZÁNTRY-SZÉMfiN ISTVÁN dr. SZERKESZTŐ:

KOZMA JflHQS

<

CIKKEK.

Szántay-Szémán István dr.: Keresztény összefogást, keresztény egységet. Németh József S. J.: Oroszország történelmi kötelessége. Z. I. K.: Milyen szertartásra? KRÓNIKA. FIGYELŐ. Dr. Sas. A sanghaji uniós mozgalom tíz éve. Szántay-Szémán István dr.: Az 1917. évi szentpétervári unitus kis-zsinat határozataiból.

MEGJELENIK

HAVONTA.

JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL

S Z E R K E S Z T Ő S É G ES K IA D Ó H I VATAL: M I S K O L C , HUNYADI-U. 3. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTÁR! BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595

IRODALOM. „Ut omnes unum sint." Ism. Szántay-Szémán István. Dr. Rusznyák Gyula: A nő a modern társadalomban. Ism. Vucskits Jenő. ADATTÁR. Fnndatio Koriathovits-ana. Parthenius püpsök pápai megerősítése. Az egyesült keleti egyházak Magyarországon kívül. Albánia. KELETI LEXIKON.

VII. ÉVF. 3. (63.) SZÁM 1 9 4 0 . M Á R C I U S HÖ

Ecclssía Orientális

Annus Vil. Nr. 3. (63.) Martius, 1940

Per'.odicum menstruum S. Uuionis. — Eedactio et Administrado Miskolc. Huiigaria. H.uiyadi-u. 3. — Pretium anmium 8 pengő aurea.

SUMMA RIUM. Concordiam mutuim inter Chris^ tianos. — Missio histórica Russie. — Quem ritum con versi e schizmate sequi teneantur? — Decennitnn acti-

vitatis Unionisticae Synodi Unitoriun a. 1917 in Arce S. Petri (Russm) ha bitae.

Szántay-Szémán István dr. munkái: Dr. Szántay-Szémán István: A PÁPASÁG AZ OROSZ OETHi DOXIA TÜKRÉBEN. Könnyű és világos előadásban áttekintést nyu az orosz orthodoxiának Rómával századokon át fönntartott kapcsol tairól. Sok becses történelmi adatot tesz közkinccsé . . . 2.20 KELET ÉS AZ EUCHARISZTIA. A Keleti Egyház 1937. évi 1 lyama eucharisztikus cikksorozatának különlenyomata . . 2.20 Előfizetőknek: . . . 1.20 Dr. Száiitay-SzéEiáxi István: AZ UNIONIZMUS. Az egyházak egyesüléséi kérdését minden oMairól megvilágító, alapvető mű. Hász István dr. piisi előszavával 1.5< Dr. Szántay-Szémán István: MINDENNAPI KENYÉR. Oktató imádsé könyv a görög szert, szentmise nyilvános részeinek teljes magyar fordítása Egyszerűbb kötésben 2.8 Egész vászonban 3.5 Dr. Szántay-Szémán István: XI. PIXJS PÁPA ÉS AZ UNIÓ. Az egri sz náriuniban 1935 május 8-án rendezett „keleti napon" tartott előadás szöi Dr. Szántay-Szémán István: KATHOLICIZMUS ÉS UNIÓ. Az 1935 novei 5-én Veszprémben rendezett papi (konferencián s az 1935 november 6-án Gy keLeti napon tartott előadás szövege. (Külön lenyomat a Keleti EgyMiz 193C januári számából.) —.

Megrendelési cím: Keleti E g y h á z kiadóhivatala M i s k o l c , H u n y a d i - u f c ;

KERESZTÉNY ÖSSZEFOGÁST KERESZTÉNY EGYSÉGET! Irta : Dr. SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN archipresbyter, pápai prelátus

Nem szorosan vett politikai kérdés, de ma erősen súrollja a magyar belpolitika egyik 'aktuális problémáját, sőt az egész nacionális világ ú j elrendeződésének faji és gazdasági szféráit is. A keresztény összefogás kérdése ebben a vonatkozásban a zsidó-kérdés 'megoldásának antipólusa is, amelytől azonban az egész megoldás hatályossága és értéke is függ. Fel k e l ugyanis vetnünk a gondolatot, hogy az ú. n. zsidó-kérdés megoldásával egyidejűleg meg lesz-e az a lelki összhangon épülő keresztény együttműködés, amelyet mint egységes erőt állíthatunk be a magyar gazdasági életbe az onnan kiemelt s kétségtelenül egységesen ható zsidó erő helyébe? Tisztában vagyunk-e m á r iegalább azzal, hogy a keresztény összefogást sem politikai jelszavakkal, sem pártprogrammal, sőt még Kazel-paragrafussal sem lehet máról-holnapra megteremteni, mert annak éppen úgy megvannak a maga lelki élőfeltételei, mint bármely átfogó mozgalomnak, amelyre társadalmak avagy gazdasági rendszerek épülnek. Évek óta rendszeresen figyelem közéletünk ilyen megmozdulásait, de a hídverés hangoztatásán túl semmi olyan alapvető kezdést nem láttam a keresztény összefogás megvalósítására, amilyennek másütt már a különböző uniós kongresszusok munkájában a tudományos társadalmi és karitatív megmozdulásokban megnyilvánulnak. Pedig külföldön, ahol a hitfelekezeti kérdés [legnagyobbrészt nem olyan öszszetett mint nálunk, — a keresztény összefogás elsősorban, mint egyetemes, világmentő kérdés mered egyre jobban a közvélemény elé, — nálunk azonban a most támadt gazdasági parancsoló szükségen felül is a békés nemzeti élet egyik feltétele volt a múltban és lesz a jövőben is. A kérdés emez egyetemes vonatkozására legújabban megkapóan világított r á egy japán tudós, akit egyébként a sintoizmus és budhizmus elismert tekintélyének tartanak. Bár elsősorban japán szemszögből vizsgálja a kereszténység európai képét, megállapításai azonban oly világosak és cálfolhatatlanok, hogy általános vonatkozásban is minden gondolkozó kereszténynek illenék szembe nézni azokkal. Kiindulási alapja az, hogy Európa hatása erősen kiábrándította Japánt ősi vallási felfogásából és ezzél ősi erkölcsi rendjét is megrázkódtatta. Az ú j alap, amelyre Japán jövőjét állítani kell — szerinte is most m á r csak a kereszténység lehet. De melyik? — teszi fel azonnal a kérdést és utána mindjárt vádolja is Európát, illetve az egész keresztény világot azért a széttépettségért, amelyet ma mutat. A kereszténység helyes értékelése mellett képtelennek tartja a pápa egykori vatikáni fogságát, a német kultúrharcot épúgy, mint Amerika számtalan keresztény felekezetre való való tagozódását. Hihetetlennek tartja, hogy az európai kereszténység még azzal sem törődött, hogy kimutassa az igazi, krisztusi tanítást, amely kétségtelenül ¡az egész európai életnek alapja, sőt már Japán életének is jórészben alapjává lett. Vádolja a kereszténységet,

49

hogy nem siet segítségére a pogány világnak atbban, hogy az megismerhesse az igazi Krisztust, hanem még a pogányság körébe is beleviszi a maga vallási széttépettségét. Végzetesnek tartaná Japánra, de az egész világra nézve is, ha a pogányság,amelyet az európai kultúra ősi vallásától elidegenített s erkölcseiből kiforgatott ,a keresztény világ mai méltatlan torzsalkodását látva, minden vallással szemben állana. Krisztusra kell tehát épülnie az ú j Keletnek is, de ebben Európának őszinte segítséget kellene nyújtania és legalább a pogány milliók miatt meg kell valósítania a keresztény egységet — állította fel tételét a japán tudós. Szerinte ma m á r nem vallástudományt vár Kelet Európa kereszténységétől, mert á Keleten működő főiskolák ezt bőven megadják, szerinte azonban ezek is csak „nyugtalanító eszméket" hirdetnek ottan és így munkájuk ezért értéktelen. Keresztény vallásos-jámborságot lelkiséget akarnak látni Keleten, ia.mely visszaviszi az ú j nemzedéket az ősök erkölcsi alapjára. Európának kötelessége is ez a keresztény példaadás, mert Kelet ma m á r az európai —- amerikai technika átka alatt nyög és annak értékeiért vesztegette el ősi erkölcsi életstílusát, — kiált felénk végül faja és nemzete sorsáért aggódó tudós pogány. Lehetetlen, hogy bele ne markoljon minden keresztény lélekbe ez a sikoltása: amely keresztény egységet követel, mert már látja, hogy csak Krisztus lehet az alapja minden emberi társadalomnak. Miért nem engedi tehát Európa, hogy az a hit az egész pogány világ egyetemes meggyőződésévé váljék? A krisztusi igazságok erőforrásai kifogyhatatlanok, erkölcsi mélységei kiaknázhatatlanok, gazdasági és szociális hatóértékei felmérhetetlenek, szeretetskáláján pedig minden szín és emberi nyelv számára van rezonáns húr. Ha a magunk boldogulása közömbös, — akkor legalább a felénk sikoltó pogány milliók lelki egysége és felemelkedése miatt siessünk megvalósítani a keresztény egységet! A japán tudós ugyanis, amikor megállapítja, hogy népének az ősi alpra visszatérnie többé lehetetlen, mert attól Európa már végleg eltépte, azt is megállapítja, hogy a gombamódra szaporodó, szektákra hulló népek és egyesek reménytelenül elvesznek bennük, — egyben a kivezető utat is megjelöli: meg kell népének találnia az igazi Krisztust, a tiszta krisztusi tanítást. S ha a mai kereszténység felületessége miatt (az ő szavai) az egységre képtelen: „nekünk kell majd kikutatnunk, hogy tulajdonképpen mit akart Krisztust, mit tanított, aprólékosan meg kell tanulnunk az ő igazi tanítását, — és nem is nyugszunk — amíg meg nem találjuk. Ez a mi sorsunk, ez a mi küldetésünk. Ez a mi keresésünk lesz népünk megváltása. Az a tény. hogy világ-probléma előtt állunk s hogy annak megoldásában nagv részünk lesz, — lendületet ad nekünk." Keresztény lelki egységért kiált tehát ma az egész világ és minden f a j és nép szörnyű nagyot vét maga és az egész emberiség ellen, amelyik nem hajlandó Krisztus útjának előkészítésében közreműködni A katholikus egyház a benszülött papság révén fokozatosan oiyan erkölcsi erőt ad a pogány népek krisztianizálódásához, amelynek hatását egyelőre talán fel sem tudjuk mérni, de megsejthetjük, ha elgondoljuk, hogy mi fog történni akkor, ha az őskereszténység ideáljainak

50

követésére ébredő, ma még pogány milliók hivatásuknak fogják tekinteni, hogy a krisztusi alapról lecsúszó, egyre jobban elernyedő európai keresztény kultúrát isteni forrásálhoz vezessék vissza. Vájjon nem Isten országának ezen ú j apostolai fogják-e hordozni a szerepére méltatlan Európában is az igazi Krisztus képét és örök tanításainak világító fáklyáját? Van ugyan m á r egy kisded uniós csapat is, amely egyengetni igyekszik a kölcsönös keresztény megismerés és testvéri találkozás útját, a közérdeklődés figyelme azonban egyelőre még elkerüli erőfeszítéseit. A halálosan fontos és sürgető keresztény egység munkálásánalk első előfeltétele nálunk azonban az, hogy a magukat keresztényeknek tartó közülletek, a dogmatikai vitákat és a mindenáron való meggyőzni-akarás módszereit félre téve, — legalább azonban a nagy erkölcsi, gazdasági és szociális kérdésekben fogjanak össze, s teremtsék meg a kooperációt, amelyekről közösen elismerik, hogy azok a krisztusi elvek nélkül, sem alaposan, sem igazságosan meg nem oldhatók. Végzetünk volna, ha fel nem isimernők, hogy félmegoldásokkal, vagy a kereszténységnek a megoldásból való kikapcsolásával csak azt bizonyítanék, hogy a kivénhedt európai kultúra egy jobb, testvéribb, szociális világnak Isten tervei szerint való megteremtésére alkalmatlanná vált s hogy más népeknek kell a világ-arénára lépniök és hirdeniök Krisztust, aki tanításával örökre megmutatta azoknak a forrongó kérdéseknek egyedül lehető megoldását is, amelyek ma ú j evolúció felé terelik a világot. Nekünk, ú j r a feltámadó magyaroknak, külön gyötrő problémánk tehát a keresztény összefogás, amely készülő megrázkódtatásainkon átsegíthet, s amely nélkül a keresztény egység isteni nagy művéből sem vethetjük ki földrajzi elhelyezkedésünk és történelmi elhivatásunk által kiosztott részünket.

OROSZORSZÁG TÖRTÉNELMI KÖTELESSÉGE Irta: NÉMETH JÓZSEF S. J

Vladimír Szergejevics Szolovjov, a kiváló orosz filozófus és az uniónak buzgó munkása, még pravoszláv korában, 1883-ban írt egy dolgozatot erről a tárgyról. Nagyon időszerű téma volt ez akkoriban, mert Oroszország igen nagy kérdések megoldása előtt állott, melyeket Szolovjov szerint megoldhatott volna úgy is, hogy megoldásuk az Isten dicsőségére válik, de megoldhatott úgy is. hogy árt va:e saját népe lelkének, 4s hátramozdítója lesz Isten ügyének a földön. A megoldandó kérdések közül talán a legnehezebb volt a lengyel kérdés, vagy ahogyan Szolovjov mondotta, a katholikus kérdés. A történelem ugyanis összekötötte az oroszságot egy vérségileg rokon, de szellemileg teljesen idegen néppel, amelynek túlnyomó része, éppen ezért, gyűlölte Oroszországot. A lengyel kérdést Oroszország nem oldotta meg, legalább is Szolovjov elgondolása szerint nem. A problémának a világháború vetett véget, amennyiben a lengyelség kivált az orosz állam testéből és újra önálló,

51

túlnyomóan katholikus emberektől irányított állami életet nyert. Önállóságát azonban napjainkban a szemünk előtt veszítette el. Egyik része német, másik része megint orosz uralom alá jutott. így támadt fel újra Oroszország számára a lengyel kérdés, így nyert Szolovjovnak a lengyel kérdés megoldására vonatkozó elgondolása újból időszerűséget. Nem annyiban tekintjük újra időszerűnek Szolovjov elgondolását, hogy annak alapján most meg lehetne találni a módját annak, hogyan éljen meg békében a lengyel nép a szovjetorosz uralom alatt, hiszen erre akig is gondolhat valaki, hanem annyiban, hogy Szolovjov egy sokkal nagyobb jelentőségű kérdésnek, az egyházszakadás jóvátételének megoldásától várta Oroszország viszonyának megjavulását egész Európához, következőleg Lengyelországhoz is. Érdemes fölidéznünk Szolovjov gondolatmenetét már csak azért is, mert megvalósításának lehetősége Oroszország legutóbbi húsz éves történelméinek és a most dúló háborúnak következtében könnyebbé válhat, mint bármikor valaha. Az egykori hatalmas orosz államegyház, a pravoszlávia megtépázva hever. Az orosz intelligencia jelentékeny része emigrációban, nyugaton él, és napról-napra alkalma van megismerni az azelőtt rosszul ismert katholikus egyházat. A mostani háború után, Isten tudja, talán megerősödhetik az orosz pravoszlávia. Ennek az ú j erőre kapó pravoszláviának ú j szellemet fog adni a nyugatról sok tapasztalattal hazaérkező egyháziak és világiak serege. És ez az ú j szellem bizonyára kedvezőbb lesz az unióra nézve, mint a Szolovjov-korabeli pravoszláviának a szelleme, mely sokkal távolabb járt akkor a Nyugat ismeretétől és megfelelő értékelésétől, semhogy Szolovjov elgondolásának megvalósítására csak távolról is gondolhatott volna. Szolovjov gondolatmenete a következő: Kiindul a lengyel-orosz megnemértésnek, sőt gyűlölségnek tényeiből. Szerinte ezt a tényt nem lehet megmagyarázni csak abból, hogy Lengyelország nagyrésze a fölosztás után Oroszország birtokába jutott, ami egyenlő volt a lengyel függetlenség végével. Hiszen, Szolovjov szerint, Oroszország sok jót tett a hozzácsatolt lengyelséggel. Először is megmentette az elnémetesítéstől, ami nagyon is érezhető volt a porosz uralom alá került részen. Másodszor, a lengyel parasztság felszabadítása által megszüntette azt a rettenetes ellentétet az urak és jobbágyok között, amely gyökeréig megtépázta Lengyelország életerejét. A parasztok már fegyvert ragadtak az urak teljes kiiirtására. Az orosz hatalom közbelépése azonban megmentette a lengyelség művelt osztályát. így a lengyelség nem vált örökre erőtlenné egyfelől az orosz, másfelől a német kultúra nyomásával szemben. Azáltal, hogy a nemességet megvédte a jobbágyok dühétől és a jobbágyságnak megadta a polgári és gazdasági szabadságot, Oroszország megpecsételte a jelenlegi se nem úri, se nem jobbágyi, hanem népi Lengyelország jövőjét. Továbbá, nem tekintve egynémely orosz törvény igazságtalan és meg nem értő voltát, az orosz kormányzás elégséges, sőt jó gazdasági jólétet biztosított a lengyeleknek. Ha ezek után a lengyel hazafiak mégis könnyebben megbékélnek a németekkel, mint az oroszokkal, akkor ez azt jelenti, hogy itt az ellenségeskedésnek sokkal mélyebb, vagyis szellemi oka van. Lengyelország Kelet-Európában azon szellemi alap képviselőjeként

52

szerepel, amelyre az egész nyugati történelem épült. A lengyel nemzetes vele az összes katholikus szlávok szellemileg a nyugati világba kapcsolódnak. A szellem pedig erősebb, mint a vér. Nem tekintve a vérségi antipátiát a németekkel szemben és a vérségi közösséget az oroszokkal, a lengyelek előbb megbarátkoznak a némettel, mint az orosszal. A nyugati ember, még ha protestáns is, szellemileg közelebb áll a lengyel kathölikushoz, mint a pravoszláv orosz. A lengyelek a nyugati szellemi elv előretolt harcosainak érzik magukat a Kelethez tartozó oroszokkal szemben. Ilyképpen a lengyelek és oroszok ellenségeskedése Kelet és Nyugat évezredes viszálya kifejezésének látszik, és az oroszországi lengyel kérdés csak egy fázisa a nagy keleti kérdésnek. Szolovjov ezután példákat hoz fel a történelemből, amelyek mind azt bizonyítják, hogy Európa harca kelet felé elsősorban nem az izlám, hanem a pravoszláv Kelet felé irányult. Szerinte a harcban a török csak epizodikus szerepet játszott. A keresztes hadjáratok idején megalapított latin impérium óta a legújabb időknek azon európai törekvéséig, hogy a Keletnek mostani erős képviselőjét, Oroszországot elzárják Konstantinápolytól és a Balkántól, a katholikus Ausztria-Magyarországnak terjeszkedése a Balkán felé mind azt mutatja, hogy a harc a katholikus Nyugat és a pravoszlávia között folyik. Ebben a harcban világos a jelentősége Lengyelországnak, mint a Nyugat avantgárdájának Oroszországgal szemben. A nagy keleti kérdés, melynek súlyát Oroszország nagyon is érzi, Szolovjov szerint tehát nem más, mint az első, nyugati Róma küzdelme a második, keleti Rómával, amelynek politikai képviselete még a XV. században Oroszországba ment át. Szolovjov szerint tehát ezt az évezredes kérdést kell megoldáshoz segítenie Oroszországnak és akkor a lengyel kérdést is megollotta. A második Róma elbukott, éspedig nem véletlenül. A pravoszlávia politikai képviselete átment a harmadik Rómára: Moszkvára. Szolovjov óvni a k a r j a Oroszországot attól, hogy a második Róma sorsára jusson; azárt azt kívánja, hogy a harmadik Róma ne legyen másolata a másodiknak, hanem igyekezzék jelentőségében is éppenúgy, mint számban harmadiknak lenni. Ez pedig más szóval annyit jelent, hogy Oroszországnak a két első Rómát kibékítő harmadik formájában kein fellépnie. Ezen szerepe felé megtette a kezdő lépést Nagy Péter cár idejében. Amikor Moszkvát, a harmadik Rómát az a veszedelem fenyegette, hogy kizárólagosan keleti hatalommá lesz, mely ellenségesen szembehelyezkedik az európai Nyugattal, akkor a Gondviselés rátette Nagy Péter cár súlyos és durva kezét. Ez a kéz könyörtelenül összetörte azt a kemény burkot, amely magában foglalta az orosz önállóság magvát, és merészen belevetette ezt a magot az európai történelem talajába. A harmadik Róma is elvándorolt Nyugatra a nemzetközi tengeri út mellé Szentpétervárra. Egyedül az a tény, hogy Nagy Péter reformja eredményesen ment végbe, és ú j Oroszországot alkotott, mutatja, hogy Oroszország nincs arra hivatva, hogy csak Kelet legyen; továbbá, hogy neki Kelet és Nyugat nagy pőrében nem kell csak az egyik oldalra állania, és az egyik pörlekedő felet képviselnie. Az ő hivatása a közvetítő szerepe.

53

Azonban Nagy Péter átalakításában Oroszország csupán külsőségekben találkozott a nyugati civilizációval. Éppen ezért a pétervári Oroszországban megtörtént kibékülés vagy egyesülés a Nyugattal «tisztán csak külsőséges és formális. Itt csak az útegyengetés történt meg, és a küllső lehetőség jött létre a valóságos kibéküléshez Pedig a valóságos kibékülés is elkerülhetetlenül szükséges Oroszország számára. Nélküle nem szolgálhatja az Isten ügyét a földön. A valóságos kibékülés a Nyugattal nem a nyugati formák szolgai követésében áll, hanem az egyetértésben azzal a szellemi princípiummal, amelyen a nyugati világ élete alapszik. Ebből a szempontból Szolovjov szerint ú j megvilágításban tűnik föl Oroszország számára Lengyelország jelentősége. Lengyelországban az oroszoknak nem a nyugati civilizáció külső formáival van dolguk, hiszen azokat az oroszok is épen úgy magukévá tették, mint a lengyelek, hanem magával a nyugati életnek és történelemnek princípiumaival. És ezt Oroszország annál kevésbbé hagyhatja figyelmen kívül, mert ez egy vele szorosan összekötött népben testesül meg. Csak külső kibékülés Lengyelországgal Oroszország számára Szolovjov szerint nem lehetséges szociális és állami alapon egyaránt. A sokat emlegett szociális alapon azért nem, mert az oroszok azt sem tudják, kivel béküljenek ki. Mert szociális tekintetben magában Lengyelországban is átkos szakadás van az urak és a parasztok között, úgy hogy ha Oroszország kezet nyújt a jobbágyságnak, megbántja a nemességet, ha meg az utóbbinak ad kezet, eltaszítja a parasztságot, amelyet csak az imént szabadított ki szolgaságából. Állami alapon azért nem lehet Oroszországnak egyetértenie a lengyelekkel, mert azok csak módfeletti igényeket tárnak eléje. Szolovjov úgy látja, hogy ebben a túlságos területi követelésben a lengyeleknek az az ösztönös megérzése rejtőzik, hogy az önálló Lengyelország a lengyel nemzetiség szigorú határai közé szorítva elkerülehetetlenül a germán impérium áldozatává lenne. Van azonban Szolovjov szerint egy másik alap, amelyre a lengyel nép jobbik része is szívesen rááll és amelyen a két népnek nemcsak lehet, de kell is találkoznia; és ez a vallási alap. A lengyelek számára Lengyelország nem csupán nemzeti eszme. Benne ők nagy vallási és missziós eszmét is látnak. Nem lengyel vagy szláv mivoltánál fogva olyan nagy ellensége Lengyelország Oroszországnak, hanem mint a nyugati Róma nagy ideájának előharcosa küzd Oroszország ellen, amelyben a keleti Róma ellentétes ideájának képviselőjét látja. Szolovjov szerint itt vár Oroszországra a nagy munka. Meg kell mutntnia. hogy ő nem csupán a Kelet képviselője, hanem valóban harmadik Róma, amely nem zárja ki az első kettőt, hanem kibékíti őket önmagában. Szép idő volt az, amikor a kereszténység alapján az egyetemes Egyház zászlaja alatt mind a két Róma, a keleti is, meg a nyugati is összefogott a közös cél megvalósításáért, a keresztény igazság megszilárdításáért. Akkor sajátosságaik, a keleti és nyugati jellem sajátosságai nem zárták ki egymást. Ez az egység azonban nem volt tartós, mert nem gyökerezett bele a keresztények öntudatába. Megbomlott. Kelet és Nyu-

54

gat nagy harca, mely a keresztény eszmevilágban tört ki, még nagyobb erővel újult ki a történelmi kereszténység határain. De ha az egyházszakadás az eszmei különbözés miatt elkerülhetetlen volt. éppen úgy elkerülhetetlenül szükséges a kereszténység számára az, hogy ennek a szakadásnak véget vessen. Annak a keresztény és pravoszláv vidéknek kell először ezt a harcot befejeznie, amelyik nem volt részes annak megindításában, vagyis Oroszországnak. Szolovjov ebben az egyesítési munkában nem a Rómát mélyen el ítélő „tökéletesekre" számít, hanem azokra, akik a keresztény ideáltól való eltávoldottságuk mélységes tudatában az antikrisztusak és babiloni paráznának nevezett Róma előtt is megnyitják az igazságosság és jóakarat ajtóit. Ezek az emberek bizonyára majd különb jelképeket is találnak Róma számára az újszövetségi Szentírásban. Igaz, hogy Péter apostol volt az, aki olyan nevezetessé tette magát elhamarkodásaival és botlásaival. Ö ígérte meg az Úrnak, hogy ha mindnyájan megbotránkoznak is benne, ő meg nem botránkozik soha. Ö volt az, aki oktalan buzgóságában kardot rántott az Úr mellett, de csakhamar váratlan kishitűségében háromszor is megtagadta őt. ő volt az, akit inkább emberies, mint Isten szerint való gondolkodásáért sátánnak és botránkoztatónak nevezett az Úr. De ugyancsak ez a Péter hallotta az Úrtól az Isten Fiában való hite megváltásáért, hogy: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia!" És ugyancsak Péternek mondotta az Úr lángoló szeretetéért, hogy: „Legeltesd bárányaimat!" És ennek a Péternek nevéhez fűzi a római egyház minden hatalmát. ..Mi, pravoszlávok, — mondja tovább Szolovjov, — hit dolgában azt a bét egyetemes zsinatot ismerjük dl legfőbb tekintélynek. amelyet még az egyházszakadás előtt tartottak; amelyek tehát a pápaság ügyét még nem vizsgálhatták meg, és nem dönthettek felőle. Mindennek tudatában mi tartózkodunk a Nyugat önkényes elítélésétől, és arra törekszünk, hogy megtisztítsuk azt a szellemi utat, amely a két keresztény világ közeledéséhez vezet." Ki tudja, mit hoz a mostani európai ¡háború? 'Ta-lán éppen ezután érkezik el az ideje annak, hogy Oroszország megint alkalmat nyer nagy, beláthatatlan jelentőségű történelmi kötelességének teljesítésére. Mint eleinte is mondottuk, nem a lengyel-orosz viszályról van itt szó, hanem arról a nagy szellemi bekapcsolódásáról Oroszországnak az európai életbe, mely egy évezredes sebet gyógyít be az Egyház testén, és amely egyúttal Oroszországnak is teljes újjászületését, az egész világnak pedig a mélységes és a katholicizmussal még inkább elmélyülő orosz lélekkel való gazdagodását jelenti. Engedje az Isten, hogy imánkkal és a becsületes orosz léleknek megértésével és megbecsülésével ez egyesülés kívánatos és boldog órájának eljövetelét siettetni tudjuk. Ami Szolovjov történetszemléletét illeti, azt mindenki legjobb tudása szerint elfogadhatja vagy elvetheti. De hogy hazája történelmi kötelességének és boldogulása útjának megjelölésében nem tévedett, az bizonyos.

MILYEN SZERTARTÁSRA? Nem szándékozunk e helyen a katholikusoknak szertartás szerint; megoszlására kiterjeszkedni, hianem csak szemléltetni akarjuk, hogy milyen szertartás szerint lenne kívánatos dolgozni megszentelésük érdekében azoknak, akik a schizmából az Egyház kebelébe visszatérnek. Már itt felvetődik a kérdés, vájjon a konvertáltak kötelesek-e megtartani saját szertartásukat, vagy pedig szabadságukban áll szertartást változtatni? Előre kijelentem, hogy a szakadárok története a kérdés második részének ad igazat. Ennek magyarázata pedig nagyon egyszerű. Ha valaki közülök katholizált, eo ipso szükségét érezte az asszimilálódásnak, vagyis, hogy tagja legyen valamely vallásos társulatnak és ily módon bizonyos formaságok betartásával tegyen eleget egyházi kötelezettségének és járuljon a szentségek vételélhez. Mivel pedig az orthodoxiába csúszott Kelet a nyugatiakhoz hasonló jellegű társulatokat nem szervezett, az áttértek akarva nem akarva kénytelenek voltak nemcsak hittételeiket, hanem szertartásukat is megváltoztatni az unió fölvételekor, ősi szertartásukban csak abban az esetben állott módjukban megmaradni, ha egyszere egész csoport ember lett unitussá, vagy h a olyan egyének átkapcsolódásáról volt szó, kik az uniós mozgalomban vezető szerepei voltak hivatva betölteni. Ebben látják megoldását Besszárion (konstantinápolyi patriárcha, később Bómában bíboros) és Izidor kievi metropolita szertartás-változtatásának a tlorenci uniót követő sikertelenség után. Hasonló sors jutott osztályrészül a XIX. század folyamán nem egy nagyorosz unitusnak is. (Suválov, Gagarin, Mártinov, Balebin, Volkonszka és mások.) Ezek az Istentől kiválasztott lelkek megtérésük után oly helyzetbe kerültek, hogy számukra nem maradt más hátra, mint végleges szakítás mindazzal, amit sajátjuknak vallottak és teljes beolvadás a latin szertartásba. És aztán így dolgozni Isten nagy ügyéért: az unióért. Ezek, amint látni fogjuk, olyan faktumok voltak, melyeknek megoldása az emberi akaratot zsákutcába zavarja' ás nem maradt számukra választás. Éppen ezért sem ezekből, sem pedig hasonló esetekből nem lehet, sőt nem is szabad oly következtetéseket levonni, mintha az Egyház az uniós ügyet latinizálássial akarná keresztülvinni. Az Egyház ebben a kérdésben nem is váratott sokáig magára, és h a véglegesen nem határozott is, de mindenesetre utat jelölt, melyen haladni kell az unió munkásainak. A „Congregatio de Propaganda üde" 1630-ban a fentebb jelzett kérdésre így válaszolt: „A keleti disszidensek a katholikus hit fölvétele után tartoznak továbbra is saját szertartásukat követni." Ez a határozat egyesek fölfogása szerint csak lazokra vonatkozik, akik már egyszer katholikusok voltak és elszakadtak, de a nemegyesülteket nem érinti. Többek között ezt a nézetet vallotta az akkori lucki püspök is és minden további nélkül a visszatért gör. keletieket latin szertartásuaknak nyilvánította. Eljárását sokan helytelenítették és tisztázás végett a Kongregáció elé terpjesztették. A „Congregatio de Propaganda fide" 1630. október 10-én kelt rendeletében a következőképen válaszolt: „Beferenle Eminen-

56

tissimo Cardinali D. Ubaldino instiantiam Episcopi Latini Luceoriensis in Polonia pro licentia recipiendi Ruthenos schismaticos ad ritum latinum, Sacra Congregatio, ob gravissimas causas illas, ob quas transitum Ruthenorum ad ritum latinum prohibuit, die 7. februarii 1624, censuit reseribendum esse predicto Episcopo, ut nomine tam suo, quam Sacrae Congregationis, roget et horteur praefatos Ruthenos schismaticos, qui ad ritum ilatinum transire cupiunt, ad suscipiendam catholicam fidem in ritu Ruthenorum unitorum, ne suorum f r a t r u m Ruthenorum unitorum et aliorum Graecorum schismaticorum conversionem et Unionem cum Sancta Romana Ecclesia per eorum intempestivum transitum ad ritum latinum impedi contingat, et maximé hoc tempore, in quo diversi per Sacnam Congregationem super Unione schismaticorum, non sine spe feücissimi eventus, habentur tractatus." Amint látjuk a válasz a beterjesztett ügy tárgykörénél maradt és megelégedett egy ügyes diplomatikus válasszal. i>e ettől eltekintve, mégis mngnyugvással kell vennünk a Congregationak ezen első intézkedését, m á r csak azért is, mert a nemegyesülteket a latin szertartás fölvételétől igyekszik nemcsak óvni, hanem vissza is tartani. A Propaganda a fent leért intézkedést más hasonló esetben is eredménynyel érvényesítette. A nehézség azonban nem lett megoldva az 1630-i intézkedéssel, mert a szertartásváltoztatásnak abszolút tilalmát nem szolgálta. Most ismét fölmerül egy másik kérdés: „Mit tegyen az Egyház, ha a megtérni szándékozó minden áron latin szertartású akar 'lenni? Vájjon szabad-e kényszeríteni ¡az illetőt a keleti szertartásban való megmaradásra"? E tétel így lett felállítva már 1837-ben, amikor a melchita pravoszlávok a jeruzsálemi gör. pátriárka joghatósága alól akarták magukat kivonni és egyesülni ia kath. Egyházzal. Vájjon a törvény érteimében inkább kötelesek lettek volna elismerni az Antiochiában székelő unitus melch. pátriárkát, aki tudvalevőleg nem rendelkezett annyi pappal, hogy a megtérni szándékozó melchita hívek lelki szükségletét minden tekintetben kielégíthette vo'ma, vagy valamely latin püspököt? Vagy talán a megtért melchitákra előnyösebb lett volna a latin szertartás fölvétele és a jeruzsálemi latin pátriárka fennhatóságának elismerése? A Propaganda ebben az esetben a latin szertartás fölvétele mellett döntött és az 1837. július 3-án kiadott dekretum kimondta, hogy mindazoknak, akik csak abban iaz esetben hajlandó unióra lépni, ha a latin szertartásba átveszik, kérésüket, megtérésük aktusában méltányolni kell. Egész biztosan állíthatjuk, hogy a Congregationak ez a rendelkezése is csak partikuláris jelleggel bírt és nagyon kivételes eset elintézésére lett hozva. Épen ezért sajnálattal keli megállapítanunk, hogy nem egy, a keleti szertartásúak között működő misszionárius általánosította az engedélyt és a helyett, hogy a megtérteket szertartásbeli hovatartozandóságuk felől tájékoztatta volna, vagy legalább megkérdezte volna, megtérésük után egyszerűen latin szerszertartásúaknak nyilvánította. De bármiként is történt a dolog, az tény, hogy a propaganda rendelkezései a misszionáriusoknak kitűnő egérutat nyújtottak egyéni céljuk megvalósítása érdekében. XIII. Leó pápa 1894-ben kiadott „Orientalum dignitas" című enciklikája, ha nem is intézte el végleg az ügyet, minden esetre nagyon sok félreértést és kételyt eloszlatott. Az enciklika tárgyunkat érintő része a

57

következőképen hangzik: „Si qua ex dissidentibus comunitas vei familk? vei persona ad cathoiiicam umtatem venerit, conditione velut necessaria interposita ampleotendi iatini rítus, huic ritui remanent et quidem ad tempus adstricta; in eius tamen potestate sit ad nativum ritum catholicuni aliquando redire. Si vero eiusmodi conditio non intercesserit, sed ideo ipsa comunitas, família, persona a latinis presbyteris administretiir, quia desint orientailes, regrediendum ipsi erit ad ritum sum, statim ut sacerdotis orientlis fűit copia." Mint látjuk, XIII. Leó pápa enciklikája a „Congregatio" 1837-ben kiadott rendeletét továbbra is fenntartotta és csak fontos meghatározással látta el: még arra az esetre is, ha az orthodoxok latin szertartásuakká lettek. Vagyis a latin szertartású unitusoknak joguk volt bármikor ősi kereti szertartásukra visszatérni. Az egész enciklikának alapgondolata tulajdonképen az, hogy szertartást csak az változtathat, aki erre engedélyt kap a Szentszéktől. Hogy állításunk nem légből kapott, bizonyyítja a Szentszéknek az enciklikához csatolt azon kommentárja, melyet Mgr. Bonfiglának, a szíriai apostoli delegátusnak adott 1895 július 1-én. NTe feledkezzünk meg ám még arról sem, hogy az „Orienta'iium dignitas" enciklika nem partikuláris, hanem generális erővel bír, s így az egész kath. világot kötelezi a benne foglaltakat elfogadni és megtartani. Az 1918-ban kiadott egyházi törvénykönyv tárgyunkat érintő kérdés megoldása felett szinte elsiklik. Megelégszik azzal az egyszerű tilalommal, melyet a Codex 98. kánonjának 2. §-a előír „Clerici nullo modo inducere praesumant sive latinos ad orientalem, sive orientálás ad latinum ritum íissumendum." Nem lesz fölös'ieges még az sem, ha utalunk ez alkalommal a „Comínissio pro Russia"-nak 1929. augusztus 13-án kiadott két idevonatkozó rendeletére. Mindkét instrukciót Sincero bíboros írta alá. Az első a lengyelországi pravoszlávok uniós akciójának ügyével kapcsolatban jött létre és a következőképen hangzik: „Ad ritum neo-conversorum quad spectat, firmae habeantur dispositiones Can. 98. Codicis Iuris Canonici. servata singulis libertate, in actu conversionis, alium ab eo quein in schsmata profitebantur ritum amplectandi. Quare Ordinarii suos moneant sacerdotes, ne ullo modo convertendos au.t conversos inducant ad ritum 'iatinum amplectandum." A második instrukció, melyet 1929 augusztus 29-én küldtek meg az összes püspököknek, a megtérni szándékozó nagyoroszokra vonatkozik. „Cum sufficienter instructi atque dispositi inveniantur, de ritus electione sunt monendi, quin contra eorum propositionem, ad ritum iiatinum assumendum eos inducere praesummatur. Satius erit dignitatem et pluchritudinem Orienltalium rituum expMcare, quid Ecclesia catholica de ritibus iisdem sentiat et doceat, et quantum iis favere studeat. Si quis tamen e Rusis omnibus recte perpensis, ritui latino adhaerere maluerit, eidem adscribi poterit." Ügy az egyik, mint a másik rendelkezésből világosan kitűnik, hogy a megtért disszidensek a latin szertartás fölvétele áItai elvitathatatlanul unitus latinok lesznek. De ettől eltekintve a Commissio pro Russia óva intette úgy a püspököket, mint a papokat, hogy tartózkodjanak a szélsőségektől a keletiek megtérítésénél. Sőt bűnül rójja fel nekik, ha nem oktatják ki a megtérni

58

szándékozókat a keleti szertartás magasztosságáról. méltóságáról, szépségéről és arról, hogy az Egyház ép oly tiszteletben tartja, mint a latin szertartást. Ránk nézve pedig lehet-e ennél megnyugtatóbb tudat szertartásunk megőrzésére és épségben maradására? Mennyire távol állnak tehát azok az Egyház lelkületétől és szándékától, akik kérkednék azzal, hogy az Egyház teljes szabadságot nyújt a pravoszlávoknak a latin szertartásra való áttérésre. Nem! Az Egyház távol áll ettől a téves fölfogástól! Nem ad szabadságot, hogy mindenki azt teheti, ami neki épen tetszik! Először is nem adott és nem is a
Z. I. K.

r.jor.

59

KRÓNIKA — KELETI NAP AZ ESZTERGOMI SZEMINÁRIUMBAN. Január. 27-én, Aranyszájú Szent János ünnepén az esztergomi hittudományi főiskola nö vendékei jól sikerült „Keleti nap"-ot tartottak. Az ünnepélyt ének vezette be: Aranyszájú Szent János liturgiájából Miatyánk I. Az ünnepi beszédet Erős László V. é. teológus mondotta. Majd Sík Sándor: A Krisztus Királyhoz c. költeményét szavalta Lelovics Endre II. é. t. nagy hozzáértéssel. A keleti Egyház Eucharisztia kultusza c. tanulmányát olvasta fel Szalay Jenő V. é. t. Az ünnepélyt a Pápa himnusz zárta be. — A (BAZILITA-REFORM EGYIK VEZÉRE Wiercinski Félix jézustársasági atya január 20-án, 82 éves korában, Balázsfalván elhunyt. Munkás életének nagy része a keleti szert, katholicizmus szolgálatában telt el. Származására nézve lengyel volt, de anyanyelvén kívül nyolc nyelven beszélt és írt épen olyan jól, mint anyanyelvén. Mátfél éven át Észtország ban teljesített missz : ót. Majd Galíciába rendelték s mint a krisztinapolyi bazilita rendház főnöke hatalmas részt vett a baziliták belső reformjának végrehajtásában. Mikor a jézustársasági atyák e missziója véget ért. arra kérte elöljáróit, hogy engedjék őt holtig a bazilitáknál maradni. Kérelmét akkor nem teljesítették, később azonban a román görög-katliolikusokhoz küldték s a balázsfalvai apácazárdában tartott lelkigyekorlatokat és népmissziókat vezetett. Összesen 26 évet töltött a görögkatholikusság szolgálatában. A halál Balázsfalván érte s kívánsága szerint görög szertartással temették el. — A KONSTANTINÁPOLYI PATRIARCHÁTUS állapotáról tábláza tos kimutatást közöl a patriarchalis hivatalos lap (Orthodoxia) januári

60

száma. A konstantinápolyi pátriarcha alá, ki most I. Benjámin néven uralkodik, Törökország területén 13 érsek és 3 püspök tartozik. Az érsekek közül 12 a szent szinodus tagja, egy (a philadelphiai) a kolchysi theologiai főiskola rektora. Voltaüépen valamennyien Konstantinápolyban laknak és főpapi jellegük inkább csak címzetes. Görögországban 1 autonóm (Kréta) és 33 rendes metropolita alkotja az egyházi hierarchiát 7 megyéspüspökkel, a segédpüspökök, címzetes püspökök és érsekek száma 15. Olaszország területén (a szigeteket is beleértve) 4 püspökség működik. Európa többi részében van 4 ^autonom érsek ségük: Prága és egész Csehszlovákia (?), Szordoval (Finnország), Tallin (Észtország) és Riga (Lettország) négy ; püspökséggel. Viiburg, Petschera, Elgáb és Zerzik és két nem autonom metropoliájuk (London és Páris — orosz metropolia) s püspökségük: (Brüsszel, Nizza, Prága, Páris). Amerikában a new-yorki érsek főségé mellett a szanfranciskói, bosztoni, eukárpiai ukrán (Spilka Teodor) és agathoniki (Kárpátorosz) püspök (Csornyák Oreszt) alárendeltjei a konstantinápolyi pátriárkának. Ausztráliában egy exarchája van. Az autokephal szerb és román hierarchiát a pátriarchai kimutatás nem foglalja magában. — A GÖRÖGKELETIEK NAPTÁRÜGYE nem tud megoldáshoz jutni. Görögország, Románia, Egyiptom, Palesztina és Szíria s velük még több kisebb egyházi, illetve liturgikus csoport elfogadta a Gergely-naptárt, Szerbia és a többiek megmaradtak az elavult Julián naptár mellett, akárcsak a mi szegény ruténjeink is. Azonban mindenütt, ahol az ú j naptárra áttértek, maradtak palaeohemerologisták, a régi naptár hívei is, kik hébe-hóba f51

is kavarták a hívek nyugalmát, úgyannyira, hogy a kormányoknak kellett hatalmi szóval, sőt itt-ott börtönnel is, rendet csinálni. A naptár-ügy fejlődési történetének érdekes vonása, hogy a változó ünnepeket továbbra is a Julián-naptár szerint t a r t j á k azok is, kik a Gergely-naptárra áttértek. Nem a k a r j á k ugyanis elismerni a római paschalion helyességét s azt vitatják, hogy ellene mond a niceai zsinat kánonjainak, mert van eset, hogy a zsidókkal együtt ünnepli a húsvétot. A római paschalion ugyanis a húsvétot minden esetben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte után legközelebb eső vasárnapra í r j a elő. A tavaszi első holdtölte, a zsidó Nisan hó 15-e egyben a zsidó húsvét első n a p j a is. Ha mármost a zsidó Nisan 15-e egybeesik a Gergely-naptár szerinti tavaszi első holdtölte napjával (a zsidó naptár szerint ugyanis néha teljes négy héttel utóbb van!) és ez véletlenül épen szombat is, akkor a Gergely naptár húsvétja a zsidó naptár Nisan 16-án, vagyis a zsidó húsvét második napján van. (Elsőnapján soha sem lehet, mert az maga a holdtölte napja volna s a keresztény húsvétnak a holdtölte utáni vasárnapon kell lennie.) Ez h a j d a n á n is elég gyak o r i ' v o l t és semmi fennakadást nem okozott, legfeljebb az volt benne kényelmetlen, hogy időről-időre várni kellett az alexandriai pátriarka értesítésére, ki az egyiptomi csillagászok számításai alapján évről-évre közölni tartozott a főegyházakkal a jövő húsvét időpontját. Ezen könnyített Ananiás egyiptomi szerzetes (395—408), mikor a konstantinápolyi egyház részére az első húsvéti táblázatot elkészítette, mely aztán Victorius Aquitanus (457) tökéletesítésében Rómába is átjutott. A keresztények és zsidók között ebben az időben még annyi volt a kellemetlen ellentét, hogy a keresztény világ sehcgysem akart a zsidók kai együtt húsvétolni. Mint ma is sok esetben, akkor még inkább, a szerzetesek a leginkább intranzigens álláspontra helyezkedtek s nem csoda, ha Ananiás, m a j d utóbb Victorius is pá-

pábbak akartak lenni a pápánál s a zsinati kánonnak nem a velejét tekintették, hogy t. i. az aequinoctium utáni holdtöltét követő vasárnap legyen a húsvét, mely így sohasem fog a zsidókéval egyszerre kezdődni, hanem a mellékes megállapítást, még pedig a legtágabban értelmezve, hogy t. i. a keresztények nem tarthatnak húsvétot addig, míg a zsidók ünnepelnek. A Julián-naptárt használó orathodoxok „tabella Victoriana"-ja a maga 532 éves ciklusában ennek a félremagyarázásnak szellemében s a Metón-féle, 45 perces különbözéssel pontatlan holdkör-számítás alapján készült. A Gergely-naptár életbelépésekor Nyugat áttért a sokkal egyszerűbb és pontosabb epakta-rendszerre s paschalionját ezen az alapon készítette. A görög egyház a naptárjavításban sem látott egyebet, mint nyugati újítást. Hogy a napéjegyenlőség, mely a niceai zsinat idején s a zsinat megállapítása szerint is, március 2l-e volt, a XVI. században már március 10-én, későbbi időszakokban március 9-én, sőt 8-án bekövetkezett, az nem zavarta őket s egyre gyakoribb lett az eset, hogy a húsvétet nem az első, hanem a második tavaszi holdtöltét követő időben ünnepelték, sőt nem is mindig a holdtöltét követő legközelebbi va sárnapoo, hanem — ha a zsidó húsvét is odaesett, bevárták a holdtöltére jövő II. vasárnapot, ahogy a tabella Victoriana követelte. Mint sok egyéb dolgukban, itt is a forma győzött a lényeg fölött, helyesebben: inkább föláldozták a lényeget is, csak ne kelljen elfogadniok, ami Rómától származik, még ha jó is, ha abszolút valóság is. Az élet azonban nem áll meg s a világháború után a keleti népek, h a az európai politikai és gazdasági élet keretében érvényesülni akartak (még a törökök is), kénytelenek voltak időszámításaikban is hozzásimulni a nyugati kulturállamokhoz. Elfogadták tehát a Gergely-naptárt s kénytelenítve érezték magukat erre az egyházi életben is áttérni. De . . . De mi legyen a változó ünnepekkel? Ezekkel a nyugati kulturállamok nem törődnek különösképen. Átveszik és

61

megtartják úgy, ahogy a római egyház a maga híveinek előírja. A protestáns államoknak sem derogál egyszerűen hozzáigazítani naptáraikat a római katliolikusokéhoz. Senkinek eszébe sem jut rekriminálni, hogy egyszer-másszor előbb kezdődik meg a keresztény húsvét, mint ahogy a zsidóké végződik, már csak azért sem, mert a keresztény-zsidó antagonizmus egész más síkon mozog, mint a IV—V. században. Nem így az orthodoxoknál. Most már még formalizmusukat is hajtan dók lettek föladni, csakhogy ne kell jen nyugatról még a paschalioni sem elfogadniok. Másfél évtizeddel ezelőtt már hangoztatták, hogy a latin epakta-számításnál biztosabb és pontosabb számítási alapra helyezik át paschalionjukat s az ú. n. „soha le nem járó húsvéti táblázatot" — amint a tabella „Victorianá"-t ők nevezik — eszerint dolgozzák át. Addig pedig megmaradnak a változó ünnepeknek Julián-naptár szerint való ünneplése mellett. így jött létre egy fából való vaskarika: a vegyes stílusú naptár, melyet állami kényszerhatásra a román impérium alatt élő görögkathelikusok is elfogadtak. Most aztán a montes parturientes megszülték a maguk egérkéit. A kon • stantinápolyi Orthodoxia mult évi számai közölték az átdolgozott táblázatokat. Nem egyebek ezek egyszerű átirásoknál. A Julián-naptár dátumaihoz hozzáadtak 13 napot s megállapították a húsvét legkorábbi eshetőségét március 22 helyett április 4-ében, legkésőbbi eshetőségét április 25 helyett m á j u s 8-ában s ezekhez viszonyítva átírták a tabella Victoriana többi dá-

62

tumait is. Ezt az épen ezidén kezdődő XV. indikcióval kezdve átdolgozták a 28x19 = 532 évre s ezzel pontot tettek az ügy után. Azaz mégsem! Mert most már a typikon adott ú j problémákat. És most itt a csoda! A merev formalizmushoz ragaszkodó orahodoxia föladta formalizmusát, csakhogy ne kelljen még paschaliont sem elfogadnia Rómától. Feldolgozták — illetve dolgozzák — a typikon ú j ünneptalálkozási eshetőségeit, l l j tvpikont kell készíteni és — erre már készek. Az sem lényeges már, hogy úgy a legközelebbi 104 év alatt (orthodoxia 1939. nov. 341—44. lap) 12 esetben teljesen kiesik az Apostolok böjtje. Húsvétunk ugyanezen 104 év alatt csak 29-szer esik össze, ellenben 47 esetben lesz „csak azért is" egy héttel utóbb, mint a többi keresztényeké. (kj) — APOSTOLIKÉ DIAKONIA TÉS EKKLÉSIAS TÉS HELLADOS címen az 1940. évi VII. t. c. Görögországban ú j vallási szervezetet állít föl az isteni igehirdetés és katechizáció rendszeresítésére és a belmissziós munka intenzívebbbé tételére. Elnöke az athéni érsek, tagjai két főpap, az athéni egyetem hittudományi karának igazgatója és két tag, kiket a szent szinódus választ. Az ú j szervezet anyagi fenntartására a gyermektelen párokra és agglegényekre kivetett adó, évi 25 drachma a hadmentességi adó, egyes társulatok hozzájárulása, a klérus félszázalékos hozzájárulása, évi 100.00 drachma állami segítség, minden verseny, vigalom, ünnepély stb. bevéte lének bizonyos százaléka. A szervezet ügyeit a kultuszminisztérium kebeléből alakított s egyházi férfiakkal kibővített országos tanács intézi.

FIGYELŐ A sanghaji uniós mozgalom tíz éve. (Ez érdekes és színes leírás P. Jávorka, a nálunk is ismert jezsuita atya tollából, való, aki most a keleti szertartást követi s a mandzsúriai orosz misszióban is eredményesen dolgozott és a volt apostoli adminisztrátort is jó ideig helyettesítette. A leírás a római Russicum orosz nyelvű értesítőjében jelent meg.) Az átélt múlt tanúlság a jövőre. Lehet, hogy a mi tapasztalatunk más papoknak is, akik ú j munkateret nyitnak, útmutatóul fog szolgálni, hogy mit tegyenek és mit kerüljenek el. Amikor tíz évvel ezelőtt Mihály archimandrita atya megkezdte ezt a munkát, — amint ő maga mondotta el, gyakran igen nehéz volt a szíve, mert szerény anyagi eszközei, amelyekkel rendelkezhetett, hamarosan kimerültek. J ó szíve volt, Sanghaiban pedig sok a szegény; alamizsnáikodott, ruházta, táplálta, tanította őket úgy hogy a missziós szervezésre alig maradt valami. Amikor már nem volt mit osztogatnia, vagy legalább is nem olyan mértékben osztogathatott, mint azelőtt, egy csomó ellenséget szerzett magának és beteljesült rajta az orosz közmondás: ha nem itatod, nem eteted, nem szerzesz ellenséget. Egyik-másik hívénél az a vélemény alakult ki, hogy ő minden unionálásért bizonyos összeget kap jutalmul. Azt is mondották róla, hogy huszonötezer dollárt szerzett s a pénzt a bankban tartja. Amikor híveinek az anyaglakhoz fűzött reményei nem teljesedtek, egyszerre vagy lassacskán megszakították az egyházzal a közösséget. A segélyezés mellett is nagy tapasztalatra van szükség, hogy a misszió ügyének ne ártsunk. Amikor Mihály archimandrita atya Sangliaiba érkezett, bizonyos elképzelés alapján engedélyt kapott arra, hogy latin templomban misézzék. Azután egy szerény lakást vett ki és abban rendezett be házi kápolnát. Miután egynehányszor lakást kellett változtatnia, a kápolna helye is változott. Amikor ezután b. e. Kolpinszkij atya került Sanghaiba és Miklós atyát Charbinba rendelték, ez a kápolna is megszűnt és minden, ami nagy fáradtsággal létrejött, majdnem teljesen elpusztult. Amikor Miklós atya visszatért, mindent elölről kellett kezdenie, össze kellett szednie híveit, az ú j kápolna felszerelését megszereznie. Mindez nem volt jó hatással a hívekre. Azok látták, hogy a latin katholikusoknak szép templomaik és a szükséges eszközeik is megvannak, hogy a pravoszláv templomok tündökölnek, sőt hogy a protestánsoknál is — akik ott sokan vannak — minden simán megy. Ebből származott azután ellenségeinél és barátainál is az a gondolat, amelyet gyakran ki is fejeztek, hogy vájjon igazi katholikusok-e az unitus oroszok s hogy az ő katholicizmusuk nem másodrendű-e? Üj missziós kezdésnél jobb addig várni a templomépítéssel, amíg lehetőség nyílik arra, hogy legalább egy jól felszerelt kis templomot lehet építeni. Nekünk is csak három évvel ezelőtt sikerült, ami azután nagyban emelte az orosz katholikusok öntudatát.

18

Az orossz katholikus papnak mindenek előtt azon kell dolgoznia, hogy híveiben megingathatatlan meggyőződés érlelődjék meg arról, hogy Krisztus Urunk minden nép számára csak egy Egyházat alapított s hogy csak ezen egy Egyházban kell Krisztus igazságairól oktatást nyernünk s hogy csak ebben kell vennünk a szentségeket. Amíg ez a meggyőződés nincs meg, állandóan fenyeget a veszély, hogy az ú j o n n a n megtértek kedvezőtlen körülmények között elhagyják az egyházat. „Egy az Isten, mindnyájan egy Istenhez imádkozunk" — mondogatják az ilyenek és vagy visszatérnek a schizmába, vagy a szektákhoz pártolnak. Ezt a meggyőződést a felnőtteknél egyénenként, alapos oktatással lehet elérni és az iskola által, ahol a vallási ismereteket rendszeresen tanítják. A felnőttekkel a papnak a legnagyobb türelemmel kell foglalkoznia. Be kell vallani, hogy a legszebb reményekre jogosító hívek azokból váltak, •akik fiatal korukban katholikus iskolában tanultak. Sanghaiban az iskola kérdése a lányokra nézve nincsen olyan jól megoldva, mint a fiúkra nézve. Ezért kellett okvetlenül iskolát állítanunk a leányok számára. Az iskola (Sz. Szófia) megnyitásakor, másfél évvel ezelőtt, az Ür Isten szinte látható módon jött segítségünkre. Az iskola céljára ugyanis tanítónő, terem és fenntartási költségek kellenek. A tanítónő ügyében két éven át leveleztem a csehszlovákiai W a r d Mária-alapítású nővérekkel, hogy a kongregáció néhány nővért küldj ö n akik angolul is tudnak. Végül is tagadó választ kaptam. Még két más kongregációnál (Ferencesek és a Keresztes-nővérek) próbálkoztam, de megint csak nem ment a dolog. E k k o r az Ür Isten nélkülem is talált nővéreket .Egy san jháji angol tanítónő, aki tudott kísérletezéseimről, egyszer a villamoson találkozott a Sz. Kolumbán-missziósok gondnokával és szóba hozta a mi szer vezkedő iskolánkat. Az atya röviden így felelt: „nekünk vannak nővéreink az ő számukra is". Amikor erről tudomást szereztem, rögtön kérelmet intéztem az Angliában székelő generális főnök-asszonyhoz, aki rövid idő múlva hét egyetemi diplomás nővért küldött nekem. A kézzel fogható isteni segítség a megfelelő helyiségkeresésben is megnyilvánult. Templomunk mellett van egy nagy kert (kb. 7 ezer négyzetméter) egy házzal, amelynek tulajdonosa egy Franciaországban élő amerikai. — Az akkor kezdődő japán-kínai háború okozta nehéz körülmények között nem lehetett egykönnyen helyiséget találni egy kezdő iskolának. Csak egy lehetőség maradt még, megvenni, vagy kibérelni azt a villát. írtam Franciaországba a tulajdonosnak, de onnan legjobb esetben hat hét múlva kaphattam volna feleletet. Levelem elküldése után két héttel egy öreg úr jött lakásomra. Észrevette az „Orosz katholikus templom" felírást és látni akarta templomunkat. Amikor nevét megmondotta, elámultam a csodálkozástól: a villa tulajdonosa állott előttem, aki levelemet nem kaphatta meg és szándékomról sem tudhatott. Azt felelte, hogy azzal a szilárd elhatározással jött, hogy vagyonát eladja. Én faggattam, hogy ha nem t u d j a eladni, vájjon akkor bérbe adja-e? Tagadólag felelt és kijelentette, hogy akkor kémiai gyárrá alakítja át. Végül mégis abban állapodtunk meg, hogy a végleges döntést két hónapra elhalasztja. Miután nem sikerült a házat eladnia, sem átalakítania, 1938 január 1-től augusztusig 7 hónapra bérbe adta nekünk. Nemsokára komolyan megbetegedett ez az úr. Én gyakran meglátogattam és gondoskodtam róla, hogy vallási vigasztalás nélkül ne maradjon. Meg-

64

áldozott s aztán két éves szerződést kötött velünk. Az 1938. év j a n u á r j á b a n 19 tanulóval nyitottuk meg az iskolát abban a házban. A tanulók száma júniusig 40-re emelkedett s az 1938—39. tanévet 130 tanulóval fejeztük be. Ebben a középiskolában nemcsak katholikus leányok tanúinak, hanem pravoszlávok is. A tanítási nyelv angol, de tanítjuk az orosz történelmet és irodalmat, valamint a francia nyelvet is. A nővérek megtanulják az orosz nyelvet és az egyházi éneket, amelyben már annyira haladtak, hogy templomunkban, szertartásunk szerint ők éneklik a liturgiát. Reméljük, hogy az ő fáradhatatlan m u n k á j u k révén leánykáink az életre szükséges ismereteket mind elsajátítják s hogy fiatal katholikus nőink főképen a vallás kérdéseiben alapos műveltséget nyernek. Az iskolafenntartás eszközei vei sem kellett törődnünk, mert azokról a nővérek gondoskodtak. — A fiúk részére csak később fogtunk hozzá a szervezéshez s reméljük, hogy a közel jövőben már erről is kedvező híreink lesznek. Oroszból fordította: Dr. Sz.

A z 191T. évi szentpétervári unitus kiszsinat határozataiból» Az eljövendő orosz misszióra irányuló munka nagy lelkesedéssel és a legalaposabb felkészüléssel folyik Rómában a ,,Russicum"-nak nevezett pápai kollégiumban amelynek különböző nemzetiségű tagjai a pápai egyetemeken hallgatják a theologiát s a kollégiumban tanulják és gyakorolják a nyelv, a ritus és a misszió körébe vágó ismereteket. A kész misszionáriusok egyelőre a világ minden részében széjjel szórt emigráns oroszok között fejtenek ki eredményes missziós tevékenységet. Belgiumból Franciaországból, a Német protektorátusból, Amerikából, Sanghaiból, Lettországból és másünnen is állandóan beszámolnak uniós m u n k á j u k eredményéről és nehézségeiről. Rendkívül tanulságosak ezek a beszámolók mindenkinek, aki egv kicsit is érdeklődik az unió lehetősége iránt. Most azonban arról a szellemről és közös alapról óha jtok néhány sort írni, amely az orosz missziókra már készen állókat és készülőket élteti és összetartja. Leghívebben megvilágítják ezeket az 1917 május 29—31. napjain Szentpétervárott tartott unitus egyházmegyei zsinatnak az unióra és a liturgiára vonatkoz. határozatai. Az orosz forradalom lehetővé tette az orosz unitusok nyilvános fellépését, a cári uralom alatt ugyanis mindenféle vallást követhetett az orosz ember, de Rómával egyesült keleti nem lehetett. Az 1917. év május havának 29—31. napjain gróf Septiczkv András lembergi érsek-metropoiita elnöklésével (akit az oroszok a háború alatt hurcoltak magukkal és internáltak) a megjelent unitus orosz egyházi képviselők egyértelmüleg az alábbi határozatokat hozták: 1. Hisszük és valljuk, hogy a régi Róma nagy főpapja az egyház látható feje, Krisztus helytartója, az összes keresztények pásztora és tanítója, — szent kötelességünknek t a r t j u k tehát, hogy iránta mindenben feltétlen engedelmességet tanusítsunk. 2. Amidőn áz egyetemes Főpásztort minden egyház törvényhozójának és a keresztény élet irányítójának ismerjük el, — elfogadjuk minden utasítását és tanácsát és az ő általa ajánlott ájtatosságokat is, de az istentiszteleti formában szigorúan megőrizzük a keleti görög szertartást és annak utasításait. 3. Az ő egyenes döntése nélkül nem fogadjuk el a latin szertartás egvetlen istentiszteleti f o r m á j á t még akkor sem, ha azokat az Apostoli Szentszékkel egyesülésben lévő más egyház már elfogadta is. 4. Üj kultuszok bevezetése csakis a hívők tömegének az exarchához benyújtott kérelme alapján történhetik.

65

5. Elismerjük és tiszteljük a nyugati egyházzal kanonizált szenteket, különösen pedig a szent unió égi pártfogóját, — Jozafát felszentelt vértanú, polocki érseket. 6. A római Apostoli Szentszék döntéséig nem tiltjuk meg egyesült testvéreinknek, hogy tiszteljék mindazon orosz szenteket, akik ősidőktől fogva általános tiszteletben részesülnek, mert az általános, évszázados tisztelet volt évszázadok során át az egyetemes egyházban is a kanonizáció egyetlen f o r m á j a és ezt most is a beatifikációval egyenlő jelentőségűnek ismeri el a nyugati k a tholikus egyház. 7. Szent kötelességünknek ismerjük el, hogy később Isten eme szolgáinak aktáit a szent római egyház ítélete alá bocsássuk és kérjük az ő liturgikus tiszteletüknek bevezetését. 8. A római Apostoli Szentszék döntéséig nem részesítjük liturgikus tiszteletben őket. 9. Legszentebb Királynőnk, az eredeti bűntől megmentett Istenszülő oltalma alá helyezzük az egész nagy orosz földet és annak minden egyházmegyé jét, azokat is, amelyeket még a disszidensek tartanak elfoglalva — és kérjük a Mindenhatót, hogy ezen püspöki székeket is tegye engedelmesekké a régi Róma egyháza, minden igazhitű egyház anyja iránt. 10. Megemlékezve Üdvözítőnk, az Úr Jézus Krisztus parancsáról: ,,Kérjé tek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba" (Máté 9. 88.), — kérjük Öt, hogy ajándékozzon a mi egyházunknak mennél nagyobb számban nagv szenteket, apostolokat, vértanúkat és hitvallókat, hogy beteljesítsék a mi földünkön élő összes keresztényeknek az egyetemes egyházzal való egyesítését. . . 27. A római Apostoli Szentszék parancsa szerint azt a szertartást gvakoroljuk, amely napjainkban Oroszországban él és nem engedünk semmi változtatást rajta. 28. Minden önkényeskedést kerülve, kötelesek vagyunk az isteni szolgálat gyakorlatában is a teljes egyöntetűségre törekedni . . . 31. X. Pius pápa dekrétumával egyezően megengedjük s áldásunkat adjuk arra, hogy a mi szertartásunk hívei latin templomban áldozhassanak és meg fordítva, a latin szertartású híveknek a mi templomainkban való áldozását is. 32. Megtiltunk minden írásbeli vagy szóbeli kritikát, amelv szertartásunk ra, mint a római Apostoli Szentszék által a többiekkel egyformán jóváhagyott szertartásra vonatkoznék. 33. Minden olyan testvérületet (egyesületet), amelyeknek szabálvait a római Apostoli Szentszék megerősítette, — a hívők kérésére mi is elfogadunk és megerősítünk, úgy azonban, hogy ezen egyesületek liturgikus része a görögkeleti szertartásnak megfelelő legyen . . . 64. A papság köteles állásának megfelelő ruhát viselni és az előírt formától semmiféle eltérés nem engedélyezhető. (Leírja az orosz bőujjú reverendát.) 65. Szükség esetén, főképen a missziós követelmények szerint és külföldi utazások alkalmával a papság világi ruhát is viselhet. 66. A rjásza (reverenda) fölött minden pap ezüst keresztet visel. Ünne pélyes alkalmakkor a kereszt viselése kötelező. (Érdekes a 67. és 68. szakasz, amely a szakáll- és ba juszviselést szabályozza és minden különleges fésülési formát s illatok használatát, valamint a dohányzást is eltiltja.) Az eredeti határozatot gróf Septiczky András metropolita írta alá és Theodorov Leonid orocz exarcha megerősítette. A római orosz theol. akadémia (Russicum) folyóiratában („Zamjetki") közzétett szövegből fordította: Szántay-Szémán István dr.

66

IRODALOM * „Ut omnes unum sint", Ein Werkbueh Ostkircblicher Arbeit, Regensbergsche Verlagbuehhandlung Miinster." (159. old.) Örvendetesen szaporodnak az uniós kérdéseket tárgyaló müvek. Tartalmában értékes, f o r m á j á b a n ízléses ez a gyűjteményes kis kötet, amlyet a .Westfáliában Gerleveben levő bencés apátság most bocsátott közre. Méltán megérdemli azt a meleg kritikát, amelyet illetékes szakértőktől kapott. Az egyik jelentősnek mondja a keleti egyházra vonatkozó ismeretek közlésében: Elismeri, hogy ebből a műből sok ösztönzést meríthet az az erősödő érdeklődés, amely a nyugatiak részéről ma Kelettel szemben megnyilvánul. Egy másik kritikus szerint a könyv legmélyebb értelme az, hogy a kölcsönös megértést és szeretetet akarja lángra labbantani a magas cél: Jézus egyházának egysége iránt. A harmadik Krisztus szerint érdeklődést akar ébreszteni a keleti egyházzal szemben és ledönteni azt a falat, amelyet az évszázadok a keleti és nyugati szivek között emeltek. Mélyebbre néző azon megállapítása is, hogy a kereszténység egésg nagysága és mélysége annál inkább válik láthatóvá, mennél inkább egymásra talál Kelet és Nyugat Krisztus közösségében. Tartalma igazolja azonban a legjobban a művet. Rr. 11. Mol tor bencés apát „Ut omnes unum sint" című mélyen járó bevezetése után dr. P. Beidelengorg bencés „Keleti egyházi m u n k a " c., dr. H. Keller „A mys tika és a mysteriumok az első keleti egyházakban" c., dr. H. Engberding bencés „Kelet befolyása a római liturgia alkotására" c. cikke következik. Majd a bizánci egyháznak a halottakról való emlékezéseiről, az óorosz szentekről, az orosz lélekről és az ikonákról, mint kultusz-misteriumokról találunk még dolgozatot a könyvben, amelynek egyik kritikusával (dr. M. Sehmans egyetemi tanár)

azt kívánjuk: „Möge seine Botschaft von vielen vernommen werden" —, hogy mennél többen haszonnal olvassák. Szántay-Szémán István dr. * Dr. Rusznyák Gyula: A 110 a modern társadalomban. Ez a nagy elmerüléssel és nemes, de páthosztaian lelkesedéssel megírt könyv egészen tájékoztat bennünket a 19. és 20. század nőkérdéséről. Érdekes, hogy milyen nehezen talál rá a magyar tudományos irodalom erre a kérdésre, amellyel telítve van legértékesebb szépirodalmunk, költészetünk is, mikor egymás után rajzolja az érdekesnél érdekesebb nőalakokat, Gertrudistól Éváig, Izidorától a legújabb regényirodalom dénomikus megszállottjaiig. Ezek az alakok az élettel együtt azt igazolják, hogy a nőprobléma teljes komolyságával, sőt komorságával a magyarság életkérdése. S hogy mennyire nem értjük sem a nőt, sem a nőproblémát, semmi nem igazolja jobban és helyesebben, mint nőnevelésünk, amely gimnáziumainkban és felsőbb oktatásunkban differenciál-indegrál számításokkal próbálja a női lelket táplálni, nyi;gtatn' és vigasztalni az anyaság kérdéséb? való teljes elmerültetés és eligazítás helyett." Az író a falukutatás problémái közben akad rá a magyar életnek erre a főbenjáró másik nagy ügyére. „Kivándorlásnak" mondja a falukérdéstől való félreruccanását, noha ő maga is világosan látja, hogy a falukérdés a földbe, a föld a családba, a család az anyába, az anya a nőbe torkollik bele és úgy senki nem mondhat valami okosat és mélyet a faluról anélkül, hogy ne kellene a nőkérdésről elmondania azt, ami a szíveket és a magyar jövőt gvötri. A kiruccanás igazán élvezetesen, pompásan sikerült. A fenimizmust a szellemtörténet tükrébe állítja be, igen élesen, igen világosan, de kissé elvontan. Nagy kár ez, különösen az

67

igazán gyakorlati és életbevágó munka elején, mert a szellemtudományi módszer stílusa nem tisztult még anynyira magyarrá és világossá, hogy az átlagolvasó meg ne riadna attól a ködgomolyagtól, amelybe az egyszerű tényeket beléállítjuk. „Ott ugrat, ahol gödör van!" — ez a magyar értés, a magyar elmélkedés első nagyparancsolata. — De ezután annál szebben és konkrétebben értjük meg a politikai, gazdasági és nemi emancipáció minden főbenjáró tudni- és látnivalóit. A második rész az „akopalipszis" sötét képei után az ú j fenimizmus alapgondlatait ismerteti. Sok egészen újszerű meglátása van a természetes hivatásválasztás fejezetében. Igaza van, hogy a házasságra alkalmatlan férjvadászok előbb „fognak" férjet, mint az anyaságra hivatottak. Jó volna, ha erre is keresnénk azonosságot! — Sok okos, a szöget ugyancsak fején találó megállapítás hangzik el az önálló nőről is, m a j d utána az egyéni választásról. Ez utóbbi voltaképen a szerelemről, a párválasztás nagy ügyéről szól és annyi csak megpedzett, de súlyos igazságot tartalmaz, hogy külön könyv kínálkozik belőlük. Nem hisszük azonban, hogy a bármilyen tökéletesen kiépített házassági tanácsadó intézménye gyökeresen megoldaná a kérdést. Ide mélységes, hosszas, nevelőráhatás szükséges: a lányok tervszerű előkészítése az anyaságra, a fiuké az apaságra olyan módszerekkel és eljárásokkal, amelyek a szellemre, mint matefizikai és kozmikus érzésre világítanak rá s kiemelik őt a félig romantikus, félig pathologikus idegkom binációk gyötrelmes rángásaiból. Fiúk-lányok t. i. ezt a rángást t a r t j á k szépnek, romantikusnak, stílusosnak, korszerűnek: a „repstílű" szerelem azonban hogy vezesse őket himnuszos, csöndes, világformáló anyaság magasztalásához, mikor a bölcsődal helyett légvédelmi indulók ütemére, gázmaszkos dallamok nótájára ringatja a bölcsőt a keseTves anya? A családi jogállás fejezetében a keresztény házasság felbonthatatlansá-

68

gának követelésével ó h a j t j a megtenni a legkomolyabb lépést a női méltóság helyreállítása irányában. Igen helyese. — Az anyaság a nőhivatás eszménye; az a hullám, amely a világtörténés nagy tengerét Isten szándéka szerint megosztja, időbe építve is időteleníti. Gyönyörű hivatás. De visszavezetni e hivatásához a modern nőt, ezt a szerencsétlen, ég és föld között búsmagánosan lebegő Mohamed koporsóját, rábírni arra, hogy szépsége megtéljesedésének, az anyaság fiziológiai és pszichológiai szépítő hatásának boldogan örvendjen: akkora árokugrás, amit nem lehet csak félig fölajzott társadalmi és személyes erőkkel megcselekedni. Ide f é r j e k szilárd meggyőződése, nők teljes aktivitása kell a nő-méltóság érdekében és a gyerekek minden irányú, elmélyített és minden kirakatszerüségtől megfosztott nevelése. És még egy: Teljes megértése az Immaculata Mater-nek, a Szeplőtelen Szűzanyának, akit az idők szintén kiforgattak györűséges karakteréből, a maguk elfonynyadt és csepfolyóssá vált érzésvilága szerint romantikus szépségideált gyúrván belőle. — Kár, hogy ez az érdemes, szép, stílusában is nemes, min den sorában igaz átéltséget, átgondoltságot és szervességet hordozó könyv az Immaculata ránksugárzását nem veszi számításba a nőkérdés taglalásánál. Pedig nélküle sem megérteni, sem megérlelni, sem radikálisan meggyógvítani a súlvosan beteg n:lelket nem "lehet. TSÖ Jenő. * „BLAHOVISZTNIK", a magyarruszinok vallásos folyóirata (Ungvár) februári számában folytatja az „Egyházak egyesítése" c. megkezdett cikkét s ebben a számban Sz. Péter apostol főségét fejtegeti a szent hagyomány alapján. Nagy Sz. Vazul, Theologus Sz. Gergely, Aranyszájú Sz. János és Egyiptomi Sz. Makarius irataiból idézi bizonyítékait. A missziós rész is eleven. — „Az elmúlt évekből" címen a praviszláviára való csábítás két esetén kívül a „szombatos biblia-árulás" falusi esetét mondja el.

ADATTAR FUNDATO KORIATHOVITS--ANA Irta: B A S I L O V I T S J O A N I K O. S. B. M. Első kötete K a s s á n , 1799--ben jelent meg.1}

I. kötet. XVI. fejezet. II. g. Parthemiust, a X-ik munkácsi püspököt az 1652. január 15-én Ungvárott aláírt közös jelentés után a pápa megerősítette. Igazolja ezt I. Lipótnak (1657—1705) a pozsonyi kamarához 1660. január 4-án kelt irata, melyben a következőket olvassuk: „Ex relatione Fidelis nostri nobis sincere Dilecti Archi-Episcopi Strigoniensis intelligimus in Comitatu de Beregh . . . in Munkács . . . exstare Monasterium Ordinis S. Basilii Mag n i . . . ante aliquot centenos Annos fundatum, ita ut ibi Episcopus Graeci Ritus ex Ordine Basilianorum Catho licae Romanae Ecclesiae Unitorum resideret . . . Quem quidem Episcopatum (uti informamus) postquam in manus Schismaticorum taliter qualiter devenisset, ex electione eiusdem professionis Sacerdotum Rutlienorum usurpaverat defunctus Senior Princeps Rakoczy, et post eius decessum. relicta eius Vidua Principissa. . . . Quod cum aequitati, Juribusque divinis et humanis adversetur, Nos authoritate nostra Regia . . . praedictum EpiscopatumMunkacsiensem Reverando Petro Parthenio, Cathohco Unito, a Sede Apostólica confirmai ) et legitime consecrato, Ritus Graeci Episcopo, Religioso Benigne contulimiis . . . "

őszintén kedvelt hívünknek, az esz tergomi érseknek jelentéséből értésünkre esett, hogy Bereg-vármegyeben . . . Munkácson . . . egy Szent Bazil rendi monostor áll fenn, . . . melyet néhány századdal ezelőtt aze/t alapítottak, hogy benne a római katholikus egyházzal egyesült Szent Bazil rendből való görög szertartású püspök székeljen . . . Mivel pedig ezt a püspökséget (mint tudomásunkra jutott) miután annyira amennyire szakadár kézbe jutott, a hasonló hitvallású papok választása alapján az öreg Rákóczy fejedelem, halála után pedig hátrahagyott özvegye, a fejedelemasszony merészkedett volt betölteni . . . Ami úgy a méltányossággal, mint az isteni és emberi joggal ellentétben lévén, Mi, király' tekintélyünknél f o g v a . . . a nevezett munkácsi püspökséget kegyelmesen tisztelendő Parthenius Péter egyesült katholikus, az Apostoli Szentszék által megerősített és törvényesen fö'szentelt görög szertartású püspöknek és Szent Bazil rendi szerzetesnek adományozzuk.

A királyi levél intézkedik, hogv a kolostort és javadalmat állítsák vissza régi épségébe s hívják föl az özvegy Rákóczynét, hogv a püspököt javadal mába iktassa be s figyelmeztessék, hogy e rendeletnek ellenszegülni ne merészkedjék annál is inkább, mert több mint négyszáz pap áll Parthenius mögött, kik püspöküknek őt a k a r j á k s a többiek is készek magukat neki alávetni. A levélnek 1764. május 23-án hitelesített másolatát a szerz'í a pozsonyi királyi levéltárban olvasta. 1 ) Folytatása a K. E. 1936—37. évi számaiban s legutóbb az 1938. évfolyam 38—40. számaiban közzétett ismertetésnek.

69

3. §. A pozsonyi kamara a királyi rendeletet közölte a tanácsosokkal. (1660. febr. 9.) 4. §. A királyi kinevező irat, mely az előbbi rendelkezéseket megelőzte, 1965. november 10-én ugyancsak Pozsonyban írla alá I. Lipót. Az irat szerint a püspök joghatósága kiterjed „in Comitatibus Beregh, Szabolts, Ugocsa. Szakmár, Zemplén, Ungh, Aba-Ujvár, Sáros, Torna, Szepes et de Gömör." XVII. fejezet. 1640. január .4-én a püspök (ki egyébként már az 1648. évi nagyszombati nemzeti zsinaton is jelen volt) Lippay Györgv esztergomi érsek közbenjárá sára mind a maga, mind pedig egész papsága részére megnyerte a latin szert, klérus összes előjogait s kiváltságait. Lippay Györgynek 1660. január 4-én Nagyszombatból keltezett irata szintén tanúsítja, hogy Péter püspököt VII. Sándor pápa megerősítette. Ez a levél megállapítja, hogy az 1648. évi nagyszombati zsinaton Parthenius Péter „cum pluribus dicti Ritus Ruthenis Sacerdotibus" volt jelen. Az okmányok egybevetéséből Basilovits megállapítja, hogy a) Taraszovics Bazil püspöknek 1648. augusztusában történt elhalálozása után a klérus Parthenius Pétert azonnal megválasztotta munkácsi püspökké, b) ő azonnal sietett a nagyszombati zsinatra s ott klérusa ügyeinek rendezésére a szükséges lépéseket megtette, c) 1649. ápr. 24-én Ungvárott, az Apostoli Szentszékhez való hűségét ünnepélvesen is deklarálta, mire d) papsága az előbb nem egé szen hivatalos forma szerint megejtett választást hivatalos forma szerint meg ismételte, e) ezt 1652-ben X. Ince pápának ünnepélyesen b e is jelentette (ez a mi ismert uniós okmányunk!), amire az időközben elhunyt pápa utóda. VII Sándor megerősítette s ehhez g) I. Lipót királyunk mint főkegvúr hozzájárult s végül h) Lippay György közbenjárására a görög szert, papokat a latin szertartásúakkal egy vonalra emelte. Mikor hunyt el, bizonytalan. De Camellis följegyzései szerint 1670-ben még működött. Ez ugyanis 1690-ben azt írja róla, hogy 26 évvel ezelőtt szenteile föl Lochowsky Jánost és 20 évvel azelőtt (1690 előtt) Zavidovszkv Jánost. Családi nevét egyesek Rosztosinszkvnak, Basilovits Rotoszinszky-nak jegyzik föl.

A z egyesült keleti egyházak Magyarországon kívül Bizánci vagy görög szertartás Albánok Albániát részint latin, részint görög szertartású papok térítették keresztény hitre. Az előbbiek az or szág északi, az utóbbiak a déli részén terjeszkedtek. Ma a kétféle szertartás egész Albániában vegyesen van elterjedve. A katholicizmus azonban ma korántsem oly erős, mint valaha volt mert a török hódoltság idején sok albán család kivándorolt főleg Olaszország délkeleti részeire és Szicília szigetére. (Messina vidéke.) Albánia, mint Görögország is, a római pátriarkátushoz tartozott s a thesszaloniki (szaloniki) apostoli helvnöknek volt alárendelve. 484-

70

ben Akácius konstantinápolyi pátriárkához csatlakozva elszakadt az egyháztól, 519-ben azonban visszatért. A szaloniki helynökséget azonban már nem állították helyre, hanem a pápa közvetlen joghatósága alá kerültek. A szaloniki metropolita azonban tovább is viselte az apostoli helvnöki címet. 733-ban, 111. Gergely alatt ismét elszakadtak és a képrombolókhoz csatlakoztak. A Cerulárius féle szakadásig együtt sodródtak Konstantinápollva'.. Ceruláriussal az ország déli része is schizmáfca ment. míg északi része megmaradt a latin szertartás mellett. — Skander beg (1404—1467) idején az olaszokkal való háborús érintkezés sok albánt

visszatérített az Egyházba. Amint az idők nyugodtabbra fordultak, a szentszék Ochridában püspökséget alapított számukra, melynek az Itá liában élő görögök és albánok is alá voltak rendelve. A XVII. század végéig meg is maradtak katholikus egyházközösségükben. A török ellen vívott függetlenségi harcokban a pápáktól, különösen XIII. Gergelytől jelentékeny segítséget is élveztek. A Propaganda Congregatio fennállása (1628J óta állandóan foglalkozott az albánok ügyével. Különösen sokat tett az unió terjesztése és megerősítése érdekében Rodinus Neophytus sinaita szerzetes. 1657-ben Lascaris Simon konstantinápolyi archimandrita Velencében uniós nyilatkozatot tett, amivel ismét ú j lendületet nyert az albán egyesülés ügye. Több mint száz éven át, 1765-ig élénk missziós tevékenység folyt. 1662-ben Cimarrában olasz baziliták alatt apostoli delegáció létsült, amely 1737-ig fennállott.

Három utolsó delegátusuk m á r fölszentelt gör. szert, püspök volt, alárendelve a durazzói érseknek. 1765-ben a cimarrai missziós telep fenntartása lehetetlenné vált s XV. Benedekig szinte minden térítő tevékenység megszűnt. XV. Benedek alatt Germanus elbassai archimandrita egy kisebb csoporttal katholizált s ez volt az ú j unió kezdete. 1912-ben a szakadár albánok autokephál albán egyház létesítését határozták el. Érsekséget s négy püspökséget szerveztek, bár számuk még 1923-ban is csak 172.610 volt. Liturgikus könyveiket albánra fordították s Romániában (Bukarest) és Amerikában is egyházközségeket szerveztek. Az albán nyelv a latinnak rokona, de görög betűkkel ír. Az uniós mozgalom közöttük elég élénk. Grota-Ferratában és Rómában állandóan nevelnek számukra unitus papokat, kik szép tevékenységet fejtenek ki.

KELETI LEXIKON Areopág. 1. Athén főtere, hol az állami főtörvényszék csarnoka állott. 2. A teret körülzáró oszlopcsarnok, hol a bíróság ítélkezett. 3. Az areopágon működő bíróság, mely rendszerint éjjel ülésezett, hogy a vádlott arcváltozásai ne befolyásolhassák az ítélkezőket — Szent Pál apostol ezen a téren hatalmas beszédet mondott, melynek hatása alatt az eropagita bírák egyike: Dionvsios is kereszténnyé lett. Aeropagita Sz. Dénes. Származására nézve előkelő athéni férfiú volt, az areopág bírói testületének tagja, ki 50 körül Sz. Pál beszédének hatása alatt megkeresztelkedett. Később Athén püspöke lett s 89 körül ugyancsak az aeropágon vértanúhalált halt. Mint a nagy apostol tanítványa s egyébként is tudományos előkészii lettel bíró férfiú a keresztény theoló

giai tudományt is művelni kezdte. A neve alatt fennmaradt iratokból említést érdemelnek: „De divinis nominigus" (Isten nevei), „De coelesti hierarchia" (Mennyei uralom), „De hierarchia ecclesiastica" (Egyházkormányzat) és néhány hitvédő jellegű levél. A keleti egyház e levelek valódiságát általában elveti, újabban Nyugaton is az apokrizok közé sorozzák, de még Aquinói Sz. Tamás is mint valódiakat magyarázta. Újabban e műveket egy másik Dénesnek tulajdonítják, ki az V. században élt. A görög egyház október 3 án ünnepli, Athénben igen nagy fénnyel, mert az athéni orthodox metropolita magát Sz. Dénes utódjának tartja. Ariánizmus. Arius alexandriai pap és hitszónok eretnektanítása a IV. század elején. Az A. szerint A Fiú. mint az Atyától különálló személy

71

csak teremtménye az Atyának és nem is öröktől való. A többi teremtménytől annyiban különbözik, hogy Isten fiává fogadta és minden egyebet ő általa teremtett. Istennek tehát csak képes értelemben lehet nevezni. Akarata jóra és rosszra egyformán képes, de Isten előre látta, hogy csak jóra fogja használni s ezért megdicsőítette. Szónoki tehetsége és ravasz cselfogásai révén hamarosan (alig öt év alatt) széles körben elterjedt tanításainak elbírálására Nagy Sz. Konstantin császár és I. Szilveszter pápa a niceai első egyetemes zsinatot hívta össze 325-ben, mely őt az egyházból kiközösítette s az apostoli hitvallást az igaz katholikus tanításnak megfelelően átszövegezte és kibővítette. Ügy a görög, mint a latin egyház a szentmisében ma is ezt imádkozza. (Niceai liitvalás.) A benne előforduló „homoúsziosz — egyvalóságú szót változtatták egyesek később „homoiúszi osz"-ra (hasonló valóságú), miből hatalmas belső küzdelem keletkezett a keleti egyházban. (Harc egy jotta — egy i betű — miatt.) A niceai zsinat a katholikus tanítást megállapította, de az áriánizmusnak nem tudott véget vetni. Nem ért véget a harc Áriusnak 336-ban bekövetkezett halálával sem. A folytonos szóharc azonban az áriánusokat is szektákra szaggatta, sőt újabb tévtanokat is szült. Végül a 381. évi konstantinápolyi (II. egyetemes) zsinat véget vetett a harcnak. Kisebb áriánus csoportok a VI. századig fenn tartották magukat, s hellyel-közzel ma is vannak keleten, de még helyi viszonylatban is egészen jelentékeny számban. — Hazánk területán Sirmiumban (Mitrovicán) négy zsinatot is tartottak az árián és katholikus tan összeegyeztetésére s a „homoúszioszhomoiúsziosz"-vita eldöntésére. (351., 157., 358. és 359.)

Ártoklázion — litiai készlet. Kettős tálca, melyre az ünnepi körmenetek és virrasztási zsolozsmák alkalmával megáldandó öt kenyeret, búzát, bort és olajat helyezik. Ezeknek megáldása hajdan a templom előtt a szabadban történt, jelenleg — mivel a körmeneteket már nem tartják — a templomhajó közepén álló négylábú (tetrapod) litiás asztalkán helyezik el az artokiáziont. Magát a szertartást ma litiának nevezzük. Aszteriszkosz. Gör. csillagkereszt. Keresztben álló két félkörív fémből készítve, melynek találkozási pontján felül kereszt áll, alul csillag függ le. A szent tányér (diszkosz) fölé állítják, mikor rajta az Ür testévé változtatandó kenyér részecskék vagy maga az Ür teste pihen, hogy a letakarás alkalmával a liturgikus előírások szerint elrendezett részecskék rendben maradjanak. — Jelképezi a betlehemi csillagot, mely a mágusokat Jézus születési helyére kalauzolta. Aer, aerion. Gör. levegő, szl. vozducli. — A görög szertartásban annak a liturgikus takarónak neve, melyet a diszkosz és kehely együttes betakarására használnak. Azért nevezik így, mert olyan formán veszi körül a fölajánlott kenyeret és bort, mint a földet a légkör. Az elnevezés Sz. Száva (Szabbás) typikonja szerint Jeruzsálemből ered és szimbolikus jelentését Sz. Germán írja le. Egy másik takaróról, vagyis az aérről azt tartják, hogy azt a követ helyettesíti, mellyel József a sírt elzárta s amelyet az őrök megpecsételtek. — Ma az aerion a miseruha anyagából készül s mindig ugyanazon színű is, mint az aznapra előírt miseruha. Allatius Lea chiosi születésű bölcsész, tehologus, orvos, vatikáni könyvtáros. (1586—1669.) Sok munkát hagyott hátra, melynek a keleti egyházat érintő részükben ma is igen becses kútfők.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca S. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám

72

„Hegy mindnyájait egyek legyünk." Uniós vezérkönyv az egyházak egyesüléséért imádkozni és dolgozni kívánó katholikusok (papok és világiak) számára. Alapvető ismeretek. Bö imádságos rész az egyház keleti és nyugati liturgikus imáiból.

Í m két pengő Szent István Társulat — Budapest VIII., Szentkirályi-utca 2 8 - 3 0 , sz.

Orgona.

U C t C H t O * t Í l U n O U

ház-, dalárdáké, iskolák- és

templomoknak

O r s z á g h í r ű régi speciális h a r m o n i u m c é g :

HÖRL BUDAPEST,

N Á N D O R II., T Ö R Ö K . - U T C A

Fizetéskedvezmény.

8.

SZ.

Javaslat ingyen.

ft 60R. KITH. P I P I ZSOLOZSMIKÖNYV magyar fordítása a mindennapi

egyházi

z s o l o z s m a összes szükséges részeivel s

a szentek életrajzi a d a t a i v a l Ára finom bőrkötésben

25 pengő

A r a n y m e t s z é s s e l 30 „ S p e c i á l i s kötésekre k ü l ö n ú r o i ú n l n t

Ludvig István könyvnyomdája Miskolc Rákóczi-utca 18. — Telefon 25-69 Lelkészeknek, kántortanítóknak 3 havi részletre is.

Nóp é n e k e s k ö n y v

-

-Ara 7 pengö'

Tíz példányra egy ingyen.