SEgyZCIENTOLÓGIA jobb világ építése A Szcientológia, amelyet L. Ron Hubbard alapított és fejlesztett ki, alkalmazott vallási filozófia, amely pontos útvonalat nyújt, ami révén mindenki visszanyerheti szellemi énjének igazságát és egyszerûségét. A Szcientológia sajátos axiómákból áll, amelyek megadják a lét alapját képezõ elveket és okokat, valamint a humán tudományok területén folytatott átfogó megfigyelésekbõl, amelyek szó szerint az élet egészére érvényes filozófiai tudásanyagot képeznek. Ez a kiterjedt tudásanyag a tárgy kétféle alkalmazását eredményezte: elõször egy technológiát, amellyel az ember növelheti szellemi éberségét, és elérheti azt a szabadságot, amelyet számos nagy filozófiai tanítás keresett; és másodszor jelentõs számú alapelvet, amelyeket az emberek életük javítására használhatnak. Valójában, ezzel a második alkalmazási móddal a Szcientológia nem kevesebbet nyújt, mint gyakorlati módszereket életünk minden területének javítására – módszereket új életmódok teremtésére. És innen származik ez az anyag is, amelynek az elolvasására készül. Az itt bemutatásra kerülõ, L. Ron Hubbard mûveibõl összeállított adatok csak egy részét képezik azoknak az eszközöknek, amelyek A Szcientológia kézikönyvében találhatóak. A kézikönyv, amely egy átfogó útmutató, a Szcientológia sok alkalmazási módszerét mutatja be, amelyekkel az élet számos más területét is javíthatjuk. Ebben a füzetben a szerkesztõk az adatokat rövid bevezetõvel, gyakorlati feladatokkal és a sikeres alkalmazás példáival egészítették ki. A legközelebbi Szcientológia egyháznál vagy missziónál megértésének növelését szolgáló tanfolyamok, illetve további anyagok állnak rendelkezésre, amelyekkel bõvítheti tudását. A címek listája elérhetõ: www.scientology.org. A Szcientológia számos új, az emberrel és az élettel kapcsolatos jelenséget ír le, ezért lehetséges, hogy találkozik majd olyan kifejezésekkel ezeken az oldalakon, amelyeket nem ismer. Ezek meghatározása megtalálható ott, ahol elõször elõfordulnak a szövegben, valamint a füzet végén található szójegyzékben. A Szcientológia arra való, hogy használják. Ez egy gyakorlati filozófia, olyan valami, amit az ember végez. Ezeknek az adatoknak az alkalmazásával ön képes megváltoztatni az állapotokat. Ezt a tudást emberek milliói használják, akik mind tenni akarnak valamit a maguk körül látott állapotokkal kapcsolatban. Õk tudják, hogy az élet jobbá tehetõ. És tudják, hogy a Szcientológia mûködik. Használja a füzetben található adatokat önmaga és mások segítésére, és ön is tudni fogja. NEMZETKÖZI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
A
könyvesboltok különféle önfejlesztõ könyveket tartalmazó polcai, a média és az önfejlesztõ programok körutakon járó elõadói mind számtalan megoldást ajánlanak az élet megértésének problémájára. Az emberek nehézségeinek vég nélküli áradata mégsem nyer megoldást. Ebben a füzetben L. Ron Hubbard mindezen „megoldásoknál” mélyebbre hatol, hogy alapvetõ tudást nyújtson arra vonatkozóan, valójában mibõl is tevõdik össze a megértés.
Mihez kezdhet ezzel a tudással? Azáltal, hogy tudja, valójában mi is a megértés, megvannak az eszközei, hogy kezelje magát az életet. Ez azt jelenti, hogy megvannak az eszközei arra, hogy növelje megértését csaknem mindennel kapcsolatban – beleértve ebbe azokat az embereket, akiket ismer, és akikkel kapcsolatba kerül. Ez a tudás képessé teszi arra, hogy segítségére legyen másoknak, akiket félreértések, nézeteltérések és összetört kapcsolatok vagy más, az ember életét viszontagságok sorozatává tevõ csapások kínoznak. Megismerkedik majd a megértés összetevõivel, azok egymás közötti összefüggéseivel és azzal, hogyan hoznak létre megértést ezek az összetevõk. A füzet tartalmát képezõ alapismeretek tanulmányozása által nyert készségek birtokában képes lesz hozzásegíteni másokat embertársaik és az õket körülvevõ világ újbóli megértéséhez. Bár annak a teljes technológiának, amelyet L. Ron Hubbard ebben a témakörben kifejlesztett, a jelen füzet csak töredékét tartalmazza, ez elegendõ az ön életszemléletének megváltoztatásához. Ennek a technológiának a használata segíteni fogja önt abban, hogy az emberi tevékenységek bármely területén eredményekben gazdag legyen. Ha az ember problémáinak egyik forrása valóban a megértés hiánya, akkor képzelje csak el, micsoda lehetõségei lennének e nélkül az akadály nélkül! Emberek milliói, akik ezt a tudást alkalmazzák, olyan magasságokat érnek el, amelyekrõl egykor nem is álmodtak – és sikerrel segítenek másokat is, hogy ugyanezt elérhessék. 2
AFFINITÁS, REALITÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
A
Szcientológiában van három tényezõ, amelyek jelentõsége az élet kezelésében kiemelkedõ. Ez a három tényezõ ad választ a következõ kérdésekre: Hogyan kellene az emberekkel beszélnem? Hogyan adhatok az embereknek új ötleteket? Hogyan tudom kitalálni, mire gondolnak az emberek? Hogyan tudok a munkámmal jobban boldogulni?
Ezt a három tényezõt a Szcientológiában ARK-háromszögnek nevezzük. Az ARK rövidítés (melynek helyes kiejtése „aerká”, nem pedig „ark”) az egyik leghasznosabb szakkifejezés azok közül, amelyeket valaha is kigondoltak. Az ARK-háromszöget háromszögnek nevezzük, mivel három egymással összefüggõ pontból áll. Ezek közül az elsõ az affinitás. A második a realitás (valóság). A harmadik – és legfontosabb – pedig a kommunikáció. Ez a három tényezõ összefügg. Affinitás alatt érzelmi reakciót értünk: gyengédséget vagy annak hiányát, illetve pozitív vagy negatív érzelmet (irracionális vagy a helyzethez nem illõ érzelmet) az élettel kapcsolatban. Realitás (valóság) alatt a szilárd tárgyakat, az élet valós dolgait értjük. Kommunikáció alatt gondolatok cseréjét értjük két terminál között (két olyan személy között, aki kommunikációt képes fogadni, átadni vagy küldeni). Affinitás nélkül nincs realitás vagy kommunikáció. Realitás nélkül nincs affinitás vagy kommunikáció. Kommunikáció nélkül nincs sem affinitás, sem realitás.
Az ARK-háromszög alkalmazása megkívánja mindhárom összetevõjének, és azok egymás közötti viszonyának megértését, olyan nap mint nap elõforduló körülmények között, amelyekkel az ember élete során találkozik.
3
Affinitás: bármely olyan érzelmi megnyilvánulás, amely megmutatja, hogy valakit vagy valamit milyen mértékben kedvelünk.
A realitás az emberek által elért egyetértés mértéke. Ez magában foglalja a szilárd tárgyakat és az élet valós dolgait is.
A kommunikáció gondolatok cseréje a téren keresztül.
4
Affinitás A háromszög elsõ csúcsa az affinitás. Az affinitás alapvetõ meghatározása: a távolságról alkotott gondolat, elképzelés, legyen az jó vagy akár rossz. A tökéletes affinitás mûködésének legelemibb megnyilvánulása az a képesség lenne, hogy ugyanazt a teret foglaljuk el, mint valami más. Az affinitás szót itt abban az értelemben használjuk, hogy szeretet; kedvelés, vagy bármely más érzelmi hozzáállás. A Szcientológiában az affinitást úgy tekintjük, mint valamit aminek sok oldala van. Az affinitás változó dolog. Az affinitás szót itt olyan összefüggésben használjuk, hogy „a kedvelés mértéke”. Az ember affinitás nélkül nem is lenne ember: Bizonyos fokú affinitása minden állatnak van, az ember azonban különösen nagy mennyiségû affinitás érzésére képes. Már jóval azelõtt, hogy városokba szervezõdött volna, törzsekbe és nemzetségekbe szervezõdött. A törzsek és nemzetségek elõtt kétséget kizáróan voltak hordák. Az ember ösztönös igényét az embertársai iránti affinitásra már régen felismerték, és hogy az ember más élõlényeket háziasít, az ennek az affinitásának más fajokra való kiterjedését mutatja. Gyanítható volt, hogy az a faj, amelyik elõször fejleszti ki a legmagasabb fokú affinitást, az lesz majdan az uralkodó faj bármely bolygón, és ez be is bizonyosodott. Egy gyerek tele van affinitással. Nemcsak apja, anyja, testvérei és játszótársai iránt, hanem kutyái, macskái, valamint az arra járó kóbor kutyák iránt is. De az affinitás még ezen is túlmegy. Az ember tárgyak iránt is képes affinitást érezni: „Szeretem, ahogy ennek a fának az erezete domborodik”. Szoktunk úgy érezni, hogy egyek vagyunk a földdel, kék éggel, esõvel, malomtavakkal, kocsikerekekkel és kecskebékákkal, és ez az érzés nem más, mint affinitás. Az affinitás soha nem azonosulás (eggyé válás valaki mással érzésben vagy érdekben) és éppenséggel nem megy olyan messzire, mint az empátia (arra való képesség vagy olyan állapot, hogy valaki magát egy másik személy helyébe képzelje, és még a gondolatait és érzéseit is ossza annak a másik személynek). Amikor az ember affinitást érez valami iránt, nagyon is önmaga marad, de érzi annak a dolognak a lényegét is, amellyel affinitásban van. Önmaga marad, de közelít ahhoz, ami iránt affinitással van. Ez nem olyan tulajdonság, ami kötelez. Amikor affinitást adunk, nincsenek kötelékek csatolva hozzá. Nem jár semmilyen kötelességgel vagy felelõsséggel arra nézve, aki kapja. Tiszta, egyszerû, természetes, és olyan könnyedséggel árad az egyénbõl, ahogy a napsugár árad a Napból.
5
Affinitás affinitást szül. Valaki, aki telve van ezzel a tulajdonsággal, automatikusan azt találja, hogy az emberek a közelében mindenhol szintén kezdenek affinitással telítõdni. Ez egy megnyugtató, melengetõ, erõt adó befolyás mindenkire nézve, aki képes azt fogadni és kibocsátani. Az affinitás könnyen megfigyelhetõ egyének vagy csoportok között. Például két egymással beszélgetõ ember vagy affinitásban van egymással, vagy nem. Ha nem, akkor vitatkozni fognak. Ha affinitást éreznek egymás iránt, akkor két további dolognak kell ott lennie: meg kellett hogy egyezzenek egy realitásban, és képesnek kell lenniük ezt a realitást egymás felé kommunikálni. Ez vezet át minket a következõ csúcshoz: a realitáshoz.
Realitás A realitást úgy határozhatjuk meg, hogy „az, ami úgy tûnik, hogy van”. A realitás alapjában véve megegyezés. Amiben megegyezünk, hogy valóságos, az valóságos (ami reális az reális). A realitást – a fizikai világegyetem realitását – különféle csatornákon át észleljük; látunk valamit a szemünkkel, hallunk valamit a fülünkkel, érezzük valaminek a szagát az orrunkkal, megérintünk valamit a kezünkkel, és aztán eldöntjük, hogy van ott valami. Ezt azonban kizárólag az érzékszerveinken keresztül tudjuk, és ezek az érzékszervek mesterséges csatornák. Nem vagyunk közvetlen kapcsolatban a fizikai világegyetemmel. Az érzékszerveinken keresztül vagyunk vele kapcsolatban. Ezeket a csatornákat el lehet tompítani. Például egy ember elveszíti a látását, és ami õt illeti, a fizikai világegyetemnek nincs fénye, alakja, színe, vagy mélysége. Valami realitása (valóságossága) azért van az illetõ számára, de ez nem ugyanaz a realitás, mint egy másik emberé. Más szóval, az ember látás nélkül nem képes teljességében felfogni a fizikai világegyetemet. Érzékszervek nélkül ezeket a dolgokat nem lehet felfogni. Tehát a fizikai világegyetemet ezeken az érzékeken át látjuk. Két ember képes egy asztalra ránézni, és megegyezni benne, hogy az egy asztal. Fából van és barna. Ebben egyetértenek. Az ember természetesen tudomásul veszi, hogy amikor azt mondja: barna, és a másik azt hallja: barna, akkor a barna az elsõ embernek voltaképpen lilát jelent, de beleegyezett abba, hogy barna, mivel az emberek egész életében erre a fényrezgésre mutatva mondták azt, hogy barna. Lehet, hogy a második ember számára valójában vörös, de barnaként ismeri fel. Így mindketten egyetértenek, bár lehet, hogy valami 6
Egy baleset vagy bûncselekmény helyszínén a szemtanúk gyakran különbözõképpen számolnak be arról, mi történt. Itt minden egyes személy realitása más arról, ami azzal a nõvel történt, akinek elragadták a táskáját.
különbözõt látnak. Ám abban egyetértenek, hogy barna, fából van, és asztal. Most besétál az ajtón egy harmadik, odamegy hozzájuk; ránéz erre a dologra, és azt mondja: – Hûha! Egy elefánt! Az egyik ember azt mondja: – Ez egy asztal, látod? Az elefántok… – Nem, ez egy elefánt – vágja rá a harmadik. Így aztán a két ember azt mondja, hogy a harmadik bolond. Nem ért egyet velük. Vajon továbbra is megpróbálnak vele kommunikálni? Nem. Nem ért egyet velük. Nem értett egyet a realitásukkal. Vajon affinitásban vannak vele? Nem. Azt mondják: „Bolond a pasas.” Nem szeretik. Nem akarnak a közelében lenni. Mondjuk, hogy ketten vitatkoznak, és az egyik azt mondja: „Az az asztal fából van.” Erre a másik azt mondja: „Nem, nem abból. Fémbõl van, és úgy 7
van befestve, hogy fának nézzen ki.” Ezen elkezdenek vitatkozni. Megpróbálnak megegyezésre jutni, és nem képesek megegyezni. Odajön egy harmadik, ránéz az asztalra, és azt mondja: „Ami azt illeti, a lába úgy van befestve, hogy fának nézzen ki, de a lapja fából van és barna, és ez egy asztal.” Az elsõ két ember megegyezésre jut. Affinitást éreznek. Egyszer csak baráti érzés támad bennük, és baráti módon éreznek a harmadikkal kapcsolatban: megoldotta a problémát. A két egyén megegyezésre jutott, és kommunikációba kezd. Egy egyén számára a realitás (valóság) csak azoknak az érzékszervi érzeteknek az értelmezésébõl áll, amelyeket fogad. Ennek az adatnak a viszonylagos megbízhatatlansága világosan megmutatkozik az eltérõ beszámolókban, amelyek mondjuk egy autóbaleset leírásakor mindig beérkeznek. Akik ezt a jelenséget tanulmányozták, arról tájékoztatnak, hogy az ugyanarról a jelenetrõl különbözõ megfigyelõk által megadott leírások meghökkentõ mértékben különböznek. Más szóval, a helyzet realitása (valósága) minden egyes megfigyelõ esetében különbözött részleteiben. Igazság szerint van a megegyezésnek egy tág, rendkívül tág tere – az emberiség közös megegyezése. Ez a Föld. Mi emberek vagyunk. Az autók autók. Bizonyos vegyületek robbanásai hajtják meg õket. A levegõ az levegõ. A Nap az égbolton van. Abban, hogy károsodás történt, általában megvan a megegyezés. A megegyezés ezen alapvetõ területén túl a valóság különbözõ értelmezései vannak. Gyakorlatilag a realitás (valóság) abból áll, amit az ember érzékel belõle, és az ember valóságérzékelése nagymértékben függ attól, hogy másokkal mirõl képes kommunikálni.
Kommunikáció Az ARK-háromszög harmadik és legfontosabb csúcsa a kommunikáció. Ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok természetét megérthessük ebben az univerzumban, látnunk kell, hogy a háromszögnek ez a csúcsa fontosabb szerepet játszik az emberi kapcsolatokban, mint a másik kettõ. A kommunikáció az, amiben minden feloldódik. Mindent felold. Hogyan lépnek kommunikációba egymással az emberek? Ahhoz, hogy legyen kommunikáció, egyetértésnek és affinitásnak kell lennie. Ahhoz, hogy affinitás legyen, a valósággal kapcsolatban egyetértésnek és kommunikációnak kell lennie. Ahhoz, hogy realitás és egyetértés legyen, affinitásnak és kommunikációnak kell lennie – egy, kettõ, három. Ha kiüti az affinitást, 8
elvész a kommunikáció és a realitás. Ha kiüti a realitást, elvész a kommunikáció és az affinitás. Ha kiüti a kommunikációt, akkor mind elvész. Egy kommunikációs vonalat (azt az utat, amelyen egyik személytõl a másikig halad a kommunikáció) többféleképpen is lehet gátolni. El lehet vágni, lehet olyan fájdalmassá tenni, hogy a fogadó fél fogja megszakítani, és olyannyira meg lehet terhelni, hogy eldugul. Ez három nagyon fontos tudnivaló egy kommunikációs vonalról. Fontos továbbá, hogy a kommunikációnak jó kommunikációnak kell lennie: a szükséges adat legyen a szükséges irányba küldve és fogadva. Mindez a kommunikáció, mellesleg, nem fog másról szólni, mint a fizikai univerzumra vonatkozó realitásról és affinitásról. Az lesz megtárgyalva, hogy van-e affinitás vagy nincs, vagy van-e egyetértés vagy nincs, és hol van különösebb egyet nem értés a fizikai univerzumra vonatkozóan. Affinitás számos módon építhetõ ki. Beszélhet az emberekkel, és affinitást építhet ki velük. De ne felejtse el, ez kommunikáció, nem csupán beszéd. A kommunikációnak sok-sok módja van. Két ember ülhet, nézhet egymásra, és kommunikációban lehet egymással. Hogy kommunikációba kerüljünk, annak az egyik módja a tapintás, az érintés érzékelése. Megsimogathat egy macskát, és a macska egyszer csak dorombolni kezd. Kommunikációban van a macskával. Kinyújtja a kezét, kezet ráz valakivel, és kommunikációban van az illetõvel, mivel tapintás történt. A „régi iskola hívei” – a maguk „foggal-körömmel” elképzelésével, mely szerint „igazából mindenki mindenkit utál, és mindenkinek védekeznie kell, s ez az, amiért mindenkit arra kell kényszeríteni, hogy társas lény legyen” – azt állították, hogy az emberek azért ráznak kezet, hogy megmutassák, nincs fegyver a kezükben. Nem. Ez kommunikáció. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, és így tovább az emberek összeölelkeznek; nagyon sok az érintkezés, és ez az érintkezés – kommunikáció. Ha egy személy alig-alig van kommunikációban, ön pedig kinyújtja a kezét, és vállon veregeti, és az illetõ, (minthogy azt gondolja számára minden dolog fájdalmas) kissé kitér, – még ha ennél tovább nem is megy –, akkor ön azt fogja tapasztalni, hogy az illetõ a hangokat tekintve sincsen kommunikációban. Megpróbál mondani neki valamit: – Tudod, azt hiszem, ez egy elég jó tervezet, ez a 342A, és azt hiszem, hogy ezt kellene folytatnunk. Õ pedig ott ül majd, néz önre, bólint, aztán lemegy, és megcsinálja a 36-os tervezetet. 9
Ha kiüti az ARK háromszög egyik csúcsát, akkor a többi csúcsa is ki lesz ütve. Itt egy gyerek vidáman odamegy az anyjához, hogy virágot adjon neki.
K
R
A
A házimunkával elfoglalt anya nem fordít figyelmet a gyerek kommunikációjára, amit – miután kiütötték – hamarosan kisebb affinitás és kevesebb realitás követ.
K
R
A
Ön azt mondja neki: „A 36-os tervezetet épp most vetettük el. Úgy volt, hogy azt egyáltalán nem fogjuk megcsinálni.” Azonban ez az ember alig tud róla, hogy ön beszél hozzá. Kitér minden elõl, amit ön mond. Vagy az is lehet, hogy annyira nagyon és olyan sokáig beszél önhöz, hogy alkalma sem lesz megmondani neki, hogy ön a 342A tervezetet akarja. Ez is kitérés. Más szóval, az illetõ nincs kommunikációban önnel. Ezért kicsi az affinitása, továbbá egyetérteni sem fog önnel. Ha azonban képes rávenni az egyetértésre, akkor megnõ a kommunikáció, és megnõ az affinitás is. Ez nagyjából a legfontosabb adat, amivel az emberek közötti kapcsolatok terén összetalálkozhat. 10
Vehet például egy tetszõleges embercsoportot, akik egy tervezeten dolgoznak, és ránézve a csoportvezetõre meg az emberekre, meg tudja mondani, hogy azok kommunikációban vannak-e egymással vagy sem. Ha nincsenek, akkor nem mûködnek összehangolt csoportként. Nincsenek kommunikációban, talán mert nem egyeztek meg azzal kapcsolatban, amit csinálnak. Mást nem is kell tennie, mint hogy fogja a csoportot; összeszedi õket, és azt mondja: „Mit csináltok, fiúk?” Nem a csoportvezetõt kérdezi meg, hanem az egész csoportot és a csoportvezetõt: „Mit csináltok, fiúk?” Az egyik azt mondja: „Én heti negyven dollárt keresek. Ezt csinálom.” A másik azt mondja: „Én mindennap örülök, ha kijutok a házból. Az öreglány az idegeimre megy.” Egy másik azt mondja: „Hát, ami azt illeti, én idõnként hozzájutok, hogy vezessem azt a teherautót ott. Szeretem azt a teherautót vezetni, a többit meg majd csak kibírom valahogy. Vezetem a teherautót, és különben is, mindenképpen kell dolgoznom.” Egy másik, ha õszinte, esetleg azt mondja: „Én azért maradok meg ebben az állásban, mert utálom ezt az alakot, aki itt a csoportvezetõ. Ha annak szentelhetem az életemet, hogy megnyomorítsam, hát az igazán boldoggá tesz.” Ön egészen mostanáig azt hitte, hogy ezek az emberek úgy gondolják: utat egyengetnek. Egyetlenegy sem gondolta azt, hogy utat egyengetnek. Ön azt hitte, hogy utat építenek. Egyikük sem épített utat; még csak nem is egyengetett utat. Lehet, hogy ez a csapat boldogtalan, és nem hatékony, de ön összehívhatja õket, és azt mondhatja nekik: „Hát tudjátok, ezen az úton egy napon rengeteg kocsi fog haladni. Néha talán összetörik majd magukat, és így tovább, de rengeteg kocsi fog járni rajta. Ti, fiúk, utat építetek. Elég nehéz munka, de valakinek meg kell csinálni. Sokan lesznek hálásak nektek azért, amiért ezt az utat megépítettétek. Tudom, hogy titeket ez nem érdekel, de mégiscsak ez az, amit valójában itt csináltok. Most szeretnék néhány javaslatot tõletek, fiúk, azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk ezt az utat egy kicsit jobban építeni.” Egyszer csak az egész brigád utat épít. Nyomban megnõ az affinitás, a realitás és a kommunikáció.
11
AZ ARK-HÁROMSZÖG Az ARK-háromszög minden egyes pontja a másik kettõtõl függ, és minden két pontja függ a harmadiktól. Nem lehet csökkenteni az egyiket anélkül, hogy a másik kettõt is ne csökkentenénk, és nem lehet egyet anélkül helyreállítani, hogy a másik kettõt helyre ne állítanánk. A dolog jó oldala az, hogy a háromszög bármely pontja helyreállítható a háromszög bármely másik pontjának helyreállítása által. A háromszög csúcsainak egymás közötti viszonya rögtön nyilvánvalóvá válik, mihelyt valaki megkérdi: Próbált valaha egy haragos emberrel beszélni? Magas fokú kedvelés és némi egyetértési alap nélkül nincs kommunikáció. Kommunikáció és némi érzelmi válasz nélkül nem lehet realitás. Némi egyetértési alap és kommunikáció hiányában nem lehet affinitás. Ezért e három dolgot háromszögnek nevezzük. Hacsak nincs meg a háromszög két csúcsa, nem lehet meg a harmadik. A háromszögnek bármely csúcsát akarjuk is megkapni, bele kell vennünk a másik kettõt is. A háromszög nem egyenlõ oldalú. Az affinitás és a realitás jóval kevésbé fontos a kommunikációnál. Talán azt mondhatnánk, hogy a háromszög kommunikációval kezdõdik, amely affinitást és realitást hoz létre. Mivel a létezés e három megnyilvánulásának mindegyike függ a másik kettõtõl, bármi, ami hatással van ezek közül az egyikre, hasonló módon hatással lesz a másik kettõre. Nagyon nehéz elszenvedni az affinitás visszájára fordulását anélkül, hogy egyúttal el ne szenvednénk a kommunikáció meghiúsulását is, és anélkül, hogy emiatt ne szenvedne csorbát a realitás is. Gondolja csak el egy szerelmespár veszekedését: Egyikük valamilyen módon affinitást ajánl a másiknak. Ezt az affinitást vagy visszájára fordítják, vagy nem kap nyugtázást. Az elsõ szerelmes sértve érzi magát, és kezdi megszakítani a kommunikációt. A második – ezzel a kommunikáció megszakítással szemben értetlenül – ugyancsak sértve érzi magát, és ezt a kommunikációs törést még jobban elmélyíti. A köztük fennálló egyetértés területe vitathatatlanul csökken, és kapcsolatuk realitása elindul a lejtõn. Mivel többé már nem értenek egyet a realitást illetõen, a köztük lévõ affinitásnak kisebb az eshetõsége, és folytatódik a lefelé menõ spirál. E spirál visszafordításának három módja van. Egyik az egyén szükségességi szintjének emelése által történik. A másik egy valamilyen külsõ erõ beavatkozása 12
KOMMUNIKÁCIÓ
MEGÉRTÉS
REALITÁS
AFFINITÁS
Affinitás, realitás és kommunikáció alkotják az ARK-háromszöget, aminek minden egyes pontja a másik kettõtõl függ. Ezek a megértés összetevõi.
13
által, amely a két szerelmest rákényszeríti, hogy egyetértsenek vagy kommunikáljanak. A harmadik pedig Szcientológia processzing által történik. A Szcientológia processzing egy precíz, alapos rendszerbe foglalt tevékenység pontos eljárásmódokkal. Ez a személyi tanácsadásnak egy nagyon egyedülálló formája, amely segít az egyénnek ránézni saját létezésére, és javítja az illetõ képességét az azzal való szembesülésre, hogy mi õ, és hol van. Hacsak a spirál visszafordításának e három módja közül az egyiket fel nem használjuk, végül a kapcsolat minden realitása (valósága), amely e szerelmespár között kialakult, eltûnik, és mindkettõjük teljes realitása, teljes kommunikációs képessége és teljes affinitásképessége kárt szenved. Szerencsére a spirál mindkét irányban mûködik. Bármi, ami emeli az affinitás szintjét, fokozza a kommunikációs képességet, és hozzátesz a realitás érzékeléséhez is. Valakibe beleszeretni jó példája a kommunikációs képesség növekedésének, és a hirtelen affinitásfokozódás okozta valóságérzet-növekedésnek. Ha történt már önnel ilyen, akkor eszébe jut majd a levegõ csodálatos illata, a jó, biztos talaj iránti szeretet érzése, ahogyan a csillagok ragyogóbbnak tûntek, és az a hirtelenjött új képessége, hogy kifejezze magát. Ha volt valaha egyedül, és benne volt a zsugorodó spirálban, de aztán megcsörrent a telefon, és beleszólt egy barát, akkor tapasztalhatta egy lefelé menõ spirál megtorpanását a kommunikáció fokozódásának hatására. Ez különösen akkor áll, ha az a barát történetesen olyan valaki, akivel könnyû elbeszélgetnie, és aki megérteni látszik a kommunikációt, amit ön megpróbál átadni neki. Egy ilyen tapasztalat után valószínûleg azon veszi észre magát, hogy jóval több az érdeklõdése az önt körülvevõ dolgok (realitás) iránt, és hogy megnõtt önben az affinitás érzése. Egy csapatszállító hajó lassan közeledett a Golden Gate híd felé, fedélzete telve volt emberekkel, akik több hónapon át a tengerentúlon voltak. Amint a hajó lassan megközelítette a hidat, a fedélzeten mindannyian egymás után teljesen elcsöndesedtek, míg végül már egy lélek sem beszélt. Hirtelen mintha elõre megbeszélt jelre történt volna, amint a hajó orra a híd alá ért, a rajta álló emberek hatalmas éljenzésben törtek ki, ami a hajó teljes hosszára átterjedt, ahogy az a híd alá futott. Egyszerre csak mindenki lázas beszélgetésben volt mindenkivel. Emberek, akik jóformán nem is ismerték egymást, testvérként veregették egymást hátba. Amerika visszaadott valamennyi realitást ezeknek az embereknek a számára, mire a kommunikáció és az affinitás hirtelen megnõtt. De még mennyire! 14
Meglehet, hogy a személy ARK-ja csökkent…
K
R
A
…de gyorsan emelhetõ egy olyan valakitõl jövõ kommunikációval, akivel nagy az ARK-ja. K
R
A
Az affinitás, a realitás és a kommunikáció részei a mindennapi életnek – egy gyerek iskolába járásától a családi viszonyokon keresztül egészen egy nemzet kormányzásáig. Épp ilyen széles körû a létük, valamint az alkalmazásuk felõli tájékozatlanság; máskülönben nem árasztanák el az embert állandóan a napi hírek a zûrzavarról, küzdelemrõl és szenvedésrõl, melyek egyszerûen a megértés hiányának köszönhetõek. Mindazonáltal ezen összetevõk ismeretével csak egy bizonyos pontig jutunk. Alkalmazni is kell õket. De hogyan?
15
Hogyan növeljük az ARK-t?
Az ARK egyik legfontosabb alkalmazása az affinitás, a realitás és a kommunikáció – és ennélfogva az egyénnek önmaga és egy másik ember között levõ megértések – növelése. Hogyan beszélünk valaki mással?
Ennek egy módja, hogy megalapozza a realitást (valóságot) azzal, hogy talál valamit, amivel ön és a másik személy egyetértenek.
Fén y
Fé n y ké pé
szet
Aztán megpróbál olyan magas szintû affinitást fenntartani, amilyet csak lehetséges azáltal, hogy tudja, van valami, amit ön képes az illetõben kedvelni.
kép
é sz
et
Addigra már az ARK-háromszög mindhárom csúcsa megalapozott, és ön képes beszélni az illetõvel. A megértés lehetségessé válik, mivel az élet három összetevõje – az affinitás, a realitás és a kommunikáció – jelen van.
17
HOGYAN HASZNÁLJUK AZ ARK-HÁROMSZÖGET? Az ARK-háromszög és összetevõi ezen alapelveinek birtokában hogyan beszélne egy emberrel? Nem beszélhet egy emberrel megfelelõ módon, amennyiben ön az apátia alatti érdektelenség állapotában van. Ami azt illeti, egyáltalán nem is beszélne az illetõvel. Ahhoz, hogy bárkivel elbeszélgessen, ennél egy kicsit nagyobb affinitás kellene. Az a képessége, hogy valakivel beszéljen, az önnek arra az emberre adott érzelmi reakciójával van összefüggésben. Mindenkinek különbözõ érzelmi reakciói vannak az õt körülvevõ különbözõ emberekre. Figyelembe véve azt a tényt, hogy két terminál, azaz két ember mindig kommunikációban van, látható, hogy a másik embernek némileg reálisnak kell lennie. Ha valaki egyáltalán nem törõdik a többiekkel, akkor nagy nehézséget fog jelenteni számára, hogy beszélgessen velük, az biztos. Akkor hát annak a módja, hogy valakivel beszélgessünk az, hogy találunk valamit, amit szeretni lehet benne, és elbeszélgetünk vele valamirõl, amivel egyet tud érteni. A legtöbb új elképzelés ezen bukik meg: nem olyan tárgyról beszélnek a másikkal, amellyel annak a másik személynek bármi egyetértési pontja is lenne. És ezzel megérkeztünk a realitást illetõ utolsó tényezõhöz.
Amivel egyetértünk, hajlamos reálisabb (valóságosabb) lenni számunkra, mint az amivel nem értünk egyet. Az egyetértés és a realitás között határozott koordináció van. Azok a dolgok reálisak (valóságosak), amelyekkel kapcsolatban egyetértünk abban, hogy valóságosak. Azok a dolgok nem reálisak (valóságosak), amelyekkel kapcsolatban abban értünk egyet, hogy nem reálisak (valóságosak). Azoknak a dolgoknak, amelyekkel nem értünk egyet, nagyon kevés számunkra a realitása (valóságossága). Kísérletet tehetünk ezen az alapon, akár még egy két ember között egy harmadik jelenlévõ emberrõl zajló tréfás beszélgetés formájában is. A két ember egyetért valamiben, amiben a harmadik nem tud egyetérteni. A harmadik ember érzelmi tónusa esik, és õ maga ténylegesen kevésbé reálissá (valóságossá) válik a róla beszélgetõ két ember szemében. Hogyan beszélget tehát egy emberrel? Megalapozza a realitást azzal, hogy talál valamit, amivel mindketten egyetértenek. Aztán megpróbál olyan magas 18
szintû affinitást fenntartani, amilyet csak lehetséges azáltal, hogy tudja, van valami, amit ön képes az illetõben kedvelni. És akkor képes beszélni vele. Ha az elõzõ két feltétel nincs meg, akkor elég valószínû, hogy nem lesz jelen a harmadik feltétel, azaz ön nem lesz képes könnyen beszélgetni vele. Az affinitás, a realitás és a kommunikáció kölcsönösen függenek egymástól, és ha egyikük csökken, csökken a másik kettõ is. Ha egyikük növekszik, növekszik a másik kettõ is. Ahhoz, hogy a megmaradó két csúcs javuljon, ennek a Szcientológiában rendkívüli fontossággal bíró háromszögnek mindössze egy csúcsán kell javítanunk. A háromszög két csúcsát javítva a harmadik is javul.
Megértés A megértés affinitásból, realitásból és kommunikációból tevõdik össze. Amikor egy egyén megértése számottevõ, az ARK-ja is meglehetõsen nagy, és amikor az egyén megértési képessége gyenge, akkor ennek megfelelõen az ARK-ja is kicsi. Ha ezt a három részt megnöveltük, akkor valaki megértését növeltük meg. Az ARK-háromszög alkalmazása az, amivel ez megvalósítható. Ez a háromszög az élõ kapcsolatok alappillére. Az élet összes tevékenységének ez a közös nevezõje. Használata magának az életnek a teljesebb megértését jelenti. I
19
GYAKORLATI FELADATOK A következõ gyakorlatok segítenek önnek abban, hogy jobban megértse az ARK-t, és növelje annak alkalmazására való képességét.
1. 2. 3. 4.
20
Nézzen körül a környezetében, és találjon tíz olyan esetet, amikor valaki affinitást tanúsít! Nézzen körül a környezetében, és találjon tíz példát arra, amikor két vagy több egyén számára valami valóságos (reális)! Nézzen körül a környezetében, és találjon tíz példát a kommunikációra! Találjon további példákat az affinitásra, realitásra és kommunikációra, és figyelje meg, hogy milyen kölcsönös viszonyban vannak egymással! Folytassa a példák keresését addig, amíg tisztán nem látja a közöttük levõ viszonyt, és nem biztos benne, hogy mindegyik függ a másik kettõtõl!
5.
Az ARK-háromszögrõl tanult adatok felhasználásával növelje a realitást önmaga és egy másik személy között! Alapozza meg a realitást azzal, hogy talál valamit, amivel mind ön, mind pedig a személy egyetért! Ezt annyiszor ismételje különbözõ emberekkel, ahányszor csak szükséges, amíg képes nem lesz a realitást önmaga és egy másik ember között könnyedén növelni!
6.
Az ARK-háromszögrõl tanult adatok felhasználásával növelje az affinitást önmaga és egy másik személy között! Találjon valamit az illetõben, ami tetszik önnek, és figyelje meg az affinitásbeli különbséget, amit ennek eredményeképpen érez a személy iránt. Ezt annyiszor ismételje különbözõ emberekkel; ahányszor csak szükséges, amíg képes nem lesz az affinitást önmaga és egy másik ember között könnyedén növelni!
7.
Az ARK-háromszögrõl tanult adatok felhasználásával növelje a kommunikáció szintjét önmaga és egy másik személy között! Ismételje ezt másokkal addig, amíg magabiztos nem lesz azzal kapcsolatban, hogy képes a kommunikációs szintet emelni önmaga és mások között!
8.
Az ARK-háromszögrõl tanult adatok felhasználásával növelje az ARK-t önmaga és egy másik személy között! Ismételje ezt másokkal újra és újra addig, amíg magabiztos nem lesz azzal kapcsolatban, hogy képes az ARK-t növelni önmaga és mások között!
AZ ALKALMAZÁS EREDMÉNYEI A
kik ismerik és használják a megértés összetevõit – az affinitást, a realitást és a kommunikációt –, képessé válnak rá, hogy kézbe vegyék olyan helyzetek irányítását, amelyek e tudás híján cselekvésképtelenné tették volna õket. Az ARK mechanikája nagyon egyszerû, mégis igen hathatós az élet viszonylatainak megoldásában. A másokkal való bánásnak – legyen az új kapcsolatok teremtése, jó kapcsolatok fenntartása, vagy azoknak a megjavítása, melyek kudarcba fulladtak – az ARK-háromszög alkalmazása a kulcsa, ami megnyitja a korábban bezárt ajtókat a harmóniához és a megértéshez. Szerelmesek veszekedései; rokonok, akik évekig nem hajlandók valakivel beszélni, haragos fõnökök, „természetes” ellenszenvek, generációs szakadék – mind megoldódnak az ARK enyhítõ gyógyírjának hatására. Az ARKháromszög egyszer már megtanult használata soha nem felejtõdik el, vagy marad kihasználatlanul, és menten az élet kezelésének egy módjává válik. Azok, akik használják, el sem tudják képzelni, hogyan lehet e nélkül életben maradni. Azt, hogy ez az élet alapismereteinek egyike, a következõ példák illusztrálják.
E
gy Los Angeles-i törvényszéki tudósítónak rendkívüli nehézséget jelentett a szüleivel való összeférhetetlenség. Megharagította õket, és ennek következtében
nem volt képes többé szembenézni velük, és megszüntette velük a kommunikációt. Apja olyan leveleket küldött neki, amelyek azt mutatták, hogy feldúlt, és amelyek viszont cserébe rendkívül felzaklatták a lányt, mivel szerette és tisztelte szüleit. Körülbelül ez idõ tájt meglátogatta egy barátja, és megmutatta neki L. Ron Hubbard ARK-ról szóló anyagait, hogy segítsen neki ebben a helyzetben. Íme, így alakultak a dolgok: „Szüleim és én egyre jobban elidegenedtünk egymástól. Ez az L. Ron Hubbardtól származó anyag pontosan megmutatta, hogy hol a hiba, és nagyon egyszerûen alkalmazható megoldást adott. Azáltal, hogy megalapoztam velük a realitást, képes voltam a szüleimmel anélkül kommunikálni, hogy felmérgesítettem volna õket. Azután apám írt nekem, és – elõször életemben – azt mondta: »Szeretlek.« Majd' meghaltam a boldogságtól. Ennek az anyagnak az alkalmazása nemcsak hogy helyreállította a kapcsolatunkat, hanem melegebbé tette, mint amilyen valaha is volt.” 77,7%
67,3%
57,9%
A megértés növelése az emberekkel kapcsolatban
Közeli barátságok
Igazi barátok, akikben megbízom
KAPCSOLATOK
Egy a közelmúltban folytatott felmérés bemutatja, hogy mit tartanak az emberek létfontosságúnak a másokkal való kapcsolataikban. Ezen füzet adatainak segítségével, sokan gyõzték le a gátakat, amelyek visszatartották õket jobb kapcsolatok elérésétõl.
21
Egy
ötgyerekes pár házasságából eltûnt az élet. Egy barátjuk – meghallgatva a feleség panaszait arról, hogy többé már nincs bennük semmi közös, és egyre távolabb sodródnak egymástól – elhatározta, hogy segít a gyerekeken és a házaspáron. „Hogy javítsunk a helyzeten, meséltem barátnõmnek az ARK-háromszögrõl, végigvettem vele annak a részeit, és rájött, hogy õ és férje nem kommunikálnak egymással, és többé már nincsen közös valóságuk. Õ az öt gyerek nevelésével volt elfoglalva, míg férje a munkájával. Ez nagyon különbözött attól, amikor tizenévesként együtt jártak. Így aztán kidolgoztunk egy megoldást. Elmentek otthonról együtt, csak õk ketten. Barátnõm az ARK-háromszög eszközét használta fel, hogy kommunikációba lépjen férjével a közös valóság olyan elemeirõl, amelyek egy valaha együtt látott filmmel kezdõdtek. Ettõl a ponttól fogva további kommunikációba kerültek egymással, és házasságuk egyre jobbá vált. Igazán nagyszerû volt képesnek lenni egy ilyen alapvetõ és egyszerû eszköz felhasználásával együtt tartani egy ötgyerekes családot.”
E
gy fiatal Los Angeles-i nõnek zaklatott kapcsolata volt a bátyjával. Gyerekkoruk óta mindig kötözködtek és állandóan összeütközésbe kerültek egymással. A bátyja kemény drogokat kezdett használni, és egyre kritikusabbá vált másokkal szemben. A nõ, miután elsajátított a Szcientológiából néhány alapvetõ fogalmat az affinitásról, realitásról és kommunikációról, elhatározta, hogy kezeli ezt a kapcsolatot, valamint 22
bátyja kritikusságát vele és általában az élettel szemben. Új készségét alkalmazva kommunikációba lépett a bátyjával. „Alkalmaztam, amit a kommunikációról tanultam, és rájöttem, hogy pontosan mi is az, ami tönkretette az életét. Középiskolás éveiben az egyik legígéretesebb atléta volt, de nem vitte véghez céljait. Elmondta nekem, hogy olyan dolgokat akart az életében, amikért küzdhet, és hogy el akarta érni õket. Miközben beszélt velem, rájött, hogy valószínûleg céljainak feladása volt az, ami elõször is a drogokhoz hajtotta. Ezután bátyám kezelte drogproblémáját, és még ennél is pozitívabb tevékenységekbe kezdett, hogy jobbítson az életén. Korábban kapcsolatról kapcsolatra vándorolt éveken át, de ezután igazán megállapodott, és megházasodott. Kapcsolatunk azóta megjavult, és becsül engem azért, amit csinálok.”
Egy fiatal fiú a középiskola befejezése
után egy extrovertált, boldog tinédzserbõl egy introvertált és boldogtalan ember lett. Az iskola elvégzése után úgy tûnt, hogy olyan alapvetõ képességei, mint például segíteni az embereknek azzal, hogy meghallgatja õket, vagy a természetes érzéke az emberek felvidítására, egyszerûen eltûntek. Elkezdett drogokat használni, és zavarodott volt, és vesztésre állt az élete. „Azt hittem, soha nem lesznek meg azok a képességeim újra. Aztán rátaláltam a Szcientológiára, és a dolgok megváltoztak. Egy nagyon egyszerû, de nagyon hatalmas elvrõl tanultam, az ARKháromszögrõl. Bárki tudja ezt az alapelvet használni a mindennapi életében. Rájöttem, hogy ennek a segítségével életem
bármely részét fel tudom javítani. Megtanultam pontosan, hogyan tudom használni a más emberekkel való kommunikációt az affinitás és realitás növelésére és a megértés megteremtésére. Mûködik. Képes vagyok segíteni az embereknek, most, hogy már értem a kommunikációt és az ARK-háromszöget. Van igazi segítség és igazi remény, ameddig olyan emberek, mint te meg én használjuk a Szcientológiát. De ne hallgass rám, hanem olvasd el L. Ron Hubbard könyveit, és gyõzõdj meg te magad errõl!”
E
gy villanyszerelõ arra figyelt fel, hogy a másokkal szoros kapcsolatban végzett munka közben keletkezõ összezördülések és félreértések nemcsak a hatékonyságát csökkentik, hanem a munkájával való megelégedettségét is. Az ARK-háromszög alapelvének felhasználása kedvezõ javulást hozott. „Sok olyan üzletfelem és munkatársam volt, akikkel nehezen boldogultam. Egyszerûen »nem voltam képes kijönni velük«. Azt gondoltam, hogy az élet egyszerûen ilyen, és bár nem volt ínyemre, úgy tûnt, ezzel kapcsolatban nincs mit tenni. Nem is tudom, mennyi idõt pazaroltam el vitákkal, az együttmûködés hiányával és félreértésekkel, nem is beszélve a munkának arról a lelassulásáról, ami akkor történik, amikor azok, akiknek együtt kellene dolgozniuk, nem jönnek ki egymással. Ilyen körülmények között úgy tûnik, hogy minden, ami csak tönkremehet, az tönkre is megy, és ettõl a helyzet csak tovább rosszabbodik. Ismételten arra lettem figyelmes, hogy amikor nem kedvelek valakit, de veszem a
fáradtságot, hogy kommunikálni kezdjek vele, akkor mindegy, hogy milyen »jelentéktelen« vagy »lényegtelen« ez téma, az ellenérzés csökken, vagy egész egyszerûen teljesen eltûnik. Ez úgy mûködik, mint a varázslat. Az én munkámban, ahol igencsak sok emberrel kerülök kapcsolatba, ez fontos. Képesnek lenni megelõzni az ingerültséget és a nézeteltéréseket, vagy – amennyiben már megtörténtek – képesnek lenni kezelni õket, felbecsülhetetlen értékû képesség. Nekem ez több száz órát takarított meg, amit különben elvesztegettem volna. És még bele sem tudtam kezdeni annak a stressznek, személyes rosszérzésnek és zaklatottságnak a számbavételébe, amit ez nekem és másoknak megtakarított. Ez határozottan külön jutalom.”
E
gy medfordi (Oregon állam, USA) hölgy az ARK-háromszög használatával könnyedén kezelt egy kellemetlen helyzetet a családjában. „A testvéreim és én évekig féltünk meglátogatni az édesanyánkat. Hogy miért? Mert ragaszkodott ahhoz, hogy végighallgassuk a hosszúra nyújtott és részletes kommentárjait az aktuális újságcikkrõl vagy könyvrõl, amit olvasott, majd elvárta, hogy mi is hozzászóljunk, és elmondjuk róla a véleményünket. Nem mertünk ellentmondani neki, mert az nagy perpatvart okozott volna. Úgy láttuk, hogy a legjobb, amit tehetünk az, ha egyszerûen nem látogatjuk. Ezek után tanulmányoztam L. Ron Hubbard adatait az ARK-háromszögrõl, és rájöttem, hogy anyu csak valamiféle realitást próbált létrehozni közöttünk. Nem volt senki, aki egyetértett volna vele, 23
ezért az ARK-ja nagyon alacsony szintre esett le. Legközelebb, amikor találkoztunk, nagyon ügyeltem, hogy tényleg meghallgassam a mondanivalóját, majd tudattam vele, hogy tényleg megértettem azt, amirõl beszélt. Csoda történt! A realitás felment, az affinitás felment, és évek óta elõször képesek voltunk igazán jó kommunikációt folytatni egymással. Elmondtam a testvéreimnek, hogy mit csináltam, és hogy miért. Most már nincs semmi problémánk az édesanyánkkal való kommunikációval, és mindnyájan sokkal boldogabbak vagyunk emiatt.”
Egy angol lány jutalma az ARK tech-
nológia használatáért, apjával való kapcsolatának rendkívüli javulása volt. „Egy pár hónappal ezelõtt találkoztam apámmal többévi távollétem után. Az utolsó alkalommal, amikor láttam, elég fiatal voltam, és sosem volt vele különösképpen jelentõségteljes beszélgetésem. Ez alkalommal rendelkezésemre állt az ARK technológiája, és alkalmaztam a beszélgetésünk közben. Bár örült, hogy lát, nyilvánvaló volt, hogy valami zaklatja, ezért a beszélgetést arra tereltem, hogy ténylegesen hogy érzi magát. Elmesélte néhány nehézségét. Ez növelte a realitásomat azzal kapcsolatban, hogy mi aggasztja, és tudattam vele, hogy tényleg meg tudom érteni a helyzetet. Pusztán ennek az egyszerû dolognak a hatására fellélegzett, kiegyenesedve hátradõlt a széken, és sokkal derûsebbnek látszott – mintha az életet már nem lenne olyan leheletlen élni. Meg mertem volna esküdni, hogy legalább két évvel fiatalabbnak látszott! Nem hinném, hogy már jó ideje bárki is igazán megértette és nyugtázta volna a kommunikációját. Látogatásunk hátralevõ néhány napjában bármirõl el tudtunk beszélgetni,
24
pont úgy, mintha egy régi baráttal beszélgetnék. Egymás közötti realitásunk és affinitásunk magasan szárnyalt. Nagyszerû volt!”
Az ARK-háromszög alapelvei adják
minden közeli kapcsolat alapját, ahogy azt egy philadelphiai hölgy megtapasztalta: „Nem sokkal azután, hogy elkezdtem Szcientológiát tanulni volt egy figyelemreméltó tapasztalatom, ami megmutatta nekem az ARK-háromszög erejét. Szert tettem egy új barátra, egy személyre, akinek volt némi professzionális képzése a Szcientológia tanácsadási technológiában. Megdöbbentett ennek az embernek a kommunikációs képessége. Ez túlszárnyalt mindent, amit azelõtt tapasztaltam. Nagyon jó barátok lettünk és úgy tudtam vele beszélni, ahogy korábban senkivel sem. Tudtam, hogy megérti, amit mondok neki. Egyszer elmondtam neki, szükségem arra, hogy beszéljek neki valamirõl, ami nagyon fontos nekem, és amirõl igen nehezemre esik beszélni. Elvitt egy csendes helyre és aztán nyugodtan várt, amíg összeszedtem a bátorságomat, hogy el tudjam mondani. Elmondtam neki és õ a legtökéletesebb nyugtázást adta, amit valaha is el tudtam volna képzelni. Teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy reális volt neki, amit mondtam, és tökéletesen megértette. És természetesen hatalmas affinitás volt közöttünk attól kezdve. Õ és a képessége túlnõtt a szememben azon, amit hittem. Ez egy újabb demonstráció volt nekem az ARK-háromszög erejére.”
A
zt látván, hogy a kommunikáció az egyetemes megoldás, és hogy az igazi barátság az ARK-n alapul, egy német cserkészfiú helyre tudott hozni egy
zaklatottságot, amely tönkretette egy másik fiúhoz fûzõdõ barátságát. „Volt egy nagyon jó barátom, aki egy cserkészcsapatban volt velem és úgy döntött, hogy elhagyja a csoportot. Nagyon zaklatott voltam miatta, és nem nagyon akartam, hogy közünk legyen egymáshoz a továbbiakban; másfelõl pedig szomorú voltam, mert azelõtt nagyon jó barátok voltunk. Egyik délután a testvére moziba akart menni kettõnkkel. Kelletlenül beleegyeztem, majd úgy döntöttem: Jó. Egyszerûen visszaállítom vele az ARK-t, megtudom tõle pontosan, mi történt, és õszintén megmondom neki, mennyire felzaklatott, hogy elhagyta cserkészcsapatunkat. Mindezt elmondtam neki, és máris sokkal jobban éreztem magam. Õ elmagyarázta nekem, miért döntött így. Ekkor már meg tudtam érteni, mi történt, mert a kommunikáció által megnövekedett a realitásom. Miután ezt a zaklatottságot rendeztük, újra a legjobb barátok lettünk.”
E
gy barcelonai egyetem hallgatójának komoly nehézségei voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan bánjon az emberekkel és a helyzetekkel. Azt a megoldást választotta, hogy visszavonult az élettõl – amíg egy nap meg nem ismerkedett az affinitás, realitás és kommunikáció közötti összefüggéssel. „Az ARK-ról több évvel ezelõtt hallottam elõször, amikor egyetemre jártam. Rájöttem, hogy képes vagyok kommunikálni, de a kommunikációmból hiányzik az affinitás. Amikor megértettem, mi az az affinitás, kezdtem többet használni belõle a másokkal való kommunikációmban, és más nézõpontból láttam az embereket.
Azonnal azt láttam, hogy az az affinitás, amit a kommunikációmba beleviszek, tízszeresen visszatérül. Lehet, hogy ez normálisnak tûnik, de számomra a csodával határos volt. Korábban mindig a magam dolgával törõdtem, és nem sokat beszélgettem az emberekkel; ám miután az ARK-ról olvastam, igazi kommunikációba kerültem, és gondolatokat, valamint érzéseket cseréltem velük. Az egészben az a vicces, hogy saját magammal és másokkal kapcsolatban egyre több realitást szereztem, és elérkeztem egy olyan pontra, hogy kontrolláltam bármely helyzetet, amellyel csak szembetaláltam magam. Elkezdtem megcsinálni azokat a dolgokat, amelyeket meg akartam csinálni, és számomra valami bámulatossá vált az a képességem, hogy elõre megmondjam, mi fog történni. Elkezdtem kommunikálni az osztálytársaimmal és kialakítani egy építõ nézõpontot. Az emberek odajöttek hozzám, és gratuláltak annak puszta tényéhez, hogy kommunikálok, és hogy valami célt viszek az egyetem általában apatikus osztálytermeibe. Mielõtt az ARK-háromszögrõl bármi fogalmam lett volna, azt a nézetet vallottam, hogy a legjobb megoldás a problémáimra az, ha olyan leszek, mint egy remete, elvonulok egy magányos tanyára, vagy egy osztályba irodalmat tanítani, és nem törõdöm vele, mi történik ebben a világban. E befelé forduló, passzív magatartásról átváltottam olyanra, amely pozitív és dinamikus. Mindezt pusztán azáltal, hogy megértettem, mi az affinitás. Affinitást érzek az emberek iránt, és affinitást érzek ez iránt a bolygó iránt.És tudom, hogy ha több ember megérti ezeket az adatokat, képesek leszünk egy olyan helyet teremteni, ahol mindenki tényleg boldog lehet. Mert hát végsõ soron mindnyájan ezt akarjuk.” 25
L. RON HUBBARDRÓL
E
gyetlen állítás sem jellemezhetné jobban L. Ron Hubbard életét ennél az egyszerû kijelentésnél: „Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy az ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait.” E szavak mögött egy, az emberiség szolgálatában eltöltött élet áll, és a bölcsességnek egy olyan öröksége, amely bárkit képessé tesz arra, hogy megvalósítsa a boldogság és a szellemi szabadság régóta dédelgetett álmát.
L. Ron Hubbard 1911. március 13-án született a nebraskai Tildenben. Felfedezésének útja és embertársai iránti elkötelezettsége korán kezdõdött. „Azt akartam, hogy mások boldogok legyenek, és sehogy sem fért a fejembe, hogy miért nem azok” – írta egy ifjúkori levelében, és ez árulkodik érzéseirõl, amelyek életében mindvégig vezérelték. 19 éves korára már több mint négyszázezer kilométert utazott Jáva, Japán, India és a Fülöp-szigetek kultúráját vizsgálva. 1929-ben az Egyesült Államokba hazatérve Ron újrakezdte a korábbi kutatásait, és a következõ évben beiratkozott a George Washington Egyetemre. Ott a matematika, mérnöki tudományok, valamint az atomfizika, akkor új tudománya területén folytatta hivatalos tanulmányait. Ezek mindegyike létfontosságú, életbevágó eszközt nyújtott állandó kutatásaihoz. Hogy kutatásainak ezzel anyagi fedezetet biztosítson, Ron irodalmi pályafutásba kezdett az 1930-as évek elején, és hamarosan az egyik legszélesebb körben olvasott, népszerû regényíróvá vált. Fõ célját azonban soha nem tévesztette szem elõl, és folytatta fõ kutatási vonalát kiterjedt utazások és expedíciók révén. A II. világháború kitörésekor alhadnagyi rangban belépett az Egyesült Államok Haditengerészetébe, és tengeralattjáró-romboló hadihajók parancsnokaként szolgált. Harc közben elszenvedett sebesüléstõl részben vakon és bénán, 1945-ben véglegesen rokkanttá nyilvánították. Az elmére vonatkozó elméleteinek felhasználásával azonban nemcsak bajtársain volt képes segíteni, hanem saját egészségét is visszanyerte. További öt év intenzív kutatás után Ron felfedezései a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya címû könyvben tárultak a világ elé. A Dianetika, az elme elsõ népszerû kézikönyve, amely kifejezetten az utca embere számára 26
íródott, az emberiség reményeinek új korszakát nyitotta meg, és életének egy új korszakát a szerzõ számára, aki azonban nem hagyott fel a kutatással; és miután 1951 végéig áttörést áttörés után foglalt rendszerbe, megszületett a Szcientológia alkalmazott vallásos filozófiája. Mivel a Szcientológia az élet egészére ad magyarázatot, az emberi létnek nincs olyan vonatkozása, amivel L. Ron Hubbard elkövetkezõ mûvei ne foglalkoztak volna. Hol az Egyesült Államokban, hol Angliában élve folytatta a kutatásait, amelyek megoldásokat kínáltak olyan társadalmi problémákra, mint a hanyatló oktatási standardok és a burjánzó drogfogyasztás. Mindent egybevéve, L. Ron Hubbard Dianetika és Szcientológia munkái negyvenmillió szót tesznek ki rögzített elõadások, könyvek és írásmûvek formájában. Ezek együttesen alkotják egy 1986. január 24-én véget ért életút örökségét. L. Ron Hubbard távozása azonban semmiképpen sem jelentette valaminek a végét, hiszen forgalomban lévõ könyveinek százmillióival és a jobbító technológiát nap mint nap alkalmazó emberek millióival valóban azt mondhatjuk, hogy a világnak még ma sincs nála jobb barátja. 27
SZÓJEGYZÉK affinitás: szeretet; kedvelés vagy bármely más érzelmi hozzáállás; a kedvelés mértéke. Az affinitás alapvetõ meghatározása: a távolságról alkotott gondolat, elképzelés, legyen az jó vagy rossz. ARK-háromszög: annak a ténynek a szimbóluma, hogy az affinitás, realitás és kommunikáció egészként van kölcsönhatásban egymással, hogy létrehozzák a megértést. A háromszög egyetlen pontja sem növelhetõ anélkül, hogy a másik kettõt is meg ne növelnénk, és egyetlen pontja sem csökkenthetõ anélkül, hogy a másik kettõt is ne csökkentenénk. kommunikáció: gondolatok kölcsönös cseréje téren keresztül két személy között. kommunikációs vonal: az az útvonal, amely mentén a kommunikáció egyik személytõl a másikig halad. konfrontálás: meghátrálás vagy kitérés nélkül szembenézni. A konfrontálás képessége tulajdonképpen az a képesség, hogy kényelmesen ott vagyunk és észlelünk. miszemóció: irracionális vagy nem megfelelõ emóció. A misz- (rossz) + emóció (érzelem) szavakból származik. Azt mondani egy személyre, hogy miszemocionális, azt jelzi, hogy a személy nem azt az emóciót mutatja, amit a szituáció tényleges körülményei megkövetelnek. Miszemocionálisnak lenni rokon értelmû azzal, hogy ésszerûtlennek lenni. Az ember helyesen megítélheti bármely egyén ésszerûségét annak az emóciónak a helyessége által, amit a személy adott körülmények között mutat. Örülni
28
és boldognak lenni, amikor a körülmények örömöt és boldogságot követelnek meg, ésszerû. Bánatot mutatni elegendõ jelenbeli ok nélkül ésszerûtlen lenne. nyugtáz: nyugtázást ad (valakinek). Lásd még a nyugtázás címszót ebben a szójegyzékben. nyugtázás: valami, amit azért mondunk vagy teszünk, hogy tájékoztassuk a másikat arról, hogy észrevettük, amit mondott vagy tett, megértettük és fogadtuk. processzing: a személyi tanácsadásnak egy speciális, egyedülálló formája a Szcientológiában, amely segít az egyénnek ránézni a saját létezésére, és javítja az azzal való szembesülési készségét, hogy ki õ és hol van. A processzing egy precíz, alapos, rendszerezett tevékenység, pontos eljárásmódokkal. realitás: ami létezõnek mutatkozik. A realitás alapvetõen megegyezés kérdése; emberek által elért egyetértés foka. Amiben megegyezünk, hogy reális, az reális. Szcientológia: alkalmazott vallásos filozófia, amelyet L. Ron Hubbard fejlesztett ki. A Szcientológia a szellem önmagával, univerzumokkal és más életformákkal való viszonyának tanulmányozása és kezelése. A Szcientológia név a latin scio, azaz „tud” szóból és a görög logosz szóból származik, amelynek jelentése „a szó vagy külsõ forma, amely által a belsõ gondolat kifejezõdik és ismertté válik”. Így a Szcientológia a tudásról való tudást jelenti. terminál: egy személy, pont vagy pozíció, amelyik képes fogadni, továbbítani vagy küldeni egy kommunikációt.
New Era Public ations International Ap S
Store Kongensgade 53, 1264 Copenhagen K ISBN 87-7968-215-4 © 2001 L. Ron Hubbard Library. Minden jog fenntartva. Bármilyen engedély nélküli másolás, fordítás, duplikálás, importálás vagy terjesztés, egészben vagy részben, bármilyen formában – beleértve az elektronikus másolást, tárolást vagy továbbítást – az idevonatkozó törvények megsértése. Scientology, Szcientológia, Dianetics, Dianetika, Celebrity Centre, L. Ron Hubbard, L. Ron Hubbard kézjegye és a Szcientológia kereszt védjegyek és márkanevek, amelyek a Religious Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyével történik. A Scientologist egy kollektív tagsági jegy, amely a kapcsolódó Szcientológia egyházak és missziók tagjait jelöli.
A NEW ERA bejegyzett védjegy és márkanév. A Bridge Publications, Inc. bejegyzett védjegy és márkanév. HUNGARIAN EDITION A nyomtatás Dániában készült.
®
L. RON HUBBARD kiadvány
29