SEgyZCIENTOLÓGIA jobb világ építése A Szcientológia, amelyet L. Ron Hubbard alapított és fejlesztett ki, alkalmazott vallási filozófia, amely pontos útvonalat nyújt, ami révén mindenki visszanyerheti szellemi énjének igazságát és egyszerûségét. A Szcientológia sajátos axiómákból áll, amelyek megadják a lét alapját képezõ elveket és okokat, valamint a humán tudományok területén folytatott átfogó megfigyelésekbõl, amelyek szó szerint az élet egészére érvényes filozófiai tudásanyagot képeznek. Ez a kiterjedt tudásanyag a tárgy kétféle alkalmazását eredményezte: elõször egy technológiát, amellyel az ember növelheti szellemi éberségét, és elérheti azt a szabadságot, amelyet számos nagy filozófiai tanítás keresett; és másodszor jelentõs számú alapelvet, amelyeket az emberek életük javítására használhatnak. Valójában, ezzel a második alkalmazási móddal a Szcientológia nem kevesebbet nyújt, mint gyakorlati módszereket életünk minden területének javítására – módszereket új életmódok teremtésére. És innen származik ez az anyag is, amelynek az elolvasására készül. Az itt bemutatásra kerülõ, L. Ron Hubbard mûveibõl összeállított adatok csak egy részét képezik azoknak az eszközöknek, amelyek A Szcientológia kézikönyvében találhatóak. A kézikönyv, amely egy átfogó útmutató, a Szcientológia sok alkalmazási módszerét mutatja be, amelyekkel az élet számos más területét is javíthatjuk. Ebben a füzetben a szerkesztõk az adatokat rövid bevezetõvel, gyakorlati feladatokkal és a sikeres alkalmazás példáival egészítették ki. A legközelebbi Szcientológia egyháznál vagy missziónál megértésének növelését szolgáló tanfolyamok, illetve további anyagok állnak rendelkezésre, amelyekkel bõvítheti tudását. A címek listája elérhetõ: www.scientology.org. A Szcientológia számos új, az emberrel és az élettel kapcsolatos jelenséget ír le, ezért lehetséges, hogy találkozik majd olyan kifejezésekkel ezeken az oldalakon, amelyeket nem ismer. Ezek meghatározása megtalálható ott, ahol elõször elõfordulnak a szövegben, valamint a füzet végén található szójegyzékben. A Szcientológia arra való, hogy használják. Ez egy gyakorlati filozófia, olyan valami, amit az ember végez. Ezeknek az adatoknak az alkalmazásával ön képes megváltoztatni az állapotokat. Ezt a tudást emberek milliói használják, akik mind tenni akarnak valamit a maguk körül látott állapotokkal kapcsolatban. Õk tudják, hogy az élet jobbá tehetõ. És tudják, hogy a Szcientológia mûködik. Használja a füzetben található adatokat önmaga és mások segítésére, és ön is tudni fogja. NEMZETKÖZI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
K
ockázatokkal teli világban élünk, veszélyes környezetben. Akár tv-híradót néz, akár napilapot olvas, megkapja a maga napi adagját rablásokból, nemi erõszakból, zavargásokból, gyilkosságokból, tûzesetekbõl, földrengésekbõl, árvizekbõl és éhínségbõl. Szokta-e azon kapni magát, hogy nyugtalanítja, ami ön körül történik? Szokta-e úgy érezni, hogy tehetetlen, hogy képtelen ezeket az eseményeket kontrollálni? Netán még fél is néhanapján? Ebben a füzetben L. Ron Hubbard a veszélyes környezetnek ezt a jelenségét elemzi, és olyan módszereket nyújt, amelyek nemcsak hogy segítenek önnek legyõzni félelmeit, hanem azt is lehetõvé teszik, hogy segítsen másoknak. Ez az információ széles körben alkalmazva óriási megnyugtató hatást vált ki, és lehetõvé teszi az emberek számára, hogy boldogabb életet éljenek. Egyéni léptékben – ön által alkalmazva – javítja családja, barátai és társai életét.
2
A VESZÉLYES KÖRNYEZET
S
okan nem csak arról vannak meggyõzõdve, hogy a környezet veszélyes, hanem arról is, hogy egyre inkább azzá válik. Sokak számára ez nagyobb kihívást jelent, mint amire képesnek érzik magukat. Viszont tény az, hogy a környezetet sokkal veszélyesebbnek tüntetik fel, mint amilyen valójában.
Nagy számmal vannak olyanok, akik hivatásos „veszélyes környezet”-csinálók. Ez olyan szakmákat foglal magában, amelyek létezésükhöz veszélyes környezetet igényelnek, mint például a politikus, a rendõr, az újságíró, a temetkezési vállalkozó, és más egyebek. Ezek az emberek veszélyes környezetet adnak el. Ez a fõ támaszuk. Úgy érzik, hogy ha nem tudnák bebeszélni az embereknek azt az elképzelést, hogy a környezet veszélyes, menten csõdbe jutnának. Így érdekükben áll, hogy a környezetet messzemenõen veszélyesebbnek tüntessék fel, mint amilyen. A környezet már így is eléggé veszélyes.
Egy idõben azzal a gondolattal hozakodtak elõ, hogy bizonyos társadalmak azért nem haladnak elõre, mert a környezet nem jelent elegendõ kihívást. A gondolat felvetõinek egyike az angol történész és filozófus, Arnold Toynbee (1889–1975) volt, aki úgy érezte, hogy az olyan területek, mint Mexikó, ebbõl kifolyólag nem fejlõdtek. Toynbee ezzel kapcsolatos elgondolása azonban elefántcsonttorony-környezetben keletkezett, miközben könyvtárakban ücsörgött, és könyveket olvasott, de soha ki nem lépett, és egyetlen mexikóival sem beszélt. Így Toynbee hatalmas, döntõ erejû felkiáltójelekkel – amelyeket számtalan egyetemi fokozat tetézett – kijelentette: „Annak, hogy a mexikóiak nem érnek el sikert, a környezetükben levõ elégtelen kihívás az oka. Annak, hogy Dél-Amerika nem nagy jövõjû ipari hatalom, az elégtelen környezeti kihívás 3
az oka. Annak, hogy az afrikaiak nem jutottak messzebbre a civilizálódásban, a környezetükben levõ elégtelen kihívás az oka.” Ugyan mit tudott Toynbee errõl? Minden idejét egy könyvtár félreesõ zugában töltötte, könyveket olvasva, amelyeket olyanok írtak, akik a saját életük egészét ugyancsak könyvtárakban töltötték! Így nem lehet megismerni az életet.
A Fülöp-szigetekre, – hogy még egy példát mondjunk –, megérkezik egy bátor és energikus fehér ember, és tanácsot ad a bennszülött igorotoknak, a Fülöp-szigetek északi hegyvidékét lakó törzsnek. Azt mondja nekik: „Ha egyszerûen vágtok egy ösvényt a falutól le a folyóhoz, aztán reggel levisztek egy ökrös kordét a folyóhoz, megtöltötök egy víztartályt, és visszahozzátok a faluba, akkor az asszonyaitoknak nem kell megjárni azt a hosszú utat a folyóhoz. Ezzel a közmûtervezettel kellene foglalkoznotok, de tüstént!” Teljesen fel van háborodva, hogy ezek nem tesznek azonnal úgy, ahogy javasolta, és távozik, miközben azt gondolja: „Hát nem megmondtam? Ezeknek az embereknek nincs elég kihívás a környezetében. Nincs semmi, aminek meg kellene felelniük. Semmi ambíció. Nem úgy, mint nekünk, nyugaton – nekünk bezzeg van kihívás a környezetünkben.” Ennek az embernek volt kihívás a környezetében? Anyuci tejbepapit kanalazott a szájába, az összes csekket Apuci írta mindvégig, amíg fõiskolára járt, és az útja ki volt kövezve minden irányban mindenféle szerkentyûkkel és jármûvekkel. A környezete már be volt törve, így, persze megengedhette magának, hogy bátor legyen. De mi is valójában az igorot környezete, amint ott ül a tûznél és hallgatja, ahogy a fehér ember elmondja neki, hogy ösvényt kellene vágnia a folyóhoz? Ennek az igorotnak van egy kisfia, akit nagyon szeret, de tudja, hogy ennek a kisfiúnak – betegség, és rossz élelem miatt – csak soványka esélye van megérni a hétéves kort. Tudja, hogy amikor megjönnek az esõk, azok nem csak kellemes, könnyû esõk lesznek; kimosnak minden magot a földbõl, szétverik a földeket, de ha képes abból valamit is megmenteni, akkor lehet, hogy elél
4
még egy-két hónapot. Tudja, hogy elég, ha nem a megfelelõ fa alatt sétál el, és megtámadja egy mérges kígyó – és neki azzal vége. Más szóval, már elõre tudja, hogy nem élhet, akkor meg minek próbálkozzon? Más szóval, a környezet kihívása tökéletesen nyomasztó sokak számára. De vajon ez azt jelenti-e, hogy a világ „civilizáltabb” részein nincs kihívás a környezetben? Semmi esetre sem. Gondolja csak el az indianai Terre Haute-ból New York Citybe költözött fiatal mûvész helyzetét! A felületes szemlélõ azt mondhatná, hogy azért költözött el, mert Terre Haute-i környezetében nem volt kihívás. Nem, itt megint csak arról van szó, hogy a környezeti kihívás túl sok volt. Eredetileg azért döntött úgy, hogy festõ lesz, mert nem tudta konfrontálni azt, hogy a takarmányboltban dolgozzon ugyanazzal a fickóval, aki megverte az óvodában, az iskolában és a középiskolában. Annak a gondolata, hogy mindennap ezzel a fickóval kell dolgoznia, egyszerûen túl nagy kihívás volt neki. Így aztán mûvész lett, de Terre Haute-ban senki nem vásárolt festményeket, és senki nem hitt abban, amit õ csinált. Terre Haute-ban nem volt jövõje, állandó éhezéssel nézett szembe, és képtelen volt hozzájárulni a közösség életéhez. Ez nagyon ellenséges környezet volt. Így elköltözött egy barátságosabb környezetbe, Greenwich Village-be. Inkább éhezi magát halálra csendben Greenwich Village-ben, mint hogy halálra rémítsék Terre Haute-ban, Indianában. Így aztán arra a következtetésre jutunk, hogy az egyén – legyen az fehér, fekete, rézbõrû vagy sárga – amennyiben nem képes megvalósítani azt, ami a saját rendeltetése, nyilván olyan környezetben van, amit nyomasztónak talál, és módszerei a környezetérõl való gondoskodásra nyilván nem kielégítõk a túléléséhez. A léte oly mértékben apatikus, vagy annyira boldogtalan, amennyire a környezete nyomasztónak tûnik neki. Akkor hát, miért törik magukat egyesek azon, hogy a környezetet veszélyesebbnek tüntessék fel, mint amilyen az már amúgy is?
5
A KÁOSZ KALMÁRAI Vannak emberek, akiket a „káosz kalmárainak” nevezhetnénk. Ezek olyan emberek, akik azt akarják, hogy a környezet nagyon-nagyon nyugtalanítónak nézzen ki. Ezek olyan emberek, akik úgy érzik, hogy valamilyen elõnyre tesznek szert, ha a környezetet fenyegetõbbnek tüntetik fel. Ennek nyilvánvaló példája az újságokban látható. Jó újsághírek nincsenek. Az újságírók az emberek képébe nyomják a környezetet, és azt mondják: „Nézd csak! Veszélyes. Nézd csak! Nyomasztó. Nézd csak! Fenyegetõ.” Nemcsak hogy a legfenyegetõbb hírekrõl számolnak be, hanem fel is nagyítják, és ezzel rosszabbá teszik õket, mint amilyenek. Kell ennél több bizonyíték a szándékaikat illetõen? Ez a káosz kalmára. Olyan mértékben fizetik meg, amilyen mértékben fenyegetõvé tudja tenni a környezetet. Merész elképzelés jó hírek után sóvárogni az olyan társadalomban, ahol a káosz kalmárai uralkodnak. A káosz kalmárának sok katonája van azok között, akiknek érdekeltségei vannak. És ne gondolják véletlen balesetnek, hogy a jelenlegi igazságügyi rendszer fog egy veszélyes bûnözõt, börtönbe veti, még antiszociálisabbá és még veszélyesebbé teszi, és aztán kiengedi a társadalomba. Minél több a bûn, annál több rendõrre van szükség. Az ilyenfajta ötletek feltûnõ mértékben megtalálhatóak a társadalomban. Ez nemcsak az újságok riportereire vagy a politikusokra áll; hébe-hóba egyének is foglalkoznak ezzel. Sokan egész életüket hivatásos káoszkalmárként töltik el; halálra aggasztják a körülöttük lévõket. Azoknak a százalékaránya, akik ezt mûvelik, elérheti a huszonöt százalékot is. Például az a háziasszony, aki a káosz kalmáraként mûködik a maga hatáskörében, azt gondolja a férjérõl: „Ha sikerül Gábort 6
egyszerûen csak eléggé aggodalomban tartanom, akkor megteszi, amit mondok neki.” Ez a feleség annak az elképzelésnek az alapján mûködik, hogy szükséges zûrzavart és zaklatottságot terjeszteni. Ám ezzel együtt jár egy gond: „Nem értem, miért nem jut Gábor elõbbre.” Még szép, hiszen megbetegíti. Az igazság azonban ez: a környezet soha nem olyan veszélyes, mint amilyennek feltüntetik. Sokkal inkább rengeteg ember és hatalmas pénzösszegek gyártják a veszélyes környezetet. Tulajdonképpen az 1960-as években az Egyesült Államok nemzeti költségvetésének nagy részét atomháborúra szánták. De ha nem hozták volna létre ezt a fenyegetést, akkor nem is lett volna. Ugyanaz a pénz, amelyik ezt a rémséget finanszírozta, buzgón támogatta is ezt a rémséget. A békés környezet megteremtése nem válik elõnyére azoknak, akik bevételüket, kormányzati támogatásukat vagy a közérdeklõdést a nyugtalanság mennyiségébõl nyerik.
Egy megnyugtató hatás A nyugtalan környezetet támogató érdekeltség ellenáll mindennek, ami hajlamos a környezetet megbékíteni vagy megnyugtatni. Amilyen mértékben a Szcientológia elõre halad egy területen, olyan mértékben válik a környezet nyugodtabbá és nyugodtabbá. Nem kalandokban kevésbé gazdaggá, de nyugodtabbá. Más szóval, a környezetben levõ potenciálisan ellenséges, elérhetetlen és megfoghatatlan fenyegetés csökken. Olyan valakinek, aki többet tud magáról, másokról és az életrõl, és aki jobban felfogja a helyzeteket, kevesebb gond van a környezetében. Még ha esetleg csak kicsivel is csökkent, de csökkent. A felfordulás már az olyan személynek a környezetében is kevesebb, aki még csak nagyon keveset hallott a Szcientológiáról. Az olyan egyén, akit kevésbé fenyeget a környezet, hajlamos életre kapni. Kevésbé lesz apatikus. Úgy érzi, 7
Az újságok lehangoló hatással lehetnek a személyre.
Mivel nagyrészt rossz hírekkel foglalkoznak, általánosan sivár képet mutatnak a világról.
Az ember magával hurcolhatja a rossz híreket, és negatívan eltorzított fogalmat kaphat a környezetérõl, amely a valóságban lehet, hogy tulajdonképpen egész nyugodt.
8
hogy többet tud tenni az élettel kapcsolatban. Valamivel messzebbre tud kinyúlni; így tehát megnyugtató hatást tud gyakorolni közvetlen környezetére. Ennek továbbfejlõdésével egyre több olyan ember termelõdik ki, aki egyre több nyugalmat tud a környezetbe hozni, és egyre jobban tudja kezelni a dolgokat. Csak azok a dolgok kaotikusak, amiket nem kezeltek. Ez olyan helyzetet eredményezne, amelyben a környezet fenyegetése kialszik. Ez a nyomasztó, fölényes erejû környezet egyre szelídebb lenne. Az emberek egyre kevésbé félnének. Egyre több lehetõségünk lenne a ténylegesen létezõ problémákat kezelni, ahelyett hogy emberek agyalnának ki problémákat, hogy valamennyi pénzt keressenek vele. Ez másmilyen társadalom lenne. A káosz kalmára azonban nem kedveli a megnyugtató hatásokat. Szembeszáll mindennel, ami a környezetben csökkenti a nyugtalanságot. Például van egy feleség, aki tökéletesen a papucsa alatt tartja a férjét. Aggodalomban és zaklatottságban tartja reggeltõl napestig. Ha a férj most valami olyan tevékenységet folytat, ami több nyugalmat hoz a környezetbe, annak meglesznek a következményei a feleség részérõl. Ha a férj kevésbé nyugtalan, akkor kevésbé van a feleség kontrollja alatt, aki természetesen szembeszállna azzal a dologgal, ami a férjét nyugodtabbá tette. Azonban az igazság jelenlétében a nyugtalanság és a káosz összeomlik. Az univerzumot a hazugságok tartják folytonos nyugtalanságban. Az igazság bevezetése a társadalomba nyugodtabb környezetet teremtene, kevesebb nyugtalansággal, és ezért kevesebb lenne az, amit a káosz kalmárai ki tudnának szélhámoskodni abból a társadalomból.
9
A FENYEGETÉS CSÖKKENTÉSÉNEK MÓDJAI Az emberek olyan környezetet akarnak, ami kevésbé fenyegetõ, vagy legalábbis egy módot arra, hogy jobban elviseljék a környezetet, amiben élnek. A veszélyes környezet fogalma megérthetõ az egyén számára, akármilyen elnagyoltan fejezik is ki neki. Már maga az a fogalom is hatalmas bölcsesség, hogy a környezetet veszélyesnek és nyomasztónak találja, bár nem igazán tudja, a veszély és a nyomasztó hatás honnan jön.
Visszahúzódik a nagyon fenyegetõ környezettõl, amelyik bármely pillanatban úrrá lehet rajta, képtelen elõbbre jutni a nagyobb tûrõképességig vagy erõig, amivel azt a fenyegetõ környezetet kezelni tudná – ebbõl áll az élete. Az egyén egészségének, józanságának, aktivitásának és ambíciójának szintje, mind a saját arra vonatkozó elképzelésétõl függ, hogy a környezetet mennyire találja veszélyesnek. Vannak a környezetben valóban veszélyes területek, de vannak olyan területek is, amelyeket veszélyesebbnek tüntetnek fel, mint amilyenek valójában. Így ha egy személyt elvezetünk a környezetének ezekre a területeire, és megvizsgáltatjuk vele azokat, akkor meggyõzõdhet róla saját szemével, hogy a környezet nem is olyan veszélyes, mint amilyennek feltüntetik. És mivel megnövekedett a biztonsága abban a képességében, hogy környezetének legalább azokat a területeit kezelje, egészségességének, jólétének, józanságának és aktivitásának szintje is megemelkedik. Számos egyszerû eljárásmód van, ami segíthet a személynek abban hogy növelje környezete feletti uralmát. Mindezen technikák fõ kérdése ez: „A környezetnek melyik része nem fenyegetõ?” Ha valaki el tudja érni nála, hogy különbséget tegyen, és rájöjjön, hogy van a környezetnek néhány része, ami nem fenyegetõ, akkor az illetõ jelentõs elõnyre tesz szert.
10
Mi az egyén elvárása ezen a szinten? Lehet olyan alacsony is, hogy csak ne legyen annyira megrémülve, ha becsengetnek az ajtón. Ez nagyon kis javulásnak hangzik; mindazonáltal elég reális lenne neki. Esetleg csak azért akarja kezelni a dolgot; hogy amikor reggel felébred, ne legyen az a gyötrõ érzése, hogy valami borzalmas fog történni, ha felkel az ágyból – és talán nem is várja; hogy ez az érzés teljesen eltûnjön, de reméli, hogy csökken. Ezek valódi elõnyök lennének a számára, és nagyon boldog lenne velük. Az egészben az a vicc, hogy azok az elõnyök, amelyeket valójában tapasztalni fog, legtöbb esetben messze túlszárnyalják a várakozásokat. Íme az eljárásmódok, amelyeket ennek a megvalósítására felhasználhat: 1. Találj valamit, ami nem jelent fenyegetést! Ha egy személy túlságosan zaklatottá vagy zavarodottá válik, rávehetjük, hogy körülnézzen a környezetében, és találjon valamit, ami nem jelent fenyegetést a számára. Folytassa ezt addig, amíg a személy nagyon jókedvû vagy megkönnyebbült nem lesz, és felismerése nem lesz magával, a környezettel vagy általában az élettel kapcsolatban. A személy alkalmazhatja ezt a technikát közvetlenül saját magára is. Például lehet, hogy valaki az irodájában tartózkodik, és nagyon nyugtalan valamivel kapcsolatban. Esetleg az íróasztalánál ül, halomba gyûlõ papírokkal. Úgy tûnik, minden a feje tetején áll, és úgy érzi, teljesen tehetetlenné vált. A személynek magának képesnek kellene lennie arra, hogy ránézzen az asztalán levõ papírokra (a fenyegetés forrására), és találjon valamit azokkal kapcsolatban, ami nem jelent fenyegetést. Azzal, hogy tesz egy ilyen felfedezést, a fenyegetés kiegyenlítõdik. 2. Ne olvass újságot! Ez nagyon egyszerû. Mondja azt a személynek: „Ne olvass újságokat két hétig, és meglátod, hogy jobban érzed-e magad!” 11
Ha két hétig nem olvas újságot, persze hogy jobban fogja érezni magát. Aztán mondja azt neki: „Most egy héten át olvass újságot, és a hét végén meg fogod állapítani, hogy rosszabbul érzed magad. Aztán döntsd el, hogy oda kell-e egyáltalán figyelned az újságokra vagy sem!” Ezt javasolhatjuk a személynek egyszerû kísérletképpen. Ez még csak nem is drága kísérlet – ami azt illeti, olcsóbb, ha nem vásárolunk újságot, mintha vásárolunk. Ez egyszerû, de nagyon hatékony lépés, ami jelentõs mértékben meg tudja változtatni az ember életszemléletét. 3. Tégy egy sétát! Hogy a személlyel ránézessünk a környezetre, és felfedeztessük vele, hogy az nem olyan fenyegetõ, annak másik módja a „Tégy egy sétát!” nevû technika. Ha a személy rosszul érzi magát, küldje el, hogy tegyen egy sétát, és séta közben nézzen rá különbözõ dolgokra. Ezúttal csak arra törekszünk, hogy az illetõvel megnézessük a környezetet, és felfedeztessük vele, hogy az egy árnyalattal biztonságosabb. Csak azt akarjuk, hogy a személy nézzen szét, és fedezze fel, olyan fenyegetõ-e a környezet, mint amilyennek tûnik. A „Tégy egy sétát, és nézz rá a dolgokra!” a legenyhébb tanács, amit egyáltalán adhat bárkinek is, és csaknem bizonyos, hogy eredményre vezet, ha az illetõ megteszi. Elég hatékony. 4. Találj valamit, ami nem ellenséges veled szemben! Vannak emberek, akik úgy érzik, mintha a környezetükben mindenki ellenséges lenne velük szemben. Az ilyen személy számára van egy másik technika, ami csökkenteni tudja a félelmeit. A helyzettõl függõen több különbözõ kérdés bármelyikét feltehetjük neki. Ilyen kérdések például: „Találj valamit, amit az emberek mondanak vagy tesznek errefelé, ami nem ellenséges veled szemben!” 12
„Van-e a vállalatnál egy olyan személy, aki nem aktívan ellenséges veled szemben?” „Mondtak-e valami olyat a mai napon, ami nem volt egyenesen és közvetlenül ellenséges veled szemben?” Tegyen fel a személynek egyet a fenti kérdések közül (vagy egy hasonló olyan kérdést, aminek a megfogalmazása jobban megfelel a személy helyzetének)! Például kérdezze meg tõle: „Van-e a vállalatnál olyan személy, aki nem aktívan ellenséges veled szemben?” Ezt addig folytassa, amíg a személy jobban nem érzi magát, jobb kedvû nem lesz, és nem lesz felismerése magával, a környezetével vagy általában az élettel kapcsolatban. 5. A veszteség kezelése Az a fickó, aki épp most veszítette el a barátnõjét, vagy az a nõ, aki elvesztette a férjét, mindenre kisugárzó rettenetes bánatot és veszteséget érez. Tulajdonképpen a környezetben minden az elvesztett szerelemrõl „beszél” hozzá. Egy idõre lehetetlen lesz a számára úgy körülnézni, hogy valami ne erre a személyre emlékeztesse. Amikor valakinek a figyelme már egy ideje erõsen egy egyénre összpontosul, néha csaknem emberfelettien nehéz nem mindent azzal a személlyel társítania. Ilyenkor azt a trükköt alkalmazhatjuk, hogy találunk valamit, ami nem emlékezteti a személyt arra, akit elvesztett. Esetleg sokáig kell keresni ahhoz, hogy találjunk valamit. Ez a módja annak, hogy valaki kigyógyuljon egy szerelembõl. A helyzet tulajdonképpen egyszerû: az egyén mindent önnön nyugtalanságával azonosított a környezetben. Azzal, hogy a személy figyelmét a környezetben levõ olyan dolgokra irányítjuk, amelyek nem kapcsolódnak annyira ehhez a témához, és olyan dolgokat találtatunk vele, amelyek nem az elveszített személyre emlékeztetik, különbségtételt érünk el ott, ahol azelõtt azonosítás volt. És ahol különbségtétel van, ott vissza tud térni az intelligencia és az ítélõképesség. Tegye a következõt: Mondja meg a személynek, hogy segíteni fog neki. Mondja ezt neki: „Találj valamit, ami nem emlékeztet ____________-re (a személy neve, akit elvesztett)!” 13
Ismételje meg az utasítást, rávéve a személyt arra, hogy találjon valamit, ami nem emlékezteti arra az illetõre! Tegye ezt mindaddig, amíg a személy fel nem ismeri, hogy van ilyen, és ettõl jobban érzi magát a helyzettel kapcsolatban. Ez az egyszerû eljárás segíthet a személynek abban, hogy kigyógyuljon az elveszített szerelembõl, és elkezdjen újra élni. 6. Eltervezni az ember életét Azzal, hogy a személlyel úgy terveztetjük el az életet, hogy aszerint nyugodtan, fenyegetettség nélkül tudna élni, az az élet, amelyet jelenleg él, kevésbé fenyegetõvé válik. Vegyük például azt a szerencsétlen flótást, akinek az élete kész taposómalom: meg kell tartania az állását – bár az nem fizet eleget, és elõrejutásra nincs esélye –, mivel ha elveszíti, úgy érzi, nem lesz képes másik állást szerezni, vagy nem lesz képes a túlélésre. Ez az ember egy maga alkotta dilemmában van, és ezt a környezetet nagyon ellenségesnek találja. Terveztessen el vele egy olyan életet, ami nem lenne olyan fenyegetõ, mindegy, hogy mennyire képzeletbeli vagy látszólag elérhetetlen is a terve, és az illetõ képes lesz folytatni a munkát az állásában, sokkal boldogabban és úgy, hogy sokkal nyugodtabbnak érzi magát. 7. Felhagyni azokkal a dolgokkal, amelyek felzaklatnak Van egy másik lépés, ami abból áll, hogy egyszerûen abbahagyatjuk a személlyel azoknak a dolgoknak a mûvelését vagy az olyan személyekkel való érintkezést, amelyek illetve akik felzaklatják. Azt mondhatjuk neki: „Hagyj fel néhánnyal azok közül a dolgok közül az életedben, amik felzaklatnak!” „Ki zaklat fel? Hát akkor ne beszélj vele egy ideig!” „Mik azok a tevékenységek, amik után rosszabbul érzed magad? Hát akkor egyszerûen ne csináld azokat egy ideig!” „Mik azok a dolgok a környezetben, amik nem igazán fenyegetõek a számodra? Rendben van. Van néhány ilyen dolog? Jó. Ezekkel legyél kapcsolatban! Fordíts rájuk több figyelmet!” Ez sokkal inkább a javára válik az illetõnek, mint azt az ember képzelné.
14
Egy összetört szerelem azt eredményezheti, hogy a személy olyan lelkiállapotba kerül, amelyben a környezetében minden a veszteségre emlékeztet.
A személynek azonban segíthetünk kigyógyulni belõle. Ha valaki képes találni a környezetben valamit, ami nem az elveszett szerelmet idézi...
...akkor a személy figyelme felszabadulhat, ami lehetõvé teszi, hogy jobban érezze magát.
15
KONFRONTÁLÁS Nyugodtan feltételezhetjük, hogy egy helyzettel kapcsolatban mindig van valami, amelyet a személy képes konfrontálni amin azt értjük; hogy könnyedén szembenéz vele anélkül, hogy meghátrálna. Ez olyan alapelv, ami a megoldás alapját képezi sokak számára, akiket nyomaszt a környezetük. Például egy szociális gondozó felkeresi Nánásinét a kültelki lakásán. Nánásinénak borzasztóan sok a problémája, és ezeket elmondja a szociális gondozónak: a férje állandóan leissza magát, és soha nem ad haza pénzt; a bútor teljesen tönkrement; a gyerekeknek nincs ruhája; lehetetlen a lakást tisztán tartani, és így tovább. A szociális gondozó akkor tud igazán valamire jutni, ha képes olyasmit találni, amit az a személy, akinek segíteni próbál, képes konfrontálni, a szociális gondozó pedig képes elérni, hogy ezt tényleg meg is tegye. Bár ez nagyon egyszerûnek és ártalmatlannak hangzik, fantasztikusan mûködõképes. A szociális munka területén dolgozók általában elmulasztják, hogy a helyzetben szereplõ problémákat egyszerûen csak felmérjék, és aztán kezdjenek valamit azokkal a problémákkal, amelyekkel lehet valamit kezdeni, és amelyekkel kapcsolatban valaki képes azt konfrontálni, hogy valamit kezdjen velük. Így végeredményben a szociális gondozó nem ér el sikert, mivel soha senkinek nem ad semmi olyat, amit az meg tud csinálni. A jóindulatú szociális gondozó azt mondja: „A következõket kellene tennie, Nánásiné: kitakarítja ezt az egész lakást, lesikálja a tetejétõl az aljáig – elvégre adtunk magának szappant. Fürdesse meg a gyerekeket, és adja rájuk azokat a szép új ruhákat, amiket küldtünk maguknak. Na most, én beszélni fogok a férjével, az ivásával kapcsolatban.” Ezen a ponton, még ha Nánásiné ki is takarította volna az egész lakást, és felöltöztette volna a gyerekeket a tiszta ruhákba, õ és a szociális gondozó haraggal válnak el egymástól. A szociális gondozó épp most mondott valami olyat Nánásinénak, amirõl az tapasztalatból tudja, hogy nem lehet megtenni. Az õ férjével senki nem tud beszélni az ivásával kapcsolatban. Nánásiné nem hiszi, hogy Nánási iszákosságával kapcsolatban akár még az Egyesült Államok hadseregének totális támadása is képes lenne bármit tenni. Ettõl fogva Nánásinéra nem fog hatni semmi, amit a szociális gondozó tesz vagy mond. 16
Tegyük fel azonban, hogy a szociális gondozó gondosan meghallgatta Nánásinét; és aztán alkalmazta azt az alapelvet, hogy olyan valamit adjon neki, aminek a kezelését az valóban képes konfrontálni. Észrevehette például, hogy a beszélgetésük folyamán Nánásiné kiürített neki egy hamutartót, hogy legyen mibe hamuznia. Így azt mondja neki: „Megmondom, hogy én mit csinálnék. Apránként nekivágnék, és kitakarítanám a lakást. Tudja mit, rendszeresen ürítse ki a hamutartókat!” Nánásiné még meg is haragudhat rá, de amikor a szociális gondozó távozik, Nánásiné körbejár, és kiüríti a hamutartókat. Ahhoz, hogy a személy beleegyezzen egy dolog kezelésébe, olyat kell találjunk, aminek a kezelését képes konfrontálni. A segítség elsõ szintje az, hogy „Ezzel van mit tenni”, és a második szint tartalmazza azt az elemet, hogy: „Amit te meg is tudsz tenni”. Olyan valamit adni a személynek, amit képes konfrontálni, és amit képes tényleg megcsinálni, olyan elképzelést kezd kialakítani az illetõben, hogy a helyzetet lehetséges kezelni. És egyszer csak Nánásiné kezd hajlani arra a gondolatra, hogy még tud is valamit tenni azért, hogy a férjével abbahagyassa az ivást. Az az elv, hogy a személynek valami olyat adunk, aminek a megtételét képes konfrontálni, sok területen mesébe illõen hasznos. Az emberek gyakran nem tudják, hogyan is boldoguljanak tovább az életben. Tudják, hogy semmi javulást nem képesek elõidézni az életben, hogy lehetetlen egyáltalán bármennyivel is jobban lenni. Ám ennek az adatnak a felhasználásával az ember könnyedén bemutathatja akár egy egész csoportnak is, hogy lehetséges javulni. Ezt a következõ módon tehetnék: Kezdje azzal, hogy annak a személynek, akinek segíteni akar, ezt tanácsolja: „Írj egy rövid listát egy papírra arról, hogy mik a problémáid!” Amikor a személy ezt megtette, kérdezze meg: „Ezek közül melyiket a legkönnyebb konfrontálnod? Most írd le azt!” Aztán mondja azt neki: „Írd le azt, amirõl teljes bizonyossággal tudod, hogy az utolsónak leírt dologgal kapcsolatban meg tudod tenni!” És végül mondja azt neki: „Na most, látod azt, amit a lap aljára írtál? Csináld meg!” 17
Egy személy lehet olyan helyzetben, ami nyomasztónak tûnik neki, így aztán nem tesz semmit vele kapcsolatban.
Lehet viszont segíteni neki valami olyannak a megtalálásával, a körülményekkel kapcsolatban, aminek a kezelését képes konfrontálni.
Ha tudja kezelni a helyzetnek egy vonatkozását, úgy észrevehetõen javulhat az azzal kapcsolatos szemléletmódja, és képes lesz azt teljes mértékben kezelni.
18
S SÜRGŐ
Ennek az elvnek a felhasználása óriási segítség lehet az embereknek a szociális munkában, csoportok vezetésében, a tanításban és elõadások tartásában, valamint sok más területen. Ne várja azt, hogy ha olyan problémákat mond el az embereknek, amikrõl azok tudják, hogy nem képesek semmit sem tenni velük kapcsolatban, akkor õk lelkesedni fognak azért, hogy bármit is megtegyenek. Sem annak a problémának, amire rámutatnak, sem a javasolt megoldásnak nem szabad meghaladnia annak a személynek a konfrontálási képességét, akinek szól. Egy ötletet a lehetõ legkönnyebb átadni, de az ötletnek nem szabad meghaladnia annak az egyénnek a konfrontálási képességét, akitõl elvárják, hogy végrehajtsa. A sorrend ez: Mi a helyzet? A helyezetnek potenciálisan melyik részét lehetséges konfrontálni? És annak a helyzetnek melyik részével fog az illetõ valamit tenni? A legtöbben azért hagyják abba a tanácsok adását, mert az általuk adott tanácsokat soha nem követik. Ám ha valaki követi az itt lefektetett szabályokat, akkor nagyon sikeres tanácsadó lehet. Mivel az emberek képesek konfrontálni azt, aminek a megtételére kérjük õket – képesek lesznek kezelni a problémáikat, és sikert érni el benne. Ennek eredményeképpen képesek lesznek többet meglátni, és többet konfrontálni a nehézségeik közül, és a fenti sorrend megismételhetõ. Az általános helyzet újabb áttekintése azt mutatja majd, hogy már jobb az elképzelésük arról, hogy a problémáik közül potenciálisan melyiket lehet konfrontálni. Az egyetlen nehézség, amibe ütközhetünk, az az, hogy néha az emberek túlságosan nagy magabiztossággal indulnak meg, és mint a kisgyerek, aki épp, hogy megtanult járni átrohannak a szobán. Sajnos általában a harmadik lépésnél orra buknak. Túlságosan ambiciózussá válhatnak. Ezt számításba kell venni, és figyelmeztetni kell a személyt: – Most ne tegyél semmivel se többet ennél. Ha magára vállalja, hogy: 1. gyorsan felbecsüli, a személy mit gondol, mi a baj; aztán 2. megtudja, hogy az illetõ ezek közül a pontok közül melyiket képes konfrontálni; aztán 3. megtudja, hogy a személy mit fog tenni azzal a ponttal kapcsolatban, amirõl úgy gondolja, hogy meg tudja tenni; és aztán 4. ráveszi, hogy tegye meg, és ezen a ponton rettentõen kitartóvá válik annak a pontnak az elvégeztetésével kapcsolatban, akkor minden alkalommal egyetértésre fog találni, csupa nagybetûvel. 19
A VALÓS VILÁG A káosz kalmára szerint a világnak egyszerûen nem szabad jobb helynek lennie. És mindaddig, amíg a politikusok a botrány hátán emelkednek magasabbra; a katonai testület a mind több háborútól hízik meg, és a médiák a rossz hírek terjesztésébõl profitálnak, addig továbbra is lesznek olyanok, akik a káosztól virulnak. De ez a csinált világ, nem pedig a valóságos világ. Mindezen zaklatottság és nyugtalanság mögött létezik egy nyugodtabb környezet. Ez olyan világ, amelyben az emberek jobban élhetnek, és jobban érezhetik magukat, olyan világ, ahol az emberek hõsi tetteket visznek véghez, a szomszédok segítik egymást, és az emberek hatalmas akadályokat gyûrnek le azért, hogy kiemelkedhessenek. A hozzáértõ és a hozzá nem értõ személy közötti különbség a környezetében mutatkozik meg. A személy vagy okozata a környezetének, vagy képes hatással lenni a környezetére. A tizenkilencedik századi pszichológusok azt prédikálták, hogy az embernek „alkalmazkodnia kell a környezetéhez”. Ez a hamis adat segített megindítani a faj degenerációját. Az igazság az, hogy az ember annyira sikeres, amennyire magához igazítja a környezetet.
Hozzáértõnek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk a környezetünkben levõ dolgokat és magát a környezetet is kontrollálni és mûködtetni. A káoszkalmár mûvének felismerésével az emberek képesek arra, hogy elkezdjék jobban kontrollálni a környezetüket. I
20
GYAKORLATI FELADATOK Itt olyan gyakorlatokat talál, amelyek a veszélyes környezet kezelésével kapcsolatosak. Ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzése növelni fogja megértését azzal kapcsolatban, hogy hogyan segítsen az embereknek elbánni életük problémáival és nehézségeivel.
1.
Nézzen körül, és találjon példákat arra, ahol a környezetet veszélyesebbnek tüntetik fel, mint amilyen valójában! Végezze ezt addig, amíg bizonyos nem lesz abban, hogy a környezetet veszélyesebbnek tüntetik fel, mint amilyen valójában!
2.
Tegyen egy sétát a háztömb körül úgy, hogy séta közben megnéz különbözõ dolgokat! A sétálás után hasonlítsa össze azt, hogy mennyire tûnt fenyegetõnek a környezet azelõtt, és milyennek tûnik most!
3.
Találjon egy barátot vagy családtagot, akit úgy érzi, nyomasztja a környezete, és segítsen neki „A fenyegetés csökkentésének módjai” részben megadott hét technika egyikét felhasználva!
4.
Segítsen egy személynek azzal, hogy, leírat vele egy rövid listát a problémáiról! Aztán vegye rá, hogy találja meg, melyiket legkönnyebb konfrontálnia ezek közül! Írassa le vele! Aztán írassa le vele azt, amirõl az utolsónak leírt dologgal kapcsolatban a személy teljes biztonsággal tudja, hogy meg tudná tenni! Most vegye rá, hogy fogja meg ezt az utolsónak leírt dolgot, és csinálja meg!
21
AZ ALKALMAZÁS EREDMÉNYEI L. Ron Hubbard olyan egyszerû lépéseket Egy nõ, aki tanulmányozta L. Ron
biztosított, amelyeknek a megtételével segíthetünk másoknak, akiket nyomaszt az élet. Azok az emberek, akik ezeket használják, úgy találják, hogy alapvetõ, de nagyon hatékony fegyver van a kezükben az ellen a cinikus általánosság illetve reménytelen beállítódás ellen, hogy „minden mindenütt rossz”, és nincs remény sem az embernek, sem bármi másnak.
Ennek a tevékenységnek – segítségnyújtás másoknak abban, hogy ellenállóbbá váljanak a veszélyes környezettel szemben – talán a leginkább emlegetett vonatkozása, hogy valójában nagyon kevés kell ahhoz, hogy segítsünk embertársunknak, és némi reményt adjunk neki. Ezt a tényt tükrözik az alábbi történetek.
A JÖVÕ KEZELÉSE Igen A jövõ konfrontálása egészen más dolog azok számára, akik a Szcientológiát alkalmazzák a környezetükre, mint azok számára, akik nem.
29% A FELMÉRÉS KÉRDÉSE: TART-E A JÖVÕTÕL?
Igen
0% Nem szcientológus
22
Szcientológus
Hubbard felfedezéseit azzal kapcsolatban, hogyan segítsünk valakinek a veszélyes környezet konfrontálásában, valamint kezelni azt, a következõket mondta a technológia hatékonyságáról: „Azután, hogy befejeztem ennek az anyagnak a tanulmányozását, másnap este meglátogatott a barátnõm. Tele volt olyan problémákkal, amelyekre nem volt megoldása. L. Ron Hubbard technológiáját alkalmazva megkértem, hogy írjon egy listát azokról a dolgokról, amelyek problémát jelentenek az életében, és aztán jelölje meg azt, amelyikrõl úgy gondolja, hogy a legegyszerûbb konfrontálnia. Aztán megkértem, hogy írja le, mi az, amirõl biztosan tudja, hogy meg tudná tenni a megjelölt ponttal kapcsolatban. Ezeknek a kérdéseknek a hatása elképesztõ volt. Azonnal felderült, noha érkezésekor nagyon lehangolt volt. Azonnal kirohant, hogy kezelje a problémát, míg korábban soha nem láttam olyat, hogy valamit megkísérelt volna ténylegesen kezelni az életében. Azelõtt csak panaszkodott! Újra megtapasztaltam, hogy egy kevés Szcientológia is milyen sokat el tud érni!”
E
gy omahai nõ számára életének mindaddig „normális” része volt az, hogy nyomasztja a munkája, amíg némi segítséget nem kapott a barátjától.
„Szokás szerint egyre több tennivalót gyûjtöttem össze, és soha egyiket sem fejeztem be. Aztán néhány héttel késõbb könnyek között voltam, mert úgy éreztem, hogy nyomaszt a
„túlmunka”. A világ meglehetõsen rémesnek tûnt, és úgy látszott, a benne élõ emberek mind nagyon undokok velem. Egy barátom elmondta, hogy hogyan írjak listát a problémáimról, válasszam ki azt, amelyiket képes vagyok konfrontálni, és aztán tegyek valamit azzal kapcsolatban. Onnantól fogva a kezemben volt a helyzetek irányítása mindössze azzal, hogy egyszerre egy problémával foglalkoztam, alkotó módon megoldottam azt az egyet, aztán továbbmentem a következõre ahelyett, hogy belefulladtam volna abba, amilyen „lehetetlennek” az egész tûnt. Azután nem tûnt olyan undoknak a világ, mert én voltam a felelõs. Ez volt az elsõ Szcientológia adat, amit valaki valaha is alkalmazott rám, és ezt azóta is használom az életben. Most sokkal inkább képes vagyok arra, hogy élvezzem a munkámat.”
szemben. Felderült, és elkezdte kidolgozni, hogy hogyan tudná megoldani a saját problémáit. Egy másik alkalommal egy olyan embernek, aki roppant zaklatott és hisztérikus volt a környezetében, segítettem, hogy új helyre költözzön, és nagy sétákat tegyen. Sokkal józanabbá vált, kezdett közeledni a többiekhez, és segíteni õket iskolai tanári pozíciójából. Ezeknek az egyszerû eljárásoknak az alkalmazásával saját családtagjaimat is átsegítettem a nagyanyám halála okozta zaklatottság idõszakán. Meglepõ módon ez még a megpróbáltatásnak ebben az idõszakában is a stabilitást és a nyugalom érzését hozta. Ez egy egyszerûen alkalmazható technológia, amelyik egyszerûen megkönnyíti és sokkal kellemesebbé teszi az életet mások számára.”
E
L. Ron Hubbard technológiájának
gy kaliforniai nõ, aki nem tudta elviselni mások szorult helyzetének látványát anélkül, hogy valamit ne tett volna ellene. L. Ron Hubbard technológiáját használta olyanok megsegítésére, akik próbára tevõ körülmények között voltak. Sok sikert ért el ezekkel az egyszerû megoldásokkal.
„Segítettem egy embernek és a feleségének, akikkel a buszon találkoztam egy napon. Az asszony valamiért könnyek között volt. Ránézettem vele azokra a környezetben található dolgokra, amikrõl úgy érezte, hogy nem ellenségesek vele
olvasása elõtt egy hawaii nõ azt gondolta, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akikben nem lehet megbízni. Íme ez történt, amikor megtanulta, hogy mi a valódi forrása a környezeti veszélynek:
„Rájöttem, hogy mindent valaki más nézõpontjából szemléltem. Azzal, hogy megváltoztattam a nézõpontomat, a világ egész más világgá változott. Egyáltalán nem az a világ volt amelyrõl engem korábban tanítottak! Ez oly sok mindent megváltoztatott a számomra – tulajdonképpen elkezdtem élni.”
23
Képes voltam jobban megfigyelni dolgokat, mivel, egyszerûen azt néztem, ami tényleg ott volt. A környezet nem volt többé olyan veszélyes, olyan ijesztõ. Nagyon kis koromban arra tanítottak, hogy az embernek tartania kell a száját, és azt kell tennie, amit mondanak, és nagyon óvatosnak kell lenni, mivel, senkiben nem lehet megbízni. Amikor valóban szétnéztem, rájöttem, hogy sok olyan ember van körülöttem, aki jó. Ez nyitottá tette a kommunikációmat, mert azt tudtam mondani: - »Ez nem igaz. Nézzétek meg ezt!« Ezt a Szcientológia adatot alkalmaztam egy rádiómûsorban. Az emberek betelefonáltak, és kérdéseket tettek fel. Egy embernél, elértem, hogy felismerje, valójában tud tenni valamit az életben pusztán annak a megfigyelésével, hogy a többiek körülötte túlélnek, és hogy õt hamis információval etették. Most sikeres az életben. A világa, akárcsak az enyém, tompa szürkébõl élénk színekkel teli, élvezetes hellyé vált.”
E
gy német hölgy a következõket mondta el az egyik szomszédjának nyújtott segítségrõl: „Másnap szerda volt, a hónap elsõ szerdája, amikor – amint az elmúlt harminc évben mindig – a szomszédasszonyom átjön látogatóba, megbeszélni minden keservét egy csésze kávé mellett. Az évek során, amikor a gyerekeink még iskolások voltak, konkrét problémák adódtak, és néha élvezetes dolgok kerültek szóba. Aztán a férje és a gyerekei meghaltak egy tragikus balesetben. Azontúl
24
többé nem volt semmi más téma. De hát nem ejthettem õt csak úgy, igaz? Ezeknek a szerda estéknek a végére érve halálosan megviselt szoktam lenni. Egy másik hölgy valamivel korábban mutatott meg nekem egy módot olyan valakinek a kezelésére, aki zaklatott. Elhatároztam, hogy másnap elviszem a szomszédasszonyomat a parkba sétálni. És így is tettem. Derûs határozottsággal áttörtem az ezzel kapcsolatos ellenkezésén. Megmutattam neki minden kedvenc helyemet, és magam is felfedeztem jó néhány új dolgot, és ezeket is megmutattam neki. »Kellemes itt kinn«, mondta a szomszédasszonyom, és mosolyogni láttam, évek óta elõször.”
N
éha a munkahelyi környezet nyomása majdhogynem nyomasztóvá válhat. Egy hölgynek, aki egy kaliforniai cég minõségellenõrzési vezetõje volt, a fõnöke segített visszanyerni lelki nyugalmát, és újult erõvel visszatérni munkájához. „Egy nap teljesen zaklatott voltam, és sírtam a munkahelyemen, isten tudja miért. Nem tudtam, hogyan jöjjek rá, mi az ami nincs rendben. Csak azt tudtam, hogy zaklatott vagyok. Nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen állapotban legyek, és ez mások számára, akik számítottak rám, szintén megengedhetetlen volt. A fõnököm azt mondta, menjek el sétálni, és nézzek rá különbözõ dolgokra sétálás közben. Elmentem, és tizenöt percet sétáltam. Kezdtem igazán jól érezni magamat, és egy idõ után tényleg semmi nyoma nem maradt a zaklatottságnak. Amikor elkezdtem a sétát, még azt sem tudtam, hogy mitõl vagyok zaklatott. Azonban miközben
sétáltam, rájöttem, hogy ódzkodtam az aznapi teendõim egy részét kezelni. Megtaláltam a megoldást az egész problémára. Sarkon fordultam, visszamentem, és teljes mértékben kezeltem a helyzetet.”
Egy
sokéves tapasztalattal rendelkezõ üzleti tanácsadó következetesen sikereket ért el embereknek a fenyegetõ körülményektõl való megmentésében. „Meglehetõsen gyakori, hogy azok az emberek, akik hozzám jönnek segítségért, olyan környezetben élnek, amit veszélyesnek tartanak. Azzal, hogy hagyják egyik kis problémát vagy szituációt a másik után kezeletlenül felhalmozódni, hamarosan valóban fenyegetõ a helyzetük. Mire engem felhívnak, gyakran nyakig vannak a pácban, minden látható kiút nélkül. Kiút azonban természetesen van. Újra és újra hatalmas sikereket érek el L. Ron Hubbard azon technikájának segítségével, hogy találunk egy olyan dolgot, amit az illetõ képes konfrontálni, és amivel kapcsolatban képes valamit tenni, és azt a valamit ténylegesen kezeltetjük vele. A megkönnyebbülés, újult remények és újjáéledt célkitûzések, amelyeket ez eredményez, nagyon figyelemreméltóak. Ily módon „visszahozni valakit a játékba" olyan élmény, ami megéri.”
Egy arizonai tanár a puszta együttérzésnél
sokkal hatékonyabb eszközt talált egy elvesztett szerelemtõl szenvedõ kolléga megsegítésére.
„Egy reggel az egyik tanártársunk hihetetlenül komor kinézettel érkezett meg. Nem került sok kérdezõsködésbe annak a felfedezése, hogy miért: Otthagyta a menyasszonya. Bár ez nem tûnt lehetségesnek, délre tovább mélyült a lehangoltsága. Megborzongtam a gondolattól, hogy milyenek lehettek az órái aznap délelõtt. Néhány barátunk megpróbálta vigasztalni, tréfákkal kihúzni ebbõl az állapotból, és más ilyen jóindulatú, de hatástalan »megoldásokkal« próbálkoztak, amelyeket valószínûleg valamilyen pszichológia órán sajátítottak el. Félrevontam a többiektõl, és elvittem egyet sétálni az egyetem területén, és olyan dolgokat találtattam vele a környezetben, amik nem emlékeztették a menyasszonyára. Nemsokára kiemelkedett a mély szürke levertségébõl, és elkezdett egy elõadásról beszélni, amelyre fel kellett készülnie, hogy a közeledõ szünidõ folyamán megtartsa. Teljes változás. Megmentettem a napját, és sok diáknak megtakarítottam néhány kínos órát, amit azzal töltöttek volna el, hogy olyan valakit hallgatnak, aki valójában ott sincs, hogy tanítsa õket.”
25
L. RON HUBBARDRÓL
E
gyetlen állítás sem jellemezhetné jobban L. Ron Hubbard életét ennél az egyszerû kijelentésnél: „Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy az ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait.” E szavak mögött egy, az emberiség szolgálatában eltöltött élet áll, és a bölcsességnek egy olyan öröksége, amely bárkit képessé tesz arra, hogy megvalósítsa a boldogság és a szellemi szabadság régóta dédelgetett álmát. L. Ron Hubbard 1911. március 13-án született a nebraskai Tildenben. Felfedezésének útja és embertársai iránti elkötelezettsége korán kezdõdött. „Azt akartam, hogy mások boldogok legyenek, és sehogy sem fért a fejembe, hogy miért nem azok” – írta egy ifjúkori levelében, és ez árulkodik érzéseirõl, amelyek életében mindvégig vezérelték. 19 éves korára már több mint négyszázezer kilométert utazott Jáva, Japán, India és a Fülöp-szigetek kultúráját vizsgálva. 1929-ben az Egyesült Államokba hazatérve Ron újrakezdte a korábbi kutatásait, és a következõ évben beiratkozott a George Washington Egyetemre. Ott a matematika, mérnöki tudományok, valamint az atomfizika, akkor új tudománya területén folytatta hivatalos tanulmányait. Ezek mindegyike létfontosságú, életbevágó eszközt nyújtott állandó kutatásaihoz. Hogy kutatásainak ezzel anyagi fedezetet biztosítson, Ron irodalmi pályafutásba kezdett az 1930-as évek elején, és hamarosan az egyik legszélesebb körben olvasott, népszerû regényíróvá vált. Fõ célját azonban soha nem tévesztette szem elõl, és folytatta fõ kutatási vonalát kiterjedt utazások és expedíciók révén. A II. világháború kitörésekor alhadnagyi rangban belépett az Egyesült Államok Haditengerészetébe, és tengeralattjáró-romboló hadihajók parancsnokaként szolgált. Harc közben elszenvedett sebesüléstõl részben vakon és bénán, 1945-ben véglegesen rokkanttá nyilvánították. Az elmére vonatkozó elméleteinek felhasználásával azonban nemcsak bajtársain volt képes segíteni, hanem saját egészségét is visszanyerte. További öt év intenzív kutatás után Ron felfedezései a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya címû könyvben tárultak a világ elé. A Dianetika, az elme elsõ népszerû kézikönyve, amely kifejezetten az utca embere számára 26
íródott, az emberiség reményeinek új korszakát nyitotta meg, és életének egy új korszakát a szerzõ számára, aki azonban nem hagyott fel a kutatással; és miután 1951 végéig áttörést áttörés után foglalt rendszerbe, megszületett a Szcientológia alkalmazott vallásos filozófiája. Mivel a Szcientológia az élet egészére ad magyarázatot, az emberi létnek nincs olyan vonatkozása, amivel L. Ron Hubbard elkövetkezõ mûvei ne foglalkoztak volna. Hol az Egyesült Államokban, hol Angliában élve folytatta a kutatásait, amelyek megoldásokat kínáltak olyan társadalmi problémákra, mint a hanyatló oktatási standardok és a burjánzó drogfogyasztás. Mindent egybevéve, L. Ron Hubbard Dianetika és Szcientológia munkái negyvenmillió szót tesznek ki rögzített elõadások, könyvek és írásmûvek formájában. Ezek együttesen alkotják egy 1986. január 24-én véget ért életút örökségét. L. Ron Hubbard távozása azonban semmiképpen sem jelentette valaminek a végét, hiszen forgalomban lévõ könyveinek százmillióival és a jobbító technológiát nap mint nap alkalmazó emberek millióival valóban azt mondhatjuk, hogy a világnak még ma sincs nála jobb barátja. n 27
SZÓJEGYZÉK kommunikáció: gondolatok kölcsönös cseréje téren keresztül két személy között. konfrontálás: meghátrálás vagy kitérés nélkül szembenézni. A konfrontálás képessége tulajdonképpen az a képesség, hogy kényelmesen ott vagyunk és észlelünk. processz: pontos útmutatások sora vagy akciók sorrendje, melyeket egy kívánt eredmény eléréséért végzünk el.
28
Szcientológia: alkalmazott vallásos filozófia, amelyet L. Ron Hubbard fejlesztett ki. A Szcientológia a szellem önmagával, univerzumokkal és más életformákkal való viszonyának tanulmányozása és kezelése. A Szcientológia név a latin scio, azaz „tud” szóból és a görög logos szóból származik, amelynek jelentése „a szó vagy külsõ forma, amely által a belsõ gondolat kifejezõdik és ismertté válik”. Így a Szcientológia a tudásról való tudást jelenti.
NEW ERA® Publications International ApS
A NEW ERA bejegyzett védjegy és márkanév.
Store Kongensgade 53, 1264 Copenhagen K, Denmark ISBN 87-7968-224-3 © 2001 L. Ron Hubbard Library. Minden jog fenntartva. Bármilyen engedély nélküli másolás, fordítás, duplikálás, importálás vagy terjesztés, egészben vagy részben, bármilyen formában – beleértve az elektronikus másolást, tárolást vagy továbbítást – az idevonatkozó törvények megsértése. Scientology, Szcientológia, Dianetics, Dianetika, Celebrity Centre, L. Ron Hubbard, L. Ron Hubbard kézjegye és a Szcientológia kereszt védjegyek és márkanevek, amelyek a Religious Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyével történik. A Scientologist egy kollektív tagsági jegy, amely a kapcsolódó Szcientológia egyházak és missziók tagjait jelöli.
A nyomtatás Dániában készült.
HUNGARIAN EDITION
®
L. RON HUBBARD kiadvá ny
29
