SZAKDOLGOZAT Balla Gabriella 2006

SZAKDOLGOZAT

Balla Gabriella 2006

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia Szakirány

FINNORSZÁG GAZDASÁGI KIHÍVÁSAI ÉS INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEI A XX. SZÁZADBAN

Készítette: Balla Gabriella Budapest, 2006

Tartalomjegyzék Bevezetés............................................................................................................. - 5 I

Finnország számokban ............................................................................. - 8 -

II

Finnország rövid gazdaságtörténete........................................................ - 9 II.1

Finnország helyzete a Svéd Királyság és az Orosz Birodalom részeként ...... - 9 -

II.2

Finnország gazdasági helyzete a két világháború között.............................. - 10 -

II.3

Finnország helyzete a második világháború után a szovjet érdekszféra

részeként .............................................................................................................. - 11 II.4

Az iparosodás lépcsőfokai ............................................................................ - 14 -

III Finnország integrációs törekvései.......................................................... - 18 III.1 Az Északi Tanács és az Északi Útlevél Unió .............................................. - 18 III.2 Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) és az Európai Gazdasági Térség (EGT)....................................................................................................... - 19 III.2.1 EFTA .................................................................................................... - 19 III.2.2 EGT ...................................................................................................... - 21 III.3 Az Európai Unió........................................................................................... - 24 III.3.1 Finnország és az EU – röviden, számokban ......................................... - 24 III.3.2 Miért lépett be Finnország az Európai Unióba? ................................... - 24 III.3.3 A csatlakozás folyamata ....................................................................... - 26 III.3.4 A lakosság tájékoztatása és a népszavazás ........................................... - 29 III.3.5 Változások a skandináv államok együttműködésében ......................... - 32 III.4 Útban a közös pénz felé, a Gazdasági és Monetáris Unió............................ - 34 Az EMU alapító tagja ............................................................................................. - 35 III.5 Biztonságpolitikai megfontolások ................................................................ - 36 -

IV Gazdasági recesszió ................................................................................. - 38 -

-3-

IV.1 A válság kiváltó okai és a következményei.................................................. - 38 IV.2 A gazdaságpolitika alakulása........................................................................ - 41 IV.3 Az államháztartás ......................................................................................... - 43 IV.4 A bankrendszer válsága ................................................................................ - 45 -

V

Finnország az EU-csatlakozás után....................................................... - 47 V.1

A gazdaságpolitika és a versenyképesség kihívásai ..................................... - 47 -

V.2

Gyors növekedés a tagság első éveiben........................................................ - 49 -

V.3

A finn ipar helyzete ...................................................................................... - 50 -

V.4

Északi mezőgazdaság az EU-ban ................................................................. - 52 -

V.5

A külkereskedelem ....................................................................................... - 53 -

V.6

A keleti bővítés pozitív hatásai..................................................................... - 58 -

V.7

Finnország, a mintaállam.............................................................................. - 58 -

Befejezés ........................................................................................................... - 61 Függelék............................................................................................................ - 65 Táblázatok és ábrák jegyzéke......................................................................... - 73 Irodalomjegyzék .............................................................................................. - 74 Internetes hivatkozások jegyzéke: ................................................................. - 76 -

-4-

Bevezetés Szakdolgozatom témája Finnország integrációs törekvéseinek ismertetése a XX. század második felében, az 1990-es évek elején az országot sújtó gazdasági recesszió és az Európai Unióhoz történő csatlakozási folyamat bemutatása, valamint a gazdasági helyzet változásának ismertetése a kilencvenes évektől. Választásom azért esett Finnországra, mert egyrészt úgy érzem, hogy érdemes megvizsgálni azt, hogy ez - a függetlenségét tekintve fiatal - ország hogyan tudott és tud megfelelően alkalmazkodni a világgazdasági kihívásokhoz, másrészt a Finpro Kereskedelmi Központ budapesti irodájában töltöttem szakmai gyakorlatomat, s ezáltal még szükségesebbnek érzem, hogy ezen országot jobban megismerjem. Adott egy ország köztudottan nem a legkedvezőbb földrajzi- természeti- geopolitikai adottságokkal, amelyek alapján akár „halmozottan hátrányos helyzetűnek” is nevezhetnénk. Hogy csak a legalapvetőbbeket említsem a kedvezőtlen tényezők közül: - Finnország területének jelentős része a sarkkörtől északra fekszik. - Az ország területének alig 8 százaléka művelhető. - Ásványkincsekkel gyakorlatilag nem rendelkezik. - Történelmi- politikai okok miatt folyamatosan arra kényszerült, hogy gazdasági, politikai lépéseinél vigyázó szemeit a Szovjetunióra (Oroszországra) vesse. Nem elhanyagolhatók ugyanakkor az ország kedvező adottságai sem, közülük is kiemelten erdőségei (a terület 70 százalékát erdők borítják). S míg a Szovjetunió szomszédsága az előzőekben a negatív tényezők között szerepelt, paradox módon meg kell állapítani azt is, hogy ebből a második világháborút követő időszakban hosszú évtizedeken keresztül számos gazdasági előny származott. Szakdolgozatom célja, hogy ezen észak-európai ország fejlődését rövid gazdaságtörténetén és történelmén keresztül ismertessem, valamint bemutassam azt a folyamatot, mely során Finnország a fejlett európai országokat tömörítő integráció tagjává vált a második világháborút követő évtizedek alatt, mely szakdolgozatom első részét teszi ki. Vajon milyen események, politikai-gazdasági változások hatására döntött úgy Finnország, hogy ő sem

-5-

maradhat ki az integrációból? Csak gazdasági érdekek motiválták döntéseit vagy egyéb, ésszerűségi okok is szóltak a csatlakozás mellett? A szakdolgozat második részében Finnország gazdasági helyzetét és az abban végbement változásokat szeretném ismertetni – a teljesség igénye nélkül - az 1990-es évek elejétől napjainkig. Hogyan lehetséges az, hogy a kilencvenes évek elején súlyos gazdasági válsággal küszködő ország egy évtized alatt a világ versenyképességi ranglistáján már negyedik éve az első helyen szerepel? Talán a finnek ilyen jól tudnak alkalmazkodni, vagy esetleg más oka van a gyors ütemű fejlődésnek? Nem kétséges, hogy Finnország nem állt a legkedvezőbb gazdasági helyzetben, amikor benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. A kilencvenes évek elején komoly gazdasági visszaesést elszenvedő ország csak nehezen tudott a válságból kilábalni. A vonatkozó fejezetben ismertetem, hogy kinek vagy minek köszönhető a gazdaság újbóli fellendülése. Milyen intézkedésekkel próbált a kormányzat a válságon enyhíteni? Milyen tényezők, intézkedések, stb. segítették a válságból való gyors kilábalást? Volt-e a megoldásban valami szerepe az integrációs törekvéseknek illetve az Európai Uniónak? Mielőtt azonban a fent említett témákat kezdeném taglalni, elemezni, szeretném röviden bemutatni Finnországot és történetét.

-6-

-7-

I

Finnország számokban

Hivatalos név:

Finn Köztársaság

Államforma:

Parlamentáris köztársaság

Terület:

338 144 km2 (Ezzel Finnország a hetedik legnagyobb ország Európában)

Főváros:

Helsinki

Lakosságszám:

5,2 millió fő

Népsűrűség:

17 lakos / km2 A népesség 62 százaléka városban lakik

Nagyobb városok lakosságszámmal: Helsinki (555 000), Espoo (213 000), Tampere (195 000), Vantaa (178 000), Turku (172 000) és Oulu (120 800) Hivatalos nyelvek: finn (93 %), svéd (6 %) és lapp Kb. 1 700 lakos beszéli a lapp nyelvet anyanyelvi szinten. Vallás:

Lutheránus 89 %, ortodox 1 %, más 1 %, nem vallásos 9 %

Közigazgatás:

5 régió, 12 tartomány

Jogi rendszer:

Az 1919-es Alkotmányon nyugszik, melyet 2000-ben újítottak meg

GDP / fő:

25 707 Euró (2004-ben)

Miniszterelnök:

Paavo Lipponen

Köztársasági elnök: Tarja Halonen

-8-

II

Finnország rövid gazdaságtörténete1

Finnországnak hosszú utat kellett bejárnia, míg elismerték politikai függetlenségét és az országban rejlő gazdasági potenciált. Az északi ország területéért sokáig két állam, a Svéd Királyság és Oroszország vetélkedett. II.1 Finnország helyzete a Svéd Királyság és az Orosz Birodalom részeként A Svéd Királyság még a finn államalapítás előtt kiterjesztette befolyását kelet felé, és 1154ben a mai Finnország hivatalosan is Svédország részévé vált. Nem rendelkezett semmiféle önállósággal, csak Keleti Tartományként (Österland) emlegették. A megszállás ideje alatt is érezhető volt az egyenjogúság tiszteletének korai megnyilvánulása, hiszen a Svéd Királyság ugyanolyan jogokat adott az elfoglalt terület lakóinak, mint saját népének. Ebben az időben egyszerre alapították meg a svéd, illetve a finn területen a skandináv államokra mindmáig jellemző szociális és jogi rendszert. 1703-ban Nagy Péter orosz cár Szentpétervárt nevezte ki a birodalom fővárosává, így a Finnöböl stratégiai szerepe felértékelődött, és a svéd befolyás alatt álló Österland megszerzése fontos kérdéssé vált. A cári csapatok 1743-ig kétszer foglalták el a mai Finnország területét. Mindkétszer lemondtak az egész terület elfoglalásáról a svéd királyság javára bizonyos területek fejében. A napóleoni hódítások idején folytatott svéd-orosz háborút végül az 1809ben aláírt haminai békeszerződés zárta le, mely Finnországot teljes egészében Oroszországhoz csatolta. Ezzel Österland, Finn Nagyhercegség néven hivatalosan is a nagy orosz birodalom részévé vált. Ezen lépéssel a hosszú és szoros svéd befolyás megszűnt, ami paradox módon hozzásegítette a finneket saját államuk megalapításához. A Nagyhercegség alkotmányos jogokat kapott Oroszországtól, és megalapíthatta önálló közigazgatási központját Helsinkiben. Finnország az orosz birodalmon belül nagy önállóságot kapott. Így meg tudták honosítani a skandináv típusú államrendszert. Már ekkor saját hadsereggel és valutával rendelkeztek. Ennek ellenére 1899-től Oroszország mégis megkezdte 1

Ezen fejezet összeállításához felhasznált irodalom és internetes hivatkozások: Fred Singleton: The Economy of FINLAND in the Twentieth Century,1986; Max Jakobson: Finland in the new Europe, 1998; http://www.virtual.finland.fi

-9-

a Nagyhercegség oroszosítását Ivabovics Bobrikov 1898-as hatalomra lépésével. Ennek a folyamatnak az orosz-japán háború elvesztése vetett véget 1905-ben. Az 1917-ben hatalomra kerülő Kerenszkij a finn autonómia visszaállítása mellett döntött, de ez nem volt elég a teljes függetlenséget egyre többen támogató finneknek. Az önállóság megszerzésére jó alkalmat szolgáltatott az októberben Szentpéterváron lezajlott kommunista hatalomátvétel, és 1917. december 6-án a helsinki parlament kikiáltotta Finnország függetlenségét. Az ezt követő évben a mindmáig nemzeti tragédiaként értékelt, fehérek és vörösek között lezajlott polgárháború lezárult. Majd bolsevik típusú hatalomátvétellel és orosz segítséggel a vörösek szerezték meg a hatalmat átmenetileg. A jobboldalt képviselő fehérek, német kooperációt remélve, finn királyság létrehozását tervezték. Ezt az első világháború lezárása némiképp módosította, s így királyság helyett Finnország köztársasággá vált 1919 tavaszán. Finnország 1920-ban lett a Népszövetség tagja, s a semleges északi államokhoz hasonlóan nem vállalt politikai és katonai elkötelezettséget. (Max Jakobson, 1998) II.2 Finnország gazdasági helyzete a két világháború között A két világháború közötti időszakban az ország a gazdaság megszilárdítására koncentrált, igyekezett behozni a világpiaci lemaradását. Egyre fejlettebb és magasabb feldolgozottságú termékeket kezdtek gyártani. Az ország 65 százalékát borítja erdőség, így a kezdeti időszakban az ipar elsődleges nyersanyagává a fa vált. Az exportot a fa és az ebből készült termékek uralták. A termelési struktúra átalakulásával együtt a gazdaság alapvető szerkezete nem változott. A lakosság nagy része még mindig a lassan fejlődő és a zord klimatikus viszonyok miatt alacsony termelékenységi szintet felmutató mezőgazdaságban dolgozott. A viszonylag rövid ideig tartó nyugalmas és független évek után 1939 novemberében kitört a téli háború. A Szovjetunió miután nem tudta békés eszközökkel rábírni Finnországot a területcserékre, megtámadta az országot. A háború az 1940. márciusában aláírt moszkvai békeszerződéssel, és a finnek vereségével zárult. A szerződés értelmében Finnország

- 10 -

lemondott Karéliáról, mely az ország területének 10 százalékát tette ki. Az ott élő mintegy 400 ezer lakos elhagyta otthonát, és finn területekre menekült. A jóvátétel és a menekültekről való gondoskodás még nagyobb gondot rótt az amúgy is gyenge lábakon álló nemzetgazdaságra. (Fred Singleton, 1986) A válság megoldását a finn gazdaság modernizációjában látták. A gazdaságot 1964-re sikerült talpra állítani. Ezt az időszakot a következő alfejezetben elemzem. II.3 Finnország helyzete a második világháború után a szovjet érdekszféra részeként A második világháború kirobbanásakor Finnország semleges államként definiálta magát annak ellenére, hogy a Szovjetuniót támadó német alakulatokat engedte átvonulni az ország területén, és felségvizein aknásítást végzett német segédlettel. A német és a finn csapatok között semmiféle szövetségi megállapodás nem volt, csupán a közös ellenség- tudat kötötte össze őket. A háborúba aktív résztvevőként csak a szovjet agresszió után lépett be, amikor is a szovjetek bombázni kezdték az országot. A finnek célja az elvesztett karéliai területek visszafoglalása volt, amit német segítséggel egy rövid időre meg is valósítottak. Annak köszönhetően, hogy a háború végén a finnek saját erőből kényszerítették a németeket az ország elhagyására, a szovjet csapatoknak nem volt ürügyük arra, hogy felszabadítóként megszállják az országot. A második világháborút lezáró békeszerződésben Finnország gazdaságilag ismét megrendült. Elvesztette a gazdaságot meghatározó egyik fő szektor, a papírgyártás kapacitásának egynegyedét, vízienergia-termelési kapacitásának egyharmadát, művelhető mezőgazdasági területeinek és erdőségeinek 12 százalékát, nemzeti vagyonának 13 százalékát, továbbá a vasúthálózat 20 százaléka az új országhatáron kívülre került. (Pertti Pesonen; Olavi Riihinen, 2002) A háborús veszteségek ellenére Finnország nem adta fel célját, hogy jóléti állammá váljon. Ezért a téli háború ideje alatt létrejött kollektív munkaszerződésről szóló törvényt megerősítették.

Családpolitikát

terveztek

annak

érdekében,

hogy

a

megindult

népességnövekedés üteme ne torpanjon meg. Ennek keretében alanyi jogon járó családi

- 11 -

pótlék, és egy évig járó gyes folyósítását vállalta az állam. 1949-ben lakásépítési hozzájárulásról hoztak határozatot. 1950-re a szociális kiadások a GDP 8 százalékát tették ki, ami első ránézésre nem tűnik nagy számnak, viszont a háború utáni nehéz körülmények között jelentős állami tehervállalás volt. Az 1970-es évekig a GDP növekedés éves szinten megközelítette az 5 százalékot. Az államtól elvárták a jólét megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítását, ám ezzel együtt elengedhetetlennek tartották a keményen dolgozó társadalom meglétét is. Így a finn jóléti állam kialakításában a lakosság is meghozta a maga áldozatát. Szeretnék a következőkben néhány példát említeni arra, hogy az állami szerepvállalás mellett a lakosság is szerepet játszott ennek megvalósításában: Az 1960-as évekre a különböző keringési betegségek száma riasztóan növekedett, azzal együtt, hogy a születéskor várható élettartam jelentősen emelkedett. 1961 és 1965 között az átlagos, várható, női életkor 72,6 év, a férfiak esetében pedig 65,4 év volt. Mindezen szép eredmények ellenére a középkorú férfiak között a halálozási arány igen magas, míg az egészségügyi dolgozók száma alacsony volt. (The Statistical Yearbook of Finland, 2004). E tekintetben a legproblémásabb európai államok közé tartozott Finnország. Az 1963-ban hozott Nemzeti Betegbiztosítási törvény az egészségügyi ellátást mindenki számára hozzáférhetővé tette. A hetvenes- nyolcvanas évek folyamán több szociálpolitikai megállapodás is született, köztük volt a munkanélküli segély reformja, a negyvennégy órás munkahét definiálása és a társadalmi jólétről szóló törvény. Az egész társadalmat átfogó célként életmódváltást tűztek ki. A finnek innovatív, rugalmas életfelfogását mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy alig húsz év alatt képesek voltak nemzeti szinten változtatni életvitelükön, étkezési szokásaikon. 2000-ben a nők születéskor várható, átlagos élethossza 81,2 év, a férfiaké 73,7 év volt. (The Statistical Yearbook of Finland, 2004). A finn társadalom alázatát jól példázza az előző folyamat, amikor is a társadalom egyszerre volt képes egy adott közös cél, a jóléti állam elérésének álma érdekében átgondoltan együttműködni.

- 12 -

A mai versenyképesség első és mély gyökerei elsősorban az ekkor megalapozott és kitűzött célokban lelhetők fel. A hatvanas években a társadalom széles rétegei tették magukévá az emberi erőforrásban rejlő lehetőségek gondolatát. Támogatták az oktatás és az egészségügy fejlesztését. A gyermekek egészségügyi ellátásának színvonala is példás volt, melynek köszönhetően a csecsemőhalandóság alacsonnyá vált. A kórházi ellátás az európai országok átlagát mutatta. A jóléti állammá válás célját a szovjet rendszer előretörése ugyan lefékezte, de nem tette lehetetlenné. Finnország csak látszólagos függetlenséget kapott, mivel a Szovjetunió saját érdekövezetének nyilvánította a területet. A „nagy testvér” nem szólt bele közvetlenül a belpolitikába, de a külpolitika egyértelműen a szovjet sugalmazás szerint alakult. Finnország ekkor döbbent rá, hogy külpolitikájának központjába új prioritásokat kell helyeznie. Ez pedig nem volt más, mint a Szovjetunióval való békés egymás mellett élés. Ennek alátámasztására 1948. áprilisában a két ország megkötötte a BEKS-t, azaz a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződést. A szerződés értelmében bizonyos feltételek fennállása esetén a Szovjetunió igénybe veheti Finnország területét saját határainak megóvása érdekében, illetve a felek vállalták, hogy nem kötnek olyan szövetségeket, és nem vesznek részt olyan társulásokban, amelyek a másik fél ellen irányulnak. (Max Jakobson, 1998) S annak ellenére, hogy Finnország önmagát semlegesnek nyilvánította, éppen a BEKS- szerződés miatt, inkább egyfajta korlátozott védelmi szövetségben állt a Szovjetunióval, és az eredetileg tíz évre kötött szerződés az 1990es évek elejéig korlátozta a finnek nyugati integrációját. Az 1973-as és 1979-es olajválság több nyugat-európai országban a jóléti állam kritikájához vezetett. Finnország esetében az olajválság nem okozott nagy törést, hiszen a Szovjetunióból barter kereskedelemmel jutott olajhoz. Indirekt módon azonban a finn gazdaságot is megérintette a világgazdasági visszaesés, melynek következtében a munkanélküliek száma megugrott. Erre nem voltak felkészülve, mert a háborút követő időszakban inkább a munkaerő hiánya volt jellemző, illetve a jóléti állam definíciójához szorosan kapcsolódott a teljes foglalkoztatás ideológiája. Mindezt tetézte, hogy ekkorra vált érezhetővé a dolgozó nők arányának már a hatvanas évektől kezdődő növekedése, illetve ebben az időben lépett munkavállaló korba a háború utáni baby-boom generáció. - 13 -

A hidegháború időszakában a finn belpolitika szintén az indirekt szovjet megfeleltetés szerint alakult. Moszkva csak olyan vezető hatalmat tekintett legitimnek, mely a szovjet külpolitika szempontjából megfelelt. Két nevet szokás kiemelni ebből az időszakból az egyik Urho Kaleva Kekkonen, aki 1956-ban lépett elnöki posztra, és 25 évig volt hatalmon. Ez idő alatt szilárdult meg az a rendszer, ami 1981 után, Mauno Koivisto elnöksége alatt sem változott, miszerint a fontosabb finn döntéseket gyakorlatba ültetésük előtt egyeztették a szovjet vezetőséggel. A szuverenitást csökkentő szovjet befolyással együtt Finnország mindvégig független volt a Szovjetuniótól, nem vette át annak torzult rendszerét. Önálló, nemzeti sajátosságokat hordozó oktatási, demokratikus politikai rendszerük és gazdasági berendezkedésük mindvégig megmaradt. Az ország sokat köszönhet önállóságának, így nem jutott a kelet-európai országok sorsára. (Kiss J. László, 2002) II.4 Az iparosodás lépcsőfokai Utolsóból az első? Meglepő módon Finnországban építették fel az első vaskohó kemencét 1616-ban. Az üveggyártás is hamar, 1681-ben megkezdődött. Az ipari forradalom tipikus iparágai, mint a textilipar 1800. körül jelentek meg. 1856-ban Alexander cár a kereskedelem fejlesztését, a vízi kereskedelem, az ipar és közlekedés fejlesztését, illetve az alapszintű oktatás bevezetését tűzte ki célul. A haladó gondolkodású cár liberális elképzeléseit viszont nem lehetett bevezetni a konzervatív Orosz Birodalomban, ezért tesztelésképpen a reformokat finn területeken vezették be. (Pertti Pesonen; Olavi Riihinen, 2002) Az igazi fejlődés a hagyományos, legöregebb iparághoz, a faiparhoz kötődik. A fakitermelés és a fafeldolgozás a mai napig Finnország egyik legversenyképesebb ágazata. A fa szállítása sok gondot okozott, mivel a vízi szállítás az év nagy részében lehetetlen volt. A technológia fejlődésének köszönhetően 1862-ben megindult a vasúti szállítás a Saimaa Csatornának nevezett, Szentpétervár felé vezető vasútvonalon. A dolog további érdekessége, hogy az orosz városban a vasútállomás finn tulajdonban volt. A faipari termékek 1913-ra elérték a teljes export 45 százalékát. A másik gyorsan fejlődő húzóágazat a papírgyártás lett. Az export legnagyobb része Oroszországba irányult. A finn állam függetlenségét alátámasztja, hogy a

- 14 -

finn termékek vámkötelesek voltak, igaz, a vámtarifák nem voltak olyan magasak, mint a többi ország esetében. Az első világháború kirobbanásakor a fa- és papíripari termékek aránya az exportban meghaladta a 70 százalékot, de ezzel egy időben a finn gazdaság kiszolgáltatottjává vált a világgazdaság alakulásának, mivel a faipari termékek kereslete igen érzékeny. A kiszolgáltatottságot igyekezett ellensúlyozni a rugalmas keresletű papíripar. A papíripar lendületet adott a technológiai innovációnak és lépést tudott tartani a világpiaccal. Az orosz piac leginkább a papírexportnak adott helyet, a faexport a nyugat-európai országokba irányult. A finn gazdaság érdekessége, hogy az iparosodás megkésve, és a skandináv országok közül utolsóként, alig 26 év alatt zajlott le. 1946-tól kezdődően is inkább csak áthaladt az ipari társadalmi szerkezeten, és egyből a modern társadalmi-gazdasági berendezkedés valósult meg. A hagyományos tevékenységi ágazatok, a faipar, a cellulóz- és a papíripar is 1995-re drasztikus változáson ment át az ipari szerkezet modernizációja nyomán. Aránya alig száz év alatt 68 százalékról 6 százalékra csökkent. (Pertti Pesonen; Olavi Riihinen, 2002) Az ipar struktúrájának átalakulása a második világháború utáni időre tehető: a faipar túlsúlya megmaradt, de a fémfeldolgozás és a gépipar termelékenysége megduplázódott, ám az exportban a faipar arányát csak a nyolcvanas évek közepe után tudta túlszárnyalni. A finn termékeket a harmincas években megalapított exportkartellek tartottak kezükben, és a világpiacon jól menedzselték őket. Az exportszerkezet monokulturálissá vált, melynek következtében az ország teljes egésze a papír- és faipartól függött. Finnország ipari diverzifikációját a Szovjetuniónak fizetendő háborús jóvátételnek köszönheti. A háborús jóvátételt a szovjetek demonetarizálták és bilaterális klíring rendszert vezettek be, mellyel biztos piacot teremtettek a finn termékeknek. A még fiatal gépipar profitált a megállapodásból, és gyors ütemben indult meg a beruházás, a fejlődés az iparágban. A hajógyártás fejlesztése és a gépipar előretörése a korszak sikertörténete. A hetvenes években a barter kereskedelemnek köszönhetően egyre több terméket exportálhatott az orosz piacra.

- 15 -

Ezek között említhetjük meg a tank és turistahajó megrendeléseket, illetve a karéliai bányászati beruházásokat. Finnország az egyetlen európai ország, mely maradéktalanul kifizette a háborús jóvátételt, ami 226,5 millió dollárra rúgott. Az utolsó szállítmány 1952-ben indult el a Szovjetunióba. Az OECD által készített felmérés szerint, ebben az időben Finnország termelékenysége az európai átlagnál kétszer gyorsabban növekedett. 1970 és 1995 között az éves növekedési ráta 2,5 százalék volt Finnországban, míg az OECD átlaga csak 0,8 százalék. (Pertti Pesonen; Olavi Riihinen, 2002) Ez két tényezőnek tulajdonítható: egyrészt a gazdasági szerkezet átalakulásának, másrészt a technikai fejlesztésnek. Azonban rövidtávon ezt a felívelést megtörte a hetvenes években bekövetkezett lassulás, hiszen az export legnagyobb része a Szovjetunióba irányult, ahol az alacsonyabb technológia is megfelelőnek bizonyult, és így a modernizációs folyamatnak nem kellett tovább haladnia. Ekkor derült ki, hogy a finn termékek a nyugat-európai piacokon nem állják meg a helyüket. Az innovációra fogékony, ám az orosz piac igénytelenségétől kissé elernyedt finn gazdaság erre a felismerésre az 1977-ben létrehozott Középtávú Gazdaságfejlesztési Programmal válaszolt. Liberalizálta az exportimport piacokat, de ekkor még nem sok változást hozott a program. A finn belső piac kicsinek bizonyult, és mivel azt tökéletesen ki tudták szolgálni a hazai vállalatok, a külföldi tőke távol maradt. További akadály volt a külföldi vállalatok előtt a hazai piac oligopol-szerű szerkezete, melyet a finn vállalatok uraltak. A szerkezeti merevséget is egyre gyakrabban kritizálták a szakértők, így a modernizációs folyamatok hosszú távú megvalósulása nem állt le, csupán megtorpant. A változást három gazdasági erő kényszerítheti ki: a kereslet, a nemzetközi kereskedelem és a műszaki változások. Finnországban az utóbbi kettőre találunk példát. Felismerték, hogy a minőséget emelni kell, ha az európai piacokon is fenn akarják tartani versenyképességüket. Ehhez a műszaki innovációban látták a kulcsot. A műszaki fejlesztések nagy része ekkor a hagyományos iparágakban valósult meg. Finnország a fakitermelési gépek és papírgyártási berendezések piacvezető gyártójává vált.

- 16 -

1988-ban a Világbank vizsgálata kimutatta, hogy Finnország egy főre eső GDP-je Európában a hetedik legmagasabb, illetve két évvel később a harmadik legmagasabbá vált Svédország és Luxemburg után. Ez többek között az erősen túlértékelt finn márkának volt köszönhető. A gazdaság nyugati orientációját majdnem a kilencvenes évekig nem kísérhette politikai nyitottság, hiszen a Szovjetunió nagyban meghatározta Finnország külpolitikai irányvonalait. 1985-ben, Gorbacsov hatalomra lépésével azonban, enyhülni kezdett a két ország kapcsolata.

- 17 -

III

Finnország integrációs törekvései

III.1 Az Északi Tanács és az Északi Útlevél Unió Habár a regionális együttműködés hagyományosan jellemző az északi országokra, az Egységes Európa koncepciója az 1950-es években még elég távol állt a skandináv országoktól, mivel ellentétes volt hagyományaikkal. Így az Európai Gazdasági Közösség 1957-es megalapítását még egyfajta szkepticizmussal fogadták az északi népek. Ugyanakkor elmondható, hogy átfogó politikai integrációra való törekvés az ötvenes években még fel sem merülhetett a skandináv országok esetében. Ez főleg Finnországra volt igaz, mely független országként is a Szovjetunió bizonyos mértékű befolyása alatt állt, s mivel a Szovjetunió az EGK-t a NATO-tagállamok szervezetéhez közelállónak tekintette, szóba sem jöhetett Finnország csatlakozása a szervezethez. Együttműködési törekvések, lazább integrációk viszont létrejöttek az északi országok között is. 1952-ben az észak-európai országok dán kezdeményezésre megalakították az Északi Tanácsot, mely Európa második legrégebbi nemzetközi regionális parlamenti közgyűlése. Finnország tekintetében a csatlakozás egyértelmű alternatíva volt, de a szovjet befolyás nagyságát mutatja, hogy csak 1955-ben, 3 évvel a Tanács megalapítása után csatlakoz(hat)ott a szervezethez. Tagjai: Svédország, Finnország, Norvégia, Dánia és Izland. Mind az öt észak-európai állam demokratikus, békeszerető ország, erős szociálpolitikai rendszerrel, hasonló klimatikus viszonnyal, geopolitikai feltételekkel rendelkezik. Az Északi Tanács lett az első közös észak-európai intézmény, amelynek intézményesített feladatául tűzték ki az adott szubrégió kapcsolatai átfogó hálózatának kiépítését, ezáltal is erősítve és megőrizve annak homogén jellegét. Az Északi Tanács a nemzeti parlamentek képviselőinek közös intézménye, évente egyszer ülésezik. A nemzeti parlamentek felé javaslattevési,

ajánlási

joggal

rendelkezik

különböző

együttműködési

projektek

megvalósításában. Habár a Tanács csak javaslatokat tesz a nemzeti kormányoknak, mégis

- 18 -

befolyásos intézménynek tekinthető. Az öt ország közös ügyeit a Tanácsban tárgyalják meg. Együttműködésük eredményeként ezen országok állampolgárai az ötvenes évektől tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak egymás országaiban. A tagok a kooperációt fokozatosan kiterjesztették a kül- és biztonságpolitikára is. Az északi országok 1954 óta tagjai az Északi Útlevél Uniónak, amely lehetővé tette a személyek szabad mozgását Izland, Dánia, Svédország, Finnország, valamint Norvégia polgárai számára. Az „ötök” harmonizálják a hadseregek anyagvásárlásait, a kiképzési rendszereiket, összehangolják törvénykezésüket, szociális- és gazdaságpolitikájukat, közlekedésüket és infrastruktúrájukat. Az

1971-ben

megalakított

Miniszterek

Északi

Tanácsa

(MÉT)

az

észak-európai

szakminiszterek együttműködési fóruma lett. Politikai testület, amely már a kormányokra nézve kötelező érvényű, de a nemzeti parlamentek által továbbra is jóváhagyandó határozatokat hoz. Az észak-európai szubregionális együttműködés eredményei elsősorban a kultúra és az oktatás, a munkaerő-áramlás, munkamegosztás, a törvényalkotás, az állampolgári és szociális jogok, valamint a környezetvédelem szférájában mérhetők fel. Jelenleg az EU-ban az északi országok közös érdekeit az Európa Bizottság képviseli, mely hidat képez az EU-tagok (Finnország, Dánia és Svédország), illetve a kívülállók (Izland, Norvégia és a három autonóm terület, Grönland, a Färö-szigetek, valamint Aland szigete) között. III.2 Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) és az Európai Gazdasági Térség (EGT) III.2.1 EFTA A nemzetközi integrációra törekvés még a szovjetek árnyékában is a finn gazdaságpolitika egyik alappillére volt. A skandináv országok európai integrációs törekvéseinek első, látványos fázisa az EFTA (European Free Trade Association), az Európai Szabadkereskedelmi Társulás - 19 -

megalakítása volt 1960-ban. Ez a társulási forma megfelelt az északi országok együttműködési igényeinek, mivel nem tűzte ki célul a szupranacionalitás megvalósítását, viszont biztosította a szabad kereskedelem nyújtotta előnyöket. Az EGK-val összehasonlítva kevesebb joggal és kötelezettséggel felruházott szervezet volt. Finnország számára reális alternatívaként jelent meg az EFTA-hoz való csatlakozás, mivel főként semleges államokat tömörített, s ezáltal Moszkva szemében sem tűnt túlzottan gyanúsnak. Ugyan Finnország már 1960-ban kifejezte igényét a teljes tagságra vonatkozóan, még csak megfigyelőként vett részt a Stockholmban folyó tárgyalásokon. 1961. június 26-án Finnország társult tagja lett a szervezetnek. Az EFTA tagok 1967 végére megszüntettek minden mennyiségi korlátozást az egymás közötti kereskedelemben, valamint eltöröltek minden vámakadályt az ipari termékekre vonatkozóan. A Szovjetunió gyanakvásának eloszlatása céljából Finnország részére formálisan önálló szervezetet hoztak létre, a FINEFTA-t, az EFTA és Finnország közös tanácsát. 1986-ban végül bekövetkezett a rég áhított változás. Gorbacsov hatalomra kerülésével megkezdődött a két ország közötti enyhülés, és Finnország az EFTA teljes jogú tagja lett. Az EFTA-ba való belépés Finnország külkereskedelmében is jelentős változásokat okozott. Míg az EFTA-országokkal lebonyolított kereskedelem 1950-ben csak 8 százalékot, 1960-ban pedig 15 százalékot tett ki, addig 1970-ben ez az arány már elérte a 25 százalékot. Az 1967-ben létrehozott Európai Közösségek2 (EK), valamint Nagy-Britannia integrációs törekvései hatására az EFTA felismerte, hogy a fenntartott laza kapcsolat nem tudja felvenni a versenyt az EK dinamikus gazdasági modelljével. 1972-ben az EFTA és a Közösségek szorosabbra fűzték kapcsolataikat, és aláírtak egy szabadkereskedelmi megállapodást. Ezt a megállapodást ekkor Helsinki nem írta alá a szovjetek rosszallása miatt. Azonban 1973-ban Finnország is mint az EFTA társult tagja Együttműködési Megállapodást kötött az EK-val. Ennek céljai a következők voltak:

2

Az Európai Közösségeket az EGK-ból, az ESZAK-ból és az EURATOM-ból hozták létre.

- 20 -

•

az ipari javak kereskedelmének liberalizálása

•

a vámtételek és adminisztratív kereskedelmi korlátozások csökkentése, illetve megszüntetése

•

a gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlesztése a felek között

•

az élet- és a foglalkoztatási feltételek javítása és a hatékonyság növelése

•

a pénzügyi stabilitás erősítése

•

a kereskedelmi verseny számára tisztességes feltételek teremtése

•

a világkereskedelem bővítése, fejlesztése

A megállapodás értelmében a szerződő felek eltekintenek új importvédővámok bevezetésétől, valamint meghatározott menetrend szerint az érvényben lévő importvédővámokat fokozatosan eltörlik 1977 nyaráig. Ez a következőképpen nézett ki: Első lépcsőben 1973. április 1-jén a vámokat 80 százalékra csökkentették. Ezt követően 1974., 1975., 1976. január 1-jétől és 1977. július 1-jétől négy lépcsőben további, egyaránt 20 százalékos vámmérséklést hajtottak végre. Megállapodtak abban is, hogy egyik fél sem vezet be az importvédővámokkal azonos hatású piacvédelmi intézkedéseket, sőt a meglévőket is fokozatosan eltörlik. Az 1973-as megállapodás bizonyos cikkelyei a mezőgazdasági és a halászati kooperáció elősegítéséről is szóltak, de elmondható, hogy nem sok előrelépés történt ezen a téren. (Benet Iván, 1997) A következő években tovább folytatódtak a tárgyalások a két nemzetközi szervezet között, s 1984 áprilisában aláírták a Luxemburgi Proklamációt, mely a kooperáció további mélyítését és stratégiai elveit fogalmazta meg. III.2.2 EGT A nyolcvanas évek végén felmerült a két szervezet közötti kapcsolat további mélyítésének igénye. Ennek több oka is volt. Egyrészt az Európai Egységes Okmány megfogalmazta az áru, szolgáltatás, munka és tőke szabad áramlását, s az EFTA úgy vélte, hogy ezáltal versenyhátrányba kerülhet az Európai Közösséggel szemben. Az EK célja az EFTA-val fenntartott kapcsolatok mélyítése révén a pótlólagos tőkebevonás és a piacbővítés volt. Megoldásként az Európai Gazdasági Térség (EGT, European Economic Area) létrehozása mellett döntöttek, mely megállapodást Oportóban írták alá 1992-ben. Ennek értelmében az

- 21 -

EFTA-államok egészen közel kerültek az Európai Közösséghez. A Európai Gazdasági Térségről szóló egyezmény (EGT Egyezmény) 1994. január 1-jén lépett életbe. Az EGT Egyezmény közös szabályrendszert állít fel a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokra. Azokon a területeken, amelyeket az EGT Egyezmény érint, a finn vállalkozásokat és állampolgárokat ugyanazok a jogok illetik meg az Európai Gazdasági Térségben, mint az Európai Uniós államok vállalkozásait és polgárait. Az EGT Egyezmény főbb irányelvei a következők: •

Részvétel a termékek, szolgáltatások, személyek és a tőke szabad áramlását magában foglaló egységes piacban. Ez azt jelenti, hogy egy, az egyik országban a közös szabályoknak megfelelően engedélyezett terméket általában elfogadnak a másik tizenhét országban is. Más EGT-országok munkavállalóit és tanulóit általában a hazai állampolgárokkal azonos elbánás illeti meg a társadalombiztosítás és a szakmai végzettség elbírálásának szempontjából is;

•

Az egészségügyi, biztonsági, környezetvédelmi, és fogyasztóvédelmi okokból a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó szabályok és előírások harmonizációja;

•

Közös

szabályok

az

egységes

piacon

minden

vállalkozásnak

egyenlő

versenyfeltételeket biztosító versenyjog, valamint az állami támogatások és a közbeszerzések szabályozása terén; •

Kiterjedt együttműködés egyéb társadalmi területeken, külön kiemelve a kutatást, az oktatást, a környezetvédelmet, a fogyasztóvédelmet, a kulturális ügyeket, a szociálpolitikát, a nemek közötti egyenjogúság ügyét, a turizmust és a kis-, és középvállalkozásokat.

Az EGT Egyezmény nem terjed ki az Európai Unió vámuniójára, illetve az egyezményben nem részes harmadik országokkal folytatott közös kereskedelempolitikájára. Az EGTországok nem részesei az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának, és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó belső piaci előírások sem vonatkoznak rájuk. Ennek ellenére

a

felek

kötöttek

megállapodásokat

bizonyos

mezőgazdasági

termékek

kereskedelmének megkönnyítésére. A mezőgazdasági politika mellett az Európai Unió halászati politikája sem része az EGT Egyezmény. Mindezek értelmében az Egyezmény nem

- 22 -

foglal magában közös erőforrás-gazdálkodási szabályrendszert. Emellett nem biztosítja a haltermékek szabad piacra jutását sem, bár bizonyos termékek esetében előirányoz vámcsökkentéseket és kedvezőbb piacra jutási lehetőségeket. ( Az EFTA-tagok ígéretet tettek a közösségi joganyag kétharmadának átvételére, és peres ügyben kikötötték az Európai Bíróság kizárólagos jogkörét. Az átvett közösségi joganyag olyan fontos területeket érintett, mint a versenyszabályozás, beruházásokra és vállalkozásokra vonatkozó rendelkezések, fogyasztóvédelem, illetve a szubvenciók. A belső piacot szabályozó új Európai Uniós rendelkezéseket elfogadásuk, és az EGT Vegyes Bizottságának döntése után minden egyes EGT-országnak be kellett építeni saját a jogrendszerébe. A Vegyes Bizottságban mind az EFTA tagországai, mind az EU Bizottsága képviseltetik magukat. Az EFTA Felügyelő Hatóságának és az EFTA Bíróságának feladata biztosítani, hogy az EFTA tagországok megfeleljenek az EGT Egyezmény keretében vállalt kötelezettségeiknek. Az EFTA országai ezáltal jelentősen beépültek az EU-ba, de •

nem integrálódtak a döntéshozatali folyamatokba

•

nem fizettek hozzájárulást az Unió központi költségvetésébe, illetve

•

nem részesedtek az Unió alapjaiból sem.

•

A mezőgazdaság – mint már említettem - lényegében véve kimaradt a fenti megállapodásból. Finnország azonban külön kétoldalú egyezményt kötött az Európai Közösséggel,

amelyben

bizonyos

mezőgazdasági

termékek

egymás

közötti

kereskedelmét szerény mértékben megkönnyítették. Az északi országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy 1995. január elsején megszüntetik a külföldi tőke tulajdonhányadára vonatkozó szigorú korlátozásokat, illetve a külföldiek számára is szabad utat engednek a vállalatalapítás és az ingatlanvásárlás terén. Az EGT EFTA tagországainak a szegényebb EU tagországok gazdasági és szociális fejlődésének támogatására irányuló hozzájárulása az EGT Egyezmény része annak életbelépése óta. Ezen megállapodások hatálya jelentős mértékben kiterjesztésre került az EU és az EGT 2004. május 1-jén bekövetkezett bővítése után. A támogatások a haszonélvezet

- 23 -

(beneficiary ownership) elvén alapulnak, amelynek értelmében a kedvezményezett államok felelősek a projektek előterjesztéséért, kidolgozásáért és megvalósításáért. A mechanizmus keretében a támogatásban részesülő területek közül elsőbbséget élvez a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, a kulturális örökség megőrzése, az oktatás és képzés fejlesztése, a hatékonyabb határellenőrzés és az igazságszolgáltatás, az egészségügy és a gyermekgondozás fejlesztése. (http://www.norvegia.hu/policy/europe/eea/eea.htm, 2005) III.3 Az Európai Unió III.3.1 Finnország és az EU – röviden, számokban •

1992. március

–

Finnország benyújtja csatlakozási kérelmét az EU-hoz

•

1993. február

–

Megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások

•

1994. március

–

A csatlakozási tárgyalások vége

•

1994. június

–

A csatlakozási szerződés aláírása

•

1994. október

– A Finnországban tartott népszavazáson a lakosság 56,9 százaléka voksol a belépés mellett

•

1995. eleje

– Finnország az EU teljes jogú tagja

•

1999.

–

Finnország és 10 másik EU tagállam létrehozza a Gazdasági és Monetáris Uniót (EMU)

•

1999. július-december – Finnország EU-elnöksége

•

2001

–

•

2002. eleje

– Bevezetik az eurót Finnországban és 11 másik tagállamban

•

2006. január – június – Finnország az EU soros elnöke

Finnország aláírja a Schengeni Egyezményt

III.3.2 Miért lépett be Finnország az Európai Unióba? Európa politikai helyzete alaposan megváltozott az Európai Gazdasági Térség létrehozásáról folyó tárgyalások ideje alatt. A szerződés gondolatának felmerülésekor Európa még kettéosztott volt, Finnország „semlegessége” pedig gyakorlatilag lehetetlenné tette volna az EGK-hoz való csatlakozást. Éppen ezért Helsinkiben már a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején konszenzus alakult ki arról, hogy a megoldást a nyugati integráció felé

- 24 -

vezető úton egyelőre az EGT létrehozása jelentené. Ebben a kérdésben Harri Holkeri jobboldali miniszterelnök, és az 1991. márciusi kormányváltást követően Esko Aho centrumpárti miniszterelnök is egyetértett. Azonban az Európában bekövetkezett események – a Berlini Fal leomlása, majd az 1990-ben megvalósított német újraegyesítés – megváltoztatták a finnek külpolitikáját. A korábban a finn export egynegyedét felvevő keleti piac összeomlása sokk-ként hatott Finnországra. A szovjet rezsim összeomlása gazdasági válságba taszította az országot. A kilencvenes években már csak 3 százalék körül volt a Szovjetunióba irányuló finn export mértéke. Mindezzel egy időben Finnország nyugat-európai exportpiacai is recesszióban voltak, s a finn GDP csaknem 15 százalékkal zuhant. Másrészről viszont egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá a finneken, hiszen már nem kényszerültek a korábbi „semlegességi” pozícióba. Szükségessé vált azonban a gazdaság gyors ütemű átalakítása, ami a jóléti kiadások terhére és a munkanélküliség óriási mértékű növekedése árán történt. Szinte egyik napról a másikra félmillió ember került az utcára, s megjelentek az ingyen-konyhák. Az északi országok nemzeti politikáinak a középpontjában álló biztonságpolitikai megfontolások összhangba kerültek az európai integrációban történő aktívabb részvétel igényével. A NATO-tag Norvégia és a semlegességi politikát folytató Svédország és Finnország kormányai számára az európai integráció, a várható gazdasági előnyök mellett biztonsági garanciákat rejtett magában. Egy gazdasági szervezetbe való betagozódás ugyanakkor nem volt ellentétes a svéd és finn semlegességi politikával. Ezen körülmények között és hatására vetődött fel az EU-csatlakozás lehetősége. A belépés főbb külpolitikai motiváló tényezői a következők voltak: •

Finnország elvesztette korábbi különleges helyzetét (a semlegesség elvesztése miatt).

•

A keleti-blokkal folytatott kereskedelem összeomlott, azonban az EK-val bővültek a kapcsolatok.

- 25 -

•

Az EGT szerződésben vállalt jogszabályok átvétele passzívan történt, azaz Finnországnak nem volt beleszólási joga azok meghozatalakor. Most úgy gondolta, hogy a tagság azért is kedvező, mert maga is beleszólhat a döntéshozatalba.

•

Svédország, Norvégia és Ausztria is csatlakozni kívánt az EU-hoz, s Finnország félt, hogy kimarad az integrációból.

•

A finn piacok biztonsága veszélybe került. Attól tartottak, hogy ha nem csatlakoznak, versenyhátrányba kerülnek az EU piacain.

•

Ha viszont csatlakoznak, akkor piacot nyernek.

•

A fogyasztók számára kedvező hatás lenne az élelmiszerek kiskereskedelmi és piaci árának csökkenése. (Ez be is következett a csatlakozás után. Az élelmiszerek árai 7-10 %-kal csökkentek.)

1992. január 20-án Finnország és Oroszország barátsági szerződést kötött, melyben megállapodtak egymás meg nem támadásáról, illetve arról, hogy nem engedik, hogy területükön támadást indítsanak a másik ellen. Ez is hozzájárult a csatlakozás fő kül- és belpolitikai tényezőinek megteremtődéséhez. III.3.3 A csatlakozás folyamata A teljes tagság várható előnyeit és hátrányait megfontolva, 1992. március 18-án Mauno Koivistó, a Finn Köztársaság elnöke és Esko Aho miniszterelnök benyújtották az ország teljes jogú tagság iránti kérelmét az Európai Közösséghez. A kérelem kiterjedt az Európai Gazdasági Közösségre, az Európai Szén- és Acél Közösségre valamint az Európai Atomenergia Közösségre. Az Európai Közösség 1992. augusztusi bizottsági jelentésében az olvasható, hogy támogatják Finnország felvételét. A kétoldalú tárgyalássorozat 1993 tavaszán kezdődött. A finn EK-felvétel több szempontból eltért a korábbi bővítésektől. Egyrészt korábban a bővítések mindig gazdasági fellendülés idején zajlottak, most viszont súlyos recesszió idejére

- 26 -

estek. Másrészt a tagjelölt egy mindinkább szupranacionális politikai szervezetté fejlődő Unióhoz kívánt csatlakozni. Harmadrészt Finnország semleges államként nem kívánt a Nyugat-Európai Unió (NYEU) tagja lenni. Negyedszer, a tagjelölt maga is súlyos társadalmigazdasági változásokon ment át. Ötödször pedig a tárgyalások radikálisan megváltozott politikai környezetben, a második világháború után kitört első európai háború és az újjáalakuló kelet-európai térség körülményei közepette zajlottak. Az 1993-ban megkezdődött csatlakozási tárgyalások alkalmat teremtettek arra, hogy fel lehessen mérni a következőket: •

Mennyire hatékony az északi együttműködés akkor, amikor az EK-tárgyalások országonként, a nemzeti igények maximális figyelembe vételével folytak?

•

Mekkora szerephez jut az egységes északi identitás a nemzeti politikai és az európai közösségi érdekek érvényesítésekor?

A tárgyalásokon egyértelműen kiderült, hogy a közös identitás és az északi együttműködés eredményeinek a megőrzésére épülő politika nem veszített a jelentőségéből. A svéd, norvég és finn delegáció hangsúlyozta, hogy az északi együttműködés vívmányait az EK-hoz való csatlakozás után is fenn kívánják tartani, aláhúzva az 1954-ben kialakított Északi Útlevél Unióhoz fűződő érdekeket. Az Útlevél Unió ugyanis megszűntette az útlevél használatát a Skandináv államok között, és az EK-csatlakozás felvetette annak a veszélyét, hogy az északi állampolgárokat diszkriminálhatják a Közösség külső határain történő belépéskor, ami elsősorban Izland esetében volt rendkívül hátrányos, mivel az ország be sem adta tagfelvételi kérelmét. Az Északi Útlevél Unió fenntartását a skandináv tárgyalódelegációk prioritásként jelölték meg. Szintén közös prioritásként értelmezték az északi területeknek, a gyéren lakott és a fejlődésben visszamaradt régiók számára juttatandó európai uniós pénzügyi támogatások igénybe vételét, ami szintén látványos sikert hozott. Az északi tartományok közös erőfeszítésének eredményeként megegyezés született arra vonatkozólag, hogy a skandináv országok az ún. „Északi Cél” értelmében jelentős uniós fejlesztési forrásokat kaphatnak az északi régiók felzárkóztatására.

- 27 -

A tárgyalások egyik legfőbb témája az új tagoknak nyújtandó különféle derogációk voltak. Helsinki számára a következő három kérdés volt a legfontosabb ezen a téren: 1. Finnországban az 5 millió lakosból alig 160 ezren éltek közvetlenül az agrárszférából, s a GDP csupán 3 százaléka származott a mezőgazdaságból. A nem túl kedvező természeti adottságok miatt a parasztok nagyon magas szubvenciókat kaptak az államtól, hogy fenntartsák a termelést. Egy EK-termelő bevételeinek átlag 49 százalékát tette ki a szubvenció, egy finn paraszténak 71 százalékát. Ennek köszönhetően Finnországban mintegy 50 százalékkal voltak magasabbak az agrárárak a kilencvenes évek elején, mint a közösségben. Az agrártermelés ellehetetlenülése viszont a vidéki területek elnéptelenedéséhez vezetett volna, amit nem akartak. Éppen ezért Helsinki el akarta kerülni, hogy rögtön a csatlakozás után teljes mértékben át kelljen vennie az EK agrárpolitikáját, másrészt továbbra is szerette volna fenntartani magas szubvenciós szintjét. Ezen túlmenően a finnek az egész ország területén olyan elbírálást szerettek volna kicsikarni az agrártermelés számára, mint amilyet az EK a 800 méternél magasabban fekvő területeknek nyújt. Végül abban sikerült megállapodni, hogy az alacsony népsűrűségű területeknek egy külön alapot létesítenek, s ezen felül az EU abba is beleegyezett, hogy Helsinki az uniós támogatáson felül a finn költségvetésből támogathassa mezőgazdaságát. Cserébe el kellett fogadniuk az agrárárak azonnali csökkentését, az EU árszínvonalához való igazodást. 2. Az EU-tagok polgárainak szabad ingatlanvásárlása területén kért derogációt hamar fel kellett áldozni a jobb agrár-megállapodás érdekében. A finn ingatlanvásárlási szabályokat az Unió szabályaihoz igazították, s az ezredfordulóra már kiderült, hogy ezzel kapcsolatos félelmeik lényegében alaptalanok voltak. 3. A finn alkoholkereskedelem a túlzott alkoholfogyasztás elleni küzdelem jegyében évtizedek óta monopolizált. Sörnél erősebb szeszes italt csak külön erre szakosodott, rövid ideig nyitva tartó üzletekben (Alko), méregdrágán lehet vásárolni. Brüsszelben azonban ezt az áruk szabad áramlása akadályozásának ítélték meg. Végül olyan

- 28 -

kompromisszum született, hogy Helsinki eltekint az állami monopóliumtól az import és a nagykereskedelem területén, de megőrzi azt a kiskereskedelemben. Az új tagok 2004-es csatlakozása kissé lazított a szigorú szabályozásokon. 2005-től a szeszesitalbehozatalra vonatkozó szabályozások enyhültek, s ezáltal az Észtországból behozott alkoholos italok mennyisége megnőtt. A megállapodást végül sikerült az eredetileg kitűzött 1994. március 1-jei időpontra megkötni. A gördülékeny csatlakozási tárgyalás többek között az ország EFTA- illetve EGT-tagságának volt köszönhető, hiszen már sok mindent átvettek a két szervezet közötti megállapodások értelmében. Nemzetgazdasági szinten vizsgálódva elmondható, hogy a finn ipar felkészült az Európai Közösséghez való csatlakozásra, és a finn ipar jelentős része versenyképes volt az egységes piacon. Finnország iparára jellemző, hogy több húzóágazata van, amely csúcstechnológiát testesít meg, és speciális minőségű termékeket állít elő. A természeti erőforrások megfelelő alkalmazásának szintén nagy szerepe van a finn nemzetgazdaságban. A jelentős hazai nyersanyagbázisra világszínvonalú fafeldolgozó, papír- és cellulózipar épül. Az erdészeti szektora szintén jelentős az exporton belül is. A kohászat és gépipar vezető helyet foglal el a finn összexporton belül. Igaz, az utóbbi ágazat elég importigényes, mégis meghatározó szerepe van a nemzetgazdaságban. Többek között ilyen a Nokia cég a hírközlés területén. A finn csatlakozási kérelem gyors elbírálása azzal is magyarázható, hogy Finnország az Európai Unióban nettó befizetőként jelent meg – többek között azért is, mert akkor még az egy főre jutó finn GDP meghaladta a közösségi átlagot. Ezen kívül a teljes jogú tagsághoz szükséges három alapvető feltételt tekintve is eleget tett a kívánalmaknak. E három feltétel az ország demokratikus rendje, az emberi jogok tiszteletben tartása, és az erre való hajlandóság, valamint képesség az Európai Közösség rendszerének adaptálására. III.3.4 A lakosság tájékoztatása és a népszavazás Finnország esetében kiemelendő, hogy nagy gondot fordítottak a lakosság tájékoztatására. 1993-ban és 1994-ben összesen mintegy 30,6 millió finn márkát (közel félmilliárd forintot3) 3

1993-as árfolyamon számolva, 16 HUF = 1 FIM

- 29 -

költöttek e célra. 1993. februárjában felállítottak egy a lakosság tájékoztatásáért felelős csoportot, mely 1996-ig tevékenykedett. 1994. júniusa és szeptembere között – a finnek által megszokott nyaralási időpontban – az „Európa-busz” járta az országot, amely tájékoztatási céllal részt vett különböző rendezvényeken. Nagy hangsúlyt fektettek az oktatás, a képzés és a sajtó folyamatos tájékoztatására. Úgy vélték, hogy semmit sem szabad titokban tartani a közvélemény előtt. A népszavazást 1996. október 16-án tartották. 74 százalékos részvétel mellett a szavazók 56,9 százaléka szavazott „igen”-nel, míg 43,1 százalékuk „nem”-mel az Unióhoz való csatlakozásra. A lakosság megosztottsága mellett a parlamentben is akadtak ellenzők, de a november 13-i svéd „igen” növelte az EU-csatlakozást támogatók körét Finnországban is. 1994. november 18-án a parlament 152 : 45 arányban kimondta Finnország belépését 1995. január 1-től. Svédországban és Ausztriában is győzött az „igen”-nel voksolók aránya, azonban Norvégiában a „nem” győzött, s így nem csatlakozott szomszédaival. A referendum jól mutatja, hogy a finn lakosság megosztott volt az Unióval kapcsolatban. A vidéki lakosság szinte teljes egészében ellenezte a belépést. A legtöbb ellenző a ritkán lakott északi területeken él, agrárdolgozó és alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik. Ezzel szemben az „igen”-nel szavazók elsősorban Finnország déli, dél-nyugati részéről kerültek ki, ahol a városi lakosság aránya magas, és ahol a legfontosabb kutatóműhelyek, szellemi központok, valamint innovációs központok és vállalatok, vállalkozások tevékenykednek. (Benet Iván, 1997) Az EU-tagság várható hatásait a finn lakosság szemszögéből nézve a következő ábra szemlélteti:

- 30 -

1. ábra Az EU-tagság várható hatásai

2

Szociális biztonság

30

9

58

9

Farmerek helyzete

7

Bürokrácia Nemzeti szuverenitás

4

6

Bűnözési ráta

19

13

61

25

9

63

19

Finnország külföldi megítélése

9

65

47

36

9

8

Üzleti konkurencia

49

Vállalkozói szellem

50

31

11

8

Tudomány és kutatás

51

30

13

7

Export és külkereskedelem

24

12

64

23

23

Életkörülmények

0%

Kedvező hatás

42 20%

15

40%

Nincs hatása

10 60%

Nem tudja

8

25 80%

100%

Kedvezőtlen hatás

Forrás: Indicators of the Finnish Society 1994/95.

A legfontosabb kedvező hatások a következőképpen foglalhatók össze: a közvélemény-kutatás során megkérdezett finnek közel kétharmada vélte úgy, hogy a belépésnek nagyon kedvező hatása lesz az ország külkereskedelmére az exportnövelés révén, és a megkérdezettek többsége úgy gondolta, hogy kedvező hatást fog gyakorolni a tudományos- és kutatói életre, a vállalkozói tevékenységre, illetve javítani, erősíteni fogja az üzleti életben a versenyt, és hozzájárul az ország külföldi megítélésének javulásához. Ezzel szemben a kedvezőtlen hatásokra vonatkozó várakozás a következő: A finnek közel kétharmada vélte úgy, hogy az EU-beli tagság jelentősen rontani fogja a közbiztonságot. A megkérdezettek közel kétharmada a nemzeti szuverenitás csorbulásától tartott, és a bürokrácia növekedésével is számolt. Ami a farmerekre gyakorolt hatást illeti, közel 60 százalék vélte úgy, hogy romlani és csak 9 százalék - 31 -

gondolta úgy, hogy javulni fog a finn farmerek pozíciója. A finnek többsége a szociális biztonságát is féltette a tagságtól. Ha a legjelentősebb kérdésre adott válaszokat nézzük, azaz az EU-tagság várható hatását az életfeltételekre, akkor a megkérdezettek csak 23 százaléka vélte úgy, hogy a belépés kedvezően fogja befolyásolni az életfeltételeket, és 25 százalékuk számított kedvezőtlen hatásra. Ez is mutatja a nézetkülönbség okát az 57 százalék „igen” és a 43 százalék „nem” között. A közvélemény-kutatás más aspektusból is vizsgálható. A finn lakosság 47 százaléka azzal számolt, hogy az EU-ba való belépés ugyan valószínűsíthetően nehéz időket jelent majd az országnak, azonban az EU-n kívül még nehezebbé válna az élet. Ezt az álláspontot a lakosság csupán 32 százaléka nem osztotta. Részletesebben vizsgálva az egyetemi végzettségűek 59 százaléka, míg a munkásoknak csak 37 százaléka volt azon a véleményen, hogy jobb lesz az élet az EU-n belül. Végül a lakosságot igennel és nemmel szavazókra osztva kiderül, hogy az igennel voksolók 90 százaléka a belépést józan szükségszerűségnek, a nemmel szavazók 70 százaléka a kívül maradást célszerűnek vélte. Utoljára pedig azt is megvizsgálhatjuk, hogy a lakosság nemzeti érzése hogyan változott a Luxemburgi Proklamációtól (1984) 1994 őszéig. 1984 őszén a megkérdezettek 71 százaléka gondolta úgy, hogy finnek lenni megtiszteltetés, privilégium, és boldog, hogy finn a nemzetisége. 1994 őszén viszont már csak 38 százalékuk volt ezen a véleményen. Ebből tehát kiderül, és leszögezhetjük, hogy az Európai Unióba egy erősen megosztott Finnország lépett be. III.3.5 Változások a skandináv államok együttműködésében 1995-ben a finn és svéd EU-tagsággal az északi együttműködésben mélyreható változások következtek be. A kooperációt az Északi Tanács és a Miniszterek Északi Tanács Közös Munkacsoportja által kidolgozott dokumentumban három „pillérre” helyezték: 1. Az északi államok közötti belső kooperáció 2. Az EU-val és az EGT-vel történő együttműködés 3. A Skandináviával szomszédos területekkel való együttműködés.

- 32 -

Az első pillér magába foglalta azokat az együttműködésre vonatkozó prioritásokat és javaslatokat, amelyek a skandináv nemzeti politikák céljainak, az Északi Tanács és a Miniszterek Északi Tanácsa által megjelenített szupranacionális szinten való megvalósítását szolgálja: •

A képzés és az oktatás területén történő kooperáció (forrás-megtakarítást eredményező infrastrukturális megoldások, az északi államok oktatásban és kutatási környezetében való mobilitás megvalósítása, stb.)

•

Környezetvédelmi együttműködés, amivel kapcsolatban a dokumentum leszögezi, hogy a környezetvédelmi megfontolások fokozatos integrációját más politikai területeken is folytatni kell

•

A gazdaság, az ipar és az infrastruktúra területén való kooperáció, amely előnyökkel jár az északi államok iparára nézve, és előmozdítja a kiegyensúlyozott regionális fejlesztést, valamint a transznacionális együttműködéseket.

A második pillér legfontosabb eleme a nemzeti politikákra kiterjedő északi együttműködés és az európai integráció közötti intézményesített kapcsolat kialakítása. Ennek alapján a dokumentum kimondta, hogy „az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség összefüggésében az együttműködés azon témáinak van kiemelt fontossága, ahol az északi országok

különböző

értékekkel

és

közös

érdekekkel

rendelkeznek.

Az

északi

együttműködésnek egy platformként kell szolgálnia azon kezdeményezések terén, amelyekkel befolyást kívánnak gyakorolni az európai ügyekre. Az északi együttműködésnek arra is képesnek kell lennie, hogy hozzájáruljon az EU és az EGT által kiadott irányelvek és más szabályozások

egyeztetett

úton

történő

végrehajtásában.

Továbbá,

az

északi

együttműködésnek hídépítő szerepet kell játszania az északi országok között, melyek tagjai az EU-nak, és azok között, akik az EGT-ről szóló szerződés útján kapcsolódnak az európai kooperációhoz.” (Flamm László: Skandináv identitástudat és nemzeti politikák) A harmadik pillér a Skandináviával szomszédos területekkel való együttműködés kereteit szabályozza, és ezzel már az európai integrációra vonatkozik.

- 33 -

Finnország és Svédország csatlakozásával, Norvégia kimaradásával új szempontok kerültek előtérbe a skandináv államok regionális kooperációjában. Mindenképpen rendezni kellett a kialakult helyzetből adódó problémákat, de az északiak ezt is sikeresen megoldották. III.4 Útban a közös pénz felé, a Gazdasági és Monetáris Unió Egy olyan kis ország számára, mint Finnország a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (EMU) való csatlakozás előnyeinek és hátrányainak latolgatása csak elméleti szinten működött. A végső döntés az EMU 1999-re tervezett felállításáról ugyanis elsősorban a németek és a franciák kezében volt. A finn kormánynak abban kellett döntést hoznia, hogy Finnország alapító tagként vegyen-e részt az EMU létrehozásában, vagy az elején még maradjon ki és várjon egy keveset, hogy megvizsgálják működik-e a monetáris unió. Az akkoriban hatalmon lévő Paavo Lipponen miniszterelnök meg volt győződve arról, hogy alapítóként kell csatlakozniuk. Az öt pártból álló koalíció nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy 1998. májusára Finnország teljesítse az EMU kritériumait, amikor is az Európai Unió kormányának vezetői meghozták a végső döntést. A finnek a közkiadásokat a GDP 10 százalékával csökkentették. A márka leértékelése után, egy export vezérelte gazdasági fellendülés segített az országnak kilábalni az 1991-1993 közötti válságból. A nemzeti teljesítmény először 1997 elején haladta meg az évtized kezdetén elért szintet. A hazai kereslet újjáéledése és az átalakulás 1998-ban megindult. 1997-ben a növekedés 5,9 százalékos volt, az infláció nem érte el a 2 százalékot, a kamatszintek pedig megközelítették a németekét. 1995 óta a finn márka folyamatosan stabil maradt, s így Finnország 1996. októberében csatlakozhatott az európai árfolyammechanizmushoz (exchange rate mechanism – ERM). Az államadósság szintjét sikerült a GDP 60 százaléka alatt tartani, és a költségvetési hiány is a Maastrichtban meghatározott 3 százalékos szint alatt maradt. A svájci International Institute for Management Development (IMD) 1997. márciusában kiadott egy tanulmányt, melyben Finnország a versenyképességet tekintve a negyedik helyet foglalja el az Amerikai Egyesült Államok, Szingapur és Hong Kong után, megelőzve Hollandiát, Norvégiát és Dániát. Az IMD speciális figyelmet szentel Finnországra a tudományok és technológia magas színvonala, valamint az oktatás és munkaerő-képzettség - 34 -

fejlettsége miatt. Annak ellenére, hogy az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó iparágak 1998 tájékán hozzáadott értéküket nézve még az összipari termelésen belül 25 százalékot tettek ki, a high-tech berendezések kivitele elérte az összexport 16 százalékát, amit csak Franciaország szárnyalt túl az EU-tagországok közül. Ennek a sikertörténetnek is megvan az árnyoldala. Ez pedig nem más, mint a munkanélküliség. A kilencvenes évek második felében ugyan folyamatosan csökkent a munkanélküliségi ráta, azonban meglehetősen lassan. 1998-ban az említett ráta még 13,7 százalékos volt, ami jócskán meghaladta az EU átlagát. A magas munkanélküliség egyik oka a szovjet piacok elvesztésének utóhatása, ugyanis nem mindenki képes profitálni az EUcsatlakozás nyújtotta szabad mozgás adta lehetőségekből. A másik ok, hogy az állástalanok nagy hányada vagy az ország olyan területein él, amelyek csak keveset profitálnak a fellendülésből, vagy nem rendelkezik olyan szakképzettséggel, hogy munkát találjon a konjunktúrát megalapozó ágazatokban: az építőiparban és az elektronikában. Eltekintve a gazdasági vitáktól, ismételten a tágan értelmezett biztonság az, ami arra buzdította a finneket, hogy csatlakozzanak az EMU-hoz. Az Európai Unió szentélyébe belépve, Finnország azt reméli, hogy egy esetleges jövőbeni válság esetén sem fog elszigetelődni és a perifériára szorulni. Ilyen értelemben az egységes valuta pótolni fogja azon biztonsági garanciákat, melyeket az EU nem tudott biztosítani. Az EMU alapító tagja Az EMU harmadik fázisa 1999. január 1-jén kezdődött, melyben Finnország alapító tagként vett részt. A fogyasztók, fiskális politika, külkereskedelem és a hazai piacon aktívan jelen lévő vállalkozások számára az EMU tagság több változást hozott, mint maga az EU csatlakozás. A mezőgazdaság számára - melyet előzőleg magas vámok védtek - az EU tagság jelentős változásokat hozott. Az euró használatát bevezető országok területén tevékenykedő finn cégek már elkerülték a valutaátváltási kockázatokat. Ezen kívül, az euró-övezeten kívül is egyre gyakoribb lett az euró használata, megkönnyítve ezzel az ügymenetet. (Ville Kaitila, 2005)

- 35 -

Átváltási arányok Az EMU tagság előtt a finn márka átváltási árfolyama és a finn pénzpiaci kamatlábak elég kiszámíthatatlanok voltak. Az euró-övezetben a rövid távú kamatlábak mértékét a közös euróövezeti pénzügypolitika és az övezet pénzpiacain uralkodó egyensúly határozza meg. A közös pénz használatának bevezetése növelte Finnország pénzpiacának stabilitását és hitelességét. Az árfolyamkockázat kiküszöbölésének köszönhetően a hosszú távú kamatlábak átlagosan jobban csökkentek, mintha az ország az euró-övezeten kívül maradt volna. Az ország kis mérete miatt az EMU kamatlábak és az euró átváltási árfolyamok kevésbé vannak kitéve a finn gazdasági trendek hatásainak. Ennél fogva - más euró-övezeti országokhoz hasonlóan – esetenként szükség lehet az átváltási árfolyamok rugalmasságára, egyrészt az ország gazdasági helyzete miatt, másrészt az érvényes kamatlábak a valóságban az átlagnál magasabbak vagy alacsonyabbak is lehetnek. Egyes esetekben ez is probléma lehet. A Monetáris Unióhoz csatlakozott országok folyamatosan vonták ki nemzeti valutájukat a piacról. 2002. január 1-jén Finnország és 11 másik EU-tagország bevezette a közös pénzt, az eurót. III.5 Biztonságpolitikai megfontolások A finnek számára az európai integrációban való részvétel során az egyik legfontosabb a biztonság keresése. Ez nem csupán katonai szempontból értendő, hanem mindinkább gazdasági aspektusa van, azaz a piacok biztonságát rejti magában. Az Európai Unió tagsága gyökeresen átalakította Finnország biztonságpolitikai helyzetét. Abban teljes egyetértés van, hogy a csatlakozás fokozta a finn állam biztonságát, azonban az már vitatott, hogy mekkora mértékben. A többség úgy véli, hogy Finnország helyzete stabilnak mondható, mások szerint viszont a végső megoldást a NATO teljes jogú tagjává válás jelentené. A csatlakozás óta a finnek már nem semlegesként, hanem katonailag el nem kötelezettként definiálják országuk helyzetét. A két fogalom közötti különbség rávilágít arra, hogy EUtagként Helsinki sok kérdésben már eddig is feladta az önálló külpolitikai döntéshozatal

- 36 -

lehetőségét. Ugyanakkor az ország minden lehetőséget nyitva hagy a maga számára, ha biztonságpolitikájában lényeges változás állna be. Ezért nem zárható ki az sem, hogy egyszer csatlakozik a NATO-hoz. Az érvényben lévő finn biztonságpolitikai doktrína ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Ha Európa biztonsági körülményei lényegesen megváltoznak, Finnország ennek fényében fogja értékelni biztonsági helyzetét és biztonságpolitikai megoldásait.” A katonai semlegesség fenntartása nyomán a lakosság döntő hányada máig úgy gondolja, hogy nem kívánatos Finnország NATO tagsága, és bár az Európai Uniót nem katonai szövetségként értelmezik, az Unió katonai együttműködési kezdeményezése kikezdi a finn semlegességi politikát. Az uniós védelempolitikát nem támogatja a finn közvélemény és az állami vezetés sem. Álláspontjuk szerint ez gyengítené a transzatlanti kapcsolatot, és csak a NATO

képes

a

védelmi

garanciák

biztosítására.

A NATO finn megítélése meglehetősen furcsa. Ragaszkodnak ahhoz, hogy nem kívánnak a szövetség tagjaivá válni, ennek ellenére azonban mára befejeződött a haderő NATO elvárásoknak való felkészítése. Bár a NATO hajlandó lenne felvenni őt tagjai közé, finn részről még nem érezhető a szilárd elhatározás. Változások természetesen történtek, így a finn vezetők egy része ma már úgy gondolja, hogy a csatlakozás idő kérdése. Az attasé elmondása szerint a társadalom nem ennyire derűlátó, azonban hallgat a vezetőire. (Csorba Kata: Finnország, az EU és a NATO; Juha Vihersaari alezredes, a Finn Köztársaság Magyarországra akkreditált katonai attaséjának előadása) A finnek NATO tagsága tehát lehet, hogy már nem is olyan távoli, bár az óvatosságuk, észrevételeik és tapasztalataik értékesek lehetnek más országok számára is.

- 37 -

IV

Gazdasági recesszió

IV.1 A válság kiváltó okai és a következményei A finn gazdaság a kilencvenes évek első felében addig nem látott méretű visszaesést szenvedett el. A GDP volumene az 1991 – 1995 közötti évek átlagában 0,7 százalékkal csökkent, és a finn életszínvonal abszolút szintje is visszaesett. (Török Ádám, 2001) Amikor 1992. márciusában beadta EU-csatlakozási kérelmét, Finnország 20. századi történelmének legnagyobb gazdasági válságában szenvedett. A központi költségvetés hiánya és a munkanélküliség túl magas volt, és egyesek a finn márka leértékelését erőltették. A leértékelés végül is szükségesnek bizonyult. A csatlakozás hatására a válságból való kilábalás felgyorsult, elsősorban az exportnak és az elektronikai iparnak köszönhetően. Ennek ellenére a munkanélküliségi ráta még mindig magas volt. Nézzük meg alaposabban a gazdasági recesszió kiváltó okait, következményeit, valamint azt, hogy milyen intézkedéseket, lépéseket tett a finn kormány a válság leküzdése érdekében! A nyolcvanas években a finn gazdaság teljesítménye kiemelkedő volt, köszönhetően a Szovjetunióba irányuló exportnak és az egyre bővülő nyugati irányú kereskedelemnek, azonban 1991-ben váratlan fordulat rázta meg a finn gazdaságot. A folyamatosan elmélyülő gazdasági válsággal küszködő Szovjetunió alkotóelemeire hullott, melynek következtében összeomlott a keleti irányú külkereskedelem, azaz a finn gazdaságpolitika legfőbb bástyája. A következmény lesújtó volt. 1990-1992 között a reál GDP évi 10 százalékot zuhant (v.ö. Függelék 10. ábra), ami 2-3-szorosa a harmincas években tapasztalt visszaesésnek, 1992 végére 15 százalékra rúgott a munkanélküliség, egyre több vállalat került csődhelyzetbe, ami a kereskedelmi bankokat is maga alá temette. A finn márka értékvesztése 35-40 százalék volt, a külső adósság nyugtalanító méreteket öltött, és egyre emelkedett. 1993-ban a költségvetés hiánya elérte a GDP egyötödét. A kilábalásnak még egyelőre a körvonalai sem látszottak. Úgy tűnt tehát, hogy a Szovjetunió felbomlása következtében kialakult helyzet szétrombolja Finnország eddig elért eredményeit. (Török Ádám, 2001)

- 38 -

A Szovjetunió felbomlása Finnországot olyan túlfűtött állapotban érte, amelyet az akkori gazdaságpolitika belső túlfűtési késztetése és az igen kedvező cserearányok tápláltak. A kedvező növekedés láttán nekiláttak a pénzpiac liberalizálásának. Felszabadították a hitelkereteket, felszámolták az olcsó külföldi hitelfelvétel korlátait, aminek következtében a külföldi hitelállomány mértéke gyorsan megnőtt. Az ismert helyzet következtében azonban a finn iparban jelentős cserearány-romlás következett be, ami az egész finn ipar versenyképességét kedvezőtlen helyzetbe hozta, s ezáltal a piacgazdaságokba történő kivitelt is csökkentette. A helyzet súlyosságát fokozták a nemzetközileg megemelkedett reálkamatok is, melynek eredményeként a gazdaság teljesítményének visszaesése mellett jelentős eladósodási folyamattal is számolni kellett. A pénzpolitikában 1989-től megszorító intézkedéseket vezettek be. A túlfűtöttség enyhítése érdekében felértékelték a finn márkát, amely erőteljes korlátozó hatást gyakorolt a gazdasági tevékenységre. A recesszió 1990-ben kezdődött. A belső és külső keresletek jelentős mértékű csökkenése nyomán a gazdaság belső egyensúlya felborult. A növekvő kamatszolgálat és a romló cserearányok miatt a nemzeti jövedelem a termelés csökkenési ütemét is meghaladó mértékben csökkent. 1992-ben a nettó beruházás negatív volt, azaz tőkefelélés történt. Az összkereslet visszaesése döntően a keleti kereskedelem összeomlása mellett a belföldi piac jelentős

beszűkülésével

magyarázható,

amely

a

magánfogyasztás

tendenciájának

irányzatváltásával függ össze. Míg 1988-ban a háztartások megtakarítása minimális volt, később a pénzpiaci liberalizáció nyomán kialakult eladósodás és a munkanélküliségtől való félelem miatt mégis visszatért, és 1992-re 10 százalék körül alakult. (v.ö. Függelék 11. ábra) A munkanélküliség hirtelen megugrása (v.ö. 2. ábra) is elsősorban a keleti piacokra termelő ipar összeomlásának köszönhető, de szerepet játszottak belső megtakarítási megfontolások is. Ennek következtében a nem kívánt hatások mellett megjegyzendő a termelékenységi mutatók kedvező alakulása. (1991-ben és 1992-ben egy-egy év alatt gyorsabban nőtt a munkatermelékenység, mint a nyolcvanas évek egészében).

- 39 -

2. ábra Munkanélküliségi ráta 18.0

16.0

14.0

12.0

%

10.0

8.0

6.0

4.0

2.0

0.0 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

A kivitel 1990-1992 közötti visszaesése a szovjet kereskedelem összeomlása mellett a finn versenyképesség-romlás miatt bekövetkezett nyugati irányú kivitel csökkenésének is köszönhető. Említést érdemel azonban, hogy a behozatal még a kivitelnél is jobban visszaesett (v.ö. Függelék 6. ábra), így a külkereskedelem összességében csak kevéssé befolyásolta a népgazdaság összteljesítményét. Súlyos gondok jelentkeztek azonban a kivitel-orientált ágazatokban, így a papír-, fa-, fém-, gép- és textiliparban. Az ipari kibocsátás volumene 1990-1992 között összesen 15 százalékkal esett vissza. Különösen megdöbbentő a legnagyobb arányban a volt Szovjetunió irányába szállító gépipar, és azon belül főleg a nehézgépipar termelésének visszaesése, amely majdnem 40 százalékos volt. (Benet Iván, 1997) A keresletcsökkenés másik hatása az áremelkedés mérséklődésében nyilvánult meg. 1990 óta csökkent az áremelkedés mértéke, 1992 - 1993-ban pedig már árcsökkenésről beszélhetünk. Az áremelkedés lelassulása – noha a fellendülésnek még semmi jele sem mutatkozott – a

- 40 -

pénzpolitikai eszközök bátrabb alkalmazására biztatott. Jelentősen leértékelték a finn márkát, amivel a finn ipar nemzetközi versenyképességét próbálták visszaszerezni. A kivitelt – és az ipar termelésének egészét – valóban sikerült fokozni, ám ez sajátos módon nem húzta maga után a gazdaság egészét, ahol továbbra is a válság súlyos jelei voltak tapasztalhatók. Ezen válságjelek röviden összefoglalva az eladósodottság, a gyenge belföldi kereslet, a magas reálkamat és a gyorsan terjedő munkanélküliség. A válság időszaka azonban már egy új korszak kezdetét jelentette a finn gazdaságfejlődésben. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a finn gazdaságban 1990 után bekövetkezett hirtelen és nagy mértékben kiéleződött strukturális problémákra 1992 körül olyan hármas stratégiai válasz született, amely rövid idő alatt képes volt helyreállítani a gazdaságot. A hármas válasz első eleme az EU-integráció melletti határozott döntés volt. A második elemnek a finn nagyvállalati szektor részben felülről végrehajtott korszerűsítését és racionalizálását kell tekintenünk. A harmadik elem pedig az innovációnak és a K+F-nek a gazdaságpolitikán belül betöltött szerepének növelése volt. (Török Ádám, 2001) IV.2 A gazdaságpolitika alakulása A költségvetési politika iránya a nyolcvanas évek közepe óta nagyjából megegyezett az OECD koncepciójával (konjunktúra-dekonjunktúra politika), azaz az 1987-1989-es túlfűtés közben enyhén visszafogó, 1991-1992-ben keresletbővítő politikát alkalmaztak. Mai ismereteink birtokában elmondhatjuk, hogy a pénzügyminisztérium hivatalos előrejelzései, amelyek a gazdaságpolitikát voltak hivatottak megalapozni, rendre alábecsülték mind a föllendülés, mind a visszaesés mértékét. Tegyük hozzá azonban, hogy a Szovjetunió ilyen gyors felbomlása nem csak a finneket lepte meg. Igaz, ennek volt némi előzménye, de azt nem értékelték a katasztrófa előszelének. Ezekből adódóan a hirtelen változást eleinte tehetetlenül szemlélték. A gazdasági egyensúly megőrzése érdekében hiába célozták meg a helyes irányt, a mértékeket és az időzítést jelentősen elvétették. A finn fiskális politikát ebben az időszakban az előrejelzésben elkövetett hibák jellemezték. Ennek eredménye a több helyen felemlegetett 1990-1991-es költségvetési túlköltekezés, ami azonban a visszaesés miatt relatív túlköltekezést jelentett, abszolút mértékben a korábbi évek gyakorlatához igazodott. A tehetetlenség jelenlétének oka - 41 -

természetesen az, hogy az adott helyzetben nyilván nem mertek azonnal a korábban elért szint, pl. a jóléti- és szociálpolitika megnyirbálásához nyúlni a kiadások csökkentése érdekében. A pénz- és árfolyam-politika a finn márka rögzített árfolyamának megőrzésének volt alárendelve, így az egyensúly a pénzmennyiség finomszabályozása révén volt lehetséges. A dereguláció következtében a pénzpolitika azonban nagy kihívással szembesült. A vártnál jelentősen kedvezőbb helyzet a nyolcvanas évek végére jelentős mennyiségű külföldi tőkét szívott az országba, ami javított a finn márka árfolyamán. Ez vezetett a finn márka 1989. márciusi 4 százalékos felértékeléséhez, amit akkoriban a konjunkturális túlfűtöttség mérséklésével indokoltak. A tőkebeáramlás pénzteremtő hatását viszont nem semlegesítették maradéktalanul, ami felhajtotta az árszínvonalat, és az egész folyamat végül a finn gazdaság nemzetközi versenyképességének jelentős romlását eredményezte. A bérnövekedést még 1990-1991-ben, azaz a visszaesés beálltával is fenntartották, miközben a Szovjetunióba irányuló finn kivitel már meredeken csökkenő tendenciát mutatott. Ebben a helyzetben a márka túlértékeltsége súlyos tehertétellé vált, ugyanis a rövid lejáratú hitelkamatláb a nemzetközi szint fölé emelkedett, másrészt erős ingadozást mutatott. (Jeney Tamás, 1999.) 1991 novemberében végül a finn márkát 12,3 százalékkal leértékelték az ECU-vel szemben, azonban a belső hitelkamat-szint magas maradt, ami arra utalt, hogy a pénz még nem nyerte vissza eredeti helyzetét. A finn márka időről időre spekulatív támadások célpontjává vált, ezért 1992. szeptemberétől lebegtették az árfolyamát. Az árfolyam védelme akkor lett ismét a pénzpolitika egyik célja, amikor a válságból történő kilábalás egyik lehetséges alternatívájaként felvetődött az európai-integráció szükségessége, és a gazdaságot igazítani kezdték a tervezett Gazdasági és Monetáris Unió normáihoz. A finn gazdaság válságból való kilábalásának első jelei akkor mutatkoztak, amikor a külföldi kereslet-ösztönző, importkorlátozó irányzat kerekedett felül a gazdaságpolitikai intézkedések kapcsán. Ennek következtében az export 1992 után meredeken megugrott (v.ö. Függelék 12. ábra), és a külkereskedelmi aktívum megjelenése már az egyensúly helyreállításának irányába hatott. A kilábaláshoz azonban még hosszú út vezetett.

- 42 -

A Szovjetunió felbomlása egy teljesen új külgazdasági stratégiai helyzetet eredményezett. Ennek következménye a finnek európai integrációs törekvésének felerősödése, és az új alapokra helyezett gazdasági kapcsolatok kiépítésére vonatkozó akarat a Szovjetunió Utódállamaival, így elsősorban Oroszországgal és a Baltikum országaival. IV.3 Az államháztartás A finn állam a nyolcvanas évek végéig erősen beavatkozott a nemzetgazdaságba, ami az ország speciális geopolitikai helyzetéből adódóan alakulhatott ki. Ezen monopol-szerű pozícióból következően, mint láttuk, az állam viszonylagosan nagy részt tudott vállalni a beruházások, K+F programok finanszírozásában, s mindemellett megteremtette a skandináv típusú jóléti államot. A szociálpolitika svéd szintre került, mindez viszont kisebb adóterheket rótt a lakosságra, mint a térség többi országában. Ez persze azt a benyomást keltette az állampolgárokban, hogy a skandináv jóléti normák gazdaságosabban, takarékosabban biztosíthatók, mint a többi skandináv országban, sőt, a GDP megugrása miatt ennek fenntartási költsége ráadásul csökkenő részarányt mutatott. Ez a tendencia azonban a kiadási mechanizmus erős korlátozásával is magyarázható, ami a konjunktúrapolitika elemének tekinthető. Példaként a munkanélküli segély hozható fel, melynek növekedési ütemét lényegesen a reálbérek növekedése alatt tartották. Az olcsó jólét illúziója természetesen azonnal szertefoszlott, amikor a Szovjetunió felbomlásával Finnország nemzetgazdasági monopolhelyzete – így az ebből származó járadékszerű extraprofit is – egy csapásra megszűnt. A költségvetés bevételi oldala a többszörösen visszagyűrűző hatások (pl.: a keletre szállító ipar csődje, elbocsátások miatti adóbevétel csökkenése) miatt jelentősen megcsappant. Az adott helyzetben a kormány természetesen nem merte az épp megteremtett szociális vívmányokat a költségek megnyirbálásával alacsonyabb szintre visszavetni. A közkiadások GDP-n belüli aránya azért jelentősen emelkedett az 1989-93 közötti időszakban. A megriadt vezetés egyrészt – részben pont a megnövekedett munkanélküliség indoklásával – az adóztatás szigorításával próbálta a még termelő cégekre és személyekre áthárítani a bevételkiesést, másrészt ösztönösen az önkormányzati kiadások lefaragásával próbálkozott. (v.ö. Függelék 13. ábra) Az intézkedéseket ily módon a társadalom meredeken növekvő állami beavatkozásként élte át

- 43 -

1990-93 között. Ennek eredménye az egyéni fogyasztás hirtelen csökkenése lett. (v.ö. Függelék 14. ábra) A közkiadások hagyományosan magas (mindeddig nagyjából állandó), mintegy 45 százaléka fedezte az önkormányzatok tevékenységét. Az önkormányzatok költségszerkezetét az állam célzott juttatások formájában támogatta, mindezt mind a törvényben előírt, mind egyéb tevékenységek, például a helyi középületek létesítési költségeinek egy részét fedező – általában 50 százalék körüli – rögzített arányú támogatásként. A változás bekövetkezése után azt a támogatási arányt kezdte csökkenteni a kormány. Az intézkedések hatására jó néhány önkormányzati költségvetés ellehetetlenült, aminek következtében 1993-ban alapjaiban kellett megváltoztatni az önkormányzatok folyó kiadásainak támogatását. Mérsékelték a juttatások célzottságát, megnövelve a helyi közösségek döntési szabadságát a források felhasználásában. A változás célja az állam részéről az önkormányzatok költséghatékonyságának növelése volt. A kiadások számbavételekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a finn állam jelentős külső adósságállományának növekedését, és annak 1990-től emelkedő kamatterheit sem. A költségvetés előtt a felsoroltak alapján gyakorlatilag nem maradt tehát más út a kiadási oldal mérséklésére, mint a beruházások drasztikus csökkentése, ami azonban elég szűk mozgásteret enged

a

vezetés

számára,

hiszen

az

anticiklus-politika

teljes

felrúgása

újabb

munkanélküliséget jelentett volna rövidtávon, a továbbiakban pedig megnövelte volna a kilábalás kockázatait és időállandóját. Ennek megfelelően a válság éveiben a beruházást részarányát tekintve - mintegy felére csökkentették, ami azonban még így is a történelem legsúlyosabb visszaesését jelzi. (Honkapohja-Koskela-Paunio, 1993) Az állam eladósodása a pénzpiac felszabadításától kezdve gyorsult fel, s a folyamat a kilencvenes években új lendületet vett. A GDP-hez mért arányát tekintve Finnország nettó adóssága 1993-ban egész Európában az egyik legnagyobb volt. Finnország belső államadóssága hagyományosan csekély volt, amikor azonban a növekedést visszaesés váltotta fel, az államadósság azonnal gyors növekedésnek indult az előbb említett tényezők (adókiesés, gyorsan növekvő munkanélküli-segélyek, stb.) következtében kibocsátott

- 44 -

államkötvények miatt. A belső államadósság mértéke 1992-ben még belül maradt az OECD kb. 40 százalékos átlagán, 1995-re azonban a 60 százalékot súrolta. A vállalatok csökkenő nyeresége, eladósodása, az új tőkeképződés hiánya az egész bankrendszert válságba sodorta. Ennek körülményeit, következményeit a következő alfejezetben tárgyalom. IV.4 A bankrendszer válsága A finn pénzügyi rendszer egészen a nyolcvanas évek második feléig erősen szabályozott volt. A nominál kamatokat mesterségesen szorították le, a nemzetközi tőkeforgalmat korlátozták. Az adórendszer sajátosságai miatt a pénzügyi rendszer egészében a bankok közvetítette adósságfinanszírozás vált meghatározóvá. A leszorított kamatok mellett létrejött a hitelezés szürke piaca, ahol lényegében a piaci kamatok érvényesültek. A szürke hitelpiac jelenléte valószínűleg áthidaló megoldást jelentett a preferált és kevésbé preferált ágazatok finanszírozási feltételeinek hallgatólagos megkülönböztetésére, mindezt az állami befolyás megőrzése mellett. Ezen másodlagos piac terjedése azonban előbb-utóbb meghaladta a társadalmi összhang szintjét. (Honkapohja-Koskela-Paunio, 1993) Részben az ismertetett okokból, részben pedig az eurokonformitás megvalósítása érdekében a nyolcvanas évek második felében a kormány és a jegybank viszonylag gyors léptékben számolta fel a pénzpiac kötöttségeit. A lépésekre azért került ilyen gyorsan sor, mert ehhez a gazdaságot a felfutás következtében elég erősnek ítélték. Mai ismereteink tükrében a dereguláció ilyen időzítését azonban hibás lépésnek értékelhetjük, ám ekkor még nemigen volt előre jelezhető a gazdaság meredek fellendülésének behatároltsága. A bankok rámenős hitelezési gyakorlata a lakossági hitelezésen keresztül is befolyásolta a háztartások megtakarítási hajlandóságát, így a nyolcvanas évek egészét a megtakarítások csökkenése jellemezte. A tendencia az évtized második felében még erősödött, míg 1988-ban már csaknem nullára csökkent, és csak akkor kezdett ismét emelkedni, amikor a lakosság a visszaeséssel és a növekvő munkanélküliséggel szembesült.

- 45 -

A vizsgált válság tehát jórészt ebben a gyors pénzpiaci liberalizációban gyökerezik. Ez eredményezhette az adott helyzetben a hitelezés elszaladását, hiszen a működő tőke számára ideális terepnek tűnt Finnország. Ennek további következménye volt a részvényárfolyamok, a lakás- és ingatlanárak jelentős emelkedése. (Jeney Tamás, 1999.) A túlzott hitelezés miatt kialakult léggömb azonban kipukkadt, a konjunktúra lanyhulásával ugyanis a kamatlábak hirtelen emelkedni kezdtek, majd ennek hatására a hitelek jelzálogfedezete kezdett elégtelenné válni. A bankrendszer válságának közvetlen kiváltója valószínűleg a Szovjetunió felé irányuló termelés megszűnése, hiszen ez több vállalatcsoportot fizetésképtelenné tett. A bankrendszert sújtó válság 1991-re vált nyilvánvalóvá, és 1992-1994ben tovább mélyült. A folyamatot a Függelék 11., 15. és 16. ábráin tekinthetjük át. A vállalati csődök a háztartásokra is visszahatottak, így a folyamat öngerjesztővé vált. Az egyre inkább behajthatatlan kintlévőségekből a bankoknak hatalmas veszteségük keletkezett. A kormány jelentős összegekkel kényszerült a bankrendszer segítségére igyekezni. Az első lépésre ez ügyben 1991 szeptemberében került sor, amikor a takarékpénztárak tulajdonában lévő Skopbank helyzete rendült meg. A bank – rossz hiteleivel együtt – a Kormányzati Jótállási Alap4 tulajdonába ment át. A művelet a jegybanknak több mint 15 milliárd finn márkába került. A szervezetet arra is felhatalmazták, hogy további 20 milliárd finn márkás hitelfelvétel útján további támogatást nyújtson a bankoknak. Ebből már 1992 folyamán 14,7 milliárd márkát fel is használtak, jórészt a takarékszövetkezetek támogatására. A területi elven szerzett kis takarékszövetkezetek lényegében országos takarékpénztárba tömörültek, és 1993 elején állami tulajdonba mentek át. (Jeney Tamás, 1999.) A finn kormány 1993-ban újabb 20 milliárd, a további években pedig még 10 milliárd finn márkát költött bankkonszolidációra. A válsághelyzetből a bankok az állami tőkeinjekció hatására is csak 1996-ra kerültek ki. Ez volt az első nyereséges évük hosszú idő után, ami viszont a növekedés éveiben az 1987-es szintnek felelt meg csupán.

4

A szervezetet 1992-ben a kereskedelmi bankrendszer feszültségeinek oldására hívták életre.

- 46 -

V

Finnország az EU-csatlakozás után

Finnország 1995-ben bekövetkezett Európai Uniós csatlakozása új lehetőségeket kínált az ország számára. A belső piacra és a vámunióba való belépés a kereskedelem és a befektetések fellendülését okozta. S annak ellenére, hogy Finnország földrajzilag messze helyezkedik el a főbb európai piacoktól, a csatlakozás tudatosította a finn gazdaság és a finn cégek jelenlétét. A több szektorban, főleg az elektronika területén elért sikerek is pozitív hatást váltottak ki. A fogyasztók jól jártak A kezdetekben az élelmiszerárak (átlagosan 8-10 százalékkal) csökkentek, aminek következtében a fogyasztók vásárlóereje megnőtt. Mi több, külföldi – főleg a ruházati- és bankszektorban tevékenykedő - kiskereskedelmi láncolatok jelentek meg a finn piacon, ami a verseny kiéleződését okozta. Ez a fajta változás nem csak a választék bővülését, hanem az árak mérséklődését is magával hozta. (Ville Kaitila, 2005) Mindazonáltal az euró-övezeten belül még mindig Finnországban a legmagasabbak az árak (az EU15 országok átlagánál 23 százalékkal magasabbak). A távoli, északi elhelyezkedés is közrejátszik abban, hogy az árak magasak, nem beszélve arról, hogy az átlagon felüli adók, a hosszú szállítási távolságok, az alacsony népsűrűség és a viszonylag kis méretű piac is elbátortalanítja a külföldi versenytársakat attól, hogy Finnországban indítsanak be üzleti tevékenységet. V.1 A gazdaságpolitika és a versenyképesség kihívásai Az 1980-as években a finn állami szektornak alig volt adóssága, de a kilencvenes évek elején bekövetkezett gazdasági válság hatására ez a helyzet jelentősen megváltozott. 5 év alatt az állami szektor bruttó adósságállománya a GDP-hez viszonyítva megnégyszereződött, s elérte annak 60 százalékát. Azóta ezt az arányt következetesen csökkentették, és 2004-ben már csak a GDP 44 százalékát tette ki, ami az EU15 tagországok hasonló adatát tekintve az egyik legkedvezőbb.

- 47 -

Az adózás befolyásolja a versenyképességet is, és voltak indítványok a lecsökkentésére. A belső piac további integrációjával együtt az EU-bővítés is erősítette ezt a tendenciát, annál is inkább mivel a földrajzilag közel fekvő országokban, mint pl. Észtország, Lettország és Litvánia, mind a munkaerőköltségek, mind az adók alacsonyabbak voltak, mint Finnországban. Ez újabb kihívást jelentett a közszolgáltatási szektor számára, hiszen az elöregedő társadalom egyre magasabb egészségügyi- és nyugdíjkiadásokat kíván. Szükséges a foglalkoztatás növelése is, mivel a háború utáni baby-boom idején született munkavállalók időközben elérik a nyugdíj-közeli korhatárt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is sürgeti Finnországot, hogy közszolgáltatásai hatékonyságának növelésével és nyugdíjreformmal készüljön fel az átlagéletkor kitolódásával jelentkező új helyzetre, mivel ebben az országban gyorsabban nő az átlagéletkor, mint az EU más régióiban. Ezzel kapcsolatban az IMF egész sor javaslatot tett, beleértve a szektor cégeinek privatizációját is. Az IMF ugyanakkor a bérpolitikában tapasztalható szolidaritási megközelítés módosítását ajánlja. A jelentés szerint a jelenlegi bérrendszer nincs jó hatással a termelékenységre. A 2004-ben megszületett átfogó bérmegállapodás biztosította a jövedelmek mérsékelt növekedését, ugyanakkor segítette Finnországot versenyképességének megőrzésében. A jövőben azonban fokozott rugalmasságra lesz szükség a bérpolitikában – véli a valutaalap. (www.uno.hu, 2005.10.29.) A versenyképességet a termelési költségek is befolyásolják. Az árakban és költségekben bekövetkezett gyors növekedést a márka külső értékének csökkentésével ellensúlyozták az EU-tagság előtt. Az EMU tagjaként ezt már nem teheti meg, hiszen az emelkedő költségeknek egyensúlyban kell lenniük egymással minden országban. Ezen túlmenően a költségeket nem lenne szabad a helytelenül megbecsült termelékenység alapján meghatározni. Az EMU tagság ideje alatt a munkaerőköltségek egyenletesen növekedtek és Finnország a világ egyik legversenyképesebb országává vált az elmúlt esztendőkben. A GDP százalékos változását 1980 és 2003 között a Függelék 4. táblázata és a 10. ábra mutatja. Az ábráról jól leolvasható, hogy a kilencvenes évek elején a gazdasági válság hatására a GDP negatív növekedést mutatott, a kilencvenes évek második felében 4-5 százalék

- 48 -

körül mozgott, csúcspontját 1997-ben érte el. A XXI. század elején a GDP viszont csak 2 százalék körüli változást ért el éves szinten. V.2 Gyors növekedés a tagság első éveiben A gazdasági válság kialakulásában több tényező is szerepet játszott, melyek egy része hazai eredetű, más része határokon túlról jövő volt. 1989-ben, a válság előtt, az egy főre jutó GDP a vásárlóerőhöz igazítva 8 százalék fölött volt, ami meghaladta az Európai Unió 15 tagországának átlagát. 1993-ra a recessziónak köszönhetően ez az arány már 6 százalék alá csökkent. Ezután beindult a fellendülés. 2004-ben az említett arány már 3 százalékkal haladta meg az EU15-ök átlagát. Az EU-tagság első éveiben a finn gazdaság gyorsabban nőtt, mint az EU-tagországok gazdasága általában. Ez részben a recessziót és a leértékelést követő gyors fellendülésnek köszönhető. Az EU belső piacaira történő belépés és az EMU-tagság szintén közreműködött a jó gazdasági teljesítmény elérésében. Az Uniós jogszabályok bevezetése Finnországban megkönnyítette a hazai vállalkozások tevékenységét a közös piacon. A közös piac kiterjesztése az újonnan csatlakozó országokra – melyek fontos szerepet játszanak az északi ország életében – szintén pozitív lépés volt. (Ville Kaitila, 2005) A közvetlen befektetések növekvő aránya Az 1990-es évek végétől számítva az EU tagság és a globalizáció hatására megnőtt a Finnországba érkező közvetlen befektetések aránya. A finn és svéd cégek közötti egyesülések elég gyakoriak voltak. Akkortájt Európa-szerte nagy mértékű közvetlen befektetéseket hajtottak végre, habár a fontosabb határon átnyúló egyesülések ritkának számítottak Európa más részein például a bankszektorban és telefontársaságok között. A századforduló táján jelentős mértékű közvetlen befektetésekről beszélhetünk. A közvetlen befektetések több, mint 70 százaléka az EU15 tagországokban történt – főként Svédországban, Hollandiában és Németországban. (Ville Kaitila, 2005)

- 49 -

V.3 A finn ipar helyzete Mintegy évtizednyi idő alatt a finn ipar többet változott, mint ahogy azt a legtöbb finn gondolná. Az 1990-es évek végére az addig évszázadokon át az ország hatalmas erdőségeire alapozó gazdaság egyszer csak azt vette észre, hogy mind hozzáadottérték, mind exportteljesítmény szempontjából az elektronika vált a legjelentősebb iparággá. Korábban így lehetett fogalmazni: "Finnország az erdőiből él", ám ma már ehhez hozzá kell tennünk: "és a Nokiából". És milyen jól él. A globalizáció közre játszott több, korábban jelentős iparág leépülésében. Ezek főleg a hazai piacokra termeltek, bár néhány exportőrként is megállta helyét. Az emelkedő jövedelmek is hozzájárultak ehhez a folyamathoz: nem érdemes ruhát gyártani például Finnországban, olyan csúcsmárkák kivételével, mint a Luhta vagy a Marimekko. Egy kis ország termékskálája természetesen mindig korlátozott, bár a háború alatt még olajat is sikerült előállítania tőzegből. Mindenesetre ma már a Nokia és a hozzá kapcsolódó cégek a finn ipar zászlóshajói. Jövőjükkel kapcsolatban nem titkolt aggodalmak is felmerültek, különösen Kína hatására, hiszen a mobiltelefon és egyéb elektronikai eszközök gyártása alacsonyabb termelési költséggel dolgozó országokba vándorol. Ám még így is Finnországban marad az ipar legigényesebb termékeinek és az új modelleknek előállítása. A Nokia vezetése, kutatás-fejlesztési egységei, valamint "kapcsolt részei" szintén az országban maradnak. Más vállalatok Finnországba vonzása nem könnyű feladat a hosszú, sötét tél, a nehezen elsajátítható nyelv és a magas adók miatt, bár ezt részben ellensúlyozza Finnország jó híre, amelyet biztonsága, a külföldiek számára is kedvező körülményei alapoznak meg. A világ mobiltelefon-piaca rendkívül gyors fejlődésnek indult a kilencvenes évek közepén. A Nokia lett az első számú cég, amely minden földrészen gyárakat és üzleteket nyitott. 1995-ben komoly logisztikai válságot kellett azonban megoldania hatékony műveleti rendszerek bevezetésével. Ily módon a vállalat a 21. század küszöbén, a forrongó globális távközlési piac megtorpanásakor és a kíméletlen nemzetközi árverseny ellenére is nyereséges maradt. Számos más finn cég a Nokia beszállítójaként jutott ki a világpiacra, mint például a mobiltelefonburkolatokat gyártó Perlos, vagy a beszállítóként működő Elcoteq. - 50 -

A fafeldolgozás továbbra is jelentős iparág marad Finnországban. A fejlett technológia ezen a területen is egyre nagyobb szerepet játszik. A cellulózgyártás során a nyersanyagokat és az energiát hatékonyan használják, a nyers farostot teljes egészében, zárt rendszerben dolgozzák fel, még a melléktermékként keletkező alkoholt is elégetik, és áramot fejlesztenek belőle. A cellulózgyár tulajdonképpen erőmű, hiszen több áramot állít elő, mint amit felhasznál. A mechanikus fafeldolgozás viszont óriási mennyiségű energiát használ fel, például az újságpapír előállítása során. Finnország rengeteg különleges papírt (Ahlström) és papírterméket állít elő. Luxushajók és jégtörők A finn hajógyártás felvirágzása részben a Szovjetuniónak a második világháború után lerótt jóvátételnek köszönhető. Azóta a hajógyárak ismertté váltak a jégtörőkről, amelyekre saját kikötőikben is szükség van a hajózási útvonalak szabaddá tételére. A Masa Yards és a Finnyards hajógyárak - jóllehet ma már norvég tulajdonban vannak - más típusú hajókat, például luxus tengerhajókat is gyártanak. Ezek a cégek túlélték az iparágban dúló kíméletlen versenyt, amelyet súlyosbít a számos országban nyújtott állami támogatás, a finn kormány ennek megakadályozására tett erőfeszítései ellenére. Finnország vezető gyártó az olajfúrótornyok előállítása terén is. A hosszú tengerparttal, kiterjedt szigetcsoportokkal és mintegy kétszázezer tóval rendelkező országban természetes, hogy ismertek vitorlásai és egyéb vizijárművei (pl. a Hattyú). Finnországnak rengeteg elektromos áramra van szüksége a fafeldolgozó ipara és télen a háztartások számára. Régen a házakat egyedileg fűtötték fával, ma azonban a legtöbb ingatlan a körzeti távfűtési rendszerre kapcsolódik, illetve olaj- vagy villanyfűtéssel rendelkezik. Vidéken a gazdaságokban a fakitermelés melléktermékeként adódó faforgácsot, amelyet nem érdemes a cellulózgyártásra a papírgyárba szállítani, áramtermelésre használják. A tőzeg olyan energiaforrás, amely a nagy kiterjedésű lápvidékeken található.

- 51 -

V.4 Északi mezőgazdaság az EU-ban5 Finnország magasan fejlett ipari ország. Az éghajlatból és a földrajzi helyzetéből adódóan a mezőgazdaságban az érési folyamat nagyon rövid, mégis elmondható, hogy ez a gazdasági ágazat is meglehetősen fejlett, és Finnország az alapélelmiszerek tekintetében önellátó. A mezőgazdaság a GDP 4 százalékát teszi ki, míg az ipar 32 százalékot és a szolgáltatások 64 százalékot. Jóllehet az EU-tagság gyakorlati hatásait az átlagos finn állampolgárok csak lassacskán érzékelték, létezett egy olyan szektor, mely már 1995 elejétől megtapasztalta a csatlakozás hirtelen hatásait. Ez pedig nem volt más, mint a mezőgazdaság, mely a közös mezőgazdasági politika hatálya alá került 1995-ben. A farmerek számára a változás nagyon gyors és jelentős volt. A kisebb jelentőségű változások, előírások mellett a termelői árak két év alatt 36 százalékkal csökkentek. Valójában a termelési tényezők árai is kb. 20 százalékkal mérséklődtek. Északi fekvésének köszönhetően a finn mezőgazdasági tevékenység természeténél fogva eltérő a kontinentális európai térségekétől. Mindazonáltal az Európai Unió mindent elkövet annak érdekében, hogy a mezőgazdaságot, mint megélhetési forrást védje tagállamaiban. A csatlakozás előtt, a finn farmerek a magas importadók és a magas termelői árak miatt jelentős állami támogatásban részesültek. A belépést követően a farmereket kötelezték arra, hogy bevételük nagyobb részét a hektáronként vagy állatokként nyújtott közvetlen segélyeken keresztül biztosítsák. Ennek hatására többen voltak, akik abbahagyták a gazdálkodást. S mintha ez még nem lett volna elég, a finn mezőgazdaságot az EU-csatlakozás helyrehozhatatlanul kettéosztotta. A csatlakozási tárgyalások alkalmával megegyezés született, hogy a 62-dik szélességi fokon túl lévő mezőgazdasági területek továbbra is speciális támogatásban részesülnek. Az ettől lejjebb fekvő területeken lévő farmok azonban csak a komoly problémák megoldásának elősegítése esetén részesülhetnek támogatásban, melyet a finn költségvetésnek kell állnia. Ez a problémakör már újabb két alkalommal került megvitatásra Finnország és az EU Bizottság között a csatlakozást követően. 5

Ezen alfejezet kidolgozásában segítségemre volt Ville Kaitila: 10 years of EU membership for Finland című publikációjának a finn mezőgazdaságra vonatkozó része, mely művet 2005 februárjában publikálták.

- 52 -

2004-ben a finn lakosság csupán 4 százalékának volt megélhetési forrása a mezőgazdaság. Számuk 1989 óta megfeleződött, és a csökkenés tovább folytatódott. Hasonlóképpen a farmok száma is lecsökkent, de területi nagyságukat tekintve gyarapodtak, aminek következtében a termelés hatékonyabbá vált. A belépést követő néhány évben a farmok száma jelentősen lecsökkent. Az 1995-ben létező kb. 100 000 farmból hét év elteltével már alig 75 000-et tartottak nyilván. Az eladások és egyesülések ugyan növelték a farmok területi nagyságát, de még így is kicsinek mondhatóak összehasonlítva az Európa más országaiban jellemzőkkel. Manapság egy átlagos finn farm területe - mely elsődlegesen mezőgazdasági termelést folytat - 30 hektár körül van. Általában véve elmondható, hogy a mezőgazdasági termelékenység növekedése arányban volt a gazdaság egészének gyors fellendülésével. Azonban a Finnországban uralkodó rideg természeti körülmények miatt a mezőgazdaság nagy összegű támogatásokban részesül. A finn élelmiszeripar szintén komoly változásokon ment keresztül, főleg az 1995-ös uniós csatlakozás miatti bizonyos értelemben piacvédő importkorlátozások feloldása következtében. Jelenleg azonban a finnek a korábbinál is nagyobb mértékben a hazai gyártású élelmiszerek mellett döntenek, részben a más országokból származó készítményekkel kapcsolatos botrányok miatt. A finn élelmiszeripar szerkezete az importengedélyek korszakában, az EU előtti időkben és még ma is rendkívül rugalmatlan, a beszerzés és a feldolgozás továbbra is nagyrészt a termelő szövetkezetek kezében maradt. V.5 A külkereskedelem A gazdasági integráció lebontja a korlátokat, s ez által elősegíti a nemzetközi kereskedelmet. Az export és import együttes hozzájárulása Finnország GDP-jéhez 1960-ban még 39 százalék volt, míg 2003-ban már elérte az 58 százalékot. Ebből az EU15 országok aránya 50 százalékról 65 százalékra emelkedett. A GDP százalékos arányát tekintve az EU15 országok aránya Finnország kereskedelmében viszonylag stabil volt egészen 1991-ig. Később, főleg az euró-övezet országai sokkal fontosabbá váltak. Ebben az egyik fontos tényező a finn márka értékének hanyatlása volt a kilencvenes évek elején, habár a növekvő integráció pozitív hatása vitathatatlan.

- 53 -

Finnország számára az EMU által nyújtott stabilitás sokkal nagyobb hatással bírna, ha tradicionális kereskedelmi partnerei – Svédország, az Egyesült Királyság és Dánia – is csatlakoznának az euró-övezethez. 2003-ban az euró-övezet országai Finnország exportjának egyharmadát tették ki, míg az EU15 országok aránya 53 százalék volt. Ezen adatok elég alacsonyak a többi EU15 tagország azonos adatának viszonylatában. Az EU-n kívüli piacok fontosabb szerepet töltenek be Finnország számára, mint általában a többi EU tagország számára. Az ország külkereskedelme más államokkal sokkal változékonyabb volt, mint az EU15 tagországokkal. A korábbi években több tényező is befolyásolta a kapcsolatokat, pl. az Oroszországba menő exportban is történtek változások, illetve a rubel erős ingadozása is hatással volt a két ország kapcsolatára. Finnország számára viszont nem csak az Oroszországgal folytatott kereskedelem jelentős, hanem az USA-val és Kelet-Ázsiával fenntartott kereskedelmi kapcsolatai is. Finnország a XXI. század elején is a világ élvonalában helyezkedik el. Ezt mi sem bizonyítja jobban,

mint

a

World

Economic

Forum

jelentése,

mely

Finnországot

a

világ

legversenyképesebb gazdaságaként említi. A 2000-res évtized elejének külkereskedelmét tekintve jól látható, hogy sem az export, sem az import esetében nem mutatkozik nagy eltérés a gazdasági régiók közötti megoszlás tekintetében. A Függelékben található 1. és 2. táblázat, valamint az ezekből készített, itt látható 3. és 4. ábra Finnország exportjának és importjának gazdasági régiók közötti megoszlását mutatja a 2001 és 2003 közötti időszakban. Ebből jól látható, hogy a kivitel fő célpontja az OECD országok, második helyen pedig az EUtagországok állnak. Az import tekintetében ugyanezen tendencia érvényesül.

- 54 -

3. ábra A finn export megoszlása a gazdasági régiók között, 2001 - 2003 40,000 35,000 30,000

20,000 15,000 10,000 5,000 0 2001

EU Kelet-közép európai országok EU-n kívüli kereskedelmi parnerek

2002

Euró-övezet Európa többi országa Fejlődő országok

2003

EFTA Összes OECD-ország

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

4. ábra A finn import megoszlása a gazdasági régiók között, 2001 - 2003 30,000

25,000

20,000

millió Euró

millió Euró

25,000

15,000

10,000

5,000

0

2001 EU Kelet-közép európai országok EU-n kívüli kereskedelmi parnerek

2002 Euró-övezet Európa többi országa Fejlődő országok

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 55 -

2003 EFTA Összes OECD-ország

A lejjebb található 5. ábra a finn export iparágankénti megoszlását mutatja az 1960-as évektől 2004-ig.

Az ábráról jól leolvasható, hogy az elektronikai és elektrotechnikai termékek

valamint a gépek, berendezések és járművek részaránya az exporton belül nagy mértékben növekedett az elmúlt négy és fél évtizedben. Ezzel szemben a papír és papíripari termékek aránya több, mint 50 százalékkal zuhant. 2000-ben, 2003-ban és 2004-ben az elektronikai és elektrotechnikai termékek az összexporton belül meghaladják a többi ágazat részarányát – beleértve a mindig is nagyon jelentősnek számító papíripari termékek kivitelét is. (v.ö. 5. ábra) Az importban a nyersanyagok részesedése 39 százalék körül alakult, a befektetési eszközök 21 százalékot, míg az energia 12 százalékot ért el. 2003-ban az export jelentős része európai országokba irányult (Németország 12 százalékkal, Svédország 9,9 százalékkal, míg Nagy-Britannia 8,2 százalékkal részesedett belőle). Az importált termékek 16,2 százaléka Németországból és 14,1 százaléka Svédországból származott. 5.ábra A finn export ágazatonkénti megoszlása 100% 90%

15

80%

7

10

12

8

Egyéb

13

Olaj, kemikáliák és vegyipari termékek

11

15

4

70%

18

Elektronikai és elektrotechnikai termékek

7

Gépek, berendezések, járművek

31

60% 50%

7 15

42

27

18

16

25

17

40%

Fémek és fémipari termékek 30

30%

9

10

13

Papír és papíripari termékek

20%

22

27 10%

20

19

Fa és faipari termékek

15

0%

1960

1980

5

6

5

2000

2003

2004

(Az 1960-as évben a fémek és fémipari termékekre vonatkozó adat tartalmazza a gépek, berendezések, elektronikai termékek részesedését is.)

Forrás:Board of Customs, 2005

- 56 -

A Függelékben található 6. ábra az import és export külkereskedelemben betöltött arányának változását, míg a 7. ábra az import és export értékének változását mutatja 1985 és 2003 között. Finnország legfontosabb export-partnereit 1981 és 2003 között a Függelékben található 9. ábra mutatja. Megfigyelhető, hogy a kilencvenes évek elején az Oroszországba irányuló kivitel jelentősen lecsökkent, és ezzel egy időben megnőtt Németország jelentősége a finn exportban. Finnország kereskedelmi mérlegének alakulását a 8. ábra mutatja. Megfigyelhető, hogy a nyolcvanas évek elején a mérleg negatív volt, majd a gazdaság fellendülése miatt pozitívba fordult. A szovjet piac összeomlása, a világgazdaságban bekövetkezett változások, valamint a gazdasági recesszió negatívan hatottak a mérlegre. 1993-tól kezdve nagyfokú értékbeli növekedés következett be. A kereskedelmi mérleget tekintve a csúcspont 2000-ben volt. A Függelék 3. táblázata a kereskedelmi mérleg értékeit mutatja. 8. ábra A finn kereskedelmi mérleg alakulása 1980 és 2003 között 13.00

11.00

9.00

Mrd Euró

7.00

5.00

3.00

1.00

-1.00 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

-3.00

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 57 -

V.6 A keleti bővítés pozitív hatásai 2004 májusában 10 új ország lett az EU teljes jogú tagja, és várhatóan még több fog később csatlakozni. Mivel az új tagállamok viszonylag szegénynek mondhatóak, a régi tagállamoknak még több hozzájárulást kell befizetniük az EU költségvetésébe és a különböző alapokba. Ennek ellensúlyozásaképpen a bővítés nagyobb lehetőségeket rejt magában a kereskedelem, a verseny kiéleződése és a termelési tényezők (tőke, munkaerő) hatékonyabb kihelyezése terén. Mindezen változásokból profitálhatnak a régi tagállamok. Finnország számára a kelet-közép európai bővítés hatása pozitívnak mondható. A KKE-i országok Finnország külkereskedelmében nagyobb arányt tesznek ki, mint a legtöbb EU15 ország. Legfőképpen Észtország jelentősége nagy, és a két ország kapcsolata valamelyest eltér más országokkal való kapcsolatuktól. Észtország a finn termelési hálózat részeként fontos szerepet tölt be több iparágban is. Ilyen például a textil- és az elektronikai ipar. A finn cégek Észtországban végrehajtott közvetlen befektetéseik által a mindennapos üzleti életben fontosabb szerepet töltenek be, mint bármely más országban. A kilencvenes évek végén a finn cégek által eszközölt közvetlen befektetések aránya Észtországtól délebbre, más KKE-i országokban is megnőtt. A külföldre irányuló finn közvetlen befektetésekből Észtország mindössze 1,1 százalékot tesz ki, de az észtek számára ez a mennyiség nagyobb jelentőséggel bír, mint azt bárki gondolná. (Ville Kaitila, 2005) V.7 Finnország, a mintaállam Az 1990-es évek elején meggyengült finn gazdaságot az információtechnológiai fejlesztések és beruházások állították talpra, melyeket a finn kormány adókedvezményekkel ösztönzött. A korábban legjelentősebb finn gazdasági ágazat, a fakitermelés és papírgyártás a második helyre szorult vissza a telekommunikációs eszközök gyártása mögött. A technológiai fejlődés az egész finn társadalomra nagy hatást gyakorolt. Finnország a mobiltelefonok, gépek- és berendezések, papíripari és gyógyászati segédeszközök gyártását tekintve a világ élvonalában helyezkedik el. A Nokia csoport a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártó vállalata. A lakosság 68 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, sőt a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladja a vezetékes vonalak számát, valamint az internetes kapcsolattal rendelkezők arányát tekintve is előkelő helyet foglal el a világranglistán.

- 58 -

A távközlési ipar gyors fejlődésének köszönhetően mára az egyik legversenyképesebb ország lett a világon. Bár több vitája is volt már az Unióval, a közösségi előírások betartásában az élen jár. Gazdasága az elmúlt tíz évben jelentős átalakuláson esett át, és az elmúlt években több szempontból is a világ élvonalába került. Egy nemzetközi gazdaságkutató cég, a World Economic Forum felmérése szerint 2001-ben a harmadik legversenyképesebb ország volt a piacon. Mára már az első helyet foglalja el a ranglistán – már negyedik éve -, megelőzve az Amerikai Egyesült Államokat, Svédországot, Dániát és Tajvant. Ezt nagyrészt a távközlési iparnak köszönheti az ország. Az EU-ban – Svédország után – itt költik a legtöbbet kutatásfejlesztésre, az összeg eléri az ország GDP-jének 3,6 százalékát. A fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt években, az oktatás színvonalát tekintve is a világ vezető országai közé került. Nemzetközi felmérések szerint Finnország a legkevésbé korrupt ország az egész világon. Finnország az EU egyik mintaállama több szempontból is. A finn törvényhozás szinte teljes egészében (98,5 százalékban) az uniós jogrendhez igazította saját gazdasági törvényeit. Az elmúlt években alig sértette meg az uniós szabályozásokat. 1998-ban az északi EU-tagok közül egyedüliként bevezette az eurót. Energiapiacát pedig teljes egészében megnyitotta az Unió többi tagállama előtt. Ennek ellenére az országnak több vitája is volt az Unióval az elmúlt években. Jelentős nézeteltérést okozott a közösség és a finn kormány között, hogy Finnország – az EU-val ellentétben – előnyben részesíti az atomenergiát más energiaforrásokkal szemben. Több uniós kritika érte az országot a távközlési verseny bizonyos egyenlőtlenségei miatt. Az Unió szabálysértési eljárást indított ellene, mert megszegte a légi közlekedésre

és

áruszállításra

vonatkozó

uniós

előírásokat.

(http://www.origo.hu/nagyvilag/20030115finnorszag.html, 2003) A finn lakosság kritikus az EU-val szemben A csatlakozás előtt a lakosság többsége, 57 százaléka támogatta a belépést. 1995 óta pedig minden évben felmérés készül az EU-ról kialakult vélemények alakulásáról. A felmérések szerint a negatív tapasztalattal rendelkező finnek száma viszonylag stabilnak mondható, sőt az

- 59 -

idők folyamán valamelyest csökkent. Egy 2004 végén készített kutatás szerint a válaszadók 25 százaléka negatív, míg 43 százaléka pozitív képet alakított ki az EU-ról.

- 60 -

Befejezés Finnország évszázadokon keresztül idegen hatalom befolyása, megszállása alatt állt. Hosszú utat kellett bejárnia, míg végül 1917-ben kinyilvánította függetlenségét. A második világháború után a Szovjetunió figyelte lépteit, ami a kilencvenes évtized elejéig megakadályozta Finnország nyugati irányú teljes gazdasági integrációját. A következő táblázat a szakdolgozatban leírtakat foglalja össze röviden, kiemelve azon főbb eseményeket, világgazdasági ás makrogazdasági hatásokat, melyek hatással voltak Finnország integrációs törekvéseire: 5. táblázat Finnország integrációs lépései, a makrogazdasági és világgazdasági hatások, valamint a Szovjetunióval való kapcsolata – röviden

Főbb események, integrációs lépések

Makrogazdasági hatás

Szovjetunióval való kapcsolat

Világgazdasággal való kapcsolat

1917. Finnország kinyilvánítja függetlenségét

A skandináv jóléti rendszer alapjainak lerakása

A Cári Birodalom Nagyhercegsége

Világgazdasághoz való felzárkózás, export: faipari termékek

Óriási veszteségek a gazdaságban, ipari struktúra átalakítása

1940. moszkvai békeszerződés – Karélia elvesztése

Faipari termékek exportálása Nyugat-Európába

1948. BEKS Skandináv országok szerződés; politikai és gazdaságpolitikáinak biztonságpolitikai harmonizációja megfontolások

Együttműködés a skandináv országokkal

↓ II. világháború ↓ 1955. Északi Tanács megalakulása ↓ 1961. Finnország az EFTA társult tagja

Kereskedelmi korlátok fokozatos lebontása

- 61 -

Fontosabb döntéseket a szovjet vezetéssel egyeztették

Szorosabb kapcsolat az EGK-val

↓ 1986. Finnország az EFTA teljes jogú tagja

1986. Gorbacsov hatalomra lép – enyhülő politikai viszonyok

1984. Luxemburgi Proklamáció – tovább mélyülő kapcsolatok

1990-93: Gazdasági válság, óriási munkanélküliség, növekvő államadósság

Kilencvenes évek elején a szovjet piac összeomlik

Áruk, szolgáltatások, munka és tőke szabad áramlása az EFTA és az EK között

Válságból való kilábalás, külkereskedelem fellendülése

A gazdasági kapcsolatok jelentőségének csökkenése

A telekommunikáció révén világgazdasági szerepe felértékelődik

Versenyképesség javulása

Újra kibontakozó kereskedelmi kapcsolatok

Valuta stabilitása, euró bevezetése

A legversenyképesebb gazdasággal rendelkezik (K+F, telekommunikáció)

Egyre bővülőbb és szélesebb körű gazdasági kapcsolatok

Új „Nokia” keresése – bio- ill. nanotechnológia

Kereskedelem élénkülése az EKval

↓ 1992. EGTszerződés aláírása ↓ 1995. Finnország tagja az EU-nak ↓ 1999. EMU-tagság ↓ Napjainkban

Finnország figyelemreméltó módon tudta, hogy mikor milyen lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ne szakadjon el az európai régiótól és az integráció lehetőségétől, ugyanakkor a Szovjetunió befolyását is a megfelelő mértékben tudta kezelni. Ennek köszönhető, hogy az Északi Tanács, majd az EFTA tagjaként is kedvező helyzetet tudott teremteni gazdasága fejlődése érdekében. Ezáltal kereskedelmi kapcsolatba került a nyugat-európai országokkal. Az ország sikeresen ki tudta használni a szovjet piac nyújtotta lehetőségeket is, s így gazdasági fejlődését sokan csodaként emlegették a nyolcvanas években. De ez az előny egyben hátránynak is nevezhető, ugyanis a szovjet piacnak a gyengébb minőségű áruk is

- 62 -

megfelelőek voltak, míg a nyugat-európai piacokon nem érték el a megfelelő minőséget, s így a finn termékek versenyhátrányba kerültek. Annak ellenére, hogy Finnország ásványi anyagokban szegény ország, erdőségeinek és az erre épülő hagyományos húzóágazatoknak – a fa- és papíriparnak, valamint a cellulózgyártásnak köszönhetően mindig képes volt alkalmazkodni a világgazdasági kihívásokhoz. Az állam szerepvállalása a jóléti állam megteremtésében elengedhetetlen volt, ugyanakkor a lakosság érdemeiről sem szabad megfeledkeznünk. A kormány a kilencvenes évek elején a gazdaságot sújtó gazdasági recesszió idején is a lehetőségekhez képest igyekezett orvosolni a kialakult helyzetet. Bár az állam adósságállománya hatalmas méreteket öltött, és a munkanélküliség is csúcsot ért el, mégis alkalmazkodó-képességének mára meglátszik az eredménye: már negyedik éve Finnország a legversenyképesebb gazdaság a világon a World Economic Forum vizsgálatai alapján. A válság megoldásában nagy szerepet játszott az elektronikai ipar szerepvállalása és gyors ütemű fejlődése is. Itt jegyzem meg, hogy további vizsgálódás tárgyát képezhetné Finnország „gyöngyszemének”, a Nokia csoport gazdaságban betöltött szerepének vizsgálata. Ez volt a cég, mely mindig a világpiaci követelményeknek megfelelően tudta stratégiáját alakítani, s így nagyban hozzájárult a finn gazdaság teljesítőképessége javulásához. Finnország, habár gazdasági recesszió idején adta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, sikeresen, a tagok közül a leggyorsabban tudott csatlakozni az integrációhoz. Figyelemre méltó az az elszántság, mellyel a számukra fontos érdekeket érvényesíteni tudták a csatlakozási tárgyalások alkalmával, gondolok itt például a mezőgazdaság kérdésére. Kétségkívül fontos megemlíteni, hogy Finnországnak a skandináv államokkal való együttműködése szintén sikeres. Ez a kooperáció nagy szerepet játszott abban, hogy az ország közelebbi kapcsolatba került az EGK-val. Az egymás közötti egyezmények, megállapodások pedig kölcsönösen pozitív hatással bírnak egymásra több területen, mint például a környezetvédelem, oktatás, kultúra, állampolgári és szociális jogok, stb. Finnország esetében megfigyelhető, hogy integrációs törekvéseit az esetek nagy részében a biztonságpolitikai megfontolások nagyban befolyásolták. Az ország számára a biztonság központi kérdés. Ez – úgy gondolom – visszavezethető arra, hogy függetlenségét nehezen, csak a 20. század elején tudta kivívni. A különböző integrációkba való belépés előtt nagy

- 63 -

hangsúlyt fektettek az abból adódó előnyök és hátrányok vizsgálatára. Ezt főleg az EUcsatlakozás előtt tartották lényegesnek. Fontos azonban megemlíteni, hogy az Európai Monetáris Unióba történő belépés előtt is átfogó vizsgálatokat hajtottak végre, meggondolva azt, hogy esetleg néhány évvel később csatlakozzanak hozzá. Végül mégis alapító tagként vettek részt az EMU felállításában. Mindezek visszavezethetők arra, hogy az ország lehetőségeihez képest megpróbálja elkerülni a meggondolatlan, gyors lépéseket, melyek egy újabb válságba taszíthatják az országot. Tehát a kilencvenes évek elején bekövetkezett gazdasági válság máig érezteti hatását, és jelzi, hogy a gazdaságpolitika megfontolt döntéseket követel meg. Legfőképpen a munkanélküliség az, amit még másfél évtized alatt sem sikerült a megfelelő mértékben visszaszorítani. A csatlakozás utáni gazdasági helyzet bemutatása a teljesség igénye nélkül történt. Ettől függetlenül látható, hogy az ország jelentős fejlődésen ment keresztül, köszönhetően többek között az elektronikai és elektrotechnikai iparnak, valamint a gépgyártásnak. 2005-ben már negyedik alkalommal nyerte el a világ legversenyképesebb gazdasága címet, megelőzve ezzel olyan fejlett országokat, mint az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Dánia és Tajvan. Részletesebb elemzés tárgyát képezhetné továbbá a 2004-ben Uniós taggá vált kelet-közép európai országok hatása a finn gazdaságra, valamint az, hogy Finnország miért nem tagja a NATO-nak, annak ellenére, hogy NATO-kompatibilis hadsereggel rendelkezik.

- 64 -

Függelék 1. táblázat

Finnország exportja gazdasági régiók szerint 2001 és 2003 között 2001 millió Euró Összes export

%

2002 millió Euró

2003 %

millió Euró

%

47 800

100

47 245

100

46 378

100

EU

25 717

53.8

25 513

54.0

24 591

53.0

Euró-övezet

15 639

32.7

15 675

33.2

15 231

32.8

EFTA

1 950

4.1

1 814

3.8

1 602

3.5

Kelet-közép európai országok

3 288

6.9

3 414

7.2

3 412

7.4

Európa többi országa

3 271

6.8

3 764

8.0

4 132

8.9

Összes OECDország

36 324

76.0

35 573

75.3

34 186

73.7

EU-n kívüli kereskedelmi parnerek

22 083

46.2

21 732

46.0

21 787

47.0

Fejlődő országok

6 736

14.1

6 261

13.3

6 598

14.2

Gazdasági régiók:

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 65 -

2. táblázat

Finnország importja gazdasági régiók szerint 2001 és 2003 között 2001

Összes import Gazdasági régiók: EU Euró-övezet EFTA Kelet-közép európai országok Európa többi országa Összes OECDország EU-n kívüli kereskedelmi parnerek Fejlődő országok

millió Euró

2002

2003

2003 Kereskedelmi mérleg

%

millió Euró

%

millió Euró

%

millió Euró

35,891

100

35,611

100

36,775

100

9,604

20,025 11,962 1,713

55.8 33.3 4.8

19,932 12,247 1,648

56.0 34.4 4.6

20,242 12,701 1,468

55.0 34.5 4.0

4,349 2,530 134

2,284

6.4

2,139

6.0

2,365

6.4

1,047

3,587

10.0

3,780

10.6

4,667

12.7

-535

27,390

76.3

27,142

76.2

27,003

73.4

7,183

15,866

44.2

15,679

44.0

16,532

45.0

5,255

3,690

10.3

3,677

10.3

4,251

11.6

2,347

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 66 -

6. ábra Az import és export arányának változása a kereskedelemben az 1985 és 2003 közötti időszakban 100 90 80 70

%

60 50 40 30 20 10 0 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

Import a teljes kereskedelem arányában

Export a teljes kereskedelem arányában

Forrás: National Board of Customs, Statistics Unit

7. ábra Az import és az export értékének változása 1985 és 2003 között 60000

50000

millió Euró

40000

30000

20000

10000

0 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

Import értéke

Forrás: National Board of Customs, Statistics Unit

- 67 -

Export értéke

9. ábra Finnország legfontosabb export-partnerei

Forrás: Board of Customs

3. táblázat Finnország kereskedelmi mérlege 1980 és 2003 között Év

Mrd Euró

Év

Mrd Euró

1980

-0.92

1992

2.11

1981

-0.16

1993

5.21

1982

-0.29

1994

5.65

1983

-0.31

1995

7.98

1984

1.05

1996

7.50

1985

0.42

1997

8.72

1986

0.84

1998

9.71

1987

0.46

1999

9.55

1988

0.13

2000

12.65

1989

-0.96

2001

11.91

1990

-0.29

2002

11.63

1991

0.86

2003

9.60

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 68 -

4. táblázat

A GDP változása %-ban 1980 és 2003 között A GDP éves A GDP éves Év változása Év változása %-ban %-ban 1980 5.1 1992 -3.8 1981 2.1 1993 -1.2 1982 3.2 1994 3.9 1983 2.8 1995 3.4 1984 3.2 1996 3.9 1985 3.4 1997 6.3 1986 2.3 1998 5.0 1987 4.3 1999 3.4 1988 4.7 2000 5.1 1989 4.8 2001 1.1 1990 -0.3 2002 2.3 1991 -6.4 2003 2.0 Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

10. ábra A GDP százalékos változása 1980 és 2003 között 8.0 6.3 6.0

5.1 3.2 3.4

3.2

4.0

4.3

2.8

5.0

4.7 4.8 3.9 3.4 3.9

5.1 3.4

2.3

2.1

2.3 2.0

%

2.0

1.1

0.0 -0.3 -1.2

-2.0 -4.0

-3.8

-6.0 -6.4 -8.0

1980

1982

1984

1986

1988

1990

Forrás: Statistical Yearbook of Finland 2004

- 69 -

1992

1994

1996

1998

2000

2002

11. ábra A háztartások megtakarítási aránya és bruttó adósságuk éves változása 30%

25%

20%

15%

10%

5%

0%

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

Bruttó adósság

1987

1988

1989

1990

1991

1992

Megtakarítási arány

Forrás: Honkapohja-Koskela-Paunio: A finn gazdaság válsága, 1993

12. ábra A kivitel és behozatal alakulása (1990-es árbázis) 225

200

175

mrd FIM

150

125

100

75

50

25

0

1975 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997

Export

Import

Forrás: Statistical Yearbook of Finland, 1998

- 70 -

13. ábra A köz- és önkormányzati kiadások 55

%

50

45

40

35 1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

Önkormányzat/közkiadás

1988

1989

1990

1991

1992

Közkiadás/GDP

Forrás: Honkapohja-Koskela-Paunio: A finn gazdaság válsága, 1993

14. ábra Az egyéni- és közfogyasztások alakulása 1975 és 1997 között ( 1990-es árbázis) 400000

350000

mill FIM

300000

250000

200000

150000 1975 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997

Egyéni fogyasztás

Forrás: Statistical Yearbook of Finland, 1998

- 71 -

Közfogyasztás

15. ábra A vállalati és háztartási adósságok a rendelkezésre álló jövedelem százalékában 100 90 80 70

%

60 50 40 30 20 10 0 1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

Vállalatok

1987

1988

1989

1990

1991

Háztartások

Forrás: Statistical Yearbook of Finland, 1998

16. ábra A finn bankok összesített mérlege 25 20 15 10

mrd FIM

5 0 -5 -10 -15 -20 -25 1980

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

Hitelveszteség

Forrás: statistical Yearbook of Finland, 1998

- 72 -

1992

1993 Nyereség

1994

1995

1996

1997

Táblázatok és ábrák jegyzéke 1. ábra: Az EU-tagság várható hatásai... ................................................................31 2. ábra: Munkanélküliségi ráta ...............................................................................40 3. ábra: A finn export megoszlása a gazdasági régiók között, 2001-2003 .............55 4. ábra: A finn import megoszlása a gazdasági régiók között, 2001-2003.............55 5. ábra: A finn export ágazatonkénti megoszlása .................................................56 6. ábra: Az import és export arányának változása a kereskedelemben az 1985 és 2003 közötti időszakban .....................................................................................67 7. ábra: Az import és export értékének változása 1985 és 2003 között ................67 8. ábra: A finn kereskedelmi mérleg alakulása 1980 és 2003 között ...................57 9. ábra: Finnország legfontosabb export-partnerei .................................................68 10. ábra: A GDP százalékos változása 1980 és 2003 között ..................................69 11. ábra: A háztartások megtakarítási aránya és bruttó adósságuk éves változása ..70 12. ábra: A kivitel és behozatal alakulása ................................................................70 13. ábra: A köz- és önkormányzati kiadások ..........................................................71 14. ábra: Az egyéni- és közfogyasztások alakulása 1975 és 1997 között ...............71 15. ábra: A vállalati és háztartási adósságok ............................................................72 16. ábra: A finn bankok összesített mérlege.............................................................72 1. táblázat: Finnország exportja gazdasági régiók szerint 2001 és 2003 között ....65 2. táblázat: Finnország importja gazdasági régiók szerint 2001 és 2003 között ....66 3. táblázat: Finnország kereskedelmi mérlege 1980 és 2003 között ......................68 4. táblázat: A GDP változása százalékban 1980 és 2003 között ............................69 5. táblázat: Finnország integrációs lépései, a makrogazdasági és világgazdasági hatások, valamint a Szovjetunióval való kapcsolata – röviden ..........................61

- 73 -

Irodalomjegyzék

1. Almási Gergely: Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatásainak vizsgálata Ausztria, Finnország és Svédország esetében, KKF, Budapest, 1995. 2. Benet Iván: Finnország útja az Európai Unióba. =Statisztikai Szemle, 1997. 2. szám. pp. 141-152. 3. Berényi Judit: Nemzetközi versenyképesség és beruházási háttér – a finn példa, =Külgazdaság, 1998. XLII. évf. 4. szám. pp. 44-56. 4. Észak fényei: Finn gazdaság - euróra készen, =Figyelő, 1998. 34-35. szám. pp. 5. Flamm László: Skandináv identitástudat és nemzeti politikák, Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja, Bp. 2001. pp. 7-26. 6. Fred Singleton: The Economy of FINLAND in the Twentieth Century, The University of Bradford, Bradford, 1986. 7. Honkapohja-Koskela-Paunio: A finn gazdaság válsága. =Külgazdaság, 1993/X pp. 4661. 8. Jeney Tamás: A finn gazdasági csoda – és válsága, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Bp, 1999. 9. Kőrösi István: Ausztria, Finnország és Svédország az Európai Unióban. =Külgazdaság 1995. 12. szám. pp. 17-30. 10. Max Jakobson: Finland in the new Europe, The Washington Papers / 175, Westport, Connecticut, London, 1998. p. 176. 11. Oplatka, Andreas: A finn példa. =História, 1992. 1. szám. pp. 25–28. 12. Papp Zoltán: Recesszió után, EU-tagság előtt. Fellendülőben a húzóágazat. =Napi gazdaság, 1994. dec. 7. pp. 14. 13. Peltonen, Matti: Változó finn önarckép, =Replika, 25. 1997. (márc) pp. 123-132. 14. Pertti Pesonen - Olavi Riihinen, 2002: Dynamic Finland, The Political System and the Welfare State, Finnish Literature Society, Helsinki, 2002. 15. Statistical Yearbook of Finland 1998, Statistics Finland, Helsinki, 1998. 16. Statistical Yearbook of Finland 2004, Statistics Finland, Helsinki, 2004.

- 74 -

17. Urkuti György: A későn jött „eminens”: Finnország az Európai Unióban, In: Kiss J. László (szerk.): A tizenötök Európái, Osiris, 2002, pp. 521-551. 18. Vár a szauna. Finn választások. =HVG, 1995. 12. szám. (márc. 25.) pp. 27-29.

- 75 -

Internetes hivatkozások jegyzéke: 1. Csorba Kata: Finnország, az EU és a NATO; Juha Vihersaari alezredes, a Finn Köztársaság Magyarországra akkreditált katonai attaséjának előadása, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi

Egyetem,

FÓRUM

2004/3.

szám,

http://www.zmne.hu/Forum/04harmadik/finn_.htm 2. Finland Remains World’s Most Competitive Economy, http://ecommercetimes.com, 2005. szeptember 09. 3. Finnország az EU egyik sikertörténete, http://www.origo.hu/nagyvilag/20030115finnorszag.html, 2003. január 15. 4. http://eupont.bmk.hu/finn.htm 5. http://virtual.finland.fi 6. http://www.gksoft.com/govt/en/fi.htm 7. http://www.stat.fi 8. http://www.worldwide-tax.com/finland/fin_over_economy.asp 9. Joe Brady: Finland, the most competitive economy, http://www.virtual.finland.fi, 2003. November 10. Yrjö Venna: EU-Finland, First-Year Impressions, http://www.eipa.nl/Eipascope/95/3/2.htm, 1995. március 2. 11. www.etla.fi 12. www.finland.fi 13. www.mfa.gov.hu 14. www.tekes.fi 15. www.weforum.org 16. http://www.norvegia.hu/policy/europe/eea/eea.htm 17. www.ek.fi 18. www.tulli.fi 19. Ville Kaitila: 10 years of EU membership for Finland, http://www.virtual.finland.fi, 2005. február 20. http://www.virtual.finland.fi/netcomm/news/showarticle.asp?intNWSAID=25876

- 76 -

21. Jyrki Vesikansa: A finn ipar helyzete a szerkezetváltás után, http://www.finland.hu/hu/, 2003

- 77 -