SUSAN MALLERY. Koktél és cseresznye

SUSAN MALLERY Koktél és cseresznye

Susan Mallery: Koktél és cseresznye (Buchanan család 4.)

Egyszerre felpörget és ellazít, mint egy tökéletes koktél! Vodka-Martini Dani Buchanan mindig mellőzöttnek érezte magát a családban, amíg Canfield szenátor el nem húzza az orra előtt a mézesmadzagot azzal, hogy a lány az ő titkolt szerelemgyereke, de szívesen látja a családjában. Mojito sok jéggel A szenátor nevelt fia és egyben kampánymenedzsre, Alex azonban lehűti Dani lelkesedését, és szinte nem is engedi őt az apja közelébe a választási küzdelem során, nehogy csökkenjenek a szenátor esélyei. Piňa Colada Alex azonban bódító hatással van a lányra, és a mocskos vádak, gonosz intrikák ellenére lassacskán meg kell tanulniuk bízni egymásban.

© Susan Macias Redmond, 2007 – Harlequin Magyarország Kft., 2013 A mű eredeti címe: Tempting (Harlequin Books) Magyarra fordította: Csató Gabriella Borító: Tipografik Art ISBN 978-963-538-642-0 ISSN 1789-2732 • Kiadó címe:2800 Tatabánya, Mártírok útja 44. •Felelős kiadó: dr. Bayer József • Főszerkesztő: Vaskó Beatrix • Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária • Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 1214. •Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. • Telefon: +36-1-488-5569; •E-mail: [email protected] Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomtatás: Kaposvári Nyomda Kft. Nyomda címe: 7400, Kaposvár, Fő u. 2. Megrendelés száma: 130021 Nyomtatás időpontja: 2013/33 Felelős vezető: Pogány László igazgató

1.

– Hadd könnyítsem meg a dolgát! – mondta az elegáns, méregdrága öltönyt viselő férfi Dani Buchanannek. – Addig nem találkozhat Canfield szenátorral, amíg el nem árulja, miért akar beszélni vele. – Talán meglepi, de ha elárulnám, az csöppet sem könnyítené meg a dolgomat – motyogta Dani, aki egyszerre volt ijedt és izgatott, amitől rémesen kavargott a gyomra. Már átkönyörögte magát egy titkárnőn és két asszisztensen, sőt már látta a folyosó végén a szenátor ajtaját, de az ajtó és őközte ott állt ez a nagydarab, igen elszántnak ható fickó. Gondolt rá, hogy elslisszol mellette, de a pasas magas volt, és széles vállú, ellentétben vele. Arról nem is beszélve, hogy aznap kivételesen ruha volt rajta, hozzá illő magas sarkú cipővel. A ruha nem okozott volna problémát, de az utóbbi… gyilkos holmi volt. Dani elviselte a lábujjak alatti párnák sajgását, az enyhe feszülést a vádlijában, de hogy tudja bárki megőrizni az egyensúlyát egy ilyen cipőben? Ha tipegésnél gyorsabb tempóra kapcsolt, fennállt a veszély, hogy kibicsaklik vagy kitörik a bokája. – Megbízhat bennem – mondta a férfi. – Ügyvéd vagyok. És ezt még képes volt fapofával kimondani!

Dani felnevetett. – Talán ez egy olyan szakma, amely bizalmat ébreszt az emberben? Aligha. A férfi szája sarka árulkodóan megremegett. Jó jel, gondolta a lány. Talán sikerül elbájolnia őt, és levennie a lábáról, így hárítva el az útjában tornyosuló akadályt. Nem mintha bármikor is tehetségesnek bizonyult volna az ilyesmiben, de úgy vélte, nincs más választása, kénytelen lesz színészkedni. Nagy levegőt vett, és felszegte az állát. Sajnos, a haja rövid volt, így nem dobhatta hátra egy érzéki mozdulattal, és nem sok más eszköze maradt. Tiszta szerencse, hogy megfogadta: soha többé nem randizik. – Gondoljon rám úgy, mintha én lennék a kapuőrző sárkány – mondta a férfi. – Nem engedem tovább, amíg meg nem tudom, mi járatban van. – Senki sem mondta magának, hogy a sárkányok kihaltak? – kérdezte Dani. A férfi ekkor valóban elmosolyodott. – Én vagyok az eleven bizonyíték a létezésükre, és arra, hogy jó formában vannak. Hm, gondolta szórakozottan a lány. Ő is mindent megtenne azért, hogy jó formában legyen ennek a fickónak a kedvéért. Nem volt kifejezett férfiszépség, de az arca elég vonzó volt ahhoz, hogy az ember lánya szívesen tanulmányozza. Az egyénisége nélkül a megjelenése fabatkát sem ért volna. A csodás, kék szempár

intelligenciáról tanúskodott, az erélyes áll makacsságra utalt. – Magánügyben keresem a szenátort – bökte ki végül Dani, bár sejtette, hogy a pasi nem elégszik meg ennyivel. De hát próba szerencse. És végtére is mit mondhatott volna? Hogy nemrég tudta meg: nem az, akinek hitte magát, és a választ a kérdéseire csak itt kaphatja meg, ebben az épületben? A Sárkányfiú megmerevedett, és ahogy összefonta a karját a mellkasán, Daninek az az érzése támadt, hogy megmérettetett és könnyűnek találtatott. – Azt kötve hiszem – mordult rá a férfi. – A szenátor nem játszik efféle játékokat. Csak az idejét vesztegeti. Takarodjon innen! Dani rábámult. – Hm… hogy mi? Azt hiszi, arra céloztam, hogy a szenátor és én…? – Elfintorodott. – Fúj! Nem, soha! Hátralépett, ami – tekintettel a cipőjére – veszélyes vállalkozás volt, de szükségét érezte, hogy helyreállítsa a kettejük közti távolságot. – Ez annyira undorító, hogy szavakkal nem is tudom kifejezni. – Miért? Dani felsóhajtott. – Mert megvan rá az esély, hogy a lánya vagyok. – Több ez, mint egy esély, figyelmeztette a kavargó gyomra. Az öltönyösnek a szeme sem rebbent.

– A maga helyében inkább azzal a mesével próbálkoznék, hogy lefeküdt vele. Azt könnyebben bevenném. – Kicsoda maga, hogy azt hiszi, megítélheti, mit csinált vagy nem csinált Mark Canfield huszonkilenc évvel ezelőtt? – A fia vagyok. Dani felkapta a fejét. Mindent tudott a szenátor népes családjáról. – Alex, ha jól sejtem. A Sárkányfiú bólintott. Érdekes! Na, nem az, hogy ő és a szenátor legidősebb fia vérrokonok, mert nem azok – Mark Canfield és a felesége az összes gyermeküket örökbe fogadták –, hanem az, hogy egy családhoz tartozhatnak. Dani nem tudta, hogyan érez ezzel kapcsolatban. Az eddig ismert családjával is elég bonyolult volt megbirkózni, valóban a nyakába akar venni egy másikat is? Nyilvánvalóan igen, gondolta, különben nem lenne most itt. A vágy, hogy vérségi kötelék révén tartozzon valahová, elég erősen lobogott benne, hogy tudja: ha Mark Canfield nemzette, a világon senki és semmi nem akadályozhatja meg, hogy megismerje őt, még az örökbe fogadott fia sem. – Türelmes voltam, amikor egy titkárnő és két asszisztens meg akart állítani. Udvarias és megértő – kezdte elszántan. – De ha másként nem, az állam regisztrált szavazójaként jogom van látni

a szenátoromat. Most pedig, kérem, álljon félre az utamból, mielőtt elmérgesedne a helyzet. – Fenyeget? – kérdezte Alex. A hangjában nevetés bujkált. – Elérnék vele valamit? – kérdezte a lány. Alex tetőtől talpig végigmérte. Az elmúlt fél évben Dani megtanulta, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha egy férfi kitüntetett figyelmet szentel neki. Az ilyesmi elkerülhetetlenül katasztrófához vezetett. S habár tiltólistára tette az ellenkező neműeket, a gyomra mégis megremegett Alex tekintetétől. – Nem, de mulatságosnak találnám – felelte végül a férfi. – Maga aztán tényleg tipikus pasi! – És az rossz? – Fogalma sincs, mennyire! Félre az utamból, Sárkányfiú! Igenis beszélni fogok Mr. Canfielddel. – Sárkányfiú? Ebben a hangban is nevetés bujkált. Dani megfordult, és egy közeli ajtóban felfedezett egy ismerős alakot. A szenátor gyakran szerepelt a tévében, ő is rá szavazott, de azelőtt csak messziről látta, és mindig csak politikusként gondolt rá. Most viszont a férfi, aki talán az apja, gyakorlatilag az orra előtt állt. Dani úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Az agya kikapcsolt, és képtelen volt megszólalni. A szenátor feléjük indult. – Sárkányfiú vagy, Alex? – kérdezte.

A fiatalabbik férfi, kicsit feszengve, vállat vont. – Azt mondtam, hogy én vagyok a sárkány, aki a kaput őrzi. A szenátor a vállára tette a kezét. – És mint ilyen, remek munkát végzel. Tehát ez az ifjú hölgy igazi bajkeverő? – Danihez fordult, és rámosolygott. – Nem látszik különösebben félelmetesnek. – Nem is vagyok az – nyögte ki a lány, ahogy részben visszatért a beszédképessége. – Ne vegyél mérget rá! – dörmögte Alex az apjának. Dani haragosan rávillantotta a szemét. – Maga kissé elfogult – vádolta meg. – Maga pedig bajt fog keverni a nevetséges állításaival. – Miért mondja, hogy nevetségesek? Nem lehet biztos benne. – Maga biztos a dolgában? – vágott vissza Alex. A szenátor tekintete ide-oda cikázott köztük. – Talán jöjjek vissza később, egy megfelelőbb időpontban? Dani felszegte az állát. – Sajnálom, hogy bejelentés nélkül idetolakodtam. Időpontot akartam kérni, de valahányszor telefonáltam, tudni akarták, milyen ügyben keresem, és ezt nem mondhattam meg. Én… Hirtelen ráébredt a horderejére annak, amire készül. Hogyan bökheti ki csak úgy azt, amit ő is nemrég tudott meg: hogy huszonkilenc évvel

ezelőtt ez a férfi viszonyt folytatott az édesanyjával, és ő ennek a gyümölcse? A szenátor sosem fog hinni neki. Miért is hinne? Mark Canfield összeráncolta a homlokát. – Ismerős az arca. Találkoztunk már? – Eszébe ne jusson! Okosabb, ha nem húz ujjat velem – sziszegte Alex, de Dani elengedte a füle mellett a figyelmeztetést. – Mi nem, szenátor, de ismerte az édesanyámat, Marsha Buchanant. Kicsit hasonlítok rá. A lánya vagyok, és azt hiszem… talán a magáé is. Mark Canfieldnek jóformán a szeme sem rebbent. Persze politikusként megtanulta elrejteni az érzéseit, gondolta Dani. Nem tudta volna megfogalmazni, hogy ő maga mit érez. Reményt? Rémületet? Bizonytalanságot? Mintha egy sziklapárkányon állna, azon tépelődve, hogy le kellene-e ugrania a mélybe. Felkészült a visszautasításra, mert őrültség lett volna azt feltételeznie, hogy Canfield csak úgy simán hitelt ad a szavainak, ekkor azonban a szenátor elmosolyodott, és az arca ellágyult. – Nagyon jól emlékszem az édesanyjára. Ő volt… – A hangja elhalkult. – Beszélnünk kell. Jöjjön az irodámba! Mielőtt azonban Dani megmozdulhatott volna, Alex eléje ugrott. – Nem teheted ezt! – mondta a szenátornak. – Nem találkozhattok négyszemközt. Honnan tudod, hogy nem újságíró, vagy nem az ellenzék bérence? És ha ez egy csapda? Ha kelepcébe akar csalni?

Mark Danire pillantott. – Ez egy csapda? Kelepcébe akar csalni? – kérdezte. – Nem. Van igazolványom, ellenőrizheti a hátteremet. – Az utolsó mondatot a lány Alexhez intézte. – Rendben – mondta a férfi nyájasan, és kinyújtotta a kezét. – Azt várja, hogy most rögtön odaadjam? – Daninek egyrészt imponált a férfi hatékonysága, másrészt erős késztetést érzett, hogy a cipője hegyes sarkát a sípcsontjába döfje. – Beszélni akar a szenátorral. Gondoljon erre egyfajta biztonsági óvintézkedésként. – Nem hiszem, hogy szükség lenne ilyesmire – jegyezte meg Mark szelíden, de nem állította le Alexet. Dani a táskájából előhalászta a tárcáját, és kivette belőle a jogsiját. – Az útlevele nincs magánál véletlenül? – kérdezte Alex. – Nincs, de talán szeretné levenni az ujjlenyomatomat? – Majd később. Daninek az az érzése támadt, hogy a férfi nem tréfál. Mark szeme megint ide-oda cikázott köztük. – Befejezték? Dani vállat vont. – Kérdezze Sárkányfiút! Alex bólintott.

– Később majd én is csatlakozom hozzátok – mondta az apjának –, csak odaadom ezt az egyik IT-snek – lengette meg Dani jogosítványát. – IT-snek? – visszhangozta Dani, ahogy követte a szenátort az irodájába. – Információs technológia. Meglepné, mire képesek ezek az ifjoncok a komputerrel. – Mark mosolyogva becsukta az ajtót a lány mögött. – Valószínűleg maga is otthonosan mozog a komputerek világában. Bárcsak én is elmondhatnám magamról ugyanezt! Annyit tudok, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy elboldoguljak, de gyakran elakadok, és olyankor hívnom kell Alexet, hogy segítsen ki. A szoba másik vége felé intett, ahol a sarokban két ócska kanapé, néhány szék és egy dohányzóasztal állt. Az utóbbi úgy nézett ki, mintha évekig egy diákklubban használták volna. – Foglaljon helyet! Dani lecsücsült az egyik kanapé szélére, és körülnézett. A helyiség tágas volt, de ablaktalan. Ez nem lepte meg különösebben, elvégre a kampányközpontnak egy raktárépület adott otthont. Abból, amit eddig látott, a szenátor nem az a fajta volt, aki sok pénzt pazarol luxusra. Az íróasztal réginek tűnt, a tetejét karcolások csúfították el, és csak a falon lógó, nagy léptékű térképek gondoskodtak egy kis színről a szobában. – Tényleg indul az elnökségért? – Az, hogy valaki, akivel csak most találkozott, erre készül, több mint elképesztő volt, egyenesen bizarr.

– Fontolgatjuk a lehetőségét – mondta a férfi, és elhelyezkedett a kanapéval szemközti széken. – Nincs még végleges döntés. Ha belevágunk, átköltözünk egy könnyebben megközelíthető helyszínre, de addig minek költeni a pénzt? – Jó érv. Mark Canfield előrehajolt, és a térdére támasztotta a tenyerét. – Nem tudom elhinni, hogy maga Marsha lánya! Hány éve is már…? Harminc? – Huszonnyolc – felelte Dani, aztán érezte, hogy elpirul. – Mármint én huszonnyolc éves vagyok, de maga és ő majdnem huszonkilenc évvel ezelőtt… izé… Mark lassan bólintott. – Utoljára a belvárosban találkoztunk, együtt ebédeltünk. A legapróbb részletekre is emlékszem. Istenem, de gyönyörű nő volt! A szeme elsötétült, mintha belefeledkezett volna a múltba, egy olyan múltba, amelyet Dani el sem tudott képzelni. Annyi kérdés zsongott a fejében, de egyiket sem merte feltenni. Mark akkor nem volt nős, de az ő mamája férjnél volt. Dani alig emlékezett a szüleire. A férfi, akire apjaként gondolt, amíg nemrég meg nem tudta az igazat, csak egy homályos alak volt számára. Most mégis azon kapta magát, hogy rá gondol, és arra, hogy a mamája vajon mikor ábrándult ki belőle, és hogy az elhidegülésükben játszott-e valamilyen szerepet Mark Canfield.

– Sosem tudtam meg, miért szakított velem – mesélte a férfi csendesen. – Néhány nappal az ebédünk után felhívott, és közölte, hogy többé nem találkozhatunk. Nem mondta meg, miért nem. Próbáltam kapcsolatba lépni vele, de a fiúkkal együtt elutazott. Csak egy levelet küldött. Azt írta, hogy az elhatározása végleges, hogy azt akarja, éljem tovább az életemet, és keressek valakit, akivel valódi kapcsolatom lehet. – Azért utazott el, mert várandós volt, velem – mormolta Dani. Milyen szürreális pillanat! Korábban sokat töprengett azon, hogy milyen lesz az első beszélgetése az apjával, de most, hogy erre tényleg sor került, az az érzése támadt, mintha távolról szemlélné az eseményeket, akárcsak egy tévénéző. – Én is erre tippelek – mondta a férfi. – Szóval valóban maga a vér szerinti apám. Mielőtt Mark válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és belépett egy vonzó, negyvenes nő. Danire pillantott, aztán Markra nézett. – Szenátor úr, Mr. Wilson van a vonalban. Azt mondja, maga tudja, miért, és hogy sürgős. Mark megrázta a fejét. – Az ő fogalma a sürgősről nem azonos az enyémmel, Heidi. Mondja meg neki, hogy majd visszahívom. Heidi biccentett. Mihelyt kiment, Mark visszafordult Danihez. – Azt hiszem, nagyon is lehetséges, hogy én vagyok az apja.

A félbeszakítás megzavarta a lányt, és eltartott egy pillanatig, amíg visszazuhant a lelkében kavargó érzelmi viharba, a szenátor azonban teljesen higgadtnak tűnt, mintha az egész dolog hidegen hagyná. – Korábban nem tudott rólam? – tette fel a kérdést a lány. – Az édesanyja sosem szólt, és bennem fel sem merült, hogy teherbe eshetett. És ha felmerült volna? De mielőtt Dani ezt megkérdezhette volna, az ajtó megint kinyílt, és bejött Alex. – Lefuttattam egy előzetes háttérellenőrzést – mondta, ahogy átvágott a szobán, megállt Dani előtt, és lenézett a lányra. – Nincs priusza. – Úgy érti, a múlt heti bankrablás miatti ítéletet még nem vezették rá a lapomra? A szövetségi kormány annyira elfoglalt manapság! – Én ezt nem találom mulatságosnak – jelentette ki Alex. Dani felállt. Legnagyobb bosszúságára a veszélyesen magas cipősarkai ellenére még mindig jó tizenöt centivel alacsonyabb volt, mint a férfi. – Azt gondolja, hogy én igen? Egész életemben azt hittem, hogy egy bizonyos valaki vagyok, és erre hirtelen kiderül, hogy ez nem igaz, és hogy hazugságban éltem. Van valami fogalma arról, milyen megkérdőjelezni a saját létezésünket? Sajnálom, ha az apám utáni kutatásom elcseszte a napi menetrendjét!

Dühös volt, Alex látta a tüzet a szemében. És rémült is. Leplezni próbálta, de nyilvánvaló volt, legalábbis az ő számára. Kiskorában megtanulta, milyen állandó rémületben élni, és a képessége, hogy felismerje másokban ezt az érzést, máig megmaradt. De vajon Dani csakugyan az, akinek mondja magát? Az időzítés a szokásosnál is gyanakvóbbá tette Alexet, aki természettől fogva és a neveltetése miatt is nagyon bizalmatlan volt. Megtanulta, hogy hallgasson az ösztöneire. Az embereknek meg kellett küzdeniük a bizalmáért, és aki egyszer csalódást okozott neki, abban soha többé nem bízott meg. Igaz, Dani Buchanan aligha éri el, hogy ő megajándékozza a bizalmával. Figyelmesen tanulmányozta a lányt, keresve a hasonlóságokat közte és a szenátor között. Talált is néhányat: a mosolyában, az álla formájában. De hány vadidegen hasonlít egymásra? Talán Dani véletlenül rábukkant valami információra a szenátor és Marsha Buchanan viszonyáról, és elhatározta, hogy kihasználja a helyzetet. – DNS-vizsgálat, ez a megoldás – szögezte le tompán. – Rendben – mondta Dani, és állta a tekintetét. – Én is biztos akarok leríni a dologban. – Én biztos vagyok benne – mondta Mark, miközben felkelt. – Az eredmény pozitív lesz. Addig is, Dani, szeretném, ha jobban megismernénk egymást.

A lány mosolya reménykedő volt, és kicsit talán félénk. – Én is. Együtt ebédelhetünk, vagy ilyesmi. – Nyilvános helyen nem mutatkozhatnak együtt – vetette közbe Alex. Mark bólintott. – Igaza van. Közszereplő vagyok, és ha egy csinos, fiatal nővel együtt ebédelnék, az emberek pletykálni kezdenének. Ezt nem akarjuk. – Gondolkodott egy kicsit. – Miért nem vacsorázik nálunk ma este? Találkozhatna a családdal. Dani gyorsan hátralépett. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – motyogta. – Erre még nem készültem fel. A felesége nem tud rólam, és… – Emiatt ne aggódjon! Katherine csodálatos nő, nagyon megértő, és biztosan tárt karokkal fogadja. Alex és Julie már nem laknak otthon, de még így is megismerkedhet hat kicsi, illetve nem olyan kicsi Canfielddel. – Mark összeráncolta a homlokát. – Persze egyikük sem a vérrokona. Minden gyermekünket örökbe fogadtuk, de ezt biztos tudja. – Igen. Végeztem egy kis kutatómunkát – ismerte el Dani. És megtudta, hogy a család dúsgazdag, gondolta cinikusan Alex. – Itt is megismerkedhetnének Danivel – vetette fel. De a szenátor már döntött, és ilyenkor ritkán változtatta meg az elhatározását.

– Nem, ez így jobb lesz. Dani, nem árt, ha mielőbb megtapasztalja a káoszt, ami nálunk várja. És Katherine imádni fogja magát. – Az órájára nézett. – Mindjárt kezdődik egy tárgyalásom, erről nem késhetek el. Alex, add meg Daninek a címemet! Akkor ma este, hatkor…? – Te mondod meg anyának, vagy én tegyem meg? – kérdezte Alex. Mark eltűnődött. – Majd én beszélek vele – felelte. – Korábban hazamegyek. – Danire mosolygott. – Akkor hát viszlát este! – Én… hát… rendben – válaszolta a lány elcsukló hangon. Mark távozott. Dani olyan görcsösen szorította a retiküljét, hogy az ujjpercei elfehéredtek. – A család… Erre nem számítottam. Nem, valószínűleg azt várta, hogy beférkőzhet Mark kegyeibe anélkül, hogy szembe kellene néznie az egész famíliával, gondolta Alex. Dani ekkor feléje fordult. – Mit szól majd a mamája? Nem fog bánkódni, amiért…? – Egy pillanatra behunyta a szemét. – Ostoba kérdés. Hát persze hogy bánkódni fog. Tudom, hogy annak idején nem voltak házasok, de… nem lesz könnyű elfogadnia egy gyereket a férje múltjából. Nem akarok problémákat okozni, és… – Jókor mondja! Dani oldalra billentette a fejét.

– Nem kedvel engem, igaz? – Jobb, ha nem tudja, mit gondolok magáról. Meglepő módon a lány erre elmosolyodott. – Hát… sejtem. – Nem hiszem. Dani Buchanant nem sikerült megfélemlítenie, és ez bosszantotta Alexet. Megszokta, hogy mindig elbátortalanítja az embereket. – Mikor csináltatja meg a DNS-vizsgálatot? – kérdezte a lány. – Nyilván megbíz majd egy labort. – Este várni fogja egy labortechnikus. – Nyálmintát vesz pálcikával, vagy maga előnyben részesítené a csonkítást? – Nem akarom, hogy szenvedjen. – Nem, csak azt akarja, hogy tűnjek el. – Dani felsóhajtott. – Bár hinne nekem! Én csak az apámat keresem. Szükségem van erre a kapcsolatra. Semmit sem akarok tőle, csak szeretném megismerni. Nem én vagyok az ellenség. – Mondja maga. – Alex közelebb lépett hozzá, azt remélve, hogy sikerül meghátrálásra kényszerítenie, de Dani nem mozdult. – Fogalma sincs, mibe keveredett, Dani Buchanan – mondta hidegen a férfi. – Ez nem valami játék. Az apám az Egyesült Államok szenátora, aki azt fontolgatja, hogy indul az elnökválasztáson. Több forog itt kockán, mint gondolná. Nem engedjük, hogy bármilyen módon kompromittálja a szenátort. Nem én vagyok az egyetlen sárkány, aki ezt a

kaput őrzi, de én vagyok az, akitől a legjobban kell tartania. Dani feléje hajolt. – Nem ijeszt meg. – De meg fogom. – Nem, nem fog. Abból indul ki, hogy van valami, amit akarok, ami azt jelenti, hogy hatalma van fölöttem. De téved. – A lány feljebb rántotta a táskája szíját a vállán. – Nincs ezzel semmi gond, tisztelem azért, amit tesz, a helyében ugyanígy cselekednék. A család fontos. De vigyázzon, milyen messzire megy el! Nem olyan embernek látszik, aki szívesen kér bocsánatot. Sajnálnám, ha térden kellene csúsznia előttem, amikor rájön, milyen rosszul ítélt meg. Ebben a nőben van kurázsi, és Alex ezt akarata ellenére méltányolta. – Pedig imádná, ha térden állva esedeznék a bocsánatáért. Dani szélesen elmosolyodott. – Ez igaz, de próbáltam udvarias lenni.

2.

Dani átvágott a Bella Roma nagy éttermén. Az asztalokat már megterítették az ebédhez a hófehér vászonabroszokkal, a közepükön kis vázákban friss virágok illatoztak. Dani találomra felvett néhány poharat, és a fény felé tartotta. Mindegyik úgy csillogott-villogott, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Még csak néhány hete dolgozott az étteremben, ami azt jelentette, hogy nem jutott túl a gyakorlópálya meredek szakaszán. Szerencsére a Bella Romában minden olajozottan ment, a személyzet kitűnő volt, az étel pompás. Még nagyobb szerencséjére a főnöke, Bernie, remek munkaadó volt. Miután Dani visszatette a poharakat az asztalra, a konyhába ment, ahol mérsékelt káosz uralkodott. A valódi nagyüzem majd azután kezdődik, hogy kinyitnak az ebédhez, vagyis úgy húsz perc múlva. Most még csak az előkészületeknél tartottak. Penny, a sógornője, aki valószínűleg a legjobb séf volt Seattle-ben – nem mintha Dani ezt valaha is meg merné említeni Nicknek, a Bella Roma főszakácsának –, mindig azt vallotta, hogy egy konyha sikerének kulcsa a megfelelő előkészületekben rejlik. A hátsó gázégőkön három hatalmas kondér leves rotyogott. Fokhagyma- és kolbászszag

töltötte be a helyiséget. Az egyik szakács zöldségeket szeletelt a salátához, míg a másik húst a szendvicsekhez és a falatkás tálakhoz. – Hé, Dani! – rikkantotta egy szakács. – Gyere, kóstold meg a mártásomat! – Igazából nem a mártásodat akarod vele megkóstoltatni! – kiáltotta egy másik. – Túl szép ő hozzád, Rico. Igazi férfi kell neki, olyan, amilyen én vagyok. – Te nem vagy igazi férfi. Legalábbis a nejed, amikor utoljára keféltünk, azt mondta. – Ha a nejem látott volna téged pucéran, meghalt volna a nevetéstől! Dani mosolyogva hallgatta az ismerős civódást. Az éttermi konyhák általában lármás, őrült helyek, ahol az állandó nyomás azt jelenti, hogy csapattagként mindenkinek együtt kell működnie, és az, hogy a munkatársak többsége férfi, komoly megpróbáltatást jelenthet egy átlagos nőnek. De Dani gyakorlatilag a Buchanan éttermek konyháiban cseperedett fel, így elég jól bírta a gyűrődést, és nem botránkozott meg egykönnyen. Most is csak lazán intett a „fiúknak”, aztán átfutotta a napi ajánlatot, amelyet Nick hozzátűzött a menühöz. – A panini mennyeien hangzik – mondta a főszakácsnak. – Alig várom, hogy megkóstoljam. – Én valami még jobbat tartogatok neked, édes – mondta az egyik fickó.

Dani nem vette a fáradságot, hogy megforduljon és megnézze, ki volt az, ehelyett felragadta az egyik hatalmas szeletelőkést. – Nekem is van ezekből egy teljes készletem. Néhányan felnyögtek. Nick vigyorgott. – Nincs semmi baj, amíg tud bánni velük. – Ó, tudok, méghozzá nagyon ügyesen. Ezzel Dani egy időre valószínűleg elhallgattatta az élcelődőket. Azt remélte, hogy ha rendesen végzi a munkáját, és megmutatja a kollégáinak, hogy számíthatnak rá, hogy tiszteli őket, és nem akarja megnehezíteni a dolgukat, akkor kivívja a tiszteletüket. Időbe telik, amíg az embernek sikerül jó kapcsolatot kiépíteni a konyhai személyzettel, de Dani türelmes volt, és igyekvő. – Szeretne valamit változtatni a napi ajánlaton? – kérdezte Nick mintegy mellékesen. Dani vihogni akart a nevetséges kérdésen, ehelyett megőrizte közönyös arckifejezését. Nicket valójában nem érdekelte a véleménye, és ha ő megpróbálna módosítani a menün, alighanem letépné a fejét – bár valószínűleg csak verbálisan. A munkamegosztás nagyon világos volt: a főszakács vezette a konyhát, az üzletvezető minden mást. Dani hatásköre a lengőajtónál véget ért. – Nem – felelte a lány kedvesen. – Minden csodálatos. Csak így tovább! Meglökte a lengőajtót, és visszavonult a saját felségterületére.

Nickkel együtt kell dolgozniuk. Ha nem jönnek ki egymással, rémálommá tehetik a másik életét. Újoncként neki kellett bizonyítania, hogy kész az együttműködésre, és ezt boldogan meg is tette. A munkája egyik előnye az volt, hogy segített összpontosítania. Miután találkozott a szenátorral, képtelen volt koncentrálni, amíg be nem jött dolgozni. Alex Canfield megzavarta a nyugalmát, a gondolatai minduntalan visszatértek hozzá. Próbálta meggyőzni magát, hogy nincs benne semmi érdekes, hogy egyáltalán nem csinos férfi, és nem olyasvalaki, akire érdemes az idejét pazarolnia, de tudta, hogy hazudik önmagának. Volt valami Alexben, ami ellenállhatatlanul vonzotta, ugyanakkor az, hogy Alex Mark örökbe fogadott gyermeke, tovább bonyolította a helyzetet. Az ösztöne azt tanácsolta, hogy meneküljön, és azok után, ahogy az elmúlt évben alakult a szerelmi élete, ezt a tanácsot alighanem meg kellene fogadnia… Az irodájába menet útba ejtette a borospincét, ahol ellenőrzött két rekeszt. A palackok száma pontosan annyi volt, mint amennyinek a laptopján lévő lista szerint lennie kellett. – Kitűnő – mormolta, és kisétált a folyosóra. Ez a munka a Bella Romában olyan volt, mint egy megvalósult álom. Semmit sem akart jobban. – Dani? – hallott egy ismerős hangot, és ahogy megfordult, ott állt előtte a legfiatalabb bátyja, Walker.

– Mi az, eljöttél, hogy tanulj tőlem? – mosolygott a lány, ahogy a testvére magához húzta. – Álmaidban. – Walker megpuszilta a feje búbját. A fivére leszerelt tengerészgyalogos volt, és nemrég vette át a négy étteremből álló Buchanan cégbirodalom vezetését. Nem jószántából, hanem kényszerből, mert a nagyanyja, Gloria, a Buchanan család mátriárkája, szívrohamot kapott, és amikor összeesett, eltörte a csípőjét. Miután Walker hetekig a főnöki székben ült, rájött, hogy ez a hivatása. Dani örült ennek a bátyja miatt, és nem érzett irigységet. Walker kitűnő munkát végzett, és ő, Dani sosem akarta vezetni az egész céget, csak az egyik éttermüket. Esélyt szeretett volna, hogy megmutassa, mire képes. Gloria rábízta a HammBurgert, de nem engedte feljebb lépni a ranglétrán. Miután évekig hiába próbált a nagyasszony kedvében járni, aki olykor úgy viselkedett, mintha gyűlölné őt, Dani végre megtudta az igazat. Gloria egy napon nyersen a szemébe vágta, hogy fattyú, a mamája házasságon kívüli viszonyából született. Minthogy az öregasszony állandóan kritizálta, és mindig távolságtartóan bánt vele, Daninek megkönnyebbülést kellett volna éreznie a felfedezésre, hogy nem vérrokonok. De nem érzett. A nem létező vérségi kötelékük dacára tudta, hogy Gloria mindig a nagyanyja lesz – legalábbis a szívében. Az asszony múltbeli

viselkedése miatt azonban valószínűtlennek tűnt, hogy valaha is közel kerüljenek egymáshoz. Azt mondta magában, hogy fütyül rá, és hogy optimistának kell lennie, hiszen ha valóban Mark Canfield az édesapja, lesz egy teljesen új családja, új érzelmi kapcsolatokkal. A baj csak az volt, hogy világéletében Buchananként gondolt magára, és nem akart senki más lenni. – Mi újság? Hogy mennek a dolgok? – kérdezte Walker, ahogy elengedte. – Csodásan. Imádom ezt a helyet. Bernie remek főnök, és a konyhai személyzet csak egy kicsit terrorizál, ami azt jelenti, hogy kezdenek elfogadni. Ha egyáltalán nem terrorizálnának, az azt jelentené, hogy utálnak, szóval ez egy kényes egyensúly. Mit keresel itt? A változatosság kedvéért minőségi kosztot akarsz enni? A csipkelődésre a férfi elvigyorodott. – Azt hiszed, a paradicsommártással leöntött főtt tészta versenyezhet Penny főztjével? Penny, Cal felesége, a zseniális séf az Öreg Halászban, a Buchanan család haléttermében dolgozott. – Ha így fogalmazol, csakis nemmel válaszolhatok – vont vállat Dani, mert ő is elismerte, hogy Penny igazi zseni. – De felszolgálunk egy csomó specialitást, ami nálatok nincs. Erről jut eszembe, talán nyitnunk kellene egy olasz éttermet. Ezek nagyon népszerű és nyereséges helyek. Walker rámeredt.

– Nem azért jöttem, hogy az üzletről beszéljek. – De egy olasz étterem ragyogó ötlet. – Az, ha figyelmen kívül hagyod a tényt, hogy épp megpróbálsz rábeszélni, hogy versenyezzek a jelenlegi főnököddel. Hoppá! Dani riadtan körülnézett. A pokolba! Miért felejti el mindig, hogy már nem Buchanan, hogy többé nem tartozik a Buchanan cégnek semmilyen lojalitással, és minden energiáját a Bella Romának kell szentelnie? – Oké – motyogta. – Igazad van. De ha nem a fokhagymás kenyerünk hozott ide, akkor micsoda? – Nem mi, hanem ki. Elissa – felelte Walker. Dani ijedten megragadta a karját. – Csak nincs valami baja? – Nem, nincs, és jól halad az esküvői előkészületekkel. Igazi álomesküvőt szeretne, sok virággal és lampionfüzérekkel. Én meg azt akarom, hogy boldog legyen. Dani sosem hitte volna, hogy az ő keménykötésű bátyja képes komoly arccal lampionfüzérekről beszélni. Sőt mérget vett volna rá, hogy azt sem tudja, mi fán terem az ilyesmi. De Walker, amióta beleszeretett Elissába, más ember lett, nyitottabb, megközelíthetőbb. Igen, olyasvalaki, aki még azt is tudja, mik azok a lampionok. – Biztos csodaszép esküvőtök lesz – jegyezte meg a lány.

– Elissa nem akar szokványos koszorúslányokat, szerinte az túl bonyolult lenne, inkább kísérőket szeretne, és mivel nem akart nyomást gyakorolni rád, engem küldött, hogy kérdezzelek meg, lennél-e az egyikük. Azt mondta, ha vissza akarod utasítani az ajánlatát, így nem lesz annyira kínos neked. Dani elmosolyodott. – Tényleg? Azt akarja, hogy vegyek részt az esküvőjén? – Persze. Szeret téged. Meg aztán a családhoz tartozol, hiába is próbálod tagadni. Ugyanolyan Buchanan vagy, mint mi, ráadásul a húgom. És még ha egy anyahajóról lepottyant földönkívüli lennél, akkor is a húgom maradnál – fejezte be Walker. Ádáz hangja megijeszthette volna azt, aki nem ismeri jól, de Dani tudta, hogy így mutatja ki a törődését. És ha ő nem is volt biztos abban, hogy hol a helye a világmindenségben, vagy hogy mi a családneve, a fivérei szeretetében sosem kételkedett. – Nem szabadultok meg tőlem – jelentette ki. – Ne aggódj! – Muszáj aggódnom. Idősebb vagyok nálad. És különben is, ez benne van a munkaköri leírásomban. Szóval részt veszel az esküvőn, vagy nem? – Olyan diplomatikus vagy! – gúnyolódott Dani. – Olyan meggyőző. És olyan kifinomult társalgó. Walker összeráncolta a homlokát. – Ez igen akart lenni?

– Igen! Boldogan leszek Elissa kísérője. – Nagyszerű! És most mesélj! Találkoztál a szenátorral? Milyen volt? Mit éreztél? Dani egy asztalhoz vezette a bátyját, és mindketten leültek. – Találkoztam, érdekes volt, és furcsa. És… nem éreztem semmit. Megemlítette, hogy Mark azonnal hitt neki. – Alex azonban ragaszkodik a DNS-vizsgálathoz, ami szerintem jó ötlet. – Alex a szenátor fia? – Igen, de örökbe fogadott gyerek. – És meggyűlt vele a bajod? Dani elvigyorodott. – Felajánlod, hogy kiiktatod, ha erre igennel felelek? – Szívesen beavatkozom az érdekedben. Dani értékelte a gesztust, még ha nem is fogadhatta el az ajánlatot. – Alexszel zöld ágra tudok vergődni. – Eszébe jutott az elszántság a férfi szemében. – Vagy legalábbis azt hiszem. És egyelőre nem akarom, hogy ellásd a baját. Nagyon szexi. Walker fintorgott. – Ezt nem akarom hallani! – Ne félj, semmi sem fog történni köztünk. Megtanultam a leckét. A kapcsolatok nem nekem valók. De… nem vagyok vak, és az a fickó pokolian vonzó. Nem mintha ez számítana. Rosszul időzítő bajkeverőnek tart, és fél, hogy elcseszem az apja elnöki kampányát.

– És te mit gondolsz? – Hogy a bolhából csinál elefántot. Meg akarom tudni, hogy ki az apám. Ha Mark Canfield, akkor szeretném megismerni. Semmi mást nem akarok… Bár Mark meghívott ma vacsorára, hogy bemutasson a feleségének. – Vajon mit gondol majd rólad az asszony? Dani elhúzta a száját. – Gőzöm sincs, de kétlem, hogy bármi jót. Katherine Canfield a garázson keresztül ment be a házba, korábbi menyével a sarkában. Mint mindig, Fiona gyönyörű volt, a sminkje és a frizurája tökéletes. Elegáns kosztümje kiemelte karcsú alakját, a színe pedig jól illett vörös hajához. Katherine lepillantott a saját, egyedi tervezésű kosztümjére. Bár rendszeresen és keményen edzett, és gondosan vigyázott az étrendjére, a teste kezdett megváltozni. Korábban nem félt az öregedéstől, de amióta szembesült a vastagodó derék valóságával és a kellemetlen felismeréssel, hogy a gravitáció az ellensége, vágyakozva gondolt az ifjúság könnyedségére és ruganyosságára. – Összeállítottam a vendéglistát – mondta Fiona gyakorlatiasan. – Három kivételével mindegyik divattervező megígérte, hogy eljön, és a maradék hármat addig fogom nyaggatni, amíg ők is be nem adják a derekukat. Szeretném, ha idén legalább huszonöt százalékkal nagyobb összeg gyűlne össze, mint tavaly.

– Én is és a kórház is értékeljük a lelkesedésedet – mondta Katherine, ahogy fáradtan lerúgta a cipőjét. Aznap terjesztette be a bizottságnak a divatbemutatóval egybekötött adománygyűjtő rendezvényre vonatkozó tervüket, és lebonyolította az azt követő, késő délutáni uzsonnát. Órák óta talpon volt, és a lába már tiltakozott – újabb jeleként az öregedésnek. Amikor annyi idős volt, mint Fiona, az aznapi program meg se kottyant volna neki, és végigtáncolta volna az egész éjszakát. – Talán csak egy csekket kellene küldenünk – mondta, ahogy egy pohár vizet töltött magának, aztán Fionát is megkínálta. – Az sokkal kisebb erőfeszítést igényelne. Fiona mosolygott. – Mindig ezt mondod, de sosem gondolod komolyan. – Igazad van. – Bár Katherine napjai nagy részét lefoglalta a jótékonysági munka, élvezte a tudatot, hogy a megszerzett pénz sokak életén javíthat. Apró lábak szapora dobogása zökkentette ki a gondolataiból. Gyorsan letette a poharát a pultra, leguggolt, és kitárta a karját. Másodpercekkel később Sasha berontott a konyhába, és odaszáguldott hozzá. – Mami, mami, végre megjöttél! Annyira hiányoztál! Yvette felolvasott nekem meg Baileynek, hercegnős videókat néztem, és ebédre hamburgert és sajtot ettem, aztán Ian olvasott fel egy mesét, és utánozta a hangokat is.

Katherine felkapta a kislányt, és felegyenesedett. – Ezek szerint jó napod volt. – Igen – mosolygott Sasha. Nemrég töltötte be az ötöt, a bőre tejeskávé színű volt, a szeme sötét, a haja göndör tincsekben omlott a vállára. Katherine úgy vélte, hogy vegyes genetikai örökségének és klasszikus csontozatának köszönhetően egy nap igazi szépség lesz belőle. Lehet, hogy ő és Mark sokkal előbb kezdhetnek aggódni miatta és a fiúk miatt, mint hitték? De egyelőre csak azzal kellett törődniük, hogy Sasha erős legyen, és egészséges. – Nem akarsz köszönni Fionának? – kérdezte Katherine, miközben talpra állította a kislányt. Sasha az orrocskáját ráncolta, de engedelmesen a nőhöz fordult. – Szia, Fiona! Hogy vagy? – Jól. – A nő a kislányra mosolygott. – Hogy megnőttél! Sasha nem válaszolt. Valamilyen okból sosem kedvelte Fionát, amit Katherine furcsának talált, mert Sasha nagyon ragaszkodó természetű, barátságos gyerek volt. Közben Yvette is megjelent. – Tudtam, hogy a mamád hazaért, abból, ahogy elrohantál. Mondd, hogy nem téged hallottalak levágtatni a lépcsőn! Sasha vigyorgott. – Nem engem hallottál – mondta szófogadóan.

– Akkor jó. Milyen volt az előadás? – nézett Yvette Katherine-re. – Kimerítő, de sikeres. És itthon mi újság? Milyen volt a nap? – Vad, őrült, lármás. – Szóval teljesen normális? – Ismered a gyermekeidet – vont vállat Yvette. – Miattuk kezdtem őszülni. – Fiatalabb vagy nálam – incselkedett Katherine. – Én előbb őszülök meg. – Azt majd meglátjuk. A filigrán, sötét hajú Yvette kitárta a karját, és amikor Sasha belesétált, kivezette a kislányt a konyhából. – Olyan ügyesen bánik a gyerekekkel! – mondta Fiona. – Szerencsés voltál, hogy rátaláltál. – Tudom. Neki köszönhetjük, hogy Markkal annyi gyereket örökbe fogadhattunk. Yvette nélkül kénytelenek lettek volna beérni hárommal vagy néggyel, és Katherine erre gondolni sem akart. Szerette mind a nyolc gyermekét, és nem tudta volna elképzelni az életét nélkülük. – Tökéletes az életed – mormolta Fiona. Katherine a sajgó lábára gondolt, és a hőhullámokra, amelyek miatt előző éjjel két órán át ébren hánykolódott az ágyban. – Nem tökéletes, de elmegy. És boldoggá tesz. – Ez a sok gyermek, áldás lehet a számodra. Katherine Fionára pillantott, és látta a fájdalmat a szemében. A szíve összeszorult az együttérzéstől.

Fionának már lehetne saját gyereke. Talán kettő is, ha minden jól alakult volna… De nem alakult. Minden megváltozott, amikor Alex bejelentette, hogy elválik. Sosem mondta meg neki, miért döntött így, és Fiona azt állította, hogy számára is rejtély. Katherine tudta, hogy ok nélkül Alex nem jutott volna erre az elhatározásra. Ő volt a legidősebb és legkedvesebb gyermeke. Sok mindenen mentek keresztül ők ketten. Alex nem az az ember, aki hirtelen szeszélyből felrúgja a házasságát. Nem szívtelen, és nem is kegyetlen. De akkor miért hagyta el Fionát? Katherine szeretett volna valami vigasztalót mondani, de semmi sem jutott az eszébe. – Sajnálom – mosolygott Fiona bátran –, nem akartam érzelgős lenni. Tudom, hogy már így is kínos számodra ez a helyzet, és nem szeretnék még több problémát okozni. De meg akartam mondani, mennyire jólesik, hogy segíthetek a jótékonysági munkádban. Ez rengeteget jelent nekem, elvégre a válás után akár ki is zárhattál volna az életedből. – Soha nem tennék ilyet – szögezte le Katherine. – Bármi is történt közted és Alex között, annak semmi köze a barátságunkhoz. – Titkon azt remélte, hogy Alex egyszer csak észhez tér, és újra feleségül veszi Fionát. A fiatalabb nő nagy levegőt vett. – Beülnék úgy egy órára az irodádba, ha nem bánod. Szeretném letölteni az elmúlt tíz évben

tartott divatbemutatók menüit. Nagy blamázs lenne, ha ugyanolyan főételt rendelnénk a vendégeknek, amilyet a közelmúltban már kaptak egyszer. – Köszönöm a fáradozásodat. Én pedig felmegyek, és benézek a gyerekekhez. Keress meg, mielőtt elmész! – Rendben. Fiona elsietett, és Katherine a lépcső felé fordult, de még egy lépést sem tett, amikor meghallotta, hogy nyílik a garázsajtó. Ez pedig csak egyet jelenthetett: Mark hazajött. Tudta, hogy bolondság, de még most, huszonhét év után is felgyorsult a szívverése, valahányszor arra gondolt, hogy mindjárt látni fogja a férjét. Sok barátnője panaszkodott, hogy kialudt a szikra, hogy a házasságukban már semmit sem találnak izgalmasnak vagy újnak. Katherine sosem érzett így, és a szerelme Mark iránt az évek folyamán csak fokozódott. A filmek és a tévé szentimentális nyelvén azt mondhatta volna, hogy Mark az ő mesebeli hercege. Szerette a gyermekeit, de Mark volt az, akinek odaajándékozta a szívét. Most megigazította a haját, és gyorsan lesimította a kosztümkabátja elejét. Arra már nem jutott ideje, hogy felfrissítse a sminkjét, ezért megharapdálta az ajkát, hogy pirosabb legyen, és mély lélegzetet vett. Jól kell kinéznie – Mark kedvéért. Másodpercekkel később a mosókonyha ajtaja kinyílt, és a férfi belépett.

Pontosan úgy nézett ki, mint amikor először találkoztak: magas volt, jóképű, sötétszőke hajjal, mélykék szempárral, amelynek a sarkában mindig ráncok bújtak meg, mintha a tulajdonosuk valami igazán mulatságos titkot tudna. És Katherine lélegzete ugyanúgy elállt tőle, mint annak idején. – Szia, drágám! – mondta Mark, és odasétált hozzá. – Hogy vagy? – Jól. Korán hazajöttél. – Látni akartalak. Katherine szíve nagyot dobbant. Mark föléje hajolt, és megcsókolta. Mihelyt az ajkuk összeért, az asszonyban fellobbant a vágy, de sikerült lepleznie az izgalmát, ahogy azt még a házassága első néhány hónapjában megtanulta. Nem mintha ez enyhítette volna a sóvárgását… Évekkel ezelőtt olvasott egy cikket a párkapcsolatokról. Abban azt írták, hogy a legtöbb házasságban az egyik partner imád, a másik hagyja, hogy imádják. Ez náluk is így volt. Mark szerette őt, de nem bálványozta, és nem is sejtette, milyen mélyek az ő érzései. Katherine ugyan képes volt elfojtani a vad, romantikus, érzéki oldalát, amelyet egyedül Mark hozott ki belőle, de nem tudott megváltozni. Számára Mark volt az egyetlen férfi a világon, és szerencsésnek tartotta magát, hogy a felesége lehet. Mark most megfogta a kezét, és rámosolygott. – Gyere! – Nem akarsz beköszönni a gyerekeknek? – Majd később. Először beszéljünk!

Mark tipikus férfi volt. Képes volt órákon át csevegni az esetleges támogatóival, de ha ő akart társalogni vele, mindig ezernyi más, sürgősebb dolga akadt. Mi okozta hát ezt a hirtelen változást? – tűnődött Katherine, és megborzongott. A férfi előrement a dolgozószobájába, amelynek a falait mennyezetig érő könyvespolcok borították. Becsukta az ajtót, és a bőrkanapéhoz vezette az asszonyt. Katherine egyre jobban aggódott. Nem ismerte férjének ezt az arckifejezését. Mark zaklatottnak tűnt. Nem, nem zaklatottnak, inkább beletörődőnek. Vajon miért? Jeges, metsző félelem markolt az asszony szívébe. Talán el akarja hagyni őt? Az esze azt súgta, hogy még ha Mark kétségbeesetten vágyna is a válásra, eszébe sem jutna elhagyni őt, ha azt tervezi, hogy indul az elnökválasztáson. A szíve arról győzködte, hogy a férje szereti őt, csak mostanában elfoglaltabb volt, mint általában. Ami benne van a pakliban, tehát semmi oka az idegeskedésre. Ám hiába nyugtatgatta magát, a keze remegett, ahogy összefonta az ujjait az ölében, és a férfira emelte a tekintetét. – Miről van szó? – kérdezte. Biztos volt benne, hogy higgadtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, és Mark ilyennek is látja. – Ma eljött hozzám egy fiatal nő – kezdte a férfi. – Azaz talán nem is annyira fiatal, huszonnyolc éves. Gondolom, ez azt jelenti, hogy öregszem.

Nem bánod, hogy így eljárt fölöttem az idő? Továbbra is a felesége akarsz maradni egy magamfajta vénembernek? Elvégre te vagy a szexis fél ebben a kapcsolatban. Könnyedén beszélt, mosolyogva, foglyul ejtve a nő tekintetét. Katherine-nek meg kellett volna könnyebbülnie, ám csak még jobban megrémült, noha maga sem értette, miért. – Te nem vagy vénember – mondta nehezen uralkodva magán. – Ötvennégy múltam. – Én pedig ötvenhat vagyok – mutatott rá Katherine. – Azt tervezed, hogy lecserélsz egy újabb modellre? – Te vagy a leggyönyörűbb asszony a világon – mondta Mark. – A feleségem vagy. Hízelgő szavak, amelyek hallatára jobban kellett volna éreznie magát, de nem érezte. – Szóval ki ez a fiatal nő? – A neve Dani Buchanan. Dani a Danielle rövidítése, mint később Alextől megtudtam. – Alex? Neki mi köze mindehhez? – Valójában semmi, csak ő is ott volt. Megpróbálta elijeszteni. A fiad remek házőrző. – Törődik a családjával. – Tudom. – Mark megérintette az asszony arcát. – Katherine, emlékszel az első jegyességünkre? Arra, hogyan szakítottál velem? Katherine lassan bólintott. Egyetlen gyermek volt, előkelő, gazdag, keleti parti család sarja, és a szülei nem nézték jó szemmel a kapcsolatát a

seattle-i jöttment fiatalemberrel. Mark elbűvölő volt, csupa tettvágy, de sem megfelelő anyagi háttérrel, sem jó családfával nem büszkélkedhetett. Katherine azonban szerelmes volt belé, és rávette a családját, hogy fogadják el. Mark megkérte, és ő igent mondott. Ám aztán, hat héttel az eljegyzés után mégis szakított a férfival, mert képtelen volt bevallani neki az igazat önmagáról. Azt gondolta, Mark ugyan sajnálná, de elhagyná, ezért inkább ő bontotta fel az eljegyzésüket, és Mark visszatért Seattle-be. – Hazajöttem, hogy eldöntsem, mihez kezdek az életemmel – mesélte a férfi. – És találkoztam valakivel. Nem terveztem el előre, csak úgy megtörtént. A félelem egyszerre éles késsé vált az asszony bensőjében, kegyetlenül hasogatni kezdte. Hol hideg rázta, hol forróság öntötte el, és az egész teste sajgott, ennek ellenére továbbra is mozdulatlanul ült. – Kapcsolatot kezdtél azzal a nővel? – kérdezte rezzenéstelen arccal. – Igen. Férjes asszony volt, ezért titkolnunk kellett a viszonyt. Nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni. Aztán egy nap vége lett. Utána alig gondoltam rá, egészen mostanáig. Dani az ő lánya. Az én lányom. Katherine felállt, azt remélve, hogy ha megmozdul, enyhül a kín, és legalább lélegzetet tud venni, de az izzó nyársak tovább döfködték, és

a tágas dolgozószobában sehová sem rejtőzhetett el előlük. – Fogalmam sem volt a létezéséről – folytatta Mark, aki teljesen gyanútlannak tűnt. – Alex DNSvizsgálatot javasolt, biztos, ami biztos, ami szerintem jó ötlet. Dani remek lány. Marshára hasonlít, de egy kicsit rám is ütött. A kampány miatt persze diszkrétnek kell lennünk. Mark tovább magyarázott, de Katherine már nem figyelt rá. A férfinak gyermeke van. Saját gyermeke. Egy gyermek, akivel már találkozott is. – Meghívtam vacsorára – mondta Mark –, hogy megismerkedhessetek. Egyelőre nem kell megmondanunk a gyerekeknek, kicsoda, de valamikor majd meg kell tudniuk. Katherine feléje fordult. Úgy érezte, jéggé fagyott az arca. Abban sem volt biztos, hogy mozgatni tudja a száját. – Idejön? – szűrte a fogai közül. – Ma este. – Mark hozzá lépett, és a kezébe vette a kezét. – Tudom, hogy kedvelni fogod. Nem azt mondtad mindig, hogy szeretnél még egy lányt? Mark komolyan beszél? Nem, az lehetetlen! Lehetetlen, hogy nem fogja fel, mit művel vele! De a férje továbbra is úgy viselkedett, mintha azt hinné, minden rendben van. Mintha nem sújtaná őt porig a felfedezés, hogy egy másik nő megadhatta neki azt, amit tőle sosem kaphatott meg.

Alex jóval a vacsoraidő előtt megérkezett a szüleihez. Gondolt rá, hogy telefonál, de aztán úgy vélte, okosabb, ha személyesen beszél a mamájával. Mert lehet, hogy az apja azt hitte, Katherine simán tudomásul veszi Dani Buchanan létezését, de ő kevésbé volt biztos ebben. Mielőtt felfelé indulhatott volna a lépcsőn, Fiona lépett ki az anyja dolgozószobájából. – Szia, Alex! A férfinak eszébe jutott egy Discovery Channel kisfilm a pókokról. Fiona egy fekete özvegyre emlékeztette, aki csak az alkalomra vár, hogy felfalja a párját. – Nem tudtam, hogy itt vagy. – Úgy érted, nem lennél itt, ha tudtad volna? – A szép, zöld szempár kitágult az érzelmektől. – Hát ennyire gyűlölsz? – Egyáltalán nem gyűlöllek. – A gyűlölet azt jelentené, hogy érzéseket táplál iránta, és erről szó sem volt. Ha ránézett, látta a szépségét, de teljesen hidegen hagyta. Egy tökéletes világban a válás után ez a nő örökre eltűnt volna az életéből, de valami azt súgta neki, hogy Fionától – sajnos – sosem szabadul meg. – Á, itt jön a jégkirálynő! Alex megfordult, és amikor meglátta az öccsét, lant feléjük gurulni, vigyorogva előrelépett, és lehajolt, hogy végrehajthassák a bonyolult, rituális üdvözlésüket. Alex végezte a kézösszeütés és – kifordítás oroszlánrészét, mert neki ez könnyebben ment. lant a Little-kór okozta

bénasága erősen korlátozta a mozgásában, de a fizikai fogyatékosságáért cserébe a sors bőségesen kárpótolta ésszel és kreativitással. – Mindig itt lebzsel – közölte Ian. – Azt hiszem, odavan értem. Fiona végigmérte a fiú sovány, kicsavarodott testét, és jól láthatóan összerázkódott. – Ez undorító! – csattant fel. Ian felhúzta a szemöldökét. – De hát a múlt éjszaka után… Mit gondolsz, Alex? Te vagy a szakértője, hogy Fiona mitől gerjed be. Alex az exnejére bámult. – Nem annyira, mint gondolnád. Úgy tűnt, Fiona nem tudja eldönteni, dühbe guruljon-e vagy könyörögjön. – Alex, nem hagyhatod, hogy így beszéljen velem! – Miért? Iannek remek a humorérzéke. – Amit te sosem tudnál értékelni, bébi – mondta Ian. – A humor nem a te asztalod. – Megfordult, és kigurult a szobából. – Szeretlek! – kiáltotta vissza a válla fölött. Fiona nagy levegőt vett. – Sosem értettem meg ezt a fiút. – Sosem próbáltad. – Sokáig tartott, amíg Alex rájött, Fiona hogyan érez Iannel kapcsolatban, de végül megértette, hogy a nő ránézni sem bír az öccsére, annyira viszolyog tőle. Ez azonban csak egy volt a listáján szereplő okok közül, amelyek miatt elvált tőle.

– Alex, nem akarok veszekedni. A férfi a bárszekrényhez ment, töltött magának egy skót whiskyt, és szembefordult a nővel. – Nem veszekszem. – Tudod, hogy értem. – Fiona közelebb libbent hozzá, és tenyerét a mellkasára fektette. – Annyira hiányzol! Kell lennie valaminek, amit mondhatok vagy tehetek, hogy megbocsáss. Hibáztam, de csak egyszer. Hogy lehetsz ilyen hideg és engesztelhetetlen? A feleséged vagyok. – Csak voltál. – Újra szeretnék az lenni. Alex szemügyre vette. Fiona látszólag megtestesítette mindazt, amit egy férfi kívánhat: gyönyörű volt, intelligens, kiváló partner. Bárkivel, bárhol képes volt társalogni. A férfi minden barátja csodálkozott azon, hogy elvált tőle. – Az nem fog megtörténni – jelentette ki nyersen. – De én… szeretlek. Ez semmit sem jelent? Alex arra a majdnem két évvel ezelőtti éjszakára gondolt, amikor váratlanul hazatért. – Nem – válaszolta. – Az égvilágon semmit sem jelent.

3.

Dani ott állt a lenyűgöző bellevue-i ház előtt, és azt mondogatta magában, hogy nem dől össze a világ, amikor majd becsenget. Lehet, hogy most úgy érzi, de nem fog. Különben is, ha idekinn ácsorog, felkeltheti a szomszédok gyanúját. Mi lesz, ha felhívják Mark feleségét, és figyelmeztetik, hogy egy potenciális betörő ólálkodik a verandán? Katherine Canfield pedig ajtót nyit, és itt találja őt. Dani nem így képzelte el az első találkozásukat. – Magamban beszélek. Ez rossz jel. Határozottan rossz jel. Azt hiszem, terápiára szorulok. Vagy homloklebeny-átültetésre – motyogta, kényszerítve magát, hogy megnyomja a csengőt. Ahogy a halk csilingelés végigvisszhangzott a házon, a szíve kalapálni kezdett. Eltelt néhány másodperc. Dani úgy érezte, mindjárt kirobban az űrbe, és elsüvít a szomszédos galaxis felé. Az ajtó kitárult. A lány igyekezett felvértezni magát, de tudta, hogy elkésett. Aztán amikor felismerte az előtte állót, a megkönnyebbülés halk sóhaja hagyta el az ajkát. – Hála az égnek, csak maga az! – szaladt ki a száján. Alex felvonta a szemöldökét.

– Csak én? Szóval nem voltam elég ijesztő az utolsó találkozásunkkor? Egyetlen fenyegetésem sem hatott magára? Hoppá! – Nem, nem. Azaz dehogynem! Rémisztő volt. Hetekig rémálmaim lesznek, sárkányokról, lidércekről. Komolyan! Csak… a mamájához képest… ne vegye rossz néven, de maga egy plüssmaci. Alex még csak el sem mosolyodott. Talán nincs humorérzéke, vagy csak az ő humorára nem vevő? Daniben felmerült, hogy rámutat, a szövege egészen szellemes, de meggondolta magát. Így is megvolt az esélye, hogy rövidesen rókázni fog az idegességtől. Miért hívná ki maga ellen már most a sorsot? Alex néhány másodpercig rámeredt. Dani feszülten mosolygott. – Tudja, mi ilyenkor a teendő. Be kellene invitálnia a házba – mutatott rá. – Nem akarom. – Meg fog kedvelni. – Nem hiszem. – Nagyon szeretetreméltó vagyok. Alex kétkedő képet vágott, de végül hátralépett, és engedte, hogy a lány befurakodjon mellette az előcsarnokba. A ház tágas volt, de barátságos, az a fajta, amelyet kifejezetten úgy rendeztek be, hogy mindenki otthonosan és fesztelenül érezze magát benne. Sajnos, jelen pillanatban rá nem így hatott.

Alexhez fordult, de mielőtt megszólalhatott volna, begurult egy tizenéves fiú. Sápadt volt, sovány, sötét hajú és sötét szemű. Jobb kezével irányította motorizált kerekes székét, összezsugorodott, begörbült balja az ölében feküdt. – Maga a sztriptíztáncosnő, akit rendeltem? – kérdezte, ahogy a tekintete végigsiklott Danin. – Már több mint egy órája várok. Azt hittem, a cége ennél jobb szolgáltatást nyújt. Dani kicsit félrebillentette a fejét, ahogy megpróbálta kitalálni, hogyan válaszoljon a botrányos kérdésre. Végül az igazság mellett döntött. – Nem vagyok az a sztriptíztáncosnő alkat – mondta mosolyogva. – Túl alacsony vagyok. Mindig magas nőknek képzelem őket, hatalmas fejdíszekkel, amilyeneket a Las Vegas-i showgirlök viselnek. – Nem tudnának autót vezetni olyan tollas izékkel a fejükön – közölte a fiú. – De igen, ha hátratolható a kocsijuk teteje. – Ne bátorítsa! – morogta Alex. – Dani Buchanan, ez Ian Canfield, az öcsém. Utálatos fickó. – Ez aljas rágalom! – Örvendek – mondta Dani, és kezet nyújtott. Ian közelebb manőverezte hozzá a kerekes székét, és megrázta a kezét. – Lehetne sztriptíztáncosnő alkat. Ez csak magán múlik – mormolta.

– Milyen aranyos bók! Örökké megőrzöm az emlékezetemben. Az anyám olyan büszke lenne! Ian felnevetett. – Oké, kedvelem magát. Ez ritkán fordul elő. És tényleg meg kellene őriznie az emlékezetében ezt a pillanatot. Dani kuncogott. – Azt teszem. Ez lesz az első, amit ma este beírok a naplómba. Ian felsóhajtott. – Mindig szembekerülök ezzel a problémával. A csajok komálnak. Az extra méretű akku az oka. A nők imádják a teljesítményt. Azzal megfordította a kocsiját és elgurult. Amikor eltűnt, Dani Alexre nézett. – Látja? Az emberek kedvelnek. – Ian fiatal, és nem tudja, ki maga. – Úgy érti, nem fog kedvelni, amikor rájön, hogy maga vagyok a sátán? Alex sötét szemében nem tükröződött semmilyen érzelem. – Ian általában nem rajong az emberekért. – Nyilván nagyon jó ítélőképességű fiatalember. Rokonszenves nekem. – Azt hiszi, meghat azzal, ha szánalomból évődik kicsit a nyomorék öcsémmel? Dani jókedve azonnal elillant. Egyszerre azt kívánta, bárcsak jó magas lenne, és olyan izmos, hogy ha megütné Alexet, az meg is érezné. – Ne sértegessen, és ne merje őt sem sértegetni! – Közelebb lépett, és a férfi mellkasába döfte a

mutatóujját. – Megértem, hogy váratlan komplikációt jelentek. Megértem, hogy meg akarja védeni a családját, és hogy a legrosszabbat feltételezi rólam, de ne merészelje undorítóvá változtatni azt, ami a legbájosabb pillanata volt egy különben őrült napnak! – Kész lenne birokra kelni velem? – kérdezte Alex, akit szemmel láthatóan hidegen hagyott az indulatos szónoklat. – Habozás nélkül! – Gondolja, hogy legyőzne? – Feltétlenül. Alex szája sarka kicsit megremegett. – Majd elválik. Remek! Dani dühös volt, amiért a férfi mulat a helyzeten. Vagy rajta? Bármilyen jóképű is ez a pasas, ha így folytatja, eléri, hogy valóban meggyűlöljem, gondolta. Alex betessékelte a tágas nappaliba. Dani meglengette az orra előtt a táskáját. – Kicsi táskát hoztam, hogy ne érezze magát kínosan, amikor hazaindulok, és maga azt kéri, hogy hadd kutassa át. Viszont így sokkal nehezebb lesz ellopnom a családi ezüstöt. – Nem éreztem volna magam kínosan. – Maga tényleg ügyvéd. – Ez meg mit jelentsen? – Nem fél kimondani, amit gondol, nem izgatja, hogy megsért, és körülbelül olyan fontosnak tart, mint egy porszemet, és ezt nem is rejti véka alá. Ehhez az attitűdhöz sok gyakorlás kell.

– Vagy megfelelő motiváció. A szobában a földszínek domináltak. A bútorok ízlésesek voltak, de kényelmesnek hatottak, a festményekről lerítt, hogy eredetiek, a szőnyegek pedig elég vastagok voltak ahhoz, hogy akár aludni is lehessen rajtuk, ugyanakkor szanaszét hevertek a játékok. Ez nem valami díszletlakás volt, látszott, hogy emberek laknak benne, és Daninek ez is tetszett. Megfordult, hogy minden részletet elraktározzon az agyában, és csak ekkor vette észre a kanapén ülő fehér köpenyes nőt, aki most felkelt, és feléjük indult. – Kezdhetjük? – kérdezte. Mit? Ó, hát persze! – Nem vesztegeti az időt – mondta Dani Alexnek. – Azt akarja, hogy vesztegessem? Válasz helyet Dani a nőhöz fordult. – Csak rajta! Kitátotta a száját, és a labortechnikus végigsimított az arca belsején egy tamponos pálcikával. Másodpercekkel később már indult is. Dani utánabámult. – Hadd találjam ki! Külön jutalmat ígért a gyors eredményért? – Ésszerűnek tűnt. A lányt kimerítette az aznapi érzelmi hullámvasút. Elég feszültséggel járt ez a helyzet anélkül is, hogy Alexszel kelljen harcolnia.

– Tudni akarom az igazat – közölte. – Semmi többet. Ha Mark Canfield nem az apám, eltűnök, és úgy tehetünk, mintha mi sem történt volna. Alex elhúzta a száját. – Ez lenne a legjobb megoldás. – Meg akarom ismerni az apámat. Maga is ember, vagy olyasféle, nyilván megérti. – Ahogy mondtam, az időzítését kissé gyanúsnak találom. – Csak nemrég árulták el nekem, hogy Mark lehet az apám. Mindössze azt szeretném tudni, hová tartozom. Alex nem mondta ki, hogy „nem ide”, de a szavak mégis ott visszhangoztak a csendben. – Megkínálhatom egy itallal? – kérdezte végül a férfi a kanapé felé intve. – Nem, kösz – rázta meg a fejét a lány. A gyomra még mindig kavargott az idegességtől. – A gyerekek nem tudnak semmit. Addig nem is fognak, amíg nem kapjuk meg a vizsgálat eredményét, tehát néhány napig várnia kell, mielőtt elkezdhet a dicsőség fényében sütkérezni. Dani épp le akart ülni, de erre felegyenesedett. – A pokolba, Alex, elég legyen! Minden ok nélkül piszkál engem. Nem követtem el semmilyen bűncselekményt. Becsületes voltam, és őszinte. Az, hogy maga nem hajlandó hinni nekem, nem változtat az igazságon. Szóval hátrább az agarakkal, vagy lesz egy kis gondunk. A férfi összefonta a karját a mellén.

– Az már most is van. Nem bízom magában, nem is akarok, és semmivel sem vehet rá erre. Dani összehúzta a szemét. Egyrészt tisztelte a férfi elszántságát, megértette, hogy meg akarja védeni az övéit, ugyanakkor szeretett volna áttolatni a fickón a kocsijával. – Akkor próbáljuk meg másképp! Mi lenne, ha hagyná, hogy legalább közel kerüljek ahhoz, hogy elcsesszek valamit, mielőtt leharapná a fejemet? Fogalma sem volt, hogy Alex elfogadja-e az ajánlatát, de remélte, hogy igen, és nemcsak azért, mert ő talán Mark lánya. Azt akarta, hogy Alex kedvelje. Bár ez rejt magában némi veszélyt, gondolta, tekintettel a múltjára és a lehetséges, nem vérségi kötelékükre. – Mennyire közel? – kérdezte végül a férfi. – Látótávolságra. – Ezt még meggondolom. Azok után, ahogy eddig viselkedett, Dani ezt kisebb engedménynek tartotta. Talán Alex mégsem a Terminátor. Talán lehet vele alkudozni, vagy meg lehet győzni észérvekkel. Noha Daninek valami azt súgta, hogy ha keresztezné a terveit, a férfi habozás nélkül kitépné a szívét. Persze csak verbálisan. Csend ereszkedett a szobára, kínos csend, amit a lány nehezen viselt. Tudta, hogy próbára teszik, tudta, hogy az veszít a játékban, aki először szólal meg, de képtelen volt csak így, némán üldögélni.

– Szép ez a ház – jegyezte meg. – Tetszik, hogy olyan otthonos, nem valami hivalkodó kirakatlakás. – Az anyámnak kitűnő az ízlése. – Alex az órájára nézett. – A szenátor hamarosan lejön. Dani a füle mögé simította a haját. – Korábban is ezt csinálta, a kampányközpontban. Szenátornak hívja, nem Marknak vagy apának. – Így egyszerűbb. Megkönnyíti a dolgot a munkahelyen. – De most nincs a munkahelyén. A férfi sötét tekintete a lány arcára szegeződött. – Ez megkönnyíti a dolgokat – ismételte meg. – Tiszteletből teszi, vagy azért, hogy ne apuka pici fiát lássák magában? Alex egyik szemöldöke a magasba szökött, és úgy tűnt, Daninek meg kell elégednie ezzel a válasszal. – Nem tetszett a kérdésem? – csevegett tovább a lány. – Azt hiszem, a válasza az lenne, hogy is-is. Elvégre Mark indul az elnökválasztáson. – Ez is olyasmi volt, amiről nem hitte, hogy valaha képes lesz megemészteni. – És ami a személyes vonatkozást illeti, utálná, ha az emberek azt gondolnák, a családi kapcsolatuknak köszönheti az állását, nem a saját képességeinek. – És ezt maga honnan tudja? – Csak találgatok, de általában jók a megérzéseim. Vagy azt mondja, tévedek? – Kér egy italt?

Dani mosolygott. – Nem szereti a kérdéseket, igaz? Talán mert ügyvéd. Maga akar kérdezni, és kitér a válaszok elől. Annyi baj legyen! Szóval, ha részt vesz a kampányban, az azt jelenti, hogy szabadságot vett ki, vagy hogy elengedték a saját ügyvédi irodájából? – Olyasmi – felelte kelletlenül a férfi. – Ha a szenátor indul az elnökválasztáson, benne leszek a kampánystábjában. – A politika világa ismeretlen terület számomra. Szavazok, de kábé ez minden. Olykor meghallgatom a vitákat, de ez nem az én műfajom. – A demokrácia gyakorlása nem a félénkeknek való – közölte Alex. – Elindulni az elnökválasztáson nem könnyű döntés. Egyetlen parányi botrány örökre tönkreteheti egy becsületes ember jó hírét és az esélyeit. Ezzel nyilván rá célzott. – Nem azért vagyok itt, hogy botrányt okozzak. – Ez nem jelenti azt, hogy nem fogja megtenni. Dani megszokta, hogy a saját érdemei alapján ítélik meg. Nem volt tökéletes, de gonosz sem. Mielőtt azonban erre rámutathatott volna, a szobába besétált egy karcsú, jól öltözött, ötvenes nő. Dani gépiesen felemelkedett, miközben végigpásztázta a nő klasszikus szépségű vonásait és fényes, kontyba fésült haját. Alex is felállt, a nőhöz ment, és megpuszilta az arcát.

– Ő itt Dani Buchanan – mondta. – Dani, ő pedig az anyám, Katherine Canfield. Katherine barátságosan a lányra mosolygott; sötétkék szemének sarkában kis ráncok képződtek, és ettől az arca még kedvesebbé vált. – Dani… Örülök, hogy megismerhetlek, és hogy ma este velünk vacsorázol. A hangja éppen olyan nyájas volt, mint a szavai. Dani tudta, hogy ez a helyzet mindannyiuk számára kínos, Katherine azonban rendületlenül mosolygott. – Semmi ital? Semmi harapnivaló? – fordult az asszony a fiához. – Azt tervezed, hogy addig éhezteted a vendégünket, amíg vallomást nem tesz? – Megkérdeztem, kér-e valamit – mondta Alex kicsit védekező hangon –, de azt mondta, nem. Dani rámeredt. Csak nem egy repedést lát Sárkányfiú páncélján? Talán a vágya, hogy megvédje a családját azzal, hogy őt gyötri, összeütközésbe került a mamája felfogásával arról, hogy mit kíván a jó modor? Katherine még szélesebben mosolygott. – El tudom képzelni, milyen udvarias voltál! – Danire pillantott. – Mindig szívesen elkortyolgatok vacsora előtt egy pohár fehérbort. Van kedved csatlakozni hozzám? – Szívesen – vágta rá Dani, és leküzdötte a vágyat, hogy nyelvet öltsön Alexre. A férfi morgott valamit, miközben a kis bárhoz ment.

Katherine leült, és hellyel kínálta a lányt is. – Mark említette, hogy csak nemrég szereztél tudomást a lehetséges rokoni kapcsolatotokról. – Így van. Ez bonyolult, de… a nagyanyám csak nemrég árulta el, hogy Mark az apám. Azóta gyűjtöttem a bátorságot, hogy felkeressem. – Mindketten adtak mintát – szólt közbe Alex, ahogy átnyújtott egy-egy pohár bort a két nőnek. – Néhány napon belül meglesz az eredmény. Katherine mosolygott. – Az biztos, hogy az asztalunknál eggyel többen is elférnek. Mark és én mindig nagy családra vágytunk. Jóval azelőtt, hogy összeházasodtunk, elhatároztuk, hogy örökbe fogadjuk az összes gyermekünket. De a férjem tipikus férfi, és ha kiderülne, hogy a vér szerinti gyermeke vagy, biztos felvillanyozná, hogy mégis tovább örökítette a génállományát. Katherine maga volt a megtestesült nyájasság és elfogadás. Danit meglepte a viselkedése, de a lehető legjobb értelemben, főleg mivel nem volt róla meggyőződve, hogy fordított helyzetben ő képes lett volna ilyen barátságosan viselkedni a férje szerelemgyerekével. – Igazán kedves vagy – mormolta. – Túl kedves – jegyezte meg Alex. Katherine a fiára pillantott, aztán visszafordult a lányhoz. – Ma este találkozni fogsz a többi gyermekünkkel is. – Iannel már találkoztam.

– Ó, egek! – Katherine megrázta a fejét. – Készüljek fel a legrosszabbra? Dani nevetett. – Szerintem remek srác. – És? – Tudni akarta, hogy sztriptíztáncosnő vagyok-e. – Esküszöm, az a fiú…! Bocsánatot kérek, ha megsértett. – Fölösleges! – mondta Dani. – Ian mulatságos, elbűvölő, rokonszenves fiatalember. – És Alexszel ellentétben teljesen nyitottan áll hozzá… – A maga módján birkózik meg az élet kihívásaival. Ragyogó elme. A Stanford négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, ahogy számos más egyetem is, a legelőkelőbb keleti partiak közül. Műszaki diplomát fog szerezni, és rövidesen olyan szintre jut, hogy nem lesz több közös témánk – magyarázta Katherine büszkén. Alex belekortyolt az italába. – Még mindig eltársaloghattok a legutolsó sztriptíztáncosnőről, akit rendelt. Katherine felsóhajtott. – Látom már, csak lányokat kellett volna örökbe fogadnom. Dani felkacagott. – Imádod őt. Hallom a hangodon. – Persze hogy imádom – mondta Katherine. – A fiam. Olyan szeretet csendült ki a hangjából! A Canfield gyerekek szerencsések, hogy ez az

asszony az életük része. És Mark is az, gondolta Dani. – Azt mondjuk nekik, hogy a család barátja vagy – folytatta Katherine. – Amíg nincs bizonyíték a vérrokonságra. – Természetesen – mondta gyorsan Dani. – De ha bebizonyosodik, hogy Mark az apám, akkor sem sürgős beavatnunk a többieket. Nem akarok senkinek sem problémát okozni. Valami felvillant Katherine szemében, de mielőtt Dani eldönthette volna, micsoda, rohanó lépteket hallott. Az ajtó felé nézett, és a következő pillanatban valóságos gyereksereg tódult be a szobába. Közismert tény volt, hogy Canfieldék minden örökbe fogadott gyermeke különösen hátrányos helyzetű. Ketten, egy tizenéves lány és egy kisebb fiú Down-kórosok voltak, a többi gyerek problémája kevésbé volt nyilvánvaló. Dani Alexre pillantott. Csak annyit tudott a múltjáról, hogy nyolc- vagy kilencéves volt, amikor Canfieldékhez került. Vajon mi az ő története, és Katherine miért éppen őt választotta? Katherine kitárta a karját, és a gyerekek odasiettek hozzá. Mind egyszerre beszéltek. Katherine egymás után megsimogatta és üdvözölte őket. Amikor egy tizenegy-tizenkét év körüli, csinos lánykával beszélt, jelnyelvet használt. Utána Alex következett. A testvérei őt is elhalmozták ölelésekkel és kérdésekkel.

– Nem is mondtad, hogy itt vacsorázol. Miért nem? – Hoztál nekem valamit? – Nézted tegnap este a Mariners meccsét? Jól elintézték az ellenfelüket! Végül a férfi két fiúcskát az ölébe húzott, és Dani felé biccentett. – Társaságunk van. – Úgy bizony – mondta Katherine. – Dani, ezek a gyermekeim. Alexszel már találkoztál. Julie egyetemista, így ő ma nem csatlakozik hozzánk. Kor szerint a sorban utánuk Bailey következik. – Szia! Bailey volt a Down-kóros lány. Gyönyörű, vörös haja lágy hullámokban keretezte az arcát, amelyen széles mosoly ült. – Tetszik a hajad – mondta neki Dani. – Nekem meg a tiéd. És a frizurád is. Én is ilyen rövid hajat szeretnék. – Bailey kicsit ringatózott beszéd közben, a hangja lágyan csengett. Dani megrázta a fejét. – Higgy nekem, a te hajad szebb, mint az enyém. Semmit se változtass rajta! Bailey elpirult, és lehajtotta a fejét. Katherine Danire bámult, aztán bemutatta a többi gyermekét. Trisha süket volt, Quinn nem látszott fogyatékosnak, de nem beszélt, és a Down-kóros kisfiú neve Olivér volt. – És végül a legfiatalabb, Sasha – mondta Katherine, miközben a kanapéra ültette a kislányt.

Sasha keserveset sóhajtott. – Mindig én jövök utoljára. Utálok utolsó lenni. Én akarok lenni az első. – Te vagy a legkisebb – mondta Bailey. – Mindenki szereti a legkisebbet. – Én akarok lenni a legnagyobb. Dani leguggolt Sasha elé. – A családomban én vagyok a legkisebb. Van három bátyám. Olykor ez nagyon jó, de sokszor titkolóznak előttem, és ezt utálom. Sasha buzgón bólogatott. – Én is. Alexben nem tudatosult a saját feszültsége, amíg azt nem érezte, hogy ellazul. Bármik is legyenek Dani szándékai, tény, hogy jól bánik a gyerekekkel. Nem úgy, mint Fiona, aki sosem tudta, hogyan kezelje őket. Hála az égnek, hogy a nő már elment! Ha csatlakozna hozzájuk, csak még kínosabb lenne ez az este. Ahogy a testvéreit figyelte, arra kellett gondolnia, hogy a világ nem mindig kedves az elesettekhez és a sérültekhez. Bizonyos szempontból Iannek volt a legkönnyebb dolga. Mindenki tudta, mi a problémája, amint meglátták. Vagy elfogadták olyannak, amilyen, vagy nem. De az olyan gyerekeknek, mint Trisha vagy Sasha, akik HIV-pozitívak, sokkal bonyolultabb a helyzetük. Figyelte, ahogy Bailey Danit tanulmányozza. A húgát, úgy tűnt, teljesen elbűvölte a vendégük. Ez

végső soron nem meglepő. Bailey elmúlt tizennégy, és lassan kezd felnőni. Olivér elővett a zsebéből egy akcióhős-figurát, és megmutatta Daninek. A lány a műanyag játék fölé hajolt, és türelmesen hallgatta a fiúcska akadozó magyarázatát a szuperhős különleges képességeiről, közben időnként Katherine-re pillantott, aki Trishával társalgott jelnyelven. Mit gondolhat Dani a családjáról? Ezt várta? Vagy őszinte, vagy pokolian jó színésznő. Alex nem tudta eldönteni, mit higgyen. Ekkor kinyílt az apja dolgozószobájának ajtaja, és megjelent Mark. A gyerekek azonnal odaszaladtak hozzá, versengve a figyelméért. Mark szórakozottan Alexre és Katherine-re mosolygott, aztán Danire nézett. Egy pillanatig mintha nem tudta volna, kicsoda, de aztán még szélesebben mosolygott. – Hát eljöttél, Dani! Katherine felkelt. – Miért nem megyünk át az ebédlőbe vacsorázni? Alex, odakísérnéd a vendégünket? – Természetesen. A férfi Danihez lépett, és a karját nyújtotta. – Mindig ilyen szertartásos? – kérdezte halkan a lány. – Vagy csak így akar gondoskodni arról, hogy ne induljak felfedezőútra a házban? Van benne spiritusz, gondolta a férfi. Dani láthatóan nem félt tőle. Ahogy felnézett rá, Alex megállapította, hogy a szeme mogyoróbarna, és hosszú pillák árnyékolják. Nyilván szívesen és

gyakran mosolygott, és az a fajta szája volt, amelynek láttán egy férfi… Gyorsan megálljt parancsolt a gondolatainak. Mi az ördög jár az eszében? Hogy Dani vonzó? Szexi? Hogy ő kedveli? Az lehetetlen, mondta magában. Dani ellenség, még ha nem is akar az lenni. Csak bajt jelent, és neki esze ágában sincs kapcsolatba bonyolódni vele. Ahogy mással sem. Hogy is szól a régi mondás? Átversz egyszer, szégyen reád. Átversz kétszer, szégyen reám. Ő pedig nem fogja hagyni, hogy még egyszer átverjék. Vacsora után Mark visszavonult a dolgozószobájába Danivel, aki készségesen vele tartott. Amíg élvezte az étkezést és az élénk társalgást, képtelen volt visszaemlékezni mindegyik gyerek nevére, és mindvégig túlságosan a tudatában volt Alex barátságtalan, de átható és Katherine óvatos tekintetének. Érzelmileg kimerítette ez a csupa energia család, és az, hogy minden szavára, minden mozdulatára ügyelnie kellett. – Nos, mit gondolsz? – kérdezte Mark, miután leült egy fekete bőrszékbe, amely valószínűleg a kedvenc helye lehetett, Dani pedig helyet foglalt vele szemközt a kanapén. – Azt, hogy csodálatos a családod. – Lármás népség – mondta vidáman a férfi. – Katherine ragyogóan bánik velük. Az örökbefogadás az ő ötlete volt, nekem eszembe

sem jutott volna. Eleinte nem is voltam biztos benne, hogy akarom. Nem hittem, hogy képes lennék úgy szeretni egy idegen gyermeket, mint a sajátomat. De tévedtem. Mindegyikük fontos nekem. – Az nyilvánvaló. – Mark mindegyik gyerekkel foglalkozott, és azok szemmel láthatóan imádták őt. – Katherine ragaszkodik hozzá, hogy maximálisan részt vegyünk az életükben. Yvette ugyan segít, de csak azért, hogy Katherine elvégezhesse a jótékonysági munkáját. Ha ő nem lenne, a feleségem mindent egymaga csinálna. Én sokat utazom, ingázom Washington D. C. és Seattle között. Katherine gyakorlatilag egyedülálló szülőként neveli a gyerekeket, de sosem panaszkodik. Ő már csak ilyen. Dani bólintott. Katherine mély benyomást tett rá. De valahogy az volt az érzése, mintha Mark szavai üresen csengnének. A férfi nem engedett igazi betekintést az érzéseibe. Bolond vagyok, korholta magát. Mark imádja a feleségét és a családját. Ki ne imádná őket? De… hol maradnak az erős érzelmek? A hév? A szenvedély? Emlékeztette magát, hogy nem ismeri a férfit, hogy aznap reggelig sosem találkoztak. Talán türelmesebbnek kellene lennie. – Én… szóval, vettek DNS-mintát tőlem – mondta. – Néhány nap múlva megküldik az eredményt.

– Remek. Tudom, mi lesz az, de nem árt, ha van bizonyíték. Dani feszengve bólintott. Hogyan tudhatja Mark előre az eredményt? És ha biztos benne, hogy ő a lánya, nem kellene ennek a pillanatnak valami… többet jelentenie? De hát, érvelt magában, ez nem egy szappanopera, hanem az élet, amely nem követ semmilyen forgatókönyvet… Mégis hiányérzettel küszködött. – Azt akarom, hogy ismerjük meg egymást – mondta Mark. – Miért nem ugrasz be az irodámba ebédre? Ott nyugodtabb a légkör. – Boldogan – felelte Dani. Marknak mindez ugyanolyan fura lehet, mint neki, de az ebéd remek ötletnek tűnt. Néhány diszkrét találkozó után biztos kialakul köztük valami. Elmúlik ez az idegenkedés, megértik egymást, és… egy család lesznek. Alex felkapta a kocsikulcsait. Dani néhány perccel korábban távozott, így most már ő is hazamehetett. Nem akart a lány előtt lelépni, mintha anélkül, hogy szemmel tartaná Danit, valami rossz történhetne. – Ráncolod a homlokod – mondta Ian, ahogy odagurult hozzá. – Egész vacsora alatt ezt csináltad. – A gyanakvó természet jele. – Én kedvelem a lányt. Jópofának tart. – Csak udvarias akart lenni.

Ian elvigyorodott. Kevesen tudták, mit jelent a fura grimasz az arcán, de Alex látta a humort, amit Ian együttműködésre képtelen izmai igyekeztek elrejteni. – Nem akarod, hogy bárki megtudja, de szerintem te is kedveled – közölte az öccse. – Semmit sem érzek iránta. – Ez majdnem igaz is volt. – Csinos lány Alex megrázta a fejét. – Tizenhét éves vagy. Neked minden nő csinos. – Arról a hormonjaim tehetnek. – Ian vigyora elhalványult. – Komolyan! Le kellene szállnod a csajról. Dani jól kezelte lant, gondolta Alex. Valószínűleg a múltja miatt. Egy kis kutatás délután az interneten rengeteg információhoz juttatta Danielle Buchananről, a négy Buchanan testvér legfiatalabbikáról. Az egyetemen a lány vőlegénye futballozás közben megsérült. Bár lebénult és tolószékbe kényszerült, Dani vele maradt a hosszú terápia alatt, aztán hozzáment feleségül. Szóval tudja, milyen olyasvalakivel élni, aki sosem képes beilleszkedni a társaságba. – Nem bízom benne – mondta Alex. – Mert ő apa vér szerinti gyereke? Alex az öccsére bámult. – Ezt meg honnan veszed? Ian a szemét forgatta.

– Tudod, milyen nesztelenül közlekedem, és szeretek hallgatózni. Korábban kihallgattam apát és anyát. Tudom, hogy Dani kicsoda. A hangjából aggodalom és félelem csendült ki. Alex leguggolt eléje, és a kezébe fogta torz, begörbült ujjait. – Még semmi sem biztos. A DNS-vizsgálat eredménye csak néhány nap múlva jön meg. De még ha Dani apa lánya is, te attól továbbra is a fia vagy. Ez a családod, és nem szabadulsz meg tőlünk. – Dani normális. – Ami eggyel több ok arra, hogy ne kedveljük. Ian megint elvigyorodott. – Láttam, hogyan nézted vacsora közben. Azt gondoltad, hogy dögös. Alex kiegyenesedett. – Hát, azt hiszem, elég szép. – Meg kellene kefélned. – Nem fogok ilyen beszélgetést folytatni a tizenhét éves öcsémmel. – Te nem vagy olyan jóképű és elbűvölő, mint én – mondta Ian. – De azért ráhajthatsz. Hacsak meg nem előzlek. Örökbe fogadtak bennünket, vagyis semmiképp nem lehet a vér szerinti testvérünk. Szerinted hajlandó lenne elkísérni az érettségi bálra? – Túl öreg hozzád. – Tudod, mit mondanak az idősebb nőkről! Alex megszorította az öccse vállát.

– Eredj, gyötörj valaki mást! Pár nap múlva találkozunk. – Szóval ráhajtasz? Mert ha nem, tudni akarom. – Mondd, hogy jó éjszakát, Ian! – Jó éjszakát, Ian!

4.

Dani leparkolt Gloria háza előtt, kikászálódott a kocsijából, és felbámult az elegáns, kétemeletes, majdnem száz évvel ezelőtt épült udvarházra. Amikor kicsi volt, rémítőnek találta ezt az épületet. Tizenéves korában egy olyan életmódot szimbolizált számára, amelyet képtelen volt megérteni. A húszas évei elején járva olyasminek tartotta, amit le kell győznie, később pedig olyannak látta, mint a nagyanyját: megközelíthetetlennek és magányosnak. Most viszont már egyszerűen csak ez volt Gloria háza. Se nem jó, se nem rossz, csak egy hely, ahol egy idős asszony lakik. Valaki, aki nem az volt, akinek ő hitte. Olyan régóta szerette és gyűlölte Glóriát, hogy nehezére esett megválnia ezektől az érzésektől. Neheztelt rá a keménységéért, a kegyetlenségéért, ahogy felvilágosította a származásáról. De az elmúlt hetekben Gloria többször is bocsánatot kért tőle. Azt állította, hogy megváltozott, és Dani úgy vélte, ez igaz. Különös módon azonban hiányzott neki a régi nagyanyja. Nem az undoksága vagy a lehetetlen elvárásai, hanem a kötelékük. Gloria a születése óta része volt a világának, és most kiderült, hogy nem is rokonok. Talán az lenne a legokosabb, ha

megszakítaná vele a kapcsolatot, de erre nem bírta rászánni magát. Felment a lépcsőn, és becsengetett. Reid, a középső bátyja nyitott ajtót, és rávigyorgott. – Nem veszünk semmit, de köszönjük, hogy benézett. Dani besurrant mellette, mielőtt becsukhatta volna az orra előtt az ajtót. – Nagyon vicces. – Szia, kölyök! – Reid köréje fonta a karját. – Hogy vagy? – Jól. Egy csomó dologgal kell megbirkóznom. Reid a nappaliba vezette. Cal, a legidősebb, és Walker, a legfiatalabb bátyja már ott voltak, és kedvesen üdvözölték. Cal feléje nyújtott egy tejeskávét, amelyet a saját kávézójából, a Kávédarálóból hozott, aztán megölelte. – Gloria egy perc múlva itt lesz – mondta Walker, amint szintén magához húzta. – Hogy vagy? Dani a fivéreire nézett, a férfiakra, akikre mindig számíthatott, és akik akkor is vigyáztak rá, amikor erre nem tartott igényt. – Jól. Furán. Mintha messziről szemlélném a saját életemet. Letelepedtek a tágas nappaliban. Az ablakból gyönyörű kilátás nyílt a városra, de Dani inkább a testvéreit nézte. – Tegnap találkoztam Mark Canfielddel – közölte.

– És? – kérdezte Walker. – És? Nem tudom. Azonnal elfogadta, hogy a lánya vagyok. Elismerte, hogy viszonya volt anyával, és azt mondta, sosem tudta meg, miért szakított vele. Kedves volt, barátságos… – De? – sürgette Cal. – Nem tudom. Nem éreztem semmit iránta. Úgy képzeltem, hogy a nyakába ugrom, és azonnal kialakul köztünk valami kötelék. Még mindig nem emésztettem meg ezt az egészet. – Dani kortyolt egyet a kávéjából. – A helyzetet tovább bonyolítja Alex, a legidősebb fia, aki a Canfieldek védelmezőjének tekinti magát, bennem pedig fenyegetést lát. Attól fél, árthatok a családjának és az apja elnöki kampányának. – Akarod, hogy Walker lerendezze a fickót? – kérdezte Reid vidáman. – Mert megteszi! Még egy maszat sem marad belőle. Mintha soha nem is létezett volna. – Nem vagyok benne biztos, hogy el kell mennünk idáig – mélázott el Dani, mert bár Alex felbosszantotta, ő mégis rokonszenvesnek találta. Méltányolta a családja iránti lojalitását, holott a férfi az őrületbe kergette ezzel. – Náluk vacsoráztam tegnap este. Megismertem a családot. Nyolc gyerekük van, egyikük az egyetemen volt, így őt nem láttam, viszont ott volt Katherine is, Mark felesége. Az a nő fantasztikus! Gyönyörű és türelmes. Mindegyik gyereknek megvan a maga problémája, de ez nem számít. Az a nő egy szent! Azt hiszem, ő akarok lenni, ha nagy leszek.

– Ez jól hangzik – mondta Cal. – De akkor mi a gond? – Nem tudom. Egyfolytában úgy érzem, mintha valaki más életét élném. Mintha ebből semmi sem rólam szólna. Tudni akartam, ki volt az apám, de ezt… ezt sosem vártam. Miért nem lehet egy vízvezeték-szerelő vagy egy üzletvezető? Miért kell egy szenátornak lennie? Reid átható tekintettel nézett rá. – Nem fogod őket választani helyettünk. Csak hogy tisztázzuk: közénk tartozol, és nem engedünk el. Dani mosolygott. – Tudom. Mindig ti maradtok a bátyáim, ami jó is meg rossz is. – Átkozottul szerencsés vagy, hogy itt vagyunk neked – emlékeztette Cal. – Természetesen az vagyok, és örülök, hogy újra meg újra emlékeztettek rá. – Dani Walkerre nézett. – Csak tudni akarom, hová tartozom. – Miért nem ide, hozzánk? – kérdezte a férfi. – Mert van ennél több is. Más. A ti múltatok nem az enyém. Többé már nem. Látta, hogy a bátyja ellenkezni akar, ahogy a többiek is. De míg tudta és értékelte, hogy szeretik, abban nem volt biztos, hogy megértik, mit érzett, amikor kiderült, hogy nem igazi Buchanan, és hogy az apja olyasvalaki, akivel sosem találkozott. – Ne vedd a fejedbe, hogy hátat fordítasz nekünk – morogta Reid.

– Nem fogom – ígérte meg Dani. – Szóval ezek az én híreim. Kaptam egy új apát, új testvéreket, és imádok a Bella Romában dolgozni. Mi van veletek? Walker megköszörülte a torkát. – Hivatalosan is belépek a cégbe. Átveszem az irányítását. – Danire nézett. – Tudom, hogy te akartad vezetni, de azt mondtad, meggondoltad magad. Annyira jellemző Walkerre, hogy miattam aggódik, gondolta Dani, akit boldogsággal töltött el a feléje áradó szeretet és támogatás. – Sosem akartam a családi vállalkozást vezetni – javította ki a bátyját. – Csak az egyik éttermet. Most is effélét csinálok, igaz, a Bella Roma nem a Buchanan vagy az Öreg Halász, de azért jó hely. Örülök, hogy így határoztál, de kicsit meglep, hogy Gloria hajlandó kiengedni a kezéből az irányítást, és átadni neked a gyeplőt. – Öregszik – mondta Walker. – Tudja, hogy ez már túl nagy falat lenne neki. – Annyira azért még nem vagyok öreg! – csendült fel az ajtóban egy erélyes hang. Dani Gloria Buchananre nézett, aki, mint mindig, most is nagyon elegáns volt, egyenes tartású, mintha nyársat nyelt volna, és csak egy kicsit támaszkodott a botra, amelyet újabban a közlekedéshez használt. – Ha akarnék, megbirkóznék vele – folytatta az asszony. – Csak éppen úgy döntöttem, hogy nem teszem.

A férfiak felálltak, amikor bejött a szobába. Reid mellette termett, és az egyik székhez kísérte, aztán mindannyian leültek. Dani figyelmesen tanulmányozta az asszonyt, aki olyan nagy szerepet játszott a gyermekkorában. Annak idején ő mindent elkövetett, hogy jól végezze a dolgát, és kivívja az elismerését. Gloria dicséretéért keményen meg kellett dolgoznia, és emiatt az értékesebb volt… Miután kamaszkorba lépett, hiába igyekezett, többé nem kapott semmilyen elismerést. Az öregasszony nehéz ember volt, és kegyetlen, de Daninek valahogy mégis hiányzott. Ami valószínűleg azt mutatja, hogy komoly terápiára szorul. – Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta Gloria mosolyogva, aztán előredőlt, és megérintette Dani kezét. – Tudom, mennyire elfoglaltak vagytok. Az érintés ismerős volt, és Dani mellkasa összeszorult. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen parányi kedvesség a világot jelentette volna neki. Miután azonban Gloria éveken keresztül újra és újra elmarta magától, Dani megpróbálta rászoktatni magát, hogy fütyüljön a véleményére. De most Gloria igyekezett újra közel kerülni hozzá, és Dani nem tudta, mitévő legyen. Vajon megbízhat az asszonyban? – A hagyatékomról akarok beszélni – folytatta Gloria. – Miért? – kérdezte nyersen Walker. – Mit titkolsz előttünk?

– Semmit. Nyugalom, egyhamar nem halok meg! De rendezni akarom a dolgaimat. Nem valószínű, hogy örökké élek. Dani azon tűnődött, hogy vajon Glóriát a nemrég elszenvedett csípőtörése és szívrohama ébresztette-e rá a saját halandóságára. Nem tudta, ő maga hogyan érez ezzel kapcsolatban. – Óriási a vagyonom – mondta Gloria. – Egyedül a részesedésem a családi cégben több milliót ér. Vannak egyéb befektetéseim is, itt ez a ház, van néhány ingatlanom, ilyesmik. Mindez a tiétek lesz. Dani el akart menekülni. Nem akarta ezt végighallgatni. Örült a bátyjai miatt, de ő nem Gloria unokája, és nem volt rá semmi oka, hogy… – Négyfelé fogom osztani a vagyonomat – tette hozzá Gloria. A bátyjainak arcizma sem rándult, de Dani úgy érezte, mintha villám csapott volna belé. Egy pillanatra mintha megsüketült és megnémult volna, és csak kábultan pislogott. – Miért? – bökte ki meggondolatlanul. – Én nem vagyok Buchanan. Gloria feléje fordult. – De, az vagy, gyermekem. Sajnálom, amit annak idején mondtam, sajnálom a kegyetlenségemet. Semmit sem tudok felhozni a mentségemre. Azt kívánom, bár másképp bántam volna veled. Nem változtathatom meg a múltat, de megmutathatom, hogy fontos vagy nekem. Hogy mind fontosak vagytok. Szóval a vagyont négy egyenlő értékű részre osztom. Reid és Lori kapják

a házamat, hogy ide költözhessenek néhány év múlva, ha már ráuntak Reid nevetséges lakóhajójára, és rászánják magukat a családalapításra. Walker vezeti a céget, így ő több részvényt kap. Danié lesznek az ékszereim, és ő is részesedést kap a cégben. Cal, véletlenül többségi részvénytulajdonos vagyok a Kávédarálóban, de rád íratom a részvényeimet. Cal összeráncolta a homlokát. – Ismerem a főrészvényeseket. Te nem tartozol közéjük. – Mert nem ismered a holdingom nevét. Cal elmormolt a bajusza alatt egy káromkodást. – Dörzsölt nőszemély! – Nem, de az lehettem volna. No mármost, ne várjátok, hogy azonnal minden a tiétek lesz, annyira nem változtam meg. De be akartalak avatni benneteket a terveimbe. Reid felállt, felhúzta Glóriát is, és megölelte. Dani is felkelt, és őt is bevonták az ölelésbe. Hamarosan mindannyian összeölelkeztek. Dani úgy érezte, ezt már rég meg kellett volna tenniük. Néhány perccel később a megbeszélés véget ért, a fivérei szedelőzködtek és hazaindultak, de Dani habozott. Gloria visszaült a kanapéra. – Meséld el a találkozásodat az apáddal! – kérte, és várakozásteljesen ráemelte a tekintetét. Dani lehuppant, és röviden összefoglalta a történteket. – Valahogy többre számítottam – vallotta be. – Gondolom, ez nem fair tőlem.

– Olykor nem tudjuk, mi vár a folyó másik oldalán, amíg át nem mentünk a hídon – mondta Gloria. – Ez az Alex érdekes ember lehet. Dani nevetett. – Ha férjhez akarsz adni, ne fáradj! Nincs szerencsém a férfiakkal. Különben is, a fickó egyáltalán nem illik hozzám. Gyakorlatilag rokonok vagyunk. – Nem vérrokonok. Katherine-t milyennek találtad? – Elegánsnak. Kedvesnek. – Dani felsóhajtott, ahogy felidézte, milyen türelmesen és szeretettel bánt az asszony a gyermekeivel. – A filmekben látni ilyen családokat. Ott az a sok gyerek, a háztartás… de minden olajozottan megy. Ian tolószékben ül, és két gyerek Down-kóros. Trisha süket. Tudom, hogy a többi gyereknek is van valamilyen fogyatékossága, de nem tudom, melyiknek mi a problémája. – Hogy miért vett az a nő ennyi terhet a nyakába és tukmált rá a férjére, fel nem foghatom – dünnyögte Gloria. – Kinek kell nyolc problémás gyerek? Ez nevetséges. Katherine egy mártír. Arra pályázik, hogy bélyegre nyomják a képét? Ez a kis kitörés jobban illett a régi Gloriához, és Dani elmosolyodott. – Szóval annyira azért nem változtál meg. Gloria felsóhajtott. – A jelek szerint nem. De dolgozom rajta. Összefutottam néhányszor Katherine-nel. Szép és

barátságos nő, ami két jó ok arra, hogy ne kerüljünk közel egymáshoz. – Annyira aranyos volt! Nem hiszem, hogy a helyében én képes lettem volna így viselkedni. – Talán nem. Mindenesetre azt tanácsolom, légy óvatos. A helyzet elég bonyolult. – Gloria megrázta a fejét. – Á, úgyis azt teszed, amit tenni akarsz. Mindig makacs voltál. – Ebben rád hasonlítok – vágta rá Dani, aztán összeszorította a száját. – Úgy értem… Gloria megragadta a kezét. – Nem! Ne vond vissza! Ez az igazság. Talán csak rád ragadt, mert láttad, hogy én milyen makacs vagyok. Dani, továbbra is a nagyanyád szeretnék lenni. Közös a múltunk. Azt akarom, gondolkodj rajta, hogy meg tudsz-e bocsátani mindazért, amit ellened vétettem. Lehetséges ez? Dani nem volt benne biztos. A megbocsátáshoz bizalom is kell? Mert nem bízott benne, hogy Gloria többé nem fog ellene fordulni. Mégis, valahogy az adott körülmények között nem felelhetett máshogy, csak igennel. Dani átnézte az esti nyugtákat. Nem rossz bevétel egy szerdai estén, gondolta, ahogy gyors fejszámolást végzett. Nick különleges főtt tésztája nagy sikert aratott, és az ő borokkal párosított menüiből is sokat rendeltek a vendégek. Majdnem egy hétbe telt, míg Dani meggyőzte Bernie-t, hogy próbálja ki az ötletét. Bernie azt hajtogatta, hogy a vendégek hiúságát sérti majd,

ha elő akarják írni nekik, mihez mit igyanak, mintha túl butának tartanák őket ahhoz, hogy maguk is el tudják dönteni. Dani azzal érvelt, hogy az emberek szeretik, ha ötleteket adnak nekik, ha lehetőségük nyílik megkóstolni egy olyan bort, amelyet talán más körülmények között nem választanának. Végül kompromisszumra jutottak: a napi ajánlatok egyik felét párosították bizonyos borokkal, hogy megnézzék, hogyan fogadják a vendégek. Daninek az volt az érzése, hogy Bernie a jövőben több fogásnál is alkalmazza majd ezt a módszert, és örült ennek a kisebb sikernek, mert azt akarta, hogy a főnöke elégedett legyen vele. Ez volt az első igazi, Buchanan birodalmon kívüli munkája, és úgy érezte, csak most dobták be a mély vízbe, ami azt jelenti, hogy vagy megtanul úszni, vagy elsüllyed. És ő nem akart elsüllyedni. – Dani, az egyik vendég beszélni akar veled. Nem mondta meg, miről van szó. Dani a pincérnőre mosolygott. – Kösz, Eddie. Melyik asztalnál ül? – A tizenötösnél. – Mindjárt megyek. Ha valaki látni akarta az üzletvezetőt, bármit jelenthetett, azt is, hogy panaszkodni akar, de azt is, hogy elhalmozza dicséretekkel, értékelve a remek kiszolgálást. A Bella Romában minden olajozottan ment, így Dani nem aggódott különösebben.

Már majdnem az asztalhoz ért, és félig eldarálta a szokásos „Jó estét, Dani Buchanan vagyok, miben segíthetek?” szövegét, amikor felismerte a magányos vendéget, és nagyot nyelt, megpillantva a sötét szempárt, a makacs állat, a jól szabott öltönyt, amely kihangsúlyozta viselője széles vállát… – Micsoda meglepetés! – mormolta. – Azt hallottam, jó itt a koszt – jegyezte meg Alex. Dani az étlapra nézett, amelyet a férfi a kezében tartott. – Ha jól sejtem, még nem rendelt. Ajánljak valamit? – Bele fog köpni a vacsorámba, mielőtt kihozzák? Dani vigyorgott. – Az attól függ, hogy valójában mit keres itt. – Talán csak meg akarom ismerni magát. – Ugyan már! Lehet, hogy én nem jártam jogi egyetemre, és nem vesztettem el az emberségemet, de azért nem vagyok idióta. – A Cornellre járt, ahová elég nehéz bejutni, és sosem mondtam, hogy idióta. Ahogy a férfira meredt, Dani arra gondolt, nem bánja, hogy Alex eljött ide. Milyen érdekes! Azt is megállapította, hogy még élvezi is a szócsatáikat. Mindkettőjüknek vágott az esze és jól forgott a nyelve. De a férfi még nem válaszolt a kérdésére…

– Nem mondta, csak célzott rá – jegyezte meg Dani. A férfi a szemközti székre mutatott. – Csatlakozhatna hozzám. – Inkább nem. Alex körülnézett. – Elmúlt kilenc, a tömeg már elment. Vacsorázzon velem, így jobban megismerkedhetünk. Ha akarja, még azt is megengedem, hogy maga válassza ki a beszédtémáinkat. Dani valahogy kételkedett ebben. Az utolsó találkozásukkor Alex meglehetősen barátságtalanul bánt vele, nem csoda, hogy kissé ambivalensek voltak az érzései; egyrészt megértette, hogy a férfi meg akarja védeni a családját, ugyanakkor gyűlölte, hogy ellenségként tekint rá. Mégis kihúzott egy széket, és leült. – Én rendelek – közölte. – Miért nem lep ez meg engem? – És a bort is én választom ki. – Fel fogja vagdosni az ételemet, és meg is fog etetni? – Csak ha nem tud viselkedni az asztalnál. Eddie odasétált hozzájuk. – Mr. Canfield és én együtt vacsorázunk, Eddie. – Dani megrendelte a vacsorát, a kedvenceit, és kért egy palack Leonetti Cellar Sangiovesét. – Jó az ízlése – mondta Alex, amikor Eddie távozott. – De a bor kicsit drága.

– Megéri. Különben is, maga gazdag, megengedheti magának. Alex felvonta a szemöldökét. – Azt feltételezi, hogy én fizetem a számlát. – Maga hívott meg. – De ez a maga étterme. – Rendben. Kihasználhatja az alkalmazotti kedvezményemet. Alex bólintott. – Ezt értékelem. – Átnyújtotta a lánynak a kenyereskosarat. – Hogy tetszik ez a munka? Burkolt célzás arra, hogy ő még új itt… Danit nem lepte meg, hogy Alex tudja ezt. Feltételezte, hogy a Sárkányfiú alaposan utánanézetett az ő hátterének. – Imádom. Bernie és a mamája csodálatosak. Tudom, hogy Giuseppe mama mindenkit megőrjít, de szerintem nagyon szórakoztató teremtés. A konyhai személyzet retteg tőle. Szeretem a kaját, a kollégákat és a törzsvendégeket. Remélem, hogy még sokáig itt dolgozhatok. – Miért választotta ezt az üzletágat? – tudakolta a férfi. – Soha eszembe sem jutott, hogy bármi mást csináljak. Buchananként nőttem fel. Mondhatnám, hogy a szakma a véremben van, de ez, gondolom, nem igaz. Mindenesetre ezt ismerem, ehhez értek. És maga miért választotta a jogot?

– A lelkem mindig megakadályozta, hogy gátlástalan csirkefogó legyek. Tudtam, hogy ott kihozzák belőlem. Dani haragosan rámeredt. – Én rendesen válaszoltam a kérdésére. – Hm. Igaz. Nos… azt akartam tenni, ami helyes, a törvény megfelelő oldalán. Ehhez meg kellett értenem a működési elvét. Dani meglepődött. – Idealistának tartja magát? – Miért ne? – Vállalati joggal foglalkozik, és egy elnökválasztási kampányban vesz részt. Maradt itt bármi tere még az idealizmusnak? – A demokrácia él és virul. – Ugyanakkor majdnem mindenfajta kampányhoz több millió dollárra van szükség. – Ettől még segíthetünk, változtathatunk, jobbra fordíthatjuk az emberek életét helyi és egyéni szinten, vagy országosan és globálisan. Komolyan beszélt. Dani nem várta ezt. – Kezdek aggódni – ismerte be. – Nem akarom megkedvelni magát. – Pedig elbűvölő ember vagyok. – Nem vettem észre. – A vonzerőm kifinomult, ezért nehezen érzékelhető. – Ezt aláírom. Eddie megjelent a borral. Miután kinyitotta a palackot, tétovázott, mintha nem lenne biztos benne, ki fogja megkóstolni. Alex Dani felé intett.

– Legyen szíves! Ez a maga bulija. Dani biccentett, mire Eddie kitöltött egy kis italt. Dani körözött egyet a poharával, megszagolta a bort, aztán megízlelte. – Kitűnő – mondta. – Köszönöm. Eddie töltött mindkettőjüknek, aztán magukra hagyta őket. Alex kortyolt egyet a borából. – Finom – mondta. – Szeretem ezt a fajtát. – Dani a férfit méregette. Sejtette, miért jött, de vajon a barátságossága azt jelenti, hogy ő Mark lánya, vagy azt, hogy nem az? – Kedves hozzám a maga bizarr módján – kezdte, mivel úgy döntött, szarvánál ragadja meg a bikát. – Eltelt két nap, nyilván megjött a DNS-teszt eredménye. Próbálom eldönteni, hogy a betoppanása és a vágya, hogy megpróbáljon jobban megismerni, hogyan illik a képbe. A férfi elkomolyodott. – Tökéletes az egyezés. Maga Mark Canfield lánya. Dani letette a poharát, és várt, de hiába. Nem érzett semmit, se eufóriát, se boldogságot, de még csak valami kellemes, belső „hűha, a mindenségit” melegséget sem. Semmit. – Oké – mormolta vontatottan, azon tűnődve, nem lehetséges-e, hogy valami késlelteti a reakcióját. – Ezt jó tudni. – A sajtóhoz fordul?

Danit nem lepte meg a nyers, szinte goromba kérdés. Ez az ellenséges Alex Canfield már jobban hasonlított arra, akire emlékezett. – Mit gondol? – kérdezte. – Volt elég ideje, hogy kutakodjon a múltamban, kifaggassa a barátaimat és lehallgassa a telefonomat. A sajtóhoz fogok fordulni? Nem tudott olvasni a férfi sötét szeméből, sem a testbeszédéből. Miközben Alex megint a szájához emelte a poharát, ugyanúgy töprenghetett azon, hogyan teljesítettek aznap a befektetései, mint azon, hogyan gyilkolja meg őt, és ássa el a holttestét az erdőben. Milyen hatással lehet rá az eredmény? Alex Canfield szenátor legidősebb örökbe fogadott gyermeke. Ő, Dani pedig a vér szerinti. Zavarja ez a férfit? Bántja? Neheztel őrá, vagy nem tartja elég fontosnak ahhoz, hogy bármit is érezzen iránta? – Van pénze, vagy legalábbis könnyen szerezhet – mondta végül Alex. – Szóval nem az anyagi haszonszerzés motiválja, és feltehetőleg a médiacirkusz sem vonzza. – Hűha! Húzódozva, de elfogadott – mormolta a lány, ahogy elvett egy kenyeret a kosárból, és megkente fokhagymás vajjal. – Mélyen meg vagyok hatva. Még az is lehet, hogy mindjárt könnybe lábad a szemem. – Épp elég okom volt a gyanakvásra – védekezett a férfi. – Először is az időzítése. – Mihelyt megtudtam, ki lehet az apám, megpróbáltam kapcsolatba lépni vele.

– Legalábbis ezt állítja. Dani felsóhajtott. – Jobban kedvelem, amikor nem feltételezi rólam a legrosszabbat. – Tudja, hogy egy botrány milyen hatással lehet a kampányára? – kérdezte Alex. – Hogy tönkretehet mindent, amiért dolgoztunk? Dani félrehajtotta a fejét. – Ha csak híressé akarnék válni, nem állna érdekemben a titoktartás? Nem élvezném jobban a helyzetet, ha már apuci lenne az elnök? – Érdekes logika. – Érdekes ember vagyok. Alex vállat vont. – Igen, úgy tűnik. Oké, ez váratlan volt. Lehetséges, hogy mindenek ellenére Sárkányfiú kedveli őt? Dani azon kapta magát, hogy tetszik neki ez a gondolat. A férfi felé hajolt. – Ismerje be, hogy rosszul ítélt meg. Talán rendes ember vagyok. – Talán. – Jó, egyelőre beérem ennyivel. Alex megrázta a fejét, és elvigyorodott. – Maga nem könnyű eset, ugye? – Tényleg nem – felelte a lány, de valójában nem a válaszára összpontosított, inkább arra, hogyan változott meg a mosolytól a férfi arca. Alex egy pillanatra megközelíthetőnek tűnt, jó humorúnak és pokolian szexinek.

Dani szinte érezte, ahogy feltámad benne az érdeklődés. Várakozás lógott a levegőben. Forróság hömpölygött át a testén, amibe beleremegett. Felismerte a jeleket. Vonzalmat érez egy férfi iránt! Pedig megesküdött, hogy végzett a férfiakkal, hogy többé nem engedi be őket az életébe. Soha többé. Vagy legalábbis addig nem, amíg meg nem tanul ügyesebben partnert választani. Lehet, hogy Alex nem egy hazug, csaló görény, vagy egy nemrég kiugrott pap, de az újonnan felfedezett biológiai apja örökbe fogadott gyermeke, aki részt vesz az említett apa elnökválasztási kampányában. Az, hogy viszonyt kezdjenek, se nem logikus, se nem ésszerű. Sőt kifejezetten őrültség lenne. Nem mintha számított volna, hogy ő mit gondol erről, hiszen Alexet ő egyáltalán nem érdekli. Valószínűleg észre sem vette, hogy nő, a szemében csak egy nőnemű akadály. Így aztán Dani az ésszerűség parancsát követte: nem vett tudomást a hormonjairól, és úgy viselkedett, mintha egy elbűvölő, de meleg férfival szándékozna megosztani egy finom, nagy adag cukkolással fűszerezett vacsorát. – Ezt nem mondhatja komolyan! – rázta meg a fejét Alex, amikor Eddie elvitte a desszertes– tányérokat.

– Miért nem? – kérdezte Dani. Mogyoróbarna szeme vidáman csillogott. – A gazdagok megengedhetik maguknak. Szerintem tökéletesen logikus lenne, ha mindenki, aki évi ötszázezernél többet keres, anyagilag támogatna egy szegény gyereket. Csak a szája jár, gondolta Alex bosszúsan, de mulatva. Dani okos volt, és gyorsan kapcsolt, és nyilván elhatározta, hogy minden gyenge pontját megkeresi és alaposan megpiszkálja. – Témát váltok – jelentette ki. – Maga nem vesz komolyan. – Az követelmény? – Mindenesetre segít. – Maga túl merev. Szerintem a foglalkozása miatt. Mi… – Dani az órájára pillantott. – Jesszusom! Túlórára kényszerítem a személyzetet! Ez nagy hiba. Alex meghökkent, amikor látta, hogy már elmúlt tizenegy. Hogyan lehetséges ez? Azt hitte, legfeljebb egy órát töltöttek itt. Dani felállt. – Gyűlölöm, hogy alig fejezte be az evést, távozásra kell kérnem, de el kell engednem a személyzetet, vagy örökre meggyűlölnek. A vendégem volt… Alex felkelt. – Nem hiszem. – Ne adja a macsót, Alex! Semmi baj, Bernie úgysem fogja hagyni, hogy fizessek, szóval minden

rendben. Örülök, hogy beugrott… De most menjen el. – Maga mindig olyan szívélyes! Mikor indul haza? – Úgy tizenöt perc múlva. – Akkor megvárom. Dani összeráncolta a homlokát. – Miért? – Hogy a kocsijához kísérhessem. Későre jár, nem kellene ilyenkor egyedül császkálnia az utcán. A lány a szemét forgatta. – Mindig ezt teszem, valahányszor az esti műszakban dolgozom, és eddig nem esett bajom. Értékelem az ajánlatot, de ne fáradjon. Alex felvette a zakóját. – Megvárom – közölte. Dani felsóhajtott. – Ismerem ezt a makacs hangszínt. Hát jó. Leülhet az ajtó mellett. – Azért élek, hogy a kedvében járjak. – Bár úgy lenne! Alex arra használta az időt, amíg a lányra várt, hogy megnézte a mobilját. Volt egy nem fogadott hívása, az anyja kereste. Visszahívta a külön vonalán, azon, amely csak az asszony irodájában csengett ki, hogy ha már lefeküdt volna, ne ébressze fel. – Sokáig dolgozol – mondta, amikor meghallotta Katherine hangját. – Ahogy te is.

– Most vacsoráztam. – Nyilván egy kampányvacsorán voltál – mondta az anyja. – Túl sokat dolgozol. Alex habozott, aztán úgy döntött, nem világosítja fel a tévedéséről. – Ugyanezt rólad is el lehet mondani. – Akkor mindkettőnknek meg kell javulnunk. Nem azt mondtad, hogy ma még benézel? – Csak éjfél körül érnék oda. – Még legalább egy óra hosszat biztos fenn leszek. – Akkor meglátogatlak. Alex épp akkor bontotta a vonalat, amikor Dani megjelent, táskájával a vállán. Testhez álló, vörös ruhája magasan záródott, de kiemelte a domborulatait. Nyilván direkt úgy tervezték, hogy megőrjítse a férfiakat. Alex mindent megtett, hogy ne hassanak rá a nő bájai, de Dani megjelenésének egyetlen részlete sem kerülte el a figyelmét, sem a formás alak, sem a nagy, bársonyos, mogyoróbarna szempár, sem a könnyed mosoly. – Van fegyvere? – kérdezte Dani. – Gondolja, hogy át kell verekednünk magunkat valami ellenséges tömegen, hogy a kocsimhoz jussunk? És mi van az orvlövészekkel? Végigszaladhatnánk kint, a fal mellett. Persze egy ilyen magas, széles vállú és erős férfi mellett semmitől sem kell tartanom. Gúnyt űzött az ő aggodalmából, és emiatt pokolian kellett volna bosszankodnia, ám Alex

azon kapta magát, hogy legszívesebben magához rántaná és megcsókolná a lányt. Megcsókolná? Hát ez meg milyen marhaság? Igaz, Dani csinos, szexi és jópofa… Na és? Őt nem érdekli. Csöppet sem. Dani az ellenség, vagy legalábbis egy óriási probléma. Mégis, miután a csókolózás az eszébe jutott, úgy tűnt, nem tudja kiverni a fejéből. – Nézzünk szembe az orvlövészekkel! – mondta, ahogy kinyitotta az ajtót. – Óóóó, maga annyira bátor! – ugratta Dani. – Az az enyém – bökött egy nem túl régi évjáratú, külföldi márkájú kocsira. Alex követte odáig, és megvárta, amíg előhalászta a táskájából a kulcsait. Amikor a lány meglóbálta őket az orra előtt, hátra akart lépni. Legalábbis ezt tervezte. Ám ahelyett, hogy eltávolodott volna tőle, azon kapta magát, hogy előrelép, aztán megint előrelép, amíg közel nem kerülnek egymáshoz. Nagyon közel. – Maga púp a hátamon – morogta. – Ahogy maga is az enyémen. – Félnie kellene tőlem. Dani úgy tett, mintha ásítana. – Sajnálom. Mondott valamit? Nem értettem. Megőrjíti ez a nő! Így aztán megcsókolta. A kezét a tarkójára tette, lehajolt, és száját a lány szájára tapasztotta. Dani megdermedt. Kivételesen nem jutott eszébe semmilyen szellemes visszavágás, és nem is

tiltakozott, hanem az egyik tenyerét a férfi mellkasára tette, és az ajka engedelmesen szétnyílt. Forróság robbant szét köztük, mint egy tűzgolyó. Régóta nem érzett szenvedély járta át a férfit, mígnem minden porcikája izzott, és készen állt a cselekvésre. A vágya, amilyen hirtelen támadt fel, erős és legyűrhetetlen maradt. Dani kocsijának motorházteteje egyszerre nagyon hívogatónak tűnt a számára. A nyelve Dani alsó ajkát becézte, és amikor a lány ajka készségesen szétnyílt, a meleg barlangba hatolt. Birtokba akarta venni a lányt, fel akarta szítani a sóvárgását, míg Dani ugyanolyan kétségbeesetten nem kívánja majd az egyesülésüket, mint ő. Kezét a derekára tette, és közelebb húzta. A nő hozzásimult, a teste hajlékony volt, és puha, hozzápréselődő domborulatai csak tovább fokozták az izgalmát. Ajkának bor- és tejszínhabíze mámorító volt, a torkából halk, sürgető nyöszörgések törtek fel. Úgy csókolóztak, mint az elválásra ítélt, kétségbeesett szeretők, és utána Alex egész testében remegett a korábban sosem tapasztalt szenvedélytől. Az egész egy percig sem tartott, és a partnere az egyetlen nő volt, akit nagy ívben el kellett volna kerülnie. Az étterem mögött felhangzó harsány férfinevetés térítette őket vissza a valóságba.

Egyszerre hőköltek hátra, aztán csak bámulták egymást a parkoló lámpáinak fényében. Dani elképedtnek látszott, és Alex ugyanígy érezte magát. A lány végül nagyot nyelt. – Ebből semmi jó nem sülhet ki. Abból, hogy csókolózunk. Így… A lány még mindig zihált, és minthogy az ő pénisze elég kemény volt ahhoz, hogy megrepessze az acélt, Alexet enyhe kárörömmel töltötte el a tudat, hogy nem csak ő vesztette el a fejét. – Egyetértek – bólintott. Dani lassan kifújta a tüdejébe szorult levegőt. – Hogy Julia Robertset idézzem a Micsoda nő?– ből: ez egy nagy hiba. Óriási hiba! – Eposzi méretű. – Az „eposzi” jó jelző rá. Dani szeme sötéten csillogott, az ajka megduzzadt. Alex akarta őt. Meztelenül, hogy végigcsókolhassa a testét. Hallani akarta, ahogy felsikolt a kéjtől, érezni akarta, ahogy elélvez. A pokolba! – Te egyáltalán nem illesz hozzám – suttogta a lány. – És nem is választhatnál nálam rosszabbat… Ez hülyén hangzik, de tudod, hogy értem. A férfi bólintott. – Szóval ez sosem történt meg – jelentette ki. Dani fojtottan felnevetett. – Aha. Mintha ezt valaha is el tudnánk hitetni magunkkal!

5.

Alex belépett a szülei házába, és egyenesen az anyja dolgozószobájába ment. Az ajtóhoz érve azonban megállt egy pillanatra, és igyekezett megszabadulni a bűntudattól. Egy pillanatig megint tizenhét évesnek érezte magát, aki túl későn oson haza. Csak éppen ő már felnőtt, és nem itt lakik. De megcsókolni Danit? Hogy tehette? Mi az ördögöt gondolt? Semmit. Egyáltalán nem gondolkozott, éppen ez volt a probléma. Így reagált a lányra, a körülményekre. Az a csók semmit sem jelentett. Hogyan is jelenthetne? Dani csak egy újabb probléma, egy nem kívánt bonyodalom mindannyiuk életében. De a vágya még mindig nem enyhült. Még mindig kívánta a nőt, hevesen, eszeveszetten, és ez megdöbbentette. Miközben igyekezett elfojtani a szexuális izgalmát és az emlékeket, halkan bekopogott. – Gyere be! – kiáltott ki a mamája, és Alex belépett a kicsi, barátságos szobába. – Még fenn vagy? – mosolygott az asszonyra. Katherine előjött az íróasztala mögül, és megpuszilta az arcát. – Mondtam, hogy megvárlak – mormolta, és megfogta a fia kezét, aztán az ablak melletti kis

kanapéhoz húzta. – Hirtelen esedékessé válnak a beszámolók az összes jótékonysági szervezetem tevékenységéről. Minden évben ilyenkor történik, és valahogy mégis mindig a meglepetés erejével hat rám. Bárcsak azok közé a jó szervezők közé tartoznék, akik mindig mindent előre beosztanak és megterveznek! – Nyolc gyereked van. Ez enyhítő körülmény. Katherine mosolygott, ahogy feléje fordult a kanapén. – Te és Julie elköltöztetek. Ian napról napra önállóbbá válik. Alex mosolygott. – Vagyis csak öt gyerek miatt kell aggódnod. Igazad van. Ennél többre vagy képes. Katherine felnevetett. – Megértem az álláspontodat. Vannak mentségeim, amelyeket elfogadnának az emberek. Nos, bár szeretnék jobb szervező lenni, nem fogok tovább elégedetlenkedni magammal. És el fogja végezni a munkát, mert számára a kötelesség az első. Ez volt a hitvallása, és őt is erre nevelte. Alex felidézte az első találkozásukat. Emlékezett arra, hogy Katherine szeme milyen gyönyörű kéken ragyogott, a tekintete milyen kedves volt. A nő megérintette, miközben beszélt hozzá. A kezét, a vállát. Azelőtt soha, egyetlen felnőtt sem ért hozzá, hacsak nem azért, hogy megüsse. A többi fiú is megpróbálta elpáholni, de ő nem hagyta magát.

Katherine szép volt, gyengéd, és amikor mosolygott, Alex tudta, hogy bármit megtenne érte, ha hazavinné és örökbe fogadná. És Katherine pontosan ezt csinálta. A szeretete meleg burokként vette őt körül, és Alex, életében először, biztonságban érezte magát. Az asszony csupa szív, nagylelkű ember volt, és csak adott és adott… Olykor, amikor az apjával látta őt, Alex azt kérdezte magától, hogy nem adott-e túl sokat önmagából… mindannyiuknak. Most megfogta az asszony kezét, és gyengéden megszorította az ujjait. – Anya… – kezdte, de Katherine megrázta a fejét. – Ne törd a fejed, hogyan mondhatod el tapintatosan – suttogta, és a szemébe nézett. – Már tudom. Dani Mark lánya. – Hogy találtad ki? Katherine vállat vont. – Megéreztem, abban a pillanatban, amikor megláttam. Hasonlítanak egymásra, ugyanolyan a fejtartásuk, az álluk vonala. Az apád örülni fog. – Na és te? – kérdezte Alex. – Te hogyan érzel? Katherine felsóhajtott. – Ezt én akartam megkérdezni tőled. Hogyan érint téged? – Az, hogy kiderült, apának van egy vér szerinti lánya? Katherine bólintott. – Ez semmit nem jelent, ugye tudod? – folytatta az asszony. – Nem változtat azon, ahogy irántad érez.

Alex is valami hasonlót mondott Iannek. Akkor ezt egyikük sem hitte el, Alex még most sem. – Minden megváltozik – mondta. – A családi dinamika alapjaiban elmozdult. Megkérdőjelezeme a helyemet az univerzumban? Nem. – Engem jobban izgat a helyed ebben a családban, és hogy mit gondolsz, ez a felfedezés hogyan hat majd a kapcsolatodra az apáddal. Alex nem tudta, hogy lesz-e rá bármilyen hatással. Mark más volt, mint Katherine. Szerette a gyermekeit, de mindig kicsit távolságtartóan viselkedett. Vajon Danivel is így fog? – Te vagy a felesége – mondta. – Te elfogadod ezt a helyzetet? Katherine hátradőlt és felsóhajtott. – Van választásom? – kérdezte. – Nem csalt meg. Keleten voltál, amikor találkozott Marsha Buchanannel. Az anyja lassan bólintott. – Igazad van. Én is ezt mondogatom magamnak, csak… – A fiára nézett. – Jegyesek voltunk, de összevesztünk, és szakítottam vele. Utána tért vissza ide, és találkozott Marshával. Alex magában káromkodott. Miért kell az életnek egyre bonyolultabbá válnia? Szóval Mark viszonya Marshával nem volt annyira független Katherine-től, mint először gondolta. Vajon min veszekedtek? És Katherine-t bántotta, hogy Mark a szakításuk után ilyen gyorsan megvigasztalódott?

Buta kérdés, gondolta. Katherine-t nyilván mélyen lesújthatta. De vajon tudott Marsháról, mielőtt Dani megjelent? – Sajnálom – dörmögte zavartan, tanácstalanul. – Semmi baj – mondta Katherine. – Ne aggódj! De Alex aggódott. Mindig szerette volna tudni, hogy a szüleinek miért nem volt saját gyerekük, de azt feltételezte, hogy ez tudatos döntés volt a részükről. Katherine sokszor említette, hogy változtatni akar a világon, apránként, egyre több gyermeket vállalva. De lappanghatott valami más is a háttérben? Mark nyilvánvalóan képes volt a gyereknemzésre. Talán Katherine nem szülhetett? Árulónak érezte magát, amiért ilyesmi egyáltalán az eszébe jutott, így gyorsan elhessegette a gondolatot. Mit számít, miért nem szült? Katherine csodálatos teremtés! – Örülök, hogy engem választottál – mondta. – Te tettél azzá, aki vagyok. Katherine megérintette az arcát. – Az első pillanattól fogva szerettelek, Alex. De nem én tettelek ilyenné. Olyan vagy, amilyennek lenned kellett, és bár roppant büszke vagyok rád, ez nem az én érdemem, szóval nem illet semmiféle elismerés. Virágokat elfogadok, de elismerést nem. Alex felnevetett. – Reggel küldök ázsiai hibrid liliomokat – ígérte meg. Tudta, hogy azok Katherine kedvencei. Fogalma sem volt, mások hogyan éreznek a szüleik iránt, mennyire szeretik őket, és miért. Csak abból a kevésből indulhatott ki, amire a

saját édesanyjával kapcsolatban emlékezett, és abból, amit Katherine tett érte, még ha az asszony el is hárította a köszönetet. – Mindig nagy családra vágytam – jegyezte meg Katherine könnyedén. – Ezentúl eggyel többen leszünk. Azt mondta, ami helyes volt, és a lelki erejéből még egy mosolyra is futotta, de a fájdalma ott lüktetett köztük a levegőben, szinte tapinthatóan. Alex úgy érezte, segítenie kellene, de nem tudta, hogyan. Mindent Katherine-nek köszönhetett, de most, amikor az asszony szorulna segítségre, ő kénytelen tétlenül nézni a szenvedését. Dani a második látogatását Mark Canfield kampányközpontjában csak hajszálnyival találta kevésbé ijesztőnek, mint az elsőt. Most nem fenyegette az a veszély, hogy kipenderítik, de kicsit megriasztotta a kilátás, hogy életében először kettesben fog ebédelni a vér szerinti apjával. Mi lesz, ha nem tudnak miről beszélni? Mi lesz, ha Mark nem kedveli őt? Mi lesz, ha unalmasnak tartja, és azt kívánja, bár sose kereste volna meg? – Nem, ez nem fog megtörténni – mormolta magában. – Elbűvölő vagyok. De hiába próbált a humorhoz folyamodni, a gyomra idegesen remegett, ahogy besétált a raktárépületbe, és megmondta a nevét a recepciósnak. A fiatal nő rámosolygott.

– A szenátor úr már várja – mondta. – Heidi mindjárt jön, és hátrakíséri. – Kösz. Heidi? Ki az a Heidi? Dani a memóriájában kutatott, és végül eszébe jutott Mark Canfield jobbkeze, aki mindenhová árnyékként követte a főnökét. Egy darabig a kanapé előtt ácsorgott, de nem ült le, ahhoz túl feszült volt. Nem ismerte Mark Canfieldet, és a férfi sem ismeri őt. És a vérségi kötelék eddig semmit sem segített abban, hogy kialakuljon köztük egyfajta érzelmi kapcsolat. Remélte, hogy ez a közös ebéd majd változtat ezen. Ha kettesben tölthetnek egy kis időt, az közelebb hozza őket egymáshoz. Ekkor megjelent Heidi, és mosolyogva eléje lépett. – Isten hozta, Dani! A szenátor az imént Washingtonnal beszélt, de most már szabad. Kérem, kövessen… Előrement a folyosón egy tárgyalóteremig, intett Daninek, hogy lépjen be, aztán távozott. A lány körülnézett a szegényesen berendezett helyiségben – a hosszú asztalt és a tíz széket leszámítva semmilyen más bútort, dekorációt, semmilyen apróságot, személyes tárgyat nem látott. Nos, legalább a kampánypénzt nem herdálták el haszontalanságokra, gondolta.

Másodpercekkel később az ajtó kinyílt, és Mark belépett. – Dani, hát itt vagy! – mosolygott. – Remek, remek! Alex elmondta a jó hírt? – kérdezte, aztán váratlanul megölelte a lányt. Az egész csak egy pillanatig tartott, majd a férfi hátralépett, és Dani szemébe nézett. – Az első pillanattól fogva tudtam, hogy a lányom vagy, így engem nem lepett meg az eredmény. Annyira hasonlítasz az édesanyádra! Csodálatos nő volt. Gyönyörű, akárcsak te. Dani hajlandó volt odáig elmenni, hogy csinos vagy vonzó, de hogy gyönyörű? Nem, ez túlzás. Mégis örült, hogy Mark azt mondta, úgy néz ki, mint a mamája. Alig emlékezett az édesanyjára, mert még kicsi volt, amikor meghalt, és sokszor tűnődött azon, hogy az emlékei a sajátjai-e, vagy csak a bátyjai és Gloria történetein alapulnak. Mark leült az asztal szélére. – Emlékszem, amikor először megláttam… Hideg, esős nap volt. – Elvigyorodott. – A tél Seattleben mindig hideg és esős. – Vállat vont. – A belvárosi The Bon Marchéban történt, Marsha elhozta a három fiát. A két kicsi babakocsiban ült, a legidősebb olyan négy-öt éves lehetett. Marsha nem boldogult az ajtóval, és volt valami abban, ahogy olyan elszántan küszködött és próbált bejutni az épületbe… Nem bírtam megállni, muszáj volt a segítségére sietnem. Aztán a tekintetünk találkozott, ő elmosolyodott, és én… én elvesztem.

Dani lerogyott az egyik székre. – Csak így? Mark bólintott. – Váltottunk néhány szót. Már indulni készültem, bár csak kelletlenül, amikor a legidősebb bátyád… – Cal? – segítette ki a lány. – Igen. Cal közölte, hogy ki kell mennie a mosdóba. Azt mondta, túl idős ahhoz, hogy a női vécébe vigye a mamája, és Marsha nem akarta, hogy egyedül menjen a férfi vécébe. Így én kísértem ki. Nem a legromantikusabb kezdet, tudom, de Marsha… volt benne valami… Mark hagyományos értelemben jóképű férfi volt, a szeme tiszta, kék, a mosolya nyílt és kedves. Dani számtalanszor látta az arcát plakátokon és az újságokban, a tévében, de mindeddig sosem látta magát az embert. Most, ahogy a mamájáról és a múltról beszélt, végre valóságosnak tűnt. A férfi megrázta a fejét. – Nem tudom elhinni, milyen tisztán emlékszem arra a napra! Meghívtam Marshát ebédre. Amikor a hostess leültetett bennünket, azt feltételezte, hogy egy család vagyunk. Ennek magamhoz kellett volna térítenie, de olyan jól éreztem magam Marshával és a fiaival, mintha tényleg összetartoznánk. Órákig beszélgettünk. – Kissé szomorkás pillantást vetett Danire. – Hát így történt. Aznap szerettem bele. A lány agyában ezernyi kérdés zsongott. Épp fel akarta tenni az elsőt, amikor kinyílt az ajtó, és

többen is bejöttek a szobába. A sereghajtó Heidi volt, aki egy szendvicsekkel és italokkal teli zsúrkocsit tolt maga előtt. – Ó, remek! – kiáltott fel Mark, és felállt. – Itt az ebéd! Dani, kit ismersz a többiek közül? A lány azt akarta mondani, hogy senkit, amikor Alex is belépett. Dani felugrott, mintha el akarna menekülni előle, vagy az elől, amire a férfi emlékezteti. Napok óta nem látták egymást, azóta, hogy Alex beállított a Bella Romába, vele vacsorázott, aztán megcsókolta. A közös vacsorát még csak meg tudta indokolni, de arra a csókra nem talált logikus magyarázatot. Igaz, a szerelmi élete az elmúlt évben „eposzi” méreteket öltő katasztrófának bizonyult, szóval miért gondolná azt, hogy ezentúl minden jóra fordul? Igyekezett felvértezni magát, és bátran a férfi szemébe nézett. Alex közönyösen odavetett hellója dacára forróság tekergőzött végig rajta, elidőzve a teste legérzékenyebb pontjain. – Alex – dünnyögte hűvösen, elhessegetve a lelki szemei előtt felvillanó képeket arról, hogy itt szeretkeznek, ezen a hosszú asztalon. A férfi biccentett. A közönye őszintének tűnt. Nyilván gyorsabban túltette magát a történteken, mint ő. Mark bemutatta a lányát a másik két öltönyösnek és a nőnek, aki elegáns kosztümöt viselt. Mind a négyen a harmincas éveik közepén

jártak, rátermettnek és energikusnak hatottak. Csak amikor leültek, és Alex kihúzott egy széket, aztán jelentőségteljesen rámeredt, akkor ébredt rá Dani, hogy tévedett. Nem fog kettesben ebédelni az apjával, ő is csak egy lesz a tömegben. A szíve elszorult a csalódottságtól. Talán félreértett valamit? Újra lepergette magában a beszélgetésüket, és rájött, hogy amikor Mark meghívta, egy szóval sem említette, hogy kettesben lesznek, ezt csak ő feltételezte. Oké, nem erre számított, de ettől még jól érezheti magát, gondolta bizakodva. Egy politikus munkaebédje még érdekes is lehet. Alex mellett ült, szemben az apjával. Heidi kiosztotta a szendvicseket és a chipset, aztán a két idegen férfi közül az egyik, akinek a nevét Dani nem jegyezte meg, előrehajolt. – Csináltathatunk egy közvélemény-kutatást – vetette fel. – Egy egyszerű felmérést a kansasi kormányzóról. A közép-nyugati érzékenység a javunkra szól. – A közvélemény-kutatás segítene – tette hozzá a nő. – Nincs szükségünk rá – mondta Mark. – Még nincs. Alex, te mit gondolsz erről? – Valamikor ki fog pattanni az ügy. Dani úgy érezte, mintha egy titkos tanácskozás közepébe csöppent volna. Amikor Mark a két másik férfira fordította a figyelmét, Alexhez hajolt. – Miről beszélnek? – Rólad.

Dani pislogott. Róla? – Mi közöm van nekem bármihez? Alex sötét tekintete személytelen volt, mintha korábban sosem találkoztak volna. Mintha sosem ölelte volna át, és vette volna birtokba a száját, olyan hevesen, hogy elakadt a lélegzete. Hogy képes így viselkedni? Meg kellene sértődnie, vagy csodálnia kellene, amiért ilyen könnyen kettéválasztja a magánéletét és a munkáját? – Mihelyt elterjed a hír, hogy a szenátor lánya vagy, kezelnünk kell a helyzetet. A helyzetet? Azaz őt? – Én nem árulom el senkinek – mondta Dani, haragosan a férfira meresztve a szemét. – Nem kellene mindig a legrosszabbat feltételeznetek rólam! – Senki sem tesz ilyesmit – mondta Mark. – De az ilyen információk mindig kiszivárognak. Ma ilyen a politikai élet. Senki sem akarja, hogy megtörténjen, de meg fog, és fel kell készülnünk rá. – Ki tudja? – kérdezte a másik nő. Mark Alexre nézett, aki körüljártatta a tekintetét a szobán. – Mi tudjuk. Tudja Katherine és Dani családja. – Az én családomtól nem fog kiszivárogni. – Dani arra gondolt, meg kell kérnie a családtagjait, hogy őrizzék meg a titkot. – Nincs sok kapcsolatunk a sajtóval.

– Katherine elmondja majd a gyerekeknek – közölte Mark. – Ez nem jó ötlet – mondta az egyik öltönyös. – A kölykök fecsegnek. – Katherine így akarja – szögezte le nyugodtan Mark. – A család fontos a számára. És Katherine nyilván fontos Marknak. Daninek ez tetszett. Tetszett, hogy Mark nem titkolta: annak idején beleszeretett a mamájába, és az is tetszett, hogy támogatja a feleségét. Ez azt jelenti, hogy rendes ember, nem igaz? Azt kívánta, bárcsak több időt tölthettek volna kettesben. De mivel a férfi indul az elnökválasztáson, nagyon elfoglalt lehet, így csak lassan ismerhetik meg egymást. Körülnézett. A szobában semmi sem árulta el, hogy egy olyan ember használja, aki ringbe akar szállni az ország legmagasabb hivataláért. Pedig így van. A vér szerinti apja indul az elnökválasztáson! Erre a gondolatra majdnem felvihogott. Ő mindig olyan hétköznapi volt, hogy az már szinte unalmas. Nem tartozott ide, ebbe a világba, de most mégis itt van, váratlanul idepottyant a Canfield családba. A munkaebéd még egy óra hosszat sem tartott. Utána pedig, mielőtt Dani megkerülhette volna az asztalt, az öltönyösök kituszkolták Markot az ajtón.

Dani utánabámult, és igyekezett nem mellőzöttnek érezni magát. Alex felvette a jegyzetfüzetet, amelyet magával hozott. – Marknak több konferenciahívást kell lebonyolítania – magyarázta. – Ez nem rólad szól. Dani két ellentétes érzés között ingadozott: egyrészt jólestek neki a kedves szavak, másrészt félt, hogy elanyátlanodottnak hat, hogy látszik rajta, milyen elveszettnek érzi magát. – Kösz. Ez annyira fura nekem. Eltart egy darabig, amíg mindent megértek… – Idővel könnyebb lesz. Alex az ajtó felé intett, és ahogy Dani elhaladt mellette, a derekára tette a kezét. Az érintést legfeljebb udvariassági gesztusnak lehetett tekinteni, de a lány jóval többet akart belemagyarázni. Alex minden egyes ujját érezni vélte a bőrén. Elöntötte a vágy, hogy megálljon, és belesimuljon az érintésbe, és kénytelen volt olyan erősen összpontosítani arra, hogy ne engedjen neki, hogy attól félt, mindjárt orra bukik. – Tudod… nos… kezdeti előnyöd van velem szemben – mondta, remélve, hogy a hangja nem árulja el, milyen zaklatott, és hogy nem tűnik ostobának. – Milyen különös, hogy bár nem vagyunk vérrokonok, Markot gyakorlatilag mindketten apának szólíthatjuk. Alex rámosolygott. – Én szenátornak hívom. – Talán nekem is így kellene hívnom?

– Nem vagy a munkatársa. – Nem, hacsak nem akar beszállni a vendéglátásba. – Dani felsóhajtott. – Van valami könyv vagy használati utasítás erre? „Hogyan birkózzunk meg a váratlanul előkerült biológiai szülőkkel?” Mert annak most tényleg jó hasznát venném. Alex elvigyorodott, és Dani is elmosolyodott, ösztönösen reagálva egy vonzó férfi szexi vigyorára, akit kedvelt. A tekintetük összekapcsolódott, és Dani önkéntelenül felidézte a csókolózásukat. És lélekben újra átélte. Csodás volt. Érzéki, izgalmas, és nagyon-nagyon csábító… Persze óriási hiba. Ó, istenem! – futott át az agyán. Legalább tizenöt okot fel tudott volna sorolni, hogy miért nem jöhetnek össze soha Alexszel. Például… Befordultak a sarkon, és Dani megpillantotta Katherine-t, aki határozott léptekkel közeledett feléjük. Azonnal elhúzódott Alextől, és erős bűntudatot érzett, ami fura volt, elvégre nem tett semmi rosszat. Annyira igyekezett normálisan és ártatlanul viselkedni, hogy eltartott egy pillanatig, amíg észrevette a magas, hihetetlenül gyönyörű nőt Katherine oldalán. Mind a négyen megálltak. – Dani! – kiáltott fel Katherine, mintha örülne a találkozásuknak. – De jó, hogy látlak! –

Előrehajolt, és megpuszilta a lány arcát. – Én akarok lenni az első, aki üdvözöl a családban. A barátságossága bámulattal töltötte el a lányt. Ez a nő valódi? – Köszönöm, nagyon kedves vagy. – Nem mindig – kuncogott az asszony. – Ez Fiona, a volt menyem. Fiona, ez Dani Buchanan, Mark lánya. – Jó napot! – köszönt Dani, miközben elraktározta magában az információt. – Örvendek – mondta szórakozottan a karcsú, vörös hajú nő, aki majd felfalta a szemével Alexet. Katherine volt menye? Dani Alexhez fordult. Ez a nő a férfi exneje? Fiona elfurakodott mellette, és a férfiba karolt. – Beszélnem kell veled, drágám. Ráérsz egy percre? – fuvolázta, és elvonszolta a férfit, meg sem várva a válaszát. Katherine követte őket a tekintetével. – Mindannyian nagyon sajnáltuk, hogy a házasságuk tönkrement. De ki tudja, talán majd idővel… – A hangja elhalt. Dani szeme ide-oda villant Katherine és a félrevonult pár között. Alex a férje volt ennek a vörös hajú istennőnek? Hát persze! Miért is lett volna a felesége valami átlagos nő? Vajon kit szemelt ki a következő partnerének? Halle Berryt? Scarlett Johanssont? – Milyen volt az ebéded Markkal? – érdeklődött udvariasan Katherine.

– Érdekes. Politikai. Félnek, hogy az emberek tudomást szereznek a létezésemről. Én természetesen senkinek sem fogom elmondani, hogy Mark az apám. Katherine megpaskolta a lány karját. – Valakinek mindig eljár a szája. Majd hozzászoksz. Hadd főjön az ő fejük a stratégia miatt! Mark említette, hogy elmondtam a gyerekeknek? – Csak azt, hogy ez a szándékod. – Nagyon izgatottak, hogy lesz még egy testvérük. Bármit is csinálsz, ne add meg nekik a mobilszámodat, különben elkezdenek hívogatni és fuvarért könyörögni. – Katherine nevetett. – Szeretném, ha hamarosan megint nálunk vacsoráznál, hogy jobban megismerjük egymást. Most már a családhoz tartozol, ennek minden előnyével és hátrányával, szóval légy erős. Most, hogy megtaláltunk, többé nem szabadulsz meg tőlünk! – Nem is akarok – mondta Dani, akit teljesen kizökkentett megszokott nyugalmából mindaz, ami vele történt. – Most rohanok, de hamarosan felhívlak. – És aztán elment – mesélte Dani. Penny irodájában ültek, az Öreg Halászban. Az esti nyitásig még órák voltak hátra, és az épületben csend honolt. A sógornője összeráncolta a homlokát. – Katherine nagyszerű asszony lehet. Mi a gond?

– Nem vele van baj. Igazad van, ő csodálatos. De… mindez túl sok nekem. Egy hónapja jóformán azt sem tudtam, hogy Mark Canfield a világon van. Aztán kiderült, hogy ő az apám, és belecsöppentem egy népes családba. Ez felkavaró. Mintha elkapott volna az ár, és magával sodorna… Penny mosolygott. – De hát ezt akartad: kideríteni, hová tartozol. Bár meg kell mondanom, hogy még mindig Buchanan vagy. Tőlünk sem szabadulsz meg. – Mindenki akar belőlem egy darabot – tréfálkozott Dani. – Hamarosan valóságos rajongótábor vesz majd körül. – Vannak ennél rosszabb dolgok is. – Tudom. – Dani felkapta a kávés bögréjét, és ivott egy kortyot. – Fiona gyönyörű nő. Az a fajta, aki mellett úgy érzed magad, mintha egy kétdimenziós, elnagyolt vázlat lennél. – Szóval gyűlölöd – mondta vidáman Penny. – Elméletben. Lehet, hogy kedves. – Bár nem látszott annak. Inkább ragadozónak tűnt. – Nem tudom elhinni, hogy Alex a férje volt! Sosem említette őt. Felmentem a netre, és rákerestem. Már elváltak. Ez az egyik előnye annak, ha az ember egy olyan család tagja, mint a Canfield. Könnyen beszerezhet minden fontos infót a sajtóból… Dani felnézett, és látta, hogy Penny nagy szemekkel bámul rá. – Mi van? – kérdezte.

– Ellenőrizted, hogy Alex elvált-e? Ugyan miért tennél ilyet? Dani a kávéjába bámult. – Én csak… kíváncsi voltam. – Ó, egek! Te vonzódsz hozzá? Te vonzódsz hozzá! – Nem. Dehogy. Ő csak egy pasi. – Hazudsz! Onnan tudom, hogy elpirultál. Dani az arcához kapott. Tűzforró volt. A fenébe! – Nézd, nem arról van szó, amire gondolsz. Alex… érdekes. – Rokonok vagytok. – Nem vér szerintiek. Őt örökbe fogadták. Szerintem kedves, és… oké, talán jóképű is… és talán érzek némi enyhe érdeklődést iránta, de ez még semmit nem jelent. Penny kétkedő képet vágott. – Eléggé megbonyolítja a helyzetet – mutatott rá. – Nincs semmi, amit megbonyolíthatna. Nem fogok kikezdeni vele. – Nem teheti, bármilyen remekül is csókol a férfi. – Végeztem a férfiakkal – mondta eltökélten, Pennynek és saját magának címezve a szavait. – Vagy emlékeztesselek a múltamra? – Nem – felelte a sógornője. – De talán fordult a szerencséd. – Á, az nem valószínű. Alex megnézte az óráját, aztán kimentette magát, és lelépett a megbeszélésről. Megígérte Baileynek, hogy elviszi vacsorázni, és nem akart

elkésni. Arra, hogy mi történik, vagy nem történik, ha a sajtó felfedezi, hogy Mark Canfieldnek van egy felnőtt, házasságon kívül született lánya, készüljenek fel a profik, akik azért kapják a fizetésüket, hogy megoldják a problémákat. Ő szívesebben foglalkozott volna valami jó kis vállalati perrel. A politikához képest az sima ügy… Dani nincs felkészülve a médiacirkuszra, amely egy országos kampánnyal együtt jár, morfondírozott, ahogy az előcsarnok felé ballagott. Valakinek beszélnie kellene vele arról, hogy mi várható. Talán majd ő… Megtaszította a lengőajtót, és rögtön megpillantotta tizennégy éves húgát. Bailey nem volt egyedül, a padlón ült, egy aranysárga labradorkölyökkel az ölében, és egy ismeretlen férfi guggolt mellette. Alex gyanakvóan vizsgálgatta. – Mesélj még az új testvéredről! – mondta az ismeretlen, aki egy magnót tartott a kezében. Bailey mosolygott. – Szép, és nagyon aranyos. Ian kedveli, pedig ő nem sok embert kedvel. – Szóval ez a lány az apátok kislánya. Bailey fintorgott. – Nem olyan kicsi. Nagy. Alex dühös lett, de megőrizte a nyugalmát. Bailey és a riporter közé lépett, és a húgának nyújtotta a kezét. – Bailey, megvárnál az irodámban? A kislány szeme elkerekedett.

– Nem baj, hogy játszottam a kutyával? – kérdezte. Alex mosolyt erőltetett az arcára. – Nem, dehogy! Adj egy percet, és máris indulunk. – Rendben. Bailey megpuszilta a kutyus fejét, aztán leemelte az öléből, és felállt. Amikor búcsút intett és eltűnt a lengőajtó mögött, Alex ráförmedt a férfira: – Mégis mit gondol, mi a fenét művel? A fickó harminc felé járt, alacsony volt, és cingár. Most ő is felállt, és felnyalábolta a kutyát. – Bármit, ami segít elvégezni a munkámat, ember. – Elvigyorodott. – Hallom, van egy új húga. Gratulálok! Alex megragadta a karját. – Ki az ördögnek képzeli magát? Egy kutyát használ fel, hogy titkokat szedjen ki a húgomból? A riporter még szélesebben vigyorgott. – A kölykök szeretik a kutyákat. Főleg az olyan kölykök, mint ő. A gyogyósak. Alex körül megfordult a világ. Egyetlen érzése a harag volt, és ez a harag erre a férfira irányult. Az, ahogy a fickó Baileyről beszélt, felébresztette benne a vágyat, hogy odacsapjon, és mielőtt mérlegelhette volna ennek a lépésnek a bölcsességét és a lehetséges következményeit, a keze ütésre lendült, és az ökle orron találta a riportert. A fickó felüvöltött. Az orrából dőlt a vér. A magnó a földre esett és szétnyílt.

Alex rálépett, összetaposta a kis szerkentyűt, de már késő volt. A baj megtörtént, többféle szempontból is. Az újságokat nem sokkal hajnali négy után kézbesítették. Alex aznap korán kelt, és amikor megjött a lap, a konyhába vitte és kiterítette a sötét gránitpulton. Az üzenet nem is lehetett volna világosabb. Mark és Dani fotóját – az utóbbi egy nagyon elmosódott felvétel volt – az első oldalon közölték. Canfield szenátor szerelemgyereke! – hirdette a nagybetűs rímsor.

6.

Dani késésben volt, ami azt jelentette, hogy már nem ért rá beülni egy kávézóba. Pennynél valószínűleg kaphatna egy feketét, de a sógornője specialitása az ennivaló volt, nem az ital, vagyis annak az esélye, hogy kapjon nála egy dupla adag tejeskávét extra habbal, kábé zéró volt. – Autós bisztró – motyogta, ahogy kinyitotta az ajtót, és kilépett bérelt háza parányi verandájára. A reggele vakító vakuvillogások sorozatába és feléje ordibált kérdések zuhatagába torkollt. – Mióta tudja, hogy a szenátor az apja? – Az egyik bátyja is az ő gyermeke? – Vannak anyagi követelései a családdal szemben? – Számít arra, hogy valamilyen kormányzati pozíciót kap, ha a szenátor megnyeri a választást? Dani megdermedt, elképesztette a látvány: az előkertjét ellepő, körülbelül tucatnyi, izgatottan rikoltozó ember. Az, hogy nem felelt a kérdéseikre, nyilván nem zavarta őket, mert tovább faggatták. A nevét kiabálták, lefotózták, és úgy tűnt, várnak valamire. Arra, hogy reagáljon? Nos, kénytelenek lesznek beérni a döbbent pislogásával, ennél több ugyanis nem telt tőle. – Menjenek innen! – nyögte ki végül, és a kocsijához indult.

A riporterek nyomban körülfogták, mikrofont nyomtak az orra elé, és még több kérdéssel bombázták: – Mit gondol Mrs. Canfield arról, hogy a férjének egy másik asszony szült gyermeket? – Felveszi a Canfield nevet? Dani végre odaért a kocsijához, sikerült beülnie, és indított. Hátramenetbe kapcsolt, de a riporterek továbbra is ott tolongtak a kocsija körül. A lány végül felemelte a lábát a fékről, és hagyta, hogy a kocsi lassan meginduljon, mire a riporterek gyorsan visszahúzódtak. Dani megkönnyebbülése azonban nem sokáig tartott. Mire kiért az utcára, sokan közülük a kocsijukhoz szaladtak. Csak nem akarják követni? – ijedezett. Olyan volt az egész, mint egy filmjelenet, csak éppen ez a valóság volt, és ő nem tudta, hogyan birkózzon meg vele. Pennyhez nem mehet. Ezzel a riporterfalkával a nyomában semmiképp. Felkapta a mobilját, és lenyomta Walker gyorshívó gombját. Volt tengerészgyalogos bátyja biztosan segíteni fog. Walkernek azonban csak a hangpostafiókja jelentkezett. Dani halkan káromkodott, ahogy továbbhajtott a békés környéken, díszkísérettel a sarkában. Az első lámpánál ügyesen lerázott két autót, a másodiknál még hármat. A sikerén felbátorodva egy forgalmas kereszteződéshez hajtott, úgy tett, mintha egyenesen tovább akarna menni, de a

sárgánál hirtelen balra fordult, és még egy sarkot megkerült. Amikor már biztos volt benne, hogy senki nem követi, lefékezett az út szélén, és felhívta a másik két bátyját, de egyiket sem érte el. Úgy tűnt, a testvéreit teljesen lefoglalja a saját életük. Dani egy másodpercig a mobiljára meredt, aztán felhívta a tudakozót. – Mark Canfield szenátor kampányközpontjának számát kérem. Harminc perccel később Dani egy kávézó hátsó bokszában ült. Még jóformán meg sem rendelte a kávéját, amikor Alex belépett az ajtón, és határozott léptekkel feléje indult. A lány magában megállapította, hogy remekül fest. Még az imént átélt traumatikus élmények ellenére is képes volt értékelni a széles váll látványát. Ha semmi más hasznát nem veszi, Alex legalább arra képes lesz, hogy elterelje a figyelmét a gondjáról. A férfi besiklott a vele szemközti ülésre, és átnyújtott egy reggeli lapot. – Láttad ezt? – kérdezte. Dani a címsorra bámult, és felnyögött. – Nem olvasok újságot, és nem hallgatok híreket sem reggelente. Az túl lehangoló lenne. Gondolom, változtatnom kell a szokásaimon. – Gyorsan átfutotta a cikket. – Hogy történhetett ez meg? Én nem szóltam senkinek, esküszöm.

– Tudom, hogy nem te voltál. – Alex beszámolt Baileyről, a riporterről és a kutyusról. Dani megdermedt a felháborodástól. – Ez borzasztó! Ki az a fickó? Van egy leszerelt tengerészgyalogos bátyám, aki a szart is kiverné belőle. – Én már megtettem – mondta Alex. A pincérnő kihozta Dani kávéját. Alex is rendelt egyet. A lány ezt a néhány másodpercet arra fordította, hogy összeszedje a gondolatait, és visszatérjen a racionális világba. – Mit mondtál? – emelte fel a kezét. – Megütöttél egy riportert? Alex vállat vont. – Senki sem cseszegetheti a családomat. – Ne érts félre, nem panaszkodom. Ha lehetőségem nyílt volna rá, én is megtettem volna, de azért… megleptél. – Dani azt gondolta, hogy Alex azok közé a fantasztikusan hidegvérű fickók közé tartozik, akik sosem hagyják, hogy az érzelmeik átvegyék fölöttük az irányítást. A férfi szája féloldalas mosolyra húzódott. – Magamat is megleptem. – Lenyűgöztél. – Szóval a jól szabott öltöny alatt egy csomó elfojtott szenvedély lappang… – Kemény legény vagyok. Tréfált, de Dani úgy vélte, sok igazság van a szavaiban. Alex kemény legény, és alapvetően rendes fickó. És ő nem róhatja fel neki, hogy megvédte a húgát. Amiből az következik, hogy Alex

kívül-belül jó pasi. És ez problémát okozhat, ha ellen akar állni az iránta érzett vonzódásának. – Megteheted ezt? – kérdezte. – Megüthetsz egy riportert? Úgy értem, tudom, hogy képes vagy rá, de jó ötlet? Alex arca elborult. – Ez attól függ, hogy a fickó feljelent-e. Ha igen, érdekes változások elébe nézek, valószínűleg egészen másként alakul majd a jövőm, mint ahogy vártam. Dani hallgatott. Alex ügyvéd. Az ügyvédeknek jó példával kell elöl járniuk, be kell tartaniuk a törvényt, nem igaz? Végül hátradőlt. – Oké, ez egyszerre kicsit sok volt nekem. Kezdjük az elején! Valami mocsadék rávette Baileyt, hogy meséljen rólam. A sajtó tudja a hírt, és nyilvánosságra hozta. Most mi fog történni? – Megtesszük a megfelelő lépéseket. Téged üldözni fognak az újságírók, legalábbis egy darabig. Dani félt, hogy ezt fogja hallani. – Meg tudnád határozni pontosabban? Napokról beszélünk, hetekről, vagy el kell költöznöm Borneóra? – Költözésre nem lesz szükség, de eltarthat egy ideig, amíg alábbhagy az érdeklődés. Házban laksz? Dani bólintott. – Bérelem, nem az enyém. Semmi hivalkodó…

– Az nem nyújthat elég védelmet. Talán átmenetileg meghúzhatnád magad egy barátnál. Valakinél, aki egy biztonsági cég által őrzött épületben lakik. Dani ismerősei között nem volt ilyen. – Dühít, hogy el kell hagynom az otthonomat, csak mert megjelent egy cikk az újságban. A férfi tekintete szilárd volt. – Egy dolog az, hogy az embernek vannak elvei, és más dolog a valóság. A sajtó pokollá teheti az életedet, legalábbis rövid távon. – És még csak nem is vagyok Paris Hilton. – Kicsoda? – Te annyira pasiból vagy! – vihogott Dani. – Sajnálom – mondta aztán. – Nem akartam bajt keverni. Nem akartam senkit sem bántani. Csak meg akartam találni az apámat. Alex átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a lány kezét. – Ne emészd magad, te semmi rosszat nem tettél. Az ujjai forróak voltak, szinte égettek. Dani biztosra vette, hogy vigasztalónak szánta az érintést, így nem háríthatta rá a felelősséget a saját érzéseiért, azért, hogy legszívesebben kéjesen elnyújtózna, aztán dorombolni kezdene, miközben a férfi az egész testét végigsimogatja. – Akkor már nem gyűlölsz? – dünnyögte. – Sosem gyűlöltelek. – De közel jártál hozzá. Valld be, hogy volt egy kis gyűlölet a szívedben!

– Nem bíztam benned. Ez nagy különbség. – És most? – Most azt gondolom, hogy az vagy, akinek mondod magad. – Miért változtattad meg a véleményedet? A sziporkázó egyéniségem miatt? – tudakolta Dani. Alex elengedte a kezét, és megrándult a szája sarka. – Mi másért? Dani vissza akart vágni, de ekkor az órájára pillantott, és felnyögött. – El fogok késni! – sóhajtott fel, öt dollárt dobott az asztalra, miközben kisiklott a bokszból. – Kösz, hogy eljöttél, és beszélhettem veled. Alex felvette a pénzt, és betűrte Dani kosztümkabátjának a zsebébe. – Mindig készen állok egy jó kis mentőakcióra. Dani kopogtatás nélkül kinyitotta a bejárati ajtót és berontott a házba. – Elkéstem, tudom! – kiáltotta. – Sajnálom! Penny felállt és megölelte. – Mi történt? Már kezdtünk aggódni. Ez a többes szám Pennyt, Lorit, Reid párját és Elissát, Walker menyasszonyát jelentette. – A lehető legjobb mentséggel szolgálhatok. – Dani átnyújtotta az újságot, amelyet magával hozott. – Riporterek elől menekültem. Fel kellett hívnom Alexet, és elmondanom neki, mi történt. Úgy tűnik, hír lett belőlem.

Penny átfutotta a címsorokat, aztán feltartotta az újságot, hogy Lori és Elissa is lássák. – Rosszabb is lehetne – mondta Lori. – Például… elrabolhattak volna a földönkívüliek. – Jó érv – incselkedett Elissa. – Ki akarná elszenvedni azt a sok anális vizsgálatot? Dani kuncogott, aztán ledobta a kosztümkabátját, és lerogyott a kanapéra Elissa mellé. – Sikerült az életemet megfelelő perspektívába helyezned. Köszönöm. Penny letelepedett a padlóra, és fellapozott egy jegyzetfüzetet. – Szóval, hogyan szagolta ki a sajtó? Ki fecsegett? Dani elmagyarázta, mi történt, és mindhárom nőt mélységesen felháborította az újságíró aljassága. – Meséld el Walkernek! – mondta ádáz képpel Elissa. – Ő majd eltángálja a fickót. A látszólag olyan szelíd Elissa szokatlan harciassága meglepte Danit. Pedig, gondolta, talán ez nem is olyan meglepő. Walker született harcos volt, és természetes, hogy a nő, akit társául választott, erős, öntudatos teremtés. – Hát… Alex már megtette. A szenátor legidősebb fia, a Washington állami ügyvédi kamara tagja orrba vágott egy riportert. Lori összerezzent. – Ebből semmi jó nem sülhet ki.

– Alex azt mondta, nem tudja, mi fog történni. Minden attól függ, hogy a riporter feljelenti-e. – Dani ezt egyébként valószínűnek tartotta, mert így még jobban fel lehet fújni az ügyet, és a fickónak nyilván ez a célja. Az, hogy közben ő maga rossz fényben tűnik majd fel, aligha izgat egy ilyen pofátlan alakot. Penny Danit figyelte. – Szóval a hűvös, konzervatív ügyvédnek van egy szenvedélyes oldala. Dani ugyanezt gondolta, de nem szándékozott megvitatni a felfedezését a sógornőjével. Legalábbis nem most azonnal. – Ennyi elég is belőlem – közölte határozottan. – Azért vagyunk itt, hogy megtervezzünk egy esküvőt. – Elissához fordult. – Mi a kiindulópont? A nő mély lélegzetet vett. – Nagy, fényes esküvőt akarok. Nem tehetek róla, mindig ez volt az álmom. Egy tündérmesébe illő esküvő, rengeteg virággal és sziporkázó lampionfüzérekkel. Bő, hosszú ruhát akarok, elegáns frizurát… Dani némi irigységet érzett. Elissa boldog, szerelmes, és rövidesen férjhez megy. Nem mintha ő maga égető vágyat érzett volna, hogy újra férjhez menjen, de jó lett volna beleszeretni egy remek fickóba. Ami egyhamar nem fog megtörténni, emlékeztette magát. Az elmúlt évben elhagyta a férje, és azt állította, hogy ő nem fejlődött tovább vele együtt, ami szemenszedett hazugság volt,

hiszen Hugh ezzel a mesével leplezte a hűtlenségét. Utána elcsavarta a fejét egy férfi, aki minden tekintetben tökéletesnek tűnt, amíg ki nem derült, hogy családos ember. Végül, de nem utolsósorban, találkozott egy kedves, szolid fiatalemberrel, aki nemrég hagyta ott a papi pályát, és akivel egy kapcsolat olyan kihívást jelentett volna, amelyhez nem fűlt a foga. A lényeg, hogy a szerelmi élete egyre jobban kezdett hasonlítani egy elrettentő eseteket leíró tanmesére. – És meg is kapod, mert megérdemled – szögezte le Lori. – A habos menyasszonyi ruhával és mindennel. – Egyetértek – bólintott Penny. – Még ha az esküvői vacsora nem is érdekel téged – tette hozzá szipogva. Dani felnyögött. – Ne kezdd megint! – szólt rá Pennyre. – Elissa így döntött, és kész. Elissa a kanapé szélére csúszott, és megérintette Penny vállát. – Sajnálom – mondta csendesen. – Előre meg kellett volna beszélnem veled. De tényleg nem akarom, hogy te szállítsd az ételeket az esküvőmre. Penny szeme elsötétült. – Igen, tudom. Ezt világosan az értésemre adtad. Elissa zavartalanul folytatta, mintha Penny meg sem szólalt volna:

– Nehéz döntés volt. Tudom, hogy nálad jobb séfet keresve sem találhatok, de a sógornőm leszel, az új testvérem. És milyen testvér az, aki dolgoztatja a másikat az esküvőjén? Azt akarom, hogy jól érezd magad, hogy kikapcsolódj. Nem akartam önző lenni. A vendégeinknek meg kell érteniük. Penny vállat vont. – Te vagy a főnök – morogta. – Annak viszont nagyon örülnék, ha gondoskodnál az esküvői főpróba utáni vacsoráról, amennyiben nem túl nagy fáradság. Tudom, hogy ez is munka, de ezúttal csak körülbelül tizenöthúsz emberről lenne szó. Ez gyerekjáték lenne a számodra. – Így igaz – mondta Penny vontatottan. – Gondolom, ezt megtehetem. És megadhatom néhány ételszállító cég nevét, olyanokét, akik megbízhatóak, és minőségi munkát végeznek. Elissa rámosolygott. – Azt igazán nagyra értékelném. Dani Lorihoz hajolt. – Lenyűgöző. Penny máskor képes évekig duzzogni. Lori lehalkította a hangját. – Penny és Reid ezt már korábban megvitatták. Reid volt az, aki először rámutatott, hogy Elissa csak azt akarja, hogy az új családtagjai lazítsanak, ahelyett hogy a konyhában robotolnának. Reid és Penny már azelőtt is barátok voltak, hogy Cal elvette a nőt, barátok maradtak a válás

után is, és azután is, hogy Penny és Cal újra egybekeltek. – És te hogy haladsz az esküvői terveiddel? – kérdezte Dani. Lori behúzta a nyakát, és elpirult. – Még semmi sincs eldöntve – mondta. – Én nem vágyom fényes esküvőre, az nem az én stílusom. Reiddel azt fontolgatjuk, hogy talán megszökünk, és titokban megesküszünk. – Készíts fotókat – mondta Dani. – Különben lesz nemulass! – Oké. Elissa mondott valamit Lorinak, és a beszélgetés újra az esküvőre terelődött. Dani a három nőre nézett, akikbe a bátyjai beleszerettek. Egy évvel ezelőtt Cal, Walker és Reid csak sodródtak, most pedig megállapodtak és boldogok. Talán ezúttal rajta a sor. Csak egy rendes emberre lenne szüksége. Ekkor felvillant előtte Alex arca, de gyorsan elhessegette a képet. Nem! Erről szó sem lehet. Igaz, nem vérrokonok, de az apjuk indul az elnökválasztáson, a sajtó üldözi őt, és megismerte Alex exnejét, aki elég szép ahhoz, hogy saját rajongótábora legyen. Ki akar ilyen zűrt az életében? Ő aztán nem. Bár, meg kell hagyni, a pasi remekül csókol… – Ki kell találnunk, hogyan adjuk be ezt az embereknek – mondta John, Mark

médiaszakértője. Céltudatos ember volt, ami, Alex úgy vélte, alapkövetelmény ahhoz, hogy sikeres legyen a munkájában. – Kármentés – vetette fel valaki más. – Nyilvános megjelenés. Ezt kezelni kell, méghozzá gyorsan. A kérdéses „ez” Dani Buchanan volt. Ő vajon mit gondolna erről a tanácskozásról? – tűnődött Alex. Biztos gyűlölné a tudatot, hogy miatta kellett összeülniük, és azt végképp utálná, hogy „kezelni” akarják, mint egy problémát. – A megoldás… egy jótékonysági rendezvény – folytatta John. – Katherine állandóan ilyeneket szervez. Sok bizottságban benne van, meg hasonló marhaságokban, igaz? Alex felvonta a szemöldökét. – Ez az életműve. Hivatásának tekinti, hogy segítsen másokon – mondta nyájasan. – Szóval a „marhaság” kifejezés talán nem igazán megfelelő erre a tevékenységére, egyetért velem? John feszengve fészkelődött a székén. – Persze. De ez most nem fontos. Csak az, hogy Katherine-re figyelnek az emberek. Mi lenne, ha Danivel együtt venne részt valami jótékonysági rendezvényen? Ha mindketten beszédet tartanának vagy eljátszanák a házigazdát? Bármi megfelelne. Egy ebéd, egy parti, de olyasmi, ami világos célt szolgál, igazán amerikai. Egy derűs, helyi, médiabarát esemény. Mark lassan bólintott. – Katherine vállalná.

De nem szívesen, gondolta Alex. Mégis kötélnek állna, ha Mark erre kérné. – Na és Dani? – kérdezte John. – Őt rá tudják bírni? Mark Alexre nézett. – Szerinted? Alex azon tűnődött, mikor vált ő Dani Buchanan-szakértővé. Vagy talán az apja megérezte a köztük izzó szexuális feszültséget? Igaz, hogy ő igyekezett leplezni az érdeklődését, de Mark olykor meglepően éles szeműnek bizonyult. – Ha megérti, mi forog kockán, vállalja – bólintott. – Rendben. – John bepötyögött valamit a BlackBerryjébe. – Kozmetikáznunk kell a történetet. Amióta nyilvánosságra került, a sajtó igyekszik minden szenzációt kifacsarni belőle. Át kell vennünk az irányítást. Hamarosan ki fogják deríteni, hogy Dani mamája férjnél volt, amikor lefeküdtek egymással. Ez nem jó. Ugyanakkor maga nőtlen volt, ami segít, de nem sokat. Ezen még dolgoznom kell. A találkozó további tíz percig folytatódott. Utána Mark megkérte Alexet, hogy maradjon még egy kicsit. Miután mindenki kiment, Mark a fiára nézett. – Történt még valami azzal a riporterrel? – kérdezte. Alexet nem lepte meg, hogy Mark hallott a jelenetről. – Úgy érted, tényleg megütöttem-e? Igen.

– Az újságokban még nem írták meg, de kaptam egy telefonhívást. Nagy bajban vagy. Alex pontosan ezt várta, a gyomra mégis összeszorult. Ha elítélik, neki lőttek. Nem mintha változtatott volna a múlton, ha megtehette volna. Az a csirkefogó megérdemelte, amit kapott. Mark felállt, és haragosan rámeredt. – Mi a fenét gondoltál? – Semmit. Valaki kihasználta Baileyt. A húgomat védtem. – Azt hiszed, ő értékeli ezt? Azt hiszed, felfogta, mi történik? Ezért még a kamarából is kizárhatnak. – Megbirkózom a helyzettel. – Addig, amíg senki sem húz fel, igaz? – Mark dühösen fel-alá járkált a konferenciateremben. – A pokolba, Alex, tönkreteszed a karrieredet! Ez nem érdekel? Alex felállt. – Tudom, hogy lesznek bizonyos következmények. Azt mondtam, megbirkózom a helyzettel, és így is lesz. – Meg kell tanulnod annyiban hagyni a dolgokat, és elsétálni. Nem kellett volna meglepnie, hogy az apja ezt mondja… Mark született politikus volt. – Nem sétálhatok el, amikor a családomat bántják. – Akkor remélem, kész vagy feladni a jogászságot, mert az nagyjából végzett veled.

Dani nem lepődött meg különösebben, amikor meglátta, hogy a munkahelyén valóságos tömeg várja. A parkoló zsúfolásig megtelt járművekkel. Amit nem várt, az volt, hogy egy csomó riporter rátámad, villogó vakukkal meg apró, digitális magnókkal, és kérdésekkel bombázza: – Találkozott ma az édesapjával? – Mióta tudja, hogy Canfield szenátor az apja? – Tudott az édesanyja férje a viszonyról? Dani mély lélegzetet vett, aztán feltartotta mindkét kezét. – Ha egy pillanatra csendben maradnak, nyilatkoznék. A riporterek azonnal elnémultak. Hatalom, gondolta ironikusan Dani, és megköszörülte a torkát. Emlékeznem kell rá, hogy jó célok érdekében használjam. – Ez egy magántulajdonban lévő étterem, nem közterület. Szívesen látjuk önöket, ha rendelnek egy méregdrága vacsorát, koktélokkal és desszerttel, és szép borravalót adnak a személyzetnek, vagy akár távozhatnak is. – Az órájára nézett. – Harminc másodpercük van dönteni. Utána kihívom a rendőrséget, és letartóztattatom önöket birtokháborításért és rendzavarásért. Néhány riporter kifelé indult, egy feléje. – Ezt nem teheti – mondta. – Maga hír lett. Dani előhalászta a táskájából a mobilját, és szétnyitotta. – Húsz. Tizenkilenc. Tizennyolc…

A férfi káromkodott és elsietett. Másodpercekkel később az előtér kiürült. Dani megkönnyebbülten felsóhajtott, és a parányi irodába indult, amelyet Bernie-vel közösen használt. A főnöke a folyosón téblábolt. – Lenyűgöző – mondta. – Nem tudtam, mit csináljak velük. Még sosem voltak itt riporterek. Dani megrázta a fejét. – Sajnálom. Nem akartam problémát okozni. – Hé, talán megemlítenek bennünket az újságban! A reklám jót tehet az üzletnek. Sokkal jobban fogadta a történteket, mint Dani remélte, de akkor sem lehetett boldog, hogy riporterek ólálkodnak az étterem körül. A lány a munkájára összpontosított. Aznap elég szép volt a forgalom, és ő többször végigjárta az éttermet, hogy meggyőződjön róla, nincsenek riporterek a közelben, akik bárkit zavarnának. Nem sokkal kilenc után észrevett egy magányos férfit az egyik sarokasztalnál. A teste nyomban szexuális készültségbe került, a hormonjai tombolni kezdtek. Dani a borospincében kiválasztotta az egyik kedvenc borát, aztán visszatért az asztalhoz. Alex felkelt, amikor a lány kihúzott egy széket. – Hacsak nem vársz valaki mást – mondta Dani. Alex mosolygott. – Nem, csak téged vártalak. Egyszerű szavak voltak, nem kellett volna hatniuk rá, de volt valami a módban, ahogy a férfi

kiejtette őket, amitől a lány lába remegni kezdett. Még szerencse, hogy már leült. – Vacsorázni akarsz, vagy csak látogatóba jöttél? – kérdezte. – Éhes vagyok. – A napi ajánlatunkban szereplő ravioli kitűnő. Melegen ajánlom. – Akkor azt kérek. Képzelődött, vagy a férfi hangja mélyebben és szexisebben csengett? Dani alig tudta megállni, hogy ne kezdje legyezni magát. – Hogy bírod? – kérdezte a férfi. – Még mindig nem emésztettem meg ezt az egészet. Itt volt a sajtó. – A főnököd említette. Azt is, hogy ügyesen leráztad a bandát. – Értékelem a dicséretet, de nem szolgáltam rá. Csak azt mondtam, hogy vagy rendeljenek valamit, vagy tűnjenek el. – És mi a baj ezzel? – Semmi. Bevált. – Tényleg kihívtad volna a rendőrséget? – Mint a pinty. Dani mindkettőjüknek rendelt, és megkérte a pincért, hogy szóljon, ha szükség van rá. A férfi kitöltötte a bort, aztán távozott. A lány ivott egy kortyot. – Bárhová megyek, mindenütt problémákat okozok. Fel kellene mondanom? – Nem.

– De vissza fognak jönni. Amíg valami érdekesebb témát nem találnak, az én életembe piszkítanak bele. – Ha itt hagyod az állásodat, ők győznek. Te nem vagy afféle anyámasszony katonája. Harcos vagy, nem riasztanak el a nehézségek. Erre a hanghordozásra Dani felkapta a fejét. – És ezt te honnan tudod? Alex vállat vont. – Hallottam. – Pontosan mit hallottál? Alex szemmel láthatóan feszengett, ami meglepte a lányt. – Amikor megjelentél a színen, lenyomoztattam a hátteredet – ismerte be. Haragot várt, de Dani arcán csak beletörődés tükröződött. – Gondolom, ez az egyik kellemes velejárója annak, ha valaki a Canfield család tagja. – Azt állítottad, hogy a szenátor lánya vagy. Mégis mit kellett volna tennem? Dani rá akarta vágni, hogy hihetett volna neki, de ez túl naivan hangzott volna. És azok után, amiken ma keresztülment, megértette a férfi óvatosságát. – Szóval mit derítettél ki? – Alapvető dolgokat. Mikor születtél, hova jártál iskolába, mennyi pénzed van a bankban. Efféléket. Dani ivott egy kicsit a borából.

– Ezek nem olyan információk, amelyekből arra következtethetsz, hogy harcos vagyok. Alex habozott egy pillanatig. – Tudok az első házasságodról – mondta végül. – Hugh-ról. Tudom, hogy megsérült, és te kitartottál mellette. Megtetted, amit kellett, hogy talpra állítsd, és dolgozni tudjon. Szakíthattál volna vele, ehelyett, bár tudtad, hogy egész életében tolószékhez lesz kötve, hozzámentél. Alex ezzel finoman nyilván arra célzott, hogy értékeli, amiért ő nem hagyta cserben Hugh-t, bár tisztában volt azzal, hogy sosem élhetnek normális szexuális életet. – Szerettem őt – mondta Dani. – Én bolond! – Ez keserűen hangzott. Azért, mert végül elváltatok? Az ilyesmi megesik. Ő csak tudja, gondolta a lány. – A kutatásod ezek szerint nem volt elég alapos. Hugh hagyott el, úgy egy évvel ezelőtt. Azt állította, lemaradtam a fejlődésben, és már nem illünk egymáshoz, ami állatira feldühített. Ha nem fejlődtem, az azért volt, mert kidolgoztam a belemet, hogy gondoskodjam róla, hogy talpra állítsam, ahogy fogalmaztál. Persze mint rájöttem, mindez csak egy rakás hazugság volt. Megcsalt, talán több nővel is, ezért akart elválni tőlem. Alex arckifejezése nem változott. – Akkor ő volt a bolond. – Mmm. Tetszik a hozzáállásod.

Két és fél órával később Alex a kocsijához kísérte a lányt. Dani tudta, hogy így lesz, és azt is, hogy mi fog utána történni. Úgy érezte magát, mintha megint gimnazista lenne, és randizna egy sráccal, akibe belehabarodott. Az este csak bevezető volt ahhoz, amire mindketten vágytak: a csókolózáshoz. De most, felnőttként más, érdekesebb élvezetek is vártak rá, olyanok, amelyekre még nem állt készen, amelyekre még gondolni sem mert. Főleg nem Alexszel. Ám a csókolózás biztonságosnak tűnt. A vacsora kellemesen telt, sokat beszélgettek, és ő egyre jobban megkedvelte a férfit, talán jobban is, mint kellett volna. Amikor a kocsihoz értek, Alex átölelte, és Dani hozzásimult, élvezte a mellkasa keménységét, azt, hogy milyen tökéletesen összeillenek. A férfi szája súrolta az ajkát, épp csak annyi nyomást gyakorolva rá, hogy megmutassa, komolyan gondolja a dolgot, de nem annyira, hogy Danit elriassza. Türelmetlensége felpezsdítette a lány vérét. Átkulcsolta a férfi nyakát, félrehajtotta a fejét, és kinyitotta a száját. Alex nyelve azonnal behatolt, a nyelvük táncra perdült, s közben a férfi a hátát simogatta. Dani szeretett volna még közelebb kerülni hozzá, de Alex nem szorította magához. Túl korán volt, és nyilvános helyen tartózkodtak. Már azzal

is elég kockázatot vállaltak, hogy így egymásnak estek. Ahogy Alex az alsó ajkát harapdálta, Dani arra gondolt, hogy ő a maga részéről fütyül rá, hogy meglátják-e őket. Csak a minden porcikáját hevítő vágy érdekelte, amely arra késztette, hogy a férfihoz dörgölőddzön. Alex megmarkolta a fenekét, a pénisze a lány hasát bökdöste. Milyen kemény! Dani örült, hogy ilyen egyszerű volt őt felizgatni. Szerette az érzéki, gyorsan lángra lobbanó férfiakat. Valószínűleg halkan felnevetett, mert Alex visszahúzódott, és lenézett rá. – Elárulod, mi olyan vicces? – Semmi, csak… Te… szóval… – Dani lepillantott, aztán a férfira sandított. Hála istennek, hogy sötét van, gondolta, különben Alex látná, hogy elpirult. – Dani? A lány könnyedén megérintette a férfi péniszét. – Ez zavar téged? Dani vigyorgott. – Nem. Imponál. Volt egy másik pasim Hugh után. Kész katasztrófa. Egy pedig még Hugh előtt, kétmillió éve. De az életem nagy részében egy mozgáskorlátozottal éltem. A szexuális életünk nem olyan volt, mint a többi emberé, és rengeteg erőfeszítést jelentett nekem. Nem bántam, legalábbis amíg jól alakult a kapcsolatunk.

Szerettük egymást, és azt akartam, hogy mindketten boldogok legyünk. – De nem volt könnyű? – Nem. – Velem az. Dani megint nevetett, aztán megcsókolta. – És én még azt hittem, hogy egy nagyképű, merev ügyvéd vagy! – Én? Csak egy bizonyos értelemben…

7.

Dani kihajtott a Bella Roma parkolójából, de hirtelen rájött, hogy nem akar hazamenni. Kirázta a hideg, ha a háza körül ólálkodó riporterekre gondolt. Így aztán leparkolt az útpadkán, és elkezdte törni a fejét, mitévő legyen. Bármelyik bátyja szívesen látta volna, de nem akart csak úgy beállítani hozzájuk. A barátnői listája szánalmasan rövid volt. Míg dolgozott és ellátta a férjét, nem ért rá társasági életet élni. Végül csak egyvalaki maradt, akihez fordulhatott. Beütötte a számot a mobilján. A telefont szinte azonnal felvették. – Szia! Láttad az újságot? – Persze. Rosszabb is lehetne. Amikor Reidről írtak, azt állították, hogy pocsék az ágyban. – Oké, ez segít megfelelő perspektívába helyeznem a dolgokat. Nem akarok hazamenni. Mindenütt riporterek lesnek rám. – Akkor gyere ide! Van egy tökéletes kapum, amelyet hajlandó vagyok használni az érdekedben. – Biztos vagy benne? – Hová máshová mennél? Érdekes kérdés, gondolta Dani valamivel később, amikor behajtott a nagyanyja nyitott garázsába. Miután kiszállt, megnyomta a távirányító gombját, aztán bement a házba. Gloria a lépcső tetején várta.

Dani felment az emeletre. – Tényleg értékelem a meghívásodat – mondta. Azaz ezt akarta mondani, ám ehelyett könnyekben tört ki. Gloria gyorsan megölelte. – Tudom, hogy zaklatott vagy, de minden rendben lesz. Ígérem. Katherine elmerülten döfködte a villájával a vacsoratálcáján tornyosuló majonézes, zöldséges, sajtos főtt tésztát, de nem vette a fáradságot, hogy egyen belőle. Nem volt rá képes. A gyomra egész nap kavargott. Tudta, hogy ennek a stressz és a fájdalom szerencsétlen kombinációja az oka, de ettől nem lett könnyebb a helyzete. Úgy érezte magát, mintha elgázolták volna, és otthagyták volna haldokolva az út szélén. Minden porcikája sajgott. Minden energiáját felemésztette, hogy átvergődjön a mai napon, mosolyogjon a gyerekeire, és úgy viselkedjen, mintha minden rendben lenne. Az újságok ott hevertek, ahol hagyta őket, a bőrdíványon. A nagybetűs címsorokat messziről is jól látta. Számított rá, hogy kiszivárog a hír, ez elkerülhetetlen volt. De ilyen hamar? És így? Néhány barátja felhívta, hogy megkérdezze, hogy van. Kedvesek voltak, és bár a hangjuk elárulta a kíváncsiságukat, egyikük sem kérdezte meg kerek perec, hogy meddő-e, és ezért nem szült gyermeket Marknak. Persze talán nem is kellett megkérdezniük. Talán már tudták a választ.

Nem kellene izgatnia, gondolta. A meddőség nem nagy ügy. Ezernyi nő jár hasonló cipőben, mint ő, mégis képes teljes, boldog életet élni. És ő is azt élt. Szerette a családját, semmit sem változtatott volna rajta, legfeljebb… szívesen megadta volna Marknak azt, amit az a másik nő megadott. Közeledő lépteket hallott, aztán Mark bejött a dolgozószobába, és lehuppant a kanapé végébe. – Micsoda nap! – kezdte, miután szájon csókolta a feleségét, és megcirógatta az arcát. – Pokoli volt! Teljesen lefoglalt bennünket a kármentés. Az, ahogy a sajtó megszerezte a sztorit, megnehezíti a kozmetikázását, de dolgozunk rajta. Nem végeztünk közvélemény-kutatást Daniről, de egyetértünk abban, hogy a megjelenése nem árthat túl sokat, sőt megfelelően tálalva még előnyt is kovácsolhatunk belőle. – Ez is valami – mondta nyugodtan Katherine, pedig szeretett volna ráförmedni. Nem látja Mark, hogy ő mennyire szenved? Nem tudja, hogy mennyire kiborult? Ha találgatnia kellene, azt mondaná, hogy a férje még nem gondolt erre – nem ért rá, mert túlságosan lekötötte a kampánya. – Beszéltél Alexszel? – kérdezte Mark. – Megütötte azt az átkozott riportert. Vádat fognak emelni ellene. Na, ez egy olyan probléma, amely igazán nem hiányzott. – Baileyt védte. Sajnálom, hogy baja lesz belőle, de nem sajnálom, amit tett. Helyesen cselekedett.

Mark szeme felcsillant, az arcán mosoly terült szét. – Igazad van. Ezt fogjuk kiszivárogtatni a sajtónak. Az emberek utálják, ha valaki kihasznál egy gyereket. – Elmosolyodott. – Zseniális vagy! Rajta kellene lenned a bérlistámon! Gyakran bókolt így, és ilyenkor azt várta, hogy az asszony rávágja, inkább az ágyában lenne, de Katherine aznap este képtelen volt követni a szokásos szertartást. – Többen is felhívtak – mormolta. – Barátok, ismerősök. – Boldogulni fogsz – mondta a férfi, és ásított egyet. – Mindig boldogulsz. Az asszony hirtelen dühbe gurult. – És ha nem akarok? Nekem erre nem volt semmi szükségem, Mark. A férfi összeráncolta a homlokát. – Úgy beszélsz, mintha tudtam volna Daniről, és eltitkoltam volna előled. Pedig a megjelenése engem éppúgy meglepett, mint téged. Katherine ebben kételkedett. Elvégre ő nem tudhatta, hogy Marknak viszonya volt Marsha Buchanannel. – Rögtön azután találkozhattál azzal az asszonnyal, hogy visszatértél Seattle-be – mondta. – Vagy néhány héten belül. Mark elég okos volt ahhoz, hogy az arca óvatos kifejezést öltsön.

– Valóban. Dühös voltam a szakításunk miatt, de nem akartam belebonyolódni semmibe. Csak úgy megtörtént. – Szeretted őt – állapította meg Katherine higgadtan. Nem akarta, hogy a férfi rájöjjön, mennyire fontos számára a válasza. – Mit számít ez ma már? – vont vállat Mark. – Olyan régen történt. Katherine, ez nem segít. Az asszony a kanapé szélére húzódott, de nem kelt fel. – Semmi sem segít. Mindenki tudni fogja, hogy én vagyok az oka, hogy gyermektelen maradt a házasságunk. Összesúgnak majd a hátam mögött, szánakoznak majd rajtam. Mindenki tudni fogja, hogy én vagyok a selejtes. A sok munkám semmit sem fog jelenteni. Mark melléje csúszott a kanapén, és átölelte. – Ez butaság! Azt hiszed, hogy azokat, akiken segítesz, érdekli, hogy vannak-e saját gyerekeid? És csak hogy tisztázzuk: nem vagy selejtes. Kettőnk közül te vagy az erősebb. Katherine talán először életében nem akarta, hogy a férje hozzáérjen, és ellökte magától, aztán felpattant. – Megkaptad, amire mindig vágytál! Van egy saját gyereked. Mark is felemelkedett. – Ez nem fair. Belementem, hogy örökbe fogadjunk. Sosem panaszkodtam. Az asszonyban tovább nőtt a harag.

– Ó, ez igazán szép volt tőled! Talán ezt is meg kellene említened a kampányban. „A nejem meddő volt, de én sosem panaszkodtam. Ez is azt bizonyítja, hogy remek elnök lennék.” Még mindig szereted? – Tessék? Nem! Azóta eltelt harminc év. Már arra is alig emlékszem, hogy nézett ki. Katherine nagyon szeretett volna hinni neki. Azt akarta, hogy győzze meg, ő az egyetlen nő, akit kíván. – Még együtt jártatok, amikor visszatértem hozzád? – kérdezte. – Nem. Addigra már szakítottunk. – Te vetettél véget a kapcsolatnak, vagy ő? Mark elkapta a tekintetét. – Számít ez? Természetesen számított, és Katherine megkapta a választ. Marsha fejezte be a viszonyt. – Miért vettél feleségül? – suttogta. – A pénzemért? Mark ránézett; kék szeme elsötétült, de Katherine nem tudott olvasni belőle. – Tényleg ezt gondolod rólam? – Ne próbálj mellékvágányra terelni, Mark. Mondd meg az igazat! – Úgysem hinnél el semmit, amit ma este mondanék. Mindenképp rosszfiúnak akarsz látni. Sajnálom, hogy Dani megzavarta az életünket, de nem sajnálom, hogy létezik. Nem sajnálhatom. Harminc évvel ezelőtt kiadtad az utamat. Visszaköltöztem ide, és igen, beleszerettem egy

másik nőbe. De a viszonyomnak sok évvel ezelőtt vége lett. Sosem gondolok rá. Te vagy a feleségem, Katherine, és szeretlek. Van egy közös életünk, van egy szép családunk. Ez semmit sem jelent? Többet jelentett, mint gondolta, legalábbis neki, gondolta Katherine. De Marknak? Annyira szerette ezt a férfit! Túlságosan is. De mi lett volna, ha Marsha nem szakít vele? Mi lett volna, ha ő, Katherine, arra kéri, hogy válasszon? Melyikükkel akart volna együtt élni? Marknak igaza volt: bármit mondana, ő nem hinne neki, mert már tudta a választ. – Mostanában gyakrabban jársz erre – mondta Katherine, ahogy kitöltötte a kávét. Alex elvette a bögrét, amelyet az anyja feléje nyújtott. – És ez jó vagy rossz? Katherine mosolygott. – Hm, hadd gondolkozzam… Alex nevetett. Katherine-nek valahogy mindig sikerült minden gyermekében azt az érzést keltenie, hogy egyedül ő a fontos a számára. Ha valaha lesznek saját csemetéi, Alex remélte, hogy ő is képes lesz erre. Korán volt, még alig múlt hét óra, de Katherine ugyanolyan elegáns volt, mint mindig. A sminkje tökéletes, a ruhája lezser, de drága. Ez az asszony maga volt a megtestesült kifinomultság. Most hátradőlt a székén, és ő is a bögréjéért nyúlt.

– Elismerem, hogy kíváncsi vagyok. Ritkán fordul elő, hogy Mark fél valamit megvitatni velem, és nem emlékszem, mikor vetemedett utoljára arra, hogy téged küldjön követségbe. – Én igen. Tizenhét éves voltam. Elvesztette Baileyt a plázában, több mint egy óra hosszat nem találta, és félt bevallani. Katherine mosolygott. – Igazad van. Szóval ezúttal miért szállt inába a bátorsága? – Azt szeretné, ha meghívnád Danit valamelyik jótékonysági rendezvényedre, és odaengednétek a sajtó képviselőit is. Ha másról lett volna szó, Alex további magyarázatot adott volna, de Katherine Canfield politikusfeleség volt, jóformán az esküvője óta. Helyesen fog cselekedni, mert ezt kell tennie, mert mindig teljesítette a kötelességét. Az asszony arckifejezése nem változott. Ivott egy kis kávét, aztán lassan bólintott. – Ha én elfogadom Mark lányát, akkor Amerikának is azt kell tennie. Elvégre ha valakit, akkor engem lehet a sértett félnek tekinteni. Higgadtan és logikusan beszélt, amit Alex értékelt. De hogy lehet ilyen nyugodt? – Nem dühít ez téged? – kérdezte a férfi. – Nem utálod, hogy a világ beleüti az orrát az életedbe? – Dehogynem, de mit csinálhatnék? Meg fogom nézni a naptáramban, hogy milyen rendezvényeken veszek részt a következő hetekben. Olyat választok majd, amelynek

kimondottan jót tesz a nagyobb hírverés. Hogy is hívja az apád mindig a sajtó képviselőit? – Hiénáknak. – Ez az! Nos, a hiénák ezúttal valami jót is tehetnek. – Mindig azt mondod, amit kell, és mindig helyesen cselekszel. Katherine szája elkeskenyedett. – Bár így lenne! Mindenesetre tény, hogy próbálkozom. Gondolom, ezért megérdemlek néhány jó pontot. – Nehéz lehet most neked – mormolta a férfi. Az asszonyt nyilván felkavarta Dani megjelenése, de ez semmi volt ahhoz képest, hogy most mindenki róla pletykál. Katherine vállat vont. – Nem szeretek szóbeszéd tárgya lenni, de olykor megesik. Idővel az emberek majd találnak valami más témát, ami jobban izgatja őket, addig pedig teszem a dolgom: gondoskodom a családomról, és próbálok segíteni a rászorulókon. – Rajtam segítettél. – Rajtad könnyű volt segíteni. – Nem, nem volt az. Le akartak beszélni róla, hogy elvigyél. Azt mondták, lehetetlenre vállalkozol, mert én nem vagyok alkalmas az emberi együttélésére. – Tévedtek. – Katherine átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a fia kezét. – Miattad van nyolc gyerekünk, Alex. Volt egy álmom, és volt egy tervem, de fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e

megvalósítani, hogy fel tudok-e nevelni akár egyetlen gyermeket is, hát még nyolcat! Nemcsak a számuk miatt, egészítette ki gondolatban Alex, hanem amiatt is, akik voltak – gyerekek, akik speciális törődést igényelnek, mind orvosi, mind érzelmi téren. Gyerekek, akiket mások nem akartak. – Az, hogy ilyen tökéletes lettél, önbizalmat adott – mondta Katherine incselkedő hangon. – Tudtam, hogy ha egyszer sikerült, újra meg tudom csinálni. – Majd emlékeztetem a többieket erre az ünnepeken, hogy vegyenek nekem hálaajándékokat. Az anyja felnevetett. Alex egy pillanatig az arcát kémlelte. – Sajnálod, hogy apa indul az elnökválasztáson? – kérdezte kíváncsian. Katherine mosolya elhalványult. – Nem. Mindig erről álmodott, és azt hiszem, jó esélye van. Azért aggódsz, hogy az újságcikkek ártanak majd a kampányának? – Nem tudom. Nem vagyok szakértő. Katherine elengedte a fia kezét, és megint a szájához emelte a bögréjét. – Bízz az amerikaiakban! Meg fogják érteni. Ha Mark megcsalt volna, az egészen más lenne. De Marshával még az eljegyzésünk előtt volt viszonya, ezt mindenki képes kiszámolni. – Marsha Buchanan férjes asszony volt. – Így az emberek őt fogják elítélni, nem az apádat. Nem igazságos, de ez van.

Pokolian szenvedhet, gondolta a férfi. Gyűlölheti, hogy egy botrány középpontjában találta magát, és még jobban bánthatják a találgatások, hogy miért fogadták örökbe a gyerekeiket. Ő is hallotta, miket hordanak össze az emberek: hogy talán Katherine nem is annyira csodás teremtés, csak mivel nem lehetett saját gyereke, igyekezett kihozni a legjobbat a helyzetből. Elvégre Mark bizonyíthatóan nemzőképes volt. Elöntötte a vágy, hogy megvédje az anyját. Több mint húsz évvel ezelőtt tett magának egy ígéretet, amelyet sosem felejtett el. Nyolcéves volt, amikor Katherine elvitte őt a nevelőszüleitől. Az utolsóktól, mert egyik családtól a másikhoz került. Katherine türelmes volt, nem riasztotta vissza az ő ügyetlensége, nem ijesztették meg a dühkitörései, a rémálmai. Tanítgatta, sokat dicsérte, és fokozatosan belopta magát a szívébe. Alex még mindig emlékezett minden részletére annak a délutánnak, amikor leült vele szemben, és kijelentette, hogy ha akar, örökre nála maradhat. Próbált nem sírni, mert már nagyfiú volt, és egy nyolcévesnek nem illik bőgnie, de képtelen volt megállni. Katherine átölelte, amíg zokogott, és kérlelte, hogy mondja meg, mi baja. De ő hallgatott. Nem akarta, hogy az asszony tudja, hogy emlékszik… hogy annak idején látta, amikor

az édesanyját meggyilkolták. Hogy halálosan félt, egyedül volt, és nem tudta őt megmenteni. Amikor rájött, hogy Katherine mire vállalkozik érte, hogy mennyire szereti őt, megfogadta, hogy akár az élete árán is megvédelmezi őt és a családját. Soha senki nem bánthatja ezt az asszonyt! És Katherine most mégis szenved. – A szárnyaim alá veszem Danit, de van egy feltételem – térítette vissza a jelenbe az asszony hangja. Alex felhúzta a szemöldökét. – Ez nem vall rád. – Tudom, de ezek rendkívüli körülmények. Alex Danire gondolt, az előző éjjeli csókjukra, és arra, hogy mennyire szeretett volna továbblépni. Talán ez lesz Katherine feltétele? Arra kéri majd, hogy maradjon távol Mark lányától? Tudta, hogy az anyja sosem avatkozna bele így az életébe, még akkor sem, ha tudná, hogy ő érdeklődik Dani iránt. A probléma az volt, hogy azt is tudta, ha randevúzna Danivel, azzal megbántaná őt. Katherine úgy érezné, hogy elárulta, hogy Markot választotta helyette. Amiről persze szó sincs, ám ettől a helyzet még kínos lenne. – Azt akarom, hogy adj Fionának egy esélyt – mondta az anyja. Ez a reggel nyilván az emlékezés jegyében telik, állapította meg lemondóan Alex.

De míg a Katherine és Mark mellett töltött ifjúkori éveit kellemes volt felidézni, ugyanez nem vonatkozott a feleségére, aki komikus karakterfigurává tette. Ráosztotta a felszarvazott férj szerepét, a férjét, aki túl korán ért haza, és rajtakapta a feleségét egy másik férfival. Nem az ágyukban, az túl hétköznapi lett volna Fionának, aki mindig hajszolta az élvezeteket. Nem, ő és a pasija az ebédlőasztalon keféltek, amelyet nászajándékba kaptak Katherine unokatestvérétől. Antik bútor volt, nem mintha ő sokat törődött volna az ilyesmikkel. De az a kép, ahogy a nő meztelen lábai egy másik férfi csípőjére fonódnak, az, ahogy azt kiabálja, hogy még, még, ahogy hosszú, vörös haja legyezőként szétterül az asztalon, örökre beleégett az elméjébe. A kávéjáért nyúlt. – Az lehetetlen. Fiona és én végeztünk. Számunkra nincs visszaút. – De miért? – kérdezte Katherine. – Tudom, hogy szeret, és neked is kell még érezned valamit iránta. Sosem mondtad el, mi történt. Tudom, hogy felnőtt vagy, és nem kell hozzám fordulnod a problémáiddal, de úgy szeretnék segíteni. Ti ketten… olyan szép pár voltatok. Jól mutattunk együtt, gondolta cinikusan a férfi, és ez nagy különbség. Álompár voltak, de csak a felszínen, mert valójában világok választották el őket egymástól.

– Higgy nekem – mondta. – Kettőnk között rég vége mindennek. Továbbléptünk. – Fiona nem. Alexnek fogalma sem volt, milyen mesékkel traktálta a nő az anyját, de nem is érdekelte. Úgy döntött, hogy senkinek sem mondja el az igazat, mert nem akarta beismerni, hogy a felesége pénzért és pozícióért ment hozzá. Fiona kihasználta, de ő hagyta, hogy ezt tegye. Az egyetlen öröme az ürömben az volt, hogy Fiona nem hiányzott neki annyira, mint várta. A jelek szerint nem szerette őt, legalábbis a házasságuk vége felé. Vagy talán sosem. Erre a felfedezésre egyébként nem volt büszke. – Szóval az elhatározásod végleges – bólintott Katherine. – Elárulod valaha, hogy miért? – Nem – felelte a férfi nyersen, aztán bocsánatkérően megérintette az asszony kezét. – Értékelem az igyekezetedet, tudom, hogy szeretsz, ő pedig a barátnőd, de a házasságomnak vége, és soha senki nem érheti el, hogy felmelegítsük ezt a kapcsolatot. – Elég régóta ismerlek, tehát tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent, amikor így előreszegezed az állad. Rendben. Nem próbálkozom tovább. De elszomorít, hogy így alakult a kapcsolatotok. Azt hittem, van köztetek valami különleges. – Én is, de tévedtem. Alex nem sokkal kilenc előtt ment el. Katherine tűnődve nézett utána.

Alex jó ember, gondolta, és bár ő szerette volna ezt a saját érdemének betudni, az igazság az volt, hogy a jósága nagyrészt belülről fakadt, ő csak a megfelelő irányba terelgette. Olykor azt gondolta, hogy Mark tanulhatna Alextől, aztán elhessegette ezt az áruló gondolatot. Elfogadta Markot a hibáival együtt, és ha elégedetlen lenne vele, csak boldogtalanná és házsártossá válna, hogy Julie-t idézze, márpedig egyetlen férfi sem akar házsártos feleséget. Lépéseket hallott, és felnézett, ahogy Fiona bejött a családi ebédlőbe. Mint mindig, most is úgy nézett ki, mint egy modell, bár a szeme kicsit duzzadtnak tűnt. – Mi történt? – kérdezte Katherine. – Jól vagy? Fiona nagyot nyelt. – Én… kábé egy órája értem ide, hogy elkészítsem a menüt. Nem akartam hallgatózni, azt sem tudtam, hogy Alex itt lesz, én csak… – Könnyek lepték el a szemét. – Minden szót hallottam. Katherine felkelt és megölelte. – Ó, Fiona, annyira sajnálom! – mormolta. – Még mindig szeretem őt. Azt reméltem, hogy rendbe hozhatjuk a dolgokat, de ezek után… Katherine behunyta a szemét. Teljesen átérezte a másik nő fájdalmát. Ha valaki, hát ő tudta, min megy keresztül. Amikor annak idején szakított Markkal, azt gondolta, belepusztul, úgy hiányzott neki a férfi. Ez bírta rá arra, hogy Seattle-be repüljön, és egy második esélyért könyörögjön.

– Vége – mondta tompán Fiona. Katherine hátralépett, és megrázta a fejét. – Csak akkor van vége, ha feladod. Alex jó ember. Ha most lemondasz róla, nem te vagy a megfelelő asszony a számára. Olykor szeretnünk kell a párunkat a nehéz időszakokban is. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen. Ne add fel a reményt, Fiona! Tudom, hogy visszaszerezheted Alexet, és mindent el fogok követni, hogy segítsek neked.

8.

Dani egy sarokasztalnál ült a Kávédarálóban, és Alexet várta. Eszébe jutottak a hasonló találkozásai Garyvel, hogy hogyan ismerkedtek meg, hogyan barátkoztak össze, és micsoda katasztrófa lett belőle. Még mindig bűntudatot érzett, mert megszakította vele a kapcsolatot, amikor felfedezte, hogy Gary korábban pap volt. Talán egy nála jobb ember kitartóbb lett volna, de ő csak arra tudott gondolni, hogy a jóisten így üzente meg, hogy hagyjon fel a próbálkozással. Ám mindennek semmi köze nem volt Alexhez, viszont rengeteg ahhoz az örömteli várakozáshoz, amitől görcsbe rándult a gyomra, és amit azóta érzett, hogy a férfi felhívta, és megkérdezte, meginna-e vele egy feketét. Ami komoly probléma volt. Egy kapcsolat köztük szintén kész katasztrófa lenne, és épp elég ilyenben volt már része. Csakhogy amióta csókolóztak, megremegett, valahányszor eszébe jutott Alex. Már csak egy jéghegyre és egy Titanic nevű hajóra lenne szüksége ahhoz, hogy teljes kudarc legyen a napja. Szürcsölt kicsit a tejeskávéjából, és próbált közönyösen viselkedni, amikor a férfi besétált az ajtón.

Alex körülnézett, és amikor a tekintete hozzá ért, elmosolyodott. Dani egész teste bizseregni kezdett, elöntötte a forróság, amely felkúszott a nyakán, és vörösre festette az arcát. Mint valami ideges bakfis, vihorászni és izegni-mozogni akart. Tényleg bajban vagyok, állapította meg magában. Alex rendelt egy dupla presszókávét, aztán csatlakozott hozzá az asztalánál. – Köszönöm, hogy eljöttél – mondta, és letelepedett vele szemben. – Nincs mit. Miről van szó? – Szeretnélek tájékoztatni, hogy hosszú viták és tanácskozások témája voltál, de azt reméljük, megtaláltuk a megoldást a problémára. A problémára, azaz rá. – Tetszeni fog nekem? – Aligha. Úgy véljük, hogy Katherine-nel meg kellene jelennetek egy jótékonysági rendezvényen. Valami olyanon, amely nagy sajtóvisszhangot kelt. Azzal, hogy egységfrontot mutattok, elérhetitek, hogy csökkenjen az érdeklődés a személyetek iránt. Dani rámeredt. Sötét, kifejező szempár ide vagy oda, Alex nyilván bolond. Hirtelen pánikba esett. – Azt akarod, hogy nyilvános helyen mutatkozzam a mamáddal? Egy jótékonysági rendezvényen? Alapítványi hölgyek ebédjén vagy valami hasonlón? – Igen. Mindketten mondotok egy beszédet, és ezzel…

Dani feltartotta a két kezét, T betűt formálva, hogy ezzel időt kérjen. – Állj! Én nem beszélek a nyilvánosság előtt. Sosem tettem. Sajnálom, ha ártottam a kampánynak, és szívesen segítek, de nem gyömöszölhetnék inkább borítékokba szóróanyagot? – Nem. Ez fontos, Dani. A szenátor lánya vagy, családtagként ez a kötelességed. Alex sötét szemében egy szikrányi melegség sem csillogott. Mintha a férfi visszaváltozott volna Sárkányfiúvá, és őt csak egy bosszantó szolgának látná, aki akadályt gördít az útjába. Dani tiltakozni akart, és arra hivatkozni, hogy ő nem tartozik a családhoz, csak hát vér szerint mégis oda tartozott. Milyen kellemetlen! – Nem tehetem – motyogta. – Még sosem csináltam ilyet. És bizarr lenne együtt szerepelni a mamáddal. – Nem is beszélve arról, mennyire kínos. Kedvelte Katherine-t, nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni, és nem akarta, hogy az asszony megutálja. – Nincs más választásod – mondta Alex kissé türelmetlenül. – Meg kell tenned, mert ez a helyes. Már beszéltem az anyámmal, és ő belement, pedig számára mindez sokkal nehezebb, mint neked. Te vagy a házasságon kívül született gyermek, akiről a szenátor nem tudott. Katherine viszont a feleség. Tudod, mibe került neki a megjelenésed? Két héttel ezelőtt köztiszteletben álló, sokak által csodált nő volt, aki fogyatékos gyerekeket fogadott

örökbe, hogy a sajátjaiként felnevelje őket. Most mindenki azt találgatja, hogy talán a meddőségét próbálta így kompenzálni és a javára fordítani. Dani megértette a szempontjait, de bosszantotta a kioktatás. – Én nem vagyok valami csökönyös gyerek! – csattant fel. – Nincs rá szükségem, hogy figyelmeztessenek a kötelességemre. Tisztelem Katherine-t, és sajnálom, hogy ez a helyzet ilyen kényelmetlen a számára, de átsiklasz a lényeg fölött: nem én akartam a médiacirkuszt, és nem én szivárogtattam ki az információt a sajtónak. – Dani… – Még nem fejeztem be – mondta a lány. – Idejössz, és közlöd, hogy részt kell vennem egy jótékonysági rendezvényen, és beszélnem kell, a jó ég tudja, hány ember előtt. Aztán amikor nem ugrálok örömömben, rám támadsz, mintha tizenhat éves bakfis lennék, aki engedély nélkül elvitte a családi kocsit egy kis száguldozásra. Itt nem én vagyok a rossz kislány. Adj egy percet, hogy mindezt megemésszem, jó? Felvértezte magát a robbanásra, és megdöbbent, amikor Alex hátradőlt a székén, és bólintott. – Igazad van, sajnálom. Dani pislogott. – Tessék? – Sajnálom. Felbosszantottalak. Időt kellett volna adnom, hogy hozzászokj a gondolathoz. Hűha! Ez aztán a váratlan fordulat! Ráadásul nagyon emberi viselkedés.

– Igen, azt kellett volna. Igent fogok mondani, csak ahogy mondtad, kell egy kis idő, hogy hozzászokjak a gondolathoz, és hogy egy kicsit nyafogjak. – Ez jogos. A feszültség azonnal alábbhagyott. Dani tűnődve vizsgálgatta a férfit. – Katherine szerencsés, hogy mellette állsz. Nagyon hűséges vagy. – Mindent neki köszönhetek – mormolta Alex. – Ez azért túlzás, nem? – Nem, ez az igazság. – A férfi elnémult, mintha nem lenne biztos benne, hogy folytassa-e, mondjon-e még valamit, és Dani kíváncsian előrehajolt. – Miért Katherine-nek? – kérdezte. – Miért nem Marknak? – Mert Katherine mentett meg. – Alex mély lélegzetet vett. – Seattle utcáin nőttem fel. Az anyám drogozott, és a jó ég tudja, még mit csinált. Prostituáltként kereste meg a kenyérre és a napi adagra valót. Sokszor fáztam és féltem. Télen lakatlan épületekben éltünk, nyáron a szabad ég alatt. Amikor dolgozott… – elfintorodott – mert így fogalmazott: „maminak most dolgoznia kell”, el kellett bújnom, ez volt a szabály. „Rejtőzz el és maradj csendben”, ezt parancsolta. Dani alig állta meg, hogy elszörnyedve fel ne kiáltson. Alex az utcán kezdte az életét? Hát lehetséges ez?

– Az egyik „ügyfele” megdühödött. Nem tudom, miért. Ütlegelni kezdte. Odarohantam, hogy segítsek anyának, de a fickó visszakézből úgy pofon vágott, hogy elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem, az anyám már nem élt, az az ember agyonverte. Nem tudom, hogy meg akarta-e ölni, vagy csak baleset történt, a lényeg, hogy halott volt. A férfi a lány háta mögé bámult, mintha visszatekintene egy olyan múltba, amelyet Dani elképzelni is alig bírt. – Mellette maradtam, amíg a rendőrség ki nem jött. Nem tudom, az mennyivel később történt. Egy nappal? Kettővel? Nem találták a hozzátartozóimat, semmit sem tudtam arról, hogy az anyám honnan jött, így beszippantott a rendszer. Nevelőszülőkhöz kerültem. – Danire nézett. – Azelőtt sosem laktam házban, nem használtam fürdőszobát. Nem tudtam olvasni, egyedül zuhanyozni. Olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Képtelen voltam beilleszkedni. – Alex… – lehelte a lány. Nem tudta, mit mondjon. Alex kifinomult ízlésű volt, művelt, elbűvölő és jó humorú. Hogy vált ilyen férfi abból az elhanyagolt, elvadult kisfiúból? – Két és fél évig egyik helyről a másikra küldözgettek, és végül egy gyermekotthonban kötöttem ki. Egyik nap odalátogatott egy gyönyörű néni, és felolvasott nekem egy mesét. Úgy nézett rám, hogy valamiért biztonságban éreztem

magam. Sosem értettem, miért tette, mindenesetre aznap jelentkezett nevelőanyámnak. Egy héttel később hozzá költöztem. Hozzá és Markhoz. – Katherine volt az? Alex bólintott. – Minden percet velem töltött. Megtanított olvasni, megtanított arra, hogyan kell házban élni. Hagyta, hogy a padlón aludjak, amíg fel nem készültem arra, hogy az ágyba feküdjek. Bejött éjjelente hozzám, amikor az anyám meggyilkolásáról álmodtam, és a karjában tartott, amíg sírtam és kiabáltam, és vártam, hogy a rossz ember engem is megöljön. Dani gyomra felkavarodott. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad ilyet átélnie! Soha! A szíve sajgott, ha arra gondolt, min ment keresztül Alex. – Márciusban talált rám. Szeptemberben már beíratott egy rendes iskolába. Mindenben le voltam maradva, de Katherine gondoskodott róla, hogy utolérjem a többieket. Egy évvel később örökbe fogadott, ő lett a mamám, a családom. Én pedig szépen fejlődtem, hála neki. És miatta tartok ma itt. Dani nagyot nyelt. – Nem tudom, mit mondjak. Az, hogy sajnálom, nevetségesen kevésnek és valahogy felszínesnek tűnik. – Túléltem, rég volt. Nem tudtam megmenteni az édesanyámat, de akkor még gyerek voltam, most azonban már meg tudom védeni a családomat, és meg is fogom. Mindenkitől.

Dani hitt neki. – Katherine szerintem is csodálatos asszony. Rettenetes, ami veled történt, és hihetetlen, milyen sokat elértél, milyen jól megálltad a helyed. Mindketten fantasztikus emberek vagytok. Már mondtam, hogy részt veszek azon a rendezvényen. – Nem próbálok imponálni neked – magyarázta a férfi. – Csak meg akartam értetni veled az álláspontomat, azt, hogy miért tartom olyan fontosnak a családot és a kötelességet. Kevesen ismerik a múltamat. Ezt úgy mondta, mintha nem lenne biztos benne, miért mesélte el neki. – Én nem beszélek róla senkinek – mormolta Dani. Alex az egyetlen, akinek joga van ehhez. Talán a férfi el akarta őt riasztani, talán csak meg akarta magyarázni, miért tartozik lojalitással Katherine-nek, talán tényleg nem akart imponálni neki, de… Már túl késő volt. Alex pokoli jó munkát végzett. Danit megdöbbentették a hallottak, és most még jobban érdekelte ez a férfi, aki a semmiből jött, akinek nem volt semmije, és ilyen messzire jutott. Ez olyan erős jellemre vallott, amit csak csodálni tudott. És ez még egy pont volt az „okok, amelyek miatt bele lehet szeretni Alex Canfieldbe” listán. Ha még sok hasonlót talál, félő, hogy elveszíti a fejét. Még azon a héten, de egy másik napon Dani megint elment a kampányközpontba, hogy az apjával ebédeljen. Ezúttal több esze volt, mint

hogy azt várja, négyszemközt lehetnek. Mint kiderült, megint egy munkaebéden vett részt. Az öltönyösök visszatértek, Heidivel, Mark asszisztensével együtt. Sajnálatos módon – Dani csalódására – Alex nem mutatkozott. – Jól szerepelt a közvélemény-kutatásokban – mondta John. Legalábbis Dani úgy emlékezett, John a fickó neve. – Készültek rólam közvélemény-kutatások? – kérdezte Dani. John bólintott. – Feltettünk néhány magára vonatkozó kérdést a választóknak a Közép-Nyugaton, és az eredmények vegyesek voltak. Itt rosszul indultunk, de miután a szenátor tett egy nyilatkozatot és adott egy interjút, jobban teljesítettünk. Dani elvesztette a fonalat, és tanácstalanul Markra nézett. – Interjút adtál? Arról, hogy a lányod vagyok? A férfi mosolygott. – Ez tűnt a legjobb módszernek a probléma kezelésére. Heidi, szerezz Daninek egy DVDmásolatot! – Visszafordult a lányához. – Otthon megnézheted. – Persze. – Mert éppen azt tervezte, hogy felvételről ismeri meg az apját… – A szenátor mindig őszintének hat – szólalt meg a másik öltönyös. – A választók ezt szeretik. Dani azon tűnődött, van-e valami különbség aközött, hogy valaki őszintének hat, vagy őszinte.

– Azt mondta a riporternek, hogy szerette volna a nyilvánosságot elkerülve megismerni a lányát, de egy kollégája aljas fortéllyal rábírta Baileyt, hogy kifecsegje a titkot. A riportert ármánykodó, gátlástalan alaknak tüntette fel, Alexet hősnek, és persze mindenki szereti a hősöket – fejezte be az öltönyös. – Az eredmény ezután sokkal jobb lett – tette hozzá vigyorogva John. – Ami nagyszerű. – Igen, az – mondta Mark. Dani nem tudta, mit gondoljon. Egyrészt sajnálta, hogy ilyen problémát okozott, másrészt kicsit úgy érezte, mintha kihasználták volna, ami valószínűleg nem volt igazságos tőle. Egy elnökválasztást nem lehet meghunyászkodással vagy gyáva visszavonulással megnyerni. De azért mindez valahogy túl sok volt neki. Túl sok változás történt az életében, túl gyorsan. – Jó lenne, ha maga is adna egy interjút. Dani épp a szendvicséért nyúlt, de a keze megállt a papírtálca fölött. – Tessék? – bámult a névtelen öltönyösre. – Egy interjút. Talán a People magazinnak. Szerintünk kapva kapnának rajta. Tovább hadart, de Dani már nem figyelt rá. Egy interjú a People magazinnak? A vér kiszaladt az agyából. Forogni kezdett vele a világ, és a szíve úgy kalimpált, hogy majd kiugrott a helyéből. – Nem akarok interjút adni – suttogta. Egy jótékonysági rendezvény Katherine-nel egy dolog,

de hogy a People magazinnak nyilatkozzon? Majd ha fagy! Mark tekintete találkozott az övével, és a férfi elvigyorodott. – Lélegezz, Dani! Nem akarsz beleájulni a tojásos szendvicsedbe, ugye? – Mi? – Dani nagy levegőt vett, és az agya tüstént kitisztult. Mark az öltönyöshöz fordult. – Egyelőre mellőzzük az interjúkat! – De… Mark megrázta a fejét. – Semmi interjú. Hagyjátok békén Danit! – Rendben. – Az öltönyös lefirkantott valamit egy noteszbe. A megbeszélés folytatódott. Dani óvatosan elmajszolt egy kicsit a szendvicséből. Sehogy sem volt képes kiigazodni Markon. A férfi az egyik pillanatban távolinak és ízig-vérig politikusnak tűnt, a másikban kedves volt, és a segítségére sietett. Vajon melyik arca a valódi? Néhány perccel később az értekezlet véget ért, és a csapat távozott, de Mark intett Daninek, hogy maradjon. – Hogy bírod? – kérdezte. – Katherine említette, hogy neked is nehéz lehet. Közben az ajtó kinyílt, és bejött Alex. – Félbeszakítottam valamit? – kérdezte. Dani rámeredt. Erezte, hogy valami baj van. – Nem – mondta Mark. – Mi történt?

– Hivatalosan is bejelentették, hogy megvádolnak testi sértéssel. A részleteket még nem közölte az államügyészi hivatal. Dani felpattant. – Ez olyan disznóság! Amit az a pasas tett, az rendben van? De ha megvéded a húgodat, te vagy a rosszfiú? – Értékelem a támogatásodat – mondta Alex. – De tény, hogy behúztam egyet a fickónak, és ez hiba volt. Mark csitítóan feltartotta a kezét. – Nyugalom. Ne aggódjatok! Ez nem Alexről szól, hanem a kampányról. Csak figyelemelterelés. Megoldjuk. Dani talán nem értett a politikához, de nem volt biztos benne, hogy Alex megvádolásának bármi köze van a kampányhoz. És nem hitte, hogy Alex értékelné, hogy valamit, ami véget vethet a karrierjének, figyelemelterelésnek titulálnak. – Én fogom megoldani – közölte Alex. – Ezt majd megbeszéljük. Szerencsére kitűnő jogtanácsosaink vannak. – Mark az órájára pillantott. – Hamarosan kezdődik a következő értekezletem. – Danire mosolygott. – Így töltöm a napjaimat, egyik megbeszélésről a másikra járok. Köszönöm, hogy beugrottál. Örülök, hogy egy kis időt együtt tölthettünk. – Aha – válaszolta Dani, azt gondolva, hogy harminchét másodperc alatt nem könnyű kiépíteni egy érzelmi kapcsolatot. – Alex, kísérd ki Danit, jó?

– Persze. Dani megvárta, míg Mark elsiet, csak aztán állt fel, és fordult a férfi felé. – Ne fáradj, kitalálok. Fényes nappal van, tehát aligha fenyeget bármi veszély. – Ez nem fáradság. – Ó, ezek után biztos beléd esem! Milyen hízelgő. „Nem fáradság.” Az ilyen szavak megdobogtatják egy nő szívét. Alex mosolygott. – Említettem már, hogy nem vagy könnyű eset? – Igen, és kösz a bókot. A férfi a derekára tette a kezét. – Gyere! Nézzünk szembe azokkal az orvlövészekkel, és jussunk el a kocsidhoz. Az érintése meleg volt, és vágyat ébresztett a lányban, hogy közelebb lépjen hozzá. Már majdnem kiértek az épületből, amikor Heidi Alex után kiáltott: – A szenátor úr azt szeretné, ha te is beülnél a megbeszélésre! Alex Danire nézett. – Gondolod, hogy egyedül is boldogulsz? – Páncélt viselek. – Akkor jó. Alex a kezébe fogta a lány kezét, és kicsit megszorította. Volt valami a szemében, amiről Daninek azonnal a szexre és a meztelenségre kellett gondolnia. Két csodálatos dologra. Veszélyesre, de csodálatosra. Aztán a férfi sarkon fordult és elsietett.

Dani felsóhajtott. Hát… legalább nem lehet azt mondani, hogy az élete unalmas. Ez is valami, nem? És továbbra sem volt unalmas, mert a parkolóban összefutott Fionával, Alex gyönyörű exével. A magas, elegáns nő megtorpant, és kicsit összehúzta szépen ívelt szemöldökét. – Dani? – kérdezte. – Ugye? – Igen. Üdv! A szenátorral ebédeltem. – Remek. Szerintem nagyszerű, hogy kezdik megismerni egymást. A család mindennél fontosabb, és örülök, hogy ezentúl az enyémhez tartozik. Dani szeme elkerekedett. Az övéhez? Azaz a Canfield családhoz? De hát Fiona és Alex elváltak! – Azt hittem, már nem Alex felesége – jegyezte meg óvatosan. Fiona megrázta a fejét. – Tudom. Rossz időszakon mentünk keresztül. Volt már férjnél? Akkor tudja, hogy van ez. Fiatalok voltunk, és meggondolatlanok, de annyira szerelmesek! Kétségbeesetten szerelmesek. Nemrég elbeszélgettünk, és azóta egyre több időt töltünk együtt. Így hát… reménykedünk. – Feltartotta a jobb kezét, és keresztezte az ujjait, a „szorítás” klasszikus mozdulatával. – Alex is azt teszi. – Ez remek – motyogta Dani kicsit émelyegve. Fiona hazudik, gondolta. Alex nem csókolózott volna vele, ha az exével újra össze akar jönni, igaz?

A legjobbat akarta feltételezni a férfiról, csak éppen… Mennyire ismeri őt valójában? – És nem csak Alex – folytatta Fiona. – Az egész család. Katherine mintha a nővérem lenne. Imádok vele dolgozni. Sok emberen segítünk. Ráadásul én sosem okoztam gondot a családnak. Higgyen nekem, Canfieldék utálják, ha valami rossz fényt vet rájuk. Ha érdekelte… – Nem foglalkoztam ezzel – vágta rá Dani, feljebb rántva a táskája vállpántját. – Ne engem gyűlöljön! – mondta Fiona. – Én csak a hírnök vagyok. De mindenkit nagyon bántana, ha Markot maga miatt nem indítanák a választáson. Azzal elmosolyodott, és besétált az épületbe. Dani pedig ott állt a parkolóban, és mélységes hálát érzett, hogy nem evett túl sokat ebédre. Mert ez azt jelentette, hogy kevesebbet fog majd kihányni. Amikor a mobilja ciripelni kezdett, Dani gondolt rá, hogy nem vesz róla tudomást. Aznap épp elég pofont kapott, de a kijelzőn ismeretlen számot látott, és félelmét legyőzte a kíváncsisága. – Halló! – Dani? Itt Katherine. Hogy vagy? Tulajdonképpen pont ő volt az, akit el kellene kerülnie mostanában, abszurd módon Dani mégis megörült, amikor meghallotta a hangját. – Kösz, jól. Hogy vannak a gyerekek?

– Jól, és éppen miattuk telefonálok. Tudnak rólad. Ez nyilvánvaló. Szegény Bailey szinte belebetegedett a történtekbe. Az az átkozott riporter! Annyira dühít ez az ügy. De nem ezért hívtalak, hanem mert annyira jó lenne, ha megismerkednél a gyerekekkel. Dani nem tudta, mit feleljen. – Én… szívesen. – Remek. Nálunk vacsoráznál valamelyik este? Megnézem a naptáramat, és visszahívlak, hogy megbeszéljük, mikor. Úgy rémlik, Mark azt mondta, hogy dolgozol. – Egy étteremben, vezetőhelyettesként. A Bella Romában. Többnyire a déli műszak az enyém, de hetente néhányszor este is dolgozom. – Rendben. Akkor majd kiválasztjuk azt az időpontot, amelyik a legjobban megfelel neked. – Köszönöm, Katherine. Köszönök mindent. Annyira kedves vagy! Ezt nagyra értékelem. – A családhoz tartozol, Dani, milyen lennék? Viszlát! A lány bontotta a vonalat, és kiszállt a kocsijából. Annyi minden történt és történik vele, gondolta, méghozzá egyik pillanatról a másikra, hogy olykor úgy érezte, mintha egy érzelmi tornádó közepében lenne. Rászánt pár másodpercet, hogy ellazuljon, és az épületre bámult. A Buchanan volt a családi étterem-birodalom grill vendéglője. „Öregebb” volt nála, és Dani titkon mindig arról álmodott, hogy egy napon

majd ő vezetheti. Mindent imádott benne, még az üvegezett faajtókat is, amelyek a kulináris élvezetre vágyó vendégeket fogadták. Az órájára nézett, és megállapította, hogy pontosan érkezett a találkozóra. Odabenn hűvös volt, az atmoszféra barátságos. Több volt a boksz, mint a különálló asztal, és a faburkolat, a fabútorok, a ropogósra vasalt, hófehér asztalnemű látványa, a bőr, a marhasült és a minőségi borok illata kicsit mindig Dani fejébe szállt. Délután az ablakokon beszűrődött a napfény, de esténként gyertyák égtek minden asztalon. Otthon, a gardróbja mélyére temetve őrzött egy jegyzetfüzetet, tele ötletekkel arra, hogyan lehetne még jobbá tenni a kiszolgálást, a menüt, a borlapot. Még néhány receptet is kitalált, és megkérte Pennyt, hogy próbálja ki őket. Bolond álmok, mondta magában. Ő már nem Buchanan, és ez az étterem sosem lesz az övé. Persze csak ő gondolta így, a testvérei nem, az ő szempontjukból semmi sem változott. Észre is vette a „fiúkat” egy hátsó bokszban, és arrafelé irányította a lépteit. Amikor az asztalukhoz ért, a bátyjai felkeltek, és öleléssel üdvözölték. Cal kicsit tovább tartotta a karjában, mint a többiek, és megpuszilta a feje búbját. – Hogy bírod? – tudakolta. – Kösz, megvagyok. Cal a szemébe nézett. – Semmire sincs szükséged?

Ha azt felelné, hogy de igen, Cal azonnal felajánlaná a segítségét. Mindannyian ezt tennék. Ahogy újra és újra hangsúlyozták, lehet, hogy nem azonos apától származnak, de ő a testvérük, és sosem szabadul meg tőlük. És Dani hálát adott az égnek azért, hogy így éreznek. – Nincs – válaszolta. – Azt hittem, azért gyűltünk itt össze, hogy Walker villogó lampionfüzéres esküvőjéről beszéljünk. Walker átnyújtott egy nyitott borosüveget és egy poharat. – Én nem beszélek lampionokról. Ezt meghagyom Elissának. Dani töltött magának, aztán Reidre sandított. – Az a hír járja, hogy ti viszont meg akartok szökni. Ez igaz? Reid majdnem fuldokolni kezdett. – Ezt meg ki mondta? – Lori. Cal és Walker előrehajoltak. – Mikor akartad elmondani nekünk? – Nem volt mit elmondani! Felmerült a dolog, de még nem döntöttünk. Dani boldogan felsóhajtott. – Végre valami, amit én tudtam meg elsőnek! Ez annyira ritkán fordul elő! Hadd élvezzem ki a pillanatot! – Pimasz kölyök – dörmögte Reid kedélyesen. – Ez vagyok én. Walker esküvője előtt semmiképp se szökjetek meg. Az rátok terelné a figyelmet, ami nem lenne fair Elissával szemben.

– Ezt már én is tudom – mondta Reid. – Várni fogunk. Megvitatták az esküvő részleteit, míg Walker ki nem jelentette, hogy elege van a témából. Ekkor Cal Danihez fordult. – Mi van veled? – kérdezte. – írtak rólad a lapok. Hogy viseled a médiacirkuszt? – Brr! Utálom. Én normális ember vagyok. Normális emberek nem kerülnek az újságok címoldalára. Tudod, hogy a kampánytanácsadók közvélemény-kutatásokat végeztek arról, hogy mit gondol a feltűnésemről az amerikai nép? Mert most már mindenki beleszólhat a magánéletembe, minősíthetnek, megítélhetnek, kitárgyalhatnak… – De megéri? – kérdezte Cal. – Mark megér ennyit? Dani vállat vont. – Fogalmam sincs. Örülök, hogy megtudtam, ki az apám. De nem erre számítottam. Mark nem… ő… más. – Milyen értelemben? – faggatta Walker. – Azt hittem, hogy azonnal közel kerülünk egymáshoz, vagy legalábbis érzünk majd valamit egymás iránt. Kedvelem Markot, de nem ismerem, és nem vagyok benne biztos, hogy valaha is ki tudok igazodni rajta. Nyilván irreális elvárásaim voltak. Ebben a tévé a ludas. Túl sok szappanoperát adnak. Talán segített volna, ha a háttérben halk zene szól…

– Ne légy türelmetlen! Alig néhány hete találkoztatok. Egy érzelmi kapcsolat kialakítása időbe telik – mutatott rá Reid. Dani rámeredt. – Kínosan érint, amikor ilyen empatikus vagy. – Ilyennek teremtettek. Igazán különleges fickó vagyok. Cal félrenyelt, és harákolni kezdett, Walker pedig öklendező hangot hallatott. Dani rájuk vigyorgott. A testvérei… legalább ők megmaradtak neki. Az életének ezt a részét semmi nem fenyegeti. – Valaki mondott nekem valamit nemrég – mormolta. – A kampányról. Arról, hogy Mark elveszítheti miattam. – Az lehetetlen – nyugtatta meg Cal. – A vezetői képességeire semmilyen hatással nincs, hogy van egy gyereke, akiről nem tudott. – De vajon mások is így vélik? Sok elnöki ambíciókat tápláló jelölt pályafutásának vetett már véget egy hasonló botrány. – Te nem vagy botrány. – Még nem. De ha azzá válok… – Dani nem akart ezen idegeskedni, de Fiona beletette a fülébe ezt a bogarat, és most nem tudott megszabadulni tőle. – Ne foglalkozz a dologgal! – tanácsolta Walker. – Foglalkozz azzal, ami fölött van ellenőrzésed! – Mark esetében ez a semmi. – Dani nagy levegőt vett. – Telefonált a felesége, Katherine. Meghívott, hogy ismerkedjem meg közelebbről a

családdal. El akarok menni. A gyerekek aranyosak, ő pedig nagyszerű teremtés. Ahelyett, hogy a gazdagok csillogó társasági életét élte volna, magához vette ezt a sok, speciális bánásmódot igénylő gyereket, és a sajátjaiként neveli őket. Ez olyan bátorságot kíván, amilyennel csak kevesen rendelkeznek. Reid átölelte. – Neked is vannak jó tulajdonságaid. Most ugyan egy sem jut eszembe, de azért biztos vannak. Dani a karjába bokszolt. – Nahát! Kösz. Ettől aztán különlegesnek érzem magam. – Az vagy – mondta Cal. Walker bólintott, és ráemelte a poharát, ahogyan Reid is. Dani enyhe szorítást érzett a mellkasában, de ez kellemes sajgás volt, mintha a szíve úgy megtelt volna szeretettel, hogy szét akarna repedni.

9.

A Canfield-ház ebédlőasztala lehetett vagy százéves. Tömör fából készült, elegáns vonalú, faragott lábakkal, és legalább húszan elfértek volna körülötte, de most ahelyett, hogy valami előkelő vacsora kellékeként használták volna, elborították a tankönyvek. Az egyik végében ott ült Ian, kerekes székben. Lassan dolgozott, gondosan jegyzetelt egy noteszbe. Bailey előtt egy lap feküdt, tele matekpéldákkal. Trisha egy történelemkönyvet olvasott. Quinn gyakorolta az írást, Olivér egy képeskönyvet nézegetett, míg az ötéves Sasha egy kifestőt színezett. – Ellenőrzött káosz – mondta Katherine túlharsogva a hat csivitelő gyerek lármáját. – Egész tanévben így megy. – Imponáló – mormolta Dani, és komolyan így is gondolta. – Az, hogy mind ilyen készségesen megcsinálják a leckéjüket, és együtt. – Ian olykor, ha erősen kell koncentrálnia, visszavonul a szobájába. – Az csak ritkán fordul elő – mondta Ian, fel sem nézve a papírjából. – Nagyon okos vagyok. Katherine a szemét forgatta. – Látom, hogy megint el kell beszélgetnünk a szerénységről és a jó modorról.

Ian felnézett. Az ajka grimaszra rándult, és Dani rájött, hogy nála ez mosolygást jelent. – Hé – mondta. – Itt rólam van szó. Ennyi nem elég? Dani elmosolyodott, mire Ian rákacsintott. A lány ekkor odasétált Trishhez, és amikor a kislány felpillantott, nagy összpontosítással azt kérdezte tőle jelnyelven: – Szeretsz iskolába járni? – Legalábbis remélte, hogy ezt mutogatta, mert azért nem volt teljesen biztos benne. Trish rámeredt, aztán mosolyogva bólintott, és fel-le mozgatta az öklét. – Ez az igen – jegyezte meg Katherine. – Nem tudtam, hogy ismered a jelnyelvet. – Nem ismerem – vallotta be Dani. – Ne vizsgáztass, mert megbuknék. De tudtam, hogy Trish nem hall, és szerettem volna valahogy kommunikálni vele, így az interneten megkerestem néhány mondatot. Van fenn egy online szótár videoklipekkel, amelyekben bemutatják a mozdulatokat. Csak a leírásból nehéz volt elképzelni, mit kell csinálni. – Dani zavartan vállat vont. – De ezt valószínűleg te is tudod. – Van egy CD-ROM-os jelszótárunk, és egyetértek, ez megkönnyíti az utasítások megértését, különösen a bonyolultabb jeleknél. – Katherine megérintette a kislány vállát. – Trish bekerült egy halláskárosult diákoknak szervezett programba, ahol megtanítják szájról olvasni és

artikulálni a szavakat, miközben jelnyelven kommunikál. Azt akarjuk, hogy otthonosan mozogjon a hallók és a nem hallók világában is. – Ez logikus – bólintott Dani. – De bonyolult – sóhajtott fel Katherine. – A siketek körében heves vita folyik. Meg akarják őrizni a kultúrájukat, a jelnyelvet. Ezt szeretném tiszteletben tartani, ugyanakkor azt akarom, hogy Trish boldog és sikeres legyen. Ez olyasmi, amivel kapcsolatban nagyon szenvedélyesen védem az álláspontomat, ahogy a siketek közössége is a magáét. Ez érdekes eszmecserékhez vezet. Olivér megrángatta Dani kezét, és amikor a lány lenézett rá, feléje nyújtott egy nagy képeskönyvet. – Olvass, kéjlek! – Szívesen. – Dani Katherine-re nézett. – Nem bánod? – Dehogy. Én addig nekilátok a vacsorakészítésnek. – Főzöl? – kiáltott fel csodálkozva Dani. – Ó, ne haragudj, ez rosszul hangzott. Biztos vagyok benne, hogy tudsz főzni, de mikor érsz rá a jótékonysági munkád és a gyerekek mellett? Katherine nevetett. – Nyugalom. Ritkán bajlódom az alapokkal. Általában házhoz szállíttatok, így csak meg kell sütni az ételt, vagy a mikroban megmelegíteni. A nagyobb partikon ételszállító céget alkalmazok. Hétvégéken hébe-hóba összeütök egy-egy levest vagy ragut, ha van egy szabad délutánom, ami ritkán fordul elő. Egyébként a nappaliban van egy

kényelmes, süppedős fotel, mármint ha nem bánod, ha Olivér hozzád bújik, amíg olvasol neki. Dani a kisfiúra mosolygott. – Szeretem, ha hozzám bújnak. – Megragadta a könyvet, és a kezét nyújtotta a gyereknek, hagyva, hogy az a nappaliba vezesse. A tágas helyiség egyik végében helyezték el a nagy képernyős tévét, a társalgósarkokban a székeken, kanapékon, fotelekben legalább húszan elfértek volna. Olivér egy sötétkék karosszékre mutatott, amely előtt egy széles puff állt. Dani letelepedett, és az ölébe vette a gyereket. Olivér addig mocorgott, amíg be nem fúrta magát a teste és a szék oldala közé, aztán a fejét a lány mellére hajtotta, és felsóhajtott. Sasha odasétált, és lecövekelt mellettük. – Én is kérek egy mesét – mondta. – Rendben. Te is mellém akarsz ülni? Sasha bólintott, és átmászott Dani másik oldalára. – „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kiscica, akiket Callie-nek és Jake-nek hívtak. Testvérek voltak, és egy kék házban laktak, amelyet zöld pázsit vett körül. Szerettek a napon játszani és hosszan mosakodni.” Ez tényleg zöld pázsit. Bárcsak az enyém is ilyen szép lenne! Sasha kuncogott. – Kertészre lenne szükséged. – Valószínűleg.

Olivér, aki néhány évvel idősebb volt Sashánál, de a fejlődését gátolta a Down-szindróma, a könyvre mutatott. – Cica – mondta. Dani mindkettőjüket átölelte, és tovább olvasott. Ahogy folytatta a két cica meséjét, akik befogadtak egy kisbabát az otthonukba, azon tűnődött, milyen szívfájdalom lehet, ha valakinek olyan gyermeke van, akinek a számára az élet kihívások sorozatából áll. Vajon Bailey vagy Olivér képesek lesznek valaha önállóan élni, házasságot kötni, megöregedni? És Quinn, aki úgy nézett ki, mint egy átlagos gyerek, de sokkal lassabban tanult? Vagy Ian, aki ragyogó elme, egy olyan testbe zárva, amelyet nem tud irányítani? Egy ilyen család áldás, de rengeteg szívfájdalmat is jelenthet az embernek. Amikor Dani befejezte a felolvasást, Olivér és Sasha elszaladtak játszani, a lány pedig kiment a konyhába, hogy felajánlja a segítségét. – Ha már ilyen kedvesen meghívtál vacsorára, szeretném kiérdemelni a helyemet az asztalnál. Katherine nevetett. – Ó, de hát te étteremben dolgozol. Honnan tudjam, hogy nem fogsz kinevetni a szakácsnői képességeim miatt? – Sosem tennék ilyet. Különben is, én vezető vagyok, nem főzök.

Katherine gyapjúnadrágot viselt, és egy selyemblúzt. A haját hátrafésülte és felcsavarta, és az ízléses gyöngy fülbevalójával úgy festett, mintha most lépett volna ki a Town & Country magazinból. Mégis, amikor Sasha becsörtetett a konyhába, lehajolt és felkapta a kislányt. – Nagyon jó gyerek lennék, ha kapnék egy sütit – mondta Sasha. – Biztos vagyok benne, hogy süti nélkül is nagyon jó gyerek vagy. Alig egy óra múlva vacsorázunk. Sasha szipákolt egyet. – Az nagyon sok idő, és én nagyon éhes vagyok. – Szerintem túléled. Sasha Danire pillantott. – Akarsz adni nekem egy sütit? Dani megrázta a fejét. Sasha nagyot sóhajtott, és kiment. Katherine felvette a kést, amellyel a brokkolit szeletelte. – Sasha most a „nagyon” korszakában van. Minden nagyon valami a számára. Annyira drámai… Nem lepne meg, ha színésznő lenne belőle. – Danire nézett. – Tudod, HIV-pozitív. Dani bólintott. – Nem félsz hozzáérni? Az öledben ült, amikor felolvastad azt a mesét. Dani úgy érezte, mintha vizsgáztatnák. – Nem. Nem aggódom emiatt. – Az embereknek sok téves elképzelésük van az AIDS-ről.

– És sok másról is – jegyezte meg Dani csendesen. – Te, gondolom, állandóan szembesülsz ezzel. – Úgy van. Sokan azt hiszik, hogy azért választottam ezeket a gyerekeket, mert problémákkal küzdenek. Ez nem igaz. Azért választottam őket, mert megérintették a szívemet. Dani megértette, hogyan történhetett. A gyerekek szinte pillanatok alatt az ő szívébe is belopták magukat. Amikor Hugh-val összeházasodtak, gondolni sem mert a szülésre, örült, hogy sikerül a férjéről gondoskodnia, nemhogy még gyereket is vállaljon. Később, amikor Hugh önállóbbá vált, fontolóra vette a lehetőségeit, az in vitro megtermékenyítést is. De aztán Hugh bejelentette, hogy el akar válni, és ő eltemethette a terveit. Most, életében először értette meg, miről beszéltek a nők, amikor a biológiai órájukat említették. Az övé nagyon hangosan ketyegett. – Ami azt a jótékonysági rendezvényt illeti – kezdte –, sajnálom, hogy a nyilvánosság előtt kell mutatkoznod velem. – Ne sajnáld! – mondta Katherine. – Minden rendben lesz. – Én még sosem csináltam ilyet. Sosem vettem részt jótékonysági rendezvényen, nem beszéltem a nyilvánosság előtt… – Hidd el, ez sokkal ijesztőbben hangzik, mint amilyen a valóságban – nyugtatta meg Katherine mosolyogva. – Arra gondoltam, hogy egy bankettre

viszlek el. Az nem jár akkora felhajtással. Ami a beszédet illeti, Mark egyik embere megírja és végigmegy rajta veled. Tíz perc lesz maximum. Tíz perc egy örökkévalóságnak tűnt Dani számára. – Remek – dünnyögte, és megpróbálta elképzelni a lapok címsorait azok után, hogy szánalmas dadogással „örvendezteti meg” az egybegyűlt díszes társaságot beszéd helyett. – Minden rendben lesz – mondta megint az asszony. – Segíteni fogok. A bankett előtt majd megbeszéljük, mit vegyél fel, és hogyan győződj meg róla, hogy nem szorult ételmaradék a fogaid közé, amikor a fotózáskor mosolyogsz. Dani örült, de hülyén is érezte magát. – Nem kellene ezt tenned. Ki is hajíthattál volna. Ehelyett kedvesen fogadtál, és azt az érzést keltetted bennem, mintha szívesen látnál. – Mark az apád, Dani, ez jelent valamit nekem is. – Csodálatos asszony vagy. Katherine nevetett. – Bár az lennék! De én is csak olyan vagyok, mint bárki más, igyekszem átvergődni a hétköznapokon. Dani ebben kételkedett. Nem hitte, hogy fordított helyzetben ő képes lett volna így viselkedni, de Katherine igazi úri hölgy volt. – Ki tudja – mondta az asszony, miközben brokkolit kanalazott egy párolóedénybe. – Talán rájössz, hogy élvezed a jótékonysági munkát.

Egyesek nagyon kielégítőnek találják. Én szeretem, és Fiona is szereti. Találkoztál már vele, igaz? Alex feleségével…? Dani ledermedt. – A feleségével? Azt hittem… – Elváltak – bólintott Katherine, és vizet öntött egy lábasba. – Nem tudom, miért. Tényleg nem. Alex nem hajlandó beavatni a részletekbe. Fiona teljesen összetört. Kértem Alexet, hogy gondolja át újra a döntését, és talán sikerül rávennem, legalábbis ezzel biztatom magam. Dani hallgatott. Amikor Fiona a Canfield család tagjának tüntette fel magát, azt hitte, ez csak üres fecsegés, de most elbizonytalanodott. De Alex engem csókolt meg, emlékeztette magát. És ő nem az a fajta férfi, aki fűvel-fával kikezd, igaz? Elfojtott egy káromkodást. Az nem lehet, hogy megint így járjon, gondolta. Nem tűri, hogy ismét átejtsék! De hogyan győződjön meg róla, hogy nem játszanak vele? – A házasság bonyolult dolog – mondta végül, mert úgy tűnt, Katherine válaszra vár. – Egyetértek. Azt tanácsoltam Alexnek, hogy semmit ne siessen el, mert időre van szükségük, hogy biztosak legyenek a dolgukban. Szóval… reménykedünk. Reménykednek. Fiona is ezt a szót használta. Van ennek valami jelentősége? Vagy ő csak bajt keres ott is, ahol nincs? Vagy Alex tényleg túl jó ahhoz, hogy valódi legyen?

Gloria feltette a lábát a dohányzóasztalra, és a távirányítót a tévére szegezte. – Nincs korhatárjelzés, de minthogy ez egy politikai interjú, kétlem, hogy holmi erőszakos jelenetek és szexuális tartalom miatt kellene aggódnunk – mondta, és megnyomta a lejátszás gombot. A film elkezdődött, és ő a kettejük közt elhelyezett hatalmas, pattogatott kukoricás tálba markolt. – Ha mégis lesz benne szex, már itt sem vagyok. Nem akarok ilyen képet őrizni az agyamban a vér szerinti apámról. – Nem valószínű, hogy egy washingtoni szenátor pucéron adna interjút. Bár ha elég jól fest ágyékkötőben, talán előmozdítaná a kampányát. Dani nem tudta eldönteni, hogy vihogjon-e vagy megbotránkozzon. – Gloria Buchanan, nem hiszem el, hogy ilyet mondtál! – Miért ne értékelhetném, ha egy jóképű férfit ágyékkötőben láthatok? Nem vagyok halott. Még nem. – Azért ez akkor is bizarr. – Szóval legyek vak is? Nem elég, hogy eltörtem a csípőmet? – méltatlankodott Gloria. – Nem, de inkább ne beszéljünk az ágyékkötőkről! Gloria rákacsintott. – Csak gondolatban vétkezem. – Helyes.

Dani elégedetten rágcsálta a pattogatott kukoricát. Hat hónappal ezelőttig sosem gondolta volna, hogy élvezné, ha együtt lakna Glóriával. Hat héttel ezelőtt ezt még kevésbé tudta volna elképzelni, de most itt van a nagyanyjánál, és teljesen otthonosan érzi magát. Mi ez, ha nem csoda? A ma esti interjúalanyunk Mark Canfield szenátor. A szenátor azt fontolgatja, hogy indul az elnökválasztáson, bár a kampányának sokat árthat a felfedezés, hogy van egy törvénytelen gyereke. Dani újra a kukoricába markolt. – Sosem gondoltam magamra törvénytelenként. Milyen viktoriánus kifejezés! – A születési anyakönyvi kivonatodba bejegyezték egy apa nevét – közölte vele Gloria. – Szóval nincs itt semmi gond. – Vagyis a valóság nem számít? Csak a látszat? – Természetesen. Ezt már megtanulhattad volna. Dani megtanulta – sőt a saját bőrén tapasztalta. A figyelmét most újra a képernyőre fordította. Mark hagyta a másik férfit locsogni, aztán nyugodtan elmesélte, hogyan bírt rá a média egyik képviselője egy kiskutya segítségével egy Downkóros gyereket a családi titok kiteregetésére. Igazán remek volt. Lassan beszélt, jól érthetően, csevegő hangnemben, élénk képet festve a gyönyörű kislányról, aki sosem lesz képes teljesen megérteni a világ komiszságát. Alex közbelépését

úgy írta le, mint egy fényes páncélú lovag mentőakcióját, a felfedezést pedig, hogy Dani a lánya, valóságos csodaként. – Ügyes – mondta Dani, elmerülten rágcsálva és nagyokat nyelve. – Ügyesebb, mint hittem. – Az apád profi. Mit vártál? Dani nem volt benne biztos. – A nyájassága kicsit taszít – ismerte be. – Olyankor nem tűnik teljesen őszintének. – Ne ítéld el, mert jól végzi a munkáját – mondta Gloria. – Miért nem lehet egy vízvezeték-szerelő vagy egy matektanár az apám? – Az élet nem ilyen kényelmes. – Ezt ki döntötte el? – Dani még több kukoricáért nyúlt. – Nem tudok kiigazodni Markon. Egyikükön sem. Nem értem azt a világot, amelyben élnek. – Ne sajnáld, hogy találkoztatok! – mondta Gloria. – Ő az apád. Nemrég ismerted meg. Adj egy kis időt mindkettőtöknek. Lassan majd közelebb kerültök egymáshoz. – Remélem, igazad van – mondta Dani. – Olykor arra gondolok, hogy el kellene tűnnöm. Mi lesz, ha miattam nem választják meg elnöknek? – Nem futamodhatsz meg. Semmi közöd a választáshoz. – Ezt nem tudhatod. – Ahogyan te sem. Én is hajlamos vagyok emészteni magam a problémákon, ahogy mindenki más, de te most függeszd fel az

aggodalmaskodás! Ha szükségét érzed, később majd folytathatod. – Ez logikusan hangzik – morogta Dani, akinek most kicsit nehezére esett a logikus gondolkodás. De belátta, hogy a nagyanyjának igaza van. Nem lehetett biztos abban, hogy bárkinek is kárt okozott, különben is, jól szerepelt a közvéleménykutatáson. Meg kell várnia, hogyan alakul a helyzet. Mi a legrosszabb, ami történhet? Katherine bemasszírozta az arcába az éjszakai krémet, aztán kivette a gumikat a hajából. A gardrób felé pillantott, ahol Mark éppen levetkőzött. Mint mindig, felvillanyozta a látvány, és feltámadt benne a vágy. Izgató képsorok villantak fel előtte: látta kettejüket meztelenül, látta, ahogy simogatják egymást, ahogy csókolóznak, és a teste megfeszült. Sok barátnője úgy beszélt a szexről, mint valami kellemetlen kötelességről, egy házimunkáról, amin túl kell esniük, hogy nyugodtan alhassanak, de számára sosem volt az. Ma is éppúgy kívánta Markot, mint amikor először lefeküdt vele. Az volt az érzése, hogy ha nyolcvanévesek lennének, és kihullott volna az összes foguk, ez a férfi akkor is felizgatná. A gardrób ajtajához sétált. – Megbeszéltem Danivel, hogy mindketten részt veszünk egy jótékonysági banketten. Kicsit ideges, de azt hiszem, jól megállja majd a helyét.

– Remek – mondta Mark, és még csak rá sem nézett. – A fekete hajszálcsíkos öltönyöm a tisztítóban van? Az ártatlan kérdésre Katherine szeme könnybe lábadt. – Ennyi? Csak ennyit tudsz mondani? Van valami fogalmad arról, hogy mindez mennyire fáj nekem? Nem tudod, mennyire feldúl a létezése, és az, amit jelent? Mark összeráncolta a homlokát. – Mit akarsz, mit mondjak? Azt, hogy örökké szeretni fogsz. Azt, hogy én vagyok a legfontosabb az életedben. Azt, hogy sosem szerettél mást, sorolta magában Katherine, jól tudva, hogy ezeket a szavakat Mark sosem fogja kiejteni. – Semmit. Hagyjuk. Nem számít – suttogta, és elfordult. Ezt a csatát úgysem nyerheti meg. Mark sosem fogja teljes mértékben viszonozni a szerelmét, sosem fogja úgy kívánni a testét, ahogyan ő kívánja az övét. Évek óta próbálta elfogadni ezt, de nem sikerült. – De, igenis számít. – Mark mögéje lépett, és megfogta a vállát. – Te számítasz. Nem tudom, mit mondjak, Katherine. Annak idején te bontottad fel az eljegyzésünket. Te szakítottál velem. Elküldtél. Katherine bólintott, mert mindez igaz volt, de továbbra is mardosták a könnyek a szemét. – Nem vártam, hogy beleszeretsz valaki másba. Azt vártam, hogy hiányozni fogok. – Hiányoztál.

– Nem eléggé, ha viszonyt kezdtél azzal a nővel. Elkeseredett voltam, Mark. – Szembefordult a férfival. – Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy bevalljam, nem lehet gyermekem, és ezért, mivel nem akartam látni a szánalmat a szemedben, vagy nézni, ahogy kisétálsz az életemből, elküldtelek. De továbbra is szerettelek, végül ezért tértem vissza hozzád. Iderepültem, hogy kérjek egy második esélyt. Tudod, milyen nehéz volt elmondanom, hogy nem ajándékozhatlak meg gyermekkel? Mark a kezébe vette a felesége kezét. Kék szeme elsötétült az érzelmektől. – De én nem bántam! Azt mondtam, nem számít, és nem is számított. Szerettelek, Katherine. Még mindig szeretlek. – De őt is szeretted. – Annak már vége. Valóban? Katherine elhúzta a kezét, és visszament a hálóba. Ezek a kérdések kísértették. Miért vette őt el valójában Mark? A férfi ambiciózus volt, ő pedig gazdag. Amíg nem tudott Marsháról, azt feltételezte, hogy tényleg hiányzott a férfinak. Azóta kiderült, hogy Mark simán továbblépett, és szinte napokkal a szakításuk után újabb kapcsolatba bocsátkozott. Ez pedig mindent megváltoztatott. Mi történt volna, ha Marsha nem hagyja el? Vajon akkor is visszatért volna hozzá? Ezt most már sosem tudhatja meg.

Mark követte, megint mögéje lépett, és magához húzta. – Gyűlölöm látni, hogy szenvedsz. – Jól vagyok – hazudta az asszony. Mark maga felé fordította, az egyik kezét a nyakára csúsztatta és megcsókolta. Katherine-nek az volt az érzése, hogy megpróbálja elterelni a figyelmét. Ellen akart állni neki, de lehetetlen volt. Mark közelsége mindig megfosztotta az erejétől, és most is elgyengült, mihelyt az ajkuk összeért. A vágy legyűrte, és ő hagyta, hogy a férfi és a szenvedély, amelyet Mark iránt érzett, magával ragadja. A fájdalom reggel majd visszatér, de most csak az érdekelte, amit Marktól kaphat, amit a karjában átélhet. Alex tudta, hogy hosszú napja lesz, amikor látta, hogy az egyetlen, nem ügyvéd foglalkozású résztvevő a találkozón az apja. Peter Aaron fellapozta az előtte fekvő dossziét. – Még van egy kis időnk a hivatalos vádemelésig. Ha beszélünk a kerületi ügyésszel, kideríthetjük, mit terveznek. – Médiacirkuszt – morogta Mark. – Ez politika. A kampány ellen irányul. Az az átkozott sajtó! – Sokféleképpen alakulhat a helyzet – folytatta Pete. – Szükségünk lenne még néhány részletre, mielőtt kidolgozzuk a haditervet. A partnerek nagyon kíváncsiak a végkimenetelére. Alex igyekezett közönyös és higgadt képet vágni, bár legszívesebben tört-zúzott volna. Vagy

behúzott volna valakinek – de pont így került bajba. Általában könnyen uralkodott magán, de amikor megütötte azt a riportert, valami elpattant benne. Gyűlölte mindezt. Gyűlölte, hogy nem számíthat szerencsés végkifejletre, kivéve, ha ejtenék a vádat, ami nem fog megtörténni. Bárhonnan is nézte a dolgokat, neki befellegzett. Pete Aaron partner volt Alex jogi cégénél, és csak egy okból vállalhatta ezt az ügyet: azért, mert Mark indulni akart az elnökválasztáson. Ha Mark elnök lesz, Alex biztos kap valami pozíciót a Fehér Házban, amiből a cég is profitálna. Ha Mark visszalép, vagy alulmarad a választáson, ő valószínűleg elbúcsúzhat a vállalati jogászi karrierjétől. Ami a legjobban frusztrálta, az volt, hogy mintha senkit sem izgatott volna, miért ütötte meg a fickót. Senki sem beszélt arról, hogy az a seggfej kihasznált egy gyereket, hogy magántermészetű információkat csaljon ki belőle. A tárgyaláson persze hivatkoznának rá, de most egyszerűen mellékesnek tekintették. A másik két ügyvéd tovább beszélt, Mark olykor közbeszúrt egy-egy megjegyzést, de Alex már nem figyelt rájuk. A többiek kieszelnek egy tervet, és neki annak megfelelően kell majd cselekednie, elvégre itt egy elnökség a tét. A fájdalomra gondolt, amit Bailey szemében látott, amikor a kislány rájött, hogy valami rosszat tett, és tudta, hogy hasonló körülmények között

megint a földre küldené azt a sajtóhiénát, fütyülve az esetleges következményekre. Aztán az apját tanulmányozta. Mark imádta a politika porondját. Ha nyer, mind odakerülnek vele együtt, hosszú időre.

10.

Dani végigvezetett a hosszú felhajtón. Nem tudta, mit talál a másik végén. Egy udvarházat? Lakókocsit? Mosolygott, aztán elakadt a lélegzete, amikor egy kanyar után feltűnt előtte egy impozáns méretű, kétemeletes gerendaház. A csupa fa és üveg homlokzatú épület mesebeli kastélyra emlékeztette. Bizarr látványt kellett volna nyújtania, de Dani úgy érezte, mintha ez lenne valakinek az álmai otthona. Szépen ívelt kőlépcsők vezettek fel a hosszú verandára, amelyen számos szék és egy hinta is állt. Ősfák ágaskodtak az ég felé, és a gondozott angolkert tovább fokozta a hely álomszerű hangulatát. Hát, ez nem az, amit vártam, gondolta, ahogy leparkolt a bejárat előtt, magához vette a borosüveget, és kiszállt. Igaz, fogalma sem volt, mit várjon, amikor Alex felhívta, és azt javasolta, hogy vacsorázzon nála. Hála az égnek, néhány napja a sajtó leszállt róla, már nem követték, így nem kellett James Bondként vezetnie, hogy lerázza őket. Felsétált a kőlépcsőn. Az ajtó kinyílt, mielőtt kopogtathatott volna, és megjelent Alex. Jól nézett ki. Nagyon jól. Dani eddig csak öltönyben látta, így az, hogy farmert és pulóvert viselt, meglepte. De

míg ugyanúgy értékelte a jól szabott öltönyöket, mint bármelyik nő, méltányolta azt is, ha egy férfi jól mutatott farmerben. A koptatott szövet kihangsúlyozta Alex keskeny csípőjét és hosszú lábát. A pulóver feltűrt ujja szabadon hagyta a csuklóját, amit a lány különösen szexisnek talált. Fura, az ilyesmi azelőtt sosem gerjesztette be. Egy csuklóban nincs semmi érdekes, kivéve Alexében. Vagy lehet, hogy ez inkább a férfiról szól? – Gyere be! – intett Alex. – Kösz, hogy eljöttél. – Kösz, hogy meghívtál. Örültem, de meg is lepődtem. – Pokoli napom volt – közölte Alex. – Szerettem volna egy baráti arcot látni. Egyszerű szavak. Hétköznapi szavak. De azonnal célba találtak: Dani lélegzete elakadt, és a lába úgy remegett, hogy attól félt, összeesik. Az övé az a baráti arc, amelyet Alex látni akart? Nem a családtagjaié, a barátaié vagy azé a bosszantóan gyönyörű exnejéé? – Klassz ez a hely – jegyezte meg, leplezve az izgatottságát. – Régóta itt laksz? – Úgy öt hónapja. A válás után vettem meg. Egyedüllétre és nyugalomra vágytam, és itt mindkettőt megtaláltam. – Ráadásul a hölgy vendégeidnek biztosan imponál egy ilyen mesebeli kastély. Dani ragaszkodott a könnyed hangnemhez, mert tudta, hogy csak így őrizheti meg a józanságát.

A terve elméletben tökéletes volt, de meghiúsult, mihelyt Alex magához húzta és megcsókolta. Nem figyelmeztette, nem udvariaskodott, nem kért engedélyt, csak a szájára tapasztotta a száját, megfosztva őt az erejétől, ugyanakkor új energiával ajándékozta meg. A lélegzete forró volt, és kissé mentaillatú, a teste mindenütt kemény, ahol kellett. Dani alig érzékelte, hogy kiveszi a kezéből az üveget, és az asztalra helyezi, a figyelmét teljes mértékben lekötötte, ahogy a férfi az ő alsó ajkát harapdálta. Alex a két kezét a lány derekán hagyta. Dani ösztönösen feléje dőlt. Azt akarta, hogy mindenütt megérintse, vonaglani akart és nyöszörögni, és azt akarta, hogy Alex tegye a magáévá, olyan hevesen, hogy ne tudjon gondolkodni, csak érezni. De úgy látszik, a férfi nem volt gondolatolvasó, vagy csak ő nem izgatta ennyire, mert hirtelen hátralépett, és halványan rámosolygott. – Csodásan nézel ki – mondta. – Kösz. – Dani egyenesen a munkából jött, de nem utasította vissza a bókot. – És csak hogy ne legyen semmi félreértés köztünk, nem fogadtam hölgyvendégeket, ahogy fogalmaztál. A család tagjait leszámítva te vagy az első nő, aki nálam vacsorázik. Tényleg? Öt hónapja nincs senkije? Boldogság söpört végig a lányon, de aztán gyorsan emlékeztette magát, hogy csak mert Alex nem hozott ide más nőt, ez nem jelenti azt, hogy

másutt sem szexeit. Egészséges, ereje teljében lévő férfi, valószínűtlen, hogy a válása óta önmegtartóztatóan élt. – Hogy bukkantál rá erre a helyre? – kérdezte. – Szerencsével. Az ügynököm aznap mutatta meg, amikor a piacra került. Más is licitált rá, de én nyertem. Naná! Alex Canfield. A bizonyára jelentős ügyvédi fizetésén kívül nyilván vannak más anyagi forrásai is. A férfi kézen fogta és bevezette egy hatalmas szobába, amelynek franciaablaka egy fedett, belső udvarra nyílt. Ez körülbelül akkora lehetett, mint az ő egész lakása. A szobától jobbra feküdt a tágas amerikai konyha, bal oldalon, a falnál a lány egy hatalmas tévét és rengeteg elektronikus kütyüt látott, olyanokat, amelyeket arra terveztek, hogy nagyon boldoggá tegyenek egy férfit. A helyiségben a földszínek domináltak, és nagyon otthonosnak hatott. – Lenyűgöző – mondta Dani. – Mindez a te műved? Alex kuncogott, ahogy a gránitpulthoz vitte a bort. – Ezt te sem hiheted komolyan! Anya segített, és Julie is. Ő következik korban utánam a családban. Másodéves a Washingtoni Egyetemen, koleszban lakik. Pszichológiát tanul, de jó érzéke van az ilyesmikhez. – Mert neked nincs? – Én pasi vagyok.

Az bizony, ráadásul csodálatos példánya a nemének. A nappalit a konyhától csak a pult választotta el. Ez előtt állt egy szék, ide dobta le a táskáját a lány. Alex kinyitotta a bort, és Dani közben finoman a levegőbe szimatolt. – Nem érzek semmilyen ételszagot – incselkedett. – Aggódnom kellene? Talán éheztetni akarsz? – A vacsoránk a hűtőben van, csak be kell tenni a mikroba. Nagyon éhes vagy, vagy tudsz várni egy kicsit? Dani a sötét szempárba nézett. Igen, nagyon éhes volt, de nem ennivalóra éhezett! Veszélyes, gondolta. Izmos, magas, erős, szexi, veszélyes. Hát nem tanulta meg a leckét? Azok közé a szánalmas nők közé tartozik ő is, akiknek az a sorsa, hogy a férfiakkal kapcsolatban újra és újra ugyanazokat a hibákat kövessék el? – Várok – felelte. Minél tovább, annál jobb. Alex a kezébe nyomott egy borospoharat, és kisétáltak a belső udvarra. Ezt valamilyen kőburkolat, talán pala borította. Egyik oldalán, a beépített mosogató és a pult alatti hűtőszekrény mellett egy ökör nagyságú rostélyt helyeztek el. – Itt aztán remek partikat rendezhetsz! – lelkendezett Dani, ahogy a férfi bekapcsolta a gázpalackos hősugárzót, és a puha párnákkal bélelt, fonott kanapé felé intett. – Fogok is, ha majd ráérek.

– Üres szavak! Ezt már ismerem! Időt kell szakítanod rá. Saját tapasztalatból beszélek. Alex letelepedett mellé, és feléje fordult. – Tényleg? Te mindenre szakítasz időt, amire szeretnél? – Nem annyit, mint kellene. Mentségemül szolgáljon, hogy nemrég kaptam ezt az állást, és igyekszem mindent olyan gyorsan megtanulni, ahogy lehetséges. De neked is van mentséged: részt veszel egy országos kampányban. Gondolom, ha vetélkednénk, te nyernél. – Ez kész őrület – ismerte el a férfi. – Ma be kellett ülnöm egy megbeszélésre, amelyen egy rakás ügyvéd azt vitatta meg, hogyan kezeljék azt, hogy vádat emelnek ellenem annak az átkozott riporternek a megtámadása miatt. Először fordult elő, hogy én voltam a témája egy hasonló tárgyalásnak. – Ha jól sejtem, nem élvezted. Alex tekintete kifürkészhetetlen volt. – Nem, ez nem az én stílusom. A lényeg, hogy nem akarom bonyolítani a helyzetet, de megtörtént. És ha elcseszem a kampányt… Dani megrázta a fejét. – Sajnálom, de ez az én szövegem. Ha valaki elcseszi a kampányt, az én vagyok. Te keress valami mást, ami miatt furdalhat a lelkiismeret. – Neked nincs semmi közöd a kampányhoz. – Ugyan már! Közvélemény-kutatást tartottak rólam. Az amerikaiak egyelőre elégedettek velem, de mi lesz, ha ez megváltozik? Ha olyat mondok

vagy csinálok, amit nem kellene? Ez nem nekem való. Múltam van. Alex mosolygott. – Az szinte makulátlan. Ezt onnan tudom, hogy ellenőriztettelek. – Milyen vigasztaló! Ezek szerint nincs semmi az életemben, ami titok lenne a számodra? – Ismerem nagy vonalakban a történetedet, de a részleteket nem. Ez is valami… – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egyes részletek igazán szaftosak? Imponálnék neked? – Már így is imponálsz. Ó, egek! – Jó tudni – dünnyögte Dani, és belekortyolt a borába. Alex letette a poharát az alacsony asztalra. – Dani, ugye tisztában vagy azzal, hogy ahogy előrehalad a kampány, és közszereplővé válsz, feltűnhetnek olyanok, akik a múltadban szerepet játszottak. Dani, aki sosem gondolt magára közszereplőként, úgy meglepődött a férfi szavain, hogy kis híján elmulasztotta a mondat második felét. – Például kik? – Nem tudom – felelte a férfi. – Hugh? – Úgy érted, hogy kérjen tőlem valamit? – Talán vissza akar majd szerezni. Nem lebecsülendő dolog, ha valaki az elnök lányának a férje.

Vagy ha az elnök fiának a felesége, villant át Dani agyán, és lelki szemei előtt felvillant Fiona arca, de aztán gyorsan elhessegette a képet. – Hugh ennyire nem ostoba – rázta meg a fejét. – Tudja, hogy köztünk mindennek vége. Sosem bocsátanám meg, hogy megcsalt, és soha nem térnék vissza hozzá. Megsirattam a házasságomat, felsoroltam magamban, hogy mit sajnálok, és továbbléptem. – Csak tudd, hogy megtörténhet. Dani azokra a férfiakra gondolt, akikkel azóta kapcsolata volt. Gary sosem zaklatná, de Ryan? Ő elég buta, hogy megpróbálja. – Min töprengsz? – kérdezte Alex. – Azon, hogy még ki jelenhet meg hirtelen. – Neveket is mondasz? – Alex hangja incselkedően csengett. Érzékin. Azt a vágyat keltette benne, hogy akár államtitkokat is kifecsegjen, vagy találjon ki, ha nem ismer ilyeneket. – Hugh után összejöttem egy fickóval az Öreg Halászban. Az az egyik családi éttermünk. – Ettem már ott. Kellemes hely. – Kösz. Felvettünk egy új vezetőt. Ryan jópofa volt, elbűvölő, jóképű. – A szemétláda! Dani felnevetett. – Ami azt illeti, az volt. Tudta, mit mondjon, hogyan viselkedjen. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy megfelelő kárpótláspasi lenne. – És az volt?

– Igen, és még több is annál. De épp, amikor már azt gondoltam, hogy talán olyasvalaki, akivel igazán törődni tudnék, feltűnt a színen a neje a gyerekükkel. A szó szoros értelmében. A nő bejött az étterembe, a férjét kereste, és magával hozta a kicsit. – Juj! Alex a lányra bámult, és Dani állta a tekintetét. Nem volt rejtegetnivalója. Még mindig bosszantotta, hogy olyan idióta volt, de nem voltak titkai. – Ami a legjobban kikészített, a hazugságoknál és az árulásnál is jobban, az volt, amit Ryan mondott: sajnálja, hogy így kellett megtudnom. Hát nem elképesztő? Hogyan akarta, hogy megtudjam? A lényeg, hogy bár bántotta, hogy tudomást szereztem a feleségéről, csöppet sem furdalta a lelkiismeret amiatt, hogy megcsalta a nőt. – Vannak ilyen fickók. – Te megcsaltad valaha a feleségedet? – Nem, soha. Alex tekintete szilárd volt, a hangja nyugodtan csengett, és Dani nem kételkedett a szavaiban. – Gondoltam. – A lány letette a borospoharát a férfié mellé. – Szóval ez a Ryan-ügy nagy baklövés volt. – Nem tudhattad, hogy nős. – Rá kellett volna kérdeznem. A fickó csak szédített. Nem kellett volna megéreznem?

– Te egyenes vagy, és őszinte, nem vered át az embereket, szóval miért várnád, hogy mások átvernek? – Igazad van. Csak olyan ostobának éreztem magam. Utána megfogadtam, hogy többé nem bocsátkozom kapcsolatba. – De mégis megtetted? – Ó, igen! Gary csendes volt, szerény, kedves. Biztonságos. – Mondtam már, hogy szemétláda? – Nem, a szemétláda Ryan volt. Gary jó fiú. Kedveltem, de hiányzott a szikra. Azt gondoltam, ez még előnyös is lehet, minthogy a szikra volt az, ami bajba kevert Ryannel. Egy darabig azt hittem, meleg. Alex kuncogott. – Ez nem egészen az, amit egy férfi szívesen hall. – Hát… nem. De Gary nem sértődött meg, és amikor randira hívott, igent mondtam. – Dani szünetet tartott, nem volt meggyőződve róla, hogy okos dolog volt belekezdenie ebbe a témába. Az egy dolog, ha valakinek titkai vannak, de nem biztos, hogy célszerű csak úgy kifecsegni a részleteket. – És? Dani mély lélegzetet vett. – Elvitt egy elbűvölő kis peremvárosi étterembe, de még le sem ültünk, és ott termett egy nő, aki atyának szólította. Alex zavart képet vágott.

– Dühös lettél rá, mert gyerekei voltak, akikről nem tudtál? – Nem, azon borultam ki, hogy korábban pap volt. Alex nevetni kezdett. Dani összehúzta a szemöldökét. – Ez nem vicces – közölte. – De, az. Ugyan már, egy pap? És te voltál az első nő, akivel randizott? – Nem, már korábban is randizott, de nem tudom, hogy… Érted! Ezzel képtelen voltam megbirkózni. Lehet, hogy ez erkölcsi gyengeségre vagy jellemhibára utal, de mihelyt kiderült a titka, tudtam, hogy az isten így üzente meg, hogy Gary tabu a számomra. Így aztán eljöttem. Azaz inkább szaladtam. Futottam, mint a nyúl. Alex megint nevetett, és ezúttal Dani is csatlakozott hozzá. – Szinte sajnálom szegényt – vallotta be a férfi. – Szinte? – Nem szeretném, ha vele járnál. Aha, gondolta a lány, megrészegülve az előtte felvillanó lehetőségektől. Mert akkor most nem lehetne itt… vele. Erről beszél Alex? – Szóval ilyen volt a szerelmi életem, legalábbis az utóbbi években – fejezte be. – Siralmas, tragikus és bizarr. Egész más, mint amit valaha vártam. – De érdekes – mormolta a férfi a poharáért nyúlva. – Ami jobb, mintha unalmas lett volna.

– Ó, nem is tudom. Az unalmas nem olyan rossz. Te már ismered a titkaimat. Most halljuk a tieidet! A férfi szeme kicsit elsötétült. – Senkim sem volt a válás óta. Randiztam néhányszor, de egyiknek sem lett folytatása. Vajon a találkozásait az exével is randiként tartja számon? Próbálják felmelegíteni a kapcsolatukat? – Miért bomlott fel a házasságotok? – Dani tisztában volt vele, hogy ez egy mélységesen személyes kérdés, de úgy vélte, kölcsönkenyér visszajár, és ha ő őszinte volt a férfihoz, Alex is az lehet vele. – Fiona megcsalt – válaszolta nyersen Alex. – Rajtakaptam. – Összeráncolta a homlokát. – Még azt sem tudom, ki volt a fickó. Sosem vettem a fáradságot, hogy kiderítsem. Dani rámeredt. Nem tudta elhinni, hogy mindkettőjüket elárulták. – Sajnálom. Tudom, milyen érzés ez. Én is rajtakaptam Hugh-t. – Fiona és a barátja az ebédlőasztalon keféltek – mesélte Alex. – Hugh és a kis barátnője az egyetemen, Hugh irodájában csinálták. Ez sem kevésbé ízléstelen. – Dani megrázta a fejét. – Az árulást gyűlöltem a legjobban az egészben. Ha nem indítottuk volna meg már addigra a válópert, azonnal elhagytam volna.

– Én így tettem. Miután Fiona eljátszotta a bizalmamat, a házasságunknak vége lett. Meg akarta beszélni velem a történteket, szerette volna, ha adunk még egy esélyt a kapcsolatunknak. Valószínűleg – akár a te Ryaned – azt sajnálta a legjobban, hogy lebukott. Dani mély lélegzetet vett. – Szóval nem találkozgattok? – Dehogy! Miért találkozgatnánk? – Nemrég összefutottam vele, és akkor arra célzott, hogy újrakezditek, vagy legalábbis ezt fontolgatjátok. – Katherine is ezt mondta, de Dani ezzel most nem akart előhozakodni. – Fiona is azok közé tartozik, akiket említettem – rázta meg a fejét Alex. – Közel akar lenni a hatalom centrumához. Most, hogy az apám indul az elnökválasztáson, megint érdeklődni kezdett irántam. – Hm. Rendben. Örülök, hogy mindezt elmondtad. A belső udvaron csak néhány lámpa égett. A félhomályban Dani szeme inkább barnának, mint mogyorószínűnek tűnt. Alex azonban jól látta a benne felvillanó érzelmeket, melyek közül az utolsó a megkönnyebbülés volt. Talán a lány aggódott Fiona miatt? A jó ég tudja, mivel beszélte tele a fejét az a ribanc. Fiona szinte bármire képes lenne, hogy megkapja, amit akar. Alex annak idején csodálta a céltudatosságát. Ma már nem annyira.

Dani egészen más. Nyílt és őszinte, amit ő nagyra értékelt. Úgy tűnt, a szívét követi, ami könnyen bajba sodorhatja, ha nincs résen. Ó, persze neki nem állt szándékában bántani őt, bár tényleg szerette volna jobban megismerni. Főleg testi értelemben. A pénisze azonnal megkeményedett, ahogy a fantáziája meglódult. Fiona után akadt néhány futó kapcsolata, de ezek inkább csak a fizikai szükségleteit elégítették ki, körülbelül annyit jelentettek, mint ha megvakart volna egy viszkető pattanást. Nem hitte, hogy többre vágyik, de talán tévedett. – Mire gondolsz? – kérdezte a lány. – Olyan furcsa képet vágsz! – Arra, hogy rövid idő alatt mindent megváltoztattál. Dani felsóhajtott. – És ez baj, ugye? – Miért lenne baj? Talán éppen erre volt szükségünk. – A mamádnak környezetváltozásra lenne szüksége – közölte Dani. – Biztos nagyon felkavarta a megjelenésem. Nem lehet könnyű megbirkóznia a ránehezedő nyomással, de ő csodásan helytáll. Nagyszerű teremtés, én is ilyen akarok lenni, ha majd felnövök. – Már felnőttél. – Ne mondd ezt! Akkor nem tűzhetem ki magam elé célként.

Alexnek tetszett, hogy Dani ennyire tiszteli Katherine-t, és értékelte az együttérzését, de nem akart egész este a mamájáról csevegni. – Szóval, most már megéheztél? – kérdezte. – Gondoskodjak a vacsoráról? Dani felállt. – Úgy érted, hogy megmelegítsd-e? – Hát, ha ez kell ahhoz, hogy ehessünk… – Ühüm. Visszamentek a konyhába. Dani lépkedett elöl. Letette a poharát a pultra, és megfordult. Alex későn állt meg, így összeütköztek. A férfi kinyújtotta a karját, hogy a bora ki ne ömöljön. Dani ugyanekkor nyúlt a poharáért, de ahelyett, hogy azt ragadta volna meg, tenyere a férfi mellkasán landolt. A vágy egy bomba robbanás erejével tört rá Alexre. A teste megfeszült, a pénisze megkeményedett, és mindez azzal fenyegette, hogy ő elveszíti az elmúlt harminc-egynéhány évben kifejlesztett önuralmát. Dani pupillája kitágult, a lélegzete elakadt. Alex megesküdött volna rá, hogy éppen olyan felajzott, mint ő. – Tudom, mire gondolsz – suttogta. Gyorsan letette a poharát a lányé mellé, aztán megragadta a mellkasán nyugvó kezet. – Arra, hogy idecsaltalak az erdei faházamba, hogy azt tehessek veled, amit akarok. Csak hogy tudd, tényleg gondoskodtam vacsoráról.

De azt később is megehetik. Minél később, annál jobb… – Igen… nos, az evés jó ötlet – motyogta Dani. – Nem mintha nem érdekelnél… Nagyon jóképű vagy, és kedvellek. Alex leengedte a kezét. Remek! Ezek szerint csak képzelte, hogy a közelsége felizgatta a nőt. Dani valószínűleg úgy gondol rá, mint egy új bátyra. Na és a csókolózásuk? Dani akkor tényleg felizgult, és viszonozta a szenvedélyét. Alex egyszerűen nem volt hajlandó elhinni, hogy a vonzalma egyoldalú. – És ne hidd, hogy nem akarom, hogy azt tégy velem, amit csak akarsz – folytatta a lány. – Erős a kísértés, de gondolnunk kell a családra, a lehetséges botrányra… Nem is beszélve a múltamról. Megtanultam, hogy óvatosnak kell lennem. A kapcsolatok terén eddig nem volt sok szerencsém. – Ne vegyél egy kalap alá két seggfejjel és egy pappal! – Gary már nem pap, és nem veszlek egy kalap alá senkivel, de nem akarok újabb problémákat. Tudom, nem igazság, hogy te iszod meg a levét a baklövéseimnek, de nem mondhatok mást. Kezdem azt hinni, hogy csak úgy leszek képes megint ágyba bújni egy férfival, ha teljesen én irányíthatok. Először valószínűleg ki kell kötöznöm a partneremet. Alex a pultnak támaszkodott, és lassan bólintott.

– Még sosem kötöztek ki, de semmi kifogásom az ellen, hogy megpróbáljuk. A vacsora – fűszeres csirke krumplipürével és zöldségekkel – nagyon finom volt. Dani nem tudta, Alex honnan hozta, de elhatározta, hogy megszerzi az étterem telefonszámát. Nem mintha sokat tudott volna enni. Továbbra is sokkos állapotban volt, először mert kibökte, hogy a partnere kikötözése lenne az előfeltétele annak, hogy szexeljen, másodszor mert Alex nem rohant ki visítva az éjszakába, amikor meghallotta az ötletét. Tudta, hogy Alex veszélyt jelenthet a lelki békéjére, és most úgy érezte, hogy máris túl mélyen belebonyolódott ebbe a kapcsolatba. A nappaliban a kanapén ültek, félhomályban, a háttérben halk, romantikus zene szólt, és itt ez az ellenállhatatlan férfi… Hm, micsoda probléma! Mitévő legyen? Mielőtt meghozhatott volna egy – átgondolt vagy átgondolatlan – döntést, Alex a nyakára tette a kezét. Az ujjai alig súrolták a bőrét, Dani karja mégis libabőrös lett. Azon kapta magát, hogy szeretne közelebb húzódni a férfihoz, szeretne hozzásimulni. Felé fordult, és ráébredt, hogy sokkal közelebb vannak egymáshoz, mint hitte, elég közel ahhoz, hogy Alex hozzáhajoljon és megcsókolja, ami hirtelen a világ leglogikusabb cselekedetének tűnt. Nem értette, hogy lehet a férfi ajka ilyen kemény, mégis lágy. Tökéletes száj ez a

csókolózáshoz, és talán máshoz is, gondolta, miközben elképzelte, milyen érzés lenne, ha Alex végigcsókolná mindenütt. A férfi ujjai feljebb kúsztak a nyakán, és a hajába túrtak, a másik keze a lány derekára simult. Megint nagyon könnyedén érintette meg, csöppet sem követelődzően. De csábítóan. Roppant csábítóan. Dani próbált közelebb kerülni hozzá, és a férfi valószínűleg kezdettől fogva ezt akarta elérni. Fel akarta izgatni, hogy Dani megkívánja, és ő kezdeményezzen. Okos! Alex gyengéden végigsimított a nyelvével a lány alsó ajkán, de Dani visszahúzódott. – Alex, én… – Ahogy belebámult a sötét szempárba, amelynek a mélyén tűz lobogott, másra sem vágyott, mint hogy elemésszék ezek a lángok. – Tényleg akarom. – Akkor jó, mert én is. – De gondolnunk kell a következményekre. – Van itthon óvszerem. – Micsoda? Ó, nem, nem erről beszéltem, bár értékelem, hogy hajlandó vagy használni. Kettőnkre céloztam, arra, hogy az életünk különös módon összefonódott. A borzalmas múltamra. Alex rámosolygott, aztán megint megcsókolta. – Elfogadom a feltételeidet. – A feltételeimet? – visszhangozta Dani, aztán végre kapcsolt, és halkan felsikoltott. – A kikötözés… Azt akarod, hogy kötözzelek ki?

– Te mondtad, hogy ezt akarod. – Ha kiderül, hogy az éjjeliszekrényedben bársonybélésű bilincset tartasz, már itt sem vagyok. – Nyakkendőket – mondta a férfi, és megint megcsókolta. – Nagyon szépeket. Selyem nyakkendőket. Az incselkedését Dani majdnem úgy élvezte, mint a férfi csókját, amelynek teljesen átadta magát; hagyta, hogy vágy elragadja, és a szenvedély tüze feleméssze a maradék józanságát. Alex szinte minden tulajdonsággal rendelkezett azok közül, amelyeket ő fontosnak tartott egy partnerben, és szinte semmivel azok közül, amelyektől viszolygott. Facér volt, szórakoztató, nyitott az új tapasztalatokra, és érdeklődött iránta. Azonkívül fontos számára a család, kötelességtudó, tiszteletben tartja az esküket, és hűséges. Ráadásul sosem volt pap. Ez mind-mind mellette szólt. A férfi átölelte, és Dani hozzásimult. Átkulcsolta Alex nyakát, és beengedte a férfi kutató nyelvét a szájába. Alex magával repítette a gyönyör birodalmába, és neki szüksége volt egy kis repülésre. Így hát még közelebb furakodott hozzá, élvezve a különleges élményt, amit egy férfi jelent az ember életében – vagy az ágyában. Szerette a kemény izmokat, a merevségét, a gerjedelmét, szerette, hogy a közelében szinte elolvad, hogy a hüvelye

nedvessé válik, főleg ahogy elképzelte, milyen lenne szeretkezni vele. Alex nyelve cirógatott, felfedezett, tolakodott, birtokba vett. Ajka végigszántott a lány állán, játékos csókok váltakoztak finom harapásokkal, érzéki nyalogatással, és Dani többször is felszisszent és levegő után kapkodott. Alex végigharapdálta a nyakát, közben egy kis szünetet tartva, hogy a fülcimpáját szopogassa. Amikor lejjebb kalandozott, a pulóvere V kivágásába, Dani sajnálta, hogy nem visel egy sokkal mélyebb dekoltázsú holmit. A férfi kinyújtózott a kanapén, őt meg magára húzta. Ez a póz azt az érzést keltette a lányban, hogy ő irányít, és ezt kellemesnek találta. – Meleg van itt – mormolta Alex, és megrángatta a lány pólóját. – Biztos neked is meleged van. – Ezernyi módon – tréfálkozott Dani. Segített a férfinak lerángatni a pulóvert, aztán fölé hajolt, és megcsókolta, miközben Alex keze fel-le siklott a hátán. Most is alig ért hozzá, de ez is elég volt, hogy a bensője lángra kapjon. Alex a fenekébe markolt, és Dani ösztönösen megint hozzádörgölődzött. Túl sok réteg választotta el a testüket, de a lány így is érezte a férfi izgalmát, amely az ő nedves, duzzadt csiklójának feszült, és halkan felnyögött. Alex keze a derekára csúszott, aztán tovább, a hátára, hogy kikapcsolja a melltartóját. Dani elhajította a fehérneműt, aztán megint a férfi fölé hajolt, most már fedetlen mellel.

– Pokoli jó műsor – suttogta Alex, és felemelte a kezét. Lassan mozgatta az ujjait a lány mellén, ingerelve, körözve, egyre közelebb jutva a bimbókhoz. Dani kis híján nyüszíteni kezdett a vágyakozástól. De ahelyett, hogy a férfi végre megfogta volna a csúcsokat, kicsit felemelkedett, és a szájába vette a jobb bimbóját. Gyengéden szopogatta, mindig csak annyira szívta meg, hogy a lány érezze a kapcsolatot a melle és a hüvelye között. Dani mellbimbója megduzzadt, a lábujjai begörbültek a kéjtől. Alex a másik mellét a kezével becézgette, ami szintén kellemes volt, de távolról sem olyan izgató. Dani vágya nőttön-nőtt, és a lány végül elkezdett előre-hátra mozogni a férfi merevedése fölött, így próbálva enyhíteni a saját feszültségét. Alex az ajkával ekkor a másik mellét vette ostrom alá, hosszan szopogatta és nyalogatta a kemény bimbót, aztán beleharapott, de vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon. Többet akarok, gondolta Dani kétségbeesetten. – Alex… A férfi kinyitotta a szemét. – Valószínűleg át kellene hurcolkodnunk máshová – mormolta. Dani bólintott, és lecsúszott róla. Derékig meztelen volt, de ez csöppet sem feszélyezte, talán mert látta, hogy a férfi milyen mohón bámulja.

Lerúgták a cipőjüket, aztán Alex kézen fogta a lányt, és végigvezette a folyosón. Ahogy beléptek a hálóba, felkapott egy távirányítót, és bekapcsolta a gázkandallót. A lángok elég fényt adtak, hogy a lány szemügyre vehesse a tágas helyiséget, a méretes, férfias bútorokat, a hatalmas ágyat. Aztán Alex átölelte őt, és Danit már csak az érdekelte, amit mindjárt csinálni fognak. A férfi ledobta a pulóverét, és még közelebb húzta a lányt. Meztelen bőr a meztelen bőrön, gondolta Dani sóhajtva. Igen, ez nagyon kellemes… Alex kigombolta a nadrágját, és a bugyijával együtt lerángatta róla, aztán csókolóztak, miközben Dani kilépett a ruháiból, és megpróbált az ágyhoz hátrálni, csak éppen nem tudta rávenni a lábait az együttműködésre, talán mert a férfi a combjai közé csúsztatta a kezét. Az ágy, mondta magában. Az ágyon jobb lesz! De nehéz volt bármi másra gondolnia, mint hogy Alex ujjai a vénuszdombján kalandoznak. Azok az ördögien ügyes ujjak egykettőre megtalálták a csiklóját, amelyet aztán hosszan becézgettek, gyengéd, ritmikus cirógatásokkal. Dani felnyögött, és beleharapott a férfi alsó ajkába. – Megőrjítesz – suttogta. – Ez a célom! Alex végül elengedte, de csak addig, amíg Dani félrelökte az ágytakarót, és lehuppant az ágyra. A

lány lerántotta a zokniját, és elnyúlt a hűvös lepedőn. A férfi egy szempillantás alatt levetkőzött, és csatlakozott hozzá. – Hol hagytuk abba? – kérdezte, amikor magához húzta. Dani hozzásimult, felajzottan, mégis fesztelenebbül, mint ahogy várta. Először szeretkezik Alexszel, és nem ideges, nem is fél. Miért nem? Milyen buta kérdés, korholta magát, miközben Alex a mellét cirógatta. Mintha nem csak az számítana, hogy ez a férfi milyen érzéseket ébreszt benne. Alex a hátára fordította, hogy végigcsókolja a testét. Dani behunyta a szemét, és önfeledten élvezte a becézgetését. A háta hol megfeszült, hol ellazult, ahogy Alex ajka súrolta a hasát, a csípőjét, a combját, majd miután az ujjai szétválasztották a nedves, csiklandós szőrzetet, a férfi szája a csiklójára tapadt. Meleg nyelve magabiztosan mozgott, és pontosan annyi nyomást gyakorolt a kis gombra, hogy a lány lélegzete elakadjon. A férfi lassú volt, és alapos, hosszan körözött és nyalogatott, időnként szünetet tartva – ilyenkor Dani sikítani akart a türelmetlenségtől –, aztán kicsit fokozta a tempót. Úgy tűnt, élvezi, amit csinál, és Dani ezért még jobban kívánta őt. A lány megremegett a gyönyör ostorcsapására. A csípője egy ütemre ringott a férfi mozdulataival, sürgetően, követelődzően.

Még, gondolta a szenvedély fátylán át. Még! Gyerünk! De Alex nem sietett, tovább ingerelte a nyelvével. Dani homorított, várva az orgazmust, amely még mindig túl távolinak tűnt. Megpróbálta kikényszeríteni, sóvárgott a beteljesülésre, szomjazott, éhezett, de hiába, annak még nem jött el az ideje. A férfi az őrületbe kergette, a lehető legcsodálatosabb módon. A gyönyör pántjai gúzsba kötötték, a bőre megfeszült, túl érzékennyé vált, a melle sajgott. Centiről centire közeledett a céljához, már-már elélvezett, aztán ráébredt, hogy még mindig ott vesztegel a szakadék szélén, kétségbeesetten vágyva a zuhanásra. – Alex! – lehelte. – Csinálj valamit! – De ezt csak gondolta, nem mondta ki. Az utazás túl mennyei volt. A férfi ekkor megmoccant, és belécsúsztatta az egyik ujját. Ugyanebben a pillanatban megszívta a csiklóját, miközben a nyelvével megpöccintette. Az orgazmus végigsöpört a lányon. Az egyik pillanatban még türelmetlenül várta a gyönyört, a következőben az egész teste vonaglott a kéjtől, amely kiszakította a valóságból, és áthajította valami más dimenzióba. Felsikoltott, levegő után kapkodott, remegett, és Alex pontosan tudta, hogyan érintse meg, hogyan csikarja ki az utolsó csepp gyönyört is a pillanatból.

Dani nem tudott megmozdulni. Talán soha többé nem tudok, gondolta, de ez nem baj. Sőt remek dolog, ha másodszor is átél valami hasonlót. Alex feltérdelt, és egy óvszerért nyúlt. Felhúzta, majd lassan belenyomult a lányba, teljesen kitöltve őt, aztán megint kettőjük közé csúsztatta a kezét, és lassan dörzsölgette. Dani kinyitotta a száját, hogy megmondja, ne fáradjon, ő már elérte a beteljesülést, különben is, a csiklója túl érzékeny lenne, de volt valami a férfi cirógatásában, amit meglepően erotikusnak talált, és hirtelen rájött, hogy többre vágyik. Alex benne maradt, óvatosan simogatta. Alig mozgott, de a finom súrlódás felizgatta a lányt. Így aztán, amikor a férfi legközelebb előrelökte magát, felemelte a csípőjét, mélyen magába fogadva, szinte beszippantva a péniszét. Alex megdermedt, a pupillája kitágult. Incselkedő ujjai megremegtek. Dani elmosolyodott. – Na, így már jobb! – Azt akarom, hogy újra elélvezz. Ha túl gyorsan elmegyek… Dani már félúton járt az újabb orgazmushoz. – Nem hiszem, hogy bármi probléma lesz az időzítéssel. – Még mindig felajzott volt az átélt gyönyörtől, és tudta, nem sok kellene hozzá, hogy megint a mennyekbe repüljön. – Akarom! – mondta. – Elég a játszadozásból.

A férfi feltérdelt, és a könyökére támaszkodott, a lány szemébe nézett, és a szaván fogta, abbahagyta a játszadozást. Olyan erőteljesen mozgott, hogy Dani idegvégződései tomboltak a kéjtől. A férfi birtoklása majdnem olyan izgalmas volt, mint amilyen izgató. Dani Alex csípőjére fonta a lábát, hogy rögzítse ebben a pózban. A férfi lehajtotta a fejét, és megcsókolta. A lány szexuális feszültsége egyre nőtt. Alex mély lökései egyre közelebb taszították az újabb orgazmushoz. Próbált uralkodni magán, hogy minél tovább élvezhesse az együttlétüket, de ekkor Alex megmerevedett, és felemelte a fejét. – Nem tudok tovább várni – szűrte a fogai közül. – Annál jobb. Alex még egyszer előrenyomult, aztán felnyögött. Dani érezte, ahogy végigfut rajta az első remegés, és ez elég volt, hogy őt is magával ragadja a szenvedély. Görcsösen belekapaszkodott a férfiba, amikor a második orgazmus végigsöpört rajta. Felnyögött, talán kiáltott is, de nem érdekelte. Alex igazán megérdemel egy-két kéjes sikítást ennyi fáradozás, ilyen teljesítmény után. Másodpercekkel vagy talán percekkel később a férfi az oldalára fordult, a füle mögé simította a lány haját, megcsókolta az ajkát, aztán felnevetett. – Mi az? – motyogta Dani.

– Elfeledkeztem a kikötözésről. Emlékszel? Azt mondtad, ha kikötöznél, úgy éreznéd, te irányítasz. Ó, igen… Daninek korábban valóban voltak fenntartásai, bizalmatlan volt, félt. – Hát… ezen már túlléptünk. És nem hiszem, hogy a történtek után szükség lenne rá. Alex szeme vidáman felcsillant. – Pedig úgy örültem, hogy valami újat próbálhatok ki. – Majd legközelebb – ígérte Dani. Azon tűnődött, hogy Alex valóban olyan csodálatos-e, mint amilyennek tűnik. Nagyon remélte, hogy igen. Hajnali egy óra körül járhatott, amikor Daninek módja nyílt kicsit pihenni. A kandallót bekapcsolva hagyták, a lángok vöröses ragyogást kölcsönöztek Alex hálószobájának. A férfihoz simulva feküdt, feje a vállán nyugodott, klasszikus szex utáni pózban. – Jól vagy? – kérdezte Alex, miközben a hátát simogatta. – Nagyon elcsendesedtél. – Lubickolok a testi-lelki kielégültségben. – A lubickolás jó dolog. – Csodálatos – mondta Dani, felidézve, hogyan érte el a férfi, hogy remegjen és reszkessen és sikítson. Újra és újra. – Nekem is az volt. Tehát a listáján a pozitívumok közé felveheti a kölcsönös szexuális vonzódást, gondolta a lány. A

bonyodalmak, amelyek ebből származnak, na, azok kerülnek a negatív oldalra. – Ha bárki megtudja… – kezdte. Alex kuncogott. Dani hallotta, de érezte is. – Tudom, mit akarsz mondani. Tele lennének a hírrel a lapok. – Tőlem nem tudják meg – közölte a lány. Alex megpuszilta az orra hegyét. – Ezt mondanod sem kell. Bízom benned. Danit elöntötte a melegség, ám ezúttal nem a szexuális izgalom miatt, hanem mert jólestek neki a férfi szavai. Annak alapján, amit a múltjából ismert, Alex nem egykönnyen bízott meg az emberekben. – Örülök – mondta. – Talán… Egy halk, de tisztán kivehető csörgés szakította félbe, mire felemelte a fejét. – Ez a mobilom. Késő volt. Ha ilyenkor hívják, az csak rosszat jelenthet. Dani kiugrott az ágyból, találomra felragadott valamit, ami úgy nézett ki, mint Alex inge, és miközben magára rángatta, átrohant a nappaliba, ahol a táskáját hagyta. – Halló! – szólt bele a mobiljába, mihelyt szétnyitotta. – Mi történt? – Dani, itt Kristie. A lány megdermedt. Kristie Gloria éjszakai ápolónője volt, az egyetlen nővér, akit megtartottak. – Mi történt? – kérdezte újra.

– A nagyanyád összeesett. Hívtam a 911-et, és már itt vannak a mentők. Kórházba viszik. Lélegzik, és a pulzusa is normális. Nem hiszem, hogy újabb szívrohamot kapott, de nem vagyok orvos. Danivel megfordult a szoba. Megingott, de Alex hirtelen mellette termett, és lenyomta a kanapéra. – Oké… – A lány képtelen volt gondolkozni. És ha Kristie téved? Ha Glóriának szívrohama volt? Nem bírná ki, hogy elveszítse. Most nem, amikor annyi év után közel kerültek egymáshoz. – Azonnal indulok – mondta. – Köszönöm, hogy értesítettél. – Ez természetes. A mentőautóból majd felhívom a testvéreidet is. Dani megszakította a vonalat. – A nagymamám összeesett – mondta. – Kórházba viszik. Oda kell mennem. – Elkísérlek – ajánlotta fel tüstént a férfi. Dani semmire sem vágyott jobban, mint hogy Alex mellette legyen és támaszként szolgáljon, de mielőtt bólintott volna, eszébe jutott, ki ő, ki az apja, és hogy a sajtó milyen bosszantó érdeklődést tanúsított a magánügyeik iránt. – Nem – rázta meg a fejét. – Mert mi lesz, ha egy újságíró meglát? Alex elhúzta a száját, mintha azt akarná mondani, fütyül rá. De nem fütyülhetett rá, egyikük sem tehette. – Hívj fel! – kérte. – Szeretném, ha folyamatosan tájékoztatnál.

– Rendben. Dani gyorsan felöltözött, és alig öt perccel később mindketten a kocsijánál álltak. Alex a tenyerébe fogta a lány arcát, és megcsókolta a száját. – Ha kellek, csak szólj, és odamegyek. Dani hitt neki. – A bátyáim is jönnek, ez biztos, szóval nem leszek egyedül. Felhívlak, mihelyt megtudunk valamit. Alex hátralépett, Dani pedig beszállt a kocsijába, és indított. Ahogy végighajtott a hosszú feljárón, két érzés viaskodott benne: az aggodalom Gloria miatt és a boldogság az Alexszel töltött éjszaka miatt. Végül az előbbi győzött. Főleg az foglalkoztatta, mi történhetett, ezért nem vette észre a különös, mozgó árnyakat a felhajtó végénél. Csak amikor már túl késő volt ahhoz, hogy visszaforduljon, akkor látta meg a kocsikat és az embereket. Meg a kamerákat. Félrehúzódtak előle, de lassan kellett hajtania, és nem akadályozhatta meg, hogy lefotózzák és kérdésekkel bombázzák a szenátor fiával töltött éjszakájáról.

11.

Amikor Dani megérkezett a kórházba, megállapította, hogy a többiek – a fivérei, Penny, Elissa és Lori – már mind megelőzték. Lori a zokogó Kristie-t vigasztalta, aki nyomban felpattant, amint meglátta őt. – Annyira sajnálom! – kiáltotta a sírástól rekedten. – Ó, Dani, csak úgy összeesett! Pedig már olyan jól volt! Alig néhány napja beszéltünk arról, hogy már nem sokáig lesz szüksége rám. Most, hogy te odaköltöztél, nem bánta, ha egyedül van éjjel. Ő maga állította össze az étrendjét, szervezte meg a gyógytornáját, adagolta az orvosságait. Jól van. Vagyis jól volt. Dani tudta, hogy Kristie csak segíteni próbál, és talán szeretné elérni, hogy ő maga jobban érezze magát, de amit mondott, egyirányú menetjegyet jelentett Daninek a bűntudat birodalmába. Igaz, hogy Gloriához költözött, de a nagyanyja nyilván azt várta, hogy éjjelente otthon lesz. Ő azonban az elmúlt éjszakát Alexnél töltötte. És ha őszinte akart lenni magához, kénytelen volt beismerni, hogy egész idő alatt egyszer sem gondolt a nagyanyjára. Oké, persze, megmondta Glóriának, hová megy, és a nagyanyja még ugratta is, viccelődött, hogy túlságosan jól fogja érezni magát, de arra egyikük sem számított, hogy egész éjjel kimarad.

A lány az órájára pillantott. Hajnali kettő múlt, de elég sokáig volt Alexnél, hogy így fogalmazhasson, tehát minden oka megvolt a bűntudatra. – Nem te vagy a hibás – mondta Kristie-nek. – Hanem én. Lori megrázta a fejét. – Ne vitatkozzunk ezen! Egyikőtök sem akadályozhatta volna meg azt, ami történt, hacsak nem vagytok titokban látnokok. De ebben az esetben elárulhatnátok, mi baja, hogy tudjuk, mennyire kell aggódnunk. – Azért nem kell olyan önelégültnek lenned – motyogta Kristie. A két nő megölelte egymást. Dani örült, hogy tisztázták a dolgokat, de még mindig furdalta a lelkiismeret. Odasétált Calhez, aki azonnal magához ölelte. – Vele kellett volna lennem – mormolta a lány. – El akarod mesélni, hol voltál? – kérdezte a bátyja. – Nem igazán. Most ez nem számít. Penny odajött, és gyengéden a karjába bokszolt. – Fejezd be! Gloria nem miattad esett össze, és az önostorozásod senkin sem segít. Várjuk meg, mit mond az orvos! Dani összeráncolta a homlokát. – Úgy beszélsz, mint Lori. – Tényleg? – Penny elégedett képet vágott. – Az jó, mert nagyon kedvelem a csajszit. Annyira józan és kiegyensúlyozott.

– Úgy érted, én nem vagyok az? – zsörtölődött Elissa, ahogy ő is csatlakozott hozzájuk. – Erős vagyok, és strapabíró. – Mint az acél – helyeselt Walker, átkarolva a menyasszonyát. – Legalább lehetünk együtt neurotikusak – mondta Dani, aki nehezen uralkodott magán. Nagyon szeretett volna sírva fakadni, de mindenáron le akarta győzni a gyengeségét. Uralkodni akart magán, hogy készen álljon, ha cselekednie kell. – Nézd a dolog jó oldalát! – mondta Reid. – Amikor Gloria utoljára összeesett, senkit sem érdekelt. Most mind itt vagyunk, és aggódunk érte. Ez jó, nem? Dani lassan bólintott. Megértette a bátyja szempontjait, de úgy vélte, könnyebb volt, amikor nem törődött Glóriával. Akkor nem volt ennyi vesztenivalója. Alex reggel hatra ért a szüleihez. Dani felhívta, azt mondta, hogy nincs semmi újság Glóriával kapcsolatban, és alighogy elköszöntek egymástól, a telefonja megint csörgött. Meglepetésére az apja kereste. – Tele vannak a hírrel a reggeli lapok – mondta Mark üdvözlés helyett. – Milyen gyorsan érsz ide? Így hát most itt ült a szüleivel szemben a reggelizőasztalnál, és legnagyobb bosszúságára úgy érezte, mintha megint tizenhat éves lenne, és rajtakapták volna valami hülyeségen. Nehezen

állta meg, hogy ne izegjen-mozogjon, és ne kezdjen magyarázkodni, de uralkodott magán. Ennél sokkal nehezebb volt megbirkóznia azzal a tudattal, hogy csalódást okozott a szüleinek. Hiába emlékeztette magát, hogy sikeres ügyvéd, és elmúlt harminc, meg hogy nem tartozik senkinek elszámolással, ezt maga sem hitte. Szerette volna megvédeni magát, de hogyan? Így aztán elvette a kávéscsészét, amelyet a mamája feléje nyújtott, és várta, hogy valamelyikük megszólaljon. Úgy tűnt, egyiküknek sem sürgős. Volt valami Katherine szemében, valami lappangó vád és csodálkozás, mintha nem értené, hogy neki miért éppen Danit kellett választania az összes létező nő közül. Alexet felkavarta, hogy fájdalmat okozott neki. Tudta, hogy Dani létezése Katherine számára saját kudarcának a szimbóluma, és ha ő kapcsolatot kezdene a lánnyal, az még mélyebb sebet ütne a lelkén. Ha kapcsolatot kezdene? Hát ennél azért már lényegesen tovább jutott, nem? – Igaz? – kérdezte Mark. – Közöltek egy fényképet, amelyen Dani elhagyja a házadat, hajnali fél kettő körül. Tényleg ő van rajta? – Igen. Mark Katherine-re nézett, aztán megint Alexre. – Ezt meg kell oldanunk. Ma reggel az első dolgom lesz összehívni egy értekezletet. Kérlek,

intézd úgy, hogy szabad legyél! – Mark felkelt és távozott. Alex nem szerette megoldásra szoruló problémának érezni magát, de mit mondhatott volna? Persze a magánélete csak rá tartozott, de mivel az apja indul az elnökválasztáson, és Dani a vér szerinti lánya, ez felvetett néhány olyan kérdést, amellyel muszáj foglalkozni. – Kellemes, amikor úgy bánik velem, mint a stáb egyik tagjával – jegyezte meg. Katherine felvette a csészéjét, aztán visszatette az asztalra. – Válságüzemmódra váltott. Nem haragszik rád. – Tudom. – Mark nem volt se dühös, se felháborodott, de hát ő sosem volt annyira családcentrikus, mint Katherine. – Szóval randevúztok – mondta az asszony. Hűvösen, szinte kimérten beszélt, mintha leplezni akarná az érzéseit. – Igen. – Komoly az ügy? – Katherine szája kicsit elkeskenyedett, a keze enyhén remegett. – Anya, sajnálom, hogy így alakult, és hogy ez bánt téged. – De nem sajnálod, hogy kapcsolatot kezdtél Danivel. Ez nem kérdés volt, hanem megállapítás. – Nem. Alexnek erről eszébe jutott a Danivel folytatott esti beszélgetése arról, hogy mindkettejüket megcsalták, és hogy a partnerük ahelyett, hogy

lelkifurdalást érzett volna, csak azon bosszankodott, hogy lelepleződött az aljassága. Itt nem erről van szó, nyugtatta meg magát. Csakhogy valakinek mégis fájdalmat okoztak. – Nem mondtad, hogy komoly-e az ügy – unszolta Katherine. Alex vállat vont. – Még nem tudom. – Lefekszel vele. Az anyja volt a legelképesztőbb nő, akit ismert, határozott és kifinomult, és több szeretetre képes, mint bárki más. Alex egy golyót is bevállalt volna érte, de nem hagyhatta, hogy irányítsa az életét. – Nem beszélek Daniről – közölte csendesen. – Értem. Egyetlen szó. Rövid, egyszerű szó, de ahogy Katherine kiejtette! Mintha ő összetörte volna a szívét; mintha azzal, hogy elzárkózott a válasz elől, azt mondta volna, hogy nem számítanak az anyja érzései. – Tudom, hogy ez bonyolítja a helyzetet – mondta Alex kicsit megenyhülve. – Mindegyikünknek. Felmérted, milyen nehézségekkel jár egy ilyen kapcsolat? Alex bólintott. Katherine nagy levegőt vett. – Alex, nem akarom irányítani az életedet, és nem akarok ítélkezni fölötted. Felnőtt ember vagy, olykor jó, máskor rossz döntéseket hoztál. Azt hittem, különbséget tudsz tenni a kettő között. – Úgy is van.

– Nem úgy tűnik. Miért éppen Danit akarod? Miért most? Annyi más nő van a világon. Olyanok, mint Fiona. Alex aggodalma és együttérzése haragba csapott át. – Fiona nem érdekel. A házasságunknak vége, továbbléptem, és örülnék, ha te is azt tennéd. Világosan megmondtam, mi az álláspontom ebben a kérdésben. – Valóban – csattant fel az asszony. – De sosem indokoltad meg a döntésedet. Fiona sokkal jobban illik hozzád, mint Dani Buchanan. Nem mintha ezzel sokat mondanék. Túl nagy kérés, hogy olyan partnert válassz, akitől nem szakad szét ez a család? Bűntudatot próbál kelteni bennem, és ez egyáltalán nem jellemző rá, gondolta Alex, és a haragja kezdett elpárologni. – Szétszakadtunk? Fontos vagy nekem, anya, mindig az leszel. Nem akarlak bántani. – Akkor ne tedd! – mondta az asszony szinte könyörögve. – Ne bánts! Ami egy másik mód volt annak megfogalmazására, hogy „ne járj Danivel”. Csakhogy ezt a döntést nem az anyjának kell meghoznia. Alex valamikor nagyon régen megfogadta, hogy ha törik, ha szakad, megoltalmazza az övéit. Az esküje a fájdalomból és a félelemből született, amit akkor érzett, amikor az édesanyja a szeme előtt halt meg az utcán. Katherine mellett még

sosem került ilyen helyzetbe, sosem érezte, hogy hibát követett el. De Danivel együtt lenni nem hiba, és ő nem rendelheti alá a magánéletét a körülményeknek vagy mások érzelmeinek. – Most be kell mennem az irodába – mondta, aztán felállt, és megpuszilta Katherine arcát. – Majd felhívlak. Katherine némán bólintott, de a feszültsége nem múlt el. Megoldatlan problémák tornyosultak köztük, először életükben, és Alexet ez nagyon bántotta. Dani merev háttal és zsibbadt karral ébredt, amit annak köszönhetett, hogy valahogy sikerült összegömbölyödnie egy kanapé sarkában a kórházi váróban, és elaludnia. Amikor felült, látta, hogy Cal egy orvossal beszél, mire feltápászkodott és odasietett hozzájuk. – Mi történt? – kérdezte. – Gloria jól van? Az orvos, egy rokonszenves, harmincas évei vége felé járó nő, rámosolygott. – Jól. Összekeverte a gyógyszereit. A szervezete már kiürült, és néhány óra múlva haza is mehet. Nem adok semmilyen különleges orvosi utasítást, csak gondoskodjanak róla, hogy tudja, mit szed be. Danit elárasztotta a megkönnyebbülés. – Gloria jól van! Minden rendben! – kiáltotta, és megölelte Calt.

– Tudom. – A bátyja köréje fonta a karját, és egy puszit nyomott a feje búbjára. – Gyere, mondjuk el a többieknek is a jó hírt! Visszafordultak a zsúfolt váró felé. Dani a másik két bátyjára nézett, aztán a menyasszonyaikra, és azon tűnődött, mikor lett a családja ilyen népes. A fivérei és ő mindig egyedül voltak, csak magukra és egymásra számíthattak, de ez megváltozott. Többé nem kell egyedül szembeszállniuk a világgal. A bátyjai társat találtak, és a család Penny és Elissa gyerekei révén egy újabb generációval bővült. Ez több volt, mint amit ő alig egyórai alvás után képes volt befogadni. – Mondd el nekik te! Én bemegyek Gloriához – közölte, és elsietett. Gloria behunyt szemmel, sápadt arccal, mozdulatlanul feküdt a keskeny ágyon. Dani könnyedén megérintette a kézfejét. – Élek – mondta az asszony, és kinyitotta a szemét. – Ez is valami. Természetesen, ha valami ürügyet kerestetek, hogy bezárassatok elbutulás és cselekvőképtelenség miatt, megtaláltátok. Nem tudom elhinni, hogy ilyet tettem! Még egy idióta is képes megfelelően adagolni három-négyféle orvosságot. Nyilvánvaló, hogy öregszem, bármenynyire is gyűlölöm beismerni. Dani torka elszorult. Érzelmek fojtogatták. Ez itt a nagyanyja! Bármilyen problémák léteztek

köztük, amióta az eszét tudta, Gloria a családja része volt. – Nem akarom, hogy meghalj! – kiáltotta, aztán megdöbbentve magát és valószínűleg Glóriát is, zokogásban tört ki. – N… nem akarom, h… hogy meghalj. – Csss, gyermekem! Én sem akarok meghalni. Sok mindent kell még jóvátennem, ami beletelik egy kis időbe. A butaságba nem hal bele az ember. Ha megint összekeverném az orvosságokat, akkor talán igen, de ezentúl óvatosabb leszek. Sikerült eloszlatnom a félelmeidet? Dani a kezébe temette az arcát, és bólintott. Gloria néhány másodpercig a lány kezét paskolgatta, aztán felsóhajtott. – Hajolj ide, hogy megölelhesselek. Utána mindketten jobban érezzük majd magunkat. Dani szót fogadott. Gloria sovány karja köréje fonódott, görcsösen szorította. – Borzalmasan viselkedtem – mondta az asszony lágy, remegő hangon. – Annyira kegyetlen voltam! Érre nincs mentség, de azért megpróbálok találni egyet. Olyan vagy, mint én. Ó, nem a rossz tulajdonságaimra gondolok, te sokkal jobb vagy nálam. Nagyon hasonlítasz az anyádra. Mindig kedveltem Marshát, de gyűlöltem is, mert erős volt. A fiam sosem volt az. Ő inkább az apjára ütött. Dani szipogott, aztán felegyenesedett, megtörölte az arcát. – Miről beszélsz?

Gloria mosolygott, és visszapislogta a könnyeit. – Azt mondom, hogy túl keményen bántam veled. Azt akartam, hogy jobb legyél nálam, de sosem tudtam, hogyan mondjam el. Te nem menekültél el, mint a fivéreid. Egyre csak azt vártam, hogy megteszed, ezért tovább gyötörtelek, míg végül egy nap elmentél. Utána annyira hiányoztál! Könnyek csordultak le Gloria beesett arcán. – Sajnálom. Tudom, hogy ez nem sokat ér, de tényleg sajnálom, Dani. Szeretlek. Attól a pillanattól fogva szerettelek, hogy a mamád először a karomba fektetett. – Elmosolyodott. – Már akkor is eleven és makacs voltál. Megmarkoltad a hajam, és nem engedted el. Dani nem tudta, mit gondoljon. Egyszerre túl sok információhoz jutott, de a lehető legjobb értelemben. Boldog volt, zavarodott, és végre igazán közel érezte magát az asszonyhoz, akit egész életében csodált. – Én is szeretlek – vallotta be. – Olyan akartam lenni, mint te. – Talán jobb példaképet kellene választanod. Mondjuk, Katherine Canfieldet. Az az asszony valóságos szent, igaz? Mindenki ezt mondja. – Csodálatos teremtés, de te a családomhoz tartozol. Gloria megszorította a kezét. – Canfieldék is. Azt hiszem, érdekes családi összejövetelek várnak rád. Dani kuncogott.

– Erre nem is gondoltam. – Nagy levegőt vett. – Az orvos szerint jól vagy, és néhány óra múlva hazamehetsz. Majd én vigyázok rád. – Szóval megérem, hogy rab leszek a saját otthonomban – zsémbelt Gloria, de azért mosolygott. Ekkor kinyílt az ajtó, és Dani bátyjai is beözönlöttek a szobába. A lány félrehúzódott, odaengedte őket az ágyhoz, de nem ment ki. Szüksége volt a tudatra, hogy a nagyanyja közelében van. Közben persze érzékelte a helyzet iróniáját. Egy évvel ezelőtt úgy érezte, egyedül van a világon, a fivérein kívül senkije sincs. Most pedig Gloria és a Canfield család is jogot formál rá. Ezt nevezik a bőség zavarának. Apropó zavar… Az a rossz előérzete támadt, hogy ha belenéz a reggeli lapokba, a megalázottsági mutatója új magassági rekordot ér el. Nem szólt a többieknek, addig nem, amíg nem tudták, felépül-e Gloria, de talán ideje figyelmeztetnie őket. Megvárta a pillanatot, amikor megakadt a beszélgetés, aztán megint Gloria ágyához furakodott. – Találjátok ki, mit csináltam a múlt éjjel! Alex a délután közepén jelent meg Gloria házánál. Dani beengedte, és a konyhába vezette. – Hogy van a nagymamád? – kérdezte a férfi.

– Jól. Alszik. Az orvos szerint a nap hátralevő részében álmos lesz. Vele maradok, bár Kristie, az ápolónője felajánlotta, hogy vigyáz rá. Kínozza a bűntudat, ahogy engem is. Alex a pultnak támaszkodott. – Mi okod van a bűntudatra? – Az, hogy nem voltam itthon, hanem a szexuális élvezeteknek hódoltam, miközben a nagyanyám összekeverte az orvosságait. – Élvezet? – Alex elvigyorodott. – Az volt a számodra? – Töröld le az önelégült macsó vigyort a képedről! Elsősorban te tehetsz róla, hogy nem voltam mellette. – Nem mintha Dani rá akarta volna hárítani a felelősséget, de a férfi túlságosan elégedettnek tűnt önmagával. – Mert mindig ellenőrzöd a gyógyszereit? – Nem. – Mert nem képes beszedni az orvosságait? – Tökéletesen képes rá. Hibázott, de ez többé nem fordul elő. És közlöm veled, hogy nagyon rossz néven veszem, hogy logikát használsz ellenem. Egyszerűen el kellene ismerned, hogy te okoztad a bajt, és meg kellene ígérned, hogy többé nem csinálsz ilyet. – Hogy többé nem szeretkezem veled? O-ó! Hm… – Nos, talán nem azt, de valamit, ami közel jár ehhez. – Hogy nem gondolok arra, hogy szeretkezzek veled?

– Említettem már, hogy gyűlölöm a logikát? – kérdezte Dani. – Ráadásul előnyben vagy velem szemben, ami nem fair. Valószínűleg többet aludtál, mint én. – Nem sokkal. – Alex előtte termett, és megcsókolta. – Nem akarod újra kezdeni? – kérdezte. Dani a mellkasára hajtotta a homlokát. – De. Szia, Alex! Kösz, hogy beugrottál. Pokoli volt ez a nap. – Elhiszem. De Gloria jobban van, és csak ez számít. – Igen, persze, de… úgy érzem, mintha hetek óta egy érzelmi hullámvasúton ülnék. Az életem azelőtt olyan unalmas volt. Hiányzik az unalmasság. – Nekem is. A lány felnézett a sötét szempárba. – És a te napod milyen volt? – Nem olyan, hogy meg akarnám ismételni. A szenátor kora reggel áthívott. Általában nem szeretek a szüleimmel a szexuális életemről csevegni. Utána több találkozón vettem részt, a szenátorral vagy nélküle. Mindegyiken az volt a fő téma, hogyan „kezeljük” a helyzetet. Dani az asztalon heverő újság felé intett, amelyet korábban nyitva hagyott a fotónál és cikknél, melyben egy újságíró beszámolt arról, hogy ő a hajnali órákban hagyta el Alex házát. Senki sem tudta, pontosan mit csináltak, de ettől még megindultak a találgatások.

– Még csak nem is tagadhatjuk a dolgot. Tényleg szexeltünk. – Többször is – helyeselt a férfi. Dani az újságot babrálta. – De ez még nem valami túl nagy durranás. Még mindig csak azt feltételezik, hogy egy férfival szexeltem. No mármost, ha áttérnék a földönkívüliekre, biztos a címlapra kerülnék. – Tetszik a hozzáállásod. – Valóban? Mert ez az egyetlen, ami megóv az összeroppanástól. – Dani megkerülte az asztalt. – Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm, hogy górcső alá veszik az életemet, hogy kémkednek utánam. Tudom, tudom, csak azért érdeklem őket, mert Mark az apám. De én nem kérek ebből. Nem akarok amiatt aggódni, hogy követnek és lefotóznak. Nem vagyok celeb. Nem akarok hír lenni. – Én sem. – De te már egy ideje így élsz, és hozzászoktál. A családod is megszokta. Az enyém nem. A nagymamám el fogja ezt olvasni! – Az anyám megkérdezte, hogy lefekszem-e veled. Ez kínos, sőt bosszantó, de jó képet kell vágnunk hozzá. Már megint milyen logikusan érvel! Ha Alexnek van valami rossz tulajdonsága, az a hajlama a logikus érvelésre, gondolta a lány. – Én nem akarom ezt – mondta, küzdve a kényszerrel, hogy a férfit okolja mindenért. Pedig az, ami történt, nem Alex hibája volt, emlékeztette magát. Kettőn áll a vásár.

– Szembe kell néznünk vele. Hacsak nem akarsz elutazni valahová. – Az él a férfi hangjában elárulta, mi a véleménye erről a megoldásról. – Nem adom fel ilyen könnyen az életemet. Csak utálom, hogy nincs választásom, és hogy az újságírók miatt állandó védekezésre kell berendezkednem. – Éld az életed, és fütyülj rájuk! – Ezt mondtad Katherine-nek is? – kérdezte Dani. – Tudom, hogy szenved, és ezt is gyűlölöm. Utálja, hogy pletykálnak róla, ahogy én is. Mi a fenének akar Mark indulni az elnökválasztáson? – Mert azt gondolja, módjában lesz jót tenni, változtatni. Biztos nagyon sajnálja, hogy a céljai a feje tetejére állítják az életedet. Dani összeráncolta a homlokát. – Miért rám haragszol? Én vagyok az áldozat. – Mind áldozatok vagyunk. Csak te többet nyafogsz, mint mi. Dani dühbe gurult. – Micsoda? Túl sokat panaszkodom, és ez nem tetszik neked? Azt várjátok, hogy mosolyogjak és legyintsek, bármi is történik? Nem lehet saját véleményem? Nem panaszkodhatok, hogy továbbra sincs szerencsém a partnereimmel? Hogy folytatódik a pechsorozatom? Mihelyt a szavak elhagyták az ajkát, Dani tudta, hogy túl messzire ment. Az egyetlen mentsége az lehetett volna, hogy az elmúlt napokban túl sok stresszben volt része, és nem aludta ki magát.

– Szóval én is olyan vagyok, mint Ryan és Hugh? – kérdezte hidegen Alex. – Jó tudni. – Nem, nem vagy olyan – mondta gyorsan a lány. – Sajnálom. Nem úgy értettem. Csak fogytán az energiám. Miért nem találkozhatok egy rendes fickóval, és mehet minden simán? Miért nem alakulhatnak jól a dolgok? – Hát nem alakulnak jól? A férfi szándékosan félremagyarázta a szavait, és Dani ezt is gyűlölte. – Az én meghatározásom szerint nem – bökött az újságra. – Borzalmas! – Ez egy külső körülmény, és semmi köze ahhoz, ami kettőnk között történik. Ha emiatt megfutamodsz, ha kihátrálsz ebből a kapcsolatból, azzal hagyod, hogy a sajtó győzzön. – Sosem mondtam, hogy megfutamodom. – Egy kalap alá vettél a többi seggfejjel, akivel dolgod volt. Ha én is olyan vagyok, mint ők, ugyan miért maradnál mellettem? Mikor siklott félre és csúszott ki az ellenőrzése alól ez a beszélgetés? Dani összefonta a karját a mellén. – Alex, fejezd be! Nem akarok veszekedni veled, csak nehéz mindezzel megbirkóznom. De sikerülni fog. – Nem, nem fog. Te azonnali megoldást szeretnél, és olyan nincs. Megtaláltad az apádat, és ezért kerültél ebbe a helyzetbe. Kitartasz, vagy megszöksz az első problémánál?

– Micsoda? Ez annyira igazságtalan! Sosem szöktem meg a problémák elől. Azt hiszed, könnyű volt Hugh-val élni? De nem én vetettem véget a házasságunknak. Nem ismersz, hát hogy mersz ítélkezni felettem? – És te énfelettem? Dani haragjába fájdalom vegyült. Nem így képzelte az újabb találkozásukat. Múlt éjjel a szeretkezésük elképesztő volt, gyönyörű. Nem inkább ezzel kellene foglalkozniuk a vitatkozás helyett? – Mennem kell – mondta Alex, és sarkon fordult. Dani követni akarta, de megtorpant. Hiszen mit mondhatott volna neki? Aztán megrázta a fejét. Nem, nem hagyja ennyiben a dolgot! A férfi után sietett, de mire kiért a hallba, már csak azt hallotta, hogy becsukódik a bejárati ajtó. Alex elment.

12.

Katherine leparkolt Olivér iskolája előtt. Tudta, hogy a rá váró megbeszélésre kellene összpontosítania, de ez nehéz volt, mert a gyomra összeszorult a félelemtől. Elveszíti Markot. Próbálta meggyőzni magát, hogy téved, hogy semmi nem változott köztük azon kívül, hogy tudomást szereztek Dani létezéséről, de hiába. Úgy érezte, hogy Mark egyre jobban eltávolodik tőle, és ha arra gondolt, hogy talán örökre elveszíti, majd megszakadt a szíve. Lehet, hogy Mark még mindig szereti Dani anyját? Azt hajtogatta magában, hogy a kapcsolatuk nem volt olyan mély, de tudta, hogy ha a férje ma meghalna, ő élete végéig gyászolná. Sosem akart mást, mindig csak őt szerette, és talán Mark ugyanígy érzett Marsha Buchanan iránt. Akkor pedig Dani állandó emlékeztető lesz a veszteségre, amelyet elszenvedett, állandó emlékeztető a múltra. Ezért tűnt úgy, mintha az utóbbi időben eltávolodtak volna egymástól? Bárcsak… Bárcsak ne akarta volna Dani felkutatni az apját! Katherine nem akarta őt hibáztatni, Dani semmiről sem tehetett, de… tény, hogy az időzítése pocsék volt.

Az órájára pillantott, és rájött, hogy ha nem siet, elkésik, így aztán felkapta a táskáját, és bemasírozott az iskolába. A személyre szabott oktatási terv, vagy röviden SZOT volt a gyógypedagógiai rendszer alapja. A szülők és a tanárok összeültek, hogy közösen tűzzék ki a célokat a következő tanévre. Katherine mindig azt követelte, hogy magasabbra tegyék a mércét, nagyobb erőfeszítést kívánjanak a gyermekétől, mert hitt abban, hogy ez a kulcsa a fejlődésének. De nem volt könnyű meggyőzni a pedagógusokat az igazáról. A tanárok elkötelezett profik voltak, és realisták. Katherine büszke volt arra, hogy hitt abban, amit ők lehetetlennek tartottak. Tíz évvel ezelőtt azt mondták neki, hogy Ian szerencsétlen lenne egy rendes iskolában, mert az állandó csúfolódások aláásnák az önbecsülését, elvennék az életkedvét, és fizikailag sem lenne képes lépést tartani az osztálytársaival. Ma kitűnő egyetemek udvarolták körül a fiút, beleértve a Stanfordot is. Katherine harca azonban nem ért véget. A barátai azt tanácsolták, hogy hagyjon fel a küzdelemmel, és adja be a gyermekeit magániskolákba. A családja kétségkívül megengedhette volna magának a borsos költségeket, de Katherine úgy gondolta, itt sokkal nagyobb a tét. Közismert személy lévén rivaldafényben élt, és valahányszor megnyert egy csatát, elkönyvelt egy

újabb győzelmet, megkönnyítette egy másik szülő dolgát, aki nem rendelkezett hasonló összeköttetésekkel és anyagi forrásokkal, mint ő. Így aztán végigülte a SZOT-megbeszéléseket, és mindig többet követelt, mint amennyit az iskola nyújtani akart. Amikor most belépett a kis tárgyalóba, Olivér tanárnőjét, Miss Doyle-t már ott találta, ahogy az iskola igazgatóját és a gyógypedagógiai tanácsadót is. Miután átestek a formaságokon, rátértek a napirendre. – A következő évben Olivér olvasására összpontosítunk – magyarázta Miss Doyle. – Úgy gondoljuk, hogy az év végére el kellene érnie az első osztályosok szintjét. Katherine feltette a szemüvegét, és átlapozta az anyagot, amelyet magával hozott. – Ez a múlt év célkitűzése volt, azzal együtt, hogy segítenek neki jobban kezelni az új helyzeteket. Az asszonyok összenéztek, aztán Miss Doyle felsóhajtott. – Mrs. Canfield, Olivér értelmi fogyatékos. Megvannak a korlátai. Hiába szeretné, hogy más legyen, az marad, aki. Hány éves lehet ez a nő? Huszonöt? Huszonhat? Katherine öregnek és fáradtnak érezte magát mellette, ugyanakkor szeretett volna rámutatni, hogy majdnem annyi ideje nevel gyermekeket, mint ahány éves Miss Doyle. Vagyis jóval többet

tud nála arról, hogy a gyermekei mire képesek, és mire nem. – Amit akarok – mondta lassan, tagoltan –, az, hogy olyan célokat tűzzünk ki, amelyek mindkettőnktől nagyobb erőfeszítést kívánnak. Olivér kap otthon segítséget. Kaphat többet is. De nem fogadom el, hogy miután már két éve olvas, még mindig csak elsős szinten kelljen teljesítenie. – Olivér aranyos kisfiú – mondta az igazgatónő. – De sosem lesz normális. Ahogy Miss Doyle mondta, vannak korlátai. – Egyetértek. De ha mind úgy döntünk, hogy nem viheti többre, akkor a sorsa megpecsételődött. Én ezt nem hagyom. Az emberek, minél többet várnak tőlük, annál jobb teljesítményt nyújtanak. Ez többszörösen bizonyított tény. Követeljenek többet, és megkapják. Katherine-nek ekkor eszébe jutott Mark. A férjének is megvoltak a maga korlátai, bár ezeknek semmi közük nem volt az intelligenciához. – Gondolt már arra, hogy Olivér talán speciálisabb gondoskodáshoz juthat egy magániskolában? – kérdezte Miss Doyle. Az igazgatónő összerezzent. Katherine Olivér tanárnőjére bámult. – Ezzel azt akarja mondani, hogy nem képes oktatni a fiamat? – Nem. Csak azt… – Tudom, hogy ez nagy kihívás mindannyiunknak. Azt mondta, Olivér jól

viselkedik az osztályban, nem zavarja a tanítást, szófogadó gyerek. Vagyis nincs semmi ok arra, hogy máshová írassam. Bízom benne, megállapodhatunk egy olyan tervben, amely ugyan mindnyájunktól több erőfeszítést követel, de még jobban szolgálja Olivér érdekeit. Az igazgatónő Miss Doyle-hoz hajolt, és mondott neki valamit, amit Katherine nem hallott. Elég gyakran esett át ezen, hogy tudja, kompromisszumra fognak jutni, de addig még sokat vitatkoznak. Nem mintha az iskola nem akart volna Olivernek kitűnő oktatást adni. Az asszony tudta, hogy szívükön viselik a gyermek érdekeit. De az értelmi fogyatékos gyerekek anyagi terhet jelentettek az iskolakörzeteknek. A megnövelt állami támogatás ellenére, amelyet mindegyik, a programban részt vevő gyerekért fizettek, a kerületnek több forrást kellett rájuk fordítania, amit máshonnan vontak el, és ez ügyeskedést igényelt. Három órával később Katherine végzett az iskolában, és a kocsijába ült, hogy elhajtson a Fionával megbeszélt találkozójára. Az exmenye hívta fel előző nap, és kérte, hogy ebédeljen vele. Őszintén szólva, nem sok kedve volt ehhez a találkozóhoz, mert kimerült volt, és tudta, hogy Fiona fárasztani fogja. Ugyanakkor tudta, hogy a nő nehéz időszakon megy keresztül. Egy pillanatig eltűnődött azon, ugyan mikor törődött másvalaki azzal, hogy most neki sem könnyű, aztán

elhessegette a gondolatot, mert önzőnek találta. Úgy nevelték, hogy higgyen abban, hogy ha valaki olyan sokat kapott a sorstól, mint ő, kötelessége visszaadni belőle valamennyit a társadalomnak, függetlenül attól, hogy éppen hogyan érzi magát. A gazdagság felelősséggel jár. De azért egyszer, csak egyetlenegyszer szeretett volna „beteget jelenteni”, hátat fordítani a problémáknak, az egész életnek, és a napot a kanapén összegömbölyödve tölteni egy remek könyv és egy üveg bor társaságában. Az úti célja egy hajdani Four Seasons hotelből kialakított étterem volt, amely első osztályú konyhával és kiszolgálással dicsekedhetett. Mivel a törzsvendégek többsége az üzletemberek közül került ki, valószínűtlen volt, hogy összefutnak ismerőssel. Ami fontos szempont, gondolta, miközben a kocsikulcsait átadta a parkolófiúnak, mert feltételezte, hogy Alex lesz a megbeszélésük tárgya. Fiona az előcsarnokban várta. Magas volt, elegáns, mint mindig, és a láttára Katherine erős késztetést érzett, hogy ellenőrizze a sminkjét. – Szia! Régóta itt vagy? – kérdezte. – Egy SZOTon voltam Olivér ügyében, és kicsit elhúzódott a megbeszélés. Fiona mosolygott, hozzá hajolt, és megpuszilta az arcát. – Mindig elhúzódik. – Igazad van. Csak érvelek és érvelek, és remélem, hogy helyesen cselekszem. Ebédeljünk! Mindjárt éhen halok.

Kart karba öltve bementek a terembe. Fiona közben megemlítette, hogy vett egy blúzt a Nordstrom-ban, és milyen kellemes lenne, ha valamikor a közeljövőben együtt vásárolnának. Katherine már a gondolatot is fárasztónak találta. Mark gyakran mondta, hogy több alkalmazottat kellene felvennie, és ez ésszerű is lett volna. De miről mondjon le, és bízza egy idegenre? A délutánjairól a gyerekeivel? Az estéiről Markkal? A jótékonysági munkájáról? Nem, inkább egy klónra lenne szüksége. A gondolat felderítette. – Úgy látom, jó a kedved – jegyezte meg Fiona. – A megbeszélés ezek szerint sikeres volt. – Nagyjából. Ez a legtöbb, amit mondhatok. A holdat és a csillagokat kérem tőlük, és ha az én kívánságaimat teljesítik, a többi szülőét is teljesíteniük kell, ami főleg az anyagiakon múlik. – Nem tudom, hogy csinálod – ismerte be Fiona. – Hogyan boldogulsz ennyi gyerekkel? Olyan elfoglalt vagy. Ha csak egy vagy két fogyatékos gyerekről lenne szó, azt megérteném, de ilyen sokat vállalni! Nem Alexre gondolok – tette hozzá. – Ő legalább normális. Katherine rámeredt. Annyi gondolat kavargott a fejében, hogy nem tudta, először melyikkel foglalkozzon. Normális? Fiona meghatározza, hogy mi a normális? Hogy merészeli? Igen, Katherine némelyik gyerekének problémái vannak, na és? Ami pedig Alexet illeti, hát Fiona nem tudja,

milyen komoly beilleszkedési zavarokkal küzdött, amikor hozzájuk került? Alex éppúgy nem volt normálisnak nevezhető, mint a többi gyermeke. – Nem hiszem, hogy bármelyikről le tudnék mondani – felelte könnyedén, igyekezve meggyőzni magát, hogy Fiona csak szerencsétlenül fogalmazott, de nem gondolt semmi rosszra. – Persze hogy nem – nevetett a nő. – Mindegyik igazi kincs. Valóban? Őszerinte is? Katherine kételkedett ebben. Volt valami Fiona hanghordozásában és testbeszédében… Ekkor megjelent a pincér. Mindketten rendeltek, anélkül hogy belenéztek volna a menübe. Fiona egy pohár chardonnay-t kért, Katherine jegesteát. Annyira kimerült volt, hogy attól félt, ha alkoholt fogyasztana, arccal előre beleesne a salátájába. Talán ez vagy a feszültsége okozta, vagy csak egy pillanatra fellázadt a belénevelt udvariasság ellen, mindenesetre hirtelen kibökte: – Alex és Julie sokat vitatkoztak azon, melyikük veszi majd magához a gyerekeket, amikor Mark és én megöregszünk. Emlékszem, milyen hevesen érveltek amellett, hogy úgy kell elosztani őket, hogy mindegyikükhöz kettő kerüljön. Ilyenkor annyira büszke voltam rájuk! Fiona arca megfeszült. – Igen. Emlékszem. Julie nő, így ő megfelelőbb pótszülőnek tűnik. – Ebben nem vagyok biztos. Alex imádja a testvéreit, különösen Baileyt, Olivért és Quinnt.

Ian, Sasha és Trisha valószínű képesek lesznek önállóan élni. Fiona összeszorította a száját. Nehogy valami bántót mondjon? Vagy el ne fintorodjon? Katherine nem tudta. De nyilvánvaló volt, hogy Fiona hallani sem akart a „nem normális” gyermekekről. Vajon Alex tudta ezt? Ez volt az egyik oka a válásuknak? Alex szinte mindent megbeszélt vele, de valahányszor a válása szóba került, begombolkozott. Soha semmi rosszat nem mondott a volt feleségéről, és Katherine eddig azt hitte, azért nem, mert nincs mit felrónia Fionának, de talán nem ezért hallgatott. A pincér kihozta az italukat és a kenyereskosarat. Katherine máskor nem vett volna belőle, de aznap vonzotta a szénhidrát és a vaj. Legfeljebb reggel tíz perccel tovább edz majd a lépcsőzőgépén. – Láttam a fotót az újságban – mondta csendesen Fiona, és Katherine szájában megkeseredett a falat. – Magam alatt vagyok. Hogy tehette ezt Alex? És éppen azzal a nővel! Aztán rád gondoltam. Arra, hogy te hogyan viseled. Sem a szavaiban, sem a hanghordozásában nem talált kivetnivalót, Katherine-nek mégis az volt a benyomása, mintha Fiona egy profi módra kidolgozott műsort adna elő. A következő pillanatban elszégyellte magát. Fiona nyilván szerette volna visszahódítani Alexet, és ez teljesen érthető. Ő mindig jó feleségnek

tartotta. De vajon mit titkol előtte? És Alex? Mi történt valójában kettejük között? – Nem tudtam, mit gondoljak – folytatta Fiona. – Én azt gondolnám, hogy Alex valaki mással jár – vetette oda Katherine, aztán felsóhajtott, és bűntudatos mosollyal megpaskolta az exmenye karját. – Nem akartam ilyen nyersen fogalmazni. A te érdekedet nézem, amikor azt mondom, talán ideje továbblépned. Fiona szeme könnybe lábadt. – Miért beszélsz így? Alex talán mondott valamit? Katherine habozott. – Igen. Kijelentette, hogy sosem fogja meggondolni magát. Nem akar többé veled élni. – Értem. – Talán jobb is így. – Nem, ez nem igaz! Még mindig szeretem. Ő az egyetlen férfi, akit valaha szeretni fogok. Ő az én Markom. Katherine ebben kételkedett. A két érintett fél közül Alex volt az, akiben vakon megbízott. – Sajnálom, ha így van – mondta. – Mert nem hiszem, hogy a fiam meggondolja magát. Fiona bólintott. A könnyei egy pillanat alatt felszáradtak, nyomuk sem maradt. – Értem. Köszönöm az őszinteségedet. Dani az oka, ugye? Alex belehabarodott. – Ezt azért nem mondanám. Tény, hogy viszonyuk van. – Katherine, ahogy már az egész világ, tudta, hogy szex van köztük.

– Te biztos nem örülsz ennek – próbálta állásfoglalásra bírni Fiona. – Elfogadom, és neked is ezt kellene tenned. Ami történt, megtörtént, nem változtathatunk rajta. – Természetesen – bólintott Fiona rövid habozás után. – Teljesen igazad van. Álmomban sem gondolnék arra, hogy közéjük álljak. Alex, akinek a meghallgatását kilencre tűzték ki, a bíróság előtt találkozott Pete-tel. – Ideges vagy? – kérdezte az ügyvéd. – Nem – válaszolta Alex. Ahogy tudott, felkészült a meghallgatásra, és nem sok mindent tehetett, hogy befolyásolja a végeredményt. Egyébként, még ha a kerületi ügyész a fejébe vette volna is, hogy példát statuál, és mindennel megvádolja, ami az eszébe jut, valószínűleg akkor sem kellene a börtönben töltenie az éjszakát. Büntetlen előéletű volt, szoros szálak fűzik a közösséghez, és az esetében nem áll fenn a szökés veszélye. Ám az, hogy biztos lehetett benne, otthon alszik, nem változtatott a tényen, hogy a jövője veszélyben forog. Ha elítélik… Nem akart arra gondolni, hogy másféle munkát kell keresnie. Nem akart arra gondolni, hogy milyen igazságtalan lenne, ha az a mocsok riporter megúszná, hogy kihasználta Baileyt. Bárhogyan is végződik ez az ügy, nem bánta meg a tettét, nem bánta, hogy megvédte az övéit. Ezt sokkal fontosabbnak tartotta, mint a hivatását. Pete megnézte az óráját.

– Menjünk! – mondta, és besétáltak a tárgyalóterembe. Alex szakterülete a gazdasági jog volt. Asszisztált ugyan néhány más pernél, de az ideje nagy részét egy irodában töltötte. A cégénél nem nézték jó szemmel, ha valamelyik munkatársuk hagyta, hogy egy céges ügy bíróság elé kerüljön. És bár ült már egyszer-kétszer a védelem asztalánál, sosem vádlottként. Nem örült neki, hogy most ezt a szerepet kell eljátszania. Máris számos néző lebzselt a teremben. Riporterek, természetesen. Mark és Katherine nem jöttek el, mert Alex nem akarta, hogy a megjelenésük még több témát adjon a sajtónak. De ott lézengett a cége néhány fiatalabb munkatársa, egy fickó a kampánystábból – és Dani. Alex rámeredt. Meglepte, hogy itt látja. Majdnem egy hete, az összeveszésük óta nem beszéltek. Ekkor a lány mogyoróbarna szeme rászegeződött, és a férfi egyszerűen képtelen volt felidézni, min vitatkoztak. – Mit keresel itt? – kérdezte, és megállt az alacsony fafalnál, amely elválasztotta a középső teret a nézők üléseitől. Dani felállt. – Megmutatom, hogy támogatom az igazságot, az igazságszolgáltatást és az amerikai értékeket. – Halványan elmosolyodott. – Azt gondoltam, jól jönne most egy barát. A családodból még senki sincs itt.

– Én kértem meg őket, hogy maradjanak távol. Nem akartam, hogy a média rájuk szálljon. Daninek ajkára fagyott a mosoly. – A fenébe! Akkor most rólam fognak írni. Alex nem vette a fáradságot, hogy a riporterekre nézzen, tudta, hogy buzgón pötyögtetnek a laptopjaikon. – Feltehetőleg – mondta –, de nem érdekel. – Akkor engem sem. – Dani megérintette a karját. – Drukkolok neked. Gyönyörű volt a seprűs pillákkal árnyékolt ragyogó szemével, a telt, piros ajkával, a konzervatív nadrágkosztümben, amelyben akár ügyvédnek is nézhették volna. Bár ezt a lány aligha könyvelné el bóknak… Alex akarta őt. Nem csak az ágyában, noha tudta, hogy nem utasítaná vissza, ha Dani meghívná. Vele akart lenni. Hiányolta az elmúlt héten. Megszokta a közelségét, és bántotta, hogy eltűnt. Miután bemutatta Daninek Pete-et, előrementek a vádlottak padjához. Alex leült, és várta a bírót. Harminc perccel később a sorsa eldőlt, de nem úgy, ahogy várta. A kerületi ügyész helyettese megmagyarázta, hogy bizonyíték hiányában ejtik az ellene felhozott vádakat. A bíró megszüntette az eljárást, és elhagyta a termet. – Remek! – lelkendezett Pete Alex kezét rázogatva. – Gratulálok! – Mihez? Én semmit sem csináltam.

– A lényeg, hogy ezzel egy csomó probléma megoldódott. Fel kell hívnom a partnereket, tudni akarják az eredményt. Pete elsietett. Alex utánabámult, aztán megfordult, és a feléje közeledő Danit figyelte. – Szabad vagy! – ujjongott a lány. – Úgy örülök! Annyira féltem, hogy az a szörnyű újságíró tönkreteszi az életedet. – Elnémult, és összeráncolta a homlokát. – Te nem vagy boldog? Alex törni-zúzni szeretett volna. Gazdag és köztiszteletben álló családban nőtt fel, de sosem próbált ebből tőkét kovácsolni, mindig igyekezett a saját erejéből boldogulni. Megküzdött azért, amit elért, és erre büszke volt, mint ahogy arra is, hogy az elveinek megfelelően él. Mark néhány telefonhívással most mindezt elvette tőle. – A vádak ejtésének semmi köze nem volt a bizonyítékok hiányához – dörmögte. – Ez az apám műve. – Hogy érted? Beszélt az ügyésszel? – Valakivel beszélt. Nem tudom, kivel, de majd kiderítem. Dani felsóhajtott. – Nem tudom, mit gondoljak. Örülök, hogy nem vádoltak meg, nem tartóztatnak le, és a többi, és a többi… Ez jó. De az, hogy Mark beavatkozott… az nem helyes. Alex rámeredt. Dani megértette. Nem kellett megmagyaráznia neki, miért dühös. Dani pontosan tudta, mi és miért feküdte meg a gyomrát.

– Mitévő leszel? – kérdezte a lány. – Gőzöm sincs. Nem fordulhatok az ügyészhez, nem követelhetem, hogy folytassa le a bűnvádi eljárást. – Na, az érdekes beszélgetés lenne! – El kell csevegnem kicsit a szenátorral. – Az is érdekes társalgás lesz – mormolta a lány. Alex a derekára tette a kezét, és kikísérte a tárgyalóteremből. Arra számított, hogy odakinn újságírók hada nyüzsög majd, de egy lelket sem látott. Ebben is Mark keze lenne? – Mark azért segített, mert a fia vagy – elmélkedett a lány. – Ez enyhítő körülmény, nem? – A kampány miatt csinálta. – Ebben nem lehetsz biztos. – De igen. Dani szembefordult a férfival. – Alex, Mark az apád. Tényleg össze akarod rúgni vele a port emiatt? – Muszáj. – Szörnyen makacs vagy. A férfi halvány mosolyt erőltetett az ajkára. – Ez az egyik legjobb tulajdonságom. Dani tanácstalanul bámult rá. Alex megérintette az arcát. – Sajnálom. Sajnálom azt is, amit a múltkor mondtam. – Én is. – Dani megrázta a fejét. – Nem volt helyes, hogy Ryanhez és Hugh-hoz hasonlítottalak. Te, velük ellentétben, rendes ember vagy. Csak hát… az életem mostanában

elég zűrös volt, erre reagáltam ilyen rosszul. Nem rád. – Világos. Túl nagy nyomást gyakoroltam rád. – Pontosan – mondta Dani, de már mosolygott. Alex betuszkolta egy kis falmélyedésbe, hozzá hajolt és megcsókolta. A lány ajka puha volt, és lágy, a tenyere felkúszott a férfi mellkasára. Virágillata volt, kávéíze, és azé az érzéki eszenciáé, amelyre Alex a szeretkezésük óta emlékezett. Ahogy Dani nyelve becsusszant a szájába, Alex még jobban izgalomba jött, de tudta, hogy nem ez a megfelelő hely vagy idő arra, hogy szeretkezzenek. Hamarosan, biztatta magát. Nemsokára… Egyszerre hőköltek hátra. Dani körülnézett, aztán a férfira meredt. – Lehet, hogy ez törvénybe ütköző. – Technikailag nem, de az biztos, hogy görbe szemmel néznék. – Alex megdörzsölte a hüvelykujjával a lány alsó ajkát. – Újra látni akarlak. – Az jó. Mert én, mint egy kukac, már utat fúrtam magamnak a világodba. Nem menekülhetsz előlem. – Nem is akarok. Dani megremegett. – Mindig tudod, mit kell mondanod – mormolta. – Veszélyes vagy, Sárkányfiú. Alex vigyorgott.

– Ez vagyok én. Hogy van a nagymamád? – Jól. Nagyon vigyáz rá, hogy többé ne keverje össze az orvosságait, szóval minden jó, ha a vége jó. – Dani az órájára nézett. – Nem szívesen mondom ezt, de mennem kell. Gondolom, neked is. Alex bólintott. Beszélnie kell Markkal. Bár talán okosabb lenne, ha ezt elhalasztaná akkorra, amikor már képes lesz ránézni anélkül, hogy meg akarna ütni valamit… vagy valakit.

13.

Dani pontosan érkezett a találkozójára a Canfield-házba. Katherine-nel abban állapodtak meg, hogy aznap megbeszélik a jótékonysági rendezvénnyel kapcsolatos tennivalóit. Ahogy becsengetett, arra gondolt, hogy még azt sem tudja, milyen nemes célt fognak támogatni. Ezt valószínűleg nem ártana megkérdeznie. Katherine nyitott ajtót. Kivételesen nem úgy festett, mintha skatulyából húzták volna ki. A haja a vállára omlott, Washingtoni Egyetem feliratú pulóvert viselt, farmert és zoknit. – Máris három? – kérdezte, ahogy lesimította a pulóverét. – Hogy elszaladt az idő! A gyerekek mind itthon vannak, szóval mozgalmas napom volt. – Elhalaszthatjuk a megbeszélést, ha akarod – ajánlotta fel Dani. – Nem, semmi gond. – Katherine félrehúzódott az ajtóból. – Ha már ilyen messzire eljöttél, nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy tartoztál az ördögnek egy úttal. Kócosan és hétköznapi öltözetben megközelíthetőbbnek tűnt. Nem mintha nem lett volna mindig barátságos, de Danit így kevésbé feszélyezte. A lány követte őt a nappaliba. Sasha, Olivér és Quinn a padlón építőjátékoztak. Bailey egy széken

ült, egy Nancy Drew-regényt olvasott, de amint meglátta Danit, felpattant. – Szia! Anya mondta, hogy jössz! – És itt vagyok. – Dani intett a többi gyereknek, aztán visszafordult Baileyhez. – Te is imádod Nancy Drew-t? A nagyanyám egy nyáron megajándékozott a teljes sorozattal, és végigolvastam az egészet. Bailey félénken bólintott. – Ezek a mamám könyvei, és nagyon vigyázok rájuk. Megmosom a kezem, meg minden. – Biztos értékeli – mondta Dani. – Jó, hogy megérted, mennyire fontosak a könyvek. Bailey szélesen mosolygott, Katherine átkarolta. – Olyan sok mindenért büszke vagyok rád – mondta, és Bailey hozzásimult. – Az asszony megölelte, aztán felsóhajtott. – Dani, telefonálnom kell, kibírod, ha egyedül hagylak a nyájammal? – Persze. Építőjátékban lépést tudok tartani a legügyesebbekkel. – Csak néhány percről lenne szó. Aztán majd beszélünk arról a jótékonysági ebédről, amelyen te is részt veszel. Őszintén szólva, Dani inkább napokig építőkockázott volna, mint hogy véglegesítse az ebédre vonatkozó terveket. Ahogy letelepedett a földre, Sasha nyomban az ölébe mászott. – Hé! Szia! – üdvözölte Dani.

– Hé! Szia! – visszhangozta kuncogva a kislány. – Ez fiúknak való játék. Nekünk lányoknak valót kellene játszanunk. Például beöltözőset. Bailey összeszorította a száját. – Az kicsiknek való. – Én kicsi vagyok – érvelt Sasha. – Én vagyok a legkisebb. Anya nem akarja, hogy valaha is felnőjek, ezt ő maga mondta. Dani azon tűnődött, hogy vajon a gyerekek eltérő problémái hogyan hatottak a család életére. – Nálunk én voltam a legkisebb – mesélte –, ráadásul az egyetlen lány. Nem rossz a legkisebbnek lenni, de Bailey lassan fiatal hölgy lesz. Bailey arcán elégedettség tükröződött. – Nemsokára betöltöm a tizenötöt! – Hűha! Tizenöt – mondta Dani. – Emlékszem, amikor én voltam annyi. Ez fontos dátum. – Én hat leszek – kotyogott közbe Sasha. – A hat is szép kor, de van valami izgalmas abban, amikor az embert már a tinédzserek közé sorolják. A legjobb barátnőm csak három héttel volt idősebb nálam. Emlékszem, hogy amikor betöltötte a tizenötöt, a mamája elvitt bennünket, hogy megkapjuk az első magas sarkú cipőnket. Nagyon élveztük azt a vásárlást, és az a cipő még most is megvan. Nem mintha bárhová felvehetné, mert rég kiment a divatból, de a hozzá fűződő emlék miatt nem volt szíve megválni tőle.

– A fiúk nem hordanak magas sarkút – mondta Quinn. – Igazad van, nem hordanak. – Már itt is vagyok – toppant be a szobába Katherine. – Nagyon meggyötörtek ezek a csibészek? – Nem, csöppet sem. – Remek. – Katherine az órájára pillantott. – Azt hiszem, ideje uzsonnázni. Ki nézi meg, hogy Yvette mit készített nektek? A fiúk és Sasha elszáguldottak, de Bailey habozott. – Dani, nem szeretnél inni valamit? – kérdezte. Katherine a homlokára csapott. – Köszönöm, Bailey, hogy ilyen udvarias vagy. Nem tudom elhinni, hogy meg sem kérdeztelek, megkínálhatlak-e valamivel. Dani Baileyre mosolygott. – Nem kérek semmit, de köszönöm. – Nincs mit. Bailey követte a testvéreit, és Dani a kanapéhoz sétált. – Nagyszerű gyerekek. Mindegyik az. És nem könnyű esetek, szóval nem tudom, hogyan őrzöd meg az ép eszedet. Katherine nevetett. – Az épelméjűség nem követelmény, csak a sok türelem és a szeretet. – Neked nyilván mindkettőből bőven kijutott. – Te is jól bánsz velük.

– Imádom őket – vallotta be Dani. – De Bailey a kedvencem. Olyan aranyos! És a haja annyira szép. – Szerintem is. Természetes vörös. Amikor Alex és Fiona még házasok voltak, és az emberek együtt láttak bennünket, azt hitték, Bailey Fiona lánya vagy húga. – Katherine egy pillanatra összeráncolta a homlokát, aztán megrázta a fejét. – Ebben az is szerepet játszhatott, hogy Alex mindig olyan közel állt Baileyhez. Valami különleges kötelék fűzi össze őket. Danit sokkal jobban érdekelte Alex és a húga kapcsolata, mint Alex kapcsolata az exnejével. – Közel állok a fivéreimhez – mondta. – Különösen Calhez, a legidősebb bátyámhoz. Talán mert mindig vigyázott rám. – A család fontos – szögezte le Katherine. – Ahogy a pénzgyűjtés is a mellrákkutatás támogatására, ami a jótékonysági ebédünk célja. Azt hiszem, említettem, hogy beszédet kell mondanod. Dani nagyot nyelt. – Igen. Én pedig azt hiszem, mormoltam valamit a dadogásról. – Nyugalom! Minden rendben lesz. Csak öt-hat percet kell kibírnod. Éppúgy lehetne egy évszázad is, gondolta Dani. De valóban butaság lenne már most pánikba esnie. Ezzel ráér, meg kellene várnia az utolsó pillanatot, mondta magában.

– Össze kell hangolnunk a ruházatunkat – folytatta Katherine. – Nem viselhetünk egyformát, de az sem jó, ha a színek ütik egymást. Általában nem izgat az ilyesmi, de most sokat fognak fotózni bennünket. Felvehetsz egy ruhát és egy elegáns blézert. Vagy egy kosztümöt, az ideális lenne. Ha nem vagy biztos a dolgodban, szívesen átnézem, amiket kiválasztottál, és megosztom veled az e téren szerzett tapasztalataimat, ha fogalmazhatok így. Természetesen én sokkal öregebb vagyok nálad, úgyhogy ez a kilátás talán megrémít… – Boldogan meghallgatom a véleményedet – mondta Dani. – Te mindig olyan elegáns vagy. Katherine lenézett a pulcsijára. – Ma nem annyira, de sebaj. Oké, térjünk vissza az ebédre! Először is egyél előtte! Ott annyian akarnak majd beszélni veled, hogy esélyed sem lesz jóllakni. Meg aztán biztos nem akarod, hogy ételmaradék legyen a fogad között, amikor lefényképeznek. – Nem kellene jegyzetelnem? – kérdezte Dani, mert a kezdeti nyugtalansága mostanra már páni félelemnek adta át a helyét. – Mi van, ha leblokkolok? Nem szeretnélek leégetni, nem akarom, hogy miattam szégyenkezzetek. De ez ismeretlen terület a számomra, nincs semmi tapasztalatom. Katherine megérintette a karját. – Először is vegyél mély lélegzetet, és higgadj le! Nem lesz itt semmi gond. Most talán kicsit meg

vagy ijedve, de egy-kettőre túlesel rajta, és legközelebb már sokkal könnyebb lesz. Legközelebb? – Nem valószínű – mormolta Dani, hangot adva a kétségeinek. Katherine rámosolygott. – Bízz bennem! – Nem kell ezt csinálnod! – tört ki Dani hirtelen. – Nem kell kedvesnek lenned hozzám, vagy segítened, sem elfogadnod engem. Mégis megteszed. Sajnálom… Sosem akartam problémákat okozni, és senkit sem akartam bántani. – Persze hogy nem – mondta Katherine. – Elismerem, hogy a helyzet nem egyszerű, és szembesültem néhány kihívással, de erről nem te tehetsz. – Elképesztő vagy – lehelte Dani. – Vannak jó és vannak rossz pillanataim – vallotta be Katherine. – Olykor egyáltalán nem vagyok büszke magamra, de ez olyasmi, amivel mindenkinek meg kell birkóznia. Meg akartad ismerni az apádat. Ez természetes. – Összeráncolta a homlokát. – Erről jut eszembe, szeretnék valamit megmutatni neked. Felkelt és odament egy beépített bútorhoz, amelynek alsó része szekrényből, a felső könyvespolcokból állt, kinyitotta az egyik szekrényajtót, és elővett néhány fényképalbumot, amelyeket visszavitt a kanapéhoz.

– Fotók – mondta, miközben lehuppant a lány mellé. – Több száz van belőlük, szóval bármikor, ha nem tudsz aludni, átjöhetsz, és addig untatlak velük, amíg el nem álmosodsz. Ezt még Leslie, Mark megboldogult édesanyja készítette. – Katherine Danire sandított. – Örült volna egy unokának. Úgy tíz évvel ezelőtt halt meg. Nagyszülők… Dani eddig nem sokat gondolt a tágabb értelemben vett családjára. Lehet, hogy vannak még más rokonai is? Mielőtt megkérdezhette volna, Katherine válaszolt a fel sem tett kérdésre: – Mark öt-vagy hatéves volt, amikor elvesztette az édesapját. Nem tudok róla, hogy lenne más hozzátartozója. – Ó… – Dani nem tudta, hogyan érez ezzel kapcsolatban. Egyelőre még a Mark iránti érzelmeit sem tisztázta magában. Katherine fellapozta a legrégebbi albumot. – Mark babakori képei – mondta, és ahogy továbblapozott, megmagyarázta, ki kicsoda. Dani próbált a családtagjaiként gondolni rájuk, de valójában idegenek voltak számára, olyan emberek, akikkel sosem fog találkozni. – Hát itt vagytok! – lépett be Mark a szobába. Katherine tüstént felpattant és odament hozzá. Ahogy a karjába simult és megcsókolta, Dani látta a szemét. Tényleg szereti őt, állapította meg, és ez a felfedezés különös elégedettséggel töltötte el.

Mintha az, hogy Katherine házassága boldog, valahogy javított volna a helyzeten. Mark a feleségére mosolygott, aztán Danihez fordult. – Mondd, hogy nem kényszerített, hogy családi fotókat nézegess! Mert kitelik tőle. Katherine nagyon fontosnak tartja az emlékeket. – Örülök, hogy megmutatta ezeket az albumokat – közölte vele Dani. – Akkor jó. – Mark megint Katherine-hez fordult. – Mikor vacsorázunk? – Egy óra múlva. – Dani, csatlakoznál hozzám a dolgozószobámban? Ha akarod, beszélgethetünk a családról. Még arra is hajlandó vagyok, hogy átnézzem veled azokat a régi fotókat. Ugye nem bánod? – pillantott Katherine-re Mark. – Nem, dehogy. Mark megint megcsókolta, és megpaskolta a fenekét. – Gyere! – intett Daninek, aki felnyalábolta az albumokat, és engedelmesen követte. – Dani! – kiáltotta Bailey, amint kilépett a folyosóra. – Mondhatok valamit? – Persze – torpant meg a lány azonnal. – Hallgatlak. Bailey behúzta a nyakát. – Most lesz a szülinapom. Dani mosolygott. – Tudom.

– Kaphatok én is egy magas sarkú cipőt, mint ahogy te? Dani habozott. Fogalma sem volt, Katherine mit gondolna erről. A Down-kórnak több fokozata volt, és Bailey nem tűnt nagyon súlyosan érintettnek. És az is érthető, ha egy tizenöt éves lány szeretne felnőttesebb holmikat viselni. – Ezt a mamádtól kell megkérdezned – válaszolta, de a magam részéről én jó ötletnek tartom. – És elmehetünk vásárolni? Mi ketten? Dani még szélesebben mosolygott. – Ez is jó ötlet! Kérdezd meg a mamádat, és ha nincs ellene kifogása, megbeszélünk egy időpontot. Elviszlek a plázába, az átriumban eszünk valamit, és együtt töltjük az egész délutánt. Ez hogy hangzik? – Csodálatosan – lehelte Bailey. – Megyek, és most rögtön megkérdezem. Elfordult és nekiiramodott, de aztán megpördült, visszaszaladt, és lelkesen megölelte Danit. – Te vagy a legjobb testvér! – Szerintem te is remek testvér vagy – mondta Dani, remélve, hogy Katherine hozzájárul a kiruccanásukhoz. Aztán bement Mark dolgozószobájába. A tágas helyiség falait mennyezetig érő könyvespolcok borították, és sötét színeivel, bőrbútoraival nagyon férfias jellegű volt, valahogy mégis otthonosnak tűnt.

Mark már ott ült a széles íróasztala mögött, és intett a lánynak, hogy foglaljon helyet vele szemben az egyik széken. – Átkozott képek – vetette oda könnyedén, az albumokra pillantva. – Valahányszor látom őket, öregnek érzem magam. Dani óvatosan az asztalra helyezte az albumokat, aztán lecsücsült a székre. – Katherine mindent olyan ügyesen megszervez – jegyezte meg, nem egészen odaillően. – A jogi egyetemre jártam, amikor megismerkedtünk. Azt gondoltam, jóképű vagyok, okos, a lányoknak álmaik hercege. Gondosan megterveztem a jövőmet, aztán találkoztunk. Előkelő, gazdag famíliából származott, a szülei több generációra vissza tudták vezetni a családfájukat. Tetszettem neki, de a szülei nem voltak elragadtatva egy olyan udvarlótól, akinek se pénze, se pedigréje, és aki az ország szegényebb részében nőtt fel. – Mark hátradőlt és elmélázott. – Katherine gyönyörű volt. Ma is az. És erős, sokkal erősebb, mint én. Dani kíváncsisága felébredt. Egyetértett Mark önértékelésével, de meglepte, hogy a férfi nemcsak tudatában van, de be is vallja saját gyengeségét. – De te nem azért vagy itt, hogy Katherine-ről beszéljünk – mondta Mark rápillantva. – Azt szeretnéd, ha a mamádról mesélnék. – Igen – válaszolta a lány, de közben úgy érezte, mintha elárulná Katherine-t. Miért?

– Marsha nem akart viszonyt kezdeni velem – mondta Mark. – Férjnél volt, és hű akart maradni a férjéhez. Én csábítottam el. – Vállat vont. – Nem vagyok büszke erre, de nem is bánom. Sem azt, hogy ismertem őt, sem azt, hogy megszülettél. Csak azt sajnálom, hogy ezt ilyen későn tudtam meg. – Én is – mondta Dani, de már miközben kiejtette a szavakat, eltűnődött azon, hogy ez igaze. Mark csak mindent bonyolultabbá tett volna. Visszatekintve a múltba, nem talált olyan időpontot, amikor jó lett volna, ha a férfi belép az életébe. – Marsha rettegett attól, hogy rajtakapnak bennünket – folytatta Mark. – Amikor szakított velem, azt hittem, azért tette, mert nem bírta tovább a feszültséget. Meg sem fordult a fejemben, hogy teherbe eshetett. – Teljesen érthető, hogy félt. A nagyanyám pokollá tette volna az életét. – Gloria talán megváltozott, de akkor, huszonnyolc évvel ezelőtt igazi gonosz boszorkány lehetett, Dani ezt bármibe lefogadta volna. Csak éppen… Gloria tudott a menye kapcsolatáról. Valahogy a nyomára jutott. Ahogy azt is évek óta tudta, hogy Dani nem a vér szerinti unokája. Honnan? Megérezte? Kitalálta? Ahogy Mark is kitalálhatta volna? Dani képtelen volt lerázni a buta érzést, hogy Marknak tudnia kellett volna róla… Meg kellett

volna éreznie, hogy gyermeke született, aki alig néhány mérföldre él tőle. Ez őrültség, szidta magát, gyerekes álom. De hiába, ez az álom tovább kísértette. – Annyi minden megváltozott – mormolta. – Mindannyiunk számára. Indulsz az elnökválasztáson. Ezen még most is mindig megdöbbenek, valahányszor eszembe jut. – Én is – vallotta be Mark vigyorogva, aztán elkomolyodott. – Dani, én nagyon befolyásos ember vagyok, és te a lányom vagy. Bármit szeretnél, csak szólj, és segítek. Ha pénz kell, ha azt akarod, hogy összeismertesselek valakivel, ha szeretnél valamit, egy szavadba kerül, és megkapod. Dani pislogott néhányat. Erre meg mit feleljen? – Hát… köszönöm. De nincs szükségem semmire. – Csak azt akartam, hogy tudd, mindig számíthatsz rám. Ezt mondta Alexnek is, amikor a férfi kérdőre vonta azért, amiért elérte, hogy ejtsék a vádat és megszüntessék ellene az eljárást? Alex ugyan valószínűleg örült, hogy nem ment tönkre a jövője, de sosem akarta, hogy Mark beavatkozzon. Ahogyan ő sem. Anyagi segítség, konkrét támogatás helyett érzelmi kötelékre vágyott. Ironikus módon úgy tűnt, ez az egyetlen dolog, amit Mark képtelen megadni neki. Katherine volt a Canfield család motorja, lelke, szíve. Dani agyán átvillant, hogy minden másképp

történt volna, ha Katherine lett volna a megtalált szülője. Ez őrültség, mondta magában. És lehetetlen is. Katherine sosem hagyta volna el a gyermekét. Nem mintha Mark ezt tette volna, hiszen nem is tudott róla. De Katherine volt az, akihez igazán közel érezte magát, és olyankor, ha együtt voltak, még jobban hiányzott neki a saját édesanyja. Nem emlékezett Marsha Buchananre, kisbaba volt, amikor az anyja meghalt, és Gloria magához vette őt és a bátyjait. Más lett volna az életük, ha Marsha nem hal meg. Vagy talán egyáltalán nem lett volna más. Gloria, lévén Gloria, valószínűleg akkor is magához ragadta volna az irányítást. A család rengeteg bonyodalommal jár, gondolta Dani. És neki kettő is jutott. Mi az ördögöt fog csinálni? Cal nem sokkal három óra után sétált be Walker irodájába. Reid már ott tanyázott, a sötét bőrkanapén terpeszkedett, amely a bátyjuk szerzeménye volt. A szobában most a földszínek domináltak, ami pozitív változást jelentett Gloria fehér falaihoz és bútoraihoz képest. – Mi volt olyan fontos, hogy nem beszélhettük meg telefonon? – tudakolta Cal, és letelepedett Reiddel szemben. – A Buchanan vezetője kilép – közölte Walker. – Keresnünk kell valakit a helyére.

– Dani lenne a legjobb választás – mondta Cal. – Mindig erre vágyott. – Ez igaz, de nem fogadná el az állást. Azt hinné, csak azért ajánlom fel neki, mert a húgom, és az sem biztos, hogy otthagyná a Bella Romát ilyen rövid idő után. Ebben sok igazság volt, de Cal úgy vélte, valahogy biztosan meg tudják győzni Danit, hogy itt a helye. – Kérd meg Glóriát, hogy beszéljen vele – tanácsolta Reid. – Neki hinni fog. Walker lassan elmosolyodott. – Jó ötlet. És talán beválik. Dani megkóstolta a pezsgőt. Finom volt, üdítő és zamatos, és mintha lett volna benne egy leheletnyi… – Mit csináltál? – kérdezte Pennyt, aki egy extra méretű karosszékben ült, Allisonnel a karjában. Penny ártatlanul meresztette a szemét. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Valamit tettél a pezsgőbe. Egy cseppnyi… A fenébe, nem tudom, mit. – Dani a karcsú pohárra bámult. – A pezsgőt nem lehet ízesíteni, mert eltűnnek a buborékok, de neked sikerült. – Mit mondjak? Kivételes tehetség vagyok. – Mit csináltál? – Az szakmai titok. Nem árulom el, mert felhasználnád a Bella Romában. – Ördögi nőszemély vagy, ugye tudod? Penny csak önelégülten mosolygott.

Elissa felemelte a poharát. – Engem nem érdekel, hogy csináltad, de kérek még. Ez mennyei. – Egyetértek – mondta Lori. – És… még sosem pezsgőztem délután kettőkor. Tetszik a stílusod. – Köszönöm – bólintott Penny kegyesen. – A stílus fontos. – Elhúzta az orrotok előtt a mézesmadzagot. El akarja érni, hogy ezt akarjátok inni a főpróba utáni vacsorán – mondta Gloria, és Elissához fordult. – És azt is, hogy egyen a penész, amiért nem őt bíztad meg, hogy az esküvődön gondoskodjon az ételekről. Dani a nagyanyjára bámult. Lefogadta volna, hogy Gloria a fején találta a szöget. – Az első vádpontban bűnösnek vallom magam – mondta Penny. – De ami a többit illeti, fogalmam sincs, miről beszélsz. Elissa felsóhajtott. – Sosem fogsz megbocsátani nekem, igaz? Pedig csak azt akarom, hogy te is élvezd az esküvőt. – Túlteszem magam rajta – mondta Penny, és szipogott egyet. – Majd valamikor. – Ne dőlj be a lelki terrornak! – figyelmeztette Elissát Gloria. – Penny gátlástalanul viselkedik, amikor valami nem úgy alakul, ahogy akarja. A szoba elcsendesedett. Lori és Elissa összenéztek, mintha nem tudnák, hogyan reagáljanak a megjegyzésre. Penny Glóriára meredt, valószínűleg a megfelelő visszavágáson törte a fejét.

Dani nem volt benne biztos, hogy a nagyanyja viccelődni próbált-e, vagy csak a szarkasztikus humora nyilvánult meg újra, ami hébe-hóba előfordult, elvégre nem bújhatott ki a saját bőréből… És mivel Elissa kedvéért szeretett volna gondoskodni a jó hangulatról, átható pillantást vetett Glóriára. – Bagoly mondja verébnek. Gloria ivott egy kicsit a pezsgőjéből. – Valóban. Penny felnevetett, és az öregasszonyra emelte a poharát. – A mestertől tanultam. – Őstehetség vagy, de szívesen elfogadok minden dicséretet, amit kaphatok. – Gloria most Elissára fordította a figyelmét. – Lenne néhány ötletem az esküvővel kapcsolatban. Nem akarok semmit sem rád erőltetni, szóval küldj el nyugodtan a pokolba, ha ehhez van kedved. – Összeráncolta a homlokát. – A fiatalok ma már nem használják ezt a kifejezést, ugye? – Nem igazán – felelte vidáman Lori. – De nem baj. A zsargon olyan gyorsan változik, hogy én sem tudom mindig követni. – Én sem – mondta Elissa. – Bár Zoe-nak hála, azért nem vagyok teljesen tájékozatlan. De hát ő még csak ötéves. Szóval milyen ötleteid vannak? – kérdezte aggódó arccal. – Túl sok hasonló ajánlatot kapsz? – tudakolta Dani.

– Az anyám aktivizálta magát – válaszolta Elissa, és felsóhajtott. – Gyorsan be akarja pótolni az elmulasztottakat. Nagyon szeretem őt, és tudom, hogy segíteni akar, de olykor sikítani tudnék az idegességtől. – Remélhetőleg ettől nem fogsz sikítani. – Gloria a botjára támaszkodva talpra vergődött. – Fogalmam sincs, egyáltalán miért őriztem meg, de elraktam, és a tiéd lehet, ha akarod. Kicsit magasabb vagy nálam, viszont én annak idején lehetetlenül magas sarkú cipőt viseltem hozzá. A négy fiatal nő kíváncsian követte Glóriát a nappaliba, ahol a bútorokat mind félretolták, és a szoba közepén egy próbababa állt, káprázatos, elefántcsontszínű menyasszonyi ruhában. A remekbe szabott, csupa selyem- és csipkecsodának hosszú ujja volt, és szív alakú kivágása. A csipke leírhatatlanul szép volt. Dani nem volt nagy divatszakértő, de tudta, hogy amit lát, egyedi tervezésű modell. – Francia – mondta Gloria az ajtóból. – Haute couture. A tiéd, ha akarod. Elissa elsápadt. – Ezt nem mondhatod komolyan! Ez a ruha túl csodálatos! – Borzalmasan bántam veled, Elissa. Tudom, hogy mindig is nehéz eset voltam, de nemrég megfenyegettelek téged és a gyermekedet, ami megbocsáthatatlan. Te pedig nagyon kedves voltál hozzám. Óvatos, de kedves. Ezzel szeretnélek kiengesztelni.

Elissa megrázta a fejét. – Erre semmi szükség. – Tudom, de meg akarom tenni. – Ezt a ruhát Daninek kellene adnod. Dani hátralépett. – Én nem bánom, ha neked adja. – A ruha pompás volt, de nem az ő stílusa. Különben is, örült, hogy Gloria igyekszik valahogy kárpótolni Elissát, akivel csakugyan rémesen bánt annak idején. – Dani enélkül is tudja, hogy szeretem – érvelt Gloria. – Úgy van – helyeselt a lány, bár egy évvel ezelőtt még abban sem volt biztos, hogy Gloria akár csak fikarcnyit is kedveli. – De te olyan vékony vagy – mormolta Elissa. – Az én alakom teltebb. – Az enyém is az volt. Amikor férjhez mentem, nem voltam beteg. No mármost, ha nem tetszik a ruha, mondd meg, és megértem. De ha tetszik, szeretném, ha felpróbálnád. Könnyen rád igazíthatjuk. Elissa torkából furcsa hang tört elő, aztán Gloriához szaladt, és összeölelkeztek. Penny Danihez lépett, és megölelte, aztán Lórit is odahúzta. Allison baba békésen gőgicsélt közöttük. – Micsoda család! – dünnyögte Lori. – Gloria megríkatott. Ezt gyűlölöm. – Én is – mondta Dani, és boldogan felsóhajtott. – Én is.

Dani visszatért a Canfield-házba, hogy elvigye Baileyt cipőt venni. A kamasz lány előző este felhívta, és közölte, a mamája nemcsak hogy beleegyezett a kiruccanásba, de kapott tőle egy Nordstrom ajándékkártyát is, születésnapi előajándékként. A lányt azonban nem Katherine vagy Bailey engedte be, hanem egy magas, jóképű fickó, akit nemrég látott meztelenül. Alex rávigyorgott, aztán hátralesett a válla fölött, és gyorsan kilépett a verandára. Határozott mozdulattal becsukta az ajtót, és megragadta a lány vállát. Amikor a férfi magához húzta, Dani várakozásteljesen hátrahajtotta a fejét, és Alex csókját éppen olyan izgalmasnak és szenvedélyesnek találta, mint remélte. Imádta a férfi ajkának lágyságát, és imádta a keménységét is. Imádta Alex illatát, a szája ízét, azt, hogy olyan tökéletes köztük az összhang. Imádta, ahogy a teste szinte elolvad a karjában, és minden aggodalma köddé válik. Ebben a pillanatban csak a férfi létezett a számára, a vágy és a csókjuk. A karját Alex nyaka köré fonta. Ennek a póznak volt még egy előnye: így az egész testük összesimulhatott. Alex kemény izmai, az ő puhasága, a férfi gerjedelme… Ahogy Dani kéjesen hozzádörgölődzött, Alex felnyögött, és sietve hátralépett.

– Zűrös nőszemély – mondta, és megsimogatta az arcát. – Te csak bajt jelentesz! – Jobb, mintha unalmas lennék. – Az biztos. Bailey megkért, hogy én is vegyek részt ezen a történelmi jelentőségű cipővásárláson. Remélem, nincs ellene kifogásod… – Nincs. De vajon te felkészültél lélekben arra, hogy cipővásárlással töltöd a délutánt? Alex fintorgott. – Hát… jobb szórakozást is el tudok képzelni, de Bailey azt akarta, hogy tartsak veletek, és így újra láthattalak téged. Nem akartam kihagyni ezt a lehetőséget. – Örülök neki. – Akkor jó. – Alex átkarolta a lányt, és beterelte a házba. – Adj öt percet, hogy átöltözzek. Még Bailey sem készült el. Katherine az irodájában van. Miért nem köszönsz be hozzá? – vetette fel. Dani számba vette a lehetőségeit. – Azt hiszem, szívesebben segítenék neked átöltözni. – Én is ezt választanám. És ha igent mondok? Dani megrázta a fejét. – Felejtsd el! Csak a szám járt. A mamád házában szexelni olyan foka lenne az ízléstelenségnek, amihez nem fűlik a fogam. Alex hozzá hajolt, és megint megcsókolta. – Akkor pár perc múlva találkozunk. Dani követte a tekintetével, míg el nem tűnt a lépcső tetején, aztán körülnézett az előcsarnokban, de egyik gyereket sem látta.

Szívesen váltott volna néhány szót Katherine-nel, de nem akart alkalmatlankodni. De talán ha bedugja a fejét az ajtón, és köszön neki, nem szakít félbe semmit. Végigballagott a Katherine irodájához vezető folyosón. A helyiség a ház déli oldalán feküdt, és nagyon világos volt. Dani emlékezett rá, hogy a falai meleg sárgák, és a kárpit kék mintás, mert Katherine körülvezette a házban, amikor utoljára itt járt. Az ajtó csak be volt hajtva. Dani kopogtatni akart, de leengedte a kezét, amikor meghallotta a nevét. – Természetesen örülök, hogy Dani megkereste Markot – mondta éppen Katherine. A lány bekukucskált a résen, és látta, hogy telefonál. Vissza akart húzódni, de habozott, mert kíváncsi volt, mit fog még mondani róla az asszony. Ezért biztos a pokolra jutok, gondolta. Ez gyerekes és tiszteletlen viselkedés… Mégis ott maradt. – Természetesen – folytatta Katherine. – Igen, nagy megrázkódtatás volt, de jó értelemben. Mark annyira lelkes. – Rövid szünet után hozzáfűzte: – Ó, nem. Még az eljegyzésünk előtt találkozott Dani édesanyjával. Én akkor jöttem Seattle-be, miután szakítottak, és a többi, ahogy mondani szokták, már történelem. Ühüm… Azt hiszem, Dani is örül az új családjának. Igen, még egészen kicsi volt, amikor az édesanyja meghalt.

Katherine megfordult, és Dani gyorsan hátralépett. Oké, most már tényleg ideje eltűnnie! De mielőtt visszavonulhatott volna, látta, hogy Katherine megérinti az arcát. Aztán a fény megcsillant a bőrén, és Dani rájött, hogy az asszony sír. – Ismered Alexet – mondta Katherine kissé erőltetett kuncogással. – Sosem ragaszkodott a társadalmi formaságokhoz. Mivel nincs köztük vérségi kötelék, és mind imádjuk Danit, örülünk a kapcsolatuknak. Így minden a családban marad. Még szorosabbá válik köztünk a kötelék – folytatta, de az arca eltorzult a fájdalomtól, hazugságnak bélyegezve a szavait, ahogy a könnyei is ezt tették. Dani azon tűnődött, vajon kivel beszél. Nyilván olyasvalakivel, akihez nem lehet őszinte. Elhátrált az ajtótól, és sajnálta, hogy kihallgatta ezt a beszélgetést. Tapintatlanul és önző módon betört Katherine magánszférájába, és rögtön meg is bűnhődött ezért, mert szembesülnie kellett a kínos igazsággal: hogy fájdalmat okozott valakinek, akit mélységesen tisztelt. De azt is tudta, hogy hacsak nem utazik el – márpedig erre nem volt hajlandó –, nem enyhítheti az asszony fájdalmát.

14.

Alex számos tevékenységet fel tudott volna sorolni, amelyet jobban élvezett volna, mint a Bell Square-i vásárlást, mégis ellenállhatatlannak találta a gondolatot, hogy a délutánt együtt töltheti Danivel és a kedvenc testvérével – nem mintha valaha is hajlandó lenne beismerni, hogy Bailey a kedvence. Ráadásul azt remélte, hogy így legalább elterelődik a figyelme arról, ami rá vár, mert bár rossz néven vette Mark beavatkozását az életébe, fogalma sem volt, hogy ezt hogyan mondja meg a férfinak. Az ösztöne azt súgta, hogy ott kellene hagynia a kampányt. A politika nem az ő világa, nem neki való. Csakhogy tartozott Marknak, és amióta csak Katherine örökbe fogadta, mindig a tudatában volt, hogy adósa a házaspárnak. Vagyis szó sem lehetett arról, hogy kiszálljon, ezt nem engedte volna a kötelességtudata. Vagyis meg kell tanulnia együtt élni a jelenlegi helyzettel. Ha Markot jelölik, és megnyeri a választást, az életük örökre megváltozik. Miután megebédeltek – ehhez Dani ragaszkodott, azzal érvelve, hogy szükségük lesz az energiára –, a Nordstromba indultak. – Ez a legjobb hely a cipővásárlásra – mondta Dani Baileybe karolva. – Mesés a választék, és az alkalmazottak nagyon segítőkészek. Imádni fogod.

Bailey ragyogó arccal nézett fel rá. – Bármilyen színt választhatok? – Persze – felelte Dani. – Ez a te szülinapi ajándékod, különlegesnek kell lennie. Talán pirosat vagy mályvaszínűt akarsz, vagy egy jópofa mintásat? Én mindig piros nubuk körömcipőre vágytam, amikor annyi idős voltam, mint te. A nagyanyám közölte, hogy az szörnyen ízléstelen, de én mégis olyat szerettem volna. Talán most vehetnék egyet. Alex mögöttük baktatott, és rövid időre engedélyezte magának a fantáziálást; elképzelte Danit magas sarkú, piros nubuk körömcipőben – és semmi másban. És ezt nagyon kedvére való viseletnek találta. Alex gyakran vásárolt a Nordstromban, de többnyire a belvárosi üzletében. Besétált a férfiosztályra, közölte, milyen színű öltönyt akar, felpróbálta, ráigazították, és alig harminc perc alatt végzett. Ha ingekre vagy nyakkendőkre volt szüksége, több mint bőséges készletből választhatott. A ruhavásárlást körülbelül olyan érdekesnek tartotta, mint az élelmiszer-vásárlást. Mert hát nem az a lényeg, hogy ragadd meg, ami kell, és vidd a pénztárhoz? De a nők különös lények, emlékeztette magát, mások az elvárásaik, mások a szokásaik. – Nézz körül! – biztatta Dani Baileyt. – Nekem el kell intéznem valamit.

A sarokban lévő pulthoz indult, és Alex közben a húgára mosolygott. – Minden rendben? Bailey bólintott, de nem mosolygott, hanem összepréselte az ajkát, aztán szaggatott lélegzetet vett. – Haragszol rám? – kérdezte, és a hangja elárulta, mennyire megrémíti ez a kilátás. – Nem – válaszolta gyorsan a férfi. – Miért haragudnék? – Csak. Azért… Mert múltkor beszéltem azzal a férfival, te megütötted, és bajba kerültél miattam. – Édesem, nem! Dehogyis! – Alex gyorsan megölelte. – Bailey, annak semmi köze nem volt hozzád. Te semmi rosszat nem tettél. Szeretlek. Bailey felnézett rá. A szeme tele volt könnyekkel. – Biztos? – Esküszöm. Sosem Bailey okozta a problémát, és Alex gyűlölte a tudatot, hogy a kislány ezen emésztette magát. – Szeretlek – ismételte meg. Bailey mosolygott. – Én is téged. De nem te vagy a kedvenc bátyám. Az ismerős incselkedésből Alex tudta, hogy helyreállt a lelki egyensúlya. – Dehogynem. Ki más lehetne? – Ian. – Kizárt dolog. – Nem az.

– Bolond vagy. Bailey vigyorgott. – Te meg buggyant. – Jó, én meg buggyant vagyok. Alex megint megölelte. Szerette az összes testvérét, de Bailey különleges helyet foglalt el a szívében, és felkeltette a védelmező ösztönét. Fogalma sem volt, miért, de nem bánta, hogy így van. Ez az egész helyzet: Bailey a karjában, az áruházi környezet és az érzés, hogy meg kell védenie az övéit, hirtelen felidézett benne egy régi emléket, egy másik alkalmat egy másik üzletben. Mikor is történt? Két éve? Három? Akkor még együtt volt Fionával, és hármasban mentek vásárolni. Bailey megbotlott, és beverte a karját. Sírva fakadt fájdalmában, és ő szorosan átölelte. Fiona előszedett a táskájából és feléjük nyújtott egy zsebkendőt, amikor egy idősebb asszony megállt mellettük. – Gyönyörű a kislánya – mondta Fionának. – A haját nyilván magától örökölte. – Nem az én gyerekem – szögezte le Fiona nyomatékosan. – A férjem örökbe fogadott húga. Később Alex eltűnődött rajta, miért érezte Fiona annyira szükségét, hogy elhatárolódjon Baileytől, mind biológiai, mind családi vonatkozásban. Talán attól félt, hogy azt gondolnák róla is, hogy fogyatékos? Ez csak egy apróság volt, de a tüske benne maradt. Lehet, hogy a házasságuk akkor ért véget,

amikor rajtakapta a nőt, hogy az asztalukon szexel egy másik férfival, de nem csak ez vezetett a válásukhoz. Dani visszatért, karjában egy halom cipővel. – Ezek hogy tetszenek? – kérdezte. – De mielőtt válaszolnál, azt akarom, hogy tudd, rengeteget fel kell próbálnod. Cipőt venni nem könnyű, és egy ilyen fontos döntést jól meg kell rágni. – A férfira nézett. – Semmilyen nyafogást nem akarok hallani a csapat férfi tagjától. – Igenis, hölgyem. – Remek! Bailey, szükségünk lesz egy kis segítségre. – A két férfira mutatott, akik vele jöttek és a háta mögött lecövekeltek. – Eric és Cameron, a cipőrabszolgáid. Bailey eltakarta a száját a kezével, és felvihogott, aztán Alex mögé bújt. Dani a karjáért nyúlt, előcsalogatta a bátyja mögül, és a bőrszékekhez vonszolta. – Ülj le! – mondta szigorúan, és az egyik székre bökött – Ma te vagy a hercegnő, és az egyetlen vágyunk, hogy boldoggá tegyünk. Bailey tovább kuncogott. Eric rákacsintott, és Cameron megjegyezte, hogy a haja gyönyörű, hogy még sosem látott ilyen szép, vörös árnyalatú tincseket. – A te műved? – kérdezte halkan Alex az eladók felé biccentve. – Megmondtam nekik, hogy ez egy fontos esemény. Egy kicsit flörtölnek majd Baileyvel,

kedvesen, vidáman. Azt akarom, hogy Bailey különlegesnek érezze magát. – Sokat fáradoztál egy kislányért, akit alig ismersz. Dani felbámult rá. – Ismerem annyira, amennyire kell. Szeretem őt. Nem vagyok angyal, Alex, sem önzetlen. Azért csinálok mindent, mert boldoggá tesz. – Világos. Az is világos volt, hogy Dani nem látna a saját tetteiben semmi különlegeset, ellentétben vele. Mert ő pontosan tudta, melyik ember fáradozik másokért, és melyik nem. Dani lerogyott Bailey mellé, és lerúgta a cipőjét. – Valami rikító színűt szeretnék – jelentette ki, ahogy Eric – vagy Cameron? – fukszialila nubukcipőt csúsztatott a lábára. – Én is – mondta Bailey, aki ugyanilyen cipőt viselt. Dani álló helyzetbe tornászta fel magát. Bailey megpróbálta utánozni, de megtántorodott, és visszaesett a székre. Dani felsóhajtott. – Látom, még sok munka vár ránk. Uraim? Eric és Cameron megragadták Bailey egy-egy kezét, és felhúzták. Amikor úgy tűnt, a kislány képes megtartani az egyensúlyát, Dani egy darabig fel-alá sétált előtte. – A trükk az, hogy a súlypontod elöl, és lejjebb legyen, különben azok a vékony sarkak megölnek.

De nem szabad túlságosan előredőlnöd, mert akkor orra buksz, és az nem szép látvány. Míg Bailey nevetett, Dani bemutatta, mit ne csináljon: a csípőjét riszálva elvonult előtte, és nagy lendülettel megfordult. Bailey követte, és csak egy kicsit bukdácsolt. Igaz, ahogy megfordult, majdnem elesett, de az egyik fickó elkapta a karját, és tartotta, amíg ki nem egyenesedett. – Járok! – kiáltotta a kislány, ahogy átsétált a cipőosztály közepén. – Nézd, Alex, tényleg járok a magas sarkúban! Bailey kezd felnőni, gondolta a férfi, ahogy a húgát figyelte, aki minden lépéssel egyre magabiztosabbnak tűnt. Aztán Bailey is, Dani is visszatértek a székükhöz, és felpróbáltak egy másik cipőt. Két órával később a döntés megszületett. Bailey és Dani is ibolyaszínű, szédítően magas sarkú nubuk körömcipőt vett. És úgy döntöttek, hogy abban mennek haza. Alex mögöttük poroszkált, cipelve a bevásárlószatyraikat. Nagyon kedvelte Danit, különben nem feküdt volna le vele. De ma felfedezte egy másik oldalát, amire nem számított, és ami pokolian imponált neki. Dani több egy szép arcnál: nagylelkű és szerető szívű teremtés. Okos, szexi és gondoskodó. Igen, csodálatos nő, és ő nem hagyhatja, hogy kicsússzon a kezéből.

– Tényleg nem kellene megint ezt csinálnunk – mondta Dani, amikor követte Alexet a konyhába. Ő vitte a pizzát, amiért beugrottak egy üzletbe, a férfi pedig egy hatdobozos sörösrekeszt lóbált. – Rajta fognak kapni bennünket. – Már rajtakaptak. – Érdekes nézőpont. – Dani nem akarta kihívni a sorsot maga ellen azzal, hogy azt mondja, rosszabb már nem lehet a helyzet. Mert kétségtelenül lehet, és ez olyasmi volt, amivel egyelőre nem akart foglalkozni. – Hát jó, addig, amíg nem kapnak megint rajta… A férfi lerakta a rekeszt a pultra. – Aggódsz? Inkább hazamennél? – Nem, jól vagyok. – Dani szeretett vele lenni, és a lehetőségért, hogy egy újabb szenvedélyes élményt élhet át az ágyában, kész lett volna akár forró parázson is járni. – Túlélted a cipővásárlásunkat! Büszke lehetsz magadra. – Könnyű szolgálat volt – közölte a férfi. – Szeretek veled és Baileyvel lógni. Dani biztos volt benne, hogy ezt csak úgy mellékesen jegyezte meg, de ő majd elolvadt a hallatán.– Bailey mulatságos, aranyos és jó társaság. Remélem, örül az új cipőjének. – Kételkedsz benne? Dani mosolygott, ahogy a lelki szemei előtt felvillant Bailey izgalomtól kipirult arca. – Nem. Azok a fiúk kitettek magukért. Küldök majd egy köszönőlevelet a főnöknőjüknek. Furcsa fény villant fel Alex szemében.

– Mi a baj? Haragszol, mert megkértem őket, hogy legyenek nagyon kedvesek a húgodhoz? – kérdezte a lány. – Miért haragudnék emiatt? – Nem tudom. Akkor mire gondoltál? Elég fura képet vágtál. – Ne hízelegj! – Tudod, hogyan értem. Alex megrázta a fejét. – Egész máson járt az eszem. Olyasmin, amit most el kellene felejtenem. Dani letette a pultra a pizzát. – Akarsz beszélni róla? Alex vállat vont. – Még mindig haragszom Markra, mert latba vetette a befolyását, hogy ejtsék ellenem a vádakat. Beszélnem kell vele, de nem tudom, mit mondjak neki. Nem akarom otthagyni a kampányt, az adósa vagyok, de hibát követett el. – Még ha segített is rajtad? – kérdezte Dani, holott előre tudta a választ. – Az én felfogásom szerint igen. Dani a mellkasára tette a tenyerét. – Talán rosszat cselekedni egy jó ügyért olykor elfogadható. – Tényleg azt hiszed, hogy a cél szentesíti az eszközt? Dani felsóhajtott. – Nem, de olyan jól hangzott. – Belenézett a férfi sötétkék szemébe. – Ha már a kínos témáknál tartunk, én is szolgálhatok eggyel.

Alex a kezére tette a kezét. – Éspedig? – Véletlenül hallottam, ahogy a mamád telefonon beszélt valakivel. Rólam, azaz rólunk. Semmi rosszat nem mondott, de… Dani habozott, aztán úgy döntött, nem árulja el Alexnek, hogy Katherine-t sírni látta. – Szomorúnak tűnt – bökte ki. – Szenved, és ennek én vagyok az oka, igaz? – Sok problémával kell megbirkóznia, te eggyel többet jelentesz. De nem tettél semmi rosszat, csak az apádat kerested. Nem te akartad, hogy így alakuljon a helyzet. Dani azonban úgy érezte, ennél többről van szó. – Nem akarom nehezebbé tenni az életét. Csodálok mindent, amit csinál. Nem akarok felelős lenni a szenvedéséért. – Nem vagy az. Dani ezzel nem értett egyet. – De ha lehetett volna saját gyereke, nem gondolod, hogy szült volna? Nem gondolod, hogy állandó emlékeztető vagyok a számára, mert valahányszor rám néz, azt látja bennem, amit nem kaphatott meg? – Nem jobban, mint bennem vagy a testvéreimben. Dani ezt kétségbe vonta. – Nem ismerem a válaszokat – vallotta be. – Olykor arra gondolok, az lenne a legjobb, ha eltűnnék. Alex kicsit közelebb húzta magához.

– A megfutamodásod nem szüntetné meg a problémát. – De legalább nem lennék többé szem előtt. – Tényleg ezt akarod tenni? – Nem – motyogta Dani. – Nem akarok eltűnni. Csak bánt, hogy Katherine miattam szenved. Ezek a családi ügyek olyan bonyolultak. – Különösen akkor, ha a mi családunkról van szó. Dani nevetett. – Hát… ez tényleg nem egy átlagos família. Ha valaki forgatókönyvet írna az életünkről, minden producer úgy vélné, hogy túlságosan elrugaszkodott a valóságtól. – Pedig ez elég valóságos – mondta Alex, ahogy fölé hajolt. Dani behunyta a szemét, várva a gyengéd, mégis kemény érintését. Alex ajka pontosan olyan meleg és felvillanyozó volt, mint ahogy emlékezett rá. Felemelte a kezét, hogy átkulcsolja a férfi nyakát, és hozzásimuljon. Alex hosszan ingerelte a lány alsó ajkát a nyelvével, és Dani fejéből kiröppent minden racionális gondolat. Már csak a gyönyörre összpontosított, élvezte Alex simogatását, azt, ahogy a férfi tenyere fel-le siklik a hátán, a nyelve hódító portyázását, és kábultan, álmodozva viszonozta a csókját. Amikor Alex a blúza gombjaiért nyúlt, gépiesen kilépett a cipőjéből, aztán ki akarta gombolni a férfi ingét, de az ujjaik összegabalyodtak, mire

mindketten felnevettek. Aztán Alex kigombolta a lány szoknyáját, és amikor munkálkodásának eredményeként a ruhadarab a földre hullott, hangosan felnyögött. Dani lenézett a harisnyájára. Általában harisnyanadrágot hordott, de aznap – abban a reményben, hogy talán Alex ágyában kötnek ki, és szeretkeznek – szexisebb alsóneműt választott. Bugyija jóformán annyit sem takart el a testéből, mint egy tanga, és jól illett csipkés melltartójához. – Megölsz – mormolta a férfi, ahogy közelebb húzta, és megmarkolta a fenekét. – Komolyan. Ebbe belehalok. – Dehogy halsz bele! Persze magamon tarthatom a harisnyát, ha akarod. Alex lehajolt, hogy végigsimítson a harisnyán. Ahogy felegyenesedett, végigszántott a nyelvével Dani két melle között, és a nedves forróság még jobban felajzotta a lányt. – Te vagy a vágyálmom, amiről nem is tudtam – mondta Alex, mielőtt újra lecsapott a szájára. Dani szinte lubickolt a köztük izzó szenvedélyben, de nem tudta kiverni a fejéből a férfi szavait. Ő a vágyálma? Sosem tekintette magát olyan nőnek, akiről a férfiak fantáziálnak. De a bók határozottan jólesett neki. A férfi megpróbálta a háló felé tuszkolni. Dani hátrált néhány lépést, aztán megfordult és előrement.

A hálószoba olyan volt, mint az emlékeiben, tiszta és férfias jellegű, túlméretezett bútorokkal és egy akkora kandallóval, amelyben elfért volna egy kisebb lakás. Alex megnyomta a távirányítót, és a kandallóban fellobbant a tűz, vöröses fénnyel árasztva el a szobát. Az ágy is olyan hatalmas volt, mint ahogy emlékezett rá. Dani elnyúlt rajta, és megveregette maga mellett a matracot. Alex elővett egy óvszeres csomagot az éjjeliszekrényéből, aztán lefeküdt a lány mellé, és csókolgatni kezdte. A nyelve erotikus tánca úgy elbűvölte Danit, hogy észre sem vette, amikor Alex a háta mögé nyúlt, és kikapcsolta a melltartóját, míg az le nem hullott. Hűvös levegő csapta meg a mellét, amitől megborzongott. A férfi lehajtotta a fejét, és a szájába vette a jobb mellbimbóját. Gyengéden szopogatta, hosszan körözött a nyelve hegyével a csúcson, és Dani hüvelye összerándult a vágytól. A lány belekapaszkodott a férfiba. Olyan kétségbeesetten kívánta az egyesülésüket, hogy elakadt a lélegzete. Magán akarta érezni a súlyát, a lábai között a merevedését, érezni akarta, ahogy beléhatol, betölti és birtokolja. Be akart hódolni, teljesen ki akarta szolgáltatni magát a férfinak. Ez a vágy olyan erőssé vált benne, hogy megijedt, de eszébe sem jutott, hogy elmeneküljön. Ehelyett a testük közé fúrta a kezét, és megrángatta a férfi övét. Miután kinyitotta, lehúzta a cipzárt, aztán lerángatta a csípőjén a nadrágot.

Alex felült, és elvégezte a többit. Már a hálóba jövet megszabadult a cipőjétől, és most levette a zokniját is. A pénisze a bokszeralsójának feszült. A lány érte nyúlt, de mielőtt megérinthette volna, a férfi átölelte a derekát, és úgy fordult, hogy Dani legyen felül. – Múltkor nem kötöztél ki – mondta mosolyogva. – Mit szólnál hozzá, ha most átengedném neked az irányítást? Te leszel a főnök. – Ez az életcélom. – Akkor jó. Dani feltérdelt, és lovagló ülésben elhelyezkedett a férfi hasa fölött. Ám amikor rá akart ereszkedni, Alex előrehúzta. – Gyere feljebb! – mondta. – Miért? – Majd meglátod. Dani szót fogadott, lassan feljebb araszolt. Alex megmozdult, a lábai közé csúsztatta a vállát, aztán simogatni kezdte a harisnyás combját. Dani tiltakozni próbált, azt akarta mondani, hogy így túl védtelennek érzi magát, de a férfi megelőzte. – Kapaszkodj! – parancsolta. A lány megragadta az első dolgot, ami a keze ügyébe esett: az ágy támlát, aztán majdnem felsikoltott, ahogy megérezte a férfi meleg nyelvét a lábai között. Alex az ujjaival széthúzta a lágy szirmokat, és Dani most valóban ki volt szolgáltatva a

kényének-kedvének. Ám a férfi nem élt vissza ezzel, gyengéden izgatta a nyelvével, de hagyta, hogy mozgassa a csípőjét, és így ő szabja meg a ritmust. Dani görcsösen szorította az ágytámlát. Hol felemelkedett, amikor finomabb érintésre vágyott, hol lejjebb ereszkedett, amikor erősebbre. A vére lázasan lüktetett, forróság öntötte el az ölét, a csiklója megduzzadt. Minden porcikája szinte fájdalmasan érzékennyé vált. Sosem jutott még ilyen gyorsan, alig néhány másodperc alatt a csúcs közelébe. Attól félt, menten elélvez, és vágyott is erre, ugyanakkor szerette volna elnyújtani a gyönyört, elodázni a beteljesülést. A mozdulatai egyre hevesebbekké, egyre féktelenebbekké váltak. Alex megmarkolta a csípőjét, és belémélyesztette az ujjait, újabb és újabb magasságok felé hajszolta. Dani felnyögött, és felkiáltott, ahogy a csúcsra ért. Egy másodpercre megmerevedett, aztán még jobban széttárta a combjait, mert azt akarta, hogy a férfi mindenütt megérintse. Alex addig szívta a csiklóját, amíg vonaglani nem kezdett. Ekkor visszahúzódott, gyengéden csókolgatta, nyalogatta, meghosszabbítva az élvezetét, és még több gyönyörrel ajándékozva meg. Végül eltávolodott tőle, de Dani még mindig ott térdelt az ágytámlára támaszkodva, és levegő után kapkodott.

Hallotta a műanyag fólia reccsenését, aztán Alex melléje feküdt, és maga felé fordította. Dani megmozdult, odébb fészkelődött, és ráereszkedett a péniszére. Hüvelyének izmai megfeszültek. Alex szeme elsötétült a szenvedélytől, az arca furcsán maszkszerűnek tűnt, de aztán a szája sarka mosolyra görbült. Dani a még kissé remegő karjára támaszkodott, és előre-hátra hintázott. Mindketten felnyögtek. Dani csiklója még mindig duzzadt volt az orgazmustól, mégis, ahogy Alex mozogni kezdett benne, újra izgalomba jött. A férfi gyengéden simogatta a mellét, és valahányszor a bimbókhoz ért, Dani teste összerándult. A lány addig lovagolt a férfin, amíg mindketten zihálni nem kezdtek, amíg Alex olyan mélyen belé nem hatolt, hogy neki nem maradt más választása, mint hogy újra elélvezzen. Amikor az első remegés végigfutott rajta, Alex is megmerevedett, aztán megemelte a csípőjét. A tekintetük összekapcsolódott, ahogy az orgazmus hullámai magukkal sodorták őket. Dani halkan dudorászott, ahogy felliftezett az emeletre, Walker irodájához. Alexnél aludt, és amikor eljött tőle, egy fia riporter sem ólálkodott a közelben. Lehet, hogy a sajtó elvesztette az érdeklődését a magánélete iránt? Hát nem csodálatos?

De még ennél is csodálatosabb volt az éjszaka, amelyet maratoni szeretkezéssel töltöttek, mindössze néhány óra alvást engedélyezve maguknak, meg némi hideg pizzát. És még ez is élvezetes volt. Dani szeretett a férfival aludni, a karjában biztonságban érezte magát. Hozzá tudnék szokni, hogy vele éljek, gondolta. De még mindig ezernyi komplikációval kellett szembenézniük. Félig-meddig azt várta, hogy Calt és Reidet is az irodában találja, de a bátyja egyedül volt. – Ketten leszünk? – kérdezte Dani, ahogy Walker kijött az íróasztala mögül, hogy megölelje. – Arra készültem, hogy egy újabb családi titkot tudok meg. Nem mintha azt gondolnám, hogy még egyet meg tudnék emészteni. Az már túl sok lenne nekem, és sikítva kirohannék az éjszakába. – Alig múlt délután kettő – mondta Gloria, amikor belépett az ajtón. – Szóval kénytelen leszel várni a sikítással és a kirohanással. A lány úgy érezte, mintha elmozdult volna a téridő kontinuum. Gloria elegáns kosztümöt viselt, amelyet már máskor is látott rajta. Az anyag kiemelte karcsú alakját, arany színe divatos volt, és jól is állt az asszonynak. A nagyanyja pontosan annak tűnt, ami volt: befolyásos, gazdag idős hölgynek. Dani egy pillanatra visszarepült a múltba, amikor mindent elkövetett, hogy imponáljon Gloriának, amikor kidolgozta a belét a Hamm-

Burgerben, hogy kivívja az elismerését. Szinte megint érezte az égő fájdalmat a homlokán, amit az okozott, hogy állandóan egy láthatatlan falba verte a fejét, amelyen nem tudott áttörni. – Nagyon rossz? – szaladt ki a száján. – Az, amiért itt vagyunk… Nagyon rossz? – Nem, egyáltalán nem rossz. – Gloria a sarokban álló bőrkanapé felé intett. – Épp ellenkezőleg. Ülj le! Walker és én beszélni akarunk veled. – Ha azt akarjátok közölni, hogy az anyámnak sem vagyok a lánya, nem biztos, hogy elviselem. Gloria mosolygott. – Nagyon teátrális vagy. Azt hiszem, ezt tőlem örökölted. – Walkerre nézett. – Te mondod el neki, vagy inkább én? – Szerintem tőled kell hallania – felelte a férfi. Dani émelygett; attól félt, mindjárt rókázni kezd. Talán haldoklik valaki? Vagy van valami genetikai betegsége, amelytől lerohad a húsa a csontjairól? Rájuk szakad az ég? – Azt akarjuk, hogy te vezesd a Buchanant – közölte Gloria. – Az igazgató távozik, és egy kiváló vezetőt akarunk a helyére. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy te vagy a leglogikusabb választás, arról nem is beszélve, hogy te vagy a legjobb. Mindig szeretted az éttermet, jó munkaerő vagy, és a családhoz tartozol. Nos, mit gondolsz?

Dani némán tátogott, mint egy hal. Ezt sosem hitte volna! Gloria azt akarja, hogy ő vezesse a Buchanant? A családi vállalkozás zászlóshajóját? – Senki sem beteg? – kérdezte meg, biztos, ami biztos. – Nem. Mondj igent! Mondjon igent? Így, egyszerűen? Csakhogy… bár az összes családi étterem közül a Buchanan volt a kedvence, az ajánlat teljesen váratlanul érte. – Nemrég helyezkedtem el Bernie-nél – mondta, inkább magának, mint a többieknek. – Szeretek ott dolgozni. Rengeteget tanulok. Nem lenne szép tőlem, ha ilyen gyorsan otthagynám őket. – Remek tárgyaló – mondta Gloria Walkernek. – Még el sem kezdtünk beszélni a pénzről, máris emelnem kell az összeget. – Ez nem a pénzről szól – mondta Dani, bár közben azon tűnődött, vajon mi lesz az első ajánlat. Mennyire taksálja őt a nagyanyja? – Természetesen a pénzről szól – ellenkezett Gloria. – Csikarj ki annyit, amennyit csak tudsz! Walkernek dolgozni nem éppen leányálom. Dani felnevetett. – Hé, én túléltem azt is, amikor te voltál a főnököm. – Ez igaz, és kitűnő munkát végeztél. Bár ezt valószínűleg sosem mondtam neked. Dani szeme könnybe lábadt, ami sértette a méltóságát. – Nem, soha.

– Sajnálom. De most kimondom. Hihetetlen munkát végeztél, és mindig büszke voltam rád. A Bella Roma valóban jó hely, de nem méltó a képességeidhez. Különben is, a Buchanan a családé. Szükségünk van rád, Dani. A lány a bátyjára nézett. – Te miért hallgatsz? – Gloria nagyon jól megmagyarázza az álláspontomat. Úgy gondoltam, ha én hívnálak, nem hinnél nekem, de ha ő tesz ajánlatot, nem lehetnek kétségeid. – Érdekes szempont – mormolta Dani. – Te vagy az egyetlen jelölt a listán – folytatta a férfi. – Téged akarunk. A kísértés erős volt, de Daninek sok mindent meg kellett fontolnia. – Adjatok néhány napot – mondta, és felállt. – Pénteken jelentkezem. – Beszélnünk kellene a fizetésről – erősködött Gloria. Dani elmosolyodott. – Ha úgy döntök, hogy elfogadom az állást, fogunk is. Ha a legjobbat akarjátok, fizetnetek kell érte. Gloria szélesen mosolygott. – Az én unokám! Dani nem hitte, hogy a napja ennél jobb lehet. Egy mennyei éjszaka, egy pihentető reggel, és most egy ragyogó, új állásajánlat – ezt már semmi sem múlhatja felül.

Csábította a kilátás, hogy ő vezetheti a Buchanant, és az egyetlen ok, amely miatt nem kötelezte el magát azonnal, az volt, hogy még csak néhány hete dolgozott Bernie-nél, és nem akarta cserbenhagyni a férfit. Persze megteheti, hogy nem lép ki azonnal, hanem megvárja, hogy találjanak valakit a helyére. Hangosan felnevetett, ahogy ráeszmélt, hogy már döntött. Akarta ezt az állást. Úgy érezte, mintha visszatérne oda, ahonnan elindult. Úgy elgondolkozott, hogy nem vette észre a Bella Roma bejáratánál várakozó nőt, amíg majdnem bele nem ütközött. Ekkor gyorsan hátralépett, aztán a szeme elkerekedett. – Fiona? Mit keres itt? A gyönyörű, vörös hajú nő odahúzta Danit a bejárat melletti padhoz. – Beszélnünk kell. Daninek nem tetszett a hanghordozása. – Ami azt illeti, nem kell. Nem érek rá. Úgy harminc másodperc múlva kezdődik a műszakom. – Amit mondanom kell, nem fog sokkal tovább tartani. – Fiona magához szorította a retiküljét. – Alexről van szó. Abból, amit az újságban olvastam, úgy sejtem, hogy egyikünkhöz sem volt őszinte. Dani megmerevedett, aztán azt mondta magának, hogy ne legyen bolond. Fiona nyilván bajt akar keverni, de kizárt dolog, hogy viszonya legyen Alexszel. Alex nem az a fajta, aki megcsalja a kedvesét. Ráadásul sosem bocsátja meg Fionának, hogy felszarvazta.

– Hozzám az volt – jelentette ki nyersen. – Ó, valóban? Szóval elmondta, hogy még mindig találkozgatunk? Hogy tegnapelőtt éjjel is nála voltam, és a múlt héten is, és így tovább? Dani nagy levegőt vett. Meg fogja őrizni a nyugalmát. Fiona blöfföl. – Ez csak halandzsa. Fiona félrehajtotta a fejét. – Hát nem klassz az a kandalló a hálóban? Az ember csak megnyomja a távirányítót, és bekapcsolódik. Olyan romantikus! És… kipróbálta már a fúvókás kádat? Én igen. Dani ereiben meghűlt a vér. – Hazudik! Fiona szánakozó arcot vágott. – Ami azt illeti, próbálom megóvni egy csalódástól, amíg még nem késő. Az én problémám az, hogy szeretem őt, pedig tudom, hogy egy utolsó csirkefogó. Talán a maga számára még van menekvés. Legalábbis remélem. – A táskájába nyúlt, és átnyújtott egy digitális fotót. – A harmadik hónapban vagyok. Kicsit nehéz kivenni, mit ábrázol, de az orvos szerint szépen fejlődik. Dani a képre meredt. Egy paca volt rajta, de az a fajta, amit felismert. Annak idején Penny is mutatott neki egy hasonló felvételt. – Gyereket vár? – lehelte. – Alextől. – Fiona felállt, és lesimította a szoknyája elejét, hogy felhívja a figyelmet enyhén domborodó hasára. – Kibékülünk. Tudom, hogy

együtt kell élnem a hűtlenségével, de hát ez a Canfield feleségek sorsa. Szeretjük a férjünket, bármit is csinál. Nézze meg, Katherine miken ment keresztül Markért! Ez nyilvánvaló utalás akart lenni Dani anyjára, de az iménti leleplezéshez képest jelentéktelen ütés volt. Dani visszaadta a fotót, és felállt. – Kezdődik a munkaidőm – motyogta, nehezen formálva a szavakat. Nem tudott gondolkozni, nem tudott összpontosítani. Ez nem lehet igaz, hajtogatta magában. De hát azt sem akarta elhinni, hogy Hugh és Ryan átverte. De tényleg azt hitte, hogy Alex más. Bízott benne, nekiajándékozta a szívét. És most kiderült, hogy megint balek volt, hogy Alex is egy hazug, hűtlen patkány.

15.

Dani összegömbölyödött a kanapé sarkában, és tűrte, hogy Gloria átölelje és gyengéden ringassa. Mindene fájt. Nem kapott levegőt, mert nem bírta abbahagyni a zokogást. Úgy érezte magát, mintha megverték és kilökték volna az út szélére, csak ez még rosszabb volt, mert ezt ő tette saját magával. – Bíztam benne – hüppögte. – B… bíztam. Pedig több eszem is lehetett volna. Minden férfi gazember. Minden férfi! De azt hittem, ő más. Azt hittem, jobb, mint Ryan vagy Hugh, de nem az. Gloria megsimogatta a haját. – Csitt! Minden rendben lesz! – Tényleg? Honnan tudod? – Tudom, hogy túl erős vagy ahhoz, hogy összetörjön egy ilyen csalódás. Dani nevetni próbált, de a hang, amely feltört a torkából, inkább gargalizálásra hasonlított. – Tévedsz. Teljesen összetörtem. Sőt megsemmisültem. Apró darabokra hullottam szét. Elegem van ebből! Elegem van abból, hogy mindig a szívem vezérel, és újra meg újra lábbal tiporják. Belemarkolt a papír zsebkendős dobozba, kifújta az orrát, aztán tovább zokogott. A mellkasa kellős közepén hatalmas, nyílt seb tátongott. Azon tűnődött, vajon a bensője, mindaz,

amiből a lénye áll, nem fog-e kipottyanni rajta a szőnyegre, és elpárologni. Hitt Alexben. Ez volt az, amibe majdnem belepusztult. Tökéletesen, fenntartások nélkül hitt a férfiban. – Mindig tudta, mit mondjon – motyogta. – Mint Ryan, csak ő még ravaszabb volt, mert nem nekem bókolt, hanem állandóan a családjáról beszélt. Olyan átkozottul lojálisnak tűnt, olyan remek fickónak. – Nem tudhatod, hogy Alex nem az. – Megcsalt az exével, miután elmesélte nekem, hogy Fiona hogyan szarvazta fel. A hűtlen házastársak is összekötöttek bennünket. – De miért mesélt volna ilyeneket, ha még mindig együtt van azzal a nővel? – Hogy átverjen. Gloria bánatosan mosolygott, és megérintette az arcát. – Ez egy komplex terv lenne, Dani. Tényleg azt hiszed, hogy megérsz ennyi fáradságot? A nyomorúsága ellenére a lány felnevetett, aztán a nagyanyjához bújt, és megint sírni kezdett. – Fiona gyereket vár tőle. Láttam a fényképet. Láttam a pocakját. – Talán bélgázos. Dani hüppögött, vihogott, és végül felhorkant. – Az olyan nők, mint Fiona, nem szenvednek bélgázoktól. – Mindenki szenved a bélgázoktól. Nem lehetsz biztos benne, hogy a nő terhes, és ha az, nem

tudhatod, hogy valóban Alex kisbabáját hordja-e a szíve alatt. Fionának nyilván megvannak a saját tervei, amelyeket nem köt az orrodra. Azt mondtad, vissza akarja szerezni Alexet. Ha megszabadul tőled, a riválisától, az nagyban megkönnyítené a dolgát. – Talán – mondta Dani, de nem volt hajlandó semmi jót sem feltételezni Alexről. – Talán nem is Alex az apa. Amilyen gyönyörű nő Fiona, Dani lefogadta volna, hogy több ezer önként vállalkozót is találna. – Nem tudom, mit gondoljak – vallotta be. – Szeretném azt hinni, hogy Fiona becsapott, de ismerte a házat, pedig Alex azt mondta, sosem vitt oda más nőt. Szóval ezzel kapcsolatban nyilván hazudott. – Biztosra veszem, hogy létezik erre valamilyen logikus magyarázat. Dani szipogott. – Alex pártját fogod. Ez nem tetszik. – Segíteni próbálok. Azt akarom, hogy belásd, nem áll rendelkezésedre minden tény. Ha kiderül, hogy Alex becsapott, megkérem Walkert, hogy béreljen fel egy zsoldost, aki péppé veri a fickót. Gloria hangjából olyan indulat csendült ki, hogy Dani máris jobban érezte magát. A nagyanyja nyilvánvaló szeretete ugyan nem enyhítette a fájdalmát, de segített neki elviselni. – Tetszik a terved – ismerte be.

– Akkor hát megegyeztünk, ugye? Addig is több információra lesz szükséged. Beszélned kell Alexszel. – De nem ma – mondta Dani. Alighogy véget ért a műszakja a Bella Romában, hazamenekült Gloriához, és neki öntötte ki a szívét. – Egyelőre látni sem akarom. – Valamikor muszáj lesz. – Talán. Dani megtörölte az arcát. Hogyan fogja kiheverni, ha Alex valóban az a csaló, akinek tartja? – morfondírozott mogorván. Hát tényleg kihaltak a rendes férfiak? Vagy csak ő nem képes ilyet találni? Talán átok ül rajta? Alex megvárta, hogy befejeződjön az értekezlet, és a többiek elhagyják az irodát. Mark a telefonért nyúlt, de amikor észrevette, hogy ő még mindig ott áll az asztalnál, kíváncsi pillantást vetett rá. – Akarsz még valamit? – Igen. Arról akarok beszélni, hogyan érted el, hogy ne emeljenek vádat ellenem. Mark megrázta a fejét. – Nem kell köszönetet mondanod. Szívesen segítettem. – Az órájára nézett. – Ha nem haragszol, most telefonálnom kell… Alex elengedte a füle mellett a burkolt célzást. – Nem akarok köszönetet mondani. Meg akarom kérdezni, hogy jutott eszedbe beleavatkozni az életembe. Még annyi udvariasság sem volt benned,

hogy először velem beszélj, csak fogtad magad, és mindent elintéztél. Mintha ez lenne a helyes. Az apja kihúzta magát a székén. – Mutathatnál egy kis hálát! Ha megvádoltak volna, ott kellett volna hagynod a kampányt. A régi céged nem vett volna vissza, szóval mihez kezdtél volna? Ha elítélnek, annak a valószínűsége, hogy valaha is újra ügyvédként praktizálhatsz, közel járt volna a nullához. Megmentettelek, Alex, ezt ne felejtsd el. – Magam akartam elintézni ezt az ügyet. – Na, ne mondd! Mégis hogyan? – A rendszert használva. – A rendszert? Az egyetlen rendszer, amely számít, az, amelyet mi irányítunk. Gyerekesen viselkedsz. Börtönbe akartál menni? – Ha muszáj… – mondta Alex. Mindenáron meg akarta őrizni a hidegvérét. Elég jól ismerte Markot és a módszereit. Mark azt a taktikát vetette be, amely már sok ellenfelénél bevált: megpróbálta rábírni őt, hogy ostobának érezze magát, és menjen el anélkül, hogy befejezné a vitát. De Alex nem akarta hagyni, hogy mellékvágányra tereljék. – Helyesen akarok cselekedni. Mark felkelt, és megkerülte az asztalt. – A helyes számodra az, ha beváltod a hozzád fűzött reményeket, ha eléred, amit a képességeiddel elérhetsz. Fényes karrier előtt állsz, miért hagynád, hogy tönkretegyen egy dühös riporter? Szeretnéd tudni, hogy felhívtam-e néhány embert? Arra mérget vehetsz. Hogy megint

megtenném-e? Habozás nélkül. Annyira fontos neked a család, és az, hogy megvédd a szeretteidet. Hát nekem is az. És pontosan ezt csináltam. Megvédtelek. Alex felállt. – Beavatkoztál egy bírósági ügybe, amihez semmi közöd nem volt. Felhasználtad a pozíciódat, hogy befolyásolj egy kerületi ügyészt. Ez nem zavar? Mert engem pokolian! Mark az asztalnak dőlt. – Mindig elfelejtem, milyen idealista vagy. Nézz körül! Most nem egy intellektuális vitáról van szó egy előkelő, keleti parti jogi egyetem előadótermében. Ez itt a valóság. Tudod, hogy miért veszel részt a kampányomban, a stábom tagjaként? Mert a céged ezt akarta. Elengedtek, mert azt remélik, én nyerem meg a választást, és így közvetlen összeköttetésük lesz a Fehér Házzal. Te is tudod, én is tudom. Az egész élet politikából áll, fiam. Ez a valóság, és el kell fogadnod. – De a politikai valóságnak is határt kell szabni valahol. – Miért? – Mark őszintén zavarodottnak tűnt. – Miért kellene? És Alex egyszerre megértette. Még sosem látta az apját azelőtt a maga teljes valójában. Mark nem volt gonosz, sem hataloméhes. Egyszerűen úgy látta a világot, ahogy a legkönnyebb volt számára. Alex Katherine-re gondolt, aki mintaszerű életet élt, nemcsak mert ezt várták tőle, hanem mert ilyen ember volt. És mégis, teljes szívéből szerette

Markot. Hogyan tudta összeegyeztetni a saját elveit a férje felfogásával? Katherine erre biztos azt felelné, hogy szeretni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat, a hibáival és erényeivel együtt. Ő, Alex, szeretheti az apját, de hogy elfogadja a hibáit… Ez sokkal nehezebb lesz. Két választása volt. Vagy belenyugszik a történtekbe, vagy kisétál innen. Az ösztöne az utóbbira biztatta, azt súgta, hogy nem akarhat a része lenni ennek a valóságnak. De a szíve emlékeztette arra, hogy ott állt a szülőanyja holttesténél, zokogva, mert nem menthette meg a mamáját. Emlékeztette a fogadalmára, hogy lojális lesz, történjen bármi, hogy ha valaha is talál magának egy új családot, velük marad, megvédi, és sosem hagyja el őket. A szíve emlékeztette Katherine tanítására, hogy a kötelesség mindennél fontosabb. Nem volt választása. Maradni fog, mert ez a helyes. Dani nem tudta, hol adnak politikai műsort vasárnap reggel, de addig váltogatta az országos tévécsatornákat, amíg meg nem látott a képernyőn néhány komoly arcú, öltönyös férfit és kosztümös nőt. Akkor töltött magának egy csésze kávét, és felkészült rá, hogy tájékozódjon az amerikai politikai életről. Azelőtt sosem érdekelte az ilyesmi, de azelőtt nem volt olyan szülője, aki indult az

elnökválasztáson. Jobb későn, mint soha, gondolta. Legalább annyit elmondhatott magáról, hogy mindig szavazott. A kávét kortyolgatva hallgatta, ahogy a vendégek a legújabb közel-keleti válságról beszélgetnek, de aztán a gondolatai elkalandoztak, talán a kimerültségtől. Négy napja – amióta Fionával találkozott – alig aludt valamit. Alex többször kereste, de Dani nem fogadta a hívásait. Tudta, hogy valamikor beszélniük kell, de fogalma sem volt, mit mondjon a férfinak. Egyrészt félt a küszöbönálló, csúnyának ígérkező szembesítéstől, másrészt nem akarta hallani, amint a férfi beismeri, hogy becsapta őt. Amíg Alex ezt nem vallja be, ő elég gyenge volt ahhoz, hogy a legjobbat akarja feltételezni róla. – Szégyelld magad! – mormolta a szoba csendjébe, amikor a műsort reklámszünet szakította félbe. – Ennél erősebbnek kell lenned. És az is lesz. Majd. De most még egy kis ideig nem lehet gyönge? A műsor új témával folytatódott. Amikor a képernyőn meglátta Mark Canfield arcát, felhangosította a készüléket. – Bár az elnökválasztásig még majdnem tizennyolc hónap van hátra – mondta a show házigazdája –, Washington államban máris felforrósodott a helyzet. Bili? A kamera ráközelített az egyik öltönyös férfira.

– Így igaz. Canfield szenátor, a szavazók egyik kedvence, meglepő és kínos problémával szembesült, méghozzá a saját otthonában. Majdnem két hónappal ezelőtt pattant ki a hír, hogy egy régi kapcsolatából lánya született. Dani majdnem elejtette a kávéscsészéjét, amikor az arcképe felvillant a képernyőn, aztán hangosan elkáromkodta magát. – Danielle Buchanan váratlan felbukkanása megfordította az egész kampányt. A szenátor nem titkolta, hogy kapcsolatot folytatott Danielle édesanyjával, és a közvélemény-kutatási adatok azt mutatták, hogy az amerikaiak értékelték az őszinteségét, és nem ítélték el a korábbi viszonya miatt. A szakértők úgy hiszik, ennek a fő oka a szenátor felesége, Katherine Canfield, akiben a tökéletes anya és feleség megtestesülését látják. Mrs. Canfield tárt karokkal fogadta Danit, a szó átvitt és valódi értelmében is. Ha pedig egy feleség megbocsát a férjének, a nemzet is megbocsát. – Ez a taktika csődöt mondott a Clinton házaspárnál – jegyezte meg az egyik vendég. – Az más helyzet volt – válaszolta Bili. – A szenátor kapcsolata Dani édesanyjával visszanyúlik a házasságkötése előtti időre. Szóval Canfield egyre jobban szerepelt a közvéleménykutatásokban néhány héttel ez előttig, amikor is megfordult a trend. Ekkor derült ki, hogy Dani és

a szenátor legidősebb – örökbe fogadott – fia között romantikus kapcsolat szövődött. Dani tudta, mi következik, és felkészült, hogy mindjárt megjelenik az a rémes kép, amely Alex házánál készült. És valóban, a fotót betették a képernyő egyik sarkába. – A probléma – mondta Bili –, hogy van egy határa annak, amit az amerikaiak képesek tolerálni, és a nép nem hajlandó elfogadni, hogy egy elnökjelölt szerelemgyereke az örökbe fogadott fiával jár. – De hát Dani és Alex nem vérrokonok – mondta a házigazda. – Az embereket ez nyilván nem érdekli. A lényeg az, hogy a szenátor népszerűsége folyamatosan csökken. Ha így folytatódik, Canfield nem indulhat az elnökválasztáson, és a kampánya véget ér, mielőtt elkezdődött volna. – Itt a gavallérja – mondta Bernie Daninek másnap, nem sokkal kettő után. – Menjen, beszéljen vele, én majd helyettesítem. Dani gyomra összeszorult a félelemtől. – Arra semmi szükség. Megmondom neki, hogy most nem érek rá. Le akarom dolgozni a teljes műszakomat. Bernie vigyorgott. – Az imént azt mondtam, a gavallérja. Már egészen úgy beszélek, mint az anyám. Munkára

van szükségem, hogy eltereljem a figyelmemet. Na, eredjen! Miután jó szándékú, kedves főnöke nem hagyott neki más választást, Dani bólintott, és átvágott az éttermen. A déli tömegnek már híre-hamva sem volt, már csak egy-két asztal volt foglalt, és Dani azonnal meglátta Alexet, aki a bejáratnál állt, és csöppet sem tűnt boldognak. – Kerülsz engem – mondta kertelés nélkül, amikor a lány odalépett hozzá. Dani majdnem egy hete nem látta, és a történtek dacára azon kapta magát, hogy hozzá akar simulni, azt akarja, hogy a férfi átölelje, hogy beszívhassa a teste illatát. Csókolózni akart vele, és el akart felejteni mindent, ami rossz az életében. Ez persze csak azt mutatta, hogy gerinctelen nőszemély, és szüksége van egy kis feminista beavatkozásra. – Nem tudtam, mit mondjak – vallotta be, és hátrafelé intett a fejével. – Menjünk az irodámba! Alex összeráncolta a homlokát. – Szóval van valami probléma. – Jobb lesz, ha ezt négyszemközt beszéljük meg. A férfi követte a kicsi, zsúfolt helyiségbe, amelynek nagy részét elfoglalta az íróasztal és az iratszekrény. Nem sok helyük volt, főleg így, hogy mindketten álltak. – Mi a baj? – kérdezte Alex. – Többször is kerestelek, de egyszer sem hívtál vissza. Hétvégén

benéztem a nagymamádhoz, és azt mondta, elhagytad a város. Dani nem szívesen kérte meg Glóriát, hogy hazudjon a kedvéért, de még nem állt készen arra, hogy szembenézzen Alexszel. Ahogy most sem. – Nem tudok most megküzdeni ezzel – ismerte el. – Megküzdeni, mivel? Miről beszélsz? A pokolba, Dani, miért kerülsz engem? – Mert látni sem akarlak! – kiáltotta a lány. – Elég világosan beszélek? Látni sem akarlak. Alex megmerevedett, mintha pofon vágta volna. – Rendben. Megmondod, miért nem? Dani nem volt rá képes. Nem bírta volna kiejteni a szavakat sírás nélkül, és nem akart összeomlani a férfi előtt. – Nincs semmi megbeszélnivalónk. Menj el! – mondta halkan, és elfordult. – Úgy könnyebb lesz. A férfi karon ragadta és maga felé penderítette. – Talán nem akarom, hogy könnyebb legyen. Talán az igazságot akarom. – Egy szart akarsz, mert abban élsz! – csattant fel a lány. – Mi a fenéről beszélsz? A férfi szeme olyan sötét volt, mint az éjszakai égbolt. Dani gyűlölte magát azért, hogy haragszik rá, és mindketten szenvednek. Alex elkáromkodta magát, és összefonta a karját a mellkasán. – Ezt nem tudom elhinni! – bökte ki. – Jobbat vártam tőled.

– Tessék? – Nyilván láttad a vasárnapi műsorokat, és olvastad az újságokat. Megtudtad, hogy Mark népszerűsége csökken, és elmenekülsz, ahogy előre megmondtad. A könnyebb utat választod. Sosem gondoltam, hogy ilyen gyorsan beletanulsz a politikába. Dani szomorúsága két másodperc alatt haraggá változott. – Én egyébként pontosan ugyanezt gondoltam rólad. Először is: nem tanultam bele a politikába, de milyen kedves tőled, hogy ilyen gyorsan ítélkezel fölöttem. Másodszor: azt kérdezed, miért kerültelek el, hát tessék! Belefáradtam, hogy minduntalan hazug, csaló, patkány férfiakkal van dolgom, akik közül te voltál az utolsó a sorban. Jól forog a nyelved, elcsavartad a fejem, mint egy profi nőcsábász. Amihez mellesleg gratulálok. Hozzád képest Ryan egy amatőr. A férfi leengedte a karját. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Ugyan! Ne komédiázz! Beszéltem Fionával. Tudom, mi az igazság. – Milyen igazság? Nincs itt semmilyen igazság. – Hát persze, hiszen ügyvéd vagy. A felfogásotok szerint minden relatív. Ha ez neked megfelel, remek, de én másképp gondolkozom. Milyen hihetetlenül földhözragadt vagyok, hogy azt várom, a szexuális partnerem csak velem feküdjön le! Persze most hivatkozhatsz arra, hogy sosem vállaltunk „kizárólagosságot”, nem fogadtunk

egymásnak hűséget. Az én hibám. Nem, várj! A tiéd! Undorító vagy. Sajnálom, hogy megismertelek. Sajnálom, hogy lefeküdtem veled, és el nem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy mivel Mark az apám, nem szakíthatok meg veled minden kapcsolatot. Alex tett feléje egy lépést. – Azt hiszed, van valakim? – Tudom. Fiona. Ő mondta. Örülsz a kisbabának? Alex arcán megdöbbenés tükröződött. – Fiona terhes? Dani rámeredt. – Nem mondta meg neked? A kutyafáját! Elrontottam a meglepetést! Igen, Alex, apa leszel. Végül mindent megkapsz, amire vágytál. – Nem járok Fionával – mondta a férfi, de szórakozottnak tűnt. – Ez aztán meggyőzően hangzott! Nézd, fölösleges tovább színészkedned. Fiona mindent elmondott. Nyilvánvaló, hogy megfordult a házadban, és ágyba bújt veled. Túl fáradt vagyok, hogy folytassam ezt a csatát, inkább visszavonulok. Elegem van a férfiakból. Azt gondoltam, te különleges vagy. De tévedtem. – Nem ezt érdemlem. Nem tettem semmi rosszat. – Hadd találjam ki! Sajnálod, hogy így kellett megtudnom. Alex szeme összeszűkült. – Ha tényleg ezt gondolod rólam, valóban nincs több megbeszélnivalónk.

– Nem ezt mondtam én is? Alex hosszú ideig némán bámult rá. Dani bocsánatkérést várt, magyarázkodásokat. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy a férfi meggyőzze: tévedett. Azt akarta, hogy kiderüljön, Alex ártatlan, és újra együtt lehessenek. Milyen szánalmas! De Alex hallgatott. Aztán sarkon fordult és elment. Vissza sem nézett. A lehető legrosszabb időpont volt ez arra, hogy gyakoroljon egy beszédet, amelyet nem akart elmondani, de Dani nem talált semmilyen ürügyet arra, hogy elhalassza a találkozását Katherine-nel. Csak miután leparkolt, és a ház főbejáratához baktatott, akkor jutott eszébe, hogy egyszerűen telefonálhatott volna, és azt füllenthette volna, hogy rosszul érzi magát. Úgy tűnik, nemcsak a szívét veszítette el, hanem a józan eszét is, villant át az agyán, és beletelt egy másodpercbe, míg ráeszmélt ennek a gondolatnak a jelentőségére. De amikor végre megtörtént, lelassított, aztán megtorpant a járda közepén. Elveszítette a szívét? Lehetséges ez? Beleszeretett Alexbe? Ott állt, keresve a választ erre a kérdésre, aztán rájött, hogy már tudja az igazat. Természetesen szereti a férfit. Ha nem így lenne, sokkal könnyebben emésztené meg a hűtlenségét. – Egyik csapás a másik után – mormolta, ahogy továbblépkedett a bejárathoz vezető széles úton.

Ő mindig csak egyet akart: megtalálni, hová tartozik. Ehelyett mindent elszúrt. Kopogtatott az ajtón, és közben igyekezett rendet teremteni a gondolataiban. Most a küszöbönálló találkozóra kell koncentrálnia, a fájdalommal ráér akkor foglalkozni, ha megint otthon lesz. – Dani! – Katherine kitárta az ajtót, és rámosolygott. – Gyere be! Ideges vagy? Remélem, nem. Nagyszerűen fogsz szerepelni, és én majd büszkén elmondhatom, hogy ismertelek a kezdet kezdetén. Dani belépett a tágas házba, és azonnal megérezte a vigasztaló, szívélyes melegségét, amelynek a fő forrása Katherine lehetett. – Próbálok nem gondolni arra, hogy mi vár rám – vallotta be, ahogy követte az asszonyt az irodájába. – Mert ha eszembe jut, mindig úgy érzem, hogy mindjárt hányok. És ez nem valami kellemes. – A hányás ritkán az. Megkínálhatlak valamivel? Kérsz egy kávét? Üdítőt? Vizet? – Egy pohár víz jólesne. Katherine odament egy antik komódhoz, és kinyitotta az ajtaját, mely mögött egy kis hűtőszekrény bukkant fel. – Az egyik kis luxus, amelyet megengedek magamnak – ismerte el, ahogy kivett két palack ásványvizet. – Amikor egy projekten dolgozom, mindennel ellátom magam, hogy semmi se

hátráltasson a munkában. Nagyon el vagyok kényeztetve. – Szerintem csodálatos vagy – mondta Dani, aztán buta libának érezte magát, aki lelkesen tömjénez valakit, akire felnéz. Ami nagyjából meg is felelt a valóságnak. – Köszönöm – mondta Katherine. – Igazán kedves vagy. – Egy dossziéra mutatott, amely a dohányzóasztalon hevert. – Tessék, a sokat emlegetett beszéded. Dani elfojtott egy nyögést. Felvette a dossziét, és végiglapozta. Az anyag csak öt, kettes sortávolsággal gépelt oldalból állt. A bevezetés ismertette egy egyedülálló, dolgozó anya történetét, aki megtudta, hogy négyes fokozatú mellrákja van, és a törekvését, hogy megtalálja a megfelelő családot, amely felneveli a gyermekeit. Talán a holdfázis volt az oka, vagy az, hogy három nap múlva várta a menzeszét, vagy a rettenetes trauma, amelyen átesett, de Dani hirtelen azon kapta magát, hogy sírással küszködik. Leroskadt a kanapéra, és igyekezett összeszedni magát, de hiába lassította le a lélegzetvételét, hiába nyelt nagyokat, hiába próbálta elterelni a figyelmét, a torka elszorult, és a szemét ellepték a könnyek. – Dani? Jól vagy? – lépett oda hozzá az asszony. – Jól, csak bestresszeltem. – Dani pislogott néhányat, és mosolyt erőltetett az ajkára. –

Sajnálom, a banketten nem fogok így viselkedni. Ehhez túl rémült leszek. Katherine feléje nyújtott egy papír zsebkendős dobozt. – Ne mentegetőzz! Nem tehetsz az érzéseidről. Segíthetek valahogy? Egyszerű kérdés volt, de a kedvesség a nő hangjában már túl sok volt Daninek. Egy könnycsepp kibuggyant a szeméből, és követte egy másik. – Sajnálom – ismételte meg a lány, és görcsösen kapaszkodott a maradék méltóságába. – Én… izé… annyi változással kell megbirkóznom. Persze neked is. Akaratomon kívül rengeteg problémát okoztam. Mélységesen tisztellek, és szörnyen sajnálom, hogy a feje tetejére állítottam az életedet. Katherine leült melléje. – Nem állítottad a feje tetejére az életem. – Akkor mondjam úgy, hogy új kihívások elé állítottalak? – kérdezte Dani szipogva. – És te nem ezt érdemled. – Nem csináltál semmit. Nincs semmi baj – vigasztalta az asszony. – Sosem akartam fájdalmat okozni neked. Katherine szája elkeskenyedett. – Nem okoztál. Hazudott, de Dani nem kárhoztatta ezért. Az adott körülmények között miért bízna benne az asszony, miért vallaná be neki az igazat?

– Mindent elcsesztem – motyogta. – Pedig nem akartam. Képzeld, mit értem volna el, ha még be is dobom magam! – Mit csesztél el? – kérdezte Katherine. – A népszerűségi mutatókat. Vasárnap néztem egy politikai műsort. Ebben azt fejtegették, hogy a kapcsolatom Alexszel árt Mark esélyeinek. Azt mondták, lehet, hogy a Canfield-kampány befejeződött, mielőtt igazán elkezdődött volna. Katherine megveregette a karját. – Ne higgy el mindent, amit hallasz! A kampány folytatódik. Ha most vagyunk a mélyponton, akkor Mark háromnegyedes többséggel fog nyerni. A számok hullámzanak, esnek és emelkednek. Ezen a héten miattad, jövő héten valami más miatt. Olyan nyugodtnak hatott, olyan magabiztosnak! Ez tényleg ilyen egyszerű lenne? – Nem ártottam Mark esélyeinek? – Dehogy! – Oké. – Dani megtörölte a szemét. – Akkor jó. – Kiegyenesedett, és megtörölte az arcát. – Már jól vagyok. Legalábbis egyelőre. Rettenetesen nézek ki? – Nagyon jól nézel ki. – Kösz. Szeretném, ha tudnád, hogy nem akartalak mindezzel téged terhelni. Egyébként ha érdekel, már nem járok Alexszel. Katherine próbált nem reagálni a hírre, mert rájött, hogy – akarata ellenére – megkedvelte Danit. A fiatal nő őszintének tűnt, és Katherine mindig együtt érzett a szenvedőkkel. Másrészt, bár

tudta, hogy nem kellene örülnie a szakításuk hírének, mégis megkönnyebbülés öntötte el. Ha vége a kapcsolatuknak, őt sem faggatják majd annyian. Belefáradt a sok kérdésbe és célzásba, amelyek csak fokozták benne a megalázottság érzését. Ekkor kopogtak az ajtón. – Szabad! – kiáltotta Katherine, és Bailey berontott a szobába. – Dani! Hallottam, hogy itt vagy! Dani a kamasz lányra mosolygott. – Szia! Mi újság? Még mindig szereted az új cipődet? – Imádom! Katherine megitta a vizét, és próbált megnyugodni. Nem számít, gondolta, hogy Dani vitte el Baileyt magas sarkú cipőt venni. Az igazság az, hogy neki ez soha eszébe sem jutott. És Baileynek csak a javára válhat, ha másokkal is kimozdul otthonról, olyanokkal, akik nem a közvetlen családtagjai… Ha kicsit körülnéz a világban, ha tapasztalatokkal gazdagodik. Anyaként semmi kifogása nem lehet ez ellen. Na jó, talán érez egy parányi bosszúságot, mert lemaradt erről a közös programról, mert a lányával más osztotta meg ezt az élményt, de valamikor majdcsak túlteszi magát rajta. – Táncolni fogok – mesélte Bailey. – Az iskolában. A születésnapom estéjén. Gyönyörű ruhában.

– Te mázlista! – mondta Dani. – Ugye majd megmutatod a fotókat? Bailey lecsücsült a padlóra, és megragadta Dani kezét. – Velem jössz? Azt akarom, hogy segíts kiválasztani az új ruhámat. Lécci! A szavak lézersugárként hasítottak Katherine szívébe. Ő akart Baileyvel vásárolni menni. Ő akarta begyűjteni ezeket az emlékeket. Bár sosem beszélték meg a részleteket, azt feltételezte, hogy ő fogja elkísérni a lányát. Féltékenység bugyogott fel benne forrón, pusztító méregként, arra ösztökélve, hogy támadja meg a nőt, aki felelős a veszteségéért. – Szívesen elkísérlek – felelte Dani úgy, mintha komolyan gondolná. És valószínűleg így is volt. – Ha nem bánod… – pillantott Katherine-re. Az asszony tudta, hogy a lány nem szolgált rá a féltékenységére, tudta, hogy önzőén, gyerekesen viselkedik. Eszébe jutott, mire tanította az édesanyja: „Bármit is érzel, őrizd meg a hidegvéredet! Mindig cselekedj helyesen!” – Természetesen nem. Kedves tőled, hogy elviszed Baileyt, aki biztos élvezi majd a közös programot – mormolta, bár majdnem belehalt, olyan nehezére esett kiejtenie ezeket a szavakat. Fájtak az arcizmai a görcsös vigyortól, mert mosolygás helyett prüszkölni, fújni és karmolni szeretett volna, mint egy sarokba szorított macska.

Bailey talpra szökkent, és mindkettőjüket megölelte. – Jaj de jó! Alig várom! Alig várom! – forgott körbe-körbe, boldogságtól ragyogó arccal. Katherine a lányára nézett, és próbált együtt örülni vele, de nem tudott. Ennyire nem volt nagylelkű. Amikor Bailey kiment, Dani felsóhajtott. – Olyan aranyos gyerek. Imádom. – Én is – mondta Katherine fojtottan, attól félve, hogy ha hangosan beszélne, a hangja élessége elárulná, milyen indulatok kavarognak benne. – Kösz, hogy megengedted, hogy elvigyem. – Nem probléma. Nos, miről is beszéltünk? Dani arckifejezése megváltozott, a szája legörbült, a szeméből szinte sütött a veszteség fájdalma. – Alexről – dünnyögte. – Arról, hogy szakítottam vele. – Értem – mondta Katherine. – Miért? A közvélemény-kutatási adatok miatt? – Tudta, hogy azt kellene tanácsolnia a lánynak, hogy ne rendelje alá az életét mások véleményének, igen, ez lenne a helyes… De mielőtt eldönthette volna, hogy elég bölcs-e, hogy ezt megtegye, Dani tovább beszélt: – Nem, nem azért, bár Alex is ezt vágta a fejemhez. – Tényleg? Dani bólintott. A szeme elsötétült a bánattól.

– Sajnálom, hogy csökken Mark népszerűsége, de nem ezért vetettem véget a viszonyunknak. Alex azt gondolta, megfutamodtam, hogy mindenki helyzetét megkönnyítsem. – És nem? – Nem. – Dani nagyot nyelt. – Azt hiszem… Azt hiszem, ő… még mindig találkozgat Fionával. Ezt Fiona mondta, amikor megkeresett, és elég jól alátámasztotta az állítását. Katherine szinte fizikailag érezte Dani fájdalmát. – Te mindkettőjüket ismered – nézett rá a lány. – Szerinted lehetséges, hogy Alex még találkozgat Fionával? Ilyen lehet egy testen kívüli tapasztalat. Katherine mintha a magasból bámult volna le a szobára, látta magát a kanapén. Olyan tökéletesen festek, gondolta a kasmírpulóvert, az ízléses gyöngysorát szemlélve. Egy közhely vagyok. Egy közhely, akinek felborította az életét, hogy a férje képes volt gyermeket nemzeni, ő pedig nem ajándékozhatta meg vér szerinti utóddal. Próbálta meggyőzni magát, hogy erről nem Dani tehet, hogy a lány nem akarta őt megalázni. És hogy remek dolog, hogy olyan jól kijön Baileyvel. A fülében visszacsengett a mamája hangja, a tanítása, hogy mindig viselkedjen úri hölgyként. Csessze meg, gondolta keserűen. Most az egyszer pontosan azt fogja tenni, amihez kedve van. Ami a saját szempontjából helyesnek tűnik, és legalább egy kicsit enyhíti a fájdalmát. Így aztán Danire nézett, és a szemébe hazudott:

– Nem akarlak megbántani, de szerintem ez nagyon is lehetséges.

16.

Alex, miután beért a kampányközpontba, egyenesen az apja irodájába ment. Tudta, hogy Mark egy megbeszélésen vesz részt, és hogy Katherine bejött egy fotózásra. És valóban, az asszonyt ott találta az ország falitérképe előtt. – Ráérsz egy percre? – kérdezte Alex. Katherine megfordult és rámosolygott. – Természetesen. Kénytelen vagyok addig állni, amíg a fotós nem végez velem. Nem lenne jó, ha összekócolódna a hajam vagy összegyűrődne a ruhám. Nem is fintoroghatok, szóval ne viccelődj, különben megreped és lepotyog ez a vastag smink. Alex elvigyorodott. – Ettől ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy összeborzoljalak. – Mi sem természetesebb. Miért van az, hogy a kisfiú mindig ott rejtőzik a férfiakban? – Egyike a nemem vonzó tulajdonságainak. – Igen, az. – Katherine félrebillentette a fejét. – Miről van szó? Miről akarsz beszélni? Alex elkomolyodott. Becsukta az ajtót, nehogy meghallják őket, és a nő felé indult. – Mit szólnál, ha azt mondanám, itt akarom hagyni a kampányt? Katherine kék szeme elkerekedett.

– Jaj, Alex, ne! – Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a fia karját. – Komolyan beszélsz? Ennyire utálod ezt a munkát? – Ennyire. Ez nem én vagyok, és ez nem az, amit csinálni akarok. Markkal ellentétben nincs a véremben a politika. De megígértem, hogy segítek, és ő az apám. Katherine bólintott. – Igaz. Hűség a család iránt. Azt kell tenni, ami helyes. – Leengedte a kezét. – Erről nem engem kellene kérdezned. – Mert túl közelről érint? – Azért is, és mert… – Az asszony nagy levegőt vett. – Tudom, milyen azt tenni, amit elvárnak tőlünk. Olykor, amikor fellázadunk ez ellen, felszabadulunk, máskor meg pocsékul érezzük magunk. Tudod már, hogy te mit fogsz érezni? – Nem vagyok benne biztos, hogy számít – felelte Alex. – Sosem gondoltam, hogy ilyen csapdahelyzetbe kerülök. Tudom, kihez kell lojálisnak lennem, de nem bírom rávenni magam, hogy maradjak. – Ez a kampány mindannyiunk életében bonyodalmat jelent. Különösen most – bólintott az asszony. – Úgy érted, Dani miatt? – nézett rá a férfi. – Folyamatosan gondoskodik az izgalomról. Nem tehet róla, de az időzítése nagyon szerencsétlen. – Fájdalmat okozott neked, igaz? Katherine visszafordult a térképhez, és megérintette Texas közepét.

– Nem ő a felelős azért, hogy mit beszélnek az emberek, vagy hogy én hogyan reagálok erre. – Dani többé nem lesz akkora probléma. Szakítottunk. Katherine kicsit megmerevedett. – Mi történt? – Nem tudom. Épp ez az. Tényleg azt hittem, olyasvalaki, akit szeretni tudnék. Fiona után nem akartam semmibe sem belebonyolódni, nem akartam senkiben sem megbízni. De Dani más volt. Több mint más. Volt benne valami… Alex minden idejét vele akarta tölteni. Mindent tudni akart róla. Azt képzelte, lehet közös jövőjük. – És most? – kérdezte az anyja. – Felzaklatták a közvélemény-kutatási eredmények, amit megértek, de aztán megvádolt, hogy még mindig találkozom Fionával. – És ez fájt. Dani pontosan tudta, hogy ő mit gondolt a volt neje árulásáról. Tudta, hogy a hűség mindennél fontosabb a számára, mégis azzal vádolta, hogy megcsalja. És éppen Fionával, az ég szerelmére! Hogy gondolhatta ezt? Katherine visszafordult felé. – És találkoztok? – Nem – mondta nyersen Alex. – Sosem csalnám meg Danit, és sosem térnék vissza Fionához. Csak nem értem. Miért éppen Fionával gyanúsított meg? Miért hinné azt, hogy lefeküdtem vele? Katherine pontosan tudta, miért. Mert Fiona meggyőzte róla. A gyomra felkavarodott,

hányingere támadt. És ő? Ő hogyan hazudhatott Daninek erről? Hogyan állhatott Dani és Alex közé? Szereti a fiát, és ha Dani boldoggá teszi Alexet… De ennek a kapcsolatnak már vége, emlékeztette magát. Tehát ő semmit sem tett tönkre. Ám ez csak gyenge kísérlet volt az önigazolásra, arra, hogy másra hárítsa a felelősséget. Azt mondta magában, hogy be kell vallania, milyen szerepet játszott ő az ügyben, és bocsánatot kell kérnie. Már nyitotta is a száját, de aztán becsukta. A világa már úgyis felborult. Nem akarta látni a csalódottságot Alex szemében, nem akart szembenézni a tudattal, hogy a saját sértett érzései miatt hazugságra adta a fejét, és ilyen mélyre süllyedt. Ez több volt, mint amit el tudott volna viselni. – Dani azt hiszi, hogy Fiona terhes – mondta Alex, és a hangja rekedt volt a hitetlenkedéstől. – Miféle marhaság ez? – Talán igaz. Alex ránézett, aztán káromkodott egyet. – Még hogy Fiona terhes? Sosem akart gyereket! Katherine meglepetten pislogott. – Miket beszélsz? Mindig azt mondta, hogy családot akar. – Az csak maszlag volt – mondta Alex. – De én is bedőltem neki. A házasságunk alatt azonban valahányszor sürgettem a családalapítást, előhozakodott valamilyen ürüggyel, amiért

várnunk kellene. Nem akart szülni, szóval ha mégis terhes, nyilván baleset történt. – Vagy így akar bajt keverni – mormolta Katherine, azon tűnődve, vajon milyen messzire menne el a volt menye, hogy visszaszerezze Alexet. Hagyná, hogy valaki más teherbe ejtse, hogy aztán megpróbálja a gyermeket Alex nyakába varrni? – Tényleg nem feküdtél le vele mostanában? – kérdezte, aztán legyintett. – Felejtsd el, hogy az anyád vagyok! Komolyan kérdezem, Alex. Randiztatok? A fia a szemébe nézett. – Nem. Aznap kiköltöztem a házból, amikor hazamentem és rajtakaptam valakivel. Nem akartam elmondani, mert barátnők vagytok. De ez volt az utolsó csepp a pohárban. Katherine szíve elszorult. Fájt neki, ami a gyerekével történt, amin Alex keresztülment. – Ó, Alex! – kiáltotta könnyes szemmel, és odasietett a férfihoz. – Kócos leszel – mondta Alex, amikor az anyja hevesen megölelte. – Csesszék meg! Alex kuncogott. – Nahát! Micsoda szenvedély! Ez elbűvölő. – Ugyan, kérlek! Ne kezelj úgy, mintha öreg és magatehetetlen lennék. Hamarosan úgyis az leszek. – Te? Soha. Katherine hátralépett, és felbámult Alex vonzó arcába. Mennyire szereti! Szerette a kisfiút, és az

érzései napról napra erősödtek iránta. Akkor sem szerethette volna jobban, ha ő hozta volna a világra. Ez a vitathatatlan igazság, emlékeztette magát. Fenntartások nélkül szereti a gyermekeit. Senki sem veheti el ezt, senki sem tépheti szét ezt a köteléket, ha ő nem engedi meg. – Mondanom kell valamit – kezdte, és a könnyek már megint a szemét égették. – Valami borzasztót műveltem. Alex rámosolygott. – Te? Nem, az kizárt dolog. – Komolyan. És sajnálom. Az, amit mondani fogok, talán elronthatja a kapcsolatunkat. El sem tudom mondani, mennyire sajnálom… De szenvedtem és haragudtam, és bántani akartam valakit. Bántani akartam Danit. Ez nagyon helytelen volt, tudom, és szégyellem magam. Nem várom, hogy azonnal megbocsátasz, de remélem, idővel enyhül majd a haragod, és többé nem fogsz gyűlölni. Alex rábámult. Katherine tudta, hogy valószínűleg még sosem látta őt így. A fia arcán zavar és nyugtalanság tükröződött. – Anya, minden rendben – mondta. – Bármiről is legyen szó, rendbe hozzuk. – Én nem tudom rendbe hozni, de neked talán sikerül. – Katherine nyelt egyet. – Néhány nappal ezelőtt Dani eljött hozzám. Átnéztük a beszédét, vagyis ezt terveztük. Feldúlt volt, sok dolog miatt emésztette magát, de főleg miattad. Elmesélte,

hogy Fiona megkereste, és azt mondta neki, még mindig találkoztok. Az információk, amelyekkel rendelkezett, azt bizonyították, valóban járt a házadban. Alex káromkodott. – Sosem volt nálam. Nem hívtam meg. – Tudom, de máshogy is hozzájuthatott azokhoz az infókhoz. Például ha megtudta, hogy ajánlatot tettél a házra, elmehetett megnézni. Ki tudja? A lényeg: meggyőzte Danit, hogy gyereket vár, méghozzá tőled. Katherine összefonta a karját a mellén. – Sajnálom, Alex, annyira sajnálom! Tudom, ez nem sokat ér. Mindig rendes embernek tartottam magam. De nem vagyok az. Hazugságban éltem. – Nem, dehogy! Hogy mondhatsz ilyet? – Alex megragadta a vállát. – Te vagy a legjobb ember, akit valaha ismertem. – Nem! Ó, istenem! Annyira félek bevallani neked, hogy mit tettem! Katherine szeme elsötétült a könnyektől. A fájdalma és bűntudata szinte kézzelfogható volt. – Semmi olyat nem mondhatsz, ami miatt hátat fordítanék neked – mondta Alex, és komolyan így is gondolta. – Ezt nem tudhatod. Dani megkérdezte, hogy szerintem lehetséges-e, hogy te és Fiona újra összejöttetek. Azt válaszoltam, hogy igen. Alex hátralépett. Katherine volt az a Canfield, akiben Dani a legjobban megbízott. Az, hogy Fiona

állítását megerősítette, eloszlathatta a lány minden kételyét. – Tudom – dadogta Katherine, és könnyek gurultak le az arcán. – Tudom, hogy ez rémes volt, és szörnyű, nincs semmi mentségem vagy magyarázatom. Szenvedtem, és visszaütöttem… Én… – Lehorgasztotta a fejét. – Sajnálom. Alex akkor sem lehetett volna döbbentebb, ha azt hallja, hogy megölt valakit. Katherine nem szokott haragból vagy hirtelen indulatból cselekedni, és sosem volt szándékosan kegyetlen. Soha nem feltételezte volna róla, hogy képes lenne bántani Danit… vagy őt. Nem tudta, mit gondoljon, mit mondjon. Azt világosan látta, hogy meg kell keresnie a lányt, és beszélnie kell vele, fel kell világosítania a bonyolult körülményekről, amelyek összeesküdtek ellenük, ugyanakkor nehezen emésztette meg a kellemetlen igazságot, hogy az anyja nem az az angyal, akinek mindig hitte. – Alex? – nyöszörögte Katherine. – Sajnálom. – Tudom – mondta a férfi, bár tisztában volt azzal, hogy a sajnálkozás nem sokat segít rajta. – Nehezen hoztam meg ezt a döntést – mondta Dani komolyan, azon tűnődve, hogy vajon csökkenti-e Bernie csalódottságát a tudat, hogy őt furdalja a lelkiismeret. – Maga nagyon jó volt hozzám, és imádtam itt dolgozni. Szeretnék itt maradni, amíg nem talál valakit a helyemre. Nem akarom cserbenhagyni…

Bernie megrázta a fejét. – Túl sokat aggodalmaskodik. Boldogulni fogunk. Vannak családtagjaim, akiket – bűntudatot ébresztve bennük – rábírhatok, hogy ideiglenesen álljanak be. – Elvigyorodott. – Ezt a taktikát a legjobbtól tanultam, a Mestertől. – Imádom az édesanyját – mormolta Dani, tudva, mennyire hiányozni fog neki Giuseppe mama állandó zsörtölődése, amely mindenre kiterjedt az időjárástól a cannelloni állagáig. – Ő is imádja magát. De az áradozása arról, hogy milyen tökéletes vagyok, biztos nem fog hiányozni magának. Dani felsóhajtott. – Ha csak néhány évvel fiatalabb lenne! Bernie kuncogott. – Vagy maga öregebb. – Kezet nyújtott. – Menjen isten hírével, Dani. A családi cégnél fog dolgozni, és ez nagyon helyes. Adjon nekem két hetet, hogy keressek valakit a helyére, de egy nappal se többet. Ideje megkezdenie az élete következő fejezetét. – Sokkal kedvesebb hozzám, mint ahogy megérdemlem. Bernie vállat vont. – Kedves fickó vagyok. Az volt. Aranyos és kedves. A nagy korkülönbség ellenére inkább őbelé kellett volna szeretnie, mint Alexbe. Bernie nem csalná meg, nem hazudna, nem törné össze a szívét…

Dani elhessegette ezeket a fájdalmas gondolatokat, kezet rázott Bernie-vel, aztán felállt. – Maga nagyon jó ember. Köszönök mindent. A férfi elengedte a kezét, és az ajtó felé intett. – Na, tűnés, mielőtt meggondolom magam! Dani visszaintett, és kiment. Tudta, hogy hiányozni fog neki a Bella Roma, mégis úgy érezte, jól döntött. Örült, hogy még azelőtt határozott így, hogy megtudta az igazat Alexről. Így nem kellett azon rágódnia, hogy amit tesz, azt úgy értelmezhetik, hogy beletörődik a kudarcba, és hazamenekül. Egy gyors pillantás az órájára elárulta, hogy igyekeznie kell. Baileyvel aznap akartak elmenni ruhát venni, és nem akarta megvárakoztatni a kislányt. Már a hátsó ajtónál járt, amikor az egyik felszolgáló a nevét rikkantotta. – Telefonon keresnek! Egy fickó. Valami Alex. Négy napja nem hallott a férfiról. Dani gyűlölte, hogy az első érzése az öröm volt. Mi kell ahhoz, hogy annak a kígyónak lássa, aki valójában? – Mondd neki, hogy már elmentem! – kiáltotta. – Rendben. Dani gyorsan kikapcsolta a mobilját. Alex semmi olyat nem mondhat neki, amit hallani akarna. Másfél órával később egy túlméretezett öltözőben volt Baileyvel, és úgy nevetett, hogy attól félt, bepisil.

– Hagyd abba! – erősködött, mert Bailey úgy szaladgált fel és alá, mint egy csirke az iszonyúan ronda, sárga tüllruhában. – Elég! Esküszöm, én már túl öreg vagyok ehhez. Mindjárt összeesem. – De ez olyan bájos és üde! – mondta Bailey, remekül utánozva a rémes eladónőt, aki a „segítségükre” volt. – És a sárga olyan jól megy a hajamhoz! Dani visszapislogta a könnyeit, és lerogyott a padlóra. – Győztél! – mondta. – Ez a hely borzalmas. Elmegyünk egy másik butikba, ahol szép ruhák vannak. – De én csirke akarok lenni – erősködött Bailey. A szeme vidáman csillogott. – Naná! Ó, egek, mit gondolt az a nő? Az eladónő négy ruhát hozott be, egyik rondább volt, mint a másik. Az egyiket háromszor is leárazták, ami nem lepte meg Danit. Ugyan ki venne meg ilyen ízléstelen holmit? Jártak más üzletekben is a plázában, és semmi hasonló nem történt velük. Talán az eladónő azért viselkedett így, mert Bailey Down-kóros? Dani nem akarta ezt hinni, de azért volt egy rossz érzése. Emlékeztette magát, hogy az ilyen emberek korlátoltak, és megvannak a saját problémáik. Nem akart ebből nagy ügyet csinálni. Egyszerűen elviszi Baileyt máshová.

A kislány felöltözött, a borzalmas ruhát visszaakasztották a fogasra, és kisétáltak az üzletből. – Szerintem fel kellene tankolnunk, hogy bírjuk energiával – jegyezte meg Dani. – Mit szólnál hozzá, ha harapnánk valamit? – Sósperecet? – kérdezte reménykedve Bailey. – Ám legyen. Az Auntie Antte'snél Dani vett mindkettőjüknek egy perecet és egy üdítőt, aztán leültek egy padra. Bailey evés közben az iskolájáról mesélt, és Dani figyelmesen hallgatta. – Jobban szeretem az olvasást, mint a matekot – közölte Bailey. – Alex olykor átjön, és segít a matekban. Tudod, külön osztályba járok, de igazán jól haladok. – Elhiszem. Lefogadom, hogy nagyon szorgalmas vagy. – Igen. Sokat tanulok. – Bailey mosolyogva a füle mögé simított egy hosszú, vörös tincset. – Örülök, hogy a nővérem vagy. Anya megmagyarázta, hogyan lehetséges ez. – Én is örülök, hogy a húgom lettél – mondta Dani. – Van három bátyám, ami azt jelenti, hogy ők is a családodhoz tartoznak. Vagy mégsem? Zavaros ez az egész. – Nekem is. Bailey közelebb bújt hozzá, és a fejét a vállára hajtotta.

– Te kedves vagy. Fiona sosem volt kedves. – Danire nézett, és a tenyerét a szájára szorította. – Ezt nem lett volna szabad mondanom. – Nyugi, senkinek sem árulom el. – Akkor jó. – Bailey visszahajtotta a fejét a nő vállára. – Gonosz dolgokat mondott nekem, de csak amikor Alex nem volt a közelben. Olykor egészen megijesztett. De nem akartam árulkodni. Az a nyomorult szuka! – gondolta Dani, magában háborogva. Ha csak az eszébe jutott, elborult az agya. Mi az ördögöt látott benne Alex? Felfoghatatlan, hogy bár Fiona megcsalta őt, a férfi mégis visszatért hozzá. A gyomra elszorult. Azt hajtogatta magában, hogy talán elhamarkodottan ítélkezik, talán van egy tökéletes magyarázat mindenre, de képtelen volt meggyőzni magát, főleg azok után, hogy Katherine megerősítette a legrosszabb félelmeit. Az élete megint rémálommá vált. Nos, azért nem minden területen, gondolta, és megsimogatta Bailey fejét. Élvezte az együttlétüket, a közös programot. Kellemes volt ez a nap. Talán, hála Baileynek és ezeknek az új élményeknek, sikerül kihevernie a fájdalmát, lassan, apránként… Miután megették a perecüket, bementek egy másik butikba, ahol Bailey gyorsan kiválasztott egy szép, halványzöld ruhát, amely tökéletesen illett rá. – Szép – mondta, ide-oda forogva a tükör előtt. – Úgy nézel ki benne, mint egy hercegnő.

– Tényleg? – ragyogott fel Bailey arca. – Ühüm – bólintott Dani. A ruha valóban tökéletesnek tűnt, fiatalos volt, de nem gyerekes, elegáns a szolid nyakkivágással, a testhez álló felsőrésszel és a bő, lenge szoknyával, amely meglibbent, amikor Bailey megpördült. – Ez tökéletes báli ruha – mormolta Dani. – Feltűzöd majd a hajadat? – Azt hiszem. Anya megígérte, hogy megcsinálja a frizurámat, és mindenben segít. Kifizették a ruhát, vásároltak még egy hozzá illő cipőt is, és visszaindultak a kocsihoz. Több idő telt el, mint ahogy Dani várta, és egészen besötétedett. A lány az egyik kezében tartotta a csomagokat, Bailey kezét fogta a másikkal. Ahogy a kocsi felé lépkedtek, egyszer csak eléjük toppant három tizenéves. – Nocsak, mit találtunk? – kérdezte az egyik, a legmagasabb. Farmert viselt, bő pólót, fölötte egy kigombolt flanelinget. – Téged ismerlek – mondta Danire bámulva. – Nem hiszem. – A lány ki akarta kerülni őket, de a fiúk elállták az útját. Dani megmerevedett, nem tudta, mit tegyen. Mit akarnak tőle? Hétköznapi, külvárosi srácoknak látszottak. El akarják venni a táskáját? A kocsiját? A bal oldali kölyök összeráncolta a homlokát. – Igazad van, haver! Én is láttam már a fotóját valahol! – Ő az a csaj az újságból. Az, aki a bátyjával kefél. – A bal oldali fickó felröhögött. – Tudjátok! A

lánya annak a fickónak, aki indul az elnökválasztáson. – Canfield szenátor a papám – közölte Bailey. – És most hagyjatok békén minket! A fiúk gúnyosan röhögtek. – Nézd, J. P., milyen tökös a kis gyogyós! Felfogod egyáltalán, miről beszélek? A Baileyért érzett aggodalom erősebb volt a félelménél, és Dani óvatosan a kocsi felé oldalazott. – Nem vagyok gyogyós – jelentette ki Bailey csengő hangon, felszegett állal. – Nincs velem semmi baj. – Pedig úgy nézel ki, mintha lenne. – A jobb oldali fickó megragadta Dani karját. – Hé, te meg hová mész? Dani kiszabadította magát. – A kocsimhoz. – Nem hiszem. Még nem végeztünk. – Hagyd őt békén! – mondta Bailey hevesen. – Nem félünk tőletek. Dani ellenkezni akart, mert ő nagyon is félt. Most, hogy a fiúk közelebb jöttek, észrevette a gombostűfejnyire szűkült pupillájukat, ami elárulta, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy nem képesek racionális gondolkodásra. Nem mintha egy racionálisan gondolkodó támadónak jobban örült volna. Megnyomta a kulcskarikáján a riasztó gombját, de semmi sem történt. Nyilván túl messze volt még az autótól. Ha valahogy rábírhatná a fiúkat, hogy

közelebb engedjék, a riasztó vijjogása talán elijesztené őket. Előrelépett, de a fiúk körülállták. Aztán J. P. közé és Bailey közé nyomakodott. – Az ilyen embereket, mint te, nem kellene életben hagyni – mondta, és olyan közel hajolt a kislányhoz, hogy az orruk majdnem összeért. – Meg kellene fojtani benneteket a születésetekkor, mint a nyomorék macskakölyköket. – Seggfej! – kiabálta Bailey, és meglökte. Dani megfordult, hogy közéjük vesse magát, de a másik két fiú megragadta a karját. Hiába küszködött, forgolódott, nem tudott szabadulni. J. P. visszalökte Baileyt, és a keze épp a mellén kötött ki. – Hűha, ide süssetek! A gyogyósnak cicije is van. – Az övéért nyúlt. – Szórakozzunk kicsit. Én leszek az első. – Baileyre mosolygott. – Lefogadom, hogy még szűz vagy, mi? Tetszeni fog, amit csinálok veled. Daniben ekkor megpattant valami. Abban a pillanatban olyan düh és védelmezési ösztön kerítette hatalmába, amilyet még sosem érzett. – Húzzatok el innen, a kurva életbe! – sikította. Kitépte magát a fiúk markából, és meglóbálta a csomagjait, mintha fegyverek volnának. Nagyot visított, ahogy az egyik kölyköt fejbe vágta a cipősdobozzal, és belerúgott a másikba. J. P. feléje pördült. A karja meglendült, és mielőtt Dani félrehajolhatott volna, a jobb ökle az arcába csapott.

A fájdalom robbanása megrázta a lányt. Az ütés erejétől megtántorodott, és nekiesett egy oszlopnak, amelybe erősen beverte a fejét. Fény villant a szeme előtt, a távolból homályosan valami zúgást hallott, aztán látott valamit, ami úgy nézett ki, mint egy feléjük száguldó autó. – Segítség! – motyogta, ahogy lerogyott a betonra. – Nekünk… A világ ekkor elsötétült körülötte.

17.

Amikor Dani magához tért, egy oszlopnak támaszkodva ült a parkolóban a földön. Pontosan tudta, hol van, és mi történt vele – Bailey! – kiáltotta. Az idegen férfi, aki egy zseblámpával a szemébe világított, rámosolygott. – Ne aggódjon! – nyugtatta meg. – Baileynek semmi baja. Maga az, akit megütöttek. Szép kis monoklit szerzett. – Remek – morogta Dani, és tekintetével még mindig a tinédzsereket kereste. Az arca fájt, ahogy a feje is, de mindez nem számított. A közelben vagy egy tucatnyian nyüzsögtek. Mentősök, rendőrök, néhányan a vásárlók közül, akiket a hatóságok megpróbáltak távozásra bírni. Dani tovább pásztázta a tömeget, amíg fel nem fedezte Baileyt Katherine és egy fiatal, számára ismeretlen nő karjában. – Úgy látom, Bailey tényleg jól van – lehelte megkönnyebbülten. – Mondtam, hogy kutya baja. Vagány kölyök! A mamája azt mesélte, úgy őrködött maga fölött, mint egy nőstény oroszlán. Kész volt szembeszállni azokkal a suhancokkal. – A fiúk meglógtak, igaz? – kérdezte Dani. Azt akarta, hogy bűnhődjenek meg azért, amit Baileyvel műveltek.

– El fogják kapni őket. A kislány nagyon jó személyleírást adott róluk. Katherine ekkor felnézett, és elkapta Dani tekintetét. Mondott valamit Baileynek és a másik nőnek, aztán a lányhoz sietett. – Hogy van? – kérdezte útközben a mentőst. – Bevágta a fejét. – Igen, hölgyem. Úgy tűnik, minden rendben. Bevisszük a kórházba, elvégzünk néhány rutinvizsgálatot, és valószínűleg benn tartjuk éjszakára, de nincs semmi ok az aggodalomra. Mellette marad egy kicsit? – Igen, persze. Mit sem törődve világos gyapjúnadrágjával, Katherine lerogyott a földre, és a kezébe vette Dani egyik kezét. – Jóságos isten! – lehelte, ahogy könnyek öntötték el a szemét. – Hogy köszönhetem meg valaha is ezt neked? Dani szipogott egyet. – Ne köszönj semmit! Mindennek én vagyok az oka. Azok az átkozott kölykök felismertek az újságból. Cukkolni kezdtek, aztán észrevették Baileyt. Utána rászálltak. Ha bántották volna… Katherine elővett egy zsebkendőt, és óvatosan felitatta a lány könnyeit. Daniben nem is tudatosult eddig, hogy sír. – Ha bántották volna, nem lenne hely a földön, ahová elbújhatnának. Alex levadászná és megölné őket, és én kiásnám a tetemüket, és elölről kezdeném.

Olyan szenvedélyesen beszélt, hogy Dani minden szavát elhitte. – Ami történt, nem a te hibád volt – folytatta Katherine. – Ezt meg ne halljam még egyszer! – De ők… – Seggfejek voltak. – Katherine halványan elmosolyodott. – Ne áruld el a sajtónak, hogy így is tudok beszélni, de ha elragad az indulat, nem teszek féket a nyelvemre. Azok a kis szarháziak! – Bailey olyan nyugodt volt – mondta Dani. – Én megrémültem, de Bailey bátran szembeszállt velük. Büszke lettél volna rá. – Büszke vagyok rá, és rád is. Megvédted. Dani megérintette feldagadt arcát. – Hát… nem végeztem valami jó munkát. – Elképesztő voltál. – Katherine megszorította a kezét. – Sosem tudom eléggé megköszönni. – Ne köszönj semmit! Szörnyen bánt az egész. Felelősnek érzem magam. Úgy féltem, hogy baja esik! – Szereted őt. Dani bólintott, aztán azt kívánta, bár ne tette volna, mert fájdalom hasított a fejébe. – A húgom – motyogta. Katherine szemét megint ellepték a könnyek. – Rettenetesen viselkedtem. Én nem… – Nagyot nyelt. – Nincs semmi mentségem. Dani összeráncolta a homlokát. – Az imént bevágtam a fejem és elájultam, valószínűleg ez az oka, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz.

– Láttál egy kocsit közvetlenül azelőtt, hogy beütötted a fejed? Dani bólintani akart, de még idejében észbe kapott, és inkább nem mozdult. – Igen – válaszolta. – Az én voltam. Julie-val együtt akartuk tölteni a délutánt. Rávettem, hogy jöjjön el a plázába, hogy kémkedhessek utánad. – Micsoda? – Dani most már biztos volt benne, hogy agykárosodást szenvedett. Katherine nem mondhatta azt, amit hallott. – Annyira sértődött voltam, keserű és ostoba. Én akartam elvinni Baileyt vásárolni. – Katherine a másik kezével eltakarta a szemét. – Úgy szégyellem magam! Annyira szeretem őt, és irigy voltam, úgy éreztem, elvetted tőlem ezt is. Benned láttam mindannak a megtestesülését, ami rossz, ami félresikerült az életemben, és így rajtad töltöttem ki a haragomat. – Követtél bennünket? – kérdezte Dani hitetlenkedve. – De hát én… sosem bántanám Baileyt. – Tudom. Tudom. Úgy sajnálom! Buta voltam, féltékeny és nevetséges. Csak… szörnyen fájt! Ez sosem rólad szólt. Megkérdezhettem volna, hogy nem bánnád-e, ha én is eljönnék. – Katherine leengedte a kezét. – Sajnálom. Dani rámeredt. – Katherine, örültem volna, ha velünk jössz! Annyira csodállak. Volt idő… – Nagy levegőt vett. –

Gyakran kívántam, bárcsak inkább te lennél az anyám, nem pedig Mark az apám. Újabb könnycseppek peregtek le Katherine arcán. – Jaj, ne mondd ezt… Nem az vagyok, akinek gondolsz. Egyáltalán nem. – Megmentettél bennünket. Láttam azt a kocsit felénk száguldani. Miattad futottak el azok a fickók. – Láttam, hogyan védelmezed a gyermekemet, kockáztatva az életedet – suttogta Katherine. – Ezt sosem tudom meghálálni. Főleg amiatt nem, amit korábban tettem. – Elnémult, és lesütötte a szemét. – Amikor Fionáról és Alexről faggattál… amikor megkérdezted, hogy szerintem lehetségese, hogy még találkoznak… hazudtam. Fájt a szívem, és vissza akartam ütni, bántani akartalak, és megtettem. Nincs köztük semmi, Dani. Azóta nem volt, hogy Alex elhagyta Fionát. Dani kihúzta a kezét az asszonyéból, és ülő helyzetbe tornászta fel magát. Megdörzsölte a halántékát, és elfintorodott, ahogy kitapintotta a duzzanatot az arcán. Ködös agyában tények és információk kavarogtak, mint valami puzzle darabkái, de sehogy sem állt össze a kép. Csak az volt világos a számára, hogy Katherine szenvedett miatta. Várjunk csak! Alex nem találkozgatott Fionával? Ez túl sok volt ahhoz, hogy az elméje befogadja, ezért könnyebb témát választott.

– Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam – suttogta. – Mintha mást se tennék. Katherine torkából feltört egy hang, ami félig nevetésre, félig zokogásra hasonlított. – Ez minden, amit felfogtál a vallomásomból? Szörnyű voltam, undorító! Hazudtam. – Így reagáltál a helyzetre. Megértem. – Ó, istenem! Látom már. Édes és megértő leszel. Nem tudnál haragudni inkább? Pofon is vághatnál. Fetrenghetnénk összefogózva, egymást püfölve a földön, mint azokban a nyolcvanas évekbeli szappanoperákban a színészek. – Túlságosan fáj a fejem a fetrengéshez. Katherine hirtelen hozzá hajolt és megölelte. – Dani, kérlek, bocsáss meg! – Oké. – Ez nem lehet ilyen egyszerű. – Talán az. – Hazudtam Alexről. – Nem tudom, mi ütött belé – mormolta Dani. – Fiona nagyon meggyőző volt, de Alex… amikor megvádoltam, szinte nem is védekezett. Úgy viselkedett, mintha valóban megcsalt volna. – Vagy megdöbbentette, hogy ezt feltételezed róla, és csalódott volt, mert nem bízol benne. Alex büszke férfi, Dani, a tisztesség mindennél fontosabb a számára. Érdemes küzdened érte. – Megmondhatta volna az igazat. – Dani azt kívánta, bár ne fájna a feje. – Nem tette?

– De, talán igen. – Dani hiába erőltette az agyát, az emlékei összefolytak. – Felajánlanám a segítségemet, de úgy érzem, hogy az utóbbi időben már így is túlságosan beleavatkoztam az életetekbe. – Katherine megérintette Dani karját. Alex és Fiona nem jöttek újra össze. Hát lehetséges ez? De ha így van, miért nem próbálta Alex meggyőzni őt erről? Miért hagyta faképnél? Oké, szóval nem csalta meg, de nyilván nem volt hajlandó küzdeni sem érte, sem a kapcsolatukért. Talán jobb is, hogy szakítottak. Csak éppen Dani nem így érezte. Sőt talán sosem volt még ilyen boldogtalan. – Még sosem voltam mentőkocsiban – mondta Bailey, aki Dani mellett ült. – Örülök, hogy nem kapcsolták be a szirénát. Az nagyon hangos lenne. Dani is örült. A zaj valószínűleg megadta volna neki a kegyelemdöfést. – Jól vagy? – kérdezte Bailey. – Az arcod sápadt, a szemed dagadt. Nem tudom elhinni, hogy verekedtél! – Én sem. A bátyáim örökké ezzel fognak ugratni. – Boldogok lesznek, hogy jól vagy. Én is boldog vagyok. Dani megragadta Bailey kezét. – Olyan bátor voltál! A mentős elmondta, hogy elém álltál, és távol tartottad tőlem azokat a fickókat.

– Nem hagyhattam, hogy bántsanak bennünket. Dani rámosolygott. – Büszke vagyok rád. Örülök, hogy a testvérem vagy. Bailey szélesen mosolygott, aztán a fejét Dani mellére hajtotta. – Én is. Szeretlek, Dani. Dani torka elszorult. – Én is szeretlek. – A lány megsimogatta Bailey haját. – Nem engeded, hogy ez elrontson bármit, ugye? A ruhádra gondolok, a bálra… Bailey felült. – Természetesen elmegyek a bálba. Most már van egy szép ruhám, és anya feltűzi majd a hajam. Azt mondta, kölcsönadja valamelyik fülbevalóját is. Gondolod, hogy leszek olyan szép, mint ő? Dani Katherine vallomására gondolt, arra, hogy mellőzöttnek érzi magát, és azt kívánta, bár hallotta volna az asszony Bailey szavait. – Szerintem meg kellene kérned, hogy varázsoljon ugyanolyan széppé. Azt hiszem, örülne neki, és szívesen segítene. Bailey bólintott. – Anya a legjobb. – Egyetértek. – Túl sokan vannak – mondta rosszallóan az ápolónő. – A tűzvédelmi szabályzat tiltja, hogy egyszerre ennyien tartózkodjanak egy szobában. Reid mosolyogva az ötvenes nőhöz lépett. – De mi mind családtagok vagyunk. És igazán csendesek leszünk. Ígérem, ha megjelenik a

tűzoltóparancsnok, elbújunk az ágy alatt. Ehhez mit szól? Dani figyelte, ahogy Reid Buchanan bedobja magát. A nővér még körülbelül két másodpercig haragosan pislogott, aztán az arca ellágyult. – Rendben, de tényleg legyenek csendben. Ha a főnököm megtudja… – Soha – ígérte meg Reid. – Elképesztő – lehelte Dani. – Az – mondta Lori, és feltűnés nélkül ellenőrizte a beteg pulzusát. – A manipuláció nagymestere. Én ilyenkor a háttérbe húzódom, és onnan figyelem. – Lori egy olyan nő magabiztosságával beszélt, aki tudja, hogy imádják. – Túléled – tette hozzá, és elengedte Dani csuklóját. – Volt efelől bárkinek bármi kétsége? – Nem, de azért meg akartam győződni róla. Lori Reid mellé furakodott, ami nem volt könnyű mutatvány a zsúfolásig megtelt szobában. Az egész család összegyűlt, még Gloria is eljött, ahogy Katherine is a többi gyerekkel. Csak Mark, Alex és a három legkisebb Canfield hiányzott. – Szia, Julie vagyok – lépett Dani ágyához egy fiatal nő. Gyönyörű volt, filigrán, hosszú, hullámos, sötét hajú, kávébarna bőrű. Dani mosolygott. – A második a sorban, az egyetemista lány. Jól mondom? – Igen. Sajnálom, hogy eddig nem találkoztunk. Sok szépet hallottam rólad. Szórakoztató volt a

bátyám szexuális életéről olvasni az újságban. Ezt élete végéig az orra alá dörgölhetem. Dani arcizma megrándult. – Tetszik a hozzáállásod. Mert még mindig szeretnék bemászni egy szikla alá, valahányszor erre gondolok. – Nem hagyhatod, hogy azok a szemétládák térdre kényszerítsenek. Én nem hagyom. – Julié Glóriára bökött. – Ő a nagymamád? – Igen. – Dörzsölt nőszemély, sokat olvastam róla. A semmiből épített fel egy birodalmat. Az egyik órámra értekezést kell írnom a befolyásos nőkről. Szerinted megengedné, hogy meginterjúvoljam? – Szerintem hízelgőnek találná. – Szuper! Örülök, hogy találkoztunk. Jobbulást kívánok! Julié odasétált a Katherine-nel beszélgető Gloriához. Dani letette a fejét a párnára. Walker egy puszit nyomott a homlokára. – Beszéltem az egyik zsaruval. Mindhárom kölyköt elkapták, és vádat emelnek ellenük. Azért van előnye is annak, ha az egyik családtagod szenátor. – Igen, ez nagy szerencse. Máskülönben meg kellett volna ölnöd őket. Walker rábámult. – Nem öltem volna meg őket. Dani azonban jól ismerte a bátyját. – Átkozottul közel jártál volna hozzá.

– A testvérem vagy! Mostanában ezt sokan mondták neki. Rengeteg új kapcsolata lett, új családtagokat kapott, akik törődtek vele. Észrevette, hogy Katherine a közelben várakozik, és sejtette, hogy az asszonyt még mindig furdalja a lelkiismeret, amiért hazudott Fionáról. Dani elhatározta, hogy ha legközelebb kettesben lesznek, megnyugtatja, hogy komolyan beszélt: valóban megértette a mozgatórugóit, és megbocsátotta, amit tett. Alex viselkedése viszont sokkal jobban feldúlta. Azt bezzeg nem értette meg! Nem értette, hogy miért nem küzdött érte a férfi. Miért hagyta olyan könnyen elmenni őt? Három órával később még mindig nem kapott választ a kérdéseire, de legalább már zavartalanul tépelődhetett; a nővérek végül mindenkit kituszkoltak a szobából, gondoskodva a betegük háborítatlan pihenéséről. Dani épp behunyta a szemét, hogy megpróbáljon aludni, amikor hallotta, hogy valaki belép. Kinyitotta a szemét, és meglátta Alexet. A férfi az ágyánál állt, a folyosóról beszűrődő fény csak a körvonalait világította meg. Mivel az arcára árnyék borult, Dani nem tudta volna megmondani, mit érez, ő mindenesetre örült, hogy eljött. Nagyon. Mert… ennek jelentenie kell valamit, igaz? A férfi legalább nem kerüli őt.

Gerinctelen vagyok, ha róla van szó, futott át az agyán. Gerinctelen, gyenge és kétségbeesetten szerelmes. – Szép monokli! – Alex óvatosan megérintette a lány arccsontját. – Látnod kellene a másik fickót! – viccelődött Dani, Alex azonban nem viszonozta a mosolyát. Csak némán föléje hajolt, és a karjába zárta. Izmos volt, forróság áradt a testéből, és az ölelésében Dani tökéletes biztonságban érezte magát. – Átkozott gazember! – morogta Alex a lány vállgödrébe. Dani hozzásimult. Alex elengedte, aztán odahúzott egy széket az ágyhoz. Leült, és a kezébe vette a lány kezét. – Amikor értesítettek… nem hittem a fülemnek! – mesélte. – Szeretném megkérdezni, hogy jól vagy-e… Milyen ostobaság! Hogy lehetnél? – Jól vagyok – biccentett Dani. – Kicsit remegek, kicsit még zaklatott vagyok, de minden rendben. Feltéve, hogy nem esem kómába, nem kapok valamilyen rohamot, vagy nem történik velem bármi más, amitől az orvosok tartanak, reggel hazamehetek. – Elhúzta az egyik kezét, és ő is megérintette a saját arcát. – És gazdagabb lettem egy izgalmas sztorival, amit mindenkinek elmesélhetek. – Biztos nagyon megijedtél.

– Jobban, mint bármikor életemben. De elsősorban Bailey miatt. Féltem, hogy tényleg megerőszakolják. – Jól elláttad a fickók baját. Rengeteg zúzódást szereztek. – Láttad őket? – Elmentem, hogy jól rájuk ijesszek, meg a szüleikre. Azok a suhancok nem először keveredtek bajba. Ilyet ugyan még nem követtek el, de eddig mindig megúszták valami enyhe ítélettel. Ezúttal nem fogják. – Bailey jól van? Alex mosolygott. – Úgy bánnak vele, mint egy kis hősnővel, és meg is érdemli. Azt mondja, nem ijedt meg annyira, mert tudta, hogy te megvéded. Aztán amikor bántottak téged, meg akarta torolni. – Alex megszorította Dani ujjait. – Még azt is bevallotta, hogy csúnyán beszélt, de most az egyszer ezt senki nem rótta fel neki. Dani kuncogott. – Azt hiszem, a kifejezés, amit használt, a „seggfejek” volt. Bailey annyira aranyos gyerek, de azok a kölykök olyan kegyetlenek voltak hozzá. Amiket mondtak… – Ostobaság ellen nincs törvény. – Erről jut eszembe – kezdte Dani a takaróját bámulva –, én is ostoba voltam. – Kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen. – Fiona nyilván hazugságokkal traktált. Alex viszonozta a pillantását.

– Nem feküdtem le vele. Már nem érdekel. Nem mondom, hogy gyűlölöm, mert az azt jelentené, hogy még érzek valamit iránta. Fiona teljesen közömbös a számomra, Dani. Ezt tudnod kell. – Tudom. Tényleg. Gondolkoznom kellett volna… Ahelyett, hogy megkérdeztelek volna, rögtön megvádoltalak. – Nem. Én hibáztam. A vád meglepett, és feltámadt a büszkeségem. Azt gondoltam, hinned kellene bennem. Később rájöttem, hogy tekintettel a korábbi tapasztalataidra és arra, hogy csak rövid ideje ismerjük egymást, teljesen érthető volt a viselkedésed. – Tényleg? – Ezzel vajon Alex azt akarja mondani, hogy nem akar szakítani vele? – Tényleg. – A férfi megcsókolta. – Csak… olyan jól ismerte a házat. Azt is tudta, hogy a kandalló távirányítóval működik. – Mert járt ott. Dühös volt rám, hogy elhagytam, így amikor megtudta, hogy érdekel az a ház, ő is ajánlatot tett rá. A váláskor kapott végkielégítésből, vagyis a saját pénzemből licitált ellenem. Nem ironikus? Dani felsóhajtott. – Eszembe sem jutott, hogy anélkül is láthatta a házat, hogy te meghívtad volna. Sajnálom. – Ne sajnáld! Rosszul kezeltem a helyzetet, de a terhessége híre megzavart. Próbáltam kitalálni, ki lehet a gyerek apja. Utána azt gondoltam, hogy a viselkedésemben talán a bűntudat jelét láttad. – Úgy valahogy.

Alex megint megcsókolta. Az ajka meleg volt, és csábító. Dani szeretett volna tovább csókolózni, de tekintettel arra, hol vannak, és hogy mennyire fáj a feje, belátta, hogy ez nem igazán jó ötlet. – Nekem nem kell Fiona – mondta a férfi. – Te kellesz! – Helyes válasz. – Akkor kibékültünk? Dani bólintott, aztán megérintette a fejét. – Ezt abba kell hagynom. – És a közvélemény-kutatási eredmények már nem aggasztanak? – kérdezte a férfi. – Nem tudom. Ebben te vagy a szakértő, nem én. Mitévők legyünk? Ne vegyünk tudomást arról, hogy esik miattunk Mark népszerűsége, és reménykedjünk, hogy ez csak átmeneti állapot? – Nem rendelheted alá teljesen az életedet a kampánynak. Ami elméletben remekül hangzik, gondolta a lány, de a valóság kicsit más. Mark az apja. Tartozik neki. – Nem akarom elszúrni Mark esélyeit. Nem akarom, hogy miattam essen ki a versenyből. – Inkább elhagysz? – kérdezte Alex. Dani az arcát tanulmányozta, próbált olvasni belőle. – Azt mondod, te nem ezt tennéd a helyemben? Hogy ha Mark megkérne, hogy szakíts velem, elküldenéd a pokolba? – A férfi szájára tette a mutatóujját. – Légy őszinte! Mindennél többre

értékeled a hűséget. Mark az apád, és ez az álma. Vajon jogunk van ezt tönkretenni? – Lesznek még más botrányok is. De most ő, Dani az aktuális botrány. – Nem kell ma döntenünk – mormolta Alex. – Pihenj! Reggel beugrom érted, és haza viszlek. – Alig várom! Alex megcsókolta, és elment. A lány mocorgott kicsit az ágyon, igyekezett kényelmesebben elhelyezkedni. A feje még mindig lüktetett, ami megnehezíti az elalvást, gondolta. Bár nagyon fáradt volt, és ha… Ekkor halk kopogást hallott, és ahogy felnézett, meglátta Mark sötét alakját az ajtóban. – Még ébren vagy – állapította meg a férfi. – Igen. – Remek. Remek. – Mark besétált, és lemosolygott rá. – Hogy érzed magad? Ez aztán a monokli! – Tudom. Korábban belenéztem a tükörbe, és megijedtem magamtól. – Rendbe fogsz jönni – nyugtatta meg a férfi. Kivételesen nem kísérték családtagok, se a munkatársai, egyedül volt, és így kevésbé impozánsnak hatott. Dani továbbra is jóképűnek találta, de valahogy idegennek. Lehet, hogy mindig is az marad a számára? Talán Mark ilyen, olyasvalaki, akihez sosem tud közel kerülni. A férfi leült a székre, amelyet Alex az ágy mellett hagyott.

– Jól bánnak itt veled? – kérdezte. – Nincs szükséged valamire? – Kösz, nincs, és mindenki nagyon kedves hozzám. De azért örülök, hogy reggel hazamehetek. – Én is. – Mark megveregette a karját. – A hírekben is foglalkoztak veletek. Te és Bailey hősök lettetek. Ez a fő. Arra számítunk, hogy a választók is méltányolni fogják, amit tettetek. Láthatják, hogy a családom tagjai erős egyéniségek, nem holmi nyámnyila alakok, hanem bátrak és hűségesek, összetartóak. A népszerűségi mutatóim újra emelkedni fognak, főleg most, hogy kiszivárogtathatjuk, hogy te és Alex már nem jártok. Érdekes, hogy összejöttetek; ezt sosem gondoltam volna. De most már vége, és minden jó, ha a vége jó. Csakhogy nem volt minden jó. Ő és Alex még nagyon is egy pár voltak. Vagy legalábbis próbáltak egy pár lenni. A kapcsolatuk útja enyhén szólva rögösnek ígérkezett. Dani a férfira nézett. A szíve mélyén tudta, hogy nem ilyen apáról álmodott. De Mark rendes ember, merész tervekkel. Nagy tervekkel. Elnök akar lenni, míg ő sokkal kevesebbre vágyott: mindig csak a Buchanant akarta vezetni. Hogyan állhatna az apja jövőjének útjába, és dönthetné romba Mark álmait? Hogyan egyeztethetné ezt össze a lelkiismeretével?

18.

Amikor Alex kora reggel besétált a szülei konyhájába, Katherine pongyolában éppen kávét főzött. Ahogy meglátta a fiát, a keze megállt a levegőben, az ajka torz grimaszra húzódott, a szeme kikerekedett. Alex nem is olyan régen dühösebb volt rá, mint bármikor életében. Tudta, hogy megbünteti azzal, ha nem beszél vele, mert az asszony gyűlölte, ha bármi közé és a gyermekei közé állt, és ő azt akarta, hogy szenvedjen. De aztán eszébe jutott, kicsoda; hogy ez a nő volt az, aki magához vett egy elvadult kölyköt, aki az éjszaka nagy részét végigsikítozta, ahogy újra és újra átélte a rémálmot, a szülőanyja meggyilkolását. Emlékezett rá, hogy milyen türelmesen tanította őt olvasni, összeadni és kivonni, zuhanyozni, alkalmazkodni a közösség elvárásaihoz. Katherine volt az, aki szentül hitte, hogy az iskolában egykettőre behozza majd a lemaradását, és hogy tovább fog tanulni. Még emlékezett rá, mennyire elképedt, amikor véletlenül meghallotta, hogy beszél róla az egyik barátnőjének. – Alex nagyon okos, ez nyilvánvaló. Tudom, hogy még sokra viszi. Kíváncsi vagyok, melyik egyetemre jár majd.

Tízéves volt akkor, és még mindig beilleszkedési problémákkal küzdött. Katherine hite lelkesítette, óriási lökést adott neki. Az asszony csodát tett vele, mindent neki köszönhetett. De még ha nem így lett volna, akkor is eljött volna hozzá ma reggel, mert szerette őt, és tudta, hogy mindig szeretni fogja. Az emberek hibáznak, és Katherine is ember… Kitárta a karját. Az asszony odaszaladt, és Alex szorosan átölelte. Milyen kicsi, villant át az agyán. Mindig befolyásos, erős asszonynak látta, de Katherine most szinte törékenynek tűnt. – Sajnálom – kezdte az asszony. – Ne! – mondta Alex. – Már bocsánatot kértél. Nem azért jöttem, hogy megint megtedd, hanem hogy megmondjam, már nem haragszom. Katherine felemelte a fejét. – Ó, Alex, annyira szeretlek! – Én is téged. – Nem tudom elhinni, hogy megbocsátottál. – Hm. Mit mondjak? Elképesztő fickó vagyok. És te nagyon jól jártál velem. Katherine mosolygott, aztán elnevette magát. – Hát, gondolom, ez igaz. – Hátralépett. – Éppen kávét akartam főzni. Te is kérsz? – Persze. – Alex leereszkedett az egyik székre. – Meg kell beszélnünk néhány dolgot. – Nem is feltételeztem, hogy a főztöm miatt ugrottál be.

– Nem is tudom… Ami azt illeti, átkozottul finom a fahéjas csigád. – Sajnos, ez nem az én érdemem. De valóban mesés ügyességgel nyitom ki a csomagot, és teszem be a már kész sütiket a tepsibe. Később pedig zseniálisan bánok a cukormázzal. – A lényeg, hogy szeretem a csigáidat. – Ezért veszek olyan gyakran. Katherine imádott örömet szerezni a gyermekeinek, szinte túlzottan becsületes volt, és sosem kereste a reflektorfényt, szívesebben maradt a háttérben. A család volt a mindene, a család, amelyet ő most ketté fog szakítani, gondolta Alex szomorúan. – Kiszállok a kampányból – jelentette be. Katherine levegő után kapkodott. – Jaj, Alex, ne! – nyögte. – Ne tedd ezt! – Muszáj. Nem vagyok alkalmas erre a munkára. – De olyan sokat jelentett Marknak a támogatásod! – érvelt az asszony. Alex tudta, hogy lehetetlen választás elé állítja: Katherine-nek el kell döntenie, melyikük pártjára áll. Biztos volt benne, hogy a végén, ha sajgó szívvel is, de Markot választja, hiszen ő a férje. – Nem volt könnyű döntés – magyarázta. – Mark nekem is fontos, és helyesen akarok cselekedni, de hallgatnom kell az ösztöneimre. A politika nem az én világom. Nem szeretem, és nem is értek hozzá. Katherine összefonta a karját a mellén.

– Tudom – suttogta. – Tudom, hogy csak azért segítettél neki, mert megkért rá, és azért kért meg, mert azt akarta, hogy egy családtagja is részt vegyen a kampányban. – Másféle módon is megmutathatom, hogy mellette állok. – Csalódott lesz. – Kiheveri. – Alexnek az volt az érzése, hogy Mark leginkább amiatt fog aggódni, hogy mit gondolnak majd a választók, ami valószínűleg nem volt igazságos. – Nehéz lehetett a helyzeted – mondta az asszony, a rá olyannyira jellemző empátiával. – Mindig erős volt benned a kötelességtudat. Alex vállat vont. – Jobb lesz így. Tulajdonképpen mindkettőnknek, bár nem biztos, hogy ezt Mark is így látja majd. Katherine bólintott. – Idővel talán elfogadja. Mikor beszélsz vele? – A hét végén. Alex még szinte ki sem ejtette a szavakat, máris bűntudata támadt. Az erkölcsi érzéke, a hála, amit Mark és Katherine iránt érzett, mind arra biztatta, hogy maradjon, hogy birkózzon meg a helyzettel. De nem tehette. Mert Katherine arra is megtanította, hogy kövesse a szívét, legyen hű önmagához. – Sajnálom – suttogta. – Sajnálom, hogy én is csak problémákat okozok. Mintha nem lett volna

elég az a pokol, amivel tegnap szembe kellett nézned! Katherine fintorgott. – Nem nekem. Dani és Bailey voltak a történet szenvedő alanyai. Úgy örülök, hogy senki sem sérült meg komolyan! Ha azok a fiúk bántották volna bármelyiküket… Alex hallotta a hangjában a haragot és bosszúszomjat, és tetszett neki, hogy az anyja védelmező ösztöne Danire is kiterjed. – Velünk gyűlt volna meg a bajuk. Katherine bekapcsolta a kávéfőzőt, és a pultnak dőlt. – Vádat emelnek ellenük? – Igen, és elítélik őket, erről gondoskodom. Bailey hogy van? Katherine kicsit ellazult. – Megnőtt az önbizalma. Teljesen világos a számára, hogy azok a fiúk gonoszak voltak és rosszat forraltak. Mivel Dani a védelmére kelt, különlegesnek érzi magát, és mivel képes volt megmenteni a nővérét, erősnek és talpraesettnek. – Remek. – Tudom, hogy ő a kedvenced. Alex megmoccant. – Minden öcsémet és húgomat egyformán szeretem. – Ugyan már! Bailey a gyengéd. Mindig is ő volt. – Talán. – Örülök neki. Dani is nagyon szereti. Dani nagyszerű lány. Kedvelem – közölte Katherine.

Furcsán beszélt, kicsit bizonytalanul, mintha puhatolódzna. – Dani felborította az életedet. Nem a tetteivel, hanem azzal, hogy létezik. – Így van. – És most már megbékéltél vele? Minden rendben? Katherine a kávéfőzőre bámult. – Minden rendben… Ez olyan hétköznapi kifejezés. Mit jelent valójában? Hogy örülök-e annak, ami történt? Elvezem-e, hogy az emberek pletykálnak rólam? Természetesen nem. Danit hibáztatom a problémáimért? Nem, amikor higgadt vagyok, akkor nem. Gondolok valaha is arra, hogy jobb lenne, ha sohasem lépett volna be az életünkbe? – A fiára nézett. – Soha. – Szeretem őt. Alex nem akarta ezt bevallani. Ő is csak nemrég döbbent rá az igazságra. De múlt éjjel, miután eljött a kórházból, ráeszmélt, mennyire összetörte volna, ha Daninek komoly baja esik. Nem keresett társat, de megtalálta, rábukkant erre a lányra… – Sejtettem – mosolygott Katherine. – Miből? – Van valami a szemedben, amikor róla beszélsz, egy különös fény. Csak egy villanás, vagy egy kis csillogás, de én észrevettem. És bántott, tette hozzá magában Alex. Gyűlölted, aztán elfogadtad, és most a kebledre öleled, mert ilyen ember vagy. – Komolyak a szándékaim – közölte.

– Ezt is sejtettem. – Feleségül akarom venni. Nem tudta, Katherine hogyan reagál majd erre: összeomlik, sírva fakad, dühbe gurul, vagy könyörögni kezd. Ám az asszony csak nyugodtan kitöltötte a kávét, átnyújtotta neki az egyik csészét, csak aztán szólalt meg: – Előre leszögezem, hogy ezúttal unokákat is akarok. És nem egyet, hanem sokat. Látva, hogy mosolyog, Alex fellélegzett. Tudhattam volna, gondolta, ahogy boldogan megölelte az asszonyt. Katherine mindig felülemelkedett önmagán. – A pokolba! Csodálatos vagy – mondta. – És megleptél. – Tudom. Állandóan meglepetést okozok, ez is része a vonzerőmnek – bólintott Katherine, és egy pillanatra behunyta a szemét. Tudta, hogy ma már könnyebb lesz elfogadnia Danit a jövendőbeli menyének, mint tegnap lett volna. A lány megmutatta, hogy kincset ér, és pontosan az a fajta feleség, akit a fiának kívánt. Nem akart a pletykára vagy a botrányra gondolni, amit a házasságkötésük okozhat. Ha bekövetkezik a legrosszabb, megbirkózik vele, mert értett az ilyesmihez. – Mikor kéred meg a kezét? – Holnap este, egy romantikus vacsorán. Ma délelőtt érte megyek a kórházba. Valószínűleg még

mindig fájdalmai varinak, ezért nem akarom rögtön lerohanni. Katherine felsóhajtott. – Jól neveltelek. Derék ember vagy, Alex. Dani szerencsés, hogy őt választottad. – Pontosan ezt fogom mondani neki. – Természetesen hallani akarom majd a részleteket. Holnap együtt megyünk arra a jótékonysági ebédre. Vigyázni fogok, nehogy elszóljam magam. Alex a szemébe nézett. – Azt értékelném. És köszönöm. Köszönök mindent. Ne köszönd, akarta mondani Katherine. Elvégre ő semmi mást nem tett, csak szerette őt, ahogyan a többi gyermekét is. Olykor persze hibázott, de mindig próbált helyesen cselekedni, ahogy a saját édesanyja tanította. Alex és Dani házassága összekovácsol majd két családot, és mindkettőt erősebbé teszi. – De az unokákhoz ragaszkodom – mondta végül mosolyogva. – Komolyan beszéltem. Belefáradtam a várakozásba. Alex kuncogott. – Ne félj, ha rajtam múlik, hamarosan teljesül a kívánságod. A mellrák elleni kutatásokat támogató jótékony célú ebédet egy belvárosi szállodában tartották. Dani gyakorlatilag a megérkezése után bezárkózott az egyik vécéfülkébe. Tudta, hogy valamikor majd ki kell jönnie, és be kell mennie a

nagy terembe. És meg is fogja tenni. Mihelyt biztos lesz benne, hogy nem rókázza el magát. A gyomra egyfolytában kavargott és fortyogott, mint egy kisebbfajta vulkán kitörés előtt. A mellkasa összeszorult, a lába remegett. Az idegesség enyhe kifejezés lett volna a lelkiállapotára. Abban a bizonyos „harcolj vagy menekülj”, ugrásra kész állapotban volt, amit az extrém stresszhelyzet okoz. Megnőtt az adrenalinszintje, az izmai megfeszültek… De a monoklija dacára szívesebben verekedett volna, mint hogy a nyilvánosság elé lépjen, és megtartsa azt a beszédet. – Jól vagyok – suttogta, ahogy próbált szabályosan lélegezni. – Túl leszek rajta. Csak hat perc az egész. Öt, ha hadarok. Igen, öt perc alatt végzek. Nem győzte meg magát, de azt remélte, elérheti, hogy kicsit enyhüljön a feszültsége. A beszéde jó volt, kedves és együtt érző. A Canfield beszédírók még egy mulatságos új bevezetőt is hozzáfűztek, említést téve a monoklijáról, elsősorban azért, mert azt a világ minden korrektora sem tudta volna elrejteni. Görcsösen összekulcsolta a kezét, és nagy levegőt vett, épp amikor több nő is bejött a mosdóba. Ez sem tartotta volna vissza attól, hogy elhagyja a búvóhelyét, elvégre nem szép dolog ennyi ideig elfoglalni egy fülkét, ám ekkor meghallotta, miről beszélnek.

– Jóságos isten! Nem tudom elhinni, hogy Katherine vállalta ezt! – kiáltott fel az egyik nő. – Nem tudom eldönteni, hogy szent vagy bolond. – Nyúzott az arca – mondta egy másik. – Nyilván a sok stressz miatt. Mark gyereke! Hát nem hihetetlen? És Katherine együtt fog mutatkozni vele a nyilvánosság előtt. Én nem tenném meg. – A te férjed nem indul az elnökválasztáson. Egy nő sokat elvisel azért, hogy first lady lehessen. Ő legalábbis biztosan. Az emberek mindenütt róla fecsegnek. Mennyit szenvedhet! – fűzte hozzá olyan elégedetten, mintha kárörömmel töltené el ez a kilátás. – Mit gondoltok, megmondta Marknak, hogy nem lehet gyereke? És ha igen, a házasságkötésük előtt vagy után? – kérdezte egy másik. – Nem tudom – felelte az első nő. – De garantálom, hogy Mark csalódott volt. És az a gyerekcsapat, amit Katherine összeszedett! Mindegyiküknél van valami difi. Rettenetes! Persze ezt nem mondhatjuk ki. Színlelnünk kell, úgy kell viselkednünk, mintha csodálatos asszonynak tartanánk. Dani ekkor nem bírta tovább. Kilépett a fülkéből, és szembefordult a három jól öltözött nővel. – Nincs szükség arra, hogy bármit színleljenek – közölte haragosan. – Mert Katherine valóban rendkívüli nő. Amit magukról biztos nem lehet elmondani! Arra sem méltók, hogy egy levegőt szívjanak vele!

A három nő döbbenten bámult rá. Dani nyugodtan odasétált a mosdóhoz, megmosta a kezét, megszárította, és kiment. De még akkor is minden ízében remegett, amikor belépett a bálterembe. Az ördög vigye azokat a nőket és a rosszindulatú, gonosz megjegyzéseiket! Dani nem tudta, kik voltak, de remélte, hogy Katherine nem sorolja őket a barátai közé. Azok a divatcsodákba bújtatott kígyók! Az egyetlen, ami kicsit megvigasztalta, hogy egyiküknek nyilvánvalóan rosszul sikerült a szemhéjfelvarrása. Körülnézett, Katherine-t kereste a tekintetével, de ehelyett közrefogta két riporter. – Csak egy percet kérünk az idejéből – mondta a nő. Dani próbált menekülni. – Ez egy zártkörű rendezvény. Ha nincs jegyük, el kell menniük. Mindketten felmutatták a jegyüket, és Dani elfojtott egy nyögést. – Maga rendezte meg a tegnapi támadást, hogy segítsen az apja kampányában? – kérdezte a férfi. – Igaz, hogy szakítottak Alex Canfielddel a szenátor csökkenő népszerűsége miatt? Feláldozták a szerelmet a kampányért? Dani áttört köztük, és a terem másik végébe indult, ahol Katherine a rendezvényszervezővel beszélgetett.

– Telt házunk van – mondta az asszony, amikor behúzódtak egy csendes sarokba. – Minden jegy elkelt, hála neked. – Úgy érted, hála a ténynek, hogy mindenki azt reméli, valami jó, szaftos pletykát hall, amelyet aztán továbbadhat a barátainak – mondta Dani keserűen. Katherine tekintete áthatóvá vált. – Mi történt? Daninek persze esze ágában sem volt elmesélni, mit hallott a mosdóban. – A sajtó néhány tagja is vásárolt jegyet, és meg akartak interjúvolni. Őszintén bevallom, fogalmam sincs, hogy bírod ezt, hogyan viseled el, hogy lesik minden mozdulatodat. Én gyűlölöm. Ez nem nekem való. Nem így akarom leélni az életemet. – Vannak bizonyos kompenzációk – mondta az asszony. Dani majdnem megkérdezte, micsodák. De ez nem a pénzről és a hatalomról szólt. Katherine gazdag családból származott. És mivel nem exhibicionista, aligha élvezi a reflektorfényt. Aztán eszébe jutott, hogyan nézett Markra, és már tudta a választ. A kompenzáció, amire az asszony célzott, az volt, hogy támogathatja és boldoggá teheti a férfit, akit szeret. Mark a kulcs, ő az ok és az okozat. Dani felidézte az előző éjszakát, amikor a kórházban rádöbbent, hogy az apja nagyra törő álmai hatással lehetnek a történelemre, és hogy ő meghiúsíthatja őket. Már önmagában véve azzal,

hogy megjelent, letérítette a kampányt a pályájáról. – Dani? – kérdezte Katherine. – Mi a baj? – Mindent elcsesztem – mondta a lány, igyekezve megőrizni a nyugalmát a benne kavargó érzések ellenére. – Azok a suhancok sosem támadták volna meg Baileyt, ha én nem vagyok. Felismertek, így kezdődött az egész. – Te semmit sem csináltál. Mások tetteiért nem vagy felelős – mutatott rá Katherine. Amit mondott, logikus volt, de Dani nem fogadta el. – Bailey komolyan megsérülhetett volna. Meg akarták erőszakolni, Katherine. Azért, mert felismertek. Ha… bántották volna, én lettem volna az oka. Hogyan tudtam volna utána együtt élni önmagammal? – De nem bántották, és mindketten biztonságban vagytok. – Meddig? – kérdezte Dani. – És ki lesz a következő? Kinek fogok még ártani? Na és te? Nem gyűlölöd azt, amit jelképezek? Nem gyűlölöd, hogy az emberek pletykálnak rólad? – Az emberek mindig pletykálnak – mondta Katherine. – Ezt nem akadályozhatjuk meg. – Te mindig helyesen cselekszel. – Nem mindig. Nem is olyan rég… – kezdte az asszony, de Dani csak legyintett. – Az a Fiona-ügy semmiség volt. A fontos dolgokra gondolok. Segítesz nekem, mert meg kell tenned. Mosolyogsz, és úgy teszel, mintha minden

rendben lenne, pedig valahányszor rám nézel, darabokra törik a szíved. – Oké – mosolygott Katherine –, most tényleg túldramatizálod a helyzetet. Nem törik össze a szívem, ha rád nézek. – Az emberek bántanak azzal, amiket mondanak, a találgatásaikkal. Ez nem lehet könnyű. – Dani, elég! Túl nagy befolyást tulajdonítasz magadnak! – Azt kétlem. El kell mennem. – Öt perc múlva beszédet kell tartanod. Dani ekkor majdnem elmosolyodott. – Utána. Később. Elhagyom Seattle-t. Katherine rábámult. – Nem menekülhetsz el! – Ezzel megoldom mindenkinek a problémáját. – Nem nekünk kellene eldöntenünk, akarjuk-e, hogy segíts megoldani a problémánkat? – Egyikőtök sem kérne arra, hogy tűnjek el. Sosem tennétek ilyet. – Bár Mark képes lenne rá, javította ki magát Dani, de mi értelme lett volna ezt megemlíteni? Az, hogy elutazik, az egyetlen értelmes döntés. Utána az élet visszatér majd a rendes kerékvágásba. Valami nagyvárosba, L. A.–be vagy talán New Yorkba megy, ott, a több ezer étterem valamelyikében biztos el tud helyezkedni. – Te nem vagy az a beijedős, megfutamodós fajta – mondta csendesen Katherine. – Miért éppen most döntöttél így?

– Mert most segíthetek a legtöbb emberen. – És magadon? Mi van veled, azzal, amit te akarsz? – Az nem fontos. – És Alex? Dani erre nem tudott válaszolni. – Alex meg fogja érteni – bökte ki végül. Katherine szemében furcsa fény villant. – Én ezt egyáltalán nem hiszem. Dani nem akart vitákba bonyolódni, nem akarta hallani az érveket, amelyeket biztos felsorakoztatnak a többiek, miután meghallják a terveit. Senkit nem akart látni… Csak Alexet, gondolta sóvárogva. Őt nagyon is látni akarta. Hozzá akart bújni, beszélni akart vele, meg akarta érinteni, össze akart olvadni vele. Annyi mindent szeretett volna csinálni vele, annyi mindent szeretett volna kapni tőle, és teljesen neki akarta adni önmagát. Megnézte az óráját. A férfinak néhány perc múlva itt kell lennie. Megállapodtak, hogy együtt vacsoráznak, és Alex megígérte, hogy elviszi valami jó helyre. Csodás lesz, mélázott el a lány. Egy békés vacsora a férfival, akit szeret. Egy forró, szenvedélyes éjszaka. De… mi végre? Az újabb közös élmények után csak még nehezebb lesz elválnia tőle.

Leroskadt az ágyra. Nem akart elutazni, egyetlen porcikája sem vágyott rá. Maradni akart, mert ez itt az ő világa, ide tartozott. De milyen áron? Hogyan lehetne boldog, ha ennek az az ára, hogy tönkreteszi azokat, akiket becsül, akiket szeret? Dani feltápászkodott, és kivánszorgott a fürdőszobába, hogy lemossa a sminkjét. A szeme alatti sötét zúzódás éles ellentétben állt világos bőrével. Elveszettnek és összetörtnek hatott, és úgy is érezte magát. Gyűlölte ezt. Gyűlölte, hogy úgy érzi, kettészakad, hogy nem létezik jó megoldás a problémájára. Gyűlölte, hogy a sorsát a körülmények és más emberek szabják meg. Ő csak meg akarta tudni, honnan származik, meg akarta találni a családját. Sikerült, emiatt azonban minden összekuszálódott. Ideje kibogozni a szálakat. Ahogy lement a lépcsőn, hogy lent várjon Alexre, és átvágott az üres helyiségeken, csak az járt az eszében, hogy meg kell mondania a férfinak, hogy elutazik. Ez úgy elszomorította, hogy gyorsan elhessegette a gondolatot, és igyekezett másra terelni a figyelmét. Például a nagyanyjára. Gloria nem volt itthon, a közeli nyugdíjasházban szerzett új barátaival találkozott. Az elképzelés, hogy a félelmetes idős hölgy fényképeket ragasztgat albumokba más idős hölgyekkel együtt, megmosolyogtatta, pedig ez volt

a valóság. Nos, talán nem ragasztgattak fotókat, de sok közös programot csináltak. Az, hogy Gloria mozduljon ki otthonról, és próbáljon kapcsolatot kialakítani másokkal, Lori ötlete volt. Ami Danit meglepte, az volt, hogy Gloria megfogadta a tanácsát. Dani a nappali ablakához lépett, és kibámult a panorámára. Lori jót tett a nagyanyjának és Reidnek. Összehozta a családot. Elissa meggyógyította Walker szívét, és új életcélt adott a férfinak. Cal mindig is szerette Pennyt, csak túl makacs volt ahhoz, hogy ezt fel- és beismerje. Csengettek. Dani kisietett, és beengedte Alexet. Ahogy a férfi belépett, a lány majd felfalta a tekintetével; megcsodálta széles vállát, az állkapcsa makacs vonalát, az ajkát, amely bármikor képes volt szexrabszolgává tenni őt. Szerette ezt a férfit. Több gonosz varangy után, mint amennyit bármelyik nő érdemel, végre rábukkant egy hercegre. Egy hercegre, akit el fog hagyni. – Szia! – mondta a férfi, azzal föléje hajolt, és szájon csókolta. A lány hozzásimult, és visszacsókolta, a testével fejezve ki, amit nem volt hajlandó szavakba foglalni és kimondani: azt, hogy szereti, hogy mindig szeretni fogja, és legyenek bármilyen messze egymástól, sosem felejti el. – Szia! – suttogta, ahogy Alex felegyenesedett.

– Egy nagyon különleges étterembe megyünk – mondta a férfi. – Romantikus hely, ahol hangulatvilágítás van, szóval vértezd fel magad. Tudod, hogy mindig remegni kezd a lábad, ha velem vagy. A lány mosolygott, mert Alex jópofa volt, elbűvölő, és ügyesen bánt a szavakkal. – Ez egy átok – mondta. – De te elegánsan kezeled. – Tudom. Igyekszem jóra használni a hatalmamat. – Alex a tenyerébe fogta az arcát, és finoman megérintette a véraláfutást a szeme alatt. – Amikor ezt látom, szeretném agyonverni azt a három barmot. – De nem teszed. Alex habozott, de csak néhány másodpercig, hogy érzékeltesse, nem ez volt az első választása. – Nem – biccentett végül, és az órájára pillantott. – Indulhatunk? A lány megragadta a kezét, és behúzta a nappaliba, az ablakkal szemközti széles kanapéhoz, lenyomta rá, és ő is lehuppant melléje. – Nem vagyok különösebben éhes – mondta. – Arra gondoltam, talán kihagyhatnánk a vacsorát. Lenne itt egy-két dolog, amit meg kell… – Nem hagyhatjuk ki a vacsorát! – kiáltott fel Alex, és az arcizmai megfeszültek, de a lány nem tudott olvasni belőle. – A vacsora fontos! Még a séffel is beszéltem. Különleges desszertet kértem, ezt biztos nem akarod kihagyni. Mennyei lesz! – Alex, komolyan beszélek.

– Én is. Velem kell jönnöd. – Nem tehetem. Én… Alex összeráncolta a homlokát. – Rosszul érzed magad? Vissza kell menned a kórházba? – Nem. Én… elutazom. – Tessék? – Elutazom. Már felmondtam a Bella Romában, és még nem kezdtem el a Buchananben dolgozni, szóval az időzítés épp megfelelő. Meg kell tennem. Máshová kell költöznöm, valahová, ahol nem ismernek. Vissza akarom kapni az életemet. A saját házamban akarok élni, nem akarom, hogy újságírók tapadjanak rám. Nem akarok fájdalmat okozni azoknak, akikkel törődöm. Alex felugrott, és hüledezve bámult rá. – Mi a fenét hordasz itt össze? Nem költözhetsz el! – De igen. Így lesz a legjobb. – Ez gyávaság! Dani csalódottan pislogott. Azt remélte, Alex legalább az indítékait megérti. Egyébként a férfi feldúltsága jólesett neki, mert azt a következtetést vonta le belőle, hogy Alex bizonyos mértékig viszonozza az érzéseit. – Olykor a stratégiai visszavonulás a leghasznosabb mindenki szempontjából – felelte. Felállt, és szembefordult a férfival. – Kérlek, ne haragudj rám! – Ne haragudjak? Túl sokat kívánsz! Meg sem beszélted velem a döntésedet. Egyszerűen közlöd,

hogy itt hagyod a várost, és kész? Csak úgy kisétálsz az életemből? Dani lassan bólintott, aztán felszisszent, mert a feje hasogatni kezdett. – Ez a legjobb megoldás. Katherine nem szenved tovább miattam, Baileyt sem fenyegeti többé veszély, és Mark népszerűsége ismét emelkedni fog. A kampány… – Pokolba a kampánnyal! – szakította félbe Alex indulatosan. – Komolyan azt hiszed, hogy a sajtó megfeledkezik rólad, ha elköltözöl? Hogy ejtik a sztorit? Aligha. Mindent kipréselnek belőle, amit csak lehet. Ami Baileyt illeti, nem tudhatod, mi történt volna vele, ha nem vagy ott. Azok a fiatal csirkefogók elnyerik méltó büntetésüket, de te nem vagy felelős a tetteikért, és nem tudod megjövendölni őket. – A lány felé lépett. – Feladod, igaz? Megfutamodsz. Pedig sosem gondoltam, hogy gyáva vagy. Oké. Dani úgy vélte, már elég sokáig viselkedett megértően. – A legjobbat teszem mindenki érdekében. – Nem vagy hajlandó küzdeni azért, amit akarsz. – Nem vagyok hajlandó bántani azokat, akiket szeretek. Hálásnak kellene lenned. Szereted Katherine-t, és tudod, hogy mennyire kiborította a megjelenésem. – Katherine erősebb, mint gondolod. És az apád már nem érdekel? Mindenáron meg akartad találni. Nem kellene befejezned, amit elkezdtél?

– Marknak nincs szüksége rám. Arra van szüksége, hogy elnökké válasszák, hogy mellette legyél, hogy együtt küzdjetek ezért a célért, nem arra, hogy a sajtóval viaskodjon miattam. Alex nagy levegőt vett. – Otthagytam a kampányt. Marknak még nem szóltam, de a döntésem végleges. – Ezt nem teheted! – kiáltotta döbbenten a lány. – Szüksége van rád. – Aligha. A kampánystábja nagyon ügyes, ők majd mindenről gondoskodnak. A politika nem az én világom, és én sosem lehetek olyan, mint ő. Alex ezt még nem jelentette be hivatalosan, különben Dani hallotta volna a hírt. És amikor a sajtó megtudja, elszabadul a pokol… – Ez eggyel több ok, ami az eltűnésem mellett szól – mondta. – Így a sajtó többé nem kapcsol össze bennünket. – És ez az, ami számít, igaz? – kérdezte Alex keserűen. – Nyilvánvaló, hogy kinek az érdekét nézed. Gyorsan ráéreztél a politika ízére. Te valóban az apád lánya vagy. Az igazságtalan vád majdnem akkora fájdalmat okozott a lánynak, mint a nyilallás a fejében. – Ez nem igazságos. Azt hiszed, nekem könnyű? Szeretem az új családomat. Nem akarom elhagyni, és annyi szent, hogy nem akarom elhagyni a régit sem. De mások érdekében hoztam egy nehéz döntést… – Nekem nem tűnt olyan nehéznek. Úgy láttam, nem sokat vacilláltál.

– Akkor nem vagy elég éles szemű. – Dani szerette volna megragadni és jól megrázni a férfit. Nem akart vele veszekedni. Azt hitte, Alex szomorú lesz, ha megtudja, hogy elutazik, nem várta, hogy dühbe gurul, és szemrehányásokkal árasztja el. Ennyit a fantáziálásokról, gondolta ádázul. Alex az ablakhoz ment, és kibámult a városra. – És velünk mi lesz? – kérdezte hirtelen megpördülve. – Nem tudom, hogyan működhetne ez a kapcsolat – ismerte be a lány. – Túl nagy árat kellene fizetnünk érte, még akkor is, ha otthagyod a kampányt. – Tehát mi afféle járulékos veszteségek vagyunk? Szakítasz velem? Nem! – sikoltotta magában Dani. Ő nem ezt akarta. – Fontos vagy nekem. – Ó. Ez jólesett. Mintha hájjal kenegetnének! – Ne csináld ezt! – kérte Dani, és visszarogyott a kanapéra. – Ne légy hideg és szarkasztikus! – Miért, hogyan kellene viselkednem? Azt hittem, törődsz velem. Azt hittem, a kapcsolatunk valami többhöz vezet. Azt hittem, megtaláltam azt a nőt, akit nekem teremtettek. – Alex visszasétált a lányhoz. – Nem te vagy az egyetlen, aki rosszul választott partnert a múltban. Először egy olyan nőbe habarodtam bele, aki az egész házasságunk alatt színészkedett, és végül meg is csalt, aztán

beleestem egy másikba, aki nem elég erős, hogy megküzdjön az álmaiért. Beleesett? Úgy érti…? Dani felkapta a fejét. – Alex? – Te akarod megmondani Baileynek, hogy elköltözöl, vagy tegyem meg én? A barátnőjeként gondol rád, szóval ez nagy megrázkódtatás lesz a számára. De hát őt mindig a szíve vezérelte. Az a lány bátor, mint egy oroszlán. Ezt is csodálom benne. Azt hittem, ebben hasonlítasz rá, de nyilván tévedtem. Dani szemét könnyek lepték el, a szoba összefolyt előtte, és mire sikerült visszapislognia a könnyeit, Alex eltűnt. Elment, faképnél hagyta őt. Dani a kezébe temette az arcát, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Nem akart elköltözni. Ez volt a legrosszabb! De nem volt más választása, ha nem akart még több bánatot okozni azoknak, akiket szeret.

19.

– Katherine! Nem mondtad, hogy bejössz a kampányközpontba! – Mark felugrott és az asszonyhoz sietett. – Minden rendben? Bail… – Baileynek kutya baja – mondta Katherine, miközben a férje megpuszilta az arcát. Mark mindig olyan boldognak látszott, ha meglátta őt. Ez is azok közé tartozott, amiket szeretett benne. A férfi átölelte a derekát, és magához húzta. – Mostanában nagyon elfoglalt voltam – mondta az asszony hátát simogatva. – Sokat dolgoztam, gyakran kellett D. C.–be repülnöm… Hiányoztál. A könnyed érintésbe Katherine minden idegvégződése belebizsergett. – Te is hiányoztál nekem. De tudtuk, hogy így lesz, ha indulsz az elnökválasztáson. – Ez a dicsőség ára. Mark megcsókolta, gyengéden, mégis érzékien, és Katherine azonnal elolvadt a karjában. Csak ő, gondolta, a férjéhez simulva. Mindig csak ő. Az életénél is jobban szerette ezt a férfit. A bűnös titka az volt, hogy még a gyermekeinél is, ám ez nem jelentette azt, hogy vak a hibáival szemben. – Beszélnünk kell – mondta kicsit hátrahúzódva, és mély lélegzetet vett.

Mark megmarkolta a fenekét, és megszorította. – Beszélhetünk meztelenül? Katherine felnevetett. – Bármelyik pillanatban beronthat ide valamelyik munkatársad. Vagy akár mindegyik. Tényleg azt akarod, hogy lássák, ahogy a nejeddel kufircolsz? – Miért ne? – De Mark már kiegyenesedett. Ám hirtelen az asszony kezéért nyúlt, hogy megmutassa neki a merevedését. – Mit mondjak ennek a nagy legénynek? – Hogy ma este látni fogom. – Ám legyen. – Mark a fal melletti kanapéhoz vezette a nőt. – Szóval miről akarsz beszélni velem? Katherine a férfira bámult, akit szeretett, elmerülten fürkészte az ismerős vonásokat. Még emlékezett az első találkozásukra, amikor mint egy romantikus filmjelenetben, megpillantotta ezt a férfit egy zsúfolt terem másik oldalán, és tudta, hogy az élete örökre megváltozott. – Mi lett volna, ha Marsha nem szakít veled? – kérdezte, egyenesen a lényegre térve. – Amikor visszajöttem, elhagytad volna? Melyikünket választottad volna? Arra számított, hogy Mark dühbe gurul, ehelyett a férfi gyengéden megsimogatta a haját. – Ne tedd ezt! – mondta csendesen. – Erre a kérdésre nem lehet válaszolni, és ezt te is tudod. Nem kellett választanom köztetek, és nem számít,

mit mondok, úgyis azt fogod hinni, amit hinni akarsz. Ebben persze igaza volt. Mark jól ismerte őt. – Tőle megkaptál valamit, amit én sosem adhattam meg neked. – A gyermekre gondolsz? De hát azt tőled is megkaptam! Méghozzá nyolcat. Talán önzés a részemről, de még ennél is fontosabb a számomra, hogy nekem adtad önmagamat. Miattad vagyok ma az, aki vagyok. Ez talán nem sokat jelent, de tudom, hogy jobb ember lett belőlem, mert az évek során téged szerethettelek. Te vagy a lelkem jobbik fele, Katherine. Mindig is az voltál. A szerelemtől vakon nézel rám, és én többnyire igyekszem méltó lenni hozzád, teljesíteni a lehetetlen elvárásaidat. A szavai puha, simogató folyondárként tekeredtek az asszony szívére. Katherine egyszerre érezte magát védtelennek és elégedettnek. – Tényleg? – suttogta. – Igen. Nincs itt szó semmilyen választásról, soha nem is volt. Történt, ami történt, de nézd, milyen gazdag vagyok. Azt kérdezed, Marshát választanám-e? Nem sajnálom, hogy Dani megszületett, de nem cserélném el őt egyik gyermekünkre sem. Kiről mondanék le? Julie-ról? Alexről? Olivérről? Kinek a mosolyát nem látnám többé? Baileyét? Sasháét? Ők mind az én gyermekeim. Egyikük nélkül sem tudnék élni, ahogy nélküled sem. Mindig te birtokoltad a szívemet, Katherine. Szeretlek.

Mark mindig tehetséges szónok volt, de Katherine valamiért most minden szavát elhitte. Többé nem kételkedett a férje érzéseiben. Mark vallomása begyógyította a régi sebeket, bizonyossággal töltötte el, azzal a tudattal, hogy Mark megérdemli, hogy szeresse. – Te vagy a fény az életemben, eltévednék és elvesznék nélküled – mormolta a férfi, és megcsókolta őt. Katherine visszacsókolta, minden szenvedélyét beleadva ebbe a csókba. – Miben sántikálsz? – kuncogott Mark. – Szándékosan fel akarsz húzni? – Hm. – Katherine megsimogatta az arcát. – Muszáj, mert különben mindjárt nagyon dühös leszel rám. – Miért? – Azért, amit mondani fogok. Amire kérni foglak. A férfi elkomolyodott. – Te sosem kérsz tőlem semmit. – Tudom. – Katherine erre mindig büszke volt, talán ostoba módon, de hát változnak az idők… Nagy levegőt vett. – Alex ki akar szállni. Ő nem szereti a politikát, és bár nem akar csalódást okozni neked, nem bírja tovább. Mark halkan szitkozódva hátradőlt. – Szükségem van rá. Remek munkát végez. – Dani elköltözik Seattle-ből – folytatta zavartalanul az asszony. – Felelősnek érzi magát azért, ami Baileyvel történt, és a csökkenő népszerűséged miatt is. Ő csak az apját akarta

megtalálni, és most azt gondolja, mindent tönkretett, és csak úgy hozhatja helyre a dolgokat, ha elmegy. Mark kék szeme sötéten csillogott. – És te mit gondolsz? Katherine a kezébe vette a kezét. – Hogy te vagy az egyetlen férfi, akit valaha szeretni fogok. Bármit megtennék érted, akár meg is halnék, és ezt te is tudod. De nem folytathatod. Túl magas az ár. Ideje elengedni az álmodat. A férfi arcából minden vér kifutott, a teste mintha összezsugorodott volna. Görnyedten ült, mintha a csalódottság terhe begörbítette volna a hátát. Katherine-nek szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy kiejtse az iménti szavakat, és bármit megadott volna azért, ha visszaszívhatta volna őket, de nem tehette. Itt mások élete és boldogsága volt a tét, és ha ő kész is lenne a saját életét feláldozni a férjéért, nem hagyhatta, hogy azok, akiket szeret, tovább szenvedjenek miatta. Vitára készült, haragos kitörésre, indulatos vádakra, hiszen tudta, hogy Mark mennyire szomjazott az esélyre, hogy történelmet csinálhasson, legnagyobb elképedésére azonban a férfi hirtelen kiegyenesedett, és megszorította a kezét. – Rendben. Ha úgy gondolod, hogy így lesz a legjobb… – Tessék? – hüledezett az asszony. Mark rámosolygott.

– Bízom benned, Katherine. Merő szeszélyből sosem kérnéd, hogy lépjek vissza. Tisztában vagy vele, mit jelent számomra a jelöltség, és hogy mit fogok feladni. Hogy is hangzott az utolsó mondata a kedvenc Star Trek filmemnek? „A többség érdeke…?” Ma megíratom a nyilatkozatot, és elküldöm a sajtónak. A szokásos szöveget arról, hogy több időt akarok a családommal tölteni. Ami, ironikus módon, igaz is. Ennyi? Semmi tiltakozás? Semmi kiabálás? Semmi…? – Csak így, egyszerűen? Mark megcsókolta az asszonyt. – Igen, Katherine. Szeretlek. Valamikor talán majd elhiszed nekem. Katherine teleszippantotta a tüdejét levegővel, és a férje karjába vetette magát. – Köszönöm – suttogta, könnyektől égő szemmel. – Ne köszönd! Te vagy a bámulatos ebben a kapcsolatban. Én a nyomodba sem érek. – Mark megsimogatta az asszony hátát. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy az ajtómat be lehet zárni? Katherine mindig magával hurcolt egy nagy súlyt, annak a terhét, hogy kettőjük közül ő az, aki imád, és Mark az, aki hagyja, hogy imádják. Most, életében először ez a teher lehullott róla. Egyszerre könnyűnek érezte magát, boldogabbnak, felszabadultnak, és a világot egy új, izgalmas lehetőségekkel teli helynek látta. – Azt mondanám, hogy zárd be, és vetkőzz!

Alex a Sportkuckóban gubbasztott az egyik asztalnál. Korábban is megfordult már itt, de mindig csak egy olyan helynek látta, ahol az ember összejön a barátaival. Azóta megtudta, hogy ez is a Buchanan lánc része, és mint ilyen, Daninek fontos, ennélfogva a számára is azzá vált. Magányos borongását egy dús keblű, szőke pincérnő zavarta meg. – Szia, édes! Mit hozhatok? Alex jóformán fel sem nézett. – Egy csapolt sört. Mindegy, milyet. – Rendben. – A nő előrehajolt, betekintést engedve a pólója mély kivágásába, amelyből szinte kibuggyant gömbölyű melle. – Semmi mást nem szeretnél? A műszakom kábé fél óra múlva véget ér. Elmehetnénk valahová… beszélgetni. Alex felemelte a fejét, és az arcába bámult. A pincérnő elég szép volt, barátságosnak tűnt, és kétség sem férhetett ahhoz, hogy mit kínál. De őt teljesen hidegen hagyta. – Nem, kösz. – Biztos vagy benne? – Igen. A nő felegyenesedett, és feltartva a hüvelykujját jelzett valakinek a háta mögött. – Komolyan gondolta. Az érdeklődés halvány szikráját sem láttam a szemében. Esküszöm az égre, nem hiszem, hogy képes lenne kiválasztani egy szembesítésen. Dani szerencsés lány. – Értékelem a segítséget, Heather – mondta Reid Buchanan, ahogy odasétált az asztalhoz, és bús

mosolyt villantott Alexre. – Hé, pajtás, Dani a húgom! Ellenőriznem kellett téged. Alex meg akarta ütni, csak egyszer, de úgy, hogy betörje az orrát. Persze nem fogja megtenni. Bár rossz néven vette, hogy próbára tették, tudta, hogy ha az ő húgáról lenne szó, ő is hasonlóképpen cselekedett volna. – Megértem – dörmögte. – Vizsgáztass, amennyit akarsz, nem félek attól, hogy megbukom. Szeretem Danit, és feleségül akarom venni. Reid letelepedett vele szemben. – Szóval kiteríted a lapjaidat. Nagyszerű. Szeretem az egyenes beszédet. De miért akartál velem találkozni? Hogy engedélyt kérj, vagy ilyesmi? Alex megrázta a fejét. – Nem, nem engedélyt, csak egy kis segítséget. Azt akarom, hogy egyesítsük az erőinket, és avatkozzunk közbe. – Tessék? Miért? – Dani úgy érzi, el kell hagynia Seattle-t. Ez nagyon bonyolult… és több okot is említett. Fél, hogy miatta csökken a szenátor népszerűsége, és ezzel az esélye a választáson, utál a médiában szerepelni, és nem bírja elviselni, hogy az anyám miatta szenved. Így elhatározta, hogy eltűnik. Legalábbis erre készül. – Én erről semmit sem tudok. – Kétlem, hogy terjesztené. – Alex előhúzott egy kicsi, fekete bársony dobozt az öltönye zsebéből, és lerakta az asztalra.

Reid érte nyúlt, felpattintotta a fedelét, és alaposan szemügyre vette a bársonypárnán szikrázó gyűrűt. – Ez olyan váratlanul ért – búgta elérzékenyülten, lányos hangon. – Hiszen még alig ismerjük egymást… – Nem szeretek lacafacázni. Reid elvigyorodott. – Azt hittem, zavarba hozlak. – Ahhoz ennél sokkal több kellene. Meg akarom kérni Danit, hogy jöjjön hozzám feleségül, és nem engedem, hogy visszautasítson. Reid szeme összeszűkült. – Nem kényszerítheted, hogy igent mondjon. – Dani szeret, és itt akar maradni. De a fejébe vette, hogy feláldozza magát a családért. És ezalatt mindkettőnk családját értem, a tiédet és az enyémet is. – És miért meséled el mindezt nekem? Mit vársz tőlem? Alex most először érezte magát kínosan. – Nem tudom, hogyan környékezzem meg, hogyan csináljam. El akartam vinni egy romantikus vacsorára, de az a terv befuccsolt. Egy-két napon belül elutazik, tehát nincs sok időm. Azt gondoltam, talán egy frontális támadás működne. Ha sarokba szorítanánk, te meg én, és a többi családtag… Együtt meggyőzhetjük, hogy maradnia kell, megkérem a kezét, ő igent mond, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

– Ezt jól kieszelted! És ha Dani nem akar hozzád menni? Alex nem akart arra gondolni, milyen sötét, magányos és hideg lenne a világ a lány nélkül. – Senki sem szerethetné jobban nálam – felelte végül. – Ha visszautasít, tovább próbálkozom. Ő a mindenem. – Miért hinnék neked? – Mert abból, amit hallottam, te is tudod, milyen az, ha az ember a lelkét is eladná azért, hogy együtt legyen az egyetlen nővel, aki fontos számára. Reid lassan bólintott. – Ez a helyes válasz. Ahogy Katherine beszállt a felhőkarcoló liftjébe, és megnyomta Fiona emeletének gombját, arra gondolt, hogy csak pár perc ideje van, de ennyi is elég lesz. Elvégre nem sok mondanivalója volt a nő számára. Fiona nem várt társaságot, így nem is volt olyan tip-top, mint máskor. A haja kissé zsírosnak hatott, kusza tincsekben terült szét a vállán, a pulóverén pecsét éktelenkedett, és a farmere szétnyílt, látni engedve domborodó pocakját. – Katherine! – Fiona megérintette a haját, aztán lerántotta a pulóverét a hasára. – Mit csinálsz te itt? – Valamit, amit már rég meg kellett volna tennem.

– Ó… Rendben. – Fiona óvatos pillantást vetett rá. – Kérlek, gyere be! – Nem hiszem, hogy lenne értelme. És amit mondanom kell, könnyebb lesz itt elmondani. – Katherine hidegen mosolygott. – Jó színésznő vagy, ezt el kell ismernem. Olyan átéléssel játszottad a búsuló elvált feleséget, hogy teljesen bedőltem neked. Elérted, hogy kételkedjem Alexben, ami hihetetlen ostobaság volt részemről. Hiszen ismerem a fiamat, tudom, milyen, és most már azt is tudom, te milyen vagy. Fiona idegesen egyik lábáról a másikra állt. – Nem tudom, mit mondott neked… – Szinte semmit – mormolta Katherine. – Ez is része volt a problémának. Ha az elején elmondta volna az igazat, sosem bíztam volna meg benned. De nem akarta rossz híredet kelteni, mert ő már csak ilyen. Katherine közelebb lépett a volt menyéhez. – Tudom, mi történt. Tudom, hogy megcsaltad, tudom, hogy hazudtál, és megpróbáltál éket verni közé és Dani közé. Tudom, hogy kihasználtál, hogy Alex közelébe férkőzz, mert azt remélted, hogy az Egyesült Államok elnökének menye leszel. Gyűlölöm összetörni mások álmait, de ne áltasd magad. Alex sosem tér vissza hozzád, én soha többé nem bízom meg benned, és csak hogy tudd: Mark mégsem indul a választáson. Ne gyere többé a közelembe, se a családom közelébe. Ha valaha is megtudom, hogy megpróbálod behízelegni magad

valakinek a kegyeibe, akit ismerek, kitálalok. Mindent elmesélek az illetőnek rólad. A tekintete Fiona hasára siklott. – Azt javaslom, beszéld rá a kisbabád valódi apját, hogy vegyen el. – Viccelsz? Az egy senki. Az ördög vigye el! Alex kisbabájának kellene a hasamban lennie. Velem kellett volna maradnia… Katherine azon tűnődött, hogy ítélhette meg ilyen rosszul Fionát. Általában jó emberismerőnek tartotta magát, de hát nyilván ő sem volt tévedhetetlen. – Nagy ívben kerüld el Alexet! Kerülj el engem is! Költözz máshová, Fiona, hidd el, jobban járnál. Katherine sarkon fordult, de Fiona követte a folyosóra. – Nem bánhatsz így velem! – kiáltotta. – Barátok voltunk! Ennek jelentenie kellene valamit. Katherine hátrapillantott a válla fölött. – Sosem voltunk barátok. Nyerésre játszottál, de vesztettél. Most nézz szembe a következményekkel! Nem olyan vészesek. Ha van egy csöpp eszed, értékeled ezt, és felszívódsz. Ha megpróbálsz szembeszállni velem, ha az utamba állsz, megkeserülöd, ígérem. – Nem ijesztesz meg! Katherine lassan elmosolyodott. – Biztos? Fiona hátrahőkölt. – Ribanc! – sziszegte. – Buta vén tehén! Gyűlöllek.

– Tényleg? Én még arra is sajnálom az energiát, hogy foglalkozzak veled. – Ez hiba. Óriási hiba – dohogott Gloria, figyelve, ahogy Dani még több ruhát rángat elő, és az ágyra hajít. – Nem szökhetsz meg! Megtiltom. Dani mosolyogni próbált. – És utána mit csinálsz? Szobafogságra ítélsz? – Ha ez kell hozzá, hogy itt maradj… – Azt teszem, ami a helyes, és a szíved mélyén tudod, hogy igazam van. Nincs más megoldás. – Mindig van más megoldás. Nem mehetsz el, most nem. – Nem akarok – vallotta be Dani, miközben azt kívánta, bárcsak témát váltanának. Épp elég rossz volt arra gondolnia, hogy elutazik, nem hiányzott neki, hogy még a nagyanyjával is vitatkoznia kelljen. – Nem bánthatom tovább az embereket, akiket szeretek. – A Buchananeket nem bántod. És Canfieldék nem érdekelnek. – Melegszívű vagy, és együtt érző, mint mindig – csúfolódott kedvesen Dani. – Katherine-nek és Marknak nyolc gyereke van, jóformán észre sem fogják venni, hogy nem vagy itt. De nekem… te vagy az egyetlen lányunokám. Dani nem tudta, hogy nevessen-e, vagy sírjon. – Meggyőzően érvelsz. – Nincs igazam? A lány leroskadt az ágyra, és Gloria leült melléje.

– Ne menj el! – kérlelte. – Öreg vagyok. Mi lesz, ha megbetegszem, meghalok, és többé nem látsz? – Ne merészelj előhozakodni a halálkártyával! Ez nem tisztességes! – Na és? Nem akarok tisztességes lenni. Azt akarom, hogy maradj. Dani, nem mehetsz el éppen most, amikor ennyire közel kerültünk egymáshoz! Ez annyira fáj, gondolta a lány önmagával küszködve. Még lélegzetet venni is fájdalmas volt. Nem akart elutazni most, hogy mindent elért, amire valaha vágyott. Az ölébe hullott a munka, amelyről mindig álmodott, lehetőséget kapott, hogy jobban megismerje az új családját, és sokat lehessen együtt a régivel, beleszeretett egy remek fickóba… Az élete tökéletes lehetett volna, ha… – Tudom – mondta, Gloria szemébe nézve, amelyben mintha a saját fájdalma tükröződött volna vissza –, és sajnálom. – Ne sajnáld! Maradj! Mindent megoldunk. Nem neveltelek anyámasszony katonájának, nem futamodhatsz meg a nehézségek elől! – Nem futamodom meg, helyesen cselekszem. Hát nem látod, hogy bizonyos körülmények… erősebbek nálunk? – Lehet, hogy nálad erősebbek, de nálam nem. Daninek sikerült halványan elmosolyodnia. – Nagyon elszánt vagy. – Harcolok azért, ami az enyém. Ebből tanulhatsz. És az a fiú, akivel jársz? Alex? Ő mit szól mindehhez?

– Nem tudom. Összevesztünk. – Összevesztetek, és kész? Vége a kapcsolatotoknak? – Nem kényszeríthetem arra, hogy szeressen. – Honnan tudod, hogy nem szeret? Megkérdezted? És megmondtad neki, hogy szereted? – Nem egészen. Alex azt mondta, hogy „beleesett”. Az pontosan mit is jelent? – Nem egészen? – Gloria felállt, és haragosan rámeredt. – A pokolba, Dani, ezt tényleg elcseszted! Az unokája meglepetten levegő után kapkodott. – Káromkodsz… Nahát! Ez… – Tedd túl magad rajta! Ez nem fontos. De az életed az, és most arról van szó! Miért helyezed mindig a mások érdekeit a sajátod elé? Miért fontosabbak neked mások álmai, mint a tiéd? – Mert egy nyuszi. Mert fél. Dani talpra szökkent, megfordult, és a hálószobája ajtajában álló férfira bámult. Alex! A szíve azonnal táncra perdült örömében, és mintha minden porcikája, minden sejtje lelkesen üdvözölné a férfit. De a lány nem vett tudomást erről az árulásról, csak dacosan felszegte az állát. – Nem vagyok nyuszi! Nem félek! – Ó, dehogynem. Életed során sokat harcoltál, és újra meg újra a földbe döngöltek. Az a rengeteg

csatározás Glóriával… – Alex az öregasszonyra pillantott. – Már ne vegye zokon… – Majd eldöntöm, zokon veszem-e, ha látom, hogyan alakulnak a dolgok. Alex visszafordult Danihez. – Mindenedet Hugh-nak adtad, és ő kihasznált, megcsalt és elhagyott. Ryan még rosszabb volt, mert ő előre eltervezte, hogy átver. Gary… – Vállat vont. – Nem tudom, Garyt minek nevezzem. – A sors fintorának – mormolta Dani, kicsit zavartan és bizonytalanul. – Annyiszor megégetted magad, hogy most már félsz a tűztől. Így aztán amikor összejöttünk, pánikba estél, még ha ez talán nem is tudatosodott benned. Aztán arra is rájöttél, hogy fájdalmat okozol Katherine-nek, amit gyűlöltél. Tiszteled őt, és nem akartad megnehezíteni az életét. Vedd hozzá a politikai kampányt és a támadást Bailey ellen, valószínűleg ez utóbbi lehetett az utolsó csepp a pohárban. – Kösz a rövid összegzést – dünnyögte a lány, de magában igazat adott a férfinak. – Most pedig áruld el, hogy mit keresel itt! Alex beljebb jött a hálószobába. – Harcolok érted. Gondoskodom róla, hogy ne tegyél olyasmit, amit egész életedben bánnál. – Mint például mit? – Például azt, ha elhagynál. – Te aztán nem szenvedsz önbizalomhiányban!

– Nem igazán. De még soha semmiben nem hittem annyira, mint ebben. Mi összetartozunk, Dani. Nem mehetsz el, mellettem a helyed. Bár úgy lenne, gondolta sóvárogva a lány. Bár maradhatna! Szerette Alexet, szüksége volt rá, akarta őt. Csakis őt. A kapcsolatuk sok dologra megtanította, többek között ma már megértette Katherine Mark iránti feltétlen odaadását is. – Ez nem olyan egyszerű. – Egyszerűbb, mint hiszed – mondta Katherine, ahogy Markkal besétáltak a szobába, a nyomukban a lány bátyjaival. Dani tudta, hogy sarokba szorították, a szó minden értelmében. – Mi folyik itt? – Közbeavatkozás – világosította fel Alex. – Én szerveztem meg. Később majd megköszönheted. – Nem értem. – Nem engedünk elutazni – közölte Cal, aztán elvigyorodott. – Ezt nem afféle ijesztő, fanatikus módon értem. – Jó tudni – motyogta a lány. – Ide tartozol – mondta Walker. – Mindnyájunkhoz. Talán hozzá is – intett a fejével Alex felé. – Rendes fickónak tűnik. – Kedvelem – mondta Reid. – Jó az ízlése. – Fájdalmat okoztam neked – nézett Dani Katherine-re, aztán Markhoz fordult. – Ártok a kampánynak. Mark, aki olyan jóképű és elegáns volt, mint mindig, átölelte a felesége vállát.

– Kiszállok a versenyből. Rossz az időzítés. A sajtóirodám kibocsát egy közleményt. – Az órájára pillantott. – Kábé most. Dani úgy érezte, le kell ülnie. Forgott vele a világ. – De elnök akarsz lenni! Ez az álmod – érvelt. – Egyes álmok túl sokba kerülnek. – Mark Alexre nézett. – Korábban kicsit elragadtattam magam, például a bírósági ügyeddel kapcsolatban. Később majd visszatérünk rá, oké? – Oké. Persze. – Alex visszafordult Danihez. – Úgy látom, kezdesz kifogyni a kifogásokból. Dani fejében vadul kavarogtak a gondolatok. Ha Mark nem indul az elnökválasztáson, a sajtót többé nem fogja érdekelni sem ő, sem a családja. És ha nem lesik minden mozdulatukat figyelő szemek, az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba… Ekkor Alex a zakója zsebébe nyúlt, és elővett egy bársonydobozt. Dani megdermedt. Az első gondolata az volt, hogy a férfi meg akarja kérni a kezét. A második az, hogy ezek szerint valószínűleg tényleg szereti őt, mire legszívesebben táncra perdült volna örömében. A harmadik az, hogy a férfi milyen sokat kockáztat azzal, hogy ezt a családtagjaik előtt teszi meg. Az utolsó gondolata az volt, hogy alig várja, hogy igent mondhasson.

– Ó, egek! – Katherine megragadta Alex karját. – Beszélnem kell veled! – Anya, ez nem a megfelelő pillanat – tiltakozott a férfi. – Tudom, de muszáj… Majd gyors leszek. – A zsebéből kivett egy gyémántgyűrűt. – Ha jobban szeretnéd azt, amelyet te vettél, megértem. De ha nem… – A fia felé nyújtotta a gyűrűt. – Ez még a nagyanyámé volt. Nem tudom, miért nem jutott eszembe, amikor Fiona… – Megköszörülte a torkát. – A lényeg az, hogy ma reggel megláttam, és azt reméltem… Alex a gyűrűre bámult. Dani kitalálta, mi jár a fejében. Ez egy családi örökség, amelynek a famíliában kell maradnia, és egészen eddig a pillanatig ő sosem tartozott teljesen ide. Könnyű volt felismerni a férfi arcán átsuhanó érzelmeket, mert ő maga is átélt valami hasonlót, ha együtt volt a bátyjaival. Ez lenne a közös kettőjükben? Hogy mindketten tudják, milyen volt kívülállónak lenni? Hogy eddig mindketten hiába keresték a helyüket? Tett egy lépést a férfi felé. – Én akarok lenni az Igazi – mondta, nem törődve azzal, hogy ki hallja. – Én akarok lenni az egyetlen. Én akarok lenni a menedék, ahová mindig visszatérhetsz. – Ellopod a szövegemet. – Volt szöveged? – El akartam mondani, hogy soha senkit nem szerettem még úgy, mint téged, hogy te vagy az

egyetlen nő a számomra a világon, hogy melletted a helyem, hogy hozzád tartozom. Tartozni valahová. Valakihez. Megint ez a kifejezés… Azok, akik a belső körben vannak, sosem érthetik meg, milyen sokat jelenthet ez valakinek. – Szeretlek, Dani – folytatta Alex. – Hátrébb! – suttogta Gloria. – Mindenki húzódjon félre! Adjatok helyet a fiúnak, hogy letérdelhessen. Mert le fog térdelni, igaz? Alex Danire vigyorgott. – Ez az, ami ránk vár? Dani körüljártatta a tekintetét az embereken, akik szerették, aztán a férfira szegezte a szemét, aki a társa lesz, és ezentúl mindig mellette áll majd. – Az az érzésem. – És nem bánod? – Nem. Mert ez a legjobb dolog a világon!

UTÓHANG

Meleg nyári este volt, az ég kéken ragyogott. Már elmúlt hét, de még nem ment le a nap. De hát Seattle híres volt a végtelenbe nyúló nyári éjszakáiról. A buja, zöld pázsiton több mint háromszázan gyűltek össze. A vendégek hófehér székeken ültek, és a levegőben rózsa- meg jázminillat úszott. Jobboldalt egy kis zenekar fülbemászó zenét játszott, miközben a vőlegény nagyanyját a székéhez vezették. – Arthur kedves fickónak látszik – jegyezte meg Reid, az idős asszony kísérője. – Ne cukkolj! – sziszegte Gloria, mert kicsit zavarta, hogy ennyi idős korában újra randevúzni kezdett. Három hónapja „járt” a nála fiatalabb Arthurral, egy helyi vállalkozóval, és őt is meghívta az unokája esküvőjére. – Sosem tennék ilyet. Csak kérlek, ne mondd el nekünk, ha szexeltek. Az túl bizarr lenne. – Nekem bezzeg olvasnom kellett a szexuális képességeidről az újságban. Azt gondolom, megérdemled, hogy visszakapd a kölcsönt. Reid rávigyorgott. – Oké, de nem leszek boldog. – Azzal még együtt tudok élni. Közben az első sorhoz értek, és Reid Arthur gondjaira bízta a nagyanyját.

– Szexi vagy – súgta a férfi Gloria fülébe, ahogy megpuszilta az arcát. Gloria meglegyintette a karját, de mosolygott. Dani a Canfield család nappalijában állt, és kibámult a zsalu résein az udvarra. – Elissa csalódott lesz a lampionfüzérek miatt. Túl világos van, így nem érvényesülnek. – Majd fognak. – Lori megigazította habos, rózsaszín nyoszolyólányruhája elejét. – Kövérnek látszom? Nem tudom elhinni, hogy ilyet kérdezek, de válaszolnál? Dani a sógornőjére mosolygott. Annak ellenére, hogy Lori és Reid azt tervezték, csak Walker és Elissa esküvője után házasodnak össze, a sors – egy váratlan terhesség képében – közbeszólt, így aztán egy hónappal ezelőtt Las Vegasban szép csendben egybekeltek, és most arra készültek, hogy összeköltöznek Glóriával. Minthogy anyagi gondjaik nem voltak, az egyetlen okuk erre az lehetett, hogy szerettek együtt élni az öreglánnyal. Lori bátor nő, gondolta mosolyogva Dani. – Gyönyörű vagy – mondta neki. – A ruha szabása teljesen elrejti azt a pici pocakodat. – Láttátok a szendvicseket? – kérdezte Penny, bemasírozva a szobába. – Nem vagyok biztos benne, hogy a lazac elég friss. Gondoljátok, hogy jó? Cal a feleségéhez lépett és megcsókolta. – Vegyél nagy levegőt! – mondta. – Fújd ki! Gyönyörű vagy.

– Megrémültem, amikor először megláttam ezeket a ruhákat – ismerte el Penny – de most már tetszenek. – Készen vagytok? – lépett be Katherine a szobába. – Mindjárt kezdünk. Dani őszintén csodálta a jövendőbeli anyósát, amiért képes volt megszervezni egy olyan bonyolult dolgot, mint egy Buchanan-esküvő. Alex mögéje sündörgött, és belecsókolt a nyakába. – Jegyzetelsz az esküvőnkre? – Már majdnem végeztünk a tervezéssel – emlékeztette a lány. Ősszel akartak összeházasodni, de csak családi körben, ami olyan lesz, mint egy jó kis buli. Penny gondoskodik majd a harapnivalóról. Dani nem volt olyan bátor, mint Elissa. Úgy vélte, jobb, ha dolgoztatja jövendőbeli sógornőjét, mint ha kockáztatja a panaszkodását. – Lampionfüzérek is lesznek? – kérdezte halkan a férfi. – Feltétlenül. Imádom őket. És arra gondoltam, hogy a húgaid lesznek a koszorúslányok. Az leegyszerűsíti a ruhakérdést. Hallanod kellett volna minket, mennyit vitatkoztunk a menyasszonyiruha-butikban – mondta mosolyogva Dani, ahogy felidézte a csokoládémajszolással és pezsgőszürcsöléssel töltött délutánt. Végül mindnyájan becsíptek, és nem emlékeztek rá, hogy miben állapodtak meg. Amikor megérkeztek a habos, rózsaszín csipkecsodák, leesett az álluk.

– Mondtam már, mennyire szeretlek? – kérdezte Alex. Dani rámosolygott. – Azt hiszem, említetted valamikor. De már alig emlékszem rá. Alex megcsókolta. – Szeretlek. Örökké szeretni foglak. – Akkor jó. Mert ehhez ragaszkodom is. – Ez egy kihívás? Élvezem a kihívásokat. – Akkor csupa élvezetből áll majd az életed. Katherine felemelte mindkét kezét. – Oké, lányok, fiúk, álljatok párba, és készüljetek! Amikor a zene megváltozik… azaz most! Kitárta a belső udvarra nyíló teraszajtót, épp amikor a zenekar egy romantikus dallamot kezdett játszani. Cal és Penny mentek elöl, kart karba öltve végigsétáltak a virágszirmokkal telehintett úton oda, ahol Walker várta Elissát. Utánuk Lori és Reid következtek. Dani visszanézett a menyasszonyra, mosolygott, aztán belekarolt Alexbe. Katherine intett nekik, hogy várjanak egy kicsit. – Ne áruljátok el senkinek – suttogta hozzájuk hajolva –, de ti vagytok a kedvenc párom. – Az enyém is – válaszolta Alex, aztán kivezette Danit a napfényre.